Felújítás
otthonteremtés
Várbeli
tapasztalatok Társasházi lakás felújítása Budapest I. kerületében Cégünk 2005 nyarán vállalta a budai Várban lévő társasházi lakás teljes körű felújítását. Tudva, hogy a lakást körülbelül 20 évig nem lakta senki, tisztában voltunk vele: alapos, mindenre kiterjedő felújítást kell végeznünk, hiszen ilyen esetekben a falakban lévő csővezetékek éppúgy cserére szorulnak, mint az elavult padlóburkolatok, illetve szaniterek.
A négylépcsõs, peremes álmennyezetrendszerrel készült szoba egyik sarkába alvásra szolgáló galéria épült
Szerző: Fraknói András
I
HomeFull Kft.
e E
redetileg a lakás egy – erkéllyel ellátott – szobából, elõtérbõl, közös helyiségben lévõ fürdõszobából és vécébõl, valamint fõzõfülkébõl állt. A tulajdonos kérésének megfelelõen a konyhát – amerikai rendszerûre alakítva, keskeny Ytong fallal leválasztva – áthelyeztük az elõtérbe, az eredeti fõzõfülkébõl pedig külön bejáratú vécé épült. Munkánkat a meglévõ burkolatok elbontásával kezdtük: a fürdõbõl és a konyhafülkébõl eltávolítottuk a járólapot és a falicsempét, az elõtérbõl pedig a PVC-burkolatot. A belsõépítész által készített tervek szerint a szobát új szalagparkettával kellett burkolni, amit nem lehetett a régi, egyenetlen parkettára fektetni, ezért azt is felszedtük. A parketta alatt meghagytuk az eredeti, ám általunk megfelelõen kijavított vakpadlót, amit 12-es OSB-lapokkal kiszintezve lefedtünk, majd erre az aljzatra helyeztük az új parkettát. Azért választottuk ezt a megoldást, mert ha a közel 25 m2-es szobában a teljes aljzatot (vakpadló, párnafák, salakfeltöltés) felszedjünk, akkor az elszállítandó sitt mennyisége a duplájára nõtt volna, nem is beszélve arról, hogy ebben az esetben teljesen új fa- vagy betonaljzatot is kellett volna ké32 ÉPÍTÉS FELÚJÍTÁS
szíteni, ami jelentõsen megdrágította volna a felújítást. Így viszonylag kis költséggel megfelelõ minõségû aljzat készült. A régi burkolatok eltávolítása után elbontottuk vagy lezártuk a régi épületgépészeti vezetékhálózatokat, majd elhelyeztük az új csõvezetékeket a padlóba és a falakba. Fontos tudni, hogy a régi, általában ólomból vagy acélból készült víznyomócsöveket nem feltétlenül szükséges teljesen eltávolítani a falakból, de semmiképpen sem szabad használaton kívüli régi csõvezetéket, vagy annak akár csak egyetlen szakaszát is nyomás alatt hagyva lezárni! A régi hálózatot a lakás központi vezetékeirõl való leágazásoknál kell nyomásmentesíteni és leválasztani, különben elõfordulhat, hogy csõtörésnél, vagy akár egy fürdõszobai tükör „rossz helyre” történõ felfúrásakor elkezd ömleni a víz a falból. Ilyenkor a lakáselzárók elzárásával elállíthatatlan a vízömlés, az csak a teljes strang, vagy a teljes ház víztelenítésével szüntethetõ meg. Ez sok kellemetlenséget okozhat, mert a hiba elhárításáig nem lehet megnyitni újra a hálózatot, és akár a teljes ház is víz nélkül maradhat – a lakásban keletkezõ, vízömlés okozta anyagi kárról nem is beszélve.
