A megtartás ígérete
6. fejezet
Több-e, aki adventista? E
gy barátommal beszélgettem jó néhány hónapja. Igen komoly lelki válságot okozott számára, amikor szembesült azzal a ténnyel, hogy más közösségekben is vannak mélyen hivı testvéreink a Krisztusban, akik nagyon következetesen meg is élik mindazt, amiben hisznek, akik sokkal aktívabb missziós tevékenységet folytatnak, mint amit eddig ı a saját adventista gyülekezetében megtapasztalt. Nem foglalkoznak annyit a próféciákkal, de mintha valahogy jobban koncentrálnának a mindennapi gyakorlati kereszténységre, mint mi, adventisták – mondta barátom. Véleménye szerint az adventisták lelki élete megkérdıjelezi kiválasztottságukat is. Az aktív lelki élet hiányát pedig elsısorban abban találta meg, hogy túl elzárkózónak, korlátoltnak, a „gettókereszténység” eszmeiségétıl fertızöttnek tartja az adventista közgondolkodást. Talán, téged is foglalkoztattak már valamikor hasonló gondolatok. Beszélgettem a napokban egy másik barátommal is. Elmesélte, hogy hallott egy nagyon jó prédikációt. Az elıadás gyakorlatilag egy kérdésre épült fel: miben több az adventista hit, mint egyéb keresztény felekezetek hite.
76
Több-e, aki adventista? Szószéken, szolgálataim alkalmával magam is többször feltettem már hasonló kérdést: mások vagyunk-e mi, adventisták, mint egyéb, más hiten levı keresztény testvéreink, s ha mások vagyunk, vajon miben vagyunk mások. A válasz általában „igen” volt, s rögtön érkeztek az indokok is a másságra: a szombat megtartása, a szentély tana, a prófétaság ajándéka, a tiszta étkezés és az alkohol kérdése, a halottak állapotának bibliai álláspontja. Minden esetben a jellegzetes adventista tanításokat említették a testvérek. A másságunk, ezek szerint, elsısorban tanításunkban van. Ha megvizsgáljuk ezeket az igazságokat, s nem is kell nagyon elmélyedni a vizsgálatukban, valóban megállapíthatjuk, hogy jelentısen eltérnek a legtöbb keresztény egyház hitelveitıl, vagy éppen nyomuk sincsen azokban, mint például a szentély tanának. Azonban pusztán a tanítás mássága elválasztható az abban hivı ember gyakorlati kereszténységének minıségétıl. A tanítás másságának ténye független attól, hogy az azt elfogadó ember testi módon él, és megtéretlenül gondolkodik. De ha ez így van, akkor, elegendı-e, ha a másságunk csupán a tanításunk másságára vonatkozik.
77
A megtartás ígérete Kereszténység és adventizmus A napokban hallottam egy számomra megdöbbentı véleményt, amelyet valószínőleg „tulajdonosa” sem gondolt át alaposan. A lényege az volt, hogy hétköznap, bizonyos helyzetekben nem elsısorban kereszténynek kell lennünk, mivel lelki pozíciónk mindig az adott társadalmi helyzettıl függ. Eszerint bizonyos helyzetekben a keresztényi lét másodlagossá válik, s az ember viselkedését elsısorban az adott szituációkkal járó törvényszerőségek és érdekek határozzák meg. E véleményt tudatosan valószínőleg senki nem vállalná fel. A fent említett „tulajdonos” is csak elsı haragjában fröcsögte ki magából. Ám mivel az adventista hit mindig különös hangsúlyt helyezett a kereszténység alapelveinek gyakorlatba való átültetésére, kérdéses, hogy a mindennapi életben mit jelent számunkra az, hogy adventista keresztények vagyunk. Vagyis: szétválasztható-e egyáltalán egymástól az adventizmus és a kereszténység, annak elmélete a gyakorlati kereszténységtıl? A válasz természetesen és magától értetıdıen: nem! A kereszténység fundamentuma a Jézus Krisztusban, mint Isten Fiában való hit. Ezt az adventmozgalom kezdettıl fogva lobogó fáklyaként emelte magasba, s e kérdésben nem is vallunk mást, mint egyéb, biblikus tanokat valló keresztény felekezetek. Sıt, adventista hitünk nem csak ebben a legalapvetıbb kérdésben egyezik