Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar
Szkhárosi Horváth András egyházi és világi társadalomképe művei tükrében
Konzulens tanár:
Készítette:
Dr. Heltai János
Illner Balázs
Egyetemi tanár
Magyar nyelv és irodalom – német nyelv és irodalom
2010 1
Tartalom
2
Problémafelvetés A legutóbbi tanulmány, amely alaposabban foglalkozik Szkhárosi Horváth András tállyai lutheránus prédikátorunkkal, immáron 55 éve vetette papírra Klaniczay Tibor. E tudományos írás azonban nem gazdagította a Szkhárosiról szóló az információ halmazt, melyet elődei: Szilády Áron, Horváth János valamint Varga József megalkotott. Itt az idő, a téma modernebb szemléletű feldolgozására. Szkhárositól mindössze tíz vers maradt fenn, mégpedig Bornemissza Péter 1582-ben kiadott Énekek három rendben című énekes könyvében. E munkákban prédikátorunk markánsan ábrázolja a kor társadalmát. Műveiben megjelenik egy toposz, melyet már a 13. századbéli szövegekben is megtalálhatunk. E toposz a bibliai zsidó, valamint a magyar nép történetében való azonosságok, hasonlóságok megragadása és ennek valamilyen célból való alkalmazása. Dolgozatom célja, hogy felfedje, a ránk maradt művek alapján Szkhárosi által megjelenített társadalomképet. Mivel mint látni fogjuk, az általa megjelenített közösség egyértelműen romlott, bűnös, felfedjem sajátságos bűn-hierarchiáját.
Társadalmi háttér Magyarország Mátyás halála után mind politikai mind erkölcsi, morális válságba süllyedt. Ami a politikát illeti, a kettős királyi hatalom megosztotta a hazai politikai réteget, ami polgárháborús viszonyokhoz vezetett. A földesurak kihasználva a kaotikus helyzetet, kedvük szerint zsákmányolhatták ki az alacsonyabb osztályokat, mivel nem volt ki ellenőrizze ténykedéseiket. Ezt tetőzte a török, amely 1526-ban súlyos vereséget mért ránk Mohácsnál, majd 15 évvel később, 1541-ben elfoglalja Buda várát. Ekkortól a török nem csak mint állandó veszélyfaktor volt jelen országunk életében, hanem mint pogány nép, mely jelentős nagyságú területekre vetette ki fennhatóságát. Leginkább a nép sínyli meg ezeket az évtizedeket. Támaszt nem csak a világi hatalomtól nem kap a nép, de még az egyház sem nyújt híveinek, hiszen az erkölcsi romlás felfordulás a klérust is eléri. Ebben a válságos helyzetben a XVI. század első harmadában megjelenő prédikátor réteg az, amely felvállalja a támasz, vigasznyújtó, erkölcsi tanító szerepet. Tehát azt amit a világi hatalmasoknak, valamint az egyháznak kellett volna felvállalnia. Műveikkel felvállalják a vigasztaló, támaszt nyújtó
3
szerepkört. Rámutatnak az ország romlásának okaira, okozóira valamint megmutatják az utat, amely hitük szerint Magyarországot „Krisztus országa” felé tereli.1
Zsidó-magyar párhuzam „Tanításaik akkor váltak rendkívül hatásossá a kor emberei előtt, amikor a zsidó2, valamint a magyar nép története között felismert bizonyos párhuzamosság megjelent műveikben”3- mondja Klaniczay Tibor. E párhuzam a XVI. században éli virágkorát. Mai ismereteink szerint, az első XVI. századi szöveghely, ahol legteljesebb formában megtalálható ez a toposz, Farkas András 1538-ban írt Az zsidó és magyar nemzetről című műve. Ezen írásában az író egymás mellett tárgyalja a két nép történetét. A zsidókét a kezdetektől a jeruzsálemi ostromig, a miénket a Schítyából való kijöveteltől a török uralomig. „A közös vonások és fordulatok felvonultatásának célja valamilyen fontos tanulság levonása és ahhoz kapcsolódó intelem megfogalmazása.” – írja Dienes Dénes.4 Őze Sándor mutat rá, hogy a párhuzam teljes alakjában szerepel egy műben, akkor három pillérből áll: 1. A népnek vannak elkövetett bűnei. 2. A bűnök miatt Isten büntetése sújt le a népre. 3. A büntetés után megjavul a nép, amit aztán Isten magához vesz. E három pillér alapján, kiegészíthető az imént idézett Dienes megállapítás azzal, hogy a tanulság valamint az intelem megfogalmazása mellett a „bátorítást és a támaszadást, útmutatást” is beemelhetjük a lehetséges célok közé, a harmadik részegység ugyanis pozitív kicsengésű a hívek számára.
Zsidó-magyar párhuzam Szkhárosinál – A kiválasztott nép Prédikátoraink ugyanis (tehát Szkhárosi is) azért is használhatták fel a szóban forgó toposzt, hogy erősítsék a hitet azokban, akik nem romlottak meg, mint a társadalom nagyobb 1
ŐZE Sándor, Bűneiért bünteti az Isten az magyar népet, Egy bibliai párhuzam vizsgálata a XVI. századi nyomtatott egyházi irodalom alapján, Bp., 1991, 15–18. 2 Isten kivezette a zsidókat Egyiptomból, adott nekik jó királyokat, de bűnbe estek. Isten ezért országukat idegen néppel feldúlatta, majd prófétákat és Krisztust küldte közéjük, hogy térjenek meg, de mivel nem hajlottak a jó szóra, Isten a rómaiakat küldte a zsidókra. 3 KLANICZAY Tibor, A magyar reformáció irodalma, 1957, 17 (ItK, 1-2 sz.). 4 DIENES Dénes, Farkas András: „Az zsidó és magyar nemzetről” című műve teológiája és kortársi párhuzamai, Limes-Tudományos Szemle, Tatabánya, 2001, 1.
