szoros összefüggésben!

A TARTALOMBÓL: Két hír a Népszabadságból. . . . . . . . . . . . 2 Kell-e (55 méteres) mecset Kölnben? . . . 2 As You wish! Ahogy óhajtja!. . . . . . . . . . 3 Napirenden a szervilis ölebmédia . . . . . . 5 Az illem szocliberális helye . . . . . . . . . . . 6 A nagy nyugdíjbuli . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7 Az EU haldoklik, na és?. . . . . . . . . . . . . . 8 Az új Kossuth Rádió – . . . . . . . . . . . . . . . 8 a közszolgálatiság halála A demokratúrós . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9 Gazsó Ferenc az elituralomról . . . . . . . . . 9

A hazugság odaát van . . . . . . . . . . . . . . 10 Kommunistátlanítás Kelet-Európában . 11 Népszavazás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 11 Trójai faló. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 12 Mi történt? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 15 Lenyûgözõ képmutatás. . . . . . . . . . . . . . 16 Megerõszakolt társadalom . . . . . . . . . . . 19 A „politikai elit” megy a lecsóba? . . . . . 19 A jelen magyarországi politikai . . . . . . . 20 rendszer a baloldal saját diktatúra-definíciója tükrében

Ébren vagyunk . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 23 Olajos vér vagy véres olaj? . . . . . . . . . . . 24 Lenyûgözõ politikusok helyett . . . . . . . . 26 gyurcsányok A köztársaság próbája . . . . . . . . . . . . . . 27 Áremelkedést hoz a liberalizáció . . . . . . 27 MSZP: Tönkretesszük azt a falut, . . . . . 28 mely átveszi az Árpád-sávos zászlót Nyílt levél a fenyegetõzõ szocialista. . . . 28 Gúr Nándorhoz

Ön a szocialista nagyváros öntudatos polgárának lapját, a Jó Ha Figyelünk címû alkalmi megjelenésû újságot olvassa. A lap elektronikus formában ingyenesen letölthetõ, a www.johafigyelunk.hu weboldalról. Észrevételeiket, kritikáikat és véleményeiket is ide küldjék. Amennyiben a lap megnyeri tetszését, kérjük jó szívvel ajánlja azt másoknak is elolvasásra! Köszönjük, és jó szórakozást!

– szoros összefüggésben! – Íme a kettõ egymás után: én nagyon szoros kapcsolatot látok a két cím között. Más is ? 1.hír: Nálunk a legnagyobb a keresetek közti szakadék Népszabadság – 2007. június 23.

A fejlett államok közül az utóbbi évtizedben Magyarországon nõtt a leggyorsabban a keresetek közti egyenlõtlenség. Tíz éve ilyen összehasonlításban még az Egyesült Államok állt az elsõ helyen, mára hazánk vette át a kétes dicsõségû posztot a legnagyobb és legalacsonyabb jövedelmû 10 százalék közötti különbség szempontjából az OECD által vizsgált húsz ország listáján. A világ legfejlettebb országait tömörítõ, párizsi székhelyû Gazdasági Együttmûködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) a napokban közzétett jelentésében megállapítja, hogy miközben milliók élvezik a globalizáció elõnyeit, a munkások egy része kedvezõtlenebb helyzetbe került. A vizsgált húsz ország közül egyedül Írországban és Spanyolországban sikerült mérsékelni a társadalmi szakadékot azáltal, hogy az elmúlt évtizedben a kereseti különbségek csökkentek. Egy évtized alatt Magyarországon közel 35 százalékkal tovább nõtt a keresõk felsõ és alsó tíz százalékának bevételei közti szakadék, amely nagyságrendjében immár megközelíti a hat az egyhez arányt. A liberális gazdaságpolitikát hirdetõ OECD a kormányoktól továbbra is a protekcionizmus mérséklését kéri, egyben a szociális védõháló erõsítését. Ez utóbbi esetében olyan foglalkoztatási politikát javasol, amely kellõ biztonság közepette segíti elõ az átképzést, a szakmaváltást. 2. hír Magyarország védte meg a szabad versenyt az EU-szerzõdésben NOL (Népszabadság Online ) 2007. június 23.

Magyarország vette észre még az uniós szerzõdéstervezet hét eleji elõkészítõ szakaszában, hogy a szövegbõl hiányzik a szabad versenyt elõíró kitétel – írta a szombati The Times. A vezetõ brit napilap idéz egy általa látott jegyzõkönyvbõl, amely az egyezmény szövegtervezetét sorról sorra átfésülõ uniós diplomaták – a „serpák“ – keddi ülésén készült. Ebbõl kiderül: az ötórás értekezleten egy magyar diplomata látta meg, hogy „valami hiányzik“. Az EU elvetett eredeti alkotmánytervezete is tartalmazta, hogy az unió belsõ piacán a versenynek szabadnak és torzításmentesnek kell lennie. Ez a kitétel már az unió alapjául szolgáló Római Szerzõdésben is szerepel, de csak mellékzáradékként; a cél az elõírás státusának európai uniós célként történõ megerõsítése volt.

A keddi elõkészítõ ülés jegyzõkönyve szerint az értekezlet közepe táján a magyarok felhívták a figyelmet a közlemény átírására. A tervezetben továbbra is szerepelt a belso piac melletti elkötelezettség, viszont az a kitétel már nem, hogy ezen a piacon a versenynek szabadnak és torzítástól mentesnek kell lennie – írta a szombati The Times. A brit lap szerint a magyarok felvetették, hogy ez nem érinti-e az EU versenypolitikáját – vagyis a tisztességes kereskedelmet torzító kartellek és illegális állami segélyek elleni EU-bizottsági fellépés „hatalmas területét“. Spanyolország képviselõje azonnal megjegyezte, hogy a változtatás az EU alapelveinek egyikét érinti, és további vizsgálatot kért. José Manuel Barroso EU-bizottsági elnök „munkába állította jogászait“, és az ügyet „kellõen aggályosnak találta ahhoz“, hogy a csütörtöki munkavacsorán a változtatást a fõ vitapontok között vesse fel – áll a szombati The Timesban. A lap szerint Nicolas Sarkozy francia elnök csak az ügy csütörtöki nyilvánosságra kerülése után ismerte el, hogy õ vette rá a németeket a szerzõdés szövegének „megszerkesztésére“. Miután „a turpisság kiderült“, a változtatás az EU-bizottságban is mind nagyobb ellenállásba ütközött, különösen Nellie Kroes versenyügyi biztos hivatala részérõl. Barroso aztán leült egy „késõ délutánba nyúló ebédre“ Sarkozyvel, aki végül is belement a megszületett kompromisszumba – írta a The Times. A lap felidézi: Sarkozy azzal az ígérettel nyerte meg a májusi elnökválasztást, hogy megvédi Franciaországot „a globalizált kereskedelem ellenségesnek tekintett erõitõl“. Franciaország az utóbbi több mint egy évtizedben az EU-n belüli és kívüli, alacsony költséggel dolgozó országok „tisztességtelen versenyét“ tartja felelõsnek saját belsõ bajaiért – teszi hozzá a londoni napilap. A nagy alapító tagállamoknak a globalizáció importjával szembeni félelmeire már független londoni elemzõ házak is felhívták a figyelmet. A Moody’s Investors Service nemzetközi hitelminosítõ néhány hete, az EU alapításának 50. évfordulójára Londonban kiadott átfogó elemzésében azt írta: Franciaországban az átlagos feldolgozóipari órabér 30 euró, miközben Magyarországon és Csehországban 6, Lengyelországban 4,80, Szlovákiában 4,60, Romániában 2, Bulgáriában 1,40 euró. Ennek egyik eredménye például az, hogy 2007-ben Szlovákiában több személyautót gyártanak egy lakosra számítva, mint bárhol máshol a világon, és ez okozza azt az érzést a régi tagállamokban, hogy a bõvítés trójai falóként az unió határian belülre hozta be a globalizációt – állt a Moody’s londoni elemzésében. (MTI)

KELL-E (55 MÉTERES) MECSET KÖLNBEN? A konzervatív frankfurti napilapban Peter Schilder a Hozzájárulás és tiltakozás címû cikkében ismerteti a kölni CDU kétségbeesett próbálkozását, hogy befolyásolja a városban felépítendõ mecset méreteit. A kölni CDU ötórás vita után, a jelenlévõ ötszáz küldött látható többségével elfogadta a pártvezetés javaslatát, mely bizonyos engedményektõl teszi függõvé az önkormányzat kereszténydemokrata frakciójának támogatását egy mecsetépítéshez. A kölni CDU elsõdlegesen az épület méreteinek radikális csökkentését követeli. Armin Laschetet, a terepet elõkészítõ tartományi integrációs minisztert is meghívták. A muzulmánok integrációjának fontosságát általánosságban kiemelõ sorait még általános helyeslés fogadta. „Az iszlám része a társadalomnak” – mondta, de szerinte fájdalmas élmény a templomok bezárása, miközben mecsetek nyílnak. Az okfejtést akkor szakította meg fújolás, amikor Laschet a Ditibet, a török állami vallásügyi hivatal németországi kirendeltségét a mecsetépítés kérdésében „megbízható partnernek“ nevezte. A kibontakozó vitában a CDU ifjúsági szervezetének egyik tagja idézte az akkor még ellenzékben politizáló, iszlamista Recep Erdogan szavait: „A minaret a mi kardunk, a mecset a mi sisakunk és a demokrácia az a vonat, mely a célhoz visz bennünket.“ Hans-Werner Hamm, a chorweileri kerület tanácsosa a mecset méreteiben vélte megtalálni az igazi problémát. A kupola 34 méteres és a minaret 55 méteres magassága számos polgár számára valóban fenyegetõnek tûnik. A szintén jelenlévõ Ursula Heinen CDU-s Bundestag-képviselõ ezzel szemben megerõsítve látta ama gyanúját, miszerint „valójában egyáltalán nem akarják a mecsetet“, „vagy olyan kicsinek, hogy senki se vegye észre.“ Hasonlóan gondolkodik Fritz Schramma (CDU) kölni fõpolgármester. „Abszurd azt hinni, hogy a CDU-pártkongresszus feltartóztathatja a folyamatokat“ – fogalmazott Schramma. Itt legfeljebb arról döntünk, „hogy pártként elbúcsúzunk a Ditibbel folytatott konstruktív vitától vagy továbbra is alakítói maradunk a kölni integrációnak”.

2

jó ha figyelünk

– avagy Garantált becsapás, a hajbókolás magasiskolája – A piac majd helyre tesz mindent, a verseny majd elrendez mindent! Ezt harsogják a neoliberális irányzat ún. tankönyvközgazdászai. Az Amerikai Egyesült Államokban azért kapták ezt a nem éppen megtisztelõ titulust ezen irányzat gazdasági gurui, mert elméleteik általában életszerûtlenek, hogy úgy mondjam „tankönyvízûek”. Tisztelet a kevés számú kivételnek, mint például a nemrégiben elhunyt Milton Freedmann, magyar származású amerikai közgazdász, aki egészen a Nobel-díjig vitte. A parttalan szabadosság közgazdasági változatának hozsannázásából természetesen a másság és a tolerancia jelzésértékû honi zászlóvivõi, a Strabagdemokraták sem maradhattak ki. Élükön Kóka Johnnyval, az 1ügyû ígérgetõvel, a Pannon Puma nemesítõjével. A teljesség igénye nélkül most így hirtelen a távközlés, a telefónia piacnyitása jut az eszembe, ahol a fene nagy liberalizációt – természetesen (sajnos Magyarországon így kell írnom, hogy természetesen) – áremelkedések követték. Hiába jelent meg a több szolgáltató, hiába indult be a verseny, az árak valahogy csak elkezdtek felfelé kúszni. A piac meg a verseny helyre tett mindent! De erre majd még visszatérünk a késõbbiekben! (Csak úgy mellesleg és zárójelben jegyzem meg, ha már a távközlésnél tartunk, Nyugat-Európában egyszerûen eladhatatlanok lennének azok az internetes szolgáltatások – például az ADSL mondjuk azért, mert ott már elavult, és ilyen sebességgel egyszerûen ott eladhatatlan –, mint amivel nálunk Internet címén kiszúrják a polgár szemét. Egyszerûen körbe röhögnék a szolgáltatót.) No, de mi a baj már megint ezekkel a szegény szerencsétlen neoliberális tolerancia bajnokokkal? Nem tudom emlékeznek-e még a jó öreg Horn Gyula-díjas Horn Gyulára, a Horngyufa magyar termék névadójára? Hát persze, hogy emlékeznek, hiszen mostanság megint õ van mûsoron, csak nem akar összejönni neki a Magyar Köztársaság rubinokkal ékesített nem tudom én milye. Már a második köztársasági elnök van azon a véleményen, hogy hát nem fog ez menni pubikám, egy vót karhatalmista, aki talán még lûdözött is a forradalmárokra, az a „szabad” magyar köztársaságban mán csak ne kapjon plecsnit azé’ mer’ éppen akkor nem akadt jobb dóga, mint hogy lûdözzön a forradalmárokra. Talán ha szegény Gyula a valag-renddel próbálkozna, nagyobb sikereket érhetne el, asszem közfelkiáltással megszavazná neki az egész ország. De, hogy jön ide a jó öreg Horn Gyula-díjó ha figyelünk

jas Horn Gyula, a Horngyufa magyar termék névadója? Annak idején, amikor még Csiha Judit minisztersége alatt 7 milliárd dollár csak úgy, hipp-hopp eltûnhetett a privatizációs bevételekbõl, s élõ ember nem akadt a magyar országgyûlésben, aki erre még csak a füle botját is megmozdította volna, nos akkor tájt történtek olyan dolgok, hogy a jó öreg Horn Gyula-díjas Horn Gyula, a Horngyufa magyar termék névadója uralkodott kis hazánkban. Az urbánus szubkultúra mélységes mély bugyraiba empirikus tapasztalatszerzés céljából alámerítkezõ szociológus hallgatók köreiben úgy is hítta õtet a dús képzeletû nép, hogy a vaskoronás kis-nagy ember. Emlékeznek, a balesete miatt, amikor szolgálati gépkocsijával hátulról belehajtott a kivilágítatlan IFA teherautóba. Az eset érdekessége volt, hogy az elõl ülõ sofõrnek szinte a haja szála sem görbült meg, míg a mi Gyulánk, aki az autó hátsó ülésén foglalt helyet, darab ideig, az ország feletti uralmat kétségkívül sajátos módon kifejezõ készséget kellett, hogy a fején viselje a média nagy nyilvánossága elõtt. (Vagy talán nem a sofõr vezette azt a bizonyos szolgálati gépkocsit? Ez talán már soha sem fog kiderülni. De talán mindegy is.) Szóval ez a mi derék Gyulánk – aki úgy egyébiránt napi harcban áll az alkohol szörnyû démonával, s estére általában ez utóbbi gyõzedelmeskedik – hazánk miniszterelnökeinek sorában elõször olyan cselekedetre ragadtatta magát, amitõl bennem egész egyszerûen megállt az ütõ. Szeretném elõre bocsátani, hogy sem közgazdász, sem jogi végzettségû ember nem vagyok, csak egy szimpla, az adófizetõ barom kategóriájába besorolt tök átlagos gályázó állam- és álompolgár, ebbõl kifolyólag csak a velünk született, ún. józan paraszti észre tudok hagyatkozni. De! Mit tett ez a drága aranyos kis-nagy ember, amitõl a szocialista nagyváros öntudatos polgárában, ahogyan azt mondani szokás, megállt az ütõ? A kisöreg azzal nyitott – lehet, hogy talán éppen részeg volt akkor is?, nem tudom –, hogy eladott egy stratégiai ágazatot, az energiaszektort. Jó, tudom, nem teljesen, de akkor is! Ráadásul bagóért! De ez még mind semmi! A vevõknek garantált fix, 8%-os profitot. Na itt érkeztünk el ahhoz a ponthoz, amikor aszontam, hogy álljunk mán’ meg egy polgári szóra Istenben szeretett felebarátim, mer’ hogy itten a fagyi nyalja a nagymamát!

Megmondom az õszintét, teljesen összezavarodtam. Az összes létezõ és nem létezõ csatornán azt hallottuk, hogy a piac majd helyre tesz mindent, a verseny majd elrendez mindent. Erre mivel kellett szembesülnünk? A piac és a verseny teljes semmibe vételével. Képzeljék el a következõ szituációt. Én eladok Önöknek valamit. Önök azt mondják nekem, oké én megveszem, de csak úgy, ha én, az eladó, továbbra is garantálok Önöknek egy fix nyereséget. Tetszik érteni? Ha Önök nem jól kufárkodnak az általam eladott cuccal, mondjuk nem tudnak termelni vele, vagy nem elég jól mûködtetik, hogy az jövedelmezõ legyen, magyarán szart sem értenek a bizniszhez, én, az eladó, akkor is az Önök hóna alá nyúlok és fizetek, mint a katonatiszt. Speciel a magam részérõl már azt sem értettem, ha egyszer az eladó eladott valamit, akkor utána mi köze van ahhoz a cucchoz, amit eladott? És még az eladó fizessen hasznot a vevõnek? Életemben nem láttam még ilyen üzletet! Mondok egy példát. Teszem azt bemegyek egy autószalonba, hogy gépkocsit vásároljak. Miért nem hallottam még egyetlen hirdetésben sem, hogy „Ha nálunk vásárol gépkocsit (vagy a mi márkánkat részesíti elõnyben) mi tankolunk Ön helyett, még akkor is, ha éppen kifogyott a zsébõl! Havonta kap tõlünk x összeget benzinre, a tankolásra sosem lesz gondja, amíg önnél van az autó”! Vagy mondjuk, kifizetik helyettem a havi részletet akkor is, ha éppen az adott hónapban erre a célra nem marad egy vasam sem? Ha meg éppen jó a lapjárás – mivel garantált nyereségrõl volt szó (emlékeznek, fix 8%!) – minden hónapban kapok mondjuk egy fix összeget, ami éppen elegendõ a törlesztésre, legfeljebb félretenném és vennék belõle valami mást, vagy mondjuk elmennénk az asszonnyal kicsit shoppingolni. Normális piacgazdaságban engedne ilyen szerzõdést kötni az állam? Egy frászt! Ott van, a legjobb példa a francia állam, ha jól emlékszem az elektromos bizniszbe és még jó néhány közszolgáltatást ellátó cég privatizációjába szálltak be francia állami cégek. Úgy tûnik, ami jó üzlet a francia államnak, az rossz üzlet a magyarnak. Hát persze, majd’ elfelejtettem, a franciák nem tudják, amit nálunk már a legegyszerûbb Maszop-os és Szadeszos pártaparatcsik álmából felébresztve is tud: „Az állam a legrosszabb tulajdonos! 3

Már akkor sem értettem, most meg, hogy volt alkalmam az Új Szabadegyetem 2006 Egyesület rendezésében részt venni egy kitûnõ gazdaságpolitikai elõadássorozaton, ahol neves elõadók (Drábik János, Szakolczai György, Csath Magdolna, Bogár László, Mellár Tamás, Gazdag László) tájékoztatták a hallgatóságot a magyar gazdaság helyzetérõl, most meg aztán pláne nem értem, mit is jelent a jelenleg regnáló kormánykoalíciót alkotó pártok és politikusaik számára a piac, meg a verseny. Verseny az, amikor a külföldi tõketulajdonos leírja egy sajtpapírra, hogy mit akar, Pató Pál uramék meg Bólogató Jánosok módjára asszisztálnak hozzá? Csath Magdolna elõadásában kimerítõ részletességgel és alapossággal beszélt a versenyképességrõl. Meg is kérdeztem, beszélhetünk-e itt még egyáltalán versenyrõl, amikor egyes piaci szereplõk olyan hatalmasra duzzadtak, hogy az éves költségvetésük vetekszik, vagy sok esetben meg is haladja egy-egy nemzetállam vagy ország éves büdzséjét.

Egyáltalán, hogy megy ez az egész? Példának okáért a villamosenergia-ipar Horn Gyula nevével fémjelzett elkótyavetyélés számomra azt tükrözi, hogy kis hazánkban, a gyarmatbirodalom félperifériáján valahogy úgy mennek a dolgok, hogy bejön a rabszolgatartó és aszongya, hogy már pedig nekem ennyi lóvé köll, amit ti önként és dalolva biztosítotok nekem, úgyhogy innentõl kezdve ebben a térségben ezt hívják versenynek! És kész! Ugye milyen egyszerû? As you wish! Ahogy óhajtja! No, de miért is hoztam szóba Horn Gyulát. Internetes hír: „A biztosítók garanciát kérnének kormányváltás esetére Garanciát várnak a profitra, és elõre mérsékelnék a kormányváltás kockázatát az egészségbiztosítás iránt érdeklõdõ magáncégek. Az egészségügyi miniszter általánosságban összegezte az üzleti biztosítók elvárásait, a cégek képviselõi viszont a részletkérdésekrõl is beszéltek. Köztük a kisebbségi tulajdon megszerzésérõl, amelyre a tervek szerint licitálniuk kellene. Kulcskérdés, hogy kisebbségi tulajdonosként a magánbefektetõk mekkora beleszólást kapnak az egészségbiztosítási pénztárak mûködésébe és a menedzsment kiválasztásába. A biztosítók elõre rögzítenék azt is, mennyit állnának a veszteségbõl, és mennyit kapnának a profitból, és garanciát kérnének kormányváltás esetére is. Az SZDSZ-es vezetésû Egészségügyi Minisztérium 50-100 milliárd forintnyi befektetést vár a nyereségérdekelt magánbiztosítóktól.” Forrás: MOK

Ma már az a kijelentés, hogy „a piac majd helyre tesz mindent, a verseny majd elrendez mindent” idejét múlta, a valóság meghaladta, s ennek felismeréséhez nincs szükség közgazdasági diplomára.

És tessék! Már megint, még mindig és újból! Hányszor próbálják lenyomni a torkunkon ugyanazt a szart?! Tessék nekem megmondani? Most mán a négyévenkénti szavazássá degradált választást is felejtsük el, mert innentõl kezdve a több biztosítók fogják megmondani, hogy számukra melyik a szimpatikusabb kormányzat?

„Garanciát várnak a profitra, és elõre mérsékelnék a kormányváltás” Asszem ebben a mondatban minden benne van! Az urbánus frazeológiában ilyenkor szoktak feltenni egy kérdést, mely arra utal, hogy mely testrészünk az, ami ezen kívül még nem kéne, de ebben az esetben úgy vélem szerencsésebb, ha mellõzzük az autentikus hangvételt. Európai Uniós ukáz, hogy az állami cégekben jelenleg még meglévõ ún. aranyrészvényeket – ezek biztosítják, hogy kisebbségi állami tulajdon esetén is vétó joga lehessen az államnak – szép fokozatosan le kell építenünk. Természetesen a szabad verseny jegyében. Ugyanakkor meg garanciát várnak a profitra! Látták, hogy ezt egyszer már el lehetett játszani ebben az országban az energiaszektorral, gondolták, bepróbálkoznak az egészségügyben is. Végül is, miért ne? Hiszen ugyanazok állnak a kormányrúdnál, ha egyszer bejött, bejöhet másodszor is. Már megint ez a felülrõl diktált szabadság, ez a felülrõl diktált „szabad” verseny, meg a „szabad” piac. Sándor György szavai jutnak eszembe: „Egyenlõ pályák, egyenlõ esélyek! Én biciklivel megyek.” Õk meg sugárhajtású magánjeteken. Ez ám a sajátosan értelmezett egyenlõség, a mindent eldöntõ és mindent a helyére tévõ verseny! Tessék mondani, ha ilyen a szabad verseny, a szabad piac, milyen az, amikor nem szabad? Belegondolni is rémes. Ez az igazi becsapás. És ez aztán garantáltan az! Persze, nincs is mit meglepõdnünk, hiszen egy látszat demokráciában csak látszat szabadság jár. Meg a szánk. Amíg be nem tapasztják. Addig viszont mindenki ordítson torkaszakadtából, ami a csövön kifér: A HAZA NEM ELADÓ! Isten áldja Magyarországot! A szocialista nagyváros öntudatos polgára

SAJTÓSZEMLE: LANACION.CL - CHILE

A chilei baloldali lap idézett a francia Le Monde-ban megjelent elemzésbõl, amely a világ tõzsdéin uralkodó pánik hátterét tárgyalja. Többek között megállapítja, hogy a kínai állam legalább annyira foglya a globális kereskedelmi hiánynak, mint az Egyesült Államok. Ha a Kínai Népi Bank valóban beváltja fenyegetését, és elegendõ mennyiségû amerikai államadósságpapírt dob piacra, akkor a kínai cégeknek nem lesz hol eladniuk termékeiket, a kínai munkásoknak pedig nem lesz hol dolgozniuk. Márpedig ha millióknak nem lesz munkájuk, az állam joggal tart egy esetleges lázadástól, vagy éppen kormánydöntéstõl. A francia lap elemzõje szerint inkább gyorsan próbál megszabadulni a bonoktól, hogy megállapodásra jussanak, amelynek révén az értük kapott dollárokból helyrebillenti kereskedelmi mérlegét. Az így szerzett dollárokból viszont lehet, hogy inkább eurót, jent vagy más valutát vásárol, hogy ezeket erõsítse meg a dollárral szemben. Az elemzõ biztosra veszi, hogy folytatódik a kereskedelmi háború a két ország között. 4

jó ha figyelünk

– avagy Levélváltás a kufárlelkületû országbitorlók kitartottjairól, a presstituáltak, azaz a sajtószajhák népes táboráról – Kedves Fõszerkesztõ! Olvasom a két legújabb számot és csodálom, hogy miképp bírod idegekkel. Többször használtad a sajtóproletár szót. Talán nem írtam meg neked az izraeli zsidó Uri Avnery szóleleményét, a „presstitute“-ot, a prostitute-ból. Talán magyarul is megértenék egyesek – esetleg kis magyarázattal – a pressztituált szót, magyarul a „sajtószajhát”. Ui. a sajtó nem hatalmi ágazat, mint ahogy a hadsereg sem az. A mai „szabad sajtó“, ugyanúgy, mint a hadsereg, parancsra cselekszik. A sajtó a tényleges hatalom eszköze, esetenként fegyvere. A bunkó nem hatalmi ág. Hatalma a birtokosának van azzal szemben, akinek nincs bunkó a kezében. Ezért jó és találó a pressztituált, vagy a sajtószajha kifejezés, mert az eladja a becsületét a hatalom birtokosának, és annak kritikátlan eszközévé válik. Parancsra cselekszik, pénzért. Nevezhetnénk akár sajtózsoldosnak is, csak ez finomabb. Szervusz, Csöröge

Szervusz Csöröge! Köszönöm a hasznos információkat, én azonban mégis inkább a sajtóproletár sajátos szóösszetételnél maradnék. Azt is megmondom, miért. A „szajha“ kifejezéshez a magyar nyelvben azonnal nõ ugrik be mindenkinek, s ezzel ugyebár nagyon sok mindenkit, elsõsorban azt a rengeteg szarkeverõ mocsok férfitársunkat zárjuk ki azonnal a célcsoportból, akik a posztkommunistákat kiszolgáló szervilis lelkületû ölebmédia fõ csapásirányát jelentik. Arról nem is beszélve, hogy a hazai szociológiai és társadalmi tradíciókat figyelembe véve a „proletár“ kifejezés is azt hiszem önmagáért beszél, kellõen mélyen meggyökeresedett a magyar társadalomban. Egyik részében nosztalgikus érzéseket ébresztve, másik részében pedig mély undort és megvetést. Véleményem szerint e kettõ kombinációja (tehát a sajtóproletár) idõvel még „halálossá“ is válhat. Röviden ennyi. Baráti üdvözlettel: A szocialista nagyváros öntudatos polgára Mediterrán Moszkvából

