TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Informatika AIB1001 1. 2 0+2 G Dr. Nagy Mihály, főiskolai tanár ST
1. A tantárgy elsajátításának célja A hallgató az alapszintről elindulva sajátítsa el a minimális informatikai és számítógép kezelési alapismereteket, szerezzen jártasságot néhány gyakran használt felhasználói program alkalmazásában. 2. Tantárgyi program Információtechnológiai alapismeretek. Operációs rendszerek, a Windows és a Linux. Számítógép hálózatok. Az Internet. Elektronikus levelezés. Szövegszerkesztési alapismeretek és prezentációkészítés. Táblázatkezelés. Adatbázis-kezelés alapjai. 3. Évközi tanulmányi követelmények A gyakorlati foglalkozásokon feladatlapok feldolgozása történik, illetve egy vázlatosan megfogalmazott feladat (pl. adott témában prezentációkészítés) önálló, kreatív megvalósítása. Az órák látogatása kötelező. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) Gyakorlati jegy. 5. Az értékelés módszere Három számonkérő feladat várható és ezek átlaga adja a félévi jegyet. Egy-egy feladat a felhasználói programok foglalkozásokon begyakorolt alapismereteit összegzi, vagy önállóan kell elkészíteni egy dokumentumot adott elvárások szerint. 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok
7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Bártfai Barnabás: Hogyan használjam? (8. kiadás) BBS-Info Kft., Budapest, 2004. 2. Iszáj-Kató-Nagy: Számítástechnika: Az alapoktól az Internetig. Bessenyei György Könyvkiadó, Nyíregyháza, 1999. 3. Kovácsné-Nagy-Ozsváth: Office XP. Computerbooks Kft., Budapest, 2003. 4.Lengyel Veronika: Az Internet világa. Computerbooks Kft., Budapest, 1995.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Filozófiatörténet AIB1002 1. 2 2+0 K Trembeczki István FT
1. A tantárgy elsajátításának célja: A tantárgy elsajátításának célja, hogy a hallgatókkal megismertesse az európai gondolkodástörténet legfontosabb csomópontjait, a különböző filozófiai irányzatok alapkérdéseit, és hozza közel a hallgatókhoz azokat a megoldási javaslatokat, amelyeket az európai eszmetörténet felkínált az általános életproblémák helyes értelmezése és esetleges megoldása számára. Továbbá legyenek képesek elsajátítani a legfontosabb filozófiai alapfogalmakat, kategóriákat, és legyen általános képük az Európa-eszme metafizikai értelméről. 2. Tantárgyi program: A hallgatók a program teljesítése során megismerkednek az antik görög és a középkori filozófiai gondolkodás legfontosabb irányzataival, az európai filozófia alapkategóriáival. Elsajátítják az újkori filozófia néhány fontos tézisét, amelyek a modernitás világnézetét kialakították. A kurzus Descartes és Bacon művéből vett részletekkel azt kívánja érzékelhetővé tenni, hogy a korai újkor két alapvető filozófiai irányzata (az empirizmus és a racionalizmus) a belső „szakmai” viták ellenére ugyanazt a célt tűzték ki maguk elé, vagyis: Az ember legyen a természet ura. E. Husserl ismert kifejezésével élve, modernitás célja: „A környezeti világ feletti uralom kiterjesztése”. E rész Kierkegaard, Nietzsche, Marx és a tág értelemben vett Frankfurti Iskola gondolkodóinak műveiből vett részleteket dolgozza fel, azt bizonyítandó, hogy a felvilágosodás és az ész fogalmának folyamatos eróziója nem lett végérvényessé, és az észkritika, alapvető intencióit tekintve, maga is kénytelen a bírált álláspont alapértékeit osztani, ha eredményesen kíván kritikai tételeket megfogalmazni. 3. Évközi tanulmányi követelmények: A foglalkozásokon való részvétel a TVSZ szerint. Előadás esetén 1 db zárthelyi dolgozat teljesítése. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): Félévközi jegy nincs, vizsgajegy. 5. Az értékelés módszere Szeminárium esetén: önálló kiselőadás, házi dolgozat készítése a megszerzett ismeretek, kompetenciák alkalmazáskészségének értékelés. Kollokvium esetén: szóbeli kifejezőkészség, a szaktárgy alapkérdéseiben való jártasság, érvelési készség, problémakezelő képesség értékelése. 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok: A tárgy természetéből adódóan elsősorban az előadás esetleges multimédiás demonstrációs anyagai segíthetik az ismeretek, készségek, képességek fejlesztését. Szemináriumi munka során a forrásszövegek elemzése, az elemzési technikák gyakoroltatása, házi dolgozat készítése és szóbeli bemutatása, demonstrációja segíti a szakmai kompetenciák elmélyítését. Az adott témától függő multimédiás eszközök használata is lehetséges. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.) Kötelező irodalom: H. J. Störig: A filozófia világtörténete. Helikon, Bp. 1998. vagy D. W. Hamlyn: A nyugati filozófia története. Holnap, Bp. 1998. Steiger Kornél: Bevezetés a filozófiába. (Tankönyv és Szöveggyűjtemény) Bp. Holnap, 1992. vagy Hársing László: Filozófia gondolkodás törénete Tahálésztól Gadamerig. Bíbor, Bp. 1999. Ajánlott irodalom: Maria Fürst: Bevezetés a filozófiába. Bp. Ikon, 1993. SH atlasz: Filozófia Springer Hungarica, Bp. 1992.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Kommunikáció AIB1003 1. 2 2 +0 kollokvium – Dr. Szabó Ferenc főiskolai tanár MN
1. A tantárgy elsajátításának célja A hallgatókat megismertesse a kommunikáció elemi módszereivel, a hatékony kommunikáció formáival. A tantárgy célja a kommunikáció alapfogalmainak, fajtáinak, rendszerének megismertetése. 2. Tantárgyi program A kommunikáció fogalma, kutatásának története; kommunikációs modellek; a kommunikáció mint jelműködés; az emberi és az állati kommunikáció; a metakommunikáció; a nem verbális kommunikáció; a verbális kommunikáció; az akusztikai és a vizuális csatorna; a kommunikációs alaphelyzetek; a kommunikáció zavarai. 3. Évközi tanulmányi követelmények: – 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): vizsgajegy 5. Az értékelés módszere: írásbeli, szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok: szakirodalom, internet, multimédiás eszközök, segédanyag 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) Fercsik Erzsébet–Raátz Judit: Kommunikáció szóban és írásban. Korona Nova Kiadó. Budapest, 1997. H. Varga Gyula: Kommunikációs ismeretek. Hungarosse Kiadó. Budapest, 2001. Szabó Katalin: Kommunikáció felsőfokon. Kossuth Kiadó. Budapest, 2001. Pléh Csaba–Síklaki István–Terestyéni Tamás (szerk.): Nyelv-kommunikáció-cselekvés. Osiris Kiadó. Budapest, 2001. Horányi Özséb (szerk.): Kommunikáció I-II. Generál Press Kiadó. Budapest, 2003.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Könyvtárismeret AIB1009 2. 2 2+0 K Tóthné dr. Bordé Katalin, könyvtáros KV
1. A tantárgy elsajátításának célja: A bölcsész szakos hallgatók képesítési követelményeinek megfelelően a tárgy keretén belül a hallgatók megismerkednek a könyvtárak használati alapismereteivel, a korszerű információhordozókkal és az információ visszakeresés lehetőségeivel, valamint a diplomakészítés technikájával. 2. Tantárgyi program: A könyvtári gyűjtőkör. Dokumentumtípusok. A katalógusok fajtái. A könyvtári szolgáltatások. Az egyes tudományok nyomtatott és elektronikus információforrásai. Az információ visszakeresés módszerei. Az Internet által kínált lehetőségek. Számítógépes adatbázisok. Kutatásmódszertani alapismeretek. A hivatkozás módjai. A szakdolgozat elkészítésének lépései, formai és tartalmi követelményei. 3. Évközi tanulmányi követelmények: Információ visszakeresési feladatok megoldása és beadása írásban. Irodalomjegyzékek készítése egy megadott kutatási témában. Hivatkozási gyakorlatok végzése. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): Az elméleti ismeretek elsajátításának ellenőrzése évközben egy zárthelyi dolgozat írásával történik. A gyakorlati tudnivalók elsajátításának ellenőrzése évközben három írásban beadandó feladat megoldásával történik. Összesen négy félévközi jegy szerezhető. A félév lezárása 5. Az értékelés módszere A félévközi jegyek és a félévet záró kollokvium eredménye alapján. 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok: A Központi Könyvtár katalógusai, tájékoztató apparátusa és felhasználói termináljain található könyvtári programok. 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.) Horváth Tibor – Papp István: Könyvtárosok kézikönyve, 1 – 4. – Bp.: Osiris, 1999. Balázs Sándor: Az információk használata, hasznosítása és haszna. - Bp.: OMIKK, 1993. Majoros Pál: Kutatásmódszertan avagy: Hogyan írjunk könnyen, gyorsan jó diplomamunkát? Bp., 1999. Voit Pál. A diploma-készítés módszertana. Tatabánya, 2004.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Társadalmi ismeretek AIB1010 2. 2 2+0 kollokvium -Dr. Aszalós Éva főiskolai docens TR
1. A tantárgy elsajátításának célja: A hallgatókat megismerteti a társadalom és a hatalom viszonyával. Alapvető ismereteket nyújt a legjelentősebb államelméletekről, a hatalmi ágak és a világi-egyházi intézmények egymáshoz való viszonyáról. Nyomon követi a társadalmi szerkezet változásait befolyásoló legfontosabb tényezőket a középkori kezdetektől a jelenkorig. 2. Tantárgyi program: A társadalmak általános jellemzői. Az európai társadalmak ismertetőjegyei. A középkor egyházi és világi politikaelméletei. A természetjogra és a szerződéselméletre alapozott angol és francia újkori államelméletek. A ruális társadalom ismertetőjegyei. Az ipari társadalom kora újkori kezdetei. A reformáció és a tudományos forradalom hatása a közgondolkodásra. A társadalmi és gazdasági struktúrák változásai a XVIII. század végéig: csoportok, társadalmi viszonyok és mentalitás. Az ipari társadalom és a gondoskodó állam viszonya. Rétegződés, mobilitás a XIX-XX. században. A polgári demokrácia intézményrendszere, alkotmányozás és választójog. A civil társadalom jelenkori jellemzői. 3. Évközi tanulmányi követelmények: 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) Kollokvium 5. Az értékelés módszere: Írásban 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésére álló segédanyagok: Társadalomismeret (szerk.: Albert József) Möbius Kiadó, Nyíregyháza, 2003 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) • Bayer József: A politikai gondolkodás története. Osiris, Bp., 1998 • Jean Bodin: Az államról. Gondolat Kiadó, Bp., 1987 • Bayer József – Jávor István – Utasi József: Társadalomismeret. Budapest, 2000 • H. A. Diederiks etc: Nyugat-európai gazdaság- és társadalomtörténet. Osiris Kiadó, Budapest, 1995 • A Magyar Köztársaság Alkotmánya. Korona Kiadó. Budapest, 1998
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Bevezetés a történettudományba TRB1001 1. félév 4 2+2 K Dr. Aszalós Éva főiskolai docens TR
1. A tantárgy elsajátításának célja A hallgatók ismerjék meg a társtudományok módszereit, eszközeit, a legújabb kutatási eredményeket.
2. Tantárgyi program A történelem rész- és segédtudományai. A történelem forrásai, a források kritikája. A középkor elbeszélő történelmi irodalmának műfajai. A középkori külföldi és magyar elbeszélő történelmi irodalom jeles alkotásai, művelői. A memoár és az útleírás. A magyar honismereti irodalom. A missilis, levél. Az oklevelek. A magyar oklevelezési gyakorlat. Törvények és jogszabályok. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi, félév végén kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy
5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli
6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Apor Péter: Metamorphosis Transylvaniae. Budapest, 1988. 2. Tessedik Sámuel: Szarvasi nevezetességek. Tessedik Sámuel és Berzeviczy Gegely: A parasztok állapotáról Magyarországon. Budapest, 1979. 3. Takács Péter: Parasztvallomások a dadai járásból 1772. Nyíregyháza, 1987.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Bevezetés a történettudományba TRB1002 2. félév 2 0+2 G Dr. Aszalós Éva főiskolai docens TR
1. A tantárgy elsajátításának célja A tantárgy célja, hogy a történettudományt és társtudományait bemutassa, segítsen a hallgatóknak eligazodni a különböző kutatási módszerek és források világában. Alapvető képet kapjanak a történettudomány művelésének módjáról, a forrásbázisok kezeléséről. 2. Tantárgyi program A történelem rész- és segédtudományai. A történelem forrásai, a források kritikája. A középkor elbeszélő történelmi irodalmának műfajai. A középkori külföldi és magyar elbeszélő történelmi irodalom jeles alkotásai, művelői. A memoár és za útleírás. A magyar honismereti irodalom. A missilis, levél. Az oklevelek. A magyar oklevelezési gyakorlat. Törvények és jogszabályok. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi, félév végén gyakorlati jegy. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy)
5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli
6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok
7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Berzsenyi Dániel: A magyarországi mezei szorgalom némely akadályárul. Berzsenyi Dániel művei. - Kis János emlékezései (Magyar Remekírók). Budapest, 1985. 2. Kölcsey Ferenc: A szatmári adózó nép állapotáról. Kölcsey Ferenc válogatott művei II. Budapest, 1951. 3. Jókai Mór: Emléksorok: Napló 1848-49-ből. Budapest, 1980. 4. 1894. évi XII. törvény. Magyar Törvénytár. 1894-1895. évi törvénycikkek. Budapest, 1897. 5. Györffy István: Nagykunsági krónika. Karcag, 1984.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Bevezetés a levéltári ismeretekbe TRB1003 2. félév 2 0+2 K prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg a hallgatók a magyarországi levéltári szervezetet, az iratképző szervezetek és intézmények főbb jellemzőit, az irattárolás és kezelés alapvető szabályait.
2. Tantárgyi program A magyar államszervezet a középkorban és iratképző szervei, intézményei. Az iratképzés alakulása az abszolutizmus időszakában. A levéltárak létrejötte, a szervezet kiépülése Magyarországon a XVIII. századtól. A magánszféra irattermelése. A gazdasági szervezetek és irataik a dualizmus időszakában. A XX. század iratképzése. A tanácsrendszer közigazgatási gyakorlata, az iratok kezelése. A levéltár intézményei a rendszerváltás után. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi, a félév végén kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Érszegi Géza: Magyarország századai. Budapest, 2003. 2. Lakatos Adél (szerk.): A Kalocsai Érseki Levéltár. Főegyházmegyei Levéltár. Kalocsa, 2002. 3. Középkori oklevelek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltárban, 1300-1525. Összegyűjtötte, átírta: Balogh István. Nyíregyháza, 2000. 4. Kollega Tarsoly István: A magyar Országos Levéltár címeres levelei (elektronikus dok.) Budapest, 2000.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Bevezetés a muzeológiába TRB1004 2. félév 2 2+0 K prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg a hallgatók a magyarországi múzeumi szervezetet, a tárgygyűjtés módszereit, a múzeumi intézmények főbb feladatait, a gyűjtemények tárolásának és kezelésének alapvető szabályait. 2. Tantárgyi program A múzeumi gyűjtemények kialakulása Európában. A magyar múzeumügy kezdetei. Országos és megyei gyűjtemények létrejötte a XIX-XX. században. A múzeumi intézményrendszer átalakulása 1945 után. A muzeológia mint tudományág. A muzeológia szakterületei: természettudományi muzeológia (jeles hazai gyűjtemények); agrármuzeológia (gyűjtemények); iparművészeti, technikatörténeti, műszaki és közlekedéstörténeti, irodalom és színháztörténeti gyűjtemények. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi, a félév végén kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy
5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Korek József: A muzeológia alapjai. Tankönyvkiadó. Budapest, 1988. 2. Taxner-Tóth Ernő (szerk.): Irodalmi muzeológia. Múzsák. Budapest, 1988. 3. Héthy Zoltán: Muzeológia és restaurálás. Budapest, 1975. 4. Élesztős László (szerk.): Magyar múzeumi arcképcsarnok. Tarsoly Kiadó. Budapest, 2002.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Bevezetés a néprajzba TRB1005 3. félév 2 1+0 K Dr. Aszalós Éva főiskolai docens TR
1. A tantárgy elsajátításának célja A tantárgy célja, hogy a történettudomány egyik társtudományát, a néprajzot közelebb hozza a hallgatókhoz. Ismerjék meg a néprajztudomány módszereit, a társtudományokhoz való viszonyát. Tisztában legyenek a tárgyi és szellemi néprajz alapvető módszereivel, azok alkalmazásának alapjaival. 2. Tantárgyi program A néprajz fogalma, tárgya, vizsgálati módszerei. A néprajzkutatás szakterületei és forrásai. A magyar népi kultúra táji-történeti tagolódása. Néprajzi csoportok, tájak, etnokulturális kapcsolatok. A magyarság anyagi kultúrája (pásztorkodás, állattartás, gyűjtögetés, földművelés). Településtípusok, a telkek rendje. Az építkezés anyaga, technikája, a lakóházak beosztása. A magyar építkezés területi típusai. A magyar népművészet főbb jellemzői (történeti rétegek, viseletek, bútorok, kerámiák). A magyarság szellemi kultúrája (néphit, népszokások). A magyar paraszti társadalom (rokonsági rendszer, társadalmi csoportok, munkaszervezet). 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi, a félév végén kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. A magyar folklór. Voigt Vilmos szerk. Budapest, 1998. 2. Népi kultúra, népi társadalom. Szilágyi Miklós szerk. Budapest, 1998. 3. Magyarországi népszokások. Réső Ensel Sándor szerk. Budapest, 2000. 4. A Kárpát-medence néprajzi kincsei. Szelestey László összeáll. Budapest, 2000.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Bevezetés a művelődéstörténetbe TRB1006 3. félév 2 1+0 K prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja A hallgatók ismerjék meg a művelődéstörténet helyét, szerepét a tudományok között. Legyenek képesek az eltérő civilizációk sajátosságainak értelmezésére, összevetésére. 2. Tantárgyi program A művelődéstörténet helye a történettudományok rendszerében. A történelem előtti korok kultúrája. Az indiai civilizáció korszakai és formái. Egyiptomi gondolkodás sajátosságai. A zsidóság története. A mítoszok tipológiája. A görög világ társadalmi és gazdasági jellemzői. A hellenizmus. A római világ kulturális arculata. Az egyházi történetírás története, tárgya és módszerei, a kereszténység történeti megközelítése. A szerzetesség története. Az arab kalifátus kultúrája, a középkor kulturális arculata. A Gupta birodalom művészete és gondolkodása. A japán társadalom sajátosságai. A reneszánsz, a humanizmus, a korai reneszánsz, az érett reneszánsz. A reformáció története. A mechanikus világkép és a természettudomány új rendszere. A barokk világ és művészet jellegzetességei. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi, a félév végén kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. A művészet története. A kora reneszánsz. szerk.: Aradi Nóra, Corvina, Budapest, 1987. 2. A művészet története. Az érett reneszánsz. szerk.: Aradi Nóra, Corvina, Budapest, 1988. 3. A művészet története. A barokk. szerk.: Aradi Nóra, Corvina, Budapest, 1988. 4. Vasari: Híres festők élete. Magyar Helikon, Budapest, 1973. 5. Az antik világ. Szerk.: Aradi Nóra. Corvina, Budapest, 1986.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Bevezetés a régészetbe TRB1007 2. félév 2 1+0 K prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja A tantárgy célja, hogy a történettudomány egyik társtudományát, a régészetet, illetve annak módszereit a hallgatók megismerhessék. Képesek legyenek eligazodni a különböző kutatási módszerek között. Alapvető képet kapjanak a régészet művelésének módjáról, a leletek kezeléséről. 2. Tantárgyi program A régészet tudomány tárgya, tudománytörténete, módszertana. A régész munkája az ásatástól a feldolgozásig, a régészeti segédtudományok. A Kárpát-medence régészeti kultúrái. Magyarország kőkora. A rézkor és bronzkor Magyarországon. Magyarország a vaskorban és a római korban. A népvándorlás kora és a középkor magyarországi régészete.
3. Évközi tanulmányi követelmények Házi dolgozat, a félév végén kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Diószegi György, Fodor István etc.: Őseink nyomában. Budapest, 1996. 2. Bakay Kornél: Őstörténetünk régészeti forrásai. Miskolc, 1997. 3. Colin Renfrew: Régészet. Osiris, Budapest, 1999. 4. Norah Molonay: Régészet. Kaposvár, 1997. 5. Jakabffy Imre: A Közép-Duna-medence régészeti bibliográfiája, 1977-1987. Budapest, 1999.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Őstörténet TRB1008 1. félév 2 2+0 K prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Az őskor alapvető megismerése (legalapvetőbb tények, helyszínek), továbbá az újabb kutatások következtében előkerült friss ismeretanyagok megismertetése. 2. Tantárgyi program Az őstörténet fogalma, kutatástörténet, alkalmazott módszerek. A kulturális és társadalmi evolúció legfontosabb őstörténeti kérdései. Az emberré válás legfontosabb aktuális kérdései. A korai és alsó-paleolitikum. Az afrikai bölcső, az Óvilág meghódítása. Az anyagi kultúra kezdetei. Korai vadásztársadalmak. Középső-paleolitikum. Az ember elterjedése a Földön. Felső-paleolitikum. Az emberi rasszok kialakulása. Fejlett vadásztársadalmak. A felső-paleolit forradalom, a művészet és a modern viselkedés kezdetei, a nyelvcsaládok kialakulása. A neolitikum, a földművelés és az állattenyésztés megjelenése.
