A pestszentlőrinci főplébánia időszakos kiadványa
2015. pünkösd
Szív-hang Mária Szeplőtelen Szíve Római katolikus Főplébánia 1181 Budapest, Batthyány utca 87/b. Tel.: 290-3036 Fax.: 290-3036 XIX.évf./2. szám
Pünkösdi gondolatok
P
ünkösdkor kiáradt és betöltötte a Föld színét a Szentlélek. Mindent megszentelt, beleértve a tanítványokat, az első híveket, az Egyház kicsiny magját. Úgy van jelen az Egyház hajnalán, mint erős támasz, támogató. (Eddig tudjuk, ismerjük a hittankönyvek hasábjait.) Azonban belegondolunk-e, mi volt kezdetben? Krisztus felment a mennybe, ott hagyta övéinek csodálatos jelenlétét, az Eucharisztiát, a reményt, hogy majd visszatér, és az ígéretet, hogy elküldi a Szentlelket. (Ezt is tudjuk, a Szentírásban benne foglaltatik.) Valószínűleg a Szentlélek nélkül az apostolok képtelenek lettek volna bármit is tenni. De Krisztus nem hagyta magukra Őket, a Szentlélek által folyamatosan táplálja és gondozza híveit. A Lélek ugyanezt teszi azóta is az Egyházban: erőssé teszi a vértanúk hitét, megnyitja a némák és esetlenek száját, erőt önt a lankadókba, új hivatásokkal árasztja el az Egyházat. – (Tudjuk, mert az egyetemes történelem eseményeinek ismerete nem idegen tőlünk.) Minden Pünkösd alkalmat kell, hogy jelentsen számunkra is, hogy átgondoljuk kapcsolatunkat a Szentlélekkel. Hívjuk-e az életünk hétköznapjaiban? Vagy csak megszokottan tudomást veszünk Róla, mint a Szentháromság harmadik személyéről… (Tisztában vagyunk mindezzel is, hiszen hallgatjuk a prédikációkat.) Könnyebben megértjük talán a Szentlélek szerepét az életünkben, ha úgy tekintünk Rá,
Mottó:
“Ha szívünket a Lélek át nem hatja, Hervadt virág csak minden ünnepünk, Hiába volt a szent karácsony napja, A húsvét fénye föllángolt – s letűnt. Az Úr csak egyszer járt itt lenn a földön, Értünk csak egyszer halt kereszthalált, De kell, hogy pünkösd újra s újra jöjjön, Mert életet csak Isten Lelke ád.”
(Ismeretlen)
Tartalom Pünkösdi gondolatok
1
Emberközelben Szikszóné Lelkes Krisztina hittanár-nevelő gondolatai hivatásáról
2
Csíksomlyói passió – Múlt és jelen –
4
Velünk volt, velünk van és velünk lesz!7 Kiáradt a SZENTLÉLEK!
9
Szomszédos plébániánk Hírek az Erzsébettelepről
11
Plébániánk hírei, programjai
12
1
Emberközelben mint Isten leheletére, amely mindent betölt, mint Isten gyógyító lélegzete… Olyan, mint az oxigén: mindenhol ott van, bár sokszor nem vagyunk tudatában. Ő az Ügyvéd, a Pártfogó, Aki közbenjár értünk, Aki állandóan formálja és serkenti a szívünket. Krisztus tanítványaira lehel feltámadása után és így szól: „Vegyétek a Szentlelket!” Ebből következik, hogy nélkülözhetetlen a hitünkben, nélkülözhetetlen az életünkben. Ő a gyógyulás Lelke, ápolja lelkünket, új és újabb távlatokat nyit előttünk, hogy könnyebben megértsük Isten akaratát. Ő az, Aki élővé tesz bennünket. Az elbukásaink után gyakran olyanok vagyunk, mint az élő-holtak, kicsit mintha a lelkünk mennyiségben mérhető lenne, s mi veszítenénk belőle, annak súlyából, értékéből, kiterjedéséből, méretéből, de az Élő Isten Lelke feltámaszt minket lelki halálunkból, nem hagy elsüllyedni bennünket, ösztönöz a szüntelen törekvésre Isten szíve felé. Hogy megértsük az Ő szívét, a Lelke a kulcs hozzá. Szeretnénk felfedezni a Szentlelket az életünkben, szeretnénk hívni Őt, szüntelenül kérni ajándékait, azt hogy frissítse hitünket és lelkünket! Az életünkben igazi lendülettel van jelen, illetve szeretne jelen lenni, ha hagyjuk. Amikor üresnek érezzük magunkat, és nem tudunk imádkozni, Ő maga könyörög bennünk, szavakban ki nem fejezhető módon. Támogat minket, hogy
Emberközelben sohase lankadjunk. Új horizontokat nyit meg számunkra, hogy le merjük vetni álarcainkat, kimerészkedjünk fedezékeink mögül, és Krisztus szeretetével tudjunk egymás felé fordulni. Elvezet minket az igazi örömre, arra a boldogságra, ami Istenen keresztül valósul meg az életünkben. Gyakran panaszkodunk, hol van a Szentlélek az életünkben? Krisztus elküldte nekünk, az ajándékot már megkaptuk, csak élni kell vele! Olvastuk-e mindezt a hittan könyvek sorai közt, vagy ismerjük-e a Szentírásból? Láthattuke megnyilvánulásait a történelem hömpölygő folyamában, hallhattuk-e a homíliákban? (Természetesen.) És megértettük, hogy a számunkra kedves és fülünknek édes, minket cirógató és már jól megszokott, mindent oly’ általánossá változtató többes szám első személyt el is felejthetjük, mert mindenki tisztában van mindennel, csak éppen valóság-e életed nagy pillanataiban, örömei, vagy tragédiái közepette, és hétköznapjaid sokaságában, vagy unalmadban, hogy a Szentlélek tesz élővé Téged, s Általa cselekedhetsz mindent? Jöjj Krisztus Lelke, újíts meg bennünket, hogy egyre inkább előre haladjunk követésed útján, egészen addig, amíg Rád merjük bízni életünket, egész önmagunkat! András atya
„Nagyon boldog voltam, felismertem, hogy ez a Szentlélek munkája”
Szikszóné Lelkes Krisztina hittanár-nevelő gondolatai hivatásáról
K
risztina nem cáfol rá vezeték nevére, valóban lelkes, négy-gyermekes édesanyát ismerhettem meg személyében. Örvendetes, hogy a közelmúltban történt törvényi rendelkezés kapcsán megnövekedett a hittanórára járó diákok száma.
