TANULMÁNYOK AZ EGYETEMES ÉS MAGYAR TÖTÉNELEM KÖRÉBŐL VII. Szerkesztette: Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár

TANULMÁNYOK AZ EGYETEMES ÉS MAGYAR TÖTÉNELEM KÖRÉBŐL VII. Szerkesztette: Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár

1

A sorozat eddig megjelent kötetei: TANULMÁNYOK AZ EGYETEMES ÉS MAGYAR TÖTÉNELEM KÖRÉBŐL I. TANULMÁNYOK AZ EGYETEMES ÉS MAGYAR TÖTÉNELEM KÖRÉBŐL II. TANULMÁNYOK AZ EGYETEMES ÉS MAGYAR TÖTÉNELEM KÖRÉBŐL III. TANULMÁNYOK AZ EGYETEMES ÉS MAGYAR TÖTÉNELEM KÖRÉBŐL IV. TANULMÁNYOK AZ EGYETEMES ÉS MAGYAR TÖTÉNELEM KÖRÉBŐL V. TANULMÁNYOK AZ EGYETEMES ÉS MAGYAR TÖTÉNELEM KÖRÉBŐL VI.

2

TANULMÁNYOK AZ EGYETEMES ÉS MAGYAR TÖTÉNELEM KÖRÉBŐL VII. Szerkesztette: Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár

Bessenyei György Könyvkiadó • Nyíregyháza, 2009

3

A kötet megjelenését támogatta: a Nyíregyházi Főiskola Bölcsészettudományi és Művészeti Főiskolai Kar Tudományos Bizottsága Tanulmányok az egyetemes és magyar történelem köréből VII.

Szerkesztette: Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár Lektorálta: Dr. Nagy Ferenc a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár c. igazgatója

ISSN 1785-7392 ISBN 978-963-9909-43-4 Technikai szerkesztő: Gárdonyi Erika

Kiadja a Bessenyei György Könyvkiadó Felelős kiadó: Dr. Fazekas Rózsa Kiadóvezető: Száraz Zoltán

4

Tartalomjegyzék Fazekas Rózsa

Károlyi György bevételei 1829 és 1848 között a Nagykárolyi kerület uradalmaiból

9

Reszler Gábor Zsoldos Ildikó

A Páneurópa-mozgalom erdélyi nézőpontból 15 Új utak a dualizmus választásainak vizsgálatában 25

Buhály Attila

Caesarral csetelni, avagy infokommunikációs lehetőségek a történelemtanításban

31

Szoboszlay György Cs.

Történelem: tanítás és a Prolog programozási nyelv

39

Óbis Hajnalka

Beszédes képek (nyomtatott alapú multimédiás eszközök használata a történelemtanításban)

55

Oláhné Szirota Szilvia

Történelem új megközelítésben: a fiatalkori bűnözés visszaszorításáért

65

Vinnai Győző

Fejezetek Szabolcs-Szatmár megye közigazgatás-történetéből (1950-1970)

91

Oroszország szláv politikája a 19. század második felében

99

Műhely Czövek István

5

6

Tisztelt Olvasó! A Nyíregyházi Főiskola Történettudományi Tanszéke, az akkor még Bölcsészettudományi és Művészeti Főiskolai Kar Tudományos Bizottsága nevet viselő grémium anyagi és erkölcsi támogatását is felhasználva 2009-ben is megjelentette aktáját. Immáron hetedik alkalommal. A kötet azon túl, hogy rendszeresen bemutatja a történész műhely legújabb tudományos kutatói eredményeit, most a hagyománytól kicsit eltérve helyt ad egy elmaradt, A kreativitás fejlesztése az iskolában című konferenciára elkészült tanulmányoknak is. Ez utóbbiak inkább a történelem tanításával foglalkozó cikkek. A Szerkesztő ezen túl továbbra is a kronologikus sorrendet vette figyelembe, hiszen így a különböző korok érdekes, vitára sarkalló kutatási nóvumai kerülnek az olvasó kezébe, mint ahogyan a Műhely rovat is ezt a célt szolgálja. Az előzőekhez hasonlóan ajánlom a kötetet tanároknak, történész hallgatóknak, akik sokrétűen fel tudják használni az alapos kutatómunkával létrehozott szellemi produktumokat. a Szerkesztő

7

8

FAZEKAS RÓZSA Károlyi György bevételei 1829 és 1848 között a Nagykárolyi kerület uradalmaiból A Szatmár vármegyében legnagyobb birtokkal és befolyással bíró Károlyiak közül György gróf Nagykárolyi kerületben lévő uradalmaiban folyó gazdálkodás eredményességét vizsgáltam 1829 és 1848 között.1 Még pontosabban: azt elemeztem, hogy a vizsgált időszakban hogyan változott a gazdálkodásból származó bevételek aránya Károlyi György éves összbevételén belül, illetve, hogy a Nagykárolyi kerület uradalmainak bevételei hanyad részét tették ki az összes birtok bevételeinek. Egyszerűbben úgyis megfogalmazható a kérdés, hogy hogyan változott a Károlyi György birtokállományának magját képező Nagykárolyi kerület súlya az 1829 és 1848 közötti időszakban. A bevételek alakulásának elemzéséhez a Magyar Országos Levéltárban lévő Károlyi György irategyüttesében található főkönyveket használtam.2 Az egyes évek bevételeit és kiadásait tartalmazó főkönyveket titkára, Bártfay László vezette. Ezek rendszere 1828-tól haláláig, 1858-ig változatlan. A főkönyveken belül először a bevételek, majd a kiadások tételei követik egymást hónapokra lebontva. A főkönyvek sok-sok adatot tartalmaznak Károlyi György mindennapi életéről, és nélkülözhetetlenek az uradalmakban folyó gazdálkodás megismeréséhez is. A főkönyvek adatainak értelmezését segíti, megkönnyíti Károlyi György és Bártfay László naplójának, levelezésének ismerete. A főkönyvek adataiból levonható következtetések ismertetése előtt szólnom kell néhány szót a birtokosról, az 1802 és 1877 között élt Károlyi Györgyről, családjáról és a birtokigazgatásról. A Károlyi család a 19. század elején a legnagyobb birtokos családok közé tartozott. Kállay István kísérletet tett arra, hogy meghatározza a 19. század elején a tíz legnagyobb birtokos család birtokállományának kiterjedését3. Ebben a rangsorban a Károlyiak a 1

Előadásként elhangzott a XVI. Szabolcs-Szatmár-Beregi Nemzetközi Levéltári Napok konferencián Nyíregyházán, 2009. október 7-én. 2 Magyar Országos Levéltár, P 414 Károlyi György iratai, 1777–1903, D Főpénztár. A továbbiakban a főkönyvek alapján végzett számításokra külön nem hivatkozom. 3 Kállay István: A magyarországi nagybirtok kormányzata, 1711–1848. Bp., 1980. 18.

9

legnagyobb birtokkal rendelkező herceg Esterházy család mögött a második helyet foglalták el. A Károlyi család ősi birtokai Északkelet-Magyarországon, Szatmár megyében és a szomszédos törvényhatóságokban helyezkedtek el. A 19. század elejére azonban már az ország más részein is kiterjedt birtoktesteket szereztek. Ahhoz, hogy a szétszórt birtokokon eredményesen, vagyis minél jövedelmezőbben tudjanak gazdálkodni, egy jól működő birtokigazgatást kellett kiépíteni. A Károlyi birtokok igazgatási szervezetének élén a 18. század közepétől a jószágigazgató állt. Az uradalmak három felügyelőség, a nagykárolyi, a surány-megyeri és az alföldi alá tartoztak. A birtokok igazgatási központja a 18. század közepéig Nagykároly volt. A 18. század második felében a család rezidenciális központja Pest lett, ami maga után vonta a birtokigazgatás két központúvá válását. 1827-ben új korszak kezdődött a Károlyiak birtokgazdálkodásának történetében. A több generáció óta egy kézben lévő, folyamatosan gyarapodó birtokegyüttest a három Károlyi fivér, István, Lajos és György felosztották egymás között. A kor szokásának megfelelően a legfiatalabb fivér, György kapta a család ősi birtokközpontját, Nagykárolyt a kastéllyal. A felföldi birtokokból ugyan a legkisebb, de juhtenyésztésre a legalkalmasabb részt jutatták neki. Az alföldi birtokokat is három részre osztották. Az önálló gazdálkodásra való átállás 1828 és 18311832 között történt meg. Saját birtokszervezetének kialakításakor támaszkodott az eddigi birtokigazgatási tapasztalatokra. Birtokigazgatásának központja Nagykároly, majd 1831-től Pest és Nagykároly lett. 1831-ben ugyanis megvette bátyjától, Lajostól a pesti palotát, és ettől kezdve Pesten volt az állandó lakhelye. Viszont jószágigazgatója, Fleckl Károly, aki 1831-ben 43 éves korában lépett a szolgálatába és haláláig, 1848-ig látta el valamennyi jószágának kormányzását, Nagykárolyban lakott. Kúriája az Arany Szarvas fogadó szomszédságában volt. Fleckl Károly felügyelete alatt állt a Nagykárolyi kerületbe tartozó nagykárolyi, nyírbátori, bélteki, kéci uradalom, az alföldi jószágokat összefogó orosházi uradalom, a Károlyi György által szerzett keresztesi, majd csurgó-keresztesi és a debrői uradalom. Hatásköre kiterjedt az 1862-ig osztatlan állapotban maradt misztótfalusi, muzsaji és fehérgyarmati jószágokra is.4 4

Korizmics László–Benkő Dániel–Morócz István: Mezei gazdaság könyve. Pest, 1855–1867. 422.

10

A Károlyiak, így György gróf is vallotta, hogy a gazdálkodás eredményességének egyik legfontosabb feltétele, hogy gazdatisztjei jól képzettek és megbízhatóak legyenek. A vezető tisztséget betöltőknél a világlátottságot is fontosnak tartotta. Fleckl Károly kora legképzettebb gazdatisztjei közé tartozott. Az ország legrangosabb intézetében, a keszthelyi Georgikonban alapozta meg ismereteit. A legjobbak számára az intézmény külföldi tanulmányutat is szervezett. Ennek keretében megismerkedett Európa legelismertebb mezőgazdasági intézményeivel és mintagazdaságaival. Két évet töltött Albrecht Thaer möglini, Geisler morvaországi és Emanuel Fellenberg hofwyli intézetében, ahol elméleti és gyakorlati ismereteit gazdagította. Ezt hazatérése után is folytatta. Három évig Keszthelyen tanított, majd báró Brudern József Gyöngyös vidéki gazdaságát irányította. 1828-tól a szatmári püspökségnek volt a praefectusa.5 Az éppen ekkor önállósodó Károlyi Györgynek jószágigazgatóra volt szüksége. Hogy ő maga figyelt-e fel Fleckl Károlyra, vagy ismerősei ajánlották-e neki, nem tudjuk. Mindenesetre új jószágigazgatója megfelelt elvárásainak, irányításával egyre több birtokon tértek át a racionalizált gazdálkodásra. A gazdálkodás irányításában legfelső szinten három ember vett részt, másmás szerepkörrel. Károlyi György hozta meg a stratégiai döntéseket, időnként azonban konkrét feladatok megoldásával is foglalkozott: pl. szerződést kötött a terménykereskedőkkel. A gróf titkára, Bártfay László kulcsszerepet játszott a Károlyi-ház életében. Minden információ hozzá futott be. A gróf minden tervének, elképzelésének ismerője, tanácsadója, utasításainak megfogalmazója és közvetítője volt egy személyben. A gróf távollétében teljhatalmú megbízottja. A jószágigazgatóra maradt a tervek kivitelezése. Károlyi György felnőtté válása egybeesett a racionalizált gazdálkodás eszméjének magyarországi térhódításával és a gyapjúkonjunktúra kibontakozásával. Érdekelték az új eljárások, olvasta a legújabb mezőgazdasági szakkönyveket és szakfolyóiratokat. Utazásai során meglátogatta a leghíresebb hazai és külföldi mintagazdaságokat, mezőgazdasági kiállításokat, amelyeken uradalmai termékei is megjelentek, és díjat nyertek. Fiatalkori barátai, Széchenyi István és Wesselényi Miklós mindenben, így az új gazdálkodási mód meghonosításában is példaképei voltak. Egyébként is a leggazdagabb birtokosok között egyfajta verseny 5

Mérei Gyula: Mezőgazdaság és agrártársadalom Magyarországon, 1790–1848. Bp., 1948. 79–80.

11

alakult ki az 1820-as, az 1830-as években, hogy ki tud okszerűbben, és nagyobb haszonnal gazdálkodni. A racionalizált gazdálkodás népszerűsítéséért is sokat tett. Széchenyivel, Wesselényivel együtt részt vett az Országos Gazdasági Egyesület létrehozásában, aminek 1839 és 1849 között elnöke is volt. Károlyi György egyik legfontosabb életcéljának azt tekintette, hogy utódai számára megőrizze, illetve szerzemények által gyarapítsa azt a vagyont, amelyet őseitől örökölt, és így megóvja őket az elszegényedéstől. Hat gyermekről, öt fiúról és egy leányról kellett gondoskodnia. A vagyongyarapításnak, a jövedelemnövelésnek mindkét formájával élt. Egyrészt folyamatosan korszerűsítette a birtokain folyó gazdálkodást, másrészt új birtokokat szerzett. 1848-ig három birtoktesttel gazdagította vagyonát, a Fejér megyei Keresztessel és Csurgóval, majd a Heves megyében fekvő debrői uradalommal. Széchenyi kissé gúnyosan jegyezte meg, hogy Károlyi, ha így halad, felvásárolja fél Magyarországot. Bár Károlyi György 1870-ig irányította birtokait, 1848 két szempontból is korszakhatár birtokgazdálkodásában. Egyrészt megszűnt az úrbéri rendszer, ez minden birtokost érintett, másrészt elhunyt a birtokait 17 év óta kormányzó jószágigazgatója, Fleckl Károly. Ez a magyarázata, hogy elemzésünket most 1848-cal zárjuk. Bár az önálló gazdálkodásra való áttérés 1828, a bevételek összehasonlítása szempontjából ezt az évet figyelmen kívül hagytuk, mert a gyapjú árával való elszámolás 1832-ig mindig a következő évben történt, és annak az évnek az összbevételét gyarapította. Fleckl Károly egyik újítását fedezhetjük fel a gyapjúértékesítés módjának megváltozásában. A kereskedők ettől kezdve mindig a gyapjúnyírás évében számoltak el. Az új rendszerre való áttérés miatt 1832 két év gyapjúbevételét tartalmazza. Az 1829 és 1848 közötti 20 év alatt a jószágokból, más szóval az uradalmakból származó bevételeknek az összbevételen belüli aránya döntő volt. Három év kivételével az összbevétel legalább 2/3 részét adták az uradalmak bevételei, de 1834-ben, ’35-ben és ’37-ben több mint 4/5-ét tették ki. Sokkal nehezebb meghatározni a Nagykárolyi kerületbe tartozó uradalmak részesedét a jószágokból származó bevételeken belül. Ennek legfőbb oka az, hogy együtt értékesítették az összes jószág gyapjúját, és csak ritkán tüntette fel Bártfay László a főkönyvekben a gyapjúbevétel uradalmak szerinti megoszlását, illetve az egy-egy uradalomból származó bevételek összesítését. A nagykárolyi kerületi pénztár négy uradalom, a nagykárolyi,

12

a nyírbátori, a bélteki és a kéci bevételeit együtt kezelte. Az egyes uradalmak befizetéseinek különválasztása a főkönyv adatai alapján nem lehetséges. Az 1829 és 1848 közötti időszakon belül van négy olyan év, 1831, ’41,’47 és ’48, amelyekben pontosan meghatározhatók az uradalmak bevételei. A nagykárolyi kerület négy uradalmának bevétele 1831-ben és 1841-ben is 41% volt. 1831-ben az orosházi uradalom teljesített jobban néhány százalékkal, 1841-ben viszont a nagykárolyi kerület uradalmai. Az 1840-es években aztán kivétel nélkül a nagykárolyi kerület uradalmaiból származott a legtöbb bevétel. A csurgói uradalom a bevételek alig több mint 10%-át adta. A debrői uradalomnak 1840-ben történt megvásárlása után is a nagykárolyi kerületi pénztár maradt a pesti főpénztár legnagyobb befizetője. De az arányok megváltoztak. Az 1847-es és az 1848-as adatok szerint a debrői uradalom a bevételek közel ¼-ét szolgáltatta. Megközelítette az orosházi uradalomból származó bevételek arányát. A csurgói uradalom súlya nem változott. A Nagykárolyi kerület pedig Károlyi György gazdálkodásból származó bevételeinek továbbra is a legnagyobb, több mint 1/3-ad részét adta, de a súlya csökkent. Az egyes uradalmak bevételeinek az összes jószág bevételén belüli aránya

50 40

Károlyi

30

Orosházi

20

Csurgói

10

Debrői

0 1831

1841

1847

13

1848

14

RESZLER GÁBOR A Páneurópa-mozgalom erdélyi nézőpontból Az első világháborús pusztítás után bontott zászlót a Páneurópa-mozgalom. Az Európa jövőjéért felelősséget érző, aggódó gondolkodók körében visszhangra talált Richard Coudenhove-Kalergi Páneurópa-gondolata.1 A bécsi gróf aktív közreműködésével kibontakozott az európai népek egységét célul tűző mozgalom. A páneurópai törekvés hatással volt a két világháború közötti magyar politikai és szellemi életre, Magyarországon is létrejött a Páneurópatagozat.2 Azonban ahogyan a nemzetközi élet minden mozzanatát, úgy ezt a bontakozó egységtörekvést is Trianon szemüvegén át nézte a hazai politikai elit és a közvélemény formálóinak többsége. A Páneurópa-gondolat kezdetben a magyar baloldali és liberális ellenzéki körökben terjedt, míg a kormánypolitika és az azt támogató politikai erők elutasították. A magyar külügyi kormányzat gyakorlatilag nem foglalkozott Coudenhove-Kalergi mozgalmával, jellegzetes „zsidó szélhámosságnak” tartotta, amelyik igyekezett a megbékélési politikai eredményeit kisajátítani. A magyar elutasítást jól tükrözte Bethlen István miniszterelnök CoudenhoveKalergi-hoz intézett válaszlevele, amiben leszögezte, hogy nem lelkesedik a Páneurópa-mozgalomért részben annak utópikus célkitűzései miatt, de legfőbbképpen azért, mert az azt követelné meg a magyaroktól, hogy „elfelejtsük a bennünket ért égbekiáltó jogtalanságokat, amelyeket a Páneurópa mozgalomhoz hasonlóan szépen csengő jelszavakkal való visszaéléssel elkövettek, hogy a kegyetlenül megcsonkított, életerejében érdemtelenül csaknem halálosan megsebzett Magyarország egyszerűen túltegye magát mindazokon a megaláztatásokon, jogsérelmeken, amelyek őt érték.” A trianoni béke felülvizsgálata előtt Magyarország számára „tárgytalan 1

Richard Coudenhove-Kalergi: Krise der Weltanschauung. Paneuropa Verlag, Wien, 1923.; Paneuropa. Paneuropa-Verlag, Wien-Leipzig, 1926. 2 Az európai egységgondolat első világháború utáni jelentkezését, annak fogadtatását magyar nyelven mindmáig legátfogóbban Kövics Emma tárta fel Az európai egység kérdése és Németország (1919-1933) című könyvében. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992. (a továbbiakban: Kövics, 1992.) A magyarországi Páneurópa-szekcióról Kiss Henrietta: Páneurópa-szekció Magyarországon 1926-1932. I-II. Valóság 2003. 4. szám 45-65. és 2003. 5. szám 65-80.

15

a Páneurópa keretében való együttműködés azokkal, akik felelősek ezekért a jogtalanságokért” - fogalmazott levelében Bethlen István.3 A mozgalom céljainak elutasítása nem jelentette azt, hogy Magyarországon nem jöhetett létre Páneurópa-szekció, illetve, hogy a kormányzat ne használta volna fel külpolitikai propagandája eszközeként a Páneurópa Unió szervezetét. A magyarországi Páneurópa-tagozat 1926. június 24-én jött létre a kormánypárthoz tartozó Lukács György elnökletével.4 A magyarországi szekció már alakulásától kezdve több volt a kormánypolitika eszközénél, hiszen részt vettek munkájában az európai egyesülés gondolatát meggyőződésből elfogadó politikusok és értelmiségiek. Az összefogás gondolata a demokratikus polgári ellenzék és a szociáldemokrata munkásmozgalom képviselői számára támogatható volt. De mit jelentett a Páneurópa-mozgalom a trianoni határokon kívül került magyar kisebbségieknek, például az erdélyi magyarság szellemi elitjének? Ebben a rövid írásban Ligeti Ernő kortársi értelmezését tekintjük át. Ligeti Ernő5 politikai esszéje A páneurópai mozgalom6 címmel 1926-ban jelent meg a Korunk Könyvtára7 ötödik füzeteként Kolozsvárott. Richard Coudenhove-Kalergi Páneurópa című munkájának elemző-értelmező áttekintéséhez az aktualitást a Páneurópa-mozgalom közelgő első bécsi kongresszusa adta.8 Írásával az volt a cél, hogy a tagolt, sokszínű európai 3

Idézi Kövics, 1992. 114. Lukács György (1865-1950) politikus, a Fejérváry-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere volt. 1922 és 1931 között egységes párti programmal került az országgyűlésbe. 5 Ligeti Ernő erdélyi magyar író, publicista, szerkesztő 1891-ben született Kolozsvárott. 1934-ben szülővárosában Független Újság címmel hetilapot alapított. 1940-ben átköltözött Magyarországra, és a Magyar Nemzet főmunkatársa lett. 1945 januárjában Budapesten a nyilasok családjával együtt meggyilkolták. 6 Ligeti Ernő: A páneurópai mozgalom. Korunk Könyvtára V. Kolozsvár, 1926. 17 (a továbbiakban: Ligeti, 1926.). Az idézeteket a mai magyar helyesírás szabályai szerint közöljük. 7 A Korunk Könyvtára a Dienes László által szerkesztett „világnézeti havi szemle”, az 1926-ban indult Korunk könyvsorozata volt. A sorozat nyitó darabjaként jelent meg Czakó Ambró: Kereszténység és modern élet című tanulmánya, amit Kassák Lajos: Az új művészet él, Keresztury Sándor: Szlávok a háború után című kötetei és Radóné Kempner Magda: Integrállények című regénye követett. 8 Az első Páneurópa-kongresszusra Bécsben került sor 1926. október 3. és 6. között. 4

16

föderációs mozgalmakból a legmarkánsabbnak tartott bécsi Páneurópa Uniót emelje ki, és újszerűségére, valamint időszerűségére ráirányítsa olvasói figyelmét. Ligeti Ernő tanulmányát azzal a történelem által sajnálatosan igazolt megállapítással kezdte, hogy az első világháború után a párizsi békék nem teremtették meg a nyugalmat Európa számára. A kontinenst belső ellentétek feszítették, amelyek már-már beigazolták Spengler európai kultúra bukására vonatkozó jóslatát.9 A fasizmus által felerősítve hatott a nemzeti elkülönülés és elkerülhetetlennek tartott összeütközés jelszava, másfelől erősödött a nemzetek összefogásának eszméje. Ezen utóbbi meggyőződés a Nemzetek Szövetsége létrejöttével intézményesült. A világszervezet mellett Ligeti Ernő szerint nélkülözhetetlenekké váltak azok a békeegyesületek, társadalmi szervezetek, mint például amilyen a PEN Klub10 volt, amelyek a Népszövetség segítségére siethettek, hatékonyságát növelhették. Nem az idealista békevágy hatja át ezeket a szervezeteket, vallotta az erdélyi író, hanem a reális gondolkodás és az európai gazdasági életből eredő szükségszerűség. Ez a szükségszerűség kényszeríti ki a győztesek és legyőzöttek összefogását, ez vezetett a locarnói szerződésekhez, vagy a német-francia-belga vaskartellhez. A béketörekvéseket a józan ész és a „jobb belátás szele dagasztja és teszi lehetővé, hogy a tegnap utópiája: az Európai Egyesült Államok ma már egyik-másik hivatalos és döntő politikai tényezők eszmekörébe is beszivárgott.”11 A Nemzetek Szövetsége azzal az alapvető céllal jött létre, hogy az egyes államok közötti jövőbeni konfliktusokat képes legyen idejében kezelni, és megőrizni a világbékét. Wilson ideája „gyönyörű” Ligeti szerint, csak éppen az „összetákolt, hevenyészett intézményből” hiányzik a wilsoni szellem, azaz a népek önrendelkezési elve. Azontúl a Népszövetség úgy akarta megszervezni a világot, hogy maga a lecsúszó kontinens, Európa belső harmonikus rendje nem született meg. Coudenhove-Kalergi gróf szerint a Nemzetek Szövetségének átszervezése elkerülhetetlen, és csak kontinentális államcsoportok kialakításával válhat a nemzetközi szervezet jóval hatékonyabbá. Szerinte a lakható világ öt 9

Oswald Spengler: A Nyugat alkonya. I-II. k. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1995. A PEN Klubot 1921-ben alapították, első elnöke John Galsworthy, elnökségi tagjai pedig H. G. Wells és George Bernard Shaw voltak. A Magyar PEN Klub 1926-ban jött létre Radó Antal indítványára. 1930-tól Kosztolányi Dezső volt az elnöke, akinek a kezdeményezésére 1932-ben Magyarországon tartották a PEN Klub kongresszusát. 11 Ligeti, 1926. 4. 10

17

kontinensre osztható: Eurázsiára, Afrikára, Ausztráliára, Észak- és Dél-Amerikára. A páneurópai egység megfogalmazásánál Európát nem a földrajzi fogalom és nem a történeti, kulturális határai alapján értelmezi. Számára a kontinentális Európa az összes demokrata és „féldemokrata” államot jelenti kikapcsolva Nagy-Britanniát és a Szovjetuniót. Előbbit kiterjedt világbirodalma miatt, utóbbit politikai berendezkedése és soknemzetiségű jellege miatt. Az 1923-ban megjelent Páneurópa című könyvében kifejtett nézetet később maga Coudenhove-Kalergi vette revízió alá, és úgy módosította, hogy amennyiben Nagy-Britannia és a Szovjetunió részt akar venni az európai államszövetségben, sor kerülhet az együttműködésre. De még ez az új értelmezés sem jelenti a két állam teljes bevonását az európai egységbe, csak egy kelet-nyugati Locarno-rendszer12 alapján. A Coudenhove-Kalergi által megálmodott európai politikai kontinens 26 nagy államot és hét kisebb területet (például Danzig, Fiume stb.) ölelt volna fel. Páneurópa nem nélkülözhetné a gyarmatokat, így a tömbként kezelt zárt afrikai gyarmatok és a világ különböző pontjain található szétszórt francia, holland gyarmatok egészítenék ki a páneurópai „birtokállományt”13. Coudenhove-Kalergi a világot öt hatalmi csoportból álló, többpólusú rendszerként értelmezte. A 26 millió négyzetkilométerével és 431 millió lakosával Páneurópa alkotná az egyik hatalmi csoportot, a brit világbirodalom a másikat, az orosz birodalom a harmadikat, a „mongol birodalom” a következőt és végül Pánamerika az ötödik pólust. Páneurópa határait nem körzővel és vonalzóval jelölnék ki, mint ahogyan az első világháborút lezáró békéket vesztesekre kényszerítő nagyhatalmak tették. Az európai államok föderációja fokozatosan, időben elnyújtva is kifejlődhet, hasonlatosan az Amerikai Egyesült Államok létrejöttéhez. Miért időszerű a páneurópai elképzelés megvalósítása? Milyen célok eléréséhez van szükség a „nemzetközi társas munkára”?14 Ligeti Ernő 12

Ahogyan a locarnói szellem az ellenségeskedéssel való szakítást jelentette a kortársak számára az első világháború után győztesekre és vesztesekre tagolt Európában, úgy a Locarnó-rendszer a döntőbíráskodás intézményét magába foglaló átfogó, kollektív biztonsági szerződésekre vonatkozott. Ormos Mária – Majoros István: Európa a nemzetközi küzdőtéren. Felemelkedés és hanyatlás 1814-1945. Osiris Kiadó, Budapest, 1998. 313-315. 13 Ligeti, 1926. 7. 14 Ligeti, 1926. 7.

18

Coudenhove-Kalergihez hasonlóan úgy látta, hogy Európát az 1920-as években három irányból fenyegette katasztrófa. Egyrészt a győztes és legyőzött államok között folyamatosan felmerültek konfliktusok, nem múlt el az újabb háború veszélye. Másrészt a bolsevikok által képviselt világforradalmi eszme sem szűnt meg, a szovjet vezetés nem mondott le Európa későbbi forradalmasításáról. Coudenhove-Kalergi szerint a fehér vagy vörös Oroszország terjeszkedő külpolitikája miatt egyforma veszedelmet jelent Európára. Ligeti Ernő kiegészíti ezt a megállapítást azzal, hogy az első világháború után felerősödött jobb- és baloldali szélsőséges politikai mozgalmak bármelyik országból érkezve veszélyt jelentenek az európai kontinensre. „A diktatúrák mindinkább elharapódzó rendszerére gondolunk, amelyek nacionalista túlhevítettségüknél fogva makacs elszigetelődéseket teremtenek, és amelyek ellen hatásosan felvenni a küzdelmet csupán Páneurópa keretei között lehetséges.”15 Végül harmadikként a gazdasági és pénzügyi összeomlás réme fenyegette Európát. A fenyegetettség legfőbb oka, hogy az egyes államok nem hajlandók belátni, hogy Európa összefüggő gazdasági egész. Hogyan kerülhetőek el ezek a katasztrófák? A háborús veszély kiküszöböléséhez páneurópai döntőbírósági szerződésre van szükség. A szovjet-orosz expanzív törekvések páneurópai védelmi szerződéssel hiúsíthatók meg. A gazdasági összeomlás elleni leghatékonyabb ellenszer pedig a páneurópai vámunió lehet. Az első világháború után a világgazdaság egyik fontos, bár pozícióját tekintve gyengülő szereplője maradt Európa. A békerendezéssel létrejött új államok többsége az elzárkózást választotta, és védővámokkal bástyázta magát körül. Ez a gazdaságpolitika csak a nagyipari tőkéscsoportok önérdekeit szolgálta, és ezek „az önös magánérdekek a páneurópai mozgalom szabad kifutását is meglassítják, mindaddig, amíg az európai nagyiparos osztály rá nem jön arra, hogy Európa huszonhat állama közötti vámhatár lebontása, ha mindjárt más termelési feltételeket is von maga után, az egész gazdasági élet szanálását fogja eredményezni.”16 Látható volt, hogy az európai gazdasági egység megteremtésénél is csak lépésről lépésre lehet haladni. Előbb azon országok kisebb csoportjait kell megteremteni, melyek között a nemzetközi gazdasági együttműködés már gyakorlat. Az erdélyi író egyetértett azzal, hogy a közép-európai vámunió 15 16

Ligeti, 1926. 8. Ligeti, 1926. 9.