3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi, a félév végén kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Hevesi Attila, Mester Zsolt etc.: Emberelődök nyomában. Az őskőkor emlékei ÉszakkeletMagyarországon. Miskolc, 2001. 2. Bray, W. M.: Az újvilág. A múlt születése. Helikon Kiadó, Budapest, 1989. 3. Brentjes, B.: Vadállatból háziállat. Budapest, 1976. 4. Burenhult G. (főszerk.): A kőkori világ. Vadász-gyűjtögetők és korai földművelők. Az ember képes története. Officina Nova – Magyar Könyvklub. Budapest, 1995.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Az ókori kelet története TRB1009 1. félév 2 2+0 K prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Az ókori kelet államainak és kultúráinak alapvető megismerése (legalapvetőbb tények, helyszínek), továbbá az újabb kutatások következtében előkerült friss ismeretanyagok megismertetése. 2. Tantárgyi program Az ún. „magas kultúrák” kialakulása: neolitikus civilizációk, Elő-Ázsia a Kr. e. III évezredig. Egyiptom története: Ó- és Középbirodalom. Az Újbirodalom. Mezopotámia története a Kr. e. III. évezredben (sumer városállamok, az agadei dinasztia, a III. Úr-i dinasztia). Elő-Ázsia a Kr. e. II. évezred első felében (az óasszír és az óbabiloni kor). A hettita állam története. ElőÁzsia politikai, hatalmi viszonyai az Amarna-korban. Mittanni és Egyiptom. Az újasszír állam. Urartu története és kultúrája. Az újbabiloni birodalom felemelkedése és bukása. A zsidóság története. Az ókori Perzsa. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi, a félév végén kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. J. Baines – J. Málek: Az ókori Egyiptom atlasza. Budapest, 1992. 2. Ch. Bermant – M. Weitzman: Egy ismeretlen ókori civilizáció: Ebla. Budapest, 1986. 3. John Bright: Izráel története. Budapest, 1990. 4. Hahn István, Kákosy László, Komoróczy Géza: Az ókor története II. Az ókori kelet története (egyiptom és Elő-Ázsia). Budapest, 1993. 5. Kákosy László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája. Budapest, 1998.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Az ókori Görögország története 1. TRB1010 2. félév 2 2+0 K prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Az ókori görög városállamok és kultúráinak alapvető megismerése (legalapvetőbb tények, helyszínek), továbbá az újabb kutatások következtében előkerült friss ismeretanyagok megismertetése. 2. Tantárgyi program A görög történelem korai szakasza. A krétai minoszi kultúra. A görög törzsek vándorlási hullámai. Az akháj terjeszkedés. A dórok. A kialakuló poliszállamok. A poliszok berendezkedései. A gyarmatosítás kezdetei. A termelési folyamatok változásai, a társadalmak rétegzettsége. A görög kultúra kialakulása, máig élő hatása. Athén és Spárta belső politikai, társadalmi viszonyai. A görög poliszok küzdelme a perzsákkal. Az athéni demokrácia fénykora. A poliszok vetélkedése, a poliszvilág válsága. Makedónia felemelkedése. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi, a félév végén kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Hegyi-Sarkady etc.: Görög történelem. Budapest, 1996. 2. Borzsák István: Görög történeti chrestomátia. Budapest, 1976. 3. Finley: Politika az ókorban. Budapest, 1995. 4. Ritoók-Sarkady-Szilágyi: A görög kultúra aranykora. Budapest, 1984. 5. Sarkady János: Gazdasági élet a régi Görögországban. Budapest, 1970.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Az ókori Róma története 1. TRB1011 2. félév 2 2+0 K prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Az ókori Róma mint városállam, illetve a Római Birodalom alapvető megismerése a köztársaság időszakában (legalapvetőbb tények, helyszínek), továbbá az újabb kutatások következtében előkerült friss ismeretanyagok megismertetése. 2. Tantárgyi program Itália őstörténete. az etruszkok. A királyság kora. A kialakuló köztársaság hatalmi intézményrendszere, társadalmi tagolódása. Patríciusok és plebejusok küzdelmei. Itália meghódítása, terjeszkedés a Földközi-tenger térségében. a világbirodalommá válás gazdasági és társadalmi következményei. A római kultúra jellemzői. A késői köztársaság társadalmigazdasági változásai, a köztársasági intézményrendszer válsága. Reformkísérletek (Marius, Sulla, a Gracchusok, Caesar). A köztársaság bukása, a principátus kialakulása. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi, a félév végén kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok
7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Ferenczy-Maróti-Hohn: Az ókori Róma története. Budapest, 1992. 2. Gaál Ernő – Kertész István: Az őskor és az ókor története. Eger, 2003. 3. Borhy László: Római történelem szöveggyűjteménye. Budapest, 1988. 4. Cornel – Mattheus: A római világ atlasza. Budapest, 2000. 5. Maróthy – Horváth – Castiglione: A régi Róma aranykora. Budapest, 1969.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Középkori egyetemes történelem 1. TRB1012 3. félév 2 2+0 K TRB1008 Dr. Reszler Gábor főiskolai tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Szerezzenek a hallgatók alapvető ismereteket a feudalizmus társadalmi, gazdasági rendjének kialakulásáról, az államszervezet és az egyház szerepéről, a középkori városok létrejöttéről, a keresztes háborúkról, illetve annak következményeiről. 2. Tantárgyi program A feudalizmus kutatásának főbb kérdései. A korszakhatárok és a belső szakaszolás körüli viták. A korszakolásról. A feudalizmus kialakulás a volt Nyugat-római Birodalom területén. Az első feudális államképződmények. A Frank Birodalom kialakulása és fénykora. A gazdaság és a társadalom jellemzői a korai feudalizmus évszázadaiban. Az állami széttagolódás, a tartományok küzdelme. A világi és az egyházi hatalom vetélkedése. Az invesztitúraharc. Keresztes hadjáratok okai és következményei. A virágzó feudalizmus gazdasági és társadalmi változásai. A városok kialakulása, önkormányzatiságuk megteremtődése. A feudális társadalom rétegződése. A feudális jog. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi, a félév végén kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Gunst Péter (szerk.): Európa története. Csokonai Kiadó, Debrecen, 1993. 2. Orosz István: Európa a korai középkorban. Debrecen, 1999. 3. Pirenne, H.: A középkori gazdaság és társadalom története. Budapest, 1983. 4. Makkai László: Az európai feudalizmusok jellegzetességei. Budapest, 1987. 5. Duby, G.: A lovag, a nő és a pap. Budapest, 1987.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Földrajzi felfedezések és következményei TRB1013 4. félév 2 2+0 K TRB1012 Dr. Aszalós Éva főiskolai docens TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg a hallgatók a földrajzi felfedezések alapvető okait és összefüggéseit, a világpiac kialakulásának folyamatát és az egyes régiók szerepét. 2. Tantárgyi program Az európai expanzió okai, előzményei, technikai és társadalmi feltételei. A nagy földrajzi felfedezések első hulláma a XV-XVI. században. Az Újvilág meghódítása. A felfedezések gazdasági és társadalmi következményei: árforradalom és tőkeakkumuláció. Az európai régiók és a világpiac kialakulásának kezdetei. Gazdasági munkamegosztás jellemzői és annak politikai, társadalmi következményei Európában. az újkori abszolutizmusok kialakulásának okai. az új államforma történelmi gyökerei és sajátosságai. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi, a félév végén kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. .Pery Anderson: Az abszolutista állam. Budapest, 1989. 2. Immanuel Wallerstein: A modern világgazdasági rendszer kialakulása. Budapest, 1983. 3. M. Vincent – P. A. Sradling: A spanyol és a portugál világ atlasza. Budapest, 2000. 4. R. Cameron: A világgazdaság rövid története a kőkorszaktól napjainkig. Maecenas Könyvkiadó. Budapest, 1998. 5. Max Weber: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme. Budapest, 1982.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Abszolutizmusok TRB1014 4. félév 2 1+0 K Dr. Aszalós Éva főiskolai docens TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg a hallgatók az abszolutista államforma kialakulásának okait, előfeltételeit, az egyes államok eltérő jellemzőit és szerepét. 2. Tantárgyi program Az államforma átalakulásának kora újkori előzményei. Az abszolutizmus általános jellemzői. A spanyol abszolutizmus kialakulása, jellege. Az angol abszolutizmus és társadalmi hátterének sajátosságai. A francia abszolutizmus kialakulása. A francia abszolutizmus fénykora XIV. Lajos uralkodása alatt. Kormányzati, vallás- és külpolitikája. Az abszolutizmus válságának kezdete és folyamata a XVIII. században. Közép- és Kelet-Európa abszolutizmusai. A Habsburg Birodalom hatalomirányítási módja. A felvilágosult abszolutizmus jellemzői, kialakulásának okai és körülményei. A felvilágosult abszolutizmus és Oroszország. Az ancien régime válsága Franciaországban, a francia forradalom pénzügyi, gazdasági és társadalmi-politikai okai, előzményei. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi, a félév végén kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Hahner Péter: Franciaország története. Műszaki Könyvkiadó. Budapest, 2002. 2. J. Ardach – C. Jones: A francia világ atlasza. Helikon Kiadó, Budapest, 1990. 3. F. Furet: A francia forradalom története (1770-1815). Osiris Könyvkiadó. Budapest, 1999. 4. Paul Kennedy: A nagyhatalmak tündöklése és bukása. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992. 5. Kora újkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény. Szerk.: Poór János. Osiris Kiadó, Budapest, 2000.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Újkori egyetemes történelem (KeletEurópa, Ázsia) TRB1015 5. félév 2 2+0 K prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Az ún. hosszú 19. század kelet-európai és ázsiai történetét bemutató tárgy célja azonos azokkal az oktatási célkitűzésekkel, melyek az egyetemes történeti folyamatok és összefüggések legalapvetőbb és legfontosabb ismeretét, azok elsajátítását, az alapvető források és szakirodalom alapos megismertetését tekintik központi feladatnak. 2. Tantárgyi program A francia forradalom és a napóleoni háborúk A franciaellenes blokk két tartópillére: Anglia és Oroszország. Napóleon bukása. Az Orosz Birodalom pozíciói az 1814-15-ös bécsi tárgyalásokon. A Szent Szövetség rendszere, az európai hatalmi viszonyok stabilizációja. Az orosz történelem sajátosságai a XVIII. század végén. I. Pál és az európai nagyhatalmak. I. Sándor és a kongresszusi Európa. I. Miklós abszolutizmusa és külpolitikája. A Balkán. A lengyel kérdés. Pánszlávizmus. A konzervatív szövetségi politika megerősödése. Japán a XIX. század első felében. Kína a XIX. század. első felében. A török birodalom és Egyiptom. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi, házi dolgozat és a félév végén kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Heller, Mihail: Az orosz birodalom története. Budapest, 1996, Osiris. 2. Zöllner, E.: Ausztria története Bp. 1998, Osiris 3. Arató Endre: Kelet-Európa története a 19. század első felében. Budapest, 1971. 4. Berend T. Iván – Ránki György: Európa gazdasága a 19. században 1780-1914. Budapest, 1987, Gondolat Kiadó. 5. Czövek István: Gorcsakov diplomáciai pályája és a korabeli orosz gondolkodás. Bessenyei Kiadó, Nyíregyháza, 1998.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Újkori egyetemes történelem (NyugatEurópa, Amerika) TRB1016 5. félév 2 2+0 K TRB1013 prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Az ún. hosszú 19. század nyugat-európai és amerikai történetét bemutató tárgy célja azonos azokkal az oktatási célkitűzésekkel, melyek az egyetemes történeti folyamatok és összefüggések legalapvetőbb és legfontosabb ismeretét, azok elsajátítását, az alapvető források és szakirodalom alapos megismertetését tekintik központi feladatnak. 2. Tantárgyi program A krími háború és az európai hatalmak. Az 1860-as évek diplomáciája. A német egység létrejötte és hatása az európai erőviszonyokra. Az olasz egység megteremtése. Az USA polgárháborúja, az egységes belső piac kialakulása. A német gazdaság és társadalom átalakulása a XIX. század utolsó harmadában. A szövetségi politika kezdetei. A XIX. század végi gazdaság jellemzői. Az I. világháború előzményei, szövetségi rendszerek. 1914-15 háborús és diplomáciai eseményei. 1916-17 háborús és diplomáciai eseményei.
3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi, házi dolgozat és a félév végén kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Degler, C.N.: Az élő múlt. Milyen erők formálták Amerika mai képét? Budapest, 1993. 2. Diederiks (szerk.): Nyugat-Európa gazdaság- és társadalomtörténete, Budapest, 1995. 3. Diószegi István: A hatalmi politika másfél évszázada 1789-1939. História Kiadó. Budapest, 1997. 4. Francois Furet: A francia forradalom története 1770-1815. Osiris Kiadó. Budapest, 1996. 5. Hobsbawm, E.: A forradalmak kora. Budapest, 1964.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Nemzetközi erőviszonyok a XX. században TRB1017 6. félév 2 2+0 K TRB1015 Dr. Reszler Gábor főiskolai tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Az ún. rövid XX. század történetét bemutató tárgy célja azonos azokkal az oktatási célkitűzésekkel, melyek az egyetemes történeti folyamatok és összefüggések legalapvetőbb és legfontosabb ismeretét, azok elsajátítását, az alapvető források és szakirodalom alapos megismertetését tekintik központi feladatnak. 2. Tantárgyi program Az I. világháború hatása a nemzetközi erőviszonyokra. A párizsi-washingtoni békerendszer jellemzői, kritikája. Az 1920-as évek külpolitikai alapelvei, fontos állomásai. A német jóvátétel kérdése. Németország beilleszkedése a nemzetközi kapcsolatokba, törekvés a versailles-i béke békés revíziójára. A terjeszkedő külpolitika térnyerése az 1930-as években. Olaszország, Japán és a hitleri Németország külpolitikája. A II. világháború okai, lefolyása és hatása a nemzetközi erőviszonyokra. A nyíltan kétpólusú világ jellemzői. A hidegháborús szembenállás, fegyverkezési verseny. Az el nem kötelezett országok a kétpólusú világrendben. Helyi háborúk és következményeik. A kétpólusú világrend összeomlása, nemzetközi erőviszonyok a rövid XX. század végén. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi, a félév végén kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Martin Roberts: Európa története 1900-1973. Az új barbárság kora? Budapest, 1992. 2. E. J. Hobsbawm: A szélsőségek kora. A rövid 20. század története. Pannonica Kiadó. Budapest, 1998. 3. J. M. Keynes: A békeszerződés gazdasági következményei. Európa Könyvkiadó. Budapest, 2000. 4. Berend T. Iván: Válságos évtizedek. Budapest, 1987. 5. Paul Kennedy: A nagyhatalmak tündöklése és bukása. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1992.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Totalitárius rendszerek TRB1018 6. félév 2 1+0 K Dr. Reszler Gábor főiskolai tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja A tantárgy célja, hogy a XX. századi szélsőséges politikai mozgalmak kialakulásának körülményeit, hatalomra jutásuk és berendezkedésük körülményeit valamint következményeit alaposan megismerhessék a hallgatók. A totális állam és a totalitárius hatalomgyakorlás jellemzőiről rendszerezett tudást szerezzenek. 2. Tantárgyi program Eszmék, eszmerendszerek a XIX-XX. század fordulóján. A konzervativizmus, a liberalizmus főbb jellemzői a XX. század elején. A keresztényszociális gondolkodás kezdetei és társadalmi hatása. A szociáldemokrácia irányzatai. Az első világháború hatása a társadalmi gondolkodásra. A szélsőséges politikai irányzatok kialakulása. Szélsőbaloldali (bolsevik) hatalomátvétel Oroszországban. A totális berendezkedés kialakulása az intervenció és polgárháború alatt. A sztálini pártállami rendszer jellemzői. A szélsőjobboldali mozgalmak és pártok jellemzői. A fasizmus olaszországi változata. A nácizmus térhódítása és hatalomra kerülése Németországban. Szélsőjobboldali totalitárius rendszerek intézményesülése és működése. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi, a félév végén kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Ormos Mária: Nácizmus – fasizmus. Magvető Kiadó. Budapest, 1987. 2. Ormos Mária: Hitler. Budapest, 1993. 3. Ormos Mária: Hitler – Krausz Tamás: Sztálin. Pannonica Kiadó. Budapest, 1999. 4. Diktátorok – diktatúrák. Akik nyomot hagytak a 20. századon. 3. Napvilág Kiadó. Budapest, 1997. 5. John Weitz: Hitler bankárja. Kossuth Kiadó. Budapest, 1998.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Magyarország története 1301-ig TRB1019 3. félév 2 2+0 K Dr. Vinnai Győző főiskolai docens TR
1. A tantárgy elsajátításának célja A tantárgy oktatásának a célja, hogy a történelem szakos hallgató megismerje a magyar nép történetének kezdeteit, a vándorlás földrajzi környezetét, a megtelepedés majd az államalapítás körülményeit. Az előadások anyaga révén a hallgató bővítheti a korszakra vonatkozó ismereteit, tájékozottságot szerez az alapvető szakirodalomban. 2. Tantárgyi program Források a magyar nép eredetére és a honfoglalásra vonatkozóan. Őshazaelméletek — a finnugor őshaza sajátosságai , a finnugorok kultúrája és az egység felbomlása. Az ugor-kor gazdasági – társadalmi jellemzése s az ugor egység felbomlása. A magyar nép önálló élete— Magna Hungaria sajátosságai, élet a Kazár birodalom területén. Etelközi szállásterület és a honfoglalás. A kalandozások kora. A magyar államalapítás, Géza és István államszervező tevékenysége. A magyar társadalom Szent István korában, István külpolitikája és az utódlás kérdése. Trónharcok, pogánylázadások és a feudális állam megszilárdítása 1038—1116. Az elfeledett XII. század, 1116—1205. II. András új gazdasági irányvonala és az Aranybullák. IV. Béla és a tatárjárás, az ország újjáépítése a tatárjárás után. Az utolsó Árpádok kora (V. István, IV. Kun László, III. András). 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi, a félév végén kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. Szerk.: Györffy György, Budapest, 1975. 2. Fodor István: Verecke híres útján. Magyar História, Gondolat Kiadó, 1980. 3. László Gyula: Árpád népe. Helikon Kiadó. Budapest, 1986. 4. Győrffy György: István király és műve. Budapest, 1977.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Középkori magyar történelem 1526-ig TRB1020 3. félév 2 2+0 K TRB1019 Dr. Vinnai Győző főiskolai docens TR
1. A tantárgy elsajátításának célja A tantárgy általános célja, hogy a történelem szakos hallgató legyen képes a korszakot belehelyezni az egyetemes történelmi események folyamatába. Világosan lássa Magyarország és Nyugat-Európa gazdasága, társadalma, politikai berendezkedése közötti különbségeket. Fedezze fel és értse meg az időbeli fáziskésést a két régió között. 2. Tantárgyi program Magyarország helye Európában a középkor alkonyán. Tartományúri megosztottság, Károly Róbert harca a korona megszerzéséért és a tartományi rendszer megszüntetéséért. I. Károly konszolidációs politikája 1323—1342.(gazdaságpolitika, pénzügy, hadseregreform, önálló külpolitika.) I. (Nagy) Lajos király expanziós törekvései: nyugati, nápolyi és balkáni politikája. I. Lajos kormányzati reformjai és a híres 1351-es törvények. Zsigmond király magyarországi reformjainak megszilárdítása kormányzati, katonai és pénzügyi reformjai révén. Zsigmond az európai uralkodó: a török kérdés, a cseh és német területek megszerzése, a huszita probléma megoldása. Termelés és termelőerők a XIV—XV. században, parasztháború 1437-ben és 1514-ben. A rendi erők győzelme, Hunyadi János és kora 1437— 1457. A rendi monarchia kiépítése, Mátyás központosítási törekvései. Mátyás nyugati irányú expanziója és a török kérdés. II. Lajos és Mohács. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi, a félév végén kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Bertényi Iván: Magyarország az Anjouk korában. Gondolat Kiadó. Budapest, 1987. 2. Mályusz Elemér: Zsigmond király uralma Magyarországon. Gondolat Kiadó, 1984. 3. E. Kovács Péter: Matthias Corvinus. Kossuth Kiadó. Budapest, 1990. 4. Teke Zsuzsa: Mátyás a győzhetetlen király. Helikon Kiadó. Budapest, 1990. 5. Kulcsár Péter: A Jagelló-kor. Gondolat Kiadó. Budapest, 1981.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Török elleni harc Magyarországon TRB1021 4. félév 2 2+0 K Dr. Fazekas Rózsa főiskolai tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja A tantárgy általános és specifikus célja: bemutatni a korszakra jellemző európai vonásokat és az ettől eltérő hazai sajátosságokat. A sajátosságok rávilágítanak a korszak fő problémáira: a függetlenség elvesztése és a 3 részre szakadás okaira, a török elleni küzdelem hazai és birodalmi körülményeire. 2. Tantárgyi program A mohácsi csatavesztés következményei. Szapolyai János uralkodása, az ország két részre szakadása. Buda eleste, az ország három részre tagolódása. A török hódító hadjáratok, a végvári küzdelmek. A török hódoltság gazdasági és társadalmi viszonyai, a közigazgatás rendje. az erdélyi fejedelemség kialakulása. Alternatívák keresése a török hódoltság felszámolására. A török elleni küzdelem és a nemzetközi erőviszonyok. A török világ és a magyar külpolitika. Függetlenségi küzdelmek a XVII. században. Bocskai-felkelés, Bethlen Gábor és I. Rákóczi György a harmincéves háborúban. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi, a félév végén kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Barta Gábor: Vajon kié az ország? Budapest, 1988. 2. Káldi-Nagy Gyula: Szulejmán. Budapest, 1971. 3. Újváry Zsuzsanna: Nagy két császár birodalmi között. Magyar História. Budapest, 1984. 4. Barta Gábor: Az erdélyi fejedelemség születése. Budapest, 1979. 5. Hegyi Klára: Egy világbirodalom végvidékén. Budapest, 1976.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Harc a Habsburgok ellen TRB1022 4. félév 2 1+0 K Dr. Fazekas Rózsa főiskolai tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja A tantárgy általános és specifikus célja: bemutatni a korszakra jellemző európai vonásokat és az ettől eltérő hazai sajátosságokat. A függetlenség visszaszerzésére irányuló törekvések bemutatása, a nemesség Habsburg-ellenességének, rendi ellenállásának nyomon követése. 2. Tantárgyi program A Habsburg dinasztia európai uralmi törekvései, helyzete a nagyhatalmi mozgástérben. A Habsburg Birodalom gazdasági helyzete, a végvári vonalak kiépítésének folyamata. A királyi Magyarország kapcsolódásai a birodalomhoz, gazdasági és társadalmi jellemzői. A birodalmi intézményrendszer kiépülése. A magyar politikai elit és a Habsburgok viszonya a XVI. században. A magyar függetlenségi törekvések fölerősödése a Habsburgokkal szemben a XVII. században. Zrínyi Miklós politikusi és hadvezéri munkássága. A vasvári béke értékelése a magyar elit körében. A Habsburg-ellenes szervezkedések, próbálkozások a XVII. század második felében. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi, a félév végén kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Gonda István – Niederhauser Emil: A Habsburgok. Budapest, 1987. 2. Újváry Zsuzsanna: Nagy két császár birodalmi között. Budapest, 1984. 3. Hóvári János: A hűtlen Dobó. Gyomaendrőd, 1987. 4. R. Várkonyi Ágnes: A törökvilág és a magyar külpolitika. Magvető Kiadó. Budapest, 1975. 5. Ifj. Barta János: Budavár visszavétele. Kossuth Könyvkiadó. Budapest, 1985.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Magyarország története (1711-1914) TRB1023 5. félév 2 2+0 K TRB1020 Dr. Fazekas Rózsa főiskolai tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja A hallgatók korszerű történelemszemléletének kialakítása, a legújabb kutatási eredmények megismerése, a lényegkiemelő képesség fejlesztése, az önálló ismeretszerzés módszereinek elsajátítása és gyakorlása, az előadó-, illetve nyelvi kifejezőkészség fejlesztése a XVIII. és a XIX. századra vonatkozó ismereteken keresztül. 2. Tantárgyi program Magyarország helye a Habsburg birodalomban 1711 és 1914 között többször változott. Célunk a Habsburg uralkodók, illetve a magyar politikai elit kapcsolatának ábrázolása, annak bemutatása, hogy a birodalom nagyhatalmi helyzetét és Magyarországnak a birodalmon belüli különállását hogyan sikerült összeegyeztetni. III. Károly, Mária Terézia, II József; 1790–1791. évi magyar nemesi mozgalom; I. Ferenc abszolutizmusa. a magyar liberális reformmozgalom kibontakozásának feltételei. A Habsburg udvar és a magyar liberális ellenzék küzdelme az 1830-as, 1840-es években. Az érdekegyeztetés (társadalmi, nemzetiségi, hatalmi) sikere 1848-ban. A Habsburg birodalom újjászervezésének alternatívái 1848–1851 között. A kiegyezés előzményei és az 1867. évi kiegyezés. Az uralkodó, a magyar, illetve az osztrák politikai elit erőviszonyának változása 1867–1914 között. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi, a félév végén kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. 19. századi magyar történelem 1790–1918. Szerk.: Gergely András. Budapest, 1998. 2. Polgárosodás és szabadság. Magyarország a XIX. században. Szerk. Veliky János. Nemzeti Tankönyvkiadó. Budapest, 1999. 3. Kosáry Domokos: Újjáépítés és polgárosodás. Budapest, 1990. 4. Diószegi István: A Ferenc József-i kor. Budapest, 1999. 5. Diószegi István: Az Osztrák–Magyar Monarchia külpolitikája, 1867–1918. Budapest, 2001.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Magyarország gazdasága, társadalma a XIX. században TRB1024 5. félév 2 1+0 K Dr. Fazekas Rózsa főiskolai tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja A hallgatók korszerű történelemszemléletének formálása, a legújabb kutatási eredmények megismerése, a lényegkiemelő képesség fejlesztése, az önálló ismeretszerzés módszereinek elsajátítása és gyakorlása, az előadó-, illetve nyelvi kifejezőkészség fejlesztése a XIX. századra vonatkozó ismereteken keresztül. 2. Tantárgyi program A Habsburg gazdaságpolitika XVIII. századi jellemzői. Az 1767. évi Mária Terézia-féle urbárium. Magyarország gazdasága a XIX. század első felében: a) mezőgazdaság (a konjunktúra és dekonjunktúra hatásai; a hagyományos és az okszerű gazdálkodás jellemzői); b) az ipar, kereskedelem és a közlekedés jellemzői. A magyar gazdaság fejlődése 1867–1914 között: a mezőgazdaság kapitalizálódása, a hitelszervezet, a közlekedés és az ipar fejlődése, a rendi társadalom szerkezete. A társadalom átstrukturálódása a XIX. század második felében. Az élet- és gondolkodásmód változásai. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi, a félév végén kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Kosáry Domokos: Újjáépítés és polgárosodás. Budapest, 1990. 2. Diószegi István: A Ferenc József-i kor. Bp., 1999. 3. Estók János: Magyarország története 1849–1914. Budapest, 1999. 4. Welmann Imre: A magyar mezőgazdaság a XVIII. században. Budapest, 1979. 5. Gyimesi Sándor: A városok a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet időszakában. Budapest, 1975.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Magyarország külpolitikája (1918-1990) TRB1025 6. félév 2 2+0 K TRB1023 Dr. Vinnai Győző főiskolai docens TR
1. A tantárgy elsajátításának célja A tantárgy célja, hogy bemutassa a magyar történelem fontosabb történéseit az első világháború végétől a „rövid” XX. század végéig. Kiemelt cél a történelmi fordulópontok elemzése, a magyar és európai események közötti összefüggések feltárása. 2. Tantárgyi program A magyar külpolitika Trianon után. Az 1920-as évek mozgástere. Nagyhatalmi támogatók és a szomszédos államokkal való viszony az 1920-as években. Nemzetközi erőviszonyok és a magyar külpolitika az 1930-as években. Külkapcsolataink kényszerpályán: a revízió bűvöletében. Diplomáciánk a második világháború idején. Sajátos magyar-német kapcsolatok. A második világháborút lezáró párizsi béke elemzése. Külpolitika az ún. ötvenes években. Nemzetközi kapcsolataink az 1956-os forradalom idején. Külpolitika az 1960-70-es években.
