Tájboltot avatott a SZÖVET

I. évfolYam, 3. szám. 2007/3

a Szövetség az Élõ Tiszáért Egyesület lapja Tiszavölgy alatt én nem csak a Tisza ágyát értem és azon tért, melyre a kicsapongó Tisza árja terjed, de mind azon folyók és vizek ágyait és kiöntési lapályait is, melyek a Tiszába omlanak, u.m. Szamost, Bodrogot, Sajót sat. sat. (Széchenyi)

Tájboltot avatott a SZÖVET

A fordított tanulság... Vidékfejlesztés, Vidékgazdaság, Tájbolt Szövetség az Élô Tiszáért Múlt-jelen-jövô Ne hagyják kiszáradni a Vásárhelyi-tervet! Nyílt levél a Kormányhoz és az Országgyûléshez Csontos János: Napkorszak Hová tûntél Alföld-program? Ki nem vet a végén? Jelentôs véleménykülönbségek tapasztalhatóak az ÚMVP körül Kritikai észrevételek a vidékfejlesztési programhoz Sallai R. Benedek: A földtulajdonról a vidékfejlesztés oldaláról Vissza a zsákutcából Karácsonyra reményt Tájboltavató Nagykörûben A SZÖVET Amerikában Szakvélemény a belvízrendezés terveirôl Éltetô és pusztító vizeink Kettôszázhúsz éve épült meg a Mirhó-gát Magyarország is része a klímatörténetnek Molnár Géza: Egy elôadás margójára Antal István: Szemétke Kempingezz a Tisza-mentén? Apró hírek Könyvajánló Meghívó

A lap kiadását támogatja a UNDP-GEF-KvVM „Élô Tiszáért” programja.

A SZÖVET által felvállalt meghatározó feladatok egyike a piacépítés a helyi termékek számára. Ennek a munkának egy fontos lépésére került sor október 20-án Nagykörűben, a helyi Tájbolt avatásával. Írásunk a 21., képriportunk a 20-21. oldalakon. „Tiszavölgy”. A Szövetség az Élô Tiszáért Egyesület, a SZÖVET negyedévente megjelenô lapja. Szerkeszti: a Szövetség elnöksége. Fôszerkesztô: Barát József. Felelôs kiadó: dr. Veres Nándor, elnök. Gépelési munkálatok: Túró Noémi. Tördelés: Serfôzô Magdolna

Lapba szánt írásokat szívesen várunk a szerkesztôség címén: 5065 Nagykörû, Május 1. út 1. (Barát József, fôszerkesztô nevére címezve) vagy drótpostán: [email protected]. Honlap: www.elotisza.hu

Szövetség az élô tiszáért Néhány éve, - miután a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése sok-sok vita és hosszú előkészítő munka után vállalható, a jó megoldások felé mutató, az érintett vidék komplex problémáira adott komplex válasszá nemesült, és közeledett az EU-csatlakozás, – akkori reményeinknek megfelelően uniós mintára szétosztandó vidékfejlesztési támogatásokkal a zsebében – egy régen látott vendég kezdett tanyát verni a Tiszavölgyben. Aztán most két pofon gyors egymásutánban s az a bizonyos „vendég” – a remény, vagy valamiféle hit a jövőben – ismét odébbállni látszik. A VTT megvalósítását 25 évre széthúzták, vidékfejlesztési részét el is tüntették, a Brüsszel által pedig sokadik módosításra, de mégiscsak elfogadott Új Magyarország Vidékfejlesztési Program-ról pedig kiderült hogy kendőzetlenül a magyar nagybirtok érdekeit szolgálja. Lapszámunkban e két eset kódolt üzeneteit próbáltuk meg körüljárni.

A fordított tanulság

Néhány nyugodtabbnak tűnő évezred után úgy tűnik, visszakanyarodunk az emberiség írott történelmének kezdeteihez – biblikus méretű a küzdelem a vízért – nálunk meg nyűg és baj, ha a Tisza szóba kerül. Hiába mondtuk unásig az elmúlt években, hogy az évezred háborúi a megcsappant édesvízkészletért fognak folyni, hogy a globális éghajlatváltozás következtében erősödnek a szélsőségek, rekord méretû árvizek és aszályok, hogy a Kárpátok megritkult erdeiből lezúduló vizek ellen az ukránok már megépítették a gátakat, hogy alvízi országgá válván a tiszta vizek megtartása nélkül kiszolgáltatottak vagyunk egy katasztrófa esetén, hogy óriási a kereslet az egészséges élelmiszerekre, legelőn tartott húsmarhákra, a túlhalászott tengerek miatt az édesvízi halra, és hogy szerkezetváltás nélkül a szociális bomba hamarosan fel fog robbanni, stb. stb. Kedves ismerős meséli, hogy Kaliforniában dolgozva eloszlott egy képzete, miszerint a gazdag amerikai állam jóléte az iparra épül. Az bizony mezőgazdasági alapú, és – milyen érdekes – a szántókat, a gyümölcsligeteket ott árasztani szokták…. Annak idején a szabályozás eredeti tervének alkotója is pontosan tudta, hogy ha hamar – tározás nélkül – futnak ki az országból az olvadás vizei, akkor nyár végére beköszönt a szárazság, hogy a levágott kanyarokat legalább halnevelőként kell kezelni, hogy a nagy vizeket megfelelő kapukon ki kell engedni, és akkor a Tiszavölgy a haza, Magyarország Európa híres kertjévé lesz. Üzletet szimatolva azonban a „nagyúri kapzsiság” akkor is rákapott az ügyre, s minden mocsarat ki akart szárítani. Így Vásárhelyi terve is csak imígy-amúgy valósult meg. A folyamatos romlás azóta többször, legutóbb a 2000 körüli katasztrófákban kulminált – de nincs új a nap alatt – néhány év reménykeltő tapogatódzás után – a pillanatnyi haszonszerzés szelleme megint csak erősebbnek látszik, mint a felelős tervezés. Megy a pénz fontosabbnak ítélt tájakra és dolgokra, kell a föld a nagybirtoknak, akinek szemében akadály a mozaikos táj a benne mozgó emberekkel együtt. Mit értünk el az elmúlt néhány évben, mennyire tudtuk céljainkat megértetni a szakmával, a politikával, a társadalommal? A parlament környezetvédelmi bizottságának alelnöke így nyilatkozott a halasztás kapcsán: túlzó várakozások kapcsolódtak a programhoz és azokat most le kell nyesegetni. Egy vízügyes főtervező sokat sejtetôen mondja néhány hete egy Tiszás tanácskozáson: jobb az nekünk, ha nem ismerteti a VTT komplex vidékfejlesztési részéről alkotott véleményét. Nemzeti napilapunk pedig a VTT megcsonkításával egyidőben jelentetett meg, tárgyi tévedésektől hemzsegő PR cikket a témában. Mintha a fény ebből az irányból jönne. Pedig erre a hozzáállásra – ha csak a fele igaz annak, amit a klímakutatók jósolnak – tíz éven belül a köztörvényes kifejezést fogják használni. Egyre nő a világban azon helyek száma, ahol szószerint megbecsülnek minden csepp vizet, mert ott már társadalmi szintre emelte a kényszer a tényt, hogy az az aranynál is értékesebb. Itt és most a helyzet egyértelmûnek tûnô tanulsága mégis fordítva állt össze a döntéshozói fejekben. A VTT több volt mint egy fejlsztési elképzelés a sok közül. A valósághoz rendelt vidékfejlesztés, amit a minden irányból érkező szükség alkotott meg. Költői a kérdés…Kire és mire számíthatunk ezek után kedves Tiszavölgyiek? Bizony, megint csak magunkra, azaz még valakire... Mert továbbra is kérdés, mit szól mindehhez majd áradáskor maga a folyó?

Vidékfejlesztés, Vidékgazdaság, Tájbolt Segíts magadon és az Isten is megsegít!

„Igen, majd ha a Coca-Cola Company beolvad a Szobi-szörp családba…” jutott eszembe egy szöveg a nyolcvanas évekből, amikor ecsetelni készültem a jelenlegi helyzet és céljaink között feszülő távolságot. Hol is kezdjük? Minden vidékfejlesztés iránt érdeklődő ember gyakran idézgeti, ha német vagy osztrák falvakban járva tapasztalatokat szerez. Ott a boltokban majdnem minden helyi vagy környékbeli, de legalábbis hazai. Az alapvető élelmiszerek: pékáruk, sütemények, tej, tejtermékek, húsféleségek, a gyümölcslevek, de a sörök és pálinkák is. A harmadik napon arra jön rá az ember, hogy még nem látott a boltban semmilyen olyan árut, amit multik állítanak elő. Se kólát se mást, és amik egyébként az otthoni polcokról levakarhatatlanok. Így kezdődik, szinte csak úgy romantikusan: Miért nem csináljuk mi is így, hiszen ez jó is, finom is, és az egész ügynek van egy olyan kellemes érzete. Aztán mikor az ember elindul az ügyben, fura dolgokkal találkozik. Először is érthetetlen jogszabályokkal, melyek súlyos versenyhátrtányt okoznak nekünk. Találkozik tőkehiánnyal, más banki magatartással, „lehetetlen” pályázatokkal, import szeméttel, szemétélelmiszerrel, rákkeltő adalékanyagokkal, multiknak szánt horribilis támogatásokkal, adóval, tb-vel, s a nehézkes mai magyar élet minden egyéb járulékával. Egy alföldi zöldségnagyker október közepi ajánlatából idézek: az almák tiroliak, a vöröshagyma szlovák, a lilahagyma holland, a burgonya francia, a fejeskáposzta magyar (bingó), a zeller megint szlovák, a körte olasz. Nem folytatom, és itt nem az önostorozásnak kell következnie, mert a magyar paraszt nem ennyire élhetetlen és legfőképp nem magától az. A politikai elitnek súlyos a felelőssége abban, hogy idáig jutottunk, és ezt a tendenciát horribilis számai ellenére az ÚMVP sem megfordítani fogja, hanem éppen inkább erősíteni. A programot végül Brüsszel olyan formában fogadta el, hogy az alapjaiban ellenkezik az uniós vidékfejlesztési elvekkel. Ezt még az agrártárca vezetője is kénytelen volt – ha árnyaltabb megfogalmazásban is – , de elismerni. Ebben a programban a tőkeérdekek jelennek meg, nem számolva azzal, hogy a földművelés sokkal több, mint a haszon egyszerű növelése. Természetszerű célja és feladata a szermaradványmentes, egészséges élelmiszer előállítása, vidék és környezet fenntartása és megőrzése – az agrikultúra, a hagyományok és az előző két pont végrehajtásához szükséges tudás megőrzése – lehető legtöbb embernek megélhetés biztosítása. Az ÚMVP számai nem ebbe az irányba mutatnak. A nagybirtok nem igényli az embert, a gépek, a műtrágyák nem kímélik a talajt és a vizeket. A monokultúra, az intenziv nagyüzem nem termel egészséges élelmiszert (ha egyáltalán élelmiszert termel). Így jutunk el Tájboltunkig, ahol az alig létező, de egészséges, finom, hagyományok alapján készült és helyi embert eltartó termékeket kívánjuk eljuttatni a vevőkhöz. Hosszú út előtt állunk, de vannak emberek, akik már termelőként megízlelték ennek a világnak az egyedülálló báját, és vannak emberek, akik megízlelték azok egyedülálló termékeit. Most már csak annyi kell, hogy ezek az emberek minél nagyobb számban egymásra találjanak és akkor még az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program sem tud megállítani minket. A szerk.

Szövetség az élô tiszáért

Szövetség az Élô Tiszáért Múlt-jelen-jövô Több mint egy évvel ezelőtt alakult meg a Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület. Ideje, hogy összegezzük az elvégzett munkát és számba vegyük, merre tart a SZÖVET.

Kik vagyunk és mit teszünk? Egyesületünk célja a Tisza folyó vízgyűjtőjén élők megélhetési lehetőségeinek javítása, árvízi és környezeti biztonságának növelése, a Tisza ökológiai értékeinek megőrzése és gyarapítása, hogy e táj lakói jó életminőségben és biztonságban élhessenek. A Szövetség olyan gazdálkodási mintákat kíván elterjeszteni, melyek megvalósítják ember és folyó fenntartható együttélését: a tájak adottságainak megfelelnek, az élet gazdag változatosságát gyarapítják és a tájban élő emberek boldogulását segítik elő. E cél megvalósítása érdekében a SZÖVET-et alapítók együttműködésre hívták a tiszai Alföld önkormányzatait, gazdálkodóit, a tudomány képviselőit, civil szervezeteket, illetve mindenkit, aki e térség felvirágzásáért tenni akar. Nem csak a Tiszáért és árteréért dolgozunk, de a mellékfolyók, így a Túr, a Szamos, a Kraszna, a Bodrog, a Hernád, a Sajó, a Körösök, a Maros, a Zagyva völgyeiben élőkért és az ott található természeti értékekért is. E természeti egységet, a tiszai Alföldet, Magyarország területének egyharmadát és a Kárpátok bérceinek vízválasztóján innen eső területeket – Széchenyi után – egységesen Tiszavölgynek hívjuk. Ez a SZÖVET elsődleges működési területe. A feladat nem kicsi: a térséget rendszeresen fenyegeti az árvíz, a belvíz, az aszály, veszélyben vannak természeti értékeink, de az ország gazdasági, társadalmi szempontból legrosszabb helyzetű térségeit is itt találjuk. Jelentős a munkanélküliség, alacsonyak a jövedelmek. A falvak lakosságában egyre nagyobb arányban vannak az idősek, a fiatalok közül sokan elköltöznek. A kistelepülések intézményeit (óvoda, iskola, orvosi rendelő, posta) egyre több helyen szüntetik meg. Sok helyen felszámolták a vasúti közlekedést, számos helyen már a buszjáratot is. Mindezek a problémák egymástól nem függetlenek. A SZÖVET olyan megoldásokat kíván kidolgozni és megvalósítani, amelyek képesek e gondokat egységesen kezelni. A Tiszavölgy fejlődésének kulcsa az, hogy az itt élők a természet nyújtotta lehetőségekkel bölcsen gazdálkodjanak. Ez egyszerre hozhat jobb megélhetést, természeti értékeink gyarapítását, sőt segíthet a szélsőséges időjárás okozta nehézségek kiegyenlítésében. Egyesületünk nem csak elméletben, de a mindennapokban is segíteni igyekszik azért, hogy mindez ne álom, hanem valóság lehessen.

Érdekképviselet Egyesületünk egyik fontos célja, hogy a magyar vidék, ezen belül a Tisza völgyének gondjaira felhívja a döntéshozók figyelmét. Fellépésünkkel biztosítani kívánjuk a térséget érintő állami

programokban a természetkímélő gazdaságfejlesztés, különösen az ártéri tájgazdálkodás lehetőségeit. Annak érdekében, hogy a Tiszavölgyben élők fenntartható fejlesztéssel kapcsolatos elképzelései közül minél többet megismerhessünk, 2006. januárjában Tokajban rendezett konferenciát, közel 130 résztvevővel, az „Élô Tiszáért” Program a sajtó komoly érdeklődése mellett. 2006. március 10-én tette közzé több, mint 120 aláíró a Memorandum a Tiszáról című dokumentumot. A Memorandum kezdeményezői között találjuk a VTT Önkormányzati Tanácsot, mely a programmal érintett 42 önkormányzatot képviseli, a WWF Magyarországot, a Borsodi Mezőség Gazdakört és Aradi Csabát, a Debreceni Egyetem címzetes docensét. A Memorandumhoz 23 civil szervezet, 27 gazdálkodó, illetve gazdálkodó szervezet, 4 önkormányzati társulás, 31 önkormányzat, a tudomány 17 képviselője és 19 egyéni támogató csatlakozott. A Memorandum aláírói leszögezték: „Úgy ítéljük meg, hogy az árvízvédelmi, vidékfejlesztési és természetvédelmi prioritásokat egyforma súllyal kezelő komplex koncepció és az ezt lefektető jogszabályok lehetnek egyedül alkalmasak arra, hogy a Tisza árterén élők számára a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése ne károkat okozzon, hanem hasznot hajtson. Elutasítunk minden olyan koncepciót, mely a három prioritás közül egynek (pl. árvízvédelem) rendeli alá a VTT megvalósítását.” A Szövetség az Élő Tiszáért (SZÖVET) 2006. június 29-én alakult meg Nagykörűben, bírósági bejegyzésére 2007. márciusában került sor. Az alapításkor 38 fős taglétszám mára 70 főre (a Mikroalap nyertes pályázóival együtt 120-ra) emelkedett. Tagjaink első sorban 7 Kistérségi Akciócsoportunk (KACS) területéről kerülnek ki. A SZÖVET-nek a Beregben, a Bodrogközben, a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzetben és környékén, a Borsodi Mezőségben, Nagykörűben és környékén, a Nagy-Sárréten (Túrkeve és környékén) és a Kis-Sárréten (Biharugra és környékén) működnek akciócsoportjai. Az Akciócsoportok napi kapcsolatban állnak a helyi önkormányzatokkal, gazdálkodókkal, civil szervezetekkel. Tájgazdálkodási kezdeményezések megvalósításában, helyi termékek értékesítésében, pályázatok keresésében és elkészítésében segítenek az érdeklődőknek. A beregi Akciócsoport adja ki az Ár-Tér című lapot, a nagy-sárrétiek a Kevi tájgazdálkodási hírmondót és a Nagy-sárréti hírmondót. A kis-sárrétiek gondozásában jelenik meg az Ugrai pillanatok. A SZÖVET negyedévente megjelenő lapja a Tiszavölgy. Az Akciócsoportok szervezésében 2007. őszén-telén gazdafórum sorozat indul, melyen bemutatjuk a gazdálkodók számára a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási lehetőségeket. Az első ilyen fórumot október 19-én, Túrkevén tartják. Az érdeklődők számára pályázatok kidolgozásában is segíteni kívánunk. Fontos, hogy a gazdálkodók naprakészek legyenek a támogatási lehetőségekkel kapcsolatban. 2007. szeptember 19-én elfogadták az Új Magyarország Vidék-

Tiszavölgy I. évfolyam 3. szám n

Szövetség az élô tiszáért fejlesztési Programot (ÚMVP). A SZÖVET az anyag több mint egy éves egyeztetése alatt folyamatosan figyelemmel kísérte a Programot, több alkalommal szóbeli és írásbeli véleményt adott a kidolgozó Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium felé. Többek között ennek is köszönhetően a Program számos ponton kedvező irányba módosult. Fontos változásnak tekinthető, hogy bekerült a Vizes élőhelyeken történő gazdálkodás intézkedéscsomag az agrár-környezetgazdálkodási (AKG) támogatási lehetőségek közé. Szintén a SZÖVET és más zöld szervezetek többszöri kritikájának köszönhető, hogy az AKG lehetőségei közül a Vízerózió elleni célprogram; Vízvédelmi célú területpihentetési célprogram; a Tájgazdálkodási célú gyeptelepítés és hasznosítás célprogram – VTT területen és a Vizes élőhelyek létrehozása és kezelése célprogram – VTT területen már 2008 tavaszán megnyílhat, szemben más programokkal, amelyek csak 2009 tavaszán indulnak. Az ÚMVP összességében úgy tűnik, hogy nem a hazai kis- és közepes méretű gazdálkodók megsegítését helyezi előtérbe, hanem a nagyüzemek és a beszállító iparágak számára jelent nagy üzletet. Ezt a SZÖVET több más hazai zöld szervezettel együtt, közös levélben jelezte az Európai Unió Bizottság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóságának és kérte, hogy a Programot dolgoztassa át. A levelet aláíró Magyar Biokultúra Szövetség, Magyar Természetvédők Szövetsége, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Szövetség az Élő Tiszáért és WWF Magyarország a továbbiakban is fel kíván lépni azért, hogy az ÚMVP forrásai a vidéken élők érdekeit minél jobban szolgálják. Emellett meg kell jegyezni, hogy a Vidékfejlesztési Programban számos kedvező támogatási lehetőség van, amelyek kihasználásában a SZÖVET akciócsoportjai segítségére lesznek a helyi gazdáknak. Rendkívül veszélyesnek tartjuk, hogy az Országgyûlés elé került a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztésének felülvizsgálatáról szóló törvénytervezet. Eszerint a VTT teljes megvalósítása 25 (!) év alatt fejeződne be. 2013-ig csupán hat tározó épülne meg és kétségesnek tűnik, hogy ezek alkalmasak lesznek-e a tájgazdálkodás megvalósítására. Ezzel beláthatatlan árvízi kockázatoknak tennék ki a Tisza mentén élőket, egyben lehetetlenné tenné a tájhasználatváltást, mely a vidék fejlődésének kulcsa lehet. A Szövetség az Élő Tiszáért és a WWF Magyarország nyílt levélben követelte még 2004. áprilisában a minisztertől a törvénytervezet felülvizsgálatát. (Errôl szóló cikkünket lapunk elôzô számában közöltük „25 évig nem lesz árvíz?” címmel. A törvénytervezet elleni tiltakozásról a 5.-9. oldalon számolunk be.)

Tudományos munka A SZÖVET a téma szakértőinek bevonásával kézikönyvet készít arról, hogy az ártéri tájgazdálkodás hogyan megvalósítható és hogyan tehető jövedelmezővé a XXI. század Magyarországán. E könyv megjelenése 2008. elejére várható és terveink szerint hasznos segítséget jelent majd a tájhasználatváltás iránt érdeklődőknek. A Tiszavölgy problémái ugyanakkor nem elválaszthatók a magyar vidék problémáitól. A SZÖVET nem pusztán „a legmagyarabb folyó” mentének fejlesztéséért dolgozik, de a hazai vidék fenntartható fejlesztésével kapcsolatos állásfoglalás kidolgozásában is részt vett. „Az Országos Civil Fórum ajánlásai a vidékért” című anyagot a 2007. június 15-én, Gödöllőn megtartott Arat a magyar című konferencián vitatták meg. A konferencia

n Tiszavölgy I. évfolyam 3. szám

társszervezője a SZÖVET volt. Az Egyesület 2007. március 23-án Vidékgazdaságért rendezett konferenciáján Nagykörûben neves előadók közreműködésével tanácskoztak arról a résztveveôk, hogy mire lenne szüksége a vidék gazdálkodóinak a jobb megélhetéshez.

Pénzbeli segítség A SZÖVET megalakulását és munkáját segíti az „Élő Tiszáért” elnevezésű program 2008-ig. A 2005-ben indult, hároméves programot a Környezetvédelmi Világalap forrásaiból (GEF) az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) támogatja. Társfinanszírozóként a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) segíti a munkát. A kivitelezéséért a KvVM Természet- és Környezetmegőrzési Szakállamtitkársága felelős, irodájának pedig a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság ad otthont. E program célja, hogy a biológiai változatosság megőrzését, gyarapítását szolgáló ártéri tájgazdálkodási rendszert tegye meghatározó gazdálkodási formává a Tisza vízgyűjtőjén. Célja tehát egybevág a SZÖVET céljaival. Az „Élő Tiszáért” Program a SZÖVET „saját lábra állását” támogatja 2007 őszéig a működési feltételek egy részének megteremtésével, a forráskeresésben, tanácsadással, és egyéb technikai segítségnyújtással. Az „Élő Tiszáért” Program tette lehetővé a Biodiverzitás Pályázati Mikroalap meghirdetését 2006. decemberében. Az azóta lezárult és elbírált támogatási lehetőség a SZÖVET hat Akciócsoportjának területén működő 50 egyéni gazdálkodó, illetve szervezet számára ítélt oda összesen közel 40 millió forintot. Egy-egy pályázó maximum 950 ezer forint összeget kaphatott. A támogatás segítségével a helyi, természetkímélő gazdálkodást elősegítő tevékenységek valósulhatnak meg. Ugyan a Mikroalap forráskerete kimerült, de a SZÖVET munkatársai dolgoznak azon, hogy a támogatási lehetőség újra meghirdethető legyen a közeljövőben.

Piacépítés Az ártéri tájgazdálkodás megvalósításának kulcsa, hogy jövedelmezővé tudjuk tenni. Ennek csak egyik fontos feltétele, hogy megfelelő támogatásokhoz lehessen jutni. Nélkülözhetetlen, hogy a megtermelt egészséges és finom élelmiszerek, az ügyes kezű kézművesek, iparosok termékei jó áron eladhatók legyen. A SZÖVET munkatársai és Akciócsoportjai minden helyi termelő számára segítséget ajánlanak abban, hogy termékeik piacra juthassanak. Keressük azokat a termelőket, feldolgozókat, akik termékeikkel új piacokara kívánnak eljutni. Piackutató, -építő munkánk első gyümölcsei érni kezdenek. Ősszel a SZÖVET segítségével bodrogközi méhészek által termelt méz értékesítése kezdődik meg. 2007. október 20-án nyílt meg Nagykörűben a Tájbolt, melyben nem csak a környékről, hanem más tisza-menti tájakról is árusítanak termékeket. Aki szeretne bekerülni termékeivel e boltba, szívesen várjuk jelentkezését! Keressük az együttműködést mindazokkal, akik a Tisza és mellékfolyói természeti értékeiért és az itt élők jólétéért tenni kívánnak. Ha Ön is szeretne munkánkban részt venni, kérjük, keresse a SZÖVET titkárát, Barát Józsefet a szerkesztôség címén. További információkat talál honlapunkon: www.elotisza.hu Kajner Péter

Szövetség az Élő Tiszáért elnökségi tag

A Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése Elhalasztják az Új Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése nevû, Tisza-szabályozási és vidékfejlesztési program befejezését. Az eredeti, 2004-ben elfogadott terv szerint idén decemberig kellett volna elkészíteni a rendkívüli árhullámok apasztására szánt első hat vésztározót, ezt most 25 évre kívánják széthúzni. Ez amellett, hogy a társadalmi fejlesztések súlytalanná váltak a Tisza mentén élők számára súlyos árvízi kockázatot is jelent. A következő oldalakon erről olvashatnak összeállítást.

