Tájékoztató az Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat munkájáról, feladatairól, pénzügyi helyzetéről 2012. augusztus 31-ig
Előterjesztő: Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Elnöke
Ózd, 2012. szeptember 20.
Tisztelt Képviselő-testület! Tájékoztatom Önöket, hogy az Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat munkáját, feladatait, pénzügyi kiadásait a jogszabályi előírásoknak megfelelően végezte, illetve teljesítette. Üléseit a 2012. január 27-én elfogadott munkaterv alapján tartotta meg. A nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény elfogadásából adódóan megváltozott önkormányzatunk neve, önálló bankszámla megnyitására került sor, megtörténtek a bélyegzőcserék, valamint a közüzemi szolgáltatók felé történő névváltozás bejelentése is (telefon, internet, VÍZMŰ, TIGÁZ, ÉMÁSZ). Köszönetünket fejezzük ki a Polgármesteri Hivatal Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály, a Pénzügyi Osztály, a Kincstári és Gondnoksági Csoport dolgozóinak, a hivatal jogtanácsosának, akik elősegítették a zökkenőmentes átállást. A Nemzetiségi önkormányzat által végzett feladatok: 1)
2011. március 10-től 2012. március 21. napjáig 3 fő képviselő látta el a nemzetiségi önkormányzatra háruló feladatokat, mert 1 fő képviselő nem tudott részt venni az önkormányzat munkájában. 2012. április 25. napjától Bari Gyula részére került átadásra a képviselői mandátum.
2)
2012. február 17-én megrendezésre került a Kistérségi Roma Fórum az Olvasó épületében, ahol napi politikai kérdésekről, a térség felzárkóztatásáról, a foglalkoztatás lehetőségeiről tartott előadást Fürjes Pál Ózd Város Polgármestere. A kistérségből meghívott roma önkormányzati képviselők ismertették a lakosságot érintő problémákat. A résztvevők leginkább a 4 órás közfoglalkoztatást kritizálták. Farkas Félix az Országos Roma Önkormányzat alelnöke ismertette a nemzetiségiek jogairól szóló törvény legfontosabb rendelkezéseit. Derdák Tibor a Dr. Ambedkar igazgatója a tanoda program hátralévő időszakát, valamint az elvégzett programjaikat ismertette.
3)
2012. március 06-án a Türr István Képző és Kutató Intézet (a továbbiakban: TKKI) Ózdi Igazgatósága felkérte az Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzatot, hogy delegáljon 2 főt a programtanácsba. Közös munkánk eredménye, hogy a Velence és Hétes-telep területén élő lakossággal megérttettük a telepprogram céljait - mely nagyban elősegítette a lakáskörülmények javulását -, a foglakoztatást, képzést, és a közösségi munkát.
2
4)
Hétes-telepen kártyás villanyórákat szereltek fel, Velence telepen pedig egy közösségi ház „Csillagpont„ néven került átadásra. Egy család számára felújítottak egy lakóépületet a „Munka+Tanulás” keretében.
5)
Az TKKI Ózdi Igazgatóságával kapcsolatunk, együttműködésünk kiváló, véleményünket minden esetben kikérik, mi pedig segítjük a program megvalósítását.
6)
2012. március 23-án közmeghallgatást tartottunk a Velence lakótelepen. Meghívott vendégek Fazekas Zoltán alpolgármester, Andó Pál a TKKI Ózdi Igazgatóságának igazgatója és Csutor László területi képviselő volt, akik ismertették a telepprogram részleteit, egyéni lakossági panaszokra Fazekas Zoltán alpolgármester úr, valamint a roma önkormányzat képviselői válaszoltak. A közmeghallgatáson közel 100 fő vett részt, hozzászólás 9 főtől érkezett.
7)
2012. májusában Dancsok Tamás által szervezett városszépítő programban az önkormányzatunk képviseltette magát, segítséget nyújtottunk a fák elültetésében Ózd város területén.
8)
Május 25-én jótékonysági koncertet szerveztünk Bari Ferenc sajóvárkonyi beteg kisfiú részére. Sajnos kevés sikerrel, alacsony részvétellel valósult meg a rendezvény, a család részére 25.000,- Ft gyűlt össze.
