TARTALOM. Közművelődés társadalmi felzárkóztatás

Megállt fölöttünk, nem mozdul az idő. Süket fülekben, meglehet, utolsót koppant, Elhallgat a véres szív-zongora. Hírhedett zenész, hangok nagy Szabadja, Ne hagyj el minket! A jussunkat ne hagyd!

Közművelődés – társadalmi felzárkóztatás

Szász Zsolt: SZABADOS GYÖRGY 70 Nyírbátor, 2009 július

TARTALOM Előszó: Mátyus Aliz .................................................................................................................................................. 3 Hunyadi Zsuzsa: A közművelődés lehetőségei a társadalmi felzárkóztatásban.............................................. 4 Fehér Katalin: A szóbeli ismeretközlés, és jelentősége a köznép művelésében a felvilágosodás idején és a reformkorban ......................................................................................................... 21 B. Gelencsér Katalin: Szín szókincstár az önművelési kedv ösztönzéséhez .................................................... 36

ARCKÉPEK Nagy Károly 1934–2011 (Papp László).................................................................................................................. 38 Csicsery-Rónay István 1917–2011 (Bakos István) ................................................................................................ 39 Szabados György 1939–2011 ................................................................................................................................ 41 Hubay Miklós 1918–2011 ...................................................................................................................................... 44 Tóth Éva: Búcsú Hubay Miklóstól ........................................................................................................................ 45

OLVASVA – ÚJRA OLVASVA Hubay Miklós: „Aztán mi végre az egész teremtés?“ (Mátyus Aliz) .............................................................. 47 Mátyus Aliz – Wutka Tamás: „Nagy tüzet csináltunk, ugye, Józsa testvér?” (Csillaghy András – Hubay Miklós: Két kuruc beszélget. Napkút Kiadó, 2009.) ........................................ 49 Tóth Zsuzsanna: Könyvajánló. A 6. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle meghívásra, megtekintésre ajánlott előadásai .......................................................................................................................... 53 Tibori Timea: Kemény István a gondolkodásra tanítás mestere....................................................................... 55 Vilcsek Béla: A rendszerváltás regénye ................................................................................................................ 58 Vilcsek Béla: Az értől az óceánig ........................................................................................................................... 60 Debreczeni Tibor: Napló 2011. ................................................................................................................................ 62

TARTALOM a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus folyóirata 2011. június

Fekszik egy ember. Fekszel. Hanyatt fekszünk a fűben. Átüt a felhőn, ostoroz a fény hangtalan. Néma ország, város, híres ember.

TARTALOM a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus folyóirata 2011. június

SZAKMAI BESZÁMOLÓK Dóri Éva: Apropó: Utcatárlat másodszor ............................................................................................................ 68 Tóth Zsóka: Falusi krónikások a bálteremben. III. Országos és határon túli vers- és prózamondó találkozó ............................................................................................................................ 70 Székely András Bertalan: Feketén, fehéren. Danis János fotókiállítása elé ....................................................... 72

FELHÍVÁS VIII. Kodály szaktábor .......................................................................................................................................... 74

E számunkat a II. országos utcatárlat kiállítás képeivel illusztráltuk.

Palocsay Andrea

Előszó A hagyományok Elmúlt a 2011-es Könyvhét, szerint több s amint könyvkínálatból, ötven éve minden s amiév belőle június eljutott első vasárnapján hozzám, de ünnepli közel építőépítőanyag-iparban az Építőkmiután Napját.elolvasOlyan még azon belül300 is, ezer amihez én és eljutottam, a legtöbbet dolgozó jár az eszemben, alkalomból jelenik meg hát lapszámunk az új(Cédrus és felújított művelődési intézményektam, Suhai Pál: Bábeli adományok című kötete Művészeti Alapítvány – Napről, színterekről, amikor az ünnep hónapját éljük. kritikákkal. Szerzője felkeltette kút Kiadó, Budapest, 2011). Esszékötet, levelekkel, Többször a kezembe vettem Illyés Gyula Építőkhöz c. versét, azt miközben lapon fiam az érdeklődésemet, mert minduntalan odébb tolja, mozgatja a határt,a amire dolgoztam, végül illőbbnek találtam első oldalunkra helyezett versét, Ars szokott figyelmeztetni, s amely a körülmények (mint tudomásul veendők)poeticáját. és a probA „Dolgozz, A szép, között a jó, a hasznos, / mihelyt elkészül, élethez áll.” aévtizedelegponlémák (mintmunkálj. megoldandók) húzódik. Suhai Pál költő,az tankönyvíró, tosabb, ami a készülőről, a teremtődőről elmondható. Megméretésének legegyszeken át tanárember, például és legelsőül is épp azt nem tekinti változtathatatlannak, rűbb módja: ha jó, szép,évtizedekben ha hasznos, akkor, ami létrejött, megszületett, „az életheza aminek tényébe azha utóbbi az írók, költők közül sokan belesántultak, áll”. S ehhez más nem kell már, mint hogy időtálló is legyen: „Minden jó mű egy-egy kánont. Fogja magát, s kánont teremt. Mégpedig anélkül, hogy ezt bejelentené. Kiszabadságharcos. / Légy hű magadhoz, olyanokat alkoss, / ne fogja a halál!” Ennek pedig emel szerzőket, fontosságot tulajdonít nekik, levelező társává teszi őket, ír a műveikzáloga az ember önmagához való hűsége. Ilyen egyszerű minden. ről is, s meghányja-veti velük irodalomelméleti és írói kérdéseit. Fórumot teremt, és Ahogy a 2010 júniusi Magyar Örökség Díj átadásán az, hogy egyebek mellett ott a nyilvánossá teszi könyvében. Milyen kívánt ez a szerző a szememben! Milyen boldíjazottak között Erkel Ferenc életműve és az általa alapított Budapesti Filharmóniai dogan látnám kiadóink ráérzését, hogy épp az ilyen könyvekre lenne szükség. Minél Társaság Zenekara; Hódmezővásárhely, a kultúraőrző- és teremtő város; nemzettöbbre. Minél több szerzőtől. megtartó szellemiségük okán a Kárpát-medencei magyar középiskolák, és a vidék Mátyus Aliz magyarsága gazdasági gyarapodását szolgáló tevékenységük elismeréseként a Hangya Szövetkezetek. Ahogy Szenti Tibor személyének kiválasztása, hogy ő legyen a Hódmezővásárhelyt laudáló személy. Ahogy Hódmezővásárhely kapcsán Németh László megidéztetik. (Ma már, miért ne ajánlanám, Korbuly Péter tolmácsolásában – egy kattintás, és hallgatható a számítógépen. Szenti Tibor laudációjával együtt. S még más hangzó anyagokkal, amik csak Hódmezővásárhely számára fontosaknak, és a városépítésben lelkesítőknek mutatkoztak.) Ahogy Németh László második világháború előtt írt szavai – máig megfontolandóan: „Európa attól a néptől, amelyet a közép-európai gondolat apostolának elfogad, elvárja, hogy az teremtse meg Közép-Európát szellemben, tudományban, s hozzon e területnek olyan üzenetet, amely a kulturális és gazdasági kapcsolatokat erkölcsi kapcsolatokká emeli. Közép-Európa nem olyasvalami, ami már megvan. Azt meg kell csinálni, de abban, hogy ezt megcsináljuk, nincs semmi történelem- és természetellenes. Ennek a tudatosítását várjuk mi is a tudománytól, Bartók szép kezdete után.” Mátyus Aliz

3

K Ö ZMŰV ELŐ D ÉS – TÁR SAD A LM I FELZÁ RK ÓZTATÁS

Hunyadi Zsuzsa

A KÖ ZM Ű V ELŐ D ÉS L EHETŐ SÉGEI A TÁR SA D A LMI FELZÁ RKÓ ZTA TÁ SB A N

– A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Parlamenti Főosztályának vezetője avval a kéréssel fordult Intézetünkhöz, hogy a kormányzati munka segítése céljából gyűjtsük össze, milyen hazai, illetve nemzetközi adatok, kutatások, jó gyakorlatok vannak arra vonatkozóan, hogy mivel tudja a közművelődés segíteni a periférián élő munkanélküli, szociálisan hátrányos helyzetben lévő embereket abban, hogy „testileg-lelkileg egészségesek maradjanak, befejezzék az iskolai tanulmányokat, szívesen vegyenek részt sportprogramokon, ismét munkát találjanak és aktív életet éljenek a társadalomban.” E kéréshez gyűjtötte össze és mutatja be az alábbi tanulmány a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus Kutatási és Fejlesztési Programok Főosztálya saját, illetve más fontosabb hazai és nemzetközi fórum kutatásait, illetve a gyakorlat 4

néhány pozitív példáját.1 Az anyagban szemezgettünk a hazai közösségfejlesztés (szintén Intézetünkben működő) legfőbb szakmai műhelyének a gyakorlatban jól bevált kezdeményezéseiből, valamint a Regionális Programok Főosztálya által koordinált projektekből és a Művészeti Főosztály munkáiból. (A tanulmány hosszabb változata a Kutatási Főosztály honlapján található: www.kutatas.mmikl.hu) 1 Következő számunkban (16/4 – lapzárta 2011. augusztus 8.) részletesen is bemutatnánk néhány jó példáját a közművelődés társadalmi felzárkóztatást segítő szociokulturális tevékenységének. Kérjük, küldje el közlésre szánt beszámolóját, és jelezze, ha ismer eseteket, programokat, településeket, amelyek bemutatásra érdemesek, illetve szakembereket, polgármestereket, akik beszámolnának e területen folytatott eredményes tevékenységükről.

Egy másik vizsgálatból, a European Social Survey közbizalom kutatásából4 szintén kiderül, hogy Magyarországon európai összehasonlításban is kirívóan alacsony a bizalom szintje, ami a társadalmi aktivitásra és a cselekvő élet adta lehetőségekre is bénítóan hat. Hét értékdimenziót vizsgálva három jellegzetes csoportot különítenek el: a cselekvőket, a lázadókat és a szenvedőket. A vizsgálat kimutatja, hogy Magyarországon az európai átlagnak több mint kétszerese, 67% a szenvedők aránya, míg 2 http://www.dke.hu/index.php?option=com_ content&view=article&id=132:kopp-mar 3 Kopp, interjú, HVG: http://hvg.hu/ velemeny/20081114_lelek_valsag_kopp 4 Csepeli György – Prazsák Gergely: Örök visszatérés? Társadalom az információs korban. Budapest, 2010. Jószöveg. 159–214.

a cselekvők 10%-os aránya a második legalacsonyabb Görögország után. A helyzet javulása, enyhítése csak akkor képzelhető el, ha komplex, egymásra épülő, több területet érintő megoldások születnek. Bár a közművelődés és általában a kultúra pozitív hatással van az élet minden területére, önmagában nem tud gyógyítani, legfeljebb néhány megfelelő akupunkturális pontot eltalálva enyhülést tud hozni. Feltételrendszere ehhez részben adott, még mindig értékes intézményhálózattal és sok szakemberrel rendelkezik. Ez az az intézményhálózat, melyet a társadalmi rétegek legszélesebb köre tud elérni. Esélykiegyenlítő szerepét azonban ma már nem tudja maradéktalanul ellátni: erősen sérült az intézményi hálózat, sok helyen megszűntek vagy a működést ellehetetlenítő módon tönkrementek és szakemberhiánnyal küzdenek a művelődés helyi intézményei. Pedig, mint a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus (MMIKL) az MTA Szociológia Kutató Intézetével közösen végzett kutatása rámutat: „a művelődési ház léte falun közügy, a lakosság 4/5-e számára nagyon fontos, hogy legyen.”5 A problémát súlyosbítja, hogy jellemzően épp a legrosszabb helyzetű kistelepülések (szegénység, magas munkanélküliség, magas roma arány) üresedtek ki, ezeken a helyeken már se iskola, se közművelődésre vagy akár csak összejövetelre alkalmas hely, se szakember, se értelmiség nincs. Ezer főnél húzható meg az a határ, ami felett nagy valószínűséggel mind oktatási, mind kulturális intézmény működik a településen. Az ezer fő alatti települések 6,5%-án nincs egyik sem (ez 111 települést jelent), ez az arány az ezer-háromezer fő közöttieknél már csak 1%. Szintén intézetünk kutatásaiból idézzük az alábbi adatokat: – A legkisebb települések 60%-ában biztosított – legalábbis formálisan – az intézményi és szakemberi háttér. 40%-ban vagy az egyik, vagy a másik, vagy mindkettő hiányzik. – Az ezer fő alatti településeknek mindössze egyharmadában működik közművelődési szakember, a néhány ezres lakosúaknál pedig 70–90% körüli ez az arány, s ebbe a heti egy-két órát dolgozó részmunkaidősök is beleszámítanak.6 5 Lásd Lipp Márta „A falusi lakosság közművelődéssel kapcsolatos elvárásai és szabadidős szokásai” 3 éves periódust átfogó longitudinális kérdőíves vizsgálatát. 6 A művelődési házak, színterek és könyvtárak tevékenysége sok helyen nehezen elválasztható

5

K ÖZM ŰVELŐDÉS – TÁR SADALMI FELZÁR K ÓZTATÁS – Hunyadi Zsuzsa: A közművelődés lehetőségei a társadalmi felzárkóztatásban

Bevezető – Napjaink különösen súlyos társadalmi krízise – a szegénység, a munkanélküliség, a romakérdés, a leszakadó rétegek hátrányos helyzete – gazdasági, egészségügyi, kulturális, szociális, lakásügyi, oktatásügyi problémák egymásra halmozódásából jött létre. A társadalom szinte minden területén jelentkező megoldatlan problémák, a lakosság nagy részét érintő sokféle bizonytalanság, kiszámíthatatlanság oda vezetett, hogy a társadalom mentális állapota, stressztűrő képessége, a társadalmi kapcsolatok erőssége, a társadalmi tőke, a bizalom szintje soha nem látott mértékű romlást, illetve csökkenést mutat. Kopp Mária és munkatársai kutatásaikban számszerűen is bizonyítják mindennapi tapasztalatainkat: „Hazánkban a társadalmi tőke és az anómia mutatói elképesztően rosszak. 2002-ben a megkérdezetteknek még ’csak’ a 40 százaléka vallotta, hogy a legbiztosabb nem bízni senkiben, senki sem törődik azzal, mi történik a másikkal, nincsenek közös értékek és célok. Ez az arány mára 70 százalékra emelkedett. Ezzel szemben a svédek 30 százaléka vélekedik így. A hazai lakosság attitűdje jókora stresszforrás, amely jelentős mértékben befolyásolja az idő előtti halálozást. Holott a társadalmi tőke nagyon komoly gazdasági erőforrás. Az emberek közötti bizalom, az, hogy egy vállalkozóban, a munkatársaimban megbízhatok, alapvető lenne a gazdaság számára.”2 „Vizsgálataink is azt mutatják, hogy azok, akik részt vesznek valamilyen civil szervezet munkájában, minden szempontból jobb lelkiállapotban vannak, mint azok, akik nem. Sajnos, ezeknek az embereknek az aránya csökkent 2002 óta.”3

K ÖZMŰVELŐDÉS – TÁR SADALMI FELZÁR K ÓZTATÁS – Hunyadi Zsuzsa: A közművelődés lehetőségei a társadalmi felzárkóztatásban

– 700 településen kb. fél millió ember nem jut hozzá közművelődési szolgáltatáshoz. – A települések 20%-án nincs egyetlen közművelődésért, kultúráért felelős szakember sem. Egyes megyékben, épp a leghátrányosabb helyzetűekben, 30–40%-ot is eléri ez az arány.7 A következőkben azt tekintjük át, hogy a közművelődés – amellett, hogy feladata minden állampolgárnak lehetővé tenni a közösségi művelődést – milyen (hátrányos helyzetű), veszélyeztetett csoportokra fordít vagy kellene hogy fordítson kiemelt figyelmet, de hiányos eszközrendszere vagy szellemi tőkehiánya miatt ezt mégsem teszi. 1. Kiemelt célcsoportok a közművelődésben Időskorúak A közművelődési és közösségfejlesztési tevékenységnek kiemelt célcsoportja az idős korosztály. Az idősek speciális helyzetét az adja, hogy már nem aktív dolgozók, így több szabadidejük van, ami egyszerre jelenti, hogy potenciális humán erőforrása és résztvevői a közművelődésnek. Erőforrásai az önkéntes munkának, a civil életnek, közönségként és aktív résztvevőként bázisai a kulturális és közösségi programoknak. Kiemelten fontosak rászorulóként is, mert lévén inaktívak, elveszítették társadalmi beágyazottságuk egy fontos szeletét, a kapcsolatokat és a világról való tájékozódás sokszor meghatározó közegét jelentő munkahelyet. Elmagányosodásuk, elszigeteltségük, kirekesztettségük, testi-lelki betegségek kialakulása ellen dolgozik minden olyan elfoglaltság, amelyben örömüket lelik, amellyel tájékozottságukat, tudásukat, ismereteiket frissíthetik, gyarapíthatják, vagy az olyan tevékenységek, melyekben érzik, hogy szükség van rájuk. Az idősek problémája a közművelődéssel kapcsolatosan tehát több nézőpontból is érdekes: – tanulóként mennyire aktivizálhatóak (számítógép, nyelv stb.); – mint passzív befogadók/fogyasztók mennyire megnyerhetőek (színházi, zenei stb. közönség); – mint aktív segítők, önkéntesek hogyan vonhatóak be programok szervezésébe (utazások, kiránegymástól, hisz gyakran egy épületben működnek, vagy összevont intézményként, s az is előfordul, hogy a szakember egy személyben lát el művelődésszervezői és könyvtárosi feladatokat. 7 Talata-Dudás Katalin: Kulturális intézmények a 30.000 fő alatti településeken. SZÍN 14/4, 2009 augusztus.

6

dulások, stb.), illetve kivitelezésébe (főzés, takarítás, rendezgetés, szabás–varrás stb.); – mennyire kaphatóak amatőr művészi tevékenységre, akár gyerekkori vágyaik, nem kiélt művészi képességeik felfedezésére, fejlesztésére. Statisztika A közművelődési statisztikával mindezen tevékenység kevéssé igazolható. A sokféle színes tevékenységi kör a statisztikák számára óhatatlanul egybemosódik. Három nagy tevékenységi kört (művészeti csoport, nyugdíjas klub, tanfolyamok) életkor szerint vizsgálva a következőket látjuk: A nyugdíjasklubok tagjainak száma 2009-ben 260 ezer fő. (A többi klubnál, szakkörnél nem áll rendelkezésre a részvevők korstruktúrájára vonatkozó adat.) – A művészeti csoportok tagjai közül mintegy 27 ezer fő a 60 évesnél idősebb. – A tanfolyamok esetében a 60 évesnél idősebbek száma mindössze 16 ezer fő körüli. Feltételezésünk és a közvetett adatok szerint erősen el vagyunk maradva az európai átlagtól az idősek aktivizálása, illetve aktivitása tekintetében. A nálunk fejlettebb társadalmakban az időskori tanulás, az önkéntesség és a hobbi tevékenység is elterjedtebb. Jó példák Ugyanakkor vannak pozitív kezdeményezések itthon is. Jó példával szolgál az időskorúak aktivizálására, a minőségi időskor megteremtésére a 60+ életkorúakat megcélzó újbudai Q-Aging Projekt8, melynek egyik legfontosabb eszköze az önkéntesség és öntevékenység kialakítása, megerősítése az időskorúak körében. A folyamat generálásában az MMIKL közösségfejlesztő osztálya vett részt. Munkájuk legfontosabb eredményei a következők voltak: – Szomszédsági önkéntes hálózat (szöh) alakul és működik Albertfalván, Őrmezőn, Gazdagréten és Kelenföldön. A tagok több közösségi eseményt szerveztek. Többek között a Nagyi, mesélj! programot, aminek keretében a nagymamák óvodákba jártak mesélni. A sikert jól jelzi, hogy meséikből könyv is készült, melyhez az illusztrációt is az egyik „nagyi” készítette. – Lágymányosi Közösségi Klub alakul, kéthetenkénti találkozókkal.

8 http://www.hbhe.hu/2010/07/02/q-ageing/

– Helytörténeti fotókör alakul, melynek résztvevői kiállításokat is szerveznek. – Megalakul a 60+ Médiaműhely, önálló honlappal. Emellett már 200-nál több cikket írtak az Újbuda újságba is. A 60+ rádiósok Hatvanon túl c. magazin műsorában már 30-nál is több önálló anyaggal jelentkeztek. – Számítógépes belső képzéseken vettek részt. Szintén a jó példák sorába tartozik a Budapesti Művelődési Központ által indított, időseknek szóló számítógépes képzés, a Kattints rá, Nagyi!, majd a Folytasd, Nagyi! Indulása óta országszerte, számtalan településen követik e mozgalommá vált kezdeményezés példáját. Több városban nehéz bejutni a képzésekre. Ifjúság Általános, jól ismert probléma a szakmában és azon kívül az amúgy is csökkenő számú fiatalok nagyobb településekre, városokba történő elvándorlása. Ennek következtében sok kistelepülés elöregedik, elveszti életképességét, helyi szolgáltatásai megszűnnek. E folyamattal szemben a közművelődés szinte tehetetlen. Súlyosbítja a helyzetet, hogy azok a fiatalok maradnak a kistelepüléseken, akik a legrosszabb helyzetűek, képzetlenek, vagyontalanok, életkilátásaik rendkívül kedvezőtlenek, ami lefelé gyűrűző spirálként motiválatlanságot és igénytelenséget szül. Azokon a településeken van remény mégis elérni őket, ahol van még iskola, különösen, ha az maga is aktív az iskolán kívüli programok szervezésében. Az ifjúság és a közművelődés viszonya ellentmondásos. Sikeres közreműködője a tehetséggondozásnak, a felmenő versenyek szervezésének, a sporttevékenységeknek, a sportklubok működtetésének. Nehezebb feladatot jelent az általában idősebb generációhoz tartozó – a fiatalok szubkultúráját sokszor kevéssé ismerő – közművelődési szakemberek számára, hogy vonzó ifjúsági művelődési, szórakozási, közösségi programokat találjanak ki. Ezért is szorgalmazzák sok településen azt, hogy a fiatalok maguk szervezzék meg a megfelelő programokat. Nem ritka, hogy a művelődési házban külön helyet, klubot biztosítanak számukra, melynek működtetését, programokkal való feltöltését is rájuk bízzák. Ezek a kezdeményezések azonban sokszor elakadnak amiatt, hogy nincs a fiatalok között vagy mellett egy erős, jól szervező egyéniség, akinek van kedve, ideje, tudása, tehetsége és megfelelő kapcsolati hálója a kortársak mozgósítására. A fiatal korosztályok aktivizálására

fokozottan érvényes a szakma sikerességét általánosan is jellemző feltétel, a „kell egy ember”, és a siker még ekkor sem biztosított. Nem egy olyan esetet ismerünk, amikor a fiatalok szétverték a rájuk bízott helyiség, klub berendezését, vagy túl hangosan szórakoztak, ami a szomszédságot zavarta. Az eredmény nem kétséges: ilyen esetekben elveszik a kulcsokat és megvonják tőlük a további lehetőségeket. Néhány helyen azonban rájöttek arra, hogy nem szabad egyedül hagyni a fiatalokat, és támogatással, képzéssel jó „művelődésszervezők” válhatnak belőlük.9 Statisztika A közművelődési statisztikában is tetten érhető a fiatalok aktivizálásnak problémája: míg a 14 év alatti gyerekeknek még a 20%-át érik el a közművelődési intézmények programjaikkal, 15–29 évesek körében már csak 8 százalék a szervezett művészeti csoportokban, tanfolyamokon, képzéseken, klubokban résztvevők aránya. Jó példák Az ifjúsági korosztály szocializációjának egyik legfontosabb formája a kortársakkal való együttlét. Az egyes generációk – így a mai ifjúság is – saját kulturális nyelvet beszélnek, így saját zenei világot is teremtenek, amelyben megfogalmazzák, kifejezik véleményüket a világról. A PANKKK (Program A Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért) támogatási modell – az iparág fejlesztése és a hozzá kapcsolódó gazdaság kifehérítése mellett – segíti a fiatalok önkifejezését, közösségeik építését. A program közel 70 településen járult hozzá kortárs zenei klubok létrejöttéhez, támogatta a fiatal könnyűzenei, népzenei, jazz műfajban jelentkező tehetségek indulását (első lemez elkészítése), évente 30 tehetségkutató megrendezését. A program által támogatott kezdeményezések közül hármat mutatunk be: Peron Music Alapítvány Tatabánya Az alapítvány a tehetséggondozás és a művészetpedagógia eszközeivel próbálja segíteni a hátrányos helyzetű fiatalok életminőségét Komárom–Esztergom megyében. Esélyegyenlőség programjában eleinte a 10–25 év közötti gyermekeket és fiatalokat támogatták (tehetséggondozás és táboroztatás), később a 2–3 éves kicsiket is felvállalták a Gyermekgála rendezvényen (ebben egészséges és sérült kicsik együtt vehetnek részt) keresztül. 1994 és 2006 9 Ennek intézményesített formája a pár éve működő ifjúságsegítő szakképzés is (Pécsi Tudományegyetem).

7

között közel 300 fő állami gondozott gyermek táborozhatott velük, Magyarországon és Svájcban. 2003-tól mentorálást is végeznek az állami gondozott gyermekek körében. Tehetséggondozó programjuk a zene, tánc és képzőművészet területén tehetségkutató rendezvényeket, fesztiválokat támogatott, valamint az infrastruktúra kialakítását, helyi és regionális egyesületek alakulását segítette. A program évente ötezer fiatalnak nyújt kulturált közösségi szórakozást, táborozási lehetőséget és kreatív alkotási tevékenységet. Helyiérték Egyesület Balatonboglár Az egyesület célja, hogy megakadályozza a régió fiatalságának elvándorlását a térségből – különös tekintettel az értelmiségi fiatalokra. Koordinálja és segíti a regionális ifjúsági szerveződések munkáját, támogatja a fiatalokat a továbbtanulásban, magasabb végzettség megszerzésében, valamint az álláskeresésben, elhelyezkedésben. Segíti a tehetségek felkutatását, új tehetségfeltáró és gondozó formákat teremt, diákrendezvényeket, képzéseket, ismeretterjesztő előadásokat szervez és támogat. Létrehozta az Ifjúsági Információs Irodát, ifjúsági klubot, a régiós ifjúsági stratégiát és a tevékenységet fenntartó ernyőszervezetet KÖSZIKE (Kistérségi Összefogás Ifjúsági Kerekasztal) néven. Ez a szervezet ad teret a fonyódi kistérségi fiatalok számára az együttlétre: együttműködések alakulnak ki, közös programokat hoznak létre és bonyolítanak le. Bekapcsolódtak az országos mozgalmakba (kamaszparlament, mobilitás-akciók), partneri kapcsolatokat ápolnak több hasonló szervezettel. Más-Mozaik Kulturális Egyesület – Rocksuli Az egyesület tizenkét éve indította el – Magyarországon egyedülállóként – a rock zene alapfokú képzését. Mivel a rockzene „csoportos” műfaj, azaz társakkal együtt játszandó, a hangszeres oktatás 2–3 fős kiscsoportokban történik. Emellett nagyon fontosnak tartják, hogy az órán megszerzett ismereteket zenekari gyakorlat formájában ki is próbálhassa mindenki. Ezért az iskolán belül szerveznek olyan alkalmi zenekarokat, amelyek feldolgoznak, megtanulnak előadni valamilyen számot. Ezeket a produkciókat a félévi vagy évi koncerteken be is mutatják, ahol a tanulók a magyar rockzene élvonalába tartozó művészekkel játszhatnak együtt. Lényeges szempont, hogy nincsenek a jelentkezésnek feltételei, vagyis nincs korhatár, bárki jelentkezhet, lehet kezdő, haladó. Az oktatás az iskola felszereléseivel történik, ezen kívül az oktatóanyagokat is ők adják, bizonyos hangszerek 8

esetében kölcsönzési vagy gyakorlási lehetőséget biztosítanak. Az egyesület 1995 óta működtet egy zeneterápiás csoportot, melyben gyengénlátó, vak, Down-szindrómás fiatalok tanulnak egészséges társaikkal együtt. A kortárssegítő munka fontossága, valamint a fogyatékos fiatalokon, gyerekeken való segítés alapozta meg azt a gondolatot, hogy öntevékeny csoportként tudatosan vállalják a fogyatékos fiatalok szabadidejének, táborainak szervezését. Factory Aréna (Miskolc)10 Ez a vállalkozás a fiatalok szubkultúráját, sokszor „láthatatlan” kulturális igényeit próbálja sokoldalúan kiszolgálni. Az egy régi gyárépület hasznosításából ma már Factory Arénaként működő csarnok az extrém sportok központja és az underground kultúra fellegvára lett Miskolcon és a régióban. A Skate Park épített elemekkel vonzza a görkorcsolya, gördeszka, BMX és mountain bike szerelmeseit. A csarnokban található labirintus otthont ad különböző művészeti installációnak, egyéb szabadidős tevékenységnek. Az Arénában megépült a régió első szivacsgödre, s egy európai szintű Falmászó Központot is létrehoztak. Az épületben klubhelyiséget is kialakítottak, ami a közös délutánok, valamint a hétvégi szórakozások helyszíne, s itt nyílik mód különböző zenei stílusú zenekarok bemutatkozására is. A rajzolni és festeni vágyó graffitisek számára nagy falfelületeket biztosítanak és versenyeket is szerveznek. A graffiti legalizálásával így a fiatalok nyugodt körülmények között próbálgathatják rajztudásukat, hogy később megörökíthessék legszebb műveiket egy-egy közterületen, melyhez nyugodtan adhatják nevüket is. A hanggyár – zenei műhely olyan szervezett zenés megmozdulás, ahol a fiatalok együtt dobolva egyfajta csoportos ritmusterápián vehetnek részt, mely emlékezeti és nonverbális kommunikációs képességeikre van jó hatással. A Kortárs képzőművészeti kompetenciafejlesztő műhelyben különböző társadalmi hátterű fiatalok kulturális integrációjának megvalósítása, egyeztetési gyakorlatok kimunkálása zajlik fotó, installáció, landart, videó, streetart foglalkozások segítségével. A projekt második felében az igazán lelkes, érdeklődő és tehetséges hátrányos helyzetű fiatalokkal helyi és országosan is elismert művészek kisebb csoportokban foglalkoznak. 10 http://factoryarena.hu/projektek/megvalosultprojektek/

Romák Legégetőbb társadalmi problémánk a roma felzárkóztatás kudarca. A közművelődési szakma ritkán kezeli kiemelt célcsoportként, illetve célként a roma integrációt. Ennek oka sokrétű: legtöbben úgy gondolják, hogy nincs szükség megkülönböztetett figyelemre, hiszen azok a programok, amiket szerveznek, mindenki számára nyitottak, bárki csatlakozhat hozzájuk. Legtöbbször ingyenesek is, ezért úgy vélik, anyagi okok nem indokolhatják a távolmaradást. Előfordul ugyan, bár sajnos mértékét, gyakoriságát nehéz feltárni, hogy épp az ilyen közös, roma–nem roma programok eredményeként a nem romák kivonulnak a művelődési házból, vagy az adott programból, ami megriasztja a szervezőket: nem kérdéses, hogy legtöbb esetben olyan technikákat, trükköket vetnek be, melyek a romákat, illetve a nem megfelelő viselkedésűeket távol tartják. (Hasonló ez a folyamat a fiatalok számára vagy fiatalokkal szervezett közművelődés problémájához, amikor a randalírozó, vagy akár csak nem elég halkan szórakozó fiataloktól megvonják a helyet és a programokat.) Elterjedt az a nézet is, mely szerint nem a szakma kompetenciája a felzárkóztatás, hanem – részben azért is, mert nem roma-, hanem szegénykérdésnek tekintik – a megoldás más, speciális tudást igénylő szakmák (oktatási, szociális) feladata elsősorban. E felfogás mögött többségében implicit, ritkábban kimondott módon, meghúzódik az a beismerés is, hogy valójában nem ismerik a cigánykérdés szociológiai és kulturális aspektusait, a helyi társadalomban elfoglalt helyüket, szerepüket, problémáikat kellő mélységben. De természetesen vannak kifejezetten a roma–nem roma együttélést segítő programok is, kiváltképp a célzott pályázatokra való reagálásként. Felmerül tehát a kérdés, mi a jobb megoldás, ha párhuzamos intézményrendszerek jönnek létre, vagy ha a létező intézményrendszerbe épül be a cigánysággal való foglalkozás is, akár művelődési házról, akár könyvtárról, múzeumról beszélünk. A hetvenes–nyolcvanas években, de még a 90-es évek közepéig is láttunk ez utóbbira kitűnő példákat: a Nyírvasvári Kék Láng folklór együttes, vagy a Nagyecsedi Fekete Szemek együttes, akár a Fláre Beás együttes a művelődési központ támogatásával, kvázi annak együtteseként szervesülni tudott a település, a régió életébe: sorozatos fellépéseik voltak a művelődési házak által szervezett ren-

dezvényeken és számíthattak a kultúra házának támogatására külföldi szerepléseikhez is. Ma csak elvétve látunk ilyen ígéretes és nagy hozadékkal járó együttműködést. Úgy véljük azonban, hogy azokon a településeken, mikrotérségekben, ahol magas a cigányság aránya és aktív a kulturális élete, kívánatosabb lenne párhuzamos intézmények létrehozása és működtetése. Statisztikák hiányában csak tapasztalatainkra, feltevésünkre támaszkodva feltételezzük, hogy a közművelődési tevékenységek közül a romák leginkább a különböző oktatási formák, tanfolyamok, valamint a nagyrendezvények, kiváltképp a falunapok résztvevői, olykor alkalmi fellépői (tánccal, zenével). Amiből a legnagyobb hiány lehet, az a saját kultúrájuk rendszeres és sokrétű, a nem roma közönség számára is tanulsággal szolgáló, az együttélést, az elfogadást segítő megmutatkozási alkalom. Erre nézvést némi támpontot ad a szakfelügyeleti jelentésekből kirajzolódó kép, mely szerint a másság kultúrájának megismertetését szolgáló rendezvények, események száma, színvonala kapta a legalacsonyabb értékelést a szakfelügyelőktől. A másság ugyan sok mindent takarhat, és külön nincs nevesítve a roma kultúra, de valószínűleg sok esetben ezt, vagy – más kisebbségi kultúrával együtt – ezt is takarja. Jó példák Rácz Aladár Közösségi Ház, Pécs Speciális sajátossága a cigány közösségi házaknak, hogy nem tudnak klasszikusan vett kulturális intézményként működni. Ennek egyik oka, hogy a cigányságnál még erősebb a családi kötelék, mindenhová csoportosan mennek el, akár hivatalos ügyintézésről, akár kulturális programról van szó, másrészt egy kulturális szolgáltatótól is gyakran elvárják a segítségnyújtást, szociális vagy foglalkoztatási jellegű problémájuk megoldását. A roma közösségi házak szerteágazó tevékenységét a pécsi Rácz Aladár Közösségi Ház munkáján keresztül mutatjuk be. A közösségi házat működtető Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület több mint 100 településsel áll kapcsolatban a dél-dunántúli régióban. Az egyesület elsődleges célja volt, hogy létrehozza a pécsi és baranyai, majd a későbbiekben a régió cigányságának közművelődési, kulturális és politikai érdekképviseletét. A közösségi házban működik a Cigány Képzőművészek Stúdiója, amely lehetőséget teremt elsősorban a megyében alkotó, de más cigány képzőművészek számára is a kiállításokon való részvételre. 9


A MŰÚT tehetséggondozó klub tehetséges, hátrányos helyzetű diákok írói kompetenciáinak fejlesztését végzi.


Itt folytatja tevékenységét a Cigány–Magyar Baráti Klub is, mely a két nép kölcsönös megismerésén keresztül évszázados feszültségeket szeretne megszüntetni. A Ház mint Cigány Módszertani Központ állandó szakmai és jogi tanácsadó szolgálatot tart fenn egyesületek, klubok, közösségvezetők és egyének részére. Fennállása óta több civil szervezet létrejöttét segítette elő. Gondot fordít a fiatalokra is; a házban működik a Középiskolás és Egyetemista Fiatalok Klubja, mely identitástudatuk fejlesztésén túl korrepetálásra, nyelvoktatásra és ösztöndíjazásra is alkalmat nyújt. A vidéki cigány fiatalok számára minden évben szervez balatoni táborozást „Cigány nyelv és kézművesség” címmel. Számos visszatérő, már hagyománnyá vált kulturális–tudományos programot rendez. A Ház tervei közé tartozik egy Padlásszínház működtetése, színjátszó csoport kialakításával. A kulturális tevékenységen kívül a közösségi ház igen jelentős jogi, munkaügyi, bűnmegelőzési feladatokat vállalt magára. Jogsegély szolgálatuk a helyi és vidéki cigány kisemberek mindennapos jogi problémáiban nyújtott felvilágosító, tanácsadó és közvetítő szerepet. Foglalkoztatási és képzési programirodájuk a cigány munkanélküliek elhelyezkedésében, képzésre irányításában, illetőleg speciális képzések beindításával próbál részt vállalni a cigány munkanélküliség felszámolásában. 2004–2006 között „Rács Helyett Háló” elnevezéssel bűnmegelőzési klubhálózatot működtettek, melynek keretében több fiatalt sikerült megmenteni a bűnismétléstől azzal, hogy segítséget nyújtottak számukra a munkaerőpiacon való érvényesülésben, az oktatási rendszerbe való visszajutásban. 2006-tól „A Munka Nemesít I–II.” címmel roma munkaerő-piaci szolgáltatóhálózatot működtetnek; az első programban több mint 60 főt helyeztek el az elsődleges munkaerőpiacon, és több mint 60 főt OKJ-s képzésre irányítottak. Több uniós pályázatban vesznek részt, speciális képzési és foglalkoztatási programokkal. Független Csereháti Roma Hírügynökség11 A Pro Cserehát Egyesület kezdeményezésére a Csereháti Független Roma Hírügynökség, a Cicsero.net 2008 októberében kezdte meg működését. Az online hírportálon írott és audio-vizuális anyagok, tudósítások találhatóak a Csereháton élő roma kisebbség életéről. A hírportál tudósítói csereháti roma emberek, profi újságírók segítik munkájukat. A CICSERO PROJEKT az iskolán kívüli oktatás, a felnőtttokta11 http://www.cicsero.net/hu/

10

tás, a képessé tétel (empowerment work), a civil újságírás, a regionális fejlesztés, a roma vélemények megjelenítése, az audio-vizuális regionális információs bázis és az IT írásbeliség elterjesztésének sajátos ötvözete. Továbbá híd a romák és nem romák között, lehetővé teszi, hogy az együttműködés során élő kapcsolatok jöjjenek létre az egymástól elszigetelt társadalmi csoportok között. A bemutatott három veszélyeztetett társadalmi csoport (idősek, fiatalok, romák) viszonylag jól körülhatárolható életkori vagy etnikai szempontból. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy homogén csoportok lennének, vagy ne lehetne életmód, vagyoni helyzet vagy másféle jellemző alapján további csoportokat megkülönböztetni köztük, de van olyan közös jellemzőjük, az életkor illetve a kisebbségi kultúra, mely meghatározza a közművelődés hozzájuk való viszonyát. A következő részben azt vizsgáljuk, hogy a közművelődési tevékenységre általában mi jellemző. A közművelődési munka rutin-tevékenységei sokkal inkább alkalmasak az „átlagos” (vagy a szakma szerint annak gondolt) igények kielégítésére. A nagyrendezvények szervezése mellett az élethosszig tartó tanulás különböző formáit biztosítja az intézményhálózat, evvel tud leginkább hozzájárulni az életesélyek javulásához. Ez a tevékenységforma az, amely az átlagnak és a sokféleképpen differenciált hátrányos helyzetű csoportoknak is szolgáltatást nyújt. 2. Oktatás, kompetencia-fejlesztés, képessé tétel a közművelődésben A közművelődés közvetett módon a formális iskolarendszeren kívüli, informális és non-formális oktatáson keresztül segíti az életben való boldoguláshoz szükséges tudás megszerzését, az életesélyek növelését. A közművelődési intézményhálózat feladatainak sorában egyre nagyobb hangsúlyt kap az egész életen át történő (LLL: lifelong learning) és az élet minden területére kiterjedő tanuláson keresztül (LWL: life-wide learning) a különböző kompetenciák fejlesztése. Az életen át történő tanulásnak része: – az ismeretterjesztő előadások, a tanfolyamok, képzések, szervezése; – a különböző amatőr művészeti tevékenységekben való részvétel.12 12 Talata-Dudás Katalin: A közművelődés helyzete a 2006–2009-es közművelődési statisztika adatai alapján. SZÍN 15/5, 2010 október.

Statisztika A közművelődési szervezetek az utóbbi években évi mintegy harmincezer ismeretterjesztő rendezvényén több mint egymillióan vettek részt. A résztvevők száma hosszabb távon csökkenést mutat, ami részben az anyagi források szűküléséből, részben a lakosságnak a könnyedebb időtöltés felé fordulásából, valamint az interneten való tájékozódás lehetőségéből adódik. A mindennapi életben jól hasznosítható egészségügyi, önismereti, lélektani, szociálpszichológiai, mentálhigiénés, természetgyógyász, közhasznú jellegű ismeretterjesztő kurzusok, előadások közönségében a hátrányos helyzetű lakosság különböző csoportjai is részt vesznek: idősek, betegek, cigányok, fogyatékkal élők, munkanélküliek. Sajnos nincsenek arra vonatkozóan pontos statisztikák, hogy milyen számban és arányban képviseltetik magukat ezen csoportok a kurzusokon. Arra az általános tendenciára azonban felhívjuk a figyelmet, hogy a legkisebb településeken – ahol sokszor a legrászorultabb rétegek élnek – gyakorlatilag egyáltalán nincs mód különböző ismeretterjesztő tanfolyamok, előadások látogatására, de a néhány ezres lakosú településeknek is csak 25–50%-ában. A közművelődési szervezetek által szervezett tanfolyamokon, képzéseken évente 180–220 ezer fő vett részt az utóbbi években. Jelentős, bár csökkenő mértékű a más szervezetek által indított, de a művelődési házakba „kihelyezett” képzéseken résztvevők száma: 2008–2009-ben négyszázezer fő körüli volt. A csökkenés mögött a pályázati célok változásai mellett számos helyen a közművelődési infrastruktúra nem megfelelő színvonala állt, illetve a képző intézmények növekvő arányban saját termeikben tartják a képzéseket a művelődési házak helyett. A célzott pályázatoknak köszönhetően a közművelődési intézmények is sok helyen hozzájutottak modern oktatási technikákhoz, így fejleszteni tudták az oktatás infrastruktúráját, sokak számára lehetővé téve a számítástechnikai tudás elsajátítását. Tanfolyamok indultak fiatalok, munkanélküliek, idősek, kismamák részvételével. A számítógép kezelés elsajátítása nyilván a munkaerő-piaci esélyeiket is javította. A közművelődési intézményhálózat amellett, hogy az élethosszig tartó tanulásnak fontos helyszíne, az oktatási rendszer hiányosságait is igyekszik korrigálni. Az alapfokú iskolai végzettség megszerzését tárgyi feltételek biztosításával, szervezéssel, a tanári végzettséggel rendelkező közművelődési szakemberek oktatással segítik.

