SZOVJET CSAPATOK MAGYARORSZÁGON KÖZÖTT

„TÖRVÉNYES SZOVJET CSAPATOK MAGYARORSZÁGON 1944–1947 KÖZÖTT L. BALOGH BÉNI

A Magyarországot megszálló szovjet csapatok 1944–1947 közötti tevékenysége hosszú évtizedekig tabunak számító témakör volt a történettudomány számára. Forrásadottságaink is rendkívül szűkösek ebből az időszakból. Hiszen a front átvonulása idején a háborús állapotok miatt írásbeliség alig volt, a közigazgatás újraindítását követően pedig sokan ta lán már nem tudtak vagy nem is akartak panaszt tenni az őket ért atrocitások ügyében. E szórványos forrásoknak éppen ezért kiemelkedő jelentőségük van, közlésük a magyar történettudomány számára is fontos feladat. Ezúttal néhány szempont alapján felvázoljuk, hogy milyen összkép rajzolódik ki a szovjet csapatok 1944–1947 közötti tevékenységéről.

MEGSZÁLLÁ

RETORZIÓ ÉS RENOVÁCIÓ A szovjet csapatok 1944. szeptember 23-án érték el a mai Magyarország délkeleti határát, december közepére pedig a Tiszántúl, a Duna–Tisza köze, valamint a Dél-Dunántúl jelentős része is az ellenőrzésük alá került. Szegedre 1944. október 11-én, Szolnokra no vember 4-én, Budafok megyei városba karácsony első napján vonultak be a Vörös Hadsereg alakulatai. Pestet 1945. január 18-án, Budát február 13-án, Sopront április 1-jén foglalták el. A ma gyarországi hadműveletek 1945. április közepéig tartottak, a harcok során

130

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

a szovjet hadsereg közel 150 ezer embert veszített. Katonáik halálát sok esetben ártatlan személyeken is keményen megtorolták. A Szolnokhoz közeli Tószeg elöljárósága hivatalosan igazolta, hogy 1944. október 13-án, megtorlásként az „ismeretlen körülmények” között elhunyt szovjet katona haláláért, összetereltek és agyonlőttek 11 helyi lakost. A nyírbátori kistérségben fekvő Encsencs községben 1944. október 27-én egy férfi „erős felindulásában” megölt egy szovjet katonát, mivel az a feleségével erőszakoskodott. A meggyilkolt katona bajtársa retorzióként öt személyt

nyomban agyonlőtt, majd 105 helyi lakost túszként elhajtottak a községből. A bevonulás általában azon településeken járt sok polgári áldozattal, amelyeket a szovjet egységek nehéz harcok és súlyos veszteségek árán foglaltak el. A helyi szovjet katonai parancsnokok első intézkedései elsősorban a hátország nyugalmának biztosítására, a termelés újbóli elindítására irányultak. A Baranya megyei Sásd járás parancsnoka 1944. december 5-én „a rend és a munka azonnali helyreállításáról” intézkedett: mindenkinek el kellett foglalnia munkahelyét, és be kellett szolgáltatnia a birtokában lévő összes fegyvert. Az üzemeknek újból termelniük kellett, az utcán pedig csak reggel öttől este hétig volt szabad tartózkodni. A kisbéri körzeti parancsnok 1945. április 12-én kelt első rendelete ennél részletesebb volt: előírta a községháza rendbehozatalát és a közigazgatás munkájának azonnali elkezdését, az iskolák kitakarítását, a tanítás megkezdését, az utak, közterek, hidak rendbetételét, a rászorulók liszttel és zsírral való ellátásának megszervezését, valamint engedélyezte négy politikai párt (kommunista párt, szociáldemokrata párt, független kisgazdapárt, Nemzeti Parasztpárt) működését. Óbuda ostroma 1945. február 5-én ért véget. Az ottani parancsnok is elrendelte a közigazgatás megszervezése és a termelés újraindítása mellett a hó, valamint a romok eltakarítását az akadálytalan közlekedés érdekében. A feladatot tíz nap alatt sikerült végrehajtani. A hivatali ügyintézés zökkenőmentes újraindítása és a jogfolytonosság látszatának fenntartása érdekében sok helyen – ideiglenes jelleggel – a korábbi pol gári közigazgatást állították vissza. Budapest akkor már felszabadított II. kerületének közigazgatási újjászervezése során az 1945. január 17-én felvett jegyzőkönyv szerint az orosz katonai parancsnok kijelentette: „Az Orosz Biro dalom kívánsá ga szerint mindennek úgy kell megalakulnia és olyan szervezettséggel kell rendelkeznie, mint hogyan az a múltban fennállott jogrendben és jogszabályokban biztosítva volt.” Utasításba adta, hogy minden közhivatal épületére tűzzék ki a magyar lobogót, és „tiszteletadásként mellette helyezzék el az orosz zászlót”. Később, a front elvonulása után – a szovjet parancsnokságok hathatós támogatásával – helyi szinten mindenütt megalakultak az új hatalmi szervek, a nemzeti bizottságok.

ATROCITÁSOK,

JOGBIZONYTALANSÁG A szovjet bevonulás és az ezt követő megszállás azonban igen súlyos atrocitásokkal járt együtt. Erőszakos cselekedetek és rablások egész sora történt, a hadijog figyelmen kívül hagyásával pedig a mai Magyarország területéről egyes becslések szerint 100–120 ezer, más számítások szerint 120–140 ezer polgári személyt, köztük több tízezer német anyanyelvű lakost hurcoltak el a Szovjetunióba kényszermunkára. Az elhurcoltak mintegy 20%-a sohasem tért haza, a többiek is csak hosszú évek múlva. A hajdúnánási deportáltak sorsáról a polgármester 1946. június 15-i helyzetjelentéséből tudunk meg részleteket. Eszerint a kisvárosban 1944. november elején a szovjet csapatok több száz embert gyűjtöttek össze. Az 5-6 tagból álló járőrcsapat a hajnali órákban házról házra járt, és a nagyjából 17–50 év közötti férfiakat hurcolta el a közelben felállított gyűjtőhelyre. Másnap bekísérték őket Debrecenbe, ahonnan a betegeket és az idősebbeket hazaküldték, körülbelül 340 embert pedig Romániába, a foksányi gyűjtőtáborba szállítottak. Innen egy részüket, 220-230 főt továbbküldtek a Dnyeszter partján fekvő Tighinába. A jelentés szerint csak 8-10 ember tért haza közülük, a többiek legnagyobb része vérhasban és kiütéses tífuszban pusztult el. A Foksányban maradottakról semmit sem lehetett tudni. Az elhurcoltak sorsának kiszámíthatatlanságát jelzi, hogy a Hajdúnánástól nagyjából 30 km-re fekvő Tiszaladány községből hasonló körülmények között elhurcoltak két személy kivételével hazatértek. A teljes jogbizonytalanságot példázza a Vas megyei Ivánc körjegyzőség területén történt eset is. 1945. április 7-én egy orosz katonai különítmény közhírré tette, hogy minden 16–45 év közötti férfi ötnapi élelemmel és két rend fehérneművel ellátva azonnal jelentkezzen, aki ezt elmu lasztja, főbe lövik. A megjelenteket a Jánosháza község melletti martonfa pusztai táborba szállították. A körjegyző tévedésre gyanakodott, mivel Körmendről és a szomszédos községekből – Jánosházával ellentétben – csak azokat szállították a táborba, akik a szovjetek bevonulásakor katonai szolgálatot teljesítettek. Budapesten és számos más településen a bevonulás után néhány napig a

szovjet katonák igazoltatás ürügyén az utcán és az óvóhelyeken fogdosták össze találomra az ártatlan civileket, majd fo golytáborokba szállították őket. Tragikus fordulata volt a sorsnak, hogy a ceglédi táborban 1945 márciusában 600-650, előzőleg a németek és a nyilasok elől bujkáló, a háborús éveket túlélt zsidó vallású vagy származású fogoly is sínylődött. Az ún. „málenkij robot”-ot a szovjet hadsereg 1944. december 22-én kelt, a hátországban végzendő közmunkáról szóló, 0060. számú parancsa rendelte el. Szekszárd katonai parancsnoka ennek alapján adta utasításba néhány nap

múlva a „német származású munkaképes személyek” mozgósítását. A férfiakra 17-től 45, a nőkre 18-tól 30 éves korig vonatkozott a parancs. Ruhát, lábbelit, ágyneműt, takarót, edényt és 15 napi élelmet kellett magukkal vinniük. A csomag összsúlya nem haladhatta meg a 20 kg-ot fejenként. A legtöbb településen az elhurcoltak zöme nem német, hanem magyar származású volt, sokan közülük ráadásul baloldali meggyőződésűek. A rendelkezésünkre álló, rendkívül szórványos adatok szerint Balmazújvárosból 1945. január 13-án közel 250, a Zemplén megyei Tarcal községből ugyanazon hónapban 125, a RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

