Á
S
Megjelenik havonta Akasztó, Bócsa, Császártöltés, Csengőd, Fülöpszállás, Imrehegy, Izsák, Kaskantyú, Kecel, Kiskőrös, Páhi, Soltszentimre, Soltvadkert, Tabdi, Tázlár területén.
IR
www.kistersegimiujsag.hu 10. III. évfo évfolyam olyam 2012. o 2012 október
Őszi ragyogásban, boszorkányos hangulatban Képünkön a Rubint mazsorett csoport
0 8 É -2 28 D 068-8 ÜL 28 GK
V
ÁRA: 25 250 50 Ft
miújság KISTÉRSÉGI
CSENGŐD ÉPÜL-SZÉPÜL FÉLTÁVNÁL ÜNNEPELTEK Hatalmas érdeklődés övezte a csengődi Integrált Közösségi és Szolgáltató tér átadását. Az ünnepségen Font Sándor, térségünk országgyűlési képviselője elismerését fejezte ki Csengőd polgármesterének és a községnek az utóbbi évek látványos fejlesztéseiért. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Pinjung Emil, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Csongrád megyei igazgatója, a kecskeméti Katona József Könyvtár képviselője, Losonczy Gáborné, a Rónasági Takarékszövetkezet vezetője, valamint Csengőd testvértelepülése, Nagykér küldöttsége és a környező települések polgármesterei is. Baltás István polgármester beszédében hangsúlyozta, hogy a felújított intézmény átadása valódi ünnep, olyan útnak egy állomása, melyet a mai, értékvesztett világban csak összefogással: együttgondolkodással és elszánt munkával, lépésről lépésre haladva lehet megvalósítani. Kiemelte, hogy a közel 50 millió forintos támogatást biztosító pályázathoz tartozó adminisztrációs háttérmunkát a helyi polgármesteri
hivatal dolgozói végezték el, a köztéri bútorok, a szökőkút és a parkosítás a közmunkások munkáját dicséri. Mint azt a polgármester elmondta, hamarosan kezdik a művelődési ház melletti 700 m2es tér burkolását, amely parkolóként, illetve a fedett szabadtéri színpad nézőtereként funkcionál
majd. Rádulyné Petrányi Júlia jegyző ismertette a művelődési ház történetét, s kiemelte, hogy az új köntösbe öltözött, galériával, szabadtéri színpaddal gazdagodott házat már csak élettel kell megtölteni, egyben bemutatta az intézmény vezetőjét, Pivarcsi Csabát, akit hét pályázó közül, egyhangúlag választott az intézmény élére a képviselő-testület. KN
KERÉNYI JÁNOS DÍSZPOLGÁRI CÍMET KAP Soltvadkerten a szeptemberi képviselő-testületi ülésen zárt körben tárgyaltak a város elismerő címeinek jelöltjeiről. Mint ahogyan az már évek óta hagyomány, október 23-án, a nemzeti ünnep keretében adják át a város legrangosabb elismeréseit. A lakossági és képviselői javaslatok alapján döntenek a díjazottakról minden évben. Idén dr. Kerényi János kormánybiztos kapja a „Soltvadkert Város Díszpolgára” címet. Posztumusz díszpolgársággal ismerik el Utassy Lóránd munkásságát.
2
„Soltvadkert Városért” kitüntetést vehet át Bozsóki Béla, Gaálné Kele Klára a „Soltvadkert Város Szolgálatáért” címet kapja meg. 2012-ben „Az Év Vállalkozója” Kajári Ferenc lett. Pálfi Mariana az „Év Sportolója”, míg Nagy Lászlóné a „Soltvadkert Város Sportjáért” elismerő címet veheti át. Ilyenkor adják át a „Pro Scole” díjat is a nyugállományba vonuló pedagógusoknak, így Gillich Bélánénak és Lehoczki Andrásnénak. –sé–
Stílusosan kerékpárral érkeztek is két keréken érkezett, és amint Soltvadkertről és Kecelről is a vá- elmondta, évekkel ezelőtt az első ros képviselői, vezetői, a bicajozás kerékpárút átadásával ismét rákaszerelmesei a két várost összekötő pott a biciklizés örömére és ízére. kerékpárút ünnepélyes átadására. A féltávnál szervezett program díszvendége Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, aki úgy fogalmazott, hogy a környék közismertségét, népLehoczki Ferenc soltvadkerti polgármesszerűségét is erősíti ter együtt karikázott bócsai kollégájával, az új út, amely a Szőke-Tóth Mihállyal, aki örömmel újságolta, következetes helyi hogy már tervezés alatt áll a Bócsa-Soltvadkert környék- és