Ne hagyják kiszáradni a Vásárhelyi-tervet! A Szövetség az Élő Tiszáért, a W WF Magyarország, civil szervezetek és más Tisza menti érintettek az Országgyűléshez és a környezetvédelmi miniszterhez fordultak annak érdekében, hogy halasszák el a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztésének felülvizsgálatáról szóló törvényjavaslat vitáját. A civilek szerint a tervezet a Tisza mentén élők számára súlyos árvízi kockázatot jelent, a gazdaságitársadalmi fejlesztések pedig súlytalanná váltak.

Október 17-én kezdődött a Parlamentben a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztéséről (VTT) szóló 2004es törvény felülvizsgálatát célzó törvényjavaslat vitája. A Szövetség az Élő Tiszáért (SZÖVET) és a WWF Magyarország szakértői szerint a tervezet jelenlegi formájában alkalmatlan a megvitatásra és ezért annak visszavonását fogják kezdeményezni az előterjesztő Fodor Gábor környezetvédelmi miniszternél és Szili Katalin házelnöknél. A törvényjavaslatnak a VTT megvalósításának finanszírozására vonatkozó rendelkezései elfogadhatatlanok. A

tervezet szerint a VTT-t 25 év alatt valósítanák meg, finanszírozását pedig csak EU-s pályázati forrásokból kívánják megoldani. A magyar kormány mindössze a pályázatok lehívásához szükséges önrészt biztosítaná. Így a Program nem fog tudni választ adni a hazánkban egyre nagyobb károkat okozó aszályokra, árvizekre, belvizekre. „A klímaváltozás okozta időjárási szélsőségek és a meggyengült árvízvédelmi töltések nem tisztelik a brüs�szeli pályáztatás hosszadalmas eljárásrendjét”– mondta Kajner Péter, a SZÖVET elnökségi tagja. A VTT végrehajtása az elmúlt években lelassult, a tájgazdálkodást lehetővé tevő elemek kikerülni látszanak a tervezetből, újra árvízvédelmi programmá válik a korábbi komplex program. „A kormány ezzel nem csak a gazdasági fejlődés és a természeti értékek megőrzésének lehetőségeit szűkíti, vonja meg a Tisza-mentén élőktől, de a tervezet az árvízvédelmi kockázatok növekedését is magában rejti” – tette hozzá Figeczky Gábor, a WWF Magyarország természetvédelmi igazgatója. A zöld szervezetek szerint mielőtt a törvényt a Parlament tárgyalja, a VTT megvalósításának eddigi tapasztalatait az érintettekkel kell megvitatni és ennek fényében kell kezdeményezni a 2004-es törvény felülvizsgálatát. Továbbá a kormánynak felül kell vizsgálnia fejlesztési prioritásait és biztosítania kell a forrásokat a katasztrófák megelőzésére és a Tisza-völgy fenntartható gazdasági fejlesztésére. KP A petíció teljes szövege a következô oldalakon olvasható.


A Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése

Nyílt levél a Kormányhoz és az Országgyûléshez Szili Katalin asszony, az Országgyűlés elnöke Gyurcsány Ferenc úr, miniszterelnök Bajnai Gordon úr, önkormányzati és településfejlesztési miniszter Fodor Gábor úr, környezetvédelmi és vízügyi miniszter Gráf József úr, földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter Lamperth Mónika asszony, szociális és munkaügyi miniszter

Tárgy: állásfoglalás a T/3895 sz., a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztéséről szóló törvény módosításáról szóló tervezetről

Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Miniszter Urak! Tisza-menti önkormányzatok, gazdálkodók valamint a folyóért dolgozó civil szervezetek érdekeinek képviseletében eljáró Szövetség az Élő Tiszáért, valamint a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése által érintett önkormányzatokat tömörítő VTT Önkormányzati Tanács nevében felkérjük az Országgyűlést, hogy a Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség területés vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény, valamint a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról szóló T/3895. számú törvényjavaslatot ne bocsássák részletes vitára. Felkérjük továbbá a Kormányt, hogy a törvényjavaslatot vonja vissza és az érintettekkel folytatott egyeztetések után, átdolgozva terjessze az Országgyűlés elé. Legfontosabb indokaink a következők: a) Úgy ítéljük meg, hogy az érintettekkel való egyeztetés, a beruházások és a tervezés tapasztalatainak nyilvánosságra hozatala, az ún. részvételen alapuló tervezés az elmúlt két évben fokozatosan abbamaradt. A VTT jelentős módosítása nem történhet meg az érintettek széles körének bevonása nélkül előkészített törvényjavaslat alapján. b) A tervezet 1.§-ban foglalt alapelvei koncepcionális problémát vetnek fel. A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése (VTT) koncepciója éppen abból indul ki, hogy nincs lehetőség a gátak magasságának igazítására a folyamatosan emelkedő árvízszintekhez. Így a töltéseket mértékadó védképességűre legfeljebb a jelenlegi mértékadó árvízszinthez igazítva lehet kiépíteni. c) A törvényjavaslatnak a VTT megvalósításának finanszírozására vonatkozó 2.§-a elfogadhatatlan. A finanszírozásnak az EU-s pályázati források hozzáférhetőségének ütemezéséhez való igazítása, valamint a megvalósítás 25 évre való elnyújtása (melyre az Általános indokolás utal) a Tisza-völgy lakói számára vállalhatatlan árvízi kockázatot jelent. A Magyarország területének egynegyedét kitevő térség gazdálkodói számára a megvalósítás ilyen elnyújtása megnehezíti a szélsőséges időjárási jelenségek hatásait enyhítő tájhasználat időben történő kialakítását. A klímaváltozás okozta súlyosbodó aszályok, illetve egyenlőtlenebb csapadékeloszlások éppen a VTT-ben foglalt komplex árvízvédelmi, tájhasználatváltási, vidékfejlesztési intézkedések gyorsított megvalósítását tennék sürgetővé. A megvalósítás ma ismert ütemezése ezzel szemben politikai és finanszírozási szempontból értelmezhetetlen időszakot jelöl ki. E tekintetben elfogadhatatlannak tartjuk a 1003/2007.(I. 24.) Korm. határozatot is, melynek sürgős felülvizsgálatát szorgalmazzuk. További észrevételeinket az alábbi Indokolásban fejtjük ki. A szakmai és társadalmi egyeztetési munkához minden segítséget meg kívánunk adni. Reméljük, hogy a Parlament bölcsessége, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakmai koordinációs hatékonysága új lendületet ad a folyamatoknak – építve az elmúlt lépések tapasztalataira és arra a társadalmi tőkére, melyet a Szövetség az Élő Tiszáért és partnerszervezetei felmutatnak, felajánlanak. Kérjük Elnök Asszonyt és a Kormány képviselőit, szíveskedjenek érveinket és javaslatainkat elfogadni. Kérjük, hogy álláspontjukról írásban tájékoztatni szíveskedjenek, illetve a személyes egyeztetés lehetőségét biztosítani szíveskedjenek. Nagykörű, 2007. október 25. Tisztelettel: Dr. Veres Nándor Szövetség az Élô Tiszáért VTT Önkormányzati Tanács elnök


A Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése INDOKOLÁS 1. A T/3895. sz. törvényjavaslatot nem pusztán a megismert szövege alapján, hanem egyéb tapasztalatok, háttérinformációk alapján is aggályosnak, jelen állapotában elfogadhatatlannak tartjuk. A Vásárhelyi Terv kidolgozásának elmúlt 7-8 éves időszakában különböző szereplők más és más módon konzultáltak a helyi érintettekkel – önkormányzatokkal, lakossággal, gazdálkodókkal, természetvédelem, területi vízgazdálkodás szereplőivel. Sajnálattal tapasztaltuk, hogy az elmúlt 2 évben e szereplőkkel az egyeztetés, informálás, bevonás abbamaradt. A 2007. tavaszán újraindult VTT tárcaközi bizottságba a Környezet- és Természetvédő Társadalmi Szervezetek Országos Találkozója által delegált képviselő pl. már nem is került be. A folyamatban lévő tározók építésének tapasztalatait, eredményeit sem a soron következő, már kiválasztott tározók önkormányzataival, szereplőivel; sem a térség más érintettjeivel nem osztották meg. VTT hírlevél 2005 (lásd vizugy.hu) óta nem jelent meg. A Cigánd-Tiszakarádi tározó építésével kapcsolatban nemzetközi szakpolitikai elemzők megállapították, hogy a társadalmi felkészítés, tájékoztatás, képzés a projekt végrehajtása során teljesen elsorvadt, a mai napig sem a programiroda, sem a képzések nem indultak be – tehát a projektdokumentumban foglalt célok, projektmodulok megvalósításában súlyos hiányosságok keletkeztek. Ezért szükségesnek tartjuk a Tisza mente érintettjei számára részletes beszámoló, tájékoztató elkészítését az eddig elvégzett és elmaradt munkákról – értékelve, elemezve a folyamatot a VTT törvényben, széles körű konszenzusra épített alapelvek és hosszú távú célkitűzések mentén. 2. A beterjesztett törvényjavaslatban nem szerepel a tározók és a kapcsolódó főbb beruházások megvalósításának konkrét ütemezése. Ezt – jelentősége miatt – fontosnak tartjuk törvényben szabályozni. A törvénytervezet 2007. áprilisi állapota szerint „A teljes VTT program a szükséges tervezési feladatokat, a társadalmi és hatósági egyeztetések a területszerzés, a kulturális örökségvédelem időigényét, és különösképpen a forrásbiztosítás reális lehetőségeit is figyelembe véve mintegy 25 év alatt fejeződhet be. A 2007-2013. közötti időszakban az építés alatt levő két tározón kívül (Cigánd-Tiszakarádi, Tiszaroffi), további négy (Szamos-Kraszna közi, Hanyi-Tiszasülyi, Nagykunsági, Nagykörüi tározó I. üteme) megépítésére nyújthat lehetőséget az ÚMFT KEOP-ban tervezett, VTT-re előirányzott forrás. Ugyanebből a forrásból előrehalad a meglévő árvízvédelmi létesítmények fejlesztése, a nagyvízi meder vízszállító képességének javítása, illetve a védekezés olyan nem szerkezeti módszereinek fejlesztése, mint például a vízrajzi előrejelző rendszer, monitoring, üzemelési infrastruktúra.” Ezen ütemezési tervezet ellen 2007. április 26-án kelt közös állásfoglalásában a Szövetség az Élő Tiszáért és a WWF Magyarország tiltakozott a Környezetvédelmi és Vízügyi Miniszter Úrnál. A rendelkezésre álló háttérinformációk alapján alapos okunk van feltételezni, hogy a 2007. áprilisi, fent idézett ütemterv tekinthető aktuálisnak, jóllehet ez a törvényjavaslatban nem szerepel. Ezt továbbra is elfogadhatatlannak tartjuk. Amennyiben ez nem így van, kérjük ennek cáfolatát. A szélsőséges időjárási jelenségek, a súlyosbodó aszályok, a növekvő árvízi kockázat nem ismerik az EU-s pályázati rendszerek finanszírozási mechanizmusait és ütemezését. Úgy ítéljük meg, hogy a magyar kormánynak – a költségvetés jelenlegi nehéz helyzetében – felül kell vizsgálnia finanszírozási prioritásait. Olyan intézkedéseknek kell többletforrásokat biztosítani – szükség szerint az EU-s társfinanszírozás kötelező minimumán túlmenően is – amelyek a legnagyobb társadalmi hasznot hozzák. A VTT komplex megvalósítása, a felkészülés a klímaváltozás hatásaira, az Alföld társadalmi-gazdasági felemelkedése ezek közé tartozik. 3. Jóllehet a törvényjavaslat 1.§-a utal a komplex megvalósítás elveire, a szűkös források bizonytalanná teszik az elsődleges fontosságú árvízvédelmi beavatkozásokon túl megvalósítandó beruházások finanszírozását és megvalósítását. Aggodalmunkat alátámasztja, hogy a Környezet és Energia Operatív Program „Vizeink Jó Kezelése” akciótervében a „2.1.3. Tájgazdálkodást megalapozó vízi infrastruktúra kiépítése (VTT)” támogatási konstrukció 2007-2008. évi kerete 0,0 Ft. Vízügyi szakmai berkekben ma már szinte csak „száraz tározók” építéséről hallani. A VTT komplex megvalósításáért szintén felelős Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakpolitikájában a tájgazdálkodás, tájhasználatváltás ösztönzése alacsony prioritást képvisel. Üdvözlendőnek tartjuk, hogy az agrár-környezetgazdálkodási intézkedések között már 2008-tól pályázhatók lesznek a vizes élőhely kialakítási és fenntartási intézkedések. Elégtelennek tartjuk azonban az ilyen intézkedésekre tervezett évi 1,3 milliárd forintos keretet. Az agrár-környezetgazdálkodási intézkedések egész országra tervezett, évi 44 milliárd forintos keretösszege azt valószínűsíti, hogy az ebbe a rendszerbe bevont területek teljes kiterjedése a maihoz képest is csökkenni fog. Mindezek az aggasztó előjelek megkérdőjelezik, hogy valójában rendelkezésre állanak-e majd azok a források, amelyek a tájhasználat-váltásra ösztönöznek majd a hullámtereken, a tározóterekben és a tájgazdálkodási mintaterületeken? Nem ismeretes, hogy mely tárca vagy milyen intézmény fogja finanszírozni és kivitelezni azt az átfogó ismeretterjesztési, oktatási programot, mely a VTT-vel érintett területek gazdálkodói számára fogja bemutatni és oktatni a tájgazdálkodás mibenlétét. Továbbá hiányzik a tájgazdálkodást segítő vízkormányzási rendszerek működtetését szabályozó intézményrendszer is (pl. tájgazdálkodási programirodák). 4. Az elmúlt 2 év során jelentősen megváltoztak a VTT végrehajtását megalapozó és támogató jogszabályi, intézményi, finanszírozási és tudományos keretek. Ezek közül a jelentősebbek: - Az Európai Unióban elfogadásra került és hazánk számára is kötelező Árvízi Direktíva; - elkészültek a Víz Keretirányelv végrehajtásához kapcsolódó szakpolitikai fejlesztések, eredmények – különös tekintettel a vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés, költségek számítási módszerei, finanszírozási formák terén – útmutatókban is megfogalmazott végrehajtási mechanizmusai; - A Tisza árvízi szabályozása a Kárpát medencében című NKFP-projekt keretében elkészült a döntéstámogató rendszer, mely képes a különböző árvízkockázatot (is) csökkentő alternatívák elemzésére, modellezésére;


A Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése - a klímaváltozás hazai várható hatásainak pontosabb, szakmailag elfogadott értelmezései megfogalmazásra kerültek a VAHAVA és annak folytatására elfogadott Klíma KKT kutatás keretében – ezen belül a várható extrém időjárási események sűrűsödése, aszálykockázat növekedése; - elindult a LEADER program, mely a VTT megvalósítását, társadalmi beágyazását, egyes részelemek társfinanszírozását elősegíthetné, ha a kormányzati szándék (kiemelt kormányprogram státusz) a LEADER csoport kiválasztás során érvényesülne (hasonlóan a II. pilléres csomagok megfogalmazásában rögzített előnyökhöz e prioritásokat itt is érvényesíteni lehetne). A fenti eredmények még inkább alátámasztják a Vásárhelyi Terv komplex végrehajtásának szükségességét, s felhívják a figyelmet az integrált megvalósítás várható, hatványozott eredményére. Ezért elengedhetetlennek tartjuk ezen eredmények beépítését a módosított koncepcióba. 5. Át kell értékelni az elhalasztás, időtávok kitolásának hatásait a Kárpát-medence vízkészleteinek közép távú hasznosítása szempontjából is, hiszen, ha minden környező ország tározókkal készül a nyári csapadékhiányra, melybe közép és kisvíz idején tároznak vizet, akkor ez többszörösen hátrányos helyzetbe hozza hazánkat. Ugyanis az árvíz továbbra is veszélyeztet bennünket (a Duna és Tisza teljes vízgyűjtőjén) és a védekezés költségei a magyar államot terhelik, míg az aszálykárok csökkentésére nem lesz mód (nem lesz mit és hogyan kivenni folyóinkból), s az egyre növekvő öntözési, aszálykár elhárítási költségek szintén rontják majd nemzetgazdasági hatékonyságunk. Jelentős problémák várhatók az ivóvízellátásban – kiemelten Budapest és agglomerációja, de Békés, Csongrád, Bács-Kiskun megyékben is – és az ivóvízek minőségmegtartásában is. A Tisza-mente jövőjét meghatározó egyéb nagy ívű, főleg ipari fejlesztési elképzelések – mint pl. záhonyi ipari régió; szerencsi nagy léptékű biomassza erőmű vagy a Tisza IV. számú nemzetközi hajózóúttá alakítására vonatkozó elképzelések – jelentős negatív hatást gyakorol(hat)nak a Tisza-völgyre, annak egyre jelentősebb nemzetközi hírnevet kivívó, természet-közeli (ún szelíd) turizmusára (mint pl. a Tisza tó, vagy a Felső-Tisza Ramsari területek). E tények, veszélyek ismételten a VTT újragondolásának, komplex költség-haszon elemzésének igényét támasztja alá. Ezeknek nem csak az árvízvédelmi és az érintett területek jövedelemszerző képességének alakulását kell áttekinteniük, hanem a kapcsolódó, nemzetgazdaságból kiemelten fontos ún. ökológiai szolgáltatásokat is, úgy mint vízbázisvédelem, ivóvízellátás biztonsága; biodiverzitás védelme, ökológiai génbankok védelme; agrártermelés biztonsága, adaptációs képesség javítása; vidéki népesség helyben tartása, társadalom közterheinek csökkentése. A fenti indokok kiragadott példák egy olyan, a Alföld egészére kiható program megvalósítási rendszeréből, mely képes lenne a globális folyamatok kihívásaira korszerű, hatékony és nemzetgazdasági szempontból is jövedelmező megoldást kínálni a térségre. Számításaink szerint a 2006. évi védekezési költségekből 3 tározót ki lehetett volna alakítani, ha nem a kisajátítás és a direkt végrehajtás, nem a nagy rendszerek, hanem a kisebb, moduláris, természetközeli rendszerek és az állami-magán szféra együttműködésének, partneri viszonyának fejlesztése lenne a mozgatórugója, koordinációs ereje a folyamatnak. Álláspontunk szerint az előirányzott 11 tározó / árapasztási kivezetés megépítésére biztosítani kell a 2013-ig terjedő időszakban a forrásokat és lehetővé kell tenni a tározóterekben és a kapcsolódó területeken a tájgazdálkodási rendszerek kiépítését. A tájhasználatváltáshoz szükséges agrár-környezetgazdálkodási és vidékfejlesztési kifizetéseket az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban biztosítani kell. Utóbbiak forráskeretét jelenleg elégtelennek ítéljük. Szükséges továbbá az érintett gazdálkodók és lakosság folyamatos, érdemi bevonása a tervezésbe. Nélkülözhetetlen az új gazdálkodási lehetőségek bemutatása, ezzel kapcsolatos oktatás, szaktanácsadás. Mindezekre a VTT eddigi megvalósítása kevés figyelmet fordított. Meg kell vizsgálni a maximális vízkivezetést lehetővé tevő mélyártéri területek tervszerű bekapcsolását a program hosszú távú költséghatékony megvalósításának érdekében. Másolatban kapják:

Lendvai Ildikó, frakcióvezető, Magyar Szocialista Párt (MSZP) dr. Eörsi Mátyás, frakcióvezető, Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) dr. Navracsics Tibor, frakcióvezető, Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (Fidesz) dr. Semjén Zsolt, frakcióvezető, Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) Herényi Károly, frakcióvezető, Magyar Demokrata Fórum (MDF) Font Sándor (Fidesz), a Mezőgazdasági Bizottság elnöke Jauernik István (MSZP), az Önkormányzati és Területfejlesztési Bizottság elnöke Katona Kálmán (MDF), a Környezetvédelmi Bizottság elnöke dr. Orosz Sándor (MSZP), a Környezetvédelmi Bizottság alelnöke Puch László (MSZP), a Gazdasági és Informatikai Bizottság elnöke Varga Mihály (Fidesz), a Költségvetési, Pénzügyi és Számvevőszéki Bizottság elnöke Bedő Tamás (MSZP), országgyűlési képviselő Császár Antal (Fidesz), országgyűlési képviselő Godó Lajos (MSZP), országgyűlési képviselő Herbály Imre (MSZP), országgyűlési képviselő Kárpáti Tibor (MSZP), országgyűlési képviselő Dr. Turi-Kovács Béla (Fidesz), országgyűlési képviselő Vécsi István (MSZP), országgyűlési képviselő


TALLÓZÓ Csontos János:

Napkorszak Most, hogy az abszolút országos melegrekord egytized fok híján elérte a halálos negyvenkét Celsiust, amikor a láz már megolvasztja a fehérjéket, és az emberi élet láncolata alkotóelemeire esik szét, hovatovább elmondhatjuk: odakünn nagyobb forróság, mint idebenn; s a leghevülékenyebb humán vér is hűvösen mértéktartó ahhoz képest, mint ami az ellenséges természetben körülvesz bennünket. Évek óta csodálkozva tapasztaltam a tudomány embereinek szánalmas vergődését a globális felmelegedés ügyében: ködösítettek, mellébeszéltek, a karakán állásfoglalás elkerülése a történelmi léptékű megbízható mérések hiányára hivatkoztak. Mindeközben akadt olyan tudós koponya is, aki újabb, küszöbön álló jégkorszakkal riogatott; nyilván kompenzálásképpen, hiszen olyan jó a rekkenő hőségben, a beköszöntő Napkorszakban efféle fagyos dolgokra gondolni. (Az egyik gagyitévé is nyilván ilyen meggondolásból tűzött műsorára a kánikula csúcspontján mikulásos vígjátékot.) Idehaza még az az orbitális, politikai hátsó szándékkal elkövetett csalás sem keltett különösebb visszhangot, amikor kiderült, hogy egy washingtoni kormányzati főmufti éveken át meghamisította a felmelegedést gyorsító légszennyezettség adatait a kongresszusi jelentésekben. A kiotói jegyzőkönyvet és a gázkibocsátási kvótákat írott malasztnak tekintő, gyakorlatilag semmibe vevő Egyesült Államok döntéshozói tehát tartósan tévhitekben éltek saját világromboló tevékenységüket illetően – igaz, a szabadság technokratáinak honában legalább az ilyen határtalan svindlikre fény derül. Ha ötszáz év múlva egy kalandozó kedvű történész visszatekint az akkorra feltehetőleg saját romjai alá temetkező amerikai birodalomra, annyit állapíthat meg sommásan, hogy Amerika két dolgot adott a modern civilizációnak: a saját karikatúrájába forduló szabadságot meg az összefüggő sivatagokat. A legleleményesebb, leggyügyögőbb, legliberálisabb vulgárpropaganda sem képes többé leplezni: a globális felmelegedés nemhogy a küszöbön áll, de

immár benn van a szobában. Meg kell barátkoznunk vele: mi, akik most élünk, már ebben a megváltozott miliőben töltjük hátralévő időnket. Mint annyi más fenyegető veszéllyel – valószínű élelmiszerár-robbanással, népesedési katasztrófával, sőt a legelemibb honvédelemmel -, a Kárpát-medencét különösképpen sújtó felmelegedéssel sem foglalkozik érdemben a kormányzat. Ahogy az éghajlatváltozást is valahová a

távolba helyezte a mindent elodázó, minimális felelősségtudat, azt a valószerű jóslatot is képesek vagyunk valami Óperencián túli veszélyként felvázolni, hogy „a XXI. század az olaj után a víz évszázada lesz”; meg hogy „az új regionális háborúk a vízért folynak majd”. Pillantsunk Európa vízbázistérképére – arra, amely nem a tranzitfolyókat, hanem az ivóvíztároló képességet illusztrálja. Egyetlen összefüggő zöld foltot látunk: a Kárpát-medencét, amely „vízbánya” magában foglalja Szlovákia és Magyarország szinte teljes területét, valamint Észak-Bácskát. Ha az arabok meg tudnak gazdagodni a sivatagi olajból, mi miért nem ébredünk mihamarabb öntudatra? Miközben éghajlatunk a mediterrán klíma felé tolódik, az alföldi lokálpatrióták pedig magukra hagyatva próbálnak gátat vetni a felgyorsult félsivatagosodásnak, relatív módon még mindig mi lehetünk a vén kontinens ivóvízforrása.

A VTT módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája október 16.-án, részletes vitája november 6.-án zajlott le az Országgyűlésben. Az általános vitára benyújtott módosító indítványokhoz kapcsolódó módosító indítványokat készítettünk. A szöveget Flachner Zsuzsanna (SZÖVET) írta, melybe belekerültek Fogarasi Kornélia és Kajner Péter javaslatai is. Október 30.-án Ángyán József professzor, képviselő úr beterjesztette javaslatainkat, illetve három esetében társ-előterjesztő Font Sándor úr, a Mezőgazdasági Bizottság elnöke. A javaslatok megtekinthetők a Parlament honlapján. A törvén�nyel kapcsolatos minden irat, többek között az általános és részletes viták jegyzőkönyve megtalálható a http://www.parla-

Egy valóban felelős parlamentnek nemcsak ivóvíztörvényt kellene sürgősen hoznia, nemcsak az alkotmányban kellene garantálnia a vízbázis elidegeníthetetlen nemzeti tulajdonát, de vissza kéne államosítania az elkótyvetyélt stratégiai infrastruktúrát is. Ha nem tesszük, könnyen megeshet, hogy a Napkorszakban saját betevő ivóvizünket is mástól kell megvásárolnunk saját szülőhazánkban. Magyar Nemzet

ment.hu/internet/plsql/ogy _ irom.irom _adat?p _ ckl=38&p _ izon=3895 címen. A kapcsolódó indítványokat megtárgyalták a kijelölt bizottságok, de nem támogatták. A Mezőgazdasági Bizottság napirendjén a SZÖVET által kibocsátott petíció is szerepelt, mely a VTT-t módosító javaslat visszavonását kéri. A tervezetet a Kormány nem vonta vissza, a szövegről és a módosító indítványokról a végszavazazás 2007. november 20-21.-ikén lesz. Nagyon köszönjük mindenkinek a segítséget, aki az indítványok elkészítéséhez hozzájárult! Külön Ángyán professzor úrnak a nyitottságot! A szerk.


