Katedra
Dobogó
Igen Lacza Gergely
Meghalt Igen. Amikor még élt, maga volt a megtestesült jóság. Már fiatal korában apró, alig látható ráncok fészkelték be magukat keleti vonású szeme köré, megtörve bársonyos bőrének simaságát. Mert mindig mosolygott. A mosoly okozta a ráncokat, amelyek a parasztmunka napégető „színterén”, a földeken, a mezőn, a kertben, a puha arcban megbújva, kis fehér csíkokként „virítottak”, színben elkülönülve a nap égette arc többi részétől. Igen meghalt. Jó géneket örökölvén sokáig élt, majdnem megérte a kilencven esztendőt. Férjét hamar elvesztette, mégis hitt az életben, mert a halált az élet részeként fogta fel. Különben is, volt kiért élnie, egyetemet végzett lányai ugyan a nagyvárosokban „rekedtek”, munkájukat hivatássá nemesítve dolgoztak, küzdöttek, férjhez mentek, és gyerekeket szültek, de a kapcsolat szoros volt, élete végéig. Igen minden ünnepen és nyaranként boldogan fogadta őket hos�szabb időre, s ilyenkor nevető ráncai megsokszorozták önmagukat. Szinte egyszerre született az első két unoka, a lányka és a kisfiú. Amíg csak tipegtek, lábukra csúszott pelenkát cipelve maguk után, a pici gyerekek sajátos szótárát használva sikongattak, kacagtak, amikor Igen a kiskert mögötti baromfiudvarra vezette őket, s a kotlós (mert akkor még volt) szárnyai alól kilopott cibikéket pici tenyerükbe helyezte. Cibikék – mondta Igen, sajátos és számára természetes tájnyelven nevezve meg a kiscsirkéket. Cibbibbibi – próbálták utánozni a gyerekek, akik akkor tanulták a dolgok, tárgyak, jelentések és a szavak összekapcsolását, társítását, a hangok szavakká formálását. Ha kicsi, sárga, puha, csipog és pelyhes, akkor Cibbibbibi. Aztán eltelt néhány hét, hónap, olykor csak a lányok jöttek autóval, rohanva, s rögtön el is menve, hisz
várta őket a nagyváros, az odahagyott munka és a család. S jött megint egy újabb nyár. Igen várta érkezésük dátumát, a gyerekek biztosan nagyot nőhettek, gondolta. Igen sütött, főzött, a tisztaszobában kiszellőztetett, a vastag ágytakaróval letakart ágyat megbontotta, kivitt két konyhaszéket a napsütötte udvarra, a nagylétrát keresztben rájuk fektette, majd a pokróccal letakarta a létrát, és arra helyezte a párnákat, dunnákat, amelyek csakhamar megdagadtak a melegben. Az ágynemű tiszta volt, keményített, ropogós, fehéren világított. Igen megszagolta, nem érzett dohszagot, mégis elhatározta, hogy áthúzza az ágyat. Nem divat már a fehér. A múltkor a helyi vásárban vett két garnitúra virágmintás huzatot. Azt húzza fel. Igen mindennel időben elkészült. S most itt ül a boldogság közepén, az unokákkal, a vőkkel, a lányokkal. S ráadásul egy kisbabával többen vannak. Tavaly még járni is alig tudtak, most meg futnak, mint a nyúl, átátkarolják a térdét és húzzák a kezénél fogva, vonszolják a kert felé. Cibbibbibi – kiabálnak. Igen csak ennyit ért. A gyerekek mondanak valamit, kérnek, bújnak hozzá. Kedvesek, szépek, okosak. Cibbibbibi – mondják, és kacagnak, s húzzák fel a székről, szoknyájába kapaszkodva. Igen megérti. – Igen, igen, kis csillagom, drága kis angyalkák, hát persze hogy megyünk a cibikékhez. Igen, igen, hogyne. Igen boldog, a kisfiú kacagva kergeti a kiscsirkéket. A lánykának ő adja a kezébe a legszebbet, azt a kendermagosnak ígérkezőt. A gyermek elpirul az örömtől, reszketve tartja tenyerében. Így telnek a napok, hetek, a gyerekek és a nagymama között szeretetteljes, természetes, bensőséges kapcsolat alakul ki. A szülők, a
lányok és a vők el-elmennek a közeli kisvárosba, jönnek-mennek, meglátogatják az ismerősöket, élvezik a szabadságot. Igen gyakran egyedül marad a gyerekekkel. Ebédet főz nekik, édességet süt, délután elaltatja őket, együtt simogatják a kiscsirkéket és Cirmost, a macskát. Ha kérdeznek valamit, csak annyit mond: Igen, igen, s kitalálja kívánságukat. A gyerekek reggelente még ki sem nyitják a szemüket, s már az ágyból kiabálnak, keresik, várják, akarják. Kiabálnak utána, a nevén szólítják: Igen! Kde si, Igen? Évek telnek el, az unokák felnőnek, továbblépnek az Igennél, már nem is emlékeznek rá, hogy valaha is mondták, jönnek, mennek, látogatnak, a mamát is értik már, nagyjából tudják, mit mond, egy-két szó erejéig még válaszolni is tudnak kérdéseire. Igen sírjáról sosem hiányzik a virág. Most is ott állnak felette, törülgetik a márványlapot, amely elválasztja őket tőle. Tudják, Mama már a mindenségé. Az unokák kezét kisgyermekek fogják. Az egyiknek keleti vonású szeme van. S a szem mosolyog. 3
Új módszerek a tanításban
Katedra
Az úszástudás vizsgálatának új lehetőségei Az említett okok késztettek bennünket arra, hogy vizsgálatunkban az úszástanulás előkészítő szakaszának felmérésére szerkesztett új komplex motorikus próbát, az ún. „Vízi akadálypályát” és az ebben elért eredményeket bemutassuk. A vizsgálatban 23 pozsonyi 9–10 éves tanuló vett részt. Kismintás elővizsgálatunk fő célja egy olyan komplex motoros próba összeállítása és kipróbálása volt, mely segítségével mérhetővé válnak a vízi adaptáció összetevői. Az alapúszókészségek technikai végrehajtásának értékelése mellett az akadálypályában elért úszásteljesítményt is felmértük, és megvizsgáltuk, hogy a csoport képes-e az alapúszókészségeket mérő új teszt végrehajtására. Eredményeink ismertetésével szeretnénk szakmai segítséget nyújtani azoknak az alsó tagozaton tanító testnevelőknek, szakedzőknek, akik az úszás tanításával alapszinten foglalkoznak. Az új motoros próba összeállítása, kipróbálása és a további tudományos elemzés az 1/0674/08 sz. Vega kutatási program részfeladata. A tesztet doc. Yvetta Macejková kutatásvezető irányításával állítottuk össze és próbáltuk ki a pozsonyi Comenius Egyetem Testnevelési Kara Úszás és Vízisportok Tanszékének uszodájában. Megemlítjük még, hogy az alapúszókészségek diagnosztizálásának problémáját hazánkban Macejková (2007), Benčuriková– Medeková (2006), Bence (1994), Magyarországon pedig Csaba (1994), Kiricsi (2002), Tóth (2002) is elemzik munkáikban. 4
PaedDr. Viczay Ildikó, PhD.
A vizsgálat menete, az eszközök bemutatása A foglalkozásokat 22 óra terjedelemben, hetente kétszer, egy órában tartottuk a pozsonyi egyetem testnevelési karának uszodájában, ahol biztosított volt a gyermekek életkorának megfelelő vízmélység és vízhőmérséklet. Az oktatás kezdeti szakaszában fő feladatunknak a szervezet vízhez szoktatását, az úszókészségek kialakítását és fejlesztését tekintettük. A program mozgásanyagát az életkori sajátosságoknak megfelelően állítottuk össze, és a könnyen érthető, logikusan egymásra épülő gyakorlatokat részesítettük előnyben. Mivel az úszástanítás idegen közegben zajló oktatási folyamat, fő motivációs tényezőként és egyben oktatási módszerként a játékos feladatmegoldást alkalmaztuk. Feladatunk a képességfejlesztő mozgásprogram kidolgozása mellett az „akadálypálya” összeállítása, az alapúszókészségek kiinduló, majd végső szintjének felmérése, valamint az eredmények értékelése és értelmezése volt. Egy-egy úszókészség megtanulása után részellenőrzést is tartottunk, ezekhez a teszteket a fentiekben említett szakírók útmutatása alapján válogattuk össze. Az öt vízbiztonsági alapgyakorlat együttes szintjének felmérésére jelen vizsgálatban (2008) kipróbált komplex motoros próbát, az ún. „Vízi akadálypályát” alkalmaztuk (1. ábra).
Az úszástudás szintjének objektív vizsgálatát nagymértékben megnehezíti az idegen közeg, a víz. Különösen érvényes ez az úszástanulás kezdeti szakaszára, ahol a teljesítmény és a mozgásszabályozás meghatározó komponensei a pszichomotorikus képességek. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nagyon kevés olyan teszt áll rendelkezésünkre, mely a vízi adaptáció összetevőit megbízható módon vizsgálja. A szakkönyvekben található tesztek és ezek módosított változatai tudományosan nem igazoltak, ráadásul alkalmazásuk eltérő, ami szinte lehetetlenné teszi az összehasonlítást.
Az akadálypályát az első és az előkészítő szakaszt lezáró utolsó órán teljesítették a tanulók. Az adaptációs folyamatok szintjét a tesztfeladat segítségével mindkét alkalommal öt területen tanulmányozhattuk: 1. a vízbeszállás módja, 2. a merülés fokozatai, 3. a víz alatti tájékozódás mértéke, 4. a vízszintes testhelyzet felvétele és 5. a tudatos légzés elsajátítása. Az értékelésnél mindkét alkalommal az akadálypálya leküzdésének idejét vettük figyelembe, de külön osztályzattal értékeltük az állomásokon az egyes készségek technikai végrehajtását is. Az akadálypálya méretei: 12 x 6 méter. Ezen a területen belül öt állomáshely található, melyek mindegyikén egy-egy feladatot kell a tanulóknak végrehajtaniuk. Az alábbiakban a teszt szerkezetét ismertetjük: A rajt sípjelre, a medence széléről, páros lábról való elrugaszkodás után talpas ugrással történik. 1. állomás – Vizsgált készség: vízbe ugrás. Feladat: talpas ugrással előre vízbe ugrás. A felszínre emelkedés után vízben futás a következő állomáshelyre. 2. állomás – Vizsgált készség: merülés és légzés. Feladat: levegővétel után merülés a víz alá, átbújás az 1. karika alatt, közben a levegő kifújása a vízbe. Felszínre emelkedés a karikában, levegővétel, majd ismét merülés a víz alá, és a levegő kifújása után kibújás az 1. karika mögött. Ugyanez a feladat a 2. karika esetében is, majd a felszínre emelkedés után ismét vízben futás a 3. állomáshoz.
Katedra
Új módszerek a tanításban 3.
4.
futás
2. 5. futás
1.
Cél
Rajt
Vízi akadálypálya (Macejková, 2007) Vízi akadálypálya (Macejková, 2007)
3. állomás – Vizsgált készség: merülés és tájékozódás a víz alatt. Feladat: levegővétel után a tanulónak legfeljebb két próbálkozásra fel kell hoznia a medence aljára helyezett 3 korongot, és ki kell tennie őket a medence szélére. 4. állomás – Vizsgált készség: siklás. Feladat: elrugaszkodással a medence oldalfalától siklás hason fekvésben. Karok magas tartásban. A siklás befejezése után törzsnyújtás és fordulat balra. 5. állomás – Vizsgált készség: vízszintes testhelyzet felvétele, vízfekvés, légzés. Feladat: bizonyos távolság leúszása adott úszásnemben. Cél: a tesztfeladat a medence falának megérintésével fejeződik be. Az időt 0,1 sec pontossággal mértük. Minden tanuló először egy értékelés nélküli próbát végez, majd mindenkinek két mért kísérlete van. A két kísérletből a jobbik számít.
Eredmények Kutatásunkban elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hogyan fejlődött a vizsgált időszak során tanulóink úszástudása. A vizsgált csoport számára nem volt teljesen idegen a vizes közegben való mozgás. Minden gyermek rendelkezett már bizonyos vízimozgás-tapasztalattal, így az akadálypálya feladatait a tanfolyam elején egy tanuló kivételével mindenki képes volt teljesíteni. A belépő eredmények elemzése alapján azonban az alapúszókészségek végrehajtásának szintje az egész csoport esetében elégtelennek volt mondható. Mind az öt állomáson osztályzással értékeltük az egyes készségek technikai végrehajtását is, de terjedelmi okok miatt közlésétől most eltekintünk, és csak az akadálypálya egészében elért időeredményeket ismertetjük. Az akadálypályát a csoport a tanfolyam kezdetekor 56,8 s átlagered-
ménnyel teljesítette. Az egyes állomásokon végrehajtott készségek szintjét átlagban 3,5 osztályzattal értékeltük. Kilépéskor a csoport átlagos teljesítménye 51,0 s volt, ami jelentősen jobb a bemeneti eredményhez képest. Mind a belépésnél, mind a kilépő mérések esetében nagyobb szórásértékeket figyeltünk meg, ami a tanulók közötti meglehetősen nagy különbségekre utal. Előző írásainkban többször említettük, hogy a vizes közeghez való adaptálódási folyamat elsősorban az ideg–izom kapcsolatok alkalmazkodásának függvénye. Véleményünk szerint a magas szórásértékek alátámasztják azt az állítást, miszerint az adaptációs folyamatok sikerességét döntően befolyásolja a központi idegrendszer állapota, az ideg–izom kapcsolatok, valamint az analizátorok működése. A kilépésnél jegyzett valamivel kisebb szórásérték pedig az ideg–izomrendszer és az analizátorok alkalmazkodásával, a gyakorlatok jobb technikai végrehajtásával, a fizikai képességek színvonalának növekedésével és a gyermekek fejlődésével együttesen magyarázható.
A tanulóknak a legnagyobb gondot hagyományosan az úgynevezett úszólégzés elsajátítása és a levegő vízbe fújása jelentette.
Az úszólégzés az akadálypálya valamennyi állomásán része volt a feladatoknak. Mivel az úszólégzés helyes végrehajtása az úszástanulás kulcsmozzanata, ezt a készséget minden órán, különböző variációkban gyakoroltattuk. A tanfolyam végére csak két tanuló nem volt képes az úszólégzés technikailag helyes végrehajtására. A téri tájékozódási képesség javulására és az optikai analizátor alkalmazkodására utal, hogy a tanfolyam befejeztével minden gyermek képes volt nyitott szemmel a víz alá merülni, és onnan tárgyat felhozni. A siklást technikailag szinte minden tanuló helyesen hajtotta végre. A siklás távolsága azonban nagymértékben függ az elrugaszkodás helyes technikai végrehajtásától és az elrugaszkodás erejétől, tehát az alsó végtag dinamikus erejének nagyságától. Sok tanuló nem volt képes elsajátítani a helyes elrugaszkodást a medence oldalfaláról. Véleményünk szerint e két tényező együttes hatása is okozhatta a szórások nagyságával jelzett csoportbeli különbségeket. A tanulók az 5. állomás feladatát belépéskor siklásban, a gyorsúszás lábtempójával, kilépéskor pedig gyorsúszással teljesítették. Minden
gyermeknek sikerült bizonyos távot teljesítenie, de ahogy már fentebb említettük, az úszásteljesítmény döntő mértékben függ az adott úszásnem optimális technikai végrehajtásától. Ez a megállapítás a mi esetünkben is beigazolódott. Azok a gyermekek, akik „jobb” technikával úsztak, jobb eredményt értek el a kilépő mérés alkalmával. A tanfolyam befejeztével a csoport több mint 80%-a elsajátította az alapúszókészségeket, és az akadálypályát jelentősen jobb eredménnyel teljesítették a gyermekek a belépő teszteléshez képest. Kísérletünk egyben azt is bizonyította, hogy a „Vízi akadálypálya” alkalmas az alap-úszókészségek komplex mérésére. A vizsgált korosztálynak nem jelentett nehézséget az egyes állomásokon a meghatározott feladatok végrehajtása. A tanulók az új tesztet érdekesnek, újszerűnek, játékosnak találták, és igyekeztek az egyes feladatokat pontosan és gyorsan végrehajtani.
Összegzés Beszámolónk fő célja, hogy felhívjuk a figyelmet a vízbiztonság és az úszástudás fejlesztésének lehetőségeire az alsó tagozatos testnevelés kereteiben, és a vízi adaptációs folyamatok új tesztelési lehetőségeinek és eredményeinek bemutatása volt. Bár elővizsgálatunk eredményei nem általánosíthatók és a próba tudományos elemzése egy későbbi kutatás tárgya lesz, vizsgálatunk egyértelműen bizonyította, hogy az általunk összeállított új motorikus próba a gyakorlatban az adott korosztály esetében alkalmazható. Bízunk abban, hogy a teszt segítséget nyújthat az alsó tagozaton úszást oktató és az úszó szakedző kollégáknak az alap úszókészségek és az adaptációs folyamatok diagnosztizálásában. Felhasznált irodalom: Bence, M. 1994. Poznatky z prípravného plaveckého výcviku detí predškolského veku. In: TVŠ, 1994, č.1, s. 24 – 27. Benčuriková, Ľ.–Medeková, H. 2006. Špecifiká hodnotenia plaveckých zručností u detí predškolského veku. In: Šport a kvalita života, Brno: Masarykova univerzita, 2006, CD Csaba, L. 1994. A vízi játékok alkalmazásának lehetősége úszásban. In: Országos úszóedző konferencia, Budapest: MTE. s. 49 - 56. Kiricsi, J. 2002. Úszásoktatás kisiskolások számára. Budapest: SE-TSK Macejková, Y. 2007. Dôležitosť plaveckých zručností v didaktike plávania. In: TVŠ, 17, č. 1, s. 17-18. Tóth, Á. 2002. Úszás. Oktatás.(Sportági szakmódszertan). Budapest: SE-TSK, 184 s. 5
Óravázlat
Katedra
A szlovákiai magyar irodalom tanításának módszertani lehetőségei
Magatartások és létkérdések
Grendel Lajos Tömegsír című regényében
Farkas Adrianna
Grendel Lajos a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején indult, s leegyszerűsítve azt mondhatnánk, hogy ő az első jelentős szlovákiai magyar író, aki arccal a hazai magyar, valamint a cseh és szlovák irodalom felé, a jelenkori modern magyar irodalom értékeit kamatoztatja. Olyan epikus tehetség, aki nemcsak mesterségét ismeri jól, nemcsak alanyban és állítmányban, hanem népben, nemzetben is gondolkodik. A közösség ügyéért aggódik, de úgy, hogy a konvenciókat elutasítva az epikai nyelv lényeges átalakítására törekszik. Regényeinek, elbeszéléseinek szereplői, valamint az általuk teremtődött élmények a kisebbségi közeghez kötődnek. Mivel Grendel Lajos írói pályájának áttekintése szerves része a gimnáziumi tananyagnak, szűkös időbeli kereteink ellenére is bővebben foglalkozunk vele. Módszertani szempontból ez nem kön�nyű feladat, hiszen a diák tulajdonképpen nem sokkal az érettségi előtt találkozik egy olyan erőteljes, filozófiai telítettségű, kritikus szemléletű ábrázolásal, melynek megértése bonyolult. Tapasztalataim alapján elmondhatom, fontos, hogy a regények ismertetése során, a művek megértése érdekében, a tanár olyan új fogalmakat magyarázzon meg a diákoknak, mint az irónia, a groteszk. Ezt követheti azután a művek elemzése, különös figyelmet szentelve a jellemeknek, a kisebbségi sorsnak, a grendeli látásmódnak. Nehéz feladat ez is. Sajnos a mai tizenévesek sok esetben szorongóak, nyomasztónak érzik az őket körülvevő világot. Grendel regényei – főleg a Tömegsír című műve – kellő alkalmat ad arra, hogy a mű elemzésénél rávilágítsunk a szabadság fogalmára és elbeszélgessünk róla. Mit jelent egy 21. századi tizenévesnek a szabadság? Meg tudják-e teremteni önmaguk számára? Hiszen az író szavait idézve: „Csak a szabad ember lehet teljes értékű.” 6
Példa a Grendel Lajos Tömegsír című regényével foglalkozó tanóra menetére (kommentált óraterv) Van-e a regénynek valódi drámája? Az óra művelődési anyaga: Hogyan jellemezhető a férfi és nő Grendel Lajos Tömegsír című regénye kapcsolata a regényben? Hogyan értelmeznéd: a Tömegsír narAz óra célja: rátora a lét csapdáinak kiszolgáltatottja? A regény metaforikus tartalmának megfejtése, jellemek, magatartásforA válaszok felolvasása, mák, a közösséghez való viszony érértelmezése: telmezése. A kérdésekre adott feleletek alapján Általában az otthon olvasott művek összegezhetünk: a Tömegsír „hőse” értelmezése során is szükség van egyes egy poszt-drámai ember. Ebben a regényben mindenki a saját, kicsinyes és részletek tanári bemutatására. A kérdéssor az olvasás ellenőrzé- korlátolt szempontjai szerint szembesét szolgálja, ezért célszerű frontális sül a történelemmel. Nincsenek valótechnikával kérni a válaszokat. Ez a di ellentmondások, nincs a regénynek figyelmetlenül vagy felületesen olvasó valódi drámája. A szabad, döntésképes ember mintha kihalt volna. Ezért diákoknak is segít. nincs értelme a tömegsír kutatásának: hiszen nem létezik már az a világ, Tanári kérdések: amelyben értelme lenne bármilyen Kik a regény szereplői? keresésnek, bármiféle igazság kideríHol játszódik az elbeszélt történet? tésének. Mennyi idő alatt játszódik a regény? Mindenkinek jobb így: a holtaknak Milyen fordulatai vannak a regénynek? Milyen emberi magatartási formákat is, hiszen nem kell szembenézniük a közönnyel, meg az élőknek is, hiszen ismertek fel a műben? semmi érdekük nem fűződhet szaA szakszerű, emlékeztető felidézés badságuk megbolygatásához. után megindulhat az értelmező tevéTanári közlés, kenység. a házi feladat kijelölése: Az értelmezés során frontális beszélA tanártól írásban megkapott címek getéssé alakulhat a regény történetéalapján fejtegetés formájában feldolnek felidézése, értelmezése. Ekkor lehet felmérni, hogy a diákok gozni a művet. A címekből mindenki képesek-e megsejteni a regény lénye- szabadon választhat. gét, a grendeli látásmódot. Mivel az író e művének értelmezésénél szükség Lehetséges címek: van az olvasói tapasztalatra, sem a ta- Grendel Lajos értelmiségi szereplői a nárnak, sem a tanulónak nem kudarc, Tömegsír című regényében ha egy tanítási óra során nem sikerül Abszurd helyzetek sorozata Grendel felfejteni a regény szövetét. Lajos regényében A közép-európai ember típusa Ha az időbeli keretek szűkösek, meg- Grendel Lajos Tömegsír című regépróbálhatjuk csoportokban is feldol- nyében. gozni a művet. Összegzés: Lehetséges kérdések: Az elkészítés határidejét közölni kell! Milyen jellemző vonásai vannak a re- Fontos a terjedelemben is megállagény értelmiségi szereplőinek? podni, például a diákok kézírással, átMilyen ellentmondások fedezhetők lagos sorközzel 2-3 oldalnyi szöveget fel a regényben? alkossanak!
Katedra
Az élet nyelve XII.
fotó: ddrccl
Erőszakmentes kommunikáció
Pénzes Éva
Mit tegyünk
lelki
egészségünkért? A holisztikus szemléletmód szerint minden betegség egy energiablokk, azaz megakadt energiaáramlás. Ha ebből a szemszögből nézzük, akkor biztos, hogy megvan a módja a blokkoldásnak is. Manapság már egyre többet hallhatunk pl. az elegendő vízivásról vagy a mozgás és légzés fontosságáról. Az EMK, mivel az érzelmeink „meghallásával” foglalkozik, nagy esélyt ad korábbi érzelmi blokkjaink megértéséhez és feloldásához, illetve szelíden megtanít „befele figyelni”. Megfigyelni az energiaáramlást, és ha elakadást észlelünk magunkban, fel tudjuk oldani. Nézzük meg, hogyan is alakul ki a blokk! A holisztikus szemléletmód szerint nagyon sokszor valami olyat teszek, ami „megakasztja” bennem az energiaáramlást. Erre szoktuk azt mondani, hogy „hát én ilyen vagyok”. (Meglepő, hogy nyelvünknek mennyi, ehhez hasonló kódja van, amelyet tudattalanul átadunk a következő nemzedéknek! Ilyenek például a kritikus megfogalmazások: rendetlen, szemtelen, okos, ügyes vagyok-vagy, „hogy lehetsz ilyen?!” stb.) Az önismereti képzések azt hivatottak támogatni, hogy megismerjük szokásrendszerünket, viselkedésmintáinkat, és végre megszabaduljunk az „ilyen-olyan vagyok” megbélyegzéstől. Az, hogy „jelenleg így cselekszem”, nem azt jelenti, hogy „ilyen vagyok” - ez a megbé-
lyegzés ugyanis „lezár” és nem ad esélyt az áramlásnak. Ha viszont elegendő időt adunk magunknak arra, hogy megfigyeljük jelenlegi viselkedésrendszerünket, rájövunk, hogy idáig olyan stratégiát választottunk problémáink, életfeladataink „megoldására”, amelyből dühöt, elégedetlenséget, csalódottságot éltünk meg (ezeket sok esetben el is nyomtuk). Így nem is csoda, ha egy idő után „blokk” keletkezik és a szervezetunk felmondja a szolgálatot, azaz betegségként jelzi, hogy „hahó, megakadt az energia, tessék odafigyelni az áramlásra”. Ebből kiindulva, ha testünket jelzőrendszernek használjuk, megfigyelhetjük, hogy bizonyos gondolatainkkal milyen érzések párosulnak, és fordítva, hogy érzéseink mögött milyen gondolatok húzódnak meg (pl. mit gondolok magamról...). Így rájövunk, hogy mi és hogyan jó nekünk, illetve azt, ami jó, hogyan tudjuk megteremteni. Azt gondolom, hogy a befelé figyelés „művészetét”, az egyensúly megtartásának képességét, az energia áramlásának működtetését elsősorban nekünk, felnőtteknek „kell” elsajátítanunk, azon belül is még hatékonyabb, ha ez a fajta törekvés a tanárok, nevelők által minél hamarabb eljuthat a gyermekekhez. Egészségtelennek és embertelennek találom a 8-9 óra mozgás nélküli, egyre nagyobb elvárásrendszerrel
működő tanítási módot mind a tanár, mind a diák számára. Ugyanakkor örömmel veszem, hogy egyre több helyen jutnak el arra a következtetésre, nagy valószínűséggel egyénenként fogunk eljutni a nagyméretű változtatáshoz és nem a „felettes szervektől” jön majd a megoldás. Hála istennek egyre több az állami, illetve magániskolai kezdeményezés, amely bemutatja például azt, hogyan lehet osztályzás nélkül is kitűnő eredményeket elérni, s az alapvető emberi értékek (mint pl. az elfogadás, a segítségnyújtás, a művelődés, a támogatás, a bátorítás – amelyekre mindannyian vágyunk) sokkal jobban tudnak kibontakozni és maradandó értéket képviselni egy ilyen oktatási módban. Ha hosszú távon egészséges nemzedéket szeretnénk nevelni, amely kiegyensúlyozott, stabil és boldog, meg kell mutatni az ehhez vezető utat. Ezzel a folyamattal megelőzhető lesz a lelki kiégés is, hiszen a befelé figyelés „művészetével” pontosan fogjuk tudni, mennyit bírunk el és mivel tudunk igazán hozzájárulni mások életéhez. A lelki egyensúly átélése és az életenergia áramoltatása pedig meghálálja azt boldogsággal, örömmel, felszabadultsággal, egészséggel és természetesen bőséggel. Az Erőszakmentes kommunikáció filozófiája ezt a folyamatot támogatja.
7
Pedagógus „betegségek”
Katedra
Boross Ottilia A szerző a Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK Pszichológiai Intézetének munkatársa
Információrobbanás, demokrácia, oktatás A világnak ezen a felén a gyerekek életük hosszabb-rövidebb időszakában iskolába járnak, azaz keresztülmennek egy programozott, tartalmilag és folyamatában gondosan összeállított szocializációs folyamaton. A diákok életének legfogékonyabb időszaka iskolai kereteken belül zajlik: ott válnak gyerekből fiatal felnőtté, ott kötnek életre szóló barátságokat, élik át első szerelmüket – aktív idejük nagyobb részét töltik az iskola falai között, mint otthon. Az iskolában ezenközben időben, térben kitágul számukra a világ, a különböző tudományterületek segítségével bebarangolják a fizikai világot és az emberi kultúrát. Minden társadalom tisztában van azzal, hogy működése, fennmaradása múlhat az újabb és újabb generációk enkulturációjának sikerességén, így nem véletlen, hogy a nevelés-oktatás folyamatának elemzése, megismerése és tudatos irányítása napjainkra már önálló tudományterületté fejlődött. Pedagógiai, pszichológiai és módszertani kutatások segítik a folyamat két legfontosabb szereplője közül az egyik, azaz a tanárok munkáját, és felkészítésük is szervezetten, a felsőoktatás keretein belül, oktatási és nevelési elvek alapján kidolgozott programokon keresztül történik. Időről időre kötelező továbbképzésen mennek át, azaz ismereteik frissítésére is sor kerül – látszólag tehát minden rendben van. Miért támad akkor mégis az az érzésünk, hogy az iskola válságban van, hogy a tanárok nem találják szerepüket, hogy az iskolán belüli hagyományos kapcsolatok drámaian átalakultak, az oktatás hatékonysága pedig észrevehetően romlik? Mindössze néhány napos hírnek számít csak, ha egy tanárt pedofílián kapnak, egy tanárnő pornóoldalt tart fenn a 8
– avagy miért beteg
a magyar iskola?
neten, a diákok durván bántalmazzák egymást vagy saját tanáraikat. Mi változott meg?