131

74∞&£∞§™

molt be, hogy Nagyszékely község női n lakosságának 60%-a nemi be tegséggel fertő t zött, és 12-13 éves lányokat is meggyaláztak. A tő t le nem messze fekvő v Varsádon 15 éves gyereket és 78 éves asszonyt is megbecstelenítettek. Mezőtúr város rendőrparancsnokságához feljelentés érkezett, hogy a csugari vasútállomáson tartózkodó szovjet katonák állandóan rabolnak és a fiatalabb nőket harmad-negyedmagukkal megerőszakolják, emiatt az áldozatoknak orvosi kezelésre van szükségük. 1945 januárjában a jászjákóhalmi rendőrségen vették fel azt a jegyzőkönyvet, amely egy 13 éves lány elhurcolásáról és három szovjet katona általi megerőszakolásáról szól. A Vas megyei Táplánszentkereszten anyát és lányát elvitték, 15-20 alkalommal megbecstelenítették, ezért kórházba kel lett őket szállítani. Két soproni nőgyógyász 1945. április 30-án arról számolt be a főispánnak, hogy az oroszok által a városban teherbe ejtett nők mind gyakrabban keresik fel őket terhességük művi megszakítása végett. Távol Soprontól, a monori járás tisztiorvosához a férjével és az anyósával ment el egy orosz katona által megerőszakolt fiatalasszony, hogy terhessége megszakítását kérje. Nem cso da tehát, hogy a korábbi szovjetellenes propaganda és a később személyesen megtapasztalt szörnyűségek együttes hatására a lakosságon pánikhangulat lett úrrá. Erről írt 1944 ok-

Fiatal szovjet katona a Nagyk NagykŒrúton, Œrúton, Budapest, 1945. január

74∞&£∞§™

Szabolcs megyében fekvő dadai felső járásból pedig egy február 14-i jelentés szerint 931 személyt hurcoltak el.

TÖMEGES NEMI ERŐSZAK A szovjet katonák Magyarországon elkövetett erőszakos cselekedetei közül első helyen említjük a tömeges nemi erőszakot. Akárcsak a többi atrocitás esetében, e téren is nagy különbségek voltak az egyes katonai egységek között. Volt olyan parancsnok, aki saját kezűleg lőtte le a nemi erőszakot elkö-

vető katonát, de olyan is, aki élen járt az erőszakoskodásban. Hain Péternek, az Állambiztonsági Rendészet – a „magyar Gestapo” – főnökének 1945. február 7-i jelentése szerint a Vörös Hadseregtől ideiglenesen visszafoglalt dunántúli területeken a szovjet katonák által meggyalázott nők aránya 25% volt. Pető Andrea történeti kutatásokon alapuló becslése szerint csak Budapesten 50 és 200 ezer között lehetett a szovjet hadsereg tagjai által megerőszakolt nők száma. A Tolna megyei simontornyai járás főjegyzője 1945 márciusában arról szá-

BOTRÁNY A HETVENES ÉVEKBEN A rendszerváltásig a „diadalmas” szovjet hadsereg magyarországi tevékenységét tilos volt még burkolt formában is bírálni. Jól illusztrálja ezt a Karsai Elek és Somlyai Magda által tudományos igényességgel megszerkesztett, Sorsforduló címı kétkötetes dokumentumgyıjtemény esete. A MıvelŒdésügyi Minisztérium Levéltári Igazgatósága által 1970 decemberében háromezer példányban kiadott kötet – elsŒsorban a megyei levéltárak évekig tartó szorgalmas gyıj-

132


tŒmunkájának eredményeként – 688 korabeli dokumentumot tett közzé „Magyarország felszabadulásának” témakörében. Habár a szerkesztŒk gondosan ügyeltek arra, hogy „kínos” dokumentumok ne kerüljenek a válogatásba, a könyv mégis politikai botrányt kavart. A kiadványra – nyilván szovjet sugallatra – a Külügyminisztérium hívta fel a figyelmet. Ennek nyomán az MSZMP KB agitációs és propagandaosztálya, valamint a tudományos közoktatási és kulturális osztály 1972.

áprilisi jelentése „objektivista” történelemszemlélettel vádolta a szerkesztŒket. Felrótta, hogy a „reakciós” közigazgatási szervektŒl származó iratokban a szovjet „megszállás” kifejezés szerepel, több dokumentumban pedig a szovjet katonák erŒszakoskodásáról, a lakosság gyıjtŒtáborokba hurcolásáról esik szó. „Mindezek miatt a kötet megengedhetetlen, torz képet ad a felszabadulásról” – olvasható a jelentésben. A megjelenés után így alig több mint egy évvel a miniszté-

rium leállította a könyv terjesztését, a könyvtárakból és az üzletekbŒl visszavonták a köteteket, a raktárakban pedig majdnem 1800 példányt zároltak. Fegyelmi eljárás indult a szerkesztŒk és Varga Sándorné, a Levéltári Igazgatóság helyettes vezetŒje ellen. Több tárgyalási fordulót követŒen a két szerkesztŒre az MSZMP I. kerületi Politikai Bizottsága „megrovás” büntetést szabott ki, Varga Sándornét pedig a budapesti pártbizottság szóbeli figyelmeztetésben részesítette.

tóberében a Magyarországra hazatért kommunista Vas Zoltán a még mindig a Szovjetunióban tartózkodó Rákosi Mátyásnak, Gerő Ernőnek és Révai Józsefnek. „Az excesszusok [túlkapások] igen komolyak és a katonai hatóságok minden akarata ellenére is csak nagyon nehezen csökkenthetők, pedig történt elég jelentős számban még kivégzés is. […] De meg kell, hogy mondjam, hogy a kilengéseknél is na gyobb baj az a szörnyű pánikhangulat, amely elfogta a lakossá got. Nem mernek kijönni há zaikból, rettegnek a katonáktól.”

ROMLÓ KÖZBIZTONSÁG A közbiztonság állapota vidékenként változott. Ugrásszerűen megnövelte az atrocitások számát, ha a katonák nagy mennyiségű szeszes italra, például borra leltek, mivel a kilengések jelentős részét ittasan követték el. Sokat számított, hogy a település a főbb közlekedési utak mentén vagy pedig fél reeső, eldugottabb helyen feküdt-e. A Nyírbátor melletti Nyírvasvár körjegyzője 1944. november végén kelt jelen-

tésében arról írt, hogy a község „a poklok legborzalmasabb kínját éli át”, mivel a katonaság átvonulási útjának egyik „legrosszabb” pontján fekszik. A lakosság vagyonát a folyamatosan vonuló szovjet és román katonák teljesen felélték, az önkényes beszállásolások és a nők elleni erőszakos cselekedetek állandóan napirenden voltak, a községházán ráadásul rendszeresen szidták az ellenségnek tekintett magyarságot. A körjegyző hiába tett panaszt a mátészalkai orosz katonai parancsnoknál, hiszen mire az Nyírvasvárra kiszállt, a garázdasá got elkövető csapattestek már rég elhagyták a községet. Hasonló panaszok merültek fel a derecskei járásban is, amely a Nagyvárad–Debrecen útvonal mentén feküdt, és szintén nagymértékben ki volt téve az átvonuló szovjet és román katonaság önkényének. Budapesten 1945 májusában a korábbi állapotokhoz képest is jelentősen romlott a közbiztonság. Ittas állapotban lévő orosz katonák, esetleg katonaszökevények – gyakran a helyi alvilággal szövetkezve – számtalan erőszakos cselekedetet követtek el. Napiren-

