Bot. Közlem. 89. kötet 1–2. füzet 2002.
TALAJ-NÖVÉNY KAPCSOLATOK VIZSGÁLATA AZ OLASZFALUI EPERJES-HEGYEN BARCZI ATTILA1, VONA MÁRTON1 és BAUER NORBERT2 1
Szent István Egyetem, Környezetgazdálkodási Intézet, Tájökológiai Tanszék, 2103 Gödöllõ, Páter K. u. 1. 2 8420 Zirc, Egry J. u. 8. Elfogadva: 2002. december 4.
Kulcsszavak: másodlagos sziklafüves lejtõsztyep, növények relatív ökológiai igényei, humusztartalom, mésztartalom Összefoglalás: A térképezést követõen talajmintavételt négy olyan területen hajtottuk végre, ahol a növényzetben különbség mutatkozott. A felvételeket római számmal (I–IV) kódoltuk. A talajtani mintákat 5 ismétlésben vettük fel. A vett talajminták laboratóriumi elemezése az érvényben lévõ szabványok alapján zajlott (BUZÁS 1988, 1993). A vizsgált mutatók: pH/H2O, pH/KCl, humusz % (Tyurin-módszerrel), összes szerves anyag % (izzítási veszteséggel), CaCO3%, Al-P2O5, Al-K2O. A cönológiai felvételeket a talajtani felvételezésekkel párhuzamosan készítettünk (5–5 felvételt). A fajok borítási értékét százalékban adtuk meg. Az I-es mintaterületen az alapkõzetnek a lejtõlösz nevezhetõ, amelyen agyagbemosódásos barna erdõtalaj alakult ki. A II. és IV. kódszámú területen barna rendzinát, a III. területen köves-sziklás váztalajt felvételeztünk mészkövön. Tápanyagellátásban nem állapítható meg szignifikáns eltérés a vizsgálati helyszínek között, a K2O tartalom jónak tekinthetõ (125–170 ppm), a P2O5 tartalom 25–39 ppm közötti, igen alacsony. Az I. helyszín talaja szignifikánsan vastagabb, mint a többi mintaterületen. A növényzetben mutatkozó eltérések is vizsgálataink alapján legnagyobb mértékben erre vezethetõk vissza.
Bevezetés Vizsgálatsorozatunkkal olyan terület természeti képének teljesebb megismeréséhez szeretnénk hozzájárulni, amely geológiai értékeit tekintve régóta áll a kutatás célpontjában, de részletes talajtani és növényzeti feltárása még nem történt meg. Jelen dolgozatban a talajtani kutatási eredményeinket közöljük, kiegészítjük a terület nagy részét alkotó gyepvegetáció felvételeivel, és ismertetjük a talaj-növény vizsgálatok elsõ tanulságait. Az egyes ökológiai mutatók közötti, illetve a talajtani paraméterek és a növények relatív ökológiai értékek közötti összefüggésre több kutató keresett választ. KUNZMANN (1990) különbözõ nedvesség fokozatú kategóriákat állított föl, és ennek a függvényében vizsgálta, hogy mennyi a növény számára felvehetõ nitrogén mennyisége. KUNZMANN et al. (1990) az ELLENBERG által felállított tapasztalati skálát vizsgálta felül a növények számára felvehetõ víz formájára vonatkozólag. A szerzõk javaslatot tettek arra is, hogy az általuk vizsgált újabb paramétert érdemes megvizsgálni a növények víz- és tápanyag ellátottságára vonatkozó összefüggések besorolásánál. BARTHA et al. (1994) méréssel megállapítható kapcsolatot állítottak fel a feltalaj N-tartalma és a degradáltságot jelzõ lágyszárú növények között. KOVÁCS (1964, 1969) azt állapította meg, hogy a talajok nitrogén-tartalma és a növények N értékszámai között nem mutatható ki szoros összefüggés. JEFFERIES–WILLIS (1964) néhány savanyúság- és mészkedvelõ növény talajviszonyait és 33
Barczi A. et al.
kémiai összetételét állította párhuzamba. K. LÁNG (1966) üledékes kõzetekben domináló Ca- és Mg-viszonyok megoszlását nézte a talaj-növény vonatkozásában, és ezt kiegészítõen vizsgálta a talajok és a növények K-, Na-, Mn-, és Cu-tartalmának összefüggéseit. A talaj-növény kapcsolatokról átfogó tanulmányt BORHIDI et al. (2000, 2001) közöltek, kitérve és példákkal megerõsítve a hosszú távú vizsgálatok szükségességét is. A növényzet és talaj pusztulása közötti összefüggés vizsgálatot – gyepterületekre is vonatkoztatva – CENTERI (2002) közöl. A Dunántúli-középhegység flórájának és társulásainak általános jellemzését JAKUCS és FEKETE (1987) vázolja. FEKETE (1963, 1964, 1988) a Bakonyról és a Balaton-felvidékrõl közöl általános jellemzést. A Keszthelyi-hegységre vonatkozóan SZABÓ (1987, 1997) ad alapos áttekintést, kitérve részletesen a sziklagyepekre is. A Déli-Bakony mészkõ- és dolomit gyepeinek újabb vizsgálati adatait KOVÁCS (2000) publikálta. DEBRECZY (1966, 1973) a Balatonarács melletti Péter-hegyrõl közölt hasonló gyeptársulásokból felvételeket. A hazai sziklagyepek áttekintõ vizsgálatára CSONTOS és LÕKÖS (1992), ISÉPY és CSONTOS (1996a, 1996b) TÖRÖK és ZÓLYOMI (1998) elemzése tér ki részletesen. A vizsgált társulásban a Festuca nemzetség fontos szerepet játszik. Hasonló viszonyok között Pilisben és a Gerecsében (SZERDAHELYI 1988, 1989; PENKSZA 1992, 1995; PENKSZA et al. 1994a) szerint pl. a Festuca valesiaca a déli lejtõkön gyepalkotó faja. A Festuca rupicola az északi kitettségû lejtõkre jellemzõ. A Balaton-felvidéken nemcsak a déli kitettségû gyepek uralkodó faja a Festuca valesiaca, de a bokorerdõben és a mészkedvelõ karszttölgyesben is gyakori (PENKSZA et al. 1994b, PENKSZA et al. 1996, BARCZI et al. 1996). Emellett PENKSZA et al. (2002a, 2002b) társulást is leírt, mely szerint a gyep uralkodó pázsitfû faja a Festuca strica.
