Szolnoki Tudományos Közlemények XVI. Szolnok, 2012 Magdus Tamás1
SZOLNOK VÁROS RÖVID IPARTÖRTÉNETE2 Szolnok város ipartörténete egészen a neolitikumban kezdődik, és a történelem folyamán kialakult ipari tevékenységek mai napig formálják a város természeti valamint társadalmi-gazdasági képét. E tanulmány célja egy rövid áttekintést adni Szolnok város ipartörténetéről a kezdetektől napjainkig. A cikk során láthatóvá válik, hogyan fejlődött, bővült Szolnok ipari profilja, amíg végül eljutunk a 21. század ipari tevékenységeihez, beleértve a jövőbe mutató technológiákat és a hosszú távú fejlesztéseknek lehetőséget adó ipari parkokat. HISTORY OF INDUSTRY IN SZOLNOK (HUNGARY) The history of industry in Szolnok city begins in the Neolithic and the industrial activities today are shaping the city's natural and socio-economic picture through the history. This study aims to give a brief overview of the history of the city of Szolnok industry from the beginning to the present. Throughout this article we will see the evolving and expanding industrial profiles of Szolnok, until we reach the end of the 21st century industrial activities, including forward-looking technologies and the possibility for long-term development in industrial parks.
SZOLNOK VÁROS A PALEOLITIKUMTÓL A VASÚTIG Szolnok és környéke már a paleolitikum óta lakott terület, és a tatárjárást leszámítva folyamatosan lakott volt. Az elemzők az ipar szempontjából kedvező adottságnak tekintik a város földrajzi fekvését, az átkelőhely jelentőségét, a szárazföldi és vízi utak találkozását, később pedig a vasút és a gőzhajózás létrejöttét. Az ipar meghonosodását és fejlődését azonban, nemcsak nem csak természeti, hanem társadalmi tényezők is befolyásolták. A neolitikumból maradtak fenn az első fémből készült tárgyak a megyeszékhelyen, amelyek már utalnak a kézművesség jelenlétére. Ilyen tárgyak például a horgok, hálónehezékek, amelyeket a halászathoz használtak, illetve apró rituális szobrok, amelyek nőalakokat, illetve állatokat formáztak meg. Ezek megformálása, kimunkálása egyértelmű bizonyítékot ad arra, hogy hozzáértő emberek készítették őket. A mezolitikumból már az állattartáshoz kapcsolatos eszközök is találhatóak. A bronzkortól kezdve már nemcsak kis tárgyakat, hanem valódi régészeti emlékeket is találunk a leletek között. A legtöbbjük vasból készült kard, övcsat, ékszer, fejsze, lándzsahegy valamint agyagból készült hombárok és edények. Bizonyos, hogy a vaseszközök készítését, a fazekasmesterséget és az agyagozó korong használatát a szkíták honosították meg városunk környékén. A gepidáknál nemcsak a fémek jelenléte, hanem már az üvegé is kimutatható. [1] 1
A Verseghy Ferenc Gimnázium (5000 Szolnok, Tisza park 1.) 11. évfolyamos tanulója. Lektorálta: Farkas Bertalan Péter földrajz–történelem szakos tanár, Verseghy Ferenc Gimnázium, Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar, Földrajz- és Földtudományi Intézet Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszék doktorandusz hallgatója,
[email protected]. 2
198
Szolnoki Tudományos Közlemények XVI.
1. ábra Gepida övcsat Szandaszőlősről. Forrás: [URL: http://tinyurl.com/9cxc2d5]
A magyarok a 10. században telepedtek meg itt, és számos kézművességre utaló leletet hagytak maguk után: például egy arany tarsolylemezt, ami nagy valószínűséggel nem a környékünkön készült. Ugyanakkor bizonyos, hogy voltak már a korban kézművesek a város mai területén. A várost, ami eleinte kisebb falu volt, 1075-ben említik először Zounok néven I. Géza király garamszentbenedeki kolostor alapítólevelében. [2] Szeged mellett az egyik legfontosabb sólerakat és elosztóhely volt, ami nem is csoda, hiszen a településen ment keresztül a Debrecen–Szolnok–Pest sóút. Az 1571 előtti állapotokról írásos dokumentumok nem maradtak fent, de a környékbeli település- és helynevekből következtethetünk a tevékenységekre és az életmódra. Ezekre utaló név például Ácsi (Alcsi), Örményes és Kovácsi. [3] A terület török hódoltságba való beolvasztásáig Szolnok legfontosabb bevételi forrását a sókereskedelem jelentette, de azt a hódoltság idején leállították egy időre: a sószállító utak más funkciót töltöttek be, elsősorban felvonulási utakat jelentettek. A sószállítást később újra elindították; ekkor azonban már csökkent a jelentősége. A török fennhatóság idejére tehető az ország első állandó Tiszán átívelő hídjának megépítése, amely növelte a város marhakereskedelemben betöltött szerepét is. Ebben az időszakban említik Szolnokon elsőként a török iparosok jelenlétét. Az első iparos összeírást is egy 1571-ből származó török defterből olvashatjuk. Ez alapján 2 szabó, 1 kerekes, 1 halász, 1 csikós, 1 kovács és 1 mészáros található Szolnokon. [4] A törökök kiűzése után az Alföld amúgy is elnéptelenedett vidékén a város hanyatlásnak indult, mivel a Tisza okozta természeti csapások mellett a kurucok és a labancok is feldúlták a várost.
199
Szolnoki Tudományos Közlemények XVI.
