HfD
IRODALOM •MŰVÉSZET TÁRSADALOMTUDOMÁNY
ady ében-má j drágakővel kivert arany-csök tolnai Ottó
A SZÁZÉVES ADY ENDRE Biri Imre, Utasi Csaba, Thomka Beáta, Danyi Magdolna, Végel László, Bordás Gy őző , Bosnyák István, Gerold László, Bányai János és Vajda Gábor írása
1977 November
HÍD IRODALMI, MОVÉSZETI ÉS TARSADALOMTUDOMANYI FOLY б IRAT Alapítási év: 1934 XLI. évfolyam SZERKESZTŐ TANACS: Acs Károly, Andruskó Károly, Bányai János, Blahb József, Bordás Gy6z6, dr. Bori Imre, dr. Burány Béla, Burány Nándor, Deák Ferenc, I Gál László, Lackó Antal, Németh István, dr. Pap József, Pándi Oszkár, Petkovics Kálmán, Sinkovits Péter, Sr đder János, Szabó Ida, Szekeres László, dr. Szeli István és Vicsek Károly A Szerkeszt ő Tanács elnöke: dr. Pap József Fő- és felel ős szerkeszt ő : Bányai Jáno s
Szerkeszt ő : Bordás Gy бz6 M űszaki szerkeszt ő : Kapickny László
TARTALOM Jegyzet az Ady-kötetek új kritikái elé 1321 Biri Imre: Új versek 1330 Utasi Csaba: Virágzó halálfa 1341 Thomka Beáta: A keresés nyelve 1349 Danyi Magdolna: Az önmagát keres ő költő 1354 Végei László: A titkok győzelme 1361 Bordás Győz ő: A halál könyve 1364 Bosnyák István: Ember, aki visszanéz — és el őre lát 1369 Gerold László: Versei: ő maga 1384 Bányai János: Túl a költ ő i tapasztalaton 1389 Vajda Gábor: Hangulatnapló 1400 KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK
Bosnyák István: Október, avagy egy életm ű nemzedéki vezérmotívuma 1408 Bela Duranci: A régi városközpontok mint az ember környezetvédelmének tényez ői 1423
HÍD
XLI. évfolyam, 11. szám 1977. november
JEGYZET AZ ADY-KC ТЕТЕK Ú J KRITIKÁI ELЕ A tradíció, -mindjárt legels ő helyen, ,történelmi érzéket jelent, melyről nyugodtan állapímhatom meg. hogy szinte .nél'külözhetetlen bármely költ ő számára. aki huszonöt éves kora után is szándékszik anég versetvrni; és a történelmi érzék távalrbl sem áll abban, hagy a múltban cswpán a múltat ízleljük, hanem éppen aktualita'sa't is; a „töroénelткli érzék" teljes értelme az, hogy a költ ő nemcsak saját nemzedékének legközvetlenebb vérrokona, hanem érzi és tudja, hogy az európai irodalom (Homérosztól kezdve) és ezen belül saját hazájának minden irodalmi alkotása: egуіdeіјi az ő alkotásával — múlt és jelen ugyanabba az egységes rendszerbe tartoznak.
T. S. Elint: Hagyomány és egyéniség A nehézség azonban nem annak megértésbben van. hogy a görög m űvészet és eposz bizonyos társadalmi fejl ő dései formákhoz van kötve. A nehézség abban áll, hogy még mindig mű vészi élvezetet szereznek nekünk és bizonyos vonatkozásban szabályul és utolérhetetlen mintául szolgálnak. Marx: Bevezetés a politikai gazdaságtan bírálatához
A nyár elején a követkeгб levéllel fordultunk jugoszláviai magyar kritikusokhiz, a Híd munkatársaihоz:
A HfD az idei Ady-évforduló alkalmából kissé rendhagyó és furcsa, de a rnagy költ ő emlékéhez méltó módon szeretne hozzájárulni Ady emlékének megidézéséhez és költészete aktualitásának demonstrálásához. Ady költészete a verskötetek sajátos elrendezésének útján épült fel, s éppen ezért a H1D az Ady-köteteket szeretné újra áttekirrteni; a kritikai gondolkodás' és gyakorlat mai esz-
1322
HÍD
közeivel úgy venni szemügyre ezeket a köteteket, mintha éppen most, a mai magyar költészet produkciójában jelentek volna meg. A kötetek megjelenési évének felcserélése a hetvenes kikre bizarr játékriаk t űnik első pillanatra, de ha el f ogadjuk ennek a játéknak a szabályaтlt, akkor kiderül összetettsége és jelent ősége is, mert az a tény, hogy egy ilyen f ikció, időbeli felcserélés lehetséges, Ady költészetének id őszerűségét bizonyítja. Például az 1906-os ÚJ VERSEK kötetr ől úgy írni, mint minden más, a hetve?zes években megjelent, új kötetr ől, az irodalo»ztörténeti szempontok (lehetséges) mell őzésével csak a kötet önértékeit tekintve lényegetsnek, nem történelmietlen kiindulópont, mert Ady költészete, miként meghatározta az egész 20. századi magyar líra fejlődéstörténetét, meghatározza mai költészet- f oltalmunkat és kritikai gondolkodásunkat is, vagyis az évszámokkal vau' játék reális lehet őség a költészet lényegének megismerésére, ugyanakkor pedig kritikai gondolkodásunkat (lehet őségeit, módszereit, eszközeit) is próbára teszi, más szóval az önmegismerés igazi feladatai elé állítja. Arra kérlek, hogy vállald ezt a nagyon komoly játékot és írj a Híd számára, eddigi kritikusi gyakorlatod kereteiben, KRITIKÁT Ady Endre cím ű kötetéről. A levél felkeltette a címzettek érdekl ődését, a kritikák kéziratai rendre mind beérkeztek. A kijelölt néz őpont szemxmel látható nehézséget jelentett .a kritikák szerz ői szánfára, de nem nagyobb nehézséget att бl, amivel a kritikus mindig szembenéz, ha verskötetet vesz szemügyre, ha költészetr ől beszél. A kritikák változatosak, versértelmezéseik elvileg és a módszer szempontjából is eltér őek. Ezzel értük el célunkat: Ady költészetének aktualitását, velünk- és értünkvalóságát bizonyitottwk. A Híd kérdésfeltevésének és a levélnek azonban elméleti és költészetszemléleti „el őzményei" is voltak. Talán ezekr ől sem árt a kritikák előtt beszámolni. A filológia és történetírás, az életrajzi !kutatás és a textológia megtette, megteszi még a magáét, hiszen feladatai végtelenek, a költő és a 'költői életmű mindig újabb és újabb, és mindig megkerülhetetlen feladatokat t űz ki ,az irodalmi kutatás számára. Csak
A SZÁZÉVES ADY ENDRE
1323
becsülni és tisztelni lehet a mindig újabb adatokat felfedez ő irodalmi kutatás következetességét és kitartását, mert minden feltárt adat és tény, ha láthatatlanul is, de valamit hozzátesz a költ ő és az életm ű soha el nem érhet ő teljes feltárásához. S eközben valóban nincs nagyságrendi, minőségi különbség az adatok és a tények között. S mind gyakrabban, mind nagyobb száanmal jelennek meg ilyen adatfeltáró dolgozatók; mindegyiküket a sz űkebb szakan őn kívüliek aligha tarthatják rendre számon. Látsz бl;ag nincs is rá szüks ágük. De valóban csak látszólag. Mert a költészet olvasóját nemcsak a mű érdekli, hanem a m ű megalkotója is, pedig nagyon jól tudja, hogy a míívet aligha lehet megérteni a mégannyira kézzelfogh ' ató életrajzi, személyiség-lélektani, gazdasági és politikai adatok rendszeréb ől, mert az igazi költészet még akkor sem alkalmEi, ha igaz lhatóan, bizonyíthatóan alkalom szüli. Mégis igényeljük a tényeket, az adatokat. Mert egyfajta teljességre tartunk igényt. Talán másként ízleljük az almát, ha ismerjük a term ő főt is, vagy mondjuk azt, hogy miként virágzott és hogyan sárgultak a levelei. Hogy a levél sárgulásának semmi köze az alma ízéhez? Attól függ, ki mennyire és „hogyan" szereti az almáit ... Én a költészetben a költészetet szeretem, nem a verset megel őző, a versen kívülq adatokat és tényeket, mégsem tudok az utóbbiakról lemondani, még akkor sem, ha verset olvasva szándékosan feledkezem meg róluk. Ezt kellett el őször elmondani, hogy a Híd munkatársaihoz írott levélnek az irodalomtörténeti szempontok mell őzésére vonatkozó része érthet ő legyen. Mert nincs r ő mód, hogy Ady költészetét, és általában a hagyomány költészetét kiszakítsuk a megértve бs félreértve is értelmez ő 'kutatások, közlések, feltárások tornyosuló tömegéből. Mindezek a kutatások a hagyomány számára egy sajátos kontextust teremtettek, gyakran mesterségesen és er őszakoltan, a beleértések és ráfogások egész rendszerét alkotva meg. Ez a rendszer és ez a kontextus, természete szerint, küls ő, ahogyan „külső" a vers konteхtusába tartuz б életrajzi adat is. Mégis, igen gyakran a verset olvasva valójában ezt a kontextust olvassuk csupán, minek következtében a vers mint egész világ elt űnik és másodlagossá válik. Mindezért, persze sem a filológia, som a textológia, a történetírás és az életrajzi kutatás sem felel ős. Megkerülésük ezért nem céljaik és eredményeik felszámolása, hanem egyszer űen az a „naiv" szándék, hogy kíséreljük meg a nagy verset, a sokat kutatott és sokat vitatott verset a köréje sz őtt kontextus és rendszer ha nem ~
1324
HID
is mindig flélrevezetб, de sokszor eltérít ő hatásig alól kivinni. Szempontunk tehát nem az iradaloantörténet bírálata vagy illet őségének elvitatása, hanem egyszer űen a „tiszta" versolvasás le сhetőségénék alkalmazása és felmérése. És eközben tudni kell, hogy a „ti►szta" v:ersolvasáis éppoly •képtelenség, ahogyan képtelenség az irodalomtörténeti kutatások végére .jármi. Ebbбl a viszonylagossága ellenére is önként vállalt szempontból azonban egy sor gond, töprengésre klésztet б kétely ad бd'ik. Mert az Ady Endre versei felé vezet ő úton neimcs:ak a tornyosuló térnyik és adatok állítanaik fel sokszor félrevezet ő irányjelzőket. Az is, am i t a költészetr ől tudunk бs gondolunk. Mit mond nekünk, s éppen nékünk, s éppen ma Ady Endre költészete, az Ady-vers; láthatб-e és olvasható-e ma, a költészetr ől való tudás és gondolkodás mai helyzeteiben, mai versismereteink és költészetszemléletünk konteкtusában, vagy mai költészetszemléletünk ellentmondásossága, kizárólagossága, elméleti bizonytalansága elrejti el őlünk? Vagyis, lehetséges-e ma, még ,ma is, a versismeret grandiózussá növesztett fogalomrendszerében a vers, ,az Ady-vers „tiszta" inгerpretáciбja? Mindezek a kérdések a hagyomány prabléiг akörébe torkollnak. Miként érthet ő (érthető-e) a múlt költészete, a múlt költészete miként része (ha része) a jelennek, mégpedig nem is annyira a jelen költészetiénekk (erre a mai versek és a mai költ ők válaszolnak, nyilván egyetérttésben T. S. Eli.ottal), inkábba jelen életének? Minthogy múlttá, történelemmé válta hagyomány költészetiének társadalmi és történelmi alapja, Ady költészetének konkrét esetében pedig messzemenően gneghaladottá, a költészet — mely teremti a valóságat, de nem a valóság tmeghatározó hatása nélkül. — elvesztette-e, a történelemnek hagyta-e val бságalapját, azt a kontextust, amelyben kartársai, korabeli olvasói értették, és most e meghatározó kоntexх s nélkül csak mint „tiszta" költlészet van jelen az új történelmi és társadalmi viszonylatokban, és eredeti szándékától eltérően utólagos jelentésével is a tudatosítás, az elsajátítás fualkciбját átöltve be, vagy továbbra is őrzi a létrejöttét meghatározó társadalmi-történelmi al ~ apot, és ezért nem :a jelen életének, hanem a történelearine ~k a része? Vagyis, mit közöl a hagyomány költészete; a történelemimé vált anúlt dokuanentuanait, vagy a jelen költészetével .azonos funikciót tölti be, a jelen emberi ehsajátításána ~k is eszköze? Nem szónáki kiérdések ezek, s egyáltalán nem spekulatívok,
1325
A SZAZÉvES ADY ENDRE
aminthogy nem tekinthet ők rég megoldottelméleti kérdések újbóli, tájékozаdаnságról árulkodó felvetésének sem. Hiszen egy konkrét helyzetből következnek. S éppen Ady költészetével kapcsolatban merülnek fel a legintenzívebben. Mert az 6 költészete val б'ban része a történelemnek, az ő költészete a társadalmi forradalommal egyenrangúan töltött be tudatasít б, leleplező, felfedező, valбságelsajtátító funkciót. Nem lehet a kitérni az el ől, hogy az Ady-vers egy egész forradalani nemzedékneik volta verseségben is öni.s mereatet tartalmazó, sz&epszist és reményt egyaránt nyújtó életeleme. A történelem nem választható le Ady költészetér ől, hiszen minden ízével és elemével a történelemnek .egyenrangú társa, de kilép-e és kiléphet-e az Ady v1ers a történelemmé válás természetes folyamatábбl? Más szóval, a hagyomány mindjárt Legels ő helyen a történelem és a költészet összefonódottságának a kérdése. Nincs ártatlan és nincs semleges történelem, ami a anúltból semlegesnek tetkinthető, nem is történelem, hanem a ,múltnak egy-egy többé-kevésbé pontosan meghatározható adata és ténye. A múlt összes problémái, adatai és tényei közül csak az a tekinthet ő történelemnek, aminek valamilyen módon része van a jelen iéletének (és történelmének) formálásában. Amnib ől logikusan adódilk, hogy az igazi történelem nem süllyesztője a költészetnek, hiszen tudatfanm Јló jelenlétével aktualizálja, ndőszerűsíti a maga költészetét. Az is igaz azonban, hogy neon mindig a kölatészet, igen gyakran csak a dokumentálás szintjén. A költészet viszont önmagában teljes világ, és aligha tekinthető egy elmúlt élet puszta dokumentumának. Ett ől függetlenül azonban, a költészet és tönténelem oly módon fonódott össze, hogy egymást nemcsak a megszületés, hanem a fennmaradás pillanataiban is feltételezik, vagyis a unúlt költészete neon érahet ő a múltnak minta jelenben is „aktív" történelemnek az ismerete nélkül, de a történelmi ismeret, ыnmenny ire is alapos és körültekintб, nem elégséges, nem lehet elégséges a költészet megisaneréséthez, mert a költészetb ől nem (vagy csak másodlagosan) ismerhetjük meg a történelmet. A költészetb ől a 'költészetet kell és lehet kiolvasni elsősorban. Ha Csak történelmet látunk Ady Endrének a magyar valóságot megragadó szimbólumaiban, felmérhetjük akkor az Ady-versnek, vagy e versek egy osoportjának társadalmi és történelmi relevanciáját, ám ezzel a költészet igazi, „bels ő" kérdéseire még nem kaptunk választ. Még akkor sem, ha a „verselés" problémáját és a vers társadal.mi-történelmi mondanival бját egyuránt a költészet „bels ő" kérdésének vesszük. S végül, szi mbólum~
,
~
~
~
~
HID
1326
nak tekinthet ő-e mondjuk az Ugar-képek rendszere Ady Endre 'költеszetében, ha e szimbólwmaknak anyagi, történelmi, társadalmi viszonylatai legnagyobbrészt történelmi ténnyé és adattá váltak immár? Tudom, ilyen esetekben szokás az általános emberire, a metafizikai min őségekre hivatkozni. Csakhogy ezek a hivatkozások, bármennyire is pontosak és elméletileg igazolhatók, az alapkérdést mégis érintetlenül hagyják. Azt a kérdést, hogy a múlt+tal mint történelenymel oly szorosan összefonódott költészet apiként lehet „egyidej ű" a Jelen költészetével, s nemcsak egyidej ű , hanem soha el nem érhet ő példakép is? ,
Elméletileg kockázatos-e erre .a kérdésre az eredeti jelentés és gaz utólagos jelentés szembeállíltásával válaszolni? Azzal, hogy az 'eredeti jelentést ől Függetlenedni tud a nagy költészet, mégpedig a jelennel összefüggő és a jelenből szánmazó utólagos jelentés ki'alakításával, létrehozásával. Csakhogy, ki alakítja ki az utólagos 'jelentést és hol vannak meg az utólagos jelentés ki іаla'kításának elméleti (és történelmi) feltételei? A múlt minden valóban nagynak tekintett és tekinthet ő költészetének esettében, vagy csak a ritkák, a kivételek esetében? Mert az irodalomtörténeti és a hagyomáвyisameretekben aránylag er ős a megszakás, egyfajta inerció, amivel nagynak és ikivételesnek könyveljük el a múlt egy-egy kiemelkedő vagy kiemebkedőnek hitt aDkotását. A megszokás és az inerció ismét egy elrejt ő és félrevezetö kontextusa a hagyomány költészetének. Еppen ezért nehéz ezzel a megszokással és iner сióval szeníbenézni, legfeljebb a tekintélysértés vádjának vállalásával lehetséges. Persze, ez ,az oly sorkszor visszarettent ő nehézség nem jelent mást, csak annyit, hogy nehéz ,a. múlt költészetét olvasni, a „tiszta" olvasat pedig lehetetlen. M бgedig éppenséggel az er ősen ható eredeti jelentés és a keltelez ően kialaikuló, megjelen ő utólagos `jelentés állandó oppozíciója, a kett ő közötti állanгdó szellemi és 'értelmi feszültség miatt. Éppen ez az állandó oppozíció & feszültség késztet a hagyomány 'íjraolv аsására és újraértélkelésére. A szimbólum kérdését említet'tfk. A szi,mbólwmban eleve adva van az oppozíció. A megjelenített, a megragadott anyagi, tárgyi, társadalmi, történelmi kép (jelentés) és az általa közölt s csak az általa közölhet ő, mondjuk, 'átvitt jelentés között. Legel őször ,ez a .szembenállás határozza meg a jelentést, az eredeti gelent бst. Az utólagos jelentés kialakulása már összetettebb képet mutat. Els ősorban azért, mert a szimbólumra ,
A SZÁZÉVES ADY ENDRE
1327
valбságanyagra épül ő képi szintje feledésbe merül (merülhet) az őt meghatározó társadalmi és történelmi összefüggésiek anegszüntével, de neon veszhet el, hiszen a mindig megújuló, a mindig megújulni tudó átvitt jelentés, a szianbólum metafizilkai szintje fenntartja, megőrzi -- a feledtet ő elmulás ellenére is. Ezzel kapcsolódik a hagyomány költészete saját valóságanyagához, de neme kapcsolódás miatt olvassuk, neme kapcsolódás lehet ősége miatt marad 'fenn a h аgyo+mány 'költészete. Ez a köt ődés az utólagos jelentésn сk csak az egyik része. Semmiképpen sem a legfontosabb része. Az utólagos jelentés mindig többlet ,az eredetihez viszonyítva, és bármennyire is messzire kerül attól, ellentmondásos kapcsolatuk mindig megmarad. Nem paradoxJon, hanem szálmo ~ttevő irodalmi tény az, hogy minél nagyobb a tavolság eredeti és utólagos jelentés között, a lehetséges kapcsolat fenntartása mellett, annál teljesebb méntétiben .alakulhatnak ki a hagyomány költészetének a jelenhez szóló, a jelent is megragadó jelenrtésrétegei. Ady Endre költészetébeл azért lehetséges ,a kötetek megjelenési éveit ,a hetvenes évekre felcserélni, mert ez a távolság felmérhetetlen, és a két pelentésszint között mégis nyilvánvaló, jelenvaló a köt ődés.
A hagyaгnány értelmezésének val бságos gondjai ezek, és az irodalmi (kritikai) gondolkodás aligha térhet ki kihívásuk el ől. Más szóval ;az Ady-évforduló nem .irodalmi ünneplésre, hanem irodalmi gondolkodásra késztet. És az évfordul б nem azért a költészet ünnepe, mert .Ady éppen ,száz éve született. Az évforduló azért ünnep, mert Ady Endre költészete id őszerű, értünk val б, hozzánk szбló. Csakhogy ezen id őszerűség felmérésének komoly akadályai vannak. Mindabban, amit Adyr бl tudunk, vagy tudhatunk, mindabban, ,amit a költészetr ől gondolunk és tudunk, mindabban, amire a történelem tanít és nem anit, .miindabban, ami költész ∎еtében ma interpretálható és korábban nem volt értelmezhet ő .. . Nem baj, hogy a költ őknek és a költészetnek is van legendája; hagyománytwdatwnkna(k ez is meghatároz б része. Csakhogy a legendák megtéveszt őek, és rendre letérítenek ,a. költészet igazi útjairól. A hagyomány interpretációja mindig harca legendák ellen, de nem lehet .a Tiegendák megszüntet ője, nem is kell hogy az legyen. A maga módján a legendáik ellen lépett fel, céljait бl és szánd ёkaitól függetlenül minden eddigi Ady-értelmezés, és az más kérdés, hogy fellépésével együtt gyakran teremtett feltételeket újabb legendák szövéséhez. A maga módján a legendák ellen szólt Kosz-
1328
HID
tolányi is, az ez 'ideig legszámvottev&bb ellen-Ady írás okos szerz ője. Mit sere változroatatt Ady nagyságán és költészetének jelent őségén Kosztolányi sok mindennek elmondott bírálata, de arra figyelmeztetett, hogy a költ ő útóéLete, hogy m űvének fennmaradása nem függ mindig a mű értékeit ől, valóságos bels ő tartalékaitól. Mert az utóéletnek egyenget ői vannak, s ezek lényegében szabadon kezelilk ►a mknt, a maguk jelenének szükségletei szerint. Persze, az is értéke a múlt költészetének, hogy a jelenben „felhasználhátó". Nem a hasznosság és a hasznosítás tényén múlik, hogy a hasznosítók legendát teremtanuk-e vagy a !költészet igazi kérdéseiről szólnak. Hiszen mindannyian hasznosítók vagyunk, amikor a múlt költészetét olvassuk, amikor a jelenr ől is a anúltra hivatkozva szólunk. És amikor a múltról a jelen tapasztalatai szerint beszélünik, mert „mikor egy új alkat ős jelenik meg a m űvészetben, ezzel olyasvalami történik, mint ami, épp ezáltal éppúgy anegtörténik, szimultánul, mindazdkkal a m ű► alkotásokkal, melyek ezt az újat megelő zték". (T. S. Elit) A moder magyar költészet ismerete nélkül se 13 а/аssi, se Berzsenyi, se Arany nem olvasható, hogyan lehétne hát olvasható Ady Endre, amikor éppen az ő költészetében visszhangzik legel őször Тrrin,daz, ami fia mai magyar költészetben történik és ,ezekre a m сgtаrténésekre éppen az ő (költészete válaszol a legh1atározattabban. Más szóval, a múlt irodalmi termését mindig újra ús .újra értékelve és begyűjtve nem a múltat kívánjuk ,rekonstruálni, hanem a múltnak a jelennel és a jelennek .a múlttal korresponдdeáló lértékeit sajátítjuk el. Az értékek állandó mozgását tételezzük fel tehát, s nem ismerjiik a mwbtnak egyetlen olyan vonatk .ozá'sát sem, mely pusztán megléte folytán örök érvény ű lenne. Ady költészete sem az. Mert a jövбben kialakvlhatnalk az életn ők olyan viszonylatai, melyek között már nem lesz képes megújhodni (mondjuk az egymáísmellettiségig sz" ül le .az eredeti és az •utólagos jelentés (közötti távolság), amint költészeténeik igen sok, •a maga korában els ődlegesnek tartott vonatkozása vagy .a kés őbbi évek során feltárt értébe máig semleges dokumentummá vált, vagy rejt őzött el, hogy esetleg később újra színre léphessen. A semlegessé ►vált és elrejt őző értélkeket ez ideig rnás, köbt őileg és történelmileg ma aktuális értékek helyettesítik. Ady élete, személye, személyes példája, magatartása, erikölcse múlhatatlan persze, ahogyan a forradalmak emlékei is múlhatatlanok, de a költészet nem azonos az élettel, sem a történelemt пel, ezért elmúlhat, kih űlhet, s ebben nincs semmi
A SZÁZÉVES ADY ENDRE
1329
tragiIkus. A nagyakta ,ez éppúgy érvényes, mint ,a kicsikre és a kisebbekre. Egyelđre Ady költészetét nem fenyegeti a kih űlés veszélye. Ady költészete ez ideig éppúgy része napjaink magyar költészetének, mint a legújabb (szaálmottev ő) verskötetek, ponto9abban úgy része, mint a legújabb versek, s úgy lehet ,rбla szólni, ahogyan napjaink költészetérđl. Nem a maga korabeli Babitshoz viszonyítva id đszerű, s nem i's a maga korabeli Рiеtőfi-nnt erpretáciákhoz, hanem a mai Babitshoz, a maci Pet őfihez -- és a :mai költ đkhöz, a mai költészet egészéhez •viszanyitva. Mit tehet ilyen elméleti ,alapvetés mellett az irodalmi gondolkodás, az irodalmi kritika? Erre a kérdésre válaszoln'alk Ady Endre „mai" köteteinetk új bírálatai. .
~
В. Ј.
HíD
1330
Ú J VERSEK BORI IMRE Ady Endre: IÍj versek. Pallas, Budapest, 1906
Meglepetés a huszonkilenc esztend ős költő új, sorrendben haa.rrnadik kötete. Egy költ ői forradalommal felér ő, ha szabad így mondanunk. Meglepetés egy kicsit a költ ő számára is, aki a Még egyszer című 1903-as .kötete utána magyar líra történetében szokatlan módon egy „megszerkesztett" könyvvel lép az olvasó elé, és az egymás mellé került költeményekb ől szó szerint is új hangzásokat tud el őcsalni, s olyan jelentéstöbbletet tud felmutatni, amit a versek különkülön ilyen erővel nem tartalmaznak. Ígért és várt könyv az Új versek — , igényét az évek dajkálták, amelyekben készültek, az az ízlésforradalom jelezte jöttét, amely a képz őművészetben már megmutatta magát, befutotta Pest utcáinak látványát, s részleteiben minden szem gyönyörködhet, nemcsak Bécsben vagy Párizsban, hanem Budapesten is. Tárlatokon mutogatta magát ez az ízlés és világérzés, s nyilvánvalóan az id ő kérdése volt pusztán, hogy a költészetben mikor ad jelt magáról, s ki lesz a költ ő, aki kész összes konzaykvenciájávalegyütt :vállalni. Most unár tudjuik, a költ ő Ady Endre, s új ízlés ű kötete, az Új versek, amelynek soraiban a kor szavára ismerhetünk, hiszen minden ízében a kor szelleméhez tapad: korszerű a szó legszorosabb értelmében. Az ízlésében modern kritikának észne kellett volna vennie azonban már a Még egyszer néahány darabjában az új érzékelésnek a modern magyar lírában való készülődését, hiszen annak néhány, az Új versek közé is felvett költeménye jelezte már, hogy min őségileg valami újszerű van készülőben, s azután a Budapesti Napló olvasóinak is látniok kellett, hogyan alakul és gyarapszik egy költészet, amely az Új versekben teljes és ámulatot kelt ő nagyságában pampázva áll elénk, hiszen a Budapesti Napló 1905-ös évfolyamában jelent meg az (Ti versek költeményein вk legjava. Költői Én ennyire még nem mutatta magát, s ennyire még nem nyomta rá bélyegét versekre a magyar költészetben, mint itt, ebben az Ady-kötetben. Betölti a versek egész érzelmi és gondolati keretét, teremtve magának asszonyt, akivel szerelmi csatáit vívja, Pá-
1331
A SZÁZÉVES ADY ENDRÉ
rizst, amely alkalmas szin ћelye ennek a küzdelerm пek, s „magyar Ugart", hogy mérhesse a honnan és hova reláci бt, a távolban Pedig „szűz ormokat" varázsol elénk, hogy ő legyen, aki el őször hódítja meg, mindig a „fent"-nek és a „lent"-nek a koordinátái között Alva. Nincs „világ" ebben a most magát megmutató költészetben, csak „én-világ" van, amelynél nincs fontosabb, mert valójában nem is történt más 1903 és 1906 között a költ ővel, mint az, hogy önnön fontosságára ébredt, ahogy a kötetbe felvett és az eredeti Ady-versekkel 'egyenrangúan kezelt Baudelaire-, Verlaine- és Jehan Rictusersek sejtetni engedik, ott, A daloló Párizs cím ű ciklusban. Ezért is állhat olvasója elé ez a költ ői én ennyire artisztikus meztelenségben, „művészi" lepleiben ws leplezetlenül. Igy még nem állt a költő a világ elé a magyar irodalomban, mint az (7) versekben Ady Endre, s nyilván csak az Arany János szemérmes rept őzködését ideállá emelő szemlélet tükrében t űnik saenkároml б kihívásnak ez a lelki vetkőzés. De ha egy Rippl-R бnai József (A díva), Csók István (Tanulmány a Vámpírokhoz) vagy egy Vaszary János (Vöröshajú női akt) (kІépei t nézzük, ismer ősé válik .számun'kra ennek a költ ői magatartásformának szinte teljes ikonográfiája is. Nem a nemrégen új századába fordult id ők költészetében, hanem képz őművészetében kell keresnünk analógiáit Ady verseskönyvének. Gina lehetett volna például .az ő Lédája đsanyja, minthogy Vajda János verseinek egy részében látszik egy olyan emberi dránr а körvonalazódni, aminek felvonásai az Uj versek ciklusaiban játszódnak le, de egészen Balasi Bálintig kell visszanyomoznunk, ősmintáját keresve. Ady ugyan a Találkozás Gina költőjével című versében a Vajda Jánossal való szellemi rokonságán inszisztál, ám annak „Montblank-ember" volta csak halvány jelzete Adynak, a „sz űz ormok vándorának". Ady Endre új verseskönyve az ösztönélet drá máj& kínálja az olvasónak — egy látomásos költ ő előadásában! S ha elfogadjuk a modern, a szecesszióban fogant képz őművészetnek azt a tanítását, amely szerint a kor központi kérdése az ember világhelyzete, s ezzel összefonбdattan a férfi és n ő kapcsolatának jellege körül kristályosodott ki, akkor máris fogódzót kaptunk Ady verseskönyve költ ői drámájának az értelmezéséhez is. Nem véletlen tehát, hogy a kötet első ciklusa, a Léda asszony zsoltárai cím ű, éppen a nemek nagy és modern harcának színterére ragad: a költ ői én férfiúi lelkébe. Nemek küzdelme folyik a ciklus huszonhárom költeményében, a testeké, és a nemiség „illatát" árasztják a tubarózsák is (A mi gyermekünk); a vidéki úriasszonyok kedvelt illata csap arcunkba, amely ~
~
HÍD
1332
képes elnyomni mind a mosdatlanságnak, mind a halálnak a szagát. Nincs langyos középszer űség a Léda-viszonyban, ismeretlen benne a köztes lelkiállapot, csak szenvedélyek vannak, szerelem üli nászát a gyű lölettel , a szeretett nó képe játszik át hol a szint, hol pedig a szajha, hol az anya, Ihol pedig az ágyas szituációba. Egy, az ígéret földje felé hajózó Aeneas találja magát a Didó-Léda karjai között (Ima Baál istenhez), s az asszonyiság betölti az egész költ ői horizontot, kábító nemiség árad szét a világba, s a férfiasság számára marad-e más hátra, mint térdre esni el őtte és vallani. S ha vért akar látni, háta szívét kell neki felkínálni, váljék „tüzes sebbé" (Tüzes seb vagyok), ha imádkozni akar, akkora férfi iimája kínért esedezzen — ahogy meg van írva Krafft-Ebing professzor köny гvében a szadizmusról és a mazochizmusról. Mintha egymás kezéb ől kapkodnák ki a korbácsot a szerelmesek ezekben a „zsoltáros" versekben. Nem hálószobatitkokról van szó bennünk — ez nyilván természetes. A küzdelem nyílt térségeken folyik — egyszer a tenger, másszor az alföldi síkság avarja a színtere, ,még ha tudjuk, ezek a költ ői világszínterek a költ ő lelkében lelhet ők csak meg, ahogy énekelte: Színem elé parancsolom majd Fehér köntösös szűzi árnyad, Saját lelkemből fölcibállak (Hiába kísértsz h бfehéren) ..
.
Mint ahogyan a szecessziós-szimbolista képigondolkodás egyik beszédes példájában, A vár fehér asszonya c шnűben is a „fehér aszsz.ony" a lélék babonás várábran bolyong, mint Wart Erzsébet Krúdy Gyula frissen megjelent regényében, A podolini kísértetben. Léda — Ady „zsoltárai" szerint — a modern magyar költészet fatális asszonya, aki nem az életb ől lépett a versek világába, hanem a versékben megformált alakját látjuk az életbe lebbenni. Itt születik meg a szemünk el őtt, szüntelen átváltozásban. Ő a „fehér asszony", aki „mesterasszonya az ölelésnek", ujjai gyilkos ujjak, ajka édesen mar, majd szfinx-asszonnyá alakul, talánnyá, de a vágy „királyi koldusasszonya" is, héjanászra mindig kész. Nincs ebben a viszonyban „bevégzett csók", nyugalom, béke, harmónia, csak „égés és fázás", örök befejezetlenség: a kín kéj után, a kéj kín után kiált ezekben a versekben. „ Őrjít ez a Gs бklvs valóság, Ez 'a nagy beteljesülés, Ez a megadás, ez a j бság ..." — olvassuk a Meg akar-
1333
A SZÁZЕVES ADY ENDRE
lak tartani cím ű versben. S ugyanabban találjuk a következ ő sorokat is: Hóhéruk az eleven vágyak, Átok a legszebb jelen is: Elhagylak, mert nagyon kívánlak
..
.
Váratlanul érte-e .a magyar költészetet egy ilyen ellentétes érzések váltóáramával vakító líra, amely amikor a „véres hús-kapcsokat" ünnepli, kéjekre gyúrt testekr ől h'i mnuszoz, ugyanakkor a lélek remegéséről dalol, olyan szwbtiLis érzésekr ől, amelyeknek szinte már nincs is közük a testhez? Kiapadhatatlan életszomjak törnek fel tehát a költ ői lélek mélyrétegeib ől ezekben a versekben, s nincs okunk nem szó szerint érteni az Egy ócska konflisban cím ű versnek a következ ő sorait: ~
Királyném, megölnek a vágyak. Sohase vágyott, mint te meg én, Földi pár úgy az élet-csúcsra És sohse volt még ily szegény. Vágy, élet és sugár a leHkünk És utunk mégis koldus-út, Jogunk van minden fényességhez, Amit az élet adni tud... Nemcsak ellentétes érzésekr ől van azonban szб, szüntelen metamorfózisokról is, mik ennek a költészetnek páratlan sodrást, már-már szilaj életességet kölcsönöznek, különösképpen, ha azt is érzékeljük, hogy az átváltozások ugyanakkor ütközések is, amelyekt ől a költđi kifejezések érzelmi h őjüket kapják. Valóság és ráfogás, elvárásuk és megvalósulások, s mindenütt széls őségek: érzésekben és költ ői képekben egyaránt. Gondoljunk csak olyan verseire, mint az Egy ócska konflisban; A másik kettő ; A tó nevetett vagy a Vén faun üzenete, hogy érzékeljük e sajátos átváltozásuk természetét. Az „aranyos hintó"-„ócska konflis” képpór tárgyi példája lehet (Egy ócska kanflisban), a „csúf faun"-„Apolló” (Vén faun üzenete) pedig már érzelmi, a „látásé", hogy a Léda a hajón ennek egy egészen nagysugarú körét kínálja fel. Nyilván nem Ady „kitalálta" érzésekr ől van szб ezekben a versekben, amelyek itt kerülnek az olvasó elé. De Ady az, aki vállalja megélésüket és megfogalmazásukat, a szerelmi érzést
1334
HID
úgy kezelni, mint a fizikusok a fényt: el őcsalni belőle a szivárvány színeit. Erre ért meg a kor gyermeke — fmondhatnánk így is: kéjre és kínra, jajgatásra és nevetésre, türelmetlen várakozásra és a megérkezéstől való rettegésre, a vágyra és a beteljesülés iránit érzett félelemre, végeredményben pedig az Életre és a Halálra, a diadalmas felemelkedésre és a zuhanásra. Véletlen-e, hogy a ,köbt ő .a Vad szirttetőn állunk círníí versében mintha Zichy Mihály Madách-illusztrációját foglalta volna vers-keretbe, amelyen a kiábrándult Ádámot látjuk szirten állva a halálos ugrás szándékával, mögötte a méhében már gyermekét őrző Évával. A magyar ligában itt üzen a szerelem élet-drámaként értelmezett voltában — „agonként", ahogy egykor a görögök mondták, amelyet azonban már az „agónia" is színez, ahogy a századforduló embere létezését világélménnyé változtatja. Az egész kötet fókuszában neon véletlenül állnak tehát „Léda aszszony zsoltárai", hiszen a szerelem itt világ-elv, s ennek a ciklusnak a költeményei dajkálják a többit is, hiszen az innen kiinduló versszálak szorosan kapcsolnak minden más versgondolatot ide. A vén faun üzenete A magyar Ugaron versei felé mutat, a Léda Pórisba készül vagy az Egy ócska konflisban egyértelm űen A daloló Póris verseit el őlegezi, a Várnak ránk Délen pedig a Sz űz ormok vándora című ciklusnak •a rímhívó szava. Ha így nézzik, Ady Új versek című kötetének felt űnő módon való megtervezettségét kell hangsúlyoznunk. S ez a megtervezettség nem esetleges költ ői mintaképeivel, történetesen Baudelaire indításaival magyarázható: sokkal inkább a költő életanyagának természetéb ől következik. Egy világban, amely elveszítette alapvet ő rendezđi elvét, s megosztottsága részleteivel tüntet, a poéta tehet-e mást, mint a költ ői rendteremtés munkáját vállalja, hogy kitessék végül is valamiféle „egysége", ha nem másképp, hát jelképek segítségével vagy mitológiával, amely halvány mása csupán már az egykorinak. S eklektikusabb is természetesen: Baált бl Midas királyig, a „Napistentől" Didб királynőig egészen szabadon gazdálkodik ősi ember-képzetek és képletek örökségével, egyben pedig megkezdi a maga „magyar" és a sajátosan egyéni mitológiájának a teremtését is. Az Új versekben látjuk ennek első körét készen, jelzésként pedig hadd álljon itt a Hortobágy-képzet s mellette nyomban a „Sikerasszonyé", hogy széls őségeit is felvillantsuk, ahogy A magyar Ugaron cím ű ciklusának els ő versei már megmutatják. Mert a „magyar Ugarról" szóló versek is szerelmes versek — legalábbis költői megélésmбdpukban ikertestvérei a Léda-versekben
A SZÁZÉVES ADY ENDRE
1335
megismertnek, a két ciklus összefonódottságát ugyanakkor más verselemek is érzékeltetik: Léda cselekv ő részese a költ ő küzdelmének az „Ugarral": mintegy lelke Asszonya kezébe kapaszkodva vívja csatáját, egyúttal pedig magyarázza, miért is nem ismerheti a „boldog szerelmet", a keresett ,,nagy Harmóniát" (A Krisztusok mártirja). Tovább mondja, s mintegy részleteire bontja ebben a ciklusban tehát a Léda-zsoltárok egy-egy utalását. A Vén faun üzenete cím űben olvassuk például a következ ő három sort: Hogy akkor majd reám hajoljál, Fülembe csókold, mit te tudsz: „Csúf faunom, Apolló voltál." Hogy a Krisztusok mártírja cím űben gaz alábbi sorokat találjuk: Paraszt Apollónak termettem, Ki dalos, erős és pogány, Ki szeretkezve és dalolva, Dől el az élet alkonyán .. . Ne zavarjon az ilyen szembesítéskar bennünket az a filológiai apróság sem, amely szerint A Krisztusok mártírja a korábbi, még 1901-es keletkezésű vers, s hogy a Vén faun üzenete ugyanakkor csak 1905. anárciusában készült el. A költ ő felkínálta verssorrend legalább annyira mérvadó, aniont a versek keletikezésének az id őrendjéé. Ugyancsak a Vén faun üzenetében találjuk a következ ő szakaszt: Tavasz van itt a Duna-tájon És én olykor vért köhögök, Szép itt az élet, csupa álom. Erre viszont a Költözés Átok-városból cím ű verse felel: „Hát nem emlékszel már a fényre, Mely déli sírokra száll? Itt Budapesten csúf az élet S ezerszer csúfabba halál."
HID
1336
„Gyere innen Átok-városból, Gyere, halottasa, velem, Itt nem lehet szépet álmodni, Itt nincs könnyes nagy szerelem." Mintha a lelki kényszerek versei után mosta társadalmi élet-kényszerek körébe lépnénk A magyar Ugaron verseit olvasva, hiszen amazokban a versekben is, ezekben a költeményekben is a „medd ő nagy gerjedések" problémája szólal meg, az Élett ől elzártságé, a kipányvázottsága, a kitaszítottságé és az idegenségé. Lelki habitus és egészen karikrét élet-helyzet találkozásaiból születnek Ady e ciklusba foglalt költeménye zi, s van egy pillanata — az El ű zött a földem című versét írja —, amikor a „várost" okolja minden probláméjia miatt, s „modern" polgári életet, amelynek színterein játszódLk le az élet-dráma. Mint írja, ott ... hol egymás öldöső el fe A Csбknak és Termésnek istene, ... hol célja, rendje nincs a csóknak
s becsük van a magtalan álmod бknak, Hol betel ő vágy nincs s örök a láz .. . „városi nyár" áll tehát szemben a „földdel", a „sík-élet" a „város beteg lakбjával". Mintha egy primer Édenb ől való kiűzöttségtwdat szólalna meg itt, s a „modern" ember kiáltana elvesz ő Pаradicsoma után ugyanakkor, amikor kész megtenni az ellenkez ő irányú utat is, a „sík-élet" boldog primitivizmusából a boldogtalanságot és gyötrelmeket hozó „Város" felé. El a falubál — hirdeti tehát versének címe ns, hogy ilyen sorokkal találkozzunk: A
бh, kapj fel innen, Város, Ragadj el innen, Város: Kik messze kirepültek, Sohse térjenek haza. Egy szélesebb sugarú gondolati ikörben viszont .mára „fény-ember" (Költözés Átok-városból) néz szembe a „Csúf Budapesttel", Gangesz a Tisza-parttal, hogy a költ ői horizonton Párizs csábképe lebegjen, az Életé, ahol Brüll Adél is van. Nem hagy azonban kétséget afel ől sem, hogy a költői világterem-
1337
A SZÁZÉVES ADY ENDRE
téssel együtt költ ői én-teremtés is folyik. Ebben a ciklusban els ősorban a költő és hazája viszonylatai merülnek fel, s ha azt mondjuk, hogy a modern költ ő tragédiájáról énekel, akkor azt is állíthatjuk, hogy egy modern érzékenység („A szívem egy nagy harangvirág S finom remegések: az er ő m ...” A Tisza-parton) mutatja magát, amely azonban nem lépi itt még túl a századforduló világán а k a lehetđségeit, megmarad a „halál, bor, n ő " szentháromságánál, s nem akar más lenni, mint „kínzottja sok-sok méla vágynak" (A Hortobágy poétája), airni a „nagy sors" is lehetne maga, ha lehetséges lenne álmodni s élni. Mondja tehát: Forró, szűz lelkünk rakjuk a sutra, Lalla, lalla, Be megjártad itt, hó, Zaratusztra
..
(Ének a porban) Van ennek a ciklusnak egy kis versköre, ahol ezek a korszak legtöbb eurбpai költőjére jelleanz ő viszonylatok mintegy konkretizálódnak, s a magyar viszonyok reflexeit mutatják. A Hortobágy poétája, a Lelkek a pányván, A lelkek temet ője, Ihar a tölgyek közt s A magyar Ugaron cím ű verseire gondolunk, amelyekben a költ ői küzdelem jelképi voltában „konkrét" megfogalmazást nyer, s esztétikai megvalósulásával szinte politikai távlatokat nyit a költ ő s olvasбja előtt egyaránt. De akár úgy is mondhatnánk, hogy a modern költő ezekben alakul át „magyar" költ ővé, s kérdésfeltevése is itt módosul a legradikálisabban. Hazája elmaradottsága néz ezekben a versekben szembe a polgári Európával, s kérdezi: „Nyomorultul miért éljünk?" (Ihar a tölgyek között) „Átkozott" költ ő tehát ő is, akárcsak nagy francia költ őelődje volt, akinek három szonettje Ady Endre fordításában inkább A magyar Ugaron versei közé valб, minta párizsiak közé, noha Ott is nagy a magyarázó szerepük a Rictus- és Verlaine-versekkel egyetemben. Az Ady-versekkel egyetemben. Az Ady-versek költ ői Énjének átkozottsága azonban inkább Janus-arcú, mint a megidézett franciáké. Ha a Léda-zsoltárokban a kín és a kéj reláci бi révén rokonságuk kétségtelen, a Góg és Magбg képzetig visszamen ő „keletisége" költ őnk eredeti vonásaiból is ízelít őt ad. Egy párisi hajnalon cím űben olvassuk:
HÍD
1338
Szent Napkeletnek .mártírja vagyok, Aki enyhülést Nyugaton keres, Táltosok átkos sarja talán, Sápadt vagyok? Ó, fess pirosra, fess .. . Nem annyira kontrasztjai tehát a kötet Párizs-iversei A magyar Ugaron költeményeinek, mint kiegészít ői — egy más, s a magyarétбl lényegesen különböz ő életkörülmények között megélve s megénekelve. Erről vallanak a fordítások is. Ezek Párizs-képei legalább olyan sötétek, mint Ady „magyar" versei, csak egy a többletük: Párizsban álmodni lehet, a Hortobágy poétájának otthon ellenben éppen ez nem adatik meg. Ki is mondja: Óh, az élet nem nagy vigalom Sehol. De ámulni lehet. Szép ámulások szent városa, Páris, Isten veled. (A Gare de l'Est-en) Vagy: A Duna partján Démonok űznek csúfot velem, A Szajna partján álmokba von be Százféle, sz űz szerelem .. . (A Szajna partján) Csábító ezen a ponton a gondolatot felvetni: Ady költ ői énjének tudatában az élni és álmodni sajátos, egymást er ősítő mбdon egybejátszik, s ezáltal mintegy az Élet-fogalmat ugratja ki, amely mögött annyi vers nem-Élet kepe sötétlik. Hogy Párizs, az Élet és Léda hármasságának is találkoznia kellett, itt válik nyilvánval бvá. S Ady egy, a kötet legérzékletesebb és talán legképszer űbb képét alkotja meg A Szajna partján cím ű verse utolsó szakaszában: S úgy csókolom meg az életet, Mint orkideát a Léda haján.
A költői imagináciбnak is itt, ebben a ciklusiban kell csúcsára érnie — itt fut az egész kötetet egybefogó gondolat f ő szála i's a bevezető verstől, amelyben „új időknek új dalait" hirdeti meg, a
1339
A SZÁZÉVES ADY ENDRE
zárбversig (Szállani, szállani, szállani egyre Új, új Vizekre, nagy szűzi Vizekre ..." Új vizeken járok): Nagy éjszakába mintha hullnánk, Csoda-világba, végtelenbe, Új, titkos földre, új id őbe, Új létezésbe, új jelenbe... (Este a Bois-ban) A versekben lejátszódó sok, kisebb erej ű és érvény ű érzés- és gondolat-metamorfózisok felett az Új versek kompozíciója szerint lejátszódik egy nagyobb metamorfózis is: az els ő házam ciklus világa alakul át — feltételesen nevezzük a „való" verseinek ezeket — költőivé, „művészi" életképek csillámaiban. Nem egységes ez a ciklus olyan mértékben, minta már megismert három. De a versek sorra megsz бlalta tják, gyakran más „hangmagasságban" amazok motívumait, s nem is mindig azzal a m űvészi erővel, amely az Ady-versek eddigi köreit jellemezte. Kevesebb itt az antológia-darab, s több a szentimentalizmus (Az én menyasszonyom, Midász király sarja, A sárga láng, A mese meghalt, Ne lássatok meg stb.), s felt űnőbb az általánosságra való törekvés. Egy költészet tengerszintjén állunk. Természetesen vannak telitalálatok is — versrészletekben! Költ őibben és szubtilisebben egy versében sem beszélt például a csókról, mint A csókok átka következ ő soraiban: '
Csókok világa a világunk, Csókban fogan a gondolat, Kicsi kis agyvelő-csomócskák Cserélnek tüzes cs бkоkat ..
