Tartalom 1. Amiért a kazettákat tisztítják. A gõzfejlesztõk sugármentesítése 2. Akik semmirõl sem tehettek 5 A fûtõelem-kazetták
3. Kuktapróba.
6 A tartály hiányosságai
4. Itt az engedély, hol az engedély? A tisztítótartály engedélyezése
7
5. Framatome ANP – a tisztító berendezést szállító cégrõl
8
6. Micsoda éjszaka volt!
9 Az üzemzavar éjjelének eseményei
7. Kettes alá, hármas fölé?
10 Kérdések az üzemzavar besorolása körül
8. Neked mennyi jött ki?
11 A radioaktív kibocsátásokról és a láncreakció esélyeirõl
Az Antinukleáris Munkacsoport kiadványa Titkárság/szerkesztõség: ENERGIA KLUB KÖRNYEZETVÉDELMI EGYESÜLET Cím: Energia Klub, 1056 Budapest, Szerb u. 17-19. • 1462 Budapest, Pf. 735 • E-mail:
[email protected] • www.energiaklub.hu • Telefon: 36/1/411-3520 • Fax: 36/1/411-3529 Felelõs kiadó: Ámon Ada Közremûködõk: Ámon Ada, Bíró Dénes, Perger András Borítóterv: Szalay György Nyomdai elõkészítés: PARADOX Bt. •
[email protected] Megjelenik 2000 példányban HU – ISSN ??????? A kiadvány az ÖKOTÁRS ALAPÍTVÁNY támogatásával készül. Utánközlés nem tilos, sõt kívánatos! Kérjük a forrás feltüntetését.
9. Államigazgatási nukleráj 12 10. Ki fizeti a milliárdokat? 13 11. Áll a vártán. Miért és meddig nem üzemel a kettes blokk? 12. Hová tegyük? A hulladékok elhelyezése 15 Zárszó 15 Források 16
14
3
Elõzõ hírlevelünk lapzártájakor, április 11-én, futott be az MTI friss híre: „Radioaktív gázszivárgás Pakson. Az erõmû vezetése szerint nincs vészhelyzet.” Ez volt az elsõ híradás a paksi atomerõmûben történt incidensrõl. Akkor még senki nem gondolta volna, hogy ilyen súlyos üzemzavar történt elõzõ éjszaka a kettes blokk tisztítótartályánál, minthogy azt sem, hogy több mint három hónappal késõbb a harminc összetöredezett fûtõelem-kazetta még mindig a tartályban lesz. Ma már sokkal többet tudunk arról, mi történt az erõmûben, és hogy milyen elõzmények vezettek el odáig. Ha mai szemmel újra elolvassuk az elsõ híradást, könnyû kiszúrni sántító megállapításait: – „A légnemû szennyezés elsõsorban a 2. blokk jól behatárolható, szûk területére koncentrálódik.” A reaktorcsarnok teljesen elszennyezõdött. – „Sem az erõmûben, sem annak környékén nincs szükség vészhelyzeti intézkedésekre.” A reaktorcsarnokot mindenkinek el kellett hagynia, és még hetekig csak védõfelszereléssel lehetett bemenni. – „Nem jelent semmilyen veszélyt a lakosságra a radioaktív gáz megjelenése a Paksi Atomerõmûben, ezért nincs szükség katasztrófavédelmi intézkedésekre.” A gázok akadálytalanul távozhattak a szûrõnélküli szellõzõrendszeren át és senki nem tudta, hogy milyen állapotok uralkodtak a tartályban. Így azt sem lehetett megjósolni akkor még, hogy volt-e esély további, esetleg nagyobb gázkibocsátásra. – „Csak az erõmû területén jelezték a gáz megjelenését az ellenõrzõ mûszerek, és az erõmû tájékoztatása szerint az anyag aktivitása reggelre már jelentõsen csökkent.” A kibocsátást az ország számos radiológiai ellenõrzõ pontján megerõsítették. A szellõztetés teljes gázzal zajlott kora hajnaltól. Az ismert adatok szerint reggel 7 óra után több volt a kibocsátás, mint elõtte. – „A radioaktív gáz valószínûleg a reaktor mellé telepített tisztítórendszerbõl származik, és ez a 30 darab fûtõanyagköteg valamelyikének „kismértékû tömörtelenségére utal.” Már akkor sem csak valószínû, hanem teljes mértékben bizonyos volt a gázok forrása. – „Folyik a tisztítórendszer ellenõrzése, majd sor kerül a kazetták egyenkénti vizsgálatára is.” Tudva, hogy egy hétig ki sem tudták kinyitni a tartályt, ez kicsit nagyképûen hangzik. – „Az erõmû szellõzõrendszerén keresztül ellenõrzött módon a környezetbe is kikerülhetnek gázok, de ezek mennyisége és aktivitása olyan mértékû, hogy sem az erõmû területén, sem annak körzetében a környezetellenõrzõ mérések változást nem mutatnak.” Az ellenõrzött mód ebben a hírben azt jelenti, hogy utólag megállapítható hogy pontosan mibõl mennyi hagyta el a kéményt. A „kikerülhetnek” esetében a feltételes mód viszont nehezen magyarázható, hisz tudatosan a legnagyobb kapacitással mentek a szellõztetõ berendezések.
csúsztatásoktól, eufemizmusoktól. A félreértések elkerülése végett gyorsan leszögezzük: szerintünk ez volt az egyetlen hasonlóság a csernobili katasztrófa és a paksi üzemzavar között. Hogyan történhet meg 2003-ban, hogy még mindig a régi kommunikációs reflexek irányítják az állami cégek, a hivatalok vagy éppen a minisztérium felelõseit? Az egész ügy persze nem csak errõl szólt. Hanem még például az okozott több tízmilliárdos kárról, és olyan „apróságokról”, hogy a radioaktív anyagok tulajdonképpen akadálytalanul juthattak ki a környezetbe, illetve, hogy az összetört kazetták csaknem egy hétig hevertek teljesen bizonytalan „kritikán aluli” állapotban a tisztítótartályban. És ne feledkezzünk meg az atomerõmûvet felügyelõ hivatalnak az üzemzavar elõzményeiben, lefolyásában és kivizsgálásában betöltött kétes szerepérõl sem. Az államigazgatás többi érintett szerveinek tevékenységérõl sem tudnánk dicsérõen szólni. Számunkra egyértelmû, hogy a paksi üzemzavar legkevésbé sem csak egy mûszaki probléma. Kérjük, szemelgessenek az általunk fontosnak tartott kérdésekbõl.