2. ábra Szolnok vára 1552-ben. Forrás: [URL: http://tinyurl.com/9dhpmjc]
A terület török fennhatóságának felszámolása után, a 18. században a terület újra fejlődésnek indult, mivel a jászok és a kunok megválthatták magukat, valamint a mezőgazdaság technológiai és mennyiségi bővülése a kézműipar fejlődését is elősegítette. [5] Ebben az időszakban Szolnok és környéke gazdaságilag önellátó terület volt. Egy 18. századi forrásban az olvasható, hogy a lakosság többsége mezőgazdaságból él, de fontos a faúsztatáshoz kapcsolódó fuvarozás és jelentős az ipar is. Ekkor éli második virágkorát a sószállítás is, de ekkor már nemcsak a Szamos-menti, hanem főleg a máramarosi bányák ontják az értékes nyersanyagot. Számos probléma, mint például sorozatos árvizek, tűzvész és járvány hátráltatta a város gazdaságát ekkoriban, de ezek a csapások sem tudták megakadályozni az ipar előretörését. [6]
3. ábra Szolnok a 17.-18. században. Forrás: [URL: http://tinyurl.com/9b32npc]
A 17. század folyamán építették meg az első gabona őrlőmalmot a Zagyván. Ekkorra már jócskán megnövekedett az iparosok száma, 1769-ben 92 fő iparost írtak össze. Azonban ezek az iparosok még kis üzemekben, céhes üzemformában dolgoztak, önellátó háziiparosok voltak. Az első céhet 1766-ban alapították meg a szabók, őket követték a kovácsok 1769-ben, majd a takácsok 1774-ben. Ezek a tömörülések eleinte segítették a fejlődést, de később ke-
200
Szolnoki Tudományos Közlemények XVI. rékkötői lettek annak az üzemforma kötöttsége és fokozatosan kialakuló válsága miatt. Azt érdemes megjegyeznünk, hogy a szolnoki iparosok kizárólag a klasszikus értelemben vett ipari tevékenységet folytattak, tehát nem tartottak állatot és nem műveltek földet emellett, ezzel szemben például a Jászságban e két tevékenység gyakorta járt együtt. A várva várt feltámadást a 19. század eleje hozta meg. A faúsztatásra alapozott fafeldolgozás és a Tiszán érkező gabona őrlése révén Szolnokon már igen fontossá az ipar, ugyanakkor a mezőgazdaság még mindig vezető gazdasági ág maradt. Ekkoriban kezdődött a gőzhajózás is a Tiszán, ami tovább lendítette a város fejlődését, különösen a közlekedési és kereskedelmi funkciókat erősítve. Ami azonban a legfontosabb volt Szolnok és a megye számára, hogy 1847. szeptember 1-én – az ország második vasútvonalaként – átadták a Pest–Szolnok vasútvonalat. [7]
4. ábra A szolnoki vasútállomás megnyitása 1847-ben. Forrás: [URL: http://tinyurl.com/96ndejy]
A 19. század rohamos fejlődését azonban jócskán megakasztották az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményei. A szabadságharc után Bonyhádi Imre Szolnok megyei császári és királyi megyefőnök gazdasági téren igen súlyos szankciókkal büntette a várost, hiszen elvette a királyi haszonvételeket (hídvám), a regálékat és különböző területek bérmentes használatát is: ezekkel a lépésekkel pedig komoly jövedelmeket vett el a helyiektől, továbbá jelentős kiadásokat is okozott. A szolnokiak kétségbeesetten próbálták visszaszerezni jogaikat. A segélykiáltások hatására Paulik Károly polgármester 1852-ben még sikertelenül, 1858-ban azonban már sikeresen indítványozta az előjogok visszaadását. 1858-ban azonban a városunk történetében nemcsak ez az egy igen fontos esemény történt, ekkor adták át ugyanis a Tiszavidéki Vaspálya Társaság, a mai Járműjavító első épületeit. Eleinte a kis műhelyekben 100 munkás dolgozott, de az idő múlásával a foglalkoztatottak száma jócskán bővült. Ugyanebben az évben adták át a Szolnok–Arad-, egy évvel előtte (1857) pedig a Szolnok– Debrecen vonalakat. Mivel a vasút már egy évtizeddel korábban összekötötte a fővárost Szolnokkal, a hálózat fejlődésével már korán a Dunán inneni területek egyik jelentős közlekedési csomópontja alakult ki a városban. [8] Ezzel szemben komoly problémát jelentett a közutak hiánya. Egy helyi tisztviselő, Szatmári Károly, így írja le az állapotokat: „Nem voltak utak… egy eső minden tengelyen szállítást lehetetlenné tesz”. A korban a szekéren való szállítás lehetőségei az időjárás függvényében alakultak, Szolnokon és annak környékén azonban nem 201
Szolnoki Tudományos Közlemények XVI. voltak a kor követelményeinek megfelelő kövezett utak, amely a gazdasági élet vérkeringésébe való bekapcsolódást hátráltatta, ugyanakkor tovább fokozta a vasút jelentőségét. [9][10]
A BOLDOG BÉKEIDŐKTŐL A SZOCIALISTA ÉRÁIG A szabadságharcot követő első évtized lassú, de biztos építkezése meghozta a várt eredményeket. 1861-ben például megnyitották a város első gőzmalmát. Szolnok – helyzetéből adódóan – a térség dohánybegyűjtő és -feldolgozó centruma lett, az első erre a célra szolgáló üzemet 1864-ben emelték. 1866-ban Scheftsik István megnyittatta a Szent István Gőzmalmot, amely mellett gőzfűrész is működött. A gőzgépek később a város áramellátását is biztosították. A fafeldolgozás zártciklusú volt, tehát a feldolgozás során keletkezett fűrészport, rönkvégeket és egyéb fahulladékokat energiatermelésre, például fűtésre felhasználták. A 19. század második felében a Szolnokon munkálkodó iparosok száma 950 fő, tehát száz év alatt megtízszereződött az iparban dolgozók száma. Ezekben a műhelyekben dolgozó kézművesek a lakosságot kielégítő főleg könnyűipari ágazatokban dolgoztak. Az 1874-es területrendezési törvény kimondta, hogy a nem egybefüggő területű közigazgatási egységeket meg kell szüntetni. Ekkor felvetődött egy önálló megye szervezése a jászoknak és kunoknak, ám ekkor még Jászberény központtal. Ekkor a jászsági városnak 20 233 lakosa volt, míg Szolnoknak csak 15 847. Végül gróf Szapáry Gyula belügyminiszter és Horánszky Nándor képviselő hathatós közreműködésével 1876. szeptember 4-én Szolnok lett Jász-NagykunSzolnok vármegye székhelye. Ez óriási lépést jelentett a későbbi városfejlődés, a városi – akkor még kezdetleges – polgárosodás, a társadalom és a gazdaság átalakulása szempontjából.