A szakképzettség megszerzését szintén avval segítik, hogy helyet adnak a tanfolyamoknak, illetve iskolarendszeren kívüli szakképzést szerveznek. Kiemelkedő fontosságúak ezek között a számítógépes szakképesítésekre felkészítő képzések, valamint a népi kézműves mesterségek (a fazekasságtól a bőrművesség, a famegmunkálás, játékkészítés szakmáin keresztül a textiles szakmákig) oktatása. Jelentős a vállalkozási és gazdálkodási ismereteket oktató tanfolyamok száma is. A gimnáziumi tananyag elsajátításához, az ismeretek elmélyítéséhez számtalan társadalmi, történelmi, természettudományos ismeretterjesztő előadás szervezésével nyújtanak segítséget. Ezeket természetesen nem csak az érettségire készülő diákok, de az érdeklődő lakosság is felkeresi. A közművelődési intézmények több helyen a felsőfokú továbbtanuláshoz felvételi előkészítő tanfolyamokat is szerveznek.13 Mindezek a képzési formák a hátrányos helyzetű csoportok számára különösen jelentősek, hozzájárulnak munkaerő-piaci esélyeik javításához. Nagy előnye a közművelődési intézményekben folyó oktatásnak – amellett, hogy nem kell távoli településre utazni, mert helyben van –, hogy nem hagyományos, iskolai környezetben zajlik, ahol a felnőtt fejjel tanulókat esetleg korábban kudarcok érték, hanem oldottabb, barátságos, modernebb környezetben próbálkozhatnak tudásgyarapítással, a sokszor alapvető viselkedési kultúra elsajátításával. Mindeközben, nem mellékesen egy-egy kulturális programba, szakkörbe is becseppenhetnek, új emberekkel ismerkedhetnek meg, mely általában szegényes kapcsolati tőkéjüket is erősítheti. Jó példák Palló program14 A közművelődés legjelentősebb komplex programja a Palló program, melynek célja a közművelődési intézmények részvételének erősítése a felnőttek tanulását segítő szolgáltatások terén. A Budapesti Művelődési Központ 2005–2007 között megvalósult HEFOP pályázatában stratégiai, hosszú távú célként határozta és teremtette meg a közművelődési intézményekben folyó felnőttképzési információs tanácsadás hálózati szintű be13 Dr. Gelencsér Katalin: A közművelődés, az iskolai felnőttoktatás kapcsolatai és lehetőségei http://www. oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=esely-GelencserKozmuvelodes 14 http://www.bmknet.hu/index.php?option=com_ frontpage&Itemid=1

11

vezetésének lehetőségét. E modellértékű program a közművelődés területén úttörője a szektorok közötti együttműködést, információáramlást támogató felnőttképzési szolgáltatásoknak, amelyek a már meglévõ felnőttképzési tevékenységük mellett új lehetőségeket és működési területet kínálnak az intézmények számára. Célcsoportja a tanulástól elszokott, a munkaerőpiacra visszatérő, illetve ott rosszabb pozícióba került felnőttek, különösen – a kisgyermekesek (illetve egyéb családi okból munkájukat megszakítani kényszerülők); – az 50 év felettiek; – a megváltozott munkaképességűek; – azok, akiknek a felnőttképzésben való korábbi részvétele nem volt sikeres. A program sikerét mutatja, hogy 2009-től az igényekre reagálva Európai Uniós támogatással (TÁMOP 1.4.3.) országos hálózat kiépítését indította el a BMK. Mára öt további központban folyik a Palló program, az ország négy régiójában: Békésen, Debrecenben, Veszprémben, valamint Budapest XIII. és XVII. kerületében vehetik igénybe a képzést vagy átképzést keresők, a munka világába visszatérni szándékozók, illetve a felnőttképzési szabályozásban eligazodni kívánók az iroda szolgáltatásait. Művészeti (profi és amatőr) tevékenységek a közművelődésben A közösségi művészet fogalma (közösség alapú művészet vagy community based art, illetve dialogical art) 1960 körül jön létre, a hetvenes években válik divattá, a nyolcvanas–kilencvenes évek során egyre terjed, népszerűvé válik, párhuzamban avval, hogy a művészet társadalmi szerepére és hatására egyre jobban felfigyelnek; egyre többen vallják, hogy a kreativitás nem csak a művészek sajátja.15 A művészet ember- és közösségformáló hatása többféleképpen valósulhat meg a közművelődési tevékenység segítségével. Ezek a következő módon nyilvánulhatnak meg: – (profi, magas) művészeti alkotásokat, akciókat hoznak létre közösségek erősítése, illetve turizmus- és gazdaságfejlesztés céljából; – a társadalmi konfliktusokat feldolgozó probléma-centrikus, interaktív előadásokban, dráma15 „Mindenki művész”: Joseph Beuys; Generatív és emergens kreativitás: Vitányi – Sági 2003. Kreativitás és zene. Akadémiai; Kester, G. 2000. Dialogical aesthetics. Variant/9. http://www.variant.org.uk/pdfs/issue9/ Supplement9.pdf; Hock Bea 2005. Nemtan és pablikart. Praesens

12

játékokban, képzőművészeti akciókban, a múzeum-pedagógia egyes kísérleteiben, de zenei és más műfajú kezdeményezésekben is megjelennek a társadalmi kérdésekre reagáló, a társadalmi integrációt középpontba helyező hatékony, korszerű módszerek; – művészeti eszközökkel neveli, fejleszti az egyént (drámapedagógia, színjátszás, fotózás, retextil), növeli a résztvevők önbizalmát, kreativitását, segíti társas kapcsolataikat, csapatmunkára való képességüket stb.; – ahol csoportosan (amatőr) művészeti tevékenység zajlik, a közösség is erősödik, összekovácsolódik16 (kórusok, népdalkörök, fesztiválok, falunapok); – a művészet terápiás eszközként is használható szenvedélybetegségek, magányosság, depresszió, többféle lelki sérülés ellen; – a művészet a diszkrimináció elleni eszközként működik, amikor kirekesztett csoportokat bevon valamilyen művészeti tevékenységbe, vagy párbeszédet generál különböző társadalmi csoportok, etnikumok között. A közösségi művelődés és intézményhálózata, szervezetei többféle módon járulnak hozzá a kultúra, a művészetek terjesztéséhez. A közművelődési intézményhálózat mindenekelőtt elérhetővé teszi a (profi) kultúrát, a művészeti eseményeket azáltal, hogy befogadja, helyet ad a magas és populáris művészetnek, illetve programokat szervez (helybe viszi a kultúrát, művészetet, vagy elviszi az embereket oda, ahol azt bemutatják). Emellett a közművelődés hagyományos feladatai közül az egyik legfontosabb, hogy amatőr művészeti tevékenységek szervezésével tömegek számára teszi lehetővé az önkifejezés különböző módjainak megismerését, fejlesztését, a kultúrában, a művészetekben való aktív részvételt, az alkotást, a teremtést. Ezek a tevékenységek közösségteremtő erejüknél fogva sokszor túlmutatnak önmagukon: függetlenül esztétikai színvonaluktól, helyi értékük, különösen a kis és közepes településeken, rendkívül jelentős. Az amatőr csoportok bővítik a kulturális kínálatot, az alkotók fellépései, kiállításai a lakosságot is megmozgató események. A produkciókon túl az 16 Mint Robert D. Putnam írja híres tanulmányában: „A Florentine-kórusok tagjai azért vesznek részt az énekkari munkában, mert szeretnek énekelni, nem pedig azért, hogy részvételükkel a toszkániai társadalmi felépítményt erősítsék. Mégis ez történik.” (A prosperáló közösség. A társadalmi tőke és a közélet (részletek). Parola 2004/3.

(% a 70 éves népességre vetítve, N=3400) fotózás, filmezés

27

tánc

3

írás

3

20

15

6

hangszeren játszás

4 1

EU-15 átlag Magyarország

15

festés, rajzolás, szobrászkodás

színészkedés

22

8

éneklés

29

12

4

alkotói folyamathoz szükséges technikai eszközök, segédletek, terek olykor az egész lakosság hasznára lehetnek (pl. az amatőr művészek által pályázati pénzen épített színpad más programokhoz is alkalmazható.). A közösségben való alkotásnak nem csupán az alkotómunka (vagy a mű) a produktuma, az alkotó művészi kiteljesedése mellett építi a személyiséget, a folyamatos kooperáció emeli az egyének toleranciaszintjét, konfliktuskezelő-képességét, az egymásra való odafigyelést, az empátiát, erősíti az egyént megtartó közösségi hálót. Orvosi vizsgálatok igazolják, hogy az alkotás, az aktív tevékenység, a közösségben levés pozitívan hat az egyének egészségére. Az önmagukkal harmóniában lévő alkotó emberek pedig értelemszerűen egészségesebb közösségeket hoznak létre. Statisztika Az amatőr művészeti csoportok száma a közművelődési statisztika alapján összesen 10 ezer körüli, amiben mintegy 220 ezer fő tevékenykedik. Az alkotó művelődési közösségekre is jellemző, hogy minél kisebb településről van szó, annál kevésbé valószínű, hogy a lakosság részt vehet bennük: az ezer fő alatti kistelepüléseknek mindössze egyharmadában működik ilyen közösség, a néhány ezres lakosúaknál pedig 70–90% körüli ez az arány. Klubok, szakkörök ennél nagyobb arányban, 45–95%ban vannak a legkisebb településeken is.

Az amatőr művészeti tevékenységekben való részvétellel is foglalkozott a „Találkozások a kultúrával” elnevezésű kutatási sorozat. Ennek első kötetében írja a szerző17 az amatőr tevékenységek kapcsán a következőket: „Nemzetközi tapasztalat, hogy hiába költenek több pénzt a kultúrára, a kultúrához való hozzáférésben nemigen csökkennek a társadalmi különbségek. Érdemes viszont nagyobb hangsúlyt és energiát fektetni a lakosság művészeti tevékenységének ösztönzésére: „..1973 óta megduplázódott az amatőr művészek, a barátaikkal vagy valamilyen szervezetben festők, szobrot, metszetet készítők, zenélők, éneklők aránya. Hasonló tendencia figyelhető meg más amatőr tevékenységek, az írás, a tánc és kisebb mértékben ugyan, de a színjátszás esetében is. Ez a fejlődés a fiatalok körében volt a legjelentősebb, de az ötven év felettiek és a nyugdíjasok is felfedezték az amatőr művészkedés vonzerejét, vagy visszatértek ifjúságuk kedvelt tevékenységeihez, ami elsősorban az írás, az éneklés, a tánc és különösen a festés esetében igaz.” (Olivier Donnat: A francia lakosság kulturális aktivitása, 1997.) Mint azt a fenti ábra mutatja, a magyar lakosságnak az EU-s országokhoz képest hatalmas a le17 Hunyadi Zsuzsanna: A művelődési házak közönsége, helye, szerepe a kulturális fogyasztásban. Találkozások a kultúrával 1. Magyar Művelődési Intézet, MTA Szociológiai Intézet, 2004.

13


A különböző művészeti tevékenységeket végzők aránya a lakosságban


maradása az amatőr zenélés és éneklés területén, de a többi önkifejezési lehetőség tekintetében is! 18 Tekintsünk át ezek után röviden néhány olyan területet, amelyeken szervezett amatőr művészeti tevékenység folyik, s azt is, hogy ezeknek milyen jótékony hatásai lehetnek az egyénre illetve a közösségekre. Jó példák Zene Az „El Sistema”19 zenei és társadalmi projektet 1972ben indította útjára José Antonio Aubreu Venezuelában, 11 zenésszel. Mára több százezer gyerek és fiatal vesz részt benne, többségük az ország legszegényebb vidékeiről. A projekt célja, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek és fiatalok életét átalakítsa a klasszikus zene segítségével. Ez a gyerek- és ifjúsági zenekarokat, énekkarokat összefogó rendszer számos világhírű zenész „kitermeléséhez” járult hozzá, de ami még fontosabb, lehetővé tette, hogy gyerekek százezrei találkozzanak a zene csodájával, és változzon meg kapcsolatuk a művészettel és saját közösségükkel. Az „El Sistema” keretében iskola utáni elfoglaltságot nyújtó központok hálózata biztosít ingyenes hangszereket és tutorálást a gyerekek számára, így tartva őket távol a drogoktól, alkoholtól és a bűnbandáktól. Az önfegyelemre, együttműködésre nevelő foglalkozások mellett rendkívül fontos, hogy a gyerekek fellépéseik alkalmával rengeteg pozitív visszajelzést kapnak szüleiktől, környezetüktől, így nő az önbizalmuk. A remek példa szerényebb mértékben (a már említett PANKKK „alprogram” mellett), hazánkban is fellelhető. Snétberger Ferenc tehetséges roma gyerekeknek alapít zeneiskolát. A 12 hetes bentlakásos képzés az iskolai szünetekre elosztva, három szemeszterben zajlik majd, a célra egy régi felsőörsi úttörőtábort béreltek ki 25 évre. 18 Forrás: Europians’ participation in cultural activities, Executive Summary. Az Eurobarometer Survey az Európa Tanács megbízásából készült, 2002-ben. Mintanagyság a 15 országban összesen: 16162, a 15+ lakosság körében. Az EU-s kérdések az „elmúlt 12 hónapban” végzett amatőr művészeti tevékenységekre vonatkoznak, míg a magyar kérdések nem csak az elmúlt 12 hónapban végzett tevékenységekre koncentrálnak. Valószínűleg a magyar arányok még alacsonyabbak lennének, ha mi is az elmúlt 12 hónapra kérdeztünk volna. Tovább „romlanának” a magyar adatok, ha a magyar adatfelvétel kiterjedt volna a 70 év felettiekre is, hiszen körükben feltételezhető, hogy elenyésző a bármilyen amatőr művészeti tevékenységet végzők aránya. 19 http://www.youtube.com/watch?v=43tqQhOTCgQ

14

Képző- és iparművészet Jelenleg 98, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátusban regisztrált képző- és iparművészeti alkotóközösséget ismerünk országszerte. Működési formájuk az öntevékeny közösségtől az egyesületig igen sokféle. Kétféle attitűddel jellemezhetők az amatőr alkotók; vannak a művészeti ismeretek mind alaposabb elsajátítására és helyes alkalmazására törekvő autodidakták, valamint olyanok, akik az alkotótevékenységet rekreációs, mentálhigiénés vagy szociális motivációk miatt művelik. A csoportokban az ötven év felettiek száma a legszembetűnőbb, akik a közvetlen látókörünkben működő mintegy 6000 alkotó közel háromnegyedét teszik ki. Nemek tekintetében a hölgyek száma a meghatározó, az ötven éven felüliek több mint 90%-a nő. Drámapedagógia, színházi nevelés A drámapedagógia, a színházzal való nevelés egyedülálló művészetpedagógiai módszere nagy múltra tekint vissza hazánkban, fontos része mind az iskolai, mind a non-formális oktatásnak, tanulásnak. Napjainkban több ezer kiképzett drámapedagógus van már. Ennek a közművelődésben is több – de nem elég – helyen használt módszernek a segítségével a résztvevő fiatalok (bár más korosztályoknál is használatos a módszer, de leggyakrabban fiatalok körében) önmaguk és az őket körülvevő világ megértéséhez kapnak eszközöket. A módszer egyszerre ad színházi élményt és teremt alkotó közösséget, miközben aktuális problémákat, együttélési szabályokat, konfliktusokat is feldolgoznak a résztvevők. Mint a műfaj egyik legjelesebb képviselője és mentora, a Káva Színház csapata vallja: „A színházi nevelési foglalkozásokon minden esetben erkölcsi–morális, életkori, társadalmi és mikroközösségi problémákat járunk körül a hozzánk látogató gyerekekkel, fiatalokkal közösen. Célunk, hogy a néző–résztvevő belehelyezkedjen a felkínált helyzetbe és meghatározza ahhoz fűződő viszonyát! A módszer ily módon nagyban hozzájárul a társadalmi felelősség minél szélesebb körű tudatosulásához. A műfaj alaptézise, hogy a gyerekek önálló tapasztalatokkal és véleménnyel rendelkező autonóm személyiségek, akiknek lehetőséget kell teremteni, hogy biztonságos környezetben tegyék próbára és alakítsák értékrendjüket, hogy egészséges, szociálisan gondolkodó tagjai lehessenek társadalmunknak.”20 20 http://www.kavaszinhaz.hu/Szinhazi_neveles

A módszer egyaránt alkalmas különböző szempontból hátrányos helyzetű vagy csak éppen aktuális konfliktusokkal küzdő emberek, valamint kritikus helyzetek, társadalmi konfliktusok „terápiás” kezelésére. Dráma Drom Program A Káva Kulturális Műhely 2001-ben indított programja volt a Dráma Drom Program21, melyben roma és nem roma fiatalok közösségeivel dolgoztak. Munkájuk során a drámapedagógia, a diákszínjátszás, a színházi nevelés és az együttnevelés pedagógiájának eszköztárát használták annak érdekében, hogy a résztvevő fiatalok önértékelésében, önbecsülésében, problémamegoldó képességében pozitív változás következzen be. A programot 2001-ben indította kísérleti jelleggel útjára a Káva, mára nemzetközileg elismert modellprogrammá vált, amit a Világbank 2003-ban meghívott Washingtonba, és beválogatta a világ 200 legjobb szociális projektje közé. A program első befogadója a Collegium Martineum volt, mely 1996-ban jött létre Mánfán, ahol olyan többszörösen hátrányos helyzetű fiatalok laktak és tanultak, akik Baranya megye valamely középiskolájába jártak. A kollégium 2008 őszén anyagi és szakmai okok miatt megszűnt. 2008 szeptemberében a program „elköltözött” Budapestre, a VIII. kerületben újonnan megnyílt Kesztyűgyár Közösségi Házba, a salgótarjáni Lórántffy Zsuzsanna Kollégiumban pedig 2010 őszétől folytatódott. Néhány további példa a drámapedagógiai módszer atípusos alkalmazására: – hátrányos helyzetű gyermekek táboroztatása során; – bűnmegelőzési foglalkozás-sorozat keretében; – fogyatékos tanulók múzeumpedagógiai foglalkozásaiban, az ünnepi hagyományok oktatásának keretében; – árvízkárosult gyermekek élményfeldolgozását segítendő tábori formában; – „aktív állampolgárság” – képzés a Grundtvig-pályázat kapcsán; – kisebbségi önkormányzati képviselőjelöltek felkészítésének érdekében; – munkahelyi csoportépítő tréningek fő módszereként; – a magyar mint idegen nyelv tanítása során mongol vendégmunkások számára. 21 http://www.kavaszinhaz.hu/Drama_Drom

Statisztika sajnos nem áll rendelkezésünkre elterjedtségéről, de bizonyos, hogy jellemzően inkább olyan településen használják e módszert, ahol az elhivatott drámapedagógus személyének köszönhetően a színjátszáson túlmutató tevékenység is zajlik. A művészeti tevékenység hatását mérő kutatások Mint már korábban is szó esett róla, a művészeti tevékenység hatását nehéz mérni. Nemcsak azért, mert az élet minden területét áthatja, hanem azért is, mert lassan, sok-sok éven keresztül folyamatosan alakítja a személyiséget. Mindezek ellenére történtek kísérletek a művészettel való foglalkozás személyiségre gyakorolt hatásának mérésére. Ezekből mutatunk be néhányat a következőkben. A DICE (Drama Improves Lisbon Key Competencies in Education) program22 az első kísérlet a tanítási színház és dráma-tevékenység hatásának mérésére. A nemzetközi projekt elindítója és projektvezetője a magyar Káva Kulturális Műhely, így ez a jelentős nemzetközi hatással bíró projekt magyar kezdeményezés. Az EU által központilag támogatott nemzetközi vizsgálat tizenkét partner ország 4500 diákjának részvételével zajlott. Legfőbb eredménye, hogy kimutatta: a nyolc lisszaboni kulcskompetenciából ötben pozitív változás történik a tanítási színház és dráma-tevékenység hatására. A legfontosabb változás, hogy azon társaikkal összehasonlítva, akik semmilyen hasonló programon nem vettek részt, a tanítási színház és dráma-programok résztvevői – tanáraik értékelése szerint minden szempontból jobb teljesítményt nyújtanak; – magabiztosabbak azokban a feladatokban, ahol olvasniuk kell, vagy meg kell érteniük valamit; magabiztosabban kommunikálnak; – jobban szeretnek iskolába járni; nagyobb örömüket lelik az iskolai feladatokban; – jobban oldják meg a problémákat; hatékonyabban küzdenek meg a stresszel; – szignifikánsan toleránsabbak a kisebbségekkel és az idegenekkel; – aktívabb állampolgárok; jobban hajlanak arra, hogy részt vegyenek a közösségeket érintő ügyekben; – empatikusabbak: figyelembe veszik a többi embert is; inkább képesek arra, hogy nézőpontot váltsanak;

22 http://www.dramanetwork.eu/hungarian.html

15

– kezdeményezőbbek és vállalkozóbb kedvűek; inkább gondolnak a jövőjükre; – többet vannak együtt családtagjaikkal, jobban gondoskodnak fiatalabb testvéreikről, ugyanakkor kevesebb időt töltenek tévénézéssel és számítógépes játékokkal; – gyakrabban válnak osztályukban meghatározó személyiségekké. A program életre hívóinak célja között szerepel, hogy a drámapedagógia a zenei és vizuális művészeti tantárgyakhoz hasonlóan bekerüljön Európa-szerte a nemzeti alaptantervekbe, valamint hogy az iskolán kívüli non-formális oktatásban is nagyobb elismertséget kapjon. Ennek egyik legfőbb csatornája éppen a közművelődés lehetne. Művészeti fejlesztőprogramok hatása iskolásoknál23 A CCE (Creativity, Culture & Education) gyerekek és fiatalok számára szervez kulturális és kreatív programokat Nagy-Britanniában. Creative Partnerships készségfejlesztő projektjük iskolák és művészek, tudósok, multimédiafejlesztők, építészek hosszú távú együttműködésén alapul. A programban 2002-es indulása óta több mint ötezer iskola, kilencvenezer tanár és egymillió fiatal vett részt. Független kutatások szerint a résztvevő fiatalok átlagosan 2,5 jeggyel jobbat értek el a GCSE vizsgákon24, elemi iskolai szinten csökkent az iskolai lógás mértéke. A legtöbb program esetében nőtt a tanulók improvizációs, kockázatvállalási készsége, nagyobb rugalmasságot és együttműködési hajlandóságot mutattak. A program nemzetgazdasági szintű hatásait elemezve olyan hosszú távú hatásokat valószínűsítettek, mint a jobb vizsgaminősítés, a tanárok kisebb fluktuációja. Mindezeket figyelembe véve a számítások szerint a programba befektetett minden egyes font 15 font nyereséggel jár nemzeti szinten. 3. Közművelődés és vidékfejlesztés A közművelődési tevékenység sok ponton kapcsolódik a települések gazdasági fejlődéséhez, fejlesztéséhez. A kultúra, a művészetek terjesztése, helybe vitele, fesztiválok rendezése, az informális 23 Creativity, Culture & Education. The Costs and Benefits of Creative Partnerships. July 2010, http:// www.creativitycultureeducation.org/data/files/ pwc-report-the-costs-and-benefits-of-creativepartnerships-236.pdf 24 GCSE (General Certificate of Secondary Education) középiskolai bizonyítvány egyes tantárgyakból NagyBritanniában.

16

oktatási tevékenység, konferenciák, kiállítások, szakmai fórumok szervezése (állandó vagy időszakos) munkahelyteremtéssel jár, a helyi kereskedelmi- és vendéglátóipart serkenti, vállalkozókat, vállalkozásokat tart el, szerencsés esetben új beruházókat is vonzhat a településekre. Nem egy olyan fesztivált ismerünk, melynek kapcsán utcák, terek, épületek, műemlékek újultak meg, régi gyárépületek nyertek új funkciót, EU-s és saját források felhasználásával, sokszor a helyi lakosok aktív közreműködésével, összefogásával. A fesztiválok és más kulturális rendezvények arra is alkalmat adnak, hogy a helyi termékek, termelők számára biztosítsanak piacot, megágyazva a nagyobb piacra történő kilépésnek is. Találunk arra is bőven példát, hogy a rendezvényekre érkező vendégekkel, külföldi családokkal hosszabb távra szóló barátságok születnek, melléktermékként idegen nyelv tanulására ösztönözve a magyar vendéglátókat. Jó példák A kiüresedő, elnéptelenedő falvak, az urbanizáció felgyorsuló üteme égtájtól, politikai berendezkedéstől és gazdasági fejlettségtől függetlenül Európa-szerte hasonló kérdéseket vet fel a vidék, a kistelepülések jövőjét illetően. Az útkeresés már a 90-es években elindult, s mára több uniós tagállam szép eredményekkel büszkélkedhet a falvak felélesztése terén. Életerős falvak25 (Vital Villages), Hollandia, Európa A tudatos falufejlesztés nemzetközi módszertanának elterjesztésére jött létre a Grundtvig-program keretén belül a Vital Villages (= életerős falvak) elnevezésű holland kezdeményezés. Alapja egy olyan falufejlesztési terv (VDP=Village Development Plan) kidolgozása, amelyben a lakosság határozza meg a településre és környékére jellemző életminőség javításához szükséges fejlesztéseket. A terv a közösséget érintő szociális, gazdasági és környezetvédelmi kérdésekre igyekszik választ adni. Foglalkozik a lakáshelyzettel, a közlekedéssel, az energiaellátással, a szabadidő eltöltésével, sporttal, a gyermekek helyzetével, a szociális ellátással, minden, a jelenlegi települési önkormányzatok feladatkörébe tartozó üggyel, úgy, hogy a középpontba a faluközösséget állítja, s itt a közösségen van a hangsúly. Tíz–tizenöt évre előre lefekteti a célokat és az elérésükhöz szükséges tevékenységeket. 25 Molnár Eszter: Európai utak a falufejlesztésben: http:// www.nepfoiskola.hu/MNT_hu/mni.html

Közkincs kerekasztalok Tapasztalataik és a helyben élők visszajelzései alapján az Intézetünk kezelésében működő Közkincs pályázat jelentős élénkülést hozott a kistérségek művelődésében, kulturális életében. A Közkincs kerekasztalok megalakulása, működtetése különösen azokon a helyeken eredményezett jelentős változást, ahol kevés közművelődési szakember dolgozik a kistérségben. Számos figyelemre méltó kezdeményezés történt: több mint hatvan kistérségben elkészült a települések értékeit öszszegző értékleltár, összegyűjtötték az ott élő előadók, alkotók, civil szervezetek adatait, és minden, számukra valamilyen szempontból fontos információt. Egyeztették tervezett programjaikat, melyeket sok helyen együttműködésben valósítottak meg. Tevékenységük eredményeként a kistérséget bemutató kiadványok, programfüzetek, DVD-k, CD-k, internetes oldalak készültek, rendezvénysorozatok, kistérségi fesztiválok, vándorkiállítások, tehetségkutató programok, képzések valósultak meg. A települések közös programjai, illetve a kistérségek közötti együttműködésben szervezett események felpezsdítették a térség közösségi életét, és egyben meghatározták a jövőben teendő feladatokat. Összefoglaló A gazdaság, a közpolitikai viszonyok, a szociális biztonság, az öntevékenység, a társadalmi tőke és számtalan más „nem szorosan kulturális” ágazati terület helyzete, változtatási és fejlődési képessége alapvetően a társadalmi kultúra állapotától függ. Így válik értelmezésünkben meghatározó stratégiai ágazattá ez a terület, még akkor is, ha a mára kialakult helyzet legégetőbb és legsürgősebben megoldandó feladata a munkahelyteremtés. Ennek

hiányában minden más fejlesztési szándék önmagában eredménytelen, sőt olykor kontraproduktív. A legtöbb feszültség – a létminimum alatt élők, a halmozottan hátrányos helyzetűek, a munkanélküliek, az integráció útjáról kényszerűen visszafordult romák, az alacsony iskolai végzettségűek, a funkcionális analfabéták magas aránya – az oktatási rendszer nem hatékony működéséből következően a gazdaság elégtelen állapotára vezethető vissza. I. A közművelődés szerepe, feladatai Bár a közművelődés és általában a kultúra hatással van az élet minden területére, önmagában nem tud gyógyítani. Legfontosabb szerepe a közművelődés közvetlen és közvetett eszközeivel a társadalmi integráció segítése, mely messze meghaladja az illedelmesnek, műveltnek lenni tetszetős ideológiáját. Egyszerre próbálja – korrigálni az oktatási rendszer hiányosságait; – visszaadni az elvesztett vagy meg sem szerzett önbecsülést, önbizalmat, előcsalogatni a kreativitást; – megteremteni az egyéni képességeket kihasználó, támogató és elismerő közösségeket, valamint, az öntudatos, magáért és a közösségéért tenni tudó és akaró aktív állampolgárt; – serkenteni a helyi értékeket gazdasági értékké alakító tevékenységeket; – megteremteni és/vagy támogatni a nehéz helyzetben lévő, leszakadt csoportok iránti szolidaritást és a toleranciát, illetve biztosítani a helyi társadalomba való integrálásukon/visszaintegrálásukon keresztül ezen csoportok társadalomba történő visszavezetését. E sokrétű feladat ellátásához a közművelődés feltételrendszere több tekintetben megfelelő; még mindig értékes intézményhálózattal és sok szakemberrel rendelkezik. A közösségi művelődés intézményei közül a művelődési- és közösségi házak hálózata minden más kultúraközvetítő intézménynél (színház, mozi, koncertterem) sűrűbben fedi le a településeket, ezért esélykiegyenlítő szerepe, lehetőségei óriásiak. II. A közművelődés célja, működési módja, tartalma és célcsoportjai – szocio-kulturális szempontú megközelítésben A közművelődés célját, működési módját, tevékenységét, célcsoportját dualitások jellemzik. Céljai: – prevenció és korrekció; – felzárkóztatás és polgárosodás. 17


A falufejlesztési terv készítésébe a helyi élet összes szereplőjét bevonják a helyi vállalkozóktól az iskolákon, különféle egyesületeken keresztül a nyugdíjas klubokig. Az elkészült programot visszakapja véleményezésre a közösség, mielőtt hivatalos elfogadásra, sajtóbemutatásra és a magasabb szintű önkormányzatnál való prezentálásra kerülne sor. Itthoni jó példákat keresve találhatunk több, köztük egészen kilátástalan helyzetben lévő települést, ahol a kultúra fejlesztésében találták meg a kitörési pontot. Ilyen például Túristvándi, de Rozsály komplex településfejlesztési koncepciójában is fontos tényező. (Ezek a települések már bemutatásra kerültek a SZÍN – Közösségi Művelődés 15/4-es számában)


Működési módja: – passzív és aktív működés: befogadás (hely és infrastruktúra biztosítása) és szervezés, szolgáltatások nyújtása, tanácsadás, ügyintézés; – önálló és beágyazott, egyedi és komplex, egyéni és közösségi; – szakmán belüli és szakmák közötti hálózati működés. Tevékenységének tartalma: – alap- és speciális ismeretek nyújtása; iskolai képzés kiegészítése, elmaradások korrekciója, a foglalkoztathatóság javítását szolgáló alapismeretek oktatása és speciális képzések; – passzív befogadói és aktív alkotói részvételt kínál a profi és amatőr művészetek terén; – ünnepi és mindennapi kultúra terjesztése; – szórakoztató és elit kultúra terjesztése; – hagyományápoló és modern, kortárs irányzatok művelése. Célcsoportjai: – mindenkinek és kiemelt célcsoportoknak. A közművelődés főbb tevékenységei közül az élethosszig tartó tanulás különböző módjaiban való részvétel biztosításával járul hozzá a leszakadás megelőzéséhez, illetve – ha az már megtörtént – a felzárkóztatáshoz, a leszakadt csoportok képességeinek kibontakoztatásához, tudásuk fejlesztéséhez, gyarapításához. Az oktatás mellett felnőttképzési tanácsadó szolgáltatást is végez az intézményhálózat keretei között: munkaügyi tájékoztató szolgálatot, ingyenes jogi tanácsadást, informatikai tanácsadást, EU-pontokat és ifjúsági tanácsadó irodákat működtet, valamint táplálkozási, életvezetési tanácsadást és szűrővizsgálatok szervezését végzi. A konkrét tanácsadói szolgáltatások mellett a legtöbb kistelepülésen a helyi népművelő, szervező szakmai segítséget is nyújt a helyiek ügyes-bajos dolgainak elintézéséhez (segélyigénylés, önéletrajz elkészítése, közüzemi problémák esetén hivatalos levelek fogalmazása, telefonok, adatok keresése, hirdetések feladása, munkakeresés, iskolakeresés stb.), de a civil kezdeményezések megvalósításának is sokszor a bábái. A prevenció és a korrekció része az amatőr művészeti tevékenységekben való részvétel biztosítása is, ami amellett, hogy kellemes időtöltés, a fiatalokat fenyegető kallódás, drogozás alternatívája, prevenciós, személyiségfejlesztő aktivitás is. Nem elhanyagolható hozadéka az sem, hogy megtanít csoportban alkotni, dolgozni, másokra odafigyelni, másokat 18

megismerni és megérteni, toleránsnak és szolidárisnak lenni. A különféle informális és non-formális tanulási, képzési módokban való részvétel nemcsak a leszakadás hatékony ellenszere és a felzárkóztatás jótékony eszköze, de csírája a polgári létforma kialakulásának is. Tapasztalataink és a szakirodalom szerint azok, akik aktívan részt vesznek ilyen jellegű tevékenységekben, más területen is aktívabbakká, a közösségért tenni akarókká válnak. Közülük kerülnek ki a falu/városvédő egyesületek és más helyi szerveződések kulcsemberei. Sokszor őket találjuk meg a helyi médiák közreműködői, a lakóhely parkosítását kezdeményezői, a helyi fesztiválok, ünnepek önkéntes segítői, de az állampolgári jogaikért küzdők élharcosai és szervezői között is. A polgári lét része az aktív ténykedés mellet a passzív szórakozás, kulturálódás is. A közművelődési intézményhálózat és szakemberei a magas kultúra különféle eseményeire szerveznek utazásokat vagy hívnak meg előadásokat, ha tehetik, a kisebb, köztük a hátrányos helyzetű településekre is. Emellett a szegényebb rétegek számára is elérhető, ingyenesen látogatható műsorokat, ünnepeket szerveznek, népszerűsítve a kultúra komolyabb és könynyedebb alkotásait. Célcsoportok, azaz kinek szolgáltat a közművelődés? Amellett, hogy a közművelődés rutin-tevékenységei sokkal inkább alkalmasak az „átlagos” igények kielégítésére, így ez a forma mindenkinek szolgáltat, törekszik arra is, hogy a sokféleképpen differenciált, különböző hátrányos helyzetű csoportokat is elérje. A legfontosabb három ilyen csoport a fiatalok, az idősek és a romák. Tevékenységének célja a munkaerőpiacról már kivonult idősek esetében az elszigetelődés, a feleslegesség-érzés, a magány oldása, az idősek társadalomba való visszavezetése, aktivizálása. A fiatalok esetében a szubkultúrájuknak megfelelő programok kínálatával igyekszik csökkenteni a kisebb településekre jellemző elvándorlást, valamint tehetséggondozással és a tudástársadalom követelményeinek megfelelő ismeretek terjesztésével, a képességek kibontakoztatását segítő programokkal próbálja megakadályozni a hátrányos helyzetű családok gyermekeinek leszakadását. A romák felzárkóztatása, a helyi társadalomba való integrálása a közművelődés számára is óriási kihívást jelent. Tevékenységére kettősség jellemző: egyrészt a romák számára is nyitott minden program – ami bár természetes kéne legyen, de a mai társadalmi körülmények között már ez is nagy szó

–, másrészt erőfeszítések történnek arra, hogy ahol igény és megfelelő létszámú cigány népesség él, saját kulturális igényeiknek megfelelő és szokásaikat figyelembevevő közösségi házak is működjenek. A közművelődés feltételrendszere, infrastruktúrája és humán erőforrásai azonban nem teszik mindenhol lehetővé, hogy az említett speciális helyzetű célcsoportok igényeit maradéktalanul ki tudja elégíteni. III. A közművelődési tevékenység működési feltételeinek hiányosságai, nehézségei A közművelődés a következő hiányosságokkal és nehézségekkel küzd: – a hálózat nem teljes, épp a legelmaradottabb településeken sérült a leginkább; – sok a kényelmes otthoni környezetben is elérhető konkurenciája: tv, DVD, internet; – sokszor motiválatlan, lecsúszott, önmagukért tenni képtelen, megkeseredett, a feleslegesség érzetével küzdő embert kellene kimozdítania, felráznia, aktivizálnia, amihez nincs mindenhol elegendő szakember, speciális szakértelem; – forráshiányos és pazarló egyszerre; – a média számára szinte láthatatlan; – mivel nem elég látványos a tevékenysége, alacsony a presztízse és gyenge érdekérvényesítő (az elitkultúrához képest is), miközben a legtöbb emberhez jutnak el szolgáltatásai, a legszélesebb rétegeket tudja aktivizálni; – a közművelődés, a kultúra hatását nehéz számokban mérni, ami tovább gyengíti érdekérvényesítő képességét, kiterjedése horizontális és nem vertikális; – sokszor a helyi politikának, polgármesternek alárendelt, ami szerencsés esetben előnyös, de sokszor megköti a szakember kezét, nem engedi érvényesülni a jó kezdeményezéseket. IV. Javaslatok a leszakadt rétegek felzárkóztatására Általában a komplex problémák megoldása is csak komplex módon történhet. Így van ez a periférián élő, hátrányos helyzetű csoportok felzárkóztatásával is. Nincs egyetlen általános csodaszer. Az egyes településeken sokféle egyedi megoldást lehet és kell lokálisan alkalmazni, amihez a közművelődés és a közösségfejlesztés a maga sajátos eszköztárával tud hozzájárulni. Az egyedi megoldások mellett azonban szükséges néhány olyan általános feltétel biztosítása, melyek nélkül csak elégtelen félmegoldások, nem hatékony, erőforrás-pazarló működés lesz az eredmény. Ezek a szükséges feltételek a következők:

– munkahelyteremtés; – komplex fejlesztés (gazdasági, szociális, egészségügyi stb.); – közművelődési tevékenység továbbfejlesztése a szocio-kulturális „üzemmód” felé; – civilek, önkéntesek, vállalkozók, egyházi személyek és minden fontosabb helyi szereplő együttműködése; – alulról jövő kezdeményezések és az ezeket támogató, rásegítő központi akarat összefésülése; – több település (mikrotérségi vagy más) együttműködésének ösztönzése, helyi igény és erőforrás felmérő kutatások alapján közös fejlesztési stratégiák készítése, koordináló, fejlesztő szakember biztosítása; – erőforráshiányos településekre egyedi finanszírozási megoldások kidolgozása és alkalmazása; – hosszú távon fenntartható, folyamatos működési feltételek kidolgozása és biztosítása (egy-két, három éves helyett); – gyakorlat orientált közművelődési szakemberek (romák is!) képzése, a kisebb településeken is folyamatos jelenlétük biztosítása; – pályázatíró szakemberek biztosítása; – megfelelő (és egyszerű) pályázatok kiírása; – a jó gyakorlatok terjesztése (könyvek, esettanulmányok, módszertani anyagok). Záró gondolatok a szocio-kulturális tevékenység szükségességéről Egy-egy településen, „kicsiben” már találunk jó példát arra, amit országos szintű kormányzati stratégiává kellene fejleszteni. Magának a szűkebb közművelődési területnek is erősítenie kell tevékenységét abba az irányba, amit a jó lokális példák bizonyítanak, ahol a közművelődési tevékenység valójában a tágabb szocio-kulturális tevékenység fogalmával írható le. Ugyanakkor tisztában kell lenni avval, hogy a közművelődés kérdése túlnyúlik a szakma kompetenciáján, elsősorban a település vezetőjének aktivitása, integráló képessége határozza meg a szocio-kulturális szemléletmód érvényesülési képességét és gyakorlatát. Alapvető kérdés tehát a polgármesterek hozzáállása, felelősségérzete. A szocio-kulturális szemléletmód terjedése, mindennapi gyakorlattá válása a szakma fejlődését is megkívánja. Bizonyos speciális problémák kezelésére nem minden szakember felkészült. Különösen élesen vetődik fel a kérdés a romák felzárkóztatása kapcsán. A szakemberek érzékelik, saját bőrükön tapasztalják, hogy azok a szokásos eszközök, módszerek, melyeket egyébként alkalmaznak, nem eredményesek a romák megszólításakor. Hiányoz19

nak a romákkal kapcsolatos specifikus ismereteik, emiatt olykor maguk is előítéletekkel közelítenek, ami a kudarcélménnyel párosulva, természetes emberi reakcióként a könnyebb ellenállás felé vezeti őket: feladják a további kísérletezést, és maradnak a több sikerrel kecsegtető megszokott munkánál, módszereknél. Kudarcaikért felelős a képzési rendszer is, melyben nem kap kellő hangsúlyt a roma-kérdés kezelésére való speciális elméleti és gyakorlati felkészítés. E hiányosságok pótlása jelenleg általában célzott pályázatok keretében történik, melyeknek része a „képzők képzése” is. Hatékonyabb lenne azonban az állami (andragógus) képzésbe beemelni a roma kérdés társadalmi, kulturális gyökereinek, lehetséges kezelési módjainak oktatását, evvel is növelve a megértés, a társadalmi szolidaritás esélyét. A komplex szocio-kulturális gondolkodásmód tükröződik az Intézetünk által mentorált – és a jó példáknál is említett – kistérségi kulturális kerekasztalok működésében. A kerekasztal-megbeszéléseken a résztvevő települések polgármesterei, kultúrával, közművelődéssel, településfejlesztéssel, sporttal, oktatással, hitélettel, egészségneveléssel stb. foglalkozó szakemberei és civil résztvevői ülnek egy asztal köré. Találkozóikon kialakítják a térség/mikrotérség szélesen értelmezett kulturális életének fejlesztési irányait, tisztázzák az együttműködési lehetőségeket, elosztják a feladatokat. Ennek köszönhetően szűkös erőforrások sokszorozódnak meg, erős támogató kapcsolati hálók szövődnek, erősödik a települések valamint szektorok közötti kötődés, szinergia. Jelenleg közel 100 kistérségben (54%) működik 2–5 éves múltra viszszatekintő kerekasztal, ennélfogva munkájuk által a magyarországi kistelepülések csaknem 2/3-a érintett, elérhető. Sajnos működésük támogatására az eddigi minimális összeg (300–400 ezer forint/ kerekasztal/év) sem áll ebben az évben rendelkezésre, ezért félő, hogy jelentős (bár számokban, EU-kompatibilis indikátorokban nehezen megragadható) eredményeik egy része elvész. Sajnos a kulturális ágazat teljesítményét nehéz mérni, fontosságát, hatását statisztikai számokkal

20

bizonyítani szinte lehetetlen. Mennyiségi mutatókat össze lehet ugyan gyűjteni, mint ahogy teszi is ezt a közművelődési statisztika, de az emberi minőségre, az emberek életére, szemléletmódjára, életesélyeire, életminőségére gyakorolt hatást csak nagyon drága, hosszú éveken át tartó, bonyolult, követéses longitudinális vizsgálat bizonyíthatná. Ezek hiányában egyelőre higgyük el, hogy a kultúra számít, s reménykedjünk abban, hogy az ágazat visszakapja a súlyának megfelelő figyelmet és anyagi támogatást, ami 2009-óta a normatíva öszszegének csökkentésével és más területekkel való összevonásával a korábban sem túl biztonságos működést tovább rontotta; pénzügyi háttere közel felével még tovább csökkent.26 A csökkenést ugyan némileg ellensúlyozza, hogy vannak szép számmal alkalmi pályázatok, azonban ezek kiszámíthatatlanok, időben és öszszegben hullámzóak és nem mindig oda kerülnek, ahol a legnagyobb szükség lenne rájuk. A szocio-kulturális szemlélet térnyerése azért is elengedhetetlen, mert így látjuk biztosíthatónak, hogy a jelenleg is még széles körben uralkodó gondolkodásmódot, mely a „betont”, a jól adatolható, rövid távú politikai hasznot hozó és látványosan felavatható építkezéseket, a kétes fenntarthatóságú infrastrukturális fejlesztéseket helyezi előtérbe, felváltsa a tartalomra, a közösségek, valamint a különböző szakmák együttgondolkodására építő közös tervezés és cselekvés. A rozsályi polgármesterrel mélyen egyetértve valljuk mi is: „Változás akkor történik Magyarországon, ha két folyamat egyszerre indul el, alulról jövő kezdeményezés és felülről központi akarat, hogy ezeket a kezdeményezéseket segítsék.” 26 2006-ig a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 92. § (2) szerint a normatívának legalább az adott költségvetési évet megelőző évre előirányzott összegét el kellett érnie. A 2006-os törvénymódosítással a törvényből ez a biztosíték kikerült. A 2010-es évre a korábban önálló közművelődési és közgyűjteményi normatíva beolvadt az önkormányzatok üzemeltetési, igazgatási, sport és kulturális feladatainak ellátásához hozzájáruló normatív támogatásba.

