STUDIA CAROLIENSIA
2006. 3-4.
A középkori Szent Imre-kép
BARNA BÁLINT
Legendája alapján Imre kultusza az udvarból indult ki, s halála utáni évtizedben elterjedt. Élt egy népi-tradíciója is, hagyománya gazdagabb volt, mintsem gondoljuk. Szentté avatása elôtt ápolták emlékét az apja alapította egyházakban, s azokon a helyeken, ahol hosszabb idôre megfordult.1 A belpolitikai bizonytalanság, belháborúk, külsô támadások is közre játszhattak abban, hogy az emberek szívében erôsebb lett a nosztalgia az István alatti idôk iránt. I. László karolta fel a kultuszt, e szimbolikus lépés fontos volt a kontinuitás kifejezése végett. A szentté avatásra 1083-ban került sor, a „szent év” menetrendjét a Praykódex hagyta ránk. Egy fehérvári zsinat emelte a szentek sorába november 5-én.2 A legenda a Konráddal történt csodához kapcsolja az eseményt. A sírból való felemelés (elevatio) során újabb csodák történtek, talán ekkor kapott Imre új szarkofágot. Kultuszának elsô központja Fehérvár lehetett, ünnepérôl a szabolcsi zsinat felemelésének napját jelölte ki, László elsô törvénykönyvnek 38. cikkelye a kötelezôen megtartandó ünnepek közé sorolta.3 A fehérvári sírban nyugvó csontokból több részt leválasztottak, ezeket díszes ereklyetartókkal különbözô patrocíniumoknak juttatták el, magánbirtokba ritkán kerültek. Imre csontjaiból kevés maradt fent, így kis szerephez jutnak kultuszában.
1. MAGYAR 2000. 35. 2. TÖRÖK J. 1994. 199. 3. MAGYAR 2000. 38.
91
BARNA BÁLINT
A kultusz térbeli terjedése A kultusz kutatásának fontos lépése a térbeli elterjedést megvizsgálni, kimutatva a tendenciákat, melyek jellemzik szerepét. Ehhez legkézenfekvôbb, hogy összegyûjtjük a középkorban alapított templomokat, helységneveket, melyeknek Imre a névadója, ezeket térképre rakva kielemezzük, leszûrve belôle a folyamatokat. A térkép foghíjas, elszórt feljegyzések nem feltétlenül az alapítás évébôl származó adataiból áll össze. Csak körülbelül tudjuk, milyen patrocíniumok, helységnevek voltak a középkorban, de ahhoz ez elegendô, hogy földrajzi elterjedést kimutassuk. Probléma, hogy ezek a települések, templomok nagyrész elpusztultak, újak létesültek helyükön, átvéve a köztudatban a régi helyét, vagy lassan feledésbe merültek. A helyi hagyományok sok emléket megôriztek, a néprajzi, történeti földrajzi kutatás során számos adat gyûlt össze, mely segítségünkre lehet. Patrocíniumból jóval több van, mint helységnévbôl. Oltárok, rendházak, templomok, parochiális egyházak lehettek elôzményei, melyek utólag helységnévvé váltak.4 A középkori patrocíniumok, helységnevek kisebb része származik bizonyíthatóan az Árpád-korból, utóbbiak zömmel Árpád-kori települések, melyek késôbb változtattak nevet. Az elsô írásos említések latin nyelvûek. Sokszor nem egyértelmû, a helységnévre vagy a patrocíniumra utal a név. Célszerû külön vizsgálni a templomtitulusokat és a települések neveit. Az alábbi táblázatban a jelenleg ismert, biztosan középkori patrocíniumokat gyûjtöttem össze, a lista nem teljes, közel sem ismerjük még mindet, számukat általában 100 körülire becsülik.5 Az ABC betûivel jelöltek Árpád-kori feljegyzésekbôl ismertek vagy egészen biztosan az Árpád-korban létesültek, az arab számokkal jelöltek késô középkori feljegyzésekbôl ismertek (némelyikük Árpád-kori eredetû is lehet, csak nem tudni róluk adatok híján), római számmal a csak újkori feljegyzésekbôl ismert középkori patrocínimokat (ezek általában régebbi, már eltûnt adatokra hivatkoznak). Elôször a középkori nevet tüntetem fel, majd zárójelben az újkori magyar nevét és határon túlra került települések esetén mai hivatalos nevet.6 Nem tüntettem fel a forrás szövegét, csak az évszámot (ahol tudható). A táblázatban lévô szám vagy betû a térképen a helység jelével azonos. A vármegyék és székek az újkori felosztás szerint szerepelnek az egyszerûség kedvéért.
4. BENKÔ 1993. 10-18. 5. MAGYAR 2000. 44. 6. Az adatok forrásai: BÁLINT 1977. 445-449; Baranya m. I. 221, 247; Gyôr vármegye. 51; MAGYAR 2000. 4249; MEZÔ 1996. 90-91; MEZÔ 2003. 119-123; ORBÁN I. 44, 55, III. 93; RUPP I. 360; Szolnok m. I. 102; Veszprém m. I. 95; Vas m. 361; Romhányi Beatrix szíves közlése.
92
93
A-N 1-51 I-VIII •
Árpád-korban lejegyzett patrociniumok Késõ-középkorban lejegyzett patrociniumok Újkorban lejegyzett középkori patrociniumok Az újkori titulus és a középkori templom között bizonytalan az összetartozás
KÖZÉPKORI
KÖZÉPKORI SZENT IMRE PATROCINIUMOK
A SZENT IMRE-KÉP
BARNA BÁLINT
Jele a térképen: A B C D
Helység:
Vármegye/szék: Patrocínium elsô írásos említése:
Bodochun (Badacsonytomaj) Bagat (Bogát) Eghazosdengeleg (Egyházasdengeleg) Ryunuk (Felsôrönök)
Zala Somogy Nógrád Vas Bihar
F G H I J
Sancto Emerico (Sîntimreu, Hegyközszentimre) Nouay (Novaj) Paznan (Pázmándfalu, Szentimre) Porowa (Porva) (Sáska) Symigiensis (Somogyvár)
Borsod Gyôr Veszprém Veszprém Somogy
K L M
Albensis (Székesfehérvár) Scylas (Szilas) Teul (Titel)
Fejér Csanád Bács
N 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29.
Tul (Tôl) Achad (Acsád) Medies (Aranyosmeggyes, Medieæu Aurit) Boborch (Babarc) Becheca (Bacska) Bozarak (Basarága) Benye (Bénye) Bezered (Bezeréd) Bolchard (Bocsárd, Boôiar) Buda (Buda) Cetin (Cetin) Debrekestd (Döbrögköz) Fwthasfalwa (Futásfalva, Alungeni) Ruda (Garamrudnó, Rudno nad Hronom) Gelencze (Gelence, Ghelinta) Zenthemreh (Görgényszentimre, Gurghiu) Vgra (Halmajugra) (Hetény, Hodász) Berchen (Jászberény) Kuwar (Kapronca, Koprivnica) Bab (Kisbáb) Haymas (Pusztahajmás, Kishajmás) Perek (Kispereg, Szentimrefalva) Clus (Kolozs, Cojocna) Kostel (Kostel) Liged, Nyaros (Liget határában -Nyáros) Rypolnek (Lipovnok, Lipovník) Zygeth (Máramarossziget, Sigeth) Zentemreh (Marosszentimre, Sîntimbru) Nadosth (Nádasd)
Tolna Fejér Szatmár Baranya Zemplén Arad Küküllô Zala Abaúj Pilis Zágráb Tolna Kézdiszék Bars Kézdiszék Torda Heves Szatmár Jászság Körös Nyitra Baranya Fejér Kolozs Varazsd Baranya Nyitra Máramaros Fehér (Erdély) Baranya
E
94
1260 1239 1221 (?) 1337-ben már zarándok-seregekrôl írnak 1220 1288 1237 1260 1250 11. század ? (bencések letelepedése Szt. László idején) 1234 1274 XI. század ? (korán az Ágoston-rend rangos egyháza) 1268 1440 1332 1440 1332 1331 1346 1333 1346 1333 1327 1347 1334 1332 1499 1332 1332 1453 1332 1332 1332 1441 1332 1469 1321 1332 1334 1429 1332 1332
A
Jele a térképen: 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36.