.
S asszony-alakja .se'm annyira esz ггnényien „d&noni" és szecessziós másutt, minta Vízió a lápon-fan: Arany-vörös hajtenger földje, Fehér hab hegyen melle, válla, Gyilkos szenű, forrón lehell ő Legyen majd ez az ördög lánya .. .
HÍD
1340
S pikturális elemeit is nyugtázhatjuk például a Vörös szekér a tengeren című .költоményéne k az „ezüstlávát" ivott tengerével, a „síró jázminokkal" és a „violás árnyakkal", a Jártam már Délen cían űben pedig a „fénytivornyával". S ott a merészen új érzésr ől daloló Ha fejem lehajtom cím ű, és egy pénzvers, a Harca Nagyúrral, amely az Ima Baál istenhez cím ű versre hivatkozik. A versek kifejezte bels ő, gondolati küzdelmek (ezeknek igyekeztünk főbb vonásait jelezni) mellett természetesen észlelhet ő a versért folytatott költ ői küzdelem is. Annak, akinek „álma a szent, titkos Holnap", s „aki útálja a mát, ezt a holtat" (Hidász király sarja), a Holnap verse után is áhítozik, és néhány val бban „adys" versmegoldást mutat ebben a kötetében. A századvég költészetének „sima jambusai" még uralkodnak, s a verssorok is örököltek, mintha a költő figyelme s újító kedve, az „új" dal iránti vágya els ősorban a jelképek megtalálásában élné ki magát. Ilyeneket mentett át el őző kötetéből, s erről vallanak els ő verssorozaton is. Ugyanilyen gyakran egészen eredeti, s eredetiségében artisztikus hatásokat kiváltó a versmelódiája s a rímhasználata de rímtelensége, a disszonanciákon v'alб makacs inszisztálása i ' s, amely jelzi és egy új verseszmény közelségét. Ebben ,az ismétlések-törvényei akár már most, az Új versek kapcsán is leírhatók és megfogalmazhatók, ugyancsak ennek a vers-eszménynek a szerves részei Az utolsó mosoly széls őséges példájával együtt. Természetesen mindez nem véletlenül van így. Ady (egyszer űsítsük le kérdésünket) majdnem egész kötetét a „költ ő" kérdésének szentelte, önnön léte problémája felé fordul б feszült figyelemmel. „Költőnek lenni ..." a XX. század els ő évtizedének a derekán Magyarországon — ez alapvet ően a szituációja. Nem is tud még társadalmi kérdéseket másként megfogalmazni, csak költ ői kérdésekként. A modern költ ő társadalmi lehet őségei izgatják, a „lehet-e dalolni" relációi, amelyek élet-relációkká válnak élménye költöd megfogalmazásatiban, ami által az Új versek végső fokon társadalmi dimexдΡzi6ját kapja meg. Lenni a „vígak Messiásának" ebben a kötetben az esztétikus ut бpiája még, de az is nyilvánvaló, hogy nemcsak a modern magyar líra Baudelaire-e akar lenni, hanem Pet őfije is. Itt azonban els ősorban még költői önléte lehetőségeinek mérlegelésével van elfoglalva: A magyar Ugaron versei err ől vallanak. Politikája is „költ ői" politika mindenekelőtt. Egy egészében „nyugati" típusú költői alkatrбl és verseszményr ől van szó, s bevezet ő ~
A SZÁZÉVES ADY ENDRE
1341
versének nagy képzet-ellentéte (Verecke—Dévény) is ezt hirdeti meg, a hangsúlyokat az „új idő knek új dalai"-ra helyezve. Mert lehetett-e másról szó, mint az „új" dalról, s a „dal" magyarországi lehet őségeirő l — 1906-bon?
VIRÁGZÓ HALALFA UTASI CSABA Ady Endre: Vér és Arany. (Üjabb versek.) Franklin Társulat, Budapest, 1908
Nevenincs Görcsöni Dénes úr igencsak nagyot szeretne rúgni A magyar Pimodán Ady Endréjébe, midőn az államiság és a nemzeti öntudat védelmében „tántorgó koresmatöltelék"-neik nevezi őt, ki „mámoros félrebeszélései" folytán megérett, úgymond, a közfelháborodás gyilkos viharára. I9rnerjük ezt a csizmát, ismerjük jól ezt a köldöknéz ő, kardcsörtető szittyaságot, ezt a bornírt, józankodó morált, mely az utóbbi néhány évben lankadatlanul zúdítja átkait a költő re, s tudjuk jól, hogy a mindenkori görcsöni ütlegeknél csak a görcsöni korlátoltság nagyobb, mégsem hagyhatjuk azonban megérdemelt sorsára a legújabb vádaskodást, hiszen Adyr бl minden mást előbb cl lehetne mondani, még gonoszkodón is, mint hogy félrebeszél s nem tudja, mit cselekszik. Nemrégiben megjelent verseskönyvének, a Vér és Aranynak már szerkezete is nagyfokú tudatosságra vall, még ha els ő pillanatra úgy tetszik is, hogy a költő itt az Új versekből már ismert rendez őelvet alkalmazza önismétlő n. Tematikus tömböket formál ugyanis, amelyek vagy az el őbbi kötet ciklusainak világát gazdagítják, szélesítik tovább, vagy pedig egy-egy korábban csak másodlagos szerep ű motívumot .teljesítenek ki. Látsz бlag tehát az anyag megszabta lehet őségekhez igazodva gépiesen takarítja be az elmúlt két év termését, ha azonban közelebbr ől is szemügyre vesszük a kötetet, a ciklusokban és a ciklusok rendjében csakhamar felfedezzük a célzatos átstrukturálás jelzeteit. Nem kétséges, hogy a tematikus elrendezés eleve kizárja a versek keletkezési sorrendben való publikálását, hiszen egyetlen jelent ős költő sem töretlen szériákban alkot, s f őleg
1342
HfD
nem úgy, hogy valamely témát az elérhet ő teljességig folytonosan ostromol. Ugyanakkor azonban az is biztos, hogy a vissza-visszatérő motívumok, érzelmek, hangulatok, vershívó tudattartalmak hosszabb-rövidebb id őre meghatározóvá válnak, és súlypontokat hozva létre ,a költ ői fejlődés, kibontakozás folyamatiban, elképzelhetővé teszik a nagy verseket kiemel ő és azoknak id őrenđі ségét követő szerkesztést. Ady azonban, a költészete „fejl ődésrajzától" nyilván iszonyadó Ady Endre mindenestül elveti ezt a )konoepci бt. Alig néhány hónappal ezel őtt olvashattuk a sajt бban a Közel a temet őhöz vagy nem sokkal korábban A Halál rokona című versét, ám meglepő módon egyik sincs a maga „természetes" helyén, mindkett ő a kötet legelejére sodródott. S hasonló elmozdulásokra figyelhetünk föl a ,többi fejezetben is. A Holnap elébe pl. jó másfél évvel ezel őtt jelent meg, Az Ért ől az Óceánig is több mint egy éve már, de egyik sem az Új versek hősének „új Vizekre" szálló gesztusaihoz kapcsolódik közvetlenül, hanem a Vér és Arany záróakkordját adja meg. Szeszélyes játék, megtéveszt ő bújócska vagy a „buta október-lelkek" nyílt kihívása volna ez? Lehet, hogy ebb ől is, abból is van benne valami, mindenesetre a tényleges id ő felbontásának oka másutt keresendő. A verseskönyvek egyik gyakori paradoxoni, hogy míg a térbeliséget illetően természetszer űleg zárt egésszé állnak össze, addig az időbeliség vonatkozásában, döntő belső összefüggések híján, nem tudják a zárt teljesség illúzióját kelteni, s így csakis darabokra hulló „univerzumként" fogadhatjuk be őket. S Ady, aki a nagybetűs Élettel azonosítja magát, érthet ően épp ettől fázik legjobban. Kötete nyitányául a halál-verseket választja hát, kiemelve fátumos sorsát, elátlkazottságát, tehetetlenségét, hogy aztán a magyar valósággal, a költészet kérdésenvel, a pénz galád istenével, a szerelemmel viaskodva, a holnap elébe jusson végül, s egy dacos, messze hangzó mégissel kifuttassa költészetét az óceán felé. A nullapontról, s őt már-már a nemlétb ől indít, majd a költ ők által elérhet ő „legmagasabb" pontot veszi célba utóbb, s így a két széls ő, egymással ellentétes pólus között erős feszültség támad, mely különös módon egyetlen hosszú versként életi meg velünk a kötetet. Félreértés ne essék azonban, szó sincs itt semmiféle nyitásról, a sötét színek lassankénti szerteoszlatásáról, a lírai magatartás földerítéséről, amit talán már ma elvárnának egyesek a költ ő től. Ady nem hazudik és nem hazudhatik semmiféle egyenes vonalú fejl ődést, annál kevésbé, mert sem a világban, sem önmagában nem tud felfedezni egyetlen olyan kételyoszlató bizonyosságot, amely vezérl ő
A SZÁZÉVES LADY ENDRE
1343
csillaga lehetne. Ida nagyon akarta volna, könnyen és simán eldörnthitte volna pl. a Fölszállotta páva vagy-vagyainak .a küzdelmét, s visszakacaghatott volna a Duna „így rendeltetett" vallamására is, hiszen megírta már, közzé is tette a Dózsa György unokáját, a Csák Máté földjét, Az utca énekét s egy sor más, rokon témájú verset, közülük azonban egyetlenegyet sem vett fel a kötetbe. Elképzelhet ő persze, hogy azért mondott le r бluk, mert ra még nem találja őket ciklusalkotбnak, de ez csöpp аt sem valбszínű. A testében is hordott halállal ugyan miiért bízna valamit is esztétikai okokból a jövőre, a talánya, .az esetlegességre? A versek elhagyása épp ezért inkább arra utal, hogy nem döntötte még el, haladni tud-e holnap a prol еtariátussal és a szegényparasztsággal vállaland б szövetség megéneklésének útján, még inkább pedig arra, hogy a szóban forg б versek nagyon is egyértelm ű üzenetével nem akarta lebontani, szétmaratni az ellentéteknek azt a remeg ő egységét, amely a Vér és Arany mindenen kívül álló, félelmek közt él ő, csвlekvési lehet őséget nem lelő lírai hősének megnyilatkozásait els ődlegesen jellemzi. Az elejtett fonalat felvéve, azt kell tehát megállap гtanun'k, hogy a kötet „hosszú vers" élményét nem ,,fejl ődésbeli" tényez ők vagy „önfejleszt ő" tendenciák váltják ki, hanem a kör teljes, alapokig hatб lezárása. Az a feszültségátcsapás ugyanis, annelyr ől már szбltunk, nem pusztán a m ű legszélső pontjait köti egybe, hanem a ciklusokat i' s. A Mi urunk: a Pénz verseinek élményköre, leegyszer űsítő általánosítas nélkül természetesen, ellentétben áll A magyar Messiásokбval, ez utóbbi pedig mással küzd, mint Az ős Kaján stb. Igaz ugyan, hogy a cikluso'kb бl rendre kicsap a halálközelség tudata, de e megegyezésen túl igen sok bennük az olyan sajátság, amely a disszonancia érzetét növelve és megsokszorozva, szembeállítja őket egymással. S amennyiben tovább ereszkedünk lefelé e tervszer űen megépített épület gazdag díszítés ű lépcsőzetén, magukban a ciklusokban is ugyanez tapaszvalhatju k. Az egyes versek hol közelebbrő l, hol távolabbrбl feleselni kezdenek egymással, visszarár цtják vagy el őrelendítik a gondolatunkat, felgyorsítják a képzettársi tásunkat, s így szinte észrevétlenül .igencsak megn ő a hatásfokuk, különösen az esetben, ha a költő rokon hangulatú versek közé ékel be egy-egy másfelé tájékozódd, megformáltságában tökéletes költeményt. S ha ezek után alászállásunkat a versek sziintjén befejezzük, ott is csak azt fogjuk észlelni, hogy a szerkezeti egységek az ellentétesség, a meg nem egyezés, a bels ő küzdelem jegyében szervez ődn ek unűegésszé, s higgy némely kiv étеlesen nagy vers valójában ~
~
~
~
HID
1344
ugyanazt mondja „kicsiben", amit a kötet bonyolult rendszere „nagyban". A Vér és Arany világának minden pontja archimedesi Pont tehát, s éppen ebben rejlik annak a titka, hogy szerkezeti szempontbбl még a gyengébb, az id őnek ellenállni kevésbé tud б versek sem hatnak zavarólag. Felmerül mindazonáltal a kérdés, hogy a lírai én számtalan á;t változása, illetve „száz arcban kínálkozása", mint az Új versekben maga a költő vallja, nem jár-e szerepjátszással mégis. Az objektív költői világok vagy .az ún. önmegvalásit б nyelvi experimentumok kapcsán természetesen mer őben fölösleges lenne ilyesmit fürkészni vagy firtatni. Ott a lírai én „visszavonul", a nyelvi struktúra „önmagáért" beszél, ha beszél, s csak a formateremtés m бdjábбl következtethetünk a költ ő ízlésére, alkotóerejének intenzitására s egyáltalán: szellemi potenciáljára. Adynál részben más a helyzet. Ő, a „szint kengyelfu tб", ki előreszaladt, s „idegben, vérben, gondolatban, kínban, szomjúságban" eur бpaivá vált, rettegve tudja, hagy saхkába.n százezrek nincsan еk, s azt is, hogy egyel őre sem a népre nem támaszkodhat, mely a „mi kincsünk", di „piszkos, félvad, kellemetlen", sem a munkásságra, hisz a „hit ma még a proletár, az új szívék birodalmában is talmi". Hiába meggy őződése tehát egyik pillanatban, hogy a „forradalmi megújulás kikerülhetetlen Magyarországon", ha mára másikb аn a „lehet, hogy soha" szkepszise lesz úrrá rajta. S hiába vallja, hogy jönniük kell „id őknek, amikor az élet és m űvészet megcsókolják egymást", hiába hangoztatja, hogy el kell következnie „annak a boldog kornak, amikor konszolidált, okos társadalomban egyéniségnek, zseninek nem szabad születnie", ha egyszer reális lehet őséget ,nem lát a megújulásra, s mindez számára csak az értelmes élet utáni vágyakozás „utolsó szalnvaszál&" jelenti, amelybe megkapaszkodhat ugyan, de amely létmagányát szemernyivel sem enyhítheti a nagy „magyar Mocsárban". Logikus hát, hogy a valóság és a tudata közötti óriási szakadék, áthidalását csakis oly módon kísérelheti meg, ha mindenségméretűvé nőzteti egyéniségét. Innen van az, hogy a inai én a szokásosnál jбvаl erősebb, nemegyszer tüntet ő, már-már magakellet ő gesztusok révén mutatkozik meg a versekben, amii aztán az olvasóban akarva-akaratlan ébresztgetni kezdi a szerepjátszás gyanúját. Melyik Adynak higgyünk? Annak-e aki ifjú Apollóként áttör a „szürke életen", a „barna halálon", vagy 'annra.k, aki „fáradt karokkal és keserg őn" hideg síneket szorongat? Annak-e, aki az arany és a vér mindenekfeletti hataltnát hirdeti, vagy annak, aki „sz űz ~
A SZÁZÉVES ADY ENDRE
1345
borzongások", „új nagy látások királyfia", s „elvérzik egy gondolaton"? Annak-e, aki az Ér mellé vágyik, szagos virágok, zöng đ méhek, hahotázó gyerekek közé, vagy ,annak, aki a Jöv őt verő Hunnia pandúrhada el ő l átkozódva Párizsba menekül? Szere-száma nincs a kötetben az efféle példáiknak, minél többet veszünk azonban szemügyre közülük, annál nyilvánvalóbbá válik, hogy kérdésfeltevésünk hamis, tarthatatlan. Ady egyéniség- túltengés еs kirobbanásai csapdát állítottak, s mi óvatlanul besétáltunk. Nemcsak arról feledkeztünk meg, hogy a jó versek világa szuverén, öntörvény ű világ, s nem szolgai masolata az objektív valóságnak, igy a költ ő mindennapiságának sem, hanem arról is, hogy a szerepjátszás kérdésének eldöntésében nullánál is kisebb súllyal esik latba a hitünk. Ha valamely vers a tartalmi és formai egyszerre hatás hatalmával ránk tudja erőltetni amaga akaratát, ,akkor ott szó sem lehet semmiféle szerepjátszásról. Adyhoz tehát nem úgy férk őzhetünk közel, ha az ellentétes Ady-arcok sokaságát méricskélve, egyéni úgytetszésünk parancsára egyeseket kizárunk, másakat pedig fölmutatunk közülük, hanem ha a teljes érték ű verseket tart] k szem elđtt. Amennyiben igy járunk el, .aránylag Pontosan felismerhetjük egyfelől az igazi (mert föl nem fesl ő művekben hozzánk szóló) és másfelől a feltételesen mégiscsak szereppátszó (mert gyenge, legalábbis a maga teremtette csúcsokhoz képest gyenge versekben rnegnyilatkozб) Adyt. Iménti példáinknál maradva, hadd érz бkeltessük közelebbr đl is, hogy mire gondolunk. Míg a Dalok tüzes szekerén ifjú Apollója vad paripáival fény-országútra tör, s egy eszeveszett hajrában gy őzelmet arat ,a döcögő „kis kordékon", a „gyönge karú vén kocsisokon", addig a hnalál a síneken lírai hőse „rőt, őszi erd őn" kesereg, s a céda élettől búcsúzkodva, fáradtan a „muzsikáló halálgépre" vár. A két végletes magatartás közül a tartalomkivonatoláshoz szokott olvasó egészen biztosan az els őt választaná, mivel itta lírai én a maradiság, az igénytelen vánszorgás megtestesít ő it gyűri le, s nem is akárhogyan, hanem a „fiatal B űn" és a „fekete Álom" segítségével, ami már önmagában s vonzó ,kihívása az elveibe és erkölcseibe dermedt megállapodottságnak. A nyílt jöv ő felé fordulás azonban mégis kevésnek bizonyul. A költ ő az erő demonstrálása kedvéért mell őzi, háttérbe szorítja gondolatvilágának megannyi összetev đjét, s egyetlen pillanatra összpontosít. Ennek következtében a vers csak egy síkon haladhat el őre, jelIképeinek rendszere könnyen „fordítható"-vá egyszer űsödik, szóegyütteseinek jelentésmezeje pedig lesz űkül, úgy~
~
HÍD
1346
hogy a harsány gesztusok sora végül a nérói versenykoosizáso.k hangulatát kezdi ébresztgetni az emberben. S nem járunk sokkal jobban a .síneken búsongó lírai hőssel sem, hisz halálvárása annyira körülhatárolt, hogy a költ ő aBábel-képzettel s az wtolsókig tartó vívódás motívumával sem tudja hathatósan elmélyíteni a spleenes pillanatot. Mennyivel gazdagabb, sokrét űbb mindkét szóban forgó versnél, mondjuk, A Halál rokona, amely a „Góg és Magóg fiá"-nak ellenpontjaként nyilván évtizedeken át vita tárgyát fogja képezni. Egyesek franciás-dekadens attit űdöt látnak majd benne, megkopott utánérzést, mások egy halálra ítélt ember mély részvétének feltöréseként fogják emlegetni, megint mások a költ ő élet- és halálkultuszának megbonthatatlan egységét illusztrálják majd vele stb. A várliató értelmezésekt ől elzárkózva, mi most csak egy mozzanatra szeretnénk rámutatni. Nemrég közzétett kritikájában Hatvant' Lajos arra figyelmeztet, hogy hasztalan lenne kikelni a vers világnézeti sugallatai ellen, mivel minden „ékesszólást, érvelést megsemmisíti" a költemény „lágy, magával ölel ő, 'besúgó, megejtő ritmusa". Hatvany tehát feltételezi, hogy a vers kivételesen nagy hatásfokát a szigorú, metszett, magát a ,meglétet" jelent ő szapphói strófákrrak és a „nemlétbe" hajló mondandónak ,az er ős kontrasztja adja meg. Kétségkívül fontos észrevétel Fez. Példák Itucatjiait hozhatnánk fel, amelyekben a küls ő forma és a forrmába kényszerített rrvondandó „,meról еgesítése", szüntelen egymásba játszatása alapvet ő strukturáló er őként érvényesül. Hatviany azonban annyira megörül felismerésének, hogy egyszerűen abszolutizálja. A kontrasztot elmélyítend ő, betegesnek, idegennek, visszatetsz őnek nevezi a vers „üzenetét", s így természetszer űleg nem is érzékelheti az áttu'néseknek azt a rendszerét, mely a feszültséget tovább növelve, a szöveg egy másik síkján mutatkozik meg. A lírai én , mi ndvégig mást sem tesz, mint töb'bb változatban el ősorolja, hogy mennyire kedveli az élet felbomlásának tüneteit, az enyészetet, a pusztulást. Mindezt azonban nem szabad szó szerint vennünk, mert a versszakokban, jelöletlenül ugyan, de a halál ellentéte is adva van. Figyeljük csak meg, mit és kit szeret leginkábba „halál rokona": a t űnő szerelmet, a fáradt lemondást, a könnyetlen sírás , a c'salódotta'kat, a rokkantakat, a nem hiv őket. Csupa olyan szószerkezetet, fogalmat, személyt tehát, amelynek és akinek más irányultságú „el őtörténete" van. A költ ő strófáról strófára az okozatra helyezi a súlyt, azt áteszi láthatóvá, de úgy, hogy közben az okhoz való ragaszkodása is azonos fontosságot nyer. A fáradt lemondásban folytonosan ott érezzük a megel őző, maximális .
1347
A SZÁZÉVES ADY ENDRE
erőbevetéssel vívott küzdelmet, a csalódásban, nem hivésben az el őzetes, önpusztítóan nagy hitet, könnyetlen sírásban az életet min denáron megváltani akaró korábbi zokogást is. Azt is mondhatnánk tehát, hogy Ady halálszeretete életszeretetének folyománya, ez azonban túlságosan is banálisan hangzanék. Annál inkább, mert nem az általában emlegetett иagy pláne a nagybetűs Élet szeretete lappang a sorok mögött (ez még az Ady-versekkben is semsnitmandó és modoros tud lenni sokszor), hanem a tudatosan szenved ő életé. Adynak ugyanis mély meggy őződése, hogy az emberi kultúra, civilizáció valójában nem más, mint az ember-egyedek testi-lelki bajainak virulens összetétele — „egy Halálfa, mély virágzik". Éppen ezért vétek lenne nem észrevenni, hogy a vers „negatív" fogalmainak, avarhullató képeinek sora els ősorban nem a széplelkek eLandalítása és meghatása céljából keletkezett, hanem a láttató, szemfelnyitó tudati szenvedés dicséretére. Annak a szenvedésnek a dicséretére, iamely megtartó ajándék, de iszonyú teher is mindazok számára, kik engedmények, kompromisszumok, fé!rnegoldások nélkül, teljességre tör őn próbálják leélni életüket, ám végül szükségképpen .mégis „rokkanva jutnak el az éjszakáig", s nem .is csak a „magyar Ugaron". A három kiemelt vers tanulságai alapján arra következtethetünk, hogy Adynál rendszerint ,az esetben érhet ő tetten az alkotói transzformáció gyengülésében kifejezésre jutó sverepjá гszás, ha közvetlenül akar hatni az őt .körülvevő valóságra. I lyenk.or csaknem teljesen mindegy, hogy a társadalmi bajok hordozói ellen fordul-e ostorzбn, vagy a lelki, művészi érzéketlenség és parlagiság „vén kocsisait" hívja ki parfümös, könnyes gesztusokkal, mert verse nem emelkedik felül az adott pillanaton, nem feszíti szét annak rács Đzatát. Ez persze korántsem azt jeleníti, hogy a kötet nagy verseinek költője valamely időtlen, „örök emberi" szférában otthonos, vagy afelé törekszik. Ellenkez őleg, Ady annyi szállal köt ődikmegvetett karához, hogy akarva sem menekülhetne él őle végérvényesen ezoterikus magasságakta. A lerontó pillanat-központúság veszélyét ez okból másként is hár гtja el. nvizsgálatána'k legintenzívebb m űködősekor az id ők teljességét állítja elénk, hol a múlt, jelen és jöv ő párhuzamaival, hol pedig úgy, hogy egy fiktív jelenbe s ű ríti az id ő mindhárom dimenzióját. Múlhatatlan, id őfelhalmozó lét-versek születnek így, amelyeik arcunkra fagyaszitják még a „Ha én sírok, a nagy Élet sír"-szer ű túlzások kivaltotta mosolyt is. Ilyen egyebek között A Halál rokona, a Fölszállotta páva, a Sötét vizek partján, ~
1348
HfD
Az Ért ől az бceánig s mindenekelőtt Az ős Kaján, mely százados tölgyként a szó szoros értelmében elnyomja az azonos cím ű ciklus vegetációját. Más kérdés persze, hogy a kötet f ő tartópilléreinek föllelése után sem lehetünk egészen nyugodtak. Ady eszmei antipódusai között mellőzhetetlen az, amelyr ől a múlt századi és a modern költ ői magatantás küzdelme tanúskodik költészetében. Egyfel ől szentül hiszi, hogy a költői szó valбságváltoztató, anyagmozgató er ő, s bár olykor kételyek tépázzák ezt a hitét, egész valójával a világ elé tud állni. Tartása ilyenkor „fejedelani", hatalmat sugalló, van benne valami a „t űzön-vízen át" el őretörő, petőfis „lángoszloposság"-ból. Másfelől azonban a legsúlyosabb bizonyosságként tudja, hogy „b űve nincs az Igének", hogy mindhiába, a szó csak szó marad. Hangja ilyenkor rezignált, ironizálva védekez ő, szomorú okossággal teljes. Mondhatnánk: modern. E kett ősség aztán újra meg újra választás elé állítana bennünket. Míg a lángoszloposságban egy végérvényesen letű nő, drága naivitású „csodát" látunk, addig a védekez ő költő i tartás manifesztációiban modern hiányérzeteink mására is ráismerünk. „Titkon" kiugratjuk hát és megkülönböztet ő módon szeretjük Pl. A hotel-szobák lakója, a Gyáva Barla diák, a Valamikor lyányom voltál típusú verseket. Rendkívül érdekes azonban, hogy ha ténylegesen is kiemeljük és újraolvassuk őket, előbb fényük részben megcsappan, legszebb bizonyságaként annak, hogy Adyt nem lehet fölparcellázni. „ COrök harc és nász" nélkül nincs goethei befelé fordulás, az „Olimpusz alatti gémek" megátkozása nélkül nincs barlai disszidálás. Senki, sem a haszonelv űen didaktizáló irodalmárok, sem a fáradt lelk ű magyartanárok, sem mi, okoskodó kritikusok nem hasíthatjuk ki s nem szigetelhetjük el a Vér és Arany egyetlen jelentős szegmentumát sem anélkül, hogy árny ne essék a „hosszú vers"-re s arra a menekül őn is győzelmes tehetségre, amely létrehozta. S hogy meddig marad ez így? Kár lenne j бslaitokba bocsátkozni. Addigmindenesetre, amíg a Halálfa halálfa marad, s virágozni lesz kénytelen.
1349
A SZAZEVES ADY ENDRE
A KERESÉS NYELVE THOMKA BEÁTA Ady Endre: Az Illés szekerén. Singer és Wolfner, Budapest, 1909
Az Illés szekerén két új ciklussal b ővítd a korábbi két Ady-kötet ciklusrendjét: a kötetnyi tб Isten-versekkel (A Sion-hegy alatt) és Az utca éneke !köré gyűjtött forradalmi versekkel. Az utca éneke Dózseverssel :kezd ődő és Dózsa-verssel záruló 14 darabja A magymr Ugaron ciklusban megalapozott és A téli Magyarországban tovább vitt történeti számvetésb ől nő ki: a számvetés kounklúz iбjaként jelenik meg ezekben a versekben a forradalmi cselekvés sürgetésének, elkerülhet вtlensége, s őt szükségszer űsége felismerésének mind konkrétabbá váló képrendszere. Míg a forradalomvárás versei a mind közvetlenebbül felismert és megnevezett társadalmi problematika felé tágítják ennek a költészetinek a határait, az Isten-versek a metafizika új fogalmi-képi anyagával gazdagítják azt. Mindkét ciklus megjelenése mögött Ady költészetének szemlélet-gazdagodása áll. A forradalom kérdéskörének, valamint az Isten-fogalomban s űrítődő metafizikai persgektívának a bevonása Ady költészetében fontos étepe-jai ennek a mind ez ideig І5Zјfltе egyedülálló költői szintézist előrejelző útnak, melyet az Új versek, a Vér és Arany, valamint Az Illés szekerén világítottak meg. Maradjunik egyelőre a versek egyik felszíni, szembeötl ő, đe azokat a szemléleti elemektől a grammatikai kötésekig áth аtб jegyénél. A kötet száz-egynéhány versének beszél ője — igen kevés kivétellel — egyes szám első, valamint többes szám első személyben szólal meg. Lényegesen kisebb .az olyan verseknek a száma, amely az Új várak épültek címűhöz hasonlóan végig kitartanak a fókuszba állított, versál аnnyá megtett absztrakció s a hozzá köt ődő harmadik személyű állítmánysor mellett. Az én az olyan ,teljes érték ű jelképrendszert, önmagában is megálló szimbolikus tablót látrehozó darabokba is belopja magát, mint a Halálvirág: a csók, a Hideg király országában vagy a megszemélyesítések nagy versébe, A májusi zápor utániba. Mi álla versbeszél ő hangjának, els ő személyű alanyának, a versén hanghordozásának felerősítése, jelenlétének el őtérbe nyomulása ~
'
HfD
1350
mögött? S mi indokolja a fokozatosan helyébe tolakvó többes, a mi megjelenését? Versépít ő gesztusok ezek csupán, vagy a versek jelenteshalojaban dönto szerephez juto tenyezok? Az én sok esetben .mára felütésben, a versnyitó els ő sorban felbukkan: „Dózsa György unokája vagyok én", Uram, háborúból jövök én", "Az én magyarságom", „Én már régen-régen úr lennék" stb. Ha nem a verskezdés tényez ője a névmás vagy a személyragok mögé bújtatott én, altikor a vers záró részében merül fel, mint az Egy vidám tor, Új könyvem fedelére c. versekben. Ha nem mint beszél ő én, akkor mint a ragok grammatikai távolítása révén önmagát jelenlev ővé tevő erő működik. A Csák Máté földjén -második személyű állítmánysorát az utolsó versszak ekképp módosítja: „Én, beteg ember, csupán csak várok", „Veletek száguld, vív, ujjong a lelkem: Véreim, magyar proletárok." A muszáj Herkules szemszögéből a versén,t robusztussá növel ő gesztustikként ítélhetnénk meg a fenti mozzanatot. A „De az igaz: az én vagyok" kijelentésérték ű szubjektumfelfokozása azonban nem tűnik kielégítőnek az el őbbi megjelenésformák megértéséhez. Annál kevésbé, mivel az idézett szeg ѓsnenturnak meggy őzően példázzák a szövegkörnyezetek, beszédhelyzetek változatosságát, melyeket így vagy úgy meghatároz az én nyilvánvaló vagy latens jelenléte. A feltétel nélküli egyéniségkultusz lényegét, úgy t űni k, éppen a már éhintett transzformáció világítja meg, melyndk során, mint az idézett Csák Máté-versben, az én felzárkózik a Mával és Holnappal kiegyenlített proletárok mellé. A ti és az én egymás mellé kerülése előzi meg az azonosulásban tet őző transzformációnak azt a mozzanatát, melyben az én a közösség korrelátumát képez ő mi-ben oldódik fel. A Hadak Útja, A vörös Nap szi mboLikus tablói (melyekben a forradalom hagyományos jelképei, a vörös Nap, a vörös csillag, a vörös jelek is szerephez jutnak), a képi síkon is er ős kontrasztra épített Az utca éneke, A grófi szér űn félelmetes helyzetrajza immár nem az önmagára maradt, elidegenült s védekez ő reflexszerűen önmagát isteniesít ő egyén kultuszát, hanem minden kétséget kizáróan a forradalmi változás kultuszát szolgálják, a kultikussá emelt várakozás képrendszerét teremtve meg. A költői én, aki önmagát az újjal, az igazzal, a fiatalsággal, er ővel egyenlítette ki, itt mindezt a „más rendre váró" közösségre, népre, proletariátusra ruházza át, megtartva azonban a muszáj Herkulesre jellemz ő kihívó, asztalra csapó gesztus lázadó magatartását. ~
~
1351
A SZÁZÉVES ADY ENDRE
A „veszettül vívtam, csatáztam", „meglakoltam", „Én csak adtam, adltаm, adtam", „Én csrгΡk éltem és dalolnom" helyélte a „Dagad a mi álmunk", „Vagyunk bizalommal", „Mikor fogunk már összefogni?" kerül. „Mi vagyunk a Jöv ő és Igazság, Engesztelés és nagy Itélet, És mi vagyunk, csak mi vagyunk, Jó sors, ha kell, s nem kell: Végzet." — .olvassuk a Hadak Útjában. Az egyest kiegészít ő/ felváltó többes száma versmagatantást meg őrző, de a szemléleti irányultságot nyonvaték Јsábbá tev ő grammatikai transzformáció jele. A grammatikai váltásnak azonban világképi alapja van. Az én felduzzasztása ebb ő l az aspektusból nem öncélú kihívásnak t űnik, hanem a védekezés és ugyanakkora lázadás gesztusának, amely az adott pillanatban a' keresett/fellelt közösség védekez ő-lázadó magatartásává lényegül. Ett ő l a mozzanattól elválaszthatatlan a magyarság történeti-társadalmi létkérdéseire való rákérdezés bátorsága is, melynek nyomán egy Dózsát, Csák Mátét, Táncsicsot a 20. századi proletariátussal összeköt ő vonal bontakozik ki, a magyar forradalmi gondolat szinkrбnba hozott teljességének vonulata. A forradalom-versek központi motívumaikká emelik a már említett hagyományos szirnbólumakat, melyeket újrafogalmaznak, s jelentésüket aktualizálva/b ővítve új motívumsorokat építenek köréjük. A társadalmi arányú keresés nyelvet talált. De milyen nyelven szólaljon meg a metafizikai keresés, a fogalmon túlihoz köt ődő elménykör? Kapcsolódjon- e a hagyományos Isten-keresé's fogalmi, képi, nyelvi rendszeréhez? Az Adj már csendességet Balassijának nyelve, a Fohászkodás Berzsenyijének indulata, a zsoltáros reformátorok könyörg ő hangvétele nem megfelel ő annak a „nevet kereső" de a megnevezés elöl oly ügyesen menekv ő érzelmi-gondolati tartalomnak a beszéddé realizálására, auniely Adyban munkálkodik. Nem felel meg, mert a versel ő alaphelyzete változott meg: a transzcendencia-igény a körülírható fogalmakhoz, megfogható konkrétumokhoz szoktatott, hitetlen modern emberben éppen ezek ellenhatásaként még er ősebb kényszer, mint volta korábbi századok emberénél, aki kбtelkedés nélkül vetette bele magát az istenhitbe. Szükségeltetik az Isten, de a hit biz оnyassága nélkül. A modern költ ő helyzetét ez a kényszer teszi tragikussá, ez a korábbi századok Istenképét egyrészt romboló, megsemmisít ő, másrészt féltve tavá'bb őrző kettőség. Az Istenversek egyik vonulata az Isten transzcendens valóságába való а lárnerülbst példázza. Az „Ádám, hol vagy?", „Az (Jr érkezése, az Álmom: az Isten a metafiizikai keresésnek azokat a pil~
,
1352
HID
lanatait őrzik, melyekben létrejött a .szövetség az én és az Isten között: ez az egység több s egyszersmind tökéletesebb formája a hiv ő ember Istenre találásának, mivel benne a transzcendencia-igény töretlenül mondatott ki. Az Isten a Béke, a „Minden Gondolatnak alján" rejtőző lényeg, a Mind, a sötétség és világosság, de a NemVagy szinomimája is, melynek a látvány szintjére emelt képi megfelelői a borzaszt б Cethal, a harangkabátos öreg Úr , a Nap-szemmel néző Isten. Ez a nyelvi-képi fantáziagazdagság, melyben az ősi képzetekt ő l a keresztény Isten-vízióig egy sor Isten-arc megjelenik, megfelel annak a , sakrét űségnék, mely a ',kifejezend ő , élménykört jelleunzi. Hivő és hitetlen, teista és ateista, panteista és keresztény beállítotitságak metszéspontjából bontakozik ki ez az Isten-anítosz, amely szinte néven nevezésének pillanatától fogva megelevenedik, de ami benne él сtre kel, mint kényszer, szükségszer űség, végzet, elrendeltség, a szubjektum metafizikai szabadságának meghatározója, szabályoz бjaként mutatkozik meg. A felismert, fellelt, megnevezett Isten fényl ő Nap-szeme helyett váratlanul fagyottnaparc tekint le a hozzá fordulóra: a verseken nyomot hagynak az integritását félt ő szubjektum védekez ő reflexének nyomai, mint ahogy a versek őrzik a találkozás, a feltétel nélkülii alámerülés, az Istenbe való feliv бdásvágy „jelírását" is. A vágyakozásnak és elutasításnak, az alámerülésnek és a kétségbevonásnak az antagonizmusábQl következ ően az Isten-versek nagy részét az érkezés-távozás, megtérés-eltávolodás kett őssége, az egymást taszító pólusok közötti ingadozás hatja 't. A képek síkján ezért merül fel ismételten az érkez ő Isten, a közeled ő Isten, a távozó Isten, s a reá váró hol bizakodó, hol kételyekkel küzd ő ember alakja. „Az Isten nem jön ám felénk" — olvassuk Az Isten balján című versben, majd Az Úr érkezésében: „Nem harsonával, Hanem jött néma, igaz öleléssel, Nem jött szép, tüzes nappalon, De háborús éjjel."- Az Isten harsonájában: „Az Isten jön és millió árnya" ... Majd A Sion-hegy alattban: „Tépetten, fázva, fújt, szaladt". Az éjszakai Isten ennek a várakozásnak, az önmagát felfed ő/ elrejtő Isten érkezésének/távozásának s az általa kiváltott izgalomnak egyik legfrappánsabb verse. A várakozás szituációja a Léda-ciklus néhány darabjára is rányomja bélyegót. A Nem jön senki című vers a valakire való hiába való várás keser ű konstatáci бját foglalja magában: „Mintha jönne valaki, jönne", majd a „Ma sem jön hozzám senki, senki." az ismétlésekkel teszi hangsúlyossá a pillanatnyi helyzeten messze túl-
A SZÁZÉVES ADY ENDRE
1353
mutató felismerést. A Várom a másikat című vers egyik sora mintha a már érintetteket foglalná össze: „Messze van még, aki fog jönni". Megfigyeléseinket, észrevételeinket a már említett indítékokból kifolyólag az Isten-versekre és a forradalmi ciklusra összpontosítottuk. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy a bennük érvényesül ő domináns mozzanatok, a keresés és várakozás, az azonosulás és eltavolodás rezdülései, a megnevezés gyötrelmei, melyekb ől hatalmas erővel pattannak ki képek, látomások, kozmikussá növelt víziók, szimbolikus tablók, a kötet egészét átfogják. Ha a versmagatartás változásainak irányából közeledünk a versekhez, felt ű nik egy momentum, amely pántként öleli át a kötetet: „Oszlik lelkemnek barna gyásza: Nagy fehér fényben jön az Isten" — áll a ciklusnyitó vers első két sorában. A kötet utolsó sora: „Én kifelé megyek." Az Isten-versek és a kötetzáró két-háram vers azonban neQncsak vizuálisan kapcsolódik, hanem a versek alaphangja, a versmagatartást meghatá,roz б tényez ő k által is. A várakozó, keres ő szubjektum látszólagos passzivitását ez az utolsó szó, utolsó mondat egy aktivizálódott gesztussal váltja fel. A kötet külön kérdéskörként veti fel a versek rendkívül s ű rítettségű fogalmi=képi anyagának és a formai keretnek a viszonyát. A versek egyik leger ősebb hatásimpulzusa éppen ennek a koncentrált anyagnak s a szigorúan ő rzött formai-logikai verskeretnek a harmóniájából ered. A kompozíció mint a versek egységét megteremt ő tényező k egyike hat, mely a jelképiesítésen, merész elltnpontozásan, a vizionáláson, az er ő s hangulati eséseken ural+kod б fonrnafegyelemből ered. A versépít ő eljárások egyik kiaknázott változatát az er ő s felibtésék és a frappáns lezárások képezik, melyeknek ugyancsak fontos ,szerepiek van a hatásfolyamatban. Ha merész ötlettel egy versként olvassuk a kötetet, a már idézett kezd ő és befejez ő verssornál ezt mi sem bizonyítja határozottabban.
1354
HID
AZ ÖNMAGÁT KERESŐ KÖLTĆO DANYI MAGDOLNA Ady Endre: Szeretném, ha szeretnének. Nyugat, Budapest, 1910 „Akarom, tisztán tlássatok, Akarom, fogy szeressetek."