Fehér Katalin

KÖ Z M Ű V EL Ő D ÉS – TÁ R SAD A L M I FEL Z Á RKÓ ZTA TÁ S

A SZÓ B ELI ISM ER ETK Ö ZLÉS, É S JELENTŐ SÉG E A KÖ ZNÉP MŰV ELÉSÉB EN A FELVILÁ G O SOD Á S I D EJÉN É S A REFO RMKOR B A N A művelődéstörténeti kutatás még nem figyelt fel itthon és határainkon túl sem a könyvtárak, kézirattárak polcain felvágatlanul heverő, teljesen ismeretlen és feldolgozatlan prédikációs irodalomra, pedig valahol itt kell keresnünk a hazai népfelvilágosító törekvések gyökereit.1 A fiatal, külföldi egyetemekről hazatért katolikus és protestáns értelmiségiek közül sokan felismerték, hogy szükség van a „közboldogság” szolgálatára, a nép felvilágosítására, a hazai művelődési viszonyok javítására. A legtöbben hazatérésükkor telve voltak tenni akarással, de az itthoni helyzet sokszor megtörte, megalkuvásra kényszerítette őket. Két út állt előttük. Voltak, akik tanárok lettek, és sok-sok éven át egy iskolában működve továbbadták külföldön szerzett tudásukat az utánuk jövőknek. Akik a papi hivatást választották, munkájuk szűk keretei között tették, amit lehetett. Rájuk várt az a feladat, hogy ne pusztán az iskolás gyermekeket, hanem a latinos műveltségű, az iskolát már elhagyott, öröklött földjén gazdálkodó köznemeseket, valamint a hatalmas, tudatlan, felnőtt korú paraszti tömegeket megismertessék az új eszmékkel. A fiatal papok megszerzett tudásukat, hazai földön, csakis saját foglakozásuk adta keretek között kamatoztathatták. Az igehirdetés, a prédikáció a 18. század végi Magyarországon különös jelentőséget kapott. Ez volt az új eszmék terjesztésének eszköze, a korszak publicisztikája. Ezekben a prédikációkban kapott helyet mindaz a tudományos és világnézeti információanyag, amit a pap el akart juttatni a hívekhez, a tudatlanságban élő, faluja határán túl nem látó, azt többnyire soha át nem lépő 1 Fehér Katalin: Nevelési tárgyú egyházi beszédek a felvilágosodás pedagógiai eszméinek népszerűsítése szolgálatában. In: Fehér Katalin: A felvilágosodás pedagógiai eszméi Magyarországon. Bp., 1999. Eötvös József Könyvkiadó, 37–48.

néphez. Ezek a külföldről visszatért, szegény, kis falvakban működő papok terjesztették a 18. század utolsó, és a 19. század első évtizedeiben az európai értelmiség haladó gondolatait, az írástudatlan tömegek között, prédikációk formájában. A prédikációk szóban hangzottak el a templomokban, vagy a temetések alkalmával a sír mellett. A temetés éppen olyan társadalmi eseményszámba ment ebben az időben, mint egy megyegyűlés, főispáni beiktatás, bál vagy színházi előadás. Egy-egy főúri temetésen a kiterjedt rokonságon kívül ott volt az elhunyt háza népe, cselédsége, alárendeltjei, egykori tisztviselőtársai, barátai, a közeli kollégium diáksága; férfiak és nők, öregek és ifjak többnyire vallási hovatartozásra való tekintet nélkül. Olyan eseteket is ismerünk, amikor a temetési beszéd valóságos kis színjátékká alakult: egyes részeit énekbetétek vagy versek választották el, amelyeket a helybéli diákság adott elő; néha még magának a halottnak a nevében is fellépett valaki egy áriaszerű betéttel. A meglehetősen nagyszámú közönség előtt elhangzó temetési szónoklatot tehát jól ki lehetett használni egy-egy korszerű gondolat felvetésére, vagy akár részletes kifejtésére is. Benne helyet kaphatott a politikai bírálat éppúgy, mint néhány természettudományos újdonság, a babonákat eloszlató gondolat. A prédikációk azért érdemlik meg a történetírás figyelmét, mert híven tükrözik a kor törekvéseit, új eszméit, és ezeket jól érthető formában, magyar nyelven közvetítik a hallgatóságnak. Hatásuk igen nagy lehetett, valószínűleg sokkal nagyobb, mint az adott korszakban megjelent könyveké. A kis példányszámban megjelentetett szakkönyvek vagy latinul íródtak, így csak kevesekhez jutottak el, az egyházi beszédeket pedig egy település egész lakossága hallgatta. 21

KÖZM ŰVE LŐD ÉS – TÁ RS ADA LMI FELZÁR K ÓZTATÁS – Fehér Katalin: A szóbeli ismeretközlés, és jelentősége a köznép művelésében a felvilágosodás idején és a reformkorban

Különleges szerencse volt, ha a prédikációt, bár a cenzúra által jócskán megnyirbálva, ki lehetett nyomtatni. Többségük azonban kéziratos formában maradt ránk.2 Azok a beszédek, melyek nyomtatásban vagy kéziratban maradtak fönn, jelentősen különböznek egymástól. A nyomtatott prédikációkat kötelező cenzúrának vetették alá, így ezekből többnyire kimaradtak a túlzottan haladónak számító, felvilágosult gondolatokat tartalmazó részek, de elhangzásukkor a szónokok sokkal nyersebben mondhatták ki az igazat, a bírálatot. Ha lehántjuk róluk a gyakorta nagyon cikornyás, dagályos fogalmazást, valamint az elhunyt és annak hozzátartozói kötelező dicséretét, sokszor kerek gazdasági, politikai, művelődési, történelmi, természettudományi értekezést kapunk. És ami nagyon fontos: ezt végighallgatták a résztvevők. Egyes gondolatait bizonyára megjegyezték, és továbbadták másoknak is. „A teológiai szakirodalom lekicsinylően és bírálóan nyilatkozik a 18. század prédikációirodalmáról, mondván, hogy az igehirdetést felcserélte a tudománynépszerűsítéssel. A teológiatörténészeknek igazuk van. A tudományok népszerűsítése, az új ismeretek terjesztése volt a fő célja a fiatal papoknak. Le kell szögeznünk: amit a teológus hibának tart, azt a tudománytörténész teljes meggyőződéssel minősíti erénynek.”3 A hatalmas és feldolgozatlan prédikáció-irodalomból – akár találomra – kiemelhetünk egyet-egyet, melyet enciklopédikus gazdagság jellemez. Gombási István4 prédikációgyűjteménye pl. felvilágosításokat tartalmaz arra vonatkozóan, hogy „miképen viseljük a Menydörgések alkalmatosságával magunkat”. Tehát egészen friss elektromosságtani ismereteket népszerűsít. Prédikációiban Gombási az élet által felvetett kérdéseket tárgyal, fordításra is ilyeneket választ ki. Foglalkoztatja a nevelés ügye is. 2 Kocziány László: Adatok a felvilágosodás és reformkor eszméinek terjedéséhez Erdélyben. In: Művelődéstörténeti tanulmányok. Szerk.: Csetri Elek, Jakó Zsigmond, Sipos Gábor, Tonk Sándor. Bukarest, 1980. Kriterion. 169–184. 3 Benkő Samu: A felvilágosodás meggyökerezésének néhány sajátossága az erdélyi magyar művelődésben. Bukarest, 1973. Kriterion, 106. (Klny. a Korunk Évkönyvből) 4 Gombási István életéről keveset tudunk. Marosvásárhelyen, majd a marburgi és frankfurti egyetemen tanult. Nagy műveltségű jeles református prédikátor volt. 1769-ben Székelykeresztúron, később 1773-tól Tordán (ahol mint tanító is működött 1777-ig), majd Mező-Madarason tétetett át; végül Harasztkereken működött.

22

A hazai pedagógiai szakirodalom kibontakozásának idején, a 18. század utolsó évtizedeiben a papság egy része felismerte, hogy a jó nevelés szükségességéről a híveket meg kell győzni. Mivel sokak kezébe könyv soha nem jutott el, a nagyműveltségű, külföldi egyetemeken képzett papok fontosnak tartották, hogy a felvilágosodás pedagógiai eszméit a szószékekről is hirdessék. Főként a tanév kezdetén és végén igyekeztek az egyházak képviselői az írástudatlan vagy fél-analfabéta, felnőtt lakosságot meggyőzni a gyermekek iskoláztatásának fontosságáról, és egyéb nevelési vonatkozású kérdésekről tájékoztatni, felvilágosítani őket. Gyakran előfordult azonban az is, hogy temetések alkalmával fejtették ki nézeteiket különböző pedagógiai kérdésekről. Számos esetben azután ki is nyomtattatták ezeket az egyházi szónoklatokat, így fennmaradtak, értékes adalékokkal szolgálva a hazai nevelés- és andragógiatörténeti kutatások számára. 1784-ben Kolozsváron jelent meg Gombási István, a hírneves református prédikátor beszédgyűjteménye, melyet német és francia szerzők munkái alapján állított össze, és saját kiegészítésekkel látott el.5 A két kötetben napvilágot látott harmincnégy prédikáció közül több foglalkozik nevelési kérdésekkel is, de a XXIV. prédikáció, mely „A szüléknek gyermekeikhez való kötelességeikről, avagy a jó gyermek nevelésről” címet viseli, teljes egészében ezt a kérdéskört tárgyalja. A három éven át Tordán tanítóként is működött szerző jól ismerte a korabeli nevelés hiányosságait. Abból indult ki, hogy a felnőtt korban elkövetett hibák mindegyike abból fakad, hogy a szülők által gyermekkorban nyújtott nevelés nem volt megfelelő. „A magzatok hibás nevelése (…) gyászos következéseket vonó Hibája a Szüléknek.” A legtöbb szülőnek csak arra van gondja, hogy anyagi javakat gyűjtsenek gyermekeiknek, ám azok „jó nevelésére semmi gondjuk.” Mint a felvilágosodás írói általában, Gombási is azt vallja, hogy a „Jó Gyermek Neveléstől függ a Közönséges Társaságnak… boldogsága.”6 Tehát a szülők feladata, hogy megfelelő nevelést nyújtva gyermekeiknek, jó és hasznos polgárokat adjanak a társadalomnak. A szerző pontokba foglalja a szülők kötelességeit a gyermeknevelés terén. Mindkét szülő felelősségét hangsúlyozza „az Atyák köteles5 Gombási István: Harmintz-négy prédikátziók, mellyeket nagyobbára frantzia és német nyelvekből tolmátsolt, és szükséges jegyzésekkel ki-világositván, világ eleibe botsátott. 1–2. köt. Kolosváratt, 1784. Nyomt. a réformátum kollégium bet. 10 lev., 302 p.; 325, 2 p. 6 Gombási István id. mű, 110.

sége a Magzatok Nevelése, de nem rekesztetnek innen ki az Anyák is, sőt a Leány Gyermekek Nevelése inkább őket illeti.”7 Első és legfőbb feladata a szülőknek, hogy a keresztény vallás törvényei szerint éljenek, és neveljék gyermekeiket. Ez az alapja mindennek. Neveljék őket felebarátaik tiszteletére, szeretetére. Tanítsák őket mindenben – ételben, italban, játékban – mértékletességre. Kisgyermek korukban ébreszszék fel bennük a kötelességtudatot, „a henyeséget ne engedjék.”. A szülők mindig mutassanak jó példát, hiszen „e nélkül hijába van minden intés, és Tanítás.” Nagyon fontos kötelessége a szülőknek az is, hogy anyagi eszközeikhez mérten taníttassák gyermekeiket. Egy gyermek sem nőhet fel tudatlanságban. Ha másra nincs mód, legalább valami „tisztességes Mesterségre taníttassák” őket, mert ha vagyona nincs, e nélkül nem lesz képes majd megélni. A jó szülő–gyerek kapcsolat alapjának a kölcsönös szeretet tartja a szerző. Ha ezen alapul a gyermeknevelés, ha a gyermek szeretetteljes légkörben, jó példát látva nő fel, ha iskolába jár, majd mesterséget tanul, ha gyermekkorában kötelességtudásra, embertársai tiszteletére tanítják, nem válhat belőle más, csakis tisztességes ember és jó polgár. Gombási István fő feladatának tartotta a falusi nép felvilágosítását. A prédikációra mint műfajra úgy tekintett, mint a pap számára adatott egyetlen közlési lehetőségre. Prédikációgyűjteményét az ismeretek enciklopédikus gazdagsága jellemzi. A pedagógiai témák mellett számos filozófiai, csillagászati, fizikai és egyéb természettudományi témát dolgozott fel beszédeiben. A falusi pap feladatáról így vall: „Tudom ugyan, hogy sokan siratják Falura szorult nagy Tudományjokat; úgy ítélvén, hogy nints mire fordítsák a mit tanultak. Tudom, hogy az illyenek nem tartják arra méltónak a Populét, hogy készüljenek az előttük téjendő Prédikátziókra, hanem ami szájjokra jő el-mondják… Én úgy ítélek, hogy minél nehezebb a szegény tudatlan Kösséggel meg-értetni a dolgot, annál szükségesebb a készület.”8 Ő, és mellette számos paptársa nem tartotta rangján alulinak a nép felvilágosítását, látókörének szélesítését. Sokan közülük éppen ezt tartották életük legfőbb feladatának, és a lehető legnagyobb odaadással végezték ezt a nehéz munkát. 7 Gombási István id. mű, 117. 8 Gombási István: Egynehány válogatott és szükségesebb materiákra való Prédikátziók. Kolosváratt, 1779. Nyomt. a ref. collegium bet. Elő-Beszéd.

1794 decemberében, a bécsi „Magyar Hírmondó” a következőképpen tudósított egy prédikációs gyűjtemény megjelenéséről: „Egy, mind a szüléknek, mind minden Gyermekeket tanítóknak, igen hasznos és szükséges Könyvetske került ki a sajtó alól ezen 1794. esztendő végével.” A cikk röviden ismerteti a munkát, közli a könyv árát (30 krajcár) és a helyeket, ahol meg lehetett vásárolni a művet: többek között a pápai, a sárospataki és a debreceni kollégium könyvtárosainál, valamint Miskolcon, Losoncon, Beregszászon és Székelyhidon a helyi református lelkészeknél.9 A prédikációs gyűjtemény, amit a bécsi „Magyar Hírmondó” ajánlott olvasóinak, Herepei János10 református prédikátor munkája volt, aki a nőnevelésről vallott felfogását asszonyok felett tartott halotti beszédekben fejtette ki. Kortársai nagy szónoknak tartották,11 így bizonyos, hogy beszédeinek hatása nem lebecsülhető. 1797-ben, Teleki Polixénia temetésén, Kolozsváron tartott beszéde a leányok nevelésének kérdéseivel foglalkozik.12 A szerző szerint a nők első és legfontosabb „jussa” a jó nevelés, melyhez sajnos csak nagyon kevés leány jut hozzá a 18. század végén. A korabeli leánynevelés azon az elven nyugszik, hogy „az asszony a férfiúért teremtetett, lehell, mozog él és van.” Hogy ennek a követelménynek a leány jól megfeleljen, a nevelése kizárólag arra irányul, hogy előkészüljön a feleség szerepére. „Midőn a fiú künn az egésséges levegőn játszadozván futkároz, akkor a leány bérekesztve bubát tsinál…. A midőn a fiú valóságos tudományokra: akkor a leány arra taníttatik, miképpen tudjon szavának illyen vagy amolyan boszorkányozó hajlást, testének illyen vagy amolyan tündéres állást és mozgást adni. Midőn a fiú lovaglás vadászás által… keményíttetik, akkor a leány musika – éneklés – piktúra – Román 9 Magyar Hírmondó [Bécs], 1794. dec. 29. Toldalék, 901–902. 10 Herepei János (1763–1812) ref. lelkész és teológiai tanár. Tanulmányait Nagyenyeden végezte 1789-ben, majd két évet külföldön töltött. 1792–96-ig szászvárosi segédlelkész volt, később Vízaknán lelkészkedett 1806ig. Ezt követően a Kolozsvári Református kollégium teológia professzoraként működött haláláig. Ő volt az újabb magyar egyházi szónoklat megalapítója. 11 Herepei János emlékezete. Kolozsvár, 1813. Ny. a ref. kol. bet. 137 p. 12 Herepei János: Az Aszszonynak Jussai és ékessége … mellyeket N. b. e. R. SZ. B. Gróf Széki Teleki Polixénia… úr asszonynak… temetési tisztességére Beszédben szedett, és Szent György Havának másodikán, ezer hét száz kilentzven hetedik esztendőben Kolosváron elmondott… Kolozsvár, 1797.

23

– Poézis által gyengíttetik.”13 Mivel a korabeli nőideál a szép, finom, csendes, gyenge típus, ennek kellett megfelelni. Emellett idejekorán meg kell tanulnia a leánynak a feltétlen engedelmességet is. Az anya tehát leányának „a maga megadást, a vak engedelmességet ajánlja. Egy Aszszonynak éppen nem kell akaratjának lenni, hanem abban, amit a férj, az ő határ nélkül való ura mond, méjj alázatossággal megegyezni.”14 Kora leányneveléséről Herepei János igen lesújtó véleménnyel van: „úgy látszik öszve szövetkezett minden, hogy az emberi nemzetnek felét lelkében és testében meglomhíttsa, és ami a lomhaságtól elválhatatlan, azt félelmessé, tsevegővé ravasszá tegye. Ide tzéloz az ő neveléseknek egész systemája…”15 A szerző nemcsak bírálja saját korának nőnevelési rendszerét, hanem igen haladó és a felvilágosodás pedagógiai eszméinek ismeretéről tanúskodó javaslatokat is megfogalmaz. „Adjunk nékiek jó – attól, amely eddig volt – éppen külömböző nevelést.” – követeli. Herepei teljes értékű emberré akarja nevelni a nőt. Külön iskolák felállítását kívánja a leányok számára, melyekben „valóságos tudományokra” kell tanítani őket. Az alapismereteken túl különösen a természettudományok oktatását tartaná hasznosnak a leányok számára. Kapjanak alapos földrajzi, gazdasági ismereteket, tanuljanak hazai és világtörténelmet, természetrajzot, de legfőképpen a saját testükre vonatkozó egészségügyi ismeretekkel kell ellátni őket. Megfelelő rendszeres testmozgásra is szükségük van a leányoknak, hogy egészségesek legyenek, és teljesíteni tudják legfontosabb feladatukat, az egészséges gyermekek világra hozatalát. Arra kell nevelni őket, hogy gyermekeiket maguk szoptassák, később maguk neveljék őket, ne bízzák dajkákra kicsinyeiket. Legyenek barátai, méltó társai férjeiknek, olyan nők, akiknek saját véleményük van a világ dolgairól is. Mindezt természetesen csakis úgy lehet elérni, „ha a leányok számára is oskolák állíttatnak, mert ez az egyetlen tisztességes út arra, hogy ők mostani állapotjokból felszabaduljanak.”16 A művelt értelmes nő nemcsak jobb feleség és jobb anya lehet, hanem hazájának hasznos, értékes, és a férfiakkal egyenlő polgára is. 1802-ben Kolozsváron jelent meg egy latin című, ám magyar nyelven íródott halotti beszéd.17 Szer13 Id. mű, 40–41. 14 Id. mű, 41. 15 Id. mű, 42. 16 Id. mű, 63. 17 Kozma Gergely: Congregatio mixta marcalis moralis, avagy olyan halotti tanítás, melyben a közönséges hivatalt

24

zője Kozma Gergely, az erdélyi Szentgerice nevű község unitárius papja. Az 54 lapra terjedő mű látszólag valóban alkalmi temetési beszéd, melyet Nyárád Gállfalvi Nagy Susánna temetésén mondott el a szerző 1802. március 7-én. A mű első és utolsó néhány oldalán a halott kiváló tulajdonságait, feleségi és anyai érdemeit ecseteli a szerző, és a családot a Bibliából vett idézetekkel vigasztalja. A mű nagy részének szövege azonban lényegében nem más, mint szenvedélyes hangú tiltakozó felhívás a korabeli gyermeknevelés és iskolai oktatás elmaradottsága, a felnőttek mélységes tudatlansága ellen. Az első rész a nők egyenjogúságának kérdéseivel foglalkozik, a második rész pedig nevelés- és oktatáselméleti problémákat, felvilágosult iskolapolitikai elképzeléseket tárgyal. A szerző abból a gondolatból indul ki, hogy mivel a nők ugyanolyan szellemi képességekkel rendelkeznek, mint a férfiak, azonos politikai és művelődési jogok illetik meg őket, mint a férfiakat. „Talám azt állítják a Férfiak, hogy az asszonyok a Természettől s annak bölts Urától nintsenek oly nemes tehetségekkel fel ruházva minéműekkel a Férfiak bírnak, s mellyek a Hivatalok viselésére meg-kívánhatók? De ebben meg tsalatkoznak, mert a gondolkozó, okoskodó, meg-fontoló, ítélő erő és tehetség, az érzésre való nemes ösztön, a jó tselekedetre vonszó kötelesség, a jó s rosz között választást tehető szabad akarat, egy halhatatlan, és szüntelen elébb, s többre törekedő Lélek nem tsak a Férjfi, hanem az Aszszonyi nemnek is természeti praerogátivája.”18 Ha a férfiak és a nők képességei között nincs különbség, mi lehet az oka annak, hogy a nők nem kapnak azonos képzést és azonos jogokat a férfiakkal? „Én meg-vallom egyenesen, gyanakszom: hátha tsak az Asszonyokon uralkodni kívánó Férjfiaknak tyrannismusa… szülte egyedül azt, hogy az Aszszonyok a közönséges hivatalokból ki-maradjanak; hogy ennél fogva a Férjfiak az Aszszonyokkal szabad kénnyek, s tettszések szerént bánhassamegérdemlő aszszonynak tulajdonságai leiratnak, és egy régolta üressen vólt aszszonyi hivatalra is candidatio lészen. Melyet minekutánna már a ns. maros széki marcalis congregationak napja mart. 15-re határozottnak lenni kihírdettetve volt, néhai Nyárád Gálfalvi Nagy Susánna aszszonynak… néhai Botos Péter ur özvegyének érdemlett utolsó földi tisztessége megadására készített és el is mondott Geritzén, 1802. Hochmeister, Kolozsvár, 1802. 54 p. – A mű egy példánya, mely valószínűleg Kozma Gergely könyvtárából, örökösei adományaként került a kolozsvári Unitárius Kollégium könyvtárába, ma megtalálható a Kolozsvári Akadémiai Könyvtárban. (Jelzete: C 98349) 18 Id. mű, 7.

19 Id. mű, 9. 20 Id. mű, 11. 21 Id. mű, 21. 22 Id. mű, 23.

földi nevelők alkalmazása „káros következéssel jár, mert miattok a Nemzeti Character elvész, az egyenes gondolkozás módja a pallérozás színe alatt el-aljasodik, a Nemzet, s Haza szeretete hangzattá válik, a nemzeti öltözet, s ősi viselet útálatba megyen, a honi erköltsök színesebb, de férgesebb erköltsökkel tseréltetnek fel.”23 A szerző nemcsak a nevelés kérdéseiben vall felvilágosult elveket, hanem az oktatás tartalmának korabeli fogyatékosságait bemutatva szót ejt számos korszerűsítési törekvésről is. A falusi iskolák tananyagrendszerét vizsgálva megállapítja, hogy a falusi népiskolák legtöbbjéből úgy kerül ki a gyermek, hogy ott semmi hasznosat nem tanult, „sem írni, sem olvasni, sem józanon gondolkodni nem tud”. Felnőtt korában ez alapvető gondokat okoz, hiszen egy adásvételi szerződést elolvasni, egy levelet, vagy kérvényt megfogalmazni sem tudnak. Kozma szerint a következő tantárgyakat kellene a népiskolákban tanítani: miután a gyermek jól megtanult olvasni és írni, elsajátította vallása alapvető tanait, meg kellene tanítani őt „a természet históriájára, a világnak geographiai és physicai esméretire, és közönséges történeteire röviden, hazájának geographiai, históriai és polgári esméreteire, nemzete törvénnyeinek rövid summájára, a számvetés mesterségére, különböző levelek helyes készítésére, a házi és mezei gazdaságnak fundamentomira, a mechanikának kezdeteire, a hazájában és szomszéd tartományokban forgó pénzeknek és mértékeknek esméretire, az erköltstudomány azon részeire, mely hazájához minden vallásbéli tekintet nélkül tartozó kötelességeket foglalja magába.”24 A Kozma Gergely által felvázolt tananyagrendszer a felvilágosodás pedagógiai eszmerendszerének alapos ismeretéről tanúskodik. Mint az európai felvilágosult gondolkodók, ő is erőteljesen természettudományos-gyakorlati jellegű ismereteket kíván a felnövekvő ifjúságnak nyújtani. Nem hiányozhat a falusi iskolák tananyagából a földrajz, a történelem, az állampolgári ismeretek, a fizika, a matematika, az alapvető gazdálkodási ismeretek és a kereskedelmi levelezés sem. Lényegesnek tartja a rendszeres testgyakorlást a serdülő ifjak számára, amit szerinte szervezetten kellene megoldani. A szerző ugyanolyan fontosnak tartja a leányok helyes nevelését, mint a fiúkét. Hangsúlyozza, hogy kizárólag a jól képzett, értelmes, kritikus gondolkodású nők nevelhetik helyes elvek szerint leendő gyermekeiket. Helyteleníti, hogy a leányok 23 Id. mű, 25. 24 Id. mű, 30.

25

KÖZ M ŰVELŐ D ÉS – TÁRS AD A LMI FELZÁR K ÓZTATÁS – Fehér Katalin: A szóbeli ismeretközlés, és jelentősége a köznép művelésében a felvilágosodás idején és a reformkorban

nak.”19 Kozma Gergely véleménye szerint a férfiak önkénye az oka annak, hogy a nők nem juthattak jogokhoz, holott sokan alkalmasak lennének, a családi körön túl, hivatalviselésre is. „Igazságtalanság az Aszszonyokat a Hivataloktól teljességgel eltiltani, holott azok is érdemesek, vagy ahoz képest neveltetvén érdemesek lehetnek közönséges Hivatalba is lépni.”20 A szerző arra is választ ad, milyen hivatalokra lennének alkalmasak a nők. Alkatuk, lelki beállítottságuk miatt főként betegápolási, nevelési és oktatási feladatok ellátására tartja alkalmasnak őket, de azt sem zárja ki, hogy egyes kiváló képességű nők politikai, közéleti pályára léphetnek, ha a férfiakkal azonos magas színvonalú képzésben részesülnek. A jó nevelést a szerző mindkét nem számára alapvető fontosságúnak tartja. Véleménye szerint a nevelés a legfontosabb dolog a világon, hiszen ezen múlik az emberek jövője. A hazai „sínlődő nevelés mélyebb sebei” közül a szerző első helyen említi az anyai nevelés hiányosságait. Rousseau nyomán ő is azt vallja, hogy az anyának elsőrendű feladatai vannak a jó nevelés megalapozásában. Erősen ellenzi azt az előkelő körökben általános szokást, hogy a születés után a gyermekeket nem az anya szoptatja, gondozza, hanem fizetett dajkákra bízzák őket. „A kiknek legelsőbben vagyon befolyások a nevelésre, azok az anyák, vagy legalább azoknak kellene lenni. S még is – fájdalom! – láthatni sok anyákat kik magzatjaiknak tsak szülő, de nem nevelő anyjai.”21 A szerző jól látja, hogy a csecsemő- és kisgyermekkori anyai nevelés hiánya súlyos károkat okoz a gyermek későbbi fejlődése szempontjából. A gyermeket előbb szoptató, majd száraz dajka gondjaira bízzák. A saját kényelmüket féltő, a szórakozást hajszoló anyák „karjairól az ártatlan kisdedet a pumi kutyátska, vagy a móditól authenticáltatott szokás, vagy egyéb, le-hengerli, s nem lévén szerentséje a tsetsemőnek, hogy édes Annya emlőiből vehesse tápláltatását, azon élés házakból, mellyeket a bölts természet számokra elegendő eledellel meg-töltött.”22 A természet törvényeit semmibe vevő anyák nemcsak a csecsemő szoptatását bízzák idegenre, hanem a gondozást is más végzi el helyettük. Így az a szoros érzelmi kapocs, ami anya és gyermeke között az első időkben kialakulhatna, meg sem születik. A szerző azt is nagyon károsnak tartja, hogy a későbbiekben a dajkák szerepét külföldi nevelők veszik át. A kül-


nálunk többnyire csak házi nevelésben részesülhetnek. „A messze haladott Brittusok és más tsinos nemzetek” példáját szem előtt tartva „köznevelő-házakat” kíván leányok számára felállítani, ahol a fiatal lányok megismerkedhetnének a „józan philosophiának sarkalatos igazságaival, a természettel, és annak históriájából azon részekkel, melyek őket legközelebbről illetik, nemök nyavalyáival, s orvosló eszközeivel, önnön magukkal, a jó gazdasszonyságnak minden részletivel, a helyes nevelésnek mesterségével.”25 A fenti, nőnevelésre vonatkozó elképzelések a 18–19. század fordulóján igen haladónak, csaknem forradalminak számítottak. A nők számára a filozófia, az egészségtani, orvosi, pedagógiai ismeretek oktatását általában feleslegesnek, sőt károsnak tartották ebben a korban. Kozma Gergely arra is választ ad, miért van mindezen ismeretekre szükségük a nőknek. Ha korszerű és hasznos dolgokra tanítanák a leányokat, szervezett formában, képzett nevelők, akkor „nem lenne kéntelen az asszony más szemeivel látni, más vélekedéseivel, akár jó, akár rossz légyen az, megelégedni. Így válhatnának a szép asszonyi állatokból értelmes aszszonyok, a férfiakkal elsőség felett vetélkedő emberek, jól nevelő anyák.”26 A mű a kortársak körében is visszhangot váltott ki. Gombási István az előzőekben már említett erdélyi református pap egy levelében részletesen elemzi a művet: „Nagyon tetszik nékem ez a jeles munka. Nagy olvasásra, s még szebb elmére mutat. Örvendettem kivált, midőn látám, hogy t. Uram a francz és német nyelvekben, és azokon írt tudománnyal gazdag könyvekben is jártas-költös. Hasonlóképpen a mi magyar könyvíróinknak drága munkáit is nagy haszonnal olvasta, és azoknak kintseit, a magyar nyelv kipallérozására és megbővítésére tzélozó ujjonan feltalált szavait és szollások módjait egészen magáévá tette. Nagyon tetszett nekem a nevelés hibáinak és a szebb nemnek köztünk újabb-újabb módin való kapásának tsinos tanálása. Egészen helybe hagyom a falusi és városi oskolák iránt említett hasznos projektomait. Rövid szóval mondva, megszerettem az egész munkát mind foglalatjára, mind előadásának módgyára nézve.”27 Gedő József, Kozma Gergely jó barátja így ír: „Kinyomtatott predikatiód által magadat mindenfelé 25 Id. mű, 35. 26 Id. mű, 36. 27 Gombási István levele Kozma Gergelyhez. Márkod, 1803. Sz. György hó 26. Idézi: Kozma Ferenc: Kozma Gergely unitárius pap és esperes életirata. Kolozsvár, 1876. K. Papp M. nyom. 37–38.

26

esmeretessé tetted…. Ezentúl ügyekezz nyert híredet, fontos munkák által consolidálni. Predikatiód által már megismertetted magadat, s utat készítettél azoknak kedves elfogadására. Olyan szerentsés üdőközben állottál elő, hogy majd originál darabjaidért a könyvnyomtatók vetélkedve fogják kedvedet keresni.”28 Ezek a megjegyzések is azt mutatják, hogy a művet ismerték és olvasták Erdélyben. A munka húsz példánya bizonyíthatóan eljutott Magyarországra is. Kozma Gergely 1803. július 31-én kelt levelében a következőket írta Kazinczynak: „Küldöm (…) 20 Példányait egy Halotti Munkátskámnak azon alázatos Kérelem mellett, hogy eggyet magának tartván, ha méltónak találandja, közülök eggyet eggyet T. T. Dugonits András, Batsányi János, Virágh Benedek, Fejér György, Döme Károly, Németh László, Kiss János, Mindszenti Sámuel, G. Festetics György, G. Ráday Pál, Mátyási József, Takáts József, Révai Miklós, Csokonai Mihály, Horváth Ádám, D. Kováts Mihály, D. Nagy Sámuel, P. Schedius Lajos, a Himfy Szerelmei Írója Uraknak, és a G. Szétséni Ferentz Úr Bibliothecájának, alkalmatossága adódván egyszer, másszor el-méltatni ne terheltessék.”29 Kazinczy válaszlevelében 1803. szeptember 1-én így írt: „Az Úr munkáját által adtam Csokonay Úrnak Debreczenben s olvastattam véle az Úr levelét. Ő nagyra becsüli az Úr emlékezését, s ajándékát velem eggyütt szívesen köszöni. Elirtóztunk mindketten titulusától, s szántuk az Urat, a ki az Erdélyben még most is szokásban lévő halotti ízetlen írások tételére kénszeríttetik. Engem annak megolvasására egyedül az fog bírni, hogy barátomnak ismerjem munkáját, s ki tudja, talán lelek benne valamit, a mi philológiai jegyzéseimet szaporíthatja.”30 Sajnos a levelezésekben nincs nyoma annak, hogy a Kozma által említett személyek közül Csokonain kívül kiknek küldte el Kazinczy a művet. Kozma 1805 januárjában ismét visszatért „tsekély munkátskájára” egy Kazinczyhoz írott levelében. Kéri, hogy ha a művet „olvasásra méltóztatta, s unalmára nem lenne, róla téjendő szokott egyenes jegyzéseit vélem közleni ne terheltessék, hogy azokat ezután használhassam.”31 Kazinczyt ezekben 28 Gedő József levele Kozma Gergelyhez. Kolozsvár, 1803. ápr. 4. Idézi: Kozma Ferenc id. mű, 37. 29 Kozma Gergely levele Kazinczynak. Sz. Gerice, 1803. júl. 31. In: Kazinczy Ferenc levelezése. 3. köt. 1803–1805. Közread.: Váczy János. Bp., 1893. Akadémia, 79. 30 Kazinczy levele Kozma Gergelyhez. Ér-Semjén, 1803. szept. 1. In: Kazinczy Ferenc levelezése. 3. köt. 95. 31 Kozma Gergely levele Kazinczynak. Sz. Gerice, 1805. jan. 28. In: Kazinczy Ferenc levelezése. 3. köt. 251.

az időkben nagyon lefoglalták az egyre növekvő anyagi terhek, a családjával való viszály, az otthonteremtés, a házasság, és az apaság gondjai. Úgy tűnik, nem volt ideje és türelme Kozma temetési beszédét elolvasni. Válaszából ez világosan kiderül. Ő, aki annyira érdeklődött a nevelés kérdései iránt, aki később rousseaui elvek szerint nevelte gyermekeit, bizonyára nem az alábbi semmitmondó sorokat vetette volna papírra, ha valóban olvasta volna Kozma munkáját: „Az Úr halotti Predikatzióját meg olvastam mingyárt akkor, mikor az Úr azt nékem megküldeni méltóztatott. Szép Magyarság és ékesenszólás, sokféle olvasás tetszik rajta: de én igen nem szeretem az Alkalmatosságra írt verseket és Munkákat. Nyűgben van az író, s elakad: hideg hízelkedésnek tetszik meg érdemlett magasztalása is, mert amiket elpazérolva látunk azokra, a kiket szemeinkkel látunk, s magunk között ismerünk, azok mind hazug dicséretek. De ebben nem magát az Urat, hanem az Úr hivatalát vádoljuk.”32 A fentiekből nyilvánvaló, hogy Kazinczy, hasonlóképpen sok más olvasóhoz, talán csak az első, és esetleg az utolsó néhány oldalt olvasta el a műből, amely oldalak az alkalmi temetési beszédek összes szokásos negatív ismérvét magukon viselik. Nem tudjuk pontosan, mi az oka, de könnyen elképzelhető, hogy Kazinczy érdektelensége is hozzájárult ahhoz, hogy Kozma Gergely többé nem publikált önálló munkát, a későbbiekben kizárólag fordítással foglalkozott. Prédikációit kézzel írta, ötven éves papi szolgálata alatt. Minden vasárnapra és ünnepnapra új beszédet írt. Azért, hogy a köttetés költségeit megspórolja, megtanulta a könyvkötést, „s könyveinek szép kemény kötését, aranyozását, s a sarkakra nyomott címezését mind saját kezűleg eszközölte.”33 A kötetek egy része megtalálható a Román Tudományos Akadémia Könyvtárának Kézirattárában, Kolozsváron, az Unitárius Kollégium kéziratai között.34 Kozma Gergely szerény anyagi viszonyai, és hat gyermeke nevelésének gondjai mellett jelentős könyvtárat gyűjtött. Unokája, Kozma Ferenc, róla szóló életrajzában írja,35 hogy a könyvtár lakóházának egyik szobáját foglalta el, mely egyben dolgozószobául is szolgált. Nem csak ő és barátai használhatták a könyvtárat, hanem a vidék olvas32 Kazinczy levele Kozma Gergelyhez. Ér-Semjén, 1805. márc. 1. In: Kazinczy Ferenc levelezése. 3. köt. 274. 33 Vö.: Kozma Ferenc id. mű. 34 Kozma Gergely: Prédikációk (1787–1813). Román Tudományos Akadémia Könyvtára, Kézirattár, MSU 445. 35 Idézi: Kozma Ferenc id. mű, 42.

ni vágyó lakosai közül bárki. Ezt a fennmaradt könyvtár darabjainak következő bejegyzéséből tudjuk: „A használni elvitt tulajdonnak az a szava hozzád, használj, s gazdámnak adj haza.”36 A könyvtár rekonstruálására ma már nincs lehetőség, hiszen Kozma Gergely halálakor, 1849-ben idősebb fiai távol voltak, a szabadságharc honvédjaiként harcoltak, tehát nem tudtak a könyvek sorsával törődni. Később, 1852-ben a megmaradt könyvtárat – melynek egy része a szabadságharc viharai közepette megsemmisült – az örökösök a Kolozsvári Unitárius Kollégium Könyvtárának adományozták. Hogy mit tartalmazott a könyvtár, arról a megmaradt példányok mellett Gedő József37 és Kozma Gergely levelezéséből szerezhetünk tudomást. A szegény falusi unitárius pap gyűjtötte kora legkitűnőbb külföldi és hazai műveit, szépirodalmat éppúgy, mint filozófiai és tudományos munkákat, valamint folyóiratokat. Ami azonban a legérdekesebb; valamilyen úton, nem tudjuk hogyan, hozzájutott a korszak tiltott könyveinek egy részéhez is. Barátja, Gedő József 1803. február 27-én írott leveléből tudjuk a következőket: „ezután fogom veled naponként közleni a tiltott könyvek lajstromát.38” Tehát Gedő, aki ekkor Marosvásárhelyen élt, valahogyan hozzájutott a cenzúra által visszautasított, tiltott művekhez. Ezekből Kozma Gergely kiválasztotta az őt érdeklő munkákat, a nyomtatáshoz hasonló gyönyörű kézírásával lemásolta és saját kezűleg bekötötte. E könyvek kora legmodernebb alkotásai voltak, és ami témánk szempontjából a legérdekesebb, számos gondolatot használt fel ezekből a művekből kéziratban ránk maradt magyar nyelvű prédikációiban. Van olyan prédikációja, mely a szivárvány keletkezésének természettudományos magyarázatáról szól, van olyan is, mely a vizek és a szél erejének energiaforrásként történő felhasználását javasolja, vagy hidak, utak építését szorgalmazza. De vannak olyan prédikációi is, melyek a felvilágosodás legfőbb erkölcsi elveit, a népek szabadságát, függetlenségét követelik. Sok prédikációja szól az olvasás fontosságáról, a színház szórakoztató és egyben felvilágosító szerepéről. 36 Uo. 37 Gedő József (1778–1855) jogász, irodalompártoló. Kollégiumi magántanítója Kozma Gergely, akivel annak haláláig baráti viszonyban volt. Levelezett az irodalom korabeli nagyjaival: Kazinczyval, Döbrenteivel, Bölöni Farkas Sándorral. Négyezer kötetes könyvtárát a Kolozsvári Unitárius Főgimnáziumnak ajándékozta. 38 Uo.