37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII.
KÖZÉPKORI
SZENT IMRE-KÉP
Helység:
Vármegye/szék: Patrocínium elsô írásos említése:
Nogberen (Nagyberény) Zentijmreh (Nyárádszentimre, Eremieni) Newger (Nyôgér) Perek (Pereg) Sap (Sárisáp) Zenth Emrehsarosd (Sárosd, Szentimrefalva) Scenthemrych y ((Sárosszentimre,, Meretice))
Somogy Maros Vas Pest Esztergom Zala
1314 1332 1333 1332 1475 1327
Sáros
1333
Wyhel (Sátoraljaújhely) Zenthemreh (Soltszentimre) Zenthemreh (Somogyszentimre) Sulde (Süldô) Zenth Imre (Szentimre - Gara közelében) Zenth Imre (Szentimre - Barátúr, Magyarszék, Mánfa határában) Sancto Emerico (Szentimre - Dunaszekcsô határában) Zenthemruh (Szentimre - Piski közelében, Simeria) Emrechpaka, Kyspaka (Szentimre) Sancto Emerico (Szentimre) Scala (Szkalka, Vágsziklás, Skalka nad Váhom) Zenthemreh (Tiszaszentimre) Tornohc (Ungtarnóc, Tarnovci) Waya (Vaja) Zagrabia (Zágráb, Zagreb) Czeste (Cseszte, Ôastá) Zent Emreh (Csíkszentimre, Sîntimbru) Zentijmreh (Szentimre - Székelyudvarhely része, Odorheiu Secuiesc) Kakat (Párkány, Štúrovo)
Zemplén Fejér Somogy Szabolcs Bács Baranya
1322 1332 1418 1408 1394 1342
Baranya
1428
Hunyad
1333
Pozsega Külsô-Szolnok Trencsén
1333 1380 1335
Heves Ung Szatmár Zágráb Pozsony Csíkszék Udvarhelyszék
1332 1332 1325 1314 1842 (1391) 1567 1566
Esztergom
1701 (XIII. század, régészeti adatok szerint) 1842 (1343) 1842 (XIII. század) 1548 1725 (XIV. század)
Kethkusegh (Kôszeg) Ermenes (Örvényes) Sheztina (Sesztina, Šestine) Zenthgerolth (Zalaszentgrót)
Vas Veszprém Zágráb Zala
95
BARNA BÁLINT
Az elsô feljegyzés 1220-ból származik (Hegyközszentimre), az adatok a XIII. századtól kezdôdnek. A legutolsó, egyértelmûen Árpád-kori feljegyzés 1288-ból származik (Novaj). Egyházasdengeleggel,7 Felsôrönökkel,8 Somogyvárral,9 Titellel10 kapcsolatban felmerülnek kérdések, mégis mindegyik biztosan Árpád-kori. A vármegyéket nézve megállapítható, hogy igen sok helyen létesültek ekkor már templomai, de Veszprém és Somogy kiemelkednek közülük, elôbbi nyilván a Gizella-hagyományok miatt lett fontos központ, utóbbi feltehetôleg az István által letelepített bencések munkájának köszönhetô. A dunántúli vármegyékben (ezen belül az Észak-Dunántúlon) van a patrocíniumok döntô része. Ez nem meglepô, mert Fehérvárról indult el a kultusz, sokáig csak ez az egy központja volt. A hegyközszentimrei patrocínium az Igfon-erdô közelében nyilván halála emlékét ôrzi, ez tudomásunk szerint a legkorábbi templomcím. Kultusza eleinte erre az egy helyre korlátozódhatott, az Árpád-korból kevés tiszántúli, partiumi, erdélyi alapítást ismerünk, mégis gyorsan terjedhetett hagyománya, mert a következô században megugrik az adatok száma. A Dunántúlon szervezett kultuszról lehetett szó. Biharban helyi hagyományokból is táplálkozott, lassabban terjedt, noha az ország két részében nagyjából egyszerre indulhatott el. Bár Imrének az Árpád-kor végére már az ország legkülönbözôbb pontjain alakultak ki hagyományai, átfogó jellegû, országos kultusza még nem volt. Az adatok XIII. századi volta forráshiánynak tudható be elsôsorban. Az Árpád-ház kihalása után a magyar szentkirályok kultusza (István, Imre, László) korábban soha nem tapasztalt virágzásnak indult. Az Anjou-ház igyekezett a nosztalgiahullámot felhasználni hatalma megerôsítéséhez. Bár elsôsorban László és István került a középpontba, Imre is egyre fontosabb szerepet töltött be a köztudatban. A XIV. század sokkal több írásos forrást hagyott maga mögött. Részben ennek köszönhetôen jóval több adat maradt ránk. Azonban ezt nemcsak a források számának megnövekedése eredményezte. A késôbbi korok gazdag adatainak tekintetében is kiemelkedô a XIV. századi patrocíniumok mennyisége. Ez arra utal, hogy Imre kultusza virágzásnak indult országszerte. Néhány patrocíniumnál bizonytalan a középkori templom adata és az újkori titulus közötti összefüggés: Döbrögköz, Gelence, Kisbáb, Nagyberény, Nyôgér, Sárisáp (helyüket a térképen négyzet jelöli kör helyett).
7. Egyházasdengelegrôl Pálos Frigyes megjegyzi: „Az oklevél 1221-ben említi elôször a falu templomát; keleti, téglából épült része még az államalapítás korából való.” (TÓTH 2002) A hivatkozás GYÖRFFY IV. 235 alapján nem valószínû, hogy a templomra vonatkozik, de egy másik, 1300-ból származó feljegyzés már igen. A helyi köztudatban ez az egyik legelsô Imre tiszteletére emelt templom. 8. A nyugati gyepüvidéken található Árpád-kori búcsújáróhely, az 1336-os adatok idesereglô zarándokokról írnak, a németek körében is népszerû. (MAGYAR 2000. 46; VAKARCS 1939. 186; BÁLINT 1977. 448-449; Vas m. 361). 9. Alapítása a bencések Szt. László korabeli megtelepedésével hozható kapcsolatba (MAGYAR 2000. 45). 10. Rupp Jakab (RUPP I. 360, II. 390; III. 362) és Bálint Sándor (BÁLINT 1977. 447) szerint a prépostság 1056-ban már megvolt, ez azonban nem reális, figyelembe véve, hogy Imrét 1083-ban avatták szentté. Igen korán az Ágoston-rendiek egyik legrangosabb magyarországi egyháza (MAGYAR 2000. 45).