1. Amiért a kazettákat tisztítják A gõzfejlesztõk sugármentesítése Miért volt sürgõsen szükség Pakson a 2000-2001-es években három különbözõ korú reaktorblokkban gyakorlatilag az összes gõzfejlesztõ sugármenetesítésére? Ez ellentmond az elõzõ évek gyakorlatának, hisz akkor évente csupán egy-két gõzfejlesztõt dekontamináltak. Az erõmû volt biztonsági igazgatója egy sajtótájékoztatón egy közel 30 éves orosz gépkönyv hiányos útmutatásaira hivatkozott. Vajon ismerték-e a gépkönyv írásakor a dekontaminációs eljárás e típusát? Megrendülni látszik a paksi erõmû kommunikációjának eddigi alappillére, mely szerint az atomtechnológia gyors és permanens fejlõdése megoldást ad minden problémára.
És akkor még csak az elsõ híradásból szemezgettünk. Az erõmû és az atomenergia hivatal kommunikációja késõbb sem volt mentes a csernobili tájékoztatást idézõ elhallgatásoktól,
Az Energia Klub többek között a fenti kérdésekre keresi a választ. Mint azt az erõmû és az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) közleményeibõl már az egész ország ismerheti, a gõzfejlesztõkön végrehajtott sugármentesítési eljárás a fõbûnös a reaktorban jelentkezett vasoxid lerakódások kialakulásában. Kevés szó esik azonban arról, hogy a Pakson használt eljárás mára elavultnak látszik. Legalábbis erre utal az, hogy az amerikai kontinensen a kilencvenes évek közepe óta nincs alkalmazásban. Vajon miért nem ért el hazánkig a hír? Arról sem hallani sokat, hogy régiónkban – Csehországban, Szlovákiában, Oroszországban , illetve Finnországban üzemelõ hasonló reaktorokban nem keletkeztek ugyanilyen mértékû lerakódások a fûtõelemeken. Mint ahogy fûtõelemek tisztítására sem került sor. Sem ott, sem máshol a világon. Még kevesebb szó esik arról, hogy a finn szakemberek állítólag már a '80-as '90-es évek fordulóján figyelmeztették Paksot a gõzfejlesztõk tápvízelosztóinak minõségi problémájára, Pakson
–2–
–3–
mégis tíz évet vártak a cserével, amikor is két év alatt végezték azt el, a dekontamináció dömpingszerû alkalmazásával. Nehéz tehát megállapítani, hogy ki mikor hibázott. Vajon az volt-e a nagyobb baj, hogy ezek a munkálatok nem tervszerûen, jól elõkészített tempóban haladtak, vagy akkor történt a végzetes döntés, amikor kampányban kellett a gõzfejlesztõkben dolgoztatni az embereket egy korábbi hiányosság okán? Végül van egy nem elhanyagolható körülmény is, miszerint a lerakódások további két reaktorban is jelentkeznek. Így az azokban használt fûtõelemeket is tisztítani kell majd valahogy, valamikor. Ahogy a hármas reaktorból az év eleji leállításkor kipakolt, és most a pihentetõ medencékben ücsörgõ fûtõelem-mennyiséget is.
A dekontamináció és káros mellékhatásai A más néven sugármentesítési eljárás a gõzfejlesztõkben dolgozó emberek védelmére hivatott. A sugárszennyezést a zónában keletkezõ, a neutronsugárzás hatására felaktivált elemek és radioaktív izotópok okozzák, melyek a reaktorból a forró vízzel érkeznek, majd kirakódnak a gõzfejlesztõ csöveinek falán. Ezt a plusz sugárterhelést tehát le kell oldani, ha kényelemes – nehéz védõfelszerelésektõl mentes – munkaviszonyokat akarunk teremteni az ott dolgozók számára. Az erre szolgáló kémiai eljárás azonban igen agresszív: üzemi állapotban, a gõzfejlesztõben keringõ több száz fokos, nagy nyomású vízzel kellett oldani a csövek felszínét. Az innen származó vas aztán magnetit (vasoxid) formájában a rendszer legforróbb pontjain, a fûtõelempálcákon rakódott ki. A lerakódás gátolja a hûtõvíz áramlását, így csökkenteni kellett az érintett (egyes, kettes és hármas) reaktorok teljesítményét. Ez nem csak termelési-gazdasági szempontból fontos. A 3. blokk idei, februári leállításával kapcsolatban az OAH közleménye így fogalmaz: „Amikor a hûtési viszonyok romlása olyan mértékû lett, amit már a biztonsági elemzések nem engednek meg, a blokkot teljes üzemanyagcserére leállították.” Ez a megállapítás azonban ellentmond annak a paksi tájékoztatásnak, miszerint a 3. reaktort februárban szimplán gazdasági indokok alapján állították le.