Kedves Fõszerkesztõ! Mondják, hogy „kinek a pap, kinek a papné“. Nekem tetszik a pressztituált, és különösen jól hangzik, hogy a túlnyomórészt zsidó újságírók megjelölésére találta ki egy izraeli zsidó. Különösen azóta tetszik, mióta kiderült, hogy a Fehér Házban éjszakai bulikat rendeztek magas rangú kormányhivatalnokok fiatalkorú férfi/fiú prostituáltakkal. Modern világban, a „meleg büszkeség” világában élünk. Túl vagyunk már a barbárságnak azon a korszakán, amikor a kurvák még nõk voltak. (És még modernebb felé haladunk. Biztosan tudod, hogy beterjesztették a pedofil törvényt: ha a kiskorú nem ellenkezik, nem büntetendõ. Tudod miért? Mert a Talmud szerint egy hároméves kislány már alkalmas a nemi életre. Amerikában már törvénybe is foglalták, hogy az igazságszolgáltatást a talmudista törvényekre, a goyokra vonatkozó ún. Noé-féle hétparancsolatra kell alapozni. Nemsokára a Halakha, a zsidó vallási törvény uralma alatt fogunk élni. Ha jól emlékszem, Menachem Begin mondta, hogy 1987-re már Jeruzsálemben lesz a Világbíróság székhelye, azaz ott lesz a világ fõvárosa. Hogy milyen törvények alapján fog a Világbíróság ítélkezni, arról tudomásom szerint nem beszélt, de nem kell nagy ész ahhoz, hogy megsejtsük. Az idõpont ugyan a palesztinok hõsiessége és kitartása miatt nem jött be, de ez csak csúszás, hacsak Ahmadinedzsád, Hugo Chavez és – kapaszkodj meg – Putyin nem képes megakadályozni. Az jó ha figyelünk

USA és Európa már lemondott arról, hogy szabad akarata legyen. Õk a jeruzsálemi fõrabbitól kérdezik meg, hogy éppen akkor mit akarnak.) A prostituált eredetileg azt jelenti, hogy kiállított. Egy rabszolga nõ volt, akit kiállítottak a bejárat elé, hogy fogja a férfiakat. Én általában szeretem a szavakat a valódi jelentésükön használni. A prostituált a gazdája, a futtatója számára keresi a pénzt. A mai, fõsodratú újságírónak nincsen meggyõzõdése, nem azt írja, amit helyesnek lát, mint ahogy a prostituált sem azzal fekszik le, akivel szeretne, hanem aki fizet. Válogatás nélkül. A sajtószajha annak a számára ír, aki fizeti, és azt írja, amit az elvár. Válogatás nélkül. A proletár olyan embert jelent, akinek nincs vagyona, csak gyerekei. Én proletár vagyok, egész életemben az voltam, bár most már van egy befejezetlen házam. Ha van valaki, aki megveti a proletárt, az George Bush és társai, valamint Gyurcsány és társai. Én vállalom, hogy ezek és elvbarátaik megvessenek. És ha nézed például az Internacionálé szövegét, „Föl, föl, ti rabjai a földnek, föl föl, te éhes proletár”, az bizony az elnyomott milliók nyomorúságát és a szabadulásuk reményét fejezte ki. Mégpedig nagyon szépen és lelkesítõen. Ezt a legszegényebb, keményen dolgozó emberek õszinte hittel és szép reményekkel eltelve énekelték. Te ezt lenézed? Én nem. Hogy a marxisták (nem a kommunisták) és a bolsevikok megnyergelték a jobb életre és egyenjogúságra vágyó elnyomottak energiáját, az pont ugyanaz volt, ahogy a mi reményeinket is megnyergelte az ún. „rendszerváltó elit”. Én utálom az ún. „jobboldalban”, hogy Gyurcsányt kommunistázza. Ezt a legaljasabb, tudatos és szándékos félrevezetésnek tartom, mégpedig a magántulajdon amerikai típusú sérthetetlensége eszméjének az emberekbe való besulykolása céljából. (Tudod, mi a sulykolás? Ne haragudj a kérdésemért, de sokan ezt már nem tudják, de én még láttam asszonyokat sulykolni. Kiment a patakpartra, beállított a vízbe egy kis zsámolyfélét úgy, hogy azon átfolyt a víz, arra rátette a szennyest, és egy lapos fával addig verte, míg tiszta nem lett. Ezt teszi velünk, illetve a tudatunkkal a sajtó: addig ismételgeti a hazugságait, míg az utolsó önálló gondolatot is kiveri belõlünk, és beveri a helyére, amit el akar hitetni velünk.) A magántulajdon nem sérthetetlen, és remélem, nemsokára bekövetkezik a privatizált vagyonok újraállamosításának a korszaka. Kommunista az, aki tagadja a magántulajdonhoz való jogot. Mondd, Gyurcsány tagadja? Én többek között azért is hagytam abba minden politikai aktivitást, mert itt nem tudok senkivel sem szót érteni, mert a szavaknak már nincs jelentésük. Mindenki a saját, egyéni értelmezésében használja õket és így az emberek szükségszerûen elbeszélnek egymás mellett. Ahogy már megírtam egyszer Neked, én keresztény vagyok, baloldali, szocialista és félig kommunista. Mivel egy ilyen embert ma sehol sem fogadnak be, tudomásul vettem, hogy mindenünnen ki vagyok rekesztve. De egyet jegyezz meg: amíg a szavaknak nem adjuk vissza a becsületét, amíg nem tudunk úgy beszélni, hogy a mondatainkat mindenki egyformán értse, addig marad a szar, amiben fuldoklunk. Ahogy a képfelirat mondja: A küldetés teljesítve: a háború az béke, a szabadság az szolgaság, a tudatlanság erõ! Mondd, nem ez volt nálunk is az általam az egyértelmûség kedvéét történelmi szocializmusnak elnevezett idõszakban? (a történelmi szocializmus egyáltalán nem volt szocializmus, hanem – kapaszkodj meg – egy jobboldali államalakulat, amit Bogár László nagyon helye5

sen hatalmi kapitalizmusnak nevezett. Németországban nem volt fasizmus, hanem nemzeti szocializmus, az akkori egypártot pedig úgy hívták, hogy Nazionalsozialistische Arbeitspartei, azaz Nemzetiszocialista Munkáspárt. Ezt jó, ha nem felejted el. A múltban azért fasisztázták a németeket, mert feledtetni akarták, hogy õk szocialistának nevezték magukat. A fasizmust Mussolini találta ki és – valahol olvastam – állítólag úgy határozta meg, mint a korporációs (mondhatnánk: magángazdasági) és államhatalom összefonódását. És mi van most Amerikában? Bizony az, amit Mussolini tudatosan és öntudatosan fasizmusnak nevezett.) A „pártelit” diktatúráját proletárdiktatúrának, sõt valódi, nem pedig hazug, nyugati típusú demokráciának nevezték, és kitalálták a teljesen értelmetlen „demokratikus centralizmus” fogalmát. Nálunk most a szélsõjobboldali nagytõkést mondják kommmunistának, az elvtelen, szolgalelkû embert proletárnak, a falvakból a lakótelepekre számûzött, gyökereitõl megfosztott és agymosott egyszerû embert megvetetõen panelprolinak, a balközepet (Fidesz) jobboldalnak, a globalizáció ellenzõit antiszemitának, az emberi jogokat nyíltan felszámoló kormányt (USA) pedig demokratának. Putyin nagyon szellemes volt, amikor a G8 értekezlet elõtti sajtófogadáson azt mondta, hogy Európában õ maradt az egyetlen demokrata, és Gandhi halála óta nincs olyan politikus a világon, akivel tárgyalni tudna. Abszolút meggyõzõdésem, hogy mindaddig, amíg nem tanulunk meg magyarul beszélni, hanem mindenki a maga sajátos „újbeszéljét” használja, semmi sem fog jobbra fordulni. Legfeljebb mások fogják ugyanazt a szart kavarni a számunkra. Meg kell értenünk, hogy a kapitalizmus egy nagyon rossz hatékonyságú, életképtelen, a világot és önmagát is elpusztító, kizsákmányoló, emberhez nem méltó társadalom. Meg kell értenünk, hogy Marxnak tökéletesen igaza volt, amikor a proletáriátus abszolút és relatív elnyomorodását jósolta. Marx számára egyébként a kapitalista, burzsoá és zsidó – egyáltalán nem véletlenül – ugyanazt jelentette. (Bayer Zsolt készített egy nagyon jó összeállítást Marxnak a Neue Rheinische Zeitungban megjelent zsidóellenes kijelentéseibõl. Sajnos nagyon rosszul fogta meg a kérdést. Ahelyett, hogy komolyan kezelte volna, mint ahogyan a dolog megérdemelné, õ röhögcsélt rajta, hogy hehehe, ti, kommunisták, milyen hülyék vagytok, még azt sem tudtátok, hogy a nagy Marxotok ilyeneket írt. Azt nem merte felvállalni, hogy a tõkés és a zsidó Marx számára egy dolog volt, hogy a kapitalizmust zsidó szellemû társadalomnak tartotta, hogy Amerikát zsidó szellemû országnak tartotta, ahol az emberekbõl teljesen kiölték a keresztény erkölcs tanítását, mert Marx ugyan végtelenül egyház- és vallásellenes volt, de a keresztény erkölcsöt sokra értékelte. Azt sem merte Bayer leírni, hogy mára már Magyarország is zsidó állammá vált, hogy ti, akik magatokat pofátlanul hazug módon baloldalinak meritek nevezni, csupán zsidók, vagy nem zsidó származású, de zsidó elmeállapotú emberek vagytok. Inkább heherészett.) Meg kell értenünk, hogy a kapitalizmusnak lényege az imperializmus, és meg kell értenünk, hogy a nyugati, ún. „jóléti társadalmak” létrejöttének egyetlen oka a bolsevizmus oroszországi gyõzelme volt, nem pedig a kapitalizmus természetes fejlõdése. Annak idején röhögtünk, amikor állandóan hallot-

tuk a szöveget a nyugati imperialisták elleni harc fontosságáról. Hülyék voltunk: azt sem hittük el, amikor igazat mondtak az akkori uraink. Nem éreztünk valódi rokonszenvet sem a koreaiak, sem a vietnamiak iránt, ugyanúgy, ahogy Európa sem mutat manapság semmi együttérzést a palesztinok szenvedése iránt. Mi – a „nem kommunista” köznép – azért, mert a koreaiakra és vietnamiakra azt mondtuk megvetõen, hogy kommunisták, Európa azért, mert a sajtó azt beszéli be mindenkinek, hogy a palesztinok terroristák, az irántuk érzett rokonszenv pedig antiszemitizmus, mert a „tengerbe akarják hajtani a zsidókat”. Szégyellhetjük magunkat. Hogy miért írom mindezt? Mert úgy vélem, hogy aki közírói munkára adja a fejét, mint Te, annak azon is kell fáradoznia, hogy segítse a fogalmak tisztázását, mert másképp nem lehet a folyamatokat leírni és megérteni. Szemléletes rossz példa erre Molnár Tamás: Szenvedélyesen marasztal el mindenkit és mindent, még a jót is, ha olyan ember szájából hangzik el, aki nem tetszik neki. Pont olyan, mint kedvenc Sipánkád. Annak sem mondhat Orbán jót. Tudod, hogy én nem tartom Orbánt sokra, de azt el kell ismernem, hogy szokott jó és igaz dolgokat is mondani. A jó és igaz pedig akkor is jó és igaz, ha aki mondja, csak a szándékai leplezésére, a hallgatói félrevezetésére mondja. Én sok éven át gondolkodtam azon, hogy mi vagyok. Sok éven keresztül olvastam, hogy megértsem valamennyire a világot. Ezt mindenkinek el kell végeznie, mert különben farizeussá válik, aki azt hiszi, hogy a birtokában van az igazság, hogy a zsebében hordja a bölcsek kövét, hogy mindent tud, amit tudni érdemes. Nagyon sok nézetemet kellett gyökeresen felülvizsgálnom, sõt megtagadnom. Nem volt könnyû dolog, de meg kellett tennem, hogy se a fõáram, se az ellenáram ne sodorjon magával. Az „átkosban” az ellenáram foglya voltam. Úgy érzem, most sikerült kissé autonómmá válnom, hacsak késõbb fel nem ismerem, hogy ez is csak illúzió volt. Mindenesetre talán kevésbé egyoldalú illúzió, mint a korábbi volt. A nemzeti összefogás, ha van egyáltalán értelme egy ilyen szónak, csak akkor jöhet létre, ha a dolgokat az emberek egyformán ítélik meg. Ahhoz, hogy egyformán ítélhessenek, meg kell érteniük a dolgokat, és képeseknek kell lenniük arra is, hogy a tapasztalataikat és a nézeteiket, a megértésüket, úgy fejezzék ki, hogy azokat mások is ugyanúgy értsék. Ez nem történhet meg egy olyan világban, ahol Gyurcsányt kommunistának nevezik, és az a társaság, amely nemzeti felemelkedésrõl papol, jobboldalinak nevezi magát, tehát hivatalosan kinyilvánítja, hogy a tõkejövedelembõl élõk, azaz a tõkések érdekeit képviseli. Engem és téged tehát nem. Ezek után szavazzak rájuk? Olyanokra, akik a kizsákmányolóim érdekeit képviselik, vagy jobb esetben, csupán nincsenek tisztában az önazonosságukkal? „Tiszta vizet a fejekbe”, volt a címe egy hajdani kabarémûsornak. Öntsünk végre tiszta vizet a pohárba, és legalább mi, akik csak kényszerbõl vagyunk Kelet-Bushisztán lakói, próbáljuk meg tisztázni a fogalmainkat. Gondolkodj ezeken. Szervusz, Csöröge, aki olykor Röcsöge

AZ ILLEM SZOCLIBERÁLIS HELYE Az élet és az irodalom, pontosabban a politika és az irodalom nem különálló, hanem szorosan (ragaszkodom az o betûhöz) összefüggõ valóságok. Antonio Gramsci marxista gondolkodó úgy vélte, a kulturális hegemónián át vezet az út a politikai uralomhoz. Igaz. Elõbb az emberek gondolkodását és szívét formálja önképére a hatalom, aztán már könnyebben eléri, hogy kövessék az akaratát. Az ÉS nevû szellemi fertõ és a hasonló nívójú-célzatú orgánumok nélkül e hatalom sem tudta volna elérni, hogy a rendszerváltozás óta eltelt tizenhét évbõl kilencet közvetlen uralma alatt töltsön az ország. Egyszerre diktálnak az újságok szerkesztõségébõl, a parlamentbõl és a pártszékházakból. Egy olyan országban, ahol az ápolatlan és tehetségtelen Bozóki András vagy a hasonló kvalitásokkal bíró Hiller István kultuszminiszter lehet, bármi szörnyûség megtörténhet. A mai kormányzat nem tesz mást, mint – meglehetõsen hatékonyan – ellátja a kulturális züllés, a szellemilelki sivárság, a budi-életérzés politikai képviseletét. Még annyit: a vécé mint helyszín önmagában még nem problematikus. A magyar néplélek és köznyelv a mellékhelyiséget egyenesen a normális viselkedés (a tágabb értelemben vett kultúra) egyik háttérintézményének tekinti, ezért jelöli a decensen csengõ toalett, sõt illemhely névvel. Meg is illeti ez a tisztelet, feltéve, ha van bent papír, de legalább valami megoldás a tisztasági rituálé elvégzésére. Ha nincs, akkor vesszen az ÉS – a kultúra nevében. Forrás: Balavány György – Magyar Nemzet, 2007. augusztus 16.

6

jó ha figyelünk

Hatalmas átverés eredménye látszik kibontakozni a nagy tömegeknek kötelezõvé tett magánnyugdíjpénztári tagsággal kapcsolatban, mégpedig anélkül, hogy valaki is komolyabban felemelné a szavát. Saját felmérés szerint tíz magánnyugdíj-pénztár tagból olyan tizenegynek fogalma sincs a tagságból eredõ kockázatokról, a majdan elõálló választási lehetõségekrõl, illetve az egyeseknek még ideig-óráig nyitva lévõ kilépés jogáról. „Megkapom az egészet, akár egy összegben is ha nyugdíjba megyek, és ha én nem, akkor az örökösöm“ dereng valami legtöbbjüknek, a sokféle fontosság közül a majd tíz évvel ezelõtt buzgón térítõ-beszervezõ ügynökök által mondottakból. Magyarországon még mindig, évrõl-évre tarolnak a bankok, biztosítók, más pénzügyi vállalkozások profitjuk növelése tekintetében, miközben az általános pénzügyi kultúra szintjét a boldogabb tájakon idõjóslásra alkalmazott béka, annak is a hátsó fele jelzi. Ha valaki e két tény között netán nem látná meg elsõre a közvetlen összefüggést, talán felnyitja a szemét, ha belelapoz az elmúlt tizenhét év pénzügyi bûnesetlajstromába, ahol pitiánerebbnél pitiánerebb trükkökkel tudtak tömegeket a vagyonkájukból kiforgatni hozzáértõ, -értegetõ szélhámosok. Abban az országban, ahol például a pénzügyi alapfogalom, a diszkont hallatán a többségnek egy szakadt, sarki garázsbolt képe ugrik be elsõnek, ott legalábbis sportszerûtlen a fejlettebb világhoz hasonló feltételekkel rászabadítani e harácsvilágot a népre. Mintha valaki gépfegyverrel kapna vadászati engedélyt az állatkertbe. Illetékeseink csak lassan ébredeznek, szigorítják a különféle ügyfélvédõ szabályokat, osztogatnak – a haszonhoz képest röhejesnek látszó – bírságokat. Miközben a jó nép meg a saját kárán tanul, már ha egyáltalán valamit is tanul. A tapasztalatok szerint ugyanis a rizikós vállalkozások, netán szélhámosságok károsultjai hajlamosak a tanulságok levonása nélkül átlépni bukásuk szükségszerûsége fölött, s újabb hasonló kalamajkákba belemászni. Ezért azután hiába dúl az országos oktatási reform, továbbra is milliók válnak a pénzvilág martalékává a minimális szakismeret híján. Nem is középiskolás, de bár csak óvodás fokon ha terjedne valami a pénzügyi kultúrából, másként alakulhatna sokak sorsa éppúgy, miként a mindenható pénzvilágé is. És talán éppen itt a bökkenõ, hiszen az állam képviselõi ma is erõnek erejével próbálják a pénzpiacra kilökdösni polgáraikat, legújabban éppen az üzleti alapú egészségbiztosítás létrehozását erõltetve. Abban az országban, amelyben éppen egy hatalmas átverés eredménye látszik kibontakozni a nagy tömegeknek kötelezõvé tett magánnyugdíjpénztári tagsággal kapcsolatban, mégpedig anélkül, hogy valaki is komolyabban felemelné a szavát. A jelek tudniillik arra utalnak, hogy a liberális csodaszer, a verseny, mintha nem mûködne, vagy éppen az ígérttel ellentétes elõjelû eredményt hozná a magánnyugdíj-pénztárak esetében. Az állami segédlettel létrehozott szabad piaci intézmények ugyanis mintha az eredménytelenség fokának mértékével versenyeznének egymással, miközben egyre bizonyosabbnak látszik, hogy a kényszerrel-rábeszéléssel toborzott tagság rosszabbul jár, mintha az állami nyugdíjrendszerben maradt, maradhatott volna. Ezalatt szép csendben közeleg az a nap, a belépéstõl számított 120. hónap utolsó napja, amikor az éppen nyugdíjba vonuló még visszakozhat, és választhatja az állami nyugdíjat. (A törvény egyébként 2012. december 31-ékében egy végsõ dátumot is megjelölt a kilépésre). Az illetékesek pedig majd kötelességük szerint minden bizonnyal fel fogják ajánlani valamennyi nyugdíjba vonuló érintettnek a választási lehetõséget az egyösszegû megváltás, a sima életjáradék, az elején határozott idõtartamos életjáradék, a végén határozott idõtartamos életjáradék, illetve a több életre szóló életjáradék, netán a tébé-rendszerbe történõ visszalépés módozata között. Hogy e fogalmak pontosan mit takarnak, s ki melyiket választva jár éppen a legjobban, arra használható választ legfeljebb egy komoly jóstehetséggel is megáldott, gyakorlott biztosítási matematikus tudna adni és nem egy frisskeletû (kis-)nyugdíjas. Ezért a szépkor felé közeledõk figyelem, haladjunk sorjában, tehát diszkontálni a pénzügyesek nyelvén annyit tesz, mint egy jövõbeni pénzösszeg jelen értékét kiszámítani a köztes idõtartam és egy adott kamatláb mellett. Forrás: Michnai Attila – Heti Válasz

AZ ÁLLAM ROMJAI Valójában a nagy bontási projektek mindig úgy zajlanak, hogy közben az állam szemérmesen másfelé néz egy kicsit. Mintha nem is igazán akarná, hogy a romokkal minden az írott jog szerint történjen. Ha a bontás környezetvédelmi költségei kényszerûségbõl beépülnének a beruházások kikerülhetetlen kiadásai közé, az a teljes magyar építési szektort megrengetné. Kiderülhetne például, hogy jobban megéri a régi épületeket felújítani, mint újakat emelni a helyükre, aminek messze ható ingatlan- és építõanyag-piaci következményei lennének. Ennyit pedig ma még láthatóan nem ér a környezet. Amíg vannak feltöltésre váró gödrök, nincs ok hozzányúlni a jól mûködõ rendszerhez. Hargitai Miklós jó ha figyelünk

KÁRMÁN IRÉN-ÜGY: DÖBBENETES FORDULAT! Az összevert újságírónõ tegnap már nem fogadta a médiát. Az ok feltehetõleg a kérdõjelek szaporodása lehet, hiszen még saját barátai is azzal viccelõdtek, hogy a legjobb reklámot találta ki könyvének. Kármán Irént megtaláló horgász, pedig meglepõ módon azt mondta az õt kihallgató rendõröknek, hogy nem értette miért nem szabadította ki magát a „kis hölgy” olyan laza volt a kötél hogy csak hozzáért és szétbomlott. Hogy menyire hiteles a megtámadott újságírónõ nyomozása? Nem tudni. Olyan dolgokról írt melyek nyomozati eredményeit hosszú évekre titkosították. Ha fel is oldják néhány fejezet titkosítását, soha nem derül ki, hogy kik azok a magas beosztású politikusok, akik nevét soha meg nem nevezi az oknyomozó. De jól hangzik. Miután Kármán Irén elismerte, hogy gyengéd szálak fûzik Portik Tamáshoz az Energol Rt. volt tulajdonosához, azonnal felmerül a kérdés mindenkiben, hogyan írhat egy újságíró tárgyilagosan és objektíven az olajügyekrõl, ha éppen az o kedvese az történek egyik legfobb érintettje. Portik Tamás az olajszõkítési ügyek egyik fõszereplõjének tartott Energol Rt.-nek volt igazgató-tulajdonosa. Ellene 1997-ben adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot, hosszú ideig o volt a legkeresettebb személy a hazai bûnüldözésben. A nyomozók Portiktól olyan vallomást szerettek volna hallani, amelyben az 1996-1999 közötti robbantások, kivégzésszerû leszámolásokról is beszél. Portik nyolc évig bujkált sikeresen feleségével és négy gyerekével a hatóságok elõl Dél-Amerikában és az USA-ban. Portik ellen 2003-ban elévülés miatt megszüntették az eljárást. Nem tisztázta magát, ennek ellenére vígan éli életét. Szóval a fentiek fényében, joggal merülhet fel a kérdés, azok akik egy fél utcát levegobe repítettek, és egymás után gyilkolták meg vetélytársaikat, küldenek két férfit akiken még egy maszk sincsen? Megvernek egy embert, úgy, hogy még csontja sem törik? Megkötözik, hogy „kényelmes“ legyen? Lehet, de az is lehet hogy igaza van a zsurnaliszta barátainak és ez tényleg csak egy jó reklám. Forrás: STOP

7

A német nyelvterület sajtószemléje A Frankfurter Allgemeine Zeitung hosszú vezércikkben foglalkozik a hétvégi uniós csúccsal, s a szerzõ szerint már mindenki, így a németek is beletörõdtek az EU agóniájába. Frankfurter Allgemeine Zeitung (faz.net) A konzervatív frankfurti napilap vezércikkében Bertold Kohler A lengyel intõ jel címû cikkében elemzi a hétvégi brüsszeli uniós csúcson történteket. Brüsszelben szemérmetlen módon nyilvánvalóvá vált, hogy alapvetõ kérdésekben is mennyire megosztottak, és az érdekeiket követve mennyire hajlíthatatlanok a mai unió tagjai. Akinek eddig illúziói lettek volna az igen vegyes társaságot illetõen – azt a hét végén a fedélzetrõl lemosták a tények. Az európai egység eszméje olyan gyengévé vált, hogy az néhány uniós tagállam becsvágyát már nem foglalkoztatja, ahogyan a szavazatmegosztásért folytatott vita is mutatta, az pusztán megakadályozandó céllá vált. Ez a briteknél, akik másoknak nem engedik, hogy belebeszéljenek a belügyeikbe, már hagyománynak számít. De a késõbb az unió tagjaivá vált államok is gyorsan megtanulták, hogy az egyszer megszerzett kedvezményektõl nem, vagy csak drágán hajlandóak megválni,

függetlenül attól, hogy ki szerezte és milyen körülmények között. A Kaczynski ikrek fellépése, akik hollywoodi stílusban, mint jó és rossz lengyelek viselkedtek, akár tipikusnak is mondható egy olyan mentalitással, mely nehezen megoldható feladat elé állítják az EU-t. Ennek mottója: mindent megkapni, ami csak megszerezhetõ, s lehetõleg semmit sem adni érte. Ez addig mûködött, amíg az egyesülési folyamat nem jutott tovább, mint egy szabadkereskedelmi övezet, és az unió legnagyobb állama – tekintettel a korszakos projektre – rendkívül adakozó és megértõ volt. S ennek megvoltak a múltbeli okai. Természetesen Németország hihetetlenül sokat profitált az európai egyesülési folyamatból. De miként lehet hat évtizeddel a második világháború után még igazolni, hogy Németország nyugodtan fizetheti az uniós terheket, de az egyre jobban integrálódó EU-ban méretének megfelelõ beleszólása nincs a történésekbe? Márpedig Lengyelország pontosan ezt kívánta elérni, igaz eme törekvésében nincs egyedül. Angela Merkel ugyan képes volt megakadályozni az ikrek négyzetgyökmódszerének bevezetését, de ennek igen komoly ára volt. Ezt csak azzal érhette el, hogy a nizzai rendszer, mely szerint Berlinnek,