4
hányada, és tudatosítsák velük, hogy a magyar nép ugyanolyan kiválasztott nép, mint a zsidóság. Szkhárosi ezt bibliai példák segítségével éri el. Amikor felemeli szavát a fösvény világi uralkodók ellen, amellett hogy felsorolja vétkeiket, bibliai pénzéhes uralkodókkal, illetve sorsukkal szemlélteti, hogy a magyar viszonyok nem egyedülállóak, van kiút, ugyanakkor az uralkodóknak pedig figyelmeztetés, hiszen ha nem változtatnak uralkodási módjukon, akár életükkel is fizethetnek, mint ahogyan bibliai megfelelőik. Így ír a prédikátor Nabukadonozorról: „ Nabukadonozor ám miképen jára, Noha nagy hatalmas és kegyetlen vala, De az barmok közé isten vette vala, Ott nagy sok ideig asszú szénát rága.”5 Hasonlóképpen jár el költőnk Az átokról című művében is. Itt Mózes történetét hozza fel mondandójának hitelesítése érdekében. Mózes elmondta népének, azokat az átkokat, amelyeket az Úr bocsájt majd reájuk, ha nem térnek vissza az egy igaz hithez. Most pedig a prédikátorok azok, akik Mózes szerepébe bújva figyelmeztetik a magyar népet a rájuk váró átkokról. Mivel a bibliában a jóslat beteljesedett, most is beteljesedhet. E két példán keresztül jól látható, hogy hogyan jelenik meg Szkhárosi költészetében a zsidó-magyar párhuzam, illetve az, hogy mi is vele a célja. Olybá tűnik azonban, hogy mint ahogy az a bibliai népnél is megfigyelhető, a magyar nemzet, - vagy ha jobban tetszik Isten kiválasztott népe,- nem hallgat a prédikátorokra, egyre csak rohan végzete felé. Felmerülhet a kérdés bennünk: Valóban az egész társadalom romlott? Esetleg van olyan társadalmi réteg, amely nem fertőződött meg a bűnöktől?
„Szent sereg”-fogalma Szent Ágoston szerint van. De civitas Dei című írásában kifejti, hogy a földi lét valódi történése a „civitas Dei”, valamint a „civitas terrena” közötti örökös harc. Az emberek is vagy az előbbi, vagy az utóbbi csoporthoz tartoznak, de úgy, hogy ők erről mit sem tudnak. E két közösség nem azonos egyetlen látható országgal sem, hanem az emberi lét két módozatából jöttek létre. Tehát egy olyan dimenzió, amelybe ugyan beletartozik a földi lét, de azon messzemenőleg túlmutat. Mindkét várost tulajdon mércéi, törvényei kormányozzák. A 5
SZKHÁROSI HORVÁTH András, Az fösvénységről, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880, 188 (RMKT, II).
5
civitas terrena jellemzői a becsvágy, a büszkeség, az önszeretet. Ezzel szemben „Isten országát” az engedelmesség, az alázat, az Isten szeretete jellemzi. Augustinus szerint a civitas terrena természetes nemzés által marad fenn bizonyos ideig. A másik közösség természet feletti újjászületés révén marad fenn, és időtálló.6 A civitas Dei, valamint a civitas terrena lakói együtt élnek, úgynevezett civitas permixtát alkotva.7 A két közösség harcából a civitas Dei fog kikerülni győztesen, bár hogy ez a győzelem mikor következik be pontosan, bizonytalan. Karl Löwith szerint, „Ágoston Isten városáról című munkája minden kereszténynek nevezhető történelemfelfogás mintája.”8 Nem csoda tehát, hogy Luther történelemszemléletében is találunk olyan elemet, amely Augustinustól származtatható. A német reformátor megítélése szerint, a történelem Isten akarata szerint mozog.
9
Amit mi
történelemnek nevezünk, az nem más, mint Isten „álruhája”, avagy az Úr „álarca”. Mivel mindenek fölött az Úr áll, ő lesz az, aki majd híveit átmenti az úgynevezett üdvkorszakba, avagy az örök birodalomba.10 Augustinus, kettős birodalom gondolatára épülő tanát, egyértelműen tetten érhetjük Szkhárosi Horváth Andrásnál is, akinél számos írásában megjelenik a nemzeten belül egy kis közösség, amely kivételt képez a vesztébe rohanó közösségből. E kis közösséghez tartoznak a prédikátorok is. E kis csoportot Szkhárosi: szent sereg, Jézus serege, Krisztus szent serege, Isten szent serege néven nevezi műveiben. Lássuk, hogyan vélekedik prédikátorköltőnk e kicsiny csoportról. „Semmit ne bánkódjál Krisztus szent serege, Mert nem árthat néked senki gyűlősége, Noha ez világnak rajtad dihössége, Nem hagy téged szégyenbe Krisztus ő felsége. Királyi nemzet vagy te, noha kicsin vagy, Az atya Istennek bizony te kedves vagy, Ő szent fia által már te is fiú vagy, Minden dicsőségben higyjed, hogy részes vagy.”11 6
Karl LÖWITH, Világtörténelem és üdvtörténet: A történelemfilozófia teológiai gyökerei, Bp., Atlantisz, 1996, 219–221. 7 Reinhart KOSELLECK, Az aszimmetrikus ellenfogalmak történeti-politikai szemantikája, Bp., Jószöveg Műhely Kiadó, 1997, 45. 8 Karl LÖWITH, i. m., 219. 9 ŐZE Sándor, i. m.,101. 10 DONÁTH László, Tanúság és távlat. Az Ótestamentum szerepe Luther teológiai eszmélődésében = Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből, szerk. FABINY Tibor, Bp., A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya, 1984, 11. 11
SZKHÁROSI HORVÁTH András, Vígasztaló ének, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880, 161 (RMKT, II).
6
Ezen két versszakkal kezdődik Szkhárosi Vigasztaló ének című műve. A mű megszólítottja „Krisztus szent serege”, amelyre dühös a világ.12 A szerzőtől megtudjuk, hogy származását tekintve egy királyi nemzetről van szó, mégpedig olyanról, amely kedves Istennek és az ő fiának. Első olvasatra azt gondolhatnánk, hogy a szóban forgó fogalom alatt Szkhárosi csupán a világi és egyházi hatalomtól egyaránt üldöztetett prédikátorokat érti. Költőnk fogalomrendszerében azonban e fogalom csak egy piciny, de fontos láncszem. Pál érsek levelére való felelet című versében így nyilatkozik Szkhárosi Horváth: „A szentegyház az Krisztusnak választott serege, Kinél az istennek szentséges igéje.”13 Prédikátorunk azonosítja a szent sereget magával az igazhitű egyházzal. Ez azt jelenti, hogy amikor a szent sereg fogalmát használja Szkhárosi, nem csak a prédikátorokat érti ezalatt, akik megpróbálják megvilágosítani az eltévelyedett embereket, hanem az igazhitű hívek összességét. Fontos ismérve e csoportot alkotó személyeknek, hogy Jézusban bíznak.14 Kicsit hétköznapibb módon kifejezve: megmaradtak Krisztus hiténél, nem lettek bálványimádóvá. Kétféle hitről címet viselő írásában azonban Horváth András a szent sereg által tisztelt Krisztus hit szinonimájaként a keresztyén hitet nevezi meg. Mit is jelent ez? Szkhárosi számára a krisztusi hit, valamint a keresztyén hit egy és ugyanaz. Tovább kell azonban mennünk ezen a vonalon. Jézus hite nem más költőnk szerint, mint az egy igaz hit, amelyet a szentegyház, másképpen fogalmazva szent sereg tagjai vallanak. Mivel a logikai lánc részei között egyenlőségjelet lehet tenni, kimondhatjuk, hogy tállyai prédikátorköltőnk számára a szent sereg és a jó kersztyénség fogalom szemantikai töltete között különbség nincs. Ezt támasztja alá Az emberi szerzésről című műből kölcsönzött részlet: „Az keresztyénséget valljuk az Krisztustul.”15 Az Ántikrisztus országa ellen című írásában lehetünk azonban annak szemtanúi, hogy az Antikrisztusnak még a jó keresztyénség is csapdájába eshet, hiszen így kezdi Szkhárosi a művet: „Im megromlottál oh jó keresztyénség.”16 Az Antikrisztus tehát az a hatalom, amely a keresztyénség egy részét eltérítette, becsapta. Ezzel elérkeztünk egy olyan fogalomhoz, melynek megjelenési formája a XVI.
12
Augustinus, a már említett művét akkor írta meg, amikor a gótok feldúlják Rómát 410-ben. E válságos időszakban Augustinus a kettős civitas tanával, kapaszkodót nyújtott az igaz hívek számára. Nyilván Szkhárosiban is dolgozhatott ez a szándék, e fogalom alkalmazása közben. 13 SZKHÁROSI HORVÁTH András, Pál érsek levelére való felelet, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880, 216 (RMKT, II). 14 Vigasztaló ének című művének harmadik versszakának nyitó sorában írja le a költő. 15 SZKHÁROSI HORVÁTH András, Az emberi szerzésről, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880, 229 (RMKT, II). 16 SZKHÁROSI HORVÁTH András, Az Ántikrisztus országa ellen, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880, 163 (RMKT, II).
7
század klerikusait rendkívüli módon foglalkoztatta. Ez pedig az Antikrisztus, valamint annak megítélése.
Az Antikrisztus megítélése A középkor és a reformáció szemlélete szerint a történelem irányítója, mozgatója maga az Isten. A történelem Dániel próféta könyve, valamint, valamint Illés próféta könyve alapján háromszor 2000 éves időintervallumból áll. Az utolsó részt Jézus újra eljöveteléig számítják. Ennek az előhírnöke az Antikrisztus. „Már a középkorban bőséges irodalom népszerűsítette az Antikrisztus képzetét”17-mondja Botta István. A római egyházi hatalommal szemben álló eretnekeknek kikiáltott mozgalmak „egy-egy pápát, a pápaság intézményét, gyűlölt tirannusokat, erkölcseikben megromlott keresztyéneket tartottak Antikrisztusoknak.”18 Luther, reformátori fellépéséig egyet ért az imént leírt középkori hagyományokkal. 1518-tól azonban változik álláspontja a témát illetően. Az új meggyőződése az lesz, hogy az egyedüli Antikrisztus nem más, mint maga a pápa. A török immáron nem mint az utolsó idők eljövetelét jelző hatalom jelenik meg a reformátor írásaiban, hanem Ézsaiásra hivatkozva, Isten ostorának (flagellum Dei, Zornesrute gottes) tekinti.19 Érdekes azonban, hogy nem veti el teljesen azon gondolkodók álláspontját, akik azt hirdetik, hogy nem csupán a pápa az Antikrisztus megtestesítője, hanem a török is. Egyik módozatot testi, míg a másikat lelki Antikrisztusnak nevezzük. A előbbi megtestesítője tehát a török, hiszen fegyverrel veszélyezteti Krisztus egyházát, az utóbbi pedig a pápa, hiszen ő hamis tanításaival, szertartásaival, bulláival csapja be a népet. Ezen megállapításukat arra alapozzák a korabeli gondolkodók, hogy az ember is két komponensű: testből és lélekből épül föl.Véleménye akkor változik gyökeresen, amikor X. Leó pápa 1520. június 15.-én kiadja Exurge Domine kezdetű bulláját. Luther ugyanebben az évben „választ adott” erre, „Az Antikrisztus bullája ellen” című iratával. 1537-ben, Schmalkaldeni cikkekben pedig egyértelműen leírja: „ A pápa az igazi Antikrisztus, aki ellenkrisztus, aki szembehelyezkedett Krisztussal, és magát Krisztus fölé tolta, mert nem akarja, hogy a keresztyének, hatalma
17
BOTTA István, Luther Antikrisztus-fogalmának hatása a magyar reformátorok társadalomszemléletére = Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből, szerk. FABINY Tibor, Bp., A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya, 1984, 52. 18 Uo. 19 A „flagellum Dei” fogalma bibliai eredetű. Ézsaiás könyve 10,26. versében található. Ezt veszi alapul Augustinus is De civitate Dei című művének I. kötetének I. fejezetében, amikor az Alarich által vezetett gótokat Róma városának feldúlása után Isten ostorának nevez.
8
nélkül üdvözüljenek.”20 Nem mindenki értett azonban egyet ezzel a felfogással. Melanchton szerint az Antikrisztusnak továbbra is két megjelenési formája van: a török és a pápa. Tehát Luther korábbi elméletét vallja. Európa szerte ez a kétfajta felfogás terjed el, így hazánkban is. A kérdés, hogy Szkhárosi Horváth András költészetében melyik irány tükröződik. Ehhez meg kell vizsgálnunk Szkhárosi törökökről, valamint pápáról alkotott képét. Az „ördög” kifejezéssel rögtön az első, Vigasztaló ének című versében találkozhatunk a prédikátorunknak. A gonosz e művében egy késsel, tőrrel a népre vadászó hatalomként jelenik meg. Abból kiindulva, hogy az ördög „világi”, fizikálisan megragadható eszközöket használ, következtethetünk arra, hogy Szkhárosi jelen esetben az ördög kifejezést a török szinonimájaként érti-e vagy sem, a következő versszakból, kiderül. E szakaszt így kezdi költőnk: „Rajtad semmit sem fog az pogány ellenség”21 Vélhetően a pogány ellenség kifejezés alatt érti prédikátorunk Muhamed népét. Közelebb visz minket az igazsághoz Horváth András „Az fejedelemségről” című verse. Ezen írásában Szkhárosi a fejedelmek pénzsóvár, bálványimádó életmódjáért Isten általi intésnek titulálja a törököt. Elhangzik az „Isten ostora” kifejezés is. Ezen ostor azonban nem büntet, hanem fenyeget, figyelmeztet. Ha nem változtatunk „Az isten haragja majd jő terátok”22 Kétféle hitről című írásában szintén Isten ostoraként van feltüntetve a csúfolódó, pogány ellenség. Isten ebben a műben a hitetlenség miatt ostoroz minket. Ezen a szöveghelyen nem állapítható meg egyértelműen, hogy figyelmeztető, esetleg más funkciót szán a szerző Muhamed népének: „Ezzel téged ostoroz menybéli felség”.23 Az fösvénységről című művében szintén Isten eszközeként jelenik meg előttünk a török. Itt azonban az előbbiektől eltérően nem használja fel Szkhárosi az „ostor” kifejezést, igaz a „ver az Isten”24 predikatív viszony kiegészíthető az olvasó által egy eszközhatározóval, ami az eddigiekből kiindulva minden bizonnyal az ostor. Az istennek irgalmasságáról címet viselő írásában is a hitetlenség miatt, isten által ránk szabadított népről van szó, a török fogalom alatt: „Reánk bocsáttá az pogánokat az hitetlenségért”25 Itt azonban ez ismét egy javító célzatú beavatkozás, hiszen így folytatja Szkhárosi: „De majd meglátod miképen jársz, ha az Isten elhagy”26 Isten tehát annak ellenére, hogy reánk bocsájtotta a török megszállást, nem hagyott el, velünk van. Ha azonban nem változtatunk, tehát nem térünk vissza Istenhez, a fennálló 20
BOTTA István, i. m., 55. SZKHÁROSI HORVÁTH András, Vigasztaló ének, i. m., 161. 22 SZKHÁROSI HORVÁTH András, Az fejedelemségről, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880, 176 (RMKT, II). 23 SZKHÁROSI HORVÁTH András, Kétféle hitről, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880, 178 (RMKT, II). 24 SZKHÁROSI HORVÁTH András, Az fösvénységről, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880, 195 (RMKT, II). 25 SZKHÁROSI HORVÁTH András, Az Istennek irgalmasságáról és ez világnak háládatlanságáról, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880, 206 (RMKT, II). 26 Uo. 21
9
helyzet rosszabbra fordulhat. A baj az, hogy a világ ezt a jelet nem érti. Ez kristályosodik ki számunkra ha elolvassuk Az átokról negyedik sorát:
című költemény első versszakának harmadik és
„Nem fog rajta az Istennek semmi igazsága, Sem haragja, sem csapása, sem irgalmassága”27
Pár sor után ismét így fakad ki költőnk: „De nem érti azt ez világ, jó neven sem veszi, Megjelentett akaratját, csak semmié teszi.”28 Látható tehát, hogy Szkhárosi a törököt Isten ostoraként értelmezi. Ez az ostor azonban nem büntető, hanem irányadó, figyelmeztető funkciójú. Az emberek azonban vakságukból kifolyólag nem veszik ezt észre. Az Antikrisztus törökkel való azonosítása egyáltalán nem merül fel prédikátorunkban. Ha tállyai prédikátorunk nem a törököt tekinti Antikrisztusnak, akkor vélhetően a pápát. A kérdés azonban az, hogy csak a pápa testesíti meg az Antikrisztust Szkhárosi világképében, vagy más hatalom is. Erre vonatkozólag így szól Pál érsek levelére való felelet című 1548-as művében: „De lássátok az ördögnek csoda bölcsességét, Felindítá ez világnak ím minden szentségét, Pap urakat, pispökököt, pápát ő szentségét. … Ezek mellé hódoltatta az hatalmasokot, Királyokot, nagy urokot, az szent asszonyokot”[…]29 Ezen másfél versszaknyi citátum alapján jól látható, hogy Szkhárosi Horváth András a világi és az egyházi méltóságokban látja az ördög ténykedéseinek sikerességét. Ugyanakkor nem szabad elhamarkodottan a fejedelmekre a testi antikrisztus szerepkörét ráhúznunk. Botta István azzal érvel, hogy „Az ántikrisztus országa ellen” írt énekében csupán a római egyházi szokások és szertartások ellen hadakozik.30 Véleményem szerint ez döntő érv is lehetne, hiszen nem lenne logikus, ha költőnk azon művében nem említené az általa testi antikrisztusnak vélt hatalmat, amely éppen arra szolgál, hogy az eltévelyedett embereknek felnyissa szemét ezt illetően. Ugyanakkor itt érdemes visszakanyarodnunk Vigasztaló ének című művében olvasott késsel, tőrrel vadászó ördög képéhez. Azt tehát kizártuk, hogy az 27
SZKHÁROSI HORVÁTH András, Az átokról, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880, 207 (RMKT, II). Az átokról (e műben az említett két idézeten kívül még kétszer teszi szóvá Szkhárosi, hogy a nép nem érti Isten javító célzatát) 29 SZKHÁROSI HORVÁTH András, Pál érsek levelére való felelet, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880, 215 (RMKT, II). 30 BOTTA István, i. m., 57. 28
10
ördög, a török lenne, ebből adódóan gondolhatunk arra, hogy az eltévelyedett fejedelmeket érti Szkhárosi a különféle eszközökkel vadászó gonosz-kép alkalmazásánál. Jól látható tehát, hogy egyértelműen nem lehet eldönteni, hogy prédikátorunk hogyan gondolkodott a testi Antikrisztus megítélésénél. A pápa megítélése A lelki Antikrisztus ellen Szkhárosi legelőször Az Ántikrisztus országa ellen című művében emeli fel szavát. E 48 versszaknyi helyen költőnk támadást indít a katolikus egyház liturgikus szokásai ellen. Maró gúnnyal ábrázolja azokat. Felemeli szavát a búcsú, valamint a szentek tisztelete ellen. Szkhárosi szerint ezek által akar az ember üdvözülni, nem pedig a hit által. Támadja a cölibátust, valamint a papok paráználkodását. Az Ántikrisztus országa ellen című művében nem nevezi meg költőnk, hogy az említett szokások kitől is erednek. Ennek ellenére következtethetünk rá, Kétféle hitről című írásában pedig már meg is nevezi nekünk prédikátorunk a hamis hit gyökerét, a pápát. Itt nevezi elsőként a katolikus hitet pápai, avagy foltos hitnek. A pápát közel ugyanazon negatív tulajdonságokkal illeti, mint amilyennel hamis religiót jellemezte Az Ántikrisztus… kezdetű művében. Felvonultat azonban újabb negatívumokat is költőnk. A pápa azon kívül, hogy bálványimádatra buzdítja a népet fegyverrel őrzi hatalmát: „Fegyverrel őrzi pápa ő szerzését”31 – írja prédikátorunk 1544-ben. Nem csoda, ha a szerzeteseket olyan közösségként tárja szemünk elé Szkhárosi, mint egy közösséget, amely a pápa zsoldján él, tehát ezzel a pénzzel tartja a maga oldalán az egyházi méltóság a szerzetességet: „Jól ha mi megnézzük szerzetesek dolgát, Kik pápa zsoldján élnek, pártját tartják, Hogy csak álnoksággal magokat megcsalják, Az tudatlan népet soha nem tanyítják.”32 Mivel a pápa kegyeltjei, nem látják el a feladatokat, amelyek tisztségükhöz tartoznak, valamint ugyanazokkal a tulajdonságokkal bírnak, mint az egyház feje. A társadalom szempontjából értéktelenek. Az egyházfő és annak oltalmazó pénze, ha már a szerzetesekre
31 32
SZKHÁROSI HORVÁTH András, Kétféle hitről, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880, 183 (RMKT, II). VARGA József, Szkhárosi Horváth András, 1955, 283 (It).