19

kiépítése az egyik legfontosabb lépés, aminek lehetséges változata a „Dunaföderáció” lehet. Ahogyan a gazdasági együttműködés kontinentális méretű kiépítésénél, úgy a biztonsági szerződések létrehozásánál is a regionális szerződésekből lehetett volna kiindulni. A Népszövetség szintén az egymással intenzívebb kapcsolatban álló országok közötti biztonsági szerződések megkötését szorgalmazta, amire jó példát jelentettek a locarnói konferencián aláírt szerződések.17 A gazdasági és politikai együttműködések egymást erősítették, és így kiteljesedhet a páneurópai egységre irányuló törekvés. Ligeti Ernő ezekről az egymásra ható folyamatokról a következőket állapította meg: „Igen valószínű tehát, hogy a politikai és a gazdasági kérdések hajszálcsöves érintkezése folytán a vámszövetség ügye is a regionális paktum sorsát követi [eredeti kiemelés – RG] és elsősorban ott találkozunk majd több állam vámuniójával, ahol a biztonság politikai problémája már a békeszerződéseken túlmenő egymás közötti garanciára talált. Ám ez mit sem változtat az alapelven, hogy Európa rekonstrukciója csupán a kontinentális, egész Európa vámuniójának megteremtése után válhat valósággá.”18 A kisebbségi sorban élő erdélyi író a páneurópai törekvések és a kisebbségi kérdés összefüggéseire ugyancsak kitért tanulmányában. Az első világháború utáni terület- és határváltozások következtében negyvenmillióan éltek kisebbségiként.19 A „Népszövetség védelme alatt” álltak, de a nemzetközi szervezet gyengesége talán ezen a téren volt a legszembetűnőbb. Ligeti Ernő tanulmányában egyértelműen fogalmazott. A többségi nemzetek nem törekedtek „méltányossági álláspontra” kisebbségeikkel szemben, a Népszövetség pedig a kisebbségi panaszok kivizsgálásánál nem járt el kellő alapossággal. A kisebbségek közjogi helyzetének „intézményes feljavítása immár az európai béke érdekében elmulaszthatatlan” feladattá vált. (…) „Mindaddig, amíg a nemzeti öntudat megtartja a mai szétroncsolt Európában 17

A locarnói konferenciát 1925. október 5. és 16. között tartották. Ez a diplomáciai esemény a Gustav Stresemann irányította német diplomácia nagy sikere volt. A weimari köztársaság egyenrangú félként vehetett részt a tárgyalásokon. Lehetővé vált a francia-német kapcsolatok további normalizálása, és 1926-ban Németország a Nemzetek Szövetségének tagjává válhatott. 18 Ligeti, 1926. 10. 19 A kisebbségi kérdésről Galántai József: Trianon és a kisebbségvédelem. Maecenas Kiadó, Budapest, 1989. 228

20

jelenlegi kártékony alakzatát, teljesen kizártnak tekinthető olyan politikai légkör megteremtése, amely a kisebbségi állampolgárok szabad kulturális fejlődését biztosítja.”20 A kisebbségi kérdésre is megoldást kínált a páneurópai eszme, gyengíthette, kiolthatta a nacionalizmusból fakadó ellentéteket. Ugyanakkor Páneurópa nem vetette el a nemzeti eszmét, hanem lehetőséget teremtett a nemzetek és a különböző kultúrák békés együttéléséhez hasonlatosan a Svájcban megvalósulthoz. „Ha Európa számára megérik az összhang új idénye, ha az eddig ég és föld között lebegő kisebbségiek épp oly zavartalanul fejthetik ki kulturális tevékenységüket, mint a többségiek, ha a gazdasági vámok nem húznak mesterséges határokat, úgy a reváns gondolata a kisebbségiekben visszafejlődik, mert már nem lesz érdemes számukra a történeti határok visszaállítását még csak érzéseikben sem fenntartaniuk. Az eddigi elveszített történeti egység helyett az európai egységben oldódnak fel, az eddigi nemzeti öntudatuk mellé kialakul az európai öntudat érzelemvilága, amely meg fogja teremteni a maga nemzeti hőseit, a maga ékesszóló dalnokait, a maga közvetlenül ható hagyományait, mint a középkorban a keresztény hit megteremtve az egységes Európát, megteremtette a különböző nyelveket beszélő érzelmi közösséget és egyházi irodalmat.”21 Ezekből a reményekből következően nem meglepő, hogy a kisebbségek jövőjét az első világháború után létrejött határok között elképzelő politikusok a Páneurópa-gondolat híveivé váltak. A párizsi békerendszer nyomán kiformálódott, illetve területekkel kikerekített utódállamok többségi nemzetei már másként viszonyultak Coudenhove-Kalergi kezdeményezéséhez. Például Romániában a többségi sajtó részéről támadások érték a páneurópai törekvéseket. Ligeti Ernő szerint ez félreértésből, a mozgalom lényegének torz értelmezéséből adódott. Míg Csehszlovákiában cseh, magyar, német páneurópai csoport is működött és Benes külügyminiszterként többször kinyilvánította, hogy a páneurópai mozgalom lelkes híve, addig Romániában csak „hézagosan” épült ki a mozgalom.22 A romániai Páneurópa-szekció inkább csak a kisebbségi társadalom érdeklődésére számíthatott, az államtöbbség a mozgalomra vontatottan és erőtlenül reagált. 20

Ligeti, 1926. 10-11. Ligeti, 1926. 11-12. 22 Ligeti, 1926. 14. 21

21

Nem meglepő, hogy Coudenhove-Kalergi gróf amerikai felolvasó körútját nagy érdeklődés kísérte, hiszen az amerikai polgár saját országa történetéből tudta, mit jelentett az Egyesült Államokat alkotó tagállamok egyesítése. Látta, tapasztalta, hogy milyen óriási gazdasági fellendülést hozott az északi és déli államok közötti ellentét felszámolása, és tisztában volt azzal is, milyen mélységekbe taszította 1914 és 1918 között az európai testvérháború az óvilágot. Természetesen „lekopírozni a washingtoni alkotmányt Európa számára nem lehetséges. Amerika uniója egynyelvű, Európa számára pedig még csak egy úgynevezett hivatalos nyelv sem képzelhető el.”23 Ligeti Ernő az eszperantót legfeljebb a nemzetközi kereskedelmet és társadalmi érintkezést segítő nyelvként tudta elfogadni, de az európai, vagy ha úgy tetszik a páneurópai költészet nyelveként egyáltalán nem. „…bármennyire is groteszkül hangzik, nem tudjuk elképzelni, hogy eszperantó nyelven el lehessen mondani egy jóízű anekdotát, vagy szerelmet lehessen vallani.” De nem is volt ilyen cél Európa egységesítésénél.24 A kontinenst átfogó gazdasági egység létrehozásával nem szűnik meg a nyelvi és kulturális sokszínűség. Ligeti Ernő kifejezte azon reményét, hogy az Egyesült Államok nagyvonalúan elengedi Európa első világháborús adósságait, és az amerikai tőke tevékenyen részt vállal az európai újjáépítésből.25 Milyen eszközök segíthették elő a páneurópai gondolat megvalósítását, és kik voltak a legfőbb ellenzői a bontakozó mozgalomnak? CoudenhoveKalergit idézve Ligeti megállapította, hogy a páneurópai mozgalom ellenzői négy csoportba sorolhatók: a nemzeti soviniszták, a kommunisták, a militaristák és a védvámos nagyipar képviselői nem tudták elfogadni Európa egységesülésének eszméjét. Minden más politikai irányzat, legyen az polgári, vagy szociáldemokrata össze tudta egyeztetni meggyőződését a páneurópaisággal. Kérdésként vetődött fel az 1920-as évek derekán, hogy vajon ez a hangsúlyosan társadalmi és nem politikai mozgalom képes lesz-e gyökeres változásokat elérni, képes lesz-e az országok parlamentjeivel és 23

Ligeti, 1926. 13. Ligeti, 1926. 13. 25 A német háborús jóvátétel rendezésénél az USA nem bizonyult ilyen nagyvonalúnak, de a Dawes- majd a Young-terv legalább hatékonyan hozzájárult Németország gazdasági talpra állásához. A német jóvátétel teljesítését Nagy-Britannia és Franciaország amerikai adósságaihoz hasonlóan az 1929-ben kirobbant nagy világgazdasági válság helyezte új dimenzióba. 24

22

kormányaival elfogadtatni a páneurópaiságot? Ligeti Ernő biztatónak látta a helyzetet, mert pár év elegendő volt ahhoz, hogy az értelmiség gondolkodásába beszivárogjanak a páneurópai mozgalom által képviselt értékek. Nagyobb és kitartó társadalmi propagandával a mozgalom elfogadottsága tovább erősödhet. Ilyen hatást is remélt az 1926 őszére tervezett első páneurópai kongresszustól. A legfontosabb elérendő cél egy európai alkotmány megszerkesztése, ami „lerontja a vámhatárokat” és lehetővé teszi, hogy az utódállamokban élő magyar úgy érezze magát Csehszlovákiában vagy Romániában, mint Magyarországon. Egy szászországi polgárhoz hasonló helyzetbe kerülhessen, akinek teljességgel közömbös, hogy Szászországban vagy Poroszországban telepszik-e le. Páneurópát az európai államok kormányai hozhatják majd létre, és az új egységes Európa nem a Népszövetség ellenében teremtődik meg, hanem a genfi központú szervezetet segítő intézményként. Ligeti Ernő megítélése szerint a bécsi páneurópai konferenciának egyetlen tárgya az lehet, hogyan tudják a páneurópai mozgalomnak megnyerni a Népszövetséget. A tanulmány CoudenhoveKalergi páneurópai mozgalom lényegét kifejező gondolatával zárul: „Nem lehet a holnaputánt a holnap ellenében kijátszani!” Elképzelhetetlen hatékony világszövetség a többi kontinenssel egyenértékű Európa nélkül. Rá kell venni a Népszövetséget, hogy fokozottabb lendülettel építse ki az igazi békét miközben Clemenceau Népszövetségéből wilsonivá válik. Bő nyolc évtized távlatából visszatekintve Ligeti Ernő tanulmányára nem könnyű mérleget vonni. Európa politikai integrációja még a XXI. század elején sem teljesedett ki, a páneurópai mozgalom betetőzéséig, az 1920-as évek derekán reménykedve várt „gyümölcsszedésig” nem jutottunk el. Sem a páneurópai eszme, sem a Népszövetség nem volt képes megakadályozni a terjeszkedő külpolitika harmincas évekbeli újjáéledését, majd az újabb világégést. A második világháborút, amelynek áldozatául esett az európai horizontból vizsgálódó erdélyi író is.

23

24

ZSOLDOS ILDIKÓ Új utak a dualizmus választásainak vizsgálatában Az 1970-es, 1980-as évektől egyre gyakrabban beszéltek a „new history”, azaz az „új történet”, az „új történetírás” jelenségéről. A magát új történetiként azonosító vagy mások által így számon tartott történetírói törekvések országonként igen tág tematikai keretek között mozogtak. Az „új történetírás” definíciós ismérveit Gyáni Gábor Az „új történetírás” jelensége című munkájában a következőkben összegezte. 1. Az ide sorolható munkák anyagukat analitikusan (nem pedig narratív módon) közelítik meg. 2. Problémafelvetéseik fókuszában az emberi lét anyagi alapjai – feltételei, elsősorban a demográfiai, a földrajzi, az ökológiai és a gazdasági struktúrák állnak. Sajátos vonás a társadalomtörténeti tematika, melynek keretében a nemzet szintje alatti integrációs-intézményes formák, valamint a társadalmi folyamatok és mozgalmak (földrajzi – szociális mobilitás, a státusz, a pozíció, a hatalom, a politikai mobilizáció) vizsgálatára helyeződik a súly. Megjelenik az igény egy új típusú kulturális társadalomtörténeti szemléletmódra, amely a népi, a nem legitim (gyakorta artikulálatlan) világkép és szokásrend, tágabban pedig az értékek, a szimbólumok, viselkedési rituálék kutatását ambicionálja. 3. Hangsúlyozni kell ezen új irányzatok populista beállítottságát, tehát figyelmük leginkább a tömegekre, a politikai hatalom sáncain kívüliekre irányul. 4. Kiemelendő az „új történet” inter- vagy multidiszciplinaritása, azaz a kutatók alkalmazzák a társadalomtudományokban, főként a közgazdaságtanban, a szociológiában, a pszichológiában, a matematikai statisztikában, a politológiában használt koncepciókat és módszereket. 5. E kutatási stílus gyakori velejárója a kvantifikáció valamilyen formájának és szintjének használata, a kérdések számszerű vizsgálatának kidomborítása. 6. Egyik módszertani talpköve pedig az összehasonlítás.1 A hazai történetírásban meglehetősen sokáig a politikatörténet primátusa volt jellemző. A politikai társadalomtörténet-írás alakulásával – mely Magyarországon még csak kevéssé indult meg – Szabó Dániel foglalkozott.2

1

Gyáni Gábor: Az „új történetírás” jelensége. In: Világtörténet 1986/ 3-4. 3-4. Szabó Dániel: Politikai társadalomtörténet – a politikai társadalomtörténete. In: Bódy Zsombor – Ö. Kovács József (szerk.): Bevezetés a társadalomtörténetbe. 2

25

Az új politikai társadalomtörténet kifejezés alatt országonként mást értettek. A Geschichte und Gesellschaft (Történelem és társadalom) című folyóirat tizenötödik évfolyamának második füzete 1989-ben politikai társadalomtörténet 1867-1945 címmel jelent meg. A politikatörténetnek a társadalomtörténettel való ötvözése nem volt új gondolat. A társadalomtörténet és a társadalom története közötti különbség már a folyóirat megindításakor megfogalmazódott, magában foglalva a múltbeli politikai jelenségek vizsgálatát is. Visszautalva mintegy a sokak által totális történetnek, totális történetírásnak nevezett kísérletekre, melyek alapvető munkájaként tartják számon Jürgen Kocka 1973-ban kiadott első világháborús művét, vagy Zeldin Franciaország történetét. A brit Theodore Zeldin 1976-os Társadalomtörténet és totális történet című tanulmányában a történészi szakma és a történészi kutatás és ábrázolás túlzottan diszciplínákra bontása ellen foglalt állást. Leszögezte: „Magán a történetíráson belül a társadalomtörténészek megszokottan a legnyitottabbak a társadalomtudományi gondolatok iránt, jóllehet ma már ez alig érvényes. Létezik már ’új’ politikai történetírás, amelyik van annyira kvantitatív és társadalmi orientáltságú, mint a történetírás bármely más formája…” 3 A fiatalabb és újító nyugatnémet történésznemzedék prominensei között számon tartott Kocka historiográfiai törekvése arra példa, hogyan egyeztethető össze az angolszász szcientizmus a hagyományos német elméletiséggel. A német társadalomtudományi irányzatnak köszönhetően a történelemben a gazdasági és társadalmi folyamatok analitikus elemzése kapott fő hangsúlyt, előtérbe kerültek a gazdasági változás, a népességnövekedés, a szociális egyenlőtlenség, a társadalmi mobilitás és a választási magatartás kérdései.4 A francia történetírás új irányairól szólva a politikatörténethez való visszatérésről Le Goff úgy fogalmazott, hogy „egy új politikatörténet-írásról van már szó, amely nem a ’politika’, hanem a ’politikum’ történetére koncentrál. Ez nem veszíti szem elől sem a gazdasági hatalmat, sem a Hagyományok, irányzatok, módszerek. Osiris Kiadó, Bp., 2003. (a továbbiakban: Szabó, 2003.) 3 Zeldin, Theodore: Társadalomtörténet és totális történet. In: Világtörténet 1986/ 3-4. 46. Az idézetet Szabó Dániel is közli: Szabó, 2003. 371. 4 Kocka, Jürgen: Elméletek és kvantifikáció a történetírásban. In: Világtörténet 1986/ 3-4.

26

társadalmi presztízst. A megújult politikatörténet különösen figyelmet kell hogy szenteljen a hatalom szimbolikus elemeinek. Ez a megújult és kibővült politikatörténet-írás interdiszciplináris összefüggésben tárgyalja a hatalom reprezentációjának hatásait kifejező új dokumentumokat: ikonográfiai emlékeket, rítusokat, liturgiákat stb.”5 A politikai társadalomtörténet-írás alakulása szoros kapcsolatban áll a politikatudományi kutatások fejlődésével és a politikai szociológia alakulásával. Érdemes megemlíteni Seymour Martin Lipsetnek a Homo politicus című munkájában meghatározott politikai szociológia témáit (a szavazást, a politikai mozgalmakat, a bürokrácia sajátos politikáját, a civil szervezeteket, ezek belső kormányzatát, valamint a társadalmi intézmények integratív funkcióit), amelyeknek elemzése szükséges a politika, s a politika társadalmi alapjainak megértéséhez.6 Szabó Dániel szerint a társadalom és a politika kapcsolata kétféleképpen közelíthető meg. Egyfelől vizsgálható az, hogy a politikai szféra hogyan befolyásolta a társadalom strukturálódását, stratifikációját. Másfelől elemezhető a politikai magatartás társadalmi megalapozottsága, s ehhez kapcsolódóan a politikai elit összetétele és döntési mechanizmusa is. A politikai választások, a korlátozott választójogosultság időszakában a választójogosultak társadalmi összetételének és politikai döntéshozatali mechanizmusainak a vizsgálata a leggyakoribb a politikai társadalomtörténet területén. Szabó azon a véleményen van, hogy bizonyos fokig a politikai társadalomtörténet témaköreihez tartozhat a társadalom szerveződésének, egyesületi struktúrájának vizsgálata is.7 A dualizmus kori pártviszonyok és országgyűlési képviselő-választások mélyebb, a politikai társadalomtörténet módszereit alkalmazó vizsgálata tulajdonképpen csak néhány évtizede indult meg. Az ezt megelőző időkből meg kell említeni Harrer Ferenc 1905-ös munkáját, mely a választások törvényi feltételeinek taglalását tartalmazza.8 A két világháború közötti időkben figyelmet érdemel Rudai Rezsőnek A politikai ideológia, pártszerkezet, hivatás és életkor szerepe a magyar képviselőház és a pártok 5

Szabó, 2003. 372. Lipset, Seymour Martin: Homo politicus. A politika társadalmi alapjai. Osiris Kiadó. Bp., 1995. 7 Szabó, 2003. 373. 8 Harrer Ferenc: A parlamenti választói jog terjedelme a nagyobb európai államokban. Bp., 1905. 6

27

életében (1861-1935) című munkája9, amelyről megoszlanak a vélemények. Pap József szerint a máig az egyik legjobban használható elemzés10, Cieger András viszont részben elavultnak és pontatlannak titulálja11. A polgári pártok programjait Mérei Gyula gyűjtötte össze és adta ki, először 1934-ben, majd 1971-ben. Ezt 2003-ban Pölöskei Ferenc egészítette ki.12 Jónás Károly Pártpanoptikum – 35 választás, 256 párt – Magyarországon című dokumentumgyűjteménye, melyben helyet kapnak a századelőn működő pártok adatai is, 1990-ben látott napvilágot.13 A dualizmus kori Magyarország meghatározó pártjainak monografikus feldolgozása azonban még várat magára. Megalapozó munkák Dolmányos Istvánnak A magyar parlamenti ellenzék történetéből (1901-1904) és A koalíció az 1905-1906. évi kormányzati válság idején című könyvei.14 Gerő András és Szabó Dániel kutatásai jelentik a mérföldkövet. Ki kell emelni Gerőnek Az elsöprő kisebbség című munkáját15, Szabónak az 1977-ben publikált tanulmányát a Néppárt megalakulásáról, melyet egy évvel később A Néppárt az 1896. évi országgyűlési választásokon című követett, majd 1992-ben A magyar társadalom politikai szerveződése a dualizmus korában.16 Ez utóbbiban határozta meg a dualizmus kori pártfogalmat,

9

Rudai Rezső: A politikai ideológia, pártszerkezet, hivatás és életkor szerepe a magyar képviselőház és a pártok életében (1861-1935). Bp., 1936. 10 Pap József: „Két választás Magyarországon”. In: Aetas 2007/1. 11 Cieger András: A Bereg megyei politikai elit a dualizmus időszakában. In: Nagy Ferenc (szerk.): Szabolcs-Szatmár-Beregi Levéltári évkönyv XII. Nyíregyháza, 1997. 232. 12 Mérei Gyula (összeállította és sajtó alá rendezte): A magyar polgári pártok programjai (1867-1918). Akadémiai Kiadó, Bp., 1934., 1971.; Mérei Gyula – Pölöskei Ferenc (szerk.): Magyarországi pártprogramok 1867-1919. Eötvös Kiadó, Bp., 2003. 13 Jónás Károly: Pártpanoptikum – 35 választás, 256 párt – Magyarországon. Bp., 1990. 14 Dolmányos István: A magyar parlamenti ellenzék történetéből (1901-1904). Akadémiai Kiadó, Bp., 1963.; Dolmányos István: A koalíció az 1905-1906. évi kormányzati válság idején. Akadémiai Kiadó, Bp., 1976. 15 Gerő András: Az elsöprő kisebbség. Bp., 1988. 16 Szabó Dániel: A Néppárt megalakulása. In: Történelmi Szemle 1977/2.; Szabó Dániel: A Néppárt az 1896. évi országgyűlési választásokon. In: Századok 1978/4.;

28

a pártrendszer frontvonalait, jellemzőit. Kutatási eredményeinek szintéziseként jelent meg 1999-ben a Parlamentarizmus Magyarországon (1867-1944) című monográfia17, melyet Boros Zsuzsannával közösen írt. Figyelemre méltó Zsuppán Ferenc Tibornak A fegyveres erők és a parlamenti választások Magyarországon (1867-1914)18, továbbá Varga Lajosnak az Országgyűlési választások a dualizmus korában című tanulmánya19, Koroknai Ákosnak pedig a választási statisztikák és választói névjegyzékek elemzésére tett kísérlete20. Választójogi problémákat feszeget Szabó P. Csaba A századelő magyar választási rendszerének problémája című munkája21. Az 1905-ös és 1906-os szabolcsi országgyűlési képviselő-választásokat értékelő monográfiámban22a politikai társadalomtörténet módszereit adaptáltam egy régióra, egy megyére, ennek egy konkrét időszakára. Vizsgáltam egyrészt a választások előkészületeit, melyek egyfajta rítusrend szerint zajlottak. A kérdést két fő szempontból közelítettem meg: a hatóságok részéről tett előkészületek és a pártok tevékenysége szempontjából. Fontosnak tartottam a választási előkészületek kapcsán is a szimbolikus politizálás vizsgálatát, feltérképeztem a helyi hatalom reprezentációjának sajátosságait, eszközeit, a szimbólumokat, a gesztusokat, mint a politikai mentalitás, illetve a közösségteremtés kifejezőit. Vizsgáltam a kampányok elemzésekor, hogy milyen rítusai voltak a mozgósításnak, s ezek mennyiben tekinthetőek hagyományos, rendies rítusoknak, vagy esetleg modernebb Szabó Dániel: A magyar társadalom politikai szerveződése a dualizmus korában. In: Történelmi Szemle 1992/ 3-4. 17 Boros Zsuzsanna - Szabó Dániel: Parlamentarizmus Magyarországon 1867-1944. Korona Kiadó, Bp., 1999. 18 Zsuppán Ferenc Tibor: A fegyveres erők és a parlamenti választások Magyarországon (1867-1914). In: Történelmi Szemle 1989/ 1-2. 19 Varga Lajos: Országgyűlési választások a dualizmus korában. In: Földes György Hubai László (szerk.): Parlamenti választások Magyarországon 1920-1998. Napvilág Kiadó, Bp., 1999. 20 Koroknai Ákos: Az 1896. évi választások Délkelet-Dunántúlon. (Módszertani kísérlet a választási statisztikák és a választói névjegyzékek elemzésére). In: Baranyai Helytörténetírás 1983-1984. Pécs, 1985. 21 Szabó P. Csaba: A századelő magyar választási rendszerének néhány problémája. In: Aetas – Acta Invenum 1986. Különszám 22 Zsoldos Ildikó: Hatalom és pártstruktúra a századelő Szabolcsában. Bessenyei György Könyvkiadó, Nyíregyháza, 2009.

29

eszközök, elemek is alkalmazásra kerültek. A jelöltállítás mechanizmusának górcső alá vétele során választ kerestem arra, hogy az 1905-ös szabolcsi választásoknál milyen tényezők befolyásolták a jelölést. A továbbiakban a választási aktust jártam körül, s kísérletet tettem az 1905-ben elkövetett választási visszaélések feltérképezésére is. Az 1905-ös és 1906-os szabolcsi országgyűlési képviselő-választások kapcsán fel kellett tenni a kérdést: mi határozta meg a választói magatartást vagy minek volt ebben meghatározó szerepe (társadalmi [osztály]helyzet; politikai intézményrendszer; hagyományok, szokások, választói rítusok, mentalitások továbbélése, jelöltek ismertsége; pártok programjai közötti ”racionális” választás vagy protest-szavazás). Ehhez kapcsolódóan utalhatunk a polgári kori választásokról kialakult két elméletre. Az egyik szerint a választások lehetőséget nyújtanak a társadalmi csoportok számára, hogy békésen oldják fel konfliktusaikat, hogy kiegyezve érvényesítsék szemben álló érdekeiket, és a választók racionálisan döntenek a versengő pártok által nyújtott alternatívák között. A másik elmélet szerint a választások alapvetően szimbolikus jellegűek, a demokrácia szekuláris rítusai, amelyek lehetővé teszik a választók számára, hogy az ország kormányzata részének tekintsék magukat. A győztes képviselőket a prozopográfiai vizsgálatoknál alkalmazott komparatív metódussal elemeztem – mely az „új történetiként” aposztrofált történetírás egyik módszertani talpköve – származásuk, családi nexusaik, életkoruk, a vármegyéhez, illetve annak régiójához való kötődésük, karrierútjuk (polgári/polgárosodó karrierminták, a nemesi, polgári származásúak aránya; bürokratizáció, a társadalmi-egzisztenciális önállóság vagy az államtól való függőség problémája, az állami fizetés és a saját jövedelem aránya), végül választóik iránti politikai elkötelezettségük alapján. Ennek elkészítéséhez levéltári forrásokat, a megyei sajtót, helytörténeti munkákat, illetve adattárakat használtam fel. A „new history” tudományos kutatási módszertanának alkalmazása Magyarországon még csak gyermekcipőben jár, ám az egyre inkább gyarapodó lokális részletkutatások ígéretesnek tekinthetőek. Úgy vélem, a szemléleti megújulás elkezdődött.