2. Akik semmirõl sem tehettek A fûtõelem-kazetták Uránpasztilla, fûtõelempálca, fûtõelemköteg, kazetta. Mi van? – kérdezhették sokan. Legyen hát világosság! Matematika dolgozat, szöveges feladat: A paksi atomerõmû reaktoraiban hasadóanyag szolgáltatja az áramtermeléshez szükséges hõt. Az üzemanyaggyártás során a dúsított uránból kisméretû, hengeres pasztillákat készítenek, azokat pedig hosszú csövekben, a fûtõelempálcákban helyezik el. Ezeket a kezelhetõség érdekében hatszöges keresztmetszetû kötegekbe (kazettákba) rendezik (lásd az ábrán). A paksi üzemzavar idején harminc darab (már egy éve használt) kazetta volt az ominózus tisztítótartályban. Kérdés: Hogyan emeljünk ki tíz-tizenhárom méter magas vízoszlop alól hat átlagos autónyi tömegû, mintegy három és fél tonna hasadóanyagot tartalmazó, összetöredezett kazetta-köteget egy meglehetõsen szûk tartály aljáról úgy, hogy a jelenlegi, stabilnak tekinthetõ helyzet folyamatosan fenntartható legyen? Alapadatok: Pasztilla: kb. 9 x 7,5 mm-es henger.
Dekontaminált kérdõjelek Ezenkívül további kérdések várnak megválaszolásra. Az Energia Klub megpróbálja kideríteni, hogy vajon mennyi ideig lehetnek hatással a dekontaminációs eljárás következtében elindult folyamatok a primer körben. Vajon miért halogatták a gõzfejlesztõk karbantartását, és miért születhetett döntés a dömpingszerû alkalmazásról? Kérdéses az is: mi lesz a többi korrodált fûtõelemmel, amelyek most éppen valamelyik reaktorban, vagy pihentetõ medencében várnak a sorukra?
–4–
Egy fûtõelem-kazetta tartalma és keresztmetszete (forrás: www.npp.hu)
Dúsítottság: friss állapotban 3,6%, esetünkben kb. 2,5% 235-ös uránt tartalmazó urándioxid. Fûtõelempálca: kb. 10mm x 2,5m, cirkóniumból készült csõ (250 pasztilla/csõ). Kazetta: 3 m x 15 cm, burkolata szintén cirkónium. 126 fûtõelempálcát tartalmaz, tömege 220 kg, ebbõl 120 kg hasadóanyag. Egy paksi reaktorban üzem közben 349 kazetta található. A helyes megfejtést beküldõk a paksi atomerõmû értékes pénzjutalmában részesülnek (persze senki ne vegye komolyan).
–5–
3. Kuktapróba
4. Itt az engedély, hol az engedély?
A tartály hiányosságai
A tisztítótartály engedélyezése
Az üzemzavarban fõszerepet játszott a francia Framatome ANP (a részleteket lásd alább) által készített tisztítótartály. A szerkezet tervezése során nem vették figyelembe az összes szükséges biztonsági szempontot, így a berendezésbe kódolva volt, hogy megfelelõ körülmények fennállása esetén is egyszerûen „megfõzi” a kazettákat.
A bürokrácia már az atomerõmûvet sem kíméli. A szabályok szigorúsága még rendben lenne, de a paksi üzemzavar esetében úgy tûnik, a hibás tisztítótartály épp a szabályok nyújtotta kiskapun keresztül juthatott be az erõmûbe.
A probléma fõ oka maga a tisztítás volt. Ez egy kockázatos, nem rutinszerû mûvelet, és mint ilyen, kerülendõ lenne. A lerakódások mértékének növekedése miatt azonban elkerülhetetlenné vált a reaktorból frissen kivett, még használható kazetták tisztítása. A kockázatok ellenére a karbantartást megelõzõ nagy sietségben nem jártak el a szükséges gondossággal sem az erõmûben, sem az Országos Atomenergia Hivatalban, így egy referenciákkal nem rendelkezõ, alapvetõen hibás berendezéssel láttak neki a tisztításnak. A mérnökök ugyanis banális hibákat vétettek a tervezés közben: – nem gondoskodtak a kazetták megfelelõ hûtésérõl: a tisztító-hûtõvíz be-, illetve kivezetése a tartály alján volt elhelyezve, illetve a tisztítás utáni idõre csak egy alacsony teljesítményû szivattyú állt rendelkezésre; – a tartály egyáltalán nem volt mûszerezve, hiányozott a nyomásmérõ, a neutronfluxusmérõ, a hõmérséklet-jelzõ és a sugárzásmérõ. Csak a tartályon kívül volt hõmérsékletés radioaktivitás-mérés. A tisztítás még így is csak azért vált végzetessé, mert a daru – amellyel a tartály fedelét kellett volna leemelni – éppen a reaktor tisztításával volt elfoglalva. A fizikának így bõven volt ideje dolgozni: a felmelegedõ víz felfelé áramolva összegyûlt a tartály tetején, majd gõzzé vált. A gõz egyre lejjebb szorította a víz szintjét a tartályban, egyre nagyobb kazettafelületet hagyva hûtés nélkül. A kazetták kb. ezer (egyes hírek szerint akár 1200-1300) fokig melegedtek, de ezt – nem lévén mûszerek a tartályban A 2001-ben használt tisztítótartály. Ebbe – nem tudták. Majd amikor kinyitották a tartály harminc helyett csak 7 kazettát tettek. fedelét, a medence kb. 25 fokos vize ráömlött a tartályban szárazon álló, forró kazettákra, amelyek a hatalmas hõmérsékletkülönbség hatására (egy esetleges hidrogén-robbanás kíséretében) összetörtek.
