TANULM ÁNYOK CSONGRÁD MEGYE TÖRTÉNETÉBŐL VIII

T AN ULM Á NY O K CSONGRÁD MEGYE TÖRTÉNETÉBŐL VIII.

TANULMÁNYOK

CSONGRÁD MEGYE TÖRTÉNETÉBŐL VIII.

SZEGED 1984

TANULM ÁNYOK CSONGRÁD MEGYE TÖRTÉNETÉBŐL

Szerkesztő bizottság B arna L ászló . Barta L ászló , B lazovich L ászló , G aál Endre , T amasi M ihály

Szerkesztette BLAZOVICH LÁSZLÓ

Lektorálta N agy L ajos Szakály F erenc Vörös K ároly

Műszaki szerkesztő GAÁL ENDRE

A térképrajzot készítette K ratochwill M átyás

ISSN 0133—414X (C) Blazovich László

Kiadja a TIT Csongrád megyei Szervezete közreműködésével a Csongrád megyei Levéltár

K U LCSÁ R PÉTER

A Z 1522-ES S Z E G E D I T IZ E D JE G YZÉK M IN T T Ö R T É N E T I F O R R Á S

Amióta — vagy száz esztendeje — a kalocsai egyházmegye 1522-ben fölvett tizedjegyzékeinek terjedelmes maradványai történetkutató kezébe kerültek, azóta tudható, hogy a magyar régiség páratlan értékű testimóniumot hagyott ránk, még­ hozzá egy olyan időszakról és területről, amelyről máskülönben halvány gyanúnál többet nem foghatnánk. A jegyzékek Szegedre vonatkozó lapjai1 akkora adattömeget őriztek meg, amekkorával egyetlen más hazai város sem rendelkezik. Forrásunk páratlan volta azonban nemcsak értéknövelő tényező. Ha tudniillik a szegedi tizedlajstrom önmagában áll, akkor, bizony, csak önmagával mérhető, önmagával ma­ gyarázható, vagyis jóformán semmivel. Ez lehet az oka annak, hogy a szakemberek kelletlenül nyúlnak e könnyen hozzáférhető kincsesbánya anyagához. A szegedi részt Reizner János tette közzé először 1900-ban,12 egyúttal felmutatott néhány önként kínálkozó jelenséget, amit a város történetének vizsgálatához fel tudott használni. Bálint Sándor nyomtatta ki újra a szöveget, kijavítva Reizner olvasatait, jelentéstani szempontból elemezve a vezetékneveket, mellesleg tett néhány topográfiai, demográ­ fiai, társadalom- és gazdaságtörténeti szempontú megjegyzést, fölvetett néhány megfontolandó gondolatot; kár, hogy számai és számításai szinte egytől egyig hibásak.3 Mint Szeged ipartörténetének jelentős forrását Hilf László alkalmazta.4 Az egész magyar történelem relációjában először Molnár Erik vette figyelembe alább említendő munkájában, majd Szűcs Jenő, aki konkrét számításokat végzett,56 és akinek eredményeit Székely György precizirozta.8 Hasonló jellegű szövegek közzé­ tétele közben botlott bele Szabó István7 és Vass Előd.8 Aprócska adalékokat töb­ ben fel-felhasználgattak belőle, magam is; nyelvészeti szempontból nézegették. A dokumentum egészével azonban senki sem foglalkozott, tipológiai elemzése elma1 OL D l 37004. sz. (B álint Sándor a 37162. számot adja meg, de azon nem Szeged, hanem a inegye többi településének összeírása található.) A jegyzék a maga nemében páratlan a hazai do­ kumentumok között: az 1505— 1510 körüli évekből fennmaradt két budai bortizedlajstrom sem adatbőségében, sem viszonylagos teljességében nem ér fel hozzá. 2 R eizner János : Szeged története. I—IV. Szeged 1899— 1900. A jegyzék szövege: IV. 97— 128. 3 A z 1522. évi tizedlajstrom szegedi vezetéknevei. Bp. 1963. 4 A szegedi iparosság története. Szeged 1929. 5 Városok és kézművesség a XV. századi Magyarországon. Bp. 1955. 6 Vidéki termelőágak és az árukereskedelem Magyarországon a XV—XVI. században. Agrár­ történeti Szemle, III. évf. 1961. 323—325. 7 Bács, Bodrog és Csongrád megye dézsmalajstromai 1522-ből Bp. 1954. Névmutatóját B á­ lint S ándor fentebb idézett kiadása tartalmazza. 8 A szegedi és csongrádi náhije 1548. évi török adóösszeírása. Tanulmányok Csongrád Megye Történetéből. Szeged 1979. 5— 80. Az összeírás mások (K áldy - N agy G yula , S zakály F erenc) szerint 1546 körül keletkezett. Mivel e csekély korkülönbség az alábbiakat nem érinti, maradok az 1548-as évszámnál.

5

radt, ennek következtében a speciális szempontú feldolgozások és az adathivatkozá­ sok stabilitása bizonytalan. Szeged históriájának a tizedjegyzék által érintett korszakátáttekintve felmerült bennem az a gyanú, hogy a jegyzék, feldolgozottságának jelen állapotában, nem használható történeti forrásként. Mielőtt e funkciójában alkal­ maznánk, meg kell vizsgálnunk, hogy adatai hol, mennyiben és hogyan tekintendők történeti tényeknek. Úgy vélem tehát, hogy a tizedjegyzék jelenleg még feldolgozásra vár, és ennek megtörténtéig használni nem lehet. Az alábbiakban — minden eddigi eló'munkálat után is — az első lépést szeretném megtenni, elsősorban néhány prob­ léma felvetésével. * Ez idő szerint nincs tisztázva, hogy hány személy szerepel a listán, illetve, hogy a névanyagból különös szempontú vizsgálatok során mit lehet figyelembe venni. A tételszám 1646, ennyit olvasott meg Vass Előd is. Reizner9 1493 családfőt talál benne. Azért ilyen keveset, mert elhagyja azokat, akiknek a nevét utóbb kihúzták. Vass101ezeket ugyan beszámítja, de mégis arra gondol, hogy a törlés okkal történt, elhalálozást, elvándorlást jelöl: egy korábbi jegyzéket igazítottak ki ilyen módon, hogy az 1521-es török támadás nyomán bekövetkezett lakosságcsökkenést regisztrál­ ják, nyomon kövessék. Ilyeténképpen a jegyzék törzsanyagának a datálása is bizony­ talanná válik. A törlést Bálint Sándor11 is észreveszi, szerinte azonban az a természet­ beli szolgáltatás teljesítésének elismerése. Kiadásában a kihúzott részleteket zárójelbe teszi. Kétségkívül neki van igaza. A régebbi jegyzék kiigazítására vonatkozó feltéte­ lezés valószínűtlen azért, mert bárminő pusztulás mellett is kellett lennie valamilyen szaporulatnak, egyéb változásnak, márpedig betoldás, másféle javítás nem látszik. Az 1521-es török támadás Szegedet nem is érintette közvetlenül. Ismeretes továbbá, hogy a tisztviselők a helyszínen csak ideiglenes jegyzeteket készítettek, amelyek egybedolgozására utólag került sor;12 ha a helyszínen esetleg volt is a kezükben régibb keletű névsor, az összesítésbe már nem vezettek volna át elavult adatokat, hogy nyomban ki is húzzák. Döntő az a tény, hogy kizárólag gabonát fizető neveket tö­ röltek, azokat viszont kivétel nélkül (bár a kiadásból néhány zárójel kimaradt). Valamennyi törölt név mellett ott áll a „st.” (solvit) megjegyzés. A törléseket tehát e tekintetben nem kell figyelembe venni. Bálint Sándor az özvegyasszonyok leszámítása után 1549 családfőt kap. Két­ szeresen is rosszul. Egyrészt az ő számadatai alapján az eredmény nem 1549, hanem 1594. Másrészt az özvegyasszonyok ténylegesen ott laknak a városban, 1 csonka családot, de legalább 1 főt képviselnek, a lélekszám megállapításánál tehát nem mellőzhetők. Meglehet, persze, hogy családjuk nem volt, vagy kisebb volt a férfiaké­ nál, de ez korántsem bizonyos minden esetben. A férfiak között is lehetett özvegy, de ez nincs jelölve. Székely György 1591 összeírt családfőről beszél. Egyesek nem számítják be Tápét és Szentmihályt, mások Bánfalvát sem. Valójában a feljegyzett családok száma 1644, két ház ugyanis üres („desertha domus”). A z egyes települések beszámításának vagy elhagyásának kérdését vélemé­ nyem szerint nem ajánlatos mérlegelni. Ha már a kortársak úgy tekintették Szegedet, ahogy volt, ezt utólag korrigálni nem lehet. A felvett személyek egyik-másik csoport­ ját különböző szempontú vizsgálatoknál természetesen különböző módon lehet ér­ tékelni, akár mellőzni is. 9 I. m. I. 91. 10 I. m. 19. 11 I. m. 26. 12 I la B álint : A dézsma adminisztrációja. Levéltári Közlemények, XVIII—XIX. évf. 1940—

1941. 246.

6

Kérdés, hogy valóban minden családfő' rajta van-e a listán, és hogy a családokon kívül számolhatunk-e más tényezőkkel is. Ez utóbbira nyomban igennel felelhetünk: nincsenek benne az egyházi személyek, sem a férfiak, sem a nők, akiknek száma — Szeged egyházi viszonyaira tekintve — magas lehetett. (1511-ben a premontrei apá­ cák közül 19 költözött át Somlóvásárhelyre, a kolostornak tehát több tucat lakója volt.) A családok közül nincsenek benne a tizedfizetésre nem kötelezett más vallásúak (rácok, oláhok, zsidók), akik közül a zsidókról más forrásokból biztos tudomásunk van. A cigányok sincsenek benne. Nem tudható, éltek-e a város határain belül, de a közelben bizonyosan, mert a vezetéknévanyagban két „Fáraó” (Faraho) található, ami nyilván külső hasonlatosságra utal. Valószínűleg nincs rajta a listán a vár területe és lakossága. Bálint13 úgy gondolta, hogy a lajstrom legelején álló, közelebbről meg nem nevezett „Zegediensis” 137 családja a várban él, Vass14 azonban ezt a területet egy külső-palánki utcával azo­ nosította. A dologra még visszatérünk. Úgy látszik, hogy a tizedfizetésre nem kötelezetteknek csak kisebbik része sze­ repel. A 2 üres házon kívül nem fizet 1 nemes férfi és 1 nemes özvegy, nem fizet a bíró, nem fizetnek azok, ketten, akik a dézsmabizottságnak szállást adtak. Van rajtuk kívül egy koldusszegény özvegyasszony („relicta nimis pauper”). Ez összesen 8 csa­ lád. Ámde teljességgel valószínűtlen, hogy a városban egyetlenegy nemesember, egyetlenegy nemesasszony és egyetlenegy szegény lakott volna. Bizonyos, hogy az egy szál szegény özvegyasszonyhoz hasonló sorban éltek még néhányan, akik szin­ tén nem fizetnek, mégis rajta vannak a listán, mégpedig a fizetők között. A végelszá­ molásban tudniillik, a kiadások között, feltűnik 95 dénár, amit a tisztviselők a sze­ gényeknek elengedtek: „Pauperibus super quos exigi non potuimus relaxavimus d. LXXXXV.” Ehhez más kéz hozzáfűzi: „non fűit vestre auctoritatis” . A szokásos 4—5—6 dénárnyi összeggel ez 15—25 szegény családot jelent. Kérdés, persze, hogy ezt a hiányt miért nem a maga helyén jegyezték fel, miért számolták el egyszer a bevé­ telek, egyszer a kiadások között. Akármiért is, szempontunkból az a lényeg, hogy a jegyzékre azok a szegények is felkerültek, akiket végül is felmentettek a tizedfizetés alól. Felírták a birtokkal nem rendelkező armális nemeseket, akik fizettek (6 ilyen van, még találkozunk velük). A birtokos nemesek ősi jog szerint országszerte men­ tességet élveztek, tehát nem az a különös, hogy a jegyzékbe nem vették fel őket, hanem, hogy kettő mégis rajta van mint felmentett. Arra kell gondolnunk, hogy a mentességre okot adó mozzanat, a nemesítés, új keletű volt, ezért tartották szükséges­ nek megemlítését. (Hasonlóképpen a két üres ház is : mindkettő a nem létező tulaj­ donos nevén áll, mintha azt jelezné, hogy a tulajdonos az idén újdonságképpen ma­ radt ki a fizetők sorából.) A birtokos nemeseket — a fenti két kivételtől eltekintve — nem lajstromozták. Máris helyesbítenem kell, amit a Szeged-monográfiában mondottam. Ott ugyanis szóba került, hogy az 1522-es év közvetlen környékéről fennmaradt dokumentumok említenek néhány személyt, aki a tizedjegyzéken nem található. Nos, ezek tehát nyilván nemesek voltak. Ilyen az 1520-ban említett Csanádi János és Sárszegi István, ilyen az 1525-ből ismert Sövényházi György, Sövényházi Móric Péter, Sövényházi Móric László. 1523-ban hallunk Kaaba Tamásról. 1520-ban egy Beke (Bewke) Ferenc nevű pesti polgár zálogban tartott egy szegedi házat. Volt egy ház a király tulajdonában is, amit Szeged városának adományozott. Tudjuk, hogy a céheknek is volt székházuk. Stb. Ezek a házak nincsenek rajta a listán. 13 I. m. 8. 14 I. m. 24.

7

Felkerültek viszont azok, akiket csak foglalkozásuk, megélhetésük jellege men­ tesített. így azok, akik a tizedet másutt rótták le,15 mert messzi tájon volt szőlőbirtokuk: 74 név mellett áll a „habet vineas” megjegyzés. Közülük 24 Péterváradon, 21 Karomban, 19 Kamancon, 5 Zalankemenben, 2 Szerlökön bírt szőlőt, tehát a Szerémségben, hárman megnevezetlen helyen. Volt továbbá 133 olyan személy, aki juhtenyésztéssel foglalkozott („habet oves”), és a juh nem esett kötelezettség alá. A bor és juh, illetve az ebből származó bevétel a végösszesítésben sem szerepel, ezeket tehát tényleg figyelmen kívül hagyták. Nem tartozik témánk körébe, de fontosnak vélem megemlíteni, hogy a juh tartás, amiről más források szót sem ejtenek, a tizedjegyzék szerint kiemelkedően nagy sze­ repet játszott. Vass Előd az 1548-as adatokat figyelembe véve országosan is kimagasló juhtenyésztésre következtet,16 akkor ugyanis 69 065 darabot vettek számba, egy ház­ tartásra 187,55 darabos átlag jutott. Ezzel szemben mindössze 172 család ad gabona­ tizedet (illetve 171, mert a bírót felmentik), a földművelők száma tehát hallatlanul csekély, épp csak meghaladja a 10%-ot. Megjegyzendő, hogy a 133 juhtartó mellett van még 3 másik, aki gabonatizedet ad, vagyis fizetnie kellett a kettős jövedelműnek is, ha egyik jövedelme tizedköteles volt. Ebből pedig az következik, hogy a 133 család kizárólag juhtenyésztésből élt, a 171 családon kívül pedig más még mellékfoglalko­ zásként sem folytatott földművelést. Ismét Vass Elődre hivatkozom,17 aki szerint 1548-ban a házas családfőknek csak 1/3 része rendelkezett földdel. Jegyzékünkben egyetlen szó sem esik a más forrásokban erősen kiemelt ló- és szarvasmarhatenyész­ tésről. Igaz, ez is mentes volt a tizedelés alól, de a juhhoz hasonlóan ezt is megemlítet­ ték volna, ha valakinek tiszta jövedelme ebből származik. Egyetlen ember sem fizet „sarlópénzt”, ami másutt — különösen a falvakban — jelentős tétel. A zömös többség (1260 fő) az úgynevezett kereszténységpénzt (pecunia christianitatis) rótta le készpénzben, mégpedig majdnem mindenki (1254) az országos átlag­ nak megfelelő 6 dénárt; mindössze hárman akadtak, akiktől csak 4, ketten, akiktől csak 5 dénárt szedtek, 1 ember fizetett 7 dénárt. Ami tehát a jegyzék teljességét illeti, úgy látszik, eleve kihagytak mindenkit, aki a mentességet örökjogon élvezte: az egyháziakat, a birtokos nemeseket, a más vallásúakat. Felvettek viszont egy szálig mindenkit, aki frissiben szerzett mentességet, vagy azt csak ideiglenesen élvezte jelenlegi pozíciójánál fogva (bíró), szolgálatai fe­ jében (szállásadó), átmenetileg (üres ház), pillanatnyilag űzött foglalkozása következ­ tében (bortermelő, juhtartó), nem feltétlenül örökös szegénységére való tekintettel. Felvettek mindenkit, aki fizetett. „Ibidem” jelöléssel vették fel azokat, akik nem laktak önálló telken, de önálló gazdálkodók lévén önálló családfőnek számítottak, és maguk is fizettek tizedet. Ezek száma mindössze 16: 7 férfi és 9 özvegy. Végeredményben az 1646 tételből üres házat jelöl 2, duplán lakott 16, és van két nemesi ház. A jegyzéken tehát 1626 cívisház, illetve 1636 polgár- és 6 armális nemescsalád szerepel. A teljes lélekszám hozzávetőleges megállapításához Molnár Erik18 a 4,1-es szor­ zót ajánlja, természetesen általánosságban. Bálint Sándor19 5-ös szorzóval 7500— 8000 lakosról beszél. Reizner20 „6245 illetőleg 8745” lélekkel számol, Szűcs Jenő 15 Vö. 1495. évi. 52. te.

16 I. m. 31. 17 18 19 20

8

I. m. 29. A magyar társadalom története az Árpádkortól Mohácsig. Bp. 1949. 247. Szeged reneszánsz kori műveltsége. Bp. 1975. 16. I. m. I. 91.

7—8000 lakossal.21 Vass Előd22 megállapítja, hogy 1548-ban (tehát jelentős mérvű demográfiai átrendeződés után) Szegeden egy átlagos háztartásra 7 fő esik, míg a környékbeli falvakban csak 6, Csongrádon 5. Viszont azt is megállapítja, hogy az itteni házas családfők között több a gyermektelen és a kevés gyermekkel megáldott, mint a falvakban. 1522-re 7600 lelket enged meg, de kérdőjellel, mert a város teljes befogadóképességét 7000-re becsüli. A szorzóval kiszámított lélekszámhoz bizonyos (kb. 30) %-ot még hozzá szokás tenni.23 Többlettel a fentiek alapján Szegeden is szá­ molnunk kell. Az eltérések tehát meglehetősen nagyok. * A lajstromozás utcák szerint történt, egy-egy utcán belül a nevek, ill. bevételek kisebb szakaszonként, a kézirati lapok szerint kerültek feljegyzésre és a lap alján összesítésre. így a legelső helyen álló ,,Zegediensis” 6 külön-külön összesített sza­ kaszból (a kéziratban lapból, a kiadásban bekezdésből) áll. Az utolsó szakaszok túlnyomó többségükben átnyúlnak az utcahatáron. Nevezetesen a 32 utca összesen 91 szakaszt foglal magában, de az utca- és szakaszvégek csak 4 esetben esnek egybe. A lapvégeket tekintve egybemosódik a Kőégető utcától Bánfalváig felsorolt 23 utca, ami topográíiailag nyilvánvaló képtelenség. Egybemosódik Tápé és Szentmihály is. Sőt, a felvétel szövege, szövegszerű értelme olykor magán az utcán belül is áthidalja a szakaszvéget, és a lap alján álló számszerű összesítés megtöri a grammatikai egy­ séget. Például rögtön a legelső szakasz végén áll: Valentinus Baglyas, ez után az első szakasz összesítése, majd, a második szakasz első helyén: Relicta Andre ibidem, vagyis Baglyas Bálint házában. A Szent György utca elején: Franciscus Zabo, Andreas idem, ezután a lap összegezése, majd: Paulus idem. Emellett az is feltűnik, hogy a szakaszokban összefoglalt nevek száma többé-kevésbé azonos, illetve oly csekély eltérést mutat, hogy az semmi esetre sem tükrözheti a település természetes képét. A lista elején (az első 28 lapon) az egybefogott nevek száma 20 és 26 között mozog, a 29—44. lapon 17—19 név kerül egy csoportba, ezután végig 14—17 név, csak a legeslegutolsóban van 13. Szemmel látható, hogy a csoportosítás mechanikus szempontok szerint történt, meghatározója a papír nagysága volt. A szakaszok tehát nem a helyszínen keletkeztek, hanem az utólagos összesítés alkalmával, és semmi közük sincs a város tényleges térbeli tagozódásához. A végelszámolásból tudjuk, hogy a tizedszedő bizottságot Balázs bácsi presbiter vezette, és a megye részéről Bélvári Szabó Máté állt mellette. A bizottságban 9 sze­ mély tevékenykedett, 5 lovat használtak, a helybeliek közül fogadtak kocsist, lova­ sokat, szakácsot, inast, asztagrakót, közreműködtek szegedi esküdt polgárok is, és az egész processzus 17 napig tartott. Faluhelyen az efféle eljárás rendesen úgy zajlott, hogy a bíró összehívta a lakosságot, a házak sorrendjében mindenki bevallotta ter­ mését, amit egy tisztviselő sebtében feljegyzett, aztán a tényleges szedésre kint a mezőn került sor.24 A készpénzt nyilván nyomban lefizették. Ettől a módszertől lényegében Szegeden sem térhettek el, legfeljebb csak annyiban, hogy a lakosságot nem az egész városból hívták össze, csak az az napra kiszemelt kerületből. Praktikus okokból valamilyen természetes sorrendet is kellett tartani, legalább egy-egy napon belül. Ezért kerül utoljára sorra a városszéli Bánfalva utca, majd a kint fekvő Tápé és aztán a legtávolabb eső Szentmihály. Ha tehát az utcák lajstrombeli rendjének nem is kell 21 I. m. 44. 22 I. m. 16— 17. 23 G yőré K ornél : Bácska népességszáma a XVI. század végén. Létűnk, III. évf. 1973. (a cím­ lapon: 1974.) 2/3. sz. 173. 21 I la i. m. 237—238.

9

végig szoros térbeli összefüggést mutatnia, annyit bízvást elvárhatunk, hogy egybe­ függő kisebb utcacsoportokból tevődjék össze. Ezt a rendet megzavarhatta azonban az utólagos összesítés. A tényleges munkára 13—14 napot számíthatunk, hiszen figyelembe kell venni a vasárnapokat (legalább 2), az érkezést, indulást, adminisztrá­ lást stb. Egy-egy napon átlag 7 lapnyi anyag készülhetett el körülbelül 120 háztar­ tásról. A jegyzék összesítését követte a terményadó begyűjtése a határban. Ezért a teljesítést az összesített listán utólagos törléssel regisztrálták. A legelső utca, a „Zegediensis” 6 bő lapból áll, felvétele egy napot vehetett igénybe. Itt volt a dézsmabizottság szállása egy Sárády nevű özvegynél, akit ezért fel is mentettek. Itt lakik továbbá „Johan iudex Capitaneus vice”, akit szintén felmen­ tettek. A „iudex” valóban bírót jelenthet, máskülönben a felmentést valamivel indo­ kolni kellett volna, csak a bíró élvezett hivatalánál fogva mentességet, faluhelyen vele kezdik a névsort.25 Itt, ha nem is vele, de az ő környékén. Maga a főnök azonban, Balázs presbiter, miért, miért nem, másutt lakik, egy távoli sarokban, a Szent Lélek utcában, a Felsővároson, a listának csaknem utolsó helyén álló Mónos Pálnál, akit szintén mentesítenek. A bizottság tehát az egyik szálláshelynél kezd, s a másiknál végez. Abból, hogy ez a Johan bíró egyben vicekapitány is, Bálint26 nagy óvatosan arra próbál következtetni, hogy a szóban forgó terület maga a vár lenne. A várnépre kö­ vetkeztet abból, hogy a lakók többsége kereszténységpénzt fizet, szőlősgazda csak 3 (helyesen 4) van, földművelő csak 6. Ezt az érvet nem fogadhatom el. Láttuk, hogy a lakosság túlnyomó többsége kereszténységpénzt fizet, a 32 utca közül 6-ban egyálta­ lán nem laknak föld- és szőlőművelők, másik 9-ben pedig az itteninél sokkal kisebb arányban. A „Zegediensis” tehát e tekintetben hajszálpontosan az átlagra esik. Má­ sik érvét, hogy szállásadásra csak egy várbeli lakost lehetett kötelezni, nem értem. A tizedszedők váratlan településen sem tanyáztak a szabad ég alatt, és Balázs is másutt éjszakázott. Latba esik, hogy a területet puszta jelzővel illetik. A felsorolt 32 területi egység közül csak ez az első áll magában, meg a két utolsó, Tápé és Szentmihály, az összes többi nevet megelőzi a „plathea” szó, még a nemrégiben önálló települést képező Bánfalva előtt is ott áll, jelezvén, hogy immár nem falu, hanem városrész lett belőle. Mintha tehát ez is, Tápéhoz, Szentmihályhoz hasonlóan, valami önálló, a városi utcahálózattól független településféle volna. Mégis inkább úgy látszik, hogy más megoldást kell keresnünk. Ha ,,castrum”-ot értettek volna oda, „Zegedien­ sis” helyett „Zegediense” kellene. Talán a „plathea” maradt ki a szövegből? A té­ vesztés összefügghet azzal, hogy az egész jegyzéknek sincsen címe. Értelemszerűen „Civitas Zegediensis” illenék az élére, aztán jönne a vár vagy az első utca. Éppen­ séggel az is elképzelhető, hogy a megnevezés magát a várost illeti, és az első utca neve egyáltalában elmaradt. Ezt az utcát Vass Előd27 az 1548—1570 közötti török defterekben feltűntetett Széles utcával azonosítja, amely 1580-ban majd 1582-ben Szabadkai útként bukkan fel, aztán elvész a forrásokból. A törökkori utcát a KülsőPalánkra lokalizálja. Területére esik az az út, amely a tiszai révhelytől a Latrán téren keresztülhaladva átszeli a Külső-Palánk vizesárkát, és beletorkollik a Szabad­ kára menő országútba. Vassnak minden bizonnyal igaza van, ami az azonosítást illeti. A város második legnépesebb lakónegyede lévén joggal nevezhetik Szélesnek, már csak azért is, mert meglehetősen nagy forgalmat kellett lebonyolítania. Keresz­ tülhúzódik a város kellős közepén, közvetlen összeköttetésben áll a váraljával, így otthont adhat mind a várkapitánynak, mind a dézsmabizottságnak, és az összeírást 25 U o. 244. 26 Az 1522... 8. 27 I. m. 24—25.

10

ésszerűen lehet itt kezdeni. Az egyik irányból nézve Szegedre, a másikból Szabadkára tart, tehát mind szegedi, mind szabadkai útnak joggal tekinthető. Ennek ellenére szívesebben hiszem azt, hogy már 1522-ben is Szélesnek nevezték, de lemaradt a jegyzékről, mint azt, hogy a város nevét felejtették volna ki. Ha tudniillik a hátul álló végelszámolásból ki nem derülne, hogy „de decimis frum Zegedini provenientium” van szó, akár még azt is vitatni kellene, hogy csakugyan Szeged városára vonatkozik-e a lajstrom, elvégre Szegedi utca akárhol lehetett, legkevésbé talán Szegeden. Magam tehát inkább Vass véleményéhez csatlakozom, fenntartva azonban a jogot arra a kérdésre, hogy hol van a vár tizedfizető lakossága. (Egy bizonyos Lysa utcát régebben a vár területére lokalizáltak, de mostanában — mint erről szó lesz — az is kiesett onnan.) Az, hogy a vár teljességgel elhagyatott lett volna, nem gondol­ ható, már csak a vicekapitányra való tekintettel sem. Frangepán Gergely kalocsai érsek 1520 őszén meghalt, utóda, Tömöri Pál, csak 1523 tavaszán lépett hivatalba. A kérdéses időben az egyházmegye érseki széke üresedésben volt, és jövedelmeit a királyi kincstár szedte, mégpedig elsősorban azoknak a váraknak a javára, amelyeket máskülönben a kalocsai érseknek kellett volna gondoznia.28 Elképzelhető tehát, hogy a szegedi tizedbevetelt most, Nándorfehérvár eleste után a szegedi vár költségeire kívánták fordítani, amelyet éppen ebben az időben kezdtek valódi katonai objek­ tumként, végvárként számba venni. Vezetőt állítottak az élére, hozzákezdtek egy külső várfal felhúzásához stb. (Az idevágó adatokat a Szeged-monográfiában szed­ tem össze.) Föltehető tehát, hogy a szegedi vár népét mentesítették a tizedfizetés alól, illetve be sem szedték azt a pénzt, amit nyomban visszafordítottak volna. Ha mindez csak feltevés is, az tény, hogy a listán egy olyan személy sincs, aki a várban élt volna. Mielőtt továbbmennénk, az „utca” fogalmát kell tisztáznunk. Bizonyosra vehető, hogy ez a terminus itt nem mai értelemben vett vonalat jelöl, amelynek házai egy köz­ lekedési sáv két oldalán egymással szemközt párhuzamosan sorakoznak, hanem egy kisebb-nagyobb, összefüggő területen fekvő lakónegyedet, háztömböt. Erre utal a lajstromban következetesen használt és más szegedi forrásokban gyakran felbuk­ kanó latin szó, a „plathea” közvetlen magyar megfelelője, a „piac”, „placc” . Ilyen értelemben lehet utca a korábbi falu, Bánfalva is. Ezt a felfogást erősíti az a tény, hogy az utca fogalmát a törökök általában is így értelmezték, adóösszeírásaikban így használták.29 Ha a szegedi utcarendszer korábban más elven nyugodott volna, a törököknek gyökerestől fel kellett volna forgatniuk a régi utcabeosztást, és az 1548ban meg később felvázolt törökkori utcahálózatot nem lehetne meglehetős pontos­ sággal ráilleszteni az 1522-esre. E tekintetben bizonyosságot kínál egy 1520-as keletű irat,30 amely egy ház elzálogosításáról szól. Megállapítható, hogy az ingatlan a Nagy utcában feküdt. A szokásos eljárás során megjelennek a szomszédok, szám sze­ rint heten. Kettő kivételével valamennyien előfordulnak más forrásokban is, és így megtudjuk, hogy a telek északi, déli, keleti szomszédai egyaránt ugyanebben az utcában laknak, nyugati széle a város árkára („fossatum civitatis”) rúg. Márpedig egy telek és három égtáj felé eső öt vagy hét szomszédja csak akkor fekhet egyazon utcában, ha az utca fogalmát a fentebb megadott értelemben fogadjuk el. Az utca ilyen értelmezése nem lehetett szegedi specialitás, hiszen az ún. bokortelepüléseken 28 S zabó i. m. 3. A Bács megyei dézsmakerületek végelszámolásában mindenütt felszámolnak néhány dénárt, amit „supportanti in ecclesiam Sancti Pauli” adtak, kivéve ott, ahol a tizedet Péterváradra vagy a bácsi várba küldik (uo. 47, 56). A Bodrog és Csongrád megyében beszedett kész­ pénzt „ad manus Simonis Literati” adják át (uo. 66, 73, 84), a Szegeden behajtott pénzt magister Simon kezébe teszik le. A két Simon azonos személyt is jelölhet. 29 V ass i. m. 21.

30 OL D l 106083/744. sz.

11

mindenütt ehhez hasonló topográfiai egységek alakultak ki. Egészen szokványos sem lehetett azonban, mert az egykorúak is mindúntalan pontosítani igyekeznek. A Kapisztrán János csodatételeit feljegyző iratban, amelynek szövegét az 1460-as évek elején szegediek diktálták, de mások jegyezték le, az egyik változatban „de piatea sancti Petri” áll, a másikban „de vico Sancti Petri” .31 Maguk a szegediek nem tettek különbséget a mai értelemben felfogott utca és térség között. II. Ulászló 1499-ben marhavásár tartására adván engedélyt, a helyszínt, a Latránt, amiről tudni való, hogy nagy terjedelmű üres tér volt a vár és a Belső-Palánk között, így jelöli meg : „ad vicum seu platheam Lathran appellatam” , ezt viszont az egykorú szegedi kéz így magyarítja az oklevél külzetén: „Lattoryan wzzayan”.32 A lajstromban használt topográfiai egységek tehát olyan lakónegyedek, amelyek magukban foglalják a belső közlekedési sávokat, és amelyeket szélesebb vagy keskenyebb, névtelen közlekedési vonalak választanak el egymástól. A „Zegediensis” után a Kislatrán piac (Plathea Kyslatran) következik. Kis terjedelmű, mindössze 43 lakott és 1 üres házzal. Elnevezése nyilván összefügg azzal a más forrásokban említett és az imént is szóba került, a későbbi térképeken kivehető jókora térséggel, amelyen keresztülhaladt a révtől a város nyugati szélén kimenő forgalom. Ezt Latránnak (Lathran, Lattoryan) nevezték. Ez tehát az előbbi „Ze­ gediensis” befelé eső folytatása volt, a Belső-Palánk délnyugati részén, ahol 1548-ban is regisztrálják. A városközponthoz való közelsége miatt lakik itt Gergely, a „tanácsi hirdető” . A Kislatrán, a következő Gömböcs (Gwmbwch, Vass olvasata szerint Gömböc) meg Árokhát (Arokhath) utca összesen kb. 6 szakaszt foglal magában, ez lehetett a második napi munkaterület. A Gömböcs utca 1548-ban is megvan a Külső-Palánk­ ban. Itt kell lennie az Árokhátnak is, amely azonban többször nem szerepel. Nevéből ítélve, s mert itt lakik Ambrus, a révész, áthaladt az árkon, tehát országúiba torkollott, így nem lehet más, mint az 1548-ban Dorozsma felé tartó Szombathely utca, mely név viszont 1522-ben hiányzik. Azonosságukat az is valószínűsíti, hogy mindkettő elég nagy területű (közel 100 családdal), egyik sem keletkezhetett és tűnhetett el egykettőre. Mégsem lehet szó névváltozásról, hanem inkább kettős névhasználatról. A Szombathely (Zombathel, Zobathel) vicus jóval korábban is feltűnik, az 1460-as évek elején keletkezett, Kapisztrán János csodatételeiről szóló jegyzékben.33 A lista első négy utcája tehát területileg valóban szoros egységet alkot, a dézsmabizottság szálláshelyének közvetlen szomszédságában. Ötödik helyen a Balog (Baaloogh) utca áll, mely 6 lapra terjedvén a város egyik legnépesebb települése volt. Bizonyos, hogy az Alsóvároson kell keresnünk. Ez a városrész széltében-hosszában elnyúlt, házai is szétszórtan állhatták a mocsaras területen. Ezért a Balog utca pontos azonosítása nehézkes. 1548-ban van az Alsó­ városon egy Balog utca, jóval kisebb terjedelmű, amelynek a mai Mátyás király tér­ től a város felé eső folytatását akkor Új Boldogasszony utca néven említik. Vass Előd úgy gondolja, hogy e kettő 1522-ben még egységesen Balog utca néven szerepel. Meglehet. De az is lehet, hogy a Balog utca a súlyos események nyomán néptelenedett el, az Új Boldogasszony utca pedig azt tanúsítja, hogy az Alsóváros a központ felé fordult. A következő három piac, a Kun (Kwn), a Szent Háromság (S. Trinitatis) és a Kőégető (Kwegyethw), 1548-ban változatlanul megvan, mindhárom az Alsóvároson. A négy alsóvárosi utca, összesen 14 szakaszból állván, két napi munkát jelenthetett. 31 B álint : Szeged... 113, 122. 32 R eizner i. m. IV. 89—90. 33 B á lin t : Szeged... 113, 114.

32

E pontig tehát a földrajzi összefüggéseket ki lehet mutatni, és az idő is hozzá­ idomítható a térhez anélkül, hogy az anyagon erőszakot tennénk. A 9. utca, a Prédikátor (Predicator) egy problémasor elején áll. Neve arra lát­ szik utalni, hogy a prédikátor (domonkos) barátok Szent Miklósról elnevezett kolostorának közelében volt, vagyis a Felsővároson. A következő Félszer (Feeylzer) azonban ismét visszavezet a Külső-Palánkba, ahol a törökkorban is feltalálható. Ugyancsak a Külső-Palánkban van 1548-ban a listánkon következő Kis (Chws) utca. Csakhogy ez utóbbi azonosítása nem egyértelmű, a Chws ugyanis inkább olvas­ ható ,,Csősz”-nek, mint,,Kis”-nek (Bálint Sándor is „Csősz”-nek olvassa). A város­ ban élő számtalan Kis nevű családfőt „Kys”-nek írják, és így áll a Kyslatran is, egyetlen Chws János akad, aki tehát aligha lehet Kis. No, de akkor hova tűnt 1548-ra a Csősz utca, illetve hol volt az 1548-as Kis utca elődje? (Vass Előd török olvasatait, sajnos, nem állt módomban ellenőrizni.) Az összesen kilenc szakaszból álló három utca közül tehát csak a középső lokalizálható biztosan a Külső-Palánkra, az első való­ színűleg a Felsővároson van, a harmadik talán-talán szintén a Külső-Palánkban. Még nagyobb zavart mutat a következő hármas, az összesen 9 szakaszból álló Tót (Thoth), Lysa és Varga (Warga) utca. A Tót utca 1548-ban is megtalálható, mégpedig a Felsővároson. Varga utcából most is, később is, kettő van, a törökkoriak egyike a Felsővároson, másika a Külső-Palánkban. Úgy fest tehát a helyzet, mintha a bizottság ez utóbbi két napon a városrész-határokat át-átlépve dolgozott volna. Eszerint még sincs akadálya annak, hogy a Prédikátor utcát a Felsővárosra tegyük, annak azonban a Külső-Palánkhoz legközelebb eső, déli csücskébe. Logikus továbbá, hogy a két Varga utcából ez az 1. számú a külső-palánki legyen, hiszen ha most a felsővárosi lenne soron, napok múlva kellene visszatérniük a Külső-Palánkba az elfelejtett utcácska kedvéért. Ezen a környéken kell lennie valamerre a sok gondot okozó Lysa utcának is. Nevét az Erzsébetből szokás eredeztetni, így a Szent Erzsébet-ispotály mellett volna keresendő. Mivel azt a legutóbbi időkig a várba helyezték, az utcának is ott lett volna a helye. A Szeged-monográfia munkálatai során azonban kiderült, hogy a templom nem lehetett a vár területén, bár pontos elhelyezése továbbra sem lehetséges. Jegy­ zékünk szerint tehát a Lysa utcát a Külső-Palánk északi, vagy a Felsőváros déli részén kell keresni. Ez azonban csak akkor segít a templom helyének meghatározásá­ ban, ha a Lysa (Liza) csakugyan az Erzsébet származéka, ami — mint erre még visszatérek — távolról sem bizonyos. Amennyire egyszerű volt tehát térben és időben elhelyezni az első 8 utcát és felvételét, annyira összezavarodik a helyzet a 9— 14. utcák körül. Meglehet, persze, hogy a felvétel eredeti rendje kissé megkeveredett az utólagos összeszerkesztés során. Innen kezdve a rend ismét helyreáll, és végig megmarad. 15—17. utca a Szántó (Zantho), a Szent Demeter (Sancti Demetry) és a Nagy (Plathea Magna), összesen mintegy 11 szakasszal. Elhelyezésük nem okoz gondot, mert mindhárom megtalálható a későbbiekben is, mégpedig a Belső-Palánkban. A Szent Demeter utca hollétét egyébként is mutatja a plébániatemplom. 18. helyen jön az említett 2. Varga utca, ez tehát a felsővárosi, utána sorban következnek a Felsőváros utcácskái, a Sóhordó (Sohordo), mely a törökkorban is fel-felbukkan, és neve alapján a sókikötő tájára szokás tenni, bár vezetéknévi eredetű is lehet, aztán a Bondy, a Buday (Bwday), a Kerek, a Madarász (Madarazs, Vass szerint Madaras), Hajnal (Haynal), Műves (Myves), Szent György (Sancti Georgii), Szent Miklós (Sancti Nicolai), Angyal (Angyaal), Szent Lélek (Spiritus Sancti). A sort a 30. helyen a Bánfalva (Banfalwa) piac zárja, amely ezek szerint a Felsőváros legészakibb szögletében helyezkedett el. Van köztük 3 kis lélekszámú utcácska, mely 13

többé nem fordul elő (Bondy, Hajnal és Angyal), de felsővárosi elhelyezésük nem látszik kétségesnek. Az egész városérsz mindösszesen 32 szakaszból áll, és vagy 4 napi munkát sejtet. Legvégül áll Tápé (Taphe) és Szentmihály (Zentmyhayl), amelyek ma is létezvén, kérdést nem vetnek fel. Szentmihály jó távol feküdt, ezért a két falura 1 vagy 2 napot kellett szánni. Végeredményben csakugyan kijön a 13—14 munkanap. A bizottság topográfiailag ésszerű sorrendet tartott: felmérte először a KülsőPalánk egy részét, amely szállásához a legközelebb esett, majd az Alsóvárosra szállt ki, és ott elvégezte az egész munkát. Ezután következett a Külső-Palánk távolabb eső szakasza és a Felsőváros ahhoz csatlakozó darabkája, majd a Belső-Palánk, és aztán egy tagban a nem túl nagy területű, de kis utcákkal zsúfolt Felsőváros, leg­ utoljára a két távolabb eső falu. Ilyenképpen tehát a lajstrom utcarendje földrajzi sorrendet is jelöl, és felhasználható a máshonnan nem ismert lakóegységek lokali­ zálására. Meg kell azonban mondanom, hogy az eképpen felvázolható városkép nem esik pontosan egybe sem azzal a vázlattal, amit Vass Előd rajzol a törökkori Szeged utcahálózatáról,34 sem azzal, amit a Szeged-monográfiában az ő nyomán magam állitottam össze. Ha azonban valaki vállalkoznék arra, hogy a szórványos adatokat összegyűjtse, az összes hasonló jegyzéket egymás mellé állítsa, a későbbi térképeket egymásra illessze, a tizedjegyzék alapján minden bizonnyal körvonalazni lehetne az 1522-es Szeged térképét. Az egy-egy utcán belül követett sorrendre maga a jegyzék csak egyetlen utalást tartalmaz. Az egymást követő személyek lakóhelyének azonosságára utaló „ibidem” rendszeres (bár nem túl gyakori) előfordulása azt mutatja, hogy a házak, porták rend­ jében haladtak, és számbavettek minden ott lakó családfőt. Arra nézve azonban, hogy az önállóan („ibidem” nélkül) fölvett családok valóban önálló házban, önálló telken laktak-e, illetve, hogy a dézsmálok mit tekintettek önálló portának, a jegyzék semmiféle eligazítást sem ad. Úgy látszik, hogy kiválasztottak egy kiindulási pontot, ha erre mód volt, egy jeles épületet (saját szálláshelyüket, templomot), és onnan körbejárták a tömböt. (Hogy ténylegesen mozogtak-e, vagy az összehívottakat ebben a sorrendben szólítot­ ták elő, az a dokumentumból nem állapítható meg.) Az utcában feltűntetett első és utolsó név tehát voltaképpen szomszédokat jelöl. Kézzelfogható adattal nem tudom ezt igazolni, mert mindösszesen is egyetlen névpár akad (a Tót utcában Ürmös Bene­ dek a legelső és Ürmös János a legutolsó), amely eképpen egységbe hozható, ez is nyilván véletlen. Azonban jól megfigyelhető ez a mozgás a juhtenyésztők esetében. A Szegedi utca 6, nagyjában azonos lélekszámú szakaszra tagolódik. Az elsőben egyetlen juhtenyésztő akad, a másodikban, a harmadikban, a negyedikben 7—7—7, az ötödikben 2, a hatodikban egy sem. Föltehető, hogy egy olyan utcában, amely a belváros felől a nyílt mezőre halad kifelé, a juhtenyésztők a külső fertályon, a „juhszélen” laktak. Ha tehát az első és az utolsó lapon alig találunk egyet is közülük, a bizottságnak a belvárostól kifelé s aztán kintről befelé kellett haladnia, saját szállás­ helyétől a városszélig s aztán vissza. (A szállásadó özvegy neve a sor vége felé áll, csakúgy, mint a másik, a felsővárosi szállásadóé.) Az alsóvárosi Balog utca pontosan ezt a jelenséget mutatja, a juhtenyésztők száma traktusonként 0—2—4—4—5—1. Itt nyilván a Szent Demeter-templomtól indultak kifelé, és oda érkeztek vissza. Más utcákban a körmozgás kiindulópontja ugyan nem mutatható ki, de az világosan látszik, hogyan érkezik át a bizottság az utcán belül egy más gazdasági típusú terü­ letre. Még a juhosgazdáknál maradva, ezek száma a Kőégető utcában 6—1—0—C—0, 3J r. m. 73.

14

a Tót utcában 0—4—4, a Lysa utcában 0—0—4—6—2, a Kerek utcában 1— 1—0— 8— 0 . Egy-egy juhosgazda akad ugyan szinte minden utcában, általában azonban — mint látszik — egy tömbben, nyilván a városból kijárást nyújtó helyen laknak. Nem véletlen, hogy a Belső-Palánk területén, a Felsőváros központjában egyetlenegyet sem találunk. A Sóhordó utcában sincs, amire az utca funkciója és Tisza parti fekvése elegendő magyarázattal szolgál. Nincs az Alsóváros közepén, a kolostor környékén. Ezt a megfigyelést topográfiai tekintetben is hasznosíthatjuk, abból a feltevésből kiindulva, hogy azok az egyébként ismeretlen fekvésű utcák, amelyekben nem ta­ lálunk juhot, a városrész belsejében vagy a keleti, vízparti részen keresendők. Ilyen az alsóvárosi Kun utca, a Felsővárosra helyezhető Bondy és Angyal, ugyanott a Szent Lélek és a Bánfalva utca. Ezzel szemben a nyugati mezőségre nyíló utak mentén kell elhelyeznünk azokat, amelyekben viszonylag nagy számban él juhtenyésztő; a Külső-Palánkban a Szegedi, a Félszer, a Chws utca, az Alsóvároson a Balog és a Kőégető, a felsővárosi Tót, Varga, Prédikátor, Buday, Kerek, Madarász utca, és ilyen a Lysa utca. Ide kell iktatnom lektorom, Szakály Ferenc megjegyzését, mely szerint „a sok­ szor több száz darabos nyájakat egy olyan városban, amely hatalmas pusztákkal s azokon már a 16. században is igazolhatóan »szállásokkal« rendelkezett, aligha tar­ tották a gazdák házainál” . A megjegyzésbe bújtatott ellenvéleményre nem tudok válaszolni. De az a tény, hogy a juhosgazdák zöme hatosával-nyolcasával egy-egy traktusban lakik, továbbra is tény marad, Talán ez volt a szegényebbje. Flasonló megfigyelést tehetünk a szőlőbirtokosok esetében is. Ezek nyilvánvalóan a leggazdagabbak sorába tartoztak, tehát a legelőkelőbb negyedekben laktak. A Sze­ gedi utcában az utolsó 2 traktusban lakik négy, ugyanott, ahol a bizottság is szállást foglal. Ez lehetett a Külső-Palánknak a belvároshoz legközelebb eső, legrangosabb része. Ugyanott, az 1. Varga utcában lakik kettő. A Kislatrán utcában a legelején van kettő. Az Alsóvároson a Balog utca legelején kettő, a Kőégető utcának a leg­ elején és a legvégén 1—1. Ez tehát a városrész szíve. Több szőlősgazda nincs is az Alsóvároson. A Belső-Palánk két utcájában (Szent Demeter és Nagy) rengeteget találunk, de ugyanott a Szántó utcának csak az egyik szakaszában laknak. Az első kettő tehát egészében a templom mellett feküdt, a harmadiknak csak egy darabkája esett közel ahhoz. Hasonló környék a Felsővároson a Szent György utca. Ugyanitt akad néhány bortermelő a Műves, a Szent Lélek utcában és a Szent Miklós utca egyik szakaszában. A szőlősgazdák szorosan egy tömbben laknak. A felsorolt helye­ ken kívül mindössze két utca akad, amely 1—2-nek otthont ad: a Prédikátor és már megint a Lysa. Hogy most már kikerekítsem azt a képet, amely a fentiek alapján a város társa­ dalmi tagozódásáról felvázolható, megjegyzem, hogy a földművelők elhelyezkedését a szórtság jellemzi, alig 1—2 utca akad, ahol egyet sem találunk. Nagyobb számban az alsóvárosi Balog, a külső-palánki Félszer és Chws, a felsővárosi Tót, Sóhordó, Bondy, Buday, Kerek, Madarász, Szent Miklós utcát és Tápét lakják. A Lysa utca ezek közé is odatartozik, 5 földművelő családot írnak össze benne. Van továbbá három olyan utca, melynek lakói egytől-egyig kereszténységpénzt fizetnek, az Árok­ hát, az Angyal és a Bánfalva. A két felmentett nemes egyike a külső-palánki Varga utcában lakik, másika a Szent Demeter utcában, a szegénysége miatt mentesített özvegyasszony Tápén. *

15

Az utcanevek keletkezése aligha függetleníthető a névadást általában indokoló lélektani mozzanatoktól, kiinduló pontként rendesen valami jellemző tulajdonság szolgál. Ezért a név a tulajdonsággal együtt változhat, de az is előfordul, hogy meg­ merevedik, és megmarad akkor is, amikor az involváló tényezőnek már nyoma sincs. Többes névhasználat is előfordul, ha időnként különböző szempontok kerülnek előtérbe. A szegedi utcanevek sem voltak mentesek a változástól. 1522 és 1548 kö­ zött a Kerek utcából Közép utca lett. A Szent Lélek utcát Halász utcaként említik. A Műves utca helyén Szíjgyártó utcát találunk. Az Árokhát elnevezést az 1460-as és 1580-as évek között váltogatta a Szombathely. A Félszer utca 1548-ban Felső utcaként kerül elő, de aztán megint Fészer utcának mondják, valószínű tehát, hogy mindig is több neve volt. Lehet azonban, hogy a törökök saját szempontjaik szerint is osztogattak utcaneveket, és olyan elnevezéseket is alkalmaztak, amilyeneket a lakosság nem is használt. Ilyen eredetűnek látszik a Közép- és a Felső utca. (Csongrádon 1548-ban 3 utca van, közülük az egyik szintén „Közép utca” .) A török utca­ névadás mikéntjét nem ismerem. A szegedi utcák egyik, kisebbik részét valamilyen külső tulajdonságról, földrajzi helyzetről nevezték el. Ilyen a régi faluból alakult Bánfalva utca, a Latrán mellett fekvő Kislatrán, az árkon átvezető Árokhát. A Műves utca lakóiról, a kézművesek­ ről kaphatta a nevét, mint erre még visszatérünk. A Nagy utca neve — erről szintén lesz még szó — tekintélyes, gazdag voltára utal. Valami hasonló sajátosság adhatott okot a Félszer utca elnevezésére is. Bálint Sándor ugyan felveti a kérdést, hogy a „Feeylzer” nem olvasható-e „Felszer”-nek, ami északi fekvést jelölne, de mert az utca törökkori nevét Vass „Fészer” -nek olvassa, meg kell maradnunk a ,birkaakol’ jelentésű „Félszer” -, „Fészer”-nél. Idesorolhatjuk Tápét és Szentmihályt, melyek ugyan nem utcák, de saját nevüket hordják. Az utcák nagyobbik részét legrangosabb lakójukról nevezték el, mindenekelőtt az ott fekvő templom védőszentjéről. Nincs a városban olyan ismert egyházi intéz­ mény, amelynek utcája ne volna: Szent Háromság, Szent Demeter, Szent György, Szent Miklós, Szent Lélek, Szent Erzsébet, Szent Péter (ez utóbbi kettő más forrásban bukkan fel). Nyilvánvaló azonban, hogy a szenteknél gyarlóbb potentátok is okot adhattak az utca elnevezésére. Az imént említettem azokat a kézműveseket, akikről a Műves utcát elnevezték. Bálint Sándor felteszi, hogy a vezetéknévi eredetűnek látszó utcanevek „talán régi nemzetségi településre, a nagycsalád középkori nyomaira” utalnak:35 Balog, Kun, Csősz, Tót, Szántó, Bondy, Buday, Madarász, Hajnal, Angyal, talán a Gömböc és a Kerek is, meg a két Varga utca is. Nem állítom, hogy a felsoroltak között nem lehet olyan, aminek eredete a régibb középkorra nyúlna vissza, de az utcanevek változékonyságára való tekintettel ez csak szoros kivételképpen engedhető meg. Több joggal tételezhető fel, hogy az utcanevek mögött egy- vagy közelkorú tekintélyes háztulajdonosok rejtőznek. Á Balog utca végén, a legelőkelőbb helyen lakik Balog Antal, a Buday utcában Buday Márton, a Lysa utcában Lysa István, az 1. Varga utcában 3 Varga, a 2. Varga utcában 5 Varga, a Tót utcában 6 Tót nevű családfő. Van köztük, persze, tucatnév, amely a többi utcában is bőven ta­ lálható. Szegedi családnévvel azonos utcanév még a Kun, a Chws, a Szántó, Madarász, Angyal, és ha magában a városban éppen 1522-ben nincs is, a környéken van Bondy (a Bács megyei Fonóban 2, Kisszondban 2, Báncsán 2), Kerek (ugyancsak Kisszondban 2, mellette Erdőmegyen 1), Hajnal (a Bács megyei Báncsán 2, a Csongrád megyei Beteren 1). Van még egy Gömböcs utca, amit Vass Előd ,,Gömböc” -nek olvas, és az utca görbe alakjából magyaráz, a TESz azonban 1422-ből vezetéknévként ismer. 35 Az 1522... 9.

16

Van egy Kőégető utca, és van ez időben Bács megyében egy Kőégető falu; az utcanév tehát földrajzi eredetű személynévből is magyarázható. Van továbbá egy Sóhordó utca, aminek párját sem a falu-, sem a családnevek között nem találtam meg, de eredeztethető ugyanúgy, mint a Kőégető. Bizonyosságra ugyan nem számíthatunk, de a szegedi utcanevek jelentős részét megpróbálhatjuk családnevekből is magya­ rázni. Az utcanév metamorfózisára érdekes példát látszik mutatni a Műves utca. Aligha sorolható a családnévi eredetűek közé, nyilván kézművesek dolgoztak benne nagyobb számban. 1522-ben az itt élő 20 családfő között 5 Szíjgyártó nevű akad, Miklós, István, Gáspár, még egy István és János. Ezt az utcát 1548-ban (amikor egyet­ len Szíjgyártó nevű személy sincsen) Szíjgyártó utcának nevezik. Igencsak valószínűt­ len, hogy az utca funkciója megváltozott volna, s a régebbi mindenféle fajta mester helyébe csupa szíjgyártó lépett. Szinte a szemünk előtt ragad rá erre az utcára az egyik tekintélyes lakó neve. 1522-ben a Szent Lélek utcában áll a premontrei apácák hason­ nevű kolostora, és ott lakik bizonyos Halász Péter. A kolostor az 1520-as évek végén megszűnik, és az utcát 1548-ban Halász utcának nevezik, jóllehet Halász nevű család ekkor már nincs benne. Láttuk (ha igaz), hogy az Alsóvároson a Balog utca egyik felét 1548-ra Új Boldogasszonynak nevezik, arról a Havi Boldogasszonyról, akinek kolos­ tora a század elején került tető alá. Harminc-negyven év kellett ahhoz, hogy a név­ adásban tükröződjék ez az újdonság. A XV. század hatvanas éveiben Szent Péternek is volt utcája az Alsóvároson,36 arról az ispotályról elnevezve, amely 1458-ban már erősen elhanyagolt állapotban volt. El is vész ez a név hamarosan, legalábbis a tizedjegyzékben már nem található, addigra valamelyik fentebb írt elnevezés lép a helyébe. Úgy látszik tehát, hogy az utcanév nem azonnal, de aránylag gyorsan, néhány évtized alatt reagál a változásra. Az 1522-ben névadó személyek tehát néhány évtizeddel korábban volnának keresendők. Van olyan utcanév is, amely megmerevedett, és még akkor is visszhangozta régi lakója nevét, amikor annak egyébként már emléke sem maradt. Ilyen a Szent Miklós utca, amelynek neve még 1582-ben is él, holott a névadó kolostor már 1529-ben megszűnt. Megvolt a maga utcája valamikor az említett Szent Erzsébetnek is. Az 1460-as évek elején szerepel egy bizonyos Lukács „de piatea Sancte Elizabeth” .37 Ez az utca kétségkívül az akkor már omladozó ispotály mellett feküdt, ha lokalizálásához ez az adat nem is nyújt segítséget. Teljességgel valószínűtlennek tartom azonban, hogy a Lysa utcához köze volna. A név szegedi forrásból Ersebet alakban idézhető, három­ szor fordul elő így a szegedi apácák közelkorú, 1511-ben fölvett névsorában. Ennek becéző alakja Erzse vagy Örzse, és nem Liza.38 Van ellenben egy Lisa Pál a szegedi utca elején és egy Lysa Gál néhány házzal odább, tehát az utca előkelő részében. Lysa Gál telkén egy özvegy is lakik. Van egy Lysa István magában a Lysa utcában, karomi szőlőtulajdonos. A Lysa tehát közkeletű szegedi családnév, méghozzá a ran­ gosabbakból. Szerintem, bizony, ezt az utcát, ha nem is erről az Istvánról, de vala­ melyik ugyanott lakott felmenőjéről nevezték el. A név eredete előttem ismeretlen. Az .v betű a jegyzékben többnyire s, ritkábban sz vagy zs hangot jelöl. A z hang

36 B álint : Szeged... 112, 122.

37 U o. 111. 38 B errár Jolán (N ői neveink 1400-ig. Bp. 1952. 29—30.) számos rövidült változatot ismer, de ezek között a Liza nem fordul elő, hasonló sincsen.

17

jelölésére a z betű szolgál. Kiejtése tehát lisa, lisza vagy lizsa. Lisza helynevet (Trencsénből) Lipszky is ismer. Lisza—Lésza névváltozatú falu van Fogaras mellett.39 Köznévként a „lésza” (,vesszőfonadék’) alakváltozata „lisza” .40 Erről ennyit. *

A szakkutatás legszívesebben a személynevekkel foglalkozik, és a legtöbb követ­ keztetést a vezetéknevekből vonja le. Egyes kutatók odáig is eljutottak, hogy ezek alapján képet tudtak adni a város gazdasági viszonyairól, a termelési és foglalkozási ágak arányáról, az iparostársadalom ágazatonkénti létszámáról és százalékos meg­ oszlásáról. A Szeged történetében magam is számos ilyen jellegű megállapítást tettem. Csakhogy forrásunk ha e réven kínálja is a legtöbb felhasználható adatot, a legnyomó­ sabb problémákat is itt állítja fel. Eleddig ugyanis senki sem vállalkozott arra, hogy a névlejegyzés miértjét és hogyanját általánosságban, módszertani szempontból megvizsgálja. Márpedig enélkül a legjegyzett nevek tényértéke ismeretlen, egyenkénti, sajátos szempontú hasznosításuk a levegőben lóg. Ezért minden eddigi ilyenféle számítgatást alaptalannak tartok. A személynevek gazdaságtörténeti adalékként való felhasználhatóságának hitét még Reizner ültette el, kimondván, hogy „az egész lakosság név szerint van fel­ sorolva, s a vezetéknevek, melyek bizonyos foglalkozásokról vétettek, elárulják, hogy egyik-másik iparágnak hány mívelője volt.”41 Ezután megszámolja, hogy a lajstrom­ ban 291 önálló iparos szerepel, köztük 13 ács, 4 fazekas, 18 mészáros, 1 gomböntő stb„ stb. A későbbi kutatás Reizner alapötletét nem cáfolta, nem is ellenőrizte, csak számításait kritizálta, korrigálta különböző szempontok szerint. Az iparosok számát manapság (ilyen-olyan megfontolások után) 250 és 350 között szokás megadni.42 Reizner vélekedését és módszerét Szűcs Jenő meg is erősítette,43 aki Sopron és Pozsony adóösszeírásainak vizsgálata során maga is ezt a módszert alkalmazta. Megállapította ugyanis, hogy az ipari mesterséget jelölő nevek mögött a valóságban is iparosok áll­ nak. Kijegecesedett családnév az előkelőbb patríciusokra, szőlőbirtokosokra, keres­ kedőkre jellemző. Ha családnevű iparosokról van szó — mondja —, a családnév mellett külön megjelölik a foglalkozását. így aztán Székely György is alkalmazhatta jegyzékünket egészen pontos számításaihoz, amelyekből következtetéseket vont le Szeged iparosodottságára, városi fejlettségére vonatkozóan, és beállította Szegedet a hazai városok hierarchiájába. Ő 51 féle ipari mesterséget különböztetett meg, ame­ lyekben 346 iparos tevékenykedett. A bökkenő ott van, hogy Szűcs adóösszeírásokat vizsgált, a mi lajstromunk pedig tizedfizetőkről készült. Az adóösszeírásnak elsődlegesen az adóalany foglalkozását kell rögzítenie, hiszen ez képezi az adóalapot. A tizedjegyzéknek azt kell tudnia, van-e az alanynak tizedköteles terménye; ha nincs, akkor mindegy, miből származik az a 6 dénár, amit lefizet. A két dokumentumtípus között tehát funkcionális eltérés van, ami tartalmukat alapvetően megkülönbözteti egymástól. Emellett figyelembe kell venni, hogy a szóban forgó adóösszeírások és a szegedi tizedjegyzék keletkezése között vagy száz esztendő telt el, éppen az a száz esztendő, mely fontos szerepet já t­ szik a magyarországi névhasználat átalakításában: a vezetéknév használata a XV. 39 Pallas-lexikon XI. 570. és C zuczor — F ogarasi III. 1449. 40 TESz II. 759. 41 I. m. III. 450. 42 H ilf i. m. 12— 13; M olnár i. m. 115— 116, 135— 136, 156; Szűcs i. m. 185; S zékely i. m. 323— 324. 43 I. m. 45—46.

18

század második felében válik uralkodóvá.44 Egy XV. század eleji dokumentum név­ típusai tehát nem irányadók egy XVI. század eleji anyag vizsgálatakor. Továbbá azt is figyelembe kell vennünk, hogy a soproni és pozsonyi lajstromok ugyanúgy német nyelvűek, mint a lajstromozott személyek, Szegeden viszont magyar nyelvű bevallók­ ról latin nyelvű írás készült. A fordításnak szerepet kellett játszania a dokumentum formai sajátosságainak létrejöttében, amelyek viszont a tartalmat is szükségképpen befolyásolták. Nézzük tehát, milyen szempontok alapján és milyen módon állították össze az 1522-es szegedi tizedjegyzék névsorát. A jegyzékben 1641 személynév található. Öt asszonyt ugyanis név nélkül, „relicta ibidem” megjelöléssel vettek föl. Az özvegyek egyébként vagy puszta kereszt­ nevükön szerepelnek (relicta Martha, Elena, Julya stb.), vagy férjük keresztnevén (relicta Fabiani, Benedicti, Thome stb.), esetleg férjük teljes nevén (relicta Francisci Kovach, Wincentii Borothy stb.), egy özvegy férje vezetéknevén (relicta Fokhagymasne). Sokan vannak, akikről nem tudható, hogy saját nevükön írják-e őket, vagy néhai férjükén (relicta Sarady, Thaligas, Kwthasy, relicta Sophia Compolar). Mintha a bizottságot nem nagyon érdekelné az asszony neve. A férfiak általában kettős névvel szerepelnek (Paulus Haymas, Briccius Citarista, Andreas Tholnay stb.). Ilyen típusú a nevek túlnyomó többsége. A név második tagját — az egyszerűség kedvéért mondjuk egyelőre vezeték­ névnek — olykor az ,,idem” szócska helyettesíti. Ez minden valószínűség szerint (Bálint Sándor szerint is) a sorban előtte álló utolsó vezetéknévre mutat, ha több azonos vezetéknevű személy kerül egymás mellé: Blasius Palfy, Paulus Kovach, Matthias idem, Thomas idem, Augustinus Zabo stb. (Prédikátor utca.) Az „idem” jelzésű nevekből van vagy ötven. Nagy ritkán azonban előfordul, hogy az azonos ve­ zetéknevet mégis kiírják: Demetrius Lwkws, Nicolaus Lwkws, vagy több, egymás után következő Tót a Tót utcában. Lehet, hogy van ebben valami ráció, a kiírt nevek egy részénél ugyanis sejthető a tudatos különbségtétel: Petrus Somogy d. VI, Blasius Somogy desertha domus (Kislatrán u.); Andreas Somogy d. VI, Blasius Somogy habet oves (Szt. György u.); Bartholomeus Nyger d. VI, Relicta Nyger d. VI (Árok­ hát u.); Stephanus Elekes Forís habet oves, Petrus Foris d. VI (Chws u.); Johannes Zabo d. VI, Johannes idem habet vineas in Kamonch, relicta Laurentii Zabo habet vineas in Kamonch (Szt. György u.) és még néhányszor. De mivel a vezetéknevek írásmódjában elég nagy a következetlenség (Baaloogh, Baloog, Balog stb.), nincs kizárva, hogy ez is ennek számlájára írandó. Hogy az „idem” családi kapcsolatra mutatna, arra nem találtam bizonyítékot. Arra sem, hogy az azonos vezetéknevűek egymáshoz közeli lakása „m intha” (Bálint Sándor szava) családi közösségre, ,,had”-ra engedne következtetni. Szabó István szerint csak arról van szó, hogy a fiák a telek­ belsőkben építkeztek. Az én (futólagos) megfigyelésem azt mutatja, hogy az azonos családnevűeket sokkal többször választja el rövid hézag, 1—2—3 más családnév egymástól, mint ahogy közvetlenül egymás mellé esnek. Ez azonban a bizottság kör­ ben haladó mozgásából is következhet, és nem zárja ki azt, hogy az azonos családnevűek topográfiailag tényleg egymás mellett laktak. Ennek eldöntéséhez minúciózusabb vizsgálatok kellenének. Mindenesetre idéznem kell 11a Bálint határozott figyelmeztetését, amely az 1940-es évek elején buzgó genealógusoknak szólt, hogy a tizedjegyzék, mint műfaj, családtörténeti kutatásra általában alkalmatlan. Puszta keresztnévvel vették föl azokat a férfiakat is, akik „ibidem” laknak: Gregorius Kathona, Gregorius ibidem (Árokhát u.). E szó nem jelenthet névazonos­ ságot, a második Gergely vezetéknevét tehát nem ismerjük. Ilyenek kevesen vannak. 44 S zabó i. m. 9.

19

Ezeken kívül alig néhány személy akad, akinek neve egy tagú. Ilyen mindjárt a lista elején Magister Sylvester és egy másik Magister Gracianus (Szántó u.), vala­ mint a bíró, Johan. Nekik csak egy nevük van, a másikat rangjuk pótolja. Van még egy „Clemens dd.” (talán bizony doctor?) a Kőégető utcában. Több sincs.45 Három tagú névvel dicsekedhet Stephanus Elekes Foris és Michael Zegyes de Zalonkemen. Más senki.46 Még van három személy, akinek megjelölése három szót igényel: Gregorius Thanachy hyrdethe, Ambrosius Weres revezs, Johannes alias Iudex. A többi „bőbeszédűbb” feljegyzés nem a nevet nyújtja meg, hanem a felmentés okát részletezi (nobilis regie maiestatis, nimis pauper stb.). A százalékban ki sem fejezhető kivételtől eltekintve tehát a jegyzék írója roppant takarékosan bánt a papírral, viszont ugyanilyen gonddal vigyázott a személy azono­ síthatóságára: feljegyezte a bevallást tevő keresztnevét, olykor még azt sem, csak helyzetét, ha ez is elegendő volt, és hozzáfűzött valamit, egyetlen szót, ami az előtte és utána következőktől megkülönböztette az illetőt. Határozottan leszögezhetem, hogy a dézsmabizottság nem szándékozott név­ jegyzéket készíteni a város lakóiról, még a kötelezettekről sem. Egyesegyedül arra törekedett, hogy minden járandóságot behajtson, és a beszedett summával tételesen el tudjon számolni. Ehhez — szerencsére — meg kellett különböztetnie a fizető feje­ ket. A megkülönböztetés legfontosabb eszköze az utca és az abban elfoglalt sorrend volt. Az esetleges keveredés elkerülése végett megadták a vallomást tevő legsajátabb jellemzőjét, a keresztnevét. Nyilván a sok azonos keresztnév kívánta meg, hogy ezek között is különbséget tegyenek. A lista funkciója ennél többet nem követelt. A dézsma­ bizottság így is több adatot jegyzett fel, mint amennyit feltétlenül köteles lett volna, másutt tudniillik a kereszténységpénznek csak a végösszegét írják fel, a fejenkénti részletezéstől eltekintenek. A bevallások magyarul hangzottak el, hiszen a vallomást tevők többsége nem tudhatott latinul. Az előttünk fekvő szöveg latin nyelvű. A valós tények és a létező dokumentum közé tehát be kell iktatnunk a fordítás mozzanatát. Valószínűnek lát­ szik, hogy a bevallásokat már a helyszínen latinul vetették papírra, mert azok a név mellett csakis a hivatalos gazdasági stílus szokványos szakkifejezéseit illetve rövidí­ téseit tartalmazzák (fru. cap., frum. fal., ht oves, d.), amiknek lejegyzése rutinszerű. Elbeszélő, leíró részeket a szöveg nem tartalmaz. Az eredményeket összegző végelszá­ molásban (ráció) van néhány összefüggő mondat, ami íróját nem mutatja jeles lati­ nistának („Ad manus magistri Simoni”, „Ad usum ipsorum diebus XVII personis novem insuper equos quinque exposuerunt fl. X 1/2.”) A helyesírás mind a nevekben, mind a közszavakban hanyag („Blasy presbitery”), az azonos vezetéknevek írása következetlen, ámbár nem olyan mértékben, mint a Szabó által közzétett részben. (Az y mindenütt két ponttal áll, amit elhagytam.) A latin szövegben jócskán találunk magyar szavakat. Ez azt mutatja, hogy nem tudtak mindent latinra fordítani, mert a magyar szónak nem volt latin megfelelője, illetve a lejegyző nem ismert ilyet. Attól tartottak, hogy a fordítás alternatívái kö­ vetkeztében a feljegyzés azonosító funkciójában kárt szenved. Latinra fordították a keresztneveket, mert azok latin—magyar megfelelése 45 Van valami „Andre” a Szegedi utca közepe táján, akivel nincs mit kezdeni, mert láthatóan íráshibának köszönheti a nevét, talán lemaradt mellőle a „relicta”. A névmutató szerint van egy Therteel a 30. lapon, de nem találom. 46 A névmutatóban szereplő Beby (Sylwa) Blasius, a Szent Miklós utcában, félreértésből kapta a nevét. Előtte Ladislaus Zylwa áll, az írnok őt is Sylwának akarta írni, de aztán törölte a szót, ezért került zárójelbe.

20

iránt általában nem merülhetett föl kétség, a „visszafordítás” tehát nem okozhatott problémát. Összesen kettő maradt magyarul, a ritka Gyárfás, mert az írnoknak nyil­ ván nem jutott eszébe a megfelelő Gervasius, meg — nem tudom, miért — a Sándor (Sándor Prope, Sándor Pyntheer, egy relicta Sándor; a Szabó által kiadott részben három Zandor található), Alexander egyszer sem fordul elő. Lefordították az intézményneveket (az utcanevekben: S. Trinitatis, Spiritus Sancti stb.), hiszen ezek azonosíthatók voltak, bármely nyelven mondták is. Ezzel szemben a városhoz tartozó falu sajátosan magyar neve, a Zentmyhayl, magyar ki­ ejtés és írásmód szerint áll. Lefordították a közszavakat (relicta, nobilis, vinea stb.), ezek érdemi tartalmát ugyanis nem érinti a nyelvi forma. Az „ovis” ugyanazt jelenti, akár „juh”-nak, akár „birká”-nak magyarítják is. Amit egyáltalában, vagy a pontos azonosítás veszélyeztetése nélkül nem lehe­ tett latinra fordítani, az a vezetéknév volt, elvégre az már egyáltalán nem mindegy, hogy az illetőt ,,Juhos”-nak vagy „Birkás”-nak hívják-e. E tekintetben a lejegyző többé-kevésbé az oklevélírás középkori gyakorlatát követte. Úgyhogy véleményem szerint a jegyzék utca- és személynévanyagában a magyar szó általában tulajdonnév, és (a keresztnevek, intézménynevek kivételével) a latin szó általában közszó. így az utcanevek többsége tulajdonnév lehet. Egyes esetekben a név „tulajdo­ nosa” maga az utca, a Kislatrán, Árokhát, a Félszer, Műves, Bánfalva, más esetek­ ben talán — mint erről szó volt -— valamelyik tekintélyes lakója kölcsönözte oda saját tulajdonnevét (Balog, Tót, Lysa stb.). A Plathea Buday tehát semmiképpen sem utalhat arra, hogy az utca netán Budára tartott volna. Köznévi eredetű a Predicator, és ezek szerint a Magna, amely nem egy Nagy vezetéknevű lakóra utal, hanem a tér­ ség tekintélyes, gazdag voltára.47 A személynév második tagja az esetek többségében magyar, tehát sajátképpeni vezetéknév. Eredeti, magyar alakjának megtartására szemmel láthatóan vigyáznak, és még akkor sem fordítják latinra, ha megértése, azonosítása, visszafordítása nem okozna problémát. Könnyűszerrel latinra fordítható lett volna a Kun, a Tót, Arany, Árva, Bán, a Barát, Katona és még számtalan, eredendően közszói leszármazású ve­ zetéknév, de ezekhez nem nyúlnak. Nincs lefordítva a helynévből képzett vezetéknév sem, holott ennek pontos értelmezésére (a „de” prepozícióval) több évszázados gya­ korlat nyújtott garanciát. A több száz helynévre utaló vezetéknév között összesen kettő akad, amely latinos formát mutat, mindkettő a Szent Miklós utcában, egymás közelében: „Andreas de Zalon[kemen] habet vineas in eodem loco” és „Michael Zegyes de Za[lonkemen] habet vineas in eodem loco” . Elasonló esetben mindenütt a „habet vineas in Zalonkemen” formula olvasható. Úgy fest a dolog, mintha a „de Zalonkemen” kitétel itt is elsősorban a szőlő helyét és nem a tulajdonos szülővárosát akarná megmondani. De még ha vezetéknevet jegyez is, e kettő legfeljebb szerény kivétel lehet, és nem gátolja annak kijelentését, hogy a lejegyzők szigorúan ragasz­ kodtak a földrajzi eredetű vezetéknevek magyar nyelven való lejegyzéséhez, még akkor is, ha értelemszerűen a latin is megfelelt volna. így maradt magyarul a Babarchy Bachy, Baycmegyey, Baychy, Baronyay, Beby, Bechyey, Besnyey, Borsody meg a többi egészen a Zomboryig és Aranyastól Zakanig. A keresztnévi eredetű vezetékneveket is a magyar forma szerint találjuk, holott — mint láttuk — ugyanezek keresztnévi alkalmazásban latinul fordulnak elő: Adam, 47 Vö. TESz II. 993—994. „A régi felfogás szerint... a Nagy-utcán csak a nagygazdák, a módosak lak/hat/tak... ” — mond’a Matijevics Lajos: A társadalmi ellentétek tükröződése a vaj­ dasági magyar földrajzi nevekben. Hungarológiai Közlemények, 13. évf. 1981. 49. sz. 427.

21

Ágoston, Anthal, Baliynth, Booltheser, Demether, Dese, Donat, Dyenws, Egwd és így tovább, Ywanko-ig. Ezeket is írhatták volna latinul, ha nem fektetnek különös súlyt a vezetéknév eredeti alakjának megtartására. Van azonban a legalább száz keresztnévi eredetű vezetéknév között48 mégis kilenc, amely latin formában bukkan fel: Ambrosius, Dominicus, Elias, Erazmos, Moyses, Samson, Sylvester, Vitalis, meg a Crucis illetve Crucy.49 Anélkül, hogy álláspontomat foggal-körömmel védeni akarnám (hiszen láttuk és fogjuk látni, hogy az általam felállított „szabályok” alól minden esetben van kivétel), két magya­ rázat is kínálkozik. Az egyik, hogy néhány személynek két keresztneve volt, mind­ kettőt latinra fordították, és ennyi már elég lett az azonosításhoz, a vezetéknevet föl sem írták. A másik — számomra valószínűbbnek tetsző —, hogy e nevek latin eredetük és formájuk ellenére szegedi magyar vezetéknevekké lettek. Nem tudom, használható-e bizonyítékként, hogy az Éliás, Mojzes, Szilveszter, Vitális és még egész tömeg latinosán meghonosodott változat az 1981-es budapesti telefonkönyv vezeték­ nevei között is megtalálható. E vezetékneveket tehát latinos vagy latinhoz hasonló formájuk ellenére is magyar nyelvűnek tarthatjuk. Lehetséges, hogy 1522 táján néhány latin közszót, illetve közszói eredetű veze­ téknevet is magyarnak, elmagyarosodottnak éreztek, tehát magyar vezetéknévként használtak. Ilyennek ítélhető az, amit változó írásmóddal hol latin, hol magyar szó­ ként jegyeznek le : Cantor—Kanthor, Pyscator—Pyskator, írásképére tekintve ilyen lehet a Pwlsator meg a Pyctor is. Akkoriban még nem tudhatták, hogy ezek közül csak a „kántor” meg a „piktor” fog véglegesen meghonosodni. A vezetéknevek túlnyomó többsége tehát magyar nyelven került feljegyzésre, bár van tíz—húsz, amelyről ez csak fenntartással állítható.50 Van tizenkettő, amely kétségtelenül latin: Ágazó, Aurifaber, Citarista, Cor(r)igiator, Faber, Iudex, Lapicida, Nobilis, Pellificis, Pulitor, Sc(h)olasticus és Tubicinator. Ezekről nem lehet feltételezni, hogy valaha is a magyarosodás útjára léptek volna, tehát latinnak szá­ mítottak 1522-ben is. Aligha kétséges továbbá, hogy volt magyar megfelelőjük, a latin nyelvű lejegyzés tehát direkt szándékot tételez fel. Az előbb említett Cantor, Pyscator, Pwlsator, Pyctor ide is besorolható. A feljegyző ezeket köznévnek, tehát lefordítandónak tartotta. Nincs sok, de némelyik igen gyakori: Aurifaber van 8, Corrigiator 4, Lapicida 9, Nobilis 6, Pulitor 3, Scholasticus 5. Mindösszesen tehát a város­ lakóknak vagy 2%-a visel ilyen megjelölést a jegyzékben. Most már idevehetjük a két Magistert is, bár ezek latin rangjukat keresztnevük előtt hordják. E nevek mind rangot vagy foglalkozást jelölnek. Bálint Sándor51 Reizner tételéből kiindulva keres magyarázatot arra, miért áll­ nak egyes vezetéknevek magyarul, mások, köztük azonos értelműek (mint Faber— Kovács) latinul. Ha a magyar változat kikristályosodott családnevet, a latin pedig tényleges foglalkozást jelölne — mondja —, irracionális képet kapnánk, mert a hat, hét, nyolc vagy hány ezer lakosra egyetlen kovács (Faber) jutna, míg Kovács vezeték­ nevű család 20 is van. Általában a latinul megadott foglalkozásnevek száma sokkal alacsonyabb, mint amennyi elvárható, sőt, egyes foglalkozásoknak nincs is képvi­ selőjük. Ezért úgy gondolja, hogy mind a magyar, mind a latin elnevezés mögött foglalkozás rejtőzik, csakhogy az előkelőbb, rátartibb, műveltebb iparosok már a

48 Ld. B álint : A z 1522... 10— 11.

49 Ez utóbbi kettőről ld. S zabó i. m. 15. 60 Van néhány név, amely külalakját tekintve latin is lehetne, de biztosan nem az: Ambo, Bonis, Foris, Homo, Miser, Niger és Nyger, Prope, Rex stb. 51 Az 1522... 19—20.

22

humanista névdivatnak hódolva latinul nevezik meg magukat, amivel külföldi üz­ letfeleik számára is érthetővé teszik foglalkozásukat. Azonban e gondolatmenet mentén haladva a dolog teljes káoszba gubancolódik, és megválaszolhatatlan kérdések tömege merül fel. Mi a magyarázata annnak, hogy a városban élő kilenc kőműves, 6 nemes, 8 ötvös családfő egytől-egyig át van itatva humanista műveltséggel, külföldi kapcsolatokat ápol, és Lapicidának, Nobilisnak, Aurifabernak iratkozik fel, míg viszont a 18 mészárosnak, a 67 Nagy, 39 Kis nevűnek eszébe sem jut, hogy Carnifexnek, Magnusnak vagy Parvusnak titulálja magát? A 25 Somogyi között egyetlen Simigiensis sem akad. Egyáltalán, van-e korszakunk­ ban (előtte, utána, máig) olyan hivatalos irat, amely bárkit is humanista, antikizáló néven nevezne? Ha elfogadjuk, hogy a Mészárosok valóban mészárosok voltak, illetve, hogy mészáros csak Mészáros lehetett, akkor azt is el kell hinnünk, hogy a Kisek valóban alacsony termetűek voltak, és hogy 1522-ben egyszerre 16 bíró meg 2 humanista műveltségű judex működött. Egyszersmind felmerül a kérdés, hogy hol vannak a városból a pékek, illetve, hogy miből éltek azok, akiknek — nevük szerint — semmiféle foglalkozásuk sem volt, a Tótok meg a Veresek. A téma végül is humorba fullad. Ezzel szemben az az igazság, hogy a vezetéknév és a foglalkozás közötti kap­ csolatra a tizedjegyzék nem tartalmaz általánosítható, jellemző utalást. Nem is kellett tartalmaznia, mert nem iparoscímtárnak készült. A 133 juhtenyésztő között akad Mészáros, Kovács, Boros, Seres, Csellér, Bíró, Szitás, Kalmár, Pintér, Szabó, Be­ csüs, Kutas, Kerekes, Szűcs, Cserepes, Bakó, Kádár, Sípos meg mindenféle nevű személy minden mennyiségben, legtöbb a Nagy vezetéknevű. Tény és való, hogy akad 2 Ihász és 1 Johos is. A vezeték- és foglalkozásnév tehát az esetek 2,26%-ában esik egybe, ami nyugodtan minősíthető véletlennek. Ennél is hitványabb az arány a szőlőművelők, a bortermelők esetében, akik 74-en vannak, de csak egyikük neve sandít a szakmára, azt is Bornemiszának hívják, a többi Csordás, Mónos, Mészáros, Kötélverő, Hímvarró, Scholasticus, Aurifaber, Pulitor, Varga, Borbély, Szíjgyártó meg efféle, főleg pedig Kovács (4), Kalmár (4) meg Szabó (9). Ezek szerint a 61 Szabó nevűnek majdnem 15 %-a folgalkozott bortermeléssel is. A földtulajdonosok között legtöbb a Révész, az Ács meg a Tökös nevű, van Szabó, Szekeres, Varró, Szekercés, Borsos, Kádár, Bújtós, Vajas, Csordás, Fésű­ gyártó, Csapó, Téglás, Sajtnyomó, Mónos stb., stb. Földművelésre utaló név alig ak ad : van 2 Szántó meg 1 Baglyas (már ha ez nem a „bagoly”, hanem a „boglya” nyomát viseli). Ez az érintetteknek 2 %-a sincs. 1522-ben a városban 8 Mona(a)r és 4 Monos nevű család élt. Molnár foglalko­ zású ennek éppen a duplája lehetett, mert 1548-ban Szegeden 25 malom működött,62 az pedig egészen valószínűtlen, hogy épp ebben a negyedszázadban jelentékenyen fellendült volna a helybeli malomipar. Egyszóval azokon a pontokon, ahol a tizedjegyzék névanyaga valamiképpen is szembesíthető a megélhetési forrással, a foglalkozás- és vezetéknév között csakis véletlenszerű kapcsolat konstatálható. A 133 juhtenyésztő, a 74 szőlősgazda és a 71 földművelő a város lakosságának 23 %-át teszi ki, elegendő alapot kínál az általáno­ sításhoz. Ennek alapján határozottan leszögezem, hogy a tizedjegyzék vezetéknév­ anyaga semmiféle konkrétumot sem tartalmaz a városban fellelhető iparágak és az azokban foglalkoztatott személyek számát illetően. M arad már most a kérdés, miért írták az egyik nevet mégis magyarul, a másikat latinul. Úgy gondolom, a keresztnév mellett álló magyar nyelvű jelző kiforrott veze­ téknevet, családnevet képvisel, a latin szó köznév. 52 V ass i. m. 51.

23

A magyar szó nem lehet „ad hoc” jelző', testi, lelki stb. tulajdonságra utaló ragadványnév, hiszen miért ragadt volna rá arra a rengeteg emberre a „Szabó” , ha közülük csak 1—2—3% lehetett ténylegesen szabó? A Szántó nevűeknek is csak őseik szerezhették ezt a nevet, mert egy sincs közülük, aki momentán földműveléssel foglalkoznék. Akkor viszont a Szondi, a Kazdag, a Batancs, a Nagy meg a többi sem lehet kivétel, legalábbis zömmel és általában nem. 1522-ben természetesen még nem kötelező, hogy mindenkinek legyen kikristályosodott családneve, ezért egy-két kivétel akadhat. A Mizséreknek például már van (Franciscus Myseer és Franciscus Myser, Matthias Miser), de csak nemrégiben k ap ták : egyik ősük 1450-ben még Stephanus dictus Myser volt.63 A jegyzékben egy ilyen, vagy így érthető adalék buk­ kan fel: Johannes alias ludex. Talán még nem végleges vezetéknevek azok sem, amelyek szórványosan, egy-egy esetben fordulnak elő, később sem szilárdulnak ma­ gyar családnévvé, és jelentésüket tekintve is egyéni ragadványneveknek látszanak: Szépenlépő, Jókezű, Disznóverő, Keddenhaló. Ezek között akadhatott latinra nehe­ zen fordítható foglalkozásnév is, ami tehát csakugyan a pillanatnyilag folytatott mesterségre u tal: Hímvarró, Fésűgyártó, Pajzsgyártó, Becsüs, Tanácsi hirdető, ilyet hordhat Veres Ambrus, a révész, vagy Ambrus, a „veres révész” is. Előfordulásuk azonban elenyésző, és semmiesetre sem tartozik közéjük a Kovács. 1522-ben még az sem kötelező, hogy a kereszt- és családnevet tekintsék a sze­ mélyazonosítás legfőbb eszközének. Láttuk azokat, akiknek még keresztnevüket sem jegyezték fel, meg azokat, akiket csak keresztnévvel jegyeznek. Az adott esetben a tisztviselő valami mást tartott fontosabbnak, jellemzőbbnek. Az özvegyek egy ré­ széről úgy gondolta, hogy többet árul el róluk hajdani férjük neve, mint a maguké. Gracianus és Sylvester esetében fontosnak, jellemzőnek, egyedinek a magisteri címet tekintette. Mondhatjuk, joggal. A megelőző időkből ezzel a címmel a világiak közül csak Monyorókereki Ferencet ismerjük, aki hosszú időn át, 1464-ben, 1474-ben jegyzőként működött a városi tanács mellett. Örökébe talán Gracianus és Sylvester lépett. Kétségkívül foglalkozás, méghozzá a családnévnél jellemzőbb, azonosítóbb erejű a judex, ilyen a scholasticus, az ,iskolamester’, aki ott is lakik mind a templo­ mok mellett. A Szent Demeter-templom mellett lakik a Pulsator (,harangozó’), akinek a foglalkozása szintén nem lehetett közönséges. Foglalkozásnév az Ágazó, a Citarista, a Tubicinator azon oknál fogva, hogy vezetéknévnek alkalmatlan, ugyanis egyiket sem lehet egy meghatározott magyar családnévvel azonosítani.64 Tehát a keresztnevek egy részét kísérhette latin közszó azért, mert az illetőnek nem volt megállapodott, közismert vezetékneve, kísérhette azért, mert az adott helyzetben rangja, méltósága, foglalkozása fontosabbnak, speciálisabbnak látszott. Bálint Sán­ dornak mégis igazsága van abban, hogy a latin szónak kiváltságosabb az íze. Azon­ ban nem a vezetéknevet fordították latinra az elegancia kedvéért, hanem az aurifaber, corrigiator, lapicida mesterséget tartották egyes esetekben minden másnál érdeme­ sebbnek az említésre. De ebből nem következik, hogy a városban csak 8 ötvösmester élt. Nyolc volt azoknak az ötvösöknek a száma, akiket Balázs presbiter foglalkozá­ sukkal akart megjelölni. Már 1512-ben 13 ötvösmester dolgozott Szegeden. A leg­ kevésbé sem valószínű, hogy számuk tíz év alatt ily nagy mértékben csökkent volna. Kettejük vezetéknevét is ismerjük, egyikük Olay János volt, másikuk Német János. Az Ötvös vezetéknév egyáltalán nem fordul elő a szegedi régiségben.53* 53 B álint : A z 1522... 3.

51 A Tubicinator magyarul lehet Kürtös is, Trombitás is, más is, ami szakmailag akkortájt mindegy lehetett, de családnévként nem. A z Ágazó lehet Lovas, Lovász, Hajtó, vagy más efféle. A Citarista magyar megfelelője attól függ, milyen hangszert (lantot, hárfát, mi egyebet) tekintünk citerának.

24

Kérdés továbbá, mit értünk e korra „megszilárdult” családnév alatt. Annyira szilárd egyik sem lehetett, mint az anyakönyvezés meg a személyi igazolvány korában. A tizedjegyzékben megtalálható vezetéknevek egyik, de kisebbik része az eló'zó' évtizedekben is fel-felbukkan, illetve a korábbi szegedi forrásokból ismerős vezeték­ nevek egyik, de kisebbik része a tizedjegyzékben is előkerül: Farkas, Kalmár, Mizsér, Kaszás, Hajós, Botos, Pordány, Tápai, Pálfi, Szűcs, Kovács, Mónos stb. Azon­ ban e nevek zöme eléggé közönséges ahhoz, hogy határozott állásfoglalás kialakítá­ sához segítséget nyújthasson. Az adatok mennyisége csekély. És nincs rá bizonyíték, hogy az azonos neveket ugyanazon ős leszármazottai viselik; ez még a jellemzőnek látszó Mizsér, Pordány esetében is csak valószinű. Tápé 1522-es és 1548-as vezeték­ neveinek összehasonlítása alig m utat párhuzamot, holott azért néztem éppen Tápét, mert úgy gondolom, hogy ezen a szegény területen a politikai változás kisebb demog­ ráfiai megrázkódtatást okozott, mint a gazdagok világában. A két időpontban azonos vezetéknév 8 van (Nagy, Révész, Ágoston, Pető, Kis, Tót, Kont, Erdélyi), van 2, amely talán csak a rossz lejegyzés miatt különbözik (Hernwk—Herbék, Terhes — Terbos), és van egy Dominicus—Damakos névpár. Az 1522-es nevek közül 15, az 1548-asok közül 18 nincs meg a másik összeírás anyagában. Az azonos vezetéknevek aránya a teljes anyagban 10—20%. Vagy a lakosság cserélődött ki jelentékenyen e 25 esztendő alatt, vagy a vezetéknevek változtak sűrűn. A Szegeden élő 6 Nobilis a fentiek szerint nem a magyar Nemes családnevet viselte, hanem osztályhelyzetével tűnt ki szomszédai közül. Nemes nevű nincs is a városban. (Szabónál van 7, ott viszont nincs Nobilis.) Ezek olyan nemesek lehettek, akik egy tizedköteles cívis portáján laktak, illetve jobbágyföldet műveltek. Egyikük, Benedek özvegye, Tápén lakik, mellette él Anthonius „idem”, aki gabonával fizet. Tápén lakik Gergely is, szintén földművelő. Lukács sem tartozhatott a legrangosab­ bak közé, a Balog utca külső szélén. Jobb módúnak látszik Ágoston a Szent Három­ ság utcában és M árton a Szántó utcában. Armalisták lehettek. A tizedjegyzék névanyaga mindazonáltal felhasználható a város iparosodottságának, városiasodottságának, társadalmi rétegeződöttségének vizsgálatánál, de nem olyan forrásként, ami számszerű adatokkal szolgál és a tényeket feldolgozva, tálcán kínálja. Ez a dokumentum csak jelzéseket ad, amiket egyedi mérlegelés után esetleg történeti tényként is alkalmazni lehet. Föltehető, hogy azok a foglalkozások, fogal­ mak, amelyek családnevekben is megjelennek, még inkább, amelyek nagyobb szám­ ban fordulnak elő, ismertek voltak a városban. Ha nem is most, évtizedekkel koráb­ ban bizonyára. De arra is gondolnunk kell, hogy a név nem közvetlenül, hanem áttéte­ lesen is hordhatja közszói értelmét. Az Ács ősei lehettek ácsok, de jöhettek Szegedre Ács faluból is, mint ahogy a Kőégető nevű dédapa sem volt feltétlenül mészégető, hiszen hozhatta magával Bács megye déli részén fekvő faluja nevét. Szekernyés név­ vel akár 100 évvel 1522 előtt is érkezhetett ide valaki, aki már akkor is más foglal­ kozást űzött. Találunk például két Magyar nevű szegedi családfőt, akit nyilván nem a többi szegeditől akartak ezzel a jelzővel megkülönböztetni. Az ember azt hinné, hogy még őseikre ragadt rá, akik valami idegen környezetben éltek. No, de ugyan­ ilyen értelmetlennek látszik Csőti Máté neve Csőtön, Sári Györgyé Sáriban, Véli Máté neve Vélen, meg a többi hasonló, amivel a Szabó-féle jegyzék telve van. Len­ gyel Márton ősapja tanúskodhat a lengyel—magyar kapcsolatokról, de valószínűbb, hogy Lengyel faluból származott ki. Földrajzi nevet viselhet a Szántó, Bárdos, Erdős, Kutas és még számtalan efféle családnév tulajdonosa is. A kisebb számú előfordulás értelmezése, értékelése még fokozottabb körültekin­ tést igényel. Ezeknél a megértéssel is probléma lehet. Van ugyan három Orvos (Wrwos), de ki tudja, családnév-e ez, vagy mi, és egyáltalán, mit értettek rajta 152225

ben. Van két „Faraho” , ami Bálint Sándor szerint a Faragó variánsa, szerintem in­ kább „Fáraó” (,cigány’). A Hazazs lehet házépítő' „Házász” , de lehet „Házas” is. Van két Órás (Oraas). Ebből mégsem mernék arra következtetni, hogy a városban található órák javítása két családnak is megélhetést adott. Lehet, hogy tényleg értettek a dologhoz. Lehet, hogy nekik volt órájuk, vagy a nagyapjuknak, ha nem is járt. Az is lehet, hogy megfordultak Nürnbergben, és kvaterkázás közben szívesen meséltek az ott látott csodás szerkezetről. Már persze feltételezve, hogy az „Oraas” valóban összefügg az óraszerkezettel, és nem valami egészen más eredetű.55 Ez eléggé szélsőséges példa, nem is jellemző a tizedjegyzék névadataira. Nem lehet véletlen, hogy a rövid Műves utcában a 20 lakó közül 19 magyarul vagy latinul iparosnevet visel: Nyerges 2, Szíjgyártó 5, Corrigiator 3, Csiszár 2, Pulitor 2, Aurifaber 1, Kovács 1, Faber 1, Szűcs 1, Szekrény 1 és a huszadik is Kalmár. Az sem lehet véletlen, hogy a 8 Aurifaber közül 7 a Szent Demeter piacon lakik, ahol rajtuk kívül még 23 iparosnevű család él (többek között Asztalgyártó, Kötélverő, Hímvarró, tehát ritkán előfordulók is). Ezzel szemben Tápé 43 családja között egy sincs ilyen; ott a megrögződött foglalkozásnevek egészen más típusúak és sokkal szerényebbek: Révész, Juhos, Terhes, Sípos stb. Igaz viszont, hogy a Só­ hordó utcában egyetlen „sós” mesterségre utaló névre sem bukkanunk. Felhasználható a tizedjegyzék a város társadalmi, vagyoni tagozódásának vizs­ gálatához is. De ez sem olyan egyszerű, mint ahogy az irodalom véli. Abból a tényből, hogy a családfők zöme kereszténységpénzt fizet, távolról sem következik, hogy ezek mind zsellérek vagy igen szegény sorban élők lettek volna. Oltvai Ferenc kiszámítja, hogy a város lakosságának 57%-a zsellér volt.56 Először is láttuk, hogy az 1642 cívis közül 1260 kereszténségpénzt fizet, ami 76,7%. Másodszor e kézenfekvő számítás sze­ rint a leggazdagabb terület Tápé volna, ahol csak 12 személy akad közülük. Igaz, ketten 5 dénárt fizetnek, egy 4-et, egy tizenharmadikát meg szegénysége miatt föl­ mentenek. Van még 2 juhosgazda, a többi mind „földbirtokos” . Ezzel szemben a legszegényebb környék a Szántó, a Szent Demeter, a Nagy utca volna, ahol kizárólag szőlőbirtokosok, nemesek meg zsellérek laknak. A nyolc Aurifaber között egy van, amelyik szőlőt is birtokol. A többi zsellér. Zsellérek az iskolamesterek is, közülük csak az egyiknek van szőleje. Vagy szőlőbirtokos, vagy zsellér a város legpatinásabb családneveinek minden viselője? Zákány, Mizsér, Kalmár, Barátin stb. Nyilvánvaló, hogy egyáltalán nem erről van szó, hanem arról, hogy éppen a legvárosiasabb elemek, azok a kereskedők, iparosok, értelmiségiek, akik foglalkozásukat főhivatásszerűen űzték, földműveléssel még mellékesen sem foglakoztak, tehát a legsikeresebbek, a leggazdagabbak, a bürokrácia jóvoltából ugyanúgy kiestek a terménytizedet fizetők közül, mint a legszegényebbek. Ebből azonban az sem következik, hogy aki 6 dénárt fizet, az dúsgazdag ötvösmester volna egytől egyig. Ebből csak az következik, hogy a Nagy utcában, a tőkés mester házában ott élhettek és dolgozhattak a zsellérsor­ ban levő legények, szolgák is. De a plebejus és patrícius réteget nem lehet elvá­ lasztani aszerint, hogy melyik mennyit fizet, mert mindkettő egyformán 6 dénárt fizet. Ugyanígy terméketlennek tapasztalom Bálint Sándornak azt a megfigyelését, hogy a helynévből képzett vezetéknevek tulajdonosai zömmel „földművelésből, alkalmi munkából, szolgálatból élő, nincstelen, mai szóval agrárszegénynek tetsző rétegét alkották” volna a városnak. Hogy „ezeket éppen származási helyük után 55 Az „órás” vélhető ekvivalense előfordul a régi magyarországi latinságban: „horarius quidam Ianizarus”, jelentése azonban bizonytalan. (Baronyai Decsi János Magyar históriája. Pest 1866. 284.) 56 Szeged múltja írott emlékekben. Szeged 1968. 32—33.

26

különböztették meg a jómódú: iparral, kereskedelemmel foglalkozó, már a szellemi műveltség iránt is érdeklődő törzsökös polgári társadalomtól. Ennek tagjait a Város­ ban közismert ó'seiknek keresztneve, illetőleg foglalkozása szerint szólították meg a bevándorolt, tehát régebbi családi és társadalmi környezetüket elhagyó, volt lakó­ helyüket folyton emlegető kisemberekkel szemben.”57 Nos, a kétségtelenül leggazda­ gabbak, ennek következtében a feltehetően legbüszkébbek, a szőlőbirtokosok, akik összesen hetvennégyen vannak, 55 különböző vezetéknevet viselnek. Ember legyen a talpán, aki e vezetékneveket szegedi helyi érték szerint rangsorolja. Közülük „köz­ ismert ősei nevén” szólíthattak h a to t: Katos, Kata, Angalita, m ár ha e két, nem éppen ritka asszonynév valakit is emlékeztetett valakire, aztán Bódog, Ambró, Pető. A „közismert ős” foglalkozása (Kovács, Patkós, Szabó, Kalmár, Bács, Mónos, Csordás, Mészáros, Varga, Deák, Borbély, Szíjgyártó) többnyire szintén jellegtelen, ámbár akad különlegesebb is (Kötélverő, Hímvarró, Szekrény). A többség átlagpol­ gári nevet visel (Tót, Horvát, Baglyas, Bornemisza, Tar, Kis, Veres, Tatár, Bíró, Vajda, Nyőgér, Nagy, Szolga), vagy mégis szülőhelyéről nevezi magát (Trencséli, Palásti, Somlyai, Tolnai, Zákány, Gorollai, Kutas, Fügedi, Gari, Tamási, de Zalankemen). Van még Bölcs, Barátin, Sako, Lysa, Zegyes és Mák, ezek tényleg nem mindennapiak. Van olyan, akinek a családnevét nem is jegyzik (aurifaber, pulsator, corrigiator, scholasticus). A belvárosi szőlőbirtokosok 20, a tápai szegények 15%-a nevezi magát szülőhelyéről. Mire lehet ebből kilyukadni? Semmire. A város társadalmi, vagyoni tagozódására vonatkozóan a lajstrom és vezeték­ névanyaga rengeteg adalékot tartalmaz, de ezeket az adalékokat ki kellene bányászni. Ez, mint a tizedjegyzék körül elvégzendő töméntelen egyéb munka, még hátra van. A fentiekkel erre akartam figyelmeztetni.58

57 Az 1522... 17. 58 Sokszoros köszönettel tartozom lektoromnak, Szakály Ferencnek, ténybeli megjegyzésein túl azért is, mert rövid, de velős véleményével némiképp a szorongatóan hiányos módszertani szakirodalmat is megjelenítette számomra. Messzemenően akceptálom észrevételét, mely szerint „ha a szegedi személynevek valóban ily kevéssé alkalmasak a foglalkozási csoportok kibontására, úgy az 1522-es szegedi tizedjegyzék eléggé egyedülálló forrás; más források ugyanis véleményem szerint a család- és foglalkozásnevek egybeesését igazolják e korban”. Azonban ehhez sem tudok hozzá­ szólni. Ha mégis hozzászólnék, azt kellene mondanom, hogy Szeged éppen ebben az időben, mint számtalan más területen, talán a vezetéknév-használatban is messze-messze megelőzte az úgyneve­ zett országos átlagot, és szorosan németlakta településeink nyomában haladt, ahol ez az egybeesés (azt hiszem) már 1522-ben sem konstatálható 100%-os arányban. Meglehet, persze, hogy az ok ma­ gában a „tizedjegyzék” műfajában keresendő. Bárhogyan is álljon a helyzet, Ötvös családnevet az ötvösök nagy száma ellenére sem találtam a tizedjegyzékben. Nagyjában-egészében igaza van abban is, hogy „a Szeged-monográfia megfelelő részének megírása során” kaptam kedvet ehhez a munkához. Nekem szigorúbban kell fogalmaznom. A z azóta megjelent monográfia (Szeged története. I. A kezdetektől 1686-ig. Szerk. K ristó G yula . Szeged 1983.) vonatkozó lapjainak írása során egyre erősebben furdalt a lelkiismeret amiatt, hogy meg­ felelő előtanulmányok híján kénytelen vagyok tényként elfogadni mindent, ami e roppant fontos forrás hevenyészett átlapozása közben abból adatként korábban kihullott. Utóbb kellett korrigál­ nom saját álláspontomat. így tehát anélkül, hogy pontról pontra kitérnék azokra az ellentmondá­ sokra, amelyek a monográfia és a fenti cikk (egyképpen általam fogalmazott) sorai között kimutat­ hatók, csak azt a reményemet fejezem ki, hogy van szerencsém elsőként eleget tenni a szerkesztő kí­ vánságának, aki e gigantikus munkában „éppen a vitatott pontok markáns megjelölésével” akar útbaigazítást adni a további kutatáshoz.