30

BUHÁLY ATTILA Caesarral csetelni, avagy infokommunikációs lehetőségek a történelemtanításban You: Tell me about the Civil War Abraham Lincoln: The Civil War was one of the darkest periods in our young nation's history. I tried to maintain harmony, and fought for emancipation and unification even though my views were opposed by many. The Union and all that was to come was at stake. You: Tell me about the Presidency Abraham Lincoln: The presidency is a difficult job! A fenti beszélgetés Abraham Lincoln amerikai elnök és köztem játszódott le. Sok mindent megtudhattam még tőle, például hogy négy fia közül csak az egyik élte meg a felnőttkort, és – mivel kortörténeti ismereteim, be kell valljam, kezdenek megkopni az amerikai polgárháborút illetően – mikor is volt pontosan a Gettysburg-i csata. Még mielőtt az olvasó félreértené a dolgot, nem valamiféle időutazásról van szó, hanem egy szoftverről, pontosabban egy beszélgetőrobotról, ún. „chatbot”-ról, amit bárki elérhet az ún. Virsona Projekt honlapján. A projekt és az azt megelőző ötlet egy amerikai üzletembertől származik, akinek egy ismerőse hirtelen halála után az a gondolata támadt, hogyan is lehetne pótolni a vele való beszélgetéseket.1 Közben a számítástechnikában megjelentek az ún. „beszélgetőrobot” szoftverek, akik/amelyek emberi beszédet és hanglejtést animálva közölnek valamilyen információkat. (Mi hétköznapi emberek akkor találkozunk ilyesmivel például, amikor vasútállomások emberi hangon megszólaló programozott szoftvereit hallgatjuk.) Az ötletet további gondolatok és tettek követték, majd a beszélgetőrobot-technológia révén megszületett egy webes szolgáltatás, egy fiktív személyeket webes felületen életre keltő alkalmazás. A következő lépés egy olyan közösségi portál létrehozása volt, ahol mindenki, programozói és

1

A Virsona Project kialakulásáról l. http://www.agent.ai/main.php?folderID=168&articleID=2204&iid=1

31

informatikai jártasságok nélkül is, meg tudta alkotni saját "beszélgetőrobotját" (ún. "chatbotot"), és azt meg is tudta osztani másokkal. De hogyan jutunk el egy pusztán informatikusok számára talán érdekes vagy szórakoztató foglalkozástól a történelemtanításig? A válasz a folyamat következő állomásában rejlik: nagyon gyorsan kiderült ugyanis, hogy a projekt sok izgalmas lehetőséget rejt; például ha már úgyis különféle virtuális személyiségeknek "adunk életet", nem lehetne (legalább szoftveresen) új életre kelteni elhunyt híres embereket? Miért ne lehetne az így megalkotott "virtuális" személyiség a történelemtankönyvek egy-egy szereplője? Létrejött tehát a Virsona honlap és projekt, amely azt a célt tűzte ki maga elé, hogy interaktív, játékos segédeszközt nyújtson a történelem tanításához és tanulásához. Egy versenyt hirdettek meg középiskolások számára, akiknek az volt a feladatuk, hogy építsék fel egy általuk választott történelmi személyiség virtuális személyiségét azáltal, hogy feldolgozzák az illető személyes dokumentumait, tetteit, beszédeit, naplóit, visszaemlékezéseit, magyarán mindazokat a dokumentumokat, amelyek a történeti kutatásban is elsődleges forrásként jöhet számításba egy korszak, vagy egy korszakban meghatározó szerepet játszó politikus, művész vagy tudós esetében. A bíráló zsűri a karakter belső koherenciáját, a betáplált tényszerű ismeretek, a válaszok hangneme, a megfogalmazás minősége alapján pontozott. A négyezer dollár összdíjazású verseny győzteseinek jutalma a pénzösszegen túl az volt, hogy az általuk felépített karakter felkerült a projekt honlapjára. Abraham Lincoln mellett lehet így már beszélgetni például Al Caponéval, Anna Frankkal és Albert Einsteinnel, de olyan valóban virtuális "személyiségekkel", mint a húsvéti nyuszi, vagy egy földönkívüli... A Virsona Projekt nacionáléjából eredően főleg amerikai történelmi figurákkal találkozhatunk a honlapon. A szellem azonban már kiszabadult a palackból, így nem lehetetlen, hogy a jövőben, nyilván, ha van a program megalapozásához és előkészítéséhez elég lendület, pénz és idő, akár Mátyás királlyal vagy Kossuth Lajossal társaloghatunk mondjuk az Iwiwen, vagy Tinódi Lantos Sebestyént hallgathatjuk "személyesen". (Aki a Kossuthtal az Iwiwen való beszélgetést még mindig túlságosan is futurisztikusnak tartja, figyelmeztetem: A Facebookon "fenn van" már III. Hattusili hettita király is2...) Persze virtuális történelemben mi sem vagyunk teljesen elmaradva: 2

http://www.facebook.com/editapps.php?ref=mb#/pages/HattushiliIII/47308618087?ref=mf (persze csak regisztráltaknak)

32

számítógépes játék segítségével bővíthetjük ismereteinket az 1848/49-es szabadságharcról vagy "Hunyadi hadairól",3 mégpedig úgy, hogy az aprólékosan rekonstruált körülmények adta keretek között játszhatjuk újra az eseményeket, akár meg is fordítva azok menetét. A Galaktika című tudományos-fantasztikus folyóirat tematikus nagy testvére, a Hipergalaktika tavaly ősszel megjelent különszáma az oktatás jövőjével foglalkozik.4 Neves sci-fi szerzők azokat a kérdéseket és problémákat járják körül a közzétett novellákban, amelyek a mai infokommunikációs technológiák jövőbeli (vagy már nagyon is jelenbeli) fejlettsége mellett az oktatás folyamatában jelentkezhetnek: a szerzői jogok kérdése, a digitális esélyegyenlőség, a digitális forrásokhoz és lehetőségekhez való hozzáférés, az ingergazdag, már-már "élethű" multimédiás alkalmazások jelenléte. Sokan sokféleképpen viszonyulnak ma is ezekhez a témákhoz, vagy egyáltalán az infokommunikációs technológiáknak az oktatásban való megjelenésének lehetőségéhez, pro vagy kontra. Ráadásul mi, bölcsészek azt hiszem, alapvetően nagyon ambivalensen viszonyulunk minden olyan számunkra misztikus dologhoz, ami valamiféle technológiai jártasságot igényel vagy feltételez: vagy rendkívül ellenezzük, vagy rezignáltan tudomásul vesszük megjelenését. Vagy minden problémát megoldó áldásnak tartjuk, vagy éppen ellenkezőleg, minden rossz okozójának. Épp szélsőséges, hullámzó értékítéletünk miatt érdemes odafigyelni arra a képre, amit a sci-fi-szerzőink szinte egymással teljes öszhangban sugallnak: a digitális technológia, az IKT pusztán eszköz, ami egyaránt lehet felszabadító, tehetségeket kiteljesítő valami, de újabb problémák, gondok okozója is. A digitális eszközrendszer megjelenése sok mindenre lehetőséget ad, ugyanakkor újabb kérdéseket is felvet annak tekintetében, hogy az adott lehetőségeinket hogyan használjuk fel akár mint tanár, akár mint diák. A tanulság többek között több olyan megoldandó probléma, amivel talán már mi is kezdtünk, kezdünk találkozni a mindennapokban: a digitális technológia önmagában még egyáltalán nem jelenti az ahhoz, ill. az azon megjelenő tartalmakhoz való hozzáférés esélyének és a feldolgozás képességének egyenlőségét. Tanítványaink házi dolgozatainak elkészítése, vagy az 3

Előbbi: http://www.48.sulinet.hu/bemutato.html Ez, és az utóbbi is, valamint a szoftvergyártók más egyéb történelmi játéka is elérhető a cég honlapján: http://www.huszargames.hu 4 Rövid ismertető: http://haldiblog.blogspot.com/2009/01/az-oktats-jvje.html

33

anyagfeldolgozás során hatalmas mennyiségű félkész, instant információval találkoznak; és bizony máris igencsak előfordul velünk, amikor a szemináriumi dolgozataink szerzőiben láthatólag inkább a copy-past-billentyűket tisztelhetjük, mint a valóságos hallgatókat. Bármilyen csilivili multimédia kíséri továbbá a tananyagot, a diák vagy hallgató motiváltsága híján annak semmivel sincs több eredménye, mint a krétának és a zöld táblának. A fentebb idézett virtuális és történelmi személyiségek és események kapcsán pedig tovább folytathatnánk a sort, például a fikció és a valóság elválasztásának problémájával. Akárhogy is csoportosítjuk honvédainkat és népfelkelőinket az ojtozi szorosban, a valóságban a vége mégiscsak Világos és Arad lett, és miközben bármilyen személyiséget kreálhatunk és publikálhatunk, nem szabad összekeverni, hogy Gavrilo Princip és Svejk közül végül is melyik volt valóságos személy. Vegyük észre: a problémák, ez esetben mondjuk a történettudomány vitatott kérdései, módszertana, a forráskritika követelménye nem meg- vagy feloldódnak, hanem egy olyan, új platformon jelennek meg, amit – közhely – lassan a tanítványaink sokkal jobban ismernek és kezelnek, mint mi, és ami még fontosabb, sokkal jobban otthon vannak benne. Ráadásul az új eszközök megjelenése még további kérdéseket felvet, vagy régi kérdéseket fogalmaz újra. Például: Tényleg rossz stratéga volt Dembinsky, mert én mégiscsak győzni tudtam a szőregi csatában? Beépíthetőek-e Mátyás király "személyiségébe" a népmesékből ismert cselekmények? Még mielőtt elhamarkodottan kategorikus választ adnánk, történészként gondoljuk csak végig a XIX. század pozitivistáiról és módszereikról vallott elképzeléseinket... Valóság és metaverzum5 tehát időnként összekeveredik, és elkezd kölcsönösen hatni egymásra és befolyásolni egymást; gondoljunk csak a Second Life körüli hírverésekre és az azzal kapcsolatos jelenségekre: a virtuális világnak van már saját művészete, és olyan egyetemek nyitottak már benne virtuális osztálytermet, mint az amerikai Harvard, vagy az angliai Open University... A valóság és a technológia elkezd hatni egymásra: a politikai életben (ne felejtsük: ez lesz majd a jövő történelme) 2009-ben megjelent a

5

A fogalmat Neil Stevenson Snow Crash c. sci-fi regénye vezette be a köztudatba, mint egy disztópisztikus világ félkész összetákolt virtuális valósága; l.: http://hu.wikipedia.org/wiki/Snow_Crash

34

"twitter-forradalom" fogalma a tavaszi moldovai és iráni zavargásokkal kapcsolatban.6 Adott tehát a jelenség, miszerint az információszerzés és feldolgozás technikái radikálisan megváltoztak az utóbbi évtizedekben. A tanár, az oktató már régen nem az, aki egy emelt padlózatú katedrán információkat oszt meg az előtte meghatározott geometriai rend szerint helyet foglaló hallgatósággal. A mai hallgatóság számára, álljanak bár a köz- és felsőoktatási rendszer bármelyik fokán, a tanár, az előadó már nem az egyetlen és megfellebbezhetetlen információforrás. Ez sokszor zavarba hozza az előadóterem vagy osztályterem magányosabb oldalán állókat, akik (az ő nézőpontjukból persze jogosan) rendre visszasírják az ezt megelőző "ideális" állapotot. A jelenséget tulajdonképpen számtalanszor körüljárták már az oktatással foglalkozó szakemberek. A továbbiakban a magam részéről most nem vállalkozhatok másra, mint megpróbálok felvázolni néhány stratégiát és feladatot. Először is, a tanár (megintcsak álljon a köz- és a felsőoktatás bármely szintjén) szerepét tekintve már nem az információ forrása. Sokkal inkább az információhalmaz struktúrálója, aki a legfőbb segítséget azzal nyújtja, ha azt tanítja meg, hogy a diák vagy hallgató hogyan tudjon egy bizonyos témában rá zúduló információhalmazban rendet vágni, vagy hogyan tudja elválasztani a hasznos információt a számára most éppen nem, vagy eleve nem releváns információról. Információt manapság különféle keresőkből (pl. Google...) nyerünk. A keresőmotor azonban fittyet hány a tudományos hierarchára: nem az alapján fűzi sorrendbe a találatokat, hogy azok szerzője vagy hivatkozottja hol és mikor végezte el a doktoriját. Az előző pontból következik az is, hogy információkeresés során sokszor találkozunk azzal a problémával, hogy a felkinált információ túl sok és széleskörű. Írjuk csak be a Google-ba azt, hogy "piramis", és várjuk meg, mit találunk: "217 ezer találat". Mintha azt mondaná: "Gratulálunk! Az Ön által keresett dolog a Föld bolygón található!" A feladat ezért a következő: különösen is olyan helyzetekben, amikor az önálló információszerzés és feldolgozás nagyon fontos (pl. szakdolgozók tutorálása), szánunk-e időt, energiát, hogy a hallgatóink (az adott témában kutatóink) releváns és könnyen használató kulcsszóhalmazt állítsanak össze a saját témájukkal kapcsolatban? Vagy tovább haladva: régen rossz, ha a hallgató csak a szakdolgozata kezdő 6

http://en.wikipedia.org/wiki/Twitter_revolution

35

lépéseinél, az anyaggyűjtés fázisaiban találkozik ezzel a kérdéssel. Az utóbbi időben a bolognai folyamat keretében sok minden átalakult a tanárképzés és a felsőoktatás terén. Sok új kurzus és tantárgy kapott helyet; helyet kapott vajon olyan kurzus is, ahol a különböző internetes keresők, adatbázisok felépítésével, használatával ismerkedik meg a hallgató? Kötelező számítástechnika-kurzusra persze magam is emlékszem egyetemista koromból; ahol a tananyag a "kurzor" definíciójának megtanulása és a vizsga alkalmával a kellő alaposságú felmondása volt a feladat. Azt hiszem, mindmáig sincs ez nagyon másképp, legalábbis a bölcsészképzés és a bölcsészszakokhoz kapcsolódó tanárképzés esetében. Épp ezért építettük be a Nyíregyházi Főiskola történelemtanári mesterképzésének tanrendjébe " A multimédia felhasználása a történelemtanításban" kurzust, aminek első kifutását a két éves levelezős képzés keretében már el is értük. Amikor a kurzus elindításán és a kurzustematika összeállításán gondolkodtunk, a következő dolgok lebegtek a szemünk előtt: nyílván leendő történelemtanároktól nem lehet elvárni, hogy magas szintű képességekkel és jártasságokkal rendelkezzenek az informatika területén. Így ennek a kurzusnak sem lehet ez a dolga, hanem pusztán az, hogy felhasználói szinten ismerkedjünk meg azokkal a infokommunikációs technikákkal és lehetőségekkel, amelyek a technika fejlődése folytán adottak. Mit is jelent mindez? Számos olyan szolgáltatás létezik, ahol az ember mindenféle számítástechnikai ismeret nélkül pár perc alatt nyithat magának például blogot. Ha valaki körülnéz a "blogoszférában", meg is láthatja ennek a hétköznapi eredményét: a gyerek fejlődésének és születésnapi fényképeinek közzétevése a rokonok számára a születésétől kezdve, különböző alkalmi és tematikus blogok, fotóblogok, "mit-láttam-ma-a-moziban" stílusú "énblogok" végeláthatatlan tárházába botolhatunk bármelyik szolgáltatónál. Miért ne hozhatnánk létre akkor mi is valamilyen tematikus blogot, ami információt tesz közzé, adatokat és hivatkozásokat gyűjt össze? Ezzel ráadásul több dolgot is tehetünk: (1) Használhatjuk egyfajta "üzenőfalként", a legfontosabb aktuális események, hírek közzétételére; és ahhoz, hogy mindez gördülékenyen működjön, még az sem kell, hogy a célközönség rendszeresen megnézze az adott blogot: rss-olvasók tömege áll rendelkezésre ahhoz, hogy rajta keresztül feliratkozzunk az adott blog vagy honlap frissítéseire. (2) Egyfajta adatbázisként becsatlakoztathatunk különféle tudományos, szakmai honlapokat, bibliográfiákat, megbízható weboldalakat – vagy éppen

36

diákjainkat bátoríthatjuk arra, hogy ők keressenek és értékeljenek ilyeneket adataikat és hivatkozádaikat egyéb (nyomtatott vagy más digitális) adattárakkal összehasonlítva. (3) Csatlakoztathatunk a bloghoz különböző rendszeresen frissülő tartalmú honlapokat, digitális információforrásokat (www.mult-kor.hu, www.regeszetimagazin.hu, stb.). Ezek az adatok automatikusan frissülnek az eredeti adatbázis által, így még karbantartani sem kell blogunkat, honlapunkat, legalábbis nem napi szinten. (4) Ha már a kommunikációnál tartunk, mint képzeletbeli blogunk egyik lehetőségénél, különféle azonnali üzenetküldő szolgáltatásokat is igénybe vehetünk: twitter, friendfeed, stb. És akkor még nem említettünk számos olyan kifejezetten oktatási feladatokra optimalizált szoftvert, amely tananyagok megosztására, a hallgatókkal való kapcsolattartásra, sok esetben akár a számonkérésre is lehetőséget ad. (Például a 2009 őszétől a Nyíregyházi Főiskolán is bevezetett moodle-keretrendszer.7) (5) Végezetül egy figyelmeztetés: virtuális honlapunknak, blogunknak természetesen jól karbantartottnak és esztétikusnak kell kinézve. Nincs lehangolóbb a képernyő előtt ülve a rég aktualitásukat vesztett információknál, a jajpiros és sötétlila színekben "pompázó" olvashatatlan webes felületeknél. Sőt, ma már, a "webkettes" korszakban már nem hordoz pozitív üzenetet egy sima statikus honlap sem: vannak felsőoktatási intézmények, tanszékek, amelyek már a twitteren keresztül tartják a kapcsolatot a hallgatóikkal.8 A feladat tehát adott. A világunkat egyre inkább behálózó IKT-lehetőségek és módszerek szövevényében a különböző lehetőségek és megoldások napról napra változhatnak. Egy nagyszabású technológiai evolúció játszódik le a szemünk előtt, ahol digitális eszközök és lehetőségek tűnnek fel, majd módosulnak a felhasználók igényei, népszerűségük és használhatóságuk szerint. A flexibilisebbek, az innovatívabbak fennmaradnak, a dinoszauruszok eltűnnek – és ez sajnos nemcsak a szoftverekre, hanem a felhasználók alkotta intézményekre is igaz.

7

http://moodle.org http://www.dragonweb.hu/blog/hallgatok-online-aktivitasa-es-az-egyetemi-onlinejelenlet 8

37

38

SZOBOSZLAY GYÖRGY CS. Történelem: tanítás és a Prolog programozási nyelv* Az alább következőkben –figyelembe véve, hogy a megjelent vendégek, többségükben gyakorló pedagógusok lévén, valószínűleg szeretnének a mindennapi praxisban könnyen hasznosítható ötletekkel, „fogásokkal” hazatérni erről a konferenciáról– történelemtanításnak és informatikának az internet világán és a multimédiás alkalmazásokon túlmutató, első pillantásra talán nem annyira nyilvánvaló, de mindenképpen lehetséges kapcsolatára szeretnék rámutatni, szándékaim szerint sokkal inkább a gyakorlati szemléltetés eszközével élve, semmint szigorú tudományos fejtegetés formájában. Humán tudományok és programozás egyetlen mondatszerkezetben való említése talán az élénk fantázia termékének tűnhet egy egyszerű bölcsész halandó számára, de remélem, előadásom végére érve sikerül bebizonyítanom, hogy bátran sutba lehet dobni az ilyesfajta vélekedéseket. Választásom azért esett a Prolog nyelvre, mert tulajdonságai különösen alkalmassá teszik arra, hogy tényeket (melyekkel a történelem bőséggel ellát minket) és általunk felállított (megkonstruált) szabályokat (rules) egyszerű, vagy összetett struktúrákba rendezve, kérdéseket (queries) intézzünk hozzá és értelmes válaszokat kapjunk mindarra, amit tudni szeretnénk. Ráadásul, más magas szintű programozási nyelvekhez (Pascal, Ada, C++, stb.) viszonyított egyszerűsége révén alapszintű ismerete gyorsan elsajátítható és talán az sem utolsó szempont, hogy, ugyancsak a többi magas szintű nyelvvel ellentétben, nyugodtan elfeledkezhetünk a programozás világába az angolból beszűrődött parancsokról, kifejezésekről (print, return, if...then...else, while, stb.) és helyettük lényegében anyanyelvünkön „kommunikálhatunk” a Prologgal.1 Ily módon lehetőség nyílik arra, hogy a diákok, a kezükbe adott adatbázisok (jól megírt Prolog programok) révén ne magolás útján, hanem szórakoztató módon, kreativitásukat, összefüggés-felismerő képességüket fejlesztve *Az alábbi dolgozat a Kreativitás az iskolában c., végül elmaradt konferencián megtartani tervezett előadás átdolgozott szövege. 1 Természetesen a Prolognak is megvannak a maga saját, angol eredetű parancsai (beépített predikátumai), de, mint majd később látni fogjuk, egyszerű feladatok megoldása során egész jól elboldogulhatunk anélkül, hogy egyet is használnunk kellene közülük.

39

rögzítsék memóriájukban az elsajátítandó ismereteket, vagy adjanak számot tudásukról a feleltetések során– ahol ezt a technikai feltételek lehetővé teszik, természetesen. A Prologról, röviden. Implementációk és irodalom A Prolog (tulajdonképpen: Programmation en logique) kifejlesztésére az 1970-es évek elején került sor, az elnevezés feloldásából sejthetően francia számítástechnikai szakembereknek köszönhetően. A legelső logikai programozási nyelvként tartják számon és neve hivatkozásként gyakran fölbukkan a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal összefüggésben. A nyelv egyik első megcélzott felhasználói közössége a számítógépes lingvisztikával foglalkozó tudósok voltak, de a különböző szakterületeken tevékenykedő történészek munkáját is nagyban megkönnyítheti: egyes kézikönyvek pl. genealógiai adatbázisok, mint szemléltető példák révén demonstrálják a Prolog problémamegoldó potenciálját– amint erre hamarosan magam is kísérletet teszek. Az elmúlt évtizedek során a nyelvnek –nem említve itt főbb dialektusait2 – számos implementációját fejlesztették ki: közülük most csak néhány ingyenesen hozzáférhető (részben nyílt forráskódú) alkalmazás felsorolására szorítkozom, internetes fellelhetőségük megadásával. Tehát, a lista: 1. SWI-Prolog (http://www.swi-prolog.org/) 2. GNU Prolog (http://www.gprolog.org/) 3. YAP (Yet Another Prolog; http://www.dcc.fc.up.pt/~vsc/Yap/) 4. Ciao Prolog (http://clip.dia.fi.upm.es/Software/Ciao/; a dolgozat megjelenésének idején még béta változatban) 5. W-Prolog (http://waitaki.otago.ac.nz/~michael/wp/ vagy: http://kti.ms.mff.cuni.cz/~bartak/prolog/testing.html) 6. Visual Prolog (http://www.visual-prolog.com/)3 2

Az Edinburgh és az ISO Prologgal kapcsolatban lásd: Ásványi Tibor: A logikai programozás és a Prolog. Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kar, 2005. május. 3 Az itt felsorolt implementációk mindegyike Windows alatt futó szoftver, de az SWI-, GNU és Ciao Prolognak különböző linuxos disztribúciói is hozzáférhetőek. Megjegyezendő, hogy a fejlett grafikus fejlesztői környezetet kínáló Visual Prolog eredendően kereskedelmi termék, de Personal Edition változata szabadon letölthető

40

Az előadás során bemutatandó példaprogram előállításához és teszteléséhez –széles körű elterjedtsége és egyszerűen kezelhető fejlesztői felülete miatt– magam az SWI-Prologot használtam.4 Mivel e rövid hozzászólás keretei között természetszerűleg nincs rá mód, hogy az érdeklődők közelebről megismerkedhessenek akárcsak a nyelv alapjaival (egyedül az egyes kódrészletekhez fűzött rövid magyarázataim vetnek majd –ha egyáltalán– némi fényt a Prolog természetére), összegyűjtöttem néhány kitűnő, szabadon letölthető, vagy online olvasható kézikönyvet, amelyek segítségével bárki megpróbálkozhat a következő fejezetben bemutatandóhoz hasonló –vagy annál akár sokkal bonyolultabb – program megírásával. 1. Blackburn, Patrick – Bos, Johan – Striegnitz, Kristina: Learn Prolog Now! (http://cs.union.edu/~striegnk/learn-prolog-now/lpnpage.php? pageid=online vagy: http://www.inf.puc-rio.br/~casanova/INF2217-LogicaEspecificacao/prolog-learn-now.pdf) 2. Adventure in Prolog (http://burks.bton.ac.uk/burks/language/prolog/amzi/ vagy: ftp://ftp.amzi.com/share/advinpro.zip) 3. Lu, James – Mead, Jerud J.: Prolog: A Tutorial Introduction (http://www.ebooks-for-all.com/bookmarks/view/Prolog-ATutorial-Introduction.html) 4. Spivey, Michael: An Introduction to Logic Programming through Prolog (http://spivey.oriel.ox.ac.uk/mike/logic/logic.pdf) 5. Nilsson, Ulf – Maluszynski, Jan: Logic, Programming and Prolog (http://www.ida.liu.se/~ulfni/lpp/)5 és felhasználható nem-kereskedelmi alkalmazások előállításához. A W-Prolog érdekessége, hogy, mint java class, weboldalakba integrálható, s így lényegében egy online Prolog interpreterként használható. 4 Az SWI-Prolog rendelkezik saját editorral, de elérhető egy külső fejlesztésű alkalmazás is, amely kényelmesebb integrációt valósít meg az interpreterrel és a következő webhelyről tölthető le: http://lernen.bildung.hessen.de/informatik/swiprolog/indexe.htm 5 A felsorolt irodalom mellett még felhívnám a figyelmet egy magyar nyelvű Prolog fogalomtárra, amely az előadásomban használt kifejezéseknek a kezdők számára is viszonylag érthető meghatározásait adja: http://dp.iit.bme.hu/prolog/fogalom.html

41

Az első két könyv a hosszas elméleti fejtegetések mellőzésével, sokkal inkább világos, nem egyszer játékos példák sorozatán keresztül nyújt betekintést a Prolog rejtelmeibe, ezért talán a leginkább alkalmasak arra, hogy a nyelvvel ismerkedni vágyók valóban minden nehézség nélkül tehessék meg első lépéseiket. Gyakorlati alkalmazás: genealógia Az alábbiakban, ígéretemnek megfelelően, egy történészek és történelemtanárok számára „optimalizált”, rövid példán keresztül igyekszem a hallgatóságot bevezetni a Prolog világába. A demonstráció alapjául szolgáló adatokat egy Komárom vármegyei nemes famíliának, a Lakyaknak Nagy Iván által közölt, öt generációt felölelő „nemzékrendi” táblájából nyertem ki6:

Ebből a miniatűr, bonyolultnak nem igazán mondható családfából hamarosan egy, a Prolog nyelvére lefordított, többféle paraméter alapján kereshető, elemezhető adatbázist hozunk létre. Szeretném előre bocsátani azonban, hogy nem törekedtem a rokonsági viszonyrendszer valamennyi, az ábráról leolvasható elemének a példaprogramban való megjelenítésére: célom inkább az volt, hogy, a családfát mintegy ürügyként használva, néhány egyszerű, általános megoldás segítségével rámutassak a Prologban rejlő lehetőségekre. Másrészt, az a mód, ahogy a felhasznált adatokat kiválasztottam és csoportosítottam, a problémának egy egyéni, szubjektív 6

Nagy Iván: Magyarország családjai czimerekkel és nemzékrendi táblákkal. 7. kötet. Bp., Arcanum, 1999. [CD-ROM]

42

megközelítését tükrözi vissza: többféle kiindulási pont lehetséges és mindenki számára adott, hogy a közreadott forráskód alapján átírja, illetve kiegészítse a programot a saját szempontjai szerint.7 Feladatunkhoz látva, elsőként egy meglehetősen triviális, de a későbbiek során mégis rendkívül hasznosnak bizonyuló információt próbálunk meg a Prolog által értelmezhető tény (fact) formájában megfogalmazni. Egy gyors pillantást vetve genealógiai táblázatunkra, láthatjuk, hogy az azon szereplő személyek kivétel nélkül férfiak, vagy nők (igaz, utóbbiak az elenyésző kisebbséget képviselve). Ezt eképpen rögzíthetjük programunkban (a teljes kódrészletet lásd a mellékletben): nő(erzsébet_I). nő(erzsébet_II). férfi(gergely). férfi(ádám_I). . . . férfi(józsef).8 7

Mindazok számára, akiknek ennek előtte még nem volt alkalmuk megismerkedniük az SWI-Prologgal, szeretném itt röviden összefoglalni használatát. Az alkalmazás (plwin.exe) indítását követően a File menüben kattintsunk a New elemre. Miután megadtuk az újonnan létrehozandó fájl nevét, a felugró editor szövegmezőjébe beírhatjuk a forráskódot. Ha elkészültünk vele, az editor Compile menüjében menjünk a Compile buffer pontra (erre kattintva az alkalmazás felajánlja számunkra a megírt állomány elmentésének lehetőségét, amivel mi természetesen élni fogunk). Ezután, a konzol paneljéhez visszatérve, értesítés vár minket, hogy a fordítás sikeresen megtörtént (pl.: % d:/program files/pl/bin/példa.pl compiled 0.00 sec, 368 bytes), mi pedig használatba vehetjük programunkat- erről majd részletesebben egy kicsivel később. Ha egy korábban megírt programot szeretnénk futtatni a konzolon, a File menü Consult elemére kell kattintanunk. 8

A választott jelölési forma (a keresztnevek használata) természetesen teljesen önkényesnek tekinthető, mint ahogy az azonos nevű személyek megkülönböztetésének módja. „Végtelen” számú lehetőség közül választhatunk, egy szabályt azonban mindenképpen szem előtt kell tartanunk: a zárójelek közé tett szövegkonstansok (atomok) kis betűvel kell, hogy kezdődjenek (ez így éppen nem

43

Bár talán nehezen hihető, de egy „kész”, működő Prolog programot hoztunk létre az imént. Futtatásához járjunk el a 6. jegyzetpontban leírtak szerint, majd tegyük fel első kérdésünket, vagyis gépeljük be a következőt: férfi(X).9

és nyomjuk le klaviatúránkon az Enter-t. A Prolog ezt fogja válaszolni: X = gergely

Majd gépeljünk folyamatosan ’;’-t és egymás után megkapjuk a föntebbi felsorolásban szereplő összes nevet. És ezzel még nem merítettük ki lehetőségeinket. Próbáljuk ki a következőket: férfi(zsigmond). [Enter] nő(mária). [Enter]

A válasz az első esetben: true (igaz), a másodikban: false (hamis). Azt hiszem, nem igényel magyarázatot egyik sem. Családfánkat tovább tanulmányozva, egy újabb –revelatív értékkel szintén nem különösebben bíró– felismerésre juthatunk: a feltüntetett személyek jelentős része, amellett, hogy férfi, avagy nő, egyben szülő is, nyilvánvalóan, hiszen gyerekeik vannak. Fejezzük ki ezt a tényt az előbbi megoldásnál kevésbé statikus módon, reláció formájában: szülő(gergely,ádám_I). szülő(gergely,erzsébet_II). . . . szülő(zsigmond,józsef).

teljesen igaz, de nem árt, ha a Prologgal először ismerkedők ehhez tartják magukat). Nagybetűvel mindig változókat szokás (kell) kezdeni. 9 Vagy állhat a zárójelek között akár Y, Alma, Bármi, a lényeg, hogy nagybetűvel kezdődjön, hiszen változóról van szó.

44

Emberi nyelvre lefordítva, mindez annyit tesz: Gergely szülője Ádámnak, stb. Teszteljük ezt a kódrészletet is. Ha valamennyi szülőre és azok gyerekeire kíváncsiak vagyunk, egyik korábbi példánkhoz hasonló módon írjuk be az alábbi sort: szülő(X,Y).

és a ’;’ jel segítségével haladjunk végig valamennyi elemen. Majd próbáljuk ki ezt is: szülő(bálint,Y).

Ebben az esetben –gondolom, már mondani sem kell– Bálint gyerekeinek a nevét fogja számunkra kilistázni a Prolog. Továbbmenve, tegyük fel, felmerült bennünk annak igénye, hogy a szülőket nemük alapján is el tudjuk különíteni egymástól.10 Ezt, az előzőek alapján már bárki meg tudja csinálni egyedül: apa(gergely). apa(ádám_I). stb.

Ne folytassuk. A jó hír, hogy épp elég tényt szögeztünk már le programunkban ahhoz, hogy az elkövetkezőkben, mentesítve magunkat a vég nélküli, fárasztó gépeléstől, rövid szabályok formájában fejezzük ki mindazt, amit majd a Prologtól szeretnénk megkérdezni: apa(Sz_f,Gy):-férfi(Sz_f),szülő(Sz_f,Gy).

Amit egy szabállyal kapcsolatban az első pillantásra észre lehet venni, az, hogy két jól elkülöníthető részből áll. A ’:-’ írásjelektől balra eső tagot a szabály fejének (head) nevezzük, a jobbra látható elem(ek)et pedig a 10

Ennek valójában elég kicsi az esélye, hiszen a nevek alapján azonnal meg tudjuk adni a választ, nem kell ehhez külön programot írni. Mégsem haszontalan a kérdésnél egy kicsit elidőzni, mert nagyszerű lehetőséget kínál arra, hogy rajta keresztül a Prolognak egy jól kiaknázható képességére hívjuk fel a figyelmet.

