ÖLTÖNY, KAPCSOLATOK, LOBBIZÁS AZ ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉS MŰVÉSZETE

BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR NEMZETKÖZI KOMMUNIKÁCIÓ SZAK NAPPALI tagozat PUBLIC RELATIONS szakirány

ÖLTÖNY, KAPCSOLATOK, LOBBIZÁS – AZ ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉS MŰVÉSZETE

Készítette: TÓTH CSABA GÁBOR

Budapest, 2007.

Tartalomjegyzék Táblázatok és ábrák jegyzéke .......................................................................................................... 4 Bevezetés ........................................................................................................................................ 5 1. Kutatási módszertan .................................................................................................................... 8 2. A lobbizás, és ami mögötte van ................................................................................................... 9 2.1. Lobbizás? Kormányzati kapcsolatok? Public Affairs? ....................................................................9 2.2. A lobbizás eredete ...................................................................................................................... 15 2.3. A lobbizás főbb modelljei ........................................................................................................... 16 2.4. A lobbizás fegyvertára ................................................................................................................ 18 2.5. Egy vérbeli profi legfontosabb ismertetőjegyei ......................................................................... 19 3. Az Egyesült Államok .................................................................................................................. 28 3.1. A lobbizás történelme az USA-ban ............................................................................................. 30 3.2. A lobbisták kiemelt szerepe az Egyesült Államokban ................................................................. 38 3.3. A K Street Projekt ....................................................................................................................... 40 4. Az Európai Unió ......................................................................................................................... 45 4.1. Rövid történeti áttekintés .......................................................................................................... 45 4.2. Általában az EU-lobbizásról ........................................................................................................ 48 4.3. Üzleti vs. civil érdekek ................................................................................................................ 52 4.4. A pénz a kulcsa mindennek? ...................................................................................................... 55 4.5. Transzparencia és szabályozás ................................................................................................... 56 5. Magyarország ............................................................................................................................ 59 5.1. Történelem ................................................................................................................................. 59 5.2. A magyar lobbizás társadalmi percepciói ................................................................................... 62 5.3. A lobbitörvény ............................................................................................................................ 67 Zárszó ........................................................................................................................................... 71 Irodalomjegyzék ............................................................................................................................ 73 Melléklet ....................................................................................................................................... 76

3

Táblázatok és ábrák jegyzéke 1. sz. ábra – A lobbitevékenység hatékonysága az EU-ban ............................................................. 54 2. sz. ábra – Hatékony információforrások ..................................................................................... 55 3. sz. ábra – Magyar lakosság körében végzett felmérés a lobbizásról ........................................... 64 4. sz. ábra – Fiatalok körében végzett felmérés a lobbizásról ......................................................... 65 5. sz. ábra – Fiatalok körében végzett felmérés a lobbizásról (megegyezik a 4. sz. ábrával) ............ 75 6. sz. ábra – Fiatalok körében végzett felmérés a lobbistáról ......................................................... 75 7. sz. ábra – Fiatalok körében végzett felmérés a lobbitörvényről .................................................. 79 8. sz. ábra – Fiatalok körében végzett felmérés a lobbizás hazai szabályozásáról ........................... 79 9. sz. ábra – A magyar lobbista jellemző tulajdonságai a fiatalok szerint ........................................ 80 10. sz. ábra – A magyar lobbista jellemző tulajdonságai a lobbisták szerint ................................... 83 11. sz. ábra – Lobbisták körében végzett felmérés a „forgóajtó-effektusról”.................................. 84 12. sz. ábra – Lobbisták körében végzett felmérés a lobbitörvény szükségességéről ...................... 84

4

Bevezetés Lobbizás: megfoghatatlan egy fogalom. Egyértelmű és mégsem az. Világos és homályos egyszerre. Mintha egy varázsszó lenne, amelynek hallatán mindenki megvilágosodik, noha – nem mellékesen – mindenki másra gondol… Számos definíció született már a lobbizás pontos megfogalmazására. Az egyik meghatározás a kommunikációra helyezi a hangsúlyt, a másik az információra és a döntéshozók tájékoztatásának fontosságára, a harmadik a döntéshozók befolyásolására, egy újabb meghatározás pedig az érdekek érvényesítésére… Mert mi is a lobbizás? „Érdekképviselet, érdekkijárás, ügyintézés, közbenjárás, manipuláció, public relations, diplomácia, meggyőzés, vagy netán csak a kommunikáció egy új formája? Kijárás, bejárás, vagy eljárás? A válasz: valószínűleg mindegyik definícióból jut egy kicsi, azaz a fenti értelmezések kölcsönösen felcserélhetők, párokban is alkalmazhatóak.”1 Topolánszky Ádám gondolatai ezek, aki az Amerikai Egyesült Államok kormányának volt alkalmazottjaként, majd már Magyarországon lobbistaként az érem mindkét oldalát volt alkalma megtapasztalni. A szakmai gyakorlatom során – amelyet az Mmd Public Relations & Public Affairs kommunikációs tanácsadó cégnél töltöttem el – a lobbizás számos aspektusával ismerkedhettem meg. Noha a lobbizásról olvashatunk könyveket és tanulmányokat, beszélgethetünk hivatalos érdekkijárókkal és szakemberekkel, de a szakma igazi mibenlétét csak az értheti meg, aki benne él (illetve élt) és gyakorolta azt. Ez alatt a rövid fél év alatt is levonhattam bizonyos következtetéseket, így például azt, hogy – definiáljuk bárhogyan is – a lobbizás egyrészt egy gyakran alkalmazott és nagyon gyakorlatias feladatkör, amelynek számos, egymással összefüggő aspektusa van másrészt egy összetett folyamat, amelynek átlátásához és sikeres alkalmazásához sok éves tapasztalatra és igazi stratégiai gondolkodásmód kifejlesztésére van szükség. Szakdolgozatomat mégsem az érdekérvényesítés művészetének tárgyalásának szeretném szentelni. Egyrészt úgy érzem, hogy ezt nálam tapasztaltabb szakemberek már megtették; másrészt úgy érzem, hogy a lobbizás modern kori történelmében számos olyan érdekességet 1

Topolánszky Ádám: Lobbizás – érdekek az előtérben. Bagolyvár Könyvkiadó, 2003. Budapest. 15. o.

5

és a felszín alatt megbúvó összefüggést is találhatunk, amelyről hazánkban sem a médiában, sem a szaklapokban nem esett szó. Így a következő oldalakon egy globális utazásra invitálom olvasóimat. Reményeim szerint olyan témákat boncolgatunk majd, amelyek kellően meghökkentőek és izgalmasak, ugyanakkor rálátást engednek a lobbizás szakmájának eddig nem látott – olykor árny – oldalaira is. Az első nagy fejezetben a szakma eredetével, gyakorlatával és a lobbista személyével foglalkozunk majd. Rövid időutazás keretében áttekintjük, honnan és hogyan indult el az érdekérvényesítés művészete, majd szemügyre vesszük a modern korban használt legfontosabb definíciókat. Ezt követően átfutjuk a négy legfontosabb lobbimodellt és a lobbizás gyakorlati eszköztárát. Érdekes elméleti kérdéskört boncolgatunk ezt követően, a lobbizás – kormányzati kapcsolatok – public affairs triumvirátus kapcsán; mikor, hogyan és melyiket használjuk. A fejezet zárásaként a sikeres lobbista legfontosabb jellemzőit elemezzük majd részletesen. A következő fejezet az Újvilágba kalauzolja el olvasóimat. Washington, DC a világ legfontosabb lobbiközpontja – a Capitolium2 üléstermeiben gyakran döntenek nagyvállalatok, országok és nemzetek sorsát befolyásoló ügyekben. A szakma bölcsője ez, ezért végigkövetjük a lobbizás amerikai történelmét, érdekes és olykor meghökkentő történetek kíséretében. A fejezet az amerikai magaspolitika és a lobbiipar összefonódását vizsgálja, amely során megtudjuk, mi volt az a bizonyos – misztikusan hangzó – K Street Projekt…? A harmadik nagy fejezetben visszatérünk Európa szívébe: Brüsszel, a világ – Washington után – második legfontosabb lobbi-gócpontja lesz képzeletbeli utunk állomása. A lobbizás brüsszeli történelmének rövid áttekintése után elsősorban azt a témát vizsgáljuk majd, hogy vajon milyen mértékben érvényesül a civil érdekérvényesítés a gazdasági lobbi ellenében. Röviden szót ejtünk majd a lobbizás EU-szabályozásáról is. A utolsó fejezetben végül Budapestre invitálom olvasóimat. Két lényeges kérdéskört vizsgálunk – egyrészt a lobbista, mint személy hazai percepcióira térünk ki; másrészt a 2006os magyar lobbitörvényt elemezzük részletesebben. A hazai nagyvállalati lobbizásról is ejtünk néhány szót.

2

A Capitolium (Washington, DC) az amerikai törvényhozás épülete. 435 kongresszusi képviselő (Képviselőház) és a 100 szenátor (Szenátus) itt hozza meg az Egyesült Államok nemzetközileg is nagy horderejű törvényeit.

6

A dolgozat elkészítésekor elsősorban az motivált, hogy egy érdekes és könnyen olvasható, ugyanakkor hiteles és tényekkel alátámasztott művet prezentáljak. Őszintén remélem, hogy kedves olvasóim is erre a megállapításra jutnak, ha elérkeznek a szakmunka utolsó oldalára.

7

1. Kutatási módszertan A témakörök sokszínűsége miatt mind az Egyesült Államok, mind az Európai Unió tárgyalásakor szekunder kutatásokra támaszkodtam. A szekunder kutatások során előnyben részesítettem a hivatalos honlapokat (így kormányzati és államigazgatási szervek, hivatalos érdekképviseletek és szövetségek honlapját), valamint a rendelkezésre álló magyar és külföldi szakirodalmat, kutatási eredményeket és médiamegjelenéseket. Dolgozatom utolsó fejezetében nagyban támaszkodom – a szakirodalmon és szakmai jellegű cikkeken, írásokon túl – a következő forrásokra: Egy saját magam által végzett internetes, nem reprezentatív kérdőíves felmérésre, amelyet 2007. szeptember 19 – október 8 között végeztem fiatal (18-24 éves) főiskolások és egyetemisták, valamint 1-2 éve szellemi munkakörben dolgozó fiatalok körében. A kiküldött mintegy 300 megkeresés 99 kitöltött kérdőívet eredményezett. Egy saját magam által végzett internetes, nem reprezentatív kérdőíves felmérésre, amelyet 2007. november 4 – november 14 között végeztem a hivatalos (az Igazságügyi Hivatal által vezetett listán szereplő) magyar lobbisták körében. A kiküldött 61 megkeresés eredménye 25 (teljesen, illetve részlegesen) kitöltött kérdőív lett. Az ATCO Solutions Kft. 2003-ban elvégzett 100 fős, nem reprezentatív felmérésére a magyar felnőttek körében. Köszönettel tartozom továbbá a szakdolgozat során nyújtott pótolhatatlan segítségért: Tóth Kamillának, az Mmd Public Relations & Public Affairs Consultancy (egy nemzetközi kommunikációs tanácsadó vállalat) kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatójának a vele folytatott, nem formális beszélgetésekért. Dr. Rácz Gábornak, a MÁVCargo kommunikációs igazgatójának a vele folytatott konzultációra. Dr. Vass Lászlónak, az Első Magyar Lobbi Szövetség elnökének a 2007 novemberében készített mélyinterjúért. Mindazon hazai lobbistáknak, akik hasznos információkkal láttak el a szakdolgozat készítése során.

8

2. A lobbizás, és ami mögötte van Amelyben áttekintjük a lobbizás eredetét és definícióit; a public affairs – kormányzati kapcsolatok – lobbizás kapcsolódási pontjait; valamint a sikeres lobbista fontos jellemzőit.

„HA BENNE VAGY: LOBBIZÁS. HA NEM: KORRUPCIÓ.” Egy, a kommunikációs szakmában dolgozó barátom mondta a fenti – viccnek szánt – „igazságot”, miután elárultam neki, hogy a public affairs területén végzem szakmai gyakorlatomat és ezen belül lobbizással is foglalkozik a csapatom. A fent említett barátom ráadásul jobban is ismerhetné a szakmát, hiszen ő maga is dolgozik saját cégén belül lobbistával, public affairs tanácsadóval. Azonban a kijelentés mégis szíven ütött. Elsősorban azért, mert nyilvánvaló, hogy nemcsak a magyar állampolgárok, de még a lobbizással rokon kommunikációs szakmabeliek sincsenek igazán tisztában a szó mögött húzódó tevékenységi körrel. Ezzel együtt felmerül a kérdés is: hol húzódik a határvonal a public affairs, a kormányzati kapcsolatok és a lobbizás között? Egyáltalán van-e határvonal közöttük, vagy valójában egy tevékenységről beszélünk három különböző kifejezéssel élve? Talán a lobbisták „találták fel” az előbbi két kifejezést, hogy ne boruljon rájuk a „bűn sötét fátyla”, ha társaságban munkájukról beszélnek? Ezekre a kérdésekre is keressem a választ a következő oldalakon. 2.1. Lobbizás? Kormányzati kapcsolatok? Public Affairs? Szinte lehetetlen úgy beszélnünk az érdekérvényesítésről, hogy ne vizsgálnánk meg azt, hogy a szakmabeliek és az akadémikuson hogyan definiálják a lobbizást. Lobbizásról beszélünk-e, avagy kormányzati kapcsolatok ápolásáról, vagy public affairs (közügyek) tanácsadásról? Egy adott szakma egyik legfőbb jellemzője, hogy gyakorlói megegyeznek saját munkakörük pontos definiálásában, így lényegesnek tartom a fenti kérdés megválaszolását rögtön dolgozatom első soraiban. Mielőtt fellapoztam volna a szakirodalmat, elsőként beütöttem a Google keresőjébe3 a „public affairs” szóösszetételt. Az első találat a Wikipedia „public affairs” bejegyzéséhez vezetett, ahol meglepve olvastam a szó első jelentését, miszerint „a public affairs a kormányoknál történő lobbizás egy [adott] közösséget – akik finanszírozzák, illetve akik irányítják a 3

A keresés időpontja: 2007. november 16-kor, 17:43 perc.

9

folyamatot – érintő ügy kedvező irányba történő befolyásolása végett.4 A meghatározás azért is érdekes, mert mintha a lobbizás egyfajta csonka definícióját látnánk, noha – ahogyan a későbbiekben látni fogjuk – a lobbizás képezi a public affairs tevékenység részterületét és nem fordítva. A fenti Google keresés ötödik találata pedig – amely egy brit karrier-tanácsadó honlapra vezet – így jelenik meg: „public affairs consultant (lobbyist)”.5 A munkaköri leírás tehát egyenlőségjelet tett a public affairs tanácsadó és a lobbista között. Ha ez nem volna elég, a Wikipedia magyar verziója a két tevékenység közé is egyenlőségjelet tesz. A zűrzavart tovább fokozza a tény, hogy a legtöbb hivatásos érdekérvényesítő nem szívesen mondja magát lobbistának, noha ez a tény inkább jellemző Európában és az Egyesült Királyságban, mint az USA-ban.6 Ennek oka, hogy a társadalom előtt a lobbizás – és annak gyakorlója – negatív jelentéstartalommal, a már sokat emlegetett korrupcióval párosul. Kitérő válasznak megteszi a „kormányzati kapcsolatokét felelős vezető”, a „közügyekért felelős vezető”, és a „public affairs vezető” is, noha ezek a fogalmak nem szinonimái egymásnak. Public Affairs A Public Affairs (PA) kifejezést – a „public relations” kifejezéshez hasonlóan – a mai napig nem sikerült magyar nyelvre lefordítani, mivel az eddigi fordítások egyike sem fedi kellően a PA fogalmának hiteles jelentéstartalmát. A Public Affairs Council – a PA tanácsadók amerikai érdekvédelmi szervezete – megfogalmazásában a public affairs „egy szervezet azon törekvéseinek összessége, amely során figyelemmel kíséri és menedzseli saját üzleti környezetét. Ide tartoznak a kormányzati kapcsolatok, a kommunikáció, az issue management – közügyek kezelése – és a vállalati állampolgárság stratégiai kezelése. A fenti tevékenységek célja a public policy [közösségi irányelvek vagy közpolitika] befolyásolása, az erős hírnév építése, valamint az érdekgazdákkal való érdekegyeztetés.”7 A Public Relations Association of America (PRSA), a legnagyobb amerikai public relations érdekszövetség szerint a PA „a gazdasági és kormányzati szféra közötti napi kapcsolatot biztosítja, amely során a demokratikus folyamatok függetlenségének és nyitottságának

4

Wikipedia, „public affairs” bejegyzés. http://en.wikipedia.org/wiki/Public_affairs (Megtekintés dátuma: 2007. november 16.) 5 http://www.prospects.ac.uk/links/affconsult/ (Megtekintés dátuma: 2007. november 16.) 6 Mcgrath, Conor: Comparative Lobbying Practices – Washington, London, Brussels 2002. 7 Public Affairs Council, FAQ. http://www.pac.org/page/FAQ.shtml (Megtekintés dátuma: 2007. november 18.) Fordítás Tóth Csaba Gábor, 2007.

10

megőrzését biztosító magasabb szintű társadalmi felelősségvállalás jegyében közvetít az üzleti élet és a kormányzat között.”8 Ha pedig a Magyar Public Relations Szövetség definícióját is ide vesszük – „A public affairs a jogalkotók, a kormány, a kormányzati szervek, az önkormányzatok és más érdekcsoportok, valamint a szervezet környezete közötti információcsere szervezése. Kapcsolattartás azokkal, akik alakíthatják a törvényhozás munkáját, az országos és a helyi politikát.” - akkor végképp elveszni látszunk a definíciókban. A fenti meghatározások érdekessége mindenképpen az, hogy sehol nem találjuk a lobbizás vagy érdekérvényesítés szavakat, annál többször fordulnak elő viszont a szervezet és a politikai döntéshozók, valamint érdekgazdák közötti kommunikációra utaló kifejezések. Véleményem szerint ez nem véletlen: a lobbizás szó pejoratív értelmezése ugyanúgy szerepet játszik ebben, mint maga a tény, hogy a PA egy komplex fogalom, amelynek részét képezi a lobbizás, illetve a lobbi-tanácsadás. A fenti definíciók, a szakirodalom és saját tapasztalataim alapján úgy gondolom, hogy a public affairs elsősorban egy olyan stratégiai jellegű üzleti tanácsadás, amely elsősorban az adott szervezetet érintő közhatalmi döntések befolyásolására irányul. Ki kell emelnünk a PA stratégiai jellegét, ugyanis ez hosszú távú és tervezett folyamatra utal, amelynek szorosan illeszkednie kell az adott szervezet belső (ún. „mag”) stratégiájába. A PA érdekgazdákkal számol, amely körbe ugyanúgy beletartoznak a politikai döntéshozók, mint az önkormányzatok, a civil szervezetek, a befektetők, a hatóságok, a versenytársak, az érdekképviseleti és érdekvédelmi szervezetek és a média is. A PA ernyőkifejezés alá tartoznak így a kormányzati kapcsolatok, a lobbizás, az iparági kapcsolatok, a befektetői kapcsolatok, a civil szervezetekkel való kapcsolatok és (újabban) a CSR (Corporate Social Responsibility), vagyis a vállalati társadalmi felelősségvállalás is. Látható továbbá az is, hogy a public affairs és a public relations kiegészítik egymást, nehéz határozott választóvonalat húzni a két fogalom közzé. Ezt leginkább a Ketchum Public Affairs Ügynökség vezetője szemléleti: „… a public affairs olyan speciális public relations tevékenység, amelynek tétje rendszerint sokkal nagyobb.”9

8

Nyárády Gáborné dr. – Dr. Szeles Péter: Public Relations II. Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Részvénytársaság, Budapest, 2005. (181. o.) 9 Nyárády Gáborné dr. – Dr. Szeles Péter: Public Relations II. Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Részvénytársaság, Budapest. (184. o.)

11

Kormányzati kapcsolatok A kormányzati kapcsolatok a public affairs ernyőkifejezés részét képezi, azzal nem felcserélhető. Érdekes szakmai vitára adhat természetesen okot, ha belemennénk annak fejtegetésébe, hogy vajon hol húzódik a kormányzati kapcsolatok és a lobbizás között. Conor McGrath, a University of Ulster professzora többek között erre a kérdésre is kereste a választ egy 2002-ben megjelent tanulmányában.10 Végső konklúzióként említi meg, hogy a szakma még távol van attól, hogy egyértelmű különbséget tegyen a kormányzati kapcsolatok és a lobbizás közzé – ha egyáltalán szükséges ilyen. Ugyanis a public affairs tevékenységen belül ez a két terület gyakran merít egymásból, gyakran ugyanazt a tevékenységi kört is jelenti, a különbségek pedig ritkán határolhatóak el egyértelműen egymástól. A szakirodalom és a külföldi szakemberekkel készített interjúk alapján én abban látom a különbséget, hogy a kormányzati kapcsolatok inkább tanácsadást takar, mint konkrét cselekvést. A kormányzati kapcsolatokért felelős személy nagy tudással rendelkezik a törvényhozás és a politikai döntéshozatal menetéről, akár személyesen is ismer politikusokat. Elsődleges feladata mégis felkészíteni az ügyfelet/felettesét a döntéshozóval való találkozóra, ellátni őt információkkal az ügy lehetőségeivel és veszélyeivel kapcsolatban. Monitoringot végez (tehát minden információt beszerez az ügyről és nyomon követi alakulását), stratégiát és taktikákat készít. Lényeges pont, hogy ezen tevékenységei elsősorban (nem kizárólag, de az esetek nagy részében) a döntéshozókra, a politikusokra és az államigazgatásra koncentrálnak. Mindkét cselekvésnek részét képezi az előzetes tervezés, ugyanakkor mindkettő szükségszerűen taktikai eszköz a public affairs stratégiai „fegyvertárában”. Egy washingtoni lobbista a PA és a kormányzati kapcsolatokat egy katonai példával szemlélteti – a kormányzati kapcsolatok a „konkrét hadműveleteket takarja a szárazföldön”, míg a public affairs a „hadműveletek irányítását és a légi fedezetet biztosítja a levegőből”. Charles S. Mack, az üzleti iparágak politikai akcióbizottságának (BIPAC – Business-Industry Political Action Committee) visszavonult vezérigazgatója (aki 40 éves tapasztalattal rendelkezik a szakmában) így nyilatkozik a kormányzati kapcsolatok és a lobbizás között húzódó határvonalról: „A lobbizás akár egyének, akár csoportok nézeteinek képviselete…”11. A kormányzati kapcsolatok egy vagy több kommunikációs technika – egyének vagy csoportok 10

McGrath, Conor: Comparative Lobbying Practices – Washington, London Brussels. 2002. Mack, Charles S.: Business, Politics and the Practice of Government Relations. Quorum Books. 1997, Westport. (2. o.) 11

12

általi – alkalmazását takarja, amelyeknek célja, hogy a kormányzati döntéseket befolyásolja.12 Hogy még teljesebb legyen a kavalkád, a szerző végül beviszi a végső KO-t: „A kormányzati kapcsolatok marketing és politikai [kommunikációs] eszközöket alkalmaz a lobbizás céljainak elérése érdekében.”13 Úgy gondolom, a fenti idézetek is kellően illusztrálták a két terület egymásba „hajlását” és az értelmezésükben uralkodó káoszt. Mindent kielégítő megoldás egyelőre sajnos nincs. Lobbizás Egy kellemes nyári estén három jóbarát üldögél egy belvárosi kávézó teraszán, hideg sört kortyolgatva. Nemsokára – egy órás késéssel – betoppan a negyedik cimbora is. A jóbarátok közül az egyik felháborodottan kérdezi a nemrég érkezett barátjától: „Hol voltál? Már legalább egy órája várunk!” Mire az így felel kaján mosollyal: „Nyugi, öreg! Emlékszel még az előző buliból arra a helyes fekete hajú csajra, aki neked annyira bejött? Egy szemináriumi csoportban vagyok vele. Az elmúlt egy órában a Te érdekedben lobbiztam nála! Ugye tudod, hogy most jössz nekem egy sörrel?!” A fenti rövid történet kiválóan szemlélteti azt a fajta lobbizást, amelyet mindannyian gyakorlunk saját környezetünkben. A tágabb értelembe vett lobbizás ugyanis az, aminek ezek alapján gondoljuk: akár saját érdekeinket, akár mások érdekeit érvényesítjük, különféle taktikák mentén azért, hogy meggyőzzük a célszemélyt az igazunkról. Persze itt az esetek nagy részében nincs szó anyagi ellentételezésről – hacsak a szívesség viszonzását nem számítjuk annak –, továbbá gyakran egy olyan ügyet „képviselünk”, amelyben teljes szívünkből hiszünk. Ez persze nem jelenti azt, hogy a hivatásszerű lobbisták ne lennének elkötelezettek azon közügy iránt, amelyet képviselnek. Sőt, az elkötelezettség kumulatívan hat a lobbifolyamatra, mivel érzelmi oldalról felerősíti az üzenetet, így nagyobb hatást gyakorol a befolyásolni kívánt személyre. Egész egyszerűen az adott ügy iránt való elkötelezettség nem előfeltétele a profi lobbizásnak. A szűken vett – klasszikus – érdekérvényesítés ezen túlmenően a törvényhozás, az államigazgatás és az önkormányzati vezetés felé irányul. A bevezető történet ugyanakkor egy másik jellegzetességre is felhívja a figyelmet. Hazánkban – illetve Európában általában – ugyanis „boldog, boldogtalan” lobbizik – tehát a fogalmat az európai kultúrkörben általánosan, tágabb értelmezésében is gyakran használjuk. Ezzel

12 13

McGrath, C.: I.m. (4. o.) McGrath, C.: I.m. (5. o.)

13

ellentétben az Egyesült Államokban – ahonnan a szó modern jelentése ered – a lobbizás egyértelműen a törvényhozással kapcsolatos érdekérvényesítést jelenti. Ennek az a legfőbb oka, hogy az Újvilágban „az amerikai politikai rendszernek több olyan sajátossága is van, amelyek miatt az intézményesített (szabályozott) lobbizás ott az érdekképviselet egyik pillérévé vált…”14 Az USA-ban a lobbizás hagyományos fogalma is így hangzik: „… személyek, vagy csoportok kísérlete a törvényhozás befolyásolására, a törvényhozókra gyakorolt közvetlen nyomással.”15 Kópiás Gábor, az Első Magyar Lobbi Szövetség alelnöke szerint „a lobbizás egy olyan komplex kommunikációs tevékenység, amely a jogalkotók és a döntéshozók felé irányul a megbízói érdekek érvényre juttatása céljából.” Véleménye szerint a fenti definíció az érdekérvényesítés kommunikációs jellegét hangsúlyozza. Az Amerikai Lobbisták Szövetsége úgy gondolja, hogy a lobbizás „így fejezhető ki egyszerűen: akár egyének, akár csoportok véleményének képviselete”.16 A szervezet szerint az érdekérvényesítés az amerikai demokratikus politikai folyamat legitim és szükséges részét képezi. Az lobbizás legitimitását az amerikai alkotmány első kiegészítésének „köszönheti”, amely révén bármelyik állampolgár, vagy csoport jogot formálhat arra, hogy véleményét megossza a kormánnyal, illetve a Kongresszussal. Szintén tanulságos fellapoznunk az Oxford Értelmező Szótárat, amely a lobbi szó ige alakját a következő módon definiálja: „a polgárság tagjainak azon szervezett próbálkozása, amely a döntéshozók befolyásolására irányul”. A lobbitevékenységről szóló 2006. évi XLIX. törvény a következő módon definiálja a lobbitevékenységet: „közhatalmi döntés befolyásolását vagy érdekérvényesítést célzó minden olyan tevékenység vagy magatartás, melyet megbízás alapján, üzletszerűen folytatnak”. A normaszöveg meghatározását itt ki kell egészítenünk két tapasztalati kitétellel. Elsőként, a lobbizás elsősorban kommunikációs tevékenység, amely során szakmai, illetve társadalmi információkat közvetítünk a közhatalmi döntéshozókhoz. Továbbá a lobbizás nem öncélú, hanem

célvezérelt

tevékenység,

amely

minden

esetben

a

jogszabályok

és

a

lobbitevékenységre irányuló etikai normának keretein belül képzelhető csak el.

14

Dr. Lékó Zoltán: Lobbikézikönyv. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Közhasznú Alapítvány. Budapest, 2002. (20. o.) 15 Dr. Lékó Z.: I.m. (21.o.) 16 American League of Lobbyists http://www.alldc.org/publicresources/lobbying.cfm (Megtekintés dátuma: 2007. szeptember 24.)