[11] A 19. század végén megjelent a megyeszékhelyen az elektromosság is: Szolnokon 1894-ben gyulladt fel az első lámpa a Nemzeti Szállóban, amelyet eleinte a szálloda gőzgépei üzemeltettek, de később – úgy ahogy az egész város üzemeltetését – a Szállót is átvette a Scheftsik Malom. 1891-ben épült meg a kor egyik legmodernebb és legtöbb embert foglalkoztató malma, a Hungária Műmalom, amelynek lisztje az 1900-as párizsi világkiállításon nagydíjas lett. Sajnos a malom később, 1905-ben tragikus körülmények között leégett. A Járműjavító 1894-ben új csarnokokkal, víztoronnyal és tanonciskolával bővült, majd 1899-ben 10 000 négyzetméter alapterületen munkásszállókat is felhúztak. A Járműjavító szolgáltató és ellátó funkciója tehát jócskán kibővült, hazánk egyik legjelentősebb vasúti járműjavító telephelyévé vált. [12] 1910ben nyitották meg a Téglagyárat, majd 1912-ben a Szolnoki Cukorgyárat. Szokatlan módon a városban a birtokosoktól kezdve a parasztokig mindenki támogatta a gyár építését, hiszen a beruházáshoz szükséges tőkén kívül minden tényező – víz, vasút, beépíthető terület – megvolt a városnak. A gyár termelését a megyében található 700 000 hold cukorrépa termelésre szánt földre alapozták. Az 1914-es ipari almanach alapján a városban a cukorgyár, a járműjavító üzem, négy fűrészüzem, gőzmalom, egy-egy ecet-, gyufa-, és cementlapárú-gyár, egy kelmefestő- és egy szappangyár képviselte a megyeszékhely iparát. Ezek az üzemek a tőkés iparnak a gépipart megelőző formái, például tőkés kooperációk és manufaktúrák voltak. Az első világháború a város számára igen sok megpróbáltatással járt. A gyárak nagy része, ha tehette, átállt hadigyártásra. A hadszíntereket ellátó üzemek dolgozói frontszolgálat alóli felmentést kaptak, de később ők sem maradtak ki a politika alakításából: e felmentetteknek igen nagy szerepük volt az 1918-as és ’19-es forradalmakban. Szolnok városában alakult meg az 202
Szolnoki Tudományos Közlemények XVI. egyik legjelentősebb vidéki KMP szervezet és itt volt az egyik legkiterjedtebb a vörös terror is. A román királyi hadsereg 1919 áprilisában elérte a Tisza vonalát és körülbelül 100 napig tartotta ostrom alatt a várost, amelyben óriási pusztítást okoztak az ágyúzások. A megpróbáltatások után a város a könnyen inflálódó koronával kifizette a tartozásait, így tehermentessé vált. Az átmeneti pozitív helyzet azonban ez nem tartott sokáig, mert az I. világháború után a gyárakban dolgozók száma erősen megcsappant, és a helyi nagyipar vergődését tovább súlyosbította a ’20-as évek végén kibontakozó gazdasági válság. Azt mondhatjuk talán, hogy „szerencsére” a válság elsősorban a nehézipart (kohóipar, bányászat) sújtotta, míg a mindennapi, nélkülözhetetlen cikkek kibocsátása csak kisebb mértékben csökkent, így a textiliparban, bőriparban, élelmiszeriparban kisebb volt a termelés- és profitcsökkenés. Az 1920-as trianoni békeszerződés végleg megpecsételte a szolnoki fűrésztelepek sorsát, amelyek alapanyagot a Kárpátokból nyertek. Ezzel a kieséssel körülbelül 500 ember veszítette el munkahelyét, és igen nagy bevételtől esett el a város. 1926-ban is kiadtak egy ipari almanachot, amely pontos leírást ad a megyeszékhelyen lévő gyárakról. Ez alapján az alábbi cégek voltak Szolnokon: Cukorgyár Rt., Gaál Imre Gépgyár Rt., Schwarz Testvérek Ecetszeszgyára, Asztalosárúgyár Rt., Ösztereicher Lipót és Fia Szeszgyára, Kádár Elek Tükörgyára, özv. Galambos Miklósné Szappangyára, két tégla- és cserépgyár, öt fatelep, négy malom és egy gyufagyár jelentette ekkor Szolnok nagyiparát. A város az 1930-as évekre 25 gyári jellegű létesítménnyel országosan negyedik, termelési értékben hatodik volt. Legnagyobb ipari létesítménye a Cukorgyár volt, amely nagyjából 1.000 főt foglalkoztatott, míg a Járműjavító 600 dolgozót látott el munkával. 1933-ban hajózhatóvá tették Tisza Szolnok feletti szakaszát, s ekkor vetődött fel a Tárház és a gabonakikötő ötlete, amelyet a következő évben meg is valósítottak. Az 1930-as évek második felében, amikorra már egyre valószínűbb volt egy újabb világégés bekövetkezte, már nem a civil és ipari fejlesztésekre figyeltek oda, hanem katonai repülőteret, lőteret, laktanyákat és ezeket kiszolgáló épületeket húztak fel. Azonban mégis ekkorra tehető egy újabb kitűnő vállalkozás alapítása, mégpedig a Papírgyáré. A város támogatta a kezdeményezést, hiszen orvosolni kellett a munkanélküliség burjánzását a településen. Sajnos a vállalkozás a rossz minőségű papír miatt bebukott, így 1940-ben kénytelenek voltak eladni a gyárat. Később újraindult a termelés és jobb minőségű német papírgépekkel beindult az üzlet, de 1944-ben a világháborús harcok miatt újra le kellett állítani. A második világháborúban a legnagyobb probléma a közellátásban jelentkezett, hiszen a legfontosabb dolgokat csak jegyre lehetett kapni. A gyárak újra haditermelésre álltak át, azonban egyre kevesebb lett a frontszolgálat alóli felmentés. 1944-ben elkezdték a város bombázását, hiszen közlekedési és vasúti gócpont volt, így stratégiailag fontosnak számított. A várost november 4-én szabadították fel az orosz csapatok, de a gyárak és üzemek romokban álltak, így csak jóval később indulhatott el a termelés. [13]
203
Szolnoki Tudományos Közlemények XVI.