96
A
KÖZÉPKORI
SZENT IMRE-KÉP
Ekkor sok vármegyében jelent meg az Imre-kultusz. Baranyában hat patrocíniumról tudunk, Fejérben és Szatmárban három-háromról. A Felvidéken és a Délvidéken jóval több van belôlük, mint korábban. A Felvidéken nem túl gyakoriak, noha sok ábrázolás maradt fent errefele. A Délvidéken nem sikerült gyökeret vernie erôsebb Imrehagyománynak, csak Horvátország területén valamelyest. A Dunántúl továbbra is vezet a patrocíniumok számát tekintve, ekkora már azonban felzárkózott mellé a Tiszántúl és Erdély. A Duna-Tisza közén számuk elenyészô. A kultusz kétpólusúvá vált: a két központ a Dunántúl, valamint a Tiszántúl és Erdély régiók. Ekkor már volt országos, átfogó kultusz, elsôsorban a királyok erôs, ideológiai okok miatti támogatásának köszönhetôen. A keleti területen a magyar szent királyok tisztelete amúgy is erôs volt. E vidékek egyben búcsújáróhelyek is voltak: Hegyközszentimre ereklyét is ôrzô klastromával a XIV. századig a keleti országrész legrangosabb zarándokhelye. Fehérvár ezreket vonzott az Imre-ünnepek idején. Porva, Sáska, Titel, Felsôrönök szintén népszerû zarándokhely lehetett. Földrajzi elhelyezkedésükbôl is látszik az Észak-Dunántúl dominanciája, ami egy tudatos, központosított egyházi propagandára utal az Árpád-kori elterjedési területen belül (Hegyközszentimre és Titel kivételével az összes zarándokhely itt található). A késô-középkorban a Délkelet-Dunántúlon több fontos zarándokhely volt: Barátúr, Liget, Kishajmás vidéke, Soltszentimre, Futásfalva. Mindemellett a korábbi kultuszhelyek egy része is tovább virágzott.11 Az új zarándokhelyek az ország déli felében alakultak ki (fôleg nyugati részében) de Kelet-Erdélyben is létrejött egy. A középkor végére országszerte voltak búcsújáróhelyei. Az Árpád-korban egyetlen település kapta Imrérôl nevét: Hegyközszentimre. Az elsô említése Szentimre néven (mely biztos nem a templomra utal, hanem a falura) 1291-bôl származik,12 71 évvel késôbbrôl, mint a patrocínium említése. A XIV. században Pázmándfalu (Poznan) vette fel a herceg nevét.13 Az Imre-helységnevek a késôközépkorban szaporodtak meg. E települések jóval régebbi keletkezésûek, mint új elnevezésük, ami a kultusz lokális megerôsödését, az ottani patrocínium elhíresülését jelzi. A középkori eredetû Imre-helységnevek (név, vármegye/szék, elsô említés)14 Csíkszentimre, Csíkszék, 1567 Görgényszentimre, Torda, 1453 Hegyközszentimre, Bihar, 1291 Marosszentimre, Erdélyi Fehér, 1314 Sárosszentimre, Sáros, 1344 Szentimre (Garánál), Bács, 1428 Szentimre (Dunaszekcsônél), Baranya, 1333? Szentimre (Pázmándfalu), Gyôr, 1357 Szentimre (Piskinél), Hunyad, 1380
Szentimre, Pozsega, 1396 Szentimre, Külsô-Szolnok, 1332? Szentimre (Székelyudvarhely), Udvarhelyszék, 1566 Szentimrefalva (Kispereg), Fejér, 1412 Szentimrefalva (Sárosd, Sárosfô), Zala, 1493 Soltszentimre, Fejér, 1408 Somogyszentimre, Somogy, 1394 Tiszaszentimre, Heves, 1325
11. MAGYAR 2000. 45-47. 12. MEZÔ 1996. 90 és 2003. 120. 13. MEZÔ 1996. 90. és 2003. 122. 14. Az adatok forrásai: BENKÔ 1993; MAGYAR 2000. 44; MEZÔ 1982. 182, 236, 271; MEZÔ 1996. 90-91.
97
BARNA BÁLINT
Kettônél (Dunaszekcsô határában és Külsô-Szolnokban) nem egyértelmû, hogy az adat a patrocíniumra vagy a település nevére utal (az elsô táblázatban ezért szerepel „Sancto Emerico” a középkori névnél). Csíkszentimre és a Székelyudvarhelybe beolvadt Szentimre koraújkori feljegyzésekbôl ismertek (mind a patrocínium, mind a helységnév), de valószínûleg középkori eredetûek. A településnevekrôl több adat áll rendelkezésünkre, így a megállapításaink is pontosabbak. A helységek elszórtan vannak az országban. Fejér megyében van kettô is. Itt is érezhetô Erdély és a Dunántúl domináns szerepe, a Dél-Dunántúlon találunk több adatot. A Duna-Tisza-közén két darab van, a Felvidéken egy. Néhányuk Szentimre maradt, a két Szentimrefalva neve sokszor változott, a többi településnél a név elôtagot kapott.15 A kultusz kilépve a regionális keretekbôl az egész királyságban a köztudat része lett. A kultusz idôbeli terjedése Az idôbeli eloszláshoz a patrocíniumok elsô említését célszerû megnézni. Az adatokat diagramban ábrázoltam, kimutatva a tendenciákat, melyek a kultuszt jellemezték (azokat a patrocíniumokat figyelembe véve, melyekhez konkrét évszámot tudunk). Középkori patricíniumok elsõ írásos említésének idõbeli eloszlása 16
Darab feljegyzés
14 12 10 8 6 4 2
1520
1505
1490
1475
1460
1445
1430
1415
1400
1385
1370
1355
1340
1325
1310
1295
1280
1265
1250
1235
1220
0
Évszám
A települések középkori elnevezései a patrocíniumok táblázatában találhatóak, itt nem jelöltem a megkülönböztethetôség kedvéért. 15. A középkorban mindegyik helység a Szentimre nevet, vagy ennek régies alakját viselte, az elô- és utótagok az újkor folyamán kapcsolódtak ehhez, mikor már szükséges volt a hasonló nevû helységeket megkülönböztetni egymástól a központi összeírások során.
98
A
KÖZÉPKORI
SZENT IMRE-KÉP
A kultusz nem egyenletes. Sûrûbb és ritkább idôszakok jellemzik, s egy magasan kiemelkedô rész is. Az Árpád-korból egy évszázad adatait ismerjük, a késôbbi középkorból két évszázadét. Az írásbeliség fejlettségének különbségei ellenére sem változott a hullámhegyek és hullámvölgyek közötti távolság: Az Árpád-korban ugyanakkora „lyukak” vannak, mint a „vegyesházi” királyok idején, az adatok egymáshoz közelisége hasonló. Az 1320-as, ’30-as évek adatsûrûsége egyedülálló. Kiemelkedik az 1332-es és 1333as év, az elôbbihez 17 említés tartozik. Ez annak köszönhetô, hogy a legtöbb adatunk 1332-bôl van, hála a vatikáni forrásoknak. A legaktívabb idôszak Károly Róbert idejére esik, nyilván neki volt a legnagyobb szüksége a kultusz felkarolására legitimitása erôsítéséhez. III. András idôszaka kiesik az utána következô „feudális anarchia” évtizedével együtt, Nagy Lajos nápolyi hadjáratainak idôszakából sincsenek adatok, Mátyás idôszaka és a Jagelló-kor adatszegény. Olyan idôkben kerül elôtérbe Imre alakja, melyekben a hozzá kapcsolódó eszményképek felhasználhatóak és aktuálissá válnak. A helységnevek tekintetében a tendenciák hasonlóak: az Árpád-kor utolsó évei és az új század eleje passzív idôszak, az 1314 és 1357 közötti idôszakban az adatok sûrûsödnek, 1357 és 1380 között nincs adat, 1380-tól 1428-ig aktív szakasz következik, a középkor legvégén ritkulnak a feljegyzések. Egy évre sem esik több Szentimre-településnév elsô említése, szétszórtan jelennek meg a forrásokban. Képi ábrázolások Legkorábbi képe a hímzett arcmás a koronázási palást alján látható kör alakú keretben. Ez az egyetlen hiteles ábrázolás, mely még életében készülhetett róla: rövidre vágott haj, csupasz, kifejezéstelen arc, vállpántos udvari öltözék. Hasonló ábrázolással késôbb nem találkozunk. Egyéniségérôl, alkatáról semmit nem árul el, alakja mellékes a palást kompozíciójában. Középkori ikonográfiájára nem jellemzô, hogy szüleivel együtt szerepelne, Gizella kultusza még nem oly erôs, hogy együtt ábrázolják Imrével és Istvánnal. Gyakrabban mutatták Imrét Istvánnal, Lászlóval, más szentekkel együtt, mint önmagában: a köztudatban Imre másokkal együtt élt, nem különült el. Egyedül szerepel az alábbi templomi falképeken: Beszterce, Zsip, Zólyomradvány, Tamási,16 valamint szobrai közül a besztercebányai Szt. Borbála-kápolnában és a jáki Szt. György-templomban.17 Az oltárképek közül a csobotfalvi fôoltáron és a csíkszentléleki szárnyas oltáron.18 Textílián nem szerepel önmagában,19 könyvillusztráción viszont igen (Magyar Anjou Legendárium, Hartmann Schedel világkrónikája).20 16. DIVALD 1930a. 185; GEREVICH 1930. 633. sz.; MOCSÁRY 1826. I. 137; RADOCSAY 1954. 118, 225; TOGNER 1930. 6, 9. 17. DERCSÉNYI 1997. 8; GEREVICH 1930. 209. 18. DIVALD 1930b. 30; GEREVICH 1930. 205; PÉTER (Kézirat) 46; RADOCSAY 1955. 289. 19. MAGYAR 2000. 98-99. 20. GEREVICH 1930. 207.