14

Úgy vélem, nem lehet eléggé kihangsúlyozni az utóbbi kitételt. A lobbizást ugyanis a társadalom csak a felszínre pattanó botrányok és korrupciós ügyek, valamint a rossz beidegződések kapcsán ismeri. Az érdekérvényesítés mechanizmusának azonban, mint a demokratikus

kormányzati

rendszer

működésének

egyik

legfontosabb

minőségi

jellemzőjeként kell megjelennie – amely a törvények és az etikus normák betartásával jár. Korrupció esetén tehát korrupcióról beszélünk, lobbizás esetén pedig a törvényes és erkölcsi normák szerinti érdekérvényesítésről. 2.2. A lobbizás eredete A Webster’s szótár szerint a lobbizás „eredeti jelentése a latin lobium, vagyis monasztikus kápolna kifejezésből származik. Modern jelentése várószoba, előszoba, előfolyosó, avagy hall is lehet.”17 Az Oxford Értelmező Szótár szerint pedig „olyan szoba, amelyből több szoba, vagy folyosó nyílik, így egy kis előszobaként szolgál”.18 Érdekes módon a lobbizás szót legelőször Angliában használták. Azokat az újságírókat jelölte a fogalom, akik a képviselőház előcsarnokában (lobbi) várakoztak, hogy szóra bírják a törvényalkotókat.19 A szó modern jelentése azonban már az Egyesült Államokhoz köthető. A Kongresszus tizedik ciklusának évkönyvében bukkan fel először a lobbi szó, majd egy 1829-es jelentés a lobbistára, mint személyre is hivatkozik. A jelentés szerint a New York állam fővárosában, Albanyban tevékenykedő érdekérvényesítőket hívták lobbistáknak. Ők voltak azok, akik a Kongresszus lobbijában várakoztak, hogy – akár egy vállalat, akár egy társadalmi csoportot képviselve – megbízatásukhoz híven „[bele]kapaszkodtak a képviselők gombjába, szorongatták karjukat, miközben győzködték őket a törvénytervezet támogatására, vagy elutasítására.” A lobbizás tehát elsősorban a kongresszusi előcsarnokra, mint helyszínre utal, semmint a hőskorban alkalmazott taktikai eszközökre. „Lényege, hogy ugyan nem vagyunk bent a ’bennfentesek’, azaz törvényhozók, illetve döntéshozók zárt tanácskozó termeiben, vagy irodáiban, de érkezésük, illetve távozások során készakarva egy olyan szituációt teremthetünk, amely során kénytelenek belénk botlani az előszobában…”20

17

Webster’s Online Dictionary http://www.websters-online-dictionary.org/definition/lobby (Megtekintés dátuma: 2007. szeptember 28.) 18 Oxford Dictionaries http://www.websters-online-dictionary.org/definition/lobby (Megtekintés dátuma: 2007. szeptember 28.) 19 Hajdu Nóra: Lobbizás az Egyesült Államokban IN Dr. Lékó Zoltán: Lobbikézikönyv. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Közhasznú Alapítvány. Budapest, 2002. (42. o.) 20 Topolánszky Ádám: Lobbizás – érdekek az előtérben. Bagolyvár Könyvkiadó, 2003. Budapest. (16. o.)

15

Egy legendás történet Ulysses S. Grant amerikai elnök személyéhez vezeti vissza a kifejezés eredetét. Grant – aki az Egyesült Államok tizennyolcadik elnökeként a kormányában szolgáló korrupt tisztviselőkről is hírhedt volt – szívesen időzött a Willard Hotel halljában (angolul a „lobby-ban”), kedvenc itala és egy szivar társaságában. Az érdekkijárók azonban olyan ostrom alá vették ekkor, hogy egy kirohanásával – „azok az átkozott lobbisták” – sokat lendített a szakma és a fogalom negatív jelentésének elterjedésében. Noha maga a történet akár igaz is lehet, azonban mivel Grant 1869-1877 között birtokolta az USA elnöki széket, így kizárt, hogy tőle származna a kifejezés. 2.3. A lobbizás főbb modelljei Az érdekérvényesítés magától értetődő módon különböző módon jelenik meg különböző kultúrkörökben, továbbá alakulására hatással van a politikai és társadalmi rendszer és a jogalkotás is. Ennek megfelelően négy fontos lobbimodellt különböztetünk meg egymástól. Az angolszász modell Az angolszász modell legszemléletesebb példája természetesen az Egyesült Államok. Fontos jellemzője, hogy kialakult szakmai szabályok szerint zajlik az érdekérvényesítés, tehát törvényben meghatározott módon és a szakma saját etikai kódexének keretein belül történik. Kialakul

a

lobbiipar,

amelyben

cégek

százai

versenyeznek

egymással,

gyakran

specializálódva akár pártokra, akár egy-egy szakterületre. A társadalom a lobbizást törvényes szakmaként fogadja el, amelynek nincsen olyan erős pejoratív jelentése, mint az európai kultúrkörben. A brüsszeli modell Az Európai Unió sajátos melléktermékeként is felfogható. A lobbizás nem nemzeti intézményekhez kötődik elsősorban, hanem az EU hatalmas bürokráciájához, amelynek beható ismerete elengedhetetlen a sikeres működéshez. Törvényes szabályozás nincs – az EU lassan mozgó és bonyolult gépezetét jellemzi, hogy noha már több éve készülőben van egy lobbitörvény, a legfontosabb részletkérdésben (önkéntes legyen-e a lobbisták regisztrálása, vagy kötelező) még mindig csak egyeztetések folynak. Más módszerhez folyamodnak a lobbisták a Parlament, a Bizottság és a Tanács meggyőzésekor és jelenleg más szabályok is vonatkoznak rájuk. Jellemző a modellben a hosszadalmas ügyintézés, valamint a kifejezetten drága szolgáltatás (amelyet azonban nem jellemez sikerdíj). Az érdekérvényesítés gyakran soknemzetiségű összefogást igényel.

16

A német modell Sajátos módon a német modellben a lobbizás az érdekképviseletbe ágyazódik be, így az ügyvédi irodák és tanácsadó cégek lobbitevékenysége nem is jellemző, professzionális szolgáltatásként alig létezik. Az érdekcsoportok – így a munkaadók, a munkavállalók és az egyházi szervezetek – a politika szerves részét képezik, legitimitásuk széles körben elfogadott, erősen szervezettek és komoly befolyással rendelkeznek a politikai döntéshozatali folyamatokra.

Az

ún.

„Verbund-ok”,

tehát

érdekképviseleti

szakmai

szövetségek

érdekérvényesítő szerepe elsősorban tartományi szinten jellemző és elsődlegesen a végrehajtói hatalomra koncentrál. Ennek oka, hogy a végrehajtói hatalom jelenti a döntő fontosságú adminisztratív szabályozás és a törvényhozás forrását is.21 A végrehajtói hatalomnak érdeke is együttműködni az érdekképviseleti szervezetekkel, mivel ez megkíméli az érdekcsoportokat a nyilvános vitáktól és a pártharcoktól. A szoros együttműködés eredményeként jellemző az érdekek kölcsönös beszámítása. A fentiekből kifolyólag ugyanakkor nehézzé válik az egyedi cégügyek képviselete. A lobbizáshoz erősen pejoratív jelentést kapcsol a társadalom, ezért a kormányzat és a civil szféra kapcsolatát soha nem a „lobbizás” szóval jellemzik. A latin modell A legkevésbé szabályozott modell, amelyben az érdekérvényesítés a kultúrkörre jellemző íratlan szabályok szerint zajlik. A lobbizás ismeretségekre és baráti kapcsolatokra épül („urambátyám” módszer), a kapcsolati tőkének így óriási jelentősége van. Ennek megfelelően kizárólag „bennfentesek” művelik, kívülálló számára hozzáférhetetlen. A laza, informális csatornákon zajló érdekkijárás egyben a kliensrendszer elemeit is magában hordozza. A korrupció ebben a rendszerben nem ismeretlen fogalom, ugyanakkor más modellektől eltérően ezt teljesen elfogadottnak – gyakran elvártnak – tekinti mindkét fél.

21

Dr. Lékó Zoltán: Lobbikézikönyv. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Közhasznú Alapítvány. Budapest, 2002. (96. o.)

17

2.4. A lobbizás fegyvertára A lobbizás mindig egy meghatározott stratégia mentén halad – dr. Vass László szerint a sikeres lobbista egyik legfőbb tulajdonsága a stratégiai gondolkodás. „Ismerje az ügyet, legyen tisztába a logikus érvekkel, ismerje a döntéshozatali folyamatot és tudja azt is, hogy kihez, mikor, miként kell fordulnia.” A lobbizás ennek megfelelően a logikus érveken és az információn éppúgy múlik, mint a megfelelő időzítésen, a szakmai tudáson és a kapcsolatokon. A sikeres lobbistratégia két fontos részstratégiából áll, amelyek más taktikai eszközöket igényelnek. Belső stratégia Másik nevén direkt lobbizás. Azon folyamatok ismerete, hogy miként kell „mozgatni a szálakat” az adott politikai környezetben. A belső stratégia a döntéshozó(k) és munkatársaik közvetlen

meggyőzésére

irányul.

Ennek

taktikai

eszközeit

képezi

a

személyes

kapcsolatfelvétel, az ún. „position paper” (állásfoglalás) és az információs csomagok átadása; a telefonos megbeszélések, a postai vagy elektronikus úton történő megkeresések. A lobbista közvetlenül győzi meg a döntéshozót, kialakított érvek és logikus állásfoglalás szerint. Külső stratégia Indirekt lobbizásnak is nevezik. A lobbista nem saját maga, hanem mások által (indirekt módon) próbálja meggyőzni a döntéshozót. Az ún. „grassroots” lobbizás (alulról jövő kezdeményezés) esetén az emberek (választópolgárok) mozgósítása a cél. Ez történhet kérvények, petíciók, népszavazás, tüntetések, levelek és email-ek formájában, sőt a (megfelelően felkészített) választópolgárok személyesen is felkereshetik a döntéshozót. Nagyon hatásos lobbizási forma, elsősorban az USA-ban alkalmazzák nagy hatékonysággal – a „lobbizás üzemvezető elmélete” alapján.22 Az ún. „grasstops” lobbizás (felülről jövő kezdeményezés) pedig a döntéshozóra befolyással lévő személyek meggyőzésére irányul – barátok, képviselők, munkatársak meggyőzése a cél, akik szavára hallgat a döntéshozó. Az indirekt lobbizás eszközei a grassroots-kampányok és médiakampányok szervezése, a koalícióépítés. Gyakran igényelnek public relations szakembereket. 22

A lobbizás üzemvezető elmélete („plant manager theory of lobbying”): egy amerikai kongresszusi képviselő szívesebben találkozik egy saját szavazójával, mint tíz lobbistával. Az elmélet kimondja, hogy ha egy üzemvezető egyik nap felhívja a képviselő irodáját – például egy 60 főt foglalkoztató üzem bezárásával kapcsolatban, amit egy készülő törvény idézne elő –, akkor már a következő napon személyesen beszélhet a képviselővel. Minden képviselőnek ugyanis a saját szavazókörzete és szavazói a legfontosabbak.

18

2.5. Egy vérbeli profi legfontosabb ismertetőjegyei Minden szakma képviselője rendelkezik bizonyos ismertetőjegyekkel. A public relations szakemberek például kiváló kommunikációs képességekkel és íráskészséggel, jó kedélyű és barátságos személyiséggel, továbbá nagyfokú kreativitással és tájékozottsággal lehetnek igazán sikeresek a karrierépítés során. A befektetői bankárokra a remek analitikus képességek, a mértéken felüli munkabírás és a pénzügyek magas fokú ismerete jellemző. Mi jellemző tehát egy lobbistára? Politika - a hatalom tudománya Egy vérbeli lobbista nem választható el a politikától, sem a politikai döntéshozóktól. „Olyan ez, akár a függőség. Ahogy telt az idő, úgy vettem észre magamon, hogy a politikával kelek és fekszem. Híradások, kormányközeli és ellenzéki lapok, nyilatkozatok – politikafüggővé válsz. Ez a szakmával jön.” – nyilatkozta egy személyes interjú során nekem egy magyar lobbista, aki már több éve gyakorolja a „kijáró” hivatást. A törvényalkotás folyamata egy olyan komplex rendszerben működik, amelyben érdekek csapnak össze érdekekkel, személyes ambíciók és pártpolitikai célok képviseltetik magukat a társadalmi elvárások és nemzeti érdekek mellett. A jó lobbista pedig – hogy saját, illetve ügyfele céljait érvényre juttassa – tisztában van ezzel, sőt a saját javára fordítja ezeket. A politika mélyebb összefüggéseinek, az „árnyháború” játékszabályainak ismerete egyike a sikeres érdekérvényesítő jellemzőinek, legyen akár szó egy nagyvállalati, vagy egy civil szervezetet reprezentáló „kijáróról”. Szakmai tudás A jelenleg hatályos 2006. XLIX. számú törvény a lobbitevékenységről 7.§ (2) bekezdésének c) pontja szerint a „lobbisták nyilvántartásában olyan természetes személyt lehet felvenni… aki felsőfokú iskolai képzettséggel rendelkezik”.23 A törvény tehát nem korlátozza a szakmát gyakorló személyeket sem adott felsőfokú diploma, sem szakirányú szakképzettség elvégzésére. A bölcs megfogalmazás alapját az képezi, hogy egy jogász diplomával rendelkező lobbista nem feltétlenül fogja olyan hatékonysággal képviselni – például – az őstermelők érdekeit egy mezőgazdaságot érintő törvényjavaslattal kapcsolatban, mint egy a mezőgazdaságban szakavatott és képzett egyén.

23

Lásd a Mellékletet a normaszöveggel kapcsolatban.

19

Tény ugyanakkor, hogy a jogi, közgazdasági vagy pénzügyi diploma komoly előnyt jelent a szakmában. Noha ilyen irányú felmérések még nem készültek hazánkban, viszont egy józan logika mentén következtethetünk erre. Magyarországon elsősorban a multinacionális és erős hazai vállalatok engedhetik meg maguknak, hogy lobbistát alkalmazzanak (illetve olyan lobbi-vagy kommunikációs céget, amely érdekérvényesítésre is szerződik). A piszkos anyagiakat figyelembe véve tehát van okunk azt feltételezni, hogy a gazdasági lobbi gyakorolja a legnagyobb befolyást a parlamenti törvényhozókra Magyarországon – mivel ő engedheti meg magának, hogy hivatásos érdekérvényesítőt alkalmazzon (a kis- és középvállalkozások is folytatnak ugyan lobbitevékenységet, de azt elsősorban személyesen a cégvezető teszi és leginkább az önkormányzatoknál). Gazdasági érdekek mentén haladva pedig kulcsfontosságú, hogy az adott céget, vagy multit képviselő lobbista átlássa azokat a gazdasági és pénzügyi folyamatokat, amelyek mellett érvelnie kell. Következtetésképp erősen ajánlott a gazdasági, jogi, illetve a politológus háttér. Egyetlen, a demokratikus szabadságjogokon alapuló szakma sem létezhet azonban „csak úgy a ködben”. A szintén az Egyesült Államokból útjára induló public relations iparág is több évtizeden keresztül küzdött az öndefiniálás hiányával és a negatív percepciókkal, mivel bárkiből válhatott kommunikációs szakember, bármilyen képesítéssel (vagy éppen nélküle). A szakképzés igényét felismerve végül a Public Relations Association of America (PRSA) elindította a szigorú irányelvek szerint összeállított képzését, amelynek megszerzésével a kommunikációs szakemberek bizonyíthatták felkészültségüket és tudásukat. Úgy tűnik, az amerikai lobbisták legfőbb érdekvédelmi szervezete, az Amerikai Lobbisták Szervezete (American League of Lobbyists, röviden ALL) is hasonlóan irányelvek szerint gondolkozik. Honlapján a karrierlehetőségek fejezetnél jelzi is az ALL, hogy „mivel a lobbistának nincs szüksége meghatározott diplomára vagy képzésre szakmája gyakorlásához, ezért egyesek azt hihetik, hogy bárkiből lehet lobbista. Elméletileg ez igaz is.”24 A Szervezet azonban felismerte az igényt – sőt, társadalmi elvárást – a szakmai képzésre, így 2006 januárjában indította el Lobbista Képzés Programot (Lobbying Certificate Program), amelynek célja, „hogy betöltse a lobbizás szakmájában tátongó űrt és lerakja a szakma alapjait a jövő lobbistái számára”.25

24

American League of Lobbyists honlapja. .http://www.alldc.org/publicresources/career.cfm (Megtekintés dátuma: 2007. október 28.) 25 Uo. http://www.alldc.org/certificate/index.cfm (Megtekintés dátuma: 2007. október 28.)

20

Magyarország pedig – valóban öröm ilyet mondani – ebben megelőzte az Egyesült Államokat. A Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdasági Továbbképző Intézetében 2001 óta folyik

érdekérvényesítő

szakirányú

képzés;

a

Közép-Európai

Egyetemen

2007

szeptemberében indította újra lobbista képzését; a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsésztudományi Kara pedig 2005-ben kezdte meg lobbi-szakemberek képzését. A szakmai tudás másik oldalát az adott ügy, vagy szakma beható ismerete adja, amelyet a lobbista képvisel, amelynek érdekeit érvényesíti. Lobbizni ezen ismeretek nélkül nehéz is lenne – igaz, hogy a magyar találékony fajta, de minden lobbista a saját jóhírét teszi kockára, ha úgy ül le beszélgetni akár politikai döntéshozókkal, akár a média képviselőivel, hogy rossz, hibás, vagy elavult adatokat, tényeket prezentál… vagy ne adj’ Isten, csak felszínes ismeretei vannak a témáról. Legyen szó akár egy szervezet, vállalat, vagy adott közügy hivatalos érdekérvényesítőjéről; vagy egy lobbicég tanácsadójáról, mindenhol alapkövetelmény a széles és mélyreható tudás az adott témáról. Az előbbiek bizonyos szempontból szerencsésebb helyzetben vannak, mivel csak egy ügyre, egy szervezet érdekeire kell koncentrálniuk – így szinte a munkával jár a tudás. Az utóbbiakra ugyanakkor – mivel adott időben akár több lobbiügyet is visznek – a több iparágban szerzett tapasztalat a jellemző, így több perspektívából rálátnak ugyanarra az ügyre, képesek az un. out-of-the-box26 gondolkodásmódra. Láthatjuk tehát, hogy a lobbista sokrétűen képzett (jó esetben) és alaposan felkészült. Erre ma már hazánkban is minden lehetőség adott egy szakember számára, így kifogással nem élhet. Igen ám, de a hatékony érdekérvényesítésnek van egy kulcsfontosságú alapfeltétele, amelyet nem lehet az iskolapadban elsajátítani: a kiváló kapcsolatrendszer. Kiváló kapcsolatrendszer Azon állampolgárok – és sajnos valljuk be, ezek nagy számán mit sem változtatott a rendszerváltás óta eltelt 17 év – akik a lobbizás és a korrupció között továbbra is egyenlőségjelet tesznek, talán félvállról legyintenek, ha egy érdekérvényesítő kiterjedt kapcsolatrendszeréről, mint a sikeres kijárás egyik legfontosabb feltételéről hallanak. „Pénz beszél, kutya ugat” – mondják, hiszen képzeletükben már meg is jelent a cinkosan mosolygó, bűnben égő lobbista, amint a Parlament lépcsőfordulójában húszezres köteget tömköd –

26

Az „out-of-the-box” gondolkodásmódon azt a fajta stratégiai jellegű „észjárást” értem, amely során a szakértő több perspektívából közelíti meg az adott ügyet; kreatív, a szokásostól eltérő, meglepő megoldásokat talál egy adott kérdésre.

21

„Ahogy megbeszéltük!” – a képviselő zsebébe. Parlamenti demokráciánk szerencséje, hogy a valóság fényévekre van a képzelet torz szüleményeitől. Ugyanis a lobbistának nem az a legfőbb ismérve, hogy pénzt közvetít egyik személytől a másikig (erre miért is lenne szükség bárkire is? Elég lenne egy külföldi bankszámla). A lobbista ismer embereket, sőt – a megfelelő embereket ismeri. Kiterjedt politikai és gazdasági kapcsolatok nélkül ugyanis a szakmát képtelenség hatékonyan űzni – a kiváló kapcsolatrendszer ma Magyarországon a lobbizásra való alkalmasság első számú kritériuma.27 Noha 2007-ben már jelentőset fordult a világ hazánkban, de érdemes megemlítenünk – már csak a kellő kontraszt kedvéért is – hogyan működött a fenti kapcsolati rendszer hazánkban a rendszerváltás hajnalán. [Akkor] számos nejlonzacskós lődörgőt lehetett látni a folyosókon, akik pártelnöküket, helyi képviselőjüket látogatták a Tisztelt Házban. Nem egy esetben a vezér vezette körbe az épületben rajongóit. Akik – amellett, hogy tiszteletüket tették – megpendítettek néhány „helyi problémát”. … Közel áll ehhez, ha hajdani, a politikából kihullott képviselők jelennek meg az ülésterem körül, üdvözölni a régi kollégákat. És mellékesen javasolni ezt-azt, esetleg élénken vagy félénken érdeklődni, hogyan is áll „az ügy”.28 A kapcsolati háló kialakítása és ápolása a lobbista kulcsfeladata. A jelenkor szakembereitől végtelenül távol áll már a „folyosókon lődörgés”, pláne „nejlonzacskóval”. Hogyan építi ki tehát kapcsolatrendszerét az okos érdekérvényesítő? Mondhatnánk, ésszel. Saját tapasztalataim és kutatásaim alapján ki merem jelenteni, hogy a mai magyar lobbista a legritkább esetben indul a „nulláról”. Új szakmájában szinte mindig rendelkezik már meglevő, jól kialakított kapcsolatokkal a törvényhozás területén, minisztériumokban és államigazgatási szerveknél, hatóságoknál. Tulajdonképpen a szakma egyik apropója, hogy a lobbista ismer embereket és döntéshozókat – ideális esetben a megfelelő embereket a megfelelő helyeken, pártoktól és politikai ideológiáktól függetlenül. Természetesen mindenkit nem ismerhet, de az érdekérvényesítő – hacsak nem egy speciális szakmát, vagy ügyet képvisel – a legritkább esetben jár egyedül: lételeme a csapatmunka. Folyamatosan kell azonban bővítenie ismeretségi körét, mert nem létezik két ugyanolyan lobbi, nincs két ugyanolyan ügy. Minden újabb lobbi más személyek és döntéshozók 27

Samu Nagy Dániel: Kutatószolgálati jelentés a lobbitevékenységről. Országgyűlési Könyvtár – Képviselői Kutatószolgálat. Budapest, 2005. (8. o.) 28 Bányai György: Bejáró kijárók. 168 óra. 2005/39. szám. http://www.168ora.hu/cikk.php?id=4004 (Megtekintés időpontja: 2007. szeptember 8.)

22

bevonását igényli, más bizottságokhoz kell szólni, más megközelítéssel és stratégiával. Így a lobbista ismerkedik – divatos angol kifejezéssel élve „networking-el”. A vonzó lobbihelyek közé tartoznak a parlamenti képviselők zárt, vagy félig zárt klubjai, a tenisz – vagy újabban – a golfpályák. A fallabdázás is egyre hasznosabb testedzési forma. És persze maradt a vadászat, ahol jó néhány nagyvad célba vehető.”29 A privát jellegű találkozókon és eseményeken túl kiváló lehetőséget nyújtanak az elegáns fogadások, üzleti rendezvények és konferenciák is a megfelelően időzített bemutatkozásra és eszmecserére, majd a névjegykártyák kölcsönös cseréjére. Az Egyesült Államokban a fentieken túl már évtizedek óta divatos „bemutatkozási” forma az un. politikai fundraising-en való részvétel. A politikai fundraising egy olyan esemény (általában ünnepélyes fogadás), amely során a lobbisták és lobbi-érdekcsoportok (Political Action Committee, vagyis PAC) egy meghatározott összegig pénzt adományozhatnak kongresszusi képviselőknek és szenátoroknak, azok választási kampányának támogatásaként. Az USA lobbitörvénye ugyanis lehetőséget biztosít erre, igaz szigorú szabályok szerint (a későbbiekben még szót fogunk ejteni erről a „rituáléról”). A fundraising az amerikai lobbistáknak egy újabb lehetőséget biztosít, hogy „odategyék lábuk sarkát az ajtónyílásba.”30 Az Egyesült Államokban szintén már-már hagyomány, hogy a választásokon „kibukott” képviselő, vagy szenátor – sőt a fentiek politikai stábjának tagjai – a Capital Hill-ről átvándorolnak a K- Street-re.31 1975-ben komoly feltűnést keltett, ha egy kongresszusi politikus lobbistának állt. Ma [2007-ben] mintegy kétszáz volt képviselőt és szenátort tartanak nyilván hivatásos lobbistaként.32 Az USA törvénye azonban gátat szab annak, hogy valaki egy választási vereség után azonnal érdekérvényesítőnek álljon: képviselők esetén egy év, míg szenátoroknál két év a „lenyugvási időszak” („cooling off”). A kapcsolati háló megfelelő kialakítása és ápolása tehát létfontosságú, a lobbista „savaborsa”. Az üzenet megfelelő eljuttatásához, az értékes információk átadásához mindenesetre szükség van számos fontos tulajdonságra is: elsőként, remek kommunikációs készségekre.

29

Bányai György: Bejáró kijárók. 168 óra. 2005/39. szám. http://www.168ora.hu/cikk.php?id=4004 (Megtekintés időpontja: 2007. szeptember 8.) 30 Angol megfelelője: „to have a foot at the doorstep” 31 K-Street: Washington (DC) egyik előkelő utcája, ahol a legpatinásabb lobbi-és jogi cégek irodái sorakoznak. A professzionális lobbistákat nevezik az USA-ban „K-Street lobbyist”-nek, vagyis K-utcai lobbistának. 32 Citizen K Street: How lobbying became Wasington’s biggest business. A The Washington Post. 2007. http://blog.washingtonpost.com/citizen-k-street/introduction (Megtekintés dátuma 2007. október 25.)

23

Kiváló kommunikációs képességek A lobbizás egyik legfontosabb eszköze a tárgyalás.33 A lobbista egyik legfontosabb fegyvere tehát a verbális és nonverbális kommunikáció. Logikus és tiszta gondolatok, az érvek rendszerbe való rendezése éppúgy fontos, ahogyan az érdekérvényesítő kifejti érveit. A kommunikáció milyensége és célzott jellege döntő jelentőséggel bír. Először mindig fel kell mérnünk, hogy kivel kommunikálunk, és ami még fontosabb, saját nyelvén, saját stílusában kell megszólítanunk tárgyalópartnerünket.34 A felkészülés tehát – különösen a direkt lobbizás esetén – kulcsfontosságú. A jó lobbista készül a találkozóra („… időből persze soha nincs elég, de felkészületlenül soha. Az üzenetet át kell vinni, ehhez pedig tiszta fejre és rendezett gondolatokra van szükség.” – mondja egy szakmabeli), ami egyben magabiztossá is teszi. A kommunikációs szakma gyakorlói pedig jól tudják, hogy a magabiztosság és a megfelelő időben a megfelelő szavak hitelessé teszik a mondanivalót. Egy profi lobbista simulékony, ugyanakkor kőkeményen végigvisz egy ügyet. Nem állja meg a helyét, akinek nincs jó kommunikációs készsége, diplomáciai érzéke. – mondja Pintér Zsolt fejvadász. A kommunikáció minősége és a diplomáciai érzék nemcsak szóban, de írásban is meg kell nyilvánuljon. A lobbizás arzenálja számos olyan „fegyvert” tartalmaz, amelyben a logikus és kreatív íráskészség kerül előtérbe. A tapasztalt lobbisták már nem esnek abba a hibába, hogy elhiggyék, saját ügyük a legfontosabb, a legégetőbb ügy, amely „terítékre kerül” egy-egy bizottságban, vagy képviselőnél. Tudják, hogy amennyiben nem „tálalják” megfelelően, úgy az ügy elveszhet, eltűnhet a számos más, szintén égető közügy sűrűjében. Ezért az írásbeli dokumentumokra is alapszabály, hogy egyrészt logikusan és érthetően fogalmazzunk; másrészt akár a dokumentum struktúrájának megfelelő kialakításával, akár a megfelelő szavak megválasztásával meg tudjuk fogni a célszemélyt. Ernest Wittenberg – aki több mint 25 éven keresztül beszélte a hatalom nyelvét Washingtonban – így nyilatkozik a témáról: „Természetesen számunkra mindig a saját ügyünk a legfontosabb. Ám ahhoz, hogy valóban foglalkozzanak velünk Washingtonban, érthetően kell fogalmaznunk. A célokat egyértelműen és világosan kell megjelölnünk, logikusan kell őket prezentálnunk – mindezt maximum két papíroldalon. Egy regény hosszúságú tervezet elég riasztóan hat mindenkire.”35 A fenti megállapítás minden nemzet lobbistáira igaz, különösen a szakma szülőhazájában ténykedőkre. James R. Jones volt oklahomai kongresszusi képviselő szerint – aki a

33

Topolánszky Ádám: Lobbizás – érdekek az előtérben. Bagolyvár Könyvkiadó. Budapest, 2003. (18. o.) Topolánszky Á.: I.m. (18. o.) 35 Wittenberg, Ernest & Elizabeth: How to win in Washington. Basin Blackwell. Cambridge, USA, 1989. (12. o.) 34

24

Költségvetési Bizottság egykori elnökeként tapasztalatból tudja, hogy a költségvetés terén nincsen sem könnyű megoldás, sem gyors válasz – az az érv, amelyet két percén tovább tart előadni, vagy harmatgyenge védekezés, vagy bukott próbálkozás.36 Egy, magát megnevezni nem kívánó magyar lobbista így nyilatkozott a hatékony érvelésről: „A találkozó előtt egy-két nappal mindig elvégzem magamon a lift-tesztet. Egy lift kb. 30 másodperc alatt ér fel a földszintről a tízedik emeletre. Úgy tekintek erre a 30 másodpercre, mint arra a maximális időtartamra, amely alatt keresztülvihetem az üzenetet. A teszt rendszerezi a gondolataimat és arra ösztönöz, hogy strukturáltan, koncentráltan gondolkozzak.” A nonverbális kommunikációt sem hanyagolja el egyetlen szakmabeli sem. Pintér Zsolt fejvadász szerint „az is fontos, hogyan ül le beszélgetni partnerével a lobbista, veszi elő a tollát, vagy nyitja ki a táskáját. Ezek mind megtervezett lépések. És lényeges az elegancia is, de nem árt a visszafogottság…”. Szakmai tudás, kapcsolatrendszer és remek kommunikációs képességek. Megvan minden? Nos, fogalmazzunk úgy, hogy a hadvezér felkészült és briliáns, a hadsereg csatasorba rendezve, minden a helyén van… de hol van a vár, amelyet ostromolni kellene? Tökéletes helyismeret A lobbistának tökéletesen ismernie kell az adott ország – illetve gazdasági, vagy politikai unió – döntéshozás folyamatát, annak szabályait és eljárási rendjét. Tudnia kell, hogy kit, mikor, hogyan és mivel érdemes megkeresnie. Mindezt egy távolabbi perspektívából, mintegy stratéga módjára kell tennie, mert minden cselekedete befolyással lehet az ügy sikeres kimenetelére, vagy csúfos bukására. Ha a fenti feltételnek nem tesz eleget az érdekérvényesítő, akkor azzal saját stratégiáját gyengíti. Kapcsolatok útján is lehet persze informálni a döntéshozókat, megnyerő eleganciával és felkészülten – de vajon ér-e mindez bármit is, ha nem a megfelelő embert keressük meg, nem a megfelelő ajtókon kopogtatunk? Az üzenet célt téveszt, rossz emberhez jut el, ami esetünkben többet árthat, mint használ (ha ugyan használ bármit is). Kijelenthetjük, hogy a tökéletes helyismeret kialakulása hosszú évek folyamata. Tapasztalat, tudás és tanulás eredménye, amelyet a lobbistának folyamatosan tökéletesítenie kell – egész egyszerűen azért, mert nincs két egyforma lobbiügy. A stratégiai gondolkodás elsajátítása szintén nem megy egyik napról a másikra – teóriákat be lehet ugyan magolni az iskolapadban, de ebben az esetben is az élet bizonyul a legjobb tanítómesternek. 36

Wittenberg, Ernest & Elizabeth: How to win in Washington. Basin Blackwell. Cambridge, USA, 1989. (12. o.)

