Szoboszlay Pál Szerb Antal Szerb Antal irodalmunk egyik méltatlanul mellőzött alakja. Általános- és középiskolai tanulmányaink során egy, a Nyugat harmadik nemzedékéhez tartozó íróként ismerhetjük meg, az átlagdiák tudása róla azonban itt véget is ér. A harmadik nemzedék írói közül Radnóti Miklós, Vas István, Weöres Sándor, Zelk Zoltán költészetével ismerkedünk meg, és Sárközy György, Halász Gábor, Képes Géza, Szerb Antal, stb. írói munkásságáról szó sem esik a 12 év alatt. Pedig ők is jelentős alkotói a kornak, akik számos szépirodalmi és tudományos munkát hagytak hátra. A mai társadalom legfőbb fogyasztóinak a tinédzsereket jelölhetjük meg.
A média
nagyrészt őket célozza reklámjaival, az ő igényeiket igyekeznek kielégíteni a médiatermékek létrehozásával, hiszen a célközönség kiszolgálása hozza a legtöbb profitot. Ha ilyen szempontból vizsgáljuk Szerb Antal műveit is, azt vesszük észre, hogy azok a mai közönség számára is eladhatóak lennének, a jelen emberének is élvezhetőek. Mindezt bizonyítja a rengeteg hollywoodi detektív és kalandfilm - többek között a modern Sherlock Holmes feldolgozások - sikere, amiket párhuzamba állíthatunk a Pendragon legenda izgalmas és kalandos történetével vagy a pár éve még divatos „emo” irányzat fiataljai számára is aktuális lehet a tinédzserkor útkereséseit lezáró Utas és holdvilág még a dekadencia tekintetében is. Bár az internet világában már tanulmányainkhoz is a világhálón keresünk forrásanyagot, a Wikipédia száraz stílusa és sokszor hiányos tartalma helyett felüdítő lehetne Szerb két fő művéből, a Magyar irodalomtörténetből és A világirodalom történetéből tanulni az irodalmat, hiszen ezek tényanyagjainak nagy része még ma is megállja a helyét, és az író egyedi stílusa élvezhetőbbé, közelibbé teszi az elsajátítani vágyott anyagot. A történelem iránt érdeklődők és a szórakozni vágyók egyaránt élvezetet lelhetnek A királynő nyakláncában, és a fiktív történelmi személy, VII. Olivér képtelen történetén is jót nevethetünk Szerb egyedi, ironikus stílusa, könnyű olvashatósága miatt. Természetesen sorolhatnánk még az író műveit, melyekből sugárzik egyedi világképe, mindig megújulni vágyó, szintézisre törekvő szándéka, szubjektív lírikussága, de minden érthetőbbé válik az életműben való elhelyezéssel. Ezt a kitérőt azért láttam fontosnak, mert a mai ember számára a legtöbb dolgot már el kell adni, fel kell rá hívni a figyelmet, megmutatni az értékeit, hogy késztetést érezzen az adott „termék” közelebbi, részletesebb megismeréshez, és ha ez megvalósul, már maradandó élményt hagyhat benne az alkotás.