9)
A rasszizmus elleni futballmérkőzés negyedik alkalommal került megrendezésre a Sajóvárkonyi ÁMK-ban. Köszönetet kell mondanunk Obbágy Csaba területi képviselőnek, a sportbizottság elnökének szakmai, anyagi és erkölcsi támogatásáért.
10) 2012. május 24-én kihelyezett testületi ülést tartottunk az Ózdi Városi Rendőrkapitányságon, ahol dr. Varga László rendőrkapitány tájékoztatott a közbiztonság helyzetéről, együttműködésünkről, feladatainkról. Megbeszéltük a romákkal kapcsolatos problémákat, és felvettük a kapcsolatot a körzeti megbízottakkal. 11) 2012. júniusában ötödik alkalommal került megrendezésre az Ózdi Városi Könyvtárban a cigány népismereti vetélkedő. Hat általános iskola diákjai versenyeztek, akik megismerkedhettek a cigány hagyományokkal, szokásokkal, ismert írók, festők, zenészek életútjával. A színes program megrendezéséért a II. János Pál Katolikus Iskola és az Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat volt a felelős. Minden csapat oklevélben és könyvjutalomban részesült, melyet önkormányzatunk ajánlott fel.
3
12) 2012. június 27-én aláírásra került az együttműködési megállapodás Ózd Város Önkormányzata és az Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat között. A megállapodásban meghatározásra kerültek a nemzetiségi önkormányzat működéséhez szükséges alapvető személyi, tárgyi feltételek, ezek költségei, a költségvetés előkészítésével, megalkotásával, végrehajtásával kapcsolatos, továbbá a költségvetéssel összefüggő adatszolgáltatási kötelezettségek tejesítésének szabályai. Tájékoztatom a Képviselő-testületet, hogy jelenleg érvényben lévő együttműködési megállapodásunk van az Ózd Városi Rendőrkapitánysággal, az Ózdi Városi Televízióval és a Munkaügyi Központtal, valamint olyan általános iskolákkal, ahol a roma tanulók aránya 70-80 %. 13) 2012. július 14-én megrendezésre került az „Ózdi Roma Nap” mely a TKKI Ózdi Igazgatóságával közös szervezésben valósult meg. A rendezvény fővédnöke Fürjes Pál Ózd Város Polgármestere és Andó Pál a TKKI Ózdi Igazgatója volt. Látogatottsága elérte a 4000-4500 főt, rendbontás nem történt. Az egész napos rendezvény során főzőverseny, kispályás labdarúgó torna, tehetséges gyermekek fellépése, valamint sztárvendégként Nótár Mary szerepelt. Köszönetet mondunk támogatóinknak, akik nélkül nem tudtunk volna ilyen színvonalas műsort megrendezni. 14) 2012. július 26-án önkormányzatunk és az ÓZDSZOLG Nonprofit Kft. között együttműködési megállapodás került aláírásra. A megállapodásban rögzítésre került, hogy a 2011. évben megkezdett földprogram fenntartása és folytatása a cél. Ennek értelmében 2012.10.05-2013.06-30. között havi rendszerességgel egyeztetés történik a felek között. Ügyfélfogadás: Önkormányzatunk ügyfélszolgálati irodáját havi bontásban 40-50 fő keresi fel, melyen segítségünket kérik munkalehetőségek ajánlásában, tanulmányi ösztöndíj pályázat beadásában, lakásügyi kérelmek megírásában, ÉMÁSZ felé történő részletfizetési kérelmek megírásában, nyomtatványok kitöltésében (nyugdíj, családi pótlék igénylése). Lehetőségeinkhez mérten biztosítjuk a Magyar Államkincstár, illetve a Miskolci Megyei Kórház felé történő telefonhívást a rászoruló családoknak, ezzel is próbáljuk a mélyszegénységben élők problémáját csökkenteni.