meg más közösségek hitével. A Németországban élı dr. Martin Kobialka testvérünk egy egész fejezetet szentel Ökumené és világegység címő könyvében annak, hogy megmutassa: az adventista hit gyakorlatilag majdnem mindenestıl a történelmi kereszténységben gyökeredzik. Bár ı nem utal rá, de még a szentély tana sem adventista „találmány”: a XVII-XVIII. századi puritán teológusok szétválasztották Jézus szolgálatának két színterét, a földit és a mennyeit, s fejtegették már ennek következményeit is. A Biblia szerint a keresztény szó „Krisztus-követıt” jelent (Csel 11:26). E meghatározás alapján elmondható, hogy a keresztény Jézus lábnyomában jár, a Szentlélek segítségével igyekszik maga is olyanná lenni, mint Mestere (2Pét 1:4/a; Gal 2:20; Fil 2:5). Kereszténynek mondhatunk mindenkit, aki elfogadja megváltójának és élete Urának Jézus Krisztust, s a számára adatott világosságot igyekszik a legteljesebb mértékben megélni.
78
Több-e, aki adventista? Az adventista kifejezés tágabb, biblikus értelemében „Krisztusvárót” jelent. Aki adventista, annak számára Krisztus várása magától értetıdıen, szükségszerően visszahat mindennapi tevékenységeire is, mivel az İ közeli eljövetelének tudatában éli napjait. S hogyan készülhetünk legjobban az adventre? Úgy várjuk vissza legjobban Krisztust, ha szeretjük, ha követjük İt. Ez nemcsak adott helyzetekre, adott napokra, adott alkalmakra vonatkozik, hanem az élet mindennapjaira. Ha valaki Krisztusé, akkor az nemcsak szombaton az Övé, nemcsak szolgálat közben az Övé, nemcsak a tizedcédula kitöltésének pillanatában az Övé, hanem minden pillanatban, minden helyen, minden helyzetben. Ebbıl kifolyólag axiómaként kijelenthetı, hogy minden igazi adventista egyben keresztény is. De vajon fordítva is igaz-e ez, vajon adventista-e egyben minden igazi keresztény is? Valószínőleg töprengés nélkül nemet mondasz a kérdésre, de gondolkodj csak el egy kicsit...!
Adventizmus a történelemben Az „advent” szó a latin adventus, eljövetel szóból származik. Az adventmozgalomnak, mint jól tudjuk, eszébe sem jutott leszőkített értelmében, a minden bibliai alapot nélkülözı karácsonyi ünnepkörre vonatkoztatni e kifejezést. Kizárólag Krisztus második, dicsıséges eljövetelével kapcsolatban használták ezt a szót. Egyházunk névadásakor is ez a tartalom lebegett úttörıink szeme elıtt. A mozgalom kezdetén adott volt az adventista szó jelentése: akik csatlakoztak a William Miller munkája nyomán egyre gyarapodó felekezetközi csoporthoz, azokat egyetlen dolog főzte egybe: mindnyájan hittek Jézus Krisztus küszöbönálló második eljövetelében. Mindent e célnak rendeltek alá életükben, ez határozta meg mindennapjaikat, gyakorlati tevékenységüket. Az 1844-es csalódást követıen, amikor a mozgalom szilánkokra hullott, egy maroknyi csoport aktív Biblia-tanulmányozáshoz kezdett, s annak kincsei lépésrıl lépésre tárultak fel elıttük. Ebbıl a csoportból alakult meg 1863-ban a H. N. Adventista Egyház. Nagy vita, sıt néha csatározásnak is nevezhetı eszmecsere folyt arról, hogy kell-e szervezet a felismert igazságok terjesztéséhez, s kell-e egyáltalán pontokba foglalt hitelvi rendszer. E. G. White támogatta mind a szervezet létrehozását, mind a letisztult bibliai
79
A megtartás ígérete kijelentések megfogalmazását, azzal a kikötéssel, hogy az alapvetı hitelveket nem szabad lezárt dogmarendszerként kezelni. Hangsúlyozta azt is, hogy mindenképpen teret kell engedni az újabb világosságnak, amely azonban semmiképpen nem mondhat ellent a már felismert és elfogadott igazságnak. Tehát mind a mozgalom életében, mind az egyház megalakulásakor egyetlen dolog volt a meghatározó: mit mond akkor és ott a Biblia, miben áll az örökkévaló evangélium mának szóló üzenete.