3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi, a félév végén kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. 20. századi magyar történelem. Szerk.: Gergely-Izsák-Pölöskei. Budapest, 1997. 2. Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, 2000. 3. Ormos Mária: Magyarország a két világháború korában. Debrecen, 1998. 4. Galántai József: A trianoni békekötés 1920. Budapest, 1990. 5. Magyarország és a nagyhatalmak a 20. században. Szerk.: Romsics Ignác. Budapest, 1995.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Gazdaság, társadalom Magyarországon (1918-1944) TRB1026 6. félév 2 1+0 K Dr. Vinnai Győző főiskolai docens TR
1. A tantárgy elsajátításának célja A tantárgy célja, hogy bemutassa a magyar gazdaság és társadalom fejlődésének fontosabb történéseit az első világháború végétől a második világháború végéig. Kiemelt cél a történelmi fordulópontok elemzése, a magyar és európai események közötti összefüggések feltárása. 2. Tantárgyi program A gazdasági és pénzügyi stabilizáció Trianon után. A nemzetgazdaság intézményeinek megteremtése. Gazdaságpolitikai koncepciók az új államkeretekre. A gazdasági világválság hazai előzményei és társadalmi hatása. Ipar, kereskedelem és mezőgazdaság a két világháború között. Társadalmi csoportok és életmód a Horthy-korszakban. Iskola- és kultúrpolitika a korszakban. A szellemi élet meghatározó színterei.
3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi, a félév végén kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. 20. századi magyar történelem. Szerk.: Gergely-Izsák-Pölöskei. Budapest, 1997. 2. Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, 2000. 3. Ormos Mária: Magyarország a két világháború korában. Debrecen, 1998. 4. Gunst Péter: Magyarország gazdaságtörténete (1914-1989). Budapest, é. n. 5. Gyáni Gábor – Kövér György: Magyarország társadalomtörténete. Bp., 1998.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Gondolkodók a nevelésről TKB1101 3. 3 2+0 K Dr. Horváth László főiskolai docens NS
1. A tantárgy elsajátításának célja: A hallgatók megismerkedjenek a különböző korok és társadalmak legkiemelkedőbb gondolkodóinak nevelésről, oktatásról, iskoláról vallott nézeteivel, ezáltal tisztábban lássák azokat a folyamatokat és tendenciákat, melyeket a kiemelkedő újítások indukáltak és vezéreltek. 2. Tantárgyi program: Ókori keleti gondolkodók a nevelésről (Konfuciusz, Uddalakka). Szókratész, Platon, Arisztotelész, M.F. Quintilianus a nevelés céljáról és feladatairól. Aurélius Augustínus „vallomásai”. Itáliai, német, francia és magyar reneszánsz gondolkodók hatása a nevelésügyre, iskolára. A korai polgári gondolkodók (Comenius, John Locke, Apáczai Csere János) műveinek pedagógiai értékei. „A pedagógia elméleti zsenije” (J.J. Rousseau) és a „legnagyobb pedagógus) J. H. Pestalozzi életműve. „Pedagógiai elmélet, elméleti pedagógia” (J: F. Herbart pedagógiája). Pedagógiai gondolkodók a 19-20. századi Európában és Magyarországon. 3. Évközi tanulmányi követelmények: A félév során két alkalommal zárthelyi dolgozat megírására kerül sor. lehetőleg minél több előadáson vegyenek részt.
A hallgatók
4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): A zárthelyi dolgozat értékelése numerikus módon 1 és 5 között. 1. Az értékelés módszere: Az írásbeli vizsgadolgozat számszerű értékelése alapján alakul ki a kollokviumi jegy. 2. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok: Előadóterem, oktatási eszközök. 3. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.) • Bessenyei György válogatott művei Szépirodalmi Könyvkiadó Budapest 1987 • Comenius: Orbis Pictus A Látható Világ Magyar Helikon 1959 • Horváth László – Pornói Imre: Neveléstörténet Bessenyei György Könyvkiadó Nyíregyháza, 2002 • Horváth László – Pornói Imre: Szemelvények a nevelés történetéből. Élmény 94 Kiadó Nyíregyháza, 2003 • Rousseau J. J.: Emil avagy a nevelésről. Budapest, Franklin-Társulat, 1911.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
A nevelés társadalmi alapjai TKB1202 4. 3 2+0 K Palotayné dr. Lengváry Judit főiskolai tanár NS
1. A tantárgy elsajátításának célja: Megismertetni a hallgatókat a nevelési folyamat antropológiai interpretálásával, további kapcsolódó alapfogalmakkal (enkulturáció, szocializáció, individualizáció), valamint a makro- és mikrotársadalom különböző elemeinek a nevelésre gyakorolt hatásrendszerével. 2. Tantárgyi program: A nevelés antropológiai értelmezése, az enkulturáció, szocializáció, individualizáció fogalma és folyamata. Generációk szerepe a kultúra átadásában, funkciók-funkciózavarok. A kultúra tradicionális és új elemei. A család, a vallás, az állam hatása a nevelési folyamatra. 3. Évközi tanulmányi követelmények: 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): 5. Az értékelés módszere 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok: 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db.) • Angelusz Erzsébet: Antropológia és nevelés. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1996 • Kozma Tamás: Bevezetés s nevelésszociológiába, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999 • Kron: Pedagógia, Osiris Kiadó, Budapest, 1977 • Pataki Ferenc: Kollektív, társas, társadalmi. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1999 • Forray R. Katalin-Kozma Tamás: Társadalmi tér és oktatási rendszer. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1992
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Bevezetés a pszichológiába TKB 1103 1. 2 2+0 K Dr. Hadházy Jenő főiskola docens PS
1. A tantárgy elsajátításának célja: Ismerje meg a pszichológia alapjait jelentő pszichikus folyamatokat és állapotokat, értse azok működésének törvényszerűségeit. Ismerje meg a személyiség fogalmát, legyen tájékozott a személyiségelméletek és tipológiák értelmezésében.
2. Tantárgyi program: A pszichológia tárgya, rövid története, fontosabb irányzatai, módszerei, a lelki jelenségek sajátosságai. Megismerési folyamatok. Viselkedésdinamika: az emberi motiváció és az érzelmek. Személyiségértelmezések, tipológiák.
3. Évközi tanulmányi követelmények Az előadások látogatása erősen ajánlott.
4. A megszerzett ismeretek értékelése A félév végén kollokvium. 5. Az értékelés módszere Az alapfogalmak és a lényeges összefüggések rendszerszemléletű számonkérése. 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok Hadházy Jenő: A pszichológia alapjai. Főiskolai jegyzet. Élmény Kiadó, Nyíregyháza, 2003 7. Kötelező, ajánlott irodalom: • • • •
A pszichológia alapjai (szerk.: Bernáth László – Révész György). Tertia Kiadó, Bp, 1998 Atkinson és mtsai: Pszichológia. Osiris-Századvég Kiadó, Bp. 1994 Bernáth – Révész: A pszichológia alapjai. Tertia Kiadó, Bp, 1994 Séra László: Általános Pszichológia. Comenius Bt, Pécs, 1998
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja 1. A tantárgy elsajátításának célja Metodikai alapú személyiségfejlesztés. tudományos igényű fejlesztése.
A tanárjelölt személyiségfejlesztése TKB 1204 1. 2 0+2 G Dr. Rozgonyi Tiborné főiskolai tanár PS
Az
önismeret
és
benyomás-szerveződés
2. Tantárgyi program Személyiséglélektani alapismeretek. Különböző kiscsoportos technikák megismerése és alkalmazásának kipróbálása, jelenségek kontextusba helyezése, egyidejű több szempontú megközelítés, lelki egészségre fókuszálás, a saját személyiség munkaeszközként kezelése. Az önismeret és a társismeret jellemzői. A személyiség megismerése hétköznapi és tudományos szinten. A hétköznapi megismerés pszichológiai csapda-helyzetei. Önismeretet fejlesztő gyakorlatok: az én megjelenítése az interperszonális kapcsolatokban, az együttműködés, az információáramoltatás. 3. Évközi tanulmányi követelmények: ZH-k írása a tantárgyi program főbb területeiből.
4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) Gyakorlati jegy. 5. Az értékelés módszere Írásbeli dolgozat 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok Kötelező irodalom.
7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) • Allan Pease: Testbeszéd, Park Kiadó, Budapest, 1989 •
Pálhegyei Ferenc: Személyiséglélektani kalauz. Tankönyvkiadó, Budapest, 1981
•
Joseph Forgas: A társas érintkezés pszichológiája. Gondolat Kiadó, Budapest, 1989
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Latin 1. TRB2001 2. félév 2 0+2 G prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja A tantárgy általános célja, hogy a hallgató betekintést nyerjen az indoeurópai nyelvcsalád rövid történetébe. Legyen képes az első félév során elsajátítani az alapvető kiejtési szabályokat, tanuljon meg helyesen olvasni és ismerje meg azokat az alapvető kifejezéseket, amelyek továbbélő szavak formájában hozzátartoznak mindennapi szóhasználatunkhoz. 2. Tantárgyi program A latin abc és a kiejtési szabályok elsajátítása az első feladat. Az alapvető és leggyakrabban használt igeidők és a névszóragozás ismerete elengedhetetlen a szövegek fordításához. A félév folyamán közvetlenül a történelemhez tartozó auctorok műveiből kerül sor fordításra, a szöveg értelmezésére és az adott történelmi események megvitatására. A szövegek fordításával a hallgató elsajátíthatja az alapvető történelmi szakkifejezéseket. 3. Évközi tanulmányi követelmények Havonkénti szóbeli beszámoló, végül zárthelyi. Az összevont értékelés alapján gyakorlati jegy. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Komer Ilona – B. Révész Mária: Latin nyelv I–II. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999. 2. N. Horváth Margit – Dr. Nagy Ferenc: Latin nyelvkönyv I–IV. Budapest, 1996. 3. Kerényi Károlyné: Latin olvasókönyv. Budapest, 1987. 4. Latin chrestomathia. Tankönyvkiadó, Budapest, 1968. 5. Latinitas Viva B. Révész Mária – Mayer Erika – Tegyey Imre, Budapest, 1986.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Latin 2. TRB2002 3. félév 2 0+2 G TRB2001 prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja A tantárgy általános célja, hogy a hallgató betekintést nyerjen az indoeurópai nyelvcsalád rövid történetébe. Legyen képes az első félév során elsajátítani az alapvető kiejtési szabályokat, tanuljon meg helyesen olvasni és ismerje meg azokat az alapvető kifejezéseket, amelyek továbbélő szavak formájában hozzátartoznak mindennapi szóhasználatunkhoz. 2. Tantárgyi program A latin abc és a kiejtési szabályok elmélyítése. Az alapvető és leggyakrabban használt igeidők és a névszóragozás ismerete, a szövegek fordítása. A félév folyamán közvetlenül a történelemhez tartozó auctorok műveiből kerül sor fordításra, a szöveg értelmezésére és az adott történelmi események megvitatására. A szövegek fordításával a hallgatók szókincse bővül, további szakkifejezést sajátítanak el. 3. Évközi tanulmányi követelmények Havonkénti szóbeli beszámoló, végül zárthelyi. Az összevont értékelés alapján gyakorlati jegy. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Komer Ilona – B. Révész Mária: Latin nyelv I–II. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999. 2. N. Horváth Margit – Dr. Nagy Ferenc: Latin nyelvkönyv I–IV. Budapest, 1996. 3. Kerényi Károlyné: Latin olvasókönyv. Budapest, 1987. 4. Latin chrestomathia. Tankönyvkiadó, Budapest, 1968. 5. Latinitas Viva B. Révész Mária – Mayer Erika – Tegyey Imre, Budapest, 1986.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Bevezetés a vallástörténetbe TRB2003 2. félév 2 0+1 G prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja A tantárgy célja, hogy az egyes kultúrákhoz kapcsolódó vallásokat, kialakulásuk körülményeit, tanításaik lényegét megismertesse a hallgatókkal. Legyenek tisztában a világvallások egymásra gyakorolt hatásaival, az emberiség kulturális fejlődésében játszott szerepével. 2. Tantárgyi program Az ókori keleti államok vallásai. A görögök vallásos világképe. A rómaiak vallása. Az izraeliek egyistenhite. A kereszténység kialakulása, hatása a Római Birodalom utolsó századaiban. A kereszténység a középkori századokban. Az ókori Kína és India vallásai. A mohamedán vallás létrejöttének körülményei, terjedésének fázisai. Hittérítés az Újvilágban. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Karen Armstrong: Isten története. Budapest, 1996. 2. Tarnay Pál Brunó: Vallástörténet - keresztény szemmel. Bencés Kiadó, Pannonhalma, 1995. 3. Mircea Eliade: Az örök visszatérés mítosza avagy A mindenség és a történelem. Európa Kiadó, Budapest, 1998. 4. Everett Ferguson: A kereszténység bölcsője. Osiris Kiadó, Budapest, 1999.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Bevezetés a művészettörténetbe TRB2004 2. félév 2 0+1 G prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg a hallgatók a művészetek kialakulásának körülményeit, a korai civilizációk művészeti stílusait, a művészetek szerepét az egyes ókori társadalmak életében. 2. Tantárgyi program Az ábrázoló művészetek kialakulása. A paleolit kor művészeti ábrázolásai. A neolitikum társadalmi, gazdasági változásainak hatása a kifejezésformákra. A megalitikus kultúrák. A kelta művészet. Az egyiptomi építészet. Az egyiptomi festészet és szobrászat. Mezopotámia művészete. A kínai és az indusvölgyi civilizáció. A krétai, a trójai, mükénéi, föníciai, hettita műveltség. Az archaikus görög művészet. A klasszikus görög művészet. A hellenizmus. A Római Birodalom művészete. A római provinciák művészete. Neolitikus kultúrák művészete Magyarországon. Bronzkori emlékek hazánkban. Római kori emlékek Magyarországon.
3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. A művészet ősi formái. Gondolat, Budapest, 1982. 2. A művészet kezdetei. Corvina, Budapest, 1995. 3. Az antik világ.. Corvina, Budapest, 1995. 4. Pevsner: Az európai építészet története. Budapest, 1972. 5. Szentkirályi Zoltán: Az építészet világtörténete I-II. Budapest, 1980.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Bevezetés a történeti földrajzba TRB2005 1. félév 2 0+1 G prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja A tantárgy általános és specifikus célja megismertetni a hallgatókkal tájaink oknyomozó és magyarázó leírását, a társadalmak térbeli kereteinek, feltételeinek módosulását. 2. Tantárgyi program Hazánk a korai feudalizmus idején (mezőgazdaság, bányászat, kohászat a 10-16. sz. közepéig). Magyarország a virágzó és a kései feudalizmus korszakában (14-17. században). Az ország helyzete, fejlődése a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet (a 18-19. század első fele) idején. Megvizsgáljuk, hogyan hatott a kapitalizmus a környezet, a gazdaság, a demográfia, a településhálózat alakulására a 19. század második felében. Hogyan hatott a 20. század gazdasági robbanása a környezetre, gazdaságra, társadalomra? 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Balassa Iván: Az eke és a szántás története Magyarországon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973. 2. Balassa Iván – Ortutay Gyula: Magyar néprajz. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979. 3. Enyedi György: Földrajz és társadalom. Budapest, 1983. 4. Eperjesi Károly: A magyar falu története. Budapest, 1966. 5. Frisnyák Sándor: Magyarország történeti földrajza. Budapest, 1990.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Az őstörténet periódusai TRB2006 2. félév 2 0+1 G prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja A hallgatók mélyüljenek el az őstörténet időbeli tagolásáról szóló munkákban, ismerjék meg a jelenleg legelfogadottabb periodizációt, illetve a friss hipotéziseket. 2. Tantárgyi program Az őstörténeti kutatások kibontakozása Magyarországon. Az őstörténet társtudományai. Az időrend meghatározása. Vizsgálati módszerek az őskorkutatásban. Az ember származása, a Homo nemzetség fejlődése a Homo habilistől a Homo sapiens sapiensig. Az emberiség kulturális fejlődése a korai és alsó-paleolitikumban. Kiáramlás Afrikából. Az emberiség kulturális fejlődése a középső paleolitikumban. Közép- és Kelet-Európa benépesülése a középső paleolitikum idején. A felső paleolitikum kultúrájának általános jellemvonásai. Új földrészek meghódítása a jégkor végén. Szellemi kultúra a paleolitikumban. Klimatikus változások és az élelmezés átalakulása a felső paleolitikumtól a neolitikumig. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Bökönyi Sándor: „Vadakat terelő juhász…” Magvető Kiadó, Budapest, 1978. 2. Clark, G.: A világ őstörténete. Budapest, 1975. 3. Goudsblom, J.: Tűz és civilizáció. Budapest, 2002. 4. László Gyula: Az ősember művészete. Budapest, 1968. 5. Renfrew, C.: A civilizáció előtt. Budapest, 1995.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Az ókori kelet forrásai TRB2007 2. félév 2 0+1 G prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Mélyüljenek el a hallgatók az ókori kelet történetére vonatkozó legfontosabb írott és íratlan forrásokban, ismerkedjenek meg a forráskritika és forráskutatás legfontosabb módszereivel. 2. Tantárgyi program Az ókori kelet fogalma, időbeli és térbeli kerete, forrásai. Az ókori kelet népei, nyelvei, szereplői. Az ókori keleti filológia fogalma, munkaeszközei, története. Az ékírás története, fejlődési szakaszai. Legfontosabb archívumok: Tell el-Amarna, Bogazköy, Nuzi, Quatna, stb. A hurri nyelv és történelem forrásai. A hettita történelem forrásai. Urartui sziklafeliratok és levelek. A vallási élet forrásai: mítoszok, eposzok, irodalmi alkotások. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Ch. Bermant – M. WeitzmaN. Egy ismeretlen ókori civilizáció: Ebla. Budapest, 1986. 2. Gaál Ernő – Kertész István: az őskor és az ókor története. Eger, 2003. 3. Harmatta János (szerk.): Ókori keleti történeti chrestomatia. Budapest, 1996. 4. Komoróczy Géza: „Fénylő ölednek édes örömében…” A sumer irodalom kistükre. Budapest, 1979. 5. Michael Roaf: A mezopotámiai világ atlasza. Budapest, 1998.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Az ókori kelet hurri forrásai TRB2008 2. félév 2 0+1 G prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Mélyüljenek el a hallgatók az ókori kelet történetére vonatkozó legfontosabb írott és íratlan forrásokban, ismerkedjenek meg a forráskritika és forráskutatás legfontosabb módszereivel valamint a hurri nyelvemlékekkel.