Anyag és módszer A talajtani felvételezésekkor munkatérképként az Olaszfalu melletti Eperjes-hegy 1981-ben készült, 1:10000 léptékû EOTR térkép nagyított (1:5000) változatát használtuk (53–234 sz. Olaszfalu Eperjes, 53–243. sz. Olaszfalu Tunyok-hegy lapok összeillesztésébõl). A térképlap domborzati (szintvonal) és mûvelési ági adatokkal is szolgált. A térkép és a beszerzett légifelvételek elemzése és tanulmányozása alapján felvételezési ponthálózatot terveztünk. A ponthálózatot a terepbejárások alapján, a kõzethatárok mentén, a vegetáció és a domborzati viszonyok figyelembe vételével alakítottuk ki. Ez a ponthálózat nem négyzethálós rajzolatú, hanem szabálytalan, mivel így a felvételezési pontok a változatosabb, mozaikosabb terepen tetszõlegesen voltak sûríthetõk, és így reprezentatívabb képet kaphatunk a talajviszonyokról. Az 1:10000-es méretarányban a legkisebb folt, amit a digitalizált térképen egyértelmûen ábrázolni lehet, a 2x2 mm-es négyzet volt. Az Eperjes-hegy környezetének talajtani felvételezéseit Pürckhauer-féle szúróbotos mintavevõvel (FINNERN 1994) végeztük el 2001-ben. Ez az eljárás 1 m mélységig sok ponton tett lehetõvé talajtípus, szín, fizikai féleség, karbonát, kémhatás és nedvességvizsgálatokat anélkül, hogy a talajokat erõsen bolygatta volna, és alkalmasnak bizonyult a talajfoltok durva elkülönítésére, valamint a talajszintek mélységének megállapítására. A talajtani felvételezéseket több ütemben hajtottuk végre, az egyes lépcsõk kiegészítõ adatokkal szolgáltak a talajok határainak pontosításához. A kódszámokban ennek megfelelõen az elsõ szám a mintavétel idõpontját jelenti (1. felvételezés: 2001. május, 2. felvételezés: 2001. június, 3. felvételezés: 2001. augusztus), míg a második-harmadik szám a felvétel aktuális sorszámát. Összesen 62 felvételi pontot vizsgáltunk. A váz- és kõzethatású talajok esetében a talajosodott réteg vastagságát szúrópálcával ellenõriztük. A talajtípusok megállapításához STEFANOVITS (1992) és SZODFRIDT (1993) munkái szolgáltak útmutatóul. A pontok betájolásához a hagyományos eszközöket mellett GPS mérõmûszert használtunk, helyüket (Trimble GPS Pathfinder Pocket), a megállapított x és y koordinátákat az EOV rendszerû térképnek megfelelõ formátumban adtuk meg a digitális adatbázisban.
34
Talaj-növény kapcsolatok vizsgálata A térképezést követõen talajmintavételt négy olyan területen hajtottuk végre, ahol a növényzetben – az azonosnak tûnõ talajviszonyok mellett – különbség mutatkozott. A felvételi területeket római számmal (I–IV) kódoltuk (1. ábra). A négy területbõl az egyiken lejtõlösz alapkõzetû agyagbemosódásos barna erdõtalaj alakult ki, a többi helyen rendzinát vagy köves-sziklás váztalajt találtunk. A sekély talajoknál egy helyszínen belül is több ponton, több ismétlésben szúrópálcával vizsgáltuk a talajvastagságot. A mintákat – 5 ismétlésben – talajfúróval és ásóval vettük. A vett talajminták laboratóriumi elemezése az érvényben lévõ szabványok alapján zajlott (BUZÁS 1988, 1993). A vizsgált mutatók: pH/H2O, pH/KCl, humusz % (Tyurin-módszerrel), összes szerves anyag % (izzítási veszteséggel), CaCO3%, Al-P2O5, Al-K2O.
1. ábra. A felvételi pontok és mintavételi helyek Figure 1. Soil sampling points and botanical sampling areas. A cönológiai felvételeket a talajtani felvételezésekkel párhuzamosan készítettük el 2001-ben (CSÁSZÁR et al. 2002). A I–IV-es területen BRAUN–BLANQUET (1951) módszerrel 5–5 felvételt készítettünk, a fajok borítási értékét százalékban adtuk meg. A fajnevek SIMON (2000) nómenklatúráját követik, a társulásnevek használatkor pedig BORHIDI és SÁNTA (1999) rendszerét vettük alapul. A kritikus Festuca fajok meghatározásakor SIMON (2000) és PENKSZA (2000) útmutatója szolgált alapul. Az adatok feldolgozása során a relatív ökológiai mutatókat BORHIDI (1995) szerint alkalmaztuk. A társulásneveket BORHIDI (1996), illetve BORHIDI és SÁNTA(1999) szerint használtuk. A térképek feldolgozásához és a térinformatikai adatbázis felépítéséhez a PC ArcInfo programcsomagot alkalmaztunk. A kész adatbázisból a szükséges elemzések elvégzése, térképek nyomtatása ArcView modul segítségével készült. A statisztikai vizsgálatokat (egytényezõs variancia-analízis) SVÁB (1967) útmutatása alapján végeztük el.