(Akarom: tisztán lássatok)
A Szeretném, ha szeretnének a fájdalom, a félelem, a magány könyve. Az indulatok „nagyszerű, szörny ű, meztelen tárgyatlanságában magára ébredt" (Balázs Béla) költői szeunélyiség számadásra készülđ akaratáé. A számadas, ha/mert val бban az, félelem- és fájdalomteLi; gondolati sz űrője, ami egyben formálója ,is, a magányérzés és a haláltudat. „Félek, tehát vagyok, félek, mert jaj, élet adatott nekem ..." — kezdi egyik, a kötet megjelenési évében íródott, szándékában önnön írói helyzetét felmér ő cikkét (Félelem és írás). Ennek gaz önmagát soha el nem rveszít ő, ,a maga költői létét emberi csonkaságában, esend őségében és végességében is) teljes érték űnek tudó, ha lehet így mondani: öntudatot örz ő-élesztő fájdalomnak, félelemnek a könyve a Szeretném, ha szeretnének, ►s csak kevéssé csupánarлyasabb részleteiben a „könnyes részvété" is, ahogyan Szerb Antal látta. A kötet világképi-fil оzófiiai és poétikai megszervezettségének tengelyét .alkotó nagy versek gondolatisága a könnyek utáni érzelmi megtisztultság-komolyság csendjében alakul. A filozofikus magára ébredés csendjében, amikor „pokol a beszéd", s nem mámora szó; amikor a „mindent adhatok, mindenné lehetek, mégis egy egésznek, magamnak megmnaradhatofk" hatalmas fölényességű önajándékozó gesztusainak már nem csupán az emberek közötti magányosságot, egyedüllétet, ,kin őttséget" kell eltakarva felfedni, hanem a magányosságnak ett ől sokkal kegyetlenebb és végletesebb dгmenzióját: az id őben valóét. Az id ővel szembeni magányosságra rádöbberNve (Most a Halál előtt, mart: vagyok.") (kell önmagára s a korra rakérdeznie: „нogy ki vagyok, hogy mi Zaagyok." (A tenger ákom bókom). Nem utolsósorban azért is tudatosodhat e kötet korszakzáró összegezésként is — ајk г világképi negformáltságában, gondolatiságában, akár poétikai megszervezettségében szemlél-
A SZÁZÉVES ADY ENDRE
1355
jük. Nem stilisztikai-poétikai véletlen ugyanis, s nem is az alkotói válság jelzése, hogy e kötet világképét hordozó, azt sorsdönt ően meghatárazб versek gondolatisága 'alig-alig bírjta, már el a szecessziós ízlés szituációs stilizáltságát. Míg korábban, így például a Lédával a bálban című versben evidenciaszerűen zengett a magatartás-szerep teremtette szituáoió és a sorstudat egymásba dermedt sosem volt — mindig volt — most kimondott érzéki újsága és gondolati tágassága, addig ennek a kötetnek .a költ ői énjéről egyre inkább lehásnli ~k minden szituációs dekoráltság, s ahol megmarad, ott a forma vagy gondolatot 'béníљt б/fékez ő ravaszkodásként hat, mint például az Azott széna-rendek fölött, A szivárvány halála, Ezvorász király sírírata, Fedjük be la rózsát stb. című versekben, vagy átalakul, megsz ű nik puszta beszédszituációnak lenni, mit a lírai h ős szerepét — helyzetét megmutatandó, érzékeltet ő jelképes köntösként magára ölthet, s lesz a gondolati alapállás általános érvény ű igazságának közvetlen nyelvi kifejezésévé. Nem a szerep szimbolikus sejtet őjévé, árvilágítójává hát, hanem mitikus relevanciára igényt tartó fogalmi képpé, amenynyiben a szituáaiós stilizáltsága természet felé irányul, mint például a Hajó a ködben, Еszaki ember vagyok, Föl-föl dobott k ő, Két szent vitorlás stb. versek esetében, illet őleg a választott szituációban önmagát megszüntet ő szerepazonosság eredményezte, id őből és térből kiemelkedő allegóriává, mint például a Bujdosó kuruc ,r4igmusa, Eszi Tamás komája stb. forradalmi-történelmi szerepversekben. Ha tiltakoznunk kell is az ellen, hogy e kötetb ől az alkotói válság jelei is kiolvashatóak, nem fogadhatjuk el egészen azt a babitsi megjegyzést sem, miszerint Adynál az e kötettel bezárólagos korszakban „műhelyforgács, kidobott vázlat, homályos elnagyolás (...) alig akad". Azért nem fogadhatjuk el egészen, mert ha elfogadnánk, rejtve maradnának el őttünk azoka gondolati és poétikai alakulások, ütközések, melyek felfogásunkban e kötet sajátosságait értelmezik, s mik által gondolatmenetünkben e kötet nemcsak összefoglalás, de előremutatás is. Nem arról van tehát számunkra szó, hogy például az Ezvorász király sírirata sikerült vers-e, vagy sem (nyilvánvalóan nem műhelyforgács!!), s nem is arról, hogy „stilárisan elavult-e" (Lukács György) Fez a vers, hanem arról, hogyan tartozik bele a kötetbe, hogyan er ősíti fel azokat a filozófi аi és poétikai értékeket, melyeket a kötet f ő irányvétсléneik, összetartó erejének tarthatunk. A számadásra készül ő költői tudatosság mögöttesében ugyanis egy sajátos szerepválságot sejthetünk meg, amikor is a gondolat egzisztenciális súlyosságát és mezítelenségét a szituációs stilizáltság bün-
1356
HíD
tetlenül még Adynál sem kend őzheti el. Leegyszer űsítve a kérdést: nem a „technika", a beszédm бd (szбkincs, ritmus) korszer űségéről vagy .anakronizmusáról van szó most sem, hanem a mindenkori költői beszéd előre és magára mutató funkcionalitásáról, intenzitásának teherbírásáról. Vagyis, még .egyszer űbben, arról: megoldja-e (s miként oldja mneg) azt a poétikai-filoz бfiiai problematikát, amit felvetett, avagy megkerüli. A Szeretném, ha szeretnének verskötet jónéhány darabjában ez utóbbi történik. Walter Benjamin írja Baudelaire-r ől: „Bizonyos tehát, hogy nem megváltó volt és nem mártír, de még csak hérosz sem. De volt valami benne a komédiásból, akinek el kell játszania a költ ő szerepét egy olyan néz őtér és olyan ;társadalom előtt, amelynek a valódi költő nem kell többé, és már csak mint komédiásnak biztosít neki játékteret. Innen származik tudása. (...) Baudelaire olyan társadalomban volt kénytelen igényt tartania költ ői méltóságra, amely már nem volt abban a helyzetben, hogy bármiféle méltóságot a jándékozhasson." Félelmetesen rímel Walter Benjaminnak e magállapítására Ady ,már korábban idézett Félelem és írás című cikkének gondolatmenete a maga , komédiásságában megértett voltáról, kölitészetének árujellegéről. De ha nem tudnánk is szövegszer űen bizonyítani, a versékből sürgetően kiolvasandó: a maga — benjamini értelemben — komédiás voltára való .rádöbbenés kötete is a Szeretném, ha szeretnének; a szerepválságot a ,történelmi társadalmi anozgásfolyamatok tudatosodása eredményezte, nem szubjektív meghasonlás hát, bár a maga költ ői létét használja fel tükörnek is, anérlegnek is. Ady költői-gondolkodói nagyságát ,bizonyítja, hogy nem csupán látta korát (kifejezte és a legmagasabb szinten reprezentálta), de át is látta, és le is tudta vonnia számára egyedül lehetséges konzekvenciákat: homo aestheticusként fokozatosan elrugaszkodva a szeceszsziбs borzongások poétikájától az egyetemesít ő szándékú allegórián és a látomásos objektivitáson keresztül a tudatversig, homo rnoralisként pedig az „úri viharból" a munkásosztály küldetésének a vállalásáig jut el. A Szeretném, ha szeretnének a maga összetettségében és ellenamondásosságában tükrözi ezt az utat: a komédiás létr ől valб felismerések keser ű gondolatissága mellett a komédiás költ ő, a porondra kiállított költ ő, a költő is jelen van. Igy olvashatók például nemcsak a Léda megtartó versek legtöbbje, de a Hágár oltára ciklus versei is, mik demonstrálják ugyan a költ ői folytonosságát, és költőileg legtöbbször ,magasrendűen árnyalják is, ám teszik ezt egy olyan egzisztenciális gondolati-költ ői szituációban, mikor a
A SZÁZÉVES ADY ENDRE
1357
költőinek ez a létezési m бdja a költő által már megkérd őjelezetté, elégtelenné vált. Hiányérzeteket elsimit б ékes szavak ezek, róluk is beszél a kötet utolsó versében (Most pedig elnémulunk):
„Most már minden, mindenki éljen, Éljenek az ékes szavak, De Ady Endre nem beszél, De Ady Endre ne beszéljen." A szerepválság gondolati min őségeinek tragikus s űrűjébe kerülve így, mesterségesen bár, mégis rnegkülönböztethetóvé lesz két alapvető megszólalási típus: az egyik az, amely a különböz őként motivált költő i körülírásokban újraértelmezi, újrafogalmazza a maga, a költő egyedüllétét, társtalanságát, kivetettségét és — végs ő fokon — szerepnélküliségét (egyfelől az Ond vezér unokája, másfelől az Elsiillyedt utak, a Hajó a ködben), a másik típust pedig a szerepnélküliséget, az egyedüllétet alaphelyzetként elfogad б költői én vallomásosan nyílt beszéde, tudatmonol бgja jelenti (egyfel ől a Szeretném, ha szeretnének, Akarom: tisztán lássatok, Kocsi-út az é)szakában, másfel ől a Küldöm a f rigy-ládát). Mesterséges ez a .megkülönböztetés már azért is, mert hiszen a kötetet általánosságban is jellemzi egyfajta oldottság, a beszédnyelvnek a korábbi kötetek beszédnyelvével összehasonlítva vallomásos közvetlensége, egyszer űsödése. Az elemzés érdekében vállaljuk mégis e megosztottságot. Az allegorikus és látomásos látásm бd ia. korábbi kötetek verseib ől sem ismeretlen, s Ady költő i beszédének hangsúlyozotitan fogalmi jellege ott is mindig két irányba hajlítja a verset: a fogalmi kép és a szerepversek irányába. Mi más lenne például az (T) versekben közölt A magyar Ugaron című vers, ha nem allegorikus látomás a magyar valбságrб l (ahhoz, hogy szimbolikusn,aJk roekinthessük, túlságosan is célratörő en kötött, gondolati hierarchikussággal megszervezett mind jelképrendszerében, mind eszméjében) és benne a költ ő magánosságárбl? Ha összevejtük ezzel a verssel a Hаjó a ködben címűt, nyilvánvalóvá lehet az itt körvonalaz бdб magánosságtudat minőségi mássága. Mindkét vers látomás-struktúrája alapvet ően negatív valбságviszonyokat bontakoztat ki. Amott az „elvadult ugar" Magyarországának „lehúzó ereje", itt a „köd-ország" Magyarországának ,,parttalansága" épül fel a költ ői látomásban. A „köd-ország" utasának a sorsa azonban végzetszer űbb, a tanulságok kegyetlenebbek, pesszimisztikusabbak; magánya zártabb, véglegesebb (bárha az
1358
H1D
előző verssel ellentétben itt többes szám els ő személyben fogalmaz is a költői én), — mert míg az „elvadult tajon gázolónak" az el nem merüléshez és ezáltal a változtatás reményéhez elegend ő az önrnagában való hit, a megértetlenség ellenében az egyéniségnek, a költ őnek a kitartása (és A magyar Ugaron vers látomásában minden megnevezett, felmutatott negatívrom e kitartást edzi, mintegy e negatívumokban mérődik meg a kiválasztottság tudata, az öner ő), addig itt már csak a vallásos logika segíthet, az egyéniség lehet ő ségein túlmutató erő, a misztikum alakjában megjelen ő hit (s némiképp még a köd is, hiszen .azzal, hogy elrejt, meg is óv valamennyire). A korvalóság sötét víziójában a „Valamikor ki kell kötni, / Valaminek kell már jönni" hite csak vallásos-verbálisan (a versstrúktúrát megoldáshoz vezet ő, elrendez ő eredményességgel) oldva fel a feloldhatatlan. A gondolati igazság-fedezete nem más itt e hitnek, mint amit az Egyre hosszabb napok című versben igy fogalmaz meg: „S rossz nap után már nem jön rosszabb / óh, de ez a nap egyre hosszabb." Sćarkítva és leegyszer űsítve: ha a korábbi versben még megmenthette a költőt (és általa a költ ő szavára igényt tartó kort is) a fellelhet ő szerep, a költői tartás, addig itta menekvést csak az egész gyökeres változása hozhatja meg. A Hajó a ködben látomás-struktúrájában közvetlenül megfogalmazott hit ellenére ezért hiv őbb vers A magyar Ugaron, s ezért mutat sokkal dezilluzionáltáb'b tükörképet a Hajó a ködben, — mely a költői beszéd, a gondolkodás dialelktikájaként épp illúziónélküliségében utalhat közvetlenebbül a létezés egészét átható változás szükségszer űségére, s egyúttal arra is, hol az esztétikai tudat (kultúra) és társadalmi lét er őterei közötti hasadástól eltekinteni a költ ő számára többé nem lehetséges. Ebben az illúziónélküliségben, mint gondolati helyzetben, fogalmazódnak meg a tudatversek, s innen küldi a „frigy-ládát" is „A jövend ő fehérei"-hez. Ady e nagy, filozofikus horderj ű tudatverseinek gondolati és poétiikai tanulságait aligha elemezhetjük itt ki. Amit megtehetünk: kijelöljük helyüket gondоlatmenetümkben. A Szeretném, ha szeretnének, az Akarom: tisztán lássatok, a Kocsi-út az éjszakában című versekre gondolunk els ősorban. A legiközvetlenebbül vonatkozhat e versek poétikájára a Németh László-i megfigyelés: „Vers már alig lehet pőrébb, lényegre men őbb, ha úgy tetszik: modernebb. S ebben a minden szót külön is kinyomó ritmusban mégis a régi magyar vers támad föl százados alvásából, melynek a törvénye röviden szintén ez volt: olyan szórendet használni, hogy minden szó jelent őssé, nyo-
A SZÁZÉVES ADY ENDRE
1359
matékossá váljouz. A formai igazmondással ►együtt jött meg 4 tartalmié." A tudatversdk vallomásos személyességében annak a költ őiségnek az öntudata üzen, amelyben mindig is Zriegfért a létezés minden ellentmondása, ahol +a költ ői szerepek — felszínen -- egymásnak is ellentmondani mer ő jellege mindig is a (személyes/személytelen) lényeg keresésének, a magára vonatkoz бan igaz és a kornak távlatot mutató gondolati és érzelmi magatartásnak az eszköze volt, s nem a személyiségindulati bújócskázása a gondolati létezés kihívásai el ől, s melynek mostani vallomásos egyes szám első személyűségében, programosan kihangsúlyozott magáravonatkoztatottságában ezért már-már személytelenné lényegülve tárgyiasadhat a magánosságot és szerepnélküliséget mér ő léttudat. E versek világképét elemz őnek Ady magánosságtudatát kellene értelmeznie. A magánosságtudat a modern költészetben sohasem szűkithető le a költő emberek közötti magárnyára, társnélküliségére, megértetlenségére. A „Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek" lírai vallomás romantikus igazság-látszatának minden szuggesztivitása ellenére is inkább elködösíti, mintsem megvilágítja a kérdést. Torsnélküliség helyett helyesebb szerepnélküliséget értenünk, ha a modern költészete kulcs-f ogalmár бl gondolkodunk. A költészet mitológiateremt ő szellemnek ismerte fel önmagát, amikor először kezdett el gondolkodni önmaga lényegér ől. Ennél alább a modern költő sem adhatja. A modern költészet hermetizmusa ilyen értelemiben kétségbeesett és kétségbeesettségében is teremt ő lázadás a számára kijelölt „köztes" szerep szellemi másodrend űsége ellen. Ady magánosságtudatában a modern költ ő e helyzeti elbizonytalanodása és útkeres ő magára ébredése leplez ődik le, — hölderlini elszántság az övé, új költői mitolбgia megteremtésére irányuló. Akár a rilkei szemlél ődés, a költői hermetizmus, Akár a magány filozófiája, az egzisztencializmus fel ől nézzük: ellenálla megfelelésnek. Ha az egzisztencialisták száanára a magány az autentikus lét feltétele, úgy Ady számára olyan feltétel (adottság, tényszer űség) ez, melyet felt бtlenül meg kell haladni ahhoz, hogy a (költ ői) létezésnek értelme legyen. Magamagát k%Hálja a leegyszer űsítés (s Adyértelmezésünk mintha be is érné ezzel): a költészet közösséget feltételez ő jellegében a megoldás, megváltódás. A Szeretném, ha szeretnének, az Akarom: tisztán lássatok versek végs ő gondolati alternatívái bizonyára ezek; Ady költészetének mnagánasságtudata azonban sokkal összetettebb és ellentmondasosa ~bb is, semhogy csonkulás nélkül elbírná e leegyszer űsítést. Ami bizonyos: Ady költ ői mito-
HID
1360
lógiájának a megértéséhez, mit оlóglateremtő világlátásának a felfejtéséhez is Ady egzisztencializQnusának, magánosságtudatán a1k a megértésén át vezet az út. Új költői korszakot nyitnak e versek nemcsak Ady költészetében, hanem a XX. századi modern magyar lírában általában. Poétikájuk folytathatatlan és megismételhetetlen, ám ha még nem íródtak volna meg, holnap kellene jönnie egy filozófus költ őnek, aki megírva e verseket, az izmusok és az izmusok utáni modern költészetet és a mai költ ő helyzetét ily szintetikusan és a gyökereinél megragadva jellemezné. Különösképpen vonatkozhat ez a Kocsi-út az éjszakában cím ű versre. A XX. századi modern magyar költészetben (a modernséget jellemzésként, min őségként érten, s nem kormeghatároz бkent) számomra van két vers és ezen belül két verssor, melyek egymással párhuzamot alkotva az elméleti okfejtésnél, költészetfilozófiai értelmezésnél élesebben v гΡlágftják meg a modern költ ő, a modern költészet helyzeti lehet őségeit. A párhuzam egyik tagját az Ady-sor alkotja, a „Minden Egész eltörött', a másik sor Kassáké A ló meghal a madarak kirepülnek cim ű poémából: „én KASSÁK LAJOS vagyok / s fejünk fölött elröpül a nikkel szamovár." A l ap egyik oldalán a Minden Egész széttöredezettsége, a töredékesség Hölderlin utáni vigasztalan „földi" éjszakája, a másik oldalon a költői egyéniségnek minden heroikusságában is csupán a nyelvbe szorult gesztusa. Mindkét esetben a szerepnélküliség problematikájához érkezünk, ahhoz a központi problematikához, melyr ől nem tudni többé lehetetlen, s melyre napjaink költészete — a legkülönbözőbb utakat járva —azóta is keresi a választ. Ady Endre felismerése óta: tudatosan. .
A SZÁZÉVES ADY ENDRE
1361
A TITKOK GY6ZELME VÉGEL LASZL б Ady Endre: A Minden titkok verseib ől. Nyugat, Budapest, (1910) -
Titokról szбlni, annyi minta jövő xitkosirását megfejteni. A titok tehát nagy várakozás és még nagyobb bizonytalanságot jelent. Az egyik történelani perc már elárulta gyermekét, a másik még nem ölelte magához. A titkot csak az tudja, aki szenvedélyesen tudja, hogy az övé a jöv ő, vagyis egy kisebbséghez taiitoziik, mert a többség nem érzékeli a titkot, sokszor ellenséges is iránta. S a titok még több is ennél: hangos kérdés és halk valasz. Aki kérdez, reméli, hogy a válasz majd meger ősödik. A Minden-titkok versei ,mintha erről a nagy títakról szóló eposz akarna lenni. Talán gazért t űnik annak, mert ,a versek hangvételében van valami komor, biblikus ünnepélyesség és kaján csúfolódás, szecessziós fáradtság és paraszti gorombaság. Egy fáradt és elárult szubjektivitás egészséges és cinkos birkózása az istenekkel. De rögtön meg kell mondani azt is, hogy kétféle titok létezik: az egyi+k a misztikusaké, a ,másik a küzddké. ,Az ,els ő olyan, mintha az ember világ-szakadékból szemlélné az örök ismeretlent és rnegismeréséneklehetetlensége az egyedüli biztató er ő ebben a helyzetében. Egyedüli erő, de kiapadhatatlan. Itt minden csak vágyakozás, és minden megfoghatatlan. De lehetne így is mondani: itt rrlinden több, mint megfoghatб, itt már minden a vágyakozás. „Mert Isten nem azt nézi — irja Eckehard mester —, milyenek cselekedeteink, hanem egyedül azt, milyen a szerete еtünk, áhítatunk és szándékunk cselekedeteinkben. Hiszen neki nem fontosak a mi cselekedeteink, hanem csak szándékaink cselekedeteinkben és az, hogy mindenben őt tartsuk szem el őtt." A misztikusak tiidka tehát egy és oszthatatlan: az egyanyagú Minden. S boldog az ember Eckehard sötét ege .alatt, amnikor még a titok ennyire naiv és szent dolog. Naiv, mert az ember individuális ügynetk tartja a tntkát, úgy látja, mint a saját tulajdonát és feloldoz бjá+t; szint, mert ezt a na Јivitást el is dobja magától, fel Is áldozza magát a titoknak. Az identitás még szentséget jelent és b űntelenséget. S ha a titoknak erre a naiv, misztikus felfogására gondolunk, ak-
HfD
1362
kor érezzük csak igazából, rrviért kell a küzd őnek alkudoznia az Istennel. A misztikusok titka csodálatos, mert nem muszáj megismerni. Ám a küzd ők titka nem ezen az elérhetetlen földön vnrágzik ki, hanem ott, ahol az ész és az akarat remfél. A közd ők titka nem azonosul boldogan a Mindenrnel, hanem szembékerül vele. Ez a Minden-vágy, „kapzsiság" lesz az, amely elemezni, részletezni és felbontani kívánja a titkot, ,keresi annak legtkiis еbb alkotóelemét. A Minden-Titkok verseiben ezek az „eleme(k" az Isten, a szerelem, a szomorúság, a magyarság, a dics őség, az élet-halál kérdései. De a Mindenben nincs harmónia, a részek feleselnek egymással. A küzdők titka ennélfogva mindig apokaliptikus, melyen János jelenségeinek hangulata uralkodik. „Valaha minden arc magáért / Vívott szörny űséges harcot / És állanak rab ellenekként ✓ Egymással szemben most az arcok." (Az idegen arcok). A küzdők titka tehóit titkosabb, mint a misztikusoké, mert az első az identitás öntudatlan elnyerése és boldog elvesztése, a második pedig az identitásért vívott küzdelmes harc, amelyben maga a küzdés válik küldetéses titokká. Ott titokzatossá, megfoghatatlanná és misztikussá lesz 'minden, ami odakinn van, és ez békét teremt odabenn — itt az odabenn háborog, odakinn pedig minden összekeveredik. „Minden titok e nagy világon / S az Isten is, ha van I És én vagyok a titok titka, / Szegény hajszolt matigam." (нiszek hitetlenül Istenben). A Minden-titkok versei a küzdés nagy lelkitérképe. Ismeretlen itt minden út, minden viadal, ismeretlen az élet és a halál, a szerelem és a dicsőség, a szomorúság és a nemzeti lét, de mindezt el kell fogadni, minden úton el kell indulni, és egyikr ől sem szabad visszaforduln4i, még akkor sem, ha nem tudni, mely lik hоvá vezet. A század arcáról lehullott a szép maszk: a racionalizmus, de ne féljünk attól, ami elj ő ezután. A Minden-titkok versei rendszerbe foglalják azokat a kérdéséket, amelyeket immár csak egy túlfeszített individualizmussal lehet érzékelni. Azzal az indididualizmussal, amely az emberiség emlékezete akar lenni oly módon, hogy saját magát feszíti szét, mint egy hálót, hogy ezzel fogja össze a világ széthulló ,kérdéseit. S így szétfeszítetten értelmezi а sorsát, amelyet ekképpen vallat: „Mutassátok meg a Nincsenből / Nincsenbe futót, / célhoz sohse érő t." (Az egyenes csillag). Ez az individualizmus a titok-'tengerrel vállalta a Semmit és a Mindent. Titok, Minden és Semmi! Az ifjú Minden, a lliitak-dárda és ,a Halál szíve — e verseskötetben többek, mint szimbólu mak: a ~
1363
A SZÁZÉVES ADY ENDRE
lélek alapvető formáját jelentik. S ez a lélek csak így, ebben a formában tud kiteljesedni és így meri hirdetni: „S fogaim nem vacognak többé, / Mert elhagyott a félelem." (Elhagyatta félelem) S így, ebben a farmában meri meghirdetni a huszadik század egyik legnagyobb kalandját, az aggódás, a dszamorúság egzisztenciáját: „Most már elhagyom az Istent is, / Mert elhagyatta f élelem." (FJlhagyott a félelem) Ez 'a lebkiforma már szabad, mert meri vállah;i a paradoxont is: „Hiszek hitetlenül az Istenbit." Alkuszuk: Sokat kellett ráfizetni, / Uram-Isten, / Magamnak nem maradt semmi: l Ráment mind a kamatokra." (Isten drága pénze) Vádolja az identitás elvesztését: „Ha nem fogna az iszap / S ha önadagom: önmagam l Lehetnék." (Mindent másképpen szeretnék) S teszi mindezt annak tudatában, hogy: „Minden titok e nagy világon / S az Isten is, ha van / És én vagyok a titkok titka," (Hiszek hitetlenül az Istenben). A Minden-titok verseinek ez a kozmikussá növesztett individualizrnusa vált abszolútummá, a titkok alapjává. Minden transzcendencia az Én-be szorult, ott van minden rejtelem, minden titok. S ez az individualizmus azért kozmikus, mert megsz űnése pillanatában mutatkozik meg. A transzcendencia benn van a lélekben, és ha önmagára mutat, önmaga is transzcendens lesz, s ekkor még az isteni lény is e belsб transzcendencia egyszer ű függvénye lesz. De az individualizmus megsz űnése, az önmagát transzcendentáló lélek nem harmonikus módon azonosul .a világgal. Megsz űnése: vihar. A küzdб lelke beleolvad a végtelenben, és közben a végtelen lesz maga a vihar. Úgy t űnidk, a kör bezárult: a titokból nincs kivezet ő út, mert mindent átfogó univerzális jelenséggé vált. A küzdés dialektikus logikája megszerezte önmaga premisszáit. A Minden-titkok verseinek ez az univerzalista tlit оk-látása teremti meg a kötet töikéletes szerkezeti egységét. A barokkos nyelvi részletek mögött ez a gondolat szerkeszt precíz geometrikus formákat. Ebben a vonatkozásban pedig az individualizmus kétértelm: jelenti önmagát és nm•aga felülmúlását is. Saját félelmei, gondjai, megtöretése egyben a világ gondja, félelme és megtöretése. Egy lélek arcképe, amely a világ araképével azonos. A világ itt egy hajó az én .tengerében, amely érzi „dkapzsis ága" büntetését, mert önmagát, a legf őbb titkot akarta megismerni. S mert a büntetése fáj, és újabb kínzó kérdéseket vet fel, a hajó egyre kétségbeesettebben hánykol бdik a viharzó titok-tengerben, abban a viharban, melyet önmaga teremtett. оnnön ősdkának tudatában bonyolódik le ez az utazás, amelyben az Én tudja, ha a világ össze~
HID
1364
dől, ha a hajó elsüllyed, a roncsok alatt egy rettenhetetlent találnak. A Feltámadás szomorúsága ennеk a rettenthetetlenségnek az elégiáját énekli. Nagy út ez, amelynek nem látjuk a végét. A Minden-titkok versei szüntelenül felfedez ő útra készít fel bennünket. Arra az útra, amely befelé irányul és arra biztat, hogy lássuk magunkat, a saját nyugtalanságunkat, az Istent ől megszabadJtott kapzsiságunkat. A forradalmi Erósz szólal meg e versekben, a küzdés kiskátéját kapjuk meg a könyvben. Ebb ől megtanuihatjuk: csak a teljes alámerülés tételezi a felmerülést, csak az Én túlragyogásában ismerjük fel a meglev őt. A legnagyobb felismerés: a titok bennünk van, megnyílt tehát a reménység arra, hogy odakinn is legyen. Mert így még reménykedhetürnk abban, hogy odakinn is felfedezünk valamit, ami nélkül nem lehet élni. A titkok világítanak az adottak zűrzavarában, és éppen ezért a titok-filozófiának ez lenni a mélyértelmű jelentése: Urök, ősi Idő Hajtotta ki [csillagomat] a Térbe Az Okokat keresi ott: Az Isten sem kerülhet Utána sem elébe (Az egyenes csillag)
A HALÁL KÖNYVE BORDÁS GY Ő Z Ő Ady Endre: A menekül ő Elet, Nyugat, Budapest, 1912
A kezünkben lev ő Ady-kötet, A menekül ő Élet jobb megértéséhez két tényt kell regállapítanunk. Az egyik, hogy még nincs oly eméssze az az id ő, гΡamikĐr a dekadencia irodalmi világjelenség volt, a 'másik pedig, hogy századunknak eddig eltelt tucatnyi évében elsősorban és legfőképpen a költészet gazdagodott új formával és tartalommal egyaránt.
A SZÁZÉVES ADY ENDRE
1365
Nem hisszük, hogy e kötet tárgyalásakor összefüggéseket kell keresnünk Ady és mondjuk Baudelaire 'között, hiszen akkor megrekedáénk .annál a megállapításnál, ,miszerint Baudelaire egy korszak végén érezte magát, ezzel szemben Ady A Minden-titkok versei után A menekül ő Életben is saját létének vég сs voltát hangsúlyozza, sokkal er ő sebben, mint azt régebben tette. A ra`kan иоnás a múlt századi francia és Ady költészete között a költ ői magatartásformában keresend ő . Az akkori költdk fáradtnak, betegnek tüntették föl magukat, és fáradtabb hangon szól hozzánk ezúttal Ady Endre is. Ezt az Adytól még eléggé meg nem szokott hangot azonban nem követte újabb forma is. Költészetében továbbra is megvannak azoka modernnek nevezett +megaldások, amelyekben kiapadhatatlannak tartjuk. Kötetét vizsgálva tehát abból kell kiindulnunk, hogy A menekülő Élet iismételten bizonyítja, miszerint Ady költészete éppúgy táplálkozik századunk új érzéseib ől, minta múlt századi költészetből. Ez a régebben indulataiban gátlástalan költészet most bizonyos racionalitással fordul az értelem, az érzelem és az igazság felé. Ady a költeményt ől mindig ezt a hár пm elemet kérte számon, ezek verseinek tartópnllérei. Voltak és maradtak is. A különbség csupán annyi, hogy érzésünk szerint a költ ő ebben a kötetben nem annyira .agrвΡ sszív, hangja :nem annyira érces, mint néhány évvel ezelőtt. Mennyire van mindez összefüggésben azzal, amit a Szeretném, ha szeretnének kötetzáró versében mondott, még aligha mérhető fel, s aligha állapithat б meg teljes bizonyossággal. Csókolj szájon, szép húgom: Este. Némíts el és hordd szét a hí гit. Hogy bátyád, .a hangos szavú, Dalait daccal befejezte. (Most pedig elnémulunk) Ha hinni lehet ezeknek a saraknak — Ady mindig halálosan komolyan mondd mindent — s azoknak is, amelyeket a Kocsi-út az éjszákéban cím ű versében vannak, akkor az Ady költészetében beállt fordul бpantról kell beszélnünk. Annál inkább, mert A menekül ő Életből már nem a prб fétikus enej ű költő szól hozzánk, s nem az új igénytét hirdet ő hangja száll felénk oly er őteljesen. Ady romantikus színei kissé megkopnak, gondjai is mintha sz оmélyesebbek lennén еk, s mintha az eddigiekt ől eltérően hangsúlyozna a
HÍD
1366
színek Trendjében. Számos példával bizonyíthatnánk, miként váltja föl itt az Életet a Halál, ►az Egészet a Rész, a Mindent a Semmi. Nem véletlenül írtuk a címbe, hogy a kötet, amelyr ől szólunk, a halál könyve. A menekülő Élet verseit éppen a halál fogja össze, teszi egybetartozóvá őket. Itt a halál a (költ ői érzelane(k rnozg► atója, a költői világot a „menekül ő Élet" látványa hatja át. Nem kell ezen ,megdöbbenünk, hiszen egészen természetes, hogy aki olyan lázasan kutatja (kutatta) az életet, mint Ady, annak a halállal is szembe kell néznie. Különösen annak kellett találkoznia az élet utolsó állomásával, aki mindig a holnapot, a j Đvőt füгkészte. A halál-mоtívuгn persze nem új jelensiég Ady költészetében. Emlékezzünk csak vissza, Ady már a Vér és Alany című ikötetében a „halál rakonaként" mutatkozik be, s ugyanebben a lkötetében vár „sok szépet a Haláltól". Az életellenpontjaként a halál tehát ott van гnár az induláskor is. Más kérdés, hogy a néhány évvel ezelőtti és a ►mai halál-m atí иwm között minőségi a különbsгg. Amíg régebbi köteteiben hol szeret őnek, hol j б barátnalk nevezi a halált, addig itt már-smár szembe is néz vele. Van ugyan még itt is dacolás, rnémi ✓kihívás („Lássuk, vajjon én-e vagy a Végzet, Melyikünk a különb legény?"), de el-elkomorodik már .a költ ő hangja, s mind többször találkozunk ilyen sorokkal: ,
Olykor még forr a g őgünk: Ejh, mindegy: Élet vagy Halál, De éjjel félünk, b őgünk. (Elszállnak a lepkék)
vagy: Csók, pénz, hit, b űn nem várók rátok, De nem várok araár magamra sem. (A szűz Pilátus)
Korántsem állíthatjuk, hogy Adynak szándókában volna megbékélni a halállal, de éppen a fent idézett versnek ✓már olyan sorsai is vannak, amelyek Vörösmarty megbékéltségére, a csendes rezignáciбra emlékeztet ően szólalnak meg: Minden úgy csitul, múlik, szürkül, Mint amit rőt mező védelmez: Ma már a Halál som félelmes S szégyenlom, ha föl-fölijjedek.
A SZÁZÉVES ADY ENDRE
1367
Miért időzünk ennyit ,a halál- motívuunпál? Mert úgy énezzük, hogy eddig sohasem domboríttatta ki ennyire ezt a motívumot, sohasem hatalmasodtak el ennyire iköltészetében. Most pedig innen indul s ide tér vtissza, a halál fogja össze mindazt, amit közölni kíván. Ajkkar is jelen van, amikor a költ ő másról beszél, és sokszor Caak a képek és hasonlatok fölbontásával juthatunk el hozzá. Figyeljük csak meg a kötetnyitó, egyébként minden bizonnyal a 'legerősеbb verse három sorát: ~
Aki él, az mind, mind örüljön, Mert az Élet mindenkinek Kivételes szent örömül jön. (Köszönet az éle Qrt) A halálrбl szбl akkor is, amikor az életet dics őíti, s a halál képzetét kelti a „távoli szekerek" érkezésének refrénszer ű ismétléseivel vagy az „eljátszott öregség" hangoztatásáv аl. Ezekben a versekben a halál smár inkábba félelammel és szorongással rokon, de ugyanúgy :szó van az elveszettség és fuldoklás .látomásáról is. Eddigi köteteihez hasonl бan Ady ezúttal is zart ciklusokba sorolja verseit. A lélek problémái foglalkoztatják A sz űz Pilátusban, a szerelem nélküli szerelem az Asszony és temet őben és a Szomorú бdák valakihez cím űben, az Isten-versek sorát b ővíti az Istenhez hanyatló árnyék, a Magyarság-versekét pedig a Szép magyar sors. Mindezekben a ciklusokban a „széttöredezett világ" élményének egyfajta úpb бli megfogalmazásrával találkozunk. Mintegy beteljesüléseként a jóslatnak. Mert a „minden széttörött" tudata készteti Adyt, nem az egyfajta rekapitulálásra, hiszen visszanézni, emlékezni ő nem szeret, hanem arra, hogy új életérzésének djon hangot. Megfáradt volna? Akinek akkora harcot kellett vivnia, mint neki, könnyen elfáradhat. Már A Minden-titkok verseib ől is hiányzott az a titáni bátorság, g őg és harci kedv, az annyira jellegzetes metaforikus kincsek egy részét is elhagyja, de ett ől függetlenül hangra továbbra is egyéni, sajátos, adys. Már Az Illés szekerén cíimű kötet ,megjelenésekor figyelmeztetett a kritika arra, hogy a halállal való találkozása szüli a költ ő Isten-verseit. „Szeret kibékülni az ember, Mikor halni készül" — írta Ady említett kötetében, s ezt a gondolatot kell idéznünk A menekül ő Élet Isten-versei kapcsán is, de kiegészítve azzal, hogy most már az egyedüllét is sodorja isten felé. „Ne vess el engemet
ltD
1368
az én vénségemnek idején, mikor elfogy az én er őm, ne hagyj el engemet. . ." — idézi Ady a Zsoltárok könyvét, saját társtalanságát siratva. Mintha b űntudat nyomná lelkét, hiszen a „Tekints meg engem, tekints meg, Uram"-jelleg ű fohász nemcsak egy versében ,mutathat б ki. Utaltunk már költ őnk menekülési szándékára, s nyilván éppen ezért -- az istenhez való mind gyakrabb menekvése — szülei az ilyen sorokat. Nemcsak az istennel bes zélget A menekülő Élet magányosságában. Előveszi szerelmét is, önmagát is, a fiú bölcs ője fölé hajolva mesét mond. Kissé banalizálnánk, ha ezeket a nem jellegzetesen Ady-verseket elemezni igydkeznénk, nem mintha azok koordináta-rendszere nem lenne megnajzolható, de ezek a versek nyilván 'kisebb jellentöségűeik, mint a régebbiek. Adyt бl megszoktuk, hogy verseiben ő mga vált típussá, aki a motívumok segítségével analizált és szintetizált. E kötet motívumszegényedés гe révén ez a készség nem annyira kifejezett, s kötetében éppen azt lehet hiányolni, hogy a világot most kissé egy oldalról figyeli. Mvért említjük a motívumszegényedést? Ady velük á гllít és tagad, hasonlít és viszonyít, hiszen alegarizáló és szintetizáló jelleg űek. Viszont ,mindezt régi fényében talán csak néhány, a magyarság-ciklusba tartozó versem észlelhetjük. A Vitéz Mihály ébresztése vagy a Levél-féle Móricz Zsigmondhoz címűt látjuk erőteljesebbnek. Nehéz lenne eldönteni, milyen világszemlélet mozgatja e verseket, mert megállapították már, hogy Adyban sokszor egyszerre többféle világszemlélet szólal meg. Talán nem is a világszemlélet kérdése az els ődleges, hanem a költőnek a nemzetfez való viszonya. Neue függetleníti magát, éppen ellenkez őileg, már jó ideje szinte iteljeseп azonosul vele. Nemcsak nemzetével, hanem általában a kis népek sorsával, amikor ezt írja: Valami nagy-nagy Sors, Ok, Cél van itt, Valami nagy-nagy, ős tanulság, Amely kis népeket tanít. (Szép »zagyai sors)
Ha úgy vesszük, hogy Ady kötetei a folytat бdó motívumok láncolatai, akkor azzal is megállapítással kell zárnunk legújabb kötetévvel kapcsolatos vizsgálódásnznkat, hogy a halál motívumára összpontosított, ebben a körben adott újat, mutatta meg (ismét költ đi arcát. Úgy érezziјk, mintha Ady életérzése bizonyos rokonságot
A SZÁZÉVES ADY ENDRE
1369
mutatna amúlt századi európai költ őkével, de ugyanakkor továbbra is az irodalmi robbantások el őhírnöke. Hiszen Ady 1906-bon már új hangon szólal meg, s csak két évvel kiés őbb lép színre Ezra Pound, a jövőbelátók Manifesztumát is csak alig két éve tették közzé, s ugyanennyi ideje faglalkozJtatja az irodalmi közvéleményt az új némсt mozgalom, az expresszionizmus. Az irodalomtörténet egyszer valószín űleg k& fogja mondani, hogy a huszadik század sok újat hozб +költészete mégiscsak Adyval Ikezd đdött.
EMBER, AKI VISSZANÉZ — ÉS ELŐRE LAT BOSNYÁK ISTVÁN Ady Endre: A magunk szerelme. Nyugat, Budapest, 1913
„S az Élet ks Utálat oly mar б, Hogy pacinís piszkotokat lebírja. S e sorokat, jaj, magyar siralom, Anno 1913 írja."
(1) REKAPITULÁCI đK Ady Endre legújabb kötete megint egyszer a megtett utat összegezi, s ugyanakkor új távlatokat is nyit az öntörvény ű élet és öntörvényű mű várható menetlirányába. S mint eddig is valamennyi verseskönyve, ez a kilencedik is már jб előre tömören meghatározza öntartalmát — a kötetnyitó prológusban. A hat évvel ezelőtt megjelent Új versek rnár jelezte, az azóta sorjz6 verseskönyvek rendre meger ősítették, e mostani kötetnyitója pedig immár a rekapitulálás igényével sugallja az olvas бnak: Ady Endre a mi századunk Petőfije. Ember, akit eddigi verseskönyvei tanúságaként kisezer, legkülönfélébb életélmény is elemi lírikusizgalomba tud sodorni ugyan — közöttük, mint e prológus is ta lálóan kiemeli, talán a Pénz- és a Szépség-szomj volt eddig a legerđteljesebb —, ám az egész embert, a maga teljes hatalmával
HID
1370
mégiscsak két alapvet ő, goethei értelemben vett „déanon" tartja fogva mindennél elementárisabiban: a Politika és a Szerelem. Illetve, ahogy 'a prológusra r гmelő egyik versében képletesen is megfogalmazza: Tettem életemet én, nyomorult p őre, Néha Dózsa Györgyre, néha csak egy n őre Nos, milyennek látja és láttatja poétánk a maga eddig megjárt politikai útját? Vereségek sorának. Féldiadalok, végig nem harcolhatott harcok, megosúfolt és értelmetlenné tett akarásdk láncolatának. Harminc éve eresztgetett piros papírsárkány, mely a pórázáról id őközben — ezerszer elszakadt ... Tizenhét év óta — az annyiszor anegénekelt Zilah elhagyása óta —, afféle hívott zászlóként, amolyan szint ny űgként magával hurcolt lobogó, anely voltaképpen nem is más, mint — önmaga, a zászló mégis-lobogtatója ... Az egykori harcos vonulásban lekaszabolt és „eltemetett" politikai ellenfelek szívós újraéledése, hisz a hunniai harci parondan „hasztalan velőknek / Százszor kell betörni ronda lakhelyük / S minden halottat újból agyonütni" ...E néhány groteszk képével érzékeltetve, így s ilyennek láttatja poétánk az eddig megjárt politikai útját. S e látványnak ezúttal is abban van .különös varázsa, hogy groteszk tartalmai mögött Ady Endre, a pátosz embere áll! A patetikára rendeltetett eszázadi hős, aki ismételten arca kényszerül, hogy harcos önmagában riasztó hasonmásként lássa viszont hár оmszáz éves nagy elődét, a spanyol Lovagot ... I-lletve, hunrniaibb 'képletességgel szilva: a mesebeli Kisfiút, akinelk százszor kell lecsapnia a gonosz Sárkány fejét, hogy az százegyedszer is — újra föléledjen ...E fanyarul fölismert groteszk életvalóságra aztán a rrrégis-harcos Ady Endre egyik kötetbeli verse ezúttal is megtalálja a maga megfelel ő ellenszerét: a quasi pusztán „önmagáért" vívott harc mítoszát és a jó pénzért bármiféle harcokat megharcoló zsoldosvezér szerepét Vagyis, a keser ű élatsurnmára — keser ű kitalálás! Huszadik századi emberi sors, huszadik századi költői reakció! A magunk szerelme rekapituláló ír бjámak a Palitikához hasonlóan a Szerelem is a nmegval бsulatlanságotk, fél-beteljesülések és teljes vereségek hosszú sorát jelenti. Un- és más-húsba maró ún. szerelmes verseLb ől sohase volt nehéz kiolvasni, hogy e mindeddig leghimebb magyar poéta a révületig ..
.
A SZÁZÉVES ADY ENDRE
1371
fokozott sze хuаlitásban sem magát az érzékiséget ostromolja csupán: nála a szerelmi eksztázis egyúttal „antropológiai eksztázist" is képviselt mindenkor, háttérben az ősi, plátб i hiányokkal, az EmberTárs, a Felem megtalálásának elemi vágyá иΡ al, az emberi együvé válás szépséges sóvárgásával. Nos, a Schöpflin Aladárnak ajánlott vers, az „asszony-részünk", „asszony- бnünk" kiszakadásának és különválásának szép elégiája most az összegezés igényével fogalmazza meg a. szakadatlan plát б i sóvárgások — teljes vereségét. A szerelmi rekapituláció így lesz e .kötetben — kapituláció is egyúttal. Ennek a vereségnek a jegyében is fogant a magyar szerelmi líra eleddig nyilván legkoanisszabb s komiszságában kétségtelenül legszebb ellenódája, az Elbocsátó, szép üzenet. Az „önző szerelemnek" — micsoda tautalógia! hisz van-e „önzetlen" szerelem? — e fullánkos, partnerre tör ő és partnert megsemmisít ő bosszú-verse, amely személyes hitel ű magyar hangot ad századunk „strindbergi" sorsélményének. Egyszersmind lezárja azon emlékezetes Léda-versek sorát, amelyek líránkban els ő ízben szólaltatták meg a korszer ű döbbenetet, hogy .az ernberiség egyik fele — politikai, nemzeti, faji és osztály-hпvatartozást бl függetlenül is! — állandб napiharcot vív, valóságos permanens világháborút folytat a másik fél, a másik Nem ellen .. . De találunk e kötetben egy másik, nem kevésbé komisz és nem kevésbé szép szerelmi ellenódát is, mely ,méltб ikerpárja a Lédaasszonyhoz írottnak: egy „elbocsátó, szép üzenetet" az ágyasház túlig szép cédáihoz ... S amíg az Elbocsátó, szép üzenet és A kiürített ágyasház a kötet legadyasabb szerelmi rekapitulációja, a legmaibb ilyen összefoglaló a Beszélgetés a boszorkánnyal cím ű, viszonylag rendhagyó — mert közvetetten személyes — ellen-szerelmesvers. A korszer ű szerelеmélmény, minta képtelen hiány, mint a szakadatlanul önnön visszájára forduló abszurd elérhetetlenség itt kapja meg a legadekvátabb kifejezést. Egyszersmind Ady Endre szerelemfilozófiájának eddigi legtöményebb megfogalmazását is. A Politika és Szerelem, e ekét „f ődémon" az eddigiek során afféle önismereti médium is volt mindemkor; tikkör, melyben a kett ős csatát vívó Ady Endre — vérbeli hamleti h ősként — egyidej űleg önnön szemlél ője is lehetett. Legújabb kötetében jórészt ismét a Politika és Szerelem közegén át bontakozilk ki az önismeret; leginkább ennek révén kerül sor a harmadik, mondhatnánk, antropológiai rekapitulálásra. Ez az úpabb összegezés-vágy semmivel sem kevésbé er őteljes, mint
HID
1372
az előbbi kettő, s ez már csak azért is természetes, mert — a kötet egyik versének felismeréseként — „a künn csatázás" után elérkezett az elsőrendűen, kimondottan hamleti harcok ideje: „künnről megjöttek a belső csaták" ...E viadalok előtt, s részben, már e viadalok közben, A magunk szerelme írója öntermészetének négy alapelemével .néz szembe: az individualista, a mindig-gyermek, a teremt ő és a szerepjátszó emberrel. Individualizmusának természetrajzát legteljesebben A veszélyek istenében fedi fel. Az az Én, az a látszólag narcisszoid „ Ős, bennemi Gőg, pogány ön-szerelmem", melye rekapituláló vallomásban hangot kap, egyrészt a századunkban — a személyiségdrz ő . visszatestvériesülés helyett inkább az elszemélytelenít ő visszanyájasodást szorgalmazó században — olyaranyára értékes egyéni f üggetlenséget s гΡa holt Istenek helyében kényszer ű-kelletlen önmagát abszolutizáló konkrét egyediséget affir málja. Ez az Én azonban egyidej űleg fölmutatja másik énjét is, a kényszer ű ön-elszigetel ővel szembenit, a szociáli sat, a közösségit — ~
~
KI NEM ОNMAGÁÉRT GŐGCSLI MAGÁT. Ki magát ritkán szereti magáért, Vagy ha magáért, méltán és nagyon, Vagy bármiképpen, mindig görcsösen Avagy bárkit ás, de mindig szeret. A Röpülj, Piros sárkányom-bon Ady egy másik alkati imperativusára ismer rá: arra, mely szakadatlanul „a szent soha-fény" űzésére készteti, miközben olyan trapézm űvészi vakmerőséggel áldja/veri meg, amelynek iszinonimája: „a vakság"... Ebben a kett ős eredményű indítékban ismeri fel aztán költ őnk — eddig megtett útjának távlatából nézve: tökéletes pontossággal! — a permanens gyermekség ébrentartóját. S kell-e külön is méltatni, micsoda becses antropol бgiai értéket képvásel ez az . imperativus egy korban, mely inkább koravénséget termel .tömegméretekben, semmint öregkorig tartó, újabb és újabb „szent soha-fényekért" rajongó szent naivitást? S amely inkább — és „idejekorán"! — a filiszteri parkettm űvészetre szoktatja az embert, semmint mélységeket megvet ő, emberien kockázatvállaló trapézm űvészetre .. . A Nyugat embereinek ajánlott versében Ady „a megszépítő
A SZÁZÉVES ADY ENDRE
1373
f átumá"--nak nevezi azt az antropol бgiai sajátságát, amely eddigi kötetеiben egyszerűen úgy nyilvánult meg, hogy ami nincs, ami egzisztenciális hiány, azt Ady Endre — megalkotja magának ... E megszépítő/teremtő személyes „fátum" most az önismeret objektuma lesz, s a teremt ő ember világkreálásánalk pátoszát vetíti vissza — teljes joggal — az eddig .megjárt életútra. Hányféle „lírai én" mutat оzо tt Ady költészetébene kötet megjelenése el őtt is! A szinte egy és ugyanazon időben írt verseiben is hányféle szerep talált mindig új, mindig eredeti elmond бra! Az értetlenked ő laikusok, meg a kritikusak is olykor, egyszer űen „pб zolásnak" minősítették ezt, s most ismét az ő értetlenségük segítségére siet a költő , amikor önismereti rekapitulációja során maga tárja fel „p бzainak" mélyebb antropológiai értelmét. A Száz h űségű hűségben olvashatjuk: Alakos játék, százszor-zárt titok Hős, futó bölcse újbбl és megint Állok süppedten sz бkimondб bajban. Cselek, barlangtik, vermek, kárpitok, Bozбtok, lárvák, segítsetek rajtam. Ki száz alakban százszor volt szabad S minden arcához öltött más mezet, Éljen és csaljon titokba-veszetten, Mert bárki arásnál több és gazdagabb, Mert csak a koldus egy és leplezetlen.
„Ki száz alakban százszor volt szabad ... Mert bárki másnál több és gazdagabb" ... Íme, Ady Endre lírai szerepjátszásainak lényege: a független-emberi szabadság és alkotбi gazdagság leplezetlen, olykor dacos, olykor meg egyenesen tüntet ő demonstrálása. S épp ez ad egészen új értelmet a szerepjátszást oly „illúzióram!bolбan" megvalló szavainak is, mint amilyeneket például _ A csontvázak kathedrálisában c. versében olvashatunk: „Halál-Úr jó szomszédom volt / Magamat s másat ijesztget őnek" ... Mert Ady Endre, csakugyan, eddigi költészetében is sokat „játszott" a halállal, de épp most, hogy rászakadta „bels ő csaták" ideje, most látjuk csak igazán, milyen halálosan komoly jaték volt ez!
н íD
1374
(2) LÉTÁLLAPOTOK ÉS PROGRAMOK, „ANNO 1913" A kötet címadó verse Ady Endre sajátságos ,;kormányeltörésben"élményéne+k a megfogalmiazása. Mint nagy reneszánsz-el őde, Ady Endre úgy érzi — s mi is „érezzük", hogy jól érzi! —, elakadt valahol sorsunk, világunk kormánykereQte .. . Elsnénn csak téveteg szélei kétségében, Mint vasmacska nélk ű1 gálya a tengerben, Kormányeltörésben, Nincsen reménsége senki szerelmében. b én idvezít ő kegyelmes Istenem! Légy ez dolgaimban én kegyes vezérem, Vezess ki már engem, Szégyentől, pokoltól hogy megmenekedjem! — fohász!kodatt a Szerelem költ ője 1578 љan, s most háromszázharmincöt év múltán Ady Endre mintegy rárímel a fohászára: Aldatt világa zátonyon, Boldog Isten, boldog Isten, Ki engeded, Hogy süttessük rá magunkra, Vén magunkra, Ifjító és istenít ő Szerelmedet. Ady Endre azonban nemcsak Balassi kortársa, hanem — Nietzschéé is. Köteгtének font idézett címadó versében ugyanis — mint másutt is többször — el őzőleg smár szkeptikusan megvallotta: az Istenek holtak, ereklyékért alighanem hiábavaló kutatgatni ... S épp ennek a „zátonyos" és „ereklyétlen" létállapotnak a távlatából bizonyul egészen természetesnek, hogy !kötete egyik versében a .mindig harcos ember a rá mindig jellemz ő nyíltsággal ezt is megvallja: Mi hősködésbe dühített S lánggal falatott araég tavaly, Múlik naiv, riasztó kedvem S mapdnem altat a csatazaj.