45

törzsének (body). A konstrukció egy feltételt tartalmazó állítást fejez ki, a ’:-’ jelentése: HA. A jobbra álló két elem közé beszúrt vessző egy fontos logikai művelet, az ÉS Prolog-beli megfelelője. Továbbá, figyeljük meg, hogy a zárójeleken belül természetesen nem atomokat (zsigmond, erzsébet_I, stb.), hanem változókat helyeztem el, így biztosítva, hogy, ha majd ezt a kódrészletet futtatni fogjuk, valamennyi, korábban felsorolt elemen tesztelni tudjunk. Mindezt összerakva, a föntebbi sort így fordíthatnánk le: egy bizonyos személy apjának tekinthető valakinek abban az esetben, ha férfi és ráadásul még szülője is ugyanazon valakinek. Nyilvánvaló, mit kívántunk elérni ezzel a szabállyal: ahelyett, hogy egyesével fölsoroltuk volna az apákat, hagytuk, hogy ezt a munkát a Prolog végezze el helyettünk. Ennek mintájára már könnyűszerrel megírhatjuk azt a néhány sort, amely a családfán található egyetlen édesanya, vagy pl. a fiak és leánygyermekek kilétét fogja felfedni számunkra. Következő példánkkal a testvérek kigyűjtésére kívánjuk rábírni a Prologot: testvér(Gy_1,Gy_2):-apa(Apa,Gy_1),apa(Apa,Gy_2), anya(Anya,Gy_1),anya(Anya,Gy_2),Gy_1\=Gy_2.

Egy újdonságot fedezhetünk fel az előzőhöz képest. Láthatjuk, ezúttal nem valamely korábban megállapított ténnyel dolgoztunk, hanem az előbb felállított szabályainkat építettük be a mostaniba, kihasználva, hogy programunk már képes „önállóan” rákeresni a szülőkre nemek szerint is. Ha megkérdezzük a konzolon keresztül azt, hogy testvér(X,Y), a következő választ kapjuk: X = ádám_I, Y = erzsébet_II; X = erzsébet_II, Y = ádám_I; false.

Azaz, a konzol jelzi, hogy kilistázott minden szóba jöhető megoldást, nincs tovább, a végére ért a felsorolásnak. Ennyi? A Prolog valamit rosszul értelmezett volna? Éppenséggel nem: pontosan azt csinálta, amit kértünk tőle. Fogalmazzuk meg saját szavainkkal szabályunkat: két személy testvére

46

egymásnak, ha egyazon apától és anyától származnak. Márpedig, ilyen párból csak egyetlen található a családfán: I. Ádám és II. Erzsébet, figyelembe véve, hogy egyedül az ő édesanyjukról bírunk tudomással. Egyértelmű: ez a szabály így, ebben a formában nem alkalmas arra, hogy az összes lehetséges válasz birtokába jussunk. Hajtsunk végre rajta egy apró módosítást: testvér(Gy_1,Gy_2):apa(Apa,Gy_1),apa(Apa,Gy_2),Gy_1\==Gy_2; anya(Anya,Gy_1),anya(Anya,Gy_2),Gy_1\==Gy_2.

Az első sor végén most elhelyezett pontosvessző egy újabb logikai művelet: a VAGY kifejezésére szolgál, tehát ezen megfogalmazás szerint két ember akkor tekinthető egymás testvérének, ha (legalább) vagy az apjuk, vagy az édesanyjuk ugyanaz a személy. Nem nehéz felismerni, hogy az így módosított szabály az általunk tanulmányozottnál bonyolultabb családi viszonyok kifejezésére tekinthető igazán adekvát megoldásnak: pl. olyan esetekben, amikor biztosan tudjuk, hogy két gyereknek csak az egyik szülője azonos, tehátféltestvérekről van szó, vagy, ha valamilyen oknál fogva csak az anya kiléte ismert előttünk. Ráadásul, megvan az a szépséghibája is, hogy az első testvérpárt illetően dupla munkát végeztetünk a Prologgal, hiszen a szabályt mind az apára, mind az anyára vonatkoztatva értékelni fogja. Szerencsére, esetünkben csak az apákra kell koncentrálnunk, így, egy újabb változtatást eszközölve, némileg leegyszerűsíthetjük a kiértékelés menetét, logikailag ténylegesen féltestvéreként kezelve a vizsgált személyeket: testvér(Gy_1,Gy_2):apa(Apa,Gy_1),apa(Apa,Gy_2),Gy_1\==Gy_2.

Adós vagyok még a szabály utolsó elemének a magyarázatával. A Gy_1\==Gy_2 arra utasítja a Prologot, hogy az első és a második gyereket tekintse két különböző személynek (tulajdonképpen azt jelenti, hogy két adott elem nem azonos, egyenlő egymással). Ha ezt kihagytuk volna, a program az egyes személyeket önmaguk testvéreiként is felsorolná, tehát ilyen válaszokat kapnánk:

47

X Y X Y X Y X Y

= = = = = = = =

lászló_I, lászló_I; lászló_I, jános; jános, lászló_I; jános, jános;

A következő, az oldalági rokoni kapcsolatokat (nagybácsi/nagynéni – unokaöcs, unokatestvérek) vizsgáló szabályok különösebb magyarázatot nem igényelnek, értelmezésükkel ki-ki maga az imént áttekintett példa alapján már könnyűszerrel megpróbálkozhat. Az egymással nagyszülő – unoka viszonyban lévő személyek kilétét firtató sor viszont szolgálhat számunkra néhány tanulsággal. Ezúttal, magától értetődően, egy „többgenerációs” szabály felállítására lesz szükségünk. nagyszülő(Nsz,U):-szülő(Nsz,Sz),szülő(Sz,U).

X nagyszülője Y-nak abban az esetben, ha X szülője Z-nek, Z pedig szülője Y-nak. Ennek mintájára a dédszülő – dédunoka viszonyt a következőképpen fogalmazhatjuk meg: dédszülő(Dsz,Du):szülő(Dsz,Nsz),szülő(Nsz,Sz),szülő(Sz,Du).

Kétség kívül működő megoldások, azonban nem nehéz felismerni a bennük rejlő alapvető problémát. Egymástól minél távolabbi generációk képviselői között szeretnénk a leszármazási kapcsolatot kimutatni, tények annál hosszabb láncolatát kell felírnunk a szabály törzsében. Ez meglehetősen fárasztó és improduktív munka, én pedig éppen a Prolog hatékonyságára igyekszem előadásomban felhívni a figyelmet. Gondoljuk el, mennyi időt venne igénybe és mennyi lélekölő gépeléssel járna, ha mondjuk egy tíz nemzedéket felölelő családfa esetében szeretnénk végig ezt a szabályt alkalmazni... Mindenképpen célszerű más megközelítés után nézni, még pedig egy eddig nem érintett művelet, a rekurzió kínálta lehetőségek kiaknázásával.

48

Általánosabb nézőpontból tekintve a problémára, tegyük fel, azt szeretnénk elérni, hogy programunk írja ki a családfán szereplő valamely személy összes egyenesági felmenőjének (vagy éppen leszármazottjának) a nevét. Ezt rekurzív módon a Prolog esetében a következők szerint tehetjük meg: leszármazott(L,F):-szülő(F,L). leszármazott(L,F):szülő(F,Lk),leszármazott(L,Lk).11

Nézzük meg ennek a két sornak a működését egy konkrét példán keresztül, az alábbi kérdést téve föl: leszármazott(sándor,Y).

A Prolog előbb végrehajtja az első sort és kiírja nekünk Sándor közvetlen felmenőjének, vagyis az apa, Zsigmond nevét. Majd a második, a rekurziót magában foglaló szabály (X leszármazottja Y-nak akkor, ha Y szülője Z-nek, akinek X leszármazottja) alkalmazására kerül sor, aminek eredményképp, a családfa törzsétől indulva a Prolog egymás után fölsorolja nekünk az összes lehetséges személyt, tehát Sándor felmenőit: X X X X X

= = = = =

zsigmond; gergely; erzsébet_I; ádám_I; lászló_I;

Ily módon, a rekurziónak köszönhetően sikerült a nagy-, valamint dédszülő problémára egy egyszerűen alkalmazható és elegáns megoldást 11

A Prolog fogalomtár (http://dp.iit.bme.hu/prolog/fogalom.html) meghatározása szerint „egy eljárás rekurzív, ha végrehajtásához szükség van önmaga (esetleg közvetett) meghívására.” Ez esetünkben azt jelenti, hogy a leszármazott(L,F) predikátum meghívásra kerül a második szabály jobb oldalán, repetitív módon, újra és újra, valamennyi szóba jöhető megoldáson végighaladva. A rekurzió használatának példákkal illusztrált áttekintését lásd: Adventure in Prolog, 8. Recursion (http://burks.bton.ac.uk/burks/language/prolog/amzi/).

49

találnunk, hiszen csak meg kell számolnunk a szóban forgó személyek közti generációs távolságot és így könnyűszerrel megtudhatjuk, hogy pl. Gergely az ükapja volt Józsefnek, amely tényt az előző szabályok formájában így írhattuk volna föl (a különbség önmagáért beszél): ükszülő(Üsz,Üu):-szülő(Üsz,Dsz),szülő(Dsz,Nsz), szülő(Nsz,Sz),szülő(Sz,Üu).

Befejezésként a Prolog egyik legérdekesebb fejezetét, a listák használatát szeretném röviden érinteni, a forráskód néhány sorának újrafogalmazásával. Emlékezhetünk, a családfán szereplő szülőket és gyerekeiket a következő, párokat tartalmazó tények formájában gyűjtöttük ki korábban: szülő(gergely,ádám_I). szülő(gergely,erzsébet_II). stb.

Listák alkalmazásával takarékosabban, kevesebb gépeléssel kifejezhetjük mindezt és nem utolsó sorban sokkal áttekinthetőbbé tehetjük programunkat. Közelítsük meg ezúttal a gyermekek felől a problémát (ügyelve rá, hogy a listák elemeit minden esetben szögletes zárójeleken belül helyezzük el): gyerek([ádám_I,erzsébet_II],gergely). gyerek([ádám_I,erzsébet_II],erzsébet_I). . . . gyerek([sándor,lászló_II,józsef],zsigmond).

Kérdéseket ugyanolyan egyszerűen fogalmazhatunk meg erre a kódrészletre vonatkozóan, mint a korábbi megoldást illetően: gyerek(X,zsigmond).

A választ viszont egyetlen sorba kilistázva, a ’;’ folytonos leütése nélkül megkapjuk: X = [sándor, lászló_II, józsef].

50

Egy beépített predikátum, a findall segítségével ugyanakkor a kívánt listák létrehozását rábízhatjuk magára a Prologra is. Vegyük szemügyre az alábbi kérdést: findall(X,szülő(zsigmond,X),Lista).

Ezzel arra utasítjuk a Prologot, hogy a Lista nevű listába írja ki számunkra az X változóhoz kapcsolt mindazon értékeket, melyek a szülő(zsigmond,X) feltételnek, mint célnak (goal) megfelelnek. A válasz az előzővel majdnem teljesen megegyezik: Lista = [sándor, lászló_II, józsef].12

*** A bemutató végéhez érve szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy hozzászólásomat nem „nyelvleckének” szántam. Mindazok számára, akikben sikerült volna felkeltenem az érdeklődést, most kezdődik csak az igazi munka: a Prolog lépésről lépésre való megismerése, különös tekintettel mélyrétegeire, melyeket ezen alkalommal nem volt lehetőségünk feltérképezni. Úgy hiszem azonban, az elsajátításába fektetett energia gyorsan megtérül, hiszen egy, a tanítás napi gyakorlatában sokoldalúan felhasználható eszközt vehetünk birtokba, amely rávezetheti a diákokat arra az alapvető igazságra, hogy a tudás megszerzése érdekében elsőként kérdezni kell helyesen megtanulnunk.

12

A findall, valamint a használatában vele szintaktikailag azonos, de finomabb listázási lehetőséget kínáló bagof predikátumok alkalmazásához részletesebben lásd: Blackburn, Patrick – Bos, Johan – Striegnitz, Kristina: Learn Prolog Now!, 11.2.1. findall/3 és 11.2.2. bagof/3. (http://www.inf.puc-rio.br/~casanova/INF2217-LogicaEspecificacao/prolog-learn-now.pdf)

51

Melléklet: A példaprogram forráskódja nő(erzsébet_I). nő(erzsébet_II). férfi(gergely). férfi(ádám_I). férfi(jános_j). férfi(lászló_I). férfi(jános). férfi(bálint). férfi(zsigmond). férfi(ádám_II). férfi(ferenc). férfi(andrás). férfi(gábor). férfi(dániel). férfi(sámuel). férfi(sándor). férfi(lászló_II). férfi(józsef). szülő(gergely,ádám_I). szülő(gergely,erzsébet_II). szülő(erzsébet_I,ádám_I). szülő(erzsébet_I,erzsébet_II). szülő(ádám_I,lászló_I). szülő(ádám_I,jános). szülő(lászló_I,bálint). szülő(lászló_I,zsigmond). szülő(jános,ádám_II). szülő(jános,ferenc). szülő(bálint,andrás). szülő(bálint,gábor). szülő(bálint,dániel). szülő(bálint,sámuel). szülő(zsigmond,sándor). szülő(zsigmond,lászló_II). szülő(zsigmond,józsef). apa(Sz_f,Gy):-férfi(Sz_f),szülő(Sz_f,Gy).

52

anya(Sz_n,Gy):-nő(Sz_n),szülő(Sz_n,Gy). fiú(Gy_f,Sz):-férfi(Gy_f),szülő(Sz,Gy_f). lány(Gy_n,Sz):-nő(Gy_n),szülő(Sz,Gy_n). testvér(Gy_1,Gy_2):apa(Apa,Gy_1),apa(Apa,Gy_2),Gy_1\==Gy_2. nagybácsi(Nb,Uö):férfi(Nb),testvér(Nb,Sz),szülő(Sz,Uö). nagynéni(Nn,Uö):nő(Nn),testvér(Nn,Sz),szülő(Sz,Uö). unokatestvér(Ut_1,Ut_2):szülő(Sz_1,Ut_1),szülő(Sz_2,Ut_2), testvér(Sz_1,Sz_2). nagyszülő(Nsz,U):-szülő(Nsz,Sz),szülő(Sz,U). dédszülő(Dsz,Du):szülő(Dsz,Nsz),szülő(Nsz,Sz),szülő(Sz,Du). leszármazott(L,F):-szülő(F,L). leszármazott(L,F):szülő(F,L_k),leszármazott(L,L_k). %listák használata a Prologban gyerek([ádám_I,erzsébet_II],gergely). gyerek([ádám_I,erzsébet_II],erzsébet_I). gyerek([lászló_I,jános],ádám_I). gyerek([bálint,zsigmond],lászló_I). gyerek([ádám_II,ferenc],jános). gyerek([andrás,gábor,dániel,sámuel],bálint). gyerek([sándor,lászló_II,józsef],zsigmond).).

53

54

ÓBIS HAJNALKA Beszédes képek (nyomtatott alapú multimédiás eszközök használata a történelemtanításban) Az itt olvasható előadás A kreativitás fejlesztése az iskolában című konferenciára készült 2009 augusztusában. Az új kommunikációs technikáknak köszönhetően manapság egyre nagyobb szerepe van az ismeretszerzésben, ismeretközlésben a képi információknak és ez gazdagítja a történelemtanítás eszköztárát is. A történelem a tudományos és oktatási kiadványokban is sokáig elsősorban szövegként, szöveges reprezentációként jelent meg, elbeszéléseként vagy leírásaként a múltnak, a képek pedig a klasszikus illusztrálás szerepét töltötték be, elsősorban a szöveg kiegészítése, magyarázata, árnyalása volt a feladatuk. A képek azonban nemcsak kiegészíthetik és árnyalhatják a szövegben előadott tartalmakat, hanem sajátos percepciós tulajdonságaiknak köszönhetően mást és máshogy közvetítenek, mint a szövegek. A képek alkalmasak arra, hogy a felfogott képi információkból újraalkotott belső kép összefüggései révén a tanulókból pszichikai aktivitást váltsanak ki, a tanárok pedig a bennük rejlő oktatási lehetőségeket kihasználják, alkalmazkodva a tanulók életkori sajátosságaihoz. A tantárgy-pedagógiai szakirodalomban a tankönyvekkel és oktatási segédanyagokkal kapcsolatban gyakran felmerülő követelmény a szemléletesség és a munkáltató, aktivizáló jelleg (természetesen a tudományos és szakmai igényesség evidenciája mellett). A tankönyvírók célja a tanulók aktivitását, kreativitását fokozni, így téve mélyebbé a tananyag ismereteinek elsajátítását. Az elsajátításban fontos szerepe lehet a szöveg és a képek arányának az adott könyvben, annak, hogy megfelelőek-e a képaláírások, milyen a szövegfoltok elrendezése, színe. Abban is egyetért a szakirodalom, hogy "Minél kisebb a gyermek, annál fontosabb a képek szerepe. Fontos, hogy a kép ne csak valami egészet

55

ábrázoljon, de művészi kvalitásokkal is bírjon.1" Fiatalabb életkorban (10-12 év) az elvont fogalmak megértése még alacsonyabb fokú, inkább konkrétumokban gondolkodnak a tanulók, ehhez kell alkalmazkodnia a tankönyvekben felhasznált képeknek és szövegeknek is. Az oktatásban jól alkalmazható és tankönyvekben gyakran előforduló képtípusok a rekonstrukciós rajzok, történelmi festmények, tárgyak, személyek fotói, különböző ábrák, diagrammok, grafikonok és még sorolhatnám azokat a képtípusokat, amelyeket a tantárgy-pedagógai szakirodalom már alaposan górcső alá vett. Ez alkalommal azonban egy sajátos, a történelemtanítás eszköztárában perifériára szorult médiumról szeretnék néhány gondolatot megfogalmazni, amely a szöveges és képi tartalmak egyesítésével fokozottan számít a befogadók, a tanulók aktivitására és elősegítheti a korhű képzetek kialakítását a tanulók fantáziájában. A képregényekről lesz szó. A téma összetettsége miatt itt csak néhány problémát szeretnék felvetni a képregények használatáról a történelemtanításban, hozzájárulva ezzel a jelen konferencia témájához. Először a képregény mint médium néhány jellegzetességét foglalnám össze2. Olyan multimédiás eszközről van szó, amely a kép és a szöveg kombinációjából jön létre, a kép és a szöveg integrációját valósítja meg. A kép lehet rajzolt vagy fotó is, mellette szövegbuborékban jelenik meg a szereplők párbeszéde vagy a narrátor szavai. Régebben kizárólag nyomtatott alapú változatával találkozhattunk, manapság azonban az interneten is olvashatók képregények, ezekből később fogok néhány történelmi tárgyút bemutatni és vizsgálni. A képregények olvasása a filmekhez hasonlítva aktívabb tevékenységet igényel az olvasók, befogadók részéről, a történet nem a szemünk előtt, hanem az elménkben elevenedik meg az állókép és a szöveg összekapcsolásával. Olvasása egyfajta intellektuális kihívást jelent, amely egyaránt 1

Csepela Jánosné - Horváth Péter - Katona András - Nagyajtai Anna: A történelemtanítás gyakorlata, Tantárgypedagógiai tankönyv, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2003, 135. 2 A témáról részletesebben ír Dunai Tamás: A képregény Magyarországon című tanulmánya, amely a Médiakutató folyóirat 2007 tavaszi számában jelent meg. Elemzése rávilágít, hogy a képregény Magyarországon kultúrpolitikai és gazdasági okokból Nyugat-Európához viszonyítva torz fejlődési utat járt be, amely meghatározta ennek a művészeti ágnak a lebecsülését.

56

hasonlítható az olvasáshoz és a képek megértéséhez. A képregény olvasása közben valamilyen történet bontakozik ki, ahol a kétféle narráció, a képé és a szövegé, kölcsönösen felerősíti egymást. Elsősorban fikciós műfajról van szó, amely a képzőművészet és irodalom kombinációjából születik, a kilencedik művészetnek is szokták nevezni. Egy olyan művészeti ág ez, amelyet a popkultúra hozott létre és korábban a könyveknél alacsonyabb rendű népművelő eszköznek tartották. Jelenleg a képregényt olvasók száma mindenütt a világon növekszik és nem csak a gyerekek körében, ami összefügg természetesen az olvasási szokások megváltozásával is. Az ismeretterjesztő- és reklámkampányok hatékony médiumának tartják3. Vizsgálódásunk tárgya azonban az, hogy mennyiben alkalmas a képregény arra, hogy a tanítási folyamatban részt vállaljon a régmúlt bemutatásában hozzájárulva a történelem megértéséhez. Az első kérdés, amely a képregények történelemtanításban való felhasználása kapcsán felmerül a történeti hitelesség, valóság4 és fikció viszonya. Egy alapjában véve fikciós műfajt szeretnénk a szórakoztatáson, az esztétikai nevelésen kívüli célra felhasználni, történeti ismereteket akarunk közölni vagy megerősíteni vele, úgy, hogy a tanulók tudatában ne mosódjanak el a határok a történeti tényszerűség és a fikció között. Ebből a szempontból tantárgy-pedagógiailag a 3

A kérdésről bővebben Maksa Gyula: Ismeretterjesztés és képregény, Médiakutató, 2007 tavaszi számában az ismeretterjesztő képregények kommunikációs aspektusait elemezve Philippe Verhaegen nyomán arra mutat rá, hogy az ismeretterjesztő üzenet a tudományos üzenettel összehasonlítva nem szakember befogadók számára készült és az üzenet újrafogalmazása (pl. képregény formába öntése) csökkentheti a befogadói ellenállást. Ő a Maust is történelmi ismeretterjesztő kommunikációként értelmezi. A képregény ismeretterjesztésben alkalmazott pozitívumát abban látja, hogy hangsúlyozott szubjektivitásával szimpátiát kelthet az olvasóban és oldhatja a tudományos kommunikációra jellemző hierarchikus pedagógia viszonyt a befogadóban. 4 Ebben az esetben nem térek ki arra a történetfilozófiai kérdésre, hogy létezhet-e egyáltalán objektíven közvetíthető történeti múlt, hanem a hitelesség és a valóság kategóriáját a tankönyvekben megszokott "történetileg hiteles" értelemben használom. Történetileg hiteles az az ábrázolás, amely megfelel a forrásokra alapozott szaktudományi munkák által elfogadott, a történész szakmai vitákban kikristályosodott múltképnek egy-egy adott korszakra vonatkozóan.

57

történelmi tárgyú képregény a történelmi regény tulajdonságaival5 mutat rokonságot és a történeti hűség kérdéséhez vezet el bennünket. A történeti hitelesség elvárása mást jelent egy történettudományos és egy irodalmi szöveg esetében. A történelmi regény írójának nem csak a múlt konkrét eseményeit, tényeit kell követnie, hanem az adott kor szellemét, gondolkodásmódját erkölcsét kell bemutatnia néha kitalált szereplők vagy események segítségével. Arisztotelész Poétikájának gyakran idézett mondatát juttathatja ez eszünkbe: a történetíró megtörtént eseményeket mond el, szemben a költővel, aki olyanokat, amelyek megtörténhetnek, és itt a történelmi regény írója vagy a képregény szerzője költőként jelenik meg. A költő modellálja a történelmi múltat, egyfajta valóságot teremt, és sajátos, esztétikai céljainak szolgálatába állítja. A történelmi tárgyú szépirodalom hangulatteremtő, érzelmeket keltő hatásával jól hasznosítható a történelemtanításban6 , a dramatizált, fordulatos történet mellett korhű környezetrajzot ad. Az irodalmi szemelvények változatos tankönyvi jelenlétét találhatjuk meg például Závodszky Géza az általános iskolák 7. osztálya számára készült tankönyvében7. Történelmi tárgyú képregények után kutatva azonban a tankönyvek helyett önálló nyomtatott kiadványokat találunk vagy egy-egy korszak vagy téma bemutatásával foglalkozó honlapokat az interneten. A különböző tantárgyak közül a legtöbb képregény a nyelvkönyvekben található, ezekben módszertanilag már régen kiaknázzák a dramatizált, megrajzolt történetekben rejlő pedagógiai lehetőségeket. A történelmi tárgyú képregények között nagy számban találunk olyanokat, amelyek történelmi regények adaptációjából születtek (tipikus példák erre a '60-as, '70-es években a Magyar Ifjúság, Pajtás, 5

A történelmi regény műfaját elemzi Bényei Péter: A történelmi regény műfajkonstituáló tényezőinek meghatározási kísérlete, in Studia Litteraria Iuvenum, Fiatal kutatók tanulmányai a kortárs irodalomelmélet jegyében, Debrecen, 1999, 55-90. 6 Csepela Jánosné - Horváth Péter - Katona András - Nagyajtai Anna: A történelemtanítás gyakorlata, Tantárgypedagógiai tankönyv, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2003, 182. 7 Závodszky Géza: Történelem az általános iskolák 7. osztálya számára, Korona Kiadó, Budapest, 1993.

58

Füles újságokban megjelent történelmi regények ihlette művek, például az Egri Csillagok vagy Móra Ferenc Aranykoporsó című regényének képregény változata)8. Ezek bár igényes munkák, a mostani gyerekek kezébe adva azonban fekete-fehér nyomdatechnikájuk miatt kevésbé élvezhetőek lehetnek. A másik probléma velük, hogy elsősorban felnőtt olvasók számára készültek, olyan olvasóknak, akik már bizonyos történeti ismeretekkel rendelkeznek az események hátteréül szolgáló történeti korról, így a gyerekek életkori sajátosságaihoz nem alkalmazkodnak. Inkább gyerekbarátnak tekinthető például a René Goscinny és Alberto Uderzo szerzőpáros világhírű, számos nyelvre lefordított Asterixe, amelyben az események a Iulius Caesar által meghódított Gallia római provincia egyik falucskájában játszódnak, ahol a furfangos gallok gyakran túljárnak a rómaiak eszén9. Hazai példaként említhető a Szulimánia- képregény, amely a XVI-XVII. századi magyar történelmet és kultúrát mutatja be szándéka szerint 6-10. évfolyamos tanulóknak. A Murad és Máté című képregény a magyar Máté deák és a török Murad barátságáról szól a török hódoltság korát bemutatva. Ennek a képregénynek az is pozitívuma, hogy egy tágabb oktatási projektbe illesztették be készítői: programokat szerveznek az érdeklődő tanulóknak a Budapesti Történeti Múzeum török kori ásatásaira, és Szigetváron történelmi kalandtábort rendeznek gyerekeknek. Az Európai Unió történetének bemutatásáról a 10-14 éves tanulók életkori sajátosságaihoz alkalmazkodó képregény született, amelyben kék alapon sárga csillagmintás ruhát visel az EU-Manó, aki egy időutazás során az EU történetét magyarázza el a gyerekeknek. 8

Az 1950-es évektől kezdve több lap is közölt folytatásos képregényeket, pl. a Magyar Ifjúság, a Pajtás, a Füles, a Képes Nyelvmester. A történetek forgatókönyvét leggyakrabban Cs. Horváth Tibor írta, a rajzokat pedig Sebők Imre készítette. Néhány történelmi tárgyú közülük, zárójelben a megjelenés évével: Ben Hur (1960), Odüsszeia (1975), Prus: A fáraó (1961), Scott: Ivanhoe (1962), Fekete István: A koppányi aga testamentuma (1964), Gárdonyi Géza: Egri Csillagok (1968), Móra Ferenc: Aranykoporsó (1972) 9 Az Asterix című képregényt és annak filmváltozatát részletesen elemzi Birkás Péter: Releváns jegyek a képregény-filmekben című írása a Médiakutató 2007-es tavaszi számában.

59

A történelemtanításban leginkább használható belőle az Unió létrejöttét bemutató első lap, valamint a Demokrácia tábor című is tartalmaz történelmi ismereteket az ókori athéni demokrácia működéséről. A képregény az EU Generáció címet viseli és az Europe DIRECT Hálózat Hajdú-Bihar Megyei Európai Információs Pont készítette el az Ifjúsági és Sportminisztérium által kiírt pályázat keretében. Elkészítésének ötlete eredetileg az uniós tájékoztató anyagok hiányából fakadt, egy olyan kiadványt akartak szerkeszteni, amely az Európai Unióra vonatkozó legfontosabb tényeket és értékeket (nyitottság, tolerancia, környezetvédelem, demokrácia) mutatja be szórakoztató formában. Nemcsak a múltra vonatkozó ismereteket akar nyújtani, hanem felelősségteljes állampolgárokat nevelni, így a történelmen kívül az állampolgári ismeretek oktatásához is fel tudják használni a tanárok. 1956-ról interaktív magyar képregény született, amely alapjában véve oktató célú játék hatásos látványvilággal. A külföldi, gyerekeknek szóló képregények közül említhetném még azt, amely Itália vagy Lombardia történetét mutatja be a kőkorszaktól egészen a modern időkig. A Matteo Failla által 2007-ben publikált munkát történelmi pontatlanságai, tévedései miatt sokat támadta az olasz sajtó. Tovább is sorolhatnám a példákat, találunk tehát az oktatásban felhasználható történelmi tárgyú képregényeket többféle korszak bemutatásához és tanításához, csak gondosan kell válogatnunk közülük. A példák szaporítása helyett azonban a "képregények a történelemtanításban" témát körüljárva szólnunk kell e médium korlátairól, bizonyos esetekben problematikus voltáról is, mivel egy meghatározott eszköz kellő hatékonysággal egy bizonyos pedagógiai szituációban alkalmazható. A műfaj határait feszegetik a holokausztképregények, amelyek létrejötte több vitát is kiváltott10. A vita lényege a következő kérdésben foglalható össze: vannak-e olyan történelmi események vagy tények, amelyek jellegüknél fogva nem, vagy nehezen 10

A holokauszt témájában létrejött művészeti alkotások közül nem a képregény (comics, graphic novel) az egyedüli, amely vitát kavart. Elegendő itt utalni pl. Roberto Benigni La vita è bella (Az élet szép) című 1997-es filmjére, a lengyel képzőművész Zbygniew Libera LEGO-építőkockákból gyerekjáték imitációként létrehozott Auschwitz-ábrázolására (LEGO Concentration Camp, 1996) vagy Kertész Imre Sorstalanság című regényére.