5. ábra A lebombázott szolnoki vasútállomás. Forrás: [URL: http://www.szolarchiv.hu/data/images/szbomb1.jpg]
SZOLNOK A SZOCIALISTA IPAR BÁZISA? A II. világháborút követően elsőként a Cukorgyár, a Papírgyár és a Járműjavító kezdhette el a munkát, mert az újjáépítéshez komoly állami támogatást kaptak. 1947-ben indították el az első szovjet mintájú gazdasági tervet, a hároméves tervet. Ennek célja az 1947. évi XVII. törvény szerint „Magyarország gazdasági és szellemi felemelkedésének meggyorsítása, valamint demokratikus rendjének megszilárdítása céljából és a lakosság életszínvonalának javítására”, valamint „a termelőerők fokozását, okszerű felhasználását és a különböző termelési ágak összhangját a nép egyetemes érdekében biztosítja”. [14] 1948-ban elkezdődött egy újabb korszak, mert a Cukorgyárat és a Papírgyárat államosították, ‘49-től pedig minden 10 főnél többet foglalkoztató vállalkozást állami kézbe vettek. Az első nagyobb változás a gőzfűrésztelepnél volt, amelyet átprofiloztak bútorgyárrá. Felmérték az üzemek állományát (eszközök, nyersanyag), és az eszközök tudatában kezdték el az iparszervezést. Az év végére a hároméves tervet két hónappal a befejezés előtt teljesítették. Ekkor az MDP kimondta, hogy „A hároméves terv az újjáépítésnek, a háborús károk és pusztítások sújtotta magyar gazdaság talpra állításának terve volt.” [15] 1949-ben jött létre az úgynevezett „2000 tonnás” és „500 kilométeres mozgalom”. A második világháború után a MÁV-nak nem állt rendelkezésére elegendő mozdony, amivel nem tudta kielégíteni a gazdaság növekvő igényeit. Ez azt jelentette, hogy naponta 2000 tonnát kellett elszállítaniuk és 500 kilométert megtenniük. Ez azért volt problémás az akkori körülmények között, mert a terhelési értékek felső határait egyes mozdonyoknál 50-60%-kal lépték túl. Ez a
204
Szolnoki Tudományos Közlemények XVI. szerelvények meghibásodását, élettartamuk csökkenését idézhette elő, ez pedig a baleseti kockázat növekedésével járt, továbbá emiatt a mozdonyvezetők pszichikai terhelése is nőtt. Szolnok, mint komoly vasutas város, részt vett a Szovjetunióból kiinduló mozgalomban, de nem játszott olyan komoly szerepet, mint Leninváros, Sztálinváros vagy akár hazánkban Miskolc. 1950-ben vezették be az úgynevezett tanácsrendszert, amely gyökeresen megváltoztatta a magyar közigazgatást. A tanácsrendszer elvette a városoktól az önálló döntéshozás, a helyi pénzbevételeket, s így az önálló gazdálkodás lehetőségét is. A döntéseket a centralizált pártapparátus hozta, így a decentralizált „ön-kormányzás” gyakorlatilag megszűnt. Az ’50-es évek politikája Szolnokot ipari központtá kívánta átalakítani. Így minden mástól elvonták a pénzt és így minden eszközt és forrást e cél érdekében használtak fel. 1951-ben az állampárt, a Magyar Dolgozók Pártja kongresszusán határozatot hozott a tervelőirányzat jelentős emeléséről. Ez az úgynevezett ötéves terv, melynek fő feladata, „Magyarország iparosításának meggyorsítása, elsősorban a nehéz- és gépipar fejlesztése, mert ez a könnyűipar fejlesztésének, a mezőgazdaság gépesítésének, a közlekedés korszerűsítésének döntő feltétele”. Ennek az lenne az eredménye, hogy agrárjellegről Magyarország ipari-agrár jellegre váltana át. Tehát olyan nemzet lenne, amelynek gazdaságában az iparnak van nagyobb súlya van, de erős mezőgazdasággal rendelkezik. [16]
6. és 7. ábra. Plakátok a három- és az ötéves tervről. Források: [URL: http://tinyurl.com/9slnrjm]; [URL: http://tinyurl.com/8vunlzz]
Ennek szellemében épült meg 1952-ben a Tiszamenti Vegyiművek első részlege, a Kénsavgyár, amelyben piritalapon állították elő a kénsavat. Ezt követte a Tejüzem, és ekkor kezdte el a termelést az átalakított Szolnoki Bútorgyár is. ’53-ban készült el az egyetlen mezőgazdasági termeléssel kapcsolatos üzem, a Szolnoki Mezőgép Vállalat, amely eleinte traktorokat és kombájnokat szervízelt, majd az Alföld legjelentősebb gépgyártója lett. 1954-ben pedig a
205