99
BARNA BÁLINT
Önálló ábrázolása pecséten: Mátyás 1464-es nagypecsétje; csempék közül: füzéri és füleki leletek.21 Párosan elsôsorban Istvánnal (Rimabrézó, Arnótfalva, Mateóc)22 és Lászlóval (Csíkmenaság, Rimabánya, Alsópetény)23 szerepel. István és fia együttes szerepeltetésének szimbolikája egyértelmû. Imre egyrészt László fiatal elôképe mint ifjú lovag, másrészt László az Imrének írt Intelmek eszméinek megfelelô ideális uralkodó. Az ábrázolások döntôen a magyar szentkirályok hármasához tartoznak. Ez a XIII. század végére alakul ki, a XIV. században országszerte elterjed. A három szakrális jelentéssel bír. A három szent együttese több szimbolikára utal: három életkor, a korszak fô embereszményei, háromféle életszentség, három különbözô temperamentum, az egyház háromféle szolgálata, a bibliai háromkirályok (napkeleti bölcsek) hagyománya, az Árpád-ház férfi szentjei stb.24 Ez a falfestményeken, szobrokon, térplasztikákon, pecséteken, könyvillusztrációkon, textilmunkákon mindenhol jelen van. Kályhacsempéknél nem figyelhetô meg, azok között Imrérôl készült jóval kevesebb van, mint Lászlóról.25 Imre a köztudatban a három szentkirályok egyikeként élhetett. Az elsô ilyen ábrázolás a Berni Diptichon, ezen negyedikként Erzsébet is szerepel. Kézai Simon megemlíti, hogy IV. (Kun) László a hódtavi ütközethez István, Imre és László királyok közbenjárását kérte. A köztudatban a dicsôséges középkort jelentô három szent alakja elsô közös ábrázolásuk elôtt összekapcsolódhatott. Középen általában István van, egyik oldalán László, másik oldalán Imre. A szepeshelyi fôoltár táblaképén középre került Imre.26 A három szent általában hasonló öltözetben szerepel, egy kompozíciót alkotnak. Gyakran kiegészültek negyedik szenttel, párba állítva. Ez lehetett Gellért (Almakeréki templom), Alamizsnás Szt. János (kassai szobor-együttes), Szt. Kristóf (bártfai Szt. Egyed-templom), Szt. Erzsébet (Berni Diptichon), Szt. Henrik (márkfalvi Szt. Anna-fôoltár), Szent Sebestyén (vitkóci oltárszárny Túrócszentmárton múzeumában), Szt. Miklós (nagytótlaki táblakép), Szt. György (majerkai szárnyas oltáron).27 Ôk Imrével szoktak együtt állni, míg István Lászlóval. Ez valamilyen párhuzamra, összefüggésre utal, pl. Gellértnél mester-tanítvány viszonyra, Henriknél a szüzességre. Néha hármuk egyike helyett másik szent áll. A besztercebányai várkápolna falképén Imre Lászlóval és Erzsébettel,28 Andrea Scolari zágrábi püspök pecsétjén Imre és László Szûz Máriával együtt szerepel.29 Az öt Árpád-házi szent négyes felállásban több
21. GYURICZA 1992. 19, 22; MAROSI 1995. 203. v 22. DVOR AKOVÁ et al. 1978. 140; MAGYAR 2000. 75-77; RADOCSAY 1954. 259. 23. HUSZKA 1890. 345-348; MAGYAR 2000. 68-69, 81. 24. WEHLI 1986. 58-59. 25. MAGYAR 2000. 99. 26. RADOCSAY 1954. 437. 27. ÉBER 1914. 662-665; GEREVICH 1935. 66; LEPKOWSKI 1858. 253-254; MAGYAR 2000. 82; RADOCSAY 1954. 387-388, 391, 407-408. 28. RADOCSAY 1954. 118. 29. BUNYITAY I. 144.
100
A
KÖZÉPKORI
SZENT IMRE-KÉP
variációban is szerepel, ritkábban a háromkirályok ábrázolásánál, az egyedül álló Imrénél gyakrabban. A legtöbb kép felvidéki, de Erdély, Partium, és Dunántúl területén is sokról tudunk. Székelyföldön a háromkirályok kultusza igen erôs volt. Mindenhol található mindegyik ábrázolási fajtából, ha volt mûhely a közelben, melynek mesterei el tudták készíteni. A középkor végéig a háromkirályok kompozíciója uralkodó. A faliképek virágzásával indult, a XV. század a szobrok fénykora, oltárképekbôl a XV–XVI. századból van a legtöbb. Pecséteken a XIV. század közepétôl ábrázolják, a textilmunkák nagy része is ekkori. A kályhacsempéken a XVI. századtól jelenik meg. A könyvillusztrációkban jelenléte egyenletes, a XIV. századi krónikáktól, legendáriumoktól a középkor végi metszetekig jelen van. Ábrázolásain legtöbbször csak alakja látható, nem egy vele kapcsolatos történet. Ez alól néhány kivétel van. Legendájából két elem jelenik meg: a szüzességi fogadalomtétel (egy ilyen van: a szepeségi oltárkép) és halála (mateóci fôoltár szárnyképe, Képes Krónika miniatúrája). Ezek a legenda legismertebb jelenetei. Az Anjou Legendáriumban a teljes legenda megelevenedik nyolc képben.30 Alakja nem lágy, nôies jellegû, mint a késôbbi korokban. Lovagként szerepel, a szerzetesi ideált nem tükrözi. „A középkor a harcos, a keresztény erényekben megedzett ifjút látta benne”.31 Néha páncélinget visel (mezôtelekdi templom falképe, zólyomradványi templomfreskó),32 legtöbbször hercegi, királyi viseletben van a kor divatjának megfelelôen, a háromkirályok kompozíciójában két társához hasonlatos öltözéket hord. Fején nyitott korona (Mezôtelekd, Pónik, Beszterce, Krasznahorkaváralja, Tamási, Rimabánya – itt koronája töviskoszorú jellegû), vagy süveg (Képes Krónika, Rôtfalva templomfalán), kalap (Biharremete), elôfordul fedetlen fôvel is (Bártfa).33 A feje körül néha aureola vagy glória (Anjou Legendárium, Képes Krónika, Kriscsór, Mateóc, Berni Diptichon) van.34 Szinte mindig ifjú. A zólyomradványi templomfreskón 16-17 éves, a müncheni kódex miniatúráján, Thuróczy krónikájában és a csíkszentléleki szárnyas oltár táblaképén gyerek.35 Hartmann Schedel világkrónikája idôsnek mutatja, a Berni Diptichonon érett férfi, egy firenzei festményen is.36 Ez azonban ritka. Legtöbbször hosszú, vállig érô haja van (kivéve pl. Képes Krónika ), arca csupasz (kivéve pl. a Berni Diptichon), alakja daliás, életerôs. Arckifejezése eleinte sematikus, átszellemült, a késô középkorban a reneszánsz eszményeknek megfelelôen egyedi, elegáns. Attribútumai közül legfontosabb a liliom (szüzesség, tisztaság, ártatlanság jelképe), szinte
30. GEREVICH 1930. 205, 207; MAGYAR 2000. 55-57, 90-91. 31. WOLF 1930. 14. 32. GEREVICH 1930. 205; SASS 1935. 56; WOLF 1930. 9. 33. DÁVID 1981. 106; WOLF 1930. 6; MYSKOVSZKY 1868. 328-329; MAGYAR 2000. 65, 71, 68; RADOCSAY 1954. 168, 225. 34. MAGYAR 2000. 66., 76. 35. PÉTER (Kézirat); TÖRÖK Gy. 1985. 41-42; MAGYAR 2000. 94. 36. LEPOLD 1938. 130; MAGYAR 2000. 69.