74∞&£∞§™

den voltak a betörések, rablások, gyilkosságok, és A gy gyŒzelmet Œzelmet az őrt álló rend őrö röket is ünneplŒŒ szovjet ünnepl gyakran megtámadták. Sókatonák Budán, lyom László budapesti 1945. február rendőrfőkapitány 1945 júniusában azt jelentette, hogy a sorozatos atrocitások a lakosság körében oroszellenes hangulatot keltenek, és ezt kihasználják „a még igen nagy számban itt lévő reakciós és nyilas elemek”. Volt, hogy a rabláson vagy fosztogatáson tetten ért oroszokat a felbőszült lakosság a nyílt utcán megverte, a Teleki téren pedig egy alkalommal majdnem lincselésre került sor. Egy másik beszámoló szerint a XIV. kerületben olyan eset is történt, hogy eltévedt golyó ölt meg valakit, mert „az orosz katonák állandóan lövöldöznek kutyákra és macskákra”. Hasonlóan rossz volt a helyzet Szabolcsban. Kossa Istvánnak, a Szakszervezeti Tanács elnökének 1945. augusztusi jelentése szerint a megyében útonútfélen orosz alakulatok garázdálkodtak, és emiatt a lakosság hangulata igen nyomott volt. A Budapestről hazautazó építő munkás-kongresszus

74∞&£∞§™


133

JÓVÁTÉTEL, BESZOLGÁLTATÁS

KOVÁCS IMRE VISSZAEMLÉKEZÉSE

Az oroszok határozták meg, hogy a gyárak mit produkáljanak, hogy a 300 millió dolláros jóvátételt kifizethessük. A mezŒgazdaság és az ipar 55%-ban elpusztult, a tönkretett ország a saját szükségletét sem tudta fedezni; hiába érveltünk, elŒbb rendbe kell hozni a gyárakat, a folyó termelést újjáépítésre kell fordítani, s ha majd a békebeli szintet elérjük, akkor teljesíthetjük a jóvátételi szállításokat. Ridegen elutasították a halasztási kérelmeket, és az elsŒ évre kivetett mennyiséget pontosan terminusra követelték. Gyáraink egy részét hadizsákmányként leszerelték és elszakították, a munkások sírva búcsúztak gépeiktŒl, melyeket valahol Ukrajnában, a Donyec-medencében vagy Odesszában helyeztek üzembe, ha sértetlenül megérkeztek. HazaérkezŒ hadifoglyok szerint a szabad mezŒre rakták ki az alkatrészeket, ott rozsdásodtak évekig, mert nem tudtak tetŒt húzni föléjük, vagy ha a gyár elkészült, nem tudták összeszerelni. A mezŒgazdasági termelés forszírozása volt a vesszŒparipájuk. Vorosilovnál egy hosszú asztalt körülültünk, az orosz referensek, kapitányok és ezredesek kiterítették a nagy papírjaikat, és várme-

gyénként bemondották, hány hold föld van felszántva, bevetve, mennyit kellene még fölszántani és bevetni. Ha közülük szólt hozzájuk valaki, kérdezett valamit, ülve válaszoltak; amint a marsall rájuk nézett, felpattantak és feszes vigyázzállásban várták a kérdését, és katonásan feleltek. A termelési ankétok mesedélutánok hangulatát árasztották. Az asztal déligyümölccsel, szŒlŒvel, itallal volt megrakva, orosz katonalányok feketét, teát és szendvicset szolgáltak fel, s valamelyikünk hosszú elŒadást tartott a trágyahiányról vagy a szárazságról. A magyarok fitogtatták agrártudományos felkészültségüket, az oroszok sem akartak a tudatlanság látszatában maradni, Œk is leadták, hogy náluk mi van. A magyar mezŒgazdaság a békebeli terméseredmények felét sem érte el, ebbŒl a kevésbŒl kellett ellátni a Vörös Hadsereget, teljesíteni jóvátételi kötelezettségeinket, a maradékból meg élelmezni a városi lakosságot.

74∞&£∞§™ Szovjet páncéltörŒkk páncéltör páncéltörŒ az Üllôi úton az Iparmıvészeti Múzeum elŒtt, Budapest, 1945. január

74∞&£∞§™

134

résztvevvőit a vonaton teljesen kifosztották a szovjet katonák. Ugyanezen a vonaton még 40-50 embernek nemcsak az értékeit rabolták el, de a ruháit is lehúzták. A megyei szakszervezeti titkártól az országúton több alkalommal


is erőszakkal vették el a kerékpárját, értékeit. Igen gyakori eset volt, hogy a mezőn dolgozó parasztoktól elvették a lovat és a kocsit. Kecskeméten is tűrhetetlen állapotok uralkodtak, mivel szovjet katonák tízezrei állomásoztak a városban és környékén. A Vörös Hadsereg bevonulása és az 1945 decembere közötti idő-

(Kovács Imre: Magyarország megszállása. 1990, Katalizátor Iroda, 268–269. o.)

szakban közel 200 volt a helyi civil áldozatok száma. „Ennyi embert lőttek agyon és gázoltak el részeg orosz kato nák, né hány fe le sé ge vagy leá nya megbecstelenítése miatt akasztotta fel magát. Csak az utolsó négy hét alatt 18 haláleset történt” – írta Kecskemét polgármestere Tildy Zoltán miniszterelnöknek.

A SZEMÉLYES TÉNYEZŐ Mint már említettük, sok múlott a helyi katonai parancsnok személyén, a lakossággal szemben tanúsított jó- vagy rosszindulatán. Ezt illusztrálja az alábbi soproni példa is. 1945 májusában a város és a megye főispánja arról panaszkodott, hogy az élet normalizálására tett minden addigi erőfeszítése kudarcba fulladt, mivel Romanov alezredes, a városparancsnok „semmi készséget és jóakaratot nem hajlandó mutatni a várossal és a vármegyével szemben”. Mindennaposak voltak a fosztogatások és az erő szakosko dások, a szovjeteknek dolgozó gyárak munkásait nem fizették. Sopronban 25 közintézményben hadikórház működött, a kórházak hullaházát pedig a városközpontban helyezték el. Kirívóan ellenséges magatartást tanúsított a helybeliek – és általában a magyarok – iránt az akkor még Heves megyéhez tartozó tiszafüredi járás parancsnoka. 1945 nyarán önkényesen lefogatta, elhurcolta és megfenyegette a kisgazdapárti fő ispánt, lecsukatott, megveretett embereket, a felesége pedig összetépett és eltaposott egy nemzetiszín papírzászlócskát. Vas várme-

gye főispánja viszont meg volt elégedve a szovjet parancsnokságokkal való együttműködéssel, mivel azok szerinte mindent elkövettek a biztonság és a rend helyreállítása érdekében. Igaz, 1945. májusi jelentésében arra is tett utalást, hogy az ígéreteiket nem mindig teljesítették. Az ottani gondok továbbélését jelezte, hogy nem sokkal az 1947-es választások előtt Farkas Mihály a Vas megyei atrocitásokra hivatkozva kérte Szviridov altábornagyot, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnökét, hogy figyelmeztesse a Magyarorszá gon tartózko dó Vörös Hadsereg egységeinek parancsnokait, vigyázzanak minden fellépésükre, nehogy túlkapásaikkal rontsák a kommunista párt választási esélyeit.