Méltó még a nevére?Méltó még a nevére?A Rádió új vezetése elsõ lépésben megszabadult a magyarul szépen beszélõ, értékes mûsorokat készítõ munkatársaktól, mint például Németh Miklós Attilától, Haeffler Andrástól, Nagy Katalintól, Sediánszki Jánostól. Ne feledjük, kiváló szakemberekrõl volt szó, távozásuk a rádiótól eleve minõségromlást jelentett: mûsorban, hangban egyaránt. A mostani, második, „csoportos elbocsátási hullám“ sem tekinthetõ pénzügyi karcsúsításnak vagy szakmai színvonalemelésnek. Sokkal inkább további tisztogatásnak, a be nem simulók eltávolításának, értékrend váltásnak. Hiszen ha takarékoskodás indokolná az elbocsátásokat, akkor nem lenne ugyanakkor tömeges felvétel. Pedig minden nap újabb és újabb szerkesztõk, mûsorvezetõk és bemondók bukkannak fel. A közös vonás az új hangokban, hogy hamisan szólnak: erõltetve „jópofiznak“, bakiznak, énekelnek, és többüknek fogalma sincs a legegyszerûbb külföldi szavak kiejtésérõl sem. Úgy tûnik, már nincs szükség mikrofonengedélyre. Szegény Fischer tanár úr valószínûleg forog a sírjában. Az újonnan megjelentek mellett kiemelkedõ szerepet kaptak olyan, korábban egyértelmûen liberális töltetû mûsorok, mint például a Gondolat-jel korábbi vezetõje, Szénási Sándor, aki a PMobil vezetõjével, Schuszter Lóránttal készített interjújában azonnal le is tette a névjegyét. A közszolgálatiságot megszégyenítõ módon, csúsztatások egymás utániságával, saját gyûlölködõ véleményét nem is leplezve próbálta Schuszter Lóránt szájába adni, hogy Olaszliszkán egy szélsõséges, rasszista tömeg hallgatta a PMobil koncertjét. Nem kell rádiós szakembernek, elég csupán józan, objektív hallgatónak lenni ahhoz, hogy feltûnjön az a nyilvánvaló és tudatos érték-változtatás, amelynek a lényege az, hogy a jobboldali riportalanyt szét lehet cincálni, a balliberálisokat meg áhítattal kell hallgatni, és akármilyen képtelenséget állítanak, arra nem illik rákérdezni. Ezen kívül pedig, hogy mindegy mit és hogyan 8

Párizsnak, Londonnak és Rómának 29 szavazata van, még tíz évig érvényben marad. S Németország, melynek lakossága duplája a lengyelnek, csak két szavazattal bír többel – s olyan területeken is érvényben lesz, ahol a többségi döntések csak most nyílnak meg. Varsó anakronisztikus érvelése, mellyel megpróbálta Németország befolyását korlátozni, világos példa arra, hogy keleten még lehet olyan németellenes érvekkel politizálni, ami nyugaton már kiment a divatból. Lengyelország esetében ez még inkább visszataszító. Látható: a német kormányok lengyelbarát politikája is képtelen volt megakadályozni, hogy Kaczynskiék és híveik Németországot még a náci idõk fogalmaival jellemezzék. A brüsszeli csúcstalálkozó világosan cáfolta azt az álláspontot, hogy az EU-t lehet azonos mértékben kibõvíteni és elmélyíteni. A jövõ már csak az apró lépésekrõl szólhat. De van egy lehetõség, hogy ezt is meg lehessen akadályozni: ha felveszik Törökországot. A brüsszeli figyelmeztetést lengyelül fogalmazták. De ki állíthatja komolyan a hétvégi színjátékot követõen, hogy a falra írt intést ne lehetne megérteni? Forrás: Keresztes Lajos – MNO

mond a riporter, csak fecsegjen errõl-arról, még akkor is, ha késõbb kiderül, a hír nem volt igaz vagy nem volt egészen korrekt. Éppen úgy, ahogyan a kormány teszi. Ez a Kossuth Rádió új hangja. Az unos-untalan ismételt, idegesítõ reklámszöveg, a „Kossuth Rádió a szavak ereje“ szlogen pedig tartalmatlan, nem mond semmit. Hiszen ennek az új mûsorszerkezetnek és az ezt megjelenítõ új hangoknak nem az ereje, hanem sokkal inkább az erõlködése a feltûnõ: a nagyon mást akarás, aminek az egyedüli közös része a korábbi értékek erõszakos kiirtása, és a neoliberális tónus felhangosítása. Ez az új mûsor egyre inkább hallgathatatlan, az uralkodó politika kiszolgálója. Ha a balliberális hatalom valamit is adna a látszatra, akkor legalább leplezni próbálná ezt a nyilvánvaló hatalomátvételt, ami ebben a nyílt formájában csak újabb bizonyítékát adja a Freedom House legutóbbi jelentésének, amely szerint Magyarországon gyengült a demokrácia. A demokrácia-deficit növekedés egyik nyilvánvaló jele a média nyílt megszállása. Ezt mutatja az is, hogy a Vasárnapi Újság mûsorban megszüntették a betelefonálást: kizárva ezzel a hallgatói vélemény-nyilvánítás lehetõségét. Egyébként sem kíváncsi a Rádió vezetése a hallgatók véleményére. A változásokkal kapcsolatban sem elõzetes, sem utólagos felmérés eddig nem történt. Pedig, ha kíváncsiak lennének a hallgatók véleményére, akkor megtudhatnák, hogy a Kossuth Adó korábbi hallgatóinak többsége, fel van háborodva, és ezért egyre többen fordulnak el tõle. És ezen az sem változtat, hogy az új vezetés egy bántóan neoliberálist, Farkasházyt is eltávolított. Lehet, hogy itt lenne az ideje a névváltoztatásnak is. Igaz, Kossuth liberális politikus volt: de demokratikus nemzeti liberális és nem diktatórikus neoliberális. Dr. Csath Magdolna

jó ha figyelünk

Az emberi fogyasztásra nem alkalmas „demokratúrós” receptje Íme a diktatúrósított demokrácia receptje, vagy a „demokratúrós”, ahogyan a magyar nagymamák neveznék tréfásan, ha meg lehetne érni a tréfás nagymamakort ott, ahol kötelezõ e recept eredménykotyvalékának fogyasztása. E recept az általános és nemzetközi normák ellenére, köz-nemkívánatra készült és jelenleg sokmillió emberi lénnyel etetik, szintén köz-nemkívánatra. Regeneráló értékei egyedül a „parasitus marxicus politicus degeneris” (röviden „bolsevicus”) férgek osztályába tartozó álhumán mutáns szervezõdések és a velük szimbiózisban harácsoló „parasitus cionicus neoconis globalis” (röviden „gerinctelen dögevõk”), szintén álhumán férgek számára adottak; mindenki más számára degeneráló hatású, emberi fogyasztásra nem alkalmas méreg. Tulajdonképpen végzetesen halálos az egész emberi civilizáció számára. Ismertetése csak azért szükséges, hogy közös erõvel bezárjuk azt a globális boszorkánykonyhát, amiben készül a szörnyû végtermék. 1) Végy egy tepsit, azaz egy ún. többpártrendszeri demokráciát, tömd tele a magad által kotyvasztott média-diktatúróval, amíg az úgy meg nem dagad, hogy teljesen kitölti a tepsit. A kiérlelt média-diktatúrót használd fel arra, hogy azon keresztül jól megkevered a szart, és beszélsz annyi zöldséget, amennyi belefér a tepsibe. A lényeg, hogy addig kevered és érleled a tartalmát, amíg az alapanyag hígvelejûvé nem válik és emiatt ki nem csap téged a felszín krémjeként. Ezzel gyakorlatilag elkészítetted a demokratúrós alapjait. Fontos: a rafinált szakács a korábbi diktatúrós-félék által még elo-nem-higult alapanyag esetén és a több sütnivalóval rendelkezõ tepsikben az „a la neokon” rizsát löki, hogy ki ne lógjon a tepsibõl a cionbolsik szõrös lólába.

2) A rád bízott húsosfazék (gazdaság) legjavát töltsd át saját privát fazekadba és tedd félre. A fazékban a maradékot pedig -együtt minden olyan alapanyaggal amibõl fortyogás lesz (erkölcs, jog, oktatásügy, infrastruktúra stb.) zúzd apróra, tedd a tûzre és pörköld oda. Az oktatásügy odakozmáltatásának külön nagy elõnye, hogy azután nem kell különösebb gondot fordítanod a további agyvelõhigításra, mert mindenki eleve sütnivaló nélkül fogja megenni amit fõztél. Az egészségügy kipárologtatása a tepsibõl meg azért fontos, mert a legköltségkímélõbb módon takarítja meg annak gondját hogy a végén mosogatni kelljen, ugyanis nem marad majd semmi a tepsi alján, amit el kellene a végén mosogatni. (Az okos szakács tudja, hogy a maradékot kivágni a szemétbe nem lehet, mert az nemzetközi hulladék-jogokba ütközik.) 3) Eközben a nemzetközi recept szerint egy turmixgéppel keverd tovább a már jól megkevert szart, paprikázd fel és flambírozd meg (hadd lobbanjon) majd mindezt fogd rá a tepsi szélsõjobb fülére. A borzalmas masszába belegyúrhatod az idõközben feléd repített tojásokat és paradicsomot, a titokban számodra tartogatott kristálycukrot is, és az összes falra hányt borsót, de mindez opcionális. 4) Végül készítsd el a diktatúróst a hagyományos receptek szerint és törj borsot mindenki orra alá, aki ellenáll neked. Mindezt ha két vagy három párt-tányérra elosztod, és alkot(v)ányos szósszal leöntöd, és a tetejére nyomsz egy sólyom-forma bamba marcipánmadarat, az egészet úgy ahogyan van, tálalhatod, és mindenkit megetethetsz vele. A fogyasztóknak jó gyomormosást és sikeres túlélési kapálózást kívánunk az elkészült demokratúróshoz! A szakácsoknak pedig melegen ajánljuk, hogy mielõbb állítsák le a nagyüzemû kotyvasztást és etetetést, mert betelt a törpök nagy tányérkája! (FÚSZ – NIM)

Az egészségügyi szolgáltatások rendszerének átalakítása tovább mélyíti a válságot – jelentette ki Gazsó Ferenc, az MSZP Társadalompolitikai Tagozatának tiszteletbeli elnöke a Helyi Téma c. lap 20. számában megjelent interjújában. A szociológus professzor – a lap szerint – kijelentette: „Ez nem más, mint egy már megbukott politika folytatása és reformcímkével történõ keresztülerõszakolása a társadalom minden szféráján, nem törõdve a társadalmi ellenállással sem“. A kormány olyan piacelvû társadalmat akar kialakítani, amelyben semmilyen területen nincs kibúvó a piacgazdaság logikája alól. Úgy gondolják, ha ez teljes körûvé válik, akkor az állam összezsugorodik, a költségvetés ‘megjavul’, a szolidaritás elvet pedig felváltja az öngondoskodás – fûzte hozzá. Gazsó professzor megerõsítette azt a tézisét, miszerint Magyar-

költségvetésbõl többet visz ki támogatás formájában, mint amennyit betesz a közösbe. Ez a gyakorlat nem tartható fenn, a közteherviselésbe be kell vonni a multikat is, az állami forrásokat pedig a hazai gazdaság dinamizálására kellene fordítani. Ha ez nem következik be, akkor semmilyen fordulat nem lesz, marad a ‘besült’ hazai gazdaság, konzerválódik a beszûkült munkaerõpiac – szögezte le. Gazsó Ferenc egyetemes és jövedelemarányos közteherviselést sürgetett, síkraszállt a bérfelzárkóztatás mellett, hiszen a hazai munkabér az uniós átlag mindössze 32 százaléka, jóllehet az össztermék az EU átlagának 60-62 százalékát is eléri. A professzor annak a véleményének adott hangot, hogy Magyarországon „demokratikus elituralom“ alakult ki, a pártok kizárólagos és kirekesztõ hatalom gyakorlása zajlik, a társadalmat

jó ha figyelünk

országon rendszerkorrekcióra, és az újraelosztás „teljes újragondolására“ van szükség. – Nem lehet fenntartani azokat az óriási elõnyöket, amelyeket Magyarországon a multinacionális gazdaság élvez. A Számvevõszék vizsgálata szerint ez a gazdaság a magyar

lényegében kizárják a társadalomról szóló döntések meghozatalából. – Hiába mondja ki az alkotmány, hogy a pártok csak részt vesznek a hatalom gyakorlásában, nem így van, a hatalmat õk bitorolják, de alkalmatlanok a hatalom gyakorlására, nem tudják az országot kormányozni – vélekedett. Akiknek változtatni kellene a szisztémán, azok nem akarnak változtatni rajta, akik meg szeretnének változtatni, azoknak nincs elég erejük és érdekérvényesítõ képességük rá – fogalmazott. Gazsó Ferenc súlyosnak minõsítette ezt az állapotot, társadalmi közönyrõl beszélt, és megállapította, hogy az „elégedetlenség nem megy át kollektív cselekvésbe“. Ez az apátia arra utal, hogy a társadalom válságba került – vélte a Helyi Témában megjelent nyilatkozatában. Közreadta a Magyar Szociális Fórum Kerekasztala

9

Bolgár György cinikusan is (bal)talpnyaló marad A Népszava lassan már olyan népszerû a nemzeti olvasók körében is, mint az általa megcélzott szocialista-liberális (manapság inkább õs-szocialista) közegben. Ha kellõ nyitottsággal forgatjuk, inkább szórakoztató, mint bosszantó a lapokról sütõ szolgalelkûség. Alant a fõ „agit.prop. munkatárs“ ma hajnali írása. Tolle, lege! Bolgár György: Készüljünk a hatalomátvételre! Mindenki felkészül, visszaszámlálás indul! Csapataink elfoglalták harcálláspontjukat, és már csak a tûzparancsra várnak. Az eddigi elszórt csetepaték, kisebb-nagyobb összetûzések, incidensek ne tévesszenek meg senkit: a nagy hadmûvelet még hátra van. Az õszi hatalomátvételi kísérlet ugyan nem döntötte el az élet-halálharcot, hiszen a nemzetáruló gengszterbanda még mindig kormányon van, de megmutattuk erõnket, új szövetségeseket szereztünk, és minden fronton védekezésbe kényszerítettük az ellenséget. Mivel az önkormányzati választásokon szinte mindenütt irányító pozícióba kerültünk, kipróbálhattuk, mire vagyunk és mire lennénk képesek, tapasztalatokat szerezhettünk arról, hogy az ellenség mennyire gyengült meg, vannak-e még tartalékai. Megkóstoltuk õket minden oldalról, rajtuk ütöttünk, ahol csak lehetett, belemartunk a karjukba, bokájukba, némelyiküknek a torkába is, hogy ijedten meneküljenek. Erõsek vagyunk, miénk a kezdeményezés, a lendület, mögöttünk a nép elkeseredettsége, csalódottsága és a közvélemény-kutatások eredménye, velünk szemben pedig csupán egy ideggyenge pozõr. Aki azonban képtelen felmérni a reális helyzetet, és nem hajlandó beadni a derekát. Hát akkor tûûûz! Fidesz-forgatókönyv, 2007 nyara. De lehetne õsze és tele is, vagy ha addigra nem születik meg a kívánatos eredmény, 2008 eleje. Tavaszi hadjárat és nyári, õszi vagy téli, mindegy, a hadsereget állandó mozgásban és készültségben tartani, a fegyvert zsírozni, az ellenséget folyton lõni és bombázni kell. Egyetlen napnyi szünet is rossz üzenet volna: mintha a vezénylõ tábornok nem hinne már a gyõzelemben, és lélekben föladná a harcot, vagy legalábbis elhalasztaná a döntõ ütközetet 2010-re. Hát nem. Egy ideggyenge hatalombitorló ellen pedig, aki most már az egész országot veszélybe sodorja, nem is szabad letenni a fegyvert. Éppen ellenkezõleg, most kell szuronyt szegezni. Ez a harc lesz nemhogy a végsõ, de a legelsõ, az azonnali, hiszen a haza nem engedheti meg magának, hogy beteg kezekben legyen. Le vele, de rögtön! 10

Ehhez képest minden más jelentéktelen, másod- és harmadlagos pótcselekvés. Most mondják meg, tisztelt polgártársaim, számít az valamit, hogy elõrenyomultunk például színházi fronton? Hogy szép csendben menesztjük a soproni színigazgatót, nagy zajjal a gyõrit, vagy még nagyobb harci zajjal bevisszük az emberünket Szolnokra, és melegítünk már Veszprémben is? Ugyan már! Nem a színházakban fogjuk megnyerni a háborút, ott csak a hadtápszolgálatosoknak adunk némi munkát és munkabért (és persze érzékeltetjük, hogy aki velünk tart, az megkapja megérdemelt jutalmát). Vagy komolyan gondolják, hogy nemzeti zászlók kitûzésével meghódíthatjuk a Mount Everestet és elfoglalhatjuk a Parlamentet? Ugye, nem? Ez nem azt jelenti, hogy nem végez kiváló munkát pártunk alelnöke, a XII. kerület polgármestere, amikor egy társasház-felújításokra adható pénzügyi támogatásra olyan pályázatot írt ki, amelyben ez olvasható: „elõnyben részesülnek azok a társasházak, amelyek (…) vállalják a nemzeti és kerületi zászló kihelyezését 3 éven keresztül folyamatosan.“ Nagyon helyes, kedves barátaim és harcostársaim: értessük meg az emberekkel, hogy aki nem szégyelli a magyarságát, valamint nem szégyelli, hogy a mi, némi anyagi ellenszolgáltatást is tartalmazó ajánlatunkra fölfedezi magában a 3 évig tartó magyarságot, az elõnyben részesül. Ebbõl is könnyen megérthetõ még a hülyének is, hogy aki magyar, velünk tart. Nem sokan maradnak az ellenség táborában. Az okosok és a hülyék – kivéve az ideggyengéket – mind velünk vannak. Akadnak persze olyan, mindenkinél mindig mindent jobban tudó okoskodók, akik azt állítják, hogy egy társadalomban a se nem okosok, se nem hülyék vannak a legtöbben, de hogy ne legyen félreértés, nekik is elõre megmondom, hogy mire számíthatnak, ha végre megnyerjük a háborút. Elõször is feltétel nélküli megadást követelünk az ellenségtõl. Másodszor begyûjtjük tõlük a fegyvereket: minden, ami elsülhet (fõleg, ami számunkra rosszul), csak

nálunk lehet. Harmadszor olyan, de olyan polgári Magyarországot rittyentünk, hogy fejvesztve fog innen menekülni a mohácsi vészt egykor ránk hozó zsidó királyi kincstárnok, bizonyos Fortunatus Imre (kedves barátom és publicistám szíves és jóízû közlése) minden mai utódja, Fekete Jánostól Surányi Györgyön át a Világbankig, mert mi pontosan olyan kemény legények leszünk, mint Argentína, és odavágunk. Negyedszer szellemi, értelmiségi felsõházat is csinálunk legkedvesebb barátainknak (és kötelezõ olvasmánnyá tesszük a Márciusi Chartát), hogy felülrõl, sûrûn bólogatva hagyják jóvá, amit mi alul, a nép közé vegyülve és mindig csak a nép szolgálatában teszünk. Ötödször: minden hatalom a dolgozó népé, közelebbrõl a nép megválasztott vagy megnépszavazott vagy felszabadító háborúban gyõzedelmes fiaié! Addig is jogos önvédelembõl koncentráljunk az ideggyengékre! Az nem lehet, hogy szeretett hazánkat olyan ember irányítsa, akinek nem pusztán jellemhibái, hanem idegi problémái is vannak. Az nem lehet, hogy olyan ember hozzon döntéseket a sorsunkról, aki – mint szolgálatkész, többnevû kabinetfõnökünk mondta – „ideggyengesége miatt nem tud uralkodni az érzelmein, nem tud parancsolni magának, gondolatainak, cselekedeteinek.“ Akinek ennek következtében „politikája is ideggyenge, és ez a politika az, amelyik egyre inkább legyengíti Magyarországot.“ Nem tûrhetjük tovább, ebbe belebolondul az ország. E helyrõl követelem tehát, hogy az Országgyûlés rendkívüli ülésszakon váltsa le tisztségérõl a miniszterelnököt. Az eljárás keretében parlamenti vizsgálóbizottságnak kell tisztáznia, hogy az ideggyengeség milyen konkrét tüneteket takar, milyen lelki, fizikai következményekkel jár az egyénre, a kormányra és drága, ámbátor jelenleg sorvadó hazánkra nézve. A vizsgálóbizottságnak elfogultság miatt nem lehetnek kormánypárti tagjai, elnökéül a nemzet orvosát fogom javasolni. Mellesleg a vizitdíjat eltöröljük, és nagylelkûségünk bizonyítékaként az ideggyenge, átmeneti miniszterelnöknek sem kell majd kórházi ápolási díjat fizetnie. Vészhelyzet van, tisztelt hölgyeim és uraim, katonák, magyarok. Olyan nagy a vész, hogy ettõl egy lélegeztetõ gépen tartott, gyenge idegzetû, zavarosan viselkedõ ember csak összeomlani tud. És ezek a nemzetvesztõk még a Lipótot is bezárták. Ezennel ünnepélyesen vállalom, hogy újra kinyitom. Rám még az ideggyengék is számíthatnak. Bolgár György, 2007.06.22., nepszava.hu Forrás: barikád.hu

jó ha figyelünk

– nálunk fordítva – Miközben nálunk egy volt KISZ-vezetõ a miniszterelnök és egy egykori karhatalmista pufajkás kitüntetése a vezetõ politikai téma, addig a térség országaiban vagy véget ért, vagy éppen zajlik a valódi rendszerváltozás befejezése. A sort a csehek kezdték, akik már 1993-ban megoldották a gordiuszi csomót, azzal hogy az egykori állampárt vezetõinek „megköszönték” az eltelt 40 évet és átküldték õket a polgári mindennapokba. Ezzel Prága elérte, hogy egyrészt megszabadult a közéletet bénító történelmi vitáktól, másrészt lehetõséget teremtett egy demokratikus baloldal felépítésére. Most éppen a lengyelek és a szlovákok igyekeznek behozni a lemaradást. A Kaczinski fivérek nemrég fogtak bele abba a hatalmas munkába, amelyet õk maguk „Lengyelország kommunistátlanítása” néven ismertettek meg a közvéleménnyel. Felállt egy hivatal, amely elkezdte az átvilágításokat, és azt következetesen és könyörtelenül végzi mind a mai napig. Ennek esett áldozatul a napokban Aleksandr Kwasnievski korábbi elnök is. Fontos elem, hogy az intézet a nálunk tabunak számító egyházakat és a sajtót sem kíméli. A szankcionálás sem akármilyen. Aki fennakad a rostán, azt elzárják a diplomácia fontosabb feladatköreitõl, az állami vállalatok irányításától, sõt az iskolák igazgatói posztjaiért is felesleges pályázniuk. Úgy tûnik, Varsóban elszánt a vezetés, amely így véghez viheti a múlt lezárását.

A lengyel példa Szlovákiában is ragadós lett. Ez azért igen furcsa, mert az ottani kormány nem jobboldali. A kabinet vezetõ erejét képezõ Smer inkább baloldali, szociáldemokrata, egyik fõ koalíciós partnere, Meciar pedig posztkommunista. Szlovákiában tehát a baloldal állt a megújulás élére. Hogy fenti szomszédunknál nemcsak – a nálunk olyan jól ismert – szemfényvesztés zajlik, az a napokban lett nyilvánvaló. Június 21-én ugyanis nyilvánossá tette teljes levéltári anyagát az interneten böngészõk számára a szlovákiai Nemzeti Emlékezet Intézete. Ezzel a kommunista titkosszolgálat (Stb) közel 3000 tartótisztjének neve került fel a világhálóra. Így mindenkinek lehetõsége nyílik arra, hogy a www.upn.gov. sk honlapon betekintsen az állambiztonsági szervek azon iratanyagaiba, melyeket az illetékes minisztériumok már eljuttattak az intézetnek. Sem Pozsonyban, sem Varsóban nem vetõdött fel az a típus-érv az ellenoldalról, hogy 17 év után már nem lehet politikai eszközökkel rendezni a szocialista múltat. Mindkét politikai vezetés belátta, hogy az idõ a cseh mintát igazolta, de még nincs minden veszve. A „jobb késõn, mint soha” és az „amit megtehetsz ma, ne halaszd holnapra” elvek pedig kijelölik számukra a szükséges utat. Járnak is rajta.