Az üzemzavar kipattanását, és a tartály hiányosságairól szóló elsõ pletykák megjelenését követõen érdeklõdve figyeltük, mit tud mondani az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) arra a kérdésre, hogyan történhetett meg, hogy egy ilyen hibákkal rendelkezõ berendezés egyáltalán bejuthatott az erõmû kapuján. Nem is ért meglepetésként minket az OAH fõigazgatójának válasza, amelyet hivatalos megkeresésünkre – kérjük küldje el részünkre a berendezés üzemeltetési engedélyét – adott: „Tájékoztatom, hogy a fûtõelem-tisztító berendezés üzemeltetésére az OAH engedélyt nem adott […]”. Ez igen izgalmasan hangzott, a levél azonban így folytatódott: „Természetesen a technológia alkalmazására vonatkozó elvi átalakítási engedélybe a betekintést lehetõvé teszem […]”. De mi az az elvi átalakítás? Az atomerõmû berendezéseit biztonsági szempontból négy osztályba sorolják, egytõl négyig számozva. Ennek elnevezése: Atomerõmûvi Berendezések Osztályba Sorolása (ABOS). Az elsõ két osztályba tartozó berendezések beépítése vagy átalakítása esetén az OAH-nak mélyreható vizsgálatot kell lefolytatnia, a hármas-négyes osztály esetén kevésbé szigorú az eljárás. Az osztályba sorolás az erõmû feladata. A tisztítótartálynak a reaktorblokkban való elhelyezése a harmadik osztályba került. Ez ugyanis csak egy, a primer körhöz közvetlen kapcsolattal nem rendelkezõ berendezés – a logisztikai medence – átalakításának minõsült, alacsony biztonsági kockázattal. Erre kapott az erõmû elvi átalakítási engedélyt, magyarul: a berendezést elhelyezhették ideiglenesen, a karbantartás idejére a blokkban. Ezért az OAH-nak nem kellett alapos elemzés alá vetnie a tervrajzokat, a biztonsági elemzéseket, az üzemeltetési és vészhelyzeti utasításokat – mindössze azok meglétét kellett ellenõriznie. De ez nem menti fel a hivatalt a felelõsség alól. Az OAH-nak szakemberek szerint is fel kellett volna ismernie: téves volt az erõmû álláspontja, miszerint a tisztítást a blokk ideiglenes átalakítása, és nem a tartályban egy idõben elhelyezett fûtõelem-mennyiség biztonsági kockázata felõl közelítették meg. A tisztítótartály dokumentációjának behatóbb vizsgálatával biztos kiszûrték volna a hibákat. Persze azokat az erõmû – ahová még egy csavart sem lehet bevinni tervzsûri nélkül – mérnökeinek is fel kellett volna ismernie. De valamiért az elõírt és ésszerû, máskor vélhetõleg betartott eljárások most elmaradtak, vagy legalábbis csorbultak. Ezt valószínûleg a sietség, a karbantartás idõbeli megkezdése indokolta, a nyomás, hogy a reaktort minél elõbb ismét a hálózatra kapcsolhassák.
–6–
–7–
5. Framatome ANP – a tisztító berendezést szállító cégrõl
6. Micsoda éjszaka volt!
A tisztítási eljáráshoz szükséges tartályt egy francia-német konzorcium, a Framatome ANP (Advanced Nuclear Power) végezte (www.framatome-anp.com). Mit is érdemes tudni errõl a cégrõl? Kétségtelenül egy óriásvállalatról van szó, globális jelenléttel, jelenleg több mint tizennégyezer alkalmazottal és a tavalyi évben 2653 millió euró bevétellel, ami kb. 695 milliárd forintnak felel meg (csak hogy lássuk, az atom jó biznisz). A vállalat 66%-át az Areva nevû csoport birtokolja (www.areva.com), míg a maradék 34% a német Siemens tulajdona. A régióban – Magyarországon kívül – Szlovákiában, Romániában, Ukrajnában és Bulgáriában is van képviseleti irodájuk.
Hogy mi is történt pontosan az üzemzavar éjszakáján, természetesen mi sem tudjuk. A hivatalos jelentésekbõl ennyit tudtunk kihámozni:
A cég az egyik (de inkább a) legnagyobb a világ nukleáris technológiával foglalkozó vállalatai közül. Fõ tevékenységi köre komplett atomerõmûvek és kutatóreaktorok tervezése és kivitelezése, karbantartása és javítása, alkatrészgyártás valamint nukleáris üzemanyag-ellátás, tehát gyakorlatilag minden. Ennyit a cégrõl. Nézzük a kapcsolatot: A PA Rt. – a technológia kiválasztásában hozott döntését indokolva azzal érvelt (MTV1, Élesben c. mûsor, Mittler István kommunikációs igazgató), hogy a Framatome-Siemens tisztító technológiája már több százszor sikeresen szerepelt a paksi incidens elõtt. Az valóban igaz, hogy ezt a vegyszeres tisztítást egy sor különbözõ berendezésen már alkalmazták… de az ördög ugye a „részletekben” van: nukleáris fûtõelemekhez elõször Pakson használták ezt a technológiát. (Ez 2001-ben már sikeresen megtörtént, de akkor harminc helyett csak hét darabot tettek egy ugyanakkora tartályba…) A „csodamasina” tehát – mint a mellékelt ábra mutatja – nem vált be. Nem is csoda: olyan alapvetõ tervezési hiányosságai voltak, amelyeket egy kezdõ mérnöknek is észre kellett volna vennie. Ezek után legalábbis érdekes, hogy az erõmû miért szándékozik most ugyanezzel a céggel – amellyel jogi és kártérítési vitái vannak – elvégeztetni a probléma elhárítását.
