NUTRITION & HEALTH TÁPLÁLKOZÁS ÉS EGÉSZSÉG
XII. évfolyam, 4. szám * A Magyar Egészségvédelmi Fórum tudományos hírlevele * 2006. október
Prof. Szedlák-Vadócz Valéria M.D. PhD:
Amit a tápcsatorna működéséről tudni illik Emésztést elősegítő enzimek Digestive Enyzmes
Testünk minden sejtje elképzelhetetlen anyagcsereüzem, ahol minden pillanatban több ezermilliárd kémiai reakció megy végbe. Testünk 70 milliárd sejtből áll, ezért a naponta végbemenő kémiai reakciók száma gyakorlatilag megszámlálhatatlan. Minden gondolat, minden mozdulat, vérünk áramlása, a növekedés, az emésztés számtalan vegyi folyamat következménye, melyeket enzimek katalizálnak. Az en zimeket hormonok vezérlik, a biokémiai folyamatok létrejöttét pedig biofizikai (elektromágneses) jelenségek előzik meg. Hogy soha ne kerüljön sor anyagcserezavarra, a természet visszacsatoló rendszerek (a biokémikusok „feedback”-nek, a biofizikusok pedig „bio-feedback”-nek nevezik) százezreit építette be szervezetünkbe, melyek az enzimek és hormonok működését irányítják. HOGYAN HATNAK A TÁPANYAGOK? Régebben az a szólásmondás járta: „az vagy, amit megeszel”. Ma, a modern civilizáció korában ez a kijelentés lényeges módosításra szorul, ugyanis a helytelen táplálkozásból eredő számtalan rendellenesség és betegség a következő kitételt teszi szükségessé: „az vagy, amit tested hasznosítani tud”. Ehhez azonban egy lényeges előfeltétel társul. Szervezetünknek előbb tökéletesen le kell bontania és fel kell szívnia, majd a
sejtekhez el kell juttatnia táplálékunkat, és csak utána tudja azt hasznosítani. ISMERJÜK MEG EMÉSZTŐRENDSZERÜNKET! Ha megismerjük, hogyan működik tápcsatornánk, mindjárt az elején tisztázódik néhány gyakori zavaros elképzelés arról, hogy mikor, hol és hogyan keletkeznek benne egészségkárosító zavarok, miért nem mindegy, hogy mit, mikor és mennyit eszünk, mely táplálékokat társíthatjuk, melyeket pedig semmiképpen nem. Az is kiderül, miként segítik elő egészségünk megőrzését a zavartalan emésztés által felszabadított tápanyagok, valamint hogy hogyan károsítja testünket a megemésztetlen étel, pontosabban rossz emésztésünk mellék- vagy végtermékei. Az emésztőrendszer igen leegyszerűsítve olyan csőnek tekinthető, amely a szájjal kezdődik és a végbéllel végződik. Különböző, helyenként kitüremkedő, helyenként pedig szűkülő szakaszokból áll, amelyek mind más és más, de szorosan együttműködő és összefüggő feladatokat látnak el. Hogy a tápcső egyes szakaszaiban haladó táplálék feldolgozását segítsék, társult mirigyek váladékai itatja át a táplálékot, amelyek többek között nélkülözhetetlen emésztőenzimeket tartalmaznak. 1
Röviden: a tápcsatornában való előrehaladása közben a táplálék egyre kisebb egységekre bomlik. Végül – felszívódásra alkalmas elemi formában átjutva a bélfalon – bekerül a sejtek energiát képző folyamatába. Az eredmény? Egészséges élelmiszerekből alapvető építőelemek: aminosavak (a fehérjék építőkövei), zsírsavak, glükóz (cukor), ásványi anyagok, vitaminok, rostok és egyéb elengedhetetlenül szükséges alkotóelemek szabadulnak fel, mert sejtjeink kizárólag ebben a formában képesek hasznosítani a bevitt táplálékot. Mikor tudják sejtjeink hasznosítani az elemi részeire bontott táplálékot? Csakis akkor, ha anyagcseréjük is zavartalan. Ennek előfeltétele, hogy sejtjeink olyan alapvető élettani funkciókkal rendelkezzenek, mint a vérellátás, a bőséges oxigénellátás, a zavartalan víz- és sóháztartás, a sav-bázis egyensúly és nem utolsósorban a biokémiai reakciókat megelőző, szervezetünkben folyamatosan zajló zavartalan kommunikáció, valamint a külvilág és a testünk közötti információcsere, amelyek lehetővé teszik a sejtek közötti párbeszédet és együttműködést. Ahhoz tehát, hogy testünk jól működjön, nem elég csak bevinni, megenni a táplálékot. Az egészséges élet egyik döntő fontosságú alapköve, hogy az elfogyasztott táplálék természetes és jó minőségű legyen, ne pedig „élelmiszerutánzat” vagy egyenesen „antitáplálék”, amit manapság népszerűen „junk-food” névvel illetnek. Fontos továbbá, hogy a táplálékot tökéletesen megemésszük, felszabaduló alkotóelemeit sejtjeink befogadják és éltető energiává alakítsák át. Ha mindezen feltételek adottak, jó úton haladunk egészségünk megőrzése felé. Vagy ahogyan dr. Howard Loomis fogalmaz, aki szinte egész életét az enzimek kutatásának szentelte: „Nem feltétlenül vagy olyan egészséges, amilyen egészségesen táplálkozol, hanem inkább annyira, amennyire meg tudod emészteni táplálékodat. Ha a szervezet az egészséges táplálékok mellett rendelkezik a szükséges enzimekkel is, amikor azokra szüksége van, akár csodákra is képes.” AZ EMÉSZTÉS FOLYAMATA A tápanyagok testünkre kifejtett hatása az emésztéssel kezdődik. Az emésztés igen leegyszerűsítve voltaképpen a szájon át bejutott tápanyagok folyamatos kémiai lebontását és hasznosítható anyagokká való átalakulását jelenti. A tápanyagok a különböző enzimek és más nélkülözhetetlen anyagok hatására kisebb és 2
vegyi szempontból egyszerűbb részekre hasadnak, amelyek azután az emésztőrendszer (tápcsatorna) – egy mindkét végén nyitott, izmos falú, összetett funkciójú cső – falán keresztül felszívódnak és végül a véráramlatba, majd onnan a sejtekbe kerülnek. Teljesen egyértelmű, hogy egy ilyen bonyolult és nagy teljesítményű anyagcsereüzemet optimális táplálékkal kell ellátni. Ehhez ismét enzimek légiójára van szükség. A száj és a nyelőcső Az emésztés a táplálék megrágásával és nyállal való átitatásával a szájban kezdődik el. Ha mind megvan, harminckét fog kész szolgálni táplálkozásunkat a szánkban. A táplálékot fogaink felőrlik, s eközben az étel a nyállal alaposan összekeveredve csaknem folyékony péppé változik a nyelvünkön, természetesen csak akkor, ha legalább 30–40 alkalommal megrágjuk a falatot. A nyálat csaknem másfél liternyi mennyiségben hat mirigy termeli, mégpedig olyan összetételben, hogy miközben a megrágott étellel keveredik, azt ne csak nyelhetővé tegye, hanem a táplálék ízeinek élvezhetőségével is megajándékozzon minket. Még egy fontos feladata van a nyálnak: enzimjei segítségével már a szájban elkezdődik az ételek előemésztése és vegyi átalakulása. A legelső enzim, a ptialin (orális amiláz) már a szájban aktív állapotba kerül. Illetve tulajdonképpen már sokkal korábban: ha egy étvágygerjesztő étel látványa vagy illata stimulál bennünket, az enzimek már megkezdik az első gyomor- és bélhormonok termelését. A nyálban található enzim, a ptialin már a szájban elkezdi hasítani a keményítőt, s ezzel előkészíti annak további emésztését, ami később a belekben úgy folytatódik, hogy az egyszerű cukrokká alakul át. A szájból csupán az alkohol szívódik fel. A táplálék ezután a száj hátsó részén át a nyelőcsőbe (oesophagus) kerül. Nyeléskor a nyelvünk hátratolja a megrágott ételt. Ekkor a gégefő azonnal elzárja a légcsövet, nehogy félrenyeljünk, és a falat a légcsőbe kerüljön. Egy egészséges felnőtt 24 óra alatt mintegy 2400 alkalommal nyel, főleg étkezések alatt, de ettől függetlenül is. Amikor a nyelőcső megnyílik, megkezdődik a szájon keresztül bevitt táplálék továbbítása a gyomorba a nyelőcső úgynevezett perisztaltikus („szorítsd össze – engedd el”) mozgása által. A perisztaltika a nyelőcső (és általában az emésztőcsatorna) izomzatának „kígyózó”, összehúzódó és elernyedő műveletét jelenti, amellyel a táplálékot keresztülviszi (továbbítja) az egész emésztőrendszeren. Hogy a táplálék megfelelő
ideig tartózkodhasson a tápcsatorna egy-egy szakaszában és megfelelő en zimek hatására tovább emésztődhessen, valamint hogy a lejjebb eső részekből (szegmensekből) ne folyhasson vissza, a fontosabb csatlakozási pontokon elzáró szelepek, úgynevezett szfinkterek (a vastagbélben pedig billentyűk) találhatók. A gyomor Mint ahogyan azt mindannyian jól tudjuk, a gyomor emésztőrendszerünk legnagyobb kitüremkedése. A bordák mögött, a rekeszizom alatt és a köldök fölött helyezkedik el. Működésében egy igen elasztikus tömlőre emlékeztet, amelynek falát szüntelenül működő izomzat alkotja, amely gyúrja/forgatja és gyomorsavval itatja át a táplálékot. A gyomorsav mirigyei és speciális fedősejtjei gyomornedvet termelnek, amely nyákot, sósavat, enzimeket és úgynevezett belső faktort (intrinsic faktor, IF) tartalmaz. E tényező nélkülözhetetlen a B12-vitamin bélfalon keresztül való felszívódásához és annak vérkörbe való jutásához. Hiánya – amely a gyomornyálkahártya sorvadása miatt következhet be – B12-hiányos, úgynevezett vészes vérszegénység kialakulásához és idegrendszeri károsodáshoz vezet. A gyomornedv rendkívül erős savas kémhatású folyadék (pH 08–2), amely több összetevőből áll. Táblázat: Mi mennyi ideig marad a gyomorban? 0,5–2 óráig Cukor Méz Zabkása Rizs Búzadara Tea, kávé Kakaó Forralt tej Erőleves Lágytojás