2
Krisztina főállású hitoktatóként a Piros-, az Eötvös- és a Stehlo Gábor Általános Iskolában tanít 1-8. osztályos gyermekeket. Szeretnék Tőled áttekintést kapni arról, hogyan formálódott tanulmányaid sora? Középiskolás koromban még nem gondoltam,
hogy hitoktató leszek. Nagy terveim voltak, ökológus szerettem volna lenni, hiszen a környezetszennyezés már akkor is zavart. Sok energiát fordítottam a biológia, kémia tanulására. A teológia is érdekelt és tudtam, hogy azt is el akarom végezni, de halogattam, mígnem a Jóisten sugallatára először a Ward Mária Hitoktatóképzőt végeztem el, majd a Sapientia Szerzetesi és Hittudományi Főiskolán végeztem hittanár-nevelő szakon (2002-ben), 2009ben pedig Mesterdiplomát szereztem. Érezted, hogy a Jóisten felkészít erre a hivatásra? Igen, nagyon konkrét módon. 15 éves koromban az egyetemi előkészítő táborban (ahol biológiát és kémiát tanultam) egyik leendő hallgatóval az evolúcióról, majd a hitről beszélgettünk egy nagy teremben, amikor tekintetemet felemelve azt vettem észre, hogy tömeg vesz körül bennünket, és rengeteg kérdés szegeződött nekem. Honnan van a világ? Igaz-e az evolúció? Miért vannak háborúk? Miért halt meg a nagypapám? Mi lesz a halál után? stb. A kérdések záporoztak rám. Akkori tudásom és hitem birtokában próbáltam válaszolni ezekre a kérdésekre, de nem voltam benne biztos, hogy a válaszaim megfelelőek-e, jók-e. Bemenekültem a szobámba és sírtam. Istenem, milyen sok évig jártam hittanra (Katona István atyához a Ferenciek terére) és mégsem tudok semmit! Hetedikes koromban voltam bérmálkozó, de nem volt-e ez túl korai? Ilyen kérdések és kétségek keringtek a fejemben. Kicsit ös�szezavarodtam. Működik bennem a Szentlélek? – kérdeztem magamtól. Aztán egy év elteltével ismét az ELTE FET (Felvételi Előkészítő Tábor) táborban voltam. Nagy meglepetésemre többen és lelkesen újságolták, hogy elkezdtek hittanra
járni, meg fognak keresztelkedni, és azóta minden vasárnap rendszeresen járnak szentmisére. Nagyon boldog voltam, felismertem, hogy ez a Szentlélek munkája. Nem a tudás és az okos felelet a döntő, hanem az élő hit. „A hit hallásból ered”. A többi pedig a Szentlélek munkája. Ma, amikor egyre több az iskolákban a nehezen kezelhető diák, a hitoktatás kap-e kellő megbecsülést? Tizenhat éve tanítok hittant, 4 éve vagyok főállású katekékta. Tanításom során – egy-két esetet kivéve – nem tapasztaltam, hogy ne lenne eléggé megbecsült a hittan. Annak ellenére, hogy fakultatív tárgyként is tanítottam és tartottam hittanórákat elég érdekes helyeken (pld.tornateremben, alagsorban, folyosón, portán, lépcsőházban,stb.), azt tapasztaltam, hogy akik hittanra jelentkeznek, szeretnek a Jóistenről hallani és tanulni. Nagyon érdeklődőek, és sok - életüket érintő - kérdésre keresnek választ. Sikerül bevezetni a gyermekeket és velük együtt szüleiket a keresztény élet közös gyakorlásába? A feladatunk nehezebb része megismertetni a tanítványokat a plébániai közösséggel, hiszen a fő szempont az, hogy családjukkal együtt vallásukat gyakorló hívő emberekké legyenek. Ez nem csak az oktatókon múlik, sok tényezőtől
3
Emberközelben
Velünk történt
függ. Múlhat azon, hogy milyen a gyermekek családi háttere, a hitre való nyitottsága, hajlandósága a szentségek felvételére, kitartás a hitben való növekedéshez. Nem utolsó sorban döntő a tanítvány akarata, amit befolyásolhat a hitoktató munkája, élő hite, lelkesedése, de függ a befogadó közösség szeretetének megtapasztalásától, s legfőképpen a Jóisten kegyelmétől. A hitoktató hasonlít a magvetőhöz. Fontos, hogy a hittanórák színesek legyenek, egyrészt azért, mert a gyermekek figyelme elkalandozik, másrészt az egyéni hitbeli megtapasztalás is különböző. A felkészüléshez ezért kreativitásra is szükség van. A legfontosabb a tanításban az, hogy a diák úgy érezze, hogy a tanítás éppen neki szól. Kell, hogy az Isten megismerésének irányába inspirálja őt további lépésekre. Milyen siker- illetve kudarc élményeket éltél át? Nagy sikerélmény, amikor egy egész család be tud kapcsolódni az Egyházközösségbe és tevékenyen részt is vesz benne. Arra is van azonban sajnos példa, amikor valaki a szentségek felvétele után fokozatosan eltávolodik az Egyháztól. Ez utóbbi szerencsére ritkán fordul elő, de nagyon fájdalmas megtapasztalás. A gyermekek fantáziája mennyire élénk a hittanórákon elhangzottakkal kapcsolatban?