–8–
Az üzemzavar éjjelének eseményei
A tisztítótartályt a reaktor közelében, egy mintegy 15 méter mély, általában logisztikai célokra használt, vízzel feltöltött medencében helyezték el (lásd az ábrán). Április 10-én már a hatodik adag tisztítását végezték, a program délután négy órára fejezõdött be. A tartály kinyitásához és a kazetták kivételéhez szükséges daru nem állt rendelkezésre, mivel épp a reaktor tisztításánál dolgozott. A tisztítás befejezése és a tartály kinyitása közötti (eredetileg csak néhány percesnek tervezett) idõre csak egy viszonylag kis teljesítményû szivattyú segítségével hûtötték a kazettákat. Most elõször ez az idõszak több órásra nyúlt. A tisztító rendszerben és a medence mellett elhelyezett mûszerek nem sokkal este tíz óra elõtt jelezték a sugárzás növekedését. Mivel a szint folyamatosan növekedett, egy órányi várakozás után kiürítették a csarnokot. Egyértelmûen látszott, hogy baj van, de mivel a tartály belsejérõl nem állt rendelkezésre közvetlen információ, a problémát sokkal kisebbnek gondolták a valóságosnál. Nem sokkal éjfél elõtt teljes kapacitásra kapcsolták a csarnok szellõzését; ebben az üzemmódban hiányoztak az elõírt szûrõk, a gázok szinte akadálytalanul juthattak ki a környezetbe. Április 11-én, hajnali két órakor arról döntöttek, hogy ki kell nyitni a tartályt. Negyed óra múlva kioldották a tartály zárját. A medence vize beömlött a tartályba, a benne szárazon álló, kb. ezer (vagy akár 1200-1300) fokosra hevült kazetták összetörtek a nagy hõmérsékletkülönbség hatására. A szakemberek nem zárják ki, hogy egy hidrogén-robbanás is lezajlott; a feltételekbõl kettõ – cirkónium, víz – adott volt, a szükséges 1100 fokos hõmérséklet pedig feltehetõen rendelkezésre állt. A berendezésbõl egy radioaktív gázokat tartalmazó buborék tört fel. A csarnokban ugrásszerûen megnõtt a radioaktivitás, a bent levõk futva menekültek. Hajnali negyed öt körül sikertelenül próbálták meg leemelni a tartály beszorult, eldeformálódott fedelét, ami úgy is maradt további hat napig. A szellõzõrendszert csak fél nap múlva, délután egy óra után (!) kapcsolták ki, amikorra a sugárzó anyag nagy része már távozott a kéményen keresztül.
–9–
7. Kettes alá, hármas fölé? Kérdések az üzemzavar besorolása körül A paksi üzemzavarra érdekes módon nem maga az incidens vagy a radioaktív gázkibocsátás ténye hívta fel a figyelmet, hanem az a körülmény, hogy az eredeti kettes besorolást késõbb hármasra változtatták. De hogy is mûködik a skála, és mi volt az átsorolás valódi oka? A skálát azért hozták létre a csernobili baleset után, hogy a nukleáris létesítményekben bekövetkezett, nem tervezett eseményekrõl gyors, közérthetõen megfogalmazott üzenetben tájékoztassák az államigazgatást és a lakosságot, valamint hogy nemzetközi viszonylatban is összehasonlíthatóvá váljanak a nukleáris „események”. Az üzemzavar besorolása körüli „számháború” talán elkerülhetõ volna, ha a hivatal és az erõmû a skála valós céljait tartja szem elõtt. A hétfokozatú Nemzetközi Nukleáris Eseményskálán (INES) az 1-3-as fokozat üzemzavart jelent, felette balesetrõl beszélünk (részletek az ábrán). A besorolást szigorú, elõre meghatározott kritériumok szerint kell megtenni. A minõsítés során ennek megfelelõen vizsgálni kell az esemény: 1) védelmi rendszerekre kifejtett, 2) telephelyen belüli, valamint 3) telephelyen kívüli hatását, és a „találatnak” megfelelõen kell meghatározni a fokozatot (pl. ha a hármas fokozat csak egy kritériumának is megfelel, akkor az esemény hármas fokozatú lesz). A minõsítésre az erõmû tesz javaslatot, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) pedig elfogadja vagy felülbírálja azt, és csak utána hozzák nyilvánosságra az eredményt. Nos, mely kritériumok alapján döntöttek elõször a kettes, Nukleáris Esemény Skála majd késõbb a hármas fokozatú besorolás mellett? Az üzemzavar napján – az OAH május 23-ra keltezett jelentése szerint – a környezetre gyakorolt hatás alapján minõsítették az esetet. Az átminõsítésrõl viszont már azt olvashatjuk, hogy azt a fûtõelemek sérülésének mértéke indokolta. A fent leírt kritériumok között mégsem találunk olyat, hogy „a fûtõelemek állapota”. Nyilvánvaló, hogy az eseménynek a védelmi rendszerekre kifejtett hatásának mértéke volt a döntõ. Mit jelent ez a gyakorlatban? A hármas fokozat a megfelelõ kritérium szerint olyan üzemzavar, amely során megfelelõ körülmények fennállása esetén a balesetet nem lehetett volna megakadályozni. Magyarul csak
– 10 –
a szerencsén (de legalábbis nem a szakembereken) múlott, hogy nem következett be baleset. Az üzemzavar során csaknem egy hétre volt szükség, hogy erre a – fennállása idején akár komoly következményekkel járó – körülményre ráébredjenek. Ez pedig súlyos kritika az erõmû vezetésére, és az azt felügyelõ hatóságra nézve.