4–5 óráig
2–3 óráig Fehér kenyér Kétszersült Nyers tojás Keménytojás Rántotta Omlett Tartármártás Főtt hal Karfiol Spárga Sós vízben főtt krumpli Krumplipüré Gyümölcskompót 5–6 óráig
3–4 óráig Korpás kenyér Sült krumpli Karalábé Sárgarépa Spenót Retek Alma Főtt sonka Főtt marhahús Nem zsíros kolbász Főtt tyúk
6–8 óráig
Zsíros sertéssült Heringsaláta Sajt Szalonna Olajos szardínia Lencse Tonhal Borsó Füstölt angolna Metélőhagyma Zsíros liba- és Füstölt hering kacsasült Sós hering Sült hús
A pepszin a gyomor által termelt legfőbb fehérjeemésztő enzim, amely hatékonyan előemészti a fehérjéket (húsféléket). Csak erősen savas közegben hatékony. A pepszin hatására a fehérjék kisebb egységekre, úgynevezett polipetidekre bomlanak, így előkészítik az emésztés folyamatának következő munkafázisát: a kisebb peptidekre, majd aminosavakra való bontást. A renin a tejet alvasztja meg, ezáltal a tejfehérjét (kazein) teszi emészthetőbbé. A gyomornedv savas kémhatása a sósavtól (HCl) ered, amelyet a gyomornyálkahártya speciális fedősejtjei termelnek. A szénhidrátokból, fehérjékből és zsírokból álló szokásos étek általában 3–5 óra alatt kiürül a gyomorból. A folyékony ételek, mint például a leves, lényegesen gyorsabban haladnak át a gyom ron, mint a szilárd táplálék. A zsíros ételek sokkal tovább tartózkodnak a gyomorban. Mindamellett, hogy az emésztés legfőbb folyamatai a gyomron kívül, a belekben zajlanak le, a gyomor sem nélkülözhető az egészséges emésztés folyamatában. A savas közeget a gyomornyálkahártya jól viseli, mert sejtjei fiziológiás körülmények között ehhez megfelelő védelemmel vannak ellátva. Az erősen savanyú közeg hathatós védelmi vonalat képez a különböző kórokozók ellen, amelyeket zömében el is pusztít. Megfelelő mennyiségű gyomorsav hiányában a kórokozók gyulladásos folyamatokat indítanak el a gyomornyálkahártyában, minek folytán károsodik a záróizomzat működése, és a gyomornedv „visszafolyik” a nyelőcsőbe. A nyelőcső azonban igen nehezen tűri el a gyomortartalom visszafolyását (regurgitatio), amely kellemetlen, égő fájdalmat, úgynevezett „gyomorégést” okoz. Ez a szakirodalomban GERD rövidítéssel jelzett rendellenesség (gasztro-ezofageális refluxból eredő betegség) ma igen gyakori, amely általában az egészségtelen életvitelre, s ezen belül is a helytelen táplálkozási szokásokra, valamint a minőségtelen élelmiszerekre vezethető vissza. A gyomorból nem szívódik fel más, mint az alkohol mintegy 20%-a és a vas egy kis része (de csak akkor, ha megfelelő mennyiségű Cvitamin is jelen van!). A gyomorsavval átitatott étel a gyomor ritmusos izomösszehúzódásai által kisebb adagokban a béltraktus első szakaszába, a patkóbélbe kerül. A vékonybél A gyomorból az előemésztett táplálék a vékonybélbe kerül. Gyakorlatilag a tápanyagok 3
teljes felszívódása itt történik. Ide választódik ki a máj által termelt epe, a külső elválasztású (exokrin) hasnyálmirigy emésztőenzimjei és a vékonybél által termelt vékonybélnedv is. A savanyú kémhatású gyomornedvvel ellentétben a vékonybél közege lúgos, amit a máj által kiválasztott epe, a hasnyálmirigy nátrium-hidrokarbonátban gazdag nedve és a vékonybél mirigyei által kiválasztott bélnedv (szekrétum) biztosít. A lúgos kémhatás részben a tápanyagok emésztéséhez, részben azok felszívódásához szükséges. A mintegy 7 méter hosszú vékonybélszegmens három részből áll. Ezek: a patkóbél (nyombél, tizenkét ujjnyi bél, latin neve duodenum), az éhbél (jejunum) és a csípőbél (ileum). A bélnyálkahártya dúsan redőzött szövet, milliárdnyi hallatlanul fi nom „bársonyszálacskákra” emlékeztető bélbolyhhal a belső felületén. A bolyhok rengetegére azért van szükség, hogy a béltraktus viszonylag rövid idő alatt a lehető legelőnyösebb mennyiségű táplálékot vehesse fel kedvezően feldolgozott állapotban. A természetnek e fortélya révén a belek belső felülete mintegy 150 négyzetméter. A bélbolyhok közvetítésével minden étkezés alatt több milliónyi tápanyag-molekula áramlik be a vérkeringésbe, mely ily módon az emberi test mintegy 70 milliárdnyi sejtjét rendszeresen ellátja a szükséges energia, építőanyag és más életfontosságú anyagok utánpótlásával. A bélfal gyűrűszerű izmai a táplálékpépet állandó hullámmozgásukkal késztetik továbbhaladásra az emésztőtraktusban. Közvetlenül a gyomor kivezetőnyílásánál (pylorus) kezdődik a patkóbél, és itt kezd teljessé válni az emésztési folyamat. A fehérjék, a cukrok és a zsírok alkotóelemeikre, nevezetesen aminosavakra, szőlőcukorra (glükóz) és zsírsavakra, valamint glicerolra bomlanak. Itt indul meg a felszívódásuk, és zömében a vas is a patkóbélben szívódik fel. A tápanyagok oroszlánrésze az éhbél nyálkahártyáján keresztül kerül a vérkörbe, majd a vérkeringés által eljut a sejtekhez. Az ileocaecalis régióban (az a hely, ahol a csípőbél a vastagbélbe szájadzik) két igen jelentős anyag szívódik fel: a belső faktorhoz kötött B12-vitamin és az epesavak sói, továbbá a fel nem szívódott víz egy része. A „maradék táplálék” a vékonybél befejező részeiben már túlnyomórészt folyékony halmazállapotú. A vastagbél A vékonybél a vastagbélben folytatódik. A másfél-két méter hosszúságú vastagbél vakbélre (coecum), féregnyúlványra (appendix), 4
felszálló, haránt- és leszálló remesére (colon ascendens, c. transversum és c. descendens), szigmabélre (colon sigmoideum) és végbélre (rectum) tagozódik. A vastagbél kezdeti szakaszába meglehetősen híg, sok vizet tartalmazó táplálékmaradék jut. Visszaáramlását a vékonybélbe a vakbél (coecum) izomszelepe akadályozza meg. A vastagbél elsősorban tároló és víztelenítő szerv. A vastagbél izomzatának összehúzódásai viszonylag rendszertelenek: naponta néhányszor tolják tovább mintegy húsz centiméternyit a bél tartalmát. A vastagbélben a „táplálékkásának” már csaknem minden hasznos összetevője felszívódik a vérbe. Ezért a vastagbélnek az emészthetetlen salakot – az étel végső maradékait – még be kell sűrítenie. A vastagbélbe jutott folyékony tartalom a víz és az ásványi sók felszívódása után egyre szilárdabbá válik. A bélsár végleges formáját a végbélben éri el, és ez a folyamat is igen hasznos. A vastagbél zárószakaszában a mintegy 0,5 liternyi hulladékanyag 0,2 liternyire sűrűsödik, és időközben szervezetünk pótlólag is vitaminokat és ásványi anyagokat nyer ki belőle (igaz, ekkor már csak igen csekély mennyiségben). 10–12 órát vesz igénybe, amíg a táplálék fennmaradt része végighalad a vastagbélen. Ennek egyirányú áramlását izmos gyűrűk, szelepek biztosítják. Ellentétben a „csíramentes” gyomorral és vékonybéllel, a vastagbelet baktériumok tömegei népesítik be. A vastagbél különböző szakaszainak kémhatása változó, ami igen jelentős szerepet játszik a különböző bélbarát baktériumfajok életben tartásában és fejlődésében, valamint az élettani folyamatok szabályozásában is. A rossz táplálkozási szokások, a minőségtelen táplálék bevitele, a táplálékok helytelen társítása, a rosszul megélt stresszhelyzetek és általában a nyugati civilizációban dívó károsító életvitel hatására a tápcsatorna kényes vegyi és működési egyensúlya könnyen felborulhat, zavarva a normális bélműködést, az emésztést és a felszívódást. Ilyenkor a szervezetünkre jótékony hatást gyakoroló bélbarát baktériumok zöme kipusztul, helyükbe pedig agresszív kórokozók kerülhetnek. Ezek hatására a természetes egyensúly felborul, és különböző – eleinte funkciós zavarok, majd a későbbiekben valódi szervi – megbetegedések alakulhatnak ki. Ezen folyamatokat gyűjtőnevükön dysbiosisnak nevezzük. A tápcsatorna alsóbb szakaszának zavarai széles skálán mozognak: a bélrendszer különböző gyulladásos folyamataitól a rosszindulatú daganatokig terjednek.
Az emésztőcsatorna utolsó szakasza a mintegy 20 centiméter hosszúságú végbél (rectum). Itt gyűlik össze a táplálék mindazon maradéka, amelyet a szervezet nem tud hasznosítani, valamint a legkülönfélébb káros – egyenesen mérgező – anyagok és salakanyagok, amelyek a testet károsítanák, ha ki nem ürülnének. A táplálék áthaladása a bélcsatornán átlagosan 12 órát tart, ez alatt az idő alatt a szervezet kinyeri a számára hasznos tápanyagokat. A salakanyagokat, károsító és méreganyagokat pedig eltávolítja. A széklet nagyrészt emészthetetlen rostokból, úgynevezett „ballasztanyagokból”, például cellulózból, hemicellulózból stb., továbbá baktériumokból és a bélfalról lehámlott, valamint a vérből eltávolított hulladékanyagokból tevődik össze. Jól jegyezzük meg! Az emésztés a legtöbb energiát igénylő életfunkciók egyike. A másik igencsak energiaigényes életfunkciónk pedig a salaktalanítás, illetve méregtelenítés (detoxikáció) folyamata. Amennyiben helytelenül táplálkozunk, agyonmanipulált, enzimekben, rostokban és más természetes anyagokban szegény táplálékon élünk, egyszerre túl sokat eszünk, illetve folyamatosan nassolunk, olyannyira sok energiát pazarolunk el az emésztési folyamatokra, hogy a salaktalanításra és a szervezet tisztítására már sem elegendő idő, sem pedig elég energia nem jut. Ezért van az, hogy a salakanyagok megrekednek testünkben, visszatartják a sót és a vizet, és ez már magában is súlygyarapodáshoz vezet, még akkor is, ha eleinte jelentősebb mennyiségű tartalék zsír nem tárolódik testünkben. A lelassult anyagcsere és az általa el nem égetett kalóriák azonban előbb-utóbb felesleges zsír formájában rakódnak le. Ezzel magyarázható bizonyos, úgynevezett léböjt- és koplaló kúrák jótékony hatása. Ezek során kevés energiát igénylő gyümölcs- és zöldségleveket fogyasztunk, csökkentve a méreganyag-bevitelt, miközben serkentjük a salak- és méreganyagok ürülését szervezetünkből. A máj és az epehólyag Nem beszélhetünk érdemben az emésztésről, ha a máj, az epehólyag és a hasnyálmirigy szerepét nem említjük meg. A máj a szervezet legnagyobb tömör szövetszerkezetű szerve, tömege körülbelül 2 kg. Máshoz nem hasonlítható kémiai üzem ez. Csaknem minden vegyületet át tud alakítani, és képes a mérgeket hatástalanítani, de csak addig, amíg egészséges. Létfontosságú méregtelenítő szerv, amely lebontja vagy semlegesíti a legkülönbö-
zőbb káros molekulákat, toxinokat (mérgeket). Vértárolóként is működik, továbbá az A- és Dvitamin, valamint a tartalék szénhidrát (glikogén) raktára is. Az utóbbit lebontva és a vérkörbe juttatva biztosítja az állandó, normális vércukorszintet. Számos különféle fehérjét és enzimet állít elő. A májban képződik az úgynevezett endogén (nem táplálékkal bevitt) koleszterin is. A májban kerül sor az A-vitamin szintézisére (karotinból) és a véralvadás különböző faktorainak termelődésére. A 12 fő fehérje (koagulációs fehérjék) közül, amelyek lehetővé teszik a véralvadást, 9et a máj termel. A máj a zsírban oldódó vitaminok legfőbb tároló, raktározó szerve. A máj egyik fő feladata az epe képzése. Az epe epesavakat és azoknak sóit tartalmazza, amelyek detergensre emlékeztető hatásuk révén emulgeálják a zsírnemű anyagokat, és ezáltal lehetővé teszik a zsírok hathatós emésztését. Az epehólyag dohányzacskóra emlékeztető, kb. 7–8 cm hosszú adalékos emésztőszerv, amely az epe tárolására szolgál. Felfogja a májban keletkezett epét, vegyileg módosítja és betöményíti azt. Már az étel megpillantás és az íze is elég lehet ahhoz, hogy az epehólyag kiürüljön. Ha az epe alkotórészeinek egyensúlya felborul, egyes alkotórészei kiválnak és epeköveket alkothatnak. A hasnyálmirigy A hasnyálmirigy (más néven pancreas) körülbelül 15 cm hosszú, és a patkóbél hajlatában „fészkel”. A hasnyálmirigy betölti mind a külső(exokrin), mind a belsőelválasztású (endokrin) mirigy szerepét. A hasnyálmirigy termeli a szervezet legfontosabb emésztőenzimeit, valamint azt a két létfontosságú hormont (inzulin és glukagon), amelyek a cukorháztartás nélkülözhetetlen irányítói. A hasnyálmirigy bizonyos sejtcsoportjai (Langerhans-szigetek) termelik az inzulint, amelyet közvetlenül a véráramlatba ürítenek. Ezért nevezik az ilyen szerveket belsőelválasztású (endokrin) mirigyeknek. A hasnyálmirigy nagyobbik (exokrin) része lúgos kémhatású emésztőnedvet, valamint létfontosságú emésztőenzimeket termel és juttat a patkóbélbe. Ezek az összetett funkciójú enzimek: a zsírokat lebontó lipázok, a fehérjéket aminosavakra bontó proteázok, valamint a keményítők lebontásáért felelős amiláz (más néven diasztáz). Amint már említettük, a húsfélék és egyéb fehérjék emésztése a gyomorban kezdődik, ahol a fedő-, azaz parietalis sejtek által termelt sósav hatására kicsapódnak (denaturálódás). Ezt 5
követően az erősen savas (1,8–3,8 pH) közegben aktív pepszin, funkcióját illetően proteáz enzim hidrolizálja (szakítja), s így egyszerűbb molekulákká alakítja a denaturálódott fehérjéket. A gyomorban található renin a tejfehérje eredeti formáját (kazeinogen) kazeinná alakítja át, így teszi emészthetőbbé. Csecsemők szervezetében a gyomor még egy enzimet tartalmaz, a kimozint (kazeináz), amely a tejfehérjét bontja le. Ennek az enzimnek az elválasztása az egyedfejlődés során megszűnik, így a felnőtt ember nehezebben emészti a tejfehérjét. Ezért felnőttkorban célszerű a tejsavbaktériumok által már „emésztésre előkészített” kefi r vagy joghurt fogyasztása. Különösen érvényes ez a 0- és az A-vércsoportú egyénekre, akik a tejfehérjét igen nehezen emésztik meg. A fehérjék további sorsa a vékonybélben zajlik, ahol a hasnyálmirigy proteáz enzimjei: a tripszin, a kimotripszin, a karboxipeptidáz, az elasztin és a kollagenáz folytatják a fehérjék lebontását. Ezek már nem savanyú proteázok, mint a pepszin, vele ellentétben leginkább 7,5–8,5 pH-n érzik jól magukat. A végső hidrolízist (di-pentapeptidekké) majd egészen az aminosavakig a vékonybél alsó szakaszában az úgynevezett erepszinek és más szubsztrátumra „ultraspecifikus” enzimek végzik. A felszívódás is itt aktív és passzív transzporttal történik, melyben a B6 vitaminnak rendkívül jelentős szerepe van (piridoxál-metallkomplex formájában). A vékonybél hatalmas felületű bélbolyhocskái felszívják és a vérkörbe továbbítják az alkotóelemeikre bontott tápanyagokat. A felszívódott aminosavakat a máj igen gyorsan kiszűri a keringésből és intenzív fehérjeszintézist indít meg belőlük. Nagy mennyiségű plazmafehérjét termel, ami a szervezet mozgó-mobilis fehérjeraktárának (ún. dinamikus protein-pool) tekinthető. A plazmafehérjék a vér által eljutnak a szövetekhez, ahol részeivé válnak a szövetspecifikus fehérjeszintéziseknek (izomfehérjék, hormonok, szöveti enzimek stb.). Megjegyzendő, hogy mivel a fehérjéknek nincs speciális raktározó molekulájuk (mint például a glükóznak a glikogén), a fehérjefelesleg lebomlik. Ezért fontos az izomépítő sportolóknak, hogy a fehérjék építőkövei, vagyis az aminosavak mellett az intenzív fehérjeszintézis egyéb feltételei is adottak legyenek számukra. 6
AZ ENZIMEKRŐL ÁLTALÁBAN Amint az a fentiekből kitűnik, az enzimek biokatalizátorok, amelyek elősegítik és végrehajtják a szervezetben létrejövő kémiai folyamatokat. Olyan, zömében fehérjékből álló molekulák, amelyek más anyagok kémiai reakcióinál katalizátorként lehetővé teszik, illetve felgyorsítják a kémiai reakciók sebességét anélkül, hogy ők maguk megsemmisülnének vagy megváltoznának. A kémiai reakciók létrejöttét a hőmérséklet, a nyomás, a pH és a szubsztrátum, illetve a keletkezett termék minősége és mennyisége befolyásolja. Megfelelő feltételek mellett az enzimek erőteljes aktivitással működnek. Enzimek hő- és sztereokémiás érzékenysége Az enzimek a legkevésbé hőellenálló anyagok. Minden étel, amit tartósan felmelegítettek, fokról fokra elveszíti enzimtartalmát és vitaminjainak, tápértékének döntő hányadát. A fehérjék denaturálódnak, az étel egyre élettelenebbé válik, és a szervezet számára mérgező anyagok keletkeznek. Ez a vegyi elváltozás már kb. 47°C-tól kezdve jelentkezik, ami pedig még langyos felmelegítésnek sem nevezhető. Ugyanígy en zimhiányos vagy teljesen enzimmentes minden sugárkezelt, konzervált vagy pasztőrözött, párolt, továbbá bármilyen hőhatásnak kitett, legfőképpen a mikrohullámú sütő által hőkezelt, de még a fagyasztott ételek zöme is. Az enzimek önmaguk is élő egységek, és fagyasztás, sugárkezelés vagy füstölés után nem képesek feladatuk betöltésére, még ha látszólag ugyanolyan kémiai formulák maradtak is. A felsorolt eljárások ugyanis konformációs (sztereokémiás), magyarul térszerkezeti elváltozásokat okoznak az enzimek fehérjékből összetevődő molekuláiban. Az enzimek funkcióvesztéséhez és működésképtelenségéhez sokszor az is elegendő elváltozás, ha az úgynevezett hidratációs (vízmolekulákat tartalmazó) köpeny, amely a fehérjemolekulákat körülveszi, megsérül. Ehhez pedig az is elég, ha fehérjemolekulákat élettanilag nem megfelelő rezgések, sugárzások érik. Az enzimek specifikus (fajlagos) hatása Egy bizonyos enzim csak egy bizonyos anyagra hat az emésztés során vagy bármely más katalikus folyamatban, mint ahogy egy kulcs csak egyetlen lakatot tud kinyitni. Minden enzim egy bizonyos feladatra szakosodott (specializálódott). Egy fehérjehasító enzim soha nem fog zsírt emészteni. Egy szénhidrátbontó enzim szénhid-
rátokra éhes, és a „legcsinosabb” fehérjemolekula láttán is unatkozni fog. Az anyag, amelyet egy meghatározott enzim katalizál, nélküle nem tud megemésztődni. E kémiai enzimreakciók egy része energiát használ fel, másik része pedig energiát termel. Ha az anyagcsere során például fehérjék, zsírok vagy egyéb anyagok épülnek fel, anabolizmusról beszélünk. Ha ezzel szemben a sejtben molekula épül le és energia szabadul fel vagy hulladéktermékek bomlanak le, katabolizmusról beszélünk. Az enzimek tehát kezdeményeznek, összeraknak vagy lebontanak, felgyorsítanak vagy lelassítanak, minden ismert folyamatot befolyásolnak az élő testben. A sejtépítés anabolikus és a leépülés katabolikus folyamatai normális körülmények között egyensúlyban vannak egymással. Egy bizonyos fehérje előállításához (szintéziséhez) számos anyagcserefüggő (metabolikus) reakció szükséges, melyek közel fénysebességgel mennek végbe. Egy példa: hirtelen ijedtségben egy tized- vagy századmásodperc alatt 60 milliárd idegsejtben a fenil-alanin nevű aminosavból (fehérjenyersanyagból) életmentő stresszhormon, úgynevezett katecholamin (például noradrenalin) szintézisére kerül sor. Szükség esetén a mellékvese is termel adrenalint, de sokkal lassabban, mint az idegsejtek, és mivel szállítása a véráramon keresztül megy végbe, ebből a forrásból a sejtek sokkal később jutnak hozzá. Biokémiai szinten a jelzésközvetítés leggyorsabb biokémiai útja az idegrendszeren keresztül történik. Mivel nekünk – akár az állatoknak – veszély esetén a másodperc törtrésze alatt kell reagálnunk, a létfenntartó (életmentő) anyagcsere az idegsejtekben megy végbe, miközben a fenil-alanin aminosavból (nyersanyagból) körülbelül tíz metabolikus fokozatban a noradrenalin nevű hormon szintézise megy végbe. Ebben a folyamatban egy tucat enzim, számos vitamin, valamint ásványi anyag vesz részt. Érdekes egyébként, hogy azok az emberek, akiknek az idegrendszere nincs a szükséges anyagokkal ellátva, a rémületre közvetlenül a mellékveséből történő adrenalinkiválasztással reagálnak. Ez ugyan éberré teszi őket, de ugyanakkor félénkké és védekezővé is. Azok az emberek pedig, akik a stresszre és ijedelemre euforikusan és kezdeményezően reagálnak, a noradrenalin nevű katecholamint (egy boldogságérzetet keltő anyagot) az idegrendszerükben termelik, és általa euforikus állapotba kerülnek. Az ilyen egyének könnyen kezelik a stresszel teli helyzeteket, és általában víg kedélyűek.