A SZOVJET KATONASÁG ELLÁTÁSA Habár az 1945. január 20-án Moszkvában aláírt fegyverszüneti egyezmény szó szerint nem kötelezte a ma gyar kormányt az itt állomásozó szovjet csapatok ellátására, ez a lakosságot és a nemzetgazdaságot rendkívüli módon megterhelő feladat mégis Magyaror-

74∞&£∞§™

szágra hárult. A szovjet fél Szovjet katonák ugyanis úgy értelmezte az a Nagyk NagykŒrúton Œrúton egyezmény 11. pontjának Budapest, a Szövetséges (Szovjet) Fő1945. január parancsnokság ellátására vonatkozó előírá írását, hogy ezen az ország területén tartózkodó szovjet katonaság ellátása értendő. Ebből következett, hogy a Vörös Hadsereg elszállásolás céljából a laktanyákon kívül középületeket (iskolákat, kórházakat) és magánlakásokat, esetenként szállodákat, panziókat is igénybe vett minden kártérítés nélkül. Jellemző példa Pápa, ahol az 1947-ben ott tartózkodó háromezer szovjet katona közül 950 tisztet magánlakásokban szállásoltak el. A hadsereg ellátása az első időszakban közvetlen igénybevétel alapján történt. Dálnoki Miklós Béla miniszterelnök 1945. január 9-én Szuszájkov vezérezredeshez írott leveléből kiderült, hogy az orosz katonai parancsnokságok a már felszabadított területeken a raktárakban, malmokban, olajütőkben, valamint a kereskedőknél és a gazdaságokban tárolt összes élelmiszert lefoglalták. A lakosság emiatt ellátatlan maradt, és helyzete kétségbeejtő vé vált. Üllő külterületén a bevonuló csa-

74∞&£∞§™


135

MINDENT VITTEK, AMIT LÁTTAK A két arcvonal között az orosz csapatok éjjel és nappal vonultak a helységen át. Nem múlt el éjszaka, hogy ne kért volna valaki nálunk is szállást. Ezek az alkalmi beszállásoltak reggelente legtöbbször tolvajlással fizettek; elvittek valamit, vánkost, cihát vagy dunyhát, valamilyen evŒeszközt, de vittek ruhát is, cipŒt, mindent, ami a kezük ügyébe akadt. Nem voltak válogatósak, és egyáltalán nem firtatták, „burzsuj”e az, akit kifosztanak vagy ágrólszakadt szegény ember. Mintha nem is tudnának különböztetni „burzsuj” és „proli” között. A három csatorna, melyeken át a magyar nemzeti vagyon nagy része ezekben az években elszivárgott a Szovjetunióba – a harcokat követŒ helyi zsákmányolás, aztán a jóvátétel és a potsdami határozat alapján „közös” német–magyar javakból a

FELSZÓLÍTÁS KÖZMUNKA VÉGZÉSÉRE HIRDETMÉNY Az orosz városi katonai parancsnokság parancsára nyomatékosan felhívom az összes munkabíró férfiakat és nŒket – nŒk 50 éves korig –, hogy közmunkára f. hó 14-étŒl kezdŒdŒleg reggel 5 órára az utcarendŒrök és parancsnokok vezetésével a városháza elŒtti téren okvetlenül szerszámmal (ásó, lapát, talicska) kötelesek megjelenni. Továbbá az összes egy- és kétfogatos jármıvek (ökörfogatok) is. Aki ezen parancsnak nem engedelmeskedik, az utcaparancsnokok és rendŒrök felszólítására a gyülekezŒ helyen azonnal nem jelennek meg, azokat az orosz katonai parancsnokságnak fogjuk átadni, aki a legszigorúbb büntetésben részesíti az illetŒket. Az összes rendŒrök ma délután 2 órára az irodában jelenjenek meg. Csongrád, 1944. november 13. Pozsár városi parancsnok

(Karsai Elek – Somlyai Magda [szerk.]: Sorsforduló. Iratok Magyarország felszabadulásának történetéhez. 1944. szeptember – 1945. április. Budapest, 1970, I. kötet, 70. sz. dokumentum, 143. o.)

136


szovjetnek juttatott gyárak, kisajátított iparvállalatok, ez volt a három csatorna –, azokban a hetekben még szervezetlen volt, csak a „zabra”, a zsákmányolás ipara mıködött tökéletesen. […] Mindent vittek, amit láttak. A szomszédos villaházat szemem láttára, fényes nappal ürítették ki; elvitték, teherautóra rakták a bútorokat, a berendezési tárgyakat, még a parkettát is felszedték és a Bergmann-csöveket is kiszakították a falakból: csak a könyveket hagyták a polcokon. […] A falu, a környék lakóhelyei hamarosan hangos, siránkozó panaszkodástól visszhangzottak. A parasztság mentette értékeit, ahogy tudta; elásták a búzát, a bort, a burgonyát, erdŒbe rejtették a tehenet, a disznót, a lovat, bekormozták a lányok arcát, „stary babá”-nak, öregasszonynak álcázták, ken-

MÁRAI ELSŐ ÉLMÉNYEI dŒzték a fiatalabb, szemrevaló személyeket, ahogy a fiatal férfiak ijedtükben szakállt növesztettek, „stary papá”-nak, öregembernek mutatták magukat, mert híre járt, hogy az oroszok összeszedik és elviszik a fiatalabb férfiakat. Ez a hír igaz volt – de nemcsak a fiatalokat vitték, hanem általánosan mindenkit, aki az útjukba került. Egyik ismerŒsöm, hatvanéves ember, félcipŒben, házikabátban sietett át egy, ostrom után éppen felszabadult, budai utcán, amikor egy orosz barátságosan elhívta „egy kis munkára”; ez az ember, mint olyan sokan mások, Jekatyerinburgban ébredt fel, és csak évek múltával került haza.

patok lókórházat állítottak fel. A több ezer ló néhány hónap alatt az összes takarmányt felélte, a szántóföldeket tönkretette, mérhetetlen károkat okozva ezzel a háború miatt amúgy is sokat szenvedett településen. A Nógrád megyei Nagyoroszi község 1945 márciusában egy időre katonai parancsnok nélkül maradt. Ezalatt az átvonuló csapatok fizetés nélkül elvitték a lakosság összes burgonyáját, sertését, a mintegy 800 szarvasmarhából pedig mindössze 120 tehén és 40 ökör maradt. A budafoki lakosokat viszont – legalábbis a polgármester-helyettes 1945. február 14-i jelentése szerint – az orosz katonai parancsnok által kiutalt 200 mázsa árpa mentette meg az éhhaláltól. A hadizsákmány kérdése is vitatott probléma volt. A szovjet parancsnokok hadizsákmány címén középületeket, gyárakat vagy éppen műalkotásokat, könyvritkaságokat foglaltak le önkényesen, de lefoglalták a bankok készpénz- és részvénypapír-készletét is. Ez az eljárás végső soron a fegyverszüneti szerződés megsértését jelentette, mert annak 7. pontja csak a német katonai tulajdont tekintette hadizsákmánynak. Külön említést érdemel a Tungsram gyár, amelyet a szovjetek 1945 tavaszán szereltek le, és mintegy 700 vagonnyi gépet, alkatrészt szállítottak el. Előtte már elvittek 300 ezer darab rádiócsövet és egymillió izzólámpát, a

(Márai Sándor: Föld, Föld!... Emlékezések. Akadémiai Kiadó – Helikon Kiadó, 1991, 45–46. o.)

kár összértéke így 11-12 millió dollár volt. Mivel az üzem nem szerepelt a szovjetek jóvátételi listáján, az okozott kárt pedig utólag sem számították be a jóvátétel összegébe, a Tungsram leszerelése gyakorlatilag szabad rablásnak minősült. A Külügyminisztérium fegyverszüneti osztályának 1945-ös számításai szerint a Budapesten lefoglalt készpénz összege 1938-as értéken egymilliárd pengőt tett ki, a hadizsákmányként elszállított gyári berendezések értéke pedig országos szinten jóval meghaladta ezt az összeget. Az 1947. február 10-én aláírt párizsi békeszerződés IV. része kimondta, hogy az okmány életbe lépését követően minden szövetséges haderőt 90 napon belül vissza kell vonni Ma gyarországról. A szöveg azonban azt a lényegbevágó megszorítást is tartalmazta, hogy a Szovjetuniónak továbbra is joga lesz olyan fegyveres erőt állomásoztatni az ország területén, amelyre az ausztriai megszállási övezettel való kapcsolattartás érdekében szüksége lehet. A békeszerződés 1947. szeptember 15-i hatályba lépésével véget ért a „törvényes” megszállás időszaka, az ország a nemzetközi jog szerint visszanyerte szuverenitását. A valóságban azonban ennek éppen az ellenkezője történt. Nemcsak jelentős szovjet egységek maradtak hazánk területén, hanem fel gyorsult Magyarország szovjetizálásának folyamata is.