60

ábrázolhatók képregényben? Art Spiegelman: Maus, egy túlélő története című képregénye egy holokauszt túlélő, a szerző apjának életét beszéli el képregény formájában. Megjelenése után11 a kritikusok egy része a múlt elhibázott reprezentációjának tartotta, mivel egy komoly, csakis kegyelettel megközelíthető témát olyan formában jelenít meg, amely a tárgyához méltatlan, ezáltal megkérdőjelezi a komolyságát - a szerző a lengyeleket disznókként, a zsidókat egerekként, a nácikat macskákként, az amerikaiakat kutyaként, a franciákat békaként ábrázolja. Az állatmetaforák problematikusságát jelzi, hogy például a zsidóság egérfejű emberekként való ábrázolása az olvasókban felidézheti azt a képzetet, hogy kiirtandó kártevőknek, rágcsálóknak éppen Hitler hívei tekintették a zsidóságot. A kritikusok egy része szerint ez a parodisztikus, szatirikus ábrázolás azért nem helyénvaló, mert bizonyos dolgokat nem szabad, "alacsony", populáris formában ábrázolni. Más vélemények szerint viszont Spiegelman műve nagyhatású művészeti ábrázolás, számos olyan dolgot jelenít meg, amit egy komolyabb megközelítés képtelen lenne, sőt Hayden White szerint ez a mű a történelem modern újragondolását reprezentálja12. Az auschwitzi haláltáborról 2009-ben Lengyelországban is készítettek képregényt13, amelyet az iskolai oktatás segédanyagának szántak. Auschwitzi túlélőkkel és a korszakot jól ismerő történészekkel dolgoztak együtt. A történetek főszereplői Galinski, a lengyel politikai fogoly és Zimetbaum, a deportált belga zsidó lány. A két fiatal a koncentrációs táborban szeret egymásba, és mindent megtesznek azért, hogy kiszabaduljanak. A téma holland változata, amelyet magyarországi iskolákban is teszteltek, Az igazság nyomában címet viseli. A történetben az idős Eszter és unokája Daniel családjuk történetét 11

A Maus első kötete 1986-ban jelent meg New Yorkban, Maus: A Survivor's Tale címmel, a második kötet 1991-ben Maus II: From Mauschwitz to the Catskills címmel. Magyarul először 1990-ben a Napraforgó Kiadó publikált belőle, majd a teljes változatot az Ulpius Ház Kiadó jelentette meg 2005-ben Feig András fordításában. 12 Hayden White: "...humanista vagyok, és szerintem a humaniórák lényegében az olvasásról szólnak", in Történetelmélet II. Szerkesztette Gyurgyák János és Kisantal Tamás, Osiris Kiadó, Budapest, 2006, 1005. 13 A történeteket Michal Galek írta, a képeket Marcin Nowakowski rajzolta.

61

kutatva auschwitzi túlélőket, régi ismerősöket, rokonokat keres. A német változat a Die Suche (Keresés) címet viseli. A holokauszt-képregényekkel kapcsolatban a leggyakrabban elhangzó kritikák közül idéznék néhányat14: "A holokauszt képregény változata azt sugallja, hogy nem is volt olyan szörnyű. A holtakkal, áldozatokkal szembeni tiszteletlenségnek vélem a képek megformálását. (...) Ha már képregényt csinálnak, a képanyag hasonlítson a hiteles képi- és filmdokumentumokra! Egyáltalán van-e rá szükség, nem más formát kellene rá választani?" Vagy egy másik vélemény: "Spiegelmann megírta a Maust, elsőre érdekes volt, de azóta minden országban ráálltak a Holokauszt-képregények gyártására, csakhogy még feldobni sem tudják a macska-egér harchoz hasonló ötletekkel. (...) Ennyi erővel szólhatna a történet a Néró császár korabeli keresztényüldözésekről is, az is éppen elég szörnyű volt, csak egy árnyalatnyival régebben..." Az idézett hozzászólásokból kitűnik, hogy bizonyos történeti témákhoz elvárásként meghatározott ábrázolási stílusokat társít az emberek nagy többsége, másrészt látszik belőlük az is, hogy a képregény műfaját hogyan ítélik meg, becsülik le a többi műfaji ábrázoláshoz vagy művészeti ághoz viszonyítva. Ezek az előítéletek, ha nem is tiltják meg bizonyos esetekben a képregények oktatásban történő felhasználását, de felhívják a tanár figyelmét arra, hogy körültekintő előkészítéssel dolgozza fel vagy válassza ki az oktatásban alkalmazni kívánt képregényt. Összefoglalva: mire alkalmas, használható, mikor használható ez az eszköz a történelemtanításban? Elsősorban az általános iskolás korú tanulóknál alkalmazhatjuk, a történetek sokféle megjelenítési formája közül (tanári elbeszélés, irodalmi szemelvény stb.) lehet az egyik a képregény. A történetek változatos formában történő megjelenése a tanításban jobban megragadja a tanulók figyelmét, mint a hivatalos, tudományos elvontabb megszólás. A tankönyvi szöveg 14

Az idézett hozzászólások a múlt-kor történelmi portálon születtek: http://www.multkor.hu/cikk.php?id=24567 (2009.08.14.)

62

személytelensége mellett konkrétabb, esetleg más nézőpontú megközelítést tesz lehetővé. Látványvilágával közelebb hozza, reálisabbá teszi a történeti eseményeket, vizuális eszköztárával a tanulási folyamat képi oldalról történő megerősítésére alkalmas, a tanulók életkori sajátosságaihoz jobban alkalmazkodik. A múltat jelenvalóbbá teszi, azt az érzetet adva, hogy szemtanúi lehetnek a múltnak képregény olvasói ezen a vizuális médiumon keresztül. Az iskolai történelemtanítás politikatörténeti vonulatával szemben nagyobb szerepet kaphat a képregényekben a mindennapi élet, az öltözködés, építészet, művészetek ábrázolása, mely révén plasztikusabbá válhat az adott korról a tanulókban kialakult kép. Természetesen itt is fontos az igényesség, mind a szöveg, mind a képi ábrázolás tekintetében. Habár a képregény jó indukciós bázist teremthet a történelem tanulásához, nem szabad elfelejtenünk, hogy a történelemtanítás nem csak történettanítást jelent, a múlt megelevenítését mindig a történelmi ismeretek, összefüggések magyarázatának, megértésének és alkalmazásának kell követnie.

63

64

OLÁHNÉ SZIROTA SZILVIA Történelem új megközelítésben: a fiatalkori bűnözés visszaszorításáért Egy ideális társadalomban felesleges lenne fiatalkori bűnözéssel foglalkozni az iskolában, hiszen a családban a felnövekvő fiatal megkapna minden segítséget, hogy elkerülje mind a bűnelkövetővé, mind az áldozattá válást. Ráadásul a nagybetűs életben sem lenne kitéve azoknak a hatásoknak, amelyek eredőjeként jelen társadalmunkban a fiatalkor és a bűnözés nem csupán a törvénykönyv lapjain, hanem a valós életben is összekapcsolódik. Vizsgálódásom tárgya az iskola által adható segítség egy speciális vonatkozása, a történelemoktatás és a fiatalkori bűnözés elleni harc összekapcsolása; mégis az ideális helyzetről alkotott víziótól szeretnék elindulni, mert fontos tanulságokkal szolgálhat. Az emberi történelem során a társadalom egyik legfontosabb prioritása a fiatalok célirányos szocializációjának elősegítése. Ez egyaránt vonatkozik a munkára, a társadalmi hasznosságra nevelésre és a magánélet (magánerkölcs) normáinak minél hiánytalanabb átszármaztatására. Amennyiben a társadalmi élet folyamatossága megtört, ez általában közvetlen hatást gyakorolt a fiatalkorúak neveltetésére is mind családon belül, mind azon kívül. A legfontosabb szocializációs fórum évezredeken és kultúrák sokaságán át a család volt. Minden civilizációs érték, norma és cselekvés a családon, mint szűrőn keresztül jutott el a felnőtté váló személyhez és azon keresztül nyerte el a végső erkölcsi tartalmát. A családra még számos utalást fogunk tenni, sajnos azonban negatív előjellel: ma az elsődleges prevenció ezen fóruma egyáltalán nem látszik tökéletesen működőképesnek. A fiatalkori bűnözésnek azonban van egy nagyon fontos harmadik nézőpontja is. Nemcsak a társadalom explicit normarendszere és a család óvóképessége, hanem a felnőttkor küszöbén álló fiatalkorú közvetlen környezetének implicit moralitása is belekódolódik a fiatal minden egyes – akár az egész életére hatással levő – döntésébe. Hogyan lehet a tanulókat iskolai módszerekkel segíteni abban, hogy elkerüljék életük legnagyobb buktatóit? Mi lehet az iskola szerepe egy ilyen bonyolult társadalmi probléma kezelésében? A fiatalok fokozott óvása és védelme érdekében az oktatási intézmények által teendő főbb feladatok:

65

     

a fiatalok és szülők sokrétű felvilágosítása, útmutatások az elkövetővé vagy sértetté válás elkerülésére, a szenvedélybetegségek káros hatásainak megismertetése, közterületek, szórakozóhelyek veszélyhelyzeteinek tudatosítása, áldozatvédelem, sértetté vált fiatalok segítése, együttműködés a fiatalok védelmére rendelt intézményekkel (önkormányzat, gyámügy, ÁNTSZ, családsegítő).1

A következőkben tekintsük át röviden mit értünk azon a személyi körön, amelynek tagjait az iskola, oktatási intézmények is minden rossztól, de végső soron a bűn elkövetésétől megóvni igyekeznek. 1. A fiatalkorú Az országok jogalkotói nem mindig értelmezik egyformán, hogy ki mikortól számít gyermeknek, fiatalkorúnak vagy fiatal felnőttnek. A fiatalkorúakra vonatkozó jogszabályok tekintetében az 1810. évi francia Code Pénalt tekintjük az anyajognak, melynek büntetőjogi elvei az első magyar büntető törvénykönyvben is kifejezték a kor politikai és társadalmi szükségleteit. Ez a Csemegi-kódex, az 1878. évi V. törvénycikk, amely az európai normákkal összhangban fiatalkorúnak a 12. és 16. életév közötti személyt tekintette. Ezen életkort meghaladva következett a teljes felelősség korszaka. A fiatalkort csupán enyhítő körülménynek értékelte. Az angol jog ugyanekkor 7. és 14. életévben határozta meg a fiatalkor határait, és ennek megfelelően csak a 7 évnél fiatalabb gyermek által elkövetett cselekményeket nem minősítette büntethetőnek. 1908. évi I. Büntető novella az osztrák és svájci rendelkezésekkel azonosan, a fiatalkor felső korhatárát felemelte 18. életévre, valamint a fiatalkorúakat csak az értelmi és erkölcsi fejlettség megléte esetén engedte büntetni.2 Hazánkban, az 1954 és 1961 között hatályban lévő szocialista büntetőjog a 12 és 18 életév közöttieket tekintette fiatalkorúnak. Az 1961. évi V. törvény vezette be a magyar jogban a vétőképesség alsó korhatárát, melyet a jelenleg is hatályos Btk. változtatás 1

Verébné Sprencz Brigitta: Fiatalkorú bűnözők vizsgálata - különös tekintettel a családi szocializációra. Debrecen, 2006. 13. 2 Hornyák Szabolcs: A fiatalkorúak és a büntető novella – anno. Gondolatok a Csemegi-kódex 1908-as revíziójáról. In: Földváry József-jubileum. Pécs, 2001. 315.

66

nélkül átvett. Ennek lényege, hogy törvényi vélelem alapján a 14. életévét meg nem haladott személy sem szabálysértési, sem büntetőjogi felelősségre nem vonható, vagyis a gyermekkor büntethetőséget kizáró ok. A mai magyar joggyakorlat szerint az elkövetők 14 éves korukig gyermekek és nem büntethetők, ügyük nem is kerül el a bíróságokig. A 14 és 18 év közöttiek fiatalkorúaknak számítanak, s a bíróságon az e korosztály számára megalkotott speciális jogszabályok szerint járnak el velük szemben. A 18 éven felüliek pedig már felnőttek, akikre a nagykorúak büntető paragrafusai vonatkoznak. Hosszú évek óta jellemző, hogy ezt a törvényi szabályozást mind a gyermekkorú elkövetők, mind az őket bűncselekmény megvalósítására rábíró fiatalkorúak és felnőttek kihasználják. A büntetőjogi reform előkészítése során felmerült ezeknek a korhatároknak a módosítása is. Egyesek szerint a büntethetőség alsó határát 12. életévnél kellene meghúzni, mások szerint a felnőtt korhatárt 21. életévre kellene emelni. A statisztika szerint a 12 és 14 éves kor közötti gyermekeknek mindössze néhány ezreléke követ el bűncselekményt, nagyon súlyosat pedig ennek is csak töredéke. Utóbbiak azért hatnak sokkolóan, mert egy brutális bűncselekményt minden média vezető hírként hoz és sokáig előtérben is marad. Ekkora esetszám miatt nem biztos, hogy megéri átalakítani egy intézményrendszert. Tudniillik nem elég, hogy azt mondja a jogalkotó: 12 évtől büntethetők a gyerekek, annak meg is kell teremteni a háttérrendszerét, vagyis a személyi, és tárgyi feltételeket. A 18. életévet a jogalkotók és jogalkalmazók többsége pedig azért hagyná meg a felnőttkor határának, mert hazánkban számos tradíció ezt támasztja alá: ekkor van az érettségi vizsga, régebben ilyenkor kezdődött a katonaság, ekkortól dönthetnek házasságkötésről a fiatalok, vagy élhetnek szavazati jogukkal. Ha a bűncselekményt a 14-18 év közötti fiatalkorú követi el, arra már megvannak a speciális szabályok és az intézményi háttér. A jelenlegi szabályozás alkalmas a fiatal felnőttek esetében is arra, hogy a bírók az ifjúkort enyhítő körülményként vegyék figyelembe. Mindkét esetben hatásos a próbára bocsátás vagy a pártfogó felügyelet elrendelése. Próbára bocsátáskor a fiatalkorúaknál kötelező a pártfogó felügyelet, a felnőtt korúak esetében a bíróság mérlegeli ezen jogintézmény szükségességét a próbára

67

bocsátás mellett. A szóban forgó korosztályoknál nem a büntetés a cél, hanem a helyes irányba terelés.3 Az egyház részéről vizsgálva a fogalmat, megállapíthatjuk, hogy a vallásoktól nem idegen a jelenlegi korhatároktól (14 -18 évtől) való eltérés. A Szentírásban a 12 éves korral találkozunk, amikortól éretté, döntésképessé válik az ember, a középkori pappá szentelés pedig 24 éves kort határoz meg. 2. A gyermek- és fiatalkori bűnözés helyzete Az Európa Tanács felmérése szerint a gyermekkorúak és fiatalkorúak bűnözése az alábbi társadalmi, gazdasági folyamatokkal áll összefüggésben:  a gyermekszegénység és a jövedelemkülönbségek növekedése,  a válások számának emelkedése,  a különböző pszichoaktív anyagok (alkohol és kábítószer) egyre fiatalabb korban és egyre többek általi kipróbálása,  a fiatalok elhelyezkedési lehetőségeinek szűkülése, emelkedő munkanélküliség a fiatal felnőttek körében, különösen a szakképzetlen, illetve alacsony szakképzettségű fiatal férfiak között,  a társadalmi-gazdasági problémák, az ezekkel összefüggő bűnözés és erőszak koncentrálódása bizonyos területeken, gyakran a szegények lakta belső városnegyedekben vagy a városszéli lakótelepeken,  a pszicho-szociális zavarok növekvő kockázata a fiatalok, különösen a fiatal férfiak körében. Vizsgáljuk meg a bűnügyi statisztikai adatok tükrében a fiatalkori bűnözést! A 2007-ben ismertté vált 116.161 bűnelkövető közül 14.296 volt kiskorú. A 18 év alattiak részvétele az összbűnözésen belül így 12,3%-os volt. A fiatalkorú tettesek száma 1998. óta – a 2003-as évet leszámítva (10.473) – a második legalacsonyabb, 10.909. A gyermekkorú elkövetők száma tíz év óta szintén a legalacsonyabb, 3.387. Magyarországon a nem büntethető 14 éven aluli elkövetők száma 1996–2005. között évente 3.689 és 4.287 3

Lévai Miklós: A fiatalkorú bűnelkövetőkkel szemben kiszabható büntetőszankciók reformja. In: Büntetőpolitika. Bűnmegelőzés. Budapest, 1994. 37.

68

között volt. A gyermekkorú elkövetők száma 1997-ben volt a legmagasabb (4.287). Ez azt jelenti, hogy a gyermekkorú lakónépesség 2,2-2,6 ezreléke válik bűnelkövetővé. Ehhez képest a fiatalkorú elkövetők 1996 – 2005 között évente 10.473 és 13.955 között alakult. A fiatalkorú elkövetők száma 1997-ben csúcsosodott ki. (13.955). A fiatalkorú bűnelkövetőknek az összes ismertté vált bűnelkövetőkhöz mért aránya 8,8 - 11,8% között változott; a fiatalkorú lakónépesség 2,1-2,5%-a vált bűnelkövetővé. Mindezeket az adatokat az 1. ábra foglalja össze. 1. ábra Ismertté vált összes elkövető – ismertté vált összes fk. elkövető – ismertté vált összes gyk. elkövető

140000 120000 100000 80000 60000 40000 20000 0 2003

2004

2005

2006

2007

ismertté vált elkövetők száma ismertté vált összes fiatalkorú elkövető ismertté vált összes gyermekkorú elkövető

Forrás: Magyar Statisztikai Évkönyv, 2007. 226.

Az utóbbi időben a 18 évesnél fiatalabb bűnelkövető népesség aránya a 18 évesnél fiatalabb populáción belül változatlan. A teljes 14 év alatti népesség egynegyed százaléka, míg a teljes 14-17 év közötti népesség 2,25 százaléka követ el bűncselekményeket. Vagyis nem támaszthatóak alá kriminálstatisztikai adatokkal azok a szakmai állítások4, amelyek a fogyó 18 évesnél 4

Vavró István: Népesedési folyamatok és a fiatalkori bűnözés. In: Kriminológiai Közlemények (64) Magyar Kriminológiai Társaság, Budapest, 2007. 183-199.

69

fiatalabb népességen belül változatlan bűnelkövetői mutatókkal kalkulálnak és összességében a jelzett korcsoport romló bűnözési mutatóiról beszélnek. A gyakorisági mutatók azt is elárulják, hogy a 14 és 18 év kor között lévők mintegy kétszerte nagyobb arányban vesznek részt a bűnözésben, mint a 18 évesnél idősebb népesség. (Lásd. 2. ábra) 2. ábra 100 ezer lakosra jutó ismertté vált elkövetők – 100 fk. lakosra jutó ismertté vált fk. elkövetők – 100 ezer gyk. lakosra jutó ismertté vált gyk. elkövetők

2500 2000 1500 1000 500 0 1997

1999

2001

2003

2005

összes elkövető gyakorisága fiatalkorú elkövetők gyakorisága gyermekkorú elkövetők gyakorisága

Forrás: Magyar Statisztikai Évkönyv, 2007. 187.

A gyermek- és fiatalkorú elkövetők családi hátterének vizsgálata elárulja számunkra, hogy a kriminálstatisztika által észlelt 18 év alattiak messze túlnyomó többsége kétszülős családmodellben élt. Ez a többség gyermekkorú elkövetők esetében mintegy tíz százalékkal meghaladja a fiatalkorú bűnelkövetőknél észlelt hasonló értéket. A gyermek- és fiatalkorú elkövetők többségének a szülei formális jogi értelemben együttesen gyakorolják a szülői felügyeleti jogaikat. Ugyanakkor a felmérések semmilyen érdemi információval nem szolgálnak e kétszülős családmodellek tartalmi jellemzőiről, tartózkodnak a családszociológiai

70

elemzésektől. Annyit azonban mégis célszerűnek tart megállapítani, hogy a megismert családi háttéradatok arra engednek következtetni, hogy megnövekedett a hagyományos családmodell bűnkibocsátó képessége5. A kutatások eredményei alátámasztják, hogy a túlságosan szigorú nevelés inkább vezet bűnelkövetéshez, ezen belül is erőszakos bűnös viselkedéshez, mint a szülői felügyelet elmulasztása. Minden kutató ugyanakkor egyetért abban, hogy a családi nevelést nem pótolhatja a legszakszerűbb intézményes nevelés egyik formája sem. Kevés ismeretünk van arról, hogy milyen a magyar családokban a szülő-gyermek kapcsolat. Az azonban jól érzékelhető a fiatalkorú bűnelkövetők körében, hogy a családi nevelés hiánya jelentős tényező a bűnözővé válás folyamatában. A szülői viselkedés az egyik legnehezebben befolyásolható tényező. Egy társadalomban ez mindig olyan mértékben demokratikus és kulturált, mint a társadalom maga. A szemléletváltás lehetőségéről viszont nem mondhatunk le. A meggyőzés során komoly érv lehet az, hogy a rosszul szocializált ember, az elmélyült családi konfliktus olyan bűncselekményeket is eredményezhet, amelynek a családtagok eshetnek áldozatul. Lényegesen könnyebbnek tetszik, amennyiben közvetlenebb, az iskolai és egyéb korai intézményes nevelési formákkal korrigálni a szülői hibákat, vagy felkészíteni a következő generációt a megfelelő szülői viselkedésre. Erről Curtis azt állítja, hogy minden dollár, amelyet az iskolai és egyéb korai nevelési intézményekbe fektetnek - feltéve, ha ez szakmailag helytálló módon történik - akkor öt dollár megtakarítást jelent a szociálpolitikában és a büntetőpolitikában.6 A másik figyelemre méltó adatsor az állami gondoskodásból érkező bűnelkövető gyermek- és fiatalkorúak magas aránya. A teljes 18 évesnél fiatalabb népesség nem egészen egy százaléka nevelkedik állami

5

Gábor Kálmán-Jancsák Csaba (szerk.) Ifjúsági korszakváltás: Ifjúság az új évezredben. In: Család és Ifjúság. Szeged, Belvedere Meridionale, 2004. 25-27. Kerezsi Klára: A védtelen gyermek. (Erőszak és elhanyagolás a családban) Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1995. 176. 6 Curtis, L.: Youth Investment and Community Reconstruction. Milton S. Eisenhower Foundation, Washington, 1990. 23.

71

gondoskodásban7, miközben közülük kerül ki az azonos korú bűnelkövető népesség mintegy tizede. Ennek több oka is van, egyrészt a kétszülős családmodell szocializációs és integrációs képességének válsága fokozottan érvényes az állami nevelési és gondoskodási formákra. Másrészt gyakorlati tapasztalat az, hogy a gyermek- és fiatalkorúak túl későn kerülnek a gyermekvédelmi szakellátás látókörébe, így a körükben végezhető gyermekvédelmi, korrekciós és nevelési munka lehetőségei erősen behatároltak. A gyermek- és fiatalkorú elkövetők családi környezetét vizsgálva megállapítható, hogy azoknak a 14 év alatti tényállásszerű magatartást tanúsítóknak az aránya, akik kétszülős családban nevelkednek, 2001. és 2006. évek intervallumában mindig 55 és 57% között mozgott a korcsoportba tartozó elkövetőkön belül. Az egyszülős (elvált, özvegy) családban élő gyermekkorú elkövetők aránya stabilan 15 - 20 % körüli, a nevelőotthonban, intézetben elhelyezetteké pedig 7-9%. A hullámzó adatsorok tendenciaszerű változást nem mutatnak. A kétszülős családban élő fiatalkorú bűnelkövetők száma (6.808) 2006-ban volt a legmagasabb, az egyszülős családban élőké (2.318) pedig a legalacsonyabb 2003. óta. Az állami gondoskodásban nevelkedők évek óta 12-13%-kal vesznek részt a fiatalkori bűnözésben. Számuk 2006-ban (1.272) a második legalacsonyabb volt. (Lásd: 3. ábra)

7

A Társadalmi Bűnmegelőzés nemzeti Stratégiája 7.1 alfejezete megállapítja, hogy a 0 – 17 éves kor közötti népesség 0,88 százaléka nevelkedik állami gondoskodás kereti között. A Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatokról a 198/2001. (X. 19.) kormányrendelet alapján 1209. számon elrendelt éves jelentések adatai alapján a gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedett 18 év alattiak száma a következőképpen alakult: 2001: 17.994; 2002: 17813; 2003: 17.813; 2004: 17.568; 2005: 17.456; 2006: 17.145.

72

3. ábra

A fiatalkorú elkövetők családi körülményei 100% 80% 60% 40% 20% 0% 2001

2002

2003

2004

2005

2006

állami gondoskodásban nevelkedik egyéb nevelési forma elvált szülő neveli apa és anya együtt neveli

Forrás: Magyar Statisztikai Évkönyv, 2006. 206.

Végül a gyermek- és fiatalkorúak bűnözése összefüggésében a statisztikai adatfelmérések hangsúlyozzák, hogy a kriminálstatisztika továbbra nem alapozza meg azokat a feltevéseket, miszerint a vizsgált életkori csoport bűnözésében az alkohol, illetve egyes tudatmódosító szerek komoly szerepet játszanának. Figyelemre méltó azonban az, hogy az alkohol hatása még mindig jelentősebb mértékben befolyásolja a korosztály bűnelkövetését, mint a kábítószer. 2003-ban a fiatalkorú bűnelkövetések 70%-át az alkoholos befolyásoltság hatása alatt követték el. A következő két évben visszaesés figyelhető meg, majd 2006-ban ugrásszerű emelkedés figyelhető meg, ami a kábítószer hatása alatti bűnelkövetés gyakoriságának csökkenésével magyarázható, ahogyan mindezt a 4. ábra is alátámasztja.

73

4. ábra Az alkohol és a drog hatása a fiatalkori bűnözésre

100% 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0% 06 20

05 20

04 20

03 20

02 20

01 20

Alkohol hatása kábítószer hatása kábító hatású anyag hatása több szer együttes hatása

14000 12000 10000 8000 6000 4000 2000 0

20 01

20 03

Összes Fk. Elkövető

20 05

Szer hatása

Forrás: Magyar Statisztikai Évkönyv, 2007. 185-187.

74

Az elszegényesedési folyamatok vizsgálata sem ad okot a bizakodásra. Drámai növekedés zajlott le a szegénységi küszöb alatt élő gyermekek arányában. Miközben az összlakosság körében ugyanannyi a gyermek, mint az 1970-es évek elején, a szegények közötti, korábban harmadnyi részesedésük napjainkban 41 százalékra emelkedett. A gyermekes családok veszélyeztetettségére utal, hogy a gyesen lévők súlya a szegények között megháromszorozódott. Összehasonlításképpen Nagy-Britanniában a létminimum alatt élő gyermekek aránya 1997-ben 12 százalék, 2006-ben már 26 százalék volt.8 Irvin Waller szerint a gyermekek szegénysége a bűnözést eredményező társadalmi faktorok között kiemelkedő jelentőségű. Az általa végzett nemzetközi összehasonlító kutatás szerint a létminimum alatt élő gyermekkorú lakosság társadalmi jelenléte és a bűnözés szintje között közvetlen összefüggés mutatható ki.9 Nem véletlen, hogy a legmagasabb bűnözési mutatókkal rendelkező Egyesült Államokban legnagyobb a szegény gyermekek aránya, míg a tűrhető bűnözési mutatókkal rendelkező Norvégiában a legalacsonyabb.10 A bűnözést gerjesztő társadalmi tényezők között a gyermekkori szegénység együtt jár a fiatalok iskolai nevelésének fogyatékosságaival. Nemzetközi összehasonlító kutatások tanúsítják viszont, hogy a fiatalok intézményes nevelése a modern civilizációban a bűnözés megelőzését szolgálja. Az általános iskolai végzettség hiánya önmagában olyan tényező, amely a társadalom perifériája felé sodor, s mint ilyen, összefüggésbe hozható a bűnelkövetővé válással. Különösen igaz ez napjainkban. 2007-ben a jogerősen elítélt fiatalkorúak 6,2 százaléka volt írástudatlan, további 29 százalékuk nem fejezte be az általános iskolát. Tehát több mint minden harmadik jogerősen elítélt fiatalkorú további integrációs esélyei nemcsak büntetett múltja miatt rosszak, hanem azért is,

8

Göncöl Katalin: A bűnözés társadalmi összefüggései. Társadalmi Szemle. 1993/3. 43. 9 Waller, I.: Putting crime prevention on he map. 2nd International Conference on Urban Safety, Drug and Crime Prevention. Paris, 1991. 12. 10 Az Egyesült Államokban az egyszülős családokban nevelkedő gyermekek 60, a teljes családban nevelkedő gyermekek 17 százaléka él a létminimum alatt. Norvégiában a gyermekeknek csak négy százaléka él a szegénység határán.

75

mert minden további képzési formából ki van zárva, még a gépkocsivezetésre jogosító igazolványt sem szerezheti meg. A munkanélküliség nem vezet automatikusan deviáns viselkedéshez, bár kétségtelenül gyengíti az érintettek társadalomhoz kötődő szálait, integrációs esélyeit. A munkanélküliség akkor fenyeget tömeges dezintegrációval, ha tartós leszakadási folyamatot indít meg vagy erősít fel, ha tömegében érinti az első munkavállaló fiatalokat, valamint akkor is, ha a munkanélküliséggel sújtottak jelentős aránya iskolázatlan, szakképzetlen. A fiatal munkavállalók számára ma Magyarországon a munkanélküliséggel szemben még nem reális alternatíva az intézményes oktatás. Különösen negatív kép alakul ki, ha arra a fiatal tömegre gondolunk, amely a demográfiai hullám következtében ma nálunk igen nagy létszámú. Közülük sokan az iskolai sikertelenségek, az iskolából való kimaradások, a szociális hátrányok miatt veszélyeztetettek. A munkanélküliséget, mint felhajtó erőt tartják szem előtt a fiatalkorúak bűnözésében, amit a következő ábra (5. ábra) is alátámaszt. A fiatalkorú elkövetők 50-60%, sőt 2006-ban 70%-a tanulmányait végezte. 2001-ben azonban igen magas, 25% volt azoknak az elkövetőknek az aránya, akik munkanélküliek voltak. 2006-ra fokozatosan csökkent a dolgozó, munkahellyel rendelkező fiatalkorúak körében a bűncselekmények elkövetésének gyakorisága. 5. ábra A fiatalkorú elkövetők foglalkozás szerinti megoszlása 100% 50% 0% 2001

2002

2003

2004

2005

Dolgozó összesen

Tanuló összesen

Foglalk.nélküli össz.

Összes egyéb

2006

Forrás: Magyar Statisztikai Évkönyv, 2006. 196.

76

Az ifjúkori bűnözés földrajzi kiterjedését vizsgálva a statisztikai adatok segítségével megállapítható, leginkább érintett megye 2003. óta BorsodAbaúj-Zemplén. Itt 2007-ben az összes elkövető 12,99%-a volt 14 év alatti. Az ifjúkori bűnözéssel legkevésbé érintett Vas Megye, ahol a gyermekkorúak részvétele a megyei összbűnözésben öt év óta nem emelkedik 2% fölé; a fiatalkorú elkövetők aránya pedig 1,84 és 2,41 % között mozog. A nyugati országrész eltérő szociokulturális, gazdasági és társadalmi jellemzői mellett figyelembe kell venni azt is, hogy az érintett populáció lélekszáma jóval kisebb, mint Borsod megyében. A kiskorúak kriminalitását a vagyon elleni bűncselekmények határozzák meg. 2007-ben a 14 év alattiak 78,98%-a és a fiatalkorúak 64,53%-a követett el ilyen cselekményt. Ezen a főcsoporton belül a lopás vezet: a gyermekkorúaknál 45,03%-os, a 14 év felettieknél pedig 35,69%-os aránnyal. A kiskorúak kriminalitásában az ún. tömeg bűncselekmények, a kisebb súlyú, eszköz nélküli — legtöbbször bolti és egymás sérelmére elkövetett — lopások dominálnak. Jellemzőek még a gépkocsi feltörések, a motiválatlan rongálások, melyek közül változatlanul kiemelkedik a falfirkálás (graffity). A vagyon elleni főcsoport másik legjellemzőbb bűncselekménye a betöréses lopás, mely a gyermekbűnözésben 12,31%-ot, a fiatalkori kriminalitásban pedig 10,93%-ot tett ki 2007-ben az elkövetői oldalon.11 Összegzésképpen az alábbiakat állapíthatjuk meg: A megelőzés szempontjából mindenképpen alapvető feladat annak felismerése, hogy a fiatal prekriminális helyzetben van. Jelzésértékű és a beavatkozás szükségességét vetíti előre, ha a fiatal  diszfunkcionális családban él,  rossz baráti társaságba keveredett,  agresszív magatartást tanúsít,  konfliktuskezelő képessége nem megfelelő, 11

Cs. Dr. Váradi Erika egyetemi docens Miskolci Egyetem ÁJK Bűnügyi Tudományok Intézete: Közbiztonság – Társadalmi Bűnmegelőzés –Büntetőpolitika. Táncsics M. Alapítvány – F. Ebert Stiftung – OBMB Közös Szakmai Konferenciája, Budapest, 2007.11.30.

77



csavarog,  drogokat fogyaszt,  szimpatizál a bűnöző életmóddal,  káros befolyás alatt áll (szekták, ideológiák) Mindezek beindítói lehetnek annak a folyamatnak, amelynek révén a gyermek bűncselekmény áldozatává vagy elkövetőjévé válhat. Tapasztaljuk, hogy a vizsgált életkorba tartozó fiataloknál a két oldal nagyon közel áll egymáshoz, sokszor a pillanatnyi körülmények billentik a veszélyes helyzetben lévő gyereket a sértetti vagy az elkövetői körbe. 3. A megelőzés Cesare Beccaria-nak (1735-1794) az olasz büntetőjogi bírónak napjainkban is érvényes az a tétele, hogy „a bűncselekményeket jobb megelőzni, mint büntetni azokat.” A gyermek- és fiatalkorúak bűnelkövetővé válásának megelőzésében jelentős szerepe van a családnak, a gyermek- és ifjúságvédelemnek, az oktató- és nevelő intézményeknek, a civil szervezeteknek, az egyházaknak, a helyi koordináció megteremtésében az önkormányzatoknak és a rendőrségnek. A hazai tapasztalatok szerint nem működik a jelzőrendszer és az érdemi együttműködés a gyermekvédelmi, a szociális, az egészségügyi, az oktatási és az igazságszolgáltatási intézmények, valamint a rendőrség között. A gyermekvédelem rendszere nem integrálta az iskolai gyermekvédelmi felelősök hálózatát és nem használja ki az iskolai szabadidő-szervezésben rejlő lehetőségeket. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény ugyan előírja az intézményközi esetmegbeszélést, a gyakorlatban azonban ez csak az együttműködésre amúgy is „hajlandó” szervezetek közt alakult ki. Az ENSZ „pekingi szabályai” (1985) alakították ki a fiatalkorúak hatékony igazságszolgáltatási rendszerének elvi kereteit. Ebben rögzítették, hogy a fiatalkorúak esetében a tisztán büntető jellegű intézkedéseket el kell kerülni.12 Az ENSZ gyermekjogi konvenciója (1989) a gyermek mindenek felett álló érdekét, a „rijadi elvek” (1990) pedig a „gyermekközpontú 12

Lévai Miklós: A Pekingi szabályok. Gyermek- és ifjúságvédelem. 1990/2. 28.

78

megközelítés” szükségességét hangsúlyozzák. Ezek a dokumentumok a fiatalkori bűnözés megelőzésében fontos szerepet szánnak a családnak, a családi felelősség erősítésének, az iskolának, a helyi közösségnek és a médiának.13 Mindezek közül témámat tekintve az oktatásban rejlő megelőzési lehetőségeket emelem ki. Nevelés-oktatáspolitika feladatrendszere: -

A tanulási kudarcokkal kapcsolatos jelzőrendszer kialakítása; felzárkóztató programok kidolgozása és rendszeres értékelése.

-

Az iskolai ifjúság- és gyermekvédelemmel foglalkozó pedagógusok és a helyi bűnmegelőzésben, alkohol- és drogprevencióban érintett szakemberek közötti együttműködés biztosítása. Megyei, fővárosi szinten az iskolai ifjúság- és gyermekvédelmi felelősök fórumának létrehozása.

-

Az erőszakmentes konfliktuskezelő technikák integrálása az oktatási, nevelési programba.

-

A döntéshozatal, a problémamegoldás, a kommunikációs készség, az önértékelés, a stressz-kezelés, az érdekérvényesítés készségeinek fejlesztése.

-

Az iskolakerülésre, és más deviáns cselekményekre reagáló programok kidolgozása.

-

A szabadidő eltöltést, közösségteremtést szolgáló iskolai klubok létesítése, működtetése. A környezeti és természeti értékek megbecsülésének fokozása az oktatási- nevelési intézmények nevelési programjaiban (például erdei óvoda, iskola programok).

-

Iskolai felkészítő és felzárkóztató programok szervezése roma gyermekek és fiatalok számára, e programok rendszeres értékelése.

13

F. Sirko Alexandra: A gyermek jogai és a nemzetközi jog. Állam-és Jogtudomány, 1994. 316.

79

Várható eredmény A kisközösségi – családi, iskolai – kontroll erősítésével csökkenthető a kallódó fiatalok csoportja. A társadalmi integráció feltételeinek, főleg a gyermekek szocializációs esélyeinek javítása, valamint a marginalizáció és a kirekesztés elleni programok hozzájárulnak a generációk közötti szolidaritás erősödéséhez. Az iskolának az erkölcsi nevelésben betöltött szerepe, a gyermekvédelmi rendszer szakmai hatékonyságának megerősítése lehetővé teszi azt, hogy a fiatal generáció megtanulja a társadalmi konfliktuskezelés erőszakmentes technikáit. A büntetendő, ezen belül különösen az erőszakos viselkedést tanúsító fiatalok szembesítése tettük következményeivel, valamint a mediációs programok alkalmazása fejleszti az erkölcsi felelősséget. A környezeti és természeti értékek megbecsülése érdekében végzett felvilágosító, oktató, nevelő munka eredményeként csökkenthető az épített és természeti környezetet károsító gyermek és fiatalkori bűncselekmények száma. Az egészségügyi, a szociális szolgáltatások, a szociál- és foglalkoztatáspolitika képviselői, az iskolák, a rendőrség, a pártfogók, és az igazságszolgáltatási szereplők közötti jelzőrendszer és együttműködés kialakítása szükségesek a kedvező eredmények elérése érdekében. A gyermekvédelmi jelzőrendszer működtetése elősegíti a bűnelkövetés felé sodródó és az áldozattá váló fiatalok számának csökkentését.14 „A bűnmegelőzés legbiztosabb, egyben legnehezebb eszköze a nevelés tökéletesítése”mondta napjainkban is érvényes gondolatát Cesare Beccaria olasz jogtudós, a bűnmegelőzés atyja. Az oktatási intézmények nevelési programjai akkor tesznek eleget maradéktalanul a közoktatási tv. 48. §.-ában foglaltaknak, ha többek között tartalmazza a személyiségfejlesztésre, közösségi neveléssel kapcsolatos feladatokat, gyermekvédelem, beilleszkedési és magatartási nehézségekkel összefüggő feladatokat. Pedagógusoknak meg kell tennünk a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy megelőzzék az óvodás, a tanköteles korú gyermekek és valamennyi tanulmányait folytató fiatal felnőtt bűnelkövetővé válását.

14

Gönczöl Katalin: Bűnözés és a társadalompolitika. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1987. 52-74.

80

Az iskoláknak elsődleges feladata hosszú távú bűnmegelőzési tevékenység kifejtése a gyermekek körében. Ennek érdekében a tanárok pedagógiai programjuk szerves részeként széleskörű biztonsági-, áldozatvédelmi és drogmegelőzési ismereteket és magatartásmód formákat közvetítenek a diákok felé, mellyel egy pozitív irányú attitűdváltozást érhetnek el. A pedagógusoknak segíteniük kell munkájuk során, hogy az átadott ismeretek birtokában a fiatalkorúak mind nagyobb eséllyel kerülhessék el a drogfogyasztást, a szenvedélybeteggé válást, a fiatalkori vagányságból adódó következményeket, egyben a bűnelkövetővé válást.15 Kiemelkedő feladatok:  A személyiségfejlesztés, melynek érdekében a gyermekek családi, iskolai és iskolán kívüli közösségi nevelés összhangba állítását, a helyes viselkedési formák közvetítését és azok fejlesztését célozzuk. Játékosan megismerkednek a helyes magatartási szabályokkal, miközben azokat a helytelen viselkedési normákkal szembeállítjuk.  A szabadidő hasznos eltöltésére fel kell hívnunk a figyelmet. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy a gyerekek szabadidejük nagy részét a televízió képernyője, valamint a számítógép monitorja előtt töltik, miközben válogatás nélkül nézik a különböző agresszív tartalmú filmeket, valóság-showkat, ezért a látott cselekmények miatt jelentős pszichikai károsodást szenvednek.  Az önismeret fejlesztése az előtérbe kerül. Az önismereti nevelés a pozitív énkép kialakításán keresztül - a káros szenvedélyektől mentes, egészséges életmód megteremtésének egyik fontos eleme. A diákoknál olyan norma-, és értékrendszert kell kialakítani, amely segítségével különbséget tudnak tenni a jó és rossz között, hogy ez által reálisan tudjanak számolni tetteik várható következményeivel.

15

Bakóczi Antal: Az erőszakos bűnözés alakulása, okai és megelőzése. INFO Társadalom, 1991. március 55-60.

81

 Az áldozatvédelem: A kisdiákok áldozattá válásának megelőzése érdekében szükséges a figyelemfelhívás, iskolai tájékoztatás az áldozattá válás felismeréséről, elkerülési lehetőségeiről. Az oktatók a fő hangsúlyt a gyermekek sérelmére, a családban és azon kívül elkövetett bűncselekmények felismerésére helyezik, valamint az egyes fiatalkori viselkedési normák veszélyeire hívják fel a figyelmet (csavargás, rossz társaságba való kerülés).  A normakövetés fejlesztése: A gyermekek nem tudják, hogy hol a határ a diákcsíny és a bűncselekmények között. Normasértő magatartásukat sok esetben jó „heccnek” tartják, miközben nem számolnak a büntetőjogi következményekkel. Minden tanóra keretében hangsúlyt kell helyezni a tanulók bűncselekménymentes személyiségének kialakítására, és meg kell ismertetni a különböző büntetőjogi szankciókat is.  A drogprevenció napjaink egyik kiemelkedően fontos tanári feladatok közé került. A fiatalkorúaknál jelentkező, fokozott deviáns viselkedési formák megjelenése miatt a diákok tananyaga nem nélkülözheti a kábítószer és származékai káros hatásának következményeire való figyelmeztetést sem. A középfokú tanintézetekben tanuló diákok bűncselekmény- és szenvedélybetegségmentes életvitelének kialakítása érdekében kell kifejteni az oktatói tevékenységet. A pedagógusok akár munkájukat pontosító, segítő rendőrök és külső szakemberek bevonásával egyéni, vagy csoportos felkészítést nyújthatnak a diákok pozitív irányú attitűdváltozásához. Várható hatások: 1. Az alsó tagozatos gyermekek nevelésekor:  a gyerekek tisztában lesznek a biztonság fogalmával és

kérdéskörével,  idejében felismerik a veszélyforrásokat,  nem bíznak meg az idegen emberekben,

82

 megismerkednek a szenvedélybetegségek körébe tartozó szerek

károsító hatásaival,  törekedni fognak értéktárgyaik megóvására,  fel tudják mérni, hogy milyen szülői elvárásoknak kell

megfelelniük (tanulás, szorgalom, a különböző szabályokkal, magatartási formákkal,  szembesülnek a média pozitív és negatív személyiségformáló hatásaival.  megismerkednek

2. A felső tagozatos diákok oktatásakor:  a tanulók pozitív énképe, önértékelése fejlődik,  az alapvető emberi jogok, a gyermeki jogok gyakorlását

megismerik,  az áldozattá válás elkerülésével kapcsolatos trükköket és

tanácsokat megismerik, személyiségükbe beépítik,  a „diákcsíny” és a bűncselekmény között lévő határt felismerik, és elsajátítják a büntetőjogi alapismereteket,  a káros szenvedélyek visszautasítására történő „nemet mondás” képessége kialakul,  szituációs játékokon keresztül a feszültségek csökkennek, kialakul a problémás helyzetek és élethelyzet megoldásának képessége és kialakulnak a helyes viselkedési attitűdök. 3. A középiskolás diákok oktatásakor  időben felismerjék a veszélyt, tudjanak a helyzet súlyának

megfelelően mérlegelni, megfontoltan cselekedni, helyes döntést hozni és vállalni azok lehetséges következményeit,  a tanult elhárítási- és visszautasítási módokat alkalmazni képesek legyenek,  átgondolt és következetes életvezetés kialakítása,  a jogkövető életmód, a bűncselekménymentes, egészséges életvitelre tudatosan törekedjenek,

83

 tudják az oktatás során megszerzett jártasságokat, képességeket és

készségeket a mindennapi életben alkalmazni, továbbfejleszteni. A pedagógusok oktatói tevékenységük során elősegítik a tanulók személyiségének egészséges és harmonikus fejlesztését, valamint a helyes viselkedési attitűdök kialakítását. Ez elsősorban személyes példaadással, szeretetteljes magatartással valósítható meg. A pedagógus személyiségének kiemelkedő szerepe van, mivel nevelő hatása olykor hatékonyabb, mint lexikális tudása.16 Mindezek olyan feladatok, amelyeket (elsősorban) nem a család, hanem a társadalmi szocializációs rendszer, azaz az iskola képes a leghatékonyabban ellátni. Az iskola a másodlagos szocializáció helye, a bűnüldözésben pedig a másodlagos prevenció fóruma. Váradi Erika kutatásából az is kiderül, hogy az iskolai teljesítmény, konkrétan a tanári hozzáállásból, támogatásból származó sikerélmény nagyban hozzájárul a fiatalkorú bűnözői karrierjének alakulásához – illetve nem kialakulásához. 4. Történelemtudomány és bűnmegelőzés A gyermek- és fiatalkorban elkövetett bűncselekmények gyakorisága indokolja a fiatalkori bűnözés elleni hatékony küzdelem tudományos megalapozottságát. A társadalommal és az emberekkel foglalkozó tudományok együttesen képesek feltárni, e bűnözés törvényszerűségeit, okait, és a megelőzés lehetőségeit. Az ifjúkori bűnözés pszichológiai kérdéseit társadalmi viszonyok között vizsgáljuk, hiszen a fiatalok személyiségét és annak formálódását elsődlegesen a társadalmi körülmények határozzák meg. Mindezekre tekintettel a szülőkön túl a pedagógusoknak, így a történelemtanároknak is felelősséget kell vállalniuk a jövő nemzedékéért, valamint a fiatalkorúi bűnözés megelőzése érdekében megnyilvánuló nevelői munkára kell helyezni a hangsúlyt. Célként kell előttük állnia olyan fiatalok képzésének, nevelésének, akik a fiatalkori bűnözés elleni harcban 16

Cs. Dr. Váradi Erika egyetemi docens Miskolci egyetem ÁJK Bűnügyi Tudományok Intézete: Közbiztonság – Társadalmi Bűnmegelőzés – Büntetőpolitika. Táncsics M. Alapítvány – F. Ebert Stiftung – OBMB Közös Szakmai Konferenciája, Budapest, 2007. 11.30.

84

és a bűnözővé válás megakadályozásában közreműködni képesek. A társadalomtudomány eszközeivel, kutatási tevékenységgel motiválják a fiatalokat a jogkövető magatartás tanúsítására, ezáltal ők is a kortársaik felé a viselkedési elvárásoknak megfelelő magatartási mintákat közvetítenek. A történelem tantárgy lelkiismeretes oktatása, valamint értékektől és érzelmektől mentes világunkban a helyes történelmi látásmód és szemlélet kialakítása segíti a fiatalokat a bűnözésmenetes környezet kialakításában. Az iskolai munka feszített ütemében nehéz helyet szorítani a bűnmegelőzéssel kapcsolatos tudnivalóknak, annak a sokrétű felvilágosításnak, amely a fiatal segítségére lehet a társadalmi életben. Erre nyilvánvalóan annak a társadalomtudománynak kell vállalkoznia, amely magát az élet tanítómesterének tartja, és amely a legjobb pozícióban van mind erkölcsi tartalmak, mind társadalmi szerepmodellek közvetítésében. Alkalmas-e a történelemoktatás a jelenlegi formájában arra, hogy kiegészítsük ezekkel az ismeretekkel? Erkölcsi kérdések fejtegetése, történelmi szereplők helyzetébe beleélése segítheti a pedagógusok munkáját, azonban a magyar történelem is bővelkedik az olyan erkölcsi dilemmákban, amelyeket nehéz, vagy teljességgel lehetetlen a jogszabály tiszteletének példájául állítani. Nem kell Dugovics Titusz vélt vagy valós önfeláldozását, vagy a Zrínyiek kettős lojalitását a haza és az uralkodó iránt példaként citálni. Nehéz helyzetek szép számmal akadtak történelmünk során ezért a bajtársiasságra és a legkönnyebben elfogadható, vagy azonosulást gerjesztő cselekedetekre könnyű példát mutatni. Még a tinédzser-kori útkeresésre is találhatunk olyan történetet, amellyel meg lehet könnyíteni a fiatalok szerepválasztásait. Savoyai Jenő története a magabiztosság és az okos önérvényesítés mintája lehet. Savoyai a Napkirály udvarában nőtt fel, tehát magától értetődően neki ajánlotta fel szolgálatait katonai pályára készülvén. Azonban visszautasításra talált a termete miatt. A felkínált papi karriert nem akarta elfogadni, de a korszak bizonytalan államhatárai miatt arra lehetősége volt, hogy a Habsburg császárnál is megpróbálkozzon az áhított katonai pályával. Elvhűsége, kitartása végül is meghozta neki a sikert. Rengeteg forrással segíthet a történettudomány olyan helyzetekben, amikor a fiatal válságos helyzetben van, a törvénytelen út vonzása eléri. Az általam vizsgált korcsoport (14-18 év) ráadásul a személyes érés tekintetében is nehéz időszakot él: véglegesen búcsút mond gyermekkori értékvilágának és elkezdi felépíteni saját felnőttkori értékrendjét.

85

Ebben azonban még szükségszerűen nem haladt annyit, hogy bármely körülmények között sikerrel megállja a helyét. Azonban akkor, amikor a fiatal ezekkel a körülményekkel viaskodik, netán már el is követte az első kihágásait, éppen segítséget kérni nehéz. A fiatalkori bűnözés karakterjegyeként tartják számon az érzelmi elsivárosodást, a beszélgetések elmaradását. A történelem arra is példával szolgálhat, amikor segítséggel, sok erővel, még a megoldhatatlannak látszó feladatot is sikerült megoldani. Erkölcsi elveket bőségesen lehet a történelem példái alapján bemutatni, vagy bizonyítani. Megadható a tanulóknak az a feladat, hogy összefüggést keressenek az erkölcs parancsai és a járható út kibogarászásának technikája között. Hagyni kell, hogy a diákok a magyarázat, vagy saját olvasmányaik alapján maguk következtessék ki mi volt a helyes, illetve hogy a korszakban elérhető tudás alapján hogyan lehetett dönteni. Ezáltal a saját életében is meg tanul felelős döntést hozni, illetve alkalmazni a ma érvényben levő erkölcsi elveket. A Nemzeti Alaptanterv már új szellemben fogant és megkezdte kifejteni hatását. A legalapvetőbb normákat természetesen már ifjúkorban el lehet és el is kell sajátítani, azonban a NAT rendszerét vizsgálva megállapítjuk, hogy az 1. § (10) bekezdése leírja, hogy a helyi tantervnek biztosítania kell, hogy a tanulók életkorához, az egyes tantárgyak sajátosságaihoz igazodva a tanulók elsajátíthassák a legfontosabb készségeket és ismereteket. Így többek között az egészségfejlesztéssel, a fogyasztóvédelemmel, a környezetvédelemmel, a közlekedésre neveléssel, a társadalmi bűnmegelőzéssel, az áldozattá válással, az erőszakmentes konfliktuskezelő technikákkal összefüggő ismereteket, felkészüljenek azok gyakorlati alkalmazásával. Ezáltal minden történelmi ismeretet átadó-közlő pedagógus oktatói-nevelői tevékenységének lényegét az adja, hogy a tanórája keretében az alábbi képességeket és készségeket is fejlessze, közvetítse tanulói felé: mint például - az erkölcsi ismeretek, - a családi és közösségi kapcsolatok elmélyítését támogató fejlesztési feladatok, és azok részét képző ismeretek, - az előítéletek felismerésére, tudatosítására való képesség, - a testi és lelki egészség megőrzésére történő felkészítés, - a bűnmegelőzés, - a drogprevenció. Az Ember és társadalom műveltségi terület középpontjában az ember világa helyeződött, amely a fiatalkorúak számára bonyolult és olykor sok

86

veszélyforrásból és bűnre vezető útból tevődhet össze. Ahhoz, hogy a fiatalkorúak saját miliőjük működését, szabályait megértsék és azokat be is tartsák, szükség van a történelem útvesztőin jártas embereknek a segítségére. Hiszen történelmi példákon keresztül valósítható meg az emberi jogok tiszteletére nevelés, a nemzeti identitás, a történelmi és állampolgári tudat erősítése, a szociális érzékenység, az életkornak megfelelő társadalmi problémák iránti nyitottság, a környezetért érzett felelősség, más kultúrák megismerése és elfogadása, a humánus, értékeket védő magatartás, valamint a demokratikus intézményrendszer használatához, az egyenlő bánásmóddal és esélyegyenlőséggel kapcsolatos ismeretek és képességek fejlesztése.17 A történelmi folyamatok megértése alapozza meg a történelmi tudat kialakulását, vagyis annak konkrét belátását, hogy egyrészt a jelen - egyéni életünket is beleértve - nagymértékben a múlt eseményeinek eredménye, másrészt mai életünk hatást fog gyakorolni a jövő nemzedékek sorsára is. Ezért fontos, hogy a történelmi múlttal való találkozás és a történelemből fakadó tanulságok feldolgozása a tanulók számára személyes élmény legyen. Azonban ahhoz, hogy a történelemből ténylegesen Ember és Társadalomtantárgy, ismeret legyen, az egész rendszert kell (bevonva más tantárgyakat is) átalakítani. Ritoók Zsigmond hívja fel a figyelmet, hogy a „tantárgyat, a szakismereteket általában egyféleképpen kell adni, azok nem különbözőek világnézeti vagy felekezeti alapon, a döntő tényező az, hogy a tanár egyénisége mit sugároz. Sugároz-e egyáltalán valamit? Ha nem, akkor a legjobb módszer sem ér semmit sem. Ha igen, akkor pedig ez végzi el igazán azt a munkát, amelyet a szakismereten keresztül a tanár próbál elvégezni.”18 Tíz éve írta Engel Pál: „a korszerű történelemoktatásnak, úgy vélem, az lenne a fő célja, hogy a diákot valami módon orientálja a jelenben és a múltban. Egyfelől adjon egy elképzelést arról, hogy hol volt a helye, és hol a helye most ennek az országnak és régiónak – és benne neki, a diáknak magának – a világban. A történelem akkor lesz (a mindennapi élet számára) hasznos tantárggyá, ha megszabadul a korábbi rossz beidegződéseitől és kitárja

17

Jakab György: A történelem tanítása. http://www.sulinet.hu/tart/fcikk/Khak/0/14647/1 2009. május 05. 18 Ritoók Zsigmond: A történelem és az irodalom tanítása az egyházi iskolákban. http://www.szepi.hu/irodalom/vallas/sulypontok/sp_07.html 2009. május 05.

87

kapuit az új korszak oktatási elvárásaival szemben.”19 Ezáltal a váltás által válik alkalmassá a történelemoktatás, hogy segítse a mai fiatalt az életben elé kerülő problémák megoldásában, valamint végső soron a fiatalkori bűnözés visszaszorításáért küzdjön a történelmi eszmék, módszerek alkalmazásával. Mindezek alapján azt állítom, hogy a kriminalisztikai és jogi ismereteket mégiscsak egy társadalomismereti körítéssel ellátott történelem tantárgy keretében lehet leghatékonyabban oktatni. A Nemzeti Alaptanterv egy régebbi változata már megpróbálkozott az általános iskolai társadalomismeret tananyagába integrálva családi életre nevelés címén korszerű tartalmakat csempészni. Híres emberek, történelmi személyiségek, külső és belső tulajdonságainak felsorolása, valamint feltevések megfogalmazása a történelmi személyiségek cselekedeteinek, viselkedésének mozgatórugóiról segítik a tanulókat abban, hogy a társadalmi-történelmi jelenségeket értékelni tudják a saját értékrendjüknek megfelelő szempontok alapján. Lehetőséget kell biztosítani még a szűkösnek tűnő történelem tanóra keretén belül is, hogy a diákok felkészültségüknek megfelelő szinten kommunikációt folytathassanak olyan témakörökről, mint az emberek közötti különbségek, a nemek közötti kapcsolatok, az egyén és a közösség viszonya. Mindezek által képesek legyenek szembesülni a szabadság és a felelősség emberi dimenzióival. A történelmi ismeretek hátterében ismerkedjenek olyan köznapi és kiélezett élethelyzetekkel, konfliktusokkal, amelyek rávilágítanak az erkölcsi értékminőségek és az emberi helytállás jelentőségére. Történelemi tananyag elsajátításakor legyen alkalmuk a tanulóknak arra, hogy választ keressenek olyan kérdésekre, mint például: Mit jelent az, hogy minden embert egyenlő méltóság illet meg? Mit tehet az egyes ember másokért, a közösségért, a rászorulókért? Mi az erőszak szerepe a történelemben? ÖSSZEGZÉS Több szakma képviselőjének kell együtt végeznie a bűnmegelőzést ahhoz, hogy eredményeket érhessenek el. A Bűnmegelőzési Akadémia 2003-ban alakult meg és a Rendészeti és Bűnmegelőzési Intézet szervezeti egységeként működik. Az Akadémia segíti elő az egységes nemzeti bűnmegelőzési képzés és továbbképzés kialakítását és hatékony működtetését. Biztosítja, hogy a 19

Engel Pál: Luxemburgi Zsigmond és a történelem oktatása. http://www.tte.hu/?page=konf&id=91&archiv=1&ev=1995 2009. június 02.

88

bűnmegelőzésben érdekeltek legszélesebb köre megszerezhesse a bűnmegelőzés szempontjából fontos ismereteket. Továbbá tudományos tevékenységével segíti elő a bűnmegelőzési tevékenység elméleti megalapozását, és a döntéselőkészítők és döntéshozók munkáját. 2004-ben Szeged, Miskolc, Nyíregyháza és Pécs, 2005-ben Veszprém, Szolnok, Székesfehérvár, Sopron, 2008-ban Dunaújváros vált társsá az együttműködésben. A bűnmegelőzés oktatása a fenti városokban helyenként beépült az együttműködésben résztvevő egyetemek, főiskolák alap-illetve felnőttképzésébe, ezzel is megnövelve a bűnmegelőzés filozófiáját támogatók táborát. Az Egyesült Államokban külön tantárgyként, vagy oktatási programként működő, Ifjúsági Bűnelkövetés címet viselő kurzus során a diákok gyakorlatok és viták során megismerkednek a fiatalkori bűnözés kezelésének állami eszközeivel. A tematika a fogalmak tisztázásától az eljárásmódok kritikus megismerésén keresztül a speciális ifjúsági ítélkezés különválasztásáig terjed. Külön kiemeli a képzést szervező, hogy a nagyobb meggyőzőerő érdekében be kell vonni a program feladataiba a rendszerben dolgozó szakembereket (bírókat, ifjúsági fórumos aktivistákat). Még külföldön is nagyon sok teendő vár az oktatás irányítóira, hogy működő bűnmegelőzési oktatást biztosítson a diákságnak. A bűnmegelőzés érdekében meghatározott feladatok végrehajtása nem oldható meg egy, esetleg néhány évfolyam pedagógiai munkájával, nem köthetők egy műveltségi területhez, egy tantárgyhoz. Olyan készségek fejlesztéséről, olyan ismeretek átadásáról kell sok esetben gondoskodnia az iskolának, amelyeknek meg kell jelenniük szinte minden pedagógus ismeretközlő tevékenységében. Az erkölcsi ismeretek átadásában, a bűnmegelőzés, vagy ép a drogprevenció hangsúlyozásában, azonban meglátásom szerint a történelmet oktatóknak kell elsősorban kivenni a részüket. Azért kell magukra vállalniuk a felnövekvő fiatalkorúak erkölcsi életének az ápolását, mert ezáltal remélhetik, hogy a pedagógusi munkájuknak köszönhetően a nem bűnöző, törvényt tisztelő fiatalkorúakból nőnek fel majdan hazánk becsületes polgárai, közülük kerülnek ki majd akkori történelmünk nagy alakjai.