Felújítás
otthonteremtés
A kihasználatlan, de fûtendõ légtér csökkentése érdekében az egész lakásban függesztett álmennyezet található, mindenhol kreatív, integrált gyengeáramú világítással kiegészítve
A régi elõtérben a leendõ konyhabútor elõtti területen a visszatérõ fûtésvezetéket – padlófûtés gyanánt – spirális alakban fektettük az aljzatba. Ez ugyan nem teljes értékû padlófûtés, viszont minimális többletköltséggel alkalmazható, ügyes fûtéskiegészítõ megoldás, hiszen a kazánhoz visszatérõ fûtõvíz érezhetõen átmelegíti a járólapokat, ami a reggeli kávé elkészítésekor nagyon kellemes érzést nyújthat. A lakás nagy belmagassága miatt – a kihasználatlan, de fûtendõ légtér méretét csökkentendõ – a teljes lakásban függesztett álmennyezet készült, ami praktikussága mellett lehetõséget adott az eredeti, egy síkban lévõ mennyezet új, gazdag formavilágúvá alakítására. A szobában négylépcsõs, peremes álmennyezetrendszert szereltünk fel, az új konyha feletti részen pedig kétszintes, fiókos mennyezetet alakítottunk ki, mindenhol kreatív, integrált gyengeáramú világítással kiegészítve. Sokszor nemcsak a gazdaságosság és a dizájn szól az álmennyezetek alkalmazása mellett, hanem az ésszerûség is ezt diktálja. A régi építésû társasházi lakások közötti födémek és azok szigetelései ugyanis tartogathatnak kellemetlen meglepetéseket. Számtalanszor találkoztunk olyan esettel, hogy a födémek mennyezet felõli szigetelésére nádkötegeket, különféle textíliákat vagy más hasonló anyagot használtak, melyek az évtizedek alatt elöregedtek, kiszáradtak, így a mennyezet gyakran már egy egyszerû csillár megtartására is alkalmatlan volt. De elõfordulhat az is, hogy a festéshez használt vízbázisú (diszperziós) falfesték annyira átnedvesíti az elöregedett felületet, hogy annak tömege többszörösére növekszik, ezáltal a szigetelõréteg a vakolattal együtt akár le is szakadhat. Fontos tudni, hogy az álmennyezetekkel kapcsolatban sokat emlegetett mondás, miszerint „az álmennyezet ápol és eltakar”, csak részben igaz! Magyarországon egyelõre ugyanis nincs lehetõség például a gázcsövek zárt álmennyezetek feletti vezetésére, de a kazánok füstcsövét sem lehet zárt szerkezetû álmennyezet felett vezetni. (Hangsúlyozzuk: csak egyelõre, mert ezen a téren – remélhetõleg hamarosan – változás várható a magyar jogi szabályozásban.) Ma még azonban ezt észben kell tartani, mert a kivitelezést követõen minden esetben szükség van a szolgáltató cégek által végzett mûszaki átadás-átvételre (MEO), és meglehetõsen kellemetlen, ha mondjuk a gázszolgáltató megtagadja a MEO-t, mert például a gázvezeték egy szakasza zárt álmennyezet alatt fut. De a szabályszerûség mellett a potenciális balesetveszélyrõl sem szabad megfeledkezni, hiszen ha az álmennyezet által lezárt térben szivárogni kezd egy gázvezeték, akkor a gáz feldúsul (mivel a zárt tér nem tud kiszellõzni, és a lakásban sem érezhetõ a jellegzetes gázszag), és egy mennyezetbe süllyesztett spotlámpa vagy egy 12 V-os trafó által okozott szikra robbanást okozhat! Felújításkor mindig nagy figyelmet kell fordítani a lakások energiarendszerére is. Ebben a lakásban eredetileg egy darab szobai, kéménybe kötött konvektor, és egy fürdõszobai, szintén kéményes fali gázme-