A VÖ RÖS HAD SE REG MA GYAROR SZÁ GON DOKUMENTUMOK A MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR MUNKATÁRSAINAK GYŰJTÉSE ALAPJÁN ÖSSZEÁLLÍTOTTA: L. BALOGH BÉNI

BUDAFOK MEGYEI VÁROS POLGÁRMESTER-HELYETTESÉNEK JELENTÉSE PEST–PILIS-SOLT–KISKUN VÁRMEGYE ALISPÁNJÁNAK A SZOVJET CSAPATOK BEVONULÁSÁRÓL Budafok, 1945. február 14. 230/1945. Alispán Úr! Budapest Jelentem, hogy a város területét 1944. december hó 25-én 2 napi ostrom után az orosz hadsereg csapatai megszállották. A várost az orosz hadsereg csapatainak bevonulása elŒtt a m. kir. ÁllamrendŒrség budafoki kapitányságának tisztikara és személyzete hajnali 2 órakor elhagyta. Ugyancsak elhagyták a város területét reggeli 6 órakor a Nyilaskeresztes Párt tagjai is. A város egész területe minden nagyobb belsŒ harc nélkül került az orosz hadsereg kezére. Dr. Pálházy Endre, a város polgármestere, nevezett napon reggel 7 órakor hagyta el a város területét, hogy az ünnepeket családja körében, budapesti lakásán töltse el. Ugyancsak ezen szándékkal már elŒzŒ napon Budapestre ment dr. Ternyey Ferenc közigazgatási tanácsnok is és dr. Éberhardt Antal városi fŒjegyzŒ, kiknek állandó budafoki lakásaikat az elŒzetes bombatámadások lakhatatlanná tették, és ideiglenesen Budapesten laktak. A megszálló orosz hadsereg a városvezetŒ tisztviselŒk közül személyemen kívül dr. Hockel Emil városi fŒügyészt és Cserhalmy ErnŒ városi fŒmérnököt találta itt. Rajtunk kívül még számos tisztviselŒ maradt vissza. Az orosz hadsereg elŒŒrsei, illetve azok Œrjáratai reggel 8–9 óra között érték el a város határát, és a balatoni mıút felŒl két ágban a Mátyás király út, illetve a Péter-Pál utcán át hatoltak elŒre. Miután ekkor már a nemzet Œrség tagjai is elszéledtek, a város minden belsŒ harc nélkül az oroszok kezére került. Déli 1 órakor jelentették, hogy a város közepén, a Kossuth Lajos utca és a Hosszúhegy utca között Széles karpaszományos szakaszvezetŒt, akinél még fegyver volt, az oroszok agyonlŒtték. A város területének megszállása délután 3–4 óra között már befejezŒdött. Délután 3 óra 28 perckor egy orosz törzskapitány érkezett a városházára, kitŒl Radnóti mıszaki tisztviselŒ mint tolmács közbejöttével a város lakosságának védelmét és a rend fenntartását kértem. Az orosz tiszt udvarias formában közölte, hogy a város lakosságát az orosz katonák részérŒl bántódás nem fogja érni, a rendfenntartás iránti kérelmemet azonban nem teljesítheti, mert Œ az egyik átvonuló alakulat parancsnoka csak, és mint ilyen máris továbbmegy, a városban a rend fenntartásáról magunknak kell gondoskodni. Egyidejıleg közölte, hogy 1-2 nap múlva, amikor a közelben a harci zaj megszınik, majd erre kijelölt tisztek jönnek, és az ebbéli kérelmet azoknak terjesszem elŒ. A nap további folyamán

az orosz katonai csapatok Buda irányába való átvonulása minden összeütközés nélkül folyt tovább. Másnap, december 26-án az orosz csapatok átvonulása tovább tartott, amikor is délelŒtt 10 óra 5 perckor egy orosz altiszt jött a városházára 4 géppisztolyos katonával, és a földszinti autógarázsból az ott lévŒ két személygépkocsit elvitte: a személygépkocsik egyike a város tulajdonát, míg a másik, a 712. sz., dr. Lukács Zoltán vármegyei tızrendészeti felügyelŒ tulajdonát képezte. Egyidejıleg megnyugtatott, hogy a tızoltóság, valamint a vármegyék és városok országos mentŒegyesületének kocsijait nem fogja senki sem elvinni. Sajnos ez az ígéret nem vált be, mert 28-án úgy a tızoltóautókat, mint a mentŒautókat a megszálló csapatok alakulatai elvitték. Ekkor már megindult a város lakosságának zaklatása a szeszes italok kiadása végett is. A megszálló csapatok katonái a város házait házról házra végigjárták, a lakosságot felhívták, hogy lakásaikat nyissák ki, az elhagyott lakásokat pedig felnyitották, és idegen fegyverek, valamint német, magyar katonák és nyilas pártkatonák iránt érdeklŒdtek. Az ingó javakhoz azonban még nem nyúltak. A lakosság nagy része a megszállás elŒtti napok erŒs bombázásának hatása alatt a pince óvóhelyekre menekült, amely körülményt a város csŒcseléke kihasználta, és a felnyitott lakásokból, valamint raktárakból a legborzalmasabb fosztogatást végezte. A város lakosságát borzasztó nehéz helyzetbe hozta a m. kir. Államrend Œrség teljes elvonulása, mert a csŒcselék fosztogatásával szemben senki ingó javait megvédelmezni nem tudta, és a részeg csŒcselék garázdálkodását senki megakadályozni nem bírta. F. év január hó 2-án az orosz hadsereg rend Œrségi alakulata részérŒl Budafokra érkeztek Nikityenkó és Litvinyenkó hadnagyok, akiknek lakásul és irodahelyiségül a polgármesteri lakást rendeztem be, és akiknél a város tisztviselŒkarával szolgálatra jelentkeztem. Nevezettek a jelentkezést tudomásul vették, és utasítást adtak a városi karhatalom megszervezésére, amelynek megszervezését id. Réder György, id. Polacsek Gyula közbejöttével, akik a helybeli Szociáldemokrata Pártot, illetve Kommunista Pártot képviselték, megállapodást létesítettem, hogy az engedélyezett 100 fŒnyi polgári Œrséget fele-fele arányban a párttagokból, illetve a polgárokból megalakítjuk. A városi polgár Œrség vezetésére Mutter Ferenc helybeli bádogost és szerelŒmestert kértük fel, aki ezt a megbízást vállalta is. Január hó 7-én, amidŒn a 150 fŒre kiegészített polgár Œrség ideiglenes névjegyzékét az idŒközben Budafokra érkezett Sdanov orosz kapitánynak jóváhagyás végett bemutattam, megjelent Déri tanár BudapestrŒl, aki hivatkozott kommunista voltára és arra, hogy már 3 éve ilyen felfogása miatt letartóztatás alatt volt, az orosz kapitány a polgárŒrség megszervezését utóbbira bízta. [...] A városvezetés terén a legsúlyosabb gondot az élelmezés okozza. A város lakossága csekély készletét felélte, és most már csaknem teljesen élelem nélkül van. A város területén élelmiszerkészletek nagyobb mennyiségben soha nem voltak, a város mint meRUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

137

zŒgazdasági termelŒhely figyelembe vehetŒ soha nem volt, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a 26 100 lakos 9000 háztartásban élt, és köztük csupán 153 gazdalapos háztartás volt, amelyek gazdálkodása csekély 71 kataszteri holdra terjed ki. Az önellátóknál és a hadiüzemeknél felhalmozott nagyobb tartalék készleteket az oroszok saját céljaikra igénybe vették, a magánháztartások készletei pedig teljesen elfogytak, úgy, hogy a város lakosságának ez idŒ szerint csupán a város területén feltalálható marharépakészletek és a budatétényi kertészetbŒl megvásárolt néhány mázsa karalábé képezi egyetlen élelmezési cikkét. A lakosságot az éhhaláltól eddig az orosz katonai parancsnok által kiutalt 200 mázsa árpa mentette meg, amely azonban már szintén kifogyóban van. [...] Emberfeletti munkát fejt ki a munkaügyi albizottság, amely a város 18–60 éves korig terjedŒ férfi lakosságát utcánként mun-

kacsoportba tömörítette, és azokból csoportvezetŒk és alcsoportvezetŒk beosztásával könnyen mozgósítható munkaegységeket létesítettek. Ezen szervezetekre igen nagy a szükség, mert naponta 500–800, de néha még 1000 embert is igényelnek munkára az oroszok. Ezen munkástömegtŒl elvétve még mintegy 4-500 szakiparos, különösen szabó, cipész, asztalos, órás és mıszerész dolgozik az orosz gazdasági hivatal által létesített mıhelyekben. Az orosz katonai parancsnokság az igényelt munkásokat a Budafok és Csepel között létesítendŒ 2 drb. cölöphíd építési munkálatainál alkalmazza. [...]