Szolnoki Tudományos Közlemények XVI. Szalma-cellulózgyár nyitotta meg kapuit. A tervek közt szerepelt egy kenyérüzem felépítése is, amely az akadozó kenyérellátásra és a női munkaerő foglalkoztatására kínált lehetőséget. Utóbbi megoldására egy ruhagyárat is építettek volna, de a pártvezetés úgy határozott, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megye ruhaellátását biztosítják az ország más helyein lévő üzemek. Öt év alatt körülbelül 35 milliárd forintot költöttek el a városban, ebből 17 milliárdot az ipar fejlesztésére, 6 milliárd forintot a mezőgazdaságot közvetlenül szolgáló ipari, közlekedési, egészségügyi, kulturális, építkezési és egyéb beruházásokra, a közlekedésbe körülbelül 6 milliárdot, szociális és kulturális célokra 3,5 milliárdot, lakásépítésre 2,5 milliárd forintot költöttek el. Habár az ország fejlődése látványos volt, súlyos károkat is okozott a felsővezetés. A kezdeti beruházások rengeteg pénzbe kerültek és a határidők szűkre szabottak voltak, ami a lakosság fogyasztásának csökkenéséhez és az életszínvonal csökkenéséhez vezetett. Ennél is súlyosabb volt az, hogy az országnak nem volt megfelelő nyersanyag-forrása ezekhez a nagy gyárakhoz, így a „nagy testvértől”, a Szovjetuniótól kellett azt beszereznünk, ami további függést eredményezett. Érdekes, ugyanakkor a korszakban meghatározó körülmény volt a termelésben és általában a munkamorálban, hogy a megyében, így Szolnokon is komoly problémát okozott az ipartelepeken dolgozó munkások súlyos alkoholizmusa. A jelenségtől romlott a munkamorál, növekedett a munkakerülés, a züllés és az ún. „táppénzcsalás”, mivel a dolgozók az átmulatott hétvége után gyakorta nem mentek dolgozni hétfőn. Erre a problémára sem előtte, sem utána nem sikerült megoldást találni. [17] Ugyanebben az évben kezdték el a kőolajfúrási kísérleteket a megyében, kis támogatottsággal, mert a tanács a rizsföldeket féltette, így eleinte csak Abony környékén adtak engedélyt a fúrásokra. A kezdeti sikereket azonban félbeszakította a forradalom. Az ‘56-os forradalomban október 23-án elsősorban a közlekedésmérnök-hallgatók játszottak szerepet Szolnokon, később a 26-i 15 000 fős tömegtüntetésben már a fiatal munkásság is tevékeny szerepet vállalt. A forradalom utáni évben létrehozták az OKGT-t, azaz az Országos Kőolaj- és Gázipari Trösztöt. A dunántúli források apadása miatt szervezték meg az Nagyalföldi Kőolajtermelő Vállalatot, amely nemcsak fekete aranyat, hanem földgázt is termelt. 1972-es adatok szerint az ország szénhidrogén-termelésének a 80%-a a városból származott, amely jelzi a város kiemelkedő szerepét az ország kőolaj- és gázellátásában. [18] 1961-ben az Országgyűlés kiadta a második ötéves tervet, amely tovább kívánta növelni a az ország termelőerejét. „Az ipar fejlesztését úgy kell megvalósítani, hogy a szocialista ipar termelése öt év alatt 48-50 százalékkal, az állami ipar termelése pedig legalább 50 százalékkal növekedjék. A termelési eszközök termelését legalább 51-53 százalékkal, a fogyasztási cikkekét 42-44 százalékkal kell növelni.” Az Alföldre elsősorban a munkaigényes gép- és könnyűipari vállalatok mellett építőanyag-ipari és nem nagy vízigényű élelmiszer-ipari üzemeket szerettek volna. Ennek nagy része megvalósult, de a például a szolnoki kenyérgyár terve újra meghiúsult. A második ötéves terv közvetlen feladata tehát az ipar és mezőgazdaság minden ágazatának a legmodernebb technikai felszerelése. A gépiparnak a négyszeresére kellett (volna) nőnie, hogy a közlekedés, a fogyasztás, a mezőgazdaság és a szocialista kereskedelem szükségleteit ki tudják szolgálni. A technikai építés legfontosabb eleme az energiaforrások megteremtése volt. Az ipar, a közlekedés, a mezőgazdaság villamosítása kellett, hogy az egész ország gazdaságát áthassa. A 100.000 milliárd kilowattóra villamos-energia, 250 millió tonna szén termelése és a mai olajtermelési színvonal háromszorosára emelése volt az alapja
206
Szolnoki Tudományos Közlemények XVI. az újabb ötéves tervnek, mindezt 82 milliárd forintból. Összességében a népgazdasági tervek jó elképzelése lettek volna, de nem egy olyan országban, mint Magyarország, ahol olyan gyárakat építenek, amelyekhez nem volt elegendő nyersanyag, hanem azt importálni kellett külföldről, természetesen főleg a Szovjetunióból. A keleti blokkban a nyersanyag relatív olcsósága megteremtette a feltételeket ahhoz, hogy a nyersanyag-lelőhelyektől távol dolgozzák fel azokat, ugyanakkor ez az erőltetett iparosítás rendkívül negatív, torzító hatással járt az egész keleti blokkban. 