25

Van ugyanakkor egy végső – de korántsem utolsó – követelmény, amelynek már a kezdetek kezdetén meg kell felelnie a lobbistának: az etikus magatartás. Etikus magatartás Sokan gondolják ezt a szakma sarkalatos pontjának. Szintén csak visszautalni tudok arra a „logikus” gondolatmenetre, amelyet a lobbizást nem – vagy nem eléggé – ismerő polgárok alakítanak ki magukban a professzionális érdekérvényesítést illetően. „Mert ugyan hogyan is viselkedhetne etikusan az, aki korrupt.” A szakma évtizedek óta próbálja lerázni magáról a korrupció béklyóit. A törvényhozók ezt lobbitörvény megalkotásával látják biztosítottnak, míg a lobbisták és lobbiszervezetek etikai kódexeket alkotnak és írnak alá. A politikusok részéről teljesen érthető a szándék, ha a lobbitevékenységet szabályozott keretek között, minden pontra kiterjedően le szeretnék fedni (más kérdés, hogy ez Magyarországon mennyire bizonyult sikeresnek). A lobbisták pedig úgy szeretnék gyakorolni a mesterségüket, hogy sem munkájuk hatékonysága, sem a szakma hírneve ne csorbuljon (de legalábbis ne romoljon tovább). Érdekek szövevényes rendszere ütközik ebben az esetben, amely során azonban ezúttal is a törvényhozók kezében van – illetve volt – a döntés. Ám a lobbitörvény és a lobbisták etikai kódexe nem zárják ki kölcsönösen egymást. Sőt, ideális esetben erősítik egymás hatását, egymás minőségi ismérveit. Ennek megfelelően számos nemzet szövetsége megalkotta saját etikai kódexét. Magyarországon az Első Magyar Lobbi Szövetség dolgozta ki a szakma gyakorlóira vonatkozó etikai kódexet, amelyet 2004. december 1-én fogadott el a Szövetség, és amelynek betartását a szövetség berkeibe tartozó lobbisták önkéntesen vállalják. A kódex lényeges eleme, hogy a lobbisták tartózkodnak minden olyan tevékenységtől, amely megengedhetetlen eszközökkel helyezné nyomás alá a hivatalos személyeket. Az Amerikai Lobbisták Szervezete (ALL) honlapjának első ikonja talán nem véletlenül vezet rögtön a szervezet 1987-ben megalkotott, majd 2000 augusztusában átfogalmazottan elfogadott etikai kódexéhez. Az utóbbi évek botrányai súlyosan megtépázták a lobbisták hírnevét (noha az USA-ban eddig sem örvendenek túl szíves fogadtatásnak), amelyet nehéz, ha nem lehetetlen visszaállítani. A sztereotípiákat mindig a rossz példák alapján állítják fel az emberek, majd vonnak le általános – negatív – következtetéseket egy egész szakmára nézve. Viszont néhány „rossz alma még nem rohaszthatja el az egész kosárnyi termést”. Az etikai

26

kódex felállításával az ALL irányelveket szabott mind a jelen, mind a jövő amerikai lobbistái számára. A legnagyobb európai lobbiszervezeteket tömörítő – és egyben az érdekeit Brüsszelben érvényesítő – szervezet, az Európai Közügyek Tanácsadó Cégeinek Szervezete (European Public Affairs Consultancies’ Association, röviden EPACA) szintén rendelkezik etikai kódexel, bár ezt viselkedési kódexnek („code of conduct”) hívja. A szervezetnek így csak az lehet tagja, aki – számos más vállalás mellett – sem pénzzel, sem más módon nem környékezi meg az uniós tisztviselőket, és fizetés fejében nem adja tovább a lobbizás útján megszerzett információkat. Az etikus magatartás végső soron mégsem a fent felsorolt kódexet aláírásával kezdődik, vagy végződik. A lobbista belső lelki tartása és erkölcsi tisztasága alapkövekként szolgálnak a szakma professzionális gyakorlásához. Nem attól fogja tiszta lelkiismerettel álomra hajtani a fejét egy szakmabeli, mert aláírt egy nyilatkozatot – hanem attól, hogy valóban nem viselkedik erkölcstelen módon, nem nyúl tiltott eszközökhöz. Az erkölcsös magatartásnál kell megemlítenünk a titoktartás képességét is. A megbízók gyakran bíznak a lobbistára olyan üzleti titkokat, amelyek ha – bármilyen úton – illetéktelen kezekbe (pl. versenytárs) kerülnek, súlyos károkat okozhatnak mind a megbízó és a lobbista üzleti tevékenységére, mind hitelességükre nézve. Ebben a szakmában a diszkréció alapfogalom – egyszerűen nem éri meg aprópénzre váltani hírnevünket, megbízhatóságunkat és hitelképességünket. A demokrácia gyakorlásának fontos feltétele az érdekek érvényesítése és képviselete. Erkölcs és professzionizmus kéz a kézben járnak minden szakmában, így a lobbista esetében is.

27

3.

Az Egyesült Államok

Amelyben áttekintjük a lobbizás hőskorát és fejlődését az Egyesült Államokban; fontos következtetésekre jutunk a lobbizás kritikus fontosságát illetően az USA-ban; majd áttekintjük, mi volt a K Street Projekt.

„ELŐSZÖR

IS ÚJRAVÁLASZTÁST.

MÁSODSZOR

IS ÚJRAVÁLASZTÁST.

ÉS

HARMADSZOR IS

ÚJRAVÁLASZTÁST.”

- egy amerikai honatya válasza arra a kérdésre, hogy mit is akar igazán egy kongresszusi képviselő az Egyesült Államokban Adatok és tények:  2006-ban a lobbiipar összesített bevétele elérte a 2,63 milliárd dollárt. Ez 1,2%-os növekedést jelent 2005-höz képest. Az iparág az elmúlt nyolc évben átlagosan 8%-al növekedett évente.  2006-ban a gyógyszeripar költötte el a legtöbb pénzt érdekérvényesítésre: 196 millió dollárt. A második helyen a biztosítási iparág áll, 131 millió dollárral; a harmadik helyet az elektrotechnikai iparág foglalja el 110 millió dollárral. A gazdasági csoportosulások csak az ötödik helyen állnak (105 millió dollár), míg az olajipar a 9. helyen áll (75 millió USD)  A legtöbbet lobbizásra költő szervezet 2006-ban az Amerikai Kereskedelmi Kamara volt – több mint 72 millió dollárral (ez 83%-al több, mint amennyit a Kamara 2005ben érdekérvényesítésre áldozott). A második helyen szerepel az Amerikai Nyugdíjasok Szövetsége (AARP, 23 millió USD), a harmadik helyen pedig a General Electric vállalat, 20 millió dollárral.  2006-ban majdnem ötezer lobbista foglalkozott a szövetségi költségvetéssel kapcsolatos ügyekkel. Az egészségügyet 3800, míg az adópolitikát 3700 lobbista jelölte meg legfőbb terültének.  A Washingtonban székelő lobbicégek közül bevételek terén (már negyedik éve) a Patton Boggs LLP vállalat vezeti a rangsort: 2006-ban 34,6 millió USD-nyi lobbimegbízást kapott. Az alábbiakban is szereplő Cassidy & Associates a negyedik legnagyobb bevetélt könyvelhette el 2006-ban (24,1 millió USD).

28

 Egy kiváló kapcsolatokkal rendelkező lobbista jövedelme 2005-ben elérhette (sőt, kapcsolatai függvényében meg is haladhatta) az évi 300 ezer dollárt.  A lobbizással foglalkozó cégek 2005-ben havonta átlagosan 25 ezer és 40 ezer dollárt számlázhattak ki ügyfeleként.  A regisztrált lobbisták száma 2005-ben meghaladta a 34 ezer főt – egyes források szerint már ekkor elérte a 40 ezer főt is. A lobbiipar ugyanakkor ennél sokkal több embert foglalkoztat: becslések szerint 100 ezer fő felett.

Egy többpártrendszerű, a szabad piacgazdaság alapelveit valló modern demokráciában szükségszerűen megjelennek azok a gazdasági érdekek, amelyek – növekvő hatalmuknál és a nemzetgazdaságra kifejtett befolyásuknál fogva – be kívánnak lépni a politikai – döntéshozatali erőtérbe is. A nagy nemzeti bajnokokról és a multinacionális vállalatokról, erős társadalmi és gazdasági érdekszövetségekről van szó, amelyek „egyenlőbbekké válnak az egyenlők között” – döntéseik így munkahelyek százezreit, emberek milliót, befektetések és fejlesztések dollármilliárdjait; közvetve a nemzet gazdasági, politikai és társadalmi környezetét is alakítják. Nem véletlenül alakult ki tehát a nézet, miszerint az Egyesült Államokban – de az Európai Unióban, így Magyarországon is37 – „a politikai elit az üzleti köröktől függ, nem a választóktól.” Az üzleti körök azon politikai párt – illetve politikus – kampányába áramoltatják a legnagyobb pénzeket, ahonnan a legtöbb hasznot várják: ez a jól felfogott érdekük is egyben. A politikai elitnek is érdeke ez, mivel – beszéljünk akár az elnöki székről, akár egy szenátusi helyről, akár a kongresszusi képviselők választási küzdelmeiről – egy választáson a győzelem esélye egyenes arányban van a kampányra fordított pénzösszegek nagyságával. A pénzösszegek pedig gyakran jönnek lobbistáktól, illetve gazdasági érdekeket képviselő politikai akcióbizottságoktól (PAC – Political Action Committee). A későbbiekben erről még szólni fogok. A politikai és üzleti élet összefonódását tehát akár kimondatlan tényként kezelhetjük; ez a szövevényes hatalmi háló azonban olyan finom, hogy szinte lehetetlen – és veszélyes – kibogozni a szálakat. A hatalmi erőterek folyamatosan változnak, átalakulnak, eltűnnek és máshogyan, más formában bukkannak fel ismét.

37

Exterde Tibor 2006. november 27., 5:45: A politikai elit az üzleti köröktől függ, nem a választóktól. Inforádió, http://www.inforadio.hu/hir/belfold/hir-88536 (Megtekintés dátuma: 2007. október 4.)

29

A lobbizás amerikai történelmében – mint ahogyan a következő oldalakon látni fogjuk – a kezdetektől hosszú időn át gyakran a „pénz beszél, kutya ugat” játszotta a főszerepet: akár közvetve, akár közvetlenül (sőt, olykor korrumpálással és kenőpénzekkel) az üzleti érdekek gyakran képesek voltak nyomást gyakorolni a politikai döntéshozókra. Az alábbi fejezetben azt kívánom bemutatni, hogy miként volt képes az amerikai Republikánus párt egy huszárvágással megfordítani a történetet és a saját irányítása alá vonni a lobbiipart. 3.1. A lobbizás történelme az USA-ban A fejezetben szükséges némi történelmi-politikai háttér kiemelése is a K Street Projekt mélyebb megértéséhez. Az ilyen információkat kék kiemeléssel jelölöm. A lobbizás vitathatatlanul az amerikai nemzet veleszületett képessége.38 Ernest Wittenberg – noha igazi amerikai patrióta – nem túloz a fenti kijelentéssel: a lobbizás az Egyesült Államokban ugyanis egyidős a nemzet születésével. Az USA 1789. szeptember 17-én elfogadott alkotmányának első kiegészítése (az ún. „First Amendment”) pontosan az érdekérvényesítés fontosságát hangsúlyozza ki. Így az első kiegészítés kimondja, hogy az emberek alkotmányos rendelkezésére áll „… a tiltakozás joga a kormányzatnál a sérelmek orvoslására”.39 Nemhiába vélünk felfedezni távoli párhuzamot a Magna Charta Libertatum 61. cikkelye és az USA alkotmánya között, ugyanis az amerikai Alapító Honatyák az 1215-ben kiadott Nagy Szabadságlevélből is merítettek, amikor lerakták az USA alkotmányos alapjait. A kezdetek Az érdekérvényesítés ugyanakkor már az Alkotmány elfogadása előtt is fontos szerepet játszott az Újhazában. 1757-ben, az ún. „gyarmati időkben”40 a Pennsylvania Nemzetgyűlés Benjamin Franklint, a Brit Nemzetközösség leghíresebb alakját bízta meg azzal a feladattal, hogy érvényesítse a Nemzetgyűlés érdekeit az angol Parlamentben (elsősorban a bélyegilletéki törvény, az ún. Stamp Act törvénybe iktatásának megakadályozása volt a feladata). A kvékerek41 1100 angol fontot gyűjtöttek össze Franklinnek, amely a londoni költségeket és kiadásait fedezte volna. Benjamin Franklin azonban csak 500 fontot fogadott el 38

Wittenberg, Ernest & Elizabeth: How to win in Washington. Basin Blackwell. Cambridge, USA, 1989. (2. o.) Az Amerikai Egyesült Államok Alkotmánya. http://usinfo.state.gov/usa/infousa/facts/funddocs/consteng.htm (Megtekintés dátuma: 2007. október 8.) 40 A későbbi USA keleti partja ekkor még a brit gyarmatbirodalom részét képezte. 41 Barátok Vallásos Társasága, egy keresztény szekta, amelynek tagjai nagy számban telepedtek le Pennsylvaniában az 1680-as években. Magát Pennsylvania államot a brit királyi korona ajándékozta a szintén kvéker William Penn-nek 1681-ben. 39

30

a felajánlott összegből – példáját vélhetően kevés lobbista követte a világtörténelem folyamán. Mégis, a klasszikus amerikai lobbizás szülőatyjaként nem őt, hanem Dr. Manasseh Cutlert szokás említeni. Cutler (aki egyszemélyben volt a Yale-en végzett ügyvéd, tudós és lelkész) az amerikai Függetlenségi Háború (1775-1782) során szerzett elévülhetetlen érdemeket; Lexington-nál tábori papként szolgált, majd azt követően a háború végéig tábori felcserként segítette csapatát. Életében – és a lobbizás történelmében – 1787-ben jött a nagy fordulat. „1787-ben volt háborús tisztek egy csoportja – akik egy keleti parton működő részvénytársaság, az Ohio Company tagjai voltak – megbízta Cutlert, hogy szerezzen nekik [a frissen megalakult USA] nyugati területein még felfedezetlen állami földeket, minél olcsóbb áron. Alig nyolc napnyi kitartó lobbizás után, amely során Cutler a New York-ban székelő Kontinentális Kongresszus vezetőit kereste meg, legmerészebb álmait is meghaladó eredményt ért el. A Kongresszus nemcsak abba egyezett bele, hogy 1,5 millió hektár földet adjon el a részvénytársaságnak potom hektáronkénti 9 centért; de felajánlott további 3,5 millió hektár földet spekulációs vásárra. Cutler egy olyan szerződéssel tért vissza megbízóihoz, amely megalapozta a későbbi Ohio, Indiana, Illionis, Michigan és Wisconsin államokat.”42 Cutler ekkor már egy valódi lobbista eszével gondolkozott és nem felejtette el, hogy a Kontinentális Kongresszus csak átmeneti jellegű, így határozatai nem jogerősek. Így alig száradt meg a tinta a földszerződésen, mire már Philadelphiában találjuk, ahol az Alkotmányozó Kongresszus az újszülött nemzet kormányának törvényes alapjait rakta le éppen. Ott pedig a legszebb példáját mutatta meg azoknak az elsődleges képességeknek, amelyekre a lobbistáknak a történelem bármely időpillanatában szüksége van – találékonyság, elkötelezettség és a [döntéshozókhoz való] bejutás képességeit.43 Vacsorára hívta James Madisont, George Masont és Alexander Hamiltont. Benjamin Franklinnel folytatott megbeszéléseket, akire olyan nagy hatást sikerült gyakorolnia, hogy Franklint folyamatosan figyelmeztetniük kellett a tanácsadóknak, hogy ne „kotyogja” el a kongresszusi fejleményeket. Végül Cutler teljes sikerrel járt: az életbe lépő alkotmány megvédte a már megkötött szerződéseket, azokat nem módosította. A Cutler-féle lobbizás gyakorlata 200 éven keresztül szolgált alapul az amerikai érdekérvényesítőknek. A szabályok pofonegyszerűen voltak: teremts kapcsolatot és juss be azokhoz a döntéshozóhoz, akik akár a Képviselőház, akár a Szenátus fontos bizottságaiban 42 43

Wittenberg, Ernest & Elizabeth: How to win in Washington. Basin Blackwell. Cambridge, USA, 1989. (3. o.) Wittenberg, E.: I.m. (3. o.)

31

elnökölnek; győzd meg őket ügyed fontosságáról, majd hagyd, hogy ők maguk vigyék keresztül az ügyet a kongresszuson. Az 1800-as évek Az 1800-as években a lobbisták hatalma folyamatosan nő. Kérdéses, hogy beszélhetünk-e ekkor valódi szakmáról.

„Egy 1829-es jelentés szerint a New York állam fővárosában,

Albanyban tevékenykedő érdekérvényesítőket hívták lobbistáknak. A fogalom ekkor még rendkívül negatív tartalmú volt, leginkább azokat az üzletembereket bélyegezték meg a lobbista

névvel,

akik

anyagi

befolyásukkal

élve

kívánták

meggyőzni

az

ország

kongresszusának képviselőit.”44 Ekkor még szó sem volt szakmai szabályozásról. Ez nemcsak azzal járt, hogy a „kijárók” mindent megtettek, ami nem volt törvényben tiltott; hanem azt is, hogy mindent megtettek, mert úgymond „megtehették”. A lobbizás ezekben az években fonódott össze a korrupcióval és a kenőpénzek osztogatásával – Daniel Webster, kora közismert szenátora (majd 1841-1842 között az USA külügyminisztere) a következőképpen fogalmaz egy befolyásos bankárnak 1833-ban írt levelében: „Ha az kívántatik, hogy kapcsolatom a bankkal folytatódjék, üdvös lenne, ha szokásos díjazásomat elküldenék.”45 Az ipari fellendüléssel szinte párhuzamosan növekszik az érdekérvényesítők befolyása is. Az 1800-as évek második felében uralkodik Washingtonon Samuel Ward, aki önmagát szerényen a „lobbizás királyának” kiáltotta ki. Rokonai közt tarthatta számon Rhode Island szövetségi állam egykori gyarmati kormányzóját, Richard Wardot, Samuel Wardot, az alkotmány egyik megalkotóját, valamint a függetlenségért vívott háború legendás tábornokát, Francis Mariont. Fényűző vacsoráin a teljes amerikai közélet megfordult, befolyása a híres-hírhedt francia külügyminiszterrel, Talleyranddal vetekedett. Sikerei végül arra ösztönözték az amerikai Kongresszust, hogy vizsgálatot indítsanak ellene. Egyik meghallgatásán így nyilatkozott a fényűző vacsoráival kapcsolatban: „Egy elegáns vacsora során úriemberek nem beszélnek szakmai ügyekről… viszont lehetőséget biztosítanak arra, hogy az úriember feltegyen egy kulturált kérdést, amelyre kulturált választ vár.”46 Noha Wardot nem találták bűnösnek és a

44

Hajdu Nóra: Lobbizás az Egyesült Államokban IN Dr. Lékó Zoltán: Lobbikézikönyv. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Közhasznú Alapítvány. Budapest, 2002. (43. o.) 45 Christine Barbour–Gerald C. Wright: Keeping the Republic. Houghton Mifflin Company. Boston, 2002. Appendix (A–8). (9. o.) 46 Lobbying – Should lobbyists be strickly regulated? http://law.jrank.org/pages/8343/Lobbying.html (Megtekintés dátuma: 2007. október 9.)

32

szakma egyöntetűen a játékszabályokat betartó lobbistaként emlékezik rá, ő mégis így vélekedett tevékenységéről: „a lobbizás nem egy dicséretes szakma.” A botrányok sorozata után végül 1867-ben jelenik az első olyan szabályzat, amely szerint a Képviselőházban lobbitevékenységet folytatni kívánó személyeknek regisztráltatniuk kell magukat. Nem sokkal később, 1887-ben a lobbizás fogalma is megjelenik az amerikai törvényhozásban. Ekkor definiálja Georgia állam alkotmánya a lobbizást, illetve a fogalom alá tartozó tevékenységet – mint bűncselekményt.47 Georgia államhoz hasonlóan más szövetségi államok alkotmányai is bűncselekménynek minősítették a lobbizást (Kaliforniában például egészen 1966-ig), viszont eltérően értelmezték magát a tevékenységet. Az 1900-as évek A lobbi „sötét múltja” alapján nem meglepő, hogy az 1900-as évek első felében sem nézték jó szemmel az érdekérvényesítés gyakorlatát. Woodrow Wilson amerikai elnök 1912-ben például választási kampánya részévé tette a „korrupt lobbisták hatalma” elleni küzdelmet, amely hatalom révén „a törvényhozást [a lobbisták] a saját szolgálatukba állítják”. Eredmény? Az 1920-as években a lobbisták erősebbek, mint valaha. Mindenre kiterjedő befolyásuknak köszönhető, hogy noha az 1927-ben felállított vizsgálóbizottság számos visszásságot állapít meg, az érdekérvényesítők hatalmát visszaszorító törvényt mégsem sikerült elfogadnia a kongresszusnak.48 Az első szövetségi törvény végül 1946-ban születik meg, „The federal regulation of lobbying act” (a lobbizás szövetségi szabályozásának törvénye) címmel. Az Egyesült Államokban ez volt az első olyan törvény, amely minden állam minden lobbistájára kiterjedt. Ez már pontosan definiálja a lobbizás fogalmát, illetve regisztrációra és jelentésre kötelezi a lobbistát. Lényeges pontnak számít 1954, mivel ekkor a republikánusok elveszítik többségüket a Képviselőházban. Az alsóházban ezzel elkezdődik a demokraták 40 éves „rémuralma”. A második világháborút követően – nemcsak belső, de globális világgazdasági okok miatt is – a virágkorát éri az amerikai lobbizás szakmája. A lobbizás fejlődésére óriási hatást gyakorolt ebben az időszakban Thomas Gardiner Corcoran, aki először Roosevelt és Johnson elnöksége alatt is tanácsadóként szolgált a Fehér Házban; majd később lobbistának állt. Corcoran teremtette meg azt a manapság már igen gyakori precedenst, hogy a lobbisták először a

47

. Topolánszky Ádám: Lobbizás – érdekek az előtérben. Bagolyvár Könyvkiadó, Budapest 2003. (94. o.) Hajdu Nóra: Lobbizás az Egyesült Államokban IN Dr. Lékó Zoltán: Lobbikézikönyv. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Közhasznú Alapítvány, Budapest, 2002. (45. o.) 48

33

törvényhozásban, vagy az elnöki adminisztrációban dolgoznak, majd innen ülnek át a lobbisták székébe.49 Watergate 1972-ben kitört a Watergate-botrány, amelynek komoly következményei voltak nemcsak az amerikai politikai életre (kormányzati hazugságok és trükkök, pénzmosás, végül Nixon elnök 1974-es lemondása), de a lobbizás játékszabályait is megváltoztatta. 1974-ben a szenátusi választásokat követően számos olyan fiatal, liberális eszméket hirdető és progresszívan gondolkozó szenátor került be, akik nem tartották magukat a jól bevált szokásokhoz. Ahelyett, hogy némi „szenioritást” (szenátorként eltöltött éveket, elismertséget, respektet) gyűjtöttek volna maguknak, inkább eltörölték az évtizedek óta fennálló szabályokat. Elsőként jelentősen csökkentették a kulcsfontosságú bizottsági elnökök óriásira duzzadt hatalmát – az utóbbiak kénytelenek voltak maguk mellé engedni a fiatal szenátorokat. Így például az adórendszert is kézben tartó költségvetési bizottság (House Ways ad Means Committee) sokáig Wilbur Mills személyes felségterületének számított – az egyik legnagyobb befolyással bíró bizottságnak egyetlen árva albizottsága sem volt. A reformot követően azonnal hat albizottság alakult, amelyek között megoszlott a befolyás és a felelősség is. A reform következő lépéseként a bizottsági ülések és meghallgatások (a nemzetbiztonsági ügyeket kivéve) megnyíltak az állampolgárok előtt. A „napfény törvények” következtében a civil lakosság jóval nagyobb rálátást kapott a törvényhozásra, így aktívabban részt is vehetett annak formálásában. A lobbisták életét fenekestül felforgatták a reformok. A reformok előtt gyakran elég volt néhány nagyhatalmú bizottsági elnököt meggyőzniük az ügyükről, a reformokat követően azonban hirtelen a többszörösére nőtt azok száma, akiket be kellett vonniuk az érdekérvényesítés folyamatába. Gyakran olyan képviselőket és szenátorokat, akikről nem is tudták, hogy léteznek… „Charls Walker, egy veterán üzleti lobbista tisztán emlékszik még az Eisenhower-érára, amikor az adótörvényben tervezett változtatásokért elég volt kettő embert – Wilbur Mills bizottsági elnököt és Sam Rayburn képviselőházi elnököt – megkeresnie; most [1990] a költségvetési bizottság mind a 36 tagjánál lobbizik.”50 Az 1933-ban Franklin D. Roosevelt demokrata színekben elnyerte az elnöki széket. Nevéhez fűződik a „Great Deal”, amely alapjaiban alakította át a gazdaság és állam kapcsolatát. Ez 49

Hajdu Nóra: Lobbizás az Egyesült Államokban IN Dr. Lékó Zoltán: Lobbikézikönyv. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Közhasznú Alapítvány. Budapest, 2002. (46-47. o.) 50 Wittenberg, Ernest & Elizabeth: How to win in Washington. Basin Blackwell. Cambridge, USA, 1989. (5. o.)

34

egyben egy új ideológiai irányzatot is jelentett, amely az 1960-as évekig erősen tartotta magát. Az irányzat lényeges a növekedő államigazgatás, amely a hatalmat és az erőforrásokat a privát szférából átcsoportosította a közszférába. A progresszív adórendszer segítségével jelentős pénzforrásokat összpontosított a kormányzat kezébe, majd a forrásokat egy folyamatos növekedő államigazgatáson keresztül újra szétosztotta a gazdaság szereplő között. A demokraták jelmondata – „adóztass és újra adóztass, költs és ismét költs, válassz és újraválassz” – az 1960-as évekig tartotta magát. 51 A Watergate-botrányt követően lép a színre Gerald Cassidy, egy ügyvédből először George McGovern szenátor segítőjévé, majd 1975-től lobbistává avanzsáló sikerember. Cassidy lobbicége, a Cassidy & Associates (szintén 1975-ben alapítva) az 1990-es években sokáig a legsikeresebb, érdekérvényesítéssel foglalkozó cég volt Washingtonban. 2006-ban a cég ugyan visszacsúszott a negyedik helyre (éves bevétel alapján), viszont 51 lobbistája még így is 29 millió dollárt (több mint 5 milliárd HUF) hozott be a cégnek. Gerald Cassidy – aki kérlelhetetlen lobbista, de még kérlelhetetlenebb üzletember a róla a Washington Post-ban megjelent 26 részes cikksorozat alapján52 – nagyszerűsége abban áll, hogy az 1970-es évek végén, majd az 1980-as években egy olyan új lobbizásra lehetőséget adó piaci rést talált, amely végül nagyban hozzájárult az amerikai lobbiszakma ismételt átalakulásához. Cassidy első ügyfelei nem nagyvállalatok voltak, hanem felsőoktatási intézmények – mint például a Tufts University, illetve a Boston University. Cassidy – egy szinte teljesen elfeledett szövetségi jogszabályt kihasználva – ún. „meghatározott célra elkülönített összegekért” („earmarks”) lobbizott, amelyek révén a felsőoktatási intézmények és különféle szervezetek nagy volumenű tudományos és technológiai fejlesztésekbe kezdhettek. A befektetés (vagyis a Cassidy cégnek kifizetett megbízói pénz) valósággal eltörpült azon összegek mellett, amelyeket a lobbisták egyes intézményeknek „nyertek”. Egy példa: a Boston University az évek során mintegy 100 millió dollárt „nyert el” az amerikai államtól a „meghatározott célra elkülönített összegekből”, mindössze 16 millió dollár befektetés (a Cassidy & Associates-nek kifizetett díjak) ellenében.53 Ezek alapján nem csoda, hogy Gerald Cassidy számít a jelen leggazdagabb washingtoni lobbistájának.

51

Confessore, Nicholas: Welcome to the Machine. The Washington Monthly. 2003. július-augusztus. Citizen K Street: How lobbying became Wasington’s biggest business. A The Washington Post cikksorozata 2007. http://blog.washingtonpost.com/citizen-k-street/ (Megtekintés dátuma 2007. október 24-29.) 53 Citizen K Street: How lobbying became Washington’s biggest business. A The Washington Post cikksorozata, 2007. http://blog.washingtonpost.com/citizen-k-street/chapters/chapter_23/ (Megtekintés dátuma: 2007. október 28.) 52

35

Az 1960-as és 1970-es években az üzleti szféra – Irving Kristol, a neokonzervativizmus szülőatyának gondolatai mentén – egyre nagyobb arányban kezdett támogatni olyan agytrösztöket és szervezeteket, amelyek megkérdőjelezték a demokraták kormányzati ideológiáinak alapjait. A vállalatok saját üzleti érdekeik mentén egyre nagyobb pénzeket invesztáltak az érdekérvényesítésbe: saját irodát nyitottak Washingtonban, üzleti és ipari érdekvédelmi szervezeteikbe valósággal öntötték a pénzt, lobbistáknak és lobbicégeknek adtak megbízásokat.

Közelmúlt és napjaink 1981-ben Ronald Reagan republikánus jelölt foglalhatja el az elnöki széket. Reagan elnök gazdasági reformjai kedvezően hatottak az amerikai gazdaságra, elképzelései pedig egybeestek az üzleti és nagyvállalati érdekekkel. A lobbiipar óriási fejlődésnek indult: az 1970-es évek kezdetétől az 1980-as évek derekáig az ipari szervezetek száma megduplázódott; a regisztrált lobbisták száma pedig 1981-1985 között a háromszorosára emelkedett.54 A K Streeten ekkor már komoly hatalom és óriási pénzösszegek összpontosultak. A lobbistáktól a politikusokhoz folyó pénzekből (amelyek a politikai kampányfinanszírozás rendszerein belül és törvényes keretek között áramoltak) Reagan megválasztásáig egyenlő arányban részesedtek demokraták és republikánusok egyaránt. Ennek oka elsősorban az, hogy 1953-tól 1981-ig a Szenátusban is a demokraták voltak többségben55 (a Képviselőházban egészen 1995-ig érvényesült a demokrata többség). Így az üzleti köröknek kedvezniük kellett a demokrata politikusoknak is, noha hosszú távú elképzeléseik inkább a republikánus párt programjával lett volna összeegyeztethető. Az érdekképviseleti szervezetek és lobbicégek így egyenlő arányban alkalmaztak demokrata és republikánus háttérrel rendelkező lobbistákat, akiktől politikai függetlenséget és komoly szakértelmet vártak el. 1981-ben ugyan a republikánusok át tudták venni a hatalmat a Szenátusban, de a Képviselőházban továbbra is a demokraták voltak többségben – a K Street pedig gazdagodott és növekedett, de mindkét nagy pártnak kedveznie kellett.

54

Confessore, Nicholas: Welcome to the Machine. The Washington Monthly. 2003. július-augusztus. Az USA Szenátusának honlapja, a szenátusi többség részletes lebontásában. http://www.senate.gov/pagelayout/history/one_item_and_teasers/partydiv.htm (Megtekintés dátuma: 2007. november 8.) 55

36

1994-ben a republikánusok elnyerik a Képviselőházban is a többséget. Ezzel (valamint a Szenátusban szerzett többségükkel) indul be a „gépezet”: 1995-ben megkezdődik a K Street Projekt kivitelezése. 1995-ben lépett érvénybe az új szövetségi lobbitörvény (Lobbying Disclosure Act of 1995), amely az 1946-os törvényt váltotta fel. Ez a törvény már széles körű bejelentési és nyilvánosságra hozatali kötelezettségeket ír elő; továbbá hatálya nemcsak a törvényhozó, hanem a végrehajtói hatalomban tevékenykedő tisztviselőkre is kiterjed.56 2007 szeptemberében írta alá Bush elnök az ún. „őszinte vezetés és nyitott kormányzat törvényét” (Honest Leadership and Open Government Act of 2007), amely a lobbisták és a lobbizás szakmájára is komoly hatással lesz. A törvényhozók ugyanis felismerték, hogy az 1995-ös törvényt követően még túl sok kiskaput hagytak azoknak a „szakembereknek”, akik szerint mindent szabad, ami nincs tiltva. A lobbitörvény felülvizsgálatára és szorosabb szabályozásának szükségességére az Abramoff-botrány irányította rá a figyelmet. A fent említett Gerald Cassidy tehát a leggazdagabb lobbista – de nem a legismertebb. Ez a titulus ugyanis Jack Abramoffot illeti meg, akinek rövid idő alatt „sikerült” romba dönteni a szakma azon fáradozásait, hogy a lobbizást, mint a részvételi demokrácia létfontosságú elemét prezentálják az állampolgárok előtt. A korrupt lobbista képét egy az egyben lehetne megfesteni a fenti republikánus lobbistáról, akit végül 2007-ben ítéltek el majdnem hat éves szabadságvesztésre (miután kiegyezett a hatóságokkal, hogy együttműködik velük az ügy felderítésében). Adócsalás, képviselők és köztisztviselők korrumpálása, hamisítás – Abramoff magával rántott republikánus képviselőket, korábbi üzleti partnereket egyaránt. Ami igazán érdekessé teszi személyét az esetünkben, az a K Street Project-ben játszott szerepe, amelyről később részletesen szólok majd. A szakma amerikai történelme látható módon bővelkedik kétes fordulatokban és „a ruhásszekrényből előkerülő csontvázakban”. Noha a fenti rövid áttekintés során javarészt az amerikai lobbizás korrupt aspektusait követhettük végig, mégis le kell szögeznünk több tényt is. Egyrészt, evidens, hogy a korrupció és a botrány komoly hírértékkel bír, míg a szakma etikus gyakorlata nem. Az utóbbit elvárják az állampolgárok és a média, mégis gyanakvó módon figyelik az érdekérvényesítőket és predesztinálják az egész szakmát néhány „rossz alma” miatt.

56

Topolánszky Ádám: Lobbizás – érdekek az előtérben. Bagolyvár Könyvkiadó, Budapest 2003. (95. o.)

37

Másrészt a szakma etikus gyakorlata és törvényi szabályozása az utóbbi évtizedben gyorsult fel. Az első és a második amerikai lobbitörvény megszületése között 49 év telt el. A második lobbitörvény és a lobbisták szabályozását is tartalmazó 2007-es törvény között már csak 12 év. A képviseleti demokrácia lényeges eleme az érdekek és vélemények ütköztetése, amely evidens módon egy elhúzódó folyamat. Úgy gondolom, hogy az Egyesült Államok megfontolt, de határozott lépésekkel halad a lobbizás transzparenciája és erkölcsös gyakorlata felé. Azért is szükséges ez, mert a lobbisták elválaszthatatlan részét képezik a washingtoni körforgásnak. Nem véletlen, hogy Edgar Lane ezekkel a szavakkal foglalta össze a lobbizás befolyását az Egyesült Államok politikai rendszerére: „A lobbizás olyan mélyen része az amerikai politikai mechanizmusoknak, hogy tulajdonképpen kijelenthető, a lobbizás történelme gyakorlatilag az amerikai törvényhozás történetét jelenti.”57 3.2. A lobbisták kiemelt szerepe az Egyesült Államokban Az USA-ban számos indokból kifolyólag a lobbisták fontos részét képezik a demokratikus társadalomnak és az amerikai politikai rendszernek egyaránt. 1. A már említett „Első Kiegészítés adta jog” az Egyesült Államok minden polgárát feljogosítja arra, hogy amennyiben nem ért egyet egy politikai döntéssel (törvényjavaslattal), úgy kifejezésre juttathatja véleményét – vagyis rendelkezésére áll „… a tiltakozás joga a kormányzatnál a sérelmek orvoslására”. Ez az alkotmányos jog közvetlenül járult hozzá az érdekek „ezernyi fénypontjának”58 kialakulásához. 2. Másodsorban az erős törvényi szabályozást kell megemlítenünk. Az első hivatalos lobbitörvény 1946-ban született meg, amely már kötelezővé tette az érdekkijárók kötelező regisztrálását és a jelentéskötelezettséget. Az 1995-ös – jelenleg is hatályban lévő – lobbitörvény modernizálta és kiegészítette a már meglévő szabályokat, majd a 2007-es „őszinte vezetés és nyitott kormányzat törvénye” pedig olyan kiskapukat zárt le, amelyet addig egyes lobbisták szívesen használtak befolyásuk szélesítésére. Az USA esetében tehát a törvényi szabályozás működésképes és legális kereteket biztosított az érdekérvényesítés professzionális működésére. Az etikai kódex (amelyet

57

Hajdu Nóra: Lobbizás az Egyesült Államokban IN Dr. Lékó Zoltán: Lobbikézikönyv. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Közhasznú Alapítvány. Budapest, 2002. (47. o.) 58 Idősebb George Bush jellemezte így („thousand points of light”) az amerikai társadalmat, amelyben számtalan érdek és akarat kapcsolódik egybe vagy feszül egymásnak.

38

1987-ben fogadott el az Amerikai Lobbisták Egyesülete) is fontos erkölcsi normákat állít a szakmát gyakorlók számára. 3. A fentiekből következik az is, hogy a lobbista egy elfogadott szakma az USA-ban. Noha a 2006-os Abramoff skandalum súlyos mélységekbe taszította a megítélésüket, a Capitolium továbbra is fontos, sőt nélkülözhetetlen partnernek tekinti őket a hatásos és legitim törvényhozásban.59 Az amerikai honatyák elsősorban információforrásként számítanak rájuk, másodsorban pedig… politikai kampányaik finanszírozóiként.60 Mindezek ellenére az amerikai lobbisták nem rejtik véka alá szakmájukat – úgy érzem, helyesen teszik. Ugyanis a titkolózás és a szakmájuk „köntösbe bújtatása” újabb érvet adna a lobbi-iparágat támadóknak és a médiának a támadásra: ha már a titulust is elhallgatják, akkor biztos van itt más titkolnivaló is… 4. Kialakul a lobbi-iparág, amelyben lobbicégek, ügyvédi irodák és kommunikációs tanácsadó cégek százai versenyeznek az ügyfelekért. Az üzletben rejlő lehetőségek óriásiak: 2006-ban a lobbi-ipar több mint 2,5 milliárd dollárnyi bevételt regisztrált (450 milliárd HUF, vagy 1,66 milliárd euró)!61 Mivel a 2008-as amerikai elnökválasztás győztese egyre nagyobb eséllyel demokrata színekben fog tündökölni, ezért óriási „piaca” van a demokrata képviselők és szenátorok embereinek: akár évi 300 ezer dollárt (havonta 4,5 millió HUF) is kereshet az, aki „leköltözik a belvárosba.”62 Nem csoda, ha az amerikai lobbiipar már 2005-ben mintegy 35 ezer hivatásos lobbistát tartott számon, amely több mint 66 százalékos emelkedést jelent a 2000. évhez képest. A lobbi-iparág egyik következménye az ún. „think-tank”-ok63 megerősödése is. 5. A kongresszusi- és elnökválasztások egyedi, amerikai rendszere. Mivel a szenátorok és kongresszusi képviselők választási kampánya nem támogatható közpénzből, így 59

Congress, Lobbyists and the Public Interest (egy szakmai konferencia összefoglalója) 2001. május 18. http://www.wilsoncenter.org/index.cfm?event_id=4244&fuseaction=events.event_summary (Megtekintés időpontja: 2007. október 14.) 60 Fontosnak tartom kiemelni, hogy csak másodsorban látják a politikusok „kampánypénz-forrásként” a lobbistákat. Például a 2008-as elnökválasztás demokrata elnökjelöltjei közül többen is kijelentették, hogy nem fogadnak el adományt lobbistáktól. A republikánusokkal más a helyzet: ők kénytelenek fogadni a lobbisták adományait, amennyiben versenyben akarnak maradni. Bővebben a The Economist „Mostly Cosmetic” cikke ír erről: http://www.economist.com/world/na/displaystory.cfm?story_id=9833277 61 Citizen K Street: How lobbying became Washington’s biggest business. A The Washington Post cikksorozata, 2007. http://blog.washingtonpost.com/citizen-k-street/chapters/introduction/ (Megtekintés dátuma: 2007. október 28.) 62 „leköltözni a belvárosba” (angolul: to move downtown): más néven forgóajtó-effektus, vagyis kongresszusi képviselők és minisztériumok volt munkatársainak váltása a privát, lobbiszférába. Manapság már az sem ritka, ha maga a kongresszusi képviselő adja lobbizásra a fejét, ha nem sikerül az újraválasztása. 63 Lásd az 1. sz. Mellékletet!

39

komoly szerep jut az ún. „fundraising” (adományszerzés) folyamatának. Az USA-ban a kongresszusi képviselőket két évre választják, míg a szenátorok mandátuma hat év elteltével jár le – ugyanakkor minden második évben újraválasztják a Szenátus egyharmadát. Az elsődleges pénzforrást az egyéni adományok jelentik, amelyekből a lobbisták is kiveszik részüket – a 2006-os választási ciklusban például (a Center for Responsive Politics, egy amerikai civil honlap adatai szerint64) az amerikai lobbisták több mint 22 millió dollárral támogatták a demokrata és republikánus jelölteket a kongresszusi választások idején. „A sikeres lobbisták nem szégyenkeznek azon a tényen, hogy a törvény adta korlátokon belül személyesen is hozzájárulnak [egy politikus kampányához] és fundraising eseményeken másokat is arra ösztönöznek, hogy támogassák [az adott jelöltet]. A washingtoni általános vélekedés az, hogy a pénz – törvényesen használva – nagyon lényeges forrás ahhoz, hogy valaki sikeres politikus legyen.”65 Az amerikai elnökválasztási kampány költségeiről elég annyit tudnunk, hogy egyes vélekedések szerint minimum 500 millió dollárra (!) van szüksége egy adott jelöltnek ahhoz, hogy elnyerhesse az áhított elnöki széket66. A lobbisták egyéni adományai, az általuk szervezett

fundraising

alkalmak

és

a

lobbiszervezetek

által

felállított

politikai

akcióbizottságok (PAC) fontos építőelemeit képezik az elnökválasztási kampányoknak is.

3.3.

A K Street Projekt

A K Street Projekt nem volt más, mint a Republikánus Párt átfogó stratégiája a lobbiipar meghódítására. Lényege, hogy nagy politikai hatalommal rendelkező republikánusok arra kényszerítették rá a nagy lobbicégeket, erős érdekvédelmi szövetségeket és nagyvállalatokat, hogy republikánusokat alkalmazzanak szervezetük vezető lobbistáiként. Ezek a – GOP-hez67 továbbra is hűséges – lobbisták a szervezetükön keresztül elsősorban GOP politikusok kampányait támogatták, ezzel biztosítva a választásokon a biztos győzelmet. A hűség és a kampánytámogatások jutalma pedig a hozzáférés a döntő pozícióban lévő politikusokhoz, akik szívesen hallgatták meg így érveiket. A fenyegetésekkel is tarkított nyomásgyakorlás –

64

Center for Responsive Politics 2007. http://opensecrets.org/industries/indus.asp?Ind=K02 (Megtekintés dátuma: 2007. november 8.) 65 Wittenberg, Ernest & Elizabeth: How to win in Washington. Basin Blackwell. Cambridge, USA, 1989. (24. o.) 66 Center for Responsive Politics 2007. http://opensecrets.org/pres08/index.asp (Megtekintés dátuma: 2007. november 8.) 67 GOP: Grand Old Party, a republikánus párt másik elnevezése

40

így a projekt – célja a republikánusok részéről: a hatalom megtartása. A GOP így gyakorlatilag képes volt rátenni a kezét a lobbiipar kifogyhatatlan kincsestárára, amelyet a politikai kampányok finanszírozásában remekül használhatott – ezzel a kör bezárult. A projekt kiagyalói között tartják számon68 Tom DeLay vezető republikánust, 2003-2006 között a Képviselőház többségi vezetőjét; Rick Santorum pennsylvaniai szenátort, akit a projekt szenátusbeli összekötőjeként emlegettek; Grover Norquist befolyásos konzervatív aktivistát és lobbistát. A projekt 1995-ben indult be, amikor a Republikánus Párt többséget szerzett a Szenátusban. Tom DeLay egy 400 politikai akcióbizottságból (PAC) álló listát állított fel, amelyen szerepelt az egyes PAC-k politikai adományainak pontos mértéke, pártokra lebontva. DeLay ezt követően nagyvállalatok és érdekvédelmi szervezetek ismert lobbistáit hívta meg az irodájába, és az orruk alá tette a listát – kiemelve, hogy a „barát” vagy „nem barát” oszlopba vannak-e besorolva. „Ha Önök szerepet akarnak játszani a forradalmunkban, akkor be kell tartaniuk a játékszabályainkat.” – mondta DeLay a lobbistáknak69, mintegy jelezve, hogy mostantól mi a dolguk. A Texans for Public Justice, egy politikailag semleges nonprofit civil szervezet szerint DeLay „emlékeztette a lobbistákat, hogy mostantól a Republikánusok vannak hatalmon és jobb lesz, ha [a lobbisták] politikai adományai tükrözik is ezt a tényt, különben…”70 A K Street Projekt egy másik vonala a jó pozíciókat elfoglaló demokrata lobbisták kiejtése volt. 1996-ban Haley Barbour, a Republikánus Nemzeti Tanács akkori elnöke egy találkozót szervezett vezető GOP kongresszusi képviselők és nagyvállalati vezérigazgatók között. A találkozón – a jelenlévő vezérigazgatók nem kis megdöbbenésére – a republikánusok „…egyértelművé tették, hogy az igazgatóktól elvárják: rúgják ki demokrata lobbistáikat Washingtonban és alkalmazzanak republikánusokat helyettük.”71 A GOP elvárta azt is, hogy az üzleti körök nagyobb arányban támogassanak republikánus jelölteket a kampány során. A találkozónak dühödt veszekedés lett a vége, majd az igazgatók faképnél hagyták a GOPvezetőket.

68

Confessore, Nicholas: Welcome to the Machine. The Washington Monthly. 2003. július-augusztus. Perl, Peter: Absolute Truth. The Washington Post. 2001. március 13. http://www.washingtonpost.com/ac2/wp-dyn?pagename=article&contentId=A6825-2001May9 (Megtekintés dátuma: 2007. november 9.) 70 Texans for Political Justice honlapja. http://www.tpj.org/page_view.jsp?pageid=829&pubid=594 (Megtekintés dátuma: 2007. november 9.) 71 Confessore, Nicholas: Welcome to the Machine. The Washington Monthly. 2003. július-augusztus. 69

41

Véleményem szerint annak, hogy a republikánusok nem vehették át a hatalmat már ekkor a K Street felett, egyetlen oka van: a demokrata Bill Clinton volt az USA elnöke. 1996-ban Clintont újraválasztották, így a lobbisták, PAC-k és érdekcsoportok is nagyjából egyenlő arányban oszlottak meg a pártok között. A K Street Projekt várakozott a sorára. 2000-ben aztán megindult a lavina: a Fehér Házban és a Kongresszusban is átveszik a hatalmak a republikánusok. A K Street Projekt kivitelezése megkezdődik: Grover Norquist adatbázist készít minden washingtoni lobbistáról: pártállás, washingtoni szakmai tapasztalat, múltbeli politikai adományok – minden szerepel a listán.72 Rick Santorum szenátor pedig elindítja hírhedt „keddi találkozóit”: irodájába lobbistákat hívott meg, hogy olyan – komoly érdekérvényesítő hatalommal és pénzügyi háttérrel rendelkező – szervezetek vezető lobbistaposztjainak betöltését vitassák meg, mint az AARP (American Association of Retired Persons –

az

Amerikai

Nyugdíjasok

Szövetsége,

a

legnagyobb

hatalommal

rendelkező

lobbiszervezet), a Business Roundtable (Üzleti Kerekasztal, az USA legnagyobb vállalatainak vezérigazgatóit tömörítő szervezet) vagy a U.S. Telecom Association (az USA Telekommunikációs Egyesület).73 A változás előszeleit érezhette jó előre az üzleti világ: 2000-ben a Republikánus Párt – a Center for Responsive Politics adatai szerint – egyedül 715 millió dollárt gyűjtött „hard money” és „soft money”74 formájában. Ezzel szemben a Demokrata Párt „csak” 520 millió dollárt tudott összegyűjteni. 75 2003-ra az üzleti világ – és a „25 Nagyhatalom”76 javarésze – megértette: republikánusoknak áll a világ! Ennek megfelelően cselekedtek is. 2003-ban a General Electric, a ComCast, a Citigroup és számosan még Amerika 500 legnagyobb vállalata közül a legfőbb lobbistapozíciókba a Bush-kormányzat és GOP kongresszusi képviselők és szenátorok volt munkatársait vették fel. Ha a ki nem mondott szavak nem tették meg a hatásukat, a republikánusok nem riadtak vissza a nyílt fenyegetőzéstől sem. 2003-ban az IVI-t (Investment Company Institute, a pénzügyi befektetési alapok ipari érdekvédelmi szervezete) nyíltan 72

Confessore, Nicholas: Welcome to the Machine. The Washington Monthly. 2003. július-augusztus. Ornstein, Norman J.: Life on Capitol Dunhill. The American Interest. 2007. január-február. http://www.theamerican-interest.com/ai2/article.cfm?Id=230&MId=7 (Megtekintés dátuma: 2007. november 11.) 74 hard money: „kemény pénz” – pénzbeli adományok egyéni adományozóktól és politikai akcióbizottságoktól. soft money: „puha pénz” – pénzbeli adományok vállalatoktól, szakszervezetektől és gazdag egyéni donoroktól. 2002 novemberéig a puha pénz nem volt szabályozva, bármekkora összegben lehetett adományozni. 75 Center for Responsive Politics 2007. http://www.opensecrets.org/parties/index.asp?type=R&cycle=2000 (Megtekintés dátuma: 2007. november 11.) 76 25 Nagyhatalom: „Power 25”, a Fortune üzleti magazin által összeállított toplista a legbefolyásosabb amerikai érdekérvényesítő szervezetekről 73

42

megfenyegette a Képviselőház Pénzügyi szolgáltatások bizottságának több munkatársa (nem kizárt, hogy maga a bizottsági elnök is), hogy ha nem teszi lapátra a legfőbb – persze demokrata – lobbistáját és nem vesz fel a helyére egy republikánust, úgy a befektetési bankokra irányuló bizottsági vizsgálatnak nagyon ronda vége lesz. George Norquist büszkén nyilatkozza 2003-ban, hogy a frissen nyíló top lobbista-pozíciók 90 százalékát republikánusok foglalják el.77 A Center for Responsive Politics szerint a 20022003-as választási ciklusban a két nagy pártnak folyósított választási adományok között óriási szakadék tátong: a demokraták 463 millió dollárt, míg a republikánusok 691 millió dollárt (majdnem 50 százalékkal többet) gyűjtöttek.78 Úgy tűnt, a K Street stratégia remekül működik, amelyet erősíteni látszott George W. H. Bush elnök 2004-es újraválasztása, a Szenátus 2004-2006-os időszakában és a Képviselőház 2003-2005-ös időszakában a republikánus többség.79 A K Street Projekt kiteljesedését végül egyrészt az Abramoff skandallum, másrészt a Bushadminisztráció iraki politikája akadályozta meg. 2006 januárjában Jack Abramoff híres lobbista (a republikánusok nagy támogatója) bűnösnek vallotta magát több vádpontban – így politikusok és köztisztviselők korrumpálásában, amerikai indián törzsek megkárosításában és adócsalásban. Az Abramoff-ügy súlyos foltot ejtett a Republikánus Párt hírnevén (egy GOP kongresszusi képviselő, több munkatársa és az USA Belügyminisztérium miniszterhelyettese is belekeveredett az ügybe) és ráirányította a figyelmet a lobbizás kiskapuira, valamint az egész iparágra. Amerika vezető lapjai ezt követően kezdték komolyabban tárgyalni a K Street Projektet és annak szerepét a kibontakozó botrányban.80 Ennek eredménye az óriási médiaérdeklődés és társadalmi felháborodás lett, amely végül elvezetett a 2007 szeptemberében Bush elnök által aláírt „őszinte vezetés és nyílt kormányzat törvényéhez”. A törvény jelentős mértékben lefedte azokat a kiskapukat – például 77

Norquist úr megjegyzi azt is, hogy szívesebben látná, ha a 90 százalék 100 százalék lenne. – IN Chaddock, Gail Russel: Rebulicans take over K Street. Christian Science Monitor, 2003. augusztus 29. http://www.csmonitor.com/2003/0829/p01s01-uspo.html (Megtekintés dátuma: 2007. november 11.) 78 Center for Responsive Politics honlapja. http://opensecrets.org/parties/index.asp?type=R&cycle=2002 (Megtekintés dátuma: 2007. november 11.) 79 Szeretném megjegyezni, hogy a republikánusok politikai győzelmei nem csak onnan erednek, hogy képesek voltak átvenni a hatalmat a K Street felett, hanem bel-és külpolitikai okokra is visszavezethetők. Ugyanakkor – ahogyan azt a fejezet bevezető gondolataiban is kiemeltem – a politikai kampánygyőzelem esélye (különösen az USA-ban) egyenes arányos a kampányra fordított pénzösszeg nagyságával, így kétségtelenül a fenti tényező is közrejátszott ebben. 80 1995 januárjától és 2006 decemberéig összesen 26 alkalommal bukkan fel a „K Street Project” a New York Times, az USA vezető napilapja hasábjain. 2007 januárjától napjainkig pedig 24 alkalommal szerepel a fenti kifejezés. Tehát nem egészen egy év alatt majdnem annyi cikk jelent meg a projektről, mint az azt megelőző 11 évben összesen!

43

üzleti jellegűnek álcázott utazásokat – amelyek még nyitva voltak az 1995-ös lobbitörvény szerint. A Bush-adminisztráció 2003-ban indított iraki háborúja – jobban mondva annak katasztrofális végeredménye – ezzel együtt a 2006-os szenátusi választások középpontjába került. A demokraták így elsősorban az iraki háborúra hegyezték ki a kampányt és képesek voltak mind a Képviselőházban, mind a Szenátusban – minimális – többséget szerezni. A K Street Projekt viszonylagos sikerét még ekkor is jól érzékelteti, hogy a Republikánus Párt 707 millió dollárt tudott politikai adományokból gyűjteni, míg a demokraták 600 millió dollárt – a rendszer tehát működött, noha a szakadék látható módon csökkent. Úgy gondolom, hogy ez szintén bel-és külpolitikai okokra vezethető vissza.

A K Street Projekt gépezete tehát megakadt – a jövőre nézve fontos kérdés, hogy képes-e valaha is újraindulni. 2008-ban Amerika új elnököt választ, az elemzők pedig egyre inkább haljanak arra, hogy demokrata győzelmet jósoljanak. Ezzel a demokraták 14 év eltelte után ismét megszereznék a Kongresszust és a Fehér Házat is. Úgy gondolom, hogy a média a későbbiekben kiemelt szerepet fog játszani abban, hogy a hatalommal való hasonló visszaélés ne történhessen meg.

44

4. Az Európai Unió Amelybe áttekintjük az eurolobbi történelmét; legfőbb célpontjait; az üzleti és civil érdekek kérdéskörét; valamint az EU-lobbizás szabályozását.

Adatok és tények  A lobbisták 70 százaléka – közvetve vagy közvetlenül – üzleti érdekeket képvisel, 20 százalékuk régiók, nagyvárosok és nemzetközi intézmények érdekeit juttatja érvényre, míg a maradék 10 százalék a nem-kormányzati szervek (civilek, ipari szakszervezetek, közegészségügyi szervezetek és környezetvédelmi szervezetek) nevében jár el.  Az Európai Parlament által vezetett listára 5 ezer lobbista regisztrálta magát. Az ipari és üzleti érdekeket érvényesítő lobbisták 6-1 arányban múlják felül a nemkormányzati szervek nevében lobbizókat.  Noha Brüsszel – Washington után – a világ második legnagyobb lobbiközpontja, az „eurolobbi-lokomotív” száguldása meg sem közelíti amerikai társát: az EUlobbiiparban becslések szerint évente 750 millió euró (kb. 1,1 milliárd dollár) forog.  Az EU-ban jelenleg nincs hivatalos lobbitörvény, amely regisztrációhoz kötné az eurolobbistákat. A lobbizással és public affairs tevékenységgel foglalkozók számát egyes becslések 15 ezer főre teszik, másik szerint ez a szám közelebb jár a 20 ezerhez.

4.1.

Rövid történeti áttekintés

A lobbizás EU-történelme „hivatalosan” 1979-ben kezdődik, az első Európa Parlamenti választásokkal. A lobbizás területét behatóan ismerők szerint azonban már maga az egységes piac terve is a szép lobbizás eredménye. 1979-ig csak a legmagasabb szinten, a nemzetek vezetői és diplomatái között folyt az érdekegyeztetés, az ún. „diplomáciai lobbizás”. Daniel Gueguen, egy Brüsszelben tevékenykedő lobbista szerint a nyolcvanas évek végéig javarészt diplomáciai érintkezésekben és néhány nagy európai szövetség tevékenykedésében merült ki az EU-lobbi.81 Békeidők voltak ezek, a frakkban-öltönyben „témázgató” politikai vezetőkön túl kevés lobbista működött Brüsszelben. Üzleti szövetségek is jóval kisebb számban fordultak elő, az 81

Martin József Péter: Lobbivilág Brüsszelben – Bejáratott kijárók. Figyelő, 2001/10. – március 6. http://www.fn.hu/index.php?id=65&cid=3823 (Megtekintés időpontja: 2007. október 16.)

45

egyes országok kirendeltségeit pedig nagyon ritkán kérték fel nemzeti érdekek érvényesítésére. 1979-ben, az első Európai Parlamenti választásokat követően kezdődött meg a lobbisták „berajzása” a belgiumi fővárosba. A Parlament összetett működése arra ösztönözte a vállalatokat, hogy minél több információt gyűjtsenek a Brüsszelben történtekről. A lobbisták így ekkor még „információdílerként” szolgálták a vállalati-megbízói érdekeket; nem volt tudatos és kifinomult stratégiára épülő nyomásgyakorlásról. 1986 Az Egységes Európai Okmány egy csapásra más helyzetet teremtett. Az (akkor még) Európai Közösség gazdasági egységét kimondó alapdokumentum ugyanis jelentősen kibővítette a nemzetek feletti intézmények, az Európai Bizottság és az Európai Parlament hatáskörét. Bevezette a minősített többség elvét az Európai Bizottság döntéshozatalában, továbbá bővültek az Európai Parlament jogosítványai is. Az egyre összetettebb döntéshozatal ezzel egyidőben felkeltette az érdekgazdák érdeklődését is a formálódó gazdasági erőtér iránt. Érdekcsoportok, vállalatok, nemzeti és nemzetközi intézmények egyre nagyobb figyelmet fordítottak a brüsszeli döntéshozatal irányába – ekkor már nem csak információkra voltak kíváncsiak, de a döntéshozatal befolyásolásának lehetőségeire is. Az eredmény: a lobbisták száma a többszörösére emelkedik. Maastricht-tól 2004-ig Az 1992-ben aláírt alapokmány teremti meg az Európai Uniót. Ezzel válik hivatalossá az új politikai erőtér megalakulása – az EU immár nem csak tagállamok összessége, de egy három pilléren alapuló gazdasági-politikai hatalom. Az EU következő szerződései (az Amszterdami Szerződés 1997-ben, majd Nizzai Szerződés 2001-ben) mind fontos változásokat hoztak az EU döntéshozatali folyamatában. Ahogyan az EU hatásköre mindinkább kiterjedt a tagállamok egyes politikáira, úgy vált egyre fontosabbá, gyakran létkérdéssé mind az vállalatok, mind a gazdasági és üzleti szervezetek számára a hatékony érdekérvényesítés Brüsszelben. 2004 – jelenkor 2004-ben tíz új tagállam (köztük hazánk is) csatlakozik az Európai Unióhoz, majd 2007-ben Románia és Bulgária is elfoglalja helyét Európában. Új érdekek jelennek meg az európai „hadszíntéren”, új kultúrák és nemzetek képviseltetik magukat. Ez egyben új érdekgazdák 46

megjelenését, új szövetségek és új ellenszövetségek megalakulását és bővülését, új lehetőségeket jelentettek és jelentenek. A lobbizás európai hagyományai is szükségszerűen megváltoztak. Professzionális, az EU döntéshozatali folyamatát töviről hegyire ismerő lobbisták, multinacionális kommunikációs és lobbi tanácsadó cégek, gazdasági és civil szövetségek, európai érdekvédelmi szervezetek uralják Brüsszelt. Gondosan kidolgozott stratégiák, szövetségformálás, körmönfont befolyásolási módszerek, formális, informális és fekete vonalakról szerzett információk („Az EU a világ legkorruptabb szervezete” – említette meg nekem mintegy félvállról pár éve egy volt magyar diplomata, akinek kilétét itt fedje jótékony homály). És lobbisták valóságos armadája: becslések szerint a Brüsszelben tevékenykedő érdekérvényesítők száma meghaladja a 15 ezer főt is – ezek 90 százaléka pedig mind gazdasági érdekeket képvisel. Annak érdekében, hogy valóban átlássuk a gazdasági lobbi erejét és erejének növekedését, lássunk néhány konkrétumot az European Public Affairs Directory 2007-es kiadása alapján (zárójelben kék színnel az 1996-os adatok). A lista szerint Brüsszelben 526 vállalati képviselet (320), 821 európai érdekcsoport (828), 223 nemzeti érdekcsoport (131), 307 önkormányzati képviselet (135), 310 tanácsadó (142), 303 az EU törvényhozására specializálódott ügyvédi iroda (160), továbbá 144 ún. „think tank” és 293 nemzetközi szervezet foglalkozik érdekérvényesítéssel (akár tanácsadóként, akár lobbistaként). A fenti adatokat olvasva önkéntelenül is felmerül a kérdés: mekkora pénz lehet az „eurolobbilokomotívban”? Pontos adatok nem állnak rendelkezésünkre – ez egyenesen következik abból, hogy az EU-ban nincs egységes lobbitörvény –, de becslések szerint a lokomotív a 2006-ban 750 millió euró (kb. 1,041 milliárd USD, illetve kb. 185 milliárd HUF) sebességgel robogott. A becslés ugyanakkor becslés marad, mivel az EU-ban nehéz behatárolni, mit is takar konkrétan a lobbizás. Az Unióban ugyanis – az Európai Parlament megrendelésére az EUlobbiról szóló 2003-as jelentés alapján – a lobbi-tanácsadás és a teljes körű lobbitevékenység (a stratégia megtervezésétől a kivitelezésig) nem válik el egymástól.82 Topolánszky Ádám szerint

„[a]

legnagyobb

Európában

működő

lobbicégek,

szakértők

szerint

már

lobbibirodalmak –mint például a Fleishman-Hillard, Weber Shandwick és a Hill & [Knowlton, valamint a] Burson-Marsteller – manapság már 100 millió dolláros bevételt is 82

Lobbying in the European Union: Current Rules and Practices (European Parliament working paper). Constitutional Affairs Series. Luxemburg, 2003. (19. o.) (Megtekinthető: http://ec.europa.eu/civil_society/interest_groups/docs/workingdocparl.pdf)

47

felülmúló tevékenységek tükrében versenyeznek klienseikért. Az egyik ilyen „forró” terület a hírnév-menedzselés, vagyis reputation management.83 Igen ám, de a fent említett nemzetközi vállalatok elsősorban public relations és kommunikációs tanácsadó cégek; működési területük csupán egyik részét képezi a lobbitevékenység, illetve az ún. public affairs (közügyek) tanácsadás. A hírnév-menedzsment pedig hagyományosan a public relations szakemberek – és nem a lobbisták – működési területe. A fentieket röviden összegezve kijelenthetjük: az Európai Unióban 1986 óta töretlenül ível az érdekérvényesítés

művészetének

pályája.

A

világ

egyik

gazdasági

és

politikai

nagyhatalmának bonyolult döntéshozatali rendszerében, amelyben nap mint nap érdekek ütköznek, vélemények találkoznak majd válnak szét, a demokrácia és szabadságjogaink érvényesülésének fontos szereplői a lobbisták. 4.2.

Általában az EU-lobbizásról

Az Egyesült Államoktól eltérően az Európai Unió nem rendelkezik történelmi és alkotmányos hagyományokkal a lobbizás terén. Így míg a tengerentúlon az érdekérvényesítés a politikai döntéshozatal törvényes részévé válhatott, addig Európában távolságtartással és némi szkepticizmussal szemlélik az állampolgárok a lobbizást. Ugyanakkor általános vélekedés szerint az EU intézményeinek szüksége van az üzleti és civil szféra támogatására és információira a sikeres törvényhozás és zökkenőmentes működés érdekében. Így például az Európai Bizottság – ahol az EU törvénytervezetek születnek – a döntés-előkészítés során szorosan együttműködik az ipari és üzleti szervezetekkel, valamint a civil társadalom képviselőivel, a minél szélesebb körű tájékozódás érdekében. Az

európai

közösségi

intézményeknél

alapvetően

négy

cél

érdekében

folyik

lobbitevékenység:84 az intézmények normatív döntéseinek, a jogszabályok, az irányelvek tartalmának általános alakítására irányuló lobbizás a versenyjog, a jogharmonizáció és a környezetvédelem ügyében a bizottságnál folyó érdekérvényesítés a közösségi szabályok betartatására, megfelelő végrehajtására irányuló lobbizás

83

Topolánszky Ádám: Lobbizás – érdekek az előtérben. Bagolyvár Könyvkiadó, 2003. Budapest. (86. o.) Dr. Lékó Zoltán: Lobbikézikönyv. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Közhasznú Alapítvány. Budapest, 2002. (142. o.) 84

48

közösségi

intézményeknél

szerződések,

projektek,

támogatások

megszerzése

érdekében folyatott lobbizás A hatékony lobbistratégia kialakítása szempontjából a legfontosabb tényezők: az EU döntéshozatalának menete és a közösségi intézmények jogköre. „Egy szerv fontosságát a lobbista az alapján tudja megítélni, hogy annak a jogalkotási folyamatban milyen jogköre van, és hogy mennyire mutatkozik nyitottnak a különböző érdekek figyelembevételére.”85 Így a döntéshozatal három kulcsszereplője: az Európai Bizottság, az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa.86 Az Európai Bizottság Az EU kormányszerűen működő végrehajtó testülete, amely szupranacionális szervként az EU egészét is képviseli nemzetközi szinten. Egyedül a Bizottság felelős az új európai jogszabályokra irányuló javaslatok kidolgozásáért, amelyet a Parlament és a Tanács elé terjeszt. Felelős továbbá az EU politikájának és költségvetésének kialakításában és végrehajtásában, valamint a „szerződések őreként” – az Európai Bírósággal együtt – az EU jogszabályainak betartásában. Hatalma óriási, ezért nem csodálkozhatunk azon, ha a Bizottságban folyik a legintenzívebb érdekérvényesítés. A Bizottság rá van utalva a lobbisták segítségére. Köztudott tény, hogy a Bizottság munkatársainak létszáma és fizikai kapacitása messze nincs egyensúlyban a rábízott feladatokkal, így a lobbisták létfontosságú – gyakran minden fontos technikai részletre kiterjedő és azokat magyarázó – információi elengedhetetlenek a jogszabályokat előkészítő szerv működéséhez és a jó döntések meghozatalához. Ennek következménye is egyben, hogy – a Parlamenttől eltérően, amelyben történek kísérletek az érdekérvényesítés szabályozására – a Bizottság a lobbisták önszabályozását szorgalmazza és továbbra is nyitva áll az érdekelt felek véleményére. Az érdekek becsatornázását szolgálják a Bizottság mintegy 1300 tanácsadó, szakértői és konzultatív bizottságai. Mivel az eurolobbizásban szinte aranyszabály, hogy a döntéshozatal minél korábbi szakaszában kell bekapcsolódni a munkába, így ezek a bizottságok fontos lobbicélpontok. A fejezet következő egysége ezen bizottságokkal foglalkozik majd, így itt nem térek ki rájuk részletesen.

85

Dr. Lékó Z.: i.m. (142. o.) Az EU három fő intézményének bemutatása – helyhiány miatt – korlátozott, csak a fejezet fő témájához legszükségesebb információkat tartalmazza. 86

49

A Bizottságban Directorate General-okban (DG: főosztályokban) folyik az érdemi munka, így a lobbista első lépése, hogy az általa képviselt ügyben leginkább érdekelt DG-k munkatársait felkeresse. Egy-egy jogszabály előkészítése több DG-t is érinthet, továbbá az egyes munkatársak szerepe is más – egyikük a jogszabály-tervezeten dolgozik, egy másik munkatárs tanácsadói tisztségben szolgál. Sok időt és utánajárást igényel az érdekelt munkatársak felkutatása, különösen a tanácsadók megtalálása. Egybehangzó vélemények szerint a DGmunkatársakat viszonylag könnyű elérni, továbbá nyitottak is a külső álláspontokra.87 Az utóbbi években egyre jobban érvényesül az ún. „másodlagos lobbizás” is. A Bizottság ugyanis – egyrészt a lobbisták növekvő száma, másrészt saját erőforrásai hatékonyabb kihasználása érdekében – inkább az érdekek egy erősebb „belső körétől” várja a döntő információkat. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a jogszabályok előkészítése során a Bizottság munkatársai szívesebben tárgyalnák egy érdekcsoporttal – amely már az érdekelt szervezetek közös véleményével áll elő – mint több kisebb érdekcsoporttal. Így az utóbbiak egyre gyakrabban az előbbinél próbálnak lobbizni, hogy az ő véleményük is érvényre jusson. Az Európai Parlament Az EU parlamentáris testülete, amelynek 732 (2009-től 736) tagját az EU állampolgárai közvetlenül választják ötéves időtartamra. A Miniszterek Tanácsával együtt alkotja az EU törvényhozói hatalmi ágát, a döntéshozatal mechanizmusában a jogszabályok elfogadásának leginkább bevett eljárása az „együttdöntés”. Ezen túlmenően demokratikus felügyeletet gyakorol az európai intézmények felett, valamint az EU költségvetéséről közösen dönt a Tanáccsal. A Parlament – lobbisták számára fontos – szerepe, hogy politikai kezdeményezőként fellépve igényelheti a fennálló közösségi programok kibővítését, módosítását, vagy újak indítását. Többségi szavazással fel is kérheti a Bizottságot, hogy terjesszen elő jogalkotási, döntési javaslatokat.88 Becslések szerint évente több mint 70 ezer egyéni megkeresés történik az EP képviselők és az érdekcsoportok között; továbbá mintegy 5000 lobbista jogosult az EP-ben lobbitevékenységet folytatni. Az ipari érdekek 6-1 arányban szárnyalják felül a nem-kormányzati szervezeteket

87

Lobbying in the European Union: Current Rules and Practices (European Parliament working paper). Constitutional Affairs Series. Luxemburg, 2003. (40. o.) 88 Dr. Lékó Zoltán: Lobbikézikönyv. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Közhasznú Alapítvány. Budapest, 2002. (149. o.)

50

képviselő lobbistákat.89 Az EP képviselők fontosnak tartják meghallgatni az érdekcsoportok véleményét, így egyöntetű vélemény, hogy szükség van a lobbistákra. Az EP-ben a lobbizás legfontosabb színterei a parlamenti szakbizottságok (jelenleg 20). Az EP akkor kerül először az érdekek fókuszába, amikor a raportőr90 felvázolja a jelentés tervezetét a bizottságban, majd a bizottsági tagok elkezdik tárgyalni a jelentést. A raportőr és az adott bizottság elnöke jelentik az érdekérvényesítés legfőbb célpontjait, mivel az adott kérdéskörben készülő jelentésre ők mondják ki a végső szót (természetesen a raportőr és a bizottsági

elnök

közeli

munkatársait

szintén

gyakran

keresik

fel

ilyenkor

az

érdekérvényesítők). A bizottsági tagok módosító indítványokat tehetnek, így az okos lobbista a képviselőket is ellátja fontos információkkal. A lobbizás másik lényeges színtere a nem hivatalos, speciális érdekek körül szerveződő képviselői érdekcsoportok. Az Európai Unió Tanácsa91 Az Európai Unió Tanácsa az Európai Parlamenttel közösen alkotja az EU törvényhozó szervét. Tagjai a tagállamok kormányainak képviselői, általában az adott témáért felelős miniszterek (ezért gyakran hivatkoznak rá Miniszterek Tanácsaként is), ugyanakkor a tagállamok hatásköre, hogy mikor kit delegál a tanács üléseire. A szakminiszterek testületei a szektorális tanácsok (jelenleg 9), amelyek közül a legfontosabb az ECOFIN, a gazdasági és pénzügyminiszterek tanácsa. Külön kategóriát képvisel az ún. „általános ügyek tanácsa” (a külügyminiszterek tanácsa), ahol a politikailag nagyobb jelentőségű ügyekkel foglalkoznak és gyakran a szektorális tanácsok fellebbviteli fórumaként működik. A Tanács munkáját segíti a COREPER (az Állandó Képviselők Bizottsága), amely a tagállamok EU mellé akkreditált brüsszeli nagyköveteinek testülete. A COREPER két szinten működik: a COREPER I, amelyben az állandó képviselők helyettesei vesznek részt; illetve a COREPER II, amely az állandó képviselők fóruma.

89

Corporate Europe Observatory: Lobby Planet Guide. Corporate Europe Observatory. Amsterdam, 2005. (20. o.) 90 raportőr: más néven témavezető. A raportőri rendszerben egy, az adott kérdéshez értő képviselőt bíznak meg a jelentés tervezetének elkészítésével, amihez a bizottsági kollégák módosító indítványokat tehetnek. 91 Nem tévesztendő össze az Európai Tanáccsal, amely az EU csúcsszerveként, az Európai Unió állam-és kormányfőinek, valamint az Európai Bizottság elnökének a találkozója.

51

Mivel az egyes kérdésekben nagyon bonyolult a megegyezés, ezért a Tanács (és a COREPER) munkáját 250, témák szerint elhatárolt, állandó vagy ad hoc munkacsoport és bizottság segíti. Ezek a bizottságok készítik elő a Tanács illetve a COREPER elé kerülő döntési tervezeteket.92 Annak ellenére, hogy a Miniszterek Tanácsát tartja a szakirodalom a legkevésbé befolyásolható intézménynek (itt már kiforrott álláspontokat kellene befolyásolni), egy jó kapcsolatokkal rendelkező lobbista itt is érhet el eredményeket. Ehhez elsősorban a munkacsoportok tagjaival kell megfelelő kapcsolatokat ápolnia. A Tanács javarészt zárt ajtók mögött végzi a munkáját, így számos kritika érte az átláthatóság (elsősorban a munkacsoportjaiban zajló munka) nagymértékű hiányáért. 4.3. Üzleti vs. civil érdekek Általános társadalmi vélekedés – és nem csak az EU-ban, de úgy gondolom, hazánkban is –, hogy a gazdasági-ipari-üzleti érdekek elnyomják, összezúzzák a tágabb keretek között értelmezett civil szervezetek érveit. Daniel Guéguen, egy veterán brüsszeli lobbista véleménye szerint „Semmi sem áll távolabb az igazságtól, mint a [bevett] cliché: az ipari érdekek uralják Brüsszelt kifogyhatatlan pénzeszsákjaiknál fogva, míg a nem-kormányzati szervek (NGO-k) a túlélésért küzdenek. A NGO-kat valójában az Európai Bizottság pénzügyi támogatásban részesíti, nagyon profik és kiválóan szervezettek Brüsszelben, a civil társadalmon keresztül. Lobbistáik értik a dolgukat, kommunikációs képességeik kiválóak, befolyásuk pedig általában véve túlszárnyalja az ipari érdekeket képviselő lobbistákat.”93 Guéguen úr állításai mellett szólnak a következő érvek: az Európai Unió szerződései előírják, hogy a jogszabályok előkészítésekor a Bizottság kötelessége a társadalom szélesebb érdekeit figyelembe venni. Így előírás, hogy a civil szervezetekkel is kötelessége konzultálni. az üzleti és ipari érdekek jóval gyakrabban ütköznek egymással, mint a civil érdekek. Egy-egy jogszabály gyakran kedvez egy iparág számára egy másik iparág hátrányára; a civil érdekek ezzel ellentétben gyakran ugyanazon irányba mutatnak.

92

Dr. Lékó Zoltán: Lobbikézikönyv. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Közhasznú Alapítvány. Budapest, 2002. (144-145. o.) 93 Democracy and European Lobbying – A Conference by Daniel Guérguen. Az előadás szövege Brüsszelben hangzott el, 2005. december 6-án. A beszéd megtekinthető: (http://www.european-traininginstitute.com/mailing/newsletter/articles/D&EL.pdf)

52

az előbbi pontból következik, hogy a civil társadalmi érdekek úgy is érvényre juthatnak, ha egy adott ügyben koalícióra lépnek több üzleti-ipari szervezettel, érdekképviselettel a Brüsszelben működő civil szervezetek pénzügyi támogatásban részesülnek, amely költségvetésük jelentős hányadát adja (ez a gyakorlat például nem ismert az USAban) egyesek szerint a környezetvédelmi és emberi jogokat képviselő szervezetek rendelkeznek

a

legnagyobb

befolyással

az

EU

döntéshozatalára,

míg

a

mezőgazdasági szervezetek és ipari érdekképviseletek csak a harmadik és negyedik helyen állnak az EU-ra gyakorolt befolyásuk tekintetében94 a lobbizás európai gyakorlata azt mutatja, hogy a döntéshozatali folyamatok és az EU intézményrendszerének beható ismerete a legfontosabb szempont a sikeres érdekérvényesítéshez. A fenti tényezőket mintegy alátámasztja a Burson-Marsteller, egy vezető nemzetközi public relations és public affairs vállalat – egyike a brüsszeli nagyágyúknak – és a BKSH (egy kormányzati kapcsolatokkal foglalkozó vállalat) közös felmérése95, amelyet 2005 májusában végeztek EP képviselők, Európai bizottsági osztály-és főosztályvezetők, valamint a Miniszterek Tanácsának állandó képviselői között. A felmérésben résztvevők egy 1-10-es skálán osztályozták – többek között – az ipari és nem-kormányzati szervek (NGO-k) lobbitevékenységének hatékonyságát (lásd 1. ábra). A táblázatból az is kiderül, hogy a leghatékonyabban a tagállamok kormányai képesek érdekeiket érvényesíteni az EU-n belül, valamint az EU egyes intézményei vannak komoly befolyással egymás tevékenységére (ezzel máris értelmet nyer egy brüsszeli lobbista kijelentése, miszerint: „Nem lobbizok a Parlamentnél, vagy a Tanácsnál. A Bizottságnál lobbizok, és hagyom, hogy ők végezzék el a munkát a Parlamentnél, vagy a Tanácsnál.”). A felmérésből az is kiderül, hogy a Bizottság és a Parlament tagjai minimális mértékben hatékonyabbnak értékelték a civil szervezetek érdekérvényesítő képességét az ipari-üzleti szervezetekhez képest, míg a Tanács esetén ez fordított arányban érvényesült. Összességében mindkét típusú szervezet 5,6-es értékelést kapott.

94

. Lobbying in the European Union: Current Rules and Practices (European Parliament working paper). Constitutional Affairs Series. Luxemburg, 2003. (6. o.) 95 Burson-Marsteller: The definite guide to lobbying the European institutions. Brüsszel, 2005. A felmérés megtekinthető: http://www.bmbrussels.be/pdf/GuideEurInst.pdf

53

1.sz. ábra – A lobbitevékenység hatékonysága az EU-ban

Forrás: Burson-Marsteller és a BKSH közös felmérése, 2005.

A kérdőív további érdekességeket is tartalmaz. A megkérdezettek az NGO-k ÉS az üzletiipari lobbisták által leggyakrabban elkövetett hibaként (szintén 1-10-es skálán, ahol 1 jelentése „soha”, a 10 jelentése „gyakori”) a következő típushibákat jelölték meg: nem a témához illő96, nem használható állásfoglalás átadása (5,4) a lobbizás túl korán, vagy túl későn érkezik (5,4) az EU döntéshozatali folyamatának nem megfelelő ismerete (5,1) nem a megfelelő személy megkeresése (5,1) Ugyanezen a skálán az NGO-k által elkövetett leggyakoribb hiba, hogy álláspontjukat inkább érzelmi tényekre helyezik, mint logikus tényekre (5,9). Az ipari-üzleti érdekek – a fenti tényezőkön túl – ott követik el a leggyakoribb hibát, hogy álláspontjuk nem az EU, hanem inkább nemzeti érdekeket tükröz (5,5), a megkérdezettek szerint. A felmérés rámutat egy – mind az üzleti-ipari lobbi, mind a civil lobbi szemszögéből – kritikus fontosságú pontra: nevezetesen, az ún. „indirekt – grasstops” lobbizás97 magasan a leghatékonyabb lobbistratégia az EU-ban (lásd 2. ábra). A megkérdezettek a leghasznosabb információs forrásnak saját közvetlen munkatársaikat (8,0) és kollégáikat (7,6) jelölték meg. Az üzleti és NGO lobbistáktól kapott anyagok messze lemaradva (5,5 illetve 5,3) követik ezeket. A saját munkatársak véleményére különösen az EP képviselők adnak (8,5), míg a 96 97

A felmérésben „inappropriate briefing material”-ként szerepel. Lásd: 2. fejezet – Lobbistratégiák, külső stratégia.

54

kollégák értesüléseinek a Tanácsban tevékenykedő állandó képviselők hisznek (8,0) a legnagyobb arányban. 2.sz. ábra – Hatékony információforrások

Forrás: Burson-Marsteller és a BKSH közös felmérése, 2005.

4.4.

A pénz a kulcsa mindennek?

Guéguen brüsszeli lobbista szerint nem a pénz a sikeres lobbizás kulcsa az EU-ban. „A tapasztalatok szerint egy lobbikampány sikere független a kampányra fordított pénzösszegek nagyságától. Számos óriási költségvetésből finanszírozott lobbikampány katasztrofális véget ért, mint a vámmentesség fiaskója. Kis költségvetéssel gazdálkodó NGO-k [ugyanakkor] óriási sikereket voltak képesek elérni, mint például a „Eurogroup for Animal Welfare”…”98 Két további lényeges pontra szeretném felhívni a figyelmet. Mint ahogyan azt már a fentiekben említettem, a Bizottság felismerte a civil szervezetek alulfinanszírozott voltát, így – mintegy ellensúlyozva az üzleti érdekérvényesítő szervezeteket – támogatásban részesíti ezeket a csoportokat. A támogatásért ugyan néha kisebb konkurenciaharcok alakulnak ki az NGO-k között, de íratlan szabály közöttük, hogy mindegyikük specializálódik egy témakörre, hogy célzottan pályázhassanak az EU-támogatásért. Ez a gyakorlat különösen a környezetvédelmi szervezeteknél erős.

98

Democracy and European Lobbying – A Conference by Daniel Guérguen. Brüsszel, 2005.

55

A másik fontos tény, hogy az EU lobbiszervezetek pénzzel nem támogatják az egyes politikusok újraválasztási kampányait (az USA-val ellentétben). Míg a tengerentúlon a politikai adományok fontos – és elfogadott, valamint szabályozott – részét képezik a lobbisták tevékenységének, addig ez a gyakorlat etikai kérdések sorát vetné fel az EU-ban, és nem is jellemző. A tágabban vett public affairs kampány finanszírozásának ugyanakkor jelentős részét (pénzben és időben) a döntéshozatali folyamatok figyelemmel kísérése és elemzése jelenti. Úgy gondolom, itt jelentős előnyt élveznek azok a szervezetek, amelyek komolyabb pénzügyi erőforrásokkal rendelkeznek. A civil szervezetek ezt elsősorban elkötelezett humán bázisukkal pótolhatják, valamint felkészült és szakavatott lobbistáikkal. 4.5.