SOPRON VÁRMEGYE ÉS SOPRON VÁROS FÃISPÁNJÁNAK LEVELE DÁLNOKI MIKLÓS BÉLA MINISZTERELNÖKHÖZ A SZOVJET VÁROSPARANCSNOKSÁG MÙKÖDÉSÉRÃL

tatlan mıszereit pusztítják. A város közepén egy bérházban helyezték el a kórházak hullaházát, ami a meglévŒ járványveszélyt még csak növeli, ehhez járul még, hogy a visszaözönlŒ ukránok minden fertŒtlenítés nélkül árasztják el a lakóházakat. Az oroszoknak dolgozó gyárak munkásait nem fizetik. SŒt, az elvitt készgyártmányok árát sem egyenlítik ki. E tırhetetlen állapoton a Szövetséges EllenŒrzŒ Bizottság Sopron Vármegyei Teljhatalmú Megbízottja, Turik Œrnagy úr is sikertelenül próbált és próbál segíteni, és Budapesten személyesen interveniált a Szövetséges EllenŒrzŒ Bizottság Budapesti Központjánál. A magam részérŒl fel óhajtom hívni a Kormány figyelmét eme visszás állapotokra, amelyen véleményem szerint csak a városparancsnok személyében beálló változás segíthetne, mert ily állapot semmiképp sem segíti elŒ a kívánatos szovjet–magyar baráti viszony kifejlŒdését. Felkérem a Miniszterelnök Urat, járjon közbe az orosz hatóságoknál, hogy országunk e területén is nyugodt légkörben folytatódhassék az országépítés munkája.

Sopron, 1945. május 18. 7/1945. sz.

Szigorúan Bizalmas! Miniszterelnök Úrnak! Budapest

FŒispáni mıködésem megkezdése óta arra törekedtem, hogy a város és a vármegye életének normalizálását biztosítsam, és ennek érdekében naponta folytattam tárgyalásokat Romanow alezredessel, az orosz városparancsnokkal. Minden tárgyalásom, kérésem és érvelésem, sŒt az utóbbi idŒben erélyes fellépésem és követeléseim mind kudarcot vallottak a városparancsnok magatartásán, aki semmi készséget és jóakaratot nem hajlandó mutatni a várossal és megyével szemben. A fosztogatások és erŒszakoskodások még ma is napirenden vannak. Sopron városának kb. 25 középületében mıködik orosz katonakórház, melynek betegei a város nyugodt életét feldúlják. Az épületekben elhelyezett értékeket, pl. a Mıegyetem pótolha-

A SIMONTORNYAI JÁRÁS FÃSZOLGABÍRÁJÁNAK JELENTÉSE TOLNA VÁRMEGYE FÃISPÁNJÁHOZ A SZOVJET KATONASÁG ÁLTAL ELKÖVETETT VISSZAÉLÉSEKRÃL Gyönk, 1945. március 17. 149/1945. kig. sz. FŒispán Úrnak Szekszárd Hivatkozással ezen ügyben hasonló szám alatt f. é. február hó 23án kelt felterjesztésemben foglaltakra tisztelettel kérem, hogy az orosz katonaság napirenden lévŒ visszaéléseinek megakadályozása céljából a vármegyei orosz katonai parancsnokságnál, illetve az illetékes orosz hatóságoknál soron kívül közbenjárni szíveskedjék a legsürgŒsebb intézkedések (orosz tábori csend Œrségnek vagy állandó Œrségeknek a községekbe kirendelése, a közbiztonsági szervek és polgár Œrség felfegyverzése stb.) megtétele céljából.

138


Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Belügyminisztérium, közigazgatási fŒosztály, XIX–B–1–d, 5. tétel, 3. doboz, 89/1945. sz. Gépelt tisztázat.

(Magyar Nemzeti Levéltár GyŒr-Moson-Sopron Megyei Levéltára, Sopron vármegye fŒispánjának iratai, Elnöki iratok, IV. B. 401. a, 7/1945. eln. sz. Gépelt tisztázat.)

A járás községeiben lévŒ nagyszámú orosz katonaság egy része – esetenként polgári egyének közremıködésével – állandóan fosztogatja a lakosságot, sok nŒt megbecstelenít, bántalmazza a lakosságot stb. A lakosság létfenntartása biztosítva nincsen, mert állatai, terményei fogytán vannak, a tavaszi munka nem tud megindulni. Néhány község a nemi betegségek terjedését és ragályos betegségek fellépését jelenti. A járás északi részében lévŒ községekbŒl napok óta jelentés nem érkezik. Gyönkön és a járás néhány községében mıködik ugyan több orosz katonai parancsnokság, de ezek a községekbe jár Œröket kirendelni nem bírnak a tábori csend Œrség kivételével. Ez utóbbi pedig nem rendelkezik olyan létszámmal, hogy az összes községekbe jár Œröket tudna kivezényelni, s azon néhány községbe, ahová esetleg jár Œrt ki tud vezényelni, ezt sem állandó jelleggel. Az alábbiakban néhány község jelentését kivonatos másolatban közlöm:

KESZÃHIDEGKÚT 68/1945. SZÁMÚ JELENTÉSÉBÃL KELT 1945. FEBRUÁR 25. A községen átvonuló orosz katonaság a polgárŒrség tagjait megverte és hazazavarta. A katonaság házról házra járva fosztogatott és tettleg bántalmazott. Dámer Péter közs. bírót olyan súlyosan bántalmazta, hogy legalább 8 napon keresztül ágyban kell feküdnie. Dámer Ádám polgár Œrt ismeretlen helyre elhurcolták. Sok nŒt megbecstelenítettek. KALAZNÓ 98. ÉS 111/1945. SZÁMÚ JELENTÉSÉBÃL KELT 1945. MÁRCIUS 1. ÉS 8-ÁN Dizberger János orvosi kezelés alatt álló hadirokkantat ágyából kirángatták, feleségén erŒszakot akartak elkövetni, mire az asszony ellenkezett velük, s ekkor annyira megverték, hogy a koponyacsontja betört. A megjelent polgárŒrség tagjaira két lövést adtak le. A községi jegyzŒnél, bírónál is fosztogattak. Több nŒt megbecstelenítettek. VARSÁD 93/1945. SZÁMÚ JELENTÉSÉBÃL KELT 1945. MÁRC. 3-ÁN Az orosz katonaság bevonulása alkalmával több asszonyt és leányt megbecstelenített. Többek között 15 éves gyermekleányt és 78 éves aggnŒt is. Egy öregemberre, aki a megbecstelenítés elŒl elmenekült leányát nem akarta visszahozni, rálŒttek. Egy 17 éves leányt megbecstelenítettek, aki még most is fertŒzés miatt kórházi kezelésben részesül. Kórházi kezelés alatt áll egy 60 év körüli asszony is, akit megbecstelenítettek és megfertŒztek. Sok dolgot jogtalanul eltulajdonítottak. FELSÃNÁNA 95/1945. SZÁMÚ JELENTÉSÉBÃL KELT 1945. MÁRCIUS 3-ÁN 3 lovas katona a neki kijelölt szállásból a velük mulatozott csavargó polgári egyénnel éjjel nŒk után járva, felvertek egy utcasort, majd behatoltak Horváth Pál vegyeskereskedŒhöz és tŒle egy zsákra való üzleti árut és összes pénzét, pénztárcával együtt elrabolták. A polgári személyre is katonasapkát és katonaköpenyt adtak. A polgári egyént elfogták és beküldték Szekszárdra a katonai parancsnoksághoz. A katonák Petz RezsŒ egyetlen és legszebb tenyészménjét magukkal vitték. Kalaznópusztán február 20-án 6 orosz katonaszökevényt fogtak el, akik közül az egyik a kórházból megszökve visszament Kalaznópusztára, és állítólag még most is ott tartózkodik. A betörésekre ok nem volna, mert igénylés esetén a tulajdonosok úgyis kiadnák, és nem kellene a betörésekkel mindent tönkretenni. NAGYSZÉKELY 87/KIG. 1945. SZÁMÚ JELENTÉSE KELT 1945. MÁRC. 3. ÉS 10-ÉN A jogtalan eltulajdonítások, rablások, fosztogatások és megbecstelenítések 2 és ? hónap óta állandóan napirenden vannak olyan mértékben, hogy ha fŒleg az élelmiszerkészletek eltulajdonítása és igénybevétele így 10-15 napig tovább tart, a lakosság teljes éhezésnek lesz kitéve. A szarvasmarha igénybevétel is olyan nagy, hogy a mezŒgazdasági munkák végzésére a lakosságnak igavonó állatja sem fog maradni. Legutóbb 12-13 éves leányokat gyaláztak meg. A lakosság állandó izgalomban él, a nŒk majdnem minden éjjel bujdosnak és futkosnak. A front ottléte alatt 5 ártatlan civil halt meg lelövés által. Gyakori jelenség, hogy a fosztogatókat civilek vezetik, sokszor lepénzelt gyermekek visznek lányos házakhoz katonákat. Dr. Matyasovszky Andor menekült orvos 2