Szerb Antal 1901. május 1.-jén Budapesten született asszimilált zsidó családba, a magát szabadkőművesnek valló Szerb Károly és Herzfeld Elza fiaként. Római katolikus nevelést kapott, keresztapja Prohászka Ottokár volt, katolikus egyházi író, székesfehérvári püspök, a magyar keresztényszocializmus képviselője, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Ez ugyanaz a Prohászka Ottokár, aki kiharcolta a Numerus Clausus zsidó kvótáját, vagyis ő volt a szöveg megírója és a kormánypárt elnöke, aki elfogadásra ajánlotta azt a képviselőknek. Elemi iskolai tanulmányait elég sok betegeskedés után 1911-ben fejezi be, majd édesapja a pesti piarista gimnáziumba íratja be. Ez szellemi fejlődésének első jelentősebb állomása. A piarista gimnázium ekkor a „katolikus reneszánsz” időszakát éli, Prohászka szellemi befolyása alatt a neokatolicizmus pedagógiai programja érvényesül. Szerb itt találkozik először tudomány és vallás szintézisével, ami hosszú időre befolyásolja gondolkodását. Itt írja első verseit, novelláit, esszé- és drámakísérleteit. Irodalmi törekvéseiben Sík Sándor támogatja az önképzőkörben és irodalomórákon. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy „Szerb elsős gimnazista tanévében újraírja a gimnáziumi hittankönyveket, a dogmatikát, az erkölcstant és a hitvédelmet, és 1913-ban Sík Sándorral együtt kiadja Imádságos könyv egyszersmind kalauz a lelki életre című művét, amely a piarista diákok számára kötelező imakönyvvé válik”1. Az alsós évek jelentős befolyásai – a cserkésztábor, a Prohászka által elindított és Schütz Antal által propagált eszmék – után a nagydiák Szerb lassan szembefordul a neokatolicizmus és a cserkészélet ideológiáival. 1917 és 1921 között egy kötetnyi vers, számos esszé-, regényés drámakísérlet születik, melyek nemegyszer szellemi bázisát adják későbbi műveinek is. Ezek az alkotások hihetetlenül nagy olvasottságról árulkodnak, és a diák-esszéista ítéletei is viszonylag kiforrottak, amit bizonyít az a tény is, hogy bizonyos fiatalkori megállapításait a Magyar Irodalomtörténet vagy a Világirodalom története portréiban felfedezhetjük. A diákíróra tanárai mellett olyan írók hatnak, mint Babits Mihály, Walter Pater, Oscar Wilde vagy Sigmund Freud. Tanulmányt írt Thomas Mannról, Schillerről, Vörösmartyról, Keményről, Ibsenről és a barokk költészetről, továbbá ekkor írta a Hogyan halt meg Ulpius Tamás című novelláját is, mely az Utas és Holdvilág első megfogalmazása. Szerb maga is később szellemi születésének évét 1918-ban jelöli meg. 1919. szeptember 19-én leérettségizett, de az egyetemre csak 1920 szeptemberében iratkozott be, mivel egy évet Grazban töltött nyelvtanulás céljából. Az egyetemen magyarnémet szakos hallgató volt, de franciául, angolul és oroszul is tanult. Horváth János és Gombocz Zoltán tanítványa, aki tanulmányai végén megbecsült tagja lett Thienemann szemináriumának.
Egyetemi évei alatt a Barabások szellemi köréhez tartozott. Ekkora már Szerb kamaszkori első alkotói periódusa lezárult, és a háború utáni feltörekvő fiatal írógeneráció csoportjában új otthonra lelt. Az avantgárd csoport tagjai között találhatjuk Szerb unokatestvérét; Faludi Jánost, továbbá Acél Tivadart, Juhász Vilmost, Sárközi Györgyöt, Szedő Mihályt és Lászlót, illetve Szabó Lőrinc is jó barátságot ápolt velük. Ebben a korszakban indul igazán Szerb írói pályafutása. 1921 februárjában Osvát Ernő a Nyugatban egyszerre hat versét közli, majd innentől egyre gyakrabban jelennek meg írásai a Nyugat mellett az Életben, a Napkeletben és a Minervában. Verseinek fő témája „a gyermeki álmok zárt korszakának összeomlása, a férfikor világába való belépés” 2, novellái a történelmi múltban vagy a népmese időtlen világában játszódnak. Később egyre nehezebbnek érzi a novella műfaját, és azt felváltja a hozzá közelebb álló esszé. Esszéista indulásában Lukács György hatása a legjelentősebb. Ekkortájt alakul ki egyéni romantika képe is Ricarda Huch könyve alapján. A romantika – elsősorban Hölderlin – iránti lelkesedés által jut el Stefan George iránt érzett áhítatos rajongásához. Róla írja első, nyomtatásban is megjelent értekezését, melyben Friedrich Gundolf elméletei is érezhetőek. Jelentősebb esszéje még ebből az időből a német expresszionista George Traklról írt tanulmánya és a Kölcseyről szóló disszertáció. Még az egyetem befejezése előtt lezárul Barabás korszaka, ehhez többek között hozzájárul a csoport katolikus vallásosságától újra átszellemült Szerb szerzetesi terveinek meghiúsulása, illetve ráeszméltek, hogy nyugaton az avantgárd már 10 éve tart, tehát ismét elkéstek. Ugyancsak egyetemi évei alatt barátkozik össze Halász Gáborral és Hevesi Andrással, akikkel folytatott heves szellemi vitáiban a véleménye is formálódott. 1924. június 21-én doktorrá avatták. Eredetileg nem tanárnak készült, de néhány rendezői próbálkozás után a Belvárosi Színházban, a biztos kereset reményében 1925-ben Kőbányán majd 1928-ban a Vas utcai felsőkereskedelmi fiúiskolában vállalt tanári állást. Szerb nem csak rendezői álmaiban csalódott, származása miatt „sikerei ellenére is mindig eleve kívül reked az Akadémia, az irodalmi társaságok és az egyetemek tudományosságán, és ellenzéki szekták védő közösségében keresi a magány félelmeinek feloldását”. 3 A Magyar Irodalomtörténet kiadásáig művei a Nyugat mellett a Napkeletben, a Magyar Szemlében, a Pandorában a szegedi Széphalomban, a pécsi Symposionban és Zolnai Béla ajánlásával a Minervában jelennek meg. Ebben az alkotói periódusban - bár létrejön néhány cikk, kritika, könyvajánló és két szépirodalmi kísérlet is -, a Babitsról, William Blake-ről, Ibsenről, Berzsenyiről, az újromantikus drámáról, a magyar felújulásról szóló esszék és a Vörösmarty tanulmányok a legmeghatározóbbak. Azért is fontosak ezek, mert a bennük
alkalmazott dilthey-i szellemtörténet, továbbá a Freud és Jung által képviselt pszichoanalízis, és Bergson ideológiái, melyek később a Magyar Irodalomtörténet alapjait is képezik, itt jelennek meg először. Romantikáról alkotott elmélete is kiegészül Fritz Strich és Paul Van Tieghem hatására, amiről a preromantikáról írt tanulmánya tanúskodik. Szerb felismeri az amerikanizmus és a közelgő fasizmus veszélyeit is, mely személyes hangvételűvé teszi esszéművészetét, és csakúgy, mint Babitsot, őt is az értékek védelmére készteti. Mindezek összessége ösztönözhette arra, hogy jelentkezzen 1930 júniusában az Erdélyi Helikon szerkesztősége által kihirdetett pályázatra, melynek célja a magyar irodalomtörténet megírása volt. A zsűri (Molter Károly, Makkai Sándor, Babits Mihály) egyértelműen Szerb pályázatát szavazta meg, így 30000 leit nyert, és 1934-ben a könyv elkészültével további 100000 leit kapott az író. A pályázat célja egy olyan magyar irodalomtörténet létrehozása volt, mely közelebb hozza a jelentős irodalmi alkotásokat a mai nemzedékhez, felfedi a magyar és európai irodalmi élet viszonyát, de kiemelkedik a műben a magyar zseni sajátossága, és az esztétikai szempontok mellett az irodalmat formáló eszmei, szociális, gazdasági és politikai történeti erőforrások is szerepet játszanak, és jóváteszi az irodalmi mozgalmak ellen elkövetett igazságtalanságokat. Szerb már az előszóban rögzíti a szintézis alapelveit, a filozófiai, tartalmi, módszertani szempontokat, a stíluseszményt, a szelekció és a felosztás elgondolásait. Tagadja a művészi élet és életmű törvényszerű összefüggését, a szintetizálás fő alapelvének a szellemtörténetet tekinti, de bevonja a Horváth Jánostól tanult irodalomsziológia alapján a mű, a szerző illetve a közönség viszonyának vizsgálatát, és a lélektant is. Újdonság az, hogy a magyar irodalmat az európai részeként kezeli, ezáltal irodalmunkban is azt kutatja, ami azonos az emberiség évezredes értékeivel. Ez