27

Ő maga, mint a népnek jó példát mutató pap, nem csak prédikált, tett is azért, hogy az emberek sorsa jobbra forduljon. Írt magyar ABC-s könyvet a falusi iskolák számára, fordított színdarabokat, felolvasásokat tartott a falu írástudatlan felnőtt lakosainak a legfrissebb magyar újságokból, folyóiratokból, nyáron a templom kertjében, télen az iskolában. Gondja volt arra, hogy külön foglalkozzon a falusi iskola padjaiból már kikerült fiatal felnőttekkel is, akiket a legfogékonyabbnak tartott az új eszmék befogadására. Olyan vidéken élt, előbb Szentgericén, majd Kövenden, ahol a közelben nem lehetett orvost találni. Szintén levelezéséből tudjuk, hogy tanulmányozta Mátyus István39 orvosi munkáit, valamint a korszakban megjelent botanikai, a gyógyfüvek hatását tárgyaló műveket. Úgy gondolta, hogy kötelessége a szegény népen segíteni, ha beteg. Öszszeállított egy receptkönyvet, és a legalapvetőbb gyógyszerekből, gyógynövényekből mindig tartott készletet otthonában. Ha hozzá fordultak segítségért, egynapi járóföldre is elment, hogy segítsen a beteg embereken. Az 1834. évi nagy kolerajárvány idején faluról falura járt, és próbált segíteni. Megtanulta a foghúzást is. Foghúzásairól 1816–1833ig jegyzőkönyvet vezetett,40 melybe feljegyezte az összes foghúzást (szám szerint 2960 fog), melyet ez évek alatt elvégzett. Munkájáért soha nem fogadott el pénzt, „azon tudat, hogy embertársain segíthetett, bőséges jutalom volt lelkének.”41 Ismeretterjesztő, segítő céllal, gyümölcsfa-nemesítéssel is foglakozott. Szentgerice majd Kövend, és a környező falvak felnőtt lakosai mind Kozma Gergelytől tanulták, az ő segítségével végezték a gyümölcsfák nemesítését. (Fennmaradt gyümölcsfa nemesítési naplójának egy töredéke melynek tanúsága szerint 1825–1833-ig 1539 db gyümölcsfát oltott.)42 39 Mátyus István (1725–1802) orvos. Fő művei: Diaetetica, az az: a jó egészség megtartásának módját fundamentomosan eléadó könyv (1–2. köt. Kolozsvár, 1762–1766); Ó és uj diaetetica… (1–6. köt. Posonyban. 1787–1793). 40 Foghúzás Jegyzőkönyve. Melybe 1816-tól fogva azon szenvedő felebarátaimnak, kiknek fogaik orvosolhatalanul fájtanak, s ezen kíntól kivonás által megszabadítottam minden jutalom nélkül, 1833-ig neveik, a fog számával, s a kivonás napjával együtt, emlékezetnek által feljegyeztettek Kozma Gergely által. A kézirat 1876-ban még a család birtokában volt. Későbbi sorsa ismeretlen. 41 Idézi: Kozma Ferenc id. mű, 58. 42 A gyümölcsfa oltás jegyzőkönyvének töredéke a foghúzások jegyzőkönyvével együtt szintén a család birtokában volt még 1876-ban.

28

Tájékozott volt kora szinte minden népfelvilágosító törekvésével kapcsolatban. 1844-ben kérelmet intézett a felvinci hatósághoz, hogy addig is, amíg az országgyűlés napirendre tűzi a fogházak állapotának javítását és a fogva tartottak oktatását, fogadjanak el tőle egy Bibliát, melyből az írástudatlan foglyoknak amerikai mintára naponta felolvasnának.43 Kozma Gergely életének utolsó évében, a szabadságharc kitörése után toborzódalt írt, hogy a környék lakóit az elnyomók elleni fegyveres harcra ösztönözze. A toborzódal alá ezt írta: „Írá egy atya, kinek három városban három fia nemzetőrségi közvitéz.” De ő maga is akart tenni valamit. A 75 éves ősz pap, hogy kivegye a részét a maga módján a harcból, lóháton járt prédikálni az erdélyi havasokba a szabadságharc katonáinak. Az erőltetett fizikai és szellemi munka aláásta amúgy is gyönge egészségét. 1849. augusztus 14-én meghalt. Nem sokkal később küldöncök jelentek meg a kövendi paplakban, hogy elfogják, de már csak a Koronka Antal44 által kiállított halotti bizonyítványt kapták kézhez. A kegyes halál megmentette a fogságtól, sőt talán még rosszabbtól is. Egyik fia a szabadságharc katonájaként, a csatamezőn esett el. Gombási István, Herepei János és Kozma Gergely csak három szinte ismeretlen név a felvilágosodás magyar hívei közül, akik életük céljának tekintették, hogy a saját szerény eszközeikkel, de minden erejükkel a nép felvilágosításán, tudatlanságának enyhítésén dolgozzanak. Prédikációikkal, és gyakorlati tevékenységükkel sokat tettek, de nem eleget. Ők is, mint számos hasonlóan gondolkodó társuk, a bajok gyökerét a nép írástudatlanságában látták. Az olvasni tudást alapnak tekintették, melyre minden egyéb ismeret ráépülhet. A szóban elmondott egyházi beszédek gondolatai, bár sokakhoz eljutottak és szájról-szájra terjedtek, mégsem nyújthattak elég sokrétű és pontos ismeretet az írástudatlan népnek. Ezért hangsúlyozták a papok a nép gyermekei számára az iskolák létesítésének fontosságát, és a felnőtt korú lakosság körében az analfabéták számának csökkentését, illetve számukra a szóbeli ismeretközlést a templomokban, egyházi szertartások keretében. 43 A folyamodvány másolata 1876-ban a család birtokában volt. Az amarikai fogházak állapotáról többen írtak, számos lap is foglakozott velük. Kozma Gergely valószínűleg Bölöni Farkas Sándor 1834-ben, ezeregyszáz, 1835-ben, ezer példányban megjelent Utazás Észak Amerikában című munkájából merítette az ötletet. 1835-ben a mű már a tiltott könyvek listáján szerepelt. 44 Koronka Antal (1806–1855) unitárius lelkész, 1849 és 1855 között kövendi pap.

köztük olyanok, akik egyházi beszédeik révén széles körben terjesztették a reformeszméket. Az alkalmi prédikációk, temetési beszédek lehetőséget teremtettek arra a reformkorban is, hogy a legkülönbözőbb témákról fejtsék ki nézeteiket. A távoli vidékeken, kis településeken szolgáló papok közül sokan fő feladatuknak tekintették a hasznos ismeretek terjesztését, a falusi nép felvilágosítását. A prédikációk témái igen változatosak, közöttük gyakran bukkan fel a nevelés kérdése, mint a legfontosabb dolog, a jövő formálása szempontjából. A 19. század 30-as, 40-es éveiben a katolikus és protestáns papoknak nagy szerepük volt abban, hogy a nevelésre vonatkozó reformeszmék eljutottak az emberekhez, köztük az írástudatlanokhoz is. A papság társadalmi reformok iránt érdeklődő része felismerte, hogy a reformok, így a nevelésügyi reformok szükségességéről is meg kell győzni a híveket. A reformkori egyházi beszédek értékes adalékokkal szolgálnak arra vonatkozóan, milyen jellegű nevelésügyi kérdéseket tartottak annyira fontosnak, hogy széles hallgatóság előtt, nyilvánosan beszéljenek róla. A széles közönséghez szóló templomi és temetési beszédekben a papok próbáltak megmagyarázni a hallgatóságnak olyan nagy horderejű, a reformkorban az érdeklődés és közgondolkodás előterében álló kérdéseket, mint a nép tudatlanságának, analfabétizmusának megszüntetése, művelésének szükségessége, a népiskolák állításának fontossága, a tanítók megfelelő képzésére. A beszédek hatását nehéz felmérni, hiszen csak feltételezéseink lehetnek a hallgatóság nagyságáról és összetételéről. Azt azonban tudjuk, hogy a templomi és halotti beszédek hallgatósága korra, nemre, társadalmi helyzetre való tekintettel meglehetősen heterogén volt. Férfiak, nők, gyermekek, idősek és fiatalok, írástudók és analfabéták, nemesek, mesteremberek, földművelő parasztok hallgatták ezeket a beszédeket. A továbbiakban a hatalmas reformkori anyagból válogatva elemzünk néhány jellemző nevelési tárgyú egyházi beszédet, abból a célból, hogy bemutassuk, milyen témák foglalkoztatták a szónokokat, milyen eszmék jutottak el a széles hallgatósághoz. Beke Sámuel, a zilahi református lelkész47 nyomtatásban megjelent prédikációiban48 gyakran

45 Magyar Mihály: A magyar könyvkereskedés és irodalom ügyében. = Pesti Divatlap 5 (1848) No. 7–11. – Az idézetet közli: Fülöp Géza: A magyar olvasóközönség a felvilágosodás idején és a reformkorban. Bp., 1978. Akadémiai Kiadó. 255 p. (Irodalomtörténeti könyvtár 33.) 46 Táncsics Mihály: Életpályám. Szöveggond., jegyz.: Czibor János. Bp., 1978. Magvető. 615 p. (Tények és tanúk)

47 Beke Sámuel (1803–1836) református lelkész. Tanulmányait a zilahi és a kolozsvári református kollégiumban végezte, majd a Bethlen család udvari papjaként működött Bethlenben. 1828-tól haláláig Zilahon lelkész. 48 Nyomtatásban megjelent prédikációi: A közönség keserve három énekben. Pataki Sámuel végső tisztesség-

29


A jobbágyok gyermekeinek elvileg 1777 – a Ratio Educationis megjelenése óta iskolába kellett járniuk. Ennek ellenére nagy részük analfabéta, vagy félanalfabéta maradt még a reformkorban is, hiszen a szülőknek szükségük volt a zsenge korú gyermekek kétkezi munkájára is a család megélhetésének biztosítására. Ezért tehát sokan egyáltalán nem, vagy csak rendszertelenül tudták iskolába küldeni gyermekeiket. Azok a gyermekek, akik valamilyen szinten elsajátították az olvasás ismeretét iskolás korukban, csak kis töredéke érdeklődött felnőtt korában a könyvek, hírlapok, folyóiratok iránt. A falusi iskolák tanítói nem nevelhették olvasóvá a gyermekeket, hiszen maguknak sem volt pénzük könyvekre, „mert fizetésök ruházatra sem elég, az élelmiszereket maguk termesztik, pedig sem tollal a kezükben, sem rugalmas pamlagon könyvek olvasása által, hanem ásó- és kapával: azután csodálhatjuk, ha fáradt tagjait pihenésre ereszti ahelyett, hogy olvasgatna. Derüljön aztán hazánk és népünk jobb világa!” – írta a magyar népoktatás helyzetéről, a tanítók anyagi viszonyairól Magyar Mihály kiadó-könyvkereskedő 1848-ban.45 Hasonló képet fest a tanítók műveletlenségéről, a saját könyvek hiányáról, Táncsics Mihály is Életpályám című önéletírásában.46 A reformkorban a politikai élet megélénkülése, a művelődési igények növekedése nyomán a társadalom szélesebb rétegei váltak rendszeres olvasókká. A felvilágosodás időszakához képest jóval több hírlap, folyóirat, és könyv jelent meg magyar nyelven. Ennek ellenére, ugyanúgy, mint a felvilágosodás korában, még mindig az egyházi beszéd, a prédikáció maradt a nyilvánosság legfőbb fóruma, hiszen a parasztság nagy része még mindig analfabéta volt. A prédikáció azokat is bevonta a közügyekről való közös gondolkodásba, akik az egyéb lehetőségekből – éppen írástudatlanságuk miatt – kimaradtak. A katolikus és a protestáns papság még a reformkor időszakában is igen jelentős, és nagy befolyással bíró értelmiségi rétegnek számított. Olyan értelmiségiekről van szó, akik egyszerre voltak európaiak és hazájuk sorsáért aggódó patrióták, akik külföldről hozott tudásukat, itthoni tapasztalataikat a reformkor törekvéseinek szolgálatába állították. Természetesen nem minden pap volt ilyen, de a fennmaradt prédikációk arról tanúskodnak, hogy sokan voltak


nevezte magát néptanítónak. A szószéket közéleti fórumnak tekintette, és legfőbb feladatának azt tartotta, hogy a prédikációt, mint a népnevelés szerinte leghatékonyabb szócsövét, arra használja, hogy a kor haladó gondolatait közvetítse a szélesebb közönségnek, köztük az írástudatlan rétegeknek is.49 Több prédikációjában is találunk nevelési vonatkozású részeket. 1828-ban jelent meg A tudomány világosság című beszéde, amelyet az „Evangelico Reformátum Nemes Gymnasium Iskolai Esztendeje kezdetének alkalmatosságával” mondott el. Az emberi élet rendeltetése Beke szerint az, hogy „értelmesen, azaz: a dolgok természetével megegyezőleg cselekedhessünk”. A tudomány feladata, hogy feltárja az emberek számára a természet és a társadalom felszíni jelenségei mögött rejtőző titkokat. Aki nem tanul, nem is képes világosan látni és gondolkodni. Nézete szerint a tudás, a megismerés, a világosságot teremtő tudomány arra szolgál, hogy az ember méltó tagja lehessen a társadalomnak, hogy „polgári Jussai” világosak legyenek számára. A gondolkodó, tanult ember „méltó jussal kívánja meg a társasági főhatalomtól, hogy őtet emberi rendeltetéséhez képest testi-lelkiképpen boldogítsa, tökéletesebbítse, világosítsa, hogy a gondolkodást és szólást, ezt a lélek szabad létezését tőle el ne fojtsa, sérelmeit orvosolja”. Aki tudatlan, azt könnyű „vakon vezetni” vagy „erőszakkal hajtani”. „Hol a köznép vak tudatlanságban tartatik” – állapítja meg Beke, ott a nép „az uralkodó kényének játéka, a tisztviselők henye csalárdságának adózója, lelki testi nyomorékja”. A tudás legfőbb haszna tehát az, „hogy a setétség ártalmaitól megszabadít – ellenben polgári szent jussainkkal megismerkedtet”. „Áldott jótéteményűek a társaságra nézve a világosító és melegítő tudományok, melyek a hazának és nemzetnek kötelességeiket tisztán esmerő s híven betöltő főket… nevelnek”. Beke Sámuel a tanulás és a polgárosodás között tehát közvetlen összefüggést lát. 1834-ben, a kolozsvári Farkas utcai templomban nagyszámú hallgatóság előtt mondta el Igazság és tévelygés című prédikációját. A beszéd hatalmas sikert aratott, kéziratos másolatokban terjesztették, így matételén (Kolozsvár, 1824); A tudomány világosság. Egyházi beszéd (Kolozsvár, 1828); Emlékbeszédek néhai id. Zilahi ifj. Kiss Ferencz és Kiss Ferenczné végtisztességtétekre (Kolozsvár, 1832); Sírjatok a sírókkal. Gyászbeszéd Kiss Katalin felett (Kolozsvár, 1832); Imádságok br. Bánffi Sarolta felett (Kolozsvár, 1834); Vasárnapi beszédei 1–2. Kiadta Nagy Ferenc (Kolozsvár, 1840). 49 Vö.: Benkő Samu: Beke Sámuel élete és halála. In: Benkő Samu: A helyzettudat változásai. Művelődéstörténeti dolgozatok. Bukarest, 1977. Kriterion, 151.

30

radt fenn.50 A viharos erdélyi országgyűlés alatt elhangzott prédikáció tartalmazza mindazokat a gondolatokat, amelyekért a reformellenzék küzdött.51 Mint 1828-as beszédében, Beke itt is abból indul ki, hogy a tanulás, a nevelés mennyire fontos a helyes felnőttkori gondolkodás kialakításában, mely az értelmes cselekedetek alapja. „Az ember nem születik, hanem lesz, s amivé lesz, jobbára a nevelés által lesz” – szögezi le. Erőteljesen bírálja a kor nevelési–oktatási rendszerét. A társadalom szűk rétegei jutnak csak iskolába, és akik részesülnek is az oktatás áldásaiban, azok sem nyernek sokat, hiszen a nevelés során nem fejlesztik egyformán „a testi-lelki tehetségeket”. „Ha a lélek míveltetik is, a test parlagon hever, mintha az ember egyedül szellemi lény, egyedül lélek, nem pedig test is volna”. Haszontalan ismeretek tömegét sulykolják az ifjak fejébe, nem törekszenek arra, hogy gondolkodni, helyesen ítélni tanítsák meg a gyermekeket. Olyan tömegeket nevelnek értelmes emberi lényekből, akiket, mivel gondolkodni, és véleményt alkotni nem tudnak, a kormányzat „kénye kedve szerint arra s oda mozgat, hova néki tetszik.” A kormányzat szerint a köznépet tudatlanságban kell tartani, éppen azért, hogy ne is legyen képes helyzetét átlátni. Pedig, ha a társadalmat úgy szemléljük, mint egy épületet, „annak alapját a földmívelő osztály tészi, falait a megvetőleg, gúnnyal nevezett nép.” Az uralkodó, aki mindent meghatároz, csak az épület tetejére biggyesztett „gomb, csillag, csak cifraság, nélkülek talám ellehetnénk”– vallja Beke. Nincs jobb véleménnyel a nemességről sem. Nézete szerint a nemesek ingyenélők. Születési előjogaikra hivatkozva „ingyen hevernek, pazarolnak,” semmi hasznos tevékenységet nem végeznek. A prédikáció utolsó részében Beke javaslatokat fogalmaz meg. Nevelni, tanítani kell az embereket, a gyermekeket, de a felnőtteket is, meg kell tanítani őket gondolkodni, ítélni, cselekedni saját maguk és a köz érdekében. „Nyissuk fel szemeinket, mert azért adá Isten őket, hogy lássunk velök, s ne engedjük magunkat mástól vakíttatni” – vallja. Beke Sámuelnek az előbbiekben ismertetett prédikációiból olyan polgári eszméket ismerhetett meg a zilahi és a kolozsvári templom közönsége, melyek felvetődtek a pozsonyi országgyűlési ifjak 50 „Beke Sámuel két elmélkedése. Igazság és tévelygés.” ff. 1–9. OSZKK Quart. Hung, 1966. Megjelentetésére a kor cenzúraviszonyai közt gondolni sem lehetett. 51 Feltételezések szerint Beke korábbi liberálisdemokratikus szellemű prédikációi adták az ötletet a reformmozgalom vezetőinek, hogy éppen őt kérjék fel az országgyűlés ideje alatt e beszéd megtartására.

társaságában, a kolozsvári kaszinóban, a sajtóban, a könyvekben, és mindenütt a reformkori Magyarországon. Olyan emberekhez is eljutottak így ezek az eszmék, olyanokat is gondolkodásra késztettek, akik nem tudtak olvasni. A Salamon József által szerkesztett „Erdélyi Prédikátori Tár”-ban jelent meg Herepei Károly református lelkész Oskola-alapításra buzdító beszéd52 című prédikációja, melyet 1832. május 6-án mondott el a kolozsvári „külső református templomban”. Herepei Károly53 kiváló szónok volt. A kortársak emlékezete megőrizte, hogy egy-egy beszéde alkalmával olyan tömeg gyűlt össze, hogy sokan, akik a templomba nem fértek be, az utcán hallgatták szavait. Beszédében abból indul ki, hogy míg külföldön „a világosodás szép napja magasra hágott” addig hazánkban „a nép között nagy tudatlanság és setétség uralkodik.” Külföldön az ország lakosainak jelentős része tanul, művelődik, nálunk „maroknyi kicsin” csoport részesedik a művelődési javakból. Nálunk a szegény emberek gyermekei „magokra hagyva nőnek, mint a mezei burján”, hiszen nem járnak, nem járhatnak iskolába. Nem azért, mintha a szegény szülők „nem kívánnák gyermeköket” iskolába járatni. „De van egy nagy ellenség, mely hatalmasabb mindennél, és ez a szükség.” Szülők nagy tömegei alig tudnak gyermekeiknek „egy falat kenyeret nyújtani, nemhogy még lelki mívelődésekre ügyelhetnének.” Ezért a legfőbb feladat iskolák állítása „ahol mindkét nemen lévő gyermekek a lehető legjobb móddal ingyen taníttassanak.” Herepei, mint pap, a „meggyőzés fegyverét” használhatja csak, hogy híveit az iskolák állításának „nagy hasznáról, s boldogító befolyásairól” meggyőzze. „Az oskolák az emberi mívelődésnek mívhelyei, s ezek nélkül társasági együttlétünk nem egyéb, mint egy gyülevész ember-csoport állati sereglése” – vallja. Történeti példákon bizonyítja, hogy nagy uralkodóink (Szent István, Mátyás király, Bethlen Gábor, Mária Terézia) mind törekedtek arra, hogy az oktatásügy fejlődjön. Most is ezt kell tenni. Ha az uralkodó nem segít, társadalmi összefogásból kell megteremteni a népiskolákat. 52 Herepei Károly: Oskola-alapításra buzdító beszéd. = Erdélyi Prédikátori Tár 2 (1834) No. 2. 124–152. 53 Herepei Károly (1802–1871) református lelkész, tanár, az Akadémia levelező tagja. Tanulmányait Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Nagyenyeden, majd Bécsben és Göttingában végezte. 1825-től Kolozsváron papként, 1834-től a Kolozsvári Református Kollégiumban, 1835-től Nagyenyeden működött tanárként. 1841-ben Vízaknára hívták papnak. Itt működött haláláig.

„Elkerülhetetlenül szükséges, hogy minden faluban és városban apróbb gyermeknevelő-előoskolák legyenek” a szegény nép gyermekei számára. Ezekben az iskolákban fejleszthető ki a nép gyermekeinek értelme, de itt „szelídülnek erkölcsei is”, hiszen „amint világosul a fő, úgy melegül a szív” – vallja Herepei. Kellenek a jó iskolák, hogy azokban jó embereket, igaz hazafiakat, hasznos polgárokat neveljenek a hazának. Egy város, egy közösség is sokat tehet azért, hogy a szegény nép gyermekei tanulhassanak. Közadakozásból fel lehet építeni, és működtetni lehet egy népiskolát. Felszólítja a hallgatóságot, hogy mindenki erejétől függően áldozzon erre a célra. Ha az ország más városaiban és falvaiban is így tennének, „eljön az a boldog idő, mikor a magyar haza áldott földjén minden falu kebelében jól elrendezett nemzeti oskolák lesznek, mikor az értelmesség és világosodottság olly közönséges lesz, hogy mindenki legalább írni olvasni tud, mikor a magyar paraszt gazdasági könyvekből tanulja meg, mint kelljen saját földjét jobban művelni, s az innep napokon vagy hosszú téli estéken felesége s értelmes gyermekei közt karikában ülve hazai hírlapokból olvassa előttök a bel- és külföld nevezetesebb történeteit.” „Higgyetek – folytatja a szónok –, és hitetek légyen munkás. Építsetek oskolákat a köznép gyermekei számára!” Talán ez a prédikáció is hozzájárult ahhoz, hogy tíz évvel később felépülhetett a hidelvei népiskola, melynek felszentelése alkalmával, 1843. november 5-én, Herepei Károly öccse, a szintén református lelkész Herepei Gergely54 prédikált, aki szintén kiváló szónok, a közügyek, köztük a nevelésügy iránt elkötelezett aktív közéleti ember volt. A prédikáció elején a lelkész köszönetet mond mindazoknak, akik hozzájárultak a népiskola felállításához, így a református egyháznak, a városnak, és azoknak a magánembereknek, akiknek adományai révén felépülhetett az iskola. Megemlíti, hogy ezelőtt tíz évvel ő házról házra járva apródonként, közadakozásból gyűjtötte össze a szükséges összeg egy részét. Mint az iskola egyházi felügyelője, személy szerint fontosnak tartotta, hogy ne csak egy iskolaépület emelkedjen a semmiből, hanem egy olyan intézmény, mely sokféle célt szolgál, nemcsak a tanítást. Felismerve, hogy egy iskola nem54 Herepei Gergely (1807–1859) református lelkész. Tanulmányait Kolozsváron végezte, majd Pesten mérnöki oklevelet szerzett. A családi hagyományokat követve teológiai tanulmányokat folytatott a marburgi és a göttingai egyetemen. Előbb Désen, majd 1835-től haláláig Kolozsváron működött lelkészként.

31

csak a gyermekek oktatását, nevelését, hanem a felnőttek művelését is szolgálhatja, úgy rendelkezett, hogy az új iskolában a minden reggel és este tartott istentiszteleten ne csak a gyermekek, hanem szüleik, és a környék idősebb lakosai is részt vehessenek. Hogy lehetőséget teremtsen „a legszegényebbeknek is azon jótétemény használására, melyet a hasznos könyvek olvasása nyújt”, olvasó társaságot alapított, könyveket vásárolt, és egy kis népkönyvtárt alapított, melyet az iskolában helyezett el. Itt minden vasárnap bárki, gyermek és felnőtt helyben olvashat, vagy kikölcsönözheti a könyveket. Szól a „statushoz” is. Véleménye szerint „a nép erkölcsi és értelmi alásüllyedésének a nevelés és oktatás hiánya az oka” Nézete szerint az állam kötelessége gondoskodni a népnevelésről. Kárhoztatja azokat, „kik úgy hiszik, hogy a társaság érdekében van az, hogy a nép tudatlan legyen, mert csak szolgákra, kik engedelmeskedni tudnak, s nem emberekre, kik jogaikat ismerik, van szükség.” Rettenetes, vétkes és esztelen az a nézet – fakad ki – mely oly sokáig uralkodott, és mely a népoktatást nem fejlesztette éppen azért, hogy a jogait nem ismerő, tudatlanságban tartott népet engedelmességre kényszerítse. Az államnak érdeke, hogy áldozzon a nép művelésére, mert tudatlan, állati sorban élő tömegek nem képesek a kor magasabb szellemi és gazdasági igényinek megfelelni. A népiskolákban az alapvető ismeretek mellett a gyermekek megtanulhatják a korszerű gazdálkodás alapjait is. Erőteljesen hangsúlyozza, hogy milyen sok múlik a falusi tanítókon. Legyen a tanító „a status szolgája”. Az „ángol parliament”-re hivatkozva, ahol nemrégiben kimondták, hogy a tanítói hivatal a legszebb, de egyben az állam számára legszükségesebb hivatal is, követeli, hogy nálunk is az állam képezze és fizesse a tanítókat. Végül magához az új iskolaházhoz szól: „falaid között békesség lakozzék, légy te a tiszta tudománynak, erkölcsösségnek, és vallásosságnak plántaiskolája. Nevekedjenek itt a hazának értelmes, jó és hasznos polgárai.”55 Herepei Gergely a továbbiakban is szívén viselte a hidelvei népiskola sorsát. Pár évvel később az iskola „közmegvizsgáltatása” alkalmával tartott prédikációjában a szülőkhöz szólt.56 Abból indul 55 Ez a kívánsága teljesült. Még a századfordulón is állt az 1843-ban felavatott iskolaépület, amelynek falai között sok, később Erdély közéletében fontos szerepet játszó magyar tanult. Az épület helyén ma óvoda áll. 56 Herepei Gergely: A tudatlanság a legnagyobb mételye egy nép erkölcsi és anyagi jólétének. A hidelvei népiskola közmegvizsgáltatása alkalmából. In: Herepei Gergely: Alkalmi beszédek. 199–212.

32

ki, hogy a szülői házban kapja a gyermek az első benyomásokat, amit ott lát, az egész életére nézve meghatározó. A szülőknek „kötelességek minden tettekre, sőt szavakra is vigyázni, hogy a gyermek rosszat ne tanuljon”. Sok szülő azért nem küldi gyermekét az iskolába, mert úgy gondolja, a szegény embernek nincs szüksége tudományra. De mi is a tudomány? „A tudomány alatt értenünk kell azoknak a dolgoknak az ismeretét, melyeknek tudása szellemi és anyagi, vagy más szókkal testi és lelki jólétünk előmozdítására, arra, hogy igazán emberi életet élhessünk, múlhatatlanul szükséges.” Ezt a tudományt tanulják meg a gyermekek az iskolában, ahol a „nevelés és tanítás által” észre és erényre tehetnek szert. Hangsúlyozza, hogy az ember „sem eszesnek, sem erényesnek nem születik, hanem nevelés és tanítás által azzá lehet.” Ezért szükséges, hogy a gyermekek iskolába járjanak. Felszólítja a szülőket, hogy küldjék gyermekeiket iskolába. Szól arról, hogy a család szegénysége miatt sokszor a kis gyermekeknek is dolgozniuk kell, vagy kisebb testvéreikre vigyázni, míg a szülők dolgoznak. Néha a távolság, néha a ruházat hiánya gátolja az iskolába járást. Példaként állítja a többi szülő elé azokat a „tiszteletre méltó s jó érzésű szüléket, akik napszámmal keresett kenyereket megvonják a szájuktól, hogy gyermekeiket a tudatlanság baromi állapotjából kiemeljék.” Most azonban áll és virágzik a hidelvei népiskola, „a szegény sorsú szülék könnyítésére”. Ezért a szülők kötelessége, a gyermekeket „az iskolától el nem vonni, el nem tartóztatni, hanem folyamatosan és szorgalmasan járatni.” Felhívja a szülők figyelmét arra, hogy „az iskola csak akkor lehet foganatos a gyermekre nézve, ha maguk a szülék kezet fognak a tanítóval a nevelésben.” A szülők meggyőzése a gyermekek iskoláztatásáról fontos kérdés volt a reformkorban. A kisebb helységekben működő lelkészek prédikációi között is találunk olyanokat, melyek a szülők felelősségéről szólnak. Érdekes az az 1834. október 19-én, a szilágysági kis faluban, Kémeren elhangzott beszéd, mely a szülőknek a gyermek jövője alakításában betöltött szerepével foglakozik.57 A beszéd elé fűzött rövid bevezetésben az „Erdélyi Prédikátori Tár” szerkesztője paptársaihoz fordul, és arról ír, milyen nagy szerepük van a papoknak a nép nevelésében. Azt írja, hogy a papok néptanítók is egyben. Fő feladatuk, hogy a kor követelményeinek megfelelően járuljanak hozzá a nép „értelmesedéséhez” és „nemzetesedéséhez”. 57 Nevelést tárgyazó beszédek. = Erdélyi Prédikátori Tár 3(1835) No. 4. pp. 121–151.

58 Kilétét nem sikerült kideríteni.

Ignác59 pécsi püspök egyik beszédét, mely szintén a szülőkhöz szól.60 A püspök már beszéde elején azt hangsúlyozza, „nem elegendő, hogy az embernek teste, egyedül, mint a baromé megerősödjék; enni, inni tudjon, hanem okos ésszel megáldott lelke lévén, tudományra is vagyon szüksége.” A gyermek a számára szükséges ismereteket előbb a szülői házban, majd az iskolában szerzi meg. Megtanulja az „Isten, önmaga, és embertársai iránti kötelességeit”, az erkölcsös élet alapjait. A püspök hangsúlyozza, hogy „hány apák anyák vannak… kik a gyermekek nevelésre legszükségesebb tudományokban is egészen járatlanok”. Az ifjaknak, vagyis a fiatal felnőtteknek azt javasolja, tanuljanak „valamely hasznot hajtó mesterséget”, a leányoknak az „az asszonyi nem foglalatosságaihoz tartozó munkák” elsajátítását ajánlja. Felhívja a figyelmüket az egészséges életmódra, hiszen „nincs becsesebb jószág, mint az ép egészség”, „a mértékletes, takarékos élet”. Tizennégy éves kor után a fiatal már maga kormányozza életét. Az ifjúkor „nem csupán a „vígságnak, mulatságnak, enyelgésnek” ideje. Amit ekkor elmulasztunk, nehezen pótolható. „Nagy nyereség a hasznosan eltöltött ifjúság” – vallja a püspök, a gyermekkortól a házasságig eltelő éveket tudatosan kell felhasználni az önnevelésre, a jövő építésére. Az „Erdélyi Protestáns Egyházi Beszédek Tára” első füzetében jelent meg Péterfi József61 református lelkésznek egy beszéde,62 mely szintén a szülők felelősségével foglalkozik. A beszéd elején abból indul ki, hogy bár minden szülőben megvan a szeretet és a felelősség gyermekei iránt, mégis sokszor előfordul, „hogy a szülők mértéktelen élete, vigyázatlansága indulatos kitörése” megfosztja a gyermeket „az épség s egészség drága kincsétől.” Sok szegény szülő kényszeríti munkára kicsi gyermekeit. Bár a gyermekkorban végzett könnyű ház körüli munka, elősegíti a gyermek fejlődését, „a 59 Szepesy Ignácz (1780–1838) püspök. Tanulmányait Egerben, Pesten és Bécsben végezte, ahol teológiai doktorátust szerzett 1803-ban. Előbb Egerben, 1828-tól Pécsett működött. Pécsi püspökként egyházmegyéje falvaiban magyar, német és horvát nyelven prédikálva tanította a népet. Pécsett tanítóképző intézetet, líceumot, könyvtárat, nyomdát alapított. 60 Szepesy Ignác: Egyházi beszédek. 4. köt. Pécsett, 1840. A lyceum betűivel. 38–54. 61 Péterfi József (1796–1873) református lelkész. Tanulmányait Marosvásárhelyen és Bécsben végezte, majd 54 évig marosvásárhelyi lelkészként működött. 62 Péterfi József: Nem csak magunkat, de maradékainkat is elvesztjük vétkeink miatt. = Erdélyi Protestáns Egyházi Beszédek Tára. Kolozsvár, 1847. No. 1. 33–46.

33


Felszólítja társait, hogy minden kedvező alkalmat – „oskolai esztendő kezdete, examenek, tanítók béállítása, temetések, oskolaház építése” – használjanak fel arra, hogy „a tanulás nélkül maradott szüléket” meggyőzzék a „gyermekeik jó nevelésének hasznos voltáról”, és arról, hogy ne tartsák otthon a már mezei, vagy ház körüli munkára fogható gyermekeket, hanem küldjék őket iskolába. Hangsúlyozza, hogy a helybéli pap nagy tekintély a nép szemében, szavára hallgatnak, tehát ha a pap minden alkalmat felhasznál a szülők meggyőzésére a gyermekek iskoláztatásának fontosságáról, akkor sikert érhet el. Ezért közli a folyóirat a kémeri papnak58 a szülők felelősségéről szóló prédikációját, mintaként. A beszéd felépítése logikus, stílusa egyszerű, látszik, hogy a falusi lelkész tekintettel volt felnőtt hallgatóságának igényeire. Abból indul ki, hogy a neveléstől függ a gyermek jövője, de emellett „a jövő kor jólléte és a hazának boldogsága” is. A szülőknek kötelessége a gyermekek jövőjéről gondoskodni, nevelését, oktatását biztosítani, és ha ezt teszi, hozzájárul a haza jövőjének szerencsés alakulásához is. Az „Anyaszentegyház vagy a Status” által felállított iskolákban „fejlődik a gyermek értelme, s gazdagíttatik egész életekre hasznos esméretekkel”. Ahhoz, hogy a gyermek boldogulni tudjon az életben, szükséges az iskola, hiszen „a tökélletesedő mesterségek fejlődött észt, s írni, olvasni, s számítani tudókat kívánnak”. De a csak földművelésből élő ember sem nélkülözheti a tudást. „Az eke szarva mellett is hasznos és gyönyörűséges az olvasás, kikerülhetetlen a számítás. Az adás-vevés, másokkal tett egyezések, mind feljegyzést kívánnak”, ezért meg kell tanulni írni is. Az írás, olvasás, számolás mellett egyéb hasznos ismereteket is szerezhetnek a gyermekek az iskolában, és e tudás birtokában „szebb lesz előttük a természet, kedvesebb a munka, könnyebb akármely mesterség”. Az iskola azonban nem pusztán ismereteket nyújt, hanem „virtusos érzésekre is fejti a szívet”. Az iskolázott ember tehát nem csak okosabb, de jobb is lesz. „adjátok tehát oskolába gyermekeiteket jó szülék” – fejezi be prédikációját a kémeri pap, „s járassátok is oda őket szorgalmatosan, hol az ő értelmök hasznos esméretekkel gazdagíttatik, szívük pedig vallásos érzéssel, s jó erkölcsökkel míveltetik.” A katolikus templomokban is számos gyermekneveléssel kapcsolatos prédikáció hangzott el a reformkorban. Ezek közül érdemes kiemelni Szepesy


terhes és huzamos munkára időelőtti kényszerítés nem enged rendes kifejlődést”. Ugyanígy a szülők gondatlansága is sok esetben árt a gyermeknek, „testi épsége lerontását” eredményezi. A magukra hagyott kicsikre ezer veszély leselkedik, melyek nyomán életre szóló sérüléseket szerezhetnek. A gyermeki vétkeket sok szülő „dühöngő indulatossággal” kezeli, és ez is sokszor „soha helyre nem hozható sérelmeket” okoz. A gondatlanság és durvaság tehát rossz nevelő eszköz, de hasonló károkat okoz „a puha kényeztető nevelés” is, mely „fészket rak a testben a nyavalyáknak.” A „bőséget, gondtalan költést és fényűzést” megszokott gyermekek sem testben, sem lélekben nem egészségesek. Azok a szülők, akik „gyermekeik czifra öltözetére (…) költeni nem sajnálnak” de ha a taníttatásukra kell pénzt áldozni, azt „zúgolódva teszik”, kárt okoznak. „Átok a tudatlanság” – vallja a szónok, ez az oka a babonák, az erkölcstelenség terjedésének. „A tudatlanul, babonás eszmékkel felnövő” gyermek nem lesz képes felnőtt korában a saját sorsát megfelelően irányítani, boldogtalan élete lesz. Az iskolázásra áldozott összeg „nem porba hányt pénz”, hanem a gyermek jövőjébe történő befektetés. Egy „barom-pásztornak egy marha őrzéséért” jóval többet kell fizetni, mint „a tanítónak a gyermek tanításáért”. Mégis sok tehetős szülő sajnálja ezt a pénzt, „és ajkai gúnymosolyra vonulnak az eszelős álom hallatán, mikor iskolák rendezésiről, jobb karba helyezésiről van szó.” Hibás az olyan „álladalom” mely „szegény sorsú jobbágyainak hazát, polgári jogot, emberi létezést nem akar engedni”, nem támogatja az iskolák állítását, nem biztosítja a tanítók tisztességes fizetését. Az ilyen állam „átkot von magára” és „átkot készít utódainak is.” „Halljátok meg ezt szülők! Halljátok kisebb s nagyobb társulatok főnökei, atyjai! S oh bár hallanátok ti is, nemzetek, országok kormányzói, s akként cselekednétek!” – fejezi be beszédét a szónok. A reformkorban, nők temetésén elhangzott beszédek között sok olyat találunk, melyek az asszonyok, feleségek és anyák gyermeknevelésben betöltött szerepével foglakoznak. A számtalan ilyen beszéd közül egyet mutatunk most be. A beszéd Incze Sára temetésén hangzott el 1836. március 13án, Kolozsváron.63 E halotti beszéd azért érdemli meg figyelmünket, mert összefoglalja és tükrözi mindazokat a nőkről és a nőnevelésről megfogalmazódott gondolatokat, melyek a reformkorban állandóan napirenden voltak és sokakat foglal-

koztattak. Incze Sára Méhes György református kollégiumi tanár és lapszerkesztő özvegye volt. A család köztiszteletnek örvendett a városban, házuk valódi polgárház volt, amelyben a reformkor polgári eszméi szerint éltek, és nevelték a gyermekeket. A temetés nagy társadalmi esemény volt. Az „Erdélyi Híradó” tudósítása szerint az egész város apraja-nagyja ott volt a templomban, ahol a beszéd elhangzott, és százak kísérték ki az elhunytat a temetőbe.64 „Egy házhoz vezetlek én titeket atyámfiai” – kezdi beszédét a szónok. „Az a ház, melyhez én vezetlek, egy polgári ház” – hangsúlyozza. Ebben a házban egy olyan polgárasszony élt, akinek egész élete mintául szolgálhat Kolozsvár város polgárai számára. Milyen tehát ez a ház? Milyen a ház aszszonya? A ház egyszerűen berendezett, tiszta, rendes. Minden a helyén. „E házba belépve fortepiánót, csinos zsebkönyvgyűjteményt nem találtok”. Bár a zongorázás és az olvasás hasznos eszközök „a lélek mívelésére”, ismeri el a szónok, de csak mértékkel. Az az asszony, aki kizárólag szórakoztató olvasmányokkal és zenéléssel tölti napjait, nem képes megfelelni sem feleségi, sem anyai hivatásának. „Az asszony munkásságának mezeje a ház – vallja a szónok –, de ez koránt sem azt tészi, hogy az asszony csak egy házi állat, kinek a külvilágban sem helye, sem béfolyása nem lenne.” Az igazi polgárasszony ugyan házában, és családja körében él, ez az a hely, „ahol virtusait gyakorolja”, de tevékenységének hatása túlmutat a házán, túl az utcán, a városon, az országon. Ő, mint gazdasszony, házát kormányozza, de a jó és okos családi gazdálkodás, melynek ismérvei a rend, a pontosság, a takarékosság és a bölcsesség, „nagy béfolyást gyakorol a társasági jólétre és a nemzet erősödésére is.” Így tehát az egyszerű polgárasszony részt vesz a nemzet építésében, de nemcsak a jó gazdálkodás, hanem gyermekei helyes nevelése által is. „Az anya a serdülő emberiségnek hazája, oskolája, világa s mindene”. Nem lehet anyának nevezni azt az aszszonyt, aki „pénzen fogadott dajkákra bízza gyermekei formálását, nevelését.” Ezzel a mondattal a szerző azokra a főúri nőkre utal, akik nem maguk táplálják, nevelik gyermekeiket, akik azt hiszik, az anyaság feladata a gyermek világrahozatalával véget ér. A hallgatóság soraiban bizonyára szép számmal voltak ilyenek is. Milyen tehát a jó anya? „egy anyának mindenek felett okosnak kell lennie”, jelenti ki a szónok. A mű-

63 Herepei Gergely: A maga házát jól elrendelő keresztyén asszony. Kolozsváron, 1836. Ref. coll. bet. 12 p.

64 Erdélyi Híradó, 1836. márc. 15. 117.

34

veletlen, képzetlen anya nem képes értelmes gyermekeket nevelni. „Egy anyának nem elég csak esméretekkel bírni”, hanem feladata „a szívet nemesíteni, a léleknek jó irányt adni.” Ezt a feladatot is csak az az anya képes ellátni, aki korábban jó nevelésben részesült. Itt tér ki a szónok a korabeli leánynevelés legfőbb hibáira. Hangsúlyozza, hogy a leányokat nem a valódi nemes feladataikra készítik fel nevelésük során, hanem olyan „házi állatokat, egy férfi időtölté-

sére teremtetett szép bábokat” formálnak, akik aztán képtelenek feleségként, anyaként, gazdasszonyként helytállni. Másként kell tehát nevelni a leányokat. Olyan leánynevelő intézetek kellenek, melyekben értelmüket formálják, ahol becsületes, hazájukat szerető emberré és polgárrá nevelik őket, ahol megtanítják nekik gazdasszonyi, feleségi és anyai kötelességeiket, és azt, hogy felelősek gyermekeik neveléséért, és így közvetve a haza jövőjéért is.