napi szolgálatot tartott a községben. Jelentése szerint a nŒi lakosság 60%-a gonorreás fertŒzött beteg, kéri alispán urat, hogy az orosz katonai hatóságok támogatásával a helyi gyógyszertár ezen betegség elleni megfelelŒ gyógyszerekkel láttassék el, mert ha a további fertŒzés folytatódik, ennek meggátlása fontos közérdek. Csillagmajor-pusztán a népek már elszöknek, illetve elszöktek a helyzet tarthatatlansága miatt. Éjjel-nappal üldözik a lakosságot, ruhanemıiket és ingóságaikat elviszik. KÖLESD 230/1945. SZÁMÚ JELENTÉSÉBÃL KELT MÁRCIUS 4-ÉN ÉS 6-ÁN 1945. márc. 3-án éjjel egy polgári egyén társaságában 2 orosz katona Bánicki József lakására ment, a katonák a férfihez fordultak és rákiáltottak, hogy burzsuj, aki azt felelte, hogy nem az. Erre a katonák ütlegelni kezdték, a harmadik, valószínıleg a polgári ruhás egyén, a konyhában kutatni kezdett és Bánicki 69 éves anyósát bántalmazták. Bánicki az ütések alatt összeesett, mire az egyik katona lelŒtte, aki a lövések következtében azonnal meghalt. A lövés után az egyik katona Bánickinét megütötte és magyarul kérdezte: „van urad?”, azután mindhárman gyorsan eltávoztak. A jelentés Bánicki Józsefné jegyzŒkönyvi vallomása alapján történt. J. H.-né kölesdi lakos jegyzŒkönyvi panasza szerint márc. 4-én éjszakára 2 orosz katona szállást kért tŒle, aki külön helyiségben akart részükre helyet biztosítani, de azok követelték, hogy abban a szobában fognak aludni, ahol panaszos, annak édesanyja, 19 éves, 8 napos gyermekágyas leánya és Köller Henrik 14 éves fiú aludtak. Lefekvés után az orosz katonák közül az egyik kiment az udvarra, ott egy lövést adott le, utána bejött, a mellette alvó Köller Henriket az ágyból kizavarták, de a szobából nem engedték ki, azután J.-né anyját és lányát abban az esetben, ha kiabálni mernek, lelövéssel fenyegették, majd J.-nén mindketten erŒszakot vettek és ismeretlen helyre eltávoztak, az egyik katona a derékszíját ottfelejtette. A községben lévŒ orosz tiszt intézkedést nem tett, mivel a katonák már ismeretlen helyen tartózkodtak. Az engedély nélküli elvitel állandóan tart, a lakosság már csaknem teljes egészében ki van fosztva élelmiszerébŒl, takarmányából és állatállományából. SZAKADÁT 143/1945. SZÁMÚ JELENTÉSÉBÃL KELT 1945. MÁRCIUS 16-ÁN Napok óta százszámra lepik el a községet az orosz katonák, és ott a legnagyobb felfordulást, rablást, nŒk megbecstelenítését követik el. Minden tanyát, pincét és kamrát feltörnek; az ott található bort és élelmet mind elviszik. A községben diftéria járvány uralkodik, a csoportosan jövŒ orosz katonák a bacilust magukkal viszik és tovább terjesztik a ragályos betegséget. A visszaélések nagy részét tisztek és altisztek követik el, fegyveres katonák kíséretében. Dr. Lányi Márton Miszla községhez tartozó annamajori gazdasága panaszolja a termények és állatok nagymérvı elhurcolását és különösképpen a gazdaság számadásait tartalmazó, pótolhatatlan 4 drb. nagyméretı könyv eltulajdonítását. Kéri legalább a számadások visszaadása érdekében az orosz katonai parancsnokságnál való közbenjárást. Fentiekre figyelemmel, ismételten kérem a soron kívüli intézkedések megtételét. tb. fŒszolgabíró [olvashatatlan aláírás]

(Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltára, Tolna vármegye fŒispánjának iratai, Általános iratok, IV. b. 401. 267/1945. sz. Gépelt tisztázat.) RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

139

JEGYZÃKÖNYV A VÖRÖS HADSEREG ÁLTAL ELSZÁLLÍTOTT ÉRTÉKEK VISSZAADÁSA TÁRGYÁBAN MEGTARTOTT ÉRTEKEZLETRÃL Budapest, 1945. augusztus 18. Jármai, a Nemzeti Bank kiküldöttje: bejelenti, hogy a nyilasok, valamint a Vörös Hadsereg bizonyos alakulatai óriási mennyiségı pénzt vittek el a bankokból. A Nemzeti Banknak errŒl statisztika áll rendelkezésére, amely azonban csak a PénzintézetekbŒl elvitt értékeket öleli fel. A nyilasok 9 milliárd 117 millió P. értékı bankjegyet szállítottak Németországba. EbbŒl az összegbŒl 9 milliárd 115 millió P.-t a Nemzeti Bankból vittek el. 2 és fél milliárd P.-t a nyilasok Bécsben deponáltak, mely összeget a Vörös Hadsereg Bécset megszálló alakulatai vitték el. Valószínınek tartja, hogy a Magyarországról elszállított P. bankjegyek nagy része Spitalban található. A Vörös Hadsereg által elvett két és fél milliárd P.-n kívül az oroszok egy vagonból még 400 millió P. értékı bankjegyet is elszállítottak. Valutákban a Nemzeti Banktól 177 ezer dollárt és 570 ezer svájci frankot vittek el, mely összeg P. értéke 1944. decemberi árfolyam alapján 1 millió 819 ezer P.-t tesz ki. Devizákban 41 ezer svájci frank tınt el. A Nemzeti Banktól továbbá 27 333 kg rúdaranyat vittek el finom súlyban. A kereskedelmi banktól 55 kg aranyat vittek el. Az eltınt aranymennyiség P. értéke 126 millió. Az aranykészlet feltételezhetŒen szintén Spitalban található meg. Továbbá elvittek a Nemzeti Bankból 40 ezer kg súlyú aranyérmet. Ennek P. értéke 4 millió. Váltókat 953 millió P. értékben szállítottak el. Az elvitt váltók azonban effektív veszteséget nem jelentenek. Értékpapírokban a Nemzeti Bank 12 milliárd 668 P. értékı veszteséget szenvedett. A részvényeknél érdekes tétel a Pénzintézeti Központból elvitt 70 millió P. értékı pakett, amelyet sikerült annakidején Németországból visszaszerezni, amit a nyilasok viszont újra Németországba szállítottak ki. A Vörös Hadsereg által elszállított P. bankjegyek értéke az ország összes pénzintézeteibŒl 1 milliárd 11 millió P.-t tesz ki. A Vörös Hadsereg valutában lényegtelen mennyiséget szállított el. Ara nyat csak a Kereskedelmi Bank 55 kg-ját vitték el. Állami váltókat 4 millió P. értékben, egyéb váltókat 80 millió P. értékben, fedezeti