Itthon a tavalyi év végén a Jobbik Magyarországért Mozgalom vetett fel hasonlót, amikor népszavaztattak volna az egykori kommunista vezetõk jelenlegi közéleti szerepének korlátozásáról. Azt szerették volna elérni, hogy az MSZMP és a KISZ egykori vezetõi ne vállalhassanak államtitkári vagy annál magasabb köztisztséget. Az OVB rövid egymásutánban háromszor is elutasította a beadványt, amelyen így most az Alkotmánybíróság „ül”. Idõkorlát híján… A magyarországi baloldal eleve elutasít minden, az 1990 elõtti történésekkel kapcsolatos és a jelenre is érvényes tisztázást. Feleslegesnek, lehetetlennek és értelmetlennek tartanának egy varsóihoz hasonló rendezést. Csak hogy a három leggyakoribb ellenérvet említsük. A parlamenti jobboldal pedig – éppen az elmaradt átvilágításból fakadó érintettsége miatt – langyos lelkesedéssel fogadta a Jobbik felvetését. Úgy tûnik tehát, hogy míg a térség országai képesek lezárni a múltat és „kommunistátlanítást” hajtanak végre, addig nálunk épp az ellenkezõje zajlik. „Kommunistálódunk.” A fenti folyamatok talán összefüggnek azzal, hogy az említett országokban óriási fejlõdést produkál a gazdaság, miközben a miénk korszakos mélypontra jutott? A kérdés megválaszolását az olvasóra bízzuk. Forrás: barikád.hu

Hamarosan indul a médiagõzhenger és mindent letarol Emlékezzünk az EU csatlakozás médiatámogatására (3 millió igen), és a december 5-i refrendumra Politológusok, újságírók, médiamunkások tucatjai unos-untalan figyelmeztetik az ellenzéket arra, hogy még mindig nem tettek semmi érdemlegeset a sajtószabadságért. Mindannak ellenére, hogy már a Fidesz kultúrális tagozatán belül is létezik évek óta Médiatagozat: de õk semmit nem csinálnak, mintha aludnának. Nem szólnak, ha ömlik (folyamatosan) a szenny a kereskedelmi tévékbõl, nem szólnak, ha keresztény és magyarellenes megnyilvánulásokat tesznek a gagyiadók, helyettük munkanélküli újságírók, magányos harcosok küldik be az ORTT panaszokat, egymaguk többet tesznek mint az egész Fidesz kultúrális tagozata (nem nehéz túlszárnyalni). Ilyen ellenzéki teljesítmény mellett nem csodálkoznék, ha a népszavazás eredményessége sem hullana a Fidesz ölébe. Pokorni szerint Gyõztünk! De mit gyõztünk le? Kit gyõztünk le? Ne legyen már nevetséges a képviselõ. Most jön csak a nagy menet: Valóság vs. médiaagymosás. A hazugság mûvészei, azaz Gyurcsány személyes barátai, az RTL Klub, a Tv2, Népszabadság, ATV, 168 óra, Magyar Narancs, és a többi lakájsajtó, a bértollnokok megmutatják, miért kell majd NEM-el szavazni ismét. Megmutatták 2004. december 5-én, félsikerrel, de megmutatták. Ne legyen senkinek kétsége: Az MSZP ma is stabil 34%-on áll, ezt nemcsak a közvélemény-kutatások igazolják, hanem helyi, idõköjó ha figyelünk

zi önkormányzati választások is bizonyítják. Gyalázatos kormányzás ellenére ilyen magas támogatottság nagy veszélyt rejt magában. A nép nem tanul, továbbra is bután viselkedik. Az ellenzék talán nem is sejt semmit. De micsoda ellenzék az, amelyik közel 6 éve egy ilyen gyalázatos, magyarellenes, nemzetpusztító hordát nem képes eltávolítani? Ha olyan nagy a Fidesz társadalmi beágyazottsága, miért nem tudták még az ultraliberális kormányzatot eltakarítani a nép segítségével? Nézem a Szonda Ipsos utóbbi felméréseit: 40% bizonytalan. Jó lenne ha a politikai elit ezen elgondolkodna. Javaslom, civilek alapítsák meg a BIZONYTALAN pártot, helybõl 40%-os támogatottsággal indulnának. Az ellenzék pedig kösse fel a gatyáját, ha népszavazást, és az esetleges érvényes és eredményes referendumból fakadóan kormányváltást (hiú remények) szeretnének. Nekem nincsenek hiú reményeim. Senki sem gondolhatja komolyan, hogy „ezeket“ törvényes, demokratikus úton el lehet takarítani. Egy többezer éves mondás szerint „Malitiis non est indulgendum“, azaz „Gonoszsággal szemben nem szabad engedékenységet tanúsítani.“ A babérjain ülõ ellenzék jó lenne, ha ezt megfogadná. A jobboldali szavazótábor pedig ne mindig csak a politikusokra várjon! Skodacsek András, Nemzeti Hírháló

11

– avagy a demokrácia minden formai kellékét felhasználó diktatúra – Cinikus kezdeményként elkerülhetetlen írni az elévülhetetlen Trójai-falóról, úgy is mint a demokrácia „fedõszervérõl“ – lóval összefüggésben ez már blaszfémia –, merthogy kik kucorognak benne? A mieink, s ha igen, azok kicsodák? Ha meg nem, valószínûleg nem, akkor pedig tényleg kicsodák? Csak nem azok, akik negyven év után a „szocializmus alapjait“ azért rakták le, mert azok ostobán nehezek voltak, elbírhatatlanok, már a retorika szintjén is? Most ugyanõk az ellenkezõjét építik, egy másik, mára már az egyetlen szuperhatalom hátsójába nyelvgyökig beléomolva, azaz a demokrácia ürügyén ismét maguknak kaparnak, egy még náluknál sokkalta romlottabb és „nemzetfölöttien“ is tõkeerõsebb réteg szálláscsinálóiként. Országveszejtõ mûködésük letagadhatatlan. Erkölcstelenebbek és gátlástalanabbak, mint anno dacumál, a Volksbund volt. És bejuthattak a Parlamentbe, törvényhozóknak. Felettébb érdekes „sikertörténet“. Az a baloldal, pontosabban ultrabal kisebbség és holdudvara – ó mily tartós napfogyatkozás! –, amely 1989-re „totálkárossá“ tette az országot, vagyis bevallottan az államcsõdig kormányozta, most is azt teszi, teheti. Eszmei, ideológiai gátak, kényszerek nem befolyásolják, csak a mérhetetlenül kártékony hatalomvágy. Fekete-fehéren kiderül az elmúlt idõk történetébõl: számukra ez az ország nem haza, hanem az „ubi bene ibi patria“ elv alapján csupán „gazdasági buli“. Ráadásul felelõsség nélküli. Arcizmuk sem rándult, amikor a máig harsányan hangoztatott, úgynevezett „szegénypártiságról“ – aki ezt a nemzeti vagyon megdézsmálásából kigazdagodott milliárdosok szájából elhiszi az tényleg szegény: lelki szegény – áttértek a kíméletlenül profithajhász multinacionális cégek feltétel nélküli kiszolgálására. A koalíciós kispárt erkölcstelensége még vérlázítóbb. Fügefalevél nélkül tárja elénk szemérmetlenségét, mert elvei – már ha voltak –, feladásával politikai rimaként hevert be a hatalomba. Azokkal került egy pl atformra, akik képviselõit, „megjelenítõit“ az „átkosban“ üldözték mint „ellenállókat“, ezért érdekes, hogy a hajdani Beszélõ és a SZETA köré összegyûlt társaság prominens képviselõi mind bekerültek a parlamentbe. Ugyanakkor a nemzeti elkötelezettségû ellenállás, merthogy ilyen is volt, képviselõi nemigen. Az elõzõ csoportosulás tagjai valamit sejtettek, vagy valamit súgtak nekik a nyolcvanas évek közepén. Õk már tudták, hogy mire bátrak. S lám, beteljesült. És õk hálából, identitáshiányuk szülte kényszerekbõl azóta 12

is ádáz harcot folytatnak a nemzeti önérzet õrzõi, erõsítõi ellen. Nagy garral kirekesztenek, gettóba zárnak, úgy viselkednek, „nyilatkozgatnak“ külföldön, mintha nemzeti mûvészet, a magyarság sorskérdéseit – mert azok, minden ellenkezõ híresztelés ellenére, bizony vannak – magukénak valló mûvészek sose tevékenykedtek volna Magyarországon. Tehetik mindezt kormányzati, tehát intézményesített segédlettel. Noha mindenki tudja, az úgynevezett rendszervá ltást megelõzõen volt egy nagyon is aktív, a magyarság szuverenitásáért elszántan kiálló, „nemzeti vonalat“ képviselõ erõ, amely legalább annyira hatékonyan és mélyen részt vett a változások elõkészítésében, mint a fent említett „kemény mag“. Ám, ki tudja miért, illetve mára nagyon is tudható, az utóbbiak kaptak prioritást, és ez ennek a harmadik évezredi demokráciának egyik legnagyobb bûne. Félek, jóvátehetetlen, mert 1990-ben az alapok, amelyek a magyarság jövõjét lettek hivatottak megtartani, elbírni, rosszak, silányak voltak nem fogják kiállani a történelmi idõ próbáját. Fõként egy olyan nemzet esetében, amelybõl kiirtották az életösztönt, az önvédelmi reflexeket, amelynek értelmisége ennyire vacak módon megosztott, s amely írástudó réteg nemzedékeken át ilyen ostobán képes volt feladni nemzet meg-, illetve fenntartó pozícióit; ennyire kihátrált a saját történelmébõl, s ha mindez így marad, nem lesz képes visszatalálni, és valami örökre elvész. Például a magyarság.

A veszély fennáll, és nem csupán elméleti szinten. Ehhez képest a Herder-féle vagy akár a Vörösmarty által megidézett nemzethalál-vízió egyáltalán nem fantazmagória, túlzás. Pedig akkor, az õ idejükben még nem volt trianoni diktátum – sõt, Magyarország európai középhatalmi pozíciója a levert szabadságharc és Arad szörnyûsége után sem rendült meg –, erõszakos asszimilálás, hat és félmillió lehetséges lélek ab ovo abortálása. Sem gulág, Recsk, kitelepítés, vérbosszú, egyházüldözés, kíméletlen és hosszan tartó politikai diszkrimináció. Magam 1946-ban születtem, két évvel a kíméletlen ultrabal kommunista hatalomátvétel elõtt, de mindmáig nem tudom, melyek azok a meghatározó, a mai napig felemlegetett „baloldali értékek“. A proletárdiktatúra alatt, az orosz tankok árnyékában néhány száz léggyökerû ember tartotta rettegésben a magyarság nagy tömegeit, dúlta fel a magyar közigazgatást, bevezette az ateizmust, s ahol csak lehetett, az orosz mintát, amely végül is csa k megbukott. Ám az elmúlt negyven év is kevés volt arra, hogy valaki megkérdezze, mik is voltak az úgynevezett baloldali értékek, amelyek birtoklása megtámogathatja, úgy is mint történelmi gyakorlat, a baloldal nevében fellépõket, akik most éppen a multinacionális kapitalista vállalatok kiszolgálói. Szegénypártiságból elégtelen. Festik magukat. A mostani jogfolytonosok szociáldemokratának hirdetik magukat, mit sem törõdve azzal, hogy elõdeik a szocdem pártot mint a társadalmi igazságosságot hitelejó ha figyelünk

sen képviselõ, a valóságos baloldaliságot megtestesítõ, a munkástömegekre nagy hatást gyakorló alakulatot kiiktatták, erõszakosan beolvasztották az MKP-ba. Vagyis Szakasits és Marosán árulásának „felhasználásával“ kiirtották úgyis mint potenciális „konkurenciát“ az igazi szocdem pártot, „operettszervezetekké“ züllesztették a szakszervezeteket. A védernyõ megszûntetve, a parasztság kiszolgáltatva, a történelmi középosztály likvidálva. Én egyetlen baloldali értékre emlékszem, a zt is könyvekbõl tanultuk, hogy Kun Béláék alatt ingyen lehetett a Margitszigetre kirándulni. Ennél többet nemigen tud felmutatni senki. Illetve csak az, aki vöröskatona volt, partizán vagy üldözött zsidó; ezek jóvátételt, emlékmûvet, jelet kaptak. A gulágosok, Don-kanyarosok, recskiek, hortobágyi kitelepítettek, elitéltek, ‘56-osok mindmáig valójában semmit sem. Mindebbõl következik a kérdés: hogyan lehet valóban a magyarság kétpólusú, hogyan oszthatják jobb- és baloldalra, sõt, még szélsõjobbra is, mint Grósz Károly tette, mely utóbbi frazeológiát majd késõbb Antall is használja. Öngyilkos módon, és a ‘90-es évek viszonyai közt hamisan is. Miért? Mert a magyarságot negyven éven át mesterségesen és mindenféle gazdasági manipulációval „lekésették“ a saját történelmérõl. Akkor hogyan lehetett, lehet az ebbõl a késedelembõl fakadó jogos radikalizmusát, életösztönét negyven év ultrabalos diktatúra után, arról elfeledkezve, nacionalizmusnak, sz élsõjobboldalinak, antiszemitizmusnak minõsíteni s ezáltal erkölcsi rádiuszát az országra uszuló liberális sajtón át a minimumra csökkenteni? Kik a felelõsek ezért? Vagy kapnak jó pontot, de kiktõl? Mi folyik itt a magyar nép kirekesztésével mindmáig büntetlenül? És ami a legfontosabb: mit kapnak mindezért cserébe? Erkölcsi megigazulást, megerõsödött hovatartozás-érzést, köldökzsinór megerõsítést? Nem. Pusztán pénzt. Soros óta különösen. Egyre nehezebben tudnak az erkölcsi, anyagi zsaroláshoz eszmei alapot teremteni. Valószínû, a világ minden más pontján ez lejárt, pestiesen szólva: kifújt. Csak itt, a Kárpát-medence zugában nem, ahol az írástudók egy csökött erkölcsiségû része még hajlandó részt vállalni a magyarság kollektív bûnösségének hirdetésében. Ezek jó része már Németországból, az Endlösung kitalálóinak hazájából üzen, fenyeget, és minden politikai befolyását latba veti, vetette, hogy felmutassa „bûnbakságunk“ a zsidókérdés kapcsán, és hogy a benesi vádpontok is érvényben maradjanak. Úgy vélem, Magyarországot zsarolták, zsarolják és zsarolni fogják, mindaddig, amíg meg nem igazul. Amíg a saját értelmiségének eltévelyedõ, nemzeti identitását föladó része meg nem leli jobbik, romlatlanabb énjét, észhez nem tér, be nem látja, hogy talmi célokért röjó ha figyelünk

vid távra alkalmazzák. Csak addig, mert más értelemben valóban érdektelen, „a mór meg tette kötelességét, a mór mehet“. Abból a pénzbõl, amit most kaptak „ezek a fiúk“, az unokáik sem fognak látni semmit. Kezdhetik elölrõl, mert „egyetemes európai“ író ezen az áron nem válik egyikõjükbõl sem, de már magyar se. A bûneik viszont elévülhetetlenek. Az Aczél György fémjelezte „három T“ bevezetése és gyakorlása az 1956 utáni „munkáshatalom“ terméke volt. A szellemi élet képviselõinek kategorizálását jelentette, megszûrését a másként gondolkodók – akkoriban ez a szó más tartalmat hordozott – ellehetetlenítését. Tiltjuk, tûrjük, támogatjuk. Magáért beszél, majd a nyolcvanas évek derekától egyre jobban kirajzolódik egy újhitû kritikusi réteg jelenléte, amely már valami tudás birtokában elkezdi Európa felé kiépíteni azt a néhány emberbõl álló „irodalmi elitet“, amelyet aztán a magyarság nevében, nem egészen magyar attitûddel futtatnak odakint. Ezek mûveikben, habitusukban nemigen vállaltak közösséget a magyarság meghatározó történelmi problémáival nemigen képviselték azt, viszont kártékony nyegleséggel, félrevezetõen kialakítottak a magyarságról egy hamis, vállalhatatlan képet, „imidzset“, amelynek alig van köze a magyarsághoz. Mindez a mai napig tart, a „rend szerváltás“ után. Ennyiben hagyni ezt, öngyilkosság. Mégis, hogy ez így történhetett, pontosabban, hogy maradhatott, azért az elsõ magyar „köztársasági kormány“ szintén felelõs. Mindazért, ami a festett díszletek mögött folyt, folyhatott, miközben a magyar nép, mint minden hosszútávon elnyomott „népesség“, örvendett az orosz csapatok kivonulásán, azt hitte ez a szabadság ideje. Akkor még nem fogta föl, inkább a mákonyé. És míg tartott az eufória, az ‘56-os jelmondat: „ruszkik haza“ reinkarnációja, a kulisszák mögött, a mélyben – ugyan zsarolás hatására –, eldöntetett: egy percig sem leszünk szuverének, se gazdaságilag, se szellemiségünkben. „Átlobbiztak“ minket az amerikai tõkeérdekeltségû világba, megvoltak hozzá a megfelelõ emberek, merthogy nem néztek a körmükre. Átmenthették magukat, iszonyatos nemzetellenes bûnök elkövetésével, korrupciós „privatizációval“ a hátuk mögött mindent megtehettek, Antall kormánya hagyta, hogy az elõzõ rezsimek dúvadjai szabadon csörtessenek a vetésben. Utóbb kiderült: nem igaz, hogy csak a „karvalytõkét“ lehetett választani. Például Japán is, természetesen a maga tõkekiviteli érdekeit szem elõtt tartva, de jóval elõnyösebb feltételekkel szívesen kihúzta volna az országot a kátyúból, amelybe Antallékat az amerikai modell uzsorásai belekényszerítették. Milyen rendszerváltás az, ahol a volt kommunista párttitkár elvtársak a nemzeti vagyon felett mint gyárigazgató „urak“ diszponálhattak? Eközben a médiavilágában is megtörtént a teljes mono-

polizálás. A jelentõs, nagy hatósugarú médiumok kilencvenöt százaléka a liberális érdekrendszerek totális kiszolgálója lett, és mind a mai napig cudarul bánik mindazzal, ami nemzeti. Legyen az szellemi vagy gazdasági kezdeményezés. Abszurdum, ám az elsõ kormányzat, ahogy magát nevezte „kamikaze kormányzat“, mindezt eltûrte, sõt. Már az sem igaz, bár eleve meghirdette bénaságát, hogy azzá kellett váljék. Nem követett el annak érdekébe n semmit vagy csak igen keveset, hogy ez a helyzet ne csõdtömeggé alakuljon. Nem mert és nem is akart olyanokat megszólítani, legyenek azok gazdasági vagy értelmiségi szakemberek, akik a magyarság valóságos érdekeit nemcsak, hogy megértik, látják, de hitelesen, erkölcsi súllyal képviselni is képesek. Nem tehette, mert éppen az általa elburjánozni engedett, globalista, másságsúlykoló, balliberális, antiszemitázó, nacionalizmusozó médiatúlsúly rögvest hisztériában tört ki, föluszult, gyomorforgató stílusban mozgósítva Európa hasonszõrûit. Ráadásul, és ez politikai baklövésnek bizonyult, máig nyögjük, hogy Antall elfogadta, pontosabban újra használatossá tette a szélsõjobb fogalmát, gondolván, tán így könnyebb kormányozni és elhatárolódni attól, ami egyszerûen csak történelmi szükségszerûség keltette radikalizmus. Így aztán egy magyar vállalkozáshoz éppen csak a magyar nemzeti elkötelezettségû értelmiséget nem tudta hatékonyan megszólítani, bevonni az építõ munkába. Mert minden okos, jogos – tán éppen azért – nemzeti törekvést, elgondolást, kritikát szélsõjobboldali megnyilvánulásnak minõsíthetett a hangadó sajtó. És ez képtelenség! Egy olyan országban kivált, ahol ‘47-tõl 1989-ig baloldali terror mûködött! Miért nem attól féltek, félnek, hogy visszajön? Meglehet, mert lényegét tekintve el se ment? Ez a szerencsétlen, és tegyük hozzá, évtizedek óta már történelmietlen frazeológia csupán a Grósz Károly-féle orcátlanságot erõsítette, súlykolta tovább, aki a sportcsarnoki beszédében a fehér terror rémképével fenyegetett, nagyvonalúan elfeledkezve a vörös terror több mint negyven éven át tartó, nemzetpusztító mûködésérõl. A csapdát az Orbán-kormány is megörökölte. A nemzeti értelmiséget „nem hozta helyzetbe“. Sõt, mint utóbb kiderült, halva született ötletnek bizonyult az úgynevezett baloldali – merthogy szerintük jobboldali nincs, amit feltételezni is politikai bornírtság volt –, a Kádárék alatt kompromittálódott zsurnaliszták, médiaszemélyiségek anyagi-erkölcsi megnyerése, pozícióban hagyása. Az elsõ adandó alkalommal árulókká váltak, s ez visszaütött. Nem elõször, és félek, nem is utoljára. Ám tagadhatatlan, történt valami, ami valóban túllépett az antalli gesztuson, nevezetesen, hogy 15 millió magyar miniszterelnökének vallotta magát. Kapott is érte a fejére, ami egy Trianon-trancsírozta 13

országban – ezt a „békét“ a világ is elismerten igazságtalannak tartotta, Mitterand elnök bocsánatot is kért érte – elképesztõ és megengedhetetlen, ám gyáván-ócskán behúzták a nyakukat, mint mostanában is annyiszor. Arról nem is beszélve, hogy mindeközben a történelem kerekét makacsul visszaforgatva – kényszerítve? – Antallék még újra is szentesítették, például az ukrán szerzõdéssel, ezt a Trianont, miközben szétesett már a FÁK, Csehszlovákia és a Tito-féle Jugoszlávia. Orbánék, egy új típusú nemzetiségpolitikát hirdettek meg a kettõs állampolgárság, Erdélyben az autonómia felkarolásával. Ezért teljeséggel érthetetlen a feltétel nélküli szavazásuk Románia EU-felvételével kapcsolatban. Ennyire idealisták, politikailag naivak nem lehetnek. Úgy tûnik, 2004. december 5-ébõl sem tanultak. Mégis, mit gondolnak, kikkel állnak szemben? Természetesen alaptendenciákról beszélek, nem a különbözõ kormányok mûködésének elemzése a feladatom, hanem a figyelem felhívása a tanulságok levonására. Mert kétségtelen, a Széchenyi-tervet, az ifjúsággal és a családokkal kapcsolatos intézkedést az idõ „nagypolitikailag“ is igazolta, értékadó módon felmutatva, hogy így is lehet, lehetne. De kivel, kikkel? Ezzel az „értelmiséggel“ ? Örökké hátráló, meghunyászkodó kritikusi gárdával – tisztelet a kevés kivételnek –, amely hagyta magát elnyomni, legyûrni, és nem tudta, akarta európai érvényességgel felmutatni a magyar értékeket? Mindig csak utána kullogott valaminek, valakiknek, akik egészen más képet festettek a magyarságról, melyhez – írásaikból kiderül, de szóbeli vallomásaikból is – alig volt, van, lesz közük. Micsoda rettenetes és megalázó másodhegedûsség! Aczél termését Soros takarította be, pontosabban: teljesítette ki. Nem csupán azzal a primitív érvényességgel, hogy megosztotta az értelmiséget, amely 1956-ig, sõt 1989-ig, az állítólagos hogyan továbbig az alapkérdésekben viszonylag egységes volt, és tudta hol a helye. Most egy részük módosított ezen, jelezve, ott a helye, ahol a haszna, s ez a rosszul értelmezett globalizáció szolgálata. Nyersen arról van szó, hogy Sorosék ezeknek adták a pénzt, ami mellé igen silány vitamintartalmú ideológiát voltak csak képesek felszolgálni. A maradék „nemzeti õrülteknek“ a nemzeti jussból maradt az egzisztenciális szegénység és a több mint ezer éves gazdag eszme, melynek szolgálata iszonyatos velõfacsarással, önellehetetlenítéssel, hogy ne mondjam, afféle mártíromsággal jár. Még most is – vagy most igazán? –, a harmadik évezred hajnalán, mely hajnal, a jelek szerint, a magyarság zömémek maga a sötét éjfél. Némely rossz nosztalgikusokban ennél – már hogy kimentek a tankok, bejöttek a bankok, de még milyen bankok! – az állapo 14

tnál maga az Auróra is jobb volt, ha az aura nem is. Bár Churchilltõl tudjuk, a legjobb diktatúránál még a legrosszabb demokrácia is jobb. Ennél már csak egy rosszabb van, amirõl ama miniszterelnöknek, aki anno dacumál a béketárgyalásokon Teleki gróf miniszterelnök úrnak külön széket akart volna biztosítani – ez valahogy elmaradt –, fogalma sem lehetett. Már csak neveltetése okán sem tudhatta, hogy a demokrácia minden formai kellékét felhasználó diktatúra – ez van ma Magyarországon – nagyságrendekkel rosszabb, minden elképzelhetõ rossznál. Mert ez a nemzeti távlattalanság hosszú-hosszú évtizedekre bebetonozó „melegágya“. Akár a kommunizmus alatt, nemzedékek sorát, vagyis az alkotó, nemzetépítõ energiát fecsérli el, sõt, ami ennél tragikusabb, rekeszti ki az ország és a saját sorsának alakításából. És itt térek vissza Aczélékhoz, akik egy ismert történelmi szakaszban – erre esett például az illyési magatartás támadása – el akarták hitetni a nemzettel és a világg al, hogy nálunk most már kialakult egy történelmi távlatokban gondolkodni tudó, a szuverén magyarságot, valóságos magyar érdekeket képviselõ politikusi gárda, amely elvégzi mindazon teendõket sorskérdéseink megoldásával kapcsolatban, amely kérdések megválaszolása például a magyar irodalom több mint nyolc évszázados „fõsodrának“ közremûködése nélkül elképzelhetetlen volt. Ki akarták iktatni, ebbe nyilván ‘56 tapasztalatai is belejátszottak, a gyökereiket vállaló, nyelvüket magas szinten mûvelõ, szétszakíttatásunkkal és a hamis proletár nemzetköziséggel egyet nem értõ Írástudókat. Mint köztudomású, Kádárék alatt nem nõtt fel ilyen politikusi gárda. Ám azok, akik mégis kimagaslottak egy fejjel e cselédi masszából, akik megigazulva igyekeztek egy megszállt országban „színén ülni meg a tigrist“, nos azokat kigolyózták, ellehetetlenítették. Vagyis a történelmi, politikai helyzet bebizonyította: nemzeti gondolkodású értelmiség nélkül Magyar országon soha nem lesz kibontakozás, mind gazdasági, mind erkölcsi létünket tekintve ebek harmincadjára kerülünk. De talán már nem is mi vagyunk a cél, hanem az unokáink vagy azok a meg nem születettek, akik ha világra jönnének, rögvest másfél millió forint adósságterhet „örökölnének“. Ahogy elnézem a dolgokat, félek, hogy tartást, okos, de szívós ellenállást vagy legalább az arra való hajlamot nemigen. De ebben megbocsáthatatlanul vétkes az a „rendszerváltás“, amely így vagy úgy, erre hivatkozással vagy éppen nem hivatkozással lehetõvé tette, akár a Soros nevével jellemezhetõ „tõkekarakter“ dúvadkodását a magyar szellemi életben. Hozzájárult kizárólagosságához, ezzel szentesítve a megosztást, a

nemzeti oldal végletes és készakart elszegényesítését. Minden, mondjuk úgy, nemzetidegen, globális „érték“, természetellenes másság felértékelését, azaz a nemzeti megtartó gondolat elsorvasztását, amely napjainkban is javában tart. Az új idõszámítás végképp lejárt, legalábbis a kiagyalók szerint, az az idõ, amely Magyarországon a magyarság érdekeit szem elõtt tartó erkölcs nevében befolyásolhatta mind az országlakosok, mind a politikusok lelkiismeretét, gondolkodásmódját. A hatalom a feje tetejére állhatott, a Dõlt vitorla írója által megfogalmazott „szekérelmélet“, az értelmiség mint negyedik kerék szerepérõl több mint igaz volt: az egyetlen racionalitás a túlélés érdekében. Ehhez az õsi „hatalmi ághoz“ nyúltak hozzá azzal, hogy „kilóra megvették“, tehették, az értelmiség egy részét, ám a politikusi gárda, az úgynevezett politikai elit meggyõzõdését, kvalitásait tekintve nemigen változott az „átkosbeli“ színvonalhoz képest. A legvidámabb barakk mostanra végleg elszomorodott. A tévéközvetítésekbõl is látható, de mindennapi tapasztalataink kivált meggyõznek arról, hogy ezek zöme valóban megélhetési politikus. Mûködésük számomra visszataszítóbb, mint a megélhetési bûnözõké. De most már, az elmúlt évek „eredményeként“, semmivé lett, pontosabb an megalázó módon leértékelõdött a mûvelt, az e mai korcsmán átlátó, már a nyelve miatt is nemzeti elkötelezettségû értelmiség ellenõrzõ, meghatározó, akár felelõsségébresztõ szerepe, de úgy is mint új politikai gondolatok, megközelítések ihletõje. S ebben a polgári kormányok legalább annyira bûnösek. „Kispados“, nem engedik pályára, vagy ha igen, csak labda nélkül ütögethet, mint ama híres Antonioni-filmben; nincs megszólítva az értelmiség azon része, amely egy öngyilkos, tehát ez esetben történelmileg is buta koncepció érvényesülését megakadályozhatná. Körülöttünk mindenki ébred, megvilágosul, rájön erre a kizárólag a nemzetek fölötti nagytõke érdekeit szolgáló világszélhámosságra. Különösen kis lélekszámú nemzetek mûvészei nem tûrhetik sunyin, tunyán és bénán népük beleporladását, porlasztását a semmibe. Mert éppen ezek a „kishazák“ adnak értelmet, tartalmat a horror vacuinak. Némi túlzással, a Teremtésnek, a Teremtés sokszínûségének, a változatosságnak, amely, mint tudjuk – egy elõttünk kihalt nép, a latinok jóvoltából –, gyönyörködtet. Bár nem ártana, akár az õ példájuk okán, hogy el is gondolkodtatna. S ha már a Teremtésnél, a Nagyisten szándékánál tartunk, végül is tudomásul kell, kellene vennünk, az erkölcsi kötelezettséggel járó tényt – szerintem vallási meggondolásoktól függetlenül –, hogy mégiscsak Mária országa vagyunk, amelyben megengedhetetlen, egyebek mellett, hogy a kereszténység jó ha figyelünk