HOL HIBÁZUNK MI, A MODERN KOR EMBEREI? A természetben élő állatok természetes összetevőkből biztosítják táplálékukat, és ezért anyagcseréjüket 17-szer több enzim segítségével oldják meg, mint mi, a technika vívmányaitól elpuhult emberek, akik még mindig azt hisszük, hogy cukorból, tésztafélékből, különféle nyersanyagokból sütéssel-főzéssel ízletes, ugyanakkor egészséges ételek állíthatók elő. Nem az a legfontosabb, hogy mit eszünk – (habár, üres, „életellenes” ételeket semmiképpen ne fogyasszunk!), hanem az, hogy ételeinket hogyan emésztjük meg. A nyers ételek csaknem 70%-át a bennük természetesen előforduló en zimek segítségével emésztjük meg – tehát a hasnyálmirigy enzimeire egyáltalán nincs, vagy csupán alig van szükség, ami ezt az érzékeny, a modern gasztronómia által igencsak kizsigerelt, összesen kb. 80 g súlyú szervet rendkívüli mértékben tehermentesíti. Ezzel szemben, ha csak főtt, hevített, sült, párolt stb. ételt eszünk, hasnyálmirigyünknek a legnehezebb munkát kell elvégeznie, hogy előállítsa mindazokat az en zimeket, amelyek az emésztéshez szükségesek. Ez a tartós terhelés nemritkán a hasnyálmirigy kimerüléséhez, energiavesztéséhez és végső soron betegségeihez vezet. A fiatalabb emberek a főtt vagy sült ételek fogyasztásával rendkívül erősen ösztönzik hasnyálmirigyük enzimtermelését. Ezzel szemben idősebb vagy koros embereknél a hasnyálmirigy már többnyire nem ép, képtelen megfelelő mennyiségű enzimet termelni, ezért az idős emberek szokványosan elkészített mindennapi táplálékukból már nem tudják biztosítani a szükséges mennyiségű létfontosságú tápanyagokat. Anyagcserénk tehát enzimekre van utalva, a „minél több, annál jobb” mottó szellemében. Minél több enzim áll rendelkezésünkre, annál életerősebbek vagyunk – mindenekelőtt akkor, ha az úgynevezett szubsztrátumok is minden mennyiségben rendelkezésünkre állnak. Az emésztőenzimek esetében szubsztrátum alatt táplálékunknak azokat az alkotórészeit értjük, melyek az enzimek hatására az anyagcsere során átalakulnak vagy megemésztődnek, tehát: fehérjéket, szénhidrátokat, zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat. „Enzimek nélkül nincs élet” – állítja dr. Edward Howell, az enzimek egyik hírneves kutatója. Minden egyén különböző mennyiségben és minőségben tudja a fehérjét, zsírt és szénhidrátot lebontó enzimeket előállítani. A fentebb idézett 7
dr. Howard Loomis enzimkutató orvos szerint bizonyos étkezési stresszfaktoraink befolyásolják, hogy milyen kiegészítő enzimkivonatokra van szükségünk. Ez a terápia csökkenteni hivatott az étkezési stresszt, javítja az emésztést, ezáltal tökéletesebben lebontott tápanyagokkal lát el bennünket, segíti a bélműködést, így kevesebb salak- és károsító anyag (toxin) termelődik, javítja az immunrendszert, csökkenti a gyulladást, segíti a vitaminok és ásványi anyagok felszívódását. Minél idősebb valaki, annál fontosabb az enzimterápia szerepe. Dr. Loomis nemcsak az emésztőenzimek rendszeres bevitelét tartja rendkívül fontosnak, hanem a szisztémás enzimterápia ékes szószólója is. A szisztémás enzimterápia célja többrétű: – erőt próbáló szituációkban megerősíti a test általános álló- és ellenálló képességét, – jótékony hatással van akut és krónikus gyulladásokra, – kedvező hatású érrendszeri betegségek megelőzésében és kezelésében, – rosszindulatú betegségekben, valamint vírusos fertőzésekben szenvedő betegeknek hatékonyan javítja az életminőségét. Enzimek pótlása a biológiai harmónia és méregtelenítés szolgálatában Sokan el sem tudják képzelni, hogy testünk belső ökoszisztémája mérgező is lehet. Mégis sok természetgógyász és kutatóorvos, köztük dr. Peter D’Adamo (a vércsoportnak megfelelő táplálkozás fennen hirdetője) is állítja, hogy az előforduló összes gyulladásos, emésztőrendszeri vagy stresszel kapcsolatos betegség 70 százalékának hátterében valamilyen, a szervezetet belülről mérgező folyamat áll. Szerintük ezen sokat javíthatunk, ha megfelelően választjuk ki az étkezési fehérjék forrását, csökkentjük az emésztőrendszerben visszamaradt, fel nem szívódott fehérjék és mérgező melléktermékek mennyiségét. Ha a vércsoportunk antigénjével reakcióba lépő lektineket tartalmazó élelmiszerek bevitelét is csökkentjük vagy étrendünkből teljesen kiiktatjuk, és az egészséges bélflóra kialakításához is megteremtjük a feltételeket, ezzel párhuzamosan vitalitásunk látványosan fokozódik és immunreakcióink is javíthatók. Dr. Peter D’Adamo évek óta alkalmazza az Obermeyer-féle indikán tesztet, amelynek segítségével a vizeletben mérhető indikán mennyisége alapján indirekt módon betekint a bélben előforduló káros anyagok jelenlétébe és azok mennyi8
ségébe. Az indikánszint emelkedése a vizeletben általában abból adódik, hogy a vékonybél felső szakaszában a triptofán aminosav indollá alakul át, ami nem kívánatos körülmény. Egészséges szervezetnél a gyomorban maradó savmennyiség a vékonybél felső szakaszába kerülő baktériumok ellen védőkorlátot képez, bár néhány fajtájukról azt tartják, hogy ezen könnyen átjuthatnak. A baktériumok a vastagbélből is bekerülhetnek a vékonybél alsó szakaszába, de annak felső szakaszában jellemzően nem telepszenek meg. Ha a bélrendszer ökorendszere felborul, a kis mennyiségű gyomorsav már nem nyújt védelmet a vékonybél felső szakaszán áthaladó és ott megtelepedő baktériumok ellen. A kis mennyiségű gyomorsav ráadásul nem elég ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű lúgos kémhatású hasnyálmirigy- és bélnedv kiválasztását stimulálja, s ezáltal a fehérjéket lebontó enzimek részére megfelelő pH-értékű közeget biztosítson. Emiatt a vékonybélben a fehérjék nem bomlanak le tökéletesen, és kedvező táptalajt jelentenek a baktériumok számára. Az emésztetlen fehérjemaradványokból a baktériumok által előidézett rothadási folyamatok végtermékeként indolok keletkeznek, amelyek aztán felszívódnak a véráramba, s onnan indikánként a vizelettel kiürülnek. Tehát a vizelet indikánszintjéből lemérhetjük a vékonybélben keletkezett indolok mennyiségét. Ily módon az indikán mérése közvetett módon tudatja velünk, hogy vannak-e emelkedett mennyiségben méreganyagok a vékonybélben. Miért kapcsolódik az indikánteszt olyan szorosan a vércsoportdiétához? Aki helyesen, a vércsoportjának megfelelően táplálkozik, tökéletesebben tudja lebontani és hasznosítani a bevitt tápanyagokat. Azonban ha a tápanyagok emésztése (lebontása) és felszívódása nem tökéletes, megemésztetlen fehérjék, zsírok és szénhidrátok maradnak utána. Végül a széklettel kiürülnek ugyan, de előbb felborítják a belek baktériumegyensúlyát. Ha a vizeletben nagy mennyiségű indikánt találunk, a bélflóra károsodása szinte biztosra vehető. A gyakorlatban három indikántesztből egy emelkedett szintet mutat. Sok 0-vércsoportú egyénnek, aki magas keményítő tartalmú, vegetáriánus étrendet követ, magas az indikánszintje, mert a gabonafélékben igen sokféle lektin található. A nagy fehérjetartalmú étrendet követő Avércsoportú pácienseknek úgyszintén magas az indikánszintjük, mivel a nem tökéletesen megemésztett fehérjék a belekben a szubsztrátum szerepét töltik be a rothadási folyamatokat kata-
lizáló enzimek számára. Azon B-vércsopor tú egyének vizeletében szintén magas indikánszint mutatható ki, akik a számukra ártalmas lektineket tartalmazó csirkehúst vagy hajdinát fogyasztják. Helyes vércsoportdiétát követve a magas indikánszint idővel normalizálódik. A magas enterális indolszint közvetve vagy közvetlenül súlyos egészségügyi problémák kialakulásához vezet(het). Ezért minden orvos részére megszívlelendő Hippokratész bölcselete: „Először is tisztítsd ki a beleket!” Az indolokról és az indikánról bebizonyosodott, hogy fokozzák a kancerogén vegyi anyagok rákkeltő tulajdonságát. POLIAMINOK: ÚJABB FORDULAT A BÉLBEN ELŐFORDULÓ KÁROS ANYAGOK TÖRTÉNETÉBEN Az USA-beli Bastyr Egyetem tanára, dr. Edward Madison szerint az indolok éppúgy toxinnak minősülnek, mint más, a vékonybélben gyakran megtalálható vegyi anyagok, mint például a putreszcin, a spermidin és a kadaverin. A poliaminok biogén aminoknak nevezett fehérje anyagok, amelyek alacsony mennyiségben jelen vannak minden emberi, állati és növényi sejtben. Szerveinknek szüksége van bizonyos mennyiségű poliaminra a növekedéshez, a megújuláshoz és az anyagcseréhez. A sejtek megfelelő fejlődése a poliaminokon múlik, melyek stabilizáló hatást gyakorolnak a sejt DNS-ére. Az idegrendszer egészséges működésében is döntő szerepet játszanak. Mivel a kisgyermekeknek növekedésükhöz poliaminokra van szükségük, szervezetük sokszorta több poliamint termel, mint a felnőtteké. Újabban számos lektinről kiderült: azonfelül, hogy vércsoport-specifi kusak, hatékonyan serkentik a poliaminok szintézisét a béltraktusban. Ez valószínűleg annak tudható be, hogy a bélnyálkahártya sejtjei igen rövid ideig élnek, és a gyors és erőteljes megújulási folyamatok, a mikrobolyhok regenerációja igen nagy mennyiségű poliamint igényel. Azt is feltételezik, hogy a vékonybélhámsejtek gyors és erőteljes pusztulása a lektineknek tudható be, az ugyanolyan gyors megújulása pedig többek között a poliaminoknak köszönhető. Paradox módon a lektinek képesek csökkenteni a szervezetben lévő poliaminok összmennyiségét. Teszik ezt úgy, hogy ingerlik a bél nyálkahártyáját, amely, hogy megszabaduljon az irritáló