2. Tantárgyi program A hurri nyelvű etnikum(ok) tanulmányozása. A hurri nyelv szerepe az ókori kelet történetében. A fő hurri nyelvű forráscsoportok. Szövegolvasás. A legfontosabb hurri nyelvű szövegemlékek: a Tušratta-levél, a boğazköy-i hurri-hettita bilingvis. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Chačikian, Margarita L.: Churritskij i urartskij jazyki. Jereván, 1985. 2. D’Jakonov, Igor M.: Hurrisch und Urartäisch. Münchener Studien zur Sprachwissenschaft, Beiheft 6. München, 1971. 3. Wegner, Ilse: Hurritisch. Eine Einführung. Wiesbaden, 2000. 4. Wilhelm, Gernot: Grundzüge der Geschichte und Kultur der Hurriter. Darmstadt, 1982.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Anatólia ókori története TRB2009 2. félév 2 0+1 G prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg részletesebben Anatólia ókori történelmét, képesek legyenek egy szűkebb területre alkalmazni az ókori történeti ismereteiket.
2. Tantárgyi program Anatólia neolitikus kultúrái. Anatólia népei és nyelvei. A hettita állam hatti öröksége. Korabronzkori főnökségek. Asszír kereskedelmi telepek Anatóliában. A hettita állam története. Vallás, kultusz a hettita birodalomban. Régészeti esettanulmányok. A hurrik története, kultúrája. Urartu története, kultúrája. Az asszír-urartui rivalizálás. Sziklaszentélyek, templomok. A frígek. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. C. W. Ceram: A hettiták regénye. Budapest, 1964. 2. Ernst Doblhofer: Jelek és csodák. Budapest, 1962. 3. Gaál Ernő – Kertész Sándor: Az őskor és az ókor története. Eger, 2003. 4. Harmatta János (szerk.): Ókori keleti történeti chrestomátia. Budapest, 1995. 5. A. Leo Oppenheim: Az ókori Mezopotámia. Budapest, 1982.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Az ókori Görögország története 2. TRB2010 3. félév 2 0+1 G prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Az ókori görög városállamokról és kultúráról szerzett ismeretek elmélyítése, az újabb kutatások következtében előkerült friss ismeretanyagok alaposabb tanulmányozása. 2. Tantárgyi program A görög történelem korai szakasza. A krétai minoszi kultúra. A görög törzsek vándorlási hullámai. Az akháj terjeszkedés. A dórok. A kialakuló poliszállamok. A poliszok berendezkedései. A gyarmatosítás kezdetei. A termelési folyamatok változásai, a társadalmak rétegzettsége. A görög kultúra kialakulása, máig élő hatása. Athén és Spárta belső politikai, társadalmi viszonyai. A görög poliszok küzdelme a perzsákkal. Az athéni demokrácia fénykora. A poliszok vetélkedése, a poliszvilág válsága. Makedónia felemelkedése. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Hegyi-Sarkady etc.: Görög történelem. Budapest, 1996. 2. Borzsák István: Görög történeti chrestomátia. Budapest, 1976. 3. Finley: Politika az ókorban. Budapest, 1995. 4. Ritoók-Sarkady-Szilágyi: A görög kultúra aranykora. Budapest, 1984. 5. Szilágyi János: A görög művészet világa I-II. Budapest, 1962.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Az ókori Róma története 2. TRB2011 3. félév 2 0+1 G prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Mélyedjenek el a hallgatók a Római Birodalom történetében, ismerjék meg a császárkor legfontosabb jellemzőit, és nyíljon mód az újabb kutatások következtében előkerült friss ismeretanyagok alaposabb tanulmányozására. 2. Tantárgyi program Augustus principátusa. A principátus az I. században. A birodalom válságának kezdetei, a legnagyobb kiterjedés elérése Trajanus alatt. Hadrianus törekvései a birodalom megerősítésére. A népvándorlás hatása a birodalomra. Marcus Aurelius védekező harcai. A Severus-dinasztia. A válság elmélyülése a katonacsászárok időszakában. A dominátus korszaka: Diocletianus reformjai. Kereszténység a Római Birodalomban. Közigazgatási és pénzügyi átszervezések. Konstantin császár reformjai. A birodalom egységének megszűnése. A Nyugat-római Birodalom küzdelme a népvándorlással. a birodalomrész további hanyatlása és bukása. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Ferenczy-Maróti-Hohn: Az ókori Róma története. Budapest, 1992. 2. Borhy László: Római történelem szöveggyűjteménye. Budapest, 1988. 3. Cornel – Mattheus: A római világ atlasza. Budapest, 2000. 4. Castiglione László: Az ókor nagyjai. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978. 5. Alföldy Géza: Római társadalomtörténet. Budapest, 2000.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Középkori egyetemes történelem 2. TRB2012 3. félév 2 0+1 G Dr. Reszler Gábor főiskolai tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Mélyedjenek el a hallgatók a középkori egyetemes történelem tanulmányozásában, a szerzett ismereteiket bővítve a főbb folyamatok további részleteiről nyerjenek áttekintést.
2. Tantárgyi program A Frank Birodalom kialakulása és fénykora. A gazdaság és a társadalom jellemzői a korai feudalizmus évszázadaiban. Az állami széttagolódás, a tartományok küzdelme. A világi és az egyházi hatalom vetélkedése. Az invesztitúraharc. Keresztes hadjáratok okai és következményei. A virágzó feudalizmus gazdasági és társadalmi változásai. A városok kialakulása, önkormányzatiságuk megteremtődése. A feudális társadalom rétegződése. A feudális jog. A kora középkori keresztény kultúra. kísérletek az egyeteme Európa fenntartására. A középkor kézműipari „forradalma” és agrárátalakulása. Rendi társadalom és rendi monarchia. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Orosz István: Európa a korai középkorban. Debrecen, 1999. 2. Pirenne, H.: A középkori gazdaság és társadalom története. Budapest, 1983. 3. Makkai László: Az európai feudalizmusok jellegzetességei. Budapest, 1987. 4. Duby, G.: Emberek és struktúrák a középkorban. Budapest, 1978. 5. Richard W. Southern: A nyugati társadalom és egyház a középkorban. Budapest, 1987.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Birodalomépítési kísérletek a kora újkori Európában TRB2013 4. félév 2 0+1 G Dr. Aszalós Éva főiskolai docens TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg a hallgatók a kora újkori hatalmi átrendeződések főbb összetevőit, a gazdasági, társadalmi folyamatok és hatalomgyakorlási módozatok összefüggéseit. 2. Tantárgyi program A dinasztikus politika jellemző vonásai és gyakorlata. A Habsburg-dinasztia a XV. században. V. Károly spanyol és birodalmi politikája. Az itáliai háborúk története. A Habsburg dinasztia két ága. II. Fülöp pénzügyi és valláspolitikája. A gyarmatbirodalom irányítása, hatalmi szervei, közigazgatása. Az Újvilág a birodalom rendszerében. II. Fülöp törökellenes harcai és a németalföldi szabadságharc. A németalföldi szabadságharc hatása a spanyol birodalomra. Angol és spanyol küzdelmek, vetélkedés a tengeren. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Gunst Péter: V. Károly. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1976. 2. Paul Kennedy: A nagyhatalmak tündöklése és bukása. Akadémiai Kiadó, Budapest. 1992. 3. Wittman Tibor: Németalföld aranykora. Gondolat Kiadó. Budapest, 1965. 4. Fernand Braudel: A Földközi-tenger és a mediterrán világ II. Fülöp korában. Akadémiai Kiadó – Osiris. Budapest, 1996.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Anglia története (1485-1783) TRB2014 4. félév 2 0+1 G Dr. Aszalós Éva főiskolai docens TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg a hallgatók a kora újkori angol történelem legfontosabb tényeit, folyamatait, nyíljon lehetőségük a korábban tanultak alkalmazására, elmélyítésére. 2. Tantárgyi program A Tudor-kor Angliájának gazdasága, politikai és kormányzati rendszere. Az anglikán államegyház létrejötte. Az angol diplomácia alapelvei, Anglia kapcsolatai a kontinens államaival. Angol-spanyol vetélkedés I. Erzsébet alatt. Az angol gyarmatosítás kezdetei. Politikai-hatalmi válság a Stuartok uralkodása alatt. Az angol polgári forradalom államhatalmi következményei. A protektorátus válsága, a Stuart-restauráció. A dicsőséges forradalom. A Bill of Rights, a kabinetrendszer kiépülése. a toryk és whigek politikája, a parlamentáris rendszer kialakulása. Az amerikai függetlenségi háború hatása az angol belpolitikára. Az USA alkotmánya és a Bill of Rights összehasonlító elemzése. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Szántó György Tibor: Anglikán reformáció, angol forradalom. Európa Kiadó, Budapest, 2000. 2. Szántó György Tibor: Anglia története. Akkord Kiadó. Budapest, 2003. 3. Paul Kennedy: a nagyhatalmak tündöklése és bukása. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992. 4. Pierre Chaunu: A klasszikus Európa. Osiris Kiadó. Budapest, 2001. 5. Pierre Chaunu: Felvilágosodás. Osiris Kiadó. Budapest, 1998.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Újkori egyetemes történelem 1. TRB2015 5. félév 2 0+1 G prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Mélyüljenek el a hallgatók az újkori egyetemes történelem főbb folyamataiban, nyíljon lehetőségük a korábban tanultak alkalmazására, rendszerezésére. 2. Tantárgyi program A francia forradalom és a Napóleoni háborúk Európát egy franciaellenes blokkba sodorta, amelynek két fontos tartópillére volt. Egyfelől Anglia másfelől Oroszország. Ez utóbbi gazdasági, politikai elmaradottsága ellenére jelentős területi valamint embertartaléka miatt, autokratikus politikai rendszerével sikeresen harcolt a szárazföldön Napóleon ellen. Az orosz birodalmat ez a katonai eredményesség juttatta kedvező pozícióba az 1814-15-ös bécsi tárgyalásokon, amely elvezette Európát a stabilizációhoz. Az Európai egyensúly 1853-ig tartott, amikor is Oroszország már nem tudta felvenni a harcot a gazdaságilag jóval előtte járó Angliával és Franciaországgal. Létrejön a tömbpolitika iránti igény, amely már a nemzeti piacon szerveződő nemzetállamok szövetsége lesz. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Berend T. Iván – Ránki György: Európa gazdasága a 19. században 1780-1914. Gondolat Kiadó. Budapest, 1987. 2. Czövek István: Oroszország külpolitikája II. Sándor korában és a közvélemény. Nyíregyháza, 1996. 3. Davies, Norman: Európa története. Osiris Kiadó. Budapest, 2000. 4. Diószegi István: Klasszikus diplomácia, modern hatalmi politika. Budapest, 1967. 5. Ecsedy Ildikó: A világtörténelem nagy alakjai. Kínai császárok és alattvalók. Budapest, 1992.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Újkori egyetemes történelem 2. TRB2016 5. félév 2 0+1 G prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Mélyüljenek el a hallgatók az újkori egyetemes történelem főbb folyamataiban, nyíljon lehetőségük a korábban tanultak alkalmazására, rendszerezésére. 2. Tantárgyi program A kurzus a XVIII. század végi Poroszország politikai, gazdasági viszonyainak bemutatásával kezdődik központban Hohenzollern-házzal. 1830-as évekre a Stein, Haldenberg által megalkotott reformok, éreztették hatásukat, s ezt kiegészítették az 1850-es, 60-as évek törekvései elsősorban Schlezwig és Holstein irányába. I. Vilmos uralkodása Bismarck politikai irányvonalának kitejesedésével jellemezhető, a váltás 1878-ban a trónra kerülő II. Vilmossal kezdődik, aki Németországot a központi hatalmi szövetség megerősítéséhez vezette. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Diederiks (szerk.): Nyugat-Európa gazdaság- és társadalomtörténete, Bp. 1995. 2. Diószegi István: A hatalmi politika másfél évszázada 1789-1939. Budapest, 1997, História Kiadó. 3. A. J. P. Taylor: Bismarck: a férfi és az államférfi. Scolar Kiadó. Budapest, 1999. 4. Németh István: Németország története: egységtől az egységig (1871-1990). Aula. Budapest, 2004. 5. Tokody Gyula – Niederhauser Emil: Németország története. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1972.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Politikusi portrék 1. (XIX. század, NyugatEurópa) TRB2017 5. félév 2 0+1 G prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg alaposabban a hallgatók a XIX. századi egyetemes történelem főbb folyamatait, a nyugat-európai régió fejlődésének mozzanatait, és a folyamatokban kiemelkedő szerepet játszott személyiségek életútját. 2. Tantárgyi program A kiemelkedő politikusok általános jellemvonásai. a pályafutások tipikus vonásai: taníttatás, eszmerendszer és értékrend. Uralkodók és államfők. Államférfiak és pártpolitikusok. Pályaképek elemzése: William Pitt, Palmerston, Viktória királynő, Disraeli; Lajos Fülöp, III. Napóleon, Gambetta, Ferry, Grévy; I. Vilmos, Bismarck, II. Vilmos. Garibaldi, Cavour, I. Viktor Emanuel. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Marczali Henrik: A legújabb kor története. Révai Kiadó. Budapest, 1892. 2. Pounds, Norman J. G.: Európa történeti földrajza. Osiris Kiadó. Budapest, 1997. 3. Price, Roger: Franciaország története. Budapest, 1994. 4. Roberts, Martin: Európa története 1789-1914. Az ipari forradalom és a liberalizmus kora. Akadémiai Kiadó. Budapest,, 1992. 5. Hobsbawm, E.: A forradalmak kora. Budapest, 1964.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Politikusi portrék 2. (XIX. század, KeletEurópa) TRB2018 5. félév 2 0+1 G prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg alaposabban a XIX. századi egyetemes történelem főbb folyamatait, a kelet-európai régió fejlődésének mozzanatait, és a folyamatokban kiemelkedő szerepet játszott személyiségek életútját. 2. Tantárgyi program A kiemelkedő politikusok általános jellemvonásai. a pályafutások tipikus vonásai: taníttatás, eszmerendszer és értékrend. Uralkodók és államfők. Államférfiak és pártpolitikusok. Pályaképek elemzése: I. Sándor, I. Pál, I. Miklós, II. Sándor, Gorcsakov; Tadeusz Kosciuszko, Czartoryski, Lelewel, Dembowski, Jozef Bem, A. Mickiewicz; Alexandru Ion Cuza; Karadjordjevic-dinasztia; Mohamed Ali. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Heller, Mihail: Az orosz birodalom története. Osiris Kiadó. Budapest, 1996. 2. Arató Endre: Kelet-Európa története a 19. század első felében. Budapest, 1971. 3. Berend T. Iván – Ránki György: Európa gazdasága a 19. században 1780-1914. Gondolat Kiadó, Budapest, 1987. 4. Davies, Norman: Európa története. Osiris Kiadó. Budapest,2000. 5. Font Márta – Krausz Tamás – Niederhauser Emil – Szvák Gyula: Oroszország története. Maecenas Kiadó. Budapest, 1997.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Páneurópa-mozgalom TRB2019 6. félév 2 0+1 G Dr. Reszler Gábor főiskolai tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg a hallgatók az európai integráció előtörténetét, a nemzetállami keretek meghaladására irányuló törekvéseket, az európai egységtörekvések főbb szakaszait.
2. Tantárgyi program Az első világháború utáni pacifista mozgalmak. Elképzelések az egységes Európa megteremtéséről. a páneurópai törekvések térhódítása a nyugat-európai államokban. A mozgalom megszerveződése. Briand Páneurópa-tervezete 1929-ben és annak nemzetközi fogadtatása. A páneurópai törekvések az 1930-as években. A mozgalom helyzete a II. világháború alatt és után. A nemzetállami keretek lebontásának stratégiája, Európa politikai egyesítésének gondolata. A hidegháborús szembenállás hatása a mozgalomra. Nyugat-Európa gazdasági integrációjának megítélése. A páneurópai mozgalom az 1970-es, 80-as években. A kétpólusú világrend összeomlása, a közép-kelet-európai rendszerváltások és a Páneurópamozgalom. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Martin Roberts: Európa története 1900-1973. Az új barbárság kora? Budapest, 1992. 2. E. J. Hobsbawm: A szélsőségek kora. A rövid 20. század története. Pannonica Kiadó. Budapest, 1998. 3. Európa története. Szerk.: Gunst Péter. Csokonai Kiadó. Debrecen, 1993. 4. Berend T. Iván: Válságos évtizedek. Budapest, 1987. 5. Miszlivetz Ferenc: Közép-Európa a kapuk előtt. Savaria Univ. Pr. Szombathely, 2001.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
A II. világháború hadigazdaságai TRB2020 6. félév 2 0+1 G Dr. Reszler Gábor főiskolai tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg a hallgatók a XX. századi hadigazdaságok általános jellemzőit, a második világháború alatti konkrét formáit. Képesek legyenek az egyes jellemzők összehasonlító elemzésére.
2. Tantárgyi program A hadigazdaságok jellemzése a II. világháború előtt. A szembenálló hatalmak gazdasági kapacitásai, tartalékai és azok mozgósítása. Németország felkészülése a háborúra a négyéves terv keretében. A II. világháború első szakasza és a tengelyhatalmak hadigazdasága. Az antifasiszta koalíció hadigazdaságai. A szovjet gazdaság helyzete 1941 nyara után. Az üzemek, gyárak áttelepítése, az uráli bázisok kialakítása. A sztálingrádi csata hatása a német hadigazdaságra: a totális háború meghirdetése. Az amerikai gazdaság mint a „demokráciák hátországa”. A légi hadviselés hatása a tengelyhatalmak hadigazdálkodására. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Ránki György: A második világháború története. Budapest, 1981. 2. Ránki György: Mozgástér és kényszerpálya. Budapest, 2003. 3. Dombrády Zoltán: A magyar hadigazdaság a második világháború idején. Budapest, 2003. 4. John Keegan: A második világháború. Budapest, 2003. 5. Alan S. Milward: Háború, gazdaság, társadalom 1939-1945. A II. világháború hátterében meghúzódó gazdasági események. Aquila Könyvkiadó. Budapest, 2000.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Szuperhatalmi vetélkedés, hidegháború TRB2021 6. félév 2 0+1 G Dr. Reszler Gábor főiskolai tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg a hallgatók a második világháború utáni nemzetközi helyzet főbb jellemzőit, a folyamatok kiváltó okait és összefüggéseit. Szerezzenek ismereteket a hidegháború egyes szakaszairól.
2. Tantárgyi program A nemzetközi erőviszonyok átrendeződése a második világháború után. Az USA és a Szovjetunió pozíciói az 1940-es évek második felében. A kétpólusú világrend kialakulása, a tömbösödés. Katonai doktrínák az ötvenes években. Az atomfegyverkezés kezdetei. A fegyverkezési verseny kikényszerítése az amerikai stratégiai gondolkodás rendszerében. A versengés kiterjedése az űrkutatásra. A fej-fej mellettiség illúziója az 1960-as, 70-es években. Az amerikai és a szovjet gazdaság teljesítőképességének alakulása az 1980-as években. Az amerikai „csillagháborús elképzelések” gazdasági és politikai következményei. A szuperhatalmi vetélkedés vége, a Szovjetunió felbomlása. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Font Márta – Niederhauser Emil – Szvák Gyula – Krausz Tamás: Oroszország története. Maecenas Kiadó. Budapest, 1997. 2. Fischer Ferenc: A megosztott világ. Pécs, 1996. 3. Fischer Ferenc: A megosztott világ politikai atlasza. Pécs – Budapest, 1996. 4. Benkes Mihály: Szuperhatalmak kora – 1945-1992. Korona Kiadó. Budapest, 1999. 5. Thomas E. Graham: Az Egyesült Államok és Oroszország kapcsolata. Budapest, 2001.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Magyarország története 1301-ig 2. TRB2022 3. félév 2 0+1 G Dr. Vinnai Győző főiskolai docens TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Mélyítsék el a hallgatók a magyar őstörténetre és az Árpád-korra vonatkozó ismereteiket. Rendszerezett tudás birtokában képesek legyenek a friss szakirodalom önálló tanulmányozására.
