Tartalom Elõszó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 10 1. Az integráció elméleti és jogi alapjai . . . . . . . . . . . . 1.1. Az integráció fogalma, tartalmi jegyei . . . . . . . . . . . 1.2. Az integráció fejlõdésének állomásai, az integráció típusai 1.3. Integrációs elméletek, modellek . . . . . . . . . . . . . . 1.4. Az integráció létrejöttének jogi háttere . . . . . . . . . . . 1.5. Ellenõrzõ kérdések . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . .
. . . . . .
. . . . . .
13 14 18 22 29 35
2. Az európai integráció elõzményei, létrejötte . 2.1. Elõzmények a történelemben . . . . . . . . . 2.2. Elõzmények az eszmetörténetben . . . . . . . 2.3. A II. világháború utáni világrend kialakulása 2.4. Az európai integráció kialakulása . . . . . . . 2.5. A nyugat-európai integráció továbbfejlõdése 2.6. Ellenõrzõ kérdések . . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . .
. . . . . . .
. . . . . . .
. . . . . . .
. . . . . . .
. . . . . . .
. . . . . . .
. . . . . . .
. . . . . . .
. . . . . . .
37 37 39 41 43 45 50
3. A Szerzõdések – az integráció mélyülése . . . . . . 3.1. Az integráció két fõ mozgásiránya . . . . . . . . . 3.2. Az Európai Uniót létrehozó szerzõdések rendszere 3.3. A Római Szerzõdés . . . . . . . . . . . . . . . . . . 3.4. Az Egységes Európai Okmány . . . . . . . . . . . 3.5. A Maastrichti Európai Uniós Szerzõdés . . . . . . 3.6. Az Amszterdami Szerzõdés . . . . . . . . . . . . . 3.7. A Nizzai Szerzõdés . . . . . . . . . . . . . . . . . . 3.8. Az Alkotmányszerzõdés . . . . . . . . . . . . . . . 3.9. A Lisszaboni Szerzõdés . . . . . . . . . . . . . . . 3.10. Ellenõrzõ kérdések . . . . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . .
51 51 52 56 60 65 71 74 76 79 86
4. Az európai integráció kibõvülései . . . . . . . . . . . . . . . . . 87 4.1. Az északi kibõvülés (1973) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 88 4.2. A déli kibõvülés (1981, 1986) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 90 4.3. Az EFTA-országok csatlakozása (1995) . . . . . . . . . . . . . 91 4.4. Az Unió keleti irányú bõvítése (2004, 2007) . . . . . . . . . . . 92 4.5. Ellenõrzõ kérdések . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 105 5
Integrálódó Európa
5. Az Európai Unió intézményi és döntéshozatali rendszere. 5.1. Az intézményrendszer áttekintõ fejlõdése . . . . . . . . . 5.2. Európai Bizottság . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5.2.1. A Bizottság összetétele: a testület és a hivatal . . . . 5.2.2. A Bizottság hatáskörei, feladatai . . . . . . . . . . . 5.3. Tanács . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5.3.1. Európai Tanács . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5.3.2. Miniszterek Tanácsa . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5.3.3. Elnökség . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5.4. Európai Parlament . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5.4.1. A Parlament összetétele . . . . . . . . . . . . . . . . 5.4.2. A Parlament hatáskörei . . . . . . . . . . . . . . . . 5.5. Bíróság . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5.5.1. A Bíróság mûködése . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5.5.2. Elsõfokú Bíróság és Közszolgálati Törvényszék . . . 5.6. Európai Számvevõszék . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5.7. Európai Gazdasági és Szociális Bizottság . . . . . . . . . . 5.8. Régiók Bizottsága . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5.9. Európai Ombudsman . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5.10. Európai Beruházási Bank . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5.10.1. Az EBB intézményi felépítése . . . . . . . . . . . . 5.10.2. Az EBB tevékenysége . . . . . . . . . . . . . . . . 5. 11. Döntéshozatali rendszer . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5.11.1. A közösségi vagy elsõ pilléres döntéshozatal . . . . 5.11.2. Döntéshozatal a második és harmadik pillérben . . 5.11.3. Döntéshozatal a Lisszaboni Szerzõdés alapján . . . 5.12. Ellenõrzõ kérdések . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
107 107 109 110 112 113 114 115 118 119 119 123 125 125 129 129 130 131 132 135 135 135 137 137 141 141 143
6. A Közösség jogrendszere és a tagállamok jogharmonizációs kötelezettsége . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 6.1. A közösségi jog sajátosságai . . . . . . . . . . . . . . . . . . 6.2. A Közösség nemzetközi jogalanyisága . . . . . . . . . . . . 6.3. A közösségi jog, mint a nemzetközi jog sajátos jogterülete . 6.4. A közösségi jog hatálya . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 6.5. A közösségi jog jogforrási rendszere . . . . . . . . . . . . . . 6.5.1. Elsõdleges jogforrások . . . . . . . . . . . . . . . . . . 6.5.2. Másodlagos (származtatott) jogforrások . . . . . . . .
