ERGONÓMIA 5.6
Munkahelyi kifáradás Tárgyszavak: krónikus kifáradás; regenerálódás; kockázat; kérdőíves vizsgálat; egészségi hatás.
A kifáradás általános panasz az aktív lakosság körében. Tünetei a munkavállalók mintegy 20%-ánál tapasztalhatók. A kifáradás első látásra nem tűnik foglalkozás-egészségügyi szempontból aggasztónak. Természetes, hogy munkavégzés után az ember kissé elfárad, de ezt erkölcsi és anyagi elismerés ellensúlyozza. A foglalkozás-egészségügy akkor kezd komolyabban foglalkozni a kifáradással, ha annak káros következményei jelentkeznek heveny vagy krónikus kimerültség formájában, mert a dolgozóknak nincs elég lehetőségük a regenerálódásra. Gyenge teljesítmény, rossz minőségű termékek és szolgáltatások, valamint a hiányzások sorolhatók a káros következmények közé. Maguk az alkalmazottak szakmailag alkalmatlannak érzik magukat, megszaporodnak a balesetek és a kifáradás magánéletükre is romboló hatással van. Fokozódik a depresszió, valamint a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázata. A következmények olyan súlyosak lehetnek, hogy tartós betegállományhoz is vezethetnek. Hollandiában a tartósan táppénzen lévők mintegy 30%-ának betegsége a hosszú ideje tartó fáradtságra és stresszre vezethető vissza. A Holland Tudományos Kutatási Szervezet (NWO) felismerte a kérdés foglalkozás-egészségügyi jelentőségét és 1996-ban T. Meijman professzor vezetésével megindította a „Munkahelyi kifáradás” elnevezésű, kiemelt fontosságú kutatási programot. A több szakterületre kiterjedő programban, amelynek célja a kifáradás okainak és következményeinek megismerése volt, egyetemek, munkaegészségügyi és egyéb intézmények vettek részt. A program megkezdésekor a kifáradásra a következő definíciót adták: „A munkával kapcsolatos viselkedést szabályozó lelki és fiziológiai mechanizmus megváltozása olyan előzetes szellemi és/vagy fizikai erőfeszítés hatására, amely az egyén számára annyira terhessé vált, hogy már képtelen megfelelően teljesíteni azokat a követelményeket, amelyeket tőle a munka mentálisan megkíván; vagy ezeket csak fokozott szellemi erőfeszítéssel tudja teljesíteni.” A definíció azt sugallja,
hogy maga a kifáradás nem káros hatás, hanem inkább a túlterheltség vagy a kimerültség küszöbén álló személy fiziológiai alkalmazkodása, vagy biztonsági mechanizmusa, amely akkor lép életbe, amikor a kimerültség káros lelki vagy fizikai hatásokat váltana ki. A kifáradás mérésére a kutatási program különböző mérőskálákat alkalmazott, például az egyéni erőállapot mércéjét (CIS), a regeneráció szükségességének fokmérőjét, és a kiégettség mércéjét (MBI). Számos kérdés még válaszra vár, például a munkakörülmények és a kifáradás kapcsolata, vagy a kifáradás okozta rendellenességek kezelésének és a rehabilitációnak a hatékonysága. A folyamatban lévő kutatási program eddig elért eredményeiről több tanulmány készült. Az egyik tanulmány a kifáradás mérésével foglalkozik és összehasonlít hat erre szolgáló kérdőívet. A fáradt dolgozó kedvetlenül végzi munkáját és egyre kevésbé törődik környezete igényeivel. A kifáradás fokozatos és halmozódó folyamat, amelynek során a dolgozó figyelme és teljesítőképessége csökken. A kifáradás objektív és szubjektív módon mérhető, mérésére nincs szabványos módszer. Az objektív mérés a fiziológiai folyamatokat vagy a teljesítményt vizsgálja, például a reakcióidőt vagy az elkövetett hibákat, a kifáradás szubjektív mérésére pedig a beszélgetések és a kérdőívek szolgálnak. A legtöbb kérdőív a kifáradást mint egyetlen jelenséget vizsgálja, azaz egydimenziós. Egyes szakértők úgy vélik, hogy átfogóbb képet kapnak, ha a kifáradást többdimenziós jelenségnek tekintik, és megkülönböztetik például az általános kifáradást, a fizikai kifáradást, a tevékenység csökkenését, a motiváció mérséklődését és a szellemi fáradtságot. Véleményüket azonban meggyőző kísérleti eredmények egyelőre nem támasztják alá. A kutatók 351 véletlenszerűen kiválasztott személy válaszai alapján tesztelték hat kérdőív alkalmasságát, megbízhatóságát, következetességét és alaposságát. A kérdőívek a következők voltak: – az egyéni erőállapot listája (CIS-20), amely a fáradtságérzésre, a koncentráció, a motiváció és a fizikai aktivitás csökkenésére kérdez rá, – az érzelmi kimerültséget vizsgáló kérdőív, – az energiára és a kifáradásra vonatkozó kérdőív, amelyet az Egészségügyi Világszervezet készített, – a kifáradással kapcsolatos holland kérdőív, amely a szellemi és a fizikai kifáradást kutatja, – a regeneráció szükségességét vizsgáló kérdőív, amely a napi munka rövid távú hatásait méri,
– a kifáradás felmérésére szolgáló kérdőív (FAS), amelyet a holland lakosság és azon belül az aktív munkavállalók közérzetének mérésére fejlesztettek ki. A válaszadók egyes kérdőívek felvetéseire igen-nemmel válaszoltak, más kérdőíveknél pedig pontozással fejezték ki véleményüket. A kutatók valamennyi kérdőívnél kiszámították a válaszok középértékét, a szórást és a Cronbach alfa együtthatót. Ez utóbbi a kérdések közötti összhangot vizsgálja, és azt jelzi, hogy a teszt mennyire megbízható. A tesztelés azt mutatta, hogy a kiválasztott kérdőívek – amelyeket a nyugati országokban gyakran alkalmaznak – megbízhatók és alkalmasak a kifáradás mérésére. A legjobb eredményt a munkaképes lakosság körében jelentkező kifáradás felmérésére a holland FAS kérdőív adta. A kutatók arra a véleményre jutottak, hogy az aktív lakosság kifáradása alapvetően egydimenziós jelenség. Egy másik kutatócsoport a regeneráció szükségességét jelző kérdőív mérési pontosságát és jelentőségét vizsgálta. A nap folyamán a dolgozó munkáját végezve erőt fejt ki és elfárad, de ha elég ideje és módja van rá, másnap reggelre visszanyeri erejét, és nem marad nyoma előző napi fáradtságának. A regeneráció szükségességére vonatkozó koncepció szerint a munkafeladat kiváltotta erőfeszítést ki kell pihenni. A regeneráció iránti igény különösen a munkaidő utolsó óráiban, vagy közvetlenül a munkaidő után erős. Ha a normál erővisszanyerési lehetőségek elégtelenek, akkor a dolgozó másnap reggel fáradtan érkezik a munkába, és ez a fáradtság egyre halmozódik. A regeneráció szükségességét vizsgáló kérdőív a rövid ideig tartó munkahelyi kifáradást méri, amely azonban idővel hosszan tartó, súlyos tünetekkel járó kimerültséggé alakulhat át. A munkahelyi kifáradás számos lelki és pszichiátriai rendellenesség okozója. Ezek a rendellenességek jelentős munkakieséshez, hosszas betegállományhoz és munkaképtelenséghez vezethetnek, ezért a munkahelyi kifáradás kutatása társadalmi szempontból is rendkívül fontos. A holland munkaegészségügyi gyakorlatban már régóta tanulmányozzák a munkához kapcsolódó kockázatokat és azok korán jelentkező hatásait mind az egyénre, mind csoportokra – például osztályokra, szervezetekre, szakmákra – nézve. A munkahelyi tapasztalatok megítélésére 1992– 94-ben kifejlesztettek egy 27 kérdéscsoportból álló kérdőívet (holland rövidítése: VBBA), ezen belül a regeneráció szükségességét egy 11 pontból álló mérőskála vizsgálja, amelyet az 1. táblázat mutat be.
1. táblázat A regeneráció szükségességét mérő kérdőív pontjai 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
Nehezen tudok lazítani a munkanap végén. A munkanap végére teljesen kifacsartnak érzem magam. A munkám miatt a munkanap végén kimerültnek érzem magam. Vacsora után rendszerint jó formában vagyok. Általában csak a második munkaszüneti napon kezdek felengedni. Munka után, szabadidőmben nehezen tudok koncentrálni. Nem igazán tudok mások iránt érdeklődést tanúsítani, amikor hazaérkezem. Általában több, mint egy órára van szükségem ahhoz, hogy a munka után teljesen kipihenjem magam. 9. Amikor a munkából hazaérkezem, szükségem van arra, hogy egy ideig békén hagyjanak. 10. Egy napi munka után gyakran olyan fáradtnak érzem magam, hogy más tevékenységhez már nem tudok hozzáfogni. 11. A munkanap vége felé olyan fáradt vagyok, hogy már nem tudom munkámat úgy végezni, ahogy rendszerint szoktam. Az „igen” válasz a kedvezőtlen helyzetet jelzi, kivéve a 4. pontot, ahol erre a „nem” válasz utal.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a regeneráció szükségességét vizsgáló kérdőív előre jelzi a munkahelyi kifáradást, vagy annak közelgő kialakulását. A kutatók a kérdőívet 123 708 dolgozóval töltették ki, így jelentős adatbankhoz jutottak a további vizsgálódásra. Mivel az egyéni válaszokat munkán kívüli tényezők is befolyásolhatták, az egyéni adatokat különböző szempontok – életkor, képzettség, osztályok, szervezetek stb. – szerint csoportosították, és a válaszokat átlagolták. Egy-egy osztály összevont mutatói jelentősen eltértek egymástól, ami az osztályok terhelésének különbözőségére utal, és megbízható jelzést ad a munkaegészségügynek. A regeneráció szükségességét vizsgáló kérdőív rövid, egyszerű, de megbízhatóan megmutatja a munkahelyi kifáradás első jeleit. Foglalkozás-egészségügyi és kutatási célra, személyek, osztályok, szervezetek vizsgálatára, vagy akár országos felmérésre egyaránt alkalmazható. A foglalkozás-egészségügy megválaszthatja azt a pontszámot, amelynek túllépése veszélyeztetettségre utal, és az adott dolgozók gondos megfigyelését teszi szükségessé. Maastrichtban a kutatók az aktív népesség kifáradását, mint epidemiológiai jelenséget tanulmányozták. Az ún. maastrichti csoporttanulmány (Maastricht Cohort Study = MCS) a kifáradás kockázati tényezőit, a megelőző intézkedéseket és a kezelési eljárásokat vizsgálja.
Hollandiában minden harmadik táppénzen lévő dolgozó betegsége lelki okokra, a legtöbbször tartós kimerültségre vezethető vissza. Az Egyesült Államokban a férfiak 14,3%-ánál és a nők 20,4%-ánál tapasztaltak kifáradást; Norvégiában a lakosság 22%-a, Ausztráliában 25%-a, Nagy-Britanniában pedig 38%-a mutatta a kifáradás jeleit. Bár a definíciók és a mérési módszerek országonként eltérők, és ezért az adatok közvetlenül nem hasonlíthatók össze, a számok mégis azt mutatják, hogy a kifáradás általánosan elterjedt jelenség, amely kisebb-nagyobb mértékben minden országban széles néprétegeket érint. A maastrichti munkacsoport az aktív népesség kifáradásának vizsgálatára koncepciós modellt dolgozott ki, amelyet az 1. ábra mutat be.
foglalkozásegészségügyi szolgálat
munkáltató szervezet
a munka jellemzői
munkakörülmények
egészségügyi alapellátás
munkakapcsolatok
foglalkoztatási körülmények
munkahelyi viszonyok
magánéleti körülmények
az egyén helyzete egészség, teherbírás
kifáradás a kifáradás következményei (betegállomány, munkaképtelenség)
1. ábra Az aktív népesség kifáradásának mint epidemiológiai jelenségnek vizsgálatára szolgáló koncepciós modell
A modell a kifáradást folyamatos jelenségnek tekinti, amely az enyhe fáradtságtól a súlyos kifáradásig terjed, s amelyet a belső szürke vonal jelképez. A kifáradás kihatással van az egyén teljesítményére és cselekedeteire, betegséghez és munkanélküliséghez is vezethet. A kifáradás következményeit a külső vastag fekete vonal ábrázolja. A dolgozók kifáradásának kialakulásában munkakörnyezetük és magánéletük különböző tényezői, valamint személyes tulajdonságaik játszhatnak szerepet. Ezeket a lehetséges kockázati tényezőket találjuk a modell közepén lévő három keretben. A három kockázati terület között kölcsönhatás is fennállhat; erre a vékony szaggatott nyilak utalnak. A kifáradás kialakulására és lefolyására hatással lehet a munkaadó szervezet, az üzemorvosi szolgáltatás és az orvosi alapellátás is. A kifáradás és következményei visszahathatnak a kockázati tényezőkre, ahogy az ábrán a vastag fekete és szürke nyilak mutatják. A kockázati tényezők és káros következményeik összefüggésének megállapítása szempontjából nem mindegy a mérés idejének megválasztása, hiszen lehet, hogy az ártalom csak a mérés után következik be. Azt is figyelembe kell venni, hogy egyes kockázattípusok káros hatása előbb, másoké később jelentkezik. Vannak olyan kockázati tényezők, amelyek káros következményei annál nagyobbak, minél hosszabb ideig van az egyén a hatásuknak kitéve. Ezeknek a következményeit a stressz kezdetétől számított egy-két év után kell mérni. Más kockázati tényezőknél az első nagy stressz okoz ártalmakat, például akkor, ha egy dolgozó új, nehéz feladatot kap, vagy ha valakinek a magánéletében következik be változás. Ezeknek a stresszt kiváltó eseményeknek a hatását néhány hónap elteltével kell vizsgálni. A munkahelyi kifáradás kockázati tényezőit a 2. táblázat mutatja be. A maastrichti munkacsoport a fentiek alapján 3 év alatt készítette el tanulmányát. 1998 májusában 45 vállalat 12 140 alkalmazottjánál – 18– 65 év közötti, legalább heti 16 óra munkát végző dolgozóknál – végeztek alapfelmérést a kockázati tényezőkről, majd ezután egy éven át 4 havonta rövid kérdőív kiküldésével követték nyomon a stresszt kiváltó tényezők összeadódó hatását. A résztvevők összetétele heterogén volt, különböző korú, képzettségű, beosztású és egészségi állapotú emberek szerepeltek a mintában. A felmérés megállapította, hogy a tartós kifáradás az aktív népesség körében folyamatosan megfigyelhető. A CIS mérőskálán 76, vagy annál több pontot ért el – ez tartós kimerültséget jelent – a dolgozók 21,9%-a. A kifáradás gyakran párosul kiégettséggel, ami még fontosab-
bá teszi a regenerációt. A tanulmány készítői tovább folytatják kutatásaikat a kifáradásról és következményeiről. 2. táblázat A munkahelyi kifáradásról készített maastrichti tanulmányban szereplő kockázati tényezők áttekintése Terület A munkával összefüggő tényezők
Kategória a munka jellemzői
munkakapcsolatok
alkalmazási feltételek
munkakörülmények
munkáról alkotott vélemény
szaktámogatás
szervezet Otthoni/társadalmi tényezők
Egyéni tulajdonságok
demográfia egészség, kondíció
személyi tulajdonságok
Szempont a munka lélektani követelményei döntési hatáskör a rátermettség megítélése a feladatkör félreérthetősége munkakör/feladat jó kapcsolat a felettessel jó kapcsolat a munkatársakkal konfliktus a felettessel konfliktus a munkatársakkal munkaidő az állás bizonytalansága karrierlehetőségek korábbi munkakörök fizikai követelmények szellemi igénybevétel érzelmi igénybevétel a munka és az elismerés egyensúlya korrektség elkötelezettség elégedettség munkaegészségügyi szolgálat orvosi alapellátás megelőző intézkedések kultúra magánélet körülményei szabadidős tevékenységek napi veszekedések magánéleti események életkor, nem, képzettség egészségi állapot életstílus krónikus betegség talpraesettség negatív beállítottság
Egy másik kutatócsoport betegállományban lévő dolgozókon vizsgálta a kifáradás különböző válfajait. Az alkalmazottak tartós kifáradása, kiégettsége és az ún. krónikus kifáradási szindróma (CFS) a kifáradás három különböző válfaja, bár sok hasonló tünetet mutatnak. Ha egy dolgozó fáradtsága állandósul és súlyosabb formát ölt, hosszú betegállományhoz, sőt munkaképtelenséghez is vezethet. A kiégettségre is jellemző a fáradtság és a munkaképtelenség, de fő ismérve a munkával kapcsolatos negatív lelki beállítottság, érzelmi kimerültség, amelyet lehangoltság, a hatékonyság és a motiváció csökkenése, valamint a munkához való nem funkcionális hozzáállás és viselkedés kísér. A kiégettség tünetei többnyire lelkiek, az ilyen dolgozók panaszaikat gyakran munkahelyi problémáknak tulajdonítják, és állapotukért munkahelyüket teszik felelőssé. A kifáradás harmadik típusában, a krónikus kifáradási szindrómában (CFS) szenvedők legalább hat hónapon át állandó, és orvosilag megmagyarázhatatlan fáradtságot éreznek, amelyhez több megmagyarázatlan tünet és súlyos funkcionális zavar társul. A CFS okai ismeretlenek, és a legtöbb beteg kezelés nélkül, spontán nem is gyógyul meg. A különböző szomatikus és pszichológiai kezelések közül csupán a kognitív viselkedésterápia eredményei bíztatóak. Ellentétben a lelkileg kiégett betegekkel, a CFS páciensek betegségüket sokszor fizikai okokra vezetik vissza. Ahogy a 2. ábra mutatja, a kifáradás három típusa között van némi átfedés. Amennyiben a kifáradt alkalmazottak panaszai hosszú ideig eltartanak, betegségük már CFS-sé változik. Feltételezhető, hogy a három kifáradási forma közötti különbségek kialakulásuk különböző okát tükrözik.
kiégettség, letargia
kifáradás
CFS
2. ábra Összefüggés az alkalmazottak tartós fáradtsága, kiégettsége és a krónikus kifáradás szindrómája között
A kutatók 151, kifáradási tünetek miatt betegállományban lévő dolgozó felmérése alapján a következőket állapították meg: A kifáradással és a krónikus kifáradási szindrómával (CFS) betegállományban lévőknél sok azonos tünetet észleltek: erős fáradtságot, funkcionális zavarokat és viszonylag hosszú ideig tartó panaszokat. Különböztek viszont azok az okok, amelyeknek a két csoport a betegségét tulajdonította. A krónikus kifáradási szindrómában szenvedők állapotukat inkább szomatikus tényezőknek tulajdonították, a kiégett, letargikus betegek viszont inkább lelki tényezőknek. Felmerül ezért a kérdés, hogy a betegségek kialakulásának tulajdonított okok valóban olyan tényezők-e, amelyek meghatározhatják a betegség kimenetelét. A betegség kialakulásának tulajdonított okokból következtetni lehet a betegség kimenetelére. A panaszok lefolyása és időtartama attól függhet, hogyan minősíti valaki kifáradási panaszait: ideiglenes állapotnak tartja-e, amelyet a munka átmenetileg nagy nyomása váltott ki, vagy tartós, krónikus állapotnak véli, amely örökké eltarthat, és amelyet ismeretlen szomatikus tényezők idéztek elő. A legtöbb kifáradt dolgozó spontán módon rendbe jöhet, de a CFS-ben szenvedők általában nem gyógyulnak meg kezelés nélkül, és ebben a betegségük kialakulásának tulajdonított okok szerepet játszhatnak. Amennyiben ez a feltételezés beigazolódik, megelőzhető lenne a krónikus kifáradási szindróma kialakulása, ha megpróbálnák megváltoztatni ezeket az okokat, például kognitív viselkedési technikák segítségével. Az itt bemutatott tanulmányok különböző tudományok oldaláról közelítettek meg egy olyan témát, amely a jövőben a foglalkozás-egészségügy egyik legtöbb kutatást igénylő területe lehet. Összeállította: Szabó Ildikó van Dijk, F. J. H.; Shawen, G. M. H.: Fatigue at work. = Occupational and Environmental Medicine, 60. k. 2003. jún. Suppl. 1. p. 11–12. De Vries, J.; Michielsen, H. J.; Van Heck, G. L.: Assessment of fatigue among working people: a comparison of six questionnaires. = Occupational and Environmental Medicine, 60. k. 2003. jún. Suppl. 1. p. 110–115. van Veldhoven, M.; Broersen, S.: Measurement quality and validity of the „need for recovery scale”. = Occupational and Environmental Medicine, 60. k. 2003. jún. Suppl. 1. p. 13–19.
Kant, I. J.; Bültmann, U. stb.: An epidemiological approach to study fatigue in the working population: the Maastricht Cohort Study. = Occupational and Environmental Medicine, 60. k. 2003. jún. Suppl. 1. p. 132–139. Huibers, M. J. H.; Beurskens, A. J. H. M. stb.: Fatigue, burnout, and chronic fatigue syndrome among employees on sick leave: do attributions make the difference? = Occupational and Environmental Medicine, 60. k. 2003. jún. Suppl. 1. p. 126–131.
EGYÉB IRODALOM Schülke, R.: Ergonomie mobiler Panels erhöht die Betriebssicherheit. (A mobil kezelőpanelek ergonómiája növeli az üzembiztonságot.) = ETZ Elektrotechnik und Automation, 124. k. 22. sz. 2003. nov. p. 46–49. Schröder, F.: Einfluss eines schwenkbaren Fahrersitzes auf die Ergonomie beim Rückwärtsfahren mit Frontgabelstaplern. (Az elfordítható vezetőülés hatása az emelővillás targoncák ergonómiájára tolatás közben.) = VDI-Berichte, 2003. 1748. sz. nov. p. 31–50. Sundin, A.; Christmansson, M.; Larsson, M.: A different perspective in participatory ergonomics in product development improves assembly work in the automotive industry. (Az ergonómiai szemlélet új perspektívái a termékfejlesztésben javítják a futószalag melletti munkát az autóiparban.) = International Journal of Industrial Ergonomics, 33. k. 1. sz. 2004. p. 1–14.