közösközötti szakasz, ami újabb 10 km-rel bővíti a ségépítőknek kötérségben kerékpározható távot szönhető. Ezzel 41 kilométerre nőtt az összefüggően Haszilló Ferenc, Kecel polgárkerékpározható útszakasz térsé- mestere megköszönte a földtegünkben. A beruházáshoz egyéb- rületeiket ingyen felajánlóknak a ként az unió és a magyar állam nagylelkűséget, a kivitelezés közegyüttesen 85 százalékos támo- reműködőinek a gyors és pontos gatást nyújtott, amelyből Kecelen munkát, mellyel a 2,6 méter széles 3910, Soltvadkerten pedig 5115 kerékpárút mellett sárrázók, árkok méter útszakasz épülhetett meg is épültek, illetve egy pihenőhely is 330 millió forintból. kialakításra került, ahol asztalok, – Ahogy nőnek a kerékpárutak, padok, kerékpártároló is készült. úgy növekszik a kerékpározók lét- Lehoczki Ferenc polgármester száma – mondta Font Sándor a kerékpárút kiváló minősége melországgyűlési képviselő, aki maga lett figyelmet szentelt az átadásra elkészült, három várost összekötő körforgalmi csomópontnak. A három város vezető testülete már évekkel ezelőtt gondolkodott, mit is kezdjen a körforgalommal. Közös pályázatot is írtak ki, városonként komoly pénzdíjat felajánlva, de nem született a KPM által is elfogadható és kivitelezhető terv mostanáig, bár az ötlet már nem új keletű. A szalagátvágást megelőzően az ünnepség záróakkordjaként Burányi Roland volt soltvadkerti, jelenleg keceli plébános szentelte fel az utat, és Isten áldását kérte a közlekedőkre. A program üde színfoltja volt a Három zászló mutatja a tekeceli kerékpáros fiatalok belepülések irányát, a közepén mutatója. Az átadás másnapján elhelyezett szélkakas pedig az kerékpáros sportnapot szerveéppen uralkodó szélirányt jelzi a Supka Éva Kiskőröst, Kecelt és Soltvadkertet zett a két város. összekötő körforgalomban (fotók: www.kistersegimiujsag.hu)
3
miújság KISTÉRSÉGI KISTÉR ISTÉR STÉR STÉ ÉRS SÉG SÉGI ÉGII
2012. 20 2 01 12 2. O OK OKTÓBER KT KTÓ TÓ ÓBE BER
Nem volt szomjas, elnézte a kaput Október 9-én 11 óra 40 perc körül Kecel külterületén az 54. sz. főúton Császártöltés felől Kecel felé haladta egy Volkswagen Passat, amelynek vezetője nem vette észre, hogy előtte forgalmi okból megállt egy Lada, ezért hátulról nekiment. Az ütközés következtében a Lada átsodródott a bal oldalra, árokba borult, a Volkswagen pedig a saját forgalmi sávjában megállt. Sérülés nem történt, az anyagi kár közel félmillió forint. Október 8-án reggel fél nyolc körül Kiskőrösön a Petőfi út felől a körforgalomba szeretett volna behajtani egy Volkswagen Polo, de vezetője a tábla ellenére nem adta meg az elsőbbséget a már körforgalomban lévő teherautónak, így összeütköztek. Az ütközés érintettjei – mindketten helyi lakosok – nem sérültek meg. Október 4-én Kecelen a Vasút úton haladt egy Volkswagen Transporter, amelynek vezetője későn vette észre, hogy az előtte haladó Opel Astra jelzi a balra kanyarodási szándékát.
4
A Volkswagen sofőrje balról előzésbe kezdett, így a két jármű a terelővonalon ütközött. Személyi sérülés nem történt. Október 4-én reggel egy 77 éves nő hajtott kerékpárral Kecel belterületén az 54-es sz. főúton, mikor elkezdte előzni őt egy IFA. Az idős hölgy a nehéz pótkocsi hátsó kerekének irányította kerékpárját. Az ütközés következtében súlyos sérüléseket szenvedett. Október 3-án egy Nissan tehergépkocsi akart kihajtani az akasztói Halascsárda bekötőútjáról az 53-as sz. főútra, amikor egy balra ívelő kanyarban kisodródott, a járművet ellenkormányozva a menetirány szerinti bal oldali útpadkára hajtott, majd onnan a jobb oldali útpadkára, ahol frontálisan nekiütközött a Halascsárda kapuját tartó téglaoszlopnak. A vizsgálat során megállapították, hogy a sofőr ittas volt. Az ilyen esetekben gépjármű-vezetés ittas állapotban vétsége miatt indítanak eljárást.