A tanári tudás Az iskolázott emberek még pár évtizede is olyan tudás birtokában voltak, melyet nem lehetett akárhol és akárhogyan, hanem csak jó iskolákban és fáradságos módon megszerezni. Ritkaságnak számított a jó könyv, a nagyszótár vagy a neves enciklopédia, az iskola pedig nemcsak kivételes műveltségű professzorokat, hanem mindezek forrását, a jó könyvtárat is jelentette. A tudás – tiszteletet parancsolva az azt birtokló helyeknek és személyeknek – helyre és személyre koncentrálódott, s ez a kis településeken különösképpen így volt, ahol a tanító a maga szerény, de az adott körülmények között kivételes könyvtárával valóságos információs bázisnak számított, s szakmaipedagógiai felkészültsége révén képes volt olyan dolgokat is közvetíteni környezetének, melyek túlléptek az „itt és most” napi feladatain vagy problémáin. Olyan körülmények között, ahol a közeli, kisebb könyvtárak inkább csak szépirodalmat gyűjtöttek, szakkönyveket nem, s a szakkönyvek még a megyeközpontok „nagy” könyvtáraiban is ritkaságszámba mentek, a tanult, a világ új dolgaira nyitott ember a közösség számára valóságos kincs volt. Az iskolában, a tanárok személyén keresztül közvetített ismeretek hitelesek és megbízhatóak voltak, s noha a tankönyvek átfutási ideje hosszú évekig elhúzódhatott, a benne foglaltak sokáig nem veszítették el érvényességüket. A szakterülete autentikus képviselőjének, a szaktanárnak a véleményét és állásfoglalását gyakorlatilag nem lehetett megkérdőjelezni, s a tanárok emellett az élet egyéb területein
is rendelkeztek olyan ismeretekkel és tapasztalatokkal, melyek képessé tették őket arra, hogy diákjaikat az élet különböző területein támogassák és segítsék, hogy megmutassák számukra a helyes utat.
A tanári tekintély A tanuláshoz kötött foglalkozások, különösen az „értelmiségi pályák” hagyományosan társadalmi megbecsüléssel és elismeréssel jártak, s ide tartozott a tanári foglalkozás is. Az 1850-es évektől Monarchia-szerte minden jelentősebb városban impozáns, palotaszerű elemi-, és középiskolákat építettek szinte költséget nem kímélő módon. Az igényesen és célszerűen kialakított, tágas külső, belső térrel, nemes és időtálló anyagok felhasználásával (melyek mind a mai napig állják az idők viharát) kialakított általános iskolákba, gimnáziumokba járni és azokban tanítani egyaránt dicsőség volt. A folyamat az 1920-as években tovább folytatódott Klebelsberg Alföld-programjával, melynek során mintegy 5000 oktatási objektumot hoztak létre népiskolákkal, tantermekkel, a tanítók számára pedig háromszobás szolgálati lakással, termőfölddel és udvari melléképületekkel együtt. Az igényesen kialakított iskolaépületek, az illő tanári javadalmazás s a vidéki szinten kivételesnek számító lakások egyaránt az oktatás fontosságát, a tanárok megbecsülését tükrözték. Ez volt az egyik pillére a tanári tekintélynek. A másik pillért a tanároknak a képzésük és tudásuk nyújtotta kivételes helyzetük jelentette. Mi lett a tanári tudással? Ami az utóbbi néhány évtizedben történt, valójában örvendetes dolog. A tudás demokratizálódott, azaz ma mindenki számára szinte korlátlan és
Katedra
olcsó a hozzáférés a legkülönfélébb ismeretekhez. Egyetlen feltétele van csupán: internetes kapcsolat és alapvető számítógépes ismeretek. A változás alapjaiban rengeti meg a diák–tanár kapcsolatot, még akkor is, ha egyelőre nem szeretnénk ezt tudomásul venni. A virtuális világ, a digitális eszközök oly irgalmatlan tempóban fejlődnek, hogy ami egy, mondjuk 50 éves tanár számára az ő diákkorában még a fantázia világába tartozott, ma már olyan hétköznapi eszköznek számít, melyet a diákok szinte követhetetlen módon kezelnek. Az iskolák nincsenek felkészülve például a felvételik vagy az írásbeli vizsgák/feleletek során arra, hogy ma már nincs „lezárt” tanterem, és nincs kétszer megíratható teszt, mert egy bonyolultabb mobiltelefonnal bármit pillanatok alatt meg lehet szerezni, és a feladatsorok lefényképezése is csak néhány másodperc – ha az iskola számítógépének, a levelezőrendszernek a meghekkelésével még idejében nem sikerült volna hozzájutni bárkinek. Az elektronikus forradalom a módszertant is megrengeti. A diákok internetes forrásokból jóval szemléletesebb, izgalmasabb anyagokhoz jutnak, mint amit a tanár az órákra hagyományosan bevisz. Sok tanár még az egyszerű power-point előadások elkészítését sem szívesen tanulja meg, gyakran egyszerűen azért, mert az iskolának nincs elég eszköze azok rendszeres használatához.
Mi lett a tanári tekintéllyel? Bármely demokratikus társadalom szükségesnek és fontosnak tartja az egyenlő bánásmódot, az azonos esélyek és jogok biztosítását mindenki számára. Ez többek között azzal jár, hogy átalakul az emberek közötti kommunikáció, és nemcsak az azonos foglalkozásba, körbe, hasonló társadalmi rétegbe tartozó emberek között kiegyenlített a kapcsolat, hanem mindenkitől elvárt, hogy megbecsüléssel, tisztelettel közeledjen a másik emberhez, függetlenül annak életkorától, nemétől, foglalkozásától vagy társadalmi hovatartozásától. Nincs korlátlan hatalma egyik embernek sem a másik felett, s ha mégis előfordul, akkor vannak társadalmilag kijelölt szervek ennek orvoslására. Önmagában tehát az, hogy valakinek mi a foglalkozása, milyen nemű, hány éves, azaz milyenek a diszpozicionális tulajdonságai, nem garantálnak számára tekintélyt. Rohamosan számolódik fel az öröklött vagy ráruházott tekintély kiváltsága, s helyét a kiérdemelt, munkával, egyéni befektetéssel megszerzett tisztelet
Pedagógus „betegségek”
veszi át. Ez utóbbi ugyanakkor nem örök érvényű – újra és újra meg kell újítani, megtartásán dolgozni muszáj. Ez a trónvesztés nemcsak a tanárokat érinti, hanem például az orvosokat, politikusokat, de még – amint azt az elmúlt évek pengeváltásaiból láthattuk – a legmagasabb szintű kutatókat és tudósokat is. Az átalakulás nyilván nem egyik napról a másikra történt, ellenben az érintettek nem voltak hajlandóak észrevenni a figyelmeztető jeleket, s megtenni a szükséges lépéseket a szempont- és stílusváltásra mind a szakmai attitűd, mind a képzés, a szakmai felkészülés terén. A másik félben keresték a hibát, azaz a kommunikációs összeütközésekért a diákokat okolták. Nem a megoldást keresték, hanem a romló közerkölcsben vélték megtalálni minden baj gyökerét. Miért támad akkor mégis az az érzésünk, hogy az iskola válságban van, hogy a tanárok nem találják szerepüket, hogy az iskolán belüli hagyományos kapcsolatok drámaian átalakultak, az oktatás hatékonysága pedig észrevehetően romlik? Manapság azonképpen, ahogy egy orvos sem dönthet a betege feje fölött annak tájékoztatása és beleegyezése nélkül, egy tanár sem tehet tanítványaival bármit. Nem büntetheti, fizikailag nem bánthatja és lelkileg nem alázhatja meg őket, nem szólhat bele iskolán kívüli életükbe. Sőt. Korábban olykor a diákok érezték kiszolgáltatva magukat tanáraiknak, most időnként a tanárokat keríti hatalmába a kiszolgáltatottság érzése. Egy diák vagy annak szülei bármikor tehetnek panaszt ellenük, bármikor fordulhatnak ügyvédhez, ombudsmanhoz, felettes szervekhez vagy a nyilvánossághoz, és az is előfordulhat, hogy a diák vagy a szülők azonnal és impulzívan reagálnak bizonyos tanári lépésekre (osztályzás, punitív írás- vagy szóbeli visszajelzések). Ez utóbbiak súlyos, nehezen tisztázható előzményű konfliktusokhoz vezethetnek, melyek némely esetben akár a fizikai tettlegességig fajulnak. Olykor a szülő, olykor a diák, olykor a tanár üt (utóbbi ritkábban), ami nyilvánvalóan megengedhetetlen. Az iskola alapvető célja, a sikeres enkulturáció semmisül meg ilyenkor, miközben a feladattal megbízott szakember, a pedagógus szakmai szerepében és személyesen is sérül. Egyéni és szakmai reputációja, önértékelése a tét, az, amire esetleg egész addigi élete során készült.
Az elmérgesedett helyzetet ugyanakkor nem lehet egyoldalúan és erőszakosan rendezni. Már addig is az „erőszak erőszakot szül” elve érvényesült, és nem szabad tovább menni azon az úton, ami – még inkább elmérgesítve a helyzetet – eszkalálódáshoz, állóháborúhoz vezet. Mindegyik szereplő tovább sérül, és nem a megoldásra fog törekedni, hanem a megtorlásra, egyre messzebb kerülve az eredeti céltól – a sikeres szocializációtól. Attól, hogy derék, felelősségteljes, alkotóképes, együttműködő emberek kerüljenek ki az iskolákból. A tanárok gyakorta panaszkodnak arra, hogy elveszítették fegyelmező eszközeiket – a diákokat ugyanis gyakorlatilag nem lehet büntetni. Mondjuk inkább úgy, hogy nem elvesztették ezeket az eszközöket, hanem soha nem is szerezték meg. A fegyelmezés nem egyenlő a büntetéssel, sokkal több és másabb is annál.
Ki az információ birtokosa? Tudjuk, hogy a tanári szerep átalakult, és az az egyedi konglomerátum, mellyel egy szaktanár még pár évtizeddel ezelőtt is a tankönyvre támaszkodva autentikus, azaz hiteles információs bázist képviselt, s amely az évek során – csak csekély mértékben módosulva – szinte egy életen át elegendő, kön�nyen frissíthető muníciót adott, mára már egy-két éven belül elavul. A digitális korszak megjelenésével minden ismeretet folyamatosan frissíteni kell, hiszen az információáramlásban nincsenek többé térbeli, időbeli korlátok. Bármikor és bárhol megszerezhető bármilyen naprakész ismeret, legyen a hely egy „behálózott” erdei tisztás egy tanulmányi kirándulás során vagy egy osztályterem, ahol a tanár által elmondottakat a diákok azon minutumban képesek ellenőrizni, felülbírálható vagy kiegészíthető még újabb információk alapján. Mi következik ebből? A pedagógus mint instruktor A pedagógus feladatköre átstrukturálódik. Nem a tudás kiemelkedő birtokosa többé, hanem egyfajta instruktor, aki segítséget nyújt diákjainak az ismeretek megszerzésében, és ellenőrzi azok helyességét (és meglétét). Ez újabb trónfosztással és szerepmódosulással sem könnyű szembenézni a pedagógusoknak. Hát még felkészíteni rá őket… A helyzet egyre kevésbé tartható tovább – mind a tanári attitűdöt, mind a tanárképzést hozzá kell igazítani az új helyzethez. A kérdés az, hogy miként. 9
Pedagógus „betegségek”
Katedra
Segítség – kiégtem! Dr. Sidó Zsolt
Következő cikkemben a kiégésről (burnout) írok, okairól és veszélyeiről a pedagóguspályán dolgozók számára. ,,Burnout – szindróma krónikus, emocionális megterhelések, stresszek nyomán fellépő fizikai, emocionális, mentális kimerülés állapota, amely a reménytelenség és inkompetencia érzésével, célok és ideálok elvesztésével jár, s melyet a saját személyre, munkára, illetve másokra vonatkozó negatív attitűdök jellemeznek.’’ H. Freudenberger A kiégés visszafordítható folyamat, de ha a beavatkozás nem történik meg kellő időben és kellő hatékonysággal, pályaelhagyással, súlyosabb esetekben valamilyen függőséggel (alkoholizmus, kábítószer-függőség) is kialakulhat, de előfordulhat öngyilkosság is. Kialakulásában nagy szerepet játszik az elismerés hiánya, mely lehet anyagi jellegű is – alacsony munkabér, illetve az erkölcsi elismerés elmaradása. Kialakulásában közrejátszik a hosszú munkaidő, az átlagon felüli igénybevétel, az intézményi támogatás hiánya, a vezetőség segítő-motiváló jelenlétének hiánya és a karrierépítés lehetőségének hiánya. Mint minden testi, lelki betegségnek, a burnoutnak is vannak tünetei, amelyek alapján felismerhető. Leggyakoribb okai a következők: a testi-szellemi kimerültség jelei a munkahelyi bizonyítási kényszer hiánya a saját lelki-fizikai szükségletek háttérbe helyezése az intolerancia növekedése közömbösség, az empátiás készség visszafejlődése alacsony önértékelés, teljesítménycsökkenés nem korlátozódik a szakmai tevékenységre, életérzéssé alakul és a magánéletben is kiábrándulttá, cinikussá válik az egyén szélsőséges esetben a végső kiszállás vágya. 10
A burnout kialakulásában több stádium van jelen: idealizáció szakasza – túlzott lelkesedés, fokozott teljesítmény a realizmus fázisa – a lelkesedés alábbhagy, az egyén tisztában van képességeivel, tevékenységének lehetőségeivel és korlátaival, reális képet alkot önmagáról és munkájáról a stagnálás, kiábrándulás fázisa – a munka már nem jelent örömet, csökken a motiváció, a feladatok rutinszerű elvégzése a frusztráció fázisa – ingerlékennyé válik, csökken a stressztűrés határa a fásultság szakasza – a pálya elhagyásának gondolata, a magánélet sem tölti el örömmel.
A pedagógus kiégésének okairól és annak megelőzéséről Szlovákiában a pedagógus már az elején szembesül azzal a ténnyel, hogy társadalmi megbecsülése mind anyagi szempontból, mind erkölcsi szempontból nagyon csekély. Egy kezdő pedagógus kb. 420 eurós fizetése jóval az átlagfizetés szintje alatt van, és sajnos meg kell állapítani azt a tényt is, hogy társadalmi megbecsülése is kicsi. Régebben a tanító státusz szimbólum, tekintélyt parancsoló személyiség volt, ez a „feeling” mára elillant. A diákok és sajnos sok esetben a szülők számára is ,,csak’’ szükséges láncszem a gyermek felnőtté válása során. Még elkeserítőbb az a tény, hogy munkáját a következő tényezők is nehezítik: a tanulók fejlődéshiánya, az ismeretszerzés iránti érdektelensége a kormányzati segítség hiánya oktatást elősegítő felszerelés lényeges hiánya a támogató személyzet hiánya a viselkedészavarban szenvedő tanulók jelenléte és a fegyelmezési lehetőségek, módok hiánya a kollégákkal való közös munka hiánya.
Ennek ellenére sok pedagógus kolléga küzd, harcol azért, hogy diákjait kellő módon és megfelelő szinten tudja felkészíteni az élet további szakaszára. Nagyon nehéz feladat, mikor a pedagógus látja a diákokon az érdektelenséget, mikor a diákok éreztetik vele érdektelenségüket az elhangzott anyag iránt és természetesen az, hogy nem tanulnak. Viselkedésük az órákon sem elfogadható, zavarják a tanárt és osztálytársaikat is (sok esetben elnézik nekik az MP3 hallgatását fülhallgatóval, mert addig is nem zavarják az órát). Azt azonban elvárják, sajnos sok szülővel együtt, hogy ,,hát ha jár iskolába, akkor kapjon bizonyítványt is”. Elfelejtik azt a tényt, hogy a bizonyítvány nem iskolalátogatásért jár, hanem az iskolában nyújtott teljesítményért. Kiábrándító az a tény is, hogy a szülők nem érdeklődnek gyermekeik tanulmányai iránt, a szülői értekezleteken nem vesznek részt. Mindezek hatása alatt nem lehet csodálkozni azon, hogy nagyon sok pedagógiai végzettségű fiatal nem lép erre a pályára. Nem vonzza őket sem a pedagógiai pálya nyújtotta anyagi juttatás, sem pedig az a tény, hogy más neveletlen gyerekével foglalkozzanak. A megelőzés szempontjából fontos, hogy időben felismerjük a kiégés tüneteit. Kiégésre utaló tünetek: testi tünetek – feszültség, fáradtság, fejfájás, testsúlyváltozás, alvászavarok, pszichoszomatikus megbetegedések (pl.: magas vérnyomás, táplálkozási zavarok, fekélybetegségek) pszichés tünetek – ingerlékenység, cinizmus, az emberi kapcsolatok minőségének megromlása, a kollégákhoz való negatív viszonyulás, a nyugtatószerek fokozott használata, gyakori betegállományba vonulás, a teljesítőképesség csökkenése, labilissá válás, szorongás, rögeszmék megjelenése. A kiégés megelőzésében fontos szerepe van az egyén személyiségének,
Katedra
„Pedagógusbetegségek” Anda Judit
Rutin vagy hivatás?
szükséges az önreflexió, amely a prevenció egyik alappillére. A pedagógus részéről szükséges a munkához való hozzáállás megváltoztatása is. Az idealisztikus elképzeléseket fel kell hogy váltsa a reális szemlélet, saját korlátaink elfogadása. Nem elfogadható az a tény, hogy a diák kudarca teljes mértékben a pedagógus kudarca is, ez a felfogás önvádhoz, bűntudathoz vezet. Megtanítani valamire csak azt lehet, aki akarja, hogy megtanítsák. Nagyon fontos, hogy a kudarcok helyett a sikerekre, a célok helyett a folyamatra koncentráljunk. A megfelelő relaxációs-meditációs technikák elsajátítása és alkalmazása is hatékonyan segíthet a burnout megelőzésében, illetve kezelésében (pl. jóga, légzőgyakorlatok, autogén tréning, de sok esetben egy kis séta a természetben is segít). A megterhelés csökkentéséért külön kell választani a munkát a magánélettől, ajánlatos olyan kedvtelésnek hódolni, amely ellensúlyozza a munkaköri ártalmakat (merném ajánlani a túrázást a természetben, az olvasást, az egyedüllétet – hogy ki tudjuk pihenni a közösséget). Nagyon fontos a család támogató hozzáállása, megértése is. Segít, ha az embert néha egyedül hagyják, hogy megpihenjen, kivonhassa magát a „tömeg” okozta pszichés nyomás alól. A pedagógus szempontjából fontos, hogy csökkentse a fizikai igénybevételt, tanuljon meg nemet mondani, rendezni értékeit (fontos–nem fontos), kielégíteni testi szükségleteit (evés, alvás, szexuális szükséglet), tartózkodjunk többet családunkkal, barátainkkal, ez megfelelő relaxációs elfoglaltság. A fentiekből is láthatjuk, hogy nem egyszerű pedagógusnak lenni, az ember főleg pszichikailag fárad el, de ha kitartóak vagyunk és odafigyelünk saját magunkra is, kellemesen, sőt élvezettel taníthatunk, sikerélményekkel tölthetjük meg életünket.
A tanári pálya hivatás, és közhely vagy sem, minél jobban megpróbálom magam „beásni” egy tanár hétköznapjaiba, annál világosabb lesz számomra, hogy tanárnak lenni valójában életformát jelent. Kezdjük a tanári szakma céljának meghatározásával: a tanárnak tanítani kell, tudást átadni, valamint a diákok tudás iránti vágyát felkelteni. Ennek értelmében a tanár legyen jól felkészült, határozott, lelkesedjen az általa tanított tárgyért, nem utolsósorban pedig legyen szívügye a diák szellemi fejlődése. Rengeteg a buktató, ha valaki nem energikus vagy nem méri fel kellőképpen hallgatósága tulajdonságait, az óra elvérzett. A kicsik a legapróbb jeleket is észreveszik, és sokszor meg is jegyzik, hogy a tanító néni felkészületlen, feszült vagy zavart volt. Míg ugyanabban a középiskolai osztályban az egyik pedagógus zavartalanul vezet le egy órát, addig egy másik beleveszik a káoszba, és tehetetlenül szemléli, ahogy diákjai épp tojást sütnek a hátsó padban. A magánéleti problémákat célszerű az osztálytermen kívül tartania, mindemellett pedig az életvitelével is elöljáró példaképként kell szolgálnia; ha más szakmában ez nem is meghatározó, egy tanár azonnal hitelét veszti, amint kiderül róla például, hogy iszik. A diákban kortól függetlenül tiszteletet vált ki egy olyan ember, aki mindig felkészült, valamint az iskolában sosem mutatkoznak rajta magánélete negatív szakaszainak jelei. Ugyanakkor nem lehet jó tanár az, aki teljesen kizárja a személyességet az oktatásból. Mindemellett a tanároknak és az iskoláknak erős konkurenciájuk akadt a technika vívmányaiban. Meg kell győzniük a tanulót arról, hogy amit ők nyújtanak, elsőbbséget élvez a Facebookkal szemben. Embert próbáló feladat ez minden szemszögből. A lexikális tudás kevés ahhoz, hogy valaki tanár, jó tanár lehessen. Az egyetemeken mutatkozik meg mindez a legszembetűnőbben: az, hogy valaki doktori fokozatot nyert, még korántsem biztosítja, hogy színvonalas és élvezhető előadásokat tud tartani. A diákot azonban kortól és iskolától függetlenül meg kell nyernie a tanárnak, a cél még mindig ugyanaz: tudást átadni és tudás iránti vágyat felkelteni. Az egyetemeken, ahonnan a leendő generációk pedagógusai kerülnek ki, mindez fokozott szereppel bír. Egy tanár, rétor, előadó minden szavával és mozdulatával tanít, akarva-akaratlan valamit átad a hallgatóságának, és aki őszinte
lelkesedéssel és emberséggel végzi munkáját, annak a diákjai is másként teljesítenek majd, mind az egyetemen, mind pedig munkájuk során. Ficzere Anikó végzős pszichológus hallgató elmondása szerint a tanárok segítői hivatásra készülnek fel, ahol a saját személyiségükkel is dolgozniuk kell. A személyiség is befolyásolja, hogy miképpen tudja átadni a tudásanyagot. Fontos, hogy akiket útjára bocsát az egyetem, tudjanak bizonyos fokig a személyiségükkel „dolgozni”, ismerjék azokat a tulajdonságaikat, amelyekre építve majd hatékonyak lesznek. Az egyetemnek nemcsak lexikális tudást kell nyújtania, hanem meg kell tanítania a leendő padegógusokat dolgozni. Néha azok a fiatal tanárok, akik kikerülnek az egyetemről, idealizálják a pályát és túlzott a lelkesedésük, fokozottan ki vannak téve a kiégésnek. Az egyetemnek a reális életre kell felkészítenie a diákot, s hogy mire képes egy tanár, az ne a gyakorlatban derüljön ki, ne akkor ébrendjen rá, hogy nem reálisak az elképzelései. Az említett nagy elvárásokkal azonban sok esetben nem „kompatibilis” az arányos fizetés és megbecsülés. A diák ezzel könnyedén visszaélhet, például nem tartja felettesének azt, akit társadalmilag a családja alá gondol. A tanári munka presztízsvesztése zajlik a szemünk előtt, és ilyen körülmények és elvárások között semmi meglepő nincs abban, hogy a pedagógushallgatók az egyetem végeztével távol kerülnek az iskoláktól, és szívesebben vállalnak munkát a végzettségüktől teljesen eltérő területeken. Az sem áldásosabb helyzet, ha a fiatal diplomás tanári állást vállal, de úgy viszonyul hozzá, mint ahogy az állam viszonyul hozzá a fizetését illetően. A problémák pedig csak torlódnak a nívótlan oktatás révén. Érdekes belegondolni, változna-e valami az egyetemek pedagógiai fakultásain egy alkalmassági teszt bevezetésével. A tanárok fontos szerepet játszanak minden ember életében, hatással lehetnek diákjaik későbbi döntéseire, tehát korántsem elhanyagolható, milyen tulajdonságokkal bírnak. Vajon jobban meggondolnák-e jelentkezésüket azok, akik csak jobb ötlet híján vagy pusztán az adott tárgy iránti lelkesedésből választanák a tanári pályát? Ugyanakkor változna-e az egyetemi oktatás, ha tanárt és diákot egyaránt megilletné az osztályzás joga, illetve azok a diákok is élnének vele, akiket ez eddig is megilletett? Ha a hallgató értékelhetné az előadást, hozott-e számára új információkat, vagy mennyire volt érthető, a tanárnak is fontosabb lenne minden szó, ami az órán elhangzik, és a mód, ahogyan a mondanivalót közli.
11
Gyógypedagógia
A gyógypedagógus „betegségei”
Katedra
Dömény Andrea
Előzőleg már szót ejtettünk a holisztikus szemléletű tanítás jelentőségéről, viszont fontos megemlítenünk azt a tényt is, hogy a gyermek személyiségének ilyesfajta többrétű figyelembevétele milyen nagymértékű igényeket támaszt a gyógypedagógussal szemben. A tanításra való folyamatos felkészülés, a szakmai hozzáértés állandó fejlesztése, a különféle váratlan helyzetekre való azonnali reagálás s legfőképp a szociális érzékenység és igazságérzet megtartásáért folytatott napi küzdelem mindegyike rejthet magában olyan buktatókat, amelyek veszélyt jelenthetnek a pedagógusnak. S amennyiben nem vagy csak nagyon nehezen képes megbirkózni ezekkel a mindennapi kihívásokkal, felléphetnek nála a pedagógusbetegségek némely kezdődő tünetei. Mielőtt azonban részletesen kitérnénk a gyógypedagógusokra leginkább jellemzőekre, a teljesség igénye nélkül ugyan, ám érdemes foglalkoznunk az általános pedagógusbetegségekkel is, melyek a pedagógus személyiségét, jellemét, pszichéjét és egészségi állapotát érintik. Ismerősen csenghet a mondat, hiszen sokszor hallani, amint egy pedagógus gyermekei arról panaszkodnak: anyu vagy apu otthon is tanárnak hiszi magát. Persze nemcsak a tanítókra jellemző, hogy „hazaviszik a munkát”, ellenben ők azok, akik a legkevésbé tudnak elvonatkoztatni, és örökösen okítanak. Megesik viszont ennek a fordítottja is, mikor a tanár olyannyira kimerül az egész napos nevelésben, hogy saját csemetéivel már sem ideje, sem kedve nincs foglalkozni. Az állandó idegfeszültség miatt lassan képtelenné válik lazítani, hiszen nem meri kikapcsolni az önkontroll gépezetét, ugyanis mindig szem előtt van s nagy felelősségként hárul rá a pozitív példamutatás feladata. Ennek folyományaként gyakorta előfordul, hogy kisebbségi érzései támadnak, mivel kritikusainak száma elég nagy – gyerekek, szülők, munkatársak, valójában az egész társadalom. Ekkor aztán a tanáron elhatalmasodik az üresség érzése: ő csak ad, viszonzásban pedig nincsen része. Innen egyenes út vezet a testi tünetekig: jelentkezik a krónikus fáradtság, levertség; egyéb neurológiai és pszichés betegségek, egészen a depresszióig s a kiégésig. Ne higgyük, hogy mindezek éppúgy nem vonatkoznak a gyógypedagógusokra, de náluk még specifikusabb „tünetegyüttesek” fordulnak elő. A speciális nevelést igénylő gyermekek reakciói bizonyos helyzetekben meglehetősen kiszámíthatatlanok, mentális problémáikhoz gyakran testi hiányosságok is 12
társulnak, a velük való munka hosszadalmas, hihetetlenül türelemigényes és sokszor hosszú ideig látványos eredmények nélküli. Ha mégis megpróbálnánk egy képzeletbeli ranglistára besorolni az őket legjobban veszélyeztető pedagógusbetegségeket, az első három befutó a stressz, a sikerélmény hiányából adódó motiválatlanság és az ún. burnout-kiégés lennének. A könnyebb érthetőség kedvéért nézzük, igazából mit is takarnak ezek a fogalmak. Selye János világhírű magyar orvos meghatározása alapján a stressz nem specifikus válasza a testet ért igénybevételeknek. Mai értelmében azonban jelentése nagyjából „folyamatos feszültség” vagy „tartós idegesség”, mely rendszerint egy vagy több állandó negatív ingerre adott tartós válaszreakció a szervezet részéről. A legáltalánosabb értelemben a stressz az, amikor az emberek fizikai vagy pszichikai jólétüket veszélyeztető esemén�nyel szembesülnek. Ezek az események a stresszorok, és az ezekre adott válaszok a stresszreakciók. Stresszkeltőnek ítélt események közé többek között olyanok tartoznak, amelyek kihívást jelentenek képességeinknek s énképünknek, vagy melyeket belső konfliktusként élünk meg. A stresszreakció, vagyis az általános adaptációs szindróma három szakaszban játszódik le. Az első az „alarm”, mikor a szervezet ellenállóképessége csökkenni kezd, ilyenkor védekezni vagy támadni tudunk. A második az ellenállás fázisa, a test alkalmazkodni próbál a stressz jelenlétéhez. Az utolsó szakasz a kimerülés állapota, melynél akár azonnal, akár alattomosan, hosszú évek elteltével jelentkeznek a betegség tünetei. A stresszkeltő szituációk érzelmi válaszokat eredményeznek, negatív megjelenési formájukban dühöt, elkedvetlenedést, szorongást, frusztrációt, fásultságot. Stresszhelyzetben a teljesítmény is csökken, a sikertelenség pedig a motiváltság s az ebből következő cselekvés hiányát válthatja ki. A motiváció minden viselkedésre késztető belső tényezőt magában foglal, és meghatározza a szervezet aktivitásának mértékét. Hosszan tartó stressz esestében azonban az egyén elerőtlenedik, s mivel nincs sikerélménye, megszűnik nála a hajtóerő is, mely tettre késztetné. E motiválatlanság okozza aztán a kiégést-burnoutot. Herbert J. Freudenberger pszichoanalitikus szerint, aki megalkotta a kiégés fogalmát, a „burnout szindróma krónikus, emocionális megterhelések, stres�szek nyomán fellépő fizikai, emocionális, mentális kimerülés állapota, amely a re-
ménytelenség és inkompetencia érzésével, célok és ideálok elvesztésével jár, s amelyet a saját személyre, illetve másokra vonatkozó negatív attitűdök jellemeznek”. A pedagógus-kiégésnek öt fázisát különböztetjük meg. A frissen diplomázott pedagógus pályája elején az idealizmus szakaszában van, nagyon motivált, bízik önmagában s környezetében. Ezt követi a realizmus fázisa: már megtapasztalta a tanítás–tanulás folyamatának buktatóit, tapasztalatai nem csupán pozitív előjelűek. A stagnálás fázisában fokozatosan kiábrándul hivatásából, majd minden osztálybeli esemény frusztrációs feszültséget eredményez nála. A kiégéshez vezető utolsó fázis az apátia szakasza, amikor a pedagógus az iskola légkörét önmagára nézve fenyegetőnek érzékeli. A kiégés fogalmát csak segítő foglalkozásokkal, az empátiás kapacitás kimerülésével kapcsolatban használják. A speciális képzettségű pedagógusok a legveszélyeztetettebbek, hiszen a sajátos nevelési igényű és hátrányos helyzetű gyerekek nagyfokú mentális és pszichés feszültséget, elégtelenségérzést okozhatnak, a tanító pedig tehetetlennek érezheti magát. Stresszorként hat rá, ha nem boldogul tanítványával, kudarcba fulladt igyekezete pedig motiválatlansághoz vezet, s innen már csak egy lépés, hogy kiégjen – úgy tetszik, ez egy ördögi kör. A pedagógusbetegségek elkerüléséért a leghathatósabb „fegyver” a prevenció, azaz a lelki egészségvédelem, a mentálhigiéné. A gyógypedagógiai oktatást minden esetben alapos felkészülésnek kell megelőznie. Hasznos, ha első lépésben a pedagógus megismerkedik a gyermek fogyatékosságával, fejlődési sajátosságaival. A későbbiekben a tanuló individuális személyiségalakulását a vele való szoros együttműködés segítségével lehet feltérképezni. Ezáltal magabiztosabbá válik a pedagógus, mivel kezelhetőbbek lesznek számára az estleges problémák, konfliktushelyzetek, s könnyebben kizárhatja őket mint stresszorokat a munkájából. A stressz elkerülése végett pedig tanácsos felállítani a munkában s a magánéletben is a prioritásokat, valamint módot kell találni az iskolán kívüli, regenerálórelaxáló tevékenységekre. Az iskolai tanmenet szervezésénél szintén ügyelni kell arra, hogy minden nap tudjunk valami, akár csak aprócska dolognak is örülni: a kellemes benyomások motiváló ereje hatalmas! Egyebek között talán ez az utóbbi gondolat lehetne gyógyír a pedagógusbetegségekre.
Katedra
Ovisarok/Szülői szemmel
Jády Mónika
Amikor nem az óvodással van gond Az óvodapedagógusok feladata, hogy gondoskodjanak a rájuk bízott gyerekekről, és koruknak megfelelően fejlesszék őket. Ám feladataik közé éppúgy hozzátartozik a társadalmi normák közvetítése, ami manapság nem egyszerű, hiszen már nincs egységes, mindenki által követendőnek tartott értékrend. A szülők nem biztos, hogy egyetértenek az óvoda nevelési elveivel – és fordítva. Sajnos, még mindig nem szűrik meg a pedagógusnak készülőket, lelkileg alkalmasak-e arra, hogy gyerekekkel – kisgyermekekkel foglalkozzanak. Alapfeltétel, hogy az erre a pályára készülő szeresse a gyerekeket, és legyen nagyon türelmes. A pedagógusnak mindig meg kell hallgatnia a gyermeket, érzékenyen kell viszonyulnia a problémáihoz, s ehhez nagy adag empátiás készség kell. (Egy felnőttnek a gyerekek apró-cseprő gondjai nevetségesnek tűnhetnek, ám akkor is komolyan kell venni őket, mivel számukra ezek fontos dolgok.) Másrészt a pedagógusnak feltétlenül tudnia kell határokat szabni, és konzekvensen betartani, betartatni őket. A szülőnek nagyon nehéz idegenekre hagyni kisgyermekét – a bölcsődék megszűnésével az óvoda az első intézmény, ahol a szülőnek el kell válnia gyermekétől. Ezért is fontos, hogy bizalom alakuljon ki a pedagógusok iránt. Nem egy esetben okkal bizalmatlan a szülő, ugyanis nem csupán olyanok vannak a pályán, akik a fent
Szabó Zita, gyakorló szülő
említett követelményeknek megfelelnek. Van, aki eleve alkalmatlan, más pedig a hosszú évek során belefáradt munkájába. Kiégett, azt érzi, a szülők nem kezelik partnerként, a gyerekeket nem lehet megzabolázni, nincs értelme munkájának. A szülő a legtöbbször fél szólni, ha elégedetlen az óvónő munkájával, mert attól tart, hogy végül gyermekén csattan az ostor. A kisgyermek viszont nagyon érzékeny, megérzi, ha szülei nem szívesen bízzák az óvónőre – és ez nem tesz jót neki. Ahogy az sem, ha azt tapasztalja, hogy az óvónő nem szívesen foglalkozik vele, és a terhére van. Ezen a pályán még inkább érvényesnek kellene lennie, hogy a magánéleti gondokat otthon kell hagyni. Az óvodás nem tudhatja, hogy nevelője azért haragos, mert rossz hangulatban indult el otthonról, és családi problémái vannak, vagy mert frusztrált. Ő csak azt érzékeli, hogy az óvónő barátságtalan vele – és esetleg saját magában keresi az okot. Kérjünk időpontot az óvodapedagógustól egy beszélgetésre, és nyugodtan, semmiképp ne támadó hangnemben próbáljuk felvázolni, mi az, amivel elégedetlenek vagyunk. Ha a pedagógus személye elleni támadásnak veszi a kritikát és nem hajlik a közreműködésre, keressük fel az intézmény igazgatóját. Az lenne a legjobb, ha a szülők ös�szefognának – hisz ha jogos a kritika, nemcsak egy szülő elégedetlen, hanem mindenki, akinek fontos, hogy jó ke-
zekben legyen a csemetéje – és közösen lépnének fel. Ne másoktól várjuk, hogy megoldja a problémát, minden gyermek érdeke, hogy pozítív változás történjen! A pedagógusok munkája nehéz és alulfizetett, mint más szakmák a szociális szférákban. Ám ez nem kifogás arra nézve, ha az óvónő nem végzi el rendesen a munkáját. Nem árt tudatosítani, hogy az óvodai ellátás szolgáltatás. Ha több óvoda közül lehet választani, a szülők oda viszik gyermeküket, ahol jobban érzik magukat. Az ellátás minősége csakis az intézmény igazgatója és az óvodapedagógusok hozzáállásán múlik. Aki úgy érzi, belefáradt munkájába: manapság már léteznek különféle tréningek, mint például a kiégést megelőző. (További információk: www.lelkititkaink.hu/kieges. html.)
Miért nem lettem pedagógus
Anyuuuu! Pénteken szülői értekezlet! – megérkezett a lányom az iskolából. Oké, legalább megtudom mi újság, gondolom magamban, hiszen ez a szülők és az iskola közötti kapcsolattartás legfőbb eszköze. Nem tartozom az iskolát lépten-nyomon látogató szülők közé, ezért a szülőire igyekszem időt szakítani, eddig, szerencsére, sikeresen. Gyerekek, iskola, tanárok – ez egy kör, amelybe gyakorló szülőként belekerülve néha elgondolkodom. Valamikor sulis koromban tanár szerettem volna lenni. De jó, hogy más irányt vett az életem! Kívülállóként sokszor elnézem a tanító bácsikat és a tanító néniket, ők komolyan szeretik, amit csinálnak? Látom a fiatalos, lendületes, haladó szellemű, erős személyiségű és természetes tekintélyt parancsoló pedagógusokat, és csodálom őket. Ilyenek marad-
nak pár év múlva is? Miért törnek meg, miért változtatnak munkát? Nem lehet egyszerű a sok lurkó fejét megtömni tudással, közben megvívni a bürokráciával folytatott harcukat is, sőt megfelelni a szülők, igazgatók, az állam elvárásainak. Nekünk, szülőknek fontos a gyermekek testi-lelki biztonsága az iskolában. Azt szeretnénk, ha gyerekünk jókedvűen, stresszmentesen indulna el reggel, és élményekkel, elégedetten, új információkkal érkezne haza délután az iskolából. Csodálom azokat a tanárokat, akik ezt el tudják érni, és tapasztalatom szerint a gyerekek is szeretik őket. Sokkal jobb eredményeket érnek el. Közben látom a fáradt, ideges, kiégett pedagógusokat is. Mindenkinek lehet rossz napja, de az a rossz nap nem tarthat egész évben. Ha nem érzi hivatásának a tanítást, akkor nem ér semmit az egész. Nem tud
magyarázni, nem tudja átadni a tudást, érdekessé tenni az órákat, közben tekintélyt, esetlegesen csodálatot, szeretet kivívni. Bárhogy nézzük, szépítjük a dolgot, a tanár nagyon nagy részben befolyásolja további életünket. Például, ha a biológiát, kémiát, fizikát úgy adja elő, hogy a gyerek nem érti, ki nem állhatja ezeket a tantárgyakat, biztos nem lesz atomfizikus, kémikus. Érdekes lehet, ha a gyerek túlszárnyalja a tanárt. Megbirkózik a szituációval? Tudja még motiválni? Mindenkinek van rejtett vagy látható adottsága, képessége, ügyessége, megtalálja-e, meg akarja-e találni a gyerekben és fejleszteni azt? Végül mindig arra a következtetésre jutok, hogy pedagógusnak születni kell, és hálát adok a tanároknak, hogy ezt korán megértettem, és nem ezt a pályát választottam. 13
Alma materek
Fotók: Bogár Gabriella
Katedra
Lacza Gergely
Hittel telve, bizakodva Beszélgetés Kovács Erikával, a jókai Gregorovits Lipót Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatójával
Kovács Erika
Kedves igazgató asszony, beszélgetésünk elején induljunk ki a múltból, meséljen nekünk egy kicsit az iskola történetéről. Iskolánkat Gregorovits Lipótról nevezték el; Jóka nevezetes embereinek egyikéről van szó, aki papként működött itt, s ő volt az, aki azt mondta hajdanán, hogy ebben a községben márpedig iskolát kell építeni. Még áll az általa építtetett iskola a katolikus templom mellett, sajnos már nagyon rossz állapotban. Ez volt az első olyan oktatási intézmény a faluban, amely már iskolának mondható. Nos, sokáig ebben működött a jókai iskola, de mivel az épület tökrement, még a fűtés sem volt rendesen megoldva, úgy döntöttek, hogy új iskolát kell a községben építeni. 1975-ben adták át az épületet, amelyben ma tanítunk. Hét éve vette fel a magyar iskola Gregorovits Lipót nevét, azóta minden évben megemlékeznek a névadóról. Ilyenkor a szülőket, iskolabarátokat is meghívják? Minden évben szép kis ünnepély zajlik nálunk novemberben, hiszen ebben a hónapban vettük fel a Gregorovits nevet, és kétévenként nagyszabású megemlékezést tartunk. Ebben az évben újítunk, úgy döntöttünk, hogy lesz egy nap, ami csak a gyerekeké, tanulóinké, és lesz egy másik alkalom, egy nagyszabású ünnepély november 12-én, pénteken, ahová a magyarországi testvériskolát és a környékbeli iskolákat is meghívjuk, lesz egy nagy focitorna, mesemondó verseny a kisebbeknek, és a nagyobbaknak egy komolyabb műveltségi vetélkedő. Kiírunk egy pályázatot is, a falu nevezetességeit és a régi korok mesterségeit kell majd a gyerekeknek bemutatniuk. Sajnos úgy érzem, az iskolánknak egyre kevesebb a pénze. Nagyon fontos minden iskolának, hogy az önkormányzattal harmonikus kapcsolatot alakítson ki. Mi a helyzet ebben a községben? 14
Két évvel ezelőtt a polgármester úgy döntött, hogy mivel a község a fenntartó, egy EUS-projektet a községben működő iskolákkal pályáz meg. Ebbe a projektbe a két iskola, a magyar és a szlovák tanítási nyelvű közösen kapcsolódott be? Igen, a másik két speciális iskolával, mert az is van itt. Az igazság az, hogy a község intézi ezeket a pályázatokat, mert ő a fenntartó. Szó volt arról, hogy nagyon kevés a pénz, ami a legtöbb iskolában gond, de valahogy, ha nehezen is, működik az intézmény. Vannak azonban más fájó problémák is. Melyek a legégetőbbek? A legnagyobb gondot a gyermeklétszám-csökkenés okozza. Tíz évvel ezelőtt 212-en voltunk, most pedig 132-en. A számok magukért beszélnek. Nagy a csökkenés, most 12 elsősünk van, tavaly még 17-en voltak, de legjobban a jövő szeptembertől félek, mert előreláthatólag akkor még kevesebb elsősünk lesz. Valószínűleg az lesz a mélypont, utána enyhe javulás várható. Bevallom, hogy én most még ennek a 12 elsősnek is nagyon örülök, mert még ebben a létszámban sem bíztam, azt gondoltam, kevesebben lesznek. Községünkben, amely nem kicsi, az adott évben 26 gyermek született. Iszonyatosan kevés. Mióta tart ez a „mélypont”? Körülbelül öt éve tart a folyamat, hogy alig születik gyermek. A kilencvenes évek elején volt egy másfajta „törés” is, sokan íratták szlovák iskolába gyermeküket. Ez is nagyban csökkentette a magyar iskola tanulóinak létszámát. Ma mi a helyzet ezen a téren? Volt egy ilyen hajlandóság, de ez már a múlté, 2001–2002-ben például két első osztályunk volt. A most elballagott kilencedikeseink szintén húsznál többen
voltak, és a mostani kilencedikesek száma 21. Ez bizony örvendetes, de mi ez szüleink osztálylétszámához képest, amikor negyvenen is jártak egy osztályba. De nosztalgiázni nem érdemes és nem is szabad, ha a jelen gondjairól beszélünk, inkább a megoldásokat kell keresni az újabb és újabb kérdésekre. Azt is látni kell, hogy Jóka község nemzetiségi összetétele nagyon megváltozott. Ez így van, a község nagy ütemben szlovákosodik, rengetegen jönnek ide lakni Pozsonyból és távolabbról is, tehát betelepülnek. Ez is befolyásolja a magyar iskola helyzetét, de az is, hogy mi Pozsonytól nem vagyunk távol, kocsival, busszal gyorsan elérhető a főváros, és nagyon sok jókai magyarnak a város ad munkát, megélhetést, s nagyon sok fiatal szülő emiatt már úgy gondolja, gyermekének szlovák iskolába kell járnia. És itt nemcsak a vegyes házasságban élő szülőkről van szó. Ez az egyén döntése, amibe nagyon nehéz kívülről beleszólni. Én nem szoktam erőszakoskodni, az ember próbálkozik, de általában visszaüt a dolog, sajnos volt rá példa, úgyhogy inkább az iskolai programokkal agitálunk. Rendszeresen megjelentetjük a Suli-buli című iskolai lapunkat, a községi újságban, a Jókai Szóban mindig jelen vagyunk, rendszeresen vannak olyan iskolai műsoraink, amelyekre meghívjuk a község lakosait, tehát a szélesebb nyilvánosságot, például szeptember végén az Egészség Hete egyik fontos rendezvényünk. Ekkor kirándulunk, van kerékpártúra, egész napos programok, táboraink vannak, köztük a fiúknak horgásztábor kétévenként, ami viszonylag új dolog, a gyerekek nagyon szeretik. Erdélybe a tehetséges gyerekeink mindig eljutnak, mert jó kapcsolatokat ápolunk. Van egy nagyon ügyes fiatal kolléganőnk, s rengeteg képzőművészeti pályázaton szerepelünk. A festő-
Katedra
Alma materek falunapon, egyéb rendezvényen a kolléganő összefogja a lányokat, mindig fellépünk, de ennyi, nem működik a csoport szakkörként.
Gregorovits Lipót, az iskola névadója
táborunk is megvalósult, a gyerekek nemcsak lefestették a községet, hanem közben megismerkedtek a múltjával is. Természetesen számos szakkörünk van, az informatika szakkörtől az irodalmi színpadon, a színjátszó körön, a képzőművészeti, a furulya-, zongoraszakkörön át egészen a környezetvédelmi, olvasó-, és angolnyelv-szakkörig minden működik nálunk, nem beszélve a sok sportkörről. Summa summarum: tizennyolc szakkörünk van, felsorolni sem tudom hirtelen valamennyit. Látogatásuk nem kényszer, s ez abból is lát szik, hogy a gyerekeknek csak elenyésző százaléka nem jár semmilyen körbe. A szülőnek is jó ez, hiszen a gyermek sok mindent megtanulhat, és jó helyen tölti az idejét. Minden iskolában vannak kimagasló tehetségek. Mi a helyzet a jókai magyar iskolában? Most ballagott el a kilencedikből például Szüllő Zsanett, aki már gimnazista. Ő tavaly a szlovák kiejtési verseny országos döntőjében harmadik lett, de más tekintetben is nagyon ügyes lány, ezért év végén ő kapta Az iskola legeredményesebb diákja díjunkat. Nagyon szépen szerepeltek kis képzőművészeink, a most kilencedikes Puhla Nikolett ott volt a médiaversenyen Gútán, de más versenyekben is jól szerepelt. Ő egyébként képregényeket is készít. A szlovák kiejtési verseny kerületi döntőjében mindig ott vagyunk. A nyolcadikos Ravasz Anikó is nagyon ügyes, többek között a Katedra matematikaversenyében is jeleskedett, ott volt az országos döntőben. Szívfájdalmam a néptánc, mert régebben a faluban volt egy valóban nagyon jól működő csoport, amely aztán felbomlott; nagyon szerették volna, ha az iskola felkarolja a néptánc oktatását, de mi még mindig nem tudjuk meggyőzni a gyerekeket, hogy „néptáncoljanak”. Korábban együttműködve a Csemadokkal próbáltuk az iskolásokat is bevonni ebbe, de nem nagy sikerrel. Egyébként
Beszéljünk most egy kicsit másról, van-e szaktanterme az iskolának, egyáltalán van-e hely erre? Kilenc osztályunk és iskolai napközi otthonunk is van, két helyiségben. Van egy földrajz–történelem szaktantermünk, fizika, kémia szintén, amit most felújítanak. Kaptunk nyolc notebookot, interaktív táblát, úgyhogy az informatikaterem fel lett újítva, ez annál is fontosabb volt, mivel innen bizony korábban elloptak három számítógépet, igaz, akkor ezeket a szülők és a község segítségével pótoltuk. A biológia szaktanterem is működik, ott helyeztük el az interaktív táblát. Tornatermünk kettő van, most újítják fel, műfüves pályánkat két éve adták át. Közös ebédlőnk van a többi iskolával. Van egy belső kertünk is, amit mostanában nem nagyon tudtunk gondozni, mert rekonstrukció folyik, de nyertünk egy másik pályázaton, úgyhogy egy ökológiai osztályt nyitunk majd a belső udvarban, az átriumban. Lesz ott egy kis pihenőrész egy kis kertecskével, a gyermekeknek a honismereti, környezetvédelmi órákat itt tarthatjuk meg, de először még be kell fejezni az iskola rekonstrukcióját. Egy kissé talán szubjektív kérdés, mi volt az iskola életében a legszomorúbb és legörömtelibb pillanat? Ha így hirtelen végiggondolok a dolgokon, a legörömtelibb az volt, amikor felvettük Gregorits Lipót nevét. Nagyon sok előkészítő munkát jelentett, s amikor már sor került az ünnepélyre, amikor mindent megszerveztünk az utolsó részletig, mindenki megjelent, gyerekek, szülők, vendégek, nagyon megható érzés volt. A legnagyobb kudarc pedig az, hogy kicsi a létszám, kevés a gyermek. Ez nagy szomorúsággal tölt el. Egy kicsit tehetetlen is az ember, nem tudok segíteni, bárhogy szeretnék. Az embernek még akkor van kudarcérzete, amikor szinte dacot, nem akarást, fásultságot tapasztal a környezetében, pedig az ember a gyerekekért, az iskoláért, a faluért szeretne valamit csinálni, nem önmagáért. Vágyak, álmok? Ezek talán irreális fogalmak, mégis szüksége van rájuk az embernek, mert aktiválják belső tartalékait. Nagy álom volt annak idején, hogy bekapcsolódjuk a Comenius-programba. És ez már végleg csak álom marad, mert ilyen csökkenő gyermeklétszámmal nem is mernénk belefogni. Ez ugye az a program, amely révén az alapiskolák felveszik a kapcsolatot külföldi iskolákkal. Négy iskola működik együtt, és
csereprogramokra van lehetőség mind a gyermekeknek, mind a pedagógusoknak. Négy éven át minden évben más iskola vállalja a vezető szerepet, és akkor az fogadja a többi iskola vendégeit, és így tovább… Ez nagyon jó dolog, tapasztalatcserére kiváló alkalom. Csakhogy mi nagyon kevesen vagyunk, ezért a pedagóguslétszám is csökken. Próbáljuk megtartani a pedagógusokat, mert tényleg ott tartunk, hogy ha ennyi sem lehet, akkor már lassan a helyettesítést sem tudjuk megoldani. Fizika szakosunk jelenleg is hiányzik, de megoldjuk a matematika–informatika szakos kollégával. Nem tehetünk mást. Annak örülünk, hogy kémia–biológiai szakosunk még lehet. Tehát ezért sem merünk mi már ebbe a projektbe belefogni. Úgy érzem, hogy mi már ehhez nagyon pici iskola vagyunk. Álmom még létrehozni egy több iskolát felölelő regionális versenyt, láttunk már hasonlót, nagyon tetszett. Ehhez pályázni kellene, de legelőször a tantestületben kell megbeszélni, hogy léphessünk az ügyben. Milyen a kapcsolat a szülőkkel, iskolabarátokkal? Nagyon jó. Segítőkészek a szülők, bárhová megyünk, a szülői tanács a buszköltséget téríti, ami hatalmas segítség. Tavaly színházban voltunk Győrben, két busszal, csaknem minden gyermek jött velünk, szinte az egész iskola, még a hátrányos helyzetű gyermekek is. Nagyon örültem, hogy olyan gyermekeket is vinni tudtunk, akik színházban még sosem voltak. A szülői tanács tagjaira, a szülőkre a szervezésben is számíthatunk, segítenek. Tudomásom szerint nagyon sok továbbképző tanfolyamon vesznek részt a tantestület tagjai. Az egész tantestület vizsgázott nyáron, az Erőszakmentes Kommunikáció tanfolyamot végeztük el, és szeretnénk folytatni. Próbáljuk alkalmazni, s bár nem minden gyerek „vevő” erre, felhasználjuk és hasznosítjuk a tanultakat. Végezetül egy utolsó kívánság… Az utolsó szó jogán… hahaha… Azt szeretném, ha ez az iskola sokáig megmaradna. Mindig van min javítani, de működjünk legalább ennyire jól, mint most. Még az év elején tartunk, sok a papírmunka, sőt azt mondhatnám, hogy akkora adminisztratív terhet helyeztek a pedagógusok vállára, hogy éjt nappallá téve dolgoznak a papírokkal, mégis úgy gondolom, hogy nagy lendülettel indultunk el, nagy akarattal, és optimisták a kollégák.
15
Alma materek
Színes
Fotók: Bogár Gabriella
Katedra
tintákról álmodó Lacza Gergely
Az igazgatónő említette, hogy Rőth Ilona ifjú pedagógus új színt vitt az iskola életébe. Néhány éve megalakult a képzőművészeti szakkör, és már eredmények is felmutathatók. Úgy hallottam, hogy hamarosan Budapestre mennek egy „élményvakációra”, amelyet egy pályázaton nyertek. Mi is lesz ez? Tavaly májusban értékelték ki Magyarországon a Mosolygó víz elnevezésű országos rajzpályázatot, versenyt, amelyben tanulóink a Legjobb csapat címet nyerték el, mivel a 15 diákunk nagyon szép eredményt ért el. A lényege ennek az volt, hogy felhívják a tanulók figyelmét a víz értékére, tisztasága megőrzésének fontosságára. Volt tehát az ünnepélyes kiértékelésnek egy olyan momentuma is, amikor tiszta vízzel kínálták meg a gyerekeket. A mi gyerekeink díjként az élménykirándulást kapták. Ez volt a fődíj. Kik jelentkeztek ebbe a versenybe? Főleg magyarországi iskolák, határon túlról is néhányan, szlovákiai magyar
iskolákból kevés gyermek kapcsolódott be a versenybe. A dunaszerdahelyi gyerekek egyébként ott voltak. Az is jó volt a versenyben, hogy interneten figyelemmel lehetett kísérni az alakulását. Ezenkívül milyen más versenyekbe kapcsolódtak még be a gyerekekkel? Drogellenes tematikájú pályázaton vettünk részt, nagyon sok az egészséget, a természetet érintő verseny, pályázat. A gyerekek mindenbe nagyon bele tudják élni magukat, s igazi versenyszellem uralkodik. Először megbeszéljük a témát, van saját véleményük is, jó hallgatni őket. Milyen korcsoportot, osztályokat érintenek ezek a pályázatok, versenyek? Vannak az alsó tagozatosok és a felsősök számára meghirdetett pályázatok. A mi iskolánkból mind a két kategória részt vesz a versenyekben, szinte az ös�szes pályázatban érdekeltek vagyunk. Tavaly 25 rajzpályázaton vettünk részt. Példának okáért az Európa az iskolában
című szlovákiai országos pályázaton két tanulónk nyert első díjat, számos magyarországi pályázaton is jól szerepeltünk, sok tehetséges gyerekünk van. Az alsó tagozatosok a Világűr gyermekszemmel című rajzpályázaton továbbjutottak az országos versenyből a nemzetközi színtérre. Hogyan szerez tudomást ezekről a pályázatokról? Az iskolákba is érkeznek pályázati felhívások, de nagyon sokat internetről keresek ki. Hallottam, hogy nemcsak Európába, hanem Európán túlra, Japánba is küldenek rajzokat. Érkezett már valamilyen visszajelzés? Tavaly érkezett. Szlovákiából csak a mi gyerekeink vettek részt ebben a versenyben, kis különdíjat nyertek, de nem ez volt a cél, hiszen a Természetanyának a tiszteletéről kellett rajzolni. Kaptak a gyerekek egy kis katalógust, amelyben az ő munkáik is megjelentek.
Tanulás régi korok „díszletei” között
Katona Enikő, a jókai magyar iskola pedagógusa olyan történelem-szaktanteremben oktat, amely – ha úgy tetszik – kicsit múzeum is. Hogyan alakult ilyenné? Amikor ebbe az iskolába kerültem, még ketten tanítottuk a történelmet, és akkor jött a gondolat, hogy egy kis helyi múzeumot lehetne létrehozni. Ez úgy nyolc éve lehetett. A gyerekeket is motiválni kellett, dicséretet, itt-ott jobb jegyet kaptak egy-egy régi tárgyért, emlékért, amelyet persze engedéllyel hoztak el otthonról. Így alakult ki egy egész kis helytörténeti „múzeum”. Mennyi tárgy van itt, tudják-e? Sajnos nem. Vannak itt régi pénzek, vasaló, fényképek, hangfalak, szódás szifon, petróleumlámpa és sok minden más, különböző korok és korszakok relikviái, emlékei. Értékük is változó. Hogy milyen a helytörténeti vagy történeti értékük, nem tudom pontosan, 16
valószínűleg nem túl nagy, de nem is ez a fontos. Sokszor felnőttek is küldenek ezt-azt a faluból. A gyereknek pedagógiai szempontból nem mondhatom valamiről, hogy ez nem jó és vidd vissza. Vannak tárgyak, amelyek ma még nem annyira régiek, de száz év múlva más lesz a helyzet, és ezért azt mondom a gyereknek, jól tette, hogy elhozta.