Horváth József 35

K Ö ZM ŰVEL Ő D ÉS – T Á RSAD A LM I FEL Z Á RKÓ Z T A T Á S

B. Gelencsér Katalin

SZÍN SZÓ K I NCSTÁ R A Z Ö NMŰVE LÉSI K ED V Ö SZTÖN ZÉSÉHEZ

Közművelődés „…közművelődési tevékenység a polgárok iskolán kívüli, öntevékeny, önművelő, megismerő, kultúra elsajátító, művelődő és alkotó célú cselekvése, amely jellemzően együttműködésben, közösségekben valósul meg” (1997. évi CXL. törvény) A közművelődés helyi értékrendű információs, szimbolikus, tudástőke képzés a település kulturális intézményeiben, civil szervezeteiben öntevékeny művelődési aktivitásaiban. Célja a település életképességének, megtartó és vonzóerejének gazdagítása, az egyetemes, a nemzeti, a kisebbségi és a helyi kultúra értékeinek, képviselőinek közismertté tétele, a hagyományok őrzése, gazdagítása, Kínálja: – a település különböző korú, nemű, érték- és érdekrendű csoportjai szükségleteihez alkalmazkodó tudás- és képességfejlesztő formákat, a nemzeti, a kisebbségi, és az egyetemes kultúra értékeinek megismerési lehetőségeit; – az iskolarendszeren kívüli tájékozódási, művelődési lehetőségeket; – az alkotás, a megértés együttes élményeihez a szabad időben megvalósítható művelődési alkalmakat, tevékenységi formákat, közösségi kapcsolatokat; – a kulturált társasági élet és szórakozás alkalmait. A közművelődés, az ismeretterjesztés, a művelődésszervezés mozgalma a felvilágosodás időszakában, a reformkorban, később Eötvös József miniszteri ösztönzései, rendeletei alapján azt tűzte célul, hogy az alsóbb és középső műveletlenebb rétegeket rádöbbentse önmaga lehetőségeire, emberi értékeire, azokra a szakmai tennivalókra és kapcsolatokra, amelyekkel helyzetükből speciális tudásukkal, sokak által méltányolt (az elit kultúrában el nem ismert) szellemi, tapasztalati tőkéjükkel 36

önmaguknak és másoknak is segíthetnek kilábalni reménytelennek hitt helyzetükből. Tudatlanság A tudatlanság a személy lehetőségeiről és körülményeiről szóló információk hiánya. Lehet teljes és lehet részleges, oka lehet az aktuális hatalom szándékos információ visszatartása, de oka lehet a megismerésre irányuló külső/belső akarat hiánya, az igazságtól való félelem, elzárkózás is. Jól érzékelteti ezt a „jobb volna nem tudni” közvélekedés hárító attitűdje. Csak részben azonos a butasággal, amely a csekély szellemi képességekre utaló fogalom. „Azt mondják a politikusok, hogy az ország boldogsága a népnek sokaságától függ. De mit használ az a sok, ha vagy mind szegény, vagy nagyobb része tudatlan? A szegénység és a tudatlanság egy húron pendül. Sőt mindenik kiterjed a másikra” – vélekedett a tudatlanságról Bessenyei György. Én-alkotás „Önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmetesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás.” (Márai Sándor) Sok ember eszközzé tétetik: mert egyébre nem való. Sok eszközzé teszi magát, hogy saját céljait érje el. Ez gonosz, amaz együgyű. (…) Nem elég parányi tettekben gyakorolni a jót: az ember tökéletesülhető teremtmény: s mint olyannak meg is kell magát bizonyítani. (…) A könnyűség hamar szül gondatlanságot, a nagy erő durvaságot, a fenség dagályt.” (Kölcsey Ferenc) „Akin egyénisége uralkodik: ha előrejut, pöffeszkedővé, ha lemarad, ronggyá válik. S aki egyéniségén uralkodik, valójában nem érinti a szerencse és a balsors.

Permanens művelődés 1670-ben az európai hírű cseh pedagógus, Coménius Amos Janos így vélekedett az emberi élet művelődési szükségleteiről: „A Világ együttműködő egyetemesség. Problémáinak megoldását a pánszófia segíti elő. A pánszófia a világot a maga teljességében megragadó ismeretrendszer, amely az embert hozzásegíti ahhoz, hogy megtalálja a helyét a világban… Az embert rá kell döbbenteni arra, hogy miért van a világon… az ember hat évenként más-más problémákat, feladatokat hordozó életszakaszba kerül. Ezért mindenkit: gyermeket, felnőttet – bármilyen társadalmi rétegbe tartoznak is – mindenre, amire az adott helyzetben szükségük van, életük végéig tanítani-művelni kell. Minden életszakaszban azt kell megtanítani, ami eszességének, uralkodásra való képességének és tökéletességre való alkalmasságának és különleges adottságainak érvényesülését elősegíti.” A XXI. század felgyorsult technikai fejlődése, munkaerőpiacának globalizálódása, differenciálódása arra készteti a munkavállalót, a vállalkozót, hogy folyamatosan meg tudjon felelni a kor kihívásainak, ezért szükséges feladat az egész életen át tartó tanulás, amihez a lehetőséget nemcsak az iskolarendszerű képzések, hanem a munkahelyek, az emberi erőforrás optimális karbantartására létrejött állami, önkormányzati, egyházi és civil szervezetek által működtetett intézmények akkreditált képzései kínálják. Andragógia A fiatalkorúak képzésének alapelveit, metodikáját átfogó pedagógia tudománya mellett a felnőttek képzésével foglalkozó szakterület. Az andragógia

kifejezést először Fridrich Johann Herbart használta, tartalmi és rendszertani kérdéseit Franz Pöggeler dolgozta ki. Magyarországon az andragógia kérdéskörével kezdetben a felsőoktatás bölcsészettudományi karainak népművelés, művelődésszervezés szakképzései foglalkoztak. A szakok jellegéből következett, hogy az andragógiai tanulmányok elsősorban a felnőttképzés szervezésének kérdésköreivel foglalkoztak, a felnőttképzés metodikájával nem, így nem adtak tanári képesítést. Bolognai szakok 1999-ben a 29 ország (köztük Magyarország) által aláírt Bolognai Nyilatkozat célul tűzte ki, hogy 2010-re egységes Európai Felsőoktatási Térséget hoz létre, amely 3 ciklusú: alap-, mester- és doktori szintű képzései és intézményei között országai a hallgatók számára biztosítják az átjárhatóságot. A „bolognai” szakok között szerepel az andragógia szak, amelyen belül választható a felnőttképzési szervező, a munkavállalási tanácsadó, a művelődésszervező és a személyügyi szervező szakirány. Önértékelés, önnevelés Az ember önmagáról alkotott véleménye egy valóságos környezeti, társadalmi elvárás-rendszerhez képest döntően a meghatározó környezet visszajelzéseiből alakul, de attól a szándékok és célok érdekében el is térhet. A sikerek növelhetik az önértékelés szintjét, a kudarcok csökkenthetik azt. Öröklött adottságok, környezeti, nevelési hatások következtében jelentős különbségek alakulhatnak ki a pozitív és a negatív önértékelés tekintetében. A meleg, az elfogadó, a pozitív személyes teljesítményeket, szándékokat méltányló környezet sokat segíthet a pozitív önértékelés kialakulásában. Az ember fejlődésének dinamikáját három alapvető tényező határozza meg: az öröklöttség, a kapottság, a szerzett tudás, tapasztalat, tanultság, és a külső kihívásokra belülről meghatározott válaszképesség. Az önnevelés szándékát, erejét, jellegét a válaszképesség döntően befolyásolja.

37

K ÖZMŰVELŐDÉS – TÁR SADALMI FELZÁR K ÓZTATÁS – B. Gelencsér Katalin: Szín szókincstár az önművelési kedv ösztönzéséhez

Az egyetlen igazi tanulás: a lényünkben szunynyadó tudásnak tevékennyé ébresztése. Az emberalkatban rejlő őstudás lényegileg mindenkiben azonos, érvénye teljes. Az ős tudás az egyetlen alkalmas alap, ami rajta alapszik, ronthatatlan, ami elgondoláson alapszik, szétmálló. (…) Az ember akkor lesz ember, ha átvilágítja mélyéig önmagát, s belső világosságból a külsőbe sugarat bocsát.” (Weöres Sándor)

A R C K É P E K

Nagy Károly 1934–2011

„Nemsokára itt a kaszás” – mondogatta, május 24-én lett volna 77 éves. De a nagy kaszás nem volt türelmes. Május 3-án, 16 óra 39 perckor elragadta őt. Bár már több hónapja az ágyat nyomta, senki sem gondolta, hogy állapota végzetes lehet. Még a halála előtti estén is vidáman beszélgetett látogató családtagokkal. Reggelre egy vérrög elakadása nagy kiterjedésű vérömlenyt okozott agyában, amin már nem lehetett segíteni. Dr. Nagy Károly szociológia professzor emeritus 1934. május 24-én született Nyíregyházán. Az ottani tanítóképző elvégzése után egy környékbeli tanyai, majd egy baranyai általános iskolában tanított. 1956 októberében Erdősmecske Forradalmi Nemzeti Tanácsa elnökévé választották. 1956. november 13-án hagyta el Magyarországot. 1962-ben a Rutgers Egyetem pszichológia szakán végzett, M.A. diplomáját 1966-ban, doktorátusát (Ph.D.) 1970-ben szerezte meg szociológiából a New York-i New School for Social Research egyetemen. 1960-ban egyik alapítója és huszonöt évig egyik tanítója volt a Magyar Öregdiák Szövetség New Brunswick-i Hétvégi Magyar Iskolájának. 1965ben egyik kezdeményezője, 1970 óta egyik vezető 38

szakembere az Anyanyelvi Konferenciának (A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága), tankönyveinek egyik lektora, Nyelvünk és Kultúránk folyóiratának egyik szerkesztője volt. 1965-től 1994-ig tanított a Rutgers Egyetemen, 1968-tól 2006-ig a Middlesex County College tanára volt, 1970-től 1982-ig tanszékvezetője. Tanított a Montclair, és Magyarországon rendszerváltoztatás óta vendégprofesszorként a Janus Pannonius, az Eötvös Loránd és a Debreceni Egyetemen is. Angol és magyar nyelvű tanulmányai, cikkei 1965 óta jelentek meg. 1977-től 1997-ig szerkesztette a Magyar Öregdiák Szövetség – Bessenyei György Kör Tanúk korukról című szóbeli történelem (oral history) előadás- és nyolc kötetes kiadvány-sorozatát a Rutgers Egyetemen. Dr. Nagy Károly a szociológiatudomány profeszszora, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja 1956 óta az Amerikai Egyesült Államokban élt. Az 1999-ben Magyar Köztársasági Érdemrenddel, 2004-ben Bethlen Gábor-díjjal kitüntetett egyetemi tanár egész életét és munkásságát a magyar nyelvnek, a magyar kultúrának szentelte. Ápolta és gondozta az amerikai magyarság körében a hazai hagyományokat. A XXI. Század Társaság által alapított Hazám-díj kitüntetésben részesült, melyet a Magyar Tudományos Akadémián 2009 novemberében adtak át. Megjelent művei: Tanítsunk magyarul (1977); Magyar szigetvilágban ma és holnap (1984); Szigetmagyarság és szolidaritás (1988); Küldetésben (1996); Emigránsok küldetésben (2000) és Amerikai magyar szigetvilágban (2009) című könyveiben a magyar nyelv és kultúra külföldi megtartásának, művelésének módozatait, a kettős kultúra küldetésszerű vállalásának jelentőségét elemezte. Életútját összefoglaló könyvét Járatlan utakon – korfordulók világában címmel 2003-ban adták ki. Szerkesztésében 1991-ben először jelent meg angolul Bibó István legfontosabb tanulmányainak, írásainak 591 oldalas kötete: István Bibó: Democracy, Revolution, Self-Determination. Társszerkesztője volt (Lee Congdon-nal és Király Bélával) annak a 956-oldalas angol nyelvű tanulmánykötetnek (1956, The Hungarian Revolution and War for Independence), amely az Atlantic Research és a Magyar Tudományos Akadémia közös kiadásában 2006-ban jelent meg. 1976-ban a párizsi Kassák Lajos-díjjal, 1981-ben a Bárczi Géza emlékéremmel, 1993-ban a Nagy Imre emlékplakettel, 1999-ben a Magyar Köztársasági Érdemrendjével, 2004-ben Bethlen Gábor-díjjal, 2009-ben Hazám-díjjal tüntették ki. Papp László

Nagypénteken este elhunyt a rendszerváltáskor hazatért amerikai magyar emigráció és a honi közélet kiemelkedő alakja, Csicsery-Rónay István író, politikus, könyvkiadó. Nagy ajándék volt az ő élete, munkássága a magyar nemzetnek. Aki ismerte, hallotta, műveit olvasta, az tudja, hogy Csicsery-Rónay István 43 évi emigrációs létében s 1990-es hazatelepülése óta is hű képviselője, szószólója maradt a magyar szabadság, függetlenség és demokrácia eszményének, amelynek ifjú korától elkötelezte magát. Családjától, felmenőitől – köztük Kazinczytól, Zichy Mihálytól és más jeles történelmi személyiségektől – örökölt hivatását, s nevelése során elsajátított műveltségét a Bécsi Konzuli Akadémián, a Pázmány Péter Tudományegyetemen, a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, majd Washingtonban a Katolikus Egyetem Könyvtári Karán gyarapította. Rendkívül széleskörű, alapos tudását a magyar függetlenség, a haladás és a demokrácia érdekében haláláig igyekezett írói, kiadói, politikusi munkásságában hasznosítani. Korán bekapcsolódott a közéletbe, és szinte mindig ellenzéki szerepben. Először a nácizmus idején vonult a „föld alá”. Az Első életem című önéletrajzi könyvéből tudjuk, hogyan élte túl harcosként a Don-kanyart, s miként lett 1943 és 1947 között a Teleki Pál Munkaközösség ügyvezető alelnöke. 1944-től a Magyar Függetlenségi Mozgalom politikai bizottságának tagja, illegális írások szerkesztője, kiadója. 1945–1947 között az FKGP külügyi osztályának (ötnyelvű) vezetőjeként kiemelkedő szerepet vállalt az ország demokratikus megalapozásában. 1947-ben összeesküvés vádjával őt is letartóztatták, elítélték. Időleges szabadon bocsátásakor külföldre szökött, majd – átmeneti ausztriai, svájci és franciaországi tartózkodás után – 1949-ben az USA-ba emigrált. Washingtonban telepedett le, ahol a Marylandi Egyetemen könyvtárosként alkalmazták. Csicsery-Rónay István 1949-től 1990-ig – a hazatérés reményét soha föl nem adva – magyar állampolgárként élt az USA-ban. Kenyérkereső munkája mellett a magyar emigráció közéletében közösséget vállalt egykori pártvezetőjével, Nagy Ferenccel és társaival. Éveken át a Szabad Európa Bizottságban dolgozott, szerkesztette és kiadta a Hírünk a világban folyóiratot, s annak nagyjelentőségű Bibliográfia című mellékletét. 1953-ban megalapította és haláláig működtette az Occidental Press Könyvkiadót. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc, majd brutális leverése új öntudatot, erőt adott a magyar emigrációnak; belvi-

A R C K É P E K

CsicseryRónay István 1917–2011

szályaik enyhültek, szolidárisabbá váltak a Kárpát-medence rab-magyarjai iránt. Nemzetmentő munkákat vállaltak, olyan feladatokat, amelyekből Csicsery-Rónay István is derekasan kivette részét. Nemzedéktársaimmal jónéhány, a Kádár-korszakban tiltott műhöz jutottunk általa; Teilhard de Chardintől a száműzöttek naptárán és a forradalom költőin át Márai Sándor Naplójáig. Ő fordíttatta le és adta ki magyarul Gaeton Picon Korunk szellemi körképe című híres és izgalmas összeállítását, a nyugati világot foglalkoztató társadalmi, bölcseleti kérdésekről. Neki köszönhetjük Illyés Gyula verseinek francia és angol kiadását, Gara László: Az ismeretlen Illyés című életrajzának megjelentetését, sőt azt is, hogy magától Illyés Gyulától hallhatjuk az Egy mondat a zsarnokságról c. örökérvényű versét. 1990-ben hazatelepülvén, a magyarság ügyének szolgálatát itthon folytatta: létrehozta és elnökölte a Zichy Mihály Alapítványt, a Teleki Pál Munkaközösség Alapítványt, az 1945-ös Alapítványt, a zenei életet serkentő Veress Sándor Társaságot. Az Ő kitartó hűségének, szívósságának köszönhető, hogy vezetésével – a hazug, nemtelen politikai támadások miatt Budavár helyett Balatonbogláron – végül fölállítottuk Teleki Pál államférfi Rieger Tibor alkotta 39

bronzszobrát. Az Occidental Press Kiadóban, ahol Csillagos órák, sorsfordító magyarok címmel 2000-től rendkívül hasznos újkortörténeti visszaemlékezés-sorozatát jelentette meg, s a szoborállítás történelmi kordokumentumát is kiadta Fehér Könyv a Teleki-szoborról címmmel. Az USA-ban és a csonka hazában végzett munkásságát, műveit nem lesz könnyű számba venni. Közírói, közéleti tevékenysége eleven volt, nem lankadt a múló idővel. Zichy Mihály utódaként közreműködött a Zala községben, tulajdonában lévő Zichy kastély közszolgálatú működtetésében; a magyar–grúz, magyar–lengyel, a magyar–orosz, a magyar–örmény, kulturális kapcsolatok megújításában, a Magyar–Horvát Baráti Társaság megalakításában is. A magyar–magyar kapcsolatoknak éltetője maradt a tengeren túl

Rácz Györgyi 40

és itthon. A Teleki Pál érdemérem kitüntetésünket vele alapítottuk 2006-ban. Munkássága elismeréseként itthon 1992-ben megkapta a Pulitzer Emlékdíjat (Életmű-kategória), 1994-ben Nagy Imre emlékplakettel, 2002-ben Bethlen Gábor-díjjal tüntettük ki (ahol én méltathattam), 2006-ban a Magyar Művészeti Akadémia Aranyérmese lett, tavaly pedig a Köztársasági Érdemérem kitüntetést adományozta neki Schmitt Pál államelnök. Eleven tudása, szívós helytállása, eszméihez hű, célratörő munkája, demokrata mentalitása és kitartása követendő példa lehet a jövendő nemzedékek számára. Emlékét megőrizzük! Nyugodjék békében! Bakos Isván a Bethlen Gábor Alapítvány kurátora

„A kultúra – kihelyezés és kihelyezettség. A folytonosan változó szellemi lét tárgyiasult, kézzel fogható, örökölhető megnyilvánulása. Én ezért jobban szeretek kultuszról beszélni, ami közelebb van az ember belső világához. Mélyebb és fenntartóbb. A kultusz már szakrális dimenzió. Úgy vélem azonban, hogy még ez sem a megfelelő válasz a kérdésre. Szerintem az egyetlen helyes válasz, a „titkok titka” az ember, s egy közösség szellemi tevékenységének legmélyén munkáló sajátos őserejű szellem, a géniusz. Ennek önálló, titkos élete és hatóereje van. Ez nem DNS-kérdés. Ez kizárólag szellemi kategória. Itt azonban, ahol élünk, ez a szó sajnos ma nem kimondható, nem használható. A szellem uralmát, és nem a hegemón, pusztán racionális közeget idézi, ezért nem szereti a hatalom – egyik hatalom sem. Magyar géniusz – ennél idejétmúltabb, elképesztőbb fogalmat nemigen lehet kimondani a mai Magyarországon. Kimondásáért a szellem embere gyakorlatilag a közélet perifériájára szorulhat. Magyarországon önazonosság-skizofrénia van. Márpedig minden szellemi és művészi teljesítmény mögött ott áll valami időn kívüli érzet, előkép, látomás, valami akarat, ami közvetlenül nem megfogható, a szó tárgyias értelmében nincs is. Ám „Csak ami nincs, annak van bokra, csak ami lesz, az a virág” – írja József Attila. Halhatatlan sorok ezek. Hogy mi lesz, s ha lesz, az milyen lesz, ennek cselekvésre sarkalló előérzete a géniusz birodalma.” (Szabados György) 1939-ben született Budapesten. 1955-ben alakította meg első együttesét, melyben swing alapú jazzt játszottak. A 60-as évek első éveiben – az amerikai hasonló törekvésekkel egyidőben (Coltrane, Coleman, Taylor, Shepp, Sun Ra), de róluk az acélfal mögött nem tudva – a szabad zenei (úgynevezett free jazz) stílust művelte a világon az elsők közt. Szabados művészete annyiban is egyedülálló, hogy rögtön az induláskor sajátos utat kezdett el: zenei anyanyelvben gyökerező művészetet teremtett. A magyar népzene parlando–rubato jellege a szabad, nyitott zeneiségnek biztos formát, dramaturgiai–gondolati elrendezést és tiszta tartalmat biztosított. A népzene, valamint a bartóki és kodályi életmű hatását a szabadosi zene és gondolkodás különféle területein tetten érhetjük. Szabados életműve az egyetemes zeneiség teljességét példázza a legújabb korban. Az időtlen értékek mentén egybefoglalta az arché többezer éves múltját, a jelen pillanatát és a jövő beláthatatlan

A R C K É P E K

Szabados György 1939–2011

útjait. Mindezt nem a korra jellemző „széttöredezettségben élő attitűddel”, hanem a kozmikus ölelés magatartásával élte. Ligeti György Európa egyik legjelentősebb zeneszerzőjeként említi. Külön csoda és számunkra életbevágó, hogy ez az egyetemes érték – csakúgy, mint Bartók és Kodály esetében – a magyar zeneiség gyökérzetéből növekedett Óriásfa. Páratlan és jövőt biztosító teljesítmény ez korunkban. Mindamellett, hogy lelkes rajongótábora volt, csak a zenei élet perifériájára engedték be a szabadosi muzsikát a magyarországi kultúréletben. Ami az életmű értékén nem, csak a korunkon ejtett csorbát. 1972-ben elnyeri a San Sebastian-i fesztivál különdíját. A spanyolországi siker után hosszú évekig nem kap nyugati kiutazást, nem engedik Nyugaton játszani. 1974-ben jelenik meg korszaknyitó első lemeze, az Esküvő. 1982-ben muzsikált először Anthony Braxtonnal. 1985-ben a Markó Iván vezette Győri Balett felkérésére Szarvassá vált fiak címmel nagyzenekari művet komponált, amelyet a társulat táncelőadásként Szegeden mutatott be. A bemutató után az aktuális hatalom letiltotta az előadást. 1985-ben Liszt Ferenc-díjat kap. A 80-as évek második felében a bős-nagymarosi 41

ARC KÉ P E K – Szabados György 1939–2011

vízlépcső ellen küzdő csopottal egyfelől közös alternatív Nobel-díjat kap, másfelől a szocialista titkosszolgálatok látókörébe kerül. Különféle kamaraegyüttesei mellett rendkívül fontos a régió első és legnagyszerűbb szabad zenével élő nagyzenekara, a nyolcvanas évek eleje óta működő Magyar Királyi Udvari Zenekar (MAKUZ). Alapítása óta a MAKUZ zenekar kültagjainak számított a két neves német muzsikus: Johannes Bauer harsonás és a néhai Peter Kowald nagybőgős is. 2000-ben a MAKUZ-zal bemutatja korszakos nagyzenekari művét, a Jelenést a Honfoglalás Millecentenáriumára, az Art Ensemble of Chicago szaxofonosa, Roscoe Mitchell vendégszereplésével. Eurosolar-díjat nyert a Balogh János professzorral közösen készített, Duna Tv-ben sugárzott ökológiai műsorsorozatuk. Ritkán megjelenő esszéit, verseit a győri Műhely és Jazz Stúdium, a Vigília és más magyar folyóiratok, lapok közölték. Tagja volt a Szent Korona Társaságnak. 2001-ben Szabó Gábor életműdíjat kapott. 2004-ben a Magyar Köztársaság elnöke a Lovagkereszt érdemrenddel tünteti ki. 2006-ban a Magyar Művészetért díjat, 2007-ben az Aracs Főnix díjat vehettte át. 2011ben Kossuth-díjas. Különösen nagy hatással volt a délvidéki művészekre, művészeti életre. Írásait, interjúit 1980tól az Új Symposion közölte. 1979-től rendszeresen fellépett Újvidéken, Szabadkán, Zentán, Magyarkanizsán. Tolnai Ottó, Domonkos István, Kovács Tickmayer István esszéiben, interjúiban szellemi társként bukkan föl, Tolnai verse ihlette például Világpor című szerzeményét. Erős hatással volt indulásakor Kovács Tickmayer István újvidéki származású zeneszerző zongoramuzsikájára, majd a mára külföldön is számon tartott zentai zeneszerzőre, muzsikusra, Mezei Szilárdra. A világhírű délvidéki származású koreográfus, táncos Nagy József egyik legfontosabb mesterének vallja. A Kormányzó halála című Franciaországban készült közös zenés színpadi művüket (librettó: Kodolányi Gyula) az európai kortárs opera egyik legkiválóbbjának ismerte el a külföldi kritika. A MAKUZ zenekar tagjai, Dresch Mihály, Benkő Róbert, Baló István, Grencsó István, Márkos Albert és mások a mai magyar kortárs zene kiválóságai. De nem csak a magyar zenei anyanyelven alkotó zenészekre, hanem például a délszláv és az orosz (Ganelin trió) improvizatív muzsikusokra is bátorítólag hatott a saját gyökerű, nagyívű művészet példájával. Az egyre szétesőbb nyugat-európai kortárs zene jobb képviselői egységes, ugyanakkor 42

nyitott formavilágát, harmonikus szellemiségét csodálták. Változó civilizációnk újjáéledő rögtönzésvilágában érezte meg azt a „kozmikus nagyszerűséget”, amelynek segítségével kibonthatta a magyar zenei géniuszt. A rögtönzés mára megkerülhetetlenné vált élő módszerét az utóbbi fél évszazad Európájában Szabados emelte arra a szintre, amelyen az általa szeretett nagy elődök: Bach, Beethoven, Liszt, Bartók művelték. Járatlan úton haladva művészete biztos szellemi alapot követelt. A kozmikus ember igényét élte, Egészben látó, szellemi alapvetésű és tapasztalati alapú szerves látásmódja gondolkodóként az általa legmagasabbrendűnek tartott Hamvas Bélával rokonítja. Szabados esszéi, interjúi is mindenkor nagy hatásúak voltak értelmiségi körökben. Magasrendűséget fölmutató művészete és a vele mindenkor azonos emberi magatartása, felszabadult, évszázadokat átívelő szellemisége egyedülállóvá tette kortársai közt. Nagyfokú rögtönzéssel, valódi, élő zeneiséggel születő muzsikájával szemben hol távolságtartó, hol elítélő volt a társadalmi közeg. Öntörvényű, stílushatárokon átívelő művészetével az amerikai mintákat utánzó és szellemtelen megalkuvásokba tört magyar jazzvilág éppúgy nem tudott mit kezdeni, mint a rendszerekbe merevült komponált zene akadémikus világa. De nemcsak a meglévő fiókrendszerekbe beilleszthetetlen muzsikája okozta elszigeteltségét. Miközben egyenes, nyílt, hagyományelvű szellemi magatartására az érdek-világ ellenségként tekintett, közönsége, szellemköre számára pont az ellenkezőjét: egy megújuló, szebb világ előrejelzését jelentette. Karizmatikus jelensége az alkotó és az ember manapság igen ritka, természetes egységét példázta. Megalkuvásmentes, tiszta művészete, karierre sosem kacsingató muzsikusi léte, népét és hazáját szolgáló személyes példamutatása a kor hiteles és nagy alkotójává emelték. Muzsikájának zsoltáros harangozása, himnikus életigenlése, ez az izzófényű, hites és életerős szellemi világ, ami hallgatóságát mindenkor katartikus magasságokba emelte, természetszerűleg nem kellett sem a szocializmus, sem a kapitalizmus sötét, materialista világának. A legmagasabb rendű magyari zene kitaszított volt a magyar kultúréletben, amit jól jelez például az is, hogy az utóbbi 15 évben mindössze kétszer játszott budapesti koncertteremben. A fővárosban klubok és színházak ritka vendégeként muzsikált. Életművének immár mi, a közösség vagyunk adósai.

Önálló lemezei: Esküvő – kvartett, Pepita Records, 1974. Adyton – szextett/trió, Krém, 1983. Szabraxtondos – duó Anthony Braxtonnal, Krém, 1985. A szarvassá vált fiak, MAKUZ, Hungaroton, 1989. A Szent Főnixmadár dürrögései – szóló, Adyton Records, 1991. Homoki zene, MAKUZ, Fonó Records, 1991. Elfelejtett énekek – trió, Fonó Records, 1992. Jelenés – MAKUZ & Roscoe Mitchell, Fonó Records, 1996. A szarvassá vált fiak / Az események titkos története – MAKUZ, 2 CD, Fonó Records, 1996. Időzene – Akadémiai Szólisták Kamarazenekara, Fonó Records, 1997. Time flies/Időfonál – szóló, London, 2000. A szépség szíve – Szabados György – Mákó Miklós duó, Fonó Records, 2004. Triotones – Anthony Braxton – Szabados György – Vladimir Tarasov trió, Leo Records, 2004. Baltás zsoltár – szeptett, archív, Győrfree, 2007. Készülődés a csatára – MAKUZ, archív, Győrfree, 2007. Boldogasszony földje – szóló, BMC 2009. Szabados György – Joelle Leandre duó, koncertfelvétel, BMC, 2011. Könyvei: A zene kettős természetű fénye (Váczi Tamással közösen), Magvető, JAK sorozat, 1990. Írások – tanulmányok, esszék, B.K.L. Kiadó, Szombathely, 2008.

Versek, B.K.L. Kiadó, Szombathely, 2011 (előkészületben). Beszélgetések, B.K.L. Kiadó, Szombathely, 2012 (előkészületben). Filmzenék: Örökmozi (rövidfilm), rendező: Tóth János, 1982. Nagyapáti Kukac Péter mennybemenetele (játékfilm), rendező: Bicskei Zoltán, 2000. Az ember, aki nappal aludt (játékfilm, közreműködő), rendező: Szabó László, 2003. Filmek az alkotóról: …hanem ez a hatalmas égbolt… (filmesszé 60 percben), rendezte: Szabados György és Bicskei Zoltán, 1994. Az események titkos története (résztvevők: Grencsó István, Szabados György, Kobzos Kiss Tamás, Vaskó Zsolt), rendező: Medgyesi Gabriella, 40 perc, 2006. „Fekszik egy ember” – koncertfilm a 70 éves Szabados György tiszteletére. Szárnyas Sárkány Fesztivál, Nyírbátor, 2009. Készítette: Fehérváry Lilla, Oláh László Olivér, Jantyik Csaba (bemutatás előtt). Fesztivál-archívumok: Mediawave Fesztivál (Győr); Fonó (Budapest); Jazz, improvizatív zene… (Magyarkanizsa).

Kancsár Péter 43

A R C K É P E K

Hubay Miklós 1918–2011

Hubay Miklós Kossuth-díjas drámaíró, műfordító, eszszéista, forgatókönyvíró, egyetemi tanár Nagyváradon született, 1918. április 3-án. Középiskoláit Debrecenben és Gyulán, bölcsésztanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte 1936–1940 között. 1942-től Genfben ösztöndíjas. Első darabja már a Magyar Nemzeti Színház programján szerepelt. Állásfoglaló tanulmánykötete Nemzeti színjátszás, drámai magyarság címmel 1941-ben jelent meg. Hősök nélkül című drámájának színpadi bemutatója 1942-ben volt a Nemzeti Színház Kamaraszínházában. Budapesten szerkesztőségi titkára lett két idegen nyelvű szemlének, amely genfi ösztöndíjhoz segítette, ahol aztán 1946-ban a Magyar Tájékoztató Könyvtár kinevezett igazgatója lett. Ekkor francia anyanyelvű íróbarátaival magyar költők (főleg József Attila) fordítását kezdeményezte A következő években Hubay segítségével sok magyar író, képzőművész és muzsikus kapott genfi ösztöndíjat. Hazatérése után, 1949–1957 között a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanított, és 1955–1957-ben a Nemzeti Színház dramaturgjaként dolgozott. Miután 1956. október 27-e és 1956. november 2-a között a Szabad Magyar Rádió Irodalmi adását vezette a Parlamentben, 1957-ben mindkét állásából egy 44

napon bocsátották el. Évekig főként filmgyári forgatókönyveket írt és fordított (pl. Marceau, Miller, Sartre, Moliere darabjait). Petrovics Emil felkérésére írta meg a C’est la guerre c. opera irodalmi alapszövegét. Az első magyar musicalt Egy szerelem három éjszakája címmel Vas Istvánnal és Ránki Györggyel alkotta meg Szinetár Miklós zenés színháza számára. Ezután születtek bravúros egyfelvonásos darabjai, köztük az 1968-ban Márkus Lászlóval bemutatott Néró játszik, amelyet sikerrel vittek színre Olaszország nagyvárosaiban, fesztiváljain és Franciaországban is. A hosszantartó hazai állástalanság után Hubay Miklós pályafutása 1974–1988 között Firenzéhez kötődik, ahol a magyar irodalmat rendkívül népszerűvé tette az egyetemen. Később jelentős funkciót vállalt idehaza is: 1981-től öt éven át a Magyar Írószövetség elnöke volt. Kezdeményezésére ünnepeljük a Magyar Dráma Napját. Emellett tovább alkot: A zsenik iskolája tartalma „27 rövid dráma”, mely egyedülállóan mutatja Hubay rendkívüli hajlamát a fordulatos egyfelvonásosok írására. Hubay a firenzei évek után ismét kapott közéleti szerepet Magyarországon: 1987 és 1996 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára, 1991-től 10 évig a Magyar PEN Club ügyvezetője, majd elnöke, ekkor többek közt nemzetközileg elismerteti az önálló magyar PEN Centrumot Romániában. 1997–1998-ban a Debreceni Csokonai Színházban szerepelt műsoron a Hová lett a Rózsa Lelke? című világtörténelmi tragédiája. 2010-ben itt volt utolsó bemutatója is, az Elnémulás. 2004-től megindult drámái összkiadása, az Elektra Kiadóház gondozásában. Művei: Nemzeti színjátszás, drámai magyarság (tanulmány, 1941); Hősök nélkül (dráma, 1942); Coq d’Esculape (1945); François Rabelais (tanulmány, 1953); Egy magyar nyár (dráma, 1954); István napja (dráma, 1955); C’est la guerre (dráma, 1958); Három csésze tea (egyfelvonásos, Koppányi Jánossal és Szepes Máriával, 1959); Tavaszi mise (elbeszélés, 1960); Népi komédiák (dráma, 1960); Hősökkel és hősök nélkül (drámák, 1964); A megváltó mutatvány (tanulmány, 1965); Játékok életre-halálra (drámák, 1968); Antipygmalion (dráma, 1968); Úton és itthon (tanulmány, 1970), Nerone é morto? La Sfinge (1970); Tüzet viszek (drámák, 1971); Aranykor (tanulmányok, 1972); Színház a Cethal hátán (színmű, 1974); Néronissime ou l’Empereur s’amuse (1975); A zsenik iskolája (drámák, 1977); A szív sebei (drámák, 1978); Napló nélkülem (tanulmányok, 1978); Búcsú a csodáktól (drámák, 1979); Világvégjátékok (drámák, 1980); A dráma sorsa (esszék, 1983); Fiatal nők kékben és pirosban (dráma, 1983); Végtelen napjaim I.-II. (naplók, 1996–1997);

Színházi szerzőként: Egy magyar nyár (1954); A beszélő köntös (1954, 1963), István napja (1955); Egyik Európa (1957); C’est la guerre (1958, 1962, 1968, 1975, 1983, 2001); Ők tudják, mi a szerelem (1959, 1970, 1993, 1995, 1999); Egy szerelem három éjszakája (1961, 1964–1966, 1970, 1974–1975, 1978, 1981, 1984–1985, 1991, 1993, 1998– 2001, 2004–2005, 2007–2008); Csend az ajtó mögött (1963); Késdobálók (1963–1964, 1982, 2006); Szüless újra, kedves (1965); Felismerés és búcsú (1965); Szfinx (1966); Római karnevál (1967, 1983, 1988); Nero játszik – a fenevad hét komédiája (1968); Antipygmalion (1968, 1982); Fiatal nők kékben és pirosban (1969); Akik ifjú szívekben élnek (1969), A szfinx, avagy búcsú a kellékektől (1970, 1979); Lélegzetvisszafojtva (1970); Tüzet viszek (Feltámadás nincs) (1970, 1972, 1980, 1985, 1988, 1995, 2000); Álomfejtés (1971); Színház a cethal hátán (1973); Isten füle (1973); Én vagyok Ravelszki (1979); A síró nő, avagy az efezuszi özvegy (1981); A túsz-szedők (1981, 1984); Itt valami ketyeg (1982); A zsenik iskolája (1982, 1999); Különös nyáréjszaka (1983); Freud, az álomfejtő álma (Különös nyáréjszaka) (1984, 2003); A cethal hátán (1995); Hová lett a Rózsa lelke? (Nizsinszki) (1997, 1999); Te Imre, itt valami ketyeg (1999); Elnémulás (2004, 2006, 2010); Egy faun éjszakája, avagy hová lett a rózsa lelke? (2006). Íróként: Együtt és egyedül (1966); Kszanaksz (2008); Oly korban éltem én e földön (2009). Fordítóként: Kornyejcsuk: Bodzaliget (1951, 1954); Musset: Vagy ki vagy be (1955); Pogogyin: A Kreml toronyórája (1955); Sartre: Főbelövendők klubja (1956); Csepurin: Tavaszi áradás (1956); Sheridan: A rágalom iskolája (1957, 1960); Marceau: A tojás (1957, 1980, 1994); Miller: A salemi boszorkányok (1961, 1965, 1970, 1974, 1976, 1979, 1981, 1990, 1998, 2001–2004); Merle: Korinthoszban többé nem hal meg senki (1963); Schéhadé: Ibolyák (1963); Giraudoux: Párizs bolondja (1966); Sartre: A legyek (1966, 1989); Kafka: A per (1966); Hecht-McArthur: Rendkívüli kiadás (1967); Rolland: A szerelem és a halál játéka (1975); Ketten egy személyben (1999).