Eredmények és megvitatás Talajtani kutatások és értékelésük A szilárd, nehezen málló mészkõfelszíneken – mint az Öreg-Bakony legtöbb hasonló területén – mozaikos elrendezõdésben köves-sziklás váztalajok és rendzina talajok borítják az Eperjes-hegyet (2. ábra). Feltáródásaik szinte minden felhagyott bányagödörben, illetve a geológiai feltárások tetején megfigyelhetõk. A talajtípusok kialakulásában rész35
Barczi A. et al.
2. ábra. Az Eperjes-hegy talajtérképe Figure 2. Soil map of the Eperjes-hill.
ben az alapkõzet, részben a tetõ és a lejtõk eróziója játssza a legfontosabb szerepet, így a lassan képzõdõ humuszos szint gyakran elhordódik, amit az antropogén hatások a közelmúltban még jobban felfokozhattak. Az átlagos talajvastagság 10–30 cm. Ezek a talajok a csúcsközeli régióban, attól nyugatra, valamint a keleti oldal mészkõkibúvásos sávjában dominálnak. A talajokon sziklagyepek, vagy cserjésedõ felszínek figyelhetõk meg, néhány szép hagyásfával tarkítva. A D–DK-i részen, illetve a hegyet körbevevõ területeken változik az alapkõzet. A kevert, áthalmozott lejtõlöszön megindulhatott a mállás, a humuszosodás, a talajok kilúgozása és savanyodása. Összességében ezek a talajképzõdési folyamatok agyagbemosódásos barna erdõtalajokat hoztak létre. Ezen talajok állapotán az emberi hatások sokat rontottak. A szántóterületeken a talajok gyenge-közepes fokú eróziója, a talajszintek összeszántása a jellemzõ. A hegyoldalban sokat pusztult az eredeti talajtakaró, néhol lejtõhordalék talajjá degradálódva. Fõleg a lejtõpihenõkön (a terület É–ÉK-i részén található völgyterület, valamint a Ny-i és D-i oldal hegylábi részei) találjuk ezt a talajtípust. Igazán szép, eredeti állapotú – vagy ahhoz közeli – erdõtalajt csak néhány ponton találtunk. A növényzet állapota az erdõtalajokhoz hasonlóan bolygatott, néhol szinte áthatolhatatlanul benõtt, degradált. A bányagödrök nyitása a talajtakaró megsértésével, az amúgy is sekély termõrétegû talajok pusztulásával járt. A bányagödrökhöz felvezetõ ösvények, utak taposása gyorsíthatta az eróziót. Ez utóbbi talajpusztulási folyamat a váz- és kõzethatású talajokat is pusztította, de még feltûnõbb a zavartság, talajkopás és keveredés az erdõtalajjal rendelkezõ délkeleti területeken. Az I-es felvételi területen az alapkõzetnek a lejtõlösz nevezhetõ, amelyen agyagbemosódásos barna erdõtalaj alakult ki. A II. és IV. kódszámú felvételi területen barna rendzinát, a III. területen köves-sziklás váztalajt felvételeztünk mészkövön. 36
Talaj-növény kapcsolatok vizsgálata
A váz- és kõzethatású talajokra jellemzõen magas a humusztartalom (3. és 4. ábra) a II–III–IV. terület mintáiban. Az I. terület humusztartalma megfelel az erdõtalajokra jellemzõ értéknek, a II-es felvételi terület alacsonyabb értékei az átmeneti, erdõszéli zónába tartozásával magyarázhatók. A III–IV-es mintaterületek között a humusztartalmat tekintve nincs szignifikáns eltérés. Az összes szervesanyagból adódó értékek mindezt alátámasztják, megerõsítik. Azzal a plusz információval szolgálnak, ami a IV-es helyszín plató jellegét igazolja. A mintaterületet az erózió-defláció kevésbé érinti, az 1960-as évektõl megszûnõ legeltetés óta folyamatosabb biomassza felhalmozódás zajlik. A II–III-as mintaterületek domborzati adottságai az eróziónak-deflációnak inkább kedveznek.
3. ábra . A vizsgált talajok humusz értékei (SZD5%= 1,17) Figure 3. Humus content of the examined soils.
4. ábra. A talajok összes szervesanyag értékei (SZD5%= 1,74) Figure 4. Total organic matter content of the soils.
37
Barczi A. et al.
A mésztartalom szempontjából igen alacsony értékeket állapítottunk meg, ami a Scheibler-módszerrel nehezen kimutatható karbonát (dolomit) nagyobb arányára utal, így a rendzináknál megszokott magas értékektõl méréseink eltérnek. A CaCO3 tartalom mind a négy A-szintnél 1% alatti, a helyszínek ennek alapján mésztartalom szempontjából egyformának tekinthetõk (5. ábra).
5. ábra. A vizsgált talajok CaCO3 tartalma (SZD5%= 0,73) Figure 5. CaCO3 content of the soils.
Kémhatás terén semleges körüli, illetve gyengén savanyú pH-értékekkel találkozunk. A 6. ábra bal oldali oszlopa a vizes, a jobb oldali oszlop a kálium-kloridos értékeket mutatja.
6. ábra. A vizsgált talajok pH (HOH), (SZD5%= 0,3) és pH (KCl), (SZD5%= 0,57) értékei Figure 6. pH (HOH) and pH (KCl) values of the examined soils.