1965-re, népgazdasági terv végeztével, a megye még mindig agrárjellegű volt, de a megyeszékhely már szocialista, ipari város volt. A város iparában dolgozók száma ekkor 5 ezer fővel nőtt, és ezeknek az embereknek nagy része nagyiparban vagy szövetkezeti iparban dolgozott. Meg kell említeni, hogy ebben az ötéves ciklusban is Szolnok produkálta a leggyorsabb fejlődést a megyén belül. A lakosság 1961-től évente 2000-2500 fővel növekedett, így 1965-re elérte a 60 ezer főt. [19] [20] A ‘60-as évek végén a megye foglalkoztatottjainak a fele dolgozott a városban. Ezekben az években komoly problémát jelentett a megyeszékhelyen azoknak a gimnazistáknak az elhelyezése, akiknek nem volt szakképesítése. Az ilyen fiatalok legtöbbször betanított munkásként kerültek egy-egy nagyobb gyárba. Számukra a rendszerváltásig volt stabil állás, mert utána a nagy elbocsátási hullámban őket küldték el elsőként, és csak utána a szakképzett munkaerőt. Ekkor készült el a Vegyiművek két újabb részlege, a savüzem és a szuperfoszfátgyár, amely a mezőgazdaság szempontjából nagyon fontos volt a műtrágyázás miatt. Ezeket a fejlesztéseket egy porfestéküzem létrehozása követte. A Tiszamenti Vegyiművekben dolgozók, az átlagkeresetükkel a város legjobban fizetett munkásai voltak. A szuperfoszfát-termelés 1965-ben a vegyiművek jelentős bővítésével 650 000 tonnára emelkedett. A ‘70-es évekre az ország kénsavtermelésének a 95%-a Szolnokról származott. [21] 1965-ben telepedett meg a megyeszékhelyen a Ganz Villamossági Művek, amely hegesztett vasszerkezetek és transzformátorok gyártására szakosodott. Itt készítették el Közép-Európa legnagyobb generátorát és a paksi atomerőmű turbógenerátorának alapjait is. 1970-ben hívták életre a Beton- és Vasbetonipari Műveket, amelynek feladata a növekvő lakáshiány megoldása volt. Az Egyesült Államokból szerzett span-deck technológiával gyártott födémpanelekkel hívta fel magára a figyelmet a gyár, amely nemcsak a megye, hanem az egész ország lakótelepeinek építésében is részt vett. A negyedik ötéves terv során 1971-től 1975-ig Szolnokon főleg a könnyűipart fejlesztették. A szolnoki Vas- és Faipari Szövetkezet termelési értéke öt év alatt 62%-kal nőtt (37,4 millióról 60,7 millió forintra növelték a náluk megtermelt áruk értékét). Nyereségük 1975-ben 11 millió forint, ami a megelőző évhez képest 14,4%-os bővülést jelent. A Szolnoki Bőr- és Textilipari Szövetkezet az ötödik népgazdasági terv végén a Könnyűipari Minisztérium Kiváló Szövetkezete címét kapta azzal, hogy 16%-os létszámnövekedés mellett 72%-kal növelte árbevételét és 75%-kal termelékenységét. A külföldi pénzforrásokból fenntartott növekedés azonban ideiglenes megoldás volt, a szocialista gazdasági modell 1985-re jóformán kifulladt, és a gazdaság megbicsaklani látszott. Mivel azonban ez volt az ország egyik mozgatórúgója, sok más – politikai, társadalmi berendezkedésbeli, közjogi – ok miatt a politikai rendszert is magával rántotta a mélybe. [22]
SZOLNOK AZ ÚJ ÉVEZRED KÜSZÖBÉN
207
Szolnoki Tudományos Közlemények XVI. A rendszerváltás időszakában egy úgynevezett transzformációs válság kezdődött a volt KGST országokban, amely a szocialista tervgazdaságból a piacgazdaságba átlépő gazdaságokra jellemző. A változás azonban nemcsak közgazdasági. A transzformációs válság – a közjogi változásokon kívül – a hétköznapokban is érintette a korábbi szovjet blokkban élőket – átalakulóban voltak a társadalmi rétegek, jelentős vertikális társadalmi mobilitás lépett fel, amelynek során a lakosság jelentős része kedvezőtlenebb gazdasági körülményeket volt kénytelen megélni, mint a megelőző években, évtizedekben. Ráadásul a vasfüggöny keleti oldalán termelt termékek nem kellettek a fejlettebb nyugati piacra, s így egyre több üzem zárta be kapuit, és küldte el alkalmazottait. Szolnok gazdaságát súlyosan érintette a válság, és ez nem merült ki a tömeges munkanélküliségben. Akárcsak az országban másutt is, a megyeszékhelyen is elkezdődött az állami cégek privatizációja. Az Alföld egyik legjelentősebb gyárát, a Cukorgyárat szinte azonnal, 1991-ben megvásárolta az Eridania Béghin-Say nevű francia vállalat. Az új tulajdonos kerülte a teljes önállóságot, azonban a szakmai befektető csak a cukorgyártáshoz kapcsolódó tevékenységgel foglalkozott, így a 2001-ben a gyár 1000 fős létszámát lecsökkentették 200 főre. 2003-ban a német Nordzucker AG vette át az üzemet a franciáktól, s belépőként egy hatalmas cukorsilót építettek fel. Ekkor senki sem sejtette, hogy hamarosan itt a vég, de 2007-ben a Mátra Cukor Zrt. bejelentette a leállást. Habár hosszú évtizedekig nyereséges volt a gyár, az Európai Unióhoz való csatlakozást követő cukorkvóta megpecsételte a szolnoki cukorgyár sorsát is. [23] A Papírgyár is hasonló ívű pályafutást tudhat magáénak. A Neusiedler AG 100%-os tulajdonosa lett a gyárnak, amely az első kelet-európai üzem volt, amely megfelelt a Xerox cég szállítási feltételeinek. 