Megkezdték a felszámolást Október 12-én a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet felszámolását tette közzé a Fővárosi Törvényszék. A várható fordulattal fontos információ a takarékszövetkezet hitelezőinek, hogy mindazok, akik az adóssal szemben fennálló követeléseiket a felszámolás során hitelezőként érvényesíteni kívánják, ismert követeléseiket e végzés közzétételétől számított 60 napon belül jelentsék be a felszámolónak. A felszámolás elrendelésére a végelszámoló kérelme alapján került sor, miután a végelszámoló a korrigált végelszámolási nyitómérleg elkészítése után megállapította, hogy a Takarékszövetkezet vagyona a kötelezettségekre nem nyújt fedezetet. A felszámolás kezdő időpontjában a Takarékszövetkezet valamennyi tartozása lejárttá válik. A Takarékszövetkezet hitelezőinek – ha követelésüket a felszámolási eljárásban érvényesíteni kívánják – 2012. október 12. napjától számított 60 napon belül, de 180 napos jogvesztő határidőn belül kell bejelenteniük követeléseiket az alábbiak figyelembevételével: • a Takarékszövetkezet felszámolási eljárása során a hitelezőknek nincs nyilvántartásba vételi díj fizetési kötelezettségük a követelésük bejelentésekor, • a követeléseket 2012. október 12-i fordulónappal számszerűsítve (tőke, szerződés szerinti kamat és késedelmi kamat bontásban) kell bejelenteni, csatolva a követelést igazoló dokumentumokat, • a felszámolási eljárást megelőző végelszámolási eljárásban bejelentett hitelezői igények – beleértve a végelszámoló által vitatottnak minősített követeléseket is ismételt bejelentése szükséges a felszámolási eljárásban, mert az a végelszámolási eljárástól független, önálló eljárás, • hitelezői igényüket azoknak is be kell nyújtani, akik a végelszámolás alatt, vagy azt megelőzően követeléseik érvényesítése céljából peres és nemperes eljárást indítottak a takarékszövetkezettel szemben, • azon hitelezők, akik nem kívánják a bejelentett követelésük nyilvántartásba vételét – azonban a felszámoló a követelést elismeri – a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 3. § (4) bek. 10. c) alpontja szerinti behajthatatlanságra vonatkozó igazolást kérhetnek, 2000 Ft+áfa költségtérítés mellett a Cstv. 46. § (8) bekezdése szerint, • az Országos Betétbiztosítási Alap által teljes mértékben kártalanított betéteseknek hitelezői igény benyújtására nincs alapjuk,
• az Országos Betétbiztosítási Alap által részlegesen kártalanított betétesek a kártalanítás összegét meghaladó követeléseik erejéig nyújthatnak be hitelezői igényt, • a felszámolási eljárás kezdetét követő 60 napon belül benyújtott igények határidőben benyújtott igényként kerülnek nyilvántartásba vételre, a felszámolás kezdő időpontjától számított 180 napos határidő jogvesztő, ezt követően nincs mód hitelezői igények benyújtására. Ugyanez vonatkozik a követelés behajthatatlanságára vonatkozó igazolás kiadása iránti kérelemre is, • a Takarékszövetkezet vagyonával szemben pénzkövetelést csak a felszámolási eljárás keretében lehet érvényesíteni a Cstv. 38.§ (3) bekezdése alapján, • a hitelező köteles a bejelentett hitelezői igényével kapcsolatos változásokat (pl.: csökkenés, címváltozás) a felszámoló részére haladéktalanul bejelenteni, a felszámoló pedig jogosult a felszámolási zárómérleg benyújtásáig a hitelezői igény besorolását módosítani, • a felszámoló az adós követeléseit esedékességkor behajtja, igényeit érvényesíti, és vagyonát értékesíti a Cstv. szabályai szerint, • a felszámoló jogosult az adós által kötött szerződéseket azonnali hatállyal felmondani, vagy ha a felek egyike sem teljesített, a szerződéstől elállhat, • a Takarékszövetkezet az elismert és nyilvántartásba vett követelések kifizetésére a Cstv. szerinti sorrendben, a felszámolást elrendelő bíróság által jóváhagyott mérleg illetve vagyonfelosztási javaslat alapján legkésőbb a felszámolási eljárás lezárásakor teljesíthet.
Eltűntek a játékgépek Min minden változás, ez is megMint osztja az embereket. Vannak, akik osz már régen kitiltották volna még az má országból is a pénznyelő szörnyeors tegeket, vannak, akik értelmetlen teg felhajtásnak, sőt egészen nevetfelh ségesnek tartják a nemzetbizség tonsági okokra való hivatkozást. Summázva: a parlament október elején hozott döntésével módosította a szerencsejátékról szóló törvényt, megtiltotta a játéktermek és az elektronikus kaszinók működtetését, pénznyerő gépek így csak játékkaszinókban üzemeltethetők a jövőben, így például vendéglátóhelyeken nem. Számítottunk arra, hogy a vendéglő- és étterem-tulajdonosok, -üzemeltetők nem szívesen nyilatkoznak a témában, ha igen, akkor többnyire név nélkül. Kiskőrös egyik népszerű éttermében azt mondják a pincérek, hogy egy szemet sem bánják, hogy nincs játékgép, de bizony vendég sem
annyira. – Észrevettük a dohányzási tilalmat is, hiszen nem jönnek kávézni az egyébként ideszokott, reggeli törzsvendégek. Ez most újabb érvágás a vendéglátásnak, figyelmen kívül hagyva az érintetteket. Én ugyan pincér vagyok, de az állásom kockán forog, hiszen ha nem lesz vendég, nem lesz munka. Másrészt láttam az emberek végtelen függőségét: volt olyan, aki szinte extázisba esve százezreket pumpált a gépbe, kölