Jávorka Levente dr.1 – Annus Kata dr.2 – Maróti-Agóts Ákos dr.3 – Gáspárdy András dr.4
Hogy jutott el hazánkba az aranygyapjú? Festetics Imre állattenyésztői szemszögből How did the golden fleece get into our country? Contribution
1–4SzIE-ÁOTK
to Imre Festetics Memorial
[email protected] Állattenyésztési Tanszék: 1ny. főmunkatárs; 2tud. segédmunkatárs, egy. docens; 3egy. adjunktus; 4egy. docens
Köszönve a megtisztelő felkérést, hogy állattenyésztői szemszögből szóljak térségünk és benne Festetics Imre tudós hagyományainak jelentőségéről, csak néhány gondolatomat tudtam valamelyest füzérbe kötni, s hozzájuk képeket keresni, hiszen Festetics Imre neve és munkássága sajnos előttem sem eléggé ismert. Keszthelyen végzett mezőgazdasági mérnökként a Festetics névről először természetesen az alma mater, a Georgikon jutott eszembe. A felvételi vizsgán még Micsurin törvényeit kellett idéznem a „vegetatív közelítésről”. Az örökléstan előadáson aztán már arról értesültem, hogy a genetikában kétféle, egy keleti, szocia-lista és egy nyugati, kapitalista irányzat létezik. A boldog diákévek egy részében egyébként a képeken látható – korábban laktanyaként működő és pusztu-ló – „diákotthonban” laktam emeletes vaságyon, szalmazsákon, de úgy is mondhatom, hogy Festeticsék vendégszeretetében részesültem (élvezve a kastély padlása, tornya által kínált romantikát és panorámát, és röplabdapálya-építéssel pusztítva tovább a kastély parkját).
1961
1961
1965 1961
Szovjet turisták Sármellékről
Karmeliták
Premontreiek
Másodszorra egy élmény, az a látogatás jutott eszembe, amikor a sors kegyelméből, illetve Bodó Imre pro-fesszor jóvoltából Brünnben tehettem látogatást. Az utazás egyébként a csehországi Kladrubba történt egy „hetedhét közép-európai országra szóló” összefogás keretében, melynek során – a legközépeurópaibb ló-fajta, a császári
626
udvari pompa lova – a lipicai (és rokona, a kladrubi) mindenre kiterjedő (törzskönyvi, kü-llemi, genetikai) összehasonlító vizsgálatát végezték el ezen országok tenyésztői. Időközben G. Brem professzor szerkesztésében meg is jelent a kutatásokat összefoglaló könyv. (Lásd a kladrubi mén képe mellett a könyv címlapját!)
Útközben tértünk be abba a brünni volt kolostorépületbe, amelyben annak idején Gregor Mendel, mint tudós Ágoston rendi szerzetes élt és alkotott, s amelyben ma – kertjében a híres kísérleteket idéző virágos-kerttel – a Mendelianum múzeum (és a barátoktól nem idegen sörfőzde is) működik. Később ugyanis Mendelről többet hallva, sokszor furdalt a kíváncsiság, hogy mi késztet valakit arra, hogy egyszer csak bizonyos kiválasztott növényekkel kísérletekbe fogjon öröklődési törvényszerűségek kiderí-tése céljából. Nos, a választ Brünnben kaptam meg, a Mendelianum múzeumban.