Működnek ezek a dolgok? A vasalóra meg az orsós magnóra gondolok… Némelyik igen, de ezt a vasalót nem próbáltam ki. Működött még, anno… Miért éppen a történelem szak vonzotta, s miért a pedagógusi hivatás? Én se ennek születtem. Valószínűleg családi indíttatásból lettem pedagógus, mert ha eljártunk kirándulni, én mindig meg szerettem nézni a várakat. Ez úgy bennem maradt, és én már elég korán tudtam, hogy pedagógus leszek, és azt is, hogy milyen szakosnak készülök. Kirándulások során most is megnézem a történelmi emlékeket, s mindig
megérintenek. Sőt, az osztályommal az osztálykirándulásokat is úgy tervezzük, hogy a történelem is valahogy szóba kerüljön. Ismert dolog, hogy a gyerekek keveset olvasnak, s fontos, hogy fölkeltsük a tantárgy iránt az érdeklődést. Sokféle módon tehetjük, például régi magyar mondákat dramatizálunk. Közelebb kell vinni a gyermek tudatához, lelkéhez a régi korok hangulatát. Sokan a történelmet száraz tanágynak gondolják, nekem biztosan nem az, sőt.
Versenyek is zajlanak a történelem témaköréből. Igen, és ez itt a reklám helye. Október hatodikán, az aradi vértanúk emléknapján mindig történik valami, de háziverseny zajlik a másik jeles napon is, március 15-én. Öröm, hogy mindig több gyerek jelentkezik, mint gondolnánk vagy várnánk. Nem sima kérdezz-felelek a verseny légyege, hanem általában valamilyen történet előadása, vagy keresztrejtvény megfejtése, esetleg eljátszanak valamit a gyerekek, vagy
Katedra
Környezetvédelem
Térjünk vissza a szakkörhöz, amelyet elindított, s amely ilyen sikeres. Hány éve működik? Három. Ez olyan szakkör, amelynek munkájába bekapcsolódhat a hatéves és a tizennégy éves tanuló is. Mindenki számára nyitott, bár én a foglalkozásokat úgy oldom meg, hogy a kicsi gyerekekkel külön foglalkozom.
csücske… Már alapiskolában is, ahol Mózes tanító néni biztatott… nagyon sok pályázaton vettem én is részt, szinte minden nap rajzoltam, és ez úgy megmaradt máig. 17 évesen érettségiztem, aztán óvónő voltam 3 és fél évig, majd az óvónőképző következett, és így szépen lassacskán haladtam előre. Munka mellett tanultam.
Miklós Viktória
Különórán foglalkozik velük? Igen, hisz a nagyokkal már ugye továbbhaladtunk. Más témák vannak napirenden, más technikákat próbálunk ki.
A zeneakadémiát is befejezte? Azt az egyet nem. Nem éreztem ott jól magam, kis magyarellenességet is tapasztaltam…
Hulladékgazdálkodás
Témák, technikák? A kicsikkel megismertetjük a technikákat, a nagyok pedig már tudják, mit akarnak, milyen eszközt, festéket, technikát alkalmazzanak a téma kibontásakor: vízfestéket, kevert technikákat, ragasztást stb. Sokat lehetne beszélni a gyermeki tehetség kibontásáról, amelyhez önnek úgy látszik különös adottsága van, de hát ez kellene hogy legyen a pedagógus egyik fontos feladata. No de néhány szót szóljuk önről is, hol kezdte a pályát? Sok helyen. Óvónőképzőbe jártam Pozsonyban, be is fejeztem természetesen, aztán a zeneakadémiára jártam szintén Pozsonyban, rajzot tanultam, a képzőművészet volt mindig a szívem
kitalálnak, riporterkednek, mindenféle szóba jöhet… Ezeket persze előre ki kell találni. Mennyire hat a gyerekekre lendülete és vitalitása? Mondtak már olyat is, hogy jó magát hallgatni! S ez nagyon jólesett. Én nem vagyok tipikus tanártípus, aki azt mondja, hogy a történelem a legfontosabb. Fontos ugye az intelligencia, a tájékozottság, az általános tudás szempontjából, de nem szeretek semmit sem erőltetni. Ennek ellenére nincs okom panaszra, most olyan osztályom van, az ötödikesek, akikkel tavaly kirándulni voltunk, és megdicsérte őket a múzeumban az idegenvezető. Megkérdezte őket, hogy van-e történelem tantárgyuk. Mondom, nem, honismeret van, ami hasonló. Mégis megdicsérte őket, mert olyan dolgokat is tudtak, amiket néha a felnőttek se. Én meg nagyon örültem ennek. Ezek szerint érdeklődnek a történelem iránt…
Nagyon. Ők egy olyan osztály, de amúgy a többiek is.
És a képzőművészet? Az óvónőképző két éve alatt választani lehetett zenét, táncot, képzőművészetet. A legfontosabb azonban a gyerekek szeretete, s a képesség, hogy az ember mindegyikben felfedezze a megismételhetetlen, egyszeri tehetséget, amit közösen ki lehet bontani. Először is kellemes, baráti légkört teremtek, s a munka során megpróbálom rávezetni a gyermeket arra, hogy ráérezzen a színre, a formára, a témára. Minden gyerek másként szereti a színeket egymás mellé helyezni, nekem pedig nagy öröm vezetni őket és érezni az érdeklődést, a szeretetüket.
A történelem tanítása számomra azért is fontos, mert általa meg tudom világítani a gyerekeknek, hogy honnan jövünk, s esetleg azt is, merre tartunk, hogy a Kárpát-medencében azért mi otthon érezzük magunkat. Én azt gondolom, hogy egy angol legyen angol, a magyar magyar, a szlovák meg szlovák. Ahhoz, hogy ismerjük a gyökereinket, a történelem meg sok minden más a „kulcs”. Az igaz, hogy nemcsak történelemórán meg nemcsak irodalomórán, hanem akár kémiaórán, mindenhol szóba kerülhet ez a kérdés. Valahogy mi olyan jó helyen élünk, hogy nagyjaink emléke mindenhol megtalálható körülöttünk. Ha elmegyünk kirándulni, zsebkendőnyi területen rengeteg történelmi emléket találunk. A tanításban nagyon jól használható Simon Attila–Kovács László könyve. Nemcsak a tanórákon, hanem a történelem szakkörben is kedvvel forgatjuk. -lg-
– hogy ne legyenek hulladékhegyek! (I. rész)
Fogyasztói társadalom vagyunk. Állandóan többet és többet termelünk, ezért a termelési folyamatban sok selejt, melléktermék, hulladék keletkezik. Egyre több a szemét, rengeteg csomagolóanyagot, maradékot dobunk ki. Hulladékgazdálkodás alatt azt az emberi tevékenységet értjük, amelynek keretében a hulladék keletkezésének megelőzését, kiküszöbölését, a hulladék mennyiségének csökkentését igyekszünk elérni. Hogyan? A hulladékok kezelésének megoldása a hasznosítás: az újrafelhasználás (reuse) és visszanyerés (recycling). A nem hasznosítható hulladékokat ártalmatlanná kell tenni, illetve véglegesen elhelyezni őket. Erre megfelelő eljárások a hulladéklerakás, égetés, a biológiai módszerek, a kémiai módszerek, a beágyazás (solidifikáció) és esetleg ezek kombinációja. A hulladékokat keletkezésük szerint osztályozhatjuk: települési (városi, kommunális, háztartási) hulladék: háztartásokból, üzletekből, intézményekből, utcák takarításából eredő szemét, kiselejtezett járművek stb., termelési vagy ipari hulladék, mely iparáganként, sőt technológiánként is változik (pl. kohászati, vegyipari, könnyűipari, építőipari és építőanyagipari, élelmiszeripari); ide számítjuk a közlekedési (fáradt olaj), bányászati (meddő vagy kis fémtartalmú ércek), a szolgáltatások területén keletkező hulladékokat is, mezőgazdasági (mező- és erdőgazdasági) hulladék, mely a növénytermesztésben, állattenyésztésben és a mezőgazdasági iparok keretében keletkeznek, speciális hulladékok – veszélyes hulladékok (kórházak hulladékai, radioaktív hulladékok, fertőzött élelmiszerek, elhullott állatok, robbanásveszélyes, mérgező stb. anyagok), melyek veszélyességük és különösen káros környe17
Környezetvédelem/Sorsok zeti hatásuk miatt különleges kezelést igényelnek. A települési szilárd hulladékok ártalmatlanítására a leggyakrabban alkalmazott eljárás a rendezett hulladéklerakókon való lerakás. A rendezetlen lerakás (vadlerakás, illegális lerakás) hazánkban törvénybe ütköző cselekmény. Az égetés során a hulladék komponensei füstgázként távoznak a rendszerből. A szilárd égési maradékokat (salak és pernye) rendezett hulladéklerakókon helyezik el. Környezetvédelmi szempontból az egyik legnagyobb probléma a kibocsátott füstgázok által okozott légszennyezés. A biológiai hulladékkezelés alatt a komposztálást és a biogáztermelést értjük. A komposztálás a települési szilárd és folyékony, valamint bizonyos termelési hulladékok (pl. élelmiszeripari vagy mezőgazdasági szerves hulladékok, olajok, zsírok, szennyvíziszapok) kezelésére alkalmas eljárás, melynek végterméke a komposzt; ez a talaj termőképességének növelésére hasznosítható. A biogáztermelés anaerob biológiai hulladékkezelési eljárás, amely célterméke a biogáz. A módszer elterjedt a mezőgazdasági és élelmiszeripari hulladékok, istállótrágyák, szennyvíziszapok hasznosítására. A végtermék energetikai célokra hasznosítható metángáz. A beágyazás (szilárdítás, solidifikáció) olyan hulladékkezelési eljárás, melynél a folyadék-, iszap- és más veszélyes hulladékokat vízben nem oldható kötőanyaggal (pl. cement, bitumen, polietilén, aszfalt, üveg) kevernek. A cél tehát a biztonságos szállítás és könnyebb lerakhatóság elérése, és a hulladék környezetkárosító hatásának csökkentése. A veszélyes hulladékokat főleg termikusan ártalmatlanítják. A veszélyeshulladék-égetőnél különös fontosságú a hulladék megfelelő előkezelése, valamint az égetési maradékok kezelésének és a füstgáz tisztításának kifogástalan megoldása.
Az alapiskolásokhoz szóló kérdéseink: Mi a különbség a szemét és a hulladék között? Hol található Szlovákia területén hulladékégető? A válaszokat teljes nevetekkel és címetekkel a
[email protected] villámpostára küldjétek. A helyes válaszadók közül valaki könyvjutalmat nyer!
18
Katedra
Van választás
Beszélgetés Tova Klein geriátria szociális munkással Tova Munkácsról származik, szülei túlélték a holokauszt szörnyű eseményeit, és Bécsen, valamint Izraelen keresztül kerültek Brooklynba. Tova édesanyja a mai napig Brooklynban él, s mivel férjével otthon magyarul beszéltek, két gyermekük érti, de már nem beszéli a nyelvet. Tova, aki a holokauszt túlélőivel foglalkozik, építész párjával és három fogadott gyermekével egy kertes házban él Brooklynban. A két idősebb gyermeke, Avery és Rafael főiskolások, a legkisebbik, Zay-Zay 10 éves és idén szeptembertől egy speciális iskolába fog járni. Milyen volt a tapasztalatod az itteni iskolákkal? Ötéves koromban költöztünk ide, és egy brooklyni óvodába jártam. Az általános iskola első és második osztályát is a környéken, egy drága elit yeshivában végeztem. A második osztály után szüleim kivettek ebből az iskolából, mert a két tanárom (az egyik angolt, a másik hébert tanított) egyszerűen gonosz volt. Annyira rossz tapasztalat volt ez számomra, hogy a mai napig emlékszem a nevükre, és még mindig gyűlölöm őket. Harmadik osztálytól nyolcadikig egy másik jeshivába jártam, és ugyanott folytattam a középiskolát is, azzal a különbséggel, hogy oda csak lányok jártak. Az iskola maga eléggé ortodox volt, hosszú szoknyát és hosszú ujjú blúzt kellett hordani. Ezek nyilvánvalóan magániskolák voltak, ahol a hittan fontos elemnek számított. Szerettél ott tanulni? A középiskolában jó mentoraink voltak, de nem olyan értelemben, hogy az egyetemi továbbtanulás felé vezettek volna bennünket, hanem inkább a hitről, a spiritualitásról szólt a tanítás. Ugyan nem voltam elégedetlen, de nem a tanulás volt a középpontban, részben azért, mert nem figyeltem oda eléggé. Nehéz is volt ez az iskola, mert reggel nyolctól délután egyig hittanóráink voltak, az ótestamentum tanulmányozása, a héber nyelvtan, és egytől öt óráig került sor a szekuláris tantárgyakra, a matematikára, az angolra, a történelemre és hasonlókra. Milyen volt a tanár–diák kapcsolat a középiskoládban? A tanáraink nagyon közel álltak hozzánk. Voltak olyan tanárok, akikkel hétvégén ebédelni mentünk. Nagy becsben tartottuk a tanárainkat. Mindenki vigyázzba vágta magát, ha egy tanár belépett az osztályba, és a rabbikat is nagyon tiszteltük. A szüleid részt vettek az iskola életében? Egyáltalán nem vettek részt. Elvárták tőlem, hogy jó jegyeket hozzak haza,
de nem nézték át a házi feladatomat, és nem tanultak velem esténként. Az édesanyám egyedül járt el a szülői értekezetekre, mert édesapám mindig későig dolgozott. Voltak olyan tanárok, akik néha meglátogattak bennünket, de inkább azért, mert édesanyámmal barátkoztak. A középiskola után rögtön egyetemre mentél? Kicsit nehezebben találtam meg önmagam, mint mások, és így egy évig szemináriumba jártam, utána egy évet Izraelben töltöttem. Végül a Columbia Egyetemen végeztem el a szociális munkás szakot, és a mai napig ebben a szakmában dolgozom. Amikor családot alapítottál és gyerekeket fogadtál örökbe, nyilván elég hamar felmerült a kérdés, hogy hova fognak iskolába járni. Milyen szempontok alapján döntöttetek a gyerekek iskoláztatásáról? A párom az elején az állami, a nyilvános iskola mellett kardoskodott, mert ő ilyen iskolákba járt és nagyon jó tapasztalata volt, de ő is gyorsan rájött, hogy az itteni állami iskolák nincsenek olyan szinten, mint amihez ő hozzászokott. Rafi, a legidőssebb fiunk egy viszonylag új iskolába kezdett járni, amit akkor úgy hívtak, hogy Brooklyn New School. Avery is oda járt, két évig. Rafi, mivel ő egy évvel idősebb, három évet végzett ott. Több szempontból is örültünk, amikor mindkét gyerekünk bekerült ebbe az iskolába, mivel az iskolának jó híre volt, másrészt ez a két gyermekünk afroamerikai, a harmadik pedig koreai-amerikai, mi viszont a párommal fehérek vagyunk, és ebben az iskolában sokfajta gyermek tanult, etnikailag kevert környezet volt. Később sajnos azzal kellett szembesülnünk, hogy olyan gyerekeket is felvettek, akik különböző problémák miatt más iskolákból jelentkeztek át ide. Ráadásul nem sokkal ezután két meghatározó esemény is történt majdnem egy időben: egy kisfiú megtámadta Rafit, és egy textilboltban beszéltünk a tulajdonossal, aki egy új iskoláról mesélt,
Sorsok Avery, Rafi és Zay-Zay
Katedra
Molnár Miriam
ahová a lánya járt. Ez a Senesh Hannah magániskola (Szenes Anikóról – a nácik ellen harcoló fiatal magyar hősről, akit 1944-ben végeztek ki Budapesten – elnevezett iskola) volt. A párod mit szólt ehhez? Nem tetszett neki az ötlet, és pénzünk sem volt egy magániskolára, főleg két gyermek számára. Kiderült viszont, hogy lehetőség van ösztöndíjakra. Végül elmentünk az iskolába, találkoztunk az igazgatóval, megpályáztuk az ösztöndíjakat, a gyerekeket is elvittük, és nekik is nagyon tetszett. A téli szünet után a gyermekek már ebbe az új iskolába jártak, és mindketten ott végezték el az alapiskolát. Mi volt az, ami ebben a magániskolában jobban tetszett a gyerekeknek? Az osztályok kisebbek voltak, kilenc vagy tíz gyerek járt egy osztályba. A légkör sokkal nyugodtabb volt, a tanárok több figyelmet tudtak szentelni egy-egy diáknak. Szeretettel vették őket körül, és nagyon szerettek ebbe az iskolába járni. Az egyetlen furcsaság az volt, hogy az osztálytársak között nem volt talán egy színes bőrű sem. Ami a tanulási eredményeket és a tanítás minőségét illeti, nagyon meg voltunk elégedve. Személy szerint ugyan találtam kivetnivalót a judaika tanításában, de azt otthon pótoltuk. Annak rendkívüli módon örültünk, hogy Avery és Rafi is nagyon szerették tanáraikat, a mai napig kapcsolatban vannak néhányukkal. Bár nem álltak fel, amikor a tanárok beléptek az osztályba, mert ez nem volt olyan iskola, mégis tisztelettel viszonyultak a tanáraikhoz, és nagyra becsülték őket. Úgy érezted, hogy jól felkészültek a középiskolai tanulmányaikra? Igen, ez az alapiskola nagyon jól fekészítette mindkét gyermekünket a középiskolai tanulmányokra. Rafi egy rendkívül jó középiskolába jutott be, matematikából egyből a másodikosokkal tanult, olyan előrehaladott szinten volt. Avery is nagyon jól teljesítette középiskolai felvételi vizsgáját, és mindketten olyan intézményekbe jutottak be, ahová akartak. Avery sírt, amikor megtudta, hogy a felvették a Poly Prep iskolába, mert kislányként oda járt távfutást edzeni.
Rafi most a Princeton Egyetemen tanul, amely az USA egyik legjobb egyeteme. Hogy került oda? Sosem volt kérdés, hogy Rafi továb tanul-e. Végül a harvardi és a princetoni egyetemek között kellett választania és meg kell hogy mondjam, nem volt kön�nyű a választás. Végül a Princeton mellett döntött, mert nem akart városban lenni, valahol mindig Princeton volt az álma, ezzel az iskolával azonosult kicsi kora óta. Nagyon jól érzi ott magát, jól tanul, és szereti, amit csinál. Mennyire voltatok ti mint szülők aktívak a gyerekeitek iskoláztatásában? Mindhárom gyermekünk más. Rafi elég korán egyedülálló lett. Averyvel egészen addig együtt csináltuk a házi feladatokat, amíg engedte, vagyis a középiskola második évéig. Nagyon igyekeztünk, hogy gyerekeink megértsék: ha egy tanár panaszkodik rájuk, nem az a lényeg, hogy a tanárnak igaza van-e vagy sem. Az életben állandóan találkoznak majd olyan emberekkel, akik a hatalom szempontjából felettük állnak majd. Ezeknek az embereknek valamiféle véleményük, benyomásuk lesz, és meg kell tanulni kezelni ezeket a véleményeket, és úgy alakítani őket, hogy te megkapd azt, amit akarsz. Rafi megtanulta ezt a leckét, Avery nem annyira. Mi volt a helyzet a legfiatalabbik gyermeketekkel? Egész kicsi kora óta tudtuk, hogy ZayZay nem úgy tanul, mint a többi gyerek, csak nem tudtuk pontosan, mi a nyitja problémájának. Amikor óvódába kezdett járni, a tanárok azt mondták, csak türelmesnek kell lennünk, mert egy kicsit lassú, de majd belejön. Rengeteget dolgoztunk vele. Minden nap közösen olvasunk, minden hosszabb autóúton ismételünk valamit, számolunk, történelemről, földrajzról beszélgetünk. ZayZay nem szeret olvasni, mert nehezen megy neki. A naplójába mindennap azzal kezdi a bejegyzéseit, hogy: „Utálok olvasni, írni és a matematikát is utálom.” Aztán azzal folytatja, amit szeret: nyári tábor, úszás, karate... Hogyan jöttetek rá, hogy nagy a gond? Zay-Zay okos kisfiú, és amilyen sokáig csak tudta, megoldotta, hogy úgy tűnjön, minden rendben van. Amikor
a többiek angolórán csendben olvastak, ő is úgy tett, mintha olvasna. Vastag könyveket vitt az iskolába. Amikor felvilágosítottuk a tanárokat, hogy mi történik, akkor elsős könyveket adtak neki olvasni, mindenki más előtt, amit persze szégyellt. Nehogy félreértsd, az iskola segíteni akart, de mivel nincs ilyesmivel tapasztalatuk és nincsenek az ilyen esetekre felkészülve, nem tudtak effektív módon segíteni Zay-Zaynek. Ráadásul mindez ahhoz vezetett, hogy fiunkban az az önkép alakult ki, miszerint ő buta. Eközben okos kisfiú, csak másként és lassabban tanul, mint az átlag. Mára már világos, hogy mi okozza a nehézséget? Igen, kiderült, hogy nemcsak a szemével volt probléma (mert a betűket nem látta rendesen, és egy szemüveg segített), hanem az agya másként dolgozza fel az hanginformációt. Ezért megy neki nehezen az olvasás, de ezért nem lehet őt egyszerre két feladattal megbízni, hanem csak eggyel. Mindenféle terápián túl van már: beszédterápián, nyelvi terápián, audioterápián. El sem tudod képzelni, mennyi pénzünkbe került mindez. Persze szegény gyerek mindennap az iskola után járt különterápiákra. Végül a pszichológus azt ajánlotta, próbáljunk meg egy olyan iskolát, ahol a nyelvi nehézségekkel küzdő gyerekek tanulnak. Nagyon örültünk, hogy bekerült az egyik ilyen manhattani iskolába és szeptembertől ott kezdi majd a negyedik osztályt. Itt minden terápia az iskolai napon belül történik majd, és minden osztálytársa hasonló nehézségekkel küszködik. Úgy tudom, nemrég Zay-Zay elkezdett hangos könyveket hallgatni. Igen. Rájöttünk, hogy nagyon szereti a történeteket, és persze a Senesh Hannah iskolában a diákok sokat olvasnak és olvasmányaikról beszélgetnek is. Zay-Zay, ha meghallgatja a történeteket, legalább be tud kapcsolódni a beszélgetésbe. Bármit, mindent megteszünk a fiunkért, hogy a lehető legjobb iskoláztatásban részesüljön. Ha kell, kölcsönt veszünk fel, ha kell, még több munkát vállalunk, de bármit megteszünk, mert tudjuk, hogy enélkül semmi esélye sincs egy sikeres, boldog életre. 19
Médiatábor, kezdőknek
Először rendezték meg a gútai Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskolában a médiaismereti tábort, amely nagy érdeklődést váltott ki a alap- és középiskolás diákok körében. Volt is jelentkező szép számmal. A szaktábor ötletadója, megálmodója Cseri Ilona. Vele beszélgettem a helyszínen. A gondolat másfél éve született meg, ugyanis volt egy Médiasztár elnevezésű négyfordulós levelező versenyünk, amelynek a döntőjére az iskolánkban került sor. A verseny résztvevői, a gyerekek mondták, hogy milyen jó lenne ezzel más formában is foglalkozni. Úgy gondoltam, hogy a nyári szünet elég sok szabadidőt ad, s aki ténylegesen szeretne ezzel foglalkozni, az hol máshol tehetné meg, mint egy ilyen táborban, ezért úgy gondoltam, összehozom, mert ez nekem is öröm. Körülnéztem itt, és láttam, hogy csoportos munkát kaptak a gyerekek. Azt is tapasztaltam, hogy családias a légkör, baráti a hangulat, s látom az arcukon, hogy élvezettel, szeretettel kapcsolódnak be egy-egy munkába. A programok is felkeltették az érdeklődésüket. Most már ugye harmadik napja zajlik a tábor programja, szeretném, ha kicsit mesélne róla.
Igyekeztünk színes programot előkészíteni. Mivel újságírói táborról van szó, itt főleg az írásé és a fogalmazásé a főszerep, azonban pihenésképpen egyéb játékos foglalkozások is helyet kapnak, és azt szeretnénk, ha a táborlakók betekintést nyernének olyan dolgokba is, amilyenekkel sehol máshol nem találkozhatnak. Például? Először a kommunikáció alapjairól hallhattak előadást, melyhez egy gyakorlat kapcsolódott, majd sor került egy író-olvasó találkozóra Kovács Magda írónővel, és csodálatos beszélgetés alakult ki. Az volt a meglepő, hogy aki a beszélgetést vezette, előzetesen kérte a gyerekeket, hogy ha esetleg nem mernének kérdezni, kis cetlikre írják rá a kérdéseket, de aztán erre szerencsére nem volt szükség. A nyitó napon csapatmunkában dolgozták fel a gyerekek a sajtó történetét. Egy operatőr-rendező érdekes előadása után hajtottuk álomra fejünket. A keddi nap főleg a gyakorlati tevékenységekre irányult, majd megismerkedtünk a tényközlő és véleményközlő műfajokkal. Összehasonlítottuk a szlovákiai és magyarországi napilapokat, hetilapokat, magazinokat, majd pedig a táborlakóknak kellett írni interjút, portrét. Ezt követően a sajtó nyomtatott
Katedra
Lacza Gergely
Kommunikáció
és elektronikus változatának a szóhasználatáról, nyelvhasználatáról hallhattunk egy előadást. Cs. Liszka Györgyi, a Vasárnap főszerkesztője is ellátogatott közénk kolléganőjével, és a Katedra újságot is vendégül láttuk, de itt volt az Új Szó és a budapesti közszolgálati rádió, honlapkészítők s más újságírók is. A tábort alap- és középiskolásoknak hirdettük meg, és szinte ugyanolyan arányban jelentkeztek mindkét korcsoportból. Tehát úgy néz ki, hogy lesz utánpótlása a szlovákiai magyar sajtónak, rádiózásnak, televíziózásnak, lesznek fiatal újságírók? Én ezt úgy látom – és ezt a táborban is mindig hangoztatjuk –, ahhoz, hogy valaki jó újságíró legyen, nagyon olvasottnak és tájékozottnak kell lennie. Tehát az ne fogjon bele, aki évek óta nem vett a kezébe könyvet, vagy nem kíváncsi a médiák világára, nem tájékozott. Az ember tudása, szókincse leginkább az olvasással gazdagodik, s úgy vettem észre, a résztvevők ezt megértették.
Nem ér a nevem?
Új írott betű iskolásoknak, Csehországban
Az alkotók és művük – közelebb a nyomtatott betűhöz A Comenia – cseh iskolai írott betű Tomáš Brousil, Radana Lencová és a kiváló cseh litográfus, František Štorm alkotása 2009-ben a legnagyobb elismerést kapta a svájci Zürichben, az EdAwards 2009 elnevezésű nemzetközi, európai dizájn-versenyben. Az iskolásoknak szánt új betűtípus az Eredeti betű kategóriában aranyérmes lett, és elnyerte a zsűri díját is. A Comenia a gyermekeknek megalkotott modern és praktikus írott betű. A váza olyan, mint az alapábécéé, de nélkülözi mind a kis-, mind a nagybetűs írott ábécében az átkötő elemeket, vonalakat és ezzel a ligatúrás átkötéseket is. Ez az új betű például a diszgráfiás gyermekeknek is ajánlott. Az előző betűkkel szemben lényegi változást jelent a Comeniánál, hogy egyszerűbbé vált az egyes betűk formája. A jelenleg használt (főleg nagy-) betűk minden bizonnyal esztétikai értékeket hordozó hullámvonalai helyett a jövő esztendők elsősei már olyan írott betűkkel ismerkedhetnek meg, ame20
lyek jobban hasonlítanak a nyomtatott betűhöz.