11
hatással van, úgy gondolom, nem meglepő, ha a papságot sem kíméli. „Oltalma igen sok az pápa zsoldjának […] káptalanjának[…]”33 Amikor Pál érsek levelére felel költőnk, a deák nyelven elmondott misék ellen is felemeli szavát. Azzal gyanúsítja az érseket, hogy a tudatlan népet így tudja még inkább ámítani. Az Istennek irgalmasságáról írt versében összefoglalva olvashatunk minden negatívumot, amellyel az egyházat támadta verseiben. Jól látható, hogy az egyház a XVI. század 30-as illetve 40-es éveire teljes erkölcsi és morális válságba jutott. Negatív jelzői szinte teljesen megegyeznek a világi uralkodók atributumával. Nincs okunk csodálkozásra, ha Szkhárosi Horváth András szemében a katolikus egyház testesíti meg a lelki Antikrisztust. Testi Antikrisztus Mielőtt
megvizsgálnánk,
hogyan
vélekedik
Szkhárosi
Horváth
András
a
fejedelmekről, érdemes megnézni, hogy milyen nézet alakult ki azt illetően, hogy milyen is a jó fejedelem, illetve hogy miképpen gondolkodott e viszonylag tág fogalomba tartozó tisztségekről Luther és köre. Reinhart Koselleck Az aszimmetrikus ellenfogalmak történeti-politikai szemantikája című írásában többek között Augustinus fogalomhasználatát vizsgálja. Vizsgálódásai során, megállapítja azt, hogy Augustinusnál a „világinak”, valamint a „szelleminek” nevezhető fogalmak egymás mellett állnak. Mit is jelent ez? Minden ember világi tevékenysége összevethető, szembesíthető keresztényi hivatásával, legyen szó egyszerű paraszt emberről, lovagról, vagy természetesen egy fejedelemről, királyról.
34
Az ember tehát feladatait illetően
„kettős személy”. Egyrészt „világi”, hiszen olyan feladatokat lát el, amelyek ezen a világon segítik hozzá őt a jobb élethez, ugyanakkor „szellemi” is, hiszen a jó munkavégzéssel Istent is szolgálja. Így e tant, kettős személy tannak is nevezzük.
33 34
SZKHÁROSI HORVÁTH András, Kétféle hitről, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880, 182 (RMKT, II). Reinhart KOSELLECK, i. m., 52.
12
A kor másik nagy egyháztanítója, Szent Ambrus is alkalmazza ezt a tant, Valentinianus császár tanítása során. Véleménye szerint, a császár nem csak mint privát személy tartozik az egyházhoz, hanem hivatalából adódóan Isten szolgája, és az Isten által közvetített egyházi útmutatás alapján kell politizálnia.35 VII. Gergely pápa kifejtette, hogy a jó királyok Krisztushoz tartoznak, míg a rossz uralkodók az ördöghöz. Az előbbiek Isten kegyét keresik, míg az utóbbi csoporthoz tartozók csak magukkal törődnek, és zsarnokként viselkednek.36 Luther tanításában megjelennek a középkori hagyományok. Véleménye szerint, Isten álarc mögé bújik, és így kormányozza a földi népet. Az álarc megtestesítője egy fejedelem, tehát egy világi vezető.37 Ez azt jelenti, hogy a mindenkori fejedelem, nem más, mint Isten eszköze. Olyan eszköz, amely rendelkezik minden olyan pozitívummal, amely ahhoz szükségeltetik, hogy feladatát jól végezze. Luther kifejti tanítványainak, hogy abban az esetben, ha a fejedelem eltávolodik Istentől, tehát immáron nem az egy igaz hit védelmezője (advocatus ecclesiae), a prédikátorok feladata, hogy ostorozzák emiatt, felnyissák szemét.38 „Így hát ostorozni kell a világi hatalmasságokat is, ha a szegény alattvalókat uzsorával, vagy rossz kormányzással kiszipolyozzák.”39-jegyezte fel Luther egyik tanítványa asztali beszélgetések során. A középkor, valamint reformáció ezen tana megjelenik Szkhárosi azon műveiben is, amelyekben a világi méltóságok ténykedései ellen szólal föl. A különbség a nyugati reformátorokhoz képest, hogy prédikátorunk a tan csupán azon részét használja fel, amely azt mondja, hogy a földi tisztségek Istentől eredeztethetőek. Az álarc metaforát nem alkalmazza egyik művében sem. Legmarkánsabban ugyanakkor legátfogóbban Az fejedelemségről című versében fejti ki prédikátorköltőnk, hogyan is látja a XVI. század első felének vezető rétegét. Mivel azokban az írásokban, ahol a világi urak ellen szólal fel Szkhárosi, ugyanazok a negatívumok köszönnek vissza, mint ebben a műben, elegendőnek tartom, ha elsősorban ezen mű alapján vizsgálom költőnk felső osztályról alkotott képét. Szkhárosi kifejti rögtön műve elején, hogy „Isten szerzése az fejedelemség”.