. . . . . . . .
145 145 147 149 150 151 152 153
6
Tartalom
6.5.3. Általános jogelvek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 6.5.4. Harmadik országokkal kötött szerzõdések . . . . . . . 6.5.5. Az Európai Bíróság esetjogi döntései, jogértelmezési gyakorlata . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 6.6. A közösségi jog és a nemzeti jogrendszerek kapcsolata . . . 6.7. A jogharmonizáció tartalma, típusai . . . . . . . . . . . . . 6.8. A hatáskörök meghatározása a Lisszaboni Szerzõdés alapján 6.9. Ellenõrzõ kérdések . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
. . . . .
163 164 166 171 173
7. A belsõ piac . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7.1. A belsõ piac célja, programja, eszközei . . . . . . . . 7.2. A szabályozás jellemzõi és fogalomrendszere . . . . . 7.3. Az áruforgalom szabadsága . . . . . . . . . . . . . . 7.4. A személyek szabad mozgása . . . . . . . . . . . . . 7.4.1. A munkavállalók szabad mozgása . . . . . . . 7.4.2. A letelepedési jog – a vállalkozások szabadsága 7.4.3. A szolgáltatásnyújtás szabadsága . . . . . . . . 7.5. A tõke és fizetési mûveletek szabadsága . . . . . . . . 7.6. Stratégiai válaszok a globális kihívásokra . . . . . . . 7.7. Ellenõrzõ kérdések . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . .
175 176 179 183 187 188 191 195 198 201 207
8. A közös kereskedelempolitika . . . . . . . . . . . . . . . . 8.1. A kereskedelempolitika fogalma, elemei, fejlõdése . . . . . 8.2. Az Európai Unió külsõ kereskedelme . . . . . . . . . . . . 8.3. Az Európai Unió külsõ kereskedelmi kapcsolatrendszere 8.3.1. A társulási típusú kapcsolatrendszer . . . . . . . . . 8.3.2. A közös kereskedelempolitikán alapuló kapcsolatrendszer . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 8.4. Ellenõrzõ kérdések . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
. . . . .
. . . . .
209 209 212 213 213
. . 216 . . 218
9. Versenypolitika . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9.1. A versenypolitika céljai, elvei, szabályozási kerete . 9.2. A vállalkozásokra vonatkozó szabályok . . . . . . . 9.2.1. A kartellek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9.2.2. Az erõfölényes piaci helyzettel való visszaélés 9.2.3. A vállalati összefonódások ellenõrzése . . . . 9.3. Az államokra vonatkozó szabályok . . . . . . . . .
. . . . . . .
. . . . . . .
. . . . . . . . . . .
. . . . . . .
. . . . . . . . . . .
. 158 . 161
. . . . . . .
. . . . . . .
. . . . . . .
219 220 221 221 223 224 226 7
Integrálódó Európa
9.3.1. Az állam, mint vállalkozó: a közvállalkozásokra vonatkozó szabályok . . . . . . . . . . . . . . . . 9.3.2. Az állami támogatásokra vonatkozó szabályok . 9.4. Változások a versenypolitikában az ezredforduló után . 9.5. Ellenõrzõ kérdések . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 10. Mezõgazdaság és halászat . . . . . . . . . . . . . . . . 10.1. A közös mezõgazdasági és halászati politika fogalma, céljai, elvei . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 10.2. Az agrárágazat integrációja . . . . . . . . . . . . . . . 10.3. Az agrárpolitika modellje . . . . . . . . . . . . . . . . 10.4. Agrárreform – 1992 . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 10.4.1. A reform okai . . . . . . . . . . . . . . . . . . 10.4.2. A McSharry-terv . . . . . . . . . . . . . . . . . 10.5. Az agrárreform folytatódik . . . . . . . . . . . . . . . 10.6. A 2003. évi fordulat . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 10.7. Az agrárpolitika finanszírozása . . . . . . . . . . . . . 10.8. Keleti bõvítés és az agrárpolitika . . . . . . . . . . . . 10.9. A közös halászati politika . . . . . . . . . . . . . . . . 10.10. Következtetések . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 10.11. Ellenõrzõ kérdések . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
. . . .
. . . .
. . . .
. . . .
226 227 229 231
. . . . 233 . . . . . . . . . . . . .
233 235 236 239 239 240 242 243 244 246 248 249 251
11. A Gazdasági és Monetáris Unió . . . . . . . . . . . . . . . . 11.1. A monetáris integráció kialakulása . . . . . . . . . . . . . . 11.2. A Gazdasági és Monetáris Unió (GMU) megvalósítása . . . . 11.3. A közös pénz bevezetésének elõnyei és hátrányai . . . . . . . 11.4. A Gazdasági és Monetáris Unió mûködése és további kibõvítése 11.5. Ellenõrzõ kérdések . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
253 253 255 258 259 262
12. A közös költségvetés . . . . . . . . . . . . . 12.1. A közös költségvetés sajátosságai, alapelvei 12.2. A közös költségvetés fejlõdéstörténete . . . 12.3. A közös költségvetés bevételi oldala . . . . 12.4. A költségvetés kiadásai . . . . . . . . . . . 12.5. Nettó befizetõk és nettó haszonélvezõk . . 12.6. A közös költségvetés jövõje . . . . . . . . . 12.7. Ellenõrzõ kérdések . . . . . . . . . . . . .