1375
A SZÁZÉVES ADY ENDRE
S ugyancsak ebbő l a távlatból, ennek az egzisztenciális állapotnak a perspe+k tívájábбl kapja meg igazi jelentését az a „narcissisunus" is, amellyel a címadó vers írója ezer csókkal illeti — önarcképét, h ű önmagát ... Ti. az egyetlen, akir ől az ereklyétlenségek közepette bizton tudja, hogy nem lett hűtlen a tegnapi ereklyéihez s roncsaiban is megmaradt deréknak Így áll tehát költőnk, „anno 1913", a világgal, s a világban önmagával. És a Sexus Sequiorral? — A minden önzéseket és minden kunságokat kiibeszél ő két „elbocsátó, szép üzenet" után poétánk erotikus szentélyét — mint egyik versében. találóan meghatározza — a „vénülő hímhez ill ő barokk" légköre tölti ki, amelybe egy új tünemény, a hol Adónak, hol Aranynak, Aranyosnak becézett tizenéves robban be — s illan is ki máris. És mit hoz Ady költészetébe? —Csöndes, eksztázis nélküli szerelmet, szerelmet túl min den szerelmeken. Ha Léda erózió volt, Ada, Arany, Aranyos — maga a relígió. Ahítatos, szent szerelem, ám szenteskedb szemforgatások nélkül. Ethos гΡJkeresés, Fbeteljesülés nélkül. A hozzá írott versek minden sorából és sorközéb đl kitetszik, A szépít ő öregségből pedig közvetlenül is kiszól: ez a hamvas leányember mindenсkeilđ'tt embertársként, rokonlényként (anya-, gyermek- és tesvérként) kellene a nagybeteg, mindössze harminchat éves, de a Halál-rJrral máris halálos komolysággal társalkodó költ őnek, s csak azután — erotikus ttársrként. Ady szerelmi költészetének eksztázisa eddig is föl-fölperzselte a határokat élet és halál, lét és nemlét között; most e kiegyenlít ődés 'naturalisztikus valószer űséggel látszik beteljesedni: a Szerelem egy kicsit már az utolsó Szalmaszál a Léthén, fogódzó, amely fölött az Élet, a köznapi, az egyetlen, alatta meg a sötét Semmi kavarog. S amit éppen ezért már önmagában — a Nótđl szinte függetlenül is — szeretni, ösztönös féltéssel szorítani kell: ~
..
.
Tudod jól, hogy halásra számítok S amit az Élet elvett, Tán holnapig mind Veled pótolom: Halálosan szeretem a szerelmet.
(A szépít ő öregség) Ady Endre élete, lám, megint egyszer és szó szerint is utolérte — Ady Endre irodalmát. Voltaiképpen tehát: Politikán és Szerelmen jórészt és egyaránt
HID
1376
túl... Bizonyos kritikai iskoláik úgy tudják, a korszer ű költők szakadatlanul korszer ű költészeti problémákkal küszködnek. Nos, Ady Endre is karszer ű költő, ám őneki nincsenek költészeti problémái, csupán életbeliek. Ez esetben az, milyen programokkal — vagy ha úgy akarjuk: milyen .megszépít ő/teremt ő kitalálások révén! lehetne szembeszegülnie létállapottal, mely tulajdanképpen élete két alapértékének a nemlétével azonos? („... És úgy vagyok, hogy sehogy sem vagyok"). Ady mindenekel őtt az önismerte rekapituláci бja során újra számba vett antropológiai ént бkek megerősítésével, életiprogram má emelésével szegül szembe e „sehogy sem vagyok"- al. Magasra tartva az individualizmus, a permanens gyermekség, a teremt ő-emberi akarat és a szerepvállal б emberség zászlaját. Kibontakozik, eközben, egy nyílt világszemlélet, a pesszimista vagy optimista szemellenz őktđl egyaránt mentes életlátás. Egy szemléleti magatartás, melynek életérzésbeli alapját a Vidám temetés énekében olvashat б szentenciák képezik: --
~
~k~
Múlása rendje az örömnek S változás mindig új alakra. S az örömök szüntelen jönnek. Minden, mi van, szép, friss hajadon, Az emlékek agg-sz űzét dobd cl S fogda jelent vígan, szabadon. Ki ina nincs, az nem is volt soha, Emlékezni raboknak terhe, Szabad ember felejt s fut tova
E nyílt szemléleti magatartás termёszetszerű ismérve a hit és szkepszis ellentétekt ől feszült dialektikája, melynek remek kiéneklője а мeg11t a Sors. Olvastán magára kérdez az ember: lehet-e ebben a korszer űnek nevezett században, ahol már és ahol még minden lehetséges, lehet-e e versbelinél reálisabb világszemléleti magatartást tanúsítani? — Ady Endre, persze, féllábbal még a XIX. század gyermeke, Marxnak csaknem, Engelsnek pedig még kortársa, s ebben a kötetében is föl-fölcsillan olykor a múlt századi racionalizmus mára már jócskán megkopott optimizmusa, miszerint az cm-
1377
A SZÁZÉVES ADY ENDRE
beri Ész és a кervszerű Munka egytkönnyen, pár röpke évtized alatt diadalmasan úrrá lesz az emberiség minden atavi sztikus hatalmán s végleg kisöpri a történelem Augiasz-istállóját ... (Vö. pl.: Mi kacagunk utoljára, Rohanunk a forradalomba.) E csöppnyi tizenkilencedik-századiság ellenéreazonban Ady Endre 1913-as világszemlélete ízig-vérig huszadik, századi, azaz: nyílt szemlélet, minden lehető és minden lehetetlen lehet őséggel egyaránt számoló. S megjegyzendő, 'költő nk egy fából fanagattságának dicséretére, hogy szerelemszemléletét, elvárásait és szkepsziseit ugyanez a nyíltság jellemzi. Erre a nyílt szemléleti magatartásra aztán szervesen épül rá egy hasonló életprogram. Ismérvei között egyaránt megtalálhatóa szelíd „dionüszizmus" és az epikuroszi bölcsesség igenlése (Új, virágos if)úsággal), niJndenekelött periig: az olyan-iamilyen élet, olyan-amilyen jelen anégis-vállalásának szándéka (Köszönt ő az Életre, Fölkelések és felfedezések). S kibontakozik e kötetben egy etikai program is, melynek vezérszólamai a „tiltakozni és akarni" (vö. az azonos című verssel), illetve: „az alku kulcsát még máig se leltem" (Még mindig háború). Ami különösen megkap б — és nem „különösen", de jellegzetesen eszázadi! — e kötet erkölcsi hitvallásában, az az, hogy „meta-et ikus" jellege van: acél-erkölcsök fölötti, a haszonelv űségtől függetlenedett, az aktivizmust, a tiltakozó akarást, a nem-alkuvást önmagában iás becses emberi értéknek föltételez ő moralitás. Erkölcsiség, melyben költőnk permanens-gyermeki büszke öntudata szerint nem élhetnek másak, csak „Jézushoz meghívott gyermekek, / Akik nem félnek élni" ... Magatartás, melynek konok „csak-azért-sem"je, dacos „megmutatom"-ja, ha másra esetleg nem is, hát arra mindenképpen j б, hogy bele lehet vágni „a kis elkopók és beletör ődők" szemébe ... (Én erőszakos ifjúságom) Más szóval: olyan eticizmus ez, amely a trapéz-pozíció látványát, a vállalat veszélyt, az önfeledt kiállás szerepét önmagában is fölemel ő, sőt némi önkéntes mártíriumtбl som mentes, tehát embertársi szolidaritásra érdemesült gesztusnak tartja: ~
~
Pokolhintán vad, szédítő körök, Tüzes mélységek fönt 's alant Zuhanva szállni, szállva zuhanni Való alatt és ,képzelet fölött És mindütt és mindütt
HfD
1378
És mégis a kanak határok Kemény tilalom-léce üt, Mert várhatatlanra várak S nem várok mást, mint várhatatlant: Óh, véres kínok véres kínja ez. (Szent lehetetlenség zsoltárja) Épp e várva várt várhatt tlan képezi az „anno 1913"-sas pol'iйkai program vezérszólamát. És ismét csak a monolit emberre vall, hogy a politikai mellett — az erotikusét is. Mert ahogy közéleti harcaiban az élet egészét ostramоlná továbbra is, Ady Endre a szerelmi csatározásaiban is a páneratikus lázak megszállottja, a „Mindennek, Egynek, Egyetlennek" astramlája akarna maradni, minden „vénül ő hímhez illő barokk" ellenére .is (Óh, nagyszerű Szerelem). Vagyis, voltaképpen ,az erotikában is a „szent soha-fényé", illetve, ahogy a Nő-kergető, fényes hazugságban oly pontosan megfogalmazza: lelke lehetetlen nagy lányáé vagy asszonyáé szeretne lenni, aki „enyémtelenül enyém lenne". Külön kell szólni e kötet politikai programjának nemleges eleméről, az antimilitarizmusról. Politikai vonatkozásban egészen világos, a Mi kacagunk utoljára nyitányában egyértelm&n megfogalmazott Baka van ennek: Ady Endre a lassan bár, de a kísérteties Csönd leple alatt etán mégis érlel ődő magyar forradalmat félti a „hazafias" kardcsörtetést ől és a mindenkori államrezоn ezzel járó manipulatnv mesterkedését ől („Csitt, kuss, mert háború lesz, / fgy szólaгak a belül-háborgóknak") Antropológiai szempontból pedig ez .a szenvedélyes amtirnilitarizmus azzal az individualizmussal magyarázható, amelyet, mint láttuk, a rekapituláló önismeret és az új programokat érlel ő eszmélés egyaránt becses értéknek talált. Nem kétséges: az az ember, aki a konkrét ember egyszer élhet ő életét, emberi egyediségének pótolhatatlanságát ilyen elemi szenvedéllyel védi, ez az ember nem lesz — ha a „vad geszti bolondok" egyszer mégis belerántják az országot — a „hós komédia” önkéntes ágyútölteléke Hogy mi is rеkapituláljunk: a fenti program-elemek alapján úgy tűnik, Ady Endre ebben az wj kötetében nem akis küzdelmek árán, de végül is sikerrel oldta meg a zárt farmájú, véglegesedett élet megőrz ő továbbvitelének, megtartó megújhodásánaik nehéz feladatást. Azt a szorongásos létproblémát, melynek legteljesebben e kötet És sehogy se vagyok című darabja ad hangot: ..
A SZÁZÉVES ADY ENDRE
1379
Zárt életet újra elkezdeni, Fölvenni a daliás lárvát, Újjongani, mikor testünk bizsereg Nem fiatalon és vér-duzzadón, De sztrájkján a sokféle csapott vérnek És gondolni évek számaira, Hogy harmincöt és azután harminchat És mindenben és még több mindenben Látni vakítón , a Semmit: Talán öregség, talán már a Halál. (3) ÉRTELMISÉGI ÉS FORRADALOM, FORRADALOM ÉS ETIKA Négy évvel e kötet megjelenése el őtt egy Lukács György nev ű fiatal bölcsészdoktor azt írta Adyról, ő a „forradalom nélküli magyar forradalmárok poétája", lévén, hogy „Magyarországon a forradalom csak lelkiállapot, csak az egyetlen pozitív, formai lehet ősége annak, hogy a végtelen izoláltság okozta kétségbeesés csak kifejezést is bírjon kapni". Ady Endre, a teremt ő ember azonban a forradalom nélküli forradalmiság szituációját már e találó vélemény elhangzása előtt s (azóta is szakadatlanul úgy próbálta áthidalni ; hogy a magyar baloldali mozgalom legsivárabb apályai idején is — teremtett magának forradalmat... Mostani kötetén еk van egy verse, mely arról tanúskodik, költ őnk ismét kísérteties mozgalmi űrt érez maga körül. A Barangolás az országban című verses terepszemléjében ugyan is úgy találja, e paprikajancsi-országocskárnkban — „a régi, lázadt jobbágyok sehol". Reménye így csupán a falu és város lidérces, visszafojtott csöndje mögött feszül ő potenciális zendülésben talál fogódzót. Kötetének azonban mégis van egy rebellis ciklusa. Címe Heine azon tételére asszociáltat, miszerint az újságírók, s tágabb éhtelemben az írástudók — a szentlélek lovagjai. . . Nem véletlen tehát, hogy a kötet mintegy kéttucatnyi ajánlása közötat talán az egy Garami Ern őé az egyetlen politikus-név, a többi aposztrofált közéleti viszont rendre — írástu:dó, értelmiségi, m űvész és író ... S Ott van közöttük 'két parányi, ám ,a magyar mozgalmi állapotok közepette mégis rendkívül jelent ős tábor is: a Nyugaté és a Galilei-köré.
HÍD
1380
Ady Endre, a magányos ember tehát — már csak ajánlásai tanúságaként is — ehhez az írástudó-közeghez köti magát, forradalmi maradék-indulatainak — s micsoda adys tindulatok ezek! — els ősorban ennek a közegnek a révén kísérel meg valós talajt biztosítani. Ady azonban ebben a kötetében sem pusztán a körülmények folytán képviseli az irástud бk szektájának - ahogy egyik versében a táborát nevezi: a „dühösök szent szektájának" — forradalmiságát. Ő értelmiségi forradalmár, s az a permanens gyermekség, mely legszervesebb alkati sajátsága, egyúttal arra is képesíti, s ő t valósággal kényszeríti, hogy egyidej űleg permanens forradalmár is legyen. A kötet egyik versében ezért esküdhet méltán az „örök forradalomra", egy másikban, egy .rekapitulál бban pedig ezért tekinthet úgy vissza, teljes joggal, a megtett útjára, mint az élet Egészét — egészét, s nem csupán a tulajdon- és osztályviszonyait! — vív б viadalra. E kettős, múltra és jövőre irányuló fölesküvés a permanens forradalmiságra nemcsak e mostani kötete, de egész eddigi költészete tanúságaként is távol áll minden verbalizmustól. Aranyfedezete van abban az alkati naivitásban, abban a harminchat éves fejjel s nagybetegen is megőrzött gyermetegségben, amely továbbra is „a szent soha-fénye" űzésére és a „vakság"-gal fölérő kockázatvállalásra kényszeríti. Ez a legmegbízhatóbb fedezete e kötetben közölt, A T űz csiholója cinmű hitvallásának is. Mert csak az hirdetheti ilyen tiszta patetikával a bátorság himnuszát, akinek minden idegszálában Ott remeg a „kényes b őr" gyáva óvását szervileg kizáró szent „vakság", s csak az esküdhet is mindig mást, mint ami most van elvére ilyen hitelesen, aki a „szent soha-fény" alkati megszállottja. A cikluscímet visel ő Szent lélek karavánjában Ady fölépíti — s le is rombolja! — a szellemi, az írástudói, a bet űvetői forradalmárság mitológiáját. Buddha, Mózes, Jézus, Szolon élet- és küzdőtársai, a történelem Szó-tól .megejtett sivatagi zarándokai, eszmeviv ők, akik az „okosok" sok ezer éves anyagban-d őzsölése ellenében „igemálhákkal" terhelik ,agyuk, elfutnak ön-boldogságuktól, elherdálják vérük és inuk ... Ilyen képzetekkel épül a versben az értelmiségi forradalmárság romantikus mítosza, hogy aztán a két záróstrófa megadja e ramantizmus gyakorlati, rambol б kritikáját: elég az „eszme-evés"-b ől, elég a „bús, bolond, ingyen-szerelem"-b ől, jöjjön mára kitöltés A Galilei-körnek ajánlott Új, tavaszi sereg-szemle a szellemi forradalmiságnak e demitizált anítoszát a magyar viszonyokra vonatkoztatja. A kötet el őző versének, a Garami Ern őnek dedikált Ro..
A SZÁZÉVES .ADY ENDRE
1381
hanunk a forradalomba címűnek azon gandolatához kapcsolódva, miszerint az új magyar értelmiségi nemzedék jól megmunkálta már „Rabságok, sebek, búk és keservek / Izzadtságos, rossz magyar földjét" — vagyis jól felkészít-ette a lelkek talaját a forradalmi aratásra —, Ady ebben a hinnnikus ,seregszemléjében részletesen is fölvázolja az irodalmi csatározásaikkal ikezd ődött szellemi forradalmuk szakaszait. S az a hit, melye himnusz bels ő energiaforrósat képezi, több mint elgondolkodtató minden mai értelmiségi/m űvészi nemzedék számára: a betű, a vonal, a szín ,hályogot téphet egész nemzet szeméről is; az individuális új rezdülések az értelmiségi forradalmárok új-látó szemeib ől, idegeiből átvibrálhatnak egy egész társadalom „szívére" is; az esztétikai m űvek élet-m űként lüktethetnek tovább egy egész ország érrendszerében .. Mi ez, kérdezhetnénk, karszer ű példa, avagy megkésett esztétaramantika? Avult tizenkilencedik-századiság? Naiv széplélek-optimizmus, mely komikusan elüt a Matériát és Organizációt hipertrofáló századunk bels ő logikájától? — Az Ady Endre-i kérdésfeltevésre alighanem ezúttal is az Ady Endre-i nyílt történelemszemlélettel lehet a legadekvátabban válaszolni: korunkban minden lehetséges, korunkban minden lehetetlen... Azt mondtuk: Ady Endre A magunk szerelme tanúságaként is ízig-vérig értelmiségi forradalmár. Egészen természetes tehát, hogy ebben a kötetében is jelen van az az etikai vezérmotívum, amely közírásában és lírájában —egyáltalán nem véletlenül — az 1905ös orosz forradalom el őestéjén és idején alakult ki s azóta is állandó búvópatakként bupkál alkotásában. (L. a Forradalom és etika a magyar irodalomban c. tanulmányvázlatunkban: Új Symposion, 140. A forradalmi er őszak és emberi erkölcs, a proletárforradalom és a deteologizáltmessianizmus viszonyát taglaló kett ős motívumról van szó, s a kötetzáró ciklus az, ahol e motívum ismételten föl-fölbukkan. A forradalmi eszközök és forradalmi célok, a politikai er őszak és tényleges humanizmus viszonya úgy jelenik itt meg, mint kibékített, dialektikus ellentét, s nem mint összeférhetetlen antinómia-pár. Az Ének aratás előttben például a parázsló harag, az ökölbe szorult kéz, gaz irgalmatlan dühös kiáltás — vagyis az önmagukban véve, in abstracto negatív eszközök —egyaránt ünnepre, xehát valami emberien pozitív szertartásra készülnék, mint ahogy a gy űlölő szavak és kiegyenesedett kaszák is — piros, szabad ünnepet készítenek elő ... Ezt a feloldott erkölcsi paradoxont — rosszal tenni jót
HID
1382
— ismétli meg aztán a záróstrbfa is ünnep lesz — aratni vért, fejet... S ugyanígy, csak még részletez őbben bontakozik ki e dialektikus ellentét=sor az Igaz, mai álmokban, amely mintegy erkölcsi elemzés alá veti az Utcát mint harci színteret. S az eredmény? — Halálnövényeket növeszt, s mégis igaz az ucca: köveivel mint virágokkal dobálják meg a hóhér-legényeket ... Vada rábbanó uccai gép-szerszám, de szintén igaz: a mások életéb ől élőket célozza ... S veszekedett és átkos a barri kád-építő átok, áпΡn voltaképpen mégsem más, mint igaz ima: a barrikádok az igázottak arónjai ... És szörny ű a bosszú Jövőt készít ő Város élete, de szörny űségében igaz élet is: szeretetet és bocsánatot is készít ... S aztán vérhajók visznek majd a merész álmok mezejére, ám ott minden igaz ember dacos szeretője a másiknak .. . Ugyanez a vers — a forradalmi er őszak és forradalmi cél erkölcsileg paradoxálas viszonyának fokozottabb, még teljesebb kibékítését célozva — egy er őteljes messianisztikus hangot is megüt: a hiszszús jövet készít ő szörny ű Városban — „minden harcos egy Krisztus". Ezt a hangot bontja ki aztán egész szóla 'mmiá a Rohawink a forradalomba: a haragos Halál úgy liheg, mint szabadulás hite a rabban; a robbantó kedv — isteni; „Nép készül az ó selejtes bűnre" — ám a glóriás új-ért; az ölés vágya: tisztítás vágya; a pusztánkba végre elérkez ő Sátán — Isten szent küldöttje .. . A rab- és nép-képzet jelenléte már itt is hangsúlyosan utal rá: történelmi megváltás-reményről van szó. A ciklus- és ikötetzáró vers, a Megállta Sors aztán épp az ateisztikus, deteologizált, történelmi jellegét domborítja ki e messianizmusn ők. Hisz mára kezdő versszak is az emberi megváltás szenvedélyes fohásza, az emberi, Jézusoknál is Jézusabb vezér hívása: ~
Ha voltatok valamikor, most gyertek, Legendák, őrületek, Jézusok S Jézus-kari kávé-szín fejedelmek, Csodálatosak, ajándékosak, Hajbбkolók jászol-bölcső előtt, Hol születik örök-újból a Gyermek, Hol születik s mindig mi születünk, Okvetetlen, diderg ő Jézusok S talán egy a többinél Jézusabb: Gyertek már, legendák, őrületek.
1383
A SZÁZÉVES ADY ENDRE
A kétségek és reménységek Szküllája és Kharübdisze közt átvezet ő második és harmadik versszak utána záróstrófa ennek :az emberarcú messianizmusnak a valóraválását vagy végs ő bukását mint tragikusan nyílt történelmi alternatívát, mint szédít ően „kétesélyes" világtörténelnLi sorsforduló-lehet őséget állítjia elénk: Ma álla Sors és nyilainak a gondok S vén Sors meddig állsz véres gát el őtt, Meddig járathat véled bús-bolondot Ember-+kínunk őstanuja, a Nap S a bölcs királyok s bölcs őrületek Ebtépik .a Jézus-legenda-rongyot? Vagy lehuzzuk Egér ől is Napot S az Ember istenként talpára áll S szitokkal szól a véres gát el őtt: Átugorlak s jöjjön a többi is. Mindezek alapján nem látszik kétségsene k: Ady Endre, az értelmiségi forradalmár, megint egyszer levonta a forradalomvállalás személyes erkölcsi konzekvenciáit. Eközben nemcsak hogy újra-kibékítette forradalmi célok és forradalmi eszközök objektíve adódó ellentétét, hanem a nagy erkölcsi paradoxont — emberi rosszal (is) megváltania történelmi belápőt az emberi jóba — már-гmár eszményi „etikai plusszá" oldotta ismét: a deteologizált megváltás-reménnyel teljes erkölcsi fölmentést adott, el őre is, a Forradalomnak. Ady Endre tehát, is visszanéz ő és előre látó ember, lélekben máris átlépte a lehetséges/lehetetlen Forradalmak véres gátjait. S higgyük-e vele, hogy a Gonosz csakugyan — Sátánnal is ki űzhetđ ? S messianisztikus alternatívájának vajon melyik elennét tartsuk korunkban valószer ű bbnek? Azt-e, amely a „Jézus-legenda-rongy" végleges széttépését, a gyönyör űséges történelmi sansz elpackázását, vagy azt-e, amely a Nap közénk-hozását s az Ember istenkénti talpraállását —Hegel Marx általi talpraállítását — föltételezi? Nem, az Ady Endre-i kérdésfeltevésre mégiscsak az Ady Endre-i nyílt történelemszemlélettel lehet a legadekvátabban felelni: kortunkban már s korunkban még minden lehetséges, századunkban már s századunkban még minden lehetetlen! ~
HID
1384
VERSEI: đ MAGA GEROLD LÁSZL б Ady Endre: Ki látott engem? Nyugat, Budapest, 1914
1
.
Az első gondolat, ami a nemrég megjelent (!) Ady-kötet, a Ki látott engem? olvasása után hatalmábakerített: minden versében ő maga van jelen, a versei róla szólnák. Vitathatatlan: Ady Endre azonos verseivel. Akár j бl, ajkár rosszul versei, minden verse Ő. A kötet tanúsága szerint Ady, a verset szeunélytelenebbnek, hidegebbnek hirdető és művelő-csináló korrtársakjkal ellentétben, nemcsak verseinek h őse, alanya és tárgya, hanem az a költ őtípus, aki minden egyes kdlteményében lángol és elég. Szenvedélyes és önmegvalósító költő, akinek gondolatai, érzelmei, szívverése, mozdulatai — egész élete verseiben teljesedik ki. Képtelen arra, s nincs is szándékában, hogy önmagát kiiiktassa a versb ől, vagy esetleg a jégbe hűtött abjektiviitás mögé rejt őzzön. Épp ezért az olvasó is kénytelen közvetlen érzelmii оndotаvi kapcsolatba kerülni ezekkel a versekkel. óhatatlanul a hatásuk alá jut, függetlenül attól, hogy sajátjaként tudna minden verset vállalni vagy nem, hogy eszköztik, megmunkálás tekintetiében talál közöttük kevésbé sikerülteket is. A versből felénk csapódó lírai intenzitás, a lángoló líra én melege még a különben kissé hamisnak érezhet ő sorok vagy versek mögül is megperzseli olvasóit. És ez a lírai én, amely sohasem fiktív, nem költ őn játék, hanem valós, sajátos feszültség hordozója a versben. A líra a Ki látott engem? cimű A,dy-4kötetben, s nyilván Ady Endre egész költészetében, els ősorban a költőnek önmagárval való tör ődéséből fakad. És ezzel a sajátos költ ői Qnagatartással, a belülr ől hozott, formáit én-világ viszonnyal a líra, az intenzív, a belülr ől eredő líraisága vers-grammatikában, -hangban, -fornn њan s a különböző versszinteken is erőteljesen jut kifejezésre. Hatással van a költemények szöveg- és verstani szintjére, a versek alaphangulatára és zeneiségére is. Szóljon .a vers szerelemr ől, elmúlásról, társadalmi tünetről, elmaradottságról, úri csalárdságról, törtérneLn ii példázatról, lett
1385
A SZAZEVES ADY ENDRE
légyen alázatos vagy dacos, hitet hirdet ő vagy fájdalmasan rezignált, keményen szókimondó vagy patetikusan hangoskodó, đszgntén szerelem-remél ő vagy némileg hamisan érzékenyked ő — amint erre a Ki látott engem? majd kilencven verse példát mutat.
2. A köte motívumrétegeit az én világ relációban a hangsúlyozott lírai én elsődlegessége határozza meg. S dönt ő befolyással van mind a versek alaphangjára, mind pedig a verishelyzeteJkre. Ennek bnzonyítására fölöttébb alkalmas a kötet cinadó nyvtóvense, amely mintegy elöljá,rбban összegezi a könyv emberi és költ ői vonulatait. Mindenekel őtt azokat az antagonizmusokat, amelyek a kötetnyi vers keletkezésekor dönt ő en meghatározták-jellemezték Ady gondolat- és érzelemvilágát, egész emberi habitusát. Az őt körülvevő világgal szembeni „haragos" magatartását és haragja jogosságának mиgkérdőjelezésбt („S haragudtam-e vagy csak hitem tévedt?"), a költő és híveiп dk kapcsolatát („Nem csalom-e azokat, akik szeretnek?"), a valós és látszatszerelmet („Szeretnek-e kik szerelmet lihegnek?"), s azét a mélyen szermélyes jelle,gú kételyét, hogy ismerik-e ót eléggé és pontosan (,‚Gerjedt lel'keunnek ki látta valóját?"). Az első vers jelezte klételyek azonban neon afféle költ ői szerepjátszás krepp-papírvirágai, hanem valóban a dilenvmáikkal szembenéző költő töprengései, lázas válaszkeresései. S tegyük hozzá, hagy a már-már a rezignáció határára érkezett, „vénes" útjain „kissé árván" tekergő költő, hangos-haragos, elfáradt-halk meditációi ezek a versek. Nem véletlen tehk, hogy a kötetet nyt б vers huszonegy sora után huszonegy kérd őjel mered felénk, s a verszáró huszonkettedik sor végérő l som azért hiányzik a kérdőjel, mert a költő kifogyott a kérdésekből, hanem mert kérdés helyett barátaihoz fordul — kérdésevt sem els ősorban önmagához, hanem barátaihoz innézte —, mégpedig az elkeseredett és elbizonytalanodott ember provokáló szándékával — „ оh, vauk szivG, hideg szemű barátok” —, mintha azért akarna bántani, hogy sz бra bírja „barátalt", nyilatkozzanak, ki látta đt — olyannak, amilyen. S hogy a kezdő verssel nem meríti ki kételyállapota valamennyi kérdését, azt a ciklusokba rendezett versek egész sora bnzonyíthatja. A kezdővers első szava: „volt", de a versek lényegében a jelen-
HID
1386
rđl, a megírás pillanatáról szólnak. A volt ós a most pálusaii közé feszíti gondolatait, érzéseit — verseit. A múlt-jelen ellenpólusai az a két tarit бpillér, а rnelycгk közé feszíti Ady a költ ő és verse — „Én voltaim (Jr a Vers csak cifra szolga" —, a tudatosan vállalt szerep és 2, beteljesülés bizonytalansága — „Nem tudtam, mi vagyok, / Vád akartam lenni, / Vád, nem: ijjedelem / S mint sziép példaadás / Vüirágzik, gyümölcslik / Szegény, szelíd fejem" —, a hit és a hitnélküliség — „Hiszek, habár rég elváltam a hitt ől" — , az élet utáni vágy és az elmúlás — „Mintha halkan szólnál: / Vigyázz, sokan nézik, / Ne játsszunnk csákosdit, / játsszunk te Ђetésdit" —, az igaz és a hazug szerelem, a szerelem és a szerelem múlása — „Most itt állak / akaratlan, dermedtje / Ezer, hazug, játékos mátkaságnak, / Futó csillagok fényüket rám-szórták, / Elkábíroottak olcsó mandragórák / S az Élet helyett nem jöttek csak órák" —, az élet és a poézis — „Azoknak a poéta-társaimnak, akiknek az élet s a magyar élet több a poézisnál" — , a kín rés a dac, az én és a mi, a szubjektum 'és a politikum ell сntétpárja ibбl font sokszálú, de mégis túl vékony s ezért a költőt kötéltáncos produkai бra késztetđ költészet-fonalat. Számvetés-kötet ez, visszatekintés az élet és a költészet maga mögött hagyott tájaira — „Életem fél- иersek szemfedője, / Hazug csókok emléke ajkamon" —, s mint az ilyen jellegű múltidézés, illetve a volt-most szembeállítás legtöbbje a Ki látott engem? versei is rezignáltra hangoltak. Ilyenné teszi Ia múlthoz viszonyítva fáradtabb, elviselhetetlenebb jelen meghatározta léthelyzet. Ezért találó, egészen mélyr ől, a lélekből jövđ felismerés, verseinek fájdalmas önjellemzése, amikor „kínban fogant szavak"-x бl ír. És a kint csak növeli a m gára maradás — „magaorvban maradok" — ráismnerése, félelme. Az olyan típusú költ ő számára, mint Ady, akinek életében és költészetében annyira dönt ő, elsđdleges szerepet kapott a lírai én, a magány veszélye elviselhetetlenebbnek t űnik, mint a hidegebben szemlélődő, önmagát a pillanat történései mögé sz оrítб költđnek. S hogy Ady esetében önmagának đ mennyire fontos volt és maradt, azt ez a rezignáciáv аl át-átszđtt kötet szépen bizonyítja. Természetes tehát, hagy a kötet talán két legjelent đsebb, legsúlyasab'b versében, a Hunn, új legendában és a Keser ű imádságok Mylittához epilógusában, a könyv elején és végén, fogalmazza meg legnyoгnatékosabba п a számára olyannyira lényeges kérdést. Az önportrézlak is tekinthet ő Hunn, új legenda utolsó két szaakaszá,
~
~
A SZÁZЕVES ADY ENDRE
1387
bon, mintha csak válaszolna a két verssel el&bb (Megint sokan néznek), els ősorban önmagának, feltett kérdésre — „Megnézem magamat: / Megint sokan néznek: / Vagyok érdemeltje, / Vagyok-e valakije / E sokan-nézésnek" аmi!kor így ír: „A tollafkod б Gráciat Fellöktem, / Én nem bíúvésznek, de mindennek jöttem, / A Minden kellett s megillet a semmisem / Én voltaara Úr, a Vers csak cifra szolga, / Нu ІІtолtваІ hullani: ez a szolga dolga, / Ha a Nagyúr sarja szolgákat követel". A Mylüttához — a szerelem, szülés és nerrizés istenn ője a habhoni antológia szerint, a n б-'fogaLorn jelképe — irt „keser ű imádság" tárórészében pedig a már el őzőleg is kinyilatkoztatott „ha szeretem, magamat szeretem" gondolat tér vissza: „ ... én vagydk dolgaim legszebb dolga" — félreérthetetlen megfogalmazásban, egyértelm űséggel. Az önmaga fontosságának ténye nem hiányzik szerelmi tárgyú verseiből sean, nyilván mert döntően meghatározza Ady szerint a fér f i nő viszonyt is, akáiresak a költ ő viszonyát a vnlághoz általában. „Illatos moszat, 4h, kis sentki, semmi", írja egy ik versében, ugyanakkor viszont a kötet több szerelmi költemnényében — lévén, hogy a Ki látott engem? dorrminá.ns tблusa bizonyos rezignáltság — központi léthelyzetét az elmúlás, .az elfáradás, a magány maradás gondolata határozza nieg — „gyöngülnek ágaim" —, a szerelmi tárgyú versekben is mind er ősebben szбlal meg a „mneg~köszönöm neked, hogy vagy"-szer ű alázat hangja. OlyannyiFra, hagy mint a Kis, kék dereglye cilm ű versben egészen az érzelg őségig olvad ez az állapot. Ennelk a veresbe emelt léthelyzetnek azonban ellenverseire is találunk a Ki látott engem? ben. Ady nemcsak a szerelem múlása felett kesereg, válik miatta alázatossá, hanem új szerelemben is hisz, új, fölény és alázat лΡélküli, „békült" szerelmet kíván, ahogy ezt a Feleselés egy rasszony-verssel cím ű köLteményrének páras száanú versszakaihaFn megénekelte. A páratlan szánnú szakaszok — a párosokkal ellentétben, s ezért mintegy er ősítve ezek új- és másszaru"ségét, nyomatékvassá téve a csendes szemelem utáni vágyat — a régi, szeszélyes szereleme erYlékét idlézik. Igy felesel a fiatal és a lassan megfáradó költ ő életében, ölCészetében a kétfléle szerelem, mintegy hátteret, magyarázatorc szolgáltatva az aggkori dacosság alázattá szelídülésérnek. A költő saját személyének fontossága teirmészettszer űen nem hiányozhat a kötet politikai verseib ől sem. De míg a szerelmi versek a jelzett ellentmondásban fogantak, addig ,a Ki látott engem? politikai költeményeiben alig érezhet ő a fáradtság, a megbékélés -
-
1388
HID
szándéka. Magyarázatot erre pedig többek között abban a vábtásban kell keresni, látni amely a szerelmi és egyéb tárgyú versek hangsúlyozott „én"-jét đl a paliti'kai versek szintén hangsúlyos többes számáig — »mi" — vezet. S bár .talán csak A hf9kölés népe dmű vers kifejezetten, pet đfiesetn szid б, ostonozб hangú, a „mégis voltunk itt némi jobbak" gondaLata, tudata olyannyira intenzív, hogy a reményvárásból — „Vörös Krisztusoknak izgága, / Tavaszi hadfa várunk, várunk, / Mert a világ megszenvedett, megérett / S jussára méltó: a világra" — sohasem fogy ki a költ đ, ahogy írja, bajnoki vívásra akkor is sorba x,11, „ ha !törten, ha bénán" megy is a „gyülekezésbe". Az „én"-t đl a „mi"-ig szemléletmódosítás végsđ állomását a történelemb đl vett példázatok verseiben találhatjuk. Fzekb đl szinte teljesen eltwmik a költ đ, a sajátosan a кΡíys 1%rai én, az én és a mn helyét is töntén elem foglalja el. A történelmi versek tehát azok, amelyekben a különben intenzív lángolású lírai én háttérbe szorul, ami ilyen vehernerts alkat esetében vitathatatlanul a költ đi önfegyelem és nagyfokú tudatvasság tisztteletet ébreszt đ bizonyítéka. ,
~
3. Ahogy a túlfűitött líramság egyértelm űen és fiélreism сrhetetlenül jellemzi Ady tverseinek gondolat- és érzelemvvlágát, költeményeinek sűrűségét, akként határozza meg ez a hevült 2íraiság a költ ői eszközöket is. A versekben felgyüleml đ, beleférđ mérhetetlen energiát a szöveg szintjén az eszközök zsúfoltsága is mutatja. A küls đ rendezerotség, az egyes versek különféle szedéstükre, a mondatszerkesztés, a versszakok fés verssorok zenéje, lejtése, a hangsúlyok, a hangsúlyozott szavak és sorok elhelyezése, .a sajátas, nemcsak meghö'kkentđ szóalkotás (aggul, istenül đ, ne fájassák agymást stb.), ezek közül elsđsarban az expresszív mellékneves formák és az igeképzés, mint az Ady-líra bels đ lángolásának legkifejez đbb szófajformái, továbbá az állítás-tagadás elleлΡ tétpártak alkalanazása, a sokszor elđforduló habmozљs, a különféle inverzióik együrttesen tükörképei a költ đ önmagával és az đt körülvevđ világgal, reményeivel és a realitással való szüntelen viaskodásának, (ilyen vonatkozásbгan egyéni jelképrendszert alakított ki). Formai szempontból ezek a versek a spontarneitás és a tudatosság (különös vegyületei. Ady-verset belќ intenzitásuk miatt nem lehet a legszigorúbban'
~
1389
A SZÁZÉVES ADY ENDRE
árt formákéba szorítani. Ady a lazább formát kedveli, ami nem jelenti, hogy teljesen elveti a verstan szabályait, de szinte minden esetben a forma felold бdik a líra izzásáb аn, mégpedig olyképpen, hogy részrevétlen marad, nem ön тnagáért, hanem a vers tartalmi, gondolati jegyeinek kifej с zéséérn létezek. A foranában egyszerre érezzük az őserőt, azt, hogy a költ ő eszіközei nem a kiterгΡveltség, a vsnáltság kézi másai, papírra rótt jelei, hagynám a belülr ől jövő láva veti ő ket a versbe, de érezzük a megoldásokban biztos érzékkel válagaаtni is tudó költőt. Ugyanoskkor, nem egy esetben a vitathatatlan és tévedés nélkül felismerhet ő egyéni zamatok hátterében a modorosság és a pátosz sem t agadhatб le. A vers rossz szellemeit azonban legy ő zi az érzelmek és az eszközök forrongása. A Ki látoitt engem? szenvedéseinelk — бs olykor szenvelgéseinek — barométere a költ ő i eszközök tára, tegyük hozzá, sajátosan adys tára. ~
T1TL A KјLTŐ I TAPASZTALATON BANYAI JÁNOS Ady Endre: A halottak élén. Pallos, Budapest, 1918
De ki kérdez, választ várjon, Ha nem is kell mára válasz. (Adp Endre: EI f áraszt a várás)
Most látható csak pontosan, A halottiak élén költészeti tapasztalatot és történelemismeretet összefoglal б egységének, teljességének megvilágító fényében, hogy Ady Endre minden verse kett ős kérdés. A törtéп elanet, a társadalmat, a természetet a költészettel mindig egyszerre, egyid őben kérdezi. És választ kap „Ha nem is kell már a válasz." A kett ő s kérdezés mindig megújulásra készttet ő, belső motorja ennek a költészetnek. A költ ő nem nézhet szembe a jelen, a múlt, a jövő világával, ha nem néz szembe a költészettel, nem radikalizálhatja a történelmet, ha nem radikalizálja a költészetet is egyúttal. Nincs a költészetnek társadalmi relevanciája a versnek a költészet kitaposott útjair бl valб letérése nélkül. Se nem vizsgálha-
1390
H2D
tó, hogy mi volt előbb, a vers társadalmi meghatározottsága, vagy a vers ön-alakítása. A alkotás!ként nem teljes versben a társadalmi kérdések Fis némák maradnak. Éppen ezért mutathatja A halottak élén egyszerre, elválaszthatatlanul egyid őben Ady Endre költészetének a valóságos történelmi er őkkel való együttjárását és a költészet döntő kérdéseinek mindig újbóli megfogalmazását. Mert amikor Ady Endre a véres háborút, a holtak világát, a létnek a maga jelenében való szorongatottságát rés bizonytalanságát mutatja meg a teljes emberi megéltség és átéltség intenzitásával, akkor éppoly intenzitással teszi fel a vers kérdését is, akkor éppoly teljességgel építi ki önmagában teljes, semmi „külsőre" vissza nem vezethet ő és le nem fordítћatб, öntörvényein kívül mással .nem értelmezhet ő költői világát. Csakhogy e minden jelent ős költői világképet meghatározó elven túlmen ően Ady Endre 'nemcsak kérdez, hanem választ is kap. Válaszaival lépi túl a kett ős kérdezés elvileg megvont határait. Válaszaiban nemcsak kortünetek, nemcsak id őhöz kötött felismerések nyernek pontos megfogalmazást, hanem a vers lehet đségei és esélyei ;is. Éppen ezért A halottak élén kötet ismertetését aligha lehet mással kezdeni, mint a költői szituáció aránylag pontos megfogalmazásával. A költ ői megszólalás helye és ideje minden eddigi kötetét definiálta, sokszor a kelleténél is kirivbbban és közvetlenebbül. Ebben a kötetben a ,megszólalás helyzetei közvetettebb anegfogalmazást nyertek, a vers távolabbra került az élmény meghatároz б forrásától. Más szóval az élményforrások (a történelmi és társadalmi felismerések) is a vers világában kerültek, nem a valósághoz, hanem a költészethez való rögz ődés szerepében. Az Élet nem vált ezzel Ady Endre számára „esztétikai problémává", csak egyszer űen az Élet is kilépett a mindennapok szorítójából, és a költészet szerves része lett. A Halottak élén kötet költői szituációi tehát valóságos költői kérdésként fogalmazhatók meg. Nem újdonság ez a korábbi kötetekhez képest, de egész kötetet meghatároz б szerepe és e szerep intenzitása min őségi átala'kulá њként mutatja fel. Aminek azért van éppen a költői szituáció megfоgalnrazásának keretében oly nagy jelentősége, mert Ady Endrét korábbi köteteiben a Jöv ő költőjének ismertük, aki a jöv őbe nézve a jöv ő felől látta (és látta meg) a jelent, de amúltat is, míg A halottak élén kötetben nincs ily nagy ingázás az emberi íidó határpontjai között, ebben a kötetben az ittlét, a jelen-lét képsarai és összefüggései uralkodnak. Ami azt jelenti, hogy a költészet szerves részéként az Élet a határtalanság jegyeit
A SZÁZÉVES ADY ENDRE
1391
vette fel. Hogy az egyes versek mögött konkrétan kimutathat б tények és adatok rejlenek, az csak az életrajzi kwtatók és a filológusok rátermettségét bizonyítja, de rum mond ellent unnak, hogy az élet tényei ebben a kötetben a teljes jelenlét i .szanylatai között maguk is költészeti problémává váltak. Igy A halottak élén kötet verseiben a költ ői szituáQió a most-ben, a jelen-ben való teljes itt-lét viszonylatai 'között alakul ki. Néhány évvel el őbb (1913-ben) még azt mondhatta, „Hogy minden vonnál mindig jobb a más." (A mindegy átka). Most smár csak azt mondhatja, hogy „Úgy fáj a Most ,és én úgy fájok tőle." (Távolról a mustba) Nincs már meg az „ötven évrő l nézhetni a Mustba" távlata, nincs meg tehát a r еmény perspektívája, aminthogy a jel сnből ötven évre visszanézni sem lehet, csak a „Kívánkozok a tegnapba" (Nyögök s mind terhemmel) és a Tegnapi tegnap siratása maradt. Ezért lehet az egész kötetnek központi helye a Már előre rendeltettem vers négy sora: Testem, ez a szint, kényes szerszám Mint valami ördöngös posta A Most-Idők rémületeit Előre és magával hozta. A jövőt ,mondó és a jöv ővel hadakozб költő a Most rémületében szбla'1 meg tehát. S ez a rémület nem ásuneretlen számára, hiszen megjövendölte, most csak vállalni kell és viselni a terheit. Az ilyen jelen vállalása és (el)иΡiselése határozza meg az gitt-létnek mint költ ői szituációnak a jelentését. Az itt-lét költ ői szituációja szoros összefüggésben van mind a.z elmagányosodás (és elidegenedés), mind pedig a remények felszámolásának e kötetben domináló érzésszintjeivel. Mert itt araár minden defiinitfv, rémületet kelt&n befejezett. Ne feledjük, az utolsó évek versei ezek, ,már nem a szvm;bolvkus, hanem a valóságos halálra való felkészülés és +készültség éveib ő'1. Ady Endre individualizmusát a korábbi éveikben (kötetekb n) még feloldotta (feloldhatta) a távalbalátásn аk és odatartozásnak együtt ható érzése, itt — ebben a határtalan és rémülettel terhes je len-lét ben — smár nincsenek ilyen kötelékek, itt már: „Fölgyujtattam minden hevülésem, / S hideg szemmel is megvizsgáltam magam: /Hitem, harcaim, bús kétkedéseirn." (Mégsem, mégsem, mégsem) A „hideg szemmel" való önvizsgálat csak ebben a véges és definitív szituációban lehetséges. Amikor a szenvedés is kevés már, a halálnál is több kell:
H1D
1392
Mikor az átikak átka zúg, Milyen hazug A szenvedés: S a szenvedés milyen kevés. (A szenvedésnél többet) S ennek az önvizsgálatnak, a definitív megdermedtségre való ráismerésnek nincsenek, nem is lehetnek m сgnyugtató eredanényei, legfeljebb az átkos mindegy érzése. A már idézett, 1913-b бl való A Mindegy átka még felszбlítás a „reménytelen Mindegy" érzése és hatahma ellen, viszont az 1917-ben készült E nagy tivornyán már az eluralkodottmindegy verse: „Szakadnak a vásznak, szakadnak. / Eljött az álnnodt minden-mindegy". Az án magára maradt a sokaságban, a régi nagy hitek mind kih űltek, a lángok mindent felégettek, csak a lét remeg az itt-ben: „Minden amiben hittünk, / Odavan, oda-van, oda-van." (Dala boldogtalanságról) Igy lesz a végső szánadás és a definitív „határtalanság" helyzetében az én a „legnagyobb nagy-hatalom". (Bóbiskolván lehajtott kaydo'n оn). De már nem a tkorábbrбl iзanert mindenség-én ez a nagyhatalom; nem a korábban látott és egész világgá fejlesztett személyiség, hanem a befejezett, a lehajtott, harcra már alkalmatlan fegyveren megpihen ő. A veszélyeztetettségnek ez az egész világot megragadó helyzete azonban nem, legalábbis nem elsód.legesen egzisztenciális eredet ű . Hanem határozottan tört бпelmi. Mert az itt-et mint realitást nem a világba való kivetettség, hanem a világgal való együttélés határoгza meg. Ezért neon visszhangtalan és elvonatkoztatott, a halálnál ,is többet, szenvedtet&bbet kívánó az én-lknáltása, hanem a történelem valóságos бpítnnényei közül feltörő kiáltás, mely nem szárít már visszhangra, de visszhangoznia kell, mert ugyanazt mondja, amit minden rémület és rettenet. S ebben az élethelyzetben leli meg Ady Endre az új „csapatot", az új élethelyzetnek, a definitív befejezettségnek а сѕаpа t6t: Most a Mezőn mindenki veszt S vér-felhđ►k futnak szabadon S hű csapatomat most leltem meg. Most leltem meg a csapatom, Az Életből kikényszerültet. (A halottak élén)
A SZÁZÉVES ADY ENDRE
1393
Az itt-lét ilyen helyzetében, „az igazi haloványak táborában" vezérkedik, s ebben a táborban, ennek az új csapatnak az élén a véges és már fel nem oldható döbbenet az uralkodó élmény, a mindenen áthatoló és mindent megdermeszt ő rálátás. Az a pillanat, amikor az elme megáll, mozdulatlan lesz, s ebb ő l a mozdulatlanságból se a rosszabb, se a jobb felé araár nem vezet út: „Ha valaha még megállott, / Soha így még meg nem állott / Ember-elme" (Csak rosszabb volnék). Ez a vezérkedés már se nem jó, se nem rassz; az itt-létnek már nincsenek erkölcsi normái: Egész világ sz őttje kibomlott, S én egy .nyomorék fonál hurkán Még mindig csak bénán zsibongok? Mit törődjünk elmultak voltján? Terítve a Föld, lakni tessék: Éljünk dögige nagy tivarnyán. (E nagy tivarnyán)
A halottak élén ikötet költői szituációit egyrészr ől a már nem definiálható határtalan és másrészr ől a semmivel (,,.minden-mindegy" és „mindent-szabad") azonos mozdulatlanság, megdermedtség határozza meg, ezért mondhatóa kötet alapkérdésének a Véresre zúzott homlokkal cíanű vers első három sora: A Mában élni a Jövőért, Az Újnak tenni hitet: Valamikor csináltam бén ezt? A Ma, a Jövő, az Új már megfоghatatla.n emlék, csak a Most és a Van maradt meg, a tegnaptalan és a holnaptalan itt- és jelen-lét. Ezek az ádőtávlatoktól megfosztott emlékek, megkérdezetts бgük filozб fiai és egzisztenciális szintjén, a ,,mozdulatlan jelenlét" vershelyzeteit alakítják ki. Ennék a mozdulatlan jelenlétnek egyik pontosan körülirhat б költői témája ebben a kötetben a Tegnap-szimbбluan. A tegnap itt nem az elmúlt évek felemlegetése, nem is a múltba süllyedt történelmi példa felfedezése és semmiképpen sem a „régi szép iddk" visszaálmodása, hanem a határtalan jelen-létnek a múltba való visszavetítése, abba a múltba, amelyb ől még, ha negatívan, akkor is, jövendölni lehetett. Az hogy „Én, jaj, a régiekkel tartok." (Véresre zúzott homlokkal) és a Tegnapi tegnap sir дtásá-
1394
HID
nak zárб sorai: ,,Oh, hóhér Idő, / Oh, tegnapi-tegnap igéje, / Megrontásoddal megszépült varázs." — nem mond ellent ennek. Mert Ady Endre költészetében nincs helye a jelent betölt ő tegnapillúziónak. Semmiféle illúziónak sincs helye. A tegnappal tart б költői én és a tegnap mint varázs az .itt-lét reménytelenségét húzza alá. Nem azt, hogy a múlt szép volt, hogy a múlt még otthont nyújthat, hanem azt, hogy „minden Leend ő összeomlott." (Véresre zúzott homlokkal) A „régiekikel tartok" pedig a „haloványak táborának" másik neve csupán. Ily módon a Tegnap, bár A halottak élén legteljesebb fanmában kifejtett szimb бluma, jelentéswdvarával elszakad a kifejez ő képek láncalatát бl, és lényegében önmaga cáfolata lesz, a határtalan és mozdulatlan jelenlét önmagát :megseanmisít ő ellenpontja. Ezzel párhuzamosan a Tegnap ellenpontozásosan kifejtett szimbóluma a kötet leggazdagabban kialakított .motívumláncolatával, a babona-motívumokkal érintkezik. A babona természetéhez tartozik, hogy a múlt felé nyit utat, a múlt világának és világrendjének megértéséhez járul hozzá. A Tegnap szimbólum útján a mozdulatlan és rémült jelenlét a babonák költ ői rendszerével teljesedik ki, szilárd és ,meggyőző költői világképet alkotva. Ennek a költői szituációnak, a mozdulatlan jelenlétnék, a émületek, a lét veszélyeztetettségének, az itt-,nek történelmi realitásszintjét említettük :már. A költ ői megformáltság, az alakítottság is ugyanebből a nézőpontbбl figyelhet ő meg. Elsősorban a szimbólumnak a korábbihoz képest újszer ű funkciбja szerint. A korábbi kötetek szimbólumvilága a rejtett összefüggésekben, az egymással csak a versben érintikező valóság- és jelentésszintek rendszerré alakuló kapcsolásában érvényesült, s mind еnekelőtt a meglepetéskeltés hatáseszközeivel működött. Egy teljes 'költ ői világkép alakult ki ily módon. És stabilizálódott is olyképpen, hogy mind történelmi, mind társadalmi, mind pedig egzisztenciális relevanciája .a. konklrétumakig dokumentálható. A dokumentálhatóság, persze, A halottak élén kötetnek is fontos meghatározója. Mind az életrajz, mind a történelmi és társadalmi helyzet irányából felismerhet ődk a konkrét érintkezések a költői világkép és a valóság között. Rámutattunk már, hogy az Élet tényei hogyan alakulnak át irodalmi tényekké ebben a kötetben. Most egy lépéssel tovább kell mennünk és arra fiigyelmeztetni, hogy ennek az átalakulásnak milyen alapvet ő költői eszköztára ismerhet ő fel A halottak élén ikötetben. Ugyanis ezek az énintkezések itt háttérbe szorulnak, és csak a legritkább esetben nyújtanak fogódzat a versek világának megéntéséhez. Háttérbe szo-
A SZÁZÉVES ADY ENDRE
1395
rulásvkat pedig a mozdulatlanság, a rémület, a határtalanság költ ői szituáoiója értelmezi. Mert ebb ől a költői helyzetb ől már nem a szimbolikus világkép további stabilizálódás а felé vezet út, hanem éppen ellenkez őleg, a szimbólum- ak mint biztonságos versszervez ő erő térnek a feltörés felé. A szirrnbólum robbantása jellemzi tehát a kötet versépítkezését, nem ia. szimrybólwm továbbfejlesztése. S ez egyformán megfiigyelhet ő a korábbi +kötetekből ismert szimbólumoknak itt lejátszódó széthullásán és a kötet kiteljesített szi,mbólumárrak, a Tegnapnak itt már értelmezett jelentésén és funkcióján. A szianbóliikus versformálás esetenként még uralja a 'költemények struktúráját, különösen a bibliai ihletés űekét, a korábbi versekhez szorosan kötődő kurucversekét, valamint az Ember az embertelenségben ciklus verseinek egy .részét. A csodák, az eltévedt lovas, A Rémnek hangja még a líorábbi versek Trendszerében alakul ki mint szmmbólum és szervez ődik jelképes jelentésrendszerré. De ezzel párhuzamosan, és — úgy látszik — jóval nagyobb er ővel ott munkál mára felbontás, a robbantás, a széttörés tendenciája. Ha „nyinden Leendő összeomlott", ha Minden Külön össze-zsibolygott S mégis mindenek szétszakadtak (A Rémnek hangja) ha az „Egész világ szőttje kibomlott", akkor ebben a léthelyzetben a szimbólum mint versszervez ő sem maradhat a régi. Mégpedig a kötet egészében domináló kett ős kérdezés funkciója miatt nem maradhat a régi. A világégéssel és az én felégetésével párhuzamosan a szimbólum is darabokra törik, ahogyan azt már jóval korábban a Kocsi út az éjszakában is jelezte: „Minden Egész eltörött". Persze, a feltöredezett szimbólum nem veszélyezteti a verset mint egész világot. Csak a versnek egy korábbi változatát. Az Ady-vers ugyanis az új költő i szituációban kialaikította új formáját is, mely éppen annyira stabil és biztonságos, amilyen a régiek szimbolikus formáltsága volt. Ha a szimbólum valóban két jelentésszint — is szó szerinti, képi és az elvont, metafizikai jelentés — appozíciója, akkora széttöredezés éppen az oppozíoiós viszony feszültségének asdkkentésére vonatikoztatható els ősorban. A szimbólum képi (anyagi, tárgyi) szintje teljes egészében a mozdulatlan jelenlét világánák közvetlen leírása A halottak élén szinibólumaiban. Minthogy azonban ez a költ ői -
H1D
1396
szituáció, éppen azért, mert az Еlet tényei is átminősülndk a kötet verseiben, önmagában már elvolt, a „Most-Idák rgmültei", a megállott elme helyzeteiben pedig metafizikai is, aligha alakulhat ki er ős feszültség a két szint között, hiszen a két jelentésszint szinte az azonosulásig ,közel került egymáshoz. Ami azt jelenti, hogy a szimbólum robbantását A halottak élén kötetben nem a két jelentésszint egymástól független darabokra hullásábankell keresni, hanem a két jelentésszint egymáshoz val б közeledésében. Az gitt-lét mint költési szituáció és a sziimbólum ilyenformájú átalakulása és széttöredezése pontosan kijelölhet ő a kötet két széls ő pontjának példáján. Egyik oldalon az Emlékezés egy nyár-éjszakára, a mási k oldalon pedig A Kalot a partján című versekben. Az els ő az elkövetkez ő nagy világégésnép, a rémületiig, a döbbenetig, a megdermedt mozdulatlanságig vezet ő feligmeréssornak a nyitánya, a második pedig a rnég pillanatokra megszerezhet ő, de nyugtalansággal fertđzött integritás nagy verse. Látsz бlag távol állnak egymástól. Számottev ő közös vonásuk is van azonban: mindkét vers kiindulбpantja a természet, és mindkét versben a természeti kép átalakulása alakítja ki a versszerkezet bels ő feszültségét. Egyik oldalon a valóságos élmény és az álomképek ördögi forgataga alakítja ki ezt a feszültséget, másik oldalon pedig a lehetséges megnyugvás és vele szemben a reálisabbnak látszó nyugtalanság szembesülése. Az Emlékezés egy nyár-éjszakára természetélménye azonban min őségileg más, mint A Kalota partján című versé. Az elsőben nem a természeti •kép látványa az els ődleges jelentésformáló tényez đ, hanem a babonával szövetkez ő „természeti" megtörténések szoros összefonódottsága a itörténelammel, a történelrrni id ővel. A vers képi rétege oly intenzitással alakul ki, hogy szinte nincs is szükség a történelemre való közvetlen (vagy közvetett) utalásra. A kép oly intenzitású, hogy megszünteti önmagát mint képet, és a metafizikai szint közvetlen kifejezésévé válik; a nyáréjszaka élménye azonos lesz a történelem élményével. Ezen az intenzitáson mit sem változtat, hogy megálmodott természeti képr ől van szб, és az sem. hogy kiderült, a vers egyes vonatkozásai valóságos megtörténések. Egyszerre valóságos és virtuális, történelmi és természeti, közvetlen és közvetevt tehát a vers. Ez a magas h őfopon tartott és mindvégng megdrzött ambivalencia a vers nagy er őssége. Ezzel szemben A Kalota partján másként szervezi meg a természevi képet és másként is alakítja át. Itta látvány dominál, nem a vízi б. Figyelmes és pontos kutatбk — nagyon hasznosaim -- leírták, hogy a vers egészében ~
~
A SZÁZÉVES ADY ENDRE
1397
egy valóságos élmény kifejtése; a versnek minden mozzanata a valóságban is ellen őrizhet ő. „Igazságát" ez azonban nem er ősíti és nem is rontja meg. Látszólag a megtalált harmónia verse, hiszen az én együtt vonul a templomból jöv ők díszes, színes sorával és együtt van a xermészettel. De ezon a megnyugtató képen már átdereng a nyugtalanság nyári képe ns, a „végképp megpecsételtetett", a „végső csapásig" hajszoltság szinte el őrejelzi a nyár-éjszaka valóban definitívet és végs őt hozó vízióit. A két vers intonációja bármennyire ,is ellentétes, az érintkezési pontok közöttük nyilvánval6'ak. Mindkett őben a Mosünak az élménye elsődleges, ,m,indkettőben — előrejelzésként és realizáltan is — megvan már, rejtetten, kéreg alatta rémület, a megdermedés érzése. S miпdkerttőben szoros közelségbe kerül egymással a leírt kép és az elvont, csak ezzel az egyetlen képpel közölhet ő egzisztenciális tartalom. Régi Ady-(verseket felidéz ő hőse van A halottak élén kötetnek, a Halál. De a halál itt már nem szіimbóluan, bár néhányszor nagybetűvel írja még, hanem megismert beszél őtárs, az itt-lét ékölt& szituációjának realitása. A halál közelsége nem k бszteti azonban a költőt számadásra, mert nem a halál el őtt ad ő számot költői teljesítményéről, hanem a halál utn, mert a halál magnövesza ő, ahogyan a Hulla a búza-földön megrázóan fanyar „helyzetképe" mondja: Ott feledték a havas sikon, Ásatlan sírján sohasem n ő Székfű, Isten-fa, bazsalikom. Elitatбdiik nagy-csendesen S növendékeit veri rajta át A győzedelmes búza-+szem. S a nyáron majd pohadtan lapul, Mint megcsúfolt madár-ijjeszt ő Arany-tengerben fövenynek, alul. Letipró sorsa már távolba zúg S belőle és fölötte diszlik Az Élet, a reményes és hazug.