Az erdõtalajnál – az I-es helyszínen – a visszameszezõdés a semleges kémhatás magyarázata. A II–IV-es helyszínek között nincs szignifikáns eltérés. A III-as helyszín semlegeshez közeli értéke a sekélyebb termõréteggel, a közeli alapkõzetbõl mállással 38
Talaj-növény kapcsolatok vizsgálata
felszabaduló mésztartalommal magyarázható. Ezt a hatást erõsíti az a kõzettörmelék is, amiben gazdag a talaj. A KCl-ban mért pH eredményei alátámasztják a desztillált vizes pH-mérés eredményeit, megerõsítik azokat, rejtett savanyúságra nem utalnak. Tápanyagellátásban nem állapítható meg szignifikáns eltérés a vizsgálati helyszínek között, a K2O tartalom jónak tekinthetõ (125–170 ppm), a P2O5 tartalom 25–39 ppm közötti, igen alacsony. A talajvastagságok terén az erdõtalajjal bíró I. helyszín talaja szignifikánsan vastagabb a többi talajnál, és ennél a talajnál a B-szint és a löszös alapkõzet is „termõréteget” képez. Ezzel ez a mintaterület elüt a többitõl (7. ábra).
7. ábra. A vizsgált talajok termõréteg-vastagsága (SZD5%= 5,79) Figure 7. Surface soil depth of the examined soils.
Ugyanakkor a váz- és kõzethatású talajok külön történõ összehasonlítása is igen fontos, mivel a talajokban tárolható víz mennyiségére következtethetünk belõle. A vízellátás a növényzetben változásokat eredményezhet. A három talaj közül (II–III–IV. mintaterület) a III-as mintaterület a legsekélyebb, a mért talajvastagság 5–13 cm között változik. Ezen a mintaterületen a több mintavételi részterületen és több ismétlésben végzett vastagságelemzésbõl kiderül, hogy a terület igen mozaikos, mészkõkibúvások, dolomitpadkák tarkítják. Vízellátás szempontjából a fentiek alapján az I-es mintaterület vastag termõrétegû erdõtalaja a legnedvesebb-legüdébb, a III-as mintaterület pedig a sekély termõréteg miatt valószínûleg a legszárazabb. A vizsgált területek vegetációjának jellemzése Az Eperjes-hegy növényzete hosszú ideje erõs antropogén hatás alatt áll. Az egykor erdôk uralta területeken ma különbözô típusú, másodlagos gyepek dominanciája ismerhetô fel, melyekben intenzív cserjésedés mutatkozik. A vizsgált területek növényzeti képére általában jellemzô, hogy átmeneti jellegû, cönöszisztematikai szempontból is nehezen besorolható növényzeti egységek alakultak ki. A vizsgált Festuca gyepek erõs átalakulásuk ellenére a lejtõsztyepek, sziklafüves lejtõsztyeprétek csoportjába oszthatók. 39
Barczi A. et al.
Az I-es mintavételi terület a hegy DNy-i lábánál található. Felhalmozódási zóna, mivel a hegyrõl lefelé áramló anyag- és vízmozgás, valamint a mûút töltése egyaránt hat rá. A terület talaja az agyagbemosódásos barna erdõtalaj talajtípus, tehát eredeti növényzete erdõ (cseres kocsánytalan tölgyes) lehetett, amelyet kivágtak, majd az erõs antropogén hatások miatt (legeltetés, útépítés) az erdô nem tudott újra kialakulni. A területen a barázdált csenkesz (Festuca rupicola) dominál (I. táblázat), a gyep teljesen záródott. A gyomok aránya itt a legkisebb, és itt fordult elõ a legtöbb erdei faj. A társulást a Cleistogeno-Festucetum rupicolae Soó (1930) Zólyomi 1958 festucetosum rupicolae Soó 1959 szubasszociáció degradált típusának soroltuk be. A II-es mintaterület a hegy alsó harmadán található – átmeneti területen – az erdõ és a gyepterület határsávján. A területet sekély termõréteg jellemzi. A második mintaterület tûnt a legdegradáltabbnak, ezt a közönséges tarackbúza (Elymus repens) és a franciaperje (Arrhenatherum elatius) tömeges megjelenése is jelezte (II. táblázat). A terület növényzetét erõsen átalakított lejtõsztyepként (Cleistogeno-Festucetum rupicolae Soó 1930 értékelhetjük. A III-as mintaterület a hegy felsõ harmadán található hagyásfás – egykori – legelõterületen. Ezt a területet találtuk az egyik legkevésbé bolygatott térségnek. Növényzetében a feltételezett eredeti vegetációhoz legközelebb álló vegetációt találjuk. Talajtani szempontból ez a terület köves-sziklás váztalajjal jellemezhetõ. Az uralkodó pázsitfû a vékonylevelû csenkesz (Festuca valesiaca). Ez a sáv a sziklafüves lejtõsztyep CleistogenoFestucetum rupicolae Soó (1930) festucetosum valesiacae Soó 1959 szubasszociációjának tekinthetõ (III. táblázat). A IV-es mintaterület a hegy tetején, lapos térszínen található. A korábban hosszú ideig jellemzô intenzív legeltetés miatt az eredeti növényzetet nem találjuk meg, másodlagos vegetáció alakult ki. Talajtípus besorolás alapján a rendzina típusba tartozik. A gyepben a karcsú perje (Poa angustifolia) az uralkodó (IV. táblázat). Mind a domináns, mind a felvételben kis borítással jelentkezõ fajok közül az indifferensek a jellemzõek, a tipikus termõhely jelzõérték nélküli fajok aránya nagy. A vizsgált mintaterületek az erõsen átalakított Cleistogeno-Festucetum rupicolae Soó (1930) festucetosum valesiacae Soó 1959 szubasszociáció foltjaiként is értelmezhetõk. A talaj-növény kapcsolatok vizsgálata A növények relatív vízigénye alapján (8. ábra) a Cleistogeno-Festucetum rupicolae Soó (1930) festucetosum valesiacae Soó 1959 szubasszociációban (III. mintavételi terület) tekinthetõ a legszárazabbnak, itt a szélsõségesen száraz termõhelyek jellemzõ fajai több mint 60%-ban fordulnak elõ. A termõréteg vastagságát tekintve szignifikánsan itt a legsekélyebb a talaj, ezzel együtt itt a legkevesebb a tárolható vízmennyiség. A Festuca rupicola dominanciájával jellemzett gyep (I.) és a Poa angustifolia uralta felvételek (IV.) mintaterületen a relatív vízigény száraz termõhelyre utal. I.-es minterület négyzeteiben ez elsõsorban a Festuca rupicola nagy borítási értékeinek köszönhetõ. A talajtani tapasztalati megfigyelések (a lejtõk aljában összefolyó csapadék, nagyobb termõréteg-vastagság és jelentõs tárolt vízkészlet) és mért adatok alapján az I.-es mintaterület tekinthetõ a legüdébbnek. A relatív ökológiai mutatók alapján viszont szárazabb termõhelynek tekinthetô, ami egyértelmûen a domináns pázsitfûfaj borítási értéke okoz. A Festuca rupicola és a Festuca valesiaca együttes termõhelyi elõfordulási adatait a 40
Talaj-növény kapcsolatok vizsgálata
8. ábra. A mintaterületek növényzetének relatív vízigény szerinti megoszlása Figure 8. The distribution of the vegetation the based ont he relative water need values.