A puding próbája A cseh oktatásügyi minisztérium szeptember 1-jétől 40 alapiskolában teszteli az új betűt. Feltehetően ez váltja majd fel a régebbit, a most használatban lévőt, amely még a háború előtti Csehszlovákia idejéből való és alkalmazása a 19. századba nyúlik vissza. Az új írott betű bevezetésének kérdése már hosszabb ideje napirenden van Csehországban. Pedagógusok, szülők, pszichológusok vitáznak előnyeiről és hátrányairól, de a témához mások is hozzászólnak, szinte az egész cseh közvéleményt foglalkoztatja az új betű, s ezen nem lehet csodálkozni, hiszen a számítógépek világában is még nagyon sokáig (talán az idők végezetéig) szükség lesz a kézírásra. Sokan üdvözlik a Comenia megjelenését, de vannak, akik ódzkodnak tőle, például a grafológusok. Szerintük az írott betű e redukált formája
korlátok közé szorítja a gyermek fokozatosan kibontakozó egyéniségének alkotókészségét. A Comeniának „szurkolók viszont számos érvet felhoznak az új betű bevezetése mellett. Szerintük például a felsőoktatási intézményekben a diákok által kézzel írt dolgozatok, munkák grafikai „megjelenítése színvonalon aluli, egyszerűen csapnivaló, s ennek az is az oka, hogy nincs egy kézírásos „standard , amellyel ezeket a munkákat elfogadható küllemmel lehetne megjeleníteni, papírra vetni. Egyébként ez is oka volt, hogy a cseh grafikusok és tipográfusok megalkották a Comeniát, mert olyan írott betűvel szerették volna megajándékozni a gyermekeket, a kis- és nagydiákokat, a pedagógusokat, amelynek kevés a hiányossága, pontosabban: hibátlan. Hogy ez mennyire sikerült nekik s hogy az új írott betűt bevezetik-e majd minden iskolában, az a jövő titka, de mindenképpen döntő jelentőségű lesz a negyven iskolában szeptember 1-jétől zajló tesztelés eredménye. -lé-
Katedra
A SJE II. Nemzetközi Tudományos Konferenciája
A képen látható személyek balról jobbra haladva a következők: Doc. RNDr. Tóth János, PhD. – a Selye János Egyetem rektora Prof. Dr. Vladár Gábor, PhD. – meghívott elõadó Prof. Dr. Voigt Vilmos – meghívott elõadó PaedDr. Nagy Melinda, PhD. – a Selye János Egyetem tudományért, kutatásért és az akkreditációért felelõs rektorhelyettese Ing. Fabó Mária – a Selye János Egyetem Rektori Hivatalának vezetõje
Czímer Gábor
A komáromi Selye János Egyetem II. Nemzetközi Tudományos Konferenciája A komáromi Selye János Egyetem (SJE) második alkalommal rendezte meg a „Társadalmi jelenségek és változások” című II. Nemzetközi Tudományos Konferenciáját. A konferencia védnöke Tóth János, az egyetem rektora volt. Az esemény 2010. szeptember 6. és 7. között zajlott a SJE Konferenciaközpontjában. A rendezvényt azzal a céllal szervezték, hogy megismertessék a szakmai nyilvánossággal az oktatók és kutatók tudományos eredményeit. Elsősorban a humán tudományok, a társadalomtudományok és a neveléstudományok területein tevékenykedő szakemberek számára nyílt meg a párbeszéd lehetősége, de más szakterületek művelői is előadtak. A tanácskozás szekciókban folyt. Az egyes előadások anyagait szekciók szerint válogatva konferenciakötetben és tudományos monográfiákban publikálják. A szekciók között szerepelt a Tanári kompetenciák szekció vagy az interdiszciplináris szekció, amely Mintázatfelismerés címmel azt a kérdést vizsgálja, hogy milyen szerepet töltenek be az egyes tudományágakban létrejött és automatizálódott sémák, konstrukciók és mintázatok, vannak-e közöttük hamisak, illetve szükségszerű-e a létezésük. Ezt a szekciót Keserű József vezette. A szekció hívószövegében H. Nagy Péter és Keserű József az egyes ágazatok mesterséges összekapcsolásával szemben foglalt állást. Az ilyen, intézményhez kötött interdiszciplinaritás célja gyakran csak annyi, hogy versenyképes projekteket alakítsanak ki. A Mintázatfelismerés szekció központi témája egy másfajta és egyben produktívabb tudományköziségelgondolás volt. A szerzők a szövegben erről így írnak: „Ugyanakkor létezik az interdiszciplinaritásnak egy másfajta fölfogása is, amelyet problémacentrikus interdiszciplinaritásnak nevezhetnénk. Ha abból indulunk ki, hogy interdiszciplinaritás akkor jön létre, ha egy szaktudomány nemcsak a maga által kitermelt kérdésekkel foglalkozik, hanem olyan problémákkal is, amelyek másutt is problémának számítanak (ilyen pl. a protobiológia, amely az élet kialakulásának forgatókönyvével foglalkozik, s részt vesznek benne vegyészek, biokémikusok, fizikusok, geológusok, csillagászok, matematikusok, kibernetikusok stb.), akkor
látni fogjuk, hogy az intézményes-hatalmi mechanizmusok valóban csupán az egyik összetevőjét jelentik a kérdésnek, s talán nem is a legfontosabbat. Könnyen lehet ugyanis, hogy egyáltalán nem baj, ha nincs ún. „összekapcsoló tudomány”, amennyiben létezik egy vagy több olyan problémakör, amelynek megoldásaihoz nem elegendő egyetlen tudomány (vagy szaktudományos nézőpont). Ilyen problémakörnek – sok másik mellett persze – számít az általunk mintázatfelismerésnek nevezett interkulturális terület is.” „(Mintázatfelismerés) Hogyan ismerünk fel mintázatokat? Megkerülhetetlen a származási helyük? Hogyan ismerjük fel a hamisakat? Hogyan védekezzünk ellenük? (Kell-e, lehet-e ellenük védekezni?) A tudomány természetéből fakadóan aligha van olyan tudományterület, amely ne szembesülne ezekkel a kérdésekkel. Hiszen a tudás – amennyiben ez alatt az általánosítható ismeretek felhalmozását értjük – nehezen képzelhető el relatíve szilárd sémák, konstrukciók vagy mintázatok nélkül. Ha pedig a mintázatok megléte valóban ennyire evidens (antropológiai szükségszerűség), akkor felismerésüknek, illetve működésmódjuk feltárásának óriási jelentősége lehet az egyes tudományszakok önértése, önreflexiója szempontjából.” A konferencián más, ám mégis hasonló témakörrel foglalkozott a Liszka József által vezetett Születő és elhaló sztereotípiák szekció. Itt a szakemberek az etnikai sztereotípiák és a nemi, foglalkozásbeli sztereotípiák vizsgálatával foglalkoztak. A Kollektív szövegek értelmezése a vallásokban szekcióban a szövegek eredete körülményeinek, vallási és egyéb közegének vizsgálata volt a téma. A Történelem szekció az Irodalmi és művelődési központok Felső-Magyarországon a 16. és 17. században címet kapta. A szekció a városok és a főnemesi udvarok átfogó vizsgálatát, az egyházak művelődési szerepét, illetve a könyvkiadást és a könyvkultúrát mutatta be. A Nyelvi variabilitás/variativitás – változatosság a nyelvben elnevezésű szekció munkájának célja a nyelvi variabilitás és változatosság témájának vizsgálata volt. A nyelvi változást elsősorban a nyelvközi, kétnyelvűségi vonatkozásokban tették a tudományos diskurzus tárgyává.
Nagy Melinda tudományos és akkreditációs ügyekért felelős rektorhelyettessel a Selye János Egyetem „Társadalmi jelenségek és változások” című II. Nemzetközi Tudományos Konferenciájáról beszélgetünk. Mi volt a konferencia célja? A tavaly elindított rendezvénysorozat célja, hogy olyan nemzetközi tudományos fórumot teremtsen, ahol az egyetem oktatóinak kezdeményezésére kialakított szekciók keretében a különböző országokból érkező kutatók megvitathatják tudományterületük aktuális kérdéseit. Különösen fontos, hogy lehetőség szerint olyan módszereket, elemzési kérdéseket vizsgáljanak az egyes szekciók, amelyek akár több tudományterületet is érintenek. A legnépesebb szekció az elmúlt évtizedben a pedagógiai kutatás és gyakorlat egyik központi kérdését, a tanári kompetenciákat jelölte meg központi témaként. Külön szekció vizsgálta például az előítéletek, sztereotípiák kérdését. A Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék oktatói által kezdeményezett három szekció közül az egyik a tudományos kutatásokban előforduló mintázatokat, a másik pedig a nyelvi változatosság okait, formáit vizsgálta. A művelődéstörténeti szekció a 17. századi felföldi főűri, városi kulturális központok működésével, a teológiai szekció pedig a kollektív szövegek interpretációs lehetőségeivel foglalkozott. Konferenciánk másik fontos célja, hogy ily módon is tovább erősítsük a Selye János Egyetem helyét Szlovákia és Közép-Európa tudományos és kulturális térképén – a meglévő kutatási kapcsolataink erősödjenek, s újak alakuljanak ki. Milyen jelentősége és hozadéka van ennek a konferenciának a szlovákiai magyar szakmai élet szempontjából? A kétnapos rendezvényen az előadások és viták hat szekcióban zajlottak. Az egyetem az előadások nagy részét a konferenciával egy időben CD-n jelentette meg. Egyes szekciók pedig témájuk monográfiaként való feldolgozását és közreadását tervezik. A konferenciára 101 jelentkező regisztrált. Saját oktatóinkon kívül nagy számban érkeztek a Selye János Egyetemre szlovákiai 21
A SJE II. Nemzetközi Tudományos Konferenciája/Interjú
és magyarországi kollégák, de képviseltette magát több csehországi egyetem is. Voltak előadóink az erdélyi magyar felsőoktatási intézményekből is. Ennek jelentősége, hogy az egyetemek működésében évről évre növekszik a tudományos kutatások jelentősége és súlya, amit növelni jórészt éppen a nemzetközi kapcsolatok bővítésével lehet. Milyen szerepe van a konferenciának az egyetem életében, az itt prezentált eredmények átjutnak-e majd az egyetemi oktatásba? Az idei szekciók mindegyikéről elmondható, hogy olyan témakörökkel foglalkoztak, amelyek az oktatásban is fontos szerepet játszanak, így tehát a CD-n megjelentetett, illetve könyv formájában, folyóiratokban megjelenő tanulmányok hasznos kiegészítői lehetnek a kötelező vagy ajánlott irodalomnak. Oktatóinknak egyre fontosabb, hogy tovább növeljék publikációs teljesítményüket, s egyre aktívabbak legyenek a kutatási pályázatok és a nemzetközi együttműködés terén. Ebből a szempontból is kiemelkedően fontos funkciója van az egyetemi konferenciának és a többi hasonló nemzetközi vagy hazai tudományos rendezvénynek. -czimi-
Helyzetkép – távlatok Beszélgetés dr. Tóth Jánossal, a komáromi Selye János Egyetem rektorával
Nemrégen kezdődött az új tanév a Selye János Egyetemen, az őszi szemeszter, de az élet, a pezsgés a bágyasztó nyár után már jóval hamarább elkezdődött. Tóth János rektor úrtól azt kérdezem, hogy milyen állapotban is várta az egyetem, az intézmény az új tanévet s benne a diákokat? Most volt a hetedik tanévnyitónk, szeptember 20-án, körülbelül hatszáz új hallgatóval, nappali és levelező tagozaton. Fejlődik az egyetem, egyre színvonalasabb jogi háttérrel működik. A mi hallgatóink a szlovákiai magyar iskolarendszerből érkeznek, megítélésem szerint a magyar nyelven érettségizők körülbelül 35–40 százaléka jelentkezik és nyer felvételt az egyetemre. Ha abból indulunk ki, hogy a hallgatói létszám évente körülbelül 600, akkor ez hét év alatt 4200 diák. Persze van lemorzsolódás is. Ez egy igen tetemes szám, és tudom, hogy régebben gondot okozott a távolabbról érkezők elhelyezése a kollégiumokban. Ma mi a helyzet ezen a téren? Mintegy 1500 hallgatónk van a nappali tagozaton, 1200 hallgató levelező tagozaton tanul. Ha jelenleg egy diák kollégiumot igényel nálunk, akkor természetesen nappalis hallgatóról van szó. Összesen két kollégiumunk van, egyik a Sirály szálló. A régi épületről van szó, nem a később hozzáépült részről, amely nincs az egyetem tulajdonában, és tavaly üresen állt. A másik kollégiumi szállásunk a Danubius szálló. Az egyikben körülbelül 580, a másikban száz diák számára van hely, tehát igénylésre 680 hallgatónk kaphat kollégiumi szállást. Ez körülbelül elegendő is. Az idén összesen 36 olyan kérvény érkezett hozzánk, amelynek nem tudtunk eleget tenni, tehát csak 36 kollégiumi férőhely hiányzott. Honnan érkeznek ide diákok? Az egész országból, és ami érdekes, hogy a hallgatók létszámának eloszlása egyenletes, tehát minden régióból hasonló létszámban érkeznek diákok. Az persze természetes, hogy Komáromból és környékéről picit többen vannak, de Királyhelmec vagy Losonc, Rimaszombat, Tornalja vonzásköréből és máshonnan is hasonló számban, „eloszlásban” jönnek, mint mondjuk az érsekújvári körzetből.
Dr. Tóth János, a SJE rektora
22
Katedra
Ez azért meglepő, mert a statisztikák, a magyar ajkú lakosság megoszlását, arányszámát tekintve más arányokat tükröznek. Amikor azt mondtam, hogy a magyar nyelven érettségizők körülbelül 35-40 százaléka jelentkezik hozzánk, akkor én ezt a populáció függvényében gondoltam. An-
Lacza Tihamér
nak ellenére, hogy kevesebb gyerek születik, s hogy a frissen érettségizettek más szlovákiai és magyarországi egyetemekre is jelentkeznek, a nálunk felvételizettek száma konstans. Néha egy-két számmal megugrik, néha kevesebb a diákok létszáma, de a kilengés csekély, mindenesetre követi a populációs görbét. Amikor az előző kormány újraminősítette a felsőoktatási intézményeket, akkor olyan hírek terjedtek el, hogy a Selye János Egyetemet is visszarangsorolják egy alacsonyabb kategóriába, holott olyan feltételeket kellett volna teljesítenie az egyetemnek, amelyeket objektív okok miatt nem lehetett. Például még nem működött annyi ideje, ahány évre vis�szamenőleg kellett volna bizonyos eredményeket bemutatni. Ezek a dolgok már rendeződtek, megoldódtak? A szlovákiai felsőoktatási intézmények komplex akkreditáció szerinti besorolása hatévenként történik. Amikor mi sorra kerültünk, négy év és három hónapi múltunk volt, mégis ugyanazon kritériumrendszer szerint kellett akkreditálódnunk, mint a nagy múltú többi intézménynek. Szerencsénkre és megelégedésünkre sikerült a középső kategóriába besorolódnunk, tehát nem az egyetemi főiskolák, hanem a főiskolák kategóriájába, s erre azért volt szükség, mert ilyen módon megmaradt a jogunk doktori iskolánkat meghirdetni, megmaradt az összes magiszteri képzésünk, tanulmányi programunk, tehát ilyen módon nyitottak maradtak előttünk a kapuk a fejlesztés irányába. Az igaz, hogy a besorolás, az akkreditáció a középmezőnybe sikeredett, de az intézmény neve maradt. Végzőseink a Selye János Egyetem diplomáját, tehát egyetemi oklevelet vesznek át. Az említett besorolás a költségvetést érinti, de 2010-ben még nem lesz kihatással rá. Hogy mi lesz a jövőben, majd meglátjuk. Ez az új kormánytól függ majd, és a jövőben okosabbak leszünk e tekintetben is. Összefoglalva: egyetemünk sikeresen megállta helyét az átfogó akkreditáció során, így az alapképzés mellett mester- és doktori képzést is folytatunk. Ugye közismert, hogy három kara van most a Selye János Egyetemnek: a Tanárképző Kar, a Gazdaságtudományi Kar és a Református Teológiai Kar. Ezen belül hogyan oszlanak meg az egyes tanszékek, elsősorban a tanárképzőre gondolok, hiszen ott nem teljes spektrumú oktatás folyik, már olyan értelemben, hogy csak bizonyos szakokat oktatnak, egyelőre. Valóban három karunk van. Először a hallgatói létszámot szeretném kiemelni, a Tanárképző és a Gazdaságtudományi Karon most szeptembertől csaknem azo-
Katedra nos számú hallgató tanul. Körülbelül 1200 mindkét karon. A tanszékek számát illetően a tanárképzőn annyi tanszék van, mint ahány tanári tanulmányi program. Ös�szesen tíz tanszék működik, mivel tanári program összesen 22 van, ha jól tudom, s ez tíz tanszéken kettős kombinációkban jelenik meg, szerveződik. Plusz van tanítói és óvópedagógiai tanulmányi programunk. A gazdaságtudományi karon a tanszékek száma kevesebb, ha jól tudom, két tanulmányi program van, a vállalati menedzsment és az ökonómia szakon szervezik a képzéseket, amelyek hat tanszéken valósulnak meg. A harmadik karon, a Református Teológiai Karon mintegy 70 diák tanul, ráadásul a karnak eddig körülbelül harminc doktorandusz hallgatója van. A Tanárképző Karon az említett tíz tanszék működik, számos szakkal. Persze itt sem teljes még a lista, ha jól tudom, sem fizika, sem kémia nincs az oktatott tárgyak között. Idővel tervezik a bevezetésüket? Mint szó volt róla, ez egy pedagógiai, tanárképző kar, amely a már meglévő szakokon képezi a hallgatókat, de vannak itt is fejlesztések, tervezetek, hogy erősítsük a természettudományi részt. Most szeptember elsejétől elindult a biológia tanári szak, elkészültek a laboratóriumok, amelyekhez az anyagiakat az európai alapokból pályázatokkal nyertük, mintegy 25 millió koronát, tehát 800 ezer euró értékben tudtunk laboratóriumokat kiépíteni. Ezek biológiai, kémiai, kis részben ökológiai laboratóriumok, ezért a közeljövőben ismét fejleszteni szeretnénk. Az akkreditációs bizottságnak már benyújtottuk a kérvényt kémia tanári tanulmányi programra, és tervezünk még egy ökológiai irányzatú programot is. Tehát a természettudományi rész is erősödni fog. Nagyon jó lenne, ha sikerülne bevezetni a földrajz szakot. Ez lenne a természetes fejlődése a kar természettudományi részlegének, és akkor esetleg Természettudományi Karban is tudnánk gondolkodni. Sokáig az jelentett akadályt, hogy nem volt elég pénz az oktatás szempontjából nélkülözhetetlen laboratóriumok megteremtésére, a háttér-infrastruktúra kialakítására. Ugye a kémia szak még csak tervként szerepel, a jövő ígérete, a biológia oktatása viszont mostantól elkezdődött. Ez egy igen sokrétű tudományterület, sikerül majd egyfajta komplex képzést nyújtaniuk? Szerintem igen, hiszen a biológia tanulmányi program garantálói: egy magyarországi vendégprofesszor, biológus, oktatóink közül az egyik docens, biológus, s van egy tudományos fokozattal rendelkező adjunktusunk is, plusz egy vegyész egyetemi docensünk, akit nemrégen vettünk fel, és még a fizika tantárgyakat is tudjuk garantálni oktatókkal. Mivel most csak az első évfolyama indult el a biológia oktatásának, kevés hallgatóval és csekély támogatással, én azt gondolom, hogy jó oktatói „lefedettséget” tudunk biztosítani, és a jövőben további
Interjú oktatókkal bővülünk majd ezen a szakon is. Tehát öt esztendő múltán, amikor diákjaink úgymond felsorakoznak a diploma átvételéhez, terveink szerint addigra erős kémia, biológia és ökológia tanszékünk lehet. Gyakran felvetődik a kérdés, hogy mi lesz a sorsuk majd a végzősöknek, sikerül-e elhelyezkedniük a munkaerőpiacon, nincs-e bizonyos területeken túlképzés, éppen annak köszönhetően, hogy a Selye János Egyetem iránt ekkora az érdeklődés, bár csak bizonyos szakterületeket oktatnak itt. Nem tartanak egy ilyen fejleménytől? De igen. Mi is pontosan azt szeretnénk, ha minden végzett diákunk megtalálná a helyét az életben, ha felkészült ember lenne, és jó, testreszabott munkát kapna. Sajnos minden egyetem küzd ezzel a problémával, nemcsak a miénk. A Selye Egyetem két költségvetési „részből” él, egyik az, amit normatív támogatásként kap, ez úgymond a hallgatói „fejpénz”, a másik része a költségvetésünknek a tudományosságból, a tudományos tevékenységből származik, ebből „jöhet össze”. Tehát mindegyik egyetem igyekszik felvenni valamennyi szakára, tanulmányi programjára – amennyire lehetséges – a maximális létszámot. Mi minden év októberében a minisztériumnak megtesszük javaslatainkat, és azt a norma- vagy kvótarendszert, amit jóváhagynak nekünk, teljesíthetjük. Nos, ha az lesz a tervezet, hogy jövő évtől, 2011-től ötven történelem–magyar szakos hallgatót vehetünk fel, akkor mi több diákot nem vehetünk fel. Az előbb megpendített komplex problémakör tehát nemcsak az egyetem gondja, ez társadalmi probléma. Amikor a költségvetésünk ilyen kritériumok alapján „áll össze”, nem is várhatunk mást. Milyen lehetőségei vannak az önálló tudományos kutatásnak? Oktatóink munkaköri leírásának része, hogy tudományos kutatással és publikálással is foglalkozniuk kell. Ez a követelmény már az adjunktusoknál is megjelenik, nem csak a docenseknél, professzoroknál. Tehát minden egyetemi oktatónak kötelessége a tudományos munka. Ez is hozzájárul a költségvetésünkhöz. Mi pontosan tudjuk, hogy milyen kategóriájú publikáció „mennyit ér”. Erről még sokat lehetne beszélni, de térjünk át egy másik témára, a magyar nyelven is oktató felsőoktatási intézmények közötti együttműködésre. Milyen most a kapcsolatuk? Fontos megjegyeznem, hogy a Selye János Egyetem egy felsőoktatási intézmény, egyetem, míg a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen működő Európai Tanulmányok Kara – egy kar. A pozsonyi Comenius Egyetemen működő Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék – egy tanszék. Tehát ezek különböző struktúrák. Az egyetem egy globális, kompakt struktúra, amely karokat, tanszékeket ölel fel. Szlovákiában ugye mindig szóba kerül az a probléma, hogy az emberek sokszor nem tesznek különb-
séget az egyes struktúrák között. Például ha szóba kerül a magyar tanszék, vagyis a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karán működő Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék, akkor nekem is el kell mondanom, hogy a Selye János Egyetemen is van 22 magyar tanszék, nálunk az egyetemen mindent magyarul oktatnak, a tanárképzést, a tanítóképzést, az óvópedagógiát, a gazdaságtudományi karon a tanulmányi programokat, a teológián úgyszintén. Míg a fentebb említett karon és tanszéken, tanszékeken nem teljesen magyar a képzés. De ettől függetlenül… Én is a nyitrai egyetemről kerültem ki valamikor, és tizenkét évig dolgoztam ott, így nagyon megértem a problémáikat, s azt is mindig mindenütt kihangsúlyozom, hogy rájuk is nagy szükség van, mint ahogy a pozsonyi egyetem magyar tanszékére is. Az említett intézmények, műhelyek nagyon fontos részei, elemei a magyar felsőoktatásnak Szlovákiában. Mi nagyon jó kapcsolatokat szeretnénk ápolni ezekkel az egységekkel. Például próbáltunk nagy projekteket megpályázni a nyitrai egyetemmel, Komzsík dékán úrral. Ezek 4 milliós projektek lettek volna, de sajnos nem voltunk sikeresek. Az előző miniszter nem nagyon támogatta a magyar felsőoktatást Szlovákiában, inkább csak eltűrte, s ahol tudta, megbéklyózta, bántotta, sértette. Komzsík dékán úrral nagyon jó kapcsolatban vagyunk, értjük azt, hogy nem egymás ellen kell dolgoznunk, hanem egymás mellett kell állnunk. Most is egy közös projekten gondolkozunk. Számos más felsőoktatási intézménnyel is van kapcsolatuk… Én azt gondolom, hogy a kapcsolatokat – még ha „csak” tanszékiek is – mindig személyek szervezik, hozzák létre, és tartják életben. Vagy ötven egyetemmel van kapcsolatunk. Ezek főként tudományos együttműködések, és az Erasmus-program révén kapcsolódunk más intézményekhez. Mindig azt szoktam mondani, hogy mi szlovákiai közszolgálati felsőoktatási intézmény vagyunk, így szlovákiai támogatásból élünk. Évi költségvetésünk 90 százalékét a szlovákiai támogatás teszi ki. Tíz százalékát Magyarországról kapjuk kiemelt intézményként, és a Szülőföld Alaptól. Ezért is nagyon hálásak vagyunk, mert ha ez sem lenne, valóban nem tudnánk ilyen szinten működni, ahogy működünk. A magyar államnak sokat köszönhetünk, mert az infrastruktúránk egy része magyarországi vagyonból származik, amelyet még öt-tíz évvel ezelőtt Magyarország vásárolt meg itt, Révkomáromban, és a Selye János Egyetemért Alapítványnak adományozott, s ez aztán átruházta a Pro Selye Alapítványra, amelytől végül mi megkaptuk használatba. De visszatérve beszélgetésünk elejére, örülünk, hogy megnyithattuk a már emlegetett biológia tanári szakot, a doktorképzést magyar nyelvből és irodalomból. Jelenleg zajlik a pedagógia és a menedzsment szakok doktoranduszi akkreditációja.
23
Lapozgató
Minden kisiskolásnak és iskolába készülőnek
Jó társa a gyereknek, segítője a vele foglalkozó felnőttnek, szülőnek és pedagógusnak. Mesék, versek, kézügyességi és logikai játékok, kinyírós és kifestő a kisebbeknek. Nyelvi, matematikai, honismereti feladatok a nagyobbaknak. Természeti és történeti értékeinket gyereknyelven, sok képpel bemutató oldalak. Egészséges táplálkozásról, új könyvekről, filmekről, CD-lemezekről szóló rovatok. Iskoláink életéről, gyerekrendezvényekről beszámoló hírek, tudósítások. Minden lapszámban sok nyeremény és ajándék.
a kisgyerekek kedves lapja sok mesével, verssel, játékkal, feladattal 32 színes oldalon minden hónap elején az iskolai évben
Megrendelhető a kiadó címén: Anser Kiadó, Dunajská 25, 931 01 Šamorín Tel.: 0918 311 753; e-mail:
[email protected] Keresse a nagyobb könyvesboltokban és a Czvedler Kft. hírlapárusainál!
Suli-buli
Egy újságot – lehet az bármilyen, bárkihez szóló – nehéz elindítani, de még nehezebb megtartani. Ennek ellenére a jókai Gregorovits Lipót Magyar Tannyelvű Alapiskola Suli-buli iskolai újsága jövőre a 11. évfolyamába lép. Azok a gyerekek, akik több mint egy évtizede ott voltak az első szám összeállításánál, ma már felnőtt emberek. De így van ez rendjén egy iskolában, a gyerekek elmennek, jönnek újak – reméljük, többen, mint az elmúlt években –, de a Suli-buli marad, hogy újabb lehetőséget, alkalmat adjon a tehetséges, jól fogalmazó gyermekeknek arra, hogy kis újságíróként is bemutatkozzanak. De lássuk egy szám tükrében, s így a teljesség igénye nélkül, mi is foglalkoztatja a jókai magyar gyerekeket a lapban. A X. évfolyam júniusi számát már a szünidőre való várakozás izgalma hatja át. Ebben a számban is meginterjúvolják egyik pedagógusukat, a lapból kiderül, hogy Zárecký Gabriella mindig is pedagógus szeretett volna lenni. Az erdei iskolai kirándulás élményei is megjelennek a lapban, fotókkal „fűszerezve”. A 8. osztályos Máriš Stellát a környezetszennyezés foglalkoztatja, Németh Krisztina pedig azon meditál, vajon a számítógép pótolni tudja-e a könyvet. Puchla Nikolett írása filozófiai mélységekig hatol: „...a nagyravágyás mindennapi tulajdonsággá nőtte ki magát. Világunk velejéig romlott. Amíg az emberek nem változtatnak a dolgokon, s elsősorban viselkedésükön, addig ez a tény sem változik” – írja, mi pedig elgondolkodunk azon, vajon hogyan alakul ki egy 8. osztályos tanulóban ez a vélemény, amely mindenképpen arra utal, hogy a cikkíró felelősen gondolkodik önmagáról és a világról, s változtatni szeretne: „Boldog az az ember, aki az összes nagy kinccsel rendelkezik. De még boldogabb az, aki azon fáradozik, hogy a körülötte lévőknek ajándékozza pénzért nem kapható kincseit.” Az iskolai élményekről, eseményekről szóló beszámolókon túl nagy teret kapnak a természettel foglalkozó írások. Varga Rudolf 7. osztályos tanuló így ír: „A nárciszos 24
március, a bolondos április és a melegítő május mindenkit újjáéleszt.” Holocsi Bianka 9. osztályos tanuló kedvesen indítja állatokat bemutató, szubjektív cikksorozatának következő részét: „A főszerkesztő úr, mint mindig, nekem adja a legnehezebb feladatot. Van, hogy egy kakasról, van, hogy egy kutya csodálatos életéről kell írnom cikket. Ez most sem volt másképp.” S hogy Bianka végül milyen témát kapott, kiderül a cikkből: „A hangyaboly előtt megálltam, és a több százezres tömeget bámultam. Rögtön ihletet kaptam, és írni kezdtem a cikket.” A szokványos példakép-témából a gyermekek kedves cikkeket varázsolnak, amelyekben ilyen mondatokat olvashatunk: „Az én édesanyám nagyon különleges ember. Ezt nem azért mondom, mert az édesanyám, hanem azért, mert tényleg így van. Különlegesebb és bölcsebb embert nem ismerek, mint ő… Egy nagyon szép és hatalmas bútorüzletben dolgozik Pozsonyban. Ott is mindenki szereti, tiszteli.” Egy másik írás szerzője nem nevezi meg, hogy kit tisztel a legjobban, talán, hogy objektív tudjon lenni, talán más okból. Így ír: „Felnézek rá, mert ha néha összetörik is a szíve, még akkor is tud mosolyogni.” A lapban a gyomor körül is tesznek egy virtuális sétát olyan témákkal, mint a gyermekfogyókúra és a jégkrémek. Nem hiányozhat a lapból a kisebbeknek szánt kifestő sem, és az Aranyköpések rovat ilyen és hasonló „gondolatokkal”: „A gombák spermiumokkal szaporodnak.” „A sokk, gyors garambó után, az elijedés.” „A konkurencia azt jelenti, hogy az állathoz egy másik beszaporodik.” A Suli-buli iskolai lapot számos fotó és nagyon sok kedves, jól megkomponált gyermekrajz díszíti. Sajnálhatjuk, hogy „csak” fekete-fehérben. Végül meg kell még említeni az iskola egy következő kiadványát is, a gyermekek által évente megalkotott naptárat, amelynek ez évi témája: a macska. Az egyes naptári hónapokat egy-egy macskás rajz és egy-egy idézet díszíti. -lager-
Katedra
Szavakba
öntött
képkockák Kedves filmem (Lilium Aurum, Dunaszerdahely 2010) Vannak könyvek, amelyeket egy jó ötlet, egy kitartó szerkesztő és a határidő hív életre. Ilyen kötetté állt össze a szóban forgó munka is, amelyben egymás után sorjáznak a Katedrában 2004 szeptembere és 2009 júniusa között a Kedves filmem sorozatban megjelent miniesszék, jellemzések, eszmefuttatások. A kötetet Bodnár Gyula publicista, a Katedra korábbi főszerkesztője válogatta és szerkesztette, de az írások megszületésénél ott bábáskodott a folyóirat egykori szerkesztője is, Nagy Attila, aki gyakran kényszerült arra, hogy szelíden figyelmeztesse a késlekedő szerzőket a könyörtelenül közeledő lapzártára. Kedves filmem – ez volt a sorozat címe, de magam is tanúsíthatom, hogy éppen ez az egyszerűen hangzó meghatározás okozta a legtöbb fejtörést. Lehet-e egyetlen film a kedves? Elvégre a mi korosztályunk, a mai hatvanasok nemzedéke fiatal korában még többet ült a moziban, mint a televízió képernyője előtt, és szinte habzsolta a filmeket. Egy falusi kultúrház nagytermében persze nem a kinematográfia csúcsműveit vetítették, de tájainkon már az is nagy dolognak számított, ha a szereplők magyarul beszéltek. Az első magyar film, amelyet a falusi moziban láthattam a Gábor diák volt, majd az iskolában vetítették a Kölyök című filmet is, Törőcsik Marival. Kedves filmek voltak, sőt egy időben kedvenc filmek is. Gimnazista koromban Várkonyi Zoltán nagy történelmi filmjei (a Jókai-regények nyomán készült Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán, A kőszívű ember fiai, illetve az Egri csillagok) voltak a menők. Az időközben megjelent televízió jóvoltából már külföldi filmek és filmsorozatok is beléptek az életünkbe. Az első két, 13 részes sorozatra például ma is élénken emlékezem, mind a kettő műfajilag „akciófilm” volt: a Robin Hood és az Ivanhoe. Aztán egyetemista
Katedra
Megemlékezés / Kedves filmem
Dr. Pomichal Richárd
Teljesen
más fénybe kerülnek a világ dolgai… A. Szabó László
koromban, Prágában Ingmar Bergman filmjeit kedveltem (Csend, A hetedik pecsét), de Antonioni Nagyítását is ott láttam. Folytathatnám, de nem teszem, elvégre most nem a könyv újabb fejezetét írom, hanem csak egy rövid recenziót. 44 filmet mutat be a kötet, s az ismertetések szerzői között jeles írók, költők, irodalmárok, nyelvészek, publicisták, pedagógusok találhatók. A kiválasztott filmek között egyaránt akadnak jól ismert, sokak által kedvelt alkotások és csak szűk körben népszerű művek. Én először azokat az írásokat olvastam el, amelyek az általam is látott filmekről szólnak, hiszen érthetően kíváncsi voltam arra, hogy másoknak miért voltak fontosak vagy érdekesek. Véleményem szerint az olvasók is így lesznek ezzel. Ugyanakkor a másik csoportba sorolható esszék tanulságosabbak lehetnek, elvégre felkelthetik az érdeklődést az ismeretlen filmek iránt. Az egyes tanulmányok a megjelenés sorrendjében kaptak helyet a kötetben, ezért az embernek az a benyomása, hogy egy kaleidoszkópba néz, amelyet bármerre forgat, mindig új képet villant fel előtte. A kötet dunaszerdahelyi bemutatóján Kocur László újságíró jó értelemben eklektikusnak nevezte az összeállítást. Kiemelte azokat az írásokat, amelyekben a szerzők a filmnézési szokásaikról is szólnak. A kötet szerkesztője (és egyik szerzője), Bodnár Gyula elmondta, hogy voltak szerzők, akik két filmről is írtak, de csak a jobbnak ítélt esszéjük kapott helyet a válogatásban. Minden megszólaló annak a reményének adott hangot, hogy az írások felkeltik majd az olvasók érdeklődését nemcsak a bemutatott filmek, hanem elsősorban a művészi szempontból igényes és mondanivalóját tekintve is tartalmas filmek iránt. –lamér–
Szeptember első vasárnapjának reggelén fájdalmasan szólalt meg a telefonom. A hír, amelyet munkatársam közölt velem, megrázó és hihetetlen volt: Dr. Pomichal Richárd kollégánk és barátunk 59 éves korában végleg elhagyott bennünket. Különböző tisztségeimből adódóan számtalan előadást és beszédet tartottam életemben, ám kimondatlanul ott élt bennem a nyomasztó gondolat: csak gyászszertartáson ne kelljen megszólalnom. Ezúttal viszont hirtelen és váratlanul módosítanom kellett ezt az elképzelésemet, hiszen egy olyan kedves kollégánk távozott közülünk tragikus hirtelenséggel, akit nagyon sokan ismertek és szerettek. Emlékére álljon itt a temetésen elhangzott beszéd.
„Drága Richárd! Megdöbbenve, letaglózva és értetlenül állunk a koporsód felett, és teljesen más fénybe kerülnek a világ dolgai… Mélyen megrendülve hallottuk a lesújtó hírt, hogy elmentél. Napok óta nem tudunk magunkhoz térni, hogy egy közismert és közkedvelt tanár, egy csupa nagybetűs EMBER és EMBERNEVELŐ hagyta itt családját, barátait, ismerőseit, s köztük minket, magángimnáziumbeli kollégáit és diákjait is. Sokan ismertek Téged határokon innen és túl, és mindenki egyetértett abban, hogy bárhol tevékenykedtél is, mindig mestere voltál hivatásodnak. A legüdvösebb döntésedet pedig – szerintem – akkor hoztad meg, amikor tudósként elfogadtad a sors térnyitását, hogy tanár legyél, és ily módon is tehess valamit az emberiségért. Kevesen tudtak olyan lelkesedéssel és szakértelemmel beszélni a világról, a természetről, a környezetvédelemről, mint Te. Nemzedékeket oktattál és neveltél, közben a tudomány krónikájába is fényes betűkkel írtad be a neved. Sok-sok könyv, tanulmány és ismeretterjesztő cikk fűződik munkásságodhoz, hiszen újságíróként és múzeumi alkalmazottként is mindent megtettél a szakszerű és érdekfeszítő tájékoztatásért.
Ezúttal viszont kétes teret nyitott Neked a sors… Elmentél. És most veled mentek a hófényvirágok és a csillagvirágok színes szirmairól szőtt történetek, veled távozott a folyami szivacsok titka... Talán, ha eszedbe jutott volna, mielőtt végső utadra indulsz, hogy az ember számára is létezik/létezhet refúgium, hogy van olyan menedék, ahol a flóra és a fauna elemei képesek átvészelni a számukra kedvezőtlen időszakot... Ha gondoltál volna arra, hogy a lélek, még ha sok nehézségen kell is túljutnia, képes megújhodni. De sajnos nem így történt. Pedig ilyen élettér lehetett számodra az aranyosi porta, melyet minden hétvégén igyekeztél szebbé tenni. Ilyen vidék lehetett a rétei dűlők világa, a mátyusföldi táj. És persze sok más tájék is a világban, melyekről oly sokat tudtál, és oly jó volt hallgatni Téged. Nem jársz már többet rejtőzködő értékek nyomában, nem avatsz be minket a Felvidék apró csodáiba, nem mesélsz már védett állatainkról. Pedig olyan képzett biológus voltál, aki többet tudott az életről – és attól tartok, hogy a halálról is –, mint bármelyikünk… Tudtuk, hogy sok gondot próbálsz egyszerre megoldani, de sok mindent terveztünk mi még együtt is. Te viszont az élet útján előre siettél… Elmentél, és mi megdöbbenve, egymás tekintetét fürkészve találgatjuk, vajon miért, miközben lehet, hogy a halál csak nekünk élőknek, itt maradóknak tűnik értelmetlennek. Ha a régi görögöknél valaki jobblétre szenderült, nem írtak gyászbeszédet, csak egyetlen kérdés hangzott fel a sírjánál: Volt-e benne szenvedély? Mi bátran mondhatjuk: Nem hamvadt ki haszon nélkül a nemes láng, amely Téged hevített…
Drága Richárd! Egy héttel ezelőtt közösen vágtunk neki egy új tanévnek, de nélküled kell továbbmennünk. Te most már nyugodj békében!” 25
Diákoldal / Drogmegelőzés
Katedra
Aki mindenre „vevő” Puchla Nikolett, a jókai Gregorovits Lipót Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 9. osztályos tanulója cseppet sem rest, ha alkotó munkáról, tevékenységről van szó, legyen az irodalom, képzőművészet, zene. Nikolett kritikusan szemléli a világot, s keresi benne a helyét. Számos versenyben kipróbáltad magad. Ha jól tudom, az irodalmi vetélkedőket és a képregényrajzolói pályázatokat szeretted eddig a legjobban. Részt vettem olyan vetélkedőkben is, amelyekben konkrét kérdéseket kellett megválaszolni, de ezekben a versenyekben nem teljesítettem olyan jól, mint a művészeti tematikájúakban. Az irodalmi versenyekben valamiféle mesét, elbeszélést, novellát kell megalkotnod? Megadnak egy témát, vagy elindítanak egy történetet, és nekünk kell befejezni, de ez még negyedik, ötödik osztályban volt. Tavaly részt vettem a Médiasztár újságírói versenyben, amelyet Gútán indítottak el. Bejutottam a döntőbe, de onnan már nem jutottam tovább a nemzetközi versenybe. Mi a helyzet a képregényrajzolóversennyel? Ez ötödikben volt, de sajnos ez a verseny időközben megszűnt. Én azt gondolom, hogy a versenyt valaki nagyon elhanyagolta, mert olyan kivitelezhetetlen témákat adtak meg, hogy a feladatot nem lehetett megoldani. Például négy képkockában kellett elmesélned, mi történt veled a nyáron. Ez egy oldal, négy panellel. Szerintem ez lehetetlen. Ebben a versenyben ötödik lettem. Ez ilyen levelezős verseny volt. Biztosan azért sem szerepeltem úgy, ahogy reméltem, mert megszegtem a szabályt, és két oldalon rajzoltam, egyre nem tudtam a témát belesűríteni. Negyedikes koromban részt vettem egy levelezős irodalmi versenyben, amelynek a lényege az volt, hogy folytatni kellett egy mesét, vagy megadtak néhány szót, amelyek felhasználásával egy mesét kel-
lett megalkotni. Ebben a versenyben első lettem. Most beszéljünk a közelmúltról és a jelenről. Milyen lehetőségek mozgatták meg a fantáziádat? Tavaly újdonságnak számított a már emlegetett médiaverseny. Két éve pedig bekapcsolódtam az Európa v škole irodalmi versenybe. Itt megadnak egy elvont témát, amelyet ki kell bontani egy írásban. Tavaly például a téma az volt, hogy meg kell látnunk a rászorulókat. A verseny címe szlovákul jelenik meg, de magyarul írtam a munkát. Ennek a versenynek több ágazata van, sokan rajzzal kapcsolódnak be. Bizonyára szeretnél majd továbbtanulni. Merre vezet majd az utad? A galántai gimnáziumba, de azt el kell mondanom, hogy én hiába tartozom a jobb tanulók közé, nem annyira szeretek iskolába járni, mint kellene, kicsit lusta vagyok. Őszintén bevallom, hogy ami nem érdekel, azt kicsit undorral tanulom. S mi az, ami érdekel? Az irodalom, a matematika meg a földrajz, ezeket szeretem. Ezek a tantárgyak eléggé távol állnak egymástól, bár bizonyára vannak kapcsolódási pontok. Tudom, de rajtam keresztül összekapcsolódnak. Igen, ez egy eredeti gondolat. Nos, mely tantárgyakat nem szívelsz? A szlovák-tudásomon lehetne javítani, de tavaly már nagyon iparkodtam és sikerült jobb eredményt elérni. Negyed-
A drog holdudvara
A függőség kialakulásában részt vevő tényezők A család A legtöbb szakirodalom három forrást nevez meg, amely hatással van a gyermekre a függőségek kialakulásának szempontjából. Úgymint család, iskola és szűk baráti környezet. A fejlődés során legnagyobb befolyással a család van ránk, hiszen ez a legszűkebb környezetünk egész életünk során. Ez a szűk környezet nagymértékben befolyásolja, hogyan fog alakulni az életünk. A rossz családi hát26
tér jelentős szerepet játszik abban, hogy milyen életstílust választunk. A szeretet hiánya, a családon belüli mértéktelen alkoholfogyasztás, konfliktus a szülőkkel, erőszak a családon belül, a gyenge ellenőrzés és a család elhatárolódása a baráti körtől, e szülői hibák mind szerepet játszhatnak valamilyen kábítószer-függőség kialakulásában. Nehéz azonban meghatározni a megfelelő családi környezetet, vagy azt neve-
évben meg háromnegyedévben nem mindig vagyok egyes, de év végére kijavítom. Nem lehet mindenki mindenből jó, ezt te is tudod… Mondjuk, ha előre tudnánk tekerni az órát, meg tudnánk gyorsítani az idő folyását, tíz év múlva hol szeretnéd magad látni? Akkor már felnőtt lennél, ugye… Könyveket szeretnék írni, képregényeket rajzolni és japánból fordítani. Japánból? Három éve elkezdtem tanulni a japán nyelvet, úgy érzem, hogy az alapfokon már túljutottam. Vásároltam Magyarországon néhány nyelvkönyvet, és az internet segítségével magam tanulok. Ez nem olyan nehéz nyelv, mint a kínai, amely a kiejtés, a hangsúlyok miatt bonyolult, itt a kiejtés egyszerű, csak az írás nehéz. A kettőszáz alapjel a legkön�nyebb, ezt sokat gyakoroltam, és nemrég elkezdtem a bonyolultabb jeleket, és most már tudom az első ötvenet. Nagyon nehéz, és azt javasolják, hogy sokat kell olvasni, ezért vettem japán nyelvű képregényeket, nem állítom, hogy minden jelet értek, de nagyjából már megértem a leírtakat. Szerinted, ha itt állna melletted egy japán gyerek, tudnál vele beszélgetni? Azt hiszem, igen, mert a beszélt nyelv nem olyan nehéz. A japán kultúra is nagyon érdekel, a legutóbbi álarcosbálon gésának öltöztem. Mostanában a komolyzenével is foglalkozol… Ötödikes koromtól zongorázom, zeneiskolába járok, olyan átlagszinten játszom a hangszeren. Én nem szeretek sem kottából, sem hallás után játszani, hanem utánozni szeretem a másik ember kezét. Így több dolgot tudok eljátszani fejből, mint kottából. Figyelmeztettek, hogy ez nem jó, úgyhogy pótolni szeretném elmaradásaimat. Most a kultúrházban összeállt egy citerazenekar, én is tagja vagyok. Ez is érdekel. -lager-
Lukács Mária lési stílust, amellyel megakadályozható, hogy a gyermek rossz útra térjen. A legtöbb esetben ugyanis azokat a családokat veszik górcső alá, amelyekben már a szülőknél is előfordult valamilyen függőség, vagy bántalmazzák és elhanyagolják a gyermeket. Viszont felmerül a kérdés, hogy mi a helyzet a karrierista szülők gyermekeivel, akiket az elhanyagoltságért úgy akarnak kiengesztelni, hogy mindent megkapnak, amit csak szeretnének. Mi-
Katedra lyen példa áll az ilyen gyermekek előtt? Nem egy páciens származik kiemelkedően jól szituált családból. E gyermekek szülei bevallják, hogy hivatásuknak éltek, és nem vették észre gyermekük megváltozott viselkedését. Természetesen az elfoglalt szülőknek nem volt idejük a problémák észlelésére, indokolatlanul sok zsebpénzzel látták el gyermeküket arra gondolva, hogy az a törődés helyett vegyen egy-két CD-t, márkás cipőt, ruhát vagy mozijegyet magának. A megoldás leginkább az arany középút megtalálásában rejlik. A következetes nevelés lehet a legjobb lehetőség. Ugyanis sok szülő ellentmondásokba kergeti gyermekét. Tisztában van vele, milyen értékek szerint kell élni, ezt el is magyarázza és el is várja. Ehhez képest rákényszeríti a gyermeket, hogy hazudja a telefonba: „Apa nincs otthon!” Esetleg ha lusta, elküldi a gyermeket a boltba cigarettáért, aki ha megkéri, szokjon le a dohányzásról, a válasz többnyire, ez: „Ne szólj bele a felnőttek dolgába!” Lássuk be, ilyen helyzetek gyakran előfordulnak, s amit tiltunk a gyermeknek, azt nyíltan tesszük előtte a „mi már felnőttek vagyunk, ezért megtehetjük” jelszó kíséretében. Ebből egyértelműen azt a következtetést vonhatják le a kicsik, hogy ami tilos, az talán nem is az, csak ki kell várni a megfelelő időt, vagyis azt, hogy felnőtté váljanak. Mire kell odafigyelnie a szülőnek, hogy észrevegye gyermeke drogfogyasztását? A legtöbb esetben a problémát a szülő csak akkor veszi észre, ha jól ismeri gyermekét. Felfigyelhet az arckifejezés, továbbá a viselkedés megváltozására. Ezzel manapság csak az a probléma, hogy a mai fiatalság jól feltalálja magát, és képes elég hosszú ideig takargatni a droggal való kapcsolatát. Viszont minden szülőnek tisztában kellene lennie azzal, melyek is azok a nyilvánvaló tünetek, amelyekre oda kell figyelnie. Ezek a következők: sápadtság, egészségtelen kinézet, aluszékonyság, apátia, étvágytalanság, testsúlycsökkenés, érintésre való érzékenység, fájdalom fény hatására, szédülés, nyomás a fejben, folyó orr, ingerlő köhögés, a gyomor és a belek ingerlékenysége, édesség kívánása, problémák a fogakkal, extrém módon kitágult vagy összeszűkült pupillák, piros szemek, viszketés, túlzott izzadás, libabőr, kézremegés, fájdalmak, gennyes kelések a végtagokon, sárgaság, májgyulladás. Jó lenne, ha ezeknek a tüneteknek legalább egy részét felismerné minden szülő, hiszen a kábítószerezést csak akkor észlelhetik, ha tudják, mit kell keresni. A tüneteken kívül a drogfogyasztásra utaló jelek még a használati tárgyak. Az injekciós fecskendő, a tű, a vattadarabkák az intravénás keményebb drogok használatára utalhatnak. A heroin használatára az is felhívhatja a figyelmet, hogy a beadandó anyagot citromlével vagy citrompótló tablettával hígítják, továbbá az
Diákoldal Irodalom égetésre utaló kormos kanál és a port tartalmazó átlátszó fóliatasak. Tűszúrások, apró vérfoltok az ingujj közepe táján vagy a nagy melegben is viselt hosszú ujjú ing a vénás adagolásra utaló nyomok lehetnek. Viszont figyelni kell más „megoldásokra” is, hiszen van olyan kábítószer, melyet körömnyi méretű bélyegdarabkákon árulnak. Érdemes odafigyelni a gyanús illatokra is, hiszen a ruházat átveszi a szerves oldószerek acetonos szagát, és a növényi eredetű kábítószerek illata is jellegzetes. A jelek harmadik nagy csoportja a szerek pillanatnyi hatása, valamint az elvonási tünetek. Más a viselkedése a kábítószer-fogyasztónak a szer használatakor, más túladagoláskor és megint más az elvonási tünetek esetén. Előfordulhat összefüggéstelen, zavaros beszéd, „felpörgött” viselkedés, feldobottság, máskor viszont bódultság, tétova járás. A tünetek órák, de akár percek alatt is megváltozhatnak. A negyedik jelenségkör, amire figyelni érdemes, az a kábítószer-fogyasztó viselkedésének hosszabb távú megváltozása, hiszen ezek az emberek fokozatosan elveszítik érdeklődésüket a megszokott dolgok iránt. Az idő haladásával a szellemi és fizikai kondíciójuk mindinkább romlik, egyre kevésbé képesek ellátni megszokott feladataikat. Végül mind testileg, mind szellemileg teljesen leépülhetnek. Szinte már a banális dolgokkal szemben is elveszíthetik ellenálló képességüket. Egyszerűen „anyagba zárttá” válnak. Az iskola Ha kikerül a gyermek a család szűk hatása alól, a második legkomolyabb befolyással bíró tényező az iskola. Fontos, hogy jól válasszák ki az intézményt, ahol a gyermek tovább tanul, hiszen az alacsony színvonalú iskolák nem biztosítanak megfelelő háttért a gyermek egészséges növekedéséhez. Fontos, hogy a gyermek jó kapcsolatot tudjon kialakítani az iskolában tanáraival, hiszen a rossz kapcsolatok érdektelenséghez vezetnek, ami rossz jegyeket és sikertelenséget eredményeznek. Fontos továbbá, hogy milyen színvonalon foglalkoznak a diákokkal, és hogy mennyire tudják ellenőrizni a drogokhoz való hozzáférhetőséget. Az is problémaként léphet fel az iskolákban, hogy a jó hírnév megőrzéséért megtévesztik a rendőrséget. Bár tisztában vannak a drogosok jelenlétével, mégis eltitkolják. Így természetesen nem tudják megvédeni a gyermekeket attól, hogy a kábítószer közelébe jussanak, sem a rendőrség, és ilyen hozzáállással természetesen az iskola sem. Tehát fontos, hogy jól válasszák meg az intézményt, amelyet a gyermek látogat. Nagyon fontos az első benyomás, ami a kisiskolást éri. Ugyanúgy, mint a szülők, a pedagógusok is példaként szolgálnak
a gyermekek számára. Ezért fontos a következetes nevelési stílus, továbbá az emberséges hozzáállás a gyengébb képességű diákokhoz. Sok szenvedélyfüggő előtörténetének elemzése alátámasztja, hogy nem egy közülük komoly gondokkal küzdött az alapiskola elvégzésekor. Gondjaik voltak az alapiskola első éveiben az írás, olvasás, számolás elsajátítása során. Sajnos nemcsak a nemtörődömség rossz a gyermek számára, hanem a túlzott gondoskodás is. Sok szülő mindent elvégez a gyermeke helyett, hogy gondtalan gyermekkort biztosítson neki. Ám azzal, hogy addig mindent elvégzett helyette, előfordulhat, hogy gyermekében nem fejlődik ki kellőképpen a kötelesség- és felelősségtudat. Sajnos így nehezen boldogul az iskola elvárásaival szemben. Az ilyen kudarcérzés, ha rossz pedagógussal párosul, aki megerősíti a gyermeket a sikertelenségében ahelyett, hogy támogatná, ez egyenes út a katasztrófa felé. A gyermekből kön�nyen iskolakerülő lesz, és rossz társaságba keveredik. Azért, hogy megbüntesse azokat, akik bántották, olyat tesz, amit tiltottak tőle. Éppen ezért fontos korának megfelelő elvárások elé állítani őt, saját tisztálkodását és szobájának rendben tartását illetően. Néha elég egy aprócska változtatás a hozzáállásban, és a látszatra megoldhatatlan gond nyomtalanul eltűnik. Nagy hiba lenne a gyermeket elkedvetleníteni az iskolától mindjárt az elején, és megerősíteni őt saját sikertelenségében. A pedagógusnak ugyanúgy, mint a szülőnek, oda kell figyelnie a jellemző tünetekre, melyekből észrevehető a diák drogfogyasztása. Abban az esetben, ha valamilyen tünetet észlel, jó lenne, ha nem „esne neki” azonnal a diákjának, kicsapással fenyegetve meg. Figyelmeztetnie kellene a szülőket, és jó esetben valamilyen közös megoldást kellene kitalálniuk. Fontos, hogy ne kerüljenek ellentmondásba, hiszen egy a cél: a gyermek megmentése. A pedagógusnak oda kell figyelnie mind a diákra, mind a szülőre. A szülői értekezleteken nyíltan kellene beszélni ezekről a problémákról, felvilágosítani a szülőket a leggyakoribb problémákról, tünetekről, és össze kell fogni a gyermekekért. Mindemellett pedig fontos szerepe van a pedagógusnak a megelőzésben is. Jó lenne, ha az osztályfőnöki órákon szakítanának időt e témák megbeszélésére. Fontos, hogy mindig az adott korosztály fejlettségi szintjét figyelembe véve érintsék a témát. A pedagógus célja nem az ijesztgetés kell hogy legyen, hanem reális kép kialakítása arról, milyen veszélyeket rejt magában az egyes legális és illegális szerek kipróbálása, vagy huzamosabb ideig történő használata.
27
Nyelvtisztogató
Katedra
Hogy is írjuk helyesen? Jakab István
Magyar nemzetiségű tollforgatóinknak rokonszenves és példamutató az a magatartásuk, hogy harcosan kiállnak anyanyelvünk használatáért – szembeszállva gyakran a hatalom visszaszorító vagy éppen jogtipró intézkedéseivel is –, de azt a nyelvhasználati gyakorlatot nem helyeselhetjük, amelyet oly gyakran tapasztalunk sajtónkban, hogy tudniillik a magyar nyelvet hibásan – nyelvhelyességi vagy/és a helyesírási hibákat terjesztve – használják. Aki magyarul szól a magyar nyilvánossághoz, vállalja azt a fáradságot, hogy meggyőződjék arról, helyesen, nyelvünk szabályainak megfelelően közölte-e gondolatait. Ez az elv, illetve követelmény természetesen nemcsak a szerzőkre, hanem a szerkesztőkre is vonatkozik, tehát ők sem csupán azt tekinthetik kötelességüknek, hogy a nyelvi hibákat kijavítsák, hanem azt is, hogy el ne rontsák azt, amit a szerző helyesen leírt. (Ezt azért vagyok kénytelen megjegyezni, mert – sajnos – erre is akad példa.) Jelenlegi cikkem címe egy olyan helyesírási hibára utal, amely az utóbbi időben már tűrhetetlenül elterjedt írott sajtónkban, mintha szabályozatlan helyesírási kérdésről volna szó. Pedig A magyar helyesírás szabályai című kézikönyv bárkinek rendelkezésére állhat, s annak egyik szabálypontja érthetően eligazítja az érdeklődőt a helyes használat kérdése28
iben. Természetesen ehhez az szükséges, hogy legyen érdeklődő személy és a keze ügyében szabálykönyv, vagyis a szerző (vagy szerkesztő) ne csupán az emlékezetére támaszkodjék a kérdés tisztázásában, mert szinte biztos, hogy ebben az esetben a helytelen írásmód tömeges előfordulása a hibás megoldásra csábítja. Most pedig nézzük meg, milyen helyesírási hibáról van szó! Gyakran megtörténik, hogy együtt kell említenünk egy-egy szerző nevével valamelyik művének címét is. Ilyenkor az esetek nagyobb részében kettőspontot találunk írásjelként a szerző neve után, tehát a név és a mű címe között. A példák garmadájával idézhetnénk erre lapjainkból a következőhöz hasonló eseteket: „A múlt héten újra kezembe került Petőfi Sándor: Egy estém otthon című verse.” (Vagyis azokat az eseteket, amelyekben kettősponttal választja el a cikk írója az említendő mű szerzőjének nevétől a mű címét.) De nem az idézetek sokaságát tartjuk fontosnak, hanem azt, hogy rámutassunk a hiba mibenlétére és az idézett szövegrész helyes közlésének módjára; ahhoz pedig ez az egy példa is elegendő. A figyelmes olvasó ezt elemezve azt is mindjárt megállapíthatja, hogy birtokviszonyban van egymással az idézetben a szerző neve és a műre utaló kifejezés; erre egyébként e kifejezésben a műfajmegnevező verse szóalak -e birtokos személyragja (személyjele) utal.
Most pedig pillantsunk bele a helyesírási szabályzatba, s nézzük meg, ebben mit találunk erről a kérdésről! Hogy a szabályzatban a sok ún. szabálypont között könnyen eligazodjunk, ajánlatos előbb a kötet végén található tárgymutatóban megnézni, mikor, milyen helyzetekben használatos az írásjelek közül a kettőspont. A 268. és a 269. szabálypontok közül az utóbbi (269.) alatt találjuk a minket érdeklő szabályokat: „Kettőspontot teszünk a szerző neve és az írásmű címe közé akkor, ha a nevet és a címet mondattani viszonyítás nélkül említjük egymás mellett (pl. utalásban, felsorolásban, katalógusban stb.): Vörösmarty: Csongor és Tünde; Petőfi: János vitéz; Arany: Toldi; stb. – Birtokos szerkezetben azonban a név és a cím közé nem teszünk írásjelet: Arany János Toldija fellelkesítette Petőfit; Mikszáth »Különös házasság« című regényéből filmet készítettek. Stb.” Ez a szabály világosan közli, hogy csak akkor használunk kettőspontot a mű szerzőjének neve és a mű megnevezése között, ha a szerző neve és a mű címe nem áll egymással birtokviszonyban. (Gondoljunk a könyvtári katalógusokra!) Ha azonban az említett két adat között birtokviszony van, nem kell kettőspont, sőt helyesírási hiba a használata. Hiba, mert a kettőspontnak az a szerepe, hogy két adatot összekössön; pl. a katalógusokban a szerző nevét és művének címét. Ennek a két adatnak az összetartozását ugyanis ez esetben semmi másféle (pl. nyelvi, illetve nyelvtani) eszköz nem jelzi. De az általunk kifogásolt esetben, vagyis ha a birtokviszony nyelvi-nyelvtani eszközzel kifejeződik a szerzői név és a műcím között, a kettőspontnak nem az összekötő, hanem inkább az elválasztó szerepét tapasztalhatja az olvasó. (Sajnos, nem mindegyik tapasztalja.) Tehát a kettőspontos „megoldások” ilyenkor bizony helyesírási hibának számítanak. Még az újságokat olvasva is joggal csóválhatja rosszallóan fejét – ezt tapasztalva – az olvasó, a szaklapokban (pl. az irodalmi vagy képzőművészeti jellegűekben), különösen pedig a könyv alakban megjelenő szakmunkákban meg egyenesen istencsapása az érintett szerzőre nézve ezeknek a hibáknak az előfordulása. A fentebb közöltekhez kiegészítésül még annyit, hogy a szerzők és műveik nevének együttes előfordulására vonatkozó helyesírási szabály nem csupán az írásművek címének és szerzőik nevének az együttes előfordulása esetén alkalmazható, hanem más jellegű (pl. képzőművészeti stb.) alkotások és alkotóik nevének előfordulásakor is.