263 263 264 267 269 272 274 276
8
. . . . . . . .
. . . . . . . .
. . . . . . . .
. . . . . . . .
. . . . . . . .
. . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . .
. . . . . . . .
Tartalom
13. Kohéziós politika . . . . . . . . . . . . . . . 13.1. A közösségi politika alapja . . . . . . . . . 13.2. Történeti áttekintés . . . . . . . . . . . . . 13.3. Alapok és pénzügyi eszközök . . . . . . . . 13.3.1. A strukturális alapok . . . . . . . . 13.3.2. Az alapok felhasználásának elvei . . 13.3.3. A Kohéziós Alap . . . . . . . . . . . 13.3.4. Elõcsatlakozási Alapok . . . . . . . 13.3.5. A kohéziós politika és a költségvetés 13.4. A kohéziós politika hatása . . . . . . . . . 13.4.1. A kohéziós országok fejlõdése . . . 13.4.2. Regionális különbségek . . . . . . . 13.4.3. A kohéziós politika értékelése . . . 13.5. Kohéziós politika 2007–2013 . . . . . . . . 13.6. Ellenõrzõ kérdések . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . .
277 278 280 283 283 284 285 286 286 287 287 287 289 289 294
Felhasznált és ajánlott irodalom . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 295
9
Elõszó Tisztelt Hallgatóink, tisztelt Olvasóink! Európa egyesülési folyamata a kelet-nyugati határok lebontásával, az integrációhoz való csatlakozásunkkal számunkra is valósággá, a mindennapok részévé vált. Örömmel nyújtjuk át Önöknek az Európai Unióról szóló tankönyvünket. A kötet szerzõi a felsõoktatásban nagy gyakorlatot szerzett oktatók, akik arra törekedtek, hogy a lehetõ legegyszerûbben, ugyanakkor mégis igényesen adják át azokat az ismereteket, melyeket ma minden felsõoktatási intézmény hallgatójának az európai integrációról tudnia kell. A könyv tematikáját célirányosan állítottuk össze, igazodtunk a felsõoktatás gyakorlatában kialakult tantárgyi struktúrához. Ennek megfelelõen a könyv elsõsorban az európai integrációval kapcsolatos alapismereteket tartalmazza. Bemutatja az integráció mûködési mechanizmusának megértéséhez szükséges alapvetõ fogalmakat, az integrációs elméleteket, modelleket, az integráció kialakulásának és kiteljesedésének folyamatát, az EU céljait, intézményeit, jogi szabályozását, döntéshozatali rendszerét és költségvetését. Mindezek gyakorlati alkalmazását – ha vázlatosan is –, de nyomon követhetjük néhány kiemelten fontos politika (kereskedelem-, verseny-, monetáris-, mezõgazdasági- és kohéziós politika) esetében. A könyv röviden ismerteti az egységes belsõ piac tartalmi jegyeit, szabályozási keretét. Az európai integráció programját, fejlõdését nagymértékben befolyásolják a világgazdaságban, -politikában zajló változások, a nemzetközi szervezetek keretében történõ kötelezettségvállalások. Könyvünkben érintjük e témakör legfontosabb vonatkozásait is. Az Európai Közösség hosszú utat tett meg az integráció kezdetétõl, a Montánunió megalakulásától napjainkig. Az integráció fejlõdését vizsgálva azt látjuk, hogy az a folyamatos minõségi megújulás és a kibõvülés története. Úgy gondoljuk tehát, hogy az integráció lényegét, céljait, folyamatát e két fõ mozgásirány elemzésével követhetjük leginkább. Az integráció fejlõdésének fõbb állomásait az egymásra épülõ alapító és módosító szerzõdések rendszerén keresztül mutatjuk be, kezdetektõl napjainkig. 10
Elõszó
Az integráció programjának kiteljesedése és az EU bõvülése kölcsönhatásban áll. Külön fejezetben, de az elõzõekkel összefüggésben tárgyaljuk az újabb és újabb ország-csoportok csatlakozásának történetét. Az európai integráció nemcsak jelen, hanem jövõkép is. Az egyesülõ Európa kompromisszumok árán születik. Az alapító szerzõdések lépésrõl-lépésre történõ módosításával Európa az integráció magasabb és elmélyültebb szintjét célozza meg. A kelet-európai kibõvüléssel egy idõben megalkotott, korszerû, a XXI. századba átlépõ Unió igényeit tükrözõ Alkotmányszerzõdés hatályba lépésének elmaradásával úgy tûnt, hogy Európa lendülete, világgazdasági, világpolitikai szerepe, versenyképessége meggyengül, fejlõdése megtorpan. A 2007-ben elfogadott és 2009. december 1-jén hatályba lépett Lisszaboni Szerzõdés (Reformszerzõdés) alapján a továbblépés, a további kibõvülés lehetõsége adott. Ennek megfelelõen a téma feldolgozása során a Lisszaboni Szerzõdés programjára építünk. Alapvetõ jogforrásnak tekintjük tehát, a korábbi joganyag mellett, az Európai Unióról és az Európai Unió mûködésérõl szóló szerzõdéseket, annak ellenére, hogy