Az oktatás során sok érdekes elképzelés alakul ki a gyermekek fantáziájában. Például, amikor megkérdeztem tőlük, hogy szerintük milyen a mennyország, ilyen válaszokat kaptam: - szerintem lehet majd a felhőkön ugrálni, - olyan, mint egy wellness szálloda, lesz egy recepciós, aki odaadja a kulcsot, és nagyon jól érezzük magunkat, - ha valami jó történik az életünkben, az is a mennyország, - egy szép kert, ahol nincs környezetszen�nyezés és béke van. Végül összefoglalásként kérek Tőled egy záró gondolatsort. Jó, hogy lehetőségem van az iskolákban a hittan tanítására, mert így sokkal nagyobb az esélye annak, hogy a tanulók hallanak Istenről. Szükséges, hogy a hitoktató keresztet hordozó, hiteles tanúságtevő keresztény legyen. Ez nem hibátlanságot, jó természetet, vagy tökéletességet feltételez, csak az erre való törekvést és azt, hogy a jóért való küzdelmet a lehúzó tényezők, nehézségek árán se adja fel! Kedves Krisztina! Köszönöm, hogy megosztottad velünk gondolataidat. Hitoktatói munkádhoz és családodban történő helyt állásodhoz jó egészséget és Isten áldását kérem. (René)
„A jó és értékes dolgok váljanak életünk részévé!”
CSÍKSOMLYÓI PASSIÓ – MÚLT ÉS JELEN –
T
uri Andrással, plébániánk lelkes népzenetanárával beszélgettem. Az ő munkája teszi lehetővé nagyböjtben a Csíksomlyói passió létrejöttét, adventben pedig a családokat látogató betlehemeseket vezeti. Beszélgetésünk alatt végig azt
4
éreztem, hogy ez az ember nem önmegvalósításból dolgozik, hanem Istenre figyelve - Istenért. Átadom neki a szót, s olyan átszellemülten beszél, hogy érződik, valóban szívét-lelkét beleadja ebbe a munkába.
Már a történelmi háttér is nagyon érdekes: az 1400-as évek körül érkeztek a ferences szerzetesek Csíksomlyóra, templomot építettek. Ezt a törökök lerombolták, de a kegyszobrot nem tudták megsemmisíteni, mert a katona, aki kardot emelt rá, megbénult. Később a templom újraépült, 1721-től pedig már iskola is létesült itt. 1721-től 1782-ig minden évben 10-18 éves diákok adták elő a passiójátékokat, melyeket tanáraik írtak meg számukra. Miután minden évben más tanár írta meg a misztériumjátékot, így hatalmas anyag gyűlt össze a különböző szövegkönyvekből. 1774ben Péterffy Márton rendfőnök utasítására ezeket egy könyvbe gyűjtötték össze, de sajnos ez eltűnt a II. világháború végén. Most ugorjunk egy nagyot 1980-ig, amikor Budapesten a Várszínházban mutatták be a Csíksomlyói passiót (Balogh Elemér és Kerényi Imre rendezésében). Ez abban az időben hatalmas dolognak számított! Az előadás nem a ferencesek által összegyűjtött teljes anyagra épült, hiszen az elveszett, csupán a néhány megmaradt és korábban kiadott csíksomlyói passiók alapján készült költői átirat volt. Ugyanebben az évben Csíksomlyón két asztalosmester javította a csodatévő Mária szobor talapzatát, melyben egy üregre bukkantak, ahonnan rengeteg fontos irat került elő (köztük volt a már említett 48 darabból álló, eltűnt kéziratos kötet a passiójátékokkal és például egy pergamenre festett kis arckép is Kájoni Jánosról). A háború következményeitől félő szerzetesek ide rejtették – Mária oltalmára bízva – legfontosabb irataikat. A passiójátékunk történetének következő nagyon fontos állomása, hogy 1985ben a Budapesti Műszaki
A kígyó megjelenik
Egyetemen alakult egy tánckör, melynek tagjai azt a célt tűzték ki, hogy városi környezetbe ültetik át a népi kultúrában gyökerező évköri ünnepeket. (Karácsony, Húsvét, Pünkösd, Mária ünnepek) A tánckör alapítói közé tartozik feleségem, Rita is. A tánckör „szellemi vezetői” elmentek Domonkos Pál Péterhez (tanár, történész, néprajzkutató), hogy a passiójátékot méltó zenei tartalommal segítsen kiegészíteni. Az ő javaslatára lettek az egyes színeket elválasztó énekek kiválasztva a Kájoni János nevéhez fűződő Cantionale Catholicum-ból. De hogy került ez a passió Pestszentlőrincre? Családommal 1997-ben költöztünk ide, és már azon a télen bemutattuk a Nővéreknél a búzai betlehemest (Kallós Zoltán gyűjtéséből), hiszen az évkör másik nagy ünnepe a Karácsony. Ez annyira megtetszett Varjú Imre atyának, hogy kérésére a templomban is bemutattuk, bár ez inkább egy házról házra járó betlehemes előadás. Imre atya lelkesedése nagy hatással volt ránk. Kezdettől fogva segítette a munkámat Dr. Szabó Endre – BANDI – a szervezésben mind a betlehemes, mind a passiójáték tekintetében. Ha Ő nincs, passió sem lett volna, mert én Mária nem tudtam és Jézus