anyagoktól, felgyorsítja a béltartalom ürülését, s ezzel együtt a poliaminokét is. Ezáltal csökken a test szövetei számára elérhető poliaminok összmennyisége. A tipikus gabonaalapú vegetáriánus étrenden felnőtt gyerekek általában kisebbre nőnek, mint a mindenevők. A poliaminok spektrumát és mennyiségét kontroll alatt kell tartani az étrenddel, hogy a természetes egyensúly fennmaradjon. Ezalatt az értendő, hogy elegendő poliamin legyen szervezetünkben a növekedés és gyógyítás elősegítésére, de ne túlzott mennyiség, amely lelassítja immunrendszerünket és megváltoztatja szöveteink anyagcseréjét. Az ételeinkben található poliaminok A biokémiai tankönyvekben a poliaminokat mint „élettelen húsfehérjéket” emlegetik. Amikor egy élő szövet megsérül vagy elpusztul, fehérjestruktúrája megváltozik, felbomlik. Nincs már benne az a kohéziós erő, amely a molekulákat összetartja. Az ételben található baktériumok és enzimek ekkor sok fehérjét poliaminokká alakítanak át. Ezért található nagy mennyiségű poliamin a súlyos sérültek szöveteiben, valamint azon élelmiszerekben, melyeknek állagát és ízét tartósan megváltoztatták, amelyek ipari feldolgozáson vagy mélyfagyasztáson estek át. A vegetarianizmus szorgalmazói többek között ezekre az állati fehérjékből eredő poliaminokra is hivatkoznak mint egészségkárosító tényezőkre. Azt azonban tudni kell, hogy a poliaminok éppoly bőségesen megtalálhatók a zöldségekben, gabonafélékben, gyümölcsökben és csírákban is, mint az állati eredetű táplálékokban. Ha pedig magukban a friss növényi táplálékokban poliaminok nincsenek is jelen, gyakran a szervezet termeli őket, így reagálva a gabonafélék, hüvelyesek és egyéb növények magas lektintartalmára. A poliaminok jellemzően az erjesztett ételekben lelhetők fel, például a sajtban, a sörben, a savanyú káposztában és az élesztőben. A legtöbb hosszasan érlelt vagy csípős sajtnak magas a putreszcintartalma. A burgonya, a konzervált vagy a fagyasztott zöldségek (a zöld színűeket kivéve!) és egyes gyümölcsök, például a narancs és a mandarin, nagy mennyiségű putreszcint tartalmaznak. Az erjesztett szójaszósz (ami búzát tartalmaz) szintén a poliaminok, különösen a putreszcin gazdag forrása. A garnélarák (különösen az előrecsomagolt vagy fagyasztott), az erjesztett tea, a japán szaké, az ehető gombák, a burgonya és a friss kenyér magas koncentrációban tartalmaz spermidint. A gabonapelyhekben, a konzerv- vagy fagyasztott zöldségekben, a hús9
termékekben, a vörös húsban és a szárnyasokban pedig nagy mennyiségű spermin található. Manapság mind többen vallják-vállalják, hogy felelősek saját egészségi állapotukért. Ennek a szemléletmódnak köszönhető, hogy sok, korábban orvosi szakzsargonnak számító kifejezés bekerült a köztudatba. Ezek egyike a szervezet sav-bázis egyensúlya. A témát tanulmányozva újra és újra belebotlunk a bélflóra állapotának kérdésébe. Ha a bélben élő, különböző fajokhoz tartozó baktériumok aránya megváltozik, eltér az egészséges szervezetben tapasztalható egyen súlyi értékektől, akkor ennek messzemenő következményei lehetnek: a testszövetek „elsavasodnak”, az egészségi állapot leromlik. Ezért ha tudatosan törekszünk egészségünk fenntartására vagy visszanyerésére, akkor közelebbről is meg kell ismerkednünk a bélflórával és a szervezet savbázis háztartásával. ROSSZ EMÉSZTÉS = BETEGSÉG A közelmúltban jó néhány publikáció látott napvilágot, melynek végkövetkeztetése szerint: a bélműködés zavarai az egészségi állapot általános leromlásához és különböző szervi problémákhoz vezetnek. Ezek közé tartoznak az allergiák, a bőr- és ízületi betegségek, a májműködési zavar, a visszatérő fertőzések stb. KÓROS FOLYAMATOK A VASTAGBÉLBEN A helytelen, rostszegény táplálkozás következtében a vastagbélben létrejövő lerakódások, plakkok megváltoztatják az ott élő mikroorganizmusok környezetét. Ezáltal egyes fajok egyedszáma (általában a normál bélflóra szerves részét képező baktériumoké) visszaszorul, mivel csökken a megtelepedésükre alkalmas térrész mérete. Más, eddig csak elvétve előforduló fajok ugyanakkor éktelenül elszaporodnak. Ez utóbbiak gyakran mérgező anyagokat (toxinokat) termelnek, melyek a vérkeringésbe kerülnek és az egész szervezetet károsítják. A regenerációs (helyreállító) folyamatot segíthetjük azzal, hogy visszaszorítjuk a káros mikroorganizmusok szaporodását, és ezen keresztül elősegítjük az egészséges bélflórát alkotó fajok újbóli megtelepedését. Erre kiválóan alkalmas a helyes étrend, a különböző tisztító kúrák és az ezen folyamatot 10
elősegítő készítmények, nevezetesen a növényi rostokban, bélbarát baktériumokban (probiotikumokban) és emésztőenzimekben bővelkedő étrend-kiegészítők. A felsoroltak és sok más módszer segít rendezni a bélrendszer sav-bázis egyensúlyát, és ezáltal megfelelő táptalajt teremt a normál flóra regenerálódásához. Az első és legfontosabb szempont az egészséges étkezés meghatározásához, hogy az illető egyén a számára fontos és nélkülözhetetlen enzimeket a megfelelő mennyiségben megkapja, amikor azokra szüksége van. Az enzimkutatók szinte kivétel nélkül arra a megállapításra jutottak, hogy az ételek legalább 75%-a nyers, hőkezelésmentes étel kell, hogy legyen, amit szükség esetén további enzimkivonatokkal is ki lehet, illetve ki kell egészíteni. Ennek hiányában a szervezet, ha egyáltalán képes rá, kénytelen máshonnan elvonni a szükséges enzimeket. Ha étrendünkben nem szerepel elegendő mennyiségű enzim, testünk saját funkcióinak megkárosításával von el és irányít át metabolikus enzimeket az emésztésbe. Ezáltal gyengül az immunrendszer, az öregedés folyamata láthatóan felgyorsul, és a legyengült test könnyebben megbetegszik. A túl sok és többnyire ugyanolyan főtt/sült étel évtizedek során teljesen kimeríti a testet. A krónikus degeneratív betegségek jórészt súlyos enzimhiány okozta kimerülés miatt tudnak megjelenni a legyengült szervezetben, és ez a jelenség ma már az egész jóléti világ lakosságát érinti. Talán a legmegdöbbentőbb bizonyítékokat az amerikai dr. Francis Pottenger 10 éves kutatása során szerzett eredményei szolgáltatták. 1932től 1942-ig több mint 900 macskát, pontosabban azok négy generációját vizsgálva végzett kísérleteket. Az állatokat négy csoportra osztotta: az első csoport nyers, pasztörizálatlan tejet és csakis hőkezelt húst kapott, a második csoport kizárólag nyers húst plusz pasztörizált tejet, a harmadik csoport pedig hőkezelt húst is és pasztörizált tejet is. A negyedik, kontrollcsoport csak nyers húst és pasztörizálatlan, nyers tejet kapott. A dr. Pottenger által publikált eredmények alapjában ingatják meg az étkezésről fenntartott nézeteinket. Dr. Pottenger mindent alaposan feljegyezve, pontos mérésekkel, fényképekkel kiegészítve dokumentált. Eszerint az első három csoportnál már a macskák első generációjánál krónikus degeneratív betegségek mutatkoztak (különböző allergiák, asztma, ízületi gyulladás, rák, szívbetegségek, vese-, máj-, pajzsmirigy- és fogászati betegségek, csontritkulás). A második generációnál ismét ugyanezek a betegségek jelent-