27

KENÉZ GYŐZŐ SZAKÁLY FERENC

A SZ E G E D I P A L Á N K — V Á R O SR ÉSZ 1697-ES T E L E K K Ö N Y V E

B evezető a forrásszöveghez

A felszabadult Szeged városa a 17. század végén éppúgy három városrészre tagol­ tan övezte a Tisza jobb partján emelkedő téglavárat,1 mint a török uralom utolsó évtizedeiben.12 Az északi Felső- és a déli Alsóváros kerítetlenül terpeszkedett a vize­ nyős területből kiemelkedő földhátakon; a vártól úgyszintén délre fekvő Palánkot azonban sánc- és árokrendszer védte és kapcsolta egyszersmind az erődítményhez. Itt, a Palánkban kaptak helyet mindazon központi kormányhivatalok — a Főhadbiztosság (Oberkriegscommissariat) és a Budai Kamarai Igazgatóság (CameralAdministration zu Ofen) — helyi kirendeltségei, amelyek e korszakban Szeged és a környékbeli kamarai birtokok mindennapi életét megszabták és irányították, s ugyanitt helyezkedett el a profuntház (Provianthauß) is, amelynek a Dél-Magyarországon harcoló Habsburg-hadak élelmiszerrel való ellátásában jutott kulcsfon­ tosságú szerep.3 A szép számmal ránk maradt szegedi kamarai jelentésekben a Felső- és az Alsó­ város belviszonyairól szinte egyáltalán nem esik szó; nyilván azért nem, mert ezek szabályozása a városi magisztrátus feladatai közé tartozott. Annál jobban foglalkoz­ tatták viszont a várparancsnokot, a hadbiztost és a kamarai prefektúra személy­ zetét a Palánkban uralkodó állapotok, amelyek a Balkánról menekült népelemek — összefoglaló nevükön: rácok — betelepedése nyomán kaotikussá és hovatovább tűr­ hetetlenné váltak.4 A merőben más viszonyokhoz szokott német tisztviselők — mert az itt működő hivatalok személyzete persze szinte kivétel nélkül németekből verbuvá­ lódott — nehezen szenvedték a balkáni rendetlenséget és piszkot, amely a szó leg­ szorosabb értelmében az ő küszöbükig ért, s amely nemegyszer pusztító tűzesetek okozója lett. Nyilvánvalóan az ilyetén ügyekben illetékes prefektúra ösztönzésére, 1697. április 8-án Leopold Schlick gróf, a Maros és a Tisza vonalát őrző császári hadak 1 Jól mutatják ezt a Szegedről készült XVIII. század eleji helyszínrajzok: R eizner JÁinos : Szeged története. I. Szeged, 1899. a 224. és 225., a 232. és 233. és a 336. és 337. lap között; Vö. B álint S ánd or : A szögedi nemzet (A szegedi nagytáj népélete I.) Szeged, 1976. (A Móra Ferenc Múzeum évkönyve 1974/75—2.) passim. 3 S zakály F erenc : Szeged a török hódítás korában. Szeged története. I. Szerkesztette K ristó G yula . Szeged, 1983. 537—541. és 671— 674. 1. 3 Vö. Magyar—zsidó oklevéltár XVII. 1431— 1770. Szerkesztette S cheiber S ándor . B p est, 1977. JV2 129., 131., 267—268. és XVIII. 1290—1789. Bpest, 1980. JV
29

vezénylő tábornoka terjedelmes hirdetményt tett közzé a Palánkban eluralkodott rendetlenség megszüntetése, s a tűzveszély és a tisztatság hiányából fakadó betegsé­ gek megelőzése végett. A tizenöt pontból álló rendelet egyrészt leírja a kárhoztatott állapotokat, másrészt pedig felvázolja azokat az elképzeléseket, amelyeknek jegyé­ ben a helyi igazgatás a Palánk viszonyait megreformálni kívánta. S mint ilyen ter­ mészetesen minden más forrásnál mélyebb bepillantást nyújt a 17. század végi Szeged e városnegyedének topográfiai, népességi, sőt lakásviszonyaiba is: A prefektúra jószemű tisztviselői különösen szerencsétlennek és veszélythordozónak ítélték a hajórakodó elhelyezését. A rakodó ugyanis közvetlenül a vár dél­ keleti sarkánál terült el, s így nemcsak a környékbeli lakosok érdekeit sértette, hanem részben akadályozta a már régóta tervezett (s már beindított) várerődítési munkála­ tokat, részben pedig, az itt felhalmozott építési faanyag révén, veszélyeztette az egész vár tűzbiztonságát. Ezért most úgy határoztak, hogy a kirakodót át kell helyezni a Palánk előtti — tehát a sánctól délre fekvő — térségbe, oda, ahol akkortájt hajó­ kikötő is volt; s a nagyobbrészt hídépítésre szolgáló faanyagot és egyéb tartozékokat ott vesszőből font kerítéssel kell körülfogni és megoltalmazni. (1. pont) Különösen szúrta az illetékesek szemét, hogy városrész-szerte — még a vár déli falának és bejáratának közvetlen közelében is — sok nádból készült enyhely volt található. Úgy rendelkeztek tehát, hogy a nádkunyhókat általában is el kel! távo­ lítani a Palánkból; semmiképpen sem szabad azonban megtűrni ilyeneket a prefek­ túra épületét az ún. Feldwäbel-Thorral (Őrmester-kapuval) összekötő egyenes vonal mentén. Az e vonalon elhelyezkedő tákolmányok lebontásával Keresztelő Szent János napjáig — vagyis: 1697. június 24-ig — kellett végezni. (2. pont) Az eltűntetett kunyhók helyén afféle üzletsort kívántak létesíteni; csakis erre ma­ gyarázható ugyanis, hogy a hirdetmény kimondja: e vonal mentén főként kereskedők­ nek kell telket adni, akik — így szól a rendelet — házaikat és azokban boltjaikat a várnak szembe fordulva építsék, hogy így egy rendezett térségen árusíthatnak. (3. pont) A hadvezetés is, a prefektúra is általában is csak a magyar milícia lovas- és gya­ logos katonáit, illetve azokat az itt régóta honos, tehetős magyar és rác polgárokat — közülük is kivált a kereskedőket — kívánta megtűrni a Palánkban, akik a városi adóterhek viselésében résztvesznek. (4. pont) Úgy vélték helyesnek, hogy, amenynyiben ez megvalósítható, a magyarok és a rácok — nyilván, mert köztük vallásuk és szokásaik különbözősége miatt gyakorta támadtak súrlódások — egymástól elkülö­ nítve lakjanak. (12. pont) Az össze-vissza építkezés megelőzése végett kihirdették, hogy mindazok, akik az eltávolított kunyhók helyén és egyéb, tűz által elpusztított üres helyeken akarnak építkezni, a hadbiztosságnál és a prefektúránál jelentkezzenek telekhelyért, amelyet e hivatalok tisztviselői fognak kijelölni és kimérni számukra. (9. pont) A hatóságok a huszárokat és a hajdúkat — de a 4. pontban foglaltakból következik, hogy csak a magyar huszárokat és hajdúkat — egy bokorba, a sáncok mellé kívánták telepíteni, kikötvén, hogy házaik bejárata a paliszádok felé nézzen, s házaik és a sánc között olyan széles térközt hagyjanak, amelyen két szekér kényelmesen elfér egymás mellett. (6. pont) Ezzel a rendszabállyal részben azt akarták biztosítani, hogy támadás esetén a katonák gyorsan a sáncon teremhessenek, részben pedig azt akarták elkerülni, hogy a házakban támadt gyakori helyi tüzek átterjedjenek a sánc faszerkezetére és az egész városnegyedet lángba borítsák. A szegényebb, a város terhei ben nem osztozó rácoktól, továbbá a cigányoktól és a hozzájuk hasonló népségtől — akikről a hirdetmény megjegyzi, hogy csapatos­ tul, egymás hegyén-hátán élnek egy-egy házban — általában is meg akarták tisztítani a Palánkot. (4. pont) Kitelepedésükre mindössze nyolc napot adtak; ha ezen idő alatt 30

nem hordanák el magukat, úgy nemcsak lerombolják kunyhóikat, hanem meg is fizettetik velük e munka költségeit. A kiköltöztetendőknek a Szentháromság kápolna környékén — vagyis: az Alsóváros északi részén — jelöltek ki új lakóhelyet. Itt sem építkezhettek azonban kényük-kedvük szerint, hanem — a Palánkban telket igényló'khöz hasonlóan — nekik is jelentkezniük kellett a hadbiztosságnál és a prefektúránál a telkek kijelölése végett. (11. pont) Mivel a példák azt mutatták, hogy a nagy tűzvészek általában a boza vagy sörbet nevű török italt főző házakból szoktak kiindulni, a rendelet ezek felszámolásáról is rendelkezett. (14. pont) Ugyancsak tűzvédelmi okokból úgy határoztak, hogy csak a sáncoktól két szekérnyi szélességben levő házakra lehet nádtetőt tenni, a megyeház (Provinzhauß) mögött pedig utcát kell nyitni, hogy az minden oldalról szabadon álljon. (9. pont) Az újonnan építendő házak — így szól az utasítás — nem készülhetnek nádból, hanem csak égetett téglából vagy jól betapasztott vesszőfonatból, illetve fából, s mindegyiken legyen egy jó kémény. E rendelkezés végrehajtását, illetve betartását a továbbiakban minden hónapban ellenőrizni fogják a városi tanács kiküldött tagjai, illetve — a milícia tagjai által lakott részen — a huszár- és hajdúkapitányok. Azokat, akiket mulasztáson kapnak, a vizitációt végzők egy forint készpénzbüntetéssel sújtsák. (5. pont) Pünkösdig (abban az évben: május 26) az eddigi nádkerítéseket ége­ tett téglából, vesszőből vagy karóból készítettekre kell cserélni. Nem maradhat a vá­ rosban fölösleges nád, széna és szalma sem; akinek a portáján harminc köteg nádnál többet találnak a vizitációkor, attól elkobozzák, és ezen felül minden, e tűrési küszöb fölötti kötegért egy-egy forint büntetést fizet. (7. pont) A közlemény előírása szerint a kapuknál őrködni kell azon, hogy egyetlen kocsi se mehessen ki a Palánkból anélkül, hogy szeméttel meg ne lenne rakva. A háza előtti területet mindenki köteles rendben és tisztán tartani; amennyiben ugyanis ott legalább egy fuvarnyi szemetet találnának, úgy az illető, harminc krajcár büntetésen felül, még tartozik egy jól megrakott szekérnyi homokot vagy sódert annak helyébe a város­ negyedbe beszállítani. (8. pont) Mivel, úgy tűnik, a lakosok előszeretettel hord­ ták a szemetet a sánc mellé — amiből ugyancsak hamar tűz támadhatott —, egy forint bírság terhe alatt megtiltották, hogy ezután oda bárki is szemetet öntsön. (10. pont) Ugyancsak egy forintja bánta annak, akinek a házánál dögöt fedeztek fel. (13. pont) Hogy az utcák és közök is tisztán maradjanak, minden lakos minden hónapban köteles felsöpörni a telke előtt tíz lépésnyi területet, s arra egy fuvar homokot vagy sódert szállítani. Ha ezt elmulasztaná, egy forint bírsággal bűnhődjék, s ráadásul tartozzék két fuvar homokot beszállítani a Palánkba. Ugyancsak gondoskodni kí­ vántak a hatóságok arról is, hogy a szennyvíz ne gyűljék össze a közterületeken, s ezért elrendelték, hogy vízelvezetőket és árkokat kell építeni, amelyek azt a Tiszába vezetik. (8. pont) A rendelet foglalkozott a Palánkon kívül, a várárok partjára épült házak sorsával is: ezek azzal a feltétellel maradhatnak mostani helyükön, ha hat héten belül nádtető helyett zsindelytetőt kapnak, és nádkerítésüket téglafalra vagy karóra cserélik. Új házat azonban ezen a részen már nem szabad épéteni. (15. pont) Schlick és a szabályozás létrehozásában közreműködő hatóságok nem bízták a véletlenre a mulasztások felfedezését; azáltal, hogy a házuknál a meghatározottnál több nádat rejtegetők, a házak elé szemetet dobálok és a telkükön a dögöket megtű­ rök bírságát átengedték annak, aki e szabálysértéseket bejelentette („Andeuter”,

31

„Angeber” és „Denunciant”), érdekeltté tették a lakosokat abban, hogy a szomszéd portákon is széjjelnézzenek. (7., 8. és 13. pont)5 Mint a fenti rendelkezésből kitűnik, megfogalmazói elsősorban a tűzvésztől kí­ vánták megóvni lakóhelyüket és a vele szinte egybeépült várat; úgy találták, hogy elsősorban a hajókirakodó helyen felhalmozott faanyag, a sánc karózata (amelyről a tapasztás nyilván leromlott már) a házak és a kerítések nádazása rejt magában ve­ szélyt. Alig egy hónap múlva, 1697. május 7-én aztán kiderült: jól tudták, mitől kell félteniük a Palánk épségét és biztonságát. Olyannyira jól, hogy ha a rendeletet is magában foglaló levélből nem világlana ki minden kétséget kizáróan: a szabályzattervezet valóban április 8-án készült és április 21-én került kihirdetésre, a kései olvasó arra gyanakodhatna, hogy a másoló elhibázta a dátumot, s a rendelet nem május 7. előtt, hanem a Palánkot sújtó nagy tűzvész után — annak tapasztalatait haszno­ sítva — keletkezett. Sőt, oly látnoki pontossággal jelöli meg a lehetséges veszélyforrásokat, hogy a babonás kortársak alkalmasint arra is gondolhattak: megidézve az elkerülendőt maga a hirdetmény hozta a városra az újabb, minden korábbinál nagyobb katasztrófát. * Joseph Comethnek, a szegedi kamarai kirendeltség ellenőrének („Gegen­ schreiber“) számára eseménytelennek ígérkezett az 1697. esztendő májusának hete­ dik napja. Legfontosabb napi teendőjével, a Budai Kamarai Igazgatósághoz továbbí­ tandó beszámolóval már a hajnali órákban végzett. Igaz, nem sok jelentenivalója akadt: meszet kért, hogy folytathassa a várbeli lőportorony építését; közölte, hogy a vár rondellájának tervbe vett bébőltozásához nincs megfelelő kőművese; s végül az iránt érdeklődött feletteseinél, hogy a rác kereskedők számára kibocsátott artikulusokat közhírré kell-e tennie (vagy elég, ha tudomásul veszi).6 Amikor a jelentést a Palánkon kívül álló postaházból útjára bocsátotta, még a legkisebb jel sem mutatott rá, hogy ez a nap milyen megpróbáltatásokat tartogat a Palánk több ezer főnyi lakossága számára, s a néhány órán belül bekövetkező kollektív tragédia évekre ellátja majd teendőkkel. Hogy mi is történt délelőtt 11 óra tájt és az követően, arról álljanak itt Cometh még ugyanaznap este kelt másik levelének — az átélt izgalmaktól, és kétségbeeséstől és a tanácstalanságtól — zaklatott, töredezett sorai, amelyekből mindazonáltal filmszerű élességgel rajzolódik ki a Palánk népére zúdult csapásso­ rozat : „Nagytekintetű Császári Kamarai Adminisztráció. Kegyelmes uraim és parancsolóim stb. Ezúttal nagyon kevés a toliam ahhoz, hogy azt a nyomorúságot leírjam, amely ma itt várat­ lanul adódott; miután délfelé, kevéssel 11 óra előtt a paliszádok közvetlen közelében hirtelen tűz ütött ki. Azon nyomban — saját magunk és mindnyájunk szerencsétlenségére — hallatlan erejű szélvihar támadt, mely által az egész és teljes Palánk — két kunyhó kivételével — porig égett. A teljes raktár tiszta hamuvá változott; több mint 20 000 mázsa [értsd: bécsi mázsa] liszt volt benne, de leg­ alább annyi; a hatalmas építő- és tüzelőanyagkészlet ugyanúgy. Prefektúránk épülete, amelyben 900 mérő búzánál több volt felhalmozva, mind a prefektus úr lakása, mind az enyém porig égett; 5 Melléklet (a továbbiakban: und Schreiben (a 1. szám alatt. 6 Uo. 1697.

32

a szegedi kamarai kirendeltség 1697. május 15-i jelentéséhez. Országos Levéltá OL). E. 281. Cameral-Administration zu Ofen (a továbbiakban: CAzuO). Berichte továbbiakban: Ber. und Sehr.) 1697. Máj. Ms 37.; Teljes szövegét lásd a Függelék Máj. Ms 17.

a hivatalos iratokat, a pénztárt és egy kevés ottani javamat, ami mind a boltíves hivatali helyiségben volt, még sikerült nagy életveszedelem közepette részint biztonságba helyezni, részint kimenteni, így tehát semmi sem pusztult el sem az iratokból, sem a pénzből, de mind az én, mind a prefektus úr teljes, úgy 450 hordónyi zabkészlete s mintegy 400 mázsányi szitált lisztkészletünk, minden egyéb élelmiszerkészlettel és házi eszközökkel együtt elégett, és mindez egyetlen negyedóra alatt teljes egészében lángokban állott. N em volt menedék; valamennyi kereskedő összes boltja s összefoglalva: minden, de minden oda van. És sok ezer ember lett szegény koldussá, s ma még tulajdonképpen azt sem tudják, vajon hány ember és hány — bocsánat aszóért — barom égett oda, hiszen még minden tűzben, füstben áll. — Philiph hadbiztos úr minden itteni vagyona, ingója és ingatlanja elégett, hiva­ talos és egyéb iratai is; csak amikor a tűz kicsit lecsendesedett, sikerült megtalálniuk valamennyit a aprópénzükből, s azt sikerült kimenteni; egyébként ő is, valamennyi embere is itt állnak most, s a puszta, rajtuk való ruhájuk maradt meg. Maga az erődítmény is végveszedelemben forgott, hiszen a jelenlegi lőszer-rondella közvetlen közelében — ez ugyanis a Tisza irányában épült — volt a hajó­ rakodó kikötő, tele pallóval, egyéb faanyaggal s nádazással. Az Isten azonban különösen kegyelmes volt hozzánk és megőrzött bennünket; mert ha a tűz átterjedt volna a lőporra, valamennyien élet­ veszélybe sodródtunk volna. — Összegezve: a nyomorúságot ezúttal képtelen vagyok leírni. Felte­ szem magamnak a kérdést: ugyan mit is kellene tennem, avagy mit elhagynom. — A Palánk körös­ körül nyitva áll egészen. Nincs itt semmi faanyag, sem pénz, amivel egyet s mást helyre lehetne állítani; ezúttal nem látom a nyomorúság végét. — A tartozó kötelességből következően saját különfutárral elküldöm e jelentésemet; a futárt a katonai parancsnok úr és mi állítottuk ki erre a célra. Az Istenre kérem Önöket: járjanak kezünkre közbeeső tanácsaikkal és azzal, hogy mit várhatunk a nagytekintetű Kamarai Adminisztrációtól. Lehetséges, hogy egyikünk-másikunk a nagy ijedelemtől, a hőségtől és egyéb keserűsége miatt bőrével fizet, én azonban, a szegény tűzkárt szenvedett ember, uraságtok magas kegyébe ajánlom magamat hódolattal. A nagytekintetű Kamarai Adminisztrációnak legengedelmesebb alattvalója: Joseph C ometh s . k.

Kelt Szegeden, a postaházban, 1697. május 7-én, este 8 órakor”

Cometh az egyelőre nyilván bepecsételetlenül hagyott levelet először az akkor­ tájt éppen Kecskeméten időző Johann Leonhardt Herdegen szegedi prefektusnak küldte meg. Hergeden, aki, jókora késéssel, e levélből értesült arról, hogy távollété­ ben mindene odaveszett, e sorokat fűzte társa jelentéséhez : „Utóirat:: E pillanatban kaptam meg a leveleket Szegedről, amelyben részletesen [szó szerint: „néven nevezve”] le van írva a nyomorúságom. Ebben az ügyben nincs mit kérdezni, hanem be kell várni uraságtok kegyelmes jótanácsát; azt követőleg én nyomban visszafordulok. Kecskemét, 1697. május 9. J. L. H erdegen s . k.7

*

7 U o. 1697. Máj.Ms 15. (Teljes szövegét lásd a Függelék 2. szám alatt); Ugyanígy írja le a tűz­ vészt Salzer szegedi kommandáns levele is: R eizner J. i. m. I. 194— 195. 1.

33

Bár a Palánk pusztulásának messze földön híre futott — az erdélyi Cserey Mi­ hály is szükségesnek tartotta feljegyezni Históriájában8 —, hiába kutattunk olyan összesítő jelentés után, amely a május 7-én keletkezett károkat tételesen vagy som­ másan tartalmazná. így aztán Cometh azon költői kérdésére sem tudunk választ adni, hogy hány ember és állat lelte halálát a lángok között. A szegedi prefektúrának a Budai Kamarai Igazgatósághoz sűrűn küldözgetett — a tűzvész után meg kivált megszaporodott — beszámolói, érthetőképp, inkább csak a védművekben, a katonai létesítményekben és — főként — a hivatali épületekben keletkezett károkról s az azok helyreállítása érdekében tett lépésekről számolnak be részletesebben. A magán­ házak, boltok és műhelyek állapotára csak nagyritkán, s akkor is csak általánosság­ ban utalnak. Olyképpen, mint a tűzvész utáni első, ránk maradt jelentés (május 15.), amelyben többek között azért sürgeti a gyorsabb ütemű építőanyagszállítást, hogy a még viszonylag épen maradt boltozatokat és pincéket („die so stattliche gewölber undt keller“) meg lehessen menteni az időjárás viszontagságaitól.9 A helyi viszonyok­ ban jártas kamarai tisztviselők — akárcsak április elején — ezúttal is pontosan érzé­ kelték, hogy mitől kell a leginkább tartaniuk. Két héttel később, május 29-én már azt jelenthették, hogy az eső három napon keresztül áztatta a Palánkban felhalmozódott törmeléket, amelynek megnövekedett súlya beomlással fenyegeti a még felhasznál­ ható boltozatokat („annoch stehenden gewölben“).101 Természetes hát, hogy legelső feladatuknak az újjáépítést akadályozó romok eltávolítását tekintették. Fáradozásuk eredményeként — minden bizonnyal a város lakóinak segítségével — a törmelék nagyobb része („die mehriste Shütt“) június kö­ zepére kiszállításra került.11 A rendcsinálás előrehaladottságát mutatja, hogy Schlick tábornok június 12-én megtiltotta a hadbiztosság és a prófuntház embereinek, hogy a környékbeli parasztokat ingyenmunkára („die gratuitos labores“) hajtsák; ha szükségük van a parasztok munkájára, mondotta, fizessék meg azt.12 Viszonylag gyorsan beindult a városrésznek nevet adó palánk helyreállítása is. Július közepén kétszázötven paraszt dolgozott ezen; részben a karók leveréséhez szükséges árkot ásták, részben a sáncot körülölelő vizesárkot tisztították („machen die graben zum pällisäten undt thuen ein wenig die wasser graben außraumben“). A védőmű helyreállítási költségei megoszlottak a hadbiztosság és a prefektúra között; az előbbi a faanyagot adta, az utóbbi — bár nagyon nem szívesen — a karók leszabásával, kihe­ gyezésével és égetésével foglalatoskodó ácsok 9 krajcáros napidíját fizette.13 A palánk helyreállítása persze még messze volt a befejezéstől, sőt, úgy tűnik, időközben el is akadt; egy hónappal később például a szegedi kamarai tisztviselők örömmel újsá­ golták Budára, hogy Savoyai Jenő herceg 900 forintot küldött a munka folytatását elősegítendő.14 A prefektúra, — amelynek bizonyos katonai helyiségek karbantartását is el kellett végeztetnie —, az elöregedett és tönkrement kvártélyházak („die alten undt bau völligen quarttier“) és a tető nélküli őrszobák („die wachstüben“) helyreállítására is szeretett volna sort keríteni, ehhez azonban mind a pénz, mind a fa­ anyag, mind pedig a robotmunkaerő hiányzott.15

8 Miklósvárszéki nagyajtai Cserey Mihály históriája, 1661— 1711. Pest, 1853. (Nemzeti Könyv­ tár) 275. 9 OL, CAzuO Bér. und Sehr. 1697. Máj.Ns 37. 10 Uo. 1697. Máj.Ns 64. 11 Uo. 1697. Jún.Ns 24. (jún. 13.) 12 I. h. 13 Uo. 1697. Júl.JNs 25. (júl. 17.) 14 Uo. 1697. Aug.JNs 50. (aug. 21.) 15 Uo. 1697. Jún.JVs 40. (jún. 26.)

34

Az élet folytatásához elengedhetetlenül szükséges teendőkkel, ügy-ahogy, vé­ gezvén, a kamarai tisztviselők figyelme egyre inkább a saját portájuk felé fordult. A július után kelt kamarai jelentésekben jószerivel másról sem lehet olvasni, mint a kamarai székház („praefekturat ambt“), a sóház („salzcammer“), a császári — vagyis kamarauradalmi — korcsma („kayserliches leutgebhauß“) és -— különösen sokszor — a sörfőzőház („kayserliches breuhauß“) újjáépítéséről, de még többet az ezekben folyó munkálatokat hátráltató hiányosságokról és nehézségekről. A ka­ marai épületek rendbehozatala végett Herdegen prefektus és Cometh ellenőr már június elején szerződést kötött Hanuß Hainrich Hill kőművesmesterrel — aki egyéb­ ként az itt állomásozó Marsigli-ezred Liebenberg-századában teljesített szolgálatot —, valamint Rupp Wagner és Hanuß Kroll pesti ácsmesterekkel. Az előbbi száz­ negyven, az utóbbiak kétszázhetven forintnyi fizetség fejében vállalták, hogy négy, illetve hat hét alatt újjáépítik a székházat, a sóházat és a kocsmát.16 E szerződések­ ből némi képet nyerhetünk arról is, hogy hogyan festettek az újjáépített kamarai épületek. Eszerint a kamarahivatal épületét elég furcsa alakúra tervezték, hiszen 13 öl szélességben 6 öl és 4 láb, 12 öl hosszúságban pedig 4 és 1/2 öl széles volt. Falai tég­ lából és vert agyagból készültek (a tűzvész előtt boronafalakból állott), tetejét bécsi zsindely fedte. Két szobából és egy előtérből („vorhauß“) állott, padlatát ocsuval és szalmával kevert agyaggal döngölték be, a mennyezet gerendaközeit fatáblákkal bélelték, vakolt falait fehérre meszelték. A padlásra falépcső vezetett, amelyet bo­ ronafal („rigiwand“) kerített s alul-fölül ajtó zárt. A padlás padozatát úgyszintén döngölt agyag borította. Az épületnek két kapuja volt. A kamarauradalmi korcsma jókora — 9 x 5 öl — alapterületű, náddal fedett épületben kapott helyet. Tégla- és vertagyag falát két sarkon pillér támasztotta. Tér­ elosztásáról a szerződések nem számolnak be; belső kiképzése teljességgel megfelelt a kamaraházénak, azzal a különbséggel, hogy a gerendaközöket itt gyalult deszká­ val töltötték ki, a padlást pedig agyagba ágyazott cserépdarabokkal („oestra“) rakták ki. Hogy mindez mennyibe került, arról sajnos nem tájékoztatnak a forrásaink. Ránk maradt azonban a sörfőzde 1697. június 12-én kelt építési költségvetése, amely­ ből — mivel megadja az épület méreteit is (12 és 1/2x5 öl) — hozzávetőlegesen kö­ vetkeztetni tudunk más, ismert alapterületű épületek építési költségeire is. A kamarai tisztviselők úgy számítottak, hogy az építkezés 534 forint 30 krajcárt fog felemészteni (ehhez járult még, a főzőeszközök beszerzésére, 130 forint).17 A Palánkban folyó újjáépítési munka lázas ütemét mi sem mutatja jobban, mint hogy az itt működő hivatalok egymás elől vonták el a szakembereket. Bár a prefektúra is kénytelen volt átengedni az ácsokat a híd- és raktárépítési munkákhoz, két hónappal a költségvetés elkészülte után a sörfőzde — bár tető nélkül — már állt, s a tisztviselők abban reménykedtek, az elkövetkező hetekben megkezdhetik a próbafőzést.18 Jól számoltak, hiszen egy hét múlva, augusztus 21-én már azt jelen­ tették, hogy a próbafőzés megtörtént, s — mivel időközben a Hajózási Hivataltól visszakaptak öt ácsot és Péterváradról is érkezett két segéd — csakhamar rákerülhet a tető a sörházra.19 * 16 Mindkét szerződés mellékelve a szegedi kamarai kirendeltség 1697. jún. 5-i jelentéséhez: Uo. 1697. Jún. Ma 12. 17 Mellékelve a szegedi kamarai kirendeltség 1697. aug. 14-i jelentéséhez: Uo. 1697. Aug.JMs 32. 18 I. h. 19 Uo. 1697. Aug. Ns 50. (aug. 21.)

35

Mint fentebb m ár említettük, az 1697. május 7. után kelt kamarai jelentések közel sem nyújtanak olyan bőséges tájékoztatást a Palánk viszonyainak újjárendezéséről, mint azt egy ilyen megrázó csapás után, alighanem joggal, elvárhatnánk. Végül azonban mégiscsak a tűzvész „segített” hozzá, hogy az ottani településszer­ kezetről, etnikai és fogalkozási megoszlásról, sőt — bizonyos korlátok közt — a gazdasági-társadalmi rétegzettségről is egyedülállóan pontos és részletes képet nyer­ hessünk. Emlékeztetünk rá, hogy m ár a Schlick generális által kibocsátott, április 8-i rendelkezés is kim ondotta: a Palánk településszerkezetét át kell alakítani. Az ide vonatkozó pontokból nem tűnik ki egyértelműen, hogy az egész városnegyed vagy csak egyes részek (a vár előtti és a sáncok melletti térség, illetve bizonyos foghíjak) telekviszonyainak átszabását tervezték, annyi azonban bizonyosnak látszik, hogy a prefektúra és a hadbiztosság már ekkor fel kívánt állítani valamiféle nyilvántartást az állapotok rögzítése céljából. A tűzvész után Herdegen és Cometh sietett rámutatni, hogy a rendelet bizonyos pontjai most, az új helyzetben könnyen végrehajthatók lennének („ein undt andere dieser puncten, sonderlich wegen ordentlichen bauen bey itzigen standt der Pällänken gar leicht prosequirt undt vollzogen können werden“).20 A Budai Kamarai Igazgatóság, úgy tűnik, gyorsan beleegyezését adta, és így a kamarai tisztviselők már három héttel (!) a katasztrófa után hozzákezdhettek a telkek kiméréséhez és kiosztásához. E munkálat során keletkezett az a telekkönyv, amelyet a függelékben teljes terjedelmében közlünk, s amelynek eredeti német címe így tájékoztat létrejöttének körülményeiről: „Grundtbuch, so bey kayserlichen prefekturat und dreißigst ambt, den 12ten May 1697ten jahr, nach vorbeygangener feürs brunst in der Palanka, auß befelch der löblichen Ofnerischen Cammeral Administration aufgericht, beschriben vndt, wie nachuolgent, von vnß endeß unterschriebenen, als damahligen beambte ein- vndt außgetheillet; auch da­ rauf die behörige hauß-brieffen extradirt worden. Actum Szegedin den ersten Juny 1697.“ (Bár a cím azt sugallja, hogy az egész telekkönyv egyetlen nap készült, nyil­ vánvaló, hogy a 497 telek fölmérése, kiosztása és a birtoklevelek kiállítása hosszabb időt — több napot, esetleg hetet — is igénybe vett. Ilyenformán a június 1-e a munka befejezésének vagy — esetleg — megkezdésének időpontja lehet.) A Palánk 1697-ben kialakított új településszerkezetét több közel egykorú, de más okból felvett helyszínrajz is megörökítette számunkra. Ezekből már az első pil­ lantásra megállapítható, hogy az új közlekedési vonalak kijelölésekor messzemenően eleget tettek az április 8-i rendelet kívánalmainak. A várral szemben egy körülbelül 50—80 öl széles beépítetlen térséget hagytak, s — legalábbis a helyszínrajzok tanú­ sága szerint — ügyeltek arra is, hogy a sánc és az ahhoz legközelebb eső házak közt megfelelő térköz maradjon. A tizenkét ház- (pontosabban: telek-) tömb — amelyeket a könnyebb áttekinthetőség végett mi láttunk el számozással — és a köztük húzódó hét utca ezek szerint az alábbi sémán ábrázolható :21 Felettébb csábító feladat lenne megkísérelni, hogy a telekkönyvben rögzített fel­ osztást — legalábbis sematikusan — térképen is bemutassuk. Erre azonban egye­ lőre nincs lehetőségünk: részben, mert a felvétel korából nincs (vagy még nem került 20 U o. 1697. M áj. Ma 37.

21 Az 1. jegyzetben idézett térképek alapján; vö. E perjessy K álmán : Szeged legrégibb látképe. Szeged, é. n. (A szegedi Alföldkutató Bizottság könyvtára 1.)

36

elő) telekszintig hatoló helyszínrajz, részben pedig, mert a másutt az ilyfajta mun­ kálatoknál alapul szolgáló, későbbi helyszínrajzok a szegedi Palánk esetében, sajnos, nemigen hasznosíthatók.22 1715-ben ugyanis a vár és a Palánk egyaránt megnagyobbításra került, s ennek munkálatai során egész tömbök — s bennük fontos középüle­ tek — tűntek el a föld felszínéről, s a városnegyed topográfiai viszonyai jócskán megváltoztak. (Ekkor került például mostani helyére a város- és vármegyeháza, va­ lamint a később elpusztult görögkeleti templom is.)23 A térképre vitelt egyébként is nagyban nehezítené az, hogy a telekkönyv közel sem tartalmaz minden, a Palánkban levő épületet. Rendre-sorra hiányoznak belőle a Szegeden szolgáló kamarai, hadbiztossági, élelmezési biztossági és hajózási hiva­ tali tisztviselők lakóhelyei, sőt — néhány kivételtől (a városháztól, a kamarauradalmi kocsmától és a görögkeleti templomtól) eltekintve —, az összes hivatal- és középület 22 Vö. pl. C songor G yőző : Bállá Antal XVIII. századi szegedi kéziratos térképe. III. Vár és Palánk. A Móra Ferenc Múzeum évkönyve 1970/1. Szeged, 1970. 213—225. 1. 23 R eizner J. i. m. I. 236. és III. (Szeged, 1900.) 30.1.

37

is. Igaz, ha térképre vetíthetnénk a telekkönyv tételeit, ezek helyét viszonylag pon­ tosan körülhatárolnák azok a magánkézben levő telkek, amelyeknek hollétét — igen gyakran — e középületekhez való viszonyukban határozták meg. Bár a telkek felsorolása nyilván valamiféle rendszer szerint halad, ezt ma már nehéz lenne rekonstruálni. A közeli sorszámot viselő telkek ugyan zömmel egymás mellett helyezkednek el (például: 13—14., 28—29., 154. és 161., 177—178., 204. és 228., 229—230.) vagy egymással átellenben vannak (119. és 121., 165. és 189., 249— 250., 297—298., 389. és 399.), megfigyelhető azonban, hogy az egymással szembeni saroktelkek gyakran egymástól nagyon is távoleső sorszámot kaptak. A legfrappán­ sabb példa erre Borbély István huszár és borbélymester telke (352.), amely a 75-assal, 720-assal és a 275-assal volt vis a vis, amiből természetesen következik, hogy az a vá­ rosnegyed belsőbb részein és két út találkozásánál feküdt. Ugyanez mondható el Vajda Mihály házhelyéről (165.), amely a 189-es és a 213-as telekkönyvi számokkal volt szemben. De megemlíthetjük még a 142-es telket, amely a ó’ó-ossal, a 202-ast, amely a 144-essel, és a 438-ast, amely a 29-essel átellenben található. így aztán legfeljebb csak találgathatunk, hogy hol feküdtek a város és környé­ kének életét szervező-irányító hivatalok és egyéb épületegyüttesek és a közelségükkel meghatározott magánház-csoportok. Viszonylag a legkönnyebb dolgunk a városháza helyének meghatározásával van. Mivel erről a telekkönyv azt mondja, hogy pontosan a várral szemben fekszik (/.), nyilvánvalóan az 1. vagy 2. tömbben kell keresnünk.24 Nem állott sarkon, hiszen egyik oldalról Ádám és Zsiván rácok,2526*a másikról pedig — ugyancsak a telekkönyvi be­ jegyzés tanúsága szerint — egy bizonyos kocsma határolta. A közelebbről nem mi­ nősített „kocsmán” ezúttal aligha a 213-as szám alatt regisztrált kamarai csapszéket kell érteni, hiszen az saroktelken helyezkedett el, szomszédja pedig a 189-es számú ház volt. így aztán valószínű — márcsak a városháza szomszédsága miatt is —, hogy ez a város kocsmája volt, amelynek csapiárosát ugyan említi a telekkönyv (463.), amely azonban telekszámot nem kapott. Semmiféle fogódzónk sincs az új megyeház helyének meghatározásához; hacsak az nem, hogy az április 8-i rendelkezés minden oldalról szabaddá kívánta tenni, s így másutt, mint a várral szembeni soron — ahol egyébként a vármegye, tekintélye révén, joggal követelhetett helyet magának — nem feküdhetett. Ennek a logikus kö­ vetkeztetésnek ellentmondani látszik, hogy a telekkönyv sarokszomszédját említi (86.), ami az első pillantásra teljességgel kizárja, hogy a megyeház a vár déli falsík­ jával szembefordulva helyezkedett el. Kivéve persze azt az esetet, ha a telekosztáskor az április 8-i rendelkezésnek megfelelően valóban térközt hagytak mellette, de ezt a nagy léptékű helyszínrajz már nem tudta érzékeltetni.28 Bár háromszor is szerepel viszonyítási pontként (76., 129. és 153.), meglehető­ sen nehéz a városnegyed — sőt talán az egész város — legfontosabb épületének, a kamaraháznak a lokalizálása is. A Palánk területének kiterjesztése után keletkezett, 1743-as helyszínrajzon a „Domus Cameralis” az 1. tömb nyugati oldalát foglalja el. Ebből azonban még nem feltétlenül következik, hogy a századforduló táján is 24 „A széképület a régi időkben a vár délnyugati körbástyájának szomszédságában, a palánkba vezető bejárónál volt.” — írja R eizner János (i. m. III. 76. 1.) 25 így határozza meg a városháza helyét a város számára 1698. jan. 31-én kibocsátott birtok­ levél is: R eizner J. i. m. IV. (Szeged, 1900.) 226. I. 26 Meg kell azonban itt jegyezni, hogy Csongrád vármegye működésére ez idő tájt semminemű jel nem mutat (Vö. Z silinszky M ih á ly : Csongrádvármegye főispánjai. Századok 26 [1892] 226— 231.1. és U ő .: Csongrádvármegye története. I. Bpest, 1897. passim), s így nehezen érthető, hogy miért tartott fenn székházat a kamarai igazgatás alatt álló Palánkban.

38

itt kellett állnia; annál kevésbé, mert a telekkönyv a Fodor Ádám lovasfutárnak kiosztott, 129-es telket egyszerre jelöli a városkapu mögöttinek és a prefektúrával szembeninek. Mivel az 1. tömb mindkét városkaputól jókora távolságra terült el, a bejegyzés alapján a prefektúra székházát ekkortájt inkább a 2., illetve a 8. vagy a 12. tömbben kellene keresnünk. Ennek viszont homlokegyenest ellentmondanak az április 8-i rendelkezésből kihámozható topográfiai információk. Hogy ezeket az információkat helyesen értelmezhessük, előbb foglalkoznunk kell az ún. Feldwäbl-Thor helyével is; pontosabban: el kell döntenünk, hogy a nyu­ gatra vagy a délre nyíló kaput nevezték-e így. Mivel az április 8-i rendelkezés vilá­ gosan kimondja, hogy a várhoz túl közel épült kunyhókat a Feldwäbl-Thorig húzott egyenes vonal mentén le kell rombolni, illetve hogy az ezek helyén emelendő épüle­ tek (boltok) homlokzatukkal a vár felé nézzenek, nyilvánvaló, hogy a FeldwäblThor csakis a Palánk nyugati kijáratával lehetett azonos. (Azok a házak ugyanis, amelyek egy, a déli kaputól a várig húzott képzeletbeli vonal mentén helyezkedné­ nek el, részben nem lehetnének túl közel a várhoz, részben pedig nem a várra, hanem a sáncokra néznének.) Mivel pedig az említett vonalnak a rendelkezés szerint, a prefektúrától kellett indulni, az semmiképpen sem felehetett a Feldwäbl-Thor kö­ zelében, még kevésbé a déli kapunál.27 A kamaraház lokalizálása körüli ellent­ mondást csakis olyképpen lehet feloldani, hogy az 1697-ben is a Palánknak a várhoz legközelebb eső részén terpeszkedett, vagyis: a 129-es telek viszonyítási pontjainak fentebb idézett leírásába valamiféle hiba csúszott. Ha pedig ez így van, aligha van rá okunk, hogy a kamaraházat másutt keressük, mint ahol azt az 1743-as helyszínrajz ábrázolja (a Palánk XVII. század végi látképe itt egy magas épületet jelez).28 Annál is inkább, mert három, vele szemben álló saroktelek csakis ilyképpen — a 3. és a 4. tömb északi, illetve a 2. tömb délkeleti és az 5. tömb északkeleti sarkán — lenne tér­ képre helyezhető. Több háztömb találkozásánál állhatott a prof untház is, hiszen vele szemben négy saroktelket jelez a telekkönyv (156., 161., 204. és 330.). Helyét viszonylag könnyű meghatározni, hiszen ahhoz a Csanádi püspök lakóházának kijelölése körüli, későbbi viták több támpontot is nyújtanak. A püspök számára 1702-ben a raktárként használt, egykori Szent Demeter-plébániatemplom közelében levő élelmezési ház mellett jelölt ki lakóhelyet a kamara, gróf Nádasdy László püspök pedig 1711-ben egyenest magát a prófuntházat kívánta megszerezni, nyilván azért, mert a rangosabb épületek közül ez állott legközelebb az általa úgyszintén igényelt templomhoz.29 Az időközben prefektussá előlépett Cometh helyszínrajzon is megörökítette a vitás objektumot, amiből világosan kitetszik, hogy az szabályos téglalap alakban fogta körül a romos templomot és a hozzá csatlakozó kápolnát.30 A füstölgő kéményű „Provianthaußt” egy magasra szökő temlomtorony mellett ábrázolja a Pa­ lánk 1690-es évekbeli látképe is.31 Mivel az 1713-as helyszínrajzok szerint a Szent Demeter templom a 8-as tömb nyugati oldalán emelkedett, következésképp itt kellett

27 „A körülkerített Palánknak még két kijárata volt (értsd: a várba vezetőn kívül). Az egyik a városrész északnyugati sarkában, nagyjából a mai Kelemen és Hugo Victor utca találkozása táján. Itt híd vezetett a mai Széchenyi tér helyén tátongó egykori üres térségre, amely csak... a XVIII. század folyamán kezd a város életében szerepet játszani.” — írja erről B álint S ándor (Palánk. A Móra Ferenc Múzeum évkönyve. 1960—1962. Szeegd, 1962. 148.1.) 28 E perjessy K. i. m. 29 T akáts E n d r e : Gróf Nádasdy László Csanádi püspök (1662— 1729.) Szeged, 1943. (Érteke­

zések a M. Kár. Horthy Miklós Tudományegyetem Magyar Történeti Intézetéből 2.) 28. 1. 30 R eizner J. i. m. IV. 260—261. I.; értelmezése: T akáts E. i. m. 32. 1. 31 E perjessy K. i. m.

39

lennie a prófuntháznak is. Jókora épület volt, hiszen 1711-ben két század katona is szállást talált benne.32 Három saroktelekkel (165., 229. és 249.) átellenesnek — tehát valamelyik tömb sarkán állónak — mutatja telekkönyvünk a császári (kamarauradalmi) korcsma épületét (213.) is. Mivel azonban azoknak a házaknak a helyét sem ismerjük, ame­ lyeket e kocsmával való közelségükkel jelölnek, a helyszínrajzokon pedig nem sze­ repel, fekvését hozzávetó'legesen sem tudtuk meghatározni. Ugyanez áll a Palánkban szép számmal található többi korcsmára — Lottos János hajdúhadnagyéra (80.)33, Cseperke Mátééra (94.)34, a magyar katonaságéra (157.; ehhez 1700 után hozzácsatoták a 158-nst is), Pap Györgynéére (459.; ezt Semsey-féle csapszéknek nevezték), Szegedi István városi nótáriuséra (359.), utóbb, Globitz várkapitányéra (423., majd a 234.) —, valamint a kommandáns mészárszékére (118.) és a magyar katonai töm­ lőére (196.) is. A Szegeden szolgáló tisztviselők, úgy tűnik, jobbára a kamaraház környékén foglaltak maguknak szállást. Bár, mint említettük, az egymás után következő sor­ számok közel sem mindig jelentenek valós egymásmellettiséget, aligha lehet véletlen, hogy a 76-os számú saroktelek — amelyen mellesleg Lenchicz Márton, a kamara­ uradalmi bormérés csapiárosa nyert elhyezést — a prefektúrával, a 77-es számú pedig a kamarai ellenőr — vagyis: Joseph Cometh — lakásával volt szemben. Mint ahogy az sem, hogy az ugyancsak a prefektúrával szembeni, 129-est megelőző 128-as sor­ szám nélküli tőszomszédja Philiph hadbiztos szállása volt. A várral szembeni soron kapott saroktelket Gársonyi Mihály harmincad-írnok is (57.). Bár a tűzvész utáni kamarai jelentések kvártélyokat és őrszobákat is említenek, a telekkönyvbe ezeket sem jegyezték be, s viszonyítási pontként is mindössze csak egyetlen egyszer bukkan­ nak föl: a 274-es telek helyét úgy határozta meg a készítő, hogy az a palánkok mö­ gött, az őrszobánál fekszik. Később nem egy — korábban más célra szolgáló — épüle­ tet kvártéllyá alakítottak át; az a sorszám nélküli ház például, amelyben a felvételkor Philiph hadbiztos lakott, előbb kapitánysági székház volt, utóbb (1709 áprilisa előtt) a Pálífy- és Neuberg-ezredek katonaságát szállásolták be ide, s 1704 előtt tisztiszállás­ ként szolgált a 235-ös telken emelt építmény is. Hála a fentiekben már több ízben hasznosított helyszínrajzoknak, a rác templom (353.) helyét viszonylag pontosan meg tudjuk határozni; ez a 4. tömb déli részén, a nyugati saroktól kissé beljebb állott. Több ízben szerepel a telekkönyvben viszonyítási pontként egy bizonyos — közelebbről meg nem határozott — kolostor is: Novák és Mihók prófuntházi liszt­ szállítók háza éppen e kolostor kapujával szembeni sarkon (225.), Gere Mihály vak síposé a kolostor kiskapujával szembeni sarkon (325.), Csák György hajdúé pedig Gere telkével szemben, a kolostorkaput elhagyva és „lefelé haladva” állott (477.). Mivel Szegeden ez idő tájt egyetlen működő rendház volt: a ferencesek alsó­ városi kolostora, az első gondolatunk az lenne, hogy 1697-ben a Palánkhoz számítot­ ták az Alsóváros azon, Szentháromság kápolna környéki északi részét, ahová Schlick tábornok rendelete a megbízhatatlannak és értéktelennek minősített elemeket

32 T akáts E. i. m. 30. 1. 33 Lottos „Militiae ordinis Pedestris Szegedi Hungaricae Supremus ductor”-nak mondja magát a kamarához, kocsmája ügyében benyújtott kérvényeiben: E sze T amás : A Tisza-vonal védel­ me a kurucok ellen 1703-ban. Rákóczi-tanulmányok. Szerkesztette K öpeczi Béla— H opp L ajos— R. V árkonYi Á gnes . Bpest, 1980. 601.1. 16. jegyzet és OL, E. 282. CazuO Memorialien und Anbringen (a továbbiakban: Mem. und Anbr.jJNs 291. (1698. okt. 17. előtt). 31 Cseperkének mészárszéke is volt; 1697. márc. 19-én bizonyos ezzel, illetve a caspszékével kapcsolatos iratokat küld vissza Budára Cometh kamarai ellenőr; OL, CAzuO Bér. und Sehr. 1697. Márc.hs 43.

40

kitelepíteni tervezte. Ennek a feltételezésnek azonban több megfontolás is ellene szól: egyrészt az, hogy a már többször hasznosított helyszínrajzokon nincs jele a Palánk él az Alsóváros összenövésének — épp ellenkezó'leg: az Alsóváros északi szegélyét jókora távolság választja el a sáncoktól —, másrészt pedig az, hogy a kolostorkapuval szembeninek jelölt, 225-ös telek olyan, közel azonos nagyságú telkek sorában he­ lyezkedik el, amelyek közt ott található maga a kamarauradalmi kocsmaház (213.) is, ez pedig minden bizonnyal a sáncokon belül állott. így aztán valószínűbb, hogy a három ízben is említett kolostor nem az alsóvárosi ferences rendház, hanem valaminő, a török időkből itt maradt — a telekkönyvben külön nem említett — rom, esetleg éppen a Szent Demeter templomhoz ragasztott épületsor volt. Ez persze egyáltalán nem zárja ki annak lehetőségét, hogy néhány, sáncon kívüli épületet is a Palánkhoz számítottak. Ilyeneket — a sáncot övező árok partján — az április 8-i rendelet is említ, s a telekkönyvnek is vannak olyan bejegyzései, amelyek közvetve ilyenekre utalnak. Az Őrmester-kapu előterében állott például a postaház is,35 néhány viskótól körülfogva. A Palánk 1704-es pusztulása után ugyanis — amiről az alábbiakban még bőségesen szólni kívánunk — azért kellett átengedni a posta­ mesternek a 25-ös számú telket, Béli Zsivánnak pedig — aki eredetileg a postamester szállása mellett lakott — a 381-est, mert házaikat a kurucok lerombolták. A kamarai tisztviselők az újraosztáskor — nyilván a terepadottságoknak meg­ felelően — felettébb egyenlőtlenül mérték ki telkeknek a rendelkezésre álló területet. Messze a legnagyobb telek — 486 négyszögölnyi — Cseperke Máténak, a kocsma­ tartási joggal rendelkező városi polgárnak jutott, akiben a város 1685/86-os főbíráját kell tisztelnünk (94.). Jókora, 300 négyszögöles telket kapott Milován rác kereskedő­ polgár is (300.). A 297,5 négyszögöles városház (1.) csak e két magántelek után következik, utána pedig a rác templom (353.), amelynek telke 230 négyszögölre rúgott. Cseperke telkének környékén (90—93.) egyébként is az átlagosnál jóval na­ gyobb (27x3, illetve 27x5 öles) telkeket osztottak, ugyanígy a 460—467-es sorszá­ moknál, ahol a telekhosszúság 18 és 21, a szélesség pedig 3 és 6 öl között mozgott. Fogas kérdés persze, hogy a telekkönyv készítői milyen ölben számoltak. Mivel a prefektúra személyzete német volt, elsőre a 1,89 méteres bécsi ölre gyanakodnánk. Ennek azonban ellentmondani látszik, hogy az 1697-ben kimért telkek szélessége 148 esetben (az összes teleknek csaknem egyharmadán) nem haladta meg a két ölet. Márpedig nyilvánvaló, hogy egy 2 bécsi öl —3,78 méter széles (vagy még annál is keskenyebb) — földcsíkon legföljebb ha valamiféle nyomorságos viskót lehetett emelni, de még az is végképp lehetetlenné tette volna az állatok és •— főként — a szekerek ki- és bejárását. Még akkor is igaz ez, ha előfordult, hogy a szomszédok közös kijá­ ratot létesítettek telkeik mezsgyéjén (363.). így aztán felettébb valószínű, hogy az osztásnál használt „Claffter”-en a 3,126 méteres „királyi öl” értendő; annál is inkább, mert osztójaként általában nem a bécsi ölnél szokás lábat, hanem a negyed-, a félés a háromnegyed ölet adja meg a telekkönyv.36 Látnivaló persze, hogy miközben, a viszonyokhoz képest, egyes magántelkek így szinte irreálisan nagyra „növekszenek” (Cseperkééké például 637 négyzetméteres lenne), az 1— 1 és 1/2 öl szélességű telkek — ilyen 21 van — továbbra sem igen érnék el a házépítéshez szükséges minimumot. (Hogy a lakosság ezen utóbb hogyan segített, arról az alábbiakban még részleteseb­ ben is szólunk.)

35 E perjessy K . i. m. 36 B ogdán István — M aksay F erenc : Királyi öl és királyi hold. Agrártörténeti Szemle 9 (1967) 106— 110. 1. és B ogdán Ist v á n : Magyarországi hossz- és földmértékek a XVI. század végéig. Bpest, 1978. 87— 102. 1.

41

Mint az alábbi táblázat tanúsítja, gyakorta megesik, hogy az egymás után követ­ kező telekkönyvi egységek hosszúság-adatai azonosak (vagy közel azonosak), amiből nyilvánvalóan az következik, hogy az illető telkek — amennyiben köztük saroktelek nem található — egy utcafrontot alkottak: 1. TÁBLÁZAT A z azonos hosszúságadatok alapján feltételezhető utcafrontok a telekkönyvi szám sorrendjében Hosszúság (öl)

Szélesség (öl)

19 12 1/2 12 6 17— 19 17— 19 26 14 11 6 8— 9 16 16 16 7 16 17 16 12 3 /4 12 3 /4 10— 12 1/2 13— 14 11

1— 2 1/2 3 3 2 1/2 2— 3 2— 3 2— 4 2— 4 2— 6 3— 8 3— 8 2— 4 2— 4 4— 6 4— 6 2 2— 3 , 2— 4 2 2 2— 3 3— 4 2— 5

Sorszám 3— 1 2 . 16 — 2 8 . 35 — 4 2 . 44— 5 7 . 62— 76 . 77 — 8 5 . 104 — 111 . 122— 128 130— 142 146 — 152 . 178 — 187 . 205— 213. 214— 225. 250— 265. 266— 274. 275— 297. 303— 325 331 — 3 4 9 . 354 — 3 7 2 . 372 — 3 8 8 . 399— 407. 439— 4 4 5 . 447— 4 5 9 .

* Schlick tábornok 1697. április 8-i rendeletéből könnyűszerrel kiolvasható, hogy a szegedi Palánkot ekkortájt nagyobbrészt magyarok és rácok lakták, de szép számmal megtelepedtek ott cigányok is. Hogy az egyes etnikumok milyen arányban képvisel­ tették magukat, azt már persze csak a telekkönyv segítségével lehet megállapítani. Amennyiben ugyanis a telekhez juttatott személy nem magyar vagy német volt, a készítők meglehetős következetességgel feltüntették az illető nemzetiségét, sőt néhol még azt is szükségesnek tartották közölni, hogy a szóban forgó délszláv telektulaj donos nem görögkeleti, hanem katolikus vallású (185. és 332.). S mivel a délszláv „család”- és keresztneveket akkor is viszonylag könnyű megkülönböztetni a ma­ gyaroktól, ha nem áll mellettük a „Ráz” minősítő jelző, az első pillantásra úgy vélhetnők, hogy a nemzetiségi összetétel meghatározásához nem kell mást tennünk, mint külön-külön összeszámolni a német, a magyar, a rác és a cigány telektulajdo­ nosokat. 42

Mivel azonban nemegyszer előfordul, hogy bár az illető rác jó magyaros hang­ zású nevet visel és a telek könyvvezető mégsem utal nemzetiségére, a feladat valójában ennél körültekintőbb eljárást követel meg. Tót Gyurkáról és Tót Gergelyről például (468.) legott megtudjuk, hogy mindketten rácok, Szűcs Mátyásról azonban (17.), már csak amiatt gyanakodhatunk erre, hogy tulajdonostársát Halaburának hívták míg aztán végül a 24-es tételhez fűzött későbbi megjegyzésből az is kiderül, hogy az ő igazi neve is Halabura volt. A 152-es sorszám alatt szereplő Szabó Jakabot és Gábort minden bizonnyal magyarnak minősítenők, ha egy későbbi bejegyzés el nem árulná, hogy Gábor vezetékneve Cserni volt, rokonait pedig Kara Jankónak és Milutinnak hívták. A szép magyar nevű Pap György huszárhadnagyról — aki mellesleg egy magyar özvegyasszonyt vett feleségül (2.) — a telekkönvy mindvégig elhallgatja, hogy ő is délszláv származású volt és eredetileg Cseorja Papnak nevezték.3738A Pap Györggyé változott Cseorja példája arra figyelmeztet, hogy éppen a két meghatározó etnikum — a magyar és a rác — tökéletes szétválasztására nemigen lehet reményünk. Ilyen­ formán az alábbi nemzetiségi indexszámok csak tájékoztató jellegűnek tekinthetők. Bár nem kétséges, hogy néhány rácot, magyar hangzású neve alapján, „ á t­ minősítettünk”, a délszláv elem aránya így is mintegy 8%-kal meghaladja a magyarét. Ez tökéletesen megfelel a várakozásunknak, hiszen a topográfiai fejtegetésekből már fentebb kitűnt, hogy a Palánkban csak görögkeleti pap (Rác Bujo: 206.) és templom (353.; templomszolga: 354). — és mellette vagy benne görögkeleti egyházi iskola (tanítóját — igaz, később — a 140-ts teleknél említik) működött. A telekkönyvben szereplő rácok túlnyomó többsége nem a Csernovics Arzénnal hazánkba telepedett szerbiai rácok közül szakadt Szegedre, hanem a környékbeli, valamint a Maros­ menti és az ekkor még török uralom alatt levő Temes-közi szerb telepekről szárma­ zott. Helynévből képzett „családnevükből” megállapítható, hogy a legtöbben Aradról költöztek ide („Aradjanin” , „Aradia”, „Arada”), sőt érdekes módon olyan telektulajdonost is találunk, aki ekkortájt is Aradon szolgált hajdúként (150., 151., 397. és 445.). Lippaiak („Lipovacz”, „Lippai”) nyolcán, Csanádiak („Csonadi”) hatan, temesváriak („Tömösváry” , Tömösvaracz”) négyen voltak. Egy-két „sze­ gedi” rác a közeli Martonosról, Csongrádról, Baracsról, Zomborról, Szántóról („Santoravicz”), Boszitáról („Boszitovacz”), Bersanovoról („Bersanovacz”) és Fellakról, a távolabbi Péterváradról („Péterváradi” , „Varadjanin”) és Belgrádból származott. Egyedül a „Jalinacz” —„Gyalinacz” név utal szerbiai, jallai eredetre. A magyar lakosság javarésze, úgy tűnik, a tősgyökeres szegediek közül verbuvá­ lódott; a telekkönyvben sorra felfedezhetjük a török uralom végén főbíróságot, bíró­ ságot vagy tanácsosságot viselő alsó- és felsővárosi polgárcsaládok leszármazottjait: Danyi Istvánt (93.), Cseperke Mátét (94.), Móra Ferencet (130.), Szegi Mihályt f 188.), Hódi Mihályt (175.), Babarczi Gergelyt és Jánost (231.), Négyökrű Istókot (238.) és az özvegy Vas Kata asszonyt (391.).38 Mivel a törökök magyar nem tűrtek meg a Palánkban, most, a felszabadulás után láthatólag siettek helyet szerezni ma­ guknak a város természetes központjában is. A németséget — a kamarai és a katonai hivatalok tisztviselői, valamint a tisztikar mellett — 1697-ben mindössze négy család képviselte. Bár Schlick néhány héttel korábban még a cigányok kiűzését követelte, a tűzvész után három cigánycsaládnak is osztottak telket a Palánkban; egyikük, Kokas Péter (494.) az Alsó- vagy Felső-

37 R eizner J. i. m. I. 202. 1. 38 S zakály F. i. m. 699—701. 1.

43

városból költözött be ide. Bulyok Bassa János sörbetfó'ző (481.) neve — mivel a bölükbasa török rangmegjelölés volt — arra utal, hogy a Palánkban éltek ittragadt, elmagyarosodóban vagy elrácosodóban levő egykori törökök is. * Mivel a telekkönyv sok teleknél nemcsak a tulajdonos, hanem a vele együtt élő felnőtt családtag nevét is feltünteti, illetve egy teleknek — kivált ha birtokosai kato­ nák voltak — lehetett egyszerre több tulajdonosa is, s mivel a készítők rendszerint megjelölik az összeírtak társadalmi hovatartozását, forrásunkból viszonylag könnyen kibontható a Palánk lakosságának foglalkozás szerinti megoszlása is. 2. TÁBLÁZAT A Palánk lakosságának megoszlása 1697-ben ( a telekkönyvben található minősítés szerint)

katona (huszár és hajdú) „polgár” (kereskedő, kézműves, illetve további minősítés nélküli) alkalmazott (hivatali, katonai, városi) ,,polgár”-cím nélkül összeírt kereskedő és kézműves cigány jobbágy egyéb (özvegyasszony közelebbi minősítés nélkül, árva, koldus stb.) minősítetlen összesen

362

59,83%

157 35 7 3 1

25,95% 5,79% 1,16% 0,59% 0,17%

12 18

1,98% 2,98%

593

98,45

Szeged 1716-ig, Temesvár visszavételéig tulajdonképpen végvárnak számított, s ez alapvetően meghatározta a Palánk népességének foglalkozási megoszlását is. A telekkönyv készítői a sánccal védett városnegyedben 111 huszárt és 251 hajdút találtak (az összes összeírtak 59,8%). A huszárok — Pap György, 1693-tól fogva egyben vicekapitány39 parancsnoksága alatt — két csapatban, a hajdúk — Lottos János irányításával — négy (vagy öt) csapatban szolgáltak, s tisztjeik javarészét meg­ találjuk a telekhez juttatottak névsorában. Bár Pap Györgynek, érthetőképp, jókora — 16x10 öles — telket osztottak (236.), ő maga nem építkezett rajta, hanem átengedte azt egy bizonyos Csanibut Mihonak, majd 1708-ban egy részt kihasított belőle Martonosanin Jankó és Kecskemetacz Bujo rác hajdúknak is. Ebből az következik, hogy — jóllehet ez a telek a felesége első házasságából született gyermekek (Sípos János és Krisztina) tulajdona volt — ő maga felesége házában lakott (2.). Tisztjei közül Deák Mihály és Szabó István strázsamestert (367., illetve 377),. valamint Kis János zászlóst (237.) lelhet­ jük fel a telekhez juttatottak névsorában. Vagy az ő, vagy a másik huszárhadnagy. Szabó János zászlósa volt a 6#-as telket birtokló Nagy Farkas. Szabó alkalmasint a másik két külső városnegyed valamelyikében lakhatott, telket ugyanis ekkor nem osztottak neki. A hajdúcsapatok közül a Tugali hadnagy (258.) parancsnoksága alatt szolgáló tiszti és altiszti karát ismerjük a legjobban; alhadnagyát Miklós Zvionak (257.), 39 R eizner J. i. m. I. 202. 1.

44

strázsamesterét Rácz Sztojánnak (255.), zászlósait Bajraktár Mihálynak és Bukara Sztojánnak (256., illetve 338.), két káplárját pedig Szabó Radovicának és Rácz Mirkonak (252., illetve 254.) nevezték. Szentlászlay János hadnagy (30.) helyettese Tohor (valószínűleg: Dohár) Bálint (466.)., zászlósa Nagy Istók (467.) volt. Lottos János hadnagy (80.) tisztjei közül Erdélyi István alhadnagy (388.), Nagy János had­ nagyai közül Szabó Máté zászlós (207.) nevét ismerjük. A telekkönyvben szerepel még Matty János és Sós Mihály hajdú strázsamester (105. ,illetve 203.), valamint Vadkerti János hajdú zászlós (101.) is, anélkül azonban, hogy belőle felettesük nevét megtudhatnánk. A telekkönyv három ízben — egyszer tulajdonosként (86.), kétszer pedig szomszédként (90. és 142) — említi Tóth András hajdúhadnagyot, anélkül azonban, hogy akár csak egyetlen telektulajdonost is az ő beosztottjaként (tisztje­ ként vagy hajdújaként) minősítene. Igaz viszont, hogy a hadnagy neve nem kevesebb mint huszonkilenc hajdúnál üresen, kipontozva áll, s azon tisztek és tiszthelyettesek közt, akik felettesük megjelölése nélkül szerepelnek, úgyszintén akadhatnak az ő beosztottjai közül is. Az összlétszám így hozzávetőlegesen megfelelne az itt összeírt hajdúlétszám (kereken 250 fő) egyötödének.40 Balogh István hadnagyról (372. és 418.) csak a névmutató árulja el, hogy ő is a hajdúknál szolgált; a telekkönyvben az ő alárendeltjeit sem említik. Látható, hogy a tiszti és az altiszti kar — Tugali csapatának kivételével — általá­ ban magyarokból állott, s a magyarok voltak többségben a huszárok közt is. Szemben a hajdúk etnikai megoszlásával, akik közt enyhe rác fölény mutatkozik. Hogy Schlick kívánalmai szerint a katonáknak valóban a sáncok mellett osztottak-e telket, azt a telekkönyv alapján — a fentebb már jelzett okok folytán — vajmi nehéz lenne egyértelműen eldönteni. Abból a tényből azonban, hogy azon két telket, amelynél a telekkönyv a sáncot (28.: „a palánkok végén” ; 274.: „a palánkok mögött, ott. ahol az őrszem bódéja áll”) jelölte meg viszonyítási pontként, hajdúk birtokolták, talán nem túlzás arra következtetni, hogy igen. Az egyazon csapatban szolgálók néhol egy bokorba húzódtak; Tugali hajdúhadnagy (258.) szomszédsága részben tisztjeiből és altisztjeiből (252., 254., 257.), részben közembereiből (251., 253., 259., 261., 263., 265. és 268—272.) állott. A Szegeden szolgáló és a Palánkban lakó katonák — mint a hozzájuk hasonló félreguláris határvédő (milicista) elemek általában másutt is — kétlaki életet foly­ tattak. Nem annyira — a ritkán csurranó-cseppenő, s amúgy is felettébb alacsony — zsoldból, nem is annyira a török területen szerzett zsákmányból, hanem valamiféle termelőmunkából vagy egyenest kereskedésből pénzeltek. Mivel a telekkönyv azt is feltüntette, ha a telekhez jutottatott katona értett valamilyen mesterséghez is, könynyen megállapítható, hogy a huszárok közt hatan, a hajdúk közül négyen kereske­ déssel is foglalkoztak, hárman, illetve ketten pedig kézművesek voltak (3 aranyműves, 1 borbély és 1 lakatos).41 Az, a telekkönyv végéhez csatolt jegyzék, amely az 1704-ben kuruccá lett sze­ gediek ingatlanainak értékesítéséről számol el, több 1697-ben telekhez juttatott ka­ tona szőlejét említi: Szentlászlay János hajdúhadnagynak két szőleje is volt: egyik a felsővárosi szőlőhegyen, a másik ismeretlen helyen (eladási ár: 33, illetve 6 forint). Nagy János hajdúhadnagy szőleje a Felsővárosban 7 forint 70 dénárért, Dohár Bá­ lint hajdú-alhadnagyé (466.) Kisszabadkán 10 forintért, Papdi Jakab hajdúkápláré 40 T óth 1703-ban is hadnagyként szolgált itt: Esze T. i. m. 657., 662., 665. és 666.1.; Megjegy­ zendő, hogy 1692-ben huszárhadnagynak mondják: Bottyán János vezénylő tábornok levelezései s róla szóló más emlékezetre méltó iratok, 1685— 1716. Közli T haly K álmán . Bpest, 1883. (Archí­ vum Rákóczianum I. Had- és belügy IX.) 17— 18. 1. 41 Vő. T akáts E. i. m. 49.1.

45

(78.) a Felsővárosban 22 forintért, Csukonyi István hajdúé (205.) Kisszabadkán 22 forintért, Szegedi Istók huszáré (379., majd 118). ismeretlen helyen 18 forint 60 dénárért kelt el. (Szegedi utóbb mészárosságra adta a fejét; 1706-ban házát a benne levő mészárszékkel együtt értékesítették 25 forintért.) Ennél azonban 1697-ben jóval több magyar huszárnak és hajdúnak lehetett szőleje, ha annak kimérésére érdemes volt egy külön „magyar katonai kocsmát” fenntartani (157.), s annak jövedelméből 1700 után a mellette fekvő, 158-as számú telek megvásárlására is futotta. Mivel a szegedi milícia, illetve a Budai Kamarai Igazgatóság, utóbb a Csanádi püspök közt hosszú, elkeseredett vita folyt a katonák tizedfizetési kötelezettségéről,42 nyilvánvaló, hogy mind a magyar, mind pedig a rác katonák jelentős része folytatott valamiféle szántógazdálkodást. A lakosság másik nagy csoportját a telekkönyv készítői polgárnak („Burger”) minősítették; ami itt, jelen esetben polgári foglalkozású kamarai alattvalót jelent. E jelző némelyeknél magában, másoknál az illető közelebbről vett megélhetési forrá­ sának megjelölésével együtt áll. Az előbbi alcsoport tagjai nyilván földművelésből és állattenyésztésből éltek, ez utóbbié pedig — jóllehet a korabeli szokás szerint nyilván nekik is volt szántójuk vagy szőlejük — kereskedéssel és mesterségükkel keresték kenyerüket. E kategóriába összesen 157 fő (az összeírtak 25,9 %-a) tartozott, az al­ csoportok szerinti megoszlás 80:77 volt (az összeírtak 13,2, illetve 12,7%-a). A kereskedelemből és iparból élők közt a kereskedők voltak a legtöbben. Szá­ muk — 43 fő, közülük 15 magyar és 28 rác — kettővel meghaladta az iparűzők összlétszámát. (Itt a kereskedéssel, illetve kézművességgel is folgalkozó katonákat nem vettük számításba.) Bár a szegedi harmincadhely és sóvám forgalmi adatait ismerjük,43 s van — igaz, jóval későbbről — tételes vámjegyzékünk is (ebben azonban a szegedi kereskedők nem szerepelnek),44 felettébb nehéz megállapítani, hogy milyen formában és mivel kereskedtek. Mivel a telekváltozásokkor gyakorta emlegetik boltjaikat — és szólt róluk az 1697. április 8-i rendelet is —, többségük szatócs lehetett; a távol­ sági kereskedők nyilván leginkább szarvasmarhával, állatbőrrel és úgynevezett „török árukkal” üzleteltek.45 3. TÁBLÁZAT A Palánk-beli kézművesség ágazati megoszlása ( 1697 )

Ruházati iparok csizmadia szűcs szabó46 cipész összesen

1

7 5 1 20 = 49%

12 R eizner J. i. m. I. 205 -2 0 6 .1 . és T akáts E. i. m. 49.1. 43 T[agányi] K[ároly] : A budai kamarai jószágkormányzóság jövedelmei és kiadásai, 1688—

1700. Magyar Gazdaságtörténeti Szemle 4 (1897) 292—293. 1. 44 B ánkúti Imre : Egy görög kereskedő tevékenysége Kecskeméten és a Dél-Alföldön. Cumania (A Bács-Kiskun megyei múzeumok közleményei) III. História. Kecskemét, 1975. 93—97. 1. 45 T akáts E. i. m. 49. 1. 46 A szabók száma persze ennél jóval nagyobb lehetett, hiszen az 1700-ban alakult szegedi szabó-céh protocolluma 1733-ig nem kevesebb, mint 119 mester nevét tartalmazza (E ndrei W alter tulajdona, akinek ezúton is szeretnénk köszöntet mondani, hogy a kötetet a rendelkezésünkre bo­ csátotta.)

46

Élelmiszeriparok molnár sörbetfőző édességkészítő összesen

6 3 1 10 = 24%

Vas- és fémiparok: rézműves kovács órás lakatos

3 2 (magyar [27. 1 1

összesen

7 = 17%

Faipar bognár

1

összesen

1 = 2,5%

Építő- és agyagipar: fazekas összesen Egyéb iparok: szappanfőző borbély összesen

1 1 = 2,5% 1 1 2 = 5%

Mivel a rácok az iparűzők közt is többségben voltak, nem csoda, hogy a Palánk kézműves-struktúrája némileg eltért a szokványos magyarországi képlettől (feltűnő például a bőrfeldolgozó iparosok teljes hiánya), s viszonylag erősen keleties-balkánias színezetű volt. Gondolunk itt elsősorban rézművesek és — főként — a sörbetfőzők nagy számára; ez utóbbiak „műhelyeit”, úgy látszik, végül mégsem sikerült szám­ űznie a kamarai igazgatásnak a sáncok közül. Egykor a szegedi halászok külön — róluk elnevezett — utcát foglaltak le (igaz, a Felsővárosban);47 most, 1697-ben a Palánk városnegyedbeliek közül mindössze hárman éltek ebből az ősi mesterségből. Ha nem is a katonákéhoz és a polgárokéhoz mérhető, de viszonylag nagy cso­ portot alkottak a központi hivatalok szegedi kirendeltségeinek alkalmazottai is. A császári (229.), a kamarai (351.) és a prefektúrai molnárt (420.) nem számítva is huszonnyolcán voltak. A legtöbb munkáskezet természetesen a hatalmas élelmiszer­ készleteket fogadó és továbbító prófuntház igényelte. Aharmincados munkáját egy írnok (57., 160. és 162.) és két lovasfutár segítette (129. és 137.; az utóbbi közös volt a prefektúrávalj, két telektulajdonosban a csá­ szári katonai hajózási hivatal (Schifftsamt) alkalmazottját véljük felismerni (305.: „hídkezelőlegény; 417.: „a császári hajózási hivatal alkalmazottja”), az élelmezési 47 V ass E l ő d : A szegedi és csongrádi náhije 1548. évi török adóösszeírása. Tanulmányok Csongrád megye történetéből. Szerkesztette F arkas József. Szeged, 1979. 23. 1.

47

4. TÁBLÁZAT A prófuntházi alkalmazottak foglalkozási megoszlása 1697-ben

ökrösbéres liszthordó munkás péklegény favágó vízhordó szolgalegény

10 fő 7 fő 2 fő 2 fő 1 fő 1 fő

összesen

23 fő

biztost egy fűtő (333), a „gróf urat” — akin alkalmasint Schlick tábornokot kell ér­ tenünk — egy kocsis (223.) szolgálta. Nyilván a prefektúra embere volt a molnár­ bíró (380.), akinek vélhetőleg a tiszai malmok után kellett a vámot szednie. Romanus tolmács (21.) — aki még 1703-ban is itt szolgált48 — a várkapitányt segítette a na­ gyobbrészt magyarul, illetve szerbül beszélő lakossággal való érintkezésben, illetve a sűrű levelezés lebonyolításában. A Palánkban lakott Szegedi István Ferdinánd városi jegyző is (359.), aki való­ színűleg azonos azzal a Szegedi Istvánnal, aki 1692-ben a helyi seregbírói tisztet töl­ tötte be.49 Házában kocsmát is tartott, s amiatt panaszkodott a Budai Kamarai Igaz­ gatóságnál, hogy jóllehet hű szolgálatai viszonzásaként adómentességet kapott a királytól, a prefektus mégis állandóan követelésekkel zaklatja.50 Legalábbis 1699-től kezdve (11. és 25.) volt a városnak aljegyzője is. Soky Zsigmond Ferenc deák — aki Szegedre telepedése előtt sorrendben tokaji postamesterként és egyben harmincadhivatali tisztviselőként, a debreceni sóház vezetőhelyetteseként, utóbb az ónodi fiókharmincad harmincadosaként tevékenykedett — 1700-ben szintén kocsmáltatási jog engedélyezéséért fordult az Igazgatósághoz.51 A városi tolmácsot 1697-ben Hor­ váth Andrásnak nevezték (16.). Huszonhat telektulajdonos — köztük a három cigány — esetében a telek­ könyv adós marad annak megjelölésével, hogy az illetők miből élnek. Ugyanez vonat­ kozik természetesen a benne felbukkanó nyolc öregasszonyra is. Gere Mihály, vak sípos nyilván koldulással jutott a mindennapi betevő falathoz (325.). * Hogy a leégett Palánk lakói hol és hogyan húzták meg magukat a tűzvész után, arról sajnos hallgat a fáma. A szegedi kamarai tisztek május 15-i jelentésükben arról is beszámolnak Budán székelő feletteseiknek, hogy egynémely lakosok — nemcsak Szegedről, hanem a körülötte fekvő magyar falvakból is — áttelepedni készülnek részben Kecskemétre, részben pedig Nagykőrösre, Ceglédre és Kiskunhalasra, mert úgy vélik, hogy ott ez idő szerint nagyobb nyugalomban élhetnek („wo sie bey dieser zeit in besser ruhe leben können”). Az előző nap már meg is jelentek néhányan a pre­ fektusnál, hogy tőle az elköltözéshez engedélyt nyerjenek. Az időpontok közelsége miatt joggal gondolhatnánk, hogy az említettek közül legalább a szegedieket a május 7-i katasztrófa következményei kényszerítették meenkülésre. Herdegen és Cometh 48 E sze T. i. m. 667.1. 49 T haly K. i. m. 18.

60 OL, CAzuO Mem. und Anbr. Ma 9. 51 Uo.Xa 178. (1700. máj. 26.)

48

azonban nem ezt, hanem a porciózást, az itt állomásoztatott német katonaság be­ szállásolását és az ingyenmunkát jelölték meg okként.62 Mindennek ellenére sem zár­ hatjuk azonban ki, hogy a palánkbéliek egy része nem az Alsó- és Felsó'városban, hanem a nagy Duna—-Tisza közi mezővárosokban jutott fedél alá. A telekkönyv viszonylag rendszeresen rögzítette az egyes telkek sorsában 1697 után bekövetkezett változásokat is, s ez lehetőséget nyújt arra, hogy az újjáépülés üteméről némi fogalmat alkothassunk. Az általunk megvizsgált hatvannégy, 1702 előtti telekátruházás közül harminchárom esetben nem tudtuk eldönteni, hogy pusztán csak a terület vagy a rajta emelt ház (bolt, műhely) cserélt-e gazdát. A fenn­ maradó harmincegyből egy telekhez juttatott (407.) nem fogadta el a neki szánt terü­ letrészt, másik négytől (174., 211., 228. és 254.) azért kellett elvenni, mert nem épít­ kezett rajta, sőt a 228-as telek tulajdonosa még az elpusztult ház követi és kénytelen volt áruba bocsátani, hogy adósságától megszabaduljon. A 105-ös telket még 1697 folyamán továbbadta a gazdája, s érdekes módon maga Tugali hadnagy (258.) is azok közt található, akik üresen hagyták a nekik kiosztott telket. Az 1702 előtti átruházások alkalmával tizenegy helyet mondanak teleknek; ezek közül az egyiken csak istálló (100.), a másikon majorsági épület (141.) emelke­ dett, kettőt a mellette álló, már házzal rendelkező telek bővítésére használtak (a 162-est a 760-ashoz, a 374-est a J7J-ashoz csatolták), egy pedig (112.) 1700-ban még telekként cserélt gazdát, 1701-ben azonban már ház is állott rajta. A telekkönyv két esetben az „ingatlan” megjelölést használja, ami éppúgy jelenthet beépítetlen, mint beépített telket. A telekkönyvi bejegyzések vezetői ilyenformán tizennyolc telekát­ ruházás alkalmával említenek kifejezetten házat (a legkorábbi 1699-es, a többi inkább 1700—1702-ben történt). Abból, hogy a beépített telkek száma némileg felülmúlja a beépítetlenekét, helytelen lenne arra következtetni, hogy a város magánházainak valamivel több, mint a fele valóban megépült 1702-re. Mivel a ház jóval értékesebb — s ezért gondo­ sabb körülírást igénylő — volt, mint az üres telek, nyilvánvalónak látszik, hogy a harminchárom eldönthetetlen eset nagyobbik részében nem ház-, hanem telekeladásra került a sor. E feltételezésünket az is alátámasztani látszik, hogy az eldönthetetlen esetek jórészében a vételár nagyon alacsony ahhoz, hogy belőle házelidegenítésre gyanakodhassunk. így aztán az a benyomásunk, hogy — miközben a hivatali és egyéb hivatalos épületek viszonylag gyorsan tető alá kerültek — a város polgári építke­ zései lassan haladtak. S ami elkészült, az sem nagyon felelhetett meg azoknak a magas igényeknek, amelyeket az 1697. április 8-i rendelet kibocsátói a Palánkban építkezőknek feltétel­ ként szabtak. A falak mégcsak elkészültek valahogy, az ácsolat azonban csak nem akart rájuk kerülni. A prefektúra ugyan, hogy az építkezéseket befejezéshez segítse, a lakosoknak is juttatott az ide 1702 nyarán Tokajból leúsztatott hatszáz tutajból, ők azonban rendre eladogatták a kiosztott épületfát, minek következtében a házak félig készen, fedetlenül vagy csak náddal fedve álltak.5253 * Alighogy Szeged palánkkal immár ismét körülvett városnegyede kezdett kilá­ balni az 1697-es pusztulásból, a Rákóczi-szabadságharc második esztendejében újabb csapássorozat zúdult rá, amely megsemmisüléssel fenyegette az öt esztendeje folyó építőmunka eredményeit. Mivel a Rákóczihoz hajolt Duna—Tisza közi települések — 52 OL, CAzuO Bér. und Sehr. 1697. Máj.JNs 37. 53 R eizner J. i. m. I. 195. 1.

49

kivált a „három város” (Kecskemét, Nagykőrös és Cegléd) — biztonságát leginkább a szegedi milícia és a bácskai rácság veszélyeztette, a kuruc hadvezetés 1704 nyarán foglalkozni kezdett Szeged megostromlásának és a bácskai rácok felprédálásának gondolatával. A terv még a megvitatás fázisánál tartott, amikor 1704. április 18-án kuruc támadás érte Szegedet. Mivel a szabadságharccal foglalkozó hadtörténeti irodalom erről az eseményről eleddig vajmi keveset tudott, felettébb nehéz meg­ állapítani, hogy a vállalkozás milyen célt szolgált, és milyen erőkkel történt. Bercsényi Miklós egyik odavetett megjegyzéséből arra lehet következtetni, hogy a támadókat az a Pap István ezeres-kapitány vezette, aki 1702 májusában a Szegedre igyekvő Marsigli tábornok megsebesitésével és kifosztásával tette híressé — pontosabban mondva: hírhedtté —•a nevét, és aki ez idő tájt a „három város” népéből kiállított kuruc hadak­ nak parancsnokolt.54 Bercsényi ugyanis — aki hevesen ellenezte, hogy Rákóczi maga induljon a bácskai rácokra — éppen a támadást követő napon, tehát 1704. április 19-én írt a fejedelemnek: „Hagyjon békét Nagyságot a rácnak, hagyjon békét Sze­ gednek, megfizet Pap Istók is az rácnak az pusztai »eb-az-anyjok«-kaí” .5S Az 1704. április 18-i rajtaütés, úgy tűnik, váratlanul érte, és készületlenül találta a szegedieket. Jóllehet a támadó kuruc csapat aligha lehetett különösen nagy, az ekkor beomlott két ház (292. és 477.) arra utal, hogy sikerült rést találniuk a palán­ kon, a viszonylag nagyszámú halott (82., 152., 228., 450., 467., 476. és 494.) pedig arra, hogy a benyomulókat csak komoly erőfeszítések árán lehetett kiszorítani onnan. A szegedi magyarok már korábban is ingadozó lélekkel figyelték a környékükön zajló eseményeket — a tisztek például 1703 novemberének végén, „igaz magyar vértől viseltetvén”, megüzenték Károlyi Sándornak, „hogy az ráczok nagy gyü­ lekezettel az Jásság ellen szándékozik, és hogy tellyességgel el akar bennünköt pusz­ títani”5657— ; most, az alkalmat mgeragadva, többen is úgy döntöttek, hogy a másik párton van a helyük. A visszavonuló kurucokkal távozott — testvérével, Gergellyel együtt — az a Rózsa István nevű huszár is (144.), akinek háza az 1697-es zentai ütközetben tanúsított hősiességéért mentességet kapott a beszállásolás alól a császár­ tól.67 Rózsa példáját két huszár (165. és 459.), négy hajdú (205., 467. és 476.), vala­ mint — meglepő módon — két kereskedő (152.) és két halász (147.) követte. 1704 júliusában aztán maga Rákóczi is megindult a bácskai rácok megleckéztetésére.58 Hogy Szeged ostroma idején ne kelljen felmentő seregtől tartania, először a Szegedtől délre fekvő rác határőrtelepeket vette célba. A titeli, a zsablyai, a becsei, a zentai, a révkanizsai és a martonosi rácok -— családjukkal, állataikkal és ingósá­ gaikkal — hanyatt-homlok menekültek előle, át a Tiszán, török területre. Hasonlóan cselekedett néhány szegedi rác is (334., 338., 341. és 458.); nyilván úgy vélték, hogy lakóhelyük napjai meg vannak számlálva, s célszerűbb, ha nem várják be ott a kurucokat. (Rákóczi hiába kérte a temesvári pasát, hogy csak azokat a rácokat tűrje meg

54 Esze T. i. m. 614— 616. 1.

55 Székesi gróf Bercsényi Miklós főhadvezér és fejedelmi helytartó levelei Rákóczi fejedelemhez, 1704— 1712. IV. Közli T haly K álmán Bpest, 1875. (Archívum Rákóczianum I. Had- és belügy IV.) 11— 12.1.; R eizner János (i. m. I. 211—212.1.) úgy véli, hogy a támadókat Andrássy István és Vass Ádám vezette; abból azonban, hogy ezek májusban levelet váltottak Globitz szegedi parancsnokkal még nem következik, hogy az április 18-i rajtaütést is ők vezették. Ugyanakkor viszont igaz, hogy Rá­ kóczi 1704. jan. 16-án Andrássyt bízta meg Szeged szemmel tartásává I: E sze T amás : Kuruc vitézek folyamodványai, 1703— 1710. Bpest, 1955. 286. 1. 2. jegyzet. 66 E sze T .: A Tisza-vonal védelme i. m. 602. 1. 17. jegyzet. 57 R eizner J. i. m. I. 191. 1. 58 I. m. I. 215—216. 1. és V arga F erenc : II. Rákóczi Ferenc kora Szegeden (Kuruc-világ). Szeged, 1906. 16—25. 1.

50

a Temesközben, akik hajlandók a szultán alattvalóivá lenni, a többieket pedig űzze vissza a Duna—Tisza közére, hogy ő elbánhasson velük.59) Rákóczi hadai július 20-án szálltak Szeged alá, s 21-én rohanták meg és foglal­ ták el a Palánkot. ,,20’ praesentis [értsd: jelen hónap] Szegedet megszállottuk — írja július 27-én Bertóthy Gábor Zemplén vármegyének — . Másnap mingyárt, úgy mint Szent Mária Magdolna napján, az várost ostromolták, és az szegény gyalogságainkat elől hajtották. Az kit meg is vettek volt, és más nap déligh benne lévén, az nagy lövís, tözes szerszám hányás miatt megh nem maradhattak, megh gyújtván, ki jöttek.” Ezen alkalommal Szalay Ferenc palotás-hadnagy levágta a „Dugaly Arany Basa nevű ráczot”, és egy „forgó tarackot” hozott ki a vállán.6061Komolyabb ellenállásba azért nem ütköztek, mert a magyar helyőrség javarésze már az első napon átállt a fejedelem zászlói alá.81 A telekkönyvben egyetlen rác katona vagy polgár neve után sem olvasható, hogy e napon veszette volna életét (hacsak az 58-as telket birtokló Szabó Gábor szabómester és kereskedő nem; ő azonban eleshetett már április 18-án is.) A kezdeti gyors sikereket nem követték hasonlók. A kuruc had augusztus 15-ig tartotta ostromzár alatt a szegedi várat, megfelelő ostromalkalmatosságok híján azonban nem sok kárt tehetett benne, s nem sikerült az őrséget kiéheztetnie sem. A Pa­ lánk persze — ahonnan a várat támadták, és amelyre a védők válaszlövései hullottak — jócskán megsínylette ezt a huszonöt napot. Tizenegy ház leégett (101., 105., 143., 146., 177., 179., 238., 282., 341., 441., 479.), s több összeomlott (157., 169., 201., 202., 237., 238., 482.) benne. (Megint más házak [187. és 427.] azért indultak rom­ lásnak, mert tulajdonosuk távoztával nem akadt, aki karbantartsa őket, ugyanezen ok miatt maradt abba a 404-es telken emelt ház építése.is A város rendjén őrködő hatóságok az ostrom rongálásait használták fel arra, hogy a Feldwäbel-Thor melletti, a közlekedést gátló házakat [26—28., 30., 238. és 474.] az útból eltávolítsák.) A Palánk 1704 nyarán nem volt különb állapotban, mint az 1697-es tűzvész után. A helyreállítás azonban ezúttal lényegesen gyorsabban haladt, mint hét évvel koráb­ ban; érthetőképp, hiszen a beomlott vagy éppen csak megrongálódott hajlékokat könnyebb volt lakható állapotba hozni, mint az építkezést az alapoktól kezdeni. De a kigyulladt házak közt is akadt olyan, amelyet sikerült megóvni a teljes pusztulástól, sőt olyan is, amelyet új gazdája már 1705-ben újjá tudott építeni (105.). * A prefektúra két esztendővel később, 1706 októberében azzal az indoklással engedte át Vetró Péternek a magyar katonasági kocsma akkortájt csaknem puszta telkét, hogy „1704-ben a magyar katonák valamennyien megszöktek és átálltak a ku­ rucokhoz, a pince összedőlt” (157.). Ezt a megjegyzést tökéletesen alátámasztani látszik azon becslés, amely szerint 1705 januárjában a kurucok oldalán harcoló sze-

59 Zwischen Paschas nud Generälen (Bericht des Osman Aga aus Temeschwar über die Höhe­ punkte seines Wirkens als Diwandolmetscher und Diplomat). Unter der Mitarbeit von F riedrich K ornauth übersetzt, eingeleitet und erklärt von R ichard K reutel . Graz—Wien—Köln, (1966). (Osmanische Geschichtsschreiber. Hrgb. von R ichard K reutel. Bd. 5.) 17—24. 1.; vö. B enda K álm án : Magyar—rác együttműködési törekvések a szabadságharc idején. Rákóczi-tanulmányok i. m. 148. 1. 60 E sze T.: Kuruc vitézek i. m. 459—460.1.; Az itt említett „Dugaly Arany Basa” aligha lehet azonos Tugaly rác hajdú hadnaggyal, hiszen ő még később is szerepel a telekkönyvben (475). 61 A városi tanács 1714-ben azzal vádolta Comethet, hogy a Rákóczi-szabadságharc alatt, úgymond, a túszul elhurcolt szegedi polgárok házait lefoglalta és azóta is rendelkezik azokkal: T akáts E. i. m. 33.1.

51

gediek létszáma ötszáz fő körül mozgott.62 Ebbó'l a minden jel szerint hitelt érdemlő adatból következik, hogy 1704-ben a szegedi polgár-fiak közül is sokan felcsaptak katonának, hiszen a szegedi milícia alig kétszáz magyar katonájából akkor sem telt volna ki ez a létszám, ha időközben a magyarok számát felduzzasztották, és azok mind egy szálig kurucnak álltak volna. A telekkönyv az alábbi telektulajdonosok kurucok közé állásáról tudósít 1704 júliusában: 92. 101. 118. 146. 156. 160. 169. 177. 185. 187. 201. 326. 381. 404. 405. 427. 437. 441. 452. 452. 463. 465. 466. 468. 470. 471. 474. 475. 478. 479. 482. 486. 487.

Husta Gergely polgár és molnármester Görgey András magyar kapitány Szegedi Istók huszár Ács János huszár (Szabó János parancsnoksága alatt) Vas Istók és Illia Ferkó hajdúk Gársonyi Mihály harmincad-írnok Teleki János hajdú (Lottos parancsnoksága alatt [247.].) Bunda Mihók Kis György polgár Kun Miklós huszár (Pap György parancsnoksága alatt) Budossi Jakab hajdú Asztalos János magyar asztalosmester Jász Nagy István huszár (Pap György parancsnoksága alatt) Barna Istók huszár (Pap György parancsnoksága alatt) Barbély Jankó hajdú (Lottos János parancsnoksága alatt) Sávoly Jancsi huszár (Pap György parancsnoksága alatt) Csipák Marci huszár (Pap György parancsnoksága alatt) Erdélyi Istók huszár (Szabó János parancsnoksága alatt) Bogidusa hajdú Halál Gáspár Hajdú (Nagy János parancsnoksága alatt) Kaszta Ferenc polgár és a városi korcsma csapiárja Tarpai Benedek polgár (anyjával együtt) Dohár Bálint hajdú alhadnagy (Szentlászlay János parancsnoksága alatt) Nagy János hajdúhadnagy Dobó Mátyás hajdú (Lottos János parancsnoksága alatt) Császár Mihók polgár és molnármester Furos Lukács huszár (Szabó János parancsnoksága alatt) Szabó János polgár és szabómester Banna János huszár (Pap György parancsnoksága alatt) Faggyas Pál huszár (Pap György parancsnoksága alatt) Ladányi István huszár (Pap György parancsnoksága alatt) Nagy György huszár (Pap György parancsnoksága alatt) Ismeretlen nevű uradalmi hóhér

Hogy azonban ez a névsor közel sem teljes, azt jól mutatja az a telekkönyv vé­ géhez csatolt feljegyzés, amely a

62 V arga F. i. m. 30— 31.1.

52

„Vormerckhung deren, von hier entwichenen und zu denen Rebellen gegangenen Vngarn Confiscirten vnd zu Geldt gemachten Weingartten, Heüser vnd andere Sachen, wie folget“ címet viseli, s amely számos olyan „kuruc” ingatlan elárverezéséről is tudósít, amelyre a telekkönyv, természeténél fogva, már nem terjeszkedhetett ki. A Szentlászlay János hajdúhadnagynak, illetve a Bodor Pál kereskedő-polgárnak kiosztott 50-as, illetve 45-ös számú teleknél a telekkönyv semmiféle változást nem jelez, amelyből a forrás belső logikája alapján hajlamosak lennénk arra következtetni, hogy ezek mindvégig (vagyis: az 1710-es évekig) eredeti tulajdonosaik birtokában maradtak. Ezzel szem­ ben a „Vormerckhung“-ból arról értesülhetünk, hogy Bodor boltját a prefektúra 1706. január 4-én áruba bocsátotta, m e rt,,1704-ben a kurucokkal innen eltávozott” . Ugyanezen esztendőben kelt el — harminchárom, illetve hat forintért — Szentlászlay két szőleje is; házának eladásáról azonban nem szól a feljegyzés. Még cifrábban ala­ kult Cseperke Máté boltjának (94.) a sorsa. Az e telekkönyvi tételhez fűzött első, 1709-es bejegyzésből arról értesülünk, hogy a telek ekkor Máté ez évben elhunyt fiának, Gáspárnak a birtokában volt, s azzal később is özvegye, Sára asszony ren­ delkezett. Ebből az következnék, hogy a Cseperke-család a császár hűségén maradt, s így folyamatosan birtokolta ezt az előkelő helyen fekvő, értékes telket. Valójában azonban 1706-ban e boltot is elárverezték; 90 forintért egy Protopopovith Román nevű rác vásárolta meg. A két forrásrész közti ellentmondás csakis úgy oldható fel, hogy Cseperke ugyan a kurucokkal tartott, valamikor 1706 és 1709 közt azonban visszatért szülővárosába, és visszavásárolta egykori lakóházát. (Erre — mint arról az alábbiakban lesz még szó — minden visszatérőnek módot adtak.) Mások átállására azért nem derülhet fény a telekkönyvből, mert — mint például Szabó János huszár­ hadnagy — nem rendelkeztek telekkel a Palánkban.63 Mivel a „Vormerckhung“-ban sem lelhetők fel mindazon telkek és házak érté­ kesítési adatai, amelyeknek tulajdonosairól magából a telekkönyvből megtudjuk, hogy kuruccá lettek, alighanem joggal sejthetünk eltávozottat minden olyan magyar hangzású nevet viselő katonában, akinek telkénél a birtoklás folyamatossága 1704 ősze után megszakadni látszik. Vagyis mindazon esetben, amikor az ingatlant nem előbbi tulajdonosa, hanem a prefektúra adta vagy ajándékozta el. íme néhány példa: a 774-es, „tűzkárt szenvedett házhelyet 1704-ben megkapta Priseckh Dániel” (eddigi birtokosa: Hódi Mihály); a 7ú7-esen ,,1704-ben, a Rákóczi betörésnél a ház teljesen megégett, az üres telket a kamara a Heister-ezred egyik obsitosának adta” (eddigi birtokosai: Ellia István és Nedekri Ferenc hajdúk); a 202-esen „a ház 1704-ben porig égett, a telket 1707-ben, május 12-én megkapta Herenácz Jakab” (addigi birtokosa: Csányi Máytás hajdú) stb. stb. Ugyanakkor viszont a „Vormerckhung“ több olyan kuruccá lett személy sző­ lejének áruba bocsátásáról is tudósít, akiknek nevét hiába keresnénk a Palánk 1697-es telektulajdonosai, illetve az 1697 és 1704 közt telekhez jutottak között. Ez pedig csakis úgy magyarázható, hogy az Alsó- és Felsőváros polgárai közül is sokan a visszavo­ nuló kuruc haddal tartottak. (Mint ahogy időlegesen a szegedi ferences atyák is Kecskeméten húzódtak meg.)64 Csakis így, nagyszámú polgári foglalkozású csatla­ kozásával és berukkolásával növekedhetett a fejedelem oldalán harcoló szegedi „sereg” ötszáz fősre.65 63 E sze T .: Kuruc vitézek i. m. 355—356. 61 H ornyik János : Kecskemét város története oklevéltárra]. II. Kecskemét, 1861. 129. és

312. 1. 65 T akáts E. i. m. 33. I.

53

A konfiskált hatvanhat ingatlan eladásával a prefektúra 3042 forint 73 és 1/2 dénár bevételhez ju to tt; a legtöbbet a még a kurucokhoz álltak által megművelt, de a kamara által leszüretelt szőlők 500 csöbörnyi (Eimer) bortermése hozta; 286 és 1/2 vödröt kimérettek (bevétel: 665 forint 71 dénár), 166 vödröt 1 forint 50 dénárjával, 8 és 3/4 vödröt 2 forintjával, 38 és 3/4 vödröt pedig 2 forint 50 dénárjával bocsátottak áruba (bevétel: 363 forint 37 és 1/2 dénár), ismeretlen mennyiséget 56 forint 55 dé­ nárért ,,a parasztoknak” adtak el. A borból származó összebevétel tehát 1085 forint 63 és 1/2 dénár volt. A boltok közül a Csáky István dévai lakos birtokában levőért (54.) kapták a legnagyobb összeget: 220 forintot. Jól fizetett Gársonyi Mihály harmincad-írnok tiszai félmalmának elárverezése is; ez 228 forint 50 dénár hozott. A három zászlóaljat kitevő „szegedi” kurucság előbb Ocskay László brigadéros, majd Andrási Miklós, Ilosvai Imre, Gunderfinger Dániel és Sőtér Tamás ezereskapitányok parancsnoksága alatt harcolt.68 Harcokban esett el Dohár Bálint is, aki Szegeden laktuk ban Szentlászlay János hadnagy vicéje volt; halálhíre már 1706. október 10-e előtt eljutott egykori lakóhelyére (466.). Talán éppen Szabó János huszárja, Erdélyi Istók révén, aki beleunt a kóborló életbe, s ez év október 18-án visszatért Szegedre, ahol is 1709-re sikerült visszaszereznie egykori házát Tabankutacz M arkó rác csizmadiától (441.). Némi felárral, száhúsz forintért vissza tudta vásá­ rolni 1697 után épített házát Lantos Istók huszár is, aki valamikor 1706. december 10-e és 1710. május 18-a között élt a császáriak által gyakorta felkínált amnesztiával (459.) .Bogidusa hajdú már másfél esztendő alatt beleunt a kurucságba, házát azon­ ban nem sikerült visszaszereznie (452).. Jóllehet a jelek szerint a magyar milícisták többsége valóban Rákóczihoz pártolt a telek könyvvezetőnek sem hihetjük el hogy „valamenniyen” oda hagyták volna Sze­ gedet. Tucatszámra találunk ugyanis olyan magyar nevű huszárt és hajdút, akiknek telkénél a telekkönyv semmiféle tulajdonosváltozást nem jelez (pl. 132., 145., 161., 168., 182., 186., 190., 204. stb.). Bodor Pál és Szentlászlay János fentebb idézett esete ugyan arra figyelmeztet, hogy a változások bejegyzése néhol elmaradhatott, ilyen tö­ megesen azonban aligha. Mint ahogy az sem képzelhető el, hogy ezek a telkek 1704től fogva értékesítetlenül és üresen maradtak volna. Igaz, viszont, hogy — pontosan a tulajdonosváltozásra utaló bejegyzések hiánya miatt — e telkeknél az ellenpróbát is nehéz elvégezni. A hajdúk parancsnoka, Lottos János mindenesetre Szegeden maradt (109., 198. és 454.); ugyanígy Tóth András hajdúhadnagy is (86.), aki 1705-ben, udvarbővítés céljából, megosztotta a 88-as telek tulajdonosával az ostrom alatt leégett 87-es számú ház telkét. Sós Mihály hajdú strázsamester helybenmaradására utal, hogy 1710-ben őmaga adta el fele házát egy Piszár Jován nevű rácnak, s egészen 1717ig e telken lakott (203.).A császáriak oldalán harcolt tovább Bide János hajdú is; mivel ő nem építkezett telkén, a prefektúra 1705 szeptemberében az ő tudtával és hozzájárulásával adta át azt egy cigánynak (489.). Globitz szegedi kommandáns az 1704-es tapasztalatok dacára sem idegenkedett magyar tisztek alkalmazásától. A Rákóczi-szabadságharc éveiben emlegetett Szabó hadnagy ugyan éppúgy lehetett rác, mint magyar (121.), nemes Bese János deák kapitány (198.) a később hadnaggyá előléptetett (357.) Erdélyi István vicehadnagy (388.) és Ötvös Antal strázsamester (470.) azonban minden bizonnyal magyar volt. *

88 V arga

54

F. i. m. passim.

Ahogy arra a fentiekben már több ízben is utaltunk, a telekkönyv — ha nem is minden esetben és nem is hiánytalanul — többnyire rögzítette az 1710-es évek kö­ zepéig végbement tulajdonosváltozásokat és azok okát. Eszerint mintegy tizenöt esztendő' alatt legkevesebb háromszázharminchét adásvétel, csere és eladományozás történt. 5. TÁBLÁZAT A Palánk-beli telekforgalom (1697— 1717)

143 telek—143 tulajdonosváltozás Egyszer cserélt gazdát 69 telek —138 tulajdonosváltozás Kétszer cserélt gazdát Háromszor cserélt gazdát 14 telek— 28 tulajdonosváltozás 3 telek— 12 tulajdonosváltozás Négyszer cserélt gazdát 2 telek— 10 tulajdonosváltozás Ötször cserélt gazdát 1 telek— 6 tulajdonosváltozás Hatszor cserélt gazdát (A legkapósabb a 105-ös számú volt, amelyet eredetileg egy strázsamesternek osz­ tottak ki. Ő azonban nem építkezett rajta, hanem még 1697 decemberében átengedte azt Görgey András kapitánynak. A telekre azonban, úgy tűnik, Görgeynek sem volt szüksége, ezért továbbadta azt egy Kozma nevű rác kereskedőhuszárnak [vö. 52.], akitől viszont hamarosan egy másik rác kereskedő, Dimo [vö. 757.] szerezte meg. Ezek azonban csak haszonélvezők lehettek, mert utóbb a kapitány minden nehézség nélkül visszavette az utóbbitól, s a házban kocsmát nyitott. Görgey 1704-ben elment a kurucokkal, háza pedig a tűz martaléka lett. A gazdátlan telket a prefektúra 1704ben egy Péter nevű csizmadiának adta, aki gyorsan újjáépítette a házat, majd sietve továbbadta egy bizonyos Becskereki Elek nevű személynek.) A Palánkban regisztrálható rendkívül élénk telekforgalmat több ok együttes hatása okozta. A magyar katonaság tömeges távozása mellett jócskán hatott rá a rác elem mozgékonysága is. Stanissa (447.) ismeretlen időpontban, Mészáros Marián (253.) pedig valamikor 1710 előtt költözött át török területre (az utóbbi Jalára). Török földről érkezett vissza Szegedre 1708 elején egy Churiczia Jován nevű rác (341.), s növekedett a Temesvári nevet viselő — tehát nyilván Temesvárról érkezett — szegediek száma is. Kokas Péter cigány özvegye, akinek férjét az 1704. április 18-i kuruc betörésnél agyonütötték, előbb úgyszintén a törököknél keresett menedéket, 1706 tavaszán azonban meggondolta magát, és visszatért eredeti lakóhelyére (494.). A szegedi rácság utánpótlása — akárcsak 1697 előtt — ekkor is elsősorban a kör­ nyékbeli rác településekről adódott. Nyilván elsősorban a kuruc fenyegetés miatt, feltűnően sokan költöztek be ide a szegedi kommandáns parancsnoksága alá tartozó, bácskai rác határerődítményekből:67 Becséről („Becsejac”, 3), Zentárói („Szent­ janin”, 2), Kanizsáról („Kanisanin”, 1). De feltűnik az újabban érkezettek nevében a közeli Kunágota („Kunágotjanin”), Tabankut („Tabankutacz”, néhol hibásan: „Tabanküracz”), valamivel távolabbi Kecskemét „(Kecskemetacz”), Pécska („Petskanin”) és Szemlak („Szemlakovitz”) neve is. Mivel a telkeket — főleg szélességben — felettéb szűkösen mérték ki, a tehető­ sebbek igyekeztek rátenni a kezüket valamelyik szomszédos telekre. Szegedinacz Jovan 1702. május 6-án egyszerre vásárolta meg a 47-ts és a 48-as telket (az utóbbit 67 A szervezetről: K oroknai Á kos : Gazdasági és társadalmi viszonyok a dunai és a tiszai határőrvidéken a XVIII. század elején. Bpest, 1974. (Értekezések a történeti tudományok köréből. Új sorozat 73.) passim.