89

90

VINNAI GYŐZŐ Fejezetek Szabolcs-Szatmár megye közigazgatás-történetéből (1950-1970) Az 1945. november 4-én megtartott szabad és demokratikus parlamenti választásokat követően a közigazgatás súlyos politikai csatározások színterévé vált. A koalíciós kormányt alkotó pártok között komoly nézetkülönbségek alakultak ki a központi és helyi végrehajtó hatalom működésének alapelveiről és gyakorlatáról. A pártközi egyeztető értekezleteken a kisgazdák és a kommunisták szinte minden közigazgatásra vonatkozó kérdésben ellentétes véleményt hangoztattak. A kisgazda elképzelés lényegében azt fogalmazta meg, hogy hasonlóan a parlamenti választásokhoz, tartsanak önkormányzati választásokat. Ezután az önkormányzatok (községi, városi, megyei) bizonyos fokú autonómiával rendelkeznének, politikai tagoltságuk, pedig a választási eredményeket tükrözné. Ezzel szemben a kommunista koncepció abból indult ki, hogy a közigazgatást meg kell tisztítani a jobboldali-, reakciós tisztviselőktől, éppen ezért nem tartotta fontosnak a választások megtartását, hanem a személyi tisztogatásokat, a B-listázásokat szorgalmazta. A közigazgatási terület fontosságát jelzi, hogy a Bibó István által 1946-ban kidolgozott közigazgatási reformot a koalíciós kormány meghatározó pártjai és a szovjet irányítású SZEB nem támogatták, így a helyi végrehajtó hatalom átalakítására csak a politikai hatalom megragadása után kerülhetett sor. A kíméletlen harc tehát a kommunisták hatalomra jutásával 1948-1949-re eldőlt, hiszen a szovjet mintát másoló új alkotmányban rögzítették, hogy a korábbi önkormányzatok helyére megyei, városi, járási és községi tanácsokat, mint az államhatalom helyi szerveit kell létrehozni. A tanácsrendszer kialakulása és működése 1950-1956 között Az alkotmánnyal összhangban 1949 második felében több konkrét intézkedést hoztak az államhatalom helyi szerveinek a működésére vonatkozóan. A kormány nem nevezett ki többé főispánokat, főjegyzőket és jegyzőket hanem helyettük tanácsi vezetőket kívánt állítani. 1949. december 14-én rendeletben szabályozta az új megyehatárokat, mely a korábbi

91

25 helyett 19 megyét alakított ki. A kevesebb közigazgatási egység létrehozása célszerűnek tűnt, a bürokrácia csökkentését ígérte, a valóságban azonban a központi hatalom irányításának és ellenőrzésének az erősítését szolgálta.1 Megyénkben (1950-től Szabolcs-Szatmár, 1990-től Szabolcs-SzatmárBereg az elnevezése) a tanácsok megalakulását megelőzte a két előd megyének Szabolcs és Ungnak, illetve Szatmár-Beregnek az összevonása Nyíregyháza székhellyel. A megyeegyesítés érintette a korábbi Szabolcs és Ung területét. A rendelet értelmében Szabolcstól hét községet csatoltak Hajdú-Biharhoz, kilencet pedig Borsod-Abaúj-Zemplénhez. A községek átadásának időpontjáról a belügyminiszter rendelkezett: 1950. március 7-én Szabolcs átadja Hajdúnak Nyíracsád és Nyíradony községeket. Március 8-án Szabolcs Borsodnak a prügyi, csobaji, tiszaladányi és kenézlői körjegyzőségek községeit és Viss nagyközséget, március 9-én pedig Szabolcs Hajdúnak Polgár, Görbeháza, Újszentmargita nagyközségeket és az újtikosi körjegyzőség községeit. A változások 1950. március 16-án léptek hatályba.2 Ezután az alispán helyettesének kellett elkészíteni az új megye területi beosztásának tervezetét. A közlekedési viszonyok és a lakosság területi elhelyezkedésének figyelembe vételével tíz járás megszervezését javasolta. A belügyminiszter a tervezetet csak részben fogadta el, s tizenegy járás kialakítását tartotta célszerűnek (Baktalórántházi, Csengeri, Fehérgyarmati, Kemecsei, Kisvárdai, Mátészalkai, Nagykállói, Nyírbátori, Nyíregyházi, Tiszalöki, Vásárosnaményi). A tanácsok megszervezésére és a tanácsválasztásokra az 1950. évi I. törvény alapján került sor. Ennek megfelelően a Szabolcs-Szatmár megyei tanácsot, ill. annak végrehajtó bizottságát 1950. június 15-én Nyíregyházán a megyeháza termében alakították meg. A korabeli forrás3 tanúsága szerint az ülésen a Magyar Függetlenségi Népfront Országos Tanácsa által a megyei tanácsba delegált – tehát nem választott – rendes tagok, továbbá a meghívott szakhivatalok vezetői, a járási rendőrkapitányok és járási főjegyzők vettek 1

Nehéz esztendők krónikája 1948-1953. Szerkesztette: Balogh Sándor. Bp., 1986. 11. 2 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár IV. B. 757. Szatmár, valamint Szatmár, Ugocsa és Bereg k. l. l., Szatmár-Bereg vármegyék és Szatmár-Bereg megye alispánjának iratai (régi fondszám: XXI. 106.) 1872-1950. 1/1950. 3 SZSZBML XXIII. 1., 1950-1990. 1950. év.

92

részt. A végrehajtó bizottság és a tisztségviselők megválasztása előtt Győre József az MDP megyei titkára tartott beszédet. Ebben úgy vélte, hogy a demokratikus állami szervezet legmagasabb formája a tanácsrendszer. Rámutatott arra, hogy a „nép széles tömegei” közvetlenebbül vesznek részt az ország igazgatásában. Beszédében utalt a tanácsok és a párt szoros kapcsolatára: „A helyi tanácsokba a dolgozók legjobb fiai kerülnek, a mi pártunk által vezetve és irányítva.” A tanácsok előtt álló feladatokat pedig az aratás, cséplés és terménybegyűjtés minél eredményesebb „lebonyolításában” jelölte meg, amely egy olyan mezőgazdasági megyében mint SzabolcsSzatmár a legfontosabb teendő. A megnyitó beszéd már jelezte, hogy a tanácsok nem a helyi közösségekre épülő önkormányzatokat fogják jelenteni, hanem a párt és a kormány politikáját helyi szinten jelenítik meg. Rövid idő múlva az is kiderült, hogy a tanácsok nem rendelkeztek gazdasági önállósággal, s a választott testületek szerepét egyre inkább a végrehajtó bizottságok vették át. Hiába vonták be a nép képviselőinek tömegeit az állami életbe, a tanácsok munkája kezdettől fogva a központi akarat végrehajtására, egyoldalúan gazdasági teendők ellátására, adminisztratív eszközök alkalmazására összpontosult és korlátozódott. 1950. október 22-én tanácsválasztásokat tartottak Magyarországon. A választások előkészítését a megyei és járási tanácsokra bízták. Jelölteket a Magyar Függetlenségi Népfront állított. Szabolcs-Szatmárban a leadott 322 262 szavazatból 313 843 (97,4%) esett a Népfront jelöltjeire. A szavazópolgárok összesen 10 663 rendes- és 5 443 póttagot választottak az egy megyei, a tizenegy járási, az egy városi és 223 községi tanácsba. A megválasztott tanácsok október 26-a és november 8-a között tartották meg alakuló üléseiket. A megyei tanács tagjainak száma 85 fő volt. Az újonnan létrejött testületek közül a megyei tanács három, a járásiak két, a községi tanácsok havonta üléseztek.4 A tanácsülések jegyzőkönyvei hiteles bizonyítékai annak, hogy a legfontosabb igazgatási, gazdasági ügyekben a végrehajtó bizottságok játszották a főszerepet. A tanácsi apparátus munkájával a fennálló politikai hatalomnak és a felsőbb hatságok elvárásainak akart megfelelni. Gyakran előfordult, hogy a helyi pártszervek a tanácsokban csak adminisztratív 4

Gyarmathy Zsigmond: A tanácsrendszer és a közigazgatás kiépülése 1949-50-ben Szabolcs-Szatmár megyében. Kézirat 7-8.

93

„gépezetet” láttak, vagy egyszerűbben átnyúlta a fejük felett, s közvetlenül maguk végzeték az állami feladatokat. A pártállam kialakulásának menete –a források alapján – megyénkben is pontosan nyomon következő. Ezekben az években Szabolcs-Szatmárban a tanácsülések és végrehajtó bizottságok napirendjén legtöbbet az időszerű mezőgazdasági kérdésekkel foglalkoztak, többek között az aratással, csépléssel, begyűjtéssel, termelőszövetkezetek szervezésével. Emellett az adóügyekről is óriási mennyiségű irat keletkezett. A havi jelentések részletesen beszámoltak az embereket izgató hírekről, a békekölcsönjegyzésről és a munkaversenyekről. Ma már komikusnak hat, de akkor a politikai hatalom erőltetésére szokássá vált, hogy a megyei tanácsok munkaversenyre hívták egymást. Például Szabolcs-Szatmár gabona begyűjtési versenyre szólította fel az ország többi megyéjét. A verseny eredményéről tudósító forrást sajnos nem sikerült fellelnünk. A tanácsok tevékenysége szinte megbénult az 1950-es évek elején kapott rendeletek és utasítások özöne következtében. Az ügyek intézése sematikussá vált és teljesen elszakadt a valóságos élettől. A tanácsi munka alacsony igazgatási színvonaláról az iratok fogalmazása, a hivatalnokok szegényes szókincse és a gyakori helyesírási hibák „árulkodtak”.5 Megállapítható tehát, hogy a túlzott centralizmus, a mindent behálózó bürokrácia, az állami és pártirányítás tökéletes összefonódása roppant nehézkesség tette a tanácsrendszer működését.6 1953 nyarán a politikai változásokkal összhangban kísérlet történt a tanácsi munka hatékonyabbá tételére. A Nagy Imre kormány fontos törekvése volt az államhatalmi szervek munkájának decentralizálása, a testületi vezetés erősítése, a hivatali ügyek gyorsabb intézése. A kormány szerette volna elérni, hogy a feladatok ellátásához szükséges jogok, erők és eszközök oda kerüljenek, ahol a feladatokat végre kell hajtani. Mindezt kisebb létszámú, de szakképzettebb apparátussal kívánta megoldani. Ennek jegyében un. tanácsi racionalizálási szakbizottságot állítottak fel. Ez kísérletet tett a tanácsok kettős irányításának felszámolására, s emellett növelni akarta az alsóbb szervek hatáskörét is, mely lényegében önálló költségvetési 5

Vinnai Győző: Bevezetés = In: A Rákosi diktatúra első évei. Dokumentumok Szabolcs-Szatmár-Bereg megye történetéről 1948-1953. Szerkesztette: Botár József. Nyíregyháza, 1990. 15-20. 6 Barba Szabó Ödön: Adalékok a magyarországi megújulási próbálkozásokhoz (1954-1956) Múltunk, 1991/4. 79.

94

gazdálkodást és a területi tervezésben érdemi részvételt követelt a helyi, megyei közigazgatás számára. A megkezdett reformok hatására egy új tanácstörvény tervezetet dolgoztak ki, amelyet az akkori időben szokatlan módon országos vitára bocsátottak. A tervezethez sok módosító javaslat érkezett, s ezek figyelembe vételével az Országgyűlés 1954. szeptember 22-én elfogadta az új tanácstörvényt. (1954. évi 10. tc.) A törvény előírta a tanácstagok újraválasztását, hiszen a lajstromos választás helyett egyéni választókörzetben, személy szerint kellett megválasztani a tanácstagokat. Szabolcs-Szatmárban is megválasztották az új tanácstagokat. A munka érdemi változására azonban nem került sor. A források szerint hasonló kérdésekkel foglalkoztak mint korábban, valódi önállóságot nem kaptak, a munka tartalmi korszerűsítése elmaradt, a tanácsi alkalmazottak általában a felsőbb szervektől várták az egyszerűsítésre, racionalizására vonatkozó intézkedéseket. A megyei vezetők – a bizonytalan politikai helyzetben, érzékelve a Rákosi- és a Nagy Imre-csoport közötti harcot – nem léptek fel kellő eréllyel a szakszerűtlenség és a bürokrácia ellen. Taktikáztak, s intézkedéseiket leginkább a pozícióféltés motiválta. A tanácsi munka komolyabb változására csak az 1956-os forradalom utáni évektől beszélhetünk. A tanácsrendszer az 1960-as években Az 1958-ban újraválasztott megyei tanács fő feladatának a szocialista rendszer megszilárdítását tekintette. A tanácsülések állandó témája volt a hatalmon lévő párt (MSZMP) politikai határozatainak végrehajtása. Ezeknek az éveknek a jellemzője, hogy a párt fő korifeusai állandóan a tanácsok politikai konszolidációban betöltött szerepéről szónokoltak. Ekkor politikai kérdés volt a mezőgazdaság szocialista átszervezése, a bíróságok munkája, a megye iparfejlesztése. Az 1960-as évek közepétől azonban egyre inkább előtérbe kerültek a gazdasági témák: a termelőszövetkezetek termelékenysége, az ipartelepítések és beruházások volumenének kidolgozása, a megyei munkaerő foglalkoztatottságának javítása. A tanácsok szakítottak azzal a korábbi gyakorlattal, hogy a felsőbb hatóságok rendelkezéseit automatikusan, a helyi körülmények figyelmen kívül hagyásával hajtsák végre. A lakosságot és a közhangulatot érintő ügyekre, a kommunális szolgáltatásokra, egészségügyre,

95

oktatásra, az életkörülmények javítására különös gonddal ügyeltek. Ennek a periódusnak a gazdasági növekedését mutatja a megyei tanács költségvetésének folyamatos emelkedése is. Például az 1963-as költségvetés több mint 300 millió forintot tett ki, melyből beruházásokra az összeg 43,3 %-át, szociális és egészségügyi feladatokra 31,7%-át, kulturális célokra pedig 11,9 %-át fordították.7 Kétségtelen tény, hogy a lakosság életszínvonal emelkedése jelentősen meggyorsította a Kádár-rendszer politikai elfogadását.8 A forrásokból következtethetünk arra is, hogy a tanácsok működésének új mechanizmusa a hatvanas évek második felére kristályosodott ki. A tanácsi munka szakmai színvonala emelkedett, a tanácstagok beszámolási kötelezettséggel tartoztak választóiknak, sőt fogadóóráikon szembesültek az állampolgárok gondjaival. A gazdálkodási kötöttségeket csökkentették, ez bizonyos pénzügyi önállósághoz vezetett. Az irányítási szisztémát is megváltoztatták, általános decentralizációban gondolkodtak, az volt a legfontosabb rendezőelv, hogy a hatásköröket minél alacsonyabb szintre vigyék. A tanácsi testületek kezdeményezőkészsége is növekedett, kezdtek az általuk irányított területekért felelősséget érezni. Mindezek mellett egy pillanatra sem feledkezhetünk meg arról, hogy az állami, tanácsi és gazdaságirányító szervek mellett létezett egy ezekkel párhuzamos „pártháló”, amely az állami intézményeket másodlagossá tette. Az 1970-es népszámlálás adatai szerint a megyében 590 212 fő élt, s ez az ország lakosságának 6%-át tette ki.9 A megye gazdasági elmaradottságát jelzi, hogy aktív dolgozóinak 56,9 %-a az agrárágazatban dolgozott. Ebből következik, hogy a megyei tanács egyik legfontosabb célja volt a terület felzárkóztatása, gyors ütemű iparosítással, magasabb infrastruktúrával, s nem utolsósorban szakértelmiségiek idecsábításával, vagy éppen megyei fiatalok továbbtanulásának szorgalmazásával. A megyei tanácsok munkáját a hetvenes évek elején egy új törvénnyel, az ún. harmadik tanácstörvénnyel szabályozták. Ennek értelmében változtattak a tanácsi választások menetén: így a megyei tanácstagokat nem közvetlenül, hanem a közvetett módon választották meg. Előírták a helyi és megyei érdekek koordinálását, melyet egy új Szervezeti és 7

SZSZBML XXIII. 1., 1950-1990. 1963. év A témára vonatkozóan bővebben: Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Bp., 2000. 401-536. 9 1970. évi népszámlálás 17. Szabolcs-Szatmár megye adatai. Bp., KSH 1972. 7. 8

96

Működési Szabályzatban rögzítettek. Ezek az elvek a hetvenes évek elejétől egészen a nyolcvanas évek végéig a tanácsrendszer létezéséig meghatározták a tanácsok működését, de ennek az időszaknak a hiteles, forrásokon nyugvó feldolgozása még várat magára.

97

98

CZÖVEK ISTVÁN Oroszország szláv politikája a 19. század második felében A cári Oroszország szláv politikájának mindig is fontos érdekterülete volt a Török Birodalom, szűkebb értelemben a Balkán a maga színes nemzetiségi térképével. Általában elmondhatjuk: a diplomáciailag jól vagy kevésbé felkészült európai államférfiak, politikusok, köztük számosan oroszok,1 ahogy a 19. század elején sem találtak teljes körű megoldást a keleti kérdésre, a század második felében sem bizonyultak eredményesebbnek egészen 1878-ig. Vizsgált időszakunkban bizonyos szempontból a probléma még bonyolultabbá is vált, hiszen miközben a Török Birodalom, s vele együtt a kormányzat egyre gyöngült, az együttműködésre éppoly kevéssé hajlott, mint korábban. Az európai hatalmak versengését a felbomló Oszmán Birodalom területéért vagy a felettük kialakítható befolyásért tovább bonyolította Németország megjelenése és érdeklődése a Közel-Kelet iránt.2 A keleti kérdés az újkori Európa egyik központi, összetett problémája, leginkább azért, mert három civilizáció találkozik a Balkánon erősen vallási töltettel, így az ott lakó délszláv népek többféle érdek ütköző zónájában éltek.3 A keleti kérdés leegyszerűsítve az európai hatalmak ellentétét takarja a bomló 1

Többek között maga I. Miklós cár, K. V. Nesselrode kancellár, Meyendorf bécsi, Liven londoni orosz nagykövet vagy a későbbi kancellár, A. M. Gorcsakov, s a sort még folytathatnánk hosszasan. A társadalmi elit különböző hierarchikus szintjén álltak, és ezzel együtt nem tudták a keleti kérdés megoldását felgyorsítani. 2 Legújabban Vinogradov, V. N.: Russzko-tureckaja vojna 1877-78 godov i jevropejszkije gyerzsavi. In: Novaja i novejsaja isztorija, No 1. 2009. 135. (a továbbiakban: Vinogradov, 2009.) továbbá A. M. Gorcsakov feljegyzése Oroszország keleti kérdésben játszott szerepéről. Centralnij Goszudarsztvennij Archiv Rosszii (továbbiakban: CGAR) f. No 828. op. No 1. jegy. hrany. No 1367. 71-73. 3 Diószegi István szerint: „A keleti kérdés az Oszmán Birodalom felbomlásával kapcsolatos problémacsomó”. Diószegi István: A Ferenc József-i kor nagyhatalmi politikája. Kossuth Kiadó, Budapest, 1987. 23. Tovább árnyalja a kérdést Barbara Jelavich amerikai történész könyvében, amikor úgy vélekedik: „A 19. században viszont a nagyhatalmak gyakran azért foglalkoztak a keleti válsággal, nehogy egyikük - rendszerint Oroszország – területének vagy befolyásának aránytalan nagy növelésére használja fel az alkalmat, és így borítva fel a térség hatalmi egyensúlyát.” Jelavich, Barbara: A Balkán története. Osiris Kiadó, Budapest, 1996. 245.

99

Török Birodalom feletti befolyás megszerzéséért, illetve felosztásáért, s így a Balkán, Konstantinápoly, a Fekete-tenger szorosai, Egyiptom és a Közel-Kelet egyaránt részei voltak ennek a küzdelemnek.4 Ennek szellemében az oroszszláv politikát természetszerűleg össze kellett hangolni a nagyhatalmak érdekeivel, amely egyáltalán nem volt egyszerű feladat, ráadásul a balkáni nemzeti mozgalmakban volt egy természetes vitalitás, amelynek következtében nem békültek meg többszörösen alávetett sorsukkal. Minél tovább tartott fölöttük az idegen uralom, annál erősebb volt ellenállásuk.5 A. J. P. Taylor szerint ez is közrejátszhatott abban, hogy a felmerülő konfliktusokat nem lehetett az összes nagyhatalomnak tetsző módon rendezni.6 Mint fentebb már jeleztük, az európai nagyhatalmak, köztük Oroszország beavatkozása a Balkán ügyeibe rendkívül megnehezítette a nemzeti mozgalmak sikerre vitelét. Különösen igaz ez Bulgária esetében.7 Ehhez tehetjük még hozzá, hogy Anglia és Franciaország ellenezte a szláv kérdésben kulcsszerepet játszó Oroszország Földközi-tengerre való kijutását és ragaszkodtak egy látszólag önálló török államhoz, amelynek viszonya nem volt kétséges Európa nyugati nagyhatalmaihoz. De nem lelkesedtek az oroszszláv elképzelésekért Bécsben sem, még akkor sem, ha Oroszország Ausztria szlávjai kapcsán a dinasztikus külpolitikát helyezte előtérbe. A cári birodalom keleti kérdésben elfoglalt háborús álláspontját befolyásolhatta a területszerzés, az orosz határok védelme, az európai befolyás növelése vagy az európai egyensúly kedvező átalakítása. Ezek figyelembe vételével Oroszország keleti kérdéssel kapcsolatos magatartása köthető magukhoz a cárokhoz, hiszen autokráciáról beszélünk, a közvetlen uralkodói környezetben lévő elithez, amely végső soron hivatalnokként valamilyen formában, mértékben mindig a cártól függött, valamint az értelmiségi, kevésbé polgári csoporthoz, amelynek társadalmi 4

Ormos Mária- Majoros István: Európa a nemzetközi küzdőtéren. Osiris Kiadó, Budapest, 2003. 40. 5 Erre a tényre többször utal Niederhauser Emil: A nemzeti megújulási mozgalmak Kelet-Európában. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977. továbbá: Oscar Halecki: A nyugati civilizáció peremén. Osiris-Századvég Kiadó, Budapest, 2000. című könyvében. 6 Taylor, Arcipal, J. P.: Harc a hatalomért. Scolar Kiadó, 2000. 293. (a továbbiakban: Taylor, 2000.) 7 Niederhauser Emil: Bulgária története. Gondolat Kiadó, Budapest, 1959. 128.

100

nézetformáló hatása nem lebecsülendő. B. Jelavich állítja: „a keleti kérdésnél (Cz. I.) a feszültség és krízis periódusában a játszmába irracionális koncepciók is bekerültek, amelyek többségében a fantázián alapultak nem pedig a nemzeti koncepciók figyelembe vételén”.8 V. N. Vinogradov szerint ilyen irracionális feltételként jelentkezett az az összorosz szolidaritási hullám, amely a déli szlávok irányába mutatkozott meg a 19. század 70-es éveiben.9 1875 júniusában a hercegovinai szláv parasztok fellázadtak a török uralom ellen és hamarosan Bosznia is csatlakozott a felkelőkhöz. Ezzel kezdetét vette az a nagy keleti válság, amelyre a krími háború vége óta mindenki számított.10 A két tartományban zajló mozgalom a Török Birodalom egységét veszélyeztette, ezzel közvetve az európai status quo-t is. Az európai diplomácia gépezete mozgásba lendült. A cári külpolitikai műhely elsőszámú tevékeny, illusztris – egyébként a történészeket igencsak megosztó – személyisége volt ebben az időben A. M. Gorcsakov kancellár. Neki és a többi orosz diplomatának 1875-től kezdődően új feladatokkal kellett szembenézni. Legfontosabb ilyen megoldandó kérdés: hogyan lehet Oroszország keleti politikáját úgy kialakítani, hogy Európa ne tiltakozzon egyöntetűen a balkáni beavatkozást illetően?11 Az oroszok helyzetét jelentősen megkönnyítette volna, ha biztosan számíthatnak a németek támogatására.12 Gorcsakov Oroszországot mindenképpen vissza akarta tartani a háborútól, de nehéz helyzetbe került, mivel a szláv népek felszabadító mozgalmait Oroszország tradicionálisan támogatta, eddig presztízs-veszteség nélkül, s most sem nézhette tétlenül több szempontból sem a boszniai és hercegovinai felkelés leverését. A szlavofilek továbbra is azt szerették volna, hogy a kormányzatot rábírják a balkáni szlávok felszabadítására, de fáradozásukkal kapcsolatban az orosz kormányzat egyelőre nem foglalt állást. Ez megfelelt Gorcsakovnak 8

Jelavich, Barbara: Tsarist Russia and Balkan National Movements. Columbia, (O.), 1985. 581. 9 Vinogradov, 2009. 127. 10 Taylor, 2000. 285. 11 Czövek István: Kelet diplomatája A. M. Gorcsakov. Stúdium Kiadó, Nyíregyháza, 1996. 6. (a továbbiakban: Czövek, 1996.) 12 Taylor, 2000. 297.

101

az 1866-ban kiadott La politique du présent címmel megjelent emlékirata alapgondolatának, ahol Oroszország békés magatartását hangsúlyozta Ausztriával szemben. Az orosz kancellár így hivatalosan nem is reagált azonnal az eseményekre, csak 1875. október 15-én fogalmazta meg először a cári kormányzat állásfoglalását, melynek lényege az volt, hogy Törökországnak egyedül kell megoldania a problémát, de ebben számíthat a nagyhatalmak együttes támogatására. Oroszország diplomáciai lépések megtételével képzelte el mindezt, semmiképpen fegyveres úton. A megoldás azonban sok bonyodalmat eredményezett, mivel Gorcsakov teljes autonómiát követelt a felkelt tartományoknak, míg a Monarchia külügyminisztere, Andrássy csak adminisztratív reformokat. S mivel Andrássy tárgyalt a nagyhatalmak megbízásából a Portával, csak ezek bevezetésére adott ígéretet a szultán kabinetje. A felkelők azonban garanciát akartak, így 1876 májusában, Berlinben memorandumot írtak alá Németország, Oroszország és az Osztrák-Magyar Monarchia külügyminiszterei, amelyben garantálták a reformok bevezetését. Az 1876. május 13-án elfogadott ún. berlini memorandum lényegében az orosz terv minden elemét negligálta.13 Az orosz diplomácia még egy kísérletet tett a keleti kérdés békés rendezésére, bár az áprilisi bolgár felkelés kegyetlen vérbefojtása, a szerb montenegrói háború kirobbanása egyre kilátástalanabbá tette a békés megoldás lehetőségét. Levéltári adatok bizonyítják Gorcsakov 1876 márciusától több, mint 50 oldalas instrukciókat adott, többek között Novikov bécsi orosz nagykövetnek a függő kérdések tárgyalásos alapon történő megoldására: „… a cár arra utasítja Önt érje el, hogy Andrássy jelenlétében Berlinben tárgyaljunk a függő kérdésekről.”14 Oubrilt hasonlóan utasította.15 A boszniai felkelés azon túl, hogy váratlanul robbant ki, kellemetlenül érintette mind a Monarchiát, mind Pétervárt, amelynek erői ekkor egyébként is Közép-Ázsiában voltak lekötve. A dinasztikus orosz külpolitika valamennyi Törökország elleni háborújában a stratégiailag rendkívül fontosnak tartott Konstantinápoly és a tengerszorosok megszerzését tekintette 13

Czövek, 1996. 51. továbbá Suvalov gróf londoni orosz nagykövet titkos táviratában világosan tudtára adta Gorcsakovnak, hogy a törökök visszautasítanak minden orosz szerződés-tervezetet, s ezt Derbynek is megerősítették. CGAR f. No 730. op. No 1. jegy. hrany 664. 1. 1875. január 5/17. 14 CGAR f. No 828. op. No 1. jegy. hrany. 1462. 7. 15 CGAR f. No 730. op. No 1. jegy. hrany. 691. 1-5.