Katedra
Irodalom
Versekben tündöklő nagyasszonyok Katalin, a szerb királyné
(pénzes)
V. Istvánnak és Kun Erzsébetnek a legidősebb leánya, akinek születését 1256/57re tehetjük, szerb királynőként lett kora ismert alakja. A kevély István harcban állt Uros szerb uralkodóval, s a megkötendő béke érdekében beleegyezett leánya e semmiféleképpen sem fényes, kényszer szülte férjhez adásába: Uros idősebb gyermekéhez, Dragutyinhoz adta leányát azzal a feltétellel, hogy az idős uralkodó lemond a trónról fia javára. Uros ígéretet tett, az esküvőt követően ígéretéről azonban megfeledkezett. A házasság időpontja bizonytalan, de tény, hogy 1269-ben Katalin, a magyar királylány már a szerb udvarban tartózkodik. Ugyanis ekkor görög követség jár Urosnál, hogy Milutin, az ifjabb Uros gyermek s a császári hercegnő egybekelése ügyében alkudozásba bocsátkozzon. Uros elámult a görög küldöttség poggyászának tömegén, s amikor megtudta, hogy ez a görög császárné kelengyéjének csak egy része, a javát pedig csak ezt követően szállítják Uros udvarába, a szerb uralkodó ekként fakadt ki: „Minekünk oly elpuhító dolgokra szükségünk nincsen. Lám, menyem, a magyar hercegnő egyszerű háziruhákban ül rokkája mellett; ily háziasan tölti nálunk idejét.” A magyar királylány a megszokott, mindenütt dívó királyi etikettől eltérő hagyományok közé csöppenve élte életét.
VARGHA GYULA Királylány Rácországban Budavártól messze, árván, sírdogál a szép királylány; öreg Uros, férje atyja, kemény szóval korholgatja: „Itt minálunk, Rácországban, menyemasszony, más világ van; nincsenek itt cifra termek, renyhe szolgák nem hevernek. Nem táncolunk itt éjfélig, nem is alszunk késő délig; korán tülköl itt a pásztor, s nyáj kitódul minden háztól. Nem parancsol itt a szoknya, vigyázzon a bárányokra. Előveszi guzsalykáját, terelgeti selyem nyáját. Ballag, ballag nyájam után, fonogatja gyapjú ruhám. Ez a törvény, menyemasszony, ha nem úgy lesz, megharagszom.” Szép királylány friss hajnalra pásztor tülkét sírva hallja; Fogja gyapjas guzsalykáját, terelgeti véle nyáját. Terelgeti selyem nyáját, harmat éri a szoknyáját, mezők hideg harmatába’ vörösödik fehér lába.
Erdőn kakukk őt gúnyolja, és a gyapjú, amint fonja, könnytől ázik guzsalykáján, sírdogál a bús királylány: „Apám, apám, király apám, hatalmas úr fényes Budán, mért is adtál idegenbe, ebbe a farkasverembe. Ifju férjem dali1 legény, de mikor oly gyáva szegény, morcos apja egyre szidja, hogy’ álljon meg, azt se tudja. Az meg, a vén veszedelem, még azt mondják, fejedelem, fejedelem, fő-fővajda, pedig csak oly vad rác2 fajta. Bocskorszíját maga fűzi, kecske húsát maga főzi, farkas bőrét maga nyúzza, bortúl csurgós a bajúsza. Szűz Mária, Krisztus anyja, ne hagyj engem egymagamra, sóhajtásom, óh, te halld meg, Árva szívem vígasztald meg..!” Hát az ágon ím egyszerre, búgni kezd egy páros gerle, s kezét nyalni jő egy bárány... Mosolyog a bús királylány. 1 dali: délceg, deli 2 rác: a szerbek régies megnevezése
Katalin férje, Dragutyin végül is apja halála után, 1277-ben uralkodó lett. A hatalmat megosztotta nejével – Katalin tehát szerb királyné lett. Dragutyin uralkodása azonban nem volt egyéb, mint vallásos cselekedeteinek szakadatlan láncolata: nagyban buzgólkodott a pogányok üldözésében, megtérítésében, bő adományokat osztogatott a szegényeknek s a kolostoroknak, palotáját a betegek és a gyámoltalanok menhelyévé tette, testét kínoztatta – s hogy a jámbor és áhítatos férfi minden feltételnek megfeleljen, még a nejével való testi közösüléstől is tartózkodott. S mi történt Katalinnal? Tiltott viszonyba lépett sógorával, Milutyinnal. Az ifjabb Uros gyermekről rebesgették, hogy amíg bátyja túlzott jámborságban kínoztatta testét, ő játszotta a férj szerepét. 1882-ben Milutyin lemondatta bátyját, Dragutyint a szerb trónról. A magyar király, IV. László sietett Katalinék segítségére, s a sógort, Dragutyint a macsó-boszniai hercegség igazgatásával bízta meg. Katalin annak dacára, hogy férje csak a Szerémség kormányzója volt, politikai szerepet is betöltött: Árpádházi származását becsülték külföldön is. Bizonyíték rá, hogy II. Károly nápolyi király 1300. január 12-én fia, Martell Károly magyar trónkövetelése ügyében Katalint levélben kereste fel.
29
Világjáró
Katedra
A Kilimandzsáró havától Machu Picchuig Beszélgetés Antal Tamás utazóval
Lacza Gergely Több esztendeje járja a világot Antal Tamás, rengeteg érdekes helyen fordult meg, és hazatérve úgy gondolta, tapasztalatait szívesen megosztaná a tanulóifjúsággal. Ha úgy tetszik, rendhagyó földrajz-, vagy más órákon tartana beszámolókat, előadásokat arról, mit látott a nagyvilágban, milyen emberekkel találkozott, milyen tájakban, állatokban, növényekben gyönyörködhetett. Csak remélhetjük, hogy az iskolák kapnak az ajánlaton, és egy-egy (fotókkal illusztrált) beszélgetéssel, beszámolóval színesebbé teszik a tanórát. Mikor érezte Antal Tamás először a belső kényszert, hogy márpedig menni, utazni, világot látni kell. Gondolom, ez a vágy már gyermekkorában megjelent. Talán jól hangzana, ha azt mondanám, hogy így van, de nem ez történt. Jó pár évvel ezelőtt volt egy lovasbalesetem, ennek következtében hat héten át mozdulatlanul kellett feküdnöm, s akkor elgondolkoztam rajta, hogy valamit kezdeni kellene az életemmel, ki kellene magamat próbálni, hogy mit bírok ki fizikailag, mennyi erő van még bennem… Saját lehetőségei határát szerette volna úgymond „tesztelni” vagy elérni? Pontosan. Korábban is gondoltam már erre, de valahogy nem volt elég bátorságom, ám amikor az ágyon fekve volt elég időm gondolkozni, sok mindent átértékeltem, felmértem, mik is számomra az igazi értékek. Az embereknek van egy olyan gondjuk, hogy elképzeléseik, talán mondhatjuk azt is, álmaik valóra váltását ugyan megkomponálják, eltervezik a tudatukban, de a megvalósításhoz már nem tudnak összekaparni magukban elég bátorságot. Talán azért is, mert az ember fel tudja mérni a várható, reális akadályokat, és sokszor ezek tartják vissza. Önnel nem ez történt. Nem. Én egyszerűen az életemet szerettem volna – a saját elképzelésem szerint – tartalmassá tenni. Először arra gondoltam, hogy jó lenne barátaimmal együtt elmenni, elutazni valahová. Természetesen nem napozni a tengerpartra, hanem megismerni egy ország kultúráját, az embereket. Legelső utam Tanzániába vezetett, a Kilimandzsáróra, pedig korábban 30
életemben még nem túráztam. Akkor úgy gondoltam, hogy el kell oda menni, és megmászni a hegyet.
volt a legnehezebb, amikor a csúcsra tartottunk. Éjfélkor indul el az ember, és nagyon hosszú út.
Nem kellett volna egy kisebb „falattal” kezdeni? Akkor még nem tudtam, hogy ez mit jelent, úgyhogy meg sem fordult a fejemben. Azt gondoltam, hogy mivel ez Afrika, mindenhol meleg van, nyár. Felmegyünk a hegyre, ott virágot szedünk majd, és jól érezzük magunkat. Szóltam is erről a barátaimnak, akik azt mondták, hogy őrült vagyok. Bizonyos szempontból igazuk is volt, de én mégis elindultam. Most már tudom, hogy ez mit jelent, és hogy az ember az életével játszott. Ha tudtam volna, hová megyek, akkor lehet, hogy nem indulok el. Nem volt sem felszerelésem, sem megfelelő eszközeim, sem tapasztalatom. Mindenesetre elindultam.
S a tapasztalt hegymászók mit szóltak önhöz, az „amatőrhöz”? Azt gondolták, hogy úgyis lemaradok, amire időnként volt példa, hiszen én nem voltam fizikailag úgy felkészülve, mint ők, de az a véleményem, hogy minden az ember agyában dől el. Én elhatároztam, hogy felmegyek a csúcsra, s ez sikerült is annak ellenére, hogy az első kétszáz méteren az oxigénhiány miatt már alig kaptam levegőt. Ez volt tehát az első utam, akkor azt mondtam, soha többet, de úgy megfertőződtem, hogy fél év múlva ott voltam a Himaláján meg a Pireneusokban.
A barátok természetesen oda nem követték… Nem, hegymászókkal mentem, fanatikus emberekkel, de én semmit sem tudtam a hegymászásról, még a szerszámok, eszközök nevét sem ismertem. Az utolsó napon olyan hóvihar volt, hogy két és fél méterre láttunk csak az orrunk elé. Ez egyébként úgynevezett trekking túra volt, tehát nem a klasszikus értelemben vett hegymászás, a hegyre fel lehet menni két lábon is. De azért ez sem egyszerű. Nem, hiszen ez Afrika legmagasabb csúcsa, s azért olyan szép, mert tulajdonképpen a szavannából „csak úgy” kiemelkedik egy csaknem hatezer méter magas hegy. Akik elindulnak, azoknak csak a fele mássza meg, sokan megijednek és visszafordulnak. A legutolsó nap
Nem gondolt a következő útja előtt arra, hogy jó lenne felkészülni rá? De igen. Bemelegítő túrára elmentem a Pireneusokba. Ezt a Himalája követte. Nepálból, dél felől közelítettük meg. A cél a Mount Everest volt, szerettem volna látni ezt a hegyet. Jobban felkészültem, tudtam, körülbelül mi vár, rendesebb felszerelést, ruházatot vásároltam magamnak, s már élveztem is a dolgot, Nepált és a Himaláját, ahol a Calapata nevű csúcson voltam fent, amelyről rálátni a Mount Everestre. Ez is egy trekking túra volt, egy 5700 méter körüli csúccsal. Maga Nepál csodálatos ország, Katmanduban, ahol meg lehet nézni a hinduk temetkezési szokásait, tudtunk fotózni is. Kapcsolatba kerültek ottani emberekkel? Természetesen. Én azt vallom, hogy nem hatszáz templomot kell megnézni, hanem hármat, és le kell ülni kávézni,
Katedra teázni, beszélgetni az ottani emberekkel. Így sokkal többet meg lehet tudni az országról, az emberekről, a szokásokról. Nepál nagyon érdekes ország, amikor például Katmanduból a Himalájába repültünk, egy öreg repülőgép segítségével tettük, amelynek hátuljába bedobáltuk a csomagokat, felmásztunk a csomagok tetejére, és a hat-hétezer méter magas hegyek között próbált ez az öreg gép, fekete füstöt eregetve, szállni, lavírozni. A pilóta napszemüvegben dohányzott, és elég érdekes figura volt, kezdetben meg sem fordult volna a fejemben, hogy ő lesz az, akire majd rábízom az életem. Mivel itt van a világ legrövidebb kifutópályája, eléggé rizikós a leszállás. Előző nap nekicsapódott egy gép a földnek, és tizennyolcan meghaltak. Nagyon jól kell tudni manőverezni... Most Peruba készülök, ott pestisjárvány van, tehát mindenhol leselkedik valamilyen veszély, de nem csinálok belőle gondot. Katmanduban a nemzeti parkba is ellátogattunk, mert tigrist szerettünk volna látni, de hál´ istennek végül nem találkoztunk vele, viszont az egész csapat tele volt vérszívó piócákkal, meg bogarakkal, amelyek az embert a dzsungelben rögtön megtámadják, ellepik. Ezek után mi következett? Merre hajtotta megismerési vágya, kényszere? Szerettem volna megismerni az őserdőt. Ezért Kubába utaztam, de nem a tengerpartra nyaralni. Bejártam egész Kubát, jártam az őserdőben, láttam a krokodilokat. Az emberek Kubában rendkívül érdekesek, megismertem őket, hisz közöttük laktunk. Láttam azt a helyet, ahol Fidel Castro a forradalmat szervezte.
Világjáró Régi vágyam volt Peruba elmenni, de ez valószínű, hogy csak most sikerül. Ott mi lesz a konkrét cél? Az Andok, meg szeretném nézni a Machu Picchut, de nem turistaútvonalon haladunk majd. Kétszer ötnapos túráról van szó, ötezer méteres magasságról, és a kecsua indiánokkal fogunk majd lakni, aminek nagyon örülök, mert párszor már előfordult, hogy együtt laktunk a bennszülöttekkel. Például Panamában, Kolumbia partjaitól nem messze, ahol egy elzárt helyen éltünk együtt az indiánokkal. Ők ugyanúgy élnek, mint több száz évvel ezelőtt. A Karib-szigetek egyikén, olyan helyen voltunk, ahol még villany sincs, és egy éve ismerik a motorcsónakot. Jártunk velük halászni, voltunk a falujukban, de fényképezni nem nagyon engedtek. Kézzel-lábbal értekeztünk, de megértettük egymást, és mivel már elkezdtek iskolába járni, néhányan tudtak spanyolul. Volt egy tolmácsunk is, nem volt gond. Megemlíteném még, hogy aki nem szereti a pókokat, a bogarakat és mindenféle csúszómászókat, az ne menjen oda, mert az embernek minden reggel ilyesmivel van tele az ágya, a teste, de meg lehet szokni. Egy autonóm területen voltunk, ott gyakorlatilag nincs bűnözés, nem úgy, mint Panamában, ahol ennek az ellenkezőjét tapasztaltuk. Latin-Amerika egyébként maga a csoda. Arról már szó volt, hogy a barátok hogyan viszonyultak az úgymond őrült ötleteihez, de mit szól mindehhez a család? Én jelenleg egyedül élek, bár van két fiam, akik féltenek, de megértik, hogy ez
A Katedra Alapítvány felhívása Ingyenes előadások iskolák részére
Antal Tamás közel tíz esztendeje járja a világot, különleges és ismeretlen helyekre jutott el. Súlyos balesete után bizonyította, hogy az emberi test sokkal több megpróbáltatást elbír, mint gondolnánk. Szerinte azonban mindez eltörpül ahhoz képest, ami a fejünkben játszódik le, mert a nagy csaták ott dőlnek el. Fotókkal gazdagon tarkított élménybeszámolóját ősszel a Lilium Aurum Könyv- és Lapkiadó jelenteti meg, s Tamás vállalta, hogy felkérés esetén a szlovákiai magyar iskolák számára teljesen ingyen tart fotóprojekcióval egybekötött előadásokat a következő témakörökben: Tanzánia, a Kilimandzsáró és az ország nemzeti parkjai Nyugat-Tibet, Észak-India, a buddhizmus bölcsője Közép-Amerika (Panama, Costa Rica, Nicaragua) és az indiánok Irán, Teherán, Iszfahán (az iszlám kultúra legszebb emlékei), a Demavendcsúcs megmászása Kuba másképpen Nepál és a Himalája Pireneusok (a Roland-hágó és a Dolomitok, a Via Ferrata útvonal) Peru: az Andok csúcsain és a Machu Picchu Az őserdők világa Élet az indiánok között Az előadások mellé Antal Tamás és a Lilium Aurum Könyv- és Lapkiadó 10 könyvet ajánl fel minden iskolának! Az előadásokat a Katedra elérhetőségein (031 / 590 27 14, katedra @ katedra.sk) rendelhetik meg az érdeklődők.
nekem jó, és engem ez érdekel. Az egyik fiamat egyszer elvittem magammal a Dolomitokba sziklamászásra. Nagyon tetszett neki, de mivel gondjai vannak az ízületeivel, úgy döntöttünk, hogy most nem jön velem. Azt hiszem, a fiúk másfelé orientálódnak inkább. Nagyon sok érdekes élménye van, végezetül megkérném, válasszon ki beszélgetésünk végére egyet a legemlékezetesebbek közül. Sikerült eljutnom Nyugat-Tibetbe, amely nem a kínai, hanem az indiai oldalról közelíthető meg. Itt még úgymond az igazi Tibet található, amely szinte teljesen autentikus, tehát most is úgy élnek ott, mint száz éveknek előtte. Több kolostort sikerült végigjárnunk, beszélhettünk a szerzetesekkel, és abban a kegyben részesültünk, hogy beengedtek egy vallási szertartásra. Kedves epizódként maradt meg bennem, amikor tíz-tizenkét éves forma, szerzetesnek készülő gyermekek a szertartás közben úgy viselkedtek, mint nálunk az ilyen korú gyerekek, hajgumival lövöldözték egymást. A szertartáson résztvevő szerzetesek pedig mosolyogtak rajtuk. Ilyesmi is belefér náluk a vallási rituáléba. India nagyon különös és különleges helye a világnak. Az európai ember, ha utazni szeretne, ne Indiával kezdje. Én is nagyon érzékeny vagyok dolgokra, s ami néhány helyen Indiában tapasztalható, az minden képzeletet felülmúl. Halott csecsemővel koldulást, pestist, szörnyű szegénységet, mindent látni lehet. Nagyon nagy, számunkra szinte felfoghatatlan társadalmi különbségek tapasztalhatók. Az emberek szinte egy nagy zacskóban hordják az életüket, az út mellett alszanak. Amikor hazaérkeztem, és az ismerősök piti dolgok miatt panaszkodtak nekem, nem értettem, mi a bajuk. Engem ezek az utak hihetetlen alázatra tanítottak. Úgy érzem, ha az ember felmegy egy hegyre, lejövet onnan kicsit jobbá válik a lelke, toleránsabb lesz, jobban elfogad dolgokat. A Lilium Aurum kiadó jóvoltából könyv születik az élményekből, kiknek szánja? Arra gondoltam, hogy a szlovákiai magyar fiataloknak valamit átadhatnék az élményeimből. Persze nemcsak hozzájuk, hanem mindenkihez szól majd ez a könyv. Sokan külföldre költöznek, elmennek, és nem jönnek vissza. Én arra szeretnék rávilágítani, hogy utazni itthonról is lehet. A könyvem nem abból állna, hogy már ismert földrajzi evidenciákat közlök, hanem epizódokat, élményeket, amelyeket csak én éltem, élhettem át. Vannak fotóim is, amivel a könyvet színessé lehet tenni. Hét, nyolc országról lesz benne szó, és az érzéseimet osztom meg az olvasókkal.
31
Felhívások, hírek, beszámolók
Katedra
Egy Holocaust-hét tapasztalatai
Benkő Timea
Az ötletet egy tavalyi terezíni továbbképzés adta, ahol iskolánk három tanára szélesítette módszertani ismereteit. Olyan technikákat sajátítottak el, amelyekkel közelebb hozható a diákok számára a nácizmus sátáni valósága. Így esett, hogy szeptember 13. és 17. között az érsekújvári Pázmány Péter Gimnáziumban Holocaust-hét zajlott. A zsidó kultúrával faliújságok, plakátok és rajzpályázat segítségével ismerkedtek a nyolcéves tagozat diákjai. Közel húszórás türelemjáték eredményeképpen készült el a düsseldorfi zsinagóga makettje is papírból, ennek készítői: Csányi Márk, Harcsa Károly, Kiss Kulcsár Mónika
András, Pollák Philip és Tanka Bálint voltak. Az idősebb diákok Power Point prezentációkkal lepték meg társaikat, nagyon változatos témákban merültek el: Izrael állam története napjainkig, Zsidó tudósok, feltalálók, művészek, Auschwitzban jártam, elmeséljem?, Kabbala… Több kisfilmet is megtekintettek az egyes osztályok, a legmegrázóbb alkotás a neonáci eszmék terjedésére figyelmeztette a fiatalokat, a címe: Nedovedu pochopit. A gyerekek autentikus visszaemlékezések alapján maguk rekonstruálhatták a terezíni gettó mindennapi életét, leendő érettségizőink pedig részletesen elemez-
ték Kertész Imre Nobel-díjas regényét, a Sorstalanságot. Nagy megdöbbenést váltottak ki a zsidótörvények, mivel azokat is rendhagyó módon ismerték meg a diákok. A tanárok az egykori rendeleteket, tiltásokat átültették mindennapjainkba, hogy mindenki tudatosítsa, milyen kirekesztettekké is lettek az izraelita vallásúak. A mába „átültetett” paragrafusok a következőképpen hangzottak: Lányoknak tilos tömegközlekedési eszközzel utazni! Szemüvegeseknek tilos a horgászás! Minden balkezesnek be kell szolgáltatnia sílécét és varrógépét! Falun élőknek tilos gépkocsit vezetni! Lang Tamás, az érsekújvári zsidó hitközösség vezetője készségesen kalauzolta a gimnazistákat a helyi zsinagógában, ahol korábban még egyikünk sem járt. Igyekeztünk kihasználni a tapasztalaton alapuló ismeretszerzés minden fajtáját: internetes kóser recept alapján ételeket készítettek és kóstoltak tanulóink. A pénteki napon Kormorán-koncert zárta az egész hetes rendezvénysorozatot. A gimnázium iskolaprogramjának egyik pillére a multikulturalizmusra épül, ezért igyekszünk megragadni minden alkalmat, hogy tanítványainkat toleranciára neveljük. Most is hangsúlyoztuk, hogy ne csupán egy-egy Radnóti vagy Pilinszky-vers kapcsán jussanak majd eszükbe a héten látottak és hallottak, hanem a mindennapokban igyekezzenek megvalósítani a békés együttélést a különböző nemzetekkel.
Országos tanévnyitó Pozsonyban
„Az iskola dolga, hogy megtanítsa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére és az alkotás izgalmára, hogy megtanítsa szeretni, amit csinálunk, és hogy segítsen megtalálni azt, amit szeretünk csinálni.” Szent-Györgyi Albert fenti gondolatával invitálta az SZMPSZ és annak Pozsony-Szenc Területi Választmánya az érdeklődőket Pozsonyba a Szlovákiai Magyar Iskolák Országos Tanévnyitó Ünnepségére. 2010. augusztus 28-án 10 órára szinte teljesen megtelt a pozsonyi református templom. Az ünnepség ökumenikus istentisztelettel kezdődött. Először Peres Imréné, a pozsonyi magyar református gyülekezet lelkésze szólt a jelenlévőkhöz. Lukács evangéliumának a terméketlen fügefáról szóló példabeszédét olvasta fel, és ajánlotta üzenetként, útravalóként a tanévet kezdő pedagógusok figyelmébe. Szavai szerint a terméketlen fügefáért a szőlősgazdánál közbenjáró vincellér magatartása az esélyadásról, a szerető gondoskodásról szól, ezért nagyon időszerű. Pedagógusnak lenni az egyik legszebb 32
hivatás, az új tanév pedig esély arra, hogy ezt újból és újból megtapasztaljuk. Haľko József, a pozsonyi magyar hívek katolikus plébánosa a tanévnyitó mottójául válasz tott Szent-Györgyi Albertidézetet boncolgatva fogalmazta meg gondolatait. Kiemelte, hogy a tudás, a tanulás, az alkotás által az ember a kreativitásával, az intelligenciájával hozzáteszi a magáét a készhez, ezáltal továbbfejleszti azt. Felhívta a figyelmet arra, hogy elkedvetlenedő világunkban micsoda érték az, ha szeretjük, amit csinálunk. Gondolatait azzal a kívánsággal fejezte be, hogy az idő, amelyet az iskolaévvel kezdünk és ezáltal a gyerekekre szánunk, legyen számunkra ajándék. A református templom széksorai között ezután az óvó néni kíséretében feltűntek a gyermekek, akik szeptembertől a két pozsonyi magyar alapiskola első osztályának padjaiba ülnek be. Peres tiszteletes
asszony a hatalmas Góliáttal megküzdő kis Dávidról mesélt nekik, Haľko atya pedig emlékeztette őket arra, hogy örüljenek az iskolának, mert ott nagy szeretettel várják őket. A kis elsősöket azután a jövendő tanító nénijük, Kovács Ilona és Pék Judit kis ajándékkal lepte meg. E kedves jelenet után Morvay Katalin, az SZMPSZ Pozsony-Szenc Területi Választmányának elnöke Nemes Nagy Ágnes szavaival köszöntötte a megjelenteket: „tanulni kell magyarul és világul, tanulni kell mindazt, ami kitárul, ami világít, ami jel: tanulni kell, szeretni kell.” Majd köszöntötte a vendégeket, akik jelenlétükkel megtisztelték a tanévnyitót. Ezt követte Pék Lászlónak, az SZMPSZ elnökének ünnepi köszöntője. Bevezetőjében feltette a kérdést, vajon milyen üzenetet hordoz az idei tanévnyitó a nemzetiségi iskolák számára. Akkor, amikor a bennünket oly hátrányosan érintő négy
Katedra
Felhívások, hírek, beszámolók
Sárospataki hagyományőrző Mészáros Magdolna vezetőképző tábor, 2010 Már több éve járok Sárospatakra, a Magyarország Felfedezői Szövetség vezetőképző táborába a felsőszeli gyerekekkel, de ez sosem unalmas, mert mindig újabb meglepetéseket rejt, újabb ismereteket szerezhetünk. Az idei tábor többféle szempontból is különleges volt. Egyrészt az időjárás miatt, mert nem várt esőzésekkel tette próbára a felnőttek és a gyerekek türelmét. Ennek ellenére a hat csapat zavartalanul megtartotta foglalkozásait, amelyek során a magyar történelem II. Rákóczi Ferenchez kapcsolódó lapjai sorra feltárultak a gyerekek előtt, hiszen Rakó József, a Magyarország Felfedezői Szövetség országos elnöke nagy szeretettel mesélt a fejedelemről, de az 1848-as szabadságharc gyermekhőseiről is. Ez utóbbiak múzeuma sok érdekességet rejtegetett. A tábor további különlegessége a programhoz tartozó igric falukutatás volt. Erre az eseményre Regécen került sor, ahová busszal utaztunk. A Zempléni-hegység alig 70 lelket számláló kis települése fölött magasodnak az egykori vár romjai. Ebben a várban töltötte gyermekkorának egy időszakát a kis Rákóczi, ezért is választottuk a várjáték címéül „Találkozás a gyermek Rákóczival” elnevezést. A regéci gyerekek vezették a táborlakókat két csoportban a falu történelmi nevezetességeihez. Felmentünk a várba is, ahol
év után ma is rendkívül óvatos velünk az államhatalom. A dolgok viszont szerinte nagyrészt rajtunk múlnak. Kihívás és felelősség a szakmai programok folytatása: a továbbképzések, a tehetséggondozás, az iskolai programok kidolgozása. Pozitív jelzés az új kormánynak többek közt a tankönyvpiac liberalizálására, a tanári bérek fejlesztésére, új folyamatok elindítására tett javaslata. Néhány rendelkezéssel viszont továbbra sem értünk egyet: a kétnyelvű dokumentáció, a földrajzi nevek helyesírása, az állami szimbólumok túlszabályozott használatának problémája tartoznak a bennünket leginkább foglalkoztató kérdések közé. Felvetette, hogy fontos lenne egy önálló magyar pedagógiai központ létrehozása. Identitásunk megőrzése, fogyatkozásunk megállítása mellett további jelentős feladatként jelölte meg a szlovák nyelv oktatásának átalakítását. E feladatok megvalósításában szerinte az anyaország új kormánya is partner számunkra. Ezt követően Értékközvetítés és iskola címmel Kovátsné Németh Mária, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Cse-
főiskolások dolgoztak az ásatásokon. A vezetőnktől megtudtuk, hogy már 12 éve folyik a feltárási munka, s csak lassan haladnak, mert a több évszázados enyészet nyomait nehéz eltüntetni. A gyerekek kis pihenő után elkezdték a történelmi játékot, mely a fejedelem boldog regéci éveit idézte fel. Az érdekes feladatok után „fejedelmi ebéd” várta a csapatokat, amit ott a vár tövében fogyasztottak el, közben gyönyörködhettek a vulkanikus hegyek láncolatában. A következő napok is kirándulással teltek, a gyerekek fele a Tengerszemhez indult túrázni, a többiek pedig Borsiba mentek a fejedelem szülőházába. Egy kiállítást is megtekintettünk, amely a trianoni döntést idézte fel az évforduló ürügyén. Igazi felfedezéseket tettünk a történelmi városban, Sárospatakon és környékén. Feltöltekezve, magyarságtudatunkban megerősödve tértünk haza, hogy az iskolában, az új tanévben a többieknek is átadhassuk a tábor üzenetét szavakban és képekben egyaránt, melyet a költő egykor így fogalmazott meg:
„Vigyázz a szülőföldre, mert ez az egyetlen kincs, amit az élet adhatott – bölcsőt, anyanyelvet, emberi tartást!” (Mécs László)
re János Karának tanára tartott tanévnyitó ünnepi beszédet. Szerinte az újrakezdés, a megújulás lehetőségét nyújtja számunkra az új tanév, annak jegyében, amit Ady mondott: „A világot nem szegényíteni, hanem gyarapítani kell.” Kováts László nyugalmazott pedagógus és iskolaigazgató gondolatai a pályakezdő pedagógusokhoz szóltak. Megmaradásunk záloga a személyes és kollektív bátorság – mondotta. A rendezvény utolsó szónoka Jókai Tibor, az SZMPSZ irodavezetője volt, aki Üzenet a magyar iskolákba címmel olvasta fel a tanévnyitó ünnepély résztvevőinek felhívását a magyar diákokhoz, pedagógusokhoz és szülőkhöz. Az ünnepélyes tanévnyitó, amelyen a Pozsonyi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Gimnázium Mécs kórusa közreműködött Samarjay Mária vezetésével, a Szózat eléneklésével ért véget.