A Mendelianum Brünnben
Mendel 2. törvénye:
És a válasz arra is fényt derít, hogy mit köszönhetnek a genetikusok az állattenyésztőknek. Az ösztönzést a tulajdonságok öröklésének kiderítésére ugyanis annak idején főleg a Spanyolországból Európába beáramló merinónyájak folytán fellendülő juhtenyésztés, a gyapjútermelés iránti megélénkülő érdeklődés adta. Euró-pában ugyanis eladdig a finom posztógyapjú, a legendás aranygyapjú csak feldolgozott állapotban volt is-mert. A spanyol kiviteli tilalom alól fölszabadult finomgyapjas merinó terjedése, az angol mezőgazdasági és (szövő)ipari forradalom és a bakewelli állattenyésztési iskola hatására Közép-Európában is hatalmas divatja ala-kult ki
627 627
az elektoral-negretti tenyésztésének. A létszámnövelés helyett – az okszerű takarmányozás és tartás-mód mellett – immár szelekcióval igyekeztek a tenyésztők az áru mennyiségét és minőségét is fokozni. S ez nyomban fontossá tette a kérdést: hogyan öröklődnek a tulajdonságok? De honnan származtak, és milyen gyapja lehetett azoknak a juhoknak, amelyekkel Festetics Imrének is dol-ga akadhatott? A kezdetektől indulva: a gyapjú legendája a görögöktől származik, akiknek nyilván szerepük lehetett abban, hogy a háziasítás helyéről, a szőrős vad, illetve már megszelídített juh mutációjaként keletkezett – bélanyag nélküli pehelyszőrt növesztő – gyapjas juh tovább terjedjen Nyugat felé. A történet szerint Jászon az Argo „matrózaival”, az argonautákkal indult útnak, hogy a Kolkhisi király – valahol a Kaukázus déli lejtőin vagy attól délre (amely mindig is Nyugat és Kelet találkozási pontja volt, s máig is robbanásveszélyesen feszült politikai térség) – sárkányokkal őriztetett aranygyapját megszerezze, ami azonban nem sikerült volna, ha a király lánya, a félisten Médeia bele nem szeret Jászonba és varázs-erejénél fogva nem játssza ki saját apjával együtt a gyapjat őrző óriásokat és sárkányokat. Így lett a szökte-tett menyasszony hozománya az aranygyapjú (Cherchez la femme!). Az aranygyapjas juh vagy csak az értékes gyapjú – ez vitatott – Kis-Ázsián keresztül a Földközi-tenger vi-dékén való [lásd az ábrán a vörös vonalakat] elterjesztésében azonban főként a föníciaiaknak, majd te-nyésztésében valószínűen az araboknak, móroknak is nagy szerepe volt addig, míg ki nem űzték őket a spanyolok Hispániából („a mór megtette kötelességét …”, 1492), akik azonban megőrizték az ott kialakult finomposztógyapjas juhot.
„Médiából” a föníciaiak által Hispániából a spanyolok által
628
Ők azután halálbüntetés terhe mellett vigyáztak a merinónak nevezett fajtájukra, mígnem a XVIII. század folyamán, először csak királyi ajándékként egyre több nyáj jutott Európa uralkodóinak, majd kiváltságos főurainak birtokába [lásd az ábrán a zöld vonalakat].
A merinó elterjedése
Matolcsi J., 1975
A merinó az amerikai spanyol, majd angol és egyéb gyarmatokra, Ausztráliába, Dél-Afrikába eljutva, hamarosan világfajtává vált, s a különböző éghajlati és gazdasági körülmények között igen sokat változott. A XIX. sz. végén pl. mindenfelé a túl ráncolt bőrű („nagy felületű”) ausztrál merinó divatja uralkodott, s csak a XX. sz. közepére vált könnyen nyírhatóvá.
629 629
A régi ausztrál merinó
Szászországban és Sziléziában az eszkuriál, ill. elektorál néven ismertté vált, a degeneráltságig túltenyésztett juhok a legfinomabb minőséget, a legvékonyabb, nem is posztógyapjút, hanem ún. „aetert” adó kultúrfajtát képviselték.
(Schandl, 1960) A Monarchiában a XIX. sz. közepétől a kissé szilárdabb szervezetű, valamivel durvább és igen zsíros gyapjút növesztő, ráncolt bőrű infantado, ill. negretti birka terjedt el. Később a két fajta elktoral-negretti, majd posztógyapjas juh néven egyesült.