HiD
1398
Éppen 'az, hogy ezt a verset, idéz ő jelben bár, di helyzetképnek mondhattuk, mutat rá Ady Endre kötetének még egy, korábbról szintén .j б l ismert, de itt egészen kidolgozott vonására. Arra, hogy a látszólag tiszta formák, a látszatra egyszer ű képek — mint mondjuk A Kalota partján cűmű versben is -- gyakran kwszált, súlyos, döbbenetes jelentés űek: a látszatra tistita és leegyszer űsíteitt versbeszéd összetett, csak közelebbi megfigyelés útján feltárható jelentésnek ad formát. És ez a költ ői gyakorlat A halottak élén verse'lésének egyik döntő strwktúráló elve. Egyfajta disszonancia alakul így ki, ami egyformán megfiigyelhető а Mesebeli János, az Én bús ibo1ya-vetésem vagy éppenséggel Az eltévedt lovas és A csodák f öntjén című versek felépítésén. Sokan mondták már, s joggal mondták, hogy nincsenek agyszer ű versek és „érthet őek" sincsenek. Az imént említett két ut бJзbš vers nem is taritozik egészében ezek sorába, de az előbbi kettő az idézett HulGa a búza-földönnel, az Adjon az isten, az Őrizem a szemed címűekkel egyiitt mégis bizonyos fokig az egyszerűség jegyeit visel i magám. De egyszer űségiјk mögött a költői eszközök sokasága, a jelentés több irányú kifejlesztettsége rejtőzködik. Az egészében idézett versben ,például a megrázó képpel szemben a verszáró sor ironizáló jelz ős kapcsolata mutat rá az egyszerűség mögé rejtett összeteittségre, de egyúttal a vers felépítésérnek szándékolt disszonanciájára is, amiit egészen határozott formában 'közöl a vers jelentése és a sorvégek oly tisztára metszett hangegyezéseinek súrlódása. Az ilyen ellenpontozásos versszerkesztés útján válik a halál is a mozdulatlan ivt-létben egyenrangú beszélgetőtárssá. A versek felépítésének disszonanciája azonban egész ha tározotvan a versek ritmikai kett ősségében, a ritmus szimultaneitáskban is egmutatkozi ►k. Nigert mi más volna, ha nem szándékos ellenpontozása hangsúlyos és az id őmérnékes verselés ritmusképeinek egymásra vetítése. A kötet minden szintjén adoma van tehát ez a szembesítő, oppozíciókat képez ő varsstruЈkѓturáló és alakít б elv. Ady Endre A halottak élén kötete újra kérdések sora elé állítja a kritikust, mert els ő LpјІІ ant.ѕга összegező, összefoglalб jellegű — a tízes évek elejét őh 1918 ig irt verseinek „válogatása" —, és ezen belül a korábbi kötetekhez képest kevesebb benne a felfedezés, a versbeszéd új lehet őségének lármás, lázas, uj jangó felismerése, inká'bb jellemzi a megnyugvás, a meglelt hang .elmélyítése, a korábban már megnagadott val бságképek kiterjesztése és s űrítéssel való gazdagítása, -- és mégis, e látható „tisztulás" ellenére is felfedez ő jellegű, hiszen ebben a kötetben Ady Endre költészetoe önismeretéinek ~
~
-~
A SZÁZÉVES ADY ENDRE
1399
összefoglalásával, tapasztalatainak összegezésével nem a rrLagyar költészetnek egy korábbi, Kassákék fellépte és kibontakozása előtti helyzetben stabilizálódik, hanem a költészetnek éppen a kassákék kezdeményezése folytán feltárt új, ez ideig ismeretlen, rejtett, láthatatlan összefüggéseinek és visionyLatainak rendszerében; egy semmikбppan új , de önelv ű en megformált költészeti szituációban. A halottak élén a már nem a szecesszióval is gazdugult szimbolizmus útjain futnak a versek, hanem az avantgarde indítványaival érintkezve, találkozva éppen a szimbólum mint alapvet ő versszervez ő elv szétbontásának, robbantásánalk útirányain. Ezt az önmeghatározás vnsszás fényeiben mindig önfeledten fürd őző avangardeköltők és -kiritikusok sem ismerték fel megfelel ő módon. Vagyis, nem látták meg, hogy Ady Endre új versei az avantgarde kritériumai szerint inkábib olvashatók, mint — mondjuk — a szeceszsziб vagy a sziimboLiz+rnus nagyrészt mégis mára múltba merült kritбriumai szerint. Nem mintha Ady Endre költészete igényelné az ilyenfajta besorolást. Inkább azért kell ezt hangsúlyozni, mert költészete aligha lehet szinkronban a társadalmi megtörténésekkel és a történelmi er ő viszonyokkal — a háború borzalmainak felismerésével, e .borzalomnak az emberi l бtre és életre kivetül ő sátáni felhangjaival, a f ű alatt er ősödő forradalmi hittel, a valóságos nemzet-fбltéssel —y ha nincs szinkrónban az irodalmi, a költészeti megtörténésekkel és folyamatokkal, a költ ői szó új útjaival. Hogy nem a sokszor ndiánosdit játszva csatározó ifjú költ őktől leste el költészetének új eszközeit — ez iis nyilvánvaló, hiszen nem is volt szüksége másak, nálánál fiatalabbak és gyengébbek követésére, megfigyelésére, mert a szimbólum felbontásából következ ő új hangjának előjelei már korábbi közteteiben is láthatok. És éppen ezért mondhatб össz еfоglalб jellegű nek ez a kötet, mert a korábbi tapasztalatok összegezésén túlmen ően problematizálja, megkérd őjelezi e tapasztalataktit, mintha csak önrrmagán аk .teherbírását mérné meg újra. Ebb ől következik költészetének új helyzete. És ha A halottak élén, után visszafelé olvassuk a korábbi köteteket, kiderül, hogy ennek az öszszefoglaló, de egyúttal felfedez ő jellegű kötetnek szinte minden meghatározó mozzanata a korábbi versekben, a korábbi kötetekben jelen van már, sokszor nemcsak az el őrejelzés, a megsejtés, hanem a у alбságos fielismerés ( бs megvalбsitás) formájában.
i iID
1400
HANGULATNAPLÓ VAJDA GÁBOR Ady Endre: Az utolsó hajók. Atheneum, Budapest, 1923
Mint ismeretes, Ady Endre verseinek egy nagy csoportja csupán a költő halála után négy évvel látott napvilágot. Ezek valahogyan kiszorultak a kritika és az irodalomtörténet érdekl ődési területér ől. Az első nyilván azért nem tartotta fontosnak a velük való szembesülést, mert megjelenésük id őpontja a magyar történelem egyik szomorú karszakának kibontakozásával esik egybe; viszont éppen ez az Ady-kötet állhatott ellent legkeményebben a jobboldali kisajátító törekvéseknek. Az irodalomtörténet pedig azért kirülhette meg részletesebb vizsgálatukat, mert úgy vélhette, hogy az 1914 után írt verseknek A halottak élén c., Hatvany Lajos közrem űködésével készített válogatása, a cenzúra rostáját is figyelembe véve, már önmagában elfogadható értékítéletet fejez ki a maradékot és a végső kifulladás hónapjaiban írtakat egybegy űjtő Az utolsó hajókkal kapcsolatban is, ami nincs ellentétben azzal a nem alap nélküli kritikai véleménnyel, mely szerint Ady Endrének igen sok rossz verse is van. Természetesen: eszem ágában sincs, hogy rövid cikk adta keretben kérd őjelet tegyek a korábbi és a mai Ady-kutatás értékrendszere után. Erre különben sincs szükség. Az én feladatom csupán agynyi, hogy egyrészt kell őkбppen nem méltatott költemények jelentőségére hívjam fel a figyelmet, másrészt pedig a költemények egyarás közti összefüggésein еk vázlatos áttekintésével hol kiéleződő, hol pedig a költ ő lassan elcsituló bels ő drámájának tartalmaira hívjam fel a fiigyelm оt. De születhet-e vajon kritikai vélemény a versek születési körülmбnyeinek ismerete nélkül? Szemlélhet ők-e Ady vallomásos — mondhatni: önéletrajzi — költeményed kizárólag versekként? E kérdés eldöntésére az egyik leghitelesebb tanút, Ady kortársát és barátját, Schöpflin ALаdárt idézem, aki szerint a költ őnek „vannak versei a háborús id őkből, melyeket egy későbbi nemzedék, amely már nem élte át azokat az eseményeket, nehezen fog kihámozni a cálzások burkából, de hiszen Ady különben i5 fog elég munkát adni az utókor írás+magyarázóinak." (Ady Endre. Nyugat-kiadás, é. n.
A SZÁZÉVES ADY ENDRE
1401
201-2.) Azt jelen teп é ez vajon, hogy a hagyományos filológiai eljárás figyelembenvétele, vagyis a mások által már felkutatott arnyag, az életrajzi el őtudás visszakér ődzése nélkül eleve kudarcra lenne ítélve az az érdekl ődés, mely a versekb ől kiindulva kérdez a költ ő életére és nem pedig fordítva. Nem, — s ehhez az állításunkhoz is a már idézett kritikustól nyerünk támaszt. Sahöpflin ui. a lényegről szólva árnyalja el őbbi kitételét. Szerinte Ady „verseiben még célzást sem találni egyes háborús eseményekre. Nem a háború részleteit látja, még az emberi hullákat, csonka tagokat is alig, összefogalóan látja, a maga grandiózus, .képtelen egészében, soha nem érzi külön a háború valamely epizódját vagy motívuanát, a tényt ől magától szenved, szenvedésében nincs fokozat, mindig egyforma vigasztalan, tompa, kietlen fájdalom. Az életösztönében megsebesült emberiség jajszava." (uo. 196.) A m űközpontú vizsgálathoz ennyi bátorítás feltétlenül elég. Az utolsó hajók legszembetűnőbb újdonsága a korábbi köt вtekhez viszonyítva a szabad versek számának növekedése: mintha a költ őnek már nem lenne ereje, hogy üzenetét a korábbi m űveinek formai szintjén közvatítse, vagy inkább mintha már tudatosan is kevesebbet törődne azzal a mű gonddal, melynek alapján kutatói közül sokan „múlt századiság"-gal címkézik életm űvét. Igy aztán a hangja is egyszerűbbé, közvetlenebbé válik, szi тnbólumai pedig gyakran a lét legalapvet őbb fogalmaira, az Életre, Halálra, Titokra és a Mindenre szű külnek. Ha korábbi köteteiben a várb őség pátosza s a lefojthatatlan er ő diadala lüktet, miközben a halál és a semmi inkább csak sejtelem és kísértés, mint valóság, mert a lét és a nem-lét dráunája még a világban élőben zajlik, — addig Az utolsó hajók (még Dinkább, mint A halottak élén) mára végső elhallgatás előtti kétségbeesett hangot közvetíroi, mely a halálhoz már legalább olyan közel van, amilyen mértékben az élett ől eltávolodott. Az az állapot ez, amikor a költ ő már csak nagy távolságról tarthat terepszemlét, s úgy érzi, hogy „A Halál is borzalmasan szép / S minden, miben a Halál érzik". Ugyanabból a persp еktívából tűnik bizonyosnak az is, hogy ~
Az Élet a maga d űlőit Haláltól távol válogatja És a Halál jár közelünkben. Béke és nyugovás fogadja. (Ha messzebbr ől nézem)
HtD
1402
E rezignáció gyakori motívuma Az utolsó hajóknak, di a költő nom lenne többé önmagával azonos, ha az egész kötetben az életen-
kívüliségnek és a halálközelségnek csupán e lehangoló élményét variálmá. E passzívan fogadott senki földjén levésnél jóval gyakoribb az Élet végs ő megostromlásának kétségbeesett kísérlete. Ady Endre utolsó verseskötetének f őmotívuma szerintünk tehát nem a halálfélelem, habár erre is akadnak példák, hanem a rettegés az Élet átélésére való képtelenségt ől, rettegés, hogy a költ ő énje már nem azonos korábbi önmagával, hanem áldozata, egyéni tükörképe, gyenge, ellenállásra képtelen útitársa a nemzet és az ország sadr бdásának a lejt őn. Ez ad magyarázatot többek között arra, hogy miért van több vers бben is pozitív jelentése a „régi" szónak („s tarts meg mindenkit / A réginek, / Ha lehet” — Boldog ú)évet), holott, mint tudjuk, a költ őnek korábban az „új" jelz ő volt egyik heggyakrabban használt szava. Mikor pedig egykori tartásához hasonló egyensúlyba Jut, leplezetlenül vallja be, hogy „Szeretlek, igazított, szent pózom." (Csókok és szabadítások). Még sincs bizonyosság és egyértelm űség e költészetben, mert a „szint póz" kifejezésnek a valódi jelentését, a látszat látszat voltát másutt így leplezi le: Hadd lássam, óh hadd lássam Azt a régi Márciust, Midőn az ifjú bárd Őszintén s jól hazudott. (Emlékezés március idusára)
Az Életért vívott lelki harc azonban a háború kitörése utáni egykét évben még eredményes, s a p бzok csupán később lesznek problematikussá. Az Alszik a magyar (1914) pl. még bősz nemzetostorozás a kálvinista ősök harsány modorában. Az Unnep a dombon (1914) ugyancsak a történelmi és társadalmi b űnök felelevenítése, az elaggott nemzedék fiatalkori gyávaságának megbélyegzése. A vád hangja azonban ezen a síkon is mindinkkabb részvétté alakul, és már ekkor, .a világháború kitörése idején a régi Magyarország feldarabolásának réme ijeszti (Levél az if)úsághoz). Nagy, szimfonikusan átfog б erej ű verseknek természetesen azok tekinthet ők, melyekben egybefogottan jelennek meg a költ ő gyakori motívumai. Ezek között a Piros gyász ünnepén időben is az els ő helyen áll. Alapélménye a mároiusnak, az újjaszületésben lev ő ter-
1403
A SZÁZÉVES ADY ENDRE
mészetndk és a háborús öldöklésben fetreng ő országnak az ellentmondása. Nagy bels ő feszültségét az is növeli, hogy magának a költőnek is іk ёts ёgсі vannak a megoldhatatlannak tetsz ő válságban található kiutat illet ő en. Minta legtöbb Ady-költemény, ez sem szűkölködik retorikai elemekben, olyan gondolatokban, melyek nem olyannak mutatják a költ ő t, amilyen, hanem amilyen szeretne és akarna lenni. Nem hiányzik a versb ől a harcoshoz ill ő eskü, fogadkozás sem: gaz energiája fokozatos elapadásába beletör ődni képtelen költőnek ugyanis nemcsak a félrevezetett ifjúságot, de saját magát is meg kell gy őznie, hogy Itt, lelkeim, itt ti el őttetek, Szívetekben, e bátorságos helyen, Neon lehetek, míg élek, bátortalan. E hangnemnek (s ha tetszik: e póznak, szerepjátszásnak) egyéni hitelességét az szavatolja, hogy a költ ő nem titkolja: bels ő rémei csak akkor hallgatnak el, csak akkor illan el bátortalansága, ha eléri az ifjúsággal való lelki közösségnek e költeményben is tapasztalhat б hőfokát. Ilyen állapotában szárnyalása — mint korábbi érveiben — a forradalom jóslatának magasságáig ível. Sz űkebb gondolati körben ugyanezt a lendületet tükrözi A nagy posványon át c. verse is, hogy mindjárt utána rapszodikus váratlansággal legyen úrrá rajta az elmúlásképzet (Papp Viktor valceréhöz), de nem mint diadalmaskodó ellenfél, гhanem mint ellenállhatatlan hangulat, mint legyőzhetetlen bels ő .kényszer. S e széls őségek közötti hullámzás az egész kötet költ ői tartalmát meghatározza, az i ngadbzásak versr ől versre kimutathatók. Mindez azonban nem akadályozza meg, hogy korábbi m бdszerénёk szellemében ne mondja el verses farmálban ki tudja hanyadszor, hogy az ország függetlenségi harcát, háborúját a bels ő társadalmi ellentmondások megoldásának kell megel őznie (Sírva gondolok rá, Ureg kuruc mesébi). Az els ő időszakbбl nem maradnak el az egyértelmű harcra hívások sem (A május: szabad, Még egyszer )önne, A tűz ünnepén). Ezeknek a költ ői ereje természetesen nincs olyan meggyőző, mint a korábbi forradalmi verseké. Tálság оsan mélyen él a költő már ahhoz, hogy hinni tudjon, a lázító költészet pedig csupán propaganda enélkül. Ady ekkor már nem csupán pillanatnyi idegállapota, de szervezetének biológiai alakulása is a végs ő titok felé közelíti. Ezért •esztétikailag azoka versei maradand бbbak, re;
1404
I-i1D
lye~kben kínzó kérdéseivel a végtelenhez fordul. A Mindent hurcolva pl. vallomás egy végletesen kifinomult alkat élmnényeinek gazdagságáról, az emberi létezés állandó, nagy szenzációiról tesz tanúságot. Itt, egészen más viszonylatba kerülve, gyakori önistenítéseivel ellentétben (Én jó hiszekegyem) a költő „A mindig nyugtalan Mindenne~k / Bolond kicsi heroldja"-ként érzi magát, „Ki holtáig borzongja a Mindent". Az én és a kozmosz, illetve az isten kapcsolatának neghatározás ~a mégis csupán egy-egy versen belül érvényes. A csillaglovas szekeréb ől még vizuálisan jeleníti meg a végtelen űrben való létezés élményét, s az emberféreg sorsa e méretekben csupán „örök humusz". Az Új s új lovat viszont már nem borzongó meditáció, hanem fohász az „Isten"-hez az ember-féreg tudat fölülmúlására. Olyan kísérletet tesz, amilyenre egy Füst Milán-i világszeтnlélet és költ ős attitűd képtelen vállalkozni. Ady érzékeli ugyan a kozmikus vigasztalanságot, de a determináció csupán a verset kivet ő hangulat határáig terjed. Az ő expresszivitása sohasem tud végképpen lemondani az emberi létezés sajátos többletérékér ől, ha nem a végcél bizonyossága miatt is, hanem magáért a szembeszállásnak, az ember bukásában való felmagasztalásának nagyszer űségéért, s nem utolsósorban a saját küldetésébe vetett szinte irracionális hitért. Köztudomású, hogy Ady már az indulásakor, az első nagy verseinek írása idején sem érezte otthonosan magát kora társadalani valóságában, élhetetlensége és „gerinctelensége" idejekorán legendárissá vált. Belülr ől a súlyosbodó betegség, kívül pedig a vesztébe rohanó ország hatványozták az idegenséget és a távolságtartást. Ez az iszonyat adhatott er őt az erőtlen Ady Endrének, hogy neon reménykedve a túlvilági vigaszban s reménytelenül nagynak, hidegnek és értelmetlennek találva a mindenséget, „új lovak"ért imádkozzon istenéhez, az ember és a világ számára titokzatos módon törvényt szabó kifürkészhetetlen akarathoz. E költeményében találkozhatunk egyébként a Nyíl homályos jelentés ű szianbólumával is, mely valószín űleg a végzetet jelenti, vagyis azt, ami ember akaratán kívül esetleg annak éppen az ellenére történik. Schöpflin Aladár vélekedik úgy, hogy a költő jelképeinek nincs konkrétan meghatározható jelentése, s e гért a rejtvény medd ő bogozgatása helyett a befogadói nyitattiságot, a teljes érzelmi átélést kell választanunk. Noha azóta az ilyenfajta esztétizmus divatja múlt lett, az Ady-szimbólumok tartalmának általános érvény űsége ma sem fogadható el, mivel az, ha nem éppen versr ől versre is, de igen gyakran változik. Erre az Élet, élet, élet c. költemény kiváló
A SZÁZÉVES ADY ENDRE
1405
bizonyíték. Itt a nagybet űs élet már nem azonos azzal a vitális vízióval, ami Nietzsche hatására alakult ki a fiatal Adyban, s ami e kötet más verseiben .még mindig jelen van, ha más jelentésárnyalatban is. E versben az Élet valójában önmaga ellentéte, az élet apró szépségeivel azonos, melyekkel Ady soha életében nem tudta beérni. Egy másik helyen viszont az élet magával a titokzatos halállal egyezik meg s hozzá miszonyítva az élet csupán „Hazárd" (Két sír mellett). Megváltozott volna a amagatartása? Szerintünk csupán helyzete lett más: szinte teljesen kihullt a létezésb ől, aminek az lett a következlménye, hogy e versében az Élet az emberi lét elemi feltételeivel egyenlít ődött ki. Ez egyben a gyakori lelkiismeret-furdalásait is megmagyarázza. Igy hát érthet ő, hogy Élet, Élet, Élet, Mindig növekvő menedékek, Tudom én jól, hogy vétek, Mégis olyan jб Szárnyalni felét ek Ez az Élet olykor egy-egy pillanatra, a megkönnyebbülés perceiben, elérhető lesz, s ilyenkor „jelen",nek nevezi (A Jelen muzsikája). Ez természetesen nem tévesztend ő össze a szónak másutt kib ővülő jelentéskörével, mely a gyilkos és öngyilkos történelmi korszak fogalomkörére terjed ki. A Jelen muzsikája tehát átmeneti megálló, lélegzetvételnyi id ő, erőgy űjtő veszteglés. Ilyen nem ritka hangulataiban a rossz önismeretnek is engedve pózba merevedik, és — versta4nilag kevésbé knfogásolható módon — arr бl versel, hogy élete a magánélete viszonylatában is b űntelen volt, s hogy „Sohse fájt az élet / Miattam." (Nagy fordulására lelkemnek). De amikor a pózról lehull a lepel, a vallomás, ha nem cáfol is teljes mértekben, mégis új és igazabb árnyalatot ad. Nem adta nekünk az Isten, Hogy ki szeret, az segítsen, Sohasem. Magunk is ritkán szerettük, Kikért, szálltunk h ősen, együtt. Valaha. (fgy van magyarul)
HID
1406
Az emberiséget egyénenként nem szeret ő költő, aki alkata zabolátlanságát még eszményévé is emelte, nem okozott volna fájdalmat környezetének? Az erkölcs és a logika persze nem minden költ őnek erős oldala. A fontos az, hogy a magánerkölcs és a gerincesség hiánya miatti bűntudata minden emberrel közös, de ezek által kimondhatatlan élmények mélyrétegébe dobta a költ őt. A belső élmény és :a küls ő tapasztalat egyetemességükben félelmetes igazságok kimondására indították: Ember és jóság csak szavak S a meghatott, A megrémült világ nincs sehol S fáj, hogy nem lehetek büszke arra, Hogy ember vagyok. (Nincsen, semmi sincs) Ezzel pedig az emberutálathoz, ezeknek az Ady-verseknek egyik központi motívumához érkeztünk. Vele kapcsolatban olykor, ha nem éppen dadaizmusról is, de ennek hangulati és világérzésbeli feltételér ől, az abszurdról feltétlenül beszélnünk kell. Avagy el tudur~k-e képzelne szimbolista-szecesszion ista költőt, aki ahelyett, hogy előkelő legyintéssel, fens őbbséges elnézéssel intézné el a tömeg kérdését, a gy űlölet cinizmusával agresszívan szembefordul vele. ahogyan azt költőnk teszi; miközben az +avantgarde tudatos hányavetiségére emlékeztetve a nyelvtani szabályosságra sem ügyel: :
van és két lába S hirtelenül hasonló, De tudni, hogy nem ember És fölrugni őket gyönyörű n.
Feje
(Utálni s nem törődni) Az abszurnak azonban más értelme is van Ady Endre kései költészetében. S itt tulajdonképpen arra .a reménytelen reményre gondolunk, melynek esszéisztikus fejtegetése két évtizeddel kés őbb Albert Camus nevéhez f űződik. Ady egyetemes hiábavalóságtudatát ui. az időben meghatározott emberi sors kilátástalanságának élménye is kísérte. De ő állhatatosnak bizonyult és élete végéig hordozta a csúcsra az állandóan visszagördül ő sziklát: tragikus tudattal optimista
A SZÁZÉVES ADY ENDRE
1407
módon cselekedett. (Megjegyzem: nem véletlen, hogy a magát Adytanitványnak valló Gál László kései költészetének értékelése kapcsán is felmerült már az abszurd kérdése.) Egyfel ől tehát Ady egyéni nyomorúsága s a nemzethalál réme; ,másfel ől pedig a protestáns felel ősségtudat s a megsz űnhetetlen hazaszeretet olyan folyamatos gondolati-érzelmi ellentmondásokat váltattak ki bel őle, melyek elméleti tudatosítására csupán kés őbb és más társadalmi valamint történelmi körülménytik között kerülhetett sor. Olyan furcsa állapotról van itt tehát szó, melyet sem hitnek, sem pedig hitetlenségnek nem nevezhetünk egyértelm űen. Hitnek hit — de nem spontán, hanem akart; pesszimizmusnak pesszimzmus — de nem beletör ődve tudomásul vett, hanem állandóan megtagadott. Vajon látezik-e az abszurdnál .alkalmasabb kifejezés a következ ő magatartás jellemzésére? Száz •tromffal jöhet ez a veszett világ Veszhet s nevethet vén szemeim el őtt, Ifjúság babonás hitével Hinni fogok, mégis hinni — bennünk. (1 f júság babonás hitével) Noha tény, hogy e vigasztalan hit halála a ködlt ő életének végével esett egybe, a mind gyakoribb elcsitulás és a kiesések sem tagadhatók le; „a fáradt / Félel!em s a hetyke utálat" (Az utolsó hajók) a kis remény-szigetet teljes elborítással fenyegeti. Ady költői felismerései az egyéni és a közösségi romlás társadalmi feltételezettségénél mélyebb, esztétikai-lélektani okaiig és eljutottak. Az e tekintetben figyelemreméltó költemény -- az Egy háborús virágének — mégsem a harsány retorika, hanem a víziók nyelvén beszél, pedig felismerése intelléktuális hitel ű . Ráérez, hogy a háború nem más, mint egy korszaknak a végkifejlete az újronnantika halál- és szépségkultuszánalk szükségszer ű következménye. Szerintünk a költemény els ő fele nem csupán Ady, hanem a korszak egyik legnagyobb költői teljesítménye: hihetetlen er ővel sugallja, hogy az egyébként általa is mélyen átélt kábult esztétizmus az el őzménye (és még a jelen pillanatban is vigasztalója) a világméret ű tragédiában szenved ő emberiségnek. Errő l azonban s az általunk érintett motívumok formai megvalósulásáról csak külön tanulmányban lehetne érdem szerint szólni.
KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK
OKTóБЕR, AVAGY EGY ÉLETM О NEMZEDÉKI VEZÉRMOTÍVUMA BOSNYÁK ISTVÁN
1. Volta századunkban — s ma araár csak egyre ritkuló, nehéz múltú vetсránok virtuális közösségeként létezik — egy nagy európai nemzedék, melynek életútját, a nemzeti hovatartozástól függetlenül, egy és ugyanazon аlapvetđ történelmi élanény határozta meg sorsdönt đen. Századunk •nyilván legjelentđsebb, patetikus és tragikus életutat bejáró neпΡnzedékérđl, a leninn Október generációjáról val szó. Azokr б4 az egymásba oldódó korosztályokról, amelyek az els đ világháború üszkein egy új, mindaddig csak puszta reményként, távoli-távoli fénysugárként pislogó, akkor viszont rendkívül valószerűen föllobbanó történelmi Tűznek a fényében ismertek magukra, emberi lehet đségeikre és nemzedéki feladataikra. A jugoszláviai magyar progresszió :mindmáig megíratlan eszázadi történetének nem egy kiernelked đ személyisége is ennek a Tűznek az igézetében lett azzá, amivé lett: nemzetközi távlatokban gondolkodó magyar forradalmárrá. Sinkб Ervin személye talán azzal emelkedik ki a lenini Októberrel induló honi forradalmáraink sorából, hogy đ nemcsak intenzíven végigélte és — buktatókkal, kerül đkkel — végigcsinálta, hanem ugyancsak intenzíven végig is írta e nagy nemzedék történelmi drámáját. Ily módon lett, egyebek közt, nemzedékének legjelent đsebb krónikása a jugoszláviai magyar irodalomban. Most tehát, amikor Október hatvanadik évfordulóján ismét felütjük a sinkái életmű néhány, a szóban forgó nemzedéki élményre variáló lapját, nemcsak századunk legjelent đsebb baloldali világeseményének s nem is csak ezen opus egyik vezérmotívumának a dicséretére tesszük ezt; a jugoszláviai magyar progresszió eszázadi történelmének, egyszersmind annak a ténynek a dicséretére is, hogy irodalmunk az Okt бberhez való viazonyulásá ban — nem volt provinciális .. . ~
OKTOBER, AVAGY EGY ÉLETM сЈ ...
1409
2.
A világforradalom reális igéretéveil kecsegtet đ orosz forradalom már legelsđ napjaiban tartósan bevonul a sinkó életm űbe. Konkrétabban: a tizenkilenc éves, egykötetes szabadkai poéta rapszodikus naplójába. 1917. március 15-én — vagyis, Október el őestéjén, a polgári demokratikus Ideiglenes Kormány megalakulásának napján — ezeket a lelkendez ő, mámoros sorokat írja be ugyanis szabadkai naplófüzetébe: „Oroszországban forradalom. Az orosz katonaság Szentpétervárott a forradalmárokhoz csatlakozott. A Duma tagjai legnagyobb részét 'letartóztatták (...) Oroszország eleven. Oroszország akar. Oroszország jövend đt érez. Ott akarnak és mernek akarni (...) kell akarniuk, mert ott (...) forrongtatnak és kiáltatnak jussért, térért, .mérk őzésért." S e lázba hozó orosz példa tüstént rádöbbenti a napló ifjú íróját a „fáradt" európai valóságra is: „Másutt Európában nincs forradalom. Másutt Európában már nem hisznek az emberek. Másutt Európában már nincs emberi cél, amiért érdemes meghalni. Csak olyan célok vannak, amiket kényelemmel és kis 'kockázattal cl lehet érni. (...) Európa inkább meghal, csak ne bántalmazzák újabb kényelmetlenséggel. Európa fáradt ..." Nem véletlen tehát, hogy másnapi, március 16-i naplójegyzetében az ifjú poéta ,már nemcsak az európai állapotokat, (de sz űkebb pátriája politikai légkörét is — orosz mércével méri: „Kétségbeejt ő a magyar lustaság. Első pillanatban azt hittem, hogy az orosz piros fáklyának más országok is gyújtanak üdvözl ő Piros lángaktit. S az orosz forradalomról, ami szót az emberek szájáról itt imáig elfüleltem: »Csak pusztítsák đk magukat, annyival is kevesebb lesz.« Itt az emberek szájában éjszakai baglyok huhogása." Mégis, e kritilkus felismerések ellenére is, a szabadkai napló ir бját a legelső oroszországi hírek óta szakadatlanul .kísérti a remény, hogy az orosz események tán mégiscsak fölrázzák mapd a tespedt Európát is. Ugyanabban a bejegyzésében, mely a ,kétségbeejt ő magyar lustaság"-ot ostorozza, e remény tetszet ősen magabiztos próféciaként, kifinomult „történelmi haallásra" valló szubjektív bizonyságként kap hangot: „Én nem hiszem, hogy ez a forradalom a 'békéért indult és [a békéért] tornyosul. Én (...) azt érzem, hogy ez világtörténelmi momentum s az egyetlen világtörténelmi mament І.ьm a háborúban. S hogy egy er őteljes hтarangkongás a bdkövetkez đ zivatar elé. (...) Megindult valami: és gy űlnek, pezsdülnek, forrnak ignoráltságban tespedt er ők. Új lángok vakítását sejtem s nem tudok megválni az érzést ől, hogy egész Európa egy váratlan és kolosszális metamorphozis küszöbére taszítatta önrrragát." „Világtörténelmi momentum"... „Kolosszális metamorfózis"... Nyilvánvaló tehát, hogy a tizenkilenc éves poéta ,már az els ő pillanatban j бl felismerte az orosz forradalom történelmi jelent őségét; hogy az ottani események még jobban feltüzelték az európai, s külön a magyarországi
HID
1410
állapotokkal szembeni politikai dlégedetlenségét; hogy a polgári demokratikus forradalmat mind orosz, mind pedig általános-európai viszonylatban csak kezdetként ünnepelt, s hitt egy bekövetkez ő, még nagyobb vilgtörténelmi „zivatarban". Az aztán — az élmény h ő.f okából ítélve — már egészen természetes, hogy az oroszországi események mint személyes, őrá is tti drtozó történések hatottak az Éjszakák és hajnalok kényszer-esztétizlmusából rnég ki neon lbolt, els ő nagy mozgalmi sokkjabál — a nemzetközi munkásmozgalom 1914 es krachjából — még ki sem gyógyult fiatal íróra. „Ma el ővettem Nietzsсhét s az eddigi vele kapcsolatos jegyzeteket. Gyönyörűséggel látom, hogy utóbbiakkal elégedetlen vagyok. Az nem lenne tanulmány, hanem egy ifjú rajongó !kissé tömjénfüstös dics őítése és elvakult haragja minden más ellen. Valahogy úgy jártam vele, mint az ember, aki naphosszat félhomályos szobában ül és dolgozgat s este, mikor kiimegy, szédül, meglepődik a külső világtól. A szabón kívül Lme — mennyi ragyogó csillag ..." — lelkendezik naplójában a Forradalom hírének vételekor, s a „külvilági" távlatokkal egyidej űleg megváltozott személyes távlatoknak e gyors és spontán felismerése ternvészetszer űen vonatja le vele az alkotói konklúziót is: „... szégyenlom minden szerelmes versem. Míthoszokat alkotni pld. az orosz forradalomról, ez önmagában legostobább, legreménytelenebb, s mégis, az egész Európa-bomlottság legragyog бb+b és legbizta tább jelenségér ől — ezt, ezt!" -
~
3.
