Tartalom. Közkincs kerekasztalok TANULMÁNY

CCCXLVIII. Nem szólt mellette semmi. Istenem. Csurom fénylés lesz. Csöpp rugás. Homokzsák. Mint léghajóról: hull. Már idegen. Sugárnyalábok. Örvény. Befogadják. CCCXLIX. Habozik a szélirányt keresve, s nyomot felejt az egy végtébe’ megszőtt vitorlán. Ez az utolsó este. Se hős, se gyáva. És nem lesz veszendőbb.

Közkincs kerekasztalok

CCCL. Kapaszkodott velük a vén doboz. Nagyon zihált, hegy ígérte a csöndet. Csak elakad, a végén fulladoz. Két szem fagyöngy. Egymásnak még köszöntek. Botár Attila: Újabb félcédulák

Tartalom Mátyus Aliz: Editorial................................................................................................................................................ 3 Mók Ildikó: A közkincs kerekasztalok egyéves működésének tapasztalatai. Összefoglaló és a „jó gyakorlatok” bemutatása .................................................................................................................................................... 4

TANU LM Á NY Török József: Kulturális politika és politikai kultúra Csongrádon.................................................................... 24 Farkas Tímea: Esettanulmány a bajai közművelődési intézményrendszer és a feladatok átalakításáról.... 61

A R C KÉPEK Születésnapi interjú Lipp Mártával (Kálóczy Katalin)......................................................................................... 68 Magyar Örökség az ötödik kontinensen. Laudatio az ausztráliai Magyar Élet hetilapról és főszerkesztőjéről, Csapó Endréről (Bakos István)...................................................................................................................... 76 Tungli Gyula: Horváth István plébános, helytörténész, néprajzkutató (1909 – 1990.)................................... 78

D IS PUTA Monostori Éva: Mi, Mag-unk! - Válaszféle Kary Józsefnek ............................................................................... 80 Gergye Rezső: „Civil intézmények” avagy Művelődési otthoni alternatívák a társadalmasításért............. 84

I F J Ú SÁ G Deák Péter: „Rettegj, félj és borzongj.” Horror és thriller a fantasy ölelésében és mint szerepjáték............ 88

Tartalom a Magyar Mûvelôdési Intézet és Képzômûvészeti Lektorátus folyóirata 2008 június

„Aki egyszerre többet ír, mint amennyi egy névjegyen elfér, nem mond igazat.” (Hamvas Béla)

Tartalom a Magyar Mûvelôdési Intézet és Képzômûvészeti Lektorátus folyóirata 2008 június

K IT E KINTÉS Tóth Zsuzsanna: „…s háltak az uccán…” S halnak az utcán… – A Kukabúvárok és…................................ 91 Trencsényi László: A Kukabúvárokról.................................................................................................................... 94 Keserü Katalin: Kivétel. Gondolatok a diszeli Első Magyar Látványtár 2008-as kiállítás-megnyitóján..... 96 Eötvös-kollégisták voltak… Falukutatók (Bakos István).................................................................................... 99 Csomós Gyula: Néhány emlék Berzencéről...................................................................................................... 123

OL VASVA – ÚJRA OL V ASV A Molnár Éva: „Ahol a szabadság a rend…” (Örkény Antal – Székelyi Mária – Csepeli György – Poór János – Várhalmi Zoltán: Nemzeti érzés és európai identitás. Arktisz kiadó - Balassi kiadó, 2007.).................. 124 Részletek Örkény – Székelyi – Csepeli – Poór – Várhalmi: Nemzeti érzés és európai identitás c. könyvéből: Összefoglalás és kitekintés. Utak az unióhoz. Típusok és tünetek................................................................ 130 Wutka Tamás: Sokszínű egység (Vilcsek Béla: A telített pillanat).................................................................... 140

ESEMÉNYTÁR Apropó – Dóri Éva: Kiállításokról és megnyitókról, a nem professzionális galériák és múzeumok gyakorlatának tükrében.............................................................................................................................................. 142 XIX. Ifjabb Horváth István Nemzetközi Színjátszó Fesztivál, Kazincbarcika, 2008. július 2-6.................. 145 Az én kertem 2008. című fotópályázat . ............................................................................................................ 146 V. Nyári Egyetem – a közösségi részvétel fejlesztéséért Kunbábony, 2008. július 23-26............................ 147

E számunkat Kecskeméti Kálmán rajzaival illusztráltuk.

Editorial Kerényi Károly ajánlotta 1942-ben Epiktétos kézikönyvecskéjé-t (élt 50 - 138.), „hogy rátaláljon Epiktétosra, ...táplálékul, támogatóul, erősítőül – mesterül és jóbarátul.” A műből vett idézet alapjául a Gladiátor Kiadónál megjelentetett szöveg szolgált. Bizonyos dolgok hatalmunkban vannak, más dolgok nincsenek. Tőlünk függ a véleményünk, az ösztönös vágyunk, a törekvésünk és ellenszenvünk, egyszóval mindaz, amit egyedül alkotunk meg. Nem tőlünk függ a testünk, a vagyonunk, a hírnevünk és tisztségeink, tehát mindaz, amit nem egyedül hozunk létre. Azok a dolgok, amelyek hatalmunkban vannak, természetüknél fogva szabadok, semmi sem akadályozza, semmi sem köti őket. Azoknak a dolgoknak azonban, amelyek nincsenek a hatalmunkban, nincs erejük önmagukban, másoktól függnek, egy kívülálló megakadályozhatja vagy elsajátíthatja őket. Emlékezz erre: ha a természetünknél fogva függő dolgokat függetleneknek tartod és a más dolgait sajátodnak tekinted, akkor minduntalan akadályokba ütközöl, bánkódni és háborogni fogsz, káromolod az isteneket és az embereket, de ha csak azt tartod a tiednek, ami valóban a tied, a más tulajdonát pedig a helyzetnek megfelelően másénak tartod, akkor sohasem leszel a kényszer hatalmában, senki sem fog utadba állni, nem fogsz senkit szidalmazni és vádolni, és semmit sem kell majd akaratod ellenére végrehajtanod; senki sem árt neked, és nem lesz ellenséged sem, mert nem történik veled semmi baj. Ha erre a nagy dologra törekszel, emlékezz rá, hogy nemcsak ímmel-ámmal kell utána vetned magad, hanem ...bizonyos dolgokról teljesen le kell mondanod, más javak megszerzését pedig el kell halasztanod; ha azonban a lelki nyugalmad megszerzésére is törekszel, és uralkodni és gazdagodni is akarsz, könnyen megtörténik, hogy ezeket sem éred el, mivel az előbbire vágyakozol: de biztosan elveszíted azt, ami egyedül hozza létre a függetlenséget és a boldogságot. Minden kellemetlen képzet felmerülésekor nyomban jegyezd meg: „Te csak képzet vagy és egyáltalán nem az, aminek látszol.” Ezután vizsgáld és ítéld meg a képzetet elveid alapján: ...legfőképpen abból a szempontból, vajon oly dolgokra vonatkozik-e, amelyek hatalmunkban vannak, vagy pedig olyanokra, amelyek nincsenek... S ha valami olyanra vonatkozik, ami nincs hatalmunkban, mindig kéznél legyen ez a mondás: „Semmi közöm hozzá!” Mátyus Aliz

3

Közkincs kerekasztal

Mók Ildikó

A köz kincs kerekasztalok egy éves mû kö désének tapas ztalatai Összefoglaló és a „jó gyakorlatok” bemutatása A kistérségi kulturális kerekasztalok létrehozására és működtetésére kiírt, 2007. évi Közkincs pályázat megvalósítási határideje 2008. május 25-én lejárt, a nyertes pályázók benyújtották szakmai és pénzügyi elszámolásaikat. Alkalom kínálkozik arra, hogy összegezzük mindazokat a tapasztalatokat, bevált megvalósítási módokat, amelyek – kiegészülve a kulturális koordinációs irodák vezetőinek a monitoringozás közben szerzett tapasztalataival – segíthetik még eredményesebbé tenni a tovább működő, illetve az újonnan alakuló közkincs kerekasztalok munkáját. Néhány „jó gyakorlat” közreadásával szeretnénk az újonnan alakuló közkincs kerekasztalok szervezését segíteni, munkájukat hatékonnyá tenni, és bízunk abban, hogy egymás eredményeinek megismeréséből a már működő műhelyek is profitálni tudnak. (Az összefoglaló egy ősszel megjelenő módszertani kiadvány része lesz, így a teljesség igénye nélkül hoz példákat az egy év során kidolgozott anyagokból.) Előzmények 2005. óta, a Közkincs program keretében, előbb a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, majd az Oktatási és Kulturális Minisztérium hirdette meg a Közkincs pályázatokat. A kiírások évenként 4

erősödő nyomatékkal tartalmaztak olyan elemeket, amelyek a kulturális vidékfejlesztés európai célkitűzéseit és gyakorlatát szem előtt tartva, a kistérségeket alkotó települések kulturális együttműködésének fejlesztésére, közös programok, szolgáltatások megvalósítására, a tervezési folyamatok összehangolására kínáltak lehetőséget. Ezt a törekvést az a tapasztalat indokolta és tette szükségessé, mely szerint a statisztikai kistérségekhez tartozó települések között kicsi vagy nincs aktív kulturális kapcsolat, gyenge a közös identitás, elvétve akad rendszeres, hosszabb távra tervező együttműködés. Ezek felerősítése pedig alapvető követelmény a jelen tervezési időszak alatt lehívható uniós és hazai fejlesztési forrásokért zajló versenyfutásban. A súlyos gondokkal terhelt önkormányzatok, illetve a települések kulturális életének alakítói, szereplői ma még inkább a saját fejlesztési elképzelések önálló megvalósításában gondolkodnak, ha gondolkodhatnak fejlesztésben egyáltalán. Ha fel is merül az együttműködések szükségszerűsége, a cselekvésig inkább csak a kényszer, mintsem az előrelátó tervezés juttatja el őket. Az első lépések megtétele a kistérséghez tartozó települések partneri együttműködései felé vezető úton nem csupán a régi beidegződések miatt nehéz. Nehéz azért is, mert még az egymás szomszédságában lévő falvak, városok lakossága,

illetve az ott dolgozó kulturális szakemberek és önkéntesek is keveset tudnak egymásról, nem is beszélve a 30-40 km távolságra lévőkről. A történelmi léptékkel mérve közös történelmi gyökerek a jelenben nem képeznek szerves közös kultúrát, kevés az átjárás, a közös élmény és a tapasztalat, kevés a szakmai párbeszéd. Ennek az állapotnak a fokozatos javítását, az elszigetelődés oldását, az együttműködések kezdeményezését tartotta szem előtt a kiíró, amikor meghirdette a Közkincs pályázatokat. „A térség mozgalmas történelme során több nemzetiség, népcsoport élt és él ma is együtt. A letelepedők magukkal hozták szokásaikat, népviseletüket, ünnepeiket és vallásukat. Kulturális értékeik azonban összefogás, szervezettség híján elszigeteltek maradtak. Az egyes népcsoportok, települési közösségek identitása fellelhető, de közös, kistérségi öntudat nem alakult ki. Ez a térség nem tud felmutatni olyan markáns néprajzi, turisztikai vonzerőt, mint Tolna megyében pl. a Völgység vagy a Sárköz. De nem kell szégyenkeznünk sem épített, sem természeti kincseink tekintetében. Ebben a kistérségben két vár is áll, az elmúlt években gyönyörűen felújított ozorai és a simontornyai, itt fekszik a gyulaj-tamási erdő egy része világhírű, Európa egyik legnagyobb dámvad populációjával, Tamási gyógyító termálvize országhatárokon túl is ismert. Nem elhanyagolható a Balaton közelsége, Siófok Tamásitól 40 km-re, a kistérség északi településeihez pedig még ennél is közelebb fekszik. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy ezen értékek birtokában mi lehet az oka, hogy a tamási kistérség nem egy virágzó gazdaságú, turizmusú, kultúrájú térség. Az okokat egyértelműen az összefogás hiányában kell keresni. Számos esetben hiúsultak meg azért fejlesztési elképzelések, mert az egyes települések

nem tudtak együttműködni, régi sérelmeket, személyes konfliktusokat, politikai hovatartozásokat félretenni, egymást segítő partnerként viselkedni. Olyan lehetőségek mentek el a települések mellett, melyek kiaknázásával infrastrukturális, foglalkoztatási, szociális gondjaikon enyhíthettek volna. Mivel a kultúra fontos eleme a gazdaság fejlesztésének, így minden eddiginél fontosabb a mikrotérségek és az egész kistérség összefogása, közös kulturális koncepció kidolgozása, amelyre komplex társadalmi fejlesztés épülhet. Csak a fejlesztési folyamatok beindítása után várható, hogy kooperáció jöjjön létre a kistérség helyi közösségei között, világosan megfogalmazott célok, jól körvonalazott elképzelések mentén.” Tamási Kistérségi Közkincs Kerekasztal, Czink Judit főtanácsos, kistérségi referens, Tolna Megyei Általános Művelődési Központ Közkincs 2006. 2006-ban a kistérségek, a települések közkulturális szolgáltatásainak továbbfejlesztését biztosító, modell értékű programok támogatására pályázhattak a kistérségi társulások illetve a települési önkormányzatok, a kulturális intézmények, a civil szervezetek. A kiírás két célt fogalmazott meg: a) a közművelődési, könyvtári, muzeális funkciók társulásos formában történő együttes megvalósítását, illetve b) közkulturális (közművelődési, könyvtári, mu zeális) tevékenységek együttes befogadására alkalmas, többfunkciójú közösségi színtér kialakításához, továbbfejlesztéséhez szükséges beruházásokat, a hozzá kapcsolódó, a működést segítő tárgyi eszközök beszerzését és programok megvalósítását.

Elnyert támogatás – 2006. K1a 22 db

K1b 34 800 000 Ft

61 db

Közkincs 2007. A 2006-os pályázatok megvalósításának tapasztalatai világossá tették, hogy a kistérségi együttműködésben megvalósuló programok, valamint a kisebb volumenű, de helyben mégis fontos infrastrukturális fejlesztések mellett kezdeményezni, a közös tervezéshez, fejlesztéshez formális kereteket nyújtó társadalmi/szakmai fórumok létrehozását és működtetését is ösztönözni szükséges. Ennek megfelelően a 2007. évi Közkincs pályázatot az alábbi komponensek mentén írták ki:

46 900 000 Ft

1. Kistérségi közkincs kerekasztal létrehozása, működésének támogatása. 2. A kistérségi feladatot végző közművelődési intézmények, nyilvános könyvtárak, muzeális intézmények, közművelődési feladatot ellátó társadalmi szervezetek, térségi szintű közkulturális feladatellátását megvalósító és a könyvtári szolgáltatási együttműködést segítő programok támogatása. 5

K özki ncs kere kas ztal Mók Ildikó A közkincs kerekasztalok egy éves mûködésének tapasztalatai

Elnyert támogatás – 2007. K1 58 db

K2 22 415 000 Ft

44 db

50 799 000 Ft

Kistérségi közkincs kerekasztal létrehozása, működésének támogatása A pályázat céljaként fogalmazta meg a kiírás azt a valóban fontos, akár a program sikerének fundamentumaként is értékelhető elvárást, hogy a kerekasztal működésének eredményeképpen kerüljön be a kistérségi döntéshozók és előkészítők gondolkodásába, hogy a kulturális fejlesztés a vidékfejlesztés elengedhetetlen része, egy térség fejlesztési teveinek megfogalmazásakor kihagyhatatlan tényező. Praktikusan ez azt is jelenti, hogy a minden kistérségben elkészített szociális - egészségügyi, oktatási, turisztikai stb. fejlesztési tervek, koncepciók után gondolják át közösen a kistérség kulturális fejlesztésének lehetséges irányait, célkitűzéseit, forrásait és a partnereket egyaránt. A döntéshozói oldalon túl, a közkultúra területén feladatot vállalók között – legyenek azok akár közművelődési vagy oktatási intézmények, közgyűjtemények, civil szervezetek, vállalkozók vagy magánszemélyek – alakuljon ki és erősödjön meg a közös tervezés, cselekvés, az előkészítő és elemző munka, amelynek eredményeképpen megfelelően

fel tudnak készülni a különböző pályázati források és normatív támogatások lehívására. A céloknak megfelelően a kiíró a kulturális kerekasztalok feladatává tette a kulturális tervezési, fejlesztési folyamatokban való részvételt, az információközvetítést a térségben dolgozó kulturális szakemberek és az önkéntesek között. A tervezési folyamatok megalapozásához elengedhetetlenül szükséges kistérségi kulturális adatbázis, szolgáltatásjegyzék készítését, a kulturális - közművelődési stratégia elkészítésének koordinálását, valamint térségi, mikrotérségi szintű pályázat készítését, pályázati terv összeállítását. A megvalósítás tapasztalatai - nehézségek és eredmények A pályázat eredményeként 58 közkincs kerekasztal létrehozására nyílt lehetőség, melyek közül ötöt a határon túli magyarság kulturális szervezetei alapíthattak meg. (Téka Alapítvány, Szamosújvár; Kallós Zoltán Alapítvány, Válaszút; Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros Megyei Szervezete; Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége, Ungvár; Magyar Egyesületek Szövetsége, Pélmonostor.)

Nyertes közkincs kerekasztal pályázatok – 2007. Régió

Elnyert összeg db

Ft

10

3 500 000

Dél-Dunántúl

9

3 905 000

Észak-Alföld

10

3 200 000

Észak-Magyarország

10

3 564 000

Közép-Dunántúl

8

3 600 000

Közép-Magyarország

4

1 655 000

Nyugat-Dunántúl

7

2 991 000

58

22 415 000

Dél-Alföld

Összesen

A létrehozó szervezetek nem voltak egyszerű helyzetben, hiszen a kistérségi kulturális együttműködés beindítása több szempontból is nehézségekbe ütközött. Nem mindenütt népszerű gondolat még ma sem „kistérségezni”. Számos esetben előbb hangzanak el még ma is magával a statisztikai kis6

térségek létével, ésszerűségével, hasznával szembeni fenntartások, mint a szakmai érvek vagy ellenérvek. A realitások számba vétele azonban azt diktálja, hogy ha másért nem, legalább a pénzügyi források megszerzésének nagyobb esélye és az önerők hatékonyabb felhasználása miatt szükséges az

együttműködés. Nehéz volt az első lépések megtétele azért is, mert a „kistérségi közművelődés” mint olyan, gyakorlatilag nem létezik. Ugyan sok szempontból előzményének, „hagyományának” tekinthető a valamikori járások területén végzett módszertani munka, az akkori, felmenő rendszerű művészeti bemutatók, minősítők miatt élénkebb és rendszeresebb települések közötti kapcsolat, ám a járások megszűnése óta eltelt évtizedek ezt a gyakorlatot és kapcsolatrendszert megszüntették. „A járási közigazgatás idején a dabasi járásban jól szervezett és hatékony szakigazgatási és szakmódszertani tevékenység volt a közművelődésben. Az intézmények együttműködésének, a kistérségköz ponti intézmény szakmódszertani segítő munkájának egyes elemei – a kölcsönös rászorultság, közös érdek miatt – spontán módon tovább éltek. Tulajdonítható ez annak is, hogy a kistérségközpont közművelődési intézményének vezetője korábban járási közművelődési felügyelői, illetve járási intézményi hálózati - módszertani munkát végzett és a megváltozott körülmények között is – szakmai indíttatásból – fontosnak tartotta, hogy az intézmény szerepet vállaljon a kistérségi együttműködések szervezésében. Ennek a törekvésnek a kiteljesítését, legitimálását segítette az Oktatási és Kulturális Minisztérium pályázatának megfelelő kistérségi kulturális kerekasztal létrehozása. Az Ország Közepe Többcélú Kistérségi Társulás polgármesterei támogatták a kezdeményezést és a szervezés feladatainak elvégzésével megbízták a dabasi Kossuth Művelődési Központ és a Hernádi Művelődési Ház igazgatóját. A kerekasztal megalakítására és a megfelelő program megvalósítására a személyi feltételek adottak voltak.” Közkincs Kerekasztal az Ország Közepén, Kerekes László közművelődési szakértő, az Ország Közepe Kistérség Kulturális Kerekasztala elnöke Ugyan a többcélú kistérségi társulások felvehették ellátandó feladataik közé a közművelődést, de ezt kötelezően nem kell végezniük – ilyenformán normatívával sem ösztönzik, támogatják őket ebben. Minthogy központilag biztosított forrása nincs a kistérségi szintű közművelődésnek, természetesen önálló intézményei és szakemberei sincsenek ennek a területnek. Tapasztalataink szerint számos székhely - település intézménye saját jól felfogott érdekből és szakmai elhivatottságból végzett kistérségi módszertani munkát, nyújtott szolgáltatásokat, ám ennek a gesztusnak határt szabhatott/ szabott a fenntartó enyhébb esetben rosszallása, súlyosabb esetben tiltása, miszerint székhelyi feladatokra biztosít forrásokat az intézménynek, nem kistérségi munkára.

Ennek ellenére az 58 nyertes pályázóból csupán három volt (egy esetben kollégánk sajnálatos halála miatt), amely a pályázati időszak végéig nem tudta megalakítani a kulturális kerekasztalt, vagy nem tudott olyan érdemi munkát végezni, amel�lyel a kiírásban megfogalmazott elvárásoknak eleget tehetett volna, így visszalépett a megvalósítástól. Létrejöttük A közkincs kerekasztalok létrehozásának többféle gyakorlata alakult ki, jellemzően annak függvényében, hogy a nyertes pályázatot kistérségi társulás, kulturális intézmény vagy civil szervezet nyújtotta-e be. Megyei vagy kistérségközponti intézmény/intézet szervezésében illetve támogatásával a tapasztalatok szerint rövid idő alatt és eredményesen megalakultak és dolgozni kezdtek a kerekasztalok. Ebben bizonyára nem elhanyagolható szerepe van a kiépült és működő kapcsolatrendszernek, a teljes kulturális szféra átlátásának és a problémaérzékenységnek. Annál is inkább örvendetes a székhelyi - települési, még inkább a megyei közművelődési intézmények/intézetek szerepvállalása, hiszen a sokszor, sokfelé hangoztatott félelmük, hogy a kistérségek preferálása őket hozza lehetetlen helyzetbe, elveszi előlük a feladatot, ellenkezőleg is működhetne. Akik a feladatot, a lehetőséget látták meg a kistérségek támogatásában, azok bekapcsolódtak, és kovászként működtek ebben a folyamatban. „Fényes elszigeteltségben” a felkérésre váró szemlélődők persze kimaradhattak a munkából – remélhetőleg időt és indíttatást nyertek az önértékelésre szakmai beágyazottságukat illetően. „A megkezdett munka Tolna megyében a legintenzívebb. Köszönhetően a megyei intézmény koordináló szerepének, hiszen itt 1998 óta kistérségi formában folyik a megyei kulturális feladatellátás. Az öt kistérség öt kulturális szakreferense aktívan kiveszi részét a kerekasztalok létrehozásában, a többcélú kistérségi társulások munkatársaival együttműködve.” Közkincs kerekasztalok Tolna megyében Hefner Erika, MMIKL Kulturális Koordinációs Iroda Dél-dunántúli régió „Zirc Kistérség Többcélú Társulási Tanácsa a 78./2007.(IV. 25.) ZKTT. Tanács határozatával úgy döntött, hogy részt kíván venni a kiírt pályázaton. (…) A Veszprém Megyei Közművelődési Intézet felajánlotta szakmai segítségét a pályázat elkészítésében, a kerekasztal munkájának koordinálásában, az intézet 7

munkatársai a társulás rendelkezésére bocsátották az általuk kidolgozott szakmai ajánlást.” Zirc Kistérségi Közkincs Kerekasztal szakmai beszámolója, Némedi Lajos munkaszervezet-vezető „A kerekasztal pályázatok benyújtása előtt intézetünk összeállított egy módszertani ajánlást, melyet Veszprém megye minden kistérségében eljuttatott a társulásokhoz. Ennek segítségével a társulások könnyebben készíthették el pályázatukat. Veszprém megyében négy nyertes pályázó volt: Zalahaláp, Sümeg, Veszprém és Zirc kistérsége, de a Balatonalmádi kistérség is felvállalta a kerekasztal megalakítását, annak ellenére, hogy nem nyert el támogatást. Ezen kívül kapcsolatban állunk egy erdélyi szervezettel, amely szintén megalakította saját kistérségében kulturális kerekasztalát, az intézet segítségével.” A Veszprém Megyei Közművelődési Intézet kulturális vidékfejlesztést segítő tevékenységei, kulturális vidékfejlesztési projektjei – A kistérség és közművelődés konferencián elhangzott előadás írott változata, Horváth Viola igazgató A kistérségi társulások koordinálásával létrejött közkincs kerekasztalok megalakulása során a kulturális szakma különböző területeinek képviselőit többnyire már a szervezési fázis munkáiba bevonták az adott társulás munkatársai. Támogatásuk, feladatvállalásuk nagymértékben segítette a szervezést, a működés szakmai programjának kialakítását. „A Pécsi Többcélú Kistérségi Társulás megbízásából, egyetemi hallgatók bevonásával elkészült 2006-ban egy helyzetfelmérés a települések közművelődési feladatellátásáról. Adatlapon rögzítettük a települések rövid történetét, általános bemutatását, az önkormányzati közművelődési feladatellátás jellemzőit, a rendelkezésre álló dokumentumokat (helyi közművelődési rendelet, koncepció), a település kulturális tevékenységeit, a személyi, tárgyi feltételeket, az intézmények és közösségi színterek állapotát, technikai - műszaki felszereltségét, a gazdálkodást, a helyi médiát, a civil szervezeteket, a rendezvényeket, a műemlékeket és az idegenforgalom meglétét. A helyzetfelmérésben, az adatlap értékelésén kívül, figyelembe vettük a kistérségi kulturális ágazatot érintő területfejlesztési koncepciók, intézkedési tervek és a kistérség komplex fejlesztési stratégiájának iránymutatásait. (…) A helyzetfelmérésből is kitűnik, hogy a településeken nincs elég kulturális szakember, emiatt nem ismerik a kulturális területre vonatkozó jogszabályokat, pályázatokat és egyéb szakmai lehetőségeket. 8

A közkincs kerekasztal megalakulása a pécsi kistérségben emiatt nem „alulról”, hanem a Pécsi Kistérségi Iroda munkatársai kezdeményezéséből indult. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium 2007 áprilisában meghirdette a Közkincs pályázatot, amelynek az volt a célja, hogy a kistérségek kulturális fejlesztésének érdekében elinduljon a közös tervezés, a közös cselekvés. Az iroda összehívta a városi, megyei kulturális intézmények vezetőit, valamint néhány aktív kultúraközvetítőt a kistérség településeiből, és megalakult a közkincs kerekasztal. A munka a pályázat előkészítésével és egy javasolt munkaterv elfogadásával elkezdődött. Szeptemberben, a nyertes pályázat alapján közművelődési szakértőket kértek fel a kistérségi koncepció elkészítésére, a közkincs kerekasztal tagjainak folyamatos közreműködésével.” A Pécsi Kistérség Közkincs Kerekasztalának munkamódszerei - Nagy Andrea közművelődési szakértő „A közkincs kerekasztal tevékenységét nagyban segítette a közművelődési intézet munkatársainak szakmai tapasztalata, az intézményben rendelkezésre álló információmennyiség. A közművelődési intézet szándéknyilatkozatban vállalta a kerekasztal munkájának támogatását, és az abban való részvételt (szándéknyilatkozat mellékelve). A Szikra Alapítvány koordinálja a Civilház tevékenységét, amely Miskolc város és a megye civil szervezeteinek regisztrálását végzt. A Szikra Alapítvány szintén megállapodásban vállalta az együttműködést (mellékelve). A megyei könyvtár végzi a kistérség mozgókönyvtári ellátását, a kistérségi feladatellátást végző munkatársai szintén megosztották tapasztalataikat a kerekasztal résztvevőivel, és vállalták, hogy az ezzel kapcsolatos információkat átadják a kerekasztal számára (megállapodás mellékelve). A fenti szervezetek együttműködési megállapodást kötöttek a Miskolci kistérséggel. Az együttműködés részét képezi az a megállapodás, hogy a munka során készült helyzetfelmérés eredményeit, összesített adatait a kerekasztal minden tagja megkapja. Nagyon fontos, hogy a közkincs kerekasztalban együttműködő partnerek napi munkájuk során a feladatellátásban, és tevékenységükben is hasznosítani tudják a helyzetfelmérés kapcsán készített adatbázist. Jelenleg készül a kistérség honlapja, és az azt készítő informatikussal is történt egyeztetés, hogy az elkészült anyagokból feltölti a kistérség honlapját adatokkal.” A Miskolc kistérség kulturális helyzetelemzése és adatbázis készítése a Közkincs kerekasztal pályázat keretén belül - Nébliné Babik Katalin

„A kerekasztal pályázatok benyújtása előtt intézetünk összeállított egy módszertani ajánlást, melyet Veszprém megye minden kistérségében eljuttatott a társulásokhoz. A kerekasztal ajánlott összetétele a következő volt: a közművelődési, közgyűjteményi intézmények, önkormányzatok, kulturális célú civil szervezetek, nemzetiségek, kisebbségek képviselői, kistérségi társulás, meghatározó magánszemélyek. A módszertani anyagban szerepelt az ajánlott kapcsolatrendszer is, amelyet a már működő kerekasztalnak kell kialakítania. Ebben szerepel a szakminisztérium, a megyei intézmények, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, a regionális fejlesztéssel foglalkozó intézmények, szervezetek, a KultúrPont Iroda, a vidékfejlesztéssel foglalkozó helyi szervezetek (HVI, LEADER akciócsoportok), a BFT. ” A Veszprém Megyei Közművelődési Intézet kulturális vidékfejlesztést segítő tevékenységei, kulturális vidékfejlesztési projektjei – A Kistérség és közművelődés konferencián elhangzott előadás írott változata, Horváth Viola igazgató (A kerekasztal) „Négy oldal képviselőit tömöríti, akik településüket és mikrotérségüket is képviselik a munkacsoportban. A pályázat nyomán alakult a Déldunántúli régióban olyan kerekasztal, ahol inkább a kistérség nagy kulturális intézményeinek vezetői vesznek részt, és van, ahol a többcélú kistérségi társulás munkatársaira építenek. Kis képzavarral élve a mi kerekasztalunk négy oldalának résztvevői a következők: önkormányzati oldal, szakmai oldal, civil oldal és művelődési vállalkozói oldal. A legtöbb résztvevő egyébként több oldalt is képvisel egy személyben. Az

önkormányzati oldal részéről polgármesterek, művelődési bizottsági elnök, bizottsági tag, hivatali előkészítő, kulturális referens vesz részt a munkában, a szakmai oldalt népművelők, művelődési házak vezetői, könyvtárosok, teleházasok, tájházak munkatársai képviselik. A civil oldalon kulturális alapítványok, egyesületek, népfőiskola-vezetők, művelődési csoportvezetők, egyéni alkotók, műkedvelő művészek kaptak helyet, a művelődési vállalkozók között médiavezetőket, helyi tv-k, rádiók, írott sajtó munkatársait, szponzorokat, mecénásokat találunk.” Tamási Kistérségi Közkincs Kerekasztal - Czink Judit főtanácsos, kistérségi referens, Tolna Megyei Általános Művelődési Központ „A kerekasztal tevékenységébe bevont szakembereket három képviseleti szempont szerint választottuk ki: - a kistérség településeinek intézményi (vagy önkormányzati) közművelődési szakembere, - olyan külső (de a kistérséghez valamilyen szinten kötődő) szakember, aki egy-egy szakterület prominens képviselője, - önkormányzati képviselő vagy tisztségviselő (alpolgármester). A képviselt szakterületek: - népművészet - képzőművészet - helytörténet - művelődéstörténet – irodalomtörténet - közművelődés - könyvtár - zene - civil szervezetek - kommunikáció - A kerekasztal tagjai között van három alpolgármester és két települési önkormányzati képviselő. - Tagja a kerekasztalnak az OKTKT elnöke, a Pest Megyei Közművelődési Intézet igazgatója és a Rádió Dabas szerkesztője is.” Közkincs Kerekasztal az Ország Közepén, Kerekes László közművelődési szakértő, az Ország Közepe Kistérség Kulturális Kerekasztala elnöke „A kerekasztal partnerei közé nem vontunk be civil szervezeteket, melyet már az első megbeszélésen hibaként állapítottunk meg, hiszen sokban segítette volna munkánkat, de összességében nem jelentett túl nagy problémát, hiszen szűkebb körben egy igazán stabil együttműködést tudtunk kialakítani, melyhez folytatásként már sokkal könnyebb lesz a civil szervezetek bevonása.” Közkincs kerekasztal a Hódmezővásárhelyi Kistérségben - Fébert Andrea 9


Összetételük A kistérségi kerekasztalok résztvevőinek köre a szélesen értelmezett kultúra legkülönbözőbb intézményeinek, szervezeteinek képviselőiből, a kistérségi társulás illetve a települési polgármesterek, az egyházak, a sportszervezetek, a kulturális, valamint a turisztikai vállalkozók közül került ki. Nem mindenütt egyformán színesen, hiszen alakult olyan kerekasztal, amelyben csak kulturális szakemberek, olyan is, amelyben csak civil szervezetek, olyan is, amelyben csak térségfejlesztési szakemberek és polgármesterek vettek részt. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy bár eredményes munkát homogén szervezetben is lehet végezni, igazán eredményes és dinamikus munkát azok a kerekasztalok tudtak végezni, amelyek összetétele sokszínű, amelybe minden lehetséges érintett szakmai terület és lehetséges partner képviselőjét meghívták, bevonták.


Célkitűzéseik A közkincs kerekasztalok munkájuk során elsősorban azt tartották szem előtt, hogy a pályázati kiírás milyen elérendő célokat fogalmazott meg számukra. Azonban a hangsúlyok a helyi erőviszonyok és a rendelkezésre álló humán erőforrás függvényében más-más helyre kerültek. Több kerekasztal egyfajta szakmai kapcsolati fórumnak tekintette önmagát és csak a „kötelező” mértékben lépett túl az egymás munkáját, a települések adottságait megismertető találkozókon – esetleg ezt fűszerezték továbbképzés jellegű előadások meghallgatásával. A programkoordináció és a felszínen bogarászó értékleltár-készítés ezeken a helyeken is megtörtént, ám a közös stratégiai gondolkodás, tervezési folyamat elindulásáról nem beszélhetünk. A kerekasztalok jelentős része azonban kihasználta a lehetőséget arra, hogy együttes munkával átgondolja a kistérséghez tartozó települések jelenlegi adottságait, feltérképezze a kulturális fejlesztés szükséges irányait, mérlegelje lehetőségeit és felvázoljon egy stratégiai programot ezek elérésére, megközelítésére. A közkincs kerekasztalok létrehozásának és működtetésének igazi értékét és hasznát ez a gyakorlat hozhatja meg, hiszen ennek eredményeképpen indulhatnak el azok az együttműködések, amelyek révén a települések a kultúra megőrzésében, megteremtésében részt vevők ös�szefogásával segíthetik a helyben élők életminőségének javítását. „E tevékenységek átfogó célja az, hogy a közkincs kulturális kerekasztal bekapcsolódhasson a döntési folyamatokba mint tanácsadó testület, a kulturális fejlesztések bekerüljenek a térség fejlesztési terveibe, a kistérségi testület tájékozódhasson a térség kulturális életéről. Javasoltuk, hogy a kerekasztal később funkcionáljon kulturális bizottságként a társulásban, így a kulturális fejlesztéseknél szakmai véleményező lehet. Célja még az, hogy együttműködést generáljon a kultúra területén dolgozók között, hosszú távon növelje a térség vonzerejét, segítse a közösségi értékek ápolását, a kulturális esélyegyenlőség javítását, a kulturális hátrányok enyhítését. Az egy év elteltével a kerekasztalnak rendelkeznie kell a kistérségi kulturális stratégia előkészítő anyagával, kistérségi szintű pályázati tervekkel és értékleltárral.” A Veszprém Megyei Közművelődési Intézet kulturális vidékfejlesztést segítő tevékenységei, kulturális vidékfejlesztési projektjei – A Kistérség és közművelődés konferencián elhangzott előadás írott változata, Horváth Viola igazgató 10

Munkamódszereik A kitűzött célok függvényében a kerekasztalok munkamódszerei is változatos képet mutatnak. Ahol csak a megnyert pályázat „kipipálása” lebegett a megvalósítók szeme előtt, ott az előírt minimális számban „bizottságosdi” folyt. Ahol azonban érdemi munkára használták a közkincs kerekasztal nyújtotta lehetőségeket, ott elsősorban a célok kitűzése után felosztott feladatok teamekben, műhelyekben történő megvalósítása, néhol a projektszerű működés volt inkább jellemző. A munka során elsősorban a belső humán erőforrásokra való támaszkodás mondható dominánsnak, ám az anyagi és a személyi adottságok függvényében több kistérségben külső szakértő bevonásával is erősítették a kerekasztalt. Mindkét úton megvalósíthatónak bizonyult az alaposan átgondolt, jól kidolgozott koncepció vagy stratégiai vázlat megalkotása, mélyre merítő értékleltár és szolgáltatásjegyzék összeállítása, sokszínű projektötletlista megszületése. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy gyorsabban és szakszerűbben jutottak el az eredményhez azok a kistérségek, amelyek a folyamat egy alkalmas pontján külső szakértőt vontak be a munkába. Természetesen, ahol a tervezői, illetve projektmenedzsment szakértelem rendelkezésre állt, ott erre nem volt szükség, hacsak a külső szem objektivitásának igénye, illetve a „senki sem lehet próféta a saját hazájában” probléma ezt nem indokolta mégis. A kerekasztalok jellemző módon inkább a vándorlást, mint a központi településen való találkozókat részesítették előnyben munkájuk során. Ennek óriási hozadéka volt, hogy valóban megismerték a települések és az intézmények adottságait, kollégáik munkáját, és semmivel sem pótolható közvetlen, személyes benyomást szereztek a kistérség kulturális értékeiről. „A kerekasztal létszáma 28 fő, ez a létszám jól koordinálható és minden oldal 6-7 fővel képviselteti magát benne. Valamennyien településük meghatározó személyiségei, a helyi kultúra fejlesztésének elkötelezett hívei. Olyan személyiségek együttműködési szándékát fogjuk össze, akik a saját mikrotérségükben maguk köré tudnak vonni embereket, így terveink szerint a kerekasztal hálózatszerűen tovább bővíthető. Azért is törekedtünk arra, hogy egy-egy személy több oldalt képviseljen, mert így még gyorsabban bővülhet a hálózat. Találkozásaink havi rendszerességgel történnek, az ülések két részből állnak, minden alkalommal előadások, képzések, tréningek zajlanak, majd azt követi az érdemi munka. Hallhatnak a résztvevők többek közt a projekt-

szemlélet és a pályázói magatartás kulturális szempontú fejlesztéséről, a közösségfejlesztés technikáiról, a civil erő mozgósításának módszereiről, a társadalmi – gazdasági - kulturális fejlesztés komplexitásáról. Az érdemi munka során a munkacsoport egyik konkrét feladata egy olyan leltár elkészítése, mely a kistérség közkulturális kincseit veszi számba. (…) A közkincs leltár összegyűjtésén és elkészítésén túl összehangoljuk a kistérség tevékenység- és programtervezetét, kulturális SWOT-analízist készítünk, mindezek pedig részét képezik a program végére elkészülő kistérségi kulturális stratégiának.” Tamási Kistérségi Közkincs Kerekasztal - Czink Judit főtanácsos, kistérségi referens, Tolna Megyei Általános Művelődési Központ „A pályázati program keretében összesen 9 kerekasztal-megbeszélést tartottunk. Az első alkalommal megalakítottuk a Kistérségi Közkincs Kerekasztalt, mindenki bemutatkozott, elkészítettük a címlistát és átbeszéltük a részletes programterv időpontjait. A következő négy alkalommal minden egyes település rövid bemutatkozást tartott a település kulturális, illetve közművelődési adottságairól. Megtekintettünk néhány nevezetességet a településen. Ezt követően 3 egész napos workshop keretében elkészítettük a kistérség kulturális SWOT-elemzését, majd az elemzésből kiindulva felállítottuk a célpiramist: megfogalmaztuk a stratégiákat, intézkedéseket vagy más néven konkrét célokat; specifikus célokat; átfogó célokat és ezekre épülve a kistérség kulturális területére vonatkozó jövőképet. Összeállítottuk a kistérség területére vonatkozó projektötleteket erőforrás- és időtervvel. Az utolsó alkalommal mindenki kezébe vehette a Hódmezővásárhelyi kistérség kulturális területét átfogó helyzetelemzést. Rövid előadás keretében összefoglaltuk a pályázatot és annak megvalósítását, az elkészült anyag tartalmát. (…)Minden egyes megbeszélést más-más helyszínen tartottunk. Főleg a települések bemutatkozásánál jelentett ez nagyon nagy segítséget és sikert. Személyesen láthattuk minden egyes település adottságait, mindennapi problémáit. (…) Nagyon hasznosnak tartottuk a szakértő bevonását, akinek nem az volt a feladata, hogy a résztvevők helyett összeállítsa a dokumentumokat, hanem az, hogy a közkincs kerekasztal résztvevőinek megmutassa, illetve megtanítsa azt a módszertant, aminek a segítségével képesek lettünk összeállítani a helyzetelemzést, a SWOTanalízist, és egy kistérségi szintű, középtávú, humán és infrastrukturális fejlesztési pályázati tervet. Így a közkincs kerekasztal együttműködésének nemcsak az az eredménye, hogy elkészült a kistérség kulturális és közművelődési területét átfogó elemzés, hanem az is, hogy a

résztvevők későbbi munkájuk során hasznosítani tudják azt a módszertant, amivel ezt az eredményt elértük.” Közkincs Kerekasztal a Hódmezővásárhelyi Kistérségben - Fébert Andrea „A Kistérségi Kulturális Fejlesztő Műhely résztvevői a pályázati időszakban 7 alkalommal találkoztak, s feladatuknak tekintették a kapcsolatok kiépítését, a közművelődési feladatellátás helyzetének értékelését, a kistérségi adatbázis létrehozását, a szolgáltatási jegyzék közreadását. (…)A kistérségi együttműködés fejlesztésére, a kistérségi kulturális alapellátás helyzetének értékelésére, a kulturális stratégia előkészítésére, a források lehívására a kerekasztal résztvevői, együttműködői kezdeményezték a Kistérségi Kulturális Fejlesztő Műhely létrehozását. (…) A kerekasztal összejöveteleit minden alkalommal más-más térségi településen tartja a közösség, annak érdekében, hogy jobban megismerje az ott folyó munkát, a helyi közművelődési tevékenység infrastrukturális adottságait. (…) Nagy mérföldkőnek tekinthető a nagykökényesi találkozó, ahol is a már korábban összeállított és közreadott kulturális adatbázis jegyzéken szereplő dokumentumok feldolgozását kezdte meg a műhely. (…) Az erőforrás-fejlesztő képzés – tréning keretében – február 14-15-én valósult meg. A tréning másfél napos volt, második nap délután a helyzetértékelő munkaanyag feldolgozása folytatódott. (…) A következő kerekasztal-összejövetel témája a kulturális szolgáltatási jegyzék összeállítása s a kiadvány tervezése volt. (..) Két alkalommal a kulturális stratégia megalkotásához állítottuk fel a térségre s a szakmánkra jellemző problémafát és az ehhez igazodó célfát K-J módszer segítségével.” A kistérségi kulturális kerekasztal létrehozása és működtetése, a kistérségi stratégia megalkotása a hatvani kistérségben - Matiszlovicsné Horváth Éva, a szakmai műhely vezetője „A pécsi kistérség 7 mikrotérségi központjában workshopokat tartottunk a polgármesterekkel, a jegyzőkkel, a kulturális tevékenységet végző felelősökkel, a civil szervezetek tagjaival, a közkincs kerekasztal tagjaival, a Pécsi Többcélú Kistérségi Társulás Közoktatási és Kulturális Bizottságainak tagjaival. Együtt készítettük el a mikrotérség SWOT-elemzését. Minden települést külön-külön felkeresünk, közösen vizsgáljuk meg a település vezetőivel, a lehetőségekből kiindulva, a fejlesztési stratégiát. Mivel a közművelődési tevékenység több községben is gyenge, ezért arra törekszünk, hogy próbálják megfogalmazni maguknak az igényeiket, terveiket. 11

A kistérségi társulás kulturális bizottságát folyamatosan tájékoztatjuk a munkafázisokról és a feladattervekről, valamint értékeljük is azokat. A közkincs kerekasztal tagjait bevonjuk a munkába, a kulturális koncepció végrehajtásában nekik monitoring szerepet szánunk.” A Pécsi Kistérség Közkincs Kerekasztalának munkamódszerei - Nagy Andrea közművelődési szakértő Eredményeik A közkincs kerekasztalok egy éves működésének eredményeképpen rendszeressé váltak a térség kulturális szereplői közötti kapcsolatok, kialakultak az információcsere és -megosztás módjai, médiumai, elkezdődött a települések közötti programkoordináció és -csere. Különböző mélységben és feldolgozottsági szinten, de mindenütt elkészült a kistérségi értékleltár és szolgáltatásjegyzék. Ezeket néhol nyomtatott, néhol elektronikus, néhol mindkét formában elérhetővé tették minden érdeklődő számára: kistérségi kiadványok, cd-k, honlapok készültek. Számos kistérségben elindult egy közösségi tervezési folyamat, melynek eredményeképpen megszülettek az elemző anyagok, stratégia- illetve koncepcióvázlatok, sőt teljesen kidolgozott kulturális koncepciók, projektlisták is. Még egy lépéssel messzebbre jutottak azok a kistérségek, amelyek az elvégzett munka eredményeképpen közösen nyújtottak be vagy hirdettek meg kulturális célú pályázatokat, illetve ahol a kerekasztalt bevonták a többcélú kistérségi társulás kulturális területet érintő kezdeményezéseinek, döntéseinek szakmai előkészítésébe is. „Mára a kistérség közművelődési tevékenységének koordinálására, a fejlesztő munka térségi szintű kiépítésére a kerekasztal résztvevői együttműködési megállapodást kötöttek. - A Közkincs pályázat segítségével újraindult az együttműködés, rendszeressé váltak az összejövetelek, a pályázati időszakban 7 alkalommal szerveztünk szakmai műhelyt, e-mailben és telefonon folyamatos volt az együttműködés. - A pályázatírással, erőforrás-fejlesztéssel foglalkozó képzésünkkel sikerült elérnünk, hogy 2008-as pályázatunk anyagát közösen állítottuk össze, s jelöltük ki önmagunk számára a fejlesztés lehetőségeit. - A szakmai műhely révén hatékonyabban tudjuk a kistérségi humánerőforrás adottságait kiaknázni. 12

- Nő a közös rendezvények száma: A Grassalkovich Oktatási és Kulturális Alapítvány sikeres pályázatának köszönhetően, a Közkincs II. pályázat keretében valósult meg a térségben három kistérségi rendezvény és a kerekasztalban történő együttműködés elősegítette, gördülékenyebbé tette a rendezvény szervezését, lebonyolítását. - A fejlesztési javaslatainkban megfogalmazottak szerint a közös célok szerinti sikeres kistérségi pályázatok nagyobb források lehívását teszik elérhetővé. Júniusban megalakítjuk a projektteameket, s megkezdjük a projektek kidolgozását több területen. - Kistérségi kiadványunk segítségével, a természeti és kulturális értékek feltárásával, közreadásával növekszik a látogatottság, erősödik az idegenforgalom vonzereje. A kiadvány közreadása, a pályázatban megjelölt példányszámnál nagyobb példányban történő megjelenése, a cd közreadása, a honlapokra történő feltelepítése, egymás linkjeinek elhelyezése elősegíti a látogatottság növelését, melyet a későbbi statisztikai adatok feldolgozása után tudunk értékelni.” A kistérségi kulturális kerekasztal létrehozása és működtetése, a kistérségi stratégia megalkotása a hatvani kistérségben - Matiszlovicsné Horváth Éva a szakmai műhely vezetője „A(z elkészült) helyzetelemzés a következő főbb területeket fogja át: - a kistérség általános bemutatását - a kistérség minden településére vonatkozóan a települések bemutatását - a közművelődési intézmények és közgyűjtemények rendszerét - a kultúra és a közművelődés területén dolgozó civil szervezetek bemutatását - a települések kulturális rendezvényeit, látnivalóit - SWOT-elemzést, illetve célpiramist - a középtávú humán és infrastrukturális projektötleteket erőforrás- és időtervvel - valamint a helyzetelemzés mellékleteként a kistérség 2008. évi rendezvényeit A helyzetelemzést több munkaanyag is segítette, melyet szintén a közkincs kerekasztal keretében készítettünk el, ezek a következők: - címlista - települések bemutatkozó dokumentumai - értékkataszter - intézményi felmérő - projetktötletlista A végleges helyzetelemzést a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás 2008. május 22-ei ülésén a Társulási Tanács egyhangúlag elfogadta. A Társulá-

Jó példaként néhány lehetséges elemzési, összegzési, feldolgozási módot, illetve adatgyűjtési lapot, kérdőívet (azok részletét) mutatunk be. Az ezekkel kapcsolatos tapasztalatokat, az adaptálás módjait és feltételeit az ezeket készítő kollégák szívesen megosztják az érdeklődőkkel. Tábla_4 Miskolc kistérség közművelődési és közgyűjteményi feladatellátásának fejlesztési lehetőségei - Javaslatok, beavatkozások, jövőkép Tábla_5 Miskolc kistérség intézményi ellátottsága, épített és természeti örökségi értékei Tábla_6 Kérdőív - Segédanyag a kistérségi kulturális koncepció elkészítéséhez – Komlói kistérség Tábla_7 A Szombathelyi Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ adatlapja kistérségi adatbázis létrehozásához

Tapasztalatok… Mire jó a kulturális kerekasztal? Az elmúlt egy év tapasztalatait összegezve igyekeztünk megfogalmazni mire is jó valójában egy közkincs kerekasztal. Arra semmiképpen sem, hogy varázsütésre megoldja a kistérség vagy a települések kulturális fejlesztésének összes problémáját. Arra azonban mindenképpen, hogy a

kulturális szereplők közötti párbeszéd kezdeményezője és színtere legyen, hogy segítsen feltárni az identitást megalapozó közös gyökereket, hagyományokat. Rendszeres működése, illetve a segítségével kialakuló személyes kapcsolatok lehetővé teszik az érdekek egyeztetését, a kölcsönösség gyakorlatának kialakulását, az együttműködések sokszínűbbé válását. A közös tervezési folyamat során résztvevővé, érdekeltté válnak a kerekasztal tagjai és az általuk képviselt közösség, így a pályázás, illetve a megvalósítás során is bevonhatóak lesznek, amely egyfajta garanciája annak, hogy fenntarthatóak lesznek az elért eredmények. A példaként megidézett „jó gyakorlatok” is mutatják, hogy számos úton el lehet jutni a kitűzött célhoz. A sikeres működésnek azonban van néhány olyan kulcsmomentuma, amelyet nem árt szem előtt tartani az újabb kerekasztalok létrehozása, működtetése során. Az egyik legfontosabb talán az, hogy a települési polgármesterek – vagyis a döntéshozók – megnyerése nélkül hosszútávon nincs esély az eredményes működésre. Támaszkodni kell az ő település iránti elkötelezettségükre, mozgósító erejükre, lobbizásukra a társulásban és más fórumokon. Hasonlóképpen fontos a kistérségi társulás elkötelezettsége, erős szándéka a kulturális fejlesztések iránt. E nélkül csak gúzsba kötve táncolhat a kerekasztal, hiszen források nélkül egy idő után cselekvésképtelenné válik. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a szakmailag, területileg és társadalmilag sokszínű összetétel a jól megalapozott, sikeres és hatékony működés fontos eleme. Csak így lehetséges, hogy a szélesen értelmezett kultúra szempontjai megfelelő hangsúllyal szerepeljenek az együttműködésekben és az elkészülő dokumentumokban. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban: döntő fontosságú a „mozgatórugó” szerepét betöltő személy/intézmény megtalálása. Ha ez nem sikerül mindjárt az elején, akkor fennáll a veszélye annak, hogy a sok bába közt elvész a gyermek, és nem sikerül eredményesen működtetni a kerekasztalt. Folytatás… Közkincs 2008. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium 2008-as Közkincs pályázata keretében a kistérségek pályázhattak az előző kiírás segítségével létrehozott közkincs kerekasztalok további működtetésére, illetve újak létrehozására is. 13


si Tanács elfogadása után a kistérséget alkotó minden egyes településen a képviselő-testületek előtt bemutatjuk az elkészült anyagot. A közkincs kerekasztal megalakulásával az egyébként is együttműködő személyeket közelebb tudtuk hozni egymáshoz, elmélyültek az egyének közötti kapcsolatok. Sikerült jobban megismerni a másik adottságait, lehetőségeit, jövőbeli elképzeléseit, a partnerek nyitottabbá váltak egymás iránt, kölcsönös bizalom alakult ki, amely elengedhetetlenül fontos a jelenlegi és a későbbi együttműködés folyamán is. A legnagyobb sikert a kistérségi közkincs kerekasztal megalakulása óta beadott kistérségi szintű pályázatoknak tulajdonítjuk, melyre korábban nem volt példa. A Társulási Tanács (több) pályázat kistérségi beadásáról döntött, melyben pályázó szervezetként valamely közművelődési intézményt, illetve alapítványt jelölte meg.” Közkincs kerekasztal a hódmezővásárhelyi kistérségben - Fébert Andrea


KI/1

K1/2

K2/1

Dél-Alföld

6

4

2

Észak-Alföld

5

3

5

Észak-Magyarország

6

5

5

Közép-Magyarország

1

4

1

Közép-Dunántúl

5

7

2

Dél-Dunántúl

6

6

5

Nyugat-Dunántúl

5

8

6

Összesen

34

37

26

„Közkincs-I/1. - A 2007. évben támogatott 58 kistérségi közkincs kerekasztal közül azok további működését támogatjuk, melyek modell értékkel bíró, kidolgozott, cselekvést elindító és építkezést elősegítő programot valósítottak meg.” Az 55 megalakult kerekasztal közel 80%-a pályázott a folytatásra. A beadott, előző évi szakmai beszámolója és dokumentumai, valamint a következő egy évre megfogalmazott tervei alapján 34 nyert ehhez támogatást. Új közkincs kerekasztal létrehozására 49 pályázat érkezett, támogatásban 37 részesült. „Közkincs-I./2. - Olyan új, térségi, mikrotérségi szinten együttműködni képes közösségek, kistérségi szintű kulturális szakmai érdekegyeztető közkincs kerekasztalok megalakulását támogatjuk, melyek a meglévő helyi közösségi értékeket a jövőbe mutató, a település és a térség egészében, szélesebb körben is érvényes célkitűzésekkel tudják összhangba hozni.”

14

A kistérségek kulturális fejlesztése érdekében tett fontos előrelépésként a kiírás lehetőséget biztosított kistérségi kulturális szolgáltató központok működésének fejlesztésére. Ez részben szakember alkalmazását, részben új szolgáltató terek kialakítását és berendezését teszi lehetővé a nyertes pályázók számára. Közkincs-II./1. Kulturális szolgáltató központok működésének támogatása a) kistérségi közművelődési - múzeumi referens foglalkoztatásának költségére b) funkcióbővülést eredményező új szolgáltató terek kialakítására, berendezésére A beérkezett 50 pályázat közül 26 megvalósítására nyert támogatást a benyújtó szervezet. Reménykedünk, hogy ez az új és izgalmas terület legalább olyan biztató eredményeket tud felmutatni a jövő évi számvetéskor, mint az egy éve működő közkincs kerekasztalok.

15

- a közös feladatellátásról szóló megállapodás aláírása után 1 évvel: … fő szakalkalmazott alkalmazása … db közösen benyújtott pályázat … közös kistérségi program Eszközök - közművelődési, mozgókönyvtári megállapodások, - közös programfüzetek - közös kulturális honlap - központi támogatás a kistérségi feladatellátásra - közösen alkalmazott szakemberek

- a kistérség 40 önkormányzata együttműködési készségének tesztelése - új feladat-ellátási modell kidolgozása - képzettebb humánerőforrás és személyi szolgáltatások biztosítása - a különböző társadalmi csoportok igényeihez igazított rendezvények, szolgáltatások - közös számítógépes adatbázis, információs háttér kialakítása- új, korszerűbb, kulturáltabb közösségi terek, kultúraközvetítő intézmények megteremtése

Tevékenységek

- új feladat-ellátási modell bevezetése - a közös feladatellátásban részt vevő önkormányzatok értékelése, az eredmények mérése - a szolgáltatások összehangolása - közös pályázatfigyelés, pályázás - népművészeti, nemzetiségi hagyományok feltárása, ápolása - közös reklám, marketing tevékenység - a nagyrendezvényekhez közös technikai háttér megteremtése

- átfogó pénzügyi értékelés - átfogó szakmai értékelés: humán erőforrásról, programokról, feladatellátásról

A tevékenység mérése

- az önkormányzati közművelődési, mozgókönyvtári feladatellátás újraellenőrzése - statisztikai jelentések, rendezvénynaplók összehasonlító elemzése - monitoring és értékelő jelentés

- az OKM külön projekt és normatíva kidolgozásával segíti az esélyegyenlőség megteremtését, felzárkóztatást a hátrányos helyzetű kistérségekben

Előfelvetések

- a kormány külön pályázatokkal támogatja a kistérségeket és ezen belül kiemelten a hátrányos helyzetűeket - a kistérségen belül lehetőség nyílik feladatátvállalásra a közművelődés területén

Előfelvetések

A sikeresség mutatói

Eredmények

A mutatók mérése

- a kulturális kínálat bőví- - turisták, vendégek lekér- - az EU-pályázatok továbbtése dezése ra is támogatják a vidékfej- a rendezvényeken való lesztési programokat részvétel - a kistérség ismertsége

- a művelődéshez, a szabadidő eltöltéséhez, az információszerzéshez az egyenlő esély megteremtése - közös feladatellátás megszervezése - intézményhálózat fejlesztése, tárgyi feltételek javítása - kulturális rendezvényekkel az idegenforgalom növelése

Előfelvetések

A mutatók mérése


Előfeltevések

Konkrét célkitűzés

A mutatók mérése - szociológiai felmérés a lakosság körében


- a Miskolc kistérség közművelődési, közgyűjteményi - kistérségi megtartó erő feladatellátásának fejlesztése, koordinálása, összehan- - lakossági elégedettség golása - aktivitás, érdeklődés

Átfogó célkitűzés

Tábla_4 A Miskolc kistérség közművelődési és közgyűjteményi feladatellátásának fejlesztési lehetőségei. Javaslatok, beavatkozások, jövőkép

16

Alsó-Hernád-völgy mikrotérség

1 351

1 115

2 994

1 585

10 999

Sajóhídvég

Sajólád

Sajópetri

Összesen:

2 958

1 645

3 831

5 658

833

6 200

Gesztely

Hernádkak

Hernádnémeti

Onga

Sajópálfala

Alsózsolca

31 096

7 307

Felsőzsolca

Összesen:

2 664

Arnót

van

van

van

van

van

van

van

van

van

van

van

van

van

van

van

van

van

van

van

van

van

van

van

van

van

van

van

teleház a közösségi házban

internet a könyvtárban

internet

teleház iskolában


eMP a könyvtár-ban

eMP ph-ban

internet könyvtárban

internet

internet, teleház faluházban

falumúzeum kialakítása jelenleg

helytörténeti gyüjtemény

falumúzeum, helytörténeti múzeum, bányászati múzeum, rádiómúzeum 1

Természeti örökség

nincs

van

nincs

van

1

1

4

4

Épített örökség

van

van

van

van

Tájház, múzeum

van

van

van

Internet, teleház, eMP(eMagyarország Pont)

van

van

Alsózsolcai Hírek, kábeltévé

Kékdaru (újság)

Kábel TV

Gesztelyi Tükör (újság)

Zsolca TV

Sajópetri Híradó (újság)

Ládi Körkép (újság)

Hídvégi Hírek (újság), Falu TV

Mi újság Bőcsön? (újság)

Helyi média

FelsőHernád-völgy mikrotérség

2 884

Település

Köröm

Lakosságszám

Bőcs

Óvoda

van

Iskola

1 070

Könyvtár

Berzék

eMP műv. házban

Tábla_5 Miskolc kistérség intézményi ellátottsága, épített és természeti örökségi értékei

van

van

van

van

van

van

van

van

Kulturális bizottság

31 096

6 200

833

van

van

van

van

van

van

van

van

van

van

175733

Összesen:

Település

1234

Lakosságszám

520

Óvoda

Bükkszent kereszt

van

van

Iskola

Répáshuta

van

van

Könyvtár

van

van internet

teleház, eMP

eMP önkormányzatnál, könyvtárakban, internet művelődési házakban, könyvtárakban, közösségi házakban

Internet, teleház, eMP

városi, megyei, egyetemi, múzeumi, orvosi, levéltári

szubalpin gyógyhely, klímája miatt

2 barlang, barlangfürdő

1

1

Alsózsolcai Hírek (újság), kábeltévé

Kékdaru (újság)

Kábel TV

Gesztelyi Tükör (újság)

Zsolca TV

79 műemlék, 18 ideiglenes műemléki védelem alatt álló épület, 254 helyi védettségű

van

van

van

van

van

Észak-Magyaror- van szág, Minap, városi tv, regionális tv, miskolci rádió, kereskedelmi rádió


kültéri néprajzi kiállítás, kitömött állatok múzeuma, üveghuták ipartörténeti múzeum

tájház

városi múzeum 3 telephely, megyei múzeum 3 telephely, tematikus múzeumok 4, magánmúzeum, egyházi múzeum, népművészeti alkotóház

Tájház, múzeum, kézműves házak

alsó, közép, felső fok

Természeti örökség

van

falumúzeum kialakítása jelenleg

helytörténeti gyüjtemény

Épített örökség

173979

teleház a közösségi házban


internet

teleház iskolában


eMP a könyvtár-ban

Helyi média

Miskolc

van

van

van

van

van

van

van

van

van

van

van

van

van

Miskolc környéki mikrotérség

Összesen:

Alsózsolca

Sajópálfala

5 658

3 831

Onga

1 645

Hernádnémeti

2 958

7 307

2 664

Hernádkak

Gesztely

Felsőzsolca

Arnót

Felső-Hernád-völgy mikrotérség

Kulturális bizottság

17


Tábla_6 KÉRDŐÍV Segédanyag a kistérségi kulturális koncepció elkészítéséhez. Szászvár 1. Kulturális célú, bejegyzett civil szervezet: Név

Vezető

Elérhetőség (telefon, fax, postacím)

Rövid ismertető, leírás

Alapítás éve

1. Várbaráti Kör Egyesület

Csoma István

.

A település történetét és Kb. 20 éve a jelen kulturális értékeit kutatja és mutatja be az egyesület

2. Szászvári Fúvószenekari Közhasznú Egyesület

Marócsik Dezső

.

A fúvószene hagyományait őrzik, ápolják, évente több koncertet adnak a településen

2004.

Kiegészítés: A településen összesen 20 civil szervezet van, amelyek mindegyike végez némi kulturális tevékenységet is, de fő profiljuk nem ez, ezért nem soroltuk föl azokat az előző táblázatban. 2. Művelődő közösség (művészeti együttesek, klubok, csoportok): Elnevezés

Vezető

1.

Német Nemzetiségi Egyesület Énekkara

2.

3.



Működés kezdete

Németh Tibor

Nemzetiségi hagyományokat ápoló, arany minősítésű kórus.

Kb. 1994. óta

Szászvári Asszonykórus

Fórisné Svarda Judit

Magyar népdalcsokrokat megszólaltató kulturális csoport.

Kb. 1994.

Szászvári Bányász Nyugdíjasok Férfikara

Sovány Ferenc

ua

2006.

3. Kulturális intézmény (könyvtár, kultúrház, teleház, ÁMK):

1.

18

Név

Vezető

Kiss György Általános Művelődési Központ

Katos Sándor



Alapítás éve

Többcélú intézmény, általános iskola, zeneiskola, óvoda, művelődési ház, könyvtár, kiállító-helyiség

ÁMK 2005.

Megjegyzés: Az intézmény maga az általános művelődési központ, amely számtalan helyszínen és épületben tartja az általa szervezett rendezvényeket az egész településen. 4. Kulturális programok szervezésével foglalkozó személy: Név


Tevékenység

1. Maglódiné Horváth Ildikó

ÁMK ig.helyettese, közművelődési ügyek felelőse

2. Kovács Lászlóné

Szászvár és Máza közművelődési tevékenységének koord.

5. Kulturális szolgáltató (fazekas, szövő, kézműves iparművész): Név


1. Bálint Péterné szövőnő

Tevékenység Szövés moldvai csángó mintákkal.

6. Közgyűjtemény (könyvtár, múzeum pl. bormúzeum, szalmamúzeum, tojásmúzeum): Név

Vezető

1. Bányászati és Helytörténeti Gyűjtemény, Szászvár, Bányász tér 1.

Csoma István

2. Kiss György szobrászművész alkotásait bemutató fotókiállítás

Nincsen. A helye a Vadrózsa vendéglő különterme

3. A helyi szőlőtermesztés és bortermelés eszközeit bemutató kiállítás

Szőlő- és Bortermelők Baráti Köre Egyesület Gyenis László elnök

Elérhetőség Rövid ismertető, leírás (telefon, fax, postacím)

.

Alapítás éve

A feketeszén-bányászat helyi történetét, a sportegyesület történetét, a helyben összegyűjtött emlékeket és helyi születésű művészek munkáit mutatja be.

Eredeti helyén kb. 1985., új helyén 2006.

A falu szülötte, munkái ma is láthatók pl. a Parlamentben,vagy Szombathelyen, Esztergomban stb.

Kb. 2002.

A helyi borosgazdák által összegyűjtött eszközök, írásos dokumentumok mutatják be a gazdálkodás és egyben az egyesület történetét is.

2001.

19

7. Falusi vendéglátás (szállásadó, vendéglő, étterem, turisztikai szempontból érdekes épület, műemlék, nem funkcionáló, de fejleszthető látványosság): Név

Vezető

Elérhetőség Rövid ismertető, leírás (telefon, fax, postacím)

Alapítás éve

1.

Jáger ház

Jágerné Laczkó Borbála

Kulcsosház, max. 9 fő részére

2.

Gyufa vendéglő

Mechentel Liamna

Melegkonyhás étterem

Kb. 1995.

3.

Vadrózsa vendéglő

Horváth Imréné és Horváth Ferencné

Melegkonyhás étterem

Kb. 1990.

4.

Római katolikus templom

Simon-Wagner István

Műemlék épület

5.

Szászvári vár

Nincs vezetője

Országos jelentőségű műemlék, jelenleg feltárás után, felújítás előtt

8. Vonzerővel rendelkező természeti érték (tó, gesztenyés, szabadidőpark, természetvédelmi terület, védelem alatt álló terület): Elnevezés

Fenntartásával, gondozásával meg- Rövid ismertető, leírás, elh bízott személy neve és elérhetősége elyezkedés stb. (telefon, fax, postacím)

1. Horgásztó

A település Tófű község felé eső részén található, napijeggyel lehet horgászni

2. Strandfürdő

Hidegvizes strandfürdő, idényjellegű nyitva tartással, gyönyörű környezettel, játékokkal

3. Vadaspark (zárttéri vadtartó telep)

„Szelídített” vadállatok: gím- és dámszarvas, muflon, vaddisznó, őzek, valamint háziállatok: mangalicasertés, juh, kecske, liba látható

Folyamatban van: - A kiállító-helyiség (Információs és Látogatóközpont) kész, a Keleti-Mecsek növény- és állatvilágát bemutató kiállítás készül (a volt bányaterületen, a vadaspark közelében) - A Borház melletti parkolóban szabadtéri kiállítás készül a szőlészkedés - borászkodás eszközeiből A település határában a Kelet-Mecsek tájvédelmi körzet kezdődik, melynek kezelője a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága. 20

A helyszín elnevezése

Rövid ismertető, leírás, elhelyezkedés stb.

1.

ÁMK Tornaterme

Kun Béla u. 25. szám alatt, többfunkciós tornaterem, akár 400 fő befogadására is alkalmas

2.

Faluház kerthelyisége és termei

2004-ben felújított épület, kb. 150 fő befogadására alkalmas nagyteremmel, védett hársfákkal övezett kerthelyiséggel, felújításra szoruló szabadtéri színpaddal.

3.

Bányászati és Helytörténeti Gyűjtemény

2006-ban átadott, felújított épület, állandó és időszaki kiállításokkal

A Szombathelyi Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ adatlapja kistérségi adatbázis létrehozásához Tisztelt Válaszadó! Az alábbi kérdőív a kistérségi települések helyzetének kulturális tényezőkre összpontosító felmérését hivatott szolgálni. Kitöltésével Ön a közkincs kerekasztal munkáját segíti, amely egy kistérségi adatbázis létrehozásával támogatná a településeket, valamint segítene felkutatni az Önök települését érintő pályázati lehetőségeket. Kérjük, hogy segítse munkánkat a kérdőív kitöltésével! (A nyomtatvány elektronikusan is kitölthető, online válaszát azonnal rögzítjük adatbázisunkban! A kérdőív internetes címe: www.kulturista.hu 1. Működik-e az Önök településén művelődési intézmény vagy művelődéssel foglalkozó közösség tér, alapítvány, egyesület, szervezet? a) igen b) nem 2. Igenlő válasz esetén milyen formában működik? a) művelődési ház b) művelődési ház és könyvtár c) könyvtár d) könyvtári szolgáltatóhely (önkormányzatok által szakfeladaton nyilvántartott tevékenységi formaként működtetett könyvtár) e) fiókkönyvtár f) közösségi ház g) közösségi térként megjelölt helyiség h) teleház i) ÁMK (általános művelődési központ) j) közgyűjtemény k) egyéb:……………………………………. 3. Fenntartója: a) helyi önkormányzat b) egyesület, neve:…………………………………………………………………………. c) civil szervezet, neve:……………………………………………………………………. d) egyéb, neve:…………………………………………………………………………….. 21


9. Kulturális és művészeti programok helyszínéül szolgáló létesítmények, helyek, helyiségek:


4. Székhelye:… ……………………………………………………………………………… 5. Vezetőjének (vagy a feladat ellátásával megbízott személy) neve: ………………………………………………………………………… 6. Vezetője szakalkalmazott: a) igen b) nem 7. Van-e honlapja a településnek? a) nincs b) igen, címe: www……………………………………………………………………… 8. Van-e e-mail címe a településnek? a) nincs b) igen, címe: …………………………@…………………………………………… 9. Van-e önálló honlapja a művelődéssel foglalkozó intézménynek/közgyűjteménynek/? a) nincs b) igen, címe: www…………………………………………………………………… 10. Van-e önálló e-mail címe a művelődéssel foglalkozó intézménynek /közgyűjteménynek/? a) nincs b) igen, címe: …………………………@…………………………………………… 11. Településükön működő művelődési intézmény/közgyűjtemény szolgáltatási köre: a) műsorszolgáltatás – xy – amatőr csoport b) technikai eszközök kölcsönzése a rendezvényekhez (színpad, hangosító berendezés stb.) c) internethasználat d) könyvtári szolgáltatások e) kiállítóterem f) termek bérbe adása g) e-Magyarország pont h) egyéb, éspedig:………………………………………………………………….. 12. Ön szerint milyen kulturális szolgáltatásokra lenne leginkább szükség településükön? a) színházi előadások b) hagyományőrző rendezvények c) közös rendezvények a szomszédos településekkel d) mozi e) infrastrukturális f) egyéb, éspedig:…………………………………………………………………..… 13. Településükön élő művészek neve, címe, a tevékenység rövid elírása ……………………………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………… 14. Településükön élő amatőr művészek neve, címe, a tevékenység rövid elírása ……………………………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………… 15. Településükön élő, hagyományőrzéssel foglalkozó mesteremberek neve, címe, a tevékenység rövid elírása 22

……………………………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………… 16. Településükön működő művészeti csoportok neve, címe, a tevékenység rövid elírása ……………………………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………… 17. Településükön működő hagyományőrző csoportok neve, címe, a tevékenység rövid elírása ……………………………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………… 18. Településükön található „egyéb” értékek: ……………………………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………… 19. Településükön található muzeális értékek (műemlékek, helyileg védett épületek, stb.): ……………………………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………… 20. Településükön található tájház: ……………………………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………… 21. Településükön található helytörténeti kiállítás, gyűjtemény, látogatható magán gyűjtemények: ……………………………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………… 22. Településükön található természeti értékek: ……………………………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………… 23. A település idegenforgalmi látványosságainak neve, címe, rövid elírása ……………………………………………………………………………………………………………………… ……………………………………………………………………………. 24. Van-e a településen kerékpárút? ……………………………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………… 25. Kiadvány, helytörténeti ismertető, monográfia, stb. címe, rövid elírása ……………………………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………… 26. Civil csoportok (egyesületek, alapítványok, stb.) felsorolása: Civil csoport (egyesület, alapítvány stb.) neve:

Elnök, vezető neve:

Elérhetősége (e-mail, tel.):

23

Tanulmány

Török József

KULTUR Á LI S P O LI TI K A É S POL I T IKA I KULTÚRA CSO N G R Á D O N

Előszó A cím nem játék a szavakkal, a két szó – kultúra és politika – eredeti és inverz használatának valós oka van: Csongrád város két, egymással szorosan ös�szefüggő, egymást feltételező metszetét jelzi. Megértéséhez két dokumentum következik: az első a város közművelődési - kulturális politikájáról, a második a város képviselő-testületének politikai kultúrájáról szól. 2007 őszén megbízást kaptam az OKM közművelődési főosztályától, hogy végezzem el Csongrád Város Önkormányzata közművelődési feladatellátásának általános és részletes szakfelügyeleti vizsgálatát. A feladatnak örültem, hiszen régóta ismerem a várost és művelődési központját, a benne dolgozó kollégákkal együtt. A jelentést decemberben annak rendje-módja szerint leadtam. Sokáig nem történt semmi, hiszen ritkán szokták a vizsgálati eredmény megtárgyalására meghívni a szakértőt. Most azonban másképp történt. A város képviselőtestülete a 2008. április 25-ei ülésének napirendjére vette a jelentés megtárgyalását, s meghívtak az ülésre. Előtte néhány nappal ottani barátaim jóakarattal figyelmezettek, hogy vigyázzak, mert valami készül. Ahogy illik, felkészültem, még aznap reggel is megnéztem az önkormányzat honlapját, amely egyik fő forrásom volt, s ellenőriztem néhány hozzám eljuttatott kifogást. Ezek lényege az volt, hogy a jelentésemben sok a tárgyi tévedés a város történetéről, intézményi adatairól. Megnyugodva állapítottam meg, hogy a kifogásolt adatok még 24

mindig az általam leírtak szerint szerepelnek a város honlapján. Ilyen előzmények után zajlott le a napirend megtárgyalása. A testületi ülés nyilvános volt, sőt, a városi televízió – a pénteki ülés után – a szokásos módon, vasárnap délelőtt le is vetítette a teljes ülést1, így témánk napirendi pontját is. Először a szakfelügyeleti jelentésemet lehet elolvasni. Ilyenre a szakfelügyeleti rendszer elindulása –1999. – óta nem volt példa, hiszen a szakfelügyelő nem hozhatja nyilvánosságra jelentését, csak megbízója részére adhatja át. Csakhogy az önkormányzat honlapján az előterjesztés anyagaként nyilvánosságra hozták,2 annak ellenére, hogy a jelentés személyi (iskolázottsági és besorolási) adatokat is tartalmaz, s ez bizony személyiségi jogokat is sért. A nyilvános ülés és annak televíziós közvetítése pedig végképp eltörölte a nyilvánosságra hozatal minden korlátját. A jelentés után közöljük a képviselő-testületi ülés anyagát. *** A jelentés 1. Bevezető A szakfelügyeleti vizsgálatnak nem volt rendkívüli oka – a vizsgálatra az OKM közművelődési főosztálya 2007. évi szakfelügyeleti vizsgálati program1 A közvetítés felvétele a birtokomban van. 2 Az ezt tartalmazó oldalt – több kifogásolt oldallal együtt – elővigyázatosságból elmentettem és a számítógépemen tárolom. Erre szükség is volt, mert a honlap átalakítása miatt jelenleg nem látható.

jának soros feladataként került sor A közművelődési feladatellátás országos szakfelügyeletéről szóló 23./2006. (VIII. 9.) NKÖM rendelet felhatalmazása alapján. A vizsgált időszak: 2005–2007. A rendelet 2. § -a alapján a szakfelügyelet a) ellenőrzi a közművelődési feladatellátásra, közművelődési intézmények, színterek és szervezetek működésére, tevékenységére vonatkozó jogszabályi rendelkezések végrehajtását, érvényesülésük módját, a szakmai követelmények betartását és az állami támogatások rendeltetésszerű felhasználását, b) értékeli a Törvény3 76. §-a alapján a helyi önkormányzati közművelődési rendeletekben rögzített kötelező feladatok megvalósulását, c) vizsgálja a feladatellátás, az intézményi, szervezeti működés hatékonyságát, d) értékeli a feladatellátók és az intézmények, szervezetek közötti együttműködést, és javaslatot tesz az együttműködés fejlesztésére, e) vizsgálja a feladatellátáshoz, a közművelődési intézmények és színterek működéséhez szükséges személyi, létesítményi, tárgyi, pénzügyi feltételeket, f) ellenőrzi az egyes közművelődési munkakörök betöltéséhez szükséges képesítési feltételek, foglalkoztatási előírások, valamint a közművelődési továbbképzés és minősített szakmai továbbképzés követelményeinek teljesítését, g) feltárja a végzett munkában tapasztalt eredményeket és a fogyatékosságokat, azokról jelentést készít. E pontok figyelembe vételével készítettem el a vizsgálati tervet, amelyet – a régióvezető szakfelügyelő jóváhagyása és a Bedő Tamás polgármester úrral történt telefonos egyeztetés után – 2007. október 18-án küldtem el a polgármester úrnak e-mailben, a szükséges és előkészítésre kért dokumentumok listájával együtt. Az első látogatásomra – a sok helyi rendezvényre hivatkozva kért halasztás miatt – csak október 29-én került sor, amikor polgármester urat személyesen tájékoztattam a vizsgálat okáról, céljáról és kereteiről. Ekkor vettem át a hivatalban és a művelődési központban a kért dokumentumok egy részét, és bemutatták a bokrosi városrész intézményét is. A második látogatásomra november 9-én került sor, amikor átvettem a további dokumentumokat, látogatást tettem a városi könyvtárban, tárgyaltam 3 A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény.

annak igazgatójával; valamint fotókat készítettem a művelődési központról és három telephelyéről. A harmadik látogatásomra december 5-én került sor, amikor a még függő kérdéseket tisztáztuk a hivatalban, illetve az intézményben. A munka során valamennyi közreműködő segítette a vizsgálat lefolytatását. A legfőbb munkamódszer – ahogy azt a vizsgálati terv is rögzítette – a dokumentumok elemzése volt. Ezt egészítették ki a személyes látogatások tapasztalatai és a hivatal, illetve a kulturális szervezetek vezetőivel és munkatársaival folytatott beszélgetések. 2. Bevezető helyzetelemzés 2.1. A település bemutatása Csongrád város az Alsó–Tiszavidék középtájon belül a Dél–Tisza-völgy kistájhoz tartozik. A városnak csak a Bokros környéki (a Tiszától távolabb fekvő) része nyúlik át a Duna–Tisza-közi síkvidék középtájhoz tartozó Pilis–alpári homokhát kistájba. Csongrád térségének egy része mélyártér terület, melynek árvízi biztonságát a Tisza és a Hármas– Körös árvédelmi töltésrendszere jelenti. A mentesített árterület a Tisza mindkét partján, a hosszú ideig tartó feltöltődés következtében egyenletes síkság, csak egykori holtágak és medrek szabdalják. Az egykori hordalékkúp felszíne főként szélhordta homokkal fedett. Egy része az enyhén hullámos síkság domborzattípusba sorolható, kisebb részei elgátolt mélyedésekkel, szikes laposokkal mozaikszerűen tagoltak. A város külső területe 17395 hektár, központi belterülete 965 hektár, egyéb belterülete (Csongrád– Bokros a várostól 11 km) 83 hektár. A várost elszórtan tanyás ingatlanok veszik körül. A Tisza és annak holtágai ma is meghatározó jelentőségűek az itt élő emberek életében. A város határának talajszerkezete változatos. A Tiszát mindkét oldalon kötött talajú rétek kísérik, távolabb a kötött és a szikes talajok váltogatják egymást. A településtől északnyugatra homokos magaslat emelkedik. A vidék évi középhőmérséklete plusz 10°C, az évi csapadékátlag 500 mm körül mozog. A szőlőtermesztés szempontjából fontos napfénytartam átlagosan 2100 óra évente. A nyári csúcshőmérsékletek gyakran a 40°C-hoz közelítenek. A sík vidéket kevés helyen szakítja meg egy-egy 3–5 m magasságú halom, illetve mélyedés. A tengerszint feletti átlagmagasság 83 méter. A határ jellemző növényvilágát elsősorban a Tisza árterén nőtt fűz– és nyárfák, a holtágak nádasai, a mesterségesen telepített erdők, parkok, valamint gyümölcsösök és szőlőültetvények alakítják. 25

Tan u lmán y Török József Kulturális politika és politikai kultúra Csongrádon

A város az E-5-ös útról a 451-es úton közelíthető meg Kiskunfélegyháza felől. Szeged felől két úton is elérhető: a Hódmezővásárhely - Szentes, valamint a Sándorfalva - Baks - Csanytelek útvonalon. Ez utóbbi a rövidebb és a néhány évvel ezelőtti felújítás következtében már jó minőségű, néhány rövidebb szakasz kivételével. Bár a vonatközlekedés mind Budapest, mind Szeged irányába biztosítva van, a rossz csatlakozási lehetőségek miatt egyre bonyolultabb és lassúbb, emiatt legtöbben a távolsági buszközlekedést választják. Amikor 896-ban – a monda szerint – Árpád fejedelem Alpárnál döntő győzelmet aratott a területet birtokló Zalán, bolgár - szláv fejedelem seregein, a magyarok elfoglalták a mai Csongrád helyén talált földvárat. Árpád a vidéket Ondnak és törzsének adta szálláshelyül. A megrongálódott földvárat Ete, Ond fia újra felépítette az itt élő, megmaradt szlávokkal, akik a maguk nyelvén Csernigrádnak (fekete várnak) nevezték el. Innen eredhet a mai Csongrád elnevezés. Szent István király Ajtony legyőzése után a Körös–vidéki területekből királyi vármegyét alakított ki, amelynek középpontja és névadója Csongrád vára lett. A megye első ispánsági központjáról a garamszentbenedeki apátság 1075-ös alapítólevelében esik először említés. A gyors fejlődésnek indult várost a tatárok 1241-ben kirabolták, feldúlták. Az elpusztult népesség pótlására az általa betelepített kunok és a már megtelepedett magyarok közötti harcokban Csongrád újra elnéptelenedett. A török uralom alatt a város erődítményét felújították, templomát megerősítették. A megszállás legtragikusabb szakasza a 15 éves háború (1591–1606.) ideje volt, amikor a környék települései elpusztultak. Evlia Cselebi viszont 1665. körül a városban kis földvárról, mecsetekről, dzsámi kolostorról, medreszéről, elemi iskoláról, fogadóról és kicsiny bazárról tesz említést. 1686-ban egy teljesen kirabolt, kifosztott város szabadult meg a török igától. A II. Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharc bukása után gróf Károlyi Sándor kapta meg jutalomként a várost. A hétezer lelket számláló település 1747-ben vásártartási jogot nyert. Lakosai 1847-ben örökváltsági szerződést kötöttek földesurukkal, de ennek megvalósulását elsöpörte a forradalom. Az 1848–49-es szabadságharc küzdelmeiből Csongrád népe is derekasan kivette a részét. Toborzó körútján Kossuth is járt a városban 1848 szeptemberében, és buzdító beszédet tartott. Később Kossuth levelének hatására a csongrádiak 26

fellázadtak az osztrákok ellen, akik megtorlásul a szabadságharc utolsó napjaiban felgyújtották a várost. Csongrád népe azonban rövid idő alatt újjáépítette a települést, mint már annyiszor a történelem folyamán. 1880-ban a lakosság kérvényben fordult a belügyminiszterhez, hogy a várost minősítse vissza nagyközséggé, mert nem bírják el a városi ranggal járó terheket. 1922-ben viszont kérték a városi jogállás visszaállítását, ami meg is történt, noha a település továbbra is erősen mezőgazdasági jellegű maradt. 1920 őszén jött létre a csongrádi Gimnázium, mely 1925-ben önálló státuszt kapott. A fejlődés ettől kezdve felgyorsult. 1928-ban megépült a téli Gazdasági Iskola, 1930-ban új épületet kapott a Bíróság, jelentős útburkolási munkák indultak el. 1934-től a város önállóan termelte az elektromos áramot, függősége Szentestől megszűnt. Az 1929– 33-as gazdasági válság mindenekelőtt a helyi kubikusokat, napszámosokat, kisbirtokosokat sújtotta. Számuk ez időben meghaladta a 7000 főt. A gazdaságilag nehéz korszak pozitív vonása az volt, hogy a szegénységenyhítő közmunkaakciókat a város vezetése a közterületek rendezésére, járdák, utak építésére, parkosításra fordította. E tudatos törekvéssel olyan városkép alakult ki, mely a szemlélő számára mind a mai napig harmonikus, a közérzetre kellemesen ható látvány. A II. világháború nagyon mély sebeket ejtett a város lakóiban, annak ellenére, hogy a fegyveres harcok elkerülték a várost, és az épületekben sem keletkeztek jelentős károk. A háború áldozatainak száma elérte az 1000 főt. A bénultságot fokozta, hogy nem vagy alig működtek az üzemek, a mezőgazdasági termés a front átvonulása miatt 1944 őszén a földeken maradt. 1945 után lassan működni kezdtek az ipari üzemek, dolgoztak a kisvállalkozók, a kifosztott földeken megindult a termelés, ennek ellenére több mint 1500 munkanélkülit tartottak nyilván. 1946 decemberére elkészült a Csongrádot Szentessel összekötő vasúti - közúti híd, melyet 1944. október 8-án felrobbantottak. A város közigazgatási területét 50%kal csökkentették, majd 1954-ben megszüntették járási státusát, korábban jól működő intézményeit lebontották, kulturális és sportéletét ellehetetlenítették. Az ezt megelőző államosítás fokozta a gazdasági és a társadalmi nehézségeket, szinte teljesen megszűnt a magánkisipar és a magánkereskedelem, az értelmiség elbizonytalanodott. 1960-ra a város földterületeinek 93,6%-a szövetkezeti tulajdonba került, s az addig vidéken munkát vállalók foglalkoztatására új üzemek telepítése kezdődött

el. 1965-ben a város ismét járási jogot kapott, majd 1971-ben középfokú települési központtá minősítették. Itt kell szólni a bokrosi városrészről, amely 1967től szűnt meg önálló település lenni. A várostól északnyugatra, annak határától mintegy 6 km-re fekszik a kertes házakból és tanyás részekből álló településrész. A városrész nevezetessége a tiszai áradások esetén legtöbbször elöntött puszta, mely valaha igen jelentős szerepet játszott a szabadtéri állattartásban, ma már inkább idegenforgalmi és horgászati célokat szolgál, az ott található természetes állóvizekkel. Az egyházak közül a katolikus egyház a legjelentősebb, a maga négy templomával, és a hozzá tartozó felekezetű lakosság 90% fölötti arányával. Említést érdemel még a református egyház gyülekezete, egy templommal.

1984-ben a Magyar Urbanisztikai Társaság a tervszerű városfejlesztésért és a hagyományok ápolásáért a várost Hild érdeméremmel tüntette ki. A Csemegi Károly könyvtár létrehozása és működtetése elismeréseképpen pedig az önkormányzat a Könyvtárbarát önkormányzat címet viselheti. 2001ben a város 1. helyezett lett a Kulturált közterülettel az Európai Unióba elnevezésű megmérettetésben. 2.2. A település adatai A város népességszámának alakulását a természetes szaporodás, illetve fogyás, valamint a vándorlási különbözet alakulása határozza meg. Az utóbbi két évtizedben ezek alakulása összességében a város lakosságának jelentős csökkenését eredményezte. A 80-as évtizedben 10 százalékkal, a 90-es évtizedben kisebb mértékben, 6,2 százalékkal csökkent a város lakónépessége.

Az állandó népesség számának alakulása 1870–2001. között Év

1870.

1900.

1930.

1960.

1970.

1980.

1990.

2001.

Népesség

15919

20814

23857

22800

22299

22343

20122

18512

A természetes fogyás már a 70-es évtizedben megkezdődött, de az akkori, még csekély mértékű természetes fogyást a pozitív vándorlási különbö-

zet ellensúlyozta. A következő két évtizedben a természetes fogyás erőteljesen felgyorsult, a vándorlási különbözet viszont hullámzóan alakult.

A lakónépesség változásai 1970–2001. között 1970.

1980.

1990.

2001.

Lakónépesség

21226

22217

20021

18787

Természetes szaporodás illetve fogyás

-170

-1420

-1812

-

Vándorlási különbözet

661

-776

578

-

Az 1980. és 1990. közötti évtizedben mind a természetes fogyás, mind pedig a negatív vándorlási különbözet apasztotta a város lakosainak számát. A legutóbbi évtizedben a természetes fogyás tovább nőtt, de ismét pozitív lett a vándorlási különbözet

alakulása, ez azonban nem tudta ellensúlyozni a magas halálozási és alacsony születési arányból következő népességvesztést. Összességében az új évezred kezdetén a város lakóinak száma kevesebb, mint az előző századfordulón.

A népesség megoszlása 2001-ben korcsoport szerint 0-4

5-9

10-14

15-19

20-24

25-29

30-34

35-39

40-44

786

1016

1117

1242

1231

1272

1164

1039

1280

45-49

50-54

55-59

60-64

65-69

70-74

75-79

80-84

85-x

1487

1307

1183

1147

1008

933

827

362

386 27

Csongrádra a település népességének elöregedése, az aktív korú lakosság arányának csökkenése jellemző. Sokatmondó szám a 100 gyermekkorúra jutó öregkorúak száma. A megye városai közül Csongrádon a legnagyobb ez a mutatószám: 160. Csongrádon az öregkorúak aránya a teljes népességen belül jóval nagyobb, mint a gyermekkorúaké: 100 felnőtt korúra 42 idős- és csak 26 gyermekkorú jut. Ez további elöregedést és fokozódó természetes fogyást jelez előre. A vándorlási folyamatok alakulásából azonban arra lehet következtetni, hogy a városiasodás, a városokba vándorlás tartóssá válásával, a megye városaiban lassú és enyhe népességnövekedés várható, így Csongrádon is. Csongrádon a 15 éven aluli gyermekek száma 2919, ami az össznépesség 15,5%-a. Ez jobb arány, mint a szegedi 14,9%, de rosszabb, mint a másik két középvárosé, Makóé (16,2%) és Szentesé (16,5%). Érdekes a

városban azonban, hogy a gyermekkorúak aránya annak ellenére csak kevéssel átlag alatti, hogy az időskorú férfiak és nők aránya Csongrádon jelentősen magasabb a makói és szentesi arányoknál. A lakosság képzettségi színvonala átlagos. Az alapfokú vagy annál alacsonyabb fokú végzettségűek és a felsőfokúak aránya a foglalkoztatottakra 49,7, ill. 9,1%, míg a középfokúak aránya 41,2%, nagyrészt szakmunkások. Az inaktívak és a munkanélküliek között feltehetően az alacsony végzettségűek aránya magasabb. Az 50-es évek elején megkezdődött a társadalom átrendeződése. Amíg akkor csak a népesség 9,3%-a dolgozott az iparban és 45,1%-a a mezőgazdaságban, 1975-re a lakosság 46 %-a ipari munkásként, 26%-a a mezőgazdaságban dolgozott. Az utóbbi két évtizedben a népesség gazdasági aktivitás és nemek szerinti megoszlása az alábbi volt:

Év

Foglalkoztatott

Munkanélküli

Inaktív kereső

Eltartott

1980.

9992

n. a.

5090

7135

1990.

8293

194

5649

5885

2001.

6147

6707

1284

842

1989. után az üzemek túlnyomó többsége a rendszerváltás illetve a privatizáció következtében átalakult, egy részük meg is szűnt. A változás munkahelyek megszűnését is jelentette, ugyanakkor új cégek, elsősorban kft.-k és egyéb társasági formák, ezzel együtt új iparágak jöttek létre. Az új cégek közül a legjelentősebb a bokrosi városrészben működő Masterfoods Magyarország Gyártó Kft. Az újonnan létrejött Ipari Park is több cégnek ad helyet. A legfőbb mezőgazdasági termények: búza, kukorica, napraforgó, burgonya és egyéb zöldségfélék, a gyümölcs és a szőlő. A városban és környékén jelentős mennyiségű termálvízkészlet található. A város iparában jelentős szerepet játszik a már említett Masterfoods Magyarország Kft., a különböző légtechnikai cégek, a Frigolux Kft. és a kisebb vállalkozások. A mezőgazdasági termelés korábbi magas színvonala a magángazdaságok létrejöttével kissé vis�szaesett, több gazdálkodó került kisebb-nagyobb válságba az utóbbi években. Várható, hogy az európai uniós csatlakozással tervszerűbb és korszerűbb irányban fog fejlődni újra ez az ágazat, számolva a jelentős EU-s támogatásokkal is. A térségben elsősorban gabonát és takarmánynövényeket, cukorrépát és vetőmagokat termesztenek. 28

A város határába benyúló homokhátságon a hagyományos szőlő- és gyümölcstermesztés a jellemző. Legjellemzőbb borfajtáik a Cabernet, a Kékfrankos, a Zweigelt és a Kadarka. A város 1987-ben, Rómában elnyerte A szőlő és a bor nemzetközi városa címet. Az állattenyésztésben a sertés és a baromfi a jellemző, kisebb mértékben szarvasmarha-tenyésztéssel is foglalkoznak. A rendszerváltásig mintegy 8500 lakás épült a város bel- és külterületén. A 90-es évek elején az építési kedv visszaesett, de az utóbbi 5–6 évben ismét felerősödött. A társasházak lakásai túlnyomórészt összkomfortosak. A magánházak komfortfokozata meglehetősen változatos képet mutat, jól tükrözik a családok anyagi helyzetét, az egyre nagyobb vagyoni különbségeket. A város közműellátottsága megfelelő. A vezetékes ivóvízhálózat teljes körű, az egészséges ivóvízkészlet hosszú távon biztosítva van. 2002-ben elkészült az új, nagy kapacitású, zárt rendszerű, a legkorszerűbb technikával működő szennyvíztisztítómű, ezzel szinte egy időben az egész városban megépült az új szennyvízhálózat, melyre a lakosság folyamatosan csatlakozhat. A vezetékes gázhálózat szintén 100%-os kiépítettségű. Az úthálózat közel 100%-a szilárd aszfaltburkolattal rendelkezik. Pályázati

2.3. A település helyzetének elemzése A város közművelődését alapvetően az önkormányzat által fenntartott Művelődési Központ szervezi. Épülete eredetileg a Magyar Király szálloda volt. Dísztermét 1998-ban újították fel önkormányzati támogatásból, illetve magánadakozók jóvoltából. Telephelyként szervezeti része a Városi Galéria és szintén telephelyként a bokrosi művelődési ház, valamint az ALFÖLD Néptáncegyüttes székháza. Ezen kívül a 2002-ben átadott új épületében a Csemegi Károly Könyvtár és Információs Központ illetve bokrosi fiókkönyvtára, a megyei önkormányzat fenntartásában működő Levéltár és a Tari László Múzeum, valamint a vállalkozásban üzemelő Uránia Filmszínház is végez közművelődési illetve kulturális tevékenységet. Az intézmények között meg kell említenünk a ma már nemzetközi hírnévnek örvendő Csongrá-

di Alkotóházat, a Gróf Széchenyi István Általános Iskola helytörténeti gyűjteményét is. Nevezetes művészeti és kulturális események a képzőművészeti kiállítások, a komolyzenei hangversenyek, a képzőművészeti alkotótáborok. Nemzetközi hírnévnek örvend a Művelődési Központ fenntartásában működő, Kiváló együttes címmel rendelkező, 30 éve alakult, arany minősítésű Alföld Néptáncegyüttes és a fesztiválzenekari címmel rendelkező Csongrádi Fúvószenekar. Csongrádon élt és alkotott Dr. Piroska János festőművész, akit akvarelljei, tájképei és csendéletei tettek híressé, és aki a 30-as években a város polgármestereként jelentős, a város mai arculatát is meghatározó építőmunkát végzett. Állandó emlékkiállítása a Városi Galériában (Kossuth tér 9.) látható. Csongrád mai képzőművészeti életének is vannak kiemelkedő reprezentánsai: Dudás Sándor, Lantos Györgyi, Máté István és Tóth Béla szobrászművészek mellé csatlakozott újabban Balla Attila festőművész is. Rajtuk kívül alkotó pedagógusok, amatőr képzőművészek is szép számmal dolgoznak a településen. Itt kell említést tennünk a magánkezdeményezéssel létrejött Irodalmi Műhelyről is, melyben elsősorban helyi amatőr írók, költők dolgoznak, alkotnak együtt. Írásaikat az Alföld Kulturális és Sport Egyesület gondozásában, havonta megjelenő Föveny című irodalmi folyóiratban és az évente kiadott Üzenet társainak című antológiában teszik közzé. A helyi kulturális életben jelentős szerepe van még a Városi Kamarakórusnak és a Csongrádi Színtársulatnak is. Jelentős változás következett be az utóbbi években a médiumok terén: 2003 nyara óta kéthetente jelenik meg a Csongrád és térsége c. újság, mely Csongrádon kívül a környékbeli települések lapja is, így Csanytelek, Felgyő és Tömörkény hírei, eseményei is itt jelennek meg, a lakosság részére ingyenesen. Magánkézben működik és tájékoztatja a lakosságot a Csongrád Televízió – 2003. óta sugárzási joggal –, naponta önálló műsorral, valamint napi négy órában a Csongrád Rádió. A városközpontban található Tari László Múzeum az Ellés-parti monostor feltárt emlékeit, a Széchenyi Iskola helytörténeti gyűjteménye a város és környéke néprajzi emlékeit mutatja be. A Városházával egybeépült Városi Galériában állandó és időszaki képzőművészeti kiállítások láthatók. Az általános és középiskolák elsősorban saját diákjaiknak szerveznek tanórán kívüli eseményeket (kiállítások, nyári táborok, egészségnapok…). 29


támogatással mintegy négy km hosszan kerékpárút is épült a város főútján, annak központjától a bokrosi útelágazásig, nyugati irányban. A 2000. évi nagy tiszai árvíz komolyan veszélyeztette a várost is, emiatt 2001-től folyamatosan erősítették a tiszai védőműveket. Jelenleg a városi szakaszon a töltés sétánnyá alakítása folyik, valamint a közeljövőben a töltés tetején is kerékpárút létesül. Csongrádon kiépült a városnak és a térségének ellátását biztosító kiskereskedelmi hálózat, melynek jelentős része magántulajdonban van, újabban azonban két nemzetközi szintű élelmiszer-diszkontlánc is betelepült egy–egy nagyobb kereskedelmi egységgel. A város 7 óvodaegysége és 6 általános iskolája egy–egy központi igazgatóság alatt működik, az utóbbi évek integrációs törekvéseinek köszönhetően. A három középiskola jelenleg megyei fenntartásban tevékenykedik. Bokroson működik a Masterfoods Kft., ezen kívül általános iskola, óvoda, könyvtár és művelődési intézmény is szolgálja az ottani lakosokat. Régi vágya teljesült az ott lakó hívőknek, amikor 2001-ben átadták a vadonatúj katolikus templomot. A kilencvenes években kiépült a vezetékes gáz, 2003-ban pedig a szennyvízelvezető rendszer, ezzel a csongrádi tisztítóműhöz való csatlakozás is megvalósult. 2004 őszén adták át a városrészt elkerülő utat, mely a nagyszabású ipari fejlesztés következtében megnőtt kamionforgalom elterelését szolgálja. Szintén 2004-ben adták át az általános iskola tornatermét, mely sok évtizedes hiányt pótol.


A lakosság közművelődési igényeinek kielégítésére tehát széles intézményrendszer áll rendelkezésére, de középpontjában a Művelődési Központ és a Városi Galéria áll. 3. Az önkormányzat közművelődési feladatellátása 3.1. Az önkormányzat kulturális - közművelődési stratégiája 3. 1. 1. Településfejlesztési koncepció, a gazdasági program kulturális aspektusai Az önkormányzat képviselő-testülete 259./2003. (XI. 21.) Ökt. számú határozatával fogadta el a MONT-TEAMPANNON Kft. által készített településfejlesztési koncepciót. A 232 oldalas dokumentum 2., Általános helyzetelemzés c. fejezetében a kulturális szféra átfogó elemzése nem jelenik meg, helyette Szellemi örökség alcímmel szólnak a város kultúrájáról. Ez kevéssé elemző, inkább leíró, adatbázisszerű felsorolás. Ettől teljesen elkülönülten jelenik meg az intézmény neve. A dokumentum összességében inkább városrendezési tervnek nevezhető (vélhetően annak is szánták), hiszen nevével ellentétben nem tartalmazza a település átfogó fejlesztését, amelynek szerves része lenne a kulturális szféra koncepcionálása. A 2007–2010. évekre szóló gazdasági és munkaprogram c. anyagot 2007. április 20-ai ülésén tárgyalta a képviselő-testület, és fogadta el a 84./2006. (IV. 20.) Ökt. sz. határozatával. (A határozatszámban szereplő 2006. vélhetően gépelési hiba, de az önkormányzat honlapján is így szerepel4. A helyes szám 2007.) Határozatában kimondta, hogy az éves önkormányzati költségvetések összeállításakor a gazdasági és munkaprogramban megfogalmazott feladatok kapjanak prioritást, illetve az időarányos végrehajtásról az éves önkormányzati költségvetések végrehajtásáról szóló beszámolókban kell tájékoztatni a testületet. A 20 oldalas dokumentum 12 fejezete közül a VII. címe: Kultúra - turisztika, fejlesztések. E másfél oldalnyi rész mintegy fele közvetlenül kulturális fejlesztésekről szól. Ezen belül említik a Művelődési Központ felújításának II. ütemét, az Ifjúsági Ház (IH) vállalkozásban való működtetését, a szabadtéri lehetőségek fejlesztését stb. Általában a fogalmazás inkább vélhető egyfajta ötlethalmaznak, mint egzakt tervezési projekteknek. Több megállapítás bizonytalan és tisztázatlan, hiszen pl. az IH vállalkozási felfogása nincs kifejtve és indokolva. 4 Jelentésem írásakor a http://www.csongrad.hu/hun/ hatarozatok/2007. aprilis_20.doc név alatt volt elérhető. A város azonban új honlapot készíttet, és sok korábbi anyag még nem érhető el.

30

A szöveges részt követő projektfelsorolásban a IV./1. sz. alatt a Közművelődési, kulturális célú intézmények fejlesztési programja van. Itt kell megjegyezni, hogy a dokumentumban keveredik az intézmény ill. az épület szó tartalma. Az IH ugyanis már sok éve nem intézmény, mert megszüntették, hanem ezen a néven szereplő épület. Ennél azonban aggályosabb az a mondat, amely szerint „az ingatlanokat lehetőség szerint ki kell vonni az önkormányzati intézményrendszerből, és – vállalkozói, befektetői részvétellel – az alapfunkciót igény szerinti funkcióval kiegészítve kell átépíteni, a hozzá kapcsolódó szolgáltatási kapacitás kialakításával”. A mondat veszélyeket rejt a közművelődési feladatellátás szempontjából. Az ingatlan és a szervezet ilyetén szétválasztása alig értelmezhető, hiszen intézmény csak épületben működhet, s ha azt kivonják, az az intézmény kivonásával, vagyis költségvetési intézményként való megszűnésével jár. Ha ez a látens cél, akkor annak részletes indoklásával is rendelkezni kell. A másik ellentmondás, hogy az IH felújítása VI./2. sz. projektként szerepel a Sport, szabadidő, rekreáció c. fejezetben is. Ebből következően nem lehet eldönteni, milyen funkcióra szánja az önkormányzat az épületet. Összességében a dokumentum a közművelődés vonatkozásában pontatlanságokat és nyitott kétértelműségeket tartalmaz, amelyek nem segítik a perspektivikus tisztánlátást. 2.2.1. Közmûvelôdési koncepció Az önkormányzat általános kulturális koncepcióval nem, de közművelődési koncepcióval 2000. óta rendelkezik. Elfogadása – helyesen – megelőzte a közművelődési rendelet megalkotását. Az 5./2000. (I. 28.) Ökt. sz. határozattal elfogadott 19 oldalas dokumentum 11 fejezetben tárgyalja a feladatokat. A szándék pozitívuma mellett az alábbiak fogalmazhatók meg: - Kitapintható (itt is) a közművelődés fogalmi tisztázatlansága, hiszen a könyvtár itt is ebben az értelmezésben szerepel. Egyáltalán: a készítők nem tudták eldönteni, hogy a közművelődési intézmény vagy a tevékenység koncepcióját készítsék-e el. Előbbi csak egy van, utóbbit sok-sok szervezet végez(het)i. Ebben az anyagban tehát – két évvel a kulturális törvény életbe lépése után, amely a tevékenységet pontosan definiálta5 – már nem lehet 5 Közművelődési tevékenység: a polgárok iskolán kívüli, öntevékeny, önművelő, megismerő, kultúra-elsajátító, művelődő és alkotó célú cselekvése, amely jellemzően együttműködésben, közösségekben valósul meg.

a könyvtár funkcionális munkájáról itt írni. Kivéve persze, ha kulturális koncepciót akartak. E fogalmak pontatlan használata miatt ismétlődnek a különböző anyagokban újra és újra a félreértések. - A Művelődési Központ kötelező feladatai a szaktörvény általános szövegének megismétlése, s a konkrétnak nevezett feladatok listája is többségében általános szöveg. - Az anyag gerince a Művelődési Központ infra strukturális fejlesztése. Általában értékek helyett tárgyi kérdésekről van szó. - Az egyéb szervezetek csak tevékenységük leltárszerű, leíró felsorolással jelennek meg a dokumentumban. - A koncepció kulcsa a VIII. fejezet, ahol 6 prioritást sorolnak föl: 1. A meglévő intézményrendszer fenntartása, továbbfejlesztése. Ez zömében fizikai fejlesztéseket jelent. 2. Az ifjúsági korosztályi igények felkeltése és kielégítése. Olyan óhajokat fogalmaznak meg, amelyhez nincs rendelve sem határidő, sem felelős, sem konkrét elképzelés (pl. „a feltételek megteremtése”). 3. A város civil társadalmának segítése, pályázataikhoz önrész biztosítása. Utóbbi vélhetően már megfogalmazásakor csak óhaj maradhatott, hisz ma is pályázniuk kell létezésük elemi működési felté teleire. 4. Hagyományőrzés, hagyományápolás. Szép, általános szándékok és tervek felsorolását tartalmazza. 5. Térségi szerepvállalás erősítése, tudatosítása. Korát megelőző nemes szándék, ám ehhez sincs rendelve semmilyen eszköz, így ez a mai napig is ritka és esetleges szakmai együttműködésben jelenik meg. 6. Környezeti kultúra. Hiteles szöveg – eszköztelenül. Összességében az jelentheti a koncepció elkészültének jelentőségét, hogy abban az időszakban ráirányította a figyelmet a helyi kultúra problémáira. Ezen kívül inkább vágyak és szándékok gyűjteménye a dokumentum. Mivel 5 évre szólóan tervezték, időszerűnek látszik felújítani. Különösen azért, mert a vizsgálat időszakában újra forró téma lett a Művelődési Központ szervezeti formájának megváltoztatása. 2.2.2. Helyi közművelődési rendelet A helyi közművelődési feladatok ellátásáról a 23./2004. /VI. 30./ Ökt. rendeletével módosított 1/2000. (II. 9.) Ökt. sz. rendelet6 szól. Főbb megállapításaik a következők: 6 Ld. http://www.csongrad.hu/hun/helyirendelet/ rendeletek/01_2000.htm

- Az általános rendelkezésekről szóló 1. §, valamint a célokról szóló 3. § tökéletes elvi alapvetés egy felelős önkormányzattól. - A közművelődési feladatok ellátásának alapelveiről és formáiról szóló 4. § 6. bekezdésben sorolja föl a normáit. Az (1) és (2) bekezdés – a használói jogokról ill. a világnézeti és politika semlegességről szóló tartalma miatt inkább az általános rendelkezések közé való. - Az 5. § - (4) bekezdése egyszerre mond kevesebbet és többet a szükséges és lehetséges feladatoknál. Kevesebbet azért, mert az itt felsoroltak zömmel a kulturális alaptörvény szövegének egyszerű, helyi adaptáció nélküli átvétele. Többet pedig azért, mert közművelődési rendeletben nem lehet más ágazatról rendelkezni: a nyilvános könyvtári ellátásról szóló (i) pont tehát jogtalanul szerepel itt (különösen mint közművelődési feladat), mint ahogy a műemlékek szakszerű védelméről illetve a régészeti lelőhelyekről szóló (l) illetve (k) pontok sem szerepelhetnek itt. Közigazgatásilag és szakmailag is más ágazat mindhárom, továbbá rendeletet csak arról lehet alkotni, amire jogszabály felhatalmaz. Márpedig a kulturális törvény csak a közművelődési feladatok ellátására adott rendeletalkotási jogot, a könyvtári feladatokra nem. - Dicséretes a (6) bekezdés kötelezettségvállalása. Csak épp’ a „meglévő intézményrendszer fenntartását, illetve továbbfejlesztését” célzó szándék nincs összhangban a gazdasági és munkaprogram korábban jelzett terveivel. Tekintettel arra, hogy erről rendelet szól, s annak határozat nem mondhat ellent, a munkaprogramot kellene a rendelethez igazítani. Pedig utóbbi készült később, elkészültekor a rendelet szövege már létezett. - A 6. § ismét ellátási formákról szól. - Célszerű lenne a két azonos című fejezetet ös�szevonni és összehangolni. - Ki kell venni a (3) bekezdésből a könyvtárat és a művészeti szakfeladaton nyilvántartott alkotóházat is, hiszen egyik sem közművelődési intézmény (lásd fenti érvelésünket). - A (2) bekezdés a művelődési bizottság által összeállított szempontrendszer alapján kötelezi az intézményt a munkaterv elkészítésére. Ilyen szempontrendszer azonban nincs: a bizottságnak végre kellene hajtani a rendelet rá vonatkozó részét! Az pedig végképp érthetetlen, hogy ha a könyvtárat és az alkotóházat is idesorolják, a munkatervi kötelezettség rájuk miért nem vonatkozik. - A 7. § a közművelődési megállapodások szabályait tartalmazza. Mivel e lehetőség már szerepel a 31

4. § (3) bekezdésében, itt is célszerű az azonos tartalmakat egy fejezetbe összevonni. - A 8. § olyan kapcsolattartási általánosságot sorol, hogy akár el is hagyható a rendeletből, ugyanis semmilyen konzekvenciája nincs. - A 9. § véleményezési jogról szóló (2) bekezdése ellentmond a 6. § (2) bekezdésben írott döntési jognak. Eldöntendő, melyik az érvényes. Az szmsz és e § (1) bekezdése szerint minden jog a képviselőtestületé, de akkor egy rendeleten belül nem lehet ekkora ellentmondás. - A 10. és a 11. §-okban egyaránt szólnak a pályázati önrész biztosításáról. Ezeket is össze kellene vonni. - A 12. § olyan tartalmakat ismétel meg, amelyek magasabb jogszabályban már tételesen szerepelnek. Ezek itteni (és alkalmasint máshol történő) ismétlése fölösleges. - A 13. § korrekten szól a díjmentes és díjköteles tevékenységek értelmezéséről. - Az 1. melléklet a közművelődési megállapodás tartalmát és szempontjait körültekintően rögzíti. Összességében elmondható, hogy a rendelet alapvetően teljesíti jogi és szakmai funkcióját. Az általános feladatok helyi adaptációja, a korábban fölsorolt szövegek összefésülése, harmonizációja és a jogi korrekciók azonban szükségesek ahhoz, hogy igazán hatékony, stratégiailag is támpontot adó rendelet lehessen. 2.2.3. Nemzetközi, regionális, megyei kapcsolatok; kistérségi feladatellátás – feladatvállalás Csongrád 1989-ben Raisio finn várossal kötött testvérvárosi megállapodást, 2002-ben a szerbiai Becse községgel, 2003-ban a dél-franciaországi L’Aurence et Glane Developement (AGD) településszövetséggel jött létre együttműködési megállapodás, amelynek alapján Couzeix város is Csongrád testvérvárosává vált. Majd 2004-ben a lengyelországi Belchatow várossal kötöttek megállapodást. A város térségi kapcsolatrendszere, a regionális kapcsolatrendszerhez hasonlóan, több rétegből tevődik össze, melyek részben egymásba ágyazottak, részben egymást keresztező - átmetsző rendszerek: - Csongrádi statisztikai kistérség, amelynek tagjai Csongrádon kívül: Felgyő, Tömörkény, Csanytelek. - Természetes vonzerő alapján Csongrádhoz vonzódó települések a statisztikai kistérség településein kívül a Jász-Nagykun-Szolnok megyéhez tartozó Csépa, Szelevény, Tiszasas községek. - Turisztikai kistérségi együttműködési megál32

lapodás, amely a Dél-Alföld kiemelkedő turisztikai attrakcióinak közös idegenforgalmi kínálattá szervezése érdekében jött létre (Bugac – Ópusztaszer – Csongrád). - A térség igen sűrű városhálózatának csomópontjai közötti elkerülhetetlen együttműködés, amely az egymással határos, részben azonos érdekek miatt együttműködő városokból áll (Csongrád, Szentes – illetve kisebb intenzitással Kiskunfélegyháza, Makó, Hódmezővásárhely). A szomszédos városok közül a 12 km-re fekvő Szentessel szükségszerűen szorosabb a kapcsolat. Ez együttműködés és verseny jellegű elemeket egyaránt tartalmaz. Szentes – nagyobb város lévén – szinte minden vonatkozásban többletkínálattal rendelkezik, de a foglalkoztatással és az oktatással - képzéssel összefüggő mozgások kétirányúak. A csongrádi Körös–toroki strand tömeges vonzereje a Csongrád irányú mozgások számbeli fölényét valószínűsíti. A strand távoli fekvése a várostól és a strand szentesi látogatóinak fogyasztási szokásai, lehetőségei miatt a város ennek pozitív hatásait alig, negatív hatását (a városközpontot terhelő nyári forgalmat) viszont annál inkább érezhette.

Csongrád kistérségi kapcsolatrendszere a jelenlegi statisztikai kistérség településeivel történelmi gyökerű és tudatilag is rögzült: Tömörkény és Felgyő – Bokroshoz hasonlóan – tanyaközpontokból szerveződött falvak, Csanytelek a XVIII-XIX. században telepített község. A három település lakossága egy közös útvonalon éri el Csongrádot, ami az infrastrukturális fejlesztések szempontjából igen kedvező adottság. A Csongrád és Térsége Területfejlesztési Önkormányzati Társulás 1996-ban a kistérségi területfej-

3.2. Az önkormányzat közművelődési igazgatása 3.2.1. Önkormányzati Szervezeti és Működési Szabályzat7 A dokumentumot a 6./2007. (III. 28.) Ökt. rendelettel fogadta el a képviselő-testület. A 2. sz. mellékletben sorolják föl (a kulturális alaptörvényből átvéve) a kötelező önkormányzati közművelődési feladatokat. Ennek ellenére e tény örvendetes. Itt is szerepel viszont – helytelenül – a nyilvános könyvtári ellátás biztosítása mint közművelődési feladat. Ezért e fejezet utolsó 9 bekezdését javasoljuk Nyilvános könyvtári ellátás címmel elkülöníteni. Ellentmondás van azonban e fejezet feladatai és a Nem kötelező feladatok egyes pontjai között. Többek között ugyanis ilyeneket sorolták az utóbbiba: - a város igényeinek megfelelő komoly és könnyű műfajú rendezvények szervezése, lebonyolítása, - gyermekműsorok, programok szervezése, lebonyolítása, - ifjúsági rendezvények, vetélkedők szervezése, lebonyolítása, - szakkörök, klubok, művészeti csoportok működtetése, 7 Ld. http://www.csongrad.hu/hun/helyirendelet/ rendeletek/6_2007.doc

- előadói, szerzői estek szervezése, lebonyolítása, - képzőművészeti kiállítások, tárlatvezetések szervezése, lebonyolítása, - művészeti konferenciák, művésztalálkozók szervezése, - közösségi színtér biztosítása az önszerveződő közösségek számára. Ezek mind a korábban kötelezőként felsorolt feladatok megjelenési formái, a kettő csak együtt lehet, ezért ha ezek nem kötelezőek, akkor az ös�szes közművelődési tevékenységi forma nem kötelező. Ez szakmailag olyan paradoxon, amelyet fel kell oldani. Erre a legegyszerűbb megoldás ezek kivétele az anyagból. 3.2.2. A választott testületek, tisztségviselők munkája, szakterületi határozatok Hatáskörök - Az szmsz 29. §-a rendelkezik a bizottságokról. E szerint a 6 bizottság egyikeként működik egy 5 fős Művelődési és Sportbizottság, amelyben a három képviselő mellett két külsős szakember is tag. A 10. sz. melléklet szerint a bizottság egyetlen érdemi jogosítvánnyal rendelkezik, nevezetesen „hozzájárul a közművelődési intézmény használatában lévő ingatlan vagy jelentős része tartós bérbe adásához, vagy tulajdonjog korlátozásához”, ezen kívül semmilyen döntési kompetenciája sincs. Ilyen mértékű korlátozás ekkora településen túlzottnak tűnik. Ebből következően minden közművelődést érintő döntés a képviselő-testület kompetenciája. - A függelékben olvashatók a polgármesterre átruházott feladatok és hatáskörök. A 8. bekezdés így szól: „Jóváhagyja az önkormányzati intézmények ill. gazdasági társaságai szervezeti és működési szabályzatát.” E nagy horderejű dokumentum jóváhagyását indokolt lenne képviselő-testületi, de legalább szakbizottsági kompetenciába sorolni. - Az alpolgármesterre nincs külön megfogalmazva hatásköri lista. - A jegyző hatáskörénél nincs külön közművelődési kompetencia megfogalmazva. Képviselő-testületi határozatok 2005.: - 3./2005. (I. 28.): a képviselő-testület elfogadta a Művelődési és Sportbizottság beszámolóját, és köszönetét fejezte ki. - 28./2005. (II. 18.): hatályon kívül helyezte egy 2004. évi határozatát, amely a Művelődési Központot anyagi ösztönző rendszer kidolgozására kötelezte. - 55./2005. (III. 18.): döntöttek a közművelődési 33


lesztési feladatok hatékony ellátása érdekében jött létre és működött a csongrádi kistérséget alkotó négy település összefogásával. 2005. március 29én létrehozták a Csongrádi Kistérségi Többcélú Társulást, amely – ahogyan neve is mutatja – a területfejlesztési feladatokon kívül egyéb, a közszolgáltatás minőségének javítását célzó feladatok ellátását határozta meg. A társulás jelenleg 4 főt foglalkoztat. 2007. augusztus 1-jétől működik – csongrádi központtal – a Csongrádi Kistérség Egyesített Alapfokú Oktatási Intézménye: többcélú, közös igazgatású közoktatási intézmény. Az intézmény 8 általános iskolát foglal magában. Csongrádon 5, Csanyteleken, Felgyőn, Tömörkényen 1–1 általános iskola működik. Minden általános iskola az intézmény tagintézményeként folytatja oktató - nevelő munkáját. Minden tagintézmény sok évre (néhol 100 év) visszanyúló hagyományokkal rendelkezik, melyekre építeni érdemes és kötelező. A társulás feladatai között ugyan szerepel a közművelődés is, de ez a mai napig nem jelentett többet, mint a Művelődési Központ praktikus alkalmi kapcsolatait. Talán ez évtől lehet változás, hiszen a dél-alföldi régió 10 nyertes pályázója közül egyedül a csongrádi társulás nyerte el a maximális 450 ezer Ft-ot közkincs kerekasztal működtetésére.


érdekeltségnövelő támogatás pályázatának beadásáról és a 800 ezer Ft önrészről. A határozat azonban így folytatódik: „Amennyiben a központi támogatás mértéke kevesebb, mint az igényelt összeg, az önrész is arányosan csökken.” Ez a rendelkezés ellentmond a helyi önkormányzatok könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatásáról szóló 4./2004. (II. 20.) NKÖM rendelet mellékletében lévő pályázói nyilatkozatnak, amely így szól: „Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy: A közművelődési feladatellátásomban közreműködő alábbi közművelődési intézmény(ek), közösségi színtér(ek) technikai, műszaki eszközállományának, berendezési tárgyainak gyarapítására idén, az Önkormányzat saját forrásból az alábbi összegek ráfordítását tervezi:…” Tehát nincs mód az önrész csökkentésére. Ráadásul illogikus is a kitétel, hiszen itt nincs igényelhető összeg. - 230./2005. (IX. 23.): az önkormányzat Közművelődésért díjat adományozott Kováts Attilának, a városi fúvószenekar vezetőjének, valamint Bálint Gyula újságírónak. - 236./2005. (X. 21.): a képviselő-testület megtárgyalta A fiatalok kulturált szórakozási lehetőségei Csongrád városban című előterjesztést és többek között a következő döntéseket hozta: 1. Kéri a polgármestert, hogy az elkészült tervek alapján minél előbb valósuljon meg az Ifjúsági Ház többcélú ifjúsági közösségi térként való hasznosítása. 2. Ugyancsak az elkészült előzetes tervek alapján valósuljon meg a Művelődési Központ épületének teljes felújítása, előtereinek átalakítása, az udvar kerthelyiséggé, szabadtéri programok lebonyolítására alkalmassá tétele. (Mindkét esetben a pályázati lehetőségek függvényében.) 3. Vizsgálják meg a könyvtár pincéjében egy ifjúsági klub kialakításának lehetőségét, annak anyagi szükségletét. A három határozatból az utolsó valósult meg: jó hangulatú ifjúsági klub működik immár a könyvtár pincéjében. Az azonban nem derül ki, hogy miért a könyvtárban, s nem a művelődési központban kell annak lennie, ahol szintén jó hangulatú pincehelyiség van. - 294./2005. (XII. 16.): „Csongrád Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Művelődési Központ és Városi Galéria 2005. évi munkaterve végrehajtásáról és a 2006. évi feladatokról szóló tájékoztatót elfogadja. A Képviselő-testület elismeri a Művelődési Központ és Városi Galéria dolgozói munkáját.” 2006.: - 57./2006. (III. 24.): döntöttek a közművelődési érdekeltségnövelő pályázat beadásáról és a 800 34

ezer Ft önrészről. Az előző évihez képest ez már jogszerű döntés, mert nincs szűkítő értelmezés. - 152./2006. (VI. 30.): elfogadták a közművelődési intézmények nyári nyitvatartási rendjéről szóló beszámolót. Itt is megjelenik a fogalmi zavar, mert a könyvtárat is e körbe értik. - 196./2006. (IX. 15.): döntöttek a Művelődési Központ felújítására vonatkozó pályázat beadásáról és az 55.931 eurónak megfelelő önerő biztosításáról. - 229./2006. (XI. 24.): felkérik a polgármestert, hogy gondoskodjon az Ifjúsági Ház hasznosítási döntés-előkészítő anyag előterjesztéséről. Határidő: december 15. (A december 15-ei testületi ülésen egyébként ilyen témájú határozat nem született.) 2007.: - 11./2007. (I. 19.): itt tárgyalták az előbbi előkészítő anyagot, amely szerint vállalkozói hasznosításra írnak ki pályázatot. A határozat tulajdonképpen nyitott tartalmat tesz lehetővé, vagyis nem köti közművelődési feltételhez. Fontos lépés az épület történetében, amely alapvetően az ifjúság kulturális ellátására épült. - 122./2007. (V. 18.): döntöttek arról, hogy az ALFÖLD Néptáncegyüttes székházának felújítására pályázatot adnak be a KÖZKINCS-III. témában. Önrészként biztosítanak 840.599.- Ft-ot, egyúttal nyilatkoznak a 10 éven át tartó funkciómegőrzésről. - 151./2007. (VI. 22.): Elvonja a Művelődési Központtól az IH épületét mint telephelyet, az önkormányzathoz teszi át, és bérbe adja az épületet. - 216./2007. (IX. 28.): a testület Közművelődésért díjat adományoz Kovács Lászlónénak, a Művelődési Központ igazgatójának és Dr. Szűcs Juditnak, a Tari László Múzeum igazgatójának. - 242./2007. (X. 26.): Egy hónap sem telt el, s a testület Kovács Lászlóné igazgató közalkalmazotti jogviszonyát 2007. november 1-jével kezdődő felmentési idővel, 2008. június 30. napjával megszünteti, egyúttal 2008. február 29. napjával magasabb vezetői megbízását visszavonja. A munkavégzés alóli mentesítés kezdete: 2008. március 1. Mindennek az volt a kiváltó oka, hogy Kovács Lászlóné – eleget téve a kjt.-ben előírt kötelezettségének – bejelentette munkáltatójának, hogy öregségi nyugdíjjogosultságot szerzett. A képviselő-testület tehát alapvetően a legfontosabb praktikus ügyek mentén foglalkozott a közművelődéssel: pályázatok, beruházások. Egyetlen tartalmi eset volt, amikor 2005-ben az intézmény beszámolóját és munkatervét tárgyalták. A Művelődési és Sportbizottság közművelődési munkája: A kapott határozatok alapján az alábbi döntési típusok állapíthatók meg:

- Alapvetően végzi a képviselő-testületi anyagok elővéleményezését, köztük értelemszerűen azokat is, amelyeket fentebb a képviselő-testületi határozatok között fölsoroltunk. - Ezeken kívül elfogadta a 7 éves továbbképzési tervet és a tárgyévi beiskolázási terveket. Ezek a döntések ellentmondanak az szmsz-nek, hiszen abban nincs semmilyen döntési jog adva a bizottságnak (más ágazatokra se). A rá átruházott feladat- és hatáskörök között fölsorolt „ellátja a közművelődési… tevékenységekkel kapcsolatos ellenőrzési feladatokat” kifejezés erre nem hatalmazza fel. Ennek következtében a bizottság évek óta illegitim döntések sorozatát hozza. Ha az önkormányzat valódi jogosítványokat szán a bizottságnak, akkor a megfelelő jogszabályi hivatkozásokkal együtt, tételes felsorolással fogalmazza azt meg. A beiskolázási tervek elfogadására viszont senki nem hatalmazhatta fel a bizottságot, mert azokat nem is kell elfogadtatni senkivel. A bizottsági jegyzőkönyvek három jogi illetve formai hiányosságot jeleznek: - A szavazások döntő többségét nem öntötték határozati formába, csak a számszerű arányok közlésével továbbították a „döntést”. Ezt tették fontos, eldöntendő helyzetekben is. Márpedig az szmsz világosan kimondja, hogy a bizottságok működésére és a jegyzőkönyvek vezetésére a képviselőtestületre érvényes szabályok vonatkoznak. Tehát sorszámozott határozati formában kell a bizottság bármilyen álláspontját definiálni. Ennek hiányában nehéz rendszerezni és visszakeresni a korábbi döntéseket. - A jegyzőkönyvekből hiányzik a határozatképesség megállapítása. Ez akár a döntés legitimitását is megkérdőjelezheti. - Szintén hiányzik a napirend szavazással történő elfogadtatása és a jegyzőkönyv elején történő együttes felsorolása. Hiánya a többoldalas jegyzőkönyvek bogarászására kényszeríti az olvasót. Összességében az állapítható meg, hogy a szakszerű közigazgatási bürokrácia hiánya mellett a bizottság munkájában kevésbé a kezdeményezés, mint inkább a „követő” tevékenység dominál. Az ágazattal szemben azonban segítő és támogató. 3.2.3. A kulturális - közművelődési terület jogi, igazgatási környezete Alapító okirat - Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (Áht.) 88. (3) bekezdése – mindössze 8 pontban határozza meg, mit kell tartalmaznia az alapító okiratnak. Ezek szerint tartalmaznia kell 1. a költségvetési szerv nevét, 2. székhelyét, 3. ál-

lami feladatként ellátandó alaptevékenységét, 4. gazdálkodási jogkörét, 5. felügyeleti szervét, 6. az alapító szerv nevét, 7. a költségvetési szerv vezetőjének kinevezési rendjét, 8. az ellátható vállalkozási tevékenység körét és mértékét. Ehhez képest a Művelődési Központ 236./2003. (X. 17.) Ökt. sz. határozattal elfogadott alapító okirata – amelyet 2007. október 26-ai dátummal hitelesített a jegyző – 20 pontból áll. Köztük olyanokkal, amelyek egyrészt nem mondanak semmi érdemit, másrészt magasabb jogszabályok egyébként is rendelkeznek róla, vagy olyanok, amelyeket elégséges lenne az intézmény szmsz-ében rögzíteni. - Az 1. pontban csak a név szerepelhet, tehát a költségvetési törzsszám nem. - A 3. pontban az IH még telephelyként szerepel, pedig a képviselő-testület 151./2007. (VI. 22.) Ökt. sz. határozatával arról rendelkezett, hogy elvonja a Művelődési Központtól az IH épületét mint telephelyet és az önkormányzathoz teszi át és bérbe adja az épületet. - A 4. pont, Az intézmény szervezete alig értelmezhető kérdés, ráadásul az 5. pont ad jogilag korrekt meghatározást, ezért e pont elhagyható. - A 9. pontban a kinevezési kompetencia fogalmazandó csak meg, a többi fölösleges, mert a 150./1992. Korm. rendelet. erről rendelkezik. - A 10. pont elhagyható, mert ezt az Áht. nem kéri és elégséges az szmsz-ben megfogalmazni. Egyébként sem elég ez a TEÁOR jel, hiszen még több tevékenységet is fel lehetne itt sorolni, pl. a 804200 - Máshova nem sorolt felnőtt- és egyéb oktatás, vagy: 927200 - Máshova nem sorolható egyéb szabadidős tevékenység. Egyet kiválasztani úgy, hogy nem is kötelező, fölösleges. Az SZJ és a TEÁOR listák használata itt azért nem javallott, mert gyakorta változhatnak, s köztük több, a tevékenységünket átfedő illetve rokonszám van, miközben egyik sem fedi le pontosan a művelődési házak tevékenységét. - A 11. pontban az állami feladatként ellátandó alaptevékenységet sorolják föl, s ehhez átveszik a kulturális törvény általános szövegét, ami jogforrás jelölése nélkül kevés, szakmailag meg általános. Helyette jelöljük meg ellátandó tevékenységként a kulturális törvény 76. § (2) bekezdésben sorolt kötelező önkormányzati közművelődési feladatokat az alábbi módon: „A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 76. § (2) bekezdésében sorolt feladatok ellátása.” Ez a megoldás abszolút szakszerű, s vélhetően tartós jogforrásként szolgál. Mindezt jól egészítheti ki a részletező SZJ lista az szmszben, a kettő együtt pontos képet fog adni az intéz35

mény tevékenységszerkezetéről. Kiegészítésként javasoljuk a gyakorta látott megoldást, bár ez nem tevékenységről, hanem költségnemről szól. Forrása a Pénzügyminisztérium tájékoztatója (lásd: www.p-m/hu Segédletek, adatlapok/Költségvetés). Ez a dokumentum az intézmény költségkiadásait sorolja szakfeladatok szerint, s ennek 4. ill. 5. mellékletében található ágazati szakfeladatunk száma és neve: 92181-5 Művelődési központok, házak tevékenysége.8 Minden közművelődési intézmény költségvetése ebbe a szakfeladatszámba sorolódik, ez a szám megtalálható évek óta valamennyi kinevezési és átsorolási okmányunkon, s mint ilyen, láthatóan időtálló szempont ez is. A két javaslat külön-külön is helytálló, ám együttes használata egész biztosan pontosan definiálja az intézményt. - A 12. pontban értelmetlen leszűkíteni a működési területet a városra, hiszen már a mai gyakorlatban is jelennek meg országos és nemzetközi kapcsolatok. Ez a pont is elhagyható. - A 14. pontban szakmai önállóságot definiálni azért értelmetlen, mert ez önálló jogi személynél evidencia. Ez a pont fölösleges. - Nem tudni, miért kellett két pontba (16. és 17.) szedni a gazdálkodási mód megállapítását, miközben arra tökéletesen elegendő lett volna az Áht. rövid meghatározása egy pontban: „Részben önálló gazdálkodó, teljes jogkörrel rendelkezve a rovatok felett ”. S hogy ki a lebonyolító, az szmsz-be való kérdés. - A 18. és 19. pontok egyáltalán nem szükségesek itt, elhagyhatóak, egyébként is evidenciák. Összességében az állapítható meg, hogy az alapító okirat alapvetően ugyan teljesíti a szükséges jogi funkciókat, de nagymértékben túlírt, néhol pontatlan dokumentumról van szó. Szervezeti és Működési Szabályzat A kapott dokumentum 2007. október 1-jei dátumú, hiányzik róla a hatályba lépés időpontja. Munkahelyi jogforrásnak ezért nem tekinthető. Tartalmáról az elvárható szakmai normák mellett jogszabály is rendelkezik, mégpedig a 217./1998. Korm. r. 10. § (4) bekezdésében. Tekintettel arra, hogy jelentős eltérések láthatók, idézzük a jogszabályi elvárásokat: „Az alapító okiratban foglaltakat a jogszabályban megjelölt szerv vagy a felügyeleti szerv által jóváhagyott szervezeti és működési szabályzatban kell részletezni, amelynek - a külön jogszabályban meghatározottakon kívül - tartalmaznia kell: a) az alapító okirat keltét, számát, 8 Ld. http://www2.pm.gov.hu/web/home.nsf/(Portal Articles)/6895E18461CDF0AAC1257274002D6BF6/?Op enDocument 4. számú melléklet (Szakfeladati rend)

36

b) az állami feladatként ellátott alaptevékenység, benne elhatároltan a kisegítő, kiegészítő tevékenységek, valamint az azokat meghatározó jogszabály(ok) megjelölését, c) a vállalkozási feladatoknak és gazdálkodó szervezetben való részvételnek a részletes - alaptevékenységtől elhatárolt - felsorolását, valamint a költségvetési szerv, illetve szervezeti egységei vezetőinek ezzel kapcsolatos feladatait, d) a b–c) pontokban megjelölt feladatok, tevékenységek forrásait, e) a feladatmutatók megnevezését, körét, f) a költségvetési szerv szervezeti felépítését és működésének rendszerét, a szervezeti egységek (ezen belül a gazdasági szervezet), telephelyek megnevezését, g) a költségvetési szerv költségvetésének végrehajtására szolgáló számlaszámot, h) a költségvetési szervhez rendelt részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervek felsorolását, valamint ezen szerveknél, illetve saját szervezeti egységeinél a pénzügyi - gazdasági tevékenységet ellátó személyek feladatkörének, munkakörének meghatározását, i) a költségvetés tervezésével és végrehajtásával kapcsolatos különleges előírásokat, feltételeket, j) a szervezeti egységek vezetőjének azon jogosítványait, amelyek körében a költségvetési szerv képviselőjeként járhat el.” Megállapításaink a következők: - A fenti pontok közül alig található meg valami az szmsz-ben. (A c/ pont jogosan, mert nincs az intézménynek vállalkozási tevékenysége.) Különösen hiányzik illetve rendkívül felületes a szervezet működésmódjának megfogalmazása (vezetői kompetenciák, szervezeti kommunikáció, vezetői irányítás eszközrendszere stb.). - Az I. 1. ponthoz: ennek nincs helye itt, hiszen a szakszervezet nem elfogadja a dokumentumot, hanem véleményezi. Az pedig végképp nonszensz, hogy a szakszervezeti titkár aláírása is szerepel az okiraton. - I. 2. Az intézmény fenntartója c. ponthoz: Az erre adott válasz – „Csongrád Város Önkormányzata jegyzőjének jóváhagyásával lép életbe” – kétszeresen is hibás. Egyrészt nyelvileg nem válasz a kérdésre, másrészt téves az a megállapítás, hogy e dokumentumot a jegyző hagyja jóvá. Ez az állítás ráadásul megismétlődik a záró rendelkezések között is. Az önkormányzat szmsz-e alapján ugyanis a polgármester hatásköre ez – mint ahogy ezt meg is tette 2007. október 1-jén. - II. 1. Bélyegző lenyomata c. ponthoz: hiányzik a körbélyegző szöveges meghatározása, s itt téves a hosszú bélyegző kizárólagos használata.

közalapítványok, melyek éves működése a saját bevételeken túl csak az igényelt támogatás odaítélésével biztosítható. Támogatás igényelhető az alapító dokumentum szerinti működés költségeihez: - rendezvények, egyéb programok; - irodák, helyiségek fenntartása, működtetése; - a tagsággal való kapcsolattartás, közgyűlések; - a személyi feltételek biztosítása; - pályázati önrész kiegészítése (más szervhez, szervezethez történő pályázat esetén). A pályázati keretből nem támogathatók - a politikai pártok és szervezeteik; - gazdasági, munkavállalói, szakmai - érdekvédelmi szervezetek; - kamarák, egyházak; - azok a szervezetek, amelyek az előző években kapott támogatással nem számoltak el; - sportcélú szervezetek (részükre külön keret van). A pályázatokat a képviselő-testület bírálja el, az elbírálásnál előnyben részesülnek azok a pályázók, akik más pályázat benyújtásához, pályázati önrész kiegészítésére kérik a támogatást, továbbá azok, akik olyan rendezvényekre kérik a támogatást, amely a tagságénál nagyobb érdeklődésre tarthat számot. Az önkormányzati támogatásként biztosított összeg más szervezet támogatására nem használható fel. A polgármester a támogatási összeg felhasználására a támogatott szervezettel megállapodást köt. Továbbképzés Az 1./2000. (I. 14.) NKÖM r. alapján a fenntartónak kell a továbbképzési terveket elfogadni, a normatívát igényelni és azzal elszámolni. A továbbképzési tervet az MSB tárgyalta és fogadta el – a már ismertetett döntésével. A normatívákat minden évben megigényelték, és a ciklus végén rendben elszámoltak. 3.2.4. Önkormányzati költségvetések, a szakterület finanszírozási rendszere és tényadatai A Művelődési Központ részben önálló gazdálkodó, de teljes jogkörrel rendelkezik a rovatok felett. Gazdálkodását 1997. óta a GAMESZ végzi (amely átvette a technikai személyzetet is), s havonta tájékoztatja az intézményt a pénzforgalomról, a banki kivonatok fénymásolatát pedig elküldi az igazgatónak. Minderről és egyéb részletekről a két fél által aláírt Együttműködési megállapodás rendelkezik. Az önkormányzat a közművelődés finanszírozását évenkénti költségvetésében az alábbi összegekkel látta el (az összegek E Ft-ban): 37


Összességében: ez a dokumentum nagyon szűkszavúan fogalmaz, illetve rendelkezik az intézmény szervezeti működéséről. Tekintettel arra, hogy még nem lépett hatályba, célszerű lenne alaposan átdolgozni, felfrissíteni és kibővíteni a szükséges elemekkel. Munkatervek Az 1997. évi CXL. 78. § (5) b) pontja alapján a fenntartó fogadja el az intézmény éves munkatervét. Ennek alapján – mint azt a képviselő-testület határozatainál jeleztük – 2005 decemberében a szakbizottsági tárgyalás után a testület hagyta jóvá a tárgyévi beszámolót és a 2006. évi munkatervet. 2006-ból ilyen bizottsági és/vagy képviselőtestületi határozat nincs. Ebből arra következtethetünk, hogy a fenntartó abban az évben nem tett eleget törvényi kötelezettségének. Ebben az évben is a decemberi szakbizottsági ülésre készült előterjesztés, amelyen el is fogadták az intézmény ez évi beszámolóját és jövő évi munkatervét. Kitüntetések Az önkormányzat A helyi kitüntető díjak alapításáról és adományozásuk rendjéről szóló 8./2005. (III. 22.) Ökt. rendeletében – több ágazati díj mellett – Közművelődési díjat is alapított. A rendelet szerint „a díj azoknak a személyeknek és közösségeknek adományozható, akik kiemelkedő eredményt értek el a város közművelődési irányításában, szervezésében, a lakosság közművelődéséért végzett munkában, a közművelődés korszerű formáinak és módszereinek kidolgozásában, meghonosításában. Mindezek mellett kitűnnek a város kulturális közéletében való részvételükkel, társadalmi aktivitásukkal, továbbá magatartásuk, közösségi és magánéletük példamutató”. Évente legfeljebb két díj adományozható. A kitüntetéssel oklevél, emlékplakett és pénzjutalom jár. Ennek összege egyén részére a mindenkori polgármesteri alapilletmény havi bruttó összegének 25%-a, közösség vagy csoport kitüntetése esetén 50%-a. Az átadás általában a „Csongrád Város Díszpolgára” és a „Pro Urbe – Csongrád” kitüntetés átadásával egy időben, ünnepi ülésen történik. A céltámogatások rendszere – a helyi támogatási, pályázati struktúra A civil kezdeményezések támogatására a képviselő-testület minden év elején pályázatot ír ki az erre elkülönített alapból. A megpályázott pénzösszeget vissza nem térítendő támogatásként biztosítják. Pályázatot nyújthatnak be a városban legalább egy éve működő társadalmi szervezetek (egyesületek, klubok, művészeti csoportok, közösségek stb.), csongrádi székhelyű alapítványok,


Művelődési Központ támogatása

Kulturális csoportok, pályázati támogatása

Összes

Ebből pályázati önrész

2005.

30749

2575

1460

2006.

30178

1371

1010

2007.*

20932

n. a.

945

* Eredeti előirányzat Az évenkénti záró költségvetések illetve a 2007. évi eredeti költségvetés tervadatai nem minden ponton vethetők össze, mert nem azonosak a részdokumentumok. Ezért pl. a hivatal közvetlen kulturális kiadásai a záró költségvetésekből nem derülnek ki. Csak vélelmezni lehet az idei terv alapján, hogy kb. évi 2000 E Ft körüli összeg lehet. Az idei támogatási összeg két dolgot jelez: - Ha levesszük az eredeti előirányzatok összegéből a dologi jellegű kiadásokat, akkor látható, hogy ez még a bérre és járulékaira sem elegendő, az ugyanis rendre 25–26 M Ft. Pedig a közművelődési rendelet 10. § (3) bekezdés b/ pontja szerint az önkormányzat finanszírozza „az intézmények alapfeladatai ellátásához a jogszabályokban megfogalmazott és szükséges közalkalmazotti személyi kiadások, ezen belül alapilletmények, kötelező pótlékok, költségtérítések fedezetét, továbbá ezek járulékait”. A két rendelet tehát ellentmond egymásnak, a mielőbbi feloldás szükséges. - De jelzi azt is, hogy az alapfeladatok ellátásához sem kapják meg év elején a költségvetést, erről árulkodik az év közben átadott, feladatokra és önrészekre szánt pénz. Ráadásul a közművelődési rendelet erről is rendelkezik. A 10. § (3) bekezdés c/ pontja szerint az önkormányzat finanszírozza „az alapfeladatok ellátásához szükséges szakmai tevékenység költségeit”. Ez is helyi jogharmonizációra vár. - Mindennek azonban a távlatosság hiánya a legnagyobb problémája. Nehéz úgy kulturális folyamatok tervezését elvárni és végrehajtani, hogy hatalmas bevételi kényszerek terhelik az intézményt és a támogatás dologi részét is „csepegtetve” kapják. Ez egyúttal olyan függési helyzet is, ami nem kedvez a kultúrának. Érdemes végül mindezt összevetni a kapott közművelődési és közgyűjteményi normatívával, ami évente 20–21 M Ft. A közművelődési és a könyvtári támogatások együttes évenkénti végösszege mintegy 67–68 M Ft. Ennek a normatíva mintegy 30%-át teszi ki. Egy korábbi vizsgálat szerint ez a 38

szám a 2001–2003. közötti három év átlagában 27% volt, ami a megyei középmezőnyben helyezte el a várost. Az önkormányzat tehát erősen tartja ezt a színvonalat. 3.3. Részösszegzés Az önkormányzati feladatellátás fejezeteinek összegzésénél pozitívumként állapíthatjuk meg, hogy - rendelkezik minden lényeges koncepcióval, helyi rendelettel, ami a közművelődési munkát segítheti; - intézményét erejéhez képest igyekszik megtartani és fejleszteni, bizonyítják ezt pl. a Művelődési Központ további felújítására beadott pályázataik is; - szakmai díjat alapított és civil támogatási formát tart fenn. Ugyanakkor nem hallgathatjuk el - a koncepciók és a közművelődési rendelet, az intézményi alapdokumentumok (alapító okirat és szmsz) jelzett szakmai gyengeségeit, hiányosságait és egymásnak ellentmondó voltukat; - az MSB kompetenciahiányából fakadó illegitim döntéssorozatát, - az eredeti előirányzatok még a bérjellegű kiadásokat sem fedezik és a szakmai kiadásokra sem elegendők, ellentmondva a közművelődési rendeletnek. 3.4. A Polgármesteri Hivatal kulturális feladatellátása 3.4.1. A Hivatali ügyrend A hivatalt a jegyző vezeti, akinek az önkormányzat szmsz-e szerint közvetlen közművelődés-igazgatási kompetenciája nincs. A képviselő-testület 192./2007. (IX. 28.) Ökt. sz. határozatával fogadta el a Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatát, valamint ügyfélfogadásának rendjét. Eszerint a hivatalban a Humánpolitikai Iroda illetékessége a közművelődési feladatokkal járó igazgatási munka. Ezen belül a pedagógus végzettségű irodavezető és 1 fő szakirányú végzettségű, közművelődési főelőadó besorolású személy konkrét munkaköre ez a feladat.

3.4.2. A hivatal önálló közművelődési tevékenysége A hivatal csak a városi ünnepség illetve a testvérvárosi kapcsolatok keretén belül végez közvetlen kulturális munkát, amennyiben ezekre műsorként meghívnak kulturális csoportokat. A város nagyrendezvényeit sem innen bonyolítják le, hanem vagy az intézménynek adják ki, a költségeivel együtt (ld. a finanszírozási fejezetben), vagy külső megbízással végzik el, mint pl. a Körös-toroki napok rendezvényeit. 3.5. Részösszegzés A Polgármesteri Hivatal szervezeti és személyi feltételei megfelelnek a közművelődés-igazgatás elvárásainak. Saját közművelődési tevékenysége – helyesen – minimális. 4. A település kulturális - közművelődési rendszere, tevékenysége 4.1. Az alapellátást végző intézmény bemutatása 4.1.1. Épület, tárgyi feltételek

Helyiségek megnevezése

Területe (m2)

A Művelődési Központ és Városi Galéria 4 épületben végzi munkáját. Fő épülete a Szentháromság tér 8. sz. alatti, egykori Magyar Király Szálloda, amely kulturális intézményként 1955. január 2-án nyitotta meg kapuit. Teljes alapterülete 2063 m2. Az 1970-es évek végére már szükségessé vált a felújítása, de a Városi Tanács inkább egy ifjúsági szabadidőcentrumot épített. A rendszerváltás után ismét rendezvényeknek adott helyet a nagyterem, de egyre romló, némely részében életveszélyessé vált állaga miatt lezárták. 1997-ben – részben a város lakosságának adományaiból, részben pályázaton nyert támogatásból – elkezdődött a nagyterem felújítása, melynek eredményeként 1998. április 18-án ünnepélyes keretek között átadták a Művelődési Központ Magyar Király Dísztermét. 2002 májusában ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit a pincerendszerből kialakított Csongrádi Borok Háza. Az épület szakmai termei az alábbiak:

Funkciója

A berendezés minősítése

FÖLDSZINT 4-es szoba

17

E-Magyarország Pont

jó

5-ös

38

Civil szervezetek, árubemutatók, közösségi tér

jó

6-os szoba

39

Civil szervezetek, árubemutatók, közösségi tér

jó

Előtér

100

Fogadótér, kiállítás, táncos rendezvények

megfelelő

Kiállítóterem I.

110

Kiállítás, rendezvények

jó

Kiállítóterem II.

90

Rendezvények helyszíne

hiányos

I. EMELET Díszterem, színpad

290

Színházi előadások Városi események, táncos rendezvények, koncertek, konferenciák

megfelelő kiváló

Előtérklub

116

Klubesemények, vendéglátás, dísztermi rendezvények fogadása

kiváló

8-as

43

Közösségi rendezvények, oktatás

megfelelő

9-es

27


megfelelő

11-es

20


megfelelő

50

Kézműves és egyéb foglalkozások

jó

II. EMELET 6-os

39

A volt MSZMP székház (Kossuth tér 9/a.) I. és II. emeletén van a Városi Galéria, amelynek teljes alapterülete 640 m2. Itt a két kiállítóterem mellett egy konferenciaterem is van. Kiállításokra az I. és a II. emeleten is van egy-egy 180 m2-es terem. Ezeken kívül az I. emeleten egy 173 m2-es konferenciaterem áll rendelkezésre. Az ALFÖLD Néptáncegyüttes székháza a Kolozsvári u. 6. sz. alatti épület. A próbák és a közösségi rendezvények színtere a 101 m2-es nagyterem. Van mellette két 11 m2-es öltöző és két kis ruharaktár. A bokrosi közművelődés otthona az Árpád vezér u. 2. sz. alatti Művelődési Ház, amely a Városi Könyvtár 72 m2-nyi fiókkönyvtárának is helyet ad. Szakmai munkát két helyiségben tudnak végezni: a színpaddal is rendelkező 150 m2-es nagyteremben és a 27 m2-es klubhelyiségben. Az épületek közül a Művelődési Központ földszinti része és a néptáncegyüttes székháza szorul leginkább felújításra. Az előbbire már korábban, az utóbbira az idén adott is be pályázatot az önkormányzat a KÖZKINCS pályázat keretében, ám forráshiány miatt elutasították azt. A felújítás elmaradása a központi épületnél komoly szakmai akadály, hiszen a földszint komor, rideg hangulata egyáltalán nem vonzó. De ezt már 20 évvel ezelőtt, az 1987-es csongrádi szociológiai tábor összefoglalásában9 is megállapították: „A művelődési központ épülete megbecsült közintézmény a városban, de olyan mértékben elavult, kényelmetlen és alkalmatlan arra a közösségi – információs bázisszerepre, amelynek a szükségességét egyre inkább látjuk, hogy átfogó rendezés nélkül lyukas kalap módjára nyeli el a szakalkalmazottak szellemi és a város anyagi erejét… Az épület előcsarnoka mai állapotában is forgalmas, ismert ’topológiai pont’ a városban. ’Revitalizált formában’ funkciója úgy bővülhetne, hogy a társalgás - kávézás mai lehetőségei mellett hírlapolvasó és a közérdekű információk széles skáláját szolgáltató fórumként működhetne, ahol lehet beszélgetni, nézelődni, melegedni, híreket szerezni, ügyeket intézni – mint egy jól szervezett köztéren.” A szakmai tevékenység fejlesztése tehát csak a földszint előtere és belső terei korszerűvé tételével valósulhat meg. Tárgyi - technikai feltételeik átlagosan jónak mondhatók, berendezésük funkcionálisan megfelelő. Talán a kisebb közösségi terek tűnnek kopottabbaknak. Hangtechnikai parkjuk kiváló. 9 F. Vankó Ildikó: Csongrád – elmozduló képben. In: Török József (szerk.): Csongrád. Településvázlatok 1. Csongrád Megyei Tanács Művelődési Központja, 1989.

40

4.1.2. Szervezeti, személyi feltételek Az intézmény jogi önállósága szükséges feltétele, a gazdasági önállóság elvesztése viszont gyakran gátja a funkcionális tevékenységnek. Létszámuk már csak 9,75 fő, hiszen a technikai személyzetet elvitték a GAMESZ-hez. Úgy is mondhatnánk, hogy itt már szervezeti struktúra sincs, hiszen szinte egy horizontális szakmai csoport az egész szervezet. A galéria azonban amolyan kvázi-alegységként él a szervezetben, formális megjelenés nélkül. Van is vezetője, meg nincs is, hiszen vezetői beosztása és pótléka nincs, viszont közvetlenül az igazgató alá van rendelve. Mégis „alá” tartozik a kiállítás-rendező munkatárs. Ezt a féllegális állapotot valamilyen struktúrában legalizálni kellene, s vele együtt a galéria munkatársainak munkajogi helyzetét is. A munkatársak közül 1 fő (szakmaiként számba vett) dekorációs, a többi szakalkalmazott. A segítő személyzet hiánya miatt gyakran kell nem szakmai tevékenységet is végezni. Ha azt nézzük, hogy ebből 1 fő a néptáncegyüttes vezetőjeként, 2 fő a galéria vezetőjeként illetve munkatársaként, 0,75 fő a bokrosi művelődési ház vezetőjeként dolgozik, máris rosszabb a helyzet, hiszen a maradék létszámra marad a város tényleges közművelődé sének kiszolgálása. Ez a nyári nagyrendezvények csúcsidejében okoz igazán nehézséget. Ráadásul segítik a Bokroson dolgozó 6 órás kolléganő munkáját is, pl.: kiállítás-rendezés, műsorvezetés, zsűrizés, műsorok, forgatókönyvek összeállítása, technikai együttműködés, meghívók, plakátok készítése, vásárlás, dekorálás stb. Személyi anyagaik alapján az alábbiak állapíthatók meg: - Kinevezési okmányaikon nem konzekvens a közművelődési szakember II. megjelölés. - Munkaköri leírása ugyan mindenkinek van, ám többségük alapos aktualizálásra szorul. - Blaskó Erika besorolása rossz, mert főiskolai szakirányú végzettsége mellett rendelkezik OKJ felsőfokú kulturális menedzser végzettséggel is, ami után kötelező lett volna F-ből G fizetési osztályba sorolni. Továbbá: béréből kezdetektől fogva hiányzik a 2./1993. (I. 30.) MKM r. 2/A. § (1) b/ pont alapján a főiskolai magyar szakra járó 5% pótlék. - Ugyanezen főiskolai végzettség miatt Fodor Gyöngyi béréből is hiányzik az 5% képzettségi pótlék. 4.1.3. Az intézmény gazdálkodása Az önkormányzati költségvetés elemzésekor már jeleztük, hogy nagy az eltérés az eredeti intézményi igény és az évzáró teljesítés között.

Teljesített (E Ft)

A teljesítés százalékában

2005.

25049

30749

81%

2006.

22909

30178

76%

2007.

20932

-

-

A számok kiszolgáltatott helyzetre utalnak. A fenntartó a támogatás 20–25%-át nem adja oda előre. A működéshez tehát bevételi kényszerek

Saját bevétel

társulnak. Nézzük meg, miből áll össze az intézmény költségvetése, és ezek milyen részarányt jelentenek:

Átvett pénzeszköz

Önkormányzati támogatás

Összes bevétel

E Ft

%

E Ft

%

E Ft

%

2005.

20765

37

4565

8

30749

55

56079

2006.

20118

37

4361

8

30178

55

54657

2007.*

16842

42

1906

5

20932

53

39680

* Eredeti előirányzatok Az intézményi költségvetésnek tehát több mint az egyharmada saját bevétel. Ám az igazán árulkodó az idei eredeti előirányzat, ahol ez az arány 42% – ennyit vár el a fenntartó. S közben elvárják a közművelődés magas színvonalú, értékközpontú ellátását!

Nézzük meg, ebben a helyzetben milyen az intézmény költségvetésének belső szerkezete az ös�szes százalékában:

Bér és járulékai

Dologi

E Ft

%

E Ft

%

E Ft

%

2005.

26683

48

26611

48

2539

4

55083

2006.

26439

48

27489

50

667

2

54595

2007.

28939

73 (!)

10741

27 (!)

0

0

39680

Két megjegyzés: 1. Aligha értelmezhető, hogy egy költségvetési dokumentációban a végösszegek a különböző szempontú belső lapokon miért nem ugyanazok. Ám ez az összeállító felelőssége. Elemzésünkben ezeket kényszerülünk használni. 2. Az idei eredeti előirányzat meglehetősen kifosztott intézményről beszél. Az önkormányzat

Felhalmozási

Összesen

által tervezett kiadásaik ¾ része bér és annak járulékai. Szakmai tevékenységre és működésre (ld. a dologi aránya) alig marad. És újra visszaköszön a bevételi kényszer, amely – mint tudjuk – nem értékteremtő tevékenység. Az intézmény mindezek miatt rákényszerül az állandó pályázásra: 41

Tan ulmán y Török József Kulturális politika és politikai kultúra Csongrádon

Eredeti igény (E Ft)


Nyert összeg (E Ft) 2005.

10

1840

2006.

6

1700

2007.

6

2700 + 8000 EUR

Úgy tűnik, hogy az intézmény és a város léptékéhez illeszkedve a korábbi években szerény mértékű pályázati forrást tudtak beforgatni a helyi közművelődésbe. Az idei szám komoly léptékváltásról tanúskodik. A Városi Könyvtár rendre évi 4000 E Ft közeli összeget tud elnyerni, pedig szakmájuk zártabb forrásrendszerre pályázhat, míg a közművelődés számára sokrétű forráslehetőség kínálkozik. Az intézmény azonban inkább csak az NKA kollégiumaihoz és megyei forrásokhoz pályázik. Ezt a spektrumot nyitni kellene, persze a tevékenységszerkezettel szinkronban. Az intézmény a Nemzeti Kulturális Alapprogramtól kapott támogatásokkal rendben elszámolt. 4.1.4. A tartalmi munka elemzése Az intézmény minden év végén beszámolót és munkatervet készít. Pontosabban: munkaterv helyett rendezvénytervet, amely gyakorlattal nemcsak azért nem lehet egyetérteni, mert a törvény munkatervet ír elő, hanem azon szakmai ok miatt sem, hogy a rendezvényterv csak praktikus kifejeződése, része egy helyzetelemzésre épülő részletes munkatervnek. A helyzet persze „érthető”, hiszen alapvetően az éves beszámoló is a megvalósult rendezvények felsorolása, némi szöveges értelmezéssel. Tehát egy olyan rögzült tervezésmetodikával állunk szemben, amely nem garantálja a folyamatok láthatóságát, értelmezését. Mindez az elemző számára is nehézzé teszi, hogy megállapítsa, amit tett, miért tette a szervezet, miért éppen ez a tevékenység valósult meg. Tevékenységük két pilléren nyugszik: 1. Az általuk fenntartott amatőr művészeti csoportok, klubok, műhelyek: - Alföld Néptáncegyüttes: Az együttes 1974-ben alakult Csongrádon, 15 taggal. Ma már több mint 100 fős a csoport, mely magában foglalja a zenekart és az utánpótlás csoportokat is. A felnőtt táncosok diákok és dolgozó fiatalok. A bronz és ezüst fokozatok után, 1980-ban az együttes megkapta az arany III. minősítést, melyet azóta minden alkalommal meg is védett. 42

- Csongrádi Színtársulat: A társulat 1998. óta működik. Vezetőjük id. Posta István, nyugdíjas gimnáziumi tanár. Tagjai főként felnőttek, de gyakran egészül ki a csoport a városban középiskolai tanulmányokat folytató diákokkal, alkalmanként – egy-egy darab kívánalmainak megfelelően – általános iskolással. A taglétszám: 12 és 20 fő között mozog. A színtársulat gyakran kap felkérést városi rendezvények műsorának összeállítására (A magyar kultúra napjára, március 15-ére stb.), rendszeres szereplői – az országban talán egyedülállóan – a városban szervezett Magyar Király Bérlet sorozatnak, amelynek a csoporton kívül csak hivatásos színházi szereplői vannak. - Képzőművészeti kör: A kör 2003-ban kezdte meg működését. Vezetőjük: Posta Piroska, a Múzsa Művészeti Iskola tanára. Tagjai felnőttek, valamint közép- és általános iskolai diákok. A kör vezetője az 1954-től l982-ig működött Városi Képzőművészeti Kör egyik tagja, Stéhlik Lajos tanár - képzőművész tanítványa. Csongrád képzőművészeti jelentőségét a közel 30 éve alapított művésztelepnek köszönheti. A 80-as évektől az ország művészeti vérkeringéséhez kapcsolódó alkotóműhely, jelenleg az egyik legkarakteresebb kulturális intézménye a városnak és a régiónak. - László Imre Baráti Kör: A kör 2003-ban kezdte meg működését. Vezetője: Fodorné Nagy Anna óvónő és Góg László nyugdíjas. A kör megalakításának célja az volt, hogy méltóképpen ápolják a csongrádi születésű nótakirály, László Imre hagyatékát. - Kézműves – Praktika klub gyermekeknek és felnőtteknek: Vezetője: Kókainé Vincze Éva, népi játék- és kismesterség oktató A Művelődési Központban már hagyománya van a népművészethez kötődő kézműves foglalkozásoknak. A 80-as évektől kezdve játszóházakat, múzeumi matinékat, szünidei foglalkozásokat szerveztek gyerekeknek. Később a felnőttek részéről is igény mutatkozott klubfoglalkozásokra, tanfolyamokra. Célkitűzésük a néphagyományok felelevenítése, az ősi mesterségek és a természetes anyagok megismertetése, megszerettetése.

- Röpülj páva kör: Vezeti: Fodorné Nagy Anna, óvónő. A kör 1971-ben alakult a Városi Nyugdíjas Klub tagjaiból. Jelenlegi vezetőjük 1992. óta van a csoport élén. Létszámuk 20–30 fő között változik. A kör megalakításának elsődleges célja a magyar népdalkincs népszerűsítése, valamint a csongrádi és a Csongrád környéki népdalok felkutatása volt. A több mint 30 év alatt számos fellépésen, minősítésen vettek részt sikerrel. 1992-től a fellépések újabb reneszánsza kezdődött, hiszen rendszeres és népszerű szereplői a Duna–Tisza–Körös–Maros Eurorégiós Nyugdíjas Művészeti Fesztiválnak, népzenei találkozóknak, idősek napi, valamint egyéb városi és vidéki rendezvényeknek. 2002-ben a nyugdíjas kör, a csongrádi Tiszavirág népdalkörrel kiegészülve, népzenei minősítőn vett részt, és ott II. / ezüst/ fokozatot ért el. 2. Az ünnepi és a magas kultúra városi nagyrendezvényei: - Színházi előadások: - A Magyar Király Bérlet sorozatot 1999. óta szervezik folyamatosan 6 illetve 7 előadással, emelkedő bérletvásárlói igény mellett. A tárgyi feltételek behatárolják a darabválasztást. A sorozatokra átlagosan 200 db bérletet értékesítenek. A szabad helyeket az aktuális előadások alkalmával hirdetik meg. - Gyermekszínházi előadás-sorozat: Csongrád és a kistérség diákjainak körében egyre népszerűbbek az előadások. A korábbi napi kettő helyett igény szerint három előadást szerveznek, évente összesen 12-15 előadást. - Zenei rendezvények: - 2006-tól a Tiszazugi Zenei Fesztivál záróhangversenyének megszervezése az intézmény feladata, a Csongrádi napok keretében nyári esti és esetenkénti jótékonysági hangverseny a Nagyboldogasszony templomban, a Magyar Király Díszteremben illetve a galéria dísztermében. - Bérletes komolyzenei hangversenyek diákoknak: az Ifjúsági Filharmónia bérleti előadássorozata. - Művészeti iskolák diákjainak és tanárainak bemutatkozó hangversenyei a Csongrád Galériában. - Könnyűzenei koncertek: Szabadtéri rendezvényeken illetve a Művelődési Központ dísztermében éves szinten, 10 koncert. - Karácsonyi Alföld Gála: Minden évben megrendezik a karácsony előtti héten az Alföld Néptáncegyüttes és a Művelődési Központ igényes

ünnepváró eseményét a Faipari Szakközépiskola sportcsarnokában, jelentős érdeklődés mellett. - Városi ünnepek: - A magyar kultúra napja: csongrádi kötődésű művészek, alkotók, támogatók városi ünnepe és a Mecénási díj kiosztása az előző év kultúratámogatói körében. - Orbán napi borünnep: 1992. óta megrendezett tavaszi borverseny, búcsú, ünnepélyes díjkiosztás. - Hősök napi megemlékezés: Május utolsó vasárnapjának ünnepe. Együttműködnek a szervezésben és a technika biztosításában a humánpolitikai irodával. - Gyermeknap: A gyerekek legnagyobb városi ünnepe, kulturális programok, sportversenyek, gyermekfotó-kiállítás. Bemutatkozásokat biztosítanak a karatecsoportnak, a rádiós, a modellező és a technikai sportegyesületnek, művészeti iskoláknak, a Bázis fitneszklubnak, táncosoknak stb. - Csongrádi napok: Nyitóünnepség magas színvonalú művészi produkcióval a Városháza előtti téren. - Nyári színház: A Csongrádi napok programsorozat keretében megvalósított, egész estet betöltő színházi est. - Kenyérünnep és borfesztivál: Bokroson a szőlőtermelők és borosgazdák szakmai konferenciája és a 3 napos szabadtéri rendezvény 1998. óta hagyományos, idegenforgalmilag is nagysikerű fesztivál. - Szent István napi ünnep, újkenyérszentelés a Városháza előtti téren. - Kiemelt hangsúlyt fektettek az utóbbi 4 évben a Csongrádról elszármazott tehetségek bemutatására. A művészeknek két alkalommal kínálnak bemutatkozási lehetőséget: a magyar kultúra napján, január 22-én és a Csongrádi napok idején. A tudományok és az irodalom terén sikeres embereket a TIT-tel közösen szervezett esteken mutatják be, évente 3–4 alkalommal. 2004-ben, a Csongrádi napok idején meghívták azokat a hírességeket, akik nem otthon élnek, de büszkék lehetnek rájuk. - Kiállítások: Három helyszínen rendez kiállítást az intézmény az év folyamán, sajátos tartalommal. A Csongrád Galériában főként hivatásos művészek anyagait mutatják be, időszaki formában, évi 12–14 alkalommal. Hagyományos kollektív tárlatok a nyári Plein Air és az egyetemi hallgatók őszi kiállítása, a Piroska-gyűjtemény időnkénti „vendégkiállítása” más városokban. Az 43

utóbbi időben a kortárs gyűjteményből is kérnek válogatást (pl. könyvtár, Piroskavárosi Általános Iskola). A Művelődési Központ földszinti kiállítótermében és az emeleti előtérben hivatásos és amatőr alkotók munkáit, valamint a művészeti iskolák kiállítását rendezik meg. A bokrosi épület ad otthont a hagyományos Tisza menti alkotók tárlatának, és a szintén hagyományos zöldség-gyümölcs és gabonafélék kiállításának. - Nemzetközi horgászverseny, Gasztrománia, avagy jóemberek hagyományőrző, baráti találkozója: 2006. óta az intézmény szervezésében és vállalkozói összefogással rendezik meg a programsorozatot. - Nyári táborok gyerekeknek, diákoknak Kárpát-medencei összmagyar nemzeti labdarúgó diákbajnokság nemzetközi elődöntő, néptánc tábor, képzőművészeti tábor, salsa tánctábor, Vántus István megyei zenei tábor - Szilveszter: A Magyar Király Díszterem felújítása óta minden évben rendeztek szilveszteri ünnepi estet műsorral, vacsorával, bállal. Áttekintve az intézmény programjait, egy dominánsan ünnepi – ezen belül hagyományápoló -, illetve a magas kultúrát közvetítő szervezetet látunk. S bár e-Magyarország Pont van a házban, rendkívül hiányoznak a közhasznú kulturális szolgáltatások, a mindennapi létkultúrához kötődő tanfolyamok, a felnőttképzési, az életesélyeket növelő formák. Nem reagálnak igazán a munkaerő-piaci jelenségekre, ahol az átképzési lehetőségekkel komoly szerephez juthatnának a képzési piacon. Pedig terek lennének hozzá, annak ellenére, hogy – szerintünk nem helyesen – a II. emeleti kistermeket átadták a GROTTA Művészeti Iskolának. A 2005. évi kulturális statisztikában mindössze két tanfolyam szerepel, a 2006. éviben egy sem! Szintén hiányosságuk az ifjúsággal való sokrétű törődés. Jelzés értékű, hogy a könyvtárban alakítottak ki pinceklubot. Pedig a Csongrádi Borok Házának színtere igazán erre való lett volna. Hiányzik az intézményi kommunikációból a rendszeres havi műsorfüzet (akár a többi szervezet műsorával együtt) és egy interaktív honlap. Összefoglalóan úgy fogalmazhatunk, hogy az intézmény a klasszikus népművelés és szervezeti kultúra jellemző jegyeit viseli magán. Ettől eltér a bokrosi Művelődési Ház tevékenysége, amely hétköznapibb módon szolgálja a helyi társadalmat: 44

Az intézmény az ott működő három civil szervezet: a Bokrosért, Jövőnkért Egyesület, az Egészséges Bokrosért Egyesület és a Bokrosi Nyugdíjas Klub rendezvényeinek otthona. A helyi oktatási intézmények, az óvoda és az iskola gyerekeinek rendszeres kézműves foglalkozásait az ott dolgozó szakalkalmazott vezeti, évente 2–3 alkalommal hivatásos művészek is szerepelnek. A településrész jellegéből adódóan a mezőgazdasági témájú rendezvények helyszíne a ház: Borfesztivál szakmai nap, terménykiállítás és egyéb ismeretterjesztő alkalmak. Az amatőr művészeti csoportokat rendszeresen szerepeltetik Bokroson és a környék egyéb kistelepülésein. A Művelődési Ház a helyi társadalom civil fórumainak is helyet ad. 4.2. A helyi közművelődés egyéb feladatellátóinak közművelődési tevékenysége 4.2.1. Közgyűjtemények, egyéb gyűjtemények A helyi közművelődés egyik fontos színtere a Csemegi Károly Városi Könyvtár, amely az új épületben már többrétű tevékenységet folytat. A szabadidő hasznos eltöltését segítő klubok (Életmód, Baba–mama, Hagyományőrző, Mese, Szülők klubja, Állatbarátok klubja és Filmklub) beindítása saját hatáskörben vagy más szervezetekkel együtt történt. 2006-tól megvalósult a pince burkolása, festése és ifjúsági klubként való működtetése. Évente kb. 150 irodalmi, zenés és ismeretterjesztő előadást szerveztek. Beszámolójuk szerint kiemelkedő rendezvényeik az alábbiak: - Pince pódium irodalmi estjei - Internet fiesta országos rendezvénysorozat 2003-tól minden évben - Komolyzenei rendezvények évente 2–3 alkalommal - Az 1956-os emlékév kapcsán egész éven át tartó rendezvények - Középiskolásoknak vetélkedő 1956-ról - A Nagy Könyv országos rendezvénysorozatban való részvétel - A Kodály-emlékév kapcsán vetélkedő és rajzverseny a csongrádi és a kistérségi általános iskolák részvételével - Nyári táborok a könyvtár szervezésében és lebonyolításában - EU Információs Pont rendezvényei (előadások, vetélkedők stb.) - Találkozók Csongrádról elszármazottakkal - Fiatal, Csongrádról elszármazott művészek bemutatkozási lehetőségei

4.2.2 Nevelési - oktatási intézmények A középfokú iskolák a megyei önkormányzat fenntartásában működnek, a középfokúakat pedig egy kistérségi összevont intézménybe tömörítették. Közművelődési tevékenységük szinte kizárólag csak saját diákságuk kiszolgálásáról szól, nyári táborokkal, házi kiállításokkal, különböző iskolai napokkal. Inkább elviszik a gyerekeket a Művelődési Központ és a könyvtár által szervezett programokra. 4.2.3. Média Csongrádon helyi újság, rádió és kábeltelevízió is működik. A közművelődésben betöltött szerepük a híradásokban merül ki. 4.2.4. Civil szervezetek A civil szervezetek száma 70–80 között van. Csongrádon azonban a fogalom meglehetősen parttalan, hiszen civilként tartják számon a Művelődési Központ csoportjait is. Így szerepelhet köztük a néptáncegyüttes, a Röpülj páva kör. Tehát nemcsak a jogi személyként nyilvántartott formációkról van itt szó. Vizsgálatunkban azonban nem tartjuk jogosnak ide sorolni a jogi személyként nem bejegyzett amatőr művészeti csoportokat, klubokat. Egyúttal jelezzük, hogy a fogalmi tisztázást az önkormányzatnak is el kellene végeznie, mert így kettős finanszírozásokat végez a Művelődési

Központ egyes csoportjai esetén. Ehelyett ezek támogatását az intézményi költségvetésben kellene megoldani. Jelentős erőt képviselnek a civilek között a kultúra, a művészet, a hagyományőrzés, a közművelődés szervezetei, mintegy 20% tartozik ebbe a csoportba. Említésre méltó többek között az Alföld Művészeti Egyesület, a GROTTA Művészeti Egyesület, a Csongrád Városi Zenebarátok Egyesülete, a Piroska-városi Hagyományőrző Egyesület. Működésük egyik bázisa az önkormányzat évenkénti pályázata, amelyre többen rendszeresen sikerrel pályáznak. A csongrádi kulturális civil társadalom „erősségét” azonban az is jelzi, hogy a városban nincs Közművelődési Tanács. 4.2.5. Kulturális támogatások Rendszerszerű támogatást a gazdasági illetve a magánszféra nem végez. Eseti kérések, intézményi illetve önkormányzati alkuk nyomán adnak támogatásokat a helyi cégek. Ennek azonban még így is akkora a mértéke, hogy elismerésükre a Művelődési Központ létrehozta a helyi Mecénás díjat, amelyet minden évben a magyar kultúra napján adnak át. Ez egy oklevél és egy dísztárgy. 4.3. Részösszegzés A város közművelődési feladatellátásának kulcsszereplője a Művelődési Központ. A nagyobb művészeti csoportoknak és közösségeknek is az intézmény ad helyet. A feladatellátás feltételrendszere hiányos, mert a Művelődési Központ földszinti terei finoman szólva sem vonzó hangulatú helyiségek, különösen – mondjuk – a könyvtár korszerű és esztétikus tereinek viszonylatában. Egyéb tárgyi eszközrendszere megfelelő. A napi munkát azonban gyakran nehézkessé teszi, hogy nincs saját technikai személyzete. A tervezhető munka ellen hat az a tény is, hogy a szervezet eredeti előirányzata rendre olyan szinten van megállapítva, hogy csak az újabb kérelmekkel vállalhatóak fontos feladatok. Ezért gyakori az intézmény költségvetésének módosítása. Tevékenységük azonban erősen elitista szemléletű, a szakmai frissítés szükséges. Tevékenységüket a Városi Könyvtár tudja még érdemben kiegészíteni, az egyéb közgyűjteményi, oktatási és kulturális (valódi) civil szervezetek inkább csak színesítik e palettát. 45


- Fogyatékkal élők integrálása a könyvtári tevékenységbe (foglalkozások, előadások stb.) - Sportvetélkedők szervezése a Pinceklubban - Tanfolyamok (internethasználati és szövegszerkesztői tanfolyamok munkanélkülieknek, nyugdíjasoknak, kismamáknak, vállalkozóknak és őstermelőknek, e-ügyintézéssel kapcsolatos tájékoztatók, tanfolyamok szervezése) Megyei fenntartású tagintézmény a Tari László Múzeum és a Csongrádi Levéltár. A múzeum a település történetének, népi kultúrájának tárgyi emlékeit és írott dokumentumait gyűjti, nyilvántartja és feldolgozza. Részt vesz a város életében kiállításokkal, előadásokkal, tárlatvezetéssel, pályázatok és szakdolgozatok készítéséhez nyújtott segítséggel. Az intézmény önálló kiadványa a Múzeumi Füzetek - Csongrád. A levéltár is részt vesz a város közművelődési életében. Előadásokat szervez, kiállításokat rendez. Rendszeresen fogad általános és középiskolás osztályokat. 1994. óta jelenik meg az Oppidum Csongrád című helytörténeti periodika.


5. A vizsgálati jelentés összefoglalója 5.1. Helyi kulturális tevékenységek A helyi közművelődési tevékenység formái és értékelése Minősítés 1. A helyi kultúra közvetítését és fejlesztését szolgáló közművelődési gyakorlat

Hősök napi megemlékezés Csongrádi napok Kenyérünnep és borfesztivál Csongrádról elszármazott tehetségek bemutatása Művészeti iskolák diákjainak és tanárainak bemutatkozó hangversenyei Múzeumi Füzetek – Csongrád Oppidum Csongrád Szilveszter

kiváló

2. A helyi társadalom közösségi kultúrájának közvetítését és fejlesztését szolgáló közművelődési gyakorlat

I. Civiliáda

nem megfelelő

3. A létkultúra közvetítését és fejlesztését szolgáló közművelődési gyakorlat

Könyvkötő tanfolyam

nem megfelelő

4. A kreativitás és önkifejezés kultúrájának közvetítését és fejlesztését szolgáló közművelődési gyakorlat

Alföld Néptáncegyüttes Csongrádi Színtársulat Képzőművészeti kör Kézműves - Praktika klub Röpülj páva kör

kiváló

5. Az ünnepi és egyetemes kultúra közvetítését és fejlesztését szolgáló közművelődési gyakorlat

Színházi előadások Zenei rendezvények Könnyűzenei koncertek Kiállítások Könyvtári Pince Pódium irodalmi estjei Könyvtári komolyzenei rendezvények Plein Air nemzetközi képzőművészeti kiállítás Föveny – folyóirat

kiváló

6. Az együttélő másságok kultúráinak közvetítését és a tolerancia képességének fejlesztését szolgáló közművelődési gyakorlat

Fogyatékkal élők integrálása a könyvtári tevékenységbe

nem megfelelő

7. A közhasznú kulturális szolgáltatások közvetítését és fejlesztését szolgáló közművelődési gyakorlat

EU Információs Pontok E-ügyintézéssel kapcsolatos könyvtári tájékoztatók, tanfolyamok

nem megfelelő

46

Sajátos rendszerben áll tehát össze a csongrádi közművelődés. Ezt legszemléletesebben az alábbi diagramon ábrázolhatjuk, amelyen a fenti táblázat

1.

2.

3.

A kép egy rendkívül ellentmondásos – rendkívül inkonzisztens – tevékenységszerkezetet ábrázol. A 7 területlehetőség között a tevékenységeknek semmilyen arányos eloszlása sincs. Ehelyett a 7 tevékenységi körből messze kimagaslik három: - a helyi kultúra, - a kreativitás és az önkifejezés kultúrája, - az ünnepi és az egyetemes kultúra közvetítését és fejlesztését szolgáló közművelődési gyakorlat. Velük szemben – mintegy ellenpontként – minimális szinten jelenik meg - a helyi társadalom közösségi kultúrája, - a létkultúra, - az együtt élő másságok kultúrái, - a közhasznú kulturális szolgáltatások közvetítését és fejlesztését szolgáló közművelődési gyakorlat. Ebben a képben – sajnos – dominánsan a Művelődési Központ tevékenységszerkezete a meghatározó, de nem látszik érdemi szándék a többi feladatellátó részéről sem ennek korrigálására. 5.2. Vizsgálati tapasztalatok és következtetések Csongrád város közművelődési vizsgálatának legfontosabb tapasztalatai az alábbiak: - A település korábbi agrár jellege kezd átváltozni iparira. A népessége fogy, s ezt az utóbbi évtized pozitív vándorlási különbözete sem tudja ellensúlyozni. A város népességmegtartó képessége tehát nem elégséges. - Az önkormányzat kulturális - közművelődési gondolkodásából hiányzik a koherencia, hiszen a különböző koncepciók nemcsak hogy nincsenek

minősítő jelzőit a nem megfelelőtől a kiválóig számokkal (1-4) helyettesítettük be.

4.

5.

6.

7.

egymással harmonizálva, de gyakran ellenmondásosak. Mást mond a közművelődési koncepció, s mást a gazdasági és munkaprogram. - A közművelődési rendelet helyi arculata hiányos, a nyilvános könyvtári ellátás megjelentetésével (5. §. /4/ i/ pont) túllépi jogi kompetenciáját, s a Művelődési Központ bérfedezetének garanciája a valóságban nem történik meg. - A közművelődés igazgatásában rendkívüli helyzet, hogy az MSB döntési kompetencia híján dönt évek óta fontos ügyekben. - A közművelődés finanszírozása alacsony bázisköltségvetés mellett eseti kérésekre és igényekre épül, ezért nem ad perspektivikus gondolkodásra módot. - A közművelődési tevékenységszerkezet rendkívül egyoldalú, hiszen az elitkultúra, az ünnepnapi kultúra a túlpreferált terület, miközben nem vesz tudomást a szociológiailag is indokolt hétköznapi kultúráról, az életesélyeket növelő formációkról, a mindennapi, közhasznú ismeretek fontosságáról. Mindezek miatt nem túlzó az a következtetés, hogy az önkormányzat – minden pozitív szándéka ellenére – nem elég figyelmes és szakszerű gazdája a helyi közművelődésnek. A dokumentumok olyan belső kommunikációs zavarokat is jeleznek, amelyek egymásnak ellentmondó értelmezésekben és következtetésekben jelennek meg. Ám hogy ezek megtörténhettek, az egyrészt a közművelődés önkormányzaton belüli valódi értékét és „súlyát”, másrészt a népművelők valós értéktudatát jelzi. Mindkettőben sok a korrekcióra váró elem. 47

5.3. Javaslatok az önkormányzat közművelődési feladatellátásához Javaslatok a törvényesség helyreállítása érdekében: - A közművelődési rendelet 5. § (4) i/ pontját javasoljuk kivenni, mert a nyilvános könyvtári ellátásról közművelődési rendelet nem szólhat, különösen nem közművelődési feladatként. - Javasoljuk az alapító okirat illetve az szmsz korrekcióját és a korábban jelzett tartalmi módosítását. - Mielőbb módosítani kell Blaskó Erika és Fodor Gyöngyi kinevezési okmányát a szükséges bérkorrekciókkal, a korábban hivatkozott jogforrás szerint. - A közművelődési rendeletben a bérgaranciáról szóló mondatokat összhangba kell hozni a költségvetési rendeletekkel. - Az önkormányzat szmsz-ében sürgető az MSB kompetenciájának jogi tisztázása, mert a 10. melléklet szerint jelenleg nincs döntési joga. A feladatellátás eredményessége érdekében tett, megfontolásra ajánlott javaslatok: - Koncepcionális szinten szükség lenne a helyi kulturális szféra – gazdasági és társadalmi szférával szinkron – értelmezésére. Mivel a közművelődési koncepció 2000-ben bevallottan is csak 5 évre szólt, különösen indokolt lenne most mindezt elvégezni. - A közművelődési rendeletben markánsan jelenítsék meg a preferálandó helyi értékeket, feladatokat. - A közművelődés finanszírozásában javasoljuk átgondolni, hogy a Művelődési Központ alacsony eredeti előirányzatát milyen mértékben lehet megemelni, hiszen minden évben megemelik évközi feladatokkal és pályázati önerőkkel. Ennek éves átlagát javasoljuk eleve az eredeti előirányzatban megjeleníteni. - Javasoljuk, hogy az intézményi szmsz elfogadása testületi hatáskörbe kerüljön. - A Művelődési Központ szakmai felfogásában és tevékenységszerkezetében jelentős irány- és arányváltás szükséges. Ezek közül javasoljuk legelébb is a helyi társadalom valódi szükségleteit és érdekeit átgondolni. - Keressék meg mindazon lehetőségeket, amelyek az eddig alacsony szinten teljesített tevékenységi területeken adva vannak. - Az intézmény szervezeti kultúrájának fejlesztéséhez javasoljuk erősíteni a szervezeti marketing, pr és reklám tevékenységet, az írásos formák mellett az egyre erősebb e-kommunikációs formákat. - Bár halasztódik a földszinti felújítás, de belső48

építészeti eszközökkel és a népművelők, szakkörök kreativitásával a kopott terek humanizálása, „melegebbé” tétele is megoldható. - A Borház elhaló tevékenysége lehetőség az ifjúság számára kialakítandó tér és tevékenység kialakítására – élni kell vele. - Gondolják át a Művészeti Iskolával kötött szerződést, és a jogilag lehetséges időpontban javasoljuk a szerződés felbontását és a termek közművelődési hasznosítását. *** Csongrád Város Önkormányzata Képviselő-testületé nek 2008. április 25-én megtartott ülése napirendjének szövege10 Bedő Tamás polgármester (MSZP) tájékoztatásul elmondja, az ülésen részt vesz Török József közművelődési szakértő, akinek a jelentésével kapcsolatban több bizottsági ülésen is akadtak aggályok. Ternai László képviselő (FIDESZ), a művelődési és sportbizottság elnöke elmondja, a bizottság 4 fővel ülésezett és 4 nem szavazattal ezt az előterjesztést nem fogadta el. Megindokolja a szavazati arányt: Elsősorban azt kifogásolta a bizottság, hogy ez az egész ellenőrzés úgy nézett ki, mintha „titkosszolgálati” eszközökkel történt volna. Az ellenőrzést végző szakértő elment az intézményekhez, de az intézményvezetők nyilatkozatai szerint nem voltak tisztában azzal, hogy ott ellenőrzés folyik, nem látták a megbízólevelet, nem látták az ellenőrzési programot; mert ellenőri tapasztalatai szerint egy ellenőrzés azzal kezdődik, hogy ezeket bemutatják, elmondják. A másik nagy hiányosságát abban látja ennek az ellenőrzésnek, hogy – szintén ellenőrzési tapasztalataira támaszkodva – amikor befejeznek valahol egy ellenőrzést, akkor az érintetteket először ös�szehívják, megpróbálják megbeszélni velük a vizsgálat eredményét, egyeztetni a véleményeket, és a kialakult véleményt – amely lehet eltérő – megbeszélik, és ezt rögzítik a jegyzőkönyvben vagy jelentésben. Mint bizottsági elnök is mélységesen hiányolja, hogy ez nem történt meg. Ugyanis ebben a jelentésben a művelődési és sportbizottságot érintő elmarasztalások is vannak, amelyekkel abszolút nem tud egyetérteni. Még azt is elfogadhatja, hogy ezek a megállapítások „ülnek”, mert jórészt nem a bizottságot érintik, hanem a hivatalra, az irodára nézve nagyon lesújtóak. 10 A kapott hivatalos jegyzőkönyv szöveghű közlése, csak a képviselők pártállásával lett kiegészítve.

ban nem voltak helytállóak, illetve kiigazításra kerültek. Gondol itt személyi kérdésekre, pályázati megállapításokra. Azért megállapította a bizottság, hogy tartalmaz ez a jelentés olyan megállapításokat is, amelyekből lehet okulni és tanulni, tartalmaz olyan javaslatokat, amelyeket érdemes beépíteni. A bizottság is megfogalmazta, a koncepciót aktualizálni kell, és ezt javasolja is a bizottság a testületnek, hogy hamarosan vegye napirendre. Ezen kétségek és jogosítvány-kérdőjelek mellett, azzal a feltétellel, hogy amennyiben most megnyugtató választ kapnak, és a kiigazításokat a szakértő megteszi, a bizottság elfogadta a jelentést, de mindenképpen pontosítások és a kérdések tisztázása szükséges. Dr. Kurucz Ferenc képviselő (Összefogás Csongrádért Egyesület – KDNP), a városgazdasági és vidékfejlesztési bizottság elnöke közli, a bizottság is próbálta megismerni az anyagot, helyesebben nem az anyagot, hanem hogy mit akar ez az anyag végső soron sugallni, mert olyan nagyon nem tudtak eligazodni benne. Megtudták a jelentésből, hogy a megye váro sai közül a gyermekkorúakra jutó öregek száma Csongrádon a legnagyobb, és ehhez hasonló „nyalánkságok”, amit nem tudtak hova tenni. Nem tudták azt sem, hogy aki készítette ezt az anyagot, látta-e, hogy 2005-ben egy igazi szakember csinált pl. a könyvtárban felmérést, és csak dicshimnuszokat zengett, amivel a testület már többször is egyetértett, amikor a könyvtár működését értékelte. A lényeg a lényegben, és nem akarja ezt tovább fokozni, hogy a bizottság 3 igennel és 1 tartózkodással a határozati javaslat azon részét fogadta el, hogy „Csongrád Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Csongrád Város Önkormányzata feladatellátásának szakfelügyeletéről szóló anyagot megismerte.” Megismerték, elolvasták, és ettől kezdve mindenki olyan következtetést von le belőle, amilyet akar. Dr. Tarr Ágnes képviselő (Összefogás Csongrádért Egyesület – KDNP), a pénzügyi bizottság elnöke közli, a bizottság 2 nem és 2 tartózkodó szavazat mellett nem fogadta el az előterjesztést, illetve a határozati javaslatot. Az előtte szólók által elmondottakat nem kívánja megismételni, de néhány gondolatot felvet a jelentés tartalmával kapcsolatban. Ez a jelentés mintegy 5 oldalon keresztül foglalkozik Bevezető helyzetelemzés címszó alatt a település bemutatásával. Ami amúgy lehetne egy helyes és jó törekvés, amennyiben kitűnne belőle, 49


Nem tudja elfogadni azt a megállapítást, ami a bizottsági jegyzőkönyvekről készült. Felhívja a vizsgálatot végző személy figyelmét, mivel tudja, hogy Csongrád megyéből származott el, jó lenne, ha elmenne a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatalba, megkeresné azt a levelet, amit ő mint bizottsági elnök egyszer elküldött oda, amikor szintén elmarasztalták volna a bizottságot bizonyos jegyzőkönyvekkel kapcsolatban. Mert ő még egyszer nem akarja azokat a kifejezéseket használni, amelyeket abban a levélben közölt a hivatal vezetőjével, aki megpróbálta kioktatni, hogyan kell csinálni ezeket a dolgokat; mert egy valamit ne felejtsenek el, hogy a választott tisztségviselőknek esetleg javaslatokat lehet tenni, amit vagy megfogadnak vagy nem. Ezért lett volna jó, hogy a bizottságot érintő dolgokban meghallgatja a szakértő a véleményüket, mielőtt rögzíti a véleményét. Így nem tudja elfogadni, és visszautasítja, mert azok a jegyzőkönyvek szerinte megfelelnek a követelményeknek. Nem igaz a jelentés azon megállapítása, amikor azt írja, nem lehet eldönteni, milyen szavazati arányok vannak és a jelenlétet sem. Megjegyzi, minden jegyzőkönyv mellett ott van az aláírt jelenléti ív, amelyből megállapítható, hányan vettek részt a bizottság ülésén. Amit el tud fogadni, hogy a közművelődési koncepció valóban elég régi, lejárt már a szavatossági ideje, át kellene dolgozniuk. Viszont egyet nem ért még: Ha ekkora nagy hangsúlyt fektet a kormány arra, hogy vizsgálgassa a közművelődés helyzetét ilyen tüzetesen, akkor miért nem vesz már annyi fáradságot, hogy valamennyi kis pénzzel, normatív támogatással is hozzájárulna a közművelődés helyi kiadásaihoz. Kaczibáné Molnár Katalin képviselő (MSZP), az oktatási és ifjúságpolitikai bizottság tagja a bizottság véleményét a következőkben közli: A bizottsági ülésükön is felmerültek bizonyos problémák, anomáliák. Három dologra szeretne kitérni: a Művelődési Házra, a könyvtárra és az önkormányzat szmszére. Az oktatási bizottság is azt kérdőjelezte meg, hogy az utóbbi két dologra volt-e hatásköre és jogosítványa a felügyeletet végzőnek. A könyvtár meg is tette azonnal a reagálását, amelyet megkaptak, és olvashattak, amivel szinte teljes mértékben egyet lehet érteni, ugyanis nem közművelődési intézmény. Víkor Katalin, a Művelődési Ház megbízott igazgatója is eljuttatott a bizottsághoz olyan kiegészítéseket, amelyek a szakfelügyeleti anyag-


hogy ezt milyen forrásokból szerezte, és milyen időszakra vonatkozó információkat foglalt bele, mert akkor nem kerülhettek volna bele olyan tárgyi és elég kardinális tévedések, amelyek benne vannak. Említ a jelentés olyan cégeket, amelyek már más néven futnak, belekerültek olyan kardinális tévedések, hogy „cukorrépa- és vetőmagtermesztő terület”, ilyen Csongrád sosem volt, gondolja, ez a térség más helyeire vonatkozik. Aztán belekerültek olyan mondatok a történelmét illetően, amelyek egyszerűen értelmezhetetlenek…, de ezt csak úgy, a szakmaiságának a vázolására jelezné. Az önkormányzat közművelődési feladatellátása címszó alatti részhez az volt a pénzügyi bizottság véleménye, hogy itt a felhatalmazás nyilván kiterjedhetett, mert ők sem láttak megbízólevelet, hogy valójában ez mire terjed ki, de az előterjesztés úgy szólt, hogy az önkormányzat közművelődési feladatellátásának a szakfelügyeletéről szólt. Megítélésük szerint messze túlterjedt a szakértő a saját kompetenciáján akkor, amikor valójában az önkormányzati hatáskörök kérdésével foglalkozik, illetve erre vonatkozóan próbálkozik az intézkedési tervében javaslatokat tenni. Úgy gondolja a bizottság, hogy a képviselő-testület, a polgármester és a szakbizottság talán meg tudja azt állapítani, mely hatásköröket hova kíván rendelni, és ezeket hogyan óhajtja gyakorolni. Tehát nem gondolják azt, hogy a minisztérium által delegált szakfelügyelőnek kifejezetten önkormányzati hatáskörbe tartozó kérdésekben tanácsokat kellene adnia. Ugyancsak észlelték azt, noha jogszabályszerűen a Művelődési Központra, illetve a könyvtárra más jogszabályrészek vonatkoznak, azonban akkor talán nem abba az irányba kellett volna továbbmenni, hogy az önkormányzatnak ebből a koncepciójából ki kell venni, mert nem idetartozik a könyvtár. Ilyen alapon azt is lehetne mondani, nem tartozik ide sem az Alkotóház, sem a Borház, sem a képzőművészet, sem semmi más. Ezen az oknyomon haladva, akkor valószínűleg mindezen kérdésekről külön koncepciót kellene alkotniuk mindazokról a szakterületekről, amelyeket külön jogszabály máshova sorol. Egyetértettek a könyvtár vezetőjének azon álláspontjával, hogy itt másról van szó, talán helytelen elnevezéssel szerepel a város közművelődési koncepciója, ha kulturális koncepciónak nevezik, akkor bele kell, és bele lehet, hogy férjen valamennyi, a kulturális területhez tartozó intézmény, illetve annak a tevékenysége, és ez nyilván praktikusabb is lenne. 50

Mindezen körülmények végső konzekvenciája az volt, hallatlanul csodálkoztak azon, hogy ezzel az anyaggal kapcsolatban – amely „lepofozza” a képviselő-testületet, a polgármestert, a művelődési bizottságot, a Művelődési Ház igazgatóját, a könyvtár igazgatóját, és mindenkit, aki a közművelődés területén élt és dolgozott – az iroda azt javasolja, hogy a benne megfogalmazott kritikák mentén az intézkedéseknek tegyenek eleget. Ezzel a bizottság nem tud egyetérteni. A jogos, valós, szakmai hozzáértéssel és pontossággal megfogalmazott intézkedési elképzeléseket természetesen az önkormányzat kell, hogy figyelembe vegye, de ennek lett volna talán egy sokkal szerencsésebb és sokkal elfogadhatóbb egyeztetési procedúrája, aminek a végső eredményeként talán nem egy ilyen anyag került volna a testület elé. Bedő Tamás polgármester elnézést kér, de elfelejtette előterjesztőként elmondani és javasolni, hogy a határozati javaslat 1./ pontjában a „… megismerte” szó után pont van, a további szöveg elmarad. Ezt a bizottsági üléseken is indítványozta már. Kérdések, vélemények: Ternai László képviselő: Az anyag sokszor hivatkozik arra, hogy a közművelődési koncepció és a hozzá kapcsolódó közművelődési rendeletük úgy készült el, hogy szó szerint átvette a törvényi meghatározásokat – ezt negatívumként állapította meg a jelentés; utána meg azt is, ami önállóan került bele az anyagba, amit a képviselő asszony mondott, a feladatköröket és a hatásköröket tekintve, az is kifogás alá esett. Akkor azt kéri, csináljon egyet Csongrád számára az a minisztérium, ahonnan a szakértő jött, s azt majd megpróbálják végrehajtani. Mert így azért nehezen lehet majd az új koncepciót is elkészíteni, mert ha a törvényt szó szerint idézik benne, az is rossz, meg ha önálló gondolat kerül bele, az is rossz. Elhangzott, hogy ebben a történelmi visszatekintésben vannak pontatlanságok; hogy sajnos a Csongrád és térsége újság már réges-régen nem jelenik meg - ha múlt időbe helyezte volna, akkor talán lehetne beszélni róla. A helyi újság első száma most jelent meg. Murányi László képviselő (Összefogás Csongrádért Egyesület – KDNP) szerint gyerekes dolog, de mindenki, aki felszólalt, ennek az anyagnak a negatív dolgát hozta ki, és szinte sértődötten, amelynek jó részével ő is egyetért. Ellenben van az anyagban sok olyan dolog, amivel itt, ebben a teremben az elmúlt években sokszor találkoztak, elmondták jobb és baloldalról, mit, hogy kellene, mi a rossz…

Félelmetes, hogy Török József szinte szó szerint olyan dolgokat ír le, amelyek ebben a teremben elhangzottak valamilyen formában. A forrást nem tudja, lehet, hogy jegyzőkönyvekből vette ki, és akkor helyesen, lehet hogy magnófelvételekből, hiszen nyilvános ülésen elhangzott dolgokról van szó. De egy biztos, hogy amit a jelentés utolsó oldalain leír, megfogalmaz a Vizsgálati tapasztalatok és következtetések címszó alatt, szinte minden egyes mondata ebben a teremben valakitől elhangzott kritikaként vagy elvárásként vagy jobbító szándékkal. Azt gondolja, ezt és az anyagnak az ilyen jellegű részét valahogy hasznosítani kellene, túl azon, ami pontatlan, ami nem jogszabályszerű. Nagypál Sándor képviselő (Összefogás Csongrádért Egyesület – KDNP): a bizottsági ülésen megígérte, megkérdezi a testületi ülésen is a szakértőt, igaz, elég komoly korbácsolást kapott a város vezetése részéről, hogy őt minősíti, ha felteszi a kérdéseket, de azért megpróbálkozik vele. Egyetért azzal, amit leírt a szakértő, mert ő szakértőnek nevezi, igaz, a város vezetése nem annak minősítette a bizottsági ülésen. A város népességmegtartó képessége nem elégséges – teljesen igaza van a szakértőnek. De abban is igaza van szerinte, hogy a Művelődési Központ bérfejlesztésének garanciája a valóságban nem történik meg. Miért kell azon megsértődni, polgármester úr, ha leírják a valóságot? Nyilván nem adnak elegendő pénzt a Művelődési Központ működésére, ezt olvassa ki ebből a megállapításból. Nem akarja tovább sorolni, mert az is elhangzott a bizottsági ülésen, hogy nem szabályosan „kotnyeleskedik” a szakértő az önkormányzat szmszében – lehet, de azért javaslatot adhat a képviselőtestületnek, hogy miken próbáljanak módosítani. Tovább nem is folytatja, mert ebből megint sértődöttség lesz, és megint újabb összetűzésbe kerül a polgármesterrel. Kiss Péter képviselő (MSZP): sok minden mellett ehhez sem igazán ért, hiszen nem ez a szakterülete, de pár dolgon azért megakad az ember szeme egy ilyen anyagban. Ha a jelentés címét pontosan értelmeznék, akkor ahhoz képest valóban egy kicsit a belső arányai nem a legszerencsésebbek, mert nagyon jó, hogy be van mutatva sok minden a város történetéből, és tárgyszerűen az még igaz is, hogy az agrárgazdaságban volt bizony vetőmagtermesztés is jelentős területen, meg cukorrépa is, de hogy ez a közművelődési témához hogyan kapcsolódik, azt

elég nehéz értelmezni. Még lehetne ilyen hasonló példákat találni. Teljesen egyetért Nagypál Sándor képviselővel, hogy a jelentés sok megállapítása tényszerű és igaz, és ahogyan Murányi László képviselő is elmondta, a megállapítások egy része is visszaköszön, amelyeken itt a testületben régóta rágódnak. Aztán, hogy ez a közművelődés „nyakába varrható”, vagy nem, az más kérdés. Mert hiszen az, hogy a művelődési és sportbizottságnak gyakorlatilag nincs döntési kompetenciája egyetlen kérdésben sem, megint tényszerűen többé-kevésbé igaz, hisz van olyan terület, ahol talán dönthet is. De az első önkormányzat megalakulásától, 18 év óta azt a gyakorlatot folytatja a testület, hogy tulajdonképpen egyik bizottságnak sem ad érdemi döntési kompetenciát, hanem minden kérdésben megtartja, sőt, esetenként igyekszik még kompetencián túl nyúló kérdésekben is a döntést megtartani, tehát nem bizottságnak adni. Ettől függetlenül persze lehet jól is csinálni dolgokat, meg rosszul is, de ez nem meghatározó. Laikusként szívesebben vette volna azokat a megállapításokat, amelyek esetleg a konkrét intézményi működés külső elfogulatlan szakértői szemmel való vizsgálata alapján megállapítható lett volna. Pl. a Művelődési Házra igaz-e az, hogy a szervezeti felépítése egy fordított piramis, az a nagy létszám, ami ahhoz kellene, hogy folyamatos nyitva tartással rendelkezésre álljon ott a tér, és ehhez kell egy csomó alacsonyabb végzettséggel rendelkező ember, aki nyitja-zárja az ajtót, rendezi a széket, egyebek, és kell a csúcson egy főnök, aki kitalálja a koncepciót. E helyett fordítva van: van egy nagy csapat sok diplomás, talán kissé túlképzett ember is, akik a legkülönfélébb elképzeléseket kitalálják, és ezek ragyogóak, és amikor egy esti rendezvény van, kénytelen az igazgató nyitni-csukni az ajtót, mert nincs, aki a széket hordja. Ezekkel a kérdésekkel, ha kívülről, országos rálátással bíró személy részéről tett megállapításokkal találkozott volna, azt jobban tudta volna mint laikus, és ezt a közművelődési szolgáltatásokat igénybe vevő ember, értékelni. Ezzel lehet, hogy többre mentek volna a gyakorlat szintjén. Azt azért el kell mondani, nagyon sok helyen úgy tűnik, hogy alapvető tárgyi tévedések vannak. Nem csak hogy az újság nem jelenik meg, de azt mondani, hogy a fogyatékkal élők integrálása a könyvtári tevékenységben nem megfelelő akkor, amikor a könyvtár akadálymentesítése megtörtént, a vakok és gyengén látók számára kifejezetten széles körű az a szolgáltatás, amit nyújtanak a hangos 51

könyvtártól kezdve sok mindenen keresztül, hát akkor úgy érzi, finomításra szorul egy-egy ilyen megállapítás. Összességében azt látja, sok munka van ebben az anyagban, 36 oldal, de ha ebből ezeket a kísérő dolgokat – hogy a török időkben mi volt itt, meg volt-e cukorrépa-termesztés, vagy nem – leveszik, akkor is nagyon jelentős anyagmen�nyiség. De úgy gondolja, ez, így, ebben a formájában nem pontosan tükrözi azt a helyzetet, ami itt van, illetve bizonyos arányeltolódást szívesen látott volna. Azt azonban végképp nem tudja, tulajdonképpen mire is irányult ez a felmérés. Most, ha esetleg sértődést okozott, hogy „tükröt” tartottak a testület elé, ahol ez a tükör síktükör volt, azon nem kell megsértődni, ahol viszont homorú, vagy domború, vagy hullámos volt a tükör, azon javítani lenne szükséges, úgy gondolja. Fábián György képviselő (MSZP): is úgy gondolja, azt le kell szögezniük, hogy egy komoly szakértői anyag került a képviselők elé, amelyik meglehetős alapossággal készült. De az az anyag még igényelte volna azt a stádiumot, amin tulajdonképpen most esnek át, és ennek nem a képviselőkkel, hanem az intézménnyel és az intézménnyel foglalkozó hivatalnokokkal kellett volna, hogy megtörténjen. Nevezetesen az, hogy egyeztetni kellett volna a leírtakat, hogy ezzel ellentétben azért nincs-e olyan információ, ami kimaradt és pontosítaná az anyagot. Tegnap ő is megkapta írásban a Művelődési Ház részéről is azokat az észrevételeket, amelyek pontosítanak, korrigálnak és kiegészítenek, amit, ha a jelentés mellé tesznek, már az összkép némileg árnyaltabbá válik. A másik dolog, hogy a képviselők most sok mindent cáfolnak. Nagy vonalakban azt, hogy az önkormányzatot kritika éri, meg az szmsz-re is megjegyzéseket találnak ebben az anyagban. Úgy gondolja, ezt a helyén kell kezelni, mert ezt vagy figyelembe veszik, vagy nem, a testület döntési jogosultsága, hogy ilyen dolgokban a képviselők döntsenek, arról nem is beszélve, hogy a közművelődést egy városban hogyan kívánja a testület szervezni, erre milyen intézményrendszert működtet, és hogy ezek között van-e átfedés. Hát azért az engedtessék meg az önkormányzatnak, hogy a maga belátása szerint, a legjobb szándékkal próbálja ezt megvalósítani, és amiatt, mert valaki többletet végez, ne érje már elmarasztalás, amikor ez hasznára van annak a közösségnek, amelyikben élnek. 52

A jelentés utolsó 3 oldalában leírtakkal kapcsolatban azt azért fontolják meg, hogy amikor a valóságot részletekre darabolják, próbálják megnézni, mi, hogyan működik, akkor tudnak hozzá az ész erejével jobban közelíteni, következtetéseket megállapítani. A szakértő a közművelődési tevékenységet lebontotta tevékenységi körökre, és ezt minősítette. Ezek a minősítések 1-4-ig szólóan azért mutatnak valamit. Ez kategorizálásban egy kicsit furán hangzik egy emberi tevékenységről, de tendenciájában mutatnak valamit. Az azért igaz, és ezt fogadják már el nagyon fontos megállapításként, hogy az elitista kultúra az, amit a közművelődéssel konkrétan és közvetlenül foglalkozó Művelődési Központ megvalósít. Kevésbé voltak homloktérben a helyi társadalmi közösség kultúrájának stb. a létkultúrának, az együtt élő másságok kultúrájának és a közhasznú kulturális szolgáltatásoknak tevékenységi körei, mert ebben azért az van benne, amit pl. Kiss Péter képviselő is elmondott, hogy a gyakorlatban hogyan működik ez a művelődési intézmény. Tessék megkérdezni a csongrádi emberektől, mit mondanak; azt, hogy „Szombaton meg vasárnap mit tudok ott csinálni, egyáltalán bemehetek?” Kérdezi, ez a köznépnek van, arra, amire 20-30 évvel ezelőtt volt, hogy be lehetett menni biliárdozni, pingpongozni - a fiatalok jártak oda. Most ki megy be? Nincsenek meg ezek a tevékenységi körök, ezeknek a színterei. Szerinte, ha elméleti szinten is, de ez az elemzés rámutat, hogy itt valamit tenniük kellene, mert ilyen célokat is kellene ennek az intézménynek szolgálni. Végezetül: bármennyire is leszűkítették ezt a határozati javaslatot egy félmondatra, és akkor kész, ennyire foglalkoznak az egésszel… Hát, ha szembenéznek az egésszel, akkor egyezzenek meg abban, hogy ami realitás, és ami igaz, arra intézkedési tervet, elképzelést kell kidolgozni. Kell kidolgozni arra is, és meg kell kérdezni azokat, akik ezért felelősek, hogy mi az oka ezeknek a hiányosságoknak, amelyek a jelentésben vannak, és hogyan lehetne ezt kiküszöbölni. Ezek a szakemberek üljenek le, ezt csinálják meg, hozzák ide előterjesztésként, pontokba foglalva, rögzítve vázlatosan, úgy, ahogyan a könyvtár ezt a ma tárgyalt stratégiai tervében megfogalmazta, hogy a jövőben, ezeknek elkerülése érdekében mit szándékoznak tenni, ezért ki a felelős, és ezt hogyan fogják csinálni. Szerinte ennyi azért mindenképpen következik a jelentésből, és a határozati javaslatban azért valami ilyesmit fogalmazzanak meg, mert szerinte az túl kevés, hogy bevallották a benne foglaltakat, ettől azért több kell.

lődés, vagy kultúra – nevezzék így szélesebb körben – finanszírozásának a pótlása. Mert ebben az esetben, ha ilyen összevetést kapnak, akkor talán javaslatot kaptak volna arra is, hogy a szakértőt felkérő oktatási minisztérium milyen intézkedéseket tegyen arra, hogy a bázis-finanszírozás biztosítása, illetve annak folyamatossá tétele érdekében esetleg ne csak az önkormányzatokra – itt érti a többit is nyilván, de különösképpen a helyit – tegyen javaslatot, és legalább a kötelező ellátások teljes körű ellátására szükséges finanszírozást tegye lehetővé. Ilyen aspektusból vizsgálva a kérdéskört, akkor talán méltányolható lett volna az önkormányzat azon törekvése, hogy ne pusztán kötelező feladatellátási szinten foglalkozzon a kultúrával, a közművelődéssel, hanem magasabb szinten is. Természetesen a képviselők között is számos alkalommal van vita azon, hogy mit tudnának még jobban, vagy esetleg magasabb színvonalon megvalósítani. Pontosan tudják, hogy az Ifjúsági Házat nem saját jószántukból adták fel, pl. az is egy külön elemzést igényelt volna, milyen körülmények vezettek oda, hogy az Ifjúsági Házat a közművelődési tevékenységből ki kellett vonni. Ezeknek az elemzésével viszont adós maradt ez az anyag, mert ha belement volna, akkor láthatóvá tette volna azt is, hogy kizárólag finanszírozási kérdések húzódtak meg ennek hátterében is. Ezzel a két kérdéskörrel azt gondolja, közelebb kerülhetett volna egymáshoz egyrészről az önkormányzat, másrészről a kulturális kormányzat felelőssége abban, hogy ilyen típusú kisvárosok, mint Csongrád, mennyiben tudnak, akarnak, illetve milyen lehetőségeik vannak a közművelődési feladataik ellátása terén. Dr. Berkes István jegyző egyetért és csatlakozik a Ternai László képviselő által az anyaggal kapcsolatban elmondottakhoz. Annak, hogy ez az anyag így került ki, az az eredője, hogy egy olyan alapvető, ellenőrökre vonatkozó szabályt nem tartottak be, amely minden belső ellenőrzésre, szerinte szakmai ellenőrzésre is vonatkozik, miszerint az anyag összeállítása előtt az érdekeltekkel konzultálva, egyeztetni kellett volna. Mert ha ez megtörténik, nem valószínű, hogy bekerültek volna azok a részek pl., amelyek az ő szakterületét érintik. Az önkormányzati törvénynek enyhén szólva kicsit hiányos ismeretéből adódó megállapítások pl. nem kerültek volna bele. Mert nem hiszi, hogy bárki is a közel 2 évtizedes önkormányzati törvényből vitatná azt, hogy a hatáskör a képviselő-testületet illeti, annak szuverén joga, hogy ezeket a hatásköröket hogyan telepíti. 53


Összességében a képviselők kritikája nagyrészt ül, de a szakértő által feltártakat is többségében tudomásul kell venni. Az eddig elhangzottakat az 1776. számú hangszalag B oldala a 281. számtól végig és az 1777. számú hangszalag A oldala a 001-066. szám alatt tartalmazza. Dr. Tarr Ágnes képviselő: az előtte szóló által elmondottak egy részével egyetért, de már az első mondatával nem, hogy komoly szakértői anyaggal állnak szemben, mert ő ezt nem tekinti annak a következők miatt: A vizsgálati jelentés összefoglalójából kiindulva azt látják, hogy a helyi társadalom közösségi kultúrájának, a létkultúrának, az együtt élő másságok kultúráinak, továbbá a közhasznú kulturális szolgáltatásoknak a nem megfelelő minősítést adta a szakértő. Ehhez képest, ha átolvasta – mert ebből a 4 nem megfelelőnek minősített tevékenységből 3 a könyvtárat érintette – azt az összefoglalót, amelyet a városi könyvtár vezetője írt, akkor arra a kényszerű következtetésre jutott, hogy vagy a szakértő munkássága volt erőteljesen hiányos, vagy a városi könyvtár vezetőjének az összefoglalója nem valós. Mert azt viszonylag nehezen tudja egymás mellé tenni, hogy a szakértő nem megfelelőnek minősíti tulajdonképpen a könyvtárban folyó 3 terület egészét, ugyanakkor a könyvtárvezető állítása szerint a saját közgyűjteményi szakmai felügyeleti vizsgálataik rendre kiváló minősítést adtak a könyvtár szakmai tevékenységének. Tehát a két állítás egymás mellett nem fogadható el, akkor pedig viszonylag nehezen tudja azt mondani, elfogadva a korábban lezajlott közgyűjteményi szakmai felügyeleti vizsgálatok eredményét, hogy itt e körben egy komoly szakmai munkával állnak szemben. A másik, ami miatt nem tudja ezt a megállapítást megtenni, az a következő: Az anyag leírja, hogy az önkormányzat nem jó gazdája ennek a területnek, különös tekintettel arra is, hogy a finanszírozás alacsony bázis-költségvetés mellett, eseti kérdésekre és igényekre épül, nem ad perspektivikus gondolkodásra lehetőséget, elitista kultúrára épül, az ünnepi kultúra túlpreferált terület stb. Ehhez képest azt várta volna, ha ilyen széles körű elemzést kaptak a város történeti és gazdasági áttekintéséről, hogy a szakértő esetleg áttekintette volna a bázis-finanszírozás lehetőségeihez kapcsolódóan a költségvetési normatív finanszírozás változását is erre az időszakra vonatkozóan. Továbbá azt is áttekintette volna, hogy ennek a változásával összhangban az önkormányzatra milyen fokozódó terheket rótt akár ezen a szinten a városi közműve-


Ha a testület saját magánál hagyja, mert a területet olyan fontosnak tartja, akkor ezt megteheti attól függetlenül, hogy a település mérete valakinek a szubjektív véleménye szerint mit igényelt volna. Ugyanakkor a másik megállapítás ennek teljesen ellentmond, mert amikor a testület átruházta az egyik feladatkörét, pl. az intézmény szmsz-ének jóváhagyását, azt meg az anyag kifogásolja. Tehát ez ennek a szuverenitásnak enyhén szólva kicsit semmibe vétele, hiszen mindent a maga helyén és jelentőségében kell kezelni. Mert az intézmény alapító okiratát, amelyet a testület hagy jóvá, amely alapdokumentum, annak egy részletezését tartalmazó szmsz-t, hogy azt testületi hatáskörben kell feltétlenül hagyni, az megfontolás kérdése. Ennyit a hatáskör-telepítés dolgairól, meg a kötelező és nem kötelező feladatok dolgairól, hogy ezt az szmsz hogyan és miképpen részletezi, ez megítélés kérdése. Ebben nyilván hogy jó lett volna konzultálni, és adott esetben a megfelelő intézkedést megtenni. A jegyzőkönyvek vonatkozásában is úgy gondolja, az önkormányzatok törvényességi ellenőrzése a közigazgatási hivatal hatásköre. Azt hiszi, egy kicsit túlterjeszkedett az anyag ezen a dolgon, és átvette, vagy besegített ebbe. A bizottsági jegyzőkönyveket rendszeresen küldi a hivatal a közigazgatási hivatalnak. Egy bizottsági jegyzőkönyvvel szemben azért túlzó követelmény, hogy tartalomjegyzéket és minden egyebet tartalmazzon. Meggyőződése, és a közigazgatási hivatal véleménye is az, ebből azért a törvényességi szempontok megállapíthatók, és az érdemi döntéseket tartalmazzák. A másik, ami közigazgatási szakember számára eléggé furcsa pl., hogy hiányolja az anyag az alpolgármesternek hatáskör telepítését. El kell olvasni az önkormányzati törvényt, „amivel a polgármester megbízza”. Ahol ilyennel megpróbálkoztak, a közigazgatási hivatal hatályon kívül helyeztette. Ugyanilyen a jegyzővel kapcsolatban: A törvény meghatározza a jegyző hatáskörét, az önkormányzat nem adhat neki hatáskört. A jegyzőt a törvény hatalmazza fel arra, és ez az anyag vitatja a jegyző kompetenciáját a hivatal vezetésére. Ezt a törvény adja a jegyző kezébe, és a polgármesteri hivatal szmsz-e tartalmazza a humánpolitikai iroda ügykörei között a közművelődési feladatokat. Nem tudja, milyen felhatalmazást igényelt volna még ebben a kérdésben, hiszen a törvény így fogalmaz „a jegyző vezeti a hivatalt”. Összegezve, véleménye szerint hasznos lesz, és hasznos is, ha a kaptafánál marad ez az anyag, 54

mert szakmailag értékes megállapítások, javaslatok vannak benne. Mint ahogyan a határozati javaslatban is szerepel, hogy a későbbi intézkedések során mérlegre kell tenni az itt leírtakat, de úgy gondolja, erre a pengeváltásra nem került volna sor, ha megtörténik ennek az anyagnak a korrekt egyeztetése és átbeszélése. Murányi László képviselő: szó szerint a következőket mondja el: „Lehet, hogy egy meglepő dolgot fogok mondani, én azt gondolom, nagyon hasznos dolog volt, minden, ami itt elhangzott. Útravalót adunk Török úrnak, hogy az utóbbi évek kulturális, oktatási miniszterének, Magyar Bálintnak mindenféleképpen elviszi vasárnapig, bár én azt gondolom, vasárnap után is ő marad a miniszter - jól értették, nem Hiller Istvánt mondtam, tehát a mindenkori meghatározó, maradjunk reálisak -, és továbbra is ugyanígy marad ez, tehát a vezető kormánypárt továbbra is az fogja dirigálni. Ezt a sok kritikát, amit Ön itt most hallott élesből, jobbról-balról, mindenhonnan jött, meg volt olyan, amit el kellett ismerni, én magam is mondtam, de még is azt, hogy ebben a cifra nyomorúságban az önérzetünket sérti ez a dolog, az egészen biztos. Ez feltételezi az Ön igazságát és a mi igazságunkat is, de hogy nem jól mennek a dolgok, és ez úgy fentről ered, és ezért mondtam a minisztert, tehát a főnökét, a Magyar Bálintot és nem tévedésből mondtam. Ez determinálja évek óta, úgyis tudja mindenki, ha mást nem, a gondolatiságot, a másik csak betartja papíron, meg ő a főnök. Kérem, vigye el…” Dr. Tarr Ágnes képviselő: kéri, amennyiben a szakértő itt felszólal, akkor ismertesse a tudatlan képviselő-testülettel, hogy a 23./2005. /VIII. 9./ NKÖM rendelet alapján az ő szakfelügyeleti tevékenységének a módszerére, ennek az eljárásrendjére, illetve tevékenységének a hatáskörére milyen szabályok vonatkoznak, az meddig terjedhet, és milyen szakértői módszerek és eljárásrend mellett kell, hogy a szakértő eljárjon. Kiss Péter képviselő: Több vonatkozásban is felmerült a finanszírozás kérdése mint egyik alfája és omegája az itt folyó munka színvonalának, amivel annyiban egyetért, hogy természetesen alapjaiban határozza meg a közművelődési munkát is a finanszírozás kérdése. De miután a képviselő-testület hosszú évek óta ugyanazokat az elveket, mértéket használja a finanszírozásnál, a város minden intézményénél és közművelődési intézményénél is – a közöttük lévő színvonalbeli különbség, már pedig kétségtelen, hogy van –, azért nem magyarázható

pusztán a finanszírozással, hisz a nemzetközileg ismert és jegyzett Művésztelep finanszírozási mértéke – sajnálatosan persze – sem optimális. A határon túliakat is rendszeresen programjukba vonó könyvtár finanszírozási elvei pontosan megegyeznek a Művelődési Házéval, és mégis ennek a 3 intézménynek akár városi elismertsége, akár a testület általi megítélése, eltérő. Az anyag sajnos nem tért ki arra, hogy ennek mik az okai, szervezeti, személyi vagy egyéb okai lehetnek, amit megint csak jó néven lehetett volna venni a testület részéről, és fel tudták volna használni a munkájuk során. Emlékezzenek vissza, amikor a saját embereik a Ternai László képviselő vezényletével egy pár éve vizsgálták a környékbeli művelődési házak működési lehetőségeit, milyen formában, kht. vagy egyéb formában tudnának-e jól dolgozni. Olyan megállapításokat tettek, amelyek helytállóak voltak akkor is, de eddig sajnos nem tudták ezeket hasznosítani, vagy ennek mentén elmozdulni. Reméli, ezen túl, részben ennek az anyagnak a kétségtelen érdemeit is felhasználva, meg az akkori megállapításokat is felhasználva, talán előrébb tudnak lépni majd. Bedő Tamás polgármester: szerint minden elhangzott most a képviselők részéről, pro és kontra egyaránt. A határozati javaslat 2. pontja változatlan, és azt tartalmazza, hogy a későbbiekben az itt leírtakat, főleg ami a szakmai munkát illeti, fogadják meg. Ez alapján természetesen egy átalakítási terv, ha pedig az nem, akkor intézkedési terv fog készülni. A határozati javaslat 1. pontja jó lesz így, mert azért vannak ebben gondok. Megmondja őszintén, ha ez egy ilyen interjúszerű szakmai vizsgálat lett volna, lehet, hogy simán átmegy a testület előtt, és nem lett volna ez a vita, mert talán a polgármestert mint a költségvetés beterjesztőjét, és aztán a végrehajtásért felelős személyt, a finanszírozás kérdése érintette alapvetően. Már hosszú-hosszú évek óta képtelen arra az önkormányzat, hogy a közművelődési intézményeket – egyiket sem, amely közművelődéssel foglalkozik – olyan szinten tudja finanszírozni, hogy teljes mértékben fedje a bért. Ez különösen igaz a Művelődési Központra. Ennek döntően az is az oka, hogy olyan vagyoni háttér van mögöttük, amiből saját bevételt lényegesen jobbat tud produkálni, mint pl. egy óvoda, vagy adott esetben a könyvtár, illetve ahogy az anyag is tartalmazza, sokkal szélesebb körű pályázati rendszer áll rendelkezésükre, mint adott esetben az Alkotóháznak vagy a könyvtárnak. Le is írja az

anyag némi hiányként az intézménnyel szemben, hogy nem él igazából ezekkel a kibővített lehetőségekkel. Az önkormányzat egyébként minden pályázati lehetőséghez odarakja az önrészt. Ha ezt eseti finanszírozásnak veszi a szakértői jelentés, akkor úgy gondolja, a helyi költségvetés értelmezése, és lehet, hogy az országban elterjedt más gyakorlatok között van óriási különbség. Ugyanis az önkormányzat alapból biztosítja a saját bevételű önkormányzati támogatás keretén belül az alapműködést, fűtést, világítást, bért és némi szakmai munkát, és teljesen más költségvetési soron pedig a városi rendezvények finanszírozását, amik esetik. Azért eseti, mert eseti a rendezvény. De a Borfesztivál, a kiállítások, a Csongrádi napok megnyitója, a gyermeknap, a Gasztrománia, mind nevesített támogatások. Sőt, van, ami külön soron szerepel, és megadja azt a viszonylag stabil bázist, amely a szponzorok bevonása mellett még működik. Ilyen szempontból szerinte csak értelmezési gond van közöttük, nem hiszi, hogy azt kell leírni, hogy az önkormányzat nem megfelelően biztosítja a szakmai munkához ezt az összeget, nem is beszélve az érdekeltségnövelő pályázat önerejéről, és még sorolhatná, hány mindenhez adják oda az önkormányzati támogatást. Az anyag azt is tartalmazza, hogy egyébként az önkormányzat saját forrása és a normatíva közötti arány 2001. óta jelentősen nem változik. A jelentésben szerepel, hogy 2001-ben is 27 % körül volt a normatíva, amit kaptak a közművelődési feladatokra, meg most is kb. annyi, 27 és 30 % között mozog. Majdnem azt mondhatná, hogy kormányon átívelőként vissza lehetne akkor utalni minden egyes kulturális miniszternek 2001-ig, miért van az, hogy a normális kulturális munkára kb. 30 % normatívát kapnak, mert ez nem kötött normatíva. Ez kötetlen felhasználású normatíva, beforgatják az össz-költségvetésbe, és ha ehhez képest több szakmai feladatot határoz meg az önkormányzat, és más intézményrendszert, értelemszerűen erre természetesen nem fogja futni. Azt is elmondja, az önkormányzat más saját bevételeiből kulturális tevékenységek támogatására és még hozzáteszi az összes többit, és még a külön soron futó rendezvényeket - 70-80 %-ot még mellé pakol, annak a 20-25 milliós normatívának, amit direkt módon közművelődési - közgyűjteményi feladatokra kapnak. A jelentés decemberben készült, és nem voltak ismertek még a költségvetési számok, ezért egy friss adatot is mond: Ebben az évben, 2008-ban a 55

kulturális célú, tehát közművelődési - közgyűjteményi és művészeti (Alkotóház) finanszírozásra az önkormányzat többet költ, mint az általános iskolák kiegészítő pénze. Ez azért mindenképpen azt mutatja, ott egy olyan többletnormatívára tehetnek szert a kistérség miatt, ami miatt most összegében nagyobbnak mutatkozik, igaz, ott van még más kiadás is, de összegében nagyobb az a pénz, amit mellé raknak a közművelődési intézmények alapműködéséhez. Jelzi, ebben nincsenek benne a rendezvénytámogatások, mint amennyit az általános iskolákra költenek. Ha ezeket együtt nézik, akkor ebből annak kellett volna kijönni, amit érezhetnek egyébként, hogy a városi közművelődési élet virágzik. Legtöbb esetben a civilek miatt, ezt hozzá kell tenni, mert azért a szakmai hiányosságok, amelyeket a szakértő és a képviselők is elmondtak, itt-ott feltűnnek. Remélhetőleg ezek el fognak tűnni előbb-utóbb, de ös�szességében azt lehet mondani, hogy ha a kultúrát egészében nézik Csongrádon, akkor az ilyen szempontból üde színfolt lehet akár Dél-Magyarországon, de az országban is. Azt szeretné, ha nem elbeszélnének egymás mellett, hanem megértenék a másiknak a gondolkodásmódját is. Elfogadja azokat a szakmai felvetéseket, amelyeket tett a szakértő, különösen abban, hogy a közművelődési intézmény tevékenysége erősen eltolódott a presztízs rendezvények felé. Hozzátéve, ezek önkormányzati megrendelések, hiszen erre még nincs önálló szervezet, aki ezt leválasztaná a közművelődési intézményről, és hagyná őket, úgymond klasszikus kultúra-közvetítőként működni, másrészt tol át, és vállaltat be feladatokat saját bevétel miatt más intézményekkel, lásd könyvtár, hiszen az is egyre több közművelődési feladatot lát el. De mégis úgy gondolja, ha ezt tényleg átbeszélték volna egy szűk vezetői körben, akkor biztosan más anyag lett volna letéve. Dr. Tarr Ágnes képviselő elfelejtett valamit mondani, ami szerinte fontos a város kultúrája szempontjából: Az anyag egy hangot nem tartalmaz arról, hogy mind az önkormányzat, mind a közművelődési - közgyűjteményi intézmények igen jelentős kapcsolatot ápolnak a katolikus egyházzal, vele közös rendezvényeket szerveznek, úgy mint a templomban működő hangversenyeknek, bizonyos előadás-sorozatoknak való helyet adásban. Úgy gondolja, ez is bizonyos fajta közösségi, olyan jellegű közművelődési tevékenység, amely éppen, hogy példaértékű pont itt a városban. Bedő Tamás polgármester kibővíti még, hogy kap56

csolatot tartanak a református egyházzal és több civil egyesülettel, mint a TIT és másokkal. Összességében azt lehet megállapítani, hogy az anyagban vannak fontos megállapítások, de ahogy itt elhangzott, bizony vannak benne olyan tévedések, amelyeket egy egyeztető tárgyalással ki lehetett volna belőle gyomlálni. Török József szakértő a következőkben reagál: Örül, hogy a testület napirendre tűzte ezt a jelentést és köszöni az ülésre történő meghívását, mert igen ritka alkalom az ilyen, ezt méltányolja. - Ő az Oktatási és Kulturális Minisztérium által felkért közművelődési szakértő, ezért Magyar Bálint sem virtuális, sem manifeszt főnökeként nem jöhet szóba, még Hiller István sem. Neki van egy munkahelye, ott van néhány főnöke. - Az eljárásrenddel akarta kezdeni, mert azt gondolja, hogy a mondatok mögött is ennek kicsit részletesebb közreadása fontos. Nagyon meg van kötve a szakfelügyelők keze, hiszen még a jelentés részletes vizsgálati metodikáját, tartalomjegyzékét is a minisztérium közművelődési főosztálya szabja meg. Amit a képviselők a jelentésben tartalomjegyzékként látnak, attól nem lehet eltérni „fővesztés terhe mellett”. Egyúttal kompetenciát is adnak ezzel, mert ami ott szerepel, abban nekik tudniuk és képesnek kell lenniük mondani valamit. - A szakfelügyeletről egy miniszteri rendelet szól, és maga a szakfelügyelet az önkormányzatot vizsgálja. Ilyen értelemben tehát nem csak az önkormányzat közművelődési intézményét, hanem minden olyan önkormányzati intézményben kompetenciával jelenhet meg, amelyik saját ágazati tevékenysége mellett közművelődési tevékenységet is végez. - Hogy mit neveznek közművelődésnek, ez a jelentés 10. oldala alján idézetként ott van az 1997. évi CXL. tv.-ből: „A polgárok iskolán kívüli, öntevékeny, önművelő, megismerő, kultúra-elsajátító, művelődő és alkotó célú cselekvése, amely jellemzően együttműködésben, közösségekben valósul meg.” - Az OKM Közművelődési Főosztálya küldte ki a polgármesternek a levelet, amelyben bejelenti, semmi extra oknál fogva, hanem egyszerűen éves szakfelügyeleti vizsgálati munkaterve alapján most éppen Csongrád is sorra került Csongrád megyében. Vele egy időben egyébként Csanyteleket vizsgálták, mert az a főosztály stratégiája, hogy egy-egy kistérséget minél hamarabb zárjanak le. Most indul Felgyő és Tömörkény vizsgálata is, és ezzel Csongrád kistérsége szakfelügyeleti vizsgálata megtörténik. A megbízásban és az ő bejelentkező levelében a polgármesternek arról szólt, hogy

a közigazgatási hivatal nem dobott vissza semmit, de ne vegyék zokon, meg a közigazgatási hivatal sem, ez önmagában még nem minőségjelző. - Szakmai ügyekről: Nem titkosszolgálati eszközökkel működött a dolog, és ezt szabadjon kikérnie magának, hiszen bejelentkezett először a polgármesterhez, majd az irodavezetővel és az akkor is, és sajnos ma is táppénzen lévő munkatársával átbeszélték tételesen a dokumentumokat. Sajnos a beteg Pozsár Ferenc volt, aki akkori munkatársként segítette az ügyeket. Először átvette az alapdokumentumokat, majd megjelent a Művelődési Központban, majd a következő látogatás előtt bejelentkezett a városi könyvtárba, ahol az igazgatónővel egyeztetett időpontban, roppant szívélyesen fogadva őt, átbeszélték a könyvtárat… Ternai László képviselő közbeszól, hogy nem így volt. A szakértő: „Ön ott volt uram?” Ternai László képviselő: Majd megkérdezik a könyvtár vezetőjét. A szakértő: „Akkor ne hazudtoljon meg, ha kérhetem!” Ő most a véleményét szeretné elmondani, s azután a képviselők azt mondanak, amit akarnak. Az igazgatónővel egyeztetett időpontban, aki nagyon szívélyesen fogadta őt, átbeszélték a könyvtárat. A jelentésben egyetlenegy dehonesztáló sor nincs róla. Egy félreértést szeretne eloszlatni: A táblázatot sem ő találja ki, hanem a minisztérium szabja meg, hogy minősítsenek. A táblázat nem a könyvtárról szól, hanem Csongrád város közművelődési kimenő teljesítményéről. Ha tetszik, sajnos éppen inkább a Művelődési Központról, mert a mennyiségileg domináns tevékenység éppen ott van. Az, hogy különböző típusú tevékenységek vannak felsorolva, nem a tevékenységet minősíti, hanem azt a 7 fajta kultúraterületet, hogy Csongrád városban ezek milyen módon jelennek meg. Éppen ezért azt gondolja, a könyvtárról írásban is csak jókat, és most is csak jókat tud mondani. - A finanszírozásról: Azt tudja mondani, hogy ez a „csepegtetett technika”, amellyel alkalmanként finanszíroznak intézményt, nem teszi lehetővé a tudatos és tervszerű munkát. Ez a szervezet alul van finanszírozva év elején, és esetenként finanszírozzák meg különböző rendezvényekre. Elhiszi, hogy van egy bázis infrastruktúra, de azért az az infrastruktúra állapotában illúzió, hogy olyan mértékű bevételeket termeljenek, amellyel a szakmai munkát lehet kompenzálni. 57


egyúttal kéri, tájékoztassa az érintett intézményeket. A bejelentkező levelében felsorolta tételesen mindazon dokumentumokat, amelyeket szintén a minisztérium szab meg. Megjegyzi, ha ennél valaki bővebben kíváncsi, a www.erikanet.hu oldal szakmai oldalán egy közművelődési szakfelügyelet címszó alatt mindezt megtalálja. Még az is fel van sorolva, milyen dokumentumokat köteles kérni, és jelenteni róla, hogy az van, vagy nincs, vagy megjegyzést fűzni hozzá. E tárgyban tehát szerinte nem ő az illetékes, hanem az oktatási és kulturális miniszter. Így aztán azzal sem tud mit kezdeni, hogy az egyébként valóban elismert alacsony normatív finanszírozásról bármit is mondjon. Vélhetően igazuk is van a képviselőknek ebben az ügyben. - Ezért kompetenciáját ez a részletes, szinte didaktikusan részletező tartalomjegyzék, a kötelezően előírt intézményi és önkormányzati dokumentumlista szabja meg, ettől el nem lehet térni. A jelentés metodikájához, az eljárás rendjéhez még annyit, hogy a leadott jelentés először az ún. régióvezető szakfelügyelőhöz kerül, aki igen rigorózusan átnézi, stilárisan, szakmailag és alapvető igazgatási szempontból, majd átnézi a főosztály megfelelő vezető szakfelügyelője, és bizony még kerülnek vissza anyagok így is, úgy is. Ezen a szűrőn ment át az ő jelentése is. Minden egyéb ügyben nyilván ők is kommunikációs partnerek lehetnek. A dolog érdemibb részéről a következőket mondja el: - Szorgosan jegyzetelt, de mindenre részletesen nem tud válaszolni. Nagyon fontos kérdésnek látszott itt a hatáskörök kérdése, amely érzékenyen érintette a testületet. A már említett dokumentumok alapján meg kellett vizsgálnia a művelődési bizottság tevékenységét. Bocsánat, de azt gondolja, bár kétség kívül elismerve, az önkormányzat szuverén joga, hogy a hatáskörökkel mit kezd, ő nem is azt kifogásolta jelentésében, de azt gondolja, a szakértőnek meg véleménye lehet arról, mit tartana szakmailag optimálisnak. Gondolja, a kettő nem okozhat nagyon nagy problémát. Sem az alpolgármesteri, sem a jegyzői hatáskörnél nem kifogásként, hanem tényként, kijelentő mondatban fogalmazott. A Művelődési Háznál sem az volt a baj, hogy a hatásköre annyi, amennyi, hanem az volt a baj, hogy a saját szmsz-üknek mondott ellent, ezt a véleményét továbbra is fenntartja. Az szmsz úgy rendelkezik, hogy a bizottság formai ügyeiben ugyanazok a paraméterek, mint a képviselő-testület formai ügyeiben - napirend, jelenlévők, hatáskör, mandátum stb. Belátja, akár el is fogadja, hogy


Itt most nem a Művelődési Központról vitatkoznak, de ő nem merne még szakemberként sem ilyen bátran kijelenteni, vizsgálatok, elemzések nélkül olyat, hogy a két intézmény között nyilvánvaló a különbség. Ehhez legalábbis egy mélységes mély szervezeti analízis kell, ezekre a szakfelügyeletnek semmilyen ideje, kompetenciája nem volt, mint ahogy nagyon sok egyebet lehetett volna beleírni, de ez egy ilyen szűkös lépték. Horváth V. Margit, a városi könyvtár vezetője az elhangzottakra reagál: Azért kell, hogy szóljon, mert amikor a testületi anyagot hétfőn megkapta, és belenézett, akkor szerzett arról tudomást, hogy a könyvtárban a könyvtár közművelődési tevékenységében szakfelügyeleti vizsgálat folyt. Erről ő sehonnan értesítést nem kapott. Csütörtökön délután a művelődési bizottság ülésén ismerte meg azt a megbízólevelet, amelyben benne van, hogy a könyvtár közművelődési tevékenységét is vizsgálják. Ő Török Józseffel a könyvtárban valóban találkozott egy baráti beszélgetésen, amikor nagyon kedvesen elbeszélgettek arról, milyen szép a könyvtár meg a pinceklub. Megdicsérte a stratégiájukat, meg hogy szeretné megismerni, hogy mi van fent az interneten. De ő akkor sem volt tudatában annak, mert erről őt senki sem értesítette, hogy ez nem egy olyan találkozó, amikor bejön egy közművelődési szakember a könyvtárba, és ott elbeszélgetnek, hanem ez egy szakfelügyeleti vizsgálat. Se az e-Magyarország pontról, se a fogyatékkal élők könyvtárba való integrálásáról, semmi ilyenről sem szakmai anyagot, sem semmit ő a szakfelügyelőnek nem adott. Lehet, hogy a szakértő abban a tudatban volt, neki tudomása van arról, hogy ő szakértői vizsgálatra jött, de ő erről nem tudott. Dr. Tarr Ágnes képviselő módosító javaslatot tesz. Megköszöni azt a tájékoztatást, amelyet az eljárás rendjét illetően a szakértő előadott, ez sok mindent megvilágított. Módosító javaslata az, hogy talán a jegyző a hivatkozott 23./2005. /VIII. 9./ NKÖM rendelet és az annak alapján a minisztérium Közművelődési Főosztálya által kiadott szakfelügyeleti vizsgálati útmutató alkotmányossági kifogását fontolja meg. Ugyanis meggyőződése, hogy a most elmondottak szerint az önkormányzati törvény által biztosított önkormányzati hatáskört vonja el, ill. részben csorbítja az a fajta szakfelügyeletet biztosító kormányrendelet mint alacsonyabb szintű jogszabály, és az annak alapján kiadott minisztériumi útmutató, ha az valóban oly módon rendelkezik, ahogyan ezt most a szakértő elmondta. 58

Ternai László képviselő „nagy csodálattal” hallgatta a szakértő hozzászólását. Azt hitte, hogy a szakértő sokkal megilletődöttebben áll a kritikákhoz, de egészen jól tűrte, sőt… De arra legalább reagált volna valamit, amit a jegyző és ő is elmondott! Abban nem érzi egy nagyon kicsit a saját részéről mulasztásnak, mielőtt elkészítette ezt az anyagot, nem ült össze valakivel megbeszélni, hogy a valóságban így vannak-e a dolgok? Ha ezt megcsinálta volna a szakértő, a tárgyalásnak már 10 perc után vége lett volna, és azt mondták volna, ilyen csodálatos anyagot nem készített senki, és máskor is szeretettel várják. Hozzászólásában csak a mundér becsületét védte, és visszautasította a „titkosszolgálati módszereket”. Hát most bizonyította be a könyvtár vezetője, hogy ilyen módszerekkel csinálta a szakértő a vizsgálatot! A titkos ügynökök csinálják úgy, hogy bemennek valahova beszélgetni, s amit meghallottak, azt beleírják egy jegyzőkönyvbe. Most bizonyosodott be igazán, hogy tényleg igazat mondott, ezért a szakértő visszautasítását visszautasítja. Bedő Tamás polgármester szerint egy dolgot tisztázni kell: Abból, amit elmondott a könyvtár vezetője és a szakértő, csak a szakértő nem tudta, hogy az igazgató asszonynak nem lett megmutatva az a levél, hogy hozzá megy a szakfelügyelő, az igazgatónő meg ebből nem tudta, hogy a Török József nemcsak beszélgetni ment. Ebben az esetben lehet, hogy ő fog itt belül szétnézni, hogy nem lett… Török József szakértő: Őszintén elgondolkodik az ember azon, ahogy nyíltan hazugsággal vádolják, ott érdemes-e még egyszer szólni. Lehet, hogy az igazgató asszony nem látta a levelet, de gondolja bárki ebben a teremben, ő úgy megy el a könyvtárba, hogy nem azzal jelentkezik be, hogy van egy közművelődési szakfelügyelet, amely minden egyéb intézmény… Az igazgató asszony pontosan tudta, hogy milyen tárgyban jár nála, nem adott volna a kezébe írásbeli dokumentumokat. Elképesztő, hogy az embert ilyenekkel tudják vádolni. „Ne haragudjanak, kikérem magamnak!” Bedő Tamás polgármester szerint parttalanná kezd válni a vita, mert itt már arról van szó, hogy ki mit látott, és mit nem. Horváth V. Margit, a Városi Könyvtár vezetője: Azok az írásbeli dokumentumok, amelyekről a szakértő szólt, olyan dokumentumok voltak, hogy a szakfelügyelő azt mondta, van-e havi programfüzetük, vagy meghívójuk, mert nagyon szívesen megnézné. Ő mondta, persze, van, ad belőle neki néhányat.

Ezen kívül, mikor elmesélte neki, van egy könyvtári stratégiájuk, kérdezte, hol található - mondta a szakértőnek, hogy az interneten. Erre mondta a szakértő, de jó, szeretné megnézni. Hangsúlyozza, ő nem kíván senkit meghazudtolni. Tehát vele senki sem, se a szakértő, sem más nem közölte, hogy a szakfelügyeleti vizsgálat kiterjed a könyvtárra is. Bedő Tamás polgármester szerint ezt a vitát le kell, hogy zárják, mert már régen nem arról szól, amiről kellene. Kéri, legyen előterjesztői módosítás az a kiegészítés, amit Dr. Tarr Ágnes képviselő mondott, amely az NKÖM rendeletnek a megfontolása; mert nem azt kérte, hogy vizsgálja meg az Alkotmánybíróság, de esetleg fontolják meg, és jelezzék ezt a problémát az NKÖM felé. Egyébként pedig a képviselői hozzászólásokból azt szűrte le, jó a két határozati javaslati pont: Az 1. pont addig szól, hogy „… megismerte.”, mert az, hogy megismerte, az most nagyon kiderült. A 2. pontban pedig: …hogy a jelentésben, ami olyan, használja fel a későbbiekben. Vannak benne olyanok, amelyeket fel lehet használni. Dr. Tarr Ágnes képviselő kéri pontosan megjelölni, melyek azok a javaslatok, amelyeket a későbbiekben fel lehet használni. A polgármester megjegyzi, több mint 1 órás vitában a határozati javaslat 2. pontját egyetlenegy módosítás nem érte. A 2. pontban csak az van, és erre nem jött módosítás, hogy a jelentésben leírtak közül a későbbi átszervezéseknél, ami olyan, vegye figyelembe, nem elfogadni, figyelembe venni. Dr. Tarr Ágnes képviselő kérdezi, mi van itt olyan ebben? A polgármester kérdezi, van módosító javaslata valakinek a határozati javaslat 2. pontjához, mert azt a pontot még a bizottságok is mind elfogadták, meg most sem érte módosító javaslat. Dr. Tarr Ágnes képviselő megjegyzi, a pénzügyi bizottság az egész határozati javaslatot nem fogadta el. Bedő Tamás polgármester közli, akkor szavaznak: - Dr. Tarr Ágnes képviselőnek volt egy 3. határozati javaslati pontra vonatkozó javaslata, amelyet előterjesztőiként elfogad. - Az 1. pontot már módosította, miszerint a mondat befejeződik a „megismerte” szóval. - A 2. pontot pedig senki sem módosította. Dr. Tarr Ágnes képviselő ügyrendijében kéri, a polgármester által most három részre bontott határozati javaslatot pontonként, külön-külön szavaztassa meg a polgármester. Bedő Tamás polgármester szavazásra bocsátja Dr.