40
Ez azt
jelenti, hogy az adományozott, kiválasztott fél, feltétlen engedelmességgel tartozik feljebbvalójának. Ugyanakkor ez a speciális származás a következőket is jelenti: Isten szerzése, csak is jó lehet, így a fejedelmek is alapjában véve jók. Ehhez persze az kell, hogy 35
Uo., 53. Uo., 54. 37 DONÁTH László, i. m., 13. 38 Martin LUTHER, Asztali beszélgetések, vál. MÁRTON László, Helikon, 1983, 67. 39 Uo. 40 SZKHÁROSI HORVÁTH András, Az fejedelemségről, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880, 168 (RMKT, II). 36
13
ne távolodjanak el feljebbvalójuktól, tehát higgyenek benne. Szkhárosi felfogása szerint, ha Istenben bízunk, az egy igaz hitben bízunk, tehát kapcsolatunk Istennel a lehető legszorosabb. E szoros kötelék kizárja annak lehetőségét, hogy a mindenkori uralkodó döntéseit, cselekedeteit a bűnök bármelyike is befolyásolja. Ha ez a logikai sorrend megvalósul, Isten úgy tekint rájuk, mint igaz, megbízható bírákra, „Kik nem válogatnak szömélt az törvényben, És kik ajándékért nem ülnek az székben.”41 Kötelességük azonban ezzel még nem ért végett. Nem elég, hogy ők megmaradnak az egy igaz hitben, de a népet is „Isten törvényére” tanítják. Hivataljaikba eljárnak, nem hanyagolják el a nép ügyét. Ha ezek a tulajdonságok teljesülnek, jó fejedelemről beszélhetünk. Szkhárosi így ír a jó fejedelmek és a nép viszonyáról: „Az kik eljárnak tisztekben hívségvel, Tartozunk ezeknek minden tisztességvel, Minden félelemmel és jövedelemmel, Miképen Istennek engedelmességvel”42 E szöveghely azt is alátámasztja, hogy Szkhárosi nem a feudalizmus bástyáját akarta lerombolni azzal, hogy az egyházi mellett a világi vezetőket is nyíltan kritizálta. Társadalmi berendezkedésünk ellen nem lép föl, csupán társadalmunk romlottsága ellen emel szót. Ha tehát a fejedelem megfelel azon elvárásoknak, amelyeket felsoroltunk, megilletik azok a jövedelmek, amelyeket a nép szolgáltat be. Szkhárosi tehát nem forradalmi tanítást hirdet, nem a fejedelmek uralmának megszüntetését, hanem annak megjavítását akarja. Jelenlegi helyzet alapján azonban az említett elvárásoknak nem felelnek meg a hatalmasok. Fájdalmasan sóhajt fel költőnk: „Hol vagynak mostan az jó fejedelmek?” majd így folytatja még ugyanabban a versszakban: „Látjátok fejenként kegyetlenné lőnek” 43 Kegyetlenkednek a néppel. Nem járnak el tisztségeikbe. Azzal, hogy üldözik azokat, akik Isten szent beszédét prédikálják, valamint hogy Isten helyett Mammont szolgálják, Isten ellen vétkeznek. Azok alapján, amiket elmondtunk Szkhárosi pápáról, annak egyházáról, valamint a fejedelemségekről alkotott véleményéről, megfogalmazhatjuk, hogy ha elfogadjuk Botta István érvelését, akkor Horváth András antikrisztológiája rokonítható a Luther 1518 után vallott Antikrisztus tanával. A másik lehetőség szerint, a fejedelmeket az Antikrisztus testi megfelelőjeként kezeljük. Így azonban Melanchton Antikrisztusról vallott elméletéhez áll közelebb prédikátorunk álláspontja. A különbség az, hogy amíg Melanchton tehát a pápát és a
41
SZKHÁROSI HORVÁTH András, Az fejedelemségről, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880, 169 (RMKT, II). Uo. 43 Uo. 42
14
törököt, tekinti a bibliai „fenevadnak”, addig Szkhárosinak a pápa, valamint a megromlott fejedelmek jelentik az Antikrisztust.
Alsóbb társadalmi osztályok Szkhárosi, Az Fejedelemségről írt művében, ha egy versszak erejéig is, de leírja olvasóinak, hogy az alacsonyabb társadalmi osztályok sem mentesek a bűnöktől. Így ír prédikátorköltőnk az alacsonyabb néprétegekről: „Mind e világnak gonosz példa lőnek, És az hamisságba mind elmerülének, Kegyelmes uraknak hívatni örülnek, De minden sárkánnál kegyetlenbbé lőnek. Mind eltanúlák az nagy hamisságot, Urak, nemes népek, az szegény parasztok, Minémük az urak, olyak az parasztok, Az urakhoz képest mind keresik poklot.”44 Jól látható Szkhárosi tolmácsolásában, hogy a felsőbb társadalmi rétegekhez hasonlóan, a parasztságot is megfertőzte az Ördög a bűnnel. Ha nem változtatnak ezen, és nem térnek vissza az egy igaz hithez, Jézus hitéhez, ők sem kerülhetik el sorsukat, kárhozatra ítéltetnek.
A Bűnök Mint láthattuk, a társadalom rétegei megromlottak, hiszen elcsábította őket az Ördög. A gonosz által az emberiségre bocsájtott bűnök azonban egyfajta hierarchiát alkotnak. Ez azt jelenti, hogy egymásból levezethetőek, ok-okozati összefüggés van köztük. A negatívumok hierarchiája már a középkor papságát is foglalkoztatta, nem kevésbé a reformáció korának prédikátorait. Középkori hagyomány A lutheri reformáció a jó és a rossz, Isten és az Ördög dualizmusát tekinti magának az életnek.45 A bűnök, amelyek sújtják az emberiséget az utóbbitól eredeztethetőek. Középkori 44
SZKHÁROSI HORVÁTH András, Az fejedelemségről, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880, 175 (RMKT, II).
45
ŐZE Sándor, i. m., 37.
15
tradíció szerint, hét főbűn létezik. Ezek a következőek: kevélység, torkosság, bujaság, hiúság, fösvénység, harag, restség. E sorrend a következő teológiai spekuláció eredménye: A Sátán kevélysége miatt lázadt fel Isten ellen. Isten kitaszította őt ezért a Mennyországból. Ezt követően a Sátán elcsábította az első emberpárt. Ebből adódik, hogy az eredendő bűn, minden további bűn okozója, tehát abból levezethető. Az első bűn tehát a kevélység, a második Éva torkossága (a tiltott gyümölcsből való fogyasztása miatt), a harmadik Ádám bujasága (Évára hallgatott nem pedig Isten intő szavára), a többi negatívum pedig majd csak ezek után fog következni. Annak ellenére, hogy nem követik mereven ezen módját a felsorolásnak, egyértelmű, hogy ebből táplálkoznak a reformáció korának prédikátorai.46 Műveikből többnyire megjelenik saját hierarchiájuk, amelyet szubjektív megítélésük alapján építenek fel. A mindenkori hierarchia képzeletbeli trónját az a fogalom foglalja el, amelyet az adott prédikátor a legsúlyosabbnak ítél meg.47 Az azonban előfordul, hogy egy adott prédikátor az egyik prédikációjában az egyik bűnt tekinti legnagyobb véteknek, az elhangzó beszédet követő beszédeiben viszont már egy másik negatívumot emel a képzeletbeli hierarchia csúcsára. Ez mindig attól függ, hogy az adott közösség életében melyik bűnt érzi a lelki vezető a leginkább elharapódzottnak. Mivel az idő folyamán egyes negatívumok felbukkanhatnak, más bűnök pedig háttérbe szorulhatnak, sokszínű a legnagyobb bűn megítélése. Szkhárosi Horváth András műveit figyelmesen olvasva körvonalazódik számunkra saját bűn hierarchiája. Természetesen ez a sorrendje a bűnnek sem tekinthető abszolút sorrendnek, csupán egynek azon felosztások közül, amelyek megszülettek a mezővárosi reformáció képviselői pennájából. Szkhárosi bűn-hierarchiája Szkhárosi bűnökről való elmélkedése Fösvénység című írásában jelenik meg legtisztábban, legösszeszedettebben. Tévednénk azonban, ha ebből a műből kiindulva próbálnánk meg prédikátorunk által elképzelt fogalomrendszert felépíteni. Mint előzőekben láthattuk, a középkori hagyomány egyenesen az eredendő bűnig nyúlik vissza. Ez a felfogás pedig a lutheránusok körében, ebből adódóan a magyar prédikátorok körében is elterjedt. Éppen ezért nem a már említett versből való kiindulás vezet 46 47
Uo., 38. Uo., 39.