55

1703 szeptemberéig Rác Gáborral közösen birtokolta). Nagy István és Péter isme­ retlen időpontban jutott a JlO-es telekhez, s bár az jó nagy volt (26X2 öl), 1708. március 25-én hozzávásárolták az ugyanekkora 109-est is, amelyen egyébként egy bolt állott. Halvacsia rác kereskedő' (113.) előbb a szomszédos telekkel (114.) bő­ vítette a magáét, 1700 decemberében azonban mindkettőt továbbadta Szűcs Nikola és Gyuka szűcsmestereknek. Miközben — mint említettük — Dimo rác kereskedő (és egyben huszár) Görgeytől bérelt magának boltot (105.), a neki osztott telket szomszédjának, Stojsa kereskedéssel is foglalkozó huszárnak engedte át (127-—128.). Ilia Jankó aradi hajdú (150.) úgy jutott hozzá a 151-es házhelyhez, hogy az azt bir­ tokló Bossa — úgyszintén aradi hajdú — visszatért eredeti lakóhelyére. Gársonyi Mihály harmincadhivatali írnok eredetileg az 57-es számú telket kapta, ezt azonban — noha előkelő helyen, a várral szemben feküdt — továbbadta a túloldali szom­ szédjának, Bozivacz Zsiván kereskedőnek (56.), ő pedig 1699. augusztus 1-én meg­ vásárolta magának Császár György polgár házát (160.) és ugyanakkor a 162-es számú, szomszéd telket is. A 199-es telek tulajdonosa, Rác Perisa huszár 1707-ben azért kapta meg a 200-as telket, mert a prefektúra is úgy vélekedett, hogy annak­ idején saját házhelyét „nagyon szűkre” mérték. Fux Miklós a 373-es telket 1700. október 7-én, a 374-est 1701. augusztus 24-én vásárolta meg. Az 1697-ben telekhez juttatott Popara Tamás, Funo Lukács és Rác Milos hajdúk úgy egészítették ki belső­ ségüket, hogy az alkalmas pillanatban első kézből megvásárolták egyik szomszédjuk telkét (135—136.; 415—416.; 433—434.).A legbonyolultabb úton-módon minden bizonnyal Csizmadia Mátyás jutott megfelelő nagyságú élettérhez. Balog Mihály cipészmester — jóllehet maga sem dicsekedhetett valami nagy telekkel — átengedett területéből Csizmadia Istvánnak és Jánosnak egy 2 x 1 öl nagyságú darabot műhelyépités céljára. Az egész építmény aligha ért valami sokat, hiszen a testvérek mind­ össze tizenöt forintért mondtak le róla Csizmadia Mátyás javára (389.). Mátyás azonban nem az az ember volt, aki beéri egy tenyérnyi földdarabkával és azon egy viskóval; az első adandó alkalommal, másodmagával, megvásárolta a 390-es számú szomszédtelket, majd, amikor egy esztendő múlva, 1701. május 2-án kártalanítani tudta tulajdonostársát, Csizmadia Pál fia lliát, az egész, megnagyobbított terület egyedüli birtokosa lett. A telekkönyv rengeteg olyan helyváltoztatást rögzített, amelynek okát ma már vajmi nehéz volna felderíteni. Mivel a felvétel — mint említettük — nem tükrözi a valós sorrendi viszonyokat, ezen esetek jelentős részében is telekbővítés szándéka vagy reménye lehetett a helyváltoztatás legfőbb ösztönzője. Nyilván volt olyan, aki ily módon jutott nagyobb élettérhez, s olyan is, akinek azért kellett kisebb telekre költöznie, hogy e tranzakció révén némi pénzhez jusson („szegénysége” miatt adta például telkét a 426-os tulajdonosa). Mások talán a rokonaikhoz és barátaikhoz kí­ vántak közelebb húzódni, megint mások pedig esetleg éppen a rossz szomszédságtól igyekeztek ilyképp megszabadulni. Ugyanakkor viszont a Palánk és a másik két vá­ rosnegyed között feltűnően csekély mozgás tapasztalható; a bejegyzések szerint mindössze egy személy költözött be a „Városból” (494.). s mindössze egy távozott az Alsóvárosba (158.). Kevés jel mutat arra, hogy egyazon személy egy időben kettőnél több telket birtokolhatott volna; hogy egy kézen három, egymás melletti telek koncentrálódott, mindössze egyetlen példa akad. De Szerbecsia (Szűcs) Gyurko polgárnak is csak hosszú szívós munkával sikerült, a két szomszédtelek (103—104.) megvásárlása révén, valami 77 négyszögölesre növelnie kicsinyke •— 3 X2 öles — eredeti házhelyét (102.). Amikor 1709-ben meghalt, ingatlanjai, végakarata szerint, a helyi rác temp­ lomra szálltak. Közülük kettőt a szerb egyház Bozacsia Stanisának adott; részben, 56

hogy ily módon megszerezze annak a templomkert melletti boltját (337.), részben pedig, hogy a vele szemben fennálló tartozását kiegyenlítse (103— 104.). A harmadi­ kat (102.) — az úgyszintén végrendeletileg rászállott 109-es, 110-es telekhez hason­ lóan — áruba bocsátotta. Ugyancsak a telekforgalom növekedésének irányába hatottak a katolikus egy­ házi testületek és alapítványok javára tett hagyatkozások is. Vas Kata özvegyasszony telkének (391.) felosztása nem kevesebb, mint öt tulajdonosváltozást eredményezett. Az 1705-ben Kecskeméten elhunyt asszony ingatlanának a fele örökösére, Deák Istvánra szállt, a másik felét pedig az alsóvárosi franciskánusok kapták, akik 1706ban továbbadták azt Szegedi István városi nótáriusnak. Deák 1709-ben meghalt, részén fele-fele arányban, fivére, illetve ismétcsak a ferences rendház osztozott. De még ugyanazon esztendőben a fivér is elhunyt; a birtokában levő negyedrész, ismét­ csak fele-fele arányban, özvegyére, illetve a gyöngyösi katolikus szeretetházra (ispo­ tályra) szállt. Mivel az eredetileg sem túl nagy (6 és 1/2x4 öles) telek ilyképpen használhatatlanul aprócska részekre hullott, a résztulajdonosok végül úgy döntöttek, hogy egyben eladják azt Domokos Mátyásnak, aki a ferences rendház szabója volt. *

Úgy tűnik, hogy a szegedi kamarahivatal 1697-ben nem szedett illetéket a telek­ hez juttatottaktól, s nagy türelemmel viseltetett azok iránt is, akik nem fogtak épít­ kezéshez a nekik kiosztott területen (Faragó Miho például csak tíz esztendővel a tűzvész után, 1707 májusában kezdett építkezni a 488-as tételszámú telken). A telektulajdonosok tulajdonképpen szabadon rendelkeztek a telkükkel; azt gyermekeikre örökíthették, elajándékozhatták, áruba bocsáthatták, elcserélhették egymás közt, sőt — dacára a kiosztott területdarabok kicsinységének — fel is darabolhatták (pl. 89., 236., 389., 391., 445. és 447.), ám minderről idejében értesíteniük kellett a prefektúrát, amely a változáshoz jóváhagyását adta s azt bejegyezte a telekkönyvbe. A kurucokhoz álltak, a magvaszakadtak, az elítéltek és az ítélet elől megszököttek (pl. 44., 104., és 146.) telke és háza visszaszállott a királyi fiskusra, tehát vissza­ került kamarai kezelésbe; ugyanígy azoké is, akik a vele szemben fennálló adóssá­ gaikat nem voltak képesek rendezni (72.). Az ilyen vagy olyan módon kamarai ke­ zelésbe került ingatlanok egynémelyikét a prefektúra tisztiszállássá vagy kvártéllyá alakította (pl. 234—235. és 326.), túlnyomó részüket azonban árverésre bocsátotta (pl. 54. és 76.), és készpénzért eladta az újonnan beköltözötteknek, illetve azoknak a régi lakosoknak, akik valamilyen oknál fogva igényt tartottak rá. Azok, akik egyegy házat megmentettek a fűztől, vagy akiknek a házát városrendezési okokból le kellett rombolni, ingyen (pl. 156., 165., 252., 441. és 471.) vagy jutányos áron (pl. 205.) részesültek a gazdátlanná vált telkekből. (Megjegyzendő, hogy a szegedi kommandáns és a prefektúra komoly erőfeszí­ téseket — s ennek érdekében komoly engedményeket — tett a kurucokhoz álltak visszacsalogatására. Globitz kommandáns már 1704 őszén körlevelet küldött a Duna—Tisza közi településekhez, amelyekben az azokban meghúzódott szegedieket felszólította: térjenek vissza termésük betakarítására.68 Az a tény, hogy a kurucokkal eltávozottak ingatlanjait csak másfél-két esztendővel később, 1705— 1706-ban ár­ verezték el, arra mutat, hogy visszatértükben még sokáig reménykedtek. Sőt, még ekkor is lehetővé tették, hogy az elárverezett ingatlant az ő fogalmaik szerint „re­ bellissé” lett valamelyik hozzátartozója váltsa magához, s ezzel azt a családban tartsa. Szél Geci felsővárosi szőlejét fivére, Mátyás, Baka Imréét fivére, Dömötör, Szegedi 68 H ornyik J. i. m. IV. (Kecskemét, 1862.) 325— 327. 1.

57

Istókét anyja, Gardi Jancsiét pedig egyenest a felesége vásárolta vissza, méghozzá meglehetó'sen csekély összegért (Vormerk.). A prefektúra a telek- és házárak alakulásába csak akkor szólt bele, ha valame­ lyik konfiskált jószág gyanúsan alacsony áron kelt el (54.). így aztán az árak a keres­ let és kínálat törvényei szerint változtak. A beépítetlen vagy elpusztult telkek — kivált az 1704-es ostrom után — persze alacsony, sokszor névleges áron cseréltek gazdát. A beépített telkeken emelkedő' építmények gyenge minőségét tanúsítja, hogy mindössze huszonhárom ház cserélt gazdát száz forintnál magasabb összegért (ebből négy kétszer is). 6. TÁBLÁZAT S záz forinton felüli telekátruházások a szegedi Palánkban ( 1697 — 1717 ) Sorszám

Nagyság (öl) hosszúság

Időpont

szélesség

7. 43.

13 2 1/4

2 2 1/2

72.

19

4

76. 82. 91. 94. 101. 113. 120. 126. 130. 143. 144. 149. 203.

19 1/2 17 27 27 12 10 3/4 9 3/4 14 11 7 1/2 7 6 9

3 3/4 2 3 18 3 1/4 1 1/2 3 2 6 5 12 5 3 1/2

206. 365. 373. 423. 424. 459. 497.

16 12 3/4 12 3/4 7 1/2 7 3/4 11 10

4 3 3/4 2 1/2 4 4 15 7

Ár (Ft)

(év)

1701 1707 1710 1700 1705 1706 1717 1710 1710— 1715 1712 1709 1711 1708 1707 1708 1707 1710 1710 1717 1715 1706 1700 1703 1700 1710 1713

126 150 200 400 700 303 130 150 420 175 200 110 200 170 120 150 200 130 160 125 150 295 600 400 120 305

Aligha lehet véletlen, hogy az a három ház, amely kiemelkedően magas áron cserélt gazdát, kocsmajoggal volt felruházva: a 72-esen előbb Rittger Ferenc város­ kapitány, utóbb Winklerné, a 94-esen a Cseperke család, a 423-ason előbb úgyszintén a városhadnagy, utóbb Globitz kommandáns tartott fenn borkimérést. Mint a fenti táblázatból látható, a teleknagyság és a vételár közt közel sincs olyan szoros összefüggés, mint azt a logika diktálná. Eszerint az objektum értékét 58

nagyban módosíthatta a rajta emelt épület minősége, illetve a telek fekvése. A házárak szemmel láthatólag csak a magyarországi hadszíntér elcsendesedésével — akkor, amikor a Rákóczi-szabadságharc eseményei már alig érintették Szegedet, illetve, még inkább a szatmári békekötés után — kezdtek jelentősebb mértékben emelkedni. Jól mutatja ezt azon telkek példája, amelyekből két egymást követő vételből tudunk következtetni az illető objektum értéknövekedésére. 7. TÁBLÁZAT A telekár-növekedés mértéke a szegedi Palánkban ( 1700—

hosszúság

11 1/2

3

43.

2 1/4

2 1/2

72.

19

4

82.

17

2

91.

27

3

113.

10 3/4

1 1/2

143.

7 1/2 16

3

268.

7

4

12 3/4 7 1/2

1703 1707 1707 1710 1700 1705 1701 1717 1708 1710 1702 1710 1704 (romos) 1708 1705 1706 1704 1708 1702 1706 1717 1700 1703 1704 1710 1706 1710 1704 1709 1716

5

211.

2 4

459.

11

5

473.

11 1/2

4

476.

10

7

Ár (Ft)

Emelkedés

(év)

szélesség

37.

423.

Időpont

N agyság (öl)

Sorszám

361.

1717)

48 96 150 200 400 700 80 130 100 150 40 200 25 120 13 20 9 28,50 60 50 50 400 600 100 120 68 100 15 34 52

100% 25% 75% 63% 50% 400% 380% 54% 184% 17% 0 50% 20% 27% 127% 35%

A tizennégy ingatlan közül egynek sem esett az ára; mindössze egyé stagnált, a többié minimum 17, maximum 400%-kal emelkedett. * 59

A Palánk-béli tulajdonosváltozásokból természetesen leolvasható a nemzetiségi arányváltozások iránya is. 8. TÁBLÁZAT A Palánk-béli telekforgalom etnikai megoszlása (1697— 1717)

rá c n a k

m ag y a r­ nak

n é m e tn e k

c ig á n y ­ nak

rác magyar német cigány görög horvát török

119

32

10

—

99

34

15

i

5

5

nyereség

9

1

—

1

g ö rö g n e k

h o rv á tnak

_ 1

tö r ö k n e k

— —

_ 1 — —

__

—

—

—

—

—

— —

— —

— —

— —

— —

— —

1

—

—

—

—

—

—

109

37

26

i

1

1

— —

—

v e sz te sé g

41

117 14 2 — —

1 175

(Az itt figyelembe vett átruházások száma — 176 + 158 = 324 — azért nem egyezik a tulajdonosváltozások össz-számával, mert nem mindig lehet kideríteni, hogy ki kitó'l szerezte meg a szóban forgó ingatlant.) A fenti kombinációs tábla adatai a korábban is némi túlsúlyban levő' rácok nagy mérvű előretörését tanúsítják: az átruházások csaknem 60%-a rácok között bonyo­ lódott; a magyarokkal szemben 67 telket nyertek, sőt — mivel a neve alapján nem egy rácot könnyen magyarnak minősíthetünk, míg fordítva ennek veszélye nem áll fenn — ez a nyereség alkalmasint jóval magasabb lehetett; s a németekkel szemben is csak azért látszanak teret veszteni, mert — hogy úgy mondjuk — a két etnikum nem egy súlycsoportban indult. Számbeli fölényük oly nagy, hogy az 1749-es térkép készítője joggal nevezhette „Raczenstadt“-nak, vagyis „rácvárosnak” a Palánkot. A Palánk balkánias jellegét csak erősítette néhány, újonnan ide telepedett cigány, horvát is. Érdekes módon a török és a Habsburg-birodalom közti kereskedelmi kap­ csolatokat hovatovább monopolizálni kezdő „görög” kereskedők még nem siettek megszállni ebben az egyébként felettébb előnyös fekvésű városban. Az első görög — név szerint Meletel Demeter — csak 1717-ben szerzett magának telket a Pa­ lánkban (203.). A magyarok térvesztése egyébként még annál is jóval nagyobb volt, mint ahogy azt a kombinatórium sejtetni engedi; egyfelől a már sokszor említett azonosítási bizonytalanságok miatt, másfelől pedig amiatt, hogy a prefektúra 1704 után több­ nyire korábban magyarok lakta épületet alakított át kvártéllyá, őrbódévá vagy lerakattá. Bár kézenfekvőnek tetszik ez a magyarázat, a rácok térnyerését és a magyarok kiszorulását valójában nem a magyar katonaság és (részben) polgárság 1704-es eltá­ vozása okozta. Ez csak felgyorsított és visszafordíthatatlanná tett egy már korábban indult folyamatot, hiszen már 1703 előtt is nem kevesebb, mint tizenkilenc olyan ese­ tet találunk a telekkönyvben, amikor a telek magyartól ráchoz kerül. (Ha az évszám mindenütt szerepelne, e szám nyilván még magasabb lenne). Nem szabad persze elfe­ lednünk, hogy a magyarok számára közel sem volt olyan létfontosságú a Palánkban lakni, mint a rácoknak; az Alsó- és Felsővárosban, véreik közt, alkalmasint még jobb viszonyok közé kerülhettek, mint a túlzsúfolt, tűzveszélyes Palánkban. 60

Bár sem a rácok hegemóniáját, sem a magyarok „második helyét” nem veszé­ lyeztette, szembetűnő a német ajkúak jelentős mérvű megszaporodása: míg az 1697-es osztásnál mindössze négy német nevű személy jutott telekhez, a következő időkben ilyen-olyan úton-módon mintegy negyedszáz német szerzett itt magának lakóhelyet. Többségük valamelyik időlegesen itt állomásozó császári regiment katonájaként vetődött el Szegedre, hogy aztán leszerelvén, e várost válassza „hazájának” . A fran­ cia Läch Cour (44.) — akárcsak a magyar Szita György is (480.) — a Marsigliezredben szolgált, ugyanitt volt egykor markotányos Fux Miklós is (373—374.). Clementschitz Jakab szakaszvezető (238.), amennyiben azonos a 473-as telekkönyvi számon regisztrált Climent szakasz vezető vei, a Helenus századból, Dutvig kiszolgált őrmester (235.) pedig egy meg nem nevezett kompániából szerelt le; meglehet, hogy ő meg a 179-es szám alatt, név nélkül említett Heister-ezredbeli obsitossal azo­ nos. A Marsigli-ezred zászlósa, Schuster Gáspár két rác kereskedőpolgár hitelezője­ ként szerepel egy 1702-ben lebonyolított házeladási ügyletben (szerződés). Szegeden ragadt az a Rupprecht Wagner nevű pesti ácsmester is, akivel a prefektúra 1697-ben a leégett kamarai épületek ácsmunkálatait elvégeztette; 1702-ben „kiérdemesült postamesternek” mondják, kis házikója a „palánkok előtt” állott (szerződés). Rittger Ferenc városhadnagyként (72., 423—424.), Lindtner hajómeg­ őrzőként (159.), Poppel Antal császári hajófelügyelőként (159.), Huber Mihály profuntházi pékként (szerződés), Rom án Mihály katonai felcserként (100.) telje­ sített szolgálatot itt. Buch Henrik cipészmesterként (124—125.), Priseckh Dániel ácsmesterként (174.), Schwartz Mátyás hentesként (406.), Fux János György fazekasként (476.) kereste meg mindennapi kenyerét. Az ide telepedett német kéz­ művesek némileg színesítették ugyan a szegedi Palánk iparát, az 1697-ben regisztrált összetétel azonban alapjában véve változatlan maradt a következő évtizedekben is. * A telekkönyv, jellegénél fogva, vajmi kevés tám pontot nyújt a Palánk-beli ház­ tartások összetételének feltárásához, s így adataiból felettébb kockázatos vállalkozás lenne az összlétszámra következtetni. Lambion császári hadmérnök 1695-ben úgy vélekedett, hogy a Palánkot mintegy háromezren lakják.69 Ha feltételezzük, hogy a századforduló és a Rákóczi-szabadságharc éveiben is körülbelül ennyien éltek itt, úgy telkenként átlag hat fővel kell számolnunk. Ha figyelembe vesszük, hogy számos telket már 1697-ben is eleve két személynek — s ebből következően két családnak — osztottak ki, s a közös birtoklású telkek száma az elkövetkező években még csak növekedett (pl. 203., 265., 292., 422., 445—447., 357., 464. stb. stb.), ez az átlagszám akkor sem tűnik irreálisan magasnak, ha tudjuk, hogy az eredeti telkek jelentős része az 1710-es években m ár nem lakóhelyül, hanem gazdasági udvarként szolgált. * A fentiekben feldolgozott telekkönyv jelzete: Magyar Országos Levéliár. E. 156. A Magyar Kamara Archívuma. Urbaria et Conscriptiones. Irregeslrata Fasc. 10. Ne49. A 20 x 32 cm nagyságú keménypapírba kötött füzet belső tagolódása a követ­ kezőképpen alakul: 1 számozatlan oldal címlap 10 számozatlan oldalnyi ábécé rendbe szedett névmutató (Függelék 3/d. szám) 1— 139 számozott oldal (Függelék 3/a. szám) pag. 1—139.), amely az 1717-ig 69 R eizner J. i. m. I. 183.1. (Bár a jelentés szerint a Palánkban háromezer fegyverforgató ma­ gyar és rác él, Lambion nyilván az összlakosság számát adja meg itt.)

61

továbbvezetett telekkönyvet tartalmazza, 497 telekkönyvi tételben. (Az oldalakat „Föl” rövidítéssel „folio”-nak, tehát „levélnek” jelzi; egy folio pedig 2 pagina; ez tehát helytelen jelzés, paginát takar ugyanis.) 9 számozatlan üres oldal 6 számozatlan oldalnyi bejegyzés a kurucokhoz állt szegediek ingatlanjainak értékesítéséró'l (Függelék 3/c szám) 1 számozatlan üres oldal 2 számozatlan oldalnyi bejegyzés 1702—1703-ból (Függelék 3/d szám) 3 számozatlan üres oldal 1 számozatlan oldal, rajta a kamarai regisztrálást tanúsító, 1769-es bejegy­ zéssel 3 számozatlan üres oldal Eredeti nyelve német és — helyenként — latin; benne mintegy nyolc-tíz kéz — helyenként nehezen olvasható, másutt elmosódott — írása ismerhető fel. Az alábbiakban az egész kötet magyar fordítását adjuk; magában a telekkönyv­ ben elkülönítettük egymástól az eredeti felvételt és a későbbi bejegyzéseket: az utóbbiakat dőlt betűs szedéssel közöljük. A személy- és helynevek eredeti írásmódját mindenütt megőriztük. Az érdekesebb, a kétes olvasatú, a nehéz fejtésű helyeknél szögletes zárójelben közöljük az eredeti német, illetve latin kifejezést és szövegrészt, s ugyanígy adjuk a telekkönyvbe iktatott iratokat is. Teljes terjedelmében közlésre kerül — itt a telekkönyv szövege után — az eredeti­ ben a telekkönyv előtt álló, német nyelvű névmutató is, amely, sajnos, csak az 1697-es felvétel névanyagát tartalmazza. Ezt eredeti nyelven adjuk, hogy névátírásainkat így ellenőrizni lehessen; az eltérő névalakokra, illetve egyéb eltérésekre jegyzetben uta­ lunk.

,0 Itt kell megemlítenünk, hogy a telekkönyvet Kenéz Győző annak a nagyszabású forrásfeltáró és adatgyűjtő munkának a során tárta fel és fordította le, amelyet a Magyar Mezőgazdasági Mú­ zeum szervezett, s amely kiterjed az Urbaria et Consoriptiones sorozat egészére. A Múzeum igaz­ gatósága 1980. dec. 8-án kelt levelében engedélyezte a forrás Szegeden való publikálását, amiért ehelyütt is szeretnénk köszönetét mondani.

62

F o rrá sszö veg

1

Nachdem sowohl dero Königlich-Kayserlichen Mayestät dienst, alß hießigen Szegediner gräniz haußes undt vöstung, wie auch deren einwohner considerabler vortheill undt nuz, nicht weniger die höchstnötigste abwendung undt vorbiegung aller gefährlich undt üblen consequentien, vnordnung, feürs brunsten, unsauberkeiten, darauß erwachsende krankcheiten und dergleichen mehr besongende inconvenientz unumbgänglich erfordert. Daß negst volgende puncta genauist undt zwar ohne vnterlaß vnternohmen bewerckstelliget undt eingerichtet werden, wirdt hiemit undt craift dieser öffentlicher Verordnung befehlicht und bey vermeydung der bey jeden punctis angeregter straffen gebotten: l mo Daß erstilch in erwegung, daß der schiffstadl sowohl an sich selbst, abson­ derlich wann die fotification angeordnet werden solte, der vestung viel zu nach [értsd: nah, nahe], alß auch wegen befahrender feürs brunst der villerley einwohner halben praejudicier- undt gefärlich stehet, vor die Pallanka hinauß gleich ober den plaz, wo anjezo die Schiff stehen, transferirt, mit einen gutten rutten zaun umbfang undt allda alle bruckhen gehöltz undt requisita verwahrt werden. 2do Daß alle die rohr- undt sonst der vöstung zu nache gebautte häußer von prefecturat die gerade linie bis zum Feldtwäbl Thor weggeraumbt und zu dessen vollziechung der termin bis auff Sancti Joannis Baptistáé praefigirt seyn. 3“° Daß alle undt jede häußer in dieser linie mit der einfahrung gegen die vöstung gerichtet werden, undt maistens von kauffleüthen bestehen, welche ihre läden heraußlegen undt alles auff einen ordentlichen plaz verkauffen können. 4to Daß alle räzen, ziggainer undt andere dergleichen gesindl so hauffenweiß in denen häußern über ein ander wohnen, sich hinweg begeben und zu schaffen seyen, undt nur allein die rechte vngerische milliz zu pferd undt zu fueß, wie auch die alte wohlbewohnte vngerische und räzische, mit der statt contribuierende burger undt kauffleüth herinen bleiben, welche doch auch. 5to Mit allen ernst anzuhalten seynt, damit sie ordentlich undt etwas höcher bauen, insonderheit aber die häußer entweder vont ruthen, oder gebackhenen zigln, oder holz undt wohl außgeklettet mit gutten rauchfang undt mauren versehen. 63

Keines weeges aber von rohr mehr, undt noch weniger ohne rauchfang bauen sollen, auch ehe insonderheit darob zu sehen ist, daß an seith der burger der magistrat, an seithen der vngerischen milliz aber die herrn capitains alle monath die rauchfang visitiren undt die inwohner solche zum fleyßigen köhren [értsd: kehren] und fögen [értsd: fegen] anhalten lassen undt damit diesem desto genawer nachgelebt werde, soll der jenige so in solcher nachläßigkeit betretten wurde, von jedem rauchfang zur straff 1 fl. zu ergezlichkeit der jenigen, so die Visitation thuen, verfallen und gleich baar .zu erlegen, angehalten werden. 6 to Sollen von nun an auch alle die hußären undt heyducken ihre Wohnungen an denen pallesaten in der Pallanka haben, undt die einfahrung gegen solche stellen, jedoch auch ain Spatium, auff welchen 2 wagen ein ander ganz leitlich außweichen können, vor ihren häußern zwischen denen pallesaten bleiben. Nicht weniger:

7mo Solle zuer sicherer vorbiegung aller besorgenden feürs brunst nicht nur alles vnnöthige rohr, hey undt strohe hinauß hinauß [így!] geschaffet, soviel von rohr über 30 pundt [értsd: Bund] sich bey einen befindet, contrabandiert, undt vor jeden bundt denjenigen, der es angedeütet 1 vngerisch [értsd: Gulden] straff zu seiner er­ gezlichkeit bezahlet werden; sondern auch alle rohr zaun abgeschaffet undt ent­ weder von ruth, vngebrenten ziegenl, oder pallesaten ordentlich gemacht werden, worzu ihnen die zeit biß auff pfingsten praefigirt wird. Wormit auch: 8 vo Daß nach undt nach einer beßere Sauberkeit angeführet werde, so wird allen wachten an denen thören, damit kein lähren wagen hinauß passiert, der nicht voller müst [értsd: Mist] angeladen wehre, undt denen einwohner enstlich [értsd: ernstlich] anbefohlen, daß ein ieder so weith seine wohnung sich erstrecket, allen müst wegschaffen undt sauber halten, oder da so viel müst alldorten gefunden wurde, alß 1 fuhr ertragt, er über die hinaußbringung dem angeber 30 Xr undt statt des müstes ein gutte fuhr sandt oder shütt herein vor sein hauß zu verschaffen schuldig und angehalten seyn. Wie dan auch jeder einwohner alle monath auffreibe 10 schritt vor sein hauß, 1 guttes fuhr sandt oder schütt bey vermeydung 1 fl. straff dem andeüter und zwey fuhren davor liefern soll. Hierzu wurde auch nöthig seyn ordentlich abflüße des wassers in die Theyß undt graben zu veranstalten.

9no Welche nu wider auff der brandtstatt zu bauen begehren, sollen sich ordentlich bey herrn kriegs commissario undt praefecturatambt umb den plaz anmelden, die ihnen außgestecket, darbey aber observirt werden wird, daß die Ordnung erhalten, nichts von rohr außer des tachs, auch nicht denen palesaten zu nache gebauet, son­ dern wenigsten so viel Spatium verbleibe, daß dazwischen geraumbt 2 wagen ein ander außweichen können, undt nicht weniger umb des feürs Sicherheit halber auch hintern provinz hauß ain gassen bleiben, damit solches umb undt umb ganz frey stehe. 10mo Die pallesaten auch nicht mehr, also mit müst, also wie dato ist, verschüttet, sondern der jenige, der sich dessen unterstunde, wieder werkschaffung undt 1 fl. straffe dem angeber condemnirt werde. 64

l l mo Diejenigen, die auß der der Pällänkä raüßen, sollen hinauß bey der Heili­ gen Dreyfaltigkeit capeln bawuen, zu vorhero aber sich, wie obgedacht, anmelden undt ihnen die Ordnung undt plaz anweisen laßen. Solté aber einer oder ander die Verordnung frewentlich wiederhandtlen, dem soll das hauß 8 tag nach der erinderung abgebrochen, auch zu abstattung der vncosten so darauffgangen angehalten werden. 12mo Sollen, so viel möglich, die hungern und rätzen von ein ander separirt werden. 13m° Wurde von jemanden, seinen Hauß ein aaß gefunden, derselbe soll solches nicht allein hinauß zu schaffen, sondern dessen denuncianten 1 fl. zuer straffe zu erlegen. 14to Undt vielen durch die busa undt scherbetshäuser gemeiniglich (leider nach vielen Exemplen) die große brunsten entstanden, sollen diesselbe gleichfalls hinaußgeschaffen werden. 15,0 Wirdt zwar undt vor diesßmahl denen vor Pällänkä so nachend an denen gräben gebauten häußern stehen zu bleiben mit diesem expresslichem Vorbehalt undt restriction erlaubet, hinführo aber keinen einzigen mehr dero orth zu bauen erlaubet werden, daß dießelbe in einem termino von 6 wochen von heüt dato anzu­ rechnen mit schindeln gedecket, das rohr, womit dießelbe vmbfangen wekgerißen an stölle entweder mit mauerwerckh, oder pällesäten versezet werden. Damit nun schließlichen dieses alles den richtigen zwecks vortrag undt würckhung erraiche, alß wird dieses obiger alles bewerkstelliget- und befürderung der RömischKayserlichen Mayestät allhier anwesenden kayserlichen kriegs commissar, herrn Joseph Phillipp undt dero Römisch-Kayserlicehn Mayestät praefeckturat abmt die incumpenz [értsd: incompetenz, de itt a competentia = illetékesség ráruházása érte­ lemben használva] auffgetraget auch herr oberleüthnandt Melchiorn von Salzer außtruklichen anbefohlen denen selben alle requirirende nöthige assistenz zu laisten. Welchen allen dann ain jeglicher bestermassen undt schuldigist nachzukommen wißn wird. Signatum Szegedin, dem 8 len April 697. Dem Römische-Kayserlichen Mayestät würcklicher cammerer, generalveldtwachtmeister, obrister über ein kö­ niglichen dorganer [így!] undt comraandierenter general der Donau, Theyß undt Marosch Leopold G raff S chlickh m. p.

65

2

Löbliche Kayserliche Cameral Administration. Gnedig gebiettende herrn etc. Meine feder ist dermahl zu wenig das Ellendt zu beschreiben, so sich heünde alhier vnversehenes zue getragen, nach deme zu mittag ein wenig vor 11 vhr negst an denen pallisäten vnversehens ein feür auß khomen were, sogleich zu vnsern vnd meniglichen vnglückh ein vnerhörter stürm windt, durch welchen die ganze vnd völlige Pallanken ausser zweyer einzigen hütten in grundt abgebrunnen, das völlige magazin, worin yber oder wenigst gegen 20 000 centner mehl, grosser bau vnd brennholz vorrath, ist alles in lauther aschen. Vnßer praefekturat, worin yber 900 mezen gtreydt gelegen, deß herrn praefekto [így! „praefekti” helyett] vnd meine wohnnung biß in grundt verbrunnen, die ambts schrifften, cassa vndt wenig bestes ist in dem gewölbten ambt noch mit grossen Lebens gefahr theils salvirt, theils errettet worden. Das also in schrifften und gelt nichts zu grundte gangen, mir aber vnd herrn praefecto seindt alle hafern gegen 450 vaaß vnd aparte 400 centner gesibtes mehl mit allen andern vorrath vnd requisiten verbrunnen, vnd diß alles ist innerhalb einer halben stundt in völligen feür gewessen. Es wäre kleine rettung, alle gewölbene kauffleüth vnd in summa alles vnd alles ist hin. Das vili tasuend arme bettler worden, waß vor leüth vnd auch, salva venia, vieh verbrunnen weis man dato aigentlich nit, weil noch alles in feür vnd rauch stehet. Dem herrn kriegs commissario, Philiph ist alles sein hier gehabtes vermögen an hab vnd gutt verbrunnen, alle ambts vnd andere schrifften; erst nachen wenig stillen feüer haben sye mit grosser gefahr, etwas von denen contributions geldtern gefundten und salvirt, sonsten ist sye vnd alle ihre leüth in bloß angehabten kleidern. — Es stündte die vöstung in der eyßersten gefahr, dan negst an dem iezigen pulffer rondel, so gegen der Theyß ligt, ware der schiff stadl vnd alle pfosten, anderes gehiilz vnd geröhrung. Daß vnß Gott absonderlich vnd gnädig behüttet hat, dan wan das pulffer were angangen, weren alle in grösster gefahr gestandten; in summa des ellendt khan ich vor diß mahl vnmöglich genueg beschrieben. Frage mich dahero an, waß ich thuen vnd lassen solle. — Die Pällänchen ist rings vmbher völlig offen. Khein holz, khein gelt ist da, womit man ein vnd andere reparire; ich weiß des eilends dermahlen khein endt. — Berichte es ihnen auch auß schuldigster pflicht mit eigner, durch den herrn commendanten vnd vnß dafür abgeffertigte staffeta, vmb Gottes willen bittendt, vnß mit mitlen rath vnd waß uon seithen der Löblichen Administration sein kham an die handt zu stehen. Derffs wohl ein oder anderer von vnß grossen schreckhen, hüz [értsd: Hitze] vnd anderer trawen halbens mit der haut bezahlen, ich aber, als armer abrändler recomendire mich in dero hohen fauor vnd hűiden. In eyl beschliesse es. Einer Löblichen Kayserlichen Cameral Administration vnterthenig gehorsambster Joseph Comet m. p.

vzegedin, in Posthauß, abents umb 8 vhr, den 7. May 1697.

A levél szövege és aláírása közt üresen hagyott helyen két postscriptum olvas­ ható; az első maga Cometh, a másodikat az akkor éppen Kecskeméten időző Herdegen prefektus vetette papírra: Ich habe wegen der ab eyllenden staffeta khein concept hieruon beym ambt, alß bitte gehorsambst vnß eines hieruon zu meiner vnd zwar des ambts nachricht anhero zurück zu schichken. P. S. Sogleich bekhome die brieff aus Szegedin, in welchen mein ellendt benandten, beschieben wirdt, was derohalten nichts anders anzufangen, als dero gnädig rath abzuhollen, wie ich den gleich zurückh kehre. Kecskemet, den 9. May 1697. J. L. H erdeggen m. p.

3a Telekkönyv, mely a császári prefekturán és harmincadhivatalnál, az 1697. évi május hó 12-én, a Palanka nevű városrészben pusztító tűzvész elmúltával, a tiszteletre méltó Budai Kamarai Adminisztráció parancsára fektettetett fel, megíratott; és úgy osztatott be és úgy osztatott ki általunk, mint egykorú hivatalnokok által, mint az alább követ­ kezik; ezt követőleg pedig minden tulajdonosnak kiadatott az őt megillető háztulajdon-levél. így történt ez Szegeden, az 1697. esztendő június havának első napján.

Pag. 1.

Hosszúság

1. A városközösség háza; közvetlenül a korcsma mellett, és a várral pontosan szemben fekszik [„...undt vorm grad gegen der Vöstung liegt...“]; térfoglalása 2. Pap György, felesége gyermekei, név szerint Sipos János és Sipos Krisztina házában 3. Szabó Ádám és Szíván, mindketten polgárok; ingatlanuk ölekben kitesz 4. Szabó és Paule, rác polgárok és kereskedők; van nekik ölben 5. Aradianin Sztojan Mali, aki polgár; telke 6 . Szubarcsin Illia, polgár és kereskedő; van neki ölben Az 1701. esztendő február hava 7. napján

19 6

Szélesség

12 V ,

5

13

2 V*

13 13 13

2 1 1

67

Moschorini Nicola megvette ezt a telket 92 Ft-ért, s ez tanúsittatik. 7. Máli Markó, polgár és kereskedő; telke ölben Szemlaki Gábor kapitány, mivel ö ennek a Markának bajtársa, eladta ezt az ingatlant és átengedte Sebessanik Ignácnak; de ez az utóbbi csak 1710. febr. 19-én kapta kézhez a vételről szóló bizonyságlevelet.

H osszú ság

S z é le s s é g

13

2

13

2

13

2

13

2

13 13

2 2

13

2

2 l

2

1

1

Pag. 2. 7.

8.

9.

10. 11.

12. 13. 14.

15.

a Halassi Miklós polgárnak van ölben mérve 1701. máj. 2-án magához váltotta Carro Jankó 126 Ft-ért; ez a Hivatal tudtával történt. Szubo Mali polgárnak van ölben kifejezve Ezt a boltot az 1706. esztendőben Czerni Milutin megvette és magához váltotta. Szuez György polgárnak van Az 1704. esztendőben Lipovacz Szubo megvette ezt a boltot [ „...diesen gewölb...“] 90 Ft-ért a maga számára; mégpedig a fenti esztendő december havának 25. napján. Stejo György polgárnak és kereskedőnek van Fischan Stoyssin polgárnak és kereskedőnek vanb Soky Zsigmond Ferenc megvette Stoyssintól ezt a telket a fenti nagyságban, 1699. júl. 15-én. Kis-György István polgárnak és kereskedőnek van négyszögölben Csonadi Peio polgáré és kereskedőé a Barbél Istvánnal szembeni sarok A Csonadi Pejo melletti sarok Rakoé, ésvan neki 1707. jún. 8-án ezt a boltot eladta a Hivatal tudtával Csizmazia Maximnak; ő azonban később átengedte azt Koszta Malj fiának: Gyurkának. Czvejonak, egy csizmadiamesternekvan itt ölben Csonadi Pejo sarkának ez közvetlen szomszédja.

“ A 7 . sorszám kétszer szerepel az eredetiben. b A hosszúság- és szélességadatok kivételével e bejegyzést egy egykorú kéz kihúzta. 68

IV.

H o sszú ság

Pag. 3.

16. Horváth András polgárnak, aki egyben a város tolmácsa [„...der Statt Tolmätsch...”] van, ölben értve 1698. június havában, a Hivatal tudtával, eladta Temesváry Jovánnak 38 Ft-ért. 17. Szücz Mátyás huszáré és Halamburáé Ez utóbbi 1710. ápr. 25-én elcserélte ezt az ingatlanát Golub kapitány lentebb, a 24. sorszám alatt feltüntetett házáért. 18. A péterváradi polgárnak, Radossának van 19. Radossa Raka polgárnak van 20. Szabó és Paula polgárnak együtt van 21. Romanusnak, a tolmácsnak van 22. Szabó Puto polgárnak és kereskedőnekvan ölben

12 V2

12%

12% 12% 12 V2 12 1/2 12 %

Pag. 4. 23. Szubotha nevű polgárnak van ölben 24. Ráz Issak kereskedőnek és polgárnak van ölben Holub, a jelenlegi pécskai / „ Petscke"] kapitány megvette tőle. Majd 1710. ápr. 16-án a kapitány Szűcs Mátyás fiával: Halabura Jóváírnál elcserélte ezt az ingatlant a No. 17. sorszám alattiért. 25. Maxim polgárnak és szűcsmesternek van Ezt az ingatlant a Rákóczi-féle blokád után [,,...nach der Ragozischen Ploquada...“] a postamesternek adta át a prefektúra, cserében a városkapu előtt lerombolt házáért; viszonzásul és ellenértéképpen Maxim megkapta a magyar al­ jegyzőnek, Deák Zsigmondnak a No. 11. alatti bejegyzett ingatlanát. 26. Szücz Marian polgáré Ezt a házat a blokád után lerombolták és romba döntötték. 27. Bachior Markonak van Ezt a házat és háztelket 1701. márc. 15-én meg­ vásárolta magának Tabanküracz Marko; meg is kapta róla hdzbirtoklevelet. 1704-ben, a blokád után ezt a házat a földdel tették egyenlővé.

12 % 12 V2

12 %

12 1/2

12 %

H osszúság

S z é le ssé g

Pag. 5. 28. Kovacz Ferenc polgáré és csizmadiáé a sarok az Őrmester-kapu mellett [„...hat das öck an den Veldtwebel-Thor“] A z 1704. esztendőben, a rebellisek blokádja után lerombolták és romba döntötték. 29. Martonosi Sivan, rác és hajdúkatona Lottos hadnagy parancsnoksága alatt; a sarok­ telke határos Kovacz Ferenc saroktelkével, a palánkok végén; ölben kifejezve A z 1704. esztendőben, a blokád után lerontották és teljesen romba döntötték. Féláron megkapta helyette 40 Ft és 30 kr-ért a Jász Nagy István-féle ingatlant, s az birtokba is adatott neki. 30. Szent Lasslay János, aki a hajdúk egyik hadnagya; van neki ölben 31. Sagian Tamás hajdú, aki Szent Lasslay hadnagy alatt szolgál, és van neki 1703. márc. 1-én megvásárolta ezt a maga számára egy özvegyasszony, név szerint Csugasné Kis Anna, 20 rénes Ft-ért; és ez a Hivatal tudtával történt.

12 7 a

4®/4

3 3/4

6

5

4

6

4

7

6 7a

8

3 7a

9 10

3 7a 3 74

Pag. 6. 32. Rácz Stoiko, aki hajdú Dugali hadnagy parancsnoksága alatt, birtokolölben Ezt először Bukál Antal vásárolta meg. Majd 1699. jan. 12-én Román váltotta magához. [„Vntern 12 Jenner hats der Roman an sich gelöst.“] 33. Peti Péter csizmadiának van 1702. máj. 3-án eladta 24 Ft-ért Gerchich Szákó kereskedőnek. Rácz Alexi 1705. febr. 16-án megvette tőle 12 Ft-ért.° 34. Csizmaczia Csuio polgárnak és csizmadia mesternek van 35. Csizmaczia Milos polgárnak van

c Ezt az utóbbi bejegyzést egy egykorú kéz erős, vízszintes vonallal törölte. 70

H osszúság

A Hivatal tanúsítványa szerint ezt megvásárolta tőle 44 Ft-ért Arrathian Stojan polgár. 36. Csizmaczia Maxim polgárnak van

S z é le s s é g

101/2

3

111/2

3

12

3

12 V2

3

12

2

1 2 1/2

3

Pag. 7. 37. Csizmaczia Györgynek, aki hajdú Lottos hadnagy alatt, van 1703. jún. 25-én ezt a házat megvásárolta Podor Pál 48 Ft-ért; és ez a Bodor [sic!] Pál eladta ezt a telket Kerszta Malinak. Hasonló­ képpen: ennek az utóbbinak a fia 1706-ban 100 Ft­ ért eladta Buzacsin Szabónak, a Hivatal tudtával. Majd 1707. aug. 17-én, a mi tudtunkkal, megvásá­ rolta magának 96 Ft-ért. 38. Rácz Momér polgárnak és édességkészítőnek [,,Leckenmacher“d] van ölben 1705. febr. 19-én Csizmaczia Péter előbb meg­ váltotta a várostól, majd elcserélte Beti [sic!] Péterrel azért a korcsmáért, amely Gergely kapitány korcsmája volt. S ez a Hivatal tudtával történt. 39. Racz Domo polgárnak van 1704-ben a város megszerezte magának. Azt követőleg, 1704. máj. 31-én Csizmaczia Lukács visszavásárolta a várostól, ami a Hivatal tudtával történt; a vételár 40 Ft volt. 40. Csissar Istvánnak, aki hajdú s Tugali hadnagy alatt szolgál, van 1702. okt. 6-án Moszorinacz Nikola megvásárolta a maga számára 46 Ft-ért, és ez a Hivatal tudtával történt. M ajd Csiszár [sic!] megint vissza­ vásárolta. Pag. 8. 41. Szabó Tamás, kereskedő és huszár [„Ein Handelsmann und Hußär...“] Pap György parancsnoksága alatt, birtokol ölben

d A „Leckenmacher” tulajdonképpen mézeskalácsost jelentene, mivel azonban itt speciális szerb, illetve török receptek szerinti édességek készítőjéről van szó, célszerűbbnek látszott egysze­ rűen „édességkészítőnek” fordítani. 71

H osszúság

42. Thomo József, aki hajdú Lottos hadnagy parancs­ noksága alatt, de aki emellett kereskedik is, birtokol ölben Határszomszédos Coeo [sic!] csizmadia mester telkével; a rác templom mellett fekszik. 1706. máj. 8-án megvette ezt a házat Mohorinacz Nikola, a Hivatal tudtával. 43. Szabó Millován, polgár és kereskedő. Övé a saroktelek Csonadi Pejoval szemben; ölben kitesz 1707. máj. 23-án Czikanin Mihály megvásárolta 150 Ft-ért; ez a Hivatal tudtával történt. Csikanin [sic!] Miho azonban 1709. aug. 13-án meghalt; az üzlethelyiséges házat 1710. febr. 10-én, a Hivatal előzetes tudtával, a kiskorú örökösök gyámja, 200 Ft-ért eladta Jurtyevich Mihálynak, aki temesvári illetőségű. 44. Dobó András, polgár és kereskedő; birtokol A férj halála után az özvegy férjhez ment Szyarto János szíjártóhoz, de 1703. febr. 3-án, éjnek idején az asszony megfojtotta ezt a második férjét. Az asszonyt ezért letartóztatták, perbe fogták, javait konfiskálták. [ ,,Ale die Wittib nach seinem Todt dem Riemer Joannes Szyarto geheyrath, vnd selben vntern 3 February 1703. nächtlicher weil erwürget, so dan seye eingezogen vnd ihre sach confisciert worden."] A z üzlet­ helyiséges házat és telket aztán még ugyanazon esztendő jún. 17-én egy, a Marsigli-regimentből obsitolt franciának, Lacii Cournak [ ,,...hat man ... Einem abgedankhten Von Marsiglischen Franzen Lach Cour..."] 100 Ft-ért hatóságilag eladták. Az ingatlant 1713. okt. 3-án 270 Ft-ért megvette egy kereskedő: Vük Paval.

S z é le s s é g

12 V2

elől: 4 h á tu l: 2

2 1/ 4

2Vi

6

2 72

6

3

6

2

Pag. 9. 45. Bodor Pál, polgár és kereskedő; van neki 46. Kis Peter és Jovan, polgár és kereskedő mindkettő; édes testvérek is; van nekik 72

47. Millovan kereskedőnek és polgárnak van 1702-ben Sántaj János átvette Milovantól adósság kiegyenlítése fejében, majd máj. 6-án, a Hivatal tudtával, 85 Ft-ért eladta Szegedinacz Jovannak. 48. Ráz Dimiter polgárnak és kereskedőnek van 1702. máj. 6-án Szegedinacz Jovan és Ráz Gábor [„Gabor, Reizen“], a Hivatal tudtával, megvásárolta. 1703. szept. 20-án azonban Szegedinacz Jovan meg­ váltotta a maga számára Rácz Gábor telekrészét, és ez a telek s tartozékai mostmár teljes joggal az ő tulajdona.

H o sszúság

S z é le s s é g

6

2

6

1 V,

6

1 V,

6

2

6

2

6

2 1/«

6

2 7,

6

2 7-.

Pag. 10. 49. Pap János polgárnak éskereskedőnek van 50. Vetró Pál, aki hajdú Lotos hadnagy parancsnok­ sága alatt, birtokol 1704. nov. 10-én megvette tőle Syarto György, a Hi­ vatal tudtával, 15 Ft-ért. 51. Lippai Jakab, polgár és kereskedő; van neki ölben 62. Koszma, aki huszár Pap György hadnagy parancsnoksága alatt, de kereskedő is, birtokol ölben 53. Ráz Dimo, kereskedő és huszár Pap György hadnagy parancsnoksága alatt, bir ölben 54. Ráz Stoyssa, kereskedő és huszár Pap György hadnagy parancsnoksága alatt; birtokol ölben kifejezve A Déva-i illetőségű Csákj István, adósság fejében elvette ezt az ingatlant Stoyssától. Ámde: mivel ez a Csákj rebellis lett, ezért a Hivatal eladta 1706 jan. 12-én Dono Jovan-nak 160 Ft-ért, és azt a pénzt bevonta a királyi fiskus javára. Mivel az úgynevezett „detala” , vagyis az eladó csak titokban bonyolította le az ügyletet, és nem a szokás szerint nyilvánosságra hozva és közhírré téve, emiatt a Hivatal valamiféle csalásra gyanakodott, emellett valamennyi kereskedő együttesen tiltakozott is az adásvétel ellen.

73

H osszúság

55.

56. 57.

58.

59.

60.

Ezért az adásvételt érvényteleníttetett, majd közhírré tétetett; az ingatlant végül Pamuklj László vásárolta meg 220 Ft-ért a Hivatal tudtával; az ingatlan fiskális jószágnak minősült, és így is vásárolta meg, és eszerint fizette is ki a vételárat. Radovicza és Drona nevű rácok, akik keres­ kedők és egyben huszárok Pap György hadnagy parancsnoksága alatt, birtokolnak Ráz Szíván kereskedőnek és polgárnak van ölben Garsony Mihályé a várral szembeni saroktelek, és ennek terjedelme 1700 májusában a Hivatal tudtával eladta a túloldali Bozivácz Szivánnak. Szabó Gábor, szabómester és kereskedő; birtokol ölben Határszomszédos Milován saroktelkével. 1704-ben, amikor betörtek a rebellisek, ez a Gábor meghalt. Az örökösei, a Hivatal tudtával, eladták az ingatlant Nadlaktanin Radoviczának 35 Ft-ért. Egri Péter polgárnak van ölben Telke határszomszédos Szabó Gáboréval. Szuez Mathj megvette ezt a telket 46 Ft-ért; s ez a Hivatal tudtával történt 1701. ápr. 27-én. Szabó Lippai, polgár és kereskedő; telke hátsó határszomszédja Garsony Mihály telke; ölben kifejezve van neki 1701. dec. 3-án Laz lllia megvásárolta a maga számára, s ez a Hivatal tudtával történt. 1711. ápr. 9-én az idősebb Dono megvette llliától 90 rénes Ft-on. S ez a Hivatal tudtával történt.

6

S z é le s s é g

2

6

2

6

2

6

2

4 1/i

2

3 1j2

2

3 V* 17 17 7* 17 V,

2 7;

Pag. 13. 61. 62. 63. 64. 74

Sáracs Gyúró polgárnak van ölben kifejezve Szyárto György polgárnak van Horváth Mihál polgárnak van Temesvaracz Nikola polgárnak van

3 3 2

H o sszúság

S z é le s s é g

Pag. 14. 65. Sahaczia András, helybeli órásmester; van neki ölben kifejezve 66 . Temesvaracz Osztója, polgár; van neki ölben kifejezve 67. Santoravicz Marko, polgár; van neki ölben kifejezve 68 . Pop Luka, hajdú Tugalj hadnagy parancs­ noksága alatt; vanneki ölben kifejezve

17 x/ 2

2 1/2

171/2

2 1/ 2

17 3/4

2

18

2 V2

75. 69. Szabó Golub, polgár; van neki ölben Szabó Szuba 1699. máj. 29-én megvette a maga számára ezt a telket. 70. Rácz Lasso, hajdú Lottos hadnagy parancsnok­ sága alatt; van neki ölben kifejezve 71. Lottos Marian, hajdú; van neki ölben mérve 1700. dec. 4-én megvette a maga számára a fentebb már említett rác: Pamulki Lassar 18 Ft-ért; s ez a Hivatal tudtával történt. 72. Damian Gábor, polgár és kereskedő. Van neki ölben mérve Az 1700. esztendő november havának 28. napján megvette tőle az ingatlant a városi darabontok hadnagya, mégpedig 400 Ft-ért. Tőle azután adósságai miatt őexcellenciája visszavette. Ámde: az 1705. esztendőben, a kamarai inspektorátus hozzájárulásával, a korcsmajoggal együtt ismét eladtuk 700 Ft-ért Winklernének. Erről az adás­ vételről ki kell a vevőnek adni a házingatlanbirtoklevelet.

18 1/i

2

18 3/ 4 19

3 V2 17*

19

4

19 1/i

1 V2

19 x/ 2

172

19 x/ 2

172

Pag. !6. 73. Arada Péter, polgár; van neki ölben mérve 74. Szücz János és Jankó, mindketten polgárok, és van nekik ölben 1701. nov. 1-én megvette Csonádj Fischa; s ez a Hivatal tudtával történt. 75. Koszta és Sztoian, mindketten polgárok, és van nekik ölben

75

H osszúság

76. Lenchiz Márton, polgár és borkimérő; övé a sarokház és saroktelek a kamarai prefektúrával szemben; a telek ölben kifejezve Az 1706. esztendő január havának utolsó napján ezt a házat (mivel Lenschiz innen Máriazell-be utazott, de útközben Pesten meghalt) árverésre bocsátották [„...ist dieses Haus... auf dem Kultyave* feill gelegen worden“]. 330 Ft-ig felvitték az árat ezen az árverésen. S ezért az összegért megvásárolta a maga számára az ingatlant az idő szerinti gazdája: Driiger János Jakab.

S z é le s s é g

191/i

3 3/ 4

191/2

1 1/2

191/, 19

3 V, 2 V.

19

11

18

2

17

2

Pag. 17. 77. Barbéli Marton, aki huszár Pap György hadnagy parancsnoksága alatt; van neki ölben Övé ez a sarok, a kamarai ellenőr úr lakásával szemben. 1703. szept. 20-án 35 Ft-ért megvásárolta az ingatlant Lippay Simon; és ez a Hivatal tudtával történt. 78. Paptj Jakab, hajdúkáplár Lottos hadnagy parancsnoksága alatt; van neki ölben 79. Tömösvary Mátyás, polgár; van neki ölben 80. Lottos Jánosnak, a hajdúk hadnagyának van itt egy korcsmája; telke ölben kifejezve Pag. 18. 81. Szubo és Jovan, két hajdú; van nekik ölben Jorganicsia Sivko birtokolja ezt a telket; ő vette meg ugyanis a fent írtaktól. [,,Sivko Jorgancsia hunc locum tenet et emit a superius scriptis.“] 82. Jorgánsia Sivkonak van ölben 1701. ápr. 26-én megvásárolta a maga számára Positovaz Szíván kereskedő 80 F-ért, a Hivatal tudtával. Ő viszont 1702. júl. 1-én eladta Lippovacz Jankó­ nak. Ez utóbbit azonban levágták a rebellisek

e A magyar „kótyavetye” szót próbálta így visszaadni a telekkönyvvezető. 76

H o sszú ság

1704. ápr. 18-án. Özvegye 1717. aug. 17-én Borzacsia Szubo-nak adta el 130 Ft-ért a Hivatal tudtával. 83. Racz Millutin polgár és kereskedőnek van ölben 84: Racz Antal polgár és kereskedőnek van ölben 1706. aug. 14-én a fentebb nevezett Millutin nevű polgár megvette ezt a házat a maga számára a Hivatal tudtával. 85. Ráz Ignác polgárnak és kereskedőnek van ölben

S z é le s s é g

17 17

2

17

2 7 4

Pag. 19. 86 . Tot András hajdúhadnagyé az új megyeházával

szembeni sarok [„...hat das öck an newen Pro­ vinz Hauß yber...4'], s e sarokház ölben 87. Racz Péter katona és Szabó Péter hajdú, mindketten Tugalj hadnagy parancsnoksága alatt; van nekik ölben Ez a ház 1705-ben teljesen leégett; a puszta telken osztozkodott a felső és az alsó szomszédja, saját udvarukat bővítve ezáltal. 88 . Megyeri István és Milos, hajdúk a vicekapitány parancsnoksága alatt; van nekik ölben Megyeri István 1707-ben meghalt; örököseitől fele részben megvásárolta Baszitovacz Stejo szíjártó­ mester; később hozzájutott egy másik telekhez, ezért ezt a felerészt 1708. már. 31-én eladta Vassich Nedo-nak. 89. Szücz Mihály harmadmagával, a fivéreivel. Mind­ hárman polgárok, és van nekik ölben 1708. szept. 4-én, 20 Ft és 10 den-ért eladtak egy darab telket Beczeiacz Grubo-nak; nagysága — a 6 öles szélesség mellett — összesen 13 négyszögöl és 4 négyszögláb.

7 V2

6

6

5

6

7

6

6

27

5

27

3

Pag. 20. 90. Bakó István, huszár a vicekapitány parancs­ noksága alatt Határszomszédos Tot András hadnagy telkével. 91. Kolosvari András, polgár; van neki ölben

77

H osszúság

1701. okt. 3-án Olá János teljes egészében meg­ vásárolta a maga számára, a Hivatal tudtával és Kemény András hajdú jelenlétében. 1708. jún. 2-án ettől az Olá Jánostól megvette Siskovich Lukács 100 Ft-ért; s ez a Hivatal tudtával történt. 1710. ápr. 3-án ez a Siskovich Lukács eladta Krszta Gyurkának 150 Ft-ért, és ez is a Hivatal tudtával történt. 92. Husta Gergői, polgár és molnármester; van neki ölben Elszökött a rebellisekkel; a ház ezután egészen a falakig leégett; 1706. okt. 11-én átengedtük Damjanovich Auyimnek, 20 Ft-ért. 93. Dani István, polgár; van neki ölben Özvegy Daninét feleségül vette Haynal István; és mivel ez a telek a két előtte felsorolt ház között vitás telek volt. ez a Hajnal István kiegyezett velük, és ennek során 10 Ft és 30 kr-t fizetett is nekik.

S z é le s s é g

27

3

27

3

27

IS

Pag. 21. 94. Cseperke Máté, polgár, akinek egy bormérése is van; háztelkének nagysága ölben 1709-ben fia, Gáspár meghalt; özvegye, Sára asszony 1710. ápr. 20-án eladta a háztelek felét 300 Ft-ért, a Hivatal tudtával Gyurkovit Mihály és Ratkovit Jovan rácoknak. Az 1715. esztendőben, máj. 24-én Raskovics Jovan megvásárolta Sára asszonytól az özvegytől és az árváktól a ház és telek további '/ 4 részét 120 Ft-ért. 95. Lippai Márton, polgár és kereskedő; van neki ölben Az 1702. esztendő december havának 12. napján megvásárolta Szemlakovitz Márton a maga számára; és ez a Hivatalt adtával történt. 96. Imre Mátyás, polgár; van neki ölben kifejezve 97. Maxim, aki hajdú Szent Lasslai hadnagy parancs­ noksága alatt, de egyben lakatosmester is 78

4 1/ 2

3

4 1/2

3

H o sszú ság

[„Schlosser“]. Van neki ölben kifejezve 1701. jan. 24-én megvásárolta tőle a maga számára Schokaz Marian; erről a Hivatal bizonyságlevelet is ki fog adni.

12 1/2

S z é le s s é g

3

Pag. 22. 98. Wule polgárnak van ölben A Hivatal tudtával ezt megvásárolták a maguk számára Bossasid Szavisa és Stanisa 25 Ft-ért, a Hi­ vatal tudtával. És ez 1701. jún. 20-án történt. 99. Horváth Péter, polgár és kereskedő; van neki ölben Ezt megvette a maga számára Kara Jankó rác. Ez a Kara Jankó pedig Molnár Berthának adta el 1701. szept. 24-én. 60 Ft-ért. 100. Vuio, polgár és rác. Van neki ölben A telken álló istállót az előző házzal együtt váltották meg annakidején, s építették fel. 1706. júl 15-én ez a Molnár Berta eladta az istállót 33 Ft-ért Komán Mihály felcsernek. 101. Vadkerti János, a hajdúk zászlósa; van neki ölben Majd eladta Gyeorgei András magyar kapitánynak, aki kuruc lett. Ámde: a pince akkor, amikor júl. 25-én megrohanták a Palánkot, teljes egészében leégett. Mumczia Alexj építette azután fel. Az 1712. esztendő január havának 27. napján ez az Alexa eladta ezt az egész háztelket Czifra Radován-nak 175 Ft-ért.

8

3

12

2

12

12

374

Pag. 23. 102. Szűcz Jurko avagy Serbetzia, polgár; van neki ölben Ő 1709 januárjában magános emberként elhalt. A házat a rác templomra hagyta végrendeliteleg [ ,,Das Hauß zum Ráz Kirchen verschafft“] . Az egyház aztán elcserélte, a Hivatal tudtával, Bosatsia Stanisával a templom melletti boltjáért 1709. júl. 27-én. 103. Ivan, rác polgár és szabómester; van neki ölben A fentebb megnevezett Gyúró Serbetsia 1709-ben

3

2

2

2 74

79

H o sszúság

S z é le s s é g

megvette a saját maga számára, a Hivatal tudtával. Ez a Serbetsia Gyúró azonban feleségével és gyermekével együtt meghalt. Ezt a házat és még 2 háztelket a templomra hagyományozták. Az egy­ háztól megvette Popp Vujo, mégpedig azzal a feltétellel, hogy a Szubo nevű búza [ = pálinka] főző köteles 1717. jún. 7-én Vuja pópának teljes egészében átadni. [ ,,der Buzasyeder Nahmens Szubo schuldig hats dem Poppa Vuja 1717. den. 7. Juny völlig abgetretten.“] 104. Fekete Szivén, polgár; van neki ölben 1700. máj. 11-én megvásárolta Borsányi Tamás hentes, és kiváltotta a házbirtoklevelet is róla; de ő elszökött az igazságszolgáltatás elől, s a házat megvette a maga számára Serbegia Gyúró. Ez a Serbeczia Gyúró meghalt, s a házat a templomra hagyomá­ nyozta; az egyház azután Boszatsianak engedte át, tartozás fejében, a Hivatal tudtával. 105. Matty János, aki strázsamester a hajdúk között [„...Straßämaister unter denen Hey ducken...“]; van neki ölben ő azután 1697. dec. 31-én önként átengedte Gergely kapitánynak; a kapitány pedig eladta egy Kosma nevű kereskedőnek. Ez utóbbi viszont továbbadta a rác Dimonak, aki szintén kereskedő. A szabályos házbirtoklevelet is megkapta az utóbbi. Később a kapitány borkimérő helye lett itt. A rebellisek kivonulása után, 1704-ben, a leégett házat és a telket Péter csizmadia kapta meg, aki építkezett rajta; majd 1705-ben eladta Becskerekj Eleknek.

26

2

26

4

26

2

Pag. 24. 106. Gombkötő Demeter, polgár és rézműves; van neki ölben 1701. máj. 17-én átengedte, illetve eladta a házat a hátrább, 113-as sorszám alatt említett Nikolanak, a Hivatal tudtával. 80

H o sszúság

S z é le s s é g

26

2

26

2

26

2

26

2

26

4

107. Szűcs Miklós, hajdú ( ..............)f hadnagy parancs noksága alatt; és van neki ölben 108. Szabó Miklós, hajdú ( ....................) hadnagy pa­ rancsnoksága alatt; van neki ölben 109. Zieh Bosa és Szabó Miklós; az első szűcsmester, a második kereskedő. Mindketten polgárok és van nekik ölben Ez a ház 1706. márc. 16-án teljesen leégett és összeomlott. A ház mögötti telket azonban Lottos átadta Thot Mátyás hajdúnak, hogy építsen rajta egy házat. Az elöl levő boltot azonban megkapta Bosso-tól a rác templom; az egyház azután ideigle­ nesen birtokbahelyezte Sivko Romjt e boltban. Pag. 25. 110. Szücz Marko, polgár és szűcsmester; van neki ölben Nagy István és Péter ezt megvásárolták, majd 1708. márc. 15-én hozzávásárolták a mellette levő és a rác templomra hagyományozott telket; megkapták erről haladéktalanul a birtoklevelet is. 111. Tarhos Pál, Szücz Marian és Nyúl István, mind­ hárman polgárok, és van nekik ölben 112. Tersia Vük, hajdú ( ........................) hadnagy parancsnoksága alatt. Van neki ölben 1702. dec. 13-án megvásárolta a maga számára Zakó Gergely; s ez a Hivatal tudtával történt.. 113. A rác Halvaczia, polgár és kereskedő; van neki ölben 1700. okt. 22-én eladta ezt a telket Szücz Mikolának és Gyukonak; mindketten szücsmesterek. 1701. máj. 17-én Szücz Nikola, kinek más családi neve: „Liblianin”, a Hivatal tudtával elcserélte ezt a házat a fentebb 106-os sorszám alatt felvett Gombkötő Dömöre [fent „ Demeter” volt!] házával. 1702. április I9-én eladta Szentjanin Neschonak, a Hivatal tudtával, 40 Ft-ért; kiadatott egy ház-

31jí

l 1/.

10 3/4

17*

f Itt és az alább következő — általunk (...)-al jelölt — hasonló helyeken a hadnagy neve az ere­ dben üresen van hagyva. 81

H o sszúság

S z é le s s é g

birtoklevél is a vevőnek az adásvételről. Ez a Nesko, miután Gyük, a szűcsmester meghalt 1709-ben, megvette annak telkét 1710. jan. 24-én, a Hivatal tudtával 200 Ft-ért.e Pag. 26. 114. Kis Szíván, polgár és rác kereskedő; van neki ölben Ezt a házat először Halvaczia vette meg; később azonban a 113-as sorszám alatt fentebb felvett házával együtt 1700. okt. 22-én eladta Szűcs Nikolának és Gyukának. Ez a Gyuka még ez idő szerint is benne lakik. 115. Szabó Misko, rác polgár és kereskedő; van neki ölben 116. Aradi Marko, hajdú éskereskedő; van neki ölben 117. Aradia Péter, rác hajdú az aradi kapitány parancsnoksága alatt; van neki ölben

6 1/i

2 1/ 2

2 3/4

2 3/4

2 V4 1 1/i

2 3/ 4

1 1/i

2 3/4

2 1/ 4

Pag. 27. 118. Szábo Jurko, rác polgár és kereskedő; van neki ölben 1702. ápr. 30-án, a Hivatal előzetes tudtával, eladta a kapitány úrnak egy mészárszék céljára zu Einer fleichpankh...“] Majd Szegedj Istóké lett, ő azonban kuruccá lett; végül a kamarauradalmi tiszttartóság 1705. ápr. 21-én, 25 forintért eladta Bugarin Jovannak. 119. Tömösváry Jován, rác polgár és kereskedő; övé a sarok a rác Millován házával szemben; van neki ölben Itt két bolt lett; ezek egyikét Sebesanin Péter birtokolta, de ő átengedte azt sógorának, Ignatov Ignácnak. A vevő az erről szóló hatósági biztosítéklevelet 1707. aug. 12-i kelettel kapta meg. 120. Szücz Wesselin, rác polgár és szűcsmester; övé a sarok Barbél István házával szemben, és van neki ölben kifejezve

4 3/4

6 1/2

9 3/4

3

8 Ez a bejegyzés a margón olvasható; helyére beszúrójellel utalt a telekkönyvvezető. 82

H o sszú ság

Az 1711. évben, szeptember hónap 6-án ezt a boltot megvette Zagovicsanin Palkó ettől a Veszelintöl 110 Ft-ért. Es ez a Hivatal tudtával történt. 121. Millovan, polgár és Gyura, a néma rác [„... undt Gyura, der Stumbe Ráz...“]; van nekik ölben kifejezve Az 1709. esztendő december 10-én ez a Milovan, a Hi­ vatal tudtával eladta a saját birtokrészét Mészáros Gyukanak, aki Szabó hadnagy parancsnoksága alatt szolgál. A vevő megkapta erről az írásbeli, hatósági biztosítéklevelet [„...die schrijftliehe Versicherung.

S z é le s s é g

14

4

14

2

14

2

14

2

14

2

14

2

14

4

Pag. 28. 122. Szabó Palkó, polgár és kereskedő; van neki ölben kifejezve 123. Ötvös Palkó, hajdú Lottos hadnagy parancs­ noksága alatt, de aranyműves is; van neki ölben O maga 1700-ban meghalt. 124. Baba Antal, polgár és szűcsmester; van neki ölben kifejezve 1703. máj. 17-én ezt a házat és az alább következő telket megvásárolta Buch Henrik helybeli cipész­ mester egy lakás céljára [ „...in eine Wohnung...“] 125. Räz Antal, aranyműves és huszár Pap György parancsnoksága alatt. Van neki ölben Megvásárolta a maga számára Buch Henrik helybeli cipészmester. Pag. 29. 126. Ráz Ivó, aranyműves és huszár Pap György parancsnoksága alatt. Van neki ölben Ő maga meghalt; és az özvegye 1708. jan. 28-án el­ adta ezt a házat Áradj Zsigmondnak, ki egyébként Eger polgára [„... sonst einem Erlauer burger...“] , 200 Ft-ért. 127. Ráz Dimo, kereskedő és huszár Pap György parancsnoksága alatt; van neki ölben Ezt a telket megszerezte a maga számára a következő sorszám alatti Stoyssa.

83

H o sszú ság

128. Ráz Stoyssa, kereskedő és huszár Pap György parancsnoksága alatt; van neki ölben Tőszomszédos a császári hadbiztos úr által használt lakóépülettel. Ez idő szerint azonban üres és kamarauradalmi ház, amióta 1709 áprilisában elvonult a Pálffy- és a Newberg-ezreclekbeli katonaság. Egyébként korábbi kapitánysági székház; az a ház ez, amelyet napjainkban Philiph hadbiztos úr birtokolt. Ez a volt kapitánysági székház az a ház, amelybe jelenleg a német helyőrség katonasága van elszállásol­ va,h Az 1707. esztendőben július hó 7-én a prófuntház melletti földterületből egy házhelynyi telket kapott 75 Ft letétele ellenében Milovanov Miho. Ez kitesz A fent említett Miilován Miho után Halvatschia Nedelko is kapott egy földdarabot ugyanabból a területből, mely a fentivel határszomszédos; még­ pedig 16 öl hosszúságban és 3 x/ 2 öl szélességben; s ezért a telekért letett ő a Hivatal pénztárába 31 forintot; de csak 1708. nov. 30-án kapta meg a róla szóló házbirtok-levelet.

S z é le s s é g

14

47

16

6

,

Pag. 30. 129. Fodor Ádám, a Hivatal lovasfutára; van neki a városkapu mögött a prefektúrátussal szemben 130. Móra Ferenc, polgár; van neki ölben kifejezve 1707. szept. 29-én megvette ezt a házat Gergits Mihajlo Móra Ferenctől 170 Ft-ban 131. Kis György, polgár és sörbetfőző [„...burger undt Scherbetsyeder...“]; van neki ölben kifejezve 1700. ápr. 15-én eladta Csaldj Ferencnek, Deák Mihály bátyjának. Ő viszont eladta Sebessanin Malj Jovo-nak és Glavas Jovan-nak. —- De 1707. júl. 18-án, a fen t nevezett Malj Jovo teljes

10 ®/4

3

11

6

11

3

h A bejegyzések innentől kezdve nem a 128-as telekre, hanem a mellette fekvő, sorszám nélküli kapitánysági székházra vonatkoznak. 84

H osszúság

egészében megvásárolta a maga részére; így most mindkét birtokrész egyetlen személy tulajdonában van 132. Fekete Balázs, hajdú ( ............) hadnagy parancsnoksága alatt; van neki ölben 133. Lippai Miho, polgár és kereskedő; van neki ölben 1704. aug. 31-én Harombaczith Jovan 23 Ft-ért megvásárolta Miolateria-tól, akinek tudniillik Lippay Miho korábban eladta. 134. Ráz Bono, polgár és kereskedő; van neki ölben

S z é le s s é g

11

2

11

2

10 3/ 4

1 x/ 2

Pag. 31. 135. Juro, aki hajdú; van neki ölben 1711. márc. 3-án ennek a Bachich Juro-nak a felesége itt járt, és ezt az öreg, összedűlőfélben levő házat eladta a következő sorszám alatti Popará-nak, 26 Ft-ért. Ugyanis Juro-t a férjét a rebellisek levágták Lippánál. 136. Popara Tamás, hajdú; van neki ölben kifejezve 137. Kis Mihály, a kamarai prefektúra, valamint a harmincadhivatal lovasfutára; van neki ölben 1703 januárjában elpusztult Belényesnél; felesége 1705-ben meghalt. A házat bírja az apa és az anya.1 Ám utóbbiak 1707 novemberében mindketten meghaltak. Ezt követőleg Kis Mihály nagybátyja, Csaldj István váltotta meg a maga számára 80 Ft-ért. 1708. jan. 7-én kapott róla egy házbirtoklevelet. 138. Aradi Gyurka Péter, aki hajdú; van neki ölben

11

2

11

2

11

4

11

2

11

2

Pag. 32. 139. Csanádi Sándor, huszár; van neki ölben 140. Gobi János, huszár Szabó János parancsnok­ sága alatt; van neki ölben Ezt a házat bajtársa, Bássár Aga Gyurka, meg­ vásárolta a maga számára, 1703. jún. 4-én, 54 Ft-ért, a Hivatal tudtával.

11

3V2

' Nyilvánvalóan az eredeti telektulajdonos apjáról és anyjáról van szó. 85

Ő azonban 1709-ben pestisben meghalt, és a ház ez idő szerint a vejéé, azaz a helybeli rác iskolamesteré, aki Bássár Aga leányát vette volt feleségül. 141. Kis András és Keminti Mihály, mindketten huszárok Szabó János parancsnoksága alatt, és van nekik ölben Kis András telekrészét még 1701-ben meg­ vásárolta a maga számára 23 Ft-ért Helchich Jankó; Kemendj részét pedig hozzáadta neki [értsd: a kamarai prefektúra], mert van neki rajta egy majorsági épülete és egy istállója. 142. Boszitovácz Rácz Szíván, polgár és kereskedő; övé a sarok Tot András hajdúhadnagy házával szemben; és van neki ölben A pusztává lett telket 1707. szept. 15-én Német Jánosnak adta el [értsd: a kamarai prefektúra] részben 12 Ft-ért; az eladott rész ölben Pag. 33. 143. Lassanz Ferenc polgár; van neki ölben Miután 1704. júl. 23-án leégett a rajta levő ház, és rommá lett, a telket az égett romokkal Franczoszlia Gyürko-nak adta el 25 Ft-ért, és birtokba is adatott neki. 1708-ban, március 20-án ez utóbbinak az özvegyétől 120 Ft-ért megvette Boszitovácz Stejo. 144. Rosa István és Gergői, mindketten huszárok Szabó János parancsnoksága alatt; van nekik ölben 1704. ápr. 18-án elmentek a rebellisekkel; a házat 1706. okt. 26-án eladta [értsd: a kamarai prefektúra] Milovanov Miho-nak, aki kereskedő; ám birtokbahelyezése nem történt meg, mert közben vitás kérdések merültek fel; így csak 1707. aug. 23-án adatott el szabályosan és helytálló módon Vak Kováknak, 150 Ft-ért; s ő aztán meg is kapta róla a szabályos házbirtoklevelet.

H o sszúság

145. Dörick Pál, huszár ( ................. ) parancsnok­ sága alatt; van neki ölben 146. Acz János, huszár Szabó János parancsnok­ sága alatt; van neki ölben Elment a többivel együtt mint rebellis; a házikó porig égett 1704-ben a Rákóczi-betörésnél [„...in Ragozsichen einfahl...“]. A puszta házhelyet Oroszlánosf Marko és Kunágotjanin Jovan kapta meg, hogy építkezzenek rajta; ez 1706. okt. 15-én történt. Júl. 26-án azonban a Kunágotyanin Jovan tulajdonában levő részt — melyet azért, mert nevezett egy gyilkosság elkövetése miatt meg­ szökött, konfiskálni kellett — eladta [értsd: a kamarai prefektúra] Popp Arzénnek 45 Ft-ért.

S z é le s s é g

6

3 1[

6

8

Pag. 34. 147. Ábrahám István és Saigo Gergői; mindkettő polgár és halász; van nekik ölben Ez 1704. ápr. 18-án a rebellisekkel megszö­ kött [„Dieser ist Anno 1704, den 18 April mit den Rebellen forth ...“] k; a házikó a Palank nevű városrész második megrohanásakor leégett, és csak egy keskeny szelvény maradt meg belőle, melyet a prefektúra 10 Ft-ért átengedett Csizmadia Vuk-nak. 148. Ötvös Marian és Miho; mindketten huszá­ rok ( ..................) parancsnoksága alatt. Van nekik ölben 149. Bajali Illia, hajdú ( ..................) parancs­ noksága alatt, és van neki ölben A z 1710. esztendőben, június hó 17-én, özvegye 200 Ft-ért eladta Vojnovith Milos-nak, a Hivatal tudtával. 150. Jankó Elljea, aki aradi hajdú; van neki ölben

6

3

6

2

6

5

6

1 1/2•*

•* A telekkönyvezető eredetileg „Thot”-ot írt, majd azt más tintával törölte, s fölébe írta az „Oroszlánosj” nevet. k Bár az alany és az állítmány az eredetiben egyes számban van, a fejleményekből értelemsze­ rűen következik, hogy mindketten kurucokká lettek. 87

H o sszú ság

S z é le s s é g

6

2

6

4

7 1/ 2

9 7*

8

8

Pag. 35. 151. Bossa, aradi hajdú; van neki ölben Ez az iménti Janko-nak engedte át ezt az ingatlant; maga pedig Arath-ra ment. 152. Szabó Jakab és Gábor; mindkettő' polgár és kereskedő, és van nekik ölben Ez a Czerni Gábor a feleségével együtt elesett 1704. ápr. 18-án a rebellisek támadása alkal­ mával; a ház pedig ráomlott a gyerekeikre; fiúrokonaik, Kara Jankó és Milutin 1705. április 25-én eladták Risto Bozitovecz-nek 34 Ft-ért. 153. Floridan Ferdinand, polgár és szappanfőző­ mester; övé a sarok a kamarai prefekturátus székházával szemben, és van neki ölben 1701. okt. 3-án megvásárolta a maga számára Steinberger János Mihály. Pag. 36. 154. Pataki Mihály, huszár Pap György parancs­ noksága alatt; övé a sarok a prófuntházzal szemben; van neki ölben 1702. szept. 30-án eladta a két fivérnek: Siskovitz Andrásnak és Lukácsnak; a szerződést a Hivatal tudtával kötötték meg. A fivérek ezután meg­ kapták a házbirtoklevelet. 155. Orosz Lazko, aki huszár Szabó János pa­ rancsnoksága alatt; van neki ölben 1702. febr. 7-én, a Hivatal tudtával, eladta 40 Ft-ért a helybeli Szűcs Mattonak, s tulajdonába adta. 156. Vas Istók és Illia Ferkó; mindkettő hajdú ( ..................) hadnagy parancsnoksága alatt; van nekik ölben Rebellisek lettek; a ház összeomlott. A házhelyet használatra megkapta Temesvaracz Marko, 1705. márc. 13-án. 157. A helybeli magyar katonaság korcsmaépülete [„Der Ungarischen Miliz allhier Ihr Schanckhauß“]. Telke ölben kifejezne 88

8

8

8

5

5

H osszúság

Miután 1704-ben a magyar katonák valamennyien megszöktek és átálltak a kurucokhoz, a pince összedőlt; a telken levő házikót a puszta telek­ kel együtt, 1706. okt. 6-án eladta a prefektúra 30 Ft-ért Vetró Péternek és nejének: Nikolának. 1707. máj. 16-án házhelynek eladta a prefektúra Kaity Gergő-nek és Mátyásnak ennek a teleknek a fele részét az alább következő Sülyi-féle telekkel együtt; ez ölben kitesz 1714. nov. 2-án Csaverlye Demeter megvásá­ rolta a maga számára a telket 50 Ft-ért.

S z é le s s é g

8

3 1/ 2

8

4

8

5

9 ll,

8

Pag. 37. 158. Sülyi István, huszár Pap György parancs­ noksága alatt; van neki ölben 1700. jebr. 1-én eladta Hegedűs Miska zenész­ nek; ő maga, Sülyi István pedig áttelepült az Alsóvárosba [ i ndi e Unter Városch...“]. Ezt a telket korcsma céljára megváltotta a maga számára a magyar katonaság. 159. Hegedűs István, huszár Szabó János pa­ rancsnoksága alatt; van neki ölben Az 1704-ben történt második kuruc támadás után Lindtner hajómegőrző [,,Schiffsverwahrer“ = a kikötött illetve téli kikötőbe került hajókon a kisebb javításokat is elvégező hajójelügyelő] kibérelte és birtokba vette. 1712. dec. 31-én Poppel Antal császári hajófelügyelő 40 Ft-ért megvette; s ez a Hivatal tudtával történt. 160. Czasar György polgárnak van ölben Garsony Mihály, a harmincados írnoka meg­ vásárolta a maga számára, 1699. aug. 1-én; 1704. júl. 22-én megszökött a kurucokkal; ezután a házat [értsd: a kamarai prefektúra] eladta Barsactar Subo-nak 60 Ft-ért, tekin­ tetbe véve elszenvedett veszteségeit és érdemeit. 161. Barbér György, huszár Pap György parancs­ noksága alatt; e saroktelkével pontosan szem­ ben van a prófuntház; van neki ölben

9

4 '/ 2 89

H o sszú ság

S z é le s s é g

9

5

9 11

6 5

11

5

9

4

9

4

Pag. 38. 162. Baczik István, hajdú ( ................) parancs­ noksága a la tt; van neki ölben 1699. aug. 1-én Garsonj Mihály hozzávásá­ rolta ezt a telket Czásár György házához. 163. Racz Wasso, polgár: és van neki ölben 164. Rassy István, huszár; van neki ölben 165. Vaida Mihál, huszár; övé a sarok a császári korcsmaépület és Nagyúti Márton telkével szemben; van neki ölben 1704-ben, mindjárt az elején, megszökött a rebellisekkel. A házat a tűzvész elől meg­ mentette Lassov Stipán kormányos, és meg­ óvta épületállagát. At is engedte neki tulajdo­ nába [értsd: a kamarai prefektúra] 1704. okt. 12-én, 40 Ft-ért. Pag. 39. 166. Baka János, huszár; van neki ölben 1699. máj. 2-án odaajándékozta Szuez Mihály katonának, aki Pap György hajdúhadnagy parancsnoksága alatt szolgál. [„Die 2-da May 1699. donavit Mihaelj Szuez Militi ex Compania Domini Ductoris Georgy Pap."] 167. Kelemen Mihály, huszár Szabó János pa­ rancsnoksága alatt, és van neki ölben 168. Nagy Farkas, a huszárok zászlósa; van neki ölben 169. Aradi Mittar, hajdú; van neki ölben 1702-ben megvásárolta Teleki János, de ö 1704-ben rebellissé lett; a ház összeomlott, s a háztelket Belj Jovan hajdú kapta meg, 1706. október 24-én.

9 9

4 4

9

4

Pag. 40. 170. Csanádi János és Nitroi János, mindketten hajdúk Lottos hadnagy parancsnoksága alatt, és van nekik ölben Nitraj 1704. márc. 1-én megsebesült, majd 90

sebébe belehalt. Özvegye 1705. dec. 3-án eladta Orosz Laczko özvegyének, a Hivatal tudtával. 1712. szept. 5-én özvegy Orosz Laczkóné eladta Bajacs Szávának 80 Ft-ért, a Hivatal tudtával. 171. Martonos Szivko, hajdú ( ................) parancs­ noksága alatt; van neki ölben 172. Tot Marczim, hajdú ( ..................) parancsnoksága alatt, és van neki ölben 173. Tot Mihok, hajdú ( ..........................) parancs­ noksága alatt, és van neki ölben

H o sszú ság

S z é le s s é g

9

3

9

3

9

3

Pag. 41. 174. Csalti István, huszár, van neki ölben A telket megszerezte magának Hódj Mihály, mert a fent nevezett nem építkezett rajta. A tűzkárt szenvedett házhelyet 1704. nov. 6-án megkapta Priseckh Dániel. 1706. júl. 22-én ez a Priseckh a telekre fel­ épített házát eladta Medendaba Milos-nak 56 Ft-ért. 175. Hódi Mihály, polgár: van neki ölben 176. Egyedi Mihály, huszár Pap parancsnoksága alatt; van neki ölben Siskovicz András szűcsmester megvásárolta a maga számára; ő az, aki a Pataki-féle házat megvette. 177. Bsoki1 János, huszár Pap parancsnoksága alatt; övé és Sovgán Jánosé a sarok; telke Megvette Bunda Mihók, de ő kuruccá lett; egy hajdú, név szerint Markovith Gergő az, aki magára vállalta a leégett házhelyet, hogy újra beépítse azt.

9

3

9

5

8

4

8

4

Pag. 42. 178. Sárgán János, hajdú ( ......................) parancs­ noksága alatt; övé a sarok Vosoki [sic!] János

A telekkönyvvezető először „Vsoki”-it írt, majd ,.Bsoki”-ra javította. 91

házával szemben; hátsó szomszédja Sós Mihály telke; van neki ölben 179. Ellia István és Nedekri Ferenc, mindketten hajdúk ( ........................) parancsnoksága alatt. Van nekik ölben 1704-ben, a Rákóczi-betörésnél a ház teljesen leégett, az üres telket a kamara a Heysterezred egyik obsitosának adta oda; ez egy kis házat épített fe l rája, majd azzal együtt 1709ben eladta Aradjanin Luka-nak. 180. Bosa Gyurko, hajdú ( ................) parancs­ noksága alatt, és van neki ölben Pag. 43. 181. Nagy Lazko, huszár Szabó János parancs­ noksága alatt, és van neki ölben A rác Dono nevű kereskedő ezt megváltotta a maga számára. 182. Loas János, hajdú ( ................) parancsnok­ sága alatt, és van neki ölben 183. Borgonacz Radsosa, hajdú ( ..................) parancsnoksága alatt, és van neki ölben Pag. 44. 184. Ravle Strileno, huszár ( ..............) parancs­ noksága alatt, van neki ölben 1711. júl. 28-án Csvolye Sivko eladta ezt a házat Pop Osztoja-nak 45 Ft-ért. 185. Bico István, huszár és Kis Ferenc, szintén huszár Szabó János parancsnoksága alatt; van nekik ölben Kis György polgár építette rá a házát, s övé lett a telek is; de ő maga 1704-ben elment a kurucokkal. Azt követőleg, de csak 1706. dec. 31-én eladta a kamarai prefektúra a katolikus Sziroviczának, vagy Tothmarczika-nak 35 Ft-ért. 186. Piaczi István, huszár; van neki ölben 187. Kun Miklós, huszár Pap parancsnoksága alatt; és van neki ölben 1704-ben rebellis lett; háza azután összeomlott.

H osszúság

S z é le s s é g

beszakadt a teteje. A telket később [értsd: a kamarai prefektúra] Szegedj Josso-nak adta oda. Pag. 45. 188. Szegi Mihály, polgár; és van neki ölben 7 189. Nagyuti Márton, hajdú ( ................) parancs­ noksága alatt. Van neki ölben.............................................. 3 Övé a sarok Vaida Mihállyal szemben. Ezt a házat 1704. máj. 31-én 20 Ft-ért meg­ vásárolta a maga számára Horvath Péter huszár, Pap György csapatából. 190. Bodo Ferenc, hajdú ( ..................) parancs­ noksága alatt; van neki ölben..............................................3 191. Jovanin Áradj, hajdú ( ................) parancs­ noksága alatt; van neki ölben..............................................9

3 1/2 7

7 6 V2

Pag. 46. 192. Nicola, polgár és Ráz Mihály, aki szintén polgár, s kettőjüknek van összesen ölben 193. Millovan, rác kereskedő polgár; van neki ölben 194. Tarpai Miklós, huszár; van neki ölben Millovan rác azonban ezt megvásárolta a maga számára. 195. Maigyer István, tömlöctartó [„Temniz Darto“] Van neki ölben Meghalt 1701. ápr. 8-án; özvegye, a sok adós­ ság miatt, eladta ezt az ingatlant Ráz Pero ke­ reskedőnek, akié a No. 13-as tétel alatt felvett sarokbolt, 40 Ft-ért, a Hivatal előzetes tudtával.

9 20 9

13 V, 15 7

9

3 1/i

9 9

3 V, 5

Pag. 47. 196. Az egész itteni magyar katonaság katonai tömlöce; van hozzá ölben [„Der Vngrischen sambentlichen Milliz allhier ihr Temniz hat Claffter...“] 197. Rácz Gyurko, huszár Pap parancsnoksága alatt; van neki ölben 198. Puska Ferenc, polgár; van neki ölben 1706. szept. 1-én Grubo Becsej, aki hajdú

93

Lottos hadnagy parancsnoksága alatt, a Hi­ vatal tudtával, 40 Ft-ért eladta nemes Bese János deák kapitánynak. 199. Racz Perisa, huszár Pap parancsnoksága alatt; van neki 1707. máj. 19-én a következő sorszámú, Nedoféle háztelket átengedte a prefektúra ennek a Perisa nevű rácnak azért, mert az ő telke na­ gyon szűkre volt kimérve; a rajta épült ház azonban a kuruc betörésnél porig lerombolódott.

H o sszúság

S z é le s s é g

9

3

Pag. 48. 200. Nedo, huszár Pap György parancsnoksága alatt; van neki ölben 9 201. Budossi Jakab, hajdú ( .............. ) parancs­ noksága alatt; van neki ölben...............................................9 1704-ben, többekkel együtt átszökött [értsd: a kurucokhoz]; a ház összeomlott; azt a rá­ cot, aki a telket megvásárolta, agyonlőtték; azóta és most is özvegye birtokolja. 202. Csányi Mátyás, hajdú ( .................. ) parancs­ noksága alatt. Van neki ölben.............................................. 9 Ez a ház 1704-ben porig égett. A telket 1707-ben, május 12-én megkapta Herenácz Jakab. 203. Sós Mihál, strázsamester a hajdúknál [„...ein Strassämaister unter denen Hey ducken...“]; övé a sarok Rosa Istok-kal szemben, és van neki 9 1710. aug. 4-én az ingatlan felerészét, de a házból két szobát is, le a pincéig eladta Piszár Jovannak 130 Ft-ért, a Hivatal tudtával. 1717. szept. 25-én Soos Mihály az ingatlan neki megmaradt felerészét is eladta egy gö­ rögnek, név szerint Meletel Demeternek 160 Ft-ért, a Hivatal tudtával; a méretek szél­ iében megmaradtak, s így lett 9 Es hozzámérték a fele kapubejáratot is. Meletel Demeter Macedóniából megvette Soos Mihály házát [ értsd: = Soos Mihálynak 94

3 3

3

3 V2

3 74

H o sszú ság

S z é le s s é g

megmaradt fele házrészt! Lásd a másik felé­ nek eladását fentebb — K. G y J 160 Ft-ért; a ház kapuja, vagyis a ki- és bejárata közös lesz a másik tulajdonossal. [,,Demeter Meletel ex Macedonien Khaujft das, des Soos Mihály sein Haus, pro 160 Ft; die Haußthüer, oder auß- und eingang mit dem andern wirth gleichen theils. “] m Pag. 49. 204. Farkas Miska és Kis János, mindketten hu­ szárok Pap György hadnagy parancsnoksága alatt; övék a saroktelek a prófuntházzal és Barbél György háztelkével átellenben; van nekik összesen 205. Csukonyi Istók és Tot Marczi, mindketten hajdúk, és van nekik ölben Rebellis lett [értsd: mindkettő]n 1704. ápr. 18-án: a házat azonban Nescho Kovacsith megmentette a tűzvésztől, a tetőzetét újonnan elkészítette. így aztán a kamarai prefektúra 1706. febr. 27-én, Szegeden kelt vagyonát­ ruházás által 8 Ft-ért átengedte neki az egész ingatlant. 206. Pap Buio, aki rác p a p ; van neki Ez a Papp Buio eladta Csanádi Puttniknak 125 Ft-ért, 1715. máj. 11-én.

14 V.

9 7«

16

3

16

4

Pag. 50. 207. Szabó Máté, zászlós Nagy János hajdúhad­ nagy parancsnoksáag alatt; van neki ölben Még 1702 áprilisában megvette tőle Katona Czejo — ö azonban a török által párbajban 1707-ben elpusztult [ „ ...im thyrkhischen entbriejfen ( = ,,endprüfen“) verlohrn gangenn“] ; özvegye 1709. jún. 22-én, a Hivatal

16

3

m E bizonylat egy külön (1 0 x 7 cm-es) cédulán van a telekkönyvhöz mellékelve. n Bár az alany és állítmány az eredetiben egyes számban van, a közlés értelemszerűen mindkét tulajdonosra vonatkozik. 95

H o sszú ság

tudtával eladta 84 Ft-ért a Betse-i Hadnagy Maxim-nak. 208. Racz Iván, péklegény [„ein beckeniunger“] a császári prófuntházban; van neki Schodro Geczi, liszthordó [„mehlstoßer“], két fitestvérével együtt; van neki Schodro Gyurko, a jogos birtokos [ „...Rech­ ter besitzer...“] meghalt; az özvegye és az anyja a Hivatal tudtával, 1705. júl. 2-án eladták Churczia Mariannák, akié Lipko Mara so die Lipko Mara hat..."] 8 Ft-ért. Később Malj Bosso vette meg a maga szá­ mára. 210. Már Gergely, Szent Miklós András és Kallia Jancsi, valamennyien huszárok, Pap György hadnagy parancsnoksága alatt; van nekik 1706. márc. 9-én ezt a házat megvásárolta két rác a maga számára, egyikük neve Gábor a másiké Bapplangia Bossa. Már Gergely hátrahagyott özvegye eladja 19 Ft- és 50 ma­ gyar den-ért Kovács Ferencnek, itt, a Pallankában fekvő lakóházát. [„Már Gergelly hinterlassene Wittib verkhaujft ihres, hier, in der Fallanka liegendes Hauß den Ferenc Kovács pro 19 Florenis 50 denariis Hungaricalibus."]°

S z é le s s é g

16

2

16

4

16

4

16

3

Pag. 51. 211. Jahas András, hajdú Nagy János hadnagy, valamint Kovacz György, hajdú Szent Lasslaj hadnagy parancsnoksága alatt; kettejüknek van összesen 1705. júl. 3-án Räz Jovan, a Hivatal tudtával, megvásárolta ezt a házat 13 Ft-ért. 1706. júl. 4-én Räz Jovantól megvették ezt a házat, a Hivatal tudtával, Gábor és Bosza 20 Ft-ért.

° Erről az adásvételről egy, a telekkönyvhöz csatolt külön cédula tájékoztat. 96

H osszúság

212. Tallos Illona, öreg özvegyasszony [„...eine alte W ittib...“]; van neki ölben Német Jancsi építkezett a telken. 213. A császári korcsmaépületé a sarok, szemben Santa Andrással és Vaida Mihállyal; tarto­ zik hozzá ölben Ennek a teleknek az alsó és hátsó feléből kapott [értsd: a kamarai praefektúrától] Vilio Misko hajdú és Markó hajdú házhely­ nek 1708. márc. 9-én összesen

S z é le s s é g

16

3

16

4

9

53/4

Pag. 52. 214. Stojatin és Bogoza, huszárok Papp György parancsnoksága alatt; van nekik ölben 215. Gabrielo és Szupo, mindketten huszárok Papp György hadnagy parancsnoksága alatt; van nekik ölben 216. Rácz Szubo a családjával; maga huszár. Papp György alatt szolgál; van neki 217. Racz Gyurka és Ráz Miklós, hajdúk Nagy János hadnagy parancsnoksága alatt; van nekik ölben

16

3

16

4

16

3

16

3

16

2

16

2

16

2

16

2

Pag. 53. 218. Racz Jovan, favágó a prófuntházban [„... ein Holzhacker in den Proviant H auß...“]; van neki ölben 219. Racz Nedo, lisztszállító a császári prófunt­ házban [„...ein Mehlstrosser in dem Kayser­ lichen Proviant H auß...” — de: a „Stoßer“-nek lehet „dagasztó” értelme is]; van neki ölbenp 220. Ráz József, lisztszállító a császári prófunt­ házban; van neki Pag. 54. 221. Gabriello, béres [„...ein oxen Knecht...“] a prófuntházban, van neki ölben p A „Mehlstoßer”-t „kenyérdagasztónak” is lehetne fordítani. 97

222. Ráz Stanko, aki vízhordó a prófuntházban [„...ein Wasserträger in dem Proviant...“]; van neki 223. Ráz Illia, aki kocsis a gróf úr mellett, öreg anyjával együtt; kettejüknek van ölben 224. Ráz Gyurko, favágó a prófuntházban; van neki

H osszúság

S z é le s s é g

16

2

16 16

2

3

Pag. 55. 225. Novak és Mihok, mindketten lisztszállítók a császári prófuntházban; övék a saroktelek a kolostorkapuval szemben; van nekik ölben Ezen a telken 3 lakóházat építettek: egyet Hadnagy Lukács, egyet Novak Mihok? egyet pedig Gabriello. 1712. ápr. 27-én Hadnagy Lukács eladta az övét a fentebb megnevezett két személynek, a Hivatal tudtával, 37 Ft-ért. 226. Lontas György, polgár; övé a sarok ( ................. )r-al szemben; van neki ölben 227. Vöth Ferenc, péklegény; van neki ölben

16

14 19

9 7. 5

19

8

Pag. 56. 228. Fost Mihály Gábor, van neki ölben Határszomszédos Farkas Miska huszár telkével. Ez eladta a telken levő köveket követelése miatt; a telket utána egy lllia nevű zsoldos kapta meg; ő aztán épített rá egy házat; de 1704-ben, az első kuruc betörésnél, ápr. 18-án, harcban elesett. Később, 1705. szept. 29-én az özvegye eladta a házat Bosso Miho-nak 43 Ft-ért; a vevő megkapta a házbirtoklevelet is. 229. Santa András, császári molnár; bajtárásával: Tot Berta-val együtt, mindketten polgárok; övék a sarok a császári korcsmaépülettel szem­ ben ; telkük határszomszédos Kocsis Istvánéval, és van nekik Kocsis István, fazekas és polgár; van neki ölben q A két név itt így, összevonva szerepel. r A sarokszomszéd neve az eredetiben üresen maradt. 98

16

4

16

6

H o sszúság

S z é le s s é g

16

4

16

4

16 16

4 4

Pag. 57. 231. Babarczi János és Gergely, két fivér, mindketten huszárok Pap György alatt; van nekik 232. Rácz Mihál és Stanissa, huszárok mindketten Pap György alatt; van nekik ölben 233. Putnaki Gáspár, huszár Pap György alatt; van neki ölben 234. Messaros Millos és Malj Bosso; van nekik 1703. jún. 29-én megvette ezt a telket tőlük Telek János. Majd a prefektúra vásárolta meg később 50 Ft-ért tisztiszállás céljaira. Pag. 58. 235. Gellért Mihály és Szira Mihály, mindketten huszárok Pap György alatt, s van nekik ölben Ezt a telket a prefektúra elcserélte a szemben levővel, ebből pedig tisztiszállást csinált; ámde: a kuruc ostromzár alkalmával minden építmény összeomlott rajta porig; a puszta telket 1705-ben, június havában, megkapta a kamara útján Dutwig úr, kiszolgált őrmester [„...Herrn Dutwig gewesten feldtwäbl...“] házhelynek. 236. Pap György hadnagy, aki ideiglenesen be­ tölti a kapitányi tisztséget is; van neki Ezen a telken az ö engedélyével Csanibut Mihj építkezett. 1708. jún. 22-én, az elől megnevezett és az utóbb megnevezett telekrésze között kapott még két hajdú is egy 4 öles házhelyet ebből a telekből; név szerint: Martonosanin Jankó és Kecskemetacz Bujo. 237. Kis János, Pap György hadnagy zászlósa; van neki 1704-ben a házhelyen levő ház összeomlott. 1707. máj. 25-én, a Hivatal tudtával, a ház­ helyet házépítés céljára megkapta Martono­ sanin Osztója és Bitemia Misko. 238. Négy Ökrü Istók, huszár Pap György pa-

16

H 3/4

16

10

16

5

99

H o sszúság

S z é le ssé g

16

2

16

2

16

2 1/.

rancsnoksága alatt, és van neki ölbens 1703-ban, febr. 15-én, a Hivatal előzetes tudtával, 30 Ft-ért eladta egy Clementschitz Jakab nevű szakaszvezetőnek [„Einem führer Jacob Clementschitz...“] 1 A rajta levő ház azonban a kuruc ostromzár idején leégett [„Ist in der kuruzischen Ploquada abgebrandt..."], és a földdel tették egyenlővé. Ezt követőleg a szakaszvezető kapott egy másik házhelyet, közvetlenül a prófuntház mellett; ezt pedig 1706. febr. 5-én megkapta Marian, a molnár. Pag. 59. 239. Kis Geczi, aki huszár Pap György alatt, és van neki ölben 240. Csanyi Mátyás, szintén huszár Pap György parancsnoksága alatt, és van neki ölben 241. Gruico és Mirko, mindketten huszárok Pap György parancsnoksága alatt; van nekik ölben Mirko özvegye és fivére 1707. máj. 16-án, a Hivatal tudtával, 7 Ft-ért eladta Radol Thadias-nak, aki erről kapott egy házbirtok­ levelet is. Később azonban a következő té­ telben szereplő két fivérnek, akik mindketten huszárok, átengedte és birtokukba is adta [értsd: a kamarai prefektúra]. 242. Rakó és Andreé huszárok, mindketten rácok, Pap György parancsnoksága alatt; van nekik ölben

16

4 */2

16

3

Pag. 60. 243. Millivoj és Mihál, mindketten rácok és hu­ szárok Pap György parancsnoksága alatt, és van nekik ölben

s A hosszúság- és szélességadat hiányzik. Mivel az előtte és az utána levő hosszúsága 16 öl volt, ezé is annyi lehetett. ‘ A „Führer” kifejezés „hajcsárénak, „eligazító”-nak, sőt „hajóvezető”-nek is fordítható.

100

H osszúság

244. Ninko, rác és huszár Pap György alatt; van neki 245. Szabó Ádám és Lippai Istók, mindketten hajdúk Lottos hadnagy parancsnoksága alatt; van nekik 246. Túró Mátyás és Tot Istók, mindketten hajdúk Lottos hadnagy alatt; van nekik

S z é le s s é g

16

2 1jí

16

2

16

2

Pag. 61. 247. Monos Istók és Telek János, Lottos hadnagy alatt szolgáló hajdúk; van nekik 248. Racz Trifunt, polgár és bognár, fiával együtt; van neki 249. Ambrus Gyurka és Göbölös. Az első: hajdú; a második: polgár. Kettejüké a sa­ roktelek a császári korcsmával szemben, de a hátával számítva. Van nekik ölben 250. Messáros Marczj, a Gyurko nevű hajdúval együtt; saroktelek ez, szemben Ambrus Gyurkóéval, és van nekik

16

2

16

2

16

5

16

3 1/I

Pag. 62. 251. Ráz Joann, hajdú Tugalj hadnagy alatt; van neki 252. Szabó Radovicza, hajdúkáplár Tugali had­ nagy alatt; van neki Szentjanin Radivoj, Sirassa Jovan-nal együtt, megmentette a telken levő épületeket a tűz­ vésztől. Ezért hivatalos úton átengedtük nekik az ingatlant; s ezt a tényt e helyütt feljegyez­ tük. Kelt Szegeden, 1709. dec. 20-án. 253. Messáros Marian, hajdú Tugali hadnagy parancsnoksága alatt; van neki ölben Ez a Mészáros Marian elment Jala-ba, és ott átállt a törökhöz. A házat 1710. márc. 20-án 30 Ft-ért Schelma Stojadin kapta meg. 2 5 4 . Racz Mirko, hajdúkáplár Tugali hadnagy alatt; van neki Ez elment Szemlak-ra; a házat előtte, 1700. okt. 20-án eladta Kormányos Osztoia-nak.

16 16

2 2

16

3

16

2

101

H osszúság

S z é le s s é g

Pag. 63. ^55. Ráz Stoian, aki Tugali hadnagy strázsamestere; van neki ^56. Bariaktár Mihál, aki Tugali hajdúhadnagy zászlósa; és van neki ölben -57. Miklós Zvio, Tugalj hajdúhadnagy alhad­ nagya, és van neki -58. Tugali, hajdúhadnagy; van neki ölben Ezt a házhelyet Kragoja fia: Jllia kapta meg. 1703-ban viszont 10 Ft-ért megvásárolta Radossav hajdú, ki Tugalj hadnagy alatt szolgál; ez a Hivatal tudtával történt, és teljes hosszában vásárolta meg.

16

2 Vg

16

2

16 16

2 7a 4

16

4U

16

3

16

2

Pag. 64. 259. Ráz Marko, Tugali egyik hajdúja; van neki ölben 260. Racz Raka, két fivérével együtt: valamenynyien hajdúk Tugalj alatt; van nekik 261. Radossa és Nikola, mindketten Tugalj hajdúi; van nekik ölben 262. Jalinacz Gyúró, aki jobbágy [„...ein Gyalec Unterthann...“],vde emellett Tugalj hadnagy alatt szolgáló hajdú is.x

16

2 V2

Pag. 65.

263. Marian és Marko, hajdúk Tugalj hadnagy alatt; van neki ölben 264. Ráz Jossa, két fivérével együtt; mind huszá­ rok Pap György alatt; van nekik 265. Pávái és Szíván, hajdúk Tugalj hadnagy alatt; van nekik Mindketten meghaltak, csak egyetlen kisfiúcska maradt utánuk: Jurissa; ő nem tudta a: ingatlant megtartani, hanem 1710. ápr. 12-én eladta Radoviczának és Jurá-nak, a

16

2

16

4

16

3

" A telekkönyvvezető, szokatlan módon, megismételte a hosszúság- és szélességadatot. v A telekkönyvezető talán a magyar „gyalogjobbágy” szót próbálta meg visszaadni a „Gyalec Unterthann” kifejezéssel. x A telek hosszúság- és szélességadatai hiányoznak.

102

Hivatal tudtával, 60 Ft-ért. 1715. márc. 5-én Radovicza eladta a: ő birtokrészét Stojannak 40 Ft-ért. Aki most együtt birtokolja az ingatlant Jurá-val. 266. Jalinacz Attim-é a saroktelek Pap György hadnaggyal átellenben; van neki [„Attim Jalinacz hat das öck gegen den Papyorg Hadnadhagy (sic!), undt hat Länge 7 Breite 6.“] 1704-ben, a második betörés alkalmával háza teljesen összeomlott; a prefektúra azonban átengedte neki Huszta Geczi házát; ezt a házhelyet pedig 1706. okt. 26-án megkapta Vukovoj és Miátt, hogy házat építsenek rajta.

H o sszúság

S z é le s s é g

7

6

Pag. 66. 4

267. Jalinacz Pero, polgár, és van neki ölben 268. Csonka Gyurko és Hoza Zluejo, mindketten hajdúk Tugalj hadnagy alatt, és van nekik Az 1704. évben ezt a házat Hans Kolaries 9 Ft-ért megváltotta a maga számára a fentiektől. És az 1708. év július 14-én Kollerics 28 Ft 50 den-ért, a Hivatal tudtával, eladta Deák Gábornak. [ ,,Vnd Anno 1708. 14. July der Kollerics dem Gábor Deák pro 28 Ft 50 den, mit Ambts wissen verkaajft.“] y 269. Marko Bussaczia, hajdú Tugalj hadnagy alatt; van neki ölben 270. Jalinacz Wasa, hajdú Tugalj alatt; van neki

4

47 3

.

Pag. 67. 271. Mihály és Joszim, hajdúk Tugali csapatából mindketten; van nekik ölben 272. Haláz Fes és Oroszlány Nicola, mindkettő hajdú Tugali hadnagy alatt; van nekik 273. Sivko és Santa Mihok; van nekik ölben Az 1709. év februárjában utóbbi meghalt.

7

4 1/2

1 7

4 4

y Ezt a bejegyzést egy korabeli kéz hosszanti és átlós áthúzásokkal törölte. 103

H osszúság

Özvegye, a Hivatal tudtával, eladta birtokrészét Csongradecz Sivo-nak 40 Ft-ért, 1710. ápr. 15-én. 274. Fekete Molnár Bosso és Nesko, hajdúk Szent Laslo-i hadnagy alatt; övék a sarok­ telek a palánkok mögött, ott, ahol az őr­ szem őrbódéja áll. És van kettejüknek

7

S z é le s s é g

elől: 6 hátul: 3 1/2

Pag. 68. 275. Bogozav Marko és Kurocz Istók ( . ................ ) hadnagy alatt szolgálnak, mindketten hajdúk; és van nekik ölben 176. Gyalinacz Ellia, hajdú Tugali hadnagy alatt, és van neki ölben 277. Fraczarith Mihál, Tugalj hajdúja; van neki

16

2

16 16

2 1/2 2 1/ 2

16 16

2 V2

16 16

3 2

16

2

Pag. 69. 278. Cserbeni Mihál, hajdú Tugali hadnagy alatt; van neki 279. Gyalinacz Kragoi, polgár, és van neki ölben 280. Gabrielo Mihály, Lottos hadnagy hajdúja; van neki 281. Miho Nicola, hajdú Tugali alatt; van neki

2

Pag. 70. 282. Stanoe Vasza, Tugali hajdúja, és van neki ölben Ez a ház a kurucok második betörése alkal­ mával porig leégett, és egészen mostanáig pusztán állt; most, 1707. máj. 16-án, a Makko-i Thot Gyurkának és 2 fitestvérének 6 1/2 öl hosszúságú és 5 öl szélességű házhe­ lyet képezve belőle, eladta a prefektúra ház­ helyként. Ámde: ők nem építkeztek, hanem Maly Ja­ kab építkezett rajta. Ő viszont tneghalt. Özvegye az ingatlan Jelét 1711. márc. 20-án 104

H osszúság

eladta egy másik özvegynek. Ugyanebben az évben, aug. 3-án Romj Gyurath a másik felét 14 Ft-ért megváltotta a maga számára. 283. Ráz Gyurko, hajdú ( ................) pa­ rancsnoksága alatt. Van neki 284. Bersanovacz Szíván, hajdú ( ..................) parancsnoksága alatt; van neki ölben 285. Tutas Stoiko és Szivan, hajdúk, ( ................. ) parancsnoksága alatt, és van nekik

S z é le s s é g

16

2

16

2 V.

16

2

Pag. 71. 186. Rado káplár, egy Alexi nevű hajdúval együtt, mindketten Tugalj hadnagy alatt; és van nekik ölben 287. Julay Miklós, hajdú Tugalj hadnagy alatt; van neki ölben 288. Lasso Damian, Tugalj hajdúja; van neki

16

2 V*

16 16

2 2

16

2

16 16

2

16

2

16

2

16

2

Pag. 72. 289. Vuja Bassaczia, Tugali hadnagy hajdúja; van neki ölben 290. Ostoja, Tugali egyik hajdúja; van neki ölben 291. Kekés, Tugali egyik hajdúja; és van neki Ez a Kekéz [így!] azonban meghalt. Anyja a ház felét, a Hivatal tudtával, 1706. jún. 22-én eladta 6 Ft-ért Milovan Beczejacz-nak. 292. Rakó Hoza, hajdú Tugali alatt. Van neki Mivel az 1704. évi első rebellis betörésnél a rajta levő ház porig égett, és mivel Rakó elment Arrath-ra, a Hivatal máj. 13-án oda­ adta a puszta telket Szedamin Palko-nak.

2 V2

Pag. 73. 293. Bugar Mihok, bajtársával, Nicola-val együtt; mindketten hajdúk Tugali hadnagy alatt; van nekik ölben 294. Olla Miklós és Ráz Szivan, Tugali hajdúi, és van nekik

105

295. Jovan és Miat rácok, Tugali hajdúi; van nekik együttesen

H osszúság

S z é le s s é g

16

2

16

2

16

3

Pag. 74. 296. Erdély Gyurko, Tugali hadnagy egyik haj­ dúja; van neki ölben 297. Ráz Bosko, Tugali hadnagy hajdúja; övé a saroktelek az utca túloldalán, Stano és Vasa telkével átellenben; és van neki ölben 298. Stano és Wassa, mindketten hajdúk Tugali hadnagy alatt; övék a saroktelek az utca túloldalán, átellenben a rác Bosko telkével; és van nekikz

3

Pag. 75. 299. Ráz Naio, Tugali hadnagy egyik hajdúja, és van neki ölben 300. Ráz Mihály, halász; van neki 301. Aradi Janczi, Nagy János hadnagy egyik hajdúja, és van neki 302. Racz Miklós és Lucas Gyurka, mindkettő ökrösbéres Knopp commissarius úrnál, és van nekik

2

2 2

2

Pag. 76. 303. Márton és Péter, ökrösbéresek Knopp [így!] commissarius úrnál, és van nekik 304. Millos és Veszelin, szintén ökrösbéresek Knopf [így!] commissarius úrnál, és van nekik Most Dugaczkj Szimo-é. 305. Lasso Szivanknusevichnek van Ő az ez idő szerinti hídkezelő legény [„...der jetzige Pruckh Knecht...“]. A ház leégett; a telket Lasso 1710. júl. 9-én eladta 10 Ft-ért Kriszta Gerth helybeli pol­ gárnak.

18

2

17

2

17

3

z A hosszúság adatai ennél — és a következő négy teleknél — hiányoznak. 106

H osszú ság

306. Stanissa, hajdú Tugali hadnagy alatt; van neki ölben Sivari Csonadj és Russaj Gyurkaaa

S z é le s s é g

17

2

17

2

17

2

17 17

2 2

17 17

2 2

17

2 1/2

17

3 3/ 4

17

2

17

2

17

2

Pag. 77. 307. Stephan és Pejo, rácok; mindkettő ökrösbéres Knopp élelmezési biztos úrnál [„... oxenknechte bey den Herrn Proviant Commissari Knopp...”]; és van nekik ölben 308. Szegedi Stoian, az apjával együtt; ő maga hajdú ( ................. ) hadnagy alatt, és van neki ölben 309. Jovan, aki lisztszállító [„ein Mehlstosser“]; és van neki ölben 310. Dostoia Radossav, polgár, és van neki ölben Pag. 78. 311. Ráz Jankó, polgár, és van neki ölben 312. Baraczi Dragoli, polgár, és van neki 313. Stojan, ökrösbéres a commisszárius úrnál, és van neki ölben 314. Santa Péter, hajdú Nagy János alatt, és van neki Pag. 79. 315. Racz Jovan, hajdú Nagy János hadnagy alatt, és van neki ölben 316. Räz Zveio, Lottos hadnagy egyik hajdúja, és van neki 317. Ráz János, Tugali hadnagy egyik hajdúja, és van neki ölben 318. Stare Marinko, fivérével, Sivko-val; mind­ ketten hajdúk ( ..............) alatt, és van nekik

17

2 72

Pag. 80. 319. Olla István, hajdú Nagy János hadnagy alatt, és van neki ölben

17

2

aa Ez a bejegyzés ugyanattól a kéztől származik, amely a telekkönyvbe az 1710-es és az azt követő bejegyzéseket tette.

107

H o sszú ság

320. Szücz János, hajdú Szent Lasslo hadnagy alatt, és van neki ölben 321. Török Istók, hajdú Szent Lasslay hadnagy alatt, és van neki ölben

S z é le s s é g

17

2 1L

17

3

Pag. 81. 322. Rác Jossa, fivérével, Mátyással [„Jossa Rascianus cum Suo fratre Mathia ...“], mindketten polgárok, és van nekik ölben 323. Miát és Lajos, mindketten rácok és polgá­ rok [„Miát et Lajos, Razen, alle beede bürger...“], és van nekik 324. Millovan rác, aki az itteni profuntházban szolgalegény; van neki

17

3

17

3

17

2 1/t

Pag. 82. 325. Gere Mihály, egy vak sípos [„... ein blinder Pfeiffer...“]; és övé a saroktelek a kolostor kiskapujával szemben, és van neki ölben 326. Vér Mihály, Szent Lasaly hadnagy alatt szolgáló hajdú, és van neki ölben 1703. szept. 1-én, a Hivatal tudtával cdadta ezt az ingatlant Asztalos János magyar asz­ talosmesternek, 42 Ft-ért. Ámde: az asztalosmester 1704-ben rebellissé lett; a házat egy ideig a katonaság használta őrszobának és készültségi tartózkodási helynek. De [értsd: a kamarai prefektúra] 1706. ok­ tóber 29-én eladta az egész ingatlant 41 Ft-, ért Danzman Miklósnak. 1710. máj. I9-én utóbbi eladta Szabó Miská­ nak és Pálfi Ferkónak; de ekkor a gazdája már Kieseit György volt, tőle vették meg, a Hivatal tudtával. 327. Ráz Marian, Nagy János hadnagy egyik hajdúja, valamint Gyulai Palkó, aki Tugali hadnagy hajdúja; van kettejüknek összesen 108

17 V2

17 V2

17 '[,

elől: 4 hátul :.3 V2 7

3

H osszúság

S z é le s s é g

Pag. 83. 328. Sörös Mihály, Szent Lasslay hadnagy egyik hajdúja, és van neki ölben 329. Bugarin Joann, polgár, és van neki ölben 330. Lippai Szíván, huszár Pap György alatt; övé a saroktelek ( ................. )bb vicehadnagy telkével szemben; a telek alsó vége viszont, az alsó utcában, a prófuntházzal van átellenben; van neki

17 x/a 17 x/ 2

4 3

17 x/ 2

4

16

2

16

2

16

2

16

4

16 16

4 2

Pag. 84. 331. Stana és Anicza, két asszony; van nekik ölben 332. Simon, aki katolikus rác („Simon Ein Chatolischer Ráz...“), birtokol ölben Az ingatlant örökölte és bele is költözött: a Marsigli-ezredbeli Sächsl [,,Sächsl von Marsiglischen“]. 1704. ápr. 18-án elesett az első betörésnél. Özvegye azután 1705. dec. 7-én, a Hivatal tudtával, eladta Thot Gyurka hajdúnak 7 Ft-ért. 333. Staracz Ivan rác, aki fűtő Knopp commisszárius úrnál [„...undt Schoffiert bey den Herrn Comissari Knopp...“] Pag. 85. 334. Radivoj, rác polgár és Novak Josso, aki szintén polgár; ketten együtt birtokolnak ölben Boszacsia Grujo megvette kettejüktől az ingatlan felét. Az első még az első Rákóczi-féle ostrom­ zár alatt elment Törökországba; a második azonban megmentette a házat a tűzvésztől; de nagyon beteg lett, és ezért eladta a saját megmaradt részét, a Hivatal tudtával, 6 Ft-ért, 1707. aug. 31-én Kecskemetacz Millosnak. 335. Wassa és Milossa, mindketten rácok és hajdúk Tugali hadnagy alatt; van nekik ölben 336. Szabó Vük, hajdú Tugali alatt, és van neki bb A vicehadnagy neve az eredetiben üresen hagyva. 109

H o sszúság

S z é le s s é g

16

2

16

2 1/.

16

3

16

2

16

2V«

16

4 x/:

16

4 x/.

16

3 1/i

16

2

Pag. 86. 337. Bossaczia Stoian, hajdú Tugali hadnagy alatt, és van neki ölben 338. Bukara Stoian, a hajdúk zászlósa Tugali hadnagy alatt, és van neki Ez a rebellio idején átment a török oldalra; és 1706. június 8-án a telkét [értsd: a kamarai prefektúra] oda adta Silásy Gyurka hajdúnak. 339. Gyulai Péter és Sztanko, Fenlaki Szivánnal együtt, mindhárman hajdúk Tugali hadnagy alatt, és van nekik Pag. 87 340. Raio és Pap, mindketten rácok és hajdúk, Tugali hadnagy alatt, és van nekik ölben 341. Pera és Csongrádi Péter, mindketten hajdúk Tugali hadnagy alatt, és van nekik ölben Ez a Pera messzire ment el innen, és hozzá: Törökországba [ „Diser Pera ist Lang damn gangen, und in Türkhen...“] ; a háza viszont a Rákócziféle ostromzár alatt porig égett; a házhelyei [értsd: a kamarai prefektúra] odaadta Churczia Jovan-nak, aki a töröktől jött át [,,...so von Türkhen heryber Khomen...“] , 1708. jan. 26-án. 342. Fekete Cruicza, Franko-val és Millossal, mindhárman rácok és hajdúk Tugali hadnagy alatt, és van nekik összesen 88 .

Lippai Péter és Stiphan Nicola, mindkettő hajdú Lottos hadnagy alatt, és van nekik ölben Racz Miilatin, huszár Pap György parancs­ noksága alatt, és van neki 345. Rado és Maxim rácok, mindketten hajdúk Nagy János hadnagy alatt, és van kettejük­ nek összesen

cc E bejegyzést ugyanaz a kéz irta, amely a 356-os teleknél egy 1700-as tulajdonosváltozást regisztrált, de itt kihagyta az évszámot.

110

H o sszúság

S z é le s s é g

16

2

16

2

16

2

Az ingatlant megvette magának Tudás Stojo, aki segédmunkás a prófuntházban [ ,,Handtlanger“ ( = ,,Handläger“) „in Prouiant...“], 1709-ben. Ámde: ő az 1709. évi pestisjárványban, augusztus havában elpusztult; a házat [özvegyé] a Hivatal tudtával eladta 18 Ft 25 den-ért a Csonad-i Katona Gyurkának. Pag. 89. 346. Racz János és Tadia, mindketten hajdúk Nagy János hadnagy parancsnoksága alatt, és van nekik ölben 347. Rikasi Miklós és Lippai János, mindketten rácok és hajdúk Nagy János hadnagy parancsnoksága alatt, és van nekik 348. Szegedy Krisztián és Kuttos János, mind­ ketten hajdúk Szent Laszlay hadnagy alatt, és van nekik összesen ölben Pag. 90. 349. László és Misko és Millosav, mindhárman rácok és hajdúk Szent Lászlay hadnagy alatt; és övék a saroktelek, mely a császári korcsmával lábjában [értsd: alsó végével] ér össze; és van nekik összesen 350. Szabó Péter, helybeli polgár és kovácsmester, és van nekik ölben

16

2 1/2

16

2

16

2

4

2

23 J/ 2 elől:

9 hátul: 10

Pag. 91. 351. Vük, a kamarai prefektus úr molnárja; van nekik ölben 362. Barbély István, borbélymester, de egyben huszár is; övé a saroktelek Rác Jovan-nal és Csonadj Pejo-val szemben, és van neki ölben 353. A rác, vagy másként skizmatikus [„Zischmatische” = szakadár] templom; tartozik hozzá ölben

111

H o sszú ság

S z é le s s é g

Pag. 92. 354. Lisko rác, aki a rác templom szolgája, és van neki ölben 355. Lippai Gyurko, polgár; van neki ölben 356. Csurczia Szubo, polgár és kereskedő; van neki ölben 1700. okt. 1-én Temesvaracz Szivko és Gyurko, mindketten polgárok és mindketten kereske­ dők, megváltották a maguk számára [,,...an sich gelöst ... “], és erről megkapták a házbirtoklevelet is.

12 3/4 12 3/4

2 2

12 3/4

2

Pag. 93. 357. Szabó Szivko, hajdú Tugali hadnagy alatt, és van neki ölben Jankó és Nesko, mindketten hajdúk Erdély Istók hadnagy parancsnoksága alatt, folyó hó 25-én megvásárolták. [,,...habens den 25-ten deto erkaufft."] 358. Szobori Palkó, polgár és kereskedő'; van neki ölben Racz Pál, ki Tugali alatt szolgál; feleségével együtt júl. 31-én megvásárolta az ingatlant a fenti tulajdonostól.cc 359. Szegedi István, e város jegyzője, birtokol — a telken egy csapszékkel együtt — ölben

12 3/4

2

12 3/4

2 1/,

12 3/4

4 74

12 3/4 12 3/4

4 74

Pag. 94. 360. Öttvös János, a hosszú hajdú [„...der lange Heyduck...“], aki Lottos hadnagy parancs­ noksága alatt szolgál; van neki ölben 361. Santa Sivko, polgár; és van neki ölben Ő azonban nem építkezett a telken, hanem Csurcsia Marko; 1702. júl. 10-én ő is eladta az ingatlant Temesváry Jovo-nak, 60 Ft-ért. De már 1702. júl. 25-én az utóbbi tovább adta a Hivatal tudtával Pradith Józsefnek. 1706. máj. 18-án Pecskanin Nedo vette meg 112

2

H o sszú ság

Pradith József özvegyétől, a Hivatal tudtával, 50 Ft-ért. 1717. márc. 4-én viszont Csonka Sztóján vette meg Nedótól 50 Ft-ért. 362. Szabó István, polgár; van neki ölben 1703. nov. 23-án megvásárolta Topái Zvejo 52 Ft-ért; az adásvételi ügylet a Hivatal tudtával történt.

S z é le s s é g

12 ®/4

2

12 3/4

2

12 3/4

3

12 3/4

3 3/,

Pag. 95. 363. Tot Bertha, hajdú; van neki ölben Martinovich Ilia huszár, 1714. szept. 14-én megvette ezt a házhelyet 100 Ft-ért; azzal a kapubejárattal együtt, amelyet — éppúgy, mint elődje —■kimérés szerint közösen használ a szomszédjával. 364. Tot György, polgár és borbélymester; van neki ölben 365. Mayer György, a német kovács; van neki ölben Ő 1706 ( ................)-náA meghalt, hátra­ hagyva egy lánykát és egy fiúcskát; ugyanazon év szeptember elsején, az Arráthról idejövő Petriczkij ( ..................) -nekcc 150 Ft-ért eladtuk a kovácsszerszámokat és berendezési tárgyakat azzal a feltétellel, hogy a vételárat egy éven és egy napon belül fizesse ki. Pag. 96. 366. Kalaczia József, polgár és rézműves; van neki ölben 367. Deák Mihály, aki strázsamester [„Ein Straßämaister“] Pap György huszárhadnagy parancsnoksága alatt, és van neki ölben Ezt a házhelyet Petkovich Koszta rác keres­ kedő megvásárolta a maga számára.

12 3/4

2 1j.

12 3/4

4

dd A hó és a nap helye az eredetiben üresen maradt. ce Petriczky keresztnevének a helye az eredetiben üresen maradt. 113

H osszúság

368. Kallaczia Milos, polgár és rézműves; van neki ölben

S z é le s s é g

123/4

2

12 3/4

3

12 3/4

2

12 3/4

3

12 3/4

27

12 3/4

2 72

12 3/4 12 3/4

2

12 2/4

3

Pag. 97 369. Sivkovácz Mihály, polgár és Millovan szolgálatában áll; van neki ölben 370. Nagy Ábrahám, polgár; és van neki ölbenff 371. A Semsey-féle csapszék, amelyet Pap Györgyné vagy Síposné bír [értsd: bérben]; és tartozik hozzá ölben Pag. 98. 372. Balogh István hadnagy; övé a saroktelek, átellenben Szabó Miskáéval; van neki ölben 373. Bogidussa Mátyás, hajdú Szent Laszlay hadnagy alatt, és van neki ölben 1700. oki. 7-én megvásárolta 295 Ft-ért ezt a házingatlant Fux Miklós, aki markotányos volt a nemes gró f Marsigli-ezrednél. Először Mezej Istvántól vették meg a házat. [,,Von István M ezej Erstlich das Haus erkaufft worden. “] es 374. Lakatos Radossa, hajdú Nagy János hadnagy alatt, és van neki ölben 1701. aug. 24-én megvásárolta a maga számára Fux Miklós, a Hivatal tudtával

.

Pag. 99. 375. Kis Matto, huszár Pap György hadnagy alatt; van neki ölben 376. Illa Tamás, hajdú Lottos hadnagy alatt; van neki 377. Szabó István, huszárstrázsamester [„...ein Hussären Strässämaister...“] Pap György hadnagy alatt; van neki

2 72

{í A hosszúság és a szélességadat helye — akárcsak a következő tételnél — üresen maradt. gg E bejegyzés a bal margón olvasható.

114

Hosszúság

Szélesség

12%

6

12 %

4

12 %

4

12 %

5

12%

4

12%

3

12%

3

12%

4

12%

3

12%

3 V«

12%

3 x/a

Pag. 100. 378. Biczok András, polgár, és van neki ölben Ezt a telket megvásárolta a saját részére Petkovich Koszta, aki rác kereskedő. 379. Szegedi Istók és András; mindkettő huszár Pap György hadnagy alatt, és van nekik 380. Lassanz Mihály, császári molnárbíró az itteni prefektúrán [„...ein Kayserlicher Mühlnerrichter in den alhiesigen Praefecturat...“], és van neki Pag. 101. 381. Jász Nagy István, huszár Pap György had­ nagy alatt, és van neki ölben Az 1704. esztendőben kuruccá lett. Házát 1705. szept. 18-án a vételár feléért, vagyis 40 Ft és 30 kr-ért megkapta Siván Béli, mert az ő házát, amely a postamesteré mellett volt, lerombolták. 382. Lottos Istók, huszár Pap György alatt, és van neki ölben 384.hh Kis Lőrincz és Kis János, hajdúk Lottos hadnagy alatt, és van nekik 1705. szept. 7-én Kis Lőrinc felesége, a Hivatal tudtával, eladta az ö részüket két rácnak: Vuiczá-nak és Jovo-nak, 8 Ft-ért. Pag. 102. 385. Gondos Dani, hajdú Lottos hadnagy alatt, és van neki ölben 386. Rosa Deme, huszár Pap György hadnagy alatt, és van neki ölben 387. Savoly Janczi, Nenyes Geczi, mindketten hajdúk Lottos hadnagy alatt, és van nekik 388. Erdélyi István, a hajdúk vicehadnagya Lottos hadnagy alatt; és van neki ölben 1701. júl. 25-én megvásárolta Lippaj Lurkó a saját részére, a Hivatal tudtával, 29 Ft 50 den-ért hh A telekkönyvvezető a 383-as sorszámot átugrotta. 115

H o sszú ság

389. Balog Mihok polgár és cipészmester; övé a sarok Bolthisar Mihállyal szemben, és van neki ölben Ez eladott e telkéből egy, egy öl széles és két öl hosszú darabot csizmadia-bolt céljára [ „...zu einem Zischman Dächer Laden...“] a két Csizmadia-testvérnek: Istvánnak és Jánosnak, 6 Ft-ért. Ezek a Csizmadia-fivérek később, a ráépített bolttal együtt, a Hivatal tudtával, 11 Ft-ért eladták ezt a telekdarabot Csizma­ dia Mátyásnak. 390. Kun András és Cseh Örse, mindketten pol­ gárok, és van nekik ölben Cseh Örse a maga részét eladta Csizmadia Mátyásnak, Kun András pedig a maga részét Csizmadia Pálnak, Illia fiának; és mindez 1700. jún. 23-án történt. 1701. máj. 2-án viszont az egészet megvásá­ rolta a maga számára Csizmadia Mátyás, 38 Ft-ért.

8

S z é le s s é g

5

7

3

Pag. 104. 391. Vas Katta, özvegy polgárasszony, és van neki ölben Ez az özvegy 1705-ben meghalt Kecskeméten. Ingatlanának fele része a ferencrendi atyáké lett, a másik fele az örökösöké. De 1706. jún. 12-én Szegedj István nótárius megvásá­ rolta a franciskánusok részét 20 Ft-ért. Deák István 1709. febr. 10-én meghalt; fele ház­ részét felében a franciskánusokra, felében fivérére hagyományozta, de ez az utóbbi is meghalt júl. 14-én a járványban; házrésze felét a gyöngyösi kórházra [,,...auf das Gyöngyösekéi- Spital... “], másik felét özve­ gyére hagyományozta. De már ugyanazon esztendő október 5-én az egész házat eladták Domokos Mátyás polgárnak és ferences papi szabómesternek 100 Ft-ért [„...so hernach den 5 October Dem Domokos Máttyás bur116

(í l/a

4

gern vnd franciscaner Habit schneyder pro 100 Ft verschafft worden."] 392. Pavum Miklós és Szabó János; kettejük kö­ zül az első szűcsmester, a második szabó­ mester, mindketten polgárok, és van nekik ölben A szücsmester adósságai miatt titokban meg­ szökött, és Pécsre ment; háza elromosodott, és az egész ingatlant megvette [értsd: a ka­ marai prefektúrától] 1701. okt. 20-án Laka­ tos Ratvicza 40 Ft-ért. Október 20-án" azután megvásárolta a maga számára Ráz Vukovoj, a Hivatal tudtával. 393. Sztanko, aki hajdú Lottos hadnagy alatt, de egyben kereskedő is, és van neki ölben

H o sszú ság

S z é le s s é g

6

3

5 1/2

1

Pag. 105. 394. Ráz Gábor, kereskedő és hajdú Lottos hadnagy alatt, és van neki ölben 395. Varadianin Vuicza, polgár; van nekiölben Ezt a telket Lippovacz Jovan megvette. 396. Belgrader Koszta, polgár, és van neki ölben

5 1[1 5 J/4

1 2

5

2

4 1I2

2

4 x/ í

2

Pag. 106. 397. Szanta Dragoli, aki aradi hajdú, és van neki ölben 1702. okt. 25-én megvásárolta a maga szá­ mára Poszaczia Szussa 38 Ft-ért. És ez a Hi­ vatal tudtával történt. 398. Bossaczia Zavissa, polgár és sörbetfőző [„...bürgerlicher Bossa" syeder“]; van neki ölben 399. Botthisar Mihály, polgár és lakatosmester; van neki ölben Megvette Csizmadia Péter.1

121/2

2 1/2

11 Az évszámot a telekkönyvezető nem jegyezte fel. JJ Bossa = boza (szláv) = búza, de édes kukoricalé is. 117

H osszúság

S z é le s s é g

Pag. 107. 400. Messaros Ferenc, aki férje Soka-nak [„Messaros Ferencz, der Soka ihr mann...“], és van neki ölben 401. Szimo, Sivko és Sboyk, mind a hárman hajdúk Tugalj hadnagy alatt, és van nekik ölben Ráz Iván, egy hajdú 1709. máj. 13-án meg­ vásárolta ezt a maga számára Stanna rác­ asszonytól, feleségének mostohaanyjától. 402. Csanádi Szíván és Gyurko, mindketten hajdúk Nagy János hadnagy alatt, és van nekik

12 l/2

3

12 V«

4

11

3 V,

Pag. 108. 403. Bereczi János, hajdú Lottos hadnagy alatt, és van neki ölben Ezt a házat még a rebellió előtt megvásárolta Bolthisar Mihály; később, 1712. máj. 24-én özvegye eladta 8 Ft-ért Tatarin Mirkónak. 404. Barna Istók, huszár Pap György hadnagy alatt, és van neki ölben Ez, az alább következővel rögtön építkezni is kezdett rajta, de mindketten rebellisekké lettek; a házikó egy részének építése abba­ maradt. A rác Jánosok fejezte be az éptíkezést. és [értsd: a kamarai prefektúra] átengedte neki az ingatlant 12 Ft-ért, 1706. okt. 12-én. 405. Barbelly Jankó, hajdú Lottos hadnagy alatt, és van neki ölben

11

10 3/á

10 3/4

3

IV .

IV 2

Pag. 109. 406. Faragó Máté és Miskó, mindketten hajdúk Lottos hadnagy alatt, és van nekik ölben 1713. júl. 5-én Kara Jankó 60 Ft-ért megvá­ sárolta ezt a telket Schwartz Mátyás hen­ testől. 407. Szabó Marczi és Bossaczia Gyurka, mind­ kettő' hajdú Szent Lasslay hadnagy alatt, és van nekik ölben 118

10

10

5

3 7g

H osszúság

S z é le s s é g

1702. júl. 31-én Csizmazia Péter és Dimiter megvásárolták a maguk számára ezt a házat; és ez a Hivatal tudtával történt. Jún. 19-én Lippovacz Velliczko a fenti ház­ nak és teleknek fele részét 12 Ft-ért meg­ vásárolta Katta özvegyasszonytól. Pag. 110. 408. Lantos Gergelynek kiutaltunk [értsd: a kamarauradalmi prefektúra] itt egy telket, de ő azt nem fogadta el, és otthagyta parla­ gon; a felét később elfogadta egy Siva nevű özvegyasszony és most április 17-én adta el Lippovacz Velicsko-nak, a Hivatal tudtával; nagysága 409. Aradi Miska, huszár Pap György hadnagy alatt; van neki ölben 1700. aug. 1-én Roso Mihók megvásárolta a maga számára; és ez a Hivatal tudtával történt. 410. Farkas Geczi, hajdú Nagy János parancs­ noksága alatt, és van neki Vuicza szerezte meg magának.

9

3 3/4

9

4

8 3/4

3

Pag. 111. 411. Bussaczia Vuicza, hajdú Tugali hadnagy alatt, és van neki ölben 412. Oroszlanyos Miklós, hajdú Tugali hadnagy alatt, és van neki ölben 413. Tot Miklós, hajdú Tugalj hadnagy alatt, és van neki

8 x/2

2 1/2

8 x/4

3 V2

8

3

7 3/4

4

7 1/2

4

Pag. 112. 414. Tóth József, hajdú Lottos hadnagy alatt, és van neki ölben 415. Szuez Mátyás, hajdú Lottos hadnagy alatt, és van neki 1705. aug. 6-án megvásárolta ezt az alább következő, vagyis Funa Lukács a maga szá­ mára 15 Ft-ért Temesvaracz Maljjován-tól. 416. Funo [így!] Lukács, hajdú Lottos hadnagy alatt, és van neki ölben.

7 x/t

6 119

H o sszúság

S z é le s s é g

Pag. 113. 417. Racz Lasso, a császári Hajózási Hivatal alkalmazottja, és van neki ölben 1701. dec. 29-én Szuez Jakab megvásárolta a maga számára; és ez a Hivatal tudtával történt. 1713. máj. 19-én ezt a házhelyet megvásárolta a maga számára Kecskemetacz Petko. 418. Szabó Miska, polgár és kereskedő'; övé a sarok Balog István hadnaggyal szemben, és van neki ölben

7 x/4

3

7

31/2

7 1/i

31/i

7 1ji

3l/2

Pag. 114. 419. Gyurko, aki cigány [„Gyurko ain Ziggainer...“], és van neki ölben És övé a sarok ( ................)-alkk szemben. 420. Bakai Jakab, a prefektus úr molnárja, és van neki 421. Damian és Radossa, mindketten polgárok, és van nekik

7 1/i

4

7 ]/4

3

Pag. 115. 422. Tutas Miska, hajdú Tugali hadnagy alatt, és van neki ölben 1707. máj. 13-án az özvegye eladta ennek a ház­ nak a fele részét, a Hivatal tudtával, 6 Ft-ért Vélő Száva huszárnak. Ez a Vélyo Száva 1708. ápr. 9-én a ház másik felét 6 Ft-ért eladta Kormányos Mirko-nak. 1709. júl. 31-én Kormányos Mirko házrészét, miután ö maga meghalt a pestisjárványban, kiskorú fia eladta Antoni és Gajo szűcsmes­ ternek, illetve szabómesternek, a Hivatal tudtával. 423. Ráz Nikola és Neda, utóbbi özvegyasszony; van nekik ölben összesen 1700. okt. 4-én Borbély Jankó megvette a házat Nikolától és Nedotól. [így!] 1703. dec. 12-én báró von Globiz ezredes úr megvette a városhadnagy úrtól 600 Ft-ért a korcsma­ épületet. kk A sarokszomszéd nevének helye az eredetiben üresen maradt. 120

7 x/2

4

H o sszú ság

424. Racz Gábor, huszár Pap György hadnagy alatt; és van neki 1700. nov. 28-án megvásárolta ezt az ingat­ lant Rittger Ferenc városhadnagy úr a fent említettől [ értsd: Borbély Janko-tól], még­ pedig 400 Ft-ért. A vételárat 3 részletben kellett kifizetni: az első 150 Ft-ot 1701. márc. 12-én; a másodikat 1702. márc. 12-én; a harmadikat, mely már csak 100 Ft-ot tett ki, 1703. márc. 12-én — és mindez a Hivatal tudtával történt."

7 3U

S z é le s s é g

4

Pag. 116. 425. Racz János, hajdú Lottos hadnagy alatt, és van neki ölben 426. Bossaczia Péter, hajdú, és van neki ölben Ezt a házhelyet az 1709. esztendőben Racz Miklós megvette, Bossaczia Pétertől; és az idén, 1710. máj. 22-én — szegénysége és ínsége miatt — eladta ez a Racz Miklós Telek Márton huszárnak 50 Ft-ért. Utóbbi meg is kapta róla a házbirtoklevelet. 427. Savoly Jancsi, huszár Pap György hadnagy alatt, és van neki ölben Ő azonban, másokhoz hasonlóan, az 1704. esz­ tendőben gazfickó lett [ ,,Diser ist anno 1704, gleich andern ein Schelm worden...“] ; és mivel a háza erősen omladozni kezdett, az 1706. esztendő október 16-án eladta a profektura Karansebesanin Jovan-nak 20 Ft-ért.

8 8

3 3

8 V2

3

8 3/4

3

9

4

Pag. 117. 428. Cziriaki Mihály, hajdú Nagy János alatt, és van neki ölben 429. Tot Tamás, hajdú Lottos hadnagy alatt, és van neki ölben 430. Barkanyi István, fivéreivel együtt; vala-1

11 E bejegyzést, amely valójában nem a 424-es, hanem a 423-as sorszámhoz kapcsolódik, egy­ korú kéz erős X-vonalakkal törölte. 121

H o sszú ság

mennyien hajdúk Lottos hadnagy alatt; nevén van ölben 1705. szept. 7-én Meri ián Bajak,mm aki idő­ közben megvásárolta a fenti tulajdonosoktól, továbbadta 16 Ft 75 den-ért Battana János­ nak, a Hivatal tudtával.

9 x/2

S z é le s s é g

5

Pag. 118. 431. Óla Istók, hajdú Lottos hadnagy alatt, és van neki ölben 432. Szabpanna, egy özvegy polgárasszony, és van neki ölben 1706. febr. 26-án, miután a fenti özvegy polgárasszony meghalt, a franciskánus bará­ tok, akikre hagyományozta, eladták az egész objektumot Gyurkó mészárosnak, aki a sánc mellett lakik [ „...dem Gyurko Fleischhacker, beym Graben...“] Az 1710. esztendő május havának 1. napján ez a Gyurka szintén eladta egy özvegyaszszonynak: Starics Katalinnak 35 Ft-ért. 433. Bossaczia Matin, polgár; van neki Az 1713. évben, augusztus 27-én, a soron követ­ kező Rácz Millos hajdú, Tugalj hadnagy parancsnoksáag alatt, megvásárolta a maga számára ezt a házat 14 Ft-ért.

9 x/2

3

10 x/2

3

10 x/2

3

Pag. 119. 434. Rácz Milos, hajdú Tugali hadnagy alatt, és van neki 435. Csonadj Dobroboj, hajdú Tugali hadnagy alatt 436. Karaczoni János három fivérével [,,...cum suis tribus fratribus...... “]; mindhárman hajdúk Szent Lasslai hadnagy alatt; nevén van ölben

mm Mivel az írás itt erősen elmosódott, a név lehet „Lajak” is. 122

11

2x/2

11 x/2

3

12

9

H osszúság

S z é le s s é g

Pag. 120. 437. Csupak Marci, huszár Pap György hadnagy alatt, és van neki apjával és anyjával együtt összesen 1704-ben rebellissé lett; a házat egy horvátnak, név szerint Horváth Gyurkának adta el a prefektúra 35 Ft-ért, mert ő már volt előzőleg is az, aki karbantartotta, sőt befedte az épü­ letet; így most a tulajdonjogot is megkapta. 438. Czucz József Mihály, hajdú Szent Lasslay hadnagy parancsnoksága alatt; övé a sarok, szemben Martonossi Sivan-nal, és van neki ölben

12 V*

6 7,

14

4

133/4

3

13 72

4

Pag. 121. 439. Szabó Ferenc, hajdú Lottos hadnagy alatt, és van neki ölben 1706. aug. 15-én Nagylaksanin Stojan és Guozdán megvették Szabó Ferenctől 16 Ft 50 den-ért, a Hivatal tudtával. 440. Balog János, a fivérével, hajdú, és van neki 441. Erdély Istók, Szabó János huszárja; van neki ölben Rebellis lett, és 1704-ben, a többi gazfickóval együtt átállt [ értsd: kuruccá lett]; a tűzvésztöl valamelyest megkímélt házikóját ingyen kapta meg [értsd: a kamarai prefektúrától] Tabankutacz Márkó csizmadia a helyett a háza helyett, mely az Őrmester-kapu mellett [,,...an dem Feldtwäbelthor...], a magyar kovácsmester háza szomszédságában volt, s No 27-es házszámot viselte, s amely teljes egészében összeomlott, úgyhogy a romjai elállták az utat. Ámde: az 1706. esztendőben, október havá­ nak 18. napján Erdélyi Istók átállt megintcsak a császár oldalára, s bocsánatot is ka­ pott [„...Anno 1706. 18. Octobris der Erdélyi Istók ist widerumb auf Kayserlichen seiten

13 7 ,

37*

123

H osszúság

S z é le s s é g

getretten, vndpardon bekhommen...“]. Ekkor megegyezett Tabankutacz-cal, és ismét beköl­ tözött a házba. „Kelt Szegeden, 1709. június 17-én.” Pag. 122. 442. Horvath István, hajdú Szent Lasslay hadnagy alatt és van neki ölben 8 hónapon át fizet [„Zalt 8 Monat“]"" 1702. október 21-én a császári kamarai prefektúra megvásárolta a hóhér [ ,,Freyman“]°° számára 28 Ft-ért. 443. Surczia Eremia, hajdú, és van neki ölben 444. Csizmazia Csuio, polgár és csizmadiamester; van neki 1704. január 15-én megvásárolta a fenti telket... [„Den 15 Jener 1704 erkaufft den obigen Platz derpp...“]

13 V2

2V2

13

2

13

2

Pag. 123. 445. Lakatos Bora, Arad-i hajdú és lakatosmester egyben: van neki ölben 1700. ápr. 18-án eladta ezt a házat két egyenlő részben Grojfartch Jakabnak és Scheydla Fe­ rencnek 14 Ft-ért. A Hivatalnál ezt szabály­ szerűen bejelentették. [„Den 18. April 1700. verkhaujft dieser sein Hauß denen Beeden, als Jacob Grojfartch vnd Frantz Scheydla auf gleichen theyl pro 14 Fl; so bey dem ambt or­ dentlich angemeldet worden.‘7qq 446. Racz Joan és Nikola, mindkettő polgár és csizmadia, és van nekik ölben 1704. jan. 15-én megvette ezt a telket Csizmaczia Marko a Hivatal tudtával 27 Ft-ért,

13

3

12 V*

3

nn E megjegyzés a bal margón olvasható. 00 Megjegyzendő, hogy a „Freiman” kifejezés ,,sintér”-t, vagyis „gyepmester”-t is jelenthet. pp A bejegyzés itt megszakad. qq Az eredeti német szövegből sem világlik ki, hogy 14 Ft-ért, vagy kétszer 14 Ft-ért jutottak e telekhez. A szomszédos (446.) telek fele részének eladási árával való egybevetés inkább a 28 Ft-os vételár mellett szól. 124

H o sszú ság

de csak fele részben, mert a másik felét mái­ kor óbban is maga lakta. 447. Bossaczia Nikola és Stanissa, az első hajdú Tugali hadnagy alatt, és övék a sarok Gyurko cigánnyal szemben; kettejük tulajdonában van összesen Nikola meghalt, Stanissa pedig átment Török­ országba; az első özvegye eladta a maga fele részét a Hivatal tudtával, 7 Ft-ért Tudás Mis­ kának; a másik felerészt megkapta Toppál Sivko.

S z é le s s é g

11

4 3/4

11

3

11

3 x/:

Pag. 124. 448. Tersia Vujo, hajdú Lottos hadnagy alatt, és van neki ölben Racz Illia, hajdú Tugali hadnagy alatt, és van neki Ezt a házhelyet Kalaczia Koszta megvásárolta llliától a Hivatal tudtával, 1703. máj. 8-án, de Szent Mihály napig mint terminusig [ vagyis: 1703. szept. 29-ig] kellett a vevő­ nek fizetnie; a vételár 13 Ft- volt. 450. Rácz György, molnár; van neki ölben

11

2 1/2

11

372

11

2 V2

Pag. 125. 451. Velicko Bussaczia, hajdú Tugalj hadnagy alatt, és van neki ölben Aug. 21-én Lottos hadnagy egyik hajdúja megvásárolta a maga számára. 452. Halál Gáspár, hajdú Nagy János parancs­ noksága alatt, és van neki ölben No. 452. Halál Gáspár telkét Bogidusa hajdú bírta. Most, 1705. szept. 13-án megkapta Lipko Mára. [„No. 452. Des Halál Caspar hat der Hajdúk Bogidusa gehabt. Iczo ( —jetzt), den 13 Septembris 1705. der Lipko Mara assignin'“.]n Bogidussa kuruccá lett; ö különben is a Hivatal tudta nélkül vásárolta meg; 1 ;/2 éves távolléte alatt a prefektúra kiutalta Lipko Mórának, a rr E mondat egy, e tételhez csatolt külön cédulán olvasható. 125

H o sszú ság

No. 26. alatti, lerombolt és összeomlott háza helyett; tulajdonjogilag is megkapta 1705. szept. 13-án. 1710. márc. 18-án Liplco Maria [így!] eladta Kujuncsia Istóknak 64 Ft-ért, a Hivatal tudtával. A római császári felség helybeli kamaraura­ dalmi tiszttartói hivatala ezennel tulajdonba adja Szuez Marian-nak a 452. számú házat, amelyet először Halál Gáspár hajdú kapott meg; tőle a Hivatal tudta nélkül megszerezte Boghi Dúsa; 1704-ben mindketten elmentek a kurucokkal; Ő [ értsd: Szűcs Marian] e házat a volt saját, 26. házszámú háza helyett — amely ház elől volt, az elővéd mellett, a palánk-őrség épületének közvetlen közelében, és teljességgel rombadölt — használhassa, élvezhesse és mint saját tulajdonát birtokolja. Ennek bizonyságára szolgál az alábbi hitelesítés. Kelt Szegeden, 1705. szept. 13-án. P. h.

A helybeli császári tiszttartói hivatal s. k.

Eladta Kujuncsia Istóknak 64 Ft-ért 1710. márc. 18-án. [„ Von der Rőmisch-Kayserlichen Mayestát Provisorat ambt allhier wirdt dem Szücz Marian das Hauß No. 452. so erstlich dem Heydukhen Halál Gáspár assignirt worden, von deme es der Boghi Dussa ohne ambts wissen erhandlet, vnd anno 1704. beyde durch und mit dem Kuruczen gangn, eingeraumbt, daß er selbiges statt seinem, sub No. 26. forne an der frantl, negst den Pallänkhen wacht gewesenen und völlig zusam ( = zusammen) gerissenen Hauses, genüeßen und als aigenthumb haben solle, Vrkhundt dessen die unter gestehe ambts fertitgung. Szegedin, den 13. Septembris 1705. Der Kayserliche Provisoratambt L. S. allda m. p. 126

S z é le s s é g

H o sszúság

Den Kujuncsia Istók pro 64 Fl verkhaufft, den 18. Marty 1710.‘T 453. Szelő György, polgár, és Mássá János, huszár Pap György hadnagy alatt, és van neki ölben 1706. ápr. 6-án eladta Vitschor Sivannak, aki Lottos hadnagy alatt szolgál. A ház melletti nagyon szűk telek miatt az ugyancsak 453-as szám alatt felvett puszta lelket is megkapta hozzá [értsd: a kamarai prefektúrától]. A 453-as számú házat 1704. aug. 29-én ideiglenesen kiutalta [értsd: a kamarai prefektúra] Solmosi Gergőnek és fivérének. [ „No. 453. Den 29. Augusti 1704. dem Solmosi Gergő vnd seinem Brueder assignirt, ad interim.“] 11

S z é le s s é g

11

3 7a

Pag. 126. 454. Schäräz Gyúró, polgár és kereskedő; van neki A 454-es szám alatti puszta telket kiutalta [ értsd: a kamarai prefektúra] Rácz Sivan­ nak, Lottos hadnagy hajdújának, 1705. szept. 9-én. [,,No. 454. Der oeden [sic!] Grundt dem Räcz Sivan Von Lottos assignirt, den 9 Septembris 1705.“] 455. Funo Geczi, hajdú Lottos hadnagy alatt, és van neki ölben 456. Horvath Simon és Rácz Stoiko, mindketten Nagy János hadnagy hajdúi, és az elsőnek van Mássá Istók már 2 évvel korábban megvette; és most, 1706. ápr. 6-án, a Hivatal tudtával, eladta Glujo Josso-nak 9 Ft-ért.

11

3V.

11

3

11

3

11

2V,

Pag. 127. 457. Szabó Miska, hajdú Lottos hadnagy alatt, és van neki ölben

ss E közhitelű okirat német eredetije a telekkönyv 125. oldalához külön van csatolva és a 452-es tételhez tartozik. u E mondat a 452-es tételhez csatolt külön cédulán olvasható, de a 453. tételhez tartozik. 127

H osszúság

S z é le s s é g

11

4

Hasonlóképpen: az ö sógora: Magy ári And­ rás is lakja, mert a fele része az övé. 1706. október 29-én utóbbi Erdélyi Imrével együtt 6 Ft-ért megvásárolta, a másik fele részt is, és most már ketten lakják, két azonos nagy­ ságú birtokrészen. 458. Horvát Gyurka, a fivéreivel [„currt fratribus“]; hajdú Lottos hadnagy alatt, és van neki Eladta Hacsj Gyufának, aki rác koldus [,,Hats dem Hacsj Gyura, einem Rätzischen bettler verkauft“] a Hivatal tudtával, 1700. nov. 17-én; de volt benne birtokrésze Mlitzala Sivko-nak is; de az 1704. évi rebellióban, de meg a sok adóssága miatt is, átment a tö­ rökhöz; így aztán 1705. okt. 16-án [ értsd: a kamarai prefektúra], átengedte és birtokba adta Szabó Ádám hajdúkáplárnak, akinek egyrészt 40 Ft-jával tartozott a szökevény, másrészt, mert ezen felül más hitelezőit is ő Szabó káplár elégítette ki; a vételár 36 Ft és 30 den volt. 459. Lantos Istók, huszár Pap György hadnagy alatt; övé a saroktelek a Semsei-féle csap­ székkel szemben; a telek kiterjedése pedig Dec. 10-én ezt a házat eladta [értsd: a ka­ marai prefektúra] Battania Jánosnak 100 Ft­ ért; ugyanis ez a Fantos 1704. ápr. 18-án elment innen a rebellisekkel s mind a mai napig nem tért vissza. 1710. máj. 18-án a fenti Fantos Istók a Hivatal tudtával 120 Ft-ért visszavásárolta a maga számára. [„Den 10 Dezembris dises Haus dem Joannes Battania pro 100 Fl verkhaujft; weil der Lan­ tos vntern 18 April 1704 mit den Rebellen fortgangn vnnd bis dato nit zurukh khommen ist. Den 18 May 1710 der obige Lantos Istók hat widerumben pro 120 Fl mit ambts wissen an sich gelöst.“]

128

11

5

H o sszú ság

S z é le s s é g

Pag. 128. 460. Lovasi Mihály, polgár és szűcsmester; van neki ölben 1701. okt. 25-én Ognanin Jovan 28 Ft-ért megvásárolta a maga számára; és ez a Hiva­ tal tudtával történt. 461. Kis István, hajdú Lottos hadnagy alatt, és van neki ölben 1703. febr. utolsó napján eladta a Hivatal előzetes tudtával Kalaczin Sour Andrásnak 40 Ft-ért. 462. Szabó István, polgár; van neki ölben A Hivatal előzetes tudtával ez összesen 43 Ft-ért eladta a két rézműves testvérnek: Nesztornak és Andrásnak, kik közül az első Suron, a má­ sik Segorton [ így!]uu született, de most már mindketten itteni polgárok.

21

4

21

4

21

4

Pag. 129. 463. Kaszta Ferenc, polgár és ö a városi korcsma csapiárja; van neki ölben 1706. okt. 15-én [értsd: a kamarai prefektúra] ezt a házat eladta 40 Ft-ért két rácnak: Nagylaksanin Radoviczának és Egrely Sivannak, mivel ez a Koszta. Ferenc Ragoczy-val [értsd: Rákóczi Ferenccel; vagyis a kurucokkal] elment, és velük együtt harcolt is. 464. Sovago István, polgár, és van neki ölben Az apa meghalt, és a fia: Sóvágó Mihály 15 Ft­ ért eladta, a Hivatal tudtával, Ötvös Antalnak és Sörös Lukácsnak, 1705. júl. 11-én. Ötvös Antal 1709-ben meghalt a pestisjárványban. Özvegye a saját házrészét eladta teljes egé­ szében Sörös Lukácsnak 17 Ft 50 den-ért, mert ebben az összegben egyeztek meg egy­ mással. 465. Tappai Benedek, polgár; van neki 1706. okt. 14-én [értsd: a kamarai prefektúra]

20

3

19 x/2

3

19

4

uu A „Segort” helynév a német fül olyan mérvű elhallása, hogy teljes biztonsággal nem azono­ sítható. Esetleg: Szegvár. 129

H osszúság

S z é le s s é g

eladta ezt a házat Protopobith Jovan-nak 32 Ft-ért, mivel az anya és fia átmentek a rebellisekhez. Pag. 130. 466. Tohor Bálint, Szent Lasslay hadnagy vice­ hadnagya a hajdúknál; van neki ölben 1706. okt. 10-én [értsd: a kamarai prefektúra] eladta Borsás Pavle-nak és fivérének 30 Ft-ért, mert jelentették, hogy építkezni szeretnének rajta; ugyanis Tohor Baly rebellissé lett, és el is esett a harcokban. 467. Nagy Istók, a hajdúk zászlósa Szent Lasslay hadnagy alatt; van neki 1704. ápr. 18-án elment a rebellisekkel, házi­ kója mindenestől összeomlott és romba dőlt. 1706. júl. 3-án megkapta [értsd: a kamarai prefektúrától] Priseckh Dániel ácsmester azzal, hogy azon egy házikót építsen. 1708. ápr. 27-én 100 Ft-ért eladta Petskanin Gyurka kereskedő-polgárnak. 468. Nagy János, hajdúhadnagy; van neki ölben 1706. okt. 15-én [ értsd: a kamarai prefek­ túra] 30 Ft-ért eladta két rácnak: Thott Gyurkának és Thott Gergelynek, minthogy első gazdája rebellissé lett.

18 V.

6

18

2 3/4

17

6

Pag. 131. 469. Tot Jakab, hajdú Lottos hadnagy alatt, és van neki 470. Dobo Máttyás, hajdú Lottos hadnagy alatt, és van neki ölben Kuruccá lett; házhelyét [értsd: a kamarai prefektúra] Ötvös Antal strázsamesternek adta oda: de ő nem tartotta azt meg, hanem 1706-ban rátelepült Czernj Gyurka huszár, s a telekre egy házat épített. 471. Csázár Mihók, polgár és molnármester, és van neki A rebellió idején elment innen s Kecskemétre 130

16

4

15

5

14

3 V,

H o sszú ság

S z é le s s é g

ment át; éppen ezért 1705. máj. 8-án [értsd: a kamarai prefektúra] odaadta a házhelyét Temesvaracz Gergő hajdúnak, Tugalj hadnagy csapatából. 1711. jún. 29-én Temesvaracz Gergő eladta ezt a házat Német János volt cs. és kir. [értsd: [kamarauradalmi] korcsmárosnak 70 rénes Ft-ért és ez a Hivatal tudtával történt. Pag. 132. A ll. Tot György Mihály fivéreivel, valamennyien polgárok, és van nekik Ezen a házhelyen adott a prefektúra a német kovácsnak: Teütscher Jánosnak 4 J/2 ölet. Hasonlóképpen: áll a telken egy ház, amelyet a Heyster-féle katonaság épített fel, s a ka­ marauradalmi provizorátus ezt 16 Ft 30 kr-ért megváltotta tőlük; később hozzáadott még 2 ölet a császári Helenus-század szakaszvezető jének ugyanazon a telken; ő aztán építkezett is rá. 1710. márc. 1-én András deák 30 Ft-ért meg­ vette ezt a házat; és mindez a Hivatal tudtá­ val történt. 473. Tot János, huszár Pap György hadnagy alatt; és van neki ölben A házhely a Helenus-század szakaszvezetőjéé: Climent-é lett. 1706. szept. 14-én, a Hivatal tudtával ezt a telkes házat eladta Raiz Krsztanak 68 Ft-ért. 1710-ben, márc. 28-án Bugarin Petár meg­ vásárolta a maga számára 100 Ft-ért. 474. Furos György, huszár Szabó János hadnagy alatt, és van neki ölben Ez 1704-ben rebellissé lett. A házba beköltö­ zött a rác Lippai Stojan, s ő tartotta karban az épületeket. Ámde: mivel a ház túlságosan utcaközeiben épült, le kellett bontani; a bon­ tási tégla a királyi fiskust illette meg, az üres

12

10

111/2

4

11

10

131

H osszúság

S z é le s s é g

telket azonban térítés nélkül meghagyta a kamarai prefektúra neki. Pag. 133. 475. Szabó János, polgár és szabómester; és van neki ölben Ez kuruccá lett, és a porig égett házát, jobban mondva annak üszkös helyét [értsd: a kama­ rai prefektúra] Silásanin Stánko hajdúnak adta, ki Dugalj hadnagy századából való, 1705. máj. ll-én. 476. Kecses János, hajdú Nagy János hadnagy alatt, és van neki ölben Ez 1704. ápr. 18-án megszökött a rebellisek­ kel. Házát [értsd: a kamarai prefektúra] feltételesen, 15 Ft-ért birtokba adta Fux János György német fazekasmesternek. A pénz­ összeget azonban Schwegler Jakab özvegyé­ nek kellett kifizetni azért a darab telekért, amelyet két szoba felépítéséhez annak idején tőle kellett elvenni. A fazekas azonban 1709-ben vízbe fulladt; özvegye a házhelyet a ráépült házzal együtt, 34 Ft-ért eladta Rudnanin Gavrilonak, okt. 10-én. 1716. aug. 18-án Gavrilo özvegye 52 Ft-ért eladta Temesvaracz Maximnak. 477. Csáki György, hajdú Szent Lasslay hadnagy alatt; övé a saroktelek Gere Mihály telkével szemben, a kolostorkapu után, lefelé ha­ ladva. És van neki ölben 1703. szept. 6-án megvásárolta a maga számára Schwegler Fülöp Jakab 30 Ft-ért; és ez a Hivatal tudtával történt. 1704. ápr. 18-án a ház egy része összeomlott; a telket pedig átadta [ értsd: a kamarai prefektúra] katonai őrszoba építése céljára.

10 x/a

7

10

7

8 1/2

Pag. 134. 478. Banna János, huszár Pap György hadnagy alatt; van neki ölben 1 32

9

6

H osszúság

Az 1706. esztendőben ezt a házikót, amely egyébként sem ért valami sokat, s közben az első gazdája kuruccá lett, megkapta a máso­ dik gazdája: Delala Jovan, de olyan eladás formájában, hogy fáradságáért, szolgálatáért, készpénz helyett adtuk át neki [értsd: a kamarai prefektúra] és erről megkapta ugyan­ azon év december 28-án a házbirtok-levelet is. 1707. ápr. 4-én e tulajdonos eladta a házat, a Hivatal tudtával Wodenicsar Gyurko-nak és Sivkonak. 479. Fagyas Pál, huszár Pap György hadnagy alatt; van neki ölben Ez rebellissé lett; a tűz pusztította házhelyet, melyen csak a rissz-rossz falak maradtak meg, 1704. szept. 20-án megkapta Willich József 7 Ft-ért. 1707. aug. 11-én Philipkovicz Mihálynak és Sörös Mátyásnak leadtak a felső és az alsó házhely-szomszédságból szé­ lességben 4 ölet. 1710. márc. 21-én eladta lakásépítés céljára Csonadacz Nicola hajdúnak 10 Ft-ért. 480. Vékony Geczi, huszár Pap György hadnagy alatt, és van neki ölben Szita György, a Marsigli-ezred obsitosa épít­ kezett ezen a házhelyen, miután Rakoczj elvonult. 1706-ban meghalt, özvegye 1707. jún. 4-én azzal a feltétellel adta el 28 Ft-ért Paloczj Istvánnak és Gartner Katalinnak, hogy ő, az özvegy még 2 esztendőn át jogosult náluk lakni.

9

S z é le s s é g

5

10

4

Pag. 135. 481. Bulyok Bassa János, polgár és sörbetfoző [„...Bürgerlicher Bussasyeder“], és van neki ölbenvv Ezen a telken építkezés nem folyt, hanem pusztán maradt. 1706-ban megkapta [értsd:

4

vv A hosszúságadat — akárcsak az utána következő két teleknél — hiányzik. 133

H osszúság

a kamarai prefektárálól] Kúriák Jovicza, június 20-án. Ámde: ö is pusztán hagyta; végül is a Helenus-század egyik szakaszvezetöje: Clement, a Hivatal tudtával, egy lakóházat épített rajta. 482. Ladany István, huszár Pap György hadnagy alatt, és van neki ölben Ez is rebellis lett; háza már összeomlófélben volt, amikor 1706. október 22-én 4 Ft-ért át­ engedtük [értsd: a kamarai prefektúra] Frageticsanin Veliczko rácnak. 483. Karasz András, huszár Pap György had­ nagy alatt, és van neki ölben Rác Radicz lakik benne, mert megvette [ Ka­ rasz] özvegyétől. Mihim János megvásárolta a házat Korosz­ tói [így!] 13 Ft-ért, 1717. szept. 30-án.

S z é le s s é g

5

5

Pag. 136. 484. Kis Istók, hajdú Szent Lasslay hadnagy alatt, és van neki ölben 485. Márk István, hajdú Szent Lasslay hadnagy alatt, és van neki 1707. máj. 7-én megkapta ezt a rozzant házi­ kót Juház Markó rác 8 Ft-ért, mégpedig amiatt, mert ő mentette meg a tűzvész elől, és a mai napig gondoskodik az épület kar­ bantartásáról. 486. Nagy György, huszár Pap György hadnagy alatt, és van neki Az 1704. esztendőben ez a Nagy elment a rebellisekkel, s a házikót megkapta az öreg Csiszmadia Waszo 12 Ft-ért, mert ö mentette meg a tűzvésztől és tartotta karban az épít­ ményt. 487. Nagy Istók és Tohar Jankói, mindkettő hajdú Nagy János hadnagy alatt, és van nekik"

14 1/2

4

14 x/2

4

14 1/2

6

xx A hosszúságadat — akárcsak a következő hét teleknél — hiányzik.

134

4

H o sszúság

S z é le s s é g

A z 1702. esztendőben a kamarauradalmi provizorátus megvásárolta 28 Ft-ért az ura­ dalmi hóhér számára; ámde: mivel a hóhér megszökött az ostromzár alkalmával a re­ bellisekkel, kis háza pedig megromosodott, [értsd: a kamarai prefektúra] átengedte Hor­ vath Jancsinak, a katonai raktárbeli napszá­ mosnak, [,,Handtlanger in M agazin...“] (...)yy Pag. 137. 488. Faragho Miho, aki ezen a házhelyen csak 1707. máj. 18-án fogott hozzá az építkezés­ hez, s a Hivatal előzetes tudtával csak akkor vette át a telket; van neki ölben 489. Bide János, hajdú Lottos hadnagy alatt; van neki ölben Egy Czuczula nevű cigány és annak Jovan nevű fia engedélyt kapott arra, hogy építkez­ zenek ezen a házhelyen, a fent nevezett Bide János előzetes tudtával és hozzájárulásával, 1705. szept. 4-én. 490. Béde Péter és Szabó János, mindketten huszárok, és van nekik ölben 1702. máj. 28-án Racz Gavrilo városi polgár megvette 6 Ft-ért, a Hivatal tudtával.

4 4

6

Pag. 138. 491. Csigán Nikola, egy cigány, és van neki ölben 1702. jún. 25-én Le dl János megvásárolta a maga számára 6 Ft 25 den-ért, a Hivatal tudtával. 1704 januárjában ez a Leidl ottmaradt Be­ lényesnél: özvegye pedig elment a kurucokkal; végül is, 1706. okt. 22-én eladta a kamarai prefektúra Kubek Hansnak 20 Ft-ért. Az 1714. esztendő március havának 24. nap­ ján megvásárolták a maguk számára: Varadinacz Sivan és Taback Petár 40 Ft-ért.

3

yy A forintösszeg helye az eredetiben üresen maradt. 135

H osszúság

S z é le s s é g

492. Vaida Marczin, huszár ( ................) hadnagy alatt, és van neki ölben 1699. ápr. 3-án megvásárolta és a maga számára megváltotta Horváth András. 493. Bencsik István huszár, és van neki ölben

3

6

Pag. 139. 494. Kokas Péter, cigány ,,a Városból” [„Kokas Péter ein Ziggainer von der Város...“], és van neki ölben Ezt a cigányt az első rebellis betörésnél, 1704. ápr. 18-án agyonütötték a rebellisek [,,...von den Rebellen todt gehauen worden..."]; felesége a gyerekeivel együtt átment török területre; de 1706. szept. 7-én eladta Kanisanin Millos hajdúnak 19 Ft 40 den-ért, ugyanis Globitz generális úr 1706. ápr. 29-én visszaadatta a szegény özvegyasszonynak. 495. Az e házszám alatti puszta házhelyet Már Gergelynek adta át 1706. szept. 30-án; nagy­ sága ölben 496. Oroszlanacz Péter hajdúnak van ölben 497. 1713. júl. 12-én Bajalj Mihály megvásárolta a házhelyet néhai Steinberger János Mihály hátrahagyott özvegyétől 305 Ft-ért, és van neki ölben

4

9 3/4

10

3 3/4 1 5/4zz

7

3b Jegyzék az innen megszökött és a rebellisekhez átment magyaroktól konfiskált és pénzzé tett szőlőskertekről, házakról és egyéb holmikról [értsd: ingóságokról]. Ft Az 1705. esztendő április havának 21. napján a prefektúra eladta Szegedi Istóknak, ennek a megszökött huszárnak a Pallankhban levő, 118-as zz Nyilván elírás 3/ 4 helyett. 136

den

Ft

házszám alatti mészárszékét Bugarin Jovannak; és kaptunk érte Ugyanebben az évben az elszökött magyarok által megtermelt és általuk tárolt 500 vödöraaa borból 286 1/2 vödröt kiméréssel értékesítettünk, és ebből bejött összesen 166 vödörrel, mindjárt a kezdet kezdetén eladtunk; mégpedig vödrét 1 Ft 50 den-jával; ami kitesz összesen 8 és 3/4 vödröt viszont 2 Ft-jával adtunk el, s ez összesen 38 és 3/4 vödröt pedig 2 Ft 50 den-jával, ami összesen Szeptember 19-én eladtuk a rebellis Jász Nagy Istvány Pallanka-beli házát Martonosi Sivannak, akinek a házát a magyar kovács háza mögött lerombolták — éppen ezért a fele összeget elengedtük neki a háza miatt, és csak 40 Ft 50 den-t fizetett; ámde: ebből az összegből a szertártiszt özvegyének Schwickhné Magdolna asszonynak ki kellett fizetni a Nagy Istvány-nyal szembeni törvényes köve­ telése miatt December 10-én eladtuk Battana Jánosnak Lantos István házát 100 Ft-ért azzal, hogy az accisaadó fizetése ellenében egy félesztendőn át a házban korcsmáltathat; erre az összegre ő nyomban a megegyezéskor kifizetett készpénz­ ben 50 Ft-ot előlegként; Lantos azonban a kamarauradalmi tiszttartó úrnak adósa volt 25 Ft készpénzzel, a városhadnagy úrnak pedig 15 Ft 50 den-ral. így -ral teljes egészében ki van fizetve a vételár. A 459-es telekkönyvi tételszám alatt. A kurucok borterméséből a parasztok által meg­ vásárolt borért bejött összesen

den

25

—

665

71

249 17

50

96

87'/ 2

33

—•

59

50

56

55

aaa A császári kamarai tisztek által használt „Eimer” jelentése: „vödör”, „csöbör” , de: „akó” is. Az osztrákok „akó”-ban nem számolnak; a szöveghűség kedvéért hagytuk meg a „vödör” értel­ mezést. 137

Az 1706. esztendőben: Január 4-én eladtuk az 1704ben a kurucokkal innen eltávozott Bodor Pálnak azt a kereskedőboltját [„Kauffmanns Laden“], mely a Pallankha nevű városrészben van 45-ös házszám alatt, s amit egyenlő nagy­ ságban birtokolt Cheh Eörzével [„...mit der Cheh Eörze zugleich gehabten...“] Ugyanazon hónap 10. napján, a folyó esztendő­ ben, a : átszökött rebellis Balog Geczi egyik tiszai vízimalombeli 1/3 részét eladtuk Milovanov Mihonak [„Eodem Mense, Die 10 currentis haben dem Miho Milovanov des durchgangenen Rebellen als Balog Geczy seinen 3-ten theile einer Ihr Theißmühl pro Fl 80—“]bbb Folyó hó 12-én a Deva-i Csakj nevű rebellisnek azt a boltját, amelyet ő kénytelen volt annak­ idején Stoysá-tól adósság fejében átvenni, először eladtuk 160 Ft-ért Dono Jovannak; mivel azonban megállapítottuk, hogy a ki­ kiáltó nem tette közhírré az árverést [„Telar“], hanem az említett Jovannak titokban játszotta át a boltot, éppen ezért újból kikiáltottuk, és ekkor Pamukly Lazó-nak engedtük és adtuk át tulajdonba -ért. [„Den 12 dito hat man des Rebellen Csakj von Deva sein gewölb, welches er an schuldten von Stoysa annehmen müssen, Erstlich dem Jovan Dono pro 160 (Fl) Verkaufift; weillen man aber gefunden, daß der Telar nit öffent­ lich ausgeruflfen, sondern nur gedachten Jovan in der stülle [ = Stille] zuegebracht, hat mans von Newem außruffen lassen, und dem Lazó Pamuklj yberlassen und hinyber geben pro Fl 220.—] Ugyanazon hónap 13-án Garsonj Mihálynak a Kocsis Istvány malma mellett levő félmalmá-

Ft

den

53

_

80

—

220

_

bbb E bejegyzést ugyanaz a kéz pacskolás-szerűen áthúzta, csak ultraviola átvilágítás segítségé­ vel volt olvasható és fejthető. 138

Ft

nak a/i részéteee eladtuk Tudvicz Keresztelő Jánosnak 123 -ért; de mivel a városhadnagy úrnak borért tar­ tozott 1 Ft 50 den-ral, ezúttal a teljes összeget ki kellett a vevőnek fizetnie. Szintén ugyanazon a napon eladtuk Eöttvöss An­ talnak Bereczkj János szőlejét, mert az utóbbi kuruccá lett 22 -ért. Február hó 1-én eladtuk a rebellis Gársonj Mihály v 4 malomrészét Buech Henrik polgárnak, aki cipészmester; a rész ugyanakkora, mint a Dutviz része, s éppen ezért ő is ugyanannyit fizetett, vagyis 125 Hasonlóképpen: eladtuk a kuruccá lett Csokonj Istók házikóját is, amely a Pallank nevű vá­ rosrészben van 7 -ért. Március 14-én eladtuk Szent Lászlaj Kis Sabatká-n levő szőlejét Domokos Mátyásnak 33 A kuruccá lett Répás Misko Leány Hegy-en levő szőlejét eladtuk Szűcs Jakabnak 20 -ért. Domokos Ferencnek a Felső-Városban [„...in Ober-Város...“] levő szőlejét megvette Bositovacz Szubó 25 -ért. Szűcs Farkasnak a Felső-Városban levő szőlejét eladtuk Szűcs Demének 6 -ért. Szarvas Mátyásnak az Alsó-Városban [„...in der Vntern Várossch...“] levő szőlejét eladtuk Seress Mariánnak 22 -ért. Szitarith Gergő megvette a kuruccá lett Mihály Mátyás szőlejét az Alsó-Városban 16 -ért.

den

50

—

—

90

—

—

—

30

ccc A későbbiekből kiderül, hogy nem pontos ez a fogalmazás. (Vö. a febr. l-i tétellel.) A helyes lett volna: „Fél malmának felét, vagyis 1/4 malomrészt.” 139

Ft

Cseperke boltját a piactéren eladtuk Protopopovith Roman-nak -ért. A rebellissé lett Kéméndi Andrásnak a Leány Hegy-en levő szőlejét eladtuk Chladnj Pálnak -ért. A szintén kuruccá lett Tormá-nak Kis Szabatká-n levő szőlejét eladtuk Kollericth-nak -ért. Csokonj Istvánnak, ennek a rebellisnek a szőlejét eladtuk Latflour-nak -ért. A folyó év április havának 7. napján eladtuk a kuruccá lett Dohár Balj Kis Szabattka-i sző­ lejét Csismadia Lukácsnak -ért. Ugyanazon hónap 11 napján a rebellis Kelemen Leány Hegy-i szőlejét eladtuk a Süket Jovónak -ért.

90

45

9

22

10

5

A kuruccá lett Nagy János Felső-Város-i szőlejét eladtuk Egria Sigá-nak -ért.

7

Április 17-én eladtuk a Szent Lászlaj tulajdoná­ ban volt szőlőt HorvathMiskának -ért.

6

Fagyas Pál leégett házikóját eladtuk Walisch Jó­ zsefnek -ért. Július 9-én Novák Vök és Szentyamin Nescho megvásárolták Vas Geczj-nek Kis Szabatká-n levő, Csukonyi Istók és Mássá Ferke szoléi között fekvő szőlejét -ért. Ugyanazon hónap 14-én eladtuk Ignatov Miklós­ nak a Kerepessi nevű kuruc tulajdonában volt, s a Felső-Város-i szőlőhegyen fekvő szőlejét -ért [1706] szeptember havában 140

den

7

14

12

70

Ft

Barjaktár Szubo-tól Garsonj Mihály házáért befolyt [1706] október havában Ugyanezen hónap első napján eladtuk Tersia Vuk-nak Oláh Péter Felső-Város-i szőlejét -ért. Ugyanezen hónap 7. napján eladtuk Vetro Péternek és vejének: Thót Nikolának a magyar sereg korcsmájának telkét és házát [„...des Vngerischen Seregh schank Platz und Hauß“] -ért. Ugyanazon hónap ugyanazon napján Horváth Gyurka megvette a kuruccá lett Csipák Marczj házát -ért. Ugyanennek a hónapnak 9. napján eladtuk Dohár Balj házát Borzás Palkónak -ért. Szintén ugyanebben a hónapban, s ugyanezen a na­ pon Vörös Ferenc felesége visszaváltotta a Felső-Város-ban levő szőlejét, mint saját vagyonát -ért. Hasonlóképpen: Széli Geczj fivére, név szerint Széli Mátyás, visszavásárolta fivére Felső-Város-i szőlejét -ért. Nemkülönben: Baka Döme megvásárolta fivére Baka Imre FelsŐ-Város-i szőlejét -ért. Ugyanaznap Papdj Jakab és Kemenczj Jancsi FelsŐ-Város-i szőlejét megvette Csaorli Stoko -ért. Sózó Dani Felső-Város-i szőlejét megvásárolta Milovanovh Mihó -ért Ugyanebben a hónapban, de a hó 11. napján eladtuk Nagy György házát Csismadia Vászónak. -ért. Ugyanazon a napon eladtuk az öreg Milovan-nak Oláh Péter Felső-Város-i szőlejét -ért.

den

60

—

18

—

30

35

—

30

—

18

—

15

—

15

—

22

—

18

—

12

—

24

— 141

Ft

Ugyanazon a napon eladtuk H úszta Geczj házát Damianovich Hattimnak -ért. Szintén október 11-én eladtuk Stofragov-nak Kecskés Geczj szőlejét, mely Dóka Farkas szőleje mellett van -ért. Ugyanazon hónap 12. napján eladtuk Vajda Miskó házát Lissov Sztipan-nak -ért. Ugyanazon hónap ugyanazon napján Barna Istók házát megvásárolta Rácz Jáncsok -ért. Ugyanannak a hónapnak 14. napján Tápaj Benedek feleségének és fiának házát eladtuk Protopopith Jovan-nak -ért. Megjegyzés: Kihagyandó [„NB. Außlassen“].ddd Ugyanabban a hónapban, ugyanazon a napon eladtuk Szögedj Istók szőlejét az édesanyjának [der Muetter] -ért. Ugyanezen hónap 15. napján eladtuk Nagy János házát Thót Gyurkának és Thót Gergelynek -ért. Ugyanezen hónap, ugyanezen napján Kaszta Ferenc házáért Nadlaksanin Radovicza és Egrellj Sivan, a jogos igények kielégítésén felül fizettek Ugyanezen hónap 16. napján eladtuk Csismadia Vuk-nak Abraham István házát, mely kb. fele részében összeomlott -ért. Ugyanazon hónap ugyanazon napján Saboly Jancsi házát eladtuk Karansebess-iJovan-nak -ért. Ugyancsak a hónapnak 22. napján eladtuk Viragumovith Velicsko-nak Ladanj Konrád ddd Ez a megjegyzés a bal margón olvasható. 142

den

20

—

52

50

40

—

12

—

32

—

18

60

30

.—

40

—

10

—

20

—

Ft

félig összeomlott házikóját -ért. Ugyanazon a napon eladtuk Szőke Istók FelsőVáros-i szőlejét Vinkovszkij Lőrincnek -ért. Ugyanezen a napon fizetett Csaovlye Mitre, az általa megszerzett, Mássá Ferenc-féle, s a Kis-Sabatsz-i szőlőhegyen levő szőlőért -ot. Hasonlóképpen: a Kubek Jánosnak eladott, Zigain Nikola tulajdonában volt, házáért, melyet a kurucok pusztítottak el, befolyt Október 25-én eladtuk Sziics Peti Kis Szabatká-n levő szőlőjét, Bosó Mihálynak És e hó 26-án eladtuk Rusa Istók házát Milovanovh Miho-nak -ért. A pénzt visszaadtuk és a házat a királyi fiskus [értsd: használatába adtuk]eee [Vnd 26 dito, Verkaufiften deß Rusa Istók sein Hauß dem Miho Milovanov pro Fl 85. Das geht zuruckh vnd das Hauß pro fiscj“] Ugyanazon a napon Hablicskj János Lőrincnek eladtuk Olá Péter szőlejét, mely Kis-Szabatká-n van -ért. Ugyanezen október hó 29-én eladtuk Gyapjas Istvánnak egy szőlőt a Lapos Halom nevű szőlőhegyen, mely szőlő Varga Jánosé volt -ért. Ugyanazon a napon a magyar asztalos házát — mivel maga rebellissé lett — eladtuk Tantzmann Miklósnak -ért. Ugyanazon a napon Szabó Miskó rombadőlt házát eladtuk Magyari Andrásnak -ért.

den

4

3

60

15

10 20

20

85

12

4

80

41

6

ecc Ezt a bejegyzést ugyanazon kéz ugyanazon tintával, hurkolt vonalakkal törölte. 143

Ft

Ugyanennek a hónapnak utolsó napján eladtuk Árva Tamásnak a Kis Szabatka nevű szőlőhegyen levő szőlejét Buzacska Szaniszlónak -ért. November hó 1-én eladtuk Tarpaj Gábor Felső Város-i szőlejét Rácz Veszelin-nek -ért. És december hónapban, a hó 24. napján Gardj Jancsi felesége saját maga megváltotta, a maga számára férje szőlejét

3c Az 1702. esztendő április havának első napján, a Flivatal előzetes tudtával, két helybeli polgár és kereskedő: Racz Tono és Szubo, adás­ vételi ügylet útján, 32 Ft-ért megvásárolták a maguk száámra Wagner Rupert ácsmes­ ternek — ki ezenkívül kiérdemesült posta­ mester is — a palánk ok előtti kis házát; hogy ezt a házikót ők legjobb tetszésük és tudásuk szerint, mindenféle tévedés, vagy kifogás nélkül használhassák, élvezhessék és birtokol­ hassák. — Ebből az összegből elrendezték és kielégítették a házra hitelt nyújtó hitelezőket, név szerint Hueber Mihály császári pékmestert és Schuster Gáspár zászlós urat a gróf Marsigliezredből — A vevőknek viszont jogbiztosí­ tásuk érdekében ezt a bizonyságlevelet ki­ adta ez a Flivatal. (Kelt, mint fent.) [Den Ersten April 1702, haben mit hieigen ambts Vorwissen die zway hieige Bürger vnd Kauffleut Racz Tono vnd Szubo des Zimmermaister Rupertus Wagner ausser dem alten postmaister, vor der pällänkhen ligendes Heüßl pro 32 fl Kaufflichen an sich gelöset; daß sye solches nach ihren besten gefahlen vnd wissen, ohne menniglich irren und Einreden nutzen, ge144

20

17

7

den

nüeßen und besitzen mögen. Von disem gelt sein die darauf gewesene Creditores, als Michael Hueber Kayserlicher Pekhenmaister vnd Herr Fendrich Caspar Schuster von löblichen graff Marsiglischen Regiment abgeferttiget vnd Contentieret. Denen Khauffern aber dieses, vom ambt zu ihrer Sicherheit extractiert worden; actum ut supra.“] Az 1703. esztendő éprilis havának 8. napján a Hi­ vatal színe előtt egyezség jött létre két vérro­ kon között, nevezetesen: Vörösmartj András és Vörösmartj János anyja között, egy Sze­ ged környékén, a Szakány-i völgyben, illetve területen levő Szálás tárgyában; eszerint Siher Mihályné, aki tudniillik Vörösmartj András leánya és Vörösmartj János anyja, a 18 Ft­ ért eladott szállás vételárának 1/3 részét, vagyis 6 Ft-ot olyanformán köteles letenni, hogy ez a Szállás, melyet Dobó György vásárolt meg a maga számára, többé ne lehessen vita tár­ gya; tehát János anyja, vagy ő maga köte­ lesek a 6 Ft-ot itt a Hivatal színe előtt le­ tenni ; ellenkező esetben ugyanis a káros fél a Kecskemét-i hatósághoz fog folyamodni (mivel az asszony is, fia is ottani lakosok), s a kellő elégtételt ott fogja megszerezni, Kelt, mint fent. [„Anno 1703. den 8 April hat man Bey dem Ambt, zwischen denen zweyen bluets befreundtinen Vörösmartj András vnd deß Vörösmarj János seiner Muetter, wegen einer, vnweith Szegedin Ligenden Szállás in Szakányer thall oder feldt Ligend getroffen worden, daß die Siher Mihalyin, nehmblich des Vörösmartj András sein geweste Tochter, des Vörösmarty Janos seine muetter, wegen vnd vom der verkauften Szállás pro 18 Fl den 3-ten antheil mit 6 Fl dergestalten erlegen solle, daß man dieser Szállás, so der Dobo Gyeorgy an sich erkhaufft, niemahlen solte Disputirlich gemacht werden; die muetter des Janos, oder er selbsten, die Empfangene 6 Fl hier, bey dem ambtwürden zu erlegen schuldig 145

sein soll; als in Widrigen man Einem Kecskemeter (weil sye sambt dem Sohn allda wohnhafft) darumben anhalten, vnd zur billig satisfaction treiben wurdte. Geschehen, ut supra.“] Ezt a levéltárat lajstromozta Bosnyák József 1769-ben; kinek sorsa Isten kezében van. „[Hoc Archívum Registravit Josephus Bosnyák, Anno 1769, cujus sors in Manibus Dei.“]

146

3d

A Adam et Szíván3 burger Folio Andreas Vhrrichterb Antonjc burger und Kauffmann Antal Baba burger, Kürschner Antonjd Goldschmidt, Hußär Adamus Fodorc Abraham István et Saiko Gergői burger und fischer Acz János Hußar Ambrus Gyurko et Göbölös, der erste Heyduck, der andere burger Attyim Jalinacz Heyduck Abraham Gardianf burger

1 14 18 28 28 29 34 33 61 65 97

B Bakó István Hußar Barbél György Hußar Benchik István Hußar Bossa Jurko Heyduck Boronacz Radossa Heyduck Bodo Ferencz Heyduck Budossi Jacob Heyduck Bujo Pap Babarczi Janos et Gergői Hußaren Bereczi Janos Heyduck Blas Räz burger8 Bosko Tugal Heyduck11

20 37 138 42 43 45 48 49 57 108 74

a A Telekkönyvben az 1. oldalon a 3. tételnél ez a két név így: Adam et Szíván Szabó. b U o. a 14. oldalon, a 65. tételszám alatt ez a név így: „Andreas Sahaczia Vhrmacher” — vagyis: „Sahaczia András órásmester”. ° A 18. oldalon a 84. tételszám alatt: „Antonius Racz burger undt Kauffmann” . d 28. oldalon 125. tétel: „Antoni Ráz stb.” c 29. oldalon 128. tétel 3. bekezdésében e név s bejegyzés törölve. f 97. oldalon 370. tételben: „Nagy Abraham ein burger...” 8 Néhány névnél — ez az első— az oldalszám helye üres. h Ez a név a 74. oldalon, a 297. tételszám alatt így: „Bosko Racz, ein Heyduck unter den Hadnagy Tugali ...” — Vagyis: „Rácz Bosko, aki hajdú, Tugali hadnagy parancsnoksága alatt...” 147

Bugar Mihál et Nikola Heyducken Beremovacz* Sziván Heyduck Bogosa Marko et Kurocz Istók Heyducken B oso Fekete et Nesko Heyducken Baraczi Tragoli burger Bugarin Jovan burger Berta Tot halbier, bürgerlicher Baczik István Heyduck Bosa Arader Heyduck Balog István Hadnagy, Heyduck Bogidusa Mattyas Heyduck Biczok András burger Barbél István HuBar Balog Miho bürgerlicher zischmamacher Bolthisár Mihál bürgerlicher Schlosser Bora Lakatos Aradianin Balog János mit seinem Bruder Barnay Istók Hußär et Barbél Jankó Heyduck Barkany István cum fratribus, Heyducken Bakaj Jacob mühlner Bakó István Heyduck Bulyok Bassa bossasyeder Banna János HuBar Barbély Márton Hußär Bonno Ráz et burger Baka János ein Hußär

Folio

73 70 68 67 78 83 95 38 35 98 98 100 91 103 106 123 121 108 117 114 135 134 17 30 39

C Cveio zischmamacher Csiszár Stipan Säbelmacher Cuio zischmamacher und burger Cseperke Mathae burger Csanádi Sándor Csasar György burger Csanádi János et Nitraj János, beede Heyducken Csányi Máttyás Heyduck Csukoni Istók Heyduck Csani Máttyás Hußär Cvio Miklós Hadnagy von Tugalj Cserbeni Mihál Heyduck Csonka Jurko et Hozu Cveio, beede Heyducken Csalti István Csonádi Szíván et Gyurkó Cveio Zischmamacher und burger Cseh Matte cum duobus fratribus, burger Csipák Marti1 Hußär 1 A 70. oldalon a 284. tételben így: „Bersanovacz Szíván ...” J A 120. oldalon a 437. tételben így: „Csipák Marczi...”

148

2 7 6 21 32 37 40 49 59 63 69 66 41 107 79 120

Ciriáki Mihal Heyduck Csáki György Heyduck Császár Mihók burger et mühlner

Folio

117 133 131

D D om o Racz burger D obo András burger D im o Ráz Hußär Di miter burger1 Dani István burger Dragoli Sánta Aradi Damian et Radossa burger Düczo Gyorg Hußär Dábó Máttyas Heyduck Döriek Pál Hußär Deák István Heyduck1” Dobroboj Csonadi

7 8 ll,1 2 9 k 9 20 106 114 131 33 136 119 E

Egri Peter burger Egődi Mihál Hußär" Erdőly Gyurko Heyduck Erdölye István Vice Heyducken Hadnagy Erdöly Istók Hußär Elljea Jankó Eremia Surczia

12 41 74 103 121 34 122 F

Fischan Stoysin0 bürgerlicher Kauffmann Fekete Siván burger Fodor Adamp Ferdinand Floridan Fekete Balas Farkas Miska et Kis János,beede Hußären Ferencz beckenjungerq Faragó Matthe et Miska, beede Heyducken Farkas Geczi Heyduck

2 23 29 35 30 49 55 109 110

k A 129. oldalra utalás téves, a 129. oldalon bejegyzett tételek egyikénél sem esik említés Rác Dimo-ról. Ellenben a 7. oldalon a 39. tételben: „D om o Racz burger...” [Lásd fentebb.] 1 A 9. oldalon, a 48. tételben a név így: „Dimiter Ráz burger...” m A 136. oldalon, a 485. tételben a név eredetileg így állt: „István Deák ein Heyduck...” A „Deák” családi nevet azonban más, de egykorú kéz áthúzta, és föléje írta: „Márk” [Vagyis: Deák István helyett Márk István], n A 41. oldalon, a 176. tételben a név így: „Egyedi Mihál ein Hußär...” ° Ezt a nevet a 2. oldal 11. tételében más, de egykorú kéz vízszintesen rajzolt hurkokkal tö­ rülte. p Ezt a nevet — a 29. oldalon, a 128. tétel 3. bekezdésében — más, de egykorú kéz, a bekezdés teljes szövegével együtt törölte erős, vízszintes vonalakkal. “ Az 55. oldalon a 227. tételben a név és foglalkozás íg y : „Franciscus Woth, ein Peckeniunger...” 149

Funo Lukacz Heyduck Funo Geczi Heyduck Furos Gyeorgy Hußär Fagyas Pál Hußär Fekete Cruicza cum Franko

Folio

112 126 132 134 87

G Gemein Statt Hauß Georgius Heyduck undt Zischmamacher Gyuro Saracs Gabor Szabó burger Golub Szabó burger Gabor Damian burger Gombkötő Demeter burger Gobi János Hußär Gellért Mihály Hußär Gyurko Racz Preyknecht* Gabrielo, ein Oxen Knecht in Magazin Gyurko und Miklós Raczen und Heyducken von Nagy Janos Gyurka Peter AradP Gere Mihál blinder Pfeiffer Gabriele et Csupo Hußären von PapGeörgy Grujo et Mirko Hußären von Pap Gyeorgy Gyalinacz Gyuro von Tugali Gyurko Hayduck, der andere Ziganer Georg Mayr Schmidt Gyurko Lippai burger Gondos Dani Heyduck Gábor Racz Hußär Gábrielo Racz Heyduck Gruia Heyduck Gyurko Räz ein Hußär Gelért Mihál et Sita Mihál Gyulay Peter et Stanko cum FenlakiSzíván, all 3 Heyducken

1 7 13 12 15 15 24 32 58 54 54 52 31 82 52 59 64 114, 70 95 92 102 115 105 76* 47 58 86

H Fíalassi Niklos Horvath András burger und Tollmätsch Horvath Mihál Husta Gergői mühlner und burger Horvath Peter burger

2 2“ 12v 20 22

r Az 54. oldalon a 224. tételnél ennek a Rácz Gyurkónak más — bár a „Preijknecht”-tel, tehát a ,,Bräuknecht”-tel, vagyis a „sörfőzőlegény”-nyel esetleg összefügghető foglalkozása van bejegyezve: „Gyurko RäzHolzhacker in dem Proviant...”, tehát: „Rácz György fa vágó a [katonai] élelemtárban... * A 31. oldalon a 135. tételnél ez a személy így szerepel: „Juro, Ein Heyduck von A rad...” * Téves bejegyzés, a 76. oldalon nincs Gruja nevű hajdú. u Az oldalszám téves; a bejegyzés a 3. oldalon van. v Az oldalszám itt is téves; a bejegyzés a 13. oldalon van. 150

Halbaczia burger Hegedjs Ivan Hußärx Hódi Mihál burger Horvath István Heyduck Horvath Gyurko cum fratribus, Heyducken Horvath Simon et Stoiko Heyducken Halál Caspar Heyduck

25 37 41 122 127 126 125 I

Isak Räz et burger

4 J

Joannes Szent Laslai Heyducken Hadnagy Ignaz Ráz et burger István et Milos Räzen Imre Máttyás burger Ivan Ráz burger Jovan Tömösváry Ráz et burger Jurko Szabó burger Juro Aradi Heyduck Illia Bajali Jankó Eliea Aradi Ilia István et Nedekej Ferencz, beede Heyducken Jahas András Heyduck Illja Raz János Ráz Heyduck et Mathia Arada burger Janczi Aradi Heyduck Jankó Raz burger Jovan Ráz Heyduck Jósa Ráz cum fratre Mathia, beede burger Jasznagy István Hußär Joan Ráz Heyduck cum Nicola Híja Ráz Heyduck Joann Aradin Heyduck Joannes Sipos et Christina Sipossin, des Pap Györg Kinder Igo Goldtschmidty Iván Ráz, beckenjunger

5 18 19 21 23 27 27 31 34 34 32 51 Folio 75 78 79 81 123 124 116 1 29 50

K Kovacz Ferencz bürgerlicher Schmidt Kosma Ráz Hußär Koszta et Stoian Räzen Kolosvári András burger Kis Szíván burger Kis György burger * A 37. oldalon a 159. tételben így a név: „Hegedős István, ein Hußär”. y A 29. oldalon a 126. tételnél ez a név így: „Ivó Ráz, ein Goldschmidt...

5 10 16 20 26 30*

Kis Mihál Kis András et Keméntj Mihál, beede Hußären Kellemen Miho Hußär Kasi István Hußär Kun Miklós Hußär Kis Geczi Hußär Kis János Hußär Kekecz Heyduckz Kragoi Jalinacz Kis Ferencz et Kis János, beede Heyducken Kara Jankó Arader Heyduck Koszta Belgráder burger Kun András et Cseh Őrse burger Kis István Heyduck Karaczoni János cum tribus fratribus, Heyducken Kaszta Ferencz burger Keczkés János Heyduck Kokat Peter Ziggainer Korász András Hußär Kalaczia Miklós burger und Kupferschmidt Kayserliches Wirtshauß Kis Istók Heyduck Kis Ferencz et Biro István, beede Hußären Koczis István ein HafFner Kalaczia Joseph burger Kis István Heyduck1

Folio

31 32 39 38 44 59 58 72 69 101 22 105 103 128 119 129 133 139 135 96 41 136 44 56 96 128

L Lipai Jacob burger Lasso Räz Heyduck Lottos Janos Heyducken Hadnagy Lippai Marton burger Lassanz Ferencz burger Loas Jannos Heyduck Laslo, Misko et Millosav Razen, Heyducken Lassanz Mihal mühlner, Richter Lantos Istók Hußär Lantos G reger burger Luka Ráz Lantos Gergői burger Lantos Istók Hußär Ladányi István Hußär Lasso Szíván Knusevich Laso Damian ein Heyduck Lasso Schiffbedienter83

10 15 17 21 33 43 90 100 127 55 92 127 135 76 71 113

1 A 72. oldalon a 291. tételnél ez a név így: „Kekés Ein Heyduck...” Lásd lentebb „Lasso Racz” címszónál, azonos személyre vonatkozik a két bejegyzés. 152

Folio

Loassi Mihál Lasso Racz Lontos Istók

128 113 101

M Marko Mali Ráz, Kauffmann Mali Szubo bürgerlicher Kauffmann Maxim Ráz burgerbb Marko Baczicz burger Momer bürgerlicher teckenmacher Maxim bürgerlicher Zischmamacher Mattij Joannes Strassamaister Michael Deák Strássa Mester Millos Csizmazia burgercc Millovan Szabó burger Millovan Ráz burgerdd Mihály Gacsony Marian Heyduckce Martin Lenschiz bbrger Millutin Ráz et burger Maxim Heyduck et Schlosser Marko Aradi Heyduck Millovan burger und Gyura der Stumbe Mora Ferenc burger Miho Lippai burger Mittar Aradi Magger István, Temniz Dartoff Millovan Raz bürgerlicher Kauffmann Mar Gergői, Szent Miklós András et Kallya Janczi Hußären Mihál Ráz et Stanissa Hußären Millos Missáros Monos Istók et Telek János, beede Heyducken Millivoi et Mihál Ráz Hußären Marian et Marko Heyducken Marko Ráz Heyduck Mihál Ráz Heyducken Bariaktár Mirko Ráz Heyduck Marian Messaros Heyduck Messaros Marczi et Gyurko, beede Heyducken Millutin Ráz Hußär Millos Ráz Heyduck Miho Nikola Heyduck

1 2 4 4 7 6 23 96 6 46 et 8 9 12 15 16 18 21 26 27 30 30 39 46 46 50 57 57 61 60 65 64 63 62 62 61 88 87gB 69

bb A 4. oldalon, a 25. tételnél a név így: „Maxim, burger und Kürschner...” cc A 46. oldalon, a 193. tételnél azonban egy másik Milovanról, a rác Milovánról szól a be­ jegyzés: „Millovan, Ráz und bürgerlicher Kauffmann...” dd A 9. oldalon a 47. tételnél a név és foglalkozás így: „Millovan burger undt Handelsmann...” ec A 15. oldalon a 71. tételnél a név így: „Marian Lottos Heyduck...” ff Értsd: tömlöctartó. “ Téves bejegyzés; a 87. oldalon ilyen nevű telektulajdonos nincs: ellenben lásd a 119. ol­ dalon. 153

Miska Aradi Mihály Gabrielo Heyduck Mihal Frazzaraith Heyduck Mihály et Joszim Heyducken Marko Busa Heyduckhh Mihály Ráz Miklós et Hujas Gyurko, oxen Knecht alle beede Martin et Peter Räzen Millos et Vesselin Räzen Miat et Laios burger Mihál Sivkovacz Matto Kis Marczin Vaida Heyduck Martin Bosaczia burger Millos Räz Heyduck Messáros Ferencz Mihál Räz burger Miska Räz Heyduck11 Martons Sivko Michael Gabriel Rost Marian Raz et Heyduck Millovan, bedienter in Prorianthauß

Folio

110 69 68 67 66 75 75 76 76 81 97 99 138 118 119 107 115 40 56 82 81

N Nicola Temesvaracz Nagy István et Peter, alle beede burger Nicola Szücz Heyduck Nagy Farkas Heyducken fendrich Nagy Latsko Hußär Nagyuti Marton Heyduck Nedo Räz Hußär Nikola Räz Novak et Mihoko Räzen et mehlstresser Nedo Räz mehlstresser Ninko Hußär Négy Ökrü Istók Hußär Naio Räz Heyduck Nagy György Hußär Nagy Istók et Tohar Jancsi Heyducken Nicola Csigán Nagy János Heyducken Hadnagy Nagy Istók Heyducken fendrich Nikola et Stanissa Bosaczia Heyducken Nikola Heyduck undt Neda eine wittib Nagy István Hußär

Folio

hh A 66. oldalon, a 269. tételnél ez a név így: „Marko Busaczia ein Heyduck...” “ A 115. oldalon, a 422. tételnél ez a név így: „Miska Tutas ein Heyduck...” JJ Az oldalszám téves; ez a név a 13. oldalon, a 64. tételnél olvasható. 154

12jj 25 24 39 43 45 48 46 55 53 60 58 75 136 136 138 130 130 123 115 101

o Öttvös Palkó Öttvös Marian et Miho, beede Hußären Orosz Laczko Hußär Olla Miklós et Szíván, Heyducken alle beede Olla István Heyduck Olla Thomas Heyduck Oroszlanyos Miklós Heyduck Osztoia Temesvaracz burger Ötvös Joannes Heyduck Ostoia Heyduck Olla Istók

Folio

28 34 36 73 99 111 14 94 72 118

P Pap Gyerg Hußären Hadnagy Pero Csonadi burger Puto Szabó burger Peter Peti Csismaczia Paulor Bodor burgerkk Pap János burger Pop Luka Heyduck Peter Arada burger Papti Jacob Heyduck Peter Catona et Peter Szabó Heyducken, beede Razen Peter Aradia Heyduck Pataki Mihál Hußär Puska Ferencz burger Putnaki Gáspár Hußär Paval et Szíván Heyducken Peter Szabó burger Peter Lippai et Stipan Nikola, beede Heyducken Pülöp Pál Heyduck Pera et Csongrádi Peter, beede Heyducken Peter Bussaczia Pavum Miklós et Szabó János; erster ein Kirschner undt der andere ein Schneider Pantelea Räz bu5ger Palkó Räz Hußär Peter et Racz Janos Heyducken Peter Marian et Gyulai Palkó Heyducken Peio Jalinacz, ein burger Paval Raz undt Maria sein weib von Tugalj Peter Oroszlanacz

58 2 3 6 9 10 14 16 17 19 26 36 47 57 64 90 88 87 116 104 85 66 93 49611

kk A 9. oldalon, a 45. tételnél a név így: „Paulus Bodor burger...” 11 A 496-os oldalszám nyilvánvalóan elírás, hiszen a kötetben csak 139 számozott oldal van; de sem a 49., sem a 96. oldalon nincs meg Oroszlanacz Peter. 155

R

Rakó Zischmamacher Radossa burgermm Roman“" Radovicza et Drona, beede Hußären Rosa István et Gergői, beede Hußären Rakó et Andrea Räzen und Hußären Radosa et Mikola Heyducken Rakó Racz mit zwey brüder und Heyducken Radovicza Szabó Heyduck Rikassi Miklós et Lippai János, beede Heyducken Racz János et Tadika Heyducken Raio et Pop Heyducken Reden Janos Heyduck Radivoj burger Rakó Hoza Heyduck Rado et Alexi Heyducken Radosav Dostoia burger Radossa Lakatos Heyduck Rosa Deme Hußär Racz Perisa Hußär Racz Jovanin Aradi Heyduck Ravele Strileno Racz Jósa mit zweyen brüder, alle 3 Hußären Rado et Maxim, beede Heyducken Racz János Heyduck Racz Jovan mehlstosser Racz Gyurko ein mühlnerpp

Folio

2

3 3 11 33

59 64 64 62 89 89 87 85 85 72 71 77 98 102 47 45 44 65 88 79 77 124

S Szubo et Paule Ratzen Kaufleüth Stoian Aradianin burger Szubarczin Illia burger Steio György burger und Kaufmann Stiphan Kis György burger et Kauffmann Szubo et Paule burger Szubotha burger Szábo Thomas Hußär Stoyko Räz et Heyduck Szivan Martonosi Heyduck Stojssa Hußär und Kauffmann Szivan Racz burger und Kauffmann Szabó Lippai Szyarto Gyeörgy

1 1 1 2 2 3 4 8 6 5 29,11 11,32 12 12qq

mm A 3. oldalon a 19. tételnél a név így: „Raka Radossa burger...” nn A 3. oldalon, a 21. tételnél a név így: „Romamus, Tollmätsch...” 00 Téves bejegyzés; sem a 85. oldalon, sem környékén nem szerepel Reden János. pp A 124. oldalon, a 450. tételnél ez a bejegyzés így: „Georgius Rascianus, ein mühlner...’’ ‘*q Ez a tétel elírás; nyilván a 13. oldalon a 62. tétel alatt bejegyzett Szyárto Györgyre vonat­ kozik. A 12. oldalon még hasonló név sem olvasható. 156

Szücz János et Jankó, beede burger Szubo et Jovan Szivko Jorgáncsia Szücz Mihál cum tribus fratribus, alle 3 burger Szücz Jurko burger Szábo Misko burger Szabó Palkó burger Szábo Miklós Heyduck Szábo Jacob burger Szábo Gábor burger Sargann Jannos Heyduck Szegi Mihál burger Sós Mihal Heyduck Szábo Mathae Heyducken fendrich Sodro Geczi, mit zwey brüdern Szubo Ráz sambt ein Bruder zusammen Sánta András et Tot Berta, beede burger Stanko Ráz Stoiatin et Bogoza Hußären Szabó Adam et Lippa Istók, beede Heyducken Stoian Ráz Heyducke[n] Sträßämaister Szegedi Christian et Kutos János Heyducken Stoian Bugara Heyduck Stoian Busaczia Heyduck Simon burger Stanoc Vássa Heyduck Szivko et Mihok Rázen, Heyducken Stano et Vassa Heyducken Stoian Szegedi Heyduck Stoian oxenknecht Santa Peter Heyduck Stari Marinko cum suo fratre Szivko, Heyducken Szücz Janos Heyduck Szücz Janos Heyduck Szíván Lippai Hußär Sörös Mihál Heyduck Sivkovacz Mihál burger Szabó István burger Sivko Santa burger Stephanus Szegedi Statt Notarj Szábo János et Bede Péter, beede Hußaren Szivko Szabó Heyduck Szubo Csurczia burger Szabó István Hußären Sträßämaister Szegedi András et Istók Hußären Savoly Janczi, Nenyes Geczi, beede Heyducken

Folio

16 18 18 19 23 26 28 24 35 35 42 45 48 50 52 56 54 52 60 63 89 86 86

84 70 67 74 77 78 78 79 80 80n 83 83 97 128,94 94 93 137 93 92 99 100 102 116

, ss

’’Hibás, felesleges ismétlés; a 80. oldalon a 320. tételnél csak egy Szűcs János szerepel; másik nincs ezen az oldalon. s* A 102. oldalon a 387. tételben valóban mindketten szerepelnek; a 116. oldalon a 427. tétel­ ben azonban csak Sávoly Jancsi. 157

Stanko et Gabrielo Heyducken Szabó Ferencz Heyduck Szücz Josephus, Mihály Heyduck Szimo Heyduck Szabó Marti et Gyurka Bosaczia Heyducken Szűcs Mattyas Heyduck Szabó Misko burger und Kaufmann Szab Banna burgeruu Szabó Miska Heyduck Szőlő Gyeorgy burger und Mássá János Hußär Szabó János burger Sovago István burger Szűcz Györg burger Szűcz Máttyás Hußär _ Szűcz Marian burger Santoravicz Marko Szűcz Marko Szabó Matthae (der) Semseyche Schanckh Stana et Anicza Reczerische Weiber Stanissa ein Heyduck Scharácz Gyúró burger

Folio

!04u 121 120 ] 07 109 112 113 118 ] 27 125 133 129 2 3 4 14 25vv 50 97 84 76 126

T Thomo Joseph Heyduck Thomas Sagian Heyduck Tömösvary Mattyas burger Tot András Hadnagy yber die Heyducken Tarhos Pál, Szűcz Marian, Nyúl István, alle 3 burger Thomas Bobárayy Tot Mihok Heyduck Toth Marczin Heyduck Tallos Illona, ein Wittib Trifunt Räz burger undt Wagner Turo Máttyás undt Tot Istók, beede Heyducken Tugali Heyducken Hadnagy Tutas Istoio et Sivat“ Tes halaz et Nikola Orozlany Török Istók Heyduck Török Janczi Heyduck Tot Miklós Heyduck

8 5 17 19 25 31 40 40 51 61 60 63 70 67 111

“ A 104. oldalon a 393. tételben szerepel Stanko; míg Gabrielo a 105. oldalon a 394. tételben olvasható. uu A 118. oldalon a 43. tételben így: „Szabpanna ein Wittib undt Burger...” vv E nevet követően a névmutató egykorú készítője felvette Szülyi István nevét, utalással a 37. oldalra. Más, de közelkorú kéz ezt a nevet lehúzta és az alábbi megjegyzést írta mellé: „Dem He­ gedűs Miska verkaufft”, jelezve, hogy az objektum már nem Szülyié, így a névmutatóban sincs helye. [V. ö. a Telekkönyv 37. oldalán olvasható 158. tétellel.] XIt A 31. oldalon, a 136. tételszám alatt a név így: „Thomas Popara...” 158

Folio

Tot Joseph Heyduck Toth Thomas Heyduck Török Istók Heyduck Tiszta Istók Heyduck Tappai Benedek burger Tohor Bahnt Heyducken Vice hadnagy Tot Jacob Heyduck Tot Gyeorgy Mihál cum fratribus, burger Tot János Hußär Tot Gyeörg, ein bürgerlicher balbierer Tadia et János Räz

112 117 80 129 130 131 132 132 95 89

V 10

Vetro Pal Heyduck Vuio burger Vad Kerti János Heyduck Vük Tersia Heyduck. Vas Istók et Ilia Ferko, beede Heyducken Vosoki Janos Hußär Veida Mihál Hußär Vük mühlner Vük Szabó Heyduck Vuja Bosáczia Vér Mihál Heyduck Vuicza Varadianin burger Vas Katta, eine Wittib Vuicza Bossaczia Heyduck Vuio Terzia Heyduck Vas Geczi Hußär Vekoni Geczi Hußär Velicsko Bussaczia Heyduck Vngerischer Milliz Schanck Vngerischer Milliz Temniz

22 22 25 36 41 38 91 85 72 82 105 104 111

124 134 125 36 47 W

22 27 38 66 85

Wulle burger Wesselin Szuez burger Waso burger Waso Jalinacz Wassa et Milossa z

Zicz Bossa et Szabó Miklós, beede burger Zoio Miklós Heyducken Vice Hadnagy Zambori Miklós burger Zischmatische oder Razische Kirchen Zavissa Bossaczia Zuio Bürgerlicher Zischmamacherzz

24 63 91 106 122

yy A 70. oldalon, a 285. tételszám alatt ez a két név így: „Tutas Stoiko et Sivan...” “ A 122. oldalon a 444. tételnél ez a név így: „Csuio Cismazia...” A névmutató készítője azon­ ban a „C” [respektive=C s] betűnél nem vette be, csak itt, a Z-nél, Z kezdőbetűvel. 159

TÓTH EDE

S Z E G E D VÁROS N É PK É P V ISE L E T E AZ O R SZÁ G G Y Ű L ÉSB E N

1860—1918

Szeged város országgyűlési képviselete

A választójog érvényesülése Szegeden (1867—1918) A magyarországi polgári választójog fejló'dését 1850— 1918 között az 1848., 1874., 1913. és 1918. évi választójogi törvény szabályozta. A törvények a polgári választójogi rendszer Európában kialakult alapelveire épülnek ugyan, azonban a polgári választójog alapelveit igen korlátozott módon valósították meg. A választójogi törvények Magyarországon nem vezettek be a feudális jogfejlődéssel szemben annak hibáit minden tekintetben ellensúlyozó új rendszert. A magyarországi vá­ lasztójogi rendszer alapvető problémája, hogy a törvényhozó szerv tagjainak vá­ lasztását a lakosság szűk vagyonos kiváltságos csoportjára korlátozza. Az 1848. évi V. törvénycikk alapvető újítása, hogy az akkor élvezett régi jog tiszteletbentartásával a választójog gyakorlásával a korábbi megyei városi önkormányzat testületéinek küldöttei helyett, a lakóterületi választókerületek kialakításával a „népre” azaz a vagyonos és értelmiségi rétegekre ruházza a törvényhozó testület tagjainak megvá­ lasztását. 1848 tehát ebből a szempontból megalapozza a polgári népképviseleti választójogot. Voltaképpen mind a mai napig ennek a választójogi törvénynek az alapelvei vannak érvényben. A további törvények fokozatosan az általános választó­ jogot az egész lakosságra kiterjesztették. A magyar jogfejlődésben 1848—1919-ig a csúcspontot ilyen tekintetben az 1919. évi választójogi törvény jelenti. A területi elv fontos alapkérdéseit azonban a törvényhozás nem fogalmazta meg, a területek kialakítását ponderálás alapján döntötték el. Vagyis a dualizmuskori tör­ vényhozás a választókerületek kialakításának alapelvei hiányában, nem hozott létre, a választókerületeket az arányos képviselet megvalósítása érdekében rendszere­ sen kiigazító rugalmas jogrendszert. Szeged lakosságát ennek hátrányos következménye két vonatkozásban érintette. Az egyik: mindössze két választókerülete volt. A lakosság összlétszámához viszo­ nyítva Szeged lakosságát más városokhoz vagy megyékhez képest aránylag kevesebb képviselő képviselte az országgyűlésben. De nem intézkedett a magyar választójog a választójogosultak képviseleti arányáról sem. Ennek következtében Szeged választó­ jogosultjai aránylagosan többen választottak egy képviselőt, vagyis az egy képviselőre jutó választók száma viszonylag magas volt. Nyitva hagyta a választójog a választókerületek földrajzi határai megvonásának alapelveit is. Vagyis, hogy a választókerület a közigazgatási területi beosztással azonos-e, vagy a lakosság demográfiai összeté­ telét figyelembe vegye-e. Szegeden a városi tanács a városigazgatás kerületi beosztását vette alapul és a két választókerületet a belvárosi közigazgatási kerületek és a kül­ városi közigazgatási kerületek összevonásából alakította ki, olymódon, hogy a bel­ városi választókerületet elkülönítette a külvárositól. Miután a kerületalakítás ará161

nyosításának nem voltak törvényszabta normatívái, az arányos képviselet elve csak hozzávetőlegesen érvényesült, Szegeden a belvárosi vagyonos választópolgárok ja­ vára, akik kevesebben választottak egy képviselőt. A polgári választójog gyakorlatát a kormány irányításával a közigazgatási ha­ tóság szervezte meg. A közigazgatás működésének tendenciáit elsősorban a statiszti­ kai elemzés segítségével lehet kimutatni. A statisztikai adatok szerint a közigazgatás választójogi politikája az államegység és a polgári magántulajdon alapján álló tár­ sadalmi rend védelmét szolgálta. Szeged hátrányos helyzetét az országos összehason­ lítás adatai szerint a város lakosságának magyar nemzetiségű többsége befolyásolta, hiszen ez a tény nem kényszerítette a kormányt, hogy Szegedre a nem magyar nem­ zetiségű városokban alkalmazott kivételes elvet érvényesítse, vagyis a kisszámú választóra épített választókerületet, amely lehetővé tette a választópolgárok maga­ tartásának szinte személyekre terjedő közigazgatási ellenőrzését, befolyásolását. Szegeden megelégedtek a belváros előnyben részesítésével, ahol a vagyonos polgáro­ kon kívül a tisztviselői kar mint megbízható értelmiségi többség biztos kormánypárti pozíció volt, szemben a külterületek mezőgazdasági kisüzemtulajdonosaival és kis­ iparos, kiskereskedő és munkás rétegeivel, amelyek rendszerint a polgári ellenzéki pártmozgalom bázisán alkották. Az egyéni választói jogosultság elbírálását a törvény a közigazgatási szervezet adatszolgáltatására bízta. A vagyoni helyzet megállapításának alapdokumentuma az önkéntes adóbevallás volt.