azok hatályba léptetése még várat magára. Ezzel betekintést nyerhetünk az EU jelenlegi reformfolyamatába, jövõbeli terveibe is. A tankönyv tanulhatóságát mindenekelõtt annak struktúrája segíti, de néhány más módszer is támpontot nyújt az összefüggések mélyebb feltárásához. A legfontosabb fogalmak, tartalmi kérdések az egyes témakörökön belül kiemelten találhatók. Több esetben táblázatok, ábrák, példák segítségével igyekszünk illusztrálni, áttekinthetõbbé és érthetõbbé tenni az összefüggéseket. Végül a tananyag megfelelõ színtû feldolgozásának ellenõrzésére szolgálnak a fejezetek végén található kérdések. A könyv elsõsorban oktatási céllal készült, de emellett gyakorlati kézikönyvként is használható. Mindenki számára ajánlott, aki szeretne eligazodni az Európai Unió bonyolult világában, segítséget keres az integrációval kapcsolatos gazdasági, jogi fogalmak, intézmények és az Unió mûködési mechanizmusának értelmezéséhez. Köszönetnyilvánítás Tisztelettel és hálával köszönöm meg – szerzõtársaim nevében is – Palánkai Tibor professzor úr alapos, gondos lektori munkáját, értékes segítségét. Az Alkotószerkesztõ 11
9. Versenypolitika
9.2. A vállalkozásokra vonatkozó szabályok A vállalkozásokra vonatkozó közösségi versenyjog három pillérre épül, ezek: a versenykorlátozó megállapodások (kartellek) tilalma, a gazdasági erõfölénnyel való visszaélés tilalma, valamint a vállalati fúziók ellenõrzése (ez utóbbiakat korábban nem elkülönülten, hanem az erõfölény kategóriája alatt, tehát csak a fúziók létrejötte után kezelték). A kartellek büntetését és felszámolását, valamint az erõfölényes helyzetükkel visszaélõ cégek szankcionálását (az angolszász jogból átvéve) trösztellenes eljárásnak is nevezzük.
9.2.1. A kartellek AZ EUMSZ a versenyt sértõ kartellek tilalmával kapcsolatban leszögezi, hogy az egységes „belsõ piaccal összeegyeztethetetlen és tilos minden olyan vállalkozások közötti megállapodás, vállalkozások társulásai által hozott döntés és összehangolt magatartás, amely hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre, és amelynek célja vagy hatása a belsõ piacon belüli verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása, így különösen: a) a beszerzési vagy eladási árak, illetve bármely egyéb üzleti feltétel közvetlen vagy közvetett rögzítése; b) a termelés, az értékesítés, a mûszaki fejlesztés vagy a befektetés korlátozása vagy ellenõrzése; c) a piacok vagy a beszerzési források felosztása; d) egyenértékû ügyletek esetén eltérõ feltételek alkalmazása az üzletfelekkel szemben, ami által azok hátrányos versenyhelyzetbe kerülnek; e) a szerzõdések megkötésének függõvé tétele olyan kiegészítõ kötelezettségeknek a másik fél részérõl történõ vállalásától, amelyek sem természetüknél fogva, sem a kereskedelmi szokások szerint nem tartoznak a szerzõdés tárgyához. (2) Az e cikk alapján tiltott megállapodás vagy döntés semmis.” E magatartásformákon belül (amelyeknek alapja lehet írásbeli, de lehet pusztán szóbeli megállapodás is) a közösségi jog megkülönböztet horizontális és vertikális megállapodásokat: elõbbiek a termelés/kereskedelem azonos fázisában lévõ partnerek között jönnek létre, míg 219
Integrálódó Európa
utóbbiak a termelés/kereskedelem egymást követõ fázisaiban mûködnek együtt (nem esik ugyanakkor kartelltilalom alá az anya- és leányvállalat közötti megállapodás, tekintettel arra, hogy ilyenkor tulajdonképpen „cégen belüli” megállapodás jön létre). A kartell-gyanús ügyek kivizsgálásában az Európai Bizottság Versenypolitikai Fõigazgatóságának és a nemzeti versenyhatóságoknak erõs vizsgálódási hatáskörei vannak. Ha a vizsgálatok alapján a Bizottság (vagy a nemzeti versenyhatóság) valóban versenykorlátozó magatartást tár fel, akkor jogában áll a feleket megbüntetni, a kartellt pedig felszámolni. A közösségi versenyszabályok továbbá – az engedékenységi politika jegyében – lehetõséget nyújtanak egyfajta „vádalkura” is, amelynek értelmében, ha egy kartellben szereplõ vállalat informálja errõl a Bizottságot (vagy a nemzeti versenyhatóságot), akkor mentesülhet a pénzbírságtól. A szabályok szigorítása folytán a pénzbírság nagysága ma már a kartellbõl származó nyereség 30 százaléka, illetve a visszaesõk esetében akár annak 100 százaléka is lehet. Az Unió egyébként évente milliárdos nagyságrendben szed be bírságot ilyen ügyek kapcsán (2007-ben például 3,3 milliárd eurót), amely bevétel a közös európai költségvetést gyarapítja. Jó példa a Bizottság kartell-ellenes tevékenységére a Nintendo-ügy, vagy a Hoffman-La Roche eset. 1999-ben az Európai Bizottság megbüntette a japán Nintendo nevû céget, amiért hét európai terjesztõ partnerét több mint hét évig arra kötelezte, hogy mesterségesen nagy árkülönbségeket tartsanak fenn az egyes tagállamokban, miközben tilos volt az egymás közötti kereskedelem is. A Bizottság végül 168 millió eurós bírságot szabott ki a Nintendo-ra, illetve partnereire. 