nem jelenti azt, hogy nem emeli ki a magyar irodalom sajátosságait, de szerinte „a leginkább európaiak voltak a leginkább magyarok”. Ez a szemlélet megegyezik a Nyugat törekvéseivel, és egyes kritikusok észre is veszik, hogy lényegében az irodalomtörténet a folyóirat értékrendjét legitimálja. Ugyancsak emiatt lehetséges, hogy Ady helyett az ugyancsak humanista elveket hirdető Babits portréja adja a legátfogóbb képet a korról, és a népiességet is más szempontból vizsgálja. Szerinte a magyar kultúra Szent Istvántól eredeztethető, és ez alapján a népköltészet „az elitköltészet alásüllyedése alsóbb társadalmi rétegekbe”. A mű egyik hibájaként írhatjuk fel, hogy az irodalmi élet fejlődését a befogadó oldaláról végzi el, eszerint egyházi, főúri, nemesi és polgári irodalom nagy korszakait megkülönböztetve. Emiatt elmosódnak a történelmi sorsfordulatok irodalmi korszakhatárai (például 1848-49, 1867), egymás mellé helyez valójában nem egybe tartozó, gyakran
egymásnak ellentmondó jelenségeket, és olykor a sémákhoz igazítva eltorzítja egy-egy alkotó művészi arculatát. Leginkább Petőfi portréján érezhető ez, aki költőforradalmárból nemesi poétává szelídül, és ezért is válik Arany számára a kor legjelentősebb alkotójává. Szerb is érzi, hogy ez az irodalomszociológia gyenge lábakon áll, ezért megtámogatja a filozófiatörténet és a művészettörténet korszakolási törekvéseinek és stíluskategóriáinak az alkalmazásával.
Az
irodalomszociológia
eredményezi
továbbá
azt
is,
hogy
a
fejlődéstörténetnek csak a hosszmetszetét tudja megrajzolni, nem képes átfogó képet adni egy korról, így sok kisebb portréra esik szét. Ezek ellenére a Magyar Irodalomtörténet végre meghozza számára a sikert, egyedi hangvétele, új látásmódja miatt, és le is zárja az addigi irodalomtörténeti tanulmányok időszakát. Olyan műfajok jelennek meg életében, mint a lírai ihletésű novella vagy a lélekelemző jellegű regény, és kibontakozik kritikai munkássága. A harmincas években az életben is jelentős dolgok történnek vele. 1932. június 15-én feleségül vette Lakner Amáliát, 1933-ban a Magyar Irodalomtudományi Társaság elnökévé választották, és a Kerényi Károly által alapított Sziget válik a társaság mellett fontos szellemi műhelyévé. A csodavárás időszaka ez, mely az amerikanizáció és az egyre több teret nyerő fasizmus szellemi elnyomása ellen jön létre, és a modern regényt veszi alapul eszméinek igazolására. Ennek az időszaknak az összefoglalása az 1935-ben írt Hétköznapok és csodák, mely főleg az angolszász irodalommal és a modern regényelmélettel foglalkozik. A modern regényelmélet azt hirdeti, hogy a regény az eposz kiegészítő műfaja, ezért ennek is eleme a csoda, és a kor legnagyobbjai – úgy érzi – ezt az új csodát, az új szabadságformát keresték műveikben. Sorra veszi a modern angol írókat, és főbb műveiket, de a szintézist mégis a német Thomas Mann portréja adja a műben, akinél összefutnak az egyéni eszmei szálak. A harmincas években újra ír novellákat, és két főbb szépirodalmi regénye, a Pendragon legenda és az Utas és Holdvilág is ekkor jelenik meg. A novellák – többek között Madelon, az eb, Gondolatok a könyvtárban – főhőseinek tulajdonságai már részben megegyeznek a Pendragon legenda Dr. Bátkyjával, és problémaviláguk is hasonló. A regény viszont eltúlozza a novellák főhőseinek eddigi tulajdonságait, és a novellák problémavilágát, emberlátását magasabb szintre emeli. Mind a mai napig nagyon népszerű, köszönhetően egyedi stílusának, kevert műfajának, izgalmas történetének és hangvételének. Az Utas és Holdvilág, illetve A harmadik torony már sokkal líraibb hangvételű lélektani regények. Mindkettő egy olasz utazás történetét írja le, de igazából lelki tájakon jár az olvasó és a főszereplő is. Ezekben is felfedezhető a fasizmus elleni harc, a magány vállalása, és lezárja addigi alkotói korszakát, kiábrándult a csodavárásból.