140


váltókat 86 millió P. értékben szállítottak el. A legnagyobb veszteség az országot részvényekben érte, mert 70%-át szállították el az orosz hadsereg alakulatai, 1 milliárd 750 millió P. értékben. Ezek nagy része különbözŒ pénzintézetekben Œrzött pakettek. Százalékarányban a bankok következŒképpen károsodtak: Hazai Bank 72%, Hitelbank 92%, Magyar–Olasz Bank 92%, Kereskedelmi Bank 38%, Belvárosi Takarékpénztár 10% stb. ElsŒ Magyar Általános Biztosító Társaság 83%, Király GŒzmalom 80%, Beocsini kŒszén 25%, Salgótarjáni 43%, Rimamurányi 27%, Ganz-Danubius 89%, Hoffer-Schrantz 82% stb. Nemestóthy tanácsos: felvetette azt a kérdést, vajon bebizonyítható-e az a Pénzintézetek részérŒl, hogy az értékeket tényleges orosz alakulatok vitték-e el. Jármai igazgató: ez az egész kérdéskomplexum legnagyobb problémája, mert még a jelentések nem futottak be mindenhonnan arra vonatkozólag. Továbbá megjegyzi, hogy a tŒzsdén jegyzett részvények 250–300 millió névértékben tıntek el. Az oroszok birtokában jelenleg kb. 4 milliárd P. érték van, amelyekbŒl Œk bizonyos kifizetéseket eszközölnek, vételügyleteket kötnek, így ezen összeg egy része megtérül. Letétbe helyeztek az oroszok 2,3 milliárd P.-t. A legégetŒbb probléma szerinte az értékpapírkérdés. Jeszenszky: az oroszok kezébe majdnem bizonyosan csak a pakettek kerültek, ezek azonban a fennálló rendeletek értelmében csak jogtalanul kerülhetnek idegen kézbe. (700-as rendelet.) Jármai: orosz viszonylatban az egész komplexumot 2 részre kell bontani. 1) P. arany valuta, 2) értékpapírok. Célszerı volna az oroszokkal elŒször a P. arany- és a valutakérdést tisztázni, mely semmiképpen sem képezheti hadizsákmány tárgyát. Az értékpapírok problémáját vessük fel akkor, ha az azokat megsemmisítŒ eljárás egy bizonyos fix stádiumba jutott. Az értekezlet f. évi augusztus 30-án a Külügyminisztérium Fegyverszüneti Osztálya helyiségeiben megismétlŒdik. Részt vettek: A Püm, Küm és IX. B. kiküldöttjei.

(Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Külügyminisztérium, Szovjetunió, TÜK-iratok, XIX–J–1–j, 58. t., 17. d.., 582/1945. sz.)

PÜSPÖKLADÁNY KÖZSÉG FÃJEGYZÃJÉNEK JELENTÉSE HAJDÚ VÁRMEGYE FÃISPÁNJÁHOZ A SZOVJET KATONÁK MOZILÁTOGATÁSÁRÓL Püspökladány, 1946. június 17. 2838/1946. Tárgy: Fórián Sándor püspökladányi lakos mozgóképszínház engedélyes panasza FŒispán Úr!

Debrecen

Jelentem, hogy fentnevezett panaszát kivizsgáltam és megállapítottam, hogy az 1946. évi május hó 21. napját megelŒzŒen a mozi elŒadásokon a községünkben állomásozó orosz katonai alakulatok tagjai nagy számmal, elŒadásonként átlag 40-50 személy jelent meg, és az elŒadott panasznak megfelelŒen elfoglalták a polgári közönség helyeit akkor is, ha azok jegyüket már megváltották. Olyan eset is történt, hogy a polgári közönséget helyérŒl felállították. Jelentem továbbá, hogy az 1946. évi május hó 25. napja óta az orosz katonai alakulatok járŒrei jobban felügyelnek arra, hogy a mozi elŒadásokat ne zavarják és ne látogassák tömegesen az orosz katonák. Tömegesebben ez idŒ szerint csak vasárnap mennek moziba. Végül jelentem, hogy a helybeli orosz katonai parancsnok rendelkezésére minden elŒadás alkalmával 14 páholyülést kell fenntartani orosz katonák részére. Ezt a moziengedélyes legalább felére szeretné redukálni, tekintettel arra, hogy a mai nehéz anyagi körülmények miatt igen nagy szüksége van az elfoglalt helyek térítési díjára. Ugyancsak kéri nevezett azt is, hogy amennyiben arra lehetŒség van, az orosz katonai alakulatok tagjai csak hétköznap látogassák az elŒadásokat, mivel a polgári közönség inkább vasárnap vásárolná fel az összes jegyeket. fŒjegyzŒ [olvashatatlan aláírás]

Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltára, Hajdú Megye és Debrecen thj. város fŒispánjának iratai, IV.B. 901/c. 237/1946. sz. Gépelt tisztázat.

141

Budapest FŒispáni mıködésem megkezdése óta arra törekedtem, hogy a város és a vármegye életének normalizálását biztosítsam, és ennek érdekében naponta folytattam tárgyalásokat Romanow alezredessel, az orosz városparancsnokkal. Minden tárgyalásom, kérésem és érvelésem, sŒt az utóbbi idŒben erélyes fellépésem és követeléseim mind kudarcot vallottak a városparancsnok magatartásán, aki semmi készséget és jóakaratot nem hajlandó mutatni a várossal és megyével szemben. A fosztogatások és erŒszakoskodások még ma is napirenden vannak. Sopron városának kb. 25 középületében mıködik orosz katonakórház, melynek betegei a város nyugodt életét feldúlják. Az épületekben elhelyezett értéke ket, pl. a Mıegyetem pótolhatatlan mıszereit pusztítják. A város közepén egy bérházban helyezték el a kórházak hullaházát, ami a meglévŒ járványveszélyt még csak növeli, ehhez járul még, hogy a visszaözönlŒ ukránok minden fertŒtlenítés nélkül árasztják el a lakóházakat. Az oroszoknak dolgozó gyárak munkásait nem fizetik. SŒt, az elvitt készgyártmányok árát sem egyenlítik ki. E tırhetetlen állapoton a Szövetséges EllenŒrzŒ Bizottság Sopron Vármegyei Teljhatalmú Megbízottja, Turik Œrnagy úr is sikertelenül próbált és próbál segíteni, és Budapesten személyesen interveniált a Szövetséges EllenŒrzŒ Bizottság Budapesti Központjánál. A magam részérŒl fel óhajtom hívni a Kormány figyelmét eme visszás állapotokra, amelyen véleményem szerint csak a városparancsnok személyében beálló változás segíthetne, mert ily állapot semmiképp sem segíti elŒ a kívánatos szovjet–magyar baráti viszony kifejlŒdését. Felkérem a Miniszterelnök Urat, járjon közbe az orosz hatóságoknál, hogy országunk e területén is nyugodt légkörben folytatódhassék az országépítés munkája.

Magyar Nemzeti Levéltár GyŒr-Moson-Sopron Megyei Levéltára, Sopron vármegye fŒispánjának iratai, Elnöki iratok, IV. B. 401. a, 7/1945. eln. sz. Gépelt tisztázat. RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN


141

SZOVJET CSAPATOK MAGYARORSZÁGON KÖZÖTT

Recommend Documents