keztek, csak súlyosabb formában. A harmadik generációnál a kismacskák többsége már eleve valamilyen rendellenességgel született és 6 hónapon belül elpusztult. A negyedik generációnál a kísérleteket nem lehetett tovább folytatni, mert a megmaradt macskák kivétel nélkül képtelenek voltak szaporodni. Ezzel ellentétben a kizárólag nyers ételekkel és pasztörizálatlan, nyers tejjel etetett negyedik csoportnál krónikus degeneratív betegségek nem jelentkeztek, a macskák hosszú életűek, könnyen kezelhetők voltak. Alapvetően idős kort érve pusztultak el idős korukból származó, természetesnek mondható okok miatt. Humán gyakorlatban az enzimhiány négy fontos kategóriát érint: a fehérjék, a zsírok, a szénhidrátok és a növényi rostok lebontásához szükséges enzimek hiányát, de ezen belül léteznek különbségek is személyenként eltérő módon. Az enzimhiány következményei tovább fokozódnak, ha vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek hiánya is jelen van. Mindezeket valahogyan pótolni kell, különben nincs sem egészségmegőrzés, sem teljes gyógyulás. Nincs két azonos egyén, aki egyformán reagálna az elfogyasztott ételekre. Ami egyeseknek semmi különösebb problémát nem okoz mindaddig, amíg van elegendő enzimtartalékuk, az másoknak alig megemészthető. Ezen azonban lehet és kell is segíteni. Ebben nyújt hathatós segítséget a CaliVita International új készítménye, a Digestive Enzymes. A Digestive Enzymes emésztést elősegítő tabletták összetevői 1 tabletta tartalma: Pankreatin 75,0 mg Pepszin 17,5 mg Betain-hidroklorid 10,0 mg Diasztáz (amiláz) 10,0 mg Papain 5,0 mg Glutaminsav 25,0 mg Kurkuma 37,5 mg Édeskömény 75,0 mg Bromelain 12,5 mg Proteáz 7,5 mg BETAIN-HIDROKLORID (TRIMETIL-GLYCIN, TMG) A répából előállított betain-hidroklorid vizes oldata erősen savanyú (savas kémhatású), ezért gyomorsavhiány esetén sósavpótlóként alkalmazzák. A betain-hidrokloridot mint lipotrop
anyagot is számon tartják a metioninnal, a kolinnal és az inozitollal egyetemben. A lipotrop anyagok elsődleges funkciója, hogy megakadályozzák a májban a nagyobb mennyiségű zsír lerakódását, továbbá fokozzák a máj lecitintermelését, ami az epében a koleszterint oldottabb állapotban tartja. Ezáltal méregtelenítik a májat. Elősegítik még a csecsemőmirigy (thymus) működését is, ezzel növelik a betegségekkel szembeni ellenállást. Különösen az A-vércsoportú egyéneknek javallott a betain. A betain hidroklorid formájában emeli a gyomornedv savasságát, és még számos kedvező hatása van. A betain a homocisztein, a szívbetegségekkel összefüggésbe hozható anyag (aminosav derivátum) szintjét is csökkenti a vérben. A szervezet S-adenozilmetionint (SAM-et) állít elő belőle, egy olyan anyagot, amely a média érdeklődését is felkeltette, mert természetes antidepresszáns és a máj gyógyszere. A kínai hagyományos orvoslás szerint a szorongást és a depressziót a máj energiájának, vagyis a csínek a kiegyensúlyozatlansága okozza. A kóladió tartalmaz figyelemre méltó mennyiségben betaint más májvédőkkel együtt, mint például a d-katekin, l-epikatekin, kolatin és kolanin. BROMELAIN A bromelain az ananász húsában előforduló fehérjebontó enzim. Lelkes természetgyógyászok évtizedek óta használják különböző bántalmak kezelésére az emésztési zavaroktól az ízületi gyulladásig. A bromelain egyre népszerűbbé válik főleg az olyan csecsemőtápszergyártók körében, akik a természet patikaszereit részesítik előnyben a szintetikusan előállított készítményekkel szemben. A bromelain elősegíti az emésztést. Főként a fehérjék lebontásában jeleskedik. Ahogy öregszünk, egyre csökken gyomrunkban a gyomornedv termelődése, és ez különösen igaz az A-vércsoportú egyének esetében. Emiatt a fehérjék lebontása és felszívódása elégtelen lesz, ami egyfelől fehérjealultápláltsághoz vezet, másfelől pedig a meg nem emésztett fehérjék rothadásos folyamatokat indítanak el a bélrendszerben, s a belőlük felszabaduló mérgező anyagok veszélyeztetik az egészséget. Az emésztés javítása mellett a bromelain gyulladásgátló hatással is bír, s ezáltal mérsékelheti például az ízületi gyulladás okozta panaszokat. 11
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a bromelain elősegíti a sportsérülések gyógyulását is. KURKUMA (LAT. CURCUMA LONGA L.) (SÁFRÁNYGYÖKÉR) A kurkumagyökér porát (currypor néven is ismert) a Curcuma longa, illetve a „háziasított” változata, a Curcuma domestica nevezetű Indiában honos növényből nyerik. Indiában a hagyományos konyhaművészet elengedhetetlen tartozéka. Sok fajta mártás és egyéb pikáns eledel ízesítésére és színezésére szolgál. A hűtőszekrények és a fagyasztva tárolás általános elterjedése előtti időkben baktériumellenes hatásának köszönhetően az ételek tartósítására használták. A kurkumát ma már Nyugaton is használják elsősorban fűszerként. Sok háziasszony szívesen alkalmazza a kurkumát, ha jellegzetes szép sárga színt szeretne adni az ételnek. A fűszer alapanyagául a levél szolgál, abban viszont elhanyagolható mennyiségű az egészségünk szempontjából legelőnyösebb hatóanyag, a kurkumin, amely kizárólag a növény gyökeréből vonható ki. Dél-Ázsiában azonban hosszú és gazdag története van mint megbecsült orvosságnak. Ősi forráshoz visszanyúlva – hiszen a kurkuma gyökerét a távol-keleti gyógyászatban és a hagyományos indiai ájurvédikus orvoslásban régóta használják – a tudomány is kezdi felfedezni ezt a csodálatos fűszer- és gyógynövényt. Az indiai gyógyászok több mint 3000 évvel ezelőtt az elhízás kezelésére alkalmazták a kurkumát. Közismert, hogy a környezeti hatások szerveink közül elsősorban a májat károsítják. Kémiai anyagoktól, vegyszerektől, permetezőszerektől kezdve egyes táplálkozási adalékanyagokon át különböző vírusokig és más kórokozókig terjed a skála, és akkor nem szóltunk még a krónikus függőségek (például az alkohol, a gyógyszer, a drogok) okozta májkárosodásról. Mivel a máj – a szervezet „vegykonyhájaként” – a szénhidrát-, a zsír- és a fehérje-anyagcsere nélkülözhetetlen központja, továbbá részt vesz a vércukor- és a koleszterinszint szabályozásában, aminosavak és egyes hormonok szintézisében és lebontásában, rendkívül fontos, hogy megőrizzük májunk egészségét, illetve károsodás esetén helyreállítsuk működőképességét. A tavaszi és az őszi méregtelenítés idején ez az első számú feladatunk. 12
Főleg Németországban és Indiában végzett modern kutatások igazolták, hogy a kurkuma megvéd az epehólyag betegségeitől, és eredményesen alkalmazzák ezek gyógyítására. A kurkumin képes megvédeni a májat a mérgező anyagoktól. Különösen a nehézfémek – így az ólom elleni – védelemben hatékony. Kiváló méregtelenítő. Fokozza a májenzimek termelődését és az epekiválasztást, ezzel javítja az emésztést. Ha a kurkumin „csupán” ennyire lenne képes, akkor is érdemes lenne bejuttatnunk a szervezetünkbe. Ám ennél jóval többet „tud”. Kínai kutatók szerint csökkenti a vér koleszterinszintjét, gátolja a vérlemezkék összecsapódását (aggregáció), így a véralvadást, tehát alkalmas az érelmeszesedés, helyesebben a kásadaganat (atherosclerosis) kivédésére és kiegészítő kezelésére is. Más tanulmányok kiemelkedőnek nevezik a kurkumin gyulladásgátló (Non Steroid Anti Inflammációs Gyógyszer, NSAID) hatását, ami különféle ízületi megbetegedések kezelésében – mellékhatások nélkül! – hasznosítható. Köszvény és reuma esetén is előnyös a fogyasztása. A kurkumin sokoldalú gyógyhatása elválaszthatatlan erős antioxidáns jellegétől. Más szavakkal: ez az anyag – a C- és az E-vitaminokhoz hasonlóan – véd a sejtkárosodást okozó szabad gyököktől. A kurkumin könnyebben felszívódik, ha ananászból kinyert bromelain enzimmel együtt fogyasztják. A tavaszi „belső nagytakarítás” hatékonyságát fokozhatjuk, ha papain enzimmel párosítjuk. Ezt figyelembe véve a Digestive Enzymes tabletták mindhárom hatóanyagot tartalmazzák. Tudományos vizsgálatok kimutatták, hogy a kurkuma fokozza a májban az epe termelődését, s ezáltal hozzájárul a tökéletesebb emésztéshez. A fokozott epekiválasztás csökkentheti a vér koleszterinszintjét, mert a koleszterin az epe egyik jelentős alkotórésze, így amikor a máj epét termel, a fölös mennyiségű koleszterint használja el. A kurkuma továbbá természetes vérhígító is. Meg tudja akadályozni veszélyes véralvadékok keletkezését is, amelyek szívinfarktushoz, illetve szélütéshez vezethetnek. Daniel Mowrey írja A gyógynövényes gyógyítás új nemzedéke című könyvében, hogy azon népek körében, amelyek gyakran használják a curryt az ételeikhez, sokkal ritkább a vérrögképződés (thrombosis), mint a nyugati országok lakosai között. A kurkuma