Filmjei: Bakaruhában (1957); A harangok Rómába mentek (1958); Micsoda éjszaka! (1958); Kard és kocka (1959); Pár lépés a határ (1959); Csutak és a szürke ló (1961); Katonazene (1961); Pesti háztetők (1962); Angyalok földje (1962); Az utolsó vacsora (1962); Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? (1964); Egy szerelem három éjszakája (1967, 1986); Az utolsó kör (1968); Római karnevál (1974); A párkák (1975); Ki látott engem? (1977); Ők tudják, mi a szerelem (1985); Zenés Tv színház (1986); A Teremtéstől az Emberig (2009). Díjak, kitüntetések: József Attila-díj (1955, 1965, 1975); Madách-díj (1983); Déry Tibor-díj (1988); Kossuth-díj (1994); Cívis-díj (1996); Magyar Népköztársaság aranykoszorúval díszített Csillagrendje (1987); Via de Ripetta-díj (1997); Róma város díja (1997); Szép Ernő-jutalom (1997, 2007); Tekintet-díj (2000); A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2003); Arany János-díj (2004); Prima Primissima díj (2005); Olasz Szolidaritás Csillag-rendje (2005); Hazám-díj (2006). *** Búcsú Hubay Miklóstól* „Amikor világirodalmat mondanak, és ennek univerzalitásából (lopva vagy nyíltan) kirekesztik a magyar irodalmat: úgy érzem, mintha engem is kettébe hasítottak volna. De ha világirodalmat mondanak és (lopva vagy nyíltan) ezt szembeállítják a magyarral, e mégoly abszurd és hamis alternatívában választásra kényszeríttetve: feltétlenül a magyart választom” – írta Hubay Miklós, aki egyszerre volt patrióta és européer, mint nagy elődei és nem egy kortársa. Kisebbségi sorsban született, majd az egész magyarságot képviselhette Genfben, Firenzében és természetesen itthon is. A Magyar Írók Egyesületében Gulyás Pálról tartotta székfoglaló előadását, és a Lyukasóra című folyóirat legújabb számában egy négykezes kritika méltatja egyik – nem legutolsó – könyvét, amelyet egy Olaszországban élő magyar italianistával közösen alkotott. Hubay Miklós a hosszú huszadik század magyar irodalmának par excellence drámaírója, nemcsak azért, mert első darabját huszonnégy éves korában mutatta be a Nemzeti Színház, amelynek később – 57-es kiakolbólításáig – dramaturgja volt, nemcsak azért, mert negyven drámát írt, amelyek között szerepel az 

Elhangzott 2011. május 27-én a Farkasréti temetőben.

45

ARC KÉ P E K – Hubay Miklós 1918–2011

Törtaranykor (írások, 1997); Hová lett a Rózsa lelke? (drámák, 1997); „Talán a lényeg…” Olvasói és tanári napló a magyar líráról (napló, 1998); Kívül Magamon (drámák, 2004); Gím a fekete csalitban (drámák, 2005); Lélegzetvisszafojtva (drámák, 2006); Lábnyomok a porban (drámák, 2007); Két kuruc beszélget (Csillaghy Andrással, 2009); „Aztán mivégre az egész teremtés?”(Madách-tanulmány, 2010).

ARC KÉ P E K –

első magyar musical, hősei között pedig Szophoklész és Néró, Berlioz és Freud, Nizsinszkij és Soós Imre, hanem mert az ő színházában korunk és az európai kultúra legfontosabb kérdései öltenek testet, egészen az Elnémulásig, amelyben a kis nép nyelvének kihalásáig vezet bennünket a szorongás útján. A drámaíró több kötetnyi tanulmánnyal és eszszének tekinthető naplóval gazdagította irodalmunkat. Kevesen ismerték, sőt tudták annyira a magyar verset – nemcsak a lényegét, hanem szó

Ferencz J. Réka 46

szerint, fejből, vagy ahogy franciául mondják: par cœur, azaz szívből a mi száz, sőt több száz versünket és Az ember tragédiáját is. Miklós számos hazai és külföldi egyesület tagja, tisztségviselője és alapítója volt a Société Européenne de Culture-től a Nemzetközi Madách Társaságig, és a saját vonzáskörébe került fiatalabb és idősebb barátait egyben a magyar kultúra híveivé avatta. Hatása nehezen becsülhető túl, hiányát nem lesz könnyű pótolni. Tóth Éva

OLV ASV A

Mátyus Aliz

„ AZTÁ N MIVÉG R E A Z EG ÉSZ T EREMTÉS?”*

Ahogy a könyv hátsó borítóján Borbély András közli, évtizedek alatt összegyűjtött jegyzetek alapján készült a könyv Madách Imre Az ember tragédiájáról, s ezek a jegyzetek „páratlanul eredeti és megrázó interpretációt adnak magáról a madáchi műről és annak jelenkori aktualitásáról”. A „Ha én a mennyországot rendezném” fejezetben a világ kerekét a helyes útjára, a medrébe visszatolni kész szerző – mert gondolkodása morális, s így gondolatait és megoldásait is ez vezeti – a szín helyszínéül Madách „Oroszlángbarlangját” választaná Sztregován, s szövege Madách hangján szólna. Ezzel tenné érzékelhetővé Hubay Miklós, hogy a Tragédia születésekor Sztregova volt a világ közepe. Függetlenül attól, hogy akkor ez a tény tudott volt-e. (Attól is függetlenül, hogy ma – akkorról – tudott-e.) És szoros összefüggésben azzal, hogy adódott már elcsúszott álláspont efféle, legegyértelműbben Názáret megítélésében („a kis Názáretből közeledik a megváltás. Egy provinciális világmegváltás? Röhej!”). Az Oroszlánbarlangban Madách szájából igaz lenne a Menny minden kimondott szava. S Madách hozsannája után a sztregovai ablakon át látszana, amint az Úrnak köszönhetően elindulnak útjukra a csillagok. A szerző úgy néz rá a Tragédiára, hogy a Paradicsom, a teremtésmítoszok emberiség-egységének megvalósulása és a történeti színek „Új Paradicsomot” előállítani akarása közötti kapcsolatot lényegivé fogalmazza, elfogadva a mindenkori eredetmítoszok és a civilizációk ideológiái közti kapcsolatot. 

Az Új Könyvpiacban (XX. évf., 2010. szeptember) megjelent könyvbemutató rövidített változata.

És értelmezi a helyzeteket: a legszemérmetlenebbül nagyra törő figura a Tragédiában az a francia forradalmi tisztecske, aki amint látja Párizsban a Gréve piacán legurulni egy tábornok fejét, már nyújtja az ujját, kéri, követeli, hogy őt nevezzék ki a lenyaktilózott helyére. Danton hiába inti őt némi türelemre. Ambícióitól elragadva a fiú már tarsolyában érzi a marsallbotot. Egy Elő-Napóleon. Danton lefricskázza. A tisztecske egy elegáns retorikájú végszóval: „Tanulj felőlem jobban vélekedni, polgár!” – főbe lövi magát. A gesztus is elegáns. Hisz Dantont is lelőhette volna… Ez a kis epizód alapjaiban rendíti meg Dantont. A hadnagy (akinek nincs módjában bebizonyítani, hogy tarsolyában a marsallbot) az önpusztítás érvét veti latba. Mit tud bizonyítani ezzel? Hogy mégis nagy hadvezér lehetett volna? Azt nem. Akkor? Azt, hogy az istenített Danton mégsem Isten. Ezért lehet utána kivégezni Dantont. Isten voltában rendítette őt meg a hadnagy öngyilkossága. A jelenet – egyetlen mozdulat híjával – meg fog ismétlődni a Tragédiában. Ádám a sziklán. Szemben vele az Isten. Szegény Ádám, épp oly lelkes és vállalkozó kedvű volt világéletében, mint a forradalom hadnagya. Kisded seregét – az emberiséget – sorozatos vereség fogja érni. Ezt már tudja. Egyetlen érve marad neki is: megtörni az Isten közönyét… Kontesztálni fogja az istenséget. Leugrik a szikláról – mondja. Ha valaki igyekezne, hogy némi esendőségre szert tegyen, hátha ez nem fog ártani mostanság, Hubay Miklóst ajánlhatom. A véletleneket érteti meg, amennyire lehet. S nem is akármilyen dolgokban, hisz például abban, hogy megjelentünk a 47

Földön. Véletlenül. Mi, az Ember. Milyen másképp mozog egy ember, ha egyszer is szembe találja magát egy ilyen gondolattal: létünk kezdeteinek nagy volt az esetlegessége. S beszélnek nekünk róla Hubay, és itt általa Madách. S az esendőségével már kezdeni tudó ember belátó. Még azt is beláthatja,

Adelmann Gusztáv 48

amit Hubay Miklós Madách által aktuálisan láttatni akar: „a Teremtésből Világvégét csinálhat az egyik teremtmény: az ember.” Hubay Miklós: „Aztán mivégre az egész teremtés?” Napkút Kiadó, 176 p., 1990 Ft.

Mátyus Aliz – Wutka Tamás

O L V A SV A

„ NA GY TÜZET CSI NÁ LTU N K ,/ UG YE, JÓ ZSA TESTV ÉR ”* Mátyus Aliz: Kedves Tamás! Mit gondolna róla, ha ketten beszélgetnénk (no, szoktunk), de most írásban, és egy könyvről. Kedvet a Napkút Kiadó sorozata adott hozzá, amelyben ketten-ketten beszélgetnek, s annak is az a kötete, amelyben Csillaghy András és Hubay Miklós teszik ezt. Ez lenne tehát a tárgyunk. Ők Két kuruc beszélget cím alatt folytatják a beszélgetést. Akarhatnánk mi is – egy dialógus-recenzió erejéig – két kuruccá lenni? Jó az általuk megadott hang hozzá. Ady Két kuruc beszélget című verse nem csak a könyv címéül szolgál, szuggerál egy világhoz való viszonyt is. A szerzők mondandójukat e viszony szerint mondják. És még stimulálják is a hangjukat az újra és újra elmondott versszakokkal. A verset, újra és újra Hubay Miklós mondja, ahogy tette versekkel magyar tanítványainak is, Rómában. A könyvben rögzített dialógusban is ő idéz, ahogy még ma is teszi, előadásai közben. Tudja a verseket fejből, idézetek, versszakok és versek indulnak meg benne, indulnak el belőle, nem szűnik meg ez a hihetetlen képessége, legyen akárhány éves. Két kuruc beszélget, s közben jön a vers, ő mondja, kezdi a húszéves kamaszok hangján és iróniájával, folytatja a középkorúak rádöbbenésével és lezárja a bölcsesség hangján, helyzetfeltárással, és az akármilyen legyen is, milyen lehetne, ha versben szóba érdemes hozni, s miatta érdemes megszólalni, jó nem lehet, amiben, mégis, fel kell tenni, mert elhagyhatatlan, az életértelmező kérdést: „Nagy tüzet csináltunk,/ Ugye, Józsa testvér,/ Hogyha most szalonnád volna,/ Bizony hogy süthetnél.”// „Komám, eltévedtünk./ Nagy ez a sötétség,/ Fölgyujtottuk a világot/ S nem látunk egy lépést.”// „Ordasokkal élünk/ Nádban, gazban, sárban,/ Mi a célunk, mi a célunk/ E nagy bujdosásban?” Wutka Tamás: Nekem tetszik, hogy Csillaghy András – Hubay Miklós: Két kuruc(ként) beszélget (Napkút kiadó, Budapest, 2009). Az is, hogy kettő hozzászól. Szóba se lenne érdemes hozni, de mintha ma mégis: hogy kellő tisztelettel. És * Az írás megjelent a Lyukasóra 2011/1. számában (4647–48.pp.). Tóth Éva Hubay Miklós búcsúztatójában erre a „négykezes méltató kritikára” utal.

megpróbálva eloszlatni, ha szükség lenne rá, a kötetcím felkeltette esetleges sandaságot. Ha lenne ilyen. Bár, ez inkább azok számára okozhat gyanakvást, akik elfelejtették Ady versciklusát, vagy nem ismerik (lehet, hogy sokan vannak?) legnagyobb élő magyar drámaírónk (Hubay Miklós) nevét. Máskülönben azonnal nyilvánvaló, hogy a szó legjobb értelmében vett világpolgárok a könyv szerzői, s a nyomtatott változatnak köszönhetően az ő dialógusuk résztvevői lehetünk. Olyanokénak, akik indulásukat nem feledve, az életre indító otthon légköréből szüntelenül táplálkozva tágítják világképüket. Akik mindig készek és képesek viszonyítani, s mégoly emelkedett gondolataikkal sem válnak a hétköznapi élettől elrugaszkodottá. Nincs is az az olvasó, aki kezébe véve a könyvet, a beszélgetés aktív részesévé ne válna. Egy-egy politikai-társadalmi korszak negatív hozadéka olykor előnnyé lesz. Hubay Miklós és Csillaghy András életében meghatározó fordulatot jelentett, hogy el kellett hagyniuk Magyarországot. „Megtérül-e” valaha a befektetett energia, a sok nehézség; egzakt módon nem bizonyítható (és az élettől semmi számon nem kérhető). De ki hogyan tud élni az adott-kapott helyzettel, menynyire tud belőle a maga és mások javára profitálni, ez bizony lemérhető. Hogyan igyekeztek – és teszik ma is – szélesre tárni az ablakot arra az Európára, amelynek áramlata némiképp felfrissíthette-frissítheti az itthoni levegőt. És máskor a mi hatásunkat megmutatni, tehát: viszont. E két nagy formátumú humanista a dialógus kínálta lehetőségben bízva folytat polémiát, hiszen ez valóban és kizárólag (magasrendű) emberi műfaj. Ami komolyan segíthet abban, hogy közös akarattal csökkenthetőek legyenek a nézetek különbözőségéből adódó feszültségek, az azonos látásmód, gondolkodás elvárása nélkül. Beszélgetőtársaink az európai kultúra legjobb hagyományait magukénak tudva vizsgálják – egymással sem feltétlenül egyetértve – politika, hit, erotika, pszichológia, nemzeti sajátosságaink és világ(megváltás) szerteágazó, mégis szorosan összetartozó terü49

OLVASVA – Mátyus Aliz – Wutka Tamás: „Nagy tüzet csináltunk, ugye, Józsa testvér?”

leteit. Vitájuk nem teóriák gyűjteménye, hanem gyakorlati tevékenységük tapasztalatainak öszszegzése. Mindig az átfogó és mindenen átívelő kultúra elsőbbségét tartották szem előtt, mint ami a politikai megosztottság ellen is a legeredményesebb eszköz lehet. Egyéni létük tükrében vetik össze a sok évtizeddel ezelőtti állapotokat a jelenlegivel; hogyan segíthettek akkor, és mit tehetnek ma. Mert továbbra is rendületlenül hisznek a kultúra közösségformáló erejében. Mátyus Aliz: Hubay Miklós, a könyvet bemutató és a mestert 92. születésnapján köszöntő, Olasz Intézeti rendezvényen, 2010. április 13-án, a palota nagyterméből a kellemes előterébe kisétálva, alkalmat kínált arra, hogy bejelentsük neki, foglalkozunk a könyv bemutatásával, ketten, csatlakozó kurucokként. Nem ő lenne Hubay Miklós, ha nem biztatással válaszolt volna rá. Kedves mosollyal. És hozzászólva: a versből kiindulva! S ez nekem csak azt mondhatta, amire épp készültem. Ami szerint épp megszólalni akartam. Mert, hogy mondandóm volt és maradt, hangot adni felismerésemnek, hogy az Ady versből idézett sorok és a könyv-dialógus, milyen szerves kapcsolatban vannak egymással. A könyv dialógusai rendelkeznek a vers sajátságaival. Hogy pontosítsam, kölcsön veszem fiam három éves korában mondott – bár emberre használt – kifejezését: „költői esze” van a könyvnek. A „Nagy tüzet csináltunk,/ Ugye, Józsa testvér”, megfeleltethető a két szerző közös múltjában elvégzett eredményes munkájának – amiről beszámolnak. Éltek a vers, a kitűnő magyar vers erejével, emberi kapcsolatokat formáló hatásával, világokat összekötni tudó képességével. Közös múltjuk ideje szerint oly korban éltek, amikor erre lehetőséget kaphattak és teremthettek. Amelyik ezt megengedte. Az első két sor után a vers második két sora hang és fókuszváltás, a nagy bejelentés után (nagy tüzet csináltunk), a szalonnára gondolás – melynek hangját az előző sor ugye szava vezeti be – eleve ironikus, a bizony hogy süthetnél pedig egyenesen gúnyos. S különösen attól, hogy a nagy bejelentés többes szám első személyben áll, a következő két sor pedig csak a másik személyre vonatkoztatott – miközben nyilvánvalóan mindkét személyre áll. A nagy tüzet csináltunk, csak szalonnánk nincsen – ironikus hangon közölt helyzetjelentés. A Nagy tüzet csináltunk,/ Ugye, Józsa testvér,/ Hogyha most szalonnád volna,/ Bizony hogy süthetnél.” – bizonyos értelemben a nagy tűzcsinálás hiábavalóságára utal. Hogy a nagy tűz ég, köszönhető a tűz-csinálóknak. S hogy ég, bizonyos dolgokhoz 50

elég. Lehet melegedni körülötte, és világosságot teremt – s ezek nem kis dolgok! Annyira nem, hogy még jó érzése is támadhat annak, aki a tüzet csinálta, aki miatt ég. De amire még való lenne, hogy egy kis szalonnát süssenek rajta, ami tehát, nem a meleget és világosságot teremteni képes költőkön múlna, az bizony hiányzik. A könyv erre utaló mondatai Hubay Miklóstól származnak és a második világháborút követő helyzetről szólnak – a költőkről és a költők kompetenciáján kívüli világról. S e szerint: miközben a költők érzékelték a világhelyzetet és tettek a dialógusért, a nagyhatalmak nem tűntek olybá, mint akik a történteket megértették. „Európa gondolatával, Európával mint eszmével és mint eszménnyel a harmincas években találkoztam, … mert akkor cseperedtem föl gondolkozó kamaszként … (és) … mert akkor egymás után felfénylettek nagyszerű szellemek, akik ezt megfogalmazták. Máig feledhetetlen Thomas Mann írásának a címe is: Achtung Europa! A többi név is él ma is, és ragyog: Romain Rolland, Stefan Zweig, Ortega y Gasset, Freud… És Magyarországon Babits. Bartók. Akinek az egész hatalmas zenei alkotásában két nagy erő működött közre, az egyik egy feltámasztott, archaikus népiség, másrészt a modernizmus. Párosulva egy igen kényes erkölcsi értékrenddel. Tőlük tanultuk, hogy mi Európa. Nincs az európai szellemnek szebb summázata Babitsnak az európai irodalomról írott könyvénél. És Kosztolányi egyetlen versben úgy ragadta meg a soknemzetiségű Európa iránti szerelmét, hogy abban a versben élményszerűen jelen van az egységes Európa. Megejti őt a szlávok bánata, odavan az olaszok vidámságáért, Londonban a lordok hajának ezüstjéért, sorolja a franciákat, a német anyókát… „Mind édes-enyémek e népek e földön,/ kitágul a szívem, beleférnek együtt.” „… a második világháború után, ez engem Genfben ért, és olyan természetes volt, hogy Genfben, egy semleges ország leghagyományosabban semleges városában … Rencontres Internationales címmel összehívták az európai gondolat képviselői közül azokat, akik túlélték a világháborút… …a legelső Rencontres Internationales-nak a témája, emlékszem, épp az volt: Mi az, hogy Európa. És a francia Merleau Ponty, a német Jaspers és Magyarországról Lukács György vitatták meg… …Ugyanakkor tudtuk, hogy közben a nagypolitika nem a szeretet jegyében nyiszálja kettőbe Európát… Nem tudom, hogy volt-e bűntudata Churchillnek, vagy nem volt, Jaltáért, de akkor nem olyan emelkedetten tudtak dönteni Európa sorsáról, akik döntöt-

tek, mint ami ahhoz a nagy, végzetes történelmi pillanathoz illő lett volna… Hanem a régi presztízspolitika és haszonelv alapján…” A „Fölgyujtottuk a világot/ S nem látunk egy lépést.” – ennek a meglátásnak keserű kifejeződése. Wutka Tamás: Európai kultúra a civilizált világért? Paradoxonnak tűnhet éppen e széles kultúrájú személyiségek kapcsán arra gondolni, mintha ők egyetlen, kizárólagos kultúra képviselői volnának. Hiszen manapság a gépiesen hangoztatott multikulturális labirintusokban vált kötelezővé keresgélni (és megtalálni) a válaszokat (sőt, a megváltást). Ami jobbára azért kering önmaga körül, mert, noha kimondani szentségtörés, igenis vannak egymással össze nem egyeztethető, egymással be nem helyettesíthető, össze nem mosható dolgok, s ezeket semmiféle mesterségesen kijelölt útvonal, semmiféle erőltetett összeboronálás tartósan nem egyesítheti. Szuverén létezésüket – a maguk helyén – kell elfogadni és elfogadtatni. S ebben a tekintetben a befogadó, toleráns, valódi értelmében vett európai kultúra értékei még mai, rohamosan hanyatló állapotukban is egyértelműek. Annak ellenére, hogy ijesztő jelei vannak a szellemi értékek átalakulásának, devalválódásának, a hagyományos értelemben vett kultúrált emberi lét szükségtelenné, jelentéktelenné válásának. Ezek mellett akkor sem mehetnek el szó nélkül a felelősségérzettel bíró értelmiségiek, ha gyakran sokkal többet nem tehetnek, mint hogy hangot adnak e miatt érzett aggodalmuknak. Hubay Miklós emberként és drámaíróként egyaránt fájlalhatja, hogy mai társadalmunkból kiveszőben van a tragikus hős. A katartikus, a megtisztuló. Hovatovább csak komikus és/vagy szánalmas embereket láthatunk magunk körül. És ez korántsem az „egyszerű” emberekre vonatkozik. Mit fog érni Európa az európai szellem nélkül; a kereszténység vállalása nélkül, a magasba röpítő költészet nélkül, anélkül a nemesítő hatású légkör nélkül, ami lényegét adta. Vajon a jövő nélkülözhetőnek érzi a kultúrának azt a lelki feltöltődést nyújtó szerepét, amit Hubay így fogalmaz meg: „… a kultúra ott kezdődik, ha az emberek szívét megejti a vers vagy a zene, vagy pedig a kép. Nem az a fontos, hogy én nézzem Monet képein, hogy milyenek a tavirózsák, hanem az a fontos, hogy ha kapok egy olyan kérdést a televízióban, hogy melyik festő vágta le a fülét, akkor azt ki tudjam pipázni, hogy Van Gogh volt. És nem pedig Leonardo da Vinci vagy Munkácsy Mihály. Az információs kultúrcivilizáció ezt a dolgokról való tudást tartja fontosnak, és nem azt, hogy a kultúrában levő üzenetek belevágjanak a gyomromba

vagy körülfonják a szívemet valami olyan élménynyel, amit eladdig soha életemben nem éreztem. A kultúra pedig ezekből a mozzanatokból épül.” Mátyus Aliz: Hubay Miklósnak 1941-ben látott napvilágot első könyve. Nagyralátó volt már a címe is: Nemzeti színjátszás, drámai magyarság. Formájára nézve: dialógus volt. Utána „cseppentett dialógusokat”, tragédiákat írt. S hazatért ebbe a műfajba e könyvvel. Umberto Campagnolo emlékének – aki a dialógus művészetének platóni szinten volt mestere – hódolva. Hubay Miklóst hallgatni mindig élvezet. Tudja, aki szerepléseit, történeteit, életmeséit ismeri. Ha valaki egyszer is hallotta, már is tudja, milyen egy, a magyar költészetet más nyelveken, külhoni országokban prófétáló ember, aki másrészt drámaíró. Akinek Hubay Miklóshoz személyesen nem volt szerencséje, megérezhet mindebből legalább egy keveset, a könyv lapjait forgatva. És még itt azt is hozzáteszem, hogy Hubay Miklós, ha örömünkre valóan, elképzelhetetlenül sokat is él, s mesélő kedve mit sem apad, mert, Szerb Antal szavaival élve kegyelemszerűen kiválasztott, aminek kézzel fogható jele a diadalmas öregkor, mindent akkor se tudna nekünk elmesélni, abból, ami a tarisznyájában van, aminek mi jó hasznát vehetnénk, okulásunkra lehetne. Ezért aztán felettébb dicsérendő a Napkút kiadó, s vezetőjének, Szondi Györgynek a vállalkozása, mert mutat valamit Hubay Miklós, egy dialógus által. Amennyit egy könyvben lehet. Kinek sokat, kinek keveset. De akár a kicsi miatt is bízvást mondhatom, legyen minél több ember kezében a könyv. Emlékezetében pedig minél tovább a kötet első borítóján megjelenő két kuruc. Árnyképeket látunk róluk a borítón, ahogy azt előszeretettel készítettek Goethéről is, aki eszünkbe juthat Hubay Miklósról, bizonyos hasonlóságok révén. És jó a dialógust folytatókról – Hubay Miklósról és Csillaghy Andrásról – tudni, hogy a könyv anyagának elkésztéséhez több évtizedes barátsággal a hátuk mögött kezdtek. Természetesen, az övék sem egy kényszerű páros, ahogy Wutka Tamással, a miénk sem. Wutka Tamás: Van valami döbbenetesen örömteli abban, ha saját gondolatainkkal, csaknem azonos megfogalmazásával találkozunk. Hubay Miklóssal ezt már volt szerencsém személyes beszélgetés közben átélni, ami nem mindennapi élményt és feltöltődést jelentett. S valami hasonlót éreztem e képzeletbeli társalgásban való részvételkor, ami ráadásul csaknem az élőbeszéd illúzióját nyújtotta, mivel szerkesztés nyoma alig érzékelhető az írott változatban. Életutak, meditálás, összegzés, 51

figyelmeztetés, látásmódok, kérdések, vágyak, remények, jövőre tekintés. Mindezek esszenciáját találhatjuk a kötetben, az egyéniségekre jellemző sajátosságokkal, határozottan és mértéktartóan, de elvárásokra, a fogadtatásra előzetesen nem figyelve. „Addig pedig, testvér, amíg álljuk, álljuk,/ Kuruc életünket megállván csináljuk,/ Lehet, hogy az Isten nem engedi vesztünk,/ De már ne rohanjunk

Spacér Beáta 52

és ne lelkendezzünk.” – zárják fontos mondandóikat Ady soraival. Igen, valóban kurucok ők, a kemény, kitartó és túlélő, vereségekből is megerősödve kikerülő fajtából. Talán utolsó mohikánok, akiket sokan már nem is értenek. De hatásuk, ha ők nem lesznek már, akkor is, megkerülhetetlen lesz. Megérdemlik hát, hogy amíg élnek (miért ne?!), megbecsüljük őket.

Tóth Zsuzsanna

O L V A SV A

J Ó SZÍVVEL A JÁ NLO M Időnként fontos volna minden művelődésszervező (programszervező) kolléga figyelmét olyan dolgokra is ráirányítani, amelyek bizony – a mindennapos rohanásban – kívül esnek a szokásos látószögeken. Minden városi művelődési intézményben, de talán nagyobb községekben is rendszeresen szerveznek gyerekszínházi előadásokat, bérletben vagy csupán alkalomszerűen. Anélkül, hogy megsértenénk a színházi csoportok azon részét, amelyek éppen ilyen előadásokból élnek, meg kell említenünk, hogy ezek általában gyengébb, rutinból készült előadások, amelyek tartalmilag és a megvalósítás színvonalát tekintve is sokszor fáradtabb hangvételt mutatnak (tisztelet a kivételnek). Ezzel az a baj, hogy a gyerekközönség, amely nagyon fogékony közeg (és ha belegondolunk, a XXI. században születettek alkotják), első színházi élményei között olyan előadásokkal találkozik, amelyek régi, elavult színházi metodikával készültek. Egy két évvel ezelőtti felmérés-szeletből nyilvánvaló, hogy a művelődési házak kínálatában szereplő színházi előadások meglehetősen szűk spektrumúak. Azt is mondhatnánk, hogy legtöbben a piacot uraló néhány „vándor”-társulat ajánlatából válogatják a meghívandó előadásokat. Természetesen ismertek a problémák; nagy a színházterem, bevételt kell termelni, 200–300 gyereknek (ne adj’isten még többnek!) egyszerre kell játszani, s erre nem minden színház képes. Valljuk be, nem véletlenül. És mennyivel egyszerűbb mindenkit becsődíteni egy nagy terembe… Pedig a gyerekek számára még a sokkal kisebb helyiségek intimebb tere a megfelelő, a számukra ajánlott előadásoknak különleges gondossággal kell készülniük. Csakhogy nem könnyű ezeket a „más” előadásokat megtalálni. A művelődésszervezőknek megvannak a „paneljeik”, örökölt vagy másnak már bevált társulatok, akik amúgy is folytonosan rendkívüli ajánlatokkal ostromolják az óvodákat, iskolákat, művelődési intézményeket, önkormányzatokat, és ki tudja még, kit. A legtöbb igényes produkció ráadásul technikailag is igényes, több beépítési idő kell hozzá, s nem lehet zsinórban játszani belőle, napi négyet – ami pedig kifizetődőbb.

És többnyire nem lehet a szülőknek, a kisgyerekeknek és a tinédzsereknek egyaránt jó előadásokat fellelni és megfizetni. Arról nem is beszélve, hogy milyen alapon várhatja el bárki egy közművelődési szakembertől, hogy pedagógiai és színház-esztétikai szempontok szerint mérlegeljen? A közönségszervezési kérdésekről még nem is szóltunk. Mert az sem egyszerű. Ezeket a problémákat a művelődésszervezői/ andragógiai képzés alig érinti – gyanítom, színház-esztétikai ismereteket véletlenül sem kapnak. (Az MMIKL Művészeti Programok Főosztályán elkészült egy ilyen feladatokat segítő képzés, akkreditáltattuk, de eddig még nem sikerült elindítani. Pedig a problémahalmaz jelzi, hogy szükség volna rá.) Hogyan segíthetnénk addig is eligazodni a kollégáknak, vagy csak biztos támpontokat adni a számukra, amíg kicsit letisztul a piac? Először is higygyék el a kedves kollegák, hogy a gyerekelőadások kérdése különösen nagy és nehéz feladat, és érdemes mérlegelni, valamint megpróbálni ellenállni a kényszernek: sok néző, olcsó előadás, bevétel. Még akkor is a jobbra kell törekedni a jövő színházi közönsége érdekében, ha ez nem egyszerű. Bizonyára sokan hallottak a budapesti Marczibányi téri Művelődési Központban megrendezett 6. Gyermekszínházi Szemléről. (A rendezvény a Marczi „édes gyereke”, a „gyerekszínházak háza” nagy projekt része.) A nagy sikerrel megrendezett programban szereplő előadásokon túl, a Szemletanács ajánlása alapján még közel harminc előadás bekerült abba az ajánlófüzetbe, amelyet a közművelődési szakemberek, gyermekszínházi előadásokat meghívók figyelmébe ajánlanak a szervezők. A több mint 50 értékes produkció, amelyet meghívásra, megnézésre javasolnak, az utaztatható, ugyanakkor magas színvonalú gyermekeknek szóló előadásokat prezentálja. Nem ez az első alkalom, hogy megjelent ilyen összefoglalás, de ha lehet, ez még szebb, tartalmasabb és izgalmasabb, mint elődei. A vonzó kiállítású ajánlófüzet a Marczibányi téri Művelődési Központnak köszönhető (no meg a támogatóknak is, természetesen), s a Tintakő szakmai 53

OLVASVA – Tóth Zsuzsanna: Könyvajánló. A 6. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle meghívásra, megtekintésre ajánlott előadásai

könyvesboltban hozzáférhető. Aki teheti, szerezze be (ingyenes.) A füzet nagyon praktikus információkat tartalmaz az előadásokról, kezdve az alkotók elérhetőségeitől, a kis nézők ajánlott életkorától, az előadás technikai igényein, feltételeinek ismertetésén, időtartamán át a rövid tartalmi leírásig. Az előadások egy-két kőszínházi vagy bábszínházi társulat, illetve többnyire kis létszámú, fiatal színházi csapatok alkotásai, amelyek sok kísérletet, izgalmas és újszerű színházi nyelvet alkalmaznak. Találunk közöttük határon túli társulatokat is. Az érdeklődők figyelmébe ajánlom, hogy a Gyermekszínházi Szemle előadásairól s az eseményről megtekinthetnek különféle plusz információkat a www.marczi.hu illetve a www. gyerekszinhaz.hu oldalakon, utóbbin bőséges

Csermák-Tóth Tímea 54

képanyaggal. Nem mulaszthatom el, hogy külön gratuláljak utóbbi oldal főszerkesztőjének, Takács Verának, aki a Szemle alkalmából Fehér Holló színikritikusi díjat kapott, mint az előző évben a legtöbb gyerekszínházi előadást látó, értékelő kritikus. Az általa szerkesztett oldal rendkívül izgalmas, többek között friss információkat, kritikákat is találhatunk rajta – jómagam mindig élvezettel olvasom például Gabnai Katalin írásait, szintén gyerekszínházi előadásokról. Tájékozódásnak és olvasmánynak egyaránt hasznos. A könyvet is, a honlapokat is ajánlom az érdeklődők figyelmébe. (Nézz egy nagyot! A 6. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle meghívásra, megtekintésre ajánlott előadásai. Marczibányi téri Művelődési Központ, Bp., 2011.)

Tibori Timea

Több szempontból kiemelkedik a dokumentumgyűjtemények sorából Kemény István 90-es évekbeli szegedi egyetemi előadásainak összegyűjtött anyaga. Az egyik érdekessége az a válogatás, amelyből kirajzolódik Kemény István felfogása mestereihez, akik a hazai és a nemzetközi társadalomtudományok meghatározó egyéniségei, a másik fontos mozzanat, amely ennek a kötetnek a megjelenését is motiválta: az a kutatói/oktatói szándék, amellyel Gábor Kálmán szorgalmazta Kemény István megjelenését a szegedi egyetemi képzésben. Az előadásokból végül Kende László értő szerkesztésében olyan válogatás készült a Belvedere Meridionale kiadásában, amely fontos állomása a hazai kritikai szociológiának. Csak látszólag különül el a hét fejezet, tartalmában egységes összeállítás ez. A társadalmi változások elméleti kiindulásául Kemény István négy, különböző iskolához tartozó történész, szociológus máig ható gondolataiból idéz, amely egyben elvezet a jelenkori dilemmákhoz, módszertani problémákhoz. Kemény István – aki Hajnal István tanítványa volt – szegedi előadásait mesterének méltatásával kezdte, de nem a rajongó, hanem a megbizonyosodott, a hitelesítő kutató/gondolkodó hangján. Kemény abban látja Hajnal István munkásságának máig ható tanulságait, hogy „a történelemben megfigyelhető intézményeket, technikákat és eljárásokat nem ’találmányoknak’, tudatos erőfeszítések termékeinek, előre átgondolt koncepciók megtervezett végrehajtásának tekintette, hanem egyéni cselekvések nem akart, nem szándékolt következményeinek, spontán folyamatok eredményeinek.” (ld. 10. old.) Nagyon beszédes az a kiemelés, amit Kemény Hajnal munkásságából elénk tár: rámutat a tradíció fontosságára, arra a felismerésre, hogy a múlt sosem tűnik el nyomtalanul, és a szokásszerűség, azaz a tradíció az, amely változik. Ez a gondolat jelenik majd meg újra a válogatás hetedik fejezetében, a közelmúlt eseményeiről szólva.

O L V A SV A

KEMÉNY ISTVÁ N A G O ND O LKO D Á SR A TA NÍ TÁ S MESTERE A következő hazai szellemóriás Bibó István, akiről – visszautalva Hajnal munkásságára, a folytonosságra – döntően Az európai társadalomfejlődés értelme című műve alapján beszél. Kiemeli, hogy már Hobbes óta foglalkoztatja a tudósokat annak megértése, milyen a kapcsolat a hatalom, az emberi félelem és a legitimitás között. Nem véletlen, hogy Kemény István számára is döntő, miként oszlatható el a félelem, ha a hatalom parlamenti demokrácián alapszik. Ennek kapcsán kritizálja mind Bibó, mind Szűcs Jenő felfogását az eltorzult magyar alkatról, a zsákutcás történelem-fejlődésről, mivel tapasztalatai szerint „… Majdnem mindegyik történelem olyan zsákutcákból áll, amelyekből vagy kiszabadulnak a népek, vagy nem.” (ld. 21. old.) Módszertani ősforrásként Kemény István megidézi Max Webert, de ez a megközelítés is sajátos. A hazai szociológia újraindulásakor keletkezett Weber-kötetből (Gazdaság és társadalom, 1967) idézi az objektivitás, a megértés fontosságát, majd így összegzi a társadalmi folyamatok megismerésének lényegét: „…nem objektív tények a szociológia tárgyai, hanem objektív tények szubjektív értelmezései” (ld. 26. old.) Ezután válik egyértelművé Kemény saját módszere, amelyet a szegénység és a cigányság kutatásában alkalmazott: „Amikor azt mondom, hogy az egyének véleményét vizsgáljuk, akkor különbséget kell tenni az egyének saját magukra és saját cselekvésükre vonatkozó, (akár megélhetési törekvésekről van szó, akár politikai törekvésekről…) és az általánosabb dolgokról alkotott vélemények között. Ez utóbbiakkal a szociológusnak nagyon kell vigyázni (…) ha valaki a társadalomtudományok módszerével akar foglalkozni, jobban teszi, ha közgazdaságtant olvas, mint szociológiát…” (ld. 27. old.) Tanácsa nemcsak hallgatóságának, hanem valamennyi szociológusnak szólt. Kutatás- és oktatáselméleti, módszertani szempontból megkerülhetetlen volt, hogy kritikai észrevételeit elmondja Kemény István kortársá55

ról, Bourdieu-ről. A szegedi kurzussal egy időben jelentek meg a hazai folyóiratokban, illetve a könyvkiadóknál az újabb és újabb fordítások, melyek eredményeképpen a mező- és habituselmélet nálunk is divatos magyarázó elvvé vált. Kemény azonban a legfrissebb írásokra hivatkozik, nem csupán értelmezi a négy tőkeféleséget, hanem rámutat arra, hogy a kulturális tőkét előbb-utóbb információs tőkének kell majd nevezni, és a korábbi társadalmi tőkeféleséget hálózati vagy kapcsolati tőkének. Tudjuk, Bourdieu-nél a tőke a hatalom szinonimája, ezért Kemény azt is bebizonyítja, hogy épp ezért nem szerepel a tőkeféleségek sorában a politikai hatalom, ami nem véletlen, mivel ez nem illene össze a francia teoretikus piramis-szemléletével, melyben az egyes tőkeféleségek a részpiramisokat alkotják. Rámutat arra, hogy csak a francia társadalomban érvényes az a kijelentés, hogy az értelmiségiek a gazdasági tőkéhez képest alárendeltek, mert Közép-Európában – történelmi hagyományokból adódóan – az egyes tőkeféleségek, különösen a kulturális tőke rendkívül autonóm. Kemény hosszas párizsi emigrációjának tapasztalataiból táplálkozik a kötet további öt fejezete. A hazai társadalmi mobilitásról, a centrum és a periféria kérdéseiről értekezik a „Magyarság és Európa” fejezetben, megidézve Berend T. Ivánt, Hajnalt, Bibót. A helyzet elemzésének kulcsa a nemzetiségi kérdés, amelyről Bibó azonos című tanulmánya kapcsán beszél Kemény. Elveti azokat a stigmákat, előítéleteket, amelyek a közép- és kelet-európai fejletlen demokráciákat, szerényebb (vagy szegényebb) gazdaságokat sújtják évszázadok óta. Azonosul Bibóval, amikor azt a csapdahelyzetet elemzi, hogy a demokrácia régiónkban azért nem tud igazán kifejlődni, mert megoldatlan a nemzetiségi kérdés, ugyanakkor a nemzetiségi kérdés rendezéséhez előbb demokráciára volna szükség. Ezután értelemszerűen azokkal a fontos elemekkel foglalkozik, amelyek ezt a nyilvánvaló csapdahelyzetet állandósították: a közösségért érzett egzisztenciális félelmet, a nemzet öntudatra ébredésének korlátait, a nacionalizmust. Hiába tudjuk, hogy „demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, hogy nem félni” (Bibó: Az európai társadalomfejlődés értelme, 220.), de Magyarországon és az egész régióban tartós érzés a félelem, s a vele párosuló gyávaság. Táptalaja a politikai hisztéria, amely messze túlmutat Bibó korán. Máig érezzük negatív hatását. A magyar társadalom két világháború közötti kórképének felrajzolásakor a tudós pontos történe56

lem- és társadalomismeretére alapozva felsorolja a traumákat. Trianont, a kettős társadalomszerkezetet, a gazdagság–szegénység problémáját, a mezőgazdaság átalakulását, a labilis szocialista ipar szerkezetét, a települések átrendeződését, elnéptelenedését vagy túlnépesedését. Ritka értéke a kritikai szociológiának az a két előadás, amelyben Kemény bírálja Szelényi elit-felfogását, a magyar polgárosodás esélyeiről vallott nézeteit, a városiasodás (lakótelepek társadalma) negatív következményeit stb. Leginkább a „harmadik utas” koncepció veszélyeire hívja föl a figyelmet Kemény, miközben alapos szövegkritikai megjegyzésekkel ismerteti Szelényi előbb említett írásait. Érveinek hátterében olyan hazai és nemzetközi közgazdasági elemzések állnak, amelyek máig érvényeset mondtak a szocialista gazdaságok átalakulásáról, a megkésett polgárosodásról, és saját élményeivel hitelesíti az értelmiség helyzetének bemutatását a Kádár-korszakban. Elveti az értelmiségi vátesz szerepet, a reális egyensúly-teremtés esélyét a különböző társadalmi csoportok között a gazdasági fejlődésben látja. Rámutat a szubjektivizmus veszélyére, amelyet a szociológus, de a közgazdász sem tud elkerülni, ha meta-elméletekkel foglalkozik, különösen, ha ezt a kevésbé fejlett országok esetében teszi. Szelényi prognózisát a vegyes gazdaságról ezért tartja kérdésesnek Kemény. Figyelmeztet a multinacionális cégek terjeszkedésére, a magyar gazdaság gyengeségeire, a társadalom nagyobb részének a változásokkal szembeni rigiditására. Nézete szerint a demokratikus átalakulás egyenetlenül, többszöri megtorpanások, nehézségek árán és sokkal lassabban fog végbemenni, mint az szükséges és kívánatos lenne. Miről is beszél tulajdonképpen Kemény István? Az 1989 utáni változásfolyamatokról, amelyek megértéséhez Szelényi tanulmányainak kritikáján, az eladósodás társadalmi következményeinek bemutatásán át vezet az út. A könyv utolsó fejezete különösen fontos lehet a szakértő és az érdeklődő olvasónak egyaránt. Bemutatja a hazai fejletlen demokratikus hagyományokra épülő jóléti rendszerek gyengeségeit, a hatalom csúcsára törekvők tülekedését, az ügyeskedő felkapaszkodókat, polgárosodó rétegeket, és ezzel párhuzamosan a lecsúszó, eladósodó, kisemmizett csoportokat, a megkésett reformokat, tehát mindazt, amitől az az érzésünk, hogy nem történt meg az igazi rendszerváltás. Az utolsó előadások szövegeiből elénk áll a kérlelhetetlen társadalomtudós, kritikus Kemény

lentetésével a Belvedere Meridionale munkatársai jelentősen hozzájárultak Kemény István szellemiségének továbbéltetéséhez. Kemény István: Előadások a magyar társadalomfejlődés szociológiájáról. 2011. Szeged, Belvedere Meridionale Kiadó, 199 p.