Szeged város helyzete a választójog gyakorlásában A választójog gyakorlása szempontjából figyelemreméltó a választójogosultak évenkénti számának változása. Ebből a szempontból illusztrációként az 1882—1887. évi adatokat emelem ki. A választójogosultakat a közigazgatás évenként nyilván­ tartásba vette. Magyarországon választójogosult 1882

814116

1883 1884

818609

1885 1886 1887

841609 — 830313 847216

Ebből a sorból az 1884. és 1887. évet kiemelve megyék és városok szerint 1884

736514 megyei

105095 városi

1887

737046 megyei

110170 városi

növekedett

532

5075

Tehát a városi szavazók száma igen lassú ütemben növekedett. 162

Szeged helyzetének megítélése szempontjából a választókerületre jutó szavazók számának országos végletei: Szászkán 6464, Abrudbányán 170 szavazó választott egy képviseló't. A kerületbeosztás aránytalansága Budapesten is feltűnő', átlagosan egy kerületre jut 2274 választó, de a III. kerületben 1088 választó, a VIII. kerületben 4114 választó választott egy képviselőt. A választásra jogosultság szerint a mintául választott 1884—1887. években a következő eltolódások mutatkoznak: 1884

1887

növekmény

régi jog birtok ház föld+ ház jövedelem értelmiségi füst után

79 906 556 384 22 379 5 564 114 767 59 111 3 498

69 254 562 201 24 068 5014 121 361 61 714 3 604

összes

841 609

847 216

növekmény %-ban

10 652 + 5 817 + 1 689 550 + 6 594 + 2 603 106 +

+ + + + + +

+ 5607

+ 0,67%

—

—

13,33% 1,04% 7,55% 9,88% 5,75% 4,40% 3,03 %

Az adatokkal azt kívántam illusztrálni, hogy a szavazók létszáma alig növeke­ dett, a csekély változásokon belül azonban érzékelhető a régi jogúak csökkenésével szemben, a vagyoni és értelmiségi jogúak számának fokozatos növekedése.1 Az országos adatokkal illusztrált átlaghoz képest Szeged kerületi beosztása Budapesthez hasonlóan a belváros vagyonos polgárságának kedvező: 1887 Jogcím

régi jogú föld ház jövedelem értelmiségi

I. kerület Szám

%

Az összes 11. kerület szegedi „ . 0, választók zam %-a

2 0,17 13 1,1 113 9,4 558 46,6 510 42,6 1196 100

—

1688 204 562 370 29,76

Az összes szegedi választók %-a

—

59,8 7,22 19,9 13,1

2824 100

70,24

I—II. kér összesen szám %

2 1,701 317 1120 880

0,049 42.31 7,88 27,86 21,89

4030

100

Országos átlag %

A belváros első kerülete főként a jövedelem és értelmiségi, valamint háztulaj­ donos, a második kerület főként földtulajdonos és kisjövedelmű polgárság szavazói­ nak többségét adta. A kormánypolitika a mezőgazdasági kistulajdonosoknak és kis­ iparos, kiskereskedő rétegeknek látható mértékben kevesebb bizalmat kölcsönzött, mint a vagyonos polgárságnak.12 Az árvíz után a város sikeres, de sok vitát kiváltó rekonstrukciója lezárásával megejtett 1887. évi szavazás jelzi a Szabadelvű Párt tekintélyének csökkenését Szegeden is. 1 Az országgyűlési választók statisztikája Nemzetgazdasági Szemle (NGSz) Új folyam 1887. 5. sz. 363. 2 Uo. 163

Az 1887. június 17-én megtartott választások adatai eltérnek a fenti jogosultak nyilvántartó jegyzékétől, feltehetően a közigazgatás közegei érzékelték a bizalom csökkenését és az a jogosultak korlátozását eredményezte: A város lakosságának (82 000 fő) 4,14%-a jutott szavazó joghoz. A választási bizottság jegyzőkönyve szerint 3398 jogosultból szavazott 2457 (72,3%), tartózkodott 941 (27,6%). A szavazásban részt vettek: régi jogon 4, földtulajdonos 1527 (45%), háztulajdonos 306 (9%), jövedelem alapján 734 (21,6%), értelmiségi 828 (24,4%). Feltűnő az értelmiségiek nagy számaránya. A szavazás a kormánypártra nézve csaknem vereséggel végződött: az I. kerület­ ben Tisza Lajos volt kormánybiztosra 485-en, függetlenségi pártú ellenfelére, Bartha Miklósra 431 választó szavazott, tartózkodtak 54-en. Hasonló véleményeltolódás figyelhető meg a II. kerületben a Függetlenségi Párt terhére. 1148 szavazó Ivánkovits János plébánost juttatta mandátumhoz. Herman Ottó párthívei 770-re csökkentek (a leadott szavazatok 40%). Az első kerületben a szavazók 50,32%-át kitevő értelmi­ ségiek közül 50% nem jelent meg a szavazáson, a II. kerületben a földbirtoktulajdo­ nosok az összes szavazók 61,11 %-a közül megjelent 83%. A bizottság véleménye szerint a váratlan eredmény oka, hogy az I. kerületben a Szabadelvű Pártra nem kívántak szavazni, a Függetlenségi Pártban viszont nem volt bizalmuk. Számomra úgy tűnik, a II. kerület birtoktulajdonosait Herman Ottó — az előző országgyűlési ciklusban — többször kifejtett vallásszabadságot a teljes lelkiisme­ reti szabadságig kiterjeszteni követelő felszólalásaival állították szembe, vagyis, hogy Herman szabadkőmíves ateista, a vallás ellensége.3 A választók számának dinamikus fejlődését jelzi az 1896. évi választás, az 1892. évihez viszonyítva: az I. választókerületben 1892 696 535 582 1813 növekmény 192(10.59%) 1. Közig 2. 3.

az II. választókerületben 1896 755 166 634 2005

4. 5. 6. 7. 8. 9.

1892 421 532 487 447 787 1542 4216

1896 403 679 648 469 855 1594 4648 + 432(10.24%)

Összesen Szegeden 1892-ben 6029, 1896-ban 6653 választó, növekmény 624 (10,34%).4 Az 1899. évi kormányjelentés szerint: Szeged a városok közötti összevetésben közepes helyen állt. Szeged választói Hódmezővásárhely Temesvár Debrecen Országos

7183 fő 4426 3384 3441

7,56%-:a az összlakosságnak 7,55 8,45 5,58 3,8

A városokon belüli szavazatarány jobb volt az országosnál.5 3 Szeged Központi Választmány iratai — Csongrád megyei Levéltár, Szeged (CsmL) 1887. május 7. jegyzőkönyv. 1 Szegedi Napló (SzN) 1896. június 4. 5 A magyar királyi kormány 1899. évi működéséről és az ország közállapotairól szóló jelentés és statisztikai évkönyv — Bp. 1900. 702. 164

Ez a tendencia továbbra is megmaradt. Szeged választói 1911-ben 9156 fő, de az összlakosság 7,7%-a. Összevetésképpen Hódmezővásárhely 5404 fő, az összlakos­ ság 8,7%. Vagyis a város dinamikus fejlődése ellenére a törvény módosítása nélkül alapvető változás nem lehet.6 A 20. század első évtizedében a munkásság nagyarányú küzdelme az általános választójog bevezetéséért mindössze azt eredményezte — írja Rácz Gyula —, hogy 1912-ben a belügyminisztérium a választójog módosítására beterjesztett törvényjavas­ lata indoklásában elismerte: a munkásság a választójogból ki van rekesztve. Az 1913: 14. törvényjavaslat azonban nem hozott lényeges változást: Szeged 118 228 lakosából jogosulttá vált 12 460 (10%). A többi városhoz viszonyítva Szeged helyzete nem változott: Lakos Debrecen Temesvár Hódmezővásárhely Budapest

92 729 72 555 62 445 880 371

Jogosult 10 948 8 093 5 574 128 179

% 11 11 9 15

A választójogban Magyarországon előnyt élvező városok szavazati jogosult­ sága azonban alig közelítette meg a nyugati országok összlakosságának választói jogosultságát: Angliában 16%, Belgiumban 25%, Franciaországban 33%, Ausztriá­ ban 20%. Szegeden nem lehetett figyelmen kívül hagyni a lakosság számának növekedését, a többi hasonló városok, így Szeged is a 2 helyett 3 választókerületre bővült. Orszá­ gosan a városi képviselők száma 22 mandátummal nőtt.7 A választójogosultak számának dinamikus növekedését Szegeden jelzi az, hogy az 1887. évi 4020 választójogosult száma 1913-ban 12460 főre növekedett. Ez termé­ szetesen az igényeket nem elégítette ki. A város ezeket a morzsányi előnyöket azonban a háború következtében felfüggesztett választói joggyakorlat következtében már nem gyakorolhatta. 6 A m. k. kormány 1910. évi működéséről... Bp. 1911. 423. — A törvényjavaslat elemzése: RÁcz G y u l a : A választójogi törvényjavaslat és a városi polgárság. Városi Szemle, 1913. 4— 118. — A javaslat külön is megjelent: Törvényjavaslat az országgyűlési képviselő-választásokról, indok­ lással és statisztikai mellékletekkel. OGYI 1912. XII. 31. (727. sz. irat.) 7 A választások kormánypárti befolyásolása Szegeden külön tanulmányt érdemel. Annak elle­ nére, hogy az ilyen természetű országos jelenségek botrányaihoz képest Szegeden a befolyásolás mértéke egyhébb volt, a jelenséget a következő adatokkal illusztrálom: 1886-ban a névjegyzékből kimaradt 2 fő. Az egyik Lestár Ferenc a kúriáig fellebbezett hasztalan. (Szegedi központi választmány iratai 1886. CsmL) — 1904-ben a MÁV Ügyvezetőség levélben szólította fel a Szegedi MÁV igaz­ gatóját: a MÁV alkalmazottak a kormánypárti jelöltre szavazzanak. (Szegedi MÁV Igazgatóság Iratai 1904/61. ein. sz. CsmL) — 1905-ben a névjegyzékből kimaradás miatt 25 felszólamlás volt. (Szegedi Központi Választmány iratai 1905. CsmL) — 1905-ben a kormány az állami tisztviselőkkel szemben is bizalmatlan volt. Á Központi Választmány 97 postatisztnek és segédtisztnek jogosult­ ságuk ellenére meggátolta a jegyzékbe vételét. (Választási iratok sz. n. CsmL) — 1907-ben Ludwigh Gyula, a MÁV igazgató elnöke a szegedi MÁV igazgatóságot utasította, akadályozza meg NémetBogsán a Weisz Julián képviselőjelölt elleni agitációt. Stelczel üzletvezető válaszjelentése szerint a MÁV munkások nem agitálnak, Német-Bogsán a 22 MÁV alkalmazott szavazó Weiszre szavaz. Román-Bogsán 2 MÁV alkalmazott rendelkezik szavazójoggal, az ellenzékre szavaznak. (A Szegedi MÁV Igazgatóság iratai 1907. 28. ein. sz. CsmL) — A Függetlenségi Pártra szavazott MÁV alkal­ mazottak szolgálati érdekből áthelyezése 1908-ban: Korányi József, Kern Géza, Mátra László emiatt „hanyagság” indoklással került más állomáshelyre. Stelczel ügyvezető jelentése a MÁV Budapesti Igazgatóságának 1908. január 26. (Szegedi MÁV Igazgatóság Iratai 1908. 8. ein. sz. CsmL) Adatok G aál E ndre gyűjtéséből. Ezúton is köszönöm, hogy rendelkezésemre bocsátotta. 165

A lakosság túlnyomó többségét a választójog eleve kirekesztette a jog gyakor­ lásából. A képviselő jelölését (kandidálás) a törvény még szűkebbre vonta, a magyar nyelv birtoklásához kötötte. Szegedet közvetlenül ez a megszorítás általában mint magyar többségű várost nem érintette. A képviselő' jelölés módját a szokásjog ala­ kította ki. Az 1848. évi törvény meghozatalakor még nem voltak országosan szer­ vezett polgári pártok. A polgári politikai pártok működési feltételeit a törvény a továbbiakban sem szabályozta részletesen. A kialakult joggyakorlat ugyan meg­ tűrte az országos pártok választási bizottságainak működését, közreműködését a helyi jelöltek kiválasztásában, mint magántevékenységet, azonban folyamatosan működő országos pártszervezkedést törvényes jogszabály nem szabályozta. A jelölt kiválasztását a városi hatósági önkormányzat választási bizottmánya által szervezett jelölőgyűlésen rendszerint közfelkiáltással ejtettek meg. Ez rendszerint a kormánypárti jelölt jelölését eredményezte. Az ellenzéki párt jelöltjét, rendszerint az alkalmilag szervezett párthívek (kortesek) agitációja és szervezése eredményeként összejött „népgyűlés” választotta meg, amelyen a választási bizottmány képviselője is jelen volt. Elvileg azonban bárki egyénileg is kísérletet tehetett a kandidálásra, amennyiben a választópolgárok befolyásolására megfelelő eszközökkel rendelkezett. Igen kevés adat áll rendelkezésre, miből fedezték a pártok, vagy a képviselő önjelöl­ tek a választási küzdelem, a választópolgárok befolyásolásának költségeit. A befo­ lyásolás eszközei elsősorban a heti- és napilapok voltak, amelyek mint polgári vállalko­ zások, igyekeztek a politikai befolyásolás költségeit a lap számonkénti eladása, vagy 7 Szeged város országgyűlési képviselői 1860— 1918. években: 1860. 1865.

Dáni Ferenc Dáni Ferenc

1881. 1884. 1887. 1892.

Kállay Ödön Kállay Ödön Kállay Ödön Kállay Öödn 1879. X. 27. Herman Ottó Herman Ottó Herman Ottó Ivánkovics János Babó Emil 1896. IV. 28. Polczner Jenő Polczner Jenő Polczner Jenő Polczner Jenő

Klauzál Gábor Klauzál Gábor 1866. VIII. 3. Vadász Manó 1869. Horváth Mihály 1872. Horváth Mihály 1875. Szluha Ágoston 1878. Bakay Nándor

1896. 1901. 1904.

1906. 1910.

Szende Béla Tisza Lajos Tisza Lajos Tisza Lajos

Lázár György Lázár György Bánffy Dezső 1905. I. 26. Tallián Béla 1905. IV. 13. Bánffy Dezső Bánffy Dezső Bánffy Dezső 1911. VI. 14. Gerliczy Ferenc 1914. VII. 21. Rózsa Izsó 1918. VI. 24. Pálfy József

166

Polczner Jenő Becsey Károly Kelemen Béla

1917. VII. 30. Kószó István

előfizetése útján olvasóikra hárítani. A politikai lapvállalkozások támogatásának tisztán állami dotációja a 19. században elképzelhetetlen volt. A városokban rend­ szerint minden erősebb befolyással rendelkező pártpolitikai csoportosulásnak saját lapja volt. A lapkiadás azonban nem kötődött szorosan a politikai párthoz, hiszen állandó rendszerességgel működő politikai párt nem volt. Az állampolgárok is szí­ vesen olvastak olyan politikai lapokat, amelyek a mindenoldalú tájékoztatás igényével léptek fel és nyíltan nem kötelezték el magukat valamely politikai irányzathoz. A po­ litikai sajtó valamely pártot támogató működése ezért gyakran a nyomdai és kiadói haszon mérlegelése szempontjából alakult ki. A belváros vagyonos polgársága támo­ gatására számító lap így rendszerint kormánypárti volt, s ezzel versenyezni kívánó lap kénytelen volt legalább is a nehezebb lehetőség üzleti kihasználására, a külső kerületek mezőgazdasági és ipari-kereskedelmi kisüzemtulajdonosainak és a magán alkalmazottak és munkások érdeklődését és ízlését, felfogását tükröző olcsó lap kiadásával biztosítani üzleti vállalkozásának megalapozását. Ez azonban nehezebb vállalkozás volt. A szegényebbek többen voltak igaz, de nehezebben tudtak áldozni politikai napilap rendszeres vásárlására. A választás közvetlen eszköze az ún. korteskedés volt, vagyis a választások előtti közvetlen agitáció. Voltaképpen a választók számára szervezett gyűléseket népszerű­ sítették, meghívókat terjesztettek szóban és írásban és a gyűléseken és a választások előtti csoportosulásokban hangulatot keltettek a jelölt mellett. A befolyásolás fontos eszköze volt a különböző pártok híveinek befolyása a város egyleteiben. Az egyletek jelentős része szakmai érdekképviselet volt. Az iparo­ sok és kereskedők kifejezetten szakmai szervezettel rendelkeztek. A mezőgazdasági termelők számára részben általános művelődési célú olvasóegyeleteket szerveztek, amelyek a művelődés egyik fontos ágaként a mezőgazdálkodás új módszereit nép­ szerűsítették. Az általános célú egyletek között igen jelentős volt a kaszinó, de a közvetett befolyásolásra volt alkalmas a választójoggal nem rendelkezők számára fenntartott egyleti szervezet is, így különösen a nőegyesületek, amelyekben lehetőség nyílott a választójoggal rendelkező családfő befolyásolására a feleségén keresztül. A választók befolyásolásának különleges eszközeivel rendelkezett a mindenkori kormánypárt. Tekintettel arra, hogy a választójog elnyerése értelmiségi, vagy vagyoni cenzushoz volt kötve, ennek igazolása a közigazgatási hatóság szerveinek nyilvántar­ tásán keresztül volt eszközölhető. Ez különösen az adóhátralékosok esetében adott lehetőséget visszaélésre. Az értelmiségiek közigazgatási befolyásolására elsősorban az államigazgatási szervezet ellenőrzése alá tartozó hivatalok és nagyüzemek alkalma­ zottjainak rétegeire terjedt ki. A magánalkalmazottak befolyásolása közvetett úton történt, a magánvállalkozó-munkaadón keresztül. Rendszerint a kormánypárt támo­ gatásához kötötték az állás elnyerését, vagy fenntartását. A megtorlást is alkalmazták, amelynek ugyan nem voltak legális formái, bizalmas úton könnyen találtak az ellen­ zéki párti tisztviselők munkájában olyan kifogást, amely alapján fegyelmi eljárást indíthattak ellene. A MÁV alkalmazottak esetében különösen a szolgálati érdekből áthelyezés eszköze volt jól kihasznált, hiszen ez nem igényelt semmiféle az alkalma­ zott magatartásával, munkájával összefüggő kifogást az áthelyezéshez. Szeged város választásain a kormánypártnak azonban nem volt szüksége külö­ nösebb visszaélésekre. A város prosperáló, gyorsan fejlődő város volt, amely a kor­ mány általános várospolitikai kedvezményein túl, kézzelfoghatóan érzékelhette a kormány nagy arányú támogatását az árvízzel kapcsolatosan. Különösen az árvíz utáni évtizedekben ez a körülmény a korábban még viszonylag erős 48-as és függet­ lenségi párti szervezkedések befolyását gyengítette. 167

Az országgyűlés képviselőinek kiválasztása az 1848. 5. tv. óta nem függött többé a városi közigazgatás testületi szerveitől. A korábbi követutasítási jog megszűnt. A képviselőjelölés módját a törvény azonban nem határozta meg pontosan: nép­ gyűlésen történik a jelölés a választási bizottság képviselőjének jelenlétében. Épp ezért igen nehéz megállapítani, kik, mikor, hogyan döntöttek az ügyben. Az 1860/61. országgyűlés képviselőválasztása még a politikai pártok kialakulását is nélkülözte. Ezen a választáson a város közgyűlésén tettek javaslatot, tehát részben a 48 előtti gyakorlatot követték, arra törekedve, hogy a reformkori küzdelmekben kiemelkedő személybe helyezzék bizalmukat, aki ugyanakkor az abszolutizmussal szembenállt és az alkotmányos újjárendezés híve volt az 1848. évi törvények alapján. Az 1865—68. évi választás ebből a szempontból átmeneti jellegű volt, hiszen a kiegyezés Deák által elképzelt, az 1848 által nyitva hagyott közösügyi kérdésekben tárgyalásra hajlók és a 48-ban megvalósult megoldást maradék nélkül visszaállítani kívánók alkottak pártcsoportosulást. Az 1865. évi választáson alakult ki a Szeged országgyűlési képviselőit meghatá­ rozó alapelv: a városi vagyonos polgárság képviselője az I. kerületben rendszerint kormánypárti, vagyis a dualista rendszer felkínálta gazdasági és politikai konszolidá­ ciót támogató képviselőket választott meg. A II. kerület viszont a város külterülete és határában levő tanyák lakossága az ellenzéket támogatta. A városi, állami és ma­ gánhitelek társadalmi felosztásában hátrányosabb helyzetben levő és annak demok­ ratikus rendjét kívánó közép és kistulajdonosok támogatták az ellenzéket. Szegeden azonban a pártcsoportosulást Alföldre jellemző tényezők is befolyásolták. így az ab­ szolutizmus korában, a központi kormányzat a városra kivetett rendkívüli adóter­ hei fedezetét képező városi földek kiárusításának mértéke és módja. A városi pol­ gárság a városi tulajdon eladásában csak a városi közadósság terhének elviselhetővé tétele mértékéig volt érdekelt. A településre vállalkozó mezőgazdasági lakosság vi­ szont nem csupán a maradék földterületek szociálpolitikai felhasználását sürgette, vagyis a föld további kiárusítását, bérletbe adását, hanem a telepesek gazdálkodá­ sát segítő, rentábilissá tevő várospolitikáért is küzdött. A dualizmus korában az or­ szággyűlési képviselők választását ez az alapvető társadalmi érdekellentét határozta meg. Különös szerepet játszott a város lakosságának politikai csoportosulásában a vízügyi és közlekedéspolitika is. A településpolitika Szegeden a város és a külterületek lakossága közötti ellentétként jelentkezett, az államnak ebbe semmi beleszólása nem volt, hiszen Szeged határában kiárusítható állami birtokok nem voltak. A vízügy ren­ dezése Szeged város és a korábban kialakult elsősorban nagybirtokos érdekeket szolgáló vízszabályozó társulat érdekellentétét eredményezte, amelynek rendezését a város lakossága csak a kormánytól várhatta. Az árvízveszély ugyanakkor ke­ vésbé fenyegette Szeged határát, a tanyavilágot, mint belterületét, hidrológiai fek­ vésénél fogva. A Tisza-híd, vasúti közlekedési hálózat Szegedközpontú kiépítése el­ sősorban a belváros polgári vállalkozóinak érdeke volt, rendezése az országgyűléstől és a kormánytól függött, míg a tanyavilág lakossága látszólag kevésbé volt érde­ kelt a beruházások megoldásában, csak közvetett előnyeit élvezte. Úgy tűnik tehát, hogy Szegeden sem kizárólagosan az ún. közjogi kérdések ha­ tározták meg a város lakosságának politikai magatartását, hanem elsősorban a város fejlődését befolyásoló közgazdasági kérdések megoldásmódja, sorrendje tekintetében felismerhető társadalmi érdekellentétek. A városközpont fejlesztése, a közúthálózat, csatornázás, bank-és hitel intézmények építése, állami hivatalok és kaszárnyaépítés, a már említett vasútépítkezés a város bankár, kereskedő és bérháztulajdonos csoportjait érintették elsősorban. A kor168

mánypolitika korabeli eszközei elsősorban ezt segítették elő, ehhez adtak hiteltámo­ gatást. Az ellenzék legfeljebb a belvárosban található kiskereskedők és kézmííiparosok e kérdések megoldásával összefüggő sérelmeit és igazságtalanságait karolhatta fel. Ugyanakkor a kormány a kapitalista fejlődés által megsokszorozódó osztályuralom kizsákmányoltjairól csupán a hagyományos szociálpolitikai formák lassú tovább­ fejlesztésével próbált gondoskodni. A kizsákmányolt osztályok szervezeti érdekvé­ delmét, intézményeit igyekezett fejlődésükben hátráltatni, különösen a politikai síkú érdekvédelmet gátolta. Az ellenzék képviselőinek ezáltal a dualizmus korában igen nagy mozgástér nyílott a polgári társadalmi rend belső szabályozó rendszereinek és törvényszerű­ ségeinek épségét nem vitató szociálpolitikai rendezés szorgalmazására. Többek kö­ zött ez a jelenség adta létalapját a belső kerületben is az ellenzéki képviselőjelölésnek. Az új rendszerű népképviselet jelöltjeinek kiválasztásában nagy szerepet ját­ szott az is, hogy a korábbi feudális jellegű követutasítással szemben az országgyűlési képviselő választókerületében egyéni programmal lépett fel. A képviselőjelölt prog­ ramját két tényező határozta meg. A képviselőjelölt pártállását, és az egyéni program megfogalmazását amennyi­ ben magát az országgyűlés valamely politikai frakciójához tartozónak érezte, meg­ határozta a párt általános országos politikai célkitűzése. A kormánypárti jelölt esetében azonban ez a fennálló rend alapelveinek általános helyeslésére korlátozódott, hiszen a kormányprogram csak a választások után alakult ki egy-egy konkrét országgyűlési ciklusra, azután, hogy a többségre jutott pártból az uralkodó a kormányt kinevezte és az országgyűlés megnyitásakor az országgyűlés előtt álló feladatokat az uralkodó megnyitó beszédében körvonalazta, az ún. trónbeszédben. A kormánypárt többsége ehhez képest lényeges módosításokat a feliratban ritkán vett be. Az ellen­ zék a felirattervezetben javasolhatott általa fontosnak vélt módosításokat, azonban ezt a többség rendszerint leszavazta. A képviselőjelölt helyismeretétől függött a választókat közvetlenül érintő helyi kérdések programba vétele. Elsősorban azokról a kérdésekről lehetett szó, amelyek törvényhozás útján történő rendezés körébe tartoztak. A képviselőjelölt kiválasztásakor tehát a program tartalmi vonatkozásai mel­ lett, a szavazók megnyerésében igen fontos szerepet játszottak a személyes tényezők. Különösen a jelölt társadalompolitikai munkássága a város életében, vagy olyan országos közéleti tevékenység, amely a választók számára helyileg is imponáló lehetett. Az összeférhetetlenség miatt az országgyűlési képviselői állásra különösen az ún. szabadfoglalkozású értelmiségiek és az állami beruházásokban nem részesülő magánvállalkozók jöhettek számításba. Ezek között különösen jelentős szerepet játszottak az ügyvédek. Az ügyvédi munka jellege, az állampolgárok ügyes-bajos dolgainak intézése a bíróság és sok esetben a közigazgatási hatóságok előtt a lakosság széles körében az állampolgári jogok védelmét, azok érvényesítéséért való munkálkodást jelentették. Ennélfogva az ügyvéd, amennyiben feladatát lelkiismeretesen látta el, a lakosság körében a népet szolgáló személynek tűnt. Ugyanakkor a jelölésből kizáró elv volt, az értelmiségieket kivéve a vagyontalanság is. Sőt a vagyonos rétegek bizonyos csoportjainak jelölését a szokásjog zárta ki. Pl. Herman és Bakay Nándor megkíséreltek birtokosparasztot állítani jelöltnek. Ezt a kísérletet Kossuth sem helyeselte a 70-es években még, a századfordulótól azonban fokozatosan a birtokos parasztság képviselői is megjelentek az országgyűlésben.

169

Kontraszelektív erővel hatott a szabadfoglalkozásúak rovására a volt vezető állású és közigazgatási tisztviselők országgyűlési képviselői jelöltetése a kormánypárt részéről. S zeged város és a H absburg birodalom sorskérdései

Centralizáció — dualizmus vagy demokrácia Szeged országgyűlési képviselőinek munkássága az országgyűlésen 1860— 1918 A népképviseleten alapuló országgyűlési rendszer a képviselő országgyűlési feladatait nem határozta meg. Az 1848. V. törvénycikk megszüntette a követutasí­ tási rendszert, helyébe a nép iránti felelősség elvét állította. Azonban annak alapelveit sehol sem kodifikálták: ki és miért is lehet alkalmas a nép képviseletére. Ennek eldön­ tését a választójog a közvéleményre, a választók ítélőképességére bízta. Végül is a megválasztott képviselő erkölcsileg köteles volt a választások alkalmával meghirde­ tett politikai programja alapelvei szerint részt venni az országgyűlés működésében. Ennek ellenőrzése a választók által azonban csupán a mandátum lejárta utáni kép­ viselői beszámolóban történt utólag. A dualizmus korában a képviselők többsége rendszerint nem egyéni programmal lépett fel, hanem valamelyik országgyűlési kép­ viselőcsoport által létesített párthoz csatlakozva működött. Erre a politikai elveken kívül az is kényszerítette, hogy a házszabályok szerint a kormánnyal szemben ellen­ javaslattal csak akkor élhetett, hogy ha elképzelését az ellenjavaslat aláírásával több képviselő támogatta. Az országgyűlési képviselet a képviselők elsődleges feladatává az össznemzeti érdekek, az országgyűlési ügyek elbírálásában való közreműködést tette. Gyakor­ latilag azonban ez korlátozódhatott az országgyűlésben a szavazásokon való passzív részvételre is. Szeged országgyűlési képviselőinek országgyűlési működése ezért igen eltérő intenzitású és tartalmú. Klauzál Gábor 1860/61-ben Deák felirati javaslatát támogatta és a Deák-párton belüli munkamegosztás értelmében a 48-as törvényesség és a birodalmi gyűlésben részvétel lehetetlenségét gazdaságpolitikai szempontból bizo­ nyította. Ennyiben kétségtelenül a szegedi polgárság érdekeit képviselte, a kényszerű birodalmi bankjegyforgalom és állami pénzkibocsátás, továbbá a birodalom és Német­ ország között fennálló vámszerződés Magyarországra nézve előnytelen következ­ ményeire hívta fel a figyelmet, különösen a borkereskedelem tekintetében. A 48-as törvényekhez visszatérést sürgette a birodalmi adórendszer Magyarországra súlyos terheinek elhárítása érdekében is. Különösen a szesz, cukor és dohány adóztatásának eltörlését sürgette.1 Az 1867. évi kiegyezés törvényjavaslatát Dáni Ferenc szegedi képviselő még abban a meggyőződésében támogatta, hogy az magyar érdek, a nemzeti állami önálló­ ság és függetlenség megóvásának záloga a német, olasz és szláv nemzeti törekvésekkel szemben. A szegedi kormánypárti képviselők, jóllehet az I. kerület képviselői rendre kor­ mánypártiak voltak, 1918-ig a kiegyezés és a dualista rendszer ilyen tartalmú nem­ zeti értelmezése mellett többé nem kardoskodtak. Ez elsősorban Szeged dinamikus polgári fejlődésével függ össze, továbbá azzal, hogy Szeged mint magyar többségű 1 191— 197. 170

A továbbiakban az Országgyűlés Képviselőháza Naplókötetei — OKN 1860—61. I. k

város a délszláv nyelvterület határához közel volt, továbbá, hogy pusztán ipari és ke­ reskedelmi érdekeinél fogva is, inkább a nemzetiségekkel és a környező népekkel való békés együttműködésben volt érdekelt, mint a Habsburg nagyhatalom által biztosí­ tott szlávellenes védelmi politikában. A Habsburg birodalom „magyar nemzeti érdekvédő” politikájával szemben a Függetlenségi Párt képviselte a magyar állami függetlenség teljes visszaállításának programját. A dualista rendszer helyett a független demokratikus magyar államiság­ ban látta a társadalmi fejlődés biztosítékát. Ezt a Kossuth Lajos által képviselt elkép­ zelést az országgyűlésben Herman Ottó Szeged II. kerületének, a külváros kispolgár­ ságának, továbbá a Szeged határában élő tanya-gazdálkodást folytató kisbirtoko­ soknak mandátumát elnyert képviselő fejtette ki a legrészletesebben. Herman Ottó szepességi német családból származó országos és európai hírű természettudós volt, midőn 1879—1887 között Szeged szegényebb népe képviselővé választotta. Herman a Függetlenségi Pártban ahhoz a balszárnyhoz tartozott, amely a párt politikáját az államtól, a nagytőkétől elnyomott, annak kiszolgáltatott társadalmi rétegekre kívánta alapozni. Szegeden Herman részt vett a Bakay Nándor által szervezett a szegedi középés kisiparosokat a nagyipar versenye ellen védeni célzó iparpárti szervezkedésben. Ez a szervezkedés a szegedi ipari kiállítás megvalósításának Gelléri Mór által elkép­ zelt módozata ellen irányult, amely a nagyipart részesítette előnyben. Herman ennek kapcsán többször is volt Szegeden és a szegedi politikai életben való közreműködése tette nevét ismertté. Kossuth a Herman—Bakay-féle iparpárti szervezkedést kifogásolta, mert sze­ rinte az osztályszemléletű politikai szervezkedés veszélyezteti a polgárság és a földbirtokosok támogatását, vagyis a teljes állami függetlenségért, mint a dualizmus korában Kossuth szerint legfontosabb politikai célkitűzéséért, csak az egész nemzet összefogásával lehet célt érni, amit az osztályérdek előtérbe helyezése gyengít. Hermanék ugyan lemondtak a külön iparpárt szervezéséről, ugyanakkor a Függetlenségi Párt Kossuth által fogalmazott programját a párton belül demokratiku­ san értelmezték. E Kossuth által fogalmazott alapelv szerint a párt fő célja a teljes állami függetlenség. Mindazokat tömöríti, akik ezt akarják, tekintet nélkül az utakra és módokra, amivel ez elérhető. Vagyis a Kossuth-féle pártprogram a társadalompolitikai kérdéseket a képviselők szabad elhatározására bízta. Herman az 1880-as években a magyarországi munkásmozgalom vezetőivel is személyes kapcsolatban állt és a munkásmozgalmat is élénk figyelemmel kísérte, így a polgári állami fejlődés jövőjét az országgyűlés képviselőinek többségéhez ké­ pest egészen eltérő módon látta. Herman szerint a polgári fejlődés azért őrzi Magyarországon a hatalmi rendszer feudális maradványait, mert nem demokratikus, az egész társadalom érdekeit szol­ gáló rendszer, hanem a nagybirtok és nagytőke szövetségére épülő tőkés gazdálkodás hatalmi rendszere. A kormány ennek következtében képtelen átfogó társadalmi re­ formokra. Elhanyagolt a felsőoktatás, az ipari és kereskedelmi szakoktatás. Nincs szociálpolitika, a gyermekhalandóság a legmagasabb Magyarországon. A Habsburg hatalom magyarországi királysága „Patyomkin-falu” , látszatparlamentarizmussal. Nem az uralkodó jön az országgyűlést megnyitni, hanem az uralkodóhoz megy Budára az országgyűlés az uralkodói megnyitó nyilatkozat meghallgatására. Az ural­ kodónak azonban nincs magyar udvartartása, Budán az országgyűlés megnyitásakor234 2 OKN 1865. III. k. 350. 3 OKN 1884. I. 190. 4 OKN 1884. II. 11.

171

nem a magyar állami zászló, hanem a birodalmi zászló leng. A magyar államiságot az országgyűlési képviselők „magyar nemzeti” viselete jelképezi az Egger ruhakölcsön­ zőtől bérelt jelmezekben. A dualista állam gazdasági alappillére az Osztrák Nemzeti Bankba tömörült nagytőkés konzorcium bankjegymonopóliuma, amely a magántőkés nagyvállalkozók részvételét finanszírozza az állami beruházásokban a népre hárított nagyarányú államkölcsönök segítségével. A dualista állam politikai alappillére a jól szervezett központosított államigazga­ tási szervezet. Herman Ottó leleplezte az ún. közjogi ellenzéki pártok szerepét is, amelyek a dualista rendszeren nem kívántak változtatni, csupán annak megerősítésén fára­ doztak. így 1875-től Tisza Kálmán az államkölcsönök növelésének politikai garan­ ciái megteremtésével kívánta a rendszert megerősíteni, az ő kormányzatát bíráló köz­ jogi ellenzék viszont, a Tisza Kálmán által kifejlesztett protekcionális rendszer immoralitásában látta a nem kielégítő fejlődés okát és helyette a dualista rendszer „morális” vagyis az ipari és kereskedelmi nagyvállalkozásokat szolgáló banktőke a mezőgazdasági termelést jobban segítő korrekciójára törekedett. Sokan a közigazgatás fokozott centralizációját követelték, mások helyi autonómiát. Herman ezzel szemben a közigazgatás lényegi funkcióját a közjóiét fejlesztésében látta. Ezért Herman szerint az államháztartás egyensúlyának helyreállítása csak a Habsburg-ház trónfosztása és a kiegyezés felmondása útján rendezhető. Ez a feltétele a magyarországi ipar fejlődését szolgáló gazdaságpolitikának is. Sennyei Pál 1867ben a pesti megyeházán a háziipart támogató egyesületet hozott létre, eredménytele­ nül. Az 1887. évi kiegyezés előtt „műiparról” szónokoltak. Mindez a dualista hát­ rányos gazdasági szerződések előnytelen megújításáról tereli el a figyelmet. A kor­ mánypárt a 80-as években a dualista rendszer politikai létjogosultságát a magyar kultúra fejlesztésének támogatásával indokolta, amely a szlávokkal szemben valami­ féle versenyképességet biztosítana. Beksics Gusztáv érvelésével szemben, mely szerint a magyar kultúra hivatása a szláv kultúrával szembeni fölény megszerzése, Herman rámutatott ennek a frázisnak teljes alaptalanságára. Oroszország maga is soknemzeti­ ségű konglomerátum, ahol az értelmiség örvendetesen növekszik. Ez azonban Bek­ sics érvelésével szemben nem fenyegeti Ausztria—Magyarországot és legkevésbbé a magyar népet. Hiszen a polgári műveltség abszolutizmus ellenes, amivel a magyar nép is szolidáris. Az Osztrák—Magyar Monarchiát Grünwald Béla az állami központosítással vélte megerősíteni. Herman utalt arra, hogy ezzel a nézettel századokat késett, II. József sikertelen kísérlete ezt a felfogást történelmileg anakronisztikussá tette. Az Amerikai Egyesült Államok, Svájc és más államok fejlődése bizonyítja: a fejlődés a demokrácia. A Tisza Kálmán-kormány 10 éves működését ünneplő Szabadelvű Párt tevé­ kenységének antiliberális vonásait Herman a dualista rendszer szükségszerű követ­ kezményének tartotta. A kormány a birodalom nagyhatalmi külpolitikáját támogatta és védte az országgyűlésben. Ezt minden eszközzel, a Bosznia-Hercegovina okkupálása puccsszerű megvalósításával, az országgyűlés bírálati jogának elfojtásával, az or­ szággyűlés feloszlatásával és kész helyzet elé állításával szolgálta. A parlamenti többséget képező Szabadelvű Párt ennek a politikának immorális kiszolgálójává vált. A kormány eltűrte a Hentzi-szobor ünneplését, ezzel az 1849. évi szabadságharccal szemben a Habsburg birodalmi politikát nyíltan vállalta. A tömegméretű választási erőszak azonban nem volt elegendő a kormánypárti többség állandósítására.5 5 OKN 1884. VII. 383. 172

1885-ben a kormány a 3 évenkénti országgyűlési választások helyett 5 évenkénti választásokat javasolt. Herman Ottó véleménye szerint ezzel a kormánya választási korrupció költségeit koncentráltabban kívánja alkalmazni. Ugyanakkor az országgyűlési ülésszakok rövidítésével és a választási visszaélések kúriai bíráskodás hatás­ körébe utalásával kívánta elérni Magyarországon a „politikai csend” uralmát. Her­ man Ottó utalt arra, hogy Németországban Bismarck a szociáldemokrata munkásmozgalom parlamenti képviselete ellen hozott kivételes törvényeivé ellenkező' hatást ért el, az illegális politikai munkásmozgalom tömegméretű párttá erősödését. Tisza Kálmán kormányának hasonló intézkedései Magyarországon nem alkalmasak a népforradalom elkerülésére. A kormány 10 év alatt a nép érdekében semmit nem tett. Az adóterhek állandó fokozásával csak növelte az elkeseredést. Az ország lakos­ ságának többségével szemben a kormány hiába nyerte meg az 5 éves országgyűlés tervének az ellenzéki képviselők egy részét is, nem számol az európai (nemzetközi) viszonyok fejlődésével, amely belátható időn belül forradalomhoz vezet és a kormány politikája ezzel szemben csak Magyarország felbomlását készíti elő.67 1887-ben a költségvetés általános vitáján Herman a belpolitikai élet rendellenes­ ségeit a dualista rendszerrel hozta ismét összefüggésbe. Deák a kiegyezéssel a nem­ zeti függetlenség visszaállítása folyamatában az első lépést kívánta megtenni. Her­ man szerint Deáknak ez volt fő tévedése. A kiegyezés a nemzet függetlenségének feladása volt. Ez vezetett a kormánypárt túltengéséhez. A korábbi intranzigens libe­ rálisokat lekötötték a nagyvállalkozások, az országgyűlésben a kormányra szavaz­ tak, az életben borszövetkezetet alapítottak nemzetközi kereskedelem céljára állami dotációval, talajjavító bankot létesítettek, a filoxérából állami támogatással üzletet csináltak, a szőlővessző milliós tételben eladásával, ugyanakkor az opera és nemzeti színház intendánsai lettek, külföldi mintára intézményeket honosítottak, hozzá nem értő kormánypárti vezetőkkel. A „középosztály” fejlesztése érdekében, amely min­ den polgárosult nemzet gerince, semmit sem tettek. Még a dzsentri is megszűnt, hiva­ talnokká lett, felszámolódott. A politikai párt erősítésének rendelték alá az államigazgatást. A Szabadelvű Párt érdekében még a Magyar Tudományos Akadémiáról is kiszorították az ellenzéket. Az egyetemi tanári kinevezések szempontja a szakmai felkészültség mellőzésével a pártmegbízhatóság volt. A rendszer másik súlyos következménye a militarizmus állandó erősödése, ami olyan mértékű, hogy Fáik Miksa, a delegáció elnöke is kénytelen volt választói előtt ennek veszélyéről színt vallani és megszüntetését kívánatosnak mondani. A dualista társadalompolitika következménye a társadalom igen gyors osztály­ polarizálódása, amely elkerülhetetlenül növeli a proletariátus számát és szervezett­ ségét. A rendszerrel így előbb utóbb a „szocializmus, nihilizmus és anarchizmus” fo g végezni.'1 Az 1889. évi költségvetés általános vitáján Herman a dualista rendszer „nemzetieskedését” bírálta. Deák és Tisza is a Habsburg-birodalomnak tett engedményeket a magyar nemzeti és függetlenségi érdekekkel indokolta, de hatalomra jutásuk után a nemzeti érdekek helyett a rendszer, a birodalmi érdekek kiszolgálójává vált. Utalt arra, hogy az olasz egységet sem azok teremtették meg, akik azt kimondani sem merték, hanem Cavour, aki harcolt érte Garibaldival.8 Az 1890-es években a Kossuth halála utáni évek a Függetlenségi Pártot is a fo­ kozatos megalkuvás, a , .kormányképességi” politika Tisza Kálmán által a „liberáli­ sok” nevében megjárt útjára vezette. Hermant Szegeden a kormánypárt minden esz6 OKN 1884. VII. 140. 7 OKN 1884. XIV. 43. 8 OKN 1884. XIV. 35. 173

közzel mint hazafiatlan, forradalmár, szabadkőműves ateistát buktatta meg. Igaz, a II. kerületet a párt ismét visszaszerezte Babó Emil mandátumával. Babó rendszert bíráló felszólalásain megfigyelhető a párt taktikai irányváltása. Az 1,892. évi költségvetést látszólag hasonló szellemben bírálta, mint Herman korábban. Bírálta a költségvetést, mert nincs szilárd alapja, mert az államháztartást mesterségesen nyereségesnek mutatja ki a kormány 1730 Ft! többlettel, valójában a költségvetés túlnyomó része a birodalmi érdekeket szolgáló hadseregfejlesztésre tartalékol. Az ország belső fej­ lesztésére a kormány nem ad pénzt, de fokozza az adóprést, a tisztiviselők fizetése rendezetlen, az iskolaügy anomáliái megoldatlanok. A 395 milliós állami kiadásból mindössze 7,6 millió jut az iskolákra. Szegeden tanul mintegy 1000 délvidéki diák, a város kiadása iskolákra évente 150 000 Ft, az állami támogatás mindössze 5000 Ft segély.9 A nemzetiségi kérdést nem lehet megoldani a román memorandum szerzői elleni perrel, helyette az általános választójog bevezetése hozna megnyugvást.101 Kossuth Budapesten rendezett temetését a kormány nem tudta megakadályoz­ ni, de az ünnepségektől távol maradt. Babó Emil 1894. április 10-én napirend előtt váratlanul állásfoglalásra kényszerítette a kormányt. Javasolta, hogy az országgyűlés fejezze ki háláját Biancherinek, az olasz parlament elnökének, amiért az olasz parlament és személyesen az olasz király is tisztelettel adózott Kossuth emlékének. Wekerle Sándor miniszterelnök-pénzügyminiszter végül is pártjával együtt elfogadta ezt a javaslatot. Kossuth érdemeinek nyílt elismerésére a magyar kormány részéről azonban annyira nem került sor, hogy egyetlen állami épületre, így a Nemzeti Színházra és az Operára sem volt szabad a gyászlobogót kitűzni.11 1896-ban a költségvetés általános vitáján Babó Emil álláspontjában már érződik a Kossuth Ferenc által involvált ,,kormányképességi” álláspont: a kiegyezés megújítá­ sára a Szabadelvű Párt kormányzata alkalmatlan, mert félrevezeti az országot, a kiegyezés megújítására egyedül a ,,nemzeti kormány” alkalmas, vagyis a függetlenségi ellenzék. Erre objektív háttérként szolgált, hogy először a kiegyezési szerződések megújítását osztrák részről ellenezte, a birodalmi gyűlésben többséget élvező Lueger és pártja. Ha Ausztriának a kiegyezés nem kell, a magyar államnak is ..kö­ telessége visszaszerezni önrendelkezési jogát” .12 Polczner Jenő Szeged II. kerületének új képviselője 1896. december 17-én a fel­ irati vitában Eötvös Károly javaslatát pártolva fogalmazta meg a Függetlenségi Párt ,,puhuló” álláspontjának első változatát. A kiegyezés rendszerét tarthatatlannak nyilvánította, de annak orvoslására lényegében a kiegyezés ,.megjavítására” tett javaslatokat. Igaz, követelte a magyar állam politikai és gazdasági önállóságát sértő összes állami intézmény megszüntetését (ez lehet a vámunió, hadügy.), de a mo­ narchiával szemben a köztársasági államformát már nem. A királyság intézményé­ nek inkább nemzeti jellegét kívánta kidomborítani azzal, hogy Ferenc József ural­ kodói joga nem isteni eredetű, hanem a nemzettel kötött új szerződésen alapul. Ezért követelte, hogy az uralkodó jöjjön az országgyűlés épületébe és ne az országgyűlés menjen Budára a királyi palotába. Követelte továbbá az 1848. 21. te. értelmé­ ben az állami jelvények és címer használatának bevezetését a király magyarországi rezidenciáján, a várban. Követelte a külügyek önállóságát, gyakorlatilag azonban csupán azt, hogy az országgyűlést a kormány tájékoztassa a nemzetközi szerződésekről, pl. Bánlfy mi­ niszterelnököt vonják felelősségre, mert sem a trónbeszédben, sem Bánlfy beszámoló9 OKN 1884. ír. 127.; OKN 1892. II. 27. 111 OKN 1892. XIV. 38. 11 OKN 1892. XVH. 352. 12 OKN 1892. XXX. 248. 174

jában nem esett szó a külügyekről és az országgyűlésnek Bismarck nyilatkozatából kellett értesülnie a hármas szövetség megkötéséről, ami Magyarország nemzetközi helyzetét alapvetően megváltoztatta. Követelte az önálló vámterület bevezetését és a bankszerződés felmondását, az új megoldás részletezése nélkül. Élesen tiltakozott a közösügyi kiadások magyar részarányának önkényes felemelése ellen is, amit Bánlfy miniszterelnök elfogadott az országgyűlés hozzájárulása nélkül. Az önálló magyar hadsereg követelésének gyakorlati értelmezése, voltaképpen az országgyűlés beleszólási jogát, azaz a hadkiegészítés és hadiköltségvetés jóváhagyá­ sának jogán túl, a hadszervezet önálló magyar részének elkülönítését és a külön magyar tisztképzés megszervezését jelentette. Az 1890-es évek második felében az egyenlő általános titkos községenkénti vá­ lasztójog bevezetése az ipari és mezőgazdasági munkásság, sőt a kisgazdák és kisés középpolgári pártok programjának is lényeges követelése volt. A Függetlenségi Párt is vallotta ezt a követelést, azonban sajátos „nemzeti” korláttal: Polczner in­ doklása szerint annyiban, amennyiben a „magyar faj” hatalmát nem veszélyezteti. A „magyar faj” kifejezés azonban magába foglalta a 18. századi nemzetfogalom sa­ játos módosítását, beleértettek minden vagyonnal rendelkező politikai jogokkal fel ruházott állampolgárt, nemzetiségre, fajra, vallásra tekintet nélkül, aki a magyar államiság dualista rendszeren belüli hegemóniáját szükségesnek ismerte. Kizárták belőle a dualista magyar államisággal elégedetlen nemzetiségi elemeket, és az állam­ ellenes agrárszocialista és szociáldemokrata mezőgazdasági és ipari munkásságot. Új cenzust javasoltak: a magyarul írni-olvasni tudást, ami nem valósult meg. Erre az időszakra jellemző a Függetlenségi Párt bizonytalan magatartása a jobboldali klerikális-nacionalista konzervatív demagóg jelszavakat hangoztató Néppárt szer­ vezkedésével szemben. Bánlfy Dezső az országgyűlés színe előtt fejezte ki rosszallását, mert Madarász József a vele folytatott tárgyalások ellenére a Néppárttal közös, kormányellenes röpiratot adott ki.13 1897-ben a Függetlenségi Párt is érzékelte az országgyűlésen kívüli mezőgaz­ dasági és ipari munkás tömegpártok létrejöttének és szervezettségének erejét. A költ­ ségvetés általános vitáján ezért Bánlfy Dezsőt Polczner Jenő, Szeged képviselője élesen bírálta. A választásokon a kormány hivatali halalmát, a megvesztegetést, és nagyarányú Bécsből kapott pénzalapot használt fel a kormánypárt pozícióinak meg­ tartására. Az Igazságügyminisztérium és ügyészség a választási visszaélések felderí­ tése érdekében semmit sem tett. Szerinte helyesebb lenne az országgyűlést megnyitni a népakarat érvényesülése előtt. A parlamenti tömegpártok célja az egész rendszer megválasztása, azért a kormány magatartása, az elzárkózás az országgyűlésben közreműködéstől veszélyes. Sajátos módon az országgyűlés elnöke Polczner vádját, Bánffy Bécsből kapott választási alapjára, „alakilag” utasította vissza, tartalmilag nem, mert az „képtelenség” .14 1897. december 17-én Polczner Jenő a Függetlenségi Párt nevében a kormány vád alá helyezését javasolta. 1898. május 1-én járt le a vámszerződés megújításának határideje. A kormány azonban a helyett, hogy ezt az 1867: 12. tv. 68. §. alapján az önálló vámterület előkészítésére használná fel, felhatalmazást kért, hogy amennyiben 1897. december 31-ig Ausztriában a vámszerződés megkötésére hajlandóság nem mutatkozna, a kormány rendeleti úton hozhasson rendezést. Ennek az elvnek az elfogadása a magyar országgyűlés által az osztrák császári jogok 14. §. beiktatását 13 OKN 1896. r. 185. 14 OKN 1896. II. 88. 175

jelentené a magyar törvények sorába. Ezért a bankszerződést egy évvel meghosszab­ bítani kérő kormány vád alá helyezését javasolta. Polczner ezzel kívánta elsöpörni a Bánffy által szerzett 5—6 millió F t választási propaganda alappal összetákolt or­ szággyűlési többséget. Ez esetben a ház elnöke m ár nem részesítette megrovásban Polcznert Bánffy elleni vádja miatt.15 Mennél erősebbé váltak a munkásság és parasztság mozgalmai, annál inkább a nemzeti érdekek és az általános választójogra korlátozódott a Függetlenségi Párt tevékenysége. Az 1901. évi választások Széli Kálmán kormányalakítását eredményez­ ték, az ellenzék támadásának hatására Bánffynak vissza kellett vonulnia. Közéleti szereplésének halála előtti évtizede Szeged 1. kerületének országgyűlési képviselete volt. 1901. november 21-én a II. kerületben újraválasztott Polczner Jenő a felirati vitában értelmezte a Függetlenségi Párt teljes állami függetlenséget követelő program­ ját: ismét minden részletezés nélkül az ennek ellentmondó „intézmények törlését” javasolta. A függetlenség érvényesítése azonban töredék „jogok” megszerzését je­ lentette: Az országgyűlést Budán a király ne kalapban ülve (!) fogadja, ha az or­ szággyűléshajadonfővel áll. Elégedetlen azzal a változással, hogy újabban magyar ta­ nácsosok és zászlósurak állják körül az uralkodót, mert továbbra is a Gott, erhaltet játsszák a Himnusz helyett, a magyar felségjelvények hiányoznak. Kifogásolja, hogy a trónbeszéd tartalmatlan, a gazdasági kiegyezésen kívül más kormányprogra­ mot nem ígér. Követeli, hogy ez évi 4 650 000 K udvartartási költség ellenében, amit uralkodó élvez, rendezzen be Budán magyar udvartartást. Tiltakozik Széli Kálmán quota tárgyalásai ellen, mert újabb engedményeket tett. Csalódottan állapította meg, hogy a Nemzeti Párt tiltakozott a kvóta emelés ellen, de megszavazta azt. A hadse­ regfejlesztés a militarizmus veszélyét növeli, a leirat a hadügy rendezése helyett ka­ tonai büntetőtörvénykönyvet ígér csupán. A választójogot a korábbihoz képest, midőn még az általános választójogot követelte, kifejezetten nemzetiségellenes szem­ pontból bírálta: a magyar lakosság hátrányban van, mert 30 Ft évi adó után még nem jogosult szavazni, ugyanakkor a kormánypárti nemzetiségi kerületekben 0,8 Ft évi adó elegendő a szavazati jog elnyeréséhez. Magyar lakta területen 5000 választóra jut egy képviselő, a kormánypárti nemzetiségi területeken 200 választó választ egy képviselőt. Ezért a választójogot a magyar nyelv írni-olvasni tudásához köti, a községenkénti általános titkos választójog bevezetésével, a „magyar” uralom érdekében. A Függetlenségi Párt érdemét is az országgyűlés részleges polgári jogi eredményeiben látja: az egyházpolitikai törvényben, a választási bíráskodás rendezésében, az össze­ férhetetlenségi törvényben. A választókerületek aránytalan beosztását és a válasz­ tói jogosultság eltéréseit a dualizmus korában nem módosították.16 A Függetlenségi Párt kormányképességi politikájának igaz voltak átmeneti eredményei, az 1905/6. évi politikai válság és az azt követő koalíciós kormány mű­ ködése idején a kormánypolitikát támogató koalíció fontos tényezője volt. Az ellen­ zékiség feladása azonban Tisza kormányképességi politikájához hasonlóan, semmi közjogi módosítást nem eredményezett Magyarország javára. Ennek a politikának súlyos következményeit a párt csak a háború eredménytelenségének láttán ismerte fel. A háború érdekében Ausztriában szüneteltették a törvényhozás működését. M a­ gyarországon az országgyűlés működése ,.zavartalan” volt, de azon az áron, hogy az ellenzék kezdetben lemondott a kormánypolitika bírálatának jogáról! Kelemen Béla Szeged II. kerületének Függetlenségi Párti képviselője 1916. január 26-án az országgyűlés nyilvánossága előtt gyakorolt önkritikát: A kormány és a külpolitika bírálatát 15 OKN 1896. XIV. 29. 16 OKN 1901. I. 127. 176

és ellenőrzését helytelen volt „a háború utánra halasztaniok” . Ennek eredménye, hogy a monarchia hadvezetése csak birodalmi hadsereget ismer. A magyar alakulato­ kat hátrányosan megkülönböztetik, rossz felszereléssel a legveszélyeztetettebb front­ szakaszokon magyar alakulatok véreznek el, az osztrák és német szövetséges csa­ patok segítsége nélkül. Ugyanakkor teljesítményeiket a vezérkar nem ismeri el. Hőfer altábornagy vezérkar helyettes főnöke hivatali jelentésében a magyar alakulatok működéséről „alle Stämme der Monarchia” fogalom használatával tesz említést. A Délmagyarország c. szegedi napilap 1916. január 22. számában a bukovinai fron­ ton működő 370 honvéd gyalogezredről, többek között a szegedi 5. honvéd gyalog­ ezredről tudósít. A Munkapárt lapjában közölt levél cikk címe: „Alle Stämme der Monarchie” . A cikk a Berliner Tageblatt tudósítójának, Leonhard Adeltnek 1916. január 21-i keltezésű riportja, amely az említett frontszakaszon kizárólagosan magyar csapattesteket említ: „honvédség”-et, többek közt a budapesti 40. gyalogezredet. Tisza István gr. miniszterelnök Höfer altábornagy jelentését „egyes esetnek” tartja, helyteleníti az interpellációt, mert zavarja a „lelki közeledést” a monarchia másik felével. Kelemen joggal állapította meg, Tisza válasza a háborús győzelem „hazug elvét” lihegi.17 Kelemen Béla, ha későn is, de aktív részese volt az ellenzék a M unkapártot bíráló, háborús politikát leleplező, politikai ellenzéknek. 1917. március 29-én a kivételes hatalom ellen intézett támadása átfogó bírálata a háború káros következményeinek, az államszervezetben bekövetkezett további torzulásoknak és határozott felszólítás a béke és a háború utáni Magyarország tár­ sadalmi problémáinak előzetes felmérésére. Kelemen vádolta a kormányt, mert elmulasztja a háború utáni gazdasági és szociális feladatok előkészítését, a pénzfor­ galmi érték előnytelen alakulására hívta fel a figyelmet: 100 német márka volt 1914ben 117, 1917-ben 163 Korona, a Frank 97-ről 170, a dollár 484-ről 780, 10 font 240-ről 340, 100 Rubel 252-ről 335 Korona értékre változott 1914—1917 között. Ez a Korona 71,77; 57,05; 62,17; 70,58; 75,22; 105,07; vagyis átlagosan 74,31% Korona értékcsökkenése 4 év alatt. Ennek elsődleges oka, az összbirodalmi hadügy­ minisztérium gazdaságpolitikája. A diszázsió annak következménye, hogy a háború alatt megnövekedett az ipari és ékszerbehozatal, ugyanakkor megszűnt az élelmiszer­ kivitel. A kormány ennek a folyamatnak a megállítására a Devizaközpontot későn hozta létre.18 Kelemen Béla követelte az országgyűlés jogkörének helyreállítását, a háborús kiadások ellenőrzési jogát, a fedezet ellenőrzésének jogát. A hatáskörétől megfosztott országgyűlés ellenőrzésétől mentes kormány ellenőrizhetetlen pénzügyi manipulációk­ ba kezdett a hadikölcsönkötvények kibocsátásával, amely elérte a 10 milliárd Ko­ ronát, ezenkívül több milliárdos bankkölcsönt vett igénybe, a háború után különösen az Osztrák—Magyar Bankkapcsolattal létesített hitelügyletek hihetetlen terheket rónak a lakosságra. Vissza kell állítani a kormánytevékenység országgyűlési ellenőr­ zésének jogát, a hadikölcsön, Osztrák—Magyar Bankkölcsön, a német bankkonzor­ ciumtól felvett váltó és az előlegkölcsön Bécs és Budapest bankjaitól származó összes ügylete felett. Országgyűlési Bizottságot küldjenek ki a Haditermény Rt. és egyéb központok működésének ellenőrzésére. A megyék küldjenek ki a területükhöz tar­ tozó ott állomásozó ezredekhez 2-3 polgári biztost a gazdasági ügyintézés ellen­ őrzésére.19 17 O K N 1910. XXVIII. 466. 18 OK N 1910. XXXV. 371. 19 OKN 1910. XXXV. 375. 177

1917. március 29-én, vagyis az Oroszországban a februári forradalommal bekövet­ kezett változásokat és a győztes hatalmak Magyarországra vonatkozó terveit figyel­ men kívül hagyva, a háborús válságból belső ellentétek feloldásával keresték a meg­ oldást. Az ellenzéket 1917 januárjában Khuen-Héderváry Károly, a M unkapárt elnöke még elsöpréssel fenyegette. Jellemző módon amiatt, mert az ellenzék József főherceget nádorhelyettesnek javasolta. Vagyis az a szokatlan helyzet állt elő, hogy a Tisza István által bevezetett erőszakos kormánypolitika ellen, az 1867-ben függőben hagyott nádori tiszt betöltése is, a Habsburg-család egy „magyar barát” tagjával mérséklő erőként jött számításba. Tisza Istvánt miniszterelnökké választásakor Andrássy Gyula is korrupt zsarnoknak nevezte. A „többségi párt” nem létezik. 1910-ben 1 197 726 választó jogosultból mindössze 807 636 szavazott. A M unkapárt e szava­ zatokból mindössze 397 899 szavazatot kapott. Tehát kezdettől fogva jogellenesen vállalt kormányt. Mandátuma 1917-ben lejárt, csak a háborús konjunktúra tartja fenn. A megbuktatásukra illetékes választókat a kormány kivezényelte az orosz, román, szerb, montenegrói és albán frontra. Az ellenzék maga is felelős a történ­ tekért. Kelemen Béla beismerte, hogy helytelen volt Szegeden a Felsőtanyán, Alsó­ tanyán háborút támogató beszédeket tartani egyházi ünnepek alkalmából, helytelen volt a pártpolitika „szüneteltetése” , helytelen volt a háborút állampolgári kötelesség­ nek nyilvánítani és mindenről lemondva csak a termelést szorgalmazni. Helytelen volt a különbéke kísérletek elvetése is. Kelemen azonban a legfontosabb alapelvnek, a nemzetközi erőviszonyok reális ismerete hiányában még mindig azt vallotta „Béke Magyarország felosztása árán nem lehet” . Ugyanakkor nem hitt abban, hogy a M unkapárt diktatórikus uralma volna alkalmas megvédeni „Magyarország északi területeit Oroszországtól, Erdélyt Oláhországtól és Délmagyarországot a szerbek­ től” .20 A Tisza István-kormány és a Munkapárt a hatalm át a magyar néppel szemben sem tudta megvédeni. Hiszen a nép elégedetlen az ellenzékkel is a kormány mulasz­ tásai elleni küzdelem feladása miatt. Helytelen volt a kormány megbuktatását a háború utánra halasztani. A helyzet illusztrálására Kelemen Béla megbízói sorsát említette, akik függetlenségi párti szavazók voltak, az 5. honvédgyalogezred, a 3. honvéd huszárezred 22 hónapig vérzett a Doberdó eleste utáni harcokban. Hasonló sorsa volt a szegedi 1. honvéd lovastűzér ezrednek és a 301. és 302. honvéd gyalogez­ redeknek is. Ezeknek a választóknak a mandátumával, e katonák politikai képvise­ letét látta el az országgyűlésben: ezeknek a katonáknak a képviselője azonaban az országgyűlésben ki volt rekesztve jogai gyakorlásából. Ez a helyzet tarthatatlan, Kele­ men szerint új, ellenzéki pártokra épített koalíciós kormány mentheti meg a helyzetet, új általános titkos választójog alapján megtartott választások útján.212 A magyar ellenzék sajátos módon a háború végén képtelen volt visszakanya­ rodni a Herman Ottó által képviselt demokratikus függetlenségi hagyományokhoz, épp abban a pillanatban, amikor erre a legnagyobb szükség lett volna. Szeged kormánypárti képviselői a vitákban az ellenzékkel szemben, a rendszer védelmében alig játszottak valami szerepet. Ezt a parlament belső működési mecha­ nizmusa úgyszólván kizárta és feleslegessé tette, hiszen az ellenzék rendszert bíráló, vagy rendszerellenes felszólalásainak visszautasítása a kormány személyes feladata volt, a kormány tagjai adtak kötelezően választ az ellenzék interpellációjára is. Őket az országgyűlés bizottságaiban vezető szerepet játszó, a kormánypolitikát közelebbről ismerő képviselők felszólalásai támogatták. 20 OKN 1910. XXXV. 376. 21 OKN 1910. XXXV. 384. 22 OKN 1860. II. 88.

178

A nemzetiségi politika a dualizmus korának másik kulcskérdése volt. Szeged or­ szággyűlési képviselői mind a kormánypárt, mind a polgári ellenzékhez tartozók, a nemzetiségi kérdésben az 1868: 44. tv. álláspontját fogadták el, vagyis magatartásu­ kat a magyar politikai állam jellegének védelme határozta meg. 1861-ben Klauzál Gábor a felirati vitában Vlád Alajos ellenjavaslata ellen foglalt állást. Hangsúlyozta, hogy a nemzetiségi képviselőkkel az együttműködés feltétele a „politikai nemzet” elv feltétlen elismerése, azaz a magyar államot az állampolgárok összessége alkotja, tekintet nélkül nemzeti hovatartozásukra.22 A kiegyezési törvényt előterjesztő 67-es bizottság javaslatát Dani Ferenc szegedi képviselő ugyancsak a magyar hegemónia fenntartása érdekében támogatta. Kossuth Lajos a kiegyezést a magyar polgári államiság történelmi megsemmisülése felé tett lépésnek minősítette, mert a Magyarországon élő nemzetiségek és a szomszéd népek közös nemzeti érdekeivel szemben, az elkövetkezendő Európai háborúban Magyarországot e népek elnyomói oldalára állította. Ezzel szemben Dáni Ferenc a kiegyezés­ ben az ország gazdasági és szociális helyzetének kedvező megváltoztatási feltételét, az alkotmányos rendszer bevezetését, „az olasz, német, szláv nemzeti törekvések” Magyarországot fenyegető veszélyei elleni védelmet szolgáló politikai szövetséget látott, amely „európai háború esetén biztosíték a nemzeti érdekek védelmére” .23 A Függetlenségi Párt Mocsáry Lajos erre irányuló kísérletei ellenére sem volt képes a kormánypárttal szemben demokratikus nemzetiségpolitikai koncepció kiala­ kítására. Ebben szerepet játszott az is, hogy — amint ezt az iskolapolitika ismerteté­ sekor bemutatom — a kormány állami eszközökkel elsősorban a nemzetiségi terü­ leteken hozott létre magyar állami iskolákat, vagy intézményeket, ugyanakkor a ma­ gyarlakta területek fejlesztését elhanyagolta. Ezért a Függetlenségi Párt balszárnya, így a Szegedet képviselő Herman Ottó is, a magyarság pozícióit erősítő kulturális intézmények állami támogatását szorgalmazta kizárólagosan. 1880. április 19-én a költségvetési vitában a közművelődési intézetek tétellel kapcsolatban tiltakozott az ellen, hogy a nemzetiségi képviselők színházat, akadémiát, múzeumot, közművelődési intézetet sürgetnek, állami költségvetésből. Az erre irányuló kísérletek, Herman szerint is, azt bizonyították, hogy e címen hozott alapítványok nem a közművelődést, hanem a politikai agitációt szolgálták. A nemzetiségi közintézmények állami támo­ gatása ellen szól az is, hogy a Széchényi Ferenc által létesített Magyar Nemzeti Mú­ zeum is magánalapítvány, amely a legnagyobb nehézségekkel küzd, kevés a könyv­ tárnok, írnok, szolga és fütő. 1880-ban az összes alkalmazott mindössze 36 fő. A sze­ mélyzet igen alacsony dotáció ellenére Pulszky Ferenc igazgató 10 éves működése idején alakította ki a Régiség és Éramtárat, alynek értéke 1,5 millió Ft, az Ásvány­ tani Osztályt, a Füvészet és Zoológiái, Földtani, Néprajzi, a Képtár és Szobrászati Osztályokat. A múzeum látogatóinak a száma évente 200 000. Igen fejlett külföldi kap­ csolatokkal rendelkezik, megszervezte az Archeológiái Kongresszust. Két folyóira­ tot jelentett meg. Ezért javasolta a Nemzeti Múzeum államosítását, amit Trefort Ágoston vallásés közoktatásügyi miniszter is elfogadott és megvalósítására bizottságot küldtek ki. A Magyar Nemzeti Múzeum tehát mint jogos magyar nemzeti törekvés, a dua­ lizmus soknemzetiségű állam jellegét tekintve egyben magyar „nemzeti” jellegénél fogva a nemzetiségek számára nem válhatott, az összes magyarországi nemzetiség kultúrájának központi intézményévé. A nemzetiségek önálló nemzeti létének, kultúrájának elismerése és a magyar államiság „politikai nemzetfogalma” egymást kizáró tendencia volt. Ennek a dilem23 OKN 1865. III. 106. 179

mának az áthidalhatatlansága a dualizmus korában szükségszerűen kiváltotta a szomszédos népek és államok körében, sőt az Osztrák—Magyar Monarchiával szö­ vetséges, vagy ellenséges, de mindenképpen a nagyobb európai befolyásért versengő' nagyhatalmak körében is az egy politikai nemzet elvére épített magyar állam nem­ zetiségi politikáját bíráló megnyilatkozások hallgatólagos támogatását. így pl. az Ausztria—Magyarországgal szövetséges Németország kormányzata a balkáni német befolyás erősítése érdekében nem ellenezte a Schulverein tevékenységét, amely Ma­ gyarországon, különösen Erdélyben a nemzetiségi elnyomás elleni tiltakozás jegyé­ ben igyekezett a szász-román nemzetiségi együttműködést támogatni.21 A Schulverein tevékenységének leleplezésében Herman Ottó, aki felvidéki Szepességből származó német volt, különös érzékenységet tanúsított. Herman a ma­ gyarországi nemzetiségi származású értelmiség azon nagy táborához tartozott, aki a polgári fejlődés alapvető posztulátumának ismerte el Magyarországon is az egységes nemzeti mozgalom és nemzeti állam megteremtését, vagy legalábbis, a ma­ gyar nemzeti befolyás és hegemónia erősítését. Ő maga e meggyőződésénél fogva magyarnak vallotta magát. Ezt az elképzelést képviselte kiterjedt nemzetközi tudo­ mányos kapcsolataiban is, Németországban is. Ugyanakkor a magyarországi német értelmiség más része a magyar államiság fennmaradását és erősödését, a magyaror­ szági több nemzetiség hasonló felfogású értelmiségi csoportjaival egyetértésben, a ma­ gyarországi összes nemzet kultúrájának szabad és államilag támogatott ápolásában látta. Kétségtelen, hogy főként a 20. században a német imperializmus hatalmi té­ nyezői a magyarországi német nemzetiségi mozgalmat saját hatalmi politikájuk érde­ kében igyekeztek felhasználni és ennyiben végül is a német nemzetiségi mozgalom további sorsa a hatalmi érdek-összeütközésben szembekerült a magyarországi szláv és román nemzetiségek törekvéseivel, legalábbis a német imparializmus agresszív há­ borús politikájának periódusaiban. Emiatt a Schulverein törekvéseinek megitélése az 1880-as években ma is vitás a történészek körében. 1882. február 15-én Herman Ottó, Szeged képviselője interpellációjában a német hatalmi politika veszélye nézőpontjából elsőként értékelte a Schulverein tevékenységét. A Schulverein folyóirata a Jaresberichtben megjelent cikkek szerint a magyarországi németek nem érvényesülnek. Herman szerint ehhez a magyarországi német értelmi­ ségiek így Steinacker Ödön képviselő információkat szolgáltattak. A Schulverein vezetői a magyarországi német értelmiségiek beszervezésére törekszenek — így Herm ant Heinze berlini tanár kereste fel levélben. A Berlinben működő Schulverein vezetői tekintélyes közéleti férfiak. Az egylet programja szerint államhatalmi eszkö­ zöket, sőt társadalmi és katonai fenyegetést is igénybe kíván venni a német nemzeti­ ség jogai érdekében, a Jahresbericht 1881. évi közlése szerint az erdélyi szászok kö­ rében ügynököket alkalmaz. Az egyletet pártolják ipari és kereskedelmi érdekeltsé­ gek a Neuste Nachrichten c. lap útján, amely szerint a magyar nyelv „mongolische Hordensprache” . A lakosság körében terjed Dalcheim családi lapja, sőt más német tartományok és országok lapjai is, amelyek közül magyar szempontból figyelemre méltó a Badische Landes Zeitung c. lap. Röpiratokat adnak ki, pl. Wattenbach ál­ néven írt „Der Sprachen- und Völkerkampf in Ungarn von Ludolf” c. röpiratot Berlinben az utcán terjesztik.2425 A nemzetiségi mozgalmak gravitációs bázisainak kialakulását is Herman Ottó tette szóvá először az országgyűlésben. 1886. január 16-án a költségvetés általános vitáján hívta fel a figyelmet arra, hogy Németország és Románia kormánya és vezető politikai körei tudatos Magyarország ellen irányuló tevékenységet fejtenek ki. Ro24 OKN 1878. XII. 189. 25 OKN 1881. III. 70. 180

mániában iskolai kiadásban jelent meg a Dacia Moderna c. térkép (Charta murala Dacia Moderna seu Terile Romane pentru Scolale Primäre Urbane si Rusale de A. E. J. Gorjan). A térkép szerint a román nyelvterület Zimony, Szeged, Tokaj, Ungvár városok vonalán húzódik. Ez nem egyéb, mint román irredenta eszmék terjesztése állami költségen. A magyar kormány ezzel szemben évente 25 600 Ft-ot áldoz a nemzetiségi tanítók nyári nyelvtanfolyamaira, amelyek azonban liberális szelleműek, csak arra alkalma­ sak, hogy a különböző nemzetiségű tanítók egymással barátkozzanak és véleményt cseréljenek. A főispáni jelentések a kormányt a nemzetiségek magatartásáról tévesen informálják, a magyar közművelődési egyesületek eredménytelenek. Herman szerint a nemzetiségi mozgalmakkal csak a magyar állami függetlenség kivívása útján lehet egyetértésre jutni, az összmonarchia elleni törekvésekkel szövetségben.26 Tisza Kálmán válasza a Schulverein ügyében Herman Ottó interpellációjára a kormány elzárkózását juttatta kifejezésre. A német kormánnyal a magyar kormány viszonyai rendezettek, így a németországi magánegyleti tevékenység mint külföldi, a kormányt hivatalosan nem érinti. A kormány általános állampolgári jogokat biz­ tosít, nemzetiségre való tekintet nélkül. Az országon belüli Magyarország felbomlasztására irányuló tevékenység megakadályozása a kormány feladata. Herman hiába bizonyította, hogy a Schulverein tevékenysége Magyarországra olyan veszélyes, mint Ausztriára az olasz irredenta, amelyet a magyar kormány is üldöz. Hiába hívta fel a figyelmet arra, hogy a Schulverein Németországban nem „magán tevékenység” , hiszen kiadványait és működését az állam dotálja. A német egyetemek rektorai az egylet röpiratait ingyen kapják és terjesztésükre felszólították őket. A Schulvereint újabban az angol lapokban is propagálják. Hintze tanár magyarellenes cikkeket jelentet meg. A külföldi propaganda céljára Schwicker szász tanár nyilatkozatot adott, könyvet jelentettek meg. Schröder, Wattenbach, Lőher, Schwic­ ker adatait tekinti a Jahresbericht „megbízhatóaknak”, a magyar kormány hivatalos adatait viszont „megbízhatatlannak” nyilvánították. A többség Tisza Kálmán vála­ szát fogadta el, vagyis a Schulverein-veszéllyel szemben tartózkodó álláspontra helyez­ kedett.27 A szegedi képviselők a fentieken kívül a magyarországi nemzetiségi kérdés egyéb vonatkozásainak országgyűlési vitáiba nem bocsátkoztak. A közös hadsereg intézménye elleni küzdelemben Szeged város országgyűlési képviselői aktívan részt vettek, annál is inkább, mert ez Szeged város lakosságát közvetlenül is érintette. 1848-ban a Batthyány-kormány az önálló magyar hadsereget a Habsburg köz­ ponti hatalom beleegyezése nélkül az ellene kibontakozó szabadságharcban hozta létre. 1867-ben a hadsereg ellátása és a hadkiegészítés létszámának megállapítása az országgyűlés hatáskörébe maradt, de a hadsereg vezényletét a dinasztia „királyi” jogának ismerte el. A Habsburg központi „birodalmi hadsereg”, „közös hadsereg­ ként” állomásoztatta egységet az egész birodalom területén, így Magyarországon is. Ezzel szemben a magyar Hadügyminisztérium és az Osztrák Hadügyminisztérium csupán a póttartalékos alakulatok szervezésére és irányítására nyert felhatalmazást. A honvédség Magyarországon, a Landwehr Ausztriában így békeidőben inkább a belső rend fenntartására szolgált, szükségállapot esetén. A kiegyezést követő évek­ ben a hadügy megoldása elleni tiltakozást a kormány és az uralkodó a honvédárvák és özvegyek javára tett személyes adakozásával és az ún. Honvéd Egyletek kormány­ párt által támogatott szervezésével altatta el.28 28 OKN 1884. VII. 386. 27 OKN 1881. TIT. 158. 181

Bosznia-Hercegovina okkupációja adott alkalmat a dualista rendszer hadsereg­ szervezeti dilemmáinak előtérbe kerülésére. A monarchia hadseregének első külállammal szemben alkalmazott katonai manővere hozta felszínre a magyar hadsereg és a közös hadseregben szolgáló magyar állampolgárok, továbbá a magyar polgári lakos­ ság hadiszolgálatra igénybevételével kapcsolatos jogi kérdéseket. A Függetlenségi Párt vezetői Szegeden naggyűlést szerveztek a magyar állampol­ gárok idegen hatalom elleni katonai igénybevétele ellen, mint a magyar jogba ütköző cselekmény ellen. Kérvényükben követelték az országgyűléstől a Bosznai-Hercegovinában állomásozó seregek azonnali visszavonását és a kormány felelősségre vonását a történtekért. Az ellenzék a Törökország iránti semlegességet követelte. A nemzeti­ ségek képviselői viszont, így Pollit Mihály a nemzeti függetlenségükért és szabad­ ságukért küzdő népek támogatását kérte számon a kormánytól, tekintettel arra, hogy a magyar nép is nemzeti szabadságáért küzd.28 Herman Ottó, Szeged képviselőjének első parlamenti felszólalása 1879. november 12-én a Bosznia-Hercegovina közigazgatása törvényjavaslat általános vitáján jelzi a Függetlenségi Párt értetlenségét a nemzetiségi törekvésekkel szemben. Pollit Mihály álláspontjától elhatárolta magát, a Balkán-kérdésben a „magyar nemzeti politika” folytatását követelte a kormánytól, amely nem azonos a dinasztia érdekeivel. A di­ nasztia részesedni akar a Balkán felosztásában, Magyarország érdeke viszont, hogy Törökország nemzeti átalakulását és polgárosodását belügynek tekintsék, BoszniaHercegovinát adják vissza török fennhatóság alá. A Szabadelvű Párt álláspontját Jókai felszólalása jellemzi, aki az okkupációban történelmileg új, első alkalommal előforduló jogi esetet látott: még nem fordult elő, hogy „Magyarország” megszállt egy tartományt anélkül, hogy azt meghóditani törekedett volna.29 A hadműveletekkel kapcsolatos szegedi helyi érdekek sérelme 1880-ban Dorozsma Novák Gusztáv által beterjesztett panasza volt, mert a katonai beszállásolás terhei elviselhetetlenekké váltak, ezért a község kaszárnyát épített, amelyet viszont a hadsereg nem vett igénybe, így a beruházás visszatérülésére nincs kilátásuk.30 A Bosznia-Hercegovinai ellenállás elfojtása az okkupáció katonai hadműveleteit hosszú évekre állandósította. Emiatt a hadvezetés az akcióra tervezett kiadásokat rendszeresen túllépte. 1882. február 24-én a magyar államra emiatt 8 millió Ft rend­ kívüli hozzájárulást róttak ki. Herman Ottó az ellenzék elutasító álláspontját fejtette ki. Jókai Mór a kiadást azzal fogadta el, hogy minden hadseregnek joga van a hát­ ország (Hinterland) biztosítására. Herman szerint a kormány helytelen elvi indok­ lásból indul ki, mert nem a felkelés jogtalan, hanem a birodalmi hadsereg meg­ szállása Bosznia-Hercegovinában. A balkáni szlávok által lakott terület igazgatását semmiféle európai közigazgatás nem oldhatja meg, az ilyen kísérlet csak újabb láza­ dásokra vezet, mindaddig, míg be nem látják, biztosítani kell a lakosság teljesen füg­ getlen önkormányzatát és önigazgatását, török fennhatóság alatt. Szerinte a Függet­ lenségi Párt nem Törökország hatalmi köreinek haladás ellenes magatartását védi, hanem a más államok ügyeibe nem avatkozás elvét. A török szimpátia nem egyéb, mint tiltakozás az Osztrák—Magyar Monarchia — Oroszország és Németország szövetségében — végbement nagyhatalmi beavatkozása ellen a Balkán területén. Mert meggyőződésük szerint a monarchia részvétele a német és cári orosz nagyha­ talmi törekvések érvényesítésében a Balkánon, Magyarország felosztására tett első lépés. -8 OKN 1878. I. 41. 29 OKN 1878. V ili. 87. 3,1 OKN 1878. IX. 354. 182

Magyarország jövőjét csak a teljes állami és politikai önrendelkezési jogának kiharcolásával mentheti meg, amelynek első lépése Magyarország részvételének meg­ tagadása az okkupációban, minden állam önrendelkezési jogának teljes elismerése. Érvényesíteni kell az elvet, mely szerint sem egyénnek, sem államnak nincs joga más egyén, állam vagy nemzet megtámadására és elnyomására. A kormánypárt a Herman által is támogatott Helfy-íé\e javaslattal szemben azzal érvelt, hogy a magyar—osztrák pozíciók feladása Bosznai-Hercegovinában elkerül­ hetetlenül az ellenzék által is kedvezőtlennek ítélt orosz pozíciók szükségszerű meg­ erősödését eredményezheti Törökországgal szemben.31 Az újoncállítás a megszállt tartományban, a lázadás erőtartalékai lecsapolásának fontos eszköze volt, amit a Habsburg hatalom Magyarországon 1849 után is alkal­ mazott. Bosznia-Hercegovinában azonban a Habsburg hatalomnak erre semmiféle nemzetközi felhatalmazása nem volt. A Függetlenségi Párt ezért tiltakozott az 1867. 12. te. 13. §. alapján az ellen, hogy az országgyűlés a javaslatot tárgyalja. (Helfy Ignác különvéleménye és Mocsáry Lajos határozati javaslata) Herman ezt annál indokoltabbnak tartja, mert a 8 millió rendkívüli kiadást a kormány nem ren­ deltetésszerűen használta fel, hiszen Bosznia-Hercegovina helyett a Dalmáciában kirobbant lázadás leverésére használták azt. Dalmácia osztrák tartomány, Magyarország megadóztatása erre a célra minden jogot nélkülöz.32 1882 májusában Bosznai-Hercegovina költségvetési tételei ellen a magyar országgyűlésben igen erőteljes tiltakozás volt. Eötvös Károly a Függetlenségi Párt nevében, Szilágyi Dezső a közjogi ellenzék nevében adott be kisebbségi véleményt, illetőleg határozati javaslatot. Br. Prónay Gábor követelte a hadsereg azonnali kivonását Bosznia-Hercegovinából, mert Magyarország és a dinasztia érdeke nem azonos. Herman Ottó szerint a dinasztia politikája Bosznia-Hercegovinában a népek egymás ellen uszítása. Jankovics tábornok szláv granicsár alakulatai gyilkolják a szláv fel­ kelőket. A kormány az országgyűlést félrevezette kezdettől fogva. Német Albert, br. Prónay Gábor és Reviczky Károly képviselők felelősségre vonták emiatt Tisza Kálmán miniszterelnököt, aki napokig hallgatott és hazug nyilatkozatokat tett, ezért viselnie kell a történelmi felelősséget. A „bosnyák kérdés” nem egyéb, mint „népirtás” . Herman rámutatott arra is, hogy a delegáció alkotmányellenesen járt el, jogkörét önkényesen kiszélesítette, mert a bizottság nem határozhat közös költségvetési ügyek­ ében, csak informatív votummal rendelkezik. A bizottságnak felsőházi tagjai nem kép­ viselők, hanem a korona tanácsosai. Herman szerint Tisza Kálmán nem hivatkozhat a berlini kongresszus adta euró­ pai mandátumra sem, mert azt nem az európai nemzetek kongresszusa hozta, hanem a dinasztiák kongresszusa, de más ország megszállására semmilyen nemzetközi kong­ resszus nem adhat felhatalmazást, a nemzetközi jog szerint: a népirtás bűn. A ma­ gyar kormány alkotmányellenesen járt el, megsértette az 1867: 12. tv.-t. A helyzetből egyetlen kiút a 67-es kiegyezés rendszerének eltörlése. „A nemzet felocsúdik, lerázza a hatalmat nyakáról.” A kormány maga is beismeri, fél a proletariátus forradalmától. Miért szaporítja a kormány politikájával, a népre háruló súlyos gazdasági terhekkel a proletariátust. A forradalmat Herman szerint „nem egyes emberek csinálják” , nem „Zacchini”, hanem a rossz kormányzati rendszer váltja azt ki Uchatius ágyúi­ val, kenyér helyett.33 A kormány hazug állítása az, hogy Bosznia-Hercegovina Dalmácia Hinterlandja lenne, hiszen nemzetiségi szempontból nem az Adria, hanem az Égei-tenger öveze31 OKN 1882. III. 239. 32 OKN 1881. III. 244. 33 OKN 1881. VI. 83. 183

téhez tartozik, népe a balkáni szlávokkal közös. A karsztos vidéket lehetetlen kolo­ nizálni. A terület az állandó ellenállásra alkalmas, a lázadást elfojtani sohasem fogják. A törökök okosabbak voltak, mert belső önigazgatást szerveztek és nem alkalmaztak katonai erőszakot. A monarchia hadserege lakatlan terület ellen folytat koncentrikus támadást, hiszen a lakosság Kivosicából elmenekült.34 A boszniai vasút a terület állandósuló megszállásának kényszerű beruházása volt. 1884. március 26-án ismét alkalmat adott az ellenzéknek a kormánypolitika bí­ rálatára. Helfy interpellációjában felelősségre vonta a kormányt, mi jogon végez Bosznia-Hercegovinában állandó, vagyis az annexiót előkészítő beruházásokat. Herman felsorolta a brutális népirtástól a közigazgatás és állami beruházások során keresztül azokat a lépéseket, amelyek az okkupáció állandósítását, az annexió elő­ készítését bizonyítják. A Habsburg hatalom kárpótlást keres Olaszországban elveszí­ tett területeiért, az okkupáció előkészítése Magyarország függetlensége elleni támadás előkészítése is. Tisza Kálmán magatartása kezdettől fogva az országgyűlés félreveze­ tésére épült. Az országgyűlés felosztásakor kijelentette, az országgyűlés hozzájárulása nélkül nem kerülhet sor Bosznia-Hercegovina okkupálására: az országgyűlés szüne­ tében végrehajtották az okkupációt. Most a mandátumra hivatkozva eszközölnek további beruházásokat, holott erre nincs felhatalmazásuk. A kormány eljárása a nemzetközi jog megsértése, e politikával szemben ,,a nemzeti érdek Magyarországon az, hogy aki meg akarja tartani a maga szabadságát, aki annak elrablását nem akarja tűrni, ám ne csatlakozzék más népességek szabadságának megfosztásához” . Apponyi Albert szerint a kormány csalárd zálogbirtokos Bosznia-Hercegovinában, olyan mér­ tékben megterheli adóssággal, hogy többé visszaváltható ne legyen. Ezt törvénytelen eljárás.35 A hadsereg belszervezete és a közös hadsereg egységeinek Magyarország terü­ letén tartózkodása elleni tiltakozás Szeged lakosságának és országgyűlési képviselői­ nek állandósult küzdelme volt az országgyűlésen is. 1878-ban a szegediek támogatták a Kassai Ipar és Kereskedelmi Kamara kérvényét: az egyéves önkéntességet terjeszszék ki a kereskedő-és iparossegédekre is.36 Az osztrák—magyar hadseregszervezet anomáliáit Herman Ottó az 1892. évi költségvetési vitában elemezte. Az általános védkötelezettséget kezdetben takarékossággal indokolták, létszámcsökkentést és a szolgálati idő rövidítését ígérték. A közös hadsereg egyre inkább ellenőrizhetetlen hatalommá vált a monarchiában. A militarizmus erői növekednek. A központi had­ sereg állandó katonai fenyegetés alatt tartja a fővárost. Budapest a Citadella (biro­ dalmi erőd) ágyúival bármikor 8 óra alatt lebombázható, az összes középület meg­ semmisíthető. A Citadellába csak Edelsheim-Gyulai várparancsnok engedélyével lehet belépni a magyar miniszterelnöknek is, de az országgyűlés és a kormány semmi ellenőrzést az erőd felett nem gyakorolhat. A birodalmi hadsereget jelképező Hentzi szobrot Ferenc József személyes rendelkezésére állították fel, a Szent György térre.37 A katonai intézmények felett az országgyűlés semmi ellenőrzést nem gyakorolhat, hivatalos információkat nem kap. A hadsereg törzse a Bach-korszak Dienstsoldatkaszárnya palántája. Az országgyűléssel a Tisztképző Intézetben alapítvány vételéről törvényjavaslatot kívánt a kormány elfogadtatni 1882. június 5-én, az intézet szerve­ zetéről és tantervéről adott információ nélkül. Herman határozati javaslatban köve­ telte, a kormány tegyen lépéseket a közös hadsereg tisztikarának kötelező alkotmány­ iam, a hadsereg és az adózó polgárok viszonyát megvilágító póttanfolyam rendszere34 35 36 37 184

OKN OKN OKN OKN

1881. 1881. 1878. 1881.

VI. 86. XVI. 102. XIV. 255. II. 145. 269.

sítése érdekében. A magyar alkotmánytan a tisztképző intézményekben legyen kö­ telező tárgy. A törvényjavaslatot helytelenítette, mert „Ausztria a bürokráciából és a katonai rendszerből áll” a monarchia olyan hatalom, amely földrajzilag nem létezik, egyetlen nép sem akarja, sem a lengyelek, sem a csehek, a németek is inkább Német­ országhoz kívánnak csatlakozni. Ezért „egy fillért sem” szavaz meg a közös had­ seregre.38 A magyar zászlóaljak kivételes besorolása a közös hadseregbe a birodalmi had­ sereg erősítését szolgáló újabb törvényjavaslat volt. 1882. november 23-án Herman a kormánypárti képviselők veszedelmes alkotmányjog feladó magatartására hívta fel a figyelmet. A törvényjavaslat igaz csupán 7 ezred pótlására vonatkozott mint precedens, háború esetén a magyar hadsereg teljes kiszolgáltatottságának elvét fog­ lalta magában. Pulszky Ferenc, a Budapesti Egyetem észjogtan tanára, országgyűlési képviselő, a törvényjavaslat védelmében kifejtette, hogy a magyar hadseregnek „nincs létjogosultsága” . Az új „territoriális divisionális rendszer” ezt feleslegessé teszi és különben is a belszervezet „felségjog” . Herman szerint Tisza Kálmán az ér­ vényben levő törvényeket birodalmi érdekből paralel törvényekkel teszi hatály­ talanná, ez valójában törvénysértés. Ilyen körülmények között a hadsereg szellemén semmi nem változtat. Ha eljő a háború, a dinasztia ismét a „népeit” : cseheket és magyarokat tolja a harcmezőre, de veszteni fog, mert a népek érdektelenek a háború­ ban. A háború a monarchia vereségével fog végződni és ez hozza el Magyarország fü g ­ getlenségét is.39 Herman elítélte az országgyűlés többségének magatartását: a nép kivándorol, iskolát és kenyeret kér, az országgyűlés ugyanakkor a mészárszékre adja a nép fiait. A képviselők alig tiltakoznak. Pulszky, „az észjog tanára” cinikusan meg is állapította: „a nemzet joga annyi, amennyi a törvényben van”, a nemzeti aspirációk keresztülvihetetlenek, ezért azokat sohasem támogatja. A vita meglepő mozzanata volt, hogy ifj. Ráday Gedeon hadügyminiszter kénytelen volt beismerni, hogy a Magyarország területén csak magyar alakulatokat állomásoztató territoriális had­ osztály elve keresztülvihetetlen, ezért véleménye szerint új hadseregszervezetre nincs szükség.40 Thaly Kálmán bírálta a Hadügyminisztérium tevékenységét amiatt is, mert a katonai tanintézetekben használatos tankönyvek közjogellenes tartalmúak.41 A hadiözvegyek és hadiárvák kegydíjáról szóló törvényjavaslat vitájában, 1887. március 26-án fejtette ki Herman Ottó a hadseregfejlesztés alapvető elvi kérdéseit. Herman szerint a 80-as évek európai fejlődését a Bismarck által hangoztatott elv ha­ tározza meg: „M acth geht vor Recht“ — Európa fegyverkezik. A külpolitikát fog­ lalkoztató bulgár-kérdés lényege Herman szerint: joga van-e a népnek a független­ ségre, az állami létre. A modern államszerkezet azonban a kiváltságos osztályokkal szemben létrehozza a munkásosztályt. Az állam tehát nem hoz általános jólétet, mi feladata lenne. A törvény tükrözi ezeket az osztálykülönbségeket, mert különbséget tesz tiszt, közkatona vagy munkás halálos balesete, vagy rokkantsága között. Holott a produktív munkával szemben a hadsereg alkalmazottai improduktív kiváltságosak, akik sokszor kényszernyugdíjat élveznek akkor is, ha még munkaképesek lennének. A munkás gondozással szemben a katonai alkalmazottakét állami tehernek ismerik el. A lakosság a militarizmus terheit nem képes elviselni. Ennek jele az is, hogy Németországban a kormánypárt annak érdekében, hogy gátolja a szociáldemokrata munkásság folytonosan növekvő törvényhozási arányszámát a rendszeres választáso38 39 40 41

OKN OKN OKN OKN

1881. 1881. 1881. 1884.

VF. 204. VII. 205. VII. 207. XIII. 253. 185

kon, a választási ciklust hat évre korlátozó törvényjavaslatra a septemnatsura, a választók a szocialistákra szavaztak. Herman „béke és munka jegyében a militarizmus ellen” szavazott, csak a magyar hadiárva-gondozást helyeselte.42 Az országgyűlés többször tárgyalta a birodalmi hadsereg Magyarország területén tanúsított ellenséges magatartásának szegedi eseteit is. 1892. május 28-án Babó Emil, Szeged képviselője interpellált a Szegeden állomásozó 83. Bécsbó'l Szegedre helyezett sorezred tisztiakrának magyarellenes magatartása miatt. Az 1. zászlóaljban szolgáló három magyar nemzetiségű közlegényt rendszeresen és tettlegesen fenyítették a fel­ jebbvalók. Szabó Lajos közlegényt emiatt nem engedték panaszkihallgatásra, 1892. május 13-án agyonló'tte magát; Trudt Tamást úgy a falhoz vágták, hogy belehalt sérülésébe május 15-én.43 Leypold Lajos tűzérhadnagyot megfosztotta rangjától a 32. gyalogezred becsü­ letbírósága, a Honvédelmi Minisztérium 1894. szeptember 9-i hozzájárulásával, mert Kossuth Lajos temetésén, egy tanú állítása szerint, részt vett. Babó Emil inter­ pellációjára br. Bánjfy Dezső miniszterelnök 1895. március 29. választában tagadta ezt az összefüggést, állítása szerint Leypold állandósítását kérte, ennek érdekében április 3-án hadgyakorlatra behívót kapott, de csak április 20-án jelent meg gyász­ jelvénnyel, amelyet nem családi, hanem Kossuth halála miatt viselt. A becsületbíróság Bánffy szerint elfogadott intézmény (Ehrenrath). Elismeri, hogy a katonai büntető törvénykönyv rendezésére szükség van. Babó a választ nem fogadta el, mert Leypold 1894. április 3. előtt behívót nem kapott, a családi gyászt 8 tanúval igazolta, egy tanú ellenében, aki szerint április 4-én is gyászszalagot hordott. Nem fogadta el az inter­ pellációra adott választ, mert a miniszterelnök beismerte, hogy a Kossuth Lajos ha­ lálával való együttérzés kimutatása összeegyeztethetetlen a tiszti becsülettel.44 A Kossuth Lajos-szobor megkoszorúzása hasonló incidensre vezetett a város pol­ gársága és az itt állomásozó egységek között. A „visszatartott katonák”, akiket 1903ban nem engedtek leszerelni, tiltakozásul koszorút helyeztek el Kossuth Lajos szob­ rára. A katonai hatóság a rendőrséget szólította fel annak eltávolítására. Miután a rendőrség a felszólítást visszautasította, a katonai hatóság a koszorút a szoborról eltávolította és a rendőrségnek átadta. A gyászünnepélyen résztvevő polgárság köve­ telésére a rendőrkapitányság a koszorút visszahelyezte a szoborra. Ezt követően 1903. október 6-án délután egy zászlóalj vonult a szoborhoz, a rendőrség ügyeletes közegeit a szobortól erőszakkal eltávolították és a koszorút a 49. gyalogezred kaszár­ nyájába vitette Dominik százados, az egység parancsnoka. Nagy György képviselő szerint ezért az akcióért Csallány Géza ezredparancsnokot Ferenc József altábornagygyá léptette elő. A város ezt követően az országgyűléshez még 1903-ban kérvényt intézett. Jellemző módon az országgyűlés a kérvény tárgyalását négy évvel később, 1907. július 10-én tűzte napirendre. Csallány időközben meghalt, nem volt felelősségre vonható. Az országgyűlés a kérvényügyi bizottság és Günther Antal igazságügy­ miniszter napirendről levételi javaslatával szemben Nagy György indítványát fogadta el és a honvédelmi minisztert jelentésre szólította fel.45 A dualizmus korában az ehhez hasonló inzultusok a napi hírek gyakori szenzá­ ciói voltak, anélkül, hogy végül is az uralkodó, a közös minisztérium és az országos kormányzat között ellentmondásos és rendezetlen viszonyukban bármi is változott volna. Ferenc József makacsul ragaszkodott a hadsereghez, mint uralkodói létének biztosítékához, amelyet népei feletti gondoskodásból legfőbb „hadúrként” kormány42 43 44 45 186

OKN OKN OKN OKN

1884. 1892. 1892. 1896.

XVI. 242. 244. III. 401. XXIV. 162. XII. 110.

zott. Gyakorlatilag a hadsereg a monarchiában a polgári alkotmányos ellenőrzés nélkül, csaknem kizárólagosan a sajtóbotrányok eszközével, vagyis a valóban nyilvá­ nos leleplezéssel volt némileg kordában tartható. A vezérkar számára és a megren­ delésekben érdekelt polgárság számára a nyilvánosság ellenőrzése alól mentesített hatalmas üzlet volt. A hadsereg működési rendellenességeit és felkészültelenségét béke időben polgári alkotmányos eszközökkel ellenőrizni úgyszólván lehetetlen volt. Háború esetén is, csak a döbbenetes veszteségek, a kiáltó hozzá nem értés súlyos veszteségeket okozó sorozatai után szivárogtak ki a hírek. 1917. február 7-én Kelemen Béla, Szeged országgyűlési képviselője tette szóvá interpellációjában a hadvezetés hozzá nem értéséből keletkezett feltűnő emberveszte­ ség jelenségét. A németekkel összevetve feltűnő volt a magyar alakulatok ember­ vesztesége. Ezért a hadvezetőség felelősségre vonását követeli. Megkísérelte feltárni a tragikus jelenség okait is. Szerinte a katonai szabályzat elavult, az egészségügyi ellátás rossz. Sokan vesztették életüket, vagy váltak súlyos rokkantakká amiatt, mert a nyilvántartás nem tünteti fel az orvosok szakképzettségét. A Widmungskarte alapján ideggyógyászt osztanak be sebészeti munkára. Az egészségügyi szolgálat irányítása az aktív katonaorvosok kezében van, akik viszont gyenge képzettségűek, a kiemelkedő szakképzettségű orvosok viszont nem képzettségüknek megfelelő alacsony beosztás­ ban működnek. A frontezredekben zászlóaljanként összesen két orvost rendszere­ sítettek, a kórházban 50Ü betegre jut egy orvos. Az elosztási arányokon a szolgálati szabályzatra hivatkozva nem változtatnak a szükségletnek megfelelően. A német egész­ ségügyi szervezet a sebesült frontkatonák 70—80%-át frontképessé gyógyítja. Kowelben az osztrák Deutscher Orden Verwundenten Spitál 1100 ággyal működik, 10 nő­ vér-!-néhány népfelkelő a személyzet. Éjjel egyetlen nővér tart ügyeletet, a súlyos sebesültek ápolás nélkül szenvednek. Ezzel szemben a németek autókon szállítják a sebesülteket: Kowel és a front között (Stochod helység) 4-5 óra hosszáig tart az út. Ugyanitt az osztrák fogatos szállítmányok szállítmánya 3 napot vesz igénybe. Ez alatt az idő alatt 125 sebesült a kanizsai 20. gyalogezredből és a 31. veszprémi gyalog­ ezredből semmi élelmezést nem kapott a fél kenyér ellátmányon kívül. Akadt fejlövéses, aki 6 nap ide-oda segélyhelyekre szállítás után került csak Kowelbe. Súlyos sebe­ sülteket szállítanak indokolatlan távolságra: 1914 szeptemberében egy hadnagy Lenbergnél kapott haslövést a 44. karpaszományos ezredből, innét 9 napos szállítás után került Olmützbel, ahol végre megoperálták, de belehalt. A németek a magánautókat lefoglalták sebesültszállításra. Magyarországon nem. Vasárnaponként a Buda környéki hegyek útjain 30 számra vonultak a kiránduló autók, ékszerekkel díszes, „buja pompájú” nőket szállítottak. Igen gyakori az amputálás, műtét helyett. Terjed a tüdővész a hadseregben, de erre alkalmas elkülönítő kórház nincs.46 A hadseregfront mögötti vagyonkezelése pazarló. Kelemen Béla erre is döbbenetes adatokat sorakoztatott fel az országgyűlésben. A front és a polgári hátország nyomo­ rog, ugyanakkor a főhadiszállás a fronttól távol Teschenben állomásozik békebeli körülmények között. A vezérkari tisztek hadi pótlékot élveznek (Feldzug). A hadi­ jelentéseket Höfer altábornagy írja alá, aki azonban rendszeresen Bécsben tartózko­ dik. Höfer fizetésén és illetményén kívül 18 360 K. hadiilletményt élvez, míg a magyar katona évi rokkantjáradéka 72 K, az özvegyi járadék havi 9 (évi 108) K., az árvák után 4 K-át fizetnek havonta. A fronton 44—60 éves népfelkelő tisztek teljesítenek szolgálatot előléptetés nélkül, 10—30 szolgálati évvel, míg a hivatásos tisztek 2,5 évi szolgálati idővel fő46 OK.N 1910. XXXIV. 85.

187

hadnagyok. A 26—28 éves tisztek ha ténylegesek, századosi rangban. A fiatal aktív hadnagy egynapos szolgálati idővel is megelőzi rangban az idősebb póttartalékos főhadnagyot. A tisztek a megszállt területeken a legénység kárára pocsékolnak. Indokolatlan nagy front mögötti stábok alakultak ki. A sajtóhadiszállás pl. a németeknél 4-5 fő egy törzstiszt parancsnoksága alatt. Ezek szakképzett újságírók. Az Osztrák-—Magyar Monarchia ezzel szemben Hoen Miksa tábornok vezényletével, több vezérkari törzs­ tiszttel, kapitánnyal, térparacsnokkal, ezredorvossal, altiszttel, őrmesterrel, csendőr­ rel, rendőrrel, postatisztviselőkkel, 100 szolgálatra beosztott gyalogossal működik, továbbá az írók, tudósítók, művészek, akik voltaképpen az anyagot szolgáltatják, évi 4,5 millió K költségvetéssel működnek. Ennek azonban gyakorlati értelme nincs, mert a napilapok saját külö ntudósítókkal dolgoznak. Hoen tábornok emellett a Kriegsarchiv parancsnoka is. A frontszolgálatos tudósítók közül csupán egyedül Molnár Ferenc kapott kitüntetést, a stábban lebzselő hivatásos tisztek rendszeresen. Az Osztrák—Magyar Hadsereg tevékenységéről ugyanakkor Adelt Leonhard, a Berliner Tagelblatt haditudósítója egymaga többet tudósított, mint Hoen egész stábja.47 A hadiszállításokat egyes vállalkozók kisajátították és a vezérkar ismeretlen szálakon részesedést követelt a szállítóktól, amint ez többek közt Ivánka Imre marha­ szállításokkal kapcsolatos perében Pozsonyban a főtárgyaláson kiderült. A kormány eltűrte az áruzsora emelkedését, ami a hadsereg ellátását az 1914. évi 1,40 K/nap/főről 3,9 K/nap/főre emelte. Magyarország haditerhe 1917-ben napi 650 millió K-ra nőtt. Ezért a gazdálkodás szigorú ellenőrzése a kormánytól megfelelő intézkedéseket követelt. A békeajánlatokra az Antant nem válaszolt, a béke Magyarország tekintetében elkerülhetetlen. Az ország feldarabolásának elhárításáért tovább kell harcolni, a kormánynak ehhez kellene erőt gyűjtenie. Tisza István gr. miniszterelnök az interpellációra ,,a pillanat és az ismeretek nem alkalmasak” indoklással nem válaszolt.48 Az 1917. március 29-i ülésre érkezett meg a február 7-i interpellációra a sajtó­ hadiszállás 1903. sz. február 10-i válasza, miután azt 1917. február 9-én a Hivatalos lap közölte. A válasz: a betegellátásról az orvosok csak cenzúrázott véleményt ad­ hatnak! Az orvosok ennek ellenére döbbenetes adatokat közöltek: Hermann kassai törzsorvos szerint 1914 óta a fronton kolera-, vérhas-, tífusz-, kiütéses tífuszjárvá­ nyok voltak, az utóbbi az orvosok nagy részét is elvitte, míg a járványt lokalizálni tudták. Végül Ferenc József személyesen volt kénytelen a botrány eltussolása érdekében Hoen tábornokot meneszteni, Eisner Bubna ezredest a sajóthadiszállás élére állítani, az ott lebzselőket frontszolgálatra osztották be, a tudósítókat rokkant tisztekből válogatták ki.49 Magyarország hátrányos megkülönböztetése, a Habsburg birodalmi hadsereg magyarellenes magatartása különösen a lengyel ügy rendezési kísérletével összefüg­ gésében vált feltűnővé. Kelemen Béla a szegedi állapotokat a lengyel és szerb területek állapotával hasonlította össze. Az uralkodó körök szerint Magyarországon a dinasz­ tia alapja a magyar hegemónia. Ezzel szemben a magyar alakulatok teljesítményét csak Hindenburg ismerte el, mert a csehekkel szemben, akik nem harcoltak, bátor'■ OK.N 1910. XXXIV. 88. 18 OKN 1910. XXXIV. 92. 19 OKN 1910. XXXV. 371. 188

ságiakkal tűntek ki, Mackensen, Falkenhayn csapattesteivel közös operációk­ ban. 1916. november 5-én Lublinban Ferenc József és IF Vilmos proklamálták az önálló lengyel monarchiát. 1917. január 14-én Varsóban államtanács alakult. Beseler k. u. k. fó'kormányzó kijelentette: legfontosabb az önálló lengyel nemzeti hadsereg létesítése, lengyel vezényleti nyelvvel. Ez részben a magyar hadsereg manő­ vereinek eredménye is. Az önálló hadsereg elvét tehát Magyarorszáaon is érvényesí­ teni kell, ezt a Habsburg hatalom Lengyelországban elismerte. Magyarországgal szemben azonban ezt nem érvényesítik. Belgrád német katonai igazgatás alatt hiva­ talos nyelvként a német, magyar és szerb nyelvet ismerte el, az osztrák—magyar igazgatás ugyanott csak a németet és szerbet. Magyarország területén viszont csak a német nyelvet alkalmazzák. így Szegeden az ott állomásozó osztrák—magyar egysé­ gek parancsnoksága a városban német feliratokat függesztett ki: Magyarországot megszállt tartományként kezelik. Ferenc József 1916. július 31-i lemondó és IV. Károly 1916. november 21 -i nyilatkozatai ugyan mindkét állam egyenlő fejlődéséről szóltak. De a megkülönböz­ tetés és a kilátástalan háború az 1917. január 5-i békeajánlatot elutasító Antant vá­ lasz után tovább folyik. Tisza István kormánya semmit sem hajlandó változtatni antidemokratikus politikáján. A viszonyok sürgős megváltoztatása érdekében köve­ telte az országgyűlés hatáskörének visszaállítását.50 1917/18-ban a magyar politikai viszonyok a tehetetlenségi nyomaték miatt alig változtak. A ügyelem a hátország helyzetére, a háború okozta súlyos gazdasági tor­ zulások elhárítására irányult, amelyek újabb szükségintézkedésekkel voltak elodáz­ hatok. Koszó István Szeged újonnal választott képviselője a város lakosságát súlyosan érintő paprika egyedáruság ellen tiltakozott. Szegeden 10—15 ezer paprikatermelő 10 ezer holdon termelt exportpaprikát, ami a háború előtti évi 30 millió M exportbevételt hozott Németországból. A kormány által létrehívott Haditermény RT. egyedárusági joga tarthatatlan állapotot teremtett. Sem a hadsereg, sem a lakosság nincs ellátva paprikával. A hadügyminisztérium 130 vagon paprikát foglalt le és raktározott, jóllehet ezt a mennyiséget a hadsereg képtelen volt felhasználni. Közfo­ gyasztásra a tényleges szükséglet 10%-át adták. Fellendült a csempészet. A bors 180 K/kg, a paprika Németországban 40—50 K/gk, Magyarországon kényszeráron 12— 14 K/kg, de nem kapható. Igaz, a hüvelyes paprika szabad árú és a malom sza­ badon működhet, de a Haditermény RT. kényszerúton felvásárolt 8 millió korona értékűt, és az édesnemes paprikát 26 K/kg, az erőset 21 K/gk-ért adja. Dr. Somogyi Szilveszter, Szeged polgármestere hiába tiltakozott a Hadügyminisztériumban a mo­ nopólium ellen. A IV. osztályú szabadárú paprikát a vállalat 14—18 K-ért vette át. így a 8 millió koronáért szert tett 10 vagon édes és 30 vagyon 2. osztályú paprikára. Ezzel szemben Szeged termelt 1917-ben 600 vagon paprikát, de azt nem tudják hova tenni. így a monopolhelyzetet biztosító 1105/1917 ME. rendelet nem tartható fenn, javasolja, hogy a Haditermény RT. helyett a paprikaexportot a Devizaközpont lássa el. A paprika az ármaximálással versenyképtelenné vált, hiszen a vöröshagyma ára 80—100%, a fokhagyma ára 300%-kal emelkedett. A termelők forronganak a Haditermény RT. monopóliuma ellen, amely a mesterséges árpolitikával a 8 millió koronás belforgalomra korlátozott működésével 6 milliós veszteséggel zárt 1916ban.51 Mezössy Béla földművelésügyi miniszter az állami jövedelmek fokozása érdekében a paprikamonopólium fenntartását szükségesnek találta. Jellemző módon a kér50 OKN 1910. XXXV. 380. 51 OKN 1910. XXXVII. 73. 189

désben illetékes élelmezésügyi miniszter a kérdésre nem is válaszolt. A Haditermény Bank és Rt. mint állami vállalkozás fennmaradt.52 A mezőgazdasági munkáshiány különösen az orosz békekötés után volt kritikus, hiszen a hadifoglyok hazaszállítása megkezdődött, a magyar katonák a fogságból viszont még nem érkeztek haza. Azért Koszó István interpellációjában javasolta a 42. évét betöltött népfelkelők szabadságolását az aratás idejére, továbbá az 1867— 1869. években született korosztályok leszerelését. Gr. Serényi Béla földművelésügyi miniszter Bécsben az „utánpótlás-ügy” főnökével tárgyalt, de az 1867—69. korosztály­ nak csak a szabadságolását, továbbá minden önálló gazda hazabocsátását, és a ka­ tonai tartalékból aratómunkás osztagok szervezését, főként a nagybirtokok aratási munkálatai elvégzésére, valamint a cséplőgépkezelők 1918. május 1-től december 31-ig szabadságolását érte el.53 Báró Szurmay Sándor hadügyminiszter szerint Koszó István aggodalma alap­ talan, elegendő aratási munkaerő lesz. A Földművelés-, Hadügyminisztérium és a Hadfelszerelési Parancsnokság megegyezése szerint azonnal leszerelik az 1867-es születésűeket, az 1868. korosztályt szeptember 15-ig, az 1869-est december 31-ig. A hadifogságból visszatértek 8 hét szabadságot kapnak, továbbá 12 hetet építkezés esetén. Aratásra hazatérhet a frontalakulat legénysége, a frontszolgálat letétele után. A kisüzemtulajdonosok aratási szabadságot kapnak, a nagybirtokra arató száza­ dokat szerveznek. Az irodai létszámot is csökkentik, Szegeden 334-ből 70-et elbocsá­ tottak. Koszó István ezzel szemben kivizsgálni kérte a Szeged cserepessori barakkok állapotát, ahol 3 katona van két ágyon elhelyezve, elégtelen élelmezéssel 600 munka­ szolgálatost tartanak együtt munka nélkül. A katonai kórházban a kórházparancs­ nok cigarettázás miatt kiköttetéssel büntet katonákat.54 A dualizmus korában az országgyűlés és azon belül a szegedi országgyűlési ellen­ zéki képviselők küzdelme a közös hadsereg és a militarizmus ellen fontos politikai fórum volt. Kétségtelenül hozzájárult a katonai kormányzat túlkapásai bizonyos fokú mérsékléséhez. Legfőbb érdeme azonban a militarizmus, a népek érdekei elleni háború elleni küzdelem volt, ami különösen Bosznia-Hercegovina megszállásával kapcsolatosan volt elvileg is szilárd demokratikus tartalmú. Az első világháború erő­ szakos kormánypolitikája elfojtotta ugyan a bírálatot, 1916-tól a háború valódi kö­ vetkezményeinek és arculatának leleplezéséhez Szeged képviselői is hozzájárultak. A külállamokkal kötőit vám- és kereskedelmi szerződések az ismertetett „közös­ ügyi” kérdésekhez képest kevesebb vitát váltottak ki az országgyűlésen. A szegedi képviselők közül Bakay Nándor kötélgyáros országgyűlési felszólalásai érdemelnek figyelmet. Németország a dualizmus korában Magyarország legfontosabb kereskedelmi partnerállama volt. Magyarország elsősorban technikai berendezéseket vásárolt, Németország viszont mezőgazdasági cikkeket, bort, gabonát, lisztet és a Szeged és környéke számára annyira fontos paprikát. Az 1870-es évek közepén Németország mezőgazdaságának és iparának védelmében a korábbi legnagyobb kedvezmény elvé­ ről a védővám rendszerére tért át. Ez a magyar mezőgazdasági termékek elhelyezési lehetőségeit Németországban hátrányossá tette a magyar termelőkre nézve. Hosszú évekig tartó vámtárgyalások sem vezettek eredményre, a két állam emiatt a vámszer­ ződés ideiglenes meghosszabbítása alapján tartotta fenn kereskedelmi kapcsolatait. A magyar—osztrák érdekek egyeztetésére az osztrák és magyar kormányképviselők 52 OKN 1910. XXXVir. 77. 53 OKN 1910. XXXIX. 189. x 51 OKN 1910. XL. 46. 190

között munkamegosztás jött létre: a magyar bizottság képviselte és dolgozta fel a mezőgazdasági, az osztrák az ipari külkereskedelmi árpolitika kérdéseit az Osztrák— Magyar Monarchia külügyminisztériuma számára. 1878 decemberében Apponyi Albert javaslatára 15 tagú vám-és kereskedelemügyi bizottságot is választottak, külö­ nösebb eredmény nélkül. így Bakay Nándor is kénytelen-kelletlen elfogadta a Magyarország mezőgazdasági kivitelére kedvezőtlenebb szerződést.55 Az Olaszországgal megújított kereskedelmi szerződés előkészítése során a tarifa­ tételek megállapításakor különösen a kender és len váltott ki vitát, mert ez a két or­ szág közötti „konkurrencia cikk” Bakay szavaival. Bakay a nyerstermények vámmentességének elvét ajánlotta a kormány figyelmébe, ami a kölcsönös kedvezmény elve alapján a Francia- és Németországgal folytatott vámtárgyalásokon hivatkozási alap lehet.56 Az 1876. 4. te. alapján követelte a szerződés újra tárgyalását a magyar érdekek érvényesítése érdekében, mert a selyemre Ausztria a legnagyobb kedvez­ mény elvét érvényre juttatta, ezzel szemben a gabona védő vám nem tartható fenn, mert elszegényedéshez vezet, a ló- és marhakivitel feltételei is kedvezőtlenek Magyarországnak. Bakay szerint Bécsben Svájc megbízottja tiltakozott az osztrák—magyar védővám törekvések ellen. Br. Kemény Gábor az interpellációra adott válaszában ta­ gadta ennek lehetőségét, mert 1868-ban a legnagyobb kedvezmény elve alapján kötött szerződés 8 év lejárta után, felmondás nélkül, továbbra is érvényben van, így Svájc­ nak erre semmi oka nem volt 1879-ben.57 A különállamokkal kötött kereskedelmi szerződések az ellenzék körében nem váltottak ki élesebb bírálatot, hiszen a szerződési feltételek alku eredményei voltak, melyeket a nemzetközi kereskedelmi és vámpolitikai viszonyok nagymértékben meg­ határoztak. A szabadkereskedelem legtöbb kedvezmény elvére épülő francia keres­ kedelmi szerződéshez „pártja nevében” Bakay is hozzájárult. Bakay Nándor, Szeged város képviselője az 1870-es években a Függetlenségi Párt országgyűlési frakciójában elfogadott kereskedelem és vámpolitikai szaktekintély volt, aki gazdaságpolitikai kérdésekben nem egyszer a párt nevében nyilatkozott.58 S zeged város és a törvényhozás S zeged város és az országos ipar -, közlekedés és mezőgazdaságfolítika

A törvényhozás polgári kori működése az 1848/49-ben megvalósult rendezés formájában korántsem volt tökéletes, és a dualizmus korában a kiegyezéssel meg­ újított kötöttségek és további hatáskör szűkítés következtében fontos funkcióinak ellátásában korlátozott és felemás hatáskörű intézmény volt. A fokozatos fejlődés eredményeként mégis kinőtte 19. század első fele méreteit, és elhelyezéséről is gondos­ kodni kellett. A régi Sándor utcai épület hovatovább alkalmatlanná vált az országgyűlés befogadására. A belváros az akkori fogalmak szerint Budapesten a mai Szabadság-híd és Lánchíd közötti ún. Kiskörúton belüli terület volt. Ezért a képviselők igen nagy részének aggodalmát váltotta ki az országgyűlés új épületének tervezett helye, ami akkoriban a közös hadsereg raktárterülete volt egy kialakulófélben levő gyárnegyedben. Herman Ottó, Szeged képviselője 1878-ban aggályát fejezte ki az or-

55 56 67 58

OKN OKN OKN OKN

1878. 1878. 1878. 1878.

II. 216. II. 254. II. 273. II. 18.; v ö. 1878. II. 282. 191

szággyűlés építési tervének vitáján, szerencsés-e az új országgyűlés épületét ipari üzemek köré helyezni. Tisza Lajos Herman aggályát alaptalannak tartotta, mert 1871-ben mint a Köz­ munkatanács elnökhelyettese készíttette el a főváros általános rendezési tervét. Ennek egyik fontos alapelve az ipari üzemek áttelepítése a várostól délre eső terüle­ tekre. Ezt a város levegőjének tisztasága érdekében tartották szükségesnek. Herman Ottó helytelenítette az új országház gigantikus méreteit is. Ez a túlmé­ retezett épület a hatalom birtokosainak értelmetlenül üres építészeti tüntetése. Csak a falak megépítése 9 millió Ft-ba kerül, de a teljes berendezés, fűtés, szellőzés, vilá­ gítás költségei elérik majd a 18—20 millió Ft-ot is. Ezért javasolta az építkezés elha­ lasztását az államháztartás egyensúlyának helyreállítása utáni időszakra. Hermannal egyetértve Thaly Kálmán a gótikát is helytelenítette, hiszen költségessé teszi a fűtés, világítás megoldását, és erőszakot tesz a modern építési eszközökön és anyagi technológián. Orbán Balázs a „pazarlás non plusz ultrájának” minősítette a tervet, a fenntartásának költségeit állandósítja a gót kőépítészet, hiszen a Mátyás-templo­ mot is ez tette tönkre, és szinte alapjaitól kellett újjá építeni. A neoreneszánsz tervek kivitelezése 1/4, 3/5 költségbe került volna. Gullner Gyula utalt arra is, hogy a kor­ mány a pazarló terveket 1884-ben fogadtatta el, amikor 5 millió Ft költségvetési mér­ legtöbbletet m utatott ki. 1887-ben azonban ismét tetemes a deficit, ezért a kormány­ nak be kellene látni, hogy 600 000 Ft tervezési költség sok, és a tőketörlesztésre az e célból felvett kölcsön kamatainak fizetésére nem marad pénz.1 A főrendiház reformja az 1880-as években elkerülhetetlenné vált. 1848 szinte érintetlenül hagyta a feudális eredetű intézményt. A dualizmus korában épp a polgár­ jogi kérdésekben: vallási egyenjogúság teljes bevezetése, polgári házassági jog rende­ zése, tanúsított a főrendiház ellenállást. Ferenc József az európai és az ausztriai jog­ fejlődést figyelembe véve maga is kénytelen volt belátni, hogy a főrendiház álláspontja tarthatatlan, és ezért változtatni kívánt a főrendiház összetételén az egész intézmény lényegi funkciójának és összetételének megváltoztatása nélkül. A kormánytervezettel szemben Herman Ottó fejtette ki az ország lakosságának demokratikus többségét szolgáló és történelmileg előre mutató elképzelését. Herman szerint „a történelmet hamis alapon írják a történetírók” : az uralko­ dók, hadjáratok története a fő vezérelv, az ennél lényegesebb és meghatározóbb „művelődés” helyett. A történelmet a nép véres teste formálja, a hadvezérek dicső­ sége milliók küzdelmének gyümölcse, a nép a dicsőség valódi forrása. A nép minden hatalom forrása. Ezért a történelem fejlődése a demokrácia hatalma felé halad. Magyarországon 1848., a polgári forradalom óta nincs egyetlen rendi intézménynek történelmi létalapja. Már csak azért sem, mert a főrendiház a nemzeti állami függet­ lenséggel szemben a birodalom támasza. Tehát Anglia, Belgium, Franciaország és az Amerikai Egyesült Államok kétkamarás rendszere a magyarországival nem hasonlít­ ható össze. Ezek független államok. Herman nézetei az ellenzék és saját pártja köré­ ben is egyedülálló. Szilágyi Dezső a felsőháznak kezdeményezési jogot is adott volna, Irányi Dániel az ellenőrző, lassító funkciót a szociális, radikális és nemzetségi tenden­ ciákkal szemben tartja jogosultaknak, Herman tagadta e nézetek létjogosultságát, Magyarország terhére elegendő kölönc az Osztrák—Magyar Monarchia léte. A poli­ tikában a „főrendek” a főrendiház eltörlése után is részt vehetnek az 1848. 5. tv. alapján, ha annak megfelelnek, ha megfelelő programmal a választók bizalmát mint országgyűlési képviselők elnyerik. A feudális intézmény fenntartását és megerősítését a vagyonos polgárság érdekeinek megfelelő évi 3000 Ft adócenzus alapján megenged1 OKN 1884. XIV. 313.; v ö. OKN 1881. XVI. 23. 192

hetetlennek tartotta. Követelte a főrendíház eltörlését. A főrendek történelmileg is érdemtelenné váltak kiváltságaikra, hol voltak a főrendek 1849-ben, amikor a függetlenségért harcolt a nép? Hol voltak 1850-ben, midőn a népet a megszálló hatalom kíméletlen megtorlással sanyargatta? Vitatkozott azzal a nézettel is, mely szerint az arisztorkácia értéke egyedi, a magyar „fajtisztaság” fenntartója és hordo­ zója. Az arisztokrácia kizárólagos értéke „összeszerzett” vagyona, amelyet a nép „művel”, ennélfogva nem azonosak az érdekeik a néppel és a nemzettel. A du­ alizmus korának évtizedeiben a főrendiház bebizonyította, hogy tagjai alkalmat­ lanok a törvényjavaslatok érdemi megvitatására, náluk az évi költségvetés meg­ tárgyalása egyetlen ülés. Számukra a legfontosabb törvény: a kormányelőterjesztése­ ket 10 fő szavazza meg, és akkor az érvényes. Alaptalannak minősítette a „felfrissítés” érvet is. A többi felekezetek papjait, a protestáns és zsidó főpapokat kinevezték. A ki nevezetteket azonban a főrendek kinézik soraikból. Magyarországon a falvak­ ban és a városokban demokratikus szellem van, az arisztokráciának nincs semmi befolyása. Herman törvényjavaslatát, mely szerint az országgyűlés mondja ki alapelvként: a főrendiház mint a népképviselet elvével összeegyeztethetetlen megszűnt, eltörlendő a rendi intézmények minden fajtájával együtt, az országgyűlés és a korona között semmiféle közvetítő intézményre nincs szükség: nem fogadta el. Az országgyűlés az 1885. 7. te. 22. § alapján 21-es bizottságot küldött ki a kinevezett tagok névjegyzékének elkészítésére, továbbá a 2. § alapján az örökös főrendiházi tagok jegyzékének összeállítására. Elhatározták, hogy a kinevezést minden országgyűlési ciklusban megismétlik, felülvizsgálják. Családkönyvet vezetnek a főrendekről.2 A választójog a törvényhozás fejlesztésének 1848-ban vagyonjog alapján újjá­ rendezett elve a dualizmus korában a hatalom igen fontos politikai eszközévé vált. A dualista rendszer fenntartásában érdekelt vagyonos társadalmi osztályok számára áttörhetetlen politikai kiváltságjogot képezett, amelyet a polgári ellenzék és az ország egész dolgozó és kizsákmányolt lakossága megváltoztatni kívánt. A 19. század má­ sodik felében Európában az általános választójog, igaz, teljes mértékben sehol sem valósult meg, de több országban a magyarországihoz mérten gyakorlatilag a lakos­ ság nagy tömegei jutottak választójoghoz. Ez a jelenség a magyar lakosság körében is általánosan ismert, és a magyar választójogi törvény módosítására irányuló törekvé­ seket a dualizmus korában állandósította. Erre épült hosszú évtizedeken keresztül a Magyarországi Szociáldemokrata Párt aktuálpolitikai programja is. 1872-ben Lónyay Menyhért miniszterelnök terjesztette be az 1848. 5. te. módo­ sítását célzó törvényjavaslatot, igaz, eredmény nélkül. A vitában az ellenzék képviselői­ nek azonban módjuk volt nézeteik kifejtésére. A 48-as párt és a balközéppárt országgyűlési képviselőinek tekintélyes csoportja az általános, egyenlő, községenkénti titkos választójog mellett szólalt fel. Kállay Ödön a szegedi választópolgárok képviseletében fejtette ki nézeteit. Megállapította, hogy Lónyay javaslata nem tartalmaz nagyszabású reformot, ami szerinte a nép szabad választásának elve lenne, a vagyonosok előjogá­ nak eltörlése. A titkos szavazás bevezetésével elejét vehetnék a választási visszaélé­ seknek. A megvesztegetések eseteit pedig bűnvádi eljárás hatáskörébe kell utalni. Az inkompatibilitás igaz, a javaslatban jogosan terjed ki az állami alkalmazottakra, de a törvényjavaslat nem pótolja 1848 mulasztását, a választókerületeket nem ará­ nyosítja. így Körmöc 8 ezer lakosra 1, Szeged 70 ezer lakosra csak két képviselőt küldhet, holott Körmöchöz viszonyítva hét képviselőhöz lenne joga. Debrecen ugyan kisebb, mint Szeged, de három képviselője van. Nem orvosolja a törvényjavaslat 2 OKN 1884. IV. 100.; OKIN 1884. VII. 278. 193

Erdélyben a románság kizártságát a politikai jogok gyakorlásából. A választójog reformjához tartozó fontos alapkérdésnek tekinti a választójog kiterjesztését a nőkre. Helyteleníti, hogy Lónyai javaslata a vagyonjog elvét érvényesítve az ipa­ rosokat sújtja, mert az egy segéd helyett a 105 F t jövedelem, vagy 6 Ft jövedelemadó sokak számára hátrányos lehet. Mivel szerinte a kormány minden törvényjavaslata a polgár szabadságát vagy zsebét támadja, támogatta az ellenzék obstrukcióját a tör­ vényjavaslat ellen.3 Kállay Ödön, Madarász József általános választójogra tett indítványát pártolta. Kifejtette, hogy a birtokjog védelme és kiváltság forrásává tétele csak a birtok iránti ellenszenvet növeli, de nem védi azt. Az általános választójogot azonnal bevezethetőnek vélte, mert az nem a köztár­ sasági államforma privilégiuma, bevezetése nem a nép „érettségétől függ”, amire hivat­ kozva a többség elodázni törekszik bevezetését. A vagyont talonoknak épp azért kell politikai jogokat adni, hogy elkerüljük a forradalmat. Szilágyi Dezső a kevesek uralma érdekében szólalt fel. Célravezetőbb az általános választójog bevezetésével kielégíteni a nemzetiségek politikai igényeit, elő kell segíteni a demokrácia hatalomra jutását. Kállay azt is kifogásolta, hogy a régi jog csak a nemességre érvényes, a városi pol­ gárságnál nem veszik figyelembe, holott a városok az Alföldön tisztán, vesztegetés nélkül választják képviselőiket. A Lónyay-féle javaslat a választójogot a kormány eszközévé teszi az adók behajtására, csorbítja a városok jogait, kizárja a nemzetisége­ ket a jogokból, a közösügyet védi. A Lónyay-féle javaslattal kapcsolatban merült fel először az ötéves ország­ gyűlés gondolata is. Szeged 115 polgára kérvényben tiltakozott a terv ellen, a 3 éves országgyűlés fenntartását kérte.45 A választási joggyakorlat visszaéléseivel a dualizmus korában gyakran foglal­ kozott az országgyűlés. 1882-ben Jankovics Miklóst vádolta az ellenzék választási visszaéléssel. Dunai kormánybiztos korában t.i. 1877/78-ban Szalkszentmártonnak 4000 Ft, Dobosnak és Dömsödnek is nagyobb összeg elszámolásával maradt adós. Ugyanakkor a Dunagőzhajózási Társaság Germánia gőzösét bérelte ki választási „itatás-etetés” céljából, Heck Henrik rendőrt kortesként alkalmazta. Tisza 1882-ben miniszterelnökként a panaszt arra hivtakozva megvizsgáltatni sem volt hajlandó, hogy Jankovics már nem a Dunánál, hanem a Tiszánál teljesít szolgálatot, mint a szegedi kormánybiztosság tanácsosa. Továbbá mert a választások alkalmával 1865 óta rendszeresen igény beveszik a gőzhajót a választók szállítására. Pl. Halász Géza Ráckevén.b Szepsi Szentgyörgyön Császár Bálint polgármester 1884. november 9-én nem engedte Ugronnak a párt választási gyűlésének megtartását. Panaszát Tisza nem orvosolta, mert 1875-ben Császár Tisza Kálmánnak szerzett mandátumot, ezért eltussolta az ellene indított bűnvádi eljárást, holott a Bach-korszakban sikkasztásért elítélték. Kolos választókerületben 1884. június 16—17-én Hader Rezsőt, a Független­ ségi Párt elnökét választották meg képviselőnek. A választási bizottság elnöke ennek ellenére nem adta ki megbízólevelét, mert Haller függetlenségi párti, másik mandá­ tum ot ajánlott fel neki.6 Herman Ottó hasonló tapasztalatok alapján pártolta a választási visszaélések kúriai bíráskodás hatáskörébe utalását.7 Az 5 éves országgyűlés törvénybe iktatása a századforduló igen súlyos gazdasági és társadalmi válságjelenségei időszakában nem 3 4 5 6 7

194

OKN OKN OKN OKN OKN

1869. 1869. 1872. 1884. 1884.

XXII. 238.; OKN 1869. XXIII. 145. XXIV. 33. 64. XIL 8. II. 130. XVI. 401.

volt elegendő a kormánypárt hatalmának megerősítésére. Az ellenzék többször kor­ mányválságot, sőt az 5 évesnél korábbi új választást kényszerített ki. A Bánffy-kor­ mány ellen különösen elkeseredett küzdelmet vívott az ellenzék. Babó Emil, Szeged függetlenségi képviselője szerint: a kormánypolitika nem egyéb, mint visszaélés és erőszak. 1896-ban a kormánynak egyetlen célja volt a kiegyezés megújítása, ha kell ad­ minisztratív eszközökkel is. Ezzel a kormány a polgárság jogait sorozatosan meg­ sértette. Új választójogi törvénytervezetet a kormány nem terjeszt elő, de az országgyűlést feloszlatta. Már a választási előkészületek előtt terrorizmust és adminisztratív megkülönböztetést alkalmazott a kormány. Az ellenzéki szavazókat kihagyták a név­ jegyzékből, az ellenzéki hivatalnokokat szolgálati érdekből áthelyezték, sok helyen olyan légkört teremtenek a választókerületekben, hogy csak a kormányjelölt volt választható. A törvényesség mérlege a törvénytelenséget gyakorló főispán. A kor­ mánypárt hatalma érdekében a nemzetiségi mozgalmakkal is szövetkezik: Újvidé­ ken pl. a függetlenségi ellenzéket a városházáról erőszakkal eltávolította. A nemzeti­ ségek ellen Bánífy két évvel korábban még irtóhadjáratot folytatott a választási ke­ rületek beosztása miatt, most a nemzetiségi területeket használta fel hatalma meg­ erősítésére. Szegeden a királysértésért korábban elítélt Lepsény választási dáridóit a kormánypárt érdekében a kir. törvényszék elnöke is tűri.8 Az első világháború előtt a koalíciós kormány is kísérletezett a választójog re­ formjával, de lényegi változás nem történt. Kelemen Béla, Szeged képviselője 1917-ben a kivételes törvény vitáján elevenítette fel régi perét a kormánnyal az általános választójog érdekében. Az első javaslatot még 1904.április 16-án nyújtotta be. Miután nem történt azóta semmi, megismétli: vezessék be az általános titkos községenkénti választójogot. Szavazójogot nyerjen minden egyenes adót fizető polgár, leszerelt katona (ez a háború hatása), minden ma­ gyarul írni és olvasni tudó állampolgár. Javasolta: az országgyűlés törvényben mond­ ja ki az elvet: minden állampolgár jogosult a közügyek intézésére. A választókerüle­ teket a szavazók száma szerint arányosan alakítsák ki. Az adóminimum figyelembe­ vételét szüntessék meg. Az adóminimum feltűnő területi aránytalanságot mutat: Liptó, Túrócz, Máramaros megyékben 0,38—0,62—0,68 Ft. Ugyanakkor Csongrád, Heves, Somogy és más megyékben 5—10—20—30 és 40 Ft. Arányosítással kell kiküszöbölni, hogy 33 választókerületben 1000 választóra jut 1 országgyűlési kép­ viselő, 60 választókerületben viszont 4 ezer küldhet egy képviselőt. Még kiáltóbbak az egyes kerületek közötti eltérések: Berek 166, Szék 244, Erzsébetváros 227, Oláhfalu 248, Abrudbánya 306, Vízakna 322 polgára választ egy képviselőt, míg Sze­ ged II. választókerületében, Hódmezővásárhelyen több, mint 5 ezer, Székesfehér­ váron több, mint 10 ezer választóra jut egy képviselő. Kelemen Béla szegedi képviselő a Tisza István által bevezetett választójogot bírálta, mert azt az ellenzék kizárásával hozta az országgyűlés, ezért e törvény tör­ vénysértés eredménye. Az új választójog lehetővé teszi az országgyűlés nemzetiségi többségét. Bakonyi Samu és Rakovszky István elemzése szerint a 39 magyar és 11 oláh megyében a választókerületek beosztása a magyarság kárára aránytalan: a 11 oláh megyéből 2 kerületben 4500 választó, 9 kerületben a választók száma 1800—3700 között van. A 39 magyar megyéből 31-ben 4500-nál több, de 12 megyében az 5000-nél is több a választók száma. Kelemen Béla különösen a frontkatonák választójogának elfogadását követelte, arra hivatkozott, aki az életét kockáztatta, tett annyit a hazáért, mint a bankigazgató, hadseregszállító, vagy a Guttmann-féle szénkereskedő, akik a háború egész ideje alatt 8 OKN 1892. XXVHI. 104. 195

felmentést élveztek. Kelemen szerint” a politikai jogok gyakorlásában részessé kell tennünk úgy a magyar parasztot, mint a szocialista ipari és gyári munkást, mert hi­ szen az összes társadalmi osztályoknak ... áldozata mentett meg bennünket a szlávság lenyűgöző terjeszkedésétől, az ellenséges hódítás borzalmaitól.”9 Kelemen Béla 1917. március 29-i felszólalása is jelzi, hogy a függetlenségi ellen­ zék a háború hatására tért vissza a 80-as években kialakított, Herman Ottó által képviselt, demokratikus polgári osztályszemlélethez. Ugyanakkor figyelemre méltó az is, hogy Herman Ottó 80-as években vallott álláspontjához képest a demokratikus jogok kiterjesztése a nem magyar népekre az ellenzék körében változatlanul őrzi a monarchia felbomlásának utolsó pillanatában is a hagyományos nemzeti előítéletet. Szeged választójoga kétségtelenül igazságtalan volt más városokkal egybevetve. A szegedi választókerületek beosztásának megváltoztatásáért a város lakossága és képviselői több alkalommal is felléptek az országgyűlésben. 1881. január 31-én tár­ gyalta az országgyűlés első alkalommal Szeged város lakosságának kérvényét a válasz­ tókerületek beosztásának felülvizsgálata ügyében. Az 1874. 33. tv. 113. § szerint kérték a kiigazítást, Bakay Nándor a kérvényt a belügyminiszternek kiadatni javasolta azzal, hogy új országos törvényt terjesszen elő. Tisza Kálmán helyeselte Bakay javaslatát, mert a város törvényhatósága közvetlenül a Belügyminisztériumhoz is fordult azzal a kéréssel, hogy Szegeden három képviselőválasztási szavazókerületet alakítsanak ki. De Tisza Kálmán ellene volt, hogy az országgyűlés a 3. választókerületet határozatilag ajánlja a kormánynak. A Tisza Kálmán kormánya által készített törvényjavaslat azonban nem hozott lényeges változást. A 9 közigazgatási kerületből az 1. választókerület a belváros és Újszeged, vagyis az 1—3. közigazgatási kerületéből alakították ki, itt 21 066 lakosra 1175 választó jutott. A külváros, a 4—9. közigazgatási kerüle­ tek területéből alakult 53 028 lakosra jutott 2531 szavazó. Vagyis a belváros lakosságá­ nak 5,57%, a külváros lakosságának 4,7%-a jutott választójoghoz. 1881-ben a törvényjavaslat előtti állapot: Az 1—5. közigazgatási kerület mint 1. választókerület: 1712 szavazó, 6—9. közigazgatási kerület: 1994 szavazó. Herman Ottó helytelenítette a belváros és tanyák elkülönítését eredményező új tervet. Helfy elismerte, hogy a kormány Szegeden nem avatkozott eddig közvet­ lenül a választásokba, de „hosszú kézzel” igen, azzal, hogy a belváros területének kijelölése következtében eleve csak kormánypárti lehet. Pesten az Erzsébetvárosban 800, Debrecenben kisebb népességgel 3 képviselő, a 71 ezer lakosú Szegednek válto­ zatlanul csak két képviselője van. A törvényjavaslatot a többség elfogadta.10 Sajnálatos módon Szeged város választójogának rendezése később ilyen részle­ tességgel nem szerepelt az országgyűlésen. Az iparpolitika kérdései Szeged polgársága számára, — hiszen a város ipara a főként kézműipari bázisról gyors ütemben alakult át gyáriparrá, igen sok rendezni és újjárendezni való kérdést vetettek fel. Szeged országgyűlési képviselői az esetek többségében az országos rendezési kísérlet általános, Szegedre is vonatkozó kérdései­ hez szóltak hozzá, sokszor olyan országos jelentőségű iparpolitikai kérdésekhez, amely Szegedet közvetlenül nem érintette. Az 1848. évi polgári forradalom Magyarországon korlátozta és Ausztriában eltörölte a céheket. A céhszervezet eltörlésével azonban nem szűnt meg a kézműipar, sőt a 19. század második felében éppen a nagyipari bázis kialakulása teremtette meg az alapját számos új kézműipari ágazat kialakulásának és számos régi szakma tovább­ fejlődésének. Ennek következtében a kézműiparosok érdekvédelme és szervezetének modernizálása a dualizmus korában is tovább haladt. Az abszolutizmus korában 9 OKN 9110. XXXV. 378. 10 OKN 1878. XXIV. 247.; OKN 1878. XVII. 35. OKN 1878. X Vtlt. 290. 357.

196

Magyarországon is alkalmazott ausztriai iparjog az alkotmányosság magyarországi visszaállítása után 1860-ban szükségessé tette az országgyűlés elvi állásfoglalását az iparszabadság elve mellett, ugyanakkor még fenntartotta a szakmai képesítés záró­ aktusaként a kézműipari minó'sítés fő hagyományos aktusát, a remeklést. 1869-ben Szeged város iparosai kérvényezték az országgyűléstől a remeklés eltörlését és az 1860-as ipartörvény továbbfejlesztését törvény útján.11 Sajátos módon a Gelléri Mór által kezdeményezett iparpolitikai mozgalom évei­ ben, midőn Szegeden iparpolitikai lap is megjelent, az iparpolitika intenzív helyi mozgalom volt. Az országgyűléshez ennek hullámai alig jutottak el. Az iparpolitika alapkérdéseinek általános rendezése érdekében Herman Ottó szegedi képviselői mandátuma idején igen sokoldalú javaslatot tett. Javaslatai sok­ szor egy-egy igen sürgető részletkérdés kiragadásával hívták fel az egész iparügy ren­ dezésére a figyelmet. így pl. az ipari balesetvédelem az 1880-as években még gyermek­ cipőben járt. Voltak azonban döbbenetes új jelenségek: így a petróleum használatának elterjedése Magyarországon. A kőolajszármazékok, így pl. a benzin felhasználásának első lépéseit sok baleset kísérte, jóllehet akkoriban még a robbanómotorok fej­ lesztésének alapelvei ismeretlenek voltak, csak világításra használták, főként a szegények, hiszen a benzin a kőolajszármazékok akkor még haszontalan, ezért olcsó terméke volt. A „könnyen robbanó petroleum” behozatala azonban egyre fokozó­ dott, főként Lengyelországból csempészáruként terjedt, a gyakori robbanás Szege­ den emberáldozatokat is követelt. Herman sürgette a petróleumtörvényt, amely az Amerikai Egyesült Államokhoz hasonlóan, hivatalos minősítési normákat állítva a robbanásveszélyes kőolajszárma­ zékok forgalmazásának határt szab. Az amerikai törvény a 38—40 C gyulladási fo­ kot szabta forgalmazási minimumként. Magyarországon 18, sőt 14 C gyulladási fo­ kos „robbanó petróleumot” is szabadon forgalmaztak. Anglia már 1801-ben (the petróleumáét), Németország 1879. május 14. hozott törvényben szabályozta a pet­ róleum forgalmazását.1112 1882-ben a költségvetés általános vitáján az ellenzék tovább sürgette az ipar­ törvény revízióját. A protekcionizmus a kapitalizmus új, Magyarországon is erőteljesen mutatkozó jelensége volt, amely különösen a kis- és középiparosok nyugtalanságát váltotta ki. A protekcionizmus, vagyis az állami ipartámogatás, iparvédelem megoldásának mó­ dozatait a kortársak élénken vitatták. A magyar közvélemény ezekben az években elsősorban a mezőgazdasági nagyüzemi árutermelés védővámellenes, a szabadkeres­ kedelmet pártoló álláspontján volt. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület ennek érdekében más egyletekkel is igyekezett megállapodásra jutni. Ugyanakkor az állami beruházások kivitelezése önmagában is állami ipartámogatást jelentett, hiszen nem volt mindegy, hogy a magántőke mely csoportjai jutnak állami megrendelésekhez. A kis-és középüzem-tulajdonosok, igya szegediek is nem egyszer követelték, hogy az állam a kis- és középiparnak is adjon megrendeléseket a sokszor előnyösebb pozíció­ ban levő, Ausztriában működő nagyvállalatokkal szemben. A kormány hosszú ideig nem szorgalmazta a kis- és középipari érdekeltségek szervezett képviseletét elősegítő egyesületeket. Állami hiteleket követeltek a külföldi modern technológia meghono­ sítása érdekében is. Herman Ottó követelte a kormánytól a külföldi technológia honosításának rész­ letes kimunkálását, az alapelvek törvénybe foglalását. így pl. azt, hogy az állam azoknak a technológiáknak a meghonosítását támogassa, amelyek külföldön is ver11 OKN 1869. II. 341. 12 OKN 1878. XIII. 198. 197

senyképesek, amelyek Magyarországon található nyersanyag feldolgozását teszik lehetővé, amelyek ipari ágazatokat fejlesztenek ki a mezőgazdasági termelés fellendí­ tésére. Ezért ajánlotta az exportképes magyar kötélgyártás nyersanyagellátását hát­ ráltató, mert hiányzó kenderfeldolgozási technológia meghonosítását. A kenderáztatás hagyományos módja közegészségügyi szempontból és munkaegészségügyi szempontból is az ipari feldolgozás nyersanyagellátásának gátat szabott. Bírálta a kormány boripari politikáját is, amely helyesen Budapesten állami mintapincét szer­ vezett, de a tömegbortermelést az Alföldön háttéri mezőgazdasági termelésként nem szervezi energikusan. A filoxéra terjedése ellen nem tesz kielégítő ellenrendszabá­ lyokat. A húsipar exportképességét a marhatenyésztés fajtaazonosságának nem kellő szorgalmazása korlátozza.13 A 80-as években Magyarországon a ipari fejlődés új jelenségei, nevezetesen a monopolista szervezetek kialakulásának hatása az ipari fejlődésre is jelentkezni kezd­ tek, amelyek óhatatlanul az ipari ágazatokban kényszertársulásokhoz vezettek. A nagyipari szervezetek fokozták versenyképességüket a közép- és kisiparral szem­ ben. A kormány és tőkés vállalkozó csoportok kísérleteket tettek a közép-és kisipar szervezettségének fokozására is. Ennek társadalmi hatása és következményei azon­ ban ellentmondásosan jelentkeztek. Herman a kormánykörökben az iparszabadságtóli félelem megerősödését vélte felismerni. Németországban ilyennek látta a Schulze— Delitsch-mozgalmat, amely szerinte munkaműhelyeivel a céhek visszaállításához ve­ zet modernizált formában. Herman szerint a kézműiparosok szervezésével Magyarországon elsősorban konzervatív arisztokrata körök kezdtek el foglalkozni az 1867. évi kiegyezés előtt. Az arisztokrácia a kiegyezés elfogadtatására használta fel ezt az agitációt. A 80-as években ismét kísérletek vannak specifikus kézműipari szervezetek létesítésére. Herman véleménye szerint a modern iparegyesületnek nem az elkülönü­ lést kellene szolgálnia, hanem a rokonszakmákat kellene tömörítenie, pl. a díszítő­ ipari szakmákat: a bőr-, fém-, textilfeldolgozó ágazatokat kellene egy társulásba tö­ möríteni, hogy ezáltal az anyagbeszerzés, piaci elhelyezés közös gondjait, a műbírálat és szakmai minősítés, továbbá a szakmai érdekvédelem ügyét, továbbá a szakmák közötti együttműködés termelési formáit előnyösen kialakíthassák.14 Az Iparmúzeum létesítését és fejlesztését az ellenzék is helyeselte. A fejlesztés irá­ nyát azonban kifogásolta. Elsősorban az iparmúzeum történeti gyűjtemény jellegé­ vel szemben, a gyakorlati ipari tevékenységet segítő funkciójának fejlesztését szor­ galmazták. Herman Ottó javasolta a kormánynak, amennyiben az Iparmúzeumot történeti gyűjteménynek tekinti, létesítsenek Technológiai Múzeumot ilyen jelleggel, hiszen a kormány 1872 óta ennek szervezésével Ráth Károlyt meg is bízta, de nem kapott kellő támogatást.15 1884-ben került sor az ipartörvény revíziójára. A kormány által beterjesztett törvényjavaslat általános vitáján az iparpolitika alapkérdéseiben éles összeütközés volt a kormánypárt és ellenzék között. Most már az iparosok maguk is szorgalmazták az ipartestületek alapítását és az ipari szakképzés fejlesztését. Andrássy Tivadar és több arisztokrata iparpolitikus ugyan nem ellenezte ezeket a törekvéseket, de nem hitt abban, hogy ezzel az iparfejlődés nehézségein segíteni lehetne, az ipari munkás­ ság iskoláztatásának politikai következményeitől féltek. Velük szemben Herman az iparpolitika legfőbb problémájának Magyarország pénzügyi, vámügyi önállótlanságát jelölte meg. Tisza Kálmán miniszterelnök szerint 13 OKN 1881. IV. 65. 14 OKN 1881. V ili. 162. 15 OKN 1881. VIII. 251. 198

a Herman által sürgetett önálló vám : a magyarországi nyerstermények piacának el­ vesztését jelentené, ezért nincs alapja. Herman szerint az önálló vámterület nem azo­ nos a Tisza Kálmán által mumusként emlegetett védó'vámos alternatívával. Az önálló vámterület nem egyéb, mint az állami szuverenitás alapvető' jogához ragaszkodás : az iparpolitika szabályozásának joga szuverén gyakorlására visszatérés. A magyar iparpolitika nélkülözhetetlen feltétele a külön vámterület, önálló pénzügy és önálló állami hitelpolitika, amelynek politikai biztosítéka az önálló magyar hadsereg. A konzervatív közjogi ellenzék képviselői sürgették a nyugati társadalmakban felmerült iparpolitikai kérdések külön törvényben rendezését. Apponyi Albert és Prónai Dezső szerint ipartörvényt csak az után lehet Magyarországon felülvizsgálni, ha az ipari munkásság alapvetőjogi követeléseivel a kormány szembenéz. Herman a Tisza Kálmán miniszterelnöksége irányításával működő kormányt alkalmatlannak tartotta modern iparpolitika kimunkálására, hiszen a modern ipar alapvető kérdéseit a kormány tagadja, azokról nem hajlandó tudomást venni. A szo­ cialista és anarchista mozgalmakkal szemben kicsinyes, eredménytelen ellenrendsza­ bályokkal operál. Pl. a New Yorkban megjelenő Dynamit c. lapot a rendőrség Budapesten üldözi, a bécsi anarchistákat pesti lakhelyükre toloncolják, vagyis a for­ radalom gyúanyagát rendőrileg importálják. Herman szerint a társadalmat nem a munkásság és nem a szocializmus fenyegeti, hanem az államrendszer, amely Magyarország fejlődését gúzsba köti.1516 Az állam mesterségesen elősegíti a fogyasztó rétegek növekedését, az állam a társadalmi rendszert a munkásság számára ipari kaszárnyákká alakítja át, a tőke politikai hatalmának előtérbe állításával, a nagyvállalkozások szubvencionálásával csak egyre nyilvánvalóbbá teszi, hogy a polgári jogegyenlőség csak papíron van, a közgazdasági érdekek grófok és polgárok kezében összpontosulnak, az igazságszol­ gáltatás egészen más mércével mér a szegénynek, mint a gazdagnak. A francia forra­ dalom óta a hatalom új birtokosai az egyenlőséget, testvériséget és szabadságot, az egyenlőség elveit „kiforgatták”, a tömegek „becsapására” rendezkedtek be. Magyarországon a munkáskérdésre „kiváló súly fektetendő” . A mozgalom ta­ pasztalható Herman szerint „nem csak a munkásoknál, hanem egészen más szociális rétegekben is.” A jövő nem biztosított, sokan éheznek, a financiális és hatalmi ér­ dekek a monarchia politikájával terhelten a társadalomban „problematicus existentiákat” teremtenek. A munkás az államrendszerből kimenekül, emberhez méltó állást és ellátást követel. A kormány a közállapotok javításával nem foglalkozik, csak felületesen. A gazdaság intenzitása lenne a kiút, ehelyett az államigazgatást növeli, gazdasági és földművelési jogot fejleszt. A gazdaság fejlesztése a kormány szerint nem állami ügy, ezt az egyletekre hagyja a kormány.17 Herman felhívta a kormány figyelmét arra, hogy a munkásság politikai szervez­ kedése elkerülhetetlen, ezért a kormány kísérletei, hogy azt gátolva, a munkásságot humanitárius intézmények létrehozásával kívánja megnyugtatni, céltalan vállalkozás. Herman bírálta a kormányt amiatt is, mert a pártja által hirdetett liberalizmus elveit sérti tevékenysége, a liberális eszméket mint a köpönyeget forgatják. A liberalizmus elvei: a gondolat-, sajtó-, lelkiismereti szabadság, jogegyenlőség, személyes önrendelkezés minden ember elidegeníthetetlen joga, amelyet a közérdek, közjóiét, az állam és a nemzet érdeke korlátozhat csupán. Tisza Kálmán tévedésének tartja Herman azt, hogy Tisza Kálmán a társulást, a szakképesítést a liberális szabadság­ eszmékbe ütközőknek tartja. Ez Herman szerint anarchizmus lenne. Szerinte a libe15 OKN 1881. XVI. 176. 17 OKN 1881. XVI. 180. 199

ralízmus a nemzeti keret fenntartásának elvére is épül. Kvalifikációt alkalmaztak a választójogban is, a minisztériumokban is, nyilván szükséges az ipari irányító tevé­ kenység ellátásához is. A kézműiparosok szakmai minősítésére hivatott az Ipartestület, ez társadalmi szükséglet,18 Az iparűzési jogosítványok hatósági kiszolgáltatása sok vitát váltott ki. A tör­ vényjavaslat 10. §-a szerintigazolni kellett az iparűző „megbízhatóságát” . Polonyi Géza felvetette, hogy „profuturo” az új vállalkozók erkölcsi magatartása nem igazolható. A 155. § módosítását javasolta „Az iparűzéstől sem bíró, sem közigazgatás senkit meg nem foszthat” , vagyis, követelte annak az elvnek a kimondását, hogy kenyérkeresetétől senki meg nem fosztható, csak a Büntetőtörvénykönyvben foglalt egyes vétségek elkövetése esetében. Kifogásolta a jogosítványok kiadásának bürokratikus formáit, pl. hogy a bérkocsis és a hordár iparigazolványát az iparhatóságtól, működési számát a rendőrségtől kapja. Az iparjogosítványokat erkölcsi bizonyítványtól tenni függővé Polonyi szerint értelmetlen sablon lenne. Fontosnak tartja, hogy az enge­ délyeket a jelentkezés sorrendjében adják ki, és a közigazgatási hatóság ne tehessen semmilyen indokkal különbséget, hogy elkerüljék a korrupció lehetőségét.19 Bizonyos iparágak hatósági funkciója is társadalmi és közérdek volt. A tűzvé­ delem és tűzvédelmi előírások érvényesítése tette szükségessé a kéményseprő-kerüle­ tek kötelezővé tételét. Szilágyi Dezső javaslatát azzal indokolta, hogy az állampolgár által választott és fizetett kéményseprő nem léphet fel a tűzvédelmi szabályok érvé­ nyesítéséért mint tűzrendészed hatóság.20 Flerman Ottó bírálta a kormány agráripar-fejlesztési politikáját. A kormány fiastromokat alkalm az: talajjavító bankot engedélyez, talán eljön az idő, hogy levegő­ javító bank is lesz. Más esetben hozzájárul megalapozatlan, tőkehiánnyal küzdő em­ berek segélyegyleti, hitelszövetkezeti vállalkozásaihoz, amelyek még részvényeiket sem tudják eladni. E helyett a kormány a közösügyi és katonai kiadások csökken­ tésével az agráripar fejlesztésére adjon állami támogatást. A bányaipar fejlődését Herman szülővidékének, a Szepességnek a sorsával illuszt­ rálta. A virágzó egykori bánya és fémfeldolgozó iparvidék 1867-től tönkrement, mert Albrecht főherceg a nyersfémet Wittkovicén (Morvaországban) dolgoztatja fel. A gazdasági válságból Herman szerint egyetlen kiút van Magyarország számára, Európával szoros külkereskedelmi és gazdasági kapcsolatra lépni. Ugyanakkor az ország önálló érdekvédelmének feltételeit megteremteni. Miután Franciaország és Németország áttér a védővámok bevezetésére, Magyarország a szükséges ellenintéz­ kedéseket csak akkor képes megtenni, ha áttér a Nemzeti Bank és az önálló vámterü­ let tettleges megvalósítására. Csak ebben az esetben lehetne biztosítani a magyarországi műiparnak azt a tá­ mogatást, amely képessé teszi Angliával és Németországgal szemben a nemzetközi piacokon versenyképességének visszaszerzésére. Ennek feltétele az önálló pénzügy, hadügy, külügy, a független államiság.21 Az 1885. évi országos iparkiállítás rendezőit Gr. Széchenyi Pál földművelésügyi minisztert, Gr. Zichy Jenőt, Matlekovics Sándort, Schnierer Gyulát a birodalmi iparpolitikával azonosulás vállalása miatt támadta meg Herman Ottó az országgyűlésben. A rendezőség a birodalmi ipari együttműködés résztvevőit hívta meg, a kormány és a vele kollaboráns vállalatok tevékenységét illusztrálta a kiállítás. A „magyar” kézműipar azonban nem kapott helyet. A nagy költséggel meghívott vendégek: a 18 19 20 21

2 00

OKN OKN OKN OKN

1881. XVI. 184. 1881. XVI. 259. 1881. XVI. 261.; OKN 1881. XVII. 3. 1884. II. 378.

cseh iparmágnások a „Sokol”-t énekelték, a Bécsi Magistrátus, a Concordia Egylet, voltaképpen Herman szerint a magyar nemzet „elnyomói” . A kormányköltekezés eredménye ismét csak deficit lett. Az ipari és kereskedelmi, továbbá a mezőgazdasági szakiskolák elhelyezése (szék­ helye) megállapításakor a kormány érvényesítse — követelte Herman Ottó — azt az elvet, hogy a szakiskolák és főiskolák ott működhetnek gyümölcsözően és ered­ ményesen, „ahol a termelés van” . Ezért az ipari és kereskedelmi főiskola létesítését Budapesten helyeselte, a mezőgazdasági szak- és főiskolák telepítését viszont az Alföld mezőgazdaságpolitikai érdekeit figyelembe véve kérte áttelepíteni. A vincellér és mezőgazdasági középiskolák tantervébe ajánlotta bevenni a tanyai gazdálkodás speciális szakismereteit is.22 Ivánkovics János római katolikus lelkész, Szeged II. kerületének Herman Ottó­ val szemben megválasztott képviselője a század végén, annak ellenére, hogy az 1889. évi költségvetést elfogadta, nem kevesebb elégedetlenséggel bírálta a kormány iparpolitikáját. Az 1884. 17. te. előkészítését a kormány országos szaktanácskozmány össze­ hívásával kezdte. A törvényjavaslatot annak idején az ipartámogatás eredményessége reményében az ellenzék is elfogadta. A törvényt követően alakultak meg az ipar­ testületek is. Az 1885. évi kiállítást is eredményes vállalkozásnak találja. Mindennek az ipart segítő intézkedésnek ellenére, az ipari termelés válságafokozódott, olyannyira, hogy a kormány 1887-ben újabb szaktanácskozmányt volt kénytelen összehívni az ipari válságról. Az 1884. 44. tv. intézkedéseinek hatására, az ipartámogatás eredményeként az Ipari és Keresekdelmi Minisztérium évi jelentése szerint 144 új gyár keletkezett, ebből 44 textilüzem. A jelentés adatait azonban kritikával fogadta, mert voltaképpen nem gyáripari üzemekről, csak műhelyekről van szó. így pl. a 45 textilüzemből csak kettő mondható gyáripari üzemnek, az 1882. évi vámtarifa-szerződés nem volt ked­ vező a textiliparnak, amit a kiegyezés óta az örökös tartományok versenye nyom el. Ivánkovics János szegedi képviselő az ipartámogatást segítő közérdekű (mai infrastrukturális) beruházások elmulasztását kérte számon a kormánytól. Nem fejlődhet az ipar, ha nincs megfelelő szilárdságú, ipari nyersanyagok és késztermékek szállítására alkalmas úthálózat, ha magasak a szállítási költségek, ha igen kevés az ipari produktumokat népszerűsítő kiállításra van lehetőség. Fenti okok mfatt egész­ ségtelen mértékben telepítik az ipart a kedvezőbb feltételeket kínáló főváros külterü­ letére, annak ellenére, hogy a fővárosban az ipartelepítés költségei drágák, magasak a munkabérek és a termelési feltételek egyéb összetevői is. Ivánkovics János szerint a kormánynak elő kellene segíteni az ipar telepítését a Felvidék kivándorlástól veszélyeztetett területein, ahol évtizedek óta munkanélküli­ ség van. Ivánkovics szerint az ipari válság jele a külföldi tőke elégtelen beruházási kedve. Többet kellene a válság elhárítása érdekében tenni az ipari és kereskedelmi kamarák­ nak a külföldi piac felderítése érdekében. Sürgeti, hogy a kamarák végezzenek rend­ szeres piacelemző munkát. Az ipar elégtelen fejlődése okaként sorolta fel Ivánkovics János azt is, hogy a kormány nem támogatta intézményesen az iparkamarákat. Az 1868. 6. tv. idején 12 iparkamara működött, azóta csak kettő alakult, fejleszté­ sükről nem gondoskodtak. Az aránytalanság a területi felosztásban is feltűnő: a Bu­ dapesti Kereskedelmi és Iparkamara működési területe 9 megye és a főváros, 5 sza­ bad királyi város, 3 törvényhatósági jogú város, összesen 42 425 km2 területen, 3 millió állampolgár gondjaival foglalkozik. Ez áttekinthetetlen. 22 OKN 1884. VIII. 264.

201

Ivánkovics helytelenítette azt is, hogy a kormány az állami megrendelésekkel nem kielégítő mértékben támogatja a belső piacot, különösen a közös hadsereg fej­ lesztési beruházásait szolgáló ipari megrendelésekből kap Magyarország igen keveset. Az ipari munkásság munkajogi helyzete Ivánkovics János szerint rendezetlen. Az 1884. 17. tv. 142. §. ígérte a munkások és segédek segély ügyeinek törvényes ren­ dezését, de a kormány a törvényjavaslat előterjesztésével késlekedik. A szakmunkás­ ság egy részének legalább szervezetei vannak, de a segédmunkásság minden jogvé­ delmet nélkülöz. Az iparfejlődést akadályozza a hitelügy fejletlensége, a hitelhiány és a hitelügy­ letek ebből eredő kezdetleges formái a nyersanyagbeszerzésnél, a készpénzkölcsönök gyakorisága és rövid lejáratú ügyleteihez szükséges kezesség, amelyen segíthetne az ipartestület beszerzési oszTÁLYÁnak erőteljesebb fejlesztése, vagy hitelszövetke­ zet hálózat létesítése.

Ivánkovics János részben szegedi jelenségként kifogásolta a kézműipar piaci gondjait súlyosbító vállalkozást: a fegyencipart. A szegedi fegyencek 1888-ban 169 221 munkanapot fordítottak termelő munkára, ebből 6676 Ft tiszta haszon kelet­ kezett. A fegyencipar állami kiváltságokat élvez, pl. termékeit a piacon 15—20, sőt bizonyos termékeket 40% kedvezménnyel forgalmazza a piacon. A piaci árhoz ké­ pest 40% árkedvezmény az azonos iparágban dolgozó kézműiparosokat tönkre teszi.23 Az 1903. évi költségvetés vitáján az iparpolitika ismét előtérbe került, részint mint a munkanélküliség a kivándorlás és egyéb társadalmi bajok orvosszere, részint mint a termelés válságsújtotta veszélyeztetett területe. Lázár György, Szeged képviselője az Alföld kereskedelmi és iparfejlesztésének összetett (komplex) tervét ismertette és ajánlotta a kormány figyelmébe. Lázár György nem alaptalanul a kereskedelem és ipar fejlesztése alapvető kérdésének az Alföldön a közlekedés fejlesztését tekintette. Először is hivatkozott a nyugati államok példájára (Hollandiában, Németországban, Olaszországban, Franciaországban, Ausztriában) az ipari fejlődést a hajózható csatornarendszerek kiépítése készítette elő. Kör bér újabb csatornaépítkezést jelentett be Ausztriában. Magyarországon a csa­ tornákat évszázad óta csak tervezik. A Duna—Tisza-csatorna tervét 1790-ben Bállá Antal javasolta az országgyűlésnek, 1805-ben Vedres István újabb tervet készített, 1868-ban Zichy Jenő, Maygraber Ágost, Nikolics Fedor, Kolter László memoran­ dumot intézett a földművelés- ipar- és keresekdelemügyi miniszterhez. Azóta a Duna— Tisza-csatorna ügye társadalompolitikai okokból még sürgetőbbé vált. A Duna—Tisza gátrendszer kiépülésével fokozódott a belvízveszély, de ugyanakkor az Alföld idősza­ konkénti kiszáradásának veszélye is, ezért a belvízlevezetés és öntözés megoldása elkerülhetetlenné vált. Enyhítené a csatornaépítkezés a munkanélküliséget és az „ag­ rárszocializmus” veszélyét is. A csatornaépítés műveletlen földeket tesz használha­ tóvá, tehát lehetőséget ad telepítésre. Utalt a Földművelődésügyi Minisztérium által szervezett Telepítési Ankétra. Lázár György nélkülözhetetlennek tartotta az algyői vasúti híd közúti híddá bővítését, hogy megvalósuljon a Baja—Szeged—Nagy­ várad radiális útvonal. Lukács Béla miniszter az 1890-es években ankétot szervezett az alföldi tranzversális út ügyében, azóta a kormány semmit sem tett. Sürgette a Baja—Bátaszék Duna-híd létesítését is. Kifogásolta, hogy a kormány 50 ezer K-t költ szakemberek külföldi utaztatására. Ugyanakkor a magyar államot is terhelő konzulátusok a magyar kereskedelem fejlesztését szolgáló információk gyűjtésére nincsenek igénybe véve. A külügyi szer23 OKN 1887. XII. 7. 9.

202

vezet tehetetlensége okozta pl., hogy a Magyar Folyam-és Tengerhajózási Részvénytársaság Romániában nem kapott jogot saját kikötők építésére. Igaz, a Kereskedelmi és Közlekedésügyi Minisztérium adja az államháztartás bevételének 1/3-át, azonban a posta és vasút jövedelmét levonva ez mindössze 3 millió K,igen kevés, inkább vissza­ fejlődés, hiszen 1903-ban kevesebb a bevétel, mint 1899-ben volt. Ismét felrótta Lázár György is a kormánynak a munkáskérdés rendezésének elmulasztását. A munkásság ügyének megoldására az állami költségvetésből is áldozni kellene. így kifogásolja a munkaközvetítés rendezetlenségét, a munkaközvetítő magánvállalkozás jellegéből keletkező anomáliákat, a munkások és különösen a munkásnők kiszolgáltatottságát. Akis- és kézműipar védelmére a kormánynak átfogó intézkedése­ ket kellene tennie, mert a kisipar válsága és tönkremenetele csak növeli a proletariátus számát és elkeseredettségét a munkanélküliség miatt. Ezzel pedig akarva-akaratlan a kormány a szocializmus terjedésének feltételeit erősíti, ha tétlen marad. Az ipari mun­ kássággal foglalkozó törvényhozás elégtelen. Az eddig hozott összesen 4 törvény végrehajtásáról sem gondoskodtak, időközben ezek a törvények is elavultak. Pl. az ipartörvény szabályozta a kiskorúak munkavégzését, és tiltotta az éjjeli munkavég­ zésüket, de a gyártulajdonosokkal ezt nincs mód végrehajtatni. Az ország legnagyobb állami ipari üzemének, a Magyar Államvasutaknak nincs szolgálati pragmatikája, nyugdíjügye, legalábbis a munkásalkalmazottak többségének rendezetlen, az alkal­ mazottakkal és munkásokkal szembeni fegyelmi eljárás szabályzata alkalmat ad az önkényeskedésre.24 A hadiipari megrendelésekben Szeged ipara kismértékben részesedett. Becsey Károly, Szeged képviselője a Szegedi Kenderfonó Rt. haditengerészettel fennálló szerződésének elégtelen megvalósulását tette szóvá. A Haditengerészet 94 ezer kg kötél gyártására szerződött a gyárral 96 330 Kr értékben. A gyár erre a célra kifej­ lesztette gépparkját. 1907-ben a tényleges megrendelés csak 9240 kg kötélre szólt, a többit Ausztriából vásárolta meg a haditengerészet. Az interpelláció hatására a kormány közbelépett. Wekerle Sándor miniszterelnök válasza szerint a Szegedi Kenderfonó Rt. és a Haditengerészeti Hatóság közötti ügylet nagyrészt időközben megvalósult, 1908 márciusáig leszállított a szegedi gyár 41 050 K értékű árut, a szerződés kontingensének 52%-át. A haditengerészet megrendelése 147 430 kg évente, ebből magyarországi üzemekből rendelt 119 000 kg-ot — vagyis a megrendelés 81 %-át. Ebből a magyar gyárak leszállítottak 112 ezer kg, azaz 60,86% árukontingenst, az osztrák cégek 72 ezer kg, azaz 39,13 %-át a kontingensnek.25 Szeged város közlekedéspolitikai kérdései az országgyűlésen néhány alkalommal önálló ügyként is megjelentek. így az Arad—Csanádi Vasút törvényjavaslata Szeged várost az állami birtokok érdekeivel hozta ütközésbe. Láng Lajos bizottsági előadó maga is utalt arra, hogy Makó és Szeged között a hajóközlekedés lassú, kőút csak egy van, ezért a vasút létfontosságú. A szegediek érdekeit sérteni látszott — amint ezt Horváth Gyula képviselő előadta — a szárnyvonal csatlakozása a MÁV fővonallal Pest felé, mert ez a Szőreg—újszegedi csatlakozás Szegedet kikapcsolja az áruforga­ lomból. Széli György szerint az állami érdek, hogy a mezőhegyesi ménesbirtok 40 ezer holdas területe, továbbá a pécskai 160 ezer kh kincstári uradalom közvetlen összeköttetést kapjon a budapesti fővonallal, országos érdek, ezért a szegedieknek az a követelése, mely szerint a szárnyvonal Újszegednél végződjön, elfogadhatatlan. Az építkezés lényege a csatlakozás kiépítése a fővonalhoz. A város és az állam

24 OKN 1896. XXVII. 49. 25 OKN 1906. XV. 276.; OKN 1906. XVI. 431. 203

érdeke az építkezés terheinek megosztásán is ütközött. Láng Lajos ismertette az állami hitelt és beruházási tervet, amely szerint az állam nem biztosítja a 3,5 millió K bankkölcsön kamatait, a tőkeberuházásból 500 ezer K-t vállal magára a kincstári birtokokra tekintettel. Szegednek az új vasútvonal csak hasznára válhat.26 Szeged közlekedéspolitikai érdekeit sértette a Budapest—Zimony fővonal, Szabadka—Baja szárnyvonala kiépítésének terve. Megvalósulása következtében a szegedi fővonal két, Balkánra irányuló vasúti fővonal közé ékelődve azzal a 20. század második felében tényleg bekövetkezett veszéllyel fenyegetett, hogy a későbbi fej­ lődés a Budapest—Szeged fővonalat háttérbe szorítja a nemzetközi vasúti forgalom­ ban. Az országgyűlés többsége azonban, talán Szeged árvíz utáni nagyarányú államkölcsönterhei miatt is, a Budapest—Kiskunhalas—Szabadka vonal térségében levő városok érdekeit és mezőgazdasági területének érdekeit előnyben részesítette.27 A mezőgazdaság fejlesztésének kérdései Szeged várost kiterjedt mezőgazdasági határterülete miatt a dualizmus korában igen közelről érintették. A város képviselői a kormány és a nagybirtok érdekvédelmi szervezeteivel szemben a kisbirtokosok ér­ dekvédelmét szorgalmazták. A városi törvényhatóság több alkalommal fordult az or­ szággyűléshez országos rendezést támogató javaslataival. így a mezőgazdasági kár­ biztosítás fejlesztését szorgalmazta 1879-ben Győr város, Arad megye és Szeged város is, kérve az 1876. 15. tv. 4. fejezetének módosítását: a biztosítás kiterjesztését a ködkárokra is.28 1882-ben Herman Ottó a Függetlenségi Párt nevében a nagybirtokos arisztok­ rácia konzervatív politikai mozgalmainak újjáéledését leplezte le. A konzervatívok nyílt politikai pártba fellépni a kiegyezés óta nem tudnak és nem mernek, de a kiegye­ zés óta számos egyleti mozgalmat indítottak el konzervatív politikai célokkal. Az iparpolitikai szervezkedési kísérletek után (háziipar) újabban a gazdakörök szerve­ zésével „aristicratico-socialisticus mozgalom” kezdeményezői. Céljuk a földbirtok feletti önrendelkezés megtagadása, az állami eszközökkel, törvényekkel mestersége­ sen konzervált birtokviszonyok védelmében kifejtett tevékenységük, a „gazda osztály” nevében fellépésük „osztályharcot idéz fel” . Herman a nagybirtokos arisz­ tokrácia „gazdavédő” politikáját nem tartotta őszintének. A nagybirtok érdekeinek burkolt védelméről van szó a nyilvánosan hirdetett kisbirtok védelmének ürügyén. Bizonyítva látta ezt Herman az általuk rendezett kiállításokon, ahol az általuk „vé­ delmezett” „őstermelőt” nem találni, csak gőzekét, villanyfény mellett. A kisüzemi termelésből csak a még 1852-ben kiállított elavult tárgyak szerepelnek. Az általuk szer­ vezett nőipari kiállítás is csak azt dokumentálta, hogy a nők nem azt tanulják az iskolában, amire az életben valóban szükségük van.29 Herman Ottó helytelenitette Gr. Apponyi Albert javaslatát, aki a magyar bir­ tokososztály történelmi érdekeire tekintettel követelte a birtokminimum megállapítá­ sát. Herman szerint a birtokminimum, az elsőszülöttségi jog (primogenitura) jogának fenntartása, vagy bevezetése ellent mond a alapvető polgári jognak, az önrendelkezés szabadságának. Herman helyesli a mezőgazdasági munkásság és kisüzemtulajdonosok szakmai szervezkedését, kifogásolja, hogy a kormány ezt engedélyezi az ipari mun­ kásságnál, és akadályozza a mezőgazdálkodók körében. A kormány ugyanakkor megakadályozza a demokratikus agrártörvényhozást is, mert az országgyűlést „sza-

26 27 28 29 204

OKN OKN OKN OKN

1878. 1881. 1878. 1881.

XIX. 62. XV. 63.; OKN 1892. XXVIII. 330. II. 297. VIII. 162.

vazógéppé” alakította át a hatalmi politikája érdekében. így a kormány és az ország mezőgazdasági lakossága között szakadék keletkezett. A kormány országgyűlési több­ ségének tudatában a döntései és javaslatai megvitatását áttette a Szabadelvű Párt klubjába. Tisza Kálmán a mezőgazdasági munkásság és kisüzemtulajdonosok érde­ keinek mellőzésével nagy kockázatot vállal. Úgy járhat mint Bismarck, aki „addig üldözte a szocialistákat, míg maga is szocialistává lett” : vagyis rákényszerült a „szo­ ciális olajcsepp” az államot a társadalommal összekötő „szocializmus” kétes kime­ netelű politikájára. Herman Ottó leleplezte az agráriusok demagógiáját. Somsich Pál szerint Amerika boldog, mert ott mindenki dolgozik, Európában a lakosság fele dol­ gozik, a másik fele dologtalanul él. Herman szerint ez a kapitalista társadalom álta­ lános jellemzője, amelyet fokoz a militarizmus veszélyes növekedése, a bürokrácia túltengése, amely létrehozza a szellemi proletariátust. Herman szerint ez a fejlődési tendencia a proletariátus forradalmának szükségszerűen bekövetkező történelmi kor­ szakában Magyarországon különleges helyzetei teremt majd. Az arisztokrácia és a kormány agrárpolitikája következtében létrejön a mezőgazdasági ,.koldus nép" hatalmas tömege. E tömegnek a magatartása a jövő szempontjából döntő lehet. Ezért ha a kormány a rendszert valóban védelmezni kívánja, a nemzet (polgári nemzeti állam) jövőjét megvédeni képes életerős mezőgazdasági lakosság megteremtését elő­ segítő politikát kellene folytatnia. Ez lehetne a polgári demokrácia történelmi ereje, de a kormány és a konzervatívok politikája ezt a társadalmi réteget létében ássa alá. Apponyi Herman felszólalását „szocialista izgatásnak” bélyegezte.30 Az állattenyésztés fejlesztése a 19. század második felében az intenzív mezőgaz­ dálkodás fejlesztésének kulcskérdése volt. Hiszen az adott történelmi technikai szín­ vonalon ettől függött a föld termelési képességének megőrzése is. Herman Ottó a költségvetés általános vitáján részletesen kifejtette demokratikus agrárpolitikai elkép­ zeléseinek további részleteit: A latifundiumok konzerválása helyett az agrárpolitika kulcskérdése az intenzív gazdálkodásra átállás, a trágyázás rendszeresítése. Az állattenyésztési mintatelepek, fajtanemesítés, továbbá egyes állattenyésztési csúcsered­ mények állami támogatása helyett javasolta a mezőgazdasági kisüzemekre épülő, általános fejlesztést szolgáló intézkedések kedvezményezését. Ilyenek lehetnének szerinte a kisüzemek gépesítésének segítése, a nagy területek öntözését biztosító rend­ szerek kialakítása (pl. dohányföldeken), a rétgazdálkodás rendszerének országos kialakítása.31 Az első világháború kezdetéig a kormány mezőgazdasági politikája tendenciá­ jában nem változott. Tény, hogy a kormány a termelés fellendítése érdekében szá­ mos nagyarányú mezőgazdaság-politikai intézkedést tett, és fontos országos prob­ lémákat oldott meg. Az intézkedések elégtelensége azonban az elégedetlenséget fokozta. A szegedi képviselők közül a kormánypártiak sorában 1911-ben a Föld­ művelésügyi Minisztérium költségvetésének általános vitáján br. Gerlóczy Ferenc szegedi kormánypárti képviselő, első képviselőházi felszólalásában a kormány mezőgazdasági politikájának átfogó kritikai értékelésére vállalkozott. Az állattenyésztés 1890—1910 között válságos helyzetbe került, az állatállomány 5%-kal csökkent, a húsfogyasztás 200%-kal nőtt. A kormány ugyan költségvetésileg támogatja az állomány javítását, ennek érdekében 1910-ben 900 ezer K-t fordított bikák, 1911-ben 2 millió K-t tehenek behozatalára, vagyis 20 ezer tehenet hoztak be, de 1912-ben 2,2 millió K-ért ismét csak bikákat vásárolnak. így a nemesítési terv az apaállatellátás megszervezésével csak részleges eredményt hozott. 30 O K N 1881. v n r . 192. 31 O K N 1884. V ili. 267. 205

A szőlőtermelés az összes mezőgazdasági üzemterület 10%-a, ebből a kormány fejlesztő politikájának eredményeként a szőlőterület 50%-a homokra telepített új szőlő. Ezzel az ország úgy ahogy kiheverte az 1880-as évek filoxéra vész miatti 500 ezer kh veszteségét. A kormány azonban nem vonta le a következtetéseket, és emiatt az Alföld rekonstrukciója után ismét visszatért a hegyvidéki bortermelés egyoldalú állami támogatására. Holott a Kecskeméti Kísérleti Intézet számításai szerint a homoki bor az Amerikai Egyesült Államoktól Ausztriáig mindenütt export­ képesebb, mint a hegyvidéki nehéz borok. A kormány nem figyelt fel a szőlőtermelést újabb válságba vivő jelenségekre: a peronoszpóra, a szőlőmoly, a lisztharmat, a kendermagbogár, a fagy, köd és jégkárok elleni védekezés megszervezésére. A kor­ mánynak az Alföld bortermelését mellőző tevékenységét illusztrálja az is, hogy a Borá­ szati Kormánybiztosság 20 borászati felügyelőt alkalmaz a Felvidéken, és mindössze 3 felügyelő működik az Alföldön. A vincellériskolák zöme a Felvidéken működik. A 7 felvidékivel szemben csak 1 vincellériskola működik az Alföldön. Az állami Borközraktárak telepítése is hasonló, 9:1 arányú az Alföld hátrányára. Ezek kapa­ citása mindössze 150 ezer hl, ennek következtében 1,5 millió hl tárolótérre jut 8 millió hl bortermés évente: vagyis a bor tárolása nem biztosított. A homoki borter­ melők ezért egységes szervezetbe kívánnak tömörülni, hogy nagy raktárakat létesít­ senek, és az eladást intézményesen megszervezzék, hogy ellensúlyozzák a Borügynök Kartell termelőket károsító tevékenységét. A Szegeden tervezett Homoki Borterme­ lők Központjához állami támogatást követelt. Kifogásolta a közvizek halgazdálkodására adott állami támogatás egyoldalú­ ságát. A halgazdálkodás országos érdek és kihasználatlan lehetőség. Magyarországon nagy lehetőség van a magánhalastavak létesítésére is, amelyekhez a Földművelésügyi Minisztérium támogatása csak ígéret. A gazdasági hírközlés megszervezése kétségtelen a dualizmuskori kormánypoli­ tika eredménye. A rendszer azonban a 20. század elejére elavult. Gerlóczy szerint a termésbecslést pl. 1910-ben a közegek optimistán végezték, hasonlóan 1911-ben és ezzel hozzájárultak a termelők számára előnytelen árviszonyok kialakulásához. Az indokolatlanul alacsony árnívó kényszereladásai csak a kereskedőknek kedvez­ tek. Ez ügyben a Földművelésügyi Minisztérium ankétot szervezett, és a jobb becslés érdekében az ország területét 20 ezer kh egységekre bontották becslőnként, és a becslőket a Gazdasági Felügyelők hivatalába osztották be. A terménybecslés pontatlan­ ságát idézi elő a termelőkre nem kötelező termésterület-bejelentés. Emiatt a várható termés mennyiségi becslése pontatlan.32 A gyümölcstermelés kapitalizmuskori fejlesztése is számos olyan intézkedést tett szükségessé, amelynek a kormány csak részben volt képes megfelelni. Az elsőd­ leges exportérdek a gyümölcstermelés fajtaazonosságának kialakítása volt. A kor­ mány számos intézkedést tett ennek érdekében, amelynek eredményeit a kormány 1885- ben az Országos Gyümölcskiállításon mutatta be. A 19. század második felében különösen a kisüzemtulajdonosok gazdaságai értek el kiemelkedő eredményeket az Alföldön: Kecskemét és Nagykőrös különösen. Br. Andreánszky Gábor képviselő 1886- ban ennek alapján szorgalmazta: a kormány létesítsen állami Minősítő Intéze­ teket az exportképes gyümölcsfajták országos egységesítése érdekében.33 A szőlőtermelés Szeged országgyűlési képviselői közül különösen Herman Ottót foglalkoztatta. Herman világhírű természettudósként a Magyarországon az 1870-es évek közepétől veszedelmesen terjedő phylloxera kártevő terjedése miatt személyes 32 OKN 1910. XIII. 197. 33 OKN 1884. V ili. 281. 206

ambíciótól fűtve kimerítő' alapossággal foglalkozott a jelenséggel. Ismerte a külföldi szakirodalmat, kutatóintézetek feltáró és elhárító kísérleteit, részt vett az országos és a nemzetközi szervezetek tevékenységében is, amelyek a gyökérkártevő rovar ter­ jedésének meggátlását és az ellene való védekezés módszereinek munkálatait irányították és finanszírozták. Magyarországon a phylloxera terjedése kényszerítette ki, hogy a kormány Szőlészeti és Borászati Kormánybiztosság és a Szőlészeti és Borászati Felügyelőségek létesítésével a bortermelést és szőlőtermelést irányító országos szervezetet hozzon létre. Az 1880-as években a földművelésügyi miniszter és Herman Ottó közötti nyilvános országgyűlési viták feltárták a kormány tevékenységének fogyatékossá­ gait, ugyanakkor a társadalmi nyilvánosság, amelyet az országgyűlés kölcsönzött, kétségtelenül serkentőleg hatott a Földművelésügyi Mihnisztérium tevékenysé­ gére is. Herman Ottó és tíz Függetlenségi Párthoz tartozó képviselőtársa a költségvetés részletes vitáján 1880. április 4-én javaslatot tettek Mezőgazdasági, Bor-és Szőlészeti Kísérleti Állomás felállítására.84 A határozati javaslatot Herman azzal indokolta, hogy Karlsruheban Blankenhorn, Fresenius az államtól szubvenciót élvez, Franciaországban a phylloxera bizottság élére Dumas kémikust állították, és mellette kísérleti állomást szerveztek. Nyugat-Európában egyes gyárosok is finanszíroznak kutatásokat. Ezért Simonyi Er­ nővel szemben — aki a dualista rendszerben lehetetlennek tart minden előrelépést, közös védekezést — Herman a társadalmi méretű veszély elhárítására Magyaror­ szágon is az állami védekezést tartja célravezetőnek. Kemény Gábor kereskedelmi miniszter helyeselte a javaslatot, és ígéretet tett egy Borkísérleti Állomás, vagy Bor­ vegyészeti Állomás létesítésére Pesten, továbbá a vincellériskolák szaporítására vidéken, de Herman azonnali intézkedést igénylő javaslata helyett a kérdést az országgyűlés előbb a pénzügyi bizottsághoz tette át.3435 1879. december 9-én terjesztette elő Baross Gábor (a későbbi közlekedésügyi miniszter) bizottsági előadóként a Lausanne-ban elfogadott nemzetközi szerződést, amelyet 1877-ben a phylloxera vastatrix elleni rendszabályokról a szervezet tag­ államai törvénybe iktatni ígértek. Herman indignáltan állapította meg a magyar kor­ mány késlekedő magatartását. Evekkel ezelőtt javasolta, hozzanak létre országos bizottságot. Ezzel szemben a kormányközegek a vészt Pancsovára vélték lokalizálni. A fertőzés azonban tovább terjedt egész Magyarország területére. Csak ez után kezdte el a kormány francia telepítési alanyok behozatalát kísérleti céllal. A minisztérium ígérte ankét most már nem segít, állandó bizottság létrehozását javasolta.36 Az 1880. 2. te. végre kimondta a Szőlészeti Kísérleti Állomás létesítését. A kor­ mány Herman Ottó adatai szerint a vész nagyságát továbbra is igyekezett a nyilvá­ nosság eló'l eltitkolni, felemás intézkedéseket tett. A miniszter beismerése szerint a Kísérleti Állomás élére nem hozzáértőt nevezett ki, a franciaországi tanulmányútra kiküldött szakemberek jelentéseit nem hozta nyilvánosságra. A berni nemzetközi egyezmény, amelyet Magyarország is aláírt, kötelezte a tagállamokat az egységes adatszolgáltatásra és a védekezés megszervezésére. Herman szemére vetette a kor­ mánynak, hogy a szerződésben vállalt kötelezettségeit nem teljesíti, a védekezés költ­ ségei a költségvetésben nem szerepelnek, a védekezési eljárások kikísérletezése késik, a nemzetközi szervezetnek a szükséges adatokat nem szolgáltatja.36

34 OKN 1878. XI. 253. 35 OKN 1878. XI. 383. 36 OKN 1878. IX. 134.

207

Br. Kemény G ábor földművelés-, ipar- és kerekesedelemügyi miniszter szerint a kormányt nem terheli a mulasztás, mert amikor 1874-ben a phylloxera Pancsován feltűnt, a védekezést nem ismerték. A szőlő kiirtásával való védekezés miatt az ille­ tékeseket felelősségre vonta. Azóta működik a Phylloxera Bizottság a minisztérium tanácsadó szerveként, ezért Herman javaslatát egy, a Magyar Tudományos Akadémia mellett létesítendő Phylloxera Bizottságról feleslegesnek tartja. A Szőlőkísérleti Állo­ más megkezdte az amerikai phylloxera-mentes gyökeresfajták szaporítását.37 Herman nem fogadta el a miniszter válaszát. Az 1880. 1. 2. te. a miniszternek adott felhatalmazást. A miniszter 1877 óta, midőn az országgyűlés a pancsovai irtás­ ügyben vizsgálatot rendelt el, nem adott jelentést annak eredményéről. Azóta az országban 34 új gócterületet állapítottak meg. A budai szőlővidéket fenyegető vész Pócsmegyeren, Leányfalun, Szentendrén, Tahitótfaluban, Pancsova környékén Versec, Fehértemplom felé terjed. A minisztérium ugyan létesített egy végrehajtási joggal nem rendelkező szakbizottságot, de továbbra sem tiltotta meg a szőlővenyi­ gék behozatalát külföldről. A kormány nem érvényesít egységes védekezést, Aradon szénkéneggel, Szendrőn elárasztással, Tótfaluban kátrányozással stb. védekeznek. A bizottság elkészítette a kísérleti állomás tervét, de a minisztérium nem való­ sította meg, csak az igazgatót és helyettesét nevezte ki, hogy a francia állomás műkö­ dését előzetesen tanulmányozzák. A berni szerződés tagországainak kötelező tájé­ koztatását a minisztérium továbbra is elmulasztja.38 Herman szerint a minisztérium a nemzetközi eredményekről nem rendelkezik információkkal. Nedeckyt Amerikába küldte alanyvesszők vásárlása céljából, holott Európában a Busch cég ezt évek óta forgalmazza. A kormány vett Nedecky közben­ járásával Amerikában 5585 sima vesszőt, később Buschtól rendelt 108 250-et, Fran­ ciaországból 23 ezret, Marburgból 4 ezret. Phylloxera állomást létesített Farkasdon, Tahitótfaluban, Szendrődön (Csáky László gr. birtokán), de a Hegyaljával azonos talajú helyen kísérlet nincs. Az állomás működése eredményeit nem közli. Pancsován a kadarka az 1879. évi jelentés szerint ellentállt. Az országos bizottság 1881. augusz­ tus 23-i ülésén hozott óvintézkedéseket a kormány nem hajtja végre. A minisztérium a tudományos intézetek megkerülésével Allenberg Lázár (kolozsvári származású) volt ruhakereskedővel végeztet kísérleteket Tahitótfalun. A minisztérium folytatja a már elismerten nem célravezető módszerek: kivágás, elárasztás, kátrányozás alkalma­ zását. Flerman javasolta, az országgyűlés kötelezze a minisztériumot a magyar fajták vizsgálatára, a francia eredmények bevezetésére homoktalajon.39 Gr. Széchenyi Pál földművelésügyi miniszter 1885-ben — Herman Ottó már elődjének, Kemény Gábornak válaszolatlanul hagyott kérdésére válaszolva — meg­ erősítette, hogy nem kíván a tanácsadó szervként működő bizottságon változtatni. A kormány kialakította a védekezési eljárást. A bizottság, igaz hosszabb ideig vona­ kodott, de végül is megállapították a homoktalajok phylloxera mentességéi. Ezért ott az új telepítésekre intézkedések történtek. A hagyományos borvidéken az ame­ rikai alanyra oltott gyökeres vesszők bizonyultak alkalmas védekezésnek. Igaz, Fehértemplom lakossága a késői intézkedések miatt kivándorolt, de állami telepet létesítettek, és ott is megkezdődött az újratelepítés.40 1886-ban Herman Ottó a költségvetés részletes vitáján kifogásolta, hogy a mi­ nisztérium bevételei a szőlővessző eladásból a költségvetésben nem szerepelnek. Tudomása szerint 1885-ben 2 millió darab vesszőt hoztak be Amerikából kb. 80—100 37 38 39 40 208

OKN OKN OKN OKN

1878. 1878. 1881. 1884.

XV. 189. XV. 190. IV. 95. m . 111.

ezer frankért. A felújítást csak Széchenyi Pál miniszter kezdte el országos méretben. De még mindig nem állt át a kormány a homoki szőlők telepítésének előnyben ré­ szesítésére. Széchenyi Pál válaszában kifejtette, hogy az amerikai alanyra oltott gyökeres vessző immunitása bizonyított, ezért állt át a minisztérium nagy tömegben erre a védekezésmódra. A minisztérium bevételei az állami zárszámadásban talál­ hatók majd.41 A szőlőtermelés nagyarányú rekonstrukciós tervének kialakulása után a mi­ nisztérium kísérletet tett a bortermelés exportjának állami támogatását szolgáló intézkedésekre is. A felújítás a szőlőfajták exportszempontú egységesítésével az azo­ nos, nagy tömegű exportképes bor előállítására alkalmas szőlőterület fejlesztésével megteremtette a modern borexport alapbázisát. Az állami és magánberuházások ered­ ményeként megjelenő borexport elősegítésére a minisztérium mintapince létesítésével kísérletezett. Az Állami Mintapincészet nagy mennyiségű egységes exportbor terme­ lésére rendezkedett be, az export érdekében külföldi államokban lerakatokat léte­ sített és propaganda célból ügynököket alkalmazott. így pl. Berlinben pincét béreltek, ahova Magyarországról nagy tételekben szállítanak bort, és ott az Állami Minta­ pince árujaként minőségi palackozott borként adják el. A palackozó üzemben magyarországi szakmunkások dolgoznak. Ez a kezdeményezés a magánbortermelők félelmét váltotta ki. Herman Ottó interpellációja szerint tűrhetetlen, hogy az állam a magyarországi magánbortermelők rovására propagandatevékenységet folytasson. Hasonló tiltakozást váltott ki Herman szerint a földművelés-ipar-kereskedelemügyi miniszter és a közlekedés és közmunkaügyi miniszter közös rendelete, mely szerint a MÁV állomások vendéglői számára kötelezővé tették az állami Mintapince borainak kizárólagos forgalmazását.42 Herman kezdeményezte a bőrgyártás és borhamisítás elleni törvényt is, Német­ ország mintájára. Magyarország évi borkereskedelmi forgalma elérte 1887-ben a 12 millió Ft-ot. A hamisítás egyesek részéről az egész ország hitelét rontja, ezért Herman szorgalmazta az élvezeti cikkek hamisítása elleni általános törvényt.*3 A z erdőgazdálkodás a dualizmus korában az állami vagyonkezelésben is tekin­ télyes szerepet játszott. 1884-ig az állami erdőterületek eladásából származó bevé­ telek felhasználására nem volt törvény. A kormány a bevételeket nem egyszer hiteltörlesztésre, vasútfejlesztésre, vagy más célokra használta. Ennek következtében az erdészet fejlesztésére szükséges beruházási összegekre sem volt fedezet. 1884-ben az ellenzék többszöri sürgetésére a kormány kénytelen volt az állami erdők eladásából származó bevételek felhasználásáról törvényjavaslatot előterjeszteni. Eszerint az eladott erdők vételárát csak az állami erdészet fejlesztésére lehet felhasználni. Hermann Ottó a vicinális vasutakat is legfeljebb kölcsön formájában javasolta erdészeti bevételekből építeni, mert az erdőtelepítés az utóbbi évtizedekben nem megfelelő ütemű volt. Az erdő fontos állami bevételi forrás, amelynek kihasználása olyan mértékű volt, hogy az egy főre jutó famennyiség elérte a minimális határt. Évente terem 2 m3 tölgyfa kh-anként, ebből egy lakosra jut 2 m3. Ez elégtelen, hiszen Budapest lakossága, jóllehet fűtésre kőszenet használ, de évente egy fő elfogyaszt 1,5 m3 fát is. Ezért a további faexportot meg kellene tiltani.44 Felmerült az Al-Duna erdőterületének felhasználása telepítésre is. Szapáry Gyula pénzügyminiszter ezt nem tartotta lehetségesnek, mert a terület mocsaras és a tér-

41 12 43 44

OKN OKN OKN OKN

1884. 1884. 1884. 1881.

VIII. 322. VIII. 292. XV. 125. XVII. 238. 209

ségben létező községeket is át kell telepíteni egészségügyi okokból magasabb fekvésű területre.45 Tisza Lajos Szeged képviselőjeként kezdeményezte az erdészet dolgozóinak fize­ tésrendezéséi, 1886-ban, tekintettel arra, hogy az állami hivatalokkal és vállalatokkal összevetve az erdészet alkalmazottjai a legalacsonyabb fizetést kapják, alacsonyab­ bat, mint a középiskolai végzettséghez kötött postai alkalmazottak, holott az erdé­ szek pl. 2 év főiskola, 3 év államvizsga után lesznek főiskolai végzettséggel kezdő fizetésű gyakornokok.46 Szeged város lakói, Szeged törvényhatósága és választópolgárainak országgyűlési képviselői a dualista államrendszer kialakulását, a dualista parlamenti rend­ szer képviselőházának működését, a főrendiház reformját, a népképviseleti válasz­ tásokat érintő kérdéseket, továbbá a magyar államháztartás és költségvetési poli­ tika formálását illetően mind a kormánypárti, mind az ellenzéki párthoz tartozó or­ szággyűlési képviselők kivették a részüket. Az ipar és kereskedelem, a közlekedés, a mezőgazdaság és erdészet fejlesztésének kulcskérdései megoldásához járultak hozzá javaslataikkal. Az országos politika sok vonatkozásban közvetlenül látszólag nem érintette Szeged városát. A város lakói sok esetben ténylegesen olyan kérdéseket is kérvényeztek az országgyűléstől, amelylyel az országos ügyek legkedvezőbb megoldását kívánták érvényre juttatni. A polgári kori fejlődés társadalmi ellentmondásainak feltárásában a polgári ellenzék képviselői közül kiemelkedik Herman Ottó demokratikus nézeteivel, ame­ lyeket Szeged külterületének választópolgárai támogatásával és Herman demokratikus nézetei helyeslésével volt lehetséges csak Hermannak az országgyűlésben — sokszor nem csupán a kormánnyal, hanem az ellenzéki pártokkal, sőt saját Függetlenségi Párthoz tartozó képviselőtársaival is ütközésben — képviselnie. S zeged város és a belügyi politika

(Egyesületi és gyülekezési jog, közigazgatáspolitika, adópolitika, közbiztonság, közegészségügy) Szeged város polgársága, törvényhatósága és országgyűlési képviselői szerepe a törvényhozás belpolitikai tárgyú vitáiban Az egyesületi jog polgári jogelvek szerinti rendezésére az 1848. évi kísérlet után hosszú ideig az osztrák katonai igazgatási, majd polgári jog alapelvei érvényesültek Magyarországon. 1861-ben az alkotmányos rend visszaállítására irányuló kísérlet nem terjeszkedhetett ki az egyesületi jog részletesebb kimunkálására. Az 1867. évi kiegyezés után ismét életbe lépett az állampolgárok egyesületi és gyülekezési szabad­ sága az 1848-ban hevenyészett törvények alapelvei szerint. Gyakorlatilag azonban az egyesülés szabadsága a Belügyminisztérium ellenőrzése alá tartozott. Az egye­ sületi jog érvényesülését a Belügyminisztérium az engedélyezési jog gyakorlásának közigazgatási eszközeivel is korlátozni és hátráltatni tudta. Szeged város polgársága a dualizmus korában élénk egyesületi életet élt. 1907-ig Szegeden az egyesületek tevékenységét elsősorban a polgárság egyesületi tevékenység iránti igénye határozta meg. A Belügyminisztérium és a közigazgatási hatóság közigazgatási ügyintézése elleni panasz a Honvédegyletek és a Népkör működésének engedélyezésével kapcsolatosan került az Országgyűlés elé 1879-ben. 45 OKN 1884. I. 316. 46 OKN 1884. VIII. 314.