tehát segíthet a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében. Természetes gyulladásgátló szerként is alkalmazzák. A hagyományos népi gyógyászok kurkuma adagolásával enyhítették az ízületi gyulladással (arthritis) járó fájdalmakat és mérsékelték a gyulladás egyéb tüneteit is. Könnyű tavaszi étrendünket egészítsük ki zöld teával, amit nem forrázással, hanem meleg vizes áztatással javasolt elkészíteni, mert így nem sérülnek a benne lévő hatóanyagok. ÉDESKÖMÉNY (LAT. FOENICULUM VULGARE) Az édeskömény sok konyhában megtalálható kedvelt fűszer. Nem tévesztendő össze a konyhaköménnyel, a konyhában ugyancsak nélkülözhetetlen „köménymaggal”. Az édesköményt évszázadokon át használták mint szélhajtó és étvágyjavító népi orvosságot. Ma is állandó része a nyálkaoldó, emésztést elősegítő, görcsoldó, vizelethajtó teakeverékeknek. Az édesköményteát csecsemőknek is lehet szélhajtásra adni. Szoptató anyák bővebb tejtermelés reményében szokták a teát inni. Felhasználják még toroköblögetésre és szemborogatásra is. Az édeskömény termése (magja) nagy mennyiségben tartalmaz illóolajat. Ez az illóolaj egyébként a növény többi részében is megtalálható. A meleg vízbe kevert édesköményolajat kevés mézzel ízesítve adták nagyanyáink és déd anyáink meghűlés esetén a köhögés csillapítására. Az édesköményolaj külsőleg alkalmazva az ízületi gyulladással járó fájdalmak csillapítására szolgált. Az illóolaj görcsoldó, emésztést serkentő, ízjavító, vizelethajtó hatását ma is felhasználják a különböző gyógyszerkészítményekben. A fogkrémek, gyógyszerkészítmények, fogporok, szájvizek kedvelt ízesítője. Az édeskömény magja (Foeniculi fructus) legalább 3%, de akár 7,5% illóolajat is tartalmaz. Az illóolaj (Aetheroleum foeniculi) fő hatóanyaga az anetol (50–80%), mely azonos az ánizstermések (Pimpinella anisum) illóolajának legfontosabb alkotórészével. Az ánizstól eltérően az édeskömény illóolaja tartalmaz még fönikulint és fenchont, utóbbi miatt kissé kesernyés, csípős íze van. Az édeskömény termései fokozzák a vizelet kiválasztását, ugyanakkor a húgyutakban enyhe görcsoldó és baktériumok fejlődését gátló hatást fejtenek ki. Illóolajából vesekőbetegség kezelésében javallt gyógyszereket készítenek,
amelyek fokozzák a vizelet védőkolloidjainak képződését. Felhasználják egyes hashajtókészítmények összetételében is görcsoldó sajátsága miatt. Szélhajtóként a köményhez (Carum carvi) hasonlóan használják, csecsemőknek is ismételten adagolják. Az édeskömény az ánizs (Pimpinella anisum) mellett vagy helyett köptető gyógyszerek összetételében is szerepel. A VII. Magyar Gyógyszerkönyv szerint az édeskömény (Foeniculum vulgare) érett, megszárított ikeraszat termése, az édesköménytermés (Foeniculi fructus) hivatalos drog. Az érett, száraz, összezúzott termésből vízgőzdesztillálással előállított, finomított édesköményolaj (Aetheroleum foeniculi) szintén hivatalos drog. Az édesköménytermés (Foeniculi fructus) elhízás elleni, emésztést javító, anyatej-elválasztást fokozó, étvágygerjesztő, köhögéscsillapító, köptető, hashajtó, szélhajtó teakeverékek, valamint emésztést elősegítő cseppek, gyógykeserű, továbbá hashajtó granulátum, illetve lekvár alkotórésze. Gyermekeknek ajánlott instant teakeverékekben is forgalmazzák. A termés kivonata (Foeniculi fructi extractum) a görcsökkel és puffadással járó gyomor- és bélpanaszok elleni cseppek egyik hatóanyaga. Az édesköményolaj enyhe hashajtó hatású tabletta, valamint hólyagés vesebántalmak elleni instant gyógytea, köhögéscsillapító és köptető hatású instant tea, epebántalmak elleni granulátum, az orrdugulást csillapító orrkenőcs, valamint a reumás panaszokat enyhítő kenőcs egyik hatóanyaga. Az édeskömény alkalmazása összefoglalva: – veseelégtelenségre, vesekőre alkalmazható; – étvágyjavító és az emésztőnedv elválasztását serkentő; – ösztrogén tartalma miatt tejszaporító hatása van; – görcsoldó; – szélhajtó; – elősegíti a menstruációs ciklus szabályos működését; – felszabadítja és tisztává teszi a légutakat (nehéz légzés!); – elsalakosodott és mérgezéses állapotokban megkönnyíti a máj működését; – serkenti a vesék, a lép és a máj működését. 13
GLUTAMIN ÉS GLUTAMINSAV A glutaminsav az agy serkentésére szolgál. Nagy mennyiségű ammóniát képes megkötni glutamin alakjában, ami azért fontos, mert az ammónia gátolja az agyműködést. A glutamin az agyban és a vesében egy enzim hatására könnyen glutaminsavvá bomlik. A glutaminsavat abban a reményben szokták szedni, hogy elősegíti a szellemi képesség kifejlődését, javítja a megfigyelőképességet, csökkenti a szellemi kimerültséget. A glutaminsav az intelligencia javításán kívül (beleértve még a szellemileg fogyatékos gyermekek intelligenciahányadosának javítását is!) segíthet az alkoholizmus elleni küzdelemben is. Megfigyelték, hogy a glutamin meggyorsítja az emésztőrendszeri fekélyek gyógyulását, enyhíti a fáradtságot, csökkenti a depressziót, egyesek szerint előnyös lehet az impotencia kezelésében is. A glutamin érdekessége, hogy technikai szempontból a nonesszenciális (nem életfontosságú) aminosavak közé sorolják. Az újabban publikált tudományos irodalmat lapozgatva kiderül, hogy a glutamin az általános kondíciót (erőnlétet) tekintve is elsőrendű fontosságú aminosav. Ez azt jelenti, hogy megemelt terhelés esetén bizony szükségünk van glutaminra, hogy a testünk szükségleteit kielégíthessük. A glutamin (és nem a szénhidrát vagy a zsír) az ajánlott üzemanyag olyan gyorsan osztódó sejtek számára, mint az enterociták (bélsejtek) és a limfociták (nyiroksejtek, a fehérvérsejtek egy típusa). Ez az aminosav teszi ki a teljes izomzat aminosav-állományának 61%-át. Az izomban tárolt glutaminmennyiség csökkenése jelzés lehet a szervezet számára, hogy kezdje el az izomszövet leépítését, az úgynevezett katabolizmust. Ezért nagyon fontos az izom glutamintartalmának fenntartása. Néhány tudós úgy véli, hogy a glutamin meghatározó szerepet játszik az egészséges immunrendszer fenntartásában is. Ennek oka az a tény lehet, hogy szükség esetén az immunrendszer elsősorban az izomzattól „vesz kölcsön” glutamint. A glutamin terhelés alatt lévő izomtömeget megőrző tulajdonsága ismeretes talán a legjobban. Például egy teljes csípőcsereműtét után a glutamin része az intravénás folyadéknak, hogy a felépülés alatt az izomban tárolt szabad aminosavkészletből minél kevesebb vesszen el. A glutamint a hasi műtéten átesett betegek nit14
rogénveszteségének (fehérje) csökkentésére is alkalmazzák. Minden bizonyíték arra utal, hogy ha el akarjuk kerülni az izomveszteséget, akkor az intramuszkuláris glutamint magas szinten kell tartani (alapvető fontosságú az izomzat glutaminszintjének megtartása). Tanulmányok bizonyítják azt, hogy a folyamatos glutaminkiegészítés megakadályozhatja az izomkárosodást, azaz hatékony antikatabolitikus (izomleépülést csökkentő) hatást fejt ki. További előny, hogy a glutamin egyike azon kevés aminosavaknak, amelyek különösen emelik a test természetes hormonszintjét. Már 2 gramm szájon át bevitt glutamin is akár négyszeresére növelheti a hormonszintet. A testnek tehát nagy szüksége van erre az aminosavra, mert az izomszövetben ez található meg a legnagyobb koncentrációban, és glutaminra szükség van a máj, az agy és a veseműködés fenntartására is. PANKREATIN – HASNYÁLMIRIGY-KIVONAT A pankreatin szabványosított mennyiségben tartalmazza a legfontosabb hasnyálmirigyen zimeket, melyeknek hatását a hasnyálmirigyről szóló résznél részletesen tárgyaltuk. PAPAYA – A TRÓPUSI EMÉSZTÉSSERKENTŐ (LAT. CARICA PAPAYA) (DINNYEFA) Az igényesebb szakácskönyvek figyelmeztetnek, hogy zselatinos ételekhez ne adjunk ananászt, mert nem fognak bekocsonyásodni. A papayára ugyanez még inkább igaz. Mindkét gyümölcs erős lebontóenzimeket tartalmaz, amelyek nem hagyják, hogy a zselatin fehérjéi megszilárduljanak. Ugyanezek az enzimek biztosítják a papaya emésztésserkentő és gyógyhatását is. Felhasználható részei: a gyümölcs, a levelek és a növény nedve. A papaya kiváló húspuhító. A Karib-tenger indiánjai évszázadokkal ezelőtt megfigyelték, hogy a papaya széles leveleibe burkolt hús gyorsan megpuhul. A legtöbb ma használatos konyhai fűszer alapanyaga a papayakivonat. Az indiánok a már kifejlett, de még éretlen papayagyümölcsöket bevágták, a kiszivárgó tejszerű nedvet (latex) összegyűjtötték, és sebek, gombás bőrbetegségek, fertőzések, valamint a sömör gyógyítására használták. Asszonyaik a