9. ábra. A mintaterületek növényzetének relatív nitrogén igény szerinti megoszlása Figure 9. The distribution of the vegetation the based ont he relative nitrogen need values.
jelen közölt talajtani vizsgálatok nem támasztják alá. A Festuca rupicola az üdébb termõhely jellemzõ faja. Az relatív nitrogénigény (NB) értékek alapján a leginkább nitrogénszegény mintateretületnek a Cleistogeno-Festucetum rupicolae SOÓ (1930) festucetosum valesiacae SOÓ 1959 szubasszociációja (III. mintaterület felvételei) adódott (9. ábra). Ugyanakkor a szervesanyag mennyiségét és a humuszanyagok arányát tekintve ez a mintaterület sem tekinthetõ nitrogénben szegénynek. A nitrogén felvételi lehetõsége nagymértékben függhet a talajban tárolt víz mennyiségétõl, ami itt a legalacsonyabb. A talaj tehát hiába 41
Barczi A. et al.
rendelkezik magas nitrogéntõkével, a növények tápanyagfelvételét és produkcióját elsõsorban a talajnedvesség szabja meg. Ezért a növényzet a nitrogénszegény környezetet mutatja ki. A II. mintaterületen a nitrogénkedvelõ fajok a legnagyobb arányban fordultak elõ, ez azonban a talajtani adatokkal nem magyarázható, esetleg a degradáltságot, az antropogén hatást igazolja. Relatív nitrogénszegény termõhelynek bizonyult a IV. mintaterület, ez a Poa angustifolia nagy borítási értékeivel, valamint a III. mintaterületnél is vázolt indokok alapján a sekély talajréteggel is magyarázható. A talajreakció relatív értékszámai (10. ábra) szerint a II. mintaterület a legsavanyúbb, ami az Elymus repens nagy borítási értékének, illetve az általa jelölt tartománynak köszönhetõ. A III. helyszín bázikusabb a fajok alapján, a legbázikusabb pedig a Festuca rupicola (I.) dominanciájú és a Poa angustifolia (IV.) uralmával jelzett mintavételi terület. A mért talajtani paraméterek eltérõ eredményeket mutatnak, az I. és III. termõhelyek desztillált vizes pH-ja a semleges tartományba esik (bár a III. terület KCl-ban mért pH-ja gyengén savanyú), a II. és IV. terület adatai pedig gyengén savanyúnak, KClos pH esetében savanyúnak bizonyul. A relatív ökológiai értéket IV. helyszínen a Poa angustifolia tolja a bázikus irányba, ez a faj azonban egyaránt elõfordul savanyú és bázikus termõhelyeken is.
10. ábra. A mintaterületek növényzetének relatív talajreakció szerinti megoszlása Figure 10. The distribution of the vegetation the based ont he relative soil reaction values.
Köszönetnyilvánítás A kutatást az OTKA T-038272 és a KAC 2787-01/2001 pályázatai támogatták. Köszönjük cikkünk lektorainak és Dr. TUBA ZOLTÁNnak a kézirattal kapcsolatos hasznos észrevételeiket.
42
Talaj-növény kapcsolatok vizsgálata 1. táblázat Table 1 A Cleistogeno-Festucetum rupicolae Soó (1930) ZÓLYOMI 1958 festucetosum rupicolae SOÓ 1959 szubasszociáció degradált típusának (I. mintavételi terület) cönológiai felvételei (1. felvételezés: 2001. május, 2. felvételezés: 2001. június, 3. felvételezés: 2001. augusztus) Coeological sampling of the degradation types of the Cleistogeno-Festucetum rupicolae SOÓ (1930) ZÓLYOMI 1958 festucetosum rupicolae SOÓ 1959 subassociation (Sampling site I: 02. 05. 2001, Sampling site II: 03. 06. 2001, Sampling site III: August 2001)
Mintavételi négyzetek
1.
2.
3.
Achillea collina Agrimonia eupatoria Elymus repens
1
1
1
1
1
1
V.
2
10
3
20
15
2–20
V.
2
2
4
5
5
2–5
V.
1
1
II.
2
2–3
III.
1
1–2
II.
Agrostis stolonifera
1
Arrhenatherum elatius
2
4.
3
Artemisia vulgaris
2
Asperula cynanchica
1
Bromus erectus
5
Centaurea pannonica
1
Cirsium arvense
1
1 1
Convolvulus arvensis 1
3
5
I.
5
II.
2
1–2
III.
1–5
IV.
2
I.
1
I.
1–5
V.
1
I.
1
2
3
1
Falcaria vulgaris
K
5
1
Eryngium campestre
A–D
1
2
Coronilla varia Dactylis glomerata
5
5.
1
1
I.
30
30
10–30
V.