101
BARNA BÁLINT
mindenhol megtalálható. Néha liliomos pálca helyettesíti (Biharremete, Rimabánya). A korona vagy süveg, kard, lándzsa, jogar és országalma hercegi rangját jelzi. A kard (Mateóc, Szepeshely, Túróczszentmárton) a harcos szellem megjelenítôje is, néhol pallosként vagy hegyes tôrként szerepel, a lándzsa (Csécs, Zólyomradvány) az igazság védelmezôjének fegyvere, lehet zászlós is. A páncél, sarkantyú (Várad)37 és pajzs (Várad-környéki települések, Zólyomradvány, Csécs, Esztergomi misekönyv)38 lovagi szellemét hangsúlyozza. Általában a liliom mellé egy hatalmi jelvény kerül, legritkábban országalma (Képes Krónika, Gömörrákos, Biharremete). Mikor lovagként ábrázolják (váradi bronzszobor),39 a liliom lemarad, mikor más Árpád-házi szentekkel együtt szerepel, mindig ott van a kezében. A pajzsán általában van országcímer, kettôs kereszt vagy Árpád-sáv. Ribice és Kriscsór ortodox templomfalán keleti harcos szentnek öltözve látható, nyugati attribútumokkal keverve.40 A veleméri Szentháromság-templom déli falán a „Királyok utazása és imádása” freskón Imre a napkeleti uralkodók egyikeként hódolata jeléül kelyhet ajánl fel.41 Háromszlécs Szt. Miklós-oltárán Imre egy portré Corvin Jánosról.42 A Lukács zágrábi püspök költségén készült velencei misekönyv elsô levelének belsô lapján Imre egy „Szlavónia hercege”-feliratú kardot tart apja mögött állva.43 Külföldi ábrázolásai rendhagyóak, fôleg német és olasz területeken találhatók. Attribútumait magyar minták alapján igyekszenek megtartani, de keverik ôket. A bécsújhelyi plébániatemplom gótikus táblaképén (ma a bécsi Szt. István-dómban) István bárddal, László zászlóval, Imre a vértanúk pálmaágával áll.44 Külföldön Imre más magyar szentekkel együtt szerepel (sokszor címeres pajzzsal, helyi divat szerint öltözve), leginkább oltárképeken, freskókon és szoborként, új eszmények vonásával felruházva. Az irodalmi Szent Imre-kép Legendája részben helyi hagyományokon alapult, utolsó motívuma a szentté avatás évében keletkezhetett. Létezhetett korábbi, XI. század végi változata, de erre bizonyíték nincs.45 A cölibátus ekkor virágozott, ezért szövege az egyházi programirat szelle-
37. Boldog Várad. 212. 38. LEPOLD 1938. 130; MAGYAR 2000. 94. 39. A Várad-környéki (Kriscsór, Ribice, Mezôtelegd, Biharremete) freskókon páncélos lovagi öltözetben, pajzzsal szerepel (MAGYAR 2000. 59). A környék az erôs László- és lovagkultusz miatt fogékonyabb volt az effajta ábrázolási módra, nem véletlen, hogy Imrének felerôsítik ezt a jellegét. 40. TUGEARU 1985. 129-149. 41. MAGYAR 1996. 145-147. 42. ZOLNAY 1977. 283. 43. GEREVICH 1930. 209. 44. CSER-PALKOVICS 1984. 23; TÖRÖK Gy. 1978. 7-27. 45. DOBOS [1974]. 122; MADZSAR 1931. 40-41; MAGYAR 2000. 133.
102
A
KÖZÉPKORI
SZENT IMRE-KÉP
misége alapján íródott, középpontba állítva az önmegtartóztatást (continentia), minden mást háttérbe szorítva. Ez ritka a hagiográfiában. A történelmi kutatások csak Imre mûveltségét és egyházlátogatásait támasztják alá.46 A legenda a szerzetesi élet jegyeit sorolja fel. A szöveg liturgikus célokra is készült, a hajnali zsolozsma (matutinum) idején olvastak fel belôle.47 A gyermek-Imre imádkozással, zsoltárolvasással tölti éjjeleit. Ez a kép esztergomi hagyományokat ôriz.48 Életmódja titokban tartása a hallgatás (taciturnitas) szerzetesi erényére utal. A csókkal üdvözlés egyházi szokás, a csókok száma a keresztény számmisztikát is felhasználja (1-3-5-7).49 Imre szándékosan kerüli a nôi princípiumokat jelölô páros számokat.50 Az ôt körülölelô fényesség, a látomás lelkének mennybeemeltetésérôl népszerû vándormotívumok, melyek számos szentnél megjelennek.51 Halála utáni csodáit nem fejti ki a legenda, még ismert és élô hagyományok lehettek Fehérvár környékén.52 A szentté avatás körüli csodái más szentnél is ismertek, szükségszerûek szentté avatási eljárása során. Bebizonyítják, hogy közbenjárhat Istennél a bûnösökért. Világi képe uralkodói. A XIV. századi krónikakompozíció erénykatalógusa az Intelmekben és István nagylegendájában felsoroltakat foglalja össze és egészíti ki Szt. Pál Galatákhoz írt levelének erényeivel.53 Az ideális uralkodó jellemzése László alakjában nyer értelmet. Gellért nagylegendája írja, hogy Imre „gyarapszik az erényben, és Krisztus segítségével az emberi nem ellenségét férfi módra legyûri”.54 Nem emel ki erényt, szûkszavúsága komoly akadálya pontosabb jellemábrázolásnak. István legendáiban Imre „jó természetû”, „ilyen és ehhez hasonló ismeretekben oktatott kiváló ifjú”.55 László legendája szerint „azért könyörgött, hogy mennyei sugallat tárja fel, mit fogadna el Isten tôle a legszívesebben, s mikor azt a választ kapta, hogy Istennek legkedvesebb a szüzesség, a házasság akaratával és trónutódok reményével ellentétben szüzességi fogadalmat tett”.56 Ezt Imre legendájából vette át a László-legenda szerzôje. A Margit-legenda írja: „És meggondolja vala Szent Imre hercegnek is ô életét és ô szentséges szüzességét, kinek mikoron volna nemességes jegyese, görög császárnak leánya, Istentôl neki megjelenteték, és az ô jegyesével szeplôtelen megtarták a tisztaságnak szüzességét ô életüknek mindennapiban.”57 Ez csak a szüzességrôl tesz említést, bár utal Imre példaértékû életére. 46. MAGYAR 2000. 135. 47. VARGHA 1931. 9-11; TÖRÖK Gy. 1978. 203. 48. DOBOS [1974]. 122. 49. MADZSAR 1931. 46; MAGYAR 2000. 140. 50. BOLLÓK 1996. 346. 51. MAGYAR 2000. 141-146. 52. MAGYAR 2000. 147. 53. BOLLÓK 1986. 61-75. 54. Árpád-kori legendák. 74. 55. Uo. 26, 40. 56. Uo. 92. 57. Uo. 118-119.