AZ ELVESZETT PROGRAM A VTT törvény módosítása nem az első pofon az Alföldnek. Úgy néz ki, 10 évenként indul egy mozgalom, amit 2-3 év alatt szépen „kivéreztetnek”. A rendszerváltás körül indult kezdeményezésre, az Alföld-programra emlékezünk alábbi írással.

HOVÁ TÛNTÉL ALFÖLD-PROGRAM? Az Országgyűlés 1991. április 9-én határozatot fogadott el az Alföld időszerű tájvédelmi, környezetvédelmi és tájhasznosítási kérdéseiről. A vidéki Magyarország, s benne kiemelten a Tisza-völgy jövője szempontjából igen lényeges, hogy miként alakul az Alföld sorsa. Hiszen nem csupán egy félországnyi területnek és az ott élő három és félmillió embernek a jelenlegi ügyéről van szó, hanem arról a történelmileg kialakult térségi hátránynak a csökkentéséről is, ami az Alföldet különösen súlyosan érinti. Ez pedig össznemzeti feladat! Az egyre gyakoribb időjárási kilengések, a fokozódó árés belvíz fenyegetettség különösen sürgetővé teszi a kérdés mielőbbi érdemi rendezését. Széchenyi István 1846-ban kelt intelme ma is megszívlelendő jó tanács: „a dunántúli és egyéb magyarság is csak hervadozni és kora halálra jutni fog, ha pusztulásnak indul a Tiszavölgy.” Ezt értette meg az 1991. évi Parlament, amely óriási többséggel, csupán 13 „nem” és 4 „tartózkodás” mellett fogadta el Dr. Tóth Albert akkori MDF-es képviselő önálló indítványát. Így született meg az Alföld-program.

Dr. Tóth Albert az Alföld-program létrehozója A háttérben Juhász-Nagy Pál akadémikus

Azt követően három Kormányhatározat (a legutolsó 1994. május 6-án), az MTA Alföldkutató Intézetének 17 kötetes helyzetelemző tanulmánya és az Alföldön megrendezett 83(!) térségi tanácskozás szellemi hozadéka elegendő lett volna a dolgok jobb irányba viteléhez.

n 10 Tiszavölgy I. évfolyam 3. szám

Az említett 83 tanácskozás (Szolnoktól Szegedig, Debrecentől Csongrádig, Kunhegyestől Mezőtúrig, Kisújszállástól Püspökladányig stb.) legfőbb értéke éppen az volt, hogy a térségben élők is érdemben tehettek javaslatot, polgármesterként, vállalkozóként, gazdálkodóként, természetvédőként, tudósként, vízügyi szakemberként, idegenforgalmi referensként, stb, az illetékes szaktárcák képviselőivel egyetemben. Mindezen javaslatok bekerültek a négy alföldi kihelyezett kormányülés (Nyíregyháza, Békéscsaba, Debrecen, Szolnok) határozati anyagába. Ez a lendület 1994 tavaszán már megtorpant, és az Alföld-program szép csendesen elhamvadt. Ennek okait, összefüggéseit vizsgálja az Élet és Irodalom 2007. május 11-i cikke, amelyben Csatári Bálint geográfus, az MTA Regionális Kutatások Központja Alföldi Tudományos Intézetének igazgatója fejti ki gondolatait az üggyel Dr. Csatári kapcsolatban. Bálint

Részlet az idézett cikkből: „– A képviselők megszavaznak sok mindent, amiről tudják, hogy nincs anyagi következménye. Ez történt az Országos Területfejlesztési Koncepció legutóbbi aktualizálásáról szóló voksoláson. Ezzel szemben, ha belehallgattunk nemrégiben a vidékről szóló országgyűlési vitanapba, akkor azt mondhatjuk, nem is ebben az országban élünk. Az ott elhangzó politikai blöffök az égvilágon semmiről nem szóltak. Még jól emlékszem, amikor a parlamentben Tóth Albert, kisújszállási MDF-es képviselő megkérdezte: emberek, és mi lesz az Alfölddel? Problémák sorát vetette fel, kezdve a föld-tulajdonviszonyok megváltozásától a folyók újraszabályozásán át a szegénységig, a nemzeti parkok ügyéig. Országgyűlési határozat született, ennek alapján több Alföld-tanácskozást tartottunk, amire minden párttól minden meghívott eljött és saját szemszögéből véleményt mondott. Az erről szóló, 1994 tavaszán született kormányhatározat megállapításai ma is érvényesek. Az 1996-ban életbe lépett területfejlesztési törvény miatt erről megfeledkeztek. Persze, mi, szakmabeliek is hibásak vagyunk, mert lehet, hogy nem tudjuk átadni a politikának azt a tudást az Alföldről, ami igazán fontos. A politikai elitnek kettővel hátrébb kellene lépnie a szakma és a civil közösségek, a lokális és térségi szerveződések mögé. A terület- és vidékfejlesztésben a politika túlhangsúlyos szerepe mostanra – meglátásom szerint – az elviselhetetlenséget súrolja. –„ B. J.

Új Magyarország Vidékfejlesztési Program A közelmúltban az Európai Unió vidékfejlesztési bizottsága egyhangú szavazással elfogadta az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programot. A számítások szerint az EU-s társfinanszírozásból és magyar költségvetési önrészbôl több mint 1400 milliárd forint támogatás adható fejlesztésekhez a magyar agráriumban és a vidéken. Milyen szépen is hangzik, de ahogy mondani szoktuk: az ördög a részletekben van. Alábbiakban ezekről a „részletekről” olvashatnak bővebben.

ki nem vet a végén? Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) főleg a nagyobb és tőkeerősebb gazdaságokat juttatná pluszforrásokhoz az 1400 milliárd forintos keretből, míg a leginkább rászorulók a sor végére maradnak – állítják zöld szervezetek. A civilek 2007. augusztus 10-én közvetlenül az Európai Bizottság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóságához juttatták el javaslataikat, és kérték a forráselosztás módosítását. A Magyar Biokultúra Szövetség, a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Szövetség az Élő Tiszáért és a WWF Magyarország levelükben szóvá tették, hogy az ÚMVP-t kidolgozó Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) látszategyeztetést folytatott a megelôzô egy évben. A 2007-13 között rendelkezésre álló 1400 milliárd forintos keret sorsát előre eldöntötték, felosztásába a társadalmi partnerek közül gyakorlatilag senki nem szólhatott bele. A hazai agrárpolitika a mezőgazdasági termelés 30%-os növekedését vizionálja a következő 7 évben. Ebből azonban a magyar agrárium legtöbb szereplője ki lesz zárva. A hazai gazdálkodók többsége végleg csődbe juthat a mostani tervek végrehajtása esetén – nyilatkozta Kajner Péter, a Szövetség az Élő Tiszáért elnökségi tagja. A gépvásárlási támogatásokra például a regisztrált termelők közel 80%-a még csak nem is pályázhat. A

környezetkímélő termelést elősegítő programok háttérbe szorulnak, pedig a magyar mezőgazdaságot nem a tömegtermékek piacán kellene versenyképessé tenni. Jó minőségű, biztonságos, szennyezés- és méregmentes élelmiszerrel kellene ellátni elsősorban a hazai piacokat. Ezek lehetnek igazán kelendőek a külföldi piacokon is. Figeczky Gábor, a WWF Magyarország természetvédelmi igazgatója elmondta: „az Unió a vidékfejlesztési pénzeket szánta természetvédelmi alappillérének, a Natura 2000 hálózat működtetésének egyik fő forrásául. A hazai program azonban a szükségesnél jóval kevesebbet biztosít e célra.” Halmos Gergő, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület igazgatója hozzátette: „Az intenzív gazdálkodás támogatásának egyik következménye a mezőgazdasági területek élővilágának elszegényedése. Új vizsgálatok szerint Európában az elmúlt 25 évben csaknem 50 %-kal csökkent az agrár élőhelyeken élő madárfajok állománya ” Schmuck Erzsébet, a Magyar Temészetvédők Szövetsége társelnöke szerint nemcsak a hazai gazdálkodók többsége, de természeti erőforrásaink is veszélybe kerülhetnek, ha a Vidékfejlesztési Programot a jelenlegi formájában hagyják jóvá. Az Európai Bizottság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatójától, J. M. Sousa Uva-tól, szeptember 13-ikai keltezéssel érkezett válasz. A másfél oldalas hivatalos levél szerint „a bizottsági észrevételeknek megfelelően átdolgozott Új Magyarország

Vidékfejlesztési Tervet (ÚMVT) a Bizottság formálisan 2007. július 30-án kapta kézhez. […] A vidékfejlesztési programokat a Bizottság szervezete véleményezi az európa tanácsi és egyéb végrehajtási rendeletek vonatkozásában. Felhívja a figyelmet, hogy a szabályozási kereteken belül a szakpolitikai választás, illetve a különböző vidékfejlesztési érdekek egyensúlyának megteremtése a magyar hatóságok felelőssége. A programterv végső változata és a tervet értékelő bizottsági határozati javaslat a Vidékfejlesztési Bizottság elé kerül, ahol a tagállamok véleményezik a tervet, valamint az EB értékelését.” A brüsszeli álláspont szerint „az ÚMVT átdolgozott változata tartalmaz minden olyan intézkedést, melyek ésszerű időn belül igazíthatóak voltak a szabályozási elvárásokhoz. Ez nem zárja ki azt, hogy jövőbeni programmódosítások során új intézkedések kerüljenek be a tervbe, vagy meglévők módosuljanak, amennyiben végrehajtásuk során felmerül ennek igénye. A Bizottság javasolni fogja a magyar hatóságoknak, hogy a program továbbfejlesztése érdekében folytassanak széleskörű konzultációkat az érintettekkel.” Az udvarias elutasítás után a tényleges választ szeptember 20-án kaptuk meg. Gráf József, földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter ekkor jelentette be, hogy az EU elfogadta az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programot. Ezen belül a mezőgazdasági és erdészeti szektor versenyképességére 2 milliárd 366 millió 378 ezer 247 euró felhasználását fogadta el a bizottság, ami

Tiszavölgy I. évfolyam 3. szám n 11

Új Magyarország Vidékfejlesztési Program a források 48 százalékát teszi ki. A források 35 százalékát szánják a környezetvédelemi és természeti környezet fejlesztésére, azaz 1 milliárd 626 millió 706 ezer 125 eurót. Az életminőség és a vidéki területek diverzifikációjára 690 millió 690 ezer 802 eurót fogadott el a bizottság. Mit jelent mindez magyarul? Amint a „Jelentős véleménykülönbségek tapasztalhatóak…” című összefoglalóból és a fentiekben idézett bizottsági válaszból kiderül, a rangos, hazai társadalmi szervezetek által összeállított kritikai észrevételek sem Brüsszelben, sem Budapesten nem befolyásolták érdemben az ügymenetet. A Minisztérium mindössze megindokolta álláspontját, az Európai Bizottság pedig mossa kezeit. Ha az EU-s előírásoknak formailag megfelel a Program kidolgozásának folyamata, akkor a tartalom magyar belügy. Ha a hazai agrárpolitika a gazdálkodók többségét ki akarja zárni a fejlesztési lehetőségekből; ha lemondunk a természetkímélő, minőségi mezőgazdaság kiépítéséről; ha egyre kevesebb embernek hagyunk lehetőséget, hogy ott éljen, ahol született; ha egy szűk befektetői csoporthoz juttatjuk az agrár- és vidékfejlesztési támogatások többségét az a mi bajunk. Ha a vidék számára nem kívánjuk biztosítani a helyi feldolgozás és kereskedelem lehetőségeit; ha az agrár-környezetgazdálkodásba bevont hazai területek kiterjedését csökkenteni akarjuk, hát tegyük. Ha az intenzív mezőgazdaságra és nagybirtokra épülő, latinamerikai típusú vidékvisszafejlesztést választjuk, az a mi dolgunk. Tényleg a mi dolgunk. Nem szabad elfelejteni, hogy a zöld civilek lobbimunkájának is köszönhető, hogy pl. a korábbi tervekkel ellentétben a VTT által érintett területeken nem 2009-től, hanem már 2008-tól igénybevehetők lesznek támogatások. Sok egyéb ponton is sikerült módosíttatni az ÚMVP-t. A Vidékfejlesztési Program ügye távolról sem lezárt. Végrehajtását évente felülvizsgálják, lehetőség van szakmai és pénzügyi módosításokra, átcsoportosításokra. Kritikai észrevételeinket kénytelenek vagyunk fenntarta-

Kajner Péter úrnak Szövetség az Élő Tiszáért (SZÖVET) H-5065 Nagykörű, Május 1. út 1. Magyarország Brüsszel AN/ab - D(2007)27920 Tárgy: Magyar zöld szervezetek véleménye a 2007-13 közötti időszakról szóló magyar vidékfejlesztési program tervezetéről Hiv.: 2007. augusztus 10-ikei levele Tisztelt Kajner Úr! Köszönettel vettük a 2007-2013-as tervezési időszakra szóló magyar vidékfejlesztési program tervezetével kapcsolatos levelét. Levele számos szempontra irányítja rá az Európai Bizottság figyelmét a társadalmi-gazdasági partnerekkel való egyeztetési folyamattal és a tervdokumentumhoz kötődő kérdésekkel kapcsolatban. A Bizottsági észrevételeknek megfelelően átdolgozott Új Magyarország Vidékfejlesztési Tervet (ÚMVT) a Bizottság formálisan 2007. július 30-án kapta kézhez. A vidékfejlesztési programokat a Bizottság szervezete véleményezi az európa tanácsi és egyéb végrehajtási rendeletek vonatkozásában. Az ÚMVT egyik aktualizált fejezete nevesíti a konzultációban részt vett partnereket, valamint a konzultációk eredményeit, miként azt az Európa Tanács 1974/2006 sz. rendelete II. mellékletének 14. pontja előírja. A szabályozási kereteken belül a szakpolitikai választás, illetve a különböző vidékfejlesztési érdekek egyensúlyának megteremtése a magyar hatóságok felelőssége. A programterv végső változata és a tervet értékelő bizottsági határozati javaslat a Vidékfejlesztési Bizottság elé kerül, ahol a tagállamok véleményezni fogják a tervet, valamint az EB értékelését. Felhívom szíves figyelmét arra, hogy az ÚMVT átdolgozott változata tartalmaz minden olyan intézkedést, melyek ésszerű időn belül igazíthatóak voltak a szabályozási elvárásokhoz. Ez nem zárja ki azt, hogy jövőbeni programmódosítások során új intézkedések kerüljenek be a tervbe, vagy meglévők módosuljanak, amennyiben végrehajtásuk során felmerül ennek igénye. A Bizottság javasolni fogja a magyar hatóságoknak, hogy a program továbbfejlesztése érdekében folytassanak széleskörű konzultációkat az érintettekkel. Üdvözlettel: J.M. Sousa Uva Igazgató ni. Így, a civilek részéről ígérhetjük: szakmai javaslatainkkal, remélhetően egyre szélesbb körű társadalmi támogatottsággal a hátunk mögött igyekszünk a Programot egy európai típusú, a magyar vidéken élők érde-


keit szolgáló irányba megváltoztatni. Addig is a gazdálkodókat tájékoztatjuk a pályázati lehetőségekről, hogy a támogatási lehetőségekhez minél többen hozzáférjenek. Kajner Péter

Új Magyarország Vidékfejlesztési Program

„Jelentős véleménykülönbségek tapasztalhatóak…” Érdemi, de szintén elutasító választ érkezett a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumból is, ahova a társadalmi szervezetek szintén megküldték az Európai Bizottságnak címzett levelet. Ficsor Ádám, szakállamtitkár augusztus 31-ei, hét oldalas levele érdemben reagál a civilek Brüsszelbe megküldött, mellékletekkel együtt 25 oldalas kritikájára. A válaszlevél fontosabb részleteit az alábbiakban idézzük. „Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Stratégiai Terv és Program kidolgozásának kezdete óta a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium célja, hogy a hazai agrártársadalom és vidéki népesség igényeinek és elvárásainak leginkább megfelelő Stratégia és Program kerüljön kidolgozásra. Ennek érdekében 2006 augusztus óta kiterjedt, a kommunikációs eszközök széles tárházára támaszkodó társadalmi vitát folytat a tárca az érintett civil szervezetekkel, a hazai agrártermelők és a vidéki lakosság képviselőivel. A lefolytatott társadalmi vita során számos érdemi vélemény eredményeként módosult a Program, ugyanakkor az is megállapítható, hogy a társadalmi partnerek között is jelentős véleménykülönbségek tapasztalhatóak a 20072013-as időszak stratégiai prioritásait illetően, melyek megakadályozták, hogy valamennyi kérdésben kompromisszumos álláspont kerüljön be a fejlesztési dokumentumokba. Meggyőződésem, hogy a Program jelenleg benyújtott, hivatalos verziója bírja a hazai civil társadalom és szakmai közvélemény többségének támogatását, és a lefolytatott társadalmi párbeszéd teljesíti az Európai Bizottság által támasztott követelményeket is.” […] „A Stratégiai Tervben és a Programban megfogalmazott stratégiai célok meghatározása során a hazai adottságoknak és sajátosságoknak megfelelő, ésszerű egyensúlyt igyekeztünk kialakítani a versenyképesség növelését, a természeti értékek védelmét, megóvását szolgáló, valamint a vidéki térségek felzárkóztatását célzó fejlesztések között. A hazai agrártermelők az Európai Unió piacán csak versenyképes termékekkel lehetnek sikeresek, ehhez pedig nélkülözhetetlen a további technológiai beruházásoknak a támogatása.” […] „A Programból – minden ellenkező állítással ellentétben – nem záródnak ki a kisebb gazdaságok, mert a Program keretében lehetőséget biztosítunk arra, hogy a 4 EUME alatti üzemmérettel rendelkező gazdaságok is részesei lehessenek a fejlesztési támogatásoknak. Egyrészt a fiatal gazdáknak és a félig önellátó gazdaságoknak, illetve a velük szemben támasztott követelményeket teljesítő gazdálkodóknak lehetőséget biztosítunk a beruházási, technológiai modernizációt célzó támogatási programokban való részvételre, másrészt a 4 EUME gazdaságméret alatti gazdálkodók társulásai is kedvezményezettek lehet-

nek, amennyiben az egymással összefogó gazdálkodók által működtetett gazdaságok összesített üzemmérete meghaladja a Programban rögzített 4 EUME-t.” […] „A gyep hasznosítású területek esetében – melyeket biodiverzitás szempontjából a legfontosabb élőhelyeknek tartunk – az általánosan meghatározott földhasználati előírások ellentételezése érdekében már 2007. őszétől be kívánja vezetni Magyarország a NATURA 2000 kompenzációs rendszerét.” […] „Az integrált vízgyűjtő-gazdálkodási tervekben foglalt intézkedések miatti kompenzációra vonatkozó forrásigénybecslés kapcsán szeretném tájékoztatni, hogy az ÚMVP tervezése során a vízgyűjtő gazdálkodási tervek jelenlegi hiánya miatt nem volt olyan megalapozó dokumentum, amely alapján az esetleges Víz Keret Irányelv (VKI) támogatások rendszerét meg lehetett volna határozni. Amíg 2009-ben nem készülnek el ezek a tervek nem lehet felmérni, hogy milyen horizontális és zonális előírások indokoltak, ezek nélkül pedig nem lehet meghatározni a szükséges forrásokat sem. A fentiek alapján nem áll módunkban forrást elkülöníteni olyan intézkedésre, melynek a tartalma, és így a hozzá szükséges forrás mértéke sem meghatározható. A VKI-hoz kapcsolódó támogatásokat – amennyiben azok indokoltsága kellően megalapozott és alátámasztott, illetve az alapvető koncepcionális kérdések tisztázására sor került – Magyarország módosítások keretén belül kívánja az EU-val elfogadtatni, a vízgyűjtő gazdálkodási tervek elkészülte után.” […] „Az agrár-környezetgazdálkodási támogatások indításával kapcsolatban tett felvetésére reagálva tájékoztatom, hogy azok 2008-ban és 2009-ben kerülnek meghirdetésre. 2008-ban a következő célprogramok kerülnek bevezetésre: szántóföldi erózióvédelmi célprogram (szél- és vízerózió), környezet- és természetvédelmi célú földhasználat-váltás (gyep), vizes élőhelyek létrehozása és fenntartása (vizes élőhelyek). A többi célprogram 2009-ben lesz megnyitva, miután a jelenleg futó NVT célprogramok befejeződtek. A rendelkezésre álló időszak alatt lehetőség nyílik a gazdálkodói kör felkészítésére, valamint az agrár-környezetgazdálkodási program minőségi irányba történő továbbfejlesztésére. Azon célprogramokat, melyek egyéb kiemelt programokhoz kapcsolódnak (pl.: VTT), vagy olyan környezeti cél megvalósítását szolgálják (pl.: vízerózió elleni célprogram) melyeket kiemelten kívánunk kezelni – ugyanakkor a korábbi NVT programban még nem szerepeltek – már 2008-ban beindítani tervezzük. Mindezek alapján fontos leszögezni azt a tényt, hogy nem csak egy alkalommal lehet majd az agrár-környezetgazdálkodási programhoz csatlakozni.” […] KP

A teljes szöveg elérhető itt: www.elotisza.hu


Új Magyarország Vidékfejlesztési Program

Kritikai észrevételek a Vidékfejlesztési Programhoz A zöld szervezetek által az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programhoz megfogalmazott és Brüsszelbe megküldött észrevételek közül a legfontosabbakat az alábbiakban mutatjuk be. „Alulírott civil szervezetek részéről közvetlenül kívánjuk jelezni az Igazgatóság felé, hogy a Program társadalmi egyeztetésének folyamatában olyan problémákat észleltünk, amelyek nem hagyhatók figyelmen kívül. A civil szektor felől érkező legfontosabb érdemi kritikákat az anyag kidolgozásának folyamatában gyakorlatilag végig figyelmen kívül hagyták, különös tekintettel a stratégiai prioritásokat meghatározó forráselosztásra. Az anyag az elmúlt egy évben számos ponton módosult, ugyanakkor irányultsága nem, így várható hatásai komoly aggályokat vetnek fel. • Egyetértve a Bizottság megállapításaival, tekintettel a mezőgazdasági területek romló környezeti állapotára, a vidéken élőknek a KAP magyarországi bevezetése ellenére romló jövedelmi helyzetére aláhúzzuk, hogy elhibázottnak tartjuk a 3.2.1. pontban megnevezett nemzeti prioritást („A szántóföldi termeléssel foglalkozó egységek fejlesztése az állattartási és a feldolgozó ágazat korszerűsítésével, valamint az energianövények és a kertészet diverzifikálásával.”). • A magyar mezőgazdasági és vidékfejlesztési stratégiában a kor kihívásai irányváltást sürgetnek, melynek főbb elemeit a csatolt anyagban vázoljuk. Célul kell kitűznünk egy fenntartható vidékfejlesztési politika kialakítását, melyhez az EMVA-rendelet biztosítja a lehetőségeket. Ezek kihasználásához ugyanakkor módosítani kell az ÚMVP jelenleg ismert prioritásain. • A fenntartható vidékfejlesztési politika célja megítélésünk szerint a vidék népesség-


megtartó képességének megtartása, erősítése, és egy olyan többfunkciós mezőgazdasági szerkezet kialakítása, amely természeti erőforrásainkat megőrzi, gyarapítja. • Elfogadhatatlannak tartjuk a Program forrásfelosztását, mely a fizikai tőke fejlesztésére költené a 7 éves finanszírozási keret 39%-át, ráadásul, ezen belül a teljes keret 30%-át jelentő „1.2.1. A mezőgazdasági üzemek korszerűsítése” intézkedésből a regisztrált termelők 78%-át (4 EUME alatti egységek) kizárja. • Jóllehet az ÚMVP által indítani szándékozott intézkedések tartalmazzák a magyar mezőgazdaság régóta szükséges szerkezetváltásának lehetséges eszközeit, ugyanakkor a jelenlegi forrásfelosztási struktúra mellett ezekkel nem fog tudni élni a magyar mezőgazdaság legtöbb szereplője és a vidék leszakadása előreláthatóan gyorsuló ütemben fog folytatódni. A II-IV-es tengely intézkedései, melyek a hazai mezőgazdaság minőségi szerkezetváltását, a környezetkímélő gazdálkodás elterjesztését, a gazdálkodók nagyobb részét jelentő kisebb méretű termelők helyzetbe hozását segítenék, a szűkös források miatt háttérbe szorulnak. • Erősödni látszik az a folyamat, mely a tőkeerős gazdaságokhoz juttatja az EU-s társfinanszírozás nagyobb részét, míg a kisebb méretű gazdaságok döntő részét kizárja a fejlesztési lehetőségekből. Ezáltal az ÚMVP Helyzetelemzésben említett főbb folyamatai – mezőgazdasági termelők számának csökkenése, földbirtok-használat koncentrálódása, a vidéki lakosság csökkenése, az infrastruktúra leromlása, a környezeti állapot romlása – várhatóan fokozódni fog. Ez homlokegyenest ellentétes az európai vidékfejlesztési politika elveivel és gyakorlatával.