Festuca rupicola
30
10
18
Fragaria vesca
1
20
20
1–20
III.
Galium mollugo
1
2
2
1
1
1–2
V.
Galium verum
3
5
8
5
3
3–8
V.
Hypericum perforatum
5
1
1
1–5
III.
Linaria vulgaris
2
Lotus corniculatus Picris hieracioides
2
I.
1
I.
2
1–2
II.
2
2
I.
1 1
Plantago stepposa Poa angustifolia
3
Thymus marschallianus
2
3
Vicia angustifolia
3
5
Vicia tetrasperma
1
2
3 5
5
1
1–5
V.
3
2
2–3
III.
5
3
3–5
V.
2
1–2
III.
43
Barczi A. et al. 2. táblázat Table 2 A Cleistogeno–Festucetum rupicolae SOÓ (1930) ZÓLYOMI 1958 degradált típusának (II. mintavételi terület) cönológiai felvételei (1. felvételezés: 2001. május, 2. felvételezés: 2001. június, 3. felvételezés: 2001. augusztus) Coeological sampling of the degradation types of the Cleistogeno-Festucetum rupicolae SOÓ (1930) ZÓLYOMI 1958 (Sampling site I: 02. 05. 2001, Sampling site II: 03. 06. 2001, Sampling site III: August 2001) Mintavételi négyzetek
1.
2.
Achillea collina
1
1
3.
4.
1
Acer campestre
1
Agrimonia eupatoria Elymus repens
35
15
35
55
Asperula cynanchica Bupleurum affine Euphorbia cyparissias
1
Falcaria vulgaris
1
1
Festuca valesiaca
Galium verum
2
2
3
I.
1
1
1
V.
1
1
II.
2
2
II.
1
1
3
3
1
1
Plantago stepposa 5
5
15
1
1
5
Seseli annuum 1
Thymus marschallianus
1
Trifolium repens Vicia angustifolia
1 1
1
5
I.
1
I.
3
1–3
V.
1
1
II.
1
I.
5
2–5
IV.
1
I.
1
I.
1
1
III.
1
1
I.
8
5–15
V.
1
II.
1
I.
1
I. II.
1
Thlaspi perfoliatum
1
I.
1
1
Potentilla recta
5
III.
1
Pimpinella saxifraga
44
3
1–2
Picris hieracioides
Vicia hirsuta
V.
2
Odontites vulgaris
Poa angustifolia
I.
15–55
1
Medicago falcata
I.
1
1
Lepidium campestre
III.
40
1 2
1 1 3
5
Geranium columbinum
K
1
2
Galium aparine
A–D
3
5
Convolvulus arvensis
Fragaria vesca
5.
3
1–3
2
2
I.
1
1
II.
1
III.
Talaj-növény kapcsolatok vizsgálata 3. táblázat Table 3. A Cleistogeno-Festucetum rupicolae SOÓ (1930) ZÓLYOMI 1958 festucetosum valesiacae SOÓ 1950 szubasszociáció (III. mintavételi terület) cönológiai felvételei (1. felvételezés: 2001. május, 2. felvételezés: 2001. június, 3. felvételezés: 2001. augusztus) Coeological sampling of the Cleistogeno-Festucetum rupicolae SOÓ (1930) ZÓLYOMI 1958 festucetosum valesiacae SOÓ 1950 subassociation festucetosum valesiacae SOÓ 1959 subassociation (Sampling site I: 02. 05. 2001, Sampling site II: 03. 06. 2001, Sampling site III: August 2001) Mintavételi négyzetek
1.
Achillea collina
2.
3.
4.
1
1
1
1
Alyssum alyssoides Arenaria serpyllifolia
2
Arrhenatherum elatius
2
Berteroa incana
5
3
1
1
Bromus mollis
1
Bromus squarrosus Carduus acanthoides
1
I.
1
1
I.
1
1
V.
1
1
I.
2
II.
1
2 3
1 2
Cruciata pedemontana
1
2 1
Dactylis glomerata
1
Euphorbia cyparissias 20
28
1
III.
1–2
IV.
1
II.
1
I.
2
5
2
2–5
V.
2
2
2
1–2
IV.
1
1
2
1–2
III.
35
30
40
20–40
V.
Fragaria vesca
1
Koeleria cristata
III. I.
2
1
1
II.
1
Eryngium campestre
III.
1
1
3
I.
3–5 1
1
4
2
1
Convolvulus arvensis
Echium vulgare
K
1
Cerastium semidecandrum
Festuca valesiaca
A–D
1
Acinos arvensis Elymus repens
5.
2
2
2
1
I.
2
III.
2–5
III.
Lepidium campestre
5
3
2
Medicago falcata
5
5
1
3
2
1–5
V.
Medicago minima
1
2
2
1–2
III.
Muscari neglectum
1
1
I.
Plantago lanceolata Poa angustifolia
1 3
5
1
Poa bulbosa
1
I.
2
2
1–5
V.
3
3
3
II.
2
2
I.
2–5
IV.
Prunus spinosa Salvia pratensis
4
5
Sedum sexangulare Thymus pannonicus
2
Tragopogon dubius
1
Trifolium striatum
3
2
1 1 1
2 2
3
1
I.
1–2
III.
1
I.
1–3
III.
45
Barczi A. et al. 4. táblázat Table 4 A Cleistogeno–Festucetum rupicolae SOÓ (1930) ZÓLYOMI 1958 Poa angustifolia állományainak (IV. mintavételi terület) cönológiai felvételei (1. felvételezés: 2001. május, 2. felvételezés: 2001. június, 3. felvételezés: 2001. augusztus) Coenological sampling of the Cleistogeno–Festucetum rupicolae SOÓ (1930) ZÓLYOMI 1958 Poa angustifolia association (Sampling site I: 02. 05. 2001, Sampling site II: 03. 06. 2001, Sampling site III: August 2001) Mintavételi négyzetek
1.