2001-ben pedig az Európai Bizottság felszámolta a HoffmannLa Roche nevû cég által vezetett, összesen nyolctagú kartellt, amely közel tíz évig diktált méltánytalanul magas árakat az általuk forgalmazott vitaminkészítményekre. A bírság 800 millió eurót tett ki, amelyet a résztvevõk az illegális profitból való részesedésük arányában fizettek meg. A vállalatok közötti megállapodások azonban nem minden esetben büntetendõk a közösségi jog értelmében. Az alábbi szempontok érvényesülése esetén – és ha az adott megállapodás/kartell nem korlátozza a 220
9. Versenypolitika
versenyt a szükségesnél nagyobb mértékben – az Európai Bizottság mentesítést nyújthat a tilalom alól (egyedi mentesség).
A kartell-tilalom alóli mentesség szempontjai A kartelltilalom alól mentesül az adott megállapodás, ha hozzájárul az áruk termelésének vagy forgalmazásának javításához, illetve a mûszaki vagy gazdasági fejlõdés elõmozdításához, ugyanakkor lehetõvé teszi a fogyasztók méltányos részesedését a belõle eredõ elõnybõl, anélkül, hogy az érintett vállalkozásokra olyan korlátozásokat róna, amelyek e célok eléréséhez nem nélkülözhetetlenek; illetve anélkül, hogy lehetõvé tenné ezen vállalkozásoknak a kérdéses áruk jelentõs része tekintetében a verseny megszüntetését. Az adott megállapodás mentesülhet továbbá az Európai Bizottság által elõre kiadott valamely ún. csoportmentességi rendelet alapján is (például: bizonyos vertikális megállapodások, kutatási és fejlesztési megállapodások, szakosítási megállapodások, technológiai transzfer megállapodások, illetve autóforgalmazási megállapodások esetében), valamint, ha az adott megállapodásban résztvevõk piaci súlya viszonylag alacsony – ez az ún. de minimis (vagy bagatell) szabály.
9.2.2. Az erõfölényes piaci helyzettel való visszaélés Az erõfölényes piaci helyzettel kapcsolatban az EUMSZ egyértelmûvé teszi, hogy nem magát a domináns helyzetet (amit általában a piaci részesedés kb. 40 százalékától tart számon), hanem az azzal való visszaélést tiltja. Azokat a helyzeteket küszöböli ki, amelyek során az adott erõfölényes cég méltánytalan árakat diktál, piacokat oszt fel, diszkriminatívan lép fel a versenytársakkal szemben (méltánytalan szerzõdési feltételek), vagy a fogyasztó felé például árukapcsolással él. A Szerzõdés szerint tehát „a belsõ piaccal összeegyeztethetetlen és tilos egy vagy több vállalkozásnak a belsõ piacon vagy annak jelentõs részén meglévõ erõfölényével való visszaélése, amennyiben ez hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre. 221
Integrálódó Európa
Ilyen visszaélésnek minõsül különösen: a) tisztességtelen beszerzési vagy eladási árak, illetve egyéb tisztességtelen üzleti feltételek közvetlen vagy közvetett kikötése; b) a termelés, az értékesítés vagy a mûszaki fejlesztés korlátozása a fogyasztók kárára; c) egyenértékû ügyletek esetén eltérõ feltételek alkalmazása az üzletfelekkel szemben, ami által azok hátrányos versenyhelyzetbe kerülnek; d) a szerzõdések megkötésének függõvé tétele olyan kiegészítõ kötelezettségeknek a másik fél részérõl történõ vállalásától, amelyek sem természetüknél fogva, sem a kereskedelmi szokások szerint nem tartoznak a szerzõdés tárgyához.” Az erõfölényes helyzettel való visszaélésre, illetve az Európai Bizottság ez elleni határozott fellépésére az egyik legismertebbé vált példa a közelmúltból a Microsoft esete. 