Új Magyarország Vidékfejlesztési Program A Natura 2000-res rendszer késedelmes indítása és szűkös forrásai (melyre a Bizottsági vélemény 22.1-22.4 pontjai is hivatkoznak) elsősorban ezzel magyarázhatók. • Javasoljuk az ÚMVP tengelyei közötti következő felosztás kialakítását: I. tengely 20%, II. tengely 50%, III. tengely 20%, IV. tengely 6%, Technikai Segítségnyújtás 4%. A tengelyeken belüli forrásfelosztás újragondolása is indokolt. A forrásfelosztással kapcsolatos, illetve egyéb szakmai kérdésekkel kapcsolatos szakértői munkához szervezeteink minden tőle telhető segítséget meg kívánnak adni, amennyiben a tárca erre igényt tart. • A 121. intézkedésnél (a mezőgazdasági üzemek korszerűsítése) elfogadhatatlannak tartjuk a kedvezményezettek körét a 4 EUME feletti gazdaságokra szűkíteni, ez a magyarországi regisztrált termelők 78%-át kizárja a pályázati lehetőségből. Javasoljuk, hogy a támogatási lehetőség igénybevételére jogosult gazdaságok minimális méretét legfeljebb 2 EUME értékben állapítsák meg. • A 125. intézkedésnél (A mezőgazdaság és az erdészet fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez kapcsolódó infrastruktúra) intézkedéseibe javasoljuk, hogy építsék be, hogy csak olyan fejlesztések támogathatók, amelyek javítják a kistájak és a talaj vízháztartását, a vizek megtartására törekszenek. Támogatás csak talajvédelmi szakvélemény, a helyi növényvédelmi és talajvédelmi szolgálat által ajánlott fejlesztésekre legyen megítélhető. • Támogatási forrást kell biztosítani a táji szintű vízgazdálkodás (vízelvezetés és megtartás) tervezését és koordinációját biztosító tájgazdálkodási társulatok létrehozásának. • Javasoljuk, hogy a NATURA 2000 intézkedések teljes körét dolgozzák ki a madárvédelmi és az élőhelyvédelmi irányelvben szereplő fajok és élőhelyek figyelembe vételével és 2007(gyepterületek) 2008-tól (teljes körűen) indítsák

el azokat. A tengelyek közötti új forrásfelosztás után a jelenleginél biztosítsanak nagyobb forrást ezeknek. • Javasoljuk, hogy a 2009-re elkészülő integrált vízgyűjtőgazdálkodási tervekben foglalt intézkedések miatti kompenzációra készüljön forrásigény-becslés, s a szükséges források kerüljenek elkülönítésre. • Elfogadhatatlannak tartjuk az agrár-környezetgazdálkodási támogatások (214.A.) 2009es meghirdetését. Javasoljuk az összes AKG támogatási program 2007-es meghirdetését. Fontosnak tartjuk, hogy lehetőség legyen több alkalommal is bekapcsolódni a programba 2007 és 2013 között. • A Bizottsági vélemény 42.1 pontja is utal arra, hogy a LEADER-tengelyt a tárca „felülről lefelé” tervezi végrehajtani. A felülről-lefelé végrehajtott LEADER megvalósítás ellenkezik e rendszer elveivel. Ennek gyökeres újragondolására is szükség van. • A társadalmi érdekegyeztetés folyamata és a kormány kommunikációja is – az ÚMVP 14. fejezetében foglaltakkal ellentétben – komoly hiányosságokkal történt. A Program forráselosztási arányairól az érintett társadalmi csoportokkal érdemi párbeszédet és egyeztetést nem folytattak. Így távolról sem állítható, hogy az ÚMVP jelenlegi formájában közmegegyezésen alapulna. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programot az FVM sem stratégiai koncepció, sem terv, sem program formájában egyetlen egyszer sem terjesztette a törvényhozás elé. • A zöld szervezetek részéről a Program lényegi elemének tekinthető forrásfelosztással, pénzügyi táblával kapcsolatos többszöri, szóbeli és írásbeli érdemi kritikákat a szöveg átdolgozása során figyelmen kívül hagyták.” KP A teljes szöveg elérhető itt: www.elotisza.hu


VITAIRAT A FÖLDTULAJDONRÓL Sallai R. Benedek

A földtulajdonról a vidékfejlesztés oldaláról A minap a településem polgármesteri hivatalában jártam, ahol a földszinti folyosón a föld-adásvételekkel kapcsolatos kötelező kifüggesztések előtt álltam meg. Megdöbbentem, hogy a kb. 20 db adás-vétel esetében, ami ekkor ki volt függesztve, minden esetben mindössze három család volt a vevő.

Tehát összesen három család vette az összes földet ebben az időszakban. Sajnos, ha újra odamennék, ismét ezt tapasztalnám. Ez pedig egy rossz irányba mutató jelenség, hiszen arra mutat rá, hogy néhány család igyekszik minél több földtulajdont megszerezni. Ha ez a folyamat tovább zajlik, akkor a településem földje csak 10-15 család számára nyújt majd megélhetést, miközben valaha (még a nyolcvanas évek közepén) közel kétezer ember élt a mezőgazdaságból, míg százharminc éve akár nyolcezer is. A vidéki népesség szempontjából alapvető szerepe van a mezőgazdaságnak, főleg az olyan adottságú településeken, mint városunk, Túrkeve. A mezőgazdálkodás sokkal többet jelent, mint egyszerű árutermelést. A vidéki térség ugyanis nem csupán a termelés színtere, hanem a biológiai és társadalmi élettér is, ezért a mezőgazdaság arra is hivatott, hogy a vidék sokoldalúságát – azaz nem csak a termelő funkcióját – hanem esztétikai képét és biodiverzitását (értsd: gazdálkodási alapját = természeti erőforrásait) is fenntartsa. A mezőgazdaság alapvető szerepet lát el a táji értékek megőrzésében, a természeti értékek fenntartásában, és bizony a népesség vidéki megélhetésének biztosításában, így alapvető a szerepe a vidék jövőjére nézve. Ahol ott marad a lakosság, ott marad meg az iskola, ott marad a postahivatal és az áruház. A mezőgazdaság alapja a termőföld, illetve ezáltal a földtulajdon. A jelenlegi földtulajdoni rendszer egy rossz, részleges rendszerváltás során végzett hibás kárpótlás eredményeként létrejövő és folyamatosan romló állapotú rendszer. A kárpótlás során már érvényesült az, hogy néhány számító, az emberek tudatlanságával élni tudó egyén potom összegekért kárpótlási jegyeket szerzett, ami által hatalmas értékekhez jutott. Ez a folyamat – mint ahogy akkor sem az igazságosság elvén működött, most sem úgy működik – és ez az állapot folyamatosan romlik. De hogy ne rébuszokban beszéljek, rátérek a konkrét dologra: a földtulajdon kérdésére napjainkban. Meggyőződésem szerint a legrosszabb ami törtéhet a földdel az az, ha külföldiek kezébe kerül. Nem kerülhet an-


nál kiszolgáltatottabb helyzetbe egyetlen település sem, mint ha a határában lévő földek idegen kézbe kerülnek. Sajnos, pletykaszinten már hallani, hogy megindult az a folyamat, hogy a jelenlegi jogszabályok kijátszásával egy-egy helyi lakos nevén vásárolnak külföldi tőkések földtulajdont. Ez a helyzet még rosszabbá válhat, ha az EU nyomásának engedve lehetővé válik külföldiek részére a föld eladása. Ha nem is ennyire rossz, de hasonlóan szerencsétlen és rossz helyzet, ha a földtulajdon agármultik kézébe kerül. Az agrármultik alatt értem részben a privatizáció zűrzavarában gyanús körülmények között magánkézbe került, volt állami gazdaságokból létrejött hatalmas mezőgazdasági részvénytársaság konglomerátumokat, amelyek mögött sokszor politikusok, vagy politikusokat befolyásolni tudó tőkések állnak. Ezeknek szelídebb változatát képezik azok a tőkések, akik sokszor ezer, vagy akár több ezer hektár föld fölött rendelkeznek, legyenek akár helyi lakosok, akár máshonnan származók. Városi ügyvédek, tőkések épp úgy megjelentek ebben a szerepkörben, mint helyi jómódú vállalkozók. Én mindenkit agrármultinak tartok, akinek a családjában / kezelésében / bérleményében több föld van, mint ezer hektár, mert ez a földmennyiség már messze nem a megélhetési igényeket szolgál ki, hanem tőkefelhalmozást és egyéni gazdagodást. Az agrármultikat nem érdekli a vidék, nem érdekli a helyi lakosság, a helyi iskola, óvoda sorsa: csak egy érdekli: a földtulajdonnal járó támogatási rendszer. Néha persze (ritka, mint a fehér holló), előfordul, hogy egy-két ezer hektáron gazdálkodó közösség (közös, felaprózódott földtulajdon) munkát ad a helyieknek, és az élőmunkaigényt érdemben tart fenn. Ezek a kivételes esetek szükségesek, de azok, amelyek modern gépesítéssel kiváltják az emberi munkaigényt, azok nem. A sors iróniája, hogy a valaha gyűlölt termelőszövetkezetek helyén sok helyütt jött létre ilyen kisebb vállalkozás, amely a földtulajdont meghagyta a helyiek kezében, és bérlőként helyieknek ad jövedelmet, munkát. A nagygazdák csoportját a családonként, közös művelésben lévő, kb. 300 hektár és 1000 hektár közötti földtulaj-

VITAIRAT A FÖLDTULAJDONRÓL donosok csoportjában határoznám meg. Ezek az emberek/ családok közül már jónéhány van, akik becsülendő munkával családi művelésben tartják a földet, valóban dolgoznak, és tisztességesen művelik a tulajdonukat. Az más kérdés, hogy a támogatási jogosultságot szerencsés lenne mielőbb családonkénti mérethatárhoz szabni, mert sokan, kijátszva a támogatási rendszer 300 hektáros korlátját igyekeznek minél több támogatási összeghez jutni. Érdemes megjegyezni, hogy habár sokszor e családok tiszteletreméltó munkát végeznek, ennek ellenére vidékfejlesztési szempontból akaratlanul is kárt okoznak, és hozzájárulnak a vidéki népesség elvándorlásához, mert élőmunkaigényük alacsony. Rosszabb eset, amikor ekkora földtulajdon csak a növekedést és a támogatások utáni

juk, hogy a művelésében (a jogszabályok és a támogatási rendszer kikerülése végett legtöbbször a család különböző tagjai nevére szerzett) már sok föld van, mert ezek sem tartanak fenn helyi munkahelyet, ők is hozzájárulnak a vidéki gondokhoz. Ezeknél már az is jobb, ha a földtulajdon az állam kezében van, hiszen ott legalább az esély megmarad, hogy helyi ember bérelje, művelje, és éljen meg belőle. Még kedvezőbb megoldás, ha helyi birtokosok kezében van a földtulajdon, hacsak nem olyanok, akik multivá, vagy nagybirtokossá akarnak válni. Helyi alatt értsd: helyi lakos. Gazdálkodó: aki életvitelszerűen gazdálkodik. De a legüdvözítőbb, a legjobb megoldás, ha a föld kb. 50-300 hektáros birtoknagyságban a helyi lakosok kezében van, és hosszú távon marad is. Ekkora méret már alkalmas lehet a gazdaságos művelésre támogatásokkal, míg az ennél kisebb csak bérbeadásra jó, de az is akkor jó, ha helyiek tulajdonában van, és marad. Külön érdemes odafigyelni arra, hogy a támogatások igénybevételére mindenkor a föld művelője jogosult! Azok, akik kisgazdálkodóként földbérleményt tudnának szerezni, de a bérbeadó csak szalmaként, vagy hasonló megoldással kívánja a kezelési jogot átadni, az jóeséllyel egy szélhámos, aki a támogatásokat meg kívánja tartani magának, míg a földet mással akarja megműveltetni, művelési kötelezettségének eleget nem téve. Sajnos egyre több az ilyen, aki dolgozni a földön nem akar, csak a támogatási rendszert kihasználni! Ne legyünk elnézőek az ilyenekkel, mert a vidék ellenségei ezek, akik ezzel a magatartással jelentősen hozzájárulnak a vidék problémáihoz. Összességében azt mondhatom, hogy aki a környezetének problémáit, és a magyar vidék jövőjét szívén viseli, az a földtulajdont igyekezzen megtartani helyi kézben, és csak olyannak adja el, aki nem a nyerészkedés miatt vásárol földet, hanem azért mert azt meg is akarja művelni. A helyi, életvitelszerűen gazdálkodók akár nagyobbacska, akár kisgazdák: természetes partnerei egymásnak, mert mindkettejük értéke: a helyi kötődés. Nekik össze kell fogniuk a külföldi földhöz jutás ellen, és az agrármultik terjeszkedése ellen. Jelenleg az ostoba támogatási rendszerek a közforrások egy jelentős részét juttatják át a mezőgazdasági termelőkhöz. Amennyiben ez a támogatás néhány magánzsebet gazdagít, akkor azzal kárt teszünk a közösségnek. Ha olyan helyre jut, ahol helyi munkahelyet teremt, vagy tart fenn, akkor jó helyre kerül. Sajnos az utóbbi a ritkább, ezért stratégiai kérdés, hogy mi is lesz a földtulajdonnal. A föld érték, amelynek ára van, de az értéke felbecsülhetetlen…

§

vágyat szolgálja. Vidékfejlesztési szempontból az ilyen méretű gazdálkodókat sem tenném a támogatandó körbe, mert ekkora gazdaságméretekkel már magának a gazdálkodási tevékenységnek biztosítani kellene a megélhetést. A legörvendetesebb eset, ha a földtulajdon családonként a 300 hektár alatti gazdaság méretekkel van helyiek kezében, és minél több ember megélhetéséhez és helybentartásához járul hozzá, saját műveléssel, a táji adottságokhoz való alkalmazkodással. Ez az egyedüli gazdaságméret, amelyet jelen körülmények között támogatandónak, és segítendőnek ítélek. A legrosszabb, ami történhet tehát a vidékkel, a földtulajdonnal, ha külföldi kézbe kerül. Ez mindenképp kerülendő, nagyjából hazaárulással egyenértékű öngyilkos cselekedet a vidéknek. Mindenkit ezúton kérek: ne működjön közre földtulajdon külföldi kézre juttatásában, és senki ne adjon el külföldinek földet – akármennyit is ígérnek! Hasonlóan rossz és káros folyamat az agrámultik erősödése. Hiába vannak magyar kézben, ha azok nem adnak munkát helyieknek, ha csak az agrártámogatás felvétele a lényeg és nem számít az, hogy mire alkalmas a táj, és mire lenne szüksége a vidéknek. Ez is kerülendő! Nagyon jó lenne, ha nem adnánk át helyi földet agrármultinak, ha tud-


Tallózó

Vissza a zsákutcából

Népszabadság • Czigler László • 2007. október 30.

Az egyik szemem sírt, a másik nevetett, amikor olvastam, hogy „a kormánypártok az Új Vásárhelyi-tervnek nevezett Tisza-szabályozási és vidékfejlesztési program befejezésének elhalasztására készülnek”. (Népszabadság, 2007. október 12.) Öröm, hogy halasztódik ez a teljesen értelmetlen, 450 milliárd forintos beruházás. De szomorú, hogy nem törölték el teljesen, és nem készül helyette egy jó és finanszírozható terv. Az Alföldön két vízügyi problémát kell megoldani. Ha sok a víz, védekezni kell az árvíz ellen, a termőföldeket elborítja a belvíz, a vetés elrohad, drágul a kenyér, a tojás, a tej, minden. Ha kevés a víz, akkor aszály van, a vetés elszárad, akkor is drágul minden, és szikesedik a termőföld. Az Új Vásárhelyi-terv a vízhiány megoldásával érdemben nem is foglalkozik. Volt egy gyenge próbálkozás, hogy a tározókban nyárra az aszály ellen tartalékoljanak vizet, de már a vízügyi szakemberek is belátták, hogy ez az út járhatatlan. A tározandó víz a párolgás miatt betöményedik, így azzal már tilos öntözni, mert csak a szikesedést gyorsítaná, ami a termőföld tönkretételéhez vezetne. A belvíz problémájára a terv szintén nem ad választ, egyedül az árvizek ellen próbál megoldást keresni. A vízügy előrejelzései szerint ennyi pénzért 10-80 cm-rel tudják csökkenteni a legmagasabb árvízszintet. Az elmúlt bő egy évtizedben az árvizek szintje több mint két métert emelkedett! Van megoldás, ami egyszerre jó az árvíz, a belvíz, az aszály és a szikesedés ellen! A fokgazdálkodás. Lényege, hogy az árvizeket irányítottan szétterítik az Alföldön. (Erről írtam részletesen tavaly két cikkemben: Csak a gond van vele, 2006. április 8. és Mégis csak a gond van vele, 2006. június 12.) A fokgazdálkodás régi, ki-

próbált rendszer, a török korig működött, minimális fenntartási munkával. Ekkor a Tisza vízszintingadozása 3 méter volt, jelenleg több mint 12 méter. A víz időszakosan elöntötte az erre kiválasztott területeket (ezeket akár évről évre változtatni lehetett). A vízborítás mértéke maximum 40-50 cm volt. Nem volt szükség embert próbáló árvízi védekezésre, rendkívüli kiadásokra.

Belvíz nem volt, mert a fokrendszer minden felesleges vizet visszavezetett a Tiszába vagy a mellékfolyóiba. A belvíz a gátrendszer megépítése után jelent meg, mert a gátak akadályozták a természetes lefolyást. A fokgazdálkodás tökéletesen megoldotta az árvíz és a belvíz problémáját is, de alapvető célja az aszály elleni védekezés volt. Az Alföldön lehulló csapadék hosszú távon nem fedezi a terület növényzetének vízigényét. Átlagosan évi 150-250 mm csapadék hiányzik. Ezt pótolták a víz szétterítésével. A víz jelentős része beszivárgott az altalajba, és ott elraktározódott. Nem kis mennyiségről van szó: egymillió hektár körülbelül hárombalatonnyi vizet képes befogadni. Várallyay György professzornak (MTA Talajtani Kutató Intézet) a legutóbbi Hidrológiai Közlönyben (2007. Szeptember-október) megjelent cikke szerint „a talaj felső, egyméteres rétege potenciálisan mintegy 45 km3 víz befogadására és 25-35 km3 raktározására képes”. „Ez azt jelenti, hogy az


évente lehulló csapadék közel kétharmada (!) egyszerre »beleférne« a talajba”. Ennyi tartalék vízzel többéves aszályt is átvészelhetnénk. (A tervezett tározók kapacitása ekkora vízmennyiséghez képest a hibahatárt sem haladja meg.) A szikesedés a fokgazdálkodás idején nem következhetett be, mert a talajba be nem szivárgott vízfelesleg feloldotta a sót, amit a Tisza apadásával a folyóba visszatérő víz magával vitt. A klímaváltozás hatására nagyobb árvizekkel és hosszabb aszályos időszakkal kell szembenéznünk. Egyre gyakoribbak lesznek a szélsőséges helyzetek. Akkor jó a stratégiánk, ha a rendszer alapállapota félúton van a túl vizes (mocsaras) és a túl száraz (sivatagos) közt. A rendszernek nagy pufferkapacitással, tárolóképességgel kell rendelkeznie ahhoz, hogy a drasztikus hatások se mozdítsák ki számottevően a számunkra kedvező középállapot környékéről. A fokgazdálkodás könnyedén kibírja a mostaninál nagyobb árvizeket is. A Vásárhelyi-féle szisztéma (a túlszárított Alföld) elérte lehetőségei határát, a környezeti hatásokkal szemben túl érzékennyé, könnyen sebezhetővé vált. Természetesen nem a középkori állapot visszaállítását javaslom: a jelenkor igényeihez és lehetőségeihez igazodva kell a részletes terveket kidolgozni. A legutóbbi 6 km3-es tiszai árvíz 100 milliárdba került. Egy 9 km3-es árvizet nem lehet a gátak között és a tárolókban megtartani, s akkor ezermilliárdokban kell majd mérni a kárt! Nem lehet évtizedekig halogatni a megoldást. Négy-öt év alatt annyi kárunk keletkezik, amennyibe az új fokgazdálkodás megvalósítása kerülne. A szerző ökológus, kutatóbiológus

ÉLÔLÁNC A KISISKOLÁKÉRT

Karácsonyra reményt! Idén vagy száz falusi iskola kapujára került lakat. A következő években sokszáz intézményt fenyeget hasonló sors. A megszorító intézkedések több tízezer gyermeket hoznak hátrányos helyzetbe: nekik már a tudáshoz vezető út első lépéseinél el kell szakadniuk az otthonuktól. A tanuláshoz való jog ebben a korban még mindenkit a saját lakóhelyén illet meg. A kisiskolákban, tudjuk, ugyanolyan jó, kis tanulócsoportban jobb teljesítmények születnek, mint másutt. Illyés Gyula, Móra Ferenc, Öveges József tanyasi iskolába jártak, s olyan útravalót hoztak magukkal, amiből másoknak is bőven jutott. Az iskolától megfosztott falvak sorsa lassú halódás. Ezt tudván a finnek, franciák, osztrákok és más európai népek nem büntetik, de inkább megkülönböztetett segítségben részesítik a kistelepülések iskoláit. Tudják, az országnak falvakra, a falunak iskolára van szüksége. S olcsóbb és emberségesebb, ha a diákok serege helyett, szükség esetén tanáraik kelnek útra reggelente. Nálunk a kormányzat költséghatékonyságról beszél, és pedagógusok ezreit ereszti szélnek. Ki nem fizetett bérükből kitelik majd a digitális táblák, kakaóbiztos számítógépek ára, több tízezer gyermek mindennapi útiköltsége. Ha a kormány nem segít, védjük meg mi magunk az ország település- és iskolahálózatát. Felhívással fordulunk minden jóakaratú emberhez: rendezzük meg a kisiskolák karácsonyát,

Karácsonykor az ajándékra szánt pénz 10%-át adjuk a kisiskoláknak! A gyűjtést jövőre is folytatni szeretnénk, és az adományokat 2008 május elején osztanánk szét az iskolájuk megmentésére pályázó falvak között. Pályázni azzal a programmal vagy cselekvési tervvel lehet, amit a helyi közösség, a tanárok, a családok és az önkormányzat dolgozott ki és valósít meg az iskoláért, az ott folyó pedagógiai munka eredményességéért. Kezdeményezésünk célja a társadalmi szolidaritás erősítése, a felelősségérzet mozgósítása.

Az adományokat a Kós Károly Alapítvány fogadja a 10402166-21629530-00000000 számlaszámon, „kisiskolákért” jelzéssel. Híreinkről, rendezvényeinkről minden hétfőn beszámol a Magyar Hírlap. Budapest, 2007. november 14. Élőlánc Magyarországért Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége Magyar Nevelők és Tanárok Egyesülete Magyarországért Egyesület Független Pedagógus Fórum Nagycsaládosok Országos Egyesülete Kapcsolat: [email protected], mobil: 06-30-59-79-001 www.elolanc.hu/kisiskola

Gazsó Ferenc, Lezsák Sándor

a pályázatokat bíráló bizottság társelnökei

Lányi András

az Élőlánc Magyarországért elnökségének tagja


Bevezetés az ártéri tájgazdálkodásrba

Kedvezőbb értékesítési lehetőségek a termelőknek A 14/2006. (II. 16.) FVM-EüM-ICSSZEM együttes rendelet alapján, mely a kistermelői élelmiszer-termelés, -előállítás és -értékesítés feltételeiről szól, a kistermelőknek lehetőségük van bizonyos mennyiségű, saját előállítású terméket értékesíteni meghatározott piacra. A rendelet a kistermelők számára megszab ugyan feltételeket és előírásokat, azonban ezek úgy kerültek megállapításra, hogy ne jelentsenek indokolatlanul nagy és költségigényes fejlesztéseket, amellett, hogy a szükséges higiéniai szempontokat be kell tartani. Az alábbiakban a rendelet legfontosabb szabályait mutatjuk be.