4
Start munkaprogram: Az ÓZDSZOLG Nonprofit Kft. 400 fő roma foglalkoztatását biztosítja (aszfaltozás, kertészeti munkálatok, város területének tisztántartása, erdőművelés stb.). A „Munka+Tanulás” programban Ózdon a Velence és Hétes-telepi lakosoknak volt biztosítva munkalehetőség. A TKKI-val közösen továbbra is szeretnénk folytatni tevékenységünket. Pályázati lehetőségek: a)
Önkormányzatunk folyamatosan figyeli a pályázati kiírásokat, amennyiben a feltételeknek megfelel, úgy beadja a pályázatot foglalkoztatási, kulturális és tanulmányi ösztöndíjakra. Sajnos az Országos Roma Önkormányzat honlapján kevés információ található ezzel kapcsolatban, így leginkább személyes kapcsolataink útján jutunk aktuális információkhoz, lehetőségekhez.
b)
2012. évi feladatalapú támogatásként önkormányzatunk 429.050,- Ft-ot kapott.
c)
2011/2012. tanévben az „Útravaló-Macika” ösztöndíj programjában volt lehetőség pályázni a hátrányos helyzetű és a halmozottan hátrányos helyzetű roma tanulóknak. Önkormányzatunk 250 fő pályázatát ajánlással látta el.
Feladatok: a)
b)
c) d)
e)
a pályázati lehetőségek folyamatos figyelemmel kísérése abból a célból, hogy a pályázati támogatások igénybevételével is támogatni tudjuk a rászoruló hátrányos helyzetű roma gyermekeket mikulás, illetve karácsony alkalmából, testületi üléseinken olyan napirendi pontokat határozunk meg, melyek a roma lakosságot érintő problémák (oktatás, lakáskörülmények, foglalkoztatás) megoldását segítik elő, pénzügyi lehetőségeinket figyelembe véve takarékos gazdálkodásra törekszünk, Képviselő-testületünk minden tagja aktívan részt vesz a szülőkkel való kapcsolattartásban, hogy a 2012/13-as tanév során, tudatosítsák a tanköteles korú gyermekek kötelező iskolalátogatását, a hiányzások csökkentését, zökkenőmentes kapcsolat kialakítását az iskola-szülő között, őszi takarítási akciót szervezünk a romatelepeken (Kiserdő alja, Hétestelep, Velence-telep, Sajóvárkony) a lakosság bevonásával.
5
Pénzügyi helyzet: A tájékoztató I. melléklete tartalmazza az Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2012. évi költségvetési előirányzatait, a 2. melléklet pedig az előirányzatok változásának tételes levezetését. Megköszönöm Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének, valamint a Polgármesteri Hivatal dolgozóinak, hogy hozzájárultak munkánk eredményességéhez, támogatják céljainkat, programjainkat. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet szíveskedjen a tájékoztatót tudomásul venni.
Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat
1. melléklet a tájékoztatóhoz
2012. évi költségvetési előirányzatok
Eredeti előirányzat
adatok ezer forintban Módosított előirányzat
Bevételek Állami támogatás-központosított előirányzatok általános feladatalapú Önkormányzati támogatás Vállalkozásoktól kapott támogatás Bevételek összesen
4 000
215 429 4 317 60 5 021
Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások
2 689 654 657
2 689 654 1 678
Kiadások összesen
4 000
5 021
4 000
Kiadások
2 2. melléklet a tájékoztatóhoz Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Kimutatás a 2012. évi előirányzatok módosításáról 2012. szeptember 11.
Bevételi előirányzatok Átvett pénzeszközök
adatok ezer forintban Kiadási előirányzatok Személyi Járulék Dologi
Többletbevételek miatti előirányzat változások: 1. 2011.évi pénzmaradvány 2. Roma Nap megrendezésére Ózd Város Önkormányzatától (általános tartalékból) 3. Roma Nap megrendezésére Ózdinvest Kft-től 4. Roma Nap megrendezésére Ózdi Távhő Kft-től 5. Roma Kispályás Labdarúgó Torna megrendezésére Ózd Város Önkormányzatától (sportszervezetek támogasa keretből) 6. Nemzetiségi önkormányzatok általános támogatása 7. Nemzetiségi önkormányzatok feladatalapú támogatása
Összesen
167
167
100 30 30
100 30 30
50 215 429
50 215 429
1 021
1 021