8. Neked mennyi jött ki? A radioaktív kibocsátásokról és a láncreakció esélyeirõl Jelentett-e közvetlen veszélyt a paksi üzemzavar az emberekre? Fennállt-e a láncreakció beindulásának veszélye? Milyen veszélyekre számíthatunk még? Ilyen és ehhez hasonló kérdések érkeztek hozzánk, amelyekre a rendelkezésünkre álló információk alapján sokáig nem tudtunk megnyugtatóan válaszolni. Ma sem tudjuk az összes választ, de egyvalami biztosnak látszik: hogy az üzemzavarból nem lett komolyabb baleset, az aligha a szakembereken, mint inkább a véletlenen és a jó szerencsén múlott. Az üzemzavar kezdetekor futva menekültek ki a bent dolgozók a reaktorcsarnokból, ahová még hetekig csak légzõkészülékkel lehetett bemenni. A tisztítótartályból feltörõ gázoktól az erõmû közvetlen és tágabb környezetét a szellõzõrendszerekben elhelyezett szûrõknek kellett volna megvédeni, de ezeket – az évek óta érvényben lévõ elõírásokat megszegve – máig nem építették be. Bár a kibocsátások hatását ki lehetett mutatni, a háttérsugárzás sehol sem növekedett az adott helyre jellemzõ érték fölé, és az okozott többlet-sugárterhelés sem lépte át az engedélyezett egészségügyi határértéket – a hivatalos álláspont szerint. Nem mintha nem lett volna túllépés: április 11-én vagy 200-szorosan haladta meg az erõmû a radioaktív jódizotópokra (amelyek a szervezetbe kerülve a pajzsmirigyben halmozódnak fel, és ott daganatot okozhatnak) vonatkozó napi határértéket. A jogszabály szerint ugyan az értékeket havi átlagban kell teljesíteni, a túllépés azonban még így is több mint tízszeres. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a szél nem egy irányba fújta, hanem szétoszlatta a 100 méter magas kéménybõl kiáramló gázokat. Arra a kérdésre viszont, hogy vajon kikerülhetett volna-e Ápol és eltakar? Fóliasátor a radioaktív gázok több gáz és radioaktív anyag a tartályból, máig nem befogására kaptunk megnyugtató választ. A kibocsátott gázok fõ tömegét a kevésbé veszélyes – és így az erõmû által hangsúlyozott – nemesgázok alkották (ezek nem halmozódnak fel a szervezetben, mint a jód). Bár a jogsza-
– 11 –
bályban elõírt havi határértéket nem lépték túl, de április 11-én a napi limitet kb. kilencszeresen haladták meg. De nem csak a kikerült gázok okoztak problémát. A tartályban ugyan állítólag egyetlen pillanatig nem állt fenn egy spontán láncreakció lehetõsége, de ezt csak az utólagosan elvégzett, és feltételezésekre épülõ számításokkal tudták igazolni. A fûtõelemek sérülésének mértéke, az uránpasztillák pontos elhelyezkedése ugyanis máig nem ismert. Bár egyesek úgy érvelnek, hogy a tartályban egy esetlegesen bekövetkezõ „megszaladásnak” csak az épületen belül lett volna következménye, a gázkibocsátások fényében ez nehezen hihetõ. Az elvégzett beavatkozások a szakemberek szerint biztosítják a tartályban található hasadóanyag stabilitását, de az csak a törmelékek megbolygatásáig garantált. Minden további mûveletet alaposan meg kell tervezni elõre, hogy a láncreakció kizárható legyen.
mány az Országos Atomenergia Hivatal, valamint az érintett minisztériumok utján gondoskodik. Munkájukat a kormány által létrehozott Atomenergia Koordinációs Tanács hangolja össze”. Sajnálatos módon a törvény hemzseg a hasonlóan ködös megfogalmazásoktól, így aztán nehéz is eligazodni benne. Például e passzus is hanyagolja azon utalásokat, hogy e testületnek hány tagja lesz, kik és milyen alapon alkotják. Ily módon minden kormány ide is újabb személyeket ültethet majd, lásd kuratóriumok, igazgató tanácsok, felügyelõ bizottságok… Az érdekes azonban mégis az, hogy a néhai OAB jogkörétõl minimálisan tér el ezen új testület feladatainak meghatározása, viszont lényegesen gyengébb papíron is, mint elõdje volt. Hiányzik például feladatai és lehetõségei közül a „javaslatot tesz a jogszabályok szükség szerinti módosítására, illetve megalkotására”, amely jelen esetben biztosan eszükbe jutna. Talán ebbõl is jól látható, hogy az AKT jövõbeli sikere eléggé esetleges. Az óvatlan újságolvasót azonban megelégedéssel töltheti el, hogy korszerûsödött államigazgatásunk e fontos ága-boga, hogy az elavult OAB rövidítés helyébe újabb, sokkal jobban hangzó betûszó került.
9. Államigazgatási nukleráj Az üzemzavar számos egyéb zavarra is rávilágított. A magyar államigazgatás a nukleáris biztonság terén sem túl korszerû. Ki méri a radioaktív kibocsátásokat? Ki fér hozzá az adatokhoz? Ki felügyeli a biztonságot a kormányzat részérõl? Melyik minisztérium, milyen hatáskört kap egy esetleges baleset elhárításában? A minap tudtuk meg, hogy az Országos Atomenergia Bizottság (OAB) elnökének megküldött jelentés csak egy rövidített és egyszerûsített változata volt az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) által a kormány részére készített anyagnak. (Mellesleg az OAH belsõ anyaga nem nyilvános, az Interneten található pedig igen csekély új információt hordoz). A kormányt tehát nem érdekli részleteiben az üzemzavar kialakulása és lefolyása. Esetleg az OAH úgy gondolja, hogy a miniszterek úgysem értik meg a szakmai magasságokba ívelõ okfejtést. Mindkét verzió meglehetõsen aggasztó. Ez azonban csak a felszíne egy sokkal mélyebben gyökerezõ problémának. A nukleáris biztonság felügyelete az európai országok zömében a környezetvédelmi minisztériumok dolga. Így van ez az Európai