5
Velünk történt volna mozgósítani az embereket. Kapcsolatai révén készített később felvételeket a Duna TV a betlehemesről és a passióról egyaránt. Meg kell említenem még Mátyássi Ferit, aki csendesen mindig mellettem állt lelki háttérként és tevékeny szereplőként egyaránt. Őt, és feleségét Katit, még a tánckörből ismerjük, ők ugyan olyan régi passió-rajongók, mint mi, sok előadást éltünk át együtt! Ha jól emlékszem, nagyon merészek voltunk, mikor arra vállalkoztunk, hogy a passiójátékot nagypénteken adjuk elő. Imre atya a szertartás után azt mondta: „Kedves hívek! Most felkelünk a padokból, kisétálunk a Kápolna- dombhoz és együtt átéljük a Csíksomlyói passiót.” Vártuk, hogy az emberek mit szólnak és kijönnek-e egyáltalán, de mindenki felállt és elindult. Az időseket kivitték
Velünk történt
Velünk volt, velünk van és velünk lesz!
A Jézus beteget gyógyít
hívei csatlakoztak hozzánk. Egy hátránya azonban volt a TV felvételnek: úgy éreztük, hogy elértünk egy csúcspontra, ahonnan nehéz továbblépni. Talán ezért a következő évben nem is volt előadás, utána is kínlódva hoztunk ki egyet-egyet. A főpap előtt Egy belső indítattásra úgy éreztem, hogy a börtönbe is el kell vinnünk a passió-játékot. Több éven keresztül látogattuk a rabokat Húsvétkor. Jött velünk pap, így volt lehetőség gyónásra is. Hihetetlen sorsokat ismertünk meg! Henrik atya játszotta Pétert, és amikor levágta Malkus fülét, az egyik kigyúrt rab azt kiáltotta neki: „Öreg nyugodjál má’ meg, nem úgy kell azt csinálni!” Eleinte őrzőkutyákat hoztak be a biztonságunk érdekében, de a kutyák Jézus elfogásakor annyira ugattak, hogy ki kellett vinni őket. Ma is csodálom a csoport bátorságát, hogy be mertek menni a börkocsival, székeket is hoztak magukkal, Bíró Laci tönbe és a szülők elengedték a gyerekeket velünk. Régebben kis falvakba is elvittük az előadást, csinált nekünk hangosítást. Hatalmas kegyelmet éreztünk! Több alkalommal adtuk elő a dombon, és idén pedig Erzsébettelepen voltunk. Fontos számint említettem, egyik évben a Duna TV felvételt munkra, hogy új közösséget is megérinthessen a készített. Nagyon féltem attól, hogy a lelki mon- passió kegyelme. danivalót összenyomja a TV Több alkalommal ös�szefogtunk az ifjúsági hitjelenléte, de ennek ellenére tanosokkal, hiszen őket volt mindenki profi volt! Lénye“Húsvét után negyvennapra, ges momentum, hogy abban a legkönnyebb elérni. Bár Felmék Atyám országába, az évben ez a munka a kerüez eredendően nem ifjúsági Elküldöm a Vígasztalót, let plébániáinak összefogáelőadásnak indult, mert hát A fehér szinű galambot.” sával valósult meg: Szeme„a vén legyen vén”, az apos(Részlet a Passióból) re-telep és az imrei plébánia tolok szerepét játszhatják fi-
6
Consummatum est
atalok is. Kicsit mindig változtattunk a lehetőségek szerint, mint annak idején a szerzetesek… Az elmúlt két év tapasztalata azt bizonyítja, hogy mikor egy új generáció veszi át a munkát, az megújulást hoz. Az új emberek új színeket visznek az előadásba, a régiek az állandóságot, hagyományt. Ez a kettő nagyon jól kiegészíti egymást. Olyan jó volt, hogy idén a kórus is bekapcsolódott, ezzel nagy terhet vettek le a szereplők válláról, hiszen így jobban tudtak a saját szerepükre figyelni. A passiójáték igazi lényege az a csapat, amely – mintegy lelkigyakorlatként – végigcsinálja a felkészülést, majd az előadáskor a nézők bevonásával átéli. Cél az is, hogy minél közelebb kerüljön a kereszthordozás az emberi lelkekhez. Minden évben hatalmas segítséget jelentenek a szereplők mögött álló családok. Az ünnepek előtti időszakban mindenki túlterhelt, így nagy nehézséget jelent, ha egy családtag (többnyire apuka) elmegy a próbákra. Húsvétkor közös munkánk során egy kicsit mi is Krisztus keresztjét hordozzuk. Külön köszönöm mindenkinek, aki felvette ezt a keresztet családjával együtt! Visszatekintve az elmúlt hosszú évekre: végig érződik az Úristen gondoskodása, annyi lelki ajándékot és kegyelmet közvetített már ez a passió nézőnek-szereplőnek egyaránt. Isten adja meg a kegyelmet ahhoz, hogy folytathassuk jövőre is! Benkovics Kinga
z elmúlt egy esztendő általunk megélt eseményeiről szeretnék beszámolni, melyek folytonosan arra késztettek, hogy még szorosabban fogjuk az Úristen kezét. Bátran mondhatjuk, megtapasztaltuk az Ő segítő erejét, szeretetét, vigasztalását – mindig azt, amire éppen szükségünk volt. Attila hosszú évek óta tartó krónikus betegségéről eddig is tudtuk, hogy olyan számszerű határadatokat produkál, amelyek nem megnyugtatóak, s a kezeléseknek nagyon kedvezőtlen mellékhatásai is nyilvánvalókká váltak (cukor, szürke hályog, immungyengeség). Múlt év május közepén aztán megtörtént a baj: a sóderlapátolás, a megerőltetés és annak következtében előállt egy bőrfertőzés (vagy a test különleges tiltakozása), és elindult a lavina. Az orvos tájékoztatott, hogy nagyon komoly a veszély. Néhány nap után át is került Attila a Klinikáról a Baleseti Intézetbe, ahol az Intenzív Osztály főorvosa ugyancsak felsorolt legalább hatféle tényezőt, ami az ő esetében halálos kimenetelű is lehet. Előkészítették egy kockázatos feltáró műtétre, hogy kiderítsék, milyen mélyen érinti a fertőzés a karját. A legsötétebb lehetőségek között szerepelt az elvérzés és az amputáció. Mielőtt betolták a liftbe, rárajzoltuk a keresztet abban a tudatban, hogy lehet, nem látjuk többé élve. Másnap reggel aztán szólt a telefon, s ő szólt bele szokott hangján. Ez volt az első olyan történés, amire azt mondhatom, minden emberi óvatos jóslás ellenére erre nem számítottunk, a fertőzés csak a felszíni rétegeket érintette. Ezt a reggelt az Úristen segített élve megérni. Továbbkerülve a Szent István Kórházba, plasztikai műtétre készültek, ám a vérképi adatok siralmas volta a műtétet egyelőre nem tette lehetővé. Infektológus, hematológus, sebész, stb. mind elmondta vagy leírta a maga véleményét és aggodalmait. Várakoztunk, mindennap a teljes kar
7
Velünk történt és lábszár kötözése, fertőtlenítése zajlott és rettegtünk a láztól, nehogy elinduljon valami végzetes folyamat. Ekkor megjelent egy számunkra addig ismeretlen hematológus, aki, mint Isten angyala, kiiktatta azt a gyógyszert, ami nem használt, viszont komoly mellékhatásokat okozott, s rendelt a teljesen meggyöngült immunállapotra egy nagy dózisú immunglobulint. Hogy ettől, vagy az általunk csak „imaglobulinnak” nevezett imahadjárattól mozdult meg aztán felfelé a vérlemezkeszám, s ért el olyan magasságot, ami már lehetővé tette a bőrátültetést – csak hitünk fényénél sejtjük. A műtéti kockázatokat ismét hallva nem tudtam mást válaszolni, csak azt, hogy nekünk nagyon sok háttérben lévő segítőnk van, és bizakodunk minden lehetetlenség dacára. A nevezetes műtétre mozgósítottuk az összes szenteket, mentek a misefelajánlások és ima, ima, ima. A bőr nagy része megtapadt – Istennek legyen hála! Az Ő kezének működését bizonyítja az is, hogy a vérlemezkeszám lassan visszasüllyedt, s egy ismételt immunglobulin adag nem hozta meg ugyanazt az eredményt. Tehát csak a műtét idejére kaptuk ezt ajándékba! Még egy ajándék adatott, ha jól meggondolom: a nem kért, de kapott külön szoba. Így aztán nyugodtan lehetett beszélgetni és imádkozni. És ajándék volt az is, hogy hol Imre atya, hol Henrik atya, hol Kerényi atya vitte neki az Oltáriszentséget nemcsak nyáron, hanem később, ős�szel és télen is, amikor újra kórházi tartózkodás vált szükségessé. Sőt már a legelején, amikor még épp csak bekerült a Klinikára, s próbáltam nagyon gyorsan papot keríteni aki ellátja, olyan Istentől elrendelt módon kaptam el a tájékozódó telefonommal Vértesaljai atyát, hogy majd kiejtettem a kagylót a kezemből. S bár most az időrendi sorrendet kissé összekuszáltam, de ugyanilyen váratlan, csodálatos módon áldoztatta meg Vajda Zoli az azóta megtörtént szürkehályog-műtét előtt egy perccel, hogy pontosabban időzíteni sem lehetett volna. Hát nem az Úr simogató keze volt mindez a gyötrelmek közepette? S ahogy peregtek a napok,
8