Azt most hagyjuk figyelmen kívül, hogy Angela Merkel és az uniós vezetõk miként értékelik a csúcson elért megállapodást, ugyanis tõlük saját teljesítményük iránt elvárható a hurráoptimizmus. E kincstári derûlátásra mindenesetre jellemzõ, hogy a múlt héten Benita FerreroWaldner külügyi biztos egy szûk körû összejövetelen a Financial Times Deutschland újságírójának az uniós bénultságot firtató érdeklõdésére félig tréfásan azzal kérdezett vissza, hogy nem is érti, milyen bénultságról beszélnek akkor, amikor az EU mûködik. Abban persze a szombat hajnalban véget ért csúcs után már mindenki egyetért, hogy az unió történetének legnagyobb zsákutcájába került, és onnan akár végzetesen súlyos sebekkel is kikerülhetett volna, ha nem sikerül kompromisszumokat elérni. Egyetlen példa arra, hogy az idegek mennyire pattanásig feszültek a csütörtökön megkezdett csúcstalálkozó idején: a máskor mindig a szenvtelen bürokrata képében fellépõ José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a BBC Világszolgálatában feldúlt arccal két alkalommal is szinte kiabálva kérdezte, hogy a britek miként merészelik kormányuk azon indítványát bírálni, amiért az uniós szerzõdést (így hívják immár az alkotmánytervezetet) a parlamenttel akarja ratifikáltatni, nem pedig népszavazással, vagyis, mint a bírálók kifogásolták, a „hátsó kapun át“ elfogadtatni? „Hogy mondhatja a világ legrégibb parlamenti demokráciájában valaki, hogy a Westminster hátsó kapu?“ – méltatlankodott Barroso, aki tegnap hatalmas megkönnyebbüléssel fejezte ki örömét a Bild címû német lapnak az egyezségek fölött, amely magában foglalja a teljes „állásban“ foglalkoztatott uniós elnököt, a külügyminisztert, a felállítandó diplomáciai szolgálatot, az áramvonalasított Európai Bizottságot és a „minõsítettebb“ többségi szavazást. Miközben a hivatalosságok a meghosszabbított csúcson elérteket méltatják, a nem hivatalos nyilvánosság már szinte annyi képet

mutat, mint ahány az értékelõ. „Szerény gyõzelem“ – így ismerteti a vezetõ francia lap, a Le Monde a Brüsszelben elért eredményeket, míg az angolszász sajtó nagy része megrökönyödését fejezte ki, amiért Nicolas Sarkozy francia elnök súlyos csapást mért az EU liberális kereskedelempolitikájára, vagyis „a szabad verseny dogmájára“. Sarkozynek ugyanis sikerült kivetetnie a szerzõdésbõl a „torzításmentes verseny“ kifejezést, és ezzel, panaszkodik a globális, neoliberális Financial Times, a nemzeti ipar védelme és maga a „védelem“ szó a kereskedelemben nem tabu többé. A brit konzervatív ellenzék pedig azonnal nekiment a szerdán leköszönõ Tony Blairnek, mert az „kiárusította Nagy-Britanniát“ azzal, hogy a miniszterelnöknek nem sikerült jogilag kötelezõ módon „kivennie“ a brit külpolitikát az uniós szerzõdésbõl, mert a kivétel csupán „szándéknak“ érthetõ. Blair szerint azonban nemcsak hazája külpolitikájának önállóságát védte meg, de ugyanez történt a védelmi politika, a büntetõjog, a szociális és adózáspolitika terén is. Az ellenzék nem hisz Blair értelmezésének, és máris követeli, hogy népszavazással hagyják jóvá a szerzõdést. Újabb bukás a levegõben? A saját nemzeti érdekeiket foggal-körömmel védõ lengyelek szintén elégedettek, hiszen 2017-ig késleltették az európai tanácsi képviseleteik számának megkurtítását. Hogy addig mi lesz a szerzõdés sorsa, azt a Visztula és a Szajna között nem sokan tudnák ma megjósolni. Gyurcsány Ferenc szintén optimistán nyilatkozott, amiért az új szerzõdés már elismeri a kisebbségi, s ezen belül a nemzeti kisebbségi jogokat. Hogy ez az új szöveg miként védi meg Malina Hedviget és a határon túl a kétnyelvûség jogát, arról viszont vannak sejtéseink. Forrás: Lovas István – MNO

MSZP: TÖNKRETESSZÜK AZT A FALUT, MELY ÁTVESZI AZ ÁRPÁD-SÁVOS ZÁSZLÓT A cigányok szervezett szavaztatásával megválasztásra került Gúr Nándor szocionista képviselõ megfenyegette borsodi választókerületének falvait: amelyik település átveszi a Jobbik által felajánlott, Árpád-házi zászlót, az megnézheti magát. Három falu visszariadni látszik (Részletek a 28. oldalon)

védelme elmarasztaló billognak minõsülhessen. Ez abszurdum. Ne szépítsük: most itt tartunk. Itt megrekedtünk, veszteglünk. Halálos csapda. Az új ezredév hajnalán minõ köpönyegben folyik gazdasági-politikai háború? És megint éppen ellenünk? Igen. Ráadásul egyoldalú és galád. Galádságában nekem a több, mint nyolcvan éve tartó folyamatos Trianont idézi. És álnok, mert e békesség álarcában folytatott háború hadüzenet nélküli. Persze, üzenet van, de az nem a Jó Hír. Nem evangélium. Itt, és meggyõzõdésem, hogy már csak itt, valakik valamiért az új idõ és lélektani idõszámítás Krisztus által meghirdetett, az „emberibb embert“ – az Isten halálát kijelentõ Nietzsche értelmezésében is akár – méltón képviselõ új erkölcsi igényt, elvárást akarják semmissé tenni. Sajnos nem valami megkövesedett ortodoxia, bár az is meghatározóan presszionál, hanem az uzsojó ha figyelünk

raprofit nevében. Szolgái „újratermeléséért“ ez túl nagy ár. A Mediciek nem, de ezek a szocialista-kapitalista parvenük már herék. Hozzájuk képest becsületesebb, sõt eszmei értelemben haladóbb is volt az a rõfös például, aki a múlt századelõn cipõfûzõvel kereskedett. Bár milliárdossá vált, mégis megmaradt fájóan emberi közelségben, hiszen mind a mai napig általános és betartandó törvény, hogy a börtönökben a nadrágszíj mellett – amelynek rendszeres szûkítése a „szociálisan érzékeny“ kormány gazdasági irányvonala nálunk, és nem mondhatom, hogy derék dolog – a cipõfûzõt is elveszik. Mint az önrendelkezés, ilyen értelemben a szabadság utols ó lehetõségét minden lábbal bíró emberfiától. A szárnyakról most ne beszéljünk, a társadalmak nem erre vannak berendezkedve.

De még a mitikus állatokéi sem. Szegény Pegazus. Nem lehetetlen, az eke elõtt könnyebb. Fõként, ha marad magyar föld. Hamlet óta tudom, Dániában marad. Van is világirodalma. De nem akarok silány mód játszódni, sem norvég vagy svéd megszállásról „konverzálni“. Amennyiben a Hamlet – legalábbis egyik olvasatában – a szellemi autonómia megszólaltatója, szemben a teátrálisan feltartott koponyával, és ilyenkor az emberszabású majmok kíméljenek, „bocs, Darwin“, akkor persze, mindez töredék. Sõt, azt is tudom, perzsaszõnyeget örököltünk, mert Pilinszkynek mélységesen igaza van abban, hogy a történelem átvérzõ szövet. (Mindeközben az egészségügy rendeletlenül tovább rothad.) Tudom, hogy minden Egész eltörött. Ez is töredék. De nem aranykori... Forrás: Döbrentei Kornél

15

– avagy Hogyan nyúljunk át népek feje felett? – A magyar médiában már a csapból is a megvert oknyomozó újságírónõ ügye folyik. Természetesen – ahogyan az lenni szokott –, azonnal megindult az összeesküvés-elméletek gyártása is. A jó nép számára most is szórtak egy kis üveggyöngyöt, hadd szórakozzon vele, az igazi lényeges dolgok most is a felszín alatt, a háttérben meghúzódva zajlanak. Mielõtt még valaki félreértené, magam is azon a véleményen vagyok, hogy az oknyomozó újságírónõnek a hollywoodi eksönmúvik gyakorlatába illõ megfélemlítése kiállítja rólunk a szegénységi bizonyítványt, egyszersmind azt is megmutatja, hogy ebben a csodálatos Európa-házban darab idõ óta, miért nem engednek bennünket a szalon vagy a tisztaszoba közelébe, miért csak a cselédlépcsõ és a mosókonyha között sertepertélhetünk. És még valamit! A helyben hagyott zsurnaliszta hölgy tett egy nagyon lényeges kijelentést, nevezetesen azt, hogy köszöni szépen, de nem kér a pártok álszent „szolidaritásából”! A politikai alakulatok lesznek szívesek távol maradni – na ez az igazi népi naivitás! –, nem meglovagolni személyes balsorsát, élõsködjenek valaki máson! Nem szó szerint idéztem, de a lényege körülbelül ez volt. E kijelentés hallatán nekem az jutott eszembe, hogy bizonyos események egymásutánisága valahogy azt az érzetet kelti az emberben, hogy a politikum tagjai – párthovatartozástól függetlenül – mintha szüntelenül azon munkálkodnának, hogy a népbe belesulykolják, változások, vagy egyáltalán bármi ebben a nyüves, tetves, vagy éppen qrva országban (mûminiszterelnöki szóhasználat!), csak és kizárólag a pártokkal érhetõk el. Pártok nélkül itten kérem szépen mozdulni sem lehet! Lásd példának okáért, a népszavazást. A FIDESZ elintézte az embereknek. („Gyõztünk, papírunk is van róla!”) De ugyanez áll a másik oldalra is, az MSZP-SZDSZ tandem az emberek megkérdezése nélkül megadja a népnek azt, ami – szerintük – jó, nevezetesen a több biztosítós egészségügyet. Hogy mit akar a nép? A kutyát nem érdekli, sõt! A regnáló hatalom a mûminiszterelnök vezetésével ezúttal is, nyíltan nekimegy a társadalomnak, nehogy az véletlenül is hallathassa a hangját. Mintha ebben az országban kizárólag a „gigászok csatája”, a két nagy párt körül forogna minden. Csak az számítana, más minden nagyívben és magasról le van szarva. Most jut eszembe, hogy tulajdonképpen rosszul fogalmaztam, magam is a média manipulációjának áldozatává váltam, hiszen az MSZP támogatottsága szinte már soha nem 16

látott mélységet ért el, és ha jobban belegondolok a legnagyobb ellenzéki pártnak is maximum pár tízezres tagsága lehet, én meg itt „gigászok csatájáról” hablatyolok össze meg vissza. Egy látható, pontosabban nem látható kisebbség rátelepedve a többségre a média segítségével elhiteti velünk, hogy õk a többség. Miközben a valóságban azok vannak többségben, akik egy új, harmadik erõ megjelenésére várnak a politikai hadszíntéren. Mégis, ma a pártok által diktált pitiáner csatározások azok, melyek kitöltik mindennapjainkat, a szolgalelkû média pedig nem enged nagyobb rálátást a tágabb összefüggésekre. Pártok nélkül itten kérem szépen mozdulni sem lehet! Nem lehet, hiszen jelen helyzetben pártok ülnek a törvényhozás házában, nekik vannak eszközeik – gondolok itt elsõsorban a média eszközeire –, hogy befolyásolják, manipulálják a széles közvéleményt. Amiért ez az egész szöget ütött a fejemben az volt, hogy a megvert újságírónõ a politikum által kifejezett szolidaritást azonnal elhárította magától, a szakma, a kollégák kiállását viszont köszönettel fogadta. Ennek kapcsán el kell gondolkodnunk néhány dolgon. Az persze természetes, hogy egy adott szakma, vagy hivatás képviselõi kiállnak egymásért, vagy egy bajba jutott társukért. Láttunk már ilyent máskor is, gondoljunk csak a taxisokra, vagy a tûzoltókra. Azonban most történt valami egészen más is! Az azonnali hárítás a politikum felé, ami jelzésértékû! Miért fontos ez? Meggyõzõdésem, hogy az abbéli erõfeszítések, hogy ezt a fajta pártokráciát, pártok által levezényelt egy gyökerû demokratúrát (demokratikusnak látszó több párt rendszer keretei között mûködtetett oligarchikus diktatúrát) mesterségesen, ha kell a Nemzet ellenében is minél tovább fenntartsák, ma már mindennél fontosabbak a politikum számára. A tét óriási! Egyik oldalon az elõbbiekben vázolt sajátos véd- és dacszövetség, mely gátlástalanul gyakorolja a hatalmat (a „váltótárs” pedig kíméletlenül asszisztál hozzá), a másik oldalon pedig a ma még gyenge, de éledezõben lévõ civil kezdeményezések éppen kialakulóban lévõ hálózata. Ennek célja az alkotmányozó nemzetgyûlés, a kétkamarás parlament létrehozása, hogy a társadalom immáron törvényes eszközt kapjon a kezébe a pártok által diktált zsarnokoskodás ellen, hogy a nép, jogi eszközökkel vehesse ki a pártok – és korrupt politikusaik – kezébõl a fõ döntéshozatalt, és visszahelyezze azt a nép által választott, s a társadalmat sokkal jobban, széleskörûen reprezentáló civil szervezõdések köreibe.

Az a fajta szemléletmód és mentalitás, mellyel a mai politikum tagjai mintegy ránehezednek nemzetünkre, semmi egyébre nem való, mint az ún. átmeneti idõszak konzerválására, a lehetõ leghosszabb ideig való elhúzására. Miért? Azért, mert addig jó, míg lehet halászni a zavarosban. Talán emlékszünk még Csiha Judit egykori MSZP által delegált privatizációs miniszter-asszonyra? Hivatali idejében õ mondta az ország házában egyik felszólalása alkalmával, hogy a privatizáció közben eltûnt 7 milliárd DOLLÁR!!! (nem 7 milliárd forint, 7 milliárd DOLLÁR!) privatizációs bevétel. Egy olyan országban, kedves barátaim, ahol egy ilyen kijelentésre nem ugrik fel egy emberként a teljes ellenzék és nem kezdi el azonnal szorongatni a torkát szegény szerencsétlen és védtelen privatizációs miniszternek, hogy hova a rossebbe tûnt ennyi lóvé, no az ilyen országban kérem tisztelettel a zavarosban való halászást szeretik a legjobban. Nincs is mit csodálkozni tehát, ha ezt az idõszakot szeretnék minél jobban kihúzni és elhúzni.

A privatizációért egykoron felelõs MSZP-s nagyasszony, Csiha Judit Ráadásul, hogy tetézzük a bajt, úgy tûnik, most már kenyéradó gazdáiknál, a gyarmatbirodalom rettegett urainál is kezdik kihúzni a gyufát. A világ egyik, ha nem a legtekintélyesebb gazdasági lapjában az Economistban a következõ anyag jelent meg: jó ha figyelünk

„The Economist: lenyûgözõ politikusok helyett gyurcsányok A jelenlegi politikusok – mint például Gyurcsány Ferenc – bohóckodása elrettenti az új arcokat a politikából Közép- és Kelet-Európában – írja a mértékadó brit The Economist. A gyurcsányi politikusok ravaszak, populisták, és bármennyire állítják is, nem érdeklik õket a reformok – véli a lap. Az egykori nagy formátumú kelet-európai államférfiakat jellegtelen vezetõk, vagy éppen jó üzleti kapcsolatokkal rendelkezõ, ravasz és enyhén populista politikusok – mint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök – váltották fel – írja a The Economist. A posztkommunista vezetõk egykoron nagy formátumú, nemzetközileg ismert emberek voltak – írja a The Economist. A brit lap szerint a lengyel Lech Walesa, a cseh Václav Havel a mai napig ismerõsen csengõ nevek, a volt lengyel köztársasági elnök Aleksander Kwasniewski diplomáciai érzékét pedig világszerte csodálták. A reformpolitikusok, mint az észt Mart Laar, az orosz Jegor Gajdar, vagy a szlovák Mikulás Dzurinda lenyûgözték a politikai gurukat buzgó szabadpiaci intézkedéseikkel és egykulcsos adórendszereikkel.” No itt azért álljunk meg egy szóra istenben szeretett felebarátim! A szolgalelkületû ölebmédia által a gengszterváltás óta mélytudatlanságban tartott és csak a konzumidióta barom kategóriájába sorolható senkiházi bitang, akit az urbánus szubkultúra mélységes mély bugyraiba empírikus tapasztalatszerzés céljából alámerítkezõ szociológus hallgatók köreiben a dús képzeletû nép csak semmirekellõ pernahajdernek szokott nevezni, elsõ látásra talán értetlenül állna az Economist ezen megállapítása elõtt – már ha tudna angolul és olvasná az Economistet –, s ahogyan azt az urbánus frazeológiában mondani szokás, minden bizonnyal az agya is lelökné azt a bizonyos szíjat, amikor azt olvasná, hogy „A posztkommunista vezetõk egykoron nagy formátumú, nemzetközileg ismert emberek voltak”. Azonban mi, akik a nagy átlagnál kicsikét érdeklõdõbbek vagyunk, nem lepõdünk meg az ilyetén kijelentéseken, ugyanis nagyon jól tudhassuk asztat, hogy egész országokat eladósító, népeket bérrabszolgaságba döntõ ún. politikusokat a gyarmatbirodalom urai, idõrõl-idõre hálájuk kifejezésének jeléül, hogy úgy mondjam, keblükre szokták ölelni. Elég, ha csak a Horn Gyula-díjas Horn Gyulára, a Horngyufa magyar termék névadójára gondolok, akirõl messzi némethonban, az új idõk új hírnöke által dirigált országban még utcát is elneveztek! Itthon meg nem akarják kitüntetni, mert ’56-ban lûdözött néhányat a gépkarabélyával! Micsoda skandallum! Kádárnak és csapatának – lásd Fekete János – múlhatatlan érdemei vannak hazánk eladósításában és megnyomorításában. Nem különben az utánuk jövõ KISZ-generációjó ha figyelünk

nak. Az utódok azonban túlontúl telhetetlenek. Több pénzt tesznek zsebre, mint amennyit új uraik és parancsolóik engedélyeztek számukra. Ki a „lenyûgözõ” politikus az Economist szerint? „…lenyûgözték a politikai gurukat buzgó szabadpiaci intézkedéseikkel és egykulcsos adórendszereikkel” Vagyis azok – és innentõl már ismerõs a kép –, akik (túl)buzgón folytatják a kádári hagyományokat, azaz eladósítják a hazánkat, akik (túl)buzgón segédkeznek az állam, a hazai piac, és a köztulajdon lebontásában. Másként fogalmazva, azok, akik komprádor rétegként idegen érdekeket szolgálva abból húznak hasznot, hogy kiárusítják az országot. Majdnem azt írtam, hogy kiárusítják a Hazájukat, de az ember a Hazájával ilyet nem tesz. Persze, elfelejtettem, hogy ezek a gyökértelen kasztokba, az internacionalisták és a kozmopoliták kasztjába tartoznak. De még nincs vége, olvassuk csak tovább az Economist-et! „A keleti sztyeppéken bohóckodnak a gyurcsányok A lap szerint azonban a régió többi vezetõje fölött már vagy elmúlt az idõ, vagy egy kissé unalmasak. Közép- és Kelet-Európának azonban szüksége lenne erõs kormányokra, hogy felzárkózzanak a kontinens régebbi demokráciáihoz. A reformok által elkerült közszolgáltatások nyelik a pénzt, miközben a minõségük rossz. A demográfiai hanyatlás – különösen a legszegényebb országokban – ijesztõ, és a kivándorlás csak még inkább súlyosbítja a helyzetet – írja a lap. Amikor a nyugat-európai országok élén olyan kiégett vezetõk álltak, mint Jacques Chirac francia elnök, Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök és Gerhard Schröder német kancellár, a kontraszt kevésbé volt ilyen éles. De Angela Merkel német kancellárrá, Nicolas Sarkozy francia elnökké választása, és Gordon Brown szerdai miniszterelnöki beiktatása Nagy-Britanniában éles fényt vet a keleti sztyeppékre – írja a The Economist. Jó lenne ha új, lenyûgözõ politikusok lépnének elõre a térségben. Sajnos a jelenlegi politikusok bohóckodása nem inspirálja, inkább elrettenti az újakat – írta a brit hetilap.” Itt hadd szúrjak be egy apró megjegyzést. Annak idején, még az átkosban amerikai egyetemisták tehetek fel kérdéseket a nagy Szovjetunióról – még élek, nem fogom elfelejteni –, egyikük azt kérdezte, hogyan oldják meg azt a problémát, hogy a szovjet városokban fényes nappal medvék sétálnak az utcán. Ez csak azért jutott eszembe, mert mondjuk Budapest, mint keleti sztyeppe, hát szóval az ember azért nem ezt várná el a világ egyik vezetõ gazdasági lapjától. Azé’ a hülyeségnek és a félmûveltségnek is vannak bizonyos határai. Vagy tényleg nagyívben és magasról szarnak ránk. De megyünk tovább!

A nyugatiakat aggasztja a kivándorlás. Én meg nem értem ezt az egészet! Francisco alig öt perccel ezelõtt, épp az imént ordította bele a nagyvilágba, hogy „EL LEHET INNEN MENNI! TESSÉK!” Az Economist hiányolja a „lenyûgözõ” politikusokat. Mi van hapsikáim? Már így is három hónapot ingyen dolgozik a magyar ember évente, hogy a kirótt sarcot valahogy ki tudjuk nyögni! Tán már ez sem elég? Hát, Hölgyeim és Uraim, íme a csodálatos, a nagyságos és fényességes Európai Unió, amire hülyén, ostobán és félrevezetve szavazni tetszettek annak idején! A dologban az egyetlen apró bibi, hogy én, aki ellene szavaztam, én is Önökkel együtt szívok! Vannak azonban bíztató jelek! Akadnak olyanok, akik szerint, amibe mi magyarok belépünk az vagy felbomlik vagy megszûnik vagy tönkremegy és hasonlók. Nem én mondom, hanem a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ): „Az EU haldoklik, na és? Frankfurter Allgemeine Zeitung (faz.net) A konzervatív frankfurti napilap vezércikkében Bertold Kohler A lengyel intõ jel címû cikkében elemzi a hétvégi brüsszeli uniós csúcson történteket. Brüsszelben szemérmetlen módon nyilvánvalóvá vált, hogy alapvetõ kérdésekben is mennyire megosztottak, és az érdekeiket követve mennyire hajlíthatatlanok a mai unió tagjai. Akinek eddig illúziói lettek volna az igen vegyes társaságot illetõen – azt a hét végén a fedélzetrõl lemosták a tények. Az európai egység eszméje olyan gyengévé vált, hogy az néhány uniós tagállam becsvágyát már nem foglalkoztatja, ahogyan a szavazatmegosztásért folytatott vita is mutatta, az pusztán megakadályozandó céllá vált. Ez a briteknél, akik másoknak nem engedik, hogy belebeszéljenek a belügyeikbe, már hagyománynak számít. De a késõbb az unió tagjaivá vált államok is gyorsan megtanulták, hogy az egyszer megszerzett kedvezményektõl nem, vagy csak drágán hajlandóak megválni, függetlenül attól, hogy ki szerezte és milyen körülmények között. A Kaczynski ikrek fellépése, akik hollywoodi stílusban, mint jó és rossz lengyelek viselkedtek, akár tipikusnak is mondható egy olyan mentalitással, mely nehezen megoldható feladat elé állítják az EU-t. Ennek mottója: mindent megkapni, ami csak megszerezhetõ, s lehetõleg semmit sem adni érte. A brüsszeli csúcstalálkozó világosan cáfolta azt az álláspontot, hogy az EU-t lehet azonos mértékben kibõvíteni és elmélyíteni. A jövõ már csak az apró lépésekrõl szólhat. De van egy lehetõség, hogy ezt is meg lehessen akadályozni: ha felveszik Törökországot. A brüsszeli figyelmeztetést lengyelül fogalmazták. De ki állíthatja komolyan a hétvégi színjátékot követõen, hogy a falra írt intést ne lehetne megérteni? Forrás: Keresztes Lajos – MNO

17

„Tudod az elsõ pofon a legnagyobb, aztán a többit lassan megszokod…” A csodálatos LGT zenekarnak ez a száma jutott az eszembe az Európai Unió jelenlegi történéseit figyelve. Az elsõ pofon az ún. uniós alkotmánytervezet bukása volt, két országban is nemet mondtak rá. Most kitalálták a csövön a lukat, aszonták, hogy akkó’ nem alkotmánynak hívjuk majd hanem valamilyen szerzõdésnek, és máris nem kell megszavaztatni a népet, a birkanyáj csak bégessen, a többit majd mi elrendezzük. És itt térünk vissza ismét a hazai vizekre, itt kap nagyon fontos hangsúlyt a megvert újságírónõ által elfogadott és elutasított hiteles és hiteltelen szolidaritás. Miközben az Unióban beindult a mélyrepülés, aközben a hazai politikum összezár, egybekötnek, mint a vasbeton vagy mint a monolit. Egy emberként, arccal az EU felé. Megint megképzõdik az, nemzeti szinten ugyanúgy, mint nemzetközi szinten, egyszerûen átnyúlnak az emberek feje felett. A nép nagyívben és magasról le van szarva. Íróasztalok mellett légkondicionált helységeinkben kidolgoztuk a tervmutatókat (csak most nem szocializmusnak és KGSTnek hívják, meg talán valamivel puccosabb, hiszen itt több a lóvé), a tervet viszont ugyanúgy teljesíteni kell eft…, akarom mondani uraim! A CIA (Central Intelligence Agency –az USA Szövetségi Hírszerzési Ügynöksége) 2003–2004-es helyzetértékelésében többek között az olvasható, hogy „a szociális jogok megnyirbálása nélkül az EU felbomlik.” Miért fontos ez? Azért, mert – ellentétben hazánkkal – az összes többi EU-tagállamban erõsödnek a nemzeti mozgalmak. A legutóbbi Európa-csúcson is láthattuk, s errõl szól a FAZ tudósítása is, hogy Lengyelország, Franciaország, Nagy-Britannia és mások is kitartóan munkálkodnak a liberális alapelvek feladásán, a tagországok függetlenségi jogainak visszaállításán, ami végsõ soron az Európai Uniónak, ennek a mesterségesen óriásira duzzasztott gólemnek a végét jelentené. Az új hírnök (Angela Merkel) és még néhány kevés kiválasztott kétségbeesetten rúgkapál, miközben minden igyekezetével azon van, hogy ezt megakadályozza. Ideig-óráig még elodázhatja az elkerülhetetlent, most még sikerült lecsitítania a készülõdõ vihart. Az elsõ dominó nemsokára le-