2. Tantárgyi program A honfoglalás előzményei, lefolyása, megítélése. A kalandozások eseménymenete, térbeli kiterjedése, jellege, keretei, résztvevői és értékelése. A magyar állam kialakulása: Géza fejedelem és István kora. A fiatal magyar állam válsága a XI. sz. közepén. I. László és Könyves Kálmán kora. Gazdasági és társadalmi változások a XI. században. A meg-megújuló trónküzdelmek. A konszolidáció évtizedei: III. Béla kora. A királyi hatalom kezdeti visszaszorítása a XII. században. A tatárjárás és következményei. Az utolsó Árpád-házi uralkodók kora. Az Árpád-kori hadviselés társadalmi és technikai feltétele. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Magyarország története előzmények és Magyar története 1242-ig. I–II. kötet. (Szerk.: Székely György, Bartha Antal) Akadémiai Kiadó. Budapest, 1987. 2. Kristó Gyula: Magyarország története 895-től 1301-ig (Egyetemi jegyzet) 3. Szöveggyűjtemény Magyarország történetének tanulmányozásához I., 100–1526-ig (Szerk.: Léderer Emma): I. István törvényei (I. és II. törvénykönyv) 4. Zsoldos Attila: Az Árpádok és alattvalóik 896-1301. Történelmi Kézikönyvtár, Csokonai Kiadó, 1997.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Középkori magyar történelem 2. TRB2023 3. félév 2 0+1 G Dr. Vinnai Győző főiskolai docens TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Mélyítsék el a hallgatók a magyar középkor történetére vonatkozó ismereteiket. Rendszerezett tudás birtokában képesek legyenek a friss szakirodalom önálló tanulmányozására.
2. Tantárgyi program A kettéváló Anjou politika, Károly Róbert Magyarország földjére lép. Károly Róbert konszolidációs politikája, 1323–1342 (gazdaság, pénzügy, hadügy). I. Nagy Lajos trónra lépése. Nagy Lajos belpolitikája, törvénykezése. A rendi képviseleti állam elemeinek kialakulása (1382–1439). A huszitizmus magyarországi visszhangja, az 1437. évi parasztfelkelés. A rendi képviseleti állam kifejlődése (1439–1458). Harcok a török hódítók ellen. Központosító törekvések a rendi képviseleti államban. Rendi reakció és a röghöz kötő tendencia felülkerekedése. Humanizmus és reneszánsz Magyarországon. A hadviselés társadalmi és technikai feltételei a középkorban. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Domanovszky Sándor: Gazdaság és társadalom a középkorban. Gondolat Kiadó. Budapest, 1979. 2. Teke Zsuzsa: Mátyás a győzhetetlen király. Helikon Kiadó. Budapest, 1990. 3. Mátyás király levelei (1460–90). Szépirodalmi Könyvkiadó. Budapest, 1986. 4. Nemeskürty István: Önfia vágta sebét. Magvető Kiadó. Budapest,1983. 5. Kulcsár Péter: A Jagelló-kor. Gondolat Kiadó. Budapest, 1981.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Erdély a XVII. században TRB2024 4. félév 2 0+1 G Dr. Fazekas Rózsa főiskolai tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Mélyítsék el a hallgatók a késő középkori magyar történetre vonatkozó ismereteiket. Rendszerezett tudás birtokában képesek legyenek a friss szakirodalom önálló tanulmányozására.
2. Tantárgyi program Az erdélyi fejedelemség kialakulása a XVI. században. Erdély szerepe a magyar függetlenségi küzdelemben. Az erdélyi fejedelemség megerősödése Bethlen Gábor alatt. A fejedelem gazdaságpolitikája, az erdélyi társadalmi és gazdasági viszonyok. A kulturális fejlődés eredményei. Az „aranykor” utáni évtizedek. Rákóczik és Erdély. A magyar függetlenségi törekvések és Erdély szerepe a XVII. század derekán. A török függőség erősödése, Erdély hanyatlása. Gazdasági és társadalmi viszonyok a Thököly-felkelés alatt. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Nagy László: Bocskai a hadak élén. Budapest, 1981. 2. Barcza József: Bethlen Gábor, a református fejedelem. Budapest, 1987. 3. Bethlen Gábor emlékezete. Szerk.: Makkai László. Budapest, 1980. 4. Nagy László: „Sok dolgot próbála Bethlen Gábor …”. Budapest, 1981. 5. Köpeczi Béla: „Magyarország a kereszténység ellensége”. Budapest, 1976.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
A XVII. század magyar arcképcsarnoka TRB2025 4. félév 2 0+1 G Dr. Fazekas Rózsa főiskolai tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg a hallgatók a késő középkori magyar történelemben kiemelkedő szerepet játszott személyiségek életútját, elgondolásait. Rendszerezett tudás birtokában képesek legyenek a friss szakirodalom önálló tanulmányozására.
2. Tantárgyi program A történelmi személyiségek szerepe a XVII. századi magyar történelemben. A korszak kihívásai, alternatívái. A kiemelkedő politikusok általános jellemvonásai. a pályafutások tipikus vonásai: taníttatás, eszmerendszer és értékrend. Történelemformáló családok tagjai. Báthoriak, Bethlenek és Rákócziak. Államférfiak és hadvezérek: Báthori István, Bocskai István, Bethlen Gábor, I. és II. Rákóczi György, Zrínyi Miklós, Zrínyi Péter, Wesselényi Ferenc, Thököly Imre. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Tanulmányok Nyírbátor és a Báthori család történetéhez. Szerk.: Dám László. Nyírbátor, 1986. 2. Perjés Géza: Zrínyi Miklós és kora. Budapest, 2002. 3. Benda Kálmán: Bocskai István. Budapest, 1993. 4. Barta János: Miért halt meg Zrínyi Péter? Budapest, 1986. 5. Erdély története. Szerk.: Köpeczi Béla. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1986.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc TRB2026 5. félév 2 0+1 G Dr. Fazekas Rózsa főiskolai tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg a hallgatók a forradalom és szabadságharc kibontakozásának, valamint menetének összetevőit, főbb szakaszait, azoknak a jellemzőit. Rendszerezett tudás birtokában képesek legyenek a friss szakirodalom önálló tanulmányozására. 2. Tantárgyi program Az 1848-as márciusi forradalom elhelyezése az európai forradalmak között, a magyar és a többi európai forradalom közötti hasonlóság és különbség bemutatása. Az áprilisi törvények értelmezése, a Batthyány-kormány tevékenységének jellemzése. Az önvédelmi harc szakaszainak, szereplőinek ábrázolása. A Habsburg-birodalom újjászervezésének alternatívái, a Bach-rendszer jellemzése. Az önkényuralmi rendszer válságának belső és külső okai, az emigráció tevékenysége, a kiegyezés. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Magyarország története 1848–1890. Főszerk.: Kovács Endre. Budapest, 1979. 2. Gergely András: A magyar polgári alkotmányos államrendszer1848-ban. In: A magyarországi polgári államrendszerek. Szerk.: Pölöskei Ferenc–Ránki György. Bp., 1981. 3. A magyar országgyűlés 1848–1849-ben. Szerk.: Szabad György. Budapest, 1998. 4. Hajnal István: A Batthyány-kormány külpolitikája. Budapest, 1987. 5. Urbán Aladár: Batthyány Lajos miniszterelnöksége. Budapest, 1986.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Magyarország a dualizmus korában TRB2027 5. félév 2 0+1 G Dr. Fazekas Rózsa főiskolai tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg a hallgatók a kiegyezéshez vezető folyamat főbb összetevőit, a dualista berendezkedés lényegi elemeit és a kibontakozott gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődés jellemzőit. 2. Tantárgyi program A kiegyezés haszonélvezői és kárvallottjai: a) a magyar és az osztrák politikai elit viszonya a kiegyezéshez –a magyar és az osztrák parlamenti pártok programja, b) a nemzetiségek helyzete Ausztriában és Magyarországon (horvát kiegyezés, nemzetiségi törvény, a dualizmus kori magyar kormányok nemzetiségi politikája, 1895. évi budapesti nemzetiségi kongresszus). A polgárosodás haszonélvezői és kárvallottjai: a) zsidó asszimiláció, antiszemitizmus, cionizmus, b) agrárius mozgalom, c) a parasztság differenciálódása, tömeges polgárosodásának akadályai – kivándorlás. A munkásság helyzete a XIX–XX. század fordulóján – az állami szociálpolitika kezdetei. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Somogyi Éva: Kormányzati rendszer a dualista Habsburg Monarchiában. Budapest, 1996. 2. Galantai József: A Habsburg Monarchia alkonya. Budapest, 1985. 3. Magyarok a Kárpát-medencében. Szerk.: Glatz Ferenc. Budapest, 1988. 4. Boros Zsuzsanna–Szabó Dániel: Parlamentarizmus Magyarországon: Budapest, 1999.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
A XX. századi magyar társadalom sorskérdései TRB2028 6. félév 2 0+1 G Dr. Vinnai Győző főiskolai docens TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg a XX. század magyar társadalomtörténetét beágyazva az egyetemes történelembe. Korábbi ismereteik bővítésével jussanak átfogó képhez a társadalom rétegzettségét, demográfiai, mentalitásbeli jellemzőit tekintve. 2. Tantárgyi program Magyarország az első világháborúban. Trianon a magyar politikai gondolkodásban. A bethleni politikai konszolidáció. Változások a politikai életben az 1930-as évek elején. Hadsereg és politika viszonya a két világháború között. Magyarország a második világháborúban. A demokratikus átalakulás esélyei. Az ország szovjetizálása. A Rákosi diktatúra évei. Az 1956-os forradalom és szabadságharc jelentősége. A puha diktatúra (Kádárrendszer) jellemzése. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Galántai József: A trianoni békekötés 1920. Budapest, 1990. 2. Gunst Péter: Magyarország gazdaságtörténete (1914-1989). Budapest, é. n. 3. A népi-urbánus vita dokumentumai 1932-37. Szerk.: Nagy Sz. Péter. Budapest, 1993. 4. Gyurgyák János: A zsidókérdés Magyarországon. Budapest, 2001. 5. Vargyai Gyula: Magyarország a második világháborúban. Budapest, 2001.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
A szocializmus magyar változatai TRB2029 6. félév 2 0+1 G Dr. Vinnai Győző főiskolai docens TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg a XX. század második felének magyar politikatörténetét beágyazva az egyetemes történelembe. Korábbi ismereteik bővítésével jussanak átfogó képhez a totalitárius rendszer magyarországi változatairól.
2. Tantárgyi program Az egypártrendszer kialakulása. A pártállam működése. A Rákosi-diktatúra jellemvonásai: törvénytelenségek, egyoldalú gazdaságpolitika, ideologizált oktatás és kultúra. Hétköznapok az ún. ötvenes években. A Nagy Imre-kormány törekvései, a meghirdetett reformok hazai és külföldi fogadtatása. A Kádár-rendszer létrejöttének körülményei. Gazdaság és társadalom az 1960-1970-es években. Paternalizmus a Kádár-korszakban. A „legvidámabb barakk” mindennapjai, az életmód jellegzetes vonásai. A szocializmus válsága és összeomlása az 1980-as években. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. 20. századi magyar történelem. Szerk.: Gergely – Izsák – Pölöskei. Budapest, 1997. 2. Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, 2000. 3. A magyar parlament 1944-1949. Szerk.: Hubai–Tombor. Budapest, 1991. 4. A Rákosi diktatúra első évei 1948-1953. Szerk.:Botár József. Nyíregyháza, 1990. 5. Paizs Gábor: Rajk-per. Budapest, 1989.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Bevezetés a levéltári ismeretekbe 1. TRB2101 4. félév 2 2+0 K TRB2103 prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg a hallgatók a magyarországi levéltári szervezetet, az iratképző szervezetek és intézmények főbb jellemzőit, az irattárolás és kezelés alapvető szabályait.
2. Tantárgyi program A magyar államszervezet a középkorban és iratképző szervei, intézményei. Az iratképzés alakulása az abszolutizmus időszakában. A levéltárak létrejötte, a szervezet kiépülése Magyarországon a XVIII. századtól. A magánszféra irattermelése. A gazdasági szervezetek és irataik a dualizmus időszakában. A XX. század iratképzése. A tanácsrendszer közigazgatási gyakorlata, az iratok kezelése. A levéltár intézményei a rendszerváltás után. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi, a félév végén kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Érszegi Géza: Magyarország századai. Budapest, 2003. 2. Lakatos Adél (szerk.): A Kalocsai Érseki Levéltár. Főegyházmegyei Levéltár. Kalocsa, 2002. 3. Középkori oklevelek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltárban, 1300-1525. Összegyűjtötte, átírta: Balogh István. Nyíregyháza, 2000. 4. Kollega Tarsoly István: A magyar Országos Levéltár címeres levelei (elektronikus dok.) Budapest, 2000.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Bevezetés a levéltári ismeretekbe 2. TRB2102 5. félév 2 0+2 G TRB2101 prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg a hallgatók a magyarországi levéltári szervezetet, az iratképző szervezetek és intézmények főbb jellemzőit, az irattárolás és kezelés alapvető szabályait.
2. Tantárgyi program A magyar államszervezet a középkorban és iratképző szervei, intézményei. Az iratképzés alakulása az abszolutizmus időszakában. A levéltárak létrejötte, a szervezet kiépülése Magyarországon a XVIII. századtól. A magánszféra irattermelése. A gazdasági szervezetek és irataik a dualizmus időszakában. A XX. század iratképzése. A tanácsrendszer közigazgatási gyakorlata, az iratok kezelése. A levéltár intézményei a rendszerváltás után. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Érszegi Géza: Magyarország századai. Budapest, 2003. 2. Lakatos Adél (szerk.): A Kalocsai Érseki Levéltár. Főegyházmegyei Levéltár. Kalocsa, 2002. 3. Középkori oklevelek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltárban, 1300-1525. Összegyűjtötte, átírta: Balogh István. Nyíregyháza, 2000. 4. Kollega Tarsoly István: A magyar Országos Levéltár címeres levelei (elektronikus dok.) Budapest, 2000.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Bevezetés a történeti földrajzba TRB2103 1. félév 3 2+0 K prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja A tantárgy általános és specifikus célja megismertetni a hallgatókkal tájaink oknyomozó és magyarázó leírását, a társadalmak térbeli kereteinek, feltételeinek módosulását. 2. Tantárgyi program Hazánk a korai feudalizmus idején (mezőgazdaság, bányászat, kohászat a 10-16. sz. közepéig). Magyarország a virágzó és a kései feudalizmus korszakában (14-17. században). Az ország helyzete, fejlődése a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet (a 18-19. század első fele) idején. Megvizsgáljuk, hogyan hatott a kapitalizmus a környezet, a gazdaság, a demográfia, a településhálózat alakulására a 19. század második felében. Hogyan hatott a 20. század gazdasági robbanása a környezetre, gazdaságra, társadalomra? 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Balassa Iván: Az eke és a szántás története Magyarországon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973. 2. Balassa Iván – Ortutay Gyula: Magyar néprajz. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979. 3. Enyedi György: Földrajz és társadalom. Budapest, 1983. 4. Eperjesi Károly: A magyar falu története. Budapest, 1966. 5. Frisnyák Sándor: Magyarország történeti földrajza. Budapest, 1990.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Bevezetés a történelemtudományba TRB2104 1. félév 3 2+0 K prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja A hallgatók ismerjék meg a társtudományok módszereit, eszközeit, a legújabb kutatási eredményeket.
2. Tantárgyi program A történelem rész- és segédtudományai. A történelem forrásai, a források kritikája. A középkor elbeszélő történelmi irodalmának műfajai. A középkori külföldi és magyar elbeszélő történelmi irodalom jeles alkotásai, művelői. A memoár és az útleírás. A magyar honismereti irodalom. A missilis, levél. Az oklevelek. A magyar oklevelezési gyakorlat. Törvények és jogszabályok. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi, félév végén kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Apor Péter: Metamorphosis Transylvaniae. Budapest, 1988. 2. Tessedik Sámuel: Szarvasi nevezetességek. Tessedik Sámuel és Berzeviczy Gegely: A parasztok állapotáról Magyarországon. Budapest, 1979. 3. Takács Péter: Parasztvallomások a dadai járásból 1772. Nyíregyháza, 1987.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Latin nyelv 1. TRB2105 4. félév 2 0+2 G prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja A tantárgy általános célja, hogy a hallgató betekintést nyerjen az indoeurópai nyelvcsalád rövid történetébe. Legyen képes az első félév során elsajátítani az alapvető kiejtési szabályokat, tanuljon meg helyesen olvasni és ismerje meg azokat az alapvető kifejezéseket, amelyek továbbélő szavak formájában hozzátartoznak mindennapi szóhasználatunkhoz. 2. Tantárgyi program A latin abc és a kiejtési szabályok elsajátítása az első feladat. Az alapvető és leggyakrabban használt igeidők és a névszóragozás ismerete elengedhetetlen a szövegek fordításához. A félév folyamán közvetlenül a történelemhez tartozó auctorok műveiből kerül sor fordításra, a szöveg értelmezésére és az adott történelmi események megvitatására. A szövegek fordításával a hallgató elsajátíthatja az alapvető történelmi szakkifejezéseket. 3. Évközi tanulmányi követelmények Havonkénti szóbeli beszámoló, végül zárthelyi. Az összevont értékelés alapján gyakorlati jegy. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Komer Ilona – B. Révész Mária: Latin nyelv I–II. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999. 2. N. Horváth Margit – Dr. Nagy Ferenc: Latin nyelvkönyv I–IV. Budapest, 1996. 3. Kerényi Károlyné: Latin olvasókönyv. Budapest, 1987. 4. Latin chrestomathia. Tankönyvkiadó, Budapest, 1968. 5. Latinitas Viva B. Révész Mária – Mayer Erika – Tegyey Imre, Budapest, 1986.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Latin nyelv 2. TRB2106 5. félév 2 0+2 G prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja A tantárgy általános célja, hogy a hallgató betekintést nyerjen az indoeurópai nyelvcsalád rövid történetébe. Legyen képes az első félév során elsajátítani az alapvető kiejtési szabályokat, tanuljon meg helyesen olvasni és ismerje meg azokat az alapvető kifejezéseket, amelyek továbbélő szavak formájában hozzátartoznak mindennapi szóhasználatunkhoz. 2. Tantárgyi program A latin abc és a kiejtési szabályok elmélyítése. Az alapvető és leggyakrabban használt igeidők és a névszóragozás ismerete, a szövegek fordításá. A félév folyamán közvetlenül a történelemhez tartozó auctorok műveiből kerül sor fordításra, a szöveg értelmezésére és az adott történelmi események megvitatására. A szövegek fordításával a hallgatók szókincse bővül, további szakkifejezést sajátítanak el. 3. Évközi tanulmányi követelmények Havonkénti szóbeli beszámoló, végül zárthelyi. Az összevont értékelés alapján gyakorlati jegy. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Komer Ilona – B. Révész Mária: Latin nyelv I–II. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999. 2. N. Horváth Margit – Dr. Nagy Ferenc: Latin nyelvkönyv I–IV. Budapest, 1996. 3. Kerényi Károlyné: Latin olvasókönyv. Budapest, 1987. 4. Latin chrestomathia. Tankönyvkiadó, Budapest, 1968. 5. Latinitas Viva B. Révész Mária – Mayer Erika – Tegyey Imre, Budapest, 1986.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Az ókori kelet hurri forrásai TRB2107 4. félév 3 0+2 G TRB2108 prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Mélyüljenek el a hallgatók az ókori kelet történetére vonatkozó legfontosabb írott és íratlan forrásokban, ismerkedjenek meg a forráskritika és forráskutatás legfontosabb módszereivel valamint a hurri nyelvemlékekkel.