Rambouillet (Y. A-Berntrand képe)
630
Merino precoce (Schandl, 1960)
Magyar merinó (Waltner Bertaképei)
A magyar (amiként a német) fésűs merinó a helyi, parlagi juhok vérét is tartalmazó, nagyobb testű, magasabb fürtű francia rambouillet és részben a jobb húsformájú merino precoce fajta hatására alakult ki, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül a Festetics-féle tenyésztőnemzedék tudatos munkáját sem. Festetics Imre idejében és az ő számára azonban ismert volt, vagy lehetett a III. Károly, majd Mária Terézia és II. József által hazánkba behozott német telepesek cikta juha, esetleg a Balkán felől betelepült gyimesi racka, az oláhok rackája, valamint a cigája, és a magyar racka, minthogy az utóbbiakat a spanyol juh és a rambouillet mellett írásaiban is említi.
Cikta
Gyimesi racka
631 631
Oláh racka
Cigája
Hortobágyi racka
Ujguriai, kanszui juh
A magyar rackáról tudjuk, hogy pödrött szarva révén a világon egyedülálló fajtánk, de eredete ismeretlen. Föltételezhetően, de nem bizonyítottan már a honfoglalókkal került a Kárpát-medencébe. Bár újabban a XIVXVII. sz. közötti időszakra teszik a kialakulását (mutáció eredményeképpen), izgalmas kérdés vető-dött föl, amikor Kovács András dr., az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet akkori osztályvezetője fölhívta a figyelmet egy kínai játékfilmre a TV2 adásából, amelyben a kimásolt képkockák tanúsá-ga szerint szerepe van egy, a mienkhez megszólalásig hasonló, pörge szarvú juhnak, ill. nyájnak. A film Kí-na Kanszu tartományában készült, ill. játszódik, a felvételek nem stúdióban, hanem az eredeti természeti környezetben készültek. Ebben az északnyugat-kínai tartományban élnek az ujgurok, akikkel bizonyos tu-dományos közlemények szerint a magyarok a legközelebbi genetikai rokonságban vannak, sőt népzenéjük és népművészetük is igen nagy hasonlóságot és sok egyezést mutat a miénkkel. Érdemes lenne tehát gene-tikusainknak ma is kitekinteni a pannon térségből. Csikós Nagy Béla (1915–2005), világhírű közgazdá-szunk után szabadon: vigyázó szemünket Kínára és Japánra vessük, ők szeretnek bennünket, mert roko-naik vagyunk! Visszatérve azonban a juhokra, mint a tenyésztés tárgyaira: Festetics és nemzedéke számára nyilván nem az – akkor fogalomként nem is létező – fajta, hanem föltehetően a bizonyos tulajdonságokat hordozó egyedek vagy állományok voltak a tenyésztés építőkövei, alapegységei. Az állattenyésztés tudománya az ő számára valószínűen sokkal inkább szerves egységet képezett a gyakorlattal. A Festetics-birtokokon rend-szeres törzskönyvi nyilvántartást vezettek, amely alapja volt a kor legfejlettebb módszereivel végzett tudatos és tudományos igényű állattenyésztési, méhészeti, növénytermesztési, honosítási és nemesítői kísérleteknek. A tudományszervezői mintát a gróf számára a Monarchia gyapjúipari központjában, Brünnben működő Juhos Társaság tevékenysége adta. Nem kevésbé volt fontos a kiterjedt tudományos kapcsola-tokat ápoló természettudós, Carl André (1763– 1831) példája és bíztatása, akivel Festetics Imre szoros sze-mélyes kapcsolatot tartott. André szerkesztette az Oekonomische Neuigkeiten und Verhandlungen c. brünni folyóiratot, amelynek 1819. áprilisi számában fogalmazta meg a beltenyésztés hatásaival kapcsolatos megfigyeléseit. (Amire viszont Szabó T. Attia és Pozsik Lajos cikke hívta föl a figyelmünket a Tudomány c. folyóirat 1989. decemberi számában.) A közleményben
632