Harminc év után újra Erdélyben: az LGT dõlni látszik a sorban, márpedig, ha az elsõ ledõl, dõlni fog utána a többi is. Végezetül vessünk egy rövid pillantást saját házunk tájára is. Két variáció van. Az elsõ: tényleg nagy a baj. A szegfûmintás utódpárt, most már nyíltan, sajtótájékoztatón, a kamerák kereszttüzében kéri meg szervilis lelkületû ölebmédiáját, hogy segítsen szembemenetelni a néppel, tegyünk meg együtt mindent azért, hogy a társadalom – alkotmányban biztosított jogánál fogva – nehogy megszólalhasson és hallathassa a hangját! A másik variáció az, hogy minden a mienk, a többieknek, KUSS! Így is, úgy is a pokol kapujában állunk, itt most már mindent lehet, már semmi sem számít, nem kell fû alatt susmorognunk, immáron nyíltan csatába hívjuk a seregünk, hogy eltapossuk a saját nemzetünket. A kormányfõtõl már megszokhattuk, hogy a nép ellen politizál, elég, ha csak az „összecsórt fontokra” utalok. Azt is láthattuk, hogy ha kell, belehazudik egy egész nemzet pofájába. Tegyük fel magunknak a kérdést: milyen politikus, milyen államférfi, milyen ember az, aki nyíltan nekimegy a saját népének? Aki nyíltan a saját népe ellen buzdít? Amikor 90% felett van azok aránya, akik egyetértenek a népszavazással, hogy végre hallgattassék meg

a másik, a szenvedõ fél, a nép is. Minden száz emberbõl 91 azt mondja, hogy fontosnak tartja, meg kell hallgatni a nép véleményét is. Erre jön ez a senkiházi és azt mondja, „Majd én megváltom Magyarországot!” Egy ilyen hitvány, rongy ember nekem ne Magyarországot váltsa meg, hanem a jegyét (és ne retúrt!) méghozzá innen jó messzire és vissza se nézzen! El lehet menni innen Feri! Tessék! A mai Magyarországon minden bizonnyal a betokosodott, pártokráciába tagozódott komprádor újburzsoázia okozza a legtöbb kárt a Hazának. Idejét múlt gondolkodásukkal, az eredeti tõkefelhalmozás sajátosan értelmezett és rablókapitalizmusba hajló kizsákmányolásával, a kevesek jólétét a sokak szenvedésével és kifosztásával teremtik meg. Az anyagi romba döntésen túl, ami talán még fontosabb, egy nemzet morális válságának okozói is, mert a társadalom tehetetlennek érzi magát egy olyan hatalmi struktúrával szemben, amely önkényesen a jog fölé helyezte magát. A jövõ elkezdõdött! – hangzott annak idején a polgári oldal vezetõ politikai erejének a szlogenje. Választási vereségük után a népi bölcsesség rögtön hozzá is tette: De a múlt folytatódik! Én meg csak azt kérdezem: Meddig még? Isten áldja Magyarországot! A szocialista nagyváros öntudatos polgára

Kossuth téri tavak: Budapest vízivárosi jellegét kívánja erõsíteni az a hamarosan valósággá váló terv, amely szerint a Parlament elõtti Kossuth téren különféle medencék készülnek majd. A fõváros így szeretné úgymond meghittebbé, hangulatosabbá tenni a placcot, egyszersmind megõrizni a tér reprezentatív, pihenõ, illetve biztonsági szerepét. Nekem eddig úgy tetszett a Kossuth tér, ahogyan volt. Ahogyan Steindl Imre megálmodta annak idején az Országházzal együtt. Ha arra sétáltam, és vizet akartam látni, hát kiballagtam az onnan száz méterre hömpölygõ Dunához. A nyakig adósságban úszó országnak és fõvárosának most az a legfontosabb, hogy két tavacskát alakítson ki a Parlament elõtt. Elõször kormánynegyedecske, azután tavacskák. Tavaly még vaskordonokkal akarták „meghittebbé” tenni a teret. Kilóg a lóláb, gyerekek! Egyértelmû a cél, megszüntetni vagy legalábbis megkurtítani egy olyan területet, ahol a nemzet a maga tömegével összegyûlhetne. A tiltakozni felvonuló traktorokat már kitiltották a városból. A gyurcsányi hatalom fél. Beszorult a zabszem. Ijedtében most tavakat telepít a Parlament elé. 18

jó ha figyelünk

Alkotmányunk szerint a nagykorú állampolgárok négy évenként titkos szavazással döntenek arról, hogy ki fogja a következõ években az országot irányítani, kinek a kezébe kerül a hatalom. A szocializmus ideje alatt, a pártállamban a szavazás teljesen formális volt. Választásra nem volt lehetõség, hiszen minden posztra csak egy jelöltet jelöltek. Az elsõ szabad választás 1990-ben volt. Biztos sokan emlékeznek arra a plakátra, amelyen egy 18 éves fiatal ember és egy 55 év körüli férfi volt. A fiatal alá volt írva, hogy most választok elõször. Az idõsebb alá pedig az , hogy én is. A jelenlegi választási rendszerünket 1990-ben a rendszerváltást követõen az akkori viszonyoknak megfelelõen,elsõsorban a stabilitás érdekében alkották meg. Cél volt az, hogy a törvényesen megválasztott erõk hatalma szilárd legyen. Jelenleg már ez a szisztéma arra jó és arra is szolgál, hogy bebetonozza a rendszerváltás óta uralkodó politikai elit hatalmát. Politikai életünk demokratizálódásának akadályai mind a korábbi négy évenkénti váltások, mind a mostani hatalomépítési törekvések. Történelmi fejlõdésünk következtében a közéleti porondján most szereplõ pártok erõszakosan a másik rovására, kirekesztésére irányulóan nem pedig konszenzusra törekvõen kormányoznak A magyaroszági politikai élet mély válságát mutatja az az Európai Uniós felmérés, amely a közelmúltban készült. Az kérdezték az összes ország állampolgáraitól, hogy úgy gondolja-e, hogy az ország politikai vezetése jó irányba viszi az országot , vagy azt hogy nem. A legtöbb országban a válasz 50%-ot meghaladóan az volt, hogy egyetértenek az országuk vezetõinek döntéséivel, követésre alkalmasnak tarják a programjukat. Magyarország sereghajtó. Csak a megkérdezett lakosságunknak 9%-a válaszolt úgy, hogy rendben van, jó úton járunk. Az egyetértés aránya az ország gazdasági és politikai programjával a legmagasabb Dániában volt,itt 99%-ot ért el. A jelenlegi hatalom megszerezte a lehetõséget a legutóbbi választások során ,hogy az országnak ebben az átalakuló idõszakában vezetõ szerepet vigyen. Megszerezte, és nem megkapta. A választási rendszer béklyójában gyakorlatilag a két nagypárt és a rendszerváltóból a posztszocialista párt szövetségesévé váló, kicsinysége ellenére vezetõ szerepre törõ SZDSZ és az örök Fidesz el-

Melyik oldal a szarosabb? – teszi fel a kérdést Kármán Irén új internetes naplójának legújabb bejegyzésében. A keserû kérdés azokból is ki szokott bukni, akik érdemi különbséget nem látnak a parlamenti pártok között, és csak kényszerûségbõl szavaznak hol erre, hol arra, mivel nincs más „alternatíva“. Ám a sziklaszilárdnak tekintett kétpárti diktatúra könnyen felbukhat. „Azt kérdeztétek és kérdezik folyamatosan tõlem, hogy mi arról a véleményem, hogy szaros-e a másik oldal is. Igen. Kormányokon átívelõen folyt a rendszerváltás utáni legnagyobb gazdasági bûncselekmény-sorozat.“ A mondatok szintén Kármán naplójából vannak, az elvakult „Ferencesek“ és „Viktoriánusok“ kivételével ezzel már mindenki tisztában van hazánkban, ettõl még nem fog megbukni a jó ha figyelünk

lenlábas,normális, felnõtt MDF között választhatunk. A felnõtt szerepért egyébként Dávid Ibolya mellett harcba szállt újabban Lendvai Ildikó is. A választás egyébként nem a programokon múlik, hanem a kampányon, világosított fel a múlt hét elején Gyurcsány Ferenc. Hiába vannak most az emberek a kormány programja ellen, a választások elõtti fél évben rá kell kapcsolni és meg kell magyarázni az embereknek, miért kell õket választani . Ahogy ez eddig sikerült ,ugyanúgy sikerülni fog 2010-ben is. Náluk a pénz, paripa, posztó. Ok rendelkeznek a legerõsebb tõkepozícióval. Csak õrizniük kell a titkot. Tovább õrizni az elmúlt szocialista rendszer mûködési mechanizmusának, összefonódásainak titkát. Ha ez feltárulna akkor könnyebben megértenénk, hogy mi is történt a rendszerváltás után. A pártfegyelem túlélte a rendszert. Az akkor kívülállók ma sem láthatnak megfelelõen ezekbe a viszonyokba bele, úgy hogy a történelem által nyújtható tapasztalatokat hasznosítani tudják. 1989 után titkot képez a rendszerváltás mocska. A zavarosban halászás, a közvagyon kisajátítása és kiárusítása és törvénytelen cselekedetek sorozata. Gazdasági és politikai indíttatású büntettek , sajnos még a legsúlyosabbak is. Az emberéletet követelõk, a fel nem derített, el nem varrott szálaikkal. Ezekrõl mindkét oldal tud, ha valószínûleg nem is egyenlõ mértékben, de a titkot közösen megállapodva õrzik 20-80 éves pecséttel lezárva a titkosítások révén. Nekik érdekük , hogy fennmaradjon ez a rendszer, az 5 %-os választási küszöbbel. A mai eliten és körein kívül állók pedig a politika területén labdába sem rúghatnak. Akik eddig részt vettek a politikában, azok szorosan összezárnak a kívülállók elõtt. Aztán négy évenként illegálisan is szerzett kampánypénzeikkel megvívják a harcukat. Gyõz az erõsebb. Mivel osztogatni már nem tud és konszenzusra képtelen, erõszakkal és másokra ráerõszakolva érvényesíti a hatalmát. Mert a presztízsét elvesztette. Ezt mutatja a 9 %. Forrás: http://hungary.indymedia.org/index.shtml?x=37798&all_ids=1

„politikai elit“. A bilit Gyurcsány boríthatja ki. Gyurcsány, aki mélyrepülésével magával viheti az egész parlamenti csapatot – neki már úgyis mindegy. A hétfõi parlamenti ülésen Gyurcsány azt mondta: átnézik a 85 évre titkosított anyagokat, és politikai okból semmit nem tartanak titokban. Szándékos vagy véletlen játék, nem tudni, de Gyurcsány és Kármán, most egy hangon szólal meg. Kármán szerint: „...úgy gondolom, hogy kormányváltás helyett és idõközi választások helyett a törvényes hatalomnak kell megadni azt az esélyt, hogy kisöpörje azt, ami a szõnyeg alatt van, és lehetõséget adjon arra, hogy ne egy bezárkózott, megfélemlített országban éljünk..“ A padlóra került MSZP egyetlen esélye a túlélésre, ha bebizonyítja, hogy a FIDESZ

ugyanannyira velejéig romlott, hazug és korrupt mint õ maga. Mert igaz, hogy elõkerülnek majd szocialistákra nézve terhelõ iratok is, de az õ megítélésük már amúgy is a béka feneke alatt van. Ellenben a volt szocialistákat nyakra-fõre magába olvasztó FIDESZ sokat veszíthet, ha a titkosított anyagokat feloldják. Indulhat tehát a „ki volt nagyobb tolvaj“ címû verseny. Az egymásra mutogatás és a leleplezõsdi azonban kétélû fegyver, mert a sorozatos botrányok után a társadalom könnyen kukába lökheti az egész parlamenti társaságot. Persze ez csak akkor következhet be, ha az embereket végre elkezdi érdekelni a saját sorsuk, és rájönnek, hogy nem csak a kormányt, hanem az ellenzéket is le kell váltani ahhoz, hogy fejlõdhessen az ország. Írta: www.arpadvonal.hu

19

Az MSZP még ciklus közben „elsöpörné” önmagát mint diktatúrát! (1001-dik nyílt levél a Köztársasági Elnök számára az alkotmányos diktatúra felszámolására) „A hatalomváltás kikényszerítésének célja csak látszólag parlamenti ügy: valójában a nagy tömegmozgások és feszültségek tudják csak kikényszeríteni a hatalomba ágyazott képviselõk felállítását... megérett az idõ a politikai munka stratégiai szervezésére, az alkotmányos módon kikényszerített hatalomváltás ciklus közbeni elõkészítésére.... A magyar történelemben most ismét az a feladat, amely már sokszor lett volna: egy diktátor-hajlamú vezetõt korlátozni, vele szemben erõt felmutatni, egy diktatórikus hatalomgyakorlás teljes intézményrendszerének kiépülését megakadályozni....Ebben a helyzetben a Szocialista Pártnak egy stratégiai célja lehet: leváltani, lemondatni, elsöpörtetni a diktatúrát; lerövidíteni azt a négy évet, amely minden jel szerint kiteljesítené az alkotmányos diktatúra intézményrendszerét és az eddigieknél még mélyebben teremtené meg annak gazdasági és politikai feltételeit. A cél tehát a koalíciós többség megtörése, leválasztása, megosztása a Parlamentben. Ehhez a társadalom folyamatos szembesítésén keresztül vezet az út.” (Az MSZP munkacsoportjának állásfoglalása a kormányváltás alkotmányos módjáról) 1) Az alkotmányos diktatúra elemei az MSZP Tóbiás-féle „Ifjúság, Modernizáció” munkacsoportjának 1998-ban készült munkaanyaga szerint: „A kormányfõ, a Fidesz és a kormánykoalíció nyilvánvalóvá tette, hogy alkotmányos diktatúrát épít.” – állítja az 1998-ban készült baloldali munkaanyag. A Fidesz-vezette állítólagos alkotmányos diktatúrát a baloldali dokumentum a következõképpen definiálja: „Céljuk minden hatalom megszerzése, központosított, ellenõrizetlen és személyektõl függõ gyakorlása. Ehhez a néhány százalék parlamenti többséget kíméletlenül felhasználva, a parlamentbe és azon kívül mûködõ társadalmi együttmûködési rendszereket mellõzve és ellehetetlenítve a demokratikus politikai intézményeket formálisan kezelve vezet az út. Igen nagy a veszélye annak, hogy a társadalom élete minden ízében ismét átpolitizálódik, az állami (kormányzati) hatalom egyre több szférában ismét közvetlen dominanciához jut, a büntetõjog az egzakt biztonság helyett ismét a korlátlan és idényszerû alkalmazhatóság irányába fejlõdik, az állampolgári és csoportautonómiák garantálása helyett megint az állami fenyegetettség keltette félelem lesz uralkodó, a döntési folyamatokból minden szinten kiszorulnak a civilek (külsõk, szakértõk, érintettek, partnerek), normatív szabályokon alapuló automatizmusok helyett eseti mérlegelésre épülõ döntéshozatal lesz a jellemzõ, egyes személyek kezében túlhatalom összpontosul, a kormányzat szempontjából történõ „megbízhatóság” ismét a legfõbb alkalmassági szempont minden funkcióban, a parlament szerepe nyilvánossági fórumra korlátozódik, az ellenzéknek nincsen érdemi helye és szerepe a döntéshozatalban, a kormánypártiság ismét a nemzethez tartozás feltétele lesz. – minden társadalmasított hatalomgyakorlási funkció visszavétele és visszafejlesztése (társadalombiztosítás, érdekegyeztetés, független pénzügyi alapok, munkaügyi ellátórendszer), – parlamenten belüli kontrollok, fékek, ellenzéki szerepek és funkciók elsorvasztása (bizottságok, feles törvények kétharmadosok helyetti funkciója, mûködési nyilvánosság korlátozása, parlamenti hagyományok és szokások totális felrúgása) – parlamenten és kormányzaton kívüli hatalmi centrumok, kontrollok, fékek elsorvasztása, korlátozása (miniszteri ellenjegyzés 20

intézményének politikai használata, köztársasági elnök háttérbe szorítása, Alkotmánybíróság kérdésében való ráérõsség, szakszervezetek negligálása, civil szféra válogatott kezelése) – sajtó- és médiauralomra törekvés közvetlen kormányzati beavatkozások útján, a médiatörvényben megtestesült korábbi politikai megegyezés felrúgása, az államszervezet riasztó duzzasztása, a korábbi kormányzati és parlamenti döntések semmibevétele, a nemzeti és kormányzati folyamatosság tagadása, a velünk indul a történelem szemléletének gátlástalan és korlátlan eluralkodása, – a fegyveres, rendõri, rendészeti szervezetek aggasztó ütemû hatáskör-bõvítése rendõrminiszteri vagy fiskális felügyelet alatt, a kormányzati pozícióknak kizárólag ismeretségi, rokonsági, baráti szálakon történõ elosztása és újraelosztása, a társadalom egyes rétegeivel szemben a választási ígéretekkel ellentétes lépések megtétele: egészségügyiek, közalkalmazottak, köztisztviselõk, nyugdíjasok, átlagcsaládok, kisjövedelmûek a helyi hatalmak, helyi önkormányzatok visszaszorítása, korlátozása, központi hatalomtól függõvé tétele.” 2) Részletek az MSZP Tóbiás-féle „Ifjúság, Modernizáció” munkacsoportjának akcióprogramjából a fent értelmezett alkotmányos diktatúra megdöntésére: „Ebben a helyzetben a szocialista ellenzéki politizálásnak most már nem lehet célja a parlamenti munkában történõ szakszerû részvétel, a törvényhozás színvonalának javítása vagy az ország életében a megszerzett önkormányzati pozíciókon keresztül történõ együttmûködés. Ebben a helyzetben a Szocialista Pártnak egy stratégiai célja lehet: leváltani, lemondatni, elsöpörtetni a diktatúrát; lerövidíteni azt a négy évet, amely minden jel szerint kiteljesítené az alkotmányos diktatúra intézményrendszerét és az eddigieknél még mélyebben teremtené meg annak gazdasági és politikai feltételeit. A cél tehát a koalíciós többség megtörése, leválasztása, megosztása a Parlamentben. Ehhez a társadalom folyamatos szembesítésén keresztül vezet az út azokkal a folyamatokkal szemben, amelyeket a kormányzat megkezdett, s igen agresszíven visz végig.” „E tendenciákkal, folyamatokkal történõ folyamatos szembesítés lehet az a stratégiai célú tevékenység, amely alááshatja és meggyengítheti a koalíciós többséget. A társadalmi hatások ugyanis eltérõ reakciókat válthatnak ki a koalíciós képviselõkbõl, s azok szervezeteibõl. A diktatúrára a magyar nép már érzékeny, annak korai és árulkodó jeleire is érzékenyen reagál. Az értelmiségi körökben már megindult ez a folyamat, a még megmaradt értelmiségi hetilapok (ÉS, 168 Óra) az utóbbi hetekben kifejezetten kormányellenessé váltak a korábbi óvatos távolságtartást követõen, s a közvélekedésben is egyre többen kifogásolják a kormányfõ egyes szám elsõ személyû megnyilatkozásait, hatalmi arroganciáját és diktatórikus vezetési módszereit. A szocialisták politikai munkájának fõ irányát az elkövetkezõ idõszakban abban látom, hogy kialakuljon a Kormányról a diktatúraépítés képe, rólunk pedig a céltudatos ellenállás központjának képe. Milyen módszerekkel lehet a fenti célokat segíteni? 1.A Kormány akciókra, rendszerességre modellezett politizálásához kell alkalmazkodni. Ha a Kormány csütörtökönként bombázza meg a közvéleményt újabb és újabb patronokkal, akkor a szocialistáknak elõtte (kedden) vagy utána (pénteken) kell rendszeresen egyrészt reagálni és kontrázni, másrészt számon kérni és újabb feljó ha figyelünk

adatokat „bediktálni”. A saját ütemezettségünkkel és problémalátásunkkal kell megtörni a Kormány tempós diktálását. A Fidesz ebben erõs: akciókkal és ügyekkel diktálni a közbeszédet, annak irányát és tartalmát. Ezt gyakorolták ellenzékben, s most ezt végzik kormányon is. Keddenként vagy péntekenként rendszeres ellenzéki vagy szocialista fórumokat kell szervezni, nagy nyilvánossággal, hírértékû elnevezéssel. Politikai döntéseket kell hozni arra, hogy a Párt vagy az Ellenzék milyen ügyeket „dobjon fel” újként, „melegítsen fel” számon kérésként, illetve „állítson be a folyamatokba” szemfelnyitásként. Ez a politikai döntés lehet egyedi (ekkor minden héten dönteni kell), vagy eljárási jellegû (ekkor meghatározott grémium kezébe kell adni ennek vezérlését). 2. Kíméletlenül és aktívan fel kell használni a Parlamenten belüli eszközöket: ügyrendi, nyilvánossági, tartalmi, pozicionális, obstrukciós, stb. Ennek összehangolását nyilvánvalóan a frakcióvezetésnek kell végeznie, végrehajtásában azonban a képviselõknek igen nagy fegyelmezettséget kell tanúsítani. 3. A Parlamenten kívüli és Parlamenttõl független kontrollokat, reagálási lehetõségeket, civil kezdeményezéseket, akciókat igen erõsen ösztönözni, segíteni kell. (Ne felejtsük el, hogy a rendszerváltás idején lényegében ezzel az eszköztárral hozta felszínre az akkori ellenzék a rendszerváltó hangulatot.) Alkotmánybíróság, ombudsmann, népszavazás, polgári engedetlenség, sztrájk, demonstráció, petíció, tüntetés, köztársasági elnök, Legfelsõbb Bíróság, Legfõbb Ügyész, nyílt levél, provokatív (próba vagy tömeges) eljárás indítások. 4. Az eddigi elemzõ, elméleti jellegû munkabizottságok mellett a jövõben nagyobb szerep jut az operatív munkacsoportoknak: azoknak a munkatársaknak, akik egyedi ügyek nyomába erednek, s megalapozzák azokat: adatokat gyûjtenek, irodalmat és sajtót összegeznek, muníciót szereznek egy adott kérdéshez. Mindig konkrét mazsolákat, üveggyöngyöket, fontos részleteket kell a sajtóhoz tálalni ahhoz, hogy ez hír legyen. S csak második fázisban lehet e részleteket beilleszteni a diktatúra-építés folyamataiba. 5. Sok arccal kell dolgozni. Nem elég Kovács László megnyugtatóan higgadt személyisége ezekhez a célokhoz. A jelenlegi kép a szocialistákról a nyugodt idõszakok szakszerû ellenzékének képe. Most másra is szükség van: az érdekkonfliktusokat zászlóhegyre tûzõ, az adott témakörhöz szakértõként értõ és politikailag is legitim új arcokra. A „közülünk való”, új emberek érzetére. 6. Lehet építeni az 1994-98. közötti idõszak politikai nyugalmára, parlamenti gyakorlatára, hatalomgyakorlási módszereire és stílusára. Ezeket folyamatosan szembesíteni kell a jelenlegi történésekkel. Ki lehet alakítani akár a békés korszak iránti enyhe nosztalgiát is az emberekben. 7. Tudatosan építeni kell a civil holdudvart az értékek, célok, személyek mentén. A Szocialista Párt mindig is a szervezeteiben és kapcsolódó mozgalmaiban volt erõs. Ezt a gyakorlatot (lényegében a pártépítést és pártmozgatást) kell erõsíteni, mert a hatalomváltás kikényszerítésének célja csak látszólag parlamenti ügy: valójában nagy tömegmozgások és feszültségek tudják csak kikényszeríteni a hatalomba ágyazott képviselõk felállását. 8. Az Ifjúság, Modernizáció Munkacsoport járjon élen e folyamatokban. Javaslom: a) Szervezzük meg rendszeres megszólalási fórumunkat (a jelzõt és a mûfajt is gondosan ki kell találni, néhány ötlet a jelzõre: „Baloldali”, „Szocialista”, „Ellenzéki”, „Kritikai”, „Hatalmon kívüli”, „Demokratikus”, „Társadalmi”, „Ifjúsági”, „Modernizációs”, – illetve néhány ötlet a mûfajra: „Reggeli”, „Fórum”, „Felkiáltójel”, „Tájékoztató”, „Üzenet”, „Párbeszéd”, „Kör”, „Figyelõ”, „Kérdõjelek”, „Nyílt ülés”, „Citromdélután”, „Képviselõk Fóruma”, „Szegfû-nap”, „Fénykép”, „Tükör”. b) Saját identitásunkba tartozó ügyeinkben kezdjük el a fontos patronok elõkészítését: GYIÉT, kormányzati alkalmasságok, ifjúsági minisztérium és vezetõi, intézményrendszerrel kapcsolatos személyzeti politika, Sulinet-Irisz, NAT-veszélyek, egyházi oktatás fijó ha figyelünk

nanszírozása, stb. Ehhez operatív munkára alkalmas, jól szervezett szakértõi és segítõ stáb kell. c) Sajtókapcsolatokat kell intenzíven építeni, szervezni kell a cikkek megírását és elhelyezését, a médianyilvánosságot. 9. El kell kezdeni beszélni a Kormány és a kormányfõ alkalmatlanságáról, a rendszer diktatórikus jellegérõl, a lemondás, a bukás elviselésének erkölcsi kényszereirõl. El kell hinteni a köztudatban, hogy nem vagyunk szükségszerûen 4 évig a hatalommániához láncolva. Alternatívát kell felkínálni a tûrés helyett; az „Elég volt”, Állj! Ne tovább!” magatartást kell sugallni. Ebben a dolgozatban azt szerettem volna bemutatni, hogy megérett az idõ a politikai munka stratégiai szervezésére, az alkotmányos módon kikényszerített hatalomváltás ciklus közbeni elõkészítésére. Ez nagy munka és fontos feladat: meg kell állítani Orbán Viktort! A magyar történelemben most ismét az a feladat, amely már olyan sokszor lett volna: egy diktátor-hajlamú vezetõt korlátozni, vele szemben erõt felmutatni, egy diktatórikus hatalomgyakorlás teljes intézményrendszerének kiépülését megakadályozni! 1998. december – 1999. január” 3) Az MSZP-féle akcióprogram egy olyan „diktatórikus” kormány – az 1998-ban alakult polgári demokratikus kormány – megdöntését célozta, amelyet az alábbi tényezõk jellemeztek: NEM volt céljuk minden hatalom megszerzése, központosított, ellenõrizetlen és személyektõl függõ gyakorlása, és mivel egyedül demokratikus eszközökkel politizáltak, a diktatórikus baloldali erõk erõszakos úton kikényszerítették õket a parlamenti döntéshozatal lehetõségeibõl. A néhány százalék parlamenti többséggel nem visszaélve hanem demokratikus módon, a parlamentbe és azon kívül mûködõ társadalmi együttmûködési rendszereket sem mellõzve és nem ellehetetlenítve a demokratikus politikai intézményeket politizáltak. Nem alakult ki olyan veszély hogy a társadalom élete minden ízében ismét átpolitizálódik, az állami (kormányzati) hatalom nem jutott egyre több szférában ismét közvetlen dominanciához, a büntetõjog nem fejlõdött az egzakt biztonság helyett ismét a korlátlan és idényszerû alkalmazhatóság irányába, az állampolgári és csoportautonómiák garantálása helyett nem lett megint az állami fenyegetettség keltette félelem az uralkodó, a döntési folyamatokból nem szorultak ki a civilek (külsõk, szakértõk, érintettek, partnerek), a normatív szabályokon alapuló automatizmusok helyett nem lett az eseti mérlegelésre épülõ döntéshozatal a jellemzõ, egyes személyek kezében nem összpontosult túlhatalom, a kormányzat szempontjából történõ „megbízhatóság” nem lett a legfõbb alkalmassági szempont minden funkcióban, a parlament szerepe nem korlátozódott nyilvánossági fórumra, és az ellenzéknek volt érdemi helye és szerepe a döntéshozatalban. A Fidesz-kormány rendszerére NEM volt jellemzõ: – minden társadalmasított hatalomgyakorlási funkció visszavétele és visszafejlesztése (társadalombiztosítás, érdekegyeztetés, független pénzügyi alapok, munkaügyi ellátórendszer) – parlamenten belüli kontrollok, fékek, ellenzéki szerepek és funkciók elsorvasztása (bizottságok, feles törvények kétharmadosok helyetti funkciója, mûködési nyilvánosság korlátozása, parlamenti hagyományok és szokások totális felrúgása) – parlamenten és kormányzaton kívüli hatalmi centrumok, kontrollok, fékek elsorvasztása, korlátozása (miniszteri ellenjegyzés intézményének politikai használata, köztársasági elnök háttérbe szorítása, Alkotmánybíróság kérdésében való ráérõsség, szakszervezetek negligálása, civil szféra válogatott kezelése) – sajtó- és médiauralomra törekvés közvetlen kormányzati beavatkozások útján, a médiatörvényben megtestesült korábbi politikai megegyezés felrúgása, az államszervezet riasztó duzzasztása, a korábbi kormányzati és parlamenti döntések semmibevétele, a nemzeti és kormányzati folyamatosság tagadása, a velünk indul a történelem szemléletének gátlástalan és korlátlan eluralkodása, 21