103
BARNA BÁLINT
Az egyházi költészetben gyakoribb alakja.58 A Szt. Margit Sacramentarium függelékében a hitvallók miséjének három könyörgése így jellemzi: „akit te, Isten, különbözô csodákkal naggyá teszel”.59 A Pray-kódex Sacramentariuma említi a liturgikus szövegek közül elôször a szüzességét, Imrét a közfelfogás e nélkül is szentnek tartotta.60 A könyörgések halálát, a földi lét megvetését emelik ki.61 XIII. századi verses zsolozsmája62 a legendából építkezik, viszont kultuszának jellegérôl, a könyörgésekben betöltött szerepérôl sokat elárul. Egy XV. századi erdélyi breviárium több verses zsolozsmát tartalmaz.63 Az Imre-offícium himnusza XIII. századi, a lovagi eszmények Imre-képét elôlegezi.64 Historia de sancto Emerico címmel megtalálható a Zágrábi Breviáriumban is, több antifónával együtt.65 A XIV. századi Mindenszentek litániája Imrét is felsorolja a könyörgéseknél.66 Alakjának elsô szépirodalmi megjelenése Janus Pannonius Búcsú Váradtól c. mûve,67 mely megemlíti a váradi aranyozott királyszobrokat, melyeknek semmi vész nem árthat. Néphagyományok A népi történetek gyökerei nagyrészt középkoriak.68 Sokszor módosulva maradtak ránk, a XIX–XX. században összegyûjtötték, lejegyezték ôket. Patrocíniumok, búcsújáróhelyek környékén alakultak ki egyházi tevékenységnek köszönhetôen, utólag eltávolodva e tradícióktól, önálló életre kelve, más mondák toposzait felhasználva. Bizonyos mondaváltozatok a Kárpát-medence különbözô pontjain felbukkannak, ez javarészt egyházi személyek által terjesztett vándormotívumokra utal. Születésérôl egy mondát jegyeztek fel: Fehérvárott úgy tartják, az ottani Szt. Imre egyház helyén állt szülôháza, ez XVI. század eleji hagyomány.69 Országjárásainak több emléke él. Állítólag a Solt melletti Szentimre-pusztán szállt meg.70 Máshol ô építette a helyi kolostort és abban élt.71 Egyesek szerint Soltszentimre a birtoka, Soltvadkert a vadaskertje volt, róla kapták nevüket.72 Esztergom
58. MAGYAR 2000. 153. 59. TÖRÖK J. 1986. 40. 60. Uo; KNIEWALD 1939. 61. MAGYAR 2000. 153. 62. DOBSZAY 1979. 71-84; TÖRÖK J. 1985. 66, 114. jegyzet; KNIEWALD 1943. 228. 63. SZENDREI 1986. 52. 64. Uo. 51-53; MAGYAR 2000. 154. 65. KNIEWALD 1943. 228-229. 66. VARGHA 1931. 10. 67. MAGYAR 2000. 157. 68. Legendája utal csodás eseményekre, melyek széles körben ismertek voltak, a mû XII. század eleji eredetét figyelembe véve ezek az élô emlékezet közvetett ismereteibôl származhattak (MAGYAR 2000. 128). 69. Nyilván a patrocíniumból következtettek vissza erre (GYÖRFFY 2000. 374). 70. HÓMAN 1938. 231, 234. 71. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye I. 31. 72. MAGYAR 2000. 129.
104
A
KÖZÉPKORI
SZENT IMRE-KÉP
környékiek szerint a Mogyorósbányai kápolna helyén vert sátrat.73 A mai kápolna erôsen sátorra emlékeztet.74 Fejéri mondák szerint gyakran járt apjával Bodajkra.75 Egy udvarhelyszéki hagyományban a székelykakasdi Imre-család tôle kapta nevét.76 A jászberényi Szent Imre-dombról azt tartják, ott vívta élete elsô csatáját, a tetemekre földet hordtak, ebbôl lett a domb.77 Gyôr megyében a pázmándi határrészben is áll egy róla elnevezett domb.78 Néphagyományának egyetlen markáns eleme a vadászat, ez gyakran halálához kapcsolódóan jelenik meg. E motívum XI. századi királyaink legtöbbjénél felmerül, emellett különféle eredetmondákban, legendákban is fellelhetô, sokszor csodaszarvassal kapcsolatosan.79 A hagyomány külföldre is eljutott. A Kielce környéki, Lysa Gorahegyi területekhez kötôdô lengyel legendák a Szent Kereszt-kolostor eredetével hozhatók összefüggésbe.80 A XIII. században széles körben elterjedt e motívum, a szarvas ekkorra a köztudatban már több szállal is az Árpád-házhoz kapcsolódott, így belekeveredett Imre hagyománykörébe is. A felsôrönöki emlékezet szerint Imre gyakran vadászott a németújvári grófok vendégeként, ezért tiszteletére templomot emeltek. Hegyközszentimrén egy „Monostor” nevû határrész ma is él a szóhagyományban.81 A mecseki Zselic-erdô vadakban gazdag vidék volt, a Zengô oldalában 4-5 egymáshoz közeli település egyháza is viselte Imre nevét, itt markáns helyi kultusz élt. E mögött a pécsi püspökség tevékenységét sejteni.82 Egy barátúri emlék említi, hogy Imre erre vadászott és valami szerencsétlenség érte.83 Komlón a Szent Imre-réti kereszthez szemfájós betegek zarándokoltak.84 Egy somogyi adatközlô mecseki ismerôsökre hagyatkozva Mánfa környékére teszi halálát.85 Egy baranyai töredék Mecseknádasd (Püspöknádasd) határát említi helyszínnek, két változata is él: az egyik szerint Imrét a vadkan ölte meg, a másik szerint a németek.86 A somogyvári Imre-remic határrész halála emlékére emelt templomról kapta nevét. Kupavár-hegy oldalában Szent Imre-forrás található, a közeli Szentesica-forrás vizében keresztelték Imrét a monda szerint, gyógyerôt tulajdonítottak neki. Öreglak templomkertjében szobrot emeltek emlékére. A zimányi temetôrôl úgy tartották, ott
73. KÖVECSES VARGA 1995. 653. 74. MAGYAR 2000. 119, 292. j. 75. LUKÁCS 1989. 47. (Bodajk – Takács Mária, sz: 1931); EA 3257/1, Mór – Franz Kloch gyûjtése. 76. EA 26147/10., Székelykakasd – Asztalos Enikô gyûjtése, 1994. 77. Szolnok m. uo. 78. FEHÉR 1874. 385. 79. MAGYAR 2000. 113-114. 80. MAGYAR 2000. 115-118. 81. GYÖRFFY 2000. 375; VESZPRÉMY 1994. 282; MEZÔ 1996. 91; MAGYAR 2000. 119-120. 82. MAGYAR 2000. 120-121. 83. Baranya m. I. 297. 84. Uo. 85. MAGYAR 2000. 120-121. 86. GÁL–MOLNÁR V. 1999. 311; MAGYAR 2000. 122.