Festetics leírja, hogy szerinte melyek a „termé-szet genetikai törvényei” (genetische Gesetze der Natur), mai értelemben a világon először használva e kifejezést – Gregor Mendel (1822–84) működésének színhelyén, három évvel Mendel születése előtt! Okfej-tése tartalmazza a mendeli II. törvény (a hasadás) alapgondolatát, ír a mutációkról (a természet játékairól), a beltenyésztés – a leromlás és a heterózis – hatásairól, vagyis az öröklődés tapasztalatokon alapuló alapel-veiről (tehát még az örökítő „tényezők” hatásának felismerése és matematikai bizonyítása nélkül). A cikk egy további szakaszában fontos tenyésztői szakmai szempontokat sorol föl, amelyeket – hogy közelebb jussunk Festetics, ill. a kor tenyésztéselméleti gondolkodásmódjához –, tenyésztői „ars poeticáját” ér-demes a (beltenyésztéssel kapcsolatos) szövegkörnyezettől függetlenül is, a következőképpen értelmezve vizsgálni. A mai tenyésztők számára is lényegbevágó „kulcsszavaki” a következők: szigorú rend (az állattartásban); kitartó figyelem (a törzskönyvezésben); elfogultság nélküli válogatás (a szelekció során); életrevalóság, egészség (az ellenálló képesség növelése érdekében); anyai gondoskodás megfigyelése (a szaporaság növelése érdekében).
Oekonomische Neuigkeiten und Verhandlungen Nr. 22. April 1819.
Gazdadsági Újdonságok és Tanácskozások 22. sz. 1819. április
Festetics Imre gróf úr további felvilágosításai a beltenyésztésről
Weitere Erklärung des Herrn Grafen Emerich Festetics über Inzucht
(Összevetendő a 2–4. 1819 sz. melléklettel.)
(Verglichen Beilage Nr. 2–4. 1819.) Dieß alles zeuget für meinen Saß, daß so wie in der Natur, so bei unserer gesellschaftlichen Einrichtung nicht sowohl die Inzucht, als die übrigen Umstände die Degradation hervorbringen; saß aber die ausdauernde Aufmerksamkeit, die scrupulöseste Auswahl, in welche sich keine Vorliebe einmischt, große Ordnung in der Erziehung, in der Beobachtung der Lebhaftigkeit, Gesundheit, der Vorliebe, welche die Mütter äußern, die Sache sind, welche jedem, der nicht nebst der Leidenschaft auch Routine besizt, beschwerlich fallen wird, fühle ich, und glaube, aus dieser Ursach nochmal sagen zu müssen, daß Inzucht unbedingt ja nicht zu raten seyn.
Forrás: Dr. Szabó T. Attila – Pozsik Lajos: A magyar genetika első tudományos emléke, TUDOMÁNY, 1989. december, 45–47.]
633 633
Az egyedekre és állományokra vonatkozó – számunkra már az alábbiak szerint nyilvánvaló – minőségi és mennyiségi tulajdonságcsoportok mibenlétéről azonban Festeticsnek valószínűen volt már sejtelme vagy elképzelése: Egyedben Populációban Minőségi (kvalitatív) tulajdonságokban A feno- csak egy v. kevés osztályba sorolható*; egy v. kevés gén az egyes fenotípusok relatív gyakoriságával típus: által meghatározott; a környezet (interakciók) nem v. jellemezhető (fenotípusos frekvencia, penetrancia). kevéssé befolyásolja (expresszívitás). A geno- (részben) ismert. (A fenotípusból a genotípusra az egyes genotípusok relatív gyakoriságával típus: könnyű következtetni.) jellemezhető (genotípusos frekvencia). Mennyiségi (kvantitatív) tulajdonságokban A feno- mérhető v. megszámolható (cm, kg, l, db) és sok gén fenotípusos átlaggal és szórással, típus: határozza meg; a környezet által erősen befolyásolt. valamint az értékmérők közötti fenotípusos korrelációkkal jellemezhető. A geno- (még) ismeretlen; a tenyészértékből csak becsülhető. genotípusos átlaggal és szórással, típus: (A fenotípusból a genotípusra nehéz következtetni.) valamint az értékmérők közötti genetikai korrelációkkal jellemezhető. *A küszöbérték-tulajdonságok poligénesek, de fenotípusosan csak a gének számának küszöbértéke fölött jelenik meg (tehát igen vagy nem).
Festetics Imre tisztában lehetett a tulajdonságok gazdasági jelentőségével és varianciájával, de nem ismer-hette a mennyiségi tulajdonságoknak a populációgenetika fogalomkörébe tartozó örökölhetőségi és gene-tikai korrelációs értékeit. azonban rendelkezhetett tapasztalati értékekkel az egyes gazdaságilag fontos tulajdonságok örökölhetőségéről és a keresztezések hatására megnyilvánuló heterózishatásról, ill. ezek leegyszerűsített viszonyáról.
Napjainkban a tenyésztő azonban e tényezők alapján dönti el, hogy a két tenyésztői eljárás – a szelekció és a párosítás – közül melyik a célravezetőbb. Kis h2 esetén: a végtermék-előállítás beltenyésztett vonalak, ill. fajták keresztezésével, kihasználva a heterózist; vagy nagy h2 esetén: a tulajdonság javítása tenyészkiválasztással, szelekcióval. Festetics azonban a – leromlás elkerülésével folytatandó – beltenyésztést valószínűen a bakewelli értelemben, fordítva, tehát a keresztezett állomány tulajdonságainak rögzítése, tenyészvonal kialakítása céljából alkalmazta, a heterózishatást pedig – föltételezhetően – csupán az eltérő típusok keresztezése révén tapasztalhatta.
634
Az állományok örökletes alapját, genetikai felépítését tehát elsősorban a szelekció, másodsorban a céltu-datos párosítás változtathatja, ill. határozza meg, s a migráció irányítását is egyre inkább az ember veszi át a természettől. A többi tényező, mint a pánmixis, a drift, a természetes kiválasztódás és a mutáció inkább az evolúció során ható, esetleg évezredes léptékű hatás. Kérdés, hogy „a természet játékain” – amelyet a ter-mészet genetikai törvényeiként fölsorolt egyik állításával kapcsolatosan említetett – Festetics az utóbbit értette-e, vagy történetesen valamelyik őstől örökölt addig nem tapasztalt kedvezőtlen tulajdonság felszínre kerülését, minthogy a mutáció gazdasági hatása szinte mindig káros. [Az alábbi ábrán a nyilak vastagsága jelzi a az utúdállományra gyakorolt hatás erőségét.] szülőpopuláció pánmixis mutáció drift migráció természetes szelekció mesterséges szelekció céltudatos párosítás
génsebészet: a közeljövő és a gazdagok tudománya az utódpopuláció genetikai struktúrája (Le Roy, 1966)
A fent említett a lapban megjelent másik vitacikkének (Debatten. Schafzucht. Erklärung des Herrn Grafen Emmerich von Festetics Verglichen Nr. 38, 39 &. 55. 1818.) 9–10. oldalán az a törekvése lelhető föl, hogy definíciókat találjon az általa megfigyelt jelenségek alapján a természet törvényeire. – A közelebbi vérrokonsággal való szigorú és hosszan tartó szaporodás – függetlenül attól, hogy ez lehetséges-e, ill. szükséges-e – az élettani természettörvény szerint szükségszerűen szervezeti legyöngüléshez vezet. – Szervezeti gyengeség: a természeti törvényeknek megfelelően és viszonylagos tartóssággal működő, egyébként egészséges szervezet alkalmatlansága. – A szervezeti működése: az élőlény fenntartásához és szaporodásához szükséges sajátja, ami azonos vele, s ami az egyénből származtathatóan, értelemmel és a természet törvényeinek megfelelően elvárható. – A konstitúció: részben vele született, részben a fölnevelés gyarapítja, de csökkentheti