legítõ szolgálta a fûtést. A tervek szerint – a használati meleg víz és a fûtés megoldására – kombinált központi fûtési rendszert kellett üzembe állítani. Ehhez azonban – mivel légudvar hiányában szerelt kémény létesítése szóba sem kerülhetett – bélelni kellett a meglévõ kéménykürtõt. Sajnos a budapesti társasházak kéményeinek állapota jórészt válságos; mûszaki állapotuk olyannyira leromlott, hogy bélelésük gyakran még a legmodernebb technológiával sem kivitelezhetõ. Mi is nehézségekbe ütköztünk, bár ezúttal nem a mûszaki állapotromlás okozott gondot. Mostanában egyre gyakrabban elõfordul, hogy a meglévõ, régi társasházakra – a ház felújításáért cserébe – újabb emeletet, emeleteket építenek, ami a régi tetõ, ezzel együtt a régi kéménykürtõk elbontásával jár. Ez önmagában még nem lenne baj, ha az emeletráépítést végzõ vállalkozók megfelelõ gondossággal járnának el a régi kéményekkel kapcsolatban, de sajnos általában nem ez történik. Vagy olyan elhúzásokkal magasítják meg a régi kürtõket, hogy azok bélelése megoldhatatlanná válik, vagy – a legrosszabb esetben – egyszerûen lefenekelik a régi kéményeket, mondván: azok feleslegesek, mert úgyis parapetes konvektorral fûtenek. Késõbb azonban, ha a házból valaki szeretné lecseréltetni parapetes konvektorát központi fûtési rendszerre, baj van, mert az õ lakásához tartozó kéményt az emeletráépítéskor meg-
Felújítás
otthonteremtés
A fõzõfülke felújítás elõt t
A fürdõszoba felújítás elõtt FENT: A régi elõtérbõl épült konyha LENT: A leendõ konyhabútor elõtt a visszatérõ fûtésvezetékek – padlófûtés gyanánt – spirális alakban futnak az aljzatban
34 ÉPÍTÉS FELÚJÍTÁS
szüntették. Ezért kimondottan a társasházi közös képviselõk figyelmét szeretnénk felhívni arra, hogy amennyiben az általuk kezelt társasházra emeletet építenek, kísérjék különös figyelemmel a régi, meglévõ kémények sorsát, megelõzve ezzel a késõbbi problémákat! Esetünkben a kürtõ infrakamerás vizsgálata során azzal a problémával szembesültünk, hogy amikor a társasházra – körülbelül 15 éve – ráépítettek két emeletet, az alsó, új födémet 5-6 centivel beeresztették a meglévõ kéménykürtõbe, aminek átmérõje ezáltal annyira lecsökkent, hogy gyakorlatilag használhatatlanná vált. Szerencsénkre speciális módszerrel sikerült a belógó födémbõl – nagy nehézségek árán – annyit eltávolítani, hogy végül 110 cm-es átmérõjû, úgynevezett Furan-Flex anyaggal bélelhettük a kéményt, alkalmassá téve az ehhez az átmérõhöz engedélyezett teljesítményû gázkazán üzemeltetésére. Mint azt már korábban is említettük, felújítások esetén nem kerülhetõ el a lakás teljes víz-, csatorna-, gáz- és elektromos hálózatának felújítása, cseréje sem. (Sosem szabad elfelejteni, hogy ami nem látszik, ami a falakban fut, legalább olyan fontos, ha nem fontosabb, mint az, ami szem elõtt van!) A vízhálózatok felújítása során – ha még nincs – érdemes mellékvízmérõ-órát elhelyeztetni a lakásban. Egyéni vízóra alkalmazásával egyrészt vízdíj is megspórolható, másrészt egy kiugróan magas társasházi vízszámla esetén elkerülhetõk az esetleges viták a társasházzal, illetve a lakótársakkal. Felújításkor mindenképpen besüllyeszthetõ, a fal síkjában elhelyezhetõ vízórát érdemes beszereltetni, hiszen ez jóval esztétikusabb látványt nyújt, és alig jár többletköltséggel. Amint elkészültünk a bontásokkal, a kéménybéleléssel, a gépészeti és elektromos alapszereléssel, valamint az álmennyezet
Felújítás
vázszerkezetének kialakításával, hozzáláttunk az aljzatburkolás elõkészítéséhez, az aljzatbetonozáshoz és padloponozáshoz. Aljzatbeton készítésekor mindig ügyelni kell arra, hogy az új betonréteg ne terhelje túl a födémet, ezért gyakran alkalmazzuk azt a megoldást, hogy a körülbelül 5 cm vastag új betonréteg alatt zúzalékkal, a korábban kibontott szilárd törmelékkel töltjük föl az aljzatot. Így csökken a födémre nehezedõ statikus terhelés, illetve az elszállítandó sitt, valamint a szükséges esztrichbeton mennyisége is. Bár az új aljzatalap elkészültével a lakás már teljesen