3.
4.
Achillea collina
1
1
Agrimonia eupatoria
1
Agropyron repens Asperula cynanchica
2.
3 5
3
2
2
Berteroa incana Bupleurum affine
5
1
1
Carduus acanthoides Convolvulus arvensis
3
3
Dactylis glomerata
8
5
3
2
Echium vulgare 2
Euphorbia cyparissias
1
Festuca valesiaca
3
Fragaria vesca
1
Geranium columbinum
1
Lepidium campestre
2
Lotus corniculatus
1
Medicago falcata
1 2
Muscari neglectum
1
Odontites vulgaris
2
Plantago lanceolata
1
Poa angustifolia
50
Thymus pannonicus
1
II.
1
I.
3
I.
2–5
IV. I.
1
1–5
IV.
1
1
I.
3
3–8
V.
2–3
II.
2
I.
2
2
1–2
V.
1
1
10
1–10
IV.
2
15
2
2–15
V.
1–3
II.
1–2
II.
1–2
IV.
2
2 1
1
1 1
K
1
3 1
A–D
1
2
Eryngium campestre
Vicia angustifolia
5.
1
1 1
1
II.
1
III.
1
I.
1–2
II.
1
I.
50
50
33
40
30–50
V.
1
5
25
2
1–25
IV.
1
I.
1
IRODALOM – REFERENCES BARCZI A., GRÓNÁS V., PENKSZA K. 1996: A tihanyi táj változásai a századforduló óta. Agrártörténeti Szemle 38: 298–316. BARTHA D., BILKÓ A., KOVÁCS G. 1994: Degradáltság vizsgálatok a Kõszegi-hegységben. A Kõszegi-hegység vegetációja, pp. 183–197. BORHIDI A. 1995: Social behaviour types, the naturalness and relative ecological indicator values of the higher plants in the Hungarian flora. Acta Bot. Hung. 39: 97–181.
46
Talaj-növény kapcsolatok vizsgálata
BORHIDI A. 1996: Annotated checklist of the Hungarian plant communities, I. The non-forest vegetation, In: Critical revision of the Hungarian plant communities. (Ed. BORHIDI A.). Janus Pannonius University, Pécs, pp. 43–94. BORHIDI A., CSETE S., CSIKY J., KEVEY B., MORSCHAUSER T., SALAMON-ALBERT É. 2000: Talaj és természetes növényzet. Bioindikáció és természetesség a növénytársulásokban. In: Vegetáció és dinamizmus. (Szerk.: VIRÁGH K., KUN A.). MTA ÖBKI, Vácrátót, pp. 159–194. BORHIDI A., MORSCHAUSER T., SALAMON-ALBERT É. 2001: Talaj és természetes növényzet. Ökológiai összefüggések a bioindikáció tükrében. In: Ökológia az ezredfordulón (Szerk: BORHIDI A., BOTTADUKÁT Z.). MTA, Budapest, pp. 55–72. BORHIDI A., SÁNTA A. 1999: Vörös könyv. Magyarország növénytársulásairól 1. TermészetBÚVÁR Alapítvány Kiadó, Budapest, 362 pp. BUZÁS I. (szerk.) 1988: Talaj- és agrokémiai vizsgálati módszerkönyv II. Mezõgazdasági Kiadó, Budapest, 243 pp. BUZÁS I. (szerk.) 1993: Talaj- és agrokémiai vizsgálati módszerkönyv I. INDA 4231 Kiadó, Budapest, 357 pp. CENTERI CS. 2002: The role of vegetation cover in the control of soil erosion on the Tihany Peninsula. Acta Bot. Hung. 44: 285–295. CSÁSZÁR G., BARCZI A., BAUER N., VONA M., KENYERES Z., PENKSZA K, MIZÁK J. 2002: Jelentés az olaszfalui eperjes-hegyi geológiai, talajtani, botanikai és zoológiai mintaterület kutatásáról. KAC pályázati jelentés, kézirat. CSONTOS P., LÕKÖS L. 1992: Védett edényes fajok térbeli eloszlás-vizsgálata a Budai-hg. dolomitvidékén. – Szünbotanikai alapozás, természetvédelmi területek felméréséhez. Bot. Közlem., 79: 121–143. DEBRECZY ZS. 1966: Die xerothermen Rasen der Péter- und Tamás Berge bei Balatonarács. Annls hist. - nat. Mus. nat. hung. 58: 223–241. DEBRECZY ZS. 1973: A balaton-felvidéki Péter-hegy és környéke cönológiai vizsgálata. Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 12: 191–220. FEKETE G. 1963: Die Schluchtwälder des Bakony-Gebirges. Die Phytozönosen des Bakony-Gebirges II. Ann. hist.- nat. Mus. nat. hung. 55: 215–231. FEKETE G. 1964: A Bakony természetföldrajzi helye Magyarország flórájában. A Bakony természettudományi kutatásának eredményei. Veszprém, 53 pp. FEKETE G. 1988: A Bakonyvidék természetes növénytakarója. In: A Dunántúli-khg. regionális földrajza (Szerk: ÁDÁM L., MAROSI S., SZILÁRD J.). Akadémiai Kiadó, Budapest, pp. 149–174. FINNERN H. (ed.) 1994: Bodenkundliche Kartieranleitung. 4. verbesserte und erweiterte Auflage. Hannover, 392 pp. ISÉPY I., CSONTOS P. 1996a: Comparison of 24 grassland communities in the Carpathian-Basin with the emphasis on their role in nature conservation. Proceedings of the ”Research, Conservation, Management” Conference, Aggtelek, Hungary, 1–5 May, 1996, pp. 309–317. ISÉPY I., CSONTOS P. 1996b: Phytosociological survey of grassland communities of the Hungarian Middle Mountains. Abstracts of the ”Symposium on Research, Conservation, Management”, 1–5 May, 1996, Aggtelek-Jósvafõ, Hungary, pp. 92. JAKUCS P., FEKETE G. 1987: A Dunántúli középhegység természetes növénytakarója. In: Magyarország tájföldrajza 5. (Szerk: ÁDÁM J., MAROSI S., SZILÁRD J.). Akadémiai Kiadó, Budapest, pp. 337–353. JEFFERIES R. L., WILLIS A. J. 1964: Studies on the calcicole-calcifuge habit. I. Methods of analysis of soil and plant tissues and some results of investigations on four species. J. Ecol., 52: 121–138. KOVÁCS J. A. 2000: Dolomit-mészkõ sziklagyepek és lejtõsztyepek helyzetérõl a Déli-Bakonyban. Kanitzia 8: 39–50. K. LÁNG E. 1966: Összehasonlító talaj- és növénytani analízis dolomit- és mészkõsziklagyepekben. Bot. Közlem. 