Varga György, a tájbolt tulajdonosa


Fotók: Toplak Zoltán

Ez a rendelet lehetőséget kíván biztosítani azok számára, akik feldolgozott termékek értékesítésével kívánnak kiegészítő jövedelmet, vagy akár fő bevételi forrást biztosítani maguk számára. A jogszabály első sorban a helyben értékesítés lehetőségét kívánja erősíteni, illetve megteremtette azt a hiányzó jogi hátteret, aminek révén ellenőrzött keretek között, a jogszabályoknak megfelelően értékesítheti bárki a feldolgozott növényi vagy állati eredetű termékét. A szakértők szerint az új rendelet ösztönzőleg hat majd a magán élelmiszeriparra. A változásokban az eddigi jól bevált osztrák, vagy német minta átvétele, hazai adaptálása fedezhető fel. Olyan módszer, amelyben a termelő maga szavatolja az áruja minőségét, biztonságát, fogyaszthatóságát. A megfelelő higiéniai körülmények között előállított termékekért cserébe az állam értékesítési lehetőségeket biztosít. Végre megvan tehát a hiányzó jogszabály, amely fellendítheti a háztájiban tartott állatokból készült termékek kistermelői értékesítését. Törvényes lehetősége nyílik a termelőnek, hogy a maga által termelt háziállatokból feldolgozott terméket készíthessen és azt értékesíthesse fogyasztók számára. Ennek az értékesítésnek egy kiváló módja a falusi turizmus, együtt fellendítve a turizmust és a termelést. Amely kistermelő e rendelet szerint forgalmazni kívánja termékét, feldolgozott portékáját, ezt az állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomáson be kell jelentenie. A területileg illetékes állatorvos a helyszínen megvizsgálja, hogy a kistermelő eleget tesz-e a jogszabályban előírtaknak, majd ha erről megbizonyosodott, kiállítja az egy évre szóló igazolást, amelyet a piacon, vagy bármely forgalmazó helyen hatósági, illetve vásárlói kérésre fel kell mutatnia. A gazdálkodónak a termékelőállítás során nyilvántartást kell vezetnie, a termékekkel kapcsolatban pedig a fogyasztót informálnia kell a termék alapvető adatairól. A kistermelő az általa előállított élelmiszereket a saját gazdaságában (portáján) is értékesítheti, vagy átadhatja helyi kiskereskedelmi vagy vendéglátóegységeknek is. Havonta legfeljebb 4 sertést, vagy 1 marhát, vagy 4 juhot, vagy 4 kecskét dolgozhat fel. Ezeket az állatokat engedéllyel rendelkezô vágóhídon lehet csak levágni. Házi körülmények között hetente 200 tyúkfélét, vagy 100 víziszárnyast, vagy 50 nyúlfélét lehet levágni. Hetente legfeljebb 50 kg húskészítményt, 360 db tojást, 100 kg savanyúságot, 100 kg gombát, évente 5000 kg mézet, 6000 kg halat értékesíthet. Marticsek József

A Tájbolt avató margójára Rendkívül megszívlelendő írás jelent meg a National Geographic 2006. augusztusi számában. Írója bizonyos Bill McKibben, címe: „Egy árnyalattal mélyebb zöld”. Ellentétben címével az írás nem követhetetlen, anarchiába hajló ultrazöld elvek gyűjteménye, hanem egy új, a kornak és a valódi helyzetnek igazán megfelelő környzetvédelmi elképzelés, az ún. „kedélyes környezetvédelem” fogalmának körvonalazása. A tömör és érthető írás néhány eleme témánkhoz szorosan kapcsolódik. Ne álltassuk magunkat: már tíz évünk sincs, hogy visszafordítsuk azokat a tendenciákat amelyek egyébként e rövid idő alatt gyakorlatilag egy más bolygót hoznak létre. Az ember így még sohasem nézett szembe olyan civilizációs léptékű kihívással, amellyel most kénytelen. A tartós gazdasági növekedés főleg az olcsó fosszilis tüzelőanyagok használatán alapul, de ezek az „olcsó” anyagok most már a civilizációnkat fenyegetik: egy liter benzin elégetésekor több mint fél kilogramm szén kerül a légkörbe. De, hogy jön mindez a Tájbolthoz? Hiszen nekünk itt a magyar vidéken iparunk alig van, autót is elenyésző mennyiségben használunk, mondjuk New Yorkhoz képest. Ahhoz viszont, hogy 70 %-kal csökkenjen a szén-dioxid kibocsátás, (amennyi ahhoz kellene a következő 10 éveben, hogy ne romoljon tovább az éghajlat) mindenkinek „látványosan” meg kell változnia. Már mi itt falun is megszoktuk, hogy élelmünket messzi földről szerezzük be – mert mindig van valahol nyár –, hogy az év 365 napján friss terményeket szállítanak nekünk. Egyetlen tápanyag-kalóriányi kaliforniai jégsaláta termesztése és a keleti partvidékre való átfuvarozása 36 kalóriányi üzemanyagot emészt fel (1:36!!!), írja a szerző. Érdekes kísérletbe kezdett, át tudja-e vészelni északi lakóhelyén a hideg hónapokat helyi élelmiszerrel. Nem volt igazán probléma. Bőven akadt: burgonya, hagyma, cékla, búza, hús, tojás, sör, bor, befőttek, stb. Őstermelői piacra járt, amely ráadásul közelebb hozza egymáshoz az embereket. Amerikában az elmúlt évtizedben megkétszereződött az ilyen piacok száma. Árbevételük évente 10 %-kal növekszik s így az élelmiszerágazat egyik leggyorsabban bővülö szektora. A helyi piacon kapható répa, a helyben termelt élelmiszer tehát ugyanolyan fontos része a környezetvédelemnek, mint az újfajta szűrők, katalizátorok és energiatakarékos izzók. Az tehát, hogy a tájboltok, az őstermelői piacok tíz éven belül meghatározókká váljanak az élelmiszerkereskedelemben túlélésünk része, a „kedélyes” környezetvédelem szigorú parancsa. Barát József


A SZÖVET AMERIKÁBAN

Egy magyar vidékfejlesztô „kalandjai” a tengerentúlon 2007-ben párommal magánturistaként meglátogattuk az Egyesült Államokban, Seattle városában dolgozó fiunkat. A szülői szeretet igényeinek kielégítése mellett természetesen ez remek alkalom volt a hatalmas ország „megízlelésére”. A rövidre szabott időnk mellett igyekeztünk minél többet látni, tapasztalni, sőt rácsodálkozni…. Egy gyönyörű, augusztus végi napon kirándulásunk célja a Mount Rainier Nemzeti Park volt. Az arrafelé vezető úton, Eatonwille közelében egyszer csak felbukkant egy „Pionír Farm” feliratú tábla. Az otthon az „ugye Amerikában csak nyaralunk, és semmilyen vidékfejlesztéssel nem foglalkozol?”– kérdésre tett (könnyelmű) ígéretem birtokában a feleségem jogos aggodalommal figyelte, hogy milyen erőteljesen lépek az autó fékjére és fordulunk be a mellékútra… „Csak fél órára menjünk oda, legalább egy ilyen farmot muszáj megnézni, ez különben sem munka, hanem turista látványosság” érvelésem leszerelte a további ellenállást. Gyönyörű völgy, patak, őstölgyek, skanzen jellegű épületek, postakocsi állomás és 22 $ belépődíj, amit kártyáról fizettünk. Körülnéztünk, és már indultunk volna tovább, amikor a ház vezető asszonya ránk szólt: „Az árban a lovas kocsis kirándulás is benne van, ami kb. 1,5


óra!” – Ezt az időt már sokalltuk a rövid napból, és fájó szívvel ugyan, de le akartunk mondani róla. A megváltott jegyek árát pedig visszaadni nem tudják, hát vásároljuk le. Így is történt, és vásárlás közben beszélgettünk. A háziasszonyunk egy darabig csendben hallgatott bennünket, majd megkérdezte, melyik országból jöttünk? Fiam válaszára a szeme elkerekedett, arcán széles mosoly jelent meg és nagy vidáman azt mondta: – Valahara! Értetlenkedésünket látva az előbbi mondanivalóját megerősítette a következőképpen: – Aldas! Zeplean! Barat! Fiunk, aki jól bírja az angol nyelvet, többször is vis�szakérdezett, de nem jutottak dűlőre. Szegény lassan már restelkedni kezdett, hogy talán mégsem elég gyakorlatias az angol nyelvtudása, de nem adta fel: kéri betűzni! Ekkor derült ki, hogy ez bizony nem angol nyelvi forma! Háziasszonyunk neheztelve nézett rá – hát miért nem ismeri fel, hogy ő magyarul beszél? Amikor ez olyan nyilvánvaló! Aztán csak-csak rájöttünk, hogy a szavak magyarul így hangzanak: Valahára (a végre-valahára-ból), Áldás, Szép leány, Barát… Annak pedig, hogy a szavakat nagy

A SZÖVET AMERIKÁBAN betűvel írom, az az oka, hogy nevek, mégpedig házias�szonyunk magyar kisbéri félvér lovainak nevei! A lovak nevei pedig tradicionálisan magyar szavak… Innentől igazi magyaros vendégszeretetben, régi jó ismerősnek kijáró figyelmességben volt részünk. Mint kiderült, a családjuk versenylovak tenyésztésével foglalkozik évtizedek óta. A kisbéri ménesből 1945-ben 78 egyedet hadizsákmányként az Amerikai Egyesült Államokba hajóztak és ott elárvereztek, fajtatiszta tenyésztésük a Hungarian Horse Association-nek köszönhetően mindmáig fennmaradt. Az ő farmjuk egyike ezeknek a tenyészeteknek. A rövid időnk keretében gyorsan elvitt bennünket a farmjukra, megmutatta az istállókat, a lovakat, sőt egy öreg tölgy göcsörtös ágai alatt megbúvó magánházukat, abban az „antik szobát”, ami száz éves bútorokkal és könyvekkel, lótenyésztő relikviákkal volt tele... Bele is facsarodott a szívem, hogy a nagy költőnk, Arany János megénekelte életérzésre már inkább lelhetünk az „óperencián túl”, mintsem az otthoni falvak helyén terpeszkedő lakó-, nyaraló- vagy szegénytelepeken. Kedves Valerie Sivertson! Köszönjük az élményt, és ha nálunk járnak, ígérjük, viszonozni fogjuk! Sárvári Attila

A

fenti kedves kis történetet előadása elején Sárvári Attila úr mesélte el a Washingtoni Magyar Amerikai Szövetség elnöke és lelkes szervezője, Csepreghy László úr és felesége, Kinga asszony villájában augusztus 31.-én megrendezett magyar összejövetelen. Sárvári úrral magyarországi útjuk során ismerkedtek meg az elnök úrék. Az otthoni beszélgetések során, a mai magyar vidék sorsának latolgatása közben úgy vélték, ez a téma érdekelheti a Washington állambeli magyarságot is. Így került sor az előadásra. Sárvári úr vidékfejlesztési munkával foglalkozik immár másfél évtizede. Jelenleg civil szervezeteknek (Non Governmental Organisation) dolgozik, helyi szinten a Borsodi Mezőség Gazdakör Egyesületnél a mezőcsáti kistérségben, nagyobb területi szinten pedig a Szövetség az Élő Tiszáért Egyesületnél a Tisza menti régióban.

Az előadás eszmei keretét a házigazda nemzetre is tekintettel két nagy amerikai személyiség megállapítása adta. Az egyik Thomas Jefferson elnök 1785-ben John Jay-hez írott leveléből idézet: „A földművelők a legértékesebb polgárok. Ők a legéleterősebbek, a legfüggetlenebbek, a legerényesebbek, és ők kapcsolódnak a legtartósabb kötelékkel hazájukhoz, és ragaszkodnak annak szabadságához és érdekeihez…” A másik pedig Wendel Berry amerikai farmer, költő, filozófus 1980-ban írott gondolatai: „A traktor (~az intenzív technológia, S.A.) megjelenése lehetővé tette a gazdának, hogy több munkát végezzen, de nem jobbat. És – amint tudjuk – van egy pont, amelyen túl a több kezd rosszabb lenni. A mezőgazdaság gépesítése régesrég túljutott ezen a ponton…a föld pedig attól szenved, hogy nélkülözi az eltávozott családok gondoskodását.”

Az előadás három blokkra oszlott: - a magyar vidék történelmi szerepe, mai helyzete és lehetséges sorsa a Kis-Hortobágy tájegység (Cötkény Program - Borsodi Mezőség - Mezőcsáti kistérség) vidékfejlesztési gyakorlatának tükrében. - a 2000 évi ciánszennyezés története és hatása a Tisza folyóra, a helyi társadalmakra. - a Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület szerepe, fontossága a hazai „fenntartható fejlődés” folyamatában. Az este jó hangulatú, baráti beszélgetéssel ért véget. Sárvári úr azzal az ígérettel térhetett haza, hogy a Washington állambeli magyar közösségtől, illetve az ő életszerető/ tisztelő amerikai barátaiktól konkrét segítséget is remélhetnek az óhazai elkötelezett vidékfejlesztők. A szerk.


VÍZGAZDÁLKODÁS

Vízgyűjtő-gazdálkodási terv készül a vizek védelmére Európai uniós kötelezettségként vízgyűjtő-gazdálkodási terv készül a magyarországi folyók, patakok, tavak és felszín alatti vizek védelmére 2009. végéig - mondta a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakmai tanácsadója egy nyíregyházi fórumon. Az új típusú vízgazdálkodási tervezés a vizek állapotának megőrzését, illetve szükség esetén a helyreállítását szolgálja 2015-ig - mondta Gayer József az Észak-Magyarországi-, valamint a FelsőTisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság közös rendezvényén, amelyen a Víz életet ad elnevezésű társadalmi összefogást célzó kampányt ismertették. A minisztérium tisztségviselőjének tájékoztatása szerint a vízgyűjtő-gazdálko-

dási terv kidolgozása 2006-ban kezdődött meg, az idén a vízszennyezés problémáinak összegzésével folytatódik, a lakosság bevonásával. A véleményeket, javaslatokat természetesen figyelembe veszik a terv elkészítésénél, véglegesítésénél. A vizek jó állapotának elérését tartalmazó program a Duna, a Tisza, a Dráva és a Balaton vízgyűjtő területére készül, s annak az egész országot lefedően 17 tervezési részegysége lesz. Vízügyi információs központokat alakítanak ki a négy fő térségben, Győrött, Szolnokon, Pécsett és Székesfehérvárott lesz a centrum, ahonnan az adott vízgyűjtőn jelentkező tervezési feladatokat összehangolják és irányítják majd.

Gayer József hangsúlyozta: a vizek jó ökológiai állapotának eléréséhez természetesen összehangolják az ár- és belvízi védekezést, a település- és területfejlesztési elképzeléseket, s a földhasználat változtatásának módjait is. Az utóbbinál például követelmény lesz a műtrágyaés a vegyszerhasználat csökkentése. A program vonatkozik majd a szennyvizek tisztítására, a csatornázottság fokozására, továbbá a víztakarékosság elősegítésére, illetve feladatokat szab majd az egyes vízfolyások és állóvizek természetes állapotának részleges, vagy teljes visszaállítására. (MTI, 2007. február 27.)

Szakvélemény a belvízrendezés terveiről A SZÖVET érdekképpviseleti munkájának részeként rendszeresen véleményeket, állásfoglalásokat készít a hazai vízgazdálkodást, mezőgazdaságot, tájhasználatot és egyéb, a tájgazdálkodás jelenét, jövőjét befolyásoló tervezetekről. 2007. februárjában a Magyar Természetvédők Szövetsége – Föld Barátai Magyarország hívta fel a figyelmünket arra, hogy a belvízrendezéssel kapcsolatos rendelettervezet készült. A 2007. évi belvízveszély mérséklésével összefüggő kiadások költségeinek forrás biztosításáról szóló előterjesztés- tervezetről a következő tartalmú észrevételt juttattuk el Dr. Gosztonyi Ádám főosztályvezető úrhoz a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumba, 2007. február 15-én. Megítélésünk szerint az előterjesztés kizárólag a belvízlevezetésről szól, elfelejtkezik arról, hogy a VAHAVA program által is megerősített előrejelzések szerint az időjárás szélsőségesebbre fordulása várható (a „szélsőségessé válás” alatt az előterjesztés a „túl sok vizet” érti), magyarán nehezen prognosztizálható, hogy idén nem éppen jelentős aszály alakul-e ki, amikor is a vizek helybentartása az indokolt (a téli csapadékhiány egyébként igen jelentős volt, aminek hatása a januári hortobágyi tüzekben is megnyilvánult). Az Alföld tekintetében a belvízelvezetésre költött összegek az aszálykárok bekövetkezését szinte biztossá teszik. A 2007. év első hónapjára előrejelzett csapadék mennyisége 120-240 mm között van, megközelítőleg ugyanilyen nagyságrendben szállítanak vizet az Alföldre a folyóink is. Ez a kb. 200-500 mm csapadéknak megfeleltethető vízmennyiség még részben itt van a területünkön, elvben gazdálkodhatnánk vele. A hosszútávú előrejelzések szerint az éghajlatunkra a téli, télvégi csapadék mellett nyári vízhiány lesz a jellemző. Ha e vizeket elvezetjük, a vízhiány elkerülhetetlen lesz. Az előterjesztés a belvízvédekezést egyértelműen műszaki kérdésként kezeli, elfelejtkezik arról, hogy a „belvíz” egy része vizes élőhelyeken


fordul elő, innen nem szabad levezetni! (Ökológiai megfontolásoknak a leghalványabb jele sem látszik az előterjesztésben!) Ezek a területek a maguk természetes pufferkapacitásával épp a belvízvédekezésben segítenek, tehermentesítik a befogadókat, illetve tartalékolják a vizet a nyári szárazságra. Területi alapon szükséges költség-haszon elemzést készíteni a belvízlevezetési tervek mellé. Ezek alapján, csak onnan szabad levezetni, ahol a hasznok meghaladják a költségeket (ideértve az aszály okozta várható mezőgazdasági, ökológiai károkat is). Az okszerű vízgazdálkodás jegyében a vízelvezetés és vízvisszatartás tervezésének egységes rendszerben kell történnie. Az olyan területeken, ahol gazdaságtalan, mezőgazdasági, környezetvédelmi, talajvédelmi, ökológiai szempontokból a vízelvezetés indokolatlan, káros, ott kezdeményezni kell a tájhasználatváltást, ahelyett, hogy a vízelevezetésre további költségvetési forrásokat fordítanánk. Különösen indokolt a források hatékony felhasználása a költségvetés jelen nehéz helyzetében. El kell készíteni a belvízlevezetések ökológiai hatáselemzését is. Kizárólag a belterületi, és a kiváló adottságú mezőgazdasági területekről történő levezetés indokolt. Ennek megfelelően át kell gondolni a programot. Az előterjesztés-tervezetet a közzétett formájában a fentiek miatt nem javasoltuk elfogadásra, átdolgozását indítványoztuk. E munkához egyesületünk felajánlotta szakértőink segítségét. A vélemény összeállításában részt vett: Gyarmathy István, tikár, Dél-Nyírség Bihari Tájvédelmi Egyesület; Dr. Molnár Géza, Palocsa Egyesület; Sallai R. Benedek, Nimfea Egyesület Kajner Péter, Szövetség az Élő Tiszáért

BEVEzetés az ártéri gazdálkodásba Andrásfalvy Bertalan

Éltető és pusztító vizeink A vízhaszonvétel és árvízvédelem hagyománya Magyarországon

1999 tavaszán - a Tiszán eddig még nem észlelt magas vízállás mellett - csaknem félmillió hektárt ért el a belvíz. A víz olyan felületeket is elöntött, amelyek a történelem során mindig szárazon maradtak. Ezt igazolja az Árpád-kortól napjainkig létező, oklevelekben folyamatosan szereplő falvak sora. Ezt a magas vízállást, de főleg a belvizek kiterjedését nem lehet pusztán azzal magyaráznunk, hogy a vízgyűjtő területeken lehullott csapadék és hóolvadék korunkban egyre rövidebb időben éri el a folyókat, és így a korábban időben elhúzódó lefolyás most összetorlódik. Ennek oka az, hogy fogynak a hegyeket borító és a vizet visszatartó erdők, és egyre nagyobb a vizet be nem fogadó beépített, útburkolattal ellátott terület. A kisebb patakok, vízfolyások útját is lerövidítették és sok esetben beton-ágyba kényszerítették. A veszély továbbra is csak növekedni fog, ezért a gátak magasítását tervezik. Minél magasabbak lesznek a gátak, annál nagyobb gondot jelent majd a belvizek és kisebb vízfolyások vizének átemelése a folyómederbe. 1999-ben tavasszal és most, 2000 elején a szivattyúzás költségei több millió forintba kerülnek naponta. Nyilvánvaló, hogy ez a „vízkezelés” zsákutcába jutott. Van más megoldás? A múlt ismerete alapján gyökeresen más vízgazdálkodás lehetőségére is gondolnunk kell, és meg kell vizsgálnunk, alkalmazható-e ez a 21. század elején? Történeti-néprajzi kutatásaim során, amelyeket jobbára a Duna Tolna és Baranya megyei szakaszán végeztem, kirajzolódott a régi ártéri gazdálkodás rendszere. Ez a Kárpát-medence más tájaira is érvényes lehetett és másutt is „működött”. A mai és egykori vízhasznosítás és ártéri gazdálkodás lényegét arányaiban természetesen eltúlzott völgy-keresztmetszettel szemléltetem (1. és 2. ábra). A 18. század folyamán felszámolt ártéri gazdálkodás és vízhaszonvétel lényege az, hogy az ember nem kísérelte meg a víz kiáradásának megakadályozását, nem akarta azt korlátozni. Éppen azzal akadályozta meg a magas vízszintek és árvizek rombolását, hogy igyekezett a magasabb vizet azonnal, az emelkedés kezdetén minél messzebbre ki- és szétvezetni, minél nagyobb területen szétteríteni, mégpedig nem kevés vízépítési földmunkával, mesterséges csatornákkal. Ezeket az árkokat állandóan tisztította, karbantartotta, és így apadáskor ugyanezek a csatornák vissza is vezették a mederbe a kiáradt

vizet. Nem maradt az ártérben lefolyástalan, pangóvizes, elárasztott vegetáció. A néhány napos vagy hetes elárasztás nem ölte ki a füvet, nem szárította ki az erdőket. A természettel való eszményi együttműködésnek is nevezhető ez az eljárás. Miért volt mégis szükség az ember beavatkozására, vízépítési munkákra? Azért, mert természetes körülmények között a folyó hordalékával elsáncolja magát, vagyis partjain töltésszerű emelkedést rak, amit övzátonynak neveznek. Ezek az övzátonyok tehát az ártérből kissé kimagasodva kísérik a folyót. A magyar Duna közelebbről vizsgált alsó szakaszán a Duna-völgy 10-25 km széles, ebben kígyózott lefelé a folyam. Amikor az Alpokból jövő hóolvadás vize találkozott a Kárpát-medencében június-júliusra eső csapadékcsúccsal, a vízszint Mohácsnál 9-10 méterrel is megemelkedhetett. Ez a vízjárás nemcsak egy éven belül változhatott ekkorát és ilyen szeszélyesen, de az aszályos esztendőkben lényegesen kevesebb vizet szállított ugyanazon évszakban, mint csapadékosabb években. 1931 és 1955 között Mohácson a legmagasabb és legalacsonyabb októberi vízállások közt 6,5 méter volt a különbség. Kisvíznél a Duna épít, vagyis lerakja hordalékját, nagyvíznél pedig elmossa azt, amit kisvíznél lerakott. Vagyis a vízjárás hol felső-, hol alsó-szakasz jellegű lehetett, de hogy mikor milyen, az kiszámíthatatlan volt. Eltekintve a nyár eleji, különböző mértékben, de rendszerint megérkező „zöldártól”, a Duna vízjárása nem hasonlítható a Níluséhoz, melynek pontos időben, pontosan ismétlődő mértékű árhullámai voltak. Ha a Duna megáradt, hol itt, hol ott szakította át az önmaga építette övzátonyokat és gyakran új medret talált magának. Apadáskor így sok víz kintrekedt az ártérben, mert az épebben maradt övzátony-szakaszok megakadályozták a víz visszajutását a mederbe, és ott, ahol kintrekedt, kiölte a vegetációt. Ezért az ember elébe ment az árvíznek. Nem hagyta a folyóra, hogy árvízkor hol és mikor szakítja át természetes gátjait, hanem az ember vágta át azt és nyitott utat a víznek az ártérbe ott, ahol azt a legmegfelelőbbnek találta. A részletesebb térképek, pl. a múlt század elején megkezdett, Széchenyi vezette Duna-mappáció1 kéziratos lapjai azt mutatják, hogy egy-egy elárasztható, ártéri völgy-szakasznak mindig a vízfolyás irányába eső, legalacsonyabb pontján nyitottak utat az övzátonyon, így a víz alulról töltötte föl az árteret.

1. rész


BEVEzetés az ártéri gazdálkodásba A víz így nem zúdult rá az alacsonyabb szintekre, nem rombolt kénye-kedve szerint, hanem csendesen emelkedett fel. Mivel az átvágás, a fok a legalacsonyabb ponton volt, a kiáradt víz itt maradéktalanul vissza is juthatott a mederbe, és az elöntött terület megszabadult a víztől. Ez volt az oka annak, hogy az ártér nem mocsarasodott el, mert annak magasabb szintjét (a 0-pont felett 8-9 m) csak ritkán és rövid időre, alacsonyabb szintjét (0-pont felett 5-6 m), ha rendszerint el is árasztotta, néhány hét alatt arról is levonult. A rövid ideig tartó elárasztás pedig öntözte és megtermékenyítette az ártér egészét, a benne lévő erdők, gyümölcsösök, kaszálók és legelők megújultak. Az ártér nem volt haszontalan nyerstáj, hanem az ember tervszerűen és rendszeresen kihasznált élettere, gazdálkodásának színtere, ha azon nem is folytatott ekés, gabonatermelő földművelést. Itteni megélhetésének az alapját az állattartás, gyümölcsészet, méhészet, halászat és kertészkedés képezte; mindezek itt kedvezőbb feltételeket kaptak. Éppen ezért, a feltárt történeti adatok ismeretében beszélhetünk az ártéri gazdálkodás kultúrájáról, melynek kezdetei valószínűleg egyidősek lehettek az emberrel, hiszen az őskortól kezdve a vizek melléke mindig viszonylag sűrűbben lakott volt, mint a később kialakított ekés földművelés tájai. Az ember már az újabb kőkorban hatalmas földmunkákra volt képes, árkokat ásott és sáncokat rakott. A magyarok honfoglalása előtti időből a Kárpát-medencében hatalmas és kiterjedt, máig tisztázatlan eredetű sánc- és árokrendszereket ismerünk. Ilyen például a csaknem Váctól a Tiszáig húzódó, a Jászságot keresztező ún. Csörsz árka is, melynek egyes szakaszait a történelmi időkben a később ide érkezett népek is felhasználták. Korabeli források az avarokkal kapcsolatosan szükségesnek tartották megemlíteni a sáncokkal és árkokkal, az ún. avar- gyűrűkkel körülvett erődítéseket. A finnugor nyelvcsalád népeinek őshazája is inkább vizes, lapályos, mint hegyes-dombos volt, és e területen előkerült, művészien kiformált eszközökön gyakran szerepeltek vízimadarak ábrázolásai. Egy, e népesség kultúráját tárgyaló régészeti tanulmánykötet címe: „Vízimadarak népe”2. Halászati kultúránk nyelvészeti és néprajzi kapcsolatairól számos tanulmánnyal rendelkezünk. Az ártéri gazdálkodás kulcsának nevezhető, mesterséges, övzátonyokat megnyitó csatorna neve, a fok is finnugor eredetű, a fakaszt, rést nyit, rés (pl. „tű foka”) szavakkal rokon. Arab utazók, földrajzi írók, például Ibn Ruszten3 a még Etelközben lakó magyarokról egybehangzóan kiemelik, hogy földjük vizes, vagyis vízben gazdag, hogy télen a folyók mellett halásznak, miközben kiterjedt szántóföldjeikről is hírt adnak. Az említett Ibn Ruszten a magyarok ismertetése után a velük szomszéd mordatokról ír, és róluk megjegyzi, hogy „csatornáik nincsenek”. Ez úgy is értelmezhető, hogy a magyaroknak pedig vannak. (A mordat nép valószínűleg azonos a Volga mentén lakó mordvinok ősével.) A honfoglalás után az egyes előkelő nemzetségek a folyók mentén alakították ki összefüggő szállásterületeiket, erről a nagyobb folyókba torkolló, kisebb vizek torkolatánál és forrásvidékén is feltűnő, azonos helynevek tanúskodnak. (Pl. Szabolcs falunév Pécstől keletre a Mecsek lábánál és az itt eredő Pécsi víz torkolatánál, Dráva-Szabolcs.)


Ez természetesen nemcsak a halászat kedvéért történt, hanem az egész folyóvizet kísérő ártér sokoldalú hasznosításáért. Hogy a magyarok már közvetlenül a megtelepedésük után mesterien tudtak bánni a nagyobb vízfolyásokkal, bizonyítja az a történeti tény, hogy az ország védelmére veszély esetén folyók vizével árasztották el az ellenség útját. Így akadályozták meg már 1030-ban II. Konrád, majd 1044-ben III. Henrik benyomulását. A támadás megakadt a kapuvári elárasztott gyepűvonalon. Gondolható, hogy akármilyen kis víz nem akadályozhatott volna meg egy támadó hadsereget! Takács Károly tóközi kutatásai4 során számos középkori halastó és csatorna mellett egész sánc-árok rendszereket is talált. Az árkok párhuzamosan futottak egymás mellett, és köztük volt a felmagasított sánc. Ezek a töltések nem egy esetben magasabb felszínekre is felfutottak, ott tehát nem lehetett egyszerűen a vízelvezetés a céljuk, mint az ártérben. Igen korai adataink vannak vízépítési földmunkákra fogott, robotoló jobbágyokról is. Nemcsak rőzsekötegeket kötöttek, karókat vertek le, földet hordtak, hanem élőfákat is telepítettek a kilépő víz sodrásának megakadályozására. Timaffy László Rábaközben végzett kutatásai5 során két, eddig ismeretlen vízépítési műszót is talált: eszteruk és holodok. Az első rőzsékből, földből épített védőmű, gát, az utóbbi vízduzzasztó jelentésű. Hasonlóan vízépítési műszó még többek közt az ásvány és a sió is. Középkori okleveleinkben már a 13. századtól sűrűn bukkanunk a fok (a latin szövegekben foc) szóra. A határperek jegyzőkönyveiben többnyire ez az egyetlen magyar köznévként használt szó, de emellett jelzőkkel ellátva gyakran bukkan föl helynévként is. A magyar foc (fok) szót a latin szövegben többször meg is magyarázzák. A különböző latin kifejezések a fok sokoldalú szerepére utalnak: meatus (meder), parvus fluvius (kis folyó), ostia v. porta aquae, porta Danubii (vízkapu, Dunakapu), fossatum (árok), canalis (csatorna), piscina (halastó), alveus, alveus arundinosus (víz-ágy, meder, nádasos meder). A Kalocsa és Baja közti Duna-mentén többször feltűnő Vajas (Vayas-nak is írva) is mesterséges csatorna, kanális neveként szerepel. (Valószínűleg a váj igéből képzett névszó lett tulajdonnévvé.) A Szeremlén megejtett határjárás során ugyanis a terület birtokjogán vitatkozó felek nyilatkozatait szó szerint jegyzőkönyvezték. Amikor ugyanis az egyik fél azt állította, hogy „a hajó most a Vajason halad”, a másik fél így válaszolt: „ez nem a Vajas, hanem egy másik, nemrégen ásott csatorna” („Sed aliud fossatum, non diu factum fuisse”). A 18. század folyamán csak ezen a déli Duna-szakaszon több száz fok nevét jegyezték fel, a legtöbb család-, ill. személynévhez kapcsolódott. 1771- ben Mohács és Kölked határperében: „A kérdésbe vett fokot tudgya és ismerte, mely fokot a régi török időkben mohácsi Pere István ásta és tsinálta volna ... azértis neveznék Pere fokának”. Több esetben a fok birtokosaként emlegetnek személyeket, ez azonban már a 18. század folyamán jogilag lehetetlen volt: „Kerepes fok, ily nevű család birtoka, Pütsök fok- halászójáról, Börzsöny Pál foka, melléke szállás és kertek, ily nevű tulajdonosától”. Vagy egyszerűen: „Tót Tamás Foka, Borbás fok, Vidrátz fok” stb. A Pesty-féle helynévösszeírásban (1864) már úgy szerepelnek ezek a személynevekkel kapcsolt fok-nevek, hogy az

BEVEzetés az ártéri gazdálkodásba ott halászó orvhalász nevéből erednek. Az 1774-ben elrendelt fok-összeírás alkalmával Tolna megyében Bölcskénél 3, Madocsán 4, Pakson 11, Gerjenben 17, Faddon 54, Tolnán 19, Szekszárd határában 83, Őcsényben 11, Decsen 5, Bátán 10 fokot jegyeztek fel. Baranyából ez időből származó fok-összeírásról nincs tudomásunk. A Pesty-féle helynév-gyűjtés (1864) során Mohácson 6 fokot említenek név szerint, korábbi iratokban még 11 foknévre találunk. A múlt század végén készült 25.000-es térképen még 7 fok nevét tüntették fel. A foknak tehát első és legfontosabb szerepe az volt, hogy az ember által kijelölt helyen, az elárasztható ártér legalacsonyabb pontján az övzátonyt áttörve kivezette és szétterítette a vizet, ezzel megakadályozta a víz veszélyes felduzzadását és rombolását, majd ugyanezen az úton apadáskor maradéktalanul visszavezette a vizet a főmederbe. A rendes évi áradás ideje egybeesett a Duna mentén a legfontosabb halfajták szaporodási idejével. A halak ösztönösen keresték az utat kifelé, a könnyen felmelegedő, sekély vizű ártérbe, ahol bőven találtak táplálékot. Amint azonban megérkezett az apadás, sietve visszafordultak. Ilyenkor a fok tövénél, ott, ahol az a folyó övzátonyán vezet át, rendszerint mélyebb és keskenyebb, ha rekesszel elzárták a halak útját, bőséges halfogásra számíthattak. Ezt a rekeszt, gerendákból, karókból és vesszőkből készült „szűrő” berendezést, a panaszlevelek tanúsága szerint, néhol másfél öl mélységben, „bukva” kellett megerősíteni, kijavítani. Ezeken a víz és az apró halak áthaladhattak, a nagyobbak azonban nem. A rekeszeket áradáskor nyitva kellett tartaniok, és mindegyik fogott halat, ha egyszerre zárták le azokat. A fok ugyanis nemcsak az övzátonyt törte át, hanem minden további, a víz útját gátló emelkedésen, s a mélyebb fekvésű részeken keresztül is megásták, hogy kisebb áradásokkor is működjön. Térképek tanúsága szerint így több száz méter hosszú, szakaszosan mélyebb vagy sekélyebb árok-rendszer behálózta az egész árteret. A legfontosabb természetesen az övzátonyt áttörő fok volt, itt lehetett a legtöbb és legnagyobb halat kifogni a folyómederbe visszaigyekvő halakból. A rekeszt és a fokot állandóan „kezelni”, javítani kellett, tisztítani a beleesett, sodrott ágtól, nádtól, növényzettől. Wernherus, egy, a 16. század elején Magyarországon járt német katonatiszt, aki „Magyarország csodálatos vizeiről” könyvet6 is írt, jegyzi fel: „Apadáskor néha a halak olyan tömege rohanja meg a rekeszt, hogy azt áttörik, és parasztok minden reménysége szertefoszlik”, ti. a bőséges zsákmányra. Ha nem lettek volna ezek a mesterséges csatornák, és azokat nem gondozták volna rendszeresen, az árvízkor ártérbe kiúszó halak nagy része apadáskor kintrekedt volna, és nem csak a nagy halak pusztultak volna el a lefolyás nélküli posványban, hanem az új nemzedék is. Joggal nevezték tehát a latin oklevelek a fokot halastónak is (piscina), mert ezekkel gondoskodtak a halak szaporodásáról is. Pesty Frigyes 1867-ben már felhívta a figyelmet hazánk régi vízhálózatának a kutatására, és középkori halastavaink számát 3-4 ezerre becsülte. Ortvay Tivadar Magyarország régi vízrajza a XIII. század végéig című munkájában8 1050 halastó nevét gyűjtötte ki, 3050 folyó- és pataknév mellett. Különös, hogy Herman Ottó, a magyar halászat néprajzi kutatója9 ezt a számot túlzásnak

tartotta, mégpedig azért, mert „vizeink akkori halbősége mellett valójában nem is lett volna szükség a mesterséges halastavak olyan nagy számú létesítésére”. A múlt századvég halászatának tanulmányozása során ugyanis azt hitte, hogy a magyarság ősfoglalkozására talált rá, nem tudta elképzelni azt, hogy ez a halbőség éppen az ember tudatos munkájának volt az eredménye. Szerinte a sok halastó név nem tavakra, hanem csak halászó helyekre, ún. tanyákra vonatkozott, s ez egy tóban, folyóban több is lehetett. Ezenkívül számára a halastó egy völgy elzárásával duzzasztott halastavat jelentett, s ezekből is igen sok volt régen, elsősorban hazánk dombvidéki tájain, pl. a Dunántúlon és az erdélyi Mezőségben is. (A román nyelvben a halastó megjelölésére nem a hal és a tó szókapcsolatával utalnak, hanem külön szavuk van rá, mely kétségtelenül magyar eredetre utal: hãlãstãu.) Az ember természettel való tervszerű együttműködésének volt köszönhető a középkori Magyarország csodálatos halbősége. Találóan mutatott rá erre Bél Mátyás 300 évvel ezelőtt: „De míg a külföldieknek a halasvizek gyakran nagy költségükbe és mesterkedésükbe kerültek, a magyarok számára a természet nyújtotta ezeket. És ha itthon sem hiányoznak, akik maguk építettek halastavakat, kevés volt mégis, aki nem ilyen helyeken épített, amelyeket már a természetes körülmények a halak szaporítására alkalmassá tettek.” Magyarország halbőségéről az első külföldi híradás 1308-ból való: „Legelőkben, kenyérben, borban, húsban, aranyban és ezüstben bővelkedő föld, halakban pedig minden országnál gazdagabb, Norvégia kivételével, ahol kenyérként és kenyér helyett esznek halat” - írja egy névtelen francia szerzetes, aki egész Európát bejárta, és erről tájékoztatást küldött a keresztes háborúra készülő Valois Károly királyi hercegnek11. „A Tiszában igen sok a hal, egyetlen folyóban sem láttam még ilyen nagy halakat” - csodálkozik Bertrandon de la Brocquiére12, Jó Fülöp burgundi herceg tanácsosa 1433-ban. Mátyás király tudós humanistája, Galeotti13 jegyzi fel elsőnek azt az Európa-szerte ismert mondást, hogy Magyarországon a folyók két rész vízből és egy rész halból állnak. Oláh Miklós14 és az előbb már említett Wernherus is beszámol a hal olcsóságáról a 16. század elején. „Ez a legnagyobb, legszélesebb és legmélyebb folyó, amelyet valaha is láttam... Belőle fogják ki a legnagyobb és legjobb halakat” - lelkendezett a Dunáról Piere Choque15 a 16. század elején. A török világutazó és kalandor Evlia Cselebi16 a Balaton ezernél több fajta haláról tud, melyek ízletesebbek, mint más országbeliek. Az angol Edward Brown, II. Károly király orvosa 1673-ban megjelent munkájában17 ezt olvashatjuk: „Sehol a világon nem találtam annyi jó és hasznosan felhasználható folyót, mint itt.” Ez a mondata igen találó, mert „felhasználható folyóról” ír! Még azt is írja: „Amilyen gazdag ez az ország folyókban, ugyanolyan gazdag halakban is... Általában az a szólásmondás járja, hogy a folyó két rész vízből és egy rész halból áll. Hasonlóan gazdag halakban a Bodrog, mely a Tiszába ömlik... Ez a folyó annyira tele van hallal, hogy nyári időben, amikor a vízállás alacsony, valósággal bűzlik a halaktól... A Duna vize nem kevésbé gazdag különféle halfajtákban.” Folytatjuk


VISSZATEKINTÉS

Kettőszázhúsz éve épült meg a Mirhó-gát Hatvan évvel előzte meg a Tisza-völgy átfogó rendezését Jelentős tájtörténeti beavatkozás történt 220 évvel ezelőtt Tiszaszalók térségében. A mai Abádszalók határában elzárták a Tisza egyik legjelentősebb kiáradási helyét, a Mirhó-fokot. A közmunkában megépült, 1350 méter hosszúságú, közel 40 méter talpszélességű földből készült védmű megakadályozta a tiszai árvizek kiöntését a Közép-Tiszavölgy jelentős kiterjedésű ártéri területeire. A gátépítés munkálatait – személyes példával élen járva – Illésy János nagykun kapitány irányította. Unokája, szintén Illésy János, érdemben kivette részét a későbbi Tisza-völgyi szabályozás munkálatából, az 1846-ban Tiszadobon indult európai méretű Széchenyi-program egyik legelhivatottabb támogatója lett. A Mirhó-gát megépítése korparancs volt, amit az adott kor történelmi szükséglete szült. Megvalósítását a termelőerők fejlődése és az egyre növekvő népességszám tette szükségszerűvé, de igényelte a Habsburg abszolutizmus merkantilista gazdaságpolitikája is. Megépítése rengeteg ellentmondást szült, kiéleződtek az egymással szemben álló érdekek. A belterjes gazdálkodásra áttértek érdekei nem estek egybe a hagyományos fok- és ártéri Györfi Sándor Munkácsy-díjas gazdálkodást folytakarcagi szobrász bicentenáriumi tókéval. emlékérme A Mirhó-fok elzárását ábrázoló korabeli térkép

A Mirhó-gáton jelenleg mûút vezet át Abádszalók térségében


Vitathatatlan tény, hogy a Mirhó-gát megépítésével, majd az átfogó Tisza-völgyi rendezéssel az alföldi táj képe és ökológiai egyensúlya gyökeresen megváltozott. A lélekszám radikális növekedése, a paraszt-polgári fejlődés, az európai gabonakonjunktúra az infrastruktúra fejlődése elodázhatatlanná tette a Mirhó-fok elzárását. Ennek viszont szükségszerű velejárója lett a korábban nem, vagy csak részben jelentkező tájproblémák felerősödése. A táj eltartóképessége ugrásszerűen megnőtt, ezzel

szemben sokarcúsága jelentősen csökkent. Felgyorsult a tájelemek elszegényedése, fokozódott a fátlanság, jelentősen növekedett az ár- és belvízfenyegetettség. Az egyik legjelentősebb tájproblémává A mirhó-foki emlékkő meglátogatása (1991. 05. 29.) vált a másodlagos szia Ti sz a tavon a „Füred del” kesedés. Tanulmányút Ha reális mérleget akarunk készíteni a Mirhó-gát megépítésének következményeiról, a fentiekben leírtakat kell figyelembe venni. Manapság szokássá vált valamelyik oldal egyoldalú túlhangsúlyozása. Ez a későbbi Széchenyi-Vásárhelyi-programra is elmondható. A tisztességes megítélés, az előnyök és a káros következmények sokoldalú, elfogulatlan, az adott kor társadalmi állapotát is figyelembe vevő értelmezésével születhet meg. Tóth Albert

A bicentenárium megünneplése (1987. október 9-10.)

Nyíri László igazgató professzor tájékoztatója a karcagi kutatóintézetben

Is merős arcok sz ak mai vitája a Füred fedélz etén

A Mirhó-gát megépítésének alkalmából 1987. október 9-10-én tudományos emlékülést és kiállítást rendeztek Kisú jszálláson.

A konferencia szakmai anyagát az Áldás és átok a víz című kötetben jelentették meg a megemlékezés szervezői. A Tóth Albert által szerkesztett, azóta is sokak által meghivatkozott és rendszeresen keresett kiadványban tíz szerző fejtette ki szakvéleményét. Az ünnepi program keretében avatták fel az Abádszalók és Ecsegfalva határában lévő két emlékkövet, amely e tiszai és a beret�tyói vízrajzi tengely két végpontján fekszik. Az emlékkövet – benne az alkalomra készült plakettet – Györfi Sándor karcagi szobrászművész készítette. Azóta mind a két, sokak által meglátogatott emlékhely hirdeti a hajdani vízivilág kapcsolódását, egybetartozását.

A fotókat készítette: Székely Tamás (TermészetBúvár)


KLÍMAVÁLTOZás Nicholas Stern:

Magyarország is része a klímatörténetnek Árvízveszély Budapesten és Londonban, olvadó víztorony a Himalájában és soha nem látott népvándorlás északra - nem fest túl rózsás képet a jövőről a klímaváltozást gazdasági szempontból vizsgáló Sir Nicholas Stern, aki azonban mindig hozzáteszi, hogy ha okosan viselkedünk, akkor nem lesz nagy baj. A Világbankot és a Blair-kormányt is megjárt neves közgazdász az [origo] internetes újságnak adott interjúban üzent a tétovázó magyar politikusoknak és gazdasági vezetőknek is. - Egy nemrég közzétett felmérés szerint a magyarok túlnyomó többsége aggódik a klímaváltozás hatásai miatt, de a magyar politikusok és gazdasági vezetők nem igazán foglalkoznak a kérdéssel. Mit üzenne ezeknek a politikusoknak és üzleti vezetőknek? - A klímaváltozás mindenkit érinteni fog. Ez egy olyan jelenség, amelynek kialakulásához mindenkinek köze van, és amely mindenkinek az életét befolyásolni fogja. Hadd mondjak el egy példát, ami a lakóhelyemmel, Londonnal kapcsolatos. Az Egyesült Királyságot, azon belül is Londont várhatóan kevésbé fogja rosszul érinteni a klímaváltozás, mint más városokat. Így is sokkal csapadékosabb lesz azonban az időjárás a mostaninál, azaz ha nem lesz addig semmi fejlesztés, akkor a szennyvíz a Temzébe ömlik majd, mert nem fogja elbírni a rendszer. London Budapesthez hasonlóan egy folyó mellett terül el, így komoly árvízveszélynek lesz kitéve. Az éghajlatváltozás hatásai főként a víz révén jelennek meg: árvizek, viharok, szárazságok, a tengerszint emelkedése. És ez alól egyik ország sem tudja kivonni magát. Magyarországon is láthattunk az utóbbi években nagyon enyhe teleket és forró nyarakat. Alkalmazkodni kell, ez egy gyakorlati kérdés, amit senki sem hagyhat figyelmen kívül... - ...nyilván beleértve Magyarországot is. - Persze, hiszen Magyarországon is tapasztalható a jelenség. A világnak cselekedni kell, ha pedig nem teszi meg, akkor ennek a századnak a végén vagy a következőnek az elején öt Celsius-fokkal is nőhet a hőmérséklet. Ez nem biztos, hogy így lesz, de hatalmas kockázatról van szó. Öt fokos emelkedés óriási népvándorláshoz vezetne az északi irányba. A legutóbbi jégkorszak idején éppen öt fokkal volt alacsonyabb a hőmérséklet, mint most. A mai Egyesült Királyság, Franciaország, Észak-Amerika és Magyarország területét több száz méter vastag jég borította. Nem is éltek itt emberek, sokkal délebbre voltak csak ehhez megfelelő körülmények. Ha most öt fokkal tovább emelkedik a


hőmérséklet, nagyon sokan indulnak majd meg észak felé, ami komoly konfliktusforrás. Ha nem teszünk semmit, akkor 20-30 éven belül megjelennek majd azok a hatások, amiket a londoni példában említettem. Ha előretekintünk száz évre, és az emberiség nem tesz semmit, akkor a következmények óriásiak lesznek. - Jelentésében azt állítja, hogy a gazdag országoknak segíteniük kell a szegényebbeket, hogy el tudják viselni a hatásokat. Melyik kategóriába tenné Magyarországot? Gazdag vagy szegény?

„Ha része vagy Európának, része vagy a történetnek”

- Magyarország gazdagabb az átlagnál. Minden országnak érdeke, hogy kivegye a részét a tennivalókból. A gazdag államoknak nagyobb felelősséget kell vállalniuk, mert ők inkább okolhatók azért, ahova jutottunk. Az éghajlatváltozást azok a gázok okozzák, amelyek a légkörben összegyűlve csapdába ejtik a forróságot. Minden évben hozzáadunk valamennyit ehhez a gáztömeghez, amelynek kialakulásában különösen a gazdag országok játszottak szerepet. Magyarország az átlagnál fejlettebb, de ami fontosabb, hogy Magyarország része Európának, amely vezető szerepet vállalt a klímaváltozás elleni fellépésben. Ha része vagy Európának, része vagy ennek a történetnek is. De a józan ész is azt diktálja Magyarországnak, hogy a jövőbe nézzen, és nagy ipari beruházások terepe helyett szolgáltatási, illetve tudásközponttá váljon. A London School of Economics tanára vagyok, a Világbank egykori vezető közgazdásza, vezettem a brit kormány közgazdászait összefogó szervezetet, és most professzorként itt vagyok Budapesten. Ez egy gyönyörű város, jó egyetemekkel, híres matematikai múlttal. Magyarország jó helyzetben van ahhoz, hogy intellektuális fronton az élre törjön. - Nagyon optimistának hangzik. Követte ön a magyar kormány hozzáállását a klímaváltozáshoz? Talán hallott

KLÍMAVÁLTOZás róla, hogy Magyarország az Európai Bírósághoz fordult, mert nem akarja elfogadni, hogy Brüsszel csökkentette azt a szén-dioxid mennyiséget, amelyet kibocsáthatunk. - Nem az én feladatom, hogy állást foglaljak ezekben a kérdésekben. Elég közelről figyeltem Magyarországot, amikor az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank vezető közgazdászaként dolgoztam. Szoros munkakapcsolatom volt például Németh Miklós egykori magyar miniszterelnökkel, aki a bank alelnöke volt akkor. Úgyhogy követtem a magyar gazdaságot, különösen a kilencvenes évek második felében. Amit hangsúlyoznék, az az, hogy a kibocsátás csökkentésének költsége viszonylag alacsony. Egy százaléka a GDP-nek, de lehet akár olcsóbb is. Például Magyarország számára, amely az egykori szovjet blokk tagjaként hosszú ideig nagyon pazarlóan bánt az energiával, járható út, hogy hatékonyabbá teszi az energiafelhasználást, amivel pénzt fog spórolni. - Érzékel bármiféle változást, javulást a klímaváltozás kezelésében tavaly október óta, amikor közzétette jelentését? - Figyelemreméltó változások történtek azóta. Nem mondanám, hogy ez kizárólag az én jelentésemnek köszönhető, de talán az is hozzájárult, sok más ember munkájával együtt. Vegyük például George Bush amerikai elnök legutóbbi State of the Union (a hagyományos elnöki felszólalás az év elején a kongresszusban - a szerk.) beszédét. Őt nem éppen az ügy élharcosaként tartják számon, de akkor főleg az energiafelhasználás hatékonyabbá tételéről beszélt, és talán először mondta ki azt, hogy ez segít majd egy fontos probléma, a klímaváltozás elleni fellépésében. Ott volt aztán az idei G8-találkozó, ahol 50 százalékos kibocsátáscsökkentésről szóló tervet fogadtak el 2050-re. És ne feledkezzünk meg az Európai Unióról sem, amely márciusban elfogadta azt, hogy 2020-ra 30 százalékkal csökkentik az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását. - Ezek fejlett, ipari országok. Mi a helyzet azokkal a fejlődő, gyorsan növekvő gazdaságú államokkal, például Kínával vagy Indiával, amelyek egyre jobban szennyezik a környezetet, de közben nem éppen túl buzgók, ha a gázkibocsátás csökkentéséről van szó? - Indiához harminc, Kínához húsz éven át kötött a munkám, utóbbi helyen egy ideig éltem is, úgyhogy elég jól ismerem ezeket az országokat. Az elmúlt egy-másfél évben olyan gyorsan változott a közvélemény Kínában, amire az utóbbi húsz évben nem volt példa. Hogy miért? Mert tudják, hogy nagyon sebezhetőek. Mondok egy példát. A Himalája egyfajta víztoronyként működik az egész térség számára, mintegy 3 milliárd embernek, a teljes emberiség felének jelenti a fő vízforrást. A jég és a hó tartja a vizet, ha pedig a globális felmelegedés folytatódik, akkor ezek az országok kezelhetetlen árvizekkel, esőzésekkel lesznek kénytelenek szembenézni. Tehát tisztában vannak vele, hogy komoly veszélynek vannak kitéve. A másik dolog, amit tudni kell Indiával és Kínával kapcsolatban, hogy ők úgy érzik, a gazdag országok voltak azok, amelyek felhalmozták az üvegházhatást okozó gázokat. Azt mondják, ti tettétek ezt, és igazuk van. Most azt kell nekik elmondanunk, hogy nem kell visszafognotok a növekedéseket. Ha ésszerűen használják fel az energiát, alkalmazzák az új technológiákat, akkor folytatódhat a gazdasági növekedés. Ez nem valamiféle

lóverseny a klímaváltozás elleni küzdelem és a gazdasági növekedés között, se Indiában, se Kínában, se Magyarországon. Valójában az a helyes növekedési stratégia, ha felelősen kezeljük az éghajlatváltozást. - Mit gondol azokról a bírálatokról, amelyeket ön kapott a jelentés közzététele után? Közgazdász kollégái és klímakutatók is azt mondták, hogy ön mindig a legros�szabb eshetőséggel számolt a vizsgálatai során és túl pes�szimista képet festett.