2004-ben az Európai Bizottság 497 millió euró bírságot szabott ki a személyi számítógépeken futó programok piacán 95 százalékos részesedéssel bíró amerikai székhelyû óriáscégre, amiért 1998 és 2004 között folyamatosan visszatartott olyan kulcsfontosságú információkat, amelyek segítségével a versenytársak saját termékeiket mûködtetni tudták volna a Windows-alapú számítógépeken. A versenytársak ilyetén kiszorítása mellett a Microsoft ráadásul még árukapcsolással is élt, hiszen szoftver-csomagját csak a különálló media player-el együtt lehetett megvásárolni (ami további versenytorzítást is okozott a számítógépes média-alkalmazások piacán). Bár a Microsoft ezt követõen fellebbezett a luxemburgi Elsõ Fokú Bíróságnál, ennél még rosszabbul járt, mivel a per kapcsán 2008-ig végül rekordméretû, összesen 1,68 milliárd eurós büntetést kellett befizetnie versenyellenes magatartása miatt. A Microsoft (illetve a korábban említett Nintendo) példája is mutatja, hogy az európai versenyjog minden olyan cégre vonatkozik – származási országtól függetlenül –, amely az EU egységes belsõ piacán mûködik. Ugyanez a szabály érvényes a vállalati fúziók esetében is.
9.2.3. A vállalati összefonódások ellenõrzése A vállalati fúziók kérdése a Római Szerzõdésben még nem szerepelt. Bár az Európai Bíróság több ítélete is rámutatott, hogy a vállalati összefonó222
9. Versenypolitika
dások torzíthatják a versenyt, ez a jelenség csak az 1980-as években erõsödött fel annyira, hogy felmerült az önálló (tehát az erõfölényes magatartástól elkülönített) közösségi szabályozás igénye. Az Európai Bizottság definíciója szerint „fúzió akkor keletkezik, ha két vagy több, korábban független vállalkozás összefonódik, ha egy vállalkozás megszerzi egy másik vállalkozás feletti ellenõrzést, illetve ha közös vállalat jön létre azzal a céllal, hogy tartós alapokon lásson el minden, önálló gazdasági egység által ellátandó funkciót.” Végül 1989-ben a Tanács rendeletet hozott a „közösségi léptékû” vállalati fúziókról, amelyek leendõ méretük miatt olyan erõfölényes piaci helyzetre tehetnek szert, amely egyértelmûen torzítja a versenyt. A rendelet az Európai Bizottságra ruházta az ilyen összefonódások elõzetes vizsgálatának, és engedélyezésének vagy tiltásának jogát, miközben bejelentési kötelezettséget írt elõ a belsõ piacon mûködõ cégek számára. A jogszabályt 1997-ben, majd 2004-ben is módosították. Jelenleg akkor beszélünk közösségi léptékû, tehát a Bizottság kontrolljának alávetett összefonódásról, ha a fúzióban résztvevõ vállalatok globális éves összforgalma meghaladja az 5 milliárd eurót, és, ha az érintett vállalkozások közül legalább két cég mindegyikének a teljes belsõ piaci forgalma meghaladja a 250 millió eurót (az ennél alacsonyabb szintû, de bizonyos küszöbszám fölötti fúziókat a nemzeti versenyhatóságok felé kell jelezni). A fúziós szándék bejelentését követõen az Európai Bizottság rövid határidõn belül dönt, amely döntést a cégek kötelesek megvárni. A Bizottság lényegében háromféleképpen reagálhat: engedélyezi a fúziót, megtiltja, vagy felszólítja a feleket a megállapodás módosítására. Az Európai Bizottsághoz évente mintegy 300 bejelentés érkezik fúziós szándékról, amelyeket az intézmény (alapesetben) 25 munkanap alatt bírál el. Az elmúlt két évtizedben a Bizottság zömében megengedõ magatartást tanúsított a vállalati összefonódásokkal szemben, és ez ma is így van: 2007-ben például a bejelentések több mint 97 százalékát hagyta jóvá. Ugyanakkor érdemes felhozni olyan híres eseteket, mint a két óriás, a General Electric és a Honeywell összefonódásának megvétó223
Integrálódó Európa
zását 2001-ben, vagy Írországban az Aer Lingusnak a Ryanair által tervezett felvásárlásának meghiúsítását 2007-ben, amelyek a tiszta verseny és a fogyasztók szempontjából is a Bizottság szigorát igazolták. Számos példa van arra is, hogy a Bizottság kifogásai alapján a felek módosították a fúzióra vonatkozó megállapodást, ami így megkapta a zöld jelzést. A fúziókkal kapcsolatban érdemes egy magyar vonatkozású esetet is idézni. 2007 szeptemberében az osztrák OMV kinyilvánította szándékát a magyar MOL felvásárlására. A MOL ezt a lépést ellenséges felvásárlásnak ítélte, és hosszas vizsgálódás után 2008 nyarán az Európai Bizottság is kifogást emelt a két olajtársaság tervezett fúziója ellen. A versenyjogi szabályok alapján a cégek egyesülése esetén elengedhetetlen lett volna legalább egy finomító eladása, illetve a kapacitások jelentõs korlátozása, vagy harmadik félnek való átadása (mivel az OMV schwechati, illetve a MOL százhalombattai és pozsonyi olajfinomítója együttesen az egész régióban meghatározó). 2008 augusztusában az OMV végül visszalépett eredeti szándékától, mivel ilyen feltételek mellett a MOL-lal való összefonódást saját gazdasági és stratégiai érdekeivel ellentétesnek ítélte meg.