Unió egészére nézvést is, hiszen az érintett fõigazgatóság nevében szerepel a környezetvédelmi jelzõ és a nukleáris biztonság is. A Magyar Köztársaság jogszabályai és szokásjogai azonban eddig a mindenkori ipari majd késõbb a gazdasági miniszterre ruházták az atomenergia békéscélú használatának felügyeletét sok más feladattal egyetemben. A gazdasági miniszter elnökölte tehát az Országos Atomenergia Bizottságot, amely nem rég ülésezett hosszú idõ óta elõször és egyben utoljára, átadva ezzel a stafétát az Atomenergia Koordinációs Tanácsnak. Hívjuk mostantól AKT-nak! A nyáron jóváhagyott törvénymódosítás szövegébõl megtudhatjuk, hogy az AKT „összehangol”, „figyelemmel kísér” és „megvitat” bizonyos, az atomenergia és a nukleáris biztonság, sugárvédelem tárgykörébe tartozó kérdéseket. „… az e törvényben foglalt kormányzati feladatok végrehajtásáról a Kor-
– 12 –
10. Ki fizeti a milliárdokat? A súlyos üzemzavar eddigi környezeti kárai nem számottevõk. Ugyanakkor nagyon is súlyos anyagi kár keletkezett a Paksi Atomerõmûben, és tovagyûrûzõ hatása a villamos energiarendszer esetleges zavaraiban, az energiaárakban valamint a költségvetésben is érzékelhetõ lesz. Adófizetõként, vagy fogyasztóként, de meg fogjuk fizetni a Framatome-Paks-OAH „Bermudaháromszögben” elsüllyedt forintokat. Legalább is nagyon úgy tûnik, mert eddig nem történtek meg a szükséges kormányzati lépések. Ha egy reaktor áll Pakson, az napi 50 millió bevételkiesést jelent. Ez az idei év végéig (csak egy szorzást kell beütni a számológépbe) 11 milliárd forintos mínusz. Az persze korántsem biztos, hogy 2004. január elsejétõl a 2-es reaktor újraindulhat. Sõt, sokkal valószínûbbnek tûnik, hogy jövõ ilyenkor sem termel még áramot. Az így képzõdõ mínuszok számszerûsítése tehát még várat magára. Amennyiben az eddigi legrosszabb becslést vesszük alapul – Aszódi Attila másfél évre teszi az elhárítási munkálatokat -, a teljes kiesés 30 milliárd körüli értéket érhet majd el a jövõ év végére. Annyi még a biztos kategóriába tartozik, hogy a harminc sérült fûtõelem értéke kb. félmilliárd forint, ami tovább növeli a károkat. Ezenkívül, a három problémás (lerakódásokkal szennyezett) blokk kazettáinak tisztítása is sokba kerülhet még. Két lehetõség adódik: a szennyezett fûtõelemeket vagy meg kell tisztítani (ahol maga a folyamat is, és termelés-kiesés is pénzbe kerül), vagy le kell selejtezni (ahol a fûtõanyag pótlása kerül pénzbe). Egy gyors fejszámolással eljutunk egy újabb 5-10 milliárdos tételhez évente a három reaktorra vetítve. A tétova újságírói kérdések ellenére arról nincs információ, hogy az elhárítás költségei mekkorára rúgnak majd. Sejthetõ azonban, hogy itt is milliárdos tételek fognak röpködni: szak-
– 13 –
emberek ideje és utaztatása, újabb kamerák, technológiai fejlesztések, eszközök és speciális manipulátorok legyártása, tokok, tárolók kialakítása, a tisztító tartály szétszedése, az akna, a pihentetõ medence és a reaktor tartály valamint a benne lévõ víz megtisztítása. Ennyi lenne tehát az a közvetlen anyagi kár, amely az elmúlt pár év hibás döntéseibõl következik. A summa 35-60 milliárd forint között mozog, attól függõen, hogy milyen gyors az üzemzavar elhárítás és mennyire sikerül a magnetit lerakodást fékezni.
11. Áll a vártán Miért és meddig nem üzemel a kettes blokk? Az „áprilisi sajnálatos események” miatt hosszú kényszerpihenõre ítéltetett a kettes reaktor. A május 6-ra tervezett újraindítást több tényezõ teszi lehetetlenné. Egyelõre bizonytalan, hogy mikor termel majd újra áramot a blokk. Még hosszú ideig nem vehet részt az ország áramellátásában a kettes reaktor, annak ellenére, hogy a reaktortartály és a mûködéséhez szükséges berendezések nem sérültek meg az üzemzavar során. A tisztítótartály a reaktor közelében, egy logisztikai feladatokat ellátó medencében, az ún. egyes számú aknában áll. Ez azért probléma, mert az aknán keresztül emelik be a blokkba a friss fûtõelemeket, illetve veszik ki onnan a kiégett, és már öt éve pihentetett, ideiglenes tárolásra kerülõ kazettákat. A tisztítótartály tehát útban van, akadályozza a fent leírt mûveleteket. Továbbá valószínû, hogy a széttört fûtõelemek hûtése is csak egyes, a reaktor mûködéséhez szintén szükséges berendezések (pl. szivattyúk, csõvezetékek) igénybevételével oldható meg egyelõre. Elsõdleges feladat tehát az összetört anyag kiszedegetése és a tartály kiemelése. Ehhez elõször pontosan fel kell mérni a bent lévõ anyag állapotát, elhelyezkedését, majd ehhez kell megtervezni a szükséges módszereket, eszközöket. Ez önmagában is idõigényes folyamatnak tûnik, a munka maga (amihez még az engedélyeztetés is hozzájárul) várhatóan még inkább az lesz. A tíz-tizenhárom méteres vízoszlop alján elvégzendõ mûveleteket valószínûleg ún. manipulátorokkal fogják végrehajtani. Képernyõkön keresztül fogják követni és irányítani a munkafolyamatokat, amelyekhez a láthatóságot is meg kell oldani. Ha pedig a munka nagyja már elvégeztetett, akkor sem lehet hátradõlni, még számos további probléma állhat az újraindítás útjába (pl. a fûtõelempálcákból a hûtõvízbe kiszabadult radioaktív anyag, ami mindent elszennyezett a karbantartás idejére összenyitott blokkban). Tennivaló lesz tehát bõven, némi idõt is rá kell szánni. Az energiatermelés igénye azonban a legkevésbé sem siettetheti a munkát.