Transzparencia és szabályozás

A lobbitevékenység átláthatósága és törvényes szabályozása évek óta az eurolobbi sarkalatos pontja. Jelenleg (2007-ben) nincs érvényben olyan lobbitörvény, amely akár önkéntes alapon, akár kötelezően regisztrációhoz kötné a lobbitevékenységet; valamint a lobbisták munkaerőpiaca is nyitott, oda bárki beléphet. Az elmúlt években azonban mind a döntéshozók, mind a lobbisták, mind az európai civil társadalom részéről megnőtt az igény a törvényi szabályozásra és a lobbitevékenység átláthatóságának szabályozott kezelésére. Az érdekérvényesítés szabályozása már 1989-ben felmerült, amikor Alman Metten holland képviselő írásbeli kérdést intézett az Európai Parlamentben az érdekérvényesítéshez kötődő visszaélésekkel kapcsolatban. 1991-ben Marc Galle belga szocialista képviselőt bízta meg az EP házszabályért felelős mentelmi és mandátumvizsgáló bizottsága, hogy terjesszen elő javaslatot a lobbisták magatartási szabályzatára és nyilvántartására vonatkozóan. A jelentés 1992-re készült el, többek között tartalmazta – amerikai mintára – a lobbi-nyilvántartás és a jelentési kötelezettség ötletét is. A plenáris ülés azonban soha nem tárgyalta meg a Galle-jelentést (számos okból kifolyólag, de elsősorban azért, mert Galle definíciója a lobbista személyéről több ellentmondást tartalmazott). A Galle-jelentés lehetőséget biztosított a Bizottságnak is, hogy megfogalmazza saját álláspontját. Mivel a Bizottságnak létfontosságú a lobbistákkal fenntartott jó kapcsolat, így még 1992-ben saját publikációját, „Nyílt és strukturált párbeszéd a Bizottság és speciális érdekcsoportok között” címmel. Ebben kiemelte a párbeszéd fontosságát és arra ösztönözte a lobbista társadalmat, hogy hozza létre saját magatartási kódexét. Ez 1994-ben született meg, 56

25 brüsszeli lobbicég közreműködésével. A kódex – tartalmát tekintve – nagyon közel állt a Bizottság publikációjában ajánlott tételekhez.99 1994-ben a Parlament ismét nekifutott a lobbizás szabályozásának: megbízta Glyn Ford, brit szocialista képviselőt, hogy készítsen jelentést a szabályozás lehetőségeiről. A képviselő elvetette az önszabályozás lehetőségét: jelentése részletekbe menően tárgyalta a nyilvántartásba vétel, az átláthatóság és a jelentés kötelezettség lehetőségeit is (Ford nem akart elbukni a lobbista definiálásában, így nem bonyolódott bele a kérdésbe). A jelentés átdolgozott szövegét – két évvel később – elfogadta az EP plenáris ülése (a Nordmannjelentéssel együtt, amely a képviselők vagyoni átláthatóságának kérdéskörét tárgyalta). A magatartási szabályzatokkal kapcsolatos rendelkezések így az EP Eljárási Szabályzatának 9. cikkébe kerültek bele. Ennek értelmében a lobbista (többek között) köteles magát regisztrálni az EP quaestorok vezette jegyzékébe (ezért egyéves belépő igazolványt kapnak az EP épületeibe), amennyiben aláírnak egy magatartási nyilatkozatot. Látható, hogy míg a Parlament a törvényes szabályozás irányába hajlik, addig a Bizottság a lobbisták önszabályozását részesítette előnyben. Egészen 2006-ig. Ugyanis Siim Kallas, a Bizottság igazgatási, ellenőrzési és csaláselleni ügyekért felelős alelnöke ekkor terjeszti elő az európai átláthatósági kezdeményezésről (European Transparency Initiative) szóló zöld könyvet. A Bizottság 2006. május 3-án fogadta azt el, majd 2007. március 21-én határozott arról, hogy 2008-tól önkéntes regisztrációhoz köti a lobbisták EU-tevékenységét.

A Bizottság transzparenciát hirdető indítványa azt is

kezdeményezi, hogy a lobbisták pénzügyi kimutatásban becsüljék meg az éves bevételük összegét, százalékokra lebontva, melyik ügyféltől mekkora hányada érkezett a pénznek. "Ha a lobbizásban nincs semmi kivetnivaló, akkor bizonyára rejtegetnivaló sincs" – írja Kallas a Wall Street Journal hasábjain.100 A Corporate Watch, egy civil szervezet szerint „sok kérdés azonban tisztázatlan: az Európai Átláthatósági Kezdeményezés lobbira és lobbistákra vonatkozó definíciója is elég tág. A lobbitevékenység hatásainak nyomon követése vagy felbecslése pedig majdnem lehetetlen,

99

Az erkölcsi kódex fő pontjait lásd: Dr. Lékó Zoltán: Lobbikézikönyv. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Közhasznú Alapítvány. Budapest, 2002. (172-173. o.) 100 Kallas, Siim: Mr. Smith Goes to Brussels. Wall Street Journal. 2006. február 6.

57

hiszen a lobbisták nem kötelességük tájékoztatni az EP-képviselőket és hivatalnokokat, hogy melyik vállalatok állnak mögöttük.”101 José Lalloum, az Európai Public Affairs Tanácsadók Szövetsége (European Public Affairs Consultancies’ Association, EPACA) elnöke szerint azonban a kezdeményezés számos ponton elhibázott. Egyrészt az önkéntes regisztráció számos érdeket sért, ugyanis akik nem regisztrálnak, azok versenyelőnyhöz jutnak azzal, hogy fontos információkat tudnak meg a regisztrált versenytársaikról. Másrészt Brüsszelben is számos ügyvédi iroda végez lobbitevékenységet, ugyanakkor számukra adott esetben törvényekbe ütközne kiadniuk ügyfeleik kilétét (ahogyan ezt a kezdeményezés előírja a lobbistáknak). Lalloum egyrészt a kezdeményezés újragondolását javasolja, másrészt az önkéntes helyett a kötelező regisztrációt javasolja. A European Center for Public Affairs, egy brit szakmai szervezet felmérése alapján az EUban tevékenykedő public affairs tanácsadók és lobbisták 70 százaléka megfelelőnek érzi a jelenlegi „szabályozást” és csupán 28 százalékuk gondolja úgy, hogy szükséges a szabályozás szorosabbra fogása. A kezdeményezés mindezek ellenére 2008-ban életbe fog lépni, így a közeljövőben az európai lobbizás történelmének újabb fordulópontjához érünk majd.

101

Chatterjee, Pratap: Sunshine Laws to Track European Lobbyists. Corporate Watch. 2007. október 11. http://www.corpwatch.org/article.php?id=14746 (Megtekintés időpontja: 2007. november 21.)

58

5. Magyarország Amelyben áttekintjük a hazai lobbizás történelmét, kis kitérőt teszünk a nagyvállalati lobbizás felé; majd a hazai lobbistáról kialakult társadalmi percepciókat, valamint a 2006-os lobbitörvényt vizsgáljuk. 5.1.

Történelem

A hazai lobbizás kezdetét nehéz lenne konkrét évszámhoz, eseményhez, vagy személyhez kötnünk. A téma szakértői mindenesetre úgy gondolják, hogy a lobbizás korántsem új jelenség a hazai politikai életben, első „vadhajtásai” az 1980-as években, még a Kádárkorszakban kezdtek kibontakozni. Pontos adatok nem állnak rendelkezésünkre, de az érdekérvényesítés hasonló formái – természetesen nem nyilvánosan, sokkal inkább a korszak sajátos hatalmi viszonyainak játékszabályai szerint – meg kellett jelenjenek a magyar politikai erőtérben. A lobbizás, mint kifejezés az 1980-as években tervezett bős-nagymarosi beruházás körüli viták kapcsán került be a köznyelvbe („vízügyi lobbi”). A vízlépcső – amely eredeti formájában soha nem valósult meg – példája azonban remekül mutatja is az alulról építkező, ún. grassroots lobbizás hatását. Abba nem szeretnék belemenni, hogy pontosan milyen politikai és gazdasági érdekek feszültek egymásnak a szlovák-magyar projekt kapcsán (tudvalevő, hogy a fővállalkozó kivitelező, az Országos Vízügyi Beruházó Vállalat és a Magyar Villamos Művek Tröszt több magánszerződést kötött osztrák vállalatokkal), viszont a civil szervezeti lobbi hatása nagyban hozzájárult a projekt bukásához. Az 1984-ben alakult Duna Kör ugyanis először szamizdat hírlevelekkel, majd nyilvános vitákkal és tiltakozó akciókkal (1988. szeptember 12-én több tízezer ember tiltakozott a projekt ellen az Országgyűlés előtt) gyakorolt nyomást a Parlamentre. Noha 1988-ban az Országgyűlés még kimondta az igent a beruházás folytatására – ne is csodálkozzunk, hogy a valóban hatékony civil érdekérvényesítés csakis a demokratikus rendszerekben érhet célt, míg a nagyvállalati lobbi szinte mindenhol –, de 1989-ben Németh Miklós akkori miniszterelnök mégis felfüggesztette az építkezést, engedve az ellenzéki nyomásnak és a nem csökkenő tiltakozó civileknek. A valódi fordulat 1988 körül következett be, a gazdasági rendszerváltás idején. Ekkor alakultak az első vegyes vállalatok, amelynek érdekükben állt, hogy működésüket egy jól

59

körülhatárolt, törvényben szabályozott közegben valósíthassák meg. Megkezdődött a nagyvállalati lobbizás – a társasági törvényért.102 Ugyanakkor a nagyvállalati lobbi – ha egyáltalán nevezhetjük annak a nyolcvanas évek végén – korántsem volt egyedül. Néha – vagy még mindig? – szövetségesre talált egy régi ismerősben, amelyet nem kell bemutatni egyetlen magyar állampolgárnak sem… természetesen a politikai mutyiról van szó. A rendszerváltás hajnalán számos nejlonzacskós lődörgőt lehetett látni a folyosókon, akik pártelnöküket, helyi képviselőjüket látogatták a Tisztelt Házban. Nem egy esetben a vezér vezette körbe az épületben rajongóit. Akik – amellett, hogy tiszteletüket tették – megpendítettek néhány „helyi problémát”. … Közel áll ehhez, ha hajdani, a politikából kihullott képviselők jelennek meg az ülésterem körül, üdvözölni a régi kollégákat. És mellékesen javasolni ezt-azt, esetleg élénken vagy félénken érdeklődni, hogyan is áll „az ügy”.103 1989 – rendszerváltás (vagy rendszerváltoztatás – ki hogyan szereti). Az ezt követő évtizedben kiépültek a szabad piacgazdaság intézményi keretei és működni kezdtek mindazok az érdekképviseleti tevékenységek, amelyek a modern demokráciában szokásosak.104 Eljött volna a változás pillanata? Legalábbis ezt gondoltuk. Tényleg azt hittük, hogy szinte egy pillanat alatt át tudunk váltani egy bukdácsoló, erőltetett gazdaságpolitikával sáfárkodó, jórészt nómenklatúrákra és szívességekre épülő egycsatornás hatalmi struktúrából egy nyugati stílusú parlamentáris demokráciára?105 1994-ben az Országgyűlés határozatot hozott az ún. „lobbilista” felállításáról (hivatalos nevén: „Az Országgyűlés főtitkárának jegyzéke az országos érdek-képviseleti és társadalmi szervezetekről”). Az idáig vezető utat nehéz lenne kommentálni. 1990 és 1994 között valóságos privatizációs hullám söpört végig Magyarországon, amely – noha fontos és szükséges lépést jelentett a modern piacgazdaság felé – vélhetően nem volt mentes a lobbizás sötét korszakait idéző gyakorlatoktól. Ami tény: az 1990 és 1994 között a privatizációs szervek 310 milliárd HUF állami vagyont privatizáltak, a bevételek 55%-a külföldi, 45%-a

102

Samu Nagy Dániel: Kutatószolgálati jelentés a lobbitevékenységről. Országgyűlési Könyvtár – Képviselői Kutatószolgálat. Budapest, 2005. (6. o.) 103 Bányai György: Bejáró kijárók. 168 óra. 2005/39. szám. http://www.168ora.hu/cikk.php?id=4004 (Megtekintés időpontja: 2007. szeptember 8.) 104 Samu Nagy Dániel: Kutatószolgálati jelentés a lobbitevékenységről. Országgyűlési Könyvtár – Képviselői Kutatószolgálat. Budapest, 2005. (6. o.) 105 Topolánszky Ádám: Lobbizás – érdekek az előtérben. Bagolyvár Könyvkiadó, 2003. Budapest. (52. o.)

60

belföldi befektetőktől származott.106 A nagyvállalati érdekek maguktól értetődő módon jelen voltak

a

magánosítás

során,

amely

együtt

jár

a

kipattanó

botrányokkal

és

megvesztegetésekkel. Tényként kell kezelnünk, hogy fiatal volt még akkor a magyar demokrácia és a szocializmus káros szenvedélyeit mind a mai napig nem heverte még ki. „Végtelenül meg tudom vetni azokat, akik pénzzel próbálják a partnerüket megvenni.” – Völgyes Iván volt professzor (2001-ben hunyt el egy repülőgép-szerencsétlenségben) szavai ezek, akit a lobbisták lobbistájának tart mind a mai napig a magyar szakma. Völgyes úr 1989ben tért haza Amerikából, hogy segítse újszülött demokráciánk alakulását és fejlődését azzal, hogy új befektetéseket mozgósítson Magyarországra. 10 éven keresztül volt a General Electric (a legnagyobb külföldi befektető) lobbistája – noha saját magát inkább érdekegyeztetőnek és konfliktusmegoldó szakembernek vallotta. Az 1994-es lobbilista felállítása ugyanakkor csak névleg jelentett előrelépést. Egyrészt csak érdek-képviseleti

és

társadalmi

szervek kerülhettek fel

rá

(tehát

lobbicégek

és

magánszemélyek nem), másrészt önkéntes alapon működött. Jelenleg (2007. szeptember) 656 szervezet szerepel a listán. A következő években botrányok sora robbant ki. A jelentősebb közfigyelmet kapott esetek sorát az egyik szocialista képviselő 1998-ban nyilvánosságra került ügye nyitotta, aki a Magyar Országos Horgászszövetségtől rendszeres juttatást (egyesek szerint havonta 50 ezer forintot) kapott azért, hogy törvényhozói munkája során a hazai horgásztársadalom érdekeit figyelemmel kövesse. A későbbi botrányok sorából kiemelkedik az Orbán-kormány idején kipattant ún. Lockheed-ügy, a 2002-es választási kampány során nagy visszhangot kiváltott „Gresham-ügy”, valamint később a Medgyessy Péter akkori miniszterelnök és Baráth Etele egykori államtitkár fiainak brüsszeli lobbitevékenységéhez kapcsolódó állami megbízások ügye. Mind az Orbán-, mind a Gyurcsány-kormány szükségesnek érezte törvényben szabályozni a lobbisták tevékenységét. 2001-ben el is készült egy törvényjavaslat, amelyet azonban nem tárgyalt az Országgyűlés. A folyamatos érdekegyeztetések révén végül 2006-ban fogadta el a Tisztelt Ház az ún. „2006. évi XLIX. törvényt a lobbitevékenységről”. A lobbizás hazai történelmében nagy fordulatot jelenthet Magyarország 2004-es csatlakozása az Európai Unióhoz. A hazánkban működő multinacionális vállalatok, a hazai nagyvállalatok, 106

Magyarország a XX. században: A központilag vezérelt privatizáció 1990-1994 közötti szakasza. Magyar Elektronikus Könyvtár. http://mek.oszk.hu/02100/02185/html/395.html (Megtekintés időpontja: 2007. szeptember 17.)

61

az egyes magyar régiók és szakmai szervezetek is gyorsan felismerték, hogy Brüsszelben lobbizni nem lehetőség, hanem kötelesség. Elsőként a Magyarországi Régiók Képviselete nyitott saját irodát az EU-fővárosban 2000-ben, amely 2002-ig – meglepő módon – az egyetlen magyar „bástyaként” képviselt tágabb értelembe vett magyar érdekeket.107 Baráth Gergely, a TGG and Partners Kft. résztulajdonosa szerint mindenesetre kevés az olyan hazai cég, amelynek önállóan megérné igénybe venni egy brüsszeli lobbicég szolgáltatásait. Dr. Vass László szerint az EU döntéshozatali folyamatait és intézményrendszerét átlátó magyar lobbisták időben felismerték – és ügyesen használják is – az EU-pályázatok megírásában rejlő óriási lehetőségeket. A pályázatírásra és a források megszerzésére specializálódó lobbisták – dr. Vass szerint egész iparágat hozva létre – proaktív módon, több évvel az aktuális magyar pályázati kiírások (a Nemzeti Fejlesztési Terv megalkotása előtt) elkezdik a lobbizást az Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél. Logikusan felépített érveikben ugyanis olyan címszavakat használnak, amelyek – ha jól lobbiztak – megjelennek a pályázati kiírásban is. Ügyfeleik így jóval hatékonyabban pályázhatnak az EU forrásokra.108 5.2. A magyar lobbizás társadalmi percepciói A nagyvállalati lobbi – miért nem ez a fő téma? Dolgozatom tervezésekor a magyar lobbizással kapcsolatos fejezet vezető témájának a hazai nagyvállalati lobbizást szerettem volna tárgyalni. Ahogyan azonban belemerültem a témába, úgy vált világossá, hogy több indokból kifolyólag nem tudok majd hiteles képet festeni a hazai érdekérvényesítés ezen „szeletéről”. Egyrészt, a magyar nagyvállalatok szigorúan őrzött üzleti titokként kezelik saját lobbitevékenységüket, amelyet adott esetben „házon belül” (a kommunikációs igazgatón keresztül) és professzionális kommunikációs cégen keresztül is folytathatnak. Az átláthatóság hiányán a lobbitörvény egyáltalán nem segített, így tevékenységük hiteles felderítésére sajnos mód. Másrészt, a hazai lobbizás gyakorlata nem követ egyetlen jellemző lobbimodellt sem – dr. Rácz Gábor, a MÁVCargo kommunikációs igazgatójának szavaival élve, „minden modellből egy kicsi”. Hazánkban megjelennek az „urambátyám” kapcsolatok éppúgy, mint az üzleti ebédeken és konferenciákon, zárt teniszklubokban folytatott informális lobbizás, valamint a

107 108

Topolánszky Ádám: Lobbizás – érdekek az előtérben. Bagolyvár Könyvkiadó, 2003. Budapest. (86. o.) Személyes interjú Dr. Vass Lászlóval 2007. novemberében

62

hivatalos csatornákat használó érdekérvényesítés is. Hiteles képet akkor kapnánk igazán a nagyvállalati lobbizásról, ha megfelelő információkhoz jutnánk a fent említett találkozókról. Harmadrészt, hazánkban működik néhány olyan nagyvállalat, amelyek úgy lobbiznak, „hogy nem is lobbiznak”. Egyrészt adóikkal óriási mértékben járulnak hozzá az állami bevételekhez; másrészt „a társadalmi élet ezer apró szigetét” működtetik támogatási rendszerükön keresztül. Hatalmuk óriási, érdekérvényesítő képességük ennek megfelelő. Úgy éreztem, hogy feltárásuk nélkül nem tudnánk teljes képet alkotni a hazai nagyvállalati lobbizásról – ezen vállalatok azonban szívesen maradnak inkább a kulisszák mögött. Néhány érdekes adatot és tényt szeretnék megosztani azonban olvasóimmal: Magyarországon 2007-ben 27 lobbiszervezetet vett nyilvántartásba az Igazságügyi Hivatal. Dr. Vass László, az Első Magyar Lobbi Szövetség elnöke szerint109 a lobbicégek az ügyvédekhez hasonló óradíjakkal dolgoznak (2005-ös becslés): egy rendezvény szervezésekor az óradíj személyenként 30-40 euróra rúg; ugyanakkor egy komplexebb, a cég keresett tanácsadójának alkalmazását igénylő feladatnál az ár akár a 200 eurót is elérheti óránként.110 Topolánszky Ádám szerint a hazai lobbista díjazása a következőképp alakul: minden szerződésben szerepel egy átalánydíj (ún. retainer), amely költségtérítésként fogható fel. Ennek magyarországi átlaga az elismert, lobbizással foglalkozó cég, lobbisták körében minimum havi egymillió forint. Ezen felül a sikerdíj is gyakran és joggal játszik fontos szerepet – ez garantálja az eredményorientáltságot. A hazai legnagyobb érdekérvényesítő hatalommal rendelkező iparágak közzé (az interjúk, valamint a lobbisták körében készített felmérés alapján) az alábbiak tartoznak:  energiaipar – kiváló lobbitevékenység, az ágazaton belül elrendezik egymás között a nézeteltéréseket, közösen lépnek fel közös célért  szeszipar – nagyon jó lobbitevékenység, hiszen alig van hazai szeszkorlátozás pl. a reklámokat illetően  bankszféra Az M H Communications 2001-ben a nagyvállalatok és társadalmi szervezetek vezetői körében készített felmérése szerint a válaszadók fele 5 millió forintnál kevesebbet költ lobbi109

Samu Nagy Dániel: Kutatószolgálati jelentés a lobbitevékenységről. Országgyűlési Könyvtár – Képviselői Kutatószolgálat. Budapest, 2005. (7. o.) 110 Vass László a lobbitevékenység díjazásával kapcsolatos állításait csak megerősíteni tudom: kutatómunkám során jómagam is találkoztam olyan dokumentummal, amelyen a tágabban vett lobbitevékenység szolgáltatási díját súlyos ezer eurókban mérték.

63

munkadíjra, és csak tíz százalékuk jelzett 20 milliónál több kiadást. A megkérdezettek 69,2 százaléka szerint a ráfordítás megtérül, 27,3 százalék szerint csak részben, 3,5 százalékuk nem tudta ezt megítélni. Nemleges választ senki sem adott.111 Dolgozatom utolsó fejezetének egyik legfontosabb kérdése, hogy milyen percepciók alakultak ki a társadalomban a lobbizással kapcsolatban. Elsősorban a magyar szakmabeliekről kialakult percepciókra voltam kíváncsi, amelyek alapot adhatnak majd akár az Első Magyar Lobbi Szövetség számára, akár maguknak a lobbistáknak, hogy megfelelő irányba formálják saját imázsukat. Az ATCO Solutions lobbi és tanácsadó cég 2003-as felmérése remek kezdőpontként szolgálhat. A felmérés során a cég munkatársa találomra felhívott telefonon 100 budapesti lakost és feltette nekik az egyszerű kérdést, miszerint tudják-e, mi az a lobbi, illetve lobbizás. Az eredmények lesújtóak voltak, noha kérdés, vártunk-e (elvárhatunk-e) jobbat…

3.sz. ábra – Magyar lakosság körében végzett felmérés a lobbizásról

Mi a lobbizás? 10%

Nem tudja

10% 50%

Már hallott róla, de ellene van

30% Közelített a valósághoz Jól tudta definiálni

Forrás: ATCO Solutions Kft. 2003

A felmérés szerint „a beérkezett válaszok igazolták [Topolánszky Ádám] korábban megfogalmazott gyanú[ját], amely szerint a találomra kiválasztott keresztmetszet mintegy felének fogalma sem volt arról, hogy maga a szó mit is jelent. Egy másik kb. 30% a megkérdezetteknek pedig talán hallott már ilyesmiről, de rögtön hozzátette, hogy ellene van… 10 százalék körülire tehető azok száma, akik valamelyest közelítettek a valósághoz, és 111

Ellentmondásos küldetés. Menedzser Magazin. 2001/06. http://www.piacesprofit.hu/?s=32&n=12&mr=508 (Megtekintés dátuma: 2007. november 19.)

64

szükségesnek tartották ezt a ténykedést demokráciánkban…”112 (kiemelés Tóth Csaba Gábortól) Noha a felmérés négy évvel ezelőtti adatokat tükröz, az azóta eltelt évek egyetlen eseménye sem enged következtetni arra, hogy a fenti image bármilyen irányba is változott volna. Dr. Vass László úgy véli, hogy lobbistáról egyrészt „a pénzt nejlonzacskóban” magával hordozó,

politikusokat

korrumpáló

figura

képe;

másrészt

a

„pártkasszákat

töltő

közvetítőfigura” képe honosodott meg a társadalomban. Az elismertebb – elsősorban gazdasági – média kivételével sajnos az újságírók nagy része az állampolgárokhoz hasonlóan nincs tisztában a szó mögött rejlő szakma valódi – a megfelelő döntéshozatalhoz fontos információkat szolgáltató – jelentőségével. Ezt a feltételezést megerősíteni látszik a szakmabeliekkel készített felmérésem is. A megkérdezett lobbisták arra a kérdésre, hogy szerintük mely tévhitek honosodtak meg a magyar társadalomban a lobbizást illetően, kivétel nélkül említették akár a korrupciót, akár annak szinonimáját.

4.sz. ábra – Fiatalok körében végzett felmérés a lobbizásról

Mi az első szó, ami eszedbe jut a lobbizásról? 12%

25%

korrupció politika

39%

24%

érdekérvényesítés egyéb, illetve nem értékelhető

Forrás: a szerző saját kutatása, 2007.

A fiatal (18-24 éves) főiskolai és egyetemi hallgatók körében végzett felmérésem (lásd 4. sz. ábra) azonban érdekes eredményeket hozott. A válaszadók mindössze 25 százaléka válaszolt a korrupció valamely szinonimájával (például „mutyizás”, „kenőpénz”, „csalás”) arra a nyitott kérdésre, hogy mi az első szó, ami eszükbe jut a lobbizás szó hallatán. Meglepő módon

112

Topolánszky Ádám: Lobbizás – érdekek az előtérben. Bagolyvár Könyvkiadó, 2003. Budapest. (20-21. o.)

65

szintén 24 százalékuk a „politika” szót, vagy annak szinonimáját (például „kampány”, „pártok”) írták válaszként a fenti kérdésre. 38 százalékuk pedig az „érdekérvényesítéssel” (illetve szinonimaként előforduló „public relations”, „public affairs”, „érdekek”) azonosította a lobbizást, ami véleményem szerint fontos tétel. Úgy tűnik – noha további, reprezentatív és mélyebb felmérésekre és megfigyelésre volna szükség a biztos tudathoz –, hogy a fiatalabb generációk már inkább tisztában vannak a szó valódi jelentésével. A fenti állítást megerősíteni látszik a következő kérdésemre („Ki a lobbista? Az első szó, ami az eszedbe jut”) kapott válaszok sora is113. A fiatalok 42 százaléka az érdekérvényesítés legitim formájával azonosítja a lobbisták, 9 százalékuk politikussal (illetve „képviselővel”), csupán 25 százalékuk adott negatív választ („ügyeskedő”, „törtető”, „rámenős”). Személyes kedvencem az a két válaszadó volt, akik a fenti kérdésre „férfi”, illetve „nő” választ adtak. Arra szintén kíváncsi voltam, hogy a fiatalok mely tulajdonságokat tartják a lobbistára leginkább jellemzőnek. A válaszadók több mint háromnegyede (78 százaléka) jellemzőnek gondolja a politikai előéletet a magyar érdekérvényesítőkre, 92 százalékuk szerint jellemző a kiépített politikai kapcsolatrendszer is. A kiépített üzleti kapcsolatrendszert 93 százalékuk érzi jellemzőnek, míg a kiváló kommunikációs képességeket 71 százalékuk gondolja fontosnak. Az első meglepetés akkor ért, amikor a széleskörű műveltséget a válaszadók 55 százaléka gondolta „talán jellemzőnek”, míg a törvényhozatali folyamatok beható ismeretét csak 58 százalékuk érezte jellemzőnek. A szakmai tudást a fiatalok 38 százaléka talán jellemzőnek, az erkölcsi magatartást pedig szintén 38 százalékuk csupán kevéssé jellemzőnek érzi. Hasonló módon kérdőívet készítettem a magyarországi hivatásos lobbisták számára is. A kitöltött 25 kérdőív ugyan nem reprezentatív, ugyanakkor irányvonalként szolgálhat, bizonyos megállapításokat levonhatunk belőle. A kérdőív egyik kérdése szintén a magyar lobbistára jellemző tulajdonságokat volt hivatott felmérni. A hazai lobbisták szerint114 kiterjedt kormánypárti kapcsolatok lényegesek (71 százalékuk gondolta jellemzőnek, vagy erősen jellemzőnek), ahogyan a döntéshozatal beható ismerete is (77 százalék). A nyelvtudás csak közepesen jellemző, vagy kevéssé jellemző, a szakmai tudás azonban fontos (58 százalék), ahogyan a kiterjedt parlamenti pártokkal ápolt kapcsolatok is (56 százalék). A kiváló kommunikációs képességek elengedhetetlenek (95 százalék jelölte

113 114

Lásd a 6. sz. ábrát! Lásd a 10. sz. ábrát!