9.3. Az államokra vonatkozó szabályok 9.3.1. Az állam, mint vállalkozó: a közvállalkozásokra vonatkozó szabályok Az EUMSZ értelmében az állami vállalatok vonatkozásában (továbbá az olyan vállalkozások esetében, amelyeknek a tagállamok különleges vagy kizárólagos jogokat biztosítanak), a tagállamok nem hozhatnak és nem tarthatnak fenn az európai versenyjoggal ellentétes intézkedéseket. A tagállamok tehát nem léptethetnek életbe olyan szabályokat, amelyekkel elõnyösebb helyzetbe hoznák a saját befolyásuk alá tartozó cégeket – a vállalati jognak egységesen kell vonatkoznia minden vállalkozásra, tulajdonostól függetlenül. Ez alól az alapszabály alól csupán „az általános gazdasági érdekû szolgáltatások mûködtetésével megbízott vagy a jövedelemtermelõ monopólium jellegû vállalkozások” (például: közszolgáltatók, szerencsejáték) képezhetnek kivételt. Az ilyen (a tagállamok társadalmi, gazdasági, illetve adópolitikája szempontjából kiemelt fontosságú) 224
9. Versenypolitika
cégek vonatkozásában akár eltérõ rendelkezések is alkalmazhatók, ha mindez nem befolyásolja a piaci versenyt olyan mértékben, amely ellentétes az Unió érdekeivel. A Szerzõdés ezen a területen egyébként további jogalkotást tesz lehetõvé a Bizottság számára, amely „szükség esetén megfelelõ irányelveket vagy határozatokat intéz a tagállamokhoz”. Ennek keretében az Európai Bizottság egyre erõteljesebben juttatja érvényre monopólium-ellenes politikáját, és ösztönzi a tagállamokat a közszolgáltatások liberalizációjára. Ennek alapján vált fokozatosan liberalizálttá az EU-ban a távközlési, majd a légi közlekedési, vagy az energia piac (a gázés a villamos energia szektorban).
9.3.2. Az állami támogatásokra vonatkozó szabályok Ami az állami támogatásokat illeti, ezeket alapesetben tiltja az EUMSZ, amelynek értelmében a „belsõ piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének elõnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet.” A továbbiakban azonban a Szerzõdés szövege azokat a körülményeket is megjelöli, amelyek során az ilyen támogatások mentesülnek a tiltás alól. Minden esetben engedélyezett: a magánfogyasztóknak nyújtott szociális jellegû támogatás (feltéve, hogy azt a termék származásán alapuló megkülönböztetés nélkül nyújtják); a természeti csapások vagy más rendkívüli események által okozott károk helyreállítására nyújtott támogatás; a volt NDK, vagyis a kelet-német tartományok felzárkóztatására nyújtott támogatás. Az Európai Bizottság engedélyéhez kötött: a rendkívül alacsony életszínvonalú, illetve foglalkoztatottsági szintû térségek gazdasági fejlõdésének elõmozdítására nyújtott támogatás; 225
Integrálódó Európa
valamely közös európai érdeket szolgáló fontos projekt megvalósításának elõmozdítására, vagy egy tagállam gazdaságában bekövetkezett komoly zavar megszüntetésére nyújtott támogatás; az egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlõdését elõmozdító támogatás, amennyiben az ilyen támogatás nem befolyásolja hátrányosan a kereskedelmi feltételeket a közös érdekkel ellentétes mértékben; a kultúrát és a kulturális örökség megõrzését elõmozdító támogatás, ha az a Közösségen belüli kereskedelmi és versenyfeltételeket nem befolyásolja a közös érdekkel ellentétes mértékben; a támogatás olyan egyéb fajtái, amelyeket a Tanács a Bizottság javaslata alapján hozott határozatával állapít meg. Ez utóbbi kitétel alapján az Európai Bizottság kiterjesztette az engedélyezés rendszerét: a kis- és középvállalkozások részére; a kutatás-fejlesztésre; a környezetvédelemre; a foglalkoztatás javítására; meghatározott regionális célokra. E kritériumok alapján az elmúlt években az Európai Bizottság felállította (és folyamatosan frissíti) az állami támogatások engedélyezésének szabályait és a kivételek listáját. A tagállamok a Szerzõdés értelmében kötelesek támogatási szándékukról tájékoztatni a Bizottságot. Az intézmény elõzetes elemzés után dönt az adott támogatás engedélyezésérõl, vagy tiltásáról. Ha a tagállam a Bizottság tiltó határozatával ellentétesen cselekszik, utóbbi az Európai Bírósághoz fordul. Az Európai Bizottság – az összefonódásokhoz hasonlóan – az esetek zömében megengedõ álláspontot foglal el az állami támogatásokkal kapcsolatban (2007-ben például a bejelentett támogatások 96 százalékát elfogadta). Az elutasításra álljon itt egy példa a bankszektorból. A német és az osztrák tartományi bankhálózat bankjai a 2000-es évek elején olyan állami garanciát kaptak, amely megóvta azokat a csõdtõl, és ami lehetõvé 226