2000-ben a gyár 36,4 milliárdos bevételt tudhatott magáénak, amely kétszer annyi volt, mint az 1999. évi adat. A német cég folyamatosan fejlesztette szolnoki telephelyét. Később a céget felvásárolta az olasz Mondi vállalat, amely 2008-ban visszaadta magyar kézbe a gyárat. [24] Ferencz Gábor tulajdonos a berendezéseket külföldre értékesítette, és a kihasználatlan raktárakból, épületekből egy 20 hektáros logisztikai-ipari parkot alakítottak ki. Az elmúlt időszakban több logisztikával és termeléssel foglalkozó cég választotta telephelyéül a gyárat, értékelve a korszerű infrastruktúrát, és a minimálisra szűkített adminisztrációt. [25] A város harmadik legnagyobb vállalkozása szerencsére megmaradt az utókornak, egyelőre. A Tiszamenti Vegyiműveket több részre osztották, a festékgyárat a Holland Colours/Appeldorn vásárolta meg, míg a mosószergyártó részleget a Henkel Austria. A cég Tiszamenti Vegyiművek Rt. néven 2004-ben megszűnt és beleolvadt a Bige Holding Kft-ba. Az ezredfordulón a legtöbb szolnoki cég megőrizte ütőképességét, amely a ‘90-es évek bizonytalansága után jó hatással volt a megyeszékhely gazdasági-társadalmi viszonyaira. A városban 2000-ben 7.692 vállalkozás működött, ebből 1341 Kft., 30 szövetkezet, 1549 Bt. és 4353 egyéni vállalkozás. A szolnoki kistérség gazdasága mindig is kiemelkedett, erre jó példa, hogy a megyei TOP-50 vállalkozások között 24 a megyeszékhelyről származott. Az első a Neusiedler Szolnok Rt. a harmadik a Tisza Coop Negykereskedelmi és Szolgáltató Rt. 1999-ben Szolnok önkormányzata rendelete értelmében a déli iparterületen zöldmezős beruházás keretében létrehozták a Szolnoki Ipari Parkot, amely 2000 márciusa óta jogosult a Gazdasági és Kereskedelmi Minisztérium által „odaítélt” Ipari park cím viselésére. Az első befektető az Eagle Ottawa volt, amely prémium-, valamint középkategóriába sorolt autómárkákhoz
208
Szolnoki Tudományos Közlemények XVI. gyárt kárpitként, elsősorban üléshuzatként használt bőrt. Ehhez a cserzett és hasított alapanyag Dél-Amerikából és Spanyolországból érkezik Szolnokra. Őket 2007-ben a Grupo Segura nevű spanyol cég követte, akik 20 milliárd euróból építették fel új üzemüket. A családi vállalkozásként működő, valenciai székhelyű cég elsősorban sajtolt és hegesztett autóalkatrészeket készítenek olyan nagy gépkocsigyártók számára, mint a Ford, a Seat és az Audi. Magyarországot központi elhelyezkedése miatt, Szolnokot pedig elsősorban a jó vasúti adottságai miatt választották. 2009-ben avatták fel a magyar vasútipar legmodernebb üzemét, amely kétszáz főnek adott munkát. A svájci Stadler Rail Group tevékenységének fókuszában a regionális, az elővárosi és a helyiérdekű vonatok, továbbá a villamos- és fogaskerekű járművek, illetve a dízel-elektromos mozdonyok gyártása áll. [26] 2012-ben írták alá azt a szerződést, amellyel a Stadler bővíti szolnoki telephelyét. A 3,2 milliárd forintból megvalósuló beruházás végeztével újabb 300 főt tud majd foglalkoztatni az üzem és az eddig gyártott 220 darab kocsiszekrényt évenkénti 370-re emelték. Legújabb hír Szolnokkal kapcsolatban egy citromsavgyár esetleges megépülése. A beruházás körülbelül 90 millió dollárból valósulna meg és közvetlenül 400-450 munkahelyet teremtene. [27]
8. ábra. A Szolnoki Ipari Parkba betelepült vállalkozások. Forrás: [URL: http://tinyurl.com/8fgr2ls]
Természetesen nem szabad elhanyagolnunk Szolnok legidősebb, még ma is működő ipari üzemét a MÁV Járműjavító Zrt-t. A 156 éve működő gyár nagyon sok változáson ment át a hosszú évek során. Számtalanszor felújították és építettek hozzá, sőt az 1960-as évek végén profilt váltott, és gőzmozdonyok helyett új típusú dízelmozdonyokat kezdtek gyártani. Mára már nem gyártanak itt kocsikat, csak alkatrészeket, és ők felügyelnek a meglévők karbantartásáért. A Járműjavító a megye második legnépesebb üzeme, 1100 főt foglalkoztat. A szolnoki
209
Szolnoki Tudományos Közlemények XVI. Kőolajkutató Rt.-nek azonban dicstelen vége lett. 1997-ben privatizálta Mohamed Al-Barwani ománi üzletember, aki egy ciprusi bejegyzésű cég, az MB Drilling Overseas Ltd. tulajdonosa. Idehaza a MOL számára végezték az olajfúró-kutak javítását és karbantartását, miután azonban a pusztaszőlősi gázkitörés miatti pereskedés következtében ezek a megrendelések elmaradtak, az MBK olajipari tevékenysége megszűnt. A cég vagyonkezelővé alakult át és két részre osztották. Az egyik az MBK Szállítási Kft. a másik az MBK Gépészeti Kft. Az átszervezés előtti évben 2000-ben a cég bevétele körülbelül 2 milliárd forint volt, míg 2002-ben ez a szám 400 millióra apadt. 2007-ben az ománi üzletember kivonult a magyar gazdaságból.