Tony Blairrel a jelentés tavalyi bemutatóján

- Azt gondolom, hogy tévedtek. A mi jelentésünk tavaly októberben jelent meg, az IPCC (az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete - a szerk.) februárban, márciusban és áprilisban tette közzé vizsgálati eredményeit. Kiderült, hogy azok a tudományos feltételezések, amelyek a mi jelentésünkben szerepeltek, még kifejezetten óvatosnak bizonyultak. Az időközben megjelenő információk alapján azt mondom, hogy mi túl elővigyázatosak, sőt, túl optimisták voltunk a várható károkat illetően. Ami pedig a gazdasági szempontokat illeti, a korábbi tanulmányok szerintem nem vették elég komolyan a veszélyeket. Nem foglalkoztak olyan fontos etikai kérdésekkel sem, hogy mi, a mostani generáció hogyan törődünk az ötven vagy száz év múlva élő emberekkel. - Feltételezem, hogy repülővel érkezett Magyarországra. Hogyan oldja fel azt a dilemmát, hogy az ilyen utakkal hozzájárul a szennyezéshez, miközben mindenkit arról próbál meggyőzni, hogy tenni kell valamit a klímaváltozás ellen? - A kormány és az egyetem is kiegyensúlyozza a repülőutak által okozott károkat (ez a módszer egyre terjed Nyugat-Európában, a brit mellett a norvég kormány is alkalmazza - a szerk). Így miközben szén-dioxidot termelünk valahol, tudjuk csökkenteni a kibocsátást máshol. Nem akarnék amellett érvelni, hogy a gazdasági mozgásnak le kellene lassulnia. Nincs erre szükség. A világ egyszerre tud növekedni és zöld lenni. Csak a megfelelő módszereket kell hozzá alkalmazni. Okosabban kell felhasználni az energiát, át kell alakítani a közlekedést, meg kell állítani az erdőirtást. Ha ésszerűen viselkedünk, akkor nem kell megállnunk. A cikk forrása: http://www.origo.hu/itthon/20070829-nicholas-stern-interju-aklimavaltozasrol.html


Kitekintô MOLNÁR GÉZA

Egy előadás margójára avagy végjáték a történelem színpad án

Ifjabb Dumas anno 1790 körül azzal kérkedett, hogy őt nem zavarhatja meg az utca, s egy pillanatra sem téveszti szem elől a lényeget, a valós történéseket. Azok a szalonok, melyek akkoriban a Dumas-féle valóság kereteiül szolgáltak rég feledésbe merültek, az utcán zajló események ezzel szemben történeti tananyaggá lényegültek. Olvasva napjaink írásait, híreit, a levelező listákon futó eszmecseréket, s látva emellett a mindennapi történéseket úgy érzem megannyi „kis” Dumas vesz körül, kik az egyre komorabb és egyre vészjóslóbb események dacára sem hagyják megtéveszteni magukat. Miközben odakünn az utcán fenekestül fordul fel világunk, ők továbbra is csak a szalonokban zajló eseményeket tartják számon, mintha az utca valami távoli, idegen bolygó, vagy legalábbis földrész volna, mely nem hat, és nem is hathat ránk semmiképp és semmilyen formában. Nem tudom ugyanabban az országban élünk-e? Nem tudom egyedül látom-e a jeleket? Azt sem tudom, az utóbbi időben sikerült-e megőriznem az ép elmémet, másként fogalmazva épp az elmémet sikerült-e megőriznem? Mégis: ebben az évben a leghidegebb hajnal május elején köszöntött ránk, kis túlzással azt mondhatjuk május 15-én több hó esett az Alpokban, mint egész télen, közben csakúgy mellékesen a Bioszféra 1-ben is elkezdtek hullani a beporzást végző rovarok. Kevesen tudják, a Bioszféra 2 nevet viselő kísérletben is ezzel kezdődött a végjáték. Igaz, ott rögtön az elején. A program rendkívül egyszerű volt. Komoly tudósok, komoly háttérismeretekkel, és még komolyabb hard- és szoftverő háttérrel felfegyverkezve kiszámítolták, mi mindent kell elvinniük magukkal izolált kis világukba, hogy jól működő, önfenntartó ökológiai rendszert hozzanak létre, mely a levegőtől kezdve

vízen át az élelemig mindent biztosított volna a világtól, a Bioszféra 1-től teljesen elszigetelt kis világ számára. A kísérlet csúfos kudarcba fulladt, a bevitt fajok nagy része rögtön az elején eltűnt, pár hét után meg kellett szüntetni a rendszer elszigetelését, mert a bent lévők megfulladtak volna. Nagyon érdekes kérdés lesz, hogy mi a Bioszféra 1 elszigeteltségét hogyan fogjuk majd megszüntetni, ha itt is borul az oxigénháztartás. Az ügylet kicsit az élet teremtéséhez hasonlatos. Az embernek itt akaratlanul is Lucifer szavai jutnak az eszébe:

„…Hogy nehány anyag Más-más tulajdonokkal felruházva, Miket előbb, hogysem nyilatkozának, Nem is sejtettél bennök, úgy lehet, Vagy ha igen, másítani nincs erőd, Nehány golyóba összevissza gyúrva, Most vonzza, űzi és taszítja egymást, Néhány féregben öntudatra kél, Míg minden megtelt, minden kihűlt, És megmaradt a semleges salak. – Az ember ezt, ha egykor ellesi, Vegykonyhájába szintén megteszi…” Hányan voltak s vannak, kik ma is komolyan gondolják ezt a vegykonyhát, holott nem az öntudatra gyúlásáig, de az élet kialakulásáig sem jutottunk el. Holott megvolt a vegykonyhánk, s meg is tettünk mindent azért, hogy az anyagelvűség szilárd talaján maradva igazoljuk csak „nehány más-más tulajdonokkal felruházott, golyóbisokba gyúrt anyag vonzásából, űzéséből, taszításából” született az élet. Mégsem sikerült. A golyóbisok azok maradtak, amik voltak. Mi azonban időközben sokat változtunk. A Bioszféra 2 persze sokkal nagyobb kudarc. Itt ugyanis az élet már rendelkezésre álló építőkockáiból akartunk létrehozni valamit, ami köröttünk – eddig – jól működött. Úgy gondoltuk,


hogy ebből is egy kicsi, abból is egy kicsi majd létrehozza és fenntartja azokat a körülményeket, melyeket nemes egyszerűséggel létfeltételeknek nevezhetünk. És osztottunk és szoroztunk, és végiggondoltuk hány fajt is kell összegyűjtenünk és bevinnünk, hogy minden rendben legyen, aztán modelleztünk és kudarcot vallottunk. Talán senkinek sem tűnt fel, talán néhányan látták: a Bioszféra 2 kudarca bizonyította a legékesebben Lovelock Gaia-elméletét. Ahogy nem tudtunk életet teremteni, úgy nem tudunk élőrendszereket sem, de elpusztítani sajnos el tudjuk valamennyit… Az utca története, úgy mint 1789 után a vér, a szenny, az árulás és a pusztulás története, s ahogy akkor is, most is sokkal mélyebbre nyúlik vissza a folyamat. Valamikor nagyon régen, egy másik korban, egy másik világban, amikor minden hanyatlás, minden egyre vészesebb figyelmeztetés ellenére az ember még hitt, mert hihetett vagy sorsa jobbra fordulásában, vagy legalább abban, előbb távozik a színpadról, sem mint a darab az elkerülhetetlen végkifejletet elérné, Hamvas Béla nyomán beszéltem az időben lehulló függönyről. Akkor úgy véltem, a függöny egyfajta színpad kulisszáit takarja. Aki mögötte van, a történelem előtti időket éli, aki kilép mögüle, s számunkra is láthatóvá válik, annak elkezdődött a története. Mert ahogy egyszer egy sosem volt és sosem lesz város elpusztult kocsmájában egy részeges öregember mondta volt: Mindenkinek van egy történet, ami csak az övé. S a történet attól történet, hogy van eleje és van vége. Az első pillanat, amivel népünk kilépett a színpadra – szégyen, nem szégyen, de igaz – a hagyományokkal való szakítás, az ősök évezredes tudásának elhajítása, megtagadása. Abból, amit népünk történetének nevezünk e színpadon csak az

Kitekintô jelent meg, ami e körbe tartozik. Gazdálkodásunkról, érték- és kötelességrendünkről, erkölcsi és jogi szokásainkról, az adományozás, az öröklés mikéntjéről, s számos olyan mozzanatról, mely még évszázadokon át őrizte a hagyományos formákat, semmi gyakorlati tudásunk nincs. Hiába rúg kötetekre a kérdés „szakirodalma”. Olyan mintha nem is lenne. Nincs rá szemünk és nincs rá fülünk. Nem halljuk és nem látjuk. Mert mi itt állunk már a színpadon, s ami innen nem látszik, az nincs. Nem hagyjuk magunkat megtéveszteni, akárcsak egykor Ifjabb Dumas. Ami a színpad mögött van az nem más, mint a kezdet és a vég… A Kárpát-medencében – mint mindenütt a világon – a víz volt a kezdet. A víz határozta meg, s határozza meg ma is az élet kereteit. Az a víz, mellyel gazdálkodhatunk, mi is, s minden más élő. S rajtunk kívül minden más élő tudja is ezt, még az élővíz is. Attól a perctől kezdve, hogy két csepp víz összeáll e földön minden – szabályozzák bár lépteit fizikai, biológiai, ökológiai vagy egyéb törvények – a víz megtartására törekszik. Az élővizek kanyargós, parttalan medre, a vízszintes medermozgások, a hordalékterítés sajátságai mind mind megannyi vízcsapdát teremt, szemben a gravitáció, a semmibe hullás öröktörvényével. A sor persze nem ér véget, mondhatni csak kezdődik a lefolyás fizikai sajátságaival. A következő lépcsőfokon a felszínborítottság jelenik meg, a növényzet, a legkisebb fűszáltól – mi több, a legapróbb békalencsétől – a legnagyobb famatuzsálemekig. Olyan kísérlet ez, melyet nem magunk hoztunk létre, s bár kialakulásában, fennmaradásában és fejlődésében volt némi szerepünk, mégsem tudunk róla semmit. Nem, mert mindaz a tudás, mely ebben a világban segítene bennünket tájékozódni, ott maradt a függöny mögött. Ma már nem tudjuk, hogy a Kárpát-medence természeti adottságait a Tisza hozta létre és alakította ki, ártereivel, időszakos és állandó elöntéseivel, erdeivel, halaival és halászaival. Nem tudjuk, bár azok a halászok szépapáink voltak. A mi

történetünk azonban az árulások és az eltékozolt örökségek története, s ahogy Mikszáth írta volt: nekünk is maradt még az ősök földjéből valami eltékozolni való. De az unokáinkra csupán emlékeket hagyunk, emlékeket vagy azokat sem. Változik a világ, fordul a kocka, s e fordulatot magunk készítjük elő nap, mint nap. Abban a hitben, hogy ami kint történik, annak hatása bent nem lesz majd érezhető. A természetes rendszerek elpusztítása akkor is jóvátehetetlen bűn lenne, ha képesek lennénk beteljesíteni Lucifer jóslatát. Csakhogy hiába építünk egyre korszerűbb vegykonyhákat. A tudásunk egyre sekélyesebb. A tudományfejlődés alapja és egyben motorja a specializáció. Ami – Konrad Lorenz szavaival élve – azt jelenti, hogy egyre kevesebbről, egyre többet tudunk. A végeredmény itt kopogtat az ablakon, lassan mindent tudunk a semmiről. S mindez nem tréfa, még csak nem is szójáték. Miközben egyre büszkébbek vagyunk arra, men�nyi apró részlettel gazdagodik specialistáink tudástára, a gyakorlatban egyre kevesebbet tudunk a világról. S minderre akkor kell rádöbbennünk, mikor vegykonyhánkba Istent játszva a luciferi jóslat beteljesítésén munkálkodunk. Az egész nem egyenlő a részek összegével. Ez szó szerint azt jelenti példának okáért, hogy egy erdő nem egyenlő a benne lévő növények, állatok, részecskék és egyebek összességével. Ezt elméletben tudjuk is, mégis azt hittük, ha ezeket a részecskéket felhalmozzuk, és külön világba zárjuk, működőképes egészet alkotnak majd. Nem így történt. Valami alapvető mozzanat hiányzott ahhoz, hogy az erdő megszülethessen abban a világtól elzárt világban. A természetes rendszert az különbözteti meg az egymás mellé dobált elemek halmazától, hogy képes megteremteni és fenntartani saját arculatát. Azt az arculatot, amit nemes egyszerűséggel és határtalan ostobasággal természeti adottságoknak nevezünk. Az arculattervezés azonban nem mai keletű. Néhány milliárd éve, vagy még régebben kezdődött, egymásba épülő lépcsőkből

tart, s az a gyanúm, ha meg akarjuk ismételni, egyetlen lépcsőt sem spórolhatunk meg. Összerakni az elemeket s azt várni, hogy ezekből majd élelemláncok, társulások, együttműködő természetes rendszerek alakulnak ki, megközelítőleg akkora ostobaság, mintha valaki levágott karokból, lábakból, fejekből és törzsekből állatokat, embereket rakna ös�sze, s várná, hogy az általa összefércelt lények majd élni, érezni kezdenek. Ez a Bioszféra 2 legfontosabb, ugyanakkor beláthatatlan tanulsága. A természetes rendszerek működése és a természeti adottságok egymástól elválaszthatatlan dolgok. Szétválasztásuk amolyan íróasztal melletti okoskodás, még inkább valamiféle elemi ostobaság. Olyasmi ez, mint ha azt képzelnénk, hogy a takarítás, a főzés, a terítés-tálalás, az ebéd maga, majd az asztal leszedése, és a mosogatás – mindennapjaink étkezéshez kapcsolódó örök körforgása – a lakásunk adottsága, s független a benne élők tevékenységétől. Holott mindaz, ami körülvesz bennünket első lépésben, a földhöz legközelebbi, első léptékben a körülöttünk lévő élőlények együttműködésének az eredménye. A rendszer, mely belőlük, belőlünk létrejön, elsőként mindig a szélsőségek kiegyenlítését, mérséklését célozza meg. A hegykoszorú bővelkedik vizekben, a folyók ös�szegyűjtik és elvezetik e fölösleget. De csak a fölösleget. Akinek volt alkalma összehasonlítani akárcsak egy hegyi patak, vagy folyócska két arcát, látta a réten, vagy a kavicsos mederben szerteágazó kicsiny kanyargó erecskéket egyetlen bömbölő zúgókkal, sellőkkel terhes folyammá nőni, pontosan tudja, mire gondolok. A rendszer mindig azt teszi, ami a dolga. Még a zúgva rohanó ár is tartalékol, ha hagyják. Természetes vízfolyásokban csak a sodorvonalban rohan a víz, mellette számos visszaforgó, tóállás, tocsogó, esetenként rét, tőzegláp, láperdő lassítja, lassítaná a lefolyást. Lenn a síkokon aztán gyökeres fordulat következik be a folyó életében. Talán nem véletlenül. Ide ugyanis egyre kevesebb csapadék jut. Ahogy közele-


KITEKINTÔ dünk a medence közepe felé, úgy lesznek egyre ritkábbak az esők, úgy lesz egyre egyenetlenebb a vízellátottság. De erre is van megoldás. Mert a folyó, amely a hegyek vizeit összegyűjti, s oly fukar módra alig hagy ott valamit, a síkokon bőkezűen osztogatja kincsét. És épp akkor, amikor arra a legnagyobb szükség van. Nem véletlen a zöldár és a rügyfakadás egybeesése. Akkor a legtöbb a víz az Alföldön, amikor az itt élő növények, erdők, rétek, mezők vízigénye a legnagyobb. Ahol legnagyobb a szükség, ott a legközelebb a segítség. A rendszerek egymásba épülnek, működésük egymást erősíti. A folyó vizet hoz, a víz erdőt nevel, és az erdő vizet tart vissza. Az egymásba épülő mozzanatok furcsa összjátéka létrehozza mindazt, amit magunk körül láthatunk. Nem ingyen ajándék ez, nem valamiféle öröktől fogva létező, vagy netán globális folyamatoktól függő külső meghatározottság. Nem, ilyesmiről szó sincs. A körülöttünk lévő látható és láthatatlan világ ezernyi szállal összekötve maga hoz létre valamit, amit nem látunk, nem értünk, s így aztán tudálékos magyarázatokat keresünk a magától értetődőre, a természetesre, miközben egész világunkat arra építjük, hogy e szálak bonyolult és létfontosságú hálózatát elszaggassuk. Mert amikor elszakítunk egy-egy szálat, energia szabadul fel, s mi ebből táplálkozunk. A kilátásaink borzasztóak. Hiszen bennünket is ezek a szálak kötnek össze. A háló lassan szétszakad. A történet az utolsó mozzanatokhoz közelít. Akik előre látták az események fordulatait óva intettek bennünket attól, hogy eljussunk idáig. Mindenki hitte, hogy van választásunk, hogy egészen az utolsó pillanatig visszafordulhatunk. Való igaz, egyetlen mozdulattal leléphetnénk a színpadról, visszatérhetnénk a függöny mögé, a történelem előtt, a történelmen kívüli időkbe, s akkor a történelem számára láthatatlanná válnánk. A saját történetünk nem érne véget, csupán függetlenedne a luciferi jóslattól. Talán érdemes lenne tenni egy próbát… Zalkod, 2007. május 16.

Antal István:

SZEMÉTKE „Míg aztán egyszer csak azt éreztem: apám-anyám a tenger! Az, hogy paraszt vagyok, attól érzem a tenger szárazát, a földjét, s éppen azért a vízét is úgyabbul. A víz a legősibb lény! Általa ismertem meg a halászokat, ezeket a nagyon szegény, hallgatag parti embereket. Őáltaluk meg az őslakókat, akiket az egykori hódítók a tengernek adtak martalékul. A mélyben, a mosott kövekben láttam meg az ősök szép alakját, azokét, akik örökké számon fogják kérni a barbárságot a civilizációtól.”

(Tóth Menyhért) Kedés, szemétkedés, így teljes a cím, csak nem akarok csúnya szót használni – csúnya szavat inkább, szavatossági, nem szótossági idő, így helyes, igen –, szőnyeg alá vele, ne lássuk, s ha a szőnyeg az enyém, a szemét is a tulajdonommá válik: íme, gazdagabb lettem. Ilyen gazdagok vagyunk. Ilyeneket gyűjtünk, gyorsan avuló – eleve felesleges tárgyakat, egyre többet-többet, nő a jólét, másznak ránk a tárgyak, telepszenek. Valójában nem is a tárgyak megszerzése nehéz, hanem a szabadulás tőlük. A felesleges tárgyak nélküli élet. Magam is próbálgatom a nincstelenséget, a minimáltárgyas valóságot, mégis, e pillanatban is, három számítógép és két printer lapít a szárnyam alatt. Jönnek a tárgyak, jönnek-jönnek, befészkelik magukat, mint a kiskakukk, és viszik az időnket, kilökik az időt a fészekből, a szeretetet mások iránt, a gondolatainkat, önmagunkat, akadályoz a belső úton, és, nahát, most jövök rá, félrelökik őt is. Nem tagadom, lehet kedvelni némelyüket, érték is akad köztük, néha felragyog valami a szutyokban, csillagszemű dzsuvás, van nélkülözhetetlen sörbontó, szép csoki, emlékét őrző kavics, de a legtöbbük, kezet a szívre, felesleges, csak sajnáljuk kidobni, jó lehet még valamire, majd odaadjuk annak a, nem kér enni, egyebek. Hűségesek, ragaszkodósak, segítsünk rajtuk, legalább a feleslegeseknek mutassunk utat (lendületes útmutatót kaptam, az ajtót javasolta). De ha sikerül is eltávolítani a szívünkből, eltávolítani a lakásból, még mindig nem sikerül a valóságból, a jelenvalóságból. Valami furcsa történik a világban: mintha a tárgyakhoz tapadó idő széthasadna. Mintha a tárgyak elavulási ideje, használhatóságuk ideje és lebomlásuk ideje egyre jobban eltávolodna egymástól. Régen addig használtak egy tárgyat, míg használható volt, s ha javíthatatlanná vált, eldobták, s mivel a tárgy nemcsak környezetbarát volt, mint mondjuk egy természetes anyagból készült baseball-ütő, hanem a környezetéből származó is, ezért a visszailleszkedés, a lebomlás is hamarosan bekövetkezett. Ma egy tárgy még bőven használható lehet, a célnak tökéletesen megfelelő, mégis elavult, le kell cserélni, mert itt az újabb verzió, tizenkettő pont nullás, ez a tökéletes, mondja a gyártó, pedig a nyolc pont nullást is ők adták el, arra is ezt mondták annak idején, szavahihető társaság, na igen, tegnap hazudtak, de ma már nem hazudnak, mondják, én meg elhiszem, mert jóhiszemű vagyok és barom, ezt hívják fejlődésnek, azt hiszem. A másik időhasadék a használhatóság és a lebomlás ideje között nő, elképesztő mértékben. Van olyan hulladéktípus is – a tárgyak ebben a szakaszban a közmegegyezés szerint is a szemét, hulladék szóval illetendők –, a radioaktív, mely ezer években mérhető idő múlva simul vissza a természetbe. Erre még unokáink unokái is büszkék lehetnek.


KITEKINTÔ Szerencsés ember vagyok, rossz az epém, átélhetem odabé a külvilág baját. Emésztési probléma, kellemetlen betegség, de egyszerű: benn a nagy bélúton van egy pont, egy határ, ahol a határőr lassan dolgozik, fáradt, hisztis, és egyszer azt mondja, sok hülye turista, hagyjatok békén, nem stemplizek, és lehúzza a sorompót. És amíg le nem nyugszik, idegileg rendbe nem jön, gyűlik rá a sok busz. A helyzet kezelése is egyszerű, három pontban összefoglalható. Pro primo: Jelezni kell az utazásszervezőknek, ne indítsanak újabb járatot, míg a rend helyre nem áll – ez a koplalás, nem szabad enni egy falatot sem. Secondly: Szólni kell a szomszéd Lajos bácsinak, tudja kezelni a sorompót, ha úgy érzi, becsületes emberek jönnek, engedje át őket – így dolgozik a gyógyszer. Pro trzecie: A jövőben pedig, határőrünk idegállapotára tekintettel, szelektálnunk kell a turistabuszokat: csinos egyetemista lányok jöhetnek, pohos német turisták nem – és ez a diéta. A szemét sem más, mint emésztési probléma. Tárgyak keletkeznek, tárgyak pusztulnak – ez rendben van. De ha gyorsabban keletkeznek és nagyobb tömegben, mint ahogy lebomlanak, az nincs rendben. A kúra ezúttal is egyszerű, s három pontban összefoglalható. (Plusz egy kérdőjelben: ...?) Először: koplalás. Amíg a meglévő tárgyak el nem fogynak, nem szabad újakat létrehozni. Le kell állítani a termelést. Minden gazdasági növekedés káros. (És amíg ez tabu téma, amíg erre gondolni sem szabad, reménytelen minden megoldási kísérlet.) Egyébként is, a termelt javak nyolcvan százaléka alapból szemét. Le kell állítani a kereskedelmet, a reklámot, mindenféle piac-élénkítő lépést... Drasztikusan, de gyűlölet nélkül, anélkül, hogy lelkileg az ellenkező végletbe esnénk. Nem arról van szó, hogy az evés egészségtelen. Egészséges embernek ennie, betegnek koplalnia kell. Másodszor: emésztést serkentő gyógyszer. A divat, mely egyre gyorsuló ritmusban cserélteti le tárgyainkat, az avulási időt rövidíti le; a programozott sejthalál, mely szerint tárgyunk a garancia lejártát követő napon romlik el, a használhatósági időt csökkenti; csakhogy nekünk a lebomlási időt kell felgyorsítanunk. A klasszikus módszer a háború, ha lehetek cinikus, de a járványra hivatkozás sem rossz, a lényeg, gyorsan kell átküldenünk a javakat a létezésen. (A diszkont szentek szavatossági ideje lejárt.) Vagy, és talán ez volna az értelmes megoldás a haszontalan pusztítás helyett, raktároznunk kéne, eltenni, ami eltehető, és nem termelni addig, míg el nem fogy a készlet. (Hogy az embereknek a megélhetésükért kell robotolniuk: mesebeszéd. Akármennyi mézet gyűjtenek a méhek, csak annyit hagy nekik a méhész, amennyivel kihúzzák a következő telet.) Harmadszor: diéta. Ha túljutunk a krízisen, új fogyasztói-termelői szokásokat kell kialakítanunk. Az egyszerűség, a puritánság, a világi javak helyretétele (nemcsak új kerékpárküllők kellenek, de új imádságok is), az isteni rend megtalálása a vezérfonal, de a tárgyi világ részleteiben is mozoghatunk: a minőség tisztelete, a pusztulás tisztelete – tartós, minőségi tárgyak készüljenek, a természetben lebomló anyagokból. (Nincs ellentmondás a tartósság és a lebomlási képesség között: a

mai világ tárgyai pillanatokon belül elavulnak mint eszközök, de tartósak mint szemét.) Sok mindent újra kell gondolnunk, józan paraszti ésszel, akár a szemét fogalmát is: számunkra a piszok a szemét, a természet számára a mosópor. Kis házi definíció, a magam számára: A szemét nem más, mint feltámadásra méltatlan valóságtöredék. (Lehet hogy nem igaz, de nekem tetszik.) Szemezgetés következik, a szemét-bőségkosárból. Annyi van, tyuhaj, a legtöbbjük közismert, néhány kevésbét megemlítek, a probléma jelentőségét hangsúlyozandó. A vizuális környezetszennyezést átéljük; a fényszennyezés, a nagyvárosok éjszakai fényszemete, mely eltakarja a csillagfényt, szintén nem új fogalom; a televíziós csatornák sem véletlenül csatornák, többnyire az hömpölyög bennük, mint úttest alatti névrokonukban; az interneten is csak a ganajt górják a gondolat-csikókra; a másság tiszteletének erőltetése sem más, mint az erkölcsi szemét szaporítása; de tudok újfajta szemetet is említeni – pontosabban nem újat, csak idesorolása új –, és ez a demokrácia. A demokrácia jó dolog, sulykolják, mert véleményt formálhatunk mindenről, s mert dönthetünk mindenről. Csakhogy, ha véleményünk megalapozatlan – és többnyire az, nem ismerjük a tényeket, érdekeket –, nem lehet más, csak törmelék, véleményszemét. S mert részt veszünk a döntési folyamatban – hogy ténylegesen vagy látszólag, közömbös, önmagunkkal szemben is válhatunk cinkossá –, részvételünk felelősséggel terhel, s ez a felelősség is töredékes, felelősségszemét. Közös felelősségünk például az öszödi szemétbeszéd, mi működtetünk olyan rendszert, amelyik ilyen csúcsembert produkál. (Demokratának két útja van: gazemberre bízza sorsát, vagy azzá válik maga is.) De hagyjuk az aktuálszemetet. Eccer elmentünk kirándulni, ki a természetbe, na majd ott megtisztulunk, lesöpörjük vállunkról a civilizációt – nem úgy lett. Nem kívül hordjuk azt, hanem belül. Nem tudunk mást tenni a természetben sem, mint amit odahaza. Tárgyak, zenék, műszagok mögé bújunk, beteges viselkedésformákkal bástyázzuk körül magunkat, túlságosan jelen akarunk lenni – márpedig amíg nem vagyunk képesek aktuális szokásainkat, tárgyainkat lényegük szerint látni és akként kezelni is, addig mindegy, milyen tiszta tájat keresünk fel, mi magunk leszünk a szemétforrás, a fertőző góc. Ugye, mielőtt idegen lakásba lépünk, lábat törlünk – az előtt is tisztuljunk meg, mielőtt az erdőbe lépnénk, de legalábbis tegyünk a nyakunkba figyelmeztető táblát: Vigyázat, bioszemét! Tarkovszkij Rubljov-filmjében, miután a tatárok leölik az embereket a templomban (hú, ez nagyon csúnya megfogalmazás volt, mintha, nagyszájú demokrata, azt mondtam volna: – én nem teszek különbséget cigány és ember közt” – dehogynem, máris tettem), néhány túlélő lézeng a halottak között, s az együgyű lány (mondhattam volna szebben is: születetten boldog), egyetlen értelmes cselekedet, egy halott nő haját fonja, szépen, türelmesen. Azt hiszem, itt tartunk mi is, ebben az agyongyilkolt, újra és újra káosz világban: halott anyácskánk haját fonjuk, görcsösen, szerelmesen.