Adventizmus elvben Mindenki adventista, aki szívbıl várja Jézus eljövetelét. Ahogy van lelki Izrael, úgy lehet lelki adventista is. Mindazok a „lelki adventisták” közé tartoznak, akik tagságukat tekintve nem tartoznak ugyan a H. N. Adventista Egyházhoz, de a maguk „más aklában” (Ján 10:16) tiszta lelkiismerettel megélik mindazt a világosságot, amelyet az Úr kiárasztott rájuk. Igen, ık a láthatatlan egyház tagjai! Amikor az emberi történelem a végsı krízishez közeledik, mindenkinek döntenie kell majd, s akkor, de csak akkor, az adventüzenet kizárólagossá válik a megmeneküléshez. Akkor jön el az az idı, amikor az egyházunk által képviselt evangéliumon túl nem lesz más mentı evangélium. (Az evangélium alatt ebben az esetben mindazokat az igazságokat értem, amelyeket a hármas angyali üzenet magába foglal, tehát a teremtés, a szombat, a hit általi megigazulás, a fenevadra és annak bélyegére és az Isten pecsétjére vonatkozó bibliai tanítások összességét, s nem pusztán a golgotai vér megváltó erejét.) Jézus eljövetele boldog váradalmának próbája az Isten törvényéhez való hőség lesz. Addig azonban, amíg ez az idı el nem jön, Isten elıtt tisztának, tökéletesnek számíttatik mindaz, aki ismerete, tudása és lelkiismerete alapján teljes szívvel hőséges Istenhez. E következtetés szerint azonban mindenki adventista, aki szívében igazán keresztény, még akkor is, ha nem tartozik egyházunk tagságához. A láthatatlan egyház tagjai számára a hármas angyali üzenet evangéliumának elfogadása csak az üdvösség történetének ezen a bizonyos pontján lesz próbakı. Akkor majd egyesülhet a munkában az adventista egyház maradéka és a más aklokból való hőséges juhok.
80
Több-e, aki adventista? Ám ne legyünk naivak! Ez a tény abban az idıben nem jelent, mert nem jelenthet feltétlenül szervezeti egységet! Az evangéliumban való közös hitet, a Szentlélek közösségében való lelki egységet azonban mindenképpen. A HNAE-hoz való tartozás adventizmusának, érthetı és logikus módon, magába kell foglalnia mindazoknak az igazságoknak az elfogadását és gyakorlatba való átültetését, amelyeket a történelmi adventizmus magáénak tekint, s amelyeket White testvérnı hitünk pilléreinek nevezett. Ezek az igazságok gyakorlatilag megegyeznek alapvetı hitelveinkkel, de kiemelkedik belılük Krisztus második adventjének, a halottak állapotának, az Isten törvénye érvényességének, különösen a szombat szentségének és a szentély tanának biblikus tanítása.