ÖSSZEGZÉS Ha alaposan áttekintjük Szolnok városának ipartörténetét, elmondhatjuk, hogy nagyon sok olyan vállalkozás üzemelt itt, amely nemcsak országos, hanem Európa-hírű nevet szerzett termékének és a városnak. Ennek természetes alapja a földrajzi elhelyezkedésünk és az, hogy megvoltak azok a természeti és társadalmi-gazdasági telepítő tényezők, amelyek az ipari tevékenység és az üzemformák folyamatos fejlődéséhez, később a gyárakhoz szükségesek voltak. Sajnos a szocializmus idején nem egy olyan ipari létesítményt építettek fel, amelyet a hozzá szükséges tényezők hiánya miatt idejekorán be kellett zárni a rendszerváltás után. Talán nem túlzás azt mondani, hogy a kiegyezés utáni boldog békeidőktől kezdve, egy-két periódust – mint például a nagy gazdasági válságot és a két világégést leszámítva – a város ipara mindig is az ország élvonalába tartozott. A XX. század második felében, különösen ’80-as, ’90-es években erősen megtorpant a helyi gazdaság; ugyanakkor napjainkban, a rendkívül nehéz hazai és nemzetközi gazdasági környezet ellenére egyelőre úgy tűnik, Szolnok jó úton járhat.
9. ábra. Szolnok város lakossága 1850-2011. Forrás: [URL: http://tinyurl.com/8tlyl4y]
210
Szolnoki Tudományos Közlemények XVI. FELHASZNÁLT IRODALOM [1] [2] [3] [4] [5]
[URL: http://hu.wikipedia.org/wiki/Szolnok_t%C3%B6rt%C3%A9nelme] MILLENNIUMI EMLÉKKÖNYV (Válogatás Jász-Nagykun-Szolnok megye írásos emlékeiből) Szolnok, 2000. ADATOK Szolnok megye történetéből II. kötet. Szolnok, 1989 DÉZSMAJEGYZÉKEK. 3. Heves és Külső-Szolnok vármegye 1556. Szerkesztő: Bán Péter, Eger, 1998. GYÁRFÁS ISTVÁN: A jász-kunok személyes és birtokviszonyainak története és jogi fejtegetése. Bp. 1883.
[6] [7] [8] [9] [10]
BAKSAY SÁNDOR: Jászkunság. Az Osztrák-magyar Monarchia írásban és képben. II. Budapest 1891. SZIKSZAI MIHÁLY: Jász-Nagykun-Szolnok Megye közlekedéstörténete. Szolnok, 2005. BAGI GÁBOR: A szolnoki vasút története. Szolnok 2006. SZIKSZAI MIHÁLY: Jász-Nagykun-Szolnok Megye közlekedéstörténete. Szolnok, 2005. B. HUSZÁR ÉVA: Magyarország úthálózatának történeti áttekintése és Heves megye útviszonyai a XVIII. század végén 1994. SZONTÁGH JENŐ: A szolnoki ipartestület 5 évi (1885 febr. 1-től 1889 dec. 31-ig.) története. Bp. 1890. 38 p. SZONTÁGH JENŐ: A szolnoki ipartestület 5 évi (1889 febr. 1-től 1894 dec. 31-ig.) története. Bp. 1890. ADATOK Szolnok megye történetéből II. kötet. Szolnok, 1989 UNGOR TIBOR: A felemelkedés útján. 1944-1970. Dokumentumok Szolnok megye negyedszázados történetéből Szolnok 1971. CSÖNGE ATTILA: A Magyar Kommunista Párt iratai Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében (1945-1948). Szolnok, 2007. BARTKE ISTVÁN : Az iparilag elmaradott területek ipari fejlesztésének főbb közgazdasági kérdései Magyarországon. Akadémiai Kiadó, Bp. 116-117. o. 1971. Az MDP Adminisztratív Osztályának iratai. Jelentés a Politikai Bizottsághoz az alkoholizmusról. K/11/E/582/1954. 25-28. p. SZUROVY GÉZA: A kőolaj regénye. Hirlapkiadó Vállalat. Budapest. 1993. A második ötéves tervben végbement gazdasági fejlődés és a gazdaságpolitikai célkitűzések teljesítésének értékelése. Munkaügyi Minisztérium, 1965. március 18. 162-174. o. MOL M-KS-276-96-19. ő.e. SERES PÉTERNÉ: Jász-Nagykun-Szolnok Megye kialakítása Levéltári füzetek 1960-as népszámlálás adatai. MOL M-KS-286-26/1966/15.Ő.E. SIPOS KÁROLY: Szolnok város a második ötéves terv idején. In: Jászkunság, 1966. 12. évf./4. szám. 152161. o. 1966. ZOLTÁN ZOLTÁN: Az Alföld-iparosítás eredményei. In: uő. (szerk.): A változó Alföld. Tankönyvkiadó, Bp. 120. o.,1980. [URL: http://www.szoljon.hu/jasz-nagykun-szolnok/kozelet/bontasra-varva2-ev-es-eltunik-a-szolnokicukorgyar-118757] hvg.hu. A Mondi eladta a szolnoki papírgyár többségi részvénypakettjét 2010. április. [URL: http://hvg.hu/gazdasag/20100406_mondi_reszvenyek_szolnoki_papirgyar] [URL: http://www.raktaram.hu/raktarpiac/ipari-park-lesz-a-szolnoki-papirgyarbol/3353] MTI: A Stadler Szolnokon építi fel alumínium kocsitest gyárát. HVG 2007/42. 10.20. 125. [URL: http://nol.hu/gazdasag/kiemelten_kezelik_a_szolnoki_citromsavgyarral_kapcsolatos_ugyeket]
[11] [12] [13] [14] [15] [16] [17] [18] [19] [20] [21] [22] [23] [24] [25] [26] [27]
211