ÖKOTURIZMUS

Kempingezz a Tisza-mentén? Egy Tiszafüredi hétvége története

„…De a kocsma bezzeg hangos…” Az idei igazán meleg nyár végén férjemmel nagy hirtelenséggel úgy határoztuk, hogy a hétvégét egy tiszafüredi kempingben fogjuk tölteni. Diákkorunkban óriási hátizsákokkal a hátunkon már bejártuk fél Európát, és nagyon élveztük. Különösen az volt jó az ilyen nyaralásban – amellett persze, hogy jóval olcsóbb a szervezett utazásnál –, hogy nem voltunk helyhez kötve, mindenhol addig maradtunk, ameddig jól esett, aztán továbbálltunk új tájakat felfedezni, egészen addig, míg a nagy nehezen, egész évben összekuporgatott pénzecskénkből tartott. A nyáron gondoltunk először arra, hogy mivel kisebbik gyermekünk jövőre 5 éves lesz, talán nem kellene valahol vendégházat bérelnünk, hanem bepakolunk az autó csomagtartójába és elindulunk felfedezni a világot. Ehhez persze le kellett tesztelnünk 2 óvodás korú lurkónkat, hogy mennyire bírják a szokottnál nomádabb körülményeket. Szóltunk hát egy rokon családnak – szintén gyermekekkel –, akik nagy örömmel jöttek is. És, hogy miért pont Tiszafüred? Mert rengeteget lehet mostanában hallani a környék turisztikai fejlődéséről, a természeti környezet szépségéről az ezzel kapcsolatos lehetőségekről. Abádszalókot pedig már régebbről ismertük és Füred közelebb is esik Debrecenhez. Felkészítettük hát gyermekeinket a rájuk váró „kalandokra”, bepakoltunk és szombat reggel nekivágtunk. Tiszafüreden számos kemping várja az üdülőket, mi pedig nagyon gondosan végigjártuk mindahányat. A legjobban felszerelt helyett, ahol épp gólyatábor volt – az éjszakai nyugalmunk érdekében –, a parttól kicsit távolabb eső kempingben kerestünk helyet magunknak. Csodálkoztunk kicsit, hogy miért nincsenek többen, hiszen meg kell hagyni, igazán jó helyre tévedtünk. A tópart nagyon szép. De tényleg! A strand kivételével, szinte végig gyékényes fedi, a vízben pedig szárcsák úszkálnak, néha le-lebukva élelemért. Igazi nézelődő paradicsom ez felnőttnek, gyermeknek egyaránt. És a nyugalom is megér egy misét. A stranddal is abszolút meg voltunk elégedve. Először is egy teljesen tiszta, mindennel felszerelt szabadstrandról van szó, ami homokos partjával a kicsik kedvence lett. Szóval, jól éreztük magunkat, strandoltunk, sétáltunk, beszélgettünk, másnapra pedig béreltünk motorcsónakot (nem furcsa, hogy a Balatonban nem lehet motorcsónakkal közlekedni, itt pedig, a sérülékenyebb, kisebb víztérben, igen?), hogy bejárjuk a tavat. Ráadásul a parton összefutottunk a fiam ovis csoporttársával és szüleivel, így a gyerekek nagyon jól érezték magukat együtt. Nekünk viszont akkor kezdett gyanússá válni a dolog… A szülők ugyanis – mikor meghallották, hogy kempingezni jöttünk – sajnálkozva néztek ránk. Megjegyezték, hogy ők is próbálkoztak már idén a sátrazással, de egy éjszaka elég volt belőle. Azóta inkább minden nap kijárnak. Akkor már nekünk is derengeni kezdett, hogy régmúlt Tisza-túráinkon a gergelyiugornyai megállónál szinte lehetetlen volt pihenni a


szomszédos szórakozóhelyekről származó üvöltő zenétől. Az unokatestvérem is megjegyezte, hogy ők azóta nem mennek Tivadarba kempingezni, amióta megunták az éjszakai hangzavart. Eszembe jutott egy tavalyi beszélgetés is, amelyen a Tisza-parti polgármestereknek tett szemrehányást az egyik legnagyobb vízitúra szervező cég feje, hogy sorra veszíti el ügyfeleit, mert bár a túrát nagyon élvezik, de az álmatlanul töltött éjszakák elrontják az egész üdülésüket. De ekkor még reménykedtünk, mivel távolabb voltunk a parttól… Kár volt! A nappali totális nyugalmat az éjszaka totális üvöltő ricsaja váltotta fel. Persze, ki is fogtuk, mert épp a rock-fesztivál zárónapjának éjszakáját töltöttük Füreden, amikor is egy punkzenekar adott elő. 2 oldalról kaptuk a decibelt, északnyugatról a punkzenekar basszusgitárja és dobja, dél-nyugatról a diszkó dobgépe rezegtette az agyunkat. Ráadásul a szomszéd fiatal csapat sem vette figyelembe a kempingek íratlan szabályát, hogy éjszaka nem zajongunk. Nem mintha ők lettek volna a hibásak, hogy nem tudtunk aludni, de akkor is…! Nem szoktunk éjfél körül kiáltozva focizni tíz méterre mások fekhelyétől! Szóval, a zenekar hajnal egyig, a diszkó pedig négyig nyomta, de mi kettôkor beájultunk (szerencsére a gyermekek már korábban, olyan fáradtak voltak). Reggel nyúzottan keltünk, reggeliztünk. Nyúzottan és álmosan ültünk a csónakban is. A tó egyszerűen gyönyörű volt, de mi mindezt fásultan vettük tudomásul. A lányom az ölembe hajtotta a fejét és aludt. Csak néhányszor csillant fel a szemünk, amikor üstökös gémet láttunk ülni egy ágon, vagy amikor a csodálatos, kék jégmadár reppent fel előttünk és tűnt el egy szempillantás alatt. Ebéd után hamar úgy döntöttünk, hogy pakolunk és megyünk haza. Mindenki ki akarta pihenni magát a másnapi munkanap előtt. Az egész hétvégénkre rányomta a bélyegét a csodás nappal – szörnyű éjszaka kettőssége. Ennek fényében már teljesen egyértelmű, hogy miért nem voltak a kempingeknek idősebb és kisgyermekes vendégeik, holott tele volt velük a part. Érthetetlen, miért nem tudnak a kempingek és a szórakozóhelyek kompromisszumos megoldást találni a Tiszamentén (hisz ez máshol is gondot jelent). Érthető persze, hogy a szórakozóhelyek tulajdonosai nappal és éjszaka is a lehető legnagyobb bevételt szeretnék elérni, így viszont számos más érdekcsoport érdekeit károsítják. Egész éjszaka azon dühöngtem, hogy miért nem mentünk 50 km-rel távolabb a bükki hollóstetői kempingbe. De legközelebb nem lövünk ekkora bakot. Persze a füredi strandot később is látogatni fogjuk, de az itteni kempingek bevételét nem fogjuk gyarapítani (és ezért nem a kemping a hibás!). A kirándulásnak azonban volt még egy nagy tanulsága: gyermekeink elérték azt a kort, hogy kulturáltan tudjanak viselkedni, nem zavarva másokat, így jövő nyáron komoly esélye van egy sátras nyaralásnak, valahol Európában. Reménykedünk, hogy egyszer lehet majd a Tisza mentén is csendben pihenni. Nagy Rita

Az Élő Tiszáért Projekt - asszisztens

Apró hírek A szalmával fűtött falu Szalmával fűtenek a kaszaperi iskolában, mivel az önkormányzat megelégelte a milliós fűtési számlát és idén a gáz helyett átállt a természetes tüzelőanyagra. Ha minden igaz, az erre fordított fél millió forint egy év alatt megtérül, ugyanis a szalmafűtés tizedannyiba kerül, mint a „gázos”. A 400 négyzetméteres iskola felmelegítéséhez a legnagyobb hidegben is elég naponta 15 bála szalma, ami 900 forintból kijön, míg eddig 10 ezer forintra rúgott a napi fűtésszámla. Az önkormányzat ezért a következő években valamennyi intézményében bevezeti az új módit. Ráadásul az új kazánokban nemcsak szalmát, hanem avart is lehet égetni. Így az önkormányzat azt tervezi, hogy idén összegyűjtik a közterületeken a lehullott faleveleket és a téli szezonban eltüzelik majd azokat. Forrás:

http://index.hu/politika/belhírek/329204

Végzetes olvadás Amennyiben a globális felmelegedés tovább folytatódik, elérjük azt a már csupán 1 Celsius-fokra lévő hőmérsékleti határértéket, ami után bolygónkon olyan klímaváltozásnak leszünk tanúi, mely megváltoztatja földünk arculatát. Az elmúlt 30 évben a Föld felszínének hőmérséklete tízévenként 0,2 °C-kal emelkedett. Felgyorsult az északi sarki jég olvadás. 1970 óta Közép-Szibéria hőmérséklete majdnem 2 °C-kal emelkedett. Az 1982 óta végzett műholdas megfigyelésekből az derül ki, hogy a tavasz évente egy nappal korábban kezdődik e távoli térségben. Alaszkában körülbelül ugyanennyivel lett melegebb az elmúlt fél évszázad során, és a tavasz itt is két héttel korábban köszönt be. A melegebb időjárásnak köszönhetően óriási tömegben szaporodnak el a különböző növényi kártevők, és hatalmas pusztítást végeznek az északi területek fenyveseiben. A kiszáradt erdőkben gyakoribbak az erdőtüzek, a sötét foltok jobban elnyelik a napfényt, ettől fokozódik a felszín felmelegedése, ami pozitív visszacsatolásként tovább ront a már amúgy is kényes helyzeten. A felengedő talajból nagy mennyiségben szabadulhat fel az erőteljes üvegházhatással rendelkező metán is, ami tovább fokozza a globális felmelegedést.

Mégis egészségesebbek a bioélelmiszerek A bioélelmiszerek valóban egészségesebbek azoknál, amelyek előállításához felhasználnak különböző kemikáliákat – állapította meg egy felmérés. Megváltoztathatja az étkezési tanácsadók hivatalos álláspontját az a kutatási eredmény, amely szerint sokkal egészségesebbek és a daganatos betegségek megelőzésében hatásosabbak a bioélelmiszerek. A brit kormány csaknem 12 millió fontot, azaz 4,5 milliárd forintnak megfelelő összeget költött egy felmérésre, amely szerint azok a zöldségek és gyümölcsök, amelyeket műtrágya vagy más mesterséges szerek alkalmazása nélkül állítottak elő, 40 százalékkal több tápanyagot tartalmaznak. A biotejben pedig 80 százalékkal több antioxidáns van, amely igen hatásos a daganatok és más betegségek megelőzésére.

Kutatják a gyümölcsök jótékony hatását Angol kutatók abban reménykednek, hogy sikerül rájönniük, miért nagyobb a hatása a gyümölcsben, zöldségben gazdag étrendek egyesekre, míg másoknál ez a hatás kevésbé jelentkezik.

A mesterséges anyagok felhasználása nélkül előállított élelmiszerek vasban és cinkben is gazdagabbak, olyan ásványi anyagokban, amelyek sokak étrendjéből hiányzik. A kutatás egyik készítője szerint a bioélelmiszerek fogyasztása olyan előnyt jelent a szervezet számára, mint ha valaki megemelné a napi zöldség- és gyümölcsfogyasztását. A táplálkozáskutatók napi háromszori zöldség- vagy gyümölcsfogyasztást ajánlanak, a mostani kutatás szerint viszont, ha valaki biozöldségekből eszik ennyit, az tápanyag és antioxidáns szempontjából olyan, mint ha négy adagot enne a vegyszerekkel termesztett növényekből. Az eredmények hatására elcsitulhatnak azok az érvek, amelyek a bioélelmiszerek egészségesebb voltát vonták kétségbe.

2007. október 30., InfoRádió / Daily Mail

Ezzel kapcsolatban biztos, hogy az ilyen táplálkozás hatására nagyon sok antioxidáns keletkezik a szervezetben, például E és C-vitamin, béta karotin és polifenolok. Ezek pedig segítenek semlegesíteni azoknak a szabad gyököknek a hatását, amelyeket éppen az immunrendszer termel, hogy elpusztítsa a behatoló káros mikroorganizmusokat.

MR1 Kossuth

Komoly genetikai veszteség fenyegeti a szarvasmarhákat A grenoblei egyetem egyik kutatója szerint a szarvasmarhák genetikai állománya annyira elszegényedett, hogy komoly evolúciós problémáik lehetnek. A szarvasmarha háziasítása mintegy 8500 évvel ezelőtt történt, és a kiválogatás következtében

mintegy 1200 különböző fajtája alakult ki. Azonban a modern mezőgazdasági gyakorlat lassan megszűnteti ezt a nagy változatosságot. A néhány tenyészbikától származó ivarsejtekkel való mesterséges megtermékenyítés ráadásul erőteljes beltenyészetet hoz létre. Jelentős ez a hatás például

Miközben az északi tőzeglápok, az örökké fagyott területek és a fenyőerdők létfontosságúak az egész bolygó szempontjából, fontos gazdasági értéket jelentenek az ilyen területeket birtokló országoknak. A melegedő északi vidékek pedig mezőgazdasági művelésbe is vehetők, ami még növeli is gazdasági értéküket. Igaz, ennek ökológiai kockázatai ma még fel sem becsülhetők. Mivel a talajba fagyott metán várható kiszabadulása gyökeresen megváltoztathatja az egész bolygó éghajlatát, a témával foglalkozó és komolyan aggódó kutatók szerint még határozottabb lépéseket kell tenni a folyamat megállítása érdekében. Mégpedig addig, amíg még nem késő.

a Holstein fajtánál, vagy a japán fekete marháknál. Igaz, hogy a szarvasmarhát egyenlőre nem fenyegeti a kihalás veszélye, de pótolhatatlan örökletes elemek vesznek el, és hát mégiscsak a táplálékunk egyik fontos forrásáról van szó – mondja a francia kutató. Origo

FELHÍVÁS: ÍRJON A TISZAVÖLGYBE! Örömmel fogadunk minden kérdést, hírt, hozzászólást, véleményt és cikket a szerkesztőség címére: Szövetség az Élô Tiszáért, 5065 Nagykörű, Május 1 út 1. A borítékra írják rá, „Tiszavölgy” Drótpostán: [email protected] Akár faxon is küldhetik: 56/543-004 Szeretettel várjuk!

NewScientist


KÖNYVAJÁNLÓ „A Duna mente egykori ártéri gazdálkodása a természettel való együttműködést jelentette és ez megkülönböztetett jólétet és műveltséget teremtett, bizonyítván azt, hogy az emberi civilizáció nemcsak rombolni, hanem építeni, védeni és gazdagítani is tudja a természet sokszínűségét, a biodiverzitást. A XVIII. század végén megkezdett vízrendezések nem az árterületen élő nép, hanem a nagybirtokosok, kalmárok, és a bécsi udvar érdekeit szolgálták. A történelem elhallgatja azt, hogy az egykor vízjárta területek szántófölddé való átalakításáért népünk súlyos árat fizetett és összességében máig folyamatosan fizet és fizetni is fog, ha nem tanulunk e részletesen feltárt múltból. A múltból csak akkor tanulhatunk jelenünk és jövőnk építésére, alakítására, ha azt lehetőségünk szerint teljes valóságában megismertük. E táj nép- és tájtörténetére vonatkozó fellelhető régi és mai iratok, térképek, megfigyelések és emlékezések összegyűjtésével, egybevetésével készült ez a könyv – az ellentmondásokat nem elhallgatva. Éppen ezért alkalmas lehet arra, hogy segítse a természeti környezet védelmét, a terület egykori gazdálkodása tapasztalatainak felhasználását – életünk és megmaradásunk biztosításában.” Andrásfalvy Bertalan 195x284mm, 440 oldal vászon kötés, színes védőborítóval 67 fekete-fehér fényképpel és rajzzal

Kiadja: Ekvilibrium Kiadó www.ekvilibrium.hu [email protected] fax: (06) 23 – 450 354 telefon: (06) 30 391 3603 A könyv megrendelhető interneten is – a honlapcímek gyűjteményét megtalálja a www.ekvilibrium.hu oldalon. A könyv kapható a Libri könyvesboltokban vagy az alábbi könyvesboltokban: Budapest: Atlantisz Könyvesbolt, 1052 Bp., Piarista köz 1.

Budapest: ELTE jegyzetbolt 1088 Bp., Múzeum krt. 6-8. Budapest: Írók boltja, 1061 Bp., Andrássy u. 45. Budapest: Könyvtárellátó Nonprofit Kft., 1134 Bp., Váci út 19. Budapest: Magyarok Háza, Gondos Könyvesbolt, Semmelweis u. 1-3. (tel: 1/267-4515) Budapest: Merhavia, nagyker 1139 Bp. Frangepán u. 28-30., valamint Deák téri metró állomás Merhavia, Rózsadomb Center, Bp., 1021 II. Törökvész u. 87-91, Tel: (36) 3 458 455 Budapest: Pont Könyvesbolt, 1051 Bp., Nádor u. 8. Budapest: Püski Könyvesbolt, 1013 Budapest, Krisztina krt. 26

Megjelent a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és a Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület közös kiadásában „Zöld utak a Tisza mentén” turistaatlasz és útikönyv kerékpáros-, gyalog-, és vízitúrázók részére című kiadvány két kötete, Tiszabecs-Tokaj és Tokaj-Szolnok területi bontásban. A kiadvány ára 990 Ft/db. Megrendelhető: SZÖVET Iroda, 5065 Nagykörű, Május 1 út 1. postacímen, vagy a 30-401-7049-es telefonszámon.


(tel.: 1/375-7763) Budapest: Teleki Téka, 1088 Bp., Bródy Sándor u. 46. Debrecen: Sziget könyvesbolt, 4200 Debrecen, Egyetem tér 1. Pécs: Széchenyi Könyvesbolt, 7624 Pécs, Rókus u. 5. Sopron: Cédrus könyvesbolt, 9400 Sopron, Mátyás Király útja 34/f. Szeged: Bálint Sándor Könyvesbolt, 6720 Szeged, Aradi vértanuk tere 8. Könyvesboltok, terjesztők számára kapcsolatfelvétel: Vida Mónika, [email protected] tel/fax: (06/1) 266-0857.

Regisztrációs lap A IV. Hagyomány és természet konferencia 2007. december 5. (szerda) Név: Cég / szervezet: Postai cím: Telefon: Fax: Drótposta (e-mail): Honlap: Egyéb megjegyzés:

Igen

Nem

Igen

Nem

A helyi termék vásáron kiállítóhelyet kívánok igénybevenni:

Igen

Nem

Szervezetünkről posztert kívánok kihelyezni:

Igen

Nem

A közvetlen kereskedelemről szóló kiadványban szervezetemről rövid bemutatkozó írást kívánok megjelentetni.*

Igen

Nem

Kérek ebédet: Vegetáriánus ebédet kérek:

(Kérjük, karikázza be a megfelelő válaszokat!) Kérjük, hogy a regisztrációs lapot kitöltve, illetve a bemutatkozó írást juttassa vissza az alábbi címre, drótlevélcímre vagy telefonszámra, legkésőbb 2007. november 26-áig! Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium • Kissné Dóczy Emília • 1011 Budapest, Fô u. 44-50. • [email protected] Tel.: 457-3300 / 604 mellék • fax: 275-4504 *A konferencián részt vevő, közvetlen kereskedelemmel foglalkozó, helyi termékeket előállító és/vagy forgalmazó szervezetek, kezdeményezések számára ingyenes bemutatkozási lehetőséget biztosítunk a helyszínen, illetve egy kiadványban. Elsősorban kis- és közepes méretű vállalkozások, civil szervezetek, kezdeményezések jelentkezését várjuk. A rendelkezésre álló kiállítóhely, illetve a kiadvány terjedelme korlátozott, ezért a bemutatkozási lehetőséget a jelentkezések beérkezési sorrendjében tudjuk biztosítani. A kiadvány célja a kapcsolatépítés a szervezetek között és az érdeklődő fogyasztók, vállalkozók, befektetők, civil szervezetek tájékoztatása. Ha élni kíván a lehetőséggel, kérjük küldje el rövid bemutatkozását drótpostán vagy CD-n a fenti címre. A bemutatkozás feltétlenül tartalmazza a szervezet elérhetőségeit (cím, telefon, fax, drótposta, honlap címe, kapcsolattartó neve); egy jellemző fotót a tevékenységről vagy a szervezetről (jpg formátumban); egy (szóközzel együtt) legfeljebb 1000 karakter hosszú bemutatkozást a közvetlen kereskedelemmel, helyi termékek előállításával, forgalmazásával kapcsolatos tevékenységről.

Meghívó IV. Hagyomány és természet konferencia 2007. december 5. (szerda) Tervezett program 9.30 - 10.00 10.00 - 10.15 10.15 - 10.45

Érkezés, regisztráció Köszöntô (Haraszthy László, szakállamtitkár, Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium) Biodiverzitás – kulturális diverzitás: a kultúra élettani sajátosságai (Agócs Gergely, néprajzkutató, Hagyományok Háza) 10.45 - 11.15 Biológiai sokféleség védelem és hagyomány (Dr. Rodics Katalin, osztályvezető, Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium) 11.15 - 11.45 A hagyományok jövôje – hogyan lehet(ne) a tájgazdálkodásból megélni? (Kajner Péter, elnökségi tag, Szövetség az Élô Tiszáért) 11.45 - 12.15 A hagyományôrzés lehetôségei a LEADER+ program keretében, különös tekintettel a helyi termékekre 12.15 - 13.30 Ebéd 13.30 - 14.30 Dr. Andrásfalvy Bertalan: A Duna mente népének ártéri gazdálkodása Az átdolgozott kiadást bemutatja Vida Gábor, akadémikus (MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete A könyv üzenete a mának és a holnapnak (Dr. Andrásfalvy Bertalan, prof. emeritus) 14.30 - 17.30 Szekcióülések két témában: 1. A lokális közösség és természeti környezete Moderátor: Agócs Gergely 2. Helyi termékek fejlesztésének és közvetlen értékesítésének lehetőségei Moderátor: Flachner Zsuzsanna Felkért hozzászóló: Dr. Veres Nándor (Szövetség az Élô Tiszáért, elnök) 17.30 - 17.50 A szekcióülések eredményeinek ismertetése (Agócs Gergely, Flachner Zsuzsanna) 17.50 - 18.00 A konferencia zárása A konferencia idôtartama alatt az „Élô Tiszáért” UNDP-GEF-KvVM Program Tisza-menti akciócsoportjai, valamint a konferencián résztvevô más kezdeményezések helyi termékeikbôl tartanak bemutatót és vásárt. A rendezvényre meghívjuk mindazon kezdeményezéseket, amelyek helyi, illetve hazai termékek elôállításával, forgalmazásával, közvetlen kereskedelemmel foglalkoznak. Célunk, hogy kapcsolatukat erôsítsük, az együttmûködés révén minél több emberhez eljuthassanak az egészséges, jó minôségû termékek, és a termelôk biztos megélhetéshez jussanak. Helyszín: Hagyományok Háza; 1011 Budapest, Corvin tér 8. (Budai Vigadó) Folyamatosan frissülô információkat talál a konferenciával kapcsolatban itt: www.elotisza.hu Kérjük, töltse ki a regisztrációs lapot és küldje vissza legkésôbb november 26-áig! A programban kisebb módosulások még elôfordulhatnak. A részvétel ingyenes.

A konferencia az „Élő Tiszáért” UNDP-GEF-KvVM Program, a Hagyományok Háza és a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium támogatásával valósul meg.

Tájboltot avatott a SZÖVET

Recommend Documents