Ez az erőteljesen felcsendül ő ifjiukori motívum folyamatosan jelen lesz Sinkó Ervin hátramaradt alkotói félszázadában is; egyik vezérmotívumát képezi egész életm űvének. Hálás feladat lenne külön-külön, módszeresen kimutatni, hogyan „bujkál" e vezérmotívum a ilírájában, szépprózájában, s őt drámairodalmában is; milyen „szólamai" vannak esszéisztikájában és közírásában, napló- és emlékirat-irodalmában; s végül, de nem utolsósorban, miként hagy kitörölhetetlen nyomokat a gondólkadó, az etikus, az esztéta és a politikus Sinkó életmű-részletében .. . E nyilván kismonográfiát igényl ő feladatkör helyette jubileumi gloszszában csupán arra vállalkozunk, hogy ízelít őt adjunk: milyen nemzedéki, nemzeti, nemzetközi, világtörténelmi és m űvészeti jelent őséget tulajdonít írónik a lenini forradalomnak, alkotói útja néhány fdbb, Októberre viszszapiblarnt б államásón. Már első emlékiratában, Az út cnmű, 1920 b61 fennmaradt kéziratos könyvében is többféle fontosságot lát a három évvel azel őtti, tragikusan derékba tört eseményben. A nemzeti mellett ugyanis azt tartja Október nemzetközi, egész Európára , kiterjedő jelentőségének, hogy a breszt-li-
1411
OKTOBER, AVAGY EGY ÉLETM1J ...
tovszki tárgya.lások.kal véget vetett a világháborwnak. Ugyanakkor pedfiig világtörténelmi távlatokat is nyitott, az egyetemes forradalom ígéretével nemcsak Oroszországnak és Európának, de az envberiségnek is a háborús és világháborús osztálytárasdalom végs đ felszámоlhatóságának a reményét csillogtatta meg. Mindezzel aztán dönt ő befolyást gyakorolt az akkori, viszonylag kis létszámú magyar antimilitarista ,nemzedékre i's: „Az orosz forradalom ,kitörése, a breszt-litovszki tárgyadások a legkétségbeesettebbeket is felébresztették. Az akkori cenzúra és hírszolgálat mellett nem lehtett tisztán látni, mi történt Oroszországban, de annyi nyilvánvaió volt, hogy ott a proletariátus forradalma az emberiség érdeke, mert a háborút Oroszország befejezte. Éreztülk mindnyájan, hogy ami Oroszországban történik, az az európai civilizációnak, s őt az emberiségтnek, az ember eszméjének a lázadása a háború, az ember meggyalázása ellen ..." Az emlékirat tanúságafiként Október egyúttal visszaadta e imagyar értelmiségi nemzedéknek a mwn,kásosztályba és a nemzetiköz i forradalmi munkásmozgalomba vetett, az Internacionálé 1914-es cs ődjével szertefoszlott hitét is. ' Másfél évtized múltán a S zemben a b ~ roval climu nagy memoar- ~sszeben Sinkб továbbra is a fenti hatás-elemeket tartja e nemzedéki létélmény legfőbb forrásainalk: „Miel őtt még tudni lehetett, hagy objektíve mit tud majd megvalósítania bolsevizmus, anáris nagyot tett: a puszta megjelenésével, azzal, hogy volt és lehetett, megtörte a gonosz varázst. A passzív, kontemplatív pacifizmusnak, mely tehetetlen vágya volt, cselekvésre ,mutatott lehet őséget, a kilátástalan sötétibe világos rést hasított, mert az orosz proletariátusban megfogható és megvédhet ő testet öltve itt állt sírjából feltámadva a nemzetközi forradalom, a világot megváltó proletariátus holtnak hitt ideája. És Olyan világosan, mint még soha, mert soha olyan eklatánsan, minta háború elleni harcában, nem látszott meg, hogy az сmbe гiség legszentebb érdekeiért való harc egybeesik a proletariátusnak a maga felszabadításáért vívott harcával. Mikor kiadták [a bukovinai fronton] a parancsot, hogy nem szabad az orosz katonákkal fraternizálni, akkor már kés ő volt. Akkor ,már tudtam, hogy a szocializmus túlélte a szociáldemakráaiát (...) akkor kétségtelenné lett a feladat: ami látszat volt, azt valósággá tenni, elindulni az orosz prófécia, az emberiséget a háborútól, er őszaktól és kizsákmányolástól minden id őkre felszabadató világforradalom ,megvalósítása felé." Ez az 1935-ös — vagyis, a fasizmus suörny ű , diadalának elđestéjén írt — visszaemlék:ezés azonban már er őteljes hangot ad azon sejtelemnek is, mely a ,kés&bbiak során szakadatlanul, életútja legwégáig kísérti írónkat: századunk történelme nyilván épp azzal futott leginkább a tragikus zsákutcába, hogy az „orosz prófécia" megmaradt nemzetinek s nem realizálódott nemzetközi .méretekben is. Miután ugyanis idézi Marx közismert tételét, miszerint az emberiség minden idđik'ben csak olyan feladatokat t űz maga elé, melyeket meg is '
HfD
1412
tud oldani, hisz maga a feladat is voltaképpen csak ott jelentkezik, ahol megoldásának materiális eldfeltételei már adva vagy legalábbis megvalósulóban vannak, — Sink б az akkori, 1935-ös jelen drámai pillanatához nagyon is odaill ő, kiélezett dramatikus hangsúllyal fogalmazza meg a századunk világtörténelmi sanszának könnyelm ű elpackázását sejtet ő kérdését: „Mi 1918-19-ben azt hittük, hogy az a történelmi pillanat az osztálytársadalom helyén a minden gazdasági szolgaságtól felszabadult szabad emberek társadalmának felépítésére: Mi 1918-19-ben azt hittük, hogy az emberiség egész eddigi történelmének teljes likvidálása érkezett el, s hogy küszöbén állunk az emberiség igazi történelme kezdetének. Mi 1918-19-ben azt hittük, hogy e feladat uegoldásának materiá'lis feltételein kívül a négy és fél éves háború utána pszichológiai feltételek is úgy adva vannak, mint rtnég soha. Az 1918-19-es közép-eur бpai kommunista forradalmi kísérletek mind ebb ől a hitből születtek. Maga az orosz proletár forradalom is az imminens világforradalom els őszülöttjének tekintette magát. A fejlemények tanúsága szerint ez perspektivikus tévedés volt. Enélkül a perspektivilkus tévedés nélkül azonban az orosz forradalom tán nem élte volna túl Bresz.t-Litovszkot s nem talán, hanem kétségtelenül egyik nagy ereje ez a hit volt. Mikorra nyilvánvalóvá lett ennek a hitnek illúzió volta, akkorra az orosz proletariátus elég er ős lett, hogy ezt a csalódást gy őzelmesen túlélje. Ha 1918-19-eben legalábbis az osztrák és német munkásság vezetői is ennek az »illúziónak« jegyében cselekedtek volna? Neon vált volna-e az a hit, mely az adott jelen távlatából perspektivikus tévedésként jelenik meg, tévedés helyett mai történelmi realitássá? Nem azért lett-e illúzió, mert azzá tették?"
4. „Nem azért lett-e illúzió, mert azzá tették? A pár hónappal e kérdés megfogalmazása után induló moszkvai naplóban vezérmotívumként bukkan fel újra és újra az orosz proletariátus dicsérete, amiért — szemben Európa és a világ munkásosztályának zömével — nem tette illúzióvá az annak látszót, hanem gy őzelemre wi tte és emberfeletti lemondások árán megszilárdLtotta a maga forradalanát. De ugyancsak vezénmotívtumként bújkál e napló oldalain az a sejtelem is, hogy az októberi forradalom vívmányainak bels ő eltorzulása a sztálini Szovjetunióban tragikusan „ter.mészetas" összefüggésben áll azzal a külső körülménnyel is, hogy a hanmirrcas évek Szovjetuniója nem az Egyesült Európai Szovjetköztársaságok egyike, hanem az egyetlen szovjetköztársaság,melyet az 1917-19-es nagy krízisét mégiscsak túlél đ kapitalizmus jórészt fasizálódó országai vesznek körül... A kontamináció, a forradalom eredeti szellemiségének eltorzulása tehát részben elkerülhetetlen! ~
OKTOBER, AVAGY EGY ELETMrt7...
1413
Az 1935 37 es moszkvai naplójegyzetek folytatásában, pontosabban, Sinkó 1938. július 8-i párizsi naplójegyzetében e sejtelem egyértelnn ű nyilvánvalósággá válik: „Az URSS-ben ma uralkodó szellem förtelanes, hazug, embertelen — di az URSS-ben az Andersen meséjuebeli rút kiskacsára gondolok, aki egy szép napon gyönyör ű hattyúvá válilk, válhatik. A feltételek ott már megvannak hozzá ... s hogy e feltételek ellenére eszeveszetten soka hasonlóság közte és a fasiszta államok között, ez annak a következménye, hogy az okt бberi forradalom diadala csak féldiadal volt, ment megállt az arasz határoknál ..." Újabb tíz év múltán, az Október hanrnincadi ~k évfardulójлra írt Sinkóódában a gy ő zedelmes jugoszláv forradailom és a második világtébolyon győzedelmeskedő antifasizmus ténye háttérbe szoríttatja a szerz ővel Október tragikus féldiadalát. A szó szerint is életre szóló élmény intenzitásáról tanúskodó versben ugyanis a tegnapi partizán ismét a régi, 1917-es — világforradalmas, messianisztikus! — fényében látja ragyogni Október szellemiségét. Hitelessége, életélménnyel telitettsége miatt nyilván meg črdelmi ez az óda, hogy harminc érv anúltán, a 60. ,évfordulón egészében is felidézzük. -
-
IKTOBER Vágyták mikor még a nevét se tudták, Idđk ős sűrűjében, Ahol csak embert tiprott ember. Vágyták korbács alatt, gályarabságban, faeke s gyilkos gépek mellett Kereszten, anáglyán, bitón, börtönben, piszkos иасkon Nőtt nagyra s Október elé dagadt az évezrek s űrűjén VergíSdő tiltott, halálhörgő vágy. Piramis, vár, katedrális, bankpalota Adták egyunásn ~ak tovább a vak átkot S ahányszor tiprott kín fel-felszököot reménnyé Fölébe piramisnak, tornyoknak, ьankpalatáknak, Mindig vérbe borultan zuhant le, vissza a tnélybe, Idák ős sűrűjébe, mely sorsot hirdetett. Е vezredes kuss, évezredes kárvallottság alvadt vére csendjébe. S akkor idlSk ős sűrűje mеgtántargott. Nem a régi csendes avar alszik sötét földön? Részeg a född vagy bort ittak a tornyok? Eloldott pillanat. Elszakadta rend s évezrek Nyögő sűrűjén ő úgy .tört át lefoghatatlan Ifjú fényesen: illetlen cseng ő nevetés. Hol folytatása minden volt napoknak?
HID
1414
Október napja új teremtés els ő napja, Kezdet. Dühöngve zúg, őrjöng, bőg, orkánzik Évezrek s ű rűje. Taj ~ tékzaik örök jog és önök igazság. Észak, nyugat, dél és kelet sárkánytorka Tüzet és piszkot fikád. Október napja nevet. Mi gondja örök jogukra? Száll győztesen feljebb .és feljebb S míg múlt dühödt papjai magukat biztatva Rekedten ordítanak: zuhan már, zuhan — Oktáber napja nevet — s hol asa ~k embert tipor ember Tanul nevetni a remény, mely s бhaj volt és sírt. Üdv neked új nap, új földet teremt ő, Üdv nekem, neked, üdv nrimdünknek, testvér, Mindünknek, kiknek harc öröme ma adatott! Ki tudott valaha harcolni úgy mint mi? O voltak vágynak, hitnek mindig hósii S tán nagyobbak — de meg csak nelkünk adatott Hogy tapim~ tsuk ezredek álmainak tömör testét S mi egykor úr, a Rám volt — mi szagoljuk Dögszagát. Szemönkiben szívós Bizonyosság, Lehelletünkben gyémánt Gy őzelem nevet. Október! idők sűrűjéből kiléptünk Okitáber az els ő indulás, .az envber els ő nevetése S mi nevetve tudjuk már: fölépítjük Bábelt testvérin miénk a föld. Október óta van élni miérn, Október óta nincs félni miért, Október óta az igazság megtanult nevetni, Nemcsak kereszten lehet már szeretni, Október óta büszke aki ember! Üdv neked Október s ,mindünknek, testvér! ,
5. „Október napja nevet". 1947 novemberében még úgy látszott, hogy öreksége újabb neunzet ~közi reneszánsz el őtt áll, négy hónappal e boldog illúzió sinkói ódába--éneklése után viszont megint egyszer nyilvánvalóvá lett, hogy diadala tragikus féldiadal volt, mert megállt az orosz határoknál, s a harmincas években eltorzult szelleuni ~sége jórészt ennek következtéьen válhatott általán оssá az 1945-ben születő népi demokráciáit táborában is: az Október utáni egyetlen autentikus proletárforradalom kis országát a sztálini hegemonizmus exkonvmwnilkálta a szocialista közösségből.
1415
OKTOBER, AVAGY EGY ÉLETMV ...
De m7 sem tanúskodik jobban Sink б Október-élményének intenzitásáról, mint az a tény, , hogy ő a hírhedt Rezolúció utáni hideghálborús években, az egyik legszenvedélyesebb jugoszláv anti ,kaminfornrnista szerepében, s még a polémiák hevében sem kiseibbíti sohasean az orosz Oiktáber jelentbségét és az orosz pr оo etariátus egykori világtörténelmi fegyvertényét. Ellenkezőleg: épp 0lktáber eredeti szellemiségére esküdve védelmezi leghatásosabban az autentikus jugoszláv forradalmat a sztalinista rágalmuktól és sziimplifikáciбktól. „Senki nálunk nem fogja talábecsüln,i soha az októlberi szocialista forradalom nagyságát. Bámulattal adózunk a hbsies orosz proletariátusnak, mely megteremtette az els ő szocialista országot" — szögezi le például a Kísértet járja be Európát egyik, 1950-es cikkében, s e határozott kiinduló tételhez fűzött polemikus állításainak és ikérdéseinak igazát a mostani, 60. évfordulón — szerencsére — már szükségtelen bizonygatni: „De neon elégedtünk meg a bámulattal és neon érjük be ra sem vele. A hősi orosz proletariátus szellemében, az ő szociailista fiarradaLmána,k szellemében, a marxizmus és leninizirnus szellamében történt az 1941. március 27-i tett és mindaz, ami azwtán következetit ... Vajon lehet-e valami hasonlót állítani az 1948. március 27 i keletű nevezetes levélr đ+l is és mindarról, ami orosz részr ől mi ellenünk ezt a levelet ,követte? Ki volt hű a hős orosz proletariátus szel.lem ёhez, a szocialista forradalom szelleméhez, mi, a szocialista Jug оszlávia vagy alma nevezetes levélnek az írói-e?" Ugyanennek a könyvnek egy másik polémiájában, a 33. évforduló jugoszláv eseményeit sommázbbam, a fenti kérdéseikre egyértelm ű állutósok rímelnek: „Ünnepeltük mi itt Jugoszláviában a nagy Októberi Forradalom harmincharmadik évfordulóját. innepeltük, idézve Lenin nagy alakját, Lenin gondolatait, idézve a .forradalmi orosz proletariátus nagy és gyönyörű célkitűzés ~ei~t. Tettük ezt azzal a hittel, hogy e gonddlatok és célkitűzések érvényesek ima is, tmindenekellenére ma is. Ünnepeltük ezt az évfordulót itt Jugoszláviában azzal az elszántsággal, hogy továbbra is Lenin Oktáberénelk szellemében dolgazunik, élünk és halunk. Mert az, amit a nagy Oktбbаr adott a világnak, a miénk, elv ~ ehetetleni~l a miénk volt, a ,miénk lett a háborwban, a forradalonvban, ,a mi forradaLmwnkban és a miénk a mi mai harcunkban, melyet azért vívunk, hogy e forradalmunk vívimányait meg őrizhessük és továbbfejleszthessük saját javunkra és .a világ minden .népének javára." Leleplezni Oktбbеr szellemiségéneik szaalinist,a deformálódását, ám épp e szellemiség politikai és erkölcsi rehabilitálása érdekében: a Kísértet járja be Európát után ugyanez az írástudfц erkölсsiség jellemzi az egyikori moszkvai naplójegyzeteket r .ekоnstruáló másik legfőbb aintikaminformista Bunkó-ikönyv,et, az Egy regény regényét is. Hiszen ki ne emlékezne például e fwndamentális antisztadinista dokumentum olvasói közül arra a hiteles pátoszú jelenetre, melyben a szerz ő a leningrádi Téli Palotával való ta-
I ttD
1416
lálkozását ecseteli, miközbem az elkövetkez ő forradalmaik gy đzelmi lehetáségeiben esetleg kételked đknek épp ezzel, a legsötétebb ázsiai feudalizmus egykori fellegvárával példálózik: íme, Október katonái ezt is bevették ... Vagy melyük olvasójának emuékezetében nem visszhangzik az emlékirat egyik leger őteljesebb, ismz tte ten fel-feltör ő vezérszólama, miszerint a lenini Október a cári Oroszországban olyan mélyreható átalakulást idézett el ő, olyam hatalmas alkatóer őket szabadított fel, hagy a forradalom eredem ényeit még a sztálini 5n.kényuralom apokaliptikus államgépezete se tudta maradéktalanul eltorzítani ... S ki ne emlékezne, pé'ldául, aura az elégiikus jelenetre is, .mely a Kun Bélával való els ő — tizenhat év utáni els ő — moszkvai találkozást örökíti meg? A szembesülést a boldog ifjúkor — a messianisztikus októberi id ők — vеzéregyéniségével, akiben a szerz ő másfél évtized multán is, minden nemzedéki tévedése ellenére, a küldetéses embert, Október magyar küldöttét látja : „Forradalmárok, magyar fo пradalunárak egy nemzedékének tette tartalmasabbá é1et ШΡk minden napját; általa, t őle tudta és találta meg ifjú magyar forradad márok egy memzedák+e azt, amit sötétben tapogatózva addig hiába és — többé-kevésbé rosszul — csak keresett. Feladatot hozott, épp azt a 'közös, nehéz és nagy feladatot, melyre addig türelmetlenül és hiába vártak. Egyszóval: egy egész, az els ő világháborút vak lázadással és vak kétségbeeséssel áxél ő nemzedék életében Kun Béla volt 1VlJagyarországan a lenini Október eszméineik els ő 'autentikus küldöttje — ,az els ő bolsevik, akit szemtál szembe láttunk. (...) Az els đ bolsevik, akit láttunk s aki elhozta .magával a távoli Oroszarszágb бl azt a sok boldog és elszánt hitet, mellyel az orosz proletárforradalom) hívatta végs ő és világot megváltó harcba. S azt, hogy Fez a harc lesz a végs đ «, éppúgy, mint annak idІején az oroszok, mi is szó szerint hittük, .s hittük, hogy mem kell más, mint egyetlen, mindent els аprđ roham, hogy eLtakarítswk a vi'lágháború húszmillió halottjával együtt a halálra sebzett világkapitalizmus hulláját. És hogy ezt a rohamot magyar földön megszervezze és vezesse, ez volt Kun Béla küldetésérnek célja ..." ~
6.
Október és deteologizált, a memzevközi proletariátus immanens történel mi erejére alapozott messiamizmlus-remény, a Kommunista Kiáltvány prб fécááit végre valóra váltó forradalmi „chvliazunus": e két dolog életútja legvégéig elválaszthatatlan lesz Sink б Ervin számára. Október-méltatásai ,mindvégig épp azzal képviseltek kritikai earrlékeztetést, ösztönz ő hiány--felrágást is, hogy közvetve vagy közvetlenül, de mindig utaltak a diadal tragikus derékba-törtségére, paraiálüs vobtára, a 17-es emberiségremények megrekedésére a nemzeti forradalmaik vívmányaiban. Ez jellemzi utolsó átfogó — két és fél évvel a halála el őtt tartott ~
OKTOBER, AVAGY EGY ÉLETM Ű ...
1417
— Oгktáber-emlékezetét, a lenini forradalom és a m űvészetek tómájára variáló nyilvános eltSadását is. Mert szó esik ebben az el őadásban, természetesen, arról a radikális antimilitarizmusról is, mellyel Október megtörte a világháború gonosz varázsát és törvénelmi .példát mutatott: véget lehet neki vetni egy másfajta — forradalmi — háborúval ... S ugyancsak szó esik — már szintén ismer đs motívwtnként — arról a gigantikus erkölcsi és politikai cs đdrŰl is, melyben a háború párnjá ra álló Interm асian á lé ránwotta a korabeli nemzetközi muaikásmozgalmat, s amelyet csak Oikt бber új távlatokat nyitó bolsevik fegyverténye :tudott feledtetni az antimilitarizmus szerény számú európai ,képvisel őiével ... Legnagyobb ny оmatékkal azonban ebben az utolsó megeunlékezésben is a lenini forradalom történelmi „messianizmusáról", a világproletariátus immanens erejóre alapozó forradalmi „chiliazmusról" esik szó. Nem ,véletlenül merül fel tehát az el őadásban a kereszténység szociális és erkölcsi eszаnényeinek és az októberi forradalom marxista célkit űzéseinek a párhuzama. Az el đadó szerint a .keresztenységn еk is voltak eszményei, melyek mindmáig lényegesen befiolysolják az emberi öntudatot, egész szellemi felülépftmr Пyünket, azonban ezek az eszmények csupán az ember benső magatartására vonatkoznak, hisz abból indulnak ki, hogy a külvilág gy бgyíthatatlanul bűnös, javíthatatlanul igazságtalan és embertelen, emberi erđvel tehát eleve lehetetlen a megváltása. Az ok лtáberi forradalom kündulóponja viszont épp az volt, hogy — az emberiség történelmében el őször — hozzá lehet látnia „bens ő" és „küls ő", a gondolat és valóság, az elmélet és gyakorlat, az ember .és társadallom ellentéteinek farradalimi felszámolásahoz, hisz a siralom völgyét emberi ertSfeszí tésekkel is át lehet — s osalkis igy lehet emberhez méltó, emberi vilá ggá fi оrmálni. Eslтhez azonban az kell — s ezt tette Oktáber is —, hogy a forradalom a csorbítatlan, s .ne pedig a vwlgáris , arxizunus szelleaniségét igyekezzék valóra váltani: a tá rsad almi rend dömt ő materiális alapjának, a tarmelósi felvételek alapvet ő havalanának radikáliis megváltoztatásával egyidej űleg s ebből kiindulva halaszthatatlanul lásson hozzá az emberi szellem tényleges felszabadításához, az osztálykülönbségek végleges felszámolásához, az életfeltótelek valódi humanizálásához is... Más sz бvial: az ember történel,mi, osztályharcos, forradalmi megváltásához! — Ernst Tolaer , Kurt Eisner és Gustav Landauer példáival bizonyapa az eldad б, hagy az ilyen érte ъeanben vett messianizmus neлmcsak a Magyar Tanácsköztársaság vezetőit hatatta át, hanem az októberi forradalom igiézetében föllobbanó egyéb európai forradalmi kfsérlet еk vezetőit is. Alekszandr Blok közismert, deteologizált Krisztus-,poémájára hivatkozva pedig definíciószer ű pontossággal is nevén nevezi e világforradalmi „ohiliazmust": egy akkor ~
~
m~
~
~
HID
1418
reálisnak látszó hit, boldog várakozás és sziilárd meggy őződés volt, mim sz arint a megváltás m űvének, í,me, a forradalmár lett a hi vatoфt és biztos kezű munkása .. . ~
~
Ez .az utal sб, A nagy orosz Október m űvészete című Sinkó-megemlékezés egyben átvezet bennünket jegyzetünk uvols б kérdésköréhez iás. A lenini forradalom évfardulбin tadában és egészen teлmészetszerűen e forradalom politikai és társadalmi jelentősége kerül el őtérbe. Az viszont már egyáltalán nem t еrшészetes, ha a megemlékez ők nemcsak hátvérben hagyják, di teljesen mell őzik is e világtörténelemi asemény művelődési és m űvészeti vanatkozásaia. Nos, Sinkó Ervin kletművе is irodalmunk azon apusai közé tartozik, amelyek neon egy vanatkozásban fontos meg ћаtározását adták annak is, a társadalmi és politikai hagyomány mellett milyen művelődési és művészeti örökséget hagyott korunkra e foriradialom. A szóban forgó, 1964 októberében az akkori Symposion-meQl klet és az If júsági Tribün közös szerveziéséb'en tartott él őadássorozat végén elhangzó Sinikб-e1баdásnak ilyen vonatkozásban re kapkuláló jellege van. Mintegy össtiefoglalja gaz еlóadó .azon refLe хќб t, melyeket Október és a művelődés, Október és a m űvészetek viszonylatában külö њöző alkаlmaгΡkkor az él őző években, évtizedakben is szenvedélyesen hirdetett. Milyen elerneit doariborkja ki téháti ez az el őadás Október művelódési/ művészeti hagyоmányánаk? — Művészetpolitikai vonatkozásban: a demokratizmust és a m űvészeti tradícióhoz való toQeráns viszonyulást. A szellemi harizaiъtok tékintetében: gaz internacionalizmust. Erkölcsi vonatkozásban: a pánhuunánus emberi szolidaritást. A m űvészi hitvаaldás szempontjából: az esztétikai öncélúságot és hermetizmust kizáró életre-irányultságot. A szocialista forradalom stratégiája sávlatából: a politikai és művelődési/művészeti forradalmak széttéphevetlieniségét Lássunk néhányat e sommásan jelzett Sinkó-tételb ől behatóbban is. ~
~
.. .
Október történelirni, osztályharcos, forradakmi messianizunusával kapasolaroban fejti ki az él őadó azt az évtizedeken át szenvedélyesen hangoztatott meggyőződését, hogy a szocializmus megvalósítására tör đ társadalmi osztálynak a szociális és politikai forradalommal párhuzamosan — tehát vele egyidej űleg — szükségképpen egy művelđdési/művészeti forradallmat is ,meg kell vívnia, mert enéliküd„nincs és nem lehet szocialista
emberi viszonyokat, er őszaktól és uralmi rendszerekt ől mentes szocialista tálrsadalmаt teremteni". Más szóval: a művélődés és művészet nem holmi „szellemi" és „esztétikus" dekóruma a forradalomnak, hanem valóság-
OKTOBER, AVAGY EGY ELETM Ű ...
1419
válпΡoztat б, szocialista társadalmi viszonyokat épít ő, a gazdasági és politikai forradalmat szervesen kiegészít ő aktív tényez ő ! Az aktбberi farmdelem s személyesen Lenin forradalmi stratégiájának nagyságát az el őadó egyebek közt épp abban látja, hogy e többféle — de azonos végcélú — forradalom szimbiózisának a megteremetésére szinte Október legelső napjaitól kezdve igen nagy gondot fardítatt. Miközben — hangsúlyozza Sink б — kövevkezexesen elutasította e m űvelődési/unűvészeti forradalom azon „balos", proletkultios elharlását, amely antidialektikus mGdon viszonyult az emberiség pozitív m űvelődési/művészeti hagyományához. Idézi Lenin közismert tételét, miszerint a marxizmus semmiképp se vetette el a burzsoá korszak legiértékesebb vívmányait, hanem épp ellen(kez đleg, magáévá tette és feldolgozta mindazt, ami nemcsaik a kapitalizrmusban, de az emberiség több mint k Іétezer éves civilizá ciójában is gondolati és m űvelődési értéket képvisedrt. Az októberi proletárforradalom kulturális programjának ténylegesen el őremutató, humánus jellegét Sinkó épp abban látja, hogy az új proletárkultúra és m űvészet fejlő dését nem a pozitív örökség „radikális" tagadásaként, hanem forradalmi továbbvitelként értсlmezte és szorgalmazta. Ezzel a tételével aztán az el őadás önkéntelenül is a Kulturális örökség és szocialista realizmus című, 1947-ben írt, kismonográfiányi nagy Sinkótanulmá.nyt juttatja eszünikbe, mely a jugoszláv m űvelődésihenűvészeti forradallom bizonyos proletfkultus tendenciáival — a szocialista forradalmak e mindenkori kulturális „gyermekbetegségével" — szállt szembe, foltanosságat teremtve ily módon, a felsz ~ abadulá;s el őtti és utáni Sinkóapus között. Kankrétabban: a húszas- ~iarmincas években közölt, a prolertikultos szimplifi ~kációka,t rendre elutasító esztétikai cikik ~ei és polémiái, illetve a több kötetnyi esztétikai irodalma között, mely csak az 1948-as nagy szakításunk után bontakozhatott ki igazán, s nem utolsóso гΡ'ban: épp az anti-proletkult jegyében.
9.
A demokratikus m űvelődés- és m űvészet-politika lenini gyakorlatának dicsérete ugyancsak régi kelet ű motívum ebben ,az öregkori SinQt б-előadásban. Amikor ugyanis az el đ adó arra utal például, hogy Lenin már 1917 navemberében, a forradalom legkritikusabb napjaiban intenzíven foglallkozott a kérdéssel, hogyan lehetne az új, óriási többségében a legelemibb kulturális javakból iás századokon át kizárt uralkodó osztály, a proletariátus un űуelődési felemelkedését serkenteni, méghozzá els ősorban azzal a céllal, hogy „okosan, értelmesen és sikeresen" vehessen részt a forradalomban, amely óriási írástudatlan tömegekkeí kényszerül a legmagasabb kultwrális célokat ,megvalósítani — amikor Sinkб erre emlé,
H1D
1420
keztet eladásában, egywttal arra iás asszociáltat, hogy mára Kísértet járja be Európát rés az Egy regény regénye száantalan epizódja is alaposan kipellengérezte azt a bürdkrata ana+nipwláciGt, amellyel a m űvelődési/m űvészeti demokratizunus lenini elvét hosszú évtizedekre „sikerül t" — alapjaiból kiforgatni, fejtet őre állítani rés durván aneghasnisítani. A Kísértet ... egyik polémiájában olvassuk a k бrdésfeltevés.t: „A kultúra ó a szocialista kultúra minden munkásának alapvet ő problémája, hogy szerves kapcsolatot találjonazokkal, akik az anyagi javakat termelik. Miképplehet ezt a feladatot megoldani?" A válasz elsđként az anti-lenini, Októbert csúf ló „.megoldást" ecseteli: „Némelyek azt hiszik, hogy ezt is feladatot úgy kell megoldani, hogy le kell csökkenteni a kultúra színvonalát. Akik ezt a +megoldást vksztjk, alábecsülik a gépet; régi гьќ lvkiуоk helylett újakat ,tákolnak össze, úgynevezett »pozitív«alakokat nyújtanak, hamis tök бletességet, az ember 'leegyszer űsített arculatát (...) őwk az »egyszer űséget« kultiválják, azt az egyszer űséget, +amely a gyakorlatban azt jelenti, hogy a művészetet a pillanatnyi, kizárólag pillairatnyi politikai taktika szükségleteinek a szolgálatába kell állítani." E sztálini, zsdánovi, zogovi ći — az idézett polémia a Jugoszláv trószövetség II. kongresszusán, 1949 љen hangzott el! — , megoldással" szemben Sinkó már 'ekkor is a leninit szorgalmazza: „A nnásik megoldás, hogy tiszteljük a népet, amelynek színe el őtt beszélünk, hagy igyekezzünk a kultúra (színvonalára emellni a népet, hogy megszabadiksuk minden bálványától, hogy kifejlesszük benne a mindig éber bíráló öntudatot, azt, amely egyedül ,m+éltó a szabad szocialista alkotó emberhez. Ez lenini megoldás és csak ez ra lenini megoldás. Az hóna+k és un űvésznek nem az a feladata, hogy csökkentse a kultúra színvonalát. Igazi »,népi« irб, igazi »népi« művész abban fogja látni a fieladatát, hogy minden erővel felemelje a népet rés azt adja neki, ami a legértékesebb: az Igazi nagy emberi kultúrát." Amikor tehát utolsó Októlber-eml бkezetében Sinkó a m űvelődési/+művészeti demoklratizmwst méltatja, akkor szinroén nem tesz semmi újat, csupán régi uneggy őződéset hirdeti. Azt, amely egyebek között a mi forradalmunk m űvelődési „gyermekbetegség&" ,is orvosló, a „bocskorkultusz"-, az álnépi- és m ű-falklór еllenes jugoszláv kultúrmunkások élvanalába emelte &. Minden patetika anélkül mondhatjuk: ilyen vonatkozásban is Október szelletniségének gy4ko+rlati őrzđi közé ~
,
.. .
1 0.
Az előadásban nem történik rá közvetlen utalás, de egy digresszi б erejéig mégiscsak meg kell említeni a lenini m űvészetpolitika másik, a fentivel kapcsolatos elemének sink бi dicséretét is. A művészet forradalmi
1421
OKTOBER, AVAGY EGY ÉLETMf1...
igazmbndásán аk lenini szorgalmazásáról, a demagóg parola-fi adalnniság szenvedélyes bírálatáról, Lenin 'legendárissá vált fráziselllenességér ől s a forradalmi államhatalom és m űvészi igazmondás viszonyának lenini értelmezésér ől van szó. Ilyen vorradkozásban Sinkómindenkori ikündulópontja az volt, hogy, akárcsak Marxnáll, Leninrnél ns „ ... a szó legf őbb feladata nevén nevezni a dolgokat". Politikában, dip+lamáciában, közírásban, mvszetben, imindenütt. A Kísértet ... egyik tanulnnánya például idézi is Október stratégájának híres, a forradalmi frázis k ellen írt cikkét, miszerint e jelenség lényegét a „felséges jelszavak" képeziik, amelyek „vonzók, mámorosítóІk, csak épp alapjuk nincsen", hisz gyáván megkerülik az objkxív va lósag elemzését, s ily anódon ,morzsányi forradalmiság nélkül" valók ... Az igazmondás e nemleges lenini m egh аtározása mellett ugyanennek a könyvnek egy imásik ílrásaban a szerz ő ,a Filozófiai füzetek pozitív igazság-meghatározására is utal, miszerint az igazság nem más, mint a jelenségek, valóságak és egyimáshoz való viszaryuk miniden oldalának összessége. Ezt vonatkoztatja aztán Sinkó a m űvészeti igazságra is: „Igáz m űvészettehát az, amelymagában foglalja a jelenségek minden dldalána összességét, az embert az ő egész dsszetett voltában, az embert az ő legkülönbözőbb viszonylataiban." Pár év anúltán, Október és az azt követ ő, a NEP-korszakkal záruló évek szovjet m űvészetére emlékezve, az Egy regény regénye írója épp azt tarja a forradalom id đálló művészeti vívmányának, hogy ez a m űvészet „intenzíven új, él ő, merész, igaz volt, (...) a forradalom problémáinak, a forradalomban él ő, a forradallrnat átél ő embernek a kifejezése Ezzel szemben az emlékiraton — akáros аk autentikus forrásán, a moгΡszkvai naplón is annak idején — folyamatos hiányérzetként vonul végig, hogy a NEP-karszak wtán a szovjet an űvészetből fokozatosan kirekesztettiék az ember „inttimrn, ellentmondásos, irracionális, evilági és alvilági, egyszóval: az ember fájdallnnas, anti!bwkol kius valóságát". Vagyis, a dramatikusnál is dramatikusabb sztálini valóság legalább valamelyest teljes, illetve teljességre emlékeztet ő anű vészi adekváci6ját, a „jelenségek minden oldalának összességéb ő l", a korabeli ember , legkülönböz őbib viszonylataib б l" legalább .némi lényegest is átnnent ő művészi igazságot Persze, az Egy regény regénye Október igazmandó művészeti örökségének a likvidálásáért közel sem csupán az alkotói kockázatot nem vál1a1б, mindenkor és készséges еn meghunyászkodó m űvész-iparos típusát kárhoztatja; 'kritikájánalk legf őbb célpontja az az .Uami és pártbürokrácia arbitrage, amely a harmincas években immár nemcsak hogy nem 'örölkös.e, de valóságos megcsúfolója ms Oktbbar és Lenin m űvészetpolitikájának. Annak a pali tikának, melyet Sink б a Kísértet ... lapjain a Majakovszkij-kérdés kapcsán magát „illetéktelennek" nyilvánító Leninre hivatkozva határozott meg, mondván, ez az egyébként rendkívül szenzibilis vezet ő forradallimár, amikor az államlжΡttalom képvisélőjeként lép ~
~
.
.. .
•
~
BID
1422
fel, azért hangsúlyozza teljességgel a m űvészet ,területén való „,illetéktelenségét", mert meggy őződése volt, hogy a szocialista államhatal оmnak nem szabad és nem lehet rendeleteket adnia a m űvészeknek ... A Jugoszláv Írószövetség II. .kongresszusán aztán ennek a m•eggyőződésneik a jegyében polemizál Sinkб a zsdanovizmus honi apostolaival: „A szocialista művészek magvuk fogják megteremteni a m űvészet szocialista »vonalát«. Ha a »vonal« nincs összhangban a mi bens ő valбsá'gwnkkal, ha kívülről van ,ránk .kényszerítve, .akkor rombolóan hat a m űvészi alkotásra, akkor az engedelmesség elvét teszi uralkodóvá a személyes felel ősségérzés egyedül emberhez méltó törvénye 'helyett." És — tehetnénk hozzá 'ez alka+lamból — az Okit бber anticipálta :m űvészetpolitika immanens ,„törvénye” helyett is .. . 11. Az eddigiek során Október általános kultúrprogramjának s m űvelődés- és ,művészetpolitikája néhány főbb vonásának sirrkói értelimenésér ől és értékаléséről volt szó. Befejezésül részletesen kellene szólni Október m űvészeti megvalósulásának, s külön Október és az аvcarntgarde viszanyánаk sinkбi értelmezéséről is. Kellene s lehetne, de ez egy újabb, iterje&lmes glosszát igényelne, ezért hát a szóban forgó, utolsó el đadásának csupán egyetlen tételére hívnánk még fel a fügyelanet. Október politikai és társadalmi messianizmusával összefüggésbon ez az el ő adás ugyanis Október m űvészetének egyiik alapvonását is a messianizmusban, illetve chi liazmwsban látja. Miközben a századel ő, s különösen az első vidághábarú óta ,kibontakozó európai és orosz avantgarde mozgalmakat Október m űvészeti anticipációjaként értelmezi, Sink б — bizonyos szimplán-formalista avantgarde-értelrrnenéseklkel ellentétben — e mozgalmak forradalmi újszer űségét nem a stilisztiikájukban keresi els ősar+ban, hanem radi kális világváltoztató szánd бkwkban, Alekszandr Blak-i szóhasználattal: abban az in tenciában, hogy „ez a mi mocskos, hazug, sz űk, szégyemletes életünk egy igazságos, tisz зta, . vidám és szép életté alakuljon át ..." A si nkói értelmezés szerint tehát a világforradalomként érlelődő Októberrel egyiútt kibontakozó avantgarde esetében is előbb l őn az élet, s csak azután — a sti lisztvka .. . S amint valarnelbnyi eddigi, Októberrel kapcsolatos reflexiója esetében, ezúttal is feltéhetnénk a snagát бl adódó ikérdést: Kell-e külön nyamatékikal hangsúlyozni, hogy az Októberre emlékez ő Sinikó Ervin sóhasem csupán a néhány évtizedes múhra, hanem mindenkar saját jelenére — a mi jelenünkre — is emlékeztetett? ~
~
~
~
~
A RÉGI VÁROSKÖZPONTOK MINT AZ EMBER KÖRNYEZETVÉDELMÉNEK TÉNYEZ ŐI BÉLA DURÁNCI Az élettszínvonalának .technikai tökiéletesítésév,el elfog4alt e гmber olyan rn е ters~égies ,r,égiб kba tö+r:t, апlе'lyek 'kivül esnek a vermészeten, ahonnan szánmiazifk. Kо rábban nem is sejtett csúasalt érte el a2 ember az,on krépességé.niek, hogy a jöv ővtel fölülmú'1 ја а jel ~en~t. Az értel+eцn hatal,m,ának és .а kitartásnafk а sajpnál~ atos mё11ékЈterméke+i az,onban félelmet kebtevvek benne, fé1 önnvagátó1, а természгet,et változtató l:eger đ sebb tényez đtđl. Az ember környevetvéde'lméniek évtében, június 5-én op фј mгizmussal eldölvv ~e szearvléltük .a dalgazólk ösuzp оn.toidtott tevгékвny ќgéиel elért egyi;k viгtatћatala.n győzedmünkleat. Az újjászüle,te гtt Paliosi-t бba dobott ünnepi ajándék, a mezei virágokból font koszorú az ember és környezete közötti egyems гly újbóli megtоramtését Gélz б nendkívüli váldalkozásnak — a s гaá,mtalan 1е'heuőэég köziT,l egynгe~k! — a sikerét jelentette. Az eanderniek гtovábbra is +ku,tatnia k ~éll majd a тбдон, hagy az élettér knagadhataitl+an ѓorrásai iráл,ti eddigi kö.nnyel ~гnű vwszo+nyullásá,t megváltoztassa és küzdjön а nyegbidl+en•t 'egy,ensúly j avításá+ért. É bonyalult szerkezet sok ös+szeгtevőj&e azonban gyakran nem гfardítwnk ke11 đ figytel вet, és nem is érték ►eQjük đkett elég. Ezek egyike a műeanl~ ékvédeleгn. P.ontasa,bba,n: a régi városközp on+tdk védelme é+s újjáéllesztése — jelenxős itényező az ember összet+ett körлyeztetén~ek mai és term.észetes,en jöv&beni megárzé ёben. Ezidk a városi szеrkezete+k mindennapjaink lényeges szinterét jel,entilk, amelyek т,é1у nyоmokat hagynalk a várbs lakóinaik lel Кљeny és döntőгen beѓolyásalják а fiatadok személyisé'gének а kia+lakuTá,sát. Nem isпnerak оуlу+ат vá,ros,t, amelyben a közpo,rnt а fiatal netmzedélkek gyülek+ezđhely+e, annak ellenér,e, hogy Іа vгáтasиvagtál valamivel távolabb gyönyörű p'airkok vagy más 1áitványas he'lyek vanna+k. A város xörténellmi magv+a egyeseiknek 1a ~kó- & munikaholy, máso ~k nak pih+enđ- vagy фalá~llk аьtedy. Van, a+kliben nosztalgikus e гmlékieket ébreszt, másnak pedig itt an minden töriténfés gyújtbg.on+tja. A vkomm,ag az összetett szervezet élénk, mindig változó arca. Látszanak az évtizedeken .
.
.
.
HID
1424
Szabadka
és századokon át húzódó nќ tóságteljeis tör цбnelmiоég rárпcai, de az újgazdag ambíciók és a nagyravágyá's twrelm'e+tlenségén,e'k forradásai is. A városmagok tan kodrnak a hanmenikus fejl ődésről; jelentős dLlenté tekkeI jelzik a változásokat; e лylékeztetnik a katasztr6fákra. Ezek a közponirпk azonban legtöbbször a rnind вn+napok végeláthataln vonulat ,ii аk, ,az alig észrevehet ő arrozgások, események vibrálásá лak az igazi jegyei. A városm,agak nem mindig történeimie{k, és nem bitszkiélkedrnek ,r .endkívüli alkotók ramdkm űveivel sem. Lnkább az egyszer ű emberek, névtelen építđ k kis aіmbícióina'k, egy-'egy id őszak, társa+daйmi és gazdasági áblapot szíúkre szabott feltételei közötti nagy íelkes edéseinek, szikrázó ötl etesrségnek vagy a 'szirorke egyhangúságnak a bizonyítékai. A vajdalsági városok &özp оntjaгi l eggyakra,bban a századfordulón létrejött gazdag, ,érvékes tömörüléseik. A történelmi stílustik, a szecesszió, valamint ,a modern építészet filé irányull б első kurta'tások jegyeisvel díszített épúleterket láthastrnik kt , ∎aan+ely+ek is rohamosan kiemelkedett életszínvonalrói ∎és az éуiszázados építészeti hagyoanánydklkal való szakkásrб l its ,tanús odnak. Saj,nds, nem találkozunk mindig kiegyenswlyoz оtt ízј léssél, ,a túlzott díszütés az egyének, a „síikeres" embere эk szédvtően megnőtt jólétének a hivalkodó kifejezése, mégis a nyolc vagy ennél is több évtized patinája alatt, ha képzeletben leválasztjuk a túlzásokat, szemünkbe tűnik az új anyagok, szeitkezetek felmérhetetlen lehet őségeit kutató, jövőbe néz ő építők (tehetsége. Arányos formákkal, a régindk és az újnak a harmonikus ,illeszkedésével taQálkozunk. Csodáljulk az ornamentika gazdag fantáziájú ritmusát és a merész ikísérletdket. Nem űrtokák az egységvas kompozíciók -- +a kor, az építészet és a képz őknűvészet szi ?tézisei, az épület rendeltet бsérvel östszhangban. Mindenesetre, az épületeknek és a íkörnyezeteknek megvan a иаrázsuk; utánozhatalan eszté~
~
~
1425
A RÉGI VAROSKUZPONTOK .. .
Zenta
tikai látványosságok, a kwltúra és a гm űvészet fejl ődiésénelk az „id đgépei". Egy sajátos, sorsdönt ő fordulópontnak: a múlt befejez ődésének és jelenünk 'kezdeténeik, a Іkizsákanányol tak öntudatra ébredésének, a ha,e аlсК n és a jagt,alanság durva k,antrasztjánaik, az osztályforrongásnak a dokumentwmai ю zelk 'az épületék, a soron következ ő modern kor minddinkább gyorsuló vajúdásának a tartós emlékei. A várasközpantdk a váras l;elikérne k, , а lakosság t оrvénelméne'k a tükrei. A figyel.mes szemlél ő rnegláxja bennülk a szeretetreméltó еgyszer űséget 6s a lelkesít ő szépséget. A város гmag a helybel.ielk életének gyújtópontja, a 'támsadalmiság kifejezése, olyan központ, amelyben a ldeger őgebben érez Іietđelk a történelem m'enetink legjelent ő sebb pillanatai — ez a hély az еgyén hovatartozásának ,és biztonságának a rejtélyes érzését kifejez ő jsl kép. A városba érkez ő utasnak a '.központ nyújtja az els ő ismeretlelket, innen tudna meg a lakosságra vonatkoz б első j&llégzetésségeket, innen ttájé'kozбdhat időben , és térben egyaránt. A történelmi mag nélkül —amely köré fejlődött a szervezet — a váras Jellegtelen nelepülés lenne, maszszívwm olyan sajátos jelek néL'kwl, ai:nelyelk egy edüláll6vá, vonzóvá, emberivé tennék. Nem nehéz megáldapívta'ni, hogy a városközpontdk sokszoros jelentés ű tömörüléaselk, felbecsülhetetlen értékeik k incseska mrái. A sok közönséges, mindennapi környezeti elem ,melett jelfent ő s anűvészвti, történel:mi és építészeti lértékek találhat бik. A fellsоroltлalkon kívül ,még kell még említenünk azolkat az elválasz thatat.lan ,és megѓsmбtelhetetl'en .tényez őket iás, amelyeik az olyan városközp оntakban vanm a'k, ahol az embernek kedves sznmbiбzisok,at találunk, mint példáwl: Szabadkán egész sor ek lektilkus régi homlokzatot évszázados platának,kal; Zam ьorban a törvénelmi városm agot a híres zöld „ Iköriъttal"; a zientai központi parkot; a verseci ~
~
~
~
~
~
~
~
~
HID
1426
Zonibor
központ „épkészat-történettét"; és szak más épületet, a гmely harmonikus egységet aUkot a zöld öv,ezгΡetnel, rnűamlékdket „охágéngyánakkal" körülvéve. Ma smár tm иndenki számára vi ~lágas, hogy a törtSénelmi városmnagak nem felelnek meg az üzleti élet és a forgalom lüktetésének. A jó néhány évtüzeddel .ezel đtt létrejött utcák smár 'sz űlkek a unai +karszer ű ritmushoz. вebizonyasodatt, hogy ,a régi ,központokat értelmetlienség új szerepkörrel, gigászi épületekkel, lakásnöveléssel terhelni. Az ilyen megoldások rövid életűnk voltak, ugyanakkor viszont o egsammisült saz értékes örökség. Tudjuk például, hogy a Társadalmi Bi ъtosítб épilete Szabadka városközparntpábam idegen test, amely tölnkretesz п az összképet; a z4renjanini víztarany teher ~k~ érrt nehezedilk a várasrn гаgra, cs а&бgy, minta zdmhоri áruház, ibeszorítva a XIX. századi szerkezierobe. Az építész еti örök+ség оt teret szetesen nem lehet k оnze гvќІ nі és az éle~ttd ~1 elválasztva „ І muz ~eális értékként" đrizn ~i. Szintén lehetetlen a lakóős üzleti szerkezet máról halnapra töriténr5 megváltoztatása is. A városmagoknak megvan a sajátos életritmusuk, amely úgyszólván „látástól vakulásig" 'tart, a nap bármely .szaká'han m иgtaláln,i az itt dolgоzбkat, de ugyanúgy a városiközgorntért raj ~angdkat is. A régi váro ~dközponaak jövője tehát a rendeltetés i аdгарas fi elülvizsgálásában, valamint a mai és jövđ nemzed&ek sz ёkségletei iés a{ffinitása szerinti felújításban riejtezik. A mtíeemilékeket termгészetesen еr.edeti .állapatukba,n Ikell meg đrizni, szigorú аntiszteletben tartva az épületek m űvészetű és egyéb sajátasságaa. M.inde~bbđl az következik, hagy a városmagdk a fielgyorsult életritmusbaa megfeszült ernber, .a test és ,a l бldk enyihülésénеfk értékes oázisfai, nem pedig csupán a múlt ,értékes vagy ikevésbé vértékes emlékeineik a raktárai. A régi, főleg városi építészeti örökség csökkentésével és lefdkozásával — gyakran — p&oihatatlan kulturális, mn űvésze'ti rés emberi érték еkеt
1427
A RÉGI VA,ROSKOZPONTOK .. .