Adventizmus és kereszténység Kaptam egy levelet. Egy nagyon kedves református barátom írt nekem. İszinteségére és hitének mélységére jellemzı, hogy bár életét tette arra, hogy református pap lehessen, ám amikor felismerte a felnıttkeresztség bibliai szükségességét, s ezzel veszélybe került papi hivatala, ı mégis a keresztséget választotta. Késıbb, mivel a Szentírásban képtelen volt felismerni a református papság jelenlegi szerepének és kiváltságainak nyomait, kilépett a szervezett papság kötelékébıl, s most független keresztényként, különféle missziós csoportokhoz csatlakozva hirdeti a megtérés szükségességét. El kell mondanom még róla, hogy minden találkozásunk olyan hatással van rám, mintha csak valami lelki vitamin-koncentrátumot fogyasztanék. Szinte senkit nem hallottam olyan szeretettel Jézusról beszélni, mint ıt és feleségét. És szinte senkit nem láttam még, aki olyan bízó hittel engedelmeskedett volna Neki mindenben, mint ık. A levélben, amit tıle kaptam, egyházunk kiválasztottságának kérdésérıl folytatot írásbeli eszmecserénkre küldött nekem újabb gondolatokat. Többek között az alábbiakat írta nekem. „Azt írod (ti. én neki), az egyházba való belépés feltétele, hogy az illetı alkalmazkodjon a Biblia rendjéhez lényegi kérdésekben. Szerintem csak egy lényegi kérdés van: »Hiszed-e, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia?« Szerinted a szombat lényegi kér-
81
A megtartás ígérete dés. Szerintem nem. Te a Bibliára hivatkozol, én szintén. Melyikünknek van igaza? Én azt mondom, nekem, te azt mondod, neked. Tartozhatnánk mi egy gyülekezetbe (két újjászületett ember, Isten drága véren megváltott gyermekei)? Az általad leírtak alapján nem. Szerintem ez az Isten által felállított mérce feletti szint. Gondold el! Mi nem ülhetünk egymás mellett egy gyülekezetben, mert én nem fogadom el a szombatot! De a mennyei Jeruzsálemben bizony egymás mellé fog ültetni bennünket az Úr! Kinek alacsonyabb a mércéje, ki tárja szélesebbre ölelı karjait? Az adventista egyház vagy Isten? Isten! Amit Isten megtesz, miért nem teszi meg az adventista egyház? Én minden nehézség nélkül befogadnálak Téged a gyülekezetembe, mert tudom, hogy a lényegi kérdésben egyek vagyunk. Egy gyülekezet tagjai lehetnénk. Akit Isten befogad, azt én is befogadom. Az adventista egyház úgy akarja megırizni a tan tisztaságát, hogy kész kizárni vagy be sem fogadni a másként gondolkodó üdvözülendıket.” Barátom felteszi tehát a kérdést nekem, nekünk: hitünk elválaszt-e bennünket a láthatatlan egyház némely kérdésekben ma még másképpen gondolkodó tagjaitól, vagy összekapcsol minket velük? Avagy a gyakorlati adventizmus lehet-e hőséges önnön elveihez azon az áron is, hogy elvhőségével lelkeket veszít el? Mondhatunk-e nemet annak, aki Jézust már elfogadta, de például a szombat parancsát még nem tudta magáévá tenni? Kereszténnyé lennie nem elég, adventistává is kell válnia ahhoz, hogy biztosítottnak lássuk számára az üdvösséget? Valóban többet akarunk, mint maga az Úr? Nagyon-nagyon komoly kérdések ezek! A rájuk adandó válasz megközelíthetı az evangéliumot önhibájukon kívül el nem fogadó emberek Isten elıtti helyzetén keresztül is. Pál apostol a Róm 2:14-ben így írja le ıket: „akiknek törvényük nincsen... önmaguknak törvényük”. Ennek logikus folytatása, amit Lukács ír: „E tudatlanság idejét elnézvén az Isten…” (Csel 17:30). Azok a keresztények tehát, akik nem ismerik a hármas angyali üzenet mának szóló tanítását, és önhibájukon kívül nem ismerik azt, semmiképpen nem esnek kárhoztatás alá. Ugyanúgy újjászüle-