105
BARNA BÁLINT
temették el. Ezek a somogyvári bencés apátság kisugárzásának és István itteni kultuszának tudhatók be.87 Innen is ismerünk merénylet-változatot: Imrét apja ölette meg vadászaton, mert ellenszegült akaratának.88 Porva folklóradatai szerzetesi közösségekkel lehettek kapcsolatban, eszerint a Bakonyban érte a halál Imrét.89 A Vértes kedvelt vadászterületén is több változatban maradt fent halála. Egy sváb adatközlô szerint vadkan ölte meg, mások szerint István pogány ellenfelei álltak így bosszút.90 A Gömör-tornai részek XI. századi, peremvidéki néphagyományai vadkanról tudnak a Beje melletti Szentlélek határrészrôl,91 a Csermosnya völgyi Barka területérôl,92 Bódavendégirôl,93 és Észak-Borsodban a tardonai Szent Imre-erdô határrészrôl.94 Egy másik oldalfalvi mondában a vadászaton István sógora, Henrik megölette Imrét.95 A Zobor-vidéki monda szerint Imrét ünnepelték, ezért elmentek lôni valamit a lakomára. Az erdôhöz érve hiába figyelmeztetik ôket, továbbmennek. A sebzett vadkan végez Imrével. Ennek több változata fennmaradt.96 A moldvai hagyományban Imre egy öregasszonnyal találkozik, aki valójában angyal, háromszor figyelmezteti ôt, hogy ne menjen tovább.97 Gyimesi csángó változatok is ismertek 1996-os gyûjtésekbôl: Bükkhavas pataka, Ciherek pataka, Farkasok pataka.98 Egy bukovinai székely hiedelem szerint a templom Imre-szobrát megszentségtelenítô férfit harmadnapra utolérte Isten büntetése.99 A középkor szerzetesnek és lovagnak látta, kultusza egyházi irányítással indult, udvari támogatással. Világi képe is kialakult a néphagyományoktól kezdve a mûvészi ábrázolásokig. Hatott rá István, László alakja és a kor, melyben élt: így vált a korszellem megtestesítôjévé.
87. MAGYAR 2000. 123-124. 88. MAGYAR 2000. 126. 89. VESZPRÉMY 1994. 282. 90. EA 3257/1., Mór – Franz Kloch gyûjtése, 1943. 91. FEHÉRVÁRY 1937. 25, 64-65. 92. Gömör-Kishont vármegye, Budapest, 1903. 32. 93. MAGYAR 2000. 125. 94. EA 16728/112. Dobossy László gyûjtése. 95. FEHÉRVÁRY 1937. 25, 64-65. 96. MAGYAR 2000. 126-127. 97. BOSNYÁK 1993. 9 (Lujzikalugar – Csernik antal, sz: 1937); HARANGOZÓ 1992. 75-76. 98. MAGYAR 2000. 128. 321. jegyzet 99. BOSNYÁK 1984. II. 184. (Józseffalva).
106
A
KÖZÉPKORI
SZENT IMRE-KÉP
Rövidítések Árpád-kori legendák Árpád-kori legendák és intelmek. (Szentek a magyar középkorból I). Szerk. ÉRSZEGI Géza. Budapest 2004. (változatlan utánnyomás) BÁLINT 1977 BÁLINT Sándor: Ünnepi kalendárium. Budapest 1977. Baranya m. Baranya megye földrajzi nevei. Szerk. PESTI János. Pécs 1982. BENKÔ 1993 BENKÔ Loránd: Az Árpád-ház szentjeinek szerepe a középkori magyar helynévadásban. Magyar Nyelv 1993. 10-18. Boldog Várad Boldog Várad. Szerk. BÁLINT István János. Budapest 1992. BOLLÓK 1986 BOLLÓK János: Szent Imre alakja középkori krónikáinkban. In: Mûvelôdéstörténeti tanulmányok a magyar középkorról. Szerk. FÜGEDI Erik. Budapest 1986. 61-75. BOLLÓK 1996 BOLLÓK János: A Szent Imre-legenda. In: Mons Sacer 996-1996. Pannonhalma 1000 éve. I. Szerk. TAKÁCS Imre. Pannonhalma 1996. 341-355. BOSNYÁK 1984 BOSNYÁK Sándor: A bukovinai magyarok hitvilága. (Folklór Archívum 16). Budapest 1984. BOSNYÁK 1993 BOSNYÁK Sándor: A magyarok krónikája. Örökség 1993/2. 1-61. BUNYITAY BUNYITAY Vince: A váradi püspökség története. I-II. Nagyvárad 1883-1884. CSER-PALKOVICS 1984 CSER-PALKOVICS István: A bécsi Szent István-dóm és magyar emlékei. Bécs 1984. DÁVID 1981 DÁVID László: A középkori Udvarhelyszék mûvészeti emlékei. Bukarest 1981. DERCSÉNYI 1997 DERCSÉNYI Dezsô: Ják. Szent György templom. (Tájak-Korok-Múzeumok Kiskönyvtára). Budapest 1997. DIVALD 1930a DIVALD Kornél: Szent Imre ábrázolása és ereklyéi. In: Szent Imre-emlékkönyv. Budapest 1930. 181-191. DIVALD 1930b DIVALD Kornél: Az Árpád-ház szentjei. Budapest 1930. DOBOS [1974] DOBOS Ilona: Történeti mondáink legkorábbi rétegei. Kandidátusi értekezés kézirata. 1974. Néprajzi Múzeum Könyvtára, ltsz.: 43860. DOBSZAY 1979 DOBSZAY László: Dallamminták a verses Szent Imre-zsolozsmához. Zenetudományi Dolgozatok 1979. 71-84. v DVOR AKOVÁ et al. 1978 v DVOR AKOVÁ, Vlasta – KRÁSA, Jan – STEJKAL, Karel: Stredoveká nástenna mal’ba na Slovensku. Praha-Bratislava 1978. EA Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattára ÉBER 1914 ÉBER László: Újonnan felfedezett falfestmények Almakeréken. Akadémiai Értesítô 1914. 662-665. FEHÉR 1874 FEHÉR Ipoly: Gyôr megye és város egyetemes leírása. Budapest 1874. FEHÉRVÁRY 1937 FEHÉRVÁRY István: Magyarok nyelvhatáron. Rozsnyó 1937. GÁL–MOLNÁR V. 1999 GÁL Péter József – MOLNÁR V. József: Idvezlégy kegyelmes Szent László kerály, Magyarországnak édes oltalma. Budapest 1999. GEREVICH 1930 GEREVICH Tibor: Szent Imre a magyar mûvészetben. Budapesti Szemle 1930. 199212. GEREVICH 1935 GEREVICH Tibor: A kassai Szt. Erzsébet templom szobrászata a XIV-XV. században. Budapest 1935. Gömör-Kishont vármegye Gömör-Kishont vármegye. Szerk. BOROVSZKY Samu. Budapest 1903. Gyôr vármegye Gyôr vármegye. Szerk. BOROVSZKY Samu. Budapest 1908. GYÖRFFY 2000 GYÖRFFY György: István király és mûve. Budapest 20003. GYÖRFFY GYÖRFFY György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. I-IV. Budapest 1963–1998.