., ~:л,_w>~~
'
Zombor
semmi.sítünik meg. Az egyedülálló és p бtolhatarolan értékek Іniek, fđleg a központokban, leginkább a korszer űisí tés rés ,a mai követelményekhez való .er őszakos átalakítás árt a legtöbbet. Ily módon a régi és az új ellerntétét teremtjük meg, hosszú évekre megbolygatva az egyensúlyt, ilramtva ezáltal a vajdasági várasok 'és fialvak jól ismert hangulatát, körn yezetét. Példaként említem Bácsot, az ősi várost, az egy(koni híres központot, Vajdaság m űemlékekben leggazdagabb ,települését, amely két épülettel törnkretette a XVIII. és XIX. századból származó, felbecsülhetetlen érték ű városmъagat. A templom mellett, amelyet már 1094-ben említenek, két XVIII. századbeli fest đi гépület állt, az egykori börtön borzongató épülevével együtt, ahol a p atilókodká kon a megvasalt rabok hosszú és egyhangú vonulásának útján megmaradt a ncdk nyoma. Hasonló példákiatimás városokban ti s találunk, a régmúlt történelmi id đik bevésđdött nyomaival. Az örökséghez váló körültekint đbb hozzáállással a hasonló hilbákat el lehetne kerülni. Az amlélt mű minden sajátos tényez đjét elemezve és az ember környez.et!éndk összességében betöltött mai használati értékét felbecstive đrizhetjük meg vagy ala kívhatjuk át az emeb eri іk ёгnyezetet, ,amelyben a felújított objektumok rés a hagyomány fennmaradása teljes értelmet kap. A helyi közösségek szolidáris akcióival és tiltakozásával magányos fákat és fiasorokat marntünk meg, szem el đtt tartva az ember életében betöltött szerepük jelent đségét. Amikor műemléknek számító értéket tüntetnek el, megtörtém Іik, hogy a polgárok itétleniјl nézik, ыzárбlag csak amiatt, mert nem ismerek a megsemmisített objektwm értékét vagy a környezetben .betöltött szerepét. A csupán formálirs v бdeelem, felújítási terv és ennek megval бsitása nllkül, gyakran móg ellenszenvet is kelt a „, régiség" irnt. ~
'
~
~
~
~
.
H1D
1428
B atmok
Meg kell azonban említeni, hogy a ґest aurálás, a felújítás és az új épületeknek a régi ,környezethez való idokni ,tása mind jobban érvényesül. Találunk erre példát a mi vár оsainkbа n is. Meg kell em litenünk a szabadkai Stan dardkonfеkGij a épületét (S. J élineik, Dj. Lipavš ćak) és az üzleti negyedet (Kelemen A.), vagy a „falusi sor" csöndes riomusát a v,erbászi új laJkátömböknél (V. Naumov). Ezért a m űemlékvédelem és az emberhez közel álló környezetek megőrzésének egyilk elfogadható irányaként ajánlani, hogy gondolkoztunk el a városközpontoknak és a mai ember szükséges pszichikai rekreációs ter&zek az elszakíthatatlan Ј аpcsĐlatárál. A turizmus rohamos fejl ődése, a „világ körüli" utazás, és a régi városokba, ásatásokhoz, történelmi emlékekhez való mind gyakoribb „zarándoiklás" bizonyítja, hogy iaz emberek szívesen szabadjára engedik a kntáziájukat a hétköznapi élet és munka ésszer ű erőfeszítései közötti szünetlékben. A gyerekeket arra készítjük fel, hogy egy napon átvegyék tólünk a mindennapi tevékenységet. Életük legnagyobb trészét itgyszóíván az, utcán töltik majd el. Ennelk ellenére, a világ ,és a közvetlen Ikörnyiezet félfedezésсimek sorsdöntő pillanaґt аiban, a :gyerekeket a drótkerítéssel .elválasztott biztonságos zöld övezetekben és az .irányított jelleg ű óvodáikban, napközikben tartjuk. Valamivel kés őbb, amikor megválnak a dadától, az utcák forgalmától ёs az .él.kerített játszótérékt ől menekülve, „szobafogságba" vonulnak, ,és a lakásban az öregeket zaklatják, alkik ,sz,intén idiegenikednek a mai, túlságosan dinamikus utcáktól. Valamikor az utcák, .em léikezzünk csak, a (képzelet végtelen gyakorlóterei, „érde'kövezetek", a számos „banda" álliandó gyülekez őhelyei voltak. A „kis ember" itt lassan betört .a feln đttek világára, megismerte életének ,és jövend ő munkájának a ikörnyezetét. Az utcákon az öregek és ~
~
~
~
~
~
A RÉGI VAROSK ~3ZPONTOK
1429
. . .
Bajmok
a nagymamák beszélgettek, emlékezgettek, és jóindulatúan szemet hunytak a le gkülönfélébb korú .kislányok, kisfiúk egész „csordáinak" jókedv ű hancúrozása felett. Az felet rltmusát nem lehet lelassítani és az autókat sm kell szám űzni az tutcákbбl, hiszennincs „ rmen.edékjogunk" és az wtcából nem csinálhatunk gyaikоrlóteret az életbe lép đ kicsinyeik számára. De miért nem alakítjluk át a városmagot olyan komplexwmmá, amely az igazi, tiszta környezet humanwtását sugározná? Az ember nem Gsupán a folyók, tavdk, erd őik szennyezettségével találja szemben magát, hanem az életunód „megfert őzöttségénelk" a prablkmájávál Fis, , azáltal, hogy imindennapjainak és anunkáján ak a környezetében lefokozzák a kulturális és m űvészeti igényeiket. A korszer ű, kizárólag funkciоnális lakóházak és egyéb оbjektumok egyhangúságaban, a szüntelen utcai zaj közepette — a régi, felújított városmag nélkülözhetetlen szükséglet. Amennyiben a várasa аgot csupán a müeml вkvédelmi •törvény alapján kezelnénk, nem tudnánk megakadályoznia pusztulását. Az üzleti központ kiszorítása a уárosmagból egyúttal a fenntartáshoz és a felújításhoz szükséges eszközök elapadását is jelentené. Ahogy a városok terjeszkednek, elkerülhetetlen a iközpontnak gaz elhalása, ,ahol régi ,épületek, sz űk utcák rés elavult közm űviek vannak. A városmagoknak tehát új szerepkört kell •találni, amely .kapcsolódifik a ,korábbihoz, amikor orrég a központ látványos, dinamikus volt és rrraximális ier đsségű élet folyt benne. A várasma . g sohasem volt és nem is lehat lel assitott ritmusú rezervátum. A valami koгi rendkívül élénk üzleti központ azonban a megváltozott társadalmi-gazdasági viszonyokban élénk ritunusú Теkreácцós--műve16dési központtá válhat. A városmagnak haszanosnak, látványosnak kell ma= radnia, mindeniképpen .a város szerkezetében ; • amint ahogyan .valam.ükor ~
~
~
lTD
1430
Zenta
is volt. Az emberhez közel álló szereplkör ösztönözné a széles kör ű társadalmi összefogást is a .központ, illetve .történelmi városmag felújítása és haszлasLtása érdekében. A városmag akkor Nesz hasznos, ha meg&rizzirk az épületek dinamikáját és látványosságát, amelyekre a polgároknak éppen annyira szük&égü k van, mint aimennyire a várasközpont kialakítása idején volt. Az abjektwmоk rendeltetését természetesen meg kell változtatni, és a mindennapi !munkától fáradt polgár mai követelményeihez kell igazítani — re+kreáaiós, m űvel&dési és szбrak oztatб értelemben. Példaként említem, mi ,léhetne itt: cсшkrászdák, kávéházak, liemezklwbak, n аpk ёzі otthonok, játszGterek, egyedi áruik boltja, fest ői sétányofk padokkal, füves területek szobrokkal , és szökб kwtakik al, antikváriwmak, idegenforgalmi irodák, színházak, kiállít бtermek és egész sor különféle rendeltetés ű épület, továbbá a lakosság (a lalkásolk) valarnivel kisebb s űrűsége annál, amilyen az egykori, teljes ütem ű városmag idejében volt. Terme szetes en a motoros forgalmat is szabályozni kell, ez pedig leginkább a motoros gépjárm űvek teljes kitiltását jelenti. A védett vár оsrnag szélein azonban bevezet(S wta kat és mamális parkolási lehetKségeket, az üzleteknek pedig a folyamatos ,beszerzést kell biztositan i, mert a korszerű közlekedési юszlközdk teljes kizárása, f đleg a unotorizált ember szakásai miatt, a várasmvagot értelmetli a rezervátummá változtatná. Szabadfika központjának 1967-ben anegállapított városrendezési terve sikeresen megоldga a városmag, a közlekedés és az új agglouneráci бk viszonyát. Nincs még ugyan anegvalósítva, de .máris leszögezhetjiiik, hogy a városmagot érint ő új sugárút a régi és az új nagyszer ű kapcsolata lesz, üt đér, amely biztosítja a , гégi „korzó" és a m űemlék Várasы za körüli utcák éléТbkségét. Sok szegényes anelléképület eltávolításával, a korábbi udvarok meg~
~
~
~
~
~
A RЁGI VAROSKÚZPONTOK
1431
. . .
Nemesnxiitics
tisztításával, átjtárók nyitásával, valamint a túlzsúfiolt, valamikori füves területek, virágágyások felélesztésével a városmag oxigéndús, viszonylag csendes, egészséges és tiszta .területté, a város legfiatalabb és d đsebb lakosainak ,biztonságos, nyugodt tartózkodási helyévé válna, és ez f đleg a iközpantban lakók számára hozna megváltást, ak ј►k jelenleg a túlzsúfoltság és leveg đszennyezettség elviselhetetlen körülunényei között élnek. A városmag látványosságának fontosságát tnem kell külön hangswlyoznam. Számtalan épületet találunk itt, amelyhez történelmi esemény fűzđdik, amely (művészi alkotás vagy amelyben ismert mu""vePđdbsi intézmény kapott helyet. A régi épületeknek a Ikörnyezetban betöltött hangulati szerepe, értéke nyilvánvaló. A jöv ő majd bebLzonyítja, d e mái ma is mindinkább rájövünk arra, hogy milyen felbecsülhetetlen értéke van az épségben megđrzött építészeti örökségezek, a anúlttal, jöv đvel és összetett iesztéroikai probl6кnáikik al ,küzdő társadalmi lényt, az embert nyugtató és ,nemesíti környezet egyilk összetev őjének. Az ember és a környez сt viszonyában jalentkez đ sok rendellenesség mellett megállapíthatjuk, hogy a várasok, s đt egyes épületek is túlhaladják az emberi határokat. A városok olyan hatalmas kiterjedés űek ilmiПќ r, hogy gyakran a lakosok számára is idegenek, smenetlenek. Az egyes kerületeknek külön központjaik vannak a közös szükségletek kielégítésére. E sfeltartóztatharoatlanterjeszkedésben az eredeti, háborítatlan természet mind messzdbb kerül a várostól. Magulk a központok teljesen elszak аdnak a külvárosoktól, és az egész városszerkezet legszennyiezettebb részévé válnak. A •történelmi magot vegetác јóban gazdag, védett reQ reáciбs közpantt lakí гva, viszonylag csendes, фiszta levegđjű szigetet, az ember ,száunára áldásos xerületet kapnánk. A modern élet könyörtelen velejáróival, az elkerülhetetlen szennyezi farrásokik al teli váras ily módon „gyű rű" formájú lenne, amelyet a legnagydbb fokú, eredeti vagy ~
~
~
~
[ I1D
1432
Zombor
újjáélesžtetttermészetes környezet fogna közre. Küls ő oldalán lakatlan terület, erdők, mezđk és szántóföldek határolnák, a „gy űrű" közepén pedig a levegős, csendes, pihenési és műemelődési tartalommal ndmesített történelmi mag, a város nélkülözhetetlen része helyezkedne el, a dolgozó ember mindennapjain ak, pihenésének szükséges részeként. Minden vajdasági település, város központjatele van már olyan létesívménye kkel, ,аmnelyek nincsenek összhangban a ikorábbi környezettel. Sak történelmi és kwlturál is .műemlék helyén pedig olyan objdktu лnok vannak, amelyeket máshol is fel lehetett volna építeni. De még mindig nem késő, hogy ,a, környezetvédelem keretében felélesszük a v бdett városközpontokat. Példaként említem, hogy az újjászületett Paticsi-tónak sem volna meg az utánozhatatlan varázsa, ha nem đ nizzük meg az építészeti értékeket rés a ,körivlötttik levő, &тaizedekan át gondosan ápolt parkot. Maga a park azonban jellegtelenül hasonlítana bárunelyik másmkra, ha nem volna meg benne a sajátos stílusú, környezetbe simuló épitészeti örökség. Minden városnak és településnek vannakilyen és hasonló sajátosságai: A XVIII, század végi és a XIX, század eleji értélkes zombori városmagba tartozó piac „láncai" között 1941-ben a anegszáll6k ártatlan életeket oltottak ki. A zambor.i városmagot övez đ zöld „körutalk" abban az időben keletkeztek, amikor Ia század elején a várost meg kellett menteni a portól a korabeli agészségtelen környezet ű alföldi várasok között elfoglkvlt dicstelen vezet ő helyétđl. A (körutak között ,már-araár eltűnđ, hosszan elfekv ő városi házakat, a Városháza felújított hangulatos épületét, Milan Kоnjavié ismert festđniek egy finom arányú régi épületben elhelyezett képtárát, Іa század elsđ évtizedében épült Ar бna mozi páratlan épületét találjuk a sok imás mwemdék érték ű ház között, a század elsó éveiben k ialalkult fđutca pedig a fiatalok állandó gyülekez őhelye. ~
~
~
.
1433
A RÉGI VAROSKOZPONTOK ...
A szabadkai városпnag a századfordulón alakult ki. A többi között itt találjak az 1902-+ben épült Zsri nagóg+át, az akkoriban messze tájon l.egkorszerűbb szerkezet ű épületet. A Városы za a század eleji építészet és képzбműмΡészetј iparágak sziлtézisбnek a ьіies példája. A Kkpzđnnűvészeti Találkozó épülete egy szánnyaló képzelet ű vajdasági építész alkotói tehatségénelk uс noтdiatatlan bizonyítiéka. Zanta központjában nagy kiterjedés ű parkot találunk, amelyet század eleji épületek fognak ikörül. Ebben a városiban van a szecesszió építkszetének &roбkes alkotása, a Tűzoltókaszárnya is, valamint az évek hosszú során át gondosan ápolt árnyбkos Tisza-gartn Sétány. A többi ivárosban ugYanígy vannak ércékes környezeti elemek a mú1tbбl, jelentős épiiletek, sok évtiz еdes fasorok és gondozott parkok. Megnotnesítifk a hétköz лapak ,környezetét, aпnelyгben az ember életének legnagyobb részét trilti el. A kisebb települések araég nem vesztett бk el teljesen a fest бј „fđutrálkat", a házsorok ritmusát, a napfényes oromfalakat, a diszes falusi barokk homlokzatokat. Ezek az utcák, a falu fejl ődésének vázai, tanúskodnak a aép hajdani épit đinek a kiapadhatatlan kbpzelőerejér бl és s7Јel leaкΡsérбl, a viđék 1a'kasságárбl. Ezek a képek már гreпn fognak m sanéіt1SdтLi, a megvárloozott élet- és munkakörülmények, a helybeliek újfajta követelményei és igényei miatt. Hamarosan ezek is már csak emlékképek maradпΡia k, csakúgy, minta szinte arcár nуоmtalanul eltűnt szállások, aдneIyc'knek pedig sakkal nagyabb jelent&ségiik volta környezetvédelemc љen, mintsem azt az i mmrár eltűnt alföldi •táj roarъantиkus ábrázolás hdnnuék. A nagyipari termelésnek megfelel ő nagy anez4 аzdasági koanplexuanok krialakјtása következnében a imagas fák ttöv бben nlegibóvó szállásokat 1e kellett bontani. Sok piás tényez mellett ezek a ligetek is befolyásolták a mikroklbmа nёЈу essбgёt, de gátat vetettek a szél erejének is. De térpünk vissza a végi városmagolkihoz. Emibeni, tiszta és ыztonságоs szigetékeké válhatnak, бs azzá is keld ,alakítanunk őket a modern, lüktetđ város szerkezetében. Eleget kell tenniük a mai ember kulrourális, m űvészeti igényeinek, aki a bérmunkás puszta létezését alkotó tevékenységgé változtatta az ёnigaгgatói szocialista életformában. A delgoz бnak Joga van az összetett, emberi, ikukurált, an ű+vészettel rreanealtett körny еzet,re. Mindazoknak tehát, akik a környezetvédelemmel foglalkoznak, kbtrelessEg шk a kđzpantakkal törődni. A városmagok az eariber lcбrnyezcte đsszességéлсk elsđđleg es, legközelel bi és állandóan jelent lev ő tényez i. A nagy A itetjedésű nelepülések levegđszennyezettségéaek a megoldása is a városдΡnagodtban rejlik. Ugyanakkor a wárasmagok felújítása nyújtja a legjobb Ilehetбséget a anűeatilékvédeleat гe és a hangulatos környezet . Гnegárzésére. amely a anúlaról tanúskodik környezetüuk szerkezeténdk jöv őbeni fortnálása érdekében. ~
~
~
~
~
DORMÁN László fotói
KARTAG Ncí idor f aárdkt дтa
KRITIKAI SZEMLE szINHAz 11, BITEF ALOM, DSZTÚN, HALLUCINACI б
Posztavantgardizmus: szí гΡház tudatalattiban? A nézők fielkéretnek, hogy racionális szemléletüket hagyják a ruhatárban — írta a Figtaro kriti,kusa a BITEF- ien is flátatt Palazzo anentale e18adása ikapcsán. Ezt a frappáns mondatot á&zi a fesztiváli katalógus is — figyelmeztetve iilylképpen a grenoble-i színház el őadásának rendhagyó j еllegére. Ugyanakkor ez a mondat takáir mottója, foglalata lehetne mindannak, amit ez a feszti vK l „új" гtö1rekvésekként felkínált. Mert a posztavantgardizmus cLmkéje ,álá gyűjtött-gyömöszölt 016 аdások degtёbbjére éppen a racionálisból az irracionálisba való átmenet a yelllemz ő. Szinte alig akad közitü k a nézđk értelmвére apellálni kívánó, aurai persze könnyen megtéveszt ő lehet egy ilyen rangos nemzetközi fesztiválon. Mert mintha pillanatnyilag a rvillágszínház — ennek állapotát hivatott tükrözni a BITEF — legfbbb tönekvés с arravrányulna, hogy a láthatatlant tegye láthatóvá. S bánmennyire is képtelenség ilyesmit álllítaa иy a rendezvény valamiképpen mégiis azt sugallja, hogy az effajta törekvések sem egészen idegenek napjaink színházi próbálkozásaitóll. Mintha a posztavantgardizmus az ösztöntik, a háll`ucinációk, az álmok színházút kívánná megteremteni és divatba hozni. Vitathatatlan az álom fontos szerepe a m űvészetben. De vitathatatlan az is, hogy eddig éppe л a színházban jutott az álom a legjelentéktelenebb szerephez. És bár ez eléggé hihetetlenül hangzik, mert a an űгviészateik esalládj 'ábбl pont a színjátszás törekszik Ilegki fiejezettebben illúziók keltésére, mégis igaz. Am tudni kell, hogy a színház nem a megismerhetetlen, a láthatatlan, a megfoghatatlan, ellenkez őleg, a valóság illúzióját kergeti és kergette attól függetleniúl, hogy naturalistá лaіk, realistnak, szürrealListánaak vagy expresszionistán аk címkézték-e. Tehát: kifejezett illúzióteremtési vágya ellenére a színháziban ritkábban játszank álmot, mint ahogy devrnk, megfestenek, megkomponálnak vagy filmszalagra rögzítenek. SBt: a színházban az álmot is •a realitás korlátai közé pr бbálják szorítani. A színház mimdemekeil&t igaz akar lenni. Csökönyösen igaz. Feltehet őleg a hagyomány hatására, az évtizedes realista és natu~
~
~
~
1435
KRITIKAI SZEMLE
ralisztnkus .törekvésiek követk е zményeként a színház .két iІ .ььаІ állt és álla vaaláság a laján. Ez al бl talán .a romantikus színház sem kivétel, aaivelynek pedig minden e1&feltiétele megvolt az .irracionális kifejezésére. A romantika is épp a drámábam és a színházban akart legkevésbé romantikus lenni. A BITEF jó .néhány el&adásán аk jellegzetessége, hogy az álmot hozta be a sznházba, de úgy, hogy neon akarta átalakítani, valóssá ternni, hanem éppen áilamj ellegét kí vánita megőrizni ;és hamgsúlyozari. Ha egészen Pontosan akarok fogalmazni, azt kell mondani, ezekre az e1& аdások ra az jellemző, hogy valбság-tart6dúcak fölé feszisik ki az álon, az ösztönök, a haallucinácidk szivárványos ívét. Nem ke11 különösebb struktúraaizsgálatakat végezni ahhoz, hogy lássuk, a kiinduló- és a zár бpant egyformán valós a Halott osztályiban, a Salonéban, A kékszakállú herceg várában, a Palazzo unentaléban, éppúgy; ,mint Beckett fikét jelenetében. Akárcsak annak a felismerésére, hogy a felsorolt el őadásokban az јlounnak imás és ,más változatával találkozunk. Bzeket azonban kivétel nélkül az azonosság utáni vágy, vialami fбle i dentitás--keresés hatja át, hozza közös nevezđre. És ezzel sajátos, lényegi kett&sséghez érkeztünk. A színházast megpr б= bálfák kiegyenlíteni a bizonyosságot jelent & identitás-kereséssel, abszolút valós szerepet száninak neki, de az azonosságbizonyítást az irracionális szférában, az .álam megjelenítésével foglyta,tják. Kísértetiesen emlékeztet ez a paradoxon arra, amit az álom és a valóság kett&sségéről Witkiewicz vallott: „Amikor az ember kijön a színházból, az az érzésekell hogy legyen, hogy valamilyen furcsa álombál ébredt, amelyben még a legköznapibb dolgoknak is különös, kifürkészhetetlen varázsuk volt, ami .á ,lmаinikra jellemz& és semimihez sem hasonlítható." Azzal a különbséggel, hogy ezekben az el őadásakba.n nem a „legköznapibb dolgoknak" van varázslatos erejük az álorra, hanem fordítva, az álom kap köznapian vad бs szerepet. Witkiewi сz álmot kér a színháztál. Ezek az el&adásak viszont a valóság látszatát kívánják az álomtál. Ett ől függetlenül Witkiiewicz hatása alól nem lehet mentes napjaink álounszinháza. Mert ahogy egyik pounpás esszékritikájában Nádas Péter írja, Witkiewicz is „azon a határterületen mozog, ahol a bels&, pszicahikus és a külsđ, filozofikus magyarázatoknak még egyenrangú 'esélyük van... ahol a jelanségak az eltávol%tás és az azonosulás között irizálnak ... ahol sem a külső, történelmi-társadalmi rendinek, sem ,a belsб, egyéni-pszichológiai rendnek nem kell elköteleznie aragát". Pontosan ez a köztiezállapot jellaemxi ezeket az el őadásokat is. Éppúgy a valóság és az álam között, mint színházi szesnpantból a hagyományos és a akörivlbelül egy évtizeddel ezel őtti avaotgarde színház anegahd,ásai között egyensúlyoznak. És ez a köztes ;állapot egyszerre jelnti az útkeresést és a megtalált utat, a bizonytalanságot és a bizonyosságot, az újat próbálás igényét és az újtól való féleln оt. ~
~
~
~
~
,
,
~
1436
H1D
Tanulságos vala figyelni, лyomon követeti; hogy az álosmsziпháznak nevezhetđ színházi vanu ~lat egyes hívei hogyan pr6bálrák megteremteni és feloldani a reális +és irreális +közötti ellentétet, a valóság és az falam k►ettásségét. A lengyel Tadeusz Kantor a színészek +és a bábok, pontosabban a bábokaт ak álcázott színészeik és a szfrnészekmek álcázott bábok kitt đsségével, mтelyben a szín sa+ek jelentik a valóságrészt, a bábok viszont az fainat. Az angol LiгΡrdsay Kemp a rszóveg és a színpadi hatáselеmеk, оscar Wilde Salo хéja és a fény meg színek tobzódó jáabkával, melyben a Wilde-szöveg a reális +kündulápont, az effe+ktusok pedig az álamszínház kellékei. Elđadásában Pina Bausch a zene és a mozgás kett đsségét képzelte el +atlapu1, és ehhez Bаrtбk A kékszakáUlú herceg vállnak néhány +részlete adja a valós kiindud ћ(pontot, a rbszletekre komponált anozgásrendszer viszont a ,másik, az irreális +otldalt. A grenoble-i színházi központ köré csoportosult francia színházi eandberek a Palazzo mentale című elđadás kettđségét az ismert, valós alakok — Proust, Kafka, Erich von Stroheimт, Borges, Marlene Dietrich — színpadi mása s a reális helyszrn, egy hotelszarú, tLibb emeletes, valós ház ,képzetét kelt đ színpadi épгtmény és a színpadra szervezett kIpz&miivIszeti értdkú látvány elemeibal kívánták megalkotni. Igen sajátos, hogy mind a négy legkifejezettebben álomszínházi ismérvгeket mтutató e16 аdás -- Bedkett két jelenete, ,az Akkor és a Lépések, M~ ajakovszlkij Poloskája és az olasz, catamiai hagy оmányđrzđ báboscsalád produkciója is bizonyos vonatkozásdkbam ehhez a vonulathoz kapcsolhatd, bár sernmikIppen sem tartozik a vonulat törzséhez — els đsorban biztos bázisra próbál építkezni. Es mind a négy a néz đ asszociatív képességéne szá+mk, de azért alapnak megbízhat б iradaltn+i-zenei bázist választ. Kantor Wit{kiewiсznek egy regény éб &đ , a Tumor мozgowiczЈbđl vesz nébány részletet, Keimp Wild+e szecessziós sz m ќt, a Salomét, Pina Bausch .a Balázs Béla aniszroériumdrámájának szövegére írt Bartók Bélaoperát, A kбkszaikállú herceg várát, a ѓгаnљојК viszont Kafka, ?roust és anásdk szövegfoszlányait választják. Tehát mind megpróbálja anagára öllteni az irodalmi sz јnház kosztümjeit, de szabadulni is akarnak a számukra béklyót jelentđ irnd+аlmiságtбl. Ugyanez a köt đdés-szabаdц4£si vágy ellentéte ismerhetđ fel az el đadások színjátszóinak, színházi elemeinek vizsgálatakor. Megpróbálnak kapcsolódnia meglev đ formákhoz, felhaszn£ljáak a hagyományos színház feszközeit, de idéz6 јеllbe is teszik đket, szeretnék olyképpen et ' ѕs. szervezni a szemjátszás különféle összetevđ it, hogy újszarúnak, mrásnak t űnjenek fel, hogy az alkotók sajátos vízi6j ~át fejezzlk ki, hogy az álamszínház színház voltát bizonyítsák. Kantor csak xöredékeket használ fel Witkiewiczt đl — nem véletlen, hogy éppen tđ le —, de ezek nem válnak külön az e1 đadás szándékoltan alkotott halandzsa-szövegét đl, ami viszont a kíslrđslem szerepét tölti be ,
1437
KRITIKAI SZEMLE
a bábakna emhékezvetđ színészek és a színiészi jelenlétet idéz đ bábok kísér`teties forgatagában. Míg a közönség elfoglalja helyét, is majdnem kör alakú néz бΡtér aljábam, valahol lenn a anélybe а, néháe ж y kopott iskolapadban fekete ruhás, lisztes arcú öregemberek és öregasszonyok ülnek mozdulatlanul. Nem vesznek tudomást a sarok között bóklászó közönségr б1, sem pedig a padok körül sétáló, hol a néz бket fiigyelđ , hal a világítást irányíxб férfiról, az egyetlen részvev đrđl, aki nem lisztes arcú, nem merevedett 'bábuvá, mozgó, élđ szeregl đ . A tёbbneQi a kopott padokban csak i Аlnek, minta bábok. Twlajdonképpen nem is tudjuk biztosam megá'1lapítami, ki báb s ki bábbá merevedett színész. Elcsendesedik a néz đtér, rövid ideig teljes csend is mozdulatlanság az egész teremben. Majd egyenként emelkednerk fel .a padokban levđ , halál!fehér arcú színész-+bábok. Két ujjukat a magasba ttmeli+k, jelentkeznek, mint a kisdná аkok az osztáelyban, megelevenedik a halott osztály — nem is tudjuk pontosan, hogy valós, Valamikor létez đ osztályt l.tunk-e vagy csak az el đ adás kanmesterének, Kantornak ,képzelet +ben életre kel đ osztály lisztes kép ű vénember-diák, jait, de ez nem is lényeges, bár inkább az utóbbit kell gyanítani pipiskednek, majd kiesnek .a padokiból, egyesek fel is -másznak a padra, majd pedig lassan hátrálva ,elt űnnek a színrđl. Hamarosan, nmpressziv, sajátos lengyel hangzású, hangos zenekísérettel ismeét megjelennek, de ekkor smár imindеgyikük magával hozza, ki a kezében, ki a nyakába akasztva, hóna alá fogva vagy kézen fogva vezetve méteres vagy ennél nagyobb rongybábu hasonemását. A ,bábok és a színészeek öltözebke azonos, jelezve ilyeképpen is az él đ és a holt szer фlđk együvé taуrtbzásá•t, hogy a bábok csak leválasztott részei, valamikori énjei az él đik,nek. Afféle mementók az 61'6 ember számára, hogy íme, mi lehetsz, mi leszel. Kantor sajátos esztétikai еlbei szerint a 'bábdkяъak egyszerre kell kelrenmük a halál iképzetiét és a színészdkmek modellt adni az eleven ségetélettelenréget egyes цΡtđ groteszk mozgáshoz. A múlt és a jelen, a ekülönféle idбΡsíkdk, l бtidđk egymásmellettiségében, összemosódásában, a halálon inneni és a. harálan túli állapot ki, еgyenlítésóben a reális és irreális álamazerű dvev'eredését, álomszer űen látomásos, fekete ruhás, lisztes pofájú, ha'lottk6p ű, esetlened nyikló-ny аklб, elбΡ-holt .masszáját teremti meg. S emivel az el đ adás nem egyenes vonalú drámai történet megjelenítése, hanem egymás mellé illesztett jelenetek sora, nyugodtan mondható, hogy a festđ TadLeusz Kantor kiállításának egymás melletti, eleven, mozgó képei, a késđ bbi jelenetek — A biciklis férfi éjszakai sétája, a Holdkóros prostituált, az Üregerrvber a W.C.-én, a Történelmi ha Іucinációlk, a Katona az elsđ világháborúból, а Нu1lamоss, a Fülmosás, a Két meztelen hulla és a többi, mind egy-egy frappáns képaláírás is lehetne Kantor kiállításán — lényegében megismétlik, variálják a Nagy bevonulás élet-halálköztiségét, álornvízió јát, a kísérteties fian taz+magóriát, azzal téve valóssá a látomás borzalmát, hogy a valószín ű tlen, döbbenetes forga—
.
~
1438
HID
tagban, a színész eleven-holt és a bábok holt-él ő testtömegében feUbukkantat egy-egy abszalwt konkrét tárgyat, egy biciklit, egy söpr űt, egy szuronyos puskát, egy családgépet, gyászjelentéseket, egy hófehér n ői nyellet, egy pörsenéses ülepet. A valós élvet felikiá'ltójelei ezek a haTlucinációk kavalkádjában. A színészek számára az álam, a hallucinációk, a nézők számára viszont a képzettársításdkreális keretét, tárgyi fogóz бit teremti meg, építi be az el őadásba Tadeusz Kantor. Míg a Witkiewicz-szövegre épít ő Kantornál a mozdulatok, a színész teste és a bábok rongytömege elválnak a szátóil, pontosabban a szöveg mellett élnek, addig a szövegalapul Wilde Salounéját választó Lindsay Kemp színházában ennek éppen az ellenkez ője figyelhető meg. Az előadás színpadi megoldásai nem a szöveg mellett Téteznek, hanem a szöveggel együtt létegeznek, azzal összen&ve, annak életritmusát és küls őségeit igyekeznek átvenni, magukévá tenni. Gornerz Carille Salame-refle хióiъól tudjuk, hogy Wиde, akii a Salorne-téma nagyon és sokáig ,érdekelt, lázasan kereste képzelete bálványának legpazarabb megjelenítési formáját, képes volt hosszú ideig az é~kszaerъoltak kirakatai eldtt ácsorogni és kutatni a legpampásabb ékszerek után, melydkbe a zsidó hercegn őt öltöztetni kívánta, egy ízben a következő szavakkal fordult társához: „Teljesen meztelenül jobb lenne? Nem gondolja? Igen, teljesen meztelenül. De drágakövekkel bđségesen borítva. ékszerek csengneak, csilingelnek a hajában, csuklóján, a karján, a nyaka körül, ékszere еk öveziik a csípđgét. S csillogásukkal csak még fakоzzák a nđ borostyánszín ű húsának bujaságát." Látvány és eroai~ka — összegezhetn бnk Wilde eszményét. S ha wisszagondalak Kemp S аloaryéjára, nem nehéz .nyugtázni, mi,ndenekel&tt iküls&cégekben igyekezett Wilde követ ője lenni. A „bujaság íányánaik", ahogy a daralbban anondják Saraméról, Kenip elképzelése szerint is csillognia kell, mindenkit el keall kápráztatnia. Csodásnak kell lennie, mint az álpunnak. Sa,lome csak mesebeli lehet. S 'ennek пΡnegfelelően a Salamét ,alaktó Mr. Kemp először színes, hatalmas tollkoronát tesz a fejére, több színben pampázó ruháját színesen villogó gyöngyszemekakel étkesíti, mellét viszont tízsornyi szin,es gyönggyel díszíti. Amikor pedig tollkoronáját és osildogó ruháját leveti, és Salaméja a „hétfátyolos táncot járja", hogy így b űivölje el és kíinozza a belé különben is szerelmes Heródes kiirályt, akit ől majd ellenszolgáltatásul annak a Jochanán pr бfétának a fejt kéri csillogó ezüst pajzson, aki nem engedte, hogy a buja Saalom е .megcsókolja, alkkor Kemp is megpróbálja csillagóvó tenni testét, s ebben a inogóra ,ragasztatt fiényl đ pantocská'k mellett a színekben tobzódó színpadi világítás, a szédüretes tempójú, m ~dhб mozgás és ,a nyugtalaní.tára hangosított zene segítségére is számít. Fénnyel, mozgással, hanggal, színékkel próbálja vizuálissá te тъги W il de szövegének tabzádását. A szó szecesszióját a srzínpad szecesszi бjávad cseréli fel. A színpadi elemek rítusát próbálja megteremteni a szavak rítusa helyett. A szavak álomszer ű hömpölygése
1439
KRITIKAI SZEMLE
Keimp elképzelése szerint a színpadi hatáselemek áradatává alakul át.
Minden Kenip víziájáx szolgálja, a színháznak Kemp Salome-nmádatát akárcsak egykor az irodalomnak Wilde Salome-ivmádatát — kell minél „ ékesebbem" hirdetnie. Ahogy Kemp szándéka egészen nyilvánvaló: beleálmodni önmagát Wvlde S,alame-históriájába, -világába, körül rajo,ngott, csodás Balomévá válni, ugyanúgy nyilvánvaló Pina Bausch kékszakállú-víziója: a Bart бkopera rbszletteinek, matiivuunaina+k felhasználásával vallani a férfi-n ő viszonyról. Kemp a kü,lsőség,ek ha lmozásáb,an véli szándékát leginkább megvalósiithatбn:ak, Bausáh pedig a lélek bugyrait Іkívánja láthatóvá menni, mégpedig Kempéhez hasonló eszközöikkel: mozdulatokkal — nehéz is eldönteni, hogy almit látunk, ibalett-e vagy színjátszás --, hangeffektusokkal, de Ke mptől eltérően nem ,a kellékek és ruhák pompázásával, hanem еllenkezđleg ezek 'hangsúlyozott szegénységével, egy kopott székkdl, egy rozoga, ksrekefken gördül ő magnetofonnal, padlóra szórt száraz falevéllel, néhány lepedővel és néhány pármával meg egy romos ház piszkasfejhér falaival, beszögezett a гΡblakai.val. Az elő-adás ikezа jelenetёЫиn a teljesen üres játéktér közepére húzott széken, a magnó fölé hajolva, a billenty űket nyomogatva ül egy férfi, hosszú, fekete ka'bátba n, fekete nadrágban, fehér ingben, rcnezítláљ. A színpad el őterében, egész a jobb oldalon, fekszik, hanyatt, az egyik lábát kinyútjva, ruhája kmssé felcsúszott, a anásik lábát nérdiben felhúzva, némileg fakult ciklámenszín ű hosszú ruháiban egy nő . A férfi elindítja a magnót, odaszalad a nőhöz, és ráveti imagát. A n ő mintha szabadulni akarna a rajta lev đ test alól, igyékszük kicsúszni, Igy araszolja a hátán végig a sztinpad egész szélességét, vonszolva, öle1ve közben a férfit. időközben néhányszor, amikor .a lágyan induló zene hirtelen ,er ősdbbre vált, mivel a változás láthatóvn zavarja, a férfi felugrik, odaszalad a magnóhoz, megállítja, idegesen visszajátssza a szalagot, újra indítja a zenét, visszaszalad a n őhöz, és kezdődik minden elölről. Ez a jelenet nyolеszor-tízszer megismétl đdik, közibem a férfi és a n ő a földön csúszиa eljutnak a színpad egyik végét ől a másik,igg, majd a praszoéniwmt бl a (háttérfalig ávlóban teszik meg az utat, ugyanígy és ugyanennyi megsz,a'kítással. Ez a jelenet félreérthetetlenwl a férfi felfdkozott n ővágyát, nemi igényét és férfiúi kudarcát tárja fel. Szinte agy ,az egyhez jeleníti meg Freudinak a kéksvakállúr бl mondott véleményлét, mely szerint a kékszakállú a téhetetlen fiérfi alaptípusa, aki, hogy sz égyemét elti kolja, anegöli tehetetlensége tanúit. Ahogy ez a Bralázs—Blartóik-m ű sztoriijában áll. De Bausch kisasszony neon az opera színpadra táncoltatására vállailkozott, hanem a szerencsétlen szerelmek, a megvalósíthatatlan férfi—n đ kapcsolat tudat alatti rétegét próbálja láthatóvá rtanni, megjelanit оni. Ahogy egyik mélvatója írta, ,a férfi és a n ő szerei-mének mindem stádiumát, ,a szereleim cminden szerencsétlen rés kincsállomását akarja bemu~
~
~
~
~
HÍD
1440
futni. Mégpedig nem külsđ, hanem a bеlsđ cetegeket akarja láthatóvá tenni. A lélek térképérnek vor"alait pr бbálja kirajzolni néhány rövid lrai mozzanatival, a tэehetetlenséget az izomkalasszusdk Mister Univerzumválasztásának is beill ő fejlettségfitogtatásának — de a bilderizmus karikatúrájának is ьeilгlđ — jelenetével meg az eszel đs fumkározásakkal, miközban szédült rovarok módjára a t аncasdk fejjel sraladnak a fajnak, kelepcébe zárt dühöng đ vadakfké.nt igyekeznek fie+lnzászni a magasba nyúló meredek falakon... A mozdulatok nyielvém próbálja bemutatni a tehewtlenségük ъen vergđdđ férfiuk leЛkiállapotát. Ehhez kelld Bausch kisasszony számára a tehetetlenséget drámaivá fejleszt ő zene, amely az opera motívuimainak kankrбtságával .a vízió, a hal'luciaiácibk tart бvázát jelentheti. Neon .az irodalom vagy á zene, 'hanem a helyszíni — a színpadra épített emeleties ház díszlet-mása — és a m űvészvLlág is — mert alakjai — Proust, Kaffka, Barges, Marleme Diertrich, Erioh von Straheiin és másák — élethű megjeleлítése a grenable-i ьzíndLázi közppnthoz ta rtozб társulat számára az álomszer ű látomások szilárd alapja. Sajátos funkaiбcsese töаrténik ebben az elđadásbam, amely — akárasa k Kantor színháza — egy kiállítás kбpeimek egyunásutánját idézi. A képzelet .képei, alakjai valósakká válnak, a valós pedig elt űnik. A kezdő jelenetben a szr ipadrбl gomolygó füstiben egy f Iataleunber jelenik meg, Iázhatóain izgatottan, sietve — keres valakit. Majd amikor megjelenik a n đ is, tudjuk, đt keresi a fitatal е mber. De a n ő gyorsam eltűnilk, a 'férfi magára marad, s ekekor — rintеgy képzelete vetrt бvásznán — jelennek meg a magányos férfi oly márnyélményeinek szerepl đi, írók, színászeчk, fсltaláilbik. (5k vesz ők át a lánnуа1 áltűnt teaautós szerepét. Az egynnást váltó, képzőművészeti érték ű képek a fiatalember szellemi életének katal бgúsaként állnak elđttünk. Belátunk az ismeretlen f đhбs аgytekieгvбanyeiлek labirinrtuisábra. Az egyes .ltaépek képz đanűvészeti érték űvé tételében legjelentősebb szerepet a mesteriem kezellt tszí npadi villágítás kap. Alk&esak az Ibsen.dráпna, a Hedda Gabler nбtnet e16 аdásálban. Csakhogy míg az utÓbbiban a féтiy a dráma ialak}ainaik kanфúrjait rajzalja бlesdbl re, és a ,szereplбk 'egymás közötti viszonyát emeli ki, addig a Palazz о mentalébam .a fény a színpad bnrcоnyps panit .trtdkratossá homályosk} а, néhány részletet viszont vakító éLeisséggel eme'1 ki, s ta .fényktzalés e kettбsségének összlla'tásában a lát vány valósx:ín űtdeлségét kelti. Mintha állandó köd gomolyogna a színpadon, mвinttlia áLnodmáлk, poaгnоsаbb►an, valakinek gaz .1mt látnánk. Mintha csak — ezt bizonyítják a fenti p бΡldák — a színház (lemondott volna arról, hogy bebatoljan a valós, a r eá.li,s, a tárgyi életbe, s ehelyett inkább az á оmnban, a haLlucináсifrklban keresi önmiaga lehetđзégeit. Ugyanakkor mind a mégy ,}&adás, melyekben sok közös đnozzanat és legalább annyis teljesen egyéni megoldás .muvattl Іаіtб ki, annak ellenére, hogy az „álamslzínház" négy vál toz аtát jelentíiik, :abban összetévesmtéslg ~
~
~
~
~
~
~
1441
KRITIKAI SZEMLE
hasonlítanak egyarásra, hogy próbálkozásuk els&sorb аin afféle privát színháznatk minősfthet ő. Neon az egyedéség értermében, n,em is a magisanétedhetetrenség fokán, a mosok számára járhiavaitLan,nnafk mondható út tekinфetében, hanem a rassz értedamben vett ltvi9aj&ítás okán, a magánbejáratú álnnok , lázálmok, hallucimáciák, •retuegésdk, ösztönök sí4kján iтюndthatók privát színházaknak ezek ,a váll аlikozásofk. A szándék, hogy a huszadik századi eimber sérült ye7kévilágáti, szerenc ќttlen éflm+é пyeit anutussálk 'föl, evidens, de az .arkotók egyéni trauarLáii таk twlzott el őtérbe álllLtásával a íkelle гéntél jobban privati záltálk a színházaкt. (De Kantorra ez kevésbé vonatkozik.) A közös fogyatékosságon kívül az оnáan rninде gyik elriadásnak több egyedi hitbája is kianu гathаtó. 'IŠаоtar e1tSadásá'ban a közönség a fest őrendezőt kínzó elmúlást, enyészetet érezhette, a teljes pusztulástól való félelmét, ;a b аlá1 közdlségét és a halártól való irtózást — az élettelen bábák nemcs аk az öregeik egykori énjét, hanem .a mindenit máilaszt б halált iás jel іk,épezik — , de a ,bábok sokkal Ikisebb szerepet kapnak, mint aиmilyenit Kantor esztétikai elvei és színpadi rehet đségük szerint kaph tnámaІk. Legtöbbjüket, miután behozták, halomra hányták, a játékból, a színpadi törnénésből Ikirekeszti, szerep •n.@lkül bagypa Kantor. Nyilatkozatában olvashattuk, hogy a tárgyak, tilde tartoznalk a bábok is, a művészt eszközeé lehetnek, de atmik оr a gyakorlati élet hasznos КсІіёkeі vё válnak, tákkar többé nincs an űvészi funkciójuk. Az előadásból kirekasгtaгt bábák láttán árlíthaпjulk, nemcsak haszmassá válásulkkal, teamem mellőгΡésükkel Is egyenes asánybiam veszíaxik el drá аъai funkојбjukat. Ami talán ennél is inkább Kantor hiыján,ak ráható fefl, :az .az, hogy nem tudott xzele ktál'ni az egyes jelenetek közöltt, s hogy iaidokыa tltanul megnyújtottta dktet. Tömörí tés, (koncyentráltság óriási el őalyére lett voilna a kísérletnelk. Fawéltkül minden egyes képét kvaril ►tana akaró fest ő tárlatára emlékeztatett K аntar ,különben sok részhetbben döbbemetes Halott osztá1ya. Kenip Salom?éjáгrraik fdbanjáró ,b űnre, hogy az alapod váraszavott wiilde- i szöveg egwotikuaTrra és eroltikára épü16 1 evtdségéb ől csak az eil&bbit vette át. Azzal, hogy Salomét férfi, 6 játssza, eleve kivonta bel őle az érzékiséget, a borostyánszín ű hús bujaságát. Aаkkorviszont minek a lárovány, mi célt szolgál a színek, a fémy, a mozduilatok ltdbz бdása? Túlћabzб italra hasonlít tez a Salo пъe, amii csak egy megfeíLe16 betegségben szenvedők yudnak élvezné. Ke'mp rassz menedzsere Wiildie-nak s a színházvn ak is. A szecesszi&, melynek stíhtsjegyai bizt оnságg.a'1 tkimntathatGk elő adásán, Kemp visszamimásítеtte oda, tahavá egykkor saroltá k, az ízléstelenségbe. Wilde szépségeszanény бből gicc sоt csmnált, aцmi feltehat ől,eg mégsem lehetett Lindsay Kemp szándéka. Kteanp színházával elilen,tétben Bausché legalább id&nként magával ragad, elsősorban azokban a pildanta'tdkba n, ormikor a zene és a koreográfia — aunely csak ritka esetekben kívánta szoQ gárки a gyengédséget, ~
~
~
~
~
~
~
~
~
~
~
HIll
1442
а poézisa, s inkább az agxsszió, а ,kegyietlenќség, , az alantas, sz ~a~ dilsta és +maziochista ösztönök kiéЈ é►sé+t hajszal,ta — funkoianálnsan al.koztak. ѕak esetben erre nem 'került sor. Egym лs meІlett futott .a zene 6s а koreográfia, s ezért az (ut бbbi а szülkséges spo.ntan ~eitás helyett •a megszeaikeњztiettség é гzetét keltette. A ѕa1оméhbz hasonl бan а Pal.azюo ,mervta1le is els đlsoaban a szem, semmint az értelem srzáhnára ké+szült ellSadás. Gsak szép, álo лiszerű akar lenni, nem bánja, ha é,rx вlan.eгоlem is. rJgY érierгzülk, .reggelag is е4tамhaana, di sakszar az i s,zünkbe jut, hogy snár r4geal ge lehetett volna, nalkül, hogy e.k.öz'Іеп szímházi vagy eszt ыkai l,ményünk bárnniгvel is rnegrövidülne. ja a közönségnek а ru~lvaфárba,n kiell ~evt hagynia iracioлá7is szeanlél~ etét, hogy 'közelebb kerülhessen az гeláadásakhoz, az nini jelan ~dhetá, hagy a BITEF négy, az álonxsaínház vanwlatá гt képező előadása remdсzáinёk is az öltöz&ьem killett felejtenie, a szimháznak rajtuk Ik'ivül mások~a.t is ёnintő, akaivizáló ьatáгsmleсъfanizmusát. Szívešan vessziik а tudavalattjJba való invitálást, de ott legalrább hegyen 'vala ќn'ti, ami mindenkit rdelkelt. GEROLD László
TAJÉ к oz б DAs SZANDÉKOSSAG VAGY VÉLETLEN? A művészeti termelés e хpanziбja nagyobb, mint b ármikar volt. Főleg a korszer ű kifiejezőeszközökön át közvetített alkotói üzenetek vezérlése rövmdült le; egy-egy a ~l'kotбi javaslat bemutatása már-araár az újsághír közlésének gyorsaságával vetekszilk. A közlés elsđségéért folytatott harc jellemzi korunk m űvészetét, melynek egyetemes m űhelyóbó1 szinte naponta kikerül egy-egy figyelemreméltó ötlet, Hosszabb idő felteltével válik csak nyilvánvalóvá, hogy egyes, a világ különböző pontjain fel'bukkanб alkotói javaslatok mennyire egybe.
esnek, mennyire hasonl гtanak egymásra. Az eli srrrerés azonban nem mindig azé, aki elsőnek jwt egy adott eredunényhez, jut vailaanilyen jelentős felfedezés birtokába, mert a társadalmi-szociális állapotok kоmmunik ációra, vájékoztatásra illetve népszer űsítésre való kivetülése a fejlett, t еhát a hírcserében is élen járó ikёzёssёgekъ en kedvez az alkotóknak, vagyis az érdem azé, aki egy ,találmányt előbb beda'b a kö. z~ twdatba. Az osztálytársadalom m űvészete egészen a századfordulóig az egyedi alkotások és a nagy egyéniségek művészete volt, mert már elég korán, közvetlenül az egyházi művészet gyengülése után kialakult a művész csalhatatlanságát abszolutizáló, küldevésit az isteni küldetéssel kiegyenlítő nézet. Művész ~et.