2. Tantárgyi program A hurri nyelvű etnikum(ok) tanulmányozása. A hurri nyelv szerepe az ókori kelet történetében. A fő hurri nyelvű forráscsoportok. Szövegolvasás. A legfontosabb hurri nyelvű szövegemlékek: a Tušratta-levél, a boğazköy-i hurri-hettita bilingvis. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Chačikian, Margarita L.: Churritskij i urartskij jazyki. Jereván, 1985. 2. D’Jakonov, Igor M.: Hurrisch und Urartäisch. Münchener Studien zur Sprachwissenschaft, Beiheft 6. München, 1971. 3. Wegner, Ilse: Hurritisch. Eine Einführung. Wiesbaden, 2000. 4. Wilhelm, Gernot: Grundzüge der Geschichte und Kultur der Hurriter. Darmstadt, 1982.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Az írás története TRB2108 1. félév 3 1+0 G prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja A hallgatók ismerjék meg az írásbeliség kialakulásának körülményeit, az eltérő írásjelek rendszerét, az írásbeli források tanulmányozásának alapvető módszereit. 2. Tantárgyi program A kurzus során áttekintik az írás történetét a kezdetektől a könyvnyomtatáson át a digitális forradalomig. Megismerkednek a hallgatók a legfontosabb írás- és jeltípusokkal, különös tekintettel az ókori keleti írástípusokra, azok történetére. Az írás kezdetei: Mezopotámia, Egyiptom. Fönícia: a mássalhangzóírás kezdetei, körtörténete a görögökig. Az írás szerepe a klasszikus ókorban és a középkorban. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. A félév végén kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Ch. Bermant – M. Weitzman: Egy ismeretlen ókori civilizáció: Ebla. Budapest, 1986. 2. Ernst Doblhofer: Jelek és csodák. Budapest, 1962. 3. Gaál Ernő – Kertész István: Az őskor és az ókor története. Eger, 2003. 4. André Leroi-Gourhon: Az őstörténet kultuszai. Budapest, 1985. 5. A. Leo Oppenheim: Az ókori Mezopotámia. Budapest, 1982.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Politikusi portrék 1. (XIX. század, KeletEurópa, Ázsia) TRB2109 5. félév 2 1+0 K prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg alaposabban a XIX. századi egyetemes történelem főbb folyamatait, a kelet-európai régió fejlődésének mozzanatait, és a folyamatokban kiemelkedő szerepet játszott személyiségek életútját. 2. Tantárgyi program A kiemelkedő politikusok általános jellemvonásai. a pályafutások tipikus vonásai: taníttatás, eszmerendszer és értékrend. Uralkodók és államfők. Államférfiak és pártpolitikusok. Pályaképek elemzése: I. Sándor, I. Pál, I. Miklós, II. Sándor, Gorcsakov; Tadeusz Kosciuszko, Czartoryski, Lelewel, Dembowski, Jozef Bem, A. Mickiewicz; Alexandru Ion Cuza; Karadjordjevic-dinasztia; Mohamed Ali. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. A félév végén kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Heller, Mihail: Az orosz birodalom története. Osiris Kiadó. Budapest, 1996. 2. Arató Endre: Kelet-Európa története a 19. század első felében. Budapest, 1971. 3. Berend T. Iván – Ránki György: Európa gazdasága a 19. században 1780-1914. Gondolat Kiadó, Budapest, 1987. 4. Davies, Norman: Európa története. Osiris Kiadó. Budapest,2000. 5. Font Márta-Krausz Tamás-Niederhauser Emil-Szvák Gyula: Oroszország története. Maecenas Kiadó. Budapest, 1997.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Politikusi portrék 2. (XIX. század, NyugatEurópa) TRB2110 5. félév 2 1+0 K prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg alaposabban a XIX. századi egyetemes történelem főbb folyamatait, a nyugat-európai régió fejlődésének mozzanatait, és a folyamatokban kiemelkedő szerepet játszott személyiségek életútját. 2. Tantárgyi program A kiemelkedő politikusok általános jellemvonásai. a pályafutások tipikus vonásai: taníttatás, eszmerendszer és értékrend. Uralkodók és államfők. Államférfiak és pártpolitikusok. Pályaképek elemzése: William Pitt, Palmerston, Viktória királynő, Disraeli; Lajos Fülöp, III. Napóleon, Gambetta, Ferry, Grévy; I. Vilmos, Bismarck, II. Vilmos. Garibaldi, Cavour, I. Viktor Emanuel. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. A félév végén kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Marczali Henrik: A legújabb kor története. Révai Kiadó. Budapest, 1892. 2. Pounds, Norman J. G.: Európa történeti földrajza. Osiris Kiadó. Budapest, 1997. 3. Price, Roger: Franciaország története. Budapest, 1994. 4. Roberts, Martin: Európa története 1789-1914. Az ipari forradalom és a liberalizmus kora. Akadémiai Kiadó. Budapest,, 1992. 5. Hobsbawm, E.: A forradalmak kora. Budapest, 1964.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
A Romanov dinasztia TRB2111 5. félév 2 1+0 G prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg a hallgatók a Romanov dinasztia történetét, elsőrendűen a cári család XIX. századi politikai gyakorlatát, hatalomgyakorlási módjának legfőbb jellemzőit az egyetemes történeti folyamatokba ágyazva. 2. Tantárgyi program A francia forradalom következtében megmozdult Európa, I. Pál angol ellenes politikájával találta szemben, amely megtört I. Sándor trónra kerülésével. Az új uralkodó ügyesen lavírozott a napóleoni Franciaország és az Angol külpolitika között, hogy az után 1812-ben bemutassa Európának Oroszország az egyetlen szárazföldi nagyhatalom, amely verhetetlen a franciákkal szemben. I. Miklós a konzervatív szövetség híve volt, ezt bizonyítják a münchengraetzi és berlini császártalálkozók, s ez mutatkozik meg 1849-ben is. A Miklósi politikát 1856. zárja le, elindítva a II. Sándor nevével fémjelzett korszakot, amelynek külpolitikával a francia barátság, belpolitikával pedig a modernizációs folyamatok felerősödése a jellemzője. III. Sándor és II. Miklós már a szövetségi rendszerek kialakításán fáradozik. Oroszország meglódult gazdasági fejlődése lehetővé tette a francia és angol politikával való tartós kapcsolatot. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Heller, Mihail: Az orosz birodalom története. Budapest, 1996, Osiris. 2. Berend T. Iván – Ránki György: Európa gazdasága a 19. században 1780-1914. Gondolat Kiadó. Budapest, 1987. 3. Czövek István: Oroszország külpolitikája II. Sándor korában és a közvélemény. Nyíregyháza, 1996. 4. Davies, Norman: Európa története. Osiris/2000, 2001.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Az egyetemes történelem főbb tendenciái a XX. században TRB2112 6. félév 3 1+0 G TRB2109 Dr. Reszler Gábor főiskolai tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg a hallgatók azokat az ideológiákat és politikai törekvéseket, melyek nyomot hagytak a XX. század történelmén. A tantárgy lehetőséget kínál a korábbi ismeretek rendszerezéséhez, újabb összefüggések megismeréséhez. 2. Tantárgyi program Eszmék és eszmerendszerek a XIX-XX. század fordulóján. A szocialista gondolkodás térhódítása, a szociáldemokrácia kompromisszuma a kapitalizmussal. A folyamatok nagy katalizátora: az első világháború. A „különös” XX. század jellemzői. A világgazdaság működési zavarai, a liberalizmus hanyatlása. A jóléti társadalom amerikai modellje és követése Nyugat-Európában. A „létező szocializmus” alternatívájának kudarca. A globalizáció mint gazdasági és társadalmi kihívás. 3. Évközi tanulmányi követelmények 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Eric J. Hobsbawm: A szélsőségek kora. A rövid 20. század története. Budapest, 1998. 2. Paul Johnson: A modern kor. A huszadik század igazi arca. Budapest, 2000. 3. Paul Kennedy: A nagyhatalmak tündöklése és bukása. Budapest, 1992. 4. Berend T. Iván: Válságos évtizedek. Budapest, 1987. 5. Martin Roberts: Európa története 1900 – 1973. Az új barbárság kora? Budapest, 1992.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Közép-Európa átrendeződése 1918 után TRB2113 6. félév 3 1+0 G Dr. Reszler Gábor főiskolai tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg a hallgatók az első világháború utáni erőviszonyokat, a közép-európai térség utódállamainak gazdasági, társadalmi és politikai jellemzőit.
2. Tantárgyi program A megkésett nemzetállami törekvések felerősödése az első világháború alatt. A cseh nemzeti mozgalom. Az önálló Lengyelország megteremtését kívánó politikai csoportok. Az OsztrákMagyar Monarchia megmentésének Wilson-i terve. Közép-Európa jövőjének megítélése a párizsi béketárgyalásokon. A párizsi béke következményei Közép-Európában. A nemzetállam építésének útjai és formái. A belpolitikai és gazdaságpolitikai jellemzők. A nemzetiségi politikai feszültségei. A demokrácia megteremtésének szintjei. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Berend T. Iván: Válságos évtizedek. Magvető Kiadó. Budapest, 1987. 2. Berend T. Iván – Ránki György: Közép-Kelet-Európa gazdasági fejlődése a 19-20. században. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest, 1976. 3. Ádám Magda: Francia diplomáciai iratok a Kárpát-medence történetéről, 1918-1919. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1999. 4. Szokolay Katalin: Lengyelország története. Balassi Kiadó. Budapest, 1996. 5. Tomás Garrigeu Masaryk: A világforradalom 1914-1918. Európa Könyvkiadó. Budapest, 1990.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
XX. századi társadalomtörténet TRB2114 4. félév 3 1+0 G Dr. Reszler Gábor főiskolai tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja A tantárgy célja, hogy az európai társadalom fejlődésének XX. századi folyamatait és jellemző vonásait. Kiemelt cél, hogy az egyén és közösség viszonyát tisztázza, az egyes társadalmi rétegek helyzetét, státuszát és pozícióját bemutassa. Formáljanak a hallgatók véleményt a középosztályosodott jóléti társadalomról, a nyugati és keleti régiók eltérő társadalmi vonásainak összetevőiről. 2. Tantárgyi program A nyugat-európai társadalom átrétegződése a két világháború között. A demográfiai folyamatok legfőbb jellemzői és összetevői. Az egyes társadalmi csoportok helyzete, státusza és pozíciója. A második világháború demográfiai és társadalmi következményei. A női emancipáció kiteljesedése. A bébi bumm. A jóléti társadalom kialakulása Nyugat-Európa országaiban az 50-es, 60-as években. A lázadó generáció időszaka, a társadalmi változások legfontosabb jellemzői az 1970-es években. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. E. J. Hobsbawm: A szélsőségek kora. A rövid 20. század története. Pannonica Kiadó, 1998. 2. Egedy Gergely: Nagy-Britannia története, 1945-1987. Budapest, 1991. 3. Nyugat-európai gazdaság- és társadalomtörténet. Osiris Kiadó. Budapest, 1995. 4. H. van der Wee: A lefékezett jólét. Budapest, 1983.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Történeti filozófia TRB2115 3. félév 3 1+0 K prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg a történeti filozófia keletkezésének körülményeit, a történet filozófiai gondolkodás nagy korszakait és a legjelentősebb művelőinek munkásságát. A tanult filozófiai ismereteket képesek legyenek alkalmazni és rendszerezni.
2. Tantárgyi program A történetfilozófia ókori kezdetei. Az újkorban a XVIII. századi felvilágosítók megerősítették, és számos munkájukkal kiszélesítették a történelemfilozófia ismeretanyagát. A felvilágosítók szembefordultak a történelem középkori teologizálásával. Filozófiájukat az okság elvére építették, kidolgozták a haladás elméletét, a történelmi folyamatok egységének gondolatát, hangoztatták a földrajzi és társadalmi környezet hatását az emberre. A polgári történetfilozófia csúcspontja Hegel, aki a történelmet a szellem, az eszme egységes, törvényszerű, belső szükségszerűsége által meghatározott önfejlődési folyamatának tartotta. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és a félév végén kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Hérodotosz: A görög-perzsa háborúk. Fordította: Terényi István. Budapest, 1967. 2. Montesquieu: Perzsa levelek. Bp., 1955. A törvények szelleme. Elmélkedések a rómaiak nagyságának és hanyatlásának okairól. 3. Benda Kálmán: Emberbarát vagy hazafi? Budapest, 1978. 4. Értekezések és filozófiai levelek. Ford.: Kis J. Budapest, 1978. 5. Bertrand Russel: A nyugati filozófia története. Budapest, 1994.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Az Árpád-kori legendák és intelmek vizsgálata TRB2116 1. félév 3 1+0 G prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja A hallgatók képesek legyenek a korábban szerzett magyar történelmi ismereteik alkalmazó rendszerezésére, elmélyítésére. Ismerjék meg a korai magyar írásbeliség emlékeit, legfontosabb műfajait. 2. Tantárgyi program A magyar írásbeliség és irodalom kezdetei. A középkori műfajok. Az intelmek és a legendák helye, szerepe az irodalomban. István király intelmei. Legendák az államalapítóról. Az Árpádház hatalmának legitimitása. A legendák és intelmek elemzése. Az egyes elemek és epizódok beépülése a gesztákba, krónikákba. A legendák és az Árpád-házi szentek. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Györffy György: István király és műve. Balassi Kiadó. Budapest, 2000. 2. Szent István király intelmei és törvényei. Fordította: Bollók János etc. Budapest, 2002. 3. István király intelmei. Előszó és jegyzetek: Szigethy Gábor. Magvető Kiadó. Budapest, 1982. 4. László Gyula: A Szent László-legenda középkori falképei. Budapest, 1993. 5. Demény István Pál: A Szent László-legenda és Molnár Anna balladája. Kolozsvár, 1992.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
A kora újkori Magyarország gazdasága, társadalma TRB2117 3. félév 3 1+0 K prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg a hallgatók a kora újkori egyetemes történelem régiónkra és hazánkra gyakorolt gazdasági és társadalmi hatásait. Képesek legyenek a korábban szerzett ismereteik rendszerező elmélyítésére.
2. Tantárgyi program Az árrobbanás hatása a XVI. századi Magyarországon. A majorsági gazdálkodás megerősödésének következményei, az örökös jobbágyság rendszere. A hazai ipar jellemzői, a céhek. A mezővárosok paraszti árutermelése. A török hódítás demográfiai következményei, a feudális társadalom általános jellemzői. A főnemesség hatalmi pozícióinak változása. A középbirtokos nemesség társadalmi helyzete. A vitézlő rend összetétele. A jobbágyi társadalom differenciálódása. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi, a félév végén kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Perjés Géza: Az országút szélére vetett ország. Budapest, 1975. 2. Péter Katalin: magyar romlásnak századában. Budapest, 1975. 3. Szakály Ferenc: Virágkor és hanyatlás 1440-1711. Budapest, 1990. 4. Zimányi Vera: Magyarország az európai gazdaságban, 1600-1650. Budapest, 1976.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Parlamentarizmus Magyarországon a két világháború között (1920-1939) TRB2118 4. félév 3 1+0 K Dr. Vinnai Győző főiskolai docens TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg a hallgatók a két világháború közötti hatalmi berendezkedés legfontosabb jellemzőit, a hatalomgyakorlási módokat és a politikai pártokat. Lehetőséget kínál a tárgy a tanult ismeretek rendszerezésére, kreatív alkalmazására. 2. Tantárgyi program Az államforma kérdése, IV. Károly visszatérési kísérletei. A kormányzói jogkör. Az állami és társadalmi rend hatályosabb védelme. A bethleni konszolidáció lépései: az erős kormánypárt létrehozása, a Bethlen-Peyer-egyezség, új választójogi rendelet. Nemzetgyűlési választások eredményei, a pártok és párterőviszonyok. A gazdasági válság politikai következményei, Károlyi Gyula átmeneti kormánya. A Független Kisgazdapárt és az 1932-es pótválasztás. Gömbös Gyula kormányalakítása, a kormánypárt átszervezése, az olasz minta követésének kísérlete. Az 1935-ös parlamenti választás. A parlamenti erőviszonyok alakulása a 30-as évek végén. Imrédy Béla tervei a politikai rendszer átformálására. A választási törvény módosítása, a kormánypárt átszervezése Teleki Pál második miniszterelnöksége alatt. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi, a félév végén kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. 20. századi magyar történelem. Szerk.: Gergely-Izsák-Pölöskei. Budapest, 1997. 2. Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, 2000. 3. Ormos Mária: Magyarország a két világháború korában. Debrecen, 1998. 4. Magyarország és a nagyhatalmak a 20. században. Szerk.: Romsics Ignác. Budapest, 1995. 5. Magyarország a (nagy)hatalmak erőterében. Szerk.: Fischer – Majoros – Vonyó. Pécs, 2000.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
A demokratikus átalakulás esélyei Magyarországon (1944-1948) TRB2119 6. félév 3 1+0 G Dr. Vinnai Győző főiskolai docens TR
1. A tantárgy elsajátításának célja A hallgatók szerezzenek ismereteket a második világháború utáni magyarországi politikai helyzetről, a pártok közötti erőviszonyokról és hatalmi törekvésekről. Legyenek képesek az egyetemes és magyar történeti ismereteik alkalmazó rendszerezésére. 2. Tantárgyi program A külpolitikai viszonyok alakulása a II. világháború végén, a szovjet hatalmi befolyás erősödése. A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front pártjai. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány. A kommunista párt hatalmi pozíciói. A szovjet katonai megszállás politikai következményei. A demokratikus átalakulásban érdekelt pártok programjai. A földreform végrehajtása, társadalmi és politikai következményei. Az 1945-ös parlamenti választás és a kormányalakítás. Küzdelem a helyi közigazgatásért. A Baloldali Blokk. Kisgazdapárti engedmények a demokratikus berendezkedés érdekében. A párizsi békeszerződés belpolitikai hatásai. Kísérlet a kommunisták visszaszorítására Nagy Ferenc miniszterelnöksége alatt. A hidegháború kialakulásának belpolitikai következményei. Az 1947-es parlamenti választás, a demokratikus pártok felszámolása. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. 20. századi magyar történelem. Szerk.: Gergely-Izsák-Pölöskei. Budapest, 1997. 2. Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, 2000. 3. Magyarország a (nagy)hatalmak erőterében. Szerk.: Fischer – Majoros – Vonyó. Pécs, 2000. 4. Horváth Csaba: Magyarország 1944-től napjainkig. Prezident Kiadó. Pécs, 1995. 5. Kovács Imre: Magyarország megszállása. Katalizátor Iroda. Budapest, 1990.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Bevezetés a történeti földrajzba TRB2201 1. félév 2 2+0 K prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja A tantárgy általános és specifikus célja megismertetni a hallgatókkal tájaink oknyomozó és magyarázó leírását, a társadalmak térbeli kereteinek, feltételeinek módosulását. 2. Tantárgyi program Hazánk a korai feudalizmus idején (mezőgazdaság, bányászat, kohászat a 10-16. sz. közepéig). Magyarország a virágzó és a kései feudalizmus korszakában (14-17. században). Az ország helyzete, fejlődése a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet (a 18-19. század első fele) idején. Megvizsgáljuk, hogyan hatott a kapitalizmus a környezet, a gazdaság, a demográfia, a településhálózat alakulására a 19. század második felében. Hogyan hatott a 20. század gazdasági robbanása a környezetre, gazdaságra, társadalomra? 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. A félév végén kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Balassa Iván: Az eke és a szántás története Magyarországon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973. 2. Balassa Iván – Ortutay Gyula: Magyar néprajz. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979. 3. Enyedi György: Földrajz és társadalom. Budapest, 1983. 4. Eperjesi Károly: A magyar falu története. Budapest, 1966. 5. Frisnyák Sándor: Magyarország történeti földrajza. Budapest, 1990.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Bevezetés a vallástörténetbe TRB2202 4. félév 2 1+0 G prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja A tantárgy célja, hogy az egyes kultúrákhoz kapcsolódó vallásokat, kialakulásuk körülményeit, tanításaik lényegét megismertesse a hallgatókkal. Legyenek tisztában a világvallások egymásra gyakorolt hatásaival, az emberiség kulturális fejlődésében játszott szerepével. 2. Tantárgyi program Az ókori keleti államok vallásai. A görögök vallásos világképe. A rómaiak vallása. Az izraeliek egyistenhite. A kereszténység kialakulása, hatása a Római Birodalom utolsó századaiban. A kereszténység a középkori századokban. Az ókori Kína és India vallásai. A mohamedán vallás létrejöttének körülményei, terjedésének fázisai. Hittérítés az Újvilágban. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Karen Armstrong: Isten története. Budapest, 1996. 2. Tarnay Pál Brunó: Vallástörténet - keresztény szemmel. Bencés Kiadó, Pannonhalma, 1995. 3. Mircea Eliade: Az örök visszatérés mítosza avagy A mindenség és a történelem. Európa Kiadó, Budapest, 1998. 4. Everett Ferguson: A kereszténység bölcsője. Osiris Kiadó, Budapest, 1999.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Latin nyelv TRB2203 3. félév 2 0+2 G prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja A tantárgy általános célja, hogy a hallgató betekintést nyerjen az indoeurópai nyelvcsalád rövid történetébe. Legyen képes az első félév során elsajátítani az alapvető kiejtési szabályokat, tanuljon meg helyesen olvasni és ismerje meg azokat az alapvető kifejezéseket, amelyek továbbélő szavak formájában hozzátartoznak mindennapi szóhasználatunkhoz. 2. Tantárgyi program A latin abc és a kiejtési szabályok elsajátítása az első feladat. Az alapvető és leggyakrabban használt igeidők és a névszóragozás ismerete elengedhetetlen a szövegek fordításához. A félév folyamán közvetlenül a történelemhez tartozó auctorok műveiből kerül sor fordításra, a szöveg értelmezésére és az adott történelmi események megvitatására. A szövegek fordításával a hallgató elsajátíthatja az alapvető történelmi szakkifejezéseket. 3. Évközi tanulmányi követelmények Havonkénti szóbeli beszámoló, végül zárthelyi. Az összevont értékelés alapján gyakorlati jegy. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Komer Ilona – B. Révész Mária: Latin nyelv I–II. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999. 2. N. Horváth Margit – Dr. Nagy Ferenc: Latin nyelvkönyv I–IV. Budapest, 1996. 3. Kerényi Károlyné: Latin olvasókönyv. Budapest, 1987. 4. Latin chrestomathia. Tankönyvkiadó, Budapest, 1968. 5. Latinitas Viva B. Révész Mária – Mayer Erika – Tegyey Imre, Budapest, 1986.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Bevezetés a művészettörténetbe TRB2204 4. félév 2 1+0 K prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg a hallgatók a művészetek kialakulásának körülményeit, a korai civilizációk művészeti stílusait, a művészetek szerepét az egyes ókori társadalmak életében. 2. Tantárgyi program Az ábrázoló művészetek kialakulása. A paleolit kor művészeti ábrázolásai. A neolitikum társadalmi, gazdasági változásainak hatása a kifejezésformákra. A megalitikus kultúrák. A kelta művészet. Az egyiptomi építészet. Az egyiptomi festészet és szobrászat. Mezopotámia művészete. A kínai és az indusvölgyi civilizáció. A krétai, a trójai, mükénéi, föníciai, hettita műveltség. Az archaikus görög művészet. A klasszikus görög művészet. A hellenizmus. A Római Birodalom művészete. A római provinciák művészete. Neolitikus kultúrák művészete Magyarországon. Bronzkori emlékek hazánkban. Római kori emlékek Magyarországon.
