TAMÁSKA TANÚSÁGTÉTELE A SZENT IMRE BÚCSÚ SZERETETLÁNG ÜNNEPÉN 2010. november 6-án. Messziről jöttem hozzátok, hogy tanúságot tegyek, hitemről, és hogy is kezdődött ez az én életemben. Fiatalon sportoltam, fociztam, teniszeztem, minden eseményen ott voltam. Ahogy teltek az évek, egyre jobban belementem ezekbe a dolgokba és közben teljesen megfeledkeztem róla és elhagytam az én egyetlen barátomat, Jézus Krisztust. Pedig Ő azt mondja nekem: - A barátaim vagytok.”. Nem utasítottam Őt vissza, hanem csak egyszerűen nem foglalkoztam Vele, közönyös voltam Isten iránt. Amikor 14 éves koromban megszereztem a jogosítványt egy nagyobb – kategóriás motorra; kierőszakoltam a Szüleimtől, egy motort, - mindig féltettek tőle, - akkor én felborultam és kitörtem a nyakam. Onnantól kezdve nyaktól lefelé teljesen lebénultam, a vége felé majdnem meghaltam. Annak is örülni kellet, hogy lélegezni tudok, így nem halok meg. Nem volt valószínű a gyógyulás. Azt mondták, készüljek fel a kerekes székes életre és a teljes kiszolgáltatottságra. Egy kicsit nehezen éltem meg, hogy a sportból és a mozgásból egyik napról a másikra a béna mozdulatlanságba váltottam. Első gondolatom az öngyilkosság volt, de még arra se voltam képes, hogy a kis ujjamat megmozdítsam. Így feküdtem ott az ágyon, mint egy darab fa, elveszítve minden …….., bizalmat és
hitet, azért, mert elfelejtettem az én igaz Barátomat, Krisztust. Velem volt, erőt, bizalmat és reményt adni, de én most se voltam Nála. Mikor az intenzív osztályon voltam, kérdezték, hívjanak-e papot, de én azt gondoltam, nekem nincs szükségem papra. De a Szüleim miatt, mégis beleegyeztem és ez az atya 4 hónap alatt nem beszélt nekem Jézusról, hanem mindig csak arról, ami engem érdekelt, foglalkoztatott, amilyen volt az érdeklődési köröm. Amikor éppen úgy volt, hogy nem volt kedvem beszélgetni, akkor nem szólt ő sem, de akkor is ott állt közvetlen az ágyam mellett. Volt amikor …. Jött, bíztatott és örült, hogy már mozdul…. Láttam rajta, hogy örül, hogy mellettem lehet. El nem tudtam képzelni, hogy mi motiválja Őt. Miután két hét után stabilizálódott az állapotom, következett a rehabilitáció 4 hónapig a kórházban, azután 1 hétig otthon. Gyógytorna, nyújtások (?) aztán volt egy ….. (nem érteni), utána kezdődött minden elölről … (itt alig érteni), utána 10 hónapig ott voltam … és azt gondoltam, hogy majd a saját erőmből és akaratomból talpra tudok állni. És én még mindig visszautasítottam az én ….. Istenemet, aki ennek ellenére a barátom volt nekem. 2000. májusában, volt egy TV műsor, Szent Pio atyáról. Én ezt megnéztem és annyira megragadott az egész, alakja, hogy alig tértem magamhoz. Pár napon belül be is szereztettem mindenféle könyvet róla. Mialatt Pio atya életrajzát olvastam, azon vettem észre magam, hogy valami nagy fölkészítést élek meg, hogy kezdjek el imádkozni. Az elején még vonakodtam tőle, de azután elkezdtem. De most már tudom, , hogy a Szentlélek buzdított az imára és egy új élet Pio atya közbenjárása, hogy megtanítson és eszembe juttasson mindent, amit Krisztus már születésemkor a szívembe írt.
Azóta próbálok szüntelenül imádkozni, és életem minden percében Krisztussal lenni, mert Ő ezt kívánja tőlem. Imádság közben sokszor érzem a mellkasomban a lángoló tüzet, de nem fáj és tudom, hogy Égi Édesanyám szeretetének a tüze. Ez ott ég mindnyájunkban, s csak a szívből jövő imádsággal lehet ……. ? Ahogy egyre jobban belemerültem az imába, azt vettem észre magamon, hogy már egyáltalán nem érdekelnek azok a dolgok, amik eddig lekötötték figyelmemet. Most már csak az foglalkoztat, ami Fönn van, ahol Krisztus ül, az Isten jobbján! Mert Krisztussal feltámadtam, Benne minden megújult számomra. Megtaláltam Benne a kiutat ebből a kilátástalan helyzetből. Mert hiszem, hogy egyetlen kereszt sem azért van, hogy tönkretegyen, megalázzon, megroppantson, vagy, hogy fájdalmat okozzon. Mert a kereszt Krisztus végtelen irgalmából és szeretetéből fakad. Meghívás egy új életre, amelyet minden nap fel kell venni és hordozni kell. Csak a kereszttel gyógyulnak sebeink, fájdalmaink, mert Isten ereje és …. (nem hallani…). És ha már nem bírom olykor hordani a keresztet, akkor Jézus Anyjával Máriával hordozom Jézus Keresztjét - Fogd szorosan és csókold meg a keresztet és mondd neki: JÉZUSOM! BÍZOM BENNED! …. És rájöttem, hogy nem ….mint a kereszt……(?) …. …. A szenvedéseket egyenként felajánlom. Ugyanakkor a szenvedések elviselése nem cél …, az csak egy lehetőség, Istentől kapott ajándék, amit szabadon, szeretetből vállalhatunk, amint Urunk tette, a Getcemáni kertben. Vagy visszautasíthatjuk, de önmagunktól megszüntetni nem tudjuk! S a kereszt alatt az ember megtanul szeretni.