1443
KRITIKAI SZEMLE
tel •oglallkozni kiváltság volt, az alkotóst elvanatfkoztatták az ember miтldannapi фev&enységétđl, az élettől, sőt az általános emberi igényekгоđl is. Ezt a mítoszt els őként Dwcl а4n' p, majd az ötvenes évek után kialapult wj un űv,észeti nézetek ramboltűk 1e. A an űvészet, a művész és a mű demiszфiјikálása egyben az alkotás fogalmának a hétköznapi evékenys gdQvkel való kiegyenlítését jeyenntette, helyesebben mondv a : mind több, .ko rábba*n neon kreatív, csupáai гоenmel đi tevékenységet vontak be a művéazeVЈуe azok az al:katák, akik pésđbb az egész élatteret és az emberi tevékenység összességét is művészi jelenségekké nyalvánítatták. A művészet kiterjeszkedégénеk ,következménymént felbomlott az úgynevezett »nagy művészet• szilárdnak hitt, könynyebben áttekinthető rendszere is. Ma mпΡár a ibeavato ~ttabb kuta,tóatak is meglehetősen néhéz eligazodnia a művészetben uralkodó állapotok között; nehéz különválasz гоann és minđsívteni a piaci konjunktúra hatósára gyakran anesterségesen túllicitált aUkatfi szabadalmak és a hivatalos, intéziményes ~tett fonmákan kívül álló peremművészst eredményeit. írásunk ehhez az általános képhez kapcsolódik: hogyan értékelni, könyvelni el a szinte azonos kulcsrendszer szerint épül ő, formailag és tartalmilag sem sokban különböz ő alkotásokat, melyek utánzataknak is newezhet ők, és tnelye'k a véletlem, egy bizonyos általános hangulaR vagy program term@kei. Számos példa volt rá, hogy az alkotás neon mindig feltalálója, id&ben is
első anegalkatбja által vált isunertté, hanem unásоd- vagy harтnadkénbđl, csupán azért, mert a tájékoztatásban és a piacon uralkodó állapotok, az alkotáson kívül álló tényezők igy alkartők. A .felvetett problбmára lehetietlen azonnali anegoldást vagy választ tallni egyelđre csak néhány idđszerű példa segítségével kívánok közelebb kerülni ,hozző. Céíom tehát elsđsorban az, hogy a beavatatlanabb szeгΡmlélđ számóra is tud.atosítsak egye az alkotói tevékenységben szinte naponta jelentkezđ problémát, rmelyelt leggyakrabban talán az alkotói auráik egybeeségének lehet nevezni, rntkább esetben pedig közönséges plagizál ő snalk. Az elsđ összevetés g őrgya a konkrét 'költészet hómon, els ő pillanatra nagyon iás hasonló darabja. Ferdinand Kriwet düsseldorfi konkrét költő alkotása 1962-ben keletkezetit, és a Rundscheibe cíanű ciklusból való. A körírós módszerével készült sorozata Lesenatten f aenge cr"mű kötetben jelent meg; ez a könyv volt ennek az akkor még új al'kotбi .eljárásnak az els ő és azóta is legismertebb példatára. A Rundscheibe VI például 105 koncentrikus köriből épült és az бraanutatб anozgásőnak irányában kellett olvasni. Az itt közölt költem~énynek azonban már nincs pontosan követhető olvasási menete, sőt a szemaдΡtifkai matrica is (elszakad, az egész ikör már csak felismerhetetlen jelek halmaza, végtelen áramlása a központi er őforrő sibбl : ,
HID
1444
lemzi Csernik Attila 1975-ös konkrét Iköltem ényét ús, melynek szemantikai olvasata smár teljesen háttérbe szorul. Csernik az eljá rást, magát .а mó.dsziert emeli ki, azt tematizálja. A síkák elmozdítása megteremti a harmadik kiterjedés illúzióját, egyben pedig egy központi mag köré rendezi el a pulzáló jelelemeket: ~
.
t~.м:.:, ~ нг. f~t'iкFдbк R.13!4Ái~ ír! ~it.Mll. ~ i}i;?jí Ű'гŠ. ид(k,ti,.~,r л?д;!~F.}! :i i.:;г3i~ 1~ ? scA, . г>;7~ ж .1~
E~ ttttitkгi;ir.•,,г fs drи,ycr#}F?„ ~'t$~ }` к ' ni':lt ri$F п i лSU•1 ~ ftut ,i> ~ čé r~crз~ I }1 ~t inb ~ fl č lYм hrc дttá, tfTi г k,tk ~'ktet >~ i ~ t1đ cytt. cEF';tft SцAt ~ trпi б ра рΡ ~ ~ ,г ~' ~ f.„ Y Э ~{
г 14rt
A másik alkotás szerz ője Prutkay Péter; 1975-ben készült, címe Környezetvédelem. Prutkay is a körírás mádszeré}t alkalmazza, de a kör már nem ,szabv.ánybet űk kézi 'elhelyezése, hanem egy adott : a sajtбbбl kiragadott szövegszelet kettős síkjának az elmozdítása révén alakul ki. A koncentrikus szövegmező formai, vizuális megoldása azonban nem az értelmi szer-' kezet felbontására, hanem a téana a környezetvédelem — kontientrálására, .tömörítésére irányul:
lд i цгтАгг~ 3 (sprftt.t évr$ !t lt ~ ki~ tdxlalcilRt ~ rdгiгfц4~'e liitQhrYг(а ~ ¢ r e ac~ č}4 с1lktз $Bt~itJpp{{ V r n%4, ,giN~hи#iiN Ptis:,lc trFÁг . . f b{~,~,~, а~ 1г!'•! ~y ~tпiЭŐ Ai к b ~гпгan kiFöFčit~r~~~г~`~~~ ~н,,гЛ}41 ~ttxó,dl+lr~ }r Yf,er
~ ekik' l~ еад4lFti',±347nr~ °sí~" ctt=f' ~ f4I1- , eQtиt? ': А vrlRlštэEmtlд~ у{ti, ~ k4tYti?8.P 4~ л , :~r •a.,n~ к .п1м 1< ќ ii F r 94ити '~hлmtkл.fie , ~ гау~г4; гкг ~3 h т Ен~ к ј ~ ЕццNв а 6áfFцy~ č-Rt A ~mr>, fđt 1 ~14'. iA ,з•~i1 гtfl~ г tip ~
~
?Yn`
e~ it ~СМIн lдгц' ~г» R~ Št;fЭ гнlnc. вог Íц}ftэ<,f € F 4 _ ,~t~Аlц F{ tпYiFy ~ATÜnyj inat f •i{4@tt 11' 1 4~ ~ t}N+` ' МЕпСРчнггег ,, ~ г ir iІ čг áčiИ flhтemмne3#дf,п üцC€}c~~t г ц t з #tiiк ;k дe$: ~ F 1 гn. -~ J'!'t~ l f 6 f ~1tt@fг~ ;>д{t" y~1'~~ ' srihtm г ,K! $~j~гs~ tS 1 .,f • Ktt f if г~~+ м эđ - 'i$Í ~ltti{1 ~ fč г . :l7nai,e ~ í1 >~Fk č nw~ t t~ 416а e vkeп r< i гr, i( гл~ ` Е"•14~,ktl ~ rh ~ lf>l bih~b y:¢q.t~~ tгtifi`'1, #t~~ , з п ns• ` и <' 2! t• r ~,чswt:fsi.,á . ~',\~с гsfсга {tt v и ~: ~ , ttgr• ,,alínrз}•; + ем :Егг г l~ "d'г e fti ~ ч1G,čl Y уΡ 1,д н . ;at , г ј 1' н,кегг+Ћс»~ }г~iггf~ 'ititi m tt tppr' yуΡy 1 а Са: >,t ! l ~• 5 А1~ г ' •[.К .^.ldV.ct , ! •t~ t't1eiV •`:sacll , ta ~tjdh` 5~~ , е • • t ~ k;кíHзв: г> ?г« ' K lí' ~ •,f ,f А !е[!.i f м ,t•.h tt ц}teitt ~rr:г нл ~ ,ндЕ(ј~Е>:l1 7Е& 1,YSf к?t{ a
1t
_i_ Itt*
i+ 1? д ~'~ лЛ Š
~.~ .к ~..
.~t1f'+D@i:ii гl5tct• г tt ::. ~ :.и: ~ У•kts.r.í2ггtnk
35$ tt~it cédra t .: s~i,4s°t~# 4•<:~ г•г ~ г Yí!•.ц~ ,а :.
,г21 у`пУ~~,'гиА,1, а'и`•
зili г .;ли,tqs:r.зe.n г^n;
..:
гии
кlвхда •• L.' -і ~ sz
iв
нг ~oдztr
1Т;ди7Агггпс
з
г~~дл
э л - ж
i3N
":
:,n?аЛГ,г<. ~геl+ ~!~дк .. •' кii:x:
i - dS...0 gУ1м игв?;
1дđ%eFtw+4
~ +3М ЛгП, А >gtцal:.. tá.Y ~l~ 6 Yti~f~. h~ А k ~ .
цАнS,~ 31t.,a~u; ~ beг г . гкгиА,> с` ~ г~х n G{Rtflé(
}l l дм~tt^ .
.LitC' `•' ~i:'C.ty'< ггс~$1 Nч'.°.Jв!St"ti ~'5~~~
A kétszer lefényképezett szövegfelület síkjainak elmozdítása jel-
г . .; ,.! , .k> г
!!:
(• ...
Ami a hároun alkotásban teljesen azonos elven alapul, az .a körírás anódszere. Szeunbeötlilk azonban, hogy míg a Kriwet—Prutkay vagy a Kriwet—Csernik párhuzamban van bizonyos eltérés, addig Prurkay és Csernik viszonylatában smár nagyobb .a hasonlóság. Ez az arány abból az eljárásból ered, hogy míg Kriweit -a köröket kézi, írásos úton alkotja meg, vagyis nem alkalmaz átfedést, a másik kettő már ugyanazt a technikai újítást, a kettős felületek el-
KRITIKAI SZEMLE tolбdását alkalmazza. Terunészétesen vanmák külörvbségek az egyes aklotásak szennantükai töltésének erőviszonyában és a nye'bvi elemek ér.tel}mezésének kulcsrendszerében is. Prutkay és Cserisik alkotása egyazon technikai eljáráson alapul, a technika azonban imás-más célt szolgál. Val&szín ű, hogy .az utóbbi néhány évtizedben nemcsak đk ketten éltdk ezzel a nyelvalakmási lehetőséggel, hanem az alkat бk jelentős csoportja, nemcsak a konkrét iköltészetben, hanem az optikai művészetben is. A felmerül ő kérdés, hogy vajon ki kit ől leste el a műhelytitkot, ki volt a módszer első alkalmazó9a, szinte nem is érdemel nagyobb figyelmet. Els ősorban abból kell kindulni, hogy ők ketten ugyanazt .az eljárást másmás, egymástól teljesen független, sajátságos egyéni alkat бi rendszerben aknázták ki, melynek eredményen a memzetközi m űvészet szeпnszögébđ l talán nem is korszakalkatбak, azonban jelentésen hozzájárul!hatnak tulajdon fejl ődésük meggyorsításához, bizonyos részkérdések tisztázásához, mely folyamat aztán általános jelleg ű eredményekhez is vezethet. Azok az eredményeik tehát, melyeik ma még csak az alkot б tulajdon felső fejlődésének szempontjából jelentősek, holnap isisár általános síkon is jélentđs újítások el őidézői lehetnefk. Vegyünk egy másik példát, Ante Vukovét és Rafia Todasijevi ćét. A Bosdh+Bosch csoport 1975-ös újvidéki tárlatán került els ő ízben közönség e Anti Vukov Vonalak című projéktum,a, melynék eszmei
1445 magja a szerz ő mindennapi tevékenységéhez köt ődik. Vukov ugyanis 1975. január 1-étől A4-es mértékű papírlapra naponta egy meghatározott hosszúságú vonalat húzott ki. Ezt a tevélkenységet azonban nem emelte ki a szokásos élet- és munkafolyamatokból, hanem a napi ténykedés — étkezés, járkálás, olvasás, pihenés, fizikai munka stb. — kontextusába »sülylyesztette«, vagyis mint nem alkotói tevékenységhez viszonyult hozzá. Emellett hangsúlyozta, hagy a naponta húzott vonalak mentesek minden jelképes vagy gondolatiérzelmi töltéstől, csupán az eljárás anyagi következményeiként könyvelhet ők el; szerz őjük bio16giai l~ éténék kkivetülései a térben és az i:d őben:
Ugyanekkor, 1974 végén és 1975 elején Rak Todosijevié belgrádi alkotó is hasonló projektumot dolgozott ki, mit sem tudva Vukov vállalkozásáról. Todosijevié a Nulla dies sine livzea (Egyetlen nap sem vonal nélkül) jelszóhoz tartva magát naponta egy vonalat húzott jegyzőfüzetébe ; melybe a vonal keletkezésének idejét is rendszerint bejelölte. Todosijevié, Vukovhoz hasonlóan, szintén tudatosan sz űkítette 'le a beszédet egy zárt nyelv-
HtD
1446
rendszerre, indítékai azonban egészen arások voltak. Ez a leegyszerűsített nгбdszer nála netin az életfeladatokat tükröz ő anűvészi aktivitás rögzítésére szolgátit, mivel ő , Vukovval ellentétben, az élet és a aűvészet kettőssége mellett tett hitet elanéleti munkáiban. Todosijevié .a mbinden »küls ő« belebonyolódástбl anentes, »tiszta« aűvészet híve, és mint ilyen, Ad Reinhardt tanaira támaszkodva azt vallja, hogy az élet élet, a m űvészet pedig művészet, és minek az egyiket a másikkal lesz űkíteni és anegbéklyбzni, amikor az az бlet és а m űvészcet szá má .ra is hátrányos. TodosLjevié hozzáteszi, hogy azok az alkotók, akik az élet és a sm űv+észet egysége mellett ágálnak, az egész művészeti folyamatot a természet utánzásán alapuló hagyományos tételhez idomítják. ~
0L1r r А4,
L4&,
méleti-informatív nyilatkozatokkal egészítik ki m űveiket, sőt, a fogalmazványok a m ű elválaszthatatlan szІт kћezeti részei. Joseph Beuys i hangsúlyozza, hogy ma már egyik alkotó sem Tehet oly lelel őtlen, hogy araunkáinak magyarázását és tolmácsolását kimondottan a kritikusra ruházza át. A konkrét költészet darabjainak felhasználásával késziilt első öszszevetés eredménye bizonyos szeanszögből különbözik a fenti analógia prolilematikájától. Miig amott nyelvi és tartalmi, tehát szemiotikai és szeanantiikai eltéréseket egyaránt ki lehetett mutatni, emitt már csak az eszmei s&on mutatkoznak eltérő vonatkozások. Harmadikkémt egy, a saját tevék. nységeanhez ikötődđ esetet kívánok felidézni, mely a an ű nyelvi és tartaloni elemeinek teljes egy ьuesését példázza két szerz ő munkája között. 1970-eben hagyonorányos, kézi úton egy újszer ű, új médiumhoz kötődő jelenséget kezdtem vizsgálni, melyet később Futballogramm nak neveztem el. Az ötletet lényegében az képezte, hogy egy papírlapra rajzolt labd а rúgбpá.lyára igyekeztem berajzolni a labda útját az egyenes tévéközvetítések alrkalmкával. Ezt az ötletet hoszszabb-rövidebb megszakítdsokkal 1973 ig realizáltam, s több haza tárlaton, valamint 1976 os újiviidéki öná'l d tárlatornom mutattam be. 1975-ben Belgrádban közönség előtt rajzoltam le egy meccset, erről aBelgrádi Televízió is beszámok. Egy rajzot a Sig пfgl című belgrádi folyóirat is közölt 1971ben: ~
Vwkov és Todosijevič esetében
látjuk, hogy mindketten azonos nyelvrendszert alkabmmaznak, de egészen eltérő, egymással ellentmondó kontextusban. Vukov az élet= aűvészet, TadosijeviE pedig az élet+művészet álláspontját képviseli. Ez a pélđз is azt Ibгizanyítja, hogy mrennyir е elhamaiikodott az alkotás felületes, csupán nyelvi leképvése alapján való megítélése; nem véletlen, hogy az új irányzatok kбΡpviselői — a múltban elkövetett flévedéseken és félreértéseken okulva — leggyakrabban el-
-
-
1447
KRITIKAI SZEMLE
A labda útjának vizuális képe a Pécsi D бnsa—Juventus nemzetlközi labdarбgбmkkбzés második félidejbben, 1970. 12. 3., tévközvetítés, 12. OIRT csatorna
Az Ilu t гоzњaра politika 1974-es 822 -tik számában A világ minden tájáról c'vm ű képes rovat illusztráciwal egybekötött hírt közölt arról, hogy Stephan Onken frankfurti grafikus lerajzolta az NSZKban megrendezett labdarúg б VB nyitó találkoz бjá t, a Jugoszlávia— Brazília összecsapást, és ez, mint jelentđs felfedezés, bejárta úgysr,61ván az egész világsajtót. Az összevetésnél kiiderü+lt, hogy az NSZKbeli alkotó teljesen azonos módszerrel készített im[utatást az említett mérkőzésr&l, mint jбmagam négy évvel korábban. Arról nem szólt a gelants, hogy a német m űvész karátiban végzett-e smár hasonló ikísérletet. ~
Ez tehát a másik véglet, a tökéletes tartalmi-fonmai átfedés esete. Felel őtlen lenne azt feltételezni, hogy az NSZK-beli alkotó tđlean vette .kölcsön az ötletet. Akárhogy is történt, mindenképpen több szerenaséje volt, mert a körülmények összejátszása folytán az đ neve járta be a vi lágat. A Kassel ban megrendezett Documеnta 6 nev ű neanzetközi művészeti rendezvény ikapcsán Veselko Tenžera megjegyzi, hogy nevetségesen sdk volt a szinte identikus alkotás, sokan iillu>sztrálták, dolgozták fel ugyanazt a témát vagy problémát. Természetesen annak is igaza van, aki azt :mandj з, neon a kérdésfelvetés, hanem az ered~
~
HID
1448
mént' a fontos. tett problémát hozta magával. tét -már nem a
Az írásban felvea fejl đdés, a kor Korunk an űvészenagy nevek hatá-
rozzák meg; a nagy eredmények, mint egy mozaik, a sok részkérdés tisztázása révén állnak össze. SZOMBATHY Báliп t
KR Ő NIKA
KEREKASZTAL-ÉRTEKEZLET A SZOCIALIZMUS POLITIKAI RENDSZERÉR6L. A .nemze пközi marxista gondolat és gyakorlat számára nincs ma id őszeru"bb kérdés, mint a szocializmus politikai rendszerének kérdése. Jugoszláviában Edvard Kardelj fejtegetése és a JKSZ KB Elnökségének ülése a kongresszusi el đkészületek homlokterébe állította ezt a kérdést. Nyugat-Európában a hatalomra kerülés elé jutott vagy a hatalomra kerülés gondolatával foglalkozó baloldali pártok között kiélez đdött a vita arról, hogy mi lesz a győzelem után é- ilyen körülmények között a szocializmus politikai rendszere kérdésének megválaszolása nélkül elképzelhetetlen a baloldali pártok közötti együttm űködés, még inkább az, hogy ezek a pártok összefogásban kormányra kerülnek. Nemzetközi viszonylatban a szocialista átalakulás ilyen vagy olyan szakaszában lév ő országok, sđt a fejszés meggyorsításának problémáival birkózó fejl ődő országok számára a továbbfejl ődés egyik alapvet ő követelménye, hogy megoldják a politikai rendszerrel kapcsolatos kérdéseket. A kérdés id đszer űsége mindenképpen hozzájárult ahhoz, hogy a Szocializmus a világban nevet visel ő nemzetközi tribün idei cavtati kerekasztalértekezletén éppen ezt a témát t űzte napirendre. A tavaly tartott els ő kerekasztal-értekezleten általában foglalkoztak a szocialista átalakulás és a szocializmusért vívott harc kérdéseivel. Már akkor kimondták, hogy a következő kerekasztal-értekezleteken
részekre kell bontani ezt a sokrét ű témát és külön-külön napirendre kell tűzni e kérdéskomplexum egy-egy konkrét kérdését. A szocializmus politikai rendszere kérd ősének idđszerűsége bizonyítja, hogy jól választottak a szervezđk, amikor első konkrét témaként az idei kerekasztal-értekezletet éppen ennek szentelték. Pedig amikor a döntés megszületett, még nem is gondoltak arra, hogy az újabb nemzetközi fejlemények tovább fokozzák az édekl ődést e téma iránt. Egyrészt az emberi jogok kérdésének a hidegháborús propagandacsatározás központjába kerülése felélénkftette a vitát a demokráciáról és az annak legjobban megfelel ő politikai rendszerről, másrészt az indi aј szubkontinensen lejátszódott válltozások — a 30 éve kormányzó Indiai Kongresszuspárt választási veresége, a Sri-Lanka-i Szabadságpárt hasonló veresége, a papisztáni katonai államcsíny és az azt megelđzđ zavargások — megmutatták, hogy az emberi jogok és a politiikai rendszer kérdésében mennyi tömegeket mozgósító er ő van. Az ügyes témaválasztás aztán már eleve szavatolta, hogy Cavtatban szeptember 26-ától 30-áig a jugoszláv elmélet és gyakorlat legnevesebb k őpvise18inek meg 30 ország mar хistáinak tanácskozása sikeres munkát végezzen. Az egybegyűltek — a marxizmus valamennyi áramlatának, a munkásmozgalom valamennyi pártjának képviselđi — négy kérdéscsoportba tömörítve vitatták ezeket a kérdéseket. A témakörök: a politikai rendszer helye ~
1450 és funkciбja a szocialista átalakulásban; a kapita'listđ állam, az átmeneti idő szak állama és a proletariátus diktatúrája; a párt és a politikai szövetségek; végül a szooi:alizmus, demokrácia és önigazgatás. Számos érdekes elemzés és felszólalás hangzott el. Egy-egy fölvetett téma részletes feldolgozása több teret és külön munkát követel. Itt összegezésként az ötnapos vitáról elég annyit elmondanurnk, hogy az megmtiutatta az effajta tanácskozások .hasznosságát, a marxizmus különféle áramlatai és .a munkásmozgalom különféle pártjai es ymeés véleménycseréjének indokaltságát. A fokfajta különbség ellenére kirajzolódott az a közös meggy őződés, hogy a szocializmus és a kapitaliatnus közötti átmenet sakkal hosszabb id đszakot ölel fel, mint eddig a marxisták gondolt'a'k. Ez az átmenet má г a IĐapital'izmus dd đszamkában megkezd đdmk, sőt sok résztvevő rneggyđződése szerint az úgynevezett klasszikus polgári demokrácia is már egy ilyen átmenet, tekintve, hogy a polgárság sohasem akarta ezt, és hogy a mai polgári demokráciába már beleépültek a munkásosztály haroánák eredményei. Ugyanakkor ebben az átmenetei id đszakban a szocializmus gy őzelme után is a társadalmi átalakulás folyamata elakadhat, valahányszor a szocialista erő k nincsenek tudatában a veszélyeknek, nem !képesek megbirkózni az ember teljes ,felsaabadulása felé vezet ő ú* problémáival és minden egyes adott szakaszban nem tudják megtalálni azt a megoldást, amely egyformán kfe jezi az adott társadalmi és nemzeti sajátosságokat meg a távlati célt. A tanácskozáson az a vélemény kerekedett felül, hogy a iköverkez đ kerékasztal-értekezlet témájául a fejl ődő országok társadalmi átalákulását kell választani. Már csak ,azért is, mert sok résztvev ő véleményв szerint a fejtegetések srég mindig túlságosan Eu-
HID rópa-központúak voltak és loginkább csak 'kontinensünk prablémári г a ősszpontosultak.
b-a TANACSKOZAS AZ IRODALOMTANITASR6L. A Jugoszláv 1гббzövetség elnökségének nyár eleji zágrábi tiilésén hangzott el, hogy az ország népei és , nemzetimégei kupirájának egyenrangú fejlesztése érdekben szükség van az iskolák és egyetemek irodalomtanítási tanterveinek kritikai felülbirálására. E, +kksđibb határozatba i foglalt megállapítás els ősorban az úí közkpiskolai tantervekre vonatkozott amelyek számos kérdést nem tudtak megnyugtató mбdon tisztázni. A felmerült kételyek tettók szükségessé, hogy az írószövetség országos jelleg ű tanácskozást hívjon össze, hogy közelebbről is megismerkedjenek a nehézségekkel, illetve imegvntassák a közrársaságak és tartományok nemrégiben készült .középiskolai tanterveit. Az október elején Dojranban megtartott tanácákozás rá is világitorot a fogyatékosságakra és ellentmondásokra, sok kérdést sikerült is tisztáznia, sok esetben mazonban megmaradt a drlem хna. Kezdjük ez unóbbiakkal. Mára nyelvs i,rodalamtanitás óraszámát sem sikerilla összehingdlni, és ezért ugyanazt a tantárgyat egyes köztársaságákban 96, m~asakban 128 vagy éppen céggel 140 бrával tanítják. Ugyanilyen tamkaságot mutat az irodalomra, illet ve a nyelvtanításra fardit оtt órák számma és aránya is. Nincs meg a kellő aránya nemzeti és a világirodalom között, de a nemzeti irodalmon belül az itt élő nemzetek és nemzetiségek irodalma között sem. A középiskolás tantervtik még mindig göresösen ragaszkodnak minden 'köztársaságban a saját nemzeti irodalmúkhoz, s közben kiszorítják úgy a világirоdalmat, mint a más jugoszláv nemzetek és nemzetiségek irodalmát. Holott ép-
1451
KRбNIKA pen az tirodalamtanításnak lenne feladata, hogy ne csak a saját, hanem más nemzetek irodalmi kincsét is felmutatva járuljon hozzá a kulturális kölcsönösséghez. A tantervek viszont azt bizonyítják, hogy aiá'lunk egymás irodalmát csupán udv'ariasságbбl és nem tudatosított szüјkségletb&l tanítjuk. Ezzel magyarázihatб , hogy a jugoszláv nemzetiségek irodalma, de srég a macedón vagy a Crrna Gora-i is csupán formális szerepet kapott a tantervek többségében. A kérdésekkel mindeddig senki sem foglalkoza п keillő komolysággal, s ezért is leћ tséges, hogy példátгl még a indig várat magára az általános jugoszláv irodalomtörténet megírása, amely természetesen minden nemzet és nemzetiség irodalmát felölelné. A kívánr ivalбk közé tartozik az irodalmi köl':sönhatásokat vizsgá l6 könyvek egész tana„ továbbá a nemzetek és nemzetiségek irodalmát bemutató antológiák. Ha ezek elkészülnének, az irodalomtanításban Is jobban érvényre jutSatna a közösségi szellem. A dojrani roanácskozás határozati javаslatai 'közül, amelyeket egyébként megküldtek a pártikongresszust el đkészítđ szákbizottságoknak is, csupán nbhányat otnlítünk: az írók tanácskozása is nnegerđsitette azt a nézetet, miszerint valóban szikség van a középiskA%.ák első !kiét osztálya Irodaiomtanft&i progrаmjánalk Іfelülvdzsgálására. Nini szabad szem e161 téveszteni, hogy az anyanyelv ű irodalom tanítása főfeladat, de azt sem, hogy nem csak egy irodalmat m űvelünk. Ennek a tiöbb nyelv ű irodalomnak megfelelő arányokat kell biztosítani a tantervekben, elsősorban pedig az eddig leginkább elhanyagolt macedón és Crna Gara- i, valamint a jugoszláviai magyar és albán irodalomn ők kell megkapnia az őt megrlletб helyet. A tanáтiképzđ főiskolák és egyetemnek feladata viszont, hagy növendiékeiket felkészítsék az említett irodalmak ta~
~
nítására. Az írószövetség javasolta továbbá a macedón nyelv bevezet&& a szerbhorvát és szlovén, illetve a szlovén nyelv tanítását a szerbhorvát és macedón tannyelv ű középiskalákban. DIJAK, ELISMERÉSEK. A véletlen akarta, hogy e havi krónikánkra egész díjlistát készítettünk, hiszen annyi jelentđs díjat és elismerést osztottak ki nemcsak legsz đkebb pátriánkban, hanem nemzetközi téren is, hogy ezen a iieJlyen v alбhаn csak a legjelentđsebbeket soroljuk föl. Az 1977. évi irodalmI Nobel-díj Vicente Aleixarndre spanyol ikölt đé. Rövid bemutatására csupánlexikonok & a szű kszavú tíjsághírák 'alapjára vállalkozhatunk, mert sem magyar, sem szerbhorvát nyelven 'kötete nem jelent meg, tehát olvas б in'k sem igen Ismerheti'k. Csak folyóiratokban, antológiákban találkoztunk nevével, de a kiadók ígérete szerint hamarosan kötetei is napvilágot látnak. A belgrádi Nolit, a zágrábi Liber és a budapesti Európa Könyvikiadó ígért t đle verseskötetet. A hetvenhét éves író több mint fél évszázada foglalkozik irodalommal. 1927-ben csatlakozott a Gdngora halálának századik évfordulójára alakított 27 is nemzedékhez. A csoportnak olyan költőnagyságai voltak magjai, mint Lorca, Rafael Alberti, Pedro Sas linas, Luis Cernuda és Jorgé Guillén Ez utóbbi költő hatását tükrözik korai versei. Költészetének els ő szakaszában a világ, a föld és a kozmosz problémája foglaNkoztatja, majd az emberi élet fejl ődése kerül érdekl ődésének középpontjába. Inkább az érzelmi, mintsem az értelmi költészet híve. Egy nemrégi nyilatkozatában 01vashatttnk: „A költ ő : az ember. S mindig is kudarcot vallott minden kísérlet, mely el akarta válasžtani a kerotđt egymástól. Ezért érezzük sokszor, hogy a költő versében magát a ~
-
HfD
1452 halandó emberi húst tapintjuk. S ha akarjuk, ha nem, akár tudatában va• •gyunk, akár nem, kikémleljük a szívverést, amely a verset létrehozta. Ebben a 'közlési képességbеn van a költészet titka, a költészeté, amelynek célja — s ebben egyre biztosabbak vagyunk — nem annyira a gyönyör• ködtetés, hanem inkábba lehet ő legmélyebb kapcsolat megteremtése és közvetítése Igék és lélek között." Magasrangú nemzetközi kitüntetésben részesült Csuka Zoltán. A M űforditák Nemzetközi Szövetségének (FIT) csak minden harmadik évben kiosztásra kerül ő díját kapta meg. Csuka Zoltán a világ negyedik műfordítбja, aki ebben a megtiszteltetésben részesült. Számunkra külön jelentőséggel bír, hogy a m űfordító éppen a jugoszláv népek irodalmának magyarra ültetésével érdemelte ki az elismerést. Gazdag forditái tevékenysége során Csuka Zoltán több mint száz jugoszlávirodalmi , alkotást tolmácsalt a magyar olvasó felé. Az Ivo Andrić hagyatékából alapított irodalmi díjat Antonije Isakovi ć kapta Pillanat (Tren I.) című elbeszéléskötetéért. A díjat egyébként tavaly alapították azzal a céllal, hogy a szeerbhorvát, illetve horvátszerb nyelven megjelenő legjobb elbeszélést vagy elbeszéléskötetet jutalmazzák vele. A bíráló •bizottság — Aleksandar Vu čo, Mirko Božić, Čedo Vuković , Vojislav Djuri ć, Petar Džadži ć, Erioh Koš, Mladen Leskovac és Muharem Pervi ć — a belgrádi író elbeszéléskötetét tartotta legméltóbbnak a díjra. A díj átadása október 9 én, Andrić születésének 85. évfordulóján volt. -
Odaítélték a Verbász és Temerin község alapította Szirrcna п Károly Irodalmi Díjat is. Nyertese Aleksandar T1Šma. Az újvidéki író a belgrádi No-
lit kiadásában natnrég megjelent elbeszéléskötetéért kapta az elisanerést. Ezt a. díjat is tavaly osztották ki el őször (Németh István kapta els őnek), és ugyancsak elbeszéléskötettel lehet kiérdemelni. Egy évben magyar, a következ őben pedig szerbhorvát nyelv ű kötet szerz őjének ítélik oda. Aleksandar Ti?rma a díj átvételekor a következőket mondta: Abban a szerencsés helyzetben voltám; hógy ismerhettem Szirmai Károlyt, az írót, e dij nevének visel őjé ~ . Szirmaival előbb íróként találkoztam, s csak kés őbb ismerkedtem meg vele, az emberrel. Egy újságot vagy folyóiratot lapozgatva — húsz év távlatából nem emlékszem már pontosan — bukkantam T űznél c. elbeszélésére, amely sejtelmességével, s ugyanakkor mnndennem ű metafizikától mentes, érzéki, valós, konkrét rémképeivel igen mély benyomást tett rám. Nem sokkal ezután személyesen is megismerkedtem Szirmaival. Emberi mivolta, helyzete és sorsa nem kevésbé ragadott magával, mint elbeszélése Akkoriban — mint kezd ő tollforgató — gyakran csodáltam az írói pályán tanúsított önnön kitartásomat, mivel megítélésem szerint nem számíthattam olyan érdeklődésre, mely — ugyancsak megítélésem szerint — megilletett volna. S akkor szemt ől szembe találtam magamat egy százszorta mostohább körülmények között munkálkodó íróval, aki évtizedek óta dolgozott tisztviselőként a verbászi ćukorgyárban. S amint néztem, nem önarnagamat esodáltám többé, hanem ezt a töretlen akarással munkálkod б, fáradhatátlan álkotót. Minél jobban megismertem, annál inkább világossá vált számomra, hogy Szirmai azon írók közül való, akik az újonnan szerzett tapasztalatokat azon nyomban elbeszéléssé alaikítják. Rejtély volt számomra az az állhatatosság, amellyel Szirmai ingázott a valóság és a képzelet között ott,
KRbNIKA ahol a valóság oly gyér táptalajt szolgáltatott neki, s ahol a környezet oly kevéssé igényelte az író vízióit. Mert mindössze egy gyár, egy egyenes, gyepes partok közé бΡkelt csatorna meg néhány házsor volt Szirmai m űvészi nyersanyaga. S ezekhez sohasem volt hűtlen. Sokat utazott szerte a világban,adegen, egzotikusabb égtájak tematikailag azonban nem ihlették közvetlenül. S araég valamit meg kell jegyeznünk: a szerény lehet őségek és igények ellenére sem volt hajlandó szórakoztatás szintgén m űvelni az irodalmat. Elbeszéléseiben mindig ugyanazt a látványt variálta: annak a kisváaosnak a képét, amelynek minden zugát ismerte, a kisvárosét, ahol az utak félelmetesen rövidek, a mozgási lehet őség nyomasztóan korlápozott. S a síikság hátborzongató, halált idéz đ csöndjét. Alkotásainak az arányait e világnak a méreteihez kellett idomítania, de végső soron бΡppen a környezetéhez való ilyen hűség rбΡvén vált sajátos, eredeti alkotóvá. S azt hiszem, ez a legtöbb, amit egy korlátok között munkálkodó alkotó elérhet. Figyelmes elemzéssel kimutatható, hogy a fentiek minden m űalkotásra érvényesek: a íenületes kibontakozás mindig ellenállásba ütközik, korlátok közé szorul, megtörik a szokás hatalmának a súlya alatt. S az is igaz, hogy a kimagasló eredményeket mindig elsekélyesíti a téves, pontatlan értelmezés, a teljes vagy részleges félreértés. Ezeket szem el đtt tartva, állíthatjuk, hogy Szirmai végsđkig kimerítette a lehet đségeket, ezáltal a lehet đ legnagyobb mértékben teljesítette alkotói küldetését. Az elmondottakkal nem az volt a célom, hogy — a pillanat ünnepélyességével vissza бΡlve — Szanmait modelként tüntessem fel. Meggy đzđdésem szerint a művészet különben sem kedveli a modelleket. A szándékom
1453 mindössze az volt, hogy felhívjam a figyelmet a provinciában él ő író sorsának egy érdeikes, példás és elismerésreméltó megnyilatkozására. J. F. fordítása Újvidék város felszabadulási díját adományozták Gion Nándornak írói munkássága és külön a Latroknak is játszott című kértrészes regénye elismeréséül. E könyv elsđ regénye, a Virágos katona elsđ megjelenésekor Híddíjat is kapott. Kiosztották a Str ќilovo-díjat is e sorozat legjobb könyveiért. Nyertese Pavle Jankovié aforizmagy űjteményéért és Fülöp Gábor szerbhorvát fordításban megjelent verseskötetéért. A számunk nyomdába adásakor nyílt idei belgrádi könyvvásáron az újvidéki Forum Könyvkiadó m űszaki szerkeszt ői, Kapitány László és Illés Lajos jelent ős elismerбΡsben részesültek: Perkovics Kálmán A mostoha barázda című könyvének műszaki kivitelezéséért második díjat kaptak. A két m űszaki szerkesztđ elismerбsben részesült még három könyv, Ács Károly Ének füstje, füst éneke, Pap József Hűség és Njegois Hegyek koszoruja c. könyvének nyomdiai megmunkálásáéтt. GION NÁNDOR TIZRÉSZES HANGJÁTÉKSOROZATA. Az rJjvidéki Rádió tö гténeiében ritkán fordult elđ, hogy irodalmi m űveket elevenítettek meg. Pedig a gyakorlat bizonyította, hogy gazdag cselekmény ű , tehát jól adaptálható m űvek rádióra alkalmazása .már fél siker. Két évvel ezel đtt például a rádiószínház sikeres bemutatót tartott Majt бΡnyi Mihály Garabonciás és Bige Jóska házassága című regényének rádióváltozatával Most még nagyobb feladatra vállalkozott a rádió drámam űsorának szer-
1454 kesztősége. Vajda Tibor rendezésében tíz, egyenként félórás rádiójátékban bemutatják Gion Nándor nagy siker ű regényét, a Virágos katonát és a Rózsamézet. A szerz ő nynlatkozatából tudjuk, hogy a hangjátéksorozat nem az eanldtett két regény közvetlen dramarizálása, hanem a regényh ősök és a műben szerepl ő események kiemelése. A hangjáuéksorozat váza tehát mégis a regény, azzal a különbséggel, hogy a rádiós változatban a munkásmozgálom fejlődését tették hangsúlyosabbá A sorozatot október derekától sugározza a rádió. LADIK KATALIN FILMF6SZEREPE. Ladik Katalin, az Újvidéki Színház szinészn бje alakítja a főszerepet Szijj Mklбs A dübörgő csend című ;átékdi,lmjébвn. A film Mocsár Gábor Ég alatt, föld felett kisregénye nyomán késziilt, ez év tavaszán, .Magyarországon, ósbemurtat бja pedig szeptember végén volt Tatabányán, a Komárom megyei filmnapok keretében. A kóltđként is ismert újvidéki színésznđnek ez volt eddig legjelent đsebb filmszerepe. MEGHALT GUSTAV KRKLEC ÉS RAŠA PLAOVI Ć. Lapzáгta után érkezett a hk, hogy Zágrábban hetvennyolc éves korában elhunyt Gustav Krklec akadérnmkus, a neves horvát kölrtő, a Jugoszláv írók Szövetségének elnöke, Belgrádban pedig Radomir-Rala P1aovi č, anј nden idđk egyik legkiemelkedőbb jugoszláv szinanűvésze távozott az él ők sorából, szintén hetvennyoiс éves korában. Gustav Ka4vlec fél évszázada van jelen a ju goszláv irodalomban. Elsó kötete, a Lirika 1919-ben jelent meg, a két évvel késđbbi Srebrпe teste (Ezüst utak) című kötete pedig már igazi kökóvé avatja, min itt közölt versei a horvát irmpresszionista köhkszet jeles darabjai. Még fiatal költ đ, amikor
HID szakít az avanфgardizanussal, s a zárt faranakilcal próbálkozik, amelyekben a hangulati és vizuálив elemek dвΡminálnak. A háborúig még öt verseskötete jelenik meg, utána pedig a verseken kívül irodalomkritikai és esszékötetei. Egy regényt és több drámát írt, ismert epigramma- és gyenmekversír б. Gustav Krklec m űfordítással is foglalkozott, 1956-ben társszerz ője volt a Zágrábban megjelent Világirodalmi Költészeti Antológiának, amelyben 6 többek között magyar költ ők mű veit is tolmácsvlaa. Az idén viszont Krklec versei jelentek meg magyar nyelven, a budapesti Európa Könyvkiadó tett közzé válogatást verseib ől Feketerigó címmel, Csuka Zoltán szerkesztésében. Utolsó kötete itt, Vajdaságban jelent meg, a verbászi m űívelődési otthon adta ki válogatott költeményein Pred licem zbilje (A valóság tükre előtt) címmel abból az alkalomból, hogy Krklec az ifjú költ ők verbászi országos fesztiváljának kezdettód fogva, tehát immár nyolc éve elnöke volt. A Jugoszláv Írók Szövetségiének elnöki posztján értea halál, elóote két ízben volt a Horvát fr бЛΡc Egyesiiletének ks a Jugoszláv Műfordítók Egyesületének elnöke. Rab Plaovič évtizedeken át volt a belgrádi Nemzeti Színház tagja. Tanulmányait Bécsben és Budapesten végezte, itt ismerkedett meg a színm űvészettel is. Első nagyobb sikeré¢ a húszas évek derekán a Lear király Edgar szerepével aratta, majd sorra követkeDrtek a jelentós szerepek és sikerek. A nemrég elhunyt irodaloantörténész és teatrol бgus VeІљог Gligorič szerint: „Rala Plaovi čot valójában az tente naggyá, hogy rendkívül gazdag hanganyaga, nagy moduláló képességgel párosult. Hatalmas energiája, szerepeinek mély belső átélése és színészi szarkazmusa tette val бban nagy művésszé. Kiválóan alakított intrikusszerepeket, amelyekb ől belsđ tűz és szub-
KRONIKA jektív indulat sugárzott. I3sztönös tehetség s nagy klasszikus színrész volt." És a Shakespeare-alakók mestere — tehetnénk hozzá, hiszen legnagyobb sikereit Sihakespeare-drámákban aratta. Játszotta a Hamlet és IV. Henrik címszerepét, továbbá Antonпust a JuLius Caesarban és Shylockot a Velencei kalmárban. Kedvelte Dosztojevszkijt, figyelemreméltó alakítása Iván a Karaanazov-testvérekben és Raszkalnyikav a Bűn és Bwnhődésben. Hazai drámákbam kiemelkedő alakítást nyújtott mint Leon Gleanbay a Krležadráгnában, mint Danilo Njego§ Hegyek Koszorújában és mint I аdžiTome StankaviE Koltanájában. WANYEK TIVADAR ÚJABB AJÁNDÉKA ZRENJANINNAK. Wanyek Tivadar négy évvel ezel đtt 88 művét ajándékozna Zrenaninnak. Ezek az alkortások ott találhatók a helyi múzeurcn kulöпszabájában, s a művész 1920 és 1957 közötti munkás-
1455 ságának eredményeit szemléltetik. Az idén újabb ajándékkal lepte meg Wanyek a zrenjaniniakmt. A városnak ajánrdékozta 36 képbő'1 álló, A barátság ablakai című sorozatát. Ezeket a festményeket Wanyek azoknak szentelte, akiket a barátainak tud — m űvészeknek, közéleti személyiségeknek. Mind a 36 kép hasonló nagyságú olajfestmény. Új, egységes wanyeki m ű ez, s az ablak, mely minden kép alapja, kerete, meghatározója, vidbkün К — falvaink, városannk — jellegzetes ablaka. S az ablakon túl szimbóluanok, tájak, házak, utcák, szobák — Wanyek barátainak világa, s természetesen Wanyek világavs. Mert minden képen felismerhet ők .a wanyeki vonalak és színek. S ez a világ az ablakok, a mindig nyitott ablakok alatt találkozik mások világával, s az ablakok azért is vannak nyitva, hogy a fény, a barátság és a mwvészet fénye mindig ki- és beáradhasson rajtuk.
T. L.
1456 EL0FIZETоINK ÉS OLVASuINK FIGYELMÉBE Októberben ugrásszer űen megnőtt folyбiratumk el őfizetđinek száma, minek következtében a Híd 10. számábб1 mintegy száz új el őfizetdnek nem jutott. A Híd szerkesztősége és Szerkesztő Tanácsa már foglalkozott ezzel a kérdéssel, és kéri a Ta ~rtamányi Művelődési 0nigazgatási Érdekközösséget és a Forum vállalatot, hogy biztosítson póteszközöket a példányszám emelésére 1250-r ől 1400-ra. Olvasóinkkal közöljük, hogy a Híd példányomkén ~ti ára 1978 januárjától 10 dinár lesz. Úgyszintém januártó] megváltozik az el őfizetési díj is:, b•~1; földön 1 évre 100, fél évre 50 dinár; külföldre 1 évre 200, fél évre 100 dinár; külföldön 1 évre 12 dollár, fél évre 6 dollár lesz. Az árváltozás nem vonatkozik az iskolákból és egyetemekr ől érkez ő csoportos el őfizetésre. A szerk.
I11D
KRITIKAI SZEMLE Színház
Gerold László: Alom, ösztön, hallucináció 1434 Tájékozódás
Szombathy Bálint: Szándékosság vagy véletlen? 1442 KRбNIKA Bálint István: Kerekasztal-értekezlet a szocializmus politikai rendszeréről Bordás Győz ő: Tanácskozás az irodalomtanításról; Díjak, elismerések; Gion Nándor tízrészes hangjátéksorozata; Ladik Katalin filmfőszerepe; Meghalt Gustav Krklec és R aš a Plaović Aleksandar Tišma: Szirmai Károlyról Tomán László: Wanyek Tivadar újabb ajándéka Zrenjaninnak
H1D — irodalmi, művészeti és társadalomtudományi foly бirat. — 1977. november. — Kiadja a Forum Lap- és Könyvkiadó Vállalat. — Szerkeszt őség és kiadóhivatal: 21000 Novi Sad, Vojvoda Mišié utca 1. — Szerkeszt őségi fogad5árák: mindennap 10-t ő1 12 óráig. — Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. —El őfizethető a 65700-601-196-os folyбszáml£ra; el őfizetéskor kérjük feltüntetni a Híd nevét. — El őfizetési díj belföldön egy évre 50, fél év гг 25, egyes szám £ra 5, kett đs szám ára 10 dinár, külföldre egy évre 100, fél évre 50 dinár; külföldön egy évre 6 dollár, fél évre 3 dollár. — Készült a Forum nyomdájában CJjvidéken.