2 10

Novák Gusztáv, Szeged város képviselője amiatt interpellált, mert a belügyminisz­ ter ugyan jóváhagyta 1878. május 7-én a Szeged Belvárosi Népkör alapszabályait, viszont Dorozsmán az alakulást ugyanennek az alapszabályszövegnek a benyújtása ellenére sem hagyta jóvá, mert Csongrád megye alispánja önkényesen emelt kifogá­ sokat az alapszabály ellen.1 Az egyesületi jog gyakorlása a kormányzat és a polgári osztályuralmi rend szem­ pontjából a századfordulótól kezdve vált a magyarországi joggyakorlat alapján kér­ désessé. Az egyesületi jog keletkezésekor nem számolt az ipari és mezőgazdasági munkásegyleti szervezkedés lehetőségeivel. így erre nem voltak törvénybe foglalt korlátozási alapelvek. 1892. február 22-én Ferenc József a trónbeszédben az or­ szággyűlés feladatául tűzte a gyülekezési jog rendezését, azonban a közjogi és egyéb belpolitikai kérdések miatt, rendezésére nem került sor. A kormány az ipari és mezőgazdasági munkásság egyleti szervezkedését így legfeljebb a Belügyminisztérium közegeinek szóló belső rendeletek útján korlátozhatta, ami azonban, amennyiben a törvény intencióitól eltért, törvénysértő volt. A közigazgatási szervezet hivatali ügyintézésének bürokratikus gátló tevékenysége volt tehát a gyülekezési jog gyakor­ lása korlátozásának fő eszköze. A gyülekezési jog gyakorlásával kapcsolatos közigazgatási anomáliák olyan tömegben jelentkeztek, hogy 1907-ben a munkásság törekvéseivel nem szimpatizáló polgári képviselők is szóvá tették azt az országgyűlésben, és a gyülekezési jog rende­ zését követelték. A gyülekezési szabadság gyakorlását akadályozó közigazgatási közegek eljárása annyira ellentmondásos volt, hogy 1907. június 15-én Pető Sándor képviselő inter­ pellációjában egész adathalmazt sorolt fel az ellentmondásos közigazgatási dönté­ sekből. A Belügyminisztérium jelentése szerint 1907-ben március, április és május hó­ napokban munkásegyletek ellen 22 vizsgálatot, 35 felfüggesztést, 63 feloszlatást rendel­ tek el, 63 egyesületi kérelmet a hatóság nem engedélyezett. Az elutasítás indoklása: a legkülönfélébb volt. Az „indoklás nélkül”, a „munkásnak jó dolga van, felesleges” , „szervezetük van, gyűlés felesleges” , „nem gyűlésezhetnek, mert a cselédtörvény nyugtalanságot keltett, a szervezők megbízhatatlanok”, mert „nem írták bele a kérvényben, kit fog a gyűlés elnökké választani” (!), „az általános választójogot nem tárgyalhatják, mert azt az országgyűlés úgy is meghozza”, „földmunkáscsoport alakítását megtiltja, mert az városban lehet csak” , a „cselédek gazdasági helyzetét a gyűlés nem tárgyalhatja, mert a szervezők nem cselédek”, „ünnepnapon nem kell gyűlés”, „nem, mert hatósági jelenlét előírt, de ez támogatásnak tűnne”, népgyűlés nem tartható, „mert a meghívottak névsorát nem adták be” .12 Pető adatai szerint a közigazgatási hatóságok a Földműves Szövetkezetek ala­ kítását is gátolták: ha az alakuló ülésre nem jött meg a szónok, kirótták a karhatalmi felügyelet kiszállási díját a rendezőkre, más alkalommal arra hivatkoztak: „falun nem lehet” , „az alakuló gyűlés nem tartható, mert az alapszabályt előzetesen nem mu­ tatták be”, „az alakulást nem hagyta jóvá, mert a nyilvános gyűlésen jelen voltak névsorát nem mellékelték”, „mert a szövetkezetbe belépettek jelenléte az alakuló gyűlésen nem igazolt”, „nem kell szövetkezet, mert a napszámosok megélhetése biz­ tosított”, „nem engedélyezte, mert ha az egyletből kilépnének, nem lenne meg a kellő létszám a működéshez” , „mert csak nyáron földművesek, télen ipari munká­ sok” . A Belügyminisztérium 1907. június 15-én feloszlatta a Budapesti Építőmunká1 OKN 1878. IX. 61. 2 OKN 1906. X. 337. 21 I

sok és a Magyarországi Földmunkások és Kubikosok Országos Szövetségét. A Várkonyi szervezetet azért oszlatták fel, mert új vezetőséget választott. A vidéki egyle­ tek csak az országos egylet részeként működhettek. Ennek ellenére a vidéki egylet feloszlatása esetén, elkobozták annak vagyonát. Ez történt Szegeden is, jóllehet az egyesületi vagyon a központ tulajdona.3 A Munkaadók Szervezete alapszabályait a Kereskedelem és Iparügyi Minisz­ térium ugyanakkor jóváhagyta. A szabályzat feljogosítja a munkaadókat a munká­ sokkal szembeni szolidaritásra. Eszköze: a munkás kizárása az üzemből, feketelistára tétele, szervezett munkások bojkottálása munkából kizárással, a munkáskizárás miatt károsodó munkaadó segélyezése a munkavállalók elleni rendszabályok érvé­ nyesítése érdekében. Szterényi József államtitkár szerint az alapszabály e részleteit a miniszter töröltette. Pető Sándor szerint viszont a hivatalos iratok bizonyítják a munkaadók közötti összebeszélés alapján keletkezett jogok hivatali elismerését. Szegeden pl. a Munkaadók Szövetségének Építőipari Szakcsoportja körözvényt adott ki, mely szerint ,,a Szegeden jelentkező kőműveseket fel ne fogadják, az újakat bocsássák el” . A szegedi szövetség az országos szervezethez fordult, a Szegeden sztrájkoló munkásokat másutt ne alkalmazzák, akit — Szegedről jöttét —, 8 hét óta alkalmaztak, bocsássák el azonnal.4 Pető Sándor interpellációjában a belügyminisztertől azt kérdezte, kívánja-e a munkásság jogait a munkaadókkal azonos jog szerint rendezni. Az első világháború előtt a M unkapárt kormánya a munkásság gyülekezési jogát teljesen megszüntette. Az ipari és mezőgazdasági munkásság gyülekezési jogát az 1918/19. évi forradalmak állították helyre, és kodifikálták a polgári demokrácia és a munkásság hatalma birtokában. A gyülekezési jog gyakorlása a dualizmus korában ugyancsak rendezetlenül maradt. Számos spontán tüntetés váltott ki rendőri erőszakos beavatkozást, több esetben előre bejelentett meneteléseket, mint pl. Kossuth olaszországi meglátogatására utazó ceglédiek átvonulását a Keletiből a Nyugati Pályaudvarra rendőrség aka­ dályozta meg, mert egybe esett Ferenc József látogatásával Budapesten. Herman Ottó több munkás és mezőgazdasági munkásgyűlés, tüntetés önkéntes résztvevője volt Erdélyben, Félegyházán, Pesten. Egy alkalommal országgyűlési képviselői mi­ nőségében meglátogatta a sztrájkoló munkásokat, és a sztrájk ügyében interpellált az országgyűlésben.5 A Kaszinó előtt 1880 januárjában öt napig tartó tüntetés volt. Rendőrség és katonaság bevetésére került sor, két ember életét vesztette. Mocsáry Lajos inter­ pellációjára Tisza Kálmán belügyminiszteri minőségében visszautasította az országgyűlési bizottsági vizsgálat lehetőségét, mert az országgyűlés nem veheti át a Belügy­ minisztérium funkcióját, sem a vizsgálóbíróét. Tisza Kálmán szerint 1880. január 11-én Herman Ottó és Szalay Imre a Kaszinó ellen bujtogatta a tömeget. Herman viszont ígéretet tett, hogy a katonaság visszarendelése esetén a tüntetést felosz­ latja. Hoitsy Pál ipariskolai tanár, újságíró azonban nem távozott, csak ha a ka­ tonaság a kaszárnyába visszavonul. Ez állítólag megtörtént. 12-én is volt kisebb tumultus. 13-án bezúzták a Kaszinó ablakait, 8 rendőr megsérült, a lovas rendőrséget és a két század katonát kővel dobálták meg, ketten megsebesültek. 14-én egy konflis a katonai kordonnak rohant, egy katonát elgázolt, a kocsist a katonaság lelőtte és rálőttek egy Schwarz nevű jogászra is. A tüntetők beverték a Rókus kórház ablakait 3 OKN 1906. XVII. 220. 4 OKN 1906. X. 339. 341. 5 OKN 1881. II. 152. 212

is. 15-én Thaisz főkapitány távollétét kihasználva Fejérváry államtitkár a katonaságot ismét kirendelte, de a beavatkozást Thaiszra bízta. Herman tiltakozott Tisza Kálmán vádja ellen, hogy osztály elleni izgatás részese lenne. Ő rendet akart csinálni és a kedélyeket lecsillapítani.678 Szilágyi Dezső követelte Tisza Kálmán belügyminisztertől, hogy a Kaszinó előtti zavargásokról szóló beszámolója alapját képező jelentéseket nyomassa ki, és bocsássa az országgyűlés rendelkezésére. Tisza ezt megtagadta.7 A belügyminiszter kérésére az országgyűlés mentelmi bizottsága javasolta, hogy az országgyűlés Cséry Kálmán sajtóügyész vizsgálóbíró kérvényének ne adjon helyt, mert az Ostrom állapoté., a Függetlenség 1880. január 15. (15. sz.-ban) megjelent cikk szerzője Tóth Béla és Inczédy László. A cikkben idézett Herman-nyilatkozat viszont tartalmilag nem minősül felbujtásnak vagy provokációnak.8 1881. február 1-én a mentelmi bizottság az országgyűlés elé terjesztette Szalay Imre mentelmi jogának felfüggesztése ügyét, azzal, hogy a Belügyminisztérium kérését alaptalannak találta. Wilbich rendőrtiszt feljelentette Szalayt, hogy a Szép utcai zavargás alkalmával őt bántalmazta és szidalmazta mint rendcsináló közeget. Wilbich azonban rendőri kilétét nem fedte fel. A főügyész szerint ennek alapján Szalay ellen vádat emelni nem lehet. Az időközben közzétett főkapitányi jelentés szerint a Hatvani utcai zavargások c. cikk szerzője Herman Ottó és Szalay Imre volt. Herman egyben a Függetlenség c. lap szerkesztője is. — Az országgyűlés többsége nem fogadta el Szalay mentelmi jogának felfüggesztését.9 Herman Ottó mentelmi jogát viszont az országgyűlés felfüggesztette, mert a vizsgálóbíró szerint a katonaságnak is ellenszegült. Hiába bizonygatta Füzesséry képviselő, hogy Herman egy fehérruhás nő társaságában ment arra és látva a helyzetet, nyugalomra intett és nem felbujtott. Január 11-én nem volt összeütközés: Herman felkérésére a rendőrkapitány elküldte a katonaságot. Az országgyűlés 70:66 szavazataránnyal Herman mentelmi jogát felfüggesztette.10 A bírósági tárgyaláson a Herman elleni vád alaptalannak bizonyult, és visszanyerte mentelmi jogát. A megyei és városigazgatás általános kérdései az országgyűlésen szinte évszáza­ dokra visszavihető hagyományos harcállásokból kerültek megvitatásra. A központi hatalom a központi igazgatási szervek kizárólagos irányító és szabályzó szerepét igyekezett erősíteni. A központi hatalommal szemben, a helyi önkormányzati igaz­ gatásban látta a másik oldal, a központi hatalom túltengéseinek ellensúlyozóját, a központi hatalom hibás, végre nem hajtható, vagy törvénytelen intézkedéseinek kor­ rekciós orgánumát. Az azonosnak tűnő hadállások alapvetően különböztek. A 18. század végi francia forradalom óta minden európai polgári forradalom győzelme után a polgárság új hatalmi rendszere új módon találkozott a feudális rend­ szerrel együtt legyőzöttnek hitt centralizáció, vagy decentralizáció dilemmával. A de­ centralizáció és centralizáció a hatalom megtartásának igen fontos módszere volt, helyes arányának kialakítása a hatalom stabilitását előkészítő tényező. Szeged város polgársága, törvényhatósága és képviselői is a központi hatalmat erősítő decentrali­ záció hívei voltak, az országos hatalom létjogosultságának elismerésével. A köztörvényhatóságok rendezéséről szóló törvényjavaslat 1870. évi vitája a pol­ gári osztályuralom kialakulásának kezdetén még elsősorban a régi, 19. század első 6 OKN 1878. IX. 231. 7 OKN 1878. IX. 250. 8 Az Országgyűlés Képviselőházának Iratai, továbbiakban: OKI 1878. XIV. 529. sz .; OKN 1878. X. 364. 9 OKN 1878. XVII. 54. 10 OKN 1878. XVII. 58. 213

felére jellemző polgári gondolkodást tükrözi. Kállay Ödön, az 1848/49-es szabadságharcban kitűnt ügyvéd, a köztörvényhatóságok rendezésével kapcsolatos nézeteit is, reformkori szokás szerint, nagy távlatokból kiindulva fejti ki. „Magyarország fenn­ maradásának feltétele, hogy a kultúra és szabadság előharcosa legyen Kelet felé.” Ezt a funkciót a kiegyezés miatt nem töltheti be, mert a kiegyezés óta a kormány Bécs akarata szerint működik, és a megyei autonómia felszámolására tett javaslatot. A kortársak megoszlottak, vajon a kiegyezés utáni magyar kormány tekinthető-e polgári kormányzatnak, amely nemzetállami érdekek képviseletében központi ha­ talomként elfogadható, vagy a kiegyezés nem ad a kormány önállóságára elegendő lehetőséget, és a közjogi ellenállás eszközeként a helyi igazgatás ellenállási jogát is fel kell használni. Kállay az autonómia mellett volt, de Eötvös József értelmezése szerint: a helyi autonómiára a központi hatalomnak, ez esetben a dualista rendszer­ nek van szüksége fennmaradása érdekében, mert a központi hatalom hibás intézke­ déseinek korrekcióját elvégzi, és ezáltal a feszültségeket levezeti. A köztörvényhatósági testületek tagjait Kállay Ödön nem a nemesi, de nem is a vagyoni „plutokrata” uralom, hanem az általános választójog alapján, titkos szavazással választatná meg az egész lakossággal. A közigazgatás természeténél fogva intellektuális qualifikátiót kíván, ezért a tisztségviselőkkel szemben ez lehetne a jelölés alkalmával az egyetlen cenzus. A megyei és községi közigazgatási önkormányzat hatáskörének megosztását a törvényjavaslat egyoldalúan a megye javára módosította. Kállay Ödön ebben a francia agrárius politikai iskola inaugurálását vélte felismerni. Kállay szerint a főispáni jogkör bővítésével együtt ezek az intézkedések Magyarországon nem szerencsé­ sek, mert a nemzetiségi kérdést ezzel a kormány elmérgesíti. A z erdélyi választási tör­ vény fenntartása, a virilizmus kedves az arisztokráciának, de százezreket állít szembe a kormányzattal. Kállay történeti kiindulási érvelése, amint látjuk, a gyakorlati kérdésekben na­ gyon is modern és radikális-demokratikus álláspontot képvisel.11 A dualizmus későbbi évtizedeiben Szeged város képviselete, miután a kormány a városi törvényhatóságok működésének önállóságát ténylegesen messzebbmenően biztosította mint a megyékét, inkább gyakorlati jellegű javaslatokat tett az országgyűlésben. Szluha Ágoston 1875-ben a törvényhatóságok területi szabályozásáról szóló törvényjavaslat vitáján sürgette Csongrád megye szabályozását. Székhelye, Szegvár alkalmatlan, ezért az állami hivatalok: a tanfelügyelő, adófelügyelő, ügyész, állammérnök, posta, távíró székhelye Szeged. Helyezzék át a megye székhelyét Sze­ gedre, amelynek 70 ezer lakosa van és az ország második legnagyobb városa.1112 1881-ben Szeged törvénykezési és törvényhatósági költségeinek fedezetére az árvízre való tekintettel a kormány [Pauler Tivadar igazságügyminiszter] törvényjavaslatot terjesztett be.13 A város törvényhatósága a kereskedelmi és iparüzleti köny­ vek vezetésének szabályozását kérte törvénybe foglalni, amely szabályozásnak a sze­ gediek szerint a legfontosabb mozzanata az, hogy a magyar nyelvű, vagy magyar fordítási melléklettel felszerelt üzleti könyvek legyenek telekkönyvi bejegyzésre elfo­ gadhatók.14 1884-ben a kormány javasolta a kitüntetések figyelembevételét a tiszt­ viselők lakpénzének (lakbérpótlék) megállapításakor. Herman Ottó és mások a szo­ ciális helyzet kizárólagos figyelembevételét javasolták.15 11 12 13 14 15 214

OKN OKN OKN OKN OKN

1869. IX. 232. 1875. VII. 192. 1878. VIII. 290. 1878. XVIII. 325. 1884. II. 106.

Az 1886. évi közigazgatási törvényjavaslatot, amely Tisza Kálmán kompromiszszumos, de az államigazgatást erősítő javaslata volt, igen sokan bírálták. A törvényjavaslat elleni tiltakozás Csanády Sándor képviselő szerint társadalmi méreteket öltött, számos megye, a bírói kar, a városok, ügyvédi kamara tiltakozott. Mikszáth Kálmán az országgyűlés jövőjéről írt munkájában Hermant Szent-Endre ingyen vá­ lasztott képviselőjének képzelte. Herman tovább fűzi ezt a képes hasonlatot: Tisza Kálmán e törvényjavaslat után piaci Krisztus-képpé változik, amelybe a centralizáció tőrét Szilágyi Dezső döfte. A centralizáció és a decentralizáció küzdelmében a leg­ modernebb érv, a polgári rendet fenyegető munkásság osztályforradalma elleni opti­ mális védelem esélyei is felmerültek. Az országgyűlés centralizációt ellenző képvi­ selői nem felejtették el az 1871. évi párizsi kommünt. Szerintük a centralizáció vezetett a kommünhöz és a radikálisok hatalmához. Herman szerint Poroszország is állandó­ sítja a centralizációt, ezáltal az ostromállapotot Németország egész területén (Belage­ rungszustand). Javasolja, hogy Magyarország maradjon meg saját közigazgatásfej­ lődésének útján, azt modernizálja.16 Ennek érdekében Lázár Adám határozati javas­ latának elfogadását ajánlotta, vagyis a magyar polgári jogfejlődéstől idegen virilista­ rendszer eltörlését követelte, amelyről Tisza Kálmán miniszterelnök 1870. június 30-án még maga is azt vallotta: a virilizmus a képviseleti rendszer tagadása plutokratikus alapon. Pulszky Ferenc szerint annak idején a virilizmust a Deák-párt Tisza Kálmán többségétől félve vezette be.17 A szegedi kormánypárti kéviselő, Tisza Lajos 1887-ben a szegedi törvényszék, járásbíróság, ügyészség segéd-és kezelőszemélyzeté­ nek fizetés- és lakbéremelését és a drágasági pótlék rendszeresítését kérte, az árvíz utáni rendkívüli viszonyokra hivatkozva.18 A szegedi képviselők sorában a századfordulón különösen Babó Emil ellenzéki ügyvéd tárta fel: a gyakran ismétlődő kormányválság megoldásának miként válik a közigazgatási szervezet nélkülözhetetlen eszközévé. Törvényjavaslat hiányában a bírálatra rendszerint a költségvetésnek a Belügyminisztérium tételeit tárgyaló vitája adott alkalmat. Babó Emil szerint az 1892. évi költségvetés belügyi tételei a hatalom fenntar­ tásának gépezetét erősítik. A választáskor az államapparátust felhasználják a válasz­ tások tudatos meghamisítására. A felirati vitában az ellenzék ennek egész sorozatát olvasta a kormány fejére. A választási visszaélések mértéke minden korábbit meg­ haladott. A főispánok visszaélnek hatalmukkal. A kormány afféle hatalmi részvény­ társaságként működik. Az érdemi közigazgatás ügyében semmi sem történik. Meg­ oldatlan a közegészségügy, a járványügy, erre „nincs pénz”. A lakosság körében trachoma pusztít, amelynek ismeretes az ellenszere. Alkalmazására azonban a kor­ mány mindössze 40 000 Ft-t vett költségvetésbe. Csongrád megye a trachoma ellen kórházat kér. A Szegedi Napló Vakulj Magyar c. cikkében feltárta a helyzetet. Sze­ geden 2000 trachomás beteg volt. Kórház helyett a kormány egy olcsóbb egészségügyi tanfolyamot szervezett, gálickövet vásároltatott ellenszerül, de a betegek intézményes szűrő jellegű ápolásáról nem tudtak gondoskodni. Balogh János a belügyi költségvetésből kimaradt tételek között említi az Árva megyében fellépett ínség és nyomor a felvidéki kivándorlás, az alföldi munkásmozgalom által feltárt szociális problé­ mák megoldását.19 Az Osztrák—Magyar Monarchia fennállásának negyedszázados évfordulóit a rendszer válságjelei többé el nem tüntethető módon zavarták. 1892-ben az ellenzék 16 17 18 19

OKN OKN OKN OKN

1884. X. 96. 1884. X. 195. 1887. I. 331. 1892. II. 192. 215

körében, a kormányerőszak elleni tiltakozás általánossá vált, és a törvényjavaslatok tárgyától függetlenül, az ellenzék minden kérdéssel kapcsolatosan a kormány álta­ lános felelősségét vetette fel. Június 22-én Babó Emil ugyan cáfolja a Magyar Hírlap (1892. június 11-i) hírét, mely szerint a tisztviselők fizetéséről szóló törvényjavaslat vitáján a Függetlenségi Pártklub felkérésére pártálláspontot fejt ki, felszólalása mégis a kormány iránti bizalmatlanság kifejtése. Az uralkodó koronáztatása 25. évfordulóján a miniszterelnök és a főispánok az uralkodó fogadásán vettek részt. Az ellenzék az aktust nem kívánta megzavarni a bizalmatlansági indítvány egyidejű előterjesztésével. De a bizalmatlansági indítványt fenntartják, mert a kormány jogtalanul van hatalmon. Már áprilisban indemnitást kért, félve a leszavazástól. A válság tünete, hogy a kormány 4 hónap alatt kétszer kért költségvetés ügyben bizalmi szavazást. A címer vita aláásta a kormány meg­ bízhatóságát. Az 1887—1892. országgyűlés indokolatlan feloszlatása, a téli választás csak rontott a helyzeten. A csendőrség jelvényén idegen színek vannak, mert a mi­ niszterelnök indoklása szerint a csendőrség alakulatai a közös hadsereg részét képezik. A kormány teret engedett a közös hadsereg belügyekbe avatkozásának. Pl. a közös hadsereg képviselői részt vettek a koronázási emlékünnepségen is. A kaszárnyákon csak fekete-sárga zászló van, ott magyar zászló nem lenghet. A kormány és szubven­ cionált lapjai a választásokon reformokat ígértek, amelyekről azóta mélyen hall­ gatnak.20 A felszólalás jelzi, hogy a feszültség, a kormánnyal szembeni elégedetlenség olyan fokú volt, hogy az ellenzék képtelen volt megmaradni a napirendnél. Nem a rendszer valamely részletét kívánta többé szabályozni, hanem a rendszer megváltoztatása ér­ dekében tüntetett. A kormányvisszaélések helyi következményeit Babó Emil a szegedi közigazgatási tisztviselők visszaéléseinek példáján leplezte le. 1892. augusztus 29-én a tápéi kép­ viselő-választáson a rendőrség brutálisan beavatkozott. Horváth Gyula a miniszterelnöknél táviratilag panaszt tett mint képviselőjelölt. A lapok szerint a választók­ nak háromszor kellett Tápéra menni szavazni. Az ellenzék 626, a kormánypárt 31 szavazatot kapott. Ezek után Szeged főispánja és a rendőrkapitány megtiltotta a tápéi választók átvonulását Szegeden. A megválasztott képviselőt és kíséretét rendő­ rökkel kísértették, és megakadályozták, hogy Szeged területére lépjenek. A képviselőt végül egyedül beengedték a városba, de lakása elé érve, a rendőrök ismét rátámadtak és inzultálták. Issekutz Győző interpellációja szerint Tápén 1892. augusztus 11-én a választást felfüggesztették formahibára hivatkozva. Ugrón Gábor, Horváth Gyula, Hévizy János, Balogh János táviratára a miniszterelnök nem adott választ. Albertényi Antal h. választási bizottsági elnök szerint 800 ellenszavazatra esett az első menet­ ben száz a Szabadelvű Párt jelöltjére, ezért a szavazást elnapolta. Csató alispán, a választóbizottság elnöke, Budapesttől felvilágosítást kért a történtekről. Tápéra há­ rom század katonát és 41 csendőrt rendeltek ki.21 A közigazgatás elégtelenségéről Babó Emil 1893 januárjában a költségvetés álta­ lános vitáján fejtette ki véleményét. A közigazgatás állami szervezetét a kormány a lakosság ellen erősíti és fejleszti, arra törekszik, hogy az állampolgárt kikapcsolja a közügyek intézéséből, a főispán és a törvényhatósági bizottság a közigazgatást kizá­ rólagosan a szakközegekre építi, az életet számtalan rendelettel túlszabályozzák, teljes mértékben igyekeznek az állampolgárok ellenőrzését kiiktatni, így a közigaz­ gatás ellenőrizhetetlen hatalommá vált, a lakosság teljesen kiszolgáltatott helyzetben 20 OKN 1892. IV. 273. 21 OKN 1892. VI. 12. 216

van. A helyzet sérti Szeged városigazgatásának autonómiáját. A főispán közvetlenül irányítja a szakigazgatást, maga alá igyekszik rendelni a polgármestert, és a városi tanács működését megbénítja. A kiszolgáltatottságot fokozza, hogy a főispán nem rendelkezik szakmai (közigazgatási, jogi) minősítéssel, visszaél hatalmával, amint ez Tápén és környékén, a már említett választáson történt. A képviselőjelöltet csendőrök kísérték és meggátolták, hogy a választók előtt leleplezze beszédében a hatósági visszaéléseket a választói gyűléseken. A kormány a visszaéléseket nem bün­ teti, a vétkeseket nem vonja felelősségre, a tiltakozókat áthelyezi, a bűnös tisztvise­ lőket előlépteti. Előléptették pl. a választási bizottság alelnökét. A választásban résztvevőket utólagosan is üldözik. Az ellenzéki szavazókat beidézték a rendőrfő­ kapitányságra Tápén. Nagylakon a belügyminiszter mint képviselőjelölt megbukott, mert erőszakos eszközeikkel a lakosságot nem tudták megfélemlíteni. Széli Ákost, az ellenjelöltet választották meg, aki mindössze egy esernyő „társaságában” ment oda. A Battonya helységben lefolytatott választások közben a csendőrök három állam­ polgár vállcsontját összetörték, lábuknál fogva gerendára akasztották. A szegedi Királyi Fenyítőszék az eset miatt panaszt emelt a kerületi csendőrparancsnoknál. Az atrocitást elkövető csendőröket mindössze 14 nap szobafogsággal büntették, de ebből is 7 napot kegyelem útján elengedtek. Annál könyörtelenebből jártak el azzal a csendőrrel szemben, aki lelkiismeretével nem tudta összeegyeztetni a parancsok végrehajtását, és kilépett szolgálatából. Ellene a szegedi Törvényszék azonnal vádat emelt és 6 hónapi börtönre ítélte, amit a Királyi Tábla fellebbezés során 2 évre sú­ lyosbított, a Kúria bizonyításkiegészítést kért, de a csendőr, hogy szabaduljon a bör­ tönből, inkább visszalépett a szolgálatába. Ezek után a katonai bíróság felmentette, ,,a kihágás elévült” indoklással.22 A virilizmust pontosító 1886. 21. te. 26. par. értelmezése az országgyűlésben Városy Ferenc mérnök kérvénye kapcsán került napirendre. A városi hatóság az 1890: 22 578. sz. VKM rendelet alapján megtagadta a kétszeres értelmiségi cenzus alkalmazását az adóalap beszámításánál, a legtöbb adót fizetők jegyzékében, mert 1876 előtt a Műegyetemet csak abszolválták, az oklevelet csak később rendszeresí­ tették. Babó Emil képviselő a vallás- és közoktatásügyi minisztertől kért elvi állásfoglalást. Csáky Albin azonban tartózkodott. Gullner Gyula szerint az esetre az 1870. 42. te. 23. par. irányadó, ennek alapján az oklevél előtti abszolutóriumot oklevélnek kell tekinteni. Hieronymi Károly belügyminiszter ezzel az állásponttal értett egyet.23* Babó Emil az 1893. évi költségvetés vitáján a költségvetés hadikiadásainak nö­ vekedésével szemben a közigazgatási költségvetés megnyirbálását tette szóvá, ami az alkalmazottakat proletársorba kényszeríti. A kormány újabban előszeretettel alkal­ mazza az állandó foglalkoztatás helyett az ún. napidíjas rendszert, önkényesen bánik az előléptetésekkel. Ennek következtében az alkalmazottak fizetésében feltűnő kü­ lönbségek keletkeztek. Budapesten 52 aljárásbíró fizetése 1500 Ft, amihez 400 Ft pótlékot kapnak, vagyis 1900Ft-ot évente, ezzel szemben a vidékiek mindössze 1300Ft-ot, vagyis a különbség évi 600 Ft. Az 1894. évi költségvetési vitán a közigazgatási szervezet működésének munka­ morálját tette szóvá Babó Emik A Belügyminisztérium a fellebbezéseket nem olvassa el. A szegedi törvényhatósági tisztviselő ennek ellenőrzésére kísérletképpen a felleb­ bezést annak indoklásával szándékosan összeragasztotta. Az irat változatlanul, minden rendellenesség észlelése nélkül jö tt vissza. A főispán a hatalmi ügyekben önkényeskedik, de a közigazgatás állampolgárokat szolgáló tevékenységét nem 22 OK N 1892. VII. 379. 23 OKN 1892. V ili. 262. 21 O K N 1892. V ili. 404. 217

ellenőrzi. Elegendő, ha ellátja kormánykortesi feladatait, egyébként vadászgat, vagy pagátot játszik. Erről a kormánylapok is írnak. A belügyminiszter az 1893. évi kül­ ügyi vitán ezt beismerte. Tisza Kálmán 1894. évi nagyváradi választása is példázza ezt. A főispánnak nincs munkaköri leírása, felelősségre nem vonható, az állás betöl­ tése nincs kvalifikációhoz kötve.25 Az 1895. évi költségvetési vitán az állami anyakönyvvezetés bevezetése adott bí­ rálatra okot. Babó Emil szerint a törvény végrehajtása a belügyminiszter nyilatkozata ellenére nem zavartalan. A községi jegyzők túlterheltek, október 1-ig nem tettek eleget a felszólításnak. Az Igazságügy Minisztérium ellentmondásos végrehajtási ren­ deletet adott ki, ezért mint volt miniszter, a képviselőház elnöke felelős. A szociál­ politika hiánya egyre fenyegetőbb. A munkanélküliséggel szemben a kormány tehe­ tetlen, a kormányközegek munkát ígérnek, de nem adnak. Ugyanakkor a munkásság követelése ellen, hogy a munkához való jogot és az emberi állampolgári jogokat ter­ jesszék ki a munkásságra, tiltakoznak. A magyar területeken a közigazgatási szerve­ zet választási visszaéléseit ,,nemzeti ügynek” álcázzák, mintha a magyarlakta terü­ leteken a kormánypárt jelöltjének megválasztásával védenék meg a „nemzetiségektől” az államot, ugyanakkor a kormánypárt bázisa a nemzetiségi választókerületekben van. Valójában a kormány tűri a nemzetiségi mozgalmakat, és ha azok erősödése birodalmi érdek, a nemzeti érdekek sérelmét tűrnie kell. Ez történt Zágrábban, mi­ dőn a miniszterelnök házelnökként részt vett az ünnepségeken. A kormány tűrte, hogy Románia pénzelte az irredentát Erdélyben.26 Az állami tisztviselők lakbérbesorolása miatt 1908-ban Becsey Károly szegedi képviselő interpellált. A lakbérbesorolás alapjául az állami tisztviselőknél a háztu­ lajdonos lakbérbevallását veszik alapul. Az adóbevallásban a házbérek mindig a valóságosnál alacsonyabbak, ezzel a tulajdonosok jogtalan adóalap-eltitkolást végez­ nek büntetlenül. Ezért kérte, hogy ne a bevallást, hanem a ténylegesen fizetett lakbért vegyék figyelembe. Szegeden az árvíz után tulajdonképp a Tisza Lajos körúton belül épült ki a modern város. Azon kívül nincs minden utcában útburkolat, víz, villany. A külváros még rendezetlenebb. A szegedi állami hivatalnokok között ezért igen erős kasztosodás jött létre. A katonatisztek, MÁV-tisztek, városi tisztviselők magasabb lakbérosztály­ ban voltak az állami hivatalok tisztviselőinél. Míg az előbbiek az 1. kerületben, az utóbbiak a 2. és 7. kerületben képesek csak a lakbér fizetésére. Szegeden magasabb a lakbér, mint Kolozsvárott, Pozsonyban, Temesvárott, vagy Zágrábban. Wekerle Sándor miniszterelnök az adóbevallást a lakbérbesorolás megfelelő dokumentumának tartotta. Arra hivatkozott, hogy ha a hivatalnok eltűrheti a hamis adóbevallást, az állam megkárosítását, ne várja el az állam jótékonyságát önmagával szemben.27 A tisztviselők és hivatalnokok fizetése az I. világháború végén minden korábbinál aggasztóbb volt. Kelemen Béla, Szeged képviselője 1917. február 10-én az országgyűlés elé tárta döbbenetes adatait. Míg 1913. évhez viszonyítva az áremelkedés 500%, a tisztviselők és hivatalnokok fizetése mindössze 25—35%-ot emelkedett. Az ellentét kiáltó volt. Weisz Manfréd, Lánczy Leó, Ullmann Simon, Krausz Simon háborús szállítók mesébe illő nyereségre tettek szert és meggazdagodtak, a szám­ vevőségi tisztviselők, tanítók, postások, vasutasok fizetésükből nyomorognak és meg­ élni nem, csak életüket tengetni tudják. A hadiszállítók és bankigazgatók évi kimu25 OKN 1892. X X. 334. 26 OKN 1892. XXVI. 265. 27 OKN 1906. XIX. 344. 218

tatott jövedelme 2 milliótól 3 milliárd K-ig terjed, a tisztviselőké évi 2—3 ezer K. A korábban eló'kelő beosztású törvényszéki bíró, miniszteri tanácsos, kúriai bíró most saját kezűleg kénytelen cipőt talpalni. A kormány tűri a marha- és sertéshizlalás, az élelmiszerüzlet harácsolóinak működését. A vagyon és vagyontalanság szakadéka soha ekkora nem volt a proletár és a multimilliomos között. Az állami alkalmazottak ötször kisebb bérért több munkát végeznek. A helyzet enyhítésére javasolja a közigazgatás és állami hivatalok alkalmazottainak és tisztviselőinek természetbeni ellátása megszervezését hatósági árakon.28 Tisza István kénytelen volt elismerni, hogy a kormány intézkedései ellenére, a háború idején a tisztviselők reálbérének kínos csökkenését nem tudták megakadá­ lyozni, és a kormány nincs abban a helyzetben, hogy a viszonyokon változtasson. A természetbeni ellátás megszervezését azonban lehetetlennek tekintette, mert ez visszatérés lenne a pénzgazdálkodási rendszerről a múltban annyit átkozott termény­ gazdálkodási rendszerre. A fizetéseket lehet javítani, átmenetileg a Földművelésügyi Minisztérium hozzálátott az állami élelmiszerbeszerzés megszervezéséhez.29 Szeged város adóügyei az országgyűlés előtt az árvíz és helyreállítás komplex intézkedéssorozatán kívül feltűnő kis mértékben szerepeltek. Ez nagyrészt azzal magyrázható, hogy az országgyűlés a költségvetés megszavazásán túlmenően adóügy­ ben nem volt illetékes. Az adóvégrehajtás az állami adóhivatalok és a város közigazgatási hatóságának közösen gyakorolt, de hatáskör tekintetében megosztott fel­ adata volt. Rendkívüli esetben a város polgársága kénytelen volt a kormánnyal szemben az országgyűléshez fordulni adópanaszával. 1877-ben pl. Szeged határában a fagykár a rozsvetés 9/10 részét megsemmisítette. A pénzügyminiszter azonban nem intézke­ dett, a közadótörvény 4. fejezetében foglalt lehetséges elengedésről. A város kérelmét a kérvényügyi bizottság a miniszternek adta ki. Az országgyűlés nyilvánossága a minisztert intézkedésre kényszerítette.30 Az árvízkatasztrófa utáni napokban, midőn a károsultak épp hogy megkapták a kül- és belföldi és állami segélyalap első pénzbeli juttatásait, riadalmat keltett az adóvégrehajtó megjelenése, aki a segély összegét adóhátralék útján az államkasszába visszakövetelte. Bakay Nándor interpellációjára Szapáry Gyula pénzügyminiszter megnyugattó választ adott. Hasonló jogi bizonytalanságot keltett a vagyonjog elvére épített politikai joggyakorlat további alakulása is. Bakay Nándor Tisza Kálmán belügyminiszterhez interpellált ez ügyben. T;sza Kálmán ennek alapján utasította a szegedi közigazgatási közegeket, jogának élvezetében árvízkár miatt senkit ne tö­ röljenek a névjegyzékből.31 A földadó tiszta jövedelem osztályba sorolása ügyében Szeged város az országgyű­ lés közbenjárását kérte, eszközölje a kormánynál, hogy a becslő biztosok helyi viszo­ nyokat nem ismerő, önkényes eljárásának megelőzésére a becslési javaslatot az osztályba sorolás előtt a járási bizottság tárgyalja meg.32 A totalizator ellen szólalt fel Herman Ottó az 1882. december 13-i ülésen. Meg­ engedhetetlennek vélte, hogy az állam adóalapjai közé vegyen olyan szerencsejátékot, ami naponta 100-ával sodor anyagi romlásba állampolgárokat. A totalizator száz­ ezrek szerencsejátékává lett. A költségvetés 28 000 Ft-ot irányoz elő lótenyész anyag kipróbálására versenyhez. Herman állatvédelmi szempontból ajánlotta, hogy a kor. 28 29 30 31 32

OKN OKN OKN OKN OKN

1910. 1910. 1875. 1878. 1878.

XXXIV. 171. XXXIV. 175. X. 192. XI. 377. 406. XIV. 285. 219

mány csak az idő elleni versenyre rendelje el az állatok próbáját. Javasolta a totaliza­ tor bezárását a belügy- és igazságügy-minisztereknek. Tisza Kálmán miniszterelnök a különböző országokból származó lovak futtatásában több előnyt látott, alkalmat az összevetésre, a jó tenyészanyag kiválasztására. A totalizator olyan nemzetközileg elfogadott játék, amelynek betiltására nincs ok. A versenyfogadás szabályozására Herman Ottó aggodalmai értelmében csak a II. világháború után került sor átme­ netileg.33 A közrend védelmi szervezete a dualizmus korában nem minden zökkenő nélkül alakult ki. A feudalizmus korából a polgári kor nem örökölt országos rendfenntartó szervezetet. A dualizmus korában ezért kettős rendfenntartó szervezet épült ki, a városokban a rendőrség, országosan — a megyei rendfenntartó alakulatot felváltva — a csendőrség szervezete. Az 1867. évi kiegyezés éveiben Szeged és környéke a közrend védelme szem­ pontjából rendkívüli állapotban élt. A közállapotok normalizálására az Andrássy kormány első intézkedései közé tartozott a szegedi kormánybiztosság létrehozása Ráday Gedeon irányításával. A kormány 1872-ben terjesztette az országgyűlés elé a kormánybiztosság fokozatos felszámolásának tervét 10 hónap alatt, a közállapotok normalizálódását tapasztalva. Ráday közegeinek működése gátolta Szeged déli irá­ nyú kereskedelmi kapcsolatainak zavartalan működését. Igen sok nem magyar nem­ zetiségű állampolgár mozgásszabadságát korlátozták. Miletics Szvetozár ezért tilta­ kozott a fokozatos felszámolás ellen, véleménye szerint, a kormánybiztosság további működése a törvényességet és a személyes biztonságot veszélyezteti. Kállay és Ma joros István képviselők viszont Ráday szerepét a személy-és vagyon­ biztonság helyreállításában pozitívan ítélték meg, és a felszámolás zavartalansága ér­ dekében kifogásolták, hogy az Igazságügy-minisztérium érdemtelenül mellőzi a rendes bíróságok kinevezésekor azokat, akik Ráday idején delegált bíróként működtek a területen.34 Babes Vince is szóvá tette Ráday kormánybiztosságának túlkapásait. Pl. Saru óteleki bírót 22 hónapig tartották alaptalanul vizsgálati fogságban. Egy szerb lakost 11 hónapig. A kormánybiztosság kínzásokat alkalmazott. Ezért sürgette, hogy a közrend védelmét Szeged környékén alkotmányos eszközökkel biztosítsa a kormány mielőbb. Tóth Vilmos belügyminiszter 140 ezer Ft póthitelt javasolt a kormánybiztosság felszámolásának költségeire. Tagadta a tortúra alkalmazását, de nem tagadta a jogtalan viszgálati fogságban tartottak tényét.35 A csendőrség felállításával kapcsolatosan rendezni kellett a Közbiztonság szervezéséről szóló törvény utasítása alapján a csendőrség feladatát a törvényhatósági jogú városokban, ahol önálló, a város alkalmazásában álló, csupán a belügyminisz­ térium felügyelete alá tartozó rendőrség működött. A törvényjavaslatot 1882. már­ cius 9-én Péchy Jenő indokolta a közigazgatási törvényelőkészítő bizottság nevében. Az indoklás szerint addig is, míg az ,,állami rendőrség” intézménye az egész országban életbe lép, az országos csendőrség és a városi rendőrség funkcióját kíván ják összehan­ golni. A törvényjavaslat lehetőséget adott a városokban az állami csendőrség alkal­ mazására a Belügyminisztérium és a város közötti szerződés alapján. Halász Géza utalt a javaslat ellentmondó tartalmára, hiszen a csendőrség a Hadügyminisztérium állományába tartozik, a Belügyminisztérium alakulatai felett nem rendelkezik. A vá­ rosban a rendőrség mint karhatalom viszont a város törvényhatóságának alkalma­ zásában áll. A városok a dualizmus korában igyekeztek megőrizni rendőri szerveze33 OKN 1881. V ili. 195. 34 OKN 1869. XXII. 47. 35 OKN 1869. XXII. 49.

220

tűk függetlenségét és elérték, hogy a csendőri szervek a város területén, rendfenntar­ tó közegként ne működhessenek.36 A börtönügy, vagyis a büntetés-végrehajtás szervezete a dualizmus korában lénye­ ges átalakuláson ment keresztül. A reformkori eszmék, a munka, a polgári életbe visszavezetés (rehabilitáció), a humánus létfeltételek normatívái, a politikai és köz­ törvényes csoport megkülönböztetett helyzete és számos más kérdés polgári szem­ léletű megoldására a dualizmus korában került sor. A kormány a fegyintézetekről szóló törvényjavaslatot 1884-ben terjesztette az országgyűlés elé. Herman Ottó szerint a törvénylavaslat elképzelései nem érik el eredeti céljukat, a visszavezetést a társadalomba. A gyárjellegű női fegyintézetek alakítása ugyan sokat segít, de az elítéltek számára a társadalom valós problémái megoldatlanságuknál fogva súlyosabbak, mint a börtönök és fegyintézetek törvény által könnyebben konszolidálható körülményei. A büntetés-végrehajtás után az életbe visszatérő ismét munka és lakás nélkül marad, kényszerül a visszaesésre, a lopásra, ismét nyomorba kerül. Több visszaesés amiatt következik be, hogy a telet a humá­ nusabb börtönkörülmények között tölthessék. Herman Bakuninra hivatkozott, aki szerint az orosz börtön borzalmas, valóban elrettentő erejű. Herman ezért javasolja, a bíráskodás legyen gyors és visszatartó erejű. A börtönviszonyok és a szegénység­ viszonyai legyenek azonos nívón, ezért a kormány a büntetés-végrehajtással párhuza­ mosan készítsen szociálpolitikai tervet is. Elsősorban a munkásnegyedek közegészségügyi viszonyain, kommunális ellátottságán kellene javítani. Helytelenítette azt is, hogy a szenzációéhes újságok szinte reklámozzák a bűnözést. Fauler Tivadar igazság­ ügyminiszter Hermannak válaszolva rámutatott, a minisztérium erőfeszítései a bün­ tetés-végrehajtás rendezését csak részben oldják meg. Évi 100 ezer Ft-ot ruháznak be. Ennek ellenére túlteng a börtön, nincs elegendő kényelmesebb elhelyezést biz­ tosító magánzárka. A 900 fegyenc számára nincs fegyház. Sopronban ilyen célra egy gyárat vásároltak meg és alakítanak át 8 kh területen. Kiépítése 380 ezer Ft-ba kerül. Kevés a javítóintézet, az ügyészség küldi oda a rászorulókat. Az államfogház épülete is rossz állapotban van.37 A bűntettesek kölcsönös kiadatása iránti államszerződés rendszere is a dualizmus korában épült ki. 1881-ben terjesztette elő a kormány az államszerződést Szerbiával, amit 1881. május 6-án ellenjegyeztek. Herman Ottó a Függetlenségi Párt nevében a javaslatot a részletes tárgyalás alapjául nem fogadta el, mert a szerződés eltér a más államokkal kötött szerződés alapelveitől. Nem tesz különbséget a közbűntény és a politikai cselekmény között. A tervezet 3. §. az uralkodó és családja sérelmére elkö­ vetett cselekményeket nem politikai cselekménynek minősíti. Ez eltér az Angliával kötött 1874. 2. tv., a Svédországgal és Norvégiával kötött 1871. 24. tv., a Franciaor­ szággal kötött 1871. 26. tv., a Montenegróval kötött 1873. évi és Poroszországgal kötött 1873. évi törvények alapelvétől. Ezekben a szerződésekben szerepel a mene­ dékjog elvének elismerése is, ami ugyancsak hiányzik a Szerbiával tervbe vett szerző­ désből. Herman szerint amíg a dinasztiának joga van százezreket a csatatérre vinni; amíg Plevna és Solferino értelmetlen tömegmészárlása előfordulhat, addig a politikai merénylet mint visszatorlás nem tekinthető egyszerű bűnténynek. A nihilista merény­ letek borzalmasak Oroszországban, deelőidézőjük (indítékuk)akegyetlenkormányzás. Nyugat-Európai merénylőnek menedékjogot biztosít. Irányi Dániel azt is kifogásolta, hogy az uralkodó és családja elleni cselekmény felelősségre vonását az uralkodó ma­ gának vindikálja.38 36 OKN 1881. IV. 132. 37 OKN 1881. XIX. 47.; OKN 1881. XVII. 49.

38 OKN 1881. I. 303. 221

Mai szemmel sem csodálkozhatunk azon, hogy az országgyűlés többsége, Herman és társai álláspontját nem fogadta megértéssel. A politikai cselekmények anarchista változatainak megítélése a mai nemzetközi jogban is vitatott. A közegészségügy és szociálpolitika intézményes rendezése, a nemzetközi norma­ tívák kialakulása a dualizmus korában valósult meg Európában is. Az összeurópai rendezési kísérletek, a létrejött nemzetközi szerződések és egyezmények kétségtelen elősegítették a magyarországi viszonyok polgári kori rendezését is. A folyamat Magyarországon korántsem volt zökkenőmentes. A szülő- és lelencházak állami kezelésű intézményhálózata a kiegyezés után Magyarországon nem létezett. Jóllehet főként a városokban igen nagy szükség mu­ tatkozott ilyen intézményekre. Kállay Ödön, Szeged képviselője 1871. január 28-án hívta fel a törvényhozás figyelmét az áldatlan helyzetre. A szülő- és lelencházak hiá­ nya a bűnözést döbbenetes mértékben növeli, az ember szaporodását akadályozza. A magyar állami intézmények hiánya miatt a hatóságok a rászorulókat kénytelenek külföldi intézményekben elhelyezni. Erre az állam évente 80 ezer Ft-ot költött, de 1871-től a kiadások 22 700Ft-tal nőttek. Zsedényi Ödön bizottsági előadó szerint a nők „szégyenükben” mennek Ausztriába szülni. Kállay szerint ez megtévesztő érvelés: a jelenség oka megfelelő magyarországi intézmények hiánya.39 Az 1876. évi közegészségügyi törvény ugyan sok minden fontos kérdés rendezé­ sének jogi keretét határozta meg, a közegészségügy egyik kiáltó ügye, a gyermekha­ landóság változatlan maradt. Herman Ottó az 1884. évi költségvetés általános vitáján foglalkozott behatóan a magyarországi gyermekhalandóság mélyebb társadalmi okaival. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium jelentése szerint csökkent az iskolaköteles gyermekek száma 43 ezerrel! Ennek oka elsősorban a gyermekhalandó­ ság, amelyet évi 100 ezerre becsülnek. A kilátástalan szociális helyzetben élő szülők rendszeres gyermekgyilkosságot folytatnak, amelynek hatósági elhárítása szinte lehe­ tetlen. Békéscsabán mákból főzött ópiummal altatják el a felesleges újszülötteket. Magyarországon az épületszigetelés nem kötelező, a trágyalékezelés rendezetlen, a dögeltakarítás szervezetlen, a fenti okok miatt a diftéria Kiskunfélegyházán és Székelyföldön elvitte az újszülötteket és a gyermekek nagy részét. Az állategészségügy Magyarországon szervezettebb és rendezettebb a közegészségügynél. Ha marhavész van, a Földművelésügyi Minisztérium egész hadsereget tud mozgósítani. Végre a kormány belátta, a higiénia társadalompolitikai fontos­ ságú. Fodor József, higiénia egyetemi tanára, miután feltárta a teendőket, megbízták Országos Közegészségügyi Intézet szervezésével. Az állapotokon azonban ez semmit sem változtatott még. Az orvosok díjazása elégtelen, 14 négyzetmérföldre jut egy orvos. Budapest árvízkárosult házai jelentős részben nincsenek még helyreállítva, a nedves helységekben 5—6 négyszögölön él 50—60 ember, a gyárak csarnokai szellőzetlenek. Az üzemegészségügyi minimális feltételek még a Postapalota épületé­ ben sincsenek biztosítva, a hivatalnokok világítás és szellőzés nélküli helyiségekben dolgoznak.40 A járványügy országos rendezésének fontos feltétele a járványos betegségek gyógyszereinek feltalálása volt. Az orvostudomány a 19. század második felében tárta fel azokat a kutatási eredményeket, amelyek segítségével lehetséges volt bizo­ nyos járványok ellen az országos, sőt nemzetközi méretű védekezés megszervezése.

39 OKN 1869. XII. 48. 156. 40 OKN 1884. II. 128.

222

Szegedet 1886-ban a kolerajárvány fenyegette. Herman Ottó interpellációjában sürgette a kormány megelőző intézkedését. A járvány Toulonból terjed, Marseille, Észak-Olaszország, Trieszt, Fiume után Budapesten is észleltek megbetegedéseket. Szegeden előzetes óvintézkedéseket nem tettek. A veszélyt növelte a szennyvízcsa­ tornának az ivóvízvezeték fölött vezetett nyomvonala. Szeged járványkórházzal nem rendelkezett. Tisza Kálmán miniszterelnök szerint 1884-ben is előfordultak kolera­ megbetegedések, azért a Belügyminisztérium 4 egészségügyi felügyelőjét megbízta a szükséges óvintézkedések megtételével. 24 órával a járvány jelentkezése előtt már Szegedre érkezett az egészségügyi felügyelő, aki azóta is ott tartózkodik. Az elöljáró­ ság a mentőszereket beszerezte, szükségkórházat rendezett be. Az ivóvízcsatorna átépítéséről gondoskodtak. A városigazgatással naponta távirati és levélösszekötte­ tésben áll. Győrben 44 megbetegedést észleltek.41 A himlőoltás általánosan kötelezővé tételét a kormány 1887-ben terjesztette az országgyűlés elé. Madarász József az ellenzék részéről támogatta a törvényjavaslatot. Herman Ottó sajnálta, hogy az országgyűlésnek nincs orvos képviselő tagja. Két­ ségét fejezte ki, hogy az oltóanyag minősége megfelelő-e, mert sok panaszról tud. Neudtvich Károly szerint az oltóanyag védőhatását a porosz statisztikai vizsgálat bizonyította. Az oltóanyag védőhatása, megfelelő végrehajtás esetén kétségtelen. A himlőoltás bevezetése egyszer s mindenkorra lezárta az emberiség rettegett járvá­ nyának kártételét. A kormány meggyőződve az eljárás eredményességéről, viszonylag rövid idő alatt rendszeresítette azt Magyarország területén.42 A dajkaság intézménye, amelyet az 1876. 14. tv. rendszeresített, csak némileg volt alkalmas pótolni a lelencházak és bölcsődék hiányát. A dajkákra a kerületi or­ vos felügyelt, de egyéb elfoglaltságánál fogva ezt a feladatot ellátni képtelen. A halan­ dósági index 1893-ban Magyarországon elérte a 70%-ot. Babó Emil a költségvetés belügyi kiadásaihoz ajánlotta felvenni az állami lelencházak és bölcsődék kiépítésé­ nek rendszeres tételbe iktatását. A prostitúció a dualizmus kori magyar közegészségügy virágzó és megoldat­ lanul maradt jelensége volt. A prostitúció mint üzleti tevékenység állami adójövedel­ met hozott. A közegészségügyi felügyeletet a belügyminisztérium látta el, azonban a prostitúció által intézményesen terjesztett betegségek jelentős és épp a legveszélyesebb fajtái elleni védekezés még az orvostudomány számára megoldatlan volt. Ezért a rendőri közegészségügyi hatóság elsősorban a foglalkozás társadalomra veszélyes hatását kísérelte meg orvosi ellenőrzéssel és más eszközökkel lokalizálni. A prostitú­ ciónak volt egy törvény által tiltott melléküzemága is, a leánykereskedelem. Babó Emil az 1893. évi költségvetés általános vitáján interpellálta a belügyminisztert a Keletre irányuló tiltott lánykereskedelem megfékezésére tett intézkedésekről.43 A trachoma különösen az Alföldön és Szegeden szedte áldozatait. Babó Emil interpellációjára a belügyminiszter 1892-ben ígéretet tett az 1893. évi költségvetés terhére utazó szemorvosok kiküldésére. A késlekedés eredménye Szegeden 1892-ben 1773 új megbetegedés és 2000 régi beteg. Igaz, a kormány 1891., 1892. évi költségveté­ sében 40 000 Ft, 1894-re 60 ezer Ft előirányzat szerepel, de a kezelésmód addig ered­ ménytelen maradt. Az 1886. 5. tv. alapján kiküldött utazó orvosok és szükségkórhá­ zak gyógymódjával szemben Szegeden 1891-től Wagner Gyula laikus új gyógymódot alkalmazott. Az eljárást azonban dr. Siklósy egyetemi tanár és Müller dr. kórházi főorvos ellenőrző vizsgálatai igazolták. Feuer Náthán dr. és Chyzer Kornél dr. 41 OKN 1884. XIII. 253. 42 OKN 1884. XVI. 181. 43 OKN 1892. VII. 382. 223

országos egészségügyi felügyelők ezek után engedélyezték (miniszteri engedélyt adtak ki) egy magánambulancia létesítésére, amely mint elsó'segélyhely működött, ingyenes jószolgálati alapon. De általános bevezetésével késlekedtek.44 Babó Emil Wagner Gyula eljárásának bevezetését sürgető interpellációjára Hieronymi Károly belügyminiszter elismerte, hogy az alkalmazott hivatalos gyógy­ mód eredménytelen. Elismerte, hogy Wagner Gyula lakásán nem kórház, hanem ambuláns rendelés van, amelyet dr. Grünblau Sámuel szakképzett orvos vezet. Kije­ lentette, hogy hajlandó a Budapesti Közkórház Trachoma Osztályán a gyógymód ellenőrzésére alkalmat adni.45 A pokolkő, rézgálic, majd a szublimátos kezeléssel sikerült az 1895-ben mintegy 30 ezer magyarországi megbetegedést lassan vissza­ szorítani.46 A magyar közegészségügy országos szervezetének kiépítése és számos népbeteg­ ség eredményes felszámolása a kormányszervek, közéleti férfiak és szakemberek sokszor összeütközésekre vezető, de áldozatkész munkásságának eredménye volt. A kapitalizmus ugyanakkor újabb népbetegségek szülőjévé vált, amelyeknek fel­ számolására —- így pl. a szilikózis, a tuberkulózis stb. — hosszú évtizedek köz­ egészségügyi erőfeszítésére volt még szükség. S zeg e d v á r o s és a z o r sz á g o s o k t a tá s -, v a l l á s - és k u l t ú r po l it ik a

Az általános iskolai oktatás bevezetése a dualizmuskori oktatáspolitika fontos vívmánya volt. Az iskolai oktatást az 1848. évi első Eötvös-féle iskolatörvényjavaslat utalta az államigazgatás hatáskörébe. Ez az alapelv az 1868. évi iskolatörvényben is érvényben m aradt, de a dualizmuskori oktatáspolitika nem volt képes maradéktala­ nul megvalósítani. Az állami oktatáspolitika elé igen sok feudális eredetű akadály tornyosult. Magyarországon a népoktatást az egyház és a magániskolák hálózata valósította meg a feudalizmus korában. A polgári kori Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium költségvetése nem tette lehetővé a korábban létesült iskolaszervezet teljes államosítását. Ennek nem csupán anyagi akadályai voltak, hanem a római ka­ tolikus egyház alapítványainak és korábban élvezett monopolhelyzetének elvesztését féltette. Mint Magyarország legnagyobb egyházfelekezete, amely hosszú évtizedeken keresztül az államvallás előjogait is élvezte, nagy befolyással rendelkezett a dualizmus korában is. Emellett a felekezeti iskolák csaknem fele az evangélikus, református, görögkatolikus, görögkeleti egyházfelekezetek birtokában volt, amelyek egyben az autonóm egyházi előjogokon túlmenően a magyarországi nem magyar nyelvű iskolai oktatás védelmezőiként léptek fel, a Magyarországon élő német, román, szerb és szlovák, továbbá ruszin nemzetiségi jogok védelmében. A városi iskolák helyzete az országos viszonyokhoz képest annyiban volt ked­ vezőbb, hogy a városok nagyobb bevételekkel rendelkeztek, és költségvetésükből eredményesen létesíthettek a polgári igényeknek megfelelőbb ún. községi iskolákat. Az állami ellenőrzés a minden iskolára kiterjedő állami tanfelügyelet, az államilag törvény által előírt és minden iskolára kötelező tantervek és a tankönyvkiadás mi­ nisztériumi engedélyezése jogán érvényesült. A haladó iskolai törekvések előrevitele érdekében igen fontos szerepet játszottak a tanítók és tanárok szakmai, politikai és érdekvédelmi szervezetei, amelyeket részben felekezeti keretek között hoztak létre,41* 41 OKN 1892. XIV. 314. « OKN 1892. XV. 442. 16 OKN 1892. XXVL 265. 224

részben országos szervezetként a minisztérium támogatásával. Az oktatásügy fejlesz­ tése közügy volt. Sokszor az egyes városok pedagógusai a törvényjavaslatok előké­ szítésében is önként közreműködtek javaslataikkal. Szeged és vidéke tanítói 1868-ban a Vallás-és Közoktatásügyi Minisztérium által előkészített népnevelési törvényjavaslathoz kérvény formájában tettek kiegészítő megjegyzést, amit az országgyűlésben Dani Ferenc képviselő terjesztett elő. Szeged iskoláinak fejlesztését, a nyugdíjügy rendezését kérték.1 Kállay Ödön, Szeged képviselője az 1870. évi költségvetés vitáján az iskolaügyi költségvetés tetemes emelését, 515 ezer Ft-ról 1 millió Ft-ra növelését javasolta, hogy iskolaügyben Poroszországot utolérhessék. Ezt azzal indokolta, hogy Magyarország fennmaradásának feltétele, ha szellemi fejlődés terén a szomszédos nemzete­ ket megelőzi.12 Szeged város első alkalommal 1869-ben fordult az országgyűléshez, a város iskolaügyének átfogó rendezését kérve. A kérvényt nem kisebb egyéniség, mint Horváth Mihály püspök, Szeged város képviselője, a magyar pozitivista történetírás alapítója, támogatta. Kérték a líceum kiegészítését jogi tanfolyammal, a közigazga­ tási pályára tekintettel, az alreáltanoda főreáltanodává nyilvánítását és átszervezését, a tanítóképezde működésének átállását az új tantervre, a homoki mintagazdasági iskola létesítését állami költségen. Arra hivtakoztak, hogy a 75 ezer lakosú város, fontos közlekedési központ, a magyar és másnyelvű nyelvterület határmezsgyéjén mint iskolaközpont elősegítheti az idegenajkúak megismerkedését a magyar nyelvvel és kultúrával.3 Az oktatáspolitika polgári demokratikus szemléletű bírálói közül kiemelkedik Herman Ottó, aki az egész dualizmuskori iskolarendszer átfogó bírálatára törekedett országgyűlési felszólalásaiban. Herman több esetben a Függetlenségi Párt nevében bírálta az oktatáspolitikát. 1882-ben kifejtette, a Függetlenségi Párt a közművelődésért minden áldozatra kész. Alapelvnek az iskolák szellemi függetlenségét tekintette. A gúla alakú iskolaszervezet fő hibájának találta, hogy a népoktatás és az egyetem között nincs egymásra épülő iskolaszervezet, nem kielégítő a tanító- és tanárképzés. A tanodái szabályzatot túl részletesnek találta, a tanítóképezdék ugyan tanítanak kosárfonást, de ettől még nem lesz jó a tanító felkészültsége. A minisztérium a középtanodai tanárjelölteket nem tudja elhelyezni. Az évente 60—70 végzettből csak 10— 12 jut álláshoz. Ezáltal szel­ lemi proletariátus képződik. A képesítő vizsgálatok sablonosak. Oklevelet adnak gyakorlati tapasztalatok nélkül. Az állami tanoda felszerelése elégtelen a tanár­ továbbképzésre. A tanfelügyelet nem végez érdemi munkát, csak statisztikát gyárt.4 1885-ben Szegeden a március 15-i és október 6-i tervezett ünnepségeket Lévai Ferenc tanfelügyelő 185. sz. határozata megtiltotta, mert szerinte az 1876. 28. tv. a fiatalkorúakat védi a politikától.5 Az iparitanuló-oktatás a minisztérium intézkedései ellenére igen lassan és kevés eredménnyel fejlődött. Ivankovics János szegedi képviselő 1889-ben sürgős intézkedést kért, mert az előkészítő tanfolyamok adatai szerint az ipari tanulók 30%-a analfabéta. Az általános iskolai előismeretek hiánya miatt a felső tanfolya­ mot (III. évfolyamot), amely fontos szaktárgyakat van hivatva oktatni, az ipari tanulóknak csak 8%-a végzi el. Az 1884. 17. tv. 60. §. végrehajtása esetén az előké1 2 3 4 5

OKN OKN OKN OKN OKN

1865. 1869. 1869. 1881. 1884.

X. 188. II. 201. II. 161. II. 387. VII. 283. 225

szító' tanfolyam feleslegessé válna. Ez esetben javasolja, az iparitanuló-oktatás első éve adjon általános műveltséget, a II. évfolyam pedig a szaktárgyi ismereteket ok­ tassa és gyakorlati ismereteket adjon.® A századfordulón a minisztérium oktatáspolitikája annyiban változott, hogy az Alföldnek is némileg több támogatást nyújtott. Lázár György helyeselte ezt a tenden­ ciát, mégis bizonyos aggodalommal állapította meg, hogy a minisztérium Csongrád megyében 1899-ben hirtelen államosította az összes községi iskolát. Ezzel tetemes községi ingatlant kebelezett be, és egyes községekben egyházi érdekeket sértett. A tanyai iskolák számára jelentett az intézkedés előnyt. Javasolta az iskolatörvény módosítását, az iskolaszék és tanfelügyelet hatásköri elhatárolását. A polgári iskola továbbfejlesztését is szükségesnek tartja, mert, igaz, hasznos gyakorlati pályákra ad ismereteket: írnok, vasúti tiszt, anyakönyvvezető, de egyben zsákutca is. Javasolta a tanulmányi idő 7 évre emelését, ezzel adhat szakképesítést, és biztosíthatja a főiskolai továbbtanulás lehetőségét is. Felhívta a minisztérium figyelmét a Piarista Rend isko­ lafenntartó tevékenységének történeti érdemeire Szegeden, ami indokolja az állam segitő közbeavatkozását, hogy pénzügyi válságukból a 70 ezer Ft adósság átvállalásá­ val szabadulhassanak. Kifogásolta az iskolai tankönyvek magas árát. Az elemi 3—6, a polgári 8—12, a középiskola tankönyvei 15—25 Ft terhet jelentenek évente a szülő­ nek a tandíjon kívül. A tanítás költségei magasak: 3 gyermekes család esetében az évi 1500 Ft átlagjövedelem 1/3-át terheli a gyermekek taníttatása.67 A századfordulóra az oktatásügyet szabályozó rendeletek tömege áttekinthetet­ lenné vált. Lázár György ezek kiküszöbölésére új egységes iskolatörvény előterjesz­ tését kérte a minisztériumtól 1901-ben. Az állami támogatás arányában a magyar­ lakta terület részesedését nem tartja kielégítőnek. Elismerte, hogy a kormány a nép­ iskolai tankönyvellátást az állam terhére megoldotta. Az 1893. 4. tv. végrehajtását a tanítók fizetésrendezéséről a vidékiekre hátrányosnak tartotta, a Budapest és Fiume városok besorolásához képest. Lázár György az ország területét Budapest—Debrecen tengely mentén Északra és Délre osztva feltűnőnek találta Észak előnyös helyzetét Déllel szemben. Adatai valóban meglepőek: Az ország lakosságának felét kitevő Dél az elemi iskolák 33-, az óvodák 36-, a tanítóképzők 23-, a gimnáziumok 33-, a reáliskolák 30%-ával ren­ delkezett. Kétségtelen tehát Észak-Magyarország előnyösebb iskolahálózata. Ha figyelembe vesszük a Dél-Magyarországra jellemző főként mezőgazdasági kultúrát, még kiáltóbb, hogy a 3 északi gazdasági iskolával szemben Délen egy sincs, felsőipar­ iskola is csak Északon van 2, egyetem Északon kettő, Délen nincs. Főiskola Észa­ kon 9, Délen 2.8 Az óvodai ellátottság helyzete 1907-ben Becsey Károly elemzésében került az országgyűlés elé. Magyarországon a gondozásra szoruló gyermekek száma 100 ezer. Ezzel szemben 1904—5-ben 222 állandó és 229 nyári óvoda volt 1600 férőhellyel. 1907ben költségvetésbe vették további 80 óvoda építését 8 ezer gyermek befogadására, de a kimutatott elhelyezetlen gyermekek száma 90 ezer. Megállapította, hogy az 1891. 15. te. a kisdedóvásról nincs végrehajtva. A 16. §. szerint a 30 ezer K évi adót fizető községek kötelesek óvodát fenntartani. 10 ezer korona évi adó után a községnek kell gondoskodni 40 helyről gyermekintézményben, vagy menhelyen, de még 2000 K községi adó után is előír a törvény 15 gyermekmenházi hely terhet. A rendelkezések végrehajtásának ellenőrzése elmaradt, több ezer kiképzett óvónő állástalan. Az óvónő6 OKN 1887. X íf. 7. 7 OKN 1896. XXVIIt. 84. 8 OKN 1896. XXXIH. 304. 226

képezdék nem tanítanak idegen nyelvet, zenét és társalgást, emiatt az állástalan óvó­ nőket magánóvónőként családoknál nem lehet alkalmazni, mert képesítésük nem felel meg az igényeknek, az előkelőbbek kénytelenek külföldieket alkalmazni. A népiskolák kötelező látogatása a 20. sz. elején javult, de nem oldódott meg. 1905-ben 3,1 millió tanköteles, ebből 654 860 gyermek nem látogatta az iskolát, vagyis 20.95%. A magyarlakta területeken 21,86%. Rosszabb a helyzet a magyar városok­ ban is: Debrecen 75%, Jász—Nagykun—Szolnok megye 66%, Nagyvárad 67, Sza­ badka 58, ugyanakkor a szlovák területen pl. Túróc 79, Liptó 80,5, Árva 85, Zólyom 86; Moson 94, Újvidék 95% az iskolalátogatók száma. Országos átlagban a nemzeti­ ségi területeken 89%, még Horvátország-és Szlavóniában is 84%, a magyar területe­ ken 81 % az iskolalátogatottság. Az Alföld viszonyai még kedvezőtlenebbek a tanyarendszer miatt. Csongrád megyében az állami iskolák látogatottsága jobb, de sok helyen iskola sincs. A tanítóellátottság sem oldódott meg, 1905-ben 6000 tanítói állás volt betöltet­ len. A VKM 2000 állást osztályösszevonással helyettesített. 31 674 elemi, polgári és ipariskolai tanító állt alkalmazásban. A 16 014 elemi iskola nagyrészt elhanyagolt. A felsőtagozatos középiskola mindössze 33 és a polgári 358. Az iskolák államosításá­ nak terve alig valósult meg, az egyház birtokában az iskolák 77%-a, községi 8,8% és állami mindössze 11 %. Az iskolák 59,8 % magyar, 30,8 % vegyes és 19,3 %-a más nyelvű. Az iskolák 40,1 %-a volt nemzetiségi iskola. A tanítók magyar nyelvtudását szorgal­ mazó 1879. 18. tv. nem valósult meg. 300 ezer gyermeket oktatnak kizárólagosan saját anyanyelvén, a nem magyar nemzetiségűek közül. 1879 óta önbevallás alapján meg­ tanult magyarul 2773, keveset tud 884, egyáltalán nem tud 360 tanító. Működik az iskolákban 2550 képesítés nélküli.9 Becsey Károly szerint az állam a felekezeti iskolák­ nak évente 150 ezer K államsegélyt utalványoz, ezzel nagyrészt az 1879. 18. tv. végre­ hajtását mellőző iskolák fenntartásához is hozzájárul, az 1893. 26. tv. alapján. Az 1876: 18. tv. 5. §. szerint a tanfelügyeleti látogatás évente egy alkalommal kötelező, ennek ellenére kb. 10 000 iskolát tanfelügyelő még nem látott. A tanfelügyelőket aminisztratív munkával terhelik túl, mert a tanfelügyelőségek mellé felügyeleti szakigazgatási szervezetet (könyvelőség, számvevőség) nem építettek ki. A kormány 50 000 K évi költségvetési összeget tervez szakfelügyelők rendszeresítésére. A terv idő előtti, mert a kerületi tanfelügyelőségek sincsenek kiépítve. A tanítóképzők modern biliárd­ termekkel is felszerelt intézmények. Az életbe kikerülő tanítók szembetalálkozva az iskolai valósággal, a „hazaellenes elégedetlenkedők” táborához csatlakoznak. A ko­ rábbi ellenzéki követelésre megvalósított polgári iskola 5—6. osztály eltörlését java­ solja, mert 4. osztály után is ugyanúgy tudnak elhelyezkedni. A tanítóképzőt végzett lányok nem kaptak állást. Ezért az állami felsőleány iskolák megszüntetését is ja ­ vasolta.10 A tanyai iskolák Szeged környéki állapotáról az országgyűlésen Bozóky Árpád interpellációja villantotta fel a valóságot. 1908. november 23-án egy iskola összedőlt. Az iskola építése és renoválása régóta esedékes volt. Igaz, kijelöltek 200 négyszögöl területet az új iskolaépületnek, az építés halasztódott, mert a püspökség 3 felekezeti iskolát követelt, a község viszont egységes állami iskolát szeretett volna. 1000 gyermek iskoláztatásának gondja így egyre rosszabbodott. Gr. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter szerint nem az épület, hanem csupán az 5. osztályban kb. I m2 vakolat hullott le, emiatt mindössze három gyermek sebesült meg. Két beltelki és 24 tanyai állami iskola működik Dorozsmán, de az 5. osztály termét az 1908. évi 9 OKN 1906. V. 309. v ö . OKN 1892. XII. 116. 10 OKN 1906. V. 311. 227

költségvetésből a pap tiltakozása miatt nem tudták felépéteni. A gyermekeket szét­ osztották a többi tanterembe.11 A kormány szűkös közoktatási költségvetése keretének felhasználásakor is sok akadályba ütközött. így az iskolapolitika az ellenzék állandó támadásának vadász­ területe volt. A mezőgazdasági szakoktatás hiányát elsó'sorban az Alföld szenvedte meg. Az or­ szággyűlésben először Herman Ottó tette szóvá 1882. március 6-án, hogy az Alföldnek nincs mezőgazdasági szakoktatása. Herman szerint Magyarország mezőgazdasági akadémiát még mindig német—magyar párhuzamos oktatási nyelvvel tart fenn Moson-Magyaróváron. Szeged egyetemet kér. A mezőgazdasági szakoktatás ezzel nem oldódik meg. A mezőgazdasági főiskolának gyakorlati szakember képzés a feladata. Kifogásolta, hogy a mezőgazdasági tanintézetek nem a magyar mezőgazdaság igé­ nyeire épülnek, Hochenheimet majmolják, ahol kitűnő mezőgazdasági akadémia működik, de nem a magyarországi klimatikus viszonyoknak megfelelő üzemtípusok gyakorlatát sajátítják el. A magyar mezőgazdasági üzemek élén, a szakképzés hiánya miatt empirikus gazdatisztek állanak. A legfontosabb kérdésről, a magyar mezőgazdasági termelés alapját képező „kisgazdanép” szakképzéséről az állam nem gondos­ kodik, holott az a magyar gazdasági élet talapzata...1112 Az első világháborúig a helyzet lassan változott. Br. Gerlóczy Ferenc 1911. de­ cember 11-én Szeged érdekei szempontjából foglalkozott ismét a mezőgazdasági szakoktatás ügyével. De ismét csak a gazdasági szakiskolák kiépítetlenségét reklamál­ hatta a kormánytól. Javasolta, hogy legalább gazdasági vándortanfolyamokat szer­ vezzenek, továbbá kéthetes téli szaktanfolyamokat az állattenyésztésről, tejtermelés­ ről, szőlőművelésről stb. A kéthetes tanfolyamokat a községekben és tanyákon, tehát helyben kellene szervezni, hogy télen a napi munka mellett legyen az ott lakóknak ideje a tanfolyamokat látogatni. Kifogásolta, hogy az Országos Gazdasági Egyesület előadásait nem szakemberek tartják, emiatt gyakran előfordul, hogy a szakelőadó a gazdák gyakorlati kérdéseire nem tud válaszolni és hitelét veszti. Szakelőadó-képzés érdekében tanfolyamokat javasolt, mezőgazdák képezzenek ki tanítókat. Szegeden a város nem sokat tesz a mezőgazdálkodás érdekében. 1912 januártól májusig volt 5 szoborleleplezés, de iskola, tanyai vasút, munkástanfolyam megnyi­ tására nem került sor, csak elhalasztott tervek vannak, holott Szeged határában 60 ezer kistermelő dolgozik.13 A középiskola mint egyetemi előkészítő iskolatípus modern változatának kiala­ kítása érdekében az 1880-as évek elején az országgyűlésben viharos szócsaták dúltak. Herman Ottó csaknem minden költségvetési vitában bírálta a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium középiskolai tanügyi politikáját. A tudósképzést szerinte a magyar iskolarendszer mereven szembeállítja a gyakorlati szakemberképzéssel. A kö­ zépiskolában a szaktárgyak nagy száma kizárja a szakosodás lehetőségét. Az oktatás vizsgacentrikus, ami kizárja a gyakorlati képzést. A minisztérium következetlen egy­ házpolitikát folytat a katolikusokkal és protestánsokkal szemben. Igen nagy teret hagy az oktatásban a hitnek a tudományos ismeretek rovására. Állandósult a kísér­ letezés az új tantervekkel. Az állandó új tankönyvkiadás megdrágítja az oktatás költségeit. Túlzott teret kap a természettudományi tárgyak rovására a latin—görög nyelv oktatása. Herman ez ügyben Huxley-ra hivatkozott, aki szerint a klasszikus latinoktatásnak vége: a középiskola feladata az anyanyelv, a történelem, a társadalmi lét törvénye, a természettudományok alapvonalai, a számtan, mértan, logika, a zene 11 OKN 1906. XXIV. 19. 12 OKN 1881. IV. 61. 86.; OKN 1881. VIII. 160. 13 OKN 1910. XIII. 202. 228

és a rajz tanítása. Herman követelte, hogy a tananyag legyen jól válogatott, korszerű tudományos ismereteket közvetítő', de ne legyen sok és rossz.14 A minisztérium 1883-ban terjesztette elő' a gimnázium és reáltanoda törvényjavas­ latot. Szakembereket küldött ki Európába más államok középiskolai rendszerének részletes tanulmányozására. Valóban a kor legjobb szakemberei, így Müller Miksa folytak be a munkába. Az országgyűlésen derült ki: a középiskolák ügye elsó'rangú eszmei-politikai kérdés, amelyről szinte minden társadalmi osztálynak és minden vallási és politikai érdekcsoportosulásnak kialakult és egymással ütköző elképzelé­ sei és igényei voltak. A javaslat az egyetemi előkészítés céljából két iskolatípust ala­ kított k i: a gimnáziumot mint hagyományos iskolatípust az összes további egyetemi szakosodásra kívánták alkalmassá tenni, valójában a humán és elméleti természettu­ dományos tárgyakra készített elő. A reálgimnázium viszont a matematikai és a műegyetemi oktatás előkészítését volt hivatva betölteni. Ez utóbbi azonban a humán egyetemi felvételekre csak különbözeti vizsgával képesített. A kormány tehát a lépcsőzetes iskolarendszer kiépítésén m unkálkodott: az elemi iskola az ipari és mezőgazdasági szakmunkásképzés előiskolája volt. A felső elemi, az alsó ipari, kereske­ delmi és adminisztratív alkalmazotti középiskolatípusokra készített elő. A közép­ iskolák 4. illetve 6. osztálya segédhivatali és elemi iskolai tanítói és ipari-kereskedelmi szakképzettség elnyerésére készített elő. A 8 osztályos érettségi az egyetemen kívül erdészeti, bányászati, közigazgatási és jogi akadémiákon is adott lehetőséget a továbbtanulásra. A minisztérium tervezetével szemben Herman Ottó a demokratikus iskolarendszer kifejlesztésének elveit igyekezett képviselni. Álláspontjának lényege a továbbtanulás és pályaválasztás zsákutcáinak kiküszöbölése volt az iskolarendszerből. Ezért Herman az egységes középiskola híve volt. Schleiermacherre hivatkozott, aki szerint a modern középiskolában a latinoktatás korszerűtlen. A latin túltengése egyéb tudományos alapismeretek rovására kuriózum. Hivatkozott Buckle történészre, aki szerint a kö­ zépiskolában a latin és görög nyelv nélkülözhető. Herman ezzel szemben úgy vclte, hogy Magyarországon, ahol a latin írásbeliség hosszú ideig élő volt, a tudományos alapismeretek mellett helyes arányban legyen kötelező tárgy. Utalt Felméry Lajos Trefort megbízásából végzett külföldi tanulmányútja alapján készített javasla­ tára: aki az anyanyelvi oktatás alapelvét találta a legfontosabbnak, amellett a második osztálytól a latin és negyedik osztálytól a német nyelv kötelező tanítását. Az iskolák központi ellenőrzése az 50-es évek Thun közoktatásügyi minisztere által bevezetett ellenőrzésnél is szigorúbb. Herman szerint ez a birodalmi centralizációs politika újjáéledése, amelyet most a magyarság „védelme” ürügyén valósítanak meg. Grünwald szerint a magyarországi nemzetiségek veszélyeztetik a magyar államot. Az általa ajánlott kinevezési rendszert azonban a társadalom szabad mozgása hosszabb ideig nem tűrheti. A kormány a birodalom képviseletében a hadsereg fejlesztését valósítja meg, de az iskolai beruházásokra nincs pénz, iskolaügyben is a beruházási összegeket az állami beavatkozást elősegítő intézmények erősítésére fordítják a ma­ gán- és egyházi iskolák esetében. A Schulverein magyarországi képviselői Steinacker Ödön, Wolf képviselő a német iskolapolitkával foglalkozó megjegyzéseire válaszolva Herman kijelentette: ha a kormány Bismarck politikáját alkalmazná Magyarorszá­ gon, 10 év múlva nincs szász, csak magyar iskola! Herman elismerte, hogy Bauszer Guidó és Zay Ödön hazafias németek, Steinacker Ödön magyar hazafi. Ezért a porosz iskolapolitiát aggódva figyelik. A berlini parlamentben tiltakoznak a németisítés ellen a lengyel képviselők. Stablewsky a lengyel oktatási nyelv bevezetését követelte. 14 O K N 1881. VIII. 248. 229

Tiltakozott a lengyel helységnevek német helységnevekkel felcserélése ellen, továbbá a családnevek németesítésének erőszakolása ellen.15 Herman a nemzetiségi és egyházi autonómia védelmében a centralizációt tartotta a legfőbb veszélynek. Ezért ítélte el Pollit Mihály képviseló't, aki az államtól a magyarországi összes nemzetek kultúráját szolgáló intézmények létesítését állami költség­ vetésből javasolta megvalósítani. Herman szerint a nemzeti kultúra intézményeit nem az állam, hanem a társadalom teremti meg, és ennek létezése alapján verekszik ki az állami támogatást. A magyar kulturális intézmények a központi elnyomás ellenére keletkeztek. De vannak ilyen szerb intézmények is, és a már létezésüket bizonyított intézmények állami támogatását Herman is szükségesnek tartotta. Az egyházi befolyást ugyanakkor Herman az iskolákban tűrhetetlen és kiszo­ rítandójelenségnek tartotta, amely a tudományos ismeretek alapján lehetséges ésszerű világszemlélet kialakulását gátolja. Román Sándor képviselőnek szemére vetette, hogy bár az erdélyi románság értelmiségi képviselői Párizsban jártak és tanultak, az egyházias befolyást iskoláikban képtelenek leküzdeni, népük tanításával nem a legjobb tanárok foglalkoznak. A tananyag ismeretközlő jellege is világénzeti vitát váltott ki. Pulszky Ágost szerint az iskola csak „vitathatatlan” ismereteket tanítson. Vagyis olyan ismereteket, amelyek az egyház tanításával nem ütköznek, vagy ha ütköznek, evidensek. Herman éles vitába szállt ezzel a konzervatív nézettel. Utalt arra, hogy Németországban 1878ban volt hasonló irányzat a tudományos eredmények és szemlélet visszaszorítására, a folyamat Münchenben ért véget. A kultúrharcban Häckel tanár a darwinizmus je­ gyében és a vallás ellen lépett fel. Az ilyen jelenségeket azonban üldözték. Virchowot Münchenbe küldték, aki elrendelte, hogy az iskolában csak az tanítható, ami kétség­ telen tudományos eredmény. Herman ezzel szemben a kétkedésre, az új megismerésé­ nek vágyára és az ismeretlenség és megismert dolgok határainak megmutatására, a világ jelenségeinek állandó változásaira és fejlődésére tanítaná a gyermekeket az iskolában. A konzervatívok és a kormánypárt képviselői, pl. Hoitsy Pál emiatt Herm ant veszedelmes materialistának vélték. A klasszikusok mint a tanyanyag törzsanyagának nélkülözhetetlen része, min­ denki számára elismert volt. A „klasszikus” fogalom értelmezése azonban ismét az országgyűlés ellentétes világnézetű pártcsoportjainak összecsapásához vezetett. Herman fontosnak tartotta, hogy az irodalmi és történelmi klasszikus szerzők ne csak a latinok és görögök legyenek. Hivatkozott Trefortra, aki 1881. december 31-én az általa összehívott tanácskozmányban maga is elismerte, hogy a német, angol és francia irodalom megannyi, sőt több klasszikus művet és szerzőt foglal magába, mint a régi nyelvbeli latin és görög. Elismerte azt is, hogy a klasszikusok magyar nyelvű fordítása is alkalmas a jellemformálásra. Herman ezen túl felismerte azt is, hogy a latin klasszikusok tanítása a középiskolában a gondolkodás béklyója is volt. Ezeket a béklyókat a magyar irodalom is megszenvedte és csak a legnagyobbak, Kazinczy és Révai Miklós után Arany és Petőfi volt képes ezeket leküzdeni alkotó munkájában. Herman a pályaválasztás és szakosodás szabadságának lehetőségét az emberi érettéválás koráig fenntartó iskolarendszer híve volt. Ezért az egységes középiskolát szorgalmazta. A reáliskola korai műszaki orientálást eredményez. Sajátos módon a nem erőltetett, nem korai pályaválasztás előnyösen hat a későbbi tanulmányokra is. A Műegyetem tanulmányi statisztikája és a tanárok tapasztalata szerint a gimnáziumi tanulók a műegyetemen is jobb eredményeket értek el, mint a reálközépiskolát vég­ zettek. 15 OKN 1881. X. 199. 216. 230

Az összehangolatlan iskolatípusok negatív kölcsönhatásának káros következmé­ nyeit is feltárta Herman. A népiskola, középiskola és az egyetem helyes kialakítása egymást feltételezi. Ha az egyetem „kávéházi nevelést” nyújt, rossz tanárokat képez, ha a tanszékeket a „családi katedrabirtok”-lás jellemzi, nem lehet jó a középiskola sem.16 Az új természettudományi ismeretek bevezetését a középiskolában nélkülözhetet­ len követelménynek tartotta. Elítélte a konzervatív klerikális körök ezt ellenző stupid magatartását. Herman ennek illusztrálására említette Buch svéd kutató esetét, aki a földtan tudományt megalapozta. Midőn Haidinger a földtant Ferenc császárnak bevezetésre ajánlotta az oktatásban Buch könyve alapján, a császár 14 napig tanul­ mányozta a könyvet és kijelentette: A könyv valóban új tudományt alapozott meg, de nem tanítható, mert ütközik a bibliai genezissel a föld keletkezéselmélete.17 A szakmai minősítés sablonizálásának hátrányaira is felhívta Herman a figyelmet. A magyarországi szemlélet korlátainak klasszikus példájaként említette: Jósika Miklós emlékirataiban felháborodva írt Brassai Sámuel tudományos munkásságáról, mert „autodidakta és nem nemes” . A dualizmuskori minősítési rendszerben Franklin Benjámin Magyarországon csak favágó lehetne. A gimnázium és reáltanoda kettős bevezetése ellen szól a középiskolák földrajzi elhelyezkedése is. Igen szerencsétlen hatást gyakorolhat egyes vidékekre, ha a város csak reáltanodával rendelkezik és mellette gimnázium fenntartására képtelen. Ez esetben tehetségeket rekesztenek ki eleve az egyetemi továbbtanulásból. A szakosodás Herman szerint nem a középiskola feladata. A tudományos kuta­ tásban a szakmai bifurkáció újabb lehetőségeit a tehetséges és alkotó szellemű ku­ tatók találják meg, sohasem az oktatás.18 A gimnáziumi tanterv belső szaktárgyi arányait és tartalmi vonatkozásait Herman adatszerűén is elemezte, dr. Klamrik János Középiskolai tanügyi rendelettár c. műve alapján. Herman szerint a nyelvi és természettudományi ismeretek együttesen az összóraszám 67,38 %-át teszik ki. A latin, görög, magyar, német nyelvórák száma 73,88%. Az általános túlterhelést, magas napi óraszámot figyelembe véve, Herman a nyelvi óráknak ezt az arányát túlzottnak találta. Ezen belül különösen a latin és görög nyelvórák aránya feltűnő, 42,67%. Véleménye szerint az ókori nyelveket a kö­ zépiskolai oktatásban teljesen mellőzni kellene a kötelező tárgyak sorából, tanítását az e nyelveket igénylő egyetemi szakokon kellene kezdeni. A latin és görög kultúrát és irodalmat a magyar nyelven kívül bármelyik világnyelven is élvezni lehet. A nagy tiltakozást látva végül is helyeselte az egységes középiskolát, amely minden gyakorlati pályára és az egyetemre is előkészítő ismereteket ad: modern nyelveket, az ókori nyelvek közül csak a latint és főként a modern természettudományokat és modern irodalmat tanít. A kormánypárt köreiben is voltak felvilágosultabbak, akik, mint pl. Móricz Pál, maguk is úgy vélték: a görög nyelvet nem kell a kötelező tárgyak sorában meghagyni. Csíky Kálmán viszont a görög nyelvet az oktatás fundamentumának tartotta, mert a görög a demokrácia iskolája. Herman szerint a görög társadalom nem előpéldája a modernkori demokráciának és diktatúráknak. A görög államszer­ vezet, így az athéni demokrácia is rabszolgatartó demokrácia volt, a görög irodalom eredetiben más okokból sem való a serdülőkorú ifjúságnak. A görög demokráciát történelmileg a kereszténység haladta meg. A keresztény világszemléletet és feudális államot pedig a polgári állam, társadalom és tudomány. Ezért a középiskolai oktatás 16 OKN 1881. X. 219. 17 OKN 1881. X. 221. 18 OKN 1881. X. 255. 231

a görög helyett NEWTON, GALILEI, LINNÉ, DARWIN tanaira kell épüljön elsősorban Arisztotelészből kiindulva. De az idejétmúlt alkémiába (áltudományokba) beavatott adeptuszok helyett tanítsanak kémiát, asztrológia helyett csillagászatot. A görög tragédiák helyett fordítsanak nagyobb figyelmet Shakespeare művei taní­ tására. Négy nyelv tanítása a középiskolában Herman szerint „merénylet az ifjúság ellen” . Tiltakozott a nyelvtanítás elavult és eredménytelen analitikus módszere ellen és a szintetikus nyelvtanítási módszer bevezetését követelte. A jelenlegi tanítási mód­ szerrel pl. a német nyelvet, ami feltétlenül szükséges, nem lehet a középiskolában elsajátítani. E középiskolai időfecsérlés helyett többet tanul az a diák, aki a nyarát német nyelvterületen, pl. a Szepességben tölti, vagy magántanárhoz jár.19 A középiskola célja Herman szerint nem lehel a tehetségek nevelése. A tehetség születési adottság, amely a későbbi kiemelkedő személyes teljesítmény során bonta­ kozik ki. A társadalomnak nem csupán tehetségekre van szüksége, a gyakorlati élet nagy tömegű, jól képzett, közepes tehetségű embereket kíván. A középiskola célja elsősorban a közepes tehetségek pályára előkészítése kell legyen, a fiatalság becsületre nevelése útján. Herman elavultnak minősítette a reformkori modell idealizálását. Csíky és Körösi képviselők szerint Kazinczy és Kölcsey példáját kell eszménynek tartani. Herman szerint 1883-ban az akkori nyelvi-filozófiai nevelésközpontúság elavult, a modern korban a természettudományi oktatás vált fontosabbá.20 A tankönyvkiadás elégtelensége is nehezítette a középiskolai oktatást. Herman szóvátette, hogy egyes tárgyak 20 év óta azonos, de már elavult tankönyvekkel ren­ delkeznek. Szerinte Magyarországon nem lehet mindent a hazai önálló tudományos kutatástól várni, a külföldi eredmények fordítása és magyar nyelvű publikálása leg­ alább olyan fontos. Csak így épülhetnek be a legfontosabb tudományos eredmények a középiskolai tananyagba. A középiskolai tanárképzés a törvényjavaslat szerint a budapesti és kolozsvári egyetemre koncentrálódott. Herman szerint a tanárellátás gondjait ez állandósítani fogja, mert egyes vidékek számára előnytelen helyzetet teremt, ezért több tanárképző főiskola létesítését javasolja.21 Herman demokratikus középiskolai javaslatairól fentebb vázolt áttekintés érzé­ kelteti annak főbb vonásait. Herman javaslatait támogatták Mocsáry Lajos, László Imre, Duka Ferenc és társai. A minisztérium Csáky Albin minisztersége idején karolta fel az egységes középiskola elvét, megvalósítását elvileg az Országos Közoktatási Tanács 1894. évi elvi állásfoglalása kimondta, gyakorlati bevezetésére azonban csak a második világháború után tettek kísérletet. Szeged középiskolai tapasztalatait Herman nem használta fel a vitában. A várost a kérdés elevenen érintette, hiszen az 1850-es években azon 12 városok közé tartozott, ahol a város áldozatkészségéből az Organisationsentwurf 1849. évi szabályzata alap­ ján reáliskolát hoztak létre, 1868-ig német tanítási nyelvvel. Az 1883. 30. te. 26. §. lehetővé tette a reáliskolai érettségi bizonyítvánnyal a műegyetem és az egyetem természettudományi karán, latin—görög különbözeti vizsgával pedig az összes egyéb szakon a továbbtanulást. A budapesti egyetemek képezték ki az alföldi szakemberek túlnyomó részét. Ezért az egyetem fejlesztése Szeged számára is fontos kérdés volt. Herman Ottó az egyetemnek az ország fejlődésében igen fontos szerepet tulajdonított, ezért az országgyűlésben igen gyakran bírálta a minisztérium egyetemfejlesztési politikáját. Az egye­ temmel kapcsolatos felszólalásai gyakran az „illendőség” határát is túllépték, nem 19 OKN 1881. X. 250. 256. 20 OKN 1881. X. 289. 21 OKN 1881. Xí. 70. 232

egyszer személyes adatgyűjtéssel volt kénytelen az egyetemi rendellenességeket bizo­ nyítani. A kormány az egyetemről nem terjesztett az országgyűlés elé olyan pontos adatokat és elemzést, amely alapján az egyetem helyzete pontosan felmérhető lett volna. 1880-ban a minisztérium a második növénytani tanszék felállítását javasolta. Herman ezzel szemben a létező tanszék korszerű felszerelését ajánlotta és egy paleon­ tológiái tanszék létesítését. Ebből sajátos világnézeti vita keletkezett. Zichy Ágost a kormány álláspontját védte, a rendszertannak tulajdonított nagyobb fontosságot, Herman viszont hangsúlyozta, hogy a modern tudomány számára nem a rendszertani sémák a fontosak, hanem a fejlődés tanulmányozása.22 1882-ben kifogásolta, hogy a kormány az egyetemi tanárok közül nem a legjobb szakemberek képviselővé választására törekszik, hogy szakismereteik segítségével a kormánypolitikát bírálatukkal segítsék, hanem a politikailag „megbízhatóakéra” . Pl. a műegyetemről jellemző módon Dobránszky Péter a képviselő, az alkotmánytan tanára, akit senki sem hallgat az egyetemen. Miért kénytelen őt az országgyűlés hall­ gatni? Herman szóvá tette a tudományegyetem korrupt tanpénzrendszerét, amely más tgyetemeken és főiskolákon ismeretlen. Követelte, hogy a tanpénzt az egyetem pénzeárába kelljen befizetni, hogy azt az egyetem fejlesztésére fordítsák, többek között a hiányzó, vagy túllátogatott tanszékek esetén a párhuzamos tanszékek létesítésére, a magántanári állások rendezésére, a tudományos személyzet ellátásának rendezésére, így kifogásolta, hogy a bonctannak egyetlen tanára van, jóllehet az állatorvosi, az emberorvosi és a gyógyszerész szakok nagyszámú hallgatója számára kötelező tárgy. A tanpénzrendszer a tanárok jövedelmét aránytalanná teszi, egyesek évi 8—12 ezer Ft külön jövedelemre tesznek szert, 400—800 hallgatót befogadó auditóriumok­ ban eredményesen oktatni nem lehet. A tanárok a hallgatók jelentős részét 8—10-szer is megbuktatják, hogy növeljék a vizsgadíjbevételeiket. A miniszter az egyetem tanári testületének megkérdezése nélkül nevez ki taná­ rokat. A paleontológus pl. nem tud magyarul. A tanárok ebben a létkörben tudo­ mányos kutatás helyett publicisztikával foglalkoznak. Ennek ékes bizonyítéka az egyetem kiadásában megjelent beszédgyűjtemény.23 Előfordult, hogy Trefort nem szakos tanárt nevezett ki a tanszék élére. Pl. Dr. Hampel kinevezést kapott az ókortörténeti tanszékre, holott nem ért az ókorhoz, mert a szakmája az archeológia. A hallgató tanulási költségei nézőpontjából az orvoshallgató esetét hozta pél­ dának. A tandíj 5 évig 362,25 Ft, a szigorlat és avatás költsége 250 Ft. Ebből a kari pénztárba kell befizetni 30 Ft-ot, a tanár zsebébe 220 Ft-ot. Vagyis 116 fős évfolya­ mot véve a tanár kap 25 520 Ft-ot, az egyetem 3480 Ft-ot. A műegyetemen ezzel szemben a tanpénz az egyetem pénztárába folyik be, és ezt célszerű beruházásokra fordítják. Ez ott a tanárok körében normális testületi szellemet alakított ki, szemben a budapesti tudományegyetem immorális légkörével.24 A felháborodás Herman ellen fokozódott. Ez Hermant arra kényszerítette, hogy részletes adatgyűjtésbe kezdjen. 1885-ben, három évvel később a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium költségvetésének általános vitáján átfogóan elemezte a minisz­ térium és az egyetem működését. Kimutatta, hogy a minisztérium sok mindenben kezdeményező, de semmit sem valósít meg gyökeresen. A minisztérium nem elemzi a magyarországi viszonyokat, külföldi intézményeket telepít, azok valódi honosítása nélkül. Nincs figyelemmel a tényleges országos értelmiségi szükségletre, állami esz22 OK N 1878. XV. 211. 23 OKN 1881. II. 391. 24 OKN 1881. III. 36. 39. 233

közökkel támogatja az értelmiségi túltermelést egyes szakokon, más szakoktól viszont megvonja támogatását. így pl. túlfejlesztette a képzó'művészeti intézményeket, mes­ teriskolát hozott létre, számos ösztöndíjat tart fenn külföldön magyar festó'knek, holott a működő festők is megrendelés nélkül tengődnek, és így csak a „festőproleta­ riátust” növeli az állam. A minisztériumban virágzik a nepotizmus, protekcionizmus, a két, sőt három másodállás betöltése utáni hajsza. Az egyetemi tanszékek jelentős részét is örökség és házassági kapcsolatok révén szerezték meg egyesek. Herman arra hivatkozott, hogy az Országos Közoktatásügyi Bizottság tagjaként a harmadik egyetemről szervezett ankét javaslatait meghallgató albizottság tagjaként hallotta pl. Kautz Gyula állítását, mely szerint az egyetemen indokolatlan paralel tanszékek működnek. Hoffmann Pál egyetemi tanár, a bizottság elnöke, 1877/78-ban a budapesti tudományegyetem rektora, maga sürgette a tanpénzek állami kezelésének bevezetését, mert tűrhetetlen, hogy a „proletár egyetemi tanárokkal szemben mások egyetemi tanár nábobokként élnek” . Szabó József (1883—84. években rektor) tanpénz, vizsga és szigorlati díj magánjövedelme 11 594 Ft volt az 1883/84. tanévben. Than Károlyé 16 883, Eötvös Lorándé 11 298 Ft. Ugyanakkor Hatala Péteré 36 Ft, Hunfalvy Jánosé 116 Ft, Budenz Józsefé 96 Ft. Kautz Gyuláé, aki állította, hogy a helyzet tarthatatlan, 12 820 Ft.25* A műegyetem ezzel szemben a tandíjakat a questor útján szedi be, az összeg 5 %-át fizeti az állampénztárba, 10%-a a rektoré, 1 % a questoré, 18 % a magántanároké, 66% egyenlő felosztásban a tanárok magánjövedelme. Herman utalt arra, hogy ez a rendszer ugyan jobb, de korántsem demokratikus és humánus. Ennek következ­ tében a diákok jelentős része, ha csak teheti, külföldi egyetemeken kíván tovább ta­ nulni, egyre többen keresik fel a bécsi egyetemet, ahol ilyen tudományos allodiumok ismeretlenek.28 Zimándy Ignác Hermannal egyetértésben ismertette a külföldi analógiákat: Franciaországban hasonló visszaélés sohasem volt. Németországban jelentkezett a törekvés, erről Wigand Albert egyetemi tanár Marburgban könyvet adott ki. Az anomáliát a kötelező tárgyak eltörlésével szüntették meg. Budapesten a rendszer formálissá teszi az oktatást, nem az órák látogatása a fontos. Pl. Salamon Ferenc történésznek a vizsga- és tanpénzkimutatás szerint 383—470 hallgatója van, a szemi­ náriumát 10—30, a kollégiumait 1—9 fő ingadozással látogatják. Herman társaival ismét javasolta: a nagylétszámú tárgyak párhuzamos előadá­ sát, a tandíjak állami kezelését, a tanári fizetés rendezését a szolgálati évek alapján fokozatosan 2,5—4 ezer Ft-ban maximálják, de ezt mindenkinek egyaránt fizessék. A laboratóriumi díjakat az egyetem pénztárába fizessék, szüntessék meg a laborató­ riummal rendelkező professzor évi 8—9 ezer Ft indokolatlan magánjövedelmét. Herman felszólalása a jobboldal kormány elleni akcióját is kiváltotta: Zimándy az anomáliák láttán követelte, hogy a budapesti egyetem tanári karának felét bo­ csássák el, mert szabadgondolkodó, ateista, nem katolikus. A Pázmáneum legyen eredeti rendeltetésének megfelelően katolikus egyetem. Javasolta ugyanakkor, hogy a tanári kar „zsidó, szabadkőműves, keresztényellenes, új pogány részéből” az állam létesítsen Budapesten külön állami egyetemet. Tiltakozott az ellen, hogy a Pázmány-egyetem költségei az állami költségvetésben szerepelnek. Követelte, hogy az országgyűlés törölje el Eötvös József államosítási rendeletét.27 1887-ben Szemnecz Emil lelkipásztor, képviselő ismételte meg a tiltakozást az egyetem államvagyonként 25 OKN 1884. III. 170. 173. 28 OKN 1884. III. 178. 27 OKN 1884. IX. 44. 234

kezelése ellen, továbbá, hogy a katolikus alapból fedezi az állam az „egyetemen Hegelt, Darwint, Háckelt tanító tanárait” , és az ellen is, hogy a kormány a katolikus alapokat kezelő' bizottság tagjává nevezett ki „akácfalevél-jelvényt viselő szabadkő­ művest, akiket XIII. Leo Humánum Genus bullája az egyházból kiközösít” .28 1886-ban Hermannak az egyetemi tudományos munkát tartalmilag elemző bírála­ tai ellen a klerikális támadások fokozódtak. Herman kimutatta, hogy a Budapesti Tu­ dományegyetem Jogtudományi Karának tanári minősítésében a tudományos telje­ sítmény nem játszik szerepet. 5 egyetemi tanár életében még egy sort sem publikált, 2 tanár ezek közül még hírlapi cikket sem írt. Szilágyi Dezső a jogi kar mentségére hozta fel, hogy Európában a legolcsóbb, és a kötelező tárgyak rendszerét nem a tanári kar vezette be.29 Herman Szilágyi Dezsőnek egy évvel később, 1884-ben válaszolt: A budapesti egyetem nemzetközi tekintélye annyira kicsi, hogy a heidelbergi egyetem 500. évfor­ dulója megünneplésére nem kapott meghívást, de a Schulverein igen. A budapesti egyetem erkölcsileg nulla. Az egyetem, tanári kinevezésekre az európai qualifikáció követelményeit kell érvényesíteni, az alapvető feltétel a tudományos publikációk tartalmi értéke legyen. Ennek alapján pl. Szilágyi Dezső más egyetemen nem lehetne magántanár. Helyteleníti, hogy az egyetem tanárai helyett a minisztérium az egyetemi tankönyvírással a Magyar Tudományos Akadémiát bízza meg. Az akadémikusok lehet, kiváló specialisták, de a tankönyvírás, vagyis a tudományos eredmények átfogó, rendszerezett és didaktikus összefoglalása nem feltétlenül feladatuk, és tapasztalat hiánya miatt nem valószínű, hogy egyetemi oktatás céljára alkalmas műveket tudja­ nak írni. A Magyar Tudományos Akadémia ugyancsak nem érvényesíti a tudományos követelményeket az akadémiai minősítéseknél. Tudományos qualifikációra éretlen 18 éveseket vendégjoggal ruház fel.30 A budapesti egyetemi anomáliák kiküszöbölésére a harmadik egyetem vidéki városban létesítését sürgette. Trefort Ágost 1887-ben jogosan vetette Herman szemére, hogy a költségvetési vitán az előterjesztett tételekre nem tett megjegyzést, észrevételeit hasznosnak találta volna. Az egyetemről adott bírálata annyiban nem tárgyilagos, hogy számos európai és világhírű tanár működik a budapesti Tudományegyetemen, amit többek között a heidelbergi egyetemmel fennálló kapcsolat és az 500. évfordulóra küldött meghívó is igazol. Sajnálta, hogy Herman nem vállalt tanári állást az egyetemen. Trefort sze­ rint az a vád, hogy a minisztérium Magyarországon idegen európai kultúrának meg­ felelő intézményeket honosítana meg, alaptalan, mert Trefort szerint ,,önálló” kul­ túra Európában nincs. A polgári kultúra eredményei és intézményei minden ország­ ban azonos tartalommal és célokért működnek. Trefort szerint a régi iskola sem volt gyakorlatiasabb a mainál, viszont az sem igaz, hogy a 19. század első felében elő­ deink csak a latin—görög ókortudományokat művelték. Az előző generáció sem tudott görögül, hanem a túlnyomó részt gyakorlati tudományokkal foglalkozott. Tagadta Herman vádját, hogy a kormány az egyetemek létesítését párt-és aktuális kormánypolitikai érdekekre használja fel. Herman válaszul emlékeztetett a kolozsvári egyetem alapítására, amit még Pauler Tivadar vallás- és közoktatásügyi minisztersége idején készítettek elő. Lónyay Menyhért kormánya — az 1872. évi választásokon — befolyása erősítése érdekében, Lónyay és Pauler Kolozsvárra utaztak, hogy az egye28 OKN 1884. XV. 244. 29 OKN 1889. IX. 48. 30 OKN 1884. XV. 244. 235

tem engedélyezésének bejelentésével elérjék Lámi Lászlóval szemben gr. Péchy Manó szabadelvű párti képviselő megválasztását. A harmadik egyetem ügyét az 1884. évi választásokon a kormány több helyen is megkísérelte politikai befolyása erősítése érdekében felhasználni. Trefort mint képviselőjelölt a harmadik egyetemet Pozsonynak ígérte, Jókai Kassának, Tisza Lajos ugyanakkor Szegednek!31 A harmadik egyetem országgyűlési vitái 1872-re nyúlnak vissza. A kérvényt a közoktatásügyi bizottság szaktanácskozmány elé utalta, az albizottság és a bizottság is fő tanügyigazgatási kérdésnek minősítette. Ennek ellenére a bizottság munkája ismeretlen okból megakadt, mindössze a jövő országgyűlés figyelmébe ajánlotta az ügy továbbvitelét. Szeged város 1880-ban újabb kérvénnyel fordult az országgyűléshez. Herman Ottó mint a város képviselője arra utalt, hogy ha Liptó szlovák (tót) nyelvű földműves iskolát kapott, ha Magyaróvárott a gazdasági tanintézetben a németeknek adtak kon­ cessziót, Szegednek, a legnagyobb magyar városnak igazán járna egyetem. Herman teljesen ésszerűtlennek találta a kormány eljárását, hogy a magyarságnak a nem magyarlakta területeken állít fel iskolákat, képez ki tanítókat, ugyanakkor a hely­ beli szlovák tanárokat üldözik, a tanügyet centralizálják az állameszme érdekében. A magyar szakirodalom emiatt nem közérthető. Ez vonatkozik a Magyar Tudomá­ nyos Akadémia kiadványaira is, amelynek 1000 példányos kiadásaiból az olvasóközönség alig vásárol meg 10-10 példányt. Herman azt remélte, hogy Szeged mint magyar nyelvterület, a magyar nyelvű tudományosság központija lehet. A buda­ pesti és a kolozsvári egyetemek, főként az utóbbi a magyar kisebbség számára hasz­ nos propaganda, de hallgatóik nagyrészt az Alföldről jönnek. A természettudományos társaságok tagjai is mind német nevűek voltak Magyarországon. Herman utalt arra, hogy ő maga is az. Csak a kolozsvári egyetemen nevelkedett alföldi szakemberek képviselik újabban a magyarságot a társulatban. A miniszter a pénzügyi bizottságban tett nyilatkozata szerint Pozsonyban tanulmányoztatja az egyetem létesítésének fel­ tételeit.32 A harmadik egyetem Szegedre telepítésének tervét, valószínűleg Szeged város átiratára, számos megye és város támogatta. 1880-ban Vas, Szabolcs, Torna, Zemplén, Torda—Aranyos, Szatmár, Csanád, Szolnok—Doboka, Baranya, Liptó, Ung, Torontál, Hunyad, Komárom, Túróc, Kisküküllő, Veszprém megyék támogatták. A felsorolásból kitűnik, hogy nem csupán az alföldi, hanem a dunántúli, erdélyi, sőt a felvidéki szlovák többségű megyék közül is voltak a szegedi egyetemnek pártolói. A városok közül Kecskemét, Arad, az utóbbi azonban Szatmár megyével azonos módon, azzal a kiegészítéssel, hogy ők viszont főiskolát szeretnének.33 1884-ben Herman Ottó az országgyűlésen napirend előtt kért szót a szegedi egye­ tem ügyében. Szóvá tette, hogy a harmadik egyetem ügye végre a Közoktatásügyi Bizottság elé került, legjobb szakemberektől kértek véleményt és a bizottság ezzel együtt álláspontját nyilvánosságra hozta. Ezzel a harmadik egyetem létesítésének sürgős szükségességét egy újabb hivatott fórum nyílvánította ki. Ezért érthetetlennek találta a minisztérium halogató magatartását, és az országgyűlést a minisztériumot sürgető határozat hozatalára kérte fel. Az országgyűlés azonban határozat nélkül, csupán Herman felszólalását fogadta el, amit a miniszternek kell továbbítani.34 31 OKN 1884. XV. 235. 32 OKN 1881. XVII. 232. 33 OKN 1878. XI. 66. 34 A szegedi egyetemet pártolta Vas megye/OKN 1878. XI. 214.; Torda-Aranyos megye: O K N 1878. XII. 3., Baranya megye: OKN 1878. XIII. 307., Liptó és Ung megyék: OKN 1878. XIII. 377., Torontál megye: 1878. XIV. 3., Hunyad megye: 1878. XIV. 117., Kisküküllő megye: 236