53: 175–184. KOVÁCS M. 1964: Der Ökologische Feuchtegrad als Kriterium zur Beurteilung von Grünlandstandorten, ein Verleich bodenkundlicher und vegetationskundlicher Standortmerkmale. Dissertationes Botanicae, Berlin – Suttgart, pp. 32–33, 104–242. KOVÁCS M. 1969: Pflanzenarten und pflazengesellschaften als anzeiger des bodenstickstoffs. Acta. Bot. Acad. Sci. Hung. 15: 101–118. KUNZMANN G. 1990: Die Bestimmung des Ökologischen Feuchtegrades von Grünlandstandorten mit einem modifizierten Zeigerartenverfahren. Z. f. Kulturtechnik und Landentwicklung 31: 368–380. PENKSZA K. 1992: Adatok a kesztölci Fehér-szirt és környékének flórájához. Bot. Közlem. 79: 47–52.
47
Barczi A. et al. PENKSZA K. 1995: Flora of the Õr-hegy (Gerecse Mts, Hungary). Stud. bot. hung. 26: 37–48. PENKSZA K. 2000: A Festuca javorkae Májovsky és a Festuca wagneri Degen, Thaisz et Flatt jellemzése és a Festuca ovina - csoport határozókulcsa. Kitaibelia 5: 275–278. PENKSZA K., BARCZI A., NÉRÁTH M., GYIMÓTI G., CENTERI CS. 1994a: Changes in the vegetation of Tihanyifélsziget (Tihany peninsula, near lake Balaton, Hungary) as a result of treading and grazing. Proceedings of International Conference, Antropization and Environment of ruderal settlements Flora and Vegetation, Sátoraljaújhely, pp. 99–105. PENKSZA K., BENYOVSZKY B. M., ÖTVÖS E., ASZTALOS J. 1994b: Phytosociological studies of the Cliff Fehérszirt, near Kesztölc, Hungary. Acta Bot. Hung. 38: 523–547. PENKSZA K., KÁDER F., BENYOVSZKY B. M. 1996: Vegetációtanulmány a Balatonalmádi (Vörösberény) melletti Megye-hegyrõl. Bot. Közlem. 83: 77–105. PENKSZA K., KÁDER F., SÜLE SZ. 2002a: Kiegészítések a Festuca fajok és az Artemisia alba gyeptársulásokban betöltött szerepének ismeretéhez. Kanitzia 9: 211–226. PENKSZA K., KÁDER F., SÜLE SZ. 2002b: Vegetációtanulmány a Balatonalmádi Vörösberény) melletti Megyehegyrõl. (Gyeptársulások vizsgálata). Folia Musei Hist. Nat. Bakonyiensis (megjelenés alatt) SIMON T. 2000: A magyarországi edényes flóra határozója. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 976 pp. STEFANOVITS P. 1992: Talajtan. Mezõgazda Kiadó, Budapest, 380 pp. SVÁB J. 1967: Biometriai módszerek a mezõgazdasági kutatásban. Mezõgazdasági Kiadó, Budapest, 410 pp. SZABÓ I. 1987: Investigation of the flora and vegatation of Keszthely-Mountains. Folia Musei Hist. Nat. Bakonyiensis 6: 77–98. SZABÓ I. 1997: A balatoni flóra és vegetáció kutatása. Kitaibelia 2: 243–244. SZERDAHELYI T. 1988: Vegetation studies on rocky grassland in the Pilis Mountains (Hungary) I. Stud. bot. hung. 20:109–117. SZERDAHELYI T. 1989: Vegetation studies on rocky grassland in the Pilis Mountains (Hungary) II. Stud. bot. hung. 21:27–44. SZODFRIDT I. 1993: Erdészeti termõhelyismeret-tan. Mezõgazda Kiadó, Budapest, 320 pp. TÖRÖK K., ZÓLYOMI B. 1998: A Kárpát-medence öt sziklagyeptársulásának szüntaxonómiai revíziója. In: Sziklagyepek szünbotanikai kutatása (Szerk: CSONTOS P.). Scientia Kiadó, Budapest, pp. 77–88.
SURVEY OF CONNECTIONS BETWEEN SOIL AND VEGETATION ON HILL EPERJES, NEAR OLASZFALU A. Barczi1, M. Vona1, and N. Bauer2 1
Szent István University, Department of Landscape Ecology Gödöllõ, Páter K. u. 1., H–2103, Hungary 2 Zirc, Egry J. u. 8., H–8420, Hungary Accepted: 4 December 2002
Keywords: rocky grassland, humus content, CaCO3 content, relative ecological demands of the plants The aim of our series of studies is to contribute to making a more complete acquaintance with the natural sight of a territory, which has been the object of geological studies for a long time but its pedological and botanical values have been discovered yet. Present paper publishes the achievements of our pedological studies, completed by the records of the lawn vegetation composing the bulk of the flora on the territory, and also releases the results of the first survey of connections between soil and vegetation.
48