107
BARNA BÁLINT
GYURICZA 1992 GYURICZA Anna: Reneszánsz kályhacsempék Északkelet-Magyarországon. Miskolc 1992. HARANGOZÓ 1992 HARANGOZÓ Imre: Anyám, anyám, szép Szûz Márjám… Újkígyós 1992. HÓMAN 1938 HÓMAN Bálint: Magyar középkor. Budapest 1938. HUSZKA 1890 HUSZKA József: A csíkmenasági templom falfestményei. Archaeológiai Értesítô 18 (1890). 345-348. KNIEWALD 1939 KNIEWALD Károly: A Pray-kódex miserendje. Budapest 1939. KNIEWALD 1943 KNIEWALD Károly: A magyar szentek legrégebbi zsolozsmái. Theológia 1943. 220232. KÖVECSES VARGA 1995 KÖVECSES VARGA Etelka: Szakrális emlékek és hagyományok Esztergomban és környékén. Ethnographia 1995. 639-672. LEPKOWSKI 1858 LEPKOWSKI, Joseph: Bartfeld in Oberungarn. Mittheilungen 3 (1858). 253-254. LEPOLD 1938 LEPOLD Antal: Szent István király ikonográfiája. In: Emlékkönyv Szent István király halálának kilencszázadik évfordulójára. III. Budapest 1938. 113-154. LUKÁCS 1989 LUKÁCS László: Szent István király a néphagyományban. A Nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 34-36 (1981–1983) [1989]. 41-49. MADZSAR 1931 MADZSAR Imre: Szent Imre herceg legendája. Századok 65 (1931). 35-61. MAGYAR 1996 MAGYAR Zoltán: „Keresztény lovagoknak oszlopa”. Szent László a magyar kultúrtörténetben. Budapest 1996. MAGYAR 2000 MAGYAR Zoltán: A liliomos herceg. Szent Imre a magyar kultúrtörténetben. Budapest 2000. MAROSI 1995 MAROSI Ernô: Kép és hasonmás. Budapest 1995. MEZÔ 1982 MEZÔ András: A magyar hivatalos helységnévadás. Budapest 1982. MEZÔ 1996 MEZÔ András: A templomcím a magyar helyiségnevekben (11–15. század). Budapest 1996. MEZÔ 2003 MEZÔ András: Patrocíniumok a középkori Magyarországon. Budapest 2003. MOCSÁRY 1826 MOCSÁRY Antal: Nemes Nógrád vármegyének esmértetése. Pest 1826. MYSKOVSZKY 1868 MYSKOVSZKY Viktor: Bártfa város régiségei. Hazánk s a Külföld 1868. 327-330. ORBÁN ORBÁN Balázs: A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismereti szempontból. I-III. Pest-Buda 1868–1873. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye. Szerk. BOROVSZKY Samu. Budapest 1910–1911. PÉTER (Kézirat) PÉTER Andor: Árpád-házi Szent István, Szt. Imre és Szt. László a középkori mûvészetben. Kézirat. Szépmûvészeti Múzeum Könyvtára 3214. RADOCSAY 1954 RADOCSAY Dénes: A középkori Magyarország falképei. Budapest 1954. RADOCSAY 1955 RADOCSAY Dénes: A középkori Magyarország táblaképei. Budapest 1955. RUPP RUPP Jakab: Magyarország helyrajzi története fô tekintettel az egyházi intézményekre. I-III. Pest-Buda 1870–1876. SASS 1935 SASS Kálmán: Tileagd (Mezôtelekd) története. Nagyvárad 1935. SZENDREI 1986 SZENDREI Janka: Az István és Imre-offícium zenei rétegei. In: Mûvelôdéstörténeti tanulmányok a magyar középkorból. Szerk. FÜGEDI Erik. Budapest 1986. 48-53. Szolnok m. Szolnok megye földrajzi nevei. Szerk. BALOGH Lajos – ÖRDÖGH Ferenc. Jászberény 1986. TOGNER 1989 TOGNER, Milan: Stredoveká nástenna mal’ba v Gemeri. Bratislava 1989. TÓTH 2002 TÓTH Sándor: A legelsô templom Szent Imre tiszteletére. Új Ember 58 (2002), 44. sz. TÖRÖK Gy. 1978 TÖRÖK Györgyi: Táblaképfestészetünk korai szakasza és európai kapcsolatai. Acta Historica 6 (1978). 7-27. TÖRÖK Gy. 1985 TÖRÖK Györgyi: Középkori magyarországi könyvfestészet. In: Kódexek a középkori Magyarországon. Szerk. BELLÁK Béla. Budapest 1985. 41-42. TÖRÖK J. 1985 TÖRÖK József: A középkori magyarországi liturgia története. In: Kódexek a középkori Magyarországon. 1985. 49-66.
108
A
TÖRÖK J. 1986 TÖRÖK J. 1994 TUGEARU 1985 VAKARCS 1939 VARGHA 1931 Vas m. Veszprém m. VESZPRÉMY 1994 WEHLI 1986
WOLF 1930 ZOLNAY 1977
KÖZÉPKORI
SZENT IMRE-KÉP
TÖRÖK József: Szentté avatás és liturgikus tisztelet. In: Mûvelôdéstörténeti tanulmányok a magyar középkorból. Szerk. FÜGEDI Erik. Budapest 1986. 33-47. TÖRÖK József: Szent Imre a történelmi kutatások világánál. in: Doctor et apostol. Szerk. TÖRÖK József. Budapest 1994. 199-211. TUGEARU, L.: Biserica Sf. Nicolae din com: Ribita. In: Repertoriul picturilor murale medievalã din Romaniã. ?? 1985. 129-149. VAKARCS Kálmán: A Szentgotthárd-muraszombati járás ismertetése. Szombathely 1939. VARGHA Damján: Költôi szépségek Szent Imre ôs-legendájában. Budapest 1931. Vas megye földrajzi nevei. Szerk. BALOGH Lajos – VÉGH József. Szombathely 1982. Veszprém megye földrajzi nevei. Szerk. BALOGH Lajos – ÖRDÖG Ferenc. Budapest 1982. VESZPRÉMY László: Imre. In: Korai magyar történeti lexikon. Budapest 1994. 281-282. WEHLI Tünde: Az 1083-ban kanonizált szentek kultusza középkori mûvészetünkben. in: Mûvelôdéstörténeti tanulmányok a magyar középkorból. Szerk. FÜGEDI Erik. Budapest 1986. 54-60. WOLF Rózsi: Szent Imre a képzômûvészetben. Budapest 1930. ZOLNAY László: Kincses Magyarország. Budapest 1977.
109
BARNA BÁLINT
ABSTRACT THE MEDIEVAL IMAGE OF SAINT IMRE Bálint Barna
Owing to the efforts of the Church and the support of the royal court the cult of Saint Imre (Emeric) of the Arpadian dynasty became well known in all regions of the kingdom within a short while after his canonization. His relics attracted pilgrimages and his figure also acquired fame outside Hungary. The spread of his cult in time and space can be traced through the investigation of the information provided by place-names and patronage. On the rich and various figural representations he appears most frequently in the company of the saints Stephen and Ladislaus, summarising the principles, ideals and artistic trends of the given period in a threefold symbolic composition. The characterisation of Saint Imre in medieval literature is rather flat in religious compositions building almost entirely on the saint’s legend, with an occasional faint reference to the concept of the knightly ideal. The chronicles are laconic and hardly depart new information about him, while the secular literature only discovers his figure later. In the folk tradition Imre appears as the hunter prince, who wanders round the country as the founder of monasteries and bestower of relics. Here he is involved in wonderful events, making his figure resemble that of a fairytale prince. Elements of the characterisation of Saint Imre, as it is generally known, can be thus be divided into two groups: 1. The religious tradition based on his legend, which portrays him as the ideal of the ascetic monk. 2. The secular depiction, in which he appears from the folk tradition as the ideal of the knight, the hunting young prince. The representation of the saint was influenced by the figures of both Saint Stephen and Saint Ladislaus, as well as by the period in which he lived. Thus his figure became not only a personal ideal, but also the reflection of the spirit of the age.
110