66

jellemzőnek, vagy erősen jellemzőnek), a megbízhatósággal együtt (78 százalék). Az erkölcsös magatartást érdekes módon inkább csak közepesen jellemző (50 százalék jelölte kevéssé, illetve közepesen jellemzőnek és csupán 33 százalékuk szerint jellemző, illetve erősen jellemző). A „cél szentesíti az eszközt”, valamint a „türelem rózsát terem” tételekre adott válaszok nagyjából egyenlően oszlanak meg a válaszadók között – ki erre, ki arra a módszerre esküszik. A két kérdőívet egymás mellé rakva láthatjuk, hogy a fiatal generáció a lobbiszakma professzionális részét viszonylag jól látja – illetve helyesen gondolja -, nevezetesen a politikai kapcsolatok elengedhetetlen mivoltát és a remek kommunikációs képességek fontosságát. Az erkölcsi tartásra, szakmai tudásra és a törvényhozatal beható ismeretére adott alacsony értékelések azonban még jelzik, hogy a fiatalokban is rögzültek egyes bevett társadalmi percepciók. Így a lobbizást inkább a személyes kapcsolatokon át való érdekérvényesítésként, mint a stratégiára építő, a döntéshozatali folyamatokat átlátó, időben és a megfelelő személynél megjelenő lobbizásként értékelik. Dr. Vass László szintén egyetért abban, hogy a politikai kapcsolatrendszer elengedhetetlen, ugyanakkor legalább ilyen fontos a döntéshozatali folyamatok kiváló ismerete, a kiváló szaktudás és a stratégiai gondolkodás. Véleménye szerint Magyarországon még nem jellemző az USA-ban gyakori „forgóajtó-effektus”115, noha „pici jelei már vannak, de még nem megfogható az ipar” ezen szegmense. Ezt alátámasztja a lobbisták véleménye is, miszerint hazánkban közepesen jellemző a politikusok lobbiszakmába vándorlása. 5.3. A lobbitörvény A lobbitevékenység törvényes szabályozásával már 2001-ben megpróbálkozott a kormány, az ún. korrupcióellenes intézkedési csomag részeként. Az Igazságügyi Minisztérium a törvényjavaslattal párhuzamot vont a lobbizás és a korrupció közé, amelynek óriási felháborodás lett az eredménye a szakmabeliek körében. Dr. Petrétei József volt igazságügyi miniszter egy 2005-ben elhangzott beszédében többek között a fenti párhuzammal indokolta azt, hogy végül az Országgyűlés – ugyan tárgysorozatba vette, de – nem tűzte napirendre a jogalkotás során történő érdekérvényesítésről szóló törvényjavaslat. Az ismét hosszúra nyúlt előkészítő munkálatokat követően a törvénytervezet országgyűlés elé terjesztésére 2005 októberében került sor a sokak szerint negatív kontextust teremtő "köztisztasági csomag" keretében. A végleges törvényt 2006. február 13-án fogadta el az 115

Lásd a „3. Egyesült Államok” fejezetet.

67

Országgyűlés, kihirdetése 2006. szeptember 1-ével került sor, 2006. évi XLIX. törvény a lobbitevékenységről névvel. Dr. Vass László szerint a lobbitörvény megalkotása során alig történt egyeztetés a kormány és a leginkább érdekelt felek, a lobbisták között (a szakszervezetekkel például jóval többször konzultált a kormány). Az Első Lobbi Szövetség nevében történt megkeresésre választ sem kaptak, továbbá hatásvizsgálat sem történt. Ezt elsősorban azért emeli ki, mert a jelenlegi törvény nem veszi figyelembe a lobbizás gyakorlatát. A szakmabeliek között ugyan általános a vélekedés, miszerint szükséges a szabályozás (a saját kérdőívemre választ adók 67 százaléka szerint kell a törvényi szabályozás, a szakmai etikai kódex mellett), de az eddigi tapasztalatok azt sugallják, hogy jelen formájában működésképtelen a törvény. A visszajelzések alapján ugyanis számos kötelezettséget ró a lobbistákra, viszont használható előnyöket nem biztosít számukra. Az egyik leginkább kifogásolt pont a lobbisták – valamint, amennyiben történt lobbitevékenység náluk, úgy a közhatalmi döntéshozó szerv – negyedéves jelentési kötelezettsége.116 Az Igazságügyi Hivatal honlapján is elérhető statisztikák szerint ugyanis a hivatalos lobbisták a 2007. év harmadik negyedévében alig végeztek lobbitevékenységet. Sajnos ez a gyakorlat is azt bizonyítja, hogy nem lehet érdekeltté tenni a lobbitevékenységet végzőket – és a közhatalomban dolgozó tisztviselőket sem – a törvény betartására a lobbizás alapvetően bizalomra épülő területén. A lobbizás alapvetően bizalmi tevékenység, amit a negyedéves jelentési kötelezettség – jelen formájában – súlyosan károsít. Egyrészt, ezzel a lobbitevékenységet is végző ügyvédi irodák és tanácsadó cégek érdekei sérülnek, ugyanis versenytársaik így gyakorlatilag fontos (gyakran titkos) információkhoz jutnak hozzá. Ennek egyenesen következménye, hogy – mivel a lobbitörvényben nyitva maradt ez a kifejezetten nagy „kiskapu” – a fenti vállalatok (kihasználva a lobbitevékenységet végző személy normaszöveg szerinti definícióját) egyszerűen nem is regisztrálják magukat, mivel ők maguk nem végeznek közvetlenül lobbitevékenységet. Úgy gondolom, saját és ügyfeleik érdekeit is védve ezzel. A lobbitörvény ráadásul – a normaszöveg megfogalmazásából eredően – kizárja a civil csoportokat a lobbitevékenységből, mivel a non-profit alapon működő civil érdekképviseletet nem sorolja a lobbitényezők közé. Ezzel ugyan számos kötelezettséget is levesz a vállukról,

116

Az amerikai lobbitörvény például féléves jelentési kötelezettséget ír elő, noha a tengerentúlon klasszisokkal fejlettebb lobbiipar működik.

68

viszont az esélyegyenlőség elvén szükséges lenne, hogy rájuk is kiterjedjen a törvény hatálya. Ez már csak azért is szükséges, mert – ahogyan Dr. Vass László is emlékeztet a tényre – különböző kormányzati ciklusokban különböző civil szervezetek véleménye érvényesül, tehát más civil szervezetek hangját „hallja meg jobban” a kormány. A civil szervezetek bevonása a lobbitörvény hatálya alá megadná annak lehetőségét, hogy ez a „demokratikus deficit” csökkenjen. A civil szervezetek kizárása a lobbitörvény hatálya alól már csak azért is érdekes, mert gyakran ezek képviselik a legnagyobb lobbierőt! Azon ipari szervezetek és kamarák, amelyeknek neve ugyanis szerepel a civil szervezetek listáján, nem tartoznak a törvény hatálya alá. Úgy gondolom, elég csak az Amerikai Kereskedelmi Kamara Magyarországi Irodáját, a Magyar Bankszövetséget, vagy a Magyar Sörszövetséget említenünk. Számos vállalat ráadásul a fentiekhez hasonló ipari szövetségen keresztül fejt ki lobbitevékenységet, szintén mintegy mentesülve a törvény hatálya alól. A lobbista szervezetek továbbá igényelnék, ha a döntéshozók számára is készülne részletes szakmai protokoll és etikai kódex arról, mi módon kezeljék a lobbizási célú megkereséseket akár a parlamenti bizottságban, akár a minisztériumban, akár a teniszpálya büféjében találkoznak ilyen helyzettel. Le kellene írni, milyen típusú közeledést kell elhárítaniuk, mit jelent a semlegesség, hogyan kell biztosítani a lobbitevékenységet folytató cégek és szervezetek között az esélyegyenlőséget, miként kell dönteni hasonló értékű információk között. Legfontosabb lenne a közbeszerzési eljárás kényes pontjain részletekbe menően szabályozni a döntéshozókra vonatkozó normákat. A parlamenti folyosókon, a klubokban felbukkanó "kijáró emberek", a mindenütt megjelenő barátok és egykori iskolatársak tevékenysége szerintük a lobbitörvény elfogadása ellenére is tökéletesen átláthatatlan szférája marad a döntéshozásnak.117 Dr. Vass László a lobbitörvény egyik sarkalatos pontjának tartja, hogy az előre bejelentkező lobbistát a közhatalmi döntéshozó szerv nem köteles fogadni (ti. a szerv mérlegelheti a lobbista fogadását). Úgy gondolja, hogy a törvényben szerepelnie kellene a kötelező fogadás tételének, amennyiben a lobbista érdemben és aktuális üggyel kapcsolatban szeretné tájékoztatni a szervet. A kötelező fogadás időtartamát is szabályozná, ezzel segítve mind a lobbista, mind a szerv munkáját. A lobbistákkal készített internetes felmérés is visszaigazolja, hogy szükséges lenne a kötelező fogadás bevezetése. 117

Samu Nagy Dániel: Kutatószolgálati jelentés a lobbitevékenységről. Országgyűlési Könyvtár – Képviselői Kutatószolgálat. Budapest, 2005. (16. o.)

69

Úgy véli továbbá, hogy azok köre is homályos, akik jogosultak lobbitevékenységet folytatni. A képviselők például – noha gyakran világosan lobbitevékenységet végeznek – nem lobbiznak, hanem politizálnak. Vass úr úgy látja, hogy bizonyos összeférhetetlenségi elvek lefektetésére a közhatalmi szférában. A nagyvállalati igazgatók szintén nem iratkoznak fel a lobbilistára, noha idejük 80-90 százalékában vállalatuk érdekeit képviselik a parlamenti képviselőkkel való – formális, vagy informális – találkozókon.118 Úgy gondolom – és a személyes interjúk, valamint az internetes kérdőívek is visszaigazolják ezt a feltételezést – hogy a törvényes szabályozás szükséges… de a lobbizás gyakorlati oldalát kellene tükröznie. A lobbisták igénylik ugyanis azokat a kereteket, amelyek elég tágak a szakma hatékony gyakorlásához, ugyanakkor irányvonalként szolgálnak mind számukra, mind a közhatalmi szervek számára a legitim működésre. A jelenlegi lobbitörvényt tehát kiindulópontnak is tekinthetjük, amely elvezethet egy olyan megoldáshoz, amely végül mindkét félnek kedvező körülményeket teremt. Ehhez elengedhetetlen a már említett etikai kódex bevezetése, mivel a hagyományok felerősítik a törvényes kereteket is.

118

Személyes interjú Dr. Vass Lászlóval 2007 novemberében.

70

Zárszó Hosszú utat tettünk meg a befejező gondolatokig. Úgy gondolom, a fenti oldalakon hitelt érdemlően sikerült bemutatnom a tényt, miszerint a lobbizás és a korrupció közzé nem szabad egyenlőségjelet tennünk. Ez a szakmát is emberek végzik, emberi érzelmekkel és vágyakkal, gyarlóságokkal együtt. A szakma egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy néhány „rossz alma” miatt a társadalom úgy gondolja, hogy a lobbizás korrupt a „gyökeréig”; hogy megvetendő és elutasítandó. A fentiekből az is kiderül, hogy komoly szakmai háttér, tudás, műveltség és az erkölcsi normák tiszteletben tartása szükséges ahhoz, hogy valaki érvényesüljön, és sikeres karriert fusson be az érdekérvényesítés területén. Ugyanis ez csak így lehetséges: szakmai tudás, stratégiai gondolkodás és az etikai normák szigorú tiszteletben tartása. Ebben megegyezés uralkodik a globális szakmán belül, még ha egyes szakmai kifejezéseket más kultúrák és más lobbimodellek eltérően is értelmeznek. Az Egyesült Államok fejezetben bemutatásra került K Street Projekt a politikai és gazdasági érdekek, valamint a politikai hatalommal való visszaélés kusza hálóját tárta a szemünk elé. Úgy éreztem, hogy szükséges látnunk azt a rendszert is, amely megálmodta, alkotmányos joggá tette a lobbizást, továbbá szigorúan szabályozza is azt. Ennek ellenére mégis a politikai érdekek fogságába került a K Street. Úgy gondolom, nem lepődhetünk meg azon, hogy egy politikusnak első számú érdeke – amennyiben már sikerült megszereznie – a hatalom megtartás, így az újraválasztás. Az Egyesült Államokban ez komoly pénzügyi erőforrásokat igényel, a fundraising során pedig minden politikus biztosan számíthat a lobbisták támogatására. A lobbistának szintén érdeke a támogatás, ugyanis ez lehetőséget biztosít számára a politikushoz való hozzáférésre. Eljutni egy képviselő irodájának ajtajáig nem ugyanaz, mint bejutni azon a bizonyos ajtón: a különbség pedig gyakran a politikai adomány tényében rejlik. A K Street Projekt a fenti két alapra épült, a gyakorlati megvalósulása azonban súlyos etikai normákat és társadalmi érdekeket sértett meg. A politikai hatalommal való visszaélés, a verseny kizárása és üzleti érdekek súlyos sérülése lett az eredménye, amely helyzet kialakulásában és elfajulásában a média – amely elfelejtkezett őrzőkutya szerepéről – is látatlanban segédkezett.

71

A Projekt célja egyértelműen a Republikánus Párt hatalomban tartása volt – úgy érzem, a demokratikus társadalmak óriási szerencséje, hogy a politikai elit nem csak és kizárólag az üzleti köröktől függ, hanem néha a választóktól is. Az Európai Unióban nem a politika játssza a legfőbb szerepet az érdekérvényesítésben (természetesen van köze hozzá), hanem sokkal inkább az egyesülő érdekcsoportok. A fejezetben megkíséreltem bemutatni, hogy a civil szervezetek nem olyan elveszett lelkek Brüsszelben, mint ahogyan azt egyesek gondolják… de még közel sincsenek olyan hatalmi pozícióban, mint az ipari érdekcsoportok. Úgy érzem, az átláthatóság és a lobbitevékenység szabályozása válhat majd a következő években ütközőterekké – mind az NGO-k, mind az európai politikusok erősen szorgalmazzák a fenti két tétel mielőbbi megvalósulását. Hazánkban egyelőre még erős szkepticizmussal (gyakran tudatlanságból, ezért ellenségesen) tekintenek a lobbizásra. A fejezetben elsősorban azt szerettem volna bemutatni, hogy – ha valaha is elindul, akkor – egy informáló public relations kampány elsődleges célcsoportjai a fiatalok kell legyenek. Egyrészt nemcsak nyitottabbak az új ismeretekre, de számosan értik és megértik az érdekérvényesítés mögött húzódó fontos, demokratikus folyamatokat. Mivel a fiatal generációk már demokratikus berendezkedésű államban nőhettek fel, így kevésbé elutasítók, inkább kíváncsiak a lobbizás művészetére. A hazai lobbitörvényt ugyanakkor alapjaiban és sürgősen kell megváltoztatni. Jelenleg ugyanis csak a politikai erők könyvelhetnek el önmaguknak győzelmet a megalkotásával. A gyakorlatot figyelmen kívül hagyó szabályozás ugyanis először csak elrettent, később azonban – a létező kiskapuk kihasználása révén – már csábít annak be nem tartására, megszegésére. A kimagaslóan magas büntetőbírság ebben az esetben semmit nem ér (igazán példát sem lehetne statuálni vele), ugyanis az érdekelt feleknek egyszerűen túl sok komplikációval járna – időben, pénzben - a betartása. A szabályozás szükséges, de csak akkor, ha a szakma érdemi és magyar gyakorlatára koncentrál, továbbá érdekeltté teszi (és nem egyszerűen rákényszeríti) a feleket a törvény betartására. Úgy gondolom, izgalmas és reményekkel kecsegtető időknek néz elébe a szakma.

72

Irodalomjegyzék American League of Lobbyists honlapja. 2007. (Megtekinthető: http://www.alldc.org/publicresources/lobbying.cfm) Az Amerikai Egyesült Államok Alkotmánya. http://usinfo.state.gov/usa/infousa/facts/funddocs/consteng.htm Az Amerikai Egyesült Államok Szenátusának honlapja. http://www.senate.gov/pagelayout/history/one_item_and_teasers/partydiv.htm Bányai György: Bejáró kijárók. 168 óra. 2005/39. szám. (Megtekinthető: http://www.168ora.hu/cikk.php?id=4004) Burson-Marsteller: The definite guide to lobbying the European institutions. (Mindenre kiterjedő lobbi-útmutató az EU intézményeiről) Brüsszel, 2005. A felmérés megtekinthető: http://www.bmbrussels.be/pdf/GuideEurInst.pdf Citizen K Street: How lobbying became Wasington’s biggest business. (K Street-i lakos: Hogyan vált a lobbizás Washington legnagyobb üzletévé) The Washington Post. 2007. (Megtekinthető: http://blog.washingtonpost.com/citizen-k-street/) Center for Responsive Politics honlapja. 2007. http://opensecrets.org/industries/indus.asp?Ind=K02 Chaddock, Gail Russel: Rebulicans take over K Street. (A Republikánusok elfoglalják a K Street-et) Christian Science Monitor, 2003. augusztus 29. (Megtekinthető: http://www.csmonitor.com/2003/0829/p01s01-uspo.html) Chatterjee, Pratap: Sunshine Laws to Track European Lobbyists. (Napfény-törvények az európai lobbisták nyomaiban) Corporate Watch. 2007. október 11. (Megtekinthető: http://www.corpwatch.org/article.php?id=14746) Christine Barbour–Gerald C. Wright: Keeping the Republic. (A köztársaság megtartása) Houghton Mifflin Company. Boston, 2002. Congress, Lobbyists and the Public Interest (A Kongresszus, lobbisták és a közvélekedés) (egy szakmai konferencia összefoglalója) 2001. május 18. http://www.wilsoncenter.org/index.cfm?event_id=4244&fuseaction=events.event_summary Confessore, Nicholas: Welcome to the Machine. (Légy üdvözölve a gépezetben) The Washington Monthly. 2003. július-augusztus. Corporate Europe Observatory: Lobby Planet Guide. (Lobbiország útmutató) Corporate Europe Observatory. Amsterdam, 2005. (Megtekinthető: http://www.corporateeurope.org/lobbycracy.html) Democracy and European Lobbying – A Conference by Daniel Guérguen. Az előadás szövege Brüsszelben hangzott el, 2005. december 6-án.(A beszéd megtekinthető: http://www.european-training-institute.com/mailing/newsletter/articles/D&EL.pdf)

73

Ellentmondásos küldetés. Piac & Profit. 2001/06. (Megtekinthető: http://www.piacesprofit.hu/?s=32&n=12&mr=508) Exterde Tibor 2006. november 27., 5:45: A politikai elit az üzleti köröktől függ, nem a választóktól. Inforádió, http://www.inforadio.hu/hir/belfold/hir-88536 Hajdu Nóra: Lobbizás az Egyesült Államokban IN Dr. Lékó Zoltán: Lobbikézikönyv. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Közhasznú Alapítvány. Budapest, 2002 Kallas, Siim: Mr. Smith Goes to Brussels. (Mr. Smith Brüsszelbe megy) The Wall Street Journal. 2006. február 6. Dr. Lékó Zoltán: Lobbikézikönyv. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Közhasznú Alapítvány. Budapest, 2002. Lobbying – Should lobbyists be strickly regulated? (Lobbizás – szigorúan kell-e szabályozni a lobbistákat?) http://law.jrank.org/pages/8343/Lobbying.html Lobbying in the European Union: Current Rules and Practices. European Parliament working paper. (Lobbizás az Európai Unióban: jelenlegi szabályok és gyakorlatok. Az Európai Parlament munkapapírja) Constitutional Affairs Series. Luxemburg, 2003. (19. o.) (Megtekinthető: http://ec.europa.eu/civil_society/interest_groups/docs/workingdocparl.pdf) Magyarország a XX. században: A központilag vezérelt privatizáció 1990-1994 közötti szakasza. Magyar Elektronikus Könyvtár.(Megtekinthető: http://mek.oszk.hu/02100/02185/html/395.html) Martin József Péter: Lobbivilág Brüsszelben – Bejáratott kijárók. Figyelő, 2001/10. – március 6. (Megtekinthető: http://www.fn.hu/index.php?id=65&cid=3823) Mcgrath, Conor: Comparative Lobbying Practices – Washington, London, Brussels (A lobbizás washingtoni, londoni és brüsszeli gyakorlatának összehasonlítása) 2002. Public Affairs Council, FAQ. http://www.pac.org/page/FAQ.shtml Mack, Charles S.: Business, Politics and the Practice of Government Relations. (Üzlet, politika és a kormányzati kapcsolatok gyakorlata) Quorum Books. 1997, Westport. Nyárády Gáborné dr. – Dr. Szeles Péter: Public Relations II. Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Részvénytársaság, Budapest, 2005. Ornstein, Norman J.: Life on Capitol Dunhill. (Élet a Capitolium [szemét]dombján) The American Interest. 2007. január-február. (Megtekinthető: http://www.the-americaninterest.com/ai2/article.cfm?Id=230&MId=7) Oxford Dictionaries http://www.websters-online-dictionary.org/definition/lobby Perl, Peter: Absolute Truth. (Abszolút igazság) The Washington Post. 2001. március 13. (Megtekinthető: http://www.washingtonpost.com/ac2/wpdyn?pagename=article&contentId=A6825-2001May9) Samu Nagy Dániel: Kutatószolgálati jelentés a lobbitevékenységről. Országgyűlési Könyvtár – Képviselői Kutatószolgálat. Budapest, 2005. 74

Texans for Political Justice honlapja. http://www.tpj.org/page_view.jsp?pageid=829&pubid=594 The Economist: Mostly Cosmetic. (Inkább csak púderezés) The Economist Magazine. London, 2007. szeptember 20. http://www.economist.com/world/na/displaystory.cfm?story_id=9833277 Topolánszky Ádám: Lobbizás – érdekek az előtérben. Bagolyvár Könyvkiadó, 2003. Budapest Webster’s Online Dictionary http://www.websters-online-dictionary.org/definition/lobby Wittenberg, Ernest & Elizabeth: How to Win in Washington. (Hogyan győzzünk Washingtonban.) Basin Blackwell. Cambridge, USA, 1989

75

Melléklet

76

1. sz. Melléklet

Think-tank: Az érdekérvényesítés professzionizálódása azt eredményezte, hogy a politikusok és a lobbisták is egyre inkább igényelték a szakértelmet, a tudományos ismerteket. Így jöttek létre a tudományos kutatóintézetek („agytrösztök”), amelyek a politika számára készítettek elemzéseket. Komoly pénzügyi források és elismert szaktekintélyek állnak rendelkezésükre, így erős befolyással rendelkeznek a politikai döntéshozatalra. Nem köthetőek egyértelműen pártokhoz, noha a legbefolyásosabb agytrösztök (így a Heritage Foundation, vagy az American Enterprise Institute) konzervatív ideológiák mentén készít elemzéseket. Az amerikai médiában gyakran szerepelnek véleményformálóként. PAC (Political Action Committee): Politikai akcióbizottságok. Olyan privát egyesületek, amelyek adott közügy támogatására, vagy egy politikus megválasztására/megbuktatására jönnek létre. Az amerikai politikai kampányok lényeges elemét képezik, ugyanis pénzt gyűjtenek (fundraising), majd a pénzforrásokat törvényben meghatározott keretek között osztják szét a kiválasztott politikusok között. Legtöbbjük üzleti, ipari, vagy ideológiai alapok szerint jön létre.

77

2. sz. Melléklet A fiatalok számára készített kérdőív kérdései és eredménye. Az alábbi ábrák forrásai a szerző saját kutatása, 2007. 1. Lobbi, lobbizás – mi az első szó, ami eszedbe jut erről?

5.sz. ábra – Fiatalok körében végzett felmérés a lobbizásról

Mi az első szó, ami eszedbe jut a lobbizásról? 12%

korrupció

25%

politika 39%

24%

érdekérvényesítés egyéb, illetve nem értékelhető

2. Lobbista – mi az első szó, ami eszedbe jut?

6.sz. ábra – Fiatalok körében végzett felmérés a lobbista személyéről

Ki a lobbista?

24%

42% érdekérvényesítő

politikus 25%

"ügyeskedő" 9%

egyéb

78

3. Szerinted van-e ma Magyarországon hatályos lobbitörvény? 7.sz. ábra – Fiatalok között végzett felmérés a lobbitörvényről

4. Szerinted szükséges-e szabályozni a hazai lobbisták jogait és kötelességeit? 8.sz. ábra – Fiatalok körében végzett felmérés a lobbizás hazai szabályozásáról

79

A Táblázatok és ábrák jegyzékében a 80. oldalon jelzett „A magyar lobbista jellemző tulajdonságai a fiatalok szerint „ 9. sz. táblázat (a táblázat eltérő beállításai miatt) külön dokumentumban (9_sz_tablazat.pdf) szerepelnek.

80

3. sz. Melléklet A hivatalos jegyzékben szereplő lobbistáknak feltett kiemelt kérdések. 1. Ön hogyan fejezné be az alábbi mondatot: A lobbizás olyan, mint… vízesésen felfele haladó pisztráng mozgása, mindig mozgásban kell lenni és ismerni kell a körülményeket. elkülönült gazdasági szereplő(k)törvényes érdekének érvényesülését segítő szakmai közbenjárás, megbízásos jogviszony keretében. házaló kereskedelem. a "puncsolás" valaki érdekében valamiért. a házaló ügynök munkája. ha bemutatnád az egyik ismerősöd jó tulajdonságait a másiknak. állandóan kellemetlenkedni valakinél a meggyőzés valakit valamiért, vagy valami mellett. segíteni az embereknek megtalálni a megoldásokhoz vezető utat. a politika mint egy quíz játék a gyorskorcsolyázás a vékony és olvadó jégpáncélon egy támogató tevékenység. ami van és még sincs egy udvarlás... az erdő, minél beljebb megyek, annál biztosabb, hogy eltévedek. az érdekérvényesítés.

81

2. Ön szerint melyik az a három leggyakoribb tévhit, amely kialakult a magyar társadalomban a lobbizással kapcsolatban? Lobbizással mindent el lehet érni. A lobbista megvesztegetéssel ér el eredményt. A politikusok a legnagyobb lobbisták. A jellegzetesnek mondott magyar pesszimizmus és az ezt aktuálisan tovább erősítő "közbizalom-vesztés" miatt: rossz, alantas dolognak tartják; lobbista meg nem engedett eszközt használ (lásd a törvényben is nevesítve pl az ajándék); ide keverik-értik a társadalmi szintű egyeztetés (pl szakmai szervezetek részvétele jogszabály-előkészítésben) fórumait is, amely miatt úgy vélik: egyedi ügyben eljáró hatóság előtt nincs helye a lobbista közvetítő tevékenységének (friss, konkrét eset, részletek ld. a következő negyedéves jelentésben). Befolyással üzérkedés. Korrupció. Protekció. Korrupció. Mutyizás. Elvtelen előnykérés. A lobbizás ügyeskedés. A lobbi protekció. A lobbizás a politikusok privilégiuma. Korrupció. Összefonódás. Pénz. Ez egy bűncselekmény. Bárki csinálhatja. Negatív dolog. A lobbizás = csalás. A lobbizás csak politikai értelemben lehetséges. Az igazi lobbizásról nem lehet tudni, mert titkos. Korrupció. Az igazi döntések a háttérben születnek. Öncélú. Manipulatív. Mutyizás. Korrupció. Általában nem tudják, mi az konkrétan. Sokszor azonosítják a korrupcióval. „Biztosan csak pénzlenyúlás.” Csak piaci érdekérvényesítésről szólhat. Csak valaminek az állam számára történő eladását célozza. Szükségképpen a korrupció a kísérőjelensége. Biztos üzlet szerzése pénzért. Tiltott tevékenység. Feketén szerzett előnyök. Korrupció. Csalás. Érdekkijárás. Törvényerőre emelt korrupció. Kedvezés az érdekcsoportoknak. Új technika a mutyizásra. Megvesztegetés. Pénzkeresés. Üzlet.

82

A Táblázatok és ábrák jegyzékében a 83. oldalon jelzett „A magyar lobbista jellemző tulajdonságai a lobbisták szerint „ 10. sz. táblázat (a táblázat eltérő beállításai miatt) külön dokumentumban (10_sz_tablazat.pdf) szerepelnek.

83

4. Ön szerint mennyire jellemző ma Magyarországon a „forgóajtó-effektus”? 11.sz. ábra – Lobbisták között végzett felmérés a „forgóajtó-effektusról”

"Forgóajtó-effektus" Nem jellemző

Kevéssé jellemző 11%

Közepesen jellemző

Jellemző

Erősen jellemző

6%

17% 17%

49%

5. 2006 – lobbitörvény. Szükséges-e hazánkban egyáltalán törvényben szabályozni a törvényt? Nem elég-e az etikai kódex? 12.sz. ábra – Lobbisták körében végzett felmérés a lobbitörvény szükségességéről

Szükséges-e a lobbitörvény? Szükséges a törvény, valamint az etikai kódex is.

6% 6% 11%

A törvény szükségtelen, de az etikai kódex elengedhetetlen

11%

66%

A törvény szükséges, de ha már van, akkor etikai kódex nem kell Egyikre sincs szükség.