1938. július 28-án házasságot köt a 25 éves Bálint Klárával, akiben megtalálta szellemi partnerét. Viszonylag rövid időn belül két Baumgarten-díjat kap, és a Vajda János Társasághoz csatlakozik, ahol többek között Radnótival, Szabó Lőrinccel és Sárközi Györggyel dolgozik együtt. Rádióelőadásokat tart, és „habitálják a szegedi egyetemen, ami egy valóban kivívott tudományos rang valamelyes szentesítését jelenti.” 4 Ezek mellett mégis érezhető egyfajta megrekedtség az előző pályaszakasz után, és elkomorulás a háború előszelében. Mint kiderült, volt is rá oka. 1938-ban kiadják az első zsidótörvényt, melyet a világháború 1939-es kitörésével követi a második, majd 1941-ben a harmadik, mely egyre inkább ellehetetleníti helyzetét. Rádióelőadásai elmaradnak, írói szabadsága is sérül, betiltják Magyar Irodalomtörténetét, megszűnik a Nyugat. Mindezek ösztönzik arra, hogy tudását megörökítse A világirodalom történetében. Csakúgy, mint Babits, ő is Goethe világirodalom eszméjéből indul ki. Példaképéhez hasonlóan ő is csak Európára értelmezi a világirodalmat, és csak a jelentős írókat elemzi, ugyanakkor nemzeti irodalom és világirodalom közötti kölcsönhatást máshogy látja. Könyvében a spengleri pesszimista történetfilozófia hatása érvényesül, tagadja a haladást. Legfőbb portréja, melyben az eszmei szálak találkoznak, csakúgy, mint a Magyar Irodalomtörténetnél Babits, itt Goethe. Goethe emberméltósága nyújtott segítséget a pokoljárás éveiben a szellemi, erkölcsi és emberi tartáshoz is a pokoljárás éveiben. Utolsó éveiben számos művet fordított le, többek között Columbus útinaplóját, és továbbra is érdeklődött az élő irodalom iránt, amit kritikái bizonyítanak. Ennek a korszaknak legjelentősebb írása A királyné nyaklánca, mely tudomány, művészet és történelmi riport sajátos keveréke, amit az író „igaz történetnek” nevezett el. Álnéven adja ki a VII. Olivér című kalandregény-paródiát, és a belőle írt Ex című vígjátékot. Az utolsó nagy mű a Száz vers című antológia, melyben kedvenc verseit rendezte sorba, és egy versfordítását is bele tette. 1943-ban rövidebb időre, majd 1944. június 5-én véglegesen behívják munkaszolgálatra, először csak Pestre, ami még egy könnyebb periódus, majd az 1944. október 15-én hatalomra került Szálasi kormány novemberben indított deportálásai során Szerbet először Ausztriába, onnan Fertőrákosra majd végül Balfra hurcolják el. Ekkor már mellette van egyetemi barátja, Halász Gábor és a „Barabás” Sárközi György is. Segítői megpróbálják megszöktetni, de ez a kísérlet kudarcba fullad, mivel nem akarja otthagyni barátait. Utolsó, immár reménytelen levelét december 16-án küldi. Életének utolsó műve egy szonett, ami az Orpheus az alvilágban címet viseli.A lelki depressziót fizikai leromlás követte, és 1945. január 27-én a haldokló írót nyilas suhancok puskatussal verték agyon.
Források Poszler György – Szerb Antal 1. 18. oldal első bekezdés 2. 59.oldal második bekezdés 3. 86. oldal 4. 340. oldal