Tarr Ágnes képviselő ügyrendi javaslatát. A képviselő-testület 13 szavazattal és 4 tartózkodással az ügyrendi javaslattal egyetért. Bedő Tamás polgármester visszavonja az eredetileg előterjesztőiként tett módosító javaslatát, mivel pontonként fognak szavazni a határozati javaslatról: Először szavazásra bocsátja a határozati javaslat 3. pontjaként bekerülő módosító javaslatot, miszerint jelezzék az OKM felé, hogy a 23./2005. /VIII. 9./ NKÖM rendelet a képviselő-testület szerint nem alkotmányos. A képviselő-testület 12 szavazattal és 5 tartózkodással a javaslatot elfogadta. A határozati javaslat 1. pontja úgy módosul, hogy a mondat a „megismerte” szóval befejeződik, és a további rész elmarad. A képviselő-testület 17 igen szavazattal a módosítást elfogadta. A határozati javaslat 2. pontja nem változik. A képviselő-testület 6 szavazattal, 7 ellenszavazattal és 4 tartózkodással - többség hiányában - a 2. határozati pontot nem fogadta el. Bedő Tamás polgármester közli, így a határozat két pontból fog állni, az egyik, hogy a testület a jelentést megismerte, a másik pedig, hogy jelezzék az OKM felé, hogy a 23./2005. /VIII. 9./ NKÖM. rendelet a képviselő-testület szerint alkotmányellenes. Tájékoztatásul elmondja még, a kísérőlevélben az is szerepelt, hogy a Közművelődési Főosztályt a megtett intézkedésekről értesíteni kell. Hát ennyi a megtett intézkedés! A képviselő-testület a részszavazatok figyelembevételével a következő határozatot hozza: 108./2008. /IV. 25./ ÖKt. 11-5662-1/2008. H a t á rozat. 1./ Csongrád Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Csongrád Város Önkormányzata közművelődési feladatellátásának szakfelügyeletéről szóló anyagot megismerte. 2./ A Képviselő-testület kéri a jegyzőt, jelezze az Oktatási és Kulturális Minisztérium felé, hogy a 23./2005. /VIII. 9./ NKÖM. rendelet a képviselőtestület szerint alkotmányellenes. Határidő: 2008. május 31. Felelős: Dr. Berkes István jegyző. Erről jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kap: 1./ a képviselő-testület tagjai, 2./ a polgármesteri hivatal irodái, 3./ Bedő Tamás polgármester, 4./ Dr. Berkes István jegyző, 5./ a humánpolitikai iroda és általa 6./ az OKM Közművelődési Főosztálya, 7./ az érintett intézmények. 59

Utószó Csongrád Város Önkormányzata képviselő-testülete 2008. április 25-ei ülése a 12. napirendként tárgyalta a közművelődési feladatellátásáról szóló jelentést. Jó lett volna módot kapnom szóbeli kiegészítésre is, ám erre nem került sor, rögtön a bizottságok álláspontjainak közreadásával kezdték a napirend tárgyalását. 50 percen át (!) hallgattam és jegyzeteltem a dermesztően elutasító és itt-ott személyeskedő véleményeket és kérdéseket. Amikor szót kapva, ismertettem a szakfelügyelet általános eljárási rendjét, néhány perc után, számomra váratlanul, a polgármester közbeszólt, hogy még 5 percem van. Mivel senki nem közölte velem előre az időhatárokat, ez így nem volt sem elegáns, sem szakmailag hatékony eljárás. Ha ezt előre tudom, másképp strukturálom mondanivalómat, bár attól még kérdések sora maradt volna megválaszolatlanul. Aligha hiheti bárki, hogy az ott elhangzó számtalan felvetésre a kapott időben érdemi válasz adható – hacsak nem ez volt a cél. (Talán hasznosabb lett volna, ha a szakbizottság ülésére, vagy egy tágabb körű munkamegbeszélésre hívnak meg, ahol interaktívabb kommunikációval lehetett volna megbeszélni a jelentés tartalmát.) Mivel a polgármester nem kifogásolta a képviselői véleményeket és azok stílusát (!), azokkal vélhetően maradéktalanul egyetértett. Néhány fontosabb felvetésre azonban érdemes reagálni: Hosszasan és élvezettel taglalták – érdemi szakmai ügyek helyett – a bevezetőben „fellelt” tárgyi

60

tévedéseket, öngólok sorát lőve ezekkel, hiszen ezek forrása a város honlapja volt. Központi kérdéssé vált, hogy volt-e egyáltalán jogom az önkormányzatot, annak dokumentumait és bizottsági anyagait vizsgálnom, kompetens vagyok-e erre. Túl azon, hogy a szokásos dokumentumok vizsgálata zajlott, azon egy percig sem akadtak fenn, hogy pl. a városüzemeltetési bizottság milyen kompetenciával tárgyalta meg a jelentést és hozott róla határozatot. Az már szinte vicces, hogy alkotmányossági aggályokat hangoztattak, miközben a jelentés nyilvánosságra hozatala senkit sem zavart. De hát ezt a testületet – jegyzőjével együtt – az sem zavarta néhány éve, hogy a művelődési központ igazgatói álláshelyet 5 évre hirdették meg, majd – saját határozatuknak ellentmondva – két éves megbízásról határoztak. Az egész ülés valami kafkai hangulatot árasztott, jól látható volt a két frakció egymás keblére borulása a közös ellenség felett, s ebben a polgármester készségesen asszisztált. Senkit sem érdekelt az ös�szegzésben leírt javaslatsor, pedig Murányi László képviselő – szinte mellékesen – elismerte ezek fontosságát. Magatartásuk persze „érthető” volt: az ő kis világukba most jött egy idegen, tükröt tartott világuk egy szeletének, s ők boldog összefogásban törték össze ezt a tükröt. Csongrád város kultúrája sok értékkel büszkélkedhet. Színvonalát talán egyszer megközelíti képviselő-testületének (politikai) kultúrája. Nagy szükség lenne rá…

Farkas Tímea

Tanulmány

E settanulmány a bajai k ö z mûvelô dési inté zményrendszer és a feladatok átalak í tásáró l Országos jelenség, hogy a városi önkormányzatok átszervezik a művelődési központjaikat. A központok egyes tevékenységeit kiszervezik gazdasági társaságokba, másokat pedig más intézményeknek adnak. A bajai városvezetés például racionalizálással magyarázza a döntéseit. Valóban ez vezérli a városvezetőket? Ha igen, miért van szükség arra, hogy az önkormányzati feladatok részben magánkézbe kerüljenek? Szakmailag valóban megalapozottak a döntések? Jobb lesz-e ezáltal a közművelődési feladatellátás? Számos kérdés, amelyre a közművelődési szakemberek egyelőre nem kapnak választ. Az alábbi oknyomozó esettanulmány a bajai közművelődési hálózat és a feladatok – törvénysértésekkel, szakmai állásfoglalások nélkülözésével tarkított – átalakítása, átszervezése körüli történések feldolgozásával keresi a válaszokat. Ahogyan az országszerte történt, a 2006. évi helyhatósági választások után Baján is átszíneződött a városvezetés. A bajaiak ezúttal a FIDESZ-es polgármesternek, dr. Révfy Zoltánnak szavaztak bizalmat. A képviselő-testület is átalakult, jelenleg a városházán a FIDESZ-frakció a legnagyobb. A korábbi Kulturális, Idegenforgalmi és Sport Bizottság helyett, amelynek népművelő volt az elnöke, az új vezetés a Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottságot hozta létre, vezetésével pedig Bán Béla református lelkészt bízta meg. A másfél éve regnáló városvezetésnek még most sincs közművelődési koncepciója1. Annak elkészítésére csak ez év áprilisában kellett volna sort keríteni, legalábbis ez áll a képviselő-testület 2008. évi munkatervében. Nincs új közművelődési rendelete sem a városnak, a hatályos 1999-ből való. Nem készültek számításokra alapozott sem szakmai, sem költségvetési hatástanulmányok, a 1 Bán Béla a január 24-ei testületi ülésen azt mondta, őt és bizottságát senki sem hatalmazta fel a koncepció elkészítésére. Jóllehet a bizottságok működési szabályzata ezt meghatározza.

bajai közművelődés változtatásai azonban már tavaly elkezdődtek. Első lépésben, 2007 őszén a József Attila Művelődési Központ és Ifjúsági Ház (JAMKIH) létszámleépítését írták elő, ekkor az intézmény igazgatója, Béres Béla kénytelen volt kilenc munkatársától megválni. Ezt a városvezetés az önkormányzat intézményeinek szükségszerű létszámleépítésével indokolta. Idén januárban, február 29-ei hatállyal, a város először jogutód nélkül megszüntette a JAMKIH-t, vele együtt az Ady Endre Városi Könyvtárat (AEVK), majd ezzel egy időben, Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ (AEVKMK) néven új intézményt hozott létre. Ez a városi könyvtár épületében kapott helyet, a vonatkozó előterjesztés szerint azért, mert az épületnek és parkjának az akusztikája a legjobb a városban, és a könyvtárnak van rendezvényszervezői tapasztalata. Az új intézmény élére ideiglenesen a városi könyvtár igazgatóját, Letenai Máriát nevezték ki, a posztra pedig pályázatot írtak ki. Letenain kívül még egy személy nyújtott be pályázatot, majd visszavonta azt. Májusban tehát Letenai Máriát nevezték ki az intézmény élére. Az AEVKMK alaptevékenységébe A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény által előírt könyvtári és közművelődési feladatokat sorolták. A bajai közművelődésben pedig új szereplőként megjelent egy vállalkozás is, az önkormányzat által tavaly alapított Bajai Kommunikációs és Marketing Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Baja Marketing Kft.). A bajai közművelődési intézményrendszer és a feladatok átalakításának magyarázataként a vonatkozó előterjesztésben a város stratégiai érdekeire, valamint a költségvetés racionalizálására hivatkoznak. Ami a stratégiai érdekeket illeti: az előterjesztésben a 2007-ben elkészült Baja város fejlesztési stratégiája dokumentumra támaszkod61

va az áll, hogy „élő kulturális, turisztikai, öko- és fesztiválcentrummá” kell tenni Baját. Ami pedig a költségvetéssel kapcsolatos: mivel az ámk-kban „hasznosul a legjobban a kultúrára, közművelődésre fordított költségvetési forint”, és mert „nem mindenki képes eljutni a belvárosi intézménybe”, növelni kell az ámk-k önkormányzati támogatását. Ezért – olvasható az előterjesztésben – „a JAMKIH átszervezése (nem megszüntetése, ahogyan az végül megtörtént – A szerző) elsősorban két célt szolgál. Egyrészt plusz forrás biztosítását garantálja az ámk-k számára, másrészt megteremti annak a lehetőségét, hogy nívós rendezvénysorozatokra és kiemelt, országos figyelmet érdemlő eseményekre kerülhessen sor a városban már 2008 tavaszától kezdődően. Ehhez és Baja nevének elfogadtatásához, elismertetéséhez plusz források szükségesek.” Azt azonban az előterjesztés nem részletezi, hogy a JAMKIH „átszervezése” miként garantál többletforrásokat. Bán Béla a Bajai Tükörnek adott, 2008. január 31-én megjelent, Remélem, hogy éles helyzetek nem alakulnak ki című interjúban arra az újságírói kérdésre, hogy készült-e kimutatás arról, hogy pontosan milyen változtatás mennyi költségmegtakarítást eredményez, azt felelte: „Tudomásom szerint ezzel kapcsolatban pontos számítások nem történtek. A tény az, hogy az épület (a JAMKIH otthonául szolgáló épület egy része – A szerző) lezárásával és a létszám leépítésével költséget takarítunk meg.” Történt mindez annak ellenére, hogy az előterjesztésről, pontosabban annak első verziójáról több olyan hivatalos állásfoglalás született, amelyek számos ponton kifogásolják a város elképzeléseit. Hiller István szakminiszter azért nem értett egyet az elképzeléssel, mert általa szűkülnek a közösségi terek, és a városokban a nyilvános könyvtári ellátást elsősorban önálló intézményben kell megvalósítani. A tárcavezető azt is kifogásolta, hogy az intézmény-összevonáshoz miért kell az összevonandó intézményeket előbb megszüntetni, hiszen költségtakarékosabb volna, ha csak az egyiket szüntetnék meg, a másikat pedig feladatbővüléssel szerveznék át. Ahogyan a miniszter, úgy Török József2, a város által felkért független közművelődési szakértő 2 Török Józsefnek tíz nap alatt kellett esettanulmányát elkészítenie. A tanulmány részletei a Bajai Tükörben olvashatóak, valamint több, az előterjesztéssel szemben kifogással élő képviselő is hivatkozik rá a január 24-ei testületi ülésen. (Ezek a bajavaros.hu oldalon olvashatóak.)

62

is hiányolta az előterjesztésben foglaltak szakmai és számszerű érveléseit. Az előterjesztés végső, 4. verzióján érzékelhető, hogy Török észrevételeinek némely elemét figyelembe vette az előterjesztő, de azt továbbra sem tudni, milyen vizsgálat alapján tartja az előterjesztés a könyvtár épületét és parkját alkalmasnak közművelődési feladatokra. Tudomásom szerint azt sem támasztja alá semmilyen dokumentum, hogy valóban az ámkkban hasznosulnak a legjobban a közművelődésre szánt költségvetési forintok. Brachinger Tamás főiskolai adjunktus, SZDSZes önkormányzati képviselő, a kulturális bizottság tagja. Úgy tudja, az átalakítás origója egy olyan dolgozat volt, amelyet két, a bajai közművelődésben korábban jelentős szerepet betöltött, ma már nyugdíjas személy készített. Azért is feltételezhető, hogy az ő dolgozatuk volt az átalakítás kiindulópontja, mert a dolgozat egyes elemei azóta megvalósultak. Csakhogy ez a dolgozat az ámk-kat korántsem tartja alkalmasnak arra, hogy városrészi közművelődési programokat szervezzenek. Ami a nívós és országos figyelmet is kiváltó programokat illeti: az 1999-es bajai közművelődési rendelet fontosnak tartotta, hogy az idegenforgalom is fellendüljön a dél-magyarországi városban. Ezért a JAMKIH, Béres Bélával az élén, olyan szabadtéri rendezvényeket honosított meg és/vagy folytatott, bővített, amelyek alkalmasak arra is, hogy a helyiek szórakozását, kultúrához való hozzáférését biztosítsák, egyúttal látogatókat hozzanak a városba. Ilyen volt a Bajai nyár rendezvénysorozat, a Dunamenti folklór fesztivál, és az egyhetes Bajai ifjúsági napok, valamint a Bajai halászléfőző népünnepély is. Ezekre a programokra – mondja Béres Béla – összesen 50-60 millió forintot költött évente a JAMKIH. Az összeg mintegy tizedét állta az önkormányzat, a többit az intézmény pályázatok révén, valamint szponzorcégektől szerezte meg. A rendezvényeknek olyan közismert nagyvállalatokat nyertek meg támogatóként, mint a Szerencsejáték Rt., a Pécsi Sörgyár és a szalámijáról híres Pick Szeged. Hozzájárult pár millióval a rendezvényekhez a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat is, néhány helyi vállalkozó pedig ingyenes szolgáltatásokkal támogatta a bajaiak szórakozását. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy ezeket a rendezvényeket ne kelljen frissíteni, ne kelljen rajtuk javítani. Meglehet, hogy Baján valóban szükség és igény van újabb programokra. De az, ahogyan az előterjesztés fogalmaz, arra

levélben a város a minisztérium véleményét3. Az illetékes megyei közigazgatási hivatal is törvényességi észrevételt tett a lefolytatott eljárásra. Ugyancsak jogi problémákat vet fel, hogy az átszervezést kezdeményező önkormányzat nem egyeztetett sem a JAMKIH szakszervezetével, sem pedig a Közalkalmazotti Tanáccsal, miközben az előbbivel való egyeztetéseket a Munka Törvénykönyve, az utóbbival való egyeztetéseket A közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény írja elő. (A városatyák Béres Bélára és Letenai Máriára osztották az egyeztetések lefolytatását.) Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy Béres Béla – bár lehetett volna címzetes igazgató –, az egyik ámk-ban kapott munkát. (Figyelemre méltó jelenség: a város hivatalos honlapján, a bajavaros.hu oldalon a cikk megírásakor még létezik a JAMKIH Béres Béla igazgatásával, akárcsak a városi könyvtár.) A JAMKIH munkatársai közül egy közös megegyezéssel és végkielégítéssel távozott, hat népművelő és a gazdasági apparátus az új intézményben, a rendezvényszervezéssel foglalkozó munkatársak, a takarító személyzet, valamint a JAMKIH volt igazgatójának a titkárnője a Baja Marketing Kft.-nél kapott munkát. Vagyis azzal, hogy a JAMKIH dolgozói állományát megszüntették, nem szabadult fel jelentős pénzösszeg. Velük együtt a kft. kezébe került a Bajai halászléfőző népünnepély is (a kft. most Bajai halfőző fesztivál elnevezéssel hirdeti, a korábbi kétnapos rendezvényt pedig négynaposra és idei üzleti tervében nullszaldósra tervezi), és néhány olyan rendezvény, amelyet eddig a JAMKIH munkatársai szerveztek és bonyolítottak le. A JAMKIH vagyonát, ingatlanjait és ingóságait is a kft. és az új intézmény kapta meg. A JAMKIH egykori telephelyeinek a többsége azonban a vállalkozás üzemeltetésébe került. A Baja Marketing Kft.-t tavaly alapította az önkormányzat városmarketing célokra, ezért fő tevékenységi körébe hírügynökségi és kiadói tevékenységeket soroltak be. Bán Béla szerint a vállalkozás azért léphetett be új szereplőként a közművelődés területére, mert a kft. végzett már közművelődési 3 December 14-én adta postára a kötelező szakminiszteri véleményt kérő levelét Baja, amely december 18-án jutott el a minisztériumba. A tárcának 30 napja volt arra, hogy állásfoglalását megírja, és postára adja, csakhogy a válasz január 31-én kelt, és februárban adták postára. Ugyanakkor jogszabály kimondja, a képviselőknek a határozathozatalt megelőzően 30 nappal kézhez kell kapniuk a miniszteri választ. Összességében tehát a tervezett döntéshozatal előtt legalább 60 nappal kell megkérni a szaktárca állásfoglalását.

63

Tanulmány Farkas Tímea Esettanulmány a bajai közmûvelôdési intézményrendszer és a feladatok átalakításáról

enged következtetni, hogy Baján eddig nem voltak nívós és országos figyelemre méltó programok. Az előterjesztés szerint „a felszabaduló és megtakarítható pénzösszegek révén egy bővített tartalommal gazdagított új kulturális stratégia építőkockái jelennek meg. Ennek számszerűsített akarata a 2008. évi költségvetési rendeletben köszön majd vissza.” Nem tudni azonban, hogy miként lesz a pénzelvonásból bővített tartalom. De az is kérdéses, hogy valóban megtakarítással, és ha igen, mennyivel jár az átszervezés. Brachinger Tamás szerint igazán költséghaté kony megoldás lehetett volna, ha a városi könyvtárat összevonják a bajai Eötvös József Főiskola új könyvtárával. Jóval azelőtt, hogy az átszervezés megkezdődött, tudvalévő volt, hogy a főiskola új könyvtárát idén tavasszal avatják. Brachinger azt mondja, ő többször javasolta a két könyvtár szervezetének az integrációját, és azt, hogy fenntartása legyen közös: az önkormányzaté és a főiskoláé. A főiskola is üdvözlendőnek tartotta az elképzelést, de a városházán mindez süket fülekre talált. Ismert volt az is, hogy elbírálás alatt van a városnak egy pályázata, amelyet ha pozitívan értékelnek, végre saját háza lehetne a bajai közművelődésnek. Ilyen ugyanis a második világháború óta nem volt a városban. A pályázatot, amely a főtér egyik sarkán álló épület közművelődési funkcióknak megfelelő átalakítását is tartalmazza, tavaly nyújtotta be a város. Értesülésünk szerint az épület szakmai hasznosításának a tervei Béres Béla szakmai - funkcionális vázlataira épültek. Török József azonban nemcsak szakmai kifogásokat, hiányosságokat talált az előterjesztés korábbi változatában. Jogi aggályai is voltak a városvezetés terveivel kapcsolatban. Szakértői tanulmányában egyértelműen felhívta a figyelmet arra, hogy mivel a város csak decemberben kérte a szaktárca állásfoglalását, és mert a képviselő testület nem dönthet az előterjesztésről addig, amíg meg nem ismeri a miniszter véleményét, leghamarabb csak februárban hozhat a város határozatot az előterjesztésről. Mivel azonban a miniszter határidőn túl küldte meg állásfoglalását, Búcsú Lajos alpolgármester már januárban a képviselő-testület elé bocsátotta az előterjesztést. Erre azonban csak abban az esetben kerülhetett volna sor, hívja fel a figyelmet a szaktárca közművelődési főosztályának főtanácsadója, Óváry István, ha előző év novemberében kérte volna

Tanulmány Farkas Tímea Esettanulmány a bajai közmûvelôdési intézményrendszer és a feladatok átalakításáról

tevékenységet. A kft. 2007-ben valóban rendezett kulturális és gasztronómiai rendezvényeket a városban4, de ahhoz, hogy önkormányzati feladatokat lásson el, az önkormányzatnak először is közművelődési megállapodást kellett volna vele kötnie5. Ez azért is szükséges, mert ennek alapján utalhat a kft. a kirótt feladatokhoz költségvetési forintokat. Csakhogy – információim szerint – ilyen megállapodás e cikk megírásáig nem készült, így a mulasztásos jogsértés állapota állt elő. (Nem hivatalos információ szerint júniusban készül el a megállapodás.) Brachinger Tamás szerint tehát pro forma a mai napig nem tudni, milyen közművelődési feladatokat lát el a kft., egyetlen fogódzó a cég ez évre szóló üzleti terve, amely azonban nem rendeli direkt módon a közművelődési tevékenységek mellé a költségvetési forintokat. Mindenesetre a kft. dolgozik: például saját rendezvényeként hirdet meg olyan programokat is, amelyeket még Béresék szerveztek meg. Tény az is, a Baja Marketing Kft. ez évre megállapított önkormányzati támogatása januárban még 40 millió forint volt, márciusban azonban ez az összeg már 60 millió forintra rúgott. Az új intézményt pedig – a kevesebb dolgozói létszám és a kevesebb telephely miatt – csökkentett önkormányzati támogatás illeti meg, mint alapítása előtt a városi könyvtárat és a JAMKIH-t együttesen6. A város azt is elhatározta, hogy a helyi ámk-k támogatását is növeli majd. A három városi fenntartású ámk közül kettőben létesült egy-egy újabb státusz, azokhoz költségvetési fedezet is teremtő 4 A kft. 2008. évre szóló üzleti tervének Visszatekintés a 2007. évre című passzusában olvashatók szerint Városházi esték néven szervezett programsorozatot, Baja főterén Gasztro-udvart nyitott, amely során a helyi (hús) termék-előállítók és borászok mutatkoztak be, Utcazenész fesztivált rendezett, amelyen kilenc együttes szerepelt, télen műjégpályát alakított ki, valamint kézművesés kirakodóvásárt rendezett, támogatta a Baja Tv-t, és megalapította a jelenleg kéthetente megjelenő Bácskai Napló című újságot. Az üzleti terv szerint mindezeket nagy sikerrel bonyolította le a kft., de adatokkal nem támasztja ezt az állítást alá. A kft.-t egyébként 2007-ben az önkormányzat hárommillió forint pénzbetéttel alapította, a cég működése 22 millió forint önkormányzati támogatással indult, az évet azonban 40 millió költségvetési forinttal zárta. 5 A közművelődési megállapodás elkészítésére a költségvetés elfogadásától számítva 30 napos határidőt szab a vonatkozó törvény. A kft. ez évi dotációjáról a február 28-ai testületi ülés határozott. 6 A JAMKIH és a városi könyvtár együttesen 194 millió forintból gazdálkodhatott volna 2008-ban. Ebből 125 millió a JAMKIH-é lett volna.

64

dött, ám szakmai munkára a májusi testületi ülésig egyetlen forint többlettámogatást sem irányoztak elő számukra. Alibi lehetett tehát januárban, az előterjesztésben az ámk-k kiemelt szerepére történő hivatkozás, mert azóta ez a szerep Baja költségvetésében nem igazán mutatkozott meg. Sőt értesüléseim szerint a hivatal álláspontja az: az ámk-k jelezzék többletigényüket, ennek hiányában miért is kapnának több dotációt. Az előterjesztés nem feledkezett meg a bajai civil szervezetekről sem. Brachinger Tamás szerint több mint kétszáz ilyen szervezet működik a városban. A civilek számottevő többsége eddig azokban az épületekben és helyiségekben kapott helyet, amelyeket a JAMKIH üzemeltett. A városvezetés elhatározta ugyan, hogy számukra civil házat hoz létre, és az ehhez szükséges koncepció kidolgozását a polgármesterre bízzák, de ez várhatóan csak a júniusi testületi ülésre készül el. Információm szerint a civilekkel történt egyeztetések során kiderült azonban: a város nem egy saját civil házat ajánl a számukra, hanem egy, a Baja Marketing Kft. üzemeltetésébe került ingatlanban helyezik el őket. Többen politikai okokat sejtenek az átszervezés mögött, de akadnak, akik szakmai féltékenységre gyanakodnak, mások a pénz elnyelésének a lehetőségével magyarázzák a változásokat. Ez utóbbi feltételezésre az szolgáltat okot, hogy a vállalkozáshoz került olyan tevékenység és vele pénz, amely korábban önkormányzati költségvetési szerv kezelésében volt, ezzel pedig a pénz útja nehezebben követhető. Van olyan is, aki szerint kifejezetten Béres Béla személye elleni támadásról van szó, hiszen ő akkor volt igazgató, amikor a városvezetés balliberális volt. Igaz ugyan, hogy Béres 1990. és 1994. között is intézményvezető volt, ekkor pedig a város, ahogyan most, jobboldali volt. Várhalmi A. Miklós pártfüggetlen önkormányzati képviselő a Bajai Tükör 2008. február 13-i számában Valamilyen módon Béres Bélát ki kell rúgni című írásában nemcsak azt állítja, hogy az átalakítás mögött személyi okok állnak, hanem a költségvetés egyensúlyának a javítása is. „A közművelődési ágazatot érintő racionalizáló intézkedések ismét súlyos dilettantizmusról, hatalmi erőszakról, átgondolatlan, törvénysértő, politikai tisztogatásról és a Művelődési Ház épülete értékesítésének előkészítéséről szólt” – állítja a képviselő. Hozzátartozik a történethez az is, hogy eddig a városházán több közművelődéshez értő ember is dolgozott. Az intézményirányítási osztályon minden területnek volt vezetője, az osztályt pedig közművelődési - pedagógus végzettségű szakember

vezette. Az új városvezetés azonban megszüntette az osztályt, vezetőjét elküldte, a közművelődésért felelős munkatársat pedig nyugdíjazta. Szerettem volna Baja első emberét vagy az általa kijelölt személyt megkérdezni a közművelődési intézményrendszer és a feladatok átszervezésének az okairól, a módjáról, de megkeresésemkor a polgármesteri titkárságról azonnal dr. Galambos Szilvia jogi előadóhoz kapcsoltak. Galambos elismerte, ő foglalkozott az átalakítás jogi hátterével, de mivel nincs felhatalmazása sem nyilatkozatra, sem pedig arra, hogy a vonatkozó dokumentumokat megmutassa, arra kért, kérésemet írásban is jutassam el a városházára. Ez megtörtént, de sem erre a levelemre, sem pedig további megkereséseimre sem szóban, sem írásban nem kaptam választ. *** A múlt Alig tíz éve, 1999-ben két intézmény, a városi művelődési központ és az ifjúsági ház összevonásával alakult meg a JAMKIH. Az ifjúsági ház azonban továbbra is a Petőfi-szigeten álló épületben maradt, a művelődési központ pedig az egykori pártszékházban kapott helyet. Az 1999-es bajai közművelődési határozat az egykori zsinagóga épületében működő Ady Endre Városi Könyvtárat (AEVK) gazdaságilag a JAMKIH-hoz sorolta, tevékenységében azonban önálló maradt. Az összevont intézmény élére Béres Béla került, a könyvtárnak saját igazgatója lett. Baján ezen kívül működött négy – ebből három városi fenntartású – általános művelődési központ, amelyek egy-egy városrész közművelődését szolgálták. Az ámk-k többsége iskolaépületekben tevékenykedett költségvetési forintokból, kluboknak, köröknek adtak teret, időnként kiállításokat is rendeztek. A jelenleg is érvényes, 1999-es közművelődési rendeletben foglaltaknak a tevékenységek, azaz a bajai közművelődési szolgáltatások jobbára megfeleltek. A városban sokasodó civil szervezetek döntő többsége is a JAMKIH égisze alatt működött, azaz a központ biztosított teret számukra. Ami a bajai József Attila Művelődési Központ és Ifjúsági Ház (JAMKIH) 2006-os tevékenységét illeti: 23 alkotó művelődési közösség, 17 klub, szakkör és egyéb kör, 13 tanfolyami csoport és számos ismeretterjesztő foglalkozás működött égisze alatt. Négy fesztivált, 1 népünnepélyt, 66 közösségi rendezvényt, 42 szórakoztató eseményt, 146 művészeti eseményt tartott, és 47 kiállítást rendezett meg. Mindezt 174 millió forint bruttó bevételéből valósította meg. Az összeg 7,4 százaléka származott bérleti díjakból, 13,5 százalékát az intézmény alaptevékenységéből

termelte ki. A fennmaradó összeget a JAMKIH pályázatok útján, szponzorcégektől szerezte meg, de természetszerűen az önkormányzat is beszállt a költségvetésébe. A JAMKIH-ban páratlan közművelődési műhelymunka is zajlott évek óta, ugyanis számos szakműhelyt hoztak létre, amelyek önállóan, mondhatni „intézmény az intézményben” elven működtek. A kis műhelyek önállóan pályáztak, az elnyert pénzből pedig programokat szerveztek. *** Béres Béla szakmai pályafutása Béres Béla csaknem 40 éve él a városban. Pályafutását is Baján, tanítóként kezdte, miután pedagógusi diplomáját 1975-ben megszerezte. Néhány év múlva azonban pályát váltott: 1980. óta dolgozik a bajai és az országos közművelődésben. Népművelői diplomáját 1984-ben szerezte. Hamarosan a helyi József Attila Művelődési Központ (JAMK) igazgatója lett, majd a művelődési központ és az ifjúsági ház, valamint a városi könyvtár gazdasági részlegének összevonása után ő lett az új intézmény vezetője. Nevét azonban országszerte ismerik: 15 éve a Magyar Népművelők Egyesületének országos elnökségi tagja. Ugyancsak másfél évtizede felügyelő bizottsági elnöke a Kulturális Központok Országos Szövetségének. Alapítása óta alelnöke a Magyar Gasztronómiai Fesztiválok Szövetségének, és 1999. óta a kulturális tárca, ma az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) közművelődési szakértője. Béres 1999-ben öt évre megkapta a JAMKIH igazgatói posztját, majd megbízatása lejártakor újra pályázott, és 2004-ben újabb öt esztendőre kapott bizalmat a városatyáktól. Béres Béla megbízatását azonban nem tölthette ki, hiszen a jelenlegi városvezetés az idén február 29-ei hatállyal, a JAMKIH megszüntetésével, visszavonta azt. *** Az új intézmény működésének, tevékenységének tervei Május utolsó napjaiban hallgatták meg az új intézmény igazgatói posztjára aspiráló, végül öt évre kinevezett Letenai Máriát. Letenai Mária 1975. óta dolgozott az Ady Endre Városi Könyvtárban. Népművelő - könyvtáros diplomáját 1980-ban szerezte, azóta pedig informatikus könyvtáros szakos bölcsészként is végzett. A bajai városi könyvtárban vezette a gyermekkönyvtári részleget, dolgozott a felnőtt olvasószolgálati, valamint a feldolgozó és informatikai részlegen. 2006ban nevezték ki igazgatónak, előtte igazgatóhelyettese is volt az intézménynek. 65

Letenai Mária 25 oldalas pályázatban foglalta össze az AEVKMK működésére, tevékenységére vonatkozó koncepcióját, amelyet az Oktatási és Kulturális Minisztérium Közművelődési stratégiája 2007-2013. figyelembevételével készített el. Pályamunkájában az igazgató hangsúlyozza, hogy az intézmény vezetése új szemléletet igényel, továbbá a két egység – a könyvtár és a művelődési központ – egyenrangúságát. Elképzelései szerint az épületegyüttes (a városi könyvtár épülete, valamint az Ifjúsági Ház) multifunkcionális térként működik majd, és így lehetőség adódik az egymásra épülő programok helyszíneinek biztosítására és megvalósítására. Az igazgató az új intézmény feladatainak ellátását szervezetileg három elkülönülő, de a működésben szervesen egymásra épülő és egymást erősítő egységben látja megvalósíthatónak. Az átfogó intézményvezetés a speciális könyvtári feladatok (könyvtári részlegek), valamint a speciális népművelési feladatok (szakmai műhelyek) megvalósítását tűzi ki célul, ehhez pedig szükség van a technikai személyzet (gazdasági ügyintézés, informatikai szakemberek, karbantartó, takarítók) munkájára is. Célként jelöli meg: váljon a könyvtár a tájékozódás, az információszerzés és -továbbítás helyi központjává, a művelődési központ a szabadidő kulturált eltöltésének színtere legyen. A pályázat felsorolja a prioritási célterületeket: helyismeret - lokálpatriotizmus; Európai Unió (közigazgatás, pályázatok); információs társadalom, digitális írásbeliség (gyors, minőségi szolgáltatás); nyitás a fiatal korosztály felé (a jövő könyvtárhasználói); együttműködés a civil szférával; minőségfejlesztési program; regionalitás, kistérségi feladatellátás elve; felnőttkori tanulás és képzés, az élethosszig tartó tanulás a közkulturális intézményekben. Az utóbbi kettőről az igazgatónő úgy tartja, a közművelődési intézményrendszer, a tevékenységi struktúra átalakításának kitörési pontjai lehetnek. A pályázat részletes programokat, akciókat, eseményeket is megfogalmaz ezekkel kapcsolatban, és javasolja a közművelődési tanácsok felállítását. Az intézmény gazdálkodásával kapcsolatban Letenai Mária megjegyzi: „az átszervezéssel belépő feladatok (közművelődés, gazdasági hivatal) az arányokban számottevő változást nem hoznak, mivel az új intézménybe átkerült közművelődési feladatok saját bevételi lehetőségei a könyvtári tevékenység lehetőségeihez hasonlók.” A források bővülését pályázatokból reméli, ugyanakkor az igazgatónő hangsúlyozza azt is, hogy célkitűzéseihez, valamint az infrastruktúra fejlesztéséhez és az épületek felújításához szükséges a fenntartó önkormányzat szerepvállalása is. Kérdésemre Letenai Mária arról tájékoztatott, hogy az intézmény három telephellyel rendelkezik, 66

amelyek közül egy romos állapotban van. Az Ifjúsági Házat ruházták fel a Művelődési Központ elnevezéssel, de hogy az épület ennek a funkciójának megfeleljen, multifunkcionális közösségi térré kell alakítani, és ezzel együtt a könyvtár tereinek a kihasználtságát is át kell gondolni. A multifunkcionális tér kialakítása mobil, könnyű szerkezetű bútorok beszerzését, a technikai fejlesztést jelenti elsősorban, másodsorban pedig nagyarányú szervezőkészséget a népművelők részéről. Mindennek megvalósításához egyértelműen anyagi fedezetre van szükség. Mivel az idei pályázatok java részéről már lemaradt az intézmény, az önkormányzatot kell meggyőzni az elképzelések szükségességéről. Az új intézmény márciustól az év végéig 89 millió forint önkormányzati támogatást kapott. Alig havi 9 millióval gazdálkodhat. A JAMKIH-nak és a vele gazdaságilag közös könyvtárnak az év elején még 195 milliót ítélt meg a város, vagyis havi 16 millióval gazdálkodhattak. Az átszervezés alatt a kft. dotációja csak 20 millióval nőtt. Ha a kft. támogatása nem nő, számításaink szerint az év 10 hónapjában összesen 50 millióval kevesebbet költ a város közművelődésre. Éves szinten körülbelül 70-80 millióval kevesebbet, mint ahogyan azt ez év elején tervezte. *** Országos jelenség Országszerte csökken a közművelődési intézmények száma – erről árulkodik a szaktárca 2006-os kulturális statisztikája. 2005-ben 3778 ilyen intézményt tartották nyilván, egy évvel később 3555-t. Egyedül az észak-magyarországi régióban lett több intézmény az előző évhez képest. Kazincbarcikán például az Egressy Béni Művelődési Központ és Könyvtárban 2007-ben létszámleépítést hajtottak végre. Ekkor határozták el azt is, hogy az intézmény gazdálkodási feladatait a Kazincbarcikai Sportközpont fogja ellátni. Néhány hónappal később a két intézményt összevonták, élére új igazgatót nevezték ki, a művelődési ház egykori telephelyeinek, termeinek egy részét pedig egy ingatlankezelési kft.hez sorolták át. Ugyanakkor a város érvényes közművelődési rendelete, amely 1999-es, és amely a város hivatalos honlapján (www.kazincbarcika.hu) fellelhető, azt írja elő, hogy „Kazincbarcika Város Önkormányzatának kötelező közművelődési alapfeladatait az Egressy Béni Művelődési Központ és Könyvtár mint önálló jogi személyiséggel rendelkező költségvetési intézmény látja el.” 2008. május

67

A R C K É P E K

Lipp Márta

Születésnapi interjú Lipp Mártával Kálóczy Katalin: Júliusban töltöd be a 60. életévedet. A Szín – Közösségi Művelődés azt tervezi, hogy azokkal a népművelő, művelődésszervező kollegákkal, akiknek ebben az évben a 60. születésnapja van, interjúsorozatot készít. Van-e a 60 éves népművelőknek „nemzedéke”, nemzedéki sajátossága? Van-e arculatuk? Lipp Márta: Nagyon nehezet kérdezel. Volt két szomszédvár: a debreceniek meg a szombathelyiek. Most csak a főiskolai képzésről beszélek, mert egyetemi képzés Debrecenben és Budapesten zajlott. Én eredetileg Szombathelyen végeztem, és természetesen mi is úgy tartottuk magunkról, hogy a nagy generáció vagyunk. A lányok jobbára könyvtárosok, a fiúk népművelők lettek, de nem tudom, hogy hányan maradtak a szakmában. Nem hiszem, hogy van külön arculata a nemzedéknek. KK.: Akkor foglalkozzunk csak a te személyiségeddel. Készít-e az ember a 60. születésnapján valamilyen számvetést? LM.: Én nem. Viszont jó egy ilyen kérdés, mert az ember mégiscsak komolyan elgondolkodik rajta. Az a fajta vagyok, aki nap mint nap hátra is néz, nem az, aki halad előre, mint kés a vajban, s csak 68

azt nézi, mi lesz holnap. Talán azt mondhatnám, hogy fél lábbal a múltban, fél lábbal pedig a jövőben vagyok. Nem véletlen, hogy a doktori disszertációmban azzal foglalkozom, hogy az időszemlélet hogyan alakítja a személyiséget. Nagyon sokat rágódok a legapróbb, már elmúlt dolgokon is, amelyek nagy fájdalmat okoznak, s emiatt visszahúznak. Ezért aztán néha neki kell lódulnom. Nyilván éppen emiatt nem engedem meg magamnak, hogy az életkorhoz, a szokásos emberi életfordulókhoz kapcsolódva nagyobb kitérőket tegyek, nagyobb összegzéseket készítsek. Jóllehet a 60. év kivételes. Nem véletlen, hogy az emberek mindenütt a világon 60 éves kor körül mennek nyugdíjba. Kivéve persze a szerencsésebbeket, akik addig dolgoznak, ameddig tudnak, és olyan munkát végeznek, amelyik nincs korhoz kötve. KK.: Te hova tartozol? LM.: Ha megkérdezné tőlem valaki, hogy mit szerettem volna elérni egész életemben, akkor azt mondanám: legyen olyan foglalkozásom, amely lehetővé teszi, hogy addig dolgozzak, ameddig szeretnék. Ez nagyjából azt jelenti, hogy az embernek a munkájához csak a gondolatai kellenek. Ne legyenek kényszerhatárok, de legalábbis ne túl sűrűn abban, hogy az ember dolgozni tudjon. KK.: Nem szereted a korlátokat? LM.: A korlátok beteggé tesznek. Persze el kellett fogadnom a létezésüket, s hogy ne fájjon, nem ütköztem túl sokat. Sok mindent megtanul az ember. De nekem ahhoz, hogy lelkileg jól érezzem magam, egyvalamire van szükségem: a korláttalanság érzésére. Ezzel persze éppúgy kábítja magát az ember, mint minden más mákonnyal, mégis igyekszem a szükségesnél nagyobb sarokba szorítottságtól szabadulni. KK.: Az is zavar, ha mások fogalmazzák meg a feladataidat? LM.: Nem. De amiben igazán szükségem van másokra, hogy a lényeges, a bölcsességbeli dolgokban figyeljek rájuk, a megfogalmazásaikra. Ennek ellenére valahogy mégis bennem van az, hogy nagyon szeretném, ha hagynának küzdeni. Olyan ember vagyok, aki a saját kárán tanul. Nem jutottam el a bölcsességnek arra a fokára, amelyikre sokszor hatéves gyerekek is eljutnak. A hatéves Pisti már tudja, hogy jól jár, ha azt teszi, amit a Józsi. Valahogy úgy látszik, hogy a hitelesség érzetéhez – ami nekem szintén nagyon fontos – szükségem van arra, hogy sok csapdába essek bele, hogy

sok zsákutcába térjek be, tehát magam kísérletezzem ki, mi lesz jó nekem. Ez nem jelenti azt, hogy nincs szükségem mások bölcsességére. Boldoggá tesz a fölismerés, hogy végre úgy cselekedtem, ahogyan arra harminc évvel korábban már valakinél fölfigyeltem. Lehet, hogy megspóroltam volna harminc évet, de az is lehet, hogy nem. Egy biztos, nem ugyanaz az ember lennék. KK.: Maga az út a fontos? LM.: Igen. Pontosan. Mindig is vonzódtam a műhelyszerű dolgokhoz, a vázlatokhoz. Tehát magukhoz az utakhoz, ahogy mondod. Az emberre társadalmi nyomás nehezedik: minél többet letenni az asztalra. Hadd lássák, amit megcsináltunk, amit megírtunk! Hadd lássák, hogy leroskad tőle az asztal! Számomra ez kevésbé volt fontos – és ennek meg is van az eredménye. Sokkal kevesebb, általam késznek ítélt dolgot tettem le az asztalra, mint amennyit talán lehetett volna. De én nem is ezt vártam el magamtól. Jung írja valamelyik önéletrajzi írásában – pedig ő aztán tényleg termékeny szerző volt –, hogy lehetett volna többet is írni, de nem az ő adottságai mellett, nem az ő saját igényei szerint. KK.: Ma békében élsz ezzel a tudattal? LM.: Az emberek udvariasak, udvariasabbak, mint hinnénk. Nagyon kevés az egyértelmű vis�szajelzés – ami pedig nagy érték lenne – az én munkámról is. De azért – elsősorban a barátaimtól – mégis utolér az a vélemény, hogy nem született még meg annyi mű, amennyi megszülethetett volna. Én nem hibáztatom magam ezért, mert én más utat járok be. Valamelyest tudatosan. Bizonyos dolgok az embernek nagyon nagy örömet okoznak, tanul belőlük, és jó esetben használnak is. Máshonnan véve a példát, író lehet az is, aki csak egy könyvet ír, és még szerencséje is van, ha megéri. Az összes többi készülődés. Nekem tehát nem ez a legnagyobb bajom önmagammal. KK.: Mi van abban a kupacban, amelyet mások jegyeznek, és mi van abban, amelyet te tartasz fontosnak? LM.: Számomra a szakmám azt jelenti, hogy olyasmivel foglalkozom, ami az élet keményebb dolgaihoz képest luxus. De olyan luxus, amely nélkül nem lehet élni, és ami elvileg mindenki számára elérhető. Egyfelől tehát ennél szebb szakmát valószínűleg nem lehet elképzelni. Másfelől viszont sok okból – amelyeket nem lenne értelme sorra venni –, az ember állandóan a feleslegességét

érzi. Úgy tetted föl a kérdést: mi az, amit mások jegyeznek? Nem tudom, mit jegyeznek, és lehet, hogy nincs is ilyen. KK.: Tanulmányok, könyvek… Születésnapi portré, összegzésféle készül. LM.: Sokszor úgy érzem, hogy amiben részt veszek, hasonlít a folklórhoz. Minden szakmának megvan a maga közege, és ez a szakma nem tudományos közeg. Van viszont – még mindig – közvetlensége, s ezért sok szempontból egészen másféle, emberi arca is, mint más területeknek. Nem értékelés az összehasonlításom. Sok mindent írtam, és sok előadást tartottam. Több előadást tartottam, mint amennyit leírtam. Szeretek előadást tartani. Nem tudnám megmondani, hányat tartottam egész életemben. S ezt ugyan nem „jegyzi” senki, de tudom, hogy néha idézik a mondataimat. Nem Lipp Mártára hivatkozva, nem mint tudományos művet, a megállapításaim közül néhány folklórszerűen hangzik el, különösen a fiatalabb népművelők körében, és ez nagyon nagy öröm. Ma már különösképpen kevés ember mondhatja el magáról, hogy olyan területen dolgozott, ahol a szájhagyomány még működik. Az előadásaimat pedig mindig úgy tartottam, hogy magam ne unjam, és a hallgatóság számára se legyen unalmas. Én utálom, ha valami unalmas, ezért az előadásaimra is úgy készültem, hogy magam is megtudjak belőle valamit, amit addig nem tudtam. Volt olyan időszak, amikor egy héten ilyenformán több előadást tartottam. Ezeket az ember már nem írja le, mert képtelenség. Nem is szorított rá semmi, hogy megírjam, mert hisz el tudtam mondani. Fontosnak tartom viszont, hogy egész életemben rengeteg megnyilatkozási lehetőséget kaptam. Sokat tanultam az előadásokból, abból, ahogy a hallgatóság reagált a mondanivalómra és egymáséira. A 70-es évek második felében volt időszak, amikor állandóan jártuk az országot. Nem is volt olyan település, amelyet, és nem is volt olyan „ezen a területen dolgozó”, akit ne ismertünk volna. Ők is ismertek minket. Ezt én az „asztalra letevésnek” tartom. De hát én kutató szerettem volna lenni. Sosem voltam mozgalmi ember, bár mozgékony igen. Az énemben nyilván mind a kettő megvan. Mint Kőrösi Csoma, képes vagyok ülni akár 24 órán keresztül, háromszori fölállással, mert csinálom buldogszerűen, de van másik énem is: az élénk, az eleven, akit – téged idézlek – elcsábít a világ. Mind a kettő bennem volt, de én kutató akartam lenni. 69

KK.: Már a főiskola befejezése után? LM.: Csak jóval később fogalmaztam meg, de tulajdonképpen már Szombathely óta készültem rá. Nem olyan egyszerű a történet, de egy kicsit még visszatérek a kupacokhoz. Az egyik oldal: írtam könyvet, írtam cikkeket, tanulmányokat, tartottam előadásokat, és ezek mind nagyon fontosak voltak a számomra. Tanítottam főiskolán, az ifjúság kulturális magatartásáról speciális kollégiumot tartottam a Maróti-féle népművelés szakon a 70-es évek végén. A kulturális menedzser- és művelődésszervező képzések közül én a művelődésszervezőn tanítottam évekig a személyiségismeretet. Már évekkel korábban is a pszichológia, a szociológia, a művelődéstudomány és a pedagógia határterületén tevékenykedtem, de egyre erőteljesebben elmentem a pszichológia irányába. Pontosan ezért érdekel az, hogy a mi szakmánk hogyan segít élni, mert legjobb formájában azt teszi. Ez az a nélkülözhetetlen luxus, amelyről beszéltem. Az embernek meg kell kapnia azt az energia-utánpótlást, amire az életben maradáshoz és a továbbjutáshoz szüksége van, s ezt olyan – többnyire kulturális természetű – dolgokból nyeri, amelyek örömöt okoznak a számára. Ha össze kellene foglalnom a szakmánk lényegét, ebben tudnám megragadni: mi képesek vagyunk elősegíteni a legkülönfélébb módokon, hogy ez az energia-utánpótlás megtörténjen. Ez az az ideáltípus, amely a fejemben kialakult, s ezért tetszik nekem. Valamilyen módon mindenki megfogalmazza magának, hogy miért maradt éppen ott, ahol van, miért nem ment el másfelé. KK.: Közel áll ez az attitűd a néptanítóéhoz? LM.: Nem. Pont az ellenkezőjét gondolom. Engem mindig irritált a mába helyezett néptanítói magatartás. Olyat fogok mondani, ami nem lesz szimpatikus, s a mai szakmai áramlatok némelyikével nem egyezik. Sarkítva fogalmazok: azért irritál, mert ha átemeljük a néptanítói magatartást a mába, az azt jelenti, hogy hasonulni akarunk ahhoz a közeghez, amelyikben benne vagyunk, és nem nagyon járunk előbbre. A néptanító maga is része volt az egésznek, benne élt, és nem látott rá ő sem sokkal jobban, mint azok, akiket tanított. Nem is beszélve arról, hogy egészen más dimenziókban kell most „átlátni”. Természetesen nem az akkor helyénvaló magatartás szépségét és érvényét vitatom. De a ma szükséges népművelői magatartás mást kíván. A kifejezés problematikus, de az egyértelműség kedvéért maradjunk ennél. Népművelőnek lenni azt jelenti, hogy az ember a saját személye, tudása, kapcsolatai és a kor színvo70

nalán álló eszközrendszerek igénybe vételével nagyobb áramkörbe kapcsol be nemcsak egyéneket, hanem egész közösségeket is. Olyan tudást hoz közel, tesz közkinccsé, amely zömmel kívülről jön. Ahogy azt többször én is leírtam, Magyarországon az életformák rendkívül zártak, rendkívül szűkek, rendkívül kis mértékű – és nem lényegi – a rálátás arra, hogyan élnek mások, milyen más életformák léteznek – s ez tragikus a fiatalok számára. Egészen egyszerűen nincs reális tudomásuk arról, hogy milyen alternatív életlehetőségek vannak, nem lehet megtudni, hogy azok milyen célokkal járnak, amelyekkel azonosulni lehetne, és milyen tudás kellene hozzá. A népművelő feladata az, hogy univerzálisabbá tegye a világát. Éppen az, hogy ő maga se ragadjon bele, hanem tudjon előrevivő lenni. Ez nem néptanítói attitűd, ez ennél modernebb attitűd. Szükség lenne olyan emberekre, akik nagy műveltségűek, és megvannak azok a képességeik, hogy tudják, hogyan kell működtetni az eszközöket, hogyan kell elérni a dolgokat, mire való az információ, hogyan kell azt célba juttatni, hogyan kell az embereket egy modern életformához közelebb vinni. KK.: Az a különbség, hogy a néptanító benne volt az adott közösségben, része volt annak, a mai népművelő pedig kívül van és közvetít? LM.: A benne van – nincsen benne ellentét kissé félrevezető. Természetesen mindenkinek benne kell lennie egy közegben, hogy hatékony legyen. De nem eléggé vannak kívül is. Nem eléggé műveltek, nincsenek a szükséges eszközök birtokában, nem eléggé tágas a gondolkodásuk. Egy születésnapi interjúban visszatetsző másokat kritizálni, de elsősorban nem személyekről, hanem egy szakma állapotáról beszélek. Több kutatás jelzi, hogy maguk a népművelők, akik azért felelősek, hogy a környezetükben élő emberek számára kulturális élményeket teremtsenek, zömükben „kultúrahiányos” – hogy Hunyadi Zsuzsának egy előadásában hallott kifejezését használjam –, „sivár” életet élnek. Én nem gondolkodom aufklérista népművelésben. Mellérendelt szerepekről gondolkodom, és a professzionalizmust hiányolom. Ezek persze nem új felvetések és nem is mai keletűek. Elég csak megemlíteni például Hidy Péternek a Próféták helyett profik című, 15 évvel ezelőtti tanulmányát. De a mi szakmánk helyzetét tovább nehezíti, hogy a népművelők – jelölhetjük bármilyen fogalommal őket –, fogynak, az önkormányzatok – legalábbis falun – nemigen alkalmaznak népművelőket. Miközben a kutatások – hivatkozom itt most a legfris-

KK.: Vannak olyan boldog országok, ahol ez működik? LM.: A maga ideális formájában nem hiszem, de azért olyan van, ahol törekednek rá. Azt sem állítom, hogy az a boldog ország, ahol erre nincs szükség. Nem gondolom, hogy az lenne a jó, ha ezek a dolgok maguktól megoldódnának. Bizonyos igényekre igaz, hogy fölveti őket az élet, s azután az emberek ilyen-olyan, többnyire baráti körben megoldják. De figyeld meg, hogy az igazán tartós igényekre adott válaszok mind intézményesültek. Szükségszerűen kikerültek a privát körből. És ez ma is igaz. KK.: Térjünk vissza a személyeshez, a születésnapodhoz kapcsolódó témára: hogyan lettél kutató? LM.: Azzal kezdem, hogy mért pont népművelés. Úgy kerültem erre a területre, mint a többség

az én korosztályomból: véletlenül. 1966-ban érettségiztem, 62-től 66-ig jártam gimnáziumba Fehérváron, ahol népművelés „politechnikánk” volt, ami egyedülálló volt az országban. Innen tudtam, hogy ez létezik, s így jelentkeztem Szombathelyre. A gimnazista éveim alatt egyedül az olaszt tanultam komolyabb erőbefektetéssel Az összes többi kevéssé érdekelt, kivéve még a magyart, elsősorban a verseket. Magyar - olasz szakra akartam jelentkezni, de abban az évben sehol sem indult az országban. KK.: Milyen volt a szombathelyi képzés? LM.: Nagy csalódás volt, hogy nem jelentkezhetek olasz szakra, mert nyelvész szerettem volna lenni. Így némi érdektelenséggel vettem a szombathelyi jelentkezést. Még azt sem tudtam pontosan, miből kell felvételizni. Úgy tudtam, hogy magyarból és oroszból, a magyarra nem kellett készülnöm, mert azt tudtam. Az oroszt meg úgysem tudtam, kár lett volna belekezdeni. A felvételit megelőző este a többi lány a kollégiumban tanult. Mindenki elég ideges volt. Én a fehérvári osztálytársammal moziba mentem, valamelyik külvárosi szombathelyi moziban megnéztük a Macska a forró háztetőn c. filmet. A mozi után derült ki, hogy a másik felvételi tárgy nem az orosz, hanem a történelem. Természetesen nem gondoltam azt, hogy fölvesznek, de fölvettek. Rettenetesen boldog voltam. Ahogy a szüleim is, akikben föl sem merült, hogy nem vesznek föl. Nem hiszem, hogy egy szülő ennél többet adhat a gyerekének. Az örömömhöz az is hozzátartozott, hogy nagyon el akartam kerülni otthonról. Egyáltalán nem szerettem volna otthon maradni. Nem szerettem falun lakni, gyűlöltem. Voltak otthon barátnőim, jól is éreztem magam otthon, de a család is arra készített föl, hogy a jövő nem ott van. De én ezen túl is éreztem már valamit abból, hogy a világ színes és érdekes, és akkor is nagyon keveset tudnék belőle megtapasztalni, ha kétszáz évig élnék. Nekem tehát kinyílt a világ, bármilyen is volt Szombathely. Amikor a ballagási fehér tűsarkú cipőben, fehér lenvászon kiskosztümben – amit a sikeres érettségimre kaptam, s amit igazi varrónő készített, nem anyám, akivel állandóan veszekedtünk a szoknya hosszán és hogy mennyire lehet szűk –, a kis táskámmal elindultam, valóban az elindulást éreztem. Ez volt a népmesei fordulat, mostantól már minden rajtam áll, elmehetek akár moziba is a felvételi estéjén. Végig így vettem a szombathelyi éveket. Rettenetes is lett volna, ha nem így veszem, mert nagyon alacsony színvonalú volt a képzés. 71

ARCK É P EK Kálóczy Katalin Születésnapi interjú Lipp Mártával

sebb eredményeinkre a Települési közművelődési lehetőségek és lakossági igények című vizsgálatsorozatból – azt igazolják, hogy az embereknek falun ma két dolog fontos e tekintetben: legyen helyben korszerű, kultúrcentrum funkciót ellátó művelődés ház, és azt az érdeklődést inspirálni tudó, képzett szakember vezesse. Kérdeztél az én korosztályomról. A mi nemzedékünket még elsősorban arra képezték ki, hogy kultúrházakban dolgozzanak, főleg falun. Ez a foglalkozás ebben a formájában ma már nem létezik, ami nem baj, de egyelőre nem vette át a szerepét más sem. Holott – megismétlem, amit az előbb mondtam – szükség lenne rá. Olyan közművelődési szakemberekre, akik ismerik a helyi gondokat, s tudják, honnan jöhet segítség, továbbá azt is tudják, hogyan egyengessék örömteli és hasznos programokkal az emberek életét, hogy azt kapják, amit szeretnének. Sőt, olykor fogalmazzák is meg, hogy az emberek mit szeretnének, minek örülnének. Rendelkezzenek olyan ismeretekkel, amelyek révén el tudják igazítani az embereket, hogy ügyesbajos dolgaikban hova és hogyan forduljanak. Olvasható a most írt dolgozatomban, amit szerkesztettél, hogy az emberek tanácstalanok. Nem véletlenül teszi a falusi emberek több mint 50%-a az első helyre, hogy azt tartja a legfontosabbnak: olyan szakember vezesse a helyi közművelődési intézményt, akit külön erre a munkára képeztek ki. Nem azért írják, mert ugráltatni szeretnének valakit. Az emberek pontosan tudják: olyan segítőre lenne szükségük, akinek a révén rátalálhatnak arra, amit szeretnének.

ARCK É P EK Kálóczy Katalin Születésnapi interjú Lipp Mártával

Jó évfolyam jött össze, sok érdekes emberrel, ez kiderül Tamás könyveiből, a Hályogkovácsokból és a Diákregényből is. Lipp Tamás az évfolyamtársam volt, akivel az első év után összeházasodtunk, s tíz évig együtt éltünk. Véletlenül verődött össze ez a társaság. A fiúk között volt olyan – például Tamás –, aki elérte az egyetemi ponthatárt, de akkoriban még létezett a helyhiány miatt elutasítottak kategóriája, akiknek felajánlották, hogy felvételi nélkül bejuthatnak főiskolára. Szóval nagyon érdekes évfolyam volt, érdekes és színvonalas emberekkel. De tíz perc alatt kiderült, hogy az iskola mint olyan, iskolai mivoltában, rendeltetésszerűen, igen keveset tud nekünk adni. Ezért mi elkezdtük a magunk útját járni. Valódi szép diákévek voltak. Olyan, ami nagy veszteség, ha kimarad valakinek az életéből. Azt hiszem, én is akkor tanultam az életem során a legtöbbet.

Hetente jártam Fehérvárról – ahol dolgoztam – a minisztériumba, hogy egyáltalán valahova jelentkezhessek. Végül megkaptam a minisztériumi engedélyt, hogy jelentkezhetek az ötéves pedagógia szakra. Elvileg felvehettem volna a pszichológiát második szakként az első szigorlat után, de csak esti tagozatra mehettem volna. Ott kellett volna hagyni a fehérvári állást és vissza kellett volna fizetni a társadalmi ösztöndíjat, amire annak idején részben a házasságunkat alapoztuk. Erre pedig fiatal házasként nem volt módunk. S így a szándék sok évre jegelődött. Az én életemben is vissza-visszatérnek, újra és újra előjönnek a dolgok, és azt kívánják, hogy más módon oldjam meg őket. Végigcsináltam tehát évösszevonással a pedagógia szakot. A szakdolgozatot pszichológiából írtam, a pedagógusok pályaválasztási motívumairól. Attól kezdve tudtam, merre szeretnék menni.

KK.: Jó közösség vált belőletek? LM.: A közösségi élményt is meg kell tapasztalni. S jó, ha az ember akkor tapasztalja meg, amikor ennek a legtermészetesebb ideje van. Tízen-tizenketten voltunk nagyon jóban, különösen szoros kapcsolatban, mert akartunk is valamit. Elkezdtük a falujárást. A két világháború közötti falujáró mozgalomból vettük a példát. Elkezdtük a saját szakállunkra, persze, hogy bosszantsuk az intézetet, bosszantsuk az iskolát. Különböző műsorokat szerveztünk, előadásokat tartottunk, klubokba jártunk, nagyon sok mindennel foglalkoztunk. De erről a fiúk, akiktől az ötlet indult, többet tudnának beszélni.

KK.: A beszélgetésünkből kiderül, szerteágazó az érdeklődésed. Mi fogja mindezt egybe? LM.: Maga az érdeklődés. Annak a problémának a körbejárása, hogy az ember hogyan talál rá a saját érdeklődésére. Bizonyára azért, mert magam is nagyon nehezen találtam meg azt is, hogy merrefelé menjek, de főleg azt, ami felé valódi kíváncsiság hajt. Mindig irigyeltem azokat az embereket, akik egyetlen tudományterülettel meg tudják jelölni, hogy mi érdekli őket. Nekem ez nehéz feladatnak bizonyult. Én is azt gondolom, hogy az ember az érdeklődésében saját magát fogalmazza meg. Mindig úgy éreztem, hogy ez azért komoly dolog, mert az embernek az érdeklődésén keresztül tárul föl saját maga. Feldmár András állítja – szerintem joggal –, hogy akit senki nem szeretett, nem ismeri senki. Én ennek mintájára mondom, hogy aki semmit sem szeretett annyira, hogy megismerje, az nem tud magáról semmit. Az ember annyira tudja saját magát megfogni, amennyire az érdeklődésében meg tudja ragadni a világot. Évek óta dolgozom egy érdeklődés alapú személyiségteszten, ez segíthet kiküszöbölni azokat a kulturális hiányokat, amelyek elzárják az embert a saját lehetséges érdeklődéseitől.

KK.: Milyen indíttatást adott a szombathelyi képzés? LM.: Tulajdonképpen arra volt jó, hogy fölkeltse az ember érdeklődését. Elkezdjen gondolkodni azon, hogy ő mire is való. Ha így vesszük, akkor a legtöbbet adta. Az világos volt, hogy a kapott tudás semmire sem elég, és nem is jó, de nagyon sokfelé elindíthatta az embert. Rögtön Szombathely után két helyre szerettem volna jelentkezni, pontosabban két hely közül valamelyikre: vagy általános és strukturális nyelvészetre, vagy pedig pszichológia szakra. De egyikre sem lehetett. A hivatalos nevén Szombathelyi Felsőfokú Tanítóképző Intézet népművelés – könyvtár szaka zsákutcás képzésnek bizonyult akkor. Pár évig senki sem tudta helyretenni, hogy minek minősül mint végzettség. Nem lehetett vele egyetemre jelentkezni, különösen pszichológiára nem, ami annyira exkluzívnak számított, hogy nemcsak bejutni, hanem még jelentkezni is kiváltság kérdése volt. 72

KK.: Kicsit előreszaladtunk. Az idő rendjében ott tartottunk, hogy befejezted a pedagógia szakot, és akkor már tudtad, hogy kutató akarsz lenni. LM.: Amikor elvégeztem az ELTÉ-n a pedagógia szakot, az óvónőképzőben, ahol a gyakorlótanítást végeztem, fölajánlottak nekem egy tanári egy állást. Állásajánlatot kaptam attól az egyetemi tanáromtól, Tunkli Lászlótól is, akinél a szakdol-

gozatomat írtam. A Bánki Donát Műszaki Főiskolára hívott pedagógiai pszichológiát tanítani, ő akkor került oda tanszékvezetőnek. De akkor én már tudtam, hogy ide fogok jönni az intézetbe. A három nagyon jó lehetőségből az intézetet választottam. KK.: Hogyan került a képbe az intézet? LM.: A fehérvári munkakörömben a főhivatású népművelők megyei továbbképzését szerveztem. Novák Jóska bácsi hívott ide, aki itt dolgozott az intézetben, az oktatási osztályon. Őt még Szombathelyről ismertük a fia révén, aki évfolyamtársunk volt. De az intézettel kapcsolatban voltunk már Szombathelytől kezdve egyébként is. Ide „be lehetett járni”. Jártunk Karsaihoz, aki a szombathelyi éveink alatt a kutatási osztály vezetője volt, jártunk Kovalcsikhoz, Rudas Jánoshoz. Az intézet csupa érdekes, színes emberből, egyéniségekből állt, mindenki egy külön intézménynek számított. Nem sorolom föl őket, sokan voltak, végtelen nagy örömömre. 1974. február elsején jöttem az intézetbe, az oktatási osztályra. 34 éve vagyok itt. Ezt például sohasem gondoltam volna magamról. KK.: Hogy tudtál ilyen hosszú ideig egy helyben maradni? LM.: Gondolkoztam ezen magam is sokat. Ha egyszerűen akarok válaszolni, azt mondom, hogy sajnáltam a befektetett energiát. Túl az intézet iránti szereteten, magát a területet is nagyon szerettem. Sohasem hittem abban, hogy az ember igazán érthet valamihez, ha a közegében nincs otthon. Ezen a területen nekem egy csomó mindent nem kellett külön kutatnom, mert tudtam. Úgy éreztem, hogy nincs még egy olyan intézmény, ahol a terepismeretem ilyen mértékben hasznosulhat. Minden ös�szehasonlításból az intézet jött ki győztesen. KK.: Hogyan kerültél át az oktatási osztályról a kutatási osztályra? LM.: Már az oktatási osztályon eltöltött időszak alatt is kutattam, anélkül, hogy a kutatási részlegen dolgoztam volna. A fordulatot Vitányi Iván hozta 1975-ben. Ő fogalmazta meg a szándékot, hogy szélesebb körben fel kell pezsdíteni a közművelődést, nem csak a kutatásokkal, hanem a gyakorlatát is. Ennek egyik első akciója volt a „kirajzás”, amelyet Koncz Gábor szervezett, s amelyben én is részt vettem. KK.: Egyetemi hallgatóként még én is Vas megyében.

LM.: A vidékiben én nem vettem részt, de az elsőben, a pestiben igen. Én voltam Koncz egyik szárnysegédje. Így kezdtem el dolgozni a kutatókkal, miközben még az oktatási osztályon dolgoztam. Részben a kirajzás nyomán is komolyan felvetődött, hogy mire valók a kultúrházak, s újjá kellene szervezni őket. Vitányi életre hívott egy új művelődésiotthon-osztályt, viszonylag fiatalokból. Akkor kerültem oda az oktatási osztályról. Nyitott művelődési otthon kísérleteknek neveztük a tevékenységünket, szintén Vitányi elnevezése alapján. Ezek elég jól dokumentált kísérletek voltak. Részletesen le vannak írva, megtalálhatók a könyvtárban. Nagyon sok minden ma is élő belőle, alig lehet hozzátenni valamit. Az ember megdöbben, mennyire okosak voltunk akkor. Az önéletrajzaimban, hivatalos nyelven úgy szoktam fogalmazni, hogy részt vettem a közművelődési intézményrendszert megújító országos kísérletekben. De valóban az is volt, a hatása még ma is érződik. Beke Pál volt az osztályvezető, Földiák Andrással, Kovács Sanyival, Lévai Zsókával dolgoztunk együtt. Fényi Tibor, Szentpéteri Zoli később kapcsolódott be. Ki volt még? Meg ne feledkezzek Varga Tamásról, a hihetetlen felfedező elméről, aki összefésülte az eredményeinket egy akadémikusabb formába. Ez a pár év nagy csoda volt. Hálás vagyok, hogy részese lehettem. 1980-ban, mikor külön intézménnyé vált a Művelődéskutató, átkerültem oda, s akkortól hivatalosan is kutató lettem. Egy máig érvényes nemzetközi kutatásban dolgoztam Vitányi Iván mellett, ami 7 országban vizsgálta a család kultúraközvetítő szerepét. Később a falusi életmód és kultúra összefüggéseivel foglalkoztam. Amikor történt valami a minisztériumban, akkor az intézetben mindig átszerveztek valamit. Bár formálisan az életemben három helyen dolgoztam, a munkakönyvembe – ameddig még volt – egy csomó beírás került, mert valahányszor átszervezték az intézetet, mindig új neve lett, s akkor azt úgy kellett újra beírni, mintha új munkahelyen dolgoznánk. 1993-ban teljesen fölszámolták a kutatási részleget. Akkor engem is elküldtek. KK.: 20 év után hogyan élted meg az eltávolításodat? LM.: Röviden fogalmazom meg: majdnem belehaltam. Nem tudom, ismerted-e Andrássy Marit. Ő is itt dolgozott kutatóként. Azon ritka emberek közé tartozott, aki nem azt kérdezte a másiktól, ha bajban volt, hogy „miben segíthetek?”, hanem vette a telefont és segített. Felhívott tehát Mari azzal, 73

hogy vegyem elő a másik diplomámat és másnap reggel 9-re menjek el a fővárosi GYIVI igazgatójához, aki vár. Egészen addig csak konszolidált rétegekkel foglalkoztam a kutatásaimban. Betartottam azt, hogy az ember csak olyan dolgot kutasson, amelynek a közegét ismeri, mert nem jó, ha másnak kell megmagyaráznia, hogy mi mit jelent. Jobb, ha az ember a viselkedések és a dolgok szimbolikáját is érti, ha otthon van abban a világban, amelyikkel foglalkozik. Nagyon-nagyon apatikusan fogadtam hát Mari javaslatát, aki meg is érezte ezt, s azt kérdezte: „el tudsz menni egyedül vagy elkísérjelek?” Erre elszégyelltem magam, és persze elmentem. A beszélgetés után furcsa módon erős vágyat éreztem arra, hogy elkezdjem kutatni azt a kultúrát, amelyikkel a családgondozók találkoznak. Semmit sem tudtam a szegénység kultúrájáról, és teljesen belelovalltam magam abba, hogy szeretném kutatni. Két és fél évet töltöttem a GYIVI-ben. Nagyon jó, hogy legalább ez az egy külön utam volt. KK.: A kutatásaidnak mindig megoldási javaslatot is kellett tartalmaznia? LM.: Míg a Művelődéskutatóban dolgoztam, nem kellett megoldási javaslatot megfogalmaznom, mert Vitányi megteremtette a feltételeket ahhoz, hogy igazi tudományos kutatások legyenek: ne legyen semmi más szempontunk, csak az, hogy feltárjuk, milyen a valóság. Fogalmazhatunk úgy is, hogy iskolát teremtett a hazai kultúrakutatásban, ami tökéletes szinkronban volt a nemzetközi élvonallal. Rám is nagy hatással volt, és magamévá tettem többek között azt is, hogy a kutató kíváncsi és elfogulatlan lelkülettel végezze a munkáját. Ugyanakkor mindig izgatott az is, hogyan lehet a tudományos eredményeket a gyakorlattal érintkeztetni. KK.: Miért fogadták el a GYIVI-ben a kutatási javaslatodat? LM.: Szükségük volt egy anyagra, amely segíti őket abban, hogy merrefelé haladjanak. Számomra külön érdekességnek bizonyult a kutatási terep, a fővárosi „mély-szub”, ahol olyan gondolkodásmódot ismerhettem meg, amellyel addig nem volt módom. Sok segítséget kaptam Havas Gábortól, Csongor Annától, Kardos Lacitól, Mezei Gyuritól, Mészáros Ágitól, a valamikori Kemény-tanítványoktól, s akiknek ők tovább adták. Ők tudták akkor még egyedül, hogyan kell ebben a társadalmi csoportban kérdezni, és ami még több, viselkedni. Sokat köszönhetek nekik. 74

Amiről akkor úgy éreztem, hogy nehezen fogok talpra állni belőle, máig ható sok jót eredményezett. Az embert próbáló kezdet után megtanultam beszélgetni és föloldódni olyan emberek társaságában, akik korábban idegenek voltak számomra. Alapvető tapasztalat volt, hogy sohasem lehetett például konkrét találkozási időpontot megbeszélni, mert akkor biztos lehettél abban, hogy az illető nem lesz otthon. Hogy sosem folytathatod ott, ahol elkezdted, mert minden szituációfüggő. Ezért újra és újra föl kell építened a szituációt, mert nincs a dolgoknak folyamatossága. E felismerés miatt kezdtem el foglalkozni az idővel, mert rájöttem, hogy az idővel hihetetlenül furcsán bánnak, és hogy azok a szemléleti sémák – a tér- és időszemlélet –, amelyek az ember fejében vannak, alapvetően függenek össze azzal, ahogyan az ember él és ahogyan gondolkodik róla. Ekkor tanultam meg, hogy mikor az ember már azt hiszi valamiről, hogy nem lehet fokozni, kiderül, akkor jön a java. Réges-rég megtanultam a korábbi interjúkban, de meg kellett tanulnom egy másik közegben is, hogy az ember mindenek fölött úgy él, ahogy lehet, és fantasztikusan leleményes abban, hogy elviselhetővé tegye az életet. Ez a 3 év sok mindent megváltoztatott bennem. Nekem mindig nehézséget okozott a véglegességeket elfogadni. Tiltakozik bennem valami ellene, ha azt hallom, egy folyamat irreverzibilis. Visszatérek oda, amiről az elején volt szó, a korlátok nélküli vagy a kevésbé korlátozott élet vágyához. Hogy az embernek segít, ha abba kapaszkodhat, hogy a dolgok lehetségesek és a helyzetek korrigálhatók, s hogy az életen mindig lehet fordítani. De amikor ezeket az interjúkat készítettem, két dologra kezdtem jobban rálátni. Az egyik, hogy valóban van olyan leépülés, amiből nincs visszaút. A másik, hogy mindezt a kultúra teszi, vagy legalábbis a kultúrával szoros kapcsolatban van. Akkor tettem föl először komolyan magamnak a kérdést, hogy mire való az a szakma, ami életem során a munkám keretét adta. Akkor értettem meg a jelentőségét, és tudtam megfogalmazni, hogy az úgynevezett közművelődésben az ember a kultúrával sokat segíthet. 1997-ben már ezzel az elképzeléssel jöttem vissza az intézetbe, s ezt lényegét tekintve ma is így gondolom. KK.: Köszönöm a beszélgetést. Isten éltessen, tartsa életben kíváncsiságod, adjon erőt és egészséget a feladataid megoldásához. Kálóczy Katalin

75

A R C K É P E K

Csapó Endre

Magyar Örökség az ötödik kontinensen Laudatio az ausztráliai Magyar Élet hetilapról és főszerkesztőjéről, Csapó Endréről Tisztelt Ünneplő közönség, Hölgyeim és Uraim! Kivételes az alkalom, hogy az ötödik kontinensen élő hatvanezer fős nemzetrészünk jeles képviselőit méltathatjuk. Ma első ízben kerül a Magyarság Láthatatlan Szellemi Múzeumába egy félévszázados nemzeti intézmény Ausztráliából. Intézmény, amelyben a főszerkesztő és hetilapja egységet alkot, reprezentálva egyben olvasótáborukat is. Az 1921. november 11-én, Répcelakon született Csapó Endre tíz évig – 1941-ig –, Veszprémben élt, ott végezte el a felsőkereskedelmi iskolát. Könyvelőként dolgozott, majd jött a katonai szolgálat. Budapest ostrománál szovjet fogságba esett. 1945-ös nyári szabadulása után iparművészként és vendéglősként igyekezett önálló jövőt kialakítani. Az egyre kilátástalanabb helyzetből, 1948-ban, feleségével és pólyás korú fiával együtt elmenekült Magyarországról, s 1949 végén kivándorolt Ausztráliába. Először fizikai munkából élt, majd 1954-től 1978-ig egy országos vállalatnál üzemtervező rajzolóként, később csoportvezetőként dolgozott. Élete ekkor újabb fordulatot vett, amelyről Sisa István: Őrtállás Nyugaton c. könyvében így vall: „Ausztráliában a hetvenes években ötvenezer főre becsült magyar emig76

ráció megérdemelte, hogy hetilapja legyen. Ehhez nekem kellett meghozni az áldozatot, műszaki tisztviselői állásomból korai nyugdíjba vonulással elvállaltam egy országos terjesztésű hetilap főszerkesztői feladatát.” A főszerkesztő tudta, hogy mit vállal, hiszen 1964. óta alapító-szerkesztője, tulajdonosa volt a Sidneyben havonta megjelenő Ausztráliai Magyarságnak. Ezt, az Ady János által 1976-ban megvásárolt, akkor 18 éves melbourne-i hetilappal, a Magyar Élettel egyesítve, 1978-ban nemzeti elkötelezettségű hetilapot hoztak létre. Csapó Endrének része volt a föderáció valamennyi tagállamának magyar szervezeteit összefogó Ausztráliai Magyar Szövetség létrehozásában, amelynek több alkalommal főtitkárává választották. Az egyre kiterjedtebben működő szövetség országos terjesztésű fórumot kívánt. A Magyar Élet 1978-tól e szerepet is betölti, főleg a helyi szervezetek munkáját megjelenítő KRÓNIKA oldalak rendszeres publikálásával. Az elmúlt három évtized során 30-szor 50 újságot, azaz 1500 lapszámot írtak, szedtek, szerkesztettek, csomagoltak és küldtek szét a lap korábban egyre gyarapodó, mintegy négy-ötezer előfizetőjének, illetve több mint tízezer olvasójának, akiket a kontinens egészéről nyertek meg a hetilap számára. Irdatlan távolságokat kell áthidalniuk, hogy a több száz és ezer kilométerre élő szórványt összekössék! Ahogy akkori bevezetőjében a főszerkesztő írta: „Az igazság mellett a valóságot is meg kell írni… Feladataink szétágazóak: azon kívül, hogy olvasnivalót adunk, itteni életünk tükre kell hogy legyünk… De ez csak úgy sikerülhet, ha az Olvasó is hozzásegít... A szétszórtságban csak így válhatunk élő társadalommá. Hűség is kötelez bennünket. Állampolgári hűségünk Ausztráliához köt, de szellemi hűségünk a magyar népé, amely ezer esztendőn keresztül építette, csiszolta azt a sajátos ízű, színű műveltséget, ami különös szép nyelvünkön oly egyénien fejeződik ki. Hűségünk nem pártoké, vagy csoportoké… Mennyezetünk az a magyar égbolt, amely mindazokat betakarja, akiknek szívét-lelkét még melegíti a magyar érzés… ” Csapó Endre ilyen gondolatokkal indult neki a hetilapszerkesztésnek, s nemzetmentő munkáját 1983-ban a régi kollégából lett új laptulajdonossal folytatta tovább. Az ötvenedik évfordulóra írt januári, Mérföldköveink c. vezércikkében így szól róla: „Márffy Attila - elfogadva az Ady János idején megfogalmazott és meghonosodott, a nemzeti értékekre és feladatokra épült szellemiséget – szívós akaraterővel és szorgalommal alakította ki az újság végleges karakterét, a hetilapot a fejlődés útjára tette. Melbourne-ben, Sydneyben egyaránt mintegy félszáz eladóhelyen lehetett már kapni a Magyar Életet, a 16 oldalból 20, 24, 28

lett, alkalmanként 32 oldalon, egy alkalommal 40 oldalon jelentünk meg. Családi erőfeszítés volt ez a Márffycsalád részéről is. Márffy Ágnes szép életét fogyasztotta el a betűszedéssel, Ceskel Gabriella szorgalma, irodalmi műveltsége is belefolyt a betűtengerbe, Malonyay Éva emigrációs hősi küzdelmeit a Magyar Élet belső munkatársaként vívta, Ruttkay Arnold művészetét, a németországi Kiss Zoltán kifogyhatatlan humorát a Magyar Élet közvetítette. Józsa Erika mindmáig erősségünk Sydneyben. Bagin Lívia szorgalmasan végzi az újságírás nehéz műfaját, az interjúkészítést. Kroyherr Frigyes a heti tárca műfajában remekel.” 2001-ben az Emigráció a hazáért c. vezércikkében írja: A magyar hetilap a maga 50 évével Ausztrália 237 éves történelméből 21 százalékot élt meg idáig. Hasonló teljesítménnyel, mint amilyet 2001ben, Ausztrália önálló államisága százéves évfordulóján Sidneyben, az NSW Parlamentben tartott Hungarian Presentation Day rendezvényén a hatvan éves magyar emigrációról bemutattak. „Ausztrália az elmúlt ötven évben a világ legdinamikusabban fejlődő országa volt. Lakossága 7 millióról 19 millióra, majdnem háromszorosára növekedett, és az életszínvonal is háromszorosára emelkedett. A fejlődés indexe tehát kilenc. Statisztikusok azt is megállapították, hogy a bevándorolt magyarság, számarányához viszonyítva tízszer annyival járult hozzá a fejlődéshez, mint az ausztrál átlag. Ilyen teljesítmény egyszerűen példa nélküli.” Ami Ausztráliának nyereség, az Magyarország vesztesége – állapítja meg. Erről 2007. novemberi vezércikkében már így szólt: A tengeren túli, távoli kontinenseken különleges szerepe, mondhatnánk küldetése van a magyar újságoknak, különösen azóta, hogy megszűnt a Szabad Európa Rádió, a BBC és az Amerika Hangja magyar adása. …A Kárpát-medencén kívüli magyar szórványokban ma már csak az Egyesült Államokban és Kanadában jelenik meg magyar nyelvű hetilap. Ennek ismeretében, majdnem csodának kell tekinteni, hogy Ausztráliában működik a legjobb hetilapunk… Kellett hozzá és továbbra is kell tehetség, kitartás, megszállottság, energia, találékonyság, szívósság, élő egyesületi közösség és mindenek felett rengeteg, munkában eltöltött számolatlan óra, mivel: „Egyértelművé vált..., hogy nemcsak a kihaló emigrációs nemzedék kapcsolattartásáról van szó, hanem az utódnemzedékek bekapcsolásáról. …a cél több annál, hogy a magyar nyelv utódainkban itt fennmaradjon, ami idealizmusunk hő vágya, de … összmagyar nemzeti érdek is fűződik a jövő nemzedékek magyarországi kapcsolataihoz. Teljes felelősséggel mondhatjuk, hogy Magyarország jelenlegi állapotában nem engedheti meg magának azt, hogy a külföldi magyar

százezrek szolidaritását ne termelje ki és ne kapcsolja be felemelkedéséért folytatott munkájába. Visszájáról nézve, bűnös mulasztást követ el minden olyan magyar kormányzat, amely nem hoz meg minden áldozatot ennek az országmentő lehetőségnek a megvalósításáért, működőképessé tételéért.”– írja 2007. november 22-ei Ország és emigráció c. vezércikkében. A Magyar Élet és főszerkesztője, Csapó Endre, cselekvő létével, hetente megjelenő nívós lapszámaival, írásaival fontos nemzetmegtartó szerepet vállal a diaszpórában. Erről mindenki meggyőződhet, aki rendszeres olvasója a Magyar Életnek, vagy a Hunsor-honlapnak, illetve megismerkedik a főszerkesztő Ilyen a világ című, 1961. óta írott, nagyszerű vezércikkeit tartalmazó, eddig megjelent három kötetével, azokat elolvassa. Mindazok, akik olvasták, tanúsíthatják, hogy a főszerkesztő – aki 1948-1991. között nem járt szülőhazájában – jobban érzékeli és elemzi helyzetünket, mint itthoni kollégáinak zöme. Mert hű maradt önmagához, vállalt küldetéséhez, nemzetéhez. Nemcsak írásaiban, életében is. A Teleki Pál Érdeméremmel 2006ban kitüntetett Csapó Endre – az ausztráliai Szent Korona Társaság egyik alapítója és vezetője, az Egy a nemzet szellemi mozgalom elindítója – az ötödik kontinensen igen népszerű. Őszinte, mértéktartó, humánus gondolkodású és szerény közéleti ember. Nélküle és lapja nélkül nem találnánk igazi önmagunkra, nemzetünkre, s nem lenne olyan minőségű a sokfelől rekrutálódott, sokszínű ausztráliai magyar diaszpóra sem, mint amilyennek alkalmunk volt megismerni és több ízben méltatni. Isten éltesse a Magyar Örökség díjjal kitüntetett Magyar Életet és főszerkesztőjét, Csapó Endrét, hogy az ötödik kontinens magyarsága s az egész nemzet javára munkálkodjanak még sokáig! Bakos István

77

A R C K É P E K

Horváth István (1909 - 1990.)