9. Versenypolitika
tette, hogy ezek az állami pénzintézetek versenytársaiknál kedvezõbb hitelfeltételeket kínáljanak a piacon. E garanciák elemzése után az Európai Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy az állami támogatásnak ez a formája szabályellenes, ezért a német és az osztrák kormányokkal folytatott tárgyalásai eredményeként a két tagállam kénytelen volt fokozatosan megszüntetni ezt a gyakorlatot.
9.4. Változások a versenypolitikában az ezredforduló után Az Európai Bizottság 1999-ben egy Fehér Könyvben fogalmazta meg a versenypolitikával kapcsolatos átfogó reformjavaslatait. Elsõsorban a túlzott ügyintézési teher és az egyre növekvõ ügyhátralékok, valamint a várható kibõvülés miatt a Bizottság ebben az anyagban a közösségi versenyjog alkalmazásának teljes decentralizációját javasolta, ami egészen új szemléletet tükrözött. A szakmai vitákat követõen 2003-ra született meg a Tanács rendelete a versenyjog reformjáról, amelynek fõ elemei az alábbiak: a közösségi versenyjog decentralizációja, a nemzeti versenyhatóságok általi alkalmazása (a Bizottság a közösségi léptékû versenykorlátozó ügyekkel foglalkozik); a tagállami versenyhatóságokból és az Európai Bizottságból álló Európai Versenyhálózat létrehozása (az egységes alkalmazás érdekében és a párhuzamos eljárások kiküszöbölésére az említett szervek szoros együttmûködése, információcseréje); a versenykorlátozó magatartásokkal foglalkozó tanácsadó bizottság felállítása (tanácsadás a Bizottság felé). Az európai versenypolitikában az utóbbi évek fõ trendje a kartellek és az erõfölénnyel való visszaélés elleni szigorúbb fellépés, a közszolgáltatások liberalizációjának további ösztönzése, illetve az állami támogatások átláthatóbbá tétele. Ez utóbbiak terén a fõ cél a kevesebb és célzottabb támogatások nyújtása, különös tekintettel a kis- és középvállalatokra, a kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységekre, a környezetvédelmi projektekre, a képzési programokra, illetve a szerkezetváltási támogatásokra.
Integrálódó Európa
A korábbi irányokon a Lisszaboni Szerzõdés sem változtat lényegileg: a versenypolitikát az Unió kizárólagos hatáskörei közé sorolja, és néhány – az állami támogatásokra vonatkozó – új kitételt leszámítva, változatlanul vette át a Szerzõdés korábbi passzusait (miközben a régi „közös piac” kifejezést mindenhol „belsõ piacra” változtatta). Összességében elmondható, hogy a versenypolitika igen fontos szerepet játszik az egységes belsõ piac megfelelõ mûködése, az európai fogyasztók, valamint az EU nemzetközi versenyképessége szempontjából is.
228
9. Versenypolitika
9.5. Ellenõrzõ kérdések 1. Melyek a közös versenypolitika fõ céljai és kik az európai versenyjog alanyai? 2. Milyen vállalati magatartásformákat ellenõriz az Európai Bizottság a trösztellenes fellépés keretében? 3. Milyen esetekben kaphatnak mentességet a kartellek? 4. Milyen híres példával illusztrálható az erõfölényes piaci helyzettel való visszaélés? 5. Mit nevezünk vállalati fúziónak és hogyan kerülhet rá sor? 6. Hogyan torzíthatja a versenyt az állam? 7. Milyen esetekben nyújtható állami támogatás? 8. Mit jelent az európai versenyjog decentralizációja és a Versenyhálózat? 9. Hogyan jellemezhetõ az Európai Bizottság versenypolitikai tevékenysége az utóbbi évtizedben? 10. Mi történik a versenytorzító magatartás miatt befizetett bírsággal? 11. Mit tartalmaznak a csoportmentességi rendeletek?
229