menstruáció serkentésére, illetve vetélés vagy vetélésszülés megindítására éretlen papaya gyümölcsöt ettek. Az európaiak a papayát a trópusi Ázsia egyes területein is meghonosították, s ezzel együtt a növény gyógyászati alkalmazása is gyorsan elterjedt. A Fülöp-szigetek lakói a papaya gyökerének főzetével az aranyeret gyógyították, a jávai bennszülöttek pedig úgy hitték, a gyümölcs fogyasztása megelőzi az ízületi bántalmakat. A japánok a papaya levét emésztési zavarok kezelésére használták, s a papayaleveleket Ázsia-szerte sebek gyógyítására alkalmazták. A papaya gyógyhatása A papaya levele, nedve és gyümölcse számos lebontóenzimet tartalmaz, amelyek az emésztésserkentő, valamint húspuhító, vagyis előbontó hatását előidézik. A legtöbb enzimet a nedv tartalmazza, ezután jön a levél. A legkevesebb a gyümölcsben található, de ez is elegendő a kedvező hatás eléréséhez. A papaya emésztésserkentő. Legfontosabb lebontóenzime a humán pepszinhez (fehérjéket előemésztő enzimhez) hasonló papain, emiatt a papaint gyakran növényi pepszinnek is nevezik. A papayában előforduló további fontos enzimek az emberi reninhez (a tejfehérjék alvadását előidéző enzimhez), valamint a pektázhoz (a keményítő lebontóenziméhez) hasonló specifikus fehérjék (enzimek). Egy állatkísérlet rámutatott, hogy a papaya közvetlen hatást fejt ki a gyomorra. A kísérletben, amelyben két állatcsoport nagy mennyiségben gyomorfekélyt előidéző aszpirint és szteroidokat kapott, azt figyelték meg, hogy a papayával etetett csoportban a gyomorfekély jelentősen ritkábban alakult ki. Ebből az a következtetés is adódik, hogy a papaya eme jótékony hatását ki lehetne használni gyomorvédelmi célokra olyan ízületi bántalmakban szenvedő betegek esetében, akik a terápia részeként nagy mennyiségű aszpirint kapnak, illetve olyan gyulladásos megbetegedéseknél, ahol a betegeknek szteroidokat kell szedniük. A papain, a bromelain és a tripszin befolyásolja az immunrendszert. Bizonyos immunológiai folyamatok során antigén/antitest immunkomplexumok keletkeznek, melyeket az úgynevezett falósejtek (a fehérvérsejtek egyes fajtái) bontanak le és távolítanak el, enyhítve, illetve megszüntetve ezzel a betegséget. Ha a falósejtek működése legyengült vagy zavart
(például szteroid gyógyszerek hatására), akkor krónikus gyulladásos folyamatok keletkeznek. A papain az abnormális antigén/antitestből összetevődő immunkomplexek lebomlását direkt módon serkenti. A bromelain és a tripszin aktiválja a falósejteket, és segíti a kóros komplexek eltávolítását. Így érthető, miért használhatók az enzimek akut és krónikus gyulladásoknál, fertőzéseknél, illetve autoimmun kórképeknél jó eredménnyel. Ha azon kapja magát, hogy egyre több savlekötő szerre, antacidumra van szüksége, nincsen egyedül, de egyben biztos az is, hogy nem ezek a szerek jelentik a megoldást problémájára. Ahogyan öregszünk, az emésztőrendszerünk általában egyre rosszabbul működik, azonban kivételekre is van példa. Az idősebb emberek emésztési zavarait gyakran az okozza, hogy gyomornyálkahártyájuk nem képes elég sósavat termelni a gyomorba került ételt hatékonyan előemésztéséhez. Sokszor a gyulladásból adódóan a gyomornedv visszaáramlik a nyelőcsőbe és gyomorégést okoz. Ezt a GERD-nek rövidített rendellenességet helytelenül leginkább savtúltengésnek minősítik és savlekötőszereket írnak fel rá. A gyomorégésre alkalmazott savlekötőszerek azonban nem jelentenek megoldást, mivel még jobban lekötik az amúgy is csökkent mennyiségű gyomorsavat. Természetes anyagok, mint amilyen a papayából nyert papain nevű enzim, segíthetnek rendbe hozni az emésztést, és ezáltal a bélrendszer működését is. A papain fehérjéket bontó enzim, amely a pepszinnel ellentétben nem savas, hanem semleges kémhatású közegben bontja a fehérjéket, tehát nem a gyomorban, hanem a patkóbélben és a vékonybél többi részében fejti ki optimális hatását. Ezért a sósavhiány okozta emésztési zavarok esetén a papaintól valóban kedvező hatást lehet remélni. MIBEN KÜLÖNBÖZIK A DIGESTIVE ENZYMES KÉSZÍTMÉNY A MEAL TIME ÉS DIGEST EASE ENZIMEKET TARTALMAZÓ KÉSZÍTMÉNYEKTŐL? A Meal Time papayából kinyert papaint tartalmaz, amely mintegy előemészti a fehérjéket, de nem bontja le azokat aminosavakra és a zsírokra sem hat. Igen nagy segítség a gyomorsavhiányos egyéneknek és egyes autoimmun betegségekben szenvedőknek. 15
A Digest Ease pedig egy különleges gombafaj, nevezetesen az Aspergillus oryzaeből kiválasztott összetett enzimeket tartalmazó készítmény, amely a fehérjék mellett a keményítőt és a zsírokat is lebontja. Mivel nem tartalmaz semmi állati eredetű összetevőt, a vegetáriánusok és a lelkiismereti okokból állati eredetű anyagokat visszautasítók számára is megfelelő alternatíva. A Digestive Enzymes hatásainak összefoglalása: – Tartalmazza a természetes emésztőenzimek szinte teljes skáláját, s ezért a legsúlyosabb emésztési zavarnál is hathatós segítséget nyújt. Emellett teljesen egészséges egyének is fogyaszthatják nagy lakomák közben és után, amikor a rosszul társított ételek és ínyencfalatok igencsak erőt próbáló feladatnak bizonyulnak. – Elsősorban a hasnyálmirigy pankreatin nevű enzimkeveréke alapozza meg az enzimhatás széles skáláját, pepszinnel, papainnal, proteázzal és az ananászból kinyert bromelainnal megerősítve, amelyek együttesen erőteljes hatást fejtenek ki. Ennek végeredményeként elemeire – aminosavakra – bontják le a fehérjéket (húst). A zsírok megemésztését a lipáz segíti elő, a szénhidrátok (keményítők) lebontását pedig az amiláz (másik nevén diasztáz) teszi tökéletessé. – Az enzimek hatását fokozza és kiegészíti az emésztést serkentő, májvédő hatású és puffadásgátló kurkuma, valamint az édeskömény, a gyomorsavpótló betain-hidroklorid és a szervezet méregtelenítésében fontos szerepet játszó glutaminsav. Az orvostudomány atyjának, Hippokratésznek intő szavaira manapság jobban oda kell figyelnünk, mint régebben bármikor, mert úgy tartotta, hogy „a halál a bélben fészkel”. Ezt az ősi igazságot azonban a 21. században módosítanunk kell a következő elv alapján: „Az egészség is a belekben lakozik, de csak elegendő enzim bevitelével őrizhetjük meg”. FORRÁSMUNKÁK: Anthony J. Cichoke: Enzymes and Enzyme Therapy: How to Jump Start Your Way to Lifelong Good Health, Keats Publishing, 1994. Anthony J. Cichoke: The Complete Book of Enzyme Therapy, Avery Penguin Putnam, 1998. 16
Castleman M.: Gyógynövény Enciklopédia. Esély Kiadó, Budapest, 1991. Earl Mindell: Earl Mindell’s Supplement Bible, Simon and Schuster Inc., New York, 1998. Dr. Edward Howell: Food Enzymes for Health and Longevity, Lotus Press, 2. kiadás, 1994. Dr. Edward Howell: Enzyme Nutrition: The Food Enzyme Concept, Avery Publishing Group, 1985. Dr. Howard Loomis: Enzymes: The Key to Health, Vol 1. – The Fundamentals, Grote Publishing, 1999. Humbart Santillo N.D.: Food Enzymes: The Missing Link to Radiant Health. Hohm Press, 1993. Dr. Francis Pottenger: Pottenger’s Cats: A Study in Nutrition, Price-Pottenger Foundation, 1995. James A. Duke Ph.D. The Green Pharmacy (A Serbian Translation, Narodna Knjiga Alfa, 1999.) Murray MT. Encyclopedia of Nutritional Supplements: the essential guide for improving your health naturally. Murray MT, ed. Prima Publishing, Rocklin, CA, 1996. Dr. Peter J. D`Adamo with Catherine Whitney: Live Right For (4) Your Type, G.P. Putnam`s Sons, New York, 2001. Steve Blake: Alternative Remedies, CD-ROM, Windows 95, Mosby, Inc., 1999. Tenney L. Encyclopedia of Natural remedies. Tenney L., ed. Woodland Publishing Inc., Pleasant Grove, Utah, 1995. Dr. W. D. Kelley: One Answer to Cancer, 1971.
TÁPLÁLKOZÁS ÉS EGÉSZSÉG
NUTRITION & HEALTH A Magyar Egészségvédelmi Fórum tudományos hírlevele Szakmai szerkesztő: Dr. Varga Edit Felelős szerkesztő: Nahalka Judit A szerkesztőség címe: 1052 Budapest, Aranykéz u. 6.