– a fegyveres, rendõri, rendészeti szervezetek aggasztó ütemû ha- – parlamenten és kormányzaton kívüli hatalmi centrumok, konttáskör-bõvítése rendõrminiszteri vagy fiskális felügyelet alatt, a kormányzati pozícióknak kizárólag ismeretségi, rokonsági, baráti szálakon történõ elosztása és újraelosztása, – a társadalom egyes rétegeivel szemben a választási ígéretekkel ellentétes lépések megtétele: egészségügyiek, közalkalmazottak, köztisztviselõk, nyugdíjasok, átlagcsaládok, kisjövedelmûek a helyi hatalmak, helyi önkormányzatok visszaszorítása, korlátozása, központi hatalomtól függõvé tétele. Továbbá e Fidesz-vezette „diktatórikus” kormány NEM folytatta a választók széles tömegeinek megtévesztését és nem ragadta el a hatalmat a választók megtévesztésében megnyilvánuló erõszakos eszközökkel, nem élt vissza közérdekû adatokkal a hatalom minden áron való megszerzésére, nem alkalmazott durva rendõri erõszakot baloldali demonstrálók ellen, nem folytatta a politikai kisebbségbe szorult baloldali erõk politikai célból való üldözését, nem próbálta fegyveres erõszakkal elnyomni a baloldali erõk munkacsoportja által felvázolt tervét a demokratikus alkotmányos rend megdöntésére, nem tartott politikai foglyokat és nem folytatott ellenük koncepciós pereket, nem vezetett be központosított tömeg-sajtódiktatúrát a politikai pluralizmus eltörlésére, nem törölte el a sajtószabadságot és nem monopolizálta a tömegmédiákat a tiszta és igazságos választásokhoz szükséges kiegyensúlyozott és igazságos információáramlás megakadályozására, nem gáncsolta a népszavazás intézményét, nem játszotta ki korrupciós módon a magyar közvagyont idenegen érdekeltségek javára, nem vezetett be olyan népellenes reformokat, amelyek nyilvánvalóan az állami lobbik magángazdasági érdekeit szolgálják csak, s amelyekre a választók soha nem adták felhatalmazásukat, és a volt miniszterelnök nem halmozott fel 40 millió dollár körüli magánvagyont. 4) A demokratikus alkotmányos rend megdöntését célzó MSZP akcióprogram eredményeként – kiegészítve nagyarányú parlamenti választási csalásokkal – egy olyan baloldali kormány jött létre, amely a baloldali munkacsoport által szolgáltatott diktatúra-definíciót valóban és bizonyítottan megvalósította az alábbiak megvalósításával: Céljuk valóban minden hatalom megszerzése, központosított, ellenõrizetlen és személyektõl függõ gyakorlása. Ehhez a néhány százalék parlamenti többséget kíméletlenül felhasználva, a parlamentbe és azon kívül mûködõ társadalmi együttmûködési rendszereket mellõzve és ellehetetlenítve a demokratikus politikai intézményeket formálisan kezelve vezet az út. Igen nagy a veszélye annak, hogy a társadalom élete minden ízében ismét átpolitizálódik (sõt, már meg is történt), az állami (kormányzati) hatalom egyre több szférában ismét közvetlen dominanciához jutott, a büntetõjog az egzakt biztonság helyett ismét a korlátlan és idényszerû alkalmazhatóság irányába fejlõdött, az állampolgári és csoportautonómiák garantálása helyett megint az állami fenyegetettség keltette félelem lett uralkodó, a döntési folyamatokból minden szinten kiszorultak a civilek (külsõk, szakértõk, érintettek, partnerek), normatív szabályokon alapuló automatizmusok helyett eseti mérlegelésre épülõ döntéshozatal lett a jellemzõ, egyes személyek kezében túlhatalom összpontosul, a kormányzat szempontjából történõ „megbízhatóság” ismét a legfõbb alkalmassági szempont minden funkcióban, a parlament szerepe nyilvánossági fórumra korlátozódik, az ellenzéknek nincsen érdemi helye és szerepe a döntéshozatalban, a kormánypártiság ismét a diktatórikus baloldali és zsidó-lobbikhoz való tartozás feltétele lett. – minden társadalmasított hatalomgyakorlási funkció erõszakos visszavétele és visszafejlesztése (társadalombiztosítás, érdekegyeztetés, független pénzügyi alapok, munkaügyi ellátórendszer) – parlamenten belüli kontrollok, fékek, ellenzéki szerepek és funkciók erõszakos elsorvasztása (bizottságok, feles törvények kétharmadosok helyetti funkciója, mûködési nyilvánosság korlátozása, parlamenti hagyományok és szokások totális felrúgása) 22

rollok, fékek erõszakos elsorvasztása, korlátozása (miniszteri ellenjegyzés intézményének politikai használata, köztársasági elnök háttérbe szorítása, Alkotmánybíróság kérdésében való ráérõsség, szakszervezetek negligálása, civil szféra válogatott kezelése) – sajtó- és médiauralomra törekvés közvetlen kormányzati beavatkozások és a választók nagyarányú megtévesztése útján, a médiatörvényben megtestesült korábbi politikai megegyezés felrúgása, az államszervezet riasztó duzzasztása, a korábbi kormányzati és parlamenti döntések semmibevétele, a nemzeti és kormányzati folyamatosság tagadása, a velünk indul a történelem szemléletének gátlástalan és korlátlan eluralkodása, az Új Magyarország elnevezés alatt a reformdiktatúra bevezetése – a fegyveres, rendõri, rendészeti szervezetek aggasztó ütemû hatáskör-bõvítése, rendõrminiszteri vagy fiskális felügyelet alatt, az állami maffia és rendõrbûnözés alatt megszûnt a létbiztonság, a rendõrségi testület átalakítása ártatlan civilek testi fenyítésére, a magyar társadalom általános megfélemlítésére, a magyar nemzeti ünnepeken a tömegoszlatás céljára és a politikai kisebbségi vélemények elfojtására, a kormányzati pozícióknak kizárólag ismeretségi, rokonsági, baráti szálakon történõ elosztása és újraelosztása, a közvagyon nemzetközi privát lobbikörök és érdekeltségek kezére játszása, a társadalom egyes rétegeivel szemben a választási ígéretekkel ellentétes lépések megtétele: egészségügyiek, közalkalmazottak, köztisztviselõk, nyugdíjasok, átlagcsaládok, kisjövedelmûek a helyi hatalmak, helyi önkormányzatok visszaszorítása, korlátozása, központi hatalomtól függõvé tétele, mindezek bevallása és büszkén felvállalása a miniszterelnök által. Továbbá a baloldal által nyújtott definíció szerint is diktatórikus Gyurcsány-kormány hosszú évekig folytatta a választók széles tömegeinek megtévesztését, hatalmát a választók megtévesztésben megnyilvánuló erõszakos eszközökkel, a közérdekû adatok meghamisításával és az azzal való visszaéléssel ragadta el, durva rendõri erõszakot alkalmaz az alkotmányos jogaikkal élõ demonstrálók ellen: a tiszta parlamenti választások jogáért és az önrendelkezési jogaikért demonstrálók ellen, a választási csalások eredményeként politikai kisebbségbe szorult politikai erõk és civil mozgalmak politikai célból való üldözését folytatja, fegyveres erõszakkal nyomja el a demokratikus alkotmányos rend visszaállítását célzó alkotmányos civil törekvéseket, politikai foglyokat tart és ellenük koncepciós pereket folytat, központosított tömeg-sajtódiktatúrával törli el a politikai pluralizmus maradványait, a tiszta és igazságos parlamenti választásokhoz szükséges sajtószabadság és kiegyensúlyozott tömegmédiahasználatot lehetetlenné tette, jelenleg éppen eltörli a népszavazás intézményét is, a magyar közvagyont korrupciós módon kijátssza idegen érdekeltségek javára, olyan népellenes „reformokat” vezet be, amelyek nyilvánvalóan az állami lobbik magángazdasági érdekeit szolgálják csak, s amelyekre a választók soha nem adták felhatalmazásukat, miközben a magyar népet az afrikai szintû szegénységbe zülleszti, a jelen magyar miniszterelnök e korrupciós ügyletek eredményeként 40 millió dollár körüli magánvagyonra tett szert. 5) Következtetések és újabb Nyílt levél a Köztársasági Elnök részére Ma Magyarország demokrácia és jogállamiság õrzõ intézménye, a Köztársasági Elnök egy olyan rendszert alkotmányos-demokratikus rendszerként legitimál, amelyet a fenti tényezõk jellemeznek, amelyet mind a hiteles, objektív szaktudományos források és enciklopédiák mind a magyarországi baloldal saját definíciója szerint is diktatúrának értelmeznek. A baloldali munkacsoport által 1998-ban közölt kormánybuktatási tervek azt igazolják, hogy a jelen fennálló alkotmányos diktatúrát a baloldali erõk tudatosan, elõre megfontolt szándékkal valósították meg Magyarországon, szándékosan és szisztematikusan megsemmisítve a korábban fennálló demokratikus alkotmányos rendet. jó ha figyelünk

Tisztelt Elnök Úr, Örülünk annak, hogy a kormányérdekeket hûen kiszolgáló OVB alkotmányellenes huzavonájának ideiglenes „felfüggesztését“ az Új Többség fényes gyõzelmeként értékeli. Önnek remek érzéke van a lelkesítõ jelszavakhoz. Vittünk volna már arrébb TV székházat ha éppen úgy lettünk volna öltözve. Skandáltuk lelkesen amit éppen skandálnunk kellett, nem is olyan régen az „Ébresztõt“. Biztosíthatom Elnök Úr, hogy ébren vagyunk. Sõt talán egy olyan Új Többség is formálódik napjainkban amelynek még az éjszakái is álmatlanok. Álmatlanok, mert neoliberális kormányzatunk bõven gondoskodik éjszakai töprengenivalókon a munkalehetõségtõl megszabadított kirúgottaknak, az egyre nehezebben kifizethetõ megszorító számlák és terhek miatt ébren levõknek. Talán csak azok vonhatók ki ebbõl a körbõl akik a Molnár-Horváth radikális egészségügyi felelõtlen rombolás következményeként az örök álom szerencséjében részesültek. Félõ, hogy ha nem állítja meg valaki a gátlástalan haszonlesõket ezen a téren is számíthatunk valamiféle „többség“ formálódására. Gyurcsány miniszterelnök Úrnak nem annyira az õszödi pojácacirkuszt rójuk fel ahol a megszeppent tettestársaknak ocsmány vulgarizmussal a fejére olvasta azt amit együtt MEGCSINÁLTAK. A kormányzat bûne a tetteiben manifesztálódik és nem a színpadias szavakban. Abban, hogy kormányzásmentesen szétzilálták a gazdaságot, sereghajtóvá tették az országot és saját dilettantiz-

– nyílt levél a Fidesz elnökének – musuk következményeit ezek az újmilliárdosok gátlástalanul a régi, vagy új többségen verik le. A tettesek ott voltak Õszödön sunyin hallgatva a vezérük szómenését de gerinc csak annyi jutott, hogy valaki végül is kiszivárogtatta ezt a bolhacirkuszt. Egyetlen ember nem akadt aki felállt volna azzal, hogy Ferikém légy szíves ezt ne az én nevemben mond el. Sajnos ez jellemzõ a mi „demokráciánkra“. Mint ahogy az is, hogy egy médiafölénnyel alátámasztott hazug kampánnyal lehetett választást nyerni és azután nekilátni egy olyan „reformprogram“ megvalósításának amelyrõl a kampány során csak célzások szintjén esett szó és ilymódon ez a program semmiféle legitimitással nincs alátámasztva a választók részérõl. Felvetõdik a kérdés Elnök Úr, hogy egy ilyen következménymentes „demokráciában“ meddig érdemes a demokratikus eszközökhöz ragaszkodni? Ugyan van egy „gyenge“ Köztársasági Elnökünk aki ugyancsak következmények nélkül néha megenged magának egy-egy „megnyilvánulást“ de többnyire az Alkotmányunk sérthetetlenségérõl beszél, vagy környezetvédelmi ügyekbe menekül. Mintha elfelejtené, hogy már nem alkotmányjogász, hanem Köztársasági Elnök és ebben a feladatkörben nem az írott betû szentségére kell ügyelnie, hanem arra, hogy a közéletben fellépjen az ellen, hogy a hatalom szervei rendszeresen erõ-

Mindebbõl három további következtetést vonhatunk le: 1) Az MSZP ezek szerint még ciklus közben „elsöpörné” önmagát mint diktatúrát. A pártosság elkerülése végett az MSZP munkacsoportja szavait idézve: Ebben a helyzetben a Szocialista Pártnak egy stratégiai célja lehet: leváltani, lemondatni, elsöpörtetni a diktatúrát (jelen esetben önmagát); lerövidíteni azt a négy évet, amely minden jel szerint kiteljesítené az alkotmányos diktatúra intézményrendszerét és az eddigieknél még mélyebben teremtené meg annak gazdasági és politikai feltételeit. Az MSZP tehát saját állásfoglalása szerint is kötelezett arra hogy elsöpörje önmagát és saját kormányát. 2) A magyarországi baloldali erõk saját szavaival megfogalmazott állásfoglalása alapján a kormányváltás alkotmányos módjáról, követeljük a politikai foglyok azonnali szabadon bocsájtását és a politikai célú üldözések és koncepciós perek leállítását, arra hivatkozva, hogy amit az MSZP saját maga számára megengedettnek és alkotmányosnak tart, ugyanazért nem üldözheti a jobboldali és nemzeti erõket és nem üldözheti politikai ellenfeleit az „alkotmányos rend” megdöntésének indokával. 3) Az idézett dokumentumban felvázolt akcióterv – ami egy valójában demokratikus rendszer megdöntését célozta és valójában egy diktatórikus rendszert eredményezett – kézzelfogható bizonyíték a baloldali alkotmányos diktatúra bevezetésének tudatos szándékára és az alkotmányos diktatúra jelen tényállására, amelyre hivatkozva ezúton újból követeljük a Köztársasági Elnöktõl – az Alkotmány 2. § (1) és 29. § (1) pontja értelmében a demokratikus alkotmányos rend õrzésével jelenleg megbízott Sólyom Lászlótól: – Követeljük a baloldal szerint is alkotmányos diktatúraként értelmezett rendszer azonnali megszüntetését (amennyiben a majó ha figyelünk

szakot vehetnek az alkotmányosságon. A környezet védelmét is hagyhatná erre alkalmasabb szervezetekre különösen addig ameddig a közéleti környezet tisztasága erõsen megkérdõjelezhetõ. Támogatjuk mi ezt a népszavazást Elnök Úr csak hát húzódik ez is, mint a rétestészta. Most újra be kell adni három kérdést, és ugye fellebbezéseknek is van helye. Az is aggodalmakra ad okot, hogy az etikai és morális skrupulusoktól teljesen mentes miniszterelnökünk már most hangolja médiahuszárjait egy olyan agymosásra amelytõl nem tartotta magát vissza például 2005 December 5-ét megelõzõen. Az a jogos aggodalma többünknek, hogy ha ez a népszavazás hoz is eredményt az olyan lesz, mint a lusta meteorológus esete aki akkor tette publikussá az árvízveszélyt amikor már vele együtt mindenki nyakig ült a vízben. A neoliberális garázdálkodás „eredményei“ addigra már jószerével irreverzibilisek lesznek és a kormány rablópolitikája által sújtott igazi Új Többség joggal menekül apátiába. Minden tiszteletünk a Fidesz törekvéseinek de sajnos közbeszól a mindennapok realitása. Emiatt arra kérnénk Elnök Urat, hogy a formális szabályok betartása mellett fordítson különös gondot a közeli jövõben az EREDMÉNYESSÉGRE mert Új Többségünk a zavartalanul romboló neoliberális politika következményeként egyre nehezebben veszi a levegõt. Támogató Tisztelettel dr. Hetényi Tamás, villamosmérnök. Bennszülöttek Levelezõlista (2002-2007)

gyar kormány nem hajlandó azonnal elsöpörni önmagát, mint baloldali alkotmányos diktatúrát) – Az Alkotmányban a magyar nép számára garantált demokratikus jogállam visszaállítása végett követeljük az Országgyûlés azonnali feloszlatását, az elõrehozott választások kiírását és a diktatórikus baloldali erõk végleges kizárását egy demokratikus ország politikai közéletébõl. Referenciák 1) „A jelen magyarországi politikai rendszer a politikatudomány tükrében: 2006-2007: A magyarországi demokrácia oszlopos leomlása a modernkori alkotmányos diktatúrák konstellációja alatt” (A Független Újságírók Szövetsége nemzetközi információs mûhelyének indító tanulmánya) http://www.fusz.hu/pdf/alkdik.pdf 2) „A jelen magyarországi politikai rendszer a politikatudomány tükrében 2: A „második õszödi beszéd”: az õszödi verbális diktatórikus puccs megerõsítése és ennek nemzetközi jelentõsége http://www.fusz.hu/node/5659 3) Szarka Ágota: „Alkotmányos módon kikényszerített hatalomváltás” avagy hogyan állítsuk meg Orbán Viktort? (Magyar Nemzet 2003. december 23) http://www.mno.hu/index.mno?cikk=192571&rvt=100 4) „A Szocialista Pártnak egy stratégiai célja lehet: leváltani, lemondatni, elsöpörtetni a diktatúrát, lerövidíteni a négy évet” (Egy 1998-as dokumentum és egy képzeletbeli 2007-bõl) http://www.gondola.hu/cikkek/53600 (FÚSZ – NIM)

23

– Nyílt levél Dr. Sólyom László bácsi részére – Érti, Laci bácsi? Kb. 340 embert tettek el láb alól a demokratikus jogállamnak hazudott, de már akkor is maffiózók által irányított Magyarországon, amíg maga az Alkotmányt gyomlálta, hogy a fontos bennfentes elvtársai közül nehogy valakit is felelõsségre lehessen vonni a múltban és a jelenben elkövetett bûneiért. Laci bácsi! Kedves Sólyom Elvtárs! Ez a 340 ember több, mint amit – az Ön kedves apósának legjobb barátja – Kádár János ‘56 után a bitófára küldött. Kedves Sólyom László bácsi! A napokban Öntõl idézve azt olvastam, hogy a sztálini eredetû „Alkotmányunk“ nagyon jól van és a „rendszerváltoztatás“ is sikeresnek bizonyult. Arról az „Alkotmányról“ beszélünk, amelyet pont a politikai elit dob sutba idestova 17 éve, és tipor lábbal látványosan. Remélem fenti állításait annak fényében is fenntartja, hogy az egyik rendõr százados szerint a Fenyõ gyilkosság politikai gyilkosság volt, és a rendõrök már a gyilkosság után két héttel tudták, hogy ki ölt, kinek a megbízásából, ki adta a fegyvert, mi volt a gyilkos útlevélszáma, hogyan jutott be az országba és onnan hogyan távozott (mindez az újságban két évvel ezelõtt megjelent). Gratulálunk, hogy kilenc évig sikeresen el tudták leplezni az igazi gyilkosságra felbujtók névsorát. Hála Doszpot Péter „helyszínelõ munkájának“, a nyomokat csak részben sikerült eltüntetni. Ahol Doszpot a „sztárrendõr“ megjelent, ott gyilkost és bérgyilkost soha nem fogott el a rendõrség. Gondolom az sem változtatott eddigi életfelfogásán, hogy tegnap elõtt az olajügyekben sok – és a jelek szerint bizonyos nagykutyáknak túlságosan is fontos – információval bíró újságírónõt az olajmaffia meg akarta gyilkolászni! Ugye László bácsi, nem gondolja komolyan azt a baromságot, hogy 1500 milliárd Ft haszonnal járó olajszõkítést le lehetett úgy vezényelni, hogy azt nem segítette az illetékes kormány, a legfõbb ügyész, az országos rendõrfõkapitány, a MÁV vezérigazgatója, a Vám és Pénzügyõrség országos parancsnoka, a Nemzetbiztonsági Hivatal teljes vezérkara, a Nemzeti Bank elnöke, a megyei rendõrkapitányok, és természetesen a KGB.(?!) Vagonokat ezerszámra nem lehet éjt nappalá téve állomásokon félretolva átfejteni anélkül, hogy arról a szolgálatra beosztottak ne tudnának. Arról már nem is beszélve, hogy egyes olajtartályos vagonok a hírek szerint papírokon még Ciprust is megjárták, ahol nincs is vasút! A sorozatgyilkosságok, a 24

merényletek szép hazánk éltetõ termõföldjébe itt-ott elkapart, másként betonba öntött áldozatai már nem beszélhetnek, az olajmaffiáról szóló dokumentumok azonban minta nem érdekelnék a nyomozószerveket, vagy az ügyészséget és a bíróságot. Erre varrjon gombot Laci bácsi! Ön az olajszõkítés idején az Alkotmánybíróság elnöke volt, s ahogy a maffiózók az olajtartályok alatt átállították a váltót, úgy siklatták ki Önök is a rendszerváltás cégéres gazembereivel együtt a születése elõtt elkapart magyar demokráciát. Ha én tudom, bizonyára László bácsi is tudja, hogy miért kellett hivatalából eltakarodni Dr. Györgyi Kálmán Legfõbb Ügyész Úrnak. Csak azért írom le a történetet, hogy mások is értesüljenek róla. Györgyi Kálmán Legfõbb Ügyész Úr neje õnagysága ebben az idõben ügyvéd volt. Mit tesz Isten: az olajszõkítésben érintett maffiózók kedvenc ügyvédje! A hölgy és irodája igen eredményesen védte az olajbárókat, mivel férje hatalmával visszaélve a feleség rendszeresen terrorizálta az olajügyben eljáró, de be nem avatott bírókat. Így történt ez Hajdú-Bihar megyében is, amikor egy tárgyalás után az egyébként vad kommunista vezetés bírósági elnöke bepanaszolta Györgyinét minõsíthetetlen magatartása miatt. A hír eljutott Áder Jánosig, akinek a felesége szintén bíró.

A Zsidesz-vezérkar úgy döntött, hogy a számukra egyébként is bizalom híján lévõ Györgyinek menni kell. Ekkor hívta Áder János magához az olajszõkítés egyik fõ védelmezõjét, és megkínálta azzal a félmondattal, hogy vagy neki, vagy az asszonynak takarodni kell! Nos mit gondol kedves László bácsi, hová indult munkát vállalni a fõ machinátor? Természetesen Dávid Ibolya védõszárnyai alá az Igazságügyi Minisztériumba! Meg is érdemelte a védelmet, hisz ekkora már sikerült kikészíteni Borossal, Pintérrel (az alvilágban közkeletû nevén Sanyi bácsival) karöltve Dr. Szeszák Gyulát, az akkori Hajdú megyei fõügyészt, mert Szeszák leleplezte, hogy az akkori megyei rendõrfõkapitány alakította ki Hajdú-Bihar megyében az olajszõkítés fellegvárát. Tetszik tudni Laci bácsi ezért merte pár nappal ezelõtt este Kálmán Olga a pont 7 címû mûsorban azt mondani, hogy a rendõrök és ügyészek nyakig ülnek az olajügyben. No meg a parlament fele, akik idegileg, mentálisan és anyagilag tönkretették Pallag László volt országgyûlési képviselõt. Õ egyedül, képviselõi esküjét komolyan gondolva, hivatástudatból ki merte mondani, hogy az MDF és ZSIDESZ kormányból hányan érintettek az olajügyben, kik voltak a végrehajtók és kik biztosították az oroszok jó ha figyelünk

pénzügyi visszaosztását, kiknek tocsog keze a vértõl iszapos olajban. Laci bácsinak biztos nincsen elég ideje olvasni a nemzeti parkok látogatása és nemzetbiztonságnál fontosabb környezetvédelmi tanácskozások közepette, ezért kérem szállítassa a Sándor Palotába az olajszõkítés mára több száz kötetesre rúgó könyvtárát és munkatársaival együtt mélyedjen el e kordokumentumokban. Ha esetleg az alkotmányos jogszabályok kilúgozása közben elkerülte volna a figyelmét, tõlem tudja meg Laci bácsi, hogy az egyik könyv szerint kb. 340 ember tûnt el nyomtalanul azok közül, akik a ténylegesen a vegyszeres szõkítést végezték. Õk voltak a nem kívánatos tanúk. Érti, Laci bácsi??? Kb. 340 embert tettek el láb alól a demokratikus jogállamnak hazudott, de már akkor is maffiózók által irányított Magyarországon, amíg maga az Alkotmányt gyomlálta, hogy a fontos bennfentes elvtársai közül nehogy valakit is felelõsségre lehessen vonni a múltban és a jelenben elkövetett bûneiért.

Laci Bácsi! Kedves Sólyom Elvtárs! Ez a 340 ember több, mint amit – az Ön kedves apósának legjobb barátja – Kádár János ‘56 után a bitófára küldött. Nem tûnt fel senkinek, és nem is fog mindaddig, amíg Ön beosztásával visszaélve védelmezheti az ügynökhálózatot és a gazember olajszõkítõ kormánytagokat, valamint parlamenti képviselõket. Az Ön „áldásos“ tevékenysége is hozzájárult ahhoz, hogy a magyar népet megfosztották 1500 milliárd Ft-tól és annak 12-17 éves kamatától. Még ma is él Záhonyban olyan vasutas, aki szívesen mesél arról, hogy Magyarországra pont annyi, szõkítésre váró olaj érkezett, amennyit irányvonatokkal éjszakánként be tudtak szállítani. Kármán Irén egyebek mellett a fent leírt tényszerû dolgokról tudott. Ugyanúgy, mint ahogy Ön is tudott az olajszõkítés teljes mechanizmusáról és minden olyan gazemberségrõl, amit a politika az elmúlt 17 évben a magyarság ellen megtett. Tud Ön arról is, hogy úgy került a Sándor-palotába, hogy a magyar parlament zsideszes tagozata Önt, egy teljesen törvénytelen kutyakomédia keretében – az Országgyûlés tekintélyét a sárba tiporva – „megválasztotta“. Nagy lehet a lelki terhe a szabálytalan megválasztása miatt, ezért aztán nem feszegeti Ön, hogy Magyarország elmebeteg miniszterelnöke is törvénytelenül került hatalomra. Nem tartja Ön alkotmányos problémának azt sem, hogy Gergényi Péter és bandája népellenes bûncselekmények miatt mindmáig nem ül börtönben. Önnek nincs joga megtagadni Horn Gyula kitüntetésének az aláírását, mert semmivel sem nagyobb gazember a pufajkás gyilkos, mint a szemkilövésekre parancsot adó Gergényi, akit 2006. október 23-a után háromszor kitüntettek. Arra nincs bizonyítékunk, hogy Horn Gyula 1956-ban a Nyugati Pályaudvarnál csak hadonászott a dobtáras géppisztolyával vagy bele is lõtt a tömegbe, de arra van, hogy Gyurcsány Ferenc parancsára Gergényi Péter a rendõrruhába öltöztetett szörnyszülöttekkel október 23-án véresre verette, és megalázta a magyart.