102

fő feladatának. Ezért is döntött úgy, hogy a Balkán, a balkáni szlávok törökellenes harcába történő nyílt beavatkozást igen alaposan elő fogja készíteni, mind diplomáciai, mind pedig katonai téren. Ezért eleinte titokban, később egyre nyíltabban támogatta a szlavofil mozgalmat, - erről még lesz szó - ideológiai alapként a szláv egység gondolatát hangsúlyozva. Ugyanakkor az orosz beavatkozás veszélyes következményei sok politikust és közéleti személyiséget visszariasztottak a háború gondolatától, de látva a belső szlávbarát mozgalom erőteljesen fokozódó nyomását ők is latolgatni kezdték a különböző alternatívákat. A helyzetet tovább bonyolította a lengyel kérdés, mert az orosz nacionalizmust áthatotta a lengyel gyűlölet. M. Katkov és I. Akszakov egyenesen hadjáratot indított ellenük. Az utóbbi azt ajánlotta: a tisztán lengyel területeket engedjék kiválni az Orosz Birodalomból. J. Szamarin is hasonló szellemben nyilatkozott, mert szerinte „Lengyelország mérgezett tőr, amelyet Európa döfött a szlávság szívébe.”16 A felsőbb orosz körökben a boszniai-hercegovinai felkelés kirobbanásától kezdve nem volt egység Oroszország balkáni politikáját illetően. Létrejött a „cselekvők” és a „békés rendezés híveinek pártja”. Az aktívabb külpolitikai kurzus kialakítását sürgette például Alekszandr Alekszandrovics nagyherceg trónörökös, Konsztantyin Nyikolajevics nagyherceg, a cár testvére, M. P. Ignatyev, a konstantinápolyi orosz nagykövet, A. Sz. Jonin a Raguzába akkreditált orosz konzul, a cárné és környezete, valamint jó néhány ismert közéleti személyiség. A békés rendezés elvének primátusát hangoztatta maga A. M. Gorcsakov kancellár, M. H. Reitern pénzügyminiszter, D. A. Miljutyin hadügyminiszter, mindaddig míg a hadseregreform meg nem valósul elképzeléseik szerint, P. A. Valujev az állami javak minisztere, volt belügyminiszter, A. J. Tyimasev belügyminiszter, Je. P. Novikov volt bécsi nagykövet, P. A. Vjazemszkij herceg szenátor, az államtanács tagja, aki a keleti kérdéssel kapcsolatban a következőket írja: „Mindaz ami itt a keleti kérdés ürügyén történik, az egy rejtélyes lidércnyomás… de a háború számunkra nem csak káros lehet, hanem a véget is jelentheti”.17 Őt még a krími háború sokkhatása tartja ebben a mereven elutasító állapotban, de ha figyelmesen tanulmányozzuk egyéb indokait, hamarosan rábukkanunk egy racionális érvre is, mely szerinte egyértelműen a 16

Rátz Kálmán: A pánszlávizmus története. Lucidus Kiadó, Budapest, 2000. 167. Czövek István: Az 1876-os szerb-török háború hatása az orosz közgondolkodásra. In: Hadtörténelmi Közlemények. 1984/4. 97. (a továbbiakban: Czövek, 1984.) 17

103

háború ellen szól, amit röviden így lehet összefoglalni: még mindig jobb, ha a szomszédunk egy gyenge, öreg, rozoga Törökország, mint egy fiatal, erős demokratikus Szlávia. II. Sándor ezt a megállapítást komolyan vette és 1876 augusztusában Félix Sumarokov Elston gróf Bécsben ajánlatot tett a Monarchiának: szállja meg Boszniát és Hercegovinát, Oroszország pedig ezzel egyidőben Bulgáriát. 1876 júniusában II. Sándor és Gorcsakov megbeszéléseket folytatott Ferenc Józseffel és Andrássyval Reichstadtban. Elméletben megegyeztek Törökország balkáni területeinek jövőjéről, sőt az Osztrák-Magyar Monarchia jogot kapott Bosznia és Hercegovina okkupálására is. A megegyezés nem volt tartós jellegű, sőt egyáltalán nem finomította az orosz-osztrák ellentéteket a Balkánon. Az orosz külügyi műhely sajátos helyzetét jól jellemzi az a tény, hogy Gorcsakov birodalmi kancellár a cár megkérdezése, tájékoztatása nélkül 1876. július 2-án a keleti kérdést érintő fontos stratégiai tartalmú táviratokat küld Bécsbe Novikov nagykövetnek, hogy aztán Novikov tájékoztassa azokról magát a cárt!!! A keresztény hatalmak magatartásáról, a napi eseményeket illető taktikáról szóló első táviratban azt javasolta Gorcsakov, hogy amennyiben a Porta Szerbiára támadna, a konstantinápolyi képviselők tiltakozzanak. A második távirat szerint elérkezett a cléroi kikötő lezárásának pillanata.18 Ráadásul ekkor már II. Sándor kevésbé állhatott ellen a pánszlávizmus hatásának. Tanácsosai között, különösen Ignatyev konstantinápolyi nagykövet nemcsak támogatta, hanem ki is akarta használni a sajátos szlávpárti érzelmeket. Suvalov londoni követ pedig szívesen megfeledkezett a megkezdett konzervatív út folytatásáról. Gorcsakov személy szerint nem támogatta a pánszlávizmust, de tisztában volt annak erejével, nemcsak hogy hagyta előre törni, de megpróbálta a maga előnyére is fordítani.19 Szerbia és Montenegro tehát háborút kezdett Törökország ellen. A hadüzenetre 1876 júliusában került sor. II. Abdul Hamid török szultán harcias volt, hiszen számított Anglia támogatására. Langenau pétervári osztrák követ pedig már 1874 végétől szoros diplomáciai kapcsolatban volt az orosz

18 19

CGAR f. No 730. op. No 1. jegy. hrany. 1081. 1-2. 1876. július 2. Taylor, 2000. 290.

104

kancellárral. Kijelentette Gorcsakovnak: „Montenegrónak a Portához való viszonya sohasem volt az európai hatalmak rendelkezésének tárgya”.20 Szükségszerűen a török hadsereg győzelmével azonban a szláv államokra szomorú sors várt, ezért Oroszországhoz fordultak segítségért. A törökökkel való háborúskodás a pétervári napi politika tárgya lett. Gorcsakov megértette, hogy Oroszország számára a nemzetközi helyzet nem jól alakul. Az angol kormányzat minden segítséget megad a törököknek, az osztrákok a megegyezésre fittyet hánynak. Bismarck pedig kitartóan provokálta az angolorosz összeütközést. Gorcsakov számára a törökkel elkezdett háború hosszantartónak ígérkezett, amelyre Szentpétervár még nem készült fel, ugyanakkor a kialakult szituációkban Oroszország segítséget nyújthatott a balkáni szláv népeknek. Az orosz kancellár tehát elképzeléseivel mindenképpen ki akarta kerülni a nagy háborút, de kész volt beleegyezni egy kisebb helyi katonai manőverbe. II. Sándor autokrata uralkodótól szokatlan módon a végső külpolitikai döntések meghozatala előtt szinte minden érdekeltet megkérdezett, sőt a közvélemény érvelése is lényeges volt számára.21 Különleges benyomást tett rá, bár ezzel együtt nem kedvelte N. P. Ignatyevet a balkáni események egyik központi alakját, akinek sajátos módszerei és extrém viselkedése előtt mind a kortársak mind pedig az utókor kissé értetlenül áll, pedig elgondolásai sok esetben jóval megelőzték a hivatalos kurzus irányvonalát.22 Az orosz politikai műhely további befolyásos tagja volt P. A. Valujev23 egykori belügyminiszter, aki a szláv népek küzdelmét, illetve méginkább harcuk megsegítését céltalan vérontásnak minősítette. Valujev megtehette, hogy kitér a háború igenlése elől. Ugyanez a szemléletmód az orosz

20

Wertheimer Ede: Gróf Andrássy Gyula élete és kora I-III. Budapest, 1910-1913. 60. 21 Czövek István: Oroszország külpolitikája II. Sándor korában és a közvélemény. Bessenyei György Könyvkiadó, Nyíregyháza, 1991. 22 Politikai pályafutásáról, nézeteiről részletesebben: Pojezdka grafa N. P. Ignatyeva po jevropejszkim sztolicam pered vojnoj 1877-1878 gg. (Sz primecsanyijami P. D. Vojejkova). In: Russzkaja Sztarina, 1914. július 5-6. 23 Köves Erzsébet: Kelet és Nyugat. Magvető Kiadó, Budapest, 1982. továbbá: Dnyevnyik P. A. Valujeva, minyisztra vnutrennyih gyel (1861-1876) v 2-h tomah. Izd. AN SzSzSzR, Moszkva, 1962.

105

hadügyminiszter D. A. Miljutyin24 esetében megengedhetetlen volt, aki már a bulgáriai események óta egyre inkább az aktív cselekvést sürgetők oldalára állt. Az orosz politikai műhely történetének érdekes epizódja egy Porohovcsikov nevű moszkvai polgár, aki Miljutyinon kívül 1876 őszén felkereste Gorcsakovot, Ignatyevet, sőt még II. Sándort is. Személye azért is lényeges, mert tagja a Moszkvai Szláv Bizottságnak és a Szerbiába induló önkéntesek toborzásának egyik lelkes aktivistája.25 Az orosz III. ügyosztály hozzá hasonlóan számos személyről készített feljegyzést. Feltehetjük azt a kérdést is: a cári hivatalos külpolitikai kurzusra tárgyalt korszakunkban milyen formában és mélységben hatottak a pánszlávizmus, a szlavofilizmus valamint a pánrusszizmus ideológiái? Általában elmondhatjuk: Oroszország politikáját 1877 előtt már két évtizede többé-kevésbé befolyásolta a pánszlávizmus. A nyugati nacionalizmus és a ortodox miszticizmus keveréke igen változatos formában jelentkezett, hol csak egyszerű szláv rokonság hangsúlyozásában nyilvánult meg, hol viszont egyenesen egy egyesült szláv birodalom – természetesen Moszkva központtal – létrehozásának nagyszabású tervét propagálta.26 Az orosz politikusi elit képviselőinek különböző nézetei 1876 szeptemberében a cár nyaralójában csaptak össze. Látható volt: az egzaltált patriotizmust hirdető pánszláv ideológia valóban felerősödött, de ez nem tudja meghatározni teljességgel a cári külpolitikát, viszont segíteni tudott abban, hogy Gorcsakov aktívabbá váljon a keleti kérdésben. A cári Oroszország célja akkor a fekete-tengeri szorosok megszerzése, valamint,

24

Számos naplóbejegyzésben: Dnyevnyik D. A. Miljutyina 1878-1880. Moszkva, 1950. t. III., szintézisként: Czövek István: Arcképek a 19. századi orosz politika műhelyéből. A. M. Gorcsakov (1798-1883) és D. A. Miljutyin (1816-1912). In: Századok 1984/4. 709-729. 25 Czövek, 1984. 95-116. 26 Gecse Géza könyvében részletesen foglalkozik a pánszlávizmus, a pánrusszizmus valamint az szlavofilizmus problematikájával. Ezek az ideológiák egymásból is táplálkoztak, azoknak közös képviselőjük is volt. Gecse Géza: Bizánctól Bizáncig. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2007. (a továbbiakban: Gecse, 2007.) Szerinte a pánszláv ideológiának két alternatívája létezett. Az etnocentrikus változat az európai új rend kialakításában a központi szerepet az Oszmán és a Habsburg Birodalom szláv etnikumainak szánta. Gecse, 2007. 77. Az államközpontú nacionalizmusban az államnak és a társadalomnak egységet kell alkotnia. Gecse, 2007. 83.

106

hogy Moszkva legyen a keleti egyház központja. Ezek azonban érzékenyen érintették az európai vezető hatalmak érdekeit. 1876 decemberében Konstantinápolyban nemzetközi konferencia nyílt meg, amelyen Oroszországot a törökországi orosz nagykövet N. P. Ignatyev képviselte. A megbeszélés igen mérsékelt eredménnyel ért véget. Az orosz nagykövet pedig speciális misszióval körútra indult az európai fővárosokba azzal a céllal, hogy elérje: a nagyhatalmak kormányai a feltételeket fogadtassák el a törökökkel. Közben 1877. január 15-én Budapesten megkötötték az orosz-osztrák-magyar konvenciót, amelyben Oroszország kötelezte magát, hogy a Balkán nyugati felére nem terjeszti ki a hadműveleteket, a dualista állam pedig jogot kap Bosznia Hercegovina megszállására, kivéve a novipazári szandzsákokat, amely Szerbiát elválasztotta Montenegrótól. A cári nagykövet március 5-én Londonba érkezett a feltételek megszövegezésére, ahol az angol és orosz kormány diplomatái egy hónapon át dolgoztak, mivel országaik érdekének egyeztetése volt a legkényesebb kérdés. Ignatyev Derbyvel és Beaconsfielddel is folytatott megbeszéléseket, akik Anglia azon szilárd elhatározását közölték vele, hogy a szigetország csak az orosz hadsereg demobilizációja esetén hajlandó a jegyzőkönyvet aláírni. Beaconsfield Ignatyevvel folytatott tárgyalása során kijelentette: „Szertefoszlott most már minden remény a mindenkit kielégítő végleges megegyezésre… Demobilizáció nélkül, ugyanis nem lesz jegyzőkönyv.”27 Pedig ennél engedékenyebb hangulatban aligha volt még az angol kormány Oroszországot illetően, hiszen Bismarck éppen esedékes franciaellenes provokációja nem illett bele pillanatnyi elképzeléseibe. Ignatyev azonban nem is várta meg az angol parlament döntését a jegyzőkönyv aláírására, Párizsba utazott a Gorcsakov által „la tournée du protocôle en Europe” névvel illetett misszió újabb állomására, ahol Decazes herceg kinyilvánította készségét a jegyzőkönyv aláírására. Bécsben újabb bonyodalmak vártak az orosz diplomatára. Andrássy ugyanis az angol álláspontot magáévá téve kijelentette, ő is szívesen venné, ha Oroszország hadserege nem állna harckészültségben a Balkán határán. A császár azonban állítólag a három császár szövetség szellemében nyilatkozott a diplomatának. Ignatyev így tolmácsolta Gorcsakovnak Ferenc 27

Pojezdka grafa Ignatyeva. In: Russzkaja Sztarina, 1914. július 5-6.

107

Józseffel folytatott beszélgetését: „A lehető legkorrektebb volt és megnyugtató. Őfelsége teljesen megértette ellenkezésünket a demobilizációval kapcsolatban, mivel elkerülhetetlennek látja keleten az összecsapást. A törökök szerinte soha nem lesznek képesek olyan reformok bevezetésére, amelyek ténylegesen megkönnyítenék a keresztények sorsát.”28 Ugyanakkor hozzátette, hogy a császár is megemlítette, Ausztria számára sokkal előnyösebb lett volna, ha a háború néhány évvel később robban ki. Itt egyébként mindössze arról van szó, hogy az osztrák uralkodó tartotta magát a reichstadti megállapodáshoz, melyben a rivalizáló felek Oroszország és az Osztrák-Magyar Monarchia a Balkán felosztását rögzítették, valamint az 1877 januárjában megkötött budapesti egyezményhez, mely mindkét fél részéről a dinasztikus érdekek érvényesülését foglalta írásba, s melyekben szó sem esett szláv érdekekről vagy a keresztények sorsa felett érzett aggódásról. Ignatyev szerepe tulajdonképpen itt az volt, hogy a teljesen elkerülhetetlennek látszó orosz-török összecsapás előtt egy kis diplomáciai látványossággal tegye szalonképessé Oroszországnak a keleti kérdésben képviselt álláspontját. Az utolsó akadály akkor hárult el a londoni jegyzőkönyv aláírásának útjából, amikor Ignatyev javaslatára az orosz kormány elismerte Anglia demobilizációra vonatkozó megszorítását azzal a feltétellel, hogy az Oszmán Birodalom elfogadja a jegyzőkönyvben foglaltakat. Március 31-én a hat nagyhatalom képviselője kézjegyével látta el a fontos dokumentumot és az Oszmán Birodalommal is közölték a benne foglaltakat. A szultán azonban bízott Anglia eddigi magatartásának következetességében, és elutasította a jegyzéket, az ország belügyeibe való beavatkozásnak nevezve azt. Ezzel aztán Oroszország feljogosítva érezte magát arra, hogy egész Európa megsértésének ügyét is ürügyként használhassa a többi szólam mellett. Ezután sem volt ugyan mindegy számára, hogy létrejön-e egy oroszellenes koalíció Európában, sőt gazdaságilag nem állt jobban Oroszország, mint a balkáni válság kirobbanásának kezdetén, de a háború valódi okai: az Oszmán Birodalom és Oroszország közel-keleti érdekellentéte és a nyugat-európai államok szövetségi kapcsolatai olyan helyzetbe hozták Oroszországot, illetve a cári

28

Uo. 1914. augusztus 20.

108

rendszer önmagát, melyből más kiút nem kínálkozott, csak a háború, amely 1877 áprilisában kezdődött el. Az orosz-török háború bejelentésének gorcsakovi manifesztum változata 1877. március 23-i keltezéssel két érdekes tényt tartalmazott. Az egyik, hogy a kancellár kéri az uralkodót, írja rá megjegyzéseit, mutasson rá hibáira. Másrészt tartalmazza azokat az indokokat, ami miatt a háború elkerülhetetlen, nevezetesen a Török Birodalomban a szláv lakosság helyzete katasztrofális, a török ígéretek Bosznia és Hercegovina esetében hazugságnak bizonyultak.29 Oroszország diplomáciai helyzete még bonyolultabbá vált. Az orosz kormány valóságos megdöbbenéssel figyelte az osztrákok és a galíciaiak tárgyalását. Így nem csoda, ha az orosz kormányzaton belül Gorcsakov véleménye mellett II. Sándor Zsominin keresztül egy másik véleményt is meghallgathatott a pánszlávizmussal kapcsolatban, amelynek lényege, hogy a szomszéd államokban lévő szlávok boldogulásának akadályát éppen a pánszláv törekvések jelentik. Gorcsakov komoly ellenfelének számított I. Akszakov a maga szlavofil propagandájával, valamint N. P. Ignatyev és P. A. Suvalov. A szlavofilizmus szellemi irányzat, amely a 19. századi romantikus antikapitalizmus szerves részét alkotta, az európai korszellem lényeges eszméit asszimilálta, ám ezeket messzemenően sajátos nemzeti színben jelenítette meg. Egyben orosz politikai irányzat is, melynek célja társadalmi úton az összes szlávság közt az érintkezést fenntartani, politikai úton pedig az összes szlávságot konföderált kapcsolatba hozni.30 Ennek szervezeti előzménye lehetett az 1858-ban megalakított Szláv Jótékonysági Bizottság, amely azt a célt tűzte ki magának, hogy az orosz társadalomban a szláv probléma kiemelt fontossággal bírjon. Két kérdés körül alakult ki vita: egyfelől a szlávság elnevezést lehet-e mindenkire alkalmazni, aki valamilyen szláv nyelven beszél, vagy csak a görögkeleti vallásúakra, másrészt egyenrangúak-e a szláv népek vagy Oroszországnak kitüntetett szerepe van. A. Sz. Puskin mellesleg már korábban úgy gondolta, hogy nyugatnak nincs joga beleszólni a szlávok egymás közötti vitáiba. Az orosz szlavofilek a Balkánon és Közép-Európában a különböző szláv népekben vélték felfedezni az orosz külpolitika potenciális szövetségeseit, 29

CGAR f. No 678. op. No 1. jegy. hrany. No 525. 1-3-7. Gecse, 2007. 73-77., továbbá Heller, Mihail: Az Orosz Birodalom története. Osiris Kiadó, Budapest, 2000. (a továbbiakban: Heller, 2000.) megfelelő részei. 30

109

ebből a felismerésből bontakozott ki a szláv eszme. K. N. Leontyev ugyanakkor szembefordult azokkal az elméletekkel, amelyekre a pánszlávizmus klasszikus vagy etnocentrikus irányzata hivatkozott. A feltételezett újjászületési folyamatban semmilyen szerepet nem szánt az ausztriai és a balkáni szlávoknak, és jól látta a későbbi Jugoszlávia területén élő szláv nemzetek vallási és kulturális megosztottságát.31 Ivan Akszakov szerint a szlavofilek lelkesen magasztalták Oroszországnak, mint a pravoszláv kelet és szláv néptömeg képviselőjének történelmi és szellemi hatását, magasztos világtörténelmi jövőt jósolva neki.32 A 19. századi orosz és egyetemes irodalomban jelentős szerepet játszó F. M. Dosztojevszkij egyébként erősen szlavofil beállítottságú író 1876-77-ben a Grazsdanyin című lapban Egy író naplója című írásában fejtette ki a Balkánról és leginkább a délszlávokról a véleményét. A 19. századi orosz humán értelmiségtől, így Dosztojevszkijtől sem állt távol az egyetemleges emberi küldetés eszméje, amely keretet adott az ő esetében is, többek között a szlávok török elnyomás alóli felszabadításának. Ugyanakkor érdekes momentum: nem tért ki az ausztriai szlávok problematikájára. Az író a felszabadító háborúban külső ellenségként egyaránt megnevezi a katolicizmust, nyilván a pravoszlávia antagonisztikus ellentéteként, valamint a nagyhatalmak közül Franciaországot és Angliát. R. Fagyejevhez hasonlóan a törökországi szlávok problematikáját szerinte csak háborúval lehet, és kell megoldani. A felszabadítás utáni szláv egyesítést a német nemzeti szempontok alapján kell végrehajtani, ahol az oroszoknak, természetesen jelentős szerep jut. A szlávok politikai, társadalmi, ideológiai megnyerése a cári birodalom számára elsőrendű feladat, hiszen akkor lesznek tevékeny tagjai a nagy szláv családnak. Így könnyebben elérhető Moszkva számára Konstantinápoly, ahonnan a balkáni orosz politika erőteljesebben fejtheti ki hatását. Az író szerint, már a 15. századtól kezdve Oroszország kezébe került a keleti egyház vezetése.33 31

Gecse Géza: Irányváltás az orosz külpolitikai gondolkodásban a XIX. század második felében. In: Nemzetek innen és túl. Erdődy Gábor – Pók Attila (szerk.), Budapest, 2000. 32 Heller, 2000. 65. 33 Továbbá: Gecse, 2007. 130-135., Részletesebben: Vuletič Vitomir: Istočno pitanje u „Piščevom dnevniku” Dostojevskog. In: Zbornyik Matice srpske za istorijw. 1993. 47-123.

110

A kormányzati politikára jelentős hatást gyakorolt R. A. Fagyejev, akitől az ideológiai alkotás igénye idegen volt, de többek között Vélekedés a keleti kérdésről 1869-1870 című ideológiai brosúráját az agresszivitás éppúgy jellemezte, mint Dosztojevszkij művét. Fagyejev egyébként a Szentpétervári Szláv Bizottság alapító tagja volt, szerinte a balkáni szlávok megsegítése a Habsburg Monarchia segítsége nélkül lehetetlen, erre pedig a dunai államalakulat nem hajlandó. Fagyejev szerint ugyanakkor a németek és magyarok számára is elfogadhatatlan lett volna az egyre növekvő Habsburg Monarchia. Feltételezte: Ausztria bekebelezi a balkáni szláv területeket, hiszen a Habsburgok a szlávoknak a magyarországi szlávok sorsát szánta. A szlávok igazi felszabadítói csak az oroszok lehetnek. Oroszországnak továbbá érdeke Ausztria likvidálása, mert a krími háborúban tapasztalhatta: az osztrák csapatok fegyveres semlegessége elegendő volt ahhoz, hogy Oroszország meghátrálásra kényszerüljön.34 Fagyejev szerint az oroszok nem tudják a szlávok erejét saját javukra kamatoztatni, de ellenezte a Poroszország irányába való terjeszkedést is, mert ez csak a lengyelek számát szaporította volna. Tehát már nem a németeket tartotta a veszély legnagyobb forrásának, hanem a lengyeleket, akiket Ausztria bármikor felhasználhatott Oroszország ellen. A tábornok elsősorban a Porta tartományaiban élő szlávokat akarta felszabadítani, Ausztriát pedig el kell taposni, hiszen Paszkevics hercegnek igaza volt, amikor 1854-ben azt mondta: a keleti kérdést Bécsben és nem Törökországban lehet eldönteni.35 Fagyejev nézetével a pánszlávizmus államközpontú irányzatához állt a legközelebb.36 Az orosz-török háború előtt a cári diplomáciát a szláv kérdésben több sikertelenség is érte, beleszámítva az 1877 januári orosz-osztrák megállapodást, amelyben Ausztria megígérte: háború esetén jóindulatú semlegességet fog tanúsítani, viszonzásul Oroszország ígéretet tett arra, nem annektálja Szerbiát, Montenegrót és Konstantinápolyt, valamint szabad kezet enged Ausztriának Bosznia Hercegovinában. A nemzetközi helyzet ugyanakkor nagyon megváltozott. Gorcsakov már nem tudta tartani kedvenc irányvonalát, miszerint nem szabad olyan megegyezést kötni, amely Oroszországot hosszú távon kötelezettségre kényszeríti. Az orosz érdekek megerősítése a Balkánon diplomáciai úton már nem volt lehetséges, így a cári 34

Gecse Géza: Bizánctól Bizáncig. Interetnica, Budapest, 1993. 64. Uo. 66. 36 Gecse, 2007. 103. 35

111

kormány erőszakhoz folyamodott. 1877 áprilisában elkezdődött az orosztörök háború. A. M. Gorcsakov orosz kancellár az ellenséges koalíciótól csak két feltétel megléte esetén tudta megvédeni Oroszországot: az egyik, ha a háború nem lesz hosszú, a másik, ha a hadjárat eredményes lesz a Balkánon való átkelés nélkül is. Gorcsakov egészében a háború ellen volt, de a nemzetközi helyzet és a szlavofilek más irányba terelték az eseményeket. A nyugati hatalmak megijedtek az orosz fegyverek győzelmétől, ezért Anglia és az OsztrákMagyar Monarchia készültek egy oroszellenes együttes fellépésre. Az angol flotta kifutott a Márvány-tengerre, ami nyílt hadidemonstrációnak számított. 1877 végén az orosz hadsereg nehéz hegyi terepen átjutott a Balkánon és 1878 elején elkezdődött az orosz sereg általános támadása az egész fronton. Gorcsakov Bernből 1878. január 30-én többoldalas jelentést kapott az európai hatalmak, így Anglia, Franciaország, Svájc keleti kérdésben kifejtett álláspontjáról, amelyet egy Glinka nevű ügynök gyűjtött össze és M. K. Knorring írt le.37 A törökök kénytelenek voltak békét kérni. 1878. február 19-én N. P. Ignatyev aláírt egy megállapodást a török megbízottakkal. Oroszország megkapta Besszarábia déli részét és török Örményországot. Törökország jelentős hadisarcot fizetett Oroszországnak. Létrejött a független bolgár állam, jelentős területekhez jutott Szerbia és Montenegro. 1878. március 6-án Novikov bécsi orosz nagykövet részletes jelentést készített Gorcsakovnak az osztrákok keleti politikájáról, amit a külügyminiszteri tanácskozáson vitattak meg. Ebben felvetik a bolgár autonómiát, amely Andrássy szerint „az albánok és a görögök irigykedő magatartását váltaná ki a bolgároknak biztosított kiváltságos pozíció miatt…, s magára hagyva Bulgária nem válna-e az anarchia és a forradalom gócpontjává, amelynek első fenyegetettje Ausztria lenne”.38 Ausztria és Anglia egy nemzetközi konferencia összehívását követelte a san stefanói béke revíziója érdekében. A két nyugati hatalom segítségére számítva Törökország új egységeket küldött Konstantinápolyba. Az orosz hadsereg helyzete, amelyet menetrendszerűen a kolera is meglepett, nagyon nehézzé vált. Gorcsakovot egyébként rendre tájékoztatták az európai nagyvárosokba akkreditált követek a kormányok álláspontjáról, így Novikov 37 38

CGAR f. No 828. op. No 1. gyelo No 1163. 9-12. 1878. február 3. francia nyelven CGAR f. No 730. op. No 1. jegy. hrany. 1081. 3-5.

112

bécsi orosz nagykövet is, aki 1878. április 10-én, 1878. április 15-én, 1878. április 16-án, 17-én írt részletes jelentést. Miljutyinnal és más magasrangú tisztségviselőkkel együtt Gorcsakov úgy gondolta, hogy nem tudják tovább folytatni a háborút. Ilyen szituációban a cári kormányzatnak nem maradt más hátra, mint beleegyezni egy nemzetközi konferencia összehívásába. Pétervárott megértették: Oroszországnak meg kell hátrálnia. Az orosz diplomatákon múlt, milyen mértékben. Andrássy a kongresszust Bécsben akarta megrendezni. Gorcsakov, miután tisztában volt az osztrák-magyar ellenséges magatartással, kategorikusan ellentmondott, s így lett a nagy esemény helyszíne Berlin. Gorcsakov ebben az időben éppen átvészelt egy súlyos betegséget, s az egészsége komolyan megromlott. Ennek ellenére ő vezette az orosz küldöttséget Berlinben. 1878. június 13-án megnyílt a berlini kongresszus, Oroszország, Németország, Anglia, Franciaország, Ausztria-Magyarország, Törökország és Itália részvételével, amelyen Bismarck elnökölt. A vitás kérdésekben – bár ezek többnyire nem voltak lényegesek – mindig Oroszországnak adott igazat, az alapvető problémákban pedig már volt oroszangol megegyezés. Egyébként gyakran hangsúlyozta el nem kötelezettségét, így az orosz diplomácia a kongresszuson emiatt is nehéz helyzetbe került. Gorcsakov csak névleg volt a delegáció vezetője. Rossz egészségi állapota nem engedte meg, hogy részt vegyen minden ülésen. A 80 éves orosz kancellár természetesen már nem rendelkezett a korábbi energiával és keménységgel. Az orosz delegáció vezérszerepét a kongresszuson P. A. Suvalov játszotta, aki Oroszország nagykövete volt Angliában. Gorcsakov és Suvalov közötti viszony jóindulatúan sem mondható felhőtlennek, ez szintén zavarta az orosz diplomácia hatásos működését.39 A nyugati hatalmak ellenállása Oroszország számos hódításának elvesztéséhez vezetetett, amelyet a keleti nagyhatalom véres háborúban szerzett meg. A cári diplomácia egészének gyenge teljesítménye, valamint Gorcsakov súlyos tévedései is hozzájárultak ahhoz, hogy Oroszország nagyobb területeket vesztett, mint ami előre jósolható volt. Erre jó példa a herceg Disraelivel folytatott megbeszélése amikor is taktikai hibát követett el, minthogy megmutatta azt a térképet, amelyen be volt jelölve a megengedhető legnagyobb orosz engedmény Törökország számára. Az angolok 39

Hvosztov, V. M.: Suvalov o berlinszkom kongressze 1878. g. In: Krasznij Archiv, vol. lix. 1933. t. 1,2,3; 116.

113

természetesen ügyesen kihasználták ezt a váratlan segítséget. A berlini kongresszus határozata alapján Montenegro és Szerbia területi növekedése minimális mértékű volt, a bolgár állam jelentősen csökkent, AusztriaMagyarország okkupálta Boszniát és Hercegovinát. Gorcsakov szomorúan jelentette II. Sándornak, hogy a berlini kongresszus szolgálati karrierjének legsötétebb napja.40 A berlini kongresszus után Katkov így foglalta össze a cárnak a fennálló helyzetet a Balkánnal kapcsolatban: „Németország és Ausztria jóllakott államok, Oroszország azonban nem. Oroszországnak abszolút elégtételre van szüksége, különben a dinasztiát az a veszély fenyegeti, hogy elveszíti tekintélyét az országban. Ezt az elégtételt Oroszországnak csak Bulgáriával lehet megadni. Bulgáriának orosszá kell válnia. Oroszországnak ragaszkodni kell Bulgária annexiójához, nemcsak azért, mert joga van a kártalanításra, a minden balkáni szlávért hozott áldozatért, hanem azért is, mert egy független és alkotmányos szláv államiság veszélyt jelent az orosz autokráciára.”41 A katkovi gondolatok előrevetítik a nagyhatalmak közti szövetségkeresés alternatíváját, amelynek fontos körülménye a szláv kérdés. Emiatt is az európai és egyetemes világ egyenesen halad a sok emberi szenvedést okozó I. világháború irányába.

40

Russzkaja Sztarina, 1883. október. 178. Czövek István: M. N. Katkov és II. Sándor külpolitikája. In: Világtörténet, 2000. tavasz-nyár 87. 41

114

A TANULMÁNYKÖTET SZERZŐI

Fazekas Rózsa

főiskolai tanár

Reszler Gábor

főiskolai tanár

Zsoldos Ildikó

főiskolai adjunktus

Buhály Attila

főiskolai docens

Szoboszlay György

főiskolai tanársegéd

Óbis Hajnalka

főiskolai adjunktus

Oláhné Szirota Szilvia

főiskolai tanársegéd

Vinnai Győző

főiskolai docens

Czövek István

egyetemi tanár

115

116