82
Több-e, aki adventista? tett keresztények, ahogy egy adventista újjászületett keresztény lehet. Sıt, bizonyos esetekben nekünk lehet szégyenkeznivalónk. Emlékszel, mit mondtam református barátaim Jézus iránt megélt szeretetérıl? Aki újjászületett, s nemcsak egyszer, hanem naponta megújul a Szentlélekben, annak az Úr megígérte az üdvösséget, akár adventista, akár nem. Egyházunk következetesen mindig ezen az állásponton volt, különös tekintettel arra, hogy a múlt században felekezetközi mozgalomként vette kezdetét történelmünk. Nékülözhetetlen a barátom által felvetett lényegi kérdések meghatározása is. Mi számít lényegi kérdésnek, s mi az, ami nem tartozik ebbe a kategóriába?1 A felekezetköziség után viszonylag hamar szükségszerővé vált annak eldöntése, hogy milyen tanítások tartoznak az adventmozgalom sajátos teológiájába. Ennek a tanításbeli tisztulási folyamatnak az eredménye volt, hogy a legfontosabb pontokon erıteljesen redukálódtak az egymásnak ellentmondó nézetek, és a legtöbb vitás kérdésben nagyjából egységes álláspontok alakultak ki. (Természetesen, ahogy a gyakorlat is ezt mutatja, ez nem jelenti azt, hogy minden adventista minden kérdésben ugyanúgy gondolkodik, de azt igen, hogy kialakult a fı csapás, amely a késıbbiekben meghatározta az adventista teológia irányvonalait.) Mára az adventisták számára, s gondolom számodra sem igényel túl bı magyarázatot annak megállapítása, vajon a lényegi kérdések sorába tartozik-e az üdvösség történetének ebben a szakaszában például a szombat, a szentély tanának vagy a lélek halhatatlanságának kérdése. A próféciák ismeretében biztosan tudhatjuk, hogy a végsı idıkben csak ezeknek a tanításoknak az ismeretében maradhatunk meg igazán Krisztus mellett. Isten éppen ezen igazságok hirdetése érdekében tölti ki a késıi esıt is népére. Más keresztények ezeket a tanításokat érthetı módon nem sorolják a lényegi kérdések közé, mivel nem prófétikus öszszefüggéseikben vizsgálják ıket. Az adventista hit mássága éppen ezen a ponton érhetı igazán tetten. Mennyivel többet mond a szombat igazsága az 1999-es év sajtóhíreinek hátterén! Vagy gondolj csak arra az 1997 végén tett kijelentésre, amelyben II. János Pál pápa a katolicizmus részérıl hivatalosan elismerte az evolúció tanításának kizárólagosságát a bibliai teremtéshittel szemben. Esetleg idézd fel a Dies Domini
83
A megtartás ígérete címő enciklikájának teológiai állításait és a vasárnap megszentelésével kapcsolatos következtetéseit! (Ha ez így kapásból nem megy, akkor lapozz nyugodtan a bulla címével megegyezı fejezethez!) A külsı szemlélı számára maximum elgondolkodtató, hogy „Krisztus helytartója” szembehelyezkedik az Urát kijelentı szent iratokkal, ám egy adventista számára a próféciák pontos beteljesedését jelentik ezek az állásfoglalások, s megerısítik az elsı angyal üzenetének jelentıségét, aki szinte szó szerint ismétli meg a negyedik parancsolatot: „Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsıséget... aki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait.” (Jel 14:7) Az adventista hit tanítási rendszere azért több, mint a kereszténység egészén belül bármilyen más irányzaté, mert Isten, kiválasztása folytán, konkrétan elhelyezi korunkat az üdvösség történetében. Ez a határozott prófétai eligazítás a mindennapokban is közvetlen segítséget jelent Isten vég idején élı népe számára. Minket, adventistákat semmi nem különböztet meg jobban a keresztény világ egyéb felekezeteitıl, mint ez az Isten általi kiválasztottság.