3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. A félév végén kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. A művészet ősi formái. Gondolat, Budapest, 1982. 2. A művészet kezdetei. Corvina, Budapest, 1995. 3. Az antik világ.. Corvina, Budapest, 1995. 4. Pevsner: Az európai építészet története. Budapest, 1972. 5. Szentkirályi Zoltán: Az építészet világtörténete I-II. Budapest, 1980.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Bevezetés a művelődéstörténetbe TRB2205 4. félév 2 1+0 K prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja A hallgatók ismerjék meg a művelődéstörténet helyét, szerepét a tudományok között. Legyenek képesek az eltérő civilizációk sajátosságainak értelmezésére, összevetésére. 2. Tantárgyi program A művelődéstörténet helye a történettudományok rendszerében. A történelem előtti korok kultúrája. Az indiai civilizáció korszakai és formái. Egyiptomi gondolkodás sajátosságai. A zsidóság története. A mítoszok tipológiája. A görög világ társadalmi és gazdasági jellemzői. A hellenizmus. A római világ kulturális arculata. Az egyházi történetírás története, tárgya és módszerei, a kereszténység történeti megközelítése. A szerzetesség története. Az arab kalifátus kultúrája, a középkor kulturális arculata. A Gupta birodalom művészete és gondolkodása. A japán társadalom sajátosságai. A reneszánsz, a humanizmus, a korai reneszánsz, az érett reneszánsz. A reformáció története. A mechanikus világkép és a természettudomány új rendszere. A barokk világ és művészet jellegzetességei. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi, a félév végén kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. A művészet története. A kora reneszánsz. szerk.: Aradi Nóra, Corvina, Budapest, 1987. 2. A művészet története. Az érett reneszánsz. szerk.: Aradi Nóra, Corvina, Budapest, 1988. 3. A művészet története. A barokk. szerk.: Aradi Nóra, Corvina, Budapest, 1988. 4. Vasari: Híres festők élete. Magyar Helikon, Budapest, 1973. 5. Az antik világ. Szerk.: Aradi Nóra. Corvina, Budapest, 1986.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Anatólia története a neolitikumtól a perzsa hódításig TRB2206 2. félév 2 1+0 G prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg részletesebben Anatólia ókori történelmét, képesek legyenek egy szűkebb területre alkalmazni az ókori történeti ismereteiket.
2. Tantárgyi program Anatólia neolitikus kultúrái. Anatólia népei és nyelvei. A hettita állam hatti öröksége. Korabronzkori főnökségek. Asszír kereskedelmi telepek Anatóliában. A hettita állam története. Vallás, kultusz a hettita birodalomban. Régészeti esettanulmányok. A hurrik története, kultúrája. Urartu története, kultúrája. Az asszír-urartui rivalizálás. Sziklaszentélyek, templomok. A frígek. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. a félév végén kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. C. W. Ceram: A hettiták regénye. Budapest, 1964. 2. Ernst Doblhofer: Jelek és csodák. Budapest, 1962. 3. Gaál Ernő – Kertész Sándor: Az őskor és az ókor története. Eger, 2003. 4. Harmatta János (szerk.): Ókori keleti történeti chrestomátia. Budapest, 1995. 5. A. Leo Oppenheim: Az ókori Mezopotámia. Budapest, 1982.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Az ókori kelet hurri nyelvű forrásai TRB2207 1. félév 2 0+2 G prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Mélyüljenek el a hallgatók az ókori kelet történetére vonatkozó legfontosabb írott és íratlan forrásokban, ismerkedjenek meg a forráskritika és forráskutatás legfontosabb módszereivel valamint a hurri nyelvemlékekkel.
2. Tantárgyi program A hurri nyelvű etnikum(ok) tanulmányozása. A hurri nyelv szerepe az ókori kelet történetében. A fő hurri nyelvű forráscsoportok. Szövegolvasás. A legfontosabb hurri nyelvű szövegemlékek: a Tušratta-levél, a boğazköy-i hurri-hettita bilingvis. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Chačikian, Margarita L.: Churritskij i urartskij jazyki. Jereván, 1985. 2. D’Jakonov, Igor M.: Hurrisch und Urartäisch. Münchener Studien zur Sprachwissenschaft, Beiheft 6. München, 1971. 3. Wegner, Ilse: Hurritisch. Eine Einführung. Wiesbaden, 2000. 4. Wilhelm, Gernot: Grundzüge der Geschichte und Kultur der Hurriter. Darmstadt, 1982.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Az írás története TRB2208 1. félév 2 1+0 G prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja A hallgatók ismerjék meg az írásbeliség kialakulásának körülményeit, az eltérő írásjelek rendszerét, az írásbeli források tanulmányozásának alapvető módszereit. 2. Tantárgyi program A kurzus során áttekintik az írás történetét a kezdetektől a könyvnyomtatáson át a digitális forradalomig. Megismerkednek a hallgatók a legfontosabb írás- és jeltípusokkal, különös tekintettel az ókori keleti írástípusokra, azok történetére. Az írás kezdetei: Mezopotámia, Egyiptom. Fönícia: a mássalhangzóírás kezdetei, körtörténete a görögökig. Az írás szerepe a klasszikus ókorban és a középkorban. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. A félév végén kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Ch. Bermant – M. Weitzman: Egy ismeretlen ókori civilizáció: Ebla. Budapest, 1986. 2. Ernst Doblhofer: Jelek és csodák. Budapest, 1962. 3. Gaál Ernő – Kertész István: Az őskor és az ókor története. Eger, 2003. 4. André Leroi-Gourhon: Az őstörténet kultuszai. Budapest, 1985. 5. A. Leo Oppenheim: Az ókori Mezopotámia. Budapest, 1982.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Precolumbián társadalmak TRB2209 1. félév 2 1+0 G Dr. Reszler Gábor főiskolai tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja A tárgy célja, hogy Amerika felfedezése előtt az Újvilágban létezett kultúrákat a hallgatók alaposabban megismerhessék. Tisztában legyenek a társadalmi fejlődés helyi sajátosságaival, a törzsi-nemzetségi szinten megrekedt és a magasabb fokra jutott kultúrák egyetemes örökséget jelentő értékeivel. 2. Tantárgyi program Az Újvilág benépesülése, a különböző elméletek, feltételezések. Az amerikai őslakosság gazdasági, társadalmi tagolódása. Az észak-amerikai indián kultúrák jellemzői. A középamerikai indián kultúrák (a maják és az aztékok). A dél-amerikai indián kultúrák. Az inka civilizáció hagyatéka. Az indián magas kultúrák és az európai kultúra találkozása. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Ágh Attila: A történelem kérdőjelei. Budapest, 1974. 2. Michael E. Smith: Aztékok. Szukits Könyvkiadó. Budapest, 2004. 3. G. Szabó István: Emberek és társadalmak. Nyíregyháza, 1995. 4. Eric R. Wolf: Európa és a történelem nélküli népek. Budapest, 1995. 5. Larry J. Zimmerman: Észak-amerikai indiánok. Hitvilág és szertartások. Földi és égi szellemek. Magyar Könyvklub. Budapest, 2003.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Spanyolország a XVI. században TRB2210 3. félév 2 1+0 K Dr. Aszalós Éva főiskolai docens TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg a hallgatók a korai gyarmatosító európai állam politikai, gazdasági és társadalmi történetét. Képesek legyenek a tanult egyetemes történeti ismereteik alkotó fejlesztésére, gyarapítására.
2. Tantárgyi program A spanyol nagyhatalmi státusz kialakulási folyamatának nyomon követése, a kormányzati centralizáció és a birodalmi méretű állam kapcsolatának problémája. Spanyolország XVI. századi pénzügyi és gyarmati politikája. V. Károly birodalmának kialakulása. Az ország helyzete 1559 után. Államcsődök II. Fülöp uralkodása alatt. A gyarmatigazgatás. II. Fülöp háborúi a Mediterráneumban, az angol-spanyol tengeri vetélkedés, a spanyolok beavatkozása a németalföldi szabadságharcba és a francia vallásháborúba. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi, a félév végén kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Fernando García de Cortázar – José Manuel González Vesga: Spanyolország története. Osiris Kiadó. Budapest, 2001. 2. M. Vincent – P. A. Sradling: A spanyol és a portugál világ atlasza. Budapest, 2000. 3. William V. Banger: A jezsuiták története. Osiris. Budapest, 2002. 4. Pierre Chaunu: A klasszikus Európa. Osiris. Budapest, 2001. 5. Fernad Braudel: A Földközi-tenger és a mediterrán világ II. Fülöp korában. I-III. k. Akadémiai Kiadó – Osiris Kiadó. Budapest, 1996.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Anglia a Tudor-korban TRB2211 3. félév 2 1+0 G Dr. Aszalós Éva főiskolai docens TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg a hallgatók a kora újkori angol történelem legfontosabb tényeit, folyamatait, nyíljon lehetőségük a korábban tanultak alkalmazására, elmélyítésére. 2. Tantárgyi program A Tudor-kor Angliájának gazdasága, politikai és kormányzati rendszere. Az anglikán államegyház létrejötte. Az angol diplomácia alapelvei, Anglia kapcsolatai a kontinens államaival. Angol-spanyol vetélkedés I. Erzsébet alatt. Az angol gyarmatosítás kezdetei. Politikai-hatalmi válság a Stuartok uralkodása alatt. Az angol polgári forradalom államhatalmi következményei. A protektorátus válsága, a Stuart-restauráció. A dicsőséges forradalom. A Bill of Rights, a kabinetrendszer kiépülése. a toryk és whigek politikája, a parlamentáris rendszer kialakulása. Az amerikai függetlenségi háború hatása az angol belpolitikára. Az USA alkotmánya és a Bill of Rights összehasonlító elemzése. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Szántó György Tibor: Anglikán reformáció, angol forradalom. Európa Kiadó, Budapest, 2000. 2. Szántó György Tibor: Anglia története. Akkord Kiadó. Budapest, 2003. 3. Paul Kennedy: a nagyhatalmak tündöklése és bukása. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992. 4. Pierre Chaunu: A klasszikus Európa. Osiris Kiadó. Budapest, 2001. 5. Pierre Chaunu: Felvilágosodás. Osiris Kiadó. Budapest, 1998.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Politikusi portrék a XIX. századi KeletEurópában TRB2212 4. félév 2 1+0 G prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg alaposabban a XIX. századi egyetemes történelem főbb folyamatait, a kelet-európai régió fejlődésének mozzanatait, és a folyamatokban kiemelkedő szerepet játszott személyiségek életútját. 2. Tantárgyi program A kiemelkedő politikusok általános jellemvonásai. a pályafutások tipikus vonásai: taníttatás, eszmerendszer és értékrend. Uralkodók és államfők. Államférfiak és pártpolitikusok. Pályaképek elemzése: I. Sándor, I. Pál, I. Miklós, II. Sándor, Gorcsakov; Tadeusz Kosciuszko, Czartoryski, Lelewel, Dembowski, Jozef Bem, A. Mickiewicz; Alexandru Ion Cuza; Karadjordjevic-dinasztia; Mohamed Ali. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Heller, Mihail: Az orosz birodalom története. Osiris Kiadó. Budapest, 1996. 2. Arató Endre: Kelet-Európa története a 19. század első felében. Budapest, 1971. 3. Berend T. Iván – Ránki György: Európa gazdasága a 19. században 1780-1914. Gondolat Kiadó, Budapest, 1987. 4. Davies, Norman: Európa története. Osiris Kiadó. Budapest,2000. 5. Font Márta-Krausz Tamás-Niederhauser Emil-Szvák Gyula: Oroszország története. Maecenas Kiadó. Budapest, 1997.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Politikusi portrék a XIX. századi NyugatEurópában TRB2213 5. félév 2 1+0 G TRB2211 prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg alaposabban a hallgatók a XIX. századi egyetemes történelem főbb folyamatait, a nyugat-európai régió fejlődésének mozzanatait, és a folyamatokban kiemelkedő szerepet játszott személyiségek életútját. 2. Tantárgyi program A kiemelkedő politikusok általános jellemvonásai. a pályafutások tipikus vonásai: taníttatás, eszmerendszer és értékrend. Uralkodók és államfők. Államférfiak és pártpolitikusok. Pályaképek elemzése: William Pitt, Palmerston, Viktória királynő, Disraeli; Lajos Fülöp, III. Napóleon, Gambetta, Ferry, Grévy; I. Vilmos, Bismarck, II. Vilmos. Garibaldi, Cavour, I. Viktor Emanuel. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Marczali Henrik: A legújabb kor története. Révai Kiadó. Budapest, 1892. 2. Pounds, Norman J. G.: Európa történeti földrajza. Osiris Kiadó. Budapest, 1997. 3. Price, Roger: Franciaország története. Budapest, 1994. 4. Roberts, Martin: Európa története 1789-1914. Az ipari forradalom és a liberalizmus kora. Akadémiai Kiadó. Budapest,, 1992. 5. Hobsbawm, E.: A forradalmak kora. Budapest, 1964.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
A Romanov dinasztia TRB2214 4. félév 2 1+0 G prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg a hallgatók a Romanov dinasztia történetét, elsőrendűen a cári család XIX. századi politikai gyakorlatát, hatalomgyakorlási módjának legfőbb jellemzőit az egyetemes történeti folyamatokba ágyazva. 2. Tantárgyi program A francia forradalom következtében megmozdult Európa, I. Pál angol ellenes politikájával találta szemben, amely megtört I. Sándor trónra kerülésével. Az új uralkodó ügyesen lavírozott a napóleoni Franciaország és az Angol külpolitika között, hogy az után 1812-ben bemutassa Európának Oroszország az egyetlen szárazföldi nagyhatalom, amely verhetetlen a franciákkal szemben. I. Miklós a konzervatív szövetség híve volt, ezt bizonyítják a münchengraetzi és berlini császártalálkozók, s ez mutatkozik meg 1849-ben is. A Miklósi politikát 1856. zárja le, elindítva a II. Sándor nevével fémjelzett korszakot, amelynek külpolitikával a francia barátság, belpolitikával pedig a modernizációs folyamatok felerősödése a jellemzője. III. Sándor és II. Miklós már a szövetségi rendszerek kialakításán fáradozik. Oroszország meglódult gazdasági fejlődése lehetővé tette a francia és angol politikával való tartós kapcsolatot. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Heller, Mihail: Az orosz birodalom története. Budapest, 1996, Osiris. 2. Berend T. Iván – Ránki György: Európa gazdasága a 19. században 1780-1914. Gondolat Kiadó. Budapest, 1987. 3. Czövek István: Oroszország külpolitikája II. Sándor korában és a közvélemény. Nyíregyháza, 1996. 4. Davies, Norman: Európa története. Osiris/2000, 2001.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Az egyetemes történelem főbb tendenciái a XIX. században TRB2215 6. félév 2 1+0 K Dr. Reszler Gábor főiskolai tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg a hallgatók azokat az ideológiákat és politikai törekvéseket, melyek nyomot hagytak a XX. század történelmén. A tantárgy lehetőséget kínál a korábbi ismeretek rendszerezéséhez, újabb összefüggések megismeréséhez. 2. Tantárgyi program Eszmék és eszmerendszerek a XIX-XX. század fordulóján. A szocialista gondolkodás térhódítása, a szociáldemokrácia kompromisszuma a kapitalizmussal. A folyamatok nagy katalizátora: az első világháború. A „különös” XX. század jellemzői. A világgazdaság működési zavarai, a liberalizmus hanyatlása. A jóléti társadalom amerikai modellje és követése Nyugat-Európában. A „létező szocializmus” alternatívájának kudarca. A globalizáció mint gazdasági és társadalmi kihívás. 3. Évközi tanulmányi követelmények 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Eric J. Hobsbawm: A szélsőségek kora. A rövid 20. század története. Budapest, 1998. 2. Paul Johnson: A modern kor. A huszadik század igazi arca. Budapest, 2000. 3. Paul Kennedy: A nagyhatalmak tündöklése és bukása. Budapest, 1992. 4. Berend T. Iván: Válságos évtizedek. Budapest, 1987. 5. Martin Roberts: Európa története 1900 – 1973. Az új barbárság kora? Budapest, 1992.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Közép-Európa átrendeződése az I. világháború után TRB2216 6. félév 2 1+0 G Dr. Reszler Gábor főiskolai tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg a hallgatók az első világháború utáni erőviszonyokat, a közép-európai térség utódállamainak gazdasági, társadalmi és politikai jellemzőit.
2. Tantárgyi program A megkésett nemzetállami törekvések felerősödése az első világháború alatt. A cseh nemzeti mozgalom. Az önálló Lengyelország megteremtését kívánó politikai csoportok. Az OsztrákMagyar Monarchia megmentésének Wilson-i terve. Közép-Európa jövőjének megítélése a párizsi béketárgyalásokon. A párizsi béke következményei Közép-Európában. A nemzetállam építésének útjai és formái. A belpolitikai és gazdaságpolitikai jellemzők. A nemzetiségi politikai feszültségei. A demokrácia megteremtésének szintjei. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Berend T. Iván: Válságos évtizedek. Magvető Kiadó. Budapest, 1987. 2. Berend T. Iván – Ránki György: Közép-Kelet-Európa gazdasági fejlődése a 19-20. században. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest, 1976. 3. Ádám Magda: Francia diplomáciai iratok a Kárpát-medence történetéről, 1918-1919. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1999. 4. Szokolay Katalin: Lengyelország története. Balassi Kiadó. Budapest, 1996. 5. Tomás Garrigeu Masaryk: A világforradalom 1914-1918. Európa Könyvkiadó. Budapest, 1990.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
XX. századi társadalomtörténet TRB2217 5. félév 2 1+0 K Dr. Reszler Gábor főiskolai tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja A tantárgy célja, hogy az európai társadalom fejlődésének XX. századi folyamatait és jellemző vonásait. Kiemelt cél, hogy az egyén és közösség viszonyát tisztázza, az egyes társadalmi rétegek helyzetét, státuszát és pozícióját bemutassa. Formáljanak a hallgatók véleményt a középosztályosodott jóléti társadalomról, a nyugati és keleti régiók eltérő társadalmi vonásainak összetevőiről. 2. Tantárgyi program A nyugat-európai társadalom átrétegződése a két világháború között. A demográfiai folyamatok legfőbb jellemzői és összetevői. Az egyes társadalmi csoportok helyzete, státusza és pozíciója. A második világháború demográfiai és társadalmi következményei. A női emancipáció kiteljesedése. A bébi bumm. A jóléti társadalom kialakulása Nyugat-Európa országaiban az 50-es, 60-as években. A lázadó generáció időszaka, a társadalmi változások legfontosabb jellemzői az 1970-es években. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. A félév végén kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. E. J. Hobsbawm: A szélsőségek kora. A rövid 20. század története. Pannonica Kiadó, 1998. 2. Egedy Gergely: Nagy-Britannia története, 1945-1987. Budapest, 1991. 3. Nyugat-európai gazdaság- és társadalomtörténet. Osiris Kiadó. Budapest, 1995. 4. H. van der Wee: A lefékezett jólét. Budapest, 1983.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Történeti filozófia TRB2218 1. félév 2 1+0 K prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg a történeti filozófia keletkezésének körülményeit, a történet filozófiai gondolkodás nagy korszakait és a legjelentősebb művelőinek munkásságát. A tanult filozófiai ismereteket képesek legyenek alkalmazni és rendszerezni.
2. Tantárgyi program A történetfilozófia ókori kezdetei. Az újkorban a XVIII. századi felvilágosítók megerősítették, és számos munkájukkal kiszélesítették a történelemfilozófia ismeretanyagát. A felvilágosítók szembefordultak a történelem középkori teologizálásával. Filozófiájukat az okság elvére építették, kidolgozták a haladás elméletét, a történelmi folyamatok egységének gondolatát, hangoztatták a földrajzi és társadalmi környezet hatását az emberre. A polgári történetfilozófia csúcspontja Hegel, aki a történelmet a szellem, az eszme egységes, törvényszerű, belső szükségszerűsége által meghatározott önfejlődési folyamatának tartotta. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és a félév végén kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Hérodotosz: A görög-perzsa háborúk. Fordította: Terényi István. Budapest, 1967. 2. Montesquieu: Perzsa levelek. Bp., 1955. A törvények szelleme. Elmélkedések a rómaiak nagyságának és hanyatlásának okairól. 3. Benda Kálmán: Emberbarát vagy hazafi? Budapest, 1978. 4. Értekezések és filozófiai levelek. Ford.: Kis J. Budapest, 1978. 5. Bertrand Russel: A nyugati filozófia története. Budapest, 1994.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Az Árpád-kori legendák és intelmek vizsgálata TRB2219 1. félév 2 0+1 G prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja A hallgatók képesek legyenek a korábban szerzett magyar történelmi ismereteik alkalmazó rendszerezésére, elmélyítésére. Ismerjék meg a korai magyar írásbeliség emlékeit, legfontosabb műfajait. 2. Tantárgyi program A magyar írásbeliség és irodalom kezdetei. A középkori műfajok. Az intelmek és a legendák helye, szerepe az irodalomban. István király intelmei. Legendák az államalapítóról. Az Árpádház hatalmának legitimitása. A legendák és intelmek elemzése. Az egyes elemek és epizódok beépülése a gesztákba, krónikákba. A legendák és az Árpád-házi szentek. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Györffy György: István király és műve. Balassi Kiadó. Budapest, 2000. 2. Szent István király intelmei és törvényei. Fordította: Bollók János etc. Budapest, 2002. 3. István király intelmei. Előszó és jegyzetek: Szigethy Gábor. Magvető Kiadó. Budapest, 1982. 4. László Gyula: A Szent László-legenda középkori falképei. Budapest, 1993. 5. Demény István Pál: A Szent László-legenda és Molnár Anna balladája. Kolozsvár, 1992.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Harc a függetlenségért a XVII. században TRB2220 3. félév 2 1+0 G Dr. Fazekas Rózsa főiskolai tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg a hallgatók a XVII. századi nemzetközi hatalmi viszonyokat és erőviszonyokat, képesek legyenek ebben a közegben elhelyezni a magyarországi függetlenségi törekvéseket.
2. Tantárgyi program A Habsburg dinasztia európai uralmi törekvései, helyzete a nagyhatalmi mozgástérben. A Habsburg Birodalom gazdasági helyzete, a végvári vonalak kiépítésének folyamata. A királyi Magyarország kapcsolódásai a birodalomhoz, gazdasági és társadalmi jellemzői. A birodalmi intézményrendszer kiépülése. A magyar politikai elit és a Habsburgok viszonya a XVI. században. A magyar függetlenségi törekvések fölerősödése a Habsburgokkal szemben a XVII. században. Zrínyi Miklós politikusi és hadvezéri munkássága. A vasvári béke értékelése a magyar elit körében. A Habsburg-ellenes szervezkedések, próbálkozások a XVII. század második felében. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Gonda István – Niederhauser Emil: A Habsburgok. Budapest, 1987. 2. Újváry Zsuzsanna: Nagy két császár birodalmi között. Budapest, 1984. 3. Hóvári János: A hűtlen Dobó. Gyomaendrőd, 1987. 4. R. Várkonyi Ágnes: Magyarország visszafoglalása 1683-1699. Budapest, 1987. 5. Barta János: Miért halt meg Zrínyi Péter? Budapest, 1986.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
A kora újkori Magyarország gazdasága, társadalma TRB2221 4. félév 2 1+0 G TRB2220 Dr. Fazekas Rózsa főiskolai tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg a hallgatók a kora újkori egyetemes történelem régiónkra és hazánkra gyakorolt gazdasági és társadalmi hatásait. Képesek legyenek a korábban szerzett ismereteik rendszerező elmélyítésére.