Természetesen – az olajügyben és az áldemokrácia fenntartásában nyakig benne lévõ – öt parlamenti párt most is kussol, és ha nem lenne Morvai Krisztina jogász, egyetemi oktató, akkor ezek a véreskezû gazemberek megúsznák a magyar népirtást. Mivel azonban a jogásznõ nem fél még Önöktõl sem, nagyon remélem, hogy ez a bûnszövetkezet elõbb-utóbb a Hágai Bíróságon, vagy egy nemzeti kormány hatalomra kerülésével, a Csillagbörtönben fog kikötni. Hága talán azért jut hamarabb a jogot tisztelõ embernek, Laci bácsi, mert itt tárgyalják a népellenes bûncselekményeket. Ide kerülnek a lövöldözõ nemzetárulók, a népirtók, a népellenes bûncselekményeket elkövetõk. Mert nincsenek elévülhetetlen bûnök, Laci bácsi, ezt csak Önök hazudták, ezzel csak Önök kábítják a megnyomorított, elvakított magyart. Erre pedig azért kerülhetett sor, mert az Ön által megnevezett és a magyar Országgyûlés által megválasztott Legfõbb Ügyész semmi nem tesz a bûnök feltárása érdekében, sõt az az érzésem, hogy idejének döntõ részét azzal tölti, hogyan tudja eltussolni a vérbírák túlkapásait, illetve a rendõr terroristák gaztetteit. Kedves László bácsi! Nagyon remélem, nyugodtan telnek az éjszakái. Meg van elégedve azzal a „rendszerváltoztatással“ amit Ön tevõlegesen „kiharcolt“, és annak is örül, hogy a sztálinista „Alkotmánya“ remekül és stabilan fenntartja a rendõrállamot, megcsúfolva a demokratikus jogállamot. Gondolom kiváló érzés egy banánköztársaság elnökének lenni. Abban a biztos hitben fejezem be levelem, hogy egyszer eljön a mindenható, és azt fogja súgni Önnek a fülébe, amit Áder János mondott Györgyi Kálmánnak! Ha Laci bácsinak esetleg néha napján álmatlan éjszakái lennének, ne csodálkozzon... elegendõ oka van rá. Ilyenkor például eszébe juthatna, hogy volt már a Sándor-palotának olyan lakója is, aki – talán az egész mûvelt világot megrendítõ módon – komolyan vette nemzetének adott esküjét. Irmuska – Kuruc.Info

FELGYORSÍTOTT LESZAKADÁS

A 2002-tõl folytatott megalapozatlan gazdaságpolitika kiigazítása tehát nem csupán az idei esztendõre vonatkozik, ahogy azt a kormánypropaganda sugallni próbálja. A folytatódó nadrágszíjhúzás hatásait jóval tovább fogjuk érezni. Ráadásul a versenytársaink és a köztünk lévõ különbség egyre látványosabb lesz. 2009-tõl Szlovákiában nagy valószínûséggel euróval lehet fizetni. Ma nincs olyan elemzõintézet, amely ne Magyarországot jelölné meg utolsónak az euróövezeti csatlakozásra váró tagállamok sorában. Mikor már Romániában és Bulgáriában is felváltja az euró a helyi valutát, mi még mindig a forint árfolyamáért izgulhatunk, fizethetjük az átváltási költségeket, no meg az uniós átlagnál jóval magasabb hitelkamatokat. Az egy helyben topogó gazdaságunkról érkezett lesújtó adat újabb figyelmeztetés: a kormánynak végre olyan intézkedéseket kell hoznia, amelyek élénkítik a gazdaságot, növelik a versenyképességet és a foglalkoztatást. Nemcsak szóban, hanem a gyakorlatban is. Forrás: Szabó Eszter – Magyar Nemzet, 2007. augusztus 16.

jó ha figyelünk

25

A jelenlegi politikusok – mint például Gyurcsány Ferenc – bohóckodása elrettenti az új arcokat a politikából Közép- és Kelet-Európában – írja a mértékadó brit The Economist. A gyurcsányi politikusok ravaszak, populisták, és bármennyire állítják is, nem érdeklik õket a reformok – véli a lap. Az egykori nagy formátumú kelet-európai államférfiakat jellegtelen vezetõk, vagy éppen jó üzleti kapcsolatokkal rendelkezõ, ravasz és enyhén populista politikusok – mint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök – váltották fel – írja a The Economist. A mértékadó brit lap szerint a meghatározó politikusok hiánya a keleti sztyeppéken különösen szembeötlõ most, hogy Nyugat-Európában új, meghatározó vezetõk kerültek hatalomra, mint Angela Merkel német kancellár. A térségnek szüksége lenne erõs kormányokra, de a jelenlegi politikusok elrettentik a potenciálisan jobb újakat. A posztkommunista vezetõk egykoron nagy formátumú, nemzetközileg ismert emberek voltak – írja a The Economist. A brit lap szerint a lengyel Lech Walesa, a cseh Václav Havel a mai napig ismerõsen csengõ nevek, a volt lengyel köztársasági elnök Aleksander Kwasniewski diplomáciai érzékét pedig világszerte csodálták. A reformpolitikusok, mint az észt Mart Laar, az orosz Jegor Gajdar, vagy a szlovák Mikulás Dzurinda lenyûgözték a politikai gurukat buzgó szabadpiaci intézkedéseikkel és egykulcsos adórendszereikkel. A The Economist szerint manapság más a helyzet, csak két vezetõ emelkedik ki a me-

zõnybõl: Vlagyimir Putyin orosz elnök és Toomas Hendrik Ilves észt államfõ. Putyint sokan bírálják, de amikor megszólal, az emberek odafigyelnek, a svédországi születésû, Amerikában tanult észt elnök pedig a Szovjetunió egykori tagállamainak szószólója lett. A brit lap szerint Ilves az egyetlen magas rangú politikus a térségben, akinek egyszerre van washingtoni, és volt európai parlamenti képviselõként valódi brüsszeli tapasztalata. Gyurcsány és Fico a rossz példa Másutt azonban kevés fajsúlyos vezetõt találunk – állítja a lap. Ukrajnában a politikusok láthatóan vég nélküli és kimerítõ háborúskodásba gabalyodtak. Románia elnöke, Traian Basescu ugyan lelkes atlantista és európai, de a kormánnyal folytatott harc köti le figyelmét. A Lengyelországot irányító ikrek ugyan üdítõen õszinték, de ingerlékenyek és provinciálisak. Vaclav Klaus cseh elnök ugyan beszélni szeret, de mást meghallgatni nem. – Sokkal tipikusabbak az olyan politikai vezetõk, mint Robert Fico szlovák, vagy Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök: ravasz politikusok, jó üzleti kapcsolatokkal és némi populista beütéssel. Kevés érdeklõdést mutatnak a reformok újrakezdése, vagy a külpolitika iránt – írja a The Economist. Gyurcsány ugyanakkor azt állítja saját kormányáról, hogy reformkormány, az ellenzék szerint reformokat nem, csak pénzbehajtást folytat. A magyar kormányfõ külpolitikai kérdésekben is aktívnak igyekszik mutatkozni, ám talán jobb lenne, ha ezt nem tenné. A

legutóbbi akciói (például a gázvezeték vita) jelentõsen rontottak az ország megítélésén. Gyurcsány nem mondott igazat tavalyi németországi, illetve múlt heti Robert Ficóval folytatott tárgyalásairól. Az elsõ esetben Merkel, a másodikban a szlovák kormány szóvivõje hazudtolta meg. A keleti sztyeppéken bohóckodnak a gyurcsányok A lap szerint azonban régió többi vezetõje fölött már vagy elmúlt az idõ, vagy egy kissé unalmasak. Közép- és Kelet-Európának azonban szüksége lenne erõs kormányokra, hogy felzárkózzanak a kontinens régebbi demokráciáihoz. A reformok által elkerült közszolgáltatások nyelik a pénzt, miközben a minõségük rossz. A demográfiai hanyatlás – különösen a legszegényebb országokban – ijesztõ, és a kivándorlás csak még inkább súlyosbítja a helyzetet – írja a lap. Amikor a nyugat-európai országok élén olyan kiégett vezetõk álltak, mint Jacques Chirac francia elnök, Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök és Gerhard Schröder német kancellár, a kontraszt kevésbé volt ilyen éles. De Angela Merkel német kancellárrá, Nicolas Sarkozy francia elnökké választása, és Gordon Brown szerdai miniszterelnöki beiktatása Nagy-Britanniában éles fényt vet a keleti sztyeppékre – írja a The Economist. Jó lenne ha új, lenyûgözõ politikusok lépnének elõre a térségben. Sajnos a jelenlegi politikusok bohóckodása nem inspirálja, inkább elrettenti az újakat – írta a brit hetilap. Forrás: origo.hu

HAZÁNKBAN SZAKADÉKNYI A KÜLÖNBSÉG A KERESETEK KÖZÖTT

„TÁRGYALNI KELL IRÁNNAL”: EÖRSI SZERINT A VILÁG IZRAEL MELLETT

A fejlett államok közül az utóbbi évtizedben Magyarországon nõtt a leggyorsabban a keresetek közti egyenlõtlenség – derül ki az OECD összesítésébõl. A fejlett államok közül az utóbbi évtizedben Magyarországon nõtt a leggyorsabban a keresetek közti egyenlõtlenség – derül ki az OECD összesítésébõl. Tíz éve ilyen összehasonlításban még az Egyesült Államok állt az elsõ helyen a legnagyobb és legalacsonyabb jövedelmû társadalmi réteg közötti különbség szempontjából az OECD által vizsgált húsz ország listáján, de mára hazánké az elsõség. A vizsgált húsz országból csak Írországban és Spanyolországban sikerült mérsékelni a társadalmi szakadékot. Egy évtized alatt Magyarországon közel 35 százalékkal nõtt a keresõk felsõ és alsó tíz százalékának bevételei közti eltérés, ami nagyságrendben megközelíti a hat az egyhez arányt. A liberális gazdaságpolitikát képviselõ OECD a kormányoktól továbbra is a protekcionizmus mérséklését kéri, egyben a szociális védõháló erõsítését, azaz olyan foglalkoztatási politikát sürget, amely kellõ biztonság mellett elõsegíti az átképzést, a szakmaváltást.

Iránnal tárgyalni kell atomprogramjáról, ám az országot nem a külvilág, hanem saját vezetése szigeteli el – mondta pénteken Strasbourgban Eörsi Mátyás, az Európa Tanács parlamenti közgyûlése liberális frakciójának vezetõje. Az SZDSZ-es politikus annak kapcsán nyilatkozott, hogy a parlamenti közgyûlés határozatot fogadott el az iráni atomprogramról, felszólítva a teheráni vezetést az ezzel kapcsolatos ENSZ BT-határozatok tiszteletben tartására, a Nemzetközi Atomenergiaügynökséggel való együttmûködésre, illetve a különbözõ Izrael-ellenes nyilatkozatok, antiszemita deklarációk beszüntetésére. Eörsi – aki liberális frakcióvezetõként a parlamenti közgyûlés legmagasabb tisztséget betöltõ magyar politikusa – ez utóbbiról szólva elmondta: világossá kell tenni, hogy a világ kiáll Izrael létezése mellett, s a zsidó államnak a „térképrõl való eltüntetését“ sürgetõ teheráni nyilatkozatok tûrhetetlenek. (MTI)

Forrás: radio.hu

26

jó ha figyelünk

Hogy az 1990-es magyarországi rendszerváltozás óta a legsúlyosabb gazdasági és társadalmi válság napjaiban (heteiben, hónapjaiban) legyen egy újabb figyelemelterelésre alkalmas rágni való csont, a megfelelõ helyen lévõ megfelelõ embernek (Gyurcsánynak?) eszébe jutott, hogy tisztelt hivatali és pártelnök elõdje, Horn Gyula éppen 75 éves. Szülinapi ajándékként gyorsan ki kéne õt tüntetni a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjének polgári tagozatával. Mibe kerül ez neki(k), amivel szemben mekkora hasznot lehet vele bezsebelni, a tenyerébõl etetett baloldali médiaboncok segítségével. Nosza, terjesszük hát fel a díjra a köztársasági elnöknek, hadd fõjön Sólyom László feje addig a Kókával lezsírozzuk a magánbiztosítók buliját, az ingatlanadót, az szja-emelést meg a nyugdíjkorhatár kitolását. Bingó! A kitüntetésnek ez a „polgári tagozata“ különösen szépen hangzik a jó öreg rosztovi diplomás, pufajkás Gyula esetében. Vegyünk egy adekvát történelmi párhuzamot a XX. század sanyarú magyar történelmébõl. 1944. március 19-e után egy hiperaktív magyar pártszolgálatos a nyilaskereszt jegyében és az országot megszálló Német Birodalom fegyvereseinek fedezetében járõrözve antifasiszta magyar ellenállókra – horribile dictu izraelita honfitársainkra – vadászik, elhurcolja, és a Gestapo kezére adja õket. Ott aztán a szerencsétlenek vagy megússzák a kalandot (tíz százalék), vagy annyi

nekik (90 százalék). 1956. november 4-e után a helyzet kísértetiesen ugyanez Magyarországon, csupán a jelmezek, kellékek, egyenruhák, kézifegyverek divatja, típusa, valamint az idegen megszállók nacionáléja más. Nyilaskeresztes jelvény helyett vörös csillagos, sarló-kalapácsos sapkarózsa, fekete posztózubbony helyett vattatöméses steppelt kabátka, német SS-katonák helyett a kommunista szovjet párthadsereg. Tessenek megmagyarázni liberális történész urak, mi a különbség a kétféle elõjelû, ámde lényegében kísértetiesen egyazon külföldi megszállók és belföldi különítményeseik között!? Ráadásul mindkét szituációban a megszállók iránt „baráti rezsim“ volt hatalmon, Szálasi Ferenc, illetve Kádár János vezetésével. Horn Gyula akkoriban, 1957 novemberdecemberében még nem volt nagy ember. A hírhedt Mosonyi utcai ÁVH-s laktanyában székelõ I. Forradalmi Karhatalmi Ezredben szolgált alhadnagyi rangban, onnan indult járõrözni, szovjet fedezettel, a „néphatalom ellen lázadó ellenforradalmárok“ levadászására. Pestisen szólva „véleményes“, hogy lõtt-e a Nyugati téren tüntetõ civilekre, mert az ezt vagy az ellenkezõjét bizonyító dokumentumok sajnálatos módon eltûntek a levéltárból. Az viszont tény, hogy a szovjet számviteli végzettségû Horn ezek után egész politikai

A liberális vezetésû gazdasági kormányzat ígérete ellenére úgy módosította a villamosenergia törvényt, hogy az nem az árak csökkentését, hanem az árak emelkedését eredményezi. A liberalizáció következtében egy év alatt 25-30 százalékkal is emelkedhet az áram ára, így a lakosság hasonló csapást élhet át, mint a gáz esetében. A törvény elfogadása elõtt semmilyen egyeztetés nem történt a szakma képviselõivel, így az alapkérdésekben az a minimális nemzeti megegyezés se jöhetett létre, amely a jövõre nézve kívánatos lett volna. Persze most a kormányzat egyeztetést kezdeményez, amely nem más, mint egy látszatvita, mivel a törvény az alapkérdéseket már eldöntötte. Amit esetleg nem, azt majd alacsonyabb szintû jogszabállyal megoldják. Eddig a Magyar Villamos Mûvek azért tudott a lakosság számára viszonylag olcsón áramot termelni, mert a hazai áramfogyasztás nagy részét az alacsony költséggel termelõ atomerõmû adja. A ma-

karrierjét a Párt és a Népköztársaság külügyi vonalán futotta be, és a valóságos fõnökét se nem Kádárnak, se nem Puja Frigyesnek, hanem Andrej Gromikónak hívták. A rendszer agóniájának idején volt egy-két ügyes húzása: az úgynevezett guruló dollárok célba juttatása meg a Gorbacsov által jóváhagyott szögesdrótvágás, ámde hogy négy évvel 1990 után õ lehetett a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, az csupán a magyar rendszerváltás egyik elsõ kisiklását jelezte. Ennek fényében is cinikus és álnok, ahogyan a szabad demokraták most Horn kitüntetése ellen foglalnak állást, hiszen 1994-ben - választási ígéreteiket meghazudtolva - betrükközték magukat az egyedül 54 százalékkal gyõztes Horn kormányába. Az MSZP politikusai kiállnak Horn „európai életmûve“ mellett, s a Népszava „Vélemény“ oldalát bérlõ szélsõbaloldali médiaágyasok is a jó öreg Gyula bácsi mellett lihegnek. De tegyünk fel egy körmönfont kérdést, ha már az Európa Unió tagjai vagyunk. Vajon mit szólnának ahhoz Brüsszelben, Strasbourgban a demokrácia, a szabadságjogok felkent papjai, ha történetesen nem egy karhatalmistát, hanem ugyanezt zöldben (vagy feketében) akarnának a magyarok magas állami kitüntetéssel elismerni? Még rágondolni is rossz. Forrás: Ludwig Emil – Magyar Nemzet

gyar nagykereskedelmi ár is ettõl olcsóbb, de a liberál-bolsevik kormányzat ezt az árelõnyt kívánja elvenni a polgároktól. Ezt mi se bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a liberalizáció által az állam teljes mértékben magára hagyja fogyasztóit, hûtlen lesz hozzájuk és kiszolgáltatják õket a piacnak, de a villany áráért felelõsséget nem vállal. Másrészt a liberalizáció következtében az árak szabaddá válnak, mivel a piac szereplõinek nem a szolidaritás elvének érvényesülése az érdeke, hanem a minél magasabb profit biztosítása és annyiért fogják adni az áramot, amennyiért azt a lakosság még megveszi. Az elfogadott törvény szabaddá tette a piacot, így negyedévente lehet mindenféle kontrol nélkül áramot emelni, mivel a lakosság életét alapjaiban befolyásoló villamos-energia ellátás teljes egészében kikerült az Országgyûlés ellenõrzése alól. Kisgazda Polgári Kör-KPK Elnöksége

5:1 Olvasok egy interjúsorozatot sok-sok éve Moszkvában élõ külföldiekkel. Egy oroszul kiválóan tudó amerikai elmondja, hogy a 90-es évek elején akármit csinált, mindenki rögtön felismerte, hogy külföldi. Neki jók voltak a fogai, az oroszoknak pedig nem. Ma már a híd és a fogszabályzó nem elég. De látom két másik ott élõ szakértelmiségi, egy amerikai fekete és egy afrikai vallomását. Mind a ketten arról beszélnek, hogy nem merik a metrót használni és besötétedés után nem lépnek ki az utcára. Még a gyógyszertárba is futólépésben kell menni. A város „nem fehéreknek” nem biztonságos. Hogy így lesz, a szovjet rendszer végén még nem gondolták sem a volt kommunisták, sem az új antikommunisták. Tamás Pál – Népszava, 2007. augusztus 16. jó ha figyelünk

27

A cigányok szervezett szavaztatásával megválasztásra került Gúr Nándor szocionista képviselõ megfenyegette borsodi választókerületének falvait: amelyik település átveszi a Jobbik által felajánlott, Árpád-házi zászlót, az megnézheti magát. Három falu visszariadni látszik, de az antimagyar képviselõ mobilszáma alább, tehát Ön is besegíthet. Az Árpád-év keretében indított missziót a Jobbik Magyarországért Mozgalom: átadnak egy harci zászlót minden településnek, amelyik ezt igényli. Így volt ez államiságunk 1000. évfordulója kapcsán is, csak akkor a millenniumi zászlót az állam adományozta – igaz, egy némileg jobb kormány idején. Akkor Nemeskürty István kormánybiztos, most Szegedi Csanád Jobbik-alelnök irányítja a zászlóátadásokat. Perkupa, Varbóc és Szögliget három erõsen jobboldali borsodi falu Szendrõ város mellett. Ezek a falvak még június elején kértek zászlót, miután testületi ülésen határoztak errõl. Augusztus 18-án (most szombaton), egy napon vették volna át Szegedi Csanádtól egy egész napos ünnep keretében. Gúr Nándor, a terület országgyûlési képviselõje azonban teljesen kikelt magából, s megfenyegette a polgármestereket, hogy amelyik település átveszi a Jobbiktól az Ár-

pád-sávos zászlót, azt a falut tönkreteszi. Tönkreteszi, mert õ azt megteheti, hiszen õk vannak hatalmon, és egy telefonjába kerül, hogy az összes állami pénzt megvonják ezektõl a falvaktól. Felszólította a polgármestereket, hogy soron kívül hívják össze önkormányzati testületüket, és – korábbi határozatukat felülbírálva – utasítsák vissza a zászlót. Mindezt kendõzetlenül egy önkormányzati képviselõ tudatta a Jobbikkal a minap. Perkupa polgármestere ezután telefonon tájékoztatta az új döntésrõl Szegedi Csanádot. Kellemetlenül érezte magát, mint mondta, nagyon sajnálja, kényszerhelyzet

AVAGY A SAROKBASZORÍTOTT KUTYA VICSOROG Úrnak nem szólíthatlak, mert elvtárs voltál, és az is maradtál. Minden alpári tulajdonsággal, ami az elvtársakat jellemezte. õrzöd ezeket a lelkedben. A sunyiságot, a dölyföt, a törtetést, és a végtelen pofátlanságot. Mindez kinn ül az arcodon, s meg sem kell szólalnod, máris látszik, hogy ki vagy. De most megszólaltál. Vesztedre. Mert ezentúl már célkeresztben vagy. Figyelmünk célkeresztjében, s ez a figyelem elkísér téged a felelõsségrevonásig. Fenyegetsz? Acsarkodsz az õsi magyar Árpád-sávos zászlóra? Úgy gondolod, hogy te megteheted, mert ti vagytok hatalmon? Ahogy ezt, önuralmadat vesztve, magadból kikelve elõadtad? Talán most, még egy kicsit… sajnos hatalmon vagytok, de te akkor sem fenyegethetsz, utasítgathatsz embereket, falvakat. Hitler, Sztálin, megtehette, de õk sem a végtelenségig. Te mit gondolsz? Meddig teheted ezt, ezzel a kis nyavalyás hatalmacskáddal, amit három vokssal szereztél? Mit gondolsz, meddig vezetheted még az orruknál fogva a szerencsétlen, nyomorult borsodi cigányokat? Mit gondolsz, meddig eszik-isszák még pitiáner adományaitokat, amivel voksokat vásároltatok? Aztán mehetnek vissza a putriba. Tovább nyomorogni, mert igazán segíteni nem tudtok rajtuk, csak hazug ígéretekkel, alamizsnával etetitek õket, amíg egyszer rá nem ébrednek arra, hogy milyen aljasok vagytok, és ki nem tekerik a nyakatokat. (õk könnyen megteszik) Az említett fõdiktátorok hatalmasnak tûnõ hatalma is összeomlott, s te õket majmolod? 28

volt, többet nem beszélhet róla. A település felelõs vezetõjeként ezt kellett tennie – ezt már a barikád.hu teszi hozzá. A Kuruc.info pedig azt, hogy a szocionista kiskirályt minden jobb érzésû honfitársunk számon kérheti a 36-20-466-80-50-es mobilszámán. Vigyázat: a disznó hazudik! Gúr Nándor, a BAZ megyei 8. választókerület MSZP-s országgyûlési képviselõje 2006-ban 3 db (!) vokssal verte meg Molnár Oszkárt, a Fidesz-KDNP jelöltjét. A helyiek tényként kezelik, hogy a cigányok szervezett szavaztatásával került megválasztásra, csak ezt még senki sem merte megírni. Az effajta módszerek nem ismeretlenek a szocialisták háza táján: emlékezhetünk, amikor Veres János jelentette ki egy hangfelvételen, hogy az egyes települések támogatása attól függ, milyen eredmény születik az országgyûlési választások második fordulójában. Egy másik esetben Lamperth Mónika szavaira emlékezhetünk, amikor egy választmányi ülésükrõl kiszivárgott hangfelvételen (úgy tûnik, ezekkel nincs szerencséjük) így fogalmaz: „Én olyan javaslatot fogok a frakciókkal való egyeztetés után a kormány elé terjeszteni, ami a kormánypárti politikusoknak és a szocialista politikusoknak erõs lehetõséget és mandátumot ad a regionális területfejlesztési tanácsban.” (Barikád, Kuruc.info)

Nem félsz attól, hogy Borsod megye népe egyszer még megbüntet? Nem szégyelled magad a családod elõtt? Ország - világ elõtt? Hát biztosan nem, mert szégyenérzet az nincs bennetek, csak a végtelen pofátlanság, a törtetés, a dölyf, a sunyiság. Mégis, biztos lehetsz benne, hogy mindezért megkapod a méltó büntetésedet. Nem feledünk. Mi, akik az Árpád-sávos Zászlót magasra emeljük, sosem felejtünk, és meg sem bocsátunk. Ti nem érdemlitek meg, mert ilyen aljasok vagytok, mint ezt most bemutattad. Vésd a baba agyadba: az Árpád-sávos Zászló õsi, szent Magyar Zászló. Mint a Nemzeti Trikolór. Mindkettõ a mienk. Igaz magyaroké. Ne ágálj egyik ellen sem. Fogd a pereputtyod, szedd össze a kacatjaid, s menj inkább mielõbb a Kreml falainak tövébe, Putyin elnökhöz. Ott még néha látni a vörös lobogót. Az a tied. Csak ott leszel biztonságban. Talán még ott sem, mert az oroszok sem szeretik a beteg lelkû, zavaros agyú egyedeket. Te pedig egy elfajzott lény vagy. Ne fenyegetõzz. Ne handabandázz, ne ágálj. Húzd meg magad csendben, mert már nem vagy kisztitkár, s kádár halott. Már a földbõl is kihányták. Megérdemelte. Ha Árpád-sávost látsz, csukd be a szemed, s ne is nyisd ki. Legfeljebb nekimész a falnak, még akkor is jobban jársz, mintha sokat ordítozol, mert ma már azt egyre kevesebben tûrik. Csak a közutálatot vívod ki a magad számára. Minden nemzeti érzelmû, igaz magyar nevében A Nemzettel a Hazáért Összefogás Közösségének elnöke Vass István

jó ha figyelünk