Horváth István plébános, helytörténész, néprajzkutató (Budapest, 1909. – Kenyeri, 1990.) Horváth István szakmai életútja Tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karán végezte, s ugyanott szerzett teológiai doktorátust is. 1932ben szentelték pappá. 1932-36. között segédlelkész, az azt követő négy évben hitoktató volt különböző helyeken, majd 1940-től 1959-ig kenyeri plébános, kerületi esperes, kanonok. Püspökmolnáriban tíz évig (1959-69.) plébánoshelyettes. Ekkor gépjárműbaleset érte, s visszatért Kenyeribe. Ott élt haláláig. Mivel járóképtelen lett, egyházi szolgálatot nem tudott vállalni, de betegsége első tíz évében odahaza, íróasztalnál még szorgalmasan dolgozott. Teljesítménye imponáló: összesen 4500 levél. Néprajzi, helytörténeti adatokat fiatal lelkipásztor kora óta gyűjtött Kenyeriben. Már 1940-ben megszerette Kemenesalját. Bár Budapesten született, Kemenesalját érezte szűkebb hazájának. „Régóta ez már az én igazi otthonom és környezetem. S ezek az őszinte emberek, akiket szeretnék munkáimban felmutatni.” - írta egyik korábban készült dolgozatában. Erre a feladatra széles körű tudása, a latin és a német nyelv ismerete tette alkalmassá. 78

„Persze, mindehhez először nekem is tanulnom kellett. Belekóstoltam a néprajztudományba, a régészetbe, a nyelvismeretbe, ismerkedtem a zenével.” - idézi a Vasi Honismereti Közlemények 1989-es száma (1. sz. 29. p. Kovács Jenő: A Cser krónikása). „1940-től folytat honismereti tevékenységet – zömmel a néprajz, a nyelvtudomány, a helytörténet és a vallástörténet területén.” - olvasható a Vasi helytörténeti lexikonban található szócikkben – megjelent a Közlemények 1985-ös 1-2. számában (120. p.). Művei: A nevek világa a Vas megyei Kenyeriben és Pápocon (1977. 187 levél) Ünnepi szokások a Vas megyei Kenyeriben a századforduló táján (1977. 158 levél) Pápoc képe a középkori oklevelek tükrében 12911510. (1975. 268 levél) Kenyeri – Kecséd története 1945-ig (1973. 701 levél) Mesél a Cser. Történetek a fonóból (1978. 713 levél) Értékelése, elismerése A Cser (Kemeneshát) krónikását dr. Kovács Jenő merseváti kötődésű, szombathelyi helytörténész köszöntötte 1989-ben, 80. születésnapján a Vasi Honismereti Közlemények című folyóirat nevében. Szólt arról, hogy „a Cser múltjáról senki nem gyűjtött annyi értéket, mint ő”. Ahogy mondta: ha baleset nem éri, s annak következménye nem köti lakáshoz, akkor talán nem is rendezte volna sorokba adatait. A kor, amelyben élt, sokszor megnehezítette munkáját, sőt, ahogy ezt a már idézett Kovács Jenőtől (In memoriam. Búcsúzunk a Cser krónikásától) megtudjuk, kiadásra előkészített monográfiája – Kenyeri - Kecskéd községek története 1945-ig – el is kallódott. A szellemi néprajz mellett érdekelte a tárgyi néprajz is. Használati tárgyakat, földből előkerült kortörténeti dokumentumokat gyűjtött. A Horváth István: Kenyeri – Kecskéd története (Régészeti emlékek, Kézirat a szombathelyi Egyházmegyei Könyvtárban) I. fejezet tanúsága szerint: „Kezdetben arra gondoltam, hogy legyen itt a faluban egy helytörténeti gyűjtemény. A helybeliek ugyanis, tudomást szerezvén, hogy minden, a község múltjára vonatkozó adat, emlék érdekel, hozták, megmutatták, amit a földben szántás közben találtak, vagy a kamrákban, padlásokon felleltek.” A 66 oldalas kéziratban felsorolta az őskori és római, valamint a magyar emlékeket, s azt is, hogy ezek a tárgyak hol találhatók.

Horváth István saját maga gépelte munkáit. Korábban, amíg tehette, szellemi tevékenysége mellett kertészkedett, szőlőfajtákat is nemesített. A helytörténeti és néprajzi emlékek gyűjtésében és feldolgozásában paptársainak is példát mutatott. „Különösen a latinul és németül tudó papságot biztatom erre a munkára, nagyon sok öröm akad ebben a tevékenységben, s minden bizonnyal a kisebb közösségnek és az országnak is hasznot hoz.” Tíz kéziratos munkáját őrzik könyvtárak, többek között a Néprajzi Múzeum, a Savaria Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár és a szombathelyi Egyházmegyei Könyvtár. Kétszer írt a szerzőről A Vas Népe, és beszámolt a kenyeri krónikás munkájáról a Hétfői Hírek is (Vasi Honismereti Közlemények, 1988. 1. sz. 31. p.).

1980-ban az Országos Néprajzi és Nyelvjárási Gyűjtőpályázaton kiemelt első díjat kapott. Összegezve Horváth István Kenyeri és Kecséd helytörténeté nek, néprajzának monografikus megírásával nem zeti és helyi értékeket mentett meg. Különböző intézményekben elhelyezett dolgozatai alkalmasak rá, hogy válogatott gyűjtemény készüljön belőlük. Ez – nevelőerejénél fogva – nemcsak a két község elemi érdeke, hanem Vas megyéé is. A gyűjtemény közzététele, Horváth István emlékének megőrzése a tájegység méltó tisztelgése lenne a Cser krónikása előtt, melyhez Kenyeri és Kecséd, a megye honismereti egyesülete és a szombathelyi római katolikus egyházmegye egyaránt hozzájárulhatna. Tungli Gyula

79

Disputa

Monostori Éva

M i , M ag - unk ! – Válas zféle Kary Jó zsefnek –

A legutóbbi Színben olvasott, a Kary Józseffel folytatott beszélgetésre kívánok reagálni. Az a kijelentés olvasható benne, hogy ma Magyarországon nincs olyan civil szervezet, amelyik saját maga hozott létre és működtet közösségi színteret. Mi Komáromban mégis így működünk. S rajtunk kívül is több olyan szervezet van – bár nem tömegesen fordulnak elő –, akik saját ingatlant tartanak fent és üzemeltetik azt. Ha lehetőségük van, kérem, hogy mutassák be a mi példánkat is, ne maradjon téves állítás egy ilyen horderejű témáról. Előre is köszönöm. „Az igazi működtetésű alternatíva az lenne, ha a lakosság a saját kezébe tudná venni a saját sorsát, és a saját pénzéből, saját magának építene és működtetne művelődési intézményt. Ilyenre nem tudok példát. Nem véletlenül.” Amikor tizenegy évvel ezelőtt, harmadmagammal ültem a Komárom főutcája melletti árkádsor alatt – s arra szövetkeztünk a megnyugtató árnyékban, miként fogunk szakmailag nagyon jól működő, közösségfejlesztéssel foglalkozó térségi civil szervezetet létrehozni –, nem gondoltam volna, hogy egyszer példaként állhatunk elő a szakma számára. Nem fogom bemutatni az egyesület tevékenységi körét, azt a szerteágazó és összetett munkát, amelyet az elmúlt 11 évben folytattunk, végzünk. Azokat a jó gyakorlatokat, induló közösségi moc 80

cantásokat sem, amelyek szintén hozzánk kapcsolódnak, illetve általunk, segítségünkkel indultak el, vagy végzik azt a feladatot, amelyet felvállaltak. Csupán egyetlen szeletére – de kétségtelenül nagy szeletére – kívánom az érdeklődést ráirányítani: egy új közösségi tér, egy civil közösségi tér kialakulására, beindítására a gyermek- és ifjúsági korosztály, a civil szektor és a település lakossága számára, szolgálatára. 2004-2005. Szervezetünk alapításától kezdve folyamatos, de lassú fejlődésen ment keresztül, amit a mindennapi gondok kezelése, a forrásteremtés, a helykeresés jellemzett, természetesen szakmai munkával és feladat-átvállalásokkal telítve. Hazánk csatlakozása az Európai Unióhoz új, nagyobb lehetőségeket hozott a civil szektor számára. Egyesületünk, felismerve az új helyzetet, tanulmányozva a szektort érintő változásokat, merész elgondolást követően foglalkoztatóvá vált, és már főállású munkatársak (4 fő) közreműködésével, kidolgozott stratégia alapján folytatta tevékenységét. Két meghatározó vonalat tűztünk ki célként: a civil összefogást és együttműködést, valamint az ifjúsági munkát. Ez utóbbinak csupán egy kicsi szeletét jelenti a nemzetközi ifjúsági munka, mi itt, helyben, a városban és a kistérségben kívántunk megoldást találni az e területen megjelenő szükségletekre. Kidolgozott stratégiánk egyik fő útvonala az éjszakai alternatív szabadidős szolgáltatás beindítása, melyhez minden a rendelkezésünkre állt, kivéve a helyszínt. A helyi művelődési ház – amelynek

akkor még jómagam is főállású munkatársa voltam – ugyanúgy nem volt partnerünk, mint a helyi vezetés vagy a szakpolitika. Így vártunk, s közben kerestük lehetőségeket. Egy évvel a szervezeten belül kialakult változások után jelent meg egy pályázati lehetőség. Segítségével sikeresen elnyertünk 4 500 000 Ft-ot, melyből a vasútállomás területén lévő – már nem használt – posta épületében kialakíthattuk a korábban elképzelt prevenciós szolgáltatásunkat. Vagyis csak kialakíthattuk volna. Sajnos a tulajdonosi, az adományozói és egyéb akadályok miatt több mint egy év huzavona kezdődött. A minisztérium (akkoriban: ICSSZEM), látva kétségbeesett erőlködésünket, beleegyezését adta, hogy a számunkra megítélt támogatást ne felújításra, hanem beruházásra fordítsuk. Így váltunk tulajdonosává annak a 35m2nyi alapterületű ingatlannak, amelyből ki kellett hoznunk valamit. De ekkor már 2006-ot írtunk. 2006. Az épületet 2006 júliusában vettük át, a hozzá tartozó bozótossal. A telekhatárok pontos meghatározása egy hét megfeszített munka végén valósulhatott meg, mely a bozótirtást és a hulladékok eltakarítását jelentette. A tereptisztítást követően döbbentünk rá, milyen szép adottságú és lehetőségekkel teli helyet találtunk. Az udvar 2400m2-e számos lehetőséggel kecsegtetett, azonban az épület nagysága már komoly gondot jelentett. Tudtuk, ebben a pici házban nem tudunk működni (irodát fenntartani, napi munkát végezni stb.) és szolgáltatni (programok, lehetőségek stb.). Merész elhatározás következett, eldöntöttük, bővítünk. Elkészítettük a terveket, lebontottuk, amit kellett, és hozzáfogtunk az építéshez. Mindez persze korántsem volt ennyire egyszerű. Emberek és pénz kellettek. Szerencsénkre az egyesületünk tagsági körét sikerült úgy kiterjeszteni, hogy a tervezéstől a szakmunkáig, szerteágazó tudású önkéntesekkel, így saját erővel rendelkeztünk. Az anyagiak megteremtése azonban már nem volt ennyire egyszerű. Nonprofit szervezet lévén, banki kölcsön szóba sem jöhetett, még úgy sem, hogy a tagok kezességet ajánlottak. Végső elkeseredésben találtuk meg azt a megoldást, amely talán elismerésre méltó, de nem biztos, hogy követésre jó szívvel ajánlható. Egyik tagunk családi házára jelzáloghitelt vettünk fel, majd ő egyszemélyben hitelezte meg számunkra a hiányzó forrást. Így elkészülhetett az a közösségi tér, melybe rengeteg munkát, időt és pénzt fektettünk be, s amelynek részleteire ezúttal nem térek ki.

Az elmúlt néhány évben több alkalommal sikerült eljutnom Franciaországba, ahol az ifjúsági házakat, illetve azok szövetségeit, települési, térségi, regionális központjait látogattuk meg. A kirándulások – azon túl, hogy Franciaország számos szép és meghatározó területét is megismerhettük – nagy hatással voltak rám. Lenyűgözött az a civil összefogás és együttműködés, amit láttunk, tapasztaltunk. Elhatároztam, hogy mintaként – talán egyedüliként, ezt nem tudom – idehaza is megvalósítjuk ezt a törekvést, s ennek éppen megfelelő színtere lehet az a ház, a Mag-Ház, melynek építésén, kialakításán éppen dolgoztunk. 2007. December 3-án nyitottunk meg a nagyközönség számára. Erre az időpontra készültünk el úgy, hogy termeink, szobáink felszerelése, a szakmai munkatársak, az irodai szolgáltatásaink egy helyben már a rendelkezésünkre álltak. Az épület jelenleg 105m2 alapterületű, a tetőtér be van építve, a fiatalok és a gyermekek igényeinek megfelelően, kisebb-nagyobb dühöngőkkel bővítve. Az udvar kialakítása megtörtént, kellemes zöld terület, játszótéri, szabadtéri elfoglaltságokra alkalmas közösségi helyekkel. Természetesen a felszerelése még folyamatban van, de maga a tér már így is megfelel annak a folyamatnak, amelyre olyan régen vágytunk. Célkitűzésünk továbbra is kettős. A régi épületrészből kialakított közösségi iroda szolgálja a kistérségi civil szolgáltatást, benne jelenleg öt szervezet munkatársaival, míg a bővített részben kaptak helyet a gyermekek és a fiatalok, s a velük folytatott tevékenységek. Egyesületünk nem közművelődési célok megvalósítására jött létre, bár jócskán megjelenik tevékenységi körünkben ez a szolgáltatás, a bevonás, az aktivizálás is. Szerteágazó területen dolgozunk, melynek alapja a közösségfejlesztés. Ha egy kicsit cinikus akarnék lenni, úgy fogalmaznék, hogy bármit felkarolunk és támogatunk, ami helyi szükségletekre építve, a helyi összefogáson alapul. S ebbe a folyamatba már jócskán beletartozik maga a közművelődés is. A térségi civil szolgáltató központ Megalakulásunk óta folyamatosan szembesülnünk kell a civil szektor gyengeségeivel. Nem, vagy csak nehezen tudunk megfelelni a bennünket érintő elvárásoknak, úgy, hogy tagjaink jobbára önkéntesek, szabad idejük egy részét áldozzák a közösségi mun81

kára. A napi megfelelés az elmúlt 11 év alatt egyre nehezebbé és körülményesebbé vált, ami a most indulók kedvét és aktivitását jócskán kikezdi. Erre a hiányra léptünk fel néhány évvel ezelőtt aktívabban. Hazai támogatás révén sikerült egy évnyi időtartamra lehetőséget kapnunk arra, hogy egy munkatárs bevonásával a kistérség civil szervezeteit és helyi kezdeményezéseit elérjük, megismerkedjünk egymás munkáival, kidolgozzuk azt a szolgáltatási rendszert, amely a szektorbeli munkához szükséges. Az eredmény az a civil összefogás, mely Komárom Környéki Civil Társulás néven, önálló jogi személyként való megjelenésével és tevékenységének beindításával közel egy év alatt ismertté és elismertté vált a szektoron belül. A társuláson és a saját szervezetünkön kívül további négy olyan civil szervezettel dolgozunk együtt napi szinten, akiknek a tevékenységi köre különböző ugyan, de a mindennapi munka helyszíneként házunkat tekintik bázisterületnek. Az „intézmény” átadásakor együttműködési megállapodásban rögzítettük egymás munkájának, céljainak segítését, a partnerségen alapuló tevékenységek beindítását, melyet a franciaországi példaként látott „MJS” mintájára közösen üzemeltetett épületben valósítunk meg. A kezdéskor jelen lévő öt szervezet mellé havi rendszerességgel további 6 szervezet csatlakozott, melyek számát alkalmanként és feladatonként további szervezetek, kezdeményezések bővítik. Jelenleg – fél évvel az épület átadását követően – 8 főállású munkatárs és közel 50 önkéntes (5 szervezeti tagság) segíti rendszeresen a civil összefogás épületben folyó munkáját. Az ifjúság háza Valahol azt olvastam, hogy: „Az ifjúság múlandó dolog. Később, más kifogást kell találnunk.” Ez a kis gondolatfoszlány is arra utal, hogy a gyermek és ifjúsági korosztállyal végzett munka folyamatos intenzitást, odafigyelést és megújulást kíván. A ma ifjúsága 11 év múlva már az akkori felnőtt generáció (a mi mai generációnk), a ma gyermekei pedig a holnap ifjúsága lesznek. Így az a munka, amit beléjük fektetünk, rájuk áldozunk, sosem azonnal megtérülő – hanem hosszú távú – befektetés. Talán ezért nem olyan fontos célterülete a szakpolitikának sem. A megalakulásunk idején még gyermekként hozzánk kerülők aktív magjából vált ki az a jelenlegi ifjúsági korosztály, akikkel napi szinten együttműködünk, és tevékenységüket segítjük. A hosszú ideje közös fészekben nevelkedő, s onnan kirepült fiókák önállósulása az az egyesület – Kerecsen Ifjúsági Egyesület –, amely a fiatal korosztállyal, illetve az utánpótlással (gyermekekkel) aktívan foglalkozik, 82

érdekeit képviseli. Mag-házunk hosszú távú céljaiba illeszkedő gyermek és ifjúsági területet fedi le. Nincsenek sokan, s tagságuk is folyamatosan cserélődik, változik, ahogy ebben a korosztályban ez természetes. Vannak, akik csak egy-egy alkalommal, akciókra – számukra kedves programokhoz – kapcsolódnak, de akadnak olyanok is, akik folyamatos jelenlétükkel és tevékenységükkel biztosítják az állandóságot. Kezdetektől fontos állandóságukat nem tudtuk biztosítani a „vándor cigányként” élt életünkben, így ezzel az ad hoc munkával, tevékenységgel, aktivitással kell szembesülnünk a velük folytatott munka során. Az új arcok bevonása még nehezebb feladat, mint a régiek megtartása és intenzitásának fenntartása. A kor kihívásai, a jelenlegi „szellemiség”, a globális közöny, a „sztárcsinálás” nimbusza, ami körülvesz bennünket, nem kedvez az önként végzett „társadalmi” szerepvállalásnak. Aki mindezzel nincs tisztában, ne kezdjen ifjúsági munkába. Jelenünk, és ami még hátra van Közösségi házunk üzembe helyezésével mi nem azonnal megtérülő befektetésekben és látványosságokban gondolkoztunk. Nem volt célunk a statisztikai adatokban mérhető megfelelés kényszere sem. Nem is kellett, hiszen az önmagunknak való megfelelésén túl nem kellett terveznünk. Nincs feladatátvállalásunk, nem minősülünk helyi vagy térségi intézménynek, nem rendelkezünk állandó támogatókkal, úgy is fogalmazhatok: „Nem számol velünk a helyi képviselet.” Dolgozunk, tevékenykedünk a magunk és a környezetünk örömére. Tevékenységeink állandó elfoglaltságot és munkát biztosítanak számunkra. A ház fenntartása és üzemeltetése még az öt szervezet közös összefogásában is nehéz feladat. Bele kell rázódnunk, meg kell ismernünk egymást és a közösséget, ahol élünk, dolgozunk. Most már más szemszögből, hiszen mi is itt raktunk fészket, itt kezdtük el a közös munkát, itt „borítjuk fel” időről időre a rendet, és itt akarunk hosszú távra berendezkedni. Mit csinálunk mindezért? Bizakodunk és dolgozunk. Igyekszünk minél szélesebb körben megszólítani a helyieket. Korcsoportonként, érdeklődési körönként stb. igyekszünk olyan programokat és lehetőségeket biztosítani a helyieknek, hogy minél szélesebb körben s minél többen kerüljenek velünk kapcsolatba. Tíz év elteltével ebben az évben tudtunk először éves munkatervet, programfüzetet készíteni, amelyhez igyekszünk is tartani magunkat. Változatos és ötletes ajánlatok születtek, melyeknek megvalósítása még folyamatban van. Mindehhez igyekeztünk megnyerni a helyben (településrészen)

Itt tartunk most. Érdemes folytatnunk? Kifulladunk vagy megmaradunk? Még nem tudjuk. A Mag-Ház nem csupán egy épület a benne lévő terekkel, játékokkal. Ez egy lélekkel megáldott isteni gondviselés eredménye. Megnyugtató kisugárzása van, melyet a gyermekek és a „tiszta” lelkek megéreznek. Akit egyszer megérintett, annak társává, részévé válik. Nagyon sok pici baba és gyermek jár naponta hozzánk szüleivel, nagyszüleivel. Vannak, akik csak ritkábban, de akadnak olyanok is – szép számmal – akik napi rendszerességgel. Van még 11 évünk. Ezek a gyerekek, addigra fiatalokká válnak. Majd ők megadják a választ nekünk, hogy érdemes volt-e. (A szerző az Élettér Közösség- és Településfejlesztő Egyesület - Komárom - közösségfejlesztője.)

83

DISP UTA Monostori Éva Mi, Mag-unk! - Válaszféle Kary Józsefnek

működő többi civil szervezetet is. A közös munka nem várt eredményeket generált. Rendezvényeink nagy visszhangra találtak, sokan keresik, szeretik azokat. Ez a hagyományos közművelődési feladatellátás - mondhatnánk. Mi azonban, ezen a sikeren nem megszédülve, az eredeti célkitűzéseinket nem feladva, mégis azt tudatosítjuk itt helyben, hogy minél több aktív, kezdeményező és együttműködő helyi elgondolás segítőivé, társszervezőivé válhatunk. Nem kiszolgálni, hanem szolgáltatni, nem csupán kínálni, hanem aktivizálni és bevonni szeretnénk. Nehezen értelmezhető ez az elgondolás ma Magyarországon. Az emberek többsége nem szívesen, vagy egyáltalán nem vállal felelősséget. Nehezen mozdítható ki a megszokott, biztonságot jelentő mindennapjaiból. Megszokta és igényli, hogy „valaki” mindig megmondja neki, mit és hogyan kell csinálnia.

Gergye Rezsô

Civil inté zmények” avagy m ûvel ôdési otthoni alternatívák a társadalmas í tásért „

A Szín 13./1. számában a disputa késztetett megszólalásra. Írásom e szám dolgozatainak ismeretében értelmezhető. Kiindulópontként fogadjuk el, hogy a közművelődést ma sem és a közeli jövőben sem lehet állami támogatás nélkül végezni. A rendszerváltás óta eltelt csaknem két évtized állandóan szűkülő pénzforrásai arra kényszerítették az önkormányzatokat, hogy keressék az intézményeik, pontosabban a közművelődési feladatok ellátásának az alternatíváit. A motiváció azonban többségüknél nem az, ami Beke Pálé, nevezetesen, hogy az adott településen minél jobban társadalmiasuljon a művelődés, hanem az, hogy hogyan lehet olcsóbban a muszáj feladatot ellátni. „az önkormányzat a legfontosabb és legnagyobb civil szervezet ” Felfogásomban az önkormányzat kívánja a legtöbb civilt képviselni és fejleszteni. Érdekükben a legoptimálisabb működési formákat kell keresnie a művelődés társadalmasításához. Az önkormányzatnak, bármilyen formát is választ a közművelődési alapellátás biztosításához, teljes esélyegyenlőséget kell adnia a hozzá igénnyel fordulókhoz. A cél, hogy olyan működési alternatívákat hozzon létre minden település, amelyek a legalkalmasabbak arra, hogy a helyi társadalom egészét fejlesszék. Miért ne lehetne ma olyan forma, ami tegnap eszünkbe sem jutott? A vasvári működés vázlatos ismertetése Az önkormányzat tarja fenn a művelődési házat. Sok-sok konfliktus és vita után az intézmény ma minden civil csoporttal, vállalkozói alapon működővel, nem intézményesült kezdeményezésekkel és ezek kombinációival évente köt együttműködési megállapodást. A megállapodásokban lévő tartalmi munka megvalósulása nélkül nem tudná az önkormányzat az intézményt fenntartani. Vagyis amikor önkormányzatot írunk és mondunk, abba mindig „természetszerűen beleértjük” a civil létet. 84

A teljesen intézményi fenntartásban működő csoportok (az intézmény gondoskodik a szakmai vezetésről, a felmerülő kiadásokról, végzi a pályázati teendőket, szervezi az előadásaikat) a legfontosabb dologban önállóak. Ők döntenek a működésük formájáról. Aztán, ha úgy gondolják, hogy kilépnek az intézményi fenntartásból, akkor tisztában vannak azzal is, hogy attól kezdve nekik kell a felsorolt teendőket elvégezni. A Vasvári Művelődési Ház – a Vasi Hegyhát kistérségi központjaként – 22 kistelepülés (a kistelepülés a 150 - 900 fő közötti, többnyire aprófalvakat jelenti), 15 000 ember közművelődési tevékenységére hat. (Megjegyzendő, hogy az új közösségi ház megépülésével a felnőttképzés, a színházi és zenei események térségi szervezése, még ezen a körön is túlterjed, és folyamatosan bővül.) A város lélekszáma 4800 fő. Az intézményt, alapfilozófiája szerint, minden tevékenységében áthatja a kistérségben való gondolkodás és cselekvés. A település 2006-ban modern közösségi épülettel gazdagodott, amely több mint két évtizedes közösségi (civil) akarat eredményeként történhetett. Az átadásra készülve a város kereste a működési lehetőségek azon formáját, amely a legoptimálisabb lehet. A keresés egyik állomásaként az intézmény az alábbi javaslatokat tette le a döntéshozók elé, a 2006. év elején. Alternatív működési lehetőségek Vasváron I. Városi intézmények integrációja Az integráció nem csak közös irányítást jelent, hanem az egyes munkakörök és feladatok átjárhatóvá tételét is. Könyvtár, művelődési ház, zeneiskola, múzeum kerülne egy irányítás alá. (Természetesen a szakmai követelményeket szem előtt tartva.) Előnye a komplex szemlélet erősödése. A szűken vett intézményi gondolkodás városi méretűvé szélesedhet. II. Vállalkozói üzemeltetési feladat megállapodás alapján

Nagyon részletes és mindenre kiterjedő szerződés megkötése szükséges. Kiknek kell helyet adni? Milyen feltételekkel? Nagyrendezvények, ünnepek hogyanja? Civil csoportok (formális, informális) számára kötelező feltételek biztosítása? A közművelődési tevékenységek színvonalának ellenőrzése hogyan történik? A finanszírozás részletei. III. A Hegyháti Többcélú Kistérségi Társulás működteti. Tulajdonképpen az történik, hogy legálissá és finanszírozhatóvá válik az, amit eddig is tett az intézmény. Szükséges a kistérségi feladatok pontos meghatározása és finanszírozása. A város megállapodást köt a kistérséggel. IV. Egyesület létrehozása a feladatra Egy egyesülettel köt szerződést az önkormányzat a feladatellátásra. Nem egy szervesen létrejött egyesület veszi kézbe a közművelődést, hanem a döntéshozók „felülről” hozzák létre, és azt bízzák meg a feladatokkal. V. A városban jelenleg működő valamely alapítvánnyal láttatja el a feladatot. Alkalmas lehet a Vasvár Városért Alapítvány, vagy a Hegyháti Jóléti Szolgálati Alapítvány (amely az intézményből kiindulva lett a térség egyik legnagyobb civil foglalkoztatója a szociális szférában). VI. Az Egyesületek Szövetsége az üzemeltető A városi és térségi egyesületek képviselőiből (hasonló lehetne, mint egy Közművelődési Tanács, csak annak nincs jogosítványa) alakul egy egyesület és azzal köt a város megállapodást. VII. Egyesületi működtetésű. A város (lehet a kistérség is) jelenlegi egyesületeinek tagjai szerveződnek egy nagy városi egyesületbe és vállalják a működtetést. VIII. Önkormányzati intézményként üzemel a Közösségi Ház. Részletek a küldetésnyilatkozatból: A Városi Művelődési Ház intézményi szabályokkal, civil mentalitással és rugalmassággal végzi a tevékenységét. Az intézmény használóját nem megrendelőnek tartjuk, hanem aktív közreműködőnek. Közösségben a közösségért. A művelődési ház a város és térség közösségét, annak érzéseit, gondolatait és szellemiségének struktúráját tükrözi. A művelődési házban folyó munka lényegileg közösségi indíttatású és közösségformáló erejű, a közösségek fejlesztő folyamatain keresztül a kollektív kifejezési szándék válik hétköznapi és ritkábban ünnepi alkotássá. Korunk egyik legaktuálisabb kérdése, hogy a nemzeti lét, a nemzeti kultúra vállalása anakronisztikus jelenség-e vagy éppen a

modernség új formája, amelyben a jövő kihívásaira nem a tradíciók tagadásával, hanem azok vállalásával és továbbgondolásával válaszolhatunk. A közművelődés területén is érvényes a hagyományokból kiinduló, kulturális megújulás, mint a legmodernebb, leghaladóbb attitűd. Ezen mezőben foglal helyet a lokális helyi kultúra. Felértékelődik a helyi érték. A vasvári Városi Művelődési Háznak mint a közösségekért dolgozó intézménynek ebben van a feladata. Javaslataink minden civil csoport, használó számára hozzáférhetővé váltak. Nyílt polémiák alakultak ki az érintettek egymás közti konzultációi során. A 2006. év elején letett javaslatainkat felhasználva, a fenntartó önkormányzat ad hoc bizottsága előterjesztést készített a további működésre. Személyes tapasztalatcserén vettek részt a más településeken nem önkormányzati fenntartásban működő szervezeteknél. Az intézmény dolgozóival folyamatosan konzultáltak. A következtetésük az volt, hogy az önkormányzati fenntartás mellett teszik le a voksot (VIII. javaslat) és egyben javasolták, hogy a helyi erős kontrollt a jövőben is megtartva, társulás létrehozásának a lehetőségét kell keresni. (Pl. kistérségi társulással közös működtetés.) A folyamat rendkívül fontos volt és változást idézett elő a struktúra megtartása mellett is. A változás látványos lehet egy működési forma megváltoztatásában, de lehet, hogy lényegileg nem változik semmi. (Pl. amikor egy szakmailag gyengén teljesítő önkormányzati művelődési házat egyik napról a másikra egyesületi működtetésűvé tesznek ugyanazon dolgozókkal és még nagyobb támogatással, akkor ott mi fog változni a lényeget illetően?) Ebben a leírt esetben viszont a fenntartó és az intézmény, illetve a használók az együttdolgozás és gondolkodás eredményeként kreativitásukat megjeleníthették. Megoldási javaslatok kerültek be a napi működési gyakorlatba. Nyíltabbá váltak a viszonyok. Jobban látják a szerepeiket a szereplők. Az intézmény még jobban társadalmiasult A 2008-ban működő vasvári művelődési ház önkormányzati intézményként működik, akárcsak 5 vagy 10 éve. Ugyanakkor a külső forma ellenére folyamatosan változik a működés. Példaként egyetlen dolgot említek. Az elmúlt öt év alatt az átlagosan 6 fő dolgozót a következő foglalkoztatási nevekkel illették: közalkalmazott, polgári szolgálatos, munka törvénykönyve szerinti foglalkozta85

tott, közhasznú dolgozó, közcélú foglalkoztatott, önkéntes munkás (ezen belül többféle formában), projektben foglalkoztatott, alkalmi munkavállaló. Vagyis a működési forma (önkormányzati intézmény) állandósága alatt a belső működés folyamatosan változott (változik). Tulajdonképpen tág teret ad a forma, és abban kell az állandó közművelődési értékeket megjeleníteni, a társadalmasítási folyamatokat pedig fejleszteni. Közművelődési feladatellátás tervezete a Hegyháti kistérségben A jelen időszakban is keressük a lehetséges működési alternatívát, dolgozunk rajta. A tervezet műhelyanyagként szolgál, amit szükséges megvitatni. Az alakuló Kulturális Közkincs Kerekasztal lehetőséget ad erre. A kistérség önkormányzatai szerződést kötnek egy konzorciummal a közművelődési feladatellátásra. A konzorcium tagjai lehetnek: - Kulturális egyesületek: - Amatőr művészeti csoportok egy-egy legjobb együttese (néptánc, modern tánc, népművészet, színjátszás, ének, képzőművészet, egyéb) - Hagyományőrző egyesületek - Faluvédő egyesületek - Korosztályi klubok (gyermek, ifjúsági, réteg, nyugdíjas) - Vállalkozók - Intézmények - Önkormányzati - Nonprofit - Egyházi - Az előzőekbe nem sorolható feladatvállalók Miként történhet a folyamat? A kistérség központja és a települések önkormányzatai a kötelezően ellátandó közművelődési feladatokat meghatározzák. (Milyen rendezvényt akar az adott évben? Milyen csoportot szeretne a településen működtetni? Szakembert milyen időtartamban vár egy héten? Mely feladatokat akarja a többi önkormányzattal közösen megoldani? Hány évre köti a szerződést? A finanszírozás hogyan történik? Sok-sok egyéb kérdés.) Egy kis faluban ésszerű lehet egy évben gondolkodni, egy nagyobb esetében már nem, hisz a folyamatok generálására hosszabb idő kell. Rendezvények szervezésére lehet egy éves szerződést kötni, de művészeti csoportok tartós működéséhez több időnek kell eltelnie. 86

A feladatok elvégzésére a nevezett körből várják a vállalkozókat, akik pontos költségszámításokkal együtt nyújtják be a pályázataikat. Az önkormányzatok döntenek, hogy melyik feladathoz melyik jelentkezőt fogadják el. Miután ez megtörtént, a nyertes pályázók megalakítják a konzorciumot. Pályázni az egyes feladatokra és többre is lehet. A térségi közös feladatok: - Minden településen, az év folyamán legyen 1-5 olyan nagyrendezvény, amelynek az egész térség életére hatása van (falunapok, búcsúk, jeles napok, szüreti rendezvények, nyári táborok, idősek rendezvényei, szakmai összejövetelek, művészeti találkozók) - Hegyháti napok fesztivál - Nyári színházi és zenei estek - Gyermek színházi bérlet sorozat - Felnőtt színházi bérlet sorozat - Filmszínházi vetítések - Térségi infrastrukturális feladatok (mobil színpad, technika, sátor, egyéb) - Ifjúsági önkormányzatok - Idősek közös szerveződései - Forráskeresések - Marketing tevékenység Egyetértek Kary Józseffel1 „…a képviselők (önkormányzati értendő) jelentős hányada nem ír, nem olvas, nem tájékozódik, nem szerez saját élményt. Nem menekülhetünk attól, hogy eredményeinket, teljesítményünket a magunk által megállapított rendszer szerint mutassuk be a legnagyobb támogatónknak és a lakosságnak. A gazdasági szektorból a közművelődésre adaptált minőségbiztosítási rendszer alkalmas lehet arra, hogy szakmai, fenntartói, lakossági elfogadottságunkat növelje, csökkentse a szakmán belüli nézet- és értékkülönbségeket.” Addig, míg a szakma nem fogadja el és nem ismeri meg – kemény munkával – a minőségbiztosítási rendszert, addig nem lesznek közösen vállalható értékek. Ki dönti el objektíven, hogy adott kérdésben kinek van igaza? Megjegyzem örömmel töltött el, hogy Kary József szakszerű és racionális érveléseivel együtt, leteszi a voksot azon szakemberek mellett, akik szellemiségükben olyanok, mint a néptanítók, de XXI. századi módon. (Cik1 Szín – Közösségi Művelődés 13./1. szám. Beszélgetés Kary Józseffel a művelődési otthoni alternatívák dolgozat ürügyén

2 Parola 1992./2. Romok helyett

nítói” lelkülettel dolgozni, annak nincs mitől tartania, munkájára szükség lesz. Összességében úgy hiszem, fontos, hogy minél több formát megismertessünk egymással. Változtassunk a társadalmasítás érdekében, de sohasem azért, mert a nagyhangú polgármester, vagy éppen egy civil hatalmasság kívánja ezt. Aztán, ha holnap a közalkalmazott más státuszban végzi a munkáját a közösség és a maga örömére, akkor az miért lenne baj? A forma legyen eszközünk a célhoz, és nem lehet a forma a cél. Csak erre kell vigyázni és akkor a saját szerepeink is pontosan körvonalazhatók lesznek. Hallatlan kreativitásra ad módot a tény, hogy soha nem találhatjuk meg a legoptimálisabb művelődési házi működési alternatívát, de folyamatosan kereshetjük, és főleg kerestethetjük azokkal a civilekkel (akik mi is vagyunk), akikért dolgoznunk kell. A közösségeket fejlesztjük, a civileket (akik mi is vagyunk), közösségfejlesztővé fejlesztjük. Mikor már mindenki közösségfejlesztő lesz, akkor nem lesz ránk, a mostani szakemberekre szükség. Az lesz a szép világ!

87

DISP UTA Gergye Rezsô „Civil intézmények” avagy Mûvelôdési otthoni alternatívák a társadalmasításért

ken belüli levélféle Kary Józsefnek: Tudod, Jóska, sokan megkacagnak ezért a mondatodért, és azt mondják, hogy nem érted az idők szavát. Én azt mondom, nagyon érted. Örülök, hogy ilyen határozottsággal ezt vállalod is. Mert legyenek mérőszámok. De soha nem lehetünk annyira objektívek, hogy a néptanítói szellemiséget feledjük.) A közművelődésben dolgozó szakemberek (népművelő = szinonimáival együtt) egy részénél azt érzékelem, hogy ahelyett, hogy az állandó változások és változtatások mindennapjait élnék, féltik a biztonságukat, a közalkalmazotti létüket. Meggyőződésem, hogy ezt le kell vetkőzni. A „kilencvenes” évek elején fiatal népművelőként több alkalommal is hangot adtam a véleményemnek,2 hogy a kulturális intézményrendszert fel kellett volna robbantani és újjáépíteni. Ma ezt már nem tartom lehetségesnek, de hiszem, hogy a valódi értékek érdekében való kreatív, mindig újat kereső népművelői attitűd nélkül nincs helye a pályán senkinek. Aki XXI. századi módon az új eszközrendszert és módszereket használva képes „népta-

ifjúság

Deák Péter

„ Rettegj , félj és b orzongj! ” Horror és thriller a fantasy öleléséb en és mint s zerepjáték Nem véletlenül választottam ez alkalommal a Süsü, a sárkány egy közismert, ijesztgetős betétdalának címét cikkemhez. Kifejezi azt, hogy hová zuhant le a horror régi trónjáról a filmekben. Ahogy Süsüt is ijesztgetésre akarták felhasználni, egy ilyen rekláménekkel fűszerezve, ugyanúgy működik a média által sugárzott horror. Okosabb nem ezekből következtetni az igazira, hiszen a szórakoztatóipari horror manapság arra a fárasztó és kiszámítható, mi több megjósolható sablonra épül, mely szerint egy baltával, késsel, csákánnyal, mérgezett almával vagy láncfűrésszel felszerelt, álarcos őrült tinik bandáját van hivatva létszámukban csökkenteni. Hol vannak ezek a régiektől, Max Schrek Nosferatujától vagy Lugosi Béla Drakulájától? Azok a filmek valóban kiváltották a borzongást, és nem a rengeteg belső szerv ábrázolása, illetve a szemérmetlenül nagy mennyiségben kiontott művér miatt. Különleges megjelenítésük és a misztikus atmoszféra tartották fenn a nézőkben a feszültséget, s némi thrillert is beleszőttek. A horror és a thriller között fontos különbség, hogy míg a horror korrekt dolgokra alapoz, nem szégyell nyersnek lenni, megmutatni a szörnyeteget, addig a thriller játszik a nézők és a szereplők idegeivel is, kétségekbe sodorva mindannyiukat. Ha egyáltalán van szörny a thrillerben, nem bukkan föl azonnal, talán egyáltalán nem is látható, csak közvetve érintkezik áldozataival, a maga módján. Ha véleményt kellene mondanom arról, hogy melyik a jobb, nem tudnék felelni rá. Leginkább azt mondanám, hogy ízlés dolga. De mint a középút örök képviselője, azt mondom, hogy ötletes a kettő vegyítése. Mindenesetre legyen stílusa, legyen 88

látványos és élvezhető, tekintet nélkül arra, hogy könyvről, filmről vagy szerepjátékról van-e szó. A méltán híres horror stílust lehet a legkön�nyebben ötvözni a fantasy bármelyik alstílusával, vagy akár a sci-fivel is, a szerepjátékban egyenesen különleges élményt nyújt. Horror szerepjáték esetében különösen fontos, hogy az az érettebb játékközönség számára való, mert ők fel tudják fogni azt, hogy valóban játékról van szó, és nem a valóság kerül a kezükbe mint holmi tiltott tudás. Olyan stílus ez, amelyet rettentően könnyű beoltani a fantasy történetekbe, hiszen akárki megmondhatja, hogy a fantáziahősöknek gyakorta kell megküzdeniük élőhalottakkal, sötét szörnyekkel vagy alvilági démonokkal. Akárcsak a fantasy, a horror elemek is a mítoszokból, a népmesékből erednek, a Grimm-mesék – példának okáért – sok ilyet vonultatnak fel, a kísértetektől kezdve az emberevőkig és a boszorkányokig. Ezeknek a történeteknek az ideális szereplői az élőholtak, a csontvázak, a vámpírok, a múmiák, akikkel szembe lehet szállni. Közben a karaktereknek felül kell kerekedniük saját félelmeiken is, elvégre az ókori, középkori rémmesékben sem lehetett több ijesztő dolog a haláluk után is felkelő emberekben, hacsak a pokol teremtményeit nem számítjuk ide. A DnD szerepjáték egyik régebbi kiadásának volt egy világa, amit Ravenloftnak neveztek. Low fantasy volt, amelybe a megszokottnál is nagyobb adag nyomott, ijesztő hangulatot kevertek bele. A különböző országok uralkodói a horror történetek szörnyeire emlékeztetnek: Starhd von Zarovich például Drakula-féle vámpír, Frantisek Markov olyan, mint Dr. Moreu, Dr. Viktor Mordenheim és teremtménye, Adam

pedig Frankenstien doktorra és fiára hasonlít. Harkon Lukas nagyúr személyesíti meg a farkasembert, Azalin Rex pedig egy élőhalott mágus, csak hogy a fontosabbakat kiemeljem a sötéten díszített társaságból. Ravenloft világát különös erő, a Ködök befolyásolják, amely képes arra, hogy embereket ragadjon el más világokból, majd vigye el, vagy még inkább száműzze őt Ravenloft borzalmas világába, ahonnan talán soha nem talál vissza. A stílusok közül egyedül talán a high fantasy az, amelyben kevésbé válik be a horror elegye, mivel az emelkedett varázslat szintje és a gyakran emberfeletti erejű hősök számára mit sem jelent levágni vagy elűzni néhány sötét teremtményt, így nem is lehet igazán érzékelni azt, hogy ezektől a lényektől félni kell. De ahogy a csodák szintje apad, a low vagy a hard fantasy felé haladva, a horror lényege úgy nyom egyre többet a latban, hiszen elkeserítően kevés az eszköz (ha lesz egyáltalán) az ilyen lényeknek ellenállni. Ráadásul a horrorból megismert elemek itt erősebbek, mint amilyennek ismerjük azokat, nem beszélve arról a tényről, hogy természetfelettivel állnak szemben, s ez alapjában ingatja meg a szereplők önbizalmát. Hiszen hogy veheti fel a harcot a halandó ember az ismereteken túlival? Ez adja a remek Cthulhu szerepjáték alapérzetét, amely H. P. Lovercraft horror művei alapján készült, elénk tárva a Nagy Ősök és a róluk, illetve a világukról tudó kevés ember elkeseredett csatáját. A lovercrafti horror visszaadja a stílus eredetének egyediségét. A benne szereplő talányok, rejtélyek ismeretlenségük, idegenségük miatt valóban rémületesek az emberi elmének, sőt, aki nagyon belebonyolódik – teljesen lényegtelen, hogy akarva vagy akaratlanul –, az egyre csak veszít elméje épségéből, és inkább előbb, mint utóbb az őrültek házában köt ki. Mindezt azért, mert több igazságra jött rá a világról, mint amit az emberi elme el tud viselni, bebizonyítva azt, hogy mennyire aprók vagyunk mi a világegyetemhez képest. Inkább pszichológiai alapra építi a horrort, mint hogy itt is a vígan leszakadó testrészek játsszák a fő szerepet, és véleményem szerint éppen ez adja a Cthulhujáték azon különleges „ízét”, amely miatt könnyű megkedvelni. De ha már horror szerepjátékról és konkrétan világról esik szó, akkor nézzük a White Wolf cég által kiadott A Sötétség világát, ahol a mi világunk városainak árnyékai között vámpírok, farkasemberek, mágusok, lidércek, cserélt gyermekek járják a maguk útját, élik a maguk életét a sötét forgatagban. A Sötétség világa, stílusát tekintve, a gótikus

punknak nevezett ág. A saját világunkat veszi alapul, ám – a nevéből is kitalálhatóan – visszahozza bele a régi gótikus művészetet, legfőképpen az építészet vonalán: mostani városainkat az égig nyúló, óriási, sötét rengeteggé változtatja, benne a gótika jegyeivel. A festészet egyedi vonásait is megtalálhatjuk benne, mint például a vallás kiemelt ábrázolását. A punk utal a benne élők reménytelen életstílusára ebben az ijesztően egyhangú világban, akik mindegyik játékban olyan híresztelések éjszakáit élik, hogy közeleg a világ vége. Nem kérdéses, hogy a gótikus punk gyökerei a modern horrorban gyökereznek, ami – különös módon – éppen a gótikus irodalom. Ez Horace Walpole Otranto kastélya című regényével kezdődött, amelyet követett Bram Stoker a Drakulával és Mary Shelley Frankenstein szörnyetegével. Amerikában az első horror könyv az Álmosvölgy legendája volt (The Legend of Sleepy Hollow), melyet Tim Burton meg is filmesített 1999-ben. Később az ő vonalán következtek olyan nagy nevek, mint Edgar Allan Poe, aki novelláival és költeményeivel is képes volt fantasztikusan megjeleníteni a gótikus horror légkö rét, majd később Lovercraft és Clark Ashton Smith is színre léptek. Ebben a szerepjátékban a játékosok ugyan halandókat is megszemélyesíthetnek, de a fő szereplők a fent említett lények. Hiszik vagy sem, nekik is van félnivalójuk. A vámpírok például az őseiktől rettegnek, akikről nem lehet tudni, hogy alusszák-e még évezredes álmukat rejtekhelyeiken, vagy a vég már valóban elkezdődött, ők lassan ébredeznek, hogy elemésszék gyermekeiket. A vérfarkasok számára a nagy ellenség a Féreg nevű hatalmas szellem és az őt titokban szolgáló cég, akik fokozatosan teszik tönkre természetanya mesterművét, a Mágusok számára pedig leginkább a paradoxon szellemei jelentenek kihívást. Egy mágus a valósággal űz játékot tudománya gyakorlása közben, ám a valóságnak is megvannak a maga őrei, akik különböző megjelenésekben sietnek a „rendbontó” varázslók megállítására. Emellett különleges, közös jellemzője ezeknek a szereplőknek a vívódás egy belső, ösztönös hanggal, s ez még némi thrillert is belekever, hiszen lényegében önmaguk láthatatlan, benső énjével vívnak harcot. Jobb, ha a vámpírok, vérfarkasok és kísértetek megmaradnak az egykori emberi énjük mellett, ám a lelkük elfeledett mélyén egy állatiasabb, ösztönök szerint cselekvő lény hangja is nagyon csábítóan és erősen tud megszólalni. Erről szól legfőképpen A Sötétség világa gólemeinek élete, akik tudják magukról, hogy testük mesterséges, ám mégis élnek, és szeretnék ezt emberként tenni, módokat, utakat 89

keresnek az emberré váláshoz, mert számukra ez jelentené a megvilágosodást, hogy mesterségesből természetessé váljanak. Létüket meghatározza az alkímiai transzmutációk elve, ez az átváltozás is hozzátartozhat e folyamatokhoz, tehát el is érhető kellő tanulással. Ha a lény erre a benső énjére hallgat, akkor embersége legutolsó morzsáját is átadja a feledésnek, és úgy válik igazán szörnyeteggé, amivel egészen biztosan felhívja magára az emberek figyelmét, akik között – s ez számukra is hihetetlen – vannak olyanok, akik maguk is különleges képességekkel rendelkeznek. Képesek kiismerni az éjszaka lényeinek fortélyait és szokásait. Ebből a szemszögből White Wolf játékainak gondolatai ékes és nyilvánvaló bizonyítékul szolgálnak ahhoz az elmélethez, amikor valaki gyerekkorában megkérdezi magától: „mi van akkor, ha a szörny jobban fél tőlem, mint én tőle?”. A Sötétség világában zajló történetek elkanyarodhatnak a horror és a thriller irányába is, mert míg a szereplők nyilvánvaló borzalmakkal is szembenézhetnek, bőven van elég olyan kaland is, amelyben a bizonytalan félelem játssza az urat. A kiadó gondozásában ugyancsak megjelent A Sötétség világa középkori játékok alkalmára is, hogy biztosítsa a természetfeletti lények iránti valós érzelmeket és gondolatokat, amelyek a régi időkben voltak divatban. Modern változatának lett második kiadása is, amely sokkal jobban koncentrál a lények belső vívódására, ám véleményem szerint kevésbé fantáziadús a régi változatnál. A horror szerepjátékokban a Cthulhu és A Sötétség világa a legismertebb, ám nem lenne teljes ez a cikk, ha nem említeném meg még a triumvirátus egy nagyszerű tagját, mégpedig a Kult nevű játékot. Ez szintén horror játék, igen elmélyült vallási és filozófiai mondanivalóval, gondolatokkal. A Kult is a mi világunkat veszi alapul, és úgy meséli el a világ háttértörténetét. Eszerint egykoron az emberiség sokkal több mindent látott, igazi valóságban élt, talán mindannyian istenek voltunk. Ám a Demiurgoszt gyanakvás töltötte el, és úgy érezte, hogy ő és a fajtája fenyegetve vannak általunk, ezért tette meg azt a lépést, hogy az arkónon segítségével mindnyájunkat letaszított, a beszűkült és megfogyatkozott értelmű valóságból származó tudatlanságba börtönzött be minket, ám csakhamar kicsúszott a kezéből az irányítás. Lassanként, a 18. századtól kezdve, haldokolni kezdett a hit az emberekben az arkónok saját eszköze, a tudomány fejlődése miatt, és a huszadik századra már a Demiurgosz is eltűnt a világegyetemből, posztja betöltése végett hadakozó angyali és ördögi sere90

geket hagyva maga után. Az emberek ismételten elkezdtek tisztán látni, átlátni az illúzión keresztül az igazi világba, az óriási és hátborzongató Metropoliszba. A horror játékok közül a Kult érzékeltet legjobban egy afféle világvége-hangulatot, ellentétben A Sötétség világával, ahol csak annak előfutárairól beszélnek. A Kultban különösen szorongató hangulat uralkodik, rengeteg emberi és emberfeletti sötétséggel behálózva, ami elengedhetetlenné teszi, hogy ez valóban csak az érettebb közönség számára legyen elérhető, már csupán a benne lévő gondolatmenetek megértése végett is. Megjelent még egy rengeteg kiegészítővel rendelkező szerepjáték-sorozat, All Flesh Must Be Eaten (Minden húst föl kell falni) címmel, ami a manapság népszerű zombi-túlélős filmekből merítette az ihletet. Mint például a Holtak éjszakája, a videojátékból adaptált Kaptár, eredeti és ismertebb címén a Resident Evil és a 28 nappal később, melyben egy maroknyi embernek kell szembeszállnia a hatalmasra nőtt zombiseregek ellen, küzdve az életben maradásért. A horrornak a modernebb, filmes részét dolgozza fel, tehát a stílus utolérte a kort. Magát a játékot személy szerint meglehetősen egysíkúnak találom, és nem is igazán szeretem a vagdalkozásról szóló kalandokat. Ám beleolvasva a hozzá tartozó anyagba, a zombik létrejöttét szolgáló megannyi javasolt elméletet rendkívül fantáziadúsnak és egyedinek találtam. A lényeg az, hogy a horror és a thriller ugyanúgy része a fantáziavilágoknak, mint akármelyik más eredeti lény vagy motívum, hiszen a kalandozással együtt jár némi kis félelem és borzongás, különösen akkor, ha gonosszal szállnak szembe. Az ember néha szeret, néha egyenesen vágyik félni, hogy érzelmeinek mindegyikét kiélvezhesse. Ezt éli ki, amikor horrorfilmet ül le nézni, vagy átolvassa legalább egyszer a Drakulát, vagy éppen baráti körben a délutánból estébe nyúló Vampirejátékot játszik.

kitekintés

Tóth Zsuzsanna

„ …S H Á LTA K AZ U CCÁ N… ” … S H A LNA K A Z U TCÁ N … Még boldog gimnazista voltam, és éppen kezdtem megszokni a gyermekkori szegénység után a vajas kenyér jó ízét, amikor a tatabányai Bányász Színpadosok, Éless Béla vezetésével, megcsinálták a Kukabúvárokat, a később legendává érett előadást. Közel negyven éve ennek… A szocializmus békés álarca mögötti, láthatatlan, vagy legalábbis nem szívesen észrevett éhező és bántalmazott gyermekekről szólt a játék – a fiatal játszók szívéből, őszinte felháborodással, együttérzéssel. Ahogy most beleolvastam Molnár Gál Péter akkori kritikájába – mezítlábas dübörgések szűrődtek át az évtizedeken. Ha hiszik, ha nem, pontosan felidéződtek a felháborodás ízei – az a hangulat, amely akkor összekötött minket. A világbékében, az ember jóravalóságában hittünk, abban, hogy nincs nagyobb szörnyűség, mint egy gyereket arra kényszeríteni: élelem után kurkásszon a kukákban. Hittük, hogy mindenkit megillet az emberhez méltó élet joga, megilleti a meleg étel, a tiszta otthon, a rendes szülő, a vasalt iskolaköpeny… Legalábbis ezért akartunk élni, sőt, harcolni. Hogy ne legyenek kitaszítottak, nyomorultak, bőrszínük miatt megkülönböztetettek – a Tamás bátyákban és az utolsó padban ülőkben hittünk. Akkoriban őszinte és felkavaró volt minden ilyen és ehhez hasonló játék – de ma, a jelenben, úgy néztem, mint aki szívelégtelenségben szenved. Jószív-elégtelenségben. Miközben pontos és szép, sőt, odaadó játékot láttam, őszinte sajnálattal kell elmondanom, hogy bennem elmaradt a megrendülés. Az, ami ma körülvesz bennünket, túllépett a Kukabúvárok felvetette szörnyűségeken. Ma nem csupán egy maroknyi gyermek éhezik. Nem csak két százalék. Nem

csupán extrém eset, ha valakinek széthullt a családja, ha bántalmazzák. Nem csak néha ömlik ránk a média jóvoltából az elképzelhetetlen; hogy szülők erőszakolják meg gyermekeiket, hogy pincékben tartják fogva őket éveken át, hogy kutya, sőt tyúkólba zárt, összevert gyerekeket találnak időnként. A falhoz vert csecsemő nem pusztán a filmekből ismert, sikoltva tudomásul vett szörnyűség. A hét egyik extrém híre, amit elborzadva olvasok, hogy négy éves, vak gyermekkel fajtalankodik apa és nagyanya, nagybácsi és rokon közreműködésével, miközben ötéves testvére végignézi ezt… De talán nem is a borzalmak lerafináltabbjaival kellene szembesülnünk. Nem elég, hogy még ma is, a XXI. század első évtizedének utolsó harmadában, egy európai országban, a 14 év alatti gyerekek ezrei éheznek!? Hogy sokuknak az iskolában kapott tej és a kifli a napi táplálék?! (És mi van a „fejlődő” világban, és mi van az elmaradott térségekben?!) Ebből a szempontból akár megrázó is lehetne, hogy nem léptünk túl a negyven évvel ezelőtti helyzeten, hogy még ma is van ilyen helyzet, sőt, sokkal rosszabb is. Hogy hiába volt minden szó. Hogy hiába a sok tanulmány, felismerés, rácsodálkozás. Hogy azóta megszoktuk ezt a tényt. Megszoktuk a hajléktalanokat, a koldulást, az aluljárókban és a bokrok alján leterített paplanokat, a rongyokat, a bűzt, a műanyag flakonokat. Sőt. Megszoktuk azokat a híreket is, hogy gyerekek ölnek, késelnek, csapják le egymást és tanáraikat az iskolában, az utcán. A felnőtt bűnök másolásában élenjárók képesek pár száz forintért megölni egy idős embert. Hogyne lennének képesek társai91

kat zsarolni, elvenni mobiljukat, pénzüket?! Látjuk, halljuk és tudomásul vesszük a tényeket. Időnként természetesen felsír a lélek, és szégyenlősen és kétségbeesetten oda-odanyújtja kezünk a százast, ötvenest; egy-egy nénike vagy a monoton énekecskét gajdoló kislány hangja napokig előjön a saját gondok szövetén túlról is. A „háltak az uccán” döbbenetét mára a haltak, sőt a halnak az utcán tényszerűsége váltotta fel. Hosszúnak tűnik a bevezető, s tán igazságtalan is a mindenképpen nemes szándékú vállalással szemben. A Budaőrsi Játékszínben bemutatott játékok ugyanis mindenképpen figyelemre méltó előadások. A két darabból összeálló este Éless Béla bevezetőjével indul, aki egyrészt a régi és az új Kukabúvárok rendezőjeként, másrészt a Játékszín leköszönő igazgatójaként adja meg az este különleges hangulatát. Nem egy szokványos színházi estre, inkább egy baráti találkozóra vagyunk hivatalosak. Sok az ismerős is – barátok, rokonok, drukkerek ülnek a nézőtéren. Az első játék az, amellyel szemben nagyobb az elvárás, hiszen ezt már láttuk (látták); a hazai amatőr színjátszás, de talán az egész színháztörténetünk XX. századi fejezetének fontos előadása volt. A legenda miatti elfogódottság kicsit rányomja a bélyegét a fiatalokra is, akik – milyen fura ez is – mintha túlképzettek lennének a játékhoz. Megszólalásaik gondosak, a jelmezeik vegyesek (mindenféle szempontból, hiszen van, amelyik gyereket mintáz, van, amelyik ifjú felnőttre jellemzőnek tűnik…), a mozgás pontos. Jó energiák töltik be a pusztán egy-két dobogóval megtört teret. Bár eleinte minden kicsit steril, egy idő után a magam részéről megérintve megyek velük a dokumentumjáték mélyebb bugyraiba… Egészen addig, míg el nem kezdődik Sánta Ferenc Kicsik és nagyok c. novellája… Ez az a pont, amikor „elidegenedem” a Kukabúvároktól, és az fut át rajtam, mennyire erős szöveg ez, és mennyire nincs szükség arra, hogy állást foglaljanak, agitáljanak a szereplők. Vagyis nincs szükségem arra, hogy közöljék… „mi vagyunk a két százalék”. Sánta erős, tömör mondatai mindent elmondanak. Pedig itt, Budaörsön, szemlátomást született egy csapat, amelyet szívesen látnék mindenféle játékban… Mint megtudtam, ők már nem amatőrök – képzett, színiakadémiákon edzett, színházi levegőt szívott előadók. Fiatalok, színházra éhesek – ami nagyon jó érzés. Jó látni őket, ahogy keresik a saját hangjukat, saját jelenlétüket ebben a másféle feszültségű csoportmunkában. Figyelnek egymásra. Hitelesek. Elhiszik, hogy dolguk van ezen a világon. 92

Ezt tartom az újraalkotás legnagyobb erényének: a Kukabúvárok által megérintettek közösséggé kovácsolódtak, s annyira hisznek a „dologban”, hogy magukkal viszik a közönség nagy részét is. Megérdemlik, hogy leírjam a nevüket: Bodor Géza, Boldizsár Tünde, El Karamany Yaszin, Endrődi Ági, Ilyés Lénárd, K. Nagy László, Katona Gábor, Kiss Renáta, Kötél Orsolya, Nagy Dóra, Szaksz Gabriella, Simonics Mariann, Szakter Viktória, Tuza Ritter Bálint. Nincs a szereplők között feltüntetve, de az egyik egykori játszó, Englerth Miklós megjelenik a Hivatal véleményformáló szerepében… Egy másik egykori játszó, Tóth Zsóka, most művészeti tanácsadóként állt Éless Béla mellett, segítve az emlékezés objektivitását, illetve a jelen fiataljaiban, játszóiban pontosítva, miről is szólt az előadás valaha… Az este második részében a Rákóczy Anita Sződy Szilárd szerzőpáros jegyezte Hátamon a házam című riportjátékot láttuk. (Sződy – aki egyben a rendezője is az előadásnak – kortársként, színházzal foglalkozó emberként szintén részese volt a hetvenes évek legendáriumának, végigélte azt.) Míg az első dokumentumjátéknak a csoportos megnyilvánulások, a dinamikus váltások, a pontos mozgáseffektek adták az erejét, itt az egymás mellé rendezés, a többnyire magányos monológok adtak különös atmoszférát. Ez a fajta szerkesztés jellemzően drámaellenes, hiszen a fontos dolgok nem a színpadon történnek meg, csupán a megtörténtségre utalnak a beszélők. Mozgás gyakorlatilag nincs, leszámítva a jelzett helyszínt azonosító jövés-menést: valamely metrókijárat terén vagyunk… Jellegzetes, vagyis nagyon is egyéni figurák töltik be ezt a teret. Magasan fölöttük, mintegy letekintve rájuk – pompás íróasztal mögött okoskodik a Hivatal – szerencsére nem végig ott, hanem időnként az ő síkjukra leszállva, együttérzőbben… (Ez a szimpatikusabb és teljesebb értékű megnyilvánulás Veszelka Anikó érdeme.) A megkettőzött narrátorság zökkent mindig vissza a valóság magyarázatot kereső síkjára. Aztán megyünk tovább. Hajléktalanok beszélnek. Néhány éve már szót kaptak a Budaőrsi Játékszín színpadán valódi hajléktalanok is, akkor mint alkotó emberek, írók költők kerültek rövid időre reflektorfénybe. Most az életükről van szó; a hontalanságok korában ők azok, akik ugyan nem hazát, de otthont és hajlékot már elveszítettek. Bár milyen haza az, amelyik nem nyújt hajlékot, menedéket? – tehetjük fel a kérdést. A játék nagy erénye az, hogy nem csupán a vádat sulykolja, nem csupán a társadalom szolidaritására, hanem az egyén felelősségére is rákérdez. A játszók – Arató Réka, Bodor Géza, Egervári Éva,

nehéz… Illyés jut eszembe – „megszokták már”… – s természetesen az is: „meg lehet szokni”? Aztán pörögnek a saját reggeleim, estéim, a saját „metróból ki, metróba be” állapotaim, s a láthatatlan (?) szereplők: az alujárókban, a piros lámpánál, a bokrok alján műanyag flakonnal üldögélők, a kéregetők, az itt-ott rongyos paplanokon, padokon fekvők. Félrefordított tekintetekre, odacsúsztatott százasokra gondolok – igen, azt kell mondani, hogy meg lehet szokni. Ne legyünk álszentek. Megszoktuk. S ha ésszel tiltakozunk is, ha tudjuk is, micsoda szörnyűségekről esik szó ezen a színházi estén – az igazi megrendülés elmarad. A tisztító hatás. Ezért van hiányérzetem. Vessenek meg; nem érzem magam sem jobbnak, sem rosszabbnak ez után az este után. Csak annak a régi időnek tűnt voltát sajnálom, amikor a Kukabúvárok előadása még megrengette a mi kis világunkat…

93

K ITEK INTÉS Tóth Zsuzsanna „…s háltak az uccán…” S halnak az utcán… – A Kukabúvárok és…

Englerth Miklós, Gengeleczky László, Hodossy Ildikó, Iványi Angelika, K. Nagy László, Kaufmann Márta, Kövér Pálné, Kuszál László, Palócz Eszter, Takács Paulina, Török Zsuzsa, Veszelka Anikó – szinte egytől-egyig emlékezetesek. Nem az ő hibájuk, ha monológjaik alig-alig lépnek túl a közhelyeken. Néhány vérbelien privát (vagyis itt abszolút hiteles) megszólalást és jelenlétet is hallunk – látunk. Ilyen az „öreg piás” (Kuszál László), a „harmincas nő” (Egervári Éva) vagy a „cigánylány” (Török Zsuzsa) – bár ő eleinte nem a legjobb formáját hozza, de később belelendül. (Nagyon művi a sminkje, ilyen közelségben ezt nem szabad!) Kár, hogy a fő motívum, a részeges tanárember története végül kissé indokolatlan happy endbe torkollik… A trükkös üzletember megjelenítése is elerőtleníti az addig meglehetősen hiteles élettöredék-monológokat. Hallgatom, nézem ezeket az embereket – akik vallanak arról az állapotról, amelyet elképzelni is

kitekintés

Trencsényi László

A kukab úvárokr ó l

Tiszta arcú, a közlésvágytól kipirult arcú fiatalok szökkennek a pódiumra. Stilizált jelmezük utal arra, hogy gyermekek szerepét öltötték magukra. A Budaörsi Játékszín művészei nem kisebb dologra vállalkoztak, mint hogy felidézik - újrajáts�szák az amatőr színjátszó mozgalomnak egykoron – csaknem negyven éve, 1971-ben – bemutatott hirhedt, híres (betiltott és díjazott) darabját, a Kukabúvárokat. A Kukabúvárok műfaja a csaknem negyven év előtti időt idézi fel. A művészetek több műfajban (filmben, szociográfiában, színházban) „Magyarország felfedezésével” voltak elfoglalva. Az (akkor is) átalakuló magyar társadalom ellentmondásaival, pontosabban a deklarált hivatalos önkép és a valóság közötti feszültségek ábrázolásával. Drámai feszültségek? A drámák születésének pillanatát rögzítették dokumentarista igazságkereső kedvvel és hévvel. A Kukabúvárokban szinte refrénként hangzik el a „két százalék” szókapcsolat. Igen, az ábrázolt jelenségek statisztikailag ekkora méretet jelentenek az ábrázolt város térképén. A darabban a drámaivá fokozódó segítségkérő sikolyok arról szólnak: tűrhetetlen, hogy „két százaléknyi” jelenséggel nem törődik a társadalom. A hatvanas évek legvégén, a hetvenes évek legelején, Tatabányán, a jeles „szocialista városban” ezzel a két százalékkal minősítette a hivatal a gyermekvédelmi ellátásra szoruló gyermekeket. Az irodalmi színpadi játék 1971-ben erről a két százalékról szólt. Az egykori igazságkereső, valóságfeltáró színpadi megjelenítéshez akkor új műfaj is keletkezett. Az egykori vakmerő tatabányai rendező, a Budaörsi Játékszín távozó igazgatója, a jeles Éless Béla e műfaj kialakításában jelentős szerepet vállalt. Miről van szó? Az „irodalmi színpadi pódiumjáték” a kórust rövid szólókkal (váltogatott szerepekben) megszakító előadás. A szövegek drámai tartalmát kontrasztként követő játékos, már-már táncos stilizált kórusmozgások, versek, dalok, dokumentumok, riportrészletek, novellarészletek szerkesztett gyöngysora alkotja a darab dramaturgiáját. Annak idején ez a hatásos előadásmód szinte uralkodott az amatőr mozgalomban. Ez váltotta fel a kiüresedett, 94

üzenet nélkül maradt kukucskálószínház-utánzó (szocreál népszínművet vagy leporolt klasszikust megelevenítő) műkedvelő előadásokat. A közönség, a valóság igazi folyamataira kíváncsivá vált, egyre népesebb fiatal értelmiség is egyre fogékonyabb volt erre a műfajra. A szakmai feladataira készülő fiatal magyar értelmiség a társadalomismeretet, a valóságismeretet a felkészülés szerves részeként fogta fel. A felsőoktatási intézmények irodalmi színpadain igen sok esetben maga is részese volt ennek a „saját élményű valóságfeltárásnak”. Ezekkel az élményekkel formálódott e nemzedékben az a gondolkodásmód, amelyet azóta „rendszerkritikának” nevezünk. (A 40 évvel ezelőtti idők megidézését – kísértetiesen egy időben a Kukabúvárok „retrójával” – vállalta a filozófus, Dénes Iván Zoltán, amikor a CEU-n, a Bibó István Műhelyben bemutatta kutatásait az 1969-es budapesti bölcsészkari diákmozgalomról. Ugyanaz a fiatalság, ugyanaz az indulat, a „republikánus rendszerkritika” dolgozott az egyetemi ifjúsági mozgalom váratlanul színre lépett egykori reformereiben. Tanulságos dolog az is, hogy amikor a hatalom 1970 tavaszán ijedten véget vetett az éjszakai gyűlésezéseken, plakátokkal, vitaanyagokkal teleragasztott egyetemi falak között, tábori élményekben formálódó közösségi élet rövid ciklusának, akkor a bölcsész fiatalok – e sorok írójának kortársai – falukutatásba, munkásotthon-kutatásba, cigánykutatásba „menekültek”.) Miről szól a Kukabúvárok? A város lakótelepein mint fázós, hajnali verebek, hirtelen kukázó gyerekcsoportok jelennek meg. 1971-ben ez reveláció volt! E gyerekek vallomásai, sorsa nyomán feltárult az addig a győzelmi jelentések drapériáival eltakart világ, amit ma gyerekszegénységnek, veszélyeztetettségnek nevezünk. (Emlékezzünk csak rá, a pedagógiai szakirodalomban ugyanekkor, a hatvanas évek végén jelenik meg óvatos megfogalmazásokkal a „hátrányos helyzet” fogalomrendszere; ez Kozma Tamás és Loránd Ferenc pályára állásának ideje.) A gyermekjátékokkal, gyermekmondókákkal kontrasztált, egyre megrendítőbb valóságdarabok (interjúk, gyámügyi feljegyzések, illetve Sánta Ferenc híres novellája, a Kicsik és nagyok – hogyan

játszanak a gyerekek papás-mamást, tükrözve egy eldurvuló világot?) vádakká rendeződnek. Az előadás végén szabályos, az egész társadalomnak címzett vádiratot olvasnak a fejünkre a tiszta arcú, a közlésvágytól kipirult arcú fiatal előadók. A mi fejünkre? A hetvenes évek elejének társadalmát szólítják, szólították meg! A 40 évvel ezelőtti valóság felidézése nem csupán történelmi játék! Hol van már a „két százalék”? A megrendítő „egyedi esetek” jóformán tömegjelenségekké, mondhatni „megszokottá” váltak. Még a nyilvánosság elől sincsenek eltakarva. Csak éppen a nyilvánosság nem rendül meg, a hatalom nem háborodik fel a rendszerkritikán. A megjelenített - megidézett tatabányai gyerekek budaörsi segélykérő sikolya ezért annyira megrázó. Vagy legyünk optimisták? Éless Béla csapatának, a budaörsi fiataloknak a vállalkozása azt jelzi, hogy van új, fiatal értelmiségi nemzedék, amely a társadalmi valóság szörnyű pereme, bugyrai iránt érdeklődik, s elköteleződik a közös megoldáskeresésre?

A kérdésre adható igenlő választ az este második darabja igazolja. Rákóczy Anita - Sződy Szilárd riportdrámája, interjújátéka, a Hátamon a házam, már napjainkat idézi. A műfaj nem a hetvenes évek eleji irodalmi színpadi játék. Annak tapasztalataira épülő, a színészek számára a karakterteremtés feladatát jelentő színház ez. Egyszemélyes főszereplője van: a családi konfliktus miatt hirtelen hajléktalanná vált fiatal tanár. Az ő története köré szerveződnek az egybefűződő hajléktalanmonológok, feltárul az aluljáróbeli hősök egykori emberi arca, részvétet - megértést kiváltó életútja. S feltárul a hivatalok, tudományok okos szavainak üressége abban a helyzetben, melyben igazából „sem hal, sem háló” nem jut több ezer embertársunk sorsának megoldására. Éless Béla, a Budaörsi Játékszín a 40 évvel ezelőtti ifjúságunk társadalom-átalakító indulatát, elkötelezettségét idézte meg. Rajtunk is múlik, hogy a társadalmi szembenézés meginduljon, végbemenjen.

95

kitekintés

Keserü Katalin

K ivétel. G ondolatok a disz eli Elsô M agyar Látványtár 2 0 0 8 - as kiállítás- megnyitó ján Az Első Magyar Látványtár, mely részben a 19. századi reformkor nemzetépítő aspirációit, részben az akkori századközép enciklopédikus gyűjtő tevékenységét és a századvég közönségcsábító spektákulumait idéző neve ellenére, a kultúráját tekintve vizualitásba forduló 20. század és a kultúra jelentését a vizualitáson keresztül az ember mindennapi gyakorlatára és tárgyaira is kiterjesztő - visszavezető ezredforduló érzékenységének mai intézménye, a „kivétel” szót választotta 2008-as kiállításának címéül. Nincs és nem is volt még egy ilyen intézményünk, s mégis, magát a Látványtárat nem tekintjük kivételnek, inkább egyedinek, sajátosnak, mely törvényeit maga határozta meg, s eddigi, sikeres működését éppen a neve értelmezési lehetőségeinek eredményes körüljárásával biztosította. A teljes név nyelvileg tökéletes, pontos. A Látványtár első egy olyan sorban, melybe majd a lehetséges hasonló nyilvános gyűjtemények fognak tartozni. Nevével, amelyben a jelenségek történetisége hivatkozási alapként rögzült, egyúttal akaratlanul felállt egy új szabályrendszer, melybe az addig szabálytalannak minősített muzeológiai gyűjtési – tárolási – kiállítási formák, eljárások is beleférnek. Ebben a folyamatban a nyelv működése érhető tetten: saját szabályai szerint kanonizálja az általa megnevezettet, amelyet egyúttal – legyen az bármennyire is új (mint a látványtár vagy a weöresi kutyatár) – a gyakorlatban a jelenségek (a tárak) létező, különféle, de bővíthető szabályrendszereihez utasít. A korábbi szabálytalanságok kanonizálódnak. Minden leírható nyelvben és nyelvhasználatban vannak kivételek: ezek a mindenkori szabályokhoz viszonyított eltérések. Azóta, hogy létezik a Tapolca-diszeli Látványtár, Vörösváry Ákos – egyszerűen mondva – mindent gyűjtő – őrző - kiállító tevékenysége már nem kivétel, még ha nincs is egyelőre követője. A kivétel fogalma mégis a Látványtár alkotóinak gondolkodásába enged bete96

kintést. Melyek lehetnek azok a látvány-kivételek, melyekkel idei kiállításán a Látványtár Alapítvány hangsúlyozni kívánja egyediségét? A megnyitóra szóló meghívó szerint a rendezők a szó többféle értelmét felhasználva gyűjtötték ös�sze a kiállított műveket, tárgyakat. Egyszerű, cselekvő jelentésére (kivesz) utal egyegy (mű)tárgy kivétele a raktárakból vagy eredeti kontextusából. Egyes művészi életművek ismeretlen, mert korai vagy nyilvánosságra nem került darabjainak elővétele életmű-kiállításokon (de még a műtárgypiacon is) megszokott eljárás; az életmű kontextusában ezek értelmezhetők és értékelhetők. Egymás mellé téve ezeket a „kivéteket”, a művészet története szerint a mindenkori stúdiumokra, a kép(látvány)alkotás és -rögzítés elemi igényére, szabályainak megismerésére vonatkoztathatjuk őket (Kassák Lajos tájképei, csendéletei, Kováts Albert, Vojnich Erzsébet még figurális kompozíciói, Major János talán főiskolai ujjgyakorlata, Altorjai Sándor mívesen kidolgozott csendélete, a festőként ismert Olescher Tamás kollázsai), aminek dokumentálása egy látványtárban természetes. A szervezők emellett kiemeltek elfeledett életműveket is a művészet lehetséges raktáraiból (az újraértékelésre váró Szocialista Képzőművészek Csoportjából Schnitzler Jánosét), illetve olyanokat, melyek a hazai művészettörténeti kontextusból kikerültek (a Budapesten tanult Siskov Ludmilé) vagy oda be még nem kerültek (a Párizsból hazatelepülő Kádár Józsefé) – néhány mű erejéig. Elővettek az 1960-as évek művészet- (és szabadság)kultusza idején a szakmabelieknél jóval szélesebb körben keletkezett alkotásokból is (a később képzőművészeti filmrendezővé vált B. Farkas Tamás képei), melyekkel a később már kanonizált iskolázatlan művészet történetéhez új adalékkal szolgálnak. E korai művek ugyanis, a 60-as évek klasszikusainak munkái közé illesztve, egy korszak közös Kunstwollenjéről szólnak, mely a művészet nélküli művészeti termelést felváltani kívánta.

S amint mindig is tették a szervezők, természetes képződményeket és a használat során de- vagy formálódó, alakuló és átalakuló tárgyakat is tettek a műtárgyak közé: hordók láthatatlan mélyén keletkezett borkövet vagy a vas ismert tulajdonságainak ellentmondó, érzékenyen görbülő horgászszéket (a Balaton déli partjáról). Nem csak a (mű)tárgyak esztétikai értékei, de az általuk érzékelhetővé vált életfolyamatok iránti figyelem indokolhatja az alakuló stádiumot dokumentáló (mű) tárgyak összegyűjtését, kiállítását. Mintha ezzel a kiállítás létrehozói egy, a 19. század óta létező, a műalkotások addig megszokott zárt, befejezett, végleges formája ellen tiltakozó művészi attitűdöt, amely az alkotófolyamatra (a 20. században folyamatművek, térben kibontakozó installációk, élő művészeti alkotások létrehozására) terelte a figyelmet, szándékoztak volna áttenni a kiállításrendezés területére, hogy a „mi volt” és „mi lett” ténypár ismeretlen oldalát illetve a köztes területet megmutatva, a lehetőségekre helyezzék a hangsúlyt. Ebben az értelemben a Látványtár létrehozóinak élethez kötődő világképe nyilvánul meg a kiállításon, s további kiállítások lehetőségét is rejti. A kivétel, főnévként, a megszokott minőségtől eltérőt jelent (ilyen a tárgyak között a műtárgy). De vajon a művészettörténeten belül, amelyet kivételek alkotnak, működik-e a szó? (Lehet-e ilyen alapon művészeti kiállítást rendezni?) Egy-egy ismert életműben bizonyosan vannak kivételek: egyes darabok, melyek első látásra vagy a vizsgálatok megszokott módjait alkalmazva sem lelik magyarázatukat az előtte születettekben vagy a következőkben. Csáji Attila piros - fehér - zöld konceptuális műve az 1970-es évek elejéről a festői/ tudományos életműben – egy-két társáéval együtt – kivétel. Annak tekinthető a Vörösváry Ákos által grafikusként és festőként ismertté tett GrossBettelheim Jolán kerámikus tevékenysége is. Ám a kiállításon az e műveknek biztosított új kontextus másfajta megközelítésekre hívja fel a figyelmet (Csáji esetében társadalmiakra, politikaiakra is). A nemzetközi monokróm festészet virágkorában felfedezett festő, Tóth Menyhért alakuló formákat rögzítő szobrai például felvetik a festői életmű szobrászat felől való megközelítésének lehetőségét. S bármennyire is sokfélének nevezhetjük a jelenkori művészetet, akadhatnak benne a kortárs tendenciáktól, a történetileg kortársisággal jellemezhető egyéni utaktól eltérő, például archaikusnak tűnő műalkotások. Balás Eszternek az egyiptomiak monumentalitását, formai tisztaságát idéző kis kőalakjai, persze, nem szimpla archaizálás eredmé-

nyei. A kortárs művészetet felvonultató kiállításon kivételek, de a létezés alapjait gondolkodva kereső életmű kontextusában természetesek. Jelenti-e ez azt, hogy kortársunk lehet minden és mindenki? Legalábbis aki/ami él (a művészetben például)? Az 1980-as évek óta több kiállítástípus is felhívta erre a jelenségre a figyelmet (eklektika-kiállítások, régi művekre reflektáló újak és a régiek közös kiállításai). A kivétel származékai közt ismeretes a kivételes melléknév, ugyancsak valamely különleges minőség jelölésére. A mesterek közt lehetnek kivételes személyiségek, akikben összefutnak az addigi ismeretek, és akik ezekhez olyan új ismereteket tesznek hozzá, melyekkel hosszú időre megelőlegezik a jövőt. Leonardo kivételes volta, a művészet sorsát megfordító természettudományos érdeklődése ilyen. Ma nem ismerjük még fel azokat a kortársainkat, akiket a jövőben hasonló kivételeknek fognak tekinteni, nyilván más okokból kifolyólag. De a művészeti élettől távoli körülmények közt élő idős parasztasszony, Lidi néni, aki képalkotásra adta a fejét, mégpedig úgy, hogy a maga nyelvére átírta a számára fontos művészettörténeti alkotásokat, s egyéni expresszív erővel rendelkező pasztelleket is készített, bizonyosan kivételes személyiség volt. Kivételes tehát az is, aki nem hajlandó a körülmények adta szabályok szerint viselkedni, s önmaga állítja fel szabályait, például azzal, hogy maga is képeket hoz létre. A természettudományos eredményeket olykor-olykor műalkotásba fogalmazó Pócsy Ferenc is ilyen (Saroktükör), s ilyen volt Somogyi Győző is, amikor (az 1970-es években) nemcsak a szocreált megsemmisítő, mélyre hatoló realizmussal, de saját addigi pályáját is elhagyva készítette groteszk litográfiáit (Galícia, 1914.). Ezek a többletet teremtők bizonyosan különböznek a szabályokat felrúgóktól, szabálytalankodóktól. Vannak kivételes művek is, melyek új szabályokat állítanak fel egy-egy életműben vagy korszakban, még akkor is, ha nem lelnek folytatásra. Sőt, mintha a kibontatlan lehetőségek sűrítményeként Medve András 1973-as festett, fűrészelt, formavilágát tekintve összetett, nagy faszobra a korszak konstruktív, kísérletező szobrai közül erőteljesen kiemelkedne. Ilyen Baksa-Soós Krisztina akkori portrészobra is testvéréről, Jánosról, melynek kontextusa (az alkotó életműve vagy a magyar, a nem hivatalos portrészobrászat) ismeretlen előttünk. A tudomány, ha olyasfajta kivételekkel találja magát szemben, mint az eddig említettek, arra törekszik, hogy felderítse mindazon körülménye97

ket, okokat és célokat, kontextusokat, melyek a kivételesség magyarázatául szolgálhatnak. Ezzel – akár úgy is, hogy új tudományágakat szül az új kérdések megválaszolhatósága érdekében – a megismerésben előbbre jut, de a kivétel státusát felszámolja. S ha ez lehetséges, miként történhet meg? Nem úgy-e, hogy a megismerés szabályait, módjait önmagához igazítja, önmagából alkotja meg? Mert ha így van – amint feltételezhető –, akkor számol-

98

ni kell azzal, hogy a tudomány csak az egyik lehetséges megismerési mód azok közül, melyekre az ember képes. A modern kor piedesztálra emelt tudományossága révén azonban a többiek háttérbe szorultak, s így úgy tűnik, hogy megmagyarázhatóvá vált mindaz, ami eddig különös volt. Azaz a kivétel. Ha pedig nincs kivétel, mi van helyette? Vajon a figyelmet a kivételekre terelő tárlat erre hívja fel figyelmünket?

Bakos István

kitekintés

Eö tv ös kollégisták voltak. . . F alukutató k A sorozat tizedik alkalmaként (2008. április 23.) az egykori falukutatók gyűltek össze a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus stúdiójában. Sorozatszerkesztők: Mátyus Aliz és Bakos István. Az alkalmat előkészítette és moderálta: Bakos István. A hatvanas évek végén, részben Nyugat-Európa egyetemi diáklázadásainak hatására, a magyar társadalom és a gazdaság megújulására szerveződő erők között az Eötvös Kollégium és az ELTE Bölcsészettudományi Kar ifjúsága is helyet követelt magának. Egyrészt az oktatás korszerűsítésére, másrészt a hazai valóság minél alaposabb feltárására, megismerésére, s ennek nyomán az élet jobbítását szolgáló tendenciák, elképzelések, emberek szervezett támogatására, a valódi szolidaritásra törekedtünk. Az ELTE BTK KISZ tanya- és kisfalukutató csoportját (valamint több más szakmapolitikai csoportját, pl. a Stúdium Generálét...) is ennek jegyében alakítottuk meg 1969-ben, értelmes célt adva a monolit ifjúsági szervezetben a magyar társadalom és a falvak jelene, jövője iránt érdeklődő diákok számára. Hatottak ránk a népi írók szociográfiái, de munkánk fő motívuma a gyorsan változó falusi paraszti világ megismerésének vágya, pusztuló értékeinek mentése volt. Akkor mi még nem tudtuk, hogy az Országos Tervhivatal boszorkánykonyháiban már kész az az 1971-ben kormányprogrammá vált településhálózat-fejlesztési koncepció, amely a magyar falvak egyharmadát életképtelen, „funkció nélküli” településnek minősítette, saját közintézményeiket, iskoláikat elvette, fejlesztési forrásaikat elvonta, a térképről is le akarta radírozni őket. (A faluromboló terv drasztikus végkifejlete a 80-as évek közepén főleg a Szovjetunióban, majd Romániában mutatkozott meg.) A mi 1970-es, téli egyhetes és nyári háromhetes somogyi falukutatásunk akarva-akaratlanul szemben állt e falusorvasztó politikával… A meghívott hajdani falukutatók: Berzencei (nyári) csoport: Standeisky Éva, (M) Kiss Sándor, Aranyi Krisztina, Budai János, Csomós Gyula, (M Kissné) Fogarasi Ágnes, Kolmon Gizella, Molnár Éva, Rozs András, Szőke Béla, T.

Papp Zsófia, Verrasztó Lajos, Virág Ibolya, Wacha Balázs. Csurgó–Alsok: Dénes Iván Zoltán, Gazdag Ferenc, Hanák Katalin, Lada Margit Ibolya, Bába Iván, Nagy István, Oláh Attila, Pápai Júlia, Vajda Zsuzsa. Porrog: Oláh János, Gergely Attila, Ágh András, (Ágh Andrásné) Ring Éva, Faragó Jenő, Giday Árpád, Miskolczy Ambrus, Pikler Magda, Szabó Katalin, Weimann (László) Klára. Szenta: Nagy József Zsigmond, Bándli Magdolna, Bordi Károly, Faragó Ildikó, Mátrai Erzsébet, Mosolygó László, Somfai Balázs, Vörös (T) Károly, Zsolnay Emma. Zákány: Bakos István, Hódi Sándor, Bezzegh (Vajda) Éva, Kelemen Katalin, Koday György, Kovács Mária, Nagy (Bakos) Edit, Pécsi Katalin, Vajda János, Végh László. Csak a téli egyhetes falujáráson vettek részt: Németh Mária /Igal (csop. vez), Bognár Róbert /Igal, Merva Mária, Móser Zoltán /Balatonszentgyörgy, Péterffy András, Szakács Ildikó/Barcs, Tátray Katalin /Zselicség, Ujvári Márta /Igal, Zord Ágnes, Zsurka Ágnes/ Csurgó… Csak az előkészítő munkában vettek részt: Flasch János, Molnár Katalin, Salamon Anikó. Mátyus Aliz: Szeretettel köszöntöm mai rendezvényünk résztvevőit. Ma Bakos István moderálja a beszélgetést. Én kezdésképpen azt kérem tőle, hogy először mondja el, mi motiválta, hogy a falukutató munkát kezdeményezze. Bakos István: Tisztelt Eötvös-kollégisták és falukutatók! Kedves vendégeink! Rendhagyó lesz ez a tizedik alkalom, mert eddig általában 4-5 ember mutatkozott be estjeinken. Most majdnem harmincan jöttek el bemutatkozni, tehát nagyon gazdaságosan kell bánnunk az idővel. Immár fél éve készülünk erre a találkozóra, de magam sem gondoltam, hogy ilyen nehezen tudjuk összeállítani a névsort, földeríteni és meghívni a hajdani résztvevőket. Nem is sikerült mindenkit elérnünk, mások meg nem tudtak, vagy nem akartak eljönni, így most, 38 év múltán, a falukutató csoport tagjainak 99

mintegy felét üdvözölhetjük körünkben. Köszöntelek benneteket! Örülök, hogy eljöttetek, remélve, hogy megkopott emlékezetünket a közelmúltról segítségetekkel fölfrissíthetjük, egymás sorsáról tájékozódunk, diákkorunk közös vállalkozását fölidézhetjük. Az ELTE BTK KISZ szervezet falukutató csoportja megalakulásának körülményeiről a most kiküldött meghívóban néhány mondatot már írtam, de kiegészítésként el kell mondanom, hogy noha azt az Eötvös Kollégiumban működtettük, tagjainak több mint egyharmadát a társadalmi problémákra érzékeny fővárosi diáktársaink alkották. (Hívásunkra néhány határon túli társunk a Felvidékről, Erdélyből s a Vajdaságból jött e falukutatásra.) Tehát a motiváció. Mindenki emlékszik arra, hogy 1969. április 29-én kari KISZ-küldöttgyűlés volt, amely új vezetőséget választott az ELTE Bölcsészettudományi Karán. Reggeltől, másnap hajnali 5-ig tartott a vezetőválasztás. Itt van körünkben Gergely András, aki azt meg is írta a Kari Híradóban. Végül a viharos küldöttgyűlésen engem választottak titkárnak, noha nem én voltam a párt jelöltje. Ebből óriási ribillió támadt, főleg a budapesti KISZ KB és a pártközpont berkeiben. Hosszú ideig tartó huzakodás következett, majd az egészet egy példátlan aktus zárta le: Kádár János pártfőtitkár első és utolsó látogatása az egyetemen, nevezetesen az Eötvös Kollégiumban és a Bölcsészettudományi Karon 1969 májusában. Így ő szentesítette ezt a választást, és gyakorlatilag megkaptuk a jogosítványt ahhoz, hogy amit megválasztásunkkor a közhangulat kívánt, azt tudjuk csinálni. Egészen 1969. október 11-éig, amikor is megtartottuk a kari gyűlést, ami talán a legfontosabb vállalása volt az új kari KISZ-bizottságnak. Ezt kemény megtorlás követte! Az előzményekhez tartozik az, hogy a – több gyökérből (emberarcú szocializmus, a párizsi diáklázadások, a magyar gazdasági reform, az európai kultúra új hajtásai, hatásai) nőtt – kari KISZ-vezetőváltást előidéző diákmegmozdulásunk az Eötvös-kollégisták és a hozzájuk társult fővárosi diákok összefogásán alapult. Az ifjúsági mozgalom megreformálását és a közvetlen demokrácia intézményesítését (kari gyűlés) szolgáló programjainkat elfojtották. 1969/70 telén a pártirányítás különböző változatait és a retorziók sorát kellett átélnünk; kezdve a Kari Híradó és az alapszervi faliújságok cenzúrázásától, a közvetlen pártellenőrzésen és a provokátorok ügyködésén át, a vezetőség hóhéroló megosztásáig, a kari KISZ-szervezet működésének 1969. október 13-tól 1970. január végéig tartó felfüggesztéséig. 100

Ekkor – a szilencium időszakában – vezetőtársaimat és az egész kar ifjúságát, a gyakorlatias szakmai munkára felkészítő munkacsoportok (falukutató, munkásszállás, cigány stb.), az érdekképviselet (menzabizottság, ösztöndíj, felvételi, elhelyezkedési bizottságok), a TDK-k és a szakkollégiumok, a Stúdium Generále, az Alkotókör, az Egyetemi Színpad, a kórus, az amatőr filmesek, a filmklub, az Eötvös Klub, a kollégiumi programok felé igyekeztem fordítani. Jómagam – mert ahhoz kötődtem legjobban – a falukutató csoport vezetését vállaltam. Az Eötvös Kollégiumban hetente tartott előkészítő szemináriumok eléggé hektikusan folytak. Itt vannak a jelenléti ívek, a létszám 20-25 fő fölé nem ment. Korábban én a nyári népművelési gyakorlatomat, egy hónapot, Somogy megyében teljesítettem. Magam is félig-meddig somogyi vagyok. A megyei tanács művelődési osztályán voltam, s ott összeismerkedtem a megyei tanácsi vezetéssel, és meg tudtam őket nyerni arra, hogy minket fogadjanak, és szervezzünk Somogyban egy ilyen falukutató-akciót. Meglévő társadalmi - szakmai kapcsolataimat (Hazafias Népfront, Somogy Megyei Tanács, Népművelési Intézet) is felhasználva, így szerveztük meg az 1970. januári egyhetes tájékozódó falujárást a megye több településén, majd az 1970. júliusi – fizikai munkával egybekötött háromhetes önfenntartó – falukutató tábort a csurgói járás községeiben. Ezen már több mint hatvanan vettünk részt! A közös fizikai és szellemi munka, mely életre szóló élményt jelentett a résztvevők többsége számára (ha jól tudom, legalább öt pár talált ott egymásra, s házasodtak később össze; köztük Nagy Edittel mi is), méltó kitörési lehetőséget adott a szervezetnek is. A társadalom felé forduló ifjúsági mozgalmi munkánkra hivatkozva, az 1970-ben rendezett I. országos népművelési konferenciára öt képviselőnk (Mátyus Aliz, Standeisky Éva, Gergely Attila, Rozs András és én) kapott Molnár János miniszterhelyettestől meghívót, és ketten föl is szólalhattunk ezen az országos fórumon! A háromhetes falukutató munka végén kaptuk a hírt a Szatmárban pusztító nagy tiszai árvízről, így közülünk jó néhányan ott folytatták tovább önkéntes munkájukat! Volt egy kellemetlen utóhatása is a vállalkozásunknak. 1970 nyarának végén a Somogyi Néplap Botcsinálta próféták Somogyban c. otromba cikkében megtámadta falukutató munkánkat. Vegzálták a minket patronáló megyei tanács művelődési osztályát is. Később, a bennünket fogadó derék helyi vezetők közül egyet el is mozdítottak posztjáról,

dom, hogy a megkérdezettek kb. egyharmada (98 fő) volt 16-30 éves, egyharmada (97 fő) 31-50 éves, a harmadik harmada (89 fő) 50 év feletti. A korstruktúra és a szakmák szerinti megoszlás településenként már elég nagy eltéréseket mutatott, csak úgy, mint az iskolai végzettség, a jövedelmek megoszlása, illetve az értékrend és a társadalmi közéleti aktivitás. Egyszer majd egy későbbi találkozón érdemes lesz elővenni e kérdőíveket (melyek később a Mezőgazdasági Múzeumba kerültek), s a meglévő feldolgozott adatokat, a korabeli, illetve a mai tapasztalatainkat szembesíteni. Úgy tudom, hogy a falukutató csoportból senki sem lett falukutató, de a többség életére hatott e közös munka. Van, akiére csak közvetve, mert az Eötvös Kollégium legsikeresebb falukutatója – az Erdei Ferenc-díjas Mátyus Aliz sorozatszerkesztő társam – például nem volt tagja falukutató csoportunknak, de megérinthette annak szele. Legalábbis ezt gyanítom falukönyveit és faluregényét olvasva. De térjünk át a hajdani falukutató csoport megjelent tagjainak rövid bemutatkozására! Megjegyzem, hogy közülük néhányan (Bába Iván, Bándli Magdi, Móser Zoli, Oláh János, Péterffy András…) már e sorozat valamelyik korábbi rendezvényén bemutatkoztak, ezért ők rövidebbre foghatják mondandójukat. Kérem, hogy első körben mindenki röviden (kb. 5-7 percben) beszéljen önmagáról. Foglalja össze sorsának alakulását azóta, hogy lezajlott közös falukutatásunk. Szóljon munkájáról, eredményeiről, családjáról is néhány mondatot! Kezdjük Kelemen Katival, aki kérésemre, lexikonba írt életrajzot küldött, amit ismertetek: Kelemen Katalin 1951-ben született Budapesten, asszimiláns zsidó családban. Irodalom- és nyelvtanári pályafutás után 1992-ben részt vett a Szim Salom, a háború utáni első magyarországi reform zsidó közösség megalapításában. 1998-ban a londoni Leo Baeck College-ben avatták rabbivá, azóta a Szim Salom Progressziv Zsidó Hitközség vallási vezetője. A holocaust túlélők második generációs tagjaként azt tartja feladatának, hogy a liberális judaizmus szellemében segítse mindazok útját, akik a zsidóság nyitott, örömteli megélésére vágynak. Publikációi: - Kelemen Katalin: „Ime, a tűz és a fa, de hol van a bárány az égőáldozatra” – Ros Hásáná-i gondolatok (Szombat, 1997. Nr. 8.) - Kelemen Katalin: Lehet-e imádkozni Auschwitz után? (Diszkrimináció és üldöztetés: hatások 101

K ITEK INTÉ S Bakos István Eötvös-kollégisták voltak… Falukutatók

Csurgót pedig egy fokkal lejjebb minősítették az Országos településhálózat-fejlesztési terv készítése során. Némi elégtételt adott, hogy a Valóság c. folyóirat az 1971. októberi számában (74-93. p.) Falukutató egyetemisták Somogyban címmel ös�szeállítás közölt munkáinkból, ami érzékeltette, hogy vállalkozásunk nem volt hiábavaló. A hatvan résztvevő névsorát azonban ők már nem közölték, a dokumentumok jó része időközben eltűnt, ezért kellett 38 év után segítségetekkel felderíteni a résztvevők nevét, mostani címét. A téli somogyi falujárásról a bölcsészkari KISZ által kiadott Acta Iuvenum 1970-es számában adtunk százoldalas tájékoztatót, amelyben a 30 résztvevő névsorát is közöltük. Sajnos a háromhetes nyári nagytáborról már nem tudtunk teljes beszámolót közzétenni, mivel a kérdőíves felmérésünk anyagát – a szervezeti és személyi változások miatt – csak részben dolgoztuk föl. Talán még emlékeztek rá, milyen nagy készülődés előzte meg falukutató munkánkat, amelynek szakmai előkészítésébe előadónak megnyertük a régi falukutatókat: Erdei Ferencet, Ortutay Gyulát, agrártörténészként Szabad György professzort és a pszichológusok felkészítését segítő Illyés Gyuláné, Kozmutza Flórát, aki férjét is megnyerte támogatónknak. Gondosan mérlegeltük és terveztük meg az egyes csoportok összeállítását, amelyben – a személyes szimpátiákra, a szakirányra is ügyelve – igyekeztünk a fiú - lány, az alsóéves - felsőéves, a fővárosi - vidéki arányt harmonizálni. A Felföldről, Erdélyből és a Vajdaságból meghívott társainkat is vigyáztuk, hisz őket akkor még rejtegetni kellett. Kósa László barátom és más öregkollégisták is figyelemmel kísérték, segítették vállalkozásunkat. Kósa egyszer körbe is látogatott bennünket ott Somogyban. Alapos megfigyelési szempontrendszert, illetve iker (családi és egyéni) kérdőíveket dolgoztunk ki. Utóbbiból a hét település (Berzence, Csurgó-Alsok, Porrog, Porrogsztpál, Somogybükkösd, Szenta, Zákány) mintegy tizenkétezer lakosa közül összesen 285-öt töltöttünk ki. Igen, ám nem a szociológiai mintavétel szabályai, hanem az egyes csoportok és tagok szorgalma, ambíciója szerint. Így történhetett, hogy az ötezer lakosú Csurgón 45-öt, a háromezer-kétszáz lakosú Berzencén 58-at, a kétezer fős Zákányban 41-et, a 840 lelkes Szentán 27-et, míg az ötszáz lakosú Porrogon 72-t, a 358 lakosú Somogybükkösdön 32-t, a 177 fős Porrogszentpálon pedig 10 páros (egyéni-családi) kérdőívet készítettünk el. Az alapadatok összesítését költözködéseim során megőriztem a fontosabb irataim között. Így tu-


és következm. Kút konf. – Bp. 2000. Szerk.: Bárdos K., Kardos P.) - Kelemen Katalin: Sermon for Shábbát-Zakhor/ European Judaism, A Journal for the New Europe - Kelemen Katalin: A liberális judaizmus álláspontja a nők szerepéről a zsidóságban (A zsidó nő – Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár, Budapest, 2002.) - Kelemen Katalin: A zsidó szellemi út (Tárház, 2008./1.) Kérlek, folytasd, Kati! Ma ott tartok, hogy az első magyar progresszív zsidó hitközségnek, a Szim Salomnak – ami azt jelenti, hogy adj békét –, vagyok a rabbija, és egyben az első női rabbi Magyarországon. Visszacsatolva a falukutatás utáni évekre, az első fontos dolog, amit megemlítenék arról, hogy milyen nagy hatást tett rám a falukutatás, az az, hogy az orosz - német szakos diplomám elnyerése után, az első munkahelyem egy évig Erfurtban volt. Ott az akkori NDK és Magyarország közötti szakmunkások szakmai tapasztalatcseréjének nevezett vendégmunkás program keretében tanítottam. Már majdnem szociológussá váltam, mert a falukutatáson megtanult nagy nyitottság másokra és a szociológiai érdeklődés vezetett elsősorban oda, hogy akkor, ott a magyar szakmunkásokkal foglalkozzam. Olyannyira, hogy teljesen önkéntes alapon elkezdtem velük mélyinterjúzni. Ebből nem lett aztán semmi, de én nagyon-nagyon sokat tanultam belőle. Az életem aztán úgy alakult, hogy később tanítottam, majd a 80-as években ébredt fel igazán a zsidó gyökereim iránti érdeklődésem, és a 80-as évek végén – elsősorban angol reform zsidó inspirációra és kapcsolatokon keresztül – kezdtem el komolyabban foglalkozni judaizmussal. A 90es években a Leo Baeck College-ban, ahogy Pista említette, Londonban szereztem meg a rabbi diplomámat. Ez egy fontos áttörés volt az életemben. A 40-es éveimmel indultam új utakra, és misszióm lett valóban az, hogy saját Holocaust traumámat és kortársaimnak a rendkívül negatív és traumatikus zsidó identitását pozitív módon dolgozzam fel, mégpedig a zsidó hagyományok és a zsidó spiritualitás szellemében úgy, hogy ez egy közösségalapító, közösségépítő program része lett. Ez a hivatás rendkívül sok örömet jelent nekem ma is. Nagyon komoly és nagy ez a feladat. A lényege ugyanolyan, mint bármilyen más lelkipásztori munka. Tanító, lelkipásztor, az ünnepek megélése, szervezése, imakönyvek írása, liturgiai munka és egy közösségnek az építése. Óriási kihívásokkal jár, mivel alapvető egzisztenciális problémái vannak 102

közösségünknek. Ez abból fakad, hogy a Magyar Izraelita Hitközségek Szövetsége, amely itt az ös�szes erkölcsi és anyagi erőforrások birtokában van, nem ismer el minket. Állandó harcot folytatunk az elismertetésért. Az elmúlt 3 évben valamivel jobb helyzetbe kerültünk, mivel önálló egyházként is megalakultunk, és ilyen módon az egyházaknak adható adó 1%-okból tudunk részesülni. Immár tulajdonképpen ez lett a legfontosabb jövedelmünk. A harmadik, és egyben az utolsó közlendőm, a családom. Van egy 23 éves lányom, angol szakon végzett, bölcsész, és nagyon boldog házasságban élek, ahol a férjem egy amerikai atomfizikus, aki igazi társam a munkámban is. Végül elgondolkoztam azon, hogy a falukutatáshoz miként köthető sorsom alakulása. Befejező mondatként ezt szeretném elmondani. Meghatározó élmény volt az életemben a falukutatás, és az a zákányi három hét. Azt gondolom, hogy egy gyönyörű, pozitív mintát kaptam ott arra, hogy hogyan lehet közösséget alakítani, szervezni és építeni, mert ez egy igazi közösségépítő és -szervező munka volt, amelynek a részesei lehettünk. Nagyon szép mintát kaptam a másságra való nyitottságra is, azáltal, hogy ténylegesen egy egész más világba csöppentünk, mint amit mi 19 éves korunkig ismertünk. A másságnak egy olyanfajta, nyitott megismerése, ami igenis, később nagyon erősen segített engem a saját identitásomnak a felvállalásában és elmélyítésében, hogy azzá legyek, aki ma vagyok. A szociális érzékenység, ami nagyon fontos a mai munkámban, és az volt a kérdőívezés közben is, de nemcsak ott, hanem minden percben… Ott, Zákányban kezdtem megtanulni azt, amit aztán tanfolyamokon is tanítottak nekem a Leo Baeck College-ban, a másokra való odafigyelést. Meghallgatni másokat. Ennek gyökerei és a nagyon erős minták mind Zákányhoz és a falukutatáshoz kötődnek. Nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy ezen a mai esten, egy igazi szép alkalommal ezt megköszönhetem első mesteremnek, Bakos Pistának és minden falukutató társamnak. (taps) Bakos István: Hát már ezért érdemes volt összejönnünk, hogy ezt meghallhattuk. Köszönöm! Pécsi Kati, most te következel (csoportunkban ő volt a másik pesti fruska)! Pécsi Katalin: Bevallom, hogy nem készültem, nem kaptam meg azt a levelet, amiből kiderült volna, mit vártok tőlünk a bemutatkozáson. Nem foglalkoztam vele, így improvizálni fogok. Kezdem

a falukutatásnál, ami nekem is nagyon-nagyon jó, meghatározó élmény volt. Maga a falu is, mert sem előtte, sem azóta nem voltam ennyit falun, de nem is a falu volt a legizgalmasabb. Az is. Gyönyörű volt Somogy-ország, ahogy Pista nevezte. És új szavakat is tanultunk, olyan szavakat, amelyeket én még az életben nem hallottam. Nem tudtam, hogy magyarul vannak ilyen szavak. Az összes állatnak tudta a hímnemű és nőnemű párját. Ami lenyűgöző volt: a csoport. Szinte minden percben intenzíven boldogok voltunk. Vártuk a buszt, nem nyafogtunk, hogy várni kell, hanem valami pörgős játékot játszottunk. Mindig valami történt, és ez fantasztikus volt. Arra is emlékszem, hogy egyszer a kemény fizikai munka közben – arattunk meg favágás volt, mindenféle kemény dolgok – egyszer pihenőben feküdtünk valami réten délelőtt. Akkor valamelyikünk kitalálta – hogy ki volt, arra már nem emlékszem –, mi lenne, ha mi most lakatlan szigetté változnánk. Elszakadnánk a kontinenstől így, ahogy ott fekszünk, milyen lenne? Nagyon-nagyon izgalmas volt, az első kommunautópia az életemben talán. És ami még szintén nagyon új volt, hogy életemben először ott láttam olyan fiúkat, akik mindent meg tudnak oldani. Nemcsak hogy vizet szerezni meg fát vágni, ilyeneket, de mikor mi egyszer nyafogtunk a Kelemen Katival, hogy nincs gyümölcs, mi nem eszünk szalonnát, akkor lett cseresznye is. Mindent meg tudtak oldani. Fantasztikus volt. Egy egész fát szereztek. Ez nagyon izgalmas hatású volt. Innentől kezdve azután folytatódott az egyetem, de már nélkületek, mert ti nagyok voltatok, végeztetek. Az már nem volt igazán fair, hogy mi még jártunk 4 évig, és eléggé nagy zuhanóba ment át a bölcsészkar, de valahogy eltelt. Én magyar - francia szakos voltam, és elmentem a Magvető Kiadóba szerkesztőnek. Ott voltam hosszú évekig, mindig azt gondoltam, ideiglenesen vagyok ott, mert tanítani szeretnék, de közben meg kellett csinálni a doktorit, született két gyerekem, aztán megírtam a kandidátusi disszertációmat is. Aztán ’hála Istennek’ összeomlott a Magvető a rendszerváltás miatt, és végre elmentem tanítani. Közben voltam Amerikában is 3 évet. A rendszerváltás után egyrészt elkezdtem tanítani, másrészt nekem is előjöttek a zsidó gyökereim. Nálam is körülbelül a 80-as években kezdődött, de akkor erősödött meg igazán, amikor lett zsidó iskola, és összekötöttem a kettőt. Zsidó iskolába mentem tanítani. Közben egyre inkább érdekelt az irodalom… Amikor még doktoráltam meg a kandidátusit védtem, akkor igazán az elbeszélés típusai érdekeltek, a narráció kérdése, majd

egyre inkább a zsidó irodalom meg a nőirodalom kezdett érdekelni. Most tartok ott, hogy a zsidó nőirodalom, ezt sikerült nagyjából összekombinálni. Tanítottam pár évet különböző iskolákban és aztán elkezdtem a 90-es években egyetemen is tanítani. Immár negyedik éve a Holocaust Emlékközpontban az oktatásért vagyok felelős, és közben kommunikációt tanítok az egyetemen. Van egy zsidó női csoportunk, amit Eszter házunkért hívnak, ez egy feminista zsidó csoport, zsidó és női kulturális problémákkal foglalkozunk. Két gyermekem van, felnőttek már. Nagyobbik fiam 32 éves, szociológus, az ifjabb 29 éves, pszichológus. (taps) BI: Köszönöm szépen. Rozs András következik. Tőle is kaptam rövid életrajzot, amelyből idézek: Az 1970-71-es falukutató táborok tapasztalatai ráébresztettek arra, hogy igen keveset tudok a magyar társadalomról, különösen a vidék, a falvak világáról. … A tábor után nem sokkal – miután felfüggesztettem egyetemi tanulmányaimat, s előbb Budapesten, a Vízműveknél, később a Gorkij Könyvesboltban dolgoztam − megragadtam egy adódó lehetőséget arra, hogy lemenjek Budapestről vidékre tanítani. Éppen azon a környéken kínáltak állást, mint ahol az 1971-es nyári táborunk volt. 1973-ban Csurgóra mentem, ahol egy halmozottan hátrányos helyzetű tanulókat oktató általános iskola szaktanítója lettem: történelmet, magyar irodalmat, orosz nyelvet tanítottam. Az iskola mellett a csurgói művelődési házban „népműveltem”, ifjúsági klubot szerveztem, helytörténeti gyűjteményt is vezettem. 1975 végén felhagytam a csurgói élettel, és Veszprémbe költöztem, ahol a Veszprém Megyei Levéltár munkatársa lettem. A levéltáros szakmunkák után ismét a népműveléshez tértem vissza, 1979-ben az alsóőrsi művelődési ház megbízott igazgatójaként szerveztem klubokat, haknibrigádok fellépéseit. 1980-ban visszaköltöztem szülővárosomba, Pécsre. A kitérők és vargabetűk következtében csak 1983-ban sikerült elvégeznem az ELTE Bölcsészkarán a történelem - népművelés szakot. Közben voltam kitűző a Pécsi Geodéziai Vállalatnál, majd ismét levéltáros lettem, 1981-től a Baranya Megyei Levéltárban dolgoztam. Itt töltöttem el előbb 12 évet, majd egy négy éves kitérő (Pécs Város Önkormányzata) után újabb kilenc évet. Tavaly innen mentem nyugdíjba. 1981-ben megnősültem, feleségem is közgyűjteményi dolgozó, a Baranya Megyei Könyvtár munkatársa. Három gyermekünk van. Legidősebb 103

fiam a PTE Polláck Mihály Műszaki Karán idén végez műszaki informatikusként, a másik fiam a Budapesti Gazdasági Főiskolán idegenforgalomvendéglátó szakos, másodéves hallgató, lányom Pécsett gimnazista. Előbb pécsi tanácsi lakásban laktunk feleségem szüleinél, 2003-tól házunk van a Mecsek lábánál fekvő, szép pécsi utcában. (András télen a Zselicségben volt falujáráson, nyáron pedig a berzencei csoportban dolgozott.) Rozs András: A pesti fruskák után, egy kicsit különbözött az átlagtól az én sorsom is, mert én meg egy pécsi srác vagyok. És ugyanúgy nem volt fogalmam a falusi életről, illetve nagyon kevés fogalmam volt, mint nekik. A fogalmamat azért a kollégiumban már részben előkészítették a fiúk, akikkel sokat vitatkoztunk a kollégiumban: Bakos Pistával, Nagy József Zsigmonddal... Szörnyű módon éltem meg, hogy én sok mindenhez nem értek, sok mindent nem tudok… Mégis ez vonzott ehhez a csoporthoz. Azért még hozzáteszem, hogy döbbenettel hallottam Pistától, hogy az a tanácselnök is pórul járt, akit talán mi juttattunk oda Dénes Iván Zoltánnal meg Nagy József Zsigmonddal. Ezt el kell, hogy mondjam! Kaposváron, egy jól sikerült nap után összegyűltünk a színházzal szembeni intézményben, ahol sört ittunk, de utána muszáj volt énekelni. Énekeltünk az utcán, és pont belesétáltunk a bajba. Kaposváron a rendőrség elé jutottunk. Egyszer csak egy dzsip jelent meg velünk szemben úgy, mint a filmekben: fényszóró, kivágódott jobbra-balra az ajtó. Megjelentek a rendőrök és igazoltattak, s állították, hogy mi irredenta dalokat énekelünk. Emlékszem, ezt mondták. Nem azt énekeltünk egyébként, csak ők már így reagálták le. Akkor be akartak vinni bennünket a rendőrségre. Dénes Iván Zoltán barátom pedig arra hivatkozott, hogy jogállamban élünk. Erre máig emlékszem. Én is akkor hallottam először ezt a kifejezést, hogy jogállam. Nem is tudtam róla, hogy abban élünk, de a rendőrök sem tudták. Az lett a vége, hogy mégsem vittek be bennünket, mert Hanák Kati és Tátrai Kati – szintén pesti fruskák –, noha egyiknek sem volt ott a személyi igazolványa, de végül úgy kiálltak a fiúk mellett, hogy Dénes Iván Zoltánt sem kupálták meg, és minket sem. Különben hajnalig vagy reggelig ott kellett volna dekkolnunk. Az is jellemző, hogy miért engedtek el bennünket. Azt kérdezték, hogy milyen megbízásból vagyunk itt. Mi mondtuk, hogy igen, mi itten társadalmi munkát végzünk, valakinek eszébe jutott, hogy szociológiai vizsgálatot, amitől frászt kaptak. Akkor végre megjött az eszünk, hozzátettük: és a Somogy 104

Megyei Tanács elnöke ilyen és ilyen számú megbízása alapján, s abban a pillanatban elengedtek bennünket. Nem tudom, emlékeztek-e még erre az eseményre? Akkor találkoztunk így a szocialista hatalommal először ott. Én aztán később visszakerültem pont erre a vidékre, mert elhagyván az egyetemet, kerestem a helyemet. Tarján Tamás irodalomtörténész, biztos ismeritek, ő javasolta nekem, hogy legyek vízóraleolvasó, mert a Vízműveknél milyen jó. El is mentem vízórát leolvasni, és megismertem egy másik világot, végeztem egy újabb szociológiai vizsgálatot, amely a XII. kerületi, csodálatos, családi házas apparátusbeliek által lakott vidéktől a barakklakásokig terjedt, amelyek Kőbányán voltak. Akkor, a X. kongresszuson „Kádár elvtárs” azt mondta, hogy megszűntek a barakklakások. Mondom, ez nem igaz, mert én voltam a vízórákat ellenőrizni, és tudom, hogy még vannak barakklakások Kőbányán, Soroksáron stb. Voltam a Gorkij Könyvesboltban is, dolgoztam, és később pedig gondoltam, hogy valami hasznosat is tegyek, meg kell ismerni a magyar társadalmat, hát lementem Csurgóra tanítani. Bizonyos korosztálynak magyart, oroszt, meg testnevelést a nyolcadikos lányoknak. Aztán népműveltem, isteni volt, nagyon jól éreztem magam, és bejártam ezeket a vidékeket. Én ugyan falukutató Berzencén voltam, ott is jártam, de ekkor jártam például Szentán is. Oda kísértem egy cigány kislányt, ahol putrit látogattam. Egy beás cigány volt. Azért nem mondom romának, mert nem roma, hanem beás. A gyakorlatban – és nem egy-két napig, hanem körülbelül – másfél évig gyűjtöttem ott a társadalmi ismereteket, és sokat tanultam belőle. Kicsit kalandos volt az utam, mert kicsit később végeztem el az egyetemet, ilyen kalandok után, de azért a 80-as évek elején mégis sikerült, és azután kezdtem megkomolyodni. A 80-as években, miután levéltáros lettem. Az aztán végképp komol�lyá teszi az embert, Somfai Balázs tudja. Előbb a Veszprém Megyei Levéltárban töltöttem éveket, majd később a Pécsi Levéltárban, itt voltam a leghosszabb ideig, mert később már nem váltogattam az állásokat. Legalábbis már csak ritkábban. Még Veszprémből szintén volt egy úgymond falusi kalandom, mert lementem Alsóörsre népművelni, és ott haknibrigádokkal kerültem összetűzésbe. Ténylegesen, hiszen egyszer a lépcsőről is lelökött az egyik impresszárió, mert számon kértem, hogy hol van a Komlós János. Én a kocsmában, a srácokkal arra szerződtem, hogy Komlós is ott lesz az esten, de nem volt. Nem akarom ragozni, de

BI: Köszönjük, és következzék a másik baranyai falukutató: Standeisky Éva: Én vagyok a falusi kislány Pesten. Sőt, nemcsak falusi, hanem tanyasi, sőt, nem tanyasi, hanem pusztai, mert egy Illyés-féle pusztáról jöttem. Azt hiszem, én vagyok a társaságban az, aki legrégebben ismerem Bakos Pistát, mert még az édesapám tanította őt Tarcsa-pusztán, a Szentlőrinci Állami Tangazdaságban, ahol édesapám tehenészeti brigádvezető volt, Pista pedig nála gyakorolt mint mezőgazdasági technikumi hallgató. Aztán nagy meglepetésre az Eötvös Kollégiumban fedeztük fel: mi bizony nagyon régről ismerjük egymást. Azt hiszem, ilyen régi ismeretséggel senki sem rendelkezik a társaságban, mint mi. Azt, hogy falukutató lettem, Tarcsa-pusztának is köszönhetem. Mármint, hogy életemnek a falukutató fázisába az is belejátszott. Olyan emberek, mint Megegyán Józsi bácsi, aki tehenész gazda volt. Tőle például sokat hallottam a régi világról. Aztán volt egy Krisztus-kereszt a régi 6-os mentén, amire az volt ráírva, hogy 1883., magyarul és németül,

valamint még az, hogy állította herceg Esterházy Miklós uradalmi birkása. Nem volt odaírva név, csak ennyi. Engem ez nagyon elgondolkoztatott. Egy uradalmi birkás milyen szegény lehetett? Én akkor, a szocializmus idején azt tanultam, hogy a pusztán mindenki csak nyomorgott, milyen szörnyű volt, és 45 után felvirágzott minden. Ez elhintette bennem a gondolatot, hogy azért más az, amit az ember hall, meg tanul, meg más, ami valójában van. Megegyán Józsi bácsi meg ennek a keresztnek a felirata is hozzásegített ahhoz, hogy végül történész lettem, bár – bevallom őszintén – nem akartam történész lenni. Nem akartam kutató lenni, menekültem ez elől. Pedagóguscsaládból származom, és én pedagógus akartam lenni. Csak amikor elvégeztem az egyetemet, nem volt történelem szakos tanári állás, egy kutatóintézetbe kerültem, s így lettem kutató. Nem készültem történésznek és kutatónak. Tetejébe nem készültem orosz szakosnak sem, magyar - történelem szakra akartam volna jelentkezni, de ilyen szakpárosítás akkor éppen nem volt. De nem baj, mert a magyar szakról így letettem, a művészettörténetet is szerettem, de arról sem lehetett akkoriban szó. Oroszra mindenkit felvettek, én meg KISZ-titkár is voltam Tarcsapusztán, falusi KISZ-titkár, nem pécsi, ahova bejártam távolsági busszal, hanem falusi KISZtitkár voltam. Ennek köszönhetően felvettek az orosz - történelem szakra, de oroszul nem tudtam, és ezért nekem állandóan oroszt kellett tanulnom. Ennek az lett a haszna, hogy a férjemet, Szőke Györgyöt az egyetemen ismertem meg, és azért is említem az ő nevét, mert már nincs közöttünk, mert ő az Eötvös Kollégiumba is bejárt, és sokan ismerik őt. Hogy a végével folytassam, azért van egy közös gyermekünk, Katalin, 33 éves, és ahogy elvesztettem a férjemet, rá pár hétre megszületett az unokánk, vagyis most már nagymama is vagyok. A pályám úgy alakult, ilyen botcsinálta történészként, mondhatni, hogy 10 évvel később lettem történész, mint ahogy normális körülmények között lenni kellett volna. Kicsit autodidakta módon is azért, mert én egy olyan munkahelyre kerültem, ahol igazán nem a szakma műhely jellege volt a fontos, hanem inkább más jellege. Ez a Párttörténeti Intézet, ahol nekem sikerült majdnem egy negyedévszázadot eltölteni. Nem voltam mozgékony alkatú ember. A Párttörténeti Intézetnek remek levéltára meg egy remek könyvtára volt, amit én nagyon jól ki tudtam használni. És a vége felé, amikor már bomladozni kezdett a rendszer, már nemcsak kutathattam, hanem egy-két munkám meg is jelenhetett. És én elkezdtem A Magyar Kommunista 105


ilyen kalandok után aztán abbahagytam, s a 80-as évektől levéltárosként, történész lettem, publikáltam. Először XIX. századi gazdaság- és társadalomtörténettel foglalkoztam. Kopács községről – a Drávaszögben lévő 10 magyar falu egyike – írtam szakdolgozatot Szabad Györgyhöz, és lejártunk aztán Drávaszögbe, Eszékre. Horvát kiadványban is jelent meg tanulmányom. Később pedig politikatörténettel foglalkoztam, főleg XX. századi politikatörténettel: részben a pécsi németség történetével, részben – főleg a 90-es évektől – az 1945 utáni koalíciós időszak történetével foglalkoztam. Kiadtunk egy repertóriumot a szerkesztésemben, a KMP, az MKP és az SZDP történetéről. Legutóbbi munkám pedig Pécs és Baranya 1956-ban, egy szerkesztett kiadvány, ennek most lesz a bemutatója. De az 56-os Intézetnek is segítettem az 56-os (helyi vonatkozású) történeti munkákban. Ami a családi életemet illeti. Elég későn, 34 éves koromban nősültem, körülményeim nem engedték korábban, így aztán a gyermekeim is fiatalok. Hárman vannak, tehát Magyarország lakosságát gyarapítottuk egy fővel. Egy 24 meg egy 22 éves fiam, és egy 16 éves késői leánygyermekem van. A két fiú még egyetemista, a leány pedig pécsi gimnazista. Tudományos minősítést eddig még nem szereztem, de az a jó, hogy nyugdíjas lettem, és végre tudok dolgozni, most már meg tudom csinálni. (taps)


Párt irodalompolitikája című könyvvel, ez volt a kandidátusi disszertációm is. Csak azért van ez a címe, hogy megjelenhessen. Ez gyakorlatilag a hatalom és az írók viszonyával foglalkozott a 45 utáni években. Ebbe a dologba annyira beleszerettem, hogy évekig ezzel foglalkoztam, és annyira kiszerettem belőle, hogy most már hallani sem szeretek róla, mert annyira megismertem az írókat meg a hatalom viszonyát. A lényeg az, hogy én megírtam mindent, amit e témában lehetett, nemcsak az irodalompolitikáról szóló könyvemben, hanem megjelent aztán az Írók lázadása, az 56-os írószövetségi jegyzőkönyvek, aztán az Írók és a hatalom c. könyvem is. Ez már a rendszerváltozás után volt. Ezt nem írhattam volna meg, ha nem dől össze a szocializmus, mert akkor 56-ról nyilván nem lehetett volna írni, és nem kerülhettem volna egyik ilyen érdekes munkahelyről egy másikra. Egy olyan munkahelyre, ami akkor alakult, és ezt Litván Györgynek köszönhetem. Különben is kitették a szűrömet a Politikatörténeti Intézetté vált Párttörténeti Intézetből, mert az Antall-kormány a rendszerváltozás után leépített, és én voltam az első, akitől megszabadultak. A lényeg az, hogy Litván György, aki már szintén nincs közöttünk, és akit én személyesen nem ismertem, akkor gründolta ezt az 1956-os intézetet, és ő kért meg arra, hogy menjek ebbe az intézetbe. Erre nagyon büszke vagyok, mert nem olyan típusú emberek vannak ott, akik a Párttörténeti Intézetből jöttek. Az 1956-os Intézet jelentette meg már az Írók és a hatalom című könyvemet, és aztán ennek a témának a lezárásaként egy tanulmánykötet jelent meg 2007-ben, Gúzsba kötve címmel. A következő témám pedig az antiszemitizmus, nagyon foglalkoztatott. Erről 2007-ben jelent meg egy kötet összegyűjtött tanulmányokból, Antiszemitizmu sok címmel. 2007-ben jelent meg a kedvenc írómról szóló könyvem: Kassák: ember és a közszereplők. Nem Kassáknak a műveivel, nem a kassáki művek esztétikumával foglalkozom, hanem egy emberre lebontva írtam meg azt, ami korábban foglalkoztatott. Egy olyan értelmiségi, aki megszállottan közember és közéleti ember, és nemcsak az írásművein keresztül akarja formálni a társadalmat, hanem mint közszereplő, és értelmiségi hivatásának érzi, hogy részt vegyen a mindennapi életben. Szerintem ezt egy értelmiséginek tényleg meg kellett tennie. Ezt csináltuk mi is a falukutatás során. Tehát Kassák Lajos: az ember és a közszereplő – erről szól, ami a címe is. Amibe beleszerelmesedtem, és lehet, hogy itt egy kicsit furcsán fog hangzani, és úgy tűnik, hogy 106

mindenkinek már a könyökén jön ki, és nem lehet erről újat mondani, vagy amit mondunk róla, az talán nagyon ellenkező véleményeket vált ki, és ez a téma pedig nem más, mint 1956. Azt gondoljuk, hogy 1956-ról sokat tudunk. Eseménytörténetet nagyon sokat tudunk, de 56-nak a bonyolultságát, ellentmondásosságát igazából nem tudjuk. Mert 56-ot kisajátítja ez, kisajátítja az, mindenki talál benne valami csemegézni valót, de igazán történeti módon ennek az ellentmondásossága szerintem még nincs feldolgozva. Hosszú évek óta foglalkozom ezzel, és szeretném tényleg tető alá hozni ezt a munkát, amelynek a címe már évek óta megvan, már a címlapját is elképzeltem. A cím az lenne, hogy A szabadság megtapasztalása, a nép az 1956-os forradalomban. Nem lesz szó semmi felső emberekről meg politikatörténetről, hanem – és megint visszacsatolok a falukutatáshoz – azokról az egyszerű emberekről, akik, amikor hatalmi vákuum keletkezett, a hatalom elolvadt fölöttük, ott maradtak egyedül a faluban, meg kellett oldani saját maguknak a problémáját, nem volt tanácselnök, nem volt párttitkár, azok menekültek. A tanácselnököt meg elzavarták jobbik esetben. Mit csinál olyankor egy közösség, a falu, ami már eléggé szétvert közösség volt? Mit tudnak csinálni az emberek, legfőképp vidéken, faluhelyen, de városban is, amikor magukra maradnak, amikor nem mondja meg nekik a paternális társadalom, mit kell csinálni, amikor a demokráciát tényleg gyakorolhatják, mert megvan rá a lehetőségük? És ennek a különböző mintáit próbálom én megírni, és ezen fáradozom, és ezt nem tudom befejezni. Nagyon örültem ennek az egész falukutató csoportnak, meg az együtt töltött éveknek, a népdalozásoknak, annak, hogy megértük. Köszönöm szépen. (taps) Bakos István: Köszönöm Éva szavait, és következzék Somfai Balázs, akiről megküldött rövid életrajza nyomán elmondom, hogy 74-ben fejezte be az egyetem történelem szakát. Azonnal a Veszprém Megyei Levéltárba került, és végleges kinevezéssel azóta is ott dolgozik. Nagyon egyedülálló szerintem a te pályád, hogy ilyen hűséges vagy. 79-ben levéltárosi diplomát is szerzett, és 79 óta igazgatóhelyettese a levéltárnak, sok éves munka kézzelfogható termékei: iratjegyzék, adatbázi sok, forrásközlés, cikkek, szerkesztői munkák és 13 ezer folyóméterre nőtt és szépen tagolt állományú levéltár, amelynek anyagáról társaival együtt készített kódjegyzéket, amit büszkeséggel említ. Hétszer járt orosz nyelvterületen, és részt vett a 11 nyelvű szovjet kiadású levéltári szakszótár szerkesztésében. A honismereti mozgalom aktív tagja.

És 10 éven keresztül, erre figyeljetek, 10 éven keresztül tagja volt Veszprém város vegyes karának, a nem hivatásos magyar kórusművek egyik vidéki zászlóshajójának. Fél Európát bejárva, élete párját is a kórusban találta meg. (Van, aki a falukutatásban, van, aki a kórusban találta meg az élete társát.) Pécsett bölcsészhallgató a lánya, Budapesten műegyetemista a fia. Ők most készülnek az önálló életre. És akkor most átadom a szót. Somfai Balázs: Kedves falukutató társak és kollégiumi társak! Pista már minden rosszat elmondott rólam. Nem tudom nagyon űberolni magamat, de azért megpróbálom. Pedagógus családban születtem, és abban a pápai gimnáziumban érettségiztem, amelyik különböző oldaliságú politikusokat viszonylag nagy számban bocsátott a nemzet javára az utóbbi évtizedekben. Tulajdonképpen visszamentem a megyémbe, a szülőmegyémbe, és azóta is ott vagyok, és egyáltalán nem érzem ezt tehernek. Hozzáteszem, hogy azért az a fél év oroszországi tartózkodás sokat jelentett, mint minden orosz szakosnak. Leningrádban voltam. Nem is volnék levéltáros, ha nem a kódjegyzékkel kezdeném. Ez első pillantásra rettenetes olvasmány, mert csupa cím, nevek, számok vannak benne, de én tisztelettel mondanám, hogy aki megismerkedik vele, tulajdonképpen a magyar élet egyhuszad részének keresztmetszetét látja egészen az egyes emberig. Az előbb említett 11 nyelvű szótárról csak annyit, hogy azért csöppentem ebbe bele, mert egyrészt voltam annyira bátor, hogy orosz szakra mentem, másrészt meg elfelejtettem letagadni azt, hogy orosz szakos voltam, így aztán már hároméves levéltáros koromban kiküldtek, nem egyedül, orosz, szovjet levéltárakba. Aztán kiderült, hogy egyebek között ott készül a nagy KGST módon egy ilyen 11 nyelvű szótár is. Ha most kívülről hallanám magam, visszahallanám, hogy megint dicséri magát ez az alak, hát tényleg így volt, ebben benne van a nevem. Ennek készült egy magyarországi javított kiadása, az Országos Levéltárban, s abban furcsamód nincs benne a nevem, pedig abba is beledolgoztam egy kicsit. Van egy darab, azaz egy darab saját szerzőségű könyvem. Ezt a hatalomnak köszönhetem, mert amikor 100 éves lett a Veszprémi Megyeház, akkor illetékes helyen, illetékes személyek eldöntötték, hogy kell egy könyv erről az épületről, és engem találtak arra alkalmasnak, hozzáteszem, megkaptam hozzá valóban minden támogatást, de emellett a munkámból egy jottányit sem lehetett megtakarítani. Ez van, több nincs – nem kell félni. A többi

apró cikk, meg különböző kisebb közlések, de ez egy más lapra tartozik. Mindemellett azt kell mondanom, hogy továbbra is a dolgozószobámban, az iratok tömegében érzem igazán jól magamat. Az elmúlt hónapokban nem kívánt módon sikerült megismerkednem a politikának a természetével. Ez azt jelenti, hogy új igazgatót kapott a levéltár, kicsit irányított módon. A tényekhez azért hozzátartozik, hogyha úgy folytatódik, ahogyan elkezdődött az új igazgatóval, akkor végül talán még jó irányban bontakozik ki ez a dolog. Nem panaszkodhatom. A társadalmi elfoglaltságról annyit, hogy mint minden rendes levéltáros, főleg a rendszerváltás hajnalán, sokat szerepeltem: emlékművek, híres emberek, tudjátok, hogy van ez. Ennek, egy ilyen összejövetelnek sűrítményét előadásképpen megtartottam, különlenyomatot csináltam belőle, ha esetleg valakit érdekel, akkor belenézhet. Pont ilyenekről van benne szó, mint utcanév és címerek, és emlékművek dolgai. A hibákat is kijavítottam benne. A sokféle munkára az jellemző talán, hogy tényleg egy levéltárban, itt közlés, ott közlés, forrás, kisebb feldolgozás, módszertani munkák, meg a rengeteg szerkesztés, meg a megidézett énekkarnak, az 50 éves énekkarnak a kötetét is volt szerencsém megszerkeszteni, a 40-iket is én írtam, de az még nem volt ilyen szép. Persze, nem bírtam kibújni a bőrömből, ebbe is megy forrásközlés, szöveges forrásközlés. Meg ilyen bökversek, apróságok, de mégis erre is nagyon büszke vagyok, hogy ezt sikerült összehozni. Úgy tudom, hogy a nyugati országrésznek Veszprém városában működik fél évszázada az egyetlen nagy létszámú amatőr énekkara, amely máig megvan. És hogy ne mondjátok, hogy egy ilyen savanyú, sótlan, szótlan alak álldogál előttetek, elmondom, hogy a magyar levéltárügynek a vészkorszakában, a kárpótlás idején – mert mire rá nem ér az ember – megszületett a világ egyetlen Kárpótlási károgó című kiadványa. Akkor most a tárgyra térve, néhányat szeretnék felidézni az élményekből. 1970. július 1-jétől 22-éig tartott a falukutatás Somogyban. Meglévő jegyzeteim szerint 1-jén indultunk Budapestről vonattal. A vonaton Pikler Magdival és Vörös Karcsival keveredtem hosszabb társalgásba. Tehát Pikler Magdi biztos, hogy ott volt. Vörös Karcsi akkor még a T. nélkül használta a nevét. Gyűjtőpáros voltunk. Mi ketten voltunk egy párban, mikor gyűjtöttük az adatot. Másnap, amikor megérkeztünk Szen tára, délután már kenyérkereső munkához láttunk. Lápi mész kirakása volt ez a vagonból. Ez valami 107

talajjavító izé lehet. Előfordult aztán kukoricakapálás, szalmabálázás, fűrészpor-lapátolás és jó szagú dohánykapálás is. Mezítláb, természetesen, a várt következményekkel. A legemlékezetesebb a lápi mész kilapátolása volt. 278 mázsát raktunk ki. Remélem, hogy Jóska is így emlékszik. Massza a lápi mésznek a neve, magáért beszél a szó. Aztán a petrencézés. Nagyon szép petrencéket raktunk egy-egy alkalommal. Csoportvezetőnk, Nagy József vezetésével meg is állapítottuk, ha látná őket Lukács György, bizonyára megírná az esztétikum sajátosságának harmadik kötetét is. A petrence tulajdonképpen egy kis kazal. Július 12-én, vasárnap búcsú volt Szentán. Ekkor vendégül láttuk a többi csoport tagjait. A mindannyiunkat eltöltő narodnyik hevület újabb muníciót kapott, különösen a kocsmai szolgáltatások igénybevétele közben. A csoport tagjai jól megvoltak egymással, a fizikai munka, a gyűjtés, a gyűjtés megbeszélése és a többiek – népdalénekléssel fűszerezett – együttlétének ritmusában. Külön kis köztársaságunknak egyedülálló módon szeszipari minisztere is volt, a kellő alaphangulat biztosítására. Na, ez volt a Vörös Karcsi. Magam mit köszönhetek a falukutató mozgalomnak? Mindenekelőtt a társadalmi valóság leplezetlen megismerését, mert a kisvárosi polgárgyerek is csak városi polgár, és viszonylag ritkán fordul meg a rögmagyar valóságban. A földes szobát, a 300 forintos nyugdíjú öregeket látva, majdnem elkönnyezte az ember magát. A 3-4 nemzedéken át tartó egykézést. A nagy életszínvonalkülönbség még egy kis falun belül is meglátszott, főleg a proletár közeg felé eső falu vége és a közepe között. Értelmes szellemi munkák. Munkaszervezést, hasznos módszereket. Az együttműködés mikéntjét, mások véleményének egyenes elfogadását, a fizikai munka örömét – lehet így mondani, aztán a közösségi lét élményét, üde romantikát, életkedvet, jó hangulatot és mértéktartást. Mindenki a saját ágyában fejezte be a napot. Jelentett ez egy korai rangos közlést, a Valóság 71. évi 10-es számában, amit nekem 1971. október 19-én sikerült megszereznem, és mint Rozs Andrástól később megtudtam, a Szabad Európa Rádióban is bemondtak, ismertettek. Egy levéltáros csak nem hazudik, biztos így van, állítólag a nevemet is bemondták. És végül a köszönet. Jelenthetem a munkacsoport vezetőjének és mindannyiotoknak, hogy az elvetett mag termékeny földbe hullt, nem kövek és tövisek közé, és bő termést hozott. És láthatólag, vagy láthatatlanul, de él bennünk tovább. Köszönöm. (taps) 108

BI: Köszönjük mi is, bemutatott könyveiddel együtt, amit ugye átadhatok könyvtárosunknak, Szabó Andrásnak? Az Eötvös-kollégistáknak ugyanis kötelességük műveikből egy-egy példányt leadni a kollégium könyvtárának. Bándli Magdolna: Akkor Balázshoz kapcsolódva a szentai élményeket szeretném kicsit fölidézni, egy-két szösszenettel. Az egyik a szeszipari miniszterhez kapcsolódik. Én nem láttam olyan nagy hasznát, miután antialkoholista voltam, meg nagyjából vagyok, de a falukutatás elején megállapodtunk, hogy senki sem ott kezd el gyűjteni kocsira, tehát amit keresünk, megesszük, megisszuk. Ezért, hogy ne rövidüljek meg, a csoportvezető meg a csoport úgy döntött, hogy én minden nap kapok egy nagy tábla mogyorós tejcsokit, a legnagyobb táblát. Ennek köszönhetően 58 kilóval mentem el, és három hét múlva 63 kilóval jöttem haza. Megvannak a fényképeim, alig ismertem magamra. Ez nagyon nagy élmény volt számomra. Még ehhez kapcsolódóan említem, hogy volt egy olyan vasárnapunk, amikor jött egy néni, aki segített főzni. Nem tudom, emlékeztek-e rá, csirkét készítettünk. Szám szerint ahányan voltunk, annyi csirke fejét lecsaptuk, és mindenki pucolta a csirkéjét. Én elhatároztam, hogy sütök egy jó kőttest hozzá. Bedagasztottam, aztán kitettem egy nagy tálba, betakartam egy szép konyharuhával. Jellemző, hogy milyen gyakorlatias férfiakkal voltam körülvéve, jött Bordi Károly, azt mondja, nem kéne ezt fölnyitni? Mármint hogy a konyharuhát vegyük le róla. Miért? Hogy jobban piruljon. Szenta igen nagy élmény volt számomra, bár bennem apai - anyai ágról is paraszt vér csörgedezik, úgyhogy nem a parasztjainkat kutattam, hanem Zsolnai Emmával a szentai putrikba jártam. Talán mindben megfordultam, ahova Rozs Andris is eljutott később, ha akkor még álltak. A szentai, Szenta környéki cigányokat kutattuk és a Valóság előbb említett számában Emmával mi is megírtuk ezt a nagy élményünket. Ami sokszor szívszorító volt, a beások azt hitték, hogy mi valami hivatalos közeg vagyunk, és az ös�szes panaszukat majd mi fogjuk orvosolni. Ez volt a keserű rész benne. Aztán volt benne félelem is, mikor a cigánygyerekekhez mentünk vasárnap délelőtt, s ők kövekkel meghajigáltak bennünket. Ennél nagyobb félelem volt, mikor hazajöttek az asszonyok a frissen szedett gombával és megkínáltak bennünket az abból készült ebéddel. Néztük egymást, hogy még nem színesedünk-e? Nagy élmény volt az egész 3 hét, azt mondhatom, egy életre szóló. Sokat emlegetem azóta, és köszönöm is ezt az élményt.

(Csománé) Kovács Mária: Most meggyorsítom a folyamatot, és gyorsan elmondom, hogy milyen nagy hatással volt ránk a falukutatás. Egyik barátnőmmel rögtön ott is hagytuk az orosz szakot és elmentünk népművelés szakosnak. Mert gondoltuk, hogy a népművelés szak az majd olyan lesz, mint egy 5 évig tartó falukutatás. Nem olyan volt, de már nem volt visszaút. Gondolom, hogy Pistának szintén nagy szerepe volt abban, hogy mi otthagytuk az orosz szakot. Miután az egyetemet elvégeztem, utána népművelőként dolgoztam néhány évig. Gyerekeket szültem, és utána 81. óta vagyok muzeológus. Három gyerekem van, kettő egymás után született, és egy ifjabb, aki 9 évvel később követte a többieket. És van két kéthetes unokám is, a lányom és a középső Zsiga fiam gyerekei, ami igen nagy örömünkre lenne, ha nem 12 óra különbséggel születtek volna egymás után. Ez már nem olyan jó így nekem. Nem lehet igazán odaadóan foglalkozni az unokákkal, meg kell osztani köztük magam, ráadásul az egyik Prágában van, a másik itt van Budapesten. 1981. óta dolgozom a Semmelweis Orvostudományi Múzeumban, véletlen folytán. Véletlenül követtem Visi Zsuzsát, akit mindannyian ismertek, ő dolgozott előttem ott a múzeumban, azzal az éremgyűjteménnyel, amivel most én, s amely egy meglehetősen nagy, most már 10 ezer darabból álló orvosi éremgyűjtemény. Én ezt tőle megörököltem, s azóta ezzel foglalkozom. Őszintén szólva, szerencsés dolog volt, hogy ezt én megkaptam, mert kiderült, hogy a kézzel fogható dol-

gokkal való foglalatosság nekem mégiscsak jobban megy, mint az elméletieskedés. Azóta ezt a gyűjteményt gyarapítom, és bizonyos fokig publikálok belőle én is. Talán a katalóguskészítésekre vagyok a legalkalmasabb. Tudományos fokozatot még nem szereztem, de mindegy. Inkább a gyerekeimmel foglalkoztam, mint a tudománnyal. Őszintén szólva én a pogácsasütésben jobban ki tudom fejezni magam. Azért a múzeumban az éremgyűjtés és a gyűjteménnyel való foglalatosság mellett, valamit még tettem. Létrehoztam egy tevékeny kis kört az orvoséremgyűjtőkből és igazából 25 éve, vagy amióta ott vagyok, azt én gondozom. Ezeknek a rendszeres összejövetelét, programját folyamatosan szervezem. Végeredményben a falukutatásnak ez az emberekkel való kapcsolatteremtési hagyománya talán itt él tovább az én életemben. (taps) BI. Köszönjük, de azt se feledjük, hogy ő az Eötvös Kollégium Baráti Körének a lelke is. És most jöjjön az említett barátnő, Edit, a feleségem. (Bakosné) Nagy Edit: Igyekszem rövidre fogni én is, mert sokan vannak még, akik arra várnak, hogy meséljenek magukról. Én tulajdonképpen a szobatársaim miatt mentem erre a nyári falukutató kirándulásra vagy munkára – hiszen én faluról jöttem, nem volt különösebb olyan célom, hogy én megismerjek valami olyat, amit addig nem ismertem. Ráadásul a keresztapám somogyi, Somogy-országban is jártam. Igazából a társaság kedvéért mentem, mert a lányok, Kovács Mari barátnőm, Bándli Magdi, Mátrai Erzsi voltak a téli falukutatáson, és nagyon tetszett nekik. Ők hívtak, mert úgy gondolták, hogy ez nagyon érdekes, izgalmas dolog lesz számomra. Ez így is volt. Nagyon röviden a következményeiről. Az egyiket Mari már elmondta, ti. hogy szakot váltottunk, amikor visszajöttünk a falukutatásról. Akkor az oroszt lecseréltük népművelés szakra, merthogy ott olyan dolgokkal foglalkozhattunk, olyan dolgokat is tanultunk, ami egy picit közelebb van az élethez, mint a szociográfia, a szociológia, a tömegkommunikáció, az esztétika, ami később a további életemet határozta meg. A másik következménye családi jellegű: összeházasodtunk Pistával. Ennek a következménye pedig az lett, hogy sajnos az Eötvös Kollégiumból kiköltöztem. Ez azért egy kicsit mindig fájt, mert így kimaradtam abból az életből, ami a kollégiumban nagyon színes, tartalmas és érdekes volt. Ugyanakkor az az előnye mindenképpen megvolt, hogy másod-, harmadéves koromban már megszületett az első fiam, és ötöd109


Magamról röviden, magyar - orosz szakon végeztem. Utána egy évet általános iskolában tanítottam a két szakomat, aztán átadtam magamat az ikerkutatásnak, egy szűkebb körben, miután megszültem az iker fiaimat. Mai napig tart ez a szenvedélyes kutatómunkám, boldog párkapcsolatban éltem 29 évig. Egy pillanat alatt a férjem búcsú nélkül egy friss infarktussal távozott, majdnem padlóra kerültem. Aztán a sors meg az iskolák meg az őrangyalom segítségével 4 éve új párommal élek, aki gimnazista osztálytársam volt. Szakmai pályafutásomban is rugalmas voltam, vagy a sors arra kényszerített, imádott orosz szakomtól nem váltam meg, csak egyszerűen kikopott alólam. Közben elvégeztem a német szakot. Németet tanítok. Elvégeztem a vezetőképzőt, 32 éve a Veres Pálné Gimnáziumban tanítok, s közel 20 éve igazgatóhelyettesként – tavaly óta már nyugdíjasként – végzem ezt az áldásos vagy nem áldásos, de mai napig szeretett tevékenységet. (taps)


éves voltam, az ötödiket befejeztem, amikor a második fiam is megszületett. Ők most már 35, illetve 34 éves férfiak. Sajnos még egyik sem nősült meg, és nincs unokám, ami nagyon szomorúvá tesz. Otthon maradtam a fiúkkal, és ezt követően – miután az egyetemen a népművelés szakon különböző média, tömegkommunikáció, filmesztétika, filmtörténet kurzusokat is hallgattam –, a gyes után elmentem a Magyar Film és Televízió Művészek Szövetségébe dolgozni. Itt és minden utána következő munkahelyemen, a lépcsőfokokat végigjárva először előadó voltam, aztán főelőadó lettem, meglehetős önállósággal. Ez egy érdekvédelmi szervezet volt, ami tulajdonképpen ma is van, csak akkor – azt hiszem – nagyobb súlya volt, mint most. Ezen a szervezeten belül foglalkoztam pl. a Balázs Béla Stúdióval, amely akkor élte a második virágzását. Az ott készült filmeknek a menedzselése és a különböző filmszakmai érdekvédelmi feladatok tartoztak hozzám, s a nemzetközi kapcsolatokat is én szerveztem a szövetség titkárságán. Különböző fesztiválokra vártunk vendégeket, és utaztattunk filmeseket. Ezen túl pedig az akkor még nagyon sok filmszakmai rendezvénynek voltam a szervezője. Akkor még a Játékfilmszemlét nemcsak Budapesten, hanem Pécsett is tartottuk, minden évben váltva. Aztán volt a veszprémi tévétalálkozó, volt kőszegi gyermekfilmszemle, volt miskolci dokumentumfilmes szemle, miskolci rövidfilmes szemle. Szerintem nagyon színes, sokkal érdemibb élet volt akkor, mint azóta a filmes területen. A Játékfilmszemlének évekig egyik fő szervezője, sőt olykor vezetője, igazgatója is voltam. 1990-91-ben, a rendszerváltozással összefüggésben, a filmes támogatások odaítélése demokratikusabb formában folytatódott. Megalakult a Magyar Mozgókép Alapítvány, amely tulajdonképpen a Film-főigazgatóságból alakult át, és alapítóként – mint a Filmművész Szövetség ügyvezető titkára – én is részt vettem benne. Kezdetben bedolgoztam a Mozgókép Alapítványba, mivel az első lépéseit és a kereteit nekünk kellett megformálni. Természetesen nem egyedül, hanem a kollegákkal együtt kellett megszerveznem, kitalálni a pályázati kiírásokat, elbíráltatni a pályázatokat. Ezt először még a szövetségből, később pedig a Mozgókép Alapítvány kuratóriumi titkáraként végeztem, egészen 93-ig, amikor Sára Sándor megkérdezte, hogy lenne-e kedvem az akkor alakuló Duna Televízióhoz menni. És természetesen volt. Nézek itt Bába Ivánra, aki ott tulajdonképpen egy ideig főnököm is volt, mint a tulajdonosi testület egyik tagja, a kuratórium egyik kurátora. 110

A Duna Televízióban, akárcsak a többi munkahelyemen az első lépcsőtől kezdtem. Először még helyünk sem volt, hatalmas szatyrokkal jártunk, és vittük az irodánkat magunkkal. Akkor én még főigazgatói irodavezető voltam, de már a struktúra kialakulása nélkül elkezdődött a műsor sugárzása, tulajdonképpen megfelelő műsormennyiség nélkül. Ez egy nagyon kezdetleges, áldozatos munkával alakuló, lépésről lépésre fejlődő szervezet volt. Én először szinte mindenesként, utána a műsorokat felügyelő műsorszerkesztőség vezetőjeként, azután a műsorbeszerzést felügyelő műsorigazgatóként, később művészeti alelnökként vettem részt az építkezés folyamatában. Akkor már gyártás is tartozott hozzám, oktatási, művészeti műsorok, majd a programosztály ügyelő alelnökeként végeztem munkámat a Duna Televízióban. Azután már az adás egy része és a különböző felmérések is hozzám tartoztak. Iszonyú nagy terület. 2000 októberéig tartott ez a fejlesztés, amikor az Európa legjobb kulturális televíziója címet is nekünk ítélte az UNESCO. Aztán a kuratórium döntött. Azt nem tudom pontosan, hogy ez a kuratórium döntése volt, vagy pedig felsőbb utasításra történt – azt állítják a belső emberek, hogy nem, csak a kuratórium döntése volt –, de a lényege az, hogy Sára Sándornak mégsem hosszabbították meg a megbízatását. A következő elnök aztán a teljes vezérkart fölállította, és akkor én is másfél évig otthon voltam. Valamelyik újságban találtam egy pályázati kiírást Média és politika címmel, amelyre beadtam a pályázatom: A Duna Televízió helye és szerepe a médiarendszerben, és azt elfogadták. Közben elkészült az Uránia Nemzeti Filmszínház. Pontosabban: még készülőben volt, illetve már az építkezés a vége felé járt, amikor a NKÖM-től megkerestek, hogy részt vennék-e a profiljának a kialakításában. Akkor már megvolt, hogy ki lesz az Uránia vezetője, én ott általános elnökhelyettes és programigazgató lettem, így dolgoztam egészen 2005-ig, amikor a főnököm megnyerte az elnöki pályázatot és elment a Duna Televízióhoz. Azóta én vagyok az Uránia Nemzeti Filmszínház igazgatója. Örülök mindenkinek, Kovács Marinak még azért is, mert előtte mindenki főként tudományos eredményről számolt be, egy kicsit görcsöltem, de jól esik, hogy nem vagyok egyedül. (taps) Weimann (László) Klára: Nézem ezeket a régi fotókat: petrencéző képek meg a kazalrakó kép, ami hihetetlen, és az is, ami ott történt. Ott az történt, amire később mint

szociológus, vágyva vágytam. Mert a szociológus vagy kérdőívet készít, vagy odaadja valakinek, hogy vegye föl a kérdőívet, szervez, utána ír egy tanulmányt. A szociológus igazából, az empirikus szociológus nincs olyan nagy kapcsolatban azokkal, akikről írni szeretne. Na, mindegy! Az történt ugyanis, hogy nemcsak szociológusokként kérdeztünk, hanem együtt dolgoztunk „alanyainkkal”. Ez volt a remek. Hogy nem mint a hatalom idegen képviselői beállítunk, valahogy megjelenünk az égből, hanem együtt dolgoztunk. Napközben is együtt voltunk, és ezek a kapcsolatok természetessé tették, hogy délután pedig elmegyünk a kérdőívekkel. Eszményi állapot volt, és mélységesen közrejátszott abban, hogy filozófia szakos koromban elkezdtem szociológiával – Ferge Zsuzsa és Huszár Tibor, iskolarendszer, szegénység és más ilyenekkel – foglalkozni, s elvégeztem a szociológia kiegészítő szakot is. Ez az egyik. A másik, talán az is egy picit összefügg, s a nagymamámtól ered. Sok minden ered onnan. Az is, hogy egy ilyen kisvárosi zsidó családban – merthogy szerintem egy ilyen vidéki, kispolgári zsidó család voltunk a Holocaust után – nem volt titok, hogy kik vagyunk, honnan származunk. Ezért a budapesti kortársaimmal kapcsolatban nagyon furcsa helyzetben voltam, mert, ahogy visszagondolok, abban az időben nem volt szó sem Magyarországon, sem Budapesten a zsidóságról. Én meg úgy nőttem fel, hogy rólam mindenki tudta, hogy ki vagyok, számomra ez az identitás magától értetődő volt. És egyszer ültünk a menzán, és mellettem ült valaki, és bejött a Pető Iván. Szomszédom odasúgja a fülembe, hogy ez zsidó. Mondom, miért suttogsz? Tudtam, hogy ki vagyok, más is tudta, hogy ki vagyok, mindenki tudta, hogy ki vagyok, ez evidens volt. Jóval később, akkor, amikor a gyerekeim megnőttek – itt egy hosszú szünet, születtek gyerekeim – elmondtam az Ivánnak, hogy 70-ben, miközben Kádár János meglátogatta az egyetemet, mi volt a menzán… Gyerekeimről: a Zsuzsika, a lányom az egyetem után közvetlenül, Esztergomban született, később a fiam, 3 év különbséggel, és én háromszoros nagymama vagyok. Szociológusként dolgoztam, tanítottam, először az Országos Pályaválasztási Tanácsadó Intézetben, a SOTÉ-n sok-sok évig dolgoztam, és közben elvégeztem a judaisztika tanár szakot, vallástanár, nevezhetjük akárminek. Mindenki nagyon csodálkozott a környezetemben, leginkább a gyerekeim. Miközben én ezt tanultam, ilyen kiskamaszok voltak, és benéztek a konyhába és odaszólt az egyik a másiknak, hogy gyere már, az anyu valami ab-

rakadabrát rajzol a konyhában. Ezek voltak a héber ábécének a betűi. Igaz ugyan, hogy én már 9 éves koromban megtanultam héberül írni, olvasni, de később ezt fel kellett elevenítenem. Tehát ez a másik rész is nagyon fontos szála az életemnek. A nagymamámtól kapott hagyomány, vagy nem is tudom, minek nevezzem. Ő azt gondolta szerintem, hogy a családból – minden családból az elsőszülöttnek, ez általában ugye fiú, én meg lány voltam, az első unoka – az első gyereknek átadja azt az örökséget. És ő átadta nekem ezt a zsidó identitás örökséget, amit én igyekszem megtartani és átadni. Bemutatnám ennek az egyik legújabb, tényleg legújabb gyümölcsét, e könyvet, amelynek egy hete volt a bemutatója. A munkámról most hosszasan nem beszélnék. A Holocaust teremtette identitás és sors számomra nem negatív. Ezt nagyon szeretném elmondani. A Holocaust utóéletének a fontosságát abban az örömteli dologban szeretném tudatosítani, hogy érdemes volt túlélni, és érdemes élni, és a gyerekeink, és unokáink ezt bizonyítják, hogy így van. Ez a könyv viszont egy csoportról szól, akik első generációs Holocaust-túlélők. Itt látható a csoport, 10 éve dolgozunk együtt. Nemcsak a túlélők, hanem az életmentők is. Ez az, amit sokszor elmondtam már, de mindig el fogok mondani, hogy a magyar társadalom adóssága – ami nem következett be társadalmi szinten – az elhallgatás feloldása, kibeszélése, hogy zsidók és nem zsidók, zsidók és keresztények, elkövetők és áldozatok, vagy akik csak nézték az egészet az utcán, azok ne ellenségként álljanak szemben, hanem megértsék egymást, próbálják átélni a másik fél fájdalmait. Ebben van egy nagyon fontos csoport, az életmentők. Nincsenek sokan itt, Magyarországon, de vannak. Eddig 750-en kapták meg a Világ Igazai kitüntetést, és ezek azok az emberek, akik ugyanúgy nem beszéltek a háború után az ő tetteikről, mint ahogy a túlélők nem beszéltek. Mert ők is ugyanazt gondolták, hogyha beszélnek róla, azt hiszik, hogy bolondok. Mert ugye a túlélőkről hihetetlen volt, amit mondtak, de az is hihetetlen, amit olykor az életmentők cselekedtek. Mert ha valaki odaadja a születési anyakönyvi kivonatát – itt látható egy ilyen kimosott anyakönyvi kivonat –, odaadja a családja összes iratát, s azzal megment 106 embert, majd a gyermekét is megtanítja, hogy hogyan kell ezeket az életveszélyes dolgokat csinálni – az ilyet nem szabad feledni. Vagy amikor kihoznak a nyilas házakból embereket, gyerekeket, kamaszlányok és felnőttek, akkor az ő tetteiket, úgy gondolom, hogy meg kell örökíteni. És akkor megtörté111

nik, ami itt kicsiben megtörtént és le van írva ebben a könyvben: ti. hogy a sebek gyógyulnak azáltal, hogy együtt ülnek azok az emberek, akik megmenekültek, azokkal is, akik mentették őket. Így az életmentők megkapják azt az el nem mondott köszönetet, amivel pedig a másik oldal is adós. Én azt gondolom, hogy nagyon boldog vagyok ezzel a könyvvel. Az utolsó interjú az enyém, én kértem. Persze mi is írunk benne, a csoport tagjainak az élete és a tettei vannak benne… Én az apukámra emlékezve mondtam az utolsó mondatot. Itt is szeretném elmondani, hogy tőle nagyon keveset hallottam, az ő családjáról nagyon keveset tudok, azt hiszem, hogy én egy emlékmécses gyerek vagyok, ami azt jelenti, hogy a háború után nagyon sok családban adták azt a nevet a gyereknek, ami az Auschwitzban meghalt gyerek neve. És én nem egy első Klárika vagyok, és nem véletlen, hogy a Mini nevemet közelebb érzem magamhoz, mint ezt a bizonyos Klári nevemet, merthogy egy 4 éves Klárinak lettem volna a folytatása, és úgy fejezem be ezt a könyvet, és most ezt a hozzászólásomat is, hogy ezzel is el szeretném mondani mindazt, amit nekem elmondtak, és azt is, amit nekem nem mondtak el. Köszönöm. (taps) Dénes Iván Zoltán: Én nem fogok mesélni magamról, mert úgy látom, hogy reggel 5-re, 6-ra fejeznénk be, ha ezt a műfajt követném, hanem mondok néhány mondatot, ha akartok, kérdezzetek, és aztán visszamegyek a helyemre. Örülök, hogy itt ki mindenkit láthatok. Második mondat, akiket érdekel, életrajzom a Bibó István Szellemi Műhely honlapján megtaláljátok. Szerintem a saját önképem nem ide tartozik, sem az élettörténetem nem intézhető el röviden. Nagyon komoly önismereti munka és megszenvedettség van mindegyikünk életében. Örülök, hogy látlak, láthatlak benneteket. Köszönöm.(taps) Bakos István: De azért egy kicsit többre is kíváncsiak vagyunk. Családod, gyerekeid? Dénes Iván Zoltán: A magánéletem, jó. A szakmai munkát megtaláljátok a honlapon. Két fiam van. Az egyik 35 éves, a másik 29. A 35 évesnek van két fia, egy 6 és egy 4 éves, akik között nagyon kemény harc, vetélkedés folyik. A kicsi rendkívül gátlásosan él, azzal az előnnyel, hogy ő a kisebb. Nagyon érdekes, hogy a nagyobbik fiam az olyan, mint amilyennek ti engem ismerhettetek. Munkabuzi, perfekcionista, nem engedi meg magának, és így másnak sem, hogy hibázzon. A kisebbik pedig olyan, amilyennek én vélem magamat életem második felében. Empatikus, másokra 112

figyelő és elég meleg személyiség. Én boldog házasságban élek, most már egy jó pár éve. Az eddigi életem túlnyomó része arra ment el, hogy azokat a rendkívül negatív mintákat, amelyek egy dramatizált helyzetből következnek, ezeket megpróbáltam valamilyen módon kikerülni, de szerintem mindannyian ezzel küszködünk. Nekem úgy adódott az életem, hogy én elég sokféle dramatizált csoportban megfordultam, és az életem második felében kellett szembesülnöm azzal, hogy én nemcsak én vagyok, szemben a szüleimmel, hanem én a szüleim gyereke is vagyok, és ezt borzasztóan nehéz volt feldolgozni. Nem tudom, hogy sikerült-e? Valameddig jutottam. Köszönöm a figyelmüket. (taps) Bakos István: Mi is köszönjük! Következzék Nagy József Zsigmond, úgy is, mint csoportvezető. Nagy József Zsigmond: Miután mérték van, mértékhez kell tartani magunkat, traumatizált helyzetünkből következően. Én egy dolgot azért itt szükségesnek tartanék megemlíteni. A hálámat kifejezni Bakos Istvánnak, mert azért itt mindannyian az ő köpönyege alól bújtunk ki… Bakos István megkerülhetetlen személyisége volt a mi kollégiumunknak. Nyilvánvaló, hogy benne egyesült sok minden az elődökből, a nagy atyákból is, akiknek néhány kedves képviselőjét itt üdvözölhetjük, de ha ti tagjai lettetek volna annak a diákbizottságnak, amelynek ő az elnöke volt, akkor tapasztalhattátok volna igazán. Minden este újabb építő ötlete támadt, s olyan szemet vetett ránk, hogy abból lehetett tudni, komolyan gondolja. Néha az maga volt a téboly… Olyanok, mint a (budapesti kollégiumokat szövetségbe tömörítő) kollégiumi munkabizottság, meg hogy adjuk férjhez a lányokat, de ne adjuk a műegyetemistákhoz, őket ne engedjük be a bálunkra, szóval elképesztő volt. Mint az, hogy menjünk fel Erdei Ferenchez, mert most mindjárt el kell intéznünk dolgainkat. A Benczúr utcában becsöngettünk ketten, este 8 óra volt, már ott feküdt az ágyában, mert 8-kor feküdt, 4-kor kelt. Akkor előadtuk, hogy most hatalmas a válság, a falukutatás előkészületei veszélyben… Ott fekszik (akkor már) szegény beteg ember, megmondja, hogy mit, hogyan s miként cselekedjünk… És az is Bakos István, aki mindent elintéz. Amikor engem Szabad György ajánlott Ránki Györgynek mint derék tanítványát a Történettudományi Intézetbe, és hát mondanom sem kell, ő közölte, hogy „nagyon sajnálom, de nem tudom felvenni” , akkor Pista elment Erdei Ferenchez, talán alapítana egy ösztöndíjat. S el tudjátok képzelni, mit érez-

megkönnyebbültem. Most a Kodolányi Főiskolán szerkesztgetek, teszek-veszek. Tervezem, hogy valami emlékiratot, meg egyebeket kellene összeraknom, mert sok érdekes dolog történt velünk. Mert ami a 17-18. században történt, és ami a korábbi történész foglalkozásom volt, az azóta a mélybe hullt, és szoktam volt mondani, hát, ha most nem Radvánszky Jánosról, a holtakról kell gondolkodni, akkor majd gondolkodunk az élőkről. A Külügyminisztériumban sok kedves barátot szereztem, és azt hiszem, hogy tudtam rájuk hatni, ahogy én a leveleikből, megkereséseikből azóta is látom, lesz még majd nekik jobb soruk is – azt hiszem. Kellene néhány egyéniség, aki vezetné, előre vezetné őket. Két fiúgyermekem van, 27 és 26 évesek. Az egyik német szakos, a másik útját kereső, jövő-menő, nem tudom, de azt szokták mondani, hogy a nevelési folyamat 6 éves korban befejeződik, a többi a gének és egyebek dolga, és ebben van valami. (taps) BI: Következik Bordi Károly barátunk. Ő is egy pesti fiú. Bordi Károly: Az egyetem után a Kertészeti Egyetemen kezdtem filozófiaoktatóként, és ott is sokszor hálával emlékeztem a falukutató táborra, hiszen a tanszéken hárman voltunk filozófusok, és egyedül csak én jártam téeszben, annak ellenére, hogy Kertészeti Egyetem volt. Ez azért egy kicsit erősítette az öntudatomat. Négy év után a Téeszek Országos Tanácsába kerültem. Bakos Pista hívott oda, mert őt éppen előléptették, és az ő művelődési munkakörét vettem át. Ott aztán 8 éven keresztül szinte hetente találkoztam téeszelnökökkel. Az első időszak volt nehéz, akkor megint csak jól jött nekem, hogy tudtam élményeket mesélni a régi falukutatásaim kapcsán. Így mégis csak maguk közé tartozónak éreztek. Amit a nevemhez köthetek, az az első országos pávaköri találkozó megszervezése volt. Ezt a Röpülj páva-köri programot én indítottam el, valamikor 1978. körül indult, és amíg a téeszek meg nem szűntek – ez működött. A másik két szövetkezeti ágnál meg mentek a néptáncos találkozók, meg a kórusoknak a szervezése. 8 év kitérő után, 1982-ben visszatértem a pedagógus pályára, és a Zsámbéki Tanítóképző Főiskolán filozófiát tanítottam. Ott két falukutató társammal is találkoztam, a Csomós Gyulával, aki itt van, meg a Móser Zolival, aki kollégiumigazgató volt néhány évig. A rendszerváltást követően, 1994ben a katolikus egyház átvette a fenntartó jogot a főiskola fölött, ennek kapcsán én is elmondhatom, hogy a katolikus gyökereim fölerősödtek bennem 113


tem, amikor augusztusban Juliska néni fölszólt a hangszórón, hogy Nagy József Zsigmond – Pach Zsigmond Pál keresi telefonon. Majd amikor bementem hozzá, és azt mondta, hogy Erdei Ferenc alapított egy ösztöndíjat, akkor ősztől maga itt van az intézetben. El tudjátok képzelni azt is, hogy ezután meddig tartott, mire én úgy-ahogy megkedveltettem magam Ránki Györggyel… Bakos István: Ebben a falukutató számban a te csoportod publikálta a legtöbbet. Nagy József Zsigmond: Az én csoportom volt a legkitűnőbb, és az, hogy Vörös T. Károly, a Népszabadság főszerkesztője nincs itt, ő volt szobatársam, ez mutatja, hogy mi van még hátra. Bakos István: Azt hiszem, mindnyájan úgy véljük, hogy a mi csoportunk volt a legjobb! Munkád a külügyben? Családod? Nagy József Zsigmond: Nem tudok sajnos sokkal dicsekedni. Nem voltam én diplomata, Eötvöskollégista, tanárember voltam, kutató a Történettudományi Intézetben. Az úristen egyszer mégis odahívott. Személyzetis voltam, és szerettem azt csinálni. Van néhány hű kollégám, kedves közigazgatási államtitkárom volt pl. Bába Iván kollégista társam. Annyira rossz hatással voltunk egymásra, hogy a Népszabadságot nem mertük kinyitni reggelente, mert abban mindig volt valami, ami éppen most nincs, de kétségtelen, hogy megfiatalítottuk azt a házat. Azt hiszem, mégsem sikerült olyan vágányzatra helyezni, amilyenre kellett volna, főleg a továbbképzés tekintetében nem. Sajnos a magyar közigazgatás egészét nem sikerült megújítani, rész-egész viszonyról van itt szó. Mitől lenne jobb a külügy, mint a többi tárca? Ez volt a külügyi területen, amelyet decemberben fejeztem be. Kétszer voltam Bécsben, kulturális attaséként, egyszer 3 évig, majd 4 évig. Bakos István: Jóskát nagyon szeretik az ausztriai magyarok. Nagy József Zsigmond: Te mondád. Az is tanárság, Valóságosan én tényleg mindenkit érdeme szerint próbáltam megismerni, meg megtanulni, meg meghallgatni, és tanácsoltam, hogy „viseljétek el egymást a szeretetben”. Tudom, Ivánnak nem tetszenek ezek a megoldások, de tényleg, valamilyen formában segíteni kellett. Nem tudjátok elképzelni, hogy a magyarság mit tud egymással produkálni. Van néhány jóemberünk, igaz? Valami elképesztő ugyanakkor a viszálykodási hajlam, pedig hatalmasak a feladatok és nagyon-nagyon fontos közvetítő szerepet is be tudna tölteni az emigráció. Az egyházak is hozzám tartoztak. Érdekes volt, de attól, hogy ezt az édes terhet letettem,


is. Ennek kapcsán valamikor 1998-ban felavattak a jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Kórházirodák Lovagrend tagjának, ahol jelenleg is én vagyok a budapesti parancsnokhelyettes. Ez a lovagrend karitatív tevékenységet végez, és évente több milliós adományt osztunk szét, elsősorban a kistelepülések szegény lakossága számára. A harmadik Szent Lázár falut patronáljuk, pillanatnyilag, most alakul ki az együttműködés a helyi polgármesterekkel, keretszerződést kötünk velük. Főiskolánkon sajnos tűzvész pusztított, leégett a tető egy hanyagság következtében, akkor el kellett hagynunk a zsámbéki épületet, Vácra költöztünk, új püspöki fenntartónk lett. Kezdtem filozófiaoktatással, aztán szociológiát, szociálpolitikát is, vezetést is, gazdálkodási ismereteket tanítottam, illetve tanítok ma is. Egy éve nyugdíj mellett végzem az oktatói munkámat. A téeszekkel egy másik ügy kapcsán is kapcsolatba kerültem, mert 1992-ben a Kárpótlási Törvény alapján lehetett licitálni, akkor én egy elhagyott, visszaadott téeszföldre kezdtem el licitálni, egy éjszakán keresztül, csak a sztori kedvéért mondom el. Ezer forintért vettem 350 négyzetméter szántót, és azután ezt öt évvel később, eladtam 400 ezer forintért, Ez volt az első polgári befektetésem a rendszerváltást követően, némi sikerélményem lett. Közben még 1987-től 92-ig oktatói jogviszonyom mellett mellékállásban magántaxis is voltam, aminek a nyereségéből megvettem az új lakásunkat, ahova a két gyerekkel beköltöztünk. Ebbéli falukutató élményem, hogy egyszer az éjszakában Gazdag Ferit szállítottam haza. Befejezésül annyit, hogy két gyerekem van, 30 éves Gergő fiam, matematikus és informatikai vállalkozása van, Emese lányom 28 éves, ő némettanár, és jelenleg egy svájci vállalatnál dolgozik. Köszönöm szépen. (taps) Bakos István: Mi is köszönjük, és most előttem az utódom, akivel már 30 éve nem találkoztam. Nagyon örülök neki, hogy végre sikerült. Koday György barátunk, különleges státuszú, merthogy ő a Felvidékről jött közénk falut kutatni. Koday György: Nem volt számomra idegen Somogy, hiszen én mátyusföldi vagyok. Ezt a nyári tábort, a falukutatást én is inkább szabadságnak tartottam, mint Edit. Kedves élményekkel mentünk haza. Titeket még az iskola várt, én már munkába álltam. 90 szeptemberében Pozsonyban, a Történettudományi Intézetbe kellett volna beállnom, de sajnos nem sikerült, úgyhogy a Pozsonyi Városi Levéltár gyalogmunkása lettem. A mai napig ott dolgozom. A levéltáros szakma tudjátok milyen; 114

a fondjegyzékektől kezdve a különféle leltárakig, katalógusokig, kilométerszámra dolgoztam fel az anyagot. Sokszor már úgy éreztem, hogy olyan vagyok, mint az orosz széles nyomtávú vasút. Mindenhez értenie kell az embernek. Középkori anyaggal is foglalkoztam, gesztáztam, okleveleket, kódexeket, kódextöredékeket dolgoztam fel a levéltárnak, azután a helytartó tanácsi iratokat dolgoztam fel, a magisztrátus 18. századi anyagát rendeztem: a Főépítészi Hivatal anyagát dolgoztam fel, majd háromezer doboznyi anyag. Ez 90-ben megszűnt. Átvettem Pozsony város egykori tudományos könyvtárát és a mai napig azt vezetem. Ez a könyvtár a városi levéltár egyik osztálya, rendkívül szép könyvtár, noha most működésképtelen. 120 ezer kötetünk van, de ez a 120 ezer kötet felöleli az egész magyar történelmet. 53 ősnyomtatványunk van, párszáz 16. századi, főleg magyarországi anyag, magyarul, hungarikák, és pozsonyi kiadványok gyűjtésével foglalkozunk még. Hogy mit csináltam az elmúlt években? Az első 20 évben fordítást. Fordítottam magyarra, szlovákra szakszövegeket, könyveket fordítottam. Rádiózsurnalisztikával is foglalkoztam, a pozsonyi rádió kisebbségi adásának szállítottam az anyagot hetente. 89-ben volt az első kiállításom, amit csináltam Fotó anno címen, saját fényképgyűjteményemből. A fotografálás kezdeteiről egy elég nagy kiállításom volt Pozsonyban, aztán következtek a többiek: Kincses Károllyal meg a prágai kollégákkal készítettünk egy Prága – Pozsony – Bécs – Budapest fotókiállítást, történelmi felvételekből, majd… mit említsek még? Gótikus anyagot állítottunk ki, én a pozsonyi kódexeket és a kódextöredékeket dolgoztam föl és állítottuk ki. Akkor a pozsonyi városi privilégiumokat állítottam ki a városi múzeumban, majd mikor már könyvekkel kezdtem foglalkozni, akkor ráálltam a könyvgrafikára. Több, 15. századdal foglalkozó grafikát állítottam ki, grafikai kiállításom volt, tematikai kiállításokkal. Tavaly voltam 60 éves, ebből az alkalomból Anno… címen csináltam az emberi szenvedésről egy grafikai kiállítást, 15. századi grafikákból. En�nyit magamról. Publikálni publikálok, főleg szlovák nyelven. A könyvtár történetét Németországban publikáltam. Magyarországon is megjelent pár dolgom. Várom a nyugdíjam. Annak a zákányi falukutatásnak az eredménye talán az lesz, hogy vettem a Csallóközben egy kis birtokot, azt hiszem, ott fogom az életem hátralévő részét már leélni. (taps) BI: Köszönjük! Következzék Ágh Andrásné, Ring Éva, aki férje helyett is beszámol sorsuk alakulásáról.

Ágh Andrásné, Ring Éva: Ágh András sajnos nincs itt, mert mi most hivatalos kiküldetésben vagyunk. Ő a pozsonyi magyar nagykövetségen dolgozik, és – amint Jóska mondta – nem tudjuk elképzelni, milyen jók a magyarok… most éppen naponta jelentik fel egymást a magyar koalíció tagjai Ficónál. Úgyhogy ő mint sajtótitkár, állandóan jelentéseket irkál, ezért nem tudott eljönni. Én abszolút pesti lány voltam, és az aszfalton nőttem fel, és ha nincs ez a falukutatás, hála Neked, akkor aligha ismerem meg a falusi társadalom életét. Én nem is voltam Eötvös-kollégista, mert pesti voltam, viszont a férjem Eötvös-kollégista volt, akivel első éves koromban ismerkedtem meg, és 34 éve, hogy összeházasodtunk. Így a férjem révén kerültem bele, egészen véletlenül ebbe a kalandba, amit visszamenőleg is nagyra értékelek. Akkor tudatosítottam, hogy noha én építőtáborban időnként végeztem mezőgazdasági munkát, de hogy az emberek a faluban hogyan éltek, meg milyen problémáik voltak, meg mi történt 1945 után falun, arról nagyon kevés fogalmam volt. Igazából a szociológia fontosságát inkább a tanulmányok befejezése után fogtam fel, de ennek ellenére meghatározó élmény maradt számomra a falukutatásunk. Amikor később, 1974ben, egy évet a Radnótiban tanítottam, gyakoroltam, akkor én is elvittem a saját osztályomat falut kutatni. Pontosan abból kiindulva, hogy a fővárosi embernek társadalmi ismereteket azért falun is kell szerezni, akkor lesz teljes a világképe. Andris 73-ban orosz - cseh szakon végzett, és utána gyakorlatilag 1989-ig a Corvina Kiadónál dolgozott. A Magvetővel egy épületben, csak egy emelettel lejjebb. 89-ben megpályázta a prágai Magyar Kulturális Központ igazgatóhelyettesi posztját, amit elnyert, mert akkor ugye Csehországba senki sem akart menni, mert az egy annyira rossz rezsim volt. Ő viszont cseh szakon végzett, én meg történészként jártam ki kutatni, és azt mondta, hogy ez egy élhető város, úgyhogy menjünk el oda. Nem tudtuk, hogy 89 júliusában, mikor kimentünk, mire is vállalkozunk. Ez az igazság. Utána azért nagyon kemény tüntetéseket láttunk, de utólag úgy ítélem meg, hogy a történész számára talán a legnagyobb ajándék az életben, hogy közelről láthat egy akármilyen bársonyos forradalmat. Mert 56-ot ugye gyerekként láttam, de ez egy másik forradalom volt. Tényleg nagy élmény volt. András végül 94-ig volt Prágában, s amikor vis�szajött, kiderült, hogy a Corvinát privatizálták, onnan el kellett jönnie, akkor jelentkezett a Külügyminisztériumba, és több hónapi hezitálás után föl is vették a referatúrára, és azóta ott van.

Én viszont világéletemben történésznek készültem, és végül is az én pályám aztán úgy alakult, hogy mindenféle kelet-európai nyelveket megtanultam. ’68. miatt Kelet-Európa nagyon érdekelt bennünket. Mi úgy ismerkedtünk meg Andrissal, hogy én bolgár szakra jártam, ő meg cseh szakra járt, és egymás mellett, egymás szomszédságában volt a két szak. A későbbiekben ehhez még hozzájött a lengyel, és én rögtön bent maradtam az egyetemen, tehát gyakornok lettem, először a Középkori Magyar Tanszéken, utána átkerültem a Kelet-európai Kutatócsoportba, amit 80-ban átszervezett az Akadémia a Közgazdaságtudományi Egyetemre, úgyhogy 94-ig ott voltam. Közben volt ez a prágai intermezzo, és 94-től megint az ELTÉ-n vagyok, a Kelet-európai Történeti Tanszéken. Kelet-Európa történetét tanítom. Igaz, hogy én inkább Kelet-Közép-Európáról szeretek beszélni, és nem Kelet-Európáról. Közben pedig 3 évig voltam a Párizsi 3. számú Egyetemen vendégtanár, amire azért nagyon büszke vagyok, mert Kelet-Európából jöttünk, és mégis megtanultam úgy, hogy tudtam tanítani. Megjelent két könyvem; az egyik a Lengyelországot az anarchia tartja fenn. 2001-ben jelent meg, a másik pedig Államnemzet és kultúrnemzet válaszútján címmel az Eötvös Kiadónál jelent meg 2003-ban. Én nem készültem, mert Pozsonyból jöttem, és nem hoztam könyvet. Előtte még 1985-ben megjelent a Helyünk Európában válogatás, amit én szerkesztettem, és ami alig ismert. A Magvetőnél jelent meg, de a második kötetét teljesen kiherélték. Mindössze egy írás maradt abból, amit eredetileg beterveztünk, már gondoltam rá, hogy talán egyszer, idővel, az eredetit is meg lehetne jelentetni, de erre ma nem adottak a lehetőségek. Ez egy nagy válogatás, sok pénzbe került. Egy gyerekünk van, Angéla, aki most 29 éves, és aki a bölcsészkaron cseh - német szakon végzett, és pillanatnyilag logisztikai tervezéssel foglalkozik, az Exon Mobil nevű cégnél, a francia piacra tervez. De ezt ő szereti. Nem igazán humán érdeklődésű, talán túl sokat kapott ebből neveltetése folytán, és inkább a reál dolgok érdeklik. (taps) Bakos István: Köszönjük szépen. Következik Gazdag Ferenc. Gazdag Ferenc: Hogyha belegondolok, hogy mennyi idő kellene, amíg visszamennek az arcok a régi formájukba, akkor magam is be akartam mutatkozni, hogy kinek hívnak, mert nagyon sokat változtam. Dénes Ivánhoz szeretnék illeszkedni. Rólam az MTA honlapján, az akadémiai doktorokról 115

szóló részben minden szakmai anyag megtalálható, a publikus forrásokban, erről hadd ne beszéljek. Nemzetközi politikával, biztonságpolitikával meg ilyesmivel foglalkozom. Erről csak annyit akarok mondani, hogy én elégedett embernek tartom magam. Azért, mert így vagy úgy, mindig azt csináltam, amit szerettem. Lehet, hogy ez inkább alkati dolog, hogy mindig szerettem azt, amit csinálok. Nem is akarom eldönteni, hogy ebből melyik igaz. Én sosem éreztem azt, amit csinálok – nyűgnek. És örültem is annak, amit csináltam. Körülbelül így állok a könyveimhez, így állok a cikkeimhez, minden dologhoz, amit csináltam. Viszont a másik szálhoz szeretnék két dolgot mondani, amiről ma este beszélgettünk. Amin közben elgondolkoztam, az valami olyasmi, hogy én nem készültem, de az állati érdekes dolog az a keresztmetszet, ami kirajzolódik itt. Valaki, aki egy adott korosztályban, egy adott helyen, egy adott intézménynek a hallgatója, aztán felnő a többiekkel együtt, lassan már a nyugdíj környékére él, és nem tudom, hogy ezek az emberek, akik körülöttem vannak, akik végül is végigkísérnek, ezek a magyar társadalomnak melyik részét sziporkázzák ide be. Annyiféle dolgot mondotok, hogy az valami hihetetlen. Csak legyen idő megérteni. Én jobban szeretnék többet hallani rólatok, mert ezek a pár percek erre biztosan nem elegendők, még akkor sem, ha valaki rendkívüli profi módon foglalta össze, mint például az Éva. Én nem tudom ilyen röviden megcsinálni. A másik, hogy visszaugranék erre a falukutatásra. Én faluról jöttem, már kettőt azonosítottam, akiknek nem volt nagy élmény maga a falu azért, mert faluról jött, és ez egy teljesen magától értetődő. Viszont számomra ez a magától értetődöttség ott váltott át – nem tudom, hányan vannak itt azok közül –, amikor a falukutatásról egyből átmentünk az árvízvédelemre. Ha maradt ebből az 1970-es nyárból élmény, az nekem nem a falukutatás volt, hanem látni a Tisza által tönkretett falvakat, az udvarra kirakott holmik, bútorok között élő családokat, meg azt a teljesen reménytelen versenyfutást, amit az idővel csináltunk. Hogy lehet-e valakinek házat építeni 3 hét alatt? Nem lehet, az akkori ellátási, anyagi meg építőipari ellátási körülmények között, képtelenség volt megoldani, de azt én az életben nem fogom elfeledni, amikor a kőművesek kint aludtak az állás alatt, és mihelyt a nap fölkelt reggel 4 órakor, már rakták a falat, és mi voltunk a segédmunka, és minket meg a kollégiumból vittek ki. Hogy kimegyünk-e, ez volt a kérdés. Senki sem merte mondani, hogy nem megy ki. Ez egy félelmetes érzés volt, holott a cso116

portnak egésze holt tömény BTK-s bölcsészekből állt össze, és mivel én lekéstem a vonatot, én lettem a brigádparancsnok, innen tudom a történetet. És a csoportból az első 3 embert talán másnap haza kellett küldeni, tudniillik a következő történt. A kisebbik Haraszti volt a csoportban, 40 kiló, folyton dumált, és téglát kellett pakolni a vagonból. Mutattam neki, így össze kell fogni ötöt, megfogod, leteszed. Sok az öt, össze kell szorítani, mert kiesik a kezedből. Nem sikerült. Ráesett a lábára, akkor aznap mezítláb dolgozott. Másnap mondtam, hogy dobáljuk ki a téglákat kettesével. Nem tudta elkapni, és egy a sípcsontjáról visszapattant. A harmadik ilyen eset, már nem tudom pontosan, kivel történt, amikor már rönkfát raktunk ki vagonból, és valamit mondhatott az a valaki, hogy tegyük le úgy, hogy egyszerre dobjátok le. Ez nem sikerült. A fa, ami leesett, visszarúgott a másik vége, és kicsit belenyomta az ujját, tehát a munkaképessége ott tényleg megszűnt az illetőnek. Ilyenfajta élmények voltak. A falukutatásról pedig hadd mondok el egy élményt, ami nekem, faluról jöttnek, azóta is emlékezetemben maradt, az a kép még mindig bennem van. A brigádvezető egyszer kivitt bennünket rendet forgatni. Igen ám, de a kaszálógép hosszú szálat vág, 2 méterre egymástól. A széna meg ös�sze van gabalyodva, mert az ilyen természetű. A villát lekaptuk, gyerünk forgatni, hogy a másik fele is megszáradjon. Mintának mellénk küldtek a téeszből három idősebb nénit, akik feketébe voltak öltözve, olyan vékonyak voltak, mint az ujjam. A dolognak a lényege, hogy nekiállt a budapesti csapat. Próbáltam mondani, hogy figyeljétek a néniket, mert a nénik nem akarják szétszedni ezt a sort, mikor megfordítják, mert a szénát állati bonyolult szétszedni. Tolják alatta a villát, és fordítják közben. Nekünk az Istennek sem ment. És amikor néztük volna a néniket, már nem is láttuk őket. Ezek az öregasszonyok nem lehettek fejenként nehezebbek 50 kilónál, és hogy a fenébe, ott vannak elöl. Amikor végül fordultunk már egyet, akkor valami olyasmit talált mondani a brigadéros, aki kivitt bennünket, hát eddig még az ebédre valót se kerestétek meg. Családomról annyit, 3 gyermekem és 4 unokám van, s ugyanabban a házasságban élek, amióta megnősültem. Jól elvagyunk. Két szélső gyermekem mérnök, illetve informatikus, a középső az valahogy hajazott a két szülőnek a dolgára, mert ő jogász lett. (taps) Bakos István: Köszönjük! Következik Szabadkáról Vajda János, aki a feleségéről is beszámol.

menni, vagy maradni. Aztán végül is elmentem onnan, vissza a szakmámba. A pszichológusi pályámnak azt a részét mondom, amióta Magyarországon vagyok, úgy folytatódott, hogy először Szolnokon, aztán itt, Budapesten, nevelési tanácsadóban, illetve gyermek- és ifjúsági pszichiátrián dolgoztam. A harmadik munkahelyem, ami még itt volt, és most is az, az a Vakok Állami Intézetében szintén pszichológusként, először elemi rehabilitációs csoportvezetőként, most pedig a mentálhigiénés csoport vezető pszichológusaként dolgozom. Ebben sokat segít Éva, az a kapcsolat, amiben, ha ilyen változás van, nekem megnyugtató hátteret ad. Ez most a hatodik munkahelyem életem során, amit a pálya kezdetétől idáig váltottam. Sokat segít az, hogy a közös projektünknek az eredményeként két gyermekünk van. Egy 32 éves fiam, akinek két gyereke van, egy 4 éves és egy 6 éves fiú. A másik pedig a 29 éves lányom, akinek most született, fél éve, egy kislánya. Ő nem olyan régen, de szintén pszichológiából szerzett diplomát. Aki ebben sokat segített, és remélem, ha szükség lesz rá, még ezután is segít neki, itt van köztünk, sorra fog kerülni, Oláh Attila, akit hamarosan meghallgatunk. (taps) Bába Iván: Próbálom követni a 3 perces hagyományt, mert ha az egész életemet elmesélem, az elég sokáig tart. Hadd kezdjem az Eötvös Kollégiummal. Amikor bekerültem az Eötvös Kollégiumba ’69 szeptemberében, akkor egyszer összefutottam a mosdóban egy orosz fiúval, akit – most már tudom – Anatolij Guszevnek hívtak, és lábmosás közben, csekély orosz tudásomat fitogtatva, azt mondtam neki, hogy… Ezt meghallotta néhány tud. szoc.-os kollégista társunk is, akik rögtön gondoskodtak arról, hogy velük egy szobába kerüljek, és azonnal nevelésbe fogtak. Megpróbálták belőlem kiverni a 68-69-es csehszlovákiai fertőzést. Emlékszem, hogy egyszer a felső ágyon, ahol aludtam, olvastam Révai Józsefnek a József Attiláról szóló művét, merthogy az kötelező olvasmány volt a szemináriumra, és valamilyen marhaság volt beleírva, hogy demokratikus diktatúra, és én ezen felröhögtem, és tudom, hogy nagyon kemény letolásban részesültem. Akkor azt mondták, hogy én nem leszek itt sokáig ösztöndíjas, ha így gondolkodom. És akkor, emlékszem, hogy Zirkuli Péter és még valaki kihívott a folyosóra, és azt mondta, hogy fogjam be a számat, mert ebből nagy baj lesz. De aztán ennél egy sokkal fontosabb ötlete támadt egy Bakos István nevű KISZ-titkárnak, aki azt mondta, legjobb lesz, 117


Vajda János: Én most is vajdasági vagyok, vajdaságinak is érzem magam, noha már itt élünk. Az előbb zavarba hozott, amikor azt mondtad, hogy Eötvös-kollégista és a falukutató az valahogy külön is választható. Nekem annyira egybetartozik, most mégis azzal kell kezdenem, hogy Zákányban én is rajta vagyok fotókon, így valószínűleg Évának köszönhető a megörökítésünk, aki most nincs itt, de Zákányban jelen volt. Feleségem lett Bezzegh Éva, aki mindenkit sok szeretettel üdvözöl, aki akár fényképről, akár másképp emlékszik még arra, hogy együtt töltöttük azt a nyarat. Én pedig onnan kezdve számítom, hogy a Zákányból eredő holtomiglani családi vállalkozásunk beindult, s most ott tartunk, hogy 38 éve vagyunk házasok. Igen jó érzés, visszagondolni erre. Három ponton kapcsolódnék Jóskához, ti. hogy Pistát különböző helyekről, különböző funkciójában és különböző csoportokból ismerjük. Én viszont minden alkalommal, mikor rád gondolok, mikor találkozunk, akkor főleg, úgy jelensz meg, mint afféle apafigura. Akkor segített, amikor a legnagyobb szükségem volt rá. Például, amikor az Eötvös Kollégiumba bekerültem, és az egyetemen – akkor KISZ-titkárként, ami számomra ilyen imaginárius pozíció volt – olyan természetességgel tudta elintézni azt, hogy nekünk ott biztos helyünk legyen. Ezt Hódi Sanyi nevében is mondhatom, mert egy életre meghatározta azt, hogy mi, vajdaságiak itt biztonságban érezhettük magunkat. Ahogyan most is, ebben a közösségben. Az én számomra az Eötvös Kollégium és utána a falukutatás azt az élményt adta, hogy én egy közösségbe tartozom. És ez a közösségélmény visszatért többször is, és amikor úgy hiányzott és kerestem egyszer – amikor 14 éve visszaköltöztünk ide, átköltöztünk Szabadkáról –, akkor is Pistát kerestem meg az elsők között, hogy ebben segítsen. Hogy az identitásomat mennyire terhelte meg, vagy nem terhelte meg, én úgy éreztem, hogy ez egy olyan fontos döntés volt, amit én egyedül nem tudtam volna meghozni. A másik pedig az, hogy én ugyan pszichológusként kezdtem el dolgozni Szabadkán, és most is, 39. éve vagyok e pályán. Egy másfél éves pályaelhagyásom volt, amikor a Határon Túli Magyarok Hivatalában a Délvidéknek – akkor már köztársaságok közül Szlovéniának – voltam egy megbízott tanácsreferense, Pista pedig a Világszövetségben volt főtitkár. Akkor én ott a közösséget kerestem, nem találtam magamat, vagy nem voltam biztos magamban, hogy jó helyen vagyok… Akkor is Pistával osztottam meg ezt a dilemmámat, hogy most


ha vele lakom kettesben egy szobában, mert akkor rendesen tudunk beszélgetni, és engem nem fognak hazazsuppolni. Bakos Pistával aztán szerencsém volt mintegy félévig egy szobában lakni, és akkor meg tudtuk beszélni a dolgainkat, ő is elmondta a sajátját és én is a magamét. Így megmentett attól, hogy engem hazaküldjenek. A falukutatásról annyit, hogy a téli előkészítő időszakban van egy nagyon szép emlékem, és ezt el kell, hogy mondjam. Akkor meglátogattuk Standeisky Éváékat és találkoztunk az édesapjával is… azon a bizonyos tanyán vendégeskedtünk, én azt soha el nem felejtem. Nagyon szép élmény volt. A nyáriról pedig csak annyit, hogy valóban nem voltam ott végig az egész kutatáson, ahogy most visszaemlékszem, rövidebb időre mentem, Bozsoki Katival együtt, és majdnem belefulladtam a zákányi tóba, ahonnan meg Végh Laci húzott ki, ha jól emlékszem. A falukutatásnak sok összetevője volt számomra. Az életemet nem mondom el, a múltkor nekem már volt egy Eötvös-kollégista bemutatkozásom. Röviden annyit, hogy sütöttem mézeskalácsot, voltam alternatív Nobel-díjas a Duna Körben, voltam külügyi helyettes államtitkár és sok minden egyéb. Hol ez, hol az. A családról pedig annyit, hogy kedves feleségem itt ül, nem az első házasságom, de boldog, és jól vagyunk. Azt köszönhetem neki, hogy most van egy 15 éves kisfiú, akit nevelhetek, amikor összeházasodtunk, még nem volt 15 éves. Van két nagy gyermekem is. A lányomnak pedig van két fiacskája, tehát van egy kétéves és egy 7 hetes unokám. Köszönöm szépen. (taps) Bakos István: Következzék a harmadik felvidéki: Végh László szociológus Somorjáról Végh László: Azzal egészíteném ki itt Ivánt és Vajda Jancsit is, hogy ők mint Eötvös-kollégisták, noha határon túliak voltak, talán természetes, normális dolog volt a részvételük. De Pistáék meghívtak bennünket is, akik nem itt tanultunk Pesten, hanem Pozsonyban. Akkor az még nem volt olyan magától értetődő dolog, mint most Magyarországon, hogy a keblünkre öleljük a határon túli magyarokat. Akkor ezt még majdnem titkolni kellett. Sőt, Pista engem kioktatott, hogyha valaki kérdezné a hivatalos emberek közül, téeszelnök, vagy másvalaki, akkor én mondjam azt, hogy valahonnan Magyarországról való vagyok. Kitaláltuk azt – Kispesten voltak rokonaim, legalább három utcát ismertem –, hogy én kispesti vagyok. Így védekeztünk a veszély ellen. De volt egy olyan eset, amikor elmentünk valahova azzal a nagy fekete 118

Volgával, amit a faluban mindenki utált (de azt mondta az a bizonyos leváltott téeszelnök, hogy ez fontos státuszszimbólum, mert bárhova megy, akkor másképp fogadják őt). Volt neki egy sofőrje, akivel – elmentünk bevásárolni, nem tudom, hogy hová – kettesben maradtunk. Akkor ez a sofőr megkérdezte tőlem, Te honnan való vagy? Nem fogom neki mondani, hogy Kispestről, mondtam, hogy Pozsonyból. Gondolkozik egy kicsit, majd így szólt: A főnökkel egész Magyarországot bejártam már, de Pozsonyban még nem voltam. A másik, amit akarok mondani, hogy Hódi Sanyival két héttel ezelőtt találkoztam. Szabadkán volt egy konferencia, és ott vacsoráztunk, beszélgettünk, készültünk erre a mai találkozóra. A zákányi csoport majdnem teljes egészében itt van, ketten hiányoznak, Hódi Sanyi meg Bezzegh Éva, és mindenki mindenkire emlékszik. Ahogy Pécsi Kati mondta az előbb, az a boldogság, hogy úgy emlékszünk vissza, mintha az életünknek egy nagyon szép szakasza lett volna ez. Kérdem Hóditól, mire emlékszel? Hát azt mondja, majdnem semmire. Hogy laktunk, mit csináltunk stb. és abszolút semmire. Kérdeztem másokat is. Kovács Marinak írtam levelet, hogy írjon valamit, mit csináltunk ott. Aztán neki is egy-két dolog az eszébe jutott, de azt most nem mondom el. Örülök annak, hogy eljöttem, mert a képekről, és amiről beszámoltatok, sok minden felidéződik, most már kezdek képben lenni, hogy mi is volt ott. Kinyitottam a zákányi honlapot, semmire sem emlékszem, semmit nem ismerek fel rajta. Ott éltünk 3 hétig. Ennyi. Mit mondjak még? Ja, a család. Elvégeztem 71-ben a szociológiát, Pozsonyban dolgoztam egy kutatóintézetben tíz évig szociológusként, akkor csináltuk az első nagyobb felmérést a szlovákiai magyarság körében, művelődésszociológiai felmérést. Ott dolgoztam tíz évig. Utána meg különböző kormányzati intézményekben, nemzetiségi titkárságokon, tanácsban, ilyen helyeken dolgoztam sokáig mint szaktanácsadó meg elemző. Mindig azzal foglalkoztam, ami érdekelt: a szlovákiai magyarság tudományos életének a megszervezése, intézményes háttér kialakítása, és így tovább. Aztán voltam egy rövid ideig, 2-3 évig a CSEMADOK főtitkára is, ez a legnagyobb csehszlovákiai magyar kulturális szervezet. Éppen akkor voltam a főtitkára ennek a szervezetnek, amikor Bakos Pista volt a Magyarok Világszövetségének a főtitkára, a CSEMADOK pedig a Magyarok Világszövetségének a legnagyobb tömegszervezete volt akkor, talán most is az. Nem tudom, most hogy működnek, mi együttműködtünk akkor is. Ez volt.

Utána pedig – az utóbbi 10-12 évben, 95-től – létrehoztuk az első saját szlovák - magyar fórumunkat Somorján, ahol lakom (ez egy Pozsony melletti kisváros), amelyet kisebbségi intézetnek hívnak. Az intézmény része a dokumentumtár, levéltár, könyvtár, ennek kialakításában, vezetésében stb. vettem részt. Ma is ezzel foglalkozom, ott dolgozom. Van egy nagy lányom, 28 éves, aki szintén Pozsonyban végzett, magyar - német szakon, és teljesen véletlenül nálam dolgozik a könyvtárban. Három hét múlva lesz az esküvője. (taps) Bakos István: Köszönjük Laci! Ki következik? Lada Margit Ibolya, aki… emlékszem már rád! Lada Margit Ibolya: Sok szeretettel köszöntelek benneteket. Azt hiszem, én vagyok az a kakukktojás, aki a híres Eötvös-kollégisták, ráadásul a bölcsészek özönében TTK-s hallgatóként, biológia - kémia szakos hallgatóként közétek csöppentem, Pápai Jutka jóvoltából, aki évfolyamtársam és barátnőm volt. Be kell vallanom, hogy mindig irigyeltem a bölcsészeket. Rengeteg idejük volt, rengeteg szabadidőtök volt, úgy láttuk, kevés órára kellett menni, ha ki volt írva, akkor se nagyon látogattátok. Nálunk szigorú katalógus, heti 48 órában. Aztán borzasztóan irigyeltelek benneteket, bár a jó Isten megkímélt, biztos, sok rossz tulajdonságom van, de irigy nem vagyok, de megkímélt attól, hogy „irigyeltem” tőletek, hogy nagyon sokat tudtatok olvasni. És nagyon sokféle, szerteágazó, fantasztikusan színes világ tárul föl előttetek, nekünk adott volt fizika, kémia, biológia, kőkeményen meghatározott, attól eltérni olyan nagyon nem lehet, mert a hidrogén és az oxigén egyesülése általában egyforma elvek szerint játszódott le. Meg hát sok minden más is. Nagyon örültem, amikor egyszer tiszteletbeli Eötvös-kollégista lettem. Remélem, hogy az elévülési időn túl vagyunk, mert a családom úgy döntött, hogy a lakás festését pont a vizsgaidőszakra időzíti, a mesternek akkor van ideje. Na jó, jó, de hol tanul a gyerek? Hogy fog a vizsgaidőszakban így valamiféle teljesítményt nyújtani? És ekkor jöttek a kollégista barátaim, akik azt mondták, hogy gyere, költözz be. Ti Eötvöskollégisták vagytok, tudjátok, hogy ez nem volt kis teljesítmény. Én három hétig illegális Eötvös-kollégista voltam, és egy 3 ágyas szobában az egyik ágyneműtartó volt a szállásom. Aztán valamelyik hölgy azt mondta, hogy még sem illik a vendégnek az ágyneműtartóban aludnia, úgyhogy kitüntetett helyzetben voltam, mert az ágyon fekhettem, miközben valaki ott az ágyneműtartóba került helyettem. Ne haragudjatok, nem tudom pontosan, de

azt hiszem, akkor tiveletek voltam egy szobában. Nagyon élveztem az ott töltött időt, és tényleg az, amit nagyon szerettem bennetek, a nyitottságot, az érdeklődést, a sokszínűséget. Azt a színes világot, amit nyitottatok egy TTK-s pesti lány előtt. Boldogan mentem veletek a falukutatásra is, ahol egy nagyon kitűnő csapat jött össze. Sőt, a fotókon talán magatokra ismertetek, hogy bizony, az idő közben eljárt fölöttünk. Az életem elég érdekesen alakult, mert valahogy mindig sorsszerűen történtek a dolgok. Tanár lettem, a József Attila Gimnáziumban tanítottam 20 éven keresztül biológiát és kémiát. Hátha mond nektek valamit a tiszakécskei tanárnő esete – valami hasonlóan kínos ügy folytán én fölálltam, és elhagytam a pályát, amit, bevallom őszintén, hogy azóta sem tudok igazából elfelejteni, és azóta sem adtam fel, és remélem, hogy nem múlnak el az emberből ezek az évek, mert nagyon sokszor vadidegen emberek megszólítanak, és még ma is tanárnőnek szólítanak. Remélem, hogy valami maradt, a tanítványaim maradtak, a kapcsolataink maradtak. Aztán áttértem a felnőttképzés területére a Munkaügyi Központban, és azt hittem, hogy a munkaügyi központok azért vannak, hogy a munkanélkülieket kiképezzük, és valóban munkába segítsük őket. Aztán kiderült, hogy ez nem egészen így van, és amikor kiderült, akkor a Szociális és Családügyi Minisztérium hívására, úgy gondoltam, hogy a tűzhöz közelebb ott valóban tudunk tenni annak érdekében, hogy ez az oktatás valóban a munkanélküliekért történjen. Be kell nektek vallanom, szégyen ide, szégyen oda, ez egészen ott sem valósulhatott meg, rajtunk kívülálló okok miatt. Mindegy. Hosszú. Benne éltetek, ti is tudjátok, hogy mi mindenen mentünk keresztül. Oktatási Minisztérium, Oktatási Hivatal, és most az APEH oktatási intézetében vagyok képzésszervező. Az életemben tudományos munkát szerettem volna végezni, de két ok ebben megakadályozott, legalább kettő. Az egyik, hogy antropológiából szakdolgoztam, és tudományos ülésekre eljártunk. Az egyik ilyen tudományos ülésen egy nagytekintélyű, külföldön igen jó körülmények között élő kutató, egy Magyarországon élő igen rossz körülmények között, saját pénzéből, saját maga idejéből, sok minden, kutatását akadályozó tényező mellett folytatott kitűnően antropológiai kutatást, és valami olyan megalázó és borzalmas módon intézte el, a sokkal jobb helyzetben lévő hazánkfia ezt az embert, akinek az élete volt a kutatás, hogy akkor azt mondtam, talán ezt én, köszönöm, nem. Valahol máshol kellene az energiát felhasználni, értékesíte119

ni. Ezt részben a tanítványaimmal tettem, hiszen a TIT tudományos munkáitól, illetve a szakma tudományos munkásságából fellelhető szakirodalmat felhasználva oktattam a diákjaimat, és remélem, hogy nemcsak oktattam, hanem neveltem. Azonkívül a másik dolog, ami a család, nekem nagyon fontos volt a családom, és ahogy hűséges voltam a pályámhoz, így a családomhoz is. 35 éves házasok leszünk, ha megérjük, augusztusban. Két nagy lányunk van. Érdekes dolog, hogy a férjem egy hihetetlenül okos matematikus, polihisztor, és úgy gondoltuk, hogy a matematika, kémia, a gyerekek csak ezt viszik tovább. Ez természetes. Ez nem így lett, mert mind a két gyerekem bölcsész szakon végzett. A másik dolog, amikor megkérdeztük később a gyerekektől, hogy jutott eszetekbe, a nagyobbik lányom magyar - török szakos és fotóművész, a kisebbik lányom latin - ógörög szakon végzett, summa cum laude mind a két szakon, könyve jelent meg, szóval, ők viszik, remélem, azt a dolgot, amit ott mi nem tettünk meg. És amikor megkérdeztük tőlük, hogy hogyan gondoltak arra, hogy bölcsészek legyenek, erre azt mondták, hogy tudod, néha, mikor megkérdeztünk benneteket, és csak egy igen, vagy egy nem kellett volna, akkor akadémiai székfoglalót tartottatok. Úgyhogy mi rontottuk el, de végül is örülök, hogy így teljes értékű a család, és úgy gondolom, hogy sokkal színesebb az életük. Unokám még nincs, és a két harcias leányzó a latin - ógörög szakos lányom Xenophon harcművészetéről és a lovaglás művészetéről fordított, úgyhogy nagy rajongója, és történetileg is csodálatos dolgokat fedezett fel. A nagyobbik lányom pedig a törökkori török íjászat rejtelmeit kutatja. Lehet, hogy itt a baj a fiúkkal. Köszönöm szépen, hogy meghallgattatok. (taps) Bakos István: Pápai Júlia a következő. És már nemsokára a bemutatkozások végére érünk. Pápai Júlia: Sziasztok, én Pápai Júlia vagyok, mint ahogy én sem ismertem meg mindenkit, gondolom, biztos volt közöttetek is olyan, aki engem nem ismert meg. Én úgy kerültem ebbe a táborba, hogy egyrészt somogyi voltam, másrészt pedig parasztivadék lévén úgy gondoltam, hogy mit nekem egy ilyen tábor. A munka részével nem is volt probléma, imádtunk betont keverni, úgyhogy a Dénes Iván a harmadik hét végére megerősödött vádlizattal hagyta el a helyet. De ami engem érdekelt, és Ibi is mondta, hogy nagyon különleges, nagyon érdekes emberek jöttek össze, és nagyon szerettem ezt a csoportot. A másik pedig az volt, hogy nagyon-nagyon szerettem a hónom alá csapni a 120

kérdőíveket, és elmenni. Én azt kérdezném, Pista, hogy lehetséges-e, hogy ezeket a kérdőíveket esetleg megkapjuk? – mert semmire nem emlékszem, hogy mit kérdeztünk. Az én életem úgy alakult, hogy elvégeztem 72ben a biológia - pedagógia szakot, majd később pszichológus lettem, és attól kezdve, hogy végeztem az egyetemen, 36. éve tanítok a felsőoktatásban, folyamatosan. Mindig is pedagógus szerettem volna lenni, és voltak nehéz napok, voltak szürke napok, de az a néhány ünnep megérte, hogy ilyen sokat tanítottam, és nagyon örülök neki, hogy tanítottam és tanítok. Én is antropológiával, aztán biológiával kezdtem, mi az Ibivel ismertük egymást. 79-ben megcsináltam az egyetemi doktori fokozatot, 93-ban pedig a kandidátusi fokozatot. Sokféle vizsgálatot terveztem, végeztem, és úgy érzem, hogy az életemben most egy olyan pontig jutottam el, ahol valamiket összegezni kell, valahogy a környezetem is ezt sugallja. Visszatérnek emberek az életembe, visszatérnek olyan területek, amiket már úgy tudtam, hogy elhagytam. És nagyon-nagyon érdekes és azzal fejezném be, hogy olvastam valahol, hogy az ember élete a születéssel kezdődik, és ha egy kör mentén, a kör középpontja a születés pillanata, és az ember a körön halad kifelé egészen addig, amíg elér az ő általa, vagy a neki megszabott körnek a kerületéig, a vonalig, és onnan vissza kell fordulni, és magába kell szállni, és az életéről kell gondolkodni. Köszönöm. (taps) Bakos István: Köszönjük szépen, Attila, te vagy a következő. Oláh Attila: Magamról annyit, hogy 68-ban léptem be az ELTE kapuján, és azóta is ott dolgozom. Az idén lesz 40. éve, úgyhogy már a vércsoportom is ELTE. Tudományos továbbképzési ösztöndíjasként kezdtem, ma tanszékvezető egyetemi tanár vagyok, a pedagógiai - pszichológiai kar dékánja. Hogy mit csináltam a szakmában, most nincs idő rá elmondani. Természetesen áttekinthető, ellenőrizhető, az ELTE és az MTA honlapokon, igen. A falukutatással kapcsolatos dolgok. Hogy én bekerültem ebbe a csoportba pszichológus - biológus hallgatóként, ez annak köszönhető, hogy Pista nemcsak egy nagyon nagy szociális érzékenységgel rendelkező ember, hanem egy elme is, aki a pszichológusoknak lehetőséget adott, hogy részt vegyünk, és nagyon örültünk, hogy ez egy jó terepmunka lesz. Különösen nagy élmény volt számomra az, hogy részese lehettem annak a csapatnak, amelyik Illyés Gyulánál látogatást tett. Ez

Bakos István: Sokan mondták itt, hogy végzés után a felsőoktatásban dolgoztak. Én meg a TSZCS-be mentem. Egy évi KISZ-titkárkodásomat követően, amit 1970 őszén befejeztem, Erdei Ferenc ajánlásával az Akadémia Tudományszervezési Csoportjába (TSZCS) kerültem, ahol kutatásszervezéssel foglalkoztam. Fiatal tudományos munkatársként akkor nősültem meg, feleségül vettem Nagy Editet, s igazi falusi lagzit csaptunk Hetesen, Somogyban. A tudományszervezési csoportban mindenféle szervezőfeladatot végeztem, közte a fiatal kutatók vizsgálatát, meg többféle más munkát, de a fő tevékenységem – amit a munkaköri feladataimon túl vállaltam – az volt, hogy Kutatómunkások címen a Magyarország felfedezése sorozatba készítettünk egy könyvet. Ugyanis Vekerdi László, aki tanárom volt, meghívott erre a nagy gyűjtőmunkára. Az egész országot bejártuk, nagyon alaposan végigjártunk minden fontos kutatóhelyet, faggattuk a kutatókat. Vekerdi volt a mesterem, s én voltam a segédje: szerveztem telefonon a bejárást, a beszélgetéseket. A lényeg az, hogy megírtuk a könyvet, egy 800 oldalas szociográfiát. Beadtuk a kiadónak. Háromévi kínlódás után elutasították, mert mindenki olvasta, akit bánthatott a kritikus és önkritikus szellemű írás, mert akkor még szokatlan volt, ilyen interjús szociográfiát írni. Azt kérték, hogy írjuk át. Mondtuk, hogy ezt mi nem tehetjük, hiszen a leírtakat azok mondták, akikkel beszéltünk. Ez a kézirat máig ott van nálam a fiókban, néhány fejezetét közölték, ám nem adhattuk ki. Vekerdit azonban kirúgták a Matematikai Kutatóintézetből, és nekem is kiállt a szekerem rúdja a TSZCS-ből. Akkor már volt egy elővételi lakáskiutalásom, azt azonnal visszavonta az MTA, és kellemetlenségeim támadtak munkahelyemen is, ahol pedig szerettek. Ekkor jött a falukutatói mentőöv. Falukutatási tapasztalataim, meg a mezőgazdasággal való korábbi kapcsolataim révén a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsába kerültem, ahol munkámat nagyra értékelték, lakást is akkor vettünk. Onnan később visszakerültem ismét a tudomány berkeibe, a Tudománypolitikai Bizottság Társadalomtudományi Koordinációs Bizottságába. Annak titkára lettem, s tulajdonképpen mi államosítottuk az addig pártirányítással működő társadalomtudományi kutatásokat. Átvettük a Pártközponttól és a Minisztertanács felügyelete alatt folytattuk a kiemelt társadalomtudományi kutatásokat. Akkor szerveztük meg a nemzeti hagyományok főirányt, a devianciakutatást, a 6-os főirányt, a közigazgatás-fejlesztési meg számos olyan 121


a kitüntetés azért ért engem, mert a pszichológusokat Flóra néni készítette fel. Ő adott bizonyos instrukciókat, és most is előttem van, amikor szólt, Flórácska számolunk, és akkor ezer forint a falukutatásra, és hozta az egy liter vörösbort, szétmérte, tényleg nagyon megragadó, máig is szívet melengető élmény volt. Maga a falukutatás számomra nagyon rosszul indult. Először is én később mentem le. Biológus hallgatóként növényrendszertan gyakorlatot kellett tennem, úgyhogy mindenre tudtam nézni, csak növényre nem. Így mentem a környezetbe. Fölszálltam a vonatra, amelyik akkor határsávba ment. Megjelentek a határőrök, és kérdezték, hogy hova utazik? Mondom, megyek Alsokra. Hol van ez az Alsok? Én csak ennyit tudtam, akkor nem tudtam azt, hogy ez Csurgónak egy része. Ha Csurgót mondtam volna, nem lepődtek volna meg. Abban a pillanatban elkezdték nézni a táskámat, be vagyok csomagolva 3 hétre. Lezárták a fülkét. Az volt a szerencsém, hogy egy idősebb bácsi jött, aki ezeket a fiatal határőröket helyre tette, elmondta, hogy merre is van Alsok. De nekem annyi információm volt, hogy leszállok a vonatról, végigmegyek Csurgón, és ott van a végén az iskola, és ott lesznek. Ennyi volt. Én főleg a pszichológiai munka reményében mentem oda. A pszichológia körülbelül annyi volt, hogy egyszer el kellett látni egyik kolleganőnk alkoholmérgezé sének az utókezelését. Nem mondom a nevet, mert fölveszi a magnó, de akik ott voltak, azok tudják. A másik meg, esti órán talán már ilyesmiről lehet beszélni, hogy kiváló csoportvezetőnkkel időnként elmélkedtünk a kora reggeli merevedés kezelési lehetőségeiről, falusi környezetben, ez volt az egyik témánk, amit megbeszéltünk. Igazán a tankönyvi anyagból az együttes élménynek a jelenségét és hozamát valójában én ott tapasztaltam meg először, és máig is, ha ilyen dolgokról valahol beszélni kell, akkor többször szoktam említeni ezt az élményt az életemből. Köszönöm szépen. A család, igen. Többen mindenféle mozgalmakhoz kötik a párkapcsolataikat. Én az Eötvös Kollégiumnak a DB titkára voltam egy időben, Dajka Balázs és Bándli Magdi között. Összehozott a sors a budaörsi kollégium diákbizottsági titkárával, akikkel akkoriban mindenféle együttműködési lehetőségeink is voltak. Ő lett a feleségem, ennek már 36 éve, a legnagyobb fiúnk 36 éves, a kisebbik pedig 22. A nagyobbik az közgazdász, a kisebbik pedig most a Műszaki Egyetemen informatikát végez. Köszönöm szépen. (taps) BI. Köszönjük mi is, Attila. Sokan kívánják, hogy ne maradjak ki a vallomástételből, így én zárom a sort.


főirányt, ami a társadalomkutatóknak eléggé tág teret adott arra, hogy szabadabban és kellő támogatottsággal végezzék munkájukat. A 70-es évek végén a Tudományszervezési Intézetbe kerültem, majd onnan Köpeczi Béla berendelt a Művelődési Minisztériumba. A hetvenes évektől rendszeresen publikáltam a Tiszatáj, a Magyar Tudomány, a Valóság c. folyóiratokban. 1976-ban a Magvető Kiadó Gyorsuló idő sorozatában jelent meg első könyvem „Éhe kenyérnek…” címmel. A rendszerváltás idején – barátaimmal együtt – elég komolyan részt vettem az előkészítésben, a Bethlen Gábor Alapítvány és a Magyar Demokrata Fórum mint nemzetépítő mozgalom kialakításában, a lakiteleki találkozó szervezésében. Sokat foglalkoztunk a határon túli magyarok ügyeivel. Az Antall-kormány idején felsőoktatási és kutatási főosztályvezető lettem, és egyik fő művem az első magyar felsőoktatási törvény, amely az én közreműködésemmel készült el ’93-ban. Akkor megalapítottam a Magyar Felsőoktatás c. havilapot is, amit azóta sajnos megszüntettek. Ebben rendszeres vitája folyt a Felsőoktatási Törvénynek és a reformnak. Akkoriban sokan tüntethettek ellenünk, mert a Világbanktól a felsőoktatás fejlesztésére bizonyos feltételekkel jelentős pénzeket kaptunk, és azokat a feltételeket nekünk teljesíteni kellett. És ez nem mindig tetszett az egyetemi közönségnek, viszont, ha az nincs, akkor nincs egyetemi fejlesztés. Ez így függött össze. A kormányváltás után, amikor az MDF megbukott, én még egy ideig maradtam, de távoztam, amikor az új kormány az EXPO-t törvénysértően lemondta. Akkor én főosztályvezetőként nyílt levelet írtam az országgyűlési képviselőkhöz, amit az Új Magyarország teljes terjedelmében, a Magyar Nemzet pedig részben közölt. Röviden annyit, hogy a Világkiállítás szervezésében elég jelentős szerepet játszottam, tagja voltam annak a bizottságnak, amelyik menedzselte az előkészítést. Ennek során visszaszereztem az egyetemek részére azt a területet, amit már 1927-ben megkapott a Pázmány Péter Tudományegyetem. Sikerült Antallt meggyőzni arról, hogy visszaadják, és eszerint módosították a törvényt. Visszakaptuk, és mi adtuk kölcsönbe, átmeneti használatra a világkiállításnak úgy, hogy oda majd egyetemi épületek kerülnek. A bejelentkezett külföldi kiállítóktól összekéregettünk 44 milliárd forint értékű adományt (épület és műszer), aztán a Horn-kormány 18 milliárd hiányra hivatkozva lemondta a Kommunikáció egy jobb világért c. világkiállítást, azonnal a kormányváltás után. 122

Emiatt távoztam onnan akkor úgy, hogy ’hála Istennek’ én mondtam fel. Közben ugyanis hívtak a Magyarok Világszövetségébe – ahol Csoóri lett az elnök –, hogy menjek főtitkárnak. Pályázatot adtam be, és egyhangúlag megválasztottak főtitkárnak. Ott szintén két lapot alapítottam. Az egyik a Magyar Figyelő, a másik a Világlap, ez utóbbi rövid ideig élt. Rendkívüli munka várt ott, hiszen rendbe kellett szedni a szervezetet, s nemsokára mi rendeztük meg, az egész világra kiterjedően a millecentenáriumot, amiről ez a szép kiadvány is tanúskodik, melynek az angol változatát megmutatom. Büszke vagyok, hogy nem a Horn-kormány, nem más, hanem a Világszövetség volt a fő gazdája a honalapítás 1100. évfordulója megünneplésének. Az alapszabály hiteles változatát, az MVSZ 60. évfordulójának megszervezését még az én vezetésemmel végeztük el. Aztán a Világszövetségben nekem is volt módom megtapasztalni a magyarok összeférhetetlenségét és a belső viszálykodást, ami engem is felőrölt. Így kerültem 1999-ben a Nemzeti Tankönyvkiadóhoz, ahol született egy olyan munkánk, amit az egész világon használnak, a világhálón is hozzáférhető. Nem hoztam el a külhoni magyar diákok tankönyvét, a magyar nemzetismeretet, amit a www. nemzetismeret.hu című honlapunkon megtaláltok. A Nemzeti Tankönyvkiadótól nyugdíjba kényszerültem, egy olyan akció miatt, hogy privatizálni akarták a kiadót, amivel én nem értettem egyet. Tiltakoztam ellene minden fórumon, végül úgy oldották meg, hogy lehetetlenné tették a helyzetemet, így 60 éves koromban, kölcsönös megegyezéssel elváltunk egymástól. Nyugdíjba vonultam, azóta társadalmi munkát folytatok. Családunkról Edit szólt. A falukutatás nekem is egy életre szóló élményt jelentett, mert az minden szempontból engem is fejlesztett, amit utána is hasznosítottam, de már egy más közegben. Hozzátartozik ehhez, hogy én adósa voltam - vagyok annak a falusi népnek, ahonnan magam is származom. Úgy véltem, ha én ezt a falukutatást megcsinálom, és egy kicsit nyitom a szemeteket, azoknak a szemét, akik nem ismerik ezt a világot, azzal rajtuk is segítek, mert közelebb kerültök hozzájuk, s nekem, népművelés szakosnak ez egyfajta küldetésem is volt. Úgy éreztem, hogy veletek sikerült ezt a küldetést teljesítenem. Amikor az egyetemre jöttem, beírtam, hogy szeretnék a magam népének, a magam környezetének valamit visszaadni abból, amit kaptam. Tulajdonképpen én közvetítő voltam az egészben. Köszönöm szépen… Vége, illetve ezt majd máskor folytatjuk. Akkor most – mint a falukutatáson – népdalozhatunk!

Csomós Gyula

Néhány emlék Ber zencérô l Én szinte véletlenül kerültem a berzencei falukutató csoportba, már nem emlékszem, kitől hallottam, hogy másnap indul egy csapat Berzencére, gondoltam, ott a helyem. Az érkezés elég kalandosra sikerült, a vonaton előrementem az étkezőkocsiba (nem kell az emlékezetemet erőltetni, de nyilván egy sört meginni, nyár volt és meleg...) Azt még érzékeltem, hogy a vonat az egyik állomáson túl sokat időzik, csak azt nem tudtam, hogy akkor kapcsolták le azokat a szerelvényeket, ahol a többiek voltak a csomagommal, az irataimmal. Szerencsémre, arra emlékeztem, hogy a csapat Berzencére megy, s a jegykezelő jóindulatú segítségével sikerült átszállással egy olyan szárnyvonalon közlekedő vicinálist találni, ami az ellenkező irányból eljuttatott Berzencére. A határőrök természetesen kiszúrtak a vonaton (valaki okmány és csomag nélkül tartózkodik a jugoszláv határon), de nagyon humánusan bántak velem, nem vittek be az őrsre, hanem a berzencei állomásfőnök gondjaira bíztak, további intézkedésig. Tőle nagyon egyszerű volt lelépni. Azóta is köszönöm Kiss Sanyinak, hogy észlelte az eltűnésemet, és cipelte a csomagomat. A program felénél vissza kellett utaznom Pestre, úgy emlékszem, az interjúk készítésébe így nem is kapcsolódtam be. Arra is emlékszem, hogy vonta-

tóval vittek ki a mezőre, ahol valami hasznos mezőgazdasági munkát imitáltunk, de inkább ültünk a hűvösben. Emlékezetem szerint Csurgón is volt egy találkozó a többiekkel, de lehet, hogy ez egész más évben történt. A találkozón sokan elmondták szakmai élettörténetüket, így én sem akarok adós maradni. Az egyetem után általában négy-öt évenként változtattam munkahelyet, egyben foglalkozást. Ennyi évtizedbe elég sok belefér… Voltam dramaturg, népművelő, könyvterjesztő, katona kétszer, tanár (szakmunkásképzőtől a főiskoláig), a leghosszabb időt a közigazgatásban töltöttem, az utolsó tizenhat évben egy fővárosi kerület oktatási, kulturális és sport ügyeinek felelőse voltam. Az 1988-89-es évek kicsit a politika területére is elvittek. A PDSZ alapítója és egyik vezetője lettem, ebben a minőségben a Liga képviseletében részt vettem az EKA néhány ülésén és a parlamenti háromoldalú egyeztető tárgyalásokon. (Lehet, hogy emiatt ment el a kedvem, attól, hogy főállású politikus legyek…) A találkozóra visszatérve, nekem élmény volt, ahogy ennyi ember ennyi évtized után egymásra talál egy közös élmény kapcsán, s a találkozót követő borozgatás lehetőségét még egy jónak ígérkező BEK meccs sem tudta eltéríteni. Köszönet érte a szervezőknek, elsősorban Bakos Pistának.

123

Olvasva

Molnár Éva

„ A hol a szab adság a rend … ”

Szubjektív megjegyzések Örkény Antal – Székelyi Mária – Csepeli György – Poór János – Várhalmi Zoltán: Nemzeti érzés és európai identitás (Artisz – Balassi, 2007.) című könyvéhez Az öt szerző által jegyzett mű bemutatójára a Wesley Egyház és Vallásszociológiai Kutatóközpont és a Magyar Szociológiai Társaság oktatásszociológiai szakosztályának rendezésében került sor. Mivel a könyvbemutatót Budapesten a VIII. kerületi Dankó utcában tartották, így a témára való ráhangolódáshoz a résztvevő megfigyelés tűnt számomra a legegyszerűbb módszernek. A józsefvárosi „nemzeti történelmi sétám” kiindulópontja a Blaha Lujza téri „gomba” lett. Nyári hétköznapokon délután két óra körül mindig vegyes társaság gyülekezik itt, amely főként ebédosztásra váró hajléktalanokból áll. Régi ismerősök üdvözlik egymást és a szemük sarkából azt figyelik, hogy mikor érkezik meg a már jól ismert furgon. A sietős fővárosiak, a turisták és a várakozó hajléktalanok más „pályákon” mozognak, a társadalmi körök ritkán találkoznak. Az unalmas egyhangúságot néhanapján megzavarja egy ötvenes, hippi külsejű férfi. Az öltözéke nagyon sajátos: sötét vászonnadrág valamelyik kínai turkálóból, bőrsaru, fekete póló Nagy - Magyarország matricával, baseball sapka mindenféle amerikai jelvénnyel, műanyag szatyor, rajta az Európai Unió emblémája. Feltűnését mindig igazi showműsor kíséri: előbb énekkel, tánccal kísért Kossuth-verbunkban lehet részünk, majd a sort egy Elvis Presley Love me tender”-imitációval folytatja, majd a pihenésképp előadott katalán sardana lépések után egy velőtrázó „magyar vagyok és európai” üvöltés rázza meg a levegőt. Az 124

emberünk a mutatványok után kifáradva lehuppan a legközelebbi székre. Néhányan köré gyűlnek és elkezdődik a rendhagyó tanítás. Az ismeretközlő monológ éppúgy kiterjed a magyar és az egyetemes történelemre, miként különféle gazdasági kérdésekre, de az előadó kitekintést ad mindenféle más tudományágra, többek között a szociológiára is. A hallgatóság türelmes, udvarias, és ha már nagyon unják a „tanárt”, akkor valaki egy humoros mondattal véget vet az előadásnak, és valamilyen hétköznapi témára vált át. A mai napon is kíváncsian vártam, hogy felbukkan-e az „előadó”, hiszen június 4-e van, Trianonévforduló, de nem jött. Ácsorogtam egy rövid ideig, majd a Corvin áruház mellett elsétáltam a Palotanegyed jobb időket megélt utcáiba – gyerekkorom színhelyére – és közben zakatolt a fejemben a hippi kedvenc mondata: „magyar vagyok és európai”. Ebben a negyedben lépten-nyomon a régi idők fénye csillan fel a felújításra váró épületeken, de bóklászásunk közepette azt is érzékelhetjük, hogy új színekkel, formákkal, közösségi terekkel gazdagodott a környék. A Vas utcában a Sapka és Kalap Ktsz egykori üzemében ma már latin-mediterrán szórakoztatóközpont működik minden igényt kielégítően, a régi kórházat pedig főiskolává alakították át, ahol soknemzetiségű diákság tanul. Pallavicini gróf háza a Szentkirályi utcában kívül már szép. Az első emeleti erkélyes „szivarszoba” az 1948-as államosítás után lakás lett. A rendszerváltás után egyik első lakosa egy hazatelepülő magyar, később pedig egy észak-európai üzletember lett. Az eredeti, fehérszínű Zsolnay-cserépkályha túlélte a történelmi viharokat, a tulajdonosváltá-

sokat, az északról jött férfi is nagy becsben tartja, büszke rá, megtanulta még a gyár történetét is. Az utcában magyar, német, angol, francia, néha olasz és spanyol beszédfoszlányok hallatszanak, az egyetemisták rohannak órára vagy beszélgetni kedvenc helyükre, és ember legyen a talpán, aki meg tudja mondani, hogy valójában melyikük milyen nemzetiségű. A Nemzeti Múzeum és a Magyar Rádió környéke egykoron a magyar, olasz, osztrák, német kultúrát, tudományt és gazdagságot jelenítette meg. A felújított Festetics Palotában található német egyetem újra idézi a múltat, miként az itt található Olasz Kulturális Központ is. A lakosság 1945 előtt is ezen nemzetek gazdag tagjaiból került ki, mára már homogén (magyar) nemzeti összetételűek az itt élők, máshonnan származó most még kevés van közöttük. A Bródy Sándor utcai paloták, míves lakóházak, belső kertek a magyar és az európai építő- és kertművészet remekei. Ugyanakkor itt van a híres Kéményseprő Ház is nagy hátsó udvarával, ahol még a 60-as években is kakasokat tartott egy „idegen”, megbotránkoztatva a „mágnás negyed” régi és új lakóit. Az állatok idős tulajdonosa tört magyarsággal váltig állította annak idején nekem mint kíváncsi gyereknek – úgy emlékszem, olasz volt –, hogy ő a nemzetközi cirkuszvilág porondjain kakasviadalokon lépett fel velük, és nagy sikereket aratott. A Kőfaragó utca elején lévő házban a hazai néptáncművészet egyik fellegvára található. A tanulók itt lesik el a magyar és külföldi mesterektől, hogyan lehet sajátos kéz- és lábmozdulatokkal, testtartással kifejezni az emberi érzéseket és az egyes nemzetek jellegzetes kultúráját. A Gutenberg téri házak, közösségi intézmények a magyar, osztrák és német származású nyomdászok szervezettségéről, szakmai összetartozásáról mesélnek. A szomszédos Bérkocsis utcában a Rabbiképző és Zsinagóga épülete áll eredeti pompájában, tanúskodva arról, hogy a kerületben nagy számban éltek zsidók is. Ide inkább a gazdagabbak jártak, a kispolgárság a Körút túloldalán lakott és az ott található „kis zsinagógákat” látogatta. A Bródy Sándor, a Baross utca, a József körút és a Szentkirályi utca által határolt utcák, terek épített környezete a hazai és az európai, főként katolikus polgári közösség hagyományait őrzi. Ugyanakkor az itt élő fiatal generáció pedig már beemelte hétköznapi kultúrájába az európai sajátosságokon kívül az arab, az indiai, a latin- és afro-amerikai kultúra egyes elemeit, tárgyait, ételeit, zenéit, táncait és egyéb szokásait.

A Palotanegyed néhány utcájában jelen van Európa és az azon túli világ kultúrtörténete, méghozzá anélkül, hogy az itt élőknek eszébe jutna, amikor vásárolnak, étkeznek a multikulturális üzletekben, beszélgetnek vagy éppen dühösek az építkezések kellemetlenségei miatt. Ez az otthonuk. A magyar múlt, az európai vagy más országok kulturális, gazdasági, társadalmi öröksége csak ritkán jut eszükbe. A sokszínűség természetessé vált számukra, beépült a hétköznapjaikba. A József körút túloldalán egy másik világba csöppenünk. A társadalmi vízválasztó a József körút és a Baross utca. Az utca mindkét oldalán a gazdag múltat és a módosabb polgárság világát idéző házak állnak. Az itt éltek nemzeti hátteréről árulkodó Kirchen Platzon, a későbbi Mária Terézia, majd a mai Horváth Mihály téren áll a helyiek egyik modernizációs nemzeti büszkesége: az 19101917. között épült Józsefvárosi Távbeszélő. Az új idők modern technológiáját megtestesítő épületnek az oldalán ma is látható Ray Rezső Vilmos kőfaragó mester táblája, amely Puskás Tivadarnak és Ferencnek állít emléket. A XX. század fordulóján az itt felépített gangos bérházakba az iparosítás következményeként magyar, osztrák, német szakmunkások költöztek be, közülük számosan zsidó vallásúak. A Baross utca bal oldalán lévő területen több őslakos cigányzenész és leszármazottai éltek/élnek. A rendszerváltásig meglévő számtalan környékbeli szórakozóhely biztosított számukra munkát és a helyi közösségben megbecsülést. Napjainkra ez megváltozott, munkáért messzebbre kell menniük, ha éppen találnak valamit. A különböző kis utcákban többemeletes, körfolyosós, különböző minőségű anyagokból épített bérházak és alacsony, falusias jellegű lakóházak állnak, amelyekben az utcafront vagy az udvar jelentette a kisvállalkozások színterét. Imitt-amott más gazdasági profillal, de tovább él a hagyomány. A német, osztrák szakmunkások mellett szlovák fuvarosok is szép számban telepedtek itt le a századfordulón. A mára már lebontott egyszintes Tömő utcai házak tölgyfakapui sokáig őrizték a módosabb szlovákok vidéki, falusi építészeti hagyományát: az egybeépített magas boltívű, mas�szív, fából készült gazdasági bejárat mellett volt a ki-be járásra alkalmas kiskapu. A helyiek által „Pap Házak”-ként emlegetett Práter utcai épületegyüttes a vegyes nemzetiségi összetételű munkásarisztokrácia lakhelyéül szolgált, ellátásukról számtalan kiskereskedő gondos125

kodott. Rossz állapotban, de máig láthatóak a régi fából faragott portálok. Az üzleteket ma is kereskedelmi tevékenységre használják, itt-ott még az eredeti feliratok is látszódnak. A lakosság ma már nem a szakmunkásréteg felső csoportjaiból áll. A helyi folklór szerint a háziasszonyok kedvelt kézimunka boltjának tulajdonosa francia volt, aki a szerelme után jött Magyarországra még valamikor az I. világháború után. Házasság ugyan nem lett a nagy érzelmekből, de ő itt maradt, megtanult magyarul és csak jellegzetes hanglejtése árulkodott a származásáról. A boltnak ma már nyoma sincs, a tulajdonos sem él már, csak az emléke. A VIII. kerület József körúton kívüli részét „megette az idő vasfoga.” A házak rogyadoznak, aládúcolt körfolyosók, lépcsőházak, leomlott kődíszítések, omladozó erkélyek, rozsdás kovácsoltvas elemek, a kapu néhány helyen üres lyuk. Minden a pusztulásról szól, lélekbe markolóan. A „modern” panelházak lepusztultak, idomultak a régi bérházak jelenlegi színvonalához. Az új lakóparkok, lakóházak inkább különálló szigetek, nem épültek be szervesen a környezetbe, az épülő projektek az égig érő darukkal inkább félelmet keltenek, semmint azt üzenik, hogy visszatér a régi fény. A régi tárgyi környezet szépsége még itt-ott felfedezhető, de csak ha kifejezetten erre figyelve járjuk az utcákat. Ami a múltat idézi: a régi, falusias jellegű emberi kapcsolatok továbbélése. A szomszédok kiülnek a ház elé, a helyi kiskocsmák teraszára vagy kikönyökölnek az ablakba és beszélgetnek, nevetgélnek. Előfordul, hogy az idilli kép pillanatok alatt eltűnik, a néhány perccel korábbi baráti diskurzus dühössé, hangossá, már-már fenyegetővé válik, aztán varázsütésre vége lesz a „viharnak” és a körforgás újra indul. Most úgy tűnik, itt minden pusztul, ez ma már a „nyócker”, a gettó, ahonnan elköltözni nem lehet, mert a lakásokat nehéz vagy lehetetlen eladni. A tömbrehabilitációk már elkezdődtek, de a végét nem látjuk, a pozitív változások még váratnak magukra mindenféle szempontból. A régi nemzeti, vallási, kulturális sokszínűség elhalványult, ma ezt inkább szegény szubkultúrának nevezhetjük. Ilyen és ehhez hasonló élmények érhették útközben az identitásproblémákat boncolgató kötet bemutatójára érkezőket. A kötetlen beszélgetés rövid bevezetőjében Sík Endre szociológus arra utalt, hogy a szerzők témával kapcsolatos munkásságát nem kell bemu126

tatni, mert az jól ismert tudományos körökben és az érdeklődők számára egyaránt. Kiemelte, hogy mindig nagy örömére szolgál, ha egy tanítható monográfiát illeszthet be az egyetemi és főiskolai hallgatók irodalomjegyzékébe. A résztvevők hozzászólásaikban különböző tudományos megközelítésekben arról beszéltek, hogy a saját szakterületükön hogyan tudják használni, hasznosítani a leírtakat, és milyen új kutatási területek beemelése fontos még, hogy a tudásunk erről a kérdésről még árnyaltabb lehessen. A nemzeti érzés, az európai identitás, a globalizáció a mikroés makrokörnyezetben szinte minden pillanatban tetten érhető. Ennek az érzés- és gondolatvilágnak, a területi – földrajzi nyitottságnak számtalan előnyét élvezzük, de ez egyben „puskaporos hordó” is lehet, ha teret engedünk a szélsőségeknek, mert nem tudunk róla eleget. Korábbi kutatások eredményeit, a különböző tudományok megközelítésmódjait felhasználva, jó néhány támpontot kínál a könyv az olvasók számára. A szerzők egyben több olyan hazai és külföldi szerző tanulmányát is mozgósították, akik már korábban is befolyásolták az érdeklődők gondolkodását erről a kérdéskörről. A kutatók deklarált célja az volt, hogy olvasható könyvet írjanak, az elemzések szövegében kevés, de jól áttekinthető táblázat, jegyzet segítse az eligazodást bárki számára. A részletesebb módszertani elemzések a Függelékbe kerültek, így az olvasónak csak a fő irányvonalakra kell koncentrálnia olvasás közben. A könyv két, 1995-ben és 2003-ban lezajlott, reprezentatív mintán alapuló összehasonlító vizsgálat nemzeti identitásmodulját dolgozza fel. A nemzetközi empirikus szociológiai kutatás résztvevői részint arra keresték a választ, hogy mi jellemzi az egyes országok lakóinak nemzeti érzését, részint azt elemezték, hogy az Európai Unión belül a hagyományos nemzettudat hogyan viszonyul a közös európai identitáshoz, illetve miként képes megbirkózni a felmerülő kihívásokkal ez a sokszínű makroközösség. A mű bevezetője a nemzet szociológiai jelenségként megragadott fogalmát járja körül, majd az empirikus vizsgálat irányait és a téma fontosságát foglalja össze. A szerzők a három nagy modulban biztos kézzel kalauzolják a témában járatos szakembert vagy bárkit, akit ez a kérdéskör érdekel vagy érint. A nemzet mint etnikai, kulturális és politikai közösség című fejezet a kapitalizmus, a szocializmus és a posztszocializmus keretei között értelmezi a

kontextuális összefüggései című fejezetben a szociológus szerzőpáros az egyéni szinten megfigyelhető hatásokat elemezte, beemelve a vizsgálatba a pszichológiai és a szocializációs tényezőket is. Az empirikus szociológiai vizsgálatok már több országban bebizonyították, hogy az iskolai végzettség, a társadalmi status, a családon belüli szocializáció hatással van a nacionalizmusra, az idegenellenességre. Véleményük szerint „egy mikroszinten megfigyelt jelenség mögött egy makroszintű, más néven kontextuális struktúrát is találhatunk.” Az idegenellenesség vizsgálata, az egyéni jellemzők, a gazdasági fejlettség, a modernizáció, a nemzeti kategorizáció, a bevándorlás, a nemzeti büszkeség xenofóbiára gyakorolt hatásának elemzése nemcsak a tudománnyal, oktatással foglalkozó szakemberek számára ad értékes támpontokat, hanem az eredményeket a multinacionális üzleti szervezetek vezetői, munkatársai is jól tudják hasznosítani a szervezeti kultúra fejlesztése érdekében. A fogalmak újragondolása, definiálása közben született a kutatók fejében egy új megközelítés, amelyet a „nemzeti érzemény” névvel illetnek. Ez egy kollektív szinten létrejövő, az egyének számára készen, adottként jelentkező, folyamatos változásban lévő képződmény, amelyet életünk során, a szocializáció folyamatában sajátítunk el. Ennek a fogalomnak vagy alakzatnak az összehasonlítása módszertanilag igen problematikus, mivel a nemzeti fejlődéstörténet számtalan elemét hordozza magában. A téma még további kutatásokat igényel. A kötet szerzői szerint kialakulóban van és egyben folyamatos változásokon megy keresztül egy szupranacionális modernizációs folyamat, amelynek következtében a gazdasági alapú nemzet ma már egyre kevésbé vagy egyáltalán nem létezik, a nemzet feletti politizálás kezd teret nyerni és szétfeszíti a nemzeti identitás merevebb kereteit. Ez politikai, ideológiai és egyéb problémákat vet fel a hétköznapi interakciókban, az intézményes működési mechanizmusokban. A folyamat pontos ábrázolásához még újabb kutatásokra van szükség. Az igen gondosan szerkesztett Függelék minden sorában tetten érhető a szerzők azon szándéka, hogy világosan, közérthető módon tegyék közkinccsé gondolataikat. Nem unalmas, poros, tankönyvszagú sorokat, képleteket olvashatunk, hanem egy érdekfeszítő empirikus vizsgálat műhelymunkájába nyerhetünk betekintést. A könyvet olvasva olyan érzésünk támad, mintha ott ülnénk a szerzők mellett és hallgatnánk, 127

OLVASVA Molnár Éva: „Ahol a szabadság a rend…”

nacionalizmus kérdéskörét. Rövid és lényegre törő elemzést olvashatunk a nemzetállam kereteinek változásáról, a határok jellegének módosulásáról, a nemzeti érzések alakváltozásairól, a kisebbség és a többség viszonyáról, a modernizáció és a nemzet fogalmának különféle mintázatairól. A nemzeti identitás változó konfigurációi Európában című fejezet adatbázisa az International Social Survey Program (ISPP) keretében részt vevő országok reprezentatív mintáinak megkérdezése alapján készült. 1995-ben a világ 23 országában (ebből 17 európai) vizsgálták a nemzethez való tartozás összetevőit. A zárt kérdésekből álló kérdőívet személyesen kérdezték le. Az elkészült adatbázis számtalan elemzési lehetőséget biztosít a szakemberek számára. A standarditás lehetővé teszi, hogy különböző országokat, országcsoportokat hasonlítsanak össze. (Az 1995-ös vizsgálatról a Szociológia Szemle 1998./3. számában lehet olvasni.) Az előző vizsgálatot 2003-ban kisebb módosításokkal megismételték, a reprezentatív magyar minta ezer fős volt. Az összehasonlító elemzést a szerzők leszűkítették azokra az országokra, amelyek 2004. május 1. előtt vagy után lettek az Európai Unió tagjai. Székelyi Mária a beszélgetés során a vizsgálat sokszínűségét, nehézségeit, a kutatás dilemmáit elemezte. Arra törekedtek szerzőtársaival, hogy olyan módszertani eszközöket használjanak, amelyek elősegítik a megértést, a táblázatok átláthatóságát. Csepeli György a korábbi hazai és nemzetközi vizsgálatok eredményeiről, dilemmáiról adott ös�szefoglaló képet. 1971 óta folytatott saját kutatásainak az eredményei, a szakmai műhelymunka, a módszertani útkeresések, a téma különböző tudományos megközelítései mind arról győzték meg, hogy az empirikus vizsgálatok adhatnak olyan keretet, amelynek segítségével jól látható módon írhatók le a folyamatok, összefüggések. Olyan elemzésekre van szükség, amelyeket széles körben olvasnak, vitatnak meg. Örkény Antal szerint fontos a folyamatok feltárása, meg kell ismernie a kutatóknak azt is, hogy az egyes ember, az olvasó mit tud hozzátenni a személyes érzéseiből ehhez a kérdéskörhöz. Jó példa erre a nemzeti himnuszok összehasonlító elemzése. Véleménye szerint a „jóléti sovinizmus” jelenléte az Európai Unió országaiban megkívánja azt a kutatói magatartást, hogy az elemi összefüggéseket empirikus módszerekkel mutassuk meg, tegyük elérhetővé a társadalom tagjai számára. A Várhalmi Zoltán és Poór János által jegyzett Országok, régiók, kultúrák: a nemzeti identitás

OLVASVA Molnár Éva: „Ahol a szabadság a rend…”

ahogyan hangosan gondolkodnak tudományos kérdésekről, logikusan, egyszerűen, sokszor önmagukkal vitatkozva az egyes problémák kapcsán. A kutatók által vizsgált szakmai területek az olvasó számára gondolati kincsesbányát jelentenek. A szerzők nem lezárt rendszerként elemzik a nemzeti kérdés és az európai identitás egyes elemeit, hanem számtalan, még megoldásra váró problémát feszegetnek. Ráadásul számos kapcsolódási pontra lelhet az olvasó: saját nemzeti érzései vagy szakmai beállítódása alapján megfogalmazhatja az őt leginkább foglalkoztató tudományos és személyes kérdéseit és ehhez a munkához meríthet a meglévő tudásából és a széles körű szakirodalmi hivatkozásokból. Az üzenet egyértelmű: ismerünk már különböző összefüggéseket a témakörön belül, vannak olyan kutatási eredmények, amelyek más-más né-

128

zőpontból, de mindig visszaköszönnek, ugyanakkor jócskán vannak még homályos vagy nehezen megválaszolható kérdések és problémák, amelyek további empirikus vizsgálatokat igényelnek. Szükség és igény is van arra tudományos szempontból, hogy a szociológusok és más tudományágak képviselői a maguk tudása és kutatási tapasztalata alapján tovább mélyítsék már meglévő ismereteinket, de az állampolgárok hétköznapi életvitelében is szükséges a kérdésről való felelős gondolkodás. A könyvet igen jól hasznosíthatják az oktatási, a szociális és a művelődési rendszer szereplői (szülők, a közép- és felsőfokú tanintézetek hallgatói, tanárai, intézményfenntartók, művelődésszervezők, szociális munkások stb), de a nonprofit és forprofit szektorban működők, a multinacionális, multikulturális területen tevékenykedő szakemberek is sok ismeretet meríthetnek belőle különböző tréningek, workshopok megtartásához.