2. Tantárgyi program Az árrobbanás hatása a XVI. századi Magyarországon. A majorsági gazdálkodás megerősödésének következményei, az örökös jobbágyság rendszere. A hazai ipar jellemzői, a céhek. A mezővárosok paraszti árutermelése. A török hódítás demográfiai következményei, a feudális társadalom általános jellemzői. A főnemesség hatalmi pozícióinak változása. A középbirtokos nemesség társadalmi helyzete. A vitézlő rend összetétele. A jobbágyi társadalom differenciálódása. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi, a félév végén kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Perjés Géza: Az országút szélére vetett ország. Budapest, 1975. 2. Péter Katalin: magyar romlásnak századában. Budapest, 1975. 3. Szakály Ferenc: Virágkor és hanyatlás 1440-1711. Budapest, 1990. 4. Zimányi Vera: Magyarország az európai gazdaságban, 1600-1650. Budapest, 1976.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
A reformkor nagyjai TRB2222 5. félév 2 1+0 G TRB2221 Dr. Fazekas Rózsa főiskolai tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg a hallgatók a reformkor kiemelkedő személyiségeit, társadalmi kötődésüket és politikai koncepcióikat. A korábbi ismeretek rendszerezésére, elmélyítésére lehetőséget kínál a tantárgy. 2. Tantárgyi program A reformkor bővelkedett kitűnően képzett, világlátott, széles látókörű, az ország modernizációját szívügyének tekintő politikus személyiségekben, a polgárosodás szükségességét és a nemzeti érzést a közvélemény körében népszerűsítő írókban, költőkben, művészekben. A kor kiemelkedő személyiségeinek életútján keresztül megismerhető a polgári nemzetállam megteremtésének folyamata, az emberek életérzése. Politikus egyéniségek: József nádor, Széchenyi István, Wesselényi Miklós, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Batthyány Lajos, Eötvös József, Dessewffy Aurél. Az Auróra-kör és a Kisfaludy Társaság. A kor kiemelkedő művészei. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi, a félév végén kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Gonda Imre - Niederhauser Emil: A Habsburgok. Budapest, 1977. 2. Hangay Zoltán: 19 történelmi arckép a 19. századi magyar történelemből. Bp., 1991. 3. Gergely András: Egy nemzetet az emberiségnek. Budapest, 1987. 4. Gergely András: Széchenyi István. Budapest, 1998. 5. Trócsányi Zsolt: Wesselényi Miklós és világa. Budapest, 1970.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Dualizmuskori arcképcsarnok TRB2223 5. félév 2 1+0 G Dr. Fazekas Rózsa főiskolai tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg a hallgatók a dualizmus korának kiemelkedő személyiségeit, társadalmi kötődésüket és politikai koncepcióikat. A korábbi ismeretek rendszerezésére, elmélyítésére lehetőséget kínál a tantárgy. 2. Tantárgyi program A dualizmus időszaka a magyar polgárosodás aranykora. A politikusi, írói, költői, művészi karrierek mellett megjelennek a sikeres vállalkozói karrierek is. A karrierlehetőségek kiszélesednek ebben a korszakban: a politikus, művész mellett megjelenik a sikeres vállalkozó is. Célunk, hogy egy-egy történelmi személyiség életútján keresztül mutassuk be a dualizmus korának eredményeit és nehézségeit. Andrássy Gyula, Tisza Kálmán, Apponyi Albert, Károlyi Sándor, Istóczy Győző – Herzl Tivadar, Kornfeld Zsigmond – Lánczy Leó, Ullmann Mór – Wodiáner Mór – Weiss Manfréd, Eötvös Lóránd, Ybl Miklós – Munkácsy Mihály, Ady Endre – Herczeg Ferenc – Tisza István. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi, a félév végén kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Mezey László Miklós – Pobori Ágnes: 20 történelmi arckép. Budapest, 1991. 2. Sokszínű kapitalizmus. Pályaképek a magyar tőkés fejlődés aranykorában. Szerk. Sebők Marcell. Budapest, 2004. 3. Wertheimer Ede: Gróf Andrássy Gyula élete és kora. I–III. kötet. Budapest, 1910–1913. 4. Kozári Mónika: Tisza Kálmán és kormányzati rendszere. Budapest., 2003. 5. Vermes Gábor: Tisza István. Budapest, 2001.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Parlamentarizmus Magyarországon (19201939) TRB2224 6. félév 2 1+0 K TRB2223 Dr. Vinnai Győző főiskolai docens TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg a hallgatók a két világháború közötti hatalmi berendezkedés legfontosabb jellemzőit, a hatalomgyakorlási módokat és a politikai pártokat. Lehetőséget kínál a tárgy a tanult ismeretek rendszerezésére, kreatív alkalmazására. 2. Tantárgyi program Az államforma kérdése, IV. Károly visszatérési kísérletei. A kormányzói jogkör. Az állami és társadalmi rend hatályosabb védelme. A bethleni konszolidáció lépései: az erős kormánypárt létrehozása, a Bethlen-Peyer-egyezség, új választójogi rendelet. Nemzetgyűlési választások eredményei, a pártok és párterőviszonyok. A gazdasági válság politikai következményei, Károlyi Gyula átmeneti kormánya. A Független Kisgazdapárt és az 1932-es pótválasztás. Gömbös Gyula kormányalakítása, a kormánypárt átszervezése, az olasz minta követésének kísérlete. Az 1935-ös parlamenti választás. A parlamenti erőviszonyok alakulása a 30-as évek végén. Imrédy Béla tervei a politikai rendszer átformálására. A választási törvény módosítása, a kormánypárt átszervezése Teleki Pál második miniszterelnöksége alatt. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi, a félév végén kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. 20. századi magyar történelem. Szerk.: Gergely-Izsák-Pölöskei. Budapest, 1997. 2. Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, 2000. 3. Ormos Mária: Magyarország a két világháború korában. Debrecen, 1998. 4. Magyarország és a nagyhatalmak a 20. században. Szerk.: Romsics Ignác. Budapest, 1995. 5. Magyarország a (nagy)hatalmak erőterében. Szerk.: Fischer – Majoros – Vonyó. Pécs, 2000.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
A demokratikus átalakulás esélyei Magyarországon (1944-1948) TRB2225 6. félév 2 1+0 G Dr. Vinnai Győző főiskolai docens TR
1. A tantárgy elsajátításának célja A hallgatók szerezzenek ismereteket a második világháború utáni magyarországi politikai helyzetről, a pártok közötti erőviszonyokról és hatalmi törekvésekről. Legyenek képesek az egyetemes és magyar történeti ismereteik alkalmazó rendszerezésére.
2. Tantárgyi program A külpolitikai viszonyok alakulása a II. világháború végén, a szovjet hatalmi befolyás erősödése. A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front pártjai. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány. A kommunista párt hatalmi pozíciói. A szovjet katonai megszállás politikai következményei. A demokratikus átalakulásban érdekelt pártok programjai. A földreform végrehajtása, társadalmi és politikai következményei. Az 1945-ös parlamenti választás és a kormányalakítás. Küzdelem a helyi közigazgatásért. A Baloldali Blokk. Kisgazdapárti engedmények a demokratikus berendezkedés érdekében. A párizsi békeszerződés belpolitikai hatásai. Kísérlet a kommunisták visszaszorítására Nagy Ferenc miniszterelnöksége alatt. A hidegháború kialakulásának belpolitikai következményei. Az 1947-es parlamenti választás, a demokratikus pártok felszámolása. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. A félév végén kollokvium. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) vizsgajegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. 20. századi magyar történelem. Szerk.: Gergely-Izsák-Pölöskei. Budapest, 1997. 2. Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, 2000. 3. Magyarország a (nagy)hatalmak erőterében. Szerk.: Fischer – Majoros – Vonyó. Pécs, 2000. 4. Horváth Csaba: Magyarország 1944-től napjainkig. Prezident Kiadó. Pécs, 1995. 5. Kovács Imre: Magyarország megszállása. Katalizátor Iroda. Budapest, 1990.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Bevezetés a vallástörténetbe TRB3001 3. félév 2 1+0 G prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja A tantárgy célja, hogy az egyes kultúrákhoz kapcsolódó vallásokat, kialakulásuk körülményeit, tanításaik lényegét megismertesse a hallgatókkal. Legyenek tisztában a világvallások egymásra gyakorolt hatásaival, az emberiség kulturális fejlődésében játszott szerepével. 2. Tantárgyi program Az ókori keleti államok vallásai. A görögök vallásos világképe. A rómaiak vallása. Az izraeliek egyistenhite. A kereszténység kialakulása, hatása a Római Birodalom utolsó századaiban. A kereszténység a középkori századokban. Az ókori Kína és India vallásai. A mohamedán vallás létrejöttének körülményei, terjedésének fázisai. Hittérítés az Újvilágban. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Karen Armstrong: Isten története. Budapest, 1996. 2. Tarnay Pál Brunó: Vallástörténet - keresztény szemmel. Bencés Kiadó, Pannonhalma, 1995. 3. Mircea Eliade: Az örök visszatérés mítosza avagy A mindenség és a történelem. Európa Kiadó, Budapest, 1998. 4. Everett Ferguson: A kereszténység bölcsője. Osiris Kiadó, Budapest, 1999.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Bevezetés a művészettörténetbe TRB3002 3. félév 2 1+0 G prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg a hallgatók a művészetek kialakulásának körülményeit, a korai civilizációk művészeti stílusait, a művészetek szerepét az egyes ókori társadalmak életében. 2. Tantárgyi program Az ábrázoló művészetek kialakulása. A paleolit kor művészeti ábrázolásai. A neolitikum társadalmi, gazdasági változásainak hatása a kifejezésformákra. A megalitikus kultúrák. A kelta művészet. Az egyiptomi építészet. Az egyiptomi festészet és szobrászat. Mezopotámia művészete. A kínai és az indusvölgyi civilizáció. A krétai, a trójai, mükénéi, föníciai, hettita műveltség. Az archaikus görög művészet. A klasszikus görög művészet. A hellenizmus. A Római Birodalom művészete. A római provinciák művészete. Neolitikus kultúrák művészete Magyarországon. Bronzkori emlékek hazánkban. Római kori emlékek Magyarországon.
3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. A művészet ősi formái. Gondolat, Budapest, 1982. 2. A művészet kezdetei. Corvina, Budapest, 1995. 3. Az antik világ.. Corvina, Budapest, 1995. 4. Pevsner: Az európai építészet története. Budapest, 1972. 5. Szentkirályi Zoltán: Az építészet világtörténete I-II. Budapest, 1980.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Bevezetés a művelődéstörténetbe TRB3003 3. félév 2 1+0 G prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja A hallgatók ismerjék meg a művelődéstörténet helyét, szerepét a tudományok között. Legyenek képesek az eltérő civilizációk sajátosságainak értelmezésére, összevetésére. 2. Tantárgyi program A művelődéstörténet helye a történettudományok rendszerében. A történelem előtti korok kultúrája. Az indiai civilizáció korszakai és formái. Egyiptomi gondolkodás sajátosságai. A zsidóság története. A mítoszok tipológiája. A görög világ társadalmi és gazdasági jellemzői. A hellenizmus. A római világ kulturális arculata. Az egyházi történetírás története, tárgya és módszerei, a kereszténység történeti megközelítése. A szerzetesség története. Az arab kalifátus kultúrája, a középkor kulturális arculata. A Gupta birodalom művészete és gondolkodása. A japán társadalom sajátosságai. A reneszánsz, a humanizmus, a korai reneszánsz, az érett reneszánsz. A reformáció története. A mechanikus világkép és a természettudomány új rendszere. A barokk világ és művészet jellegzetességei. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. A művészet története. A kora reneszánsz. szerk.: Aradi Nóra, Corvina, Budapest, 1987. 2. A művészet története. Az érett reneszánsz. szerk.: Aradi Nóra, Corvina, Budapest, 1988. 3. A művészet története. A barokk. szerk.: Aradi Nóra, Corvina, Budapest, 1988. 4. Vasari: Híres festők élete. Magyar Helikon, Budapest, 1973. 5. Az antik világ. Szerk.: Aradi Nóra. Corvina, Budapest, 1986.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Az írás története TRB3004 4. félév 2 1+0 G prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja A hallgatók ismerjék meg az írásbeliség kialakulásának körülményeit, az eltérő írásjelek rendszerét, az írásbeli források tanulmányozásának alapvető módszereit. 2. Tantárgyi program A kurzus során áttekintik az írás történetét a kezdetektől a könyvnyomtatáson át a digitális forradalomig. Megismerkednek a hallgatók a legfontosabb írás- és jeltípusokkal, különös tekintettel az ókori keleti írástípusokra, azok történetére. Az írás kezdetei: Mezopotámia, Egyiptom. Fönícia: a mássalhangzóírás kezdetei, körtörténete a görögökig. Az írás szerepe a klasszikus ókorban és a középkorban. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Ch. Bermant – M. Weitzman: Egy ismeretlen ókori civilizáció: Ebla. Budapest, 1986. 2. Ernst Doblhofer: Jelek és csodák. Budapest, 1962. 3. Gaál Ernő – Kertész István: Az őskor és az ókor története. Eger, 2003. 4. André Leroi-Gourhon: Az őstörténet kultuszai. Budapest, 1985. 5. A. Leo Oppenheim: Az ókori Mezopotámia. Budapest, 1982.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Anglia a Tudor-korban TRB3005 4. félév 2 1+0 G Dr. Aszalós Éva főiskolai docens TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg a hallgatók a kora újkori angol történelem legfontosabb tényeit, folyamatait, nyíljon lehetőségük a korábban tanultak alkalmazására, elmélyítésére. 2. Tantárgyi program A Tudor-kor Angliájának gazdasága, politikai és kormányzati rendszere. Az anglikán államegyház létrejötte. Az angol diplomácia alapelvei, Anglia kapcsolatai a kontinens államaival. Angol-spanyol vetélkedés I. Erzsébet alatt. Az angol gyarmatosítás kezdetei. Politikai-hatalmi válság a Stuartok uralkodása alatt. Az angol polgári forradalom államhatalmi következményei. A protektorátus válsága, a Stuart-restauráció. A dicsőséges forradalom. A Bill of Rights, a kabinetrendszer kiépülése. a toryk és whigek politikája, a parlamentáris rendszer kialakulása. Az amerikai függetlenségi háború hatása az angol belpolitikára. Az USA alkotmánya és a Bill of Rights összehasonlító elemzése. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Szántó György Tibor: Anglikán reformáció, angol forradalom. Európa Kiadó, Budapest, 2000. 2. Szántó György Tibor: Anglia története. Akkord Kiadó. Budapest, 2003. 3. Paul Kennedy: a nagyhatalmak tündöklése és bukása. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992. 4. Pierre Chaunu: A klasszikus Európa. Osiris Kiadó. Budapest, 2001. 5. Pierre Chaunu: Felvilágosodás. Osiris Kiadó. Budapest, 1998.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
Precolumbián társadalmak TRB3006 4. félév 2 1+0 G Dr. Reszler Gábor főiskolai tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja A tárgy célja, hogy Amerika felfedezése előtt az Újvilágban létezett kultúrákat a hallgatók alaposabban megismerhessék. Tisztában legyenek a társadalmi fejlődés helyi sajátosságaival, a törzsi-nemzetségi szinten megrekedt és a magasabb fokra jutott kultúrák egyetemes örökséget jelentő értékeivel. 2. Tantárgyi program Az Újvilág benépesülése, a különböző elméletek, feltételezések. Az amerikai őslakosság gazdasági, társadalmi tagolódása. Az észak-amerikai indián kultúrák jellemzői. A középamerikai indián kultúrák (a maják és az aztékok). A dél-amerikai indián kultúrák. Az inka civilizáció hagyatéka. Az indián magas kultúrák és az európai kultúra találkozása. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Ágh Attila: A történelem kérdőjelei. Budapest, 1974. 2. Michael E. Smith: Aztékok. Szukits Könyvkiadó. Budapest, 2004. 3. G. Szabó István: Emberek és társadalmak. Nyíregyháza, 1995. 4. Eric R. Wolf: Európa és a történelem nélküli népek. Budapest, 1995. 5. Larry J. Zimmerman: Észak-amerikai indiánok. Hitvilág és szertartások. Földi és égi szellemek. Magyar Könyvklub. Budapest, 2003.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
A Romanov dinasztia TRB3007 4. félév 2 1+0 G prof. dr. habil Czövek István tanszékvezető egyetemi tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg a hallgatók a Romanov dinasztia történetét, elsőrendűen a cári család XIX. századi politikai gyakorlatát, hatalomgyakorlási módjának legfőbb jellemzőit az egyetemes történeti folyamatokba ágyazva. 2. Tantárgyi program A francia forradalom következtében megmozdult Európa, I. Pál angol ellenes politikájával találta szemben, amely megtört I. Sándor trónra kerülésével. Az új uralkodó ügyesen lavírozott a napóleoni Franciaország és az Angol külpolitika között, hogy az után 1812-ben bemutassa Európának Oroszország az egyetlen szárazföldi nagyhatalom, amely verhetetlen a franciákkal szemben. I. Miklós a konzervatív szövetség híve volt, ezt bizonyítják a münchengraetzi és berlini császártalálkozók, s ez mutatkozik meg 1849-ben is. A Miklósi politikát 1856. zárja le, elindítva a II. Sándor nevével fémjelzett korszakot, amelynek külpolitikával a francia barátság, belpolitikával pedig a modernizációs folyamatok felerősödése a jellemzője. III. Sándor és II. Miklós már a szövetségi rendszerek kialakításán fáradozik. Oroszország meglódult gazdasági fejlődése lehetővé tette a francia és angol politikával való tartós kapcsolatot. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Heller, Mihail: Az orosz birodalom története. Budapest, 1996, Osiris. 2. Berend T. Iván – Ránki György: Európa gazdasága a 19. században 1780-1914. Gondolat Kiadó. Budapest, 1987. 3. Czövek István: Oroszország külpolitikája II. Sándor korában és a közvélemény. Nyíregyháza, 1996. 4. Davies, Norman: Európa története. Osiris/2000, 2001.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
XX. századi társadalomtörténet TRB3008 4. félév 2 1+0 G Dr. Reszler Gábor főiskolai tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja A tantárgy célja, hogy az európai társadalom fejlődésének XX. századi folyamatait és jellemző vonásait. Kiemelt cél, hogy az egyén és közösség viszonyát tisztázza, az egyes társadalmi rétegek helyzetét, státuszát és pozícióját bemutassa. Formáljanak a hallgatók véleményt a középosztályosodott jóléti társadalomról, a nyugati és keleti régiók eltérő társadalmi vonásainak összetevőiről. 2. Tantárgyi program A nyugat-európai társadalom átrétegződése a két világháború között. A demográfiai folyamatok legfőbb jellemzői és összetevői. Az egyes társadalmi csoportok helyzete, státusza és pozíciója. A második világháború demográfiai és társadalmi következményei. A női emancipáció kiteljesedése. A bébi bumm. A jóléti társadalom kialakulása Nyugat-Európa országaiban az 50-es, 60-as években. A lázadó generáció időszaka, a társadalmi változások legfontosabb jellemzői az 1970-es években. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. E. J. Hobsbawm: A szélsőségek kora. A rövid 20. század története. Pannonica Kiadó, 1998. 2. Egedy Gergely: Nagy-Britannia története, 1945-1987. Budapest, 1991. 3. Nyugat-európai gazdaság- és társadalomtörténet. Osiris Kiadó. Budapest, 1995. 4. H. van der Wee: A lefékezett jólét. Budapest, 1983.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
A reformkor nagyjai TRB3009 4. félév 2 1+0 G Dr. Fazekas Rózsa főiskolai tanár TR
1. A tantárgy elsajátításának célja Ismerjék meg a hallgatók a reformkor kiemelkedő személyiségeit, társadalmi kötődésüket és politikai koncepcióikat. A korábbi ismeretek rendszerezésére, elmélyítésére lehetőséget kínál a tantárgy. 2. Tantárgyi program A reformkor bővelkedett kitűnően képzett, világlátott, széles látókörű, az ország modernizációját szívügyének tekintő politikus személyiségekben, a polgárosodás szükségességét és a nemzeti érzést a közvélemény körében népszerűsítő írókban, költőkben, művészekben. A kor kiemelkedő személyiségeinek életútján keresztül megismerhető a polgári nemzetállam megteremtésének folyamata, az emberek életérzése. Politikus egyéniségek: József nádor, Széchenyi István, Wesselényi Miklós, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Batthyány Lajos, Eötvös József, Dessewffy Aurél. Az Auróra-kör és a Kisfaludy Társaság. A kor kiemelkedő művészei. 3. Évközi tanulmányi követelmények Zárthelyi és házi dolgozat. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere írásbeli vagy szóbeli 6. Az ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátításához rendelkezésre álló segédanyagok 7. Kötelező, ajánlott irodalom (3-5 db) 1. Gonda Imre - Niederhauser Emil: A Habsburgok. Budapest, 1977. 2. Hangay Zoltán: 19 történelmi arckép a 19. századi magyar történelemből. Bp., 1991. 3. Gergely András: Egy nemzetet az emberiségnek. Budapest, 1987. 4. Gergely András: Széchenyi István. Budapest, 1998. 5. Trócsányi Zsolt: Wesselényi Miklós és világa. Budapest, 1970.
TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgy neve Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgyfelelős tanszék kódja
A demokratikus átalakulás esélyei Magyarországon (1944-1948) TRB3010 5. félév 2 1+0 G Dr. Vinnai Győző főiskolai docens TR