Ahogyan mondta Jézus Pio atyának Vele lát (?), csodákat tesz vele együtt, és ami a legfontosabb, úgy szeret, ahogyan Ő!! S a végén már saját létezésünk is megszűnik. Egy Krisztus lesz minden mindenben. ….. Mitől? Röviden: „Azon a napon majd megtudjátok, hogy Atyámban vagyok! Ti bennem, s én bennetek” – mondja az Úr. Azért Testvérek ne essünk kétségbe, hogyha az Úristennek úgy tetszik, hogy összetöri az életünket a szenvedéssel és megfoszt minket vágyainktól, terveinktől. Mert mindezeket a kegyelmeket azért adja, hogy elveszíthessük saját magunk életünket, s fölépítse bennünk az Ő életét. Mindaddig, amíg el nem mondhatjuk Szt. Pállal együtt: „Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem!” Végül feltehetjük magunknak a kérdést: Miért pont engem választott ki az Isten erre a hivatásra, hogy egyesüljek Vele? A választ adja nekünk Szt. Pál, aki ezt írja a Korinthusiaknak: „Isten azt választotta ki, ami a világ előtt gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket, S ami a világ előtt alacsonyrendű és lenézett, Azt választotta ki az Isten. A semminek – látszókat, hogy megszégyenítse azokat, Akik valaminek látszanak.” Igen Testvéreim: Minket választott ki az Isten: vakokat, bénákat, süketeket és más egyéb bajokban szenvedőket. Mert nekünk az a kegyelem jutott, hogy ne csak higgyetek Krisztusban, hanem szenvedjünk is érte. Hogy minden fájdalom és megpróbáltatás közepette is meg kell hallanunk Urunk szerető és bátorító szavait. Ne félj, csak higgy! Mert minden lehetséges annak, aki hisz!
Mert a Keresztet Feltámadás követi, A bűnt megbocsátás, a szomorúságot öröm, A betegséget gyógyulás! Mert ha sebet ütött az Isten, be is kötözi. Ha széthúz is, meggyógyít a keze! Különös dolgot mutatott nekem egyszer Jézus, amikor a rózsafűzért imádkoztam. Ima közben láttam magamat, amint fekszem a kórházban az ágyon. Bejött hozzám az atya, aki minden nap járt hozzám. Ahogy néztem őt, hirtelen megláttam benne Jézust. Akkor tudatosult bennem, hogy az atya személyében maga Jézus volt jelen, és Ő állt ott az ágyam mellett minden nap: szótlanul, csendesen, visszautasítva. De akkor is mellettem volt, ahogy megígérte: „Én veletek vagyok minden nap!” Felfoghatatlan az, az alázat, szeretet és irgalom, amikor Isten közeledik az emberhez és magához akarja őt húzni. Ő nem erőlteti ránk magát, nem ront ránk ajtóstul, hanem csak egyszerűen szívünk ajtaja előtt áll és kopogtat. Kivár és akihez bemegy, vele étkezik. És eltölti Őt Kegyelemmel és Igazsággal. Nagyon fontos szerepet játszik még az életemben egy csodálatos zarándok-emlék, Medjugorje. A föld ott közelebb van a Mennyhez. De ha csak egy centivel közelebb lenne, akkor meghalnánk a boldogságtól. Amikor ott voltam, egyszer csak azt éreztem, mint Szt. Péter a Táborhegyen: „Uram! Jó nekünk itt lenni!” Jó ott lenni Krisztus közelében, Édesanyja élő jelenléte által. Biztos vagyok benne, hogy Jézus sokkal mélyebben nyilatkoztatja ki magát Márián keresztül.
Jó volt a Jelenéshegyen felvenni (?) Égi Édesanyánk szívszorító fájdalmát, amit miattunk, nyomorult bűnösök miatt érez. Szívszorító, gyógyító fájdalmát. Jó volt ott lenni a csöndben, a Legszentebb Oltáriszentség előtt, s látni a benne rejtőzködő Isten csodálatos fényességét, amely mindnyájunkra kiáradt. Jó volt a verejtékező Krisztus-szobornál és a kísértések közepette is megtapasztalni, hogy Isten valóban mindenható, és mindent megtehet az én életemben. Medjugorje-ban az ember olyasmiket él meg, melyeket nem tud azonnal felfogni és érezni. Azok megélésére időre volna szükség. Egy ilyen zarándoklaton az Úristen titokzatos módon lakást vesz bennünk, és belülről is átalakítja az embert. De ezt csak akkor vehetjük észre, ha a zarándokút után is próbálunk együtt élni az Úrral és folytatjuk, vagy elkezdjük azt az imaéletet amivel …. És áthat bennünket a Szűzanya. Higgyétek el! Krisztus velünk van életünk minden napján ….. szenteljetek időt neki, döntsetek Mellette ….és mindig döntsetek Mellette. Ne a világ dolgai mellett döntsetek, azok a dolgok csak haló, apró és mulandó örömöt okoznak. Viszont Jézus által az Öröklét és Isten öröme a tiétek!!! (hiányos) Most pedig arra kérlek benneteket, hogy egyetlen szót, vagy gondolatot se tulajdonítsatok nekem, mintha az tőlem származna. Egyedül a Szentlélek-Úristen, a Legszentebb Szentháromság, Akié a Dicséret, A Dicsőség, Tisztelet és Áldás! Úgy legyen! Amen.