84
Több-e, aki adventista? A kiválasztottság azonban semmiképpen sem jelenti azt, hogy ez a nép mélyebb hitő, következetesebb keresztény lenne, mint keresztény testvéreink bármelyik egyházban, hanem elsısorban nagyobb felelısséget jelent a világgal szemben, amelyben élünk. Ugye, emlékszel még az elızı fejezet tartalmára, különösen a Jel 10:11 misszióra való felhívására?
Adventizmus a gyakorlatban Minden adventista számára kihívást jelent barátom említett levele. Hisszük-e teljes szívünkbıl, be tudjuk-e bizonyítani a Szentírásból, hogy amit hiszünk, az Isten utolsó napi üzenete a világ számára? Hisszük-e ezt az üzenetet teljes szívünkbıl, bizonyítjuk-e életünkkel, az evangélium gyızelmet biztosító erejével, hogy nemcsak tanításokat elfogadó adventisták vagyunk, hanem Jézus Krisztust Úrnak valló adventista keresztények is? Nem elég egy tanítási rendszert elfogadni, hiszen a tanítás, hiába származik Istentıl, nem maga az Úr! Jézus Krisztus személy, és adventistaként sem elég csupán a róla szóló tanítást elménkbe befogadni, İt magát kell szívünkbe engedni! Amennyiben nincsen élı kapcsolatunk Jézussal, úgy a róla szóló tanítás is csak bemagolt, halott ismeretanyaggá válhat elménkben, és halott hagyományok követésévé gyakorlatunkban. Több-e tehát egy adventista keresztény, mint más keresztények? Az elıbbi tényekbıl adódóan csak felemás válasz adható: igen és nem. Igen, több, mert Isten kiválasztása által mentı üzenete van a világ számára! Olyan mentı üzenet, amellyel sehol máshol és senki más által nem találkozhat a világ! Isten választott népének választott tagja, s ez bizonyos kiváltságokat biztosít számára. Igen, több, mert napról napra megújuló életével nagyon komoly bizonyságot tehet mindazokról a tanításoknak gyakorlati megvalósíthatóságáról és áldásairól, amelyekben hisz. Isten azonban, mindezek ellenére, nem szereti jobban, mint bármely más gyermekét bármely más felekezet határain belül. Ebben az értelemben az adventista keresztény tehát nem több semmiképpen sem másoknál! A Megváltó vére minden emberért ugyanúgy folyt, felekezeti hovatartozástól függetlenül.
85
A megtartás ígérete Nem több a Krisztusba vetett hi-tében sem, hiszen minden ember, aki elfogadja Krisztus váltságmővét, ugyanazt a Krisztust engedi be a szívébe, akit egy adventista is beenged. Ezeknek a következtetéseknek a tanulságát mindennap szemünk elıtt kell tartanunk, hogy adventizmusunk gyakorlati kereszténység is legyen, ne csak „agybavaló”, Jézusról szóló eszmerendszer, amely igazolja kiválasztottságunk felekezeti laodiceai gıgjét. Isten utolsó napi egyházának tagjai, utolsó napi üzenetének letéteményesei vagyunk, s ez felelısség és kiváltság is egyben. Semmiképpen sem tompíthatunk azonban üzenetünkön, amely adott esetekben akár el is választhat bennünket más keresztényektıl, hiszen ha ezt mégis megtennénk, akkor Krisztus ügyének júdásaivá válnánk.
E fejezet megszületésében döntı szerepet játszott egy beszélgetés, amelyet Pálfalvi László barátommal folytattam.
1
Az adventizmuson belül próbálja ugyanezt a határt meghatározni Alden Thompson testvér a Szövétnek folyóirat I/2. számában megjelent Feltétlenül egyet kell értenünk? címő cikkében.
86