129

Olvasva

Örkény Antal – Székelyi Mária – Csepeli György – Poór János – Várhalmi Zoltán

Nemzeti érzés és európai identitás. (részletek) Összefoglalás és kitekintés „Fiamnak az új eszmék emberének kell lennie, s a mellé az ügy mellé kell állani, amelyet én vittem mindenütt diadalra. Mindenütt azokat az eszméket kell végrehajtania, amelyek a hűbériség nyomait kiirthatják, amelyek az ember méltóságát biztosítják, s a boldogságnak azokat a csíráit ébresztik, amelyek már évszázadok óta szunnyadoznak, a nagy emberközösséget kell abban részeltetnie, ami eddig csupán keveseknek elő jogokkal védett birtoka volt, Európát fölbonthatatlan szövetségi láncolatba kell fűznie…” (Fournier, A. I.: Napóleon életrajza, Budapest, MTA, 1920., IIII. 471.) Ezeket a sorokat Napóleon diktálta Szent Ilona szigetén, pár nappal a halála előtt, arra gondolva, hogy amire neki nem volt módja és ideje, azt majd fia fogja bevégezni. Bár fiának a történelem nem juttatott szerepet, ami az antifeudális programot illeti, végrehajtására sor került. Az Európa-projekt megvalósulása viszont még ma is időszerű. Nem mintha nem mentek volna végbe fontos folyamatok, amelyek eredményeként azt mondhatjuk, hogy kétszáz évvel a végrendelet megfogalmazása után talán létrejön az egyes tagállamok „fölbonthatatlan szövetségi láncolata”. Jelenleg a láncolat létrejövésének idejét éljük. Nemrég csatlakozott az unióhoz Románia és Bulgária, huszonhétre növelve ezáltal a tagállamok számát. A könyvünk alapját képező adatbázisok kialakulásakor az uniónak még csak tizenöt tagja volt, de már nem volt messze a dátum, 2004. május 1., amikor az unió egyszerre tíz új taggal bővült. Reméljük azonban, hogy a folyamatos változás ellenére munkánk időszerű maradt, hiszen a tárgyát képező jelenségek és folyamatok változása nem években, hanem évtizedekben, évszázadokban mérhető. Két empirikus adatbázis állt rendelkezésünkre. Az egyik 1995-ben, a másik 2003-ban jött létre. A két adatbázis egy olyan nemzetközi összehasonlító vizsgálatsorozatból született, amely a nemzeti érzés- és tudatvilág feltérképezésére vállalkozott a világ számos országában. Ezekből az adatbázisok130

ból kiválogattuk az Európai Unió tényleges és potenciális tagjait, s megnéztük, hogy a csatlakozás ideje szerint megkülönböztetett országcsoportok reprezentatív mintáiból képzett populációk között milyen hasonlóságok és különbségek vannak a spontán nemzeti identitás, a nemzeti kategorizáció jellege, az etnocentrizmus, a nemzeti büszkeség, az ideologikus nacionalizmus és az idegenellenesség megnyilvánulásai mentén. Európa nemzetállamai nyilvánvalóan Napóleon szándékai ellenére jöttek létre és erősödtek meg a XIX. és a XX. században. Ráadásul a nemzetállamok létrejöttében és megerősödésében munkáló akarat nem kis mértékben belejátszott a császár bukásába. Ugyanakkor ez a vizsgálat azt mutatja, hogy a bukást követően majdnem kétszáz évvel később megvalósulóban van az egységes Európa, és visszavonulót fúj a nemzetállam. Miközben megmaradnak az egyes nemzetek elképzelései térről és időről, az európai országokban bővül az a közönség, amely az európai identitást és a nemzeti identitást harmóniába képes rendezni. A vizsgálat azt is megmutatta, hogy az európai identitás nem olvasztótégely. Az egyes nemzetállamok fizikai kiterjedését meghatározó politikai - földrajzi határok elválasztó erejének csökkenése nem eredményez nemzeti nihilizmust, viszont annál jobban növeli a nemzeti lét korábbról örökölt kulturális meghatározóinak jelentőségét. Ezáltal érdekes dinamika alakul ki. Az Európai Uniót alapító tagállamoknak több évtized állt rendelkezésére, hogy a gazdasági majd politikai integrálódás folyamata során alkalmazkodhassanak az új helyzethez. Miközben a csatlakozás érdekében korlátozták nemzeti szuverenitásukat, a létrejött államközösség korábban nem ismert mértékben mozgósította a tagállamok polgárait és dinamizálta a gazdaságukat. A később csatlakozó tagállamok az Európai Unió nyílt piacára lépve, a fejlesztési lehetőségekkel élve olyan mértékű modernizációt tapasztaltak meg, amelyre korábbi történelmük során nem volt példa. 2004. május 1-jét követően az Európai Unióhoz csatlako-

zott országok lakóit nem kis mértékben ez a példa motiválta, miközben sokan voltak (és maradtak) a csatlakozással szemben szkeptikusak. Paradox módon minél inkább jelen van az unió egy ország mindennapjaiban, annál gyengébb az európai azonosulás, s megfordítva, minél távolabbi lehetőség egy ország számára a csatlakozás, annál erősebb a pszichológiai erő, amely az adott ország lakóit az unióhoz vonzza. Az új Európa új nemzetfelfogást tesz szükségessé minden tagállamban. Vizsgálatunk azt mutatta, hogy az új nemzetfelfogás fókusza az állampolgárság, amely jogi és politikai kereteit megőrizve magához vonzza a nemzeti identitás kulturális és pszichológiai forrásait, s ezzel feloldja a „politikai nemzet” és „kulturális nemzet” paradigmái közötti különbséget. Ugyanakkor látnivaló, hogy az állampolgárság jelentéskörének kitágulása az új Európa polgárai számára választási lehetőséget teremtett, amikor is a vízválasztó a befogadás és a kizárás, a tolerancia és az intolerancia, a politikai lojalitás, valamint az etnocentrikus ragaszkodás között húzódik. Az Európai Unió integrációs teljesítményének próbája, hogy a közösség gazdag országai által befizetett pénz a szegényebb országok fejlődéséhez milyen mértékben képes hozzájárulni. Ilyen értelemben véve azt mondhatjuk, hogy az Európai Unió egy nagy fejlesztési projekt, ahol a fejlesztés ugyan nemzeti keretek között zajlik, de az egyes nemzeti fejlesztési terveket az Európai Bizottság, születésüktől fogva, a végrehajtáson át egészen a megvalósulásig, messzemenően ellenőrzése alatt tartja. Az alapító országok által kialakított európai maghoz csatlakozott országok példája azt tanúsítja, hogy a csatlakozást követően megindult gazdasági fejlődés pozitívan hat a nemzeti identitásra. Azt találtuk, hogy a nemzeti büszkeség leginkább azoknak az országoknak a lakóit hatotta át, amelyek az alapítást követően csatlakoztak az unióhoz. A 2004. május 1. után csatlakozott országokban, modernizációs teljesítmények híján, a nemzeti okok miatt kiváltott pozitív érzés szintje viszonylag alacsony, ami egyben motivációt is jelenthet a fejlesztési projektként felfogott Európai Unió iránti elkötelezettség szempontjából. A modernizációs várakozások nem állnak ellentétben a nemzeti identitást hagyományosan tápláló narratív és szimbolikus elemek fontosságával. A modernizáció akkor válik a nemzeti büszkeség témájává, ha a fejlesztés javában zajlik, s még bő-

ven van terv, amelyek megvalósulásában a közvélemény megalapozottan reménykedik. Az Európai Unió magországaiban a modernizációs teljesítmények mellett a narratív és a szimbolikus elemeknek is jelentős mozgósító ereje van, és vizsgálatunk eredményei szerint ezek jelentős érzelmi többletet adnak. Hasonló a helyzet a frissen csatlakozott országok esetében, de az okok egészen mások. A frissen csatlakozott országok polgárai társadalmuk modernizációs hiányosságai miatt kárpótolják magukat a narratív és a szimbolikus elemek által megfogalmazott tematizációs és interpretációs szerkezetekkel, miközben abban reménykednek, hogy az Európai Unió elhozza majd a modernizációs Kánaánt számukra. A politikai nemzetállami reflexek elevenségéről tanúskodik, hogy az általunk megkérdezett nemzeti mintákban a többség mindenütt elképzelhetetlennek tartja annak az országnak a megcsonkítását, ahol él. E nemzeti szempontból traumatizáló lehetőséggel szemben ugyanakkor sehol sem tapasztaltunk százszázalékos ellenállást. Kifejezetten meglepődtünk azon, hogy jó néhány országban viszonylag sokan elképzelhetőnek tartották egyes országrészek elszakadását saját országuktól. Ez az eredmény arra utal, hogy az egységes európai gazdasági és információs térben az efféle elszakadás tényleges jelentősége egyre kisebb, hiszen a határok ide-oda mozgatása valójában észrevehetetlen az egységesülő Európában. Az Európai Unió egységesülése nem mond ellent annak, hogy az egyes országokban, ha nem is túl heveny formában s bár nem nő, de tovább él a csatlakozás előtt kialakult gazdasági, politikai és kulturális nacionalizmus. Ez azonban nem feltétlenül a globalizációval való szembefordulásnak a tünete, jóllehet a második vizsgálati időpontra Európa egészében erősödtek a globalizációval szembeni fenntartások. Ugyanakkor egy finom megkülönböztetés is tetten érhető a régebben csatlakozott országok esetében: az itt élők számára a glóbusz és Európa elválik egymástól. Amíg Európa egységesüléséről van szó, addig a globalizáció eszméje elfogadásra talál, amikor viszont a világ egészére gondolnak, már bizonyos fenntartásokkal élnek az egységesüléssel szemben. A posztszocialista régióban viszont Európa és a világ egyet jelent, és a globalizációpártiság éppen úgy vonatkozik az unióra, mint a világ egészére. A globalizációpártiság időbeli csökkenése a világ és a régió között zajló versenyben Európa esélyeit nem feltétlenül javítja, hiszen egy bezárkózó Európa-tudatot prognosztizál. Ahogy a XX. században 131

a nemzeti keretbe bezárkózó nacionalizmus az országok fejlődésének gátjává és nemegyszer súlyos konfliktusok forrásává vált, úgy egy „európai nacionalizmus” jövőbeni esetleges erősödése a XXI. században versenyhátrányba hozhatja az uniót. Azt is látnunk kell azonban: ahogyan a XX. században a nacionalizmus a társadalmi integrációt segítette az egyes országokban, úgy az európai nacionalizmus erősödése is előmozdíthatja az unió egységesülését. Minden a mértéken dől majd el. Az egységesülés másik ellentmondásos tényezője lehet a xenofóbia, amely, ha változó mértékben is, de valamennyi általunk vizsgált országban, mindkét vizsgálati időpontban uralkodó érzésmintának mondható. Függetlenül attól, hogy hol élnek, az európaiak három jellegzetes csoportba voltak sorolhatók a nemzeti azonosulás típusát illetően. Mindenütt voltak olyan válaszadók, akiknek a nemzeti azonosulása nem jelentett elzárkózást más etnikai és nemzeti kategóriák képviselőihez képest. A második csoportot azok képezték, akiknek a nemzeti tűrésküszöbe túl alacsony ahhoz, hogy az idegenként reprezentált személyek elfogadásra találjanak. Ennél is zártabban fogják fel a nemzeti hovatartozást azok, akik ideologikus alapon mindenki elől elzárkóznak, akit külföldiként észlelnek. E három típus három világ. Mindhárom világ Európa része. A nyitott nemzeti azonosulás világa a magországokban talál leginkább elfogadásra. A később csatlakozott országokban a követési folyamat már elindult, de a frissen csatlakozott országokban még várat magára. Semmi sem zárja ki azonban, hogy az egységesülés fordított irányban következzék be. A sovén nacionalisták aránya ugyanis mindegyik európai országban meglehetősen magas. Ez a világ a minden európai országban jelen lévő globalizációs félelemből meríti erejét, s az igazi veszély abban van, ha ez lesz az a talapzat, amelyre az új Európa épül. A jövő Európája vagy az etnocentrizmusból táplálkozó idegenellenesség jegyében egyesül, vagy megfordítva, képes lesz olyan identitásminták kidolgozására és hatékony kommunikálására, amelyek Európát az univerzalizmus jegyében ös�szekötik az emberiséggel. Az univerzalizmus próbája lesz a migráció kezelése az Európai Unió egyes országaiban. Vizsgálatunk eredményei azt bizonyítják, hogy az unióba irányuló bevándorlás megállíthatatlan és erősen szelektív. Elsősorban azok akarnak az Európai Unió polgáraivá válni, akiknek képzettségük, ambíciójuk, életkoruk folytán esélyük van arra, hogy 132

egy fejlettebb országban keressék egy teljesebb, eredményesebb, boldogabb élet lehetőségeit. A nemzeti kategorizáció érzelmi és gondolati béklyóiban vergődő többség az egyes európai országokban csak akkor lesz befogadó és elfogadó, ha meglátja a bevándorlásban rejlő hatalmas lélektani tartalékokat, és követi azt az európai avantgárdot, amely már most is képes meglátni az idegenekben az európait. A jövőbe nem láthatunk, de a hosszú távon tapasztalt trendek alapján feltételezhetjük, hogy ezek a tendenciák a közeli jövőben egyáltalán nem változnak. Ilyen tendencia a gazdasági teljesítmény elért szintje és növekedési üteme, valamint a bevándorlási ráta. Könyvünk kontextuális elemzései – melyeket a következő fejezetben ismerhet meg az olvasó – azt tanúsítják, hogy a gazdasági teljesítmény várható felgyorsulása a most csatlakozó országokban önmagában nem lesz hatással a xenofóbiára, miként a gazdasági növekedés a múltban nem befolyásolta az Európai Unió többi országában az idegenekekkel kapcsolatos ellenérzések jelentkezését. Az idegenellenesség azokban az európai országokban válhat a társadalmi diskurzust befolyásoló tényezővé, ahol az egyének között nagyfokú a változékonyság abban a tekintetben, hogy kit milyen alapon sorolnak be a saját nemzet tagjainak sorába. A szabadság a sovén érzések, kirekesztő attitűdök szabad megnyilvánulását is lehetővé teszi. Ezzel szemben az idegenellenesség kisebb mértékű azokban az országokban, ahol konszenzus van abban, hogy a nemzeti kategorizáció során kevés szempontnak kell megfelelnie annak, aki az adott nemzet tagjának számít, azaz a nemzet lélektani határait olyan tágra rajzolják meg, hogy abba éppen úgy beletartozik az országban élő „idegen”, mint a külföldön élő honfitárs. A legérdekesebb kérdés, hogy az idegenek száma és az idegenellenesség között fennáll-e valamilyen összefüggés. A hidegháború után megnyíltak a Kelet-Európát és a Nyugat-Európát elválasztó határok. Lengyelország kivételével vizsgálatunkban nem szerepel olyan európai ország, ahol 1989-et követően a nettó migráció ne alakult volna pozitívan, azaz ne érkezett volna több külföldi az országba, mint ahány belföldi távozott az országból. A bevándorlás mértéke természetesen régiók szerint változott. A nyugati országok magasabb, a kelet-európai országok alacsonyabb bevándorlási rátával jellemezhetőek, aminek egyik oka az, hogy az államszocialista rendszerek zártsága okán a kelet-európai országok, ha akartak volna, sem fogad-

De még ezekben a dinamikusan fejlődő országokban is látnunk kell, hogy a migráció növekedése közvetlenül felfokozott nacionalista érzületekhez vezethet, ami viszont az idegenek elutasításával párosul. Ennyiben tehát ez a régió is magában rejti a xenofóbia erősödésének veszélyét, hiszen a fejlődés dinamikájának csökkenése az előítéletek növekedéséhez vezethet. A posztszocialista országok idegenellenessége viszont egyértelműen a gazdaság fejletlenségéből és az ott élők perspektívátlanságából táplálkozik. A nacionalizmus, amely a rendszerváltás óta a társadalmi kohézió fontos mentális eszköze az egész régióban, az ezredforduló után mintegy legitimációs forrást talált a bevándorlásban, függetlenül attól, hogy a bevándorlás ezekben az országokban még mindig elhanyagolható mértékű. Ha az Európai Uniót fejlesztési projektnek tekintjük, akkor foglalkoznunk kell azzal a kérdéssel, hogy a keletkezett modernizációs eredmények miként válnak kihasználhatóvá a politikai nemzeti devolúció helyén támadt társadalom-lélektani űrt kitöltő kulturális nemzeti evolúció számára. Az Európai Unió egységesülése szempontjából nem közömbös, hogy a nemzeti büszkeség forrását képező érzések a modernizációs fejlődés eredményeiből merítik-e erejüket vagy inkább a nemzeti lét kulturális - történeti eredetű szimbólumaiból táplálkoznak. Ez azért fontos, mert az európai identitás csak akkor válhat a sokféleképpen megszerkesztett nemzeti kulturális terek fókuszává, ha képes lesz megtalálni az összes részt vevő nemzet számára érthető és pszichológiailag mozgósító értékeket és témákat. A modernizáció már a nemzetépítés korában is mással nem pótolható lélektani és identitásképző energiákat szabadított fel. Ez nem történhet másként az egységesülő Európa esetében sem, ha ez az Európa a világ egyik legfejlettebb régiójának szerepét kívánja betölteni a világban. Könyvünk eredményeinek alapos végiggondolása nyomán arra a következtetésre juthatunk, hogy a XXI. században kialakuló európai identitásnak három nagy társadalmi kihívás által keltett társadalom-lélektani dilemmával kell szembenézni. Az Európa országaira irányuló bevándorlás nem megállítható. Az európai identitásnak kellőképpen nyitottnak és befogadónak kell lennie ahhoz, hogy integrációs keretet nyújtson, amely lehetővé teszi az európai polgárok számára az európaiság oly megfogalmazását, amely enyhíti az idegenséggel együtt járó kellemetlen érzéseket, szankcionálja és kiküszöböli a negatív többségi megnyilvánulásokat és diszkriminatív gyakorlatokat. 133

OLVAS VA Részletek Örkény – Székelyi – Csepeli – Poór – Várhalmi: Nemzeti érzés és európai identitás c. könyvébôl

hattak volna be a múltban bevándorlókat. Az előítéletek kialakulásához azonban nem kell feltétlenül jelen lennie az előítéletek „tárgyának”. Ennek szép bizonyítéka, hogy a posztszocialista országok folyamatosan nagyobb idegenellenességgel jellemezhetők, mint a fejlettebb régiók, ahol a bevándorlók száma sokkal magasabb. Mindebből azonban nem következik, hogy ahol az őslakosoknak sok bevándorlóval van alkalma találkozni, feltétlenül csökken az idegenellenesség. Az idegenellenességet ugyanis nem pusztán a bevándorlás mértéke, hanem az ország fejlettsége, a fejlődés perspektívái és a társadalom mentális állapota is befolyásolja. Ha az idegenellenességre pusztán a gazdasági fejlettség és a bevándorlás hatását vizsgáljuk, azt kell mondanunk, hogy a fejlettség csökkenti, a bevándorlás mértéke viszont növeli az idegenellenességet. E két ellentétes hatásnak köszönhető, hogy a kilencvenes években Európa egészében, de különösen a magországokban kimutatható volt egy strukturális xenofóbia léte, ami azt jelenti, hogy a bevándorlás dinamikus növekedése erősebbnek bizonyult, mint a gazdasági fejlettség moderáló hatása. A posztszocialista országok esetében a bevándorlók elhanyagolható száma nem tudta ellensúlyozni a fejletlenségből táplálkozó szociális féltékenységet és a régió polgáraira egyébként általánosan is jellemző előítéletességet. Az ezredforduló után, bár az idegenellenesség mértéke egyik régióban sem változik jelentősen, a strukturális xenofóbia már nem mutatható ki. Ez azt jelenti, hogy a bevándorlók száma önmagában már nem magyarázza az idegenellenességet, mert a bevándorlás hatását megtöri a gazdasági fejlettség és még inkább a perspektívatudat. A magországokban a migráció növekedése csak akkor vezet az idegenellenesség növekedéséhez, ha a gazdasági fejlettség észlelése és a fejlődési perspektívák megítélése pesszimista. Ez a pesszimizmus egyébként együtt jár a nacionalizmus felerősödésével, ami ugyancsak az idegenektől való elzárkózás attitűdjét erősíti. Pillanatnyilag ugyan a gazdaság állapota és az emberek mentális állapota ellensúlyozza a migráció növekedéséből fakadó, idegenekkel szembeni előítéleteket, de azt látnunk kell, hogy ha a gazdasági fejődés lelassul, az őslakosokban növekszik a perspektívátlanság érzete, és könnyen lehet, hogy a fejlett országok is a xenofób tábort fogják gyarapítani. A később csatlakozott országokban a dinamikus gazdasági fejlődés üteme viszont felszívja a növekvő munkaerő-beáramlást. A migráció így növeli az őslakosok gazdasági jólétét és általános elégedettségét, és ez csökkenti az idegenekkel szembeni ellenérzéseket.


Ugyancsak nem megállítható az egységes európai gazdasági és információs tér kialakulása. Ebben a hatalmas kiterjedésű, egységesülő társadalmi térben az egyes nemzeti identitások csak akkor lesznek képesek egymáshoz harmonikusan illeszkedni, ha kölcsönösen építenek az egyes európai országokban már most is jelentős arányban jelen lévő nemzeti azonosulási mintákra, amelyek a nyíltság, a tolerancia, a bizalom jegyében keresik a megértést és szervezik a nemzeti szocializációt. A globalizáció nem áll meg az Európai Unió határainál. A világ régiói között folyó gyilkos versenyben az unió által képviselt értékek csak akkor

Utak az unióhoz1 Bár az Európai Unió létrejöttét elsődlegesen a gazdasági motiváció jellemzi, a motivációk sorából nem iktathatjuk ki az I. és a II. világháború elrettentő tapasztalatait, amelyek Nyugat-Európa meghatározó politikusait 1945 után arra ösztökélték, hogy szakítsanak az egyes nemzeti látószögek adta partikularizmussal, s keressék a megértés, a félelemmentes, bizalomra alapozott nemzeti együttélés útjait. A motiváció tehát kezdettől fogva pszichológiai volt, amelyet jól egészített ki a közös piac és a nyomában megjelenő politikai integráció. Az uniós cél elérése akkor sem lett volna egyszerű, ha az unió nem bővül. Az alapító országok sora azonban folyamatosan bővült, s a bővüléssel párhuzamosan egyre differenciáltabbá váltak a politikai integrációt meghatározó intézmények. A XXI. századba lépve az unió tagállamainak szembe kell nézniük a bővülés és a differenciálódás nyomán kialakult új helyzettel, tisztázniuk kell a nemzeti és az európai szintű kompetenciákat, fel kell tárniuk és polgáraik számára hozzáférhetővé kell tenniük az európai identitásban rejlő lehetőségeket. /…/ Erre adhatna módot az Európai Unió Alkotmánya, ha egyszer képes lesz megszerezni valamennyi tagállam jóváhagyását. A létrejött gazdasági - politikai konföderáció sikere azon múlik, hogy képes lesz-e felkelteni az egyes nemzeti társadalmak polgáraiban az egység tudatát, képes lesz-e felkelteni a hitet, miszerint érdemes európainak lenni a világban, amelyben kíméletlen verseny folyik immár nem nemzetek, hanem kontinensek között. Csak ez a hit biztosíthatja az uniós intézmények széleskörű legitimációját. /…/ 1 Szerkesztési jelzésmagyarázat: /…/ jegyzetre való hivatkozás kihagyása (…) szöveg, ábra maradt ki

134

érvényesülhetnek, ha megfelelő gazdasági erő támasztja alá őket. Európa nélkül másképpen alakult volna a világtörténelem, nem érvényesülhettek volna az antik - keresztény világ és a felvilágosodás értékei. Semmi sem garantálja azonban, hogy ezek a múltban oly hatékony értékek önmagukban elegendők lesznek ahhoz, hogy Európát megtartsák a világ fejlődésének élvonalában. Az új európai identitásnak meg kell felelnie a modernizáció kihívásának, s ez csak akkor lesz valóság, ha az egyes nemzeti modernizációs teljesítmények az egységes európai identitás szerves részévé válnak.

Kulcskérdés, hogy a jövő Európájában mi történik a nemzeti identitással. Elképzelhető, hogy a nemzetállam devolúciója a politikai nemzet megszűnését és a kulturális nemzet megerősödését hozza magával, beleértve az etnikai nacionalizmus újraéledését /…/. Egy másik elképzelés szerint a jövőben az európai, a nemzeti és a regionális identitások harmonikus egymásra épülése, a többszörös identitás kialakulása várható kontinensünkön /…/. A nemzeti történelmek prizmáján keresztül szemlélve, Európa heterogénnek tűnik, miközben a látszatra különböző egyes európai nemzeti társadalmak életét szervező elvek és értékek már jóval a nemzetfejlődést megelőzően létrejöttek. /…/ Minden jelenbeli európai nemzet sorsa a tulajdon, az egyéni szabadság, az egyenlőség, a közösségi önszerveződés értékei körül forog, ami a nem európai tekintet számára messzemenően homogenizálja a belülről oly heterogénnek tűnő európai nemzeteket. Az empirikus szociológia szükségképpen korlátozott eszközökkel rendelkezik, ha bele kíván szólni a régi - új európai identitás meghatározóiról szóló vitába. Adatok csak 2003-ból állnak rendelkezésre. A 22. táblázatban mutatjuk be, hogy a modernizácoós teljesítményekből táplálkozó nemzeti büszkeség, a nacionalizmus, valamint az idegenellenesség miként magyarázza az Európai Unió melletti elkötelezettséget Európa három „történeti régiójában”. Az unió melletti elkötelezettséget akkor tartottuk nagynak, ha azt találtuk, hogy a válaszadó szerint a tagságból származó előnyök meghaladják a tagságból származó hátrányokat, az egyes tagállamok törvényhozó és végrehajtó hatalmához képest az unió központi szerveinek nagyobb hatalommal kell rendelkezniük, és az egyes országok kormányainak akkor is követniük kell az unió határozatait, ha azokkal nem értenek egyet /…/. …

22. táblázat Az EU- pártiság regressziós magyarázó modellje régiók szerint, 2003-ban, regressziós béta Alapító országok

Később csatlakozottak

Frissen csatlakozók

Az ország teljesítményéből fakadó büszkeségérzet

0,13

n. a.

0,26

Nacionalizmus

- 0,14

n. a.

- 0,16

Idegenellenesség

- 0,28

- 0, 22

- 0,15

A modell magyarázó ereje

17%

7%

14%

A 22. táblázat markáns különbségeket s meglepő hasonlóságokat mutat a három régió között. Az Európai Unió melletti elkötelezettség motivációs struktúrája hasonlóan alakul az alapító és a frissen csatlakozott országokban. Mindkét országcsoportban a nacionalizmus és az idegenellenesség elutasítása képezi az Európai Unió melletti elkötelezettség fő forrását, kiegészülve az ország modernizációs teljesítményeire hivatkozó nemzeti büszkeségérzettel. Az utóbbi tényező szerepe az alapító országokhoz képest meghatározóbbnak tűnik a frissen csatlakozott országok uniópárti lakóinak körében, az idegenellenesség súlya pedig kisebb az unió melletti elkötelezettség meghatározásában. A 2004. május 1. előtt csatlakozott, nem alapító országok esetében csak az idegenellenesség elutasítása játszik szerepet az uniópártiság meghatározásában /…/. Megfordítva azt mondhatjuk, hogy az Európai Unió-ellenesség pszichológiai tartaléka mindenütt az idegenellenesség, amelynek erősségét nyilván befolyásolja a bevándorlás megélt tapasztalata. Az alapító és a frissen csatlakozott országok esetében a nacionalizmus kontraindikálja az unió melletti elkötelezettséget. A nacionalizmus ellentmond az építő, modernizációs teljesítményekből táplálkozó nemzeti büszkeségnek, ami az Európai Unió melletti elkötelezettség egyik legfontosabb hajtóereje az alapító és a frissen csatlakozott országokban. Ez az adat arra utal, hogy az európai identitás szilárd alapokra épít, ha egyszerre lesz képes értőn megszólaltatni a nemzeti modernizáció pragmatikus és szimbolikus érveit. A fejletlenebb országok lakosságának az a része, amely saját nemzetét egy sikerrel kecsegtető pályán látja, értelemszerűen az unióban véli megtalálni a siker garanciáját, és miközben saját országának modernizációja büszkeséggel tölti el, az uniós csatlakozás előnyeit hangsúlyozza. Egy másik modellel is megkíséreltük az Európai Unió melletti elkötelezettséghez vezető kognitív utak rekonstruálását. (…)

Az útmodellek öt kognitív elem egymáshoz viszonyított rendszerét mutatják be, ahol is a kiindulópont az etnocentrizmus, a végpont pedig az Európai Unió melletti elkötelezettség. Az a kérdés, hogy e két pont között hogyan helyezkedik el a politikai nacionalizmus, a gazdasági antiglobalizmus, valamint a szupranacionalista attitűd. (…) Az unióhoz tartozás huzamos tapasztalataival rendelkező országok lakóinak körében azt találjuk, hogy a nemzeti közösség feltétlen előnyben részesítéséből (etnocentrizmus) első lépésben politikai nacionalizmus, valamint gazdasági antiglobalizmus lesz. Ez a két kognitív elem ráadásul erős pozitív kapcsolatban van egymással. Az etnocentrizmus, a politikai nacionalizmus és a gazdasági antiglobalizmus hármasságán törhet meg az Európai Unió legitimációja, az európai identitás kialakulása. …az unió melletti elkötelezettség erősödik, ha a válaszadóban nincs sem politikai nacionalizmus, sem gazdasági antiglobalizmus. Döntő szerepe van a szupranacionalista attitűdnek, amely nem meglepő módon igen erős pozitív kapcsolatot mutat az uniópártisággal, miközben a szupranacionalizmushoz nem vezet sehonnan sem út. Az uniópártiság genezise az uniós tagság huzamos tapasztalataival rendelkező országokban annyiban világos, hogy az Európai Unióhoz való pozitív viszonyulás feltétele a nemzetállami egoizmussal való szakítás, ugyanakkor nem megnyugtató, hogy a szupranacionalista attitűd kialakulásának előzményei homályban maradnak. (…) Ha azt vizsgáljuk, hogy az Európai Unió iránti elkötelezettséghez milyen utak vezetnek a 2004. május 1-jén csatlakozott államokban élő válaszadók tudatában, akkor (…) első pillantásra ugyanazokat az utakat látjuk. Az unióellenes hármas szerkezet itt is kompakt egységet képez. A politikai nacionalizmus hiánya kevésbé, a gazdasági antiglobalizmus hiánya inkább kedvez az Európai Unió iránti elkö135

telezettség megjelenésének. A szupranacionalista attitűdből itt is pozitív kapcsolat visz az unió iránti elkötelezettséghez. Gondolkodásra késztet viszont, hogy az Európai Unió iránti elkötelezettséghez olyan közvetlen és közvetett utak is vezetnek, amelyek a kognitív egyensúly elmélete szerint nem nyílhatnának. /…/ Az etnocentrizmusnak nem sok köze lehet az Európai Unió iránti elkötelezettséghez, gondolhatnánk, hiszen vagy a saját nemzet iránti feltétlen odaadás, vagy az unió hívei vagyunk. De mi van akkor, ha az etnocentrikusan érző és gondolkodó személy az uniós tagságot átértelmezi, közös kategória hatálya alá vonva a saját nemzetet és az európai kontinens őshonosnak tartott lakóit? Ez esetben a „faj közössége” biztosíthatja az átvezetést a saját nemzet iránt érzett feltétlen pozitív érzés és az uniót lakó népek szeretete között. Az is lehetséges, hogy az etnocentrizmus és az Európai Unió iránti elkötelezettség között pozitív kapcsolatot látó személy úgy véli, hogy az utóbbi az előbbi érvényesülésének eszköze. Hogy az etnocentrizmus és az Európai Unió iránti elkötelezettség közötti út tévút-e vagy sem, azt a jövő mutatja meg. Még rejtélyesebb a szupranacionalista attitűd beágyazódása. A huzamos uniós múlttal rendelkező országok lakosainak körében azt találtuk, hogy a szupranacionalista attitűd erősen hat az Európai Unió iránti elköteleződésre, de beágyazatlan. A kérdezés időpontjában éppen a tagságuk aktualizálására váró országok lakosainak körében meg-

Típusok és tünetek …A korábbi elemzések során a nemzeti érzés- és tudatvilág egyes kognitív és affektív változóit, valamint azok aggregátumait mutattuk be, amelyek jól mutatták, hogy a nemzeti tapasztalatnak milyen változatai jöhetnek létre az egyes európai nemzetek egyes állampolgárainak fejében. Elemzéseink alapján láthatóvá vált, hogy az Európai Unió története által megkülönböztetett három nagy régióban 1995. és 2003. között milyen változások mentek végbe (ha végbementek egyáltalán), és mi volt a különbség (ha volt egyáltalán) az egyes „történeti régiók” között. Egy másik lehetséges elemzési logika szerint abból is kiindulhatunk, hogy az egyes változók és aggregátumaik alapján csoportokat különítsünk el a teljes vizsgálati populációban (1995-ben és 2003ban egyaránt), s ezt követően megnézzük, hogy az egyes régiókban milyen arányban fordulnak elő az adott csoportok, amelyek tagjait a nemzeti tapasztalat adott módjai rokonítanak egymással. 136

találjuk a beágyazottságot, de korántsem abban a rendben, miként azt a kognitív egyensúlyelmélet alapján várhatnánk. A gazdasági antiglobalizmusból pozitív irányú (habár gyenge) kapcsolat vezet a szupranacionalista attitűdhöz, s hasonló ellentmondás, hogy a politikai nacionalizmusból is egy gyenge pozitív kapcsolat visz ugyanoda. A szupranacionalizmus és a gazdasági antiglobalizmus kapcsolata alapja egy kiterjesztés lehet: a válaszadó hiheti, hogy ha egyszer országa az Európai Unió tagja, a „külföld” fogalma az unión kívüli világra vonatkozik. A politikai nacionalizmus és a szupranacionalista attitűd között csak azon az áron jöhet létre pozitív kapcsolat, hogy a válaszadó – némiképp De Gaulle szellemében – az Európai Unióban olyan nemzetközi szerveződést lát, amely saját nemzeti identitása erősítését szolgálja. De az sem kizárt, hogy a frissen csatlakozott országokban akadnak olyanok, akik egyszerre akarnak két, egymásnak egyébként ellentmondó célt elérni: őrizni szeretnék nemzeti keretek között szervezett államuk gazdasági és politikai szuverenitását, ugyanakkor igénylik a nemzetközi szervezetek védernyőjét, s szeretnének élni mindazokkal az előnyökkel, amelyeket az unióhoz való csatlakozás ígér. Egészében véve azt mondhatjuk, hogy az európaiak viszonya az Európai Unióhoz a megváltozott világhoz való viszony próbája, ahol a befogadás áll szemben a kizárással, az elzárkózás ütközik a nyitottsággal, és a múlt harcol a jövővel.

A csoportosítást eredményező sokváltozós matematikai statisztikai módszer (klaszteranalízis) révén három jellegzetes csoport különült el, amelyek tagjai más és más módon élik meg a nemzeti hovatartozás élményét, másféle módon konstruálják meg a maguk számára a nemzeti valóságot. 1. Nyitott nemzeti azonosulók. Az első csoport tagjai a nemzetet nyitott keretnek tekintik, amelybe beleférnek a más nemzetek által teremtett értékek, nincs merev határ a sajátnak tartott nemzeti valóság és a más nemzetek által elfogadott valóságdefiníciók között, s a nemzeti azonosulás nem szorítja ki az európai identifikációt. 2. Antimodernizációs nacionalisták. Ez a csoport minden indikátorban magas értékeket produkál, kivéve a modernizációs teljesítmények okán érzett nemzeti büszkeséget. E típus létrejöttének magyarázata nyilván e teljesítmények hiányában vagy nem kellő méltánylásában rejlik. E csoport világ-

voltunk arra, hogy egyes demográfiai és szocioökonómiai változók milyen szerepet játszanak abban, hogy ki milyen csoportba került. A válaszadókat életkor alapján három csoportra bontottuk. Fiataloknak neveztük azokat, akik a kérdezés idején éppen betöltötték a 35. életévüket vagy még előtte voltak a 35. születésnapjuknak. Középkorúaknak neveztük a 36-55 év közöttieket. Idősként kategorizáltunk mindenkit, aki a kérdezés idején már elmúlt 55 éves. A fiatalok között 1995-ben, mindhárom régióban erőteljesebb a nyílt nemzeti azonosulók jelenléte az átlaghoz képest, az idősek között pedig inkább a sovén nacionalista tünetcsoport képviselteti magát. Az antimodernizációs típus mindhárom korcsoportban közel azonos arányban fordul elő. Az életkori hatások időben állandónak tűnnek, hiszen 2003-ban semmifajta változás nem tapasztalható. (…) A nemzeti érzés- és tudatvilág egyes érzelmi és gondolati elemei piramisszerűen oszlanak szét a társadalomban, követve az iskolai végzettség, a jövedelem és a társadalmi presztízs szerint meghatározott társadalmi struktúrát (Csepeli, 1992., Dekker, 2000.). Az érzelmi elemek kevésbé, a gondolati elemek inkább függnek a strukturális pozíciótól. Az előbb vizsgált életkor és a most vizsgált társadalmi struktúrában elfoglalt helyzet között nincs erős összefüggés, ami lehetővé teszi, hogy a státushatásokat az életkori hatásoktól függetlenül kezelhessük. A társadalmi piramis felső szintjein elhelyezkedők között mind 1995-ben, mind 2003-ban, mindhárom régióban az átlaghoz képest nagyobb arányban találunk a nyílt nemzeti azonosulók csoportjához tartozókat. A társadalmi piramis alsó szintjein elhelyezkedő válaszadók körében legerőteljesebb a sovén nacionalizmus vonzása. Az antimodernizációs nacionalizmus és a társadalmi státus között csak az alapító országok társadalmai esetében látunk összefüggést: ez a nézetcsoport a magasabb státusúak között kevésbé, az alacsony státusúak között inkább jelen van. (…) Eredményeink érvényességét ellenőrizendő, logisztikus regressziós modellt hoztunk létre. A modellben azt vizsgáltuk, hogy az életkor, a társadalmi státus és a regionális hovatartozás együttesen miként hat a nemzeti azonosulás szerint képzett csoporthoz való tartozásra. A modell tanúsága szerint (14. táblázat) leginkább az életkor határozza meg, hogy a válaszadó a nyílt nemzeti azonosulók vagy a zárt (sovén) nacionalisták csoportjába tartozik-e inkább. Ezt követi a státushatás. A nyílt vagy a 137


látásának perspektíváit jellemzi, hogy körükben az idegenellenesség erős, de az idegenség határa Európa. 3. Sovén nacionalisták. A harmadik csoport tagjaira a nemzeti valóság zárt felfogása jellemző, amely a saját nemzet által teremtett világba nem enged be semmit a saját jogán. E csoport tagjai dogmatikus, etnocentrikus, a nemzeti ideológia által intenzíven áthatott világképet vallanak magukénak, amely diszkriminál mindent, ami idegen, ami kívül van a nemzetiként kategorizált szemantikus univerzumon. Nem meglepő módon, az európai azonosulás lanyha e csoport körében. A három csoport részarányát a kérdezés időpontja nem befolyásolta. A nyitott nemzeti azonosulók és a sovén nacionalisták majdnem azonos arányban voltak megtalálhatók (35 és 36 %), míg az antimodernizációs nacionalisták kisebbségben maradtak (28 %). A három csoport részaránya az egyes történeti régiókban markánsan különbözik aszerint, hogy az adott régióba tartozó országok mikor csatlakoztak az Európai Unióhoz.(…) A nyitott nemzeti azonosulók legnagyobb arányban az Európai Unió alapító tagországait népesítik be (1995-ben 45, 2003ban 44 százalék.) A 2004. május 1-jén csatlakozott országokban ez a csoport határozottan kisebbséget alkot (1995-ben 25, 2003-ban 22 százalék). Különös tendenciát tapasztalunk, ha a sovén nacionalisták előfordulását vizsgáljuk. Ez a csoport az alapító országok társadalmaiban erőteljesen jelen van (1995-ben 33, 2003-ban 38 százalék), s számottevő arányt képez a 2004. május 1-jén csatlakozott országokban is (1995-ben 33, 2003-ban 30 százalék). A sovén nacionalizmus tartalékai azonban a 2004. május 1-jei bővítés előtt uniós taggá vált országokban voltak a legnagyobbak mind 1995-ben, mind 2003-ban (1995-ben 45, 2003-ban 39 százalék). Az antimodernizációs nacionalizmus leginkább a posztszocialista országokra jellemző (1995-ben 48, 2003-ban 41 százalék). Bár a csökkenés nem jelentéktelen, az arány még 2003-ban is magas. A magas arány nyilván realisztikus percepció eredménye, hiszen ezekben az országokban elevenen él az utolérési komplexus, ami kizárja a modernizációs nemzeti sikernarratívát. (…) Az Európai Unió kialakulása szempontjából tekintett történeti régiók közötti különbségek okai nagyrészt az egyes régiókba tartozó országok fejlődésének politikai, kulturális és végső soron történelmi sajátosságaival magyarázhatók. Ezt az ös�szefüggést mindvégig szem előtt tartva, kíváncsiak


zárt (sovén) nacionalista csoporthoz való tartozást egyáltalán nem befolyásolja, hogy Európa melyik „történeti régiójáról” van szó. Ha valaki fiatal és magas státusú, vagy ellenkezőleg, idős és alacsony státusú, akkor szociológiailag predesztinált arra,

hogy a nyílt vagy a zárt (sovén) nacionalizmus érzéseit és eszméit dédelgesse magában, függetlenül attól, hogy az Európai Unió melyik országában él. 1995. és 2003. között a változás csak annyi, hogy a modell magyarázó értéke valamelyest csökken.

14. táblázat A nyílt és a zárt (sovén) nemzeti azonosulás magyarázó modellje, logisztikus regresszió, megmagyarázott hányadok, százalék 1995.

2003.

Státus – életkor - régió

10,0

8,0

Státus - életkor

9,2

7,0

Státus

3,0

1,0

Életkor

6,2

4,0

Életkor és státus kereszthatás

0

2,0

Egy másik, hasonló elemzési logikát követő modell segítségével megnézhetjük, hogy az életkor, a státus és a régió miként hat az antimodernizációs

nacionalizmus valamint a zárt (sovén) nacionalizmus követésére.

15. táblázat Az antimodernizációs nacionalizmus és a sovén nacionalizmus magyarázó modellje, logisztikus regresszió, megmagyarázott hányadok, százalék 1995.

2003.

Státus - életkor - régió

8,0

3,0

Státus - életkor

1,0

Nsz

Státus

nsz

Nsz

Életkor

nsz

Nsz

A 15. táblázatból kiderül, hogy ebben az esetben nem az életkor és a státus, hanem a régió hatása érvényesül a legerőteljesebben. Ez az eredmény megerősíti korábbi elemzésünk érvényét, amely azt mutatta, hogy az antimodernizációs nacionalizmus tartalékai azokban az országokban a legerősebbek, amelyek 2004. május 1-jén csatlakoztak az Európai Unióhoz. A sovén nacionalizmus követőivel viszont abban a régióban találkozhatunk

138

gyakrabban, ahol a később csatlakozott országokat találjuk. A régiós hatás 2003-ban gyengébben érvényesült, amiből arra következtethetünk, hogy a nemzeti identitás alakulásában semmivé válik a kezdetben erős regionális determináció, és az Európai Unió országaiban megnyilvánuló nacionalizmusfajták egyre inkább hasonló szociológiai logika mentén működnek.

139

Olvasva

Wutka Tamás

S oksz í nû egység Vilcsek Béla: A telített pillanat (248 oldal, Tipp Cult Kft. 2006.) c. könyvérôl Nincs ebben semmi ellentmondás. Egy tanulmánykötetet vehetünk kézbe, amelyben a sokszínű tematikát egységes látásmód fogja össze. Egyáltalán nem olyan természetes ez, mint hinnénk. Vilcsek Béla irodalomtörténész azonban nem hajlandó részt venni az irodalmi megosztottságban, sőt, válogatásával jelzi: tudomást sem vesz róla. Megértésével egységesíti az eltérő szempontokat, a különféle beállítottságot. Egyaránt érti Zalán Tibor kétségbeesését, Faludy György lelkesedését, Petőcz András megtorpanását, Szepes Erika bizonytalanságérzetét, Nagy Gáspár megingathatatlanságát, Koppány Zsolt csillapíthatatlanságát, Mátyus Aliz óvatos derűjét. Megkísérel „helyre tenni” olyan kevéssé méltányolt kiválóságot, mint Hubay Miklós, feleleveníti a félretett Gérecz Attila munkásságát, s – természetesen – nem szabadulhat Babitstól vagy Radnótitól. És ez a felsorolás csak töredéke annak, ami a kötetben található. Őszinteségét bizonyítja; sosem válik kritikátlanná, amit ő másként gondol, azt szóvá teszi. Azzal, hogy a hatalmas, feldolgozott anyagból milyen idézeteket ragad ki, mivel szemléltet, szintén képet ad magáról. A könyvnek Virginia Woolf munkássága, illetve az új irodalmi irányzat(ok) keresésének folyamata ad keretet (ami érdekes módon mintegy féltőn-óvón fogja közre a klasszikus értékeket). E kereten belül megtalálható mindaz, amit Woolf az Orlandóba próbál sűríteni. Vilcsek Béla nem csupán az alapműveket ismeri kitűnően, de a hozzájuk kapcsolódó irodalmat is, így mindezek együttes figyelembe vételével alakítja ki véleményét. Láthatjuk, a rohamosan felgyorsuló változásoknak megfelelő, adekvát kifejezési formákat kereső kísérletezők mennyi nehézséggel találják szemben magukat. Eleve viszolyognak attól, hogy kitaposott útra lépjenek – noha az egyéniség oda is vihető és megőrizhető –, de új csapást törni, valami „jobb” irányba vezetőt, s az utánuk jövők számára is járhatót, mintha nem volna elég erejük. Vagy kitartásuk? Talán kedvük sem. Bár abban a hitben keresik az új látás- és kifejezésmódot, hogy többet tudnak felmutatni a létből, ám kiderül; csak másképp. Maga Woolf is – szinte kényszeresen keresve az újat, valami új kifejezési formát – siratja a régit, az elenyészőt, legalább valamennyit szeretne megőrizni 140

belőle. Ami talán nem is tűnne el annyira hirtelen, ha nem üldöznék oly lelkesen a – végül is soha meg nem érkező – jobb reményében. Vagy a szkepszis munkál? Oly mindegy, hogy éppen ki kerget kit, hiszen a kör végül úgyis összezárul? Minél mélyebbre ásnak, minél szerteágazóbban, annál inkább az értetlenségre és az érthetetlen szenvedésre kell összpontosítaniuk, mintegy megelőlegezve mindennek az értelmetlenségét. Érdemeiket ez természetesen nem kisebbíti, hiszen a lehető legalaposabb megismerés vágyától űzve, elsősorban önmagukon kísérleteznek az önkínzásig; amit találnak, arról pedig nem ők tehetnek. (A nagy kérdés inkább az, mihez kezdhetnek e szembesülés után.) Az érzelmi szférát a racionalizmus eszközeivel roppant nehéz hitelesen kifejezni. Az egyensúly fenntartása erős, tudatos elszántság, állandó önkontroll nélkül lehetetlen; az érzelmek túlburjánzása könnyen eltéríthet a valóságnak éppen attól a tárgyilagosságától, amelyet elszántan kergetnek. Vagyis azt a „telített pillanatot”, amelyben minden lényeges együttesen megragadható. Amit Virginia Woolf (is) egész életén át hajszolt. (Persze mindenfajta kifejezésmód, mindenfajta művészet, az élet egészéből csak pillanat(ok) kiragadására lehet képes). A másik nagy kérdés, hogy kizárólag önmagunkat (önmagunknak?) és magányunkat akarjuk sűríteni abban a pillanatban, vagy valamiféle hatalmas összetalálkozás monumentális pillanatát. A személyiség kiteljesedésének vagy felbomlásának pillanata(i) ez(ek)? Felsejlik valami bizonyosság, vagy végleg elvész valami? Lesz-e folytatás? S mi lesz a folytatás? Esetleg elérkezik az utolsó pillanat; az elmúlás nagy pillanata, ami lehet egy csodás beteljesülés, és lehet maga a tömény iszonyat? De ezt már ki-ki magával viszi az ismeretlenbe. Akárcsak Radnóti. Megrendítő soraitól az ember bármily idő távlatából megtántorodik: „Harminckét éves vagyok, harminckét éve halott az anyám. Érdemes volt? Már négy évvel többet éltem, mint ő. De hát akartam én?” S mi mindent kellett átélnie, mert csak a számára egyenes úton volt képes járni! Nem tagadja meg zsidóságát, de nem is vallja; nem akar más lenni, mint ember. Tudja, hogy bármely korban ez a lehető legnagyobb kihívás, a legnehezebben elérhető, legteljesebb cél. Emberi tartalommal csak az ember töltheti meg a világot. Ha ezt nem teszi,

vagy szándékosan kivonul, kitől kérheti számon a világ kihűlését, kiüresedését? És Babits? (Egyébként a csodálatos Jónás könyvét éppúgy tarthatatlan antifasiszta műnek kisajátítani, mint például Camus Pestisét). Babits saját szenvedése szinte feloldódik a mindenségben. Ellentétben a modern(nek kikiáltott), mindenáron és mindenekfelett önkifejező (irodalmi) szemlélettel: Én szenvedek! – kiáltja a világ felé, önmagába zárkózva. Ami tulajdonképpen jogos és érthető, hiszen a megváltoztathatatlan alaphelyzet, vagyis, hogy képletesen és valóságosan fel kell zabálnunk egymást, hogy élhessünk, annyira abszurd, hogy vagy eleve feladjuk az egészet – vagy próbálunk értelmet adni neki. Sokszor azonban úgy látjuk, egyre kevésbé van igény erre (is). Már elég az individuum tömegessé burjánzásának, a széthullásnak a bemutatása. Azt a tényt ugyan jól jelképezik, mennyire nem ért(het)ik meg egymást (sem a világot) az emberek; de ennyire nem is akarnák? Szüntelenül növekvő hiányérzetünkkel együtt növekszik a gyanú: talán jobb volna belátni, hogy a nosztalgia nem feltétlenül üres képzelgés? Hogy a konvencióktól sem kellene félni jobban az indokoltnál? (Nem véletlen, hogy a magukat rigorózus szabályok közé kényszerítők elsősorban nem útmutatást, hanem valamiféle eszmei védettséget remélnek közegüktől). Meggyőződésem, hogy minden formabontó kísérlet tiltakozás az ellen, ami ellen valójában nincs mód tiltakozni. Vagyis a lét milyensége ellen. Ráadásul bizonyos tekintetben őszintétlen ez a tiltakozás – még ha igaz szándékú is –, mert bármen�nyire jogosan kritizál, nem tagad(hat)ja meg a benne való részvételt. Ezért válnak a polgárpukkasztók, a minden áron „eredetieskedők” előbb-utóbb komolytalanná, mosolyogtatóvá. (Persze gyakran ők maguk is játéknak tekintik „világmegváltó” próbálkozásaikat.) És ez a tárgyilagosan értelmezett konzervativizmus behozhatatlan előnye: folyamatával bizonyítja, mi állja ki az idő próbáját, min kellene változtatni, s mi az, ami – akár elfogadhatónak ítéljük, akár nem – életünk szerves része. Miközben Vilcsek Béla őszintén együttérez valamennyi alanyával, alapos tanulmányainak egyike sem cáfolhatja, hogy a mind mélyebbre merülő, mindent ízekre szedő és bekebelező kísérletek nyomán (következtében?) mintha az irodalom (is) fölfalná önmagát. Mit mond erről Zalán Tibor: „Ma már föltehetően valóban nincs célja az irodalomnak. A társadalomban nincs benne az irodalom, csak a művelők vannak benne a társadalomban, és próbálják még személyes hitelükön keresztül egymáson túl delegálni a produkciókat.” Irodalom és élet mégsem választható szét, mert minden műben benne van az ember

– legalábbis egy része. Lényétől függetlenül senki sem képes létrehozni valamit. Azért érezzük gyakran hiábavalónak az erőn – s a lehetőségeken – felüli igyekezetet, mert folyvást szembesülünk azzal: csak a díszlet változik (igaz, egyre rohamosabban); de a szereplők változ(tathat)atlanok. Egy idő után Petőcz is úgy véli; a látás- és kifejezésmód szinkronja korántsem magától értetődő: „A hagyomány és a nóvum között a határvonal eltűnőben van: a szemlélet hasonlósága válik egyre hangsúlyosabbá.” S látja azt, amit nyilvánvalóan még sokan, csak nem szeretik beismerni: „Idő és technika előrehaladtával az emberiség nem lett boldogabb.” Nem, már nem felfedezni akar, hanem teremteni; de van-e erre felhatalmazása? Érdekes összefüggés, amire talán maga a szerző sem figyelt fel. Könyvének szereplői a közelmúlt tiltott - tűrt kategóriáiba tartoznak (talán Radnóti és József Attila kivételével; nekik sem a műveik, hanem tragikus sorsuk volt lényeges a korszak számára). Mindazok, akik az ötvenhatos forradalmi eseményekben részt vállaltak, de főként akik ténylegesen annak a szellemiségét viszik tovább, itthon bizton számíthatnak valami folyamatos gyanakvásra és mellőzöttségre – minden időnkénti erőtlen cáfolat ellenére. Hiába jelent meg Faludy önéletrajza számos fordításban világszerte, hiába tett valamennyi nyilatkozatában egyenlőségjelet a fasiszta és a kommunista diktatúrák közé, nem tudta elérni, hogy a – finoman szólva – naiv Nyugat ezt egységesebben kezelje. Hiszen nekik az utóbbiról nincs átélt tapasztalatuk. Szintén egy Zalán-idézet, ami vitathatatlanul jellemzi az emberi természetet, s ami a vissza-visszatérő (alkotói) válságok egyik kiváltó oka: „Aki középen áll, azt minden oldalról ellenségek veszik körül. S amikor azt is észrevettem, azok, akik vertek, összeszövetkeznek azokkal, akik verték őket, és csak az úszósapkán változik a címer, akkor végképp összezavarodtam. Akkor el is hallgattam sokáig, és el is hallgatott körülöttem minden…” S lépten-nyomon tapasztaljuk, hogy a tisztesség kénytelen elhallgatni… Nem csupán az átfogó kritikusi szemlélet teszi egységessé a kötetet, hanem az is, hogy szereplői közül alig akad olyan, aki közel(ebb) jutott volna ahhoz, amit oly szenvedélyesen kutatott. Ahogy szemernyit sem engednek a magukkal szembeni elvárásaikból; ki hogyan küzd meg ezzel, végül is személyes ügyükké válik. Ezeknek a lényegükben azonos kérdésekre irányuló, különféle (stílus) irányzatoknak valóban együttesen van helyük – mind az életben, mind az irodalomban. Melyek – minden átjárhatóságuk ellenére – egymással be nem helyettesíthetők. Ám közösen kergethetik tovább a(z igazsággal) telített pillanatot. 141

eseménytár

Dóri Éva

APROPÓ

Kiállításokról és megnyitókról, a nem professzionális galériák és múzeumok gyakorlatának tükrében Egy megsárgult lapú módszertani kiadványban ez olvasható: „A megnyitó a kiállítás indítását jelenti. Ünnepélyességét különféle közreműködőkkel is fokozhatjuk; pl. zenével (...) mindezek a közreműködők a művek befogadását szolgálják.”1 Bármily régen is íródtak ezek a sorok, nap mint nap felmerül bennem a gondolat, hogy vajon a jelenkor kiállítás-megnyitóinak szervezői miért rendelik alá a megnyitót saját – sokszor öncélú – elveiknek. „A kiállítás alkalmazott műfaj, tehát valaminek a szolgálatában jön létre.”2 Talán eljött az ideje írni a kiállítás-megnyitóról pár sorban, miért is fontos ez, és mitől lehet emlékezetesebb az esemény, mitől nem lesz „rutin” jellege az ismétlődések ellenére sem. Nincs ismeretem arról, hogy bárhol is tanítanának konkrétan kiállítás-megnyitó, -rendezési ismereteket, de néhány anyag született már a témában. Frank Jánosnak a kiállítások rendezéséről több mint harminc éve alkotott rövid értekezésében3 még verniszázsként említi a megnyitót, amelynek jelentése a francia vernissage – azaz kiállítás, az idegen szavak szótára szerint annak ünnepélyes megnyitása – szóból ered. Legyen ez az alaphelyzet. 1 A Kiállítás – a kiállítás-rendezés – módszertani kiadvány; szerk. Tóth István, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ, Szolnok (1984. körül - a kiadás éve ismeretlen.) 2 A Kiállítás – a kiállítás-rendezés – módszertani kiadvány; szerk. Tóth István, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ, Szolnok (1984. körül - a kiadás éve ismeretlen.) 3 Frank János: A kisgaléria. Magyar Népművelési Intézet, Bp. 1976.

142

Jelen írás nem kíván kitérni a tárlatrendezési alapelvekre, módszerekre. Feltételezzük, bárki képes a falra akasztani néhány képet, összehívni embereket. (Csak zárójelben, ez is egy tudomány.) De mitől válik egy megnyitó egyedivé, megismételhetetlenné, Eseménnyé? Mi a célunk egy kiállítással? Célunk az ember alkotta új értékek bemutatása, amely adott tér - idő összefüggésben csak egyszeri alkalommal valósulhat meg. Az egyszeriség mint értéknövelő tényező, magasabb pozíciót határoz meg, hiszen a „tárgy” – mint a megnyitó cselekménye – a továbbiakban már nem elérhető. Vagy ismételtünk meg valaha is egy megnyitót? Ez is egy premier. A művek alkalmi közegben, alkotójuk személyének jelenlétével, vagy nem kortárs alkotó esetében, annak aktív megidézésével válnak intenzív jelenséggé. A kiállítás kurátora (értelmezésemben: mint szakmai programvezető) a kiállítás minőségét tekintve az egyik legfontosabb szerepet betöltő személy, de a siker és a bukás egyaránt a művészé lesz. A jó szervezés és rendezés milyensége először a megnyitón mérhető le, ennek ellenére a megnyitó nem a szervezőkről szól. A kiállítótereknek küldetése van, mint nevük is jelzi: teret adnak a művészeknek, alkotásaiknak. A vizuális élmény mellett a megnyitó alkalmat nyújt a művész megismerésére, a kritikai megnyilvánulásokra, a szakértői ajánlásra, a szakmai eszmecserékre és érzelmeink kifejezésére egyaránt. Mindezeknek kell egységes, pozitív képként beivódniuk emlékezetünkbe.

A megnyitó szervezőjének tehát kétségtelenül komoly feladata van. Minden alkotónak jár az a 15 perc, ameddig a megnyitó esemény tart, mert akkor ő van a középpontban és nem a kórus, a zenekar, a gitáros, a művészettörténész és a levezető szervező, vagy a helyi közművelődési bizottság tagja. A mögöttes tartalmak is ekkor kapnak teret. A megnyitóbeszéddel szemben pedig minimális elvárásunk, hogy az alkotóhoz kötődjön, a művek születéséről és üzenetéről szóljon. Segítsen befogadni a vizuális élményt! Jómagam, személy szerint is kevésbé érdeklődöm a másodlagos közreműködők, mint az esemény középpontját képező személy és annak művei iránt. A helyes arányok megtalálásánál talán a kiállítás-megnyitók 6 komponensének helyes értelmezése és alkalmazása lehet a támpont: 1./ a művész; 2./ az alkotásai; 3./ a befogadó intézmény; 4./ az ajánló személye; 5./ a kísérő műsor; 6./ a rendezvényhez kapcsolt kisebb fogadás. Semmiképpen sem tartom szerencsésnek, ha egy megnyitó bevezetőjeként 10 percig kell a kísérőműsort hallgatni. Ez aránytalanságokat okoz. (De meg lehet oldani, hogy a zenészek például már a gyülekezés időtartama alatt muzsikáljanak…) Optimális megoldás – és így nem alakul ki kínos helyzet –, ha egy rövid, egy-két perces (!) bevezető műsorral (egy zeneszám vagy egy vers!) hangoljuk rá az eseményre a tisztelt egybegyűlteket. (Kétségtelenül a legalkalmasabb, a legelterjedtebb a zenei közreműködés.) A megnyitó rövid, tartalmas köszöntője három dolgot mindenképpen tartalmazzon: 1.: Köszöntjük önöket! (Ha jelen van az alkotó – külön tisztelettel, ha a polgármester vagy más potentát – őket is, de körültekintően vegyük számba a protokolláris vendégeket, nehogy valaki kimaradjon! 2.: A legfontosabb: kinek a kiállításán vagyunk, ki támogatta a létrejöttét (esetleges szponzor), (ha volt) milyen műsort hallhattunk, kinek az előadásában? 3.: Ki ajánlja az alkotót és műveit az önök figyelmébe? Ezek után adjuk is át a szót az arra avatott személynek, aki általában szakember, művészettörténész, esztéta – vagy maga is alkotó ember. Mindenképpen szerencsés választás, ha kompetens személyt kérünk fel – és itt nem feltétlenül a helyi politikai élet meghatározó alakjára gondolok. Hozzáteszem: illendő megkérdezni a művészt, hogy van-e határozott elképzelése a megnyitó személyt illetően, van-e bárminemű ellenérzése a javasolt személlyel szemben. Sok kellemetlen helyzetet kerülhetünk el ezzel a gesztussal. „Kiállítást megnyitni mindig paradox vagy – szerényebben fogalmazva – elegyes vállalkozás. A megnyitásra

felkért személy dolga egyrészt (természetesen) a reklám, a píár, azaz az őt körülvevő műalkotások és a mellette álló alkotó lelkes feldicsérése, a megtekintésükre való buzdítás. Hiszen abból indul ki, hogy amit itt lát és amiről beszél, az nyilván értékes, érdekes és kiállításra érdemes munka. Még nem hallottam olyan kiállítás-megnyitót, amelynek során a megnyitó személy felszólította volna a művészt, hogy kiállítását most, azonnal zárja be és tüntesse el a falakról ezeket a vackokat, de nagyon gyorsan. Másrészt viszont valamely fokon persze szakmai, közelebbről műkritikai dolga is van a megnyitónak, a megnyitó személy nem csupán dicsér, hanem értelmez is, azaz a kedvcsinálás részeként eligazítja a nézőket, lehetőleg tapintatosan és minden tudákosságot kerülve, a kiállított művek jellegéről, értelméről és minőségéről is.”4 Ha a „szakértő” valóban jó szakember is, bizonyára érdekes, figyelemfelkeltő és tájékoztató jellegű beszédet mond, amely se nem hosszú, se nem rövid, körülbelül 10 perces. A közönség viselkedésén nagyon jól mérhető a méltatás tartalmi és verbális minősége. Ezek után köszönjük meg avatott szavait, majd köszönjük meg a művésznek is, hogy elfogadta a felkérésünket. A közreműködő produkció itt újra szerepet kap, kaphat. Ha igen, ismertessük a műsort (szerző, cím). Javaslatom még, hogy rövid programmal készüljenek, maximum 5 perc terjedelemben, hiszen mindenki a koccintásra gondol már! Az nem baj, ha a fogadás alatt is zene szól, de oda kell figyelni arra, hogy meg ne sértsük ebbéli szándékunkkal az előadóművészeket! (Ezt legjobb előre megbeszélni velük. Azt tudjuk-e, hogy a kiállítás megnyitó műsorát is kötelesek vagyunk bejelenteni az Artisjusnak?)5 Imponáló lehet, ha maga az alkotó tart egy rövid tárlatvezetést – bár sajnos, nem jellemző ez a megoldás. Az elmélkedésre és a beszélgetésekre időt kell szánni, semmiképpen sem kívánatos a látogatókra rácsukni a galériaajtót. Fontos, hogy a szervezők folyamatosan figyeljék a meghívottakat, és gondoskodjanak a szíveslátásról. Jól tudom, hogy a szűkös anyagi keretek gátat szabhatnak a francia pezsgős, kaviáros megnyitóknak, de bizo4 Takács Ferenc: A textúra csábítása. Árgus folyóirat, 2003./10. 5 Szjt. 1999. évi LXXVI. tv. Műsoros előadás - eseti rendezvények: az előadások szervezőire vonatkozó jogdíjközlemények szerint: Magyar Közlöny 2008./20. (2008. február 8.) / A Magyar Szerzői Jogvédő Iroda (Artisjus) közleménye irodalmi és zeneművek nem színpadi nyilvános előadásának engedélyeztetése fejében az előadások szervezői által fizetett szerzői jogdíjakról, valamint a felhasználás engedélyezésének egyéb feltételeiről. Lásd még: http://artisjus.hu/opencms/export/artisjus/ felhasznaloknak/aktualis_jogdijkozlemeny_SZ.html

143

nyos, hogy diszkréten, egyetlen pohárnyi borral is kellemes vendéglátók lehetünk, és meglehet, épp’ a szerénységünk teszi emlékezetessé az alkalmat. Az írás célja egyfajta összegzése, összefoglalása annak, mire is kell gondolnunk egy kiállítási megnyitón – kioktatni, megbántani senkit sem akar.

144

Azt gondolom, leszögezhetjük, hogy a befogadó intézmény imázsát a kisebb rendezvények is erősítik, egy kiállítás megnyitója is fontos történés egy közösség életében, a pozitív élmény pedig élénkítően hat a látogatottságra. E két tényező együttesen munkánk sikerének gyümölcse.

2008. július 2-6. Helyszín: Egressy Béni Könyvtár, Kulturális és Sport Központ, Kazincbarcika, Fő tér 5. Július 2. szerda 15 h. Vaga Banda Együttes (gólyalábasok) a ház előtt 15.30 h. A Kulturális Központ előcsarnokában: A Magyar Művelődési Intézet és Képző- művészeti Lektortátus reneszánsz fotó- kiállítása – megnyitja: Tóth Zsuzsanna MMIKL főosztályvezető. Közreműködik: Barcika Consort Régizene Együttes 15. 45 h. A fesztivál ünnepélyes megnyitója: Köszöntőt mond: Szitka Péter polgármes ter, a fesztivált megnyitja: dr. Szurmainé Silkó Mária főosztályvezető / OKM, közreműködik: Barcika Consort Régizene Együttes 16 h. Radikális Szabadidő Színház, Budapest: „Zsiráfivóhely” (Nagyszínpad) 17.30 h. Fogadás a vendégek és az együttesek ve- zetői számára / vacsora A vendégeket köszönti: Szitka Péter pol gármester, pohárköszöntőt mond: Borbáth Erika főigazgató, MMIKL 19 h. Dance Theater „Tango &” /Litvánia: Pro- lóg (Hermann Ottó Ált. Isk.) 21 h. Apró Színház / Budakeszi: Trebla, a bá- rány (Nagyszínpad) 22 h. Saghma Team tűznyelő csoport műsora Július 3. csütörtök 10-13 h. Szakmai beszélgetés a zsűrivel (Klubterem) 10-12 h. Mozgás tréning – Barna Gábor Botonddal (Ádám Jenő Ált. Isk.) 13-15 h. Kreatív zene - tréning Pap Gáborral (Klubterem) 15-19 h. CEC Elnökségi ülés – kis terem az emeleten 15 h. Theater Kruimels / Hollandia: I will (promises) – Life one day (Nagyszínpad) 19 h. Chuncheon Theatre for Women / Korea: Találkoztam magammal az úton / (Hermann Ottó Ált. Isk.) 21 h. Theater of Goncharuk / Oroszország: Don Permlimplin szerelme (Nagyszínpad)

22.30 h. Teleszterion Színházi Műhely / Veszprém: Odulakó (Ádám Jenő Ált. Isk.) Július 4. péntek 9-12 h. CEC Elnökségi ülés (kisterem emeleten) 10-13 h. Szakmai beszélgetés a zsűrivel (Klubterem) 10-12 h. Bohóc tréning (John Gysenberg / Belgium (Hermann O. Ált. Isk.) 16-19 h. CEC Közgyűlés (Önkormányzat) 16 h. Teatronovo / Olaszország: Chioggiai cse- tepaté (Nagyszínpad) 19 h. Geisslers Hofcommedianten: Amor Tyran /szabadtéren 20.30 h. Kompánia Színházi Társulat / Budakeszi: Othello kommentárok (Ádám Jenő Ált. Isk.) 22 h. JESZ / Pécs: Majakovszkij misztérium (Nagyszínpad) Július 5. szombat 9-12 h. CEC Elnökségi ülés (kis terem az emeleten) 10-13 h. Szakmai beszélgetés a zsűrivel (Klubterem) 11 h. Gyerekelőadás / John Gysenberg / Belgium 16 h. Kvázi Kollektíva / Budapest: Fantom-revű (Nagyszínpad) 19 h. Félidő Csoport / Budapest: Nyáréji ábránd (Nagyszínpad) 20.30 Theatre du Moulin /Franciaország: Danser a Lughnasa (Ádám Jenő Ált. Isk.) 22 h. Jonna Theatre / Belgium: Otto e Mezzo (szabadtér) Július 6. vasárnap 10-13 h. Szakmai beszélgetés a zsűrivel (Klubterem) 13 h. Fesztiválzárás, díjak átadása A zsűri tagjai: Ascher Tamás színházi rendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora Ács János színházi rendező, a SZFE tanára Petr Michalek, a cseh színházi rendező, Decin Diákzsűri: Berczeli Ágnes, Budapest, a KIMI (Bárka Színház) színész növendéke Czuczor Nóra, a pozsonyi színművészeti főiskola dramaturg hallgatója Nagy L. Tamás, Budapest, drámatagozatos diák 145

lesz

XIX. IFJABB HORVÁTH ISTVÁN NEMZETKÖZI SZÍNJÁTSZÓ FESZTIVÁL, KAZINCBARCIKA

A Z ÉN KERTEM 2008. fotó pályáz at. V . NYÁRI EGYETEM – a kö z össégi rés z vétel fejles ztéséért Általános információk: 1. „Az én kertem 2008.” digitális fotópályázatot a Reandra Tanácsadó Kft. hirdeti meg (Székhely: 2100 Gödöllő, Búzavirág u. 32. Cégjegyzékszáma: 13-09-106905). 2. A fotópályázaton bárki részt vehet maximum 4 digitális – vagy utólag digitalizált – fényképpel. 3. Bármilyen digitális beavatkozás, mint pl. �� Photoshop használata megengedett. 4. Csak olyan felvételek küldhetők be, amelyeket más fotópályázatokon korábban nem díjaztak. 5. Nevezési díj nincs. A részvétel egyedüli feltétele, hogy a pályázó regisztráljon a weboldalon. További részletek: a Regisztráció menüpontban. 6. Minden digitális fényképet Az én kertem web áruház weboldalára kell feltölteni a Fotók feltöltése menüpontba. Itt megtalálható minden információ arra vonatkozóan, hogyan kell a fotókat feltölteni, mekkora méretben és milyen azonosítókkal kell ellátni. 7. A feltöltött file-okat a Reandra Kft. nem küldi vissza a feladónak, kivéve azokat, amelyeket a zsűri kiválaszt a 100 legjobb fénykép közé. A verseny lezárását követően a beküldött fényképeket törlik a www.azenkertem.hu weboldal szerveréről. 8. Bármilyen fényképezőgépet vagy mobiltelefont lehet használni a fotók elkészítéséhez. Javasolt a rendelkezésre álló, legmagasabb minőséget nyújtó technika használata. 9. A fotópályázatra 2008. június 20. és szeptember 15. között lehet folyamatosan képeket beküldeni. Nevezési kategóriák: 1. Az én kertem 2008. 2. Állatvilág a kertben 3. Fiatal kertfotósok (16 évnél fiatalabb pályázók számára. Ebben a kategóriában az 1993. január 1. után született pályázók vehetnek részt). A zsűrit a MAFOSZ (Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége) delegálja. Díjak: Az én kertem 2008. fotópályázat díjai: 1. Az én kertem 2008. kategóriában 1. díj: 15 000 Ft értékben (New Garden vásárlási utalvány formájában), 2. díj 10 000 Ft értékben, és 3. díj: 5 000 Ft érték146

ben (Tanácsok hobbikertészeknek CD és Feng Shui DVD a Kertpont Hobbikertész Klub felajánlásából). 2. Állatvilág a kertben című kategóriában 1. díj: 15 000 Ft értékben (New Garden vásárlási utalvány formájában), 2. díj 10 000 Ft értékben, és 3. díj: 5 000 Ft értékben (Tanácsok hobbikertészeknek CD és Feng Shui DVD a Kertpont Hobbikertész Klub felajánlásából). 3. Közönség díj, amelyet a Édenkert magazin web oldalon közzétett 100 legjobb fényképből választanak ki a nézők, többségi szavazattal. 4. New Garden különdíj győztese 35 000 Ft értékű New Garden vásárlási utalványt nyer. 5. A legjobb kertfotó 2008. díjat az a pályázó nyeri el, akinek a felvételét a zsűri az összes beküldött kép közül a legjobbnak ítéli. A cím elnyerése nincs korosztályhoz kötve, bárki elnyerheti. 6. A legtehetségesebb fiatal kertfotós 2008. díjat kizárólag az 1993. január 1. után született pályázók közül nyerheti el a zsűri által javasolt alkotó. A 100 legjobbnak ítélt fényképet 2008. október 1-jén teszik közzé a szervezők az Édenkert Magazin és Az én kertem webáruház oldalain. Az Édenkert Magazin honlapján a közönség szavazatai döntik el a Közönség díj nyertesét. A díjak a megjelölt értékben vásárlási utalványt vagy terméket jelentenek. Minden utalvány tartalmazza a levásárlásának a feltételeit, melyet a díj felajánlója határoz meg. A szervezők nem ajánlanak fel készpénzt a nyerteseknek. A 100 legjobb fotó és a díjazottak kiválasztásánál a zsűrit a MAFOSZ (Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége) delegálja. Díjazottak kihirdetése: 1. A díjazottak nevét Az én kertem webáruház, az Édenkert Magazin, a Kertpont Hobbikertész Klub, a New Garden Kertészet és a MAFOSZ oldalain teszik közzé a szervezők. 2. A díjazottak külön értesítést kapnak e-mailben. 3. A díjazott fényképeket 2008. november 24-én (Flóra és Virág napon) teszik közzé a szervezők Az én kertem webáruház, az Édenkert Magazin, a

Kertpont Hobbikertész Klub és a New Garden Kertészet oldalain. Egyéb rendelkezések: 1. A zsűri 100 képet választ ki a feltöltött fényképekből. A szervezők 15 napon belül értesítést küldenek e-mailben a kiválasztott képek készítőinek. 2. Azok a fényképek, melyek nem kerülnek be a 100 legjobb kép közé, a győztesek kihirdetését követő 48 órán belül törlésre kerülnek. 3. A fotók nyilvánosságra hozatalát minden szerző saját akaratából teszi. 4. Csak olyan felvételek tölthetők fel, amelyek mások szerzői vagy személyiségi jogait nem sértik. Az ebből eredő esetleges károkért a fotópályázat szervezője, rendezője felelősséggel nem tartozik.

5. A pályázat résztvevői elolvasták és elfogadták a jelen szabályzatban leírtakat. Pályázati naptár: 1. Nevezés: 2008. június 20-tól 2008. szeptember 15-ig 2. A zsűri által kiválasztott 100 legjobb fénykép közzététele: 2008. október 1. 3. Szavazás: 2008. október 1-től 2008. november 23-ig 4. Díjazottak kihirdetése: 2008. november 24-én A virtuális kiállítás megtekinthető 2008. december végéig. http://www.azenkertem.hu/index.php?option= com_content&task=view&id=73&Itemid=95

Kunbábony, 2008. július 23-26.

A Nyári Egyetem ideje alatt szeretettel látott vendégek a gyerekek és a családtagok. Nekik a szakmai programokon való részvételi díjat nem kell befizetni, csak az ellátásuk költségét (kőházas szállás, étkezés esetén). A helyszín alapvetően gyerekbarát, egybefüggő, jól átlátható zöldfelület. Minden napra szervezünk kézműves foglalkozást, közös játékot (színdarab, táboriújság-készítés). Ezekért a programokért nem kell külön fizetni.

Kapcsolatok – kölcsönösség – bizalom Fejleszthető-e a társadalmi tőke? Az előadások és műhelymunkák tervezett témái: Akarunk-e olyan társadalomban élni, amely az együttműködésre épít? Milyen hatások rombolják, melyek építik a társadalmi tőkét? Milyen szerepe lehet ebben az egyes embernek, civil közösségeknek, intézményeknek, önkormányzatoknak? Milyen lehetőségeket kínálnak a hálózatok? Hogyan kapcsolódnak mindezek a közösségi részvételhez? A Nyári Egyetem nyitóelőadása 2008. július 23-án, 16 órakor, záróprogramja: 2008. július 26-án 19 órakor kezdődik. Részvételi díj: 8000 Ft/ fő, amely tartalmazza a szakmai programot és a sátorhelyet fürdési lehetőséggel. Szállás kőházban és étkezés is rendelkezésre áll - külön díjért.

Információ és jelentkezési lap kérhető a: [email protected] e-mail címen. Szervezők: Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, Bp. 1011 Corvin tér 8. www.mmi.hu Közösségfejlesztők Egyesülete, Bp. 1011 Corvin tér 8. www.kka.hu Civil Kollégium Alapítvány, Bp. 1011 Corvin tér 8. www.civkol.hu Felső-Kiskunsági Közösségi Munkások Egyesülete, 6097 Kunadacs, Kossuth u. 51. www.pusztaradio.hu Dialóg a Közösségekért Egyesület, Miskolc; Retextil Alapítvány, 7634 Pécs Nagydaindol 36. www.retextil.hu

147

148

Tartalom. Közkincs kerekasztalok TANULMÁNY

Recommend Documents