Velünk történt a hetek, minden este, amikor már vége volt a napi őrületnek, együtt imádkoztunk. Hol szemtől szemben az otthoniakkal, hol a számítógép nyújtotta lehetőséget felhasználva, a távol lévő fiúkkal is – volt, hogy a világ három pontját imában egyszerre összekötve. Nem ritkán ezek a percek jelentették számomra a legmarkánsabb kapaszkodó pontot, hogy az idő múlásával ne szűnjek meg bizakodni Isten jóságában. Akárhányszor kinyitottam a Szentírást, olyan bíztató helyekre pillantottam, hogy azokba valóban lehetett fogódzkodni. Isten kezét kell felfedeznünk abban a tényben is, hogy a három hónapos kórházi tartózkodás alatt és azt követően egy ideig a hematológiai adatok viszonylagos stabilitást mutattak, s noha Attila semmiféle kezelést nem kapott, a számok kilenc év alatt nem voltak olyan kedvezőek (kivéve a vérlemezkét), mint ebben az időben. Tehát egyszerre elég volt egy bajjal foglalkozni, az Úristen a másikat addig féken tartotta. Aztán elérkezett augusztusi hazajövetel ideje is. Meglepetésszerű gyorsasággal sikerült olyan masszőrt találni – hála P. Cili néni közvetítésének, aki a nyiroködémához is értett. S a Gondviselőnk adott egy másik hematológust, akivel azóta szinte többet találkozunk, mint a család többi tagjával. Ő vette gondozásba Attilát és megigényelte azt a gyógyszert, amit csak a nyáron engedélyeztek és vezettek be az USA-ban, s minek következtében most ez a vérlemezke-probléma megoldódni látszik. Ebben is látok egy időbeli elrendezettséget odaföntről, hisz néha arra gondolok, hogy ha egy éve nem indul el ez az egész lavina, ami egyik oldalon kritikus helyzetet teremtett, az alapbetegséget azonban közben az Úr korlátok közé parancsolta, akkor a múlt nyáron még el nem érhető új gyógyszer hiányában talán tényleg a legrosszabbtól kellett volna tartanunk. Arról nem is szólok, hogy mi minden mozdul meg az emberben egy ilyen időszak átélése kapcsán. Mennyi idő van a gondolkodásra, a dolgok átértékelésére, a prioritások átrendezésére, a kap-
csolatrendszerek átszervezésére, az Isten útjainak fürkészésére, az élet mozaikjainak összerakására. Mindezeken túl van még valami, ami csodálatos bátorítás mindenkinek: ez pedig a közösség szeretetének megtapasztalása és imájának ereje. Ezúton is hálás szívvel köszönjük meg egyéneknek és közösségeknek a közbenjáró imát, bárminemű felajánlást vagy áldozatot, s kérjük azt továbbra is, az Úr szeretetébe ajánlva mindenkit, aki gondjaink terhéből ily módon részt vállal. Ezért a különleges és nagyszerű ajándékért, amit másokért
bevethetünk szükség esetén, hála a Mindenhatónak! Emberien gondolkodva olyan jó volna most egy happy enddel lezárni ezt a történetet, de még nem értünk a végére, a teljesen megnyugtató állapotig. Ami előttünk áll, nem ismerjük, ami viszont mögöttünk, arról bátran elmondhatjuk, hogy mindig ott volt velünk az Úristen, átsegített a leglehetetlenebb helyzeteken és ebből fakadóan hisszük, hogy akármi is történjen még, mindenképp az Ő szeretete és gondoskodása ölel át minket. Komáromi Attiláné Évi
Kiáradt a SZENTLÉLEK! Május 10-én templomunkban a ½ 11-es szentmisén, ünnepélyes keretek között Snell György püspök úr bérmálta meg felnőtt hittanulóinkat. Ezek közül kérdezte meg néhányukat Ledneczkiné dr. Várhelyi Ágnes, hogy hogyan jutottak el a katekumenátusig, mit jelent nekik e szentség vétele. Mi indított arra, hogy megkeresd ezt a katekumen-csoportot? Attila: A keresztfiam bérmálkozásán vettem részt Debrecenben 2 évvel ezelőtt, amikor bennem is felmerült, hogy meg szeretnék bérmálkozni. Ráadásul a keresztségre történő felkészítésem is kicsit „gyorstalpaló” jelleggel zajlott (felnőttként kereszteltek), így az a vágy is hajtott, hogy jobban megismerjem a hitet. Noémi: Hogy mi indított azt talán a legnehezebb megválaszolni. Talán az, hogy ott áltam 20 évesen kérdések és döntések sora előtt. Hova és hogyan tovább? Mi az én hivatásom? Egyetem? Munka? stb. Aztán úgy döntöttem, először is bérmálkozom.... Csaba: Feleségem által kerültem közelebbi kapcsolatba a katolikus hittel, ami elsőre idegen, ellentmondásos és érthetetlen volt számomra. Majd a házassági felkészítésen hallottak és közvetlen az esküvőnk előtt történt nagypapám halála valamilyen értelemben fordulópontot jelentett életemben, legalábbis felkeltette érdeklődésemet, hogy többet megtudjak a katolikus hit taní-
tásaiból. Szerettem volna kérdéseket feltenni és a számomra ellentmondásos pontokat tisztázni. Milyen élményeket adott neked a katekumenátus két éve? Ildi: Most tudtam meg igazán, mit jelent és hogyan kell igazán ünnepelni a Karácsonyt, milyen megrendítő és csodálatos ünnepünk a Húsvét. Milyen fontosak a két ünnep előtti felkészülési/ várakozással teli hetek.
9
Velünk történt Tudom, hogy nem szokványos, de katekumenként részt vettem tavaly ősszel a 4 napos lengyelországi zarándoklaton. Felejthetetlen emlék számomra, nagyon örülök, hogy bíztatást kaptam (Sztancsik Magdika), hogy menjek el. Csodálatos volt a napi szentmiséken részt venni. Olyan testvérekkel együtt lenni, akik már hosszú évek óta Jézus, Isten szeretetében élnek, a Szentlélek vezeti őket mindennapjaikban. (Figyeltem, tanultam.) Péter: Két nagyon szép, különbözően szép évet. Az első évet Kriszta nővérrel töltöttük. Megismertük egymást, bővültünk, fogytunk, de aztán kialakult a „kemény mag”. Sok mély, tartalmas beszélgetés van mögöttünk, konkrétan innen épült be az életembe a rózsafüzér. Egyszer kaptunk egy egytizedes színes fagyöngyökből álló rózsafüzért ajándékba, ez is örök kincs marad! A második évet Henrik atyával töltöttük, azt gondolom, több tárgyi tudásanyaggal, de mind a két évre szükségem volt, boldog vagyok, hogy részese lehettem! Kriszta nővéren és Henrik atyán túl köszönöm Ledneczki Áginak, Gabi néninek és Kovács Péternek is, hogy végigkísértek minket ezen az úton! Csaba: A két év alatt úgy gondolom a legtöbb kérdésemre kaptam választ, és egy teljesen „logikus”, koherens kép bontakozott ki előttem, aminek segítségével könnyebb helyre raknom az élet nehézségeit, erkölcsi kérdéseit. A hit megtapasztalása és megismerése egyfajta lelki nyugalmat adott nekem, hamarabb túl tudom tenni magamat az általam kezelhetetlennek ítélt problémákon. Az ember könnyebben felfedezi küldetését (élete célját, bár ezt csak félve írom le, mert ez egy igen bonyolult kérdés), de legalábbis a tanok iránymutatása nagy segítséget nyújt a mindennapi életben. Milyen hatással volt, vagy van rád, a most kapott szentség, a megerősítés a Szentlélekkel? Ildi: A bérmálás előtti öt hét úgy érzem számomra nagy próbatétel időszaka volt. Sokat vívódtam, küzdöttem, hogy az Istenbe vetett hitem el ne veszítsem. A vasárnapi megerősítés a Szentlé-
10
Szomszédos plébániánk lekkel valóban erőt adott, úgy érzem, hogy most már valóban Isten gyermeke lettem. Nagyon sokszor jut eszembe az a mondat, amit egy végtelenül kedves Testvérünk mondott nekem: „Minden rendben, hiszen a jó Isten a tenyerén hordoz.” Attila: Érzem, ahogy a Szentlélek munkálkodik bennem: a magánéletemben az elmúlt 2 évben sok olyan lépést tettem meg, amelyeket pár éve nem vagy nem így tettem volna, pedig a feleségem szerint már rég meg kellett volna lépni. Igyekszem a világot úgy megítélni, ahogy Jézus tette, és minden kérdést a szereteten keresztül szemlélni -- ahhoz, hogy ezt elérjem, még sokat kell érnem, ehhez kérem a Szentlélek segítségét. Noémi: A bérmálás szentsége számomra egy küldetés. Példa lenni a világban, példaként élni, mozogni a ma fiataljai között, akik a technika, a világ csábításai közepette élnek. Csaba: A szentségek azonnali és közvetlen hatását én eddig soha sem éreztem. Mindig kell / kellett egy kis idő amíg az ember „felfogja mi is történt”. Én egy szép lassú (de remélem folyamatos és nagymérvű) változást érzek magamban, gondolom kell egy kis idő amíg a szentségek kifejtik bennem hatásukat és formálják a jellemem. A bérmálás szentségével még egy teljességet érzek, egy teljes, a katolikus közösséghez való tartozást érzek. Ledneczkiné dr Várhelyi Ágnes
Egy másik, ifi csoport néhány tagját Zabán Klári kérdezte. Hosszú idő óta készültünk a bérmálásra, amit már nagyon vártunk, hogy plébániánk fiataljai közül 10-en felvehessék ezt a szentséget. Én személy szerint 2 évet jártam velük hétről-hétre, melyben nagyon sokat formálódtam. Sokat tanultam tőlük, jobban megismertem őket, s hálás vagyok a Jóistennek értük. Külön azért is, hogy részese lehettem a velük való foglalkozásban, az értük való szolgálatban. Mióta és hogyan készültél a bérmálásra? Dominik: 2 évet jártam Henrik atyához a felké-
szítő hittanra, emellett magamban imádkozva készültem. Borcsa: Komolyabban csak a két évi felkészülés elején fogalmazódott meg bennem, addig csak gondolkoztam rajta. Réka: 2 éve kezdtem Henrik atyánál és, minden héten szerdán jöttünk össze a hittanosokkal. Változott-e benned valami? Borcsa: Tulajdonképpen az fogalmazódott meg bennem, hogy nemcsak velem, hanem bennem van, s erre jobban figyelek. Réka: Igen, azóta sosem érzem magam egyedül, tudom és érzem, hogy velem van. Hogy érezted magad a bérmáláson? Dominik: Könyörgést is olvastam, de nem izgultam, nem vagyok az az izgulós típus. Gyorsan vége lett. Ami nagyon jó volt az az, hogy a püspök atyával kezet fogtunk és megkent krizmával. Szimpatikus volt nagyon az atya. Borcsa: Kicsit ideges voltam közben is, szinte nem is voltam ott, utána esett le, hogy mi is történt. El voltam varázsolva: mindenki minket figyel, hogy milyen sokan vagyunk. Igazából, hogy mi történt velem, arra csak akkor figyeltem rá föl, mikor már mindenki elment. Réka: A püspök atyával való beszélgetésen az tetszett nagyon, hogy közvetlensége miatt nem éreztem magam kellemetlenül. Nem „kérdezz felelek” volt, hanem könnyed társalgás. Csak a bérmálás után tudatosult bennem, hogy mi is történt. Rádöbbentem arra, hogy ez volt az, amire készültünk. Hogyan szeretnéd kivenni a részed a plébániai közösségek építésében? Dominik: Sokféle módon veszek részt szüleim részéről is és a magam részéről is, ebben szívesen megmaradok. Be szeretnék kapcsolódni az ifik közösségébe itt a plébánián, nem abbahagyni, hanem folytatni szeretném amit elkezdtem.