FELHÍVÁS „A szó: izzó parázsa igaznak, szépnek Vagy meggyújtod másoknak tűznek, fénynek, vagy önlelkedben meghal s megemészt.” (Kulcsár Tibor) A Pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium, a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete és a Pozsonyi Casino mellett működő VIDÉO Alapítvány 2010. november 26-ára meghirdeti a V. Kulcsár Tibor Vers- és Prózamondó Versenyt. A versenyt az alapiskolák nyolcadik és kilencedik osztályos tanulói, a négyosztályos gimnáziumok diákjai, a nyolcosztályos gimnáziumok harmadikos és negyedikes, valamint felső tagozatos diákjai számára hirdetjük meg két kategóriában. A versmondók egy szlovákiai magyar költő (ajánlott Tőzsér Árpád) művével készüljenek. A prózamondók egy szlovákiai magyar író (ajánlott Duba Gyula) alkotásával indulhatnak a versenyen.
A versenyre jelentkezni lehet a gimnázium címén vagy a
[email protected] címen (a jelentkező lap megtalálható a www.mtag.sk honlapon). A jelentkezés határideje 2010. október 22.
Elérhetőségek: ZŠ a Gymnázium s VJM – Pozsonyi Magyar Tannyelvű AI és Gimnázium Dunajská 13 81484 Bratislava Az iskola titkárságának telefonszáma: 02/5296-43-15, 02/52927768; fax: 02/5292-77-69
Minden kedves pedagógusnak, szülőnek és diáknak eredményes, tartalmas tanévet kívánunk! 33
Felhívások, hírek, beszámolók
Katedra
A Pozsonyi Casino mellett működő VIDÉO Alapítvány és a Pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium meghirdeti a VI. esszéíró pályázatot 13–16 éves tanulók számára azzal a céllal, hogy föltérképezze a szlovákiai magyar fiatalok kulturális életét, környezetét, gondolkodását, véleményét. A pályázat formája: írásos dolgozat, azaz esszé. A pályázat témái:
Mi dolgunk a világon? Helyi értékek nyomában... Népi gyógyászat Gasztronómiai érdekességek, különlegességek Az Alapítvány 13–16 éves korú, tehát 8.-os, 9.-es és elsős gimnazista tanulók írásos pályázatát várja Szlovákia egész területéről. A pályázatoknak 2010. október 22-ig kell beérkezniük a Pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium címére: ZŠ a Gymnázium s vyuč. jaz. maďarským, Dunajská ulica 13, 814 84 Bratislava, esetleg csatolt file-ként a:
[email protected] e-mail címre. További információkat az iskola honlapján (www.mtag.sk) találhatnak. A legjobb munkák készítőit a szervezők meghívják a verseny 2010. november 26-án zajló kiértékelésére Pozsonyba.
SZMAZE Zenei Tehetségkutató Fesztivál A Szlovákiai Magyar Zenészek Egyesülete (SZMAZE) a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központ, a Katedra Alapítvány és a dunaszerdahelyi Csemadok Művelődési Intézete támogatásával tehetségkutató fesztivált szervez. Az országos 3. SZMAZE Zenei Tehetségkutató Fesztivál színhelye ezúttal Dunaszerdahely lesz, időpontja pedig 2010. október 30. A kétévenként megrendezendő fesztivál szervezői úgy gondolták, ismét újítanak. Ugyan egy városban és egy napon, de két részben és két helyszínen rendezik meg az idei versenyt (Csemadok és a dunaszerdahelyi VMK színházterme). A tehetségkutató délelőtti részébe (Csemadok-terem) elsősorban a szlovákiai magyar alapiskolák tanulóit várjuk (de nemcsak az iskolák, hanem a szülők is nevezhetik a gyermekeket; korhatár: 6–15 év), főleg népdal és megzenésített vers kategóriában, de természetesen mindenfajta élő zenei produkció számításba jöhet. A legjobb 10 tanuló vagy csoport (akik értékes ajándékokat kapnak) előzsűrizés után jut a fináléba, s aki(k) a dobogó legfelső fokára áll(nak), az(ok) továbbjut(nak) a délutáni „nagy” versenybe, ahol már szokás szerint zenekarok és szólisták mérik össze erejüket zenei stílusoktól függetlenül. A versenybe jelentkezők produkcióit neves szakmai zsűri értékeli, és a nyertesek értékes anyagi (pl. hangszerek, kiegészítők, ajándékcsomag), ill. egyéb 34
(stúdióidő, fellépési lehetőség, médiaszereplés, interjú stb.) díjakban részesülnének, továbbá a legjobbak számára a SZMAZE állandó publicitást és támogatást biztosít (ami zenei fejlődésükhöz és népszerűsítésükhöz nagyban hozzájárul). Nevezhetnek: hivatalos hanghordozóval nem rendelkező (kivéve a nem multicégnél megjelent magánkiadású album) szlovákai lakhellyel rendelkező, magukat szlovákiai magyarnak valló személyek, ill. zömmel szlovákai magyar tagokból álló, szlovákiai bázissal rendelkező csoportok, zenekarok, együttesek. Műfaji megkötés nincs, a lényeg, hogy élő muzsikáról legyen szó.
Jelentkezési feltételek: • legalább 2 értékelhető minőségű (akár diktafonnal készített) felvétel (alapiskolások és szólisták részéről megkötés nélkül, zenekaroktól csak saját szerzeményeket fogadunk el, szólis-
ták zenei alapot használhathak), amit a jelentkezők e-mailben (mp3 formátumban, vagy videó link megadása alapján) az
[email protected] címre küldjenek el • a döntőben előadott számoknak saját szerzeményeknek kell lenniük (ez nem vonatkozik az alapiskolás jelentkezőkre és a szólistákra, továbbá kivételt képez ez alól a komolyzene, a népzene és a magyar nóta) • Jelentkezési határidő: 2010. október 20. Szelektálás módja: előzsűrizés A tervezett program: Csemadok-terem 08:45 – a döntős alapiskolások gyülekezője 09:00 – az alapiskolások versenye 11:00 – eredményhirdetés, díjkiosztás
VMK
11:45 – a szólisták és zenekarok gyülekezője 12:00 – soundcheck 13:30 – a verseny kezdete 19:00 – a legutóbbi győztes koncertje 20:00 – a szakmai zsűri értékelése, eredményhirdetés, díjkiosztás 21:00 – magyarországi sztárvendég koncertje A felvételek előzsűrizésre kerülnek, és a legjobbak részt vehetnek a fesztiválon. A dobogós helyezetteken kívül díjazva lesz a legjobb egyéni produkció, csoport, énekes, dobos, gitáros, billentyűs és basszusgitáros, továbbá különdíjak is kiosztásra kerülnek! Az alapiskolás tanulók, illetve csoportok műsorideje maximum 10 perc, a délutáni fináléban mindegyik zenekarnak és szólistának 10 perc szerelés, 20 perc játékidő, továbbá egy előzetes soundcheck áll rendelkezésére. A szakmai elbírálás kritériumai szólisták és zenekarok esetében: a szerzemények kiforrottsága, hangszerelés, egyediség, a dalszöveg minősége, összhang a mondandó és a zene között, a produkció átélése (feeling), hangszeres tudás, színpadi megjelenés és koreográfia, összhatás. A nevezési díj befizetése (alapiskolás egyéni indulóknak 5 euró, alapiskolás csoportoknak 8 euró, szólistáknak 7 euró, zenekaroknak 10 euró) a SZMAZE bankszámlájára (8271198/5200 - OTP Bank); a félreértések elkerülése végett: az összes jelentkező köteles nevezési díjat fizetni, nem csak azok, akik döntőbe jutottak. További információk és aktualitások a Zene.sk honlapon
Katedra Ókori csata
Rejtvény Nyitrai hegy
Ellop, népiesen
A 3. személy
Földi odú
Szintén
Női név Volt egyiptomi politikus (Anvar)
Részben megír!
Város Zala megyében Magkeverék! József Attila verse
Angol nemesi cím
A megfejtés 2. része Anno
A megfejtés 1. része
Fúvós hangszer
Huru komikustársa volt Szlovák énekes (Palo)
Nem folytonos (pl.vonal)
A megfejtés 3. része
... obo (eleve, latinul) Hédi és Médi társa
Amely irányba Páros hatos! Falu Érsekújvárnál
Beszédhiba-javítás elmélete
Várad határai!
Szovjet politikus volt (Andrej)
Argon Kén Ilyen madár a lile
Méter ... csönd (Juhász Gyula verse)
Állat idomítása
Mister, röviden Vérfaktor
Ittrium Joule Női név ... France (francia író)
Tunéziai sziget Invitál József Attila verse
Város Pozsonyhoz közel
Ovum
Szilágy megye székhelye Éles hangon kiáltó
München folyója Ruhadarab! Francia rézmetsző (Abraham)
Kötőszó Fogadószoba
Bálvány
A megfejtés 4. része Római 50 Nagyon fél
Középen kilóg! Zenei hármas
Virág színes része Részben megrémül!
Vanádium, asztácium
Iráni romváros
Argon
Marad (nem megy el), angolul Siemens
Újítás Angol iskolaváros Siva főisten felesége
Űz, kerget Sárga, németül Gaudeamus ... (ballagási ének) Svéd férfinév
... ipso (természetesen, latinul) De, németül
Kőműves eszköze
Levelező tagozaton tanuló
Téli sporteszköz
Színésznő (Manyi)
Deka
Üres zóna! Szobrász (Amerigo)
Szekundum
Ókori római pénznem
Japán drámai műfaj Lengyel író (Stanislaw)
Kilométer, röviden Vaspánt Cégforma, röviden Kassa autójele
Római 5
Székre telepszik
Noli ... tangere!
Tiltószó Futómadár Liter
Forgács Péter rejtvénye
Rejtvényünkben a Katedra újság rovatcímeit rejtettük el. A keresztrejtvény készítője: Forgács Péter A megfejtéseket, kérjük, október 22-ig postázzák, de villámpostán is elküldhetik! Postacímünk: Katedra, Dom podnikateľov, Kukučínova 459, 929 01 Dunajská Streda, e-mail:
[email protected] A szeptemberi helyes megfejtések: Európa művészete, A magyar nép története, Nyelvi kontaktusok, Tudsz-e ennyit fizikából?, Nyertes: Csicsman Éva, Deáki Nyereménye: könyvjutalom 35
Házunk tája
Az oktatási tárca legfontosabb célkitűzései pontokban: a nemzetközi munkaerőpiacon aktívan helytállni képes állampolgárok felkészítése; a kormány támogatni kívánja azt, hogy a diákok az ismereteket ne memorizálással, hanem aktív módon, önállóan és a kritikus értékelés alapján szerezzék meg;
Katedra
A hiányzó tankönyvek az interneten lesznek elérhetők Az alapiskolák harmadik és hetedik, valamint a középiskolák harmadik évfolyamai tankönyvek nélkül kezdik az új tanévet. Ezekben az évfolyamokban idén már az oktatási reformnak megfelelően tanítanak, ám a reform-tankönyvek többsége – kivéve a hetedikesek szlovák és kémia tankönyveit – nem készült el. „A kialakult helyzetért az oktatási tárca korábbi vezetősége a felelős, amely nem fordított kellő figyelmet a tankönyvekre – állapította meg az iskolaügyi minisztérium sajtóosztálya. Eugen Jurzyca miniszter feltételezése szerint a reformba lépő évfolyamok hiányzó tankönyveinek 60 százaléka még az első félévben elkészül. A késedelem oka, hogy a tárca több tankönyv esetében megismételte a pályázati kiírást.
a kormány alapvetően változtatni szeretne a tesztek tartalmán; a tesztek nem lesznek a minőség és a felkészültség meghatározásának exkluzív eszközei; a kormány egységesíteni kívánja az iskolákra vonatkozó jogi normákat, függetlenül azok alapítójától, és ugyanígy egységesítené az oktatási intézmények anyagi támogatását is; a kormány felszámolja a fölösleges bürokráciát az iskolákban; a kormány bevezeti az óvodák utolsó évfolyamának kötelező látogatását; a kormány átértékeli a speciális iskolák jelentőségét, növelni kívánja a speciális iskolákban oktató pedagógusok, tanácsadók, asszisztensek számát; a kormány a nemzetiségi iskolákban a szlovák nyelv oktatásának színvonalát a metodika változtatásával kívánja emelni; a kormány támogatni fogja, hogy minél több diák felvételi vizsga nélkül folytathassa középiskolai tanulmányait, be kívánja vezetni az egységes állami érettségi vizsgát a középiskolákban; a munkaerőpiac igényei alapján fejlesztik és támogatják majd a középfokú szakiskolák hálózatát.
36
Az EU-ban élő középiskolások kapcsolódhatnak be a fiatal fordítók versenyébe A középiskolák 2010. október 20-ig benevezhetik diákjaikat a fiatal európai fordítók versenyébe (Juvenes Translatores). Ezt a következő internetes oldalon tehetik meg: http:// ec.europa.eu/translatores. A kérvény elektronikus formája az EU minden hivatalos nyelvén rendelkezésre áll. 2010. november 23-án az 1993-ban született diákok EU-szerte próbára tehetik majd fordítói képességüket azon a megmérettetésen, melyet az Európai Bizottság Fordítási Főigazgatósága hirdetett meg. A verseny célja az idegen nyelvek tanulásának és alkalmazásának támogatása Európában, valamint a fordítás speciális műfajának az elsajátítása. A versenyre bármelyik európai kö-
zépiskola jelentkezhet október 20ig bezárólag. Röviddel ezt követően a Bizottság sorsolással választja ki a jelentkezők közül azokat az iskolákat, amelyek részt vehetnek a megmérettetésen. (Tekintettel arra, hogy a rendelkezésünkre álló források végesek, a résztvevők számát korlátoznunk kell.) A kiválasztott iskoláknak november 15-ig le kell adniuk az általuk nevezett legfeljebb 5 tanuló (+1 tartalék versenyző) nevét, és tájékoztatniuk kell a szervezőket arról is, milyen nyelvpárosítással kívánnak diákjaik a versenyen indulni. A tanulók szabadon választhatják meg, hogy az Európai Unió 23 hivatalos nyelve közül melyikről melyikre szeretnének fordítani. A hivatásos fordítók
Katedra
minőségi megfontolásból rendszerint anyanyelvükre vagy arra a nyelvre fordítanak, amelyen a legnagyobb biztonsággal fejezik ki magukat. A versenyt 2010. november 23-án rendezik ugyanabban az időpontban az egyes iskolák felügyelete mellett. A versenyzőknek két órájuk lesz a szöveg lefordítására, ezt az Európai Bizottság nem sokkal a verseny kezdete előtt küldi meg az iskoláknak. A fordítás során a szótárak használata engedélyezett, de elektronikus eszközöket nem lehet igénybe venni. A pályaműveket az Európai Bizottság fordítói bírálják el, és a győztesek 2011 tavaszán meghívást kapnak Brüsszelbe. Az egyes uniós tagállamokból annyi iskola vehet részt a versenyben, ahány képviselője lesz az országnak az Európai Parlamentben 2014-ben. Szlovákiából így 13 iskola kapcsolódhat be. A fordításokat az Európai Bizottság hivatalos fordítói bírálják majd el. A győztesek 2011-ben díjátadó ünnepségen vehetnek részt Brüsszelben, melynek a többnyelvűségért felelős európai biztos lesz a házigazdája. A brüsszeli látogatás során a diákok egymással és több uniós fordítóval is megismerkedhetnek. A fordítás lényegét a kommunikáció jelenti. A fordítónak újra és újra fel kell tennie magának a kérdést: „Hogyan tudom az üzenetet eljuttatni az olvasóhoz? A jó fordítás ugyanazt a hatást váltja ki az olvasóból, mint az eredeti szöveg. Ha az eredeti sorok felkeltik kíváncsiságunkat, vagy mosolyt csalnak az arcunkra, ugyanennek kell lejátszódnia a fordítás olvasása során is. Ehhez mindenekelőtt arra van szükség, hogy a fordító tökéletesen értse a forrásnyelvi szöveget – ne csak az egyes szavakat, hanem a szöveg egészének jelentését, azaz a szerző üzenetét is. A pontos fordításhoz tehát a szerkezeti és nyelvtani jellemzőkön túl a szövegösszefüggéseket és a stílusjegyeket is figyelembe kell vennünk. Tisztában kell lennünk azzal is, milyen jelentésárnyalatot hordoznak az egyes nyelvi elemek, például a rokonértelmű szavak és a szójátékok. A szövegfajtától függően szükség lehet arra, hogy a fordító szaktudással rendelkezzen az elektronika, a pénzügyek, az orvostudomány, a vegyészet vagy éppen a botanika területén (pl. ismerje a megfelelő szakszavakat), de az is lehetséges, hogy a
Házunk tája
szöveg tolmácsolásához kulturális és stilisztikai ismereteit kell segítségül hívnia (pl. rímek, szójátékok fordításakor). Egyes esetekben – például szoftverek fordítása esetén – mindkét tudástípusra szükség van. A nyelvek magukon hordozzák annak a kultúrkörnek, társadalmi és földrajzi közegnek a jegyeit, amelyben létrejöttek. Gyakran előfordul, hogy valamely kifejezésnek egy másik nyelvben nincs pontos megfelelője. Ilyen esetekben előfordulhat, hogy a célnyelvben ismeretlen fogalmak leírására a fordítónak új kifejezéseket kell alkotnia.
A fordítói munka egyik legnehezebb, egyben legérdekesebb feladatát éppen az jelenti, hogyan tudjuk nyelvi leleményünk révén az új fogalmakat anyanyelvünkön kifejezni.
Az egy-egy kultúrkörhöz szorosan kötődő szövegeket a célközönségtől függően sokszor eltérően kell fordítani annak érdekében, hogy azok a kulturális és földrajzi különbségek ellenére minden olvasót „megszólítsanak”. Így például ugyanannak a műveltségi társasjátéknak a kérdéseit teljesen másként kell spanyolra fordítani attól függően, hogy a játékot Spanyolországban vagy Argentínában hozzák-e forgalomba, annak ellenére, hogy a kérdések mindkét változatban ugyanazon a nyelven szerepelnek. Ez a folyamat a lokalizáció, más néven honosítás. A fordítók számára nehézséget jelent az is, hogy a szókincs nagyon gyorsan változik. Új és még újabb ötletek, gondolatok és találmányok bizonyítják, hogy az emberi találékonyság kifogyhatatlan. Alkotókedvünk nyelvi téren is érvényesül: a már létező kifejezések használati köre folyamatosan bővül, s eközben nap mint nap új szavak jönnek létre.
Az iskolák szabadon dönthetnek arról, hogyan szervezik meg a helyi előválogatót. Mindazonáltal az alábbiakban néhány követésre érdemes tanáccsal szeretnénk segíteni a versenyen indulni kívánó iskolákat. Ahogy korábban már említettük, az anyanyelvükre, illetve az általuk legjobban ismert nyelvre fordító tanulók sokkal előnyösebb helyzetben vannak, mint azok a diákok, akik nekivágnak, hogy idegen nyelvre fordítsanak. Ennek ellenére volt már rá példa, hogy egyik-másik tagországban olyan tanuló nyert, aki a versenyen idegen nyelvre fordított. Annak érdekében, hogy a tanulók magas színvonalú fordítást hozzanak létre anyanyelvükön, hasznosnak bizonyulhat, ha a diákok felkészítésében az idegen nyelveket oktató tanárok mellett az anyanyelvet oktató pedagógusok – pl. a magyar tannyelvű iskolák esetében a magyartanárok – is részt vesznek.
A legrátermettebb diákok kiválasztása érdekében az iskolák saját tanulóik számára előválogatót szervezhetnek. A korábbi versenyek alkalmával számos ország iskolái tettek így. Voltak köztük olyanok, amelyek az előválogatás során az intézményben oktatott idegen nyelveket tanuló diákok közül nyelvenként egy tanulót választottak ki.
37
Reklám/Poszterdömping
Helyreigazítás
Lapunk szeptemberi számában Csehi Ágotának a „Szlovákiai gyermek, és ifjúsági kórusok országos fesztiválja” című írásában tévesen jelent meg az utolsó bekezdés. Helyesen: A versenyen a zsűri három különdíjat ítélt oda: Kerekesné Pytel Anna, a Pannonia Cantat Youth Choir Festival szakmai vezetőjének meghívása az idei nyári kaposvári zenei rendezvényre az Ipolysági Gimnázium Vegyeskara és a Zselízi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Franz Schubert Gyermekkara kapott meghívást, a kassai Csengettyű pedig a kortárs zeneszerző művének (Kocsár Miklós: Psallite Deo) legjobb előadásáért elnyerte a Hajnalok Völgye különdíját.
Poszter-
dömping
Mint olvasóink bizonyára észrevették, szeptemberi lapszámunktól mellékletként A1-es méretű poszterek kerültek a lapba a régi A3-as méretűek helyett. Az idei iskolaévben a legkisebbeknek és az alsó fokon tanító pedagógusoknak kedveskedik az újság kihajtható, falra akasztható, praktikus, színes, képes foglalkoztató segédanyagokkal. A poszterek persze hasznos segédeszközök lehetnek otthon, a tanulósarok fölé függesztve is, és mivel látványosak, dekorációnak sem utolsók. A Katedra előfizetői a posztereket természetesen ajándékként kapják a lap mellé, melynek ára nem változott, továbbra is csupán 83 cent. A posztereket már külön is megrendelhetik 5 eurós egységáron! Eddig megjelent mellékleteink: szeptember – írott betűs magyar ábécé a szlovákiai magyar iskolákban használatos betűtípusokkal október – a négy évszak kiegészítve jellemzőkkel és a hónapok neveivel Terveink az idei tanévre: november – számok 10-ig, a műveleti jelek és a négy alapművelet megnevezésekkel december – színes, ábrás, dekoratív falinaptár a jeles napokkal és a világnapokkal január – mértékegységek és átváltásuk február – kivágható óra március – síkbeli geometriai alakzatok április – szófajok május – háziállatok június – mezei virágok
CoD-tea
Dr. Dávid Tamás professzor nevét napjainkban világszerte sokan ismerik, hiszen sajátos életmódrendszerével hozzájárul a rákbetegek gyógyulásához. Emellett életre hívta a Rák Információs Központot, mely a tudományosan igazolt rákkezelési lehetőségekről ad felvilágosítást az érdeklődőknek. A közel két évtizedes kutatómunka eredményeképpen Dr. Dávid Tamás professzor a CoD rendszerrel egy olyan módszert fejlesztett ki, mellyel a hagyományos rákterápiák kiegészítéseként a kemo- és/vagy sugárterápiák hatása masszívan megerősíthető, és egyértelműen csökkenthetők (esetenként meg is szüntethetők) a kezelések mellékhatásai. Émelygés, gyengeség, hajhullás, kísérő vírusos, bakteriális vagy gombás fertőzés csak mérsékelt formában vagy egyáltalán nem fordulnak elő. A CoD-tea 100%-osan természetes, Dél-Amerikából származó növényi kivonat, mely több összetevőt is tartalmaz, mint pl. macskakarmot (Uncaria tomentosa) és la pachót (Tabebuia avellanedae). A kizárólag gyógynövényekből készült CoD-tea fontos jellemzője, hogy megszünteti a sejtosztódást gátló gyógyszerekkel (a citosztatikumokkal) szemben már meglévő ellenállást. A ráksejtek „álcázni” is tudják magukat, tehát a sejtpusztító gyógyszerekkel végzett kezelés során bizonyos idő elteltével védetté válnak a szerekkel szemben – mégpedig a daganatos sejtek külső falában található speciális fehérjemolekulának köszönhetően. Ez a molekula a daganatos sejtből egy kalciummal közvetített reakción keresztül „kicsempészi” a romboló anyagokat, így a sejt tovább tud élni. Kísérletekkel bizonyított tény, hogy a CoD-teában lévő természetes anyagok megakadályozzák a kalciumkilökést, és ezáltal blokkolják ezeket a „pumpa-fehérjéket”. A ráksejtek így már nem tudnak védekezni a romboló anyagok beáramlásával szemben, és pusztulásra vannak ítélve. A CoDrendszer három részből áll. Hozzátartozik a tea napi rendszeres fogyasztása, egy étrendelőírás és néhány, az életvitelre vonatkozó javaslat. Ez az egészség megőrzésére is kitűnően alkalmas, mivel
Katedra
MUDr. Csóka Tibor egészséges embereknél is rendkívül jól erősíti a szervezet saját védelmét, vagyis az immunrendszerét, ráadásul kitűnő méregtelenítő hatása van, amit a májban, a vesében és a lépben fejt ki. Javítja a gyomor- és bélműködést, és mivel sejtvédő tulajdonságokkal rendelkezik, a jövőben feltehetően más betegségek – például az AIDS, a vírusos májgyulladás, neurológiai betegségek (Alzheimer- és Parkinson-kór) enyhítésében, gyógyításában is alkalmazható lesz. Ebben az évben nyitottuk meg Szlovákia első COD központját. Immár kilenc hónapja foglalkozom intenzíven a CoD-rendszerrel, ami, szerintem, egy nem éppen hagyományos táplálékkiegészítő: leginkább „speciális tápláléknak” lehetne nevezni. Orvosként a szakterületem a klinikai onkológia és a daganatos betegségek diagnosztizálása és kezelése. Tapasztalatom szerint a rendszer eredményes alkalmazásának alapfeltétele a káros táplálkozási és életviteli szokások teljes átalakítása, hogy megszűnjön az immunrendszerre, a sejtanyagcserére és a szervek működésére ható összes negatív tényező, mint például a dohányzás, az átlagosat meghaladó alkohol- és kávéfogyasztás, a stressz, a nehézfémterhelés, az izgatószerek, a telített zsírok stb. Míg a tea potenciális haszna az emberek számára egyre egyértelműbbé válik, mind több tudományos vizsgálat teremti meg az alapot hatásainak megértéséhez és ezzel a jövőben egy átfogó biológiai rákterápiába való beépítéshez. A rendszerhez ilyen komplex hozzáállása van a dunaszerdahelyi COD-központnak is Szlovákiában.
Orvosi szaktanácsadás és konzultáció: telefonon – 0911/571415 (magyar és szlovák nyelven), minden csütörtökön: 15:00 és 17:00 óra között személyes konzultáció (találkozó) szakorvossal, illetve részletesebb tájékoztató telefonon – 0905/543194 – Karika Jónás Olga
Infó:
[email protected] Szerzőink: Anda Judit, A KFE frissen diplomázott hallgatója (Gúta); A. Szabó László, gimnázium igazgató, a Katedra Társaság elnöke (Dunaszerdahely); Bogár Gabriella, biológus (Csákány); Boross Ottilia, PPKE BTK Pszichológiai Intézet (Piliscsaba); Czímer Gábor, egyetemi hallgató (Komárom); Dömény Andrea, író, pedagógus, diplomás nővér (Dunaszerdahely); Farkas Adrianna, a Selye János Gimnázium tanára (Komárom); Mgr. Jády Mónika, újságíró, pedagógus (Nagymegyer); Jakab István, nyelvész (Komárom); Lacza Tihamér, újságíró, szerkesztő, tudománytörténész (Pozsony); Lukács Mária, doktorandusz hallgató (Hegyéte); RNDr. Miklós Viktória, tájökológus, enviromentalista (Pozsony); Molnár Miriam, újságíró (New York); Ing. Pénzes Éva, EMK képzésvezető, Consensus Polgári Társulás (Balázsfa); Dr. Pénzes István, pedagógus, szakíró (Érsekújvár); Dr. Sidó Zsolt, tanár (Dunaszerdahely); Szabó Zita, gyakorló szülő (Somorja); PaedDr. Viczay Ildikó, PhD., KFE, tanszékvezető (Pozsony) 38