is. – Bizonyos apák kevésbé megfelelő utódokat nemzenek. Adva volt az egészségi állapottól független, legyengült alkat. (Azaz a tenyészérték nem kielégítő volta.) – Ha a szilárd alkatú szülők birtokolják a kellő tulajdonságokat, de az ivadékban változás megy végbe, úgy az vagy a természet játéka, vagy az ősszülők elégtelenül vannak fölruházva a megkövetelt tulajdonsággal. (Erre a jelenségre Galton fél évszázaddal később alkotta meg a regresszió törvényét.) A cikk 12. oldalát olvasva ugyanakkor tapasztalhatjuk, hogy a szerző milyen sürgetően szükségesnek érzi az egyes tulajdonságok pontos összehasonlíthatóságát, a minőségi kategóriák egyértelmű megnevezését: „melyik gyapjú volt az, amelyiket a legtöbbre tartok? Az, amelyik azon tulajdonságok mellett, amelyek a gyapjút tökéletessé, testessé teszik, az állaton olyan zártan áll meg saját összetaró erjénél fogva, szál a szálat váltakoz-va
635 635
erősítvén, habosan, hogy ne mondjam, azbeszt szerűen. Ez a tulajdonság ugyan gyakran elviszi a szem elől a szál finomságát, amely azonban mégsem ellentmondás. Erről azonban azt gondoltam, tömörség és plaszticitás a gyapjúban csak ettől maradhat meg biztosan. Amikor az idén a szemlebizottság hat kosán a gyapjú háromféle tulajdonságát előterjesztettem, kételkedtem, vajon nem csupán műkedvelést űzök-e, annál is inkább, mert oly sok dicséreteset tudtam meg a gyapjúról, amely oly jelentősen különbözött az én kedvenc gyapjúmtól. […] talán a kérdés sem volt eléggé egyértelmű, amelyik azt akarta jelenteni: minthogy ezek az állatok a mindazonáltal be-cses gyapjúban háromféle jellegvonást hordoznak, indokolt ítéletet hoz, aki tán azt nézné, aki az osztrák állam juhtenyésztőjeként saját előnyös tenyésztésén kell fáradoznia. A minőség állattenyésztői megnevezésével sokkal közelebb kerülnénk a […] kérdéshez, hogy melyik gyapjú a legjobb? És a nyelvünkben nincs meg az a képesség arra, hogy szemlék, alapos vizsgálatok során érthető, világos fogalmat, kifejezést érleljen ki; a bizonyíték meg-dönthetetlen arra nézve, hogy szövetségek, melyekben különböző serény tenyésztők összehasonlító vizsgálatra egymás mellé állítják „gyapjúhordozóikat”, nem kiszámíthatóan nagy hasznot hajtanak mindazokért, akik meg-annyi zavaros kifejezést helyre igazítanak, tapasztalataikat bővítik, érzékeiket a könnyebb ítélet érdekében élesíteni akarják.” A „közép-európai” Festetics Imre a legelsők egyike volt azok sorában, akik meghonosították nekünk nem-csak az élő, de az igazi „aranygyapjút”, az állattenyésztés tudományát. E sort nemcsak „térségünkben”, de egész Európában és a tengerentúl is nagyhírű professzorunk, Horn Artúr nevével zárhatnánk, aki éppen a Georgikon professzora volt annak 1949-ben történt megszűntetéséig, s aki soha nem tanította és ismerte el a liszenkói genetikát, ellenben megismertette a populációgenetikát a magyar állattenyésztő szakemberekkel. És hálával kell gondolni a tudománytörténészekre, a magyar állattenyésztés történetének kutatóira is: ma elsősorban Szabó T. Attilára, aki Festetics Imrét fölmutatta nekünk, hogy – folytatva munkáját –, fölmutathassuk a világnak.
636