Komlós Ádám 57

OLVASVA – Tibori Timea: Kemény István a gondolkodásra tanítás mestere

István, akinek szikár érvelése, gondolatainak koherenciája egyszerre magával ragadó és cselekvésre, elemzésre ösztönző. Mostantól megkerülhetetlen irodalma ez a válogatás a társadalomkutatásnak és a tudósképzésnek, a közelmúlt megismerésének. A kötet megje-

O L V A SV A

Vilcsek Béla

A RE NDSZERVÁ LTÁ S „R EG ÉN Y E” Ács Margit: Kontárok ideje A prózaíró Ács Margitra ideje (volna) odafigyelni. Ács Margitot sokkal inkább az Írószövetség és a Művészeti Akadémia elnökségi tagjaként, a Kortárs rovatvezetőjeként, illetve főmunkatársaként, különféle tanácskozások és rendezvények rendszeres közreműködőjeként tartja számon az irodalmi köztudat, mintsem egyéni hangvételű novellák, elbeszélések vagy kisregények szerzőjeként. Szépírói tevékenységét ez ideig szinte teljes visszhangtalanság kísérte. Kevesen tudják, hogy pályáját, ezzel szemben, eredetileg szépíróként kezdte. 1977-ben megjelent, Csak víz és levegő című novellagyűjteménye azonnal el is nyerte az év elsőkötetesének járó díjat. Két évvel későbbi kisregényét vagy regényét, a Beavatást a kevés számú kritika egyike Galgóczi Erzsébet, Jókai Anna és Szabó Magda műveivel vonta párhuzamba, s olyan ritka árnyalatként üdvözölte, amely, úgymond, „a nőiesen duruzsoló, érzelmeskedő, ráérősen elterpeszkedő avagy kompulzíve pletykáló nőírók mezőnyéből hiányzott. Ács Margit ugyanis az írói alkat alkímiájának szokatlan keveréke: maszkulin szellem, de úgy férfias, hogy elnőiesedik, mihelyt íját nekifeszíti; ugyanakkor nőies is (kivált a szerelmi aktus női oldalról való ábrázolásában), de mihelyst elnőiesedik s azon rajtakapja magát, azonnal facsar egyet izmain, s hangja férfiasan fanyarra változik.” Szépírói publikációi mellett Ács Margit ugyanakkor kezdettől fogva széles körű kiadói szerkesztői és kritikusi tevékenységet is folytatott. Ő volt a máig egyetlen magyar Nobel-díjas regény felkért lektora és az arról szóló első értő kritika szerzője. (Nem a díjátadáskor, nem az ünneplés évadán, hanem 1975-ben, akkor, amikor Kertész Imréről és művének jelentőségéről még jószerivel nem is hallott az irodalmi közvélekedés!) 1972-től folyamatosan írt könyvkritikákat, a nyolcvanas évek végétől – a társadalmi folyamatok változásait pontosan érzékelve – érdeklődése egyértelműen a tanulmányés esszéírás felé fordult. Erről tanúskodik a 2000-es A hely hívása és a 2006-os Jeleneink és múltjaink című gyűjteménye, mely köteteknek már a kritikai fogadtatása is kellő mértékűnek és kedvezőnek volt 58

mondható. Esszéírói munkáiról egy úgynevezett akadémiai beszélgetés alkalmával maga mondja, hogy „azért örülök annak, hogy ezeket végül is elvégeztem, ezt a munkát elvégeztem, mert azt gondolom, hogy ezeknek a gondolatoknak a helye tényleg esszében van inkább, mint egy novellában vagy egy regényben. Bár nagyon sokat el tud vinni a novella vagy a regény is ilyenfajta antrenos gondolatokból, hiszen nem is kell hivatkozni akár Thomas Mann vagy Illyés Gyula prózájára. Nem arról van szó, hogy nem lehet rábízni ezeket a gondolatokat szereplőkre, cselekményre, satöbbire, de elnehezítik és valahogy ki is oltják sokszor egymást az érzelmi anyag, az életanyag és az esszéanyag, a politikum, ezért örülök és most ezért is tudtam újra megszólalni szépíróként. Egyelőre mondom csak magamnak, mert hogy nincs ez a dugó a torkomban és nem egyszerre kell kiöklendezni magamból mindent, minden gyűlöletet, minden felháborodást. Ezek szépen artikulálva benne vannak az esszéimben.” A mostani, a Kontárok ideje című kötet ennek az „öklendezés” utáni, a nyílt politikai-szellemi, irodalmi-irodalompolitikai állásfoglalások utáni időszaknak a terméke. Egyértelmű kísérlet a pályát jellemző két alapvető vonulat, szemlélet- és alakításmód egységesítésére, egyfajta szintézis megteremtésére: érzelmi anyag és esszéanyag, életanyag és politikum szépírói eszközökkel történő ötvözésére. Visszatérés ez a pályakezdeti „irodalmias” korszak fő törekvéséhez, de immáron az „életes” korszak, az elmúlt évtizedek meghatározó (irodalmi és politikai) eseményei során szerzett személyes tapasztalatoknak a birtokában. A kötet, ennek megfelelően, nagyon gondosan és tudatosan van megszerkesztve. Centrumában három, viszonylag hosszabb írás áll, melyekben a rendszerváltó időszak szinte minden jellegzetes eseménye, témája, figurája felbukkan. Ezekben a kötet terjedelmének csaknem kétharmadát kitevő írásokban természetes módon a pálya „életes” vonulata kerül előtérbe. A Bársony doktornő főhősét egy Lakitelken 1988ban megismert jóbarát kéri fel, hogy férjével megszervezzék a frissen bejegyzett mozgalom helyi

alapszervezetét, éjszakánként a szüntelenül változó tagnévsort és a március 15-i nagy demonstráció szórólapjait gépelje. A kórházban és a közvetlen környezetében is hamar szembesülnie kell azonban naiv lelkesültségének ellenzőivel és ellenségeivel. Hogy végül maradjon számára a vodkásüveg, a csengőfrásztól való félelem, s még az önmaga iránt érzett haragot se tudja senki mással megosztani: „A haragot, amelyet saját magam iránt éreztem, de az én – valahogy kívülről láttam – egy megviselt és megszomorított ember volt, akiről jól tudtam, hogy szándéka szerint mindig becsületesen járt el, és megtette, amit lehetett. Mégis selejtként került ki az idő futószalagjáról, talán nem is alkalmas a szabadságra.” A kötetcímadó írás főiskolai tanárnője is – utalásokból sejthető, hogy az előző novella főhősének barátnője – hiába próbál egy faluszéli ház magányába menekülni, gyorsan szembesül a történelmi tehertétel valóságosságával. A rendszerváltást követően szomszédjáról rövid idő alatt kiderül, hogy korábban évtizedekig elhárítótisztként tevékenykedett, majd hirtelen lapátra tették, s most már csak hetek kérdése, hogy a többszöri infarktus végezzen vele. Példája mindenesetre „tapasztalati tény lett a nő számára, amit egy Weöres-versben csak jópofa ötletként olvasott először: hogy az új világhatalom a házmesterek rendje. Kiderült, hogy a rendszer nem más, mint a házmesterek diktatúrája.” A mintegy nyolcvan oldal terjedelmű írás, A te dolgod botcsinálta parlamenti képviselője is gyorsan értesül a hírről, hogy frakciótársa és barátja az előző rendszerben besúgó volt, őt pedig azért szorítják ki minden bizottságból párttársai, mert felesége állítólag zsidó származású. A neves színész sem meggyőződésből tagadja meg kitüntetésének átvételét, a híres professzor feleségének megtámadása is csupán puszta hallucináció. A jószándékú, ámde ez esetben is kókler vagy balek főhős sorsa az, hogy a felesége elválik tőle, a következő választási kampányt pedig törvényszerűen elbukja. A szerencsejáték-szenvedélye miatt tönkrement barátja temetésén marad számára a tehetetlen sírás: „Mennyi sírás szorult belém az elmúlt időben! – mondja – A válást fapofával csináltam végig, hát

most ömlött a könnyem az elvesztett otthonom miatt. Felfakadt a fájdalom értelmes, önbecsülést adó foglalkozásom elkótyavetyélése miatt is, hiszen jó iskolaigazgatóból és tanárból kontár politikus lettem, mennyire bántam már! Sírtam, mert egy három per hármast tettem meg bizalmasomnak, mert akikhez tartozom, idegenkednek tőlem, mert mindenfelől az esztelen gyűlölet sugárzását érzem. Most pedig megölte magát a barátom. A sírás mély kútja nyílt bennem, és hihetetlen megkönnyebbülést hozott volna, ha szabadon zokoghatok.” A szabadság mámora helyett a zokogás szabadságának óhajtása, a rendszerváltás diadala helyett a házmester-diktatúra legyőzésének tudatosulása, a történelemformáló hősiesség helyett az idő selejtjének, a kontárságnak a tudata tehát. Nem túl szívderítő, annál megrázóbb tapasztalások ezek. A te dolgod hosszú elbeszélése, mely sok cselekményszálat, eseményt, helyszínt és szereplőt vonultat fel, magában hordozza egy nagy regény vagy nagyregény lehetőségét. A kötet szerzőjének és összeállítójának legnagyobb felismerése mégis az, hogy a rendszerváltás vagy rendszerváltoztatás regénye nem írható meg. Egyelőre biztosan nem. Ahhoz túlságosan kevés még az időtávlat, túlságosan sok viszont a személyes elfogultság, az érintettség érdekellentéte és a tisztánlátást nehezítő homályosság. A sorsfordító néhány esztendő története ma leghitelesebben csakis töredékes, mozaikos formában dolgozható fel. Dokumentum és fikció érzékeny és érzékletes vegyítésével. (Az említett három írás további hat novellába ágyazódik. Azok eljárásmódja ugyanaz, csak a megközelítés iránya fordított bennük: a kiindulópont egy „irodalmias” élethelyzet, amelyre fokozatosan rátelepszik az „életes” történelmi eseménysor.) Ki kell mondani: Ács Margit ezzel a kötetével mégiscsak megírta a rendszerváltó néhány esztendő regényét. Ács Margit 1941. június 11-én született. Az idei Könyvhét idején ünnepli tehát a 70. születésnapját. Új kötetével igazán méltó születésnapi ajándékkal lepte meg saját magát, tisztelőit és olvasóit. Csak bizakodhatunk benne, hogy ezúttal talán a prózaíró Ács Margitot méltán megillető odafigyelés sem marad el.

59

O L V A SV A

Vilcsek Béla

A Z ÉRTŐ L AZ Ó CEÁ N I G Cselényi László: Az értől a Csendes-óceánig avagy kő-országból is látni a tengert „Nem könnyű dolog az embernek szembenézni a saját múltjával. Különösen nem könnyű a cseh/ szlovákiai-felvidéki magyarnak szembenézni az elmúlt ötven esztendejével. S ugyanakkor: fölemelő és megrendítő dolog az embernek találkozni a saját múltjával. E két, egymásnak csak látszólag ellentmondó érzés jut az eszembe a Madách-Posonium következő számadás-jellegű kiadványát, az Irodalmi Szemle antológia 1958–2004 című kötetet forgatva az idei könyvhéten. Igen, a mi személyes múltunk és történetünk van belekódolva ebbe az izgalmas gyűjteménybe, s ezen belül, ha már ilyen sajátságos szubjektív Naplót és memoárt írok, az én személyes irodalmi múltam és történetem is.” Ezekkel az egyszerre tárgyszerű és személyes mondatokkal kezdődik Cselényi László gyűjteményes kötetének egyik írása (Matuzsálemi kor? Válogatott Irodalmi Szemle). S ezek a mondatok – a szerző kedvelt szófordulatával élve – mint cseppben a tenger, hű kifejezői saját könyvének is. Cselényi László könyve ugyanis mindenekelőtt szintén „izgalmas gyűjtemény”. Az 1964 és 2010 közötti időszak rövidprózai írásainak gyűjteménye; nagyon vegyes műfajú és nagyon vegyes hangvételű írásokból készített összeállítás. A címlapon négyféle műfaji meghatározás (napló, memoár, interjú, útirajz) szerepel. A könyvben azután, ennek megfelelően, következnek is egymás után, látszólag különösebb rendszer vagy szabályozottság nélkül, a gömörpanyiti gyermekkorra való visszaemlékezések, a pelsőci-párizsi utazás és az amerikai látogatás élményei, napi aktualitású könyves rendezvényekhez, írói találkozásokhoz és új kötetek megjelenéséhez kapcsolódó beszámolók, politikai-történelmi állásfoglalások és füstölgések, recenziók, esszék és művészettörténeti fejtegetések s leginkább a saját élet és pálya alakulástörténetét áttekintő és értékelő vallomások és műhelybeszélgetések. Cselényi László ez esetben is kedvelt írói és szerkesztői gyakorlatát követi: spirálszerűen építkezik, afféle rendhagyó montázst készít saját élet60

eseményeiből és munkásságából. Ezt tette korábban költői gyakorlatában is. Saját bevallása szerint van körülbelül hatezer verssornyi mondandója; verseskötetei ennek a hatezer sornak a különféle variációi. A variációk száma a végtelenségig bővíthető lenne, de az ilyesfajta bővítés egy idő után magának az alkotónak a számára válik érdektelenné. 1989 után Cselényi fel is hagy a versírással, hogy sajátos avantgárd vagy posztavantgárd költészetének eredményeit végül még egyszer és utoljára egy nagy ívű szintézisműben, az Aleatóriában öszszegezze. Pályáján körülbelül ettől az időtől fogva kerül előtérbe a prózaformában történő számvetés igénye; egy nagyszabású szintézismű megírásának a terve. Mostani könyvében pontosan végig is követhető e terv formálódásának és az ismételt Nagy Mű szinte észrevétlen megszületésének a folyamata. A kezdeti elképzelés egy trilógia megteremtése, melynek első kötete az úgynevezett gömöri, a második az úgynevezett pozsonyi vagy dunatáji problematika – ismét a szerző meghatározását idézve – „szöveggé szublimálása” (Danubia Sacra), a harmadik pedig a párizsi út és, úgymond, „az erre vonatkozó virtuális, gondolati, irodalmi kalandozásaim” (Kő-ország fia Amerikában) feldolgozása. Csak az első két könyv elkészülte után – elsősorban egy újabb franciaországi utazás meghiúsulásának, ugyanakkor egy amerikai út megvalósulásának a következtében – fogalmazódik meg egy, az Aleatóriához hasonló szerkezetű, „négyszólamú” prózai szintézismű megírásának a terve, „a költészetben kipróbált ötletet kipróbálni prózában is” (Józan reggel). E terv megvalósítása-megvalósulása a mostani könyv, mely – időben és térben, műfajban és hangvételben merészen kalandozva – elvezet az „értől” (a szűkebb világtól) az „óceánig” (a tágabb világig). S még valami. Talán a legfontosabb. Éppen a legutoljára említett hangvétel kapcsán. A sokszólamúság ellenére Cselényi László könyvét mindvégig áthatja valami nehezen megfogható és nehezen megfogalmazható általános érzet vagy hangütés. Legyen szó történelemről vagy politikáról, irodalomról vagy művészetről, gyermekkorról vagy öre-

dig kihozott a sodromból.” (Gyalog és kerékpáron, a Parnasszusra) Ezt követően azután meglepődve és értetlenül tapasztalja, hogy őt magát rendre magányosnak, a költészetét meg egyszerűen érthetetlennek minősítik. A vele szemben alkotó művészként megfogalmazott vádakra egy 1992-es interjújában a következőképpen reagál: „Az, hogy valaki magányos vagy nem, relatív dolog. Ez a költészet nem csak azért »magányos«, mert »érthetetlen«, hanem leginkább azért, mert minél kisebb és elszigeteltebb helyen van az ember (például csehszlovákiai magyar terepen), annál magányosabb. Uramisten! Ki figyeli az egyetemes magyar irodalomban, hogy éppen Pozsonyban születik valami, amire talán érdemes lenne odafigyelni, amikor annyi mindenre oda kell figyelni.” (Acetilén ágyak. Díjakkal és díjtalanul) Cselényi László nyugodt lehet. A gazdag életút és a tekintélyt érdemlő életmű ismeretében és az immáron a két meghatározó műfajban megalkotott Nagy Mű megszületését követően, nagyon is sokan vannak, akik odafigyelnek arra, „hogy éppen Pozsonyban születik valami”. (Madách-Posonium, Pozsony/Bratislava, 2010)

Hegyiné Deák Mari 61

OLV AS V A – Vilcsek Béla: Az értől az óceánig

gedésről, sikerről vagy kudarcról, a sorok mögött mindvégig – hol kimondva, hol kimondatlanul – ott bujkál valami hiányérzetből fakadó feszültség, amit talán legpontosabban az elégedetlenség keserűségének lehet nevezni. Hiába a több tucat könyv, a több száz vers, kritika, esszé, hiába az elismerések és a díjak, a szerzőről még életében elkészült átfogó monográfia és pályakép (Bónus Tibor és Pomogáts Béla munkája), a sok értő tanulmány (elsősorban Csehy Zoltán, Mekis János és H. Nagy Péter írásai), mégis mindegyre egyszerre szólal meg benne a dacos szembeszegülésnek, a különállás vállalásának s az e szembeszegülés és különállás nyomán tapasztalt elégedetlenségnek a hangja. Egy helyütt felidézi azt az esetet, amikor egyik tanítványa, Tóth Lászlóra hivatkozva azt állítja, hogy a szlovákiai magyar irodalomban mindig is az történt, amit Tőzsér Árpád akart és meghatározott. „Én akkor kénytelen voltam ellentmondani – mondja öntudatosan az akkori előadó –, mert rám ez nem vonatkozik. Én mindig mást tettem, mint amit Tőzsér javasolt. Árpád is igazolta, hogy ez valóban így van. Lehet, hogy azért lettem avantgárd költő, mert mást javasoltak nekem, és ez engem min-

O L V A SV A

Debreczeni Tibor

NAP LÓ 2 0 1 1 Hajnali asszociációk Hajnali ötkor ébredtem. Fordultam volna a másik oldalra, de fájt a mozdulat. Maradtam félúton, a hátamon fekve, a derekamat meg a fejemet párnákkal megtornyosítottam, s vártam, majd csak elszenderedek. Még nem is derengett, csend volt, falusi csend, csak Kósa Vilma szuszogott egyenletesen a másik szobában. Bepöccent a Miatyánk, elkezdtem mondani, mormolása segít a lazulásban, jobb, mint ha a számokat sorolom, a lényeg, hogy ne élmények, események tolakodjanak elő, mert alvás akkor már nincs, mondtam hát az imádságot, de a harmadik sor után váltottam, Balassi-sorok úsztak elő, Most is csak Uram reménységemet beléd helyheztetem, magamat rád hagytam, rád támaszkodtam, tealád vetettem, s máris két sor Vári Fábián Lászlótól, a minap mutattuk be a Páternoszter kosarábant, Amíg a halál nem keres, elvagyunk nélküled Uram, s édesanyámat láttam, de nem az odaáti világban, amiről sejtelmem sincs, hogy milyen lehet, ha lehet egyáltalán, ezek a tudósok már a világmindenséget kutatják, de semmire, ami a halni készülő halandót érdekelhetné, nem bukkantak, marad hát a hit, a hit, nem is azért, hogy halni tudjunk, hanem hogy élni, bár van, aki anélkül is tud, Apukám is tudott, meg Szanitter Árpi is tud, ezt meg Villon írja, mindent tudok már, drága herceg, csak azt nem tudom, ki vagyok, ki is vagyok, ezt a kérdést magamnak is feltettem már néhányszor, most is, félálomban, de válasz helyett kamaszkori kockásfüzetes naplóm jelenik meg, benne a kézírásom, hogy szánom-bánom, miszerint indulatos vagyok, türelmetlen, de szeretnék megváltozni, ám nem sikerül megváltozni, és arra gondolok, hogy a mai napig nem sikerült megváltozni, s akkor az Isten szava jut eszembe, aki azt mondta, vagyok, aki vagyok, s máris anyukámat látom valószínűtlen helyzetben, hajnali derengésben, mint aki menni készül, de nem innen, hanem Anarcsról, ahová félálmomban visszaköltözött, majd újabb sorok, de most Adytól: Minden egész eltörött, minden láng csak részekben lobban, aztán elúszik minden, mint a fekete hattyú Nemes Nagy Ágnes versében, s én is úszom az álom vizén, ú..ú..ú… 62

Kiszely a magyarság őstörténetéről Ha jól akarom magam érezni, Kiszely István könyveit olvasom magyarságunk őstörténetéről, mitológiájáról, genetikájáról, művészetéről, szokásainkról. Ha este fekszem neki, biztosan jól alszom. Nem kell vitatkoznom a szerzővel, nincs mivel nem egyetértenem, aztán olvasmányosan is ír, és olyasmit, ami kedvem szerint való, történetesen, hogy egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók. És megidézi a gyermekkoromat, az anarcsi iskolát, amikor azt énekeltük, hogy Árpád apánk, ne féltsd ősi nemzeted, és a tanítónk Attila, hun király zsenialitásáról regélt, és büszke voltam arra, hogy magyar vagyok, hogy volt nekünk egy Szent Lászlónk, egy Hunyadink, egy Mátyásunk és Bethlen Gáborunk és Rákóczink és Petőfink és Jókaink, s hogy van egy Horthy Miklósunk, aki megszünteti a trianoni határokat. Szerettem magyarnak lenni, erre határozottan emlékszem, miként most is szeretek, főként, ha Kiszely István könyveit olvasom. (Jó tudni, hogy jófajta türk és iráni géneket hoztunk magunkkal, sokféle tudást a hadviselésről, állattartásról, hogy mesterei voltunk a kézművességnek – kovács- és ötvös-mesterég, nemezkészítés –, és teremtettünk micsoda népművészetet és zenei kultúrát és rovásírást, a hunokéval egyezőt, és létrehoztuk a világ első alkotmányát, a Szentkorona Tant.) A Kiszely-féle szemlélet jegyében tanítanám az új nemzedéket, hogy bennük is tudatosodjék: van mire büszkéknek lenniük, s múltunkra gondolva járhatnak felemelt fejjel, a hazában is, meg a világban is. Majd csak elfújja a szél egyszer az úgynevezett nemzeti szomorúságot, a belénk gyömöszölt kisebbségi érzést! Maga alatt vágja a fát, aki óraszámot növel A hírekben hallom, a rádióban, hogy a kormány emelni akarja a pedagógusok tanítási óraszámát. Így spórolna. Nem kapok levegőt. Ezek megőrültek – mondom. Hatvan éve, hogy tanítok, s mindig arra vágytam, hogy a tanítási órák számát csökkentsék. De hogy ez a kormányzat, éppen ez, amely nemzetben gondolkodók segítségével formálna

egy jobb Magyarországot, ez talál ki ilyet! Hagymázas ötlet. Miféle ellenség súghatott? Illetékesek ne tudnák, hogy rosszkedvű, agyondolgoztatott pedagógusokkal nem lehet nevelni?! Még oktatni se nagyon. Elküldeném eme miniszteriális hivatalnokokat, akiknek efféle kitaláció jut az eszükbe, elküldeném tanítani, mondjuk a pesti nyolcadik kerületbe, integrált osztályba, tanítsanak ők heti huszonkét meg több óraszámban, megnézném, mosolyogva jönnek-e ki, feldobottan az órákról, s meghallgatnám, mint vélekednek a hatóság óraemelési ötletéről. Mint spóroljon az ország!? Mondom. Ne lehessen két fizetést felvenni, nyugdíj mellett hivatalnokoskodni vagy őrző-védőnek állni. A képviselő elégedjen meg az országgyűléstől kapott díjazással, ne vehessen fel pénzt polgármesterkedésért. Egyáltalán, amíg a lakosság többsége hatvan-hetvenezer forintokból él, négyszázezer forintnál ne lehessen magasabb senki emberfia bére. Az EU-képviselők ne kaphassanak hárommilliós havi fizetést. A neveléshez és az orvosláshoz viszont senki ártóan ne nyúljon, ahhoz csak tenni lehessen, és nem elvenni. S tudatosodjék, aki másként cselekszik, az a nemzetnek, a jövendőnek árt. A magunk rendszerében művelődjünk, ne másokat utánozzunk – írja Karácsony Sándor Olvasom Karácsony Sándortól A cinikus Mikszáthot. Nagyon jó könyv (Aknay Tibor barátom lepett meg vele nevem napjára). Politikusoknak, művelődéspolitikusoknak is ajánlom. Mindjárt a Bevezetésben olvasható. „Az az igazi baj, hogy elhisszük alacsonyabbrendű voltunkat, hogy nehezen lehet bennünket kultúrálni. Eszünkbe sem jut, hogy egyetlen lehetősége európai műveltségünknek az a ma még utópiának látszó, de alapjában véve rendkívül egyszerű kis stílusváltozás, ha megúnván az idegen rendszerekben végbemenő sikertelen művelődést, egyszerre csak a magunk sajátos rendszerében kezdünk mozogni. Azonnal emelkedni fog műveltségünk színvonala.” Karácsony Sándor 1944-ben jelentette meg a dolgozatát. Figyelmeztetett, ne kövessük a német mintát, a saját rendszerünkben szíveskedjünk művelődni. Más műveiben is ezt hirdette; ne külhoni minta szerint, önmagunkból építkezzünk, a magunk hagyományaiból, a magunk észjárása szerint. Jól értette a kommunista hatalom Karácsony Sándort, még a nyugdíjat is megvonta tőle 1952-ben! Úgy tűnik, globalizálódó világunkban Karácsony Sándor újra időszerű.

A gyermek lelkére figyeljünk – ajánlja Montaigne Montaigne Esszék című könyvét olvasgatom, felváltva Kiszelyvel, meg Márai Naplójával. Amikor francia szakos voltam, akkor találkoztam Montaigne-nyel – tizenhatodik századi francia író, gondolkodó és önvizsgáló –, aztán meg is szerettem. Úgy tud írni önmagáról – naplónak is nevezhetném esszéit –, hogy folyton szembesít. Arra késztet, hogy magamba nézzek, magamat figyeljem, miközben mosolygó kedvességével, bölcs emberségével jókedvre derít. S ki várhat ennél többet egy könyvtől! Folyton önmagáról ír, igaz, ám nemcsak személyisége összetevőit tárja elénk, de kiteríti a gondolatait is, s többek között – ennek nagyon örültem – a nevelésről szólókat is. Milyen furcsa, mondom magamnak, mindegy, kicsoda, mely korban, mikor élt, hol és milyen körülmények között, ha kivételes ember, ugyanarról a témáról ugyanazt gondolhatja és fogalmazhatja. Ha történetesen nem tudom, hogy az alábbi szöveget ki vetette papírra, s találgatnom kell, vajh ki lehet a szerző, tippelhetek akár egy huszadik századi reformpedagógusra is. Pedig Montaigne, a gondolatközlő az 1500-as évek közepe táján írta az Esszéket, s rögzítette pedagógiai feljegyzéseit. „Tanítóink szünet nélkül kalapálnak a fülünkbe. Nincs más dolgunk, csak újra felmondani a mások leckéjét. Az új nevelő ne kövesse ezt a szokást. Először próbálja ki a gyermek lelkét, a lehetőségeket tárja elébe és bízza rá a választást. Néha jelölje meg az utat, de néha még ezt is hagyja rá… Nem jó, ha mindig a nevelő beszél, mert ő mindent előre tud. Hagyja tanítványait is szóhoz jutni. Nevelése hasznát ne a gyermek memóriájának terjedelmével, hanem élete helyes alakulásával mérje. Mutassa meg tudományának százféle természetét, alkalmazásának módjait, mert csak így válik a tudás a gyermek vérévé.” Úgy tűnt, ketten húsvétolunk, de aztán mégse Már-már úgy döntöttünk, ketten húsvétolunk Kürtön, a gyerekek családostól ki erre, ki arra, saját programjuk szerint otthon vagy másutt, munkában vagy ellazultan, akként is vásároltunk, kettőnknek csupán, az alpári hentesnél húst, főtt sonkának valót, aztán házi tojást, hogy festetlen hímesként feszítsen a felszeletelt sonka mellett, még vitáztunk is, mint kell a tojást vágni, negyedelve vagy keresztben, meg is állapodtunk, mi hosszában szeletelünk, mint a szüleink tették a régi húsvétokon. Közben beszélgettünk, meg kell-e most sértődni a gyerekekre, mivel senki nem ragaszkodik hozzánk, senki nem óhajt le63

autózni Kürtre, de azt se mondták, hogy buszozzunk mi, illetve mondták, de úgy, hogy éreztük, meglesznek magukban is, szóval beszélgettünk a készülgetés közben, és megegyeztünk abban, hogy semmi neheztelés, még örülünk is, minthogy ez a híváshiány azt jelenti, hogy jól megvannak, nincs baj náluk, köztük, velük, és tőlünk sem igényelnek semmit, s hogy ez milyen jó állapot! Úgy elkezdtünk örülni, hogy némi ital is előkerült, ettől meg felszabadultam, telefonálni kezdtem, mondván, én bizony végighívom a rokonaimat, a leszármazottakat és az oldalágiakat, s kívánok nekik békés Húsvétot, olyat, mint amilyen nekünk is van itt, most, ebben a fantasztikus tájban, miliőben, virágok, lombosodó gyümölcsfák és nótázó madarak közt, s már nem tudom, a lányommal vagy az unokámmal beszéltem, amikor is azt mondja egyikőjük, hogy Levente nagyon számít ám arra, hogy meglocsolja Vilka mamát. Hűha, erről megfeledkeztünk, ez bizony konkrét igény, jogos igény, locsolni csak akkor lehet, ha jelen van a locsolandó is, s ha a kis Levi akar, akkor nincs mese, húsvéthétfő reggelén buszra szállunk, s hipp-hopp Budán termünk. Így történt, a maradék ennivalót becsomagoltuk, mellé a kert termékeit meg a virágot, s mentünk. S jó, hogy mentünk. S nemcsak Leventével, de mind az öt dédunokával s Zsófikánk pocijában a hatodikkal, szóval minddel, a három fiúval s a két kislánnyal is találkoztunk, s megtapasztaltuk, hogy egy hét óta, mióta nem láttuk őket, tovább nőttek, szépültek, okosodtak. Húsvét egyik lehetséges üzenete: tudni megélni, hogy az élet öröm (is), s úgy hiszem, boldogok is voltunk, s nemcsak azért, mert láttuk, amit láttunk, hanem mert prekoncepciót félretéve tudtunk másként, rugalmasan dönteni.

Ám a gyakorlatozásig el nem értünk, mire körbeültünk volna – mert azért körbe ültünk, de csak azért, hogy módjuk legyen minket, Kósa Vilmát meg engem a forró székbe ültetni, hogy kérdezhessenek –, már bejártuk a portát, és mi mindenről esett szó eközben; a házról, mely 1856-ban épült, és olyan, mint mikor épült, a búbosról, mely ékesség, a bútorokról, melyek autentikusak, a nádtetőről, a kuckósok által épített kerti színpadról, az emlékoszlopról, mely megörökítette az alkotók nevét, a nemtudom szilváról, melyet Szamosszegről hoztunk, és most fordult termőre, a kerekasztalról, amely a régi ásott kút fölé épült, az ültetés szenvedélyéről, a pálinkafőzésről, meg hogy miként kerültünk ide, Tiszakürtre. Igen, a forró szék! Nem mi kérdeztünk, ők minket. Hogy mi érdekelte a pedagógusokat? Mindenekelőtt a hosszú élet, ami mögöttünk maradt, meg hogy van-e valami titok, ami felfedhető, és honnan az életerő, és csak mellesleg a drámapedagógia. Jómagam kitettem a könyveimet, ötfélét, gondoltam többen majd vásárolnak. Kétezer forint, igazán nem drága. De csak három darab kelt el. Végül az iskola vett a könyvtár részére mindegyikből egyet-egyet. Még elmondom, hogy mikor megérkeztek a vendégek, az emlékoszlop hídja alatt lépdeltünk, egymás után és egymás kezét fogva, miközben énekeltük a Bújj, bújj zöld ág kezdetű gyermekdalt, és énekeltünk addig, míg el nem értük a porta közepén lévő megterített kerekasztalt. Jó volna tudni, ki mit vitt magával, miféle élményt, s mire emlékszik, mondjuk egy év múlva. Hazafelé menet, mikor az emeletes busz elhaladt a házunk előtt, integettek mosolyogva. Ők tudják, miért. Mi is mosolyogtunk. Mi is tudtuk, miért.

Tantestület a kürti portán Egy egész tantestület rándult ki hozzánk Tiszakürtre. Kecskemétről jöttek emeletes busszal. A Szent Imre Katolikus Általános Iskola hatvan tanára meg az igazgató, Papp Zsolt. Jöttek Tiszakürtre az arborétumot nézni, a Tiszán hajókázni, közösen ebédelni, meg hozzánk. A mi portánkra eredendően azzal az igazgatói szándékkal, hogy majd két csoportban drámapedagógiázunk velük. Zsolt, aki tanítványom volt, tudja, mi fán terem a drámapedagógia, s oltogatni próbálja a kollégáit ezzel a mellérendelésre épülő metodikával, mégpedig indirekt módon. Akként vélekedik, mint Karácsony Sándor, lazítani kell a formákon; eredményhez is, meg egymáshoz is könnyebben jut így az ember.

Újfent a Páternoszter Két előadás egymás utáni napon Budapesten. Még áprilisban. A páternoszter kosarában című, a Kárpátalján élő költő, Vári Fábián László műveiből öszszeállított pódiumi játékunkról szólok, melyet a főiskolásaimmal mutattam be, a nagykőrösiekkel. Az egyiket a Szilágyi Dezső téri református egyház gyülekezeti termében, este, Csenki Zsuzsa jóvoltából zsúfolt ház előtt, és a költő jelenlétében, a másikat a Magyarok Házában, a Magyarországon élő kárpátaljai magyarok előtt, félházas teremben, délben, közgyűlés és svédasztalos ebéd után. És a költő sem volt jelen. Az utóbbiról nem beszélek, tudnom kellett volna, hogy lelkiismeret-ébresztő előadás bemutatá-

64

Keresztelő Víz alá tartották, tartottuk a Debreczeni név legifjabb viselőjét, aki, mert hogy fiú – Csaba néven lett bevezetve a tiszakürti református mátrikulába – és egészséges és keménykötésű, egyetlenként talán átörökíti a nevünket a huszonkettedik századba is. Kárpátaljáról áttelepült unokaöcsém gyermekéről van szó, akinek a fejlődését, ha az égiek is akarják, még nyomon követhetem valameddig, lehetek a Tibi papája, mint az öt dédunokámnak. A kis Debreczeni Csabinak ugyanis nincs nagypapája – meg-

halt szegény Dezső –, nekem meg nincs Debreczeni névre hallgató egyenes ági leszármazottam. A fiam egyetlen lánya felvette a férj nevét, a lányom is a férjéét, a dédunokák nem Debreczeni néven nőnek bele a felnőttkorba, ők Virágosok, Fáberek, Nyisztorok. Ugyan még reménykedem, hogy előnév gyanánt valamelyikük megörökít engem is, de ami biztos, a beregszászi Debreczeni ág névviselőjeként a kis Csaba már köztünk van. Hát Isten hozott kisember – köszönt szeretettel Tibi papád. A Kuckóban Fábián Zoltán egyiptológussal Jó, ha az ember szereti a mesterségét, jó, ha a mesterség hivatás, mivel akkor sok más egyéb mellett arra is képes (az ember), hogy kedvvel, élvezetesen meséljen, mit is csinál, mikor dolgozik, amikor a hivatását gyakorolja. És ha erről mesél, örömet szerez a hallgatóinak, mint nekünk Fábián Zoltán, a tudós egyiptológus, aki miközben csevegett, bevezetett luxori ásatásának titkaiba. S mert vetített is, megelevenedett a mostani kopár vidék, az egykori, a Kr. előtti másfélezer éves temetkezési hely. Hogy válik valaki egyiptológussá, ez is érdekelt minket, meg hogy fűződik-e valamiféle nemzeti érdek a sírfeltáráshoz, és mi magyarok, az egykori gyarmatosítók mellett, a gazdag nyugati államok mellett miként tudunk egyáltalán helyzetbe kerülni, sírhoz jutni. Miután biztossá vált, hogy Fábián Zoltán – hála a személyes kapcsolatoknak, annak, hogy Farkasné Huszar Saci ismerte a lánya, Emese révén a neves és szimpatikus egyiptológust – Luxorból visszatérve vendégünk lesz a Kuckóban, utánanéztem, ugyan miféle információkhoz juttathat az internet. Kiderült, hogy a tudós ókor-történész, az egykori Kákosy-tanítvány nemcsak sikeres kutató és publikáló, de az egykori költői szövegek műfordítója is. A találkozás vele élmény volt, Fábián Zoltán színes egyéniség, és pompás mesélő. És milyen pontos látleletet adott a mai Egyiptomról, és milyen remek portrékat az ottaniakról, az alkalmi munkatársakról, akik számára az ásás megélhetés! És a professzornak volt ideje és empátiája arra is, hogy méltassa kutató restaurátorának, a jelenlévő Farkas Emesének az érdemeit, és jelezze, milyen sokra is tartja. Kézcsók az akácnak Lelépek a buszról. Akácillatban úszik Tiszakürt. Tempósan lépdelek és könnyedén, noha jól meg vagyok pakolva. Orrom belefúrom a levegőbe, 65

OLV AS V A – Debreczeni Tibor: Napló 2011

sához alkalmas időpont meg körülmény illik. S ez itt, most nem volt annak mondható. Az előadás ugyan rendben lezajlott, de a lélek mintha kívülre rekedt volna. És mintha a Kárpátaljáról elszármazott atyafiak kevéssé lettek volna ráhangolódva a szülőföldön maradt költő-honfitársuk üzenetére. Szóljak hát az első előadásról, mindenekelőtt arról, hogy Vári Fábián László, noha igazán férfias költő, valaki azt mondta, nem is néz ki költőnek, annyira férfias, szóval ennek a férfias költőnek, ennek a nem meghatódós, hatvan éves férfiúnak, ahogy megszólalt az előadás után, igencsak érzelmesre ereszkedtek a ráncai. Hát igaz, ami igaz, nagy siker volt a Szilágyi Dezső téren, a reformátusoknál, szinte eufóriás hangulat, a taps, ahogy mondani szokták, szűnni nem akart. A közönség köréből többen fontosnak tartották, hogy szóban is megfogalmazzák tetszésüket, fölemlegetve a lélektől lélekig gondolat- és érzelemáramlást, mint szokatlant, mint olyat, ami alig található manapság, és dicsérték a főiskolásaimat. Aztán jelen voltak Fábián Laci irodalmár ismerősei és eljöttek többen az én kuckós barátaim. A végén azokkal, akik nem siettek, meg a gyülekezeti tagokkal meg a színpadosokkal körbeálltuk az éppen hatvan éves Vári Fábián Lászlót, és tiszteletére elénekeltük a Serkenj fel, kegyes nép című népi köszöntőt, és örvendeztünk egymásnak is, jómagam még az újra felfedezett tanítványnak is, meg a régi ismerősnek is, akit most láttam harminc év után, aztán Füzesi Magdának, a költőnek és szerkesztőnek, földimnek, a beregszászinak, aztán Filep Évának a még inkább földimnek, Váriból, szülőfalumból, ahonnan való a költő is. A főiskolásaim, akikkel több mint egy féléven át készültem erre az előadásra, maguk is megrendültek. S talán nem is tudják, hiszen még fiatalok, hogy katartikus hangulat színi előadás nyomán bizony ritkán születik. Az ilyenre, mint a mienk volt, szokták mondani, hogy kegyelmi helyzet.