– 14 –
12. Hová tegyük? A hulladékok elhelyezése Ha másra nem is, arra jó volt az üzemzavar, hogy a radioaktív hulladékok tárolóinak építésében érdekelt (és ezzel az azt ellenzõ) hangok felerõsödjenek. Tároló ugyanis kellett, kell és kelleni fog. Fõleg most. A széttört fûtõelemek, az uránpasztillák komoly fejfájást okozhatnak. Kivételük önmagában is kemény dió, de további gondot jelent, hogy jelen állapotukban nincs õket mibe tenni, és nincs hova rakni. Márpedig ezek nagyaktivitású hulladéknak minõsülnek. Az azonos kategóriába tartozó kiégett fûtõelemekkel egyszerûbb a helyzet, azok ideiglenes tárolása megoldott: elhasználódásuk után öt évig hûlnek a reaktor melletti pihentetõ medencében, majd a léghûtéses átmeneti tárolóban helyezik el õket további ötven évre (ami egyébként csak a töredéke annak az idõnek, amennyi ideig a hermetikusan záró végleges tárolóban kell majd állniuk). Most nagy valószínûséggel a törmelékeket olyan speciális (még megtervezendõ és legyártandó) tokokba kívánják helyezni, amelyek alkalmasak lesznek arra, hogy ugyanezen utat járhassák végig. Az üzemzavar maga után hagyott romjainak eltakarítása során további nagymennyiségû kisés közepes aktivitású hulladék fog képzõdni. Bár ezek amúgy is keletkeznek az atomerõmûvek normálisnak tekinthetõ üzemelése során, esetünkben most a mennyiségük jelenthet majd problémát. Magyarán, helyet kell találni nekik. Ne felejtsük: a bátaapáti hulladéktároló megépítésének siettetését többek között a püspökszilágyi és a paksi ideiglenes tároló telítettségével indokolták eddig is. Az üzemzavar óta pedig ismét tapasztalhatjuk e hangok erõsödését. Még ha mûszaki szempontból megoldhatók is a kiemelési feladatok, attól még egyes kérdések nyitva maradnak. Az üzemzavar nem csak az atomerõmûvek veszélyességét tudatosította az emberekben, hanem ráirányította a figyelmet a nukleáris energia egyik alapvetõ problémájára: a radioaktív hulladékok elhelyezésének megoldatlanságára.
Zárszó Összességében elmondhatjuk: mázlink volt. A súlyos üzemzavar ugyanis – mint láttuk -, azt jelenti, hogy akár valami rosszabb is bekövetkezhetett volna. Ilyesmi pedig egy atomerõmûben nem történik véletlenül. Ilyesmihez – ahogy arra esetünk boncolgatása során megpróbáltunk rávilágítani – hibák egész sorozata, láncolata kell, és nem feltétlenül csak az erõmûben. A paksi üzemzavar tehát egy jelzés, egy viszonylag olcsón megúszott figyelmeztetés volt: valami rosszul mûködik, a dolgok rossz irányba mennek. A fizikának csak egy laza csuklómoz-
– 15 –
dulatra volt szüksége, hogy bebizonyítsa: az atomenergia még mindig nem játék. Szerencsére beérte ennyivel. Most nem ártana alapos elemzést végezni, kideríteni a baj valós okait, leásva egészen a probléma gyökeréig. Az a benyomásunk, hogy ez nem akaródzik senkinek. Sem a minisztériumok, sem az OAH, sem a paksi felsõ vezetés nem, igyekszik kideríteni, hogy milyen valós változásokat kell elindítani ahhoz, hogy emelkedjen a nukleáris biztonság szintje. Nagyszerû lehetõséget szalasztott el a kormányzat akkor is, amikor nemzetközi szakértõket kért fel a problémák feltárására. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) mandátuma ugyanis a már ismert információk súlyozásán túl nem sok mozgásteret hagyott az ENSZ szakértõinek. Úgy tûnik, hogy a vihar elültével a korábban egymást egyébként sem túl nagy vehemenciával vádoló hangok is elcsitultak, és a tervezési hiányosságokért felelõs cég, a mára közismert Framatome, jó esélyekkel indul a „takarítási” projektre kiírt versenyben. Ezt az ellentmondást az erõmû csak egy igen gyenge lábakon álló érvvel próbálta feloldani július 15-én: „Sokan feltették a kérdést, miért kap lehetõséget az elhárításra az, aki a hibát elkövette. A válasz egyszerû, aki az üzemzavart okozta, köteles részt venni valamilyen módon annak elhárításában, de legalább próbálkozzon.” No comment… Habár az Energia Klub – jó okkal – egy antinukleáris szervezet, az üzemzavar körüli tevékenységünkben e meggyõzõdésünket igyekszünk félretenni. Bármikor is kerül bezárásra a paksi erõmû, az mindannyiunk elemi érdeke, hogy amíg mûködik, addig a nukleáris biztonság garanciái minden pillanatban a helyükön legyenek. Tekintet nélkül arra, hogy szõkék, barnák, anti- vagy pro-nukleárisak lennénk.
Források - Napilapok:
° Népszabadság ° Magyar Nemzet ° Magyar Hírlap ° Népszava
- Hírportálok:
° www.mti.hu ° www.index.hu ° www.korridor.hu ° www.origo.hu
- Honlapok:
° www.atomeromu.hu ° www.oah.hu
° www.framatome-anp.com ° www.framatech.com
- Hivatalos jelentések
° A Paksi Atomerõmû Rt. jelentése az üzemzavarról az OAH NBI részére, 2003. május 11. ° Az Országos Atomenergia Hivatal jelentése az üzemzavarról az Országos Atomenergia Bizottság Elnöke számára, 2003. május 23.
– 16 –
- Folyóirat cikkek
° Dr. Szatmáry Zoltán: Mi történt Pakson? Élet és Tudomány, 2003/22
- Könyv:
° Dr. Bede Gábor: Reaktorelmélet-reaktortechnika; Tankönyvkiadó, Budapest, 1992.