1886-ban Herman ismét megvádolta a költségvetés általános vitáján a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumot, hogy képtelen a magyar „nemzeti genius” alap­ elveit, mint a magyar kultúrpolitika irányító elvét megfogalmazni. Erre utalt szerinte az is, hogy a miniszter a 3. egyetemet Pozsonynak ígérte, a Közoktatásügyi Bizott­ ság tanácskozmányának meghallgatása nélkül. Herman szerint elengedhetetlen, hogy a harmadik egyetem magyar nyelvterületen nyerjen elhelyezést, vidéki városban. A német egyetemek közül a nemzeti génius igazi hordozói nem a Berlinben és Bécsben működők, hanem a kisebb vidéki városok egyetemei. A minisztérium Pozsonyt a Bécsbe igyekvő diákok megállítására tervezi. Figyelmen kívül hagyja, hogy Ma­ gyarországból Bécsben elsősorban orvostanhallgatók tanulnak, mert ott kisebbek a követelmények. Ugyanakkor ezt a bécsiek jól felhasználják saját előnyükre, mert a Bécsben végzett magyar orvosok betegeiket, ha érdekesebb eset merül fel, nem Pestre, hanem Bécsbe küldik a klinikákra. A minisztérium ezt a jelenséget a nosztriíikációs vizsga bevezetésével egyszerűbben ellensúlyozhatná.35 1894-ben Babó Emil, Szeged város képviselője sajnálattal állapította meg az országgyűlésen, hogy a 3. egyetem megszerzéséért még mindig három város kérvé­ nyezési versengésénél tart a törvényhozás: Pozsony, Szeged, Temesvár egyidejűleg jelentette be igényét.36 1907-ben Bánffy Dezső volt miniszterelnök, Szeged I. kerületének országgyű­ lési képviselője szinte ugyanezeket volt kénytelen a harmadik egyetem sorsáról meg­ ismételni. Bánffy 1893-ban, mint a képviselőház elnöke, bár Szegeden, Pozsonyban és Kassán saját bevallása szerint sohasem járt, Szeged mellett foglalt állást, elismerve, hogy a 4., 5., 6. egyetemre is szüksége van az országnak, a budapesti egyetem átfogó rendezésével együtt. Hivatkozott arra is, hogy 1893-ban a harmadik egyetem magyar környezetben létesítésének elvét a vallás- és közoktatásügyi miniszter, sőt a miniszterelnök is elfogadni látszott. 1907-ben a helyzet csak annyiban változott, hogy újabb aspiránsok is jelentkeztek, Temesváron kívül Arad, Debrecen, Nagyvárad is beje­ lentette igényét a 3. egyetemre. Bánífy Dezső Kassáról származó, Párisban élő barát­ jától kapott levéllel is igyekezett a Szegedre, mint kizárólagosan lehetséges városra vonatkozó érveket erősíteni. Elyseé Reclus földrajztudósra hivatkozik: a magyarokat elsodorhatja a szociális mozgalom. „Ezért óhajtjuk, hogy a szocialista mozgalmunk élén is ott lengjen a magyar nemzeti lobogó. Mert jaj nekünk, ha annak hiányát észre nem vesszük és végünk lesz, ha a nemzeti zászló helyébe a vörös lobogó került” ... „Hallom a vádat, hogy nemzetileg nem lehet a munkának szervezkednie csak internacionalisan, hisz a tőke is nemzetközileg van szervezve. De hát azért, mert lehetet­ len, nekünk erre meg kell keresnünk a módot, s nem kétkedem, hogy meg is találjuk a munkások és munkaadók nemzeti szervezkedésében.” A Párizsból érkezett levélben a Szegeden létesítendő egyetem ügye tehát különös módon azonosul a polgári osz­ tályuralom nemzeti jellegű fenntartásának szolgálatával és a polgárság nemzetközi érdekeivel, a munkásság nemzetközi forradalmi törekvéseivel fenyegető történelmi folyamatok fókuszában. A polgári nemzeti érdekvédelem szolgálatában Bánffy barátja szerint, amellyel nyilván Bánífy is egyetértett, a legfőbb teendő, a kollektív nemzeti tőke gyarapítására alkalmas hely, amelynek békéjét a nemzetiségi szempontból nem exponált magyar környezet biztosíthatja. Szeged mellett szól az is, hogy az Alföld OKN 1878. X. 352., Veszprém megye: 1878. XV. 301., Kecskemét város 1878. XIII. 201., Szatmár megye: O K N 1878. XII. 209., Arad vármegye: OKN 1878. XII. 235., Csanád—Szolnok—Doboka megye: 1878. XII. 365. Herman napirend előtti felszólalása 1884. március 31. 337. ülés: OKN 1881. XVII. 46. 35 O K N 1884. IX. 45. 36 O K N 1892. XVIII. 127. 237

nagyszámú értelmiségi foglalkozásút igényel. Előnyös az is, hogy Szegeden a megél­ hetési viszonyok olcsóak. „Igazi magyar tudományegyetem tehát csak Szegeden hozható létre, védelmezve a nyugati civilizáció által.” Bánffy utalt arra, hogy Szeged városa már 1879. november 23-án kelt kérvényé­ ben a szegedi egyetem célját hasonló módon fogalmazta meg: „Szeged a bánsági, bácskai magyar elem szülőanyja, hogy még folyton gyarmatosítunk Bánát felé, a Bácskába küldöttünk egész rajokat, Zenta, Ó-Becse, Ő-Kaniza mindannyi Szeged leány városai.” Bánffy hivatkozott 1881. október 22-re, midőn Trefort Ágoston vallás- és közok­ tatásügyi miniszter, Szász Károly akadémikus, Markusovszky, Korányi, Thán Ká­ roly, Fodor, Eötvös Loránd, Hauszmann egyetemi tanárok Szegeden tanulmányoz­ ták a 3. egyetem felállításának lehetőségeit, és arról pozitív nyilatkozatot tettek. Sze­ ged város ennek ellenére 1893-ban a miniszterelnökhöz, az országgyűléshez újabb kérvényt intézett, 1896-ban megismételte azt, hasztalan. 1907-ben a Délmagyaror­ szági Közművelődési Egyesület nyilatkozott a szegedi egyetem szükségességéről és nyújtott be kérvényt az országgyűléshez. Amit a város felirata is alátámasztott azzal, hogy akkoriban szokatlan nagyságú összeget ajánlott fel a város az egyetem létesítéséhez önkéntes hozzájárulásként: 6 millió koronát. Bánffy utalt arra is, hogy Szegednek a 19. sz. első felében is volt igénye főiskolára, hiszen 1838-ban a piarista gimnázium mellett jogi fakultás felállítását tervezték.37 A tervek és ígéretek ellenére az egyetem ügye 1914-ig halasztódott, a háború miatt ismét kilátástalanná vált. Szegeden az egyetem kényszerhelyzeben, Magyarország területének felosztása után valósult meg, a tragikus eseményeket átélt kolozs­ vári egyetem Magyarországra áthelyezésével. Sajátos jelenség a szegedi egyetem tervének meghiúsulása a dualizmus korában. Az elsősorban a nemzetiségek elnyomása miatt elmarasztalt rendszer, voltaképpen az állítólagos „uralkodó nemzet” legszorosabban vett érdekeit szolgálni hivatott egye­ tem megvalósítását nem szorgalmazta. A dualista kormányzat sokkal többet tett a nem magyar nemzetiségű területek felsőoktatási intézményekkel ellátása érdekében, a nem magyar nyelvű tanintézetek érdekében is, mint a voltaképpeni magyarlakta területek főiskolái érdekében. Ennek az a magyarázata, hogy a kormány elsősorban a nemzetiségeket felkaroló magyarellenes külföldi propaganda támadásait igyekezett elhárítani. Ugyanakkor a magyarországi nemzetiségi mozgalmak ellensúlyozására az állami beruházásokat főként a nemzetiségi területek helyzetének javí­ tására fordította, de anélkül, hogy azzal valóban elérhette volna az országban élő nem magyar nemzetiségű lakosság körében működő polgári nacionalista és szepa­ ratista értelmiségi politikai csoportosulások agitációjának enyhülését. Ugyan­ akkor a kormány nem vállalhatta a szegedi egyetem létesítésének magyar naciona­ lista programját sem, amellyel a szegedi egyetem célját, szinte kezdettől fogva, nem csupán az alföldi magyar lakosság értelmiségi igényének kielégítésében látták, hanem a magyar szellemiség nemzetiségekre gyakorolt várható hatásában is. Voltaképpen a soknyelvű ország egyetemeinek a különböző nemzetiségi csoportok értelmisége képzésében döntő szerepe volt. A budapesti egyetemeken és főiskolákon tanultak és nyertek kiképzést a magyarországi nemzetiségi lakosság értelmiségi rétegei is. Az egyetem ebben az értelemben kétségtelenül szolgálta a népek és nemzetiségek közötti érintkezés és kölcsönös együttműködés lehetőségét és pozitívumait is. A kormány számára azonban ez az együttműködés csak a dualista magyar államot erősítő ten­ denciaként volt elfogadható. Megvalósítását azonban ilyen értelemben is akadályozta 37 OKN 1906. V. 282. 286. 238

az összmonarchia hatalmi köreinek félelme a magyar állam és a magyar kormány Magyarországon belüli befolyásának megerősödésétől is. Ez a sajátos paradoxon a dualizmus kora egyik jellemző sajátossága volt. A tudománypolitika kérdéseivel Szeged város képviselői közül mindössze két képviselő foglalkozott. Az 1871—73. években Horváth Mihály történész elsősorban a tudományos kiadványok és tudományos kutatók támogatásának rendszeresítése érdekében emelt szót. 1871-ben a Magyar Tudományos Akadémia Történeti Forráskiadványok sorozatára előirányzott költségvetési összeg felemelését kérte. A Vallásés Közoktatásügyi Minisztérium költségvetésének 11. rovatában méltánytalannak találta 1871-ben a „hazai elszegényedett írókra” tervbe vett 2500 F t segély jelzőjét és azt „érdemesült” jelzővel kérte pótolni. Javasolta továbbá, hogy személyenként 1000 Ft-ot és az írók segélyegyletének 1500 Ft-ot vegyenek tervbe. Javalatát az országgyűlés nem fogadta el.38 1872-ben Horvát Mihály javaslatot tett az érdemeket szer­ zett írók anyagi függetlenségének biztosítására állami dotációval, a költségvetés ter­ hére. így személy szerint a magyar modern irodalomtörténet alapítójának, Toldy Ferencnek, az Egyetemi Könyvtár könyvtárosának, a magyar irodalom történetének feldolgozására, támogatta a bölcsészettudományi kar kérését, évi 4000 F t díj költ­ ségvetésbe vételét. Hasonlót kapott Horváth István 1848 előtt: évi 2000 Ft-ot. Ezt Horváth Mihály javasolta évi 3000 Ft-ra felemelni. Lónyay miniszterelnök a javasla­ tot nem személyi ellátást szolgáló évdíjként, hanem a magyar irodalomtörténet-irás megírására célfeladatként tartotta megszavazhatónak.39 Az Országos Levéltár kiépítése és gyűjtőkörének kialakítása, továbbá mint állami intézménynek a fenntartási költségei, gazdasági ügyvitele a kiegyezés után vette kezdetét. 1873-ban azonban a levéltárnak nem volt kinevezett levéltárnoka. Jóllehet 1871. december 10-én elkezdődött a kancellária, majd a gubernium levél­ tárának az elhelyezése az Országos Levéltárban. Az országos kormányhatóságok, a nádori, helytartótanácsi, kamarai levéltárak anyagával együtt a felbecsülhetetlen értékű iratanyag megnövekedett, de annak egységes levéltári rendszerbe foglalásá­ hoz munkaerőgondokkal küzdöttek. Az 1873. évi költségvetésben minderre mindössze3135 Ft-ot vettek fel, azzal, hogy ne nevezzenek ki egyelőre főigazgatót. Horváth Mihály ezt értelmetlen és káros takarékosságnak találta és javasolta, hogy a kormány ne késlekedjék a főigazgató kinevezésével, hogy a feljesztésről gondoskodni tud­ janak.40 Herman Ottó tudománypolitikai javaslatai az 1880-as években nem kevésbé érzé­ keltetik: a magyar tudománypolitika a 19. század második felében gyermekcipőben járt. 1880-ban Herman Ottó javasolta, hogy az 1870 óta működő Földtani Intézet értékes országos földmérési eredményeit, amelyek mind az állami, mind a magánipari, bányászati vállalkozások fejlesztése, mind a vízgazdálkodás, erdőgazdálkodás, közle­ kedésfejlesztés tervezése szempontjából döntő jelentőségűek, mint közérdekű építészeti és geológiai térképeket nyomtassák ki, és tegyék általánosan hozzáférhetővé. Erre a célra 2000 Ft költségvetésbe vételét ajánlotta, amit az országgyűlés elutasított. 1880. november 25-én az 1881. évi költségvetési vitán ezt a javaslatát még azzal is indokolta, hogy a Földtani Intézet a geológiai felmérések térképeinek publikálásával külföldön is ismertté tehetné tevékenységét. Wahrmann Mór, a pénzügyi bizottság előadója a javaslatot ismét elutasította, azzal, hogy a miniszter 1881-ben az ügy meg­ oldására javaslatot tesz. Vagyis Herman javaslatát nem lehetett figyelmen kívül 38 OK N 1869. VII. 292 (1871. febr. 22. 292. ülés) 39 OKN 1869. XX. 420. 10 OKN 1872. IV. 86. 239

hagyni, de ezzel meggátolta a kormánypárt, hogy az ügy ellenzéki javaslatként nyer­ jen megoldást.41 A Nemzeti Múzeum ügyeinek rendezését Herman Ottó több alkalommal is sürgette az országgyűlésen. 1878-tól a minisztériumot ért gyakori bírálat hatására 1881. május 13-án Trefort felhatalmazást kért az országgyűléstó'l a Magyar Nemzeti Múzeum ügyének rendezésére az 1882. évi költségvetés terhére történő' javaslat készí­ tésére. Ez alkalommal Herman ismét szóvá tette, hogy a múzeum egyes osztályainak költségvetése aránytalanul nagy a többi osztály rovására a minisztérium szubjektív akaratától függően. Követelte a szükségletek szerinti költségvetés alapelveinek ki­ munkálását, a szakalkalmazottak fizetésének (pl. osztályőrök) rendezését. Szóvátette, hogy a füvészeti osztály nem várhat addig, míg Haynald érsek meghal, és hagyatékát átvehetik az 1868. évi nyilatkozata alapján. Az Iparmúzeum fejlesztési koncepcióját is bírálta Herman. Elhibázottnak tar­ totta a múzeum ipartörténeti fejlesztésének egyoldalúságát, a modern technológia rovására. Szerinte az iparmúzeumok elsődleges feladata a technológia eredményeinek gyűjtése, feldolgozása és népszerűsítése, a gyakorlati iparfejlesztés szolgálata. Ezért, amennyiben az ipartörténet maradna a múzeum gyűjtőköre, külön technológiai mú­ zeum felállítását javasolta.42 A polgáriforradalom emlékének ápolása a kor különös kultúrpolitikai jelentőségű kérdése volt. A polgári forradalom élő lelkiismerete, Kossuth Lajos külföldön élt és a kormány mindent megtett hatásának elszigetelésére. Ugyanakkor a polgári reformtörekvések és a polgári forradalom teljes szellemi hagyatéka nem volt a kormány számára sem ignorálható. így került sor 1882-ben a Petőfi szobor felállítására Buda­ pest központjában. Herman Ottó 1882. október 12-én az országgyűlés őszi üléssza­ kának megnyitása után napirend előtt javasolta a Függetlenségi Párt nevében, hogy az országgyűlés a szobor ünnepélyes avatásakor koszorút helyezzen a szobor talap­ zatára. Tisza Kálmán miniszterelnöknek ezek után nem volt más választása, mint Herman javaslatát megrovásban részesíteni, mert Petőfi emlékének ápolásából „párt­ ügyet” kovácsol, és a kormánypárt nevében kell javasolni, hogy az országgyűlés egységesen helyezze el koszorúját Petőfi szobránál.43 A képzőművészet hazai állami támogatása is megoldatlan volt. Herman szerint emiatt az új művész nemzedék is Munkácsy Mihály sorsára jut: kénytelen külföldre távozni, sokan Párizsban telepszenek le. Igaz, Trefort művészeti akadémiát kíván léte­ síteni, de ezzel az alkotó művészek sorsa nem oldódik meg. Herman szerint az állami fegyverkezés, az állami érdekekkel összekapcsolt börze rendszere nem egyeztethető össze a kulturális fejlődés követelményeinek állami rendezésével.44 Herman szerint a miniszter ezeket az anomáliákat ügyes szervező munkával igyekszik leplezni. „Népkutató intézetet” tervez, „nemzeti épületeket” emeltet, ugyanakkor a forradalmi tanokat ki akarja irtani, mert a forradalom számára csak rossz. Herman Ottó ezzel szemben a forradalom létjogosultságának elismerését kö­ vetelte, mint az emberiség fejlődéstörténetének nélkülözhetetlen eszközét. „Én a forradalom jogosultságát mindenképpen elfogadom, azt hirdetem, mert az emberiség elnyomott részének soha sincs másképpen módja, hogy a reánehezedő igazságtalan elnyomástól felszabaduljon.”451

11 42 43 44 45 240

OKN OKN OKN OKN OKN

1878. 1878. 1881. 1881. 1884.

XI. 398., OKN 1878. XV. 182. 255. XIX. 25. VII. 20. VIII. 251. VIII. 364.

Herman a polgári osztályuralom igazságtalanságait a kultúrpolitika területén részletesen elemezte. A miniszter a tanító és tanári kart megbízhatatlannak tartja, és ,,febris gymnasialis stupida”-t emleget. Herman szerint ezzel szemben létezik egy febris ministerialis nervosa quotidiana, amely megakadályozza az oktatási rendszer kialakulását, mert a katedrák betöltését protekcionalizmusra építi, tehát a beteg­ ség forrása a minisztérium maga. A rendszerek tanulmányozására külföldre küld felkészületlen szakembereket, anélkül, hogy egy demokratikus iskolarendszer létre­ hozására képes lenne. Erőlteti a minisztérium a vallásoktatást, ami ellentétben áll a tudományos világszemlélettel, vagyis az iskolai oktatás legfontosabb alapelvével. A miniszter gyakorolja a tankönyvmonopólium jogát, meggátolja a modern tan­ könyvek kiadását. A Magyar Tudományos Akadémia elnökévé választatta magát, és ebben a minőségében az akadémiát is „reformálni” akarja, vagyis a tudományos szellemet korlátok közé szorítani. A tudományos intézetek adósak a tankönyvekkel, nincs pszichológia és összehasonlító bonctani tankönyv többek között. A nemzetközi tudományos fórumokra nem az illetékes szak legjobb képviselőit küldik ki. A berlini embertani kongresszusra pl. Magyarország képviseletében a miniszter egy kémikust küldött ki, aki a nápolyi Állattani Intézetben már előzőleg kudarcot vallott, de tan­ székvezető lett ennek ellenére.46 Fentiekből érzékelhető, hogy Herman demokratikus nézeteivel a Függetlenségi Párton belül is figyelemre méltó egyéniség volt. A polgári ellenzék soraiban nézetei kifejtésével egyedül állt. Az egyházpolitika a dualizmus kori politikai közélet egyik fontos kérdése volt. Tartalmi összetevői jelzik a magyarországi polgári forradalom kerékbetört szándé­ kainak további megvalósítási kísérleteit, eredménytelensége jelzi az egyházak befo­ lyásának további fennmaradását, sőt erősödését a polgári korban. A katolikus egyházi alapok állami kezelésbe visszavételét korábban egyes Habs­ burg uralkodók is megkísérelték. A polgárosodás erősítése és a felvilágosult abszolu­ tizmus hatalmi bázisának szilárdítása érdekében radikális úton tett erre kísérletet II. József. Az 1848. évi forradalom az egyház és állam szétválasztásának elvét töre­ kedett érvényesíteni. A kiegyezés után lényegében ugyanez a reformnemzedék került ismét hatalomra, és a 48-as törvényeknek igyekezett érvényt szerezni. így állami keze­ lésbe vette a katolikus egyházi alapokat is. A kérdés adott megoldásának azonban eltérő változatai voltak. Horváth Mihály a demokratikus nézeteket valló liberális püspök-történetíró amiatt tiltakozott a katolikus egyházi alapok országgyűlési és kormányfelügyelete ellen, mert az állam és egyház teljes szétválasztásának híve volt. A szabad egyház szabad államban elv érvényesítése érdekében javasolta az alapok autonom egyháztanács kezelésébe utalását Eötvös József elképzelései szerint. Addig sem tartotta szerencsésnek, hogy az országgyűlés folytassa a vitát az intercalaris jövedelmekről.47 A radikális párt, amely a kiegyezés után 48-as párt néven tömörült, ugyancsak támogatta Eötvös javaslatát, de a liberálisokhoz viszonyítva demokratikusabb ér­ veléssel és elképzeléssel. Kállay Ödön, Szeged képviselője szerint az államhatalom és az egyház egyaránt elnyomást gyakorol a hívők felett. A pápa a csalhatatlansági dogmával az államhatalmat igyekszik maga alá rendelni. A tudományos eredmé­ nyektől az államhatalom is fél a társadalmi következményeket tekintve, ezért köt egyezséget az egyházzal, az államhatalom nem ismeri el „a szabadság alapját” ,

46 OKN 1884. VIII. 366. 47 OKN 1869. VI. 124. 24!

az általános választójogot. Kállay Ödön is helyeselte Eötvös autonómia javaslatát az állam és egyház teljes szétválasztásának érvényesítése érdekében, ezért egyházpolitikai kérdésekben az állami ellenőrzés teljes eltörlésének híve. Az állam felada­ tának tekinti ugyanakkor kizárólagosan a nevelést és oktatást. Ezért az iskolák állami felügyeletének híve, javasolta az iskolai alapítványok kizárólagos állami kezelésbe vételét, ugyanakkor annak az alapelvnek törvénybe iktatását, hogy annak jövedelmét az állam kizárólagosan iskolai célokra fordíthatja, ne fordíthassák pl. hadseregfejlesztésre. Az egyházpolitikai kérdések a dualizmus korában jelentős mér­ tékben a nemzetiségi politikával estek egybe. Kállay ezért kitért arra is, hogy az ál­ lamnak Magyarországon az „idegenajkú népek” kulturális fejlődését is támogatnia kell, mert ez is a közös hazához kapcsolja őket.48 A vallás szabad gyakorlása mint a polgári államiság fontos egyházpolitikai elve sem valósult meg maradéktalanul a polgári forradalom után. A dualizmus korában a polgári radikális politika képviselőinek állandóan megismételt javaslata volt az országgyűlésben ezen fontos elv törvénybe iktatása. A 48-as pártban Irányi Dániel vállalta magára hosszú évtizedes országgyűlési képviselői tevékenysége során ennek a követelésnek megújuló szorgalmazását. 1869. november 4-én Irányi ilyen tárgyú felszólalásai kezdetén Kállay Ödön is támogatta aláírásával az indítványt, amelyben a kormányt felszólították a törvényjavaslat előterjesztésére.49 A zsidó valláson kívül, amelynek hívei elnyerték a polgári egyenjogúsítást, számos kisebb-nagyobb szekta működött Magyarországon anélkül, hogy egyházjogi rendezését kiharcolhatta volna. Kállay Ödön a nazarénus vallás ügyének rendezését sürgette, és bírálta a kormányt, mert az ügyet halogatja. Trefort Ágoston a felelősséget az ellenzékre hárította, mert a költségvetési tárgyalás obstrukciójával, állítólag meg­ akadályozta a kormányt a törvényjavaslat előterjesztésében. Az ügy azonban a to­ vábbi ciklusokban sem nyert rendezést. Hasonló módon támogatta később 1881-ben Szeged város polgársága a magyarajkú görögkatolikus püspökség létesítését Hajdúdorogon. A vita még 1886-ban is a kormány elvi hajlandóságának kierőszakolása érdekében folytatódott. A vallás és közoktatási miniszter Herman Ottónak a szekták helyzetét feltáró és az új vallási szervezkedések erősödését bizonyító felszólalása ha­ tására kénytelen volt kijelenteni, elvileg a kormány nem zárkózik el a szekták és új vallások törvényes elismerése elől, amennyiben hitelveiket a minisztériumnak be­ mutatják, és azok az állam és társadalom érdekeivel nem ütköznek. A liberális kor­ mánypárt és a radikális demokrata Függetlenségi Párt álláspontja között az alapvető ellentét, Herman Ottó véleménye szerint, a társadalmi és állami érdek eltérő értelme­ zésében található. Herman szerint a vallásszabadság nem lehet állami mérlegelés tárgya. A társadalom és az állam érdeke a teljes vallásszabadság biztosítása. Ez az állampolgár érdeke. Utal pl. arra, hogy a nazarénusok ott találhatók nagy számban az Alföldön, ahol a katolikus papság gazdagon dotált, és nem törődik a híveivel. Ugyanakkor Herman a nazarénus szekta jogos önvédelmi funkcióját is elismerte: a mezőgazdasági munkásság a maga módján ezzel védekezik a csendőrszuronyokra épülő, az államhatalom által támogatott kizsákmányolás rendszere ellen. Nyilván­ való, hogy ezek után a szekta törvényes elismerése, amennyiben a minisztérium jogot formált annak társadalompolitikai értékelésére, nem volt engedélyezhető.50

48 OKN 1869. VI. 135. 49 OKN 1869. III. 64. 50 Kállay Ödön a nazarénusok ügyében: OKN 1872. VII. 97., Szeged város a magyarajkú gö­ rögkatolikus püspökség ügyében: OKN 1878. XVIII. 289., Herman a szekták társadalompolitikai nővédelmi szerepéről: Költségvetés részletes vitáján 1886. febr. 4-én: OKN 1884. VIII. 369. 242

Herman demokratikus valláspolitikai felfogása a vallástalanság szabadsága összefüggésében érthető meg igazán. A materializmus szabadsága Herman szerint azonos állampolgári jog kell legyen a vallás szabadságával. Herman a vallással szem­ ben a tudás szabadsága elvét kívánta érvényesíteni a polgári társadalomban. A világ­ nézeti tájékozódás szabadsága feltételezi a megismerés szabadságát, a gondolkodás szabadságát. Herman a materializmust a tudományos világnézettel azonosnak tekin­ tette. Ezért ellenezte a hitoktatás államilag kötelező tárgyként szerepeltetését a tör­ vényekben. A középiskolai törvényjavaslat vitáján Nagy Istvánnal szemben, aki a vallásoktatás óraszámát egy órával emelni javasolta, fejtette ki, hogy a középiskola célja a gyakorlati életre nevelés lehet csupán, ami szerinte annyit jelent, hogy az állampolgár az életben előforduló jelenségekre értelmes választ tudjon keresni. Az iskola feladata a materialista szellemű oktatás. A materializmus Herman szerint törvény és igazság, „amelyet semmi hittel nem lehet agyonütni, az a pozitív tudás” . Herman tiltakozott a tudományos vizsgálatok eredményeinek egyházpolitikai meg­ hamisítása ellen. így Darwin kutatásainak olyan leegyszerűsítése ellen, mely szerint az nem egyéb, mint annak a tarthatatlan állításnak a kifejtése, hogy az ember egyenesen a majomtól származik. Darwin Herman szerint a vallás genezis hitével szemben a keletkezéstörténet vizsgálatának tudományos megalapozója. Herman ugyanakkor tiltakozott az ellen, hogy a magyarországi állampolgárok tömeges vallástalanságáért a materializmust tegyék felelőssé. A vallástalanságért szerinte maga az egyház felelős, amely az emberiség szolgálata eredendő célját felcserélte a hatalom szolgálatával, vagyis az állampolgárok többségének érdekeitől elszakadt. Ezért üresek Magyaror­ szágon a templomok.51 1885-ben a költségvetési vitán Herman ezt a megállapítást fontos felismeréssel egészítette ki. Szerinte a magyar kormány a valláserkölcsi oktatás állami erőszakolásá­ ban hasonló eszközt vélt felismerni, mint Németországban Bismarck a szocialista­ ellenes törvényekkel: ,,a föld alá” igyekszik kényszeríteni a szocializmust. Az ered­ mény Németországban a szocializmus megerősödése, sőt az anarchista törekvések „dinamit” merényleteinek elszaporodása lett. Magyarországon a hatalmi körök valláserkölcsről papolnak, mert kétségtelen, hogy „a társadalmi forradalom veszélye jelen van” . A magyar kormány, hogy ezt beismerni ne kényszerüljön „bedugja fülét”, ül a hivatalában. Az országgyűlést bizánci zsinatokhoz hasonlította, amely apró szava­ kon, betűkön vitázik, amikor a „mohamedán döngeti a kaput” . Herman Ottó, amint a fentiekben láttuk, képes volt a reformkori liberális reformnemzedék legjobbjainak álláspontját a modern viszonyokra alkalmazni. A reformkori liberális nemesi refor­ merek a polgári átalakulás megvalósításán munkálkodással kívánták, önnön osztály­ uralmi rendszerük feladása árán is, a polgári társadalmi rend bevezetésével, a volt feudális kiváltságok feláldozásával, az egész társadalom, de önmaguk jobb és emberibb létezésének feltételeit megteremteni. Herman a polgári demokrácia kiteljesedése érde­ kében felismerte a szocialista mozgalom szabadságának jelentőségét, jóllehet maga nem volt szocialista, hanem polgári demokrata. A polgári osztályuralmi rend értel­ metlen védelmének tekintette ezzel szemben a vallás társadalmi rend védelmére irá­ nyuló politikai felhasználását.52 A valláserkölcsi nevelést a hatalom mindig akkor szorgalmazza, ha „égnek a máglyák” . De mi lesz, ha az érdekeltek megegyezni nem tudnak? „Nekem meggyőző­ désem az, hogy a modern társadalmat valláserkölcsi oktatással többé megmenteni 51 Herman a materialista gondolkodás szabadságát a gimnáziumokról és reáltanodákról szóló törvényjavaslat 3. § vitáján fejtette ki 1883. április 5-én a 217. ülésen (O KN 1881. X. k. 318.) 62 OKN 1884. III. 176. 243

nem lehet”, ez szerinte nem egyéb, mint társadalmi reakció. A modern társadalom sarkköve szerinte a pozitív tudás, becsület, emberszeretet. A társadalmi béke alapja nem lehet egyéb, mint az emberi élet alapfeltételeinek biztosítása mindenki szám ára: enni, lakni, ruházkodni, családot alapítani. Ezt a jelen társadalom nem biztosítja. Herman társadalomeszménye a fejlett szociálpolitikai rendszerrel megalapozott polgári demokrácia volt. Ennek védelmében szembesíti kora társadalompolitikai törekvéseit. A lakosság többségének létbizonytalanságát a fajgyűlölők, az antisze­ miták a zsidóságra hárítják. Herman ezt a vallási és faji gyűlölködést a társadalomra veszélyes tendenciának és minden eszközzel, vagyis a tudományos felvilágosítás és az államhatalom rendó'ri és bírói igazságszolgáltatás eszközeivel is leküzdendő tenden­ ciának tekintette. A szocialisták a társadalmi bajok okát a tőkés kizsákmányolás rendszerében látják. Sajátos módon Herman ugyan nem tette magáévá a szocializmus elméletét, de a tőkés kizsákmányolás tényét maga is több alkalommal felismerte és igazságtalanságát szóvá tette. Az anarchisták a társadalmi rendszer teljes lerombolá­ sában látják a kiutat. Herman ezzel a törekvéssel nem értett egyet, de az anarchista merényleteket, mint a társadalmi osztályelnyomás elleni tiltakozás szimbólumait jogosnak ítélte. Az egyház Herman szerint a társadalmi bajokat az emberi gonosz­ sággal magyarázza, vagy meg sem kísérli az okok feltárását, a társadalmi kizsákmá­ nyolást társadalmi szükségszerűségnek ismeri el. Az egyház által kínált kiút, a mennyország, Herman szerint az emberiség számára elfogadhatatlan. A nyomorgó embertömegek nem hihetnek a menyországban, mint az emberi jólét egyetlen kilátá­ sában a földön túli életben, midőn azt látják, hogy itt a földön is van jólét és egyesek számára megteremthető a gazdagság. Herman szerint Európa bajai fennmaradnak akkor is, ha a „zsidót kikergetik Európából”. Szerinte a gazdaságot károsító okokat kell megszüntetni: „minden munkaerő, amely egy államban van, arra fordítandó, hogy funkcionáljon, hogy értéket teremtsen, az ifjúságot ne kényszerítsék kaszárnyatétlen­ ségre” . Az államigazgatást, egész az állampolgárt zaklató felügyeleti apparátusával együtt, szerinte, le kell építeni egy a közügyet a társadalom javára intéző szervezetté. Az államot át kell szerinte alakítani a becsület, a produktív munka, az emberszeretet szolgálatára a „börze és a szurony” hatalma helyett. Herman polgári demokratikus felfogása végső fokon a társadalmi fejlődés állandó és megrázkódtatásoktól mentes tartós eszközét látja az államban, amelynek megvalósulása alkalmas lenne a 19. század állandóan visszatérő osztályküzdelmei történelmi körforgását feloldani. Her­ man szerint a történelem hamis körforgásáért a társadalom súlyos árat fizet: a forra­ dalom után a császárság hatalmának visszatérése, majd ennek reakciójaként a proleta­ riátus rohama és az azt túlhajtó anarchia, amit ismét a királyság vált fel, és ebből a körforgásból, Herman szerint, az állam gyökeres átalakítása nélkül nincs kiút, csak a polgári demokrácia megteremtése, amelyet demokratikus szociálpolitikai rendszer támaszt alá.63 A 19. század végi magyar valóság törvényhozása azonban képtelen volt követni az európai fejlődést, még kevésbé Herman Ottó szárnyaló polgári demokratikus né­ zeteit. A házassági törvény a 19. század végi Magyarország viszonyait jellegzetesen tükröző politikai feszültség forrása volt. Irányi Dániel a kiegyezést követő évektől meg-megismételt javaslata a század végére a kormány számára is elkerülhetetlen lépés­ sé súlyosodott. 1883-ban Irányi Dánielt Herman az elvekhez ragaszkodás kilátástalanságának hatására bekövetkező engedékenysége miatt bírálta. A kötelező polgári házasság bevezetése helyett a kormány ún. vegyesházasságról szóló törvényjavaslatát53 53 OKN 1884. III. 175. Részletesen lásd : E ötvös J ó z s e f : A XIX. század uralkodó eszméinek h a tá sa az állad alo m ra. 244

is támogatta, annak érdekében, hogy az ügy kimozduljon a holtpontról. Herman el­ fogadhatatlannak találta a javaslatot, mert további anomáliák forrását hozta létre, így pl. a külföldön kötött polgári házasságból született gyermekek a törvényjavaslat szerint „törvényteleneknek” minó'sültek volna. Herman kifogásolta azt is, hogy az állam beavatkozik a fiatal katonatisztek házasságkötési szabadságába az előteremthetetlen 40 ezer F t kaució feltételével, amit amiatt is igazságtalannak tart, mert a tábornoktól a törvény házasságkötés esetén nem követel kauciót. Kifogásolta azt is, hogy a törvényjavaslat magában foglalja a cölibátus elismerését, továbbá szociálpo­ litikai korlátáival a malthusianus felfogásoknak, a Zweikindersystem (kétgyermekrendszer)-nek kedvez. Herman az elhibázott törvényjavaslat helyett javasolta az állam és egyház viszonyának rendezését francia mintára, az egyházi vagyon teljes államo­ sítása útján. Ez esetben szerinte megszűnnének a házasságjogi viták is, mert az egy­ ház számára a házassági jog gazdaságilag érdektelenné válna.54 1884-ben a kormány a zsidók és keresztények közötti házsaságkötés szabályozá­ sáról készített eló' törvényjavalatot, minthogy a házassági jog átfogó rendezésére nem vállalkozott. A törvényjavaslatot a fó'rendiház a dualizmus korában jellemzó', a tör­ vényjavaslatokra rábólintó magatartásától eltérve elutasította. A törvényjavaslat emiatt ismét az országgyűlés képviselőháza elé került. Herman Ottó elismerte, hogy Tisza Kálmán miniszterelnöksége idején első alkalommal megpróbált az „ár ellen úszni” , ezért Irányi jogtalanul tesz Tiszának a sikertelenségért szemrehányást. Ugyan­ akkor bírálta Tisza Kálmánt, mert az „úszást” felemás módon kísérelte meg. Nem a polgári házassági jogot hozta törvényjavaslatba, hanem csak az antiszemitizmus leszerelését célzó törvényjavaslattal állt elő. Tisza Kálmán kicsinyes taktikázó kor­ mánypolitikája Herman szerint a fejlődés fő akadálya, ezért Tisza Kálmánt a minisz­ terelnöki székből távozásra szólította fel. Az antiszemita zavargások ellen Kerepesre és Zala, Somogy megyékbe kirendelt karhatalom nem oldott meg semmit. Herman szerint a kormánynak elő kell segíteni a zsidó vallás modernizálását. A vallás tör­ téneti fejlődéséről Herman sajátos nézeteket vallott. Szerinte a különböző vallások keletkezése a társadalom adott fejlődési fázisainak termékei. így az őskorban kelet­ kezett zsidó vallást meghaladta a feudalizmus kialakulása korában keletkezett ke­ resztény vallás az emberszeretet eszményével, amely a test, egyéni szabadság alapja volt. A katolicizmus egyeduralmi törekvéseivel szemben a protestantizmus harcolta ki az ember lelkiismereti szabadságjogát. Ezt a francia forradalom haladta meg törté­ nelmileg a feudális tulajdonjog felszámolásával. Herman a francia forradalomnak egész Európára és Magyarország fejlődésére kiható jelentőséget tulajdonított: „A mi szabadságharcunk csak folyománya volt a francia forradalomnak.” A liberalizmus, amint Tisza Kálmán kormánya és pártja ezt teszi, a szabadelvű tanok hirdetése szó­ ban, de tettekben nem. A liberálisok politikájának eredménye a „tőke feudaliz­ musának” kialakulása, amely rendszer a népet „kizsákmányolja és ugyanúgy meg­ fosztja szabadságától mint a korábbi” . A társadalomban a tőke— kamat, a hitelező — adós tagozódás vált uralkodóvá. Szerinte a zsidóság egyoldalú fejlődése (a Penta­ teuch alapján) lehetetlen a mai társadalomban. Ezért van szükség a neológ irány­ zatra. Az ortodox és neológ irányzat még küzd, de küldöttsége a vallás-és közoktatásügyi miniszternél volt. Herman reményét fejezte ki, hogy az antiszemitizmus leküzdé­ sében a teljes vallási egyenjogúsítás, vallásszabadság, a polgári házasságjog rendezése és a vallás és faj elleni izgatás állami és társadalmi kiközösítése és üldözése járhat eredménnyel.65 51 OKN 1881. XIII. 194. 66 OKN 1881. XIV. 306. 245

Az állami anyakönyvvezetés bevezetésére az 1883., 1884. évek hosszú parlamenti viharai után került sor. Tisza Kálmánnak 1890-ben az ügy sikertelen rendezési kí­ sérlete után le kellett mondani. 1893-ban mint exminiszterelnöknek még volt alkalma kifejteni, hogy a kérdés egyöntetű, minden állampolgárt egyformán érintő rendezésé­ nek híve. Szeged polgárságának érdekeit ezekben a vitákban már nem Herman, ha­ nem Babó Emi! képviselte. Babó az 1868. 53. a vegyesházasságot bevezető törvény szándékának érvényesítését támogatta, amelyet az 1871. 40. törvény sem sértett, mert az anyakönyvezetést nem tekinti kihágási esetnek, amennyiben vegyesházasság esetén mindkét felekezet vezeti azt. Azért javasolja az 1868. 53. tv. módosítását és az elkeresztelési rendelet visszavonását, amely a felekezeti izgatás okát nem küszöbölte ki. A felekezeti izgatást, mint káros társadalmi jelenséget szerinte az összes állampolgár­ nak azonos jogokat biztosító törvénnyel lehet hatástalanná tenni, ezért olyan kormány­ előterjesztést sürgetett, amely az összes vallásnak azonos jogokat biztosít. A fele­ kezeti izgatás forrásainak felszámolásához tartozik szerinte a papság anyagi helyzeté­ nek rendezése is, mert a felekezet elleni izgatás egybe esik azokkal a községekkel a Felvidéken, ahol a papság számára a párbér behajthatatlanná vált. Emiatt követelte a házassági jog egységesítését s kiterjesztését a szektákra is. Babó szerint a házassági jog rendezetlensége miatti társadalmi feszültségek másik forrása az örökösödési jog rendezetlensége. Példaként említette az 1876-ban a katolikus egyházból kilépett és családot alapított pap örököseinek esetét: a katolikus özvegy és a négy hátramaradt árva gyermek örökösödési jogát a kincstár törvénytelennek minősítette, és a család­ főként meghalt volt pap vagyonát bekebelezte.56 A katolikus főpapság 1883—4. években az állami anyakönyvvezetés bevezetése ellen politikai mozgalmat kezdeményezett, amelyet klerikális pártszervezkedés tá­ masztott alá. Babó Emil 1894-ben tiltakozott az egyházpolitikai mozgalom ellen és kifogásolta, hogy a Belügyminisztérium a főispánoknak adott „kommandórendeleté­ vel” és a kormánypárt bizonytalan egyházpolitikai magatartásával csak rontott a helyzeten. Az állam és egyház teljes szétválasztása helyett az állam az egyház belső ügyeibe avatkozásra tesz kísérleteket. Ezért az 1868. 53. tv. megváltoztatását ellenezte, mert a vallás választási jog feloldása vegyesházasságú gyermekek esetén vitára vezet, a katolikus vallást, merev dogmái alkalmazásával előnyben részesíti. A magyar jog­ fejlődés Mária Terézia óta, aki a jezsuiták hatására a vegyesházasságot megtiltotta, ellenkező irányban halad. II. József már a reversálist is megszüntette, igaz, az 1892. évi országgyűlés ismét visszaállította. 1868-ban kimondták végül is a zsidók egyenjogúsitását. A jogfejlődésben a továbblépés az általánosan kötelező polgári házasság bevezetése lehet, amely az állami anyakönyvvezetéssel a felekezeti ellentéteket tel­ jesen kiküszöbölheti a vegyesházasságok esetében. Babó a törvény nemzetiségpoli­ tikai jelentőségére is felhívta a figyelmet, hiszen több vonatkozásban a felekezeti hovatartozás nemzeti hovatartozással is egybeesik. Ezért az állami anyakönyvvezetés bevezetését helyeselte.57 Az antiszemitizmus az 1870-es évek közepén jelentkezett a magyar politikai életben, és 1883—1884-ben vált az ország közállapotait fenyegető méretű mozgalom­ má, majd a demokratikus és liberális erők, továbbá a kormány késői, de határozott fellépésének hatására ismét jelentéktelenné vált. Az antiszemitizmus elleni küzdelemben Herman Ottónak kiemelkedő szerepe volt. Ebben Szeged város polgárságának és la­ kosságának magatartása Herman Ottó számára bátorítást jelentett. 56 OKN 1892. X. 89. 67 OKN 1892. XVI. 101. Babó Emil az egyházpolitikai mozgalom elleni tiltakozása után pár nappal az állami anyakönyvi kerületek beosztásának aránytalanságát kifogásolta: 1894. május 25-én. OKN 1892. XIX. 56. 246

A zsidó iskolaalapok ügye az antiszemita képviselők fajgyűlölő izgatására adott alkalmat az országgyűlésben. Herman magatartását a vallás szabad gyakorlásának elve határozta meg. A Függetlenségi Párt ,,disszidenseihez” csatlakozott ez ügyben, mert helytelenítette a zsidó iskolaalapok felosztását ortodox és neológ hitágazat között (Hegedűs László indítványa) mindaddig, amíg a zsidó egyház belsőleg a két irányzat vitáját nem rendezi. Herman szerint a népnevelés ügye állami feladat, és abból semmilyen vonatkozásban sem szabad pártügyet csinálni. Herman jogtalannak érezte, hogy politikai párt vagy kormány egyoldalúan támogassa a neki szimpatikusabb neológ irányzatot, mert ez egyházi ügyekbe külső beavatkozás. Ugyanakkor elítélte Istóczy Győző fajelméletét, mert Herman szerint a biológiai fa j fogalma az emberi nemre nem alkalmazható, tekintettel arra, hogy a földön élő egész emberiség ebben az értelemben egy „fajt” alkot. Herman a polgári fejlődés szükségszerű és kötelező követelményének tekintette, hogy a zsidóság minden természetű elnyomását és megkülönböztetését, amelyet Európa államai évszázadokon át gyakoroltak, meg­ szüntessék. Ennek érdekében őszintén kívánta a zsidóság asszimilációját a polgári társadalomhoz, Darwin értelmében „reductióját.” Herman szerint Istóczy nézeteinek azért nincs létalapja, mert egyetlen állítását sem tudja bizonyítani. Az általa kizárólag a zsidóságnak tulajdonított uralomvágy, a lukrativ vállalkozások iránti kizárólagos fogékonyság tényszerűen nem bizonyítható, ezzel szemben tény, hogy az európai társadalmak a zsidókat hosszú időn át kizárták más foglalkozási ágak műveléséből. A kincstári vállalatokban és a bányavárosokban a munkásoknak nyújtott hitelek terhei valóban súlyosak voltak. Az erőszakos asszimiláció azonban emberi jog ellenes. Az asszimilációt legfeljebb az állami támogatás segítheti elő, amelyet a többi vallásfelekezet is élvez. Ennek feltétele a bárminemű jogi megkülönböztetés meg­ szüntetése, a jogegyenlőség és vallási türelem érvényesülése. A magyar nemzeti szel­ lemű nevelés érdekében Herman helyeselte a vallásalap állami kezelésben tartását.68 1883-ban Istóczy Győző mentelmi jogának felfüggesztése vitáján Herman a men­ telmi jog felfüggesztését mint az antiszemitizmus ellen elégtelen intézkedést ellenezte. Az antiszemitizmus Herman szerint nemzetközi jelenség, amely Magyarországon is jelentkezett. A kormány 1875 óta, amikor Istóczy Győző szabadelvű párti képviselő­ ként a 12 röpirat c. folyóiarat kiadását megkezdte, a kormánynak három év állt ren­ delkezésre a folyamatossá vált antiszemita izgatás megfékezésére, a kormány azonban tűrte ezt. 1883-ban Istóczy az ercsi határban párbajozott, az igazságszolgáltatás nem lépett közbe. Miután azonban kilépett a Szabadelvű Pártból, az államügyész azonnal vádat emelt ellene egyetlen cikke miatt. Korábban azzal kendőzték, hogy társadalmi befolyását antiszemitizmusával elvesztette, köznevetség tárgya és bolodnak igyekeztek feltüntetni. Az antiszemitizmus a parlamentből indult ki, Istóczy itt lépett fel először nézeteivel, ezzel igyekezett nézeteinek tekintélyt szerezni. Istóczy fellépésének tápot adott Tisza Kálmán azzal, hogy 1872-től pártjának elveit, a liberális pártpolitikai elveket az állami pénzügyek rendbehozása érdekében lehetségesnek nyilvánította „szüneteltetni” . Vagyis elvtelen kormánypártot hozott létre. Ennek egyenes foly­ tatása volt, hogy a szabadelvűek körében szemita és antiszemita pártot kreáltak. Herman szerint a kormány kötelességét mulasztotta, amikor e jelenség ellen kezdet­ től fogva nem lépett fel minden eszközzel. Istóczy a nemzetgazdaság tudományos elem­ zésének eszközeit a fajgyűlölettel helyettesítette, és nézeteivel évek óta mételyezi a képviselőházat. A kormány kötelességét mulasztotta, amikor az első antiszemita röpirat megjelenésekor nem foganatosított bírósági eljárást. Az országgyűlés többsége58 58 OKN 1878. XI. 43.

247

a büntetőtörvénykönyv 172. §-ába ütköző cselekmény elkövetése miatt felfüggesz­ tette Istóczy mentelmi jogát.59 A házassági törvényjavaslat vitájának hevében ismét fellángolt az antiszemitiz­ mus körüli vita is. 1883. november 22-én Hermán követelte, hogy az országgyűlés hoz­ zon az antiszemitizmus ellen törvényt és elvi jellegű elítélő határozatot. Herman maga is sürgette és helyeselte a zsidó egyház belső reformját, de élesen elhatárolta magát annak külső társadalmi befolyásolásától. Ezzel szemben a magyarországi antiszemita mozgalom ellen erélyes fellépést követelt. Istóczy nézetei tarthatatlanok voltak, de agitációja társadalmilag veszélyes méreteket öltött, egyszerű emberek tömegeit té­ vesztette meg, a népet atrocitásokba kergette. Istóczy céljai érdekében a történelmet is igyekezett meghamisítani. A „L ’antisemitique” lapban megjelent levele szerint a zsidóság állítólagos „túlhatalmáért” a francia forradalom a felelős, az egyenlőség, testvériség, szabadság eszméinek uralomra juttatásával. Istóczy ezzel Michel képvi­ selő nézeteit ismétli. Herman szerint a francia forradalom az egyenlőség, szabadság, testvériség eszméit az egész emberiség javára vívta ki, ezért egyenes folytatása a krisztusi tannak. Tehát az antiszemiták rossz keresztények. A francia forradalom elvei nem tulajdona sem a magyar antiszemitizmusnak, sem a zsidóságnak, sem a keresz­ ténységnek, mert azok az emberiség elvei és vívmányai. Istóczy volt szolgabíró és tönkrement földbirtokos, akit néhány furfangos zsidó becsapott. Most sérelmét az emberiség legnagyobb vívmányainak lerombolására akarja felhasználni — törekvése szánalmas és nevetséges. A tapolcai kérvényben párthívei a zsidók egyenjogúságának eltörlését követelték. Herman ugyanakkor követelte a zsidó vallás reformját is, amelyet a zsidó lapok egy része zokon vett. Herman szerint a zsidó vallás kodifikálása Magyarországon elkerülhetetlen, mert ez felel meg a vallásfelekezetek törvényesítése hagyományának. Ez alól nem ment fel valamely vallásfelekezet hitelelveinek külföldi publikálása. így pl. dr. Kaiserling: Das Moralgesetz des Judenthums c. könyve, amely vélemény, de nem konfessió. Ezért javasolta, tartsanak zsinatot, és fogalmazzák meg a hitelveiket.60 Herman fellépett az ellen, hogy a kormánypárt soraiból kiindult, „a miniszterelnök háta mögött” meghúzódó antiszemitizmust a kormánypárt a Függetlenségi Párt nyakába igyekszik varrni. A Függetlenségi Párt politikájával a zsidó vallásúak tekintélyes része szimpatizál. A Függetlenségi Pártban ugyanakkor valóban voltak Istóczyval szimpatizáló elemek, akiket eltávolítottak a pártból. A kormánypárti la­ pok a Függetlenségi Párt antiszemitizmus elleni elvi nyilatkozatát igyekeztek agyon­ hallgatni. Herman személyesen vállalta az antiszemitizmus elleni küzdelem tömegek közötti politikai agitációs munkafeladatait is. 1878-ban Istóczy választókerületében három hetet töltött Istóczyt leleplező ellenagitációval. Végül Istóczy tettlegességre tüzelte párthíveit a „szabadkőműves, zsidóbarát” Herman ellen, akit fizikai erőszak­ kal kényszerítettek távozásra. Válaszul Istóczy a szegedi tanyákon kísérelt meg Herman-ellenes antiszemita agitációt.61 A vitában Istóczy a kormányt támadta erőszakos beavatkozása miatt. Tisza Kálmán miniszterelnök a kormány nevében vállalta a felelősséget a történtekért. A kormány utasítására lövettek Somogybán az antiszemita zavargókra háromszori felszólítás után. Ezért a kormány a szolgabíró ellen vizsgálatot indítani nem enged.62 Istóczy magatartásának igazolására külföldi szolidaritásra is igyekezett hivat-

69 OKN 1881. XI. 476. •° OKN 1881. XIII. 197. 91 OKN 1881. XIII. 198. 62 OKN 1881. XIII. 200. 248

kozni, pl. hogy a Monitor de Rome c. lap 1883. október 27-i száma a magyarországi antiszemita párt alakulását a pápa nevében helyeselte volna. Majd Herman rovására állította, hogy Herman Pulszky Ferenc bizalmasa, aki a magyarországi szabadkőműves páholy nagymestere, és vele egyetértésben határozták el az antiszemitizmus elleni küzdelmet, mint számukra legfontosabb politikai feladatot. Istóczy más alkalommal hivatkozott arra is, hogy röpirataiban Hermant személyében nem támadta, amint ezt Herman teszi. A Testvériség c. független antiszemita laphoz, amely Herman ellen támadásokat intézett, semmi köze.63 A Herman—Istóczy vita kétségtelen személyes ellentétű mozzanatai egyes kép­ viselődre taszítólag hatottak. Köröss Sándor helytelenítette, hogy Herman az antisze­ mitizmus elleni fellépés elmulasztása miatt támadja Tisza Kálmán miniszterelnököt, sőt lemondásra ösztönzi, holott Tisza Kálmán a polgári jogegyenlőség elősegítése érdekében terjesztett elő törvényjavaslatot. Más, főleg konzervatív képviselőket az is megbotránkoztatott, hogy Herman Istóczy elleni küzdelmében, az antiszemitizmus eszméi tarthatatlanságának leleplezésével egyidőben maga is konkrét javaslatokkal állt elő a feszültséget okozott ügy rendezésére. Herman Klapka György adataira hivatkozva ismertette, hogy 1780—90-ben Magyarországon volt 25 ezer zsidó vallású. 1880-ban viszont 700 ezer. Vagyis a zsidó vallásúak száma nem természetes szapo­ rodás eredménye. Igen erős volt 100 év alatt a bevándorlás Galíciából az elnyomás miatt és Máramarosból a kedvezőtlen létfeltételek miatt az ország belsejébe. A M a­ gyarországon kívüleső tényezők hatására bekövetkezett bevándorlás következtében feltűnően növekvő zsidó vallásúakat állította az antiszemitizmus bűnbakul olyan magyarországi társadalmi bajokért, amelyek Herman meggyőződése szerint belső társadalmi fejlődésünk következményei: a kiegyezés 1867-ben, az ennek következté­ ben kényszerűen kialakult helytelen gazdaságpolitika és belpolitika. Magyarország állami alárendeltségének állandósulása Ausztriától. Ugyanakkor a társadalmi elége­ detlenséget, a társadalmi feszültségeket növeli a néptömegek gyors tájékoztatásának modern eszköze, a sajtó is, amely lehetővé teszi, hogy a „kocsisok és műveletlen tömegek” is lássák, olvassák, pl. milyen badarságokat beszélnek össze-vissza a fő­ rendiházban. Herman szerint ezért a modern polgári társadalom viszonyai között elkerülhetetlen a kormány és a törvényhozás gyors intézkedése minden fontos tár­ sadalmi kérdésben. A zsidó vallásügy rendezését is elkerülhetetlen ügynek tekintette Herman. Ezért követelte a teljes egyenjogúság törvénybe iktatását, a házassági jog rendezését. Ugyanakkor úgy vélte, hogy a zsidóságban magában is vannak jelei a társadalmi el­ zárkózás hagyományainak, ezeket a zsidó vallásúaknak maguknak kell Herman sze­ rint önként lebontania, amely a polgári társadalomba beolvadás előfeltétele. Her­ man igen fontosnak tartotta, hogy ez a beilleszkedési folyamat nem újkeletű. Az 1848. évi szabadságharcban a zsidó vallásúak derekasan helytálltak, nem véletlen, hogy emiatt kollektív büntetésben részesültek. Ugyanakkor a Bach rendszer idején a gyor­ san terjedő zsidó pálinka kereskedés a szegénység körében ellenszenvet váltott ki. Herman hivatkozott arra is, hogy Németországban és más külföldi országokban is felléptek az antiszemitizmus ellen. Németorszábgan Virchow is elítélte az antiszemi­ tizmust, bár a zsidóságot olyan társadalmi élesztőnek tartja, ami rossz és sok. Herman véleménye szerint a magyar társadalom a zsidó vallás válaszfalait törvény és állami intézkedések útján lebontotta. A házassági jog fontos feltétele a bevett vallássá nyilvánítás előkészítésének. A polgárosodási folyamatot az anti­ szemita párt megjelenése csak megzavarta, társadalmi károkat okozott. Az anti63 OKN 1881. XIII. 208. Istóczy újabb reflexiója: O K N 1881. XIV. 322. 249

szemita izgatás társadalommérgező hatásának megtűrése a kormány részéről bűn lenne. Herman szerint az egyenjogúsítás folyamatában „Nem rajtunk a sor, hanem a zsidóságon a sor, hogy cselekedjék, ám tegye meg teljes őszinteséggel és sohasem fog a magyar nemzet előtt akadályokra bukkanni” . Pulszky Ágost konzervatív képviselő szerint „Hermán Ottó álarc alatti antisze­ mita”, mert a polgári házasság megoldását kölcsönösen támogatták, de ezt Her­ man másként magyarázza. Úgy tűnik, hogy a konzervatívok az egyenjogúsítást he­ lyeslő részének a zsidó emancipáció Herman által vázolt teljes folyamata, vagyis a teljes nemzeti asszimiláció koncepciója túlságosan messze vezető volt. Herman Ottó a vallási egyenjogúságot a magyar nemzeti törekvésekkel való teljes azonosulás, a nemzeti asszimiláció jegyében képzelte el.64 Az antiszemitizmus további korlátozása a mozgalom lehanyatlása miatt foko­ zatosan háttérbe szorult. 1884 áprilisában az ipartörvény revízióját tartalmazó tör­ vényjavaslatáltalános vitáján Fenyvessy Ferenc képviselő javasolta a 13. § módosítá­ sát az 1868. 53. te. 19. §-a értelmében, mely szerint a templom közelében levő korcs­ mákat istentisztelet idején tartsák zárva. A működési tilalom elrendelését azzal indo­ kolta, hogy az antiszemiták egy városban a zsinagógával szemben levő helyen korcs­ mát nyitottak,,Istóczyhoz” címezve, amelyet az istentisztelet idején „Istóczya Zikcene cakcene nótával nyitott meg” . Állami érdek a képviselő szerint a felekezet elleni izgatás tilalma, a közerkölcs védelme, ezért a korcsmái zene Franciaországban is tilos isteni tisztelet idején. Angliában, Svájcban és az Amerikai Egyesült Államokban is a kocsmák vasárnap 8—10 és 15—17 óráig, éjjel 11—2-ig zárva vannak.65 Az antiszemitizmus elleni küzdelem az országgyűlésben 1884 októberében a polgári pártok antiszemita párt elleni közös fellépésével zárult. A felirati vitában Vá­ mos Béla egyetemi tanár szállt szembe Istóczy Válaszfelirati javaslatával. Kijelentette, hogy Istóczy elvei: „aki nem dolgozik ne is egyék”, továbbá az örökösödési jog el­ törlése a szocializmustól és a kommunizmustól kölcsönzött elvek. Ezek a polgári társadalomban nem megvalósíthatók a társadalomnak legalábbis az adott fejlettségi fokán. Ezért Istóczy javaslatának nincs elvi létalapja. A tőke és munka viszonya egyelőre eltörölhetetlen, mert a tőke nyit újabb alapot a munkának ebben a társa­ dalmi rendszerben. Herman Ottó Horváth Boldizsárral szállt vitába a felirat célját értelmezve. Horváth Boldizsár szerint a felirat célja nem egyéb, mint az uralkodó leiratában foglalt kormányprogram bírálata és az abból kimaradt fontos kérdések munkatervbe vételének kérése. Herman Ottó szerint a felirat célja a politikai pártok társadalmi helyzetfelmérésének összegezése. Herman pozitív jelenségként állapította meg, hogy a liberális kormánypárt, a konzervatív ellenzék és a közjogi ellenzék, Hor­ váth Boldizsár, Tisza Kálmán és Sennyey Pál kezet nyújtott az antiszemitizmus ellen. Herman ezen túlmenően külön rendszabályokat követelt a vallás és faj elleni izgatás meggátlására. Az antiszemita izgatásnak még mindig tere van. Kifogásolta, hogy Neudlvich egyetemi tanár, akadémikus, királyi tanácsos Fichtet, Kantot és zsidó rabbi­ kat idézett a kereszténységellenes magatartás bizonyítására. Herman szerint akkor azt is idézni kellene, mit mondott a spanyol inquisitio a protestánsokról, vagy amit a katolikus és luteránus „muckerek” mondtak egymásra annak idején. Ezért Herman nézete szerint a gyűlölködéssel fel kell hagyni. Herman megismételte konkrét javasla­ tait a megnyugvás elősegítése érdekében. A zsidó vallást törvényesen bevett vallássá kell nyilvánítani, rendezni kell egyházi szervezetét. A kormány készítsen elő intézke­ déseket a galíciai bevándorlás megfékezésére. Minden politikai erő feladata a tár64 OKN 1881. XIV. 308. 65 OKN 1881. XVI. 261. 250

sadalmi rend védelme érdekében az antiszemitizmus leleplezése és elítélése a vallás és faj elleni izgatás társadalmilag káros jelenségének tilalma jegyében. Az izgalmak, amelyeket keltettek, a tiszaeszlári perre épültek, de annak szakszerű lezárásával ez az alap megszűnt. Ennek ellenére Herman óvatosságra intett. Az antiszemitizmus nem könnyen küzdhető' le. Hazug ideológia, politikai taktikájuk a nép felbujtására épül, de a felizgatott tömeg cselekményeiért nem vállalják a felelősséget. Az antiszemita mozgalom immorális mozgalom, a csalást Istóczy 12 pontjában zsidó morálnak tekinti, ugyanakkor Istóczy párthívei a rumi kerületben elfogadták az ellenpárt pén­ zét, ételét-italát, de Istóczyra szavaztak. Vagyis ők maguk az összes immorális poli­ tikai eszköz felhasználására készek.66 A színházügy Szeged város országgyűlési képviseletében egy igen sajátos, inkább technikatörténeti vonatkozásban merült fel több alkalommal is. A kérdés országgyűlési tárgyalása kizárólagosan a „polihisztor” Herman Ottó képviselői tevékeny­ ségére korlátozódik. A 19. század második felének építészeti technológiája lehetővé tette a nagyméretű modern színház építését. A színház iránti társadalmi igények is megnövekedtek. Ugyanakkor a színháztechnika fejlődése elsősorban az elektromos áram alkalmazásának, a gázvilágításról az elektromos világításra áttérésnek kritikus történelmi pillanatával összefüggő nehézségekkel küzdött. A világítástechnika mo­ dern eszközeinek alkalmazása fokozta a tűzveszélyt. Először 1881-ben a bécsi Ring színház égett porrá. A katasztrófát a tűzijáték, a villanyvilágítás alkalmazásához szükséges tűzrendészed óvintézkedések és az ennek megfelelő építéstechnológia hiánya, illetőleg igen költséges alkalmazási kísérletei idézték elő. A tömegszerencsétlenséghez hozzájárult a színház kijárati ajtainak kis áteresztő képessége, a befelé nyíló ajtók, amelyeket a kitóduló nézőközönség önmaga tett kinyithatatlanná a keletkezett pánik hatására. Herman a baj megelőzésére javasolta, hogy a kormány a József Mű­ egyetem tanáraival készíttesse el a modern viszonyoknak megfelelő színházi tűz­ rendészet szabályait és ezt a Belügyminisztérium rendeletileg tegye kötelezővé.67 Tisza Kálmán miniszterelnök Herman javaslatára valóban értekezletre hívta a főváros törvényhatósága és a Belügyminisztérium szakembereit, és a műegyetem ta­ nárainak bevonásával bizottságot küldtek ki, amelynek javaslata szerint, a tűzren­ dészed szabályokon kívül, a leglényegesebb a színházi előadásokon az állandó tűz­ rendészet! és rendőri ügyelet és ellenőrzés bevezetése rendeleti úton.68 1882-ben Herman ismét szóvá tette, hogy a Budapesti Nemzeti Színház beren­ dezése nem felel meg a tűzbiztonsági előírásoknak, mert a vasfüggöny leengedése után a 100 tagú kórusnak nincs menekülésre lehetősége, mert nincs annyi hely a színfalak mögött. Herman a Budapesten működő színházakat maga is bejárta műegyetemi ta­ nárok kíséretében, és megállapították, hogy azok tűzvédelmi berendezései „elég­ telenek” . A színházak ilyen körülmények között „lege artis máglyák” . Az Asphaíeia társaság ugyan kidolgozta a védelmi rendszert biztonságossá tevő vas színpadot, ennek beépítése azonban megnöveli a költségeket. A vasfüggöny beépítése faszer­ kezetes színpad esetében semmit sem véd. Budapesten leégett a cirkusz, a lovarda, az egri és mikolci színpad működése állandó életveszélyt jelent. Javasolta, hogy a vizsgálatokat terjesszék ki az összes nagyközönséget befogadó termekre és modern technikára épülő tűzbiztonsági normatívákat tegyenek kötelezővé törvény útján az állomások és pályaudvar építésekor is.69 1885. április 23-án Herman napirend előtt bejelentette a képviselőházban, a 66 67 68 69

OKN OKN OKN OKN

1884. 1881. 1881. 1881.

I. 186. I. 315. I. 377. II. 323. 251

szegedi színház előző nap délutánján leégett, szerencsére emberáldozat nélkül. A szegedi színházban már van hidráns tűzoltó felszerelés is beépítve. De a működtető szerkezet gombjait az épületen belülre szerelték, nem volt senki, aki a riasztóberen­ dezés gombját megnyomhatta volna, az üveget betörje és a csapot megnyissa.70 1887-ben a költségvetés részletes vitájában tett kísérletet Herman Ottó a színházpolitika bírálatára. Kifogásolta, hogy a kormány az Opera és a Nemzeti Színház élére hozzá nem értőket nevez ki. Br. Podmaniczy Frigyes és gr. Keglevich István intendán­ sok sok mindent csináltak már életükben. Keglevich pl. felfogásában konzervatív, aki a liberalizmust csupán törvénytiszteletből tűri. Legszívesebben a botütést is vissza­ állítaná, de nem követeli, a sajtószabadságot helyteleníti, de tűri, mert törvény. Ko­ rábban Talajjavító bankot kezdeményezett, majd a Borszövetkezet vállalkozója volt, amelyet likvidált, emellett kitűnő konyakgyáros és halászatpártoló, a földművelésügyi minisztertől kiverekedte a jogot, hogy Amerikából phylloxera ellen kétmillió szőlővesszőt hozathasson be, ezek után lett az Opera intendánsa. Az operai működé­ sének két nevezetes mozzanata: a Nemzeti Színházzal közös zenekart, amely 15 év óta zavartalanul működött, elkülönítette, az el nem kelt jegyeket szabadjegyekként a zeneakadémia és színitanoda növendékeinek osztják ki. A színjátszás a 19. század első felében még szavaló művészet volt, amelynek egyik csúcsteljesítménye Egressy Gábor művészete volt, a század második felében külföldi mintára építették a színházakat, a Nemzeti Színházat és az Operát párizsi mintára. A színházaknak azonban nincs közönsége. Shakespeare üres ház előtt megy. Ezért az igazgatóság kénytelen francia léhaságokat bemutatni, hogy telt ház legyen. Szegednek volt pénze az árvíz óta másodszor is felépíteni a színházat. A színház azonban a város életében nem pótolja a kulturális intézetet, a gazdasági intézetet, amely a gyakorlati anyagi műveltség ápolására alkalmas, illetőleg a lakosság kulturá­ lis és művelődési igényeit, az öntevékenység fejlesztését van hivatva szolgálni. Ez utóbbiakra a városnak nincs pénze.71 A 19. század második felének népképviseleti rendszere vezette be Magyaror­ szágon a lakosság polgári jellegű képviseleti rendszerét a törvényhozásban. Szeged város polgárai a dualizmus korában a politikai érettség és megfontoltság tanújelét adták képviselőik kiválasztásával. Mind a kormánypárt, mind az ellenzéki párt kép­ viselői országos és nem egy esetben nemzetközileg is elismert tudósok, kiemelkedő szerepet játszó politikusok, vagy Szeged városban működő vállalkozók és ügyvédek, papok voltak. Az országos ügyekben a város képviselői egyéni érdeklődésüknek és felkészültségüknek megfelelően vették ki részüket. Hozzászólásaikkal az egész ország lakosságát érintő számos kérdés megoldását kezdeményezték, amelyeknek rendezése természetesen Szeged város fejlődésére is kihatott. A dualizmus korában tovább élt a törvényhatóságok közötti korábbi üzenetváltás hagyománya is, amely Szeged város számos ügyének elintézését segítette azáltal, hogy Szeged város a kormányhoz, vagy az országgyűléshez intézett kérvényét szolidárisán támogatták. Hasonló maga­ tartást tanúsított Szeged város törvényhatósága más városok és megyei törvényható­ ságok kérvényeinek támogatásával. Gyakori volt a választópolgárok aláírásával az országgyűléshez benyújtott kérvény, tehát a szegedi polgárok maguk is hozzájárultak a törvényhozás munkájához. Sok esetben a városból érkezett kérvényeket nem csu­ pán a város képviselői támogatták, hanem a várossal rokonszenvező más választókerületek képviselői is. Szeged városának mint az ország második városának ezáltal jelentős befolyása volt a törvényhozás munkájára. 70 Herman az országgyűlésben napirend előtt 1885. április 23-án (109. ülés) bejelentette: a szegedi színház „délután leégett, emberáldozat nélkül. OKN 1884. VI. 24. 71 OKN 1884. XIV. 156. 252

ID . JU H Á S Z A N TA L

A D A L É K O K AZ Ő R G R Ó F P A L L A V IC IN I C SA LÁ D H IT B IZ O M Á N Y I U R A D A L M A T Ö R T É N E T É H E Z

A felszabadító háborúk után a volt hódoltsági terület Csongrád megyei térsége a bécsi Királyi Kamara tulajdonába került. A korábbi magyar nemesi földesurak vagy nem tudták jogigényüket igazolni a török megszállás alá esett ingatlanaikra, vagy szándékos rosszindulattal forgatta ki őket birtokaiból a neoacquistica commissio. Ekkor gazdátlan, mintegy 100 000 kát. hold terület uralkodói kegyből a Ki­ rályi Kamara elnökének, az Erdó'dy grófok családjának jutott. A sikertelenül gaz­ dálkodó új földesurak kezén, főként Erdődy Kristóf gróf tékozló életmódja követ­ keztében, az elzálogosított birtok a kölcsönöket folyósító génuai bankház tulajdona lett. A pénzintézet nem kísérletezett a nagybirtokon házi kezeléses gazdálkodással. Bécsben székelő jogi, pénzügyi meghatalmazottja, Brentano gróf az úrbéri szolgál­ tatások megváltatásával hasznosította közel három évtizedig (1777—1802) a hatalmas földingatlant. Ennek tetemes részét Mindszent község jobbágyai bírták bérletben, a regale joggal együtt. Az utolsó bérleti szerződést a génuai bankház (1801— 1806) hatévi hatállyal kötötte meg, különösen megemelvén a bérlet összegét: 7874 frt 64 kr-t fizettek a mindszentiek a számukra utoljára átengedett földekért: úrbéri szol­ gáltatásként és a „regale” bérleteként. A 26 évig tartott bérleti viszony, a mindenkori szerződés klauzulája szerint is, végleg megszűnt, amikor az uradalom más kézre került, más tulajdonába ment át. Brentano gróf Bécsben zavarba jött a több oldalról is ellenük megindult eljárások, birtokjogi fellépések miatt. Határmódosítás címén perrel támadta meg a génuai bank­ házat Kecskemét városa, Brenyákovits báró — Mindszent és Algyő bérlője —, a Károlyi grófi család, sőt a Csanádi püspöki uradalom. S mert a zálogbirtokos — a francia háború kitörése után — ellenséges állam polgára volt, a nagybirtok állami zárlat alá került. Ez alól csak 1801-ben szabadult fel. Ekkor az olasz zálogbirtokosok gyorsan szabadulni kívántak magyarországi birtokuktól. Ez sikerült is nekik. Az uradalmat — ha nem is teljes egészében — megvásárolta gróf Zichy Leopoldina, Pallavicini Károly őrgróf özvegye. Zichy Leopoldina grófnő volt férje olasz főúr Észak-Olaszországból, ezredes, tagja a génuai betéti társaságnak. Házassága révén került kapcsolatba a magyar fő­ úri osztállyal. Özvegye magyar hazájába vágyott. így érthető, hogy az olasz bank által felajánlott, elzálogosított Erdó'dy uradalmat jól megfontoltan megvásárolta. Az új földbirtokos az Erdődy családnak 50 000 forintot fizetett. A génuai bank pedig 215 218 forint 30 krajcárt kapott. Az idegenbe szakadt magyar állampolgárságú Zichy-leány I. Ferenc császártól a vásárlást megerősítő, jóváhagyó-adománoyzó le­ velet 1804. január 28-án kapta meg — fiúági örökösödési joggal. A birtok átvétele 253

azonban már a vételár lefizetése után, 1803. április 18—19. napján megtörtént.1 Zichy grófnő határozott eréllyel kezdte meg birtoka zilált viszonyai rendezését. A volt földtulajdonosok és megmaradt bérlők a használt és birtokolt földterület határait önkényesen szabták meg, sőt tulajdonjogot támasztottak bérelt uradalmi részekre. Miután Zichy Leopoldina Pusztaszert is megvásárolta a génuai banktól, Kecskemét városa jogigényt támasztott a pusztához mint sajátjához. (Pusztaszer-puszta korábban Mindszent mint bérlő' és Kecskemét között is vita tárgyát képezte.) Ezért most Mind­ szent község is — Tömörkény-pusztával együtt — jogot formált 13 956 kát. hold 543 négyszögöl területre.12 A grófnő az igénylőket részben megegyezéses úton elé­ gítette ki, Pusztaszer vitáját per útján tisztázta a maga javára. Mindszent község is jól járt: Tömörkény-pusztából, annak legelőiből 2877 kát. hold 938 négyszögöl terü­ lethez jutott mint bérlethez. Mivel az átengedett területen gyenge talajú részek is akadtak, Mindszent község jóindulatú kárpótlással még 900 kát. hold 261 négyszögöl hasznos területet nyert egyezményes úton.3 Gróf Zichy Leopoldina — a határviták lezárása, a birtokjog részbeni tisztá­ zása után — a mindszenti uradalmat átadta fiának: Pallavicini Eduárd őrgrófnak. Ma­ gának tartotta meg az algyői uradalom irányítását,4 Eduárd őrgróf és a mindszenti jobbágyok között kezdetben rosszul alakult a kapcsolat. A pereskedés állandóan folyt. Főként Kurczarét legelője, a dézsma, a robot és egyéb kötelező szolgálmányok ké­ pezték vita tárgyát. Az uradalom is perelte, amikor csak tehette, a mindszenti jobbá­ gyokat. S amikor csak alkalom kínálkozott, földjeik területe csorbításával károsí­ totta őket. A perek között a legsúlyosabb és leghosszabb a legelő-elkülönítési per (segregationalis) volt. Ez még 1832-ben megindult és 1858-ban zárult Mindszent kárára.5 Közben 1838. április 20-án meghalt Eduárd őrgróf, és a segregatios per utóda, fia: Pallavicini Alfonz őrgróf birtoklása alatt is folytatódott. A mindszentiek makacsul ragaszkodtak követeléseikhez. Hiába ajánlott fel Alfonz őrgróf az 1836. évi úrbéri törvény V. cikkelye alapján egy sessio föld után járandóságul 22 hold rétet vagy kaszálót.6 Mindhiába! Mindszent nem alkudott. Felelőtlen izgatok szavára hallgatott. S „minden a mienk, nem adunk az uradalomnak vissza semmit” jelszóval, súlyosabb következmények nélkül, ellenálltak. Az uradalom nem folyamodott erő­ szakhoz. További engedményeket adott: minden telek után 23—32 hold legelőt ajánlott fel.7 Mindszent hajthatatlan. S ez lett a veszte. Azt hitték tájékozatlanul, hogy az árendált egykori föld tulajdonuk lett. Az úriszéknek bőven akadt dolga a jobbágyok polgári pereiben. Mindszent „nem alkuszunk” magatartásának ismert megítélése az úriszék ritka emberségességére utal. Még súlyosabbá vált Mindszent helyzete, amikor 1802-ben az állami zárlat alól felszabadult az uradalom, de egyide­ jűleg megszűnt a zálogbirtokossal megkötött szerződés érvénye is. A rendezetlen kö­ rülmények között folytatott gazdálkodás az Erdődy uradalomban két évig húzódott, amikor Zichy Leopoldina grófnő megvásárolta és átvette az elzálogosított birtokot. Zichy Leopoldina grófnő még megvásárolta Erdődy Józseftől a maga birtokrészét, ezáltal az egész volt Erdődy birtok Pallavicini birtokká lett. Zichy Leopoldina grófnő, miközben majorok alakításával a gazdálkodást is szervezte, a határ- és birtokjogi viták után, újabb vásárlásokkal növelte a Pallavicini 1 Az eddig előadottakra részletesen lásd K eller L ajos : Mindszent története 1700— 19000 Mindszent, 1900. 2 K eller L ajos: i. m. 35. old. 3 4 5 6 7 254

K eller L ajos: i. m. 35. old.

K eller L ajos : i. m. 35— 36. old. K eller L ajos: i. m. 36. old. K eller L ajos: i. m. 37. old. K eller L ajos: i. m. 37. old.

birtokot, fia: Eduárd tevékeny közreműködésével. Az 1838-ben elhunyt Eduárd őrgrófot már a majoresco: Alfonz ó'rgróf követte a mindszenti uradalom birtoklá­ sában. A kettős irányítás azonban változatlanul fennállott 1846. június 28-ig. Ekkor ugyanis meghalt Zichy Leopoldina grófnő. Az eddig kétközpontú, két központ köré kialakított, de egységes tulajdonú nagybirtok egy kézre került. Alfonz őrgróf, az „öreg Alfonz” lett a családi hitbizomány első birtokosa. Alfonz Károly őrgróf, akinek kormányzása a reformkori progresszív társadalmi törekvések, a polgári tár­ sadalom megszületése és a prosz-utas mezőgazdasági nagybirtokrendszer megerő­ södésének korára esett, családjával együtt a 48-as vívmányok és a szabadságharc számukra nehéz éveit biztonságos környezetben, Bécsben, „második hazájában” élte át. Pallavicini Alfonzot mint osztrák arisztokratát — nem bizonyíthatólag -— Pesten „in effigie” felakasztották. Az uradalom jellege még a reformkorban alakult ki úgy, hogy családi hitbizománnyá vált — császári és királyi döntésből — fiúági örökösödéssel. A birtokot nem lehetett eladni, területét eladással kisebbíteni, értékét csorbítani, adóssággal terhelni, elzálogosítani. Minden, az uradalmi birtok állományá­ ban, területében, értékében bekövetkezett változás érvénytelen volt mindaddig, amíg az illetékes H B határozatával jóvá nem hagyta. A birtoknak tehát nem a tulajdon­ jogát, hanem a haszonélvezeti jogát örökölte a mindenkori birtokban levő elsőszü­ lött fia. Alfonz őrgróf a hitbizományi birtokot területében tovább növelte. Péteri község határában az 1850-es években megvásárolt és a hitbizományhoz csatolt 6948 kát. holdat. Ő tehát még teljesen a hitbizomány fogalma és tövényes szelleme értelmében gazdálkodott, élt. Azonban halála után — 1875. márcuis 7-én hunyt el — a Pallavi­ cini hitbizomány életében, vezetésében és gazdálkodásában fokozatosan újabbnál újabb változások következtek el. Történelmi tény és bizonyosság tehát a Pallavicini család elsőszülöttségi hit­ bizományi uradalmával kapcsolatban a következő: a birtok nem egyszerre lett, a XIX. század végére kb. 66 000 kát. holdat kitevő mammut-birtok, természetesen feudális jelleggel. Területét nem császári ajándékozás, hűségjutalom, királyi kegy alakította ki. El kell vetnünk azt a beállítást is, hogy a XIX. század elején hazánkba bevándorolt Pallaviciniek egyik őse Erdély XVI. századi történetének bérencgyil­ kosa, Martinuzzi megölője. Erre semmiféle hiteles történelmi adatunk nincs. A Tisza két partján elterülő Csongrád vármegye egésze — városaival együtt —- a XVII. században a Károlyi grófok családja gondozó, birtokló gyámsága alá került mint gazdátlan terület. III. Károly császár adományából a Királyi Kamara elnöke tulaj­ donába került a már akkor nagybirtoknak tekinthető feudum.8 Az egyébként rosszul azdálkodó, illetve a gazdálkodáshoz nem értő Erdődy grófok közül Kristóf vállal­ kozása balul ütött ki, amikor a szőlő- és gyümölcskultúrát, dohánykertészetet pró­ bálta kialakítani. Eladósodott. így lett a génuai bankház tulajdona az Erdődy birtok tetemes része. Az Erdődyek tehát valóban királyi adományból jutottak a Csongrád vármegyei birtokhoz. Kényszerhelyzetben került a bankház tulajdonába a nagy­ birtok mint jelzálog, és így lett 1802-ben az első Pallavicinié. Az adás-vételi szer­ ződést 1803. január 3-án kötötték meg.9 Az 1802-től 1945-ig fennállott hitbizományi uradalom történetében az „öreg Alfonz” halála után rendre következtek be az alább részletezett változások. — Sándor őrgróf, miután Szentpétervárott otthagyta a diplomáciai pályát, hozzálátott a hatalmas hitbizományi uradalom vezetéséhez. 1879-ben Sándorfalva alapítására 300 kát. holdat adományozott. A község határa kialakításához bérletbe 8 K eller L ajos : i. m . 37—38. old.

9 A z okirat a megerősítést 1804. június 25-én kapta meg I. Ferenc császártól. 255

adott 600 kát. holdat, a Csibafa-, a Kővágó birtokrészen elterülő szőlőket. Egyébként az új község határa kialakításához a tanyás településeket nem a hitbizomány terüle­ téből bocsátotta rendelkezésére kedvelt új falujának, hanem Sövényháza és Algyő községek határából: a „gyevi”-pusztát, a „feketeföldet” (Szaporhegyen és Eperjesdűlőben). — 1886 táján a Péteri birtokból 4425 kát. holdat eladott.10* — Mindszenten 1883-ban Sándor őrgróf jóindulattal támogatta családja régen megszeretett községe kérelmét. Mindszentnek eddig csak 80 kát. hold szántóföldje, 20 kát. hold legelője és 300 kát. hold vízállásos-tocsogós területe volt. Állattenyész­ téshez a tárgyi feltételek hiányoztak. 1883. július 12-én tartott közgyűlés határozatá­ ból kezdeményezték a mindszentiek Tófenék és Kurczarét földjei megvásárlása en­ gedélyezését. Ä következő hónapban a közséig küldöttség már Novák József jog- és jószágkormányzóval tárgyalt. 1883. november 4-én a vásárlás előkészítését végző bizottság arról számolt be, hogy az őrgróffal személyesen tárgyalt Budapesten és Bécsben. A tárgyalás Mindszentnek kedvező légkörben folyt le. Eredménye: az őr­ gróf az uradalmi főtisztek javaslatára megszerkesztett eladási szerződést módosította. És hajlandónak mutatkozott az eladásra szánt bérleményt örök áron, holdanként 90 forintért eladni. (Intézői 100 forintot javasoltak neki). így a község a földterület kisholdját (1200 □ ) 85 forintért kapta. Sőt a regale-jogot is eladta a halászfalunak 80 000 forintért. A szerződések aláírására összehívott rendkívüli közgyűlésen — 1884. május 11-én — megjelent Sándor őrgróf is. Mindszent tehát gazdagabb lett Tófenéken 1072 kát. hold, Kurczaréten 1429 kát. hold ingatlannal. A regale-jog tárgyát képezték: a Felső vendéglő, Borda kocsma, Szarvas vendéglő, Téglási és Szegfő csárdák.11 A szerencsés és jóindulatú ingatlanvásárlás új korszakot nyitott Mindszent köz­ ség történetében. Sándor őrgróf nem a többet ígérőnek adta el a mindszenti major gazdaságához tartozott ingatlanokat, hanem a földet már bérlő, erre rászoruló Mindszentnek. A községet képviselő bizottság tagjai voltak: Wimmer Károly, Hubacsek Pál, Szobotka Gusztáv, Tábith Ferenc bíró, Papp Ákos jegyző. A bizott­ ság tagjai közül kettő: Wimmer Károly és Szobotka Gusztáv a Pallavicini uradalom nagybérlői voltak. Hubacsek Pál mindszenti ügyvéd később Szegeden a Királyi Polgári Törvényszék elnöke lett.12 — Az 1880-as évektől mind erőteljesebben és szervezettebben jelentkező paraszt­ megmozdulások hatására, illetve hatásuk fékezésére Sándor őrgróf, saját elhatáro­ zásából, nem törvényerejű rendeletre kb. 10 000 kát. holdat parcelláztatott uradal­ mából. Ekkor részesültek hódmezővásárhelyi és mindszenti parasztok, de nem kisparasztok, törpebirtokosok, nagyobb juttatásban a földművelésügyi miniszter hozzá­ járulásával. A már földdel rendelkező erős paraszti réteget részesítették előnyben az Atka-sziget területe eladásában is. A sándorfalviak teljesen kimaradtak, pedig az egész Atka-szigetet kisbérietekben ők használták már két évtizede. Hiábavaló ma­ radt Molnár István sándorfalvi főjegyző minden igyekezete, hogy községe földtelen népét ingatlanokhoz juttassa. Viszont azért kapta Sándor őrgróftól a „földosztó” jegyző nevet. - 1910—1911-ben az őrgróftól a Törvényhatósági Bizottság területet kért Sándorfalván munkástelep létesítésére. A méltányosnak és az uradalmi munkaerő­ szükséglet szempontjából hasznosnak minősített kérést az uradalom teljesítette. Eladott 13 kát hold 1022 d-nyi művelésre alkalmatlan területet Csongrád vármegyé­ nek 16 366 Korona értékben. Az eladási ár messze meghaladta a forgalmi értéket. 10 R eizner J á n o s : A Mindszent—Algyői uradalom történetéből. 3. old. 12 K eller L ajos : Mindszent története, 1700— 1900, Mindszent, 1900, 69—70. old. 256

Ugyanis Sövényháza község elöljárósága csupán 500—600 Korona becsértéket álla­ pított meg. Az őrgróf viszont 1200 Koronát kapott rossz minőségű földje holdjáért. Az eladás tehát gyarapította az uradalom Magyar Földhitel Intézetben elhelyezett tőkéjét.18 — Homokpusztán, Sándorfalva egyik tanyás pusztáján (Kéry-dűlő, Kuti-dülő, Csúzdi-dülő) 1911-ben az uradalom 100 kát. hold szőlőt parcelláztatott. A szőlőtelep eddig Krausz Ödön, debreceni malomtulajdonos bérletében volt. Krausz-kertek néven is emlegették a nép száján.1314 Az őrgrófot az a szándék vezette, hogy a paraszt­ sággal megkedveltesse a jövedelmező mezőgazdasági ágazatot. Magának házi keze­ lésben, mintagazdaságnak 20 kát. holdat hagyott meg. A túlnyomórészt kis- és kö­ zépbirtokos homoki gazdák előnyös vételáron, kedvező fizetési feltételek mellett jutottak 1/2—2 kát. hold szőlőhöz.15 — 1919-ben Algyő határában a Farki-major gazdasága területét parcelláztatta erőteljes jobboldali politizálás eszközeként a kevéssel előbb birtokba lépett Alfonz őrgróf. Az Alsó Farki-major, Felső Farki-major, Kenderesi Fiókmajor, Szomolyamajor, Baktó-major 2165 kát. hold területét bocsátotta a nemzeti hadsereg toborzása végett a Szegeden ellenforradalmi szervezkedést folytató Horthy és környezete ren­ delkezésére.16 A földszerzés megkönnyítésére az őrgróf elismerésre méltó kedvezmé­ nyeket adott a juttatásban részesülteknek. De nem felejthető: Sándorfalváról egyet­ len igénylő sem kapott, mert a nyomor falujában a tanácshatalom rendelkezett. Egy hold szántóföld vételára 3800 papírkorona lett. Ennek csak 25%-át kellett az adásvételi szerződés idején kifizetni. A fennmaradó 75% megfizetésére 10 év haladé­ kot kaptak az új tulajdonosok. A korona fokozatos elértéktelenedése miatt jóformán ingyen jutott számos algyői paraszt is földhöz — a Horthy-katonák között. — Még az 1920. XXXVI. te., a Nagyatádi-féle földreform hatálybalépése előtt házhelyeket osztott, osztatott Alfonz őrgróf Sándorfalva-alvégen. így keletkezett az úgynevezett Újosztás I. Ez lehetővé tette a község településének déli irányban, a határviszonyok miatt csakis ilyen irányban lehetséges és szükséges fejlődését. A je­ lentkezett igényeket csak részben sikerült kielégíteni.1718— Az 1920-as földreform alapján megindult földbirtokrendezés közben adott le az uradalom — az OFB 16 919/1925. és a 10 190/1929. sz. ítélete alapján — olyan területeket, amelyek Mind­ szent, Pálmonostora (korábban Pál- és Pétermonostora), Sövényháza, Tömörkény határába estek. A terület vagyonváltság címen nem maradhatott az őrgrófé. 6131 kát. holdat tett ki. Megváltás címén adott le az uradalom az OFB ítélete alapján 4695 kát. holdat, részint házhelyek osztására, másrészt mezőgazdasági művelésre. Részesült belőle Algyő, Csanytelek, Kistelek, Mindszent, Pálmonostora, Sándor­ falva, Sövényháza. Ekkor keletkezett Sándorfalva-felvégen az Újosztás II.18 13 Sándorfalva története és népélete, szerkesztette id . J uhász A n ta l , Szeged, 1978. A telepü­ léstörténet a—b—c részei, 21—29. old. 14 CsmL: Szeged Királyi Polgári Törvényszék mint HB iratai: 612—613, 1911. december 4. sz" hat. 16 Krausz Ödön, felesége Halász Sarolta, lakásuk: Debrecen, gőzmalom. Ekkor jutott szőlő­ höz Széli István, Újvári Sándor, Pataki István, Kónya István, a Lugos Farkasok, Laczi Ferenc, Németh Sándor, Honti Ferenc, többek között a nép emlékezete szerint. 18 P in tér I stván — K arsai E l e k :

Darutollasok, Budapest, 1960.

17 A Szegedi Királyi Polgári Törvényszékhez 1938. január 14-én érkezett 503/1938. számon. Ezt 1938. január 11-én intézte őrgróf Pallavicini Alfonz Károly az igazságügyi minisztériumba, a 44000/1936. I. M. sz. rendelet végrehajtásaként. Terjedelme 16 oldal 42 melléklettel. Benne nyilat­ kozott az őrgróf: mely területeket kívánta kötöttségben megtartani. Aláírta rajta kívül dr. Nagy Sándor, az uradalom ügyésze és Kanász Nagy Sándor, az uradalom főpénztárnoka, és a HB iratai: 288/1938. sz. hat. 18 Ua. 3—4. old. 257

Az ellenforradalmi rendszer támogatására önként juttatott földet az őrgróf a Vitézi Széknek, a Frontharcos Szövetségnek, továbbszolgáló altiszteknek, az algyői róm. kát. egyházközségnek, a csendőrségnek, a Népies Irodalmi Társaságnak, Köllő Zoltán gazdasági felügyelőnek, valamint Nagy Antal táblabírónak — csere­ területtel. Az új földesúr tehát — apja előrelátása szerint — megértette az új kor tár­ sadalmi követelményeit. Konzervatív arisztokratizmusával éppen nem a haladás szol­ gálatába szegődött. Rajta is túltett rokona: Pallavicini György, aki Horthy bizalmas környezetébe tartozott még bécsi ellenforradalmi működése idejéből.19 A Horthy-korszak nemzetinek hivalkodó uralma megszilárdítására, önként, a földreform végrehajtásaként 1920-tól az őrgróf fokozatosan vált meg kis területektől, amelyek már meghaladták a 12 000 kát. holdat. De még nem ért véget az uradalom csonkulása. — 1929-ben a Nagyfai-major gazdaságát vette igénybe az OFB a Szegedi Királyi Kerületi Börtöngazdaság céljára. Itt a rabok ezentúl 744 kát. hold kiváló minőségű földön dolgoztak. — Az OFB 16 919/1925. sz., valamint a 10 190/1929. sz. ítélete alapján lettek volna újgazdák Sövényháza, Kis-zer, Kutyanyak és Pitricsom szegény- és kisparasztjai. Ők a mágánegyezség alapján bírt, árendált területeket 25 éves haszonbérletbe kapták. A bérleti viszony meghosszabbításával már 50 éve dolgoztak az árendált földeken. A bérlők nem tudták, de nem is akarták az éves haszonbért rendszeresen megfizetni. Az 1931. év végére tartozásuk több, mint 60 000 P-t tett ki. A bérlők adós­ ságát törvényes úton sem lehetett behajtani, de kimozdítani sem tudta őket a bérlet­ ből az uradalom. Az OFB-gal történt előzetes megbeszélés alapján a HB jóváhagyó végzése után — az uradalom 3060 kát. holdat önként átadott a bérlők tulajdonába. Az OFB 21701/1932. és 4001/1933. sz. ítélete értelmében sövényházi parasztok meg­ váltással jutottak jól termő szántóföldhöz. A megváltási díjat az uradalom részére az 1921. évi szeptember 7-iki kataszteri tiszta jövedelem 39-szeresében állapították meg. Az uradalom azonban ebből semmit sem kapott.20 Az uradalom területe, amely Pallavicini Alfonz Károly őrgróf hitbizományi haszonélvezete kezdetén, 1919. január 1-én, kb. 56 000 kát. hold volt, a 30-as évek végére 16 826 kát. holddal csökkent a már ismert főúri elhatározásokból és törvényes rendelkezések végrehajtásából. A megmaradt 40 416 kát. hold nagybirtokhoz a ma­ gát sándorfalvi lakosnak valló nagybirtokos, 1938. évi január hó 14-én kelt nyilat­ kozata szerint következetes érveléssel ragaszkodott. Tehette. Ugyanis az 1936. évi XI. te. 3. §-ában biztosított jogánál fogva, ingatlanait úgy jelölhette meg, sőt úgy kellett a FM 44 000/1936. sz. rendelete szerint kijelölnie, hogy rajtuk ,,az okszerű vagyonkezelés, az okszerű mezőgazdálkodás folytatható legyen” .21 A nagybirtok Magyarországának földművelésügyi kormányzata tehát ügyesen és politikusán védte a nagybirtokrendszert. A megfogyatkozott birtoktestből Sövényháza községben az élő Tisza vizének területe 284 kát. hold, Mindszent határában 256 kát. hold, Sövényháza területén 276 kát. hold a holt Tisza-ág területe, összesen 816 kát. hold. Az uradalomé volt és maradt mint parti birtokosnak a halászati jog, valamint a Mindszent és Sövény­ háza községeket összekötő átkelési és vámszedési jog. Ezt még Pallavicini Sándor őrgróf kapta adományként Ferenc József császártól.22 Az igazságügyi miniszterhez intézett nyilatkozat, amelyet előbb részleteiben 19 Ua. 4. old. 20 Ua. 21 Ua. 22 R eizner J áno s : A Mindszent—Algyői uradalom történetéből, Budapest, 1886, Gazdaság-

történeti Szemle. 258

személyesen megbeszélt az őrgróf az illetékes ügyosztály vezetőjével, sőt maágval az igazságügyi miniszterrel is, éppen olyan eljárás, mint ahogy nem lehetett az őrgróf véleménye kikérése és hozzájárulása nélkül Sándorfalva nagyközség főjegyzője, községi orvosa, elemi iskolai igazgatója személyét kiválasztani, illetve kinevezni. Az őrgróf tehát összejátszott az illetékes szaktárcával abban, mely területeket kívánja uradalmából kötöttségben megtartani, és mely területeknek a már korábbi leadása alapján mutat hajlandóságot bizonyos területek felszabadítására. így természetes, hogy az úgynevezett „műrétet” az öntözőrendszerrel és a csatornahálózattal együtt, valamint a gazdasági vasutat és az általa behálózott répatermő szántóföldeket továbbra is uradalmi kötöttségben kívánta megtartani a földesúr. Viszont leadásra jelölt meg olyan kis kiterjedésű erdőket, nádasokat, amelyek­ nek hitbizományi kötöttségben tartásuk nem indokolt, mert vagy teljesen, vagy „három oldalról felszabadítandó mezőgazdasági területek veszik körül” . Ezt az érvelést már olvastuk néhányszor az uradalommal szemben támasztott határmódo­ sítási ügyekben a sándorfalvi elöljáróság folyamodványaiban. A sándorfalviak többszöri fellépése kis határterületük növelése, módosítása ér­ dekében — Sövényháza község területe kárára — lett volna csak teljesíthető. Viszont Sövényháza határából a belügyminisztérium Csanytelek és Tömörkény község ha­ tárához csatolt bizonyos területeket. Itt érthetetlen ellentmondással állunk szemben. Ugyan miért nem kapott a pénzügyi gondokkal vesződő Sándorfalva is olyan könynyítést, mint az előbbi két község? Fenntartani kívánta Alfonz őrgróf a Sándorfalva I. 568. sz. telekkönyvi betétben a 442—443. helyrajzi számokon felvett 1 hold 561 □ területet a rajta levő plébániá­ val és a hozzá tartozó melléképületekkel együtt, noha a hitbizomány tulajdonát képező vagyon 1881 óta a sándorfalvi róm. kát. egyház mindenkori plébánosa bir­ tokában és használatában volt. Mivel ez a terület és a rajta emelt épületek az egyház kizárólagos használatában voltak, tulajdonjogilag is az egyház tulajdonába kívánta bocsátani. Sőt beleegyezését nyilvánította, hogy a tulajdonjog telekkönyvben is fel­ jegyeztessék. A használati jog biztosítása az oka annak, hogy a Tisza folyót és mindkét oldali partszakaszát kötöttségben kívánta tartani és tartotta is mindvégig az ura­ dalom. Az őrgróf mint a hitbizomány haszonélvezője a gazdálkodás helyzetéről így nyilatkozott: „A hitbizománynak követelése nincs — az állammal szemben — mert az 1920. évi XXVI. te. alapján megváltott hitbizományi területek megváltási árának mind készpénzben, mind kötvényekben való kiegyenlítése időközben kormányhatóságilag beszüntettetett.” Ellenben a hitbizományi haszonélvezőnek követelése áll fenn a hitbizománnyal szemben. Ennek összege 176 480 pengő. Részletezése: a) 287. alszámú végzés szerint b) az 1937-ben vasúttörlesztés címén előlegezett 15 000 q cukorrépa ( á : 3,15 P) c) Az 1937-ben befizetett vagyonadópótlék

42 786 P 47 250 P 84 444 P

A 7 község (Algyő, Csanytelek, Mindszent, Pálmonostora, Sándorfalva, Sövény­ háza, Tömörkény) határában fekvő hitbizományi birtokból haszonbérbe kiadott

259

földek közül a Sövényháza határába esők különösen érdekelték, ezeket teljes ter­ jedelmükben uradalmi kötöttségben kívánta tartani. Ebben 50 holdon felüli szántó: 50 holdon aluli szántó: kert: rét: erd ő : legelő: Adómentes terület

941 kát. hold 364 D-öl 33 kát. hold 140 D-öl 370 D-öl 1544 d -ö l 70 D-öl 32 kát. hold 745 D-öl 20 kát. hold 620 D-öl

A legfontosabb 2 adat: kötöttségben maradt változatlanul 981 kát. hold 504 d -ö l szántó, 32 hold legelő. Pedig ezek nagyon hiányoztak már évtizedek óta Sándorfalva bérlői és törpebirtokosai számára.2324 A legnagyobb kiterjedése idején, 1840—1890 között, 66 000 kát. holdat kitevő Pallavicini nagybirtok fél évszázad alatt területe tetemes részét elvesztette. A csök­ kenés nagy mértéke a XX. századra esik: 16 000 kát. hold, Alfonz Károly haszonélvezete 25 éves szakaszára. Az önkéntes eladásokat és az 1920-as földreform végre­ hajtása következtében az uradalom állománya értékében bekövetkezett változásokat a HB minden esetben jóváhagyta. A történelmi igazság azonban az is: az 1920. XXXVI. te. alapján megváltott területek megváltási ára térítését a 30-as években a kormányhatóság eltörölte. (Lásd Sövényházán a Kutyanyak, Kis-zer, Pirticson föld­ bérlőinek esetét!) A földterület csökkenése miatt az uradalom 1920-tól megszüntette a Farki-, Homoki- és a Mindszenti major gazdálkodását. Megszüntette a tehené­ szetet, a téglaverő üzemet: a „téglást” .21 A tenehészetet részben fenntartotta az ura­ dalom a Homoki majorban a 20-as években. Naponta egy szállítmány tej, zárás tejeskannákban, gumikerekű kocsin jutott be Szegedre magángyűjtőkhöz. Az őrgróf a mezőgazdasági művelés korszerűsítésével, gépesítéssel törekedett a hitbizomány gazdálkodását fejleszteni, az uradalom értékegyensúlyát eredeti állapotában kiala­ kítani. Ez csak részben sikerült neki. Ugyanis a hitbizományi uradalom 1938-ban adósa volt a haszonélvező ó'rgrófnak. Az adósság összege Az általa előlegezett vasútépítési kölcsön: 15 000 q cukorrépa, ( á : 3 P 15 f ) Az 1937-ben befizetett vagyonadópótlék Összesen

42 786 pengő 47 250 pengő 86 444 pengő 176 480 pengő

Az uradalom gazdálkodása annyira deficites, hogy 1938-ban még a Csongrád megyei Cukorrépa Részvénytársaságnak is tartozott gazdasági vasút építési költ­ sége törlesztése fejében. Az őrgróf az előleget saját folyószámlájáról fizette. A mezőgazdasági ipart nem fejlesztett, túlnyomórészt külterjes gazdálkodást folytató hit­ bizományi uradalom hozzáférhető, sok esetben egyéni, személyi előnyökre számító vezetésével szinte megérett a pusztulásra, a felosztásra. A 200 000 P-nél nagyobb mérleghiánnyal a gazdasági tönk szakadéka szélére sodródott uradalmat 1944 de­ cemberében még menteni igyekezett dr. Nagy Sándor ügyész. Védelmet kért dr. Valentiny Ágoston szegedi polgármestertől, rajta keresztül a szovjet katonai pa­ rancsnokságtól az uradalom és terményei, állatállománya védelmére. Sőt erőszakos 23 Az őrgróf 503/1938. sz. nvilatkozata az IM számára, 9. old. 24 Ua. 11. old. 260

földfoglalások és agitátori bujtogatások ellen is szót emelt. A feudálkapitalista gazdasági rend a történelem mérlegén megméretett és könnyűnek találtatott. Még a II. világháború első' éveiben Hollósy Jenó' főintéző a mélypontról igyekezett elmozdítani a szétesőben levő gazdaságot. Ipari növények: len, kender, gumipitypan g termesztésével sem tudott a végképpen romlott helyzeten javítani. A 45-ös röldreformot így érte meg a Pallaviciniek 80 filléres napszámmal fizető uradalma. A minisztertanács által 1945 márciusában elfogadott törvény a nagybirtokok kisajátításáról és a szegényparasztság földhöz juttatásáról Csongrád megyében a következő helyzetet találta. Kimutatás a Csongrád megye területén fekvő nagybirtokokról25 szám

1.

A nagybirtokos neve

kohóid

Őrgróf Pallavicini Alfonz Károly

10 416

2. G róf Berchtold Lipótné 3. G róf Károlyi Viktor 4. G róf Károlyi István

3 510 3 183 4 372

5.

5 668

6.

Weiss Manfréd örökösei: Mauthner Alfrédné, Weiss Alfonz báró, dr. Chorin Ferencné, dr. Kornfeld Móricné, Weiss Edit báró, Nagyiványi Fekete Béláné: Faragó Agnes.

Hol a tulajdonos?

Hol fekszik a birtok?

Elmenekült

Sövényháza, Sándorfalva, Algyő, Tömör­ kény, Csanytelek, Mindszent, Pálmon ostora Ismeretlen helyen Nagymágocs Elmenekült Budapest, koCsanytelek rábban is ott Deportáltak Derekegyháza ismeretlen helyen

1416 Elmenekült, de már visszatért

Csongrád város

Az érdekelt községek igényjogosult parasztsága kapta a megye első virilistájá­ nak nagybirtokát. A földigénylők magas száma miatt, meg a rendezésre álló föld­ terület nem kielégítő mennyisége miatt a földhöz juttatás mértéke az országos átlag alatt maradt. Főként a Pallavicini uradalom övezetéhez tartozó községekben 1848 után, majd egy évszázad alatt széles társadalmi réteg vált szegényparaszttá, agrár­ proletárrá vagy törpebirtokossá, uradalmi cseléddé.26 A szövegben használt rövidítések: C sm L: Csongrád megyei Levéltár O F B : Országos Földbirtokrendező Bíróság H B : A Pallavicini uradalom Hitbizományi Bírósága IM : Igazságügyi Minisztérium 25 Földreform, 1945, a 287. sz. dók. és CsmL: alispáni iratok: 804/1945. ,s Földreform, 1945, a 287. sz. dók. 261

TARTALOM

K ulcsár P éter : Az 1522-es tizedjegyzék mint történeti fo r r á s........................................................ K enéz G yőző — S za k á l y F eren c : A Szegedi Palánk-városrész 1697-es telekkönyve .................

Bevezető a forrásszöveghez............................................................................................................... Forrásszöveg ...................................................................................................................................... T ó th E d e : Szeged város népképviselete az országgyűlésben 1860— 1918 (Első r é s z ) ................... Szeged város országgyűlési k épviselete.......................................................................................... Szeged város és a Flabsburg birodalom sorskérdései................................................................... Szeged város és a törvényhozás. Szeged város és az országos ipar-, közlekedés- és mező­ gazdaságpolitika ........................................................................................................................... Szeged város és a belügyi politika ................................................................................................ Szeged város és az országos oktatás-, vallás- és kultúrpolitika................................................ I d . J uhász A n t a l : Adalékok az őrgróf Pallavicini család hitbizományi uradalma történetéhez

262

5 29 29 63 161 161 170 191 210 224 253

Felelős kiadó: B lazovich L ászló 84-5279 — Szegedi Nyomda Felelős vezető: D obó J ózsef igazgató A kézirat nyomdába érkezett: 1983. — Megjelent: 1984. Terjedelem: 23 A/5 ív Példányszám: 500 Készült monószedéssel, íves magasnyomással az MSZ 5601— 59 és az MSZ 5603— 55 szabványok szerint