OLV AS V A – Debreczeni Tibor: Napló 2011

noha szagérzékenységem már nem a régi, de az akácillat megérint, sőt átjár, és édesanyámat juttatja eszembe, aki a Tátrában élte le élete első évtizedeit, míg férjhez nem ment, jött apánkhoz Szabolcsba tanítóné asszonynak és tán sohse szokja meg a homokos létet – mindig vágyakozott a fenyves erdők után –, ha nincs az akác. De volt, mondhatni csak az volt, akác, és anyánk imádta az akácillatot, még vázába is tette a fürtös tüskés ágakat, noha azt nem szokták, de ő szokta, a virágszirmokat meg szárította, fűszerként, teafűként használta. Az akácillat, mint Proustnál a teasütemény íze, úgy hozza elém a gyerekkort, Anarcsot, míg tempózok a házunk felé. Épp hogy csak lepakolom a pakkot a nyárikonyha előtt, máris szedem a lábam, lássam a fáimat, hogy s mint alakult az életük az utóbbi öt nap alatt, amíg távol voltam, megyek az akácfákkal árnyékolt kerekasztal irányába, hogy onnan majd tovább a gyümölcsfákhoz, hát ott bókol előttem, nekem a füves ösvényre hajolva a fiatal akác, elém hajlítva virágos ágát, s mert nem vagyok költő, nem is tudom leírni a kecsességet, a gesztus finomságát, amellyel az ágvégi akácfürt mint egy felém hajló fehér női kéz megállított, sőt megbűvölt, és én fölé hajoltam, és alázatos szívvel, mintha anyám kezét érinteném, megcsókoltam. Az utolsó rendezés Egyre többször figyelmeztettek a tanítványaim a színpadi próbákon, legyek szíves nem rikoltozni, nem heveskedni, nehogy megüssön a guta, mivelhogy Vilma néni megkérte őket, hogy szóljanak, mikor látják, hogy elkap a hév, és módfelett nekivörösödök. A hangos rendezés, hogy hirtelen felpattanok és mutatom, mit is szeretnék, sajátom volt mindig is, csakhogy az érzelmi felfokozottság, melyből ezek a kiugrások következtek, az idők során felpúpozódott, az utóbbi félévben meg, mondhatni, a rendezőmunkám kísérő jelenségévé vált. És meg is tudom magyarázni, hogy miért. Betegség és más igazolt ok miatt a próbáról mindig hiányzott valaki. Nem ment úgy a munka, s folyamatosan új megoldásokat kellett keresnem. Aztán kiderült, hogy a közös szövegeket egyesek képtelenek megtanulni. Az utolsó percben módosítanom kellett. Mappából olvasnak, mintha ez volna az adekvát. Az időpont szorított, persze, hogy ideges voltam. Végül is az előadásnak hatalmas sikere lett, ám úgy, hogy magamat is bele kellett foglalnom, mármint az előadásba. Nemcsak prológus voltam és 66

nemcsak világosító, de játékos is, aki azt játssza, miként ad rendezőként instrukciót. Lányok kiáltozása a felnőtt kor kapujában – ezt a címet adtam az új színjátékomnak, melyet Eve Ensler Érző lelkek című művéből, nőírók verseiből – Szabó T. Anna, Rakovszky Zsuzsa, Kiss Judit Ágnes –, meg Varró Dániel és mások szövegeiből szerkesztettem. Mire véglegesen elkészül, őszre, ha élünk, jó előadás lesz, utaztatható előadás, fontos, üzenethordozó előadás. A főpróbaszerű bemutatóra május 20-án, az utolsó évesek ballagásának alkalmából került sor. A közönség mondhatni ünnepelt, miközben én azt mondogattam, ilyen körülmények között soha többet. Amikor az emberfia egyedül reggelizik Mindenekelőtt megfőzi a kávét a nyárikonyhában, a gázon. Előtte szétszedi a kávéfőzőt, és az abban található tegnapi zaccot kiviszi az udvarra, és a ház előtti fiatal diófa tövére szórja, állítólag ezért hálás szokott lenni a fa, aztán az ártézi kútról hozott vízzel teletölti a kétszemélyes főzőt – a majdnem gyógyvízzel készített koffeines italt jobb ízűnek tudják –, ezután felhelyezi a gázra, s ott silbakol, mígnem az csöpögni kezd, közben többször is lekapja, hogy lassabban szörcsögjön kifelé a fekete lé, aztán üvegpohárba tölti – abból szereti inni, hogy lásson is, ne csak ízleljen –, melybe előzetesen cukrot rakott. Jobb esetben kávétejszín is kerül a pohárba, de hát az emberfia elfelejtett vásárolni, ezért aztán megelégszik a vannal, ám hogy kárpótolja magát, két cent rumot tölt a kávéba. Tálcára helyezi a poharat, s ügyesen egyensúlyozva a nyárikonyhából a szobába sétál, leül a fotelbe és nápolyi kíséretében kortyolgatni kezdi az ébresztő italt, s szép napot kíván magának. Ezek után a kertbe megy, megtekinti a paprikapalántákat, nem tett-e bennük kárt az esti eső, majd telefonál. Aztán a hordóból vizet visz a sárguló fűzfára, kolbászdarabkákat ad a szomszéd macskájának, szól a feketerigónak, amely úgy ugrál körülötte, mint ki otthon érzi magát, s az emberfia örül, módfelett örül ennek, majd eszébe jut, hogy mivel is bízta meg az asszony, amikor elutazott a fia látására: menjen el a húsboltba. Majd lehajló ágakat metsz le, melyek útban vannak, fontolgatja, hogy diófáról is vág le ágakat, melyek akadályozzák a közlekedésben, de ezt végül is nem meri megtenni, tart attól, hogy észreveszi az asszony, s akkor lesz nemulass, neki ugyanis a diófa szent fa, mintha nem is ő volna értünk, hanem fordítva, az ember a dióért.

Eszébe jut, hogy a vérnyomás-gyógyszert be kell venni, előtte viszont reggelizni illik. De semmi trakta, ahhoz most nincs kedve. Talál viszont egy száraz kiflit, tegnapit, előveszi a félig telt lekváros üveget, harap egyet a kifliből, hozzákanalazza a zöldringló dzsemet, s örül, hogy ezzel biztosítja a másnapi kellemes székelést. Majd teát iszik, mentateát, tegnapit, hideget – nincs kedve frisset főzni, noha ez volna a világ legegyszerűbb

dolga, csak a diófa alatt lévő fodormentából le kellene csípni néhány levelet, azt bedobni a forró vízbe, de nem, ezt most mégsem. Míg reggelizik, gyönyörködik az elétáruló zöld panorámában, teheti, mivel a kertben dzsemel a konyha előtti asztalon, aztán elpakolja az elemózsiát, a kerti csapnál meg mosogat, s már tervezi, hogy utána bemegy a szobába, a számítógépe mellé ül, és írni kezdi a májusi naplót.

Csicskár Erzsébet 67

SZAK MAI B ES ZÁMOLÓK

Dóri Éva

APROPÓ: UTCA TÁ RLA T M Á SO D SZO R

A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus idén ismét kapcsolódhatott a Festők Városa Hangulatfesztivál eseményeihez, melyet május 26–28. között 11. alkalommal szerveztek meg Kaposváron. A fesztiválon Rippl-Rónai József születésének 150. évfordulóját ünnepelve kiemelt szerepet kaptak az európai hírnevet szerzett festőművész munkásságához kötődő tematikus kiállítások és előadások, valamint a korabeli Kaposvár szecessziós építészeti értékeit felvonultató könyvbemutató és fotókiállítás. A szakmai események mellett színi- és zenei műsorok, valamint kézműves vásár színesítette a háromnapos programsorozatot. A képzőművészet köré szerveződő fesztivál évek óta bemutatkozási lehetőséget kínál a nem hivatásos alkotóművészek számára is. Az MMIKL Művészeti Programok Főosztályának képzőművészeti szakterülete második alkalommal kapott felkérést, hogy az Utcatárlat című programra nyilvános pályázat kiírásával húsz műkedvelő alkotót delegáljon. Az Utcatárlat a fesztivál látványos részeként jelenik meg, ahol a kiállítók nem csak műveiket teszik közzé, hanem alkotómunkát is végeznek. A zsűri teendője ezért összetettebb, mint egy hagyományos, kizárólag képeket felvonultató tárlat válogatásakor. Ezúttal nem csak a pályázók felkészültsége, eddigi műveik, alkotói szemléletmódjuk, vagy már elért szakmai eredményeik állítanak mércét. A kiállított művek segítségével kell bemu68

tatnunk azt a szabadidős tevékenységet, amelyben definiálható a nem hivatásos alkotók munkája. A válogatás objektív szempontjait a műfaj- és témaválasztás, valamint a képzőművészeti technikák bemutatása adták. Ezeken túl a megjelenő képi minőség tükrözi a nem hivatásos alkotói attitűd szubjektív irányait. A változatos kvalitás okai elsősorban abban keresendők, hogy a nem hivatásos alkotók esetében nem húzható meg egy konkrét, elvárt szint, mivel tanulmányaikat és ismereteiket illetően nincs közös nevező. E tekintetben a végeredmény színvonala és az addig megtett életút együttesen mérvadó. Az amatőr alkotó nem készül művészpályára, az alkotómunka a hétköznapjait teljesíti ki. Az alkotás az önismeretet, problémamegoldást, tapasztalatszerzést és önkifejezést, érvényesülést segítő eszköz. Festés közben nem csak a szakmai és technikai kérdésekre keresnek választ, így intenzív párbeszéd veheti kezdetét a világgal és annak dolgaival. Ezt a folyamatot szerettük volna hangsúlyozni, és ennek okán mutattak most is a vizuális élmények többféle minőséget. Ha a befogadói elvárásunk az, hogy profeszszionális színvonalú műveket lássunk, akkor véleményem szerint elvész a szabadidős tevékenység lényege. Az Utcatárlat anyagának összeállításakor azt tűztük ki célul, hogy az önkifejezés vizuális válfajának bárki által bejárható ösvényeit megmutassuk. Számos olyan tendencia tárul elénk, amely látni engedi azt a keresgélő, szemlélődő embert, aki

talom összhangja elengedhetetlen a harmonikus mű megalkotásához. Az alkotói fejlődésnek egyetlen célravezető módja a művészet gyakorlása. Ezt a tudást nem lehet csak olvasás vagy kiállítás-nézés útján megszerezni. Tapasztalatokat kell gyűjtenünk és számtalan képet kell festenünk ahhoz, hogy megtudjuk, mitől lehetne jobb, amit eddig csináltunk. Beszélnünk kell a készülő vagy már elkészült munkákról, sok kritikát, véleményt kell meghallgatni, s az így szerzett információkat ajánlatos beépíteni a következő alkotásainkba. A tanulságok lassan rakódnak egymásra. Alkotóként mindazonáltal szükségesek a tévutak is, melyekről tudnunk kell visszafordulni. A művészet összességében ettől oly csodás. Ezek lennének azok a „járulékos” dolgok, melyekre rávilágítva közelebb hozhatóak a hétköznapok alkotói a hétköznapok embereihez. A Festők Városa Hangulatfesztivál tehát jó és szükséges számunkra, mert a nyilvánosság és a közízlésformálás egyaránt lényeges munkánkat illetően. A rendezvény olyan plénumot adhat, ahol a tevékenység közművelődési jellege mellett sokféle alkotói metódus tárulhat a néző szeme elé. Nem tematikus tárlat, és nem is alkotói közösség tárja elénk évről-évre éppen aktuális műveit, hanem a fiatal és a megállapodott ember, a tanár, a nyugdíjas, a családanya, a nagymama, egy apa vagy éppen egy büntetés-végrehajtásban dolgozó nevelő, az alkotókör vezető, az útkereső vállalkozó és a főiskolai hallgató. Ők együtt mutathatják meg nekünk, hogy a hétköznapok során mit jelenthet az alkotás folyamata. Ha a közönség egy pillanatra megfeledkezik önös, vagy a közízlés által behatárolt tetszés-sémáiról, és megpróbál egy lila locsolókanna vagy egy természeti látkép mögött saját élményeket, szubjektív tartalmakat keresni, a világ egésze tárulhat fel előtte. A II. Utcatárlat kiállítóinak névsora: Adelmann Gusztáv (Kaposvár), Csermák Tóth Tímea (Budapest), Csicskár Erzsébet (Magyaratád), Ferencz J. Réka (Visegrád), Forgács Vera (Ráckeve), Hegyiné Deák Mari (Nyergesújfalu), Horváth József (Kaposvár), Kancsár Péter (Alsóörs), Komlós Ádám (Budapest), Miklós Zsolt (Szombathely), Onestyákné Ágotai Mária (Budapest), Osgyán László (Szolnok), Palocsay Andrea (Sukoró), Rácz Gyöngyi (Alsóörs), Somoskőy Erika (Kaposvár), Sóos Tibor (Kaposvár), Spacér Beáta (Nagybajom), Szelthafner Lilla (Kaposvár)

69

SZAK M AI BESZÁM OLÓK – Dóri Éva: Apropó: Utcatárlat másodszor

itt az alkotói attitűd mögött rejtőzik. Bemutatjuk a leképező ábrázolás problematikáit és a kifejező alkotás lehetséges formáit. Ettől megfoghatóvá válik a tevékenyen élő–teremtő, alkotó ember lénye és kulturális viszonyai, amelyben tapinthatóvá válik szűkebb s tágabb környezete, azok a dolgok és benyomások, melyek az alkotás tárgyává váltak. Ebben a folyamatban az egyén szubjektív élményei és alkotói akarata teszi egyedivé a művet, melyből pedig nincs – és nem is lehet – két egyforma. Következésképpen nem azt kívánjuk megmutatni, hogy az amatőr is fest úgy, mint a professzionális alkotó. Esetünkben szó sincs erről. Más a mérték. Továbbá, ha úgy festene, akkor már ő is profi lenne. Alkotói attitűdje és céljai is módosulnának. Nem szabad a két dolgot egy kalap alá venni, és nem is szeretném ez alkalommal az évtizedes amatőr és/vagy profi kérdés boncolását újra kezdeni. Elég, ha tudja mindenki, hogy hol a helye abban a közegben, melyben tevékenykedik. S ha ez nem ütközik más, feljebbvaló érdekekbe, bátran megnyugodhatunk. Az alkotás egyszerre öröm, felismerés és tanulság kell hogy legyen. Nem csak az alkotónak, hanem a befogadónak is. És itt lényeges, hogy hangsúlyozzuk: minden kép üzenetet közvetít, az alkotó a képmezőben megfogalmazott formákkal, színekkel közöl információkat, a néző pedig a jeleket értelmező olvasó, befogadó. Ennek okán fontos, hogy a zsűri munkájában érvényesüljön a vizuális kommunikáció szabályrendszere. A közvetített tartalomban meg kell tudnunk mutatni, hogy mi az, ami a kép „építés–rendezés” törvényei szerint objektíven értelmezhető. Sokszor nehéz megfogalmaznunk, hogy mi is pontosan a jó mű lényegi öszszetevője. Az a tudás, amit hosszú évekig tanítanak akadémiai szinten, nyilvánvalóan nem szerezhető meg néhány kép megfestésével. És az is tudható, hogy kevesen jönnek a világra zseniális festőként. Ami azonban bizonyos: nyitottság, alázat, nyughatatlan tanulási vágy és rengeteg alkotómunka szükséges ahhoz, hogy azok nyomdokába lépjünk, akiknek megadatott a szakmai képzés. Szükséges a belső látás, melynek a kép megjelenítési eszköze lesz. Tudás kell, hogy értsük a színek, formák, vonalak jelentését, és hogy azokat kifejezési szándékunk szerint a megfelelő módon alkalmazni is tudjuk. Ha az alkotó birtokában van a technikának, és a választott vizuális eszközök egybevágóak a kép tartalmi mondanivalójával, jóformán nem maradhatnak kételyeink. A választott téma, annak lehetséges elvont jelentései, valamint a vizuális tar-

SZA K M A I B ESZ Á M O L Ó K

Tóth Zsóka

FA LUSI KR Ó NI K Á SO K A B Á LTER EM B EN

Május 10–11-én határok nélkül találkoztak a keszthelyi Festetics Kastélyban a „Falusi krónika” elnevezésű III. Országos és határon túli vers- és prózamondó találkozó résztvevői, hogy bemutassák a vidéki, paraszti, falusi élet szépségeit és nehézségeit, a természet közelében élő ember világát, hogy versek, mesék, hagyományok elevenedjenek meg előadásukban. A tájnyelvi megszólalások hallatlanul színes, izgalmas világot hoztak a Kastély báltermébe: magyarok találkoztak magyarokkal, igényesen választott versek, mesék, próza részletek szólaltak meg ihletett előadásban. Első osztályostól 94 évesig álltak a jelképes pódiumra a találkozót szimbolizáló kakas mellé, érkeztek a Vajdaságból, Muravidékről, Erdélyből és Felvidékről, Vasból és Zalából, Győr-Moson-Sopron megyéből. Legnagyobb élményt a korosztályok egymás utáni szereplése jelentette, a kiállás bátorságát próbálgató foghíjas kisiskolástól a második nap végén mesélő idős hölgyig/anyókáig, aki emlékeiből hívta elő a megható történetet. Tapasztalhattuk a fejlődést, a szöveggel való viszony változását, a tudatosság megjelenését, az elementáris népi humort, a középiskolás korosztály komoly felkészülését és a felnőttek érett, életélményekből táplálkozó előadását. E találkozó erénye, hogy lehetőséget teremt a korosztályoknak egymás meghallgatására, még akkor is, ha valójában a korcsoportok szereplése után a zsűri értékel, összefoglalja a tapasztaltakat, illetve felhívja a figyelmet az általános problémákra, átadja az emléklapokat, a kiváló krónikásoknak járó butéliát és könyveket. Mert – és ez egy másik sajátossága a találkozónak – a zsűri nem oszt helyezéseket, hanem a 3–4, ott és akkor legkiválóbban szereplő „krónikás” veheti át az oklevéllel járó ajándékot. A legkisebbek természetesen hazautaztak az izgalmak után, de úgy, hogy előtte, utána megnézték 70

Keszthely nevezetességeit, ha már a leghíresebb látnivaló falai között léphettek föl. A nagyobbak közül azonban érdeklődéssel hallgatták a középiskolások vagy a felnőttek előadását. A pódiumon elhangzó anyag igényes és színes volt, egy-két esettől eltekintve a korosztálynak megfelelő. Erőteljesen érzékelhető, hogy a határon túlról érkezett alsó tagozatos gyerekek rövidebb verseket, prózarészleteket mondtak, kevesebb volt a teher a vállukon, s jobban meg is feleltek a választott anyagnak. Ezt az a tény is magyarázza, hogy a hazaihoz képest kevésbé várják el az iskolákban a kívülről megtanult verseket, ezért rövidebbek a választott művek. Ugyanakkor igenis hungarikumnak tekinthetjük a határainkon belüli vers- és prózamondással foglalkozók nagy számát a környező országokhoz képest. Csak az arányokra kellene vigyázni, a felvállalható hoszszúságú, a kisgyermek által megérthető és átadható, intenzív előadásban felmutatható versre/ prózára, amelyből az is kiderül, miért pont ezt mondja, miért fontos a számára. A klasszikusokkal, a jó költőkkel, írókkal nagyon nem nyúlhat mellé az előadó, ha a választott verset valóban megértette, van hozzá köze, mert érzelmileg megérintette, felismerte a benne is mocorgó gondolatot. Hitelessé válik az előadás, ha a korosztályi megfelelést is figyelembe veszik a felkészítők és maga az előadó. Ezt segíthetné az állandó kérdezés, a felkészítőhöz fordulás, ha nem ért valamit, egy gondolatot, egy szót, egy összefüggést, és segítheti, ha nem csupán magát a választott verset/prózát olvasgatja, boncolgatja, de kezébe veszi a költő kötetét és megpróbálja megismerni az adott költői világot. Volt példa a vitathatatlan tehetség és a választott mű disszonanciájára, de több esetben örülhettünk a korosztály és a mondott vers teljes megfelelésének, az előadás hitelességének.

Jóleső meglepetést jelentett a középiskolások érettsége, komoly felkészültsége, a fiúk számszerű túlsúlya a pódiumon. Néhányan Arany János balladákat szólaltattak meg, amelyekhez nagyon fontos a drámai erő. Egy csupa mosoly, derűs arcú kislány szájából – akinek még telitalálatként a neve is Napsugár – nehezen fogadható el a Tetemrehívás drámai intenzitása, noha érezhető volt az előadás mögötti munka, a pontos értelmezés. Az Ágnes asszony előadója egy idő után elengedte hallgatóit, pedig feszes, pontos, láttató, megjelenítő balladamondása Kiváló krónikássá avatta őt; az erő elfogytával igazán sajnálhattuk, hogy a produkció csak majdnem remekre sikeredett. Mint ahogyan a Fekete István Honvágy című írásából hallott részlet figyelemre méltó előadója is több időt fordíthatott volna a szövegtanulásra. Hallgatóit sikerült behúznia, sőt bent tartania a történetben, kár volt a szövegbeli bizonytalanságokért, mert a varázs elillant. A felnőttek is tartogattak meglepetést. Erdélyi Zsuzsanna népi ráolvasásait teljes előadói vértezetben, szuggesztív, hatásos és mégis egyszerű interpretációban közvetítették. Kétségkívül ez az előadás volt a felnőtt kategória kiemelkedő produkciója. Elementáris humorral, kellő férfiúi huncutsággal mesélt egy másik „krónikás”, akinél azonban – mint ahogy többeknél is – hiányoltuk a beszéd érthetőségét. A tökéletlen artikuláció korosztálytól függetlenül gyakori problémaként jelentkezett, holott erre különös gonddal kell ügyelnie annak, aki közösség előtt szólal meg, ráadásul hatással szeretne lenni hallgatóira (és ez nem csupán az amatőr vers- és prózamondóknak szóló intelem). A tájnyelvi kavalkád (Felvidék, Vajdaság, Muravidék, Erdély) igazán élvezetessé tette a népi ihletésű versek, mesék előadását, hát még a hallgatását! A felnőttek kategóriájában inkább a színjátszós világot idéző, üde mesejátékot hozott két muravidéki hölgy, akiknek megjelenése és beszéde harsány hangulatot teremtett a díszes bálteremben. A Zala Megyei Közművelődési Intézmény – a „Falusi krónika” versenyt elindító Török Károlyné Miszori Mariann – mindent megtett az országos rangra emelkedett rendezvény sikeres lebonyolításáért. Méltó módon köszöntötte a találkozó résztvevőit az első napon Pácsony Imre, a Zalai Megyei Önkormányzat Kulturális Bizottságának elnöke, a második napon pedig megtisztelte jelenlétével és az ünnepi alkalomra szánt gondolataival dr. Czoma László, a Helikon Kastélymúzeum igazgatója, valamint Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar

Nemzeti Önkormányzati Közösség elnöke. Mindkét nap délelőttjén a Lorenzo Együttes éneke adta meg a találkozó hangulatát. A zsűri tagjai az érintett szakmák rangos képviselői voltak: dr. Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató, Halász Gábor színész, Tóth Zsóka előadóművész, a zsűri elnöke. A „Falusi krónika” kakasa nem kukorékolta világgá a díjazottakat, ezért hadd híreljük mi az idei találkozó eredményeit! A „Falusi krónika” Kiváló Krónikásai 2011-ben: 1–2. osztályosok: Borbély Sára – Nagykanizsa Csóbor Mátyás – Zalaegerszeg Herman Nika – Szlovénia, Muravidék Nárai Dominik – Hagyárosbőrönd Szőke József Bence – Nyíregyháza 3–4. osztályosok: Kecsenovics Kitti – Szerbia, Vajdaság Molnár Bernadett – Szepetnek Varga Vencel – Zalaegerszeg Vugrinecz Alex – Nagykanizsa Králik Máté – Szlovákia, Felvidék Végi Noémi – Szlovénia, Muravidék 5–6. osztályosok: Bojko Andrej – Szerbia, Vajdaság Keszei Gergely Bendegúz – Szombathely Papp Viktor – Szerbia, Vajdaság Tomasi Merilin – Murakeresztúr Tóth Zalán – Szerbia, Vajdaság 7–8. osztályosok: Bogdan Attila – Szlovénia, Muravidék Ferenc Grega – Szlovénia, Muravidék Gresa Lilla – Muraszemenye Pal Peter – Szlovénia, Muravidék Középiskolások: Farkas Beatrix – Szerbia, Vajdaság Farkas Gergő – Sárvár Karádi Dávid – Nagykanizsa Szarka Ákos – Szerbia, Vajdaság Vida Dorian – Szlovénia, Muravidék Felnőttek: Bereczky Szilárd – Hévíz Bukovics János – Apc Orbán Júlia – Sopron Stolmár Nándorné – Székesfehérvár

71

SZA K M A I B ESZ Á M O L Ó K

Székely András Bertalan

FEKETÉN , FEHÉR EN

Danis János fotókiállítása elé Hölgyeim és Uraim! „Világunk színes, ez nekünk így természetes és könnyű nézni a színes tárgyakat, a felületet különösebb mélyre ásás nélkül” – vallotta nem is olyan rég a mai kiállítás alkotója. Ezért korábban papír alapon, később a digitális fényképezés térhódításával nem állt tőle távol a színek világa, amikor például lepkéket és tájakat örökített meg. Egy idő múlva azonban a felszín mögött jobban kezdte érdekelni az ember, fontosabbá vált számára a pillanat által benne kiváltott érzelem. De nyúljunk vissza a gyökerekig, bemutatva egyben a művészt. Danis János okleveles villamosmérnök, aki Gödöllőn él, ám a közelmúltig csaknem egy évtizeden át egy japán autóipari beszállító cég több ezer fős gyárát igazgatta a havasalföldi Ploieşti-en és egy másik, amerikai tulajdonban lévőt Piteşti-en. Fontos momentum ez, hisz mai meghívásának apropóját is ez adta. Azonban ugyanilyen fontos, hogy az ott töltött kilenc esztendő alatt megismerte az ottani emberek, tájak, városok jellegzetességeit, és indíttatást érzett a megörökítésükre is. Miért is? Elsősorban azért, mert diákkora óta fényképez, és ez a szabadidős elfoglaltság – hoszszabb megszakítás után – az elmúlt 20–22 évben fokozatosan az első helyre került a munkaidején túli tevékenységeinek sorában. Ahogy Cseke Gábor fogalmazott: „pontosan meg sem lehet mondani, mikor tűnt át szinte észrevétlen szabadidős hobbija olyan életmóddá, amelyben egyre meghatározóbb és kitüntetettebb helye van a fotózásnak, a világ (fény)képi ábrázolásának.” Kenyérkereső foglalkozása helyszíneinek a dokumentálása mellett a hétvégeket rendre a Szé Elhangzott a Belváros–Lipótvárosi Nemzetiségek Házában, 2011. május 6-án, Danis János „Feketén, fehéren” c. fotókiállítása megnyitójaként.

72

kelyföldön töltötte. Az ottani fotósokkal való találkozása meghatározó fordulatot hozott az életszemléletében. Nem röstellt tanulni tőlük: állandó résztvevője lett a Hargita megyei fotóstáboroknak, ahol nemcsak befogadták, hanem megismerte és elsajátította a kollégák munkamódszereit, elgondolásait, de a műhelytitkait is. Közöttük vált igazán a látvány kellemességét kereső magánemberből váratlan helyzetekre kész, felelősségét felismerő kép-szerkesztővé. Mára már az etno- és a szociográfikus fotográfiát helyezi a középpontba. Amíg első, 2004-es egyéni kiállításán, Szentegyházán csak színes felvételek voltak láthatók, mostanára csupán jelzésszerűen, a mondanivaló hangsúlyozására jelenik meg egy-egy színfolt a képein. Hogy miért szereti a fekete-fehér fényképezést, jómaga így válaszol: „A monokróm fénykép mesterséges objektum, és alapvetően a fény tónusaival hat. Ennek megértése absztrakciót kíván, valamint gondolkodást és emocionális nyitottságot. Ez a szellemi munka segíti a nézőt, hogy megértse az érzelmeket és üzeneteket, amit átadni kívántam.” Hogy hová jutott el azóta Danis János? Nemzetközi pályázatokon, 38 országban nyolcszáznál több képe került kiállításra, amelyek 65 díjat is nyertek. Egyéni kiállításait Szentegyháza után Bukarestben, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Gyöngyösön, Ploieşti-en, Marosvásárhelyen, Gyergyóremetén, Budapesten, Bicskén, Csáktornyán, Veszprémben és ismét Szentegyházán, Ploieşti-en, Marosvásárhelyen, majd Gyergyóremetén rendezték meg. Tagja a Magyar Fotóművészek Nemzetközi Szövetségének, 2010-ben pedig elnyerte a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség AFIAP minősítését. Művészetéről elismeréssel nyilatkoztak több helyütt is. A gyergyói Bajnai György szerint „a melengető, aggódó, feszítő szeretetet, helyenként egyenesen a féltő szerelmet sugározza, amiből mi is azt kell

vált magyarországi fotóművész mindennek természetes közegét, a varázslatos tájat is otthonias bensőséggel, magától adódó természetességgel és ihletetten mutatja fel (…) a derű óráit, perceit igyekezik visszadni, humora is van (…) széles skálán, sokszínűen és finom eleganciával játszik az érzelmek húrjain.” Pályatársa, Bálint Zsigmond pedig nem kisebb dicséretet fogalmaz meg, mint azt, hogy Danis Orbán Balázs szemével fényképez, amikor a XXI. század elején próbálja bemutatni a székelyföldi életet, embereket, életvitelt és hangulatokat. Mai kiállításának az ihletője úgy a havasalföldi román, mint a székely magyar közeg – e nyilvánvaló hídépítő gesztusért is fogadta örömmel a megnyilatkozás lehetőségét a fővárosi román közösség. Fogadják tehát olyan szeretettel Danis János képeit és leánya, Kata zongorajátékát, amilyen szeretettel a fotóművész készítette és elhozta önöknek, a művésznő pedig felkészült a közreműködésre. Köszönöm a figyelmüket.

Onestyákné Ágotai Mária 73

SZAK MAI BESZÁM OLÓK – Székely András Bertalan: Feketén, fehéren. Danis János fotókiállítása elé

hogy érezzük: jó itt lennünk. (…) A képekből az is kisüt,hogy nem könnyű itt a hűség. Az arcok, a kezek, a megrokkant test, de még a tájból kiemelt részletek is, a szépség mellett a láthatatlan, lehúzó ólom-nehezékekről is suttognak, esetenként kiáltanak.” Ugyanő egy másik gyergyóremetei kiállítás-megnyitójából nem véletlenül emeli ki, hogy „ma már valamenynyi művészeti ággal azonos értékű új művészet a fotóművészet. Ennek köszönhetően nemcsak ábrázol, de látni, érezni tanít, lélekre, szellemre hat, akár a zene, a képzőművészet, az irodalom, (…) a színház. (…) Danis világa nem ágáló, nem óhajt technikai bravúrokkal ámítani, (…) képei helyenként a mennyei harmóniát is közelítik. Nagy Miklós Kund a marosvásárhelyi Bernády Házban rendezett kiállításáról írja, hogy „képeit az arcok, a tekintetek, a mosolyok meg szomorkás elmerengések, befelé forduló töprengések uralják, olyan hamisíthatatlan emberi megnyilatkozások, amelyek mindannyiunkat jellemeznek. (…) az Erdély szerelmesévé

F ELH Í V ÁS VI II. KO D Á LY S ZA K TÁ B O R

Óvodapedagógusok, énektanárok, karnagyok, a téma iránt érdeklődők szakmai találkozója Magyarpolány 2011. augusztus 21–25. Előzmények Veszprém megye több évtizedes kiemelkedő hagyományokkal bír a közös éneklés, a kórusművészet, a zenei nevelés területén. 2003. március 1-jén a Veszprém Megyei Közművelődési Intézet és a zenei szakemberek kezdeményezésére megalakult a Magyar Kodály Társaság Felső-dunántúli tagszervezete és karnagyi klubja. Székhelye és fő támogatója alakulásától a Veszprém Megyei Közművelődési Intézet, 2010-től a jogutód Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet. A társaság egyik célja, hogy kötődve a kodályi pedagógiai és a helyi hagyományokhoz minél nagyobb gondot fordítson „zenei kulturális örökségünk” megismertetésére, megtartására. A Veszprém Megyei Közművelődési Intézet a Magyar Kodály Társaság Felső-dunántúli tagszervezetének szakmai támogatásával 2003 óta szervezte zenei táborait, képzéseit, rendezvényeit mindazoknak, akik ápolják és tovább szeretnék adni a magyarság e szellemi örökségét. Az átalakulás évében, 2010-ben ez a 2003 óta tartó folytonosság megszakadt, de szeretnénk, ha 2011-től töretlenül folytatódhatna a szakmai találkozók sora. A szakmai képzések meghatározó szakmai támogatója Szőnyi Erzsébet, a Magyar Kodály Társaság elnöke, Kossuth-díjas magyar zeneszerző. Az 74

elmúlt rendezvényeink alkalmával szakmai előadóink között az ország legkiválóbb szaktekintélyeit köszönthettük (Székely Miklós, Kallós Zoltán, Mohayné Katanics Mária, Kollár Kálmán, Barsi Ernő, Békefi Antalné, ifj. Békefi Antal, Tímár Sándor, Olsvai Imre, Dr. Lázár Katalin, Kovács Norbert, Karai József zeneszerző, Szabó Miklós, Lukin László, Varga Károly, Sebő Ferenc, Dr. Fehér Anikó, Dr. Ordasi Péter, Birinyi József, Érdi Tamás, Mindszenti Zsuzsanna, Gráf Zsuzsanna, Lázár Péter, Écsi Gyöngyi). Résztvevők köre: elsősorban a régióból, illetve a Dunántúlról jönnek óvónők, tanítók, tanárok, diákok, a téma iránt érdeklődők, de az ország más területeiről és a határon túlról is felkeresik a szakmai találkozót. A program tervezésének irányadója Kodály Zoltán zenei útmutatása, amely ma is a zenei köznevelés, a „nevelés” alapját jelentheti: „Mit kellene tenni? Az iskolában úgy tanítani az éneket és zenét, hogy ne gyötrelem, hanem gyönyörűség legyen a tanulónak, s egész életére beleoltsa a nemesebb zene szomját… Egy tárgy sem szolgálhatja úgy a gyermek testi-lelki javát (mint az ének)… Jó ízlést örökölni nem lehet, de igen korán meg lehet azt rontani. Ezért kell már az iskolában, sőt óvodáskorban megindítani a jó zenére nevelést. Ezért fordítom több mint húsz éve időm tekintélyes részét az iskola zenei életének javítására.” (Kodály Zoltán: Visszatekintés) A zenei szaktábor elméleti és gyakorlati előadásaival szeretnénk rámutatni, mennyire aktuális

és fontos ma a jövő nemzedéke számára a kodályi életmű ápolása, valamint a Kodály koncepció – a „Magyar módszer”, és Kodály Zoltán a Visszatekintés című kötetekben összegyűjtött írásainak, beszédeinek, nyilatkozatainak megismerése e szellemi örökség kiváló ismerőin és művelőin keresztül. Az óvodapedagógusok, tanítók, tanárok és a szülők, nagyszülők pótolhatatlan feladata, hogy megtanítsák meglátni az igazi értékeket, megmutassák a hagyományok megismeréséhez, ápolásához vezető utat. A karvezetők kérését figyelembe véve a programban mind az öt napon keresztül helyet kap a szorosan vett kórusmetodikáról szóló gondolatcsere, gyakorlati tanácsadás – a tervezéstől, előkészítéstől a mű megvalósulásáig, megszólaltatásáig történő lépésekről. A VIII. Kodály Szaktábor célja Kötődve a kodályi pedagógiai és helyi néphagyományokhoz, valamint csatlakozva a 2011. esztendő átfogó kulturális és zenei főprogramjához, a Liszt Ferenc emlékévhez, a tábor elméleti és gyakorlati előadásaival szeretnénk segítséget adni a résztvevőknek a következő év zenepedagógiai és karnagyi, valamint zenei szervezői munkájának megtervezéséhez. A szaktábor tiszteletbeli szakmai támogatója Szőnyi Erzsébet, a Magyar Kodály Társaság elnöke, Kossuth-díjas magyar zeneszerző, karvezető zenepedagógus, Kodály zenepedagógiai módszerének világszerte ismert folytatója. Tervezett előadók a feltételezhető sorrend szerint: Dr. M. Tóth Antal, a Veszprémi Akadémiai Bizottság Zenetudományi Munkabizottságának elnöke, a Magyar Kodály Társaság elnökségének tagja: „Üdvözöllek Pannónia, drága hazám” – Liszt Ferenc és a magyar kóruskultúra Érdi Tamás zongoraművész felajánlott (tiszteletdíj nélküli) hangversenye: Liszt és Kodály művei (előadással egybekötött templomi hangverseny) Dr. Ittzés Mihály, a Magyar Kodály Társaság társelnöke: Zenei múlt – jelen – jövő a Magyar Kodály Társaság tevékenységének tükrében Dr. Kerekesné Pytel Anna zenetanár, karnagy, a KÓTA ifjúsági bizottság és az MKT Felső-dunántúli Tagszervezet elnökségének tagja: 1./ Az óvodai és általános iskolai zenei nevelés múltja, jelene, jövője a Kodály módszer alapján. 2./ Módszertani eszközök és repertoár bővítése Dr. Ordasi Péter, a Debreceni Tudomány Egyetem Zeneművészeti karának tanára, a Magyar Kodály

Társaság KÓTA elnökségének tagja: Kodály kórusműhelyében. Kórusművek feldolgozásától a hangversenyen történő megszólalásáig. Somorjai Paula nyugalmazott főiskolai docens, a Magyar Kodály Társaság elnökségének tagja: „Énekeljünk tisztán” (Kodály Zoltán) …de hogyan? – a hangképzés gyakorlati kérdései S. Dr. Laczkovics Emőke néprajzkutató: Gyermekélet, gyermektársadalom, hagyományőrzés a családban. Dunamenti népek hagyományos műveltsége Lázár Katalin PhD, az MTA Zenetudományi Intézet tudományos főmunkatársa, népi játékkutató, a Kiss Áron Magyar Játéktársaság alapító tagja: „Gyertek, gyertek játszani!” Élő gyermekjátékok a magyar nyelvterület különböző részein, a Kárpát medencében Ertl Pálné Magyar Örökség- és Életfadíjas pedagógus: Népi gyermekjátékok szerepe a gyermek személyiségének a fejlesztésében Csík János Magyar örökség-díjas, a Népművészet Ifjú Mestere, Közművelődésért- és Príma Primissima-díjas népzenész, pedagógus: Kodályi hagyományok és a magyar zenei örökség ápolása Kovács Norbert Magyar örökség-, Népművészet Ifjú Mestere-díjas néptáncos: Kodályi hagyományok és a magyar néphagyományok ápolása Varga Károly, a Bartók Rádió nyugalmazott zenei munkatársa, Kárpát medencei zenei játékok vezetője: Tematikus énekórák, tematikus zenei játékok a Kodályi hagyományokhoz kötődve Minden előadást gyakorlati bemutató, szakmai tapasztalatcsere követ. Az öt nap programjának szorosan vett része a reggeli énekszó, és az esti, gyakorlattal egybekötött furulyatanulás, beszélgetés, kottacsere. A Veszprémi Érseki Palota kottatárának és könyvtárának a megtekintése, ismerkedés Magyarpolánnyal és környékével. Helyszín: Magyarpolány 1300 lelkes sváb település Veszprém megyében, a Bakony közepén. Majd száz védett épületével a Nemzeti Örökség részeként tartják számon. Műemlékeinek megőrzéséért és ápolásáért a közösséget Európa Nostra díjjal jutalmazták. A régi faluszerkezetet felidéző Petőfi utcában található 43 országos védettségű tornácos bakonyi parasztház, s további 40 helyi védettségű. A műemlék utcát a régi építkezésre jellemző boltozatos tornácú, mellvédes, oszlopos, hosszú kőházak alkotják. Közülük egy ez idáig tájházként működött. 2003-ban Magyarpolány Önkormány75

Információ: Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet, 8200, Veszprém, Komakút tér 3. Nagy Tiborné Nyári Ágnes, a szakmai program szervezője, a Magyar Kodály Társaság Felső-dunántúli tagszervezetének titkára. Tel.: 88/560-610/125 mellék, Fax: 88/560-610/105 mellék, Mobil: 06/20/359-3280 e-mail: [email protected] Kérjük a kedves jelentkezőket, a jelentkezési lapot küldjék el elektronikusan, valamint postai úton is a megyei szervező címére.

zata és a Veszprém Megyei Közművelődési Intézet működtetésével itt nyílt meg a műhelyházzal és kovácsműhellyel kibővített Veszprém Megyei Népművészeti Alkotóház, mely megteremtette a hagyományápolás, gyűjtés, a művészeti képzés és a népi kismesterségek életben tartásának feltételeit (www.Magyarpolány.hu)./ Ez a település, a tájház, a katolikus templom mint a nyitó és záró koncert helyszíne lesz öt napon keresztül az otthona 2011-ben is a hét éve megrendezésre kerülő VIII. Kodály szaktábornak, szakmai képzésnek.

A VIII. Kodály Szaktábor szakmai támogatói: Magyar Kodály Társaság, Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége – KÓTA, Magyar Kodály Társaság Felső-dunántúli tagszervezete Universal Music Publishing Editio Musica Budapest Zeneműkiadó Kft. Érdi Tamás zongoraművész Magyarpolány Önkormányzata Eötvös Károly Megyei Könyvtár Nemzeti Kulturális Alap Magyarpolány Község Önkormányzata Közművelődési Intézet (Veszprém)

A tábor részvételi díja: 15.000 Ft Ez az összeg a pályázati támogatástól függően csökkenhet! Passzív résztvevőknek: 2.000 Ft (Napi jegy) A részvételi díj tartalmazza az előadások, a kottacsomagok díját, koncertlátogatást, a szállást, napi háromszori étkezést, kiállítások megtekintését. Szeretettel hívjuk, várjuk az érdeklődőket a nyári pihenés után, szakmai feltöltődést kínálva ezekre a pihentető, de terveink szerint tartalmas napokra a kedves hangulatú Magyarpolányba! Jelentkezési határidő: 2011. május 31-től folyamatos!

Jelentkezési lap: VIII. Kodály szaktábor – 2011. augusztus 21–25. Magyarpolány Név: . . . . . . . . . . . . . . . Lakcím: . . . . . . . . . . . . . Tel./fax: . . . . . . . . . . . . email: . . . . . . . . . . . . . . Munkahely neve és címe: . . . Számlázási cím: . . . . . . . . Szakképzettsége: . . . . . . . Milyen zenei szervezet tagja: .

. . . . . . . .

. . . . . . . .

. . . . . . . .

. . . . . . . .

. . . . . . . .

. . . . . . . .

. . . . . . . .

. . . . . . . .

. . . . . . . .

. . . . . . . .

. . . . . . . .

. . . . . . . .

. . . . . . . . . . mobil:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

. . . . . . . .

. . . . . . . .

. . . . . . . .

. . . . . . . .

. . . . . . . .

. . . . . . . .

. . . . . . . .

. . . . . . . .

. . . . . . . .

. . . . . . . .

. . . . . . . .

. . . . . . . .

. . . . . . . .

. . . . . . . .

. . . . . . . .

. . . . . . . .

. . . . . . . .

. . . . . . . .

. . . . . . . .

. . . . . . . .

. . . . . . . .

Szállást kérek

Aug. 21.

Aug. 22.

Aug. 23.

Aug. 24.

Aug. 25.

Étkezést kérek

V:

R: E: V:

R: E: V:

R: E: V:

R: E:

. . . . . . . .

(A táblázatban szereplő adatok tájékoztató jellegűek, nem befolyásolják a részvételi díj mértékét.) Dátum: _______________________ 76

Aláírás: _______________________

. . . . . . . .

. . . . . . . .

TARTALOM. Közművelődés társadalmi felzárkóztatás

Recommend Documents