új képet öltött – kezdett látszani a végeredmény –, még rengeteg munka volt hátra. Többek között a régi, korhadt kültéri nyílászárók cseréje új, többkamrás, fokozott hõszigetelésû mûanyag nyílászárókra, amit egyrészt az esztétikum, de legfõképpen az energiatakarékosság indokolt. Megrendelõnk kérésére a régi, elavult beltéri ajtókat is újakra cseréltük. Tudni kell, hogy évtizedekkel ezelõtt más standardok alapján készültek az ajtók, általában magasabbak és szélesebbek is voltak, mint a ma kaphatók. Adott méretre persze ma is lehet ajtót, ablakot gyártatni, de ez általában költséges megoldás. A másik lehetõség, ha nem az ajtót méretezzük a meglévõ nyíláshoz, hanem a nyílást alakítjuk a ma kereskedelmi forgalomban kapható ajtók méretéhez. Ezt a megoldást választottuk, és az ajtónyílás magasságát gipszkartonnal, szélességét pedig egy sor üvegtégla beépítésével csökkentettük a megfelelõ méretûre. Ezzel az ötletes, ugyanakkor egyszerû megoldással rendkívül impozáns felületet kaptunk, amely tökéletesen illik a lakás izgalmas, modern stílusához. A hidegburkolás elkészültével kezdõdhetett az álmennyezetek végleges kialakítása. Mivel a tervek szerint a szoba egyik fa-
otthonteremtés
FENT: A kész fürdõszoba LENT: Felújítások esetén nem kerülhetõ el a lakás teljes víz-, csatorna-, gáz- és elektromos hálózatának felújítása sem
ÉPÍTÉS FELÚJÍTÁS 35
Felújítás
otthonteremtés
Az eredetileg fõzõfülkeként funkcionáló helyiségbõl önálló vécé épült
lára teljes hosszúságban átlagos magasságú beépített szekrénysor kerül majd, a szekrénysor és a mennyezet között kihasználhatatlan – de porfogónak tökéletesen alkalmas – tér keletkezett volna. Megrendelõnk erre nem tartott igényt, ezért egy függõleges, a szekrény frontjával egy síkban, a szekrény mélységéhez igazított gipszkarton fallal lezártuk ezt a felesleges teret. A szobai álmennyezet szerelésénél szem elõtt kellett tartani, hogy az egyik sarokba alvásra szolgáló galéria kerül, ezért – hogy a galérián is kényelmesen el lehessen férni – az e fölött lévõ álmennyezetet a lakás más részeinél magasabbra kellett emelni. (Az álmennyezetet csak annyira engedtük le, hogy a szobában lévõ klímaberendezés csövezése elférjen.) Utolsó fázisban elhelyeztük a gipszkarton élvédõket, lealapoztuk és kifestettük a lakást, pácoltuk a nyílászárókat, elkészítettük a gépészeti és az elektromos szerelvényezést, beüzemeltük a klímaberendezést, majd leraktuk az új szalagparkettát a szobában. A gépészeti szerelvényezéssel kapcsolatban hasznos tanács lehet, hogy szobatermosztát alkalmazása mellett is célszerû gondoskodni az egyes radiátorok önálló – megfelelõ minõségû termosztatikus szelepfejek felszerelésével történõ – szabályozhatóságáról. Igaz ugyan, hogy a hõmérséklet-szabályozás elsõ, és egyben legfontosabb eleme maga a szobatermosztát, amin beállítható a kívánt hõmérséklet, de tudni kell, hogy ez a készülék csak a felszerelési helyiségében lévõ hõmérséklet alapján tudja elvégezni a temperálást. Így ha például becsukjuk a beltéri ajtókat, elõfordulhat, hogy amíg a szobában, ahol a termosztát van, kellemes a hõmérséklet, az elõszobában viszont kimondottan hideg lesz. Ha az egyes radiátorokat termosztatikus szelepfejekkel látják el, az elõszobai radiátor szelepét jobban megnyitva kellemessé tehetõ az ottani hõmérséklet is anélkül, hogy az elõszoba és a szoba közötti ajtót állandóan nyitva kellene tartani. A takarítást és a szolgáltatói MEO-kat követõen, két hónappal a felújítás megkezdése után átadtuk a kész lakást tulajdonosának, aki örömmel vette birtokába az általa megálmodott, modern, új otthonát.
szigma
36 ÉPÍTÉS FELÚJÍTÁS