16
célhoz. Az eredendő bűnről Szkhárosi csupán két művében ír. Elsőként az 1544-ben napvilágot látott Kétféle hitről című versében, később pedig Az Istennek irgalmasságáról, és ez világnak háládatlanságáról írásában. Így ír az előbb említett műben az eredendő bűnről: „Lásd meg te Ádámnak nagy rútságos voltát, Minden hamisságát, engedetlen voltát, Emberi nemzetnek ezből megromlását Minden jóságra mezítelen voltát”48 Az istennek irgalmasságáról… kezdetű szerzeményében Szkhárosi az első emberpár teljes történetét leírja a teremtésről egészen a paradicsomból valókiűzetésig. „Ádámnak vétke lőn minden oka az mi rútságonknak, Minden vakságnak, szemtelenségnek, tudatlanságonknak, Hamisságonknak, sok nyavalyáknak, az örök halálnak”49 E két szakaszból nyilvánvalónak tűnik, hogy költőnk a közöttünk levő, fokozatosan tért nyerő bűnt, Ádám és Éva nem méltó viselkedésére vezeti vissza. Ezzel egyértelművé válik, hogy Szkhárosi bűn-hierarchiája alapvetően a középkori hagyományokon alapul. Az azonban szembetűnő, hogy prédikátorunk nem a kevélységet említi az ördög indítékául, hanem az irigységet.50 Szkhárosi bűnhierarchiája tehát így kezdődik: Irigység, torkosság. Fösvénység Költőnk véleménye szerint az emberiség minden további bűnei ezekből vezethetők le. Bűnhierarchiájának további részének megállapításához, az 1545-ban Tállyán írt „Az Fösvénységről” című művében leírtakból kell kiindulnunk. Szkhárosi szerint ez minden bűnnek az őse. Valószínűleg a „földi” bűnökre érti ezt a prédikátor, hiszen imént már bebizonyosodott, hogy Szkhárosi is elismeri az eredendő bűnt, mint legősibb bűnnek. Prédikátorunk Szent Pál apostol fösvénységről elmondott gondolataival hitelesíti saját álláspontját a legnagyobb bűnt illetően. […] Bálvány imádásnak ezt ő nyilván mondja, Minden gonoszságnak gyökerének mondja […]51 Pár versszakkal később ismét az apostolra hivatkozik. 48
SZKHÁROSI HORVÁTH András, Kétféle hitről, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880, 177 (RMKT, II). SZKHÁROSI HORVÁTH András, Az istennek irgalmasságáról, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880, 207 (RMKT, II). 50 Az irigy ördög jelzős szerkezetet használja fel Batizi András is Meglött és megleendő dolgoknak, teremtéstül fogva mind az ítéletig való história című írásában. 51 SZKHÁROSI HORVÁTH András, Az fösvénységről, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880, 193 (RMKT, II) 49
17
„ Te hoztál közénk minden gonoszságot, Bálvány imádást, minden álnokságot, Nagy bölcs hazugságot, nagy sok gyolkosságot, Nagy sok mértéket, feneketlen zsákot, Az kereskedőknek te megnyitád a poklot”52 Pál apostol írása szerint- és természetesen Szkhárosi szerint is, máskülönben nem ezt a szöveghelyet választotta volna ki saját álláspontja magyarázata gyanánt- a fösvénység, tehát a féktelen, senkit sem kímélő vagyonszerzés rontja meg az embereket. Mi késztethette prédikátorunkat arra, hogy pont ezt a bűnt jelölje meg? Varga József szerint a válasz egyértelmű. Szkhárosi Horváth fösvénység elleni érvelését saját tállyai élményei inspirálták. Tállya ugyanis Hegyalja egyik mezővárosa, híres bortermelő vidék. A borból befolyó haszonért sokszor elkeseredett harcot vívtak a lakók a földesuraikkal.53
54
Tállyai prédikátorköltőnk tehát személyesen is átélhette a földesúri önkény okozta szenvedéseket. Nem hiába írja le oly pontosan azokat az adókat ( hamis harmincad, hamis dézsma, borfoglalás, borváltság, hamis vám) amelyeket a földesúri önkény miatt kell a népnek beszolgáltatnia. Ezeken a visszaéléseken kívül a fösvénységnek tulajdonítja a feudális anarchiát is, mely révén a magyar vezető réteg nem volt képes megfelelő erőt kiállítani a török támadások kivédésére, amelynek aztán az lett az eredménye, hogy 1541-ban Buda török kézre került. […] jó Magyarországot nagy szégyenben hozád, Az sok pártolókkal mindaddig dúlatád, Mígnem Buda várát pogán kézbe adád.55 Szkhárosi egy olyan negatívumot jelöl meg, amely nem csak a világi, hanem az egyházi hatalmasokon is eluralkodott. „ Sok szent papokat fösvénység megcsaltál Sok pispököket hozzád holdoltattál.”56 Láthattuk, hogy a középkori bűn hierarchiát alkotó elemek között összefüggés van olyan szempontból, hogy egymásból levezethetőek, ok-okozati összefüggés van köztük. Ilyen 52
Uo., 194. VARGA József, Szkhárosi Horváth András, It., 1955, 278–279. 54 Varga megemlít tanulmányában egy levelet, amelyet Frangepán Ferenc egri püspök küldött Ferdinánd királynak, hogy ne engedélyezze Tállya akkori földesurának Serédy Gáspárnak a tized elszedését, valamint lépjen fel zsarnoksága ellen. 55 SZKHÁROSI HORVÁTH András, Az fösvénységről, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880, 194 (RMKT, II). 56 Uo. 53
18
összefüggés Szkhárosi műveiből is kitűnik. A következő logika alapján juthatunk el hierarchiájának következő lépcsőfokához, amely miatt bünteti Isten a magyart. A fösvénység miatt, az ember már csak formálisan tölti pozícióját legyen az világi fejedelem, vagy egyházi vezető. Formális jelenlét alatt azt értem, hogy nem az Isten által meghatározott célt töltik be, ami nem más, mint a nép testi és lelki védelme, hanem saját vagyonuk gyarapításán fáradoznak, hazugságoktól és gyilkosságoktól sem visszarettenve. Tehát a vezetők nem azért igyekeznek minél több vagyont összegyűjteni, hogy aztán abból adakozni tudjon, esetleg közhasznú tervbe invesztálja, ( például iskolaépítés) hanem saját dőzsölésük biztosítása végett. Protestáns felfogás szerint maga a gazdagság nem bűn, hiszen Isten ajándéka. A vagyon azonban felelősséggel jár. Az Úr azért ad nagyobb vagyont pár embernek, hogy aztán a fölösleget adakozásra, hazánk oltalmára szánja. Az pénz tehát egy eszköz, amelyet Isten a kezünkbe, hogy azzal jobbá tegyük hazánkat. A bűn az, ha ez az „eszköz” elveszti eszközi szerepét és céllá válik. Ez tapasztalják a XVI. század prédikátorai is hazánkban. 57 A fösvény ember a pénzt imádja, nem pedig istenét. Ez mutatkozik meg akkor is, amikor pénzen próbálja megváltani magát, amiben az egyház hű partnere. Azáltal tehát, hogy a pénz erejében bízik és nem Istenében, eltávolodik tőle, tévelygővé, bálványimádóvá válik. Ez nagyon súlyos következmény. Nem hiába igyekszik Szkhárosi több bibliai példával prezentálni, hogy mi lett a sorsuk azoknak a királyoknak, akik a fösvénység csapdájába estek.
Bálványimádat, vakság Szkhárosi bűnhierarchiájának második szintjén tehát a bálványimádás áll. E bűn, a fösvénységhez hasonlóan szintén a társadalom minden rétegébe bevette magát. Imént említettem, hogy a világi bálványimádás egyrészt a pénz szeretetét jelenti, így erre már nem térek ki ismét. Van azonban a pénzen kívül egy másik iránya is a világi személyekben munkálkodó bálványimádatnak. Ez pedig a katolikus egyházra irányul, természetesen annak összes szokásaira. Ebből ered tehát Szkhárosi markáns antiklerikalizmusa, amely szinte minden művében megtalálható, de ezek közül is talán Az kétféle hitről című írásában 57
ŐZE Sándor, i. m., 71.
19
figyelhető meg, hiszen terjedelménél fogva megtalálható ezen művében minden bűn, amelyekkel a többi szerzeményében támadja a pápa egyházát Szkhárosi. Költőnk elmondja, hogy alapjában véve kétféle hit van: Krisztus hite, valamint a pápai hit. Az előbb említett a keresztyén hit, az utóbbi pedig színvesztő hit. Alapjában véve mindkettő vallja Krisztust, de prédikátorunk szerint az utóbb említett csak „szájában hordozza, szívében nem tartja”58. Az üdvösséget „bolondságok, emberi szerzés útján” útján akarja elérni. E két fogalom alatt szentek tiszteletét, valamint az ezekkel járó szokásokat érti költőnk. Az előbb említett a keresztyén hit, az utóbbi pedig színvesztő, csalárd hit, amely nem Isten igazságán (szaván) alapul, hanem emberi okosságon. Szkhárosi szerint, azonban olyan korban élünk, amelyben az emberi okosság, és a tudatlanság, valamint vakság, szinonim kifejezések. Szkhárosi bűn- hierarchiájának ezek a legfontosabb elemei. Természetesen nem csak ezek miatt támadja mind a világi mind az egyházi vezetést, hanem azon negatívumok miatt is, melyek az itt említettekből erednek. Például ivászat, több nővel való hálás.
58
SZKHÁROSI HORVÁTH András, Az kétféle hitről, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880, 186 (RMKT, II).
20
Befejezés
21
Szkhárosi Horváth András társadalomképe
ISTEN
Az Antikrisztus országa
PÁPA ÉS EGYHÁZA
Szent sereg
FEJED ELEM
NÉP
.
22
ÖRDÖG
Szkhárosi művei alapján elképzelt társadalom képe:
ISTEN
Fejedele m
Nép= szent sereg
23
Felhasznált irodalom
BOTTA István, Luther Antikrisztus-fogalmának hatása a magyar reformátorok társadalomszemléletére = Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből, szerk. FABINY Tibor, Bp., A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya, 1984.
DIENES Dénes, Farkas András: „Az zsidó és magyar nemzetről” című műve teológiája
és kortársi párhuzamai, Limes-Tudományos Szemle, Tatabánya, 2001.
DONÁTH László, Tanúság és távlat. Az Ótestamentum szerepe Luther teológiai eszmélődésében = Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből, szerk. FABINY Tibor, Bp., A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya, 1984.
Karl LÖWITH, Világtörténelem és üdvtörténet: A történelemfilozófia teológiai gyökerei, Bp., Atlantisz, 1996.
KLANICZAY Tibor, A magyar reformáció irodalma, 1957, (ItK, 1-2 sz.).
Reinhart KOSELLECK, Az aszimmetrikus ellenfogalmak történeti-politikai szemantikája, Bp., Jószöveg Műhely Kiadó, 1997.
ŐZE Sándor, Bűneiért bünteti az Isten az magyar népet, Egy bibliai párhuzam vizsgálata a XVI. századi nyomtatott egyházi irodalom alapján, Bp., 1991.
VARGA József, Szkhárosi Horváth András, It., 1955,
VARGA József, Szkhárosi Horváth András, It., 1955,
24
Szövegkiadások SZKHÁROSI HORVÁTH András, Vígasztaló ének, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880
(RMKT, II).
SZKHÁROSI HORVÁTH András, Az emberi szerzésről, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880 (RMKT, II).
SZKHÁROSI HORVÁTH András, Kétféle hitről, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880 (RMKT, II).
SZKHÁROSI HORVÁTH András, Az Istennek irgalmasságáról és ez világnak háládatlanságáról, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880 (RMKT, II).
SZKHÁROSI HORVÁTH András, Pál érsek levelére való felelet, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880 (RMKT, II).
SZKHÁROSI HORVÁTH András, Az Ántikrisztus országa ellen, szerk. SZILÁDY Áron, Bp.,
MTA, 1880 (RMKT, II). SZKHÁROSI HORVÁTH András, Az átokról, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880 (RMKT,
II). SZKHÁROSI HORVÁTH András, Az fösvénységről, szerk. SZILÁDY Áron, Bp., MTA, 1880
(RMKT, II).
Martin LUTHER, Asztali beszélgetések, vál. MÁRTON László, Helikon, 1983.
25