Borcsa: Amennyire tudtam, eddig is kivettem. Nagyon sokat vagyok a kicsi gyerekkel, velük szeretnék továbbra is foglalkozni. Réka: Szeretném folytatni a hittant, fontosnak tartom, hogy ne álljunk meg a bérmálás után. A plébániai hittantáborba szívesen megyek kis vezetőnek, már várom is a nyári tábort. Köszönöm szépen! S remélem, hogy továbbra is folytathatjuk együtt azt a szolgálatot, melyet elkezdtünk. Áldjon meg bennetek az Úr, és kérem jómagam is a Szentlelket, hogy észrevegyétek azokat az ajándékokat, melyekkel eláraszt Bennünket! Zabán Klári
Hírek az Erzsébettelepről
A
z Attila utcai templomban nemrégiben elsőáldozás volt. 4 kisfiú részesülhetett a szentségben április 12-én. A gyerekek rokonok, barátok és a környékbeli hívek szeretetétől övezve járultak az első szentáldozáshoz a virágokkal szépen feldíszített templomban. A fénykép fölső sorában András atya és Henrik atya, az alsó sorban balról jobbra a gyerekek: Mosolygó Máté, Csaba Márton, Dömötör Vajk, Mérei Richárd. Csabáné Pethes Borbála
11
Áldott, kegyelmekben gazdag pünkösdöt kívánunk minden kedves olvasónknak!
Plébániánk hírei, programjai
Hivatalos órák a plébániahivatalban: hétfő
Május
– 1-jén A Szent József kápolna búcsúján vettünk
szerda
részt – 8-án Imacsoportok szentmiséje volt.
csütörtök
– 9-én Élő Rózsafűzér zarándoklatot szerveztek
péntek
Dél-Pest régiójában.
A szentmisén templomunk kórusa Gounod C-dur miséjét énekelte Pintér Zsolt vezényletével, Kállai Valéria szólójával és Czuczu Irina orgonaművész közreműködésével.
Az alábbi hittantáborokon való részvételre van lehetőség: – Ezen a nyáron nem lesz napközis tábor, hanem helyette ott alvós hittantábort szervezünk június 29-július 3-ig, az általános iskolás gyermekeknek Csobánkán. Jelentkezési határidő június 7-e. Templomunkban a kitett papirlapok kitöltésével lehet jelentkezni. – Egyházmegyei Ifjusági Tábor lesz júl. 7-11-ig Bodajk Balinkán, ahova 13-19 éves fiatalokat várnak. Addrienn nővérnél vagy a plébánián lehetett jelentkezni. – Jézus Szíve Gyermektábora aug. 2-8-ig Pusztamaróton lesz. Erre 8-12 éves fiúkat és 8-14 éves lányokat várnak, – A Jézus Szíve Családi Tábort júl. 23-26-ig Parádfürdőn rendezik. Jelentkezés a Nővéreknél.
PLÉBÁNIAI HÍRLEVÉL Felelős kiadó: Dr. Gável Henrik plébános Tel.: 290-3036 Szerkesztő: Szilárdi Ferencné
12
16 – 18 10 – 12 16 – 18 10 – 12
Szentgyónási lehetőségek
– 10-én Felnőtt hittanulóinkat bérmálta meg Snell György püspök atya a ½ 11-es szentmisén,
10 – 12
kedd
Főplébánia hétfő: 7:00-7:25 szerda: 7:00-7:25 pénteken: 7:00-7:25 szombatonként: mise után igény szerint Erzsébettelep vasárnap: 16.00 – 16:25
Szentmisék rendje:
2 015. június 1–től augusztus 31-ig változik a szentmisék rendje. Főplébánia Hétfő, szerda, péntek: 7.30, Kedd, csütörtök, szombat: 18.00 Vasárnap: 9.00, 10.30 és 18.00 Erzsébettelep: Vasárnap 16.30 Csütörtökönként elmaradnak a szentmisék Kérjük olvasóinkat, hogyha megosztanák gondolatainkat velünk, vagy megjegyzésük lenne a kiadvánnyal kapcsolatban, szíveskedjenek azt a
[email protected] e-mail cimre küldeni. Nyomdai felelős: Bartha Zsolt Munkatársak: Baloghné Tevesz Ágnes, Benkovics Kinga, Csabáné PethesBorbála, Fierer Zsuzsa, Komáromi Attiláné, Ledneczkiné dr. Várhelyi Ágnes, Rausch Edéné, Szili András atya, ZabánKlári Megjelenik negyedévente. A következő lapzárta: 2015. augusztus 24.