84

6. Ha lenne rá lehetősége, Ön mit változtatna meg a lobbitörvényben? Minden érdekképviseleti tevékenységet a lobbi törvény alá vonnék, mivel ez a törvény éppen a személyi hatály miatt nem működik, tehát az összes szakszervezet, civil szervezet a törvény alapján működne. A döntéshozónak legalább 1 alkalommal fogadnia kelljen 15 napon belül a lobbistát. Törölném azt a rendelkezést, amely alapján a megkeresett állami szerv mérlegelheti a lobbista meghallgatását (ez a rendelkezés közvetve a megbízóügyféli jogát is sérti)... Esetleges kompromisszum: legfeljebb a személyes megjelenést lehetne elhárítani, mely esetben az írásos lobbi-anyagot a megkeresett szerv köteles fogadni és ez esetben ennek a tényét, érdemi válaszadási kötelezettség nélkül, de írásban visszaigazolni. A párhuzamos negyedéves jelentésadási kötelezettség talán túl sűrű, néhány év múlva (a törvényes lobbitevékenység arányának túlsúlyba kerülésével) évre/fél évre ritkítható, esetleg elhagyható. Az előbbi pontban írt feltétel teljesülésével a (tehát később) a törvény "kis összegű ajándék" c. kicsinyessége is elhagyható (más jogszabály is szabályozza és a közszereplői/köztisztviselői etika!). A törvényen kívüli tevékenység büntetése. Nagyobb jogosultság kapcsolatteremtésre /belépés/ és fogadásra. A jogosítványokat, hogy nem lehessen könnyen elutasítani. Belépési jogosultságot - természetesen előzetes ellenőrzést követően - a minisztériumokba, közhatalmi testületek épületeibe. A hivatalokat is vonják felelősségre, ha nem jelentik a lobbista tevékenységét, illetve a nem bejegyzett lobbisták próbálkozásait. Minden

törvény

annyit

ér,

amennyit

betartanak

belőle.

A törvény igazából nem szabályozza a lobbizás folyamatát. Bárki lehet lobbista (akinek van diplomája), de semmi nem ösztönzi arra az igazi lobbistákat, hogy felvetessék magukat a listára. A

tevékenység

sincs

igazából

szabályozva.

A baj ugyanakkor nem a törvénnyel, hanem a morális közállapottal van.

85

A törvények szigora egy idő után ellentétes hatást vált ki. Minél jobban szorítja az ember a markát, annál jobban kifolyik belőle, amit benne tart. Szigorítanám a feltételeket (pl. államigazgatási, törvényalkotási, jogi ismeretek, etikai és egyéb személyi adottságok). Lobbisták szabályos bejelentkezését követően a fogadásukra kötelezném a megkeresettet (legalább hallgassa meg!). Szakmai jogosultságot szabnék meg. A lobbizást szükségképpen kísérő adminisztrációt (jelentéstétel rendszere, stb.) A Csak

negyedévenkénti lobbi

jelentési képesítéssel

kötelezettség rendelkezők

(évente). végezhessék.

Könnyebb bejutás a döntéshozókhoz (parlament). Valamennyi érdekvédelmi szervezet és egyesület, alapítvány csak a törvény hatálya alatt lobbizhasson. A megkeresett célszervezetnek egy témában legalább kétszer kötelezően fogadnia kelljen a lobbistát. Az állami szervezeteknek, pártoknak a honapjukon nyilvánosságra kelljen hozniuk,

kikkel,

illetve

mely

szervezetek

képviselőivel

tartottak

lobbi

megbeszéléseket

86

3. sz. Melléklet 2006. évi XLIX. törvény a lobbitevékenységről Az Országgyűlés attól a szándéktól vezérelve, hogy meghatározza a lobbitevékenység, vagyis a megbízás alapján folytatott érdekérvényesítés szabályait, biztosítsa a közhatalmi döntések kapcsán megjelenített érdekek nyilvánosságát, ezzel erősítve a döntéshozó szervek tevékenységébe vetett bizalmat, a következő törvényt alkotja:

A törvény hatálya és célja 1. § (1) E törvény rendelkezéseit kell alkalmazni a közhatalmi döntések tartalmának befolyásolására irányuló megbízás alapján, ellenérték fejében (a továbbiakban: üzletszerűen) folytatott tevékenységre. (2) E törvény célja, hogy biztosítsa a lobbitevékenység nyilvánosságát, meghatározza a döntéshozó személyek és a lobbisták kapcsolattartásának szabályait és megállapítsa e tevékenység alapvető előírásait. (3) E törvény rendelkezései nem vonatkoznak azokra: a) a gazdasági, társadalmi érdekek védelmére létrehozott szervezetekre, melyek tagságuk érdekeit képviselik a közhatalmi döntéseket hozó szerveknél, b) az érdekegyeztetési mechanizmusokra, amelyekre az egyeztetés, a véleménykérés, a tájékoztatás, a konzultáció vagy a közhatalmi döntés befolyásolására vonatkozó egyéb tevékenység lehetőségét a közhatalmi döntést hozó szerv vagy jogszabály teremtette meg a gazdasági, társadalmi vagy egyéb érdekek megismerése céljából. (4) E törvény nem érinti az Alkotmány 64. §-ában rögzített jogot, mely alapján mindenkinek joga van arra, hogy egyedül vagy másokkal együttesen írásban kérelmet vagy panaszt terjesszen az illetékes állami szerv elé. Alapelvek 2. § E törvény alkalmazása során biztosítani kell az egyenlő bánásmód követelményének érvényesülését. 3. § A lobbistákról vezetett nyilvántartási rendszer nem akadályozhatja a közhatalmat gyakorló szervek szabad és nyílt elérhetőségét. 4. § Ez a törvény nem érinti más jogszabályoknak az érdekérvényesítésre, illetve érdekképviseletre vonatkozó szabályait. 87

Értelmező rendelkezések 5. § E törvény alkalmazásában a) lobbista: az a természetes személy, akit e törvény előírásai szerinti nyilvántartásba felvesznek, és lobbitevékenységet folytat; b) lobbiszervezet: az a jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, amelyet e törvény előírásai szerinti nyilvántartásba felvesznek, és lobbitevékenységet folytat; c) lobbitevékenység: közhatalmi döntés befolyásolását vagy érdekérvényesítést célzó minden olyan tevékenység vagy magatartás, melyet megbízás alapján, üzletszerűen folytatnak; d) kapcsolatfelvétel: bármely szóbeli vagy írásbeli kommunikáció, ideértve az elektronikus kommunikációt is; e) közeli hozzátartozó: a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 685. § b) pontjában meghatározott személy; f) közhatalmi döntés: az Országgyűlés, a Kormány, a helyi önkormányzat, ezek szervei, tagjai vagy tisztségviselői, továbbá az ezek irányítása, illetve felügyelete alá tartozó szervek vagy személyek jogszabályban meghatározott feladat- és hatáskörébe tartozó döntés; g) közzététel: az adott szerv honlapján digitális formában, bárki számára azonosítás nélkül, ingyenesen történő hozzáférhetővé tétel; h) megbízás: lobbitevékenységre vonatkozó megbízási vagy munkaszerződés megkötése. Nyilvántartásba vétel 6. § Lobbitevékenységet az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet folytathat, aki vagy amely szerepel a 7. §-ban meghatározott nyilvántartásban. 7. § (1) A nyilvántartást vezető szerv - kérelemre - nyilvántartásba veszi azt a természetes vagy jogi személyt, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetet, aki vagy amely megfelel az e törvényben rögzített feltételeknek. (2) A lobbisták nyilvántartásába olyan természetes személyt lehet felvenni, aki a) cselekvőképes, b) büntetlen előéletű, c) felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkezik, és d) nem áll a nyilvántartásból való törlés hatálya alatt. (3) A lobbiszervezetek nyilvántartásába olyan jogi személyt vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetet lehet felvenni, amely 88

a) a rá vonatkozó jogszabályok szerint szabályosan megalakult, b) rendelkezik olyan taggal vagy alkalmazottal, aki a (2) bekezdés szerinti lobbisták nyilvántartásában szerepel, c) a nyilvántartásba vételre irányuló kérelem bejelentéséhez a 8. § (2) bekezdésében felsorolt adatokat mellékelte, és d) nem áll a nyilvántartásból való törlés hatálya alatt. 8. § (1) A lobbisták nyilvántartásába felvételét kérő természetes személy felvételi kérelmének tartalmaznia kell a) a személy nevét, b) lakcímét, c) anyja nevét, d) születési helyét, idejét, e) három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt, és f) a 7. § (2) bekezdés c) pont szerinti végzettséget igazoló diploma hitelesített másolatát, illetve külföldön szerzett diploma esetén annak hiteles magyar fordítását. (2) A lobbiszervezetek nyilvántartásába felvételét kérő jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet felvételi kérelmének tartalmaznia kell a) a jogi személy vagy a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet nevét, székhelyét, b) a jogi személy vagy a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet képviseletére jogosultak nevét, c) a jogi személy vagy a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet képviseletére jogosultak lakcímét, d) annak az okiratnak a hitelesített másolatát - külföldön alakult szervezet esetén az okirat hiteles magyar fordítását -, amely igazolja, hogy a szervezet a rá vonatkozó jogszabályok alapján szabályszerűen megalakult, illetve ha a működés megkezdéséhez nyilvántartásba vétel szükséges, annak megtörténtét, e) azon lobbisták nevét, akik a lobbiszervezet megbízása alapján lobbitevékenységet folytatnak, f) a lobbiszervezet képviseletére jogosult eredeti aláírási címpéldányát. 9. § Ha a nyilvántartásba való felvétel iránti kérelem a nyilvántartásba vételhez szükséges adatokat nem vagy hiányosan tartalmazza, a nyilvántartást vezető szerv tizenöt napos határidő kitűzésével felhívja az igénylőt a hiányzó adatok pótlására. 89

10. § Nem végezhet lobbitevékenységet a) az országgyűlési képviselő, az európai parlamenti képviselő, az állami vezető, a helyi önkormányzat, a helyi önkormányzat képviselő-testületének (közgyűlésének) vagy bizottságának a tagja, továbbá a polgármester, a főpolgármester és a közgyűlés elnöke, b) az államháztartásról szóló törvény szerinti költségvetési szerv, annak vezetője, tisztségviselője, tagja, valamint a velük közszolgálati, közalkalmazotti jogviszonyban, bírói vagy ügyészségi, illetőleg hivatásos szolgálati viszonyban, munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személy, c) az a gazdálkodó szervezet, amelyben az állam többségi tulajdoni részesedéssel rendelkezik, e szervezet tagja, vezető tisztségviselője, valamint felügyelőbizottságának tagja, illetve a helyi önkormányzatnál az a gazdálkodó szervezet, amelyben a helyi önkormányzat többségi tulajdoni részesedéssel rendelkezik, e szervezet tagja, vezető tisztségviselője, valamint felügyelőbizottságának tagja, d) a párt és annak tisztségviselője, e) a köztestület és annak tisztségviselője, f) a közalapítvány és kezelőszervének tisztségviselője. 11. § (1) A 10. § a)-f) pontjában felsorolt személy a) nem lehet lobbiszervezet személyes közreműködő tagja, tulajdonosa, b) nem állhat szerződéses kapcsolatban lobbiszervezet-tel, c) a 24. §-ban meghatározottakon kívül nem fogadhat el lobbistától vagy lobbiszervezettől semmilyen előnyt. (2) Amennyiben a 10. §-ban felsorolt személy közeli hozzátartozója valósítja meg az (1) bekezdés a)-c) pontjaiban meghatározottakat, a 10. §-ban felsorolt személy köteles erről haladéktalanul tájékoztatni az érintett közhatalmi döntést hozó szervet, amely gondoskodik ennek a 30. §-ban meghatározott tájékoztatóban való közzétételéről. 12. § A nyilvántartást vezető szerv a 8. § (1) bekezdés a) és d), valamint (2) bekezdés a)-b) pontjaiban meghatározott adatokat, továbbá a lobbista és a lobbiszervezet nyilvántartásba vételének, illetve törlésének időpontját és annak okát közzéteszi. 13. § (1) A nyilvántartásba vett lobbista és lobbiszervezet a 8. § (1)-(2) bekezdésében felsorolt adataiban bekövetkezett változásokat 15 napon belül köteles írásban beje-lenteni a nyilvántartást vezető szervnek. (2) Ha a nyilvántartást vezető szerv tudomást szerez arról, hogy a nyilvántartásba vett lobbista és lobbiszervezet az (1) bekezdés szerinti kötelezettségének nem tett eleget, 8 napos határidővel írásban felhívja a személyt bejelentési kötelezettségének teljesítésére, valamint tájékoztatja a teljesítés elmaradásának következményeiről. A határidő eredménytelen eltelte esetén a 16. § (2) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni. 90

(3) A nyilvántartásból való törlés mellőzhető, ha a lobbista és lobbiszervezet az adatszolgáltatási kötelezettségének első ízben nem tesz eleget, feltéve, ha valószínűsíti, hogy kötelezettségének önhibáján kívül nem tudott határidőben eleget tenni, és mulasztását a (2) bekezdés szerinti határidő lejártát követő 15 napon belül pótolta. 14. § (1) A nyilvántartást vezető szerv a lobbista részére díjfizetés ellenében sorszámmal ellátott lobbiigazolványt (a továbbiakban: igazolvány) állít ki. Az igazolvány - a természetes személy arcképén kívül - tartalmazza a lobbista nevét, születési helyét és idejét, továbbá a nyilvántartást vezető szerv nevét és székhelyét, valamint a kiállítás dátumát. (2) Az igazolvány a személyazonosításra alkalmas igazolvánnyal együtt érvényes. 15. § (1) A nyilvántartást vezető szerv a lobbista igazolványát visszavonja, ha a) a lobbistát a lobbitevékenységtől jogerősen eltiltották, b) a lobbista a 7. § (2) bekezdésében meghatározott feltételeknek már nem felel meg, c) a lobbista a lobbitevékenységét megszünteti, d) a lobbistát bármely okból törölték a nyilvántartásból. (2) Igazolványának visszavonása vagy a lobbitevékenység megszüntetése esetén a vonatkozó határozat jogerőre emelkedését, illetve a nyilvántartást vezető szerv értesítését követően a lobbista az igazolványát 48 órán belül köteles leadni a nyilvántartást vezető szervnél. (3) A lobbista igazolványa visszavonásának tényét a nyilvántartást vezető szerv az igazolvány sorszámának és a lobbista nevének megjelölésével közzéteszi. A nyilvántartásból való törlés és jogkövetkezményei 16. § (1) A közhatalmi döntést hozó szerv - a tényállás összefoglaló leírásával és a rendelkezésére álló bizonyítékok egyidejű csatolásával - haladéktalanul tájékoztatja a nyilvántartást vezető szervet, ha azt észleli, hogy a lobbista az e törvényben foglaltakat eljárása során megsértette. (2) A nyilvántartást vezető szerv határozatot hoz a lobbista nyilvántartásból való törléséről, és a 17. §-ban meghatározott időre eltiltja a lobbitevékenység végzésétől, ha megállapítja, hogy a lobbista a tevékenysége során az e törvényben foglalt rendelkezéseket megsértette. (3) Törölni kell a lobbiszervezetek nyilvántartásából azt a jogi személyt vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetet, amely nem felel meg a 7. § (3) bekezdésében foglalt feltételeknek, vagy nem tesz eleget a 13. § (1) bekezdésében foglalt bejelentési kötelezettségének. 17. § (1) Ha az e törvényben meghatározott okok miatt a lobbistát, illetve a lobbiszervezetet a nyilvántartásból törölték - ide nem számítva azt az esetet, ha az érintett a tevékenységét saját döntése alapján szünteti meg -, a lobbis-ta, illetve a lobbiszervezet a nyilvántartásból történő törlés hatálybalépésétől kezdődő egy évig nem vehető fel ismét a nyilvántartásba.

91

(2) Ha a lobbistát az (1) bekezdésben megjelölt határidő leteltét követően újból nyilvántartásba veszik, és ismételten megszegi e törvény rendelkezéseit, a nyilvántartást vezető szerv törli a nyilvántartásból. Ebben az esetben a lob-bista a nyilvántartásból történő törlés hatálybalépésétől kezdődő két évig nem vehető fel ismét a nyilvántartásba. (3) A (2) bekezdésben foglaltak megfelelően irányadóak a második esetet követő minden további, e törvény szerinti jogszabálysértésre is azzal, hogy ebben az esetben a lobbista a nyilvántartásból történő törlés hatálybalépésétől kezdődő három évig nem vehető fel ismét a nyilvántartásba. 18. § (1) A nyilvántartást vezető szerv a nyilvántartásba való felvételről, annak elutasításáról, illetőleg az onnan való törlésről alakszerű határozatot hoz. (2) A nyilvántartást vezető szerv gondoskodik a nyilvántartásból való törlésről szóló határozat jogerőre emelkedését követően annak közzétételéről. Jogorvoslatok 19. § A nyilvántartást vezető szerv döntése ellen közigazgatási eljárás keretében fellebbezésnek nincs helye, azt felügyeleti eljárásban megváltoztatni vagy megsemmisíteni nem lehet, ellene azonban a közigazgatási döntésekre vonatkozó általános szabályok szerint bírósági felülvizsgálatnak helye van. 20. § A nyilvántartást vezető szervnek a nyilvántartásból való törlést követően - a törlés tényének és okának feltüntetésével - három évig gondoskodnia kell a lobbista, illetve a lobbiszervezet adatainak közzétételéről. A lobbitevékenység alapvető szabályai 21. § A lobbista e tevékenysége során a) köteles a közhatalmat gyakorló szerv képviselőjével közölni megbízójának nevét és a kapcsolatfelvétel célját, b) köteles e törvényből származó kötelezettségeiről - beleértve a nyilvántartások adattartalmát - tájékoztatni megbízóját, c) nem használhat fel semmilyen, a megbízótól kapott bizalmas vagy egyéb bennfentes információt megbízója hátrányára, d) a megbízók kellő tájékoztatás mellett megadott beleegyezése nélkül nem képviselhet egymással ellentétes érdekeket vagy egymással versenyben álló megbízók érdekeit, e) az ilyen tevékenységet végző személyektől elvárható fokozott gondossággal járjon el annak érdekében, hogy biztosítsa állítása, értesülése pontosságát, hitelességét és valódiságát, amelyeket a megbízónak, illetve a megbízó érdekében a közhatalmi döntést hozó szervnek szolgáltat,

92

f) köteles tudatni megbízójával, ha a megbízó célja jogellenes, etikátlan, vagy annak végrehajtása a lobbista hivatás alapvető szabályaival ellentétes, és vissza kell utasítania, hogy bármit tegyen a megbízó ilyen célja érdekében, g) megtartja a közhatalmat gyakorló szerv működési szabályainak rá vonatkozó rendelkezéseit, h) tisztességtelen eszközökkel nem szerezhet információkat a közhatalmi döntést hozó szerv működésével kapcsolatban. 22. § Nem folytathat lobbitevékenységet a lobbista annál a közhatalmi döntést hozó szervnél, amelynél közeli hozzátartozója vezető tisztséget tölt be. 23. § A lobbitevékenység nem irányulhat arra, hogy a közhatalmi döntést hozó szerv jogszabályban meghatározott kötelezettségeinek ne tegyen eleget. 24. § (1) A lobbista - az adott szervnél folytatott lobbitevékenység során vagy annak körén kívül - nem adhat, nem ajánlhat fel és nem közvetíthet a közhatalmi döntést hozó szerv vagy annak tagja, munkatársa részére semmilyen előnyt. (2) Nem minősül az (1) bekezdés szerinti előnynek a lobbista által a közhatalmi döntést hozó szerv számára egy megbízáshoz kapcsolódóan egy alkalommal nyújtott, a kötelező legkisebb munkabér egytizedét meg nem haladó összegű, a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározott reprezentáció. 25. § (1) A lobbista kezdeményezheti a közhatalmi döntést meghozó szervnél, hogy a) az Országgyűlés döntésével kapcsolatos lobbitevékenység során az Országgyűlés kijelölt bizottsága előtt a bizottság által meghatározott időkeretben, b) a Kormány, illetőleg a kormánytagok döntésével kapcsolatos lobbitevékenység során a hatáskörrel rendelkező miniszter által kijelölt vezető előtt, a vezető által meghatározott időkeretben, c) a helyi önkormányzat döntésével kapcsolatos lobbitevékenység során az önkormányzat illetékes bizottsága előtt, ennek hiányában a képviselő-testület (a közgyűlés) ülésén a bizottság vagy a képviselő-testület (a közgyűlés) által meghatározott időkeretben legalább egy alkalommal személyesen is kifejthesse álláspontját. (2) Az (1) bekezdés szerinti kezdeményezés elfogadásáról az (1) bekezdés a)-c) pontjaiban megjelölt szerv, illetve személy dönt. (3) Az (1) bekezdés b)-c) pontjai szerinti esetben lehetőség szerint biztosítani kell, hogy meghatározott időkeretben a lobbista személyesen is kifejthesse álláspontját, amennyiben a lobbista a jogszabály előkészítése során konkrét, érdemi javaslatait írásban eljuttatta a közhatalmi döntés előkészítőjéhez. (4) A lobbista - az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően - az (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben bármely országgyűlési képviselőnél, az (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben az illetékes miniszter által kijelölt vezetőnél, az (1) bekezdés c) pontja szerinti esetben bármely 93

önkormányzati képviselőnél írásban személyes megbeszélést kezdeményezés elfogadásáról a megkeresett személy dönt.

kezdeményezhet.

A

(5) Ha a lobbista vagy más személy a közhatalmi döntést hozó szervnél nem a (3) bekezdésben foglaltak szerint eljárva kísérli meg a kapcsolatfelvételt, vagy más módon megszegi e törvény rendelkezéseit, a megkeresett személy köteles erről vezetőjét írásban tájékoztatni és a kapcsolatfelvételre irányuló kérést elutasítani. A szerv vezetője a tájékoztatás alapján dönt a kapcsolatfelvétel engedélyezéséről. A döntésről a lobbistát tájékoztatni kell. 26. § A személyes kapcsolatfelvételről a közhatalmi döntést hozó szerv képviselője emlékeztetőt készít, amely röviden összefoglalja a találkozón elhangzottak lényegét. A 25. § (1) bekezdés a) és c) pontja szerinti esetben az Országgyűlés Házszabályában és a helyi önkormányzat szervezeti és működési szabályzatában foglaltak irányadóak. 27. § A lobbitevékenység céljával összefüggő tárgykörben a lobbista szakmai tanácskozáson való részvételre hívhatja meg a közhatalmi döntést hozó szerv tagját, képviselőjét. A tanácskozáson való részvétellel összefüggő költségeket azonban nem térítheti meg a közhatalmi döntést hozó szerv, illetőleg az annak képviseletében részt vett személy részére. 28. § A lobbista a közhatalmi döntést hozó szerv részére szakmai háttéranyagokat, tudományos kiadványokat, hatástanulmányokat küldhet, illetve rendelkezésére bocsáthatja saját kutatásainak, elemzéseinek eredményét is. 29. § A lobbista - az igazolványa felmutatásával - a be-és kiléptetés rendjére vonatkozó előírásoknak megfelelően jogosult a lobbitevékenységgel érintett szervvel előzetesen egyeztetett időpontban a szerv helyiségeibe belépni. A lobbitevékenységről szóló tájékoztató 30. § (1) A lobbista a nyilvántartásba való felvételét követően negyedévente tájékoztatót készít a lobbitevékenységéről, és azt a naptári negyedévet követő hónap utolsó napjáig eljuttatja a nyilvántartást vezető szerv részére. (2) A lobbista tájékoztatásadási kötelezettségének első ízben annak a naptári negyedévet követő hónapnak az utolsó napján köteles eleget tenni, amely naptári negyedévben tevékenységét megkezdte. (3) A tájékoztató tartalmazza a) annak tételes felsorolását, hogy a lobbista mely közhatalmi döntések kapcsán végzett lobbitevékenységet, b) az adott jogszabálytervezethez kapcsolódó lobbitevékenység konkrét célja (céljai) lényegének megjelölését, c) a lobbitevékenység során az adott ügyben igénybe vett eszközök felsorolását, d) annak megjelölését, hogy a közhatalmi döntést hozó szervnél kivel és hány esetben történt kapcsolatfelvétel,

94

e) a 24. § (2) bekezdése szerinti reprezentáció tényét, alkalmankénti összegét, az abban érintett személyek nevének, valamint beosztásának megjelölését, f) a lobbiszervezet és a lobbista megbízójának a megnevezését az a) pont szerinti bontásban. (4) A lobbitevékenységgel érintett közhatalmi döntést hozó szerv - az (1) bekezdés szerinti határidőben - negyedévente tájékoztatja a nyilvántartást vezető szervet arról, hogy mely döntésekkel kapcsolatban, mely lobbis-ták folytattak nála lobbitevékenységet, és ennek során mely eszközöket vették igénybe. (5) A nyilvántartást vezető szerv a tájékoztatókat közzéteszi. (6) Az (1) bekezdés és a (4) bekezdés szerinti tájékoztatóban szereplő adatok - a tájékoztató közzétételét megelőzően is - közérdekből nyilvánosak. 31. § Ha a tájékoztató a szükséges adatokat nem vagy hiányosan tartalmazza, illetve a lobbista azt határidőre nem készíti el, a nyilvántartást vezető szerv 15 napos határidő megjelölésével felszólítja őket a hiányosságok, illetőleg a mulasztás pótlására. A határidő eredménytelen eltelte esetén a nyilvántartást vezető szerv a lobbiszervezetet vagy a lobbistát törli a nyilvántartásból. 32. § (1) Ha a lobbiszervezet, illetve a lobbista úgy dönt, hogy felhagy a lobbitevékenységgel, erről haladéktalanul értesíti a nyilvántartást vezető szervet. (2) A lobbiszervezetnek, illetve a lobbistának az értesítéshez mellékelnie kell az arra az időszakra vonatkozó lobbitevékenységről szóló tájékoztatót is, amely időszakot a tevékenységéről legutóbb készített tájékoztató még nem érintett. (3) Az (1) bekezdés szerinti esetben a nyilvántartást vezető szerv a lobbiszervezetet, illetve a lobbistát törli a nyilvántartásból. Ha azonban a lobbista a tevékenységéről szóló tájékoztatási kötelezettségét nem vagy nem megfelelően teljesíti, és a hiánypótlásra történő felszólításnak annak kézhezvételétől számított 15 napon belül nem tesz eleget, a 16. § (2) bekezdésében foglaltak megfelelően irányadók. Bírság 33. § (1) Amennyiben valamely természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet nyilvántartásba vétel nélkül végez lobbitevékenységet, a nyilvántartást vezető szerv - határozattal - tízmillió forintig terjedő bírságot szabhat ki. A bírság többszörös jogsértés esetén halmozottan is kiszabható. (2) A bírság összegét az eset összes körülményeire - így különösen a jogsértés súlyára, céljára, időtartamára, jogsértő magatartás ismételt tanúsítására, valamint a jogsértéssel elért, illetve elérni kívánt előnyre - tekintettel kell meghatározni. (3) A bírságot a nyilvántartást vezető szerv számlájára kell befizetni. (4) A jogerősen kiszabott és be nem fizetett bírságot adók módjára és azokkal egy sorban kell behajtani.

95

(5) A határozat hatálybalépésétől számított egy évig nem vehető nyilvántartásba a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, amellyel szemben bírságot szabtak ki. (6) Amennyiben ismételten bírságot szabnak ki a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettel szemben, két évig nem vehető nyilvántartásba. Módosuló jogszabályok 34. § Az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 5. § (3) bekezdése a következő új j) ponttal egészül ki, egyben a bekezdés 2003. évi CXXIX. törvény által megállapított h) pontjának jelölése i) pontra változik: [Az ügyvéd az (1) bekezdésben felsoroltakon kívül elláthatja a következő tevékenységeket is:] "j) külön törvényben meghatározott lobbitevékenység." 35. § A jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény 5. §-ának (2) bekezdése az alábbi új f) ponttal egészül ki, ezzel egyidejűleg az f) pont jelölése g) pontra változik: (Az eltiltás ideje alatt a jogi személy) "f) nem folytathat lobbitevékenységet," Záró rendelkezések 36. § Ez a törvény 2006. szeptember 1-jén lép hatályba. Rendelkezéseit első ízben azon közhatalmi döntésekkel összefüggésben kell alkalmazni, amelyek előkészítése a törvény hatálybalépését követően kezdődött. 37. § Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben határozza meg a) a lobbisták, illetve a lobbiszervezetek nyilvántartását vezető szervet, b) az igazolvány kiadásával, cseréjével, visszaadásával és visszavonásával kapcsolatos részletes szabályokat, c) az igazolvány kiadásáért fizetendő díj mértékét, valamint d) a törvény rendelkezéseinek megsértése esetén kiszabható bírság megállapítására vonatkozó eljárási szabályokat. Sólyom László s. k., köztársasági elnök Dr. Szili Katalin s. k., az Országgyűlés elnöke A törvényt az Országgyűlés a 2006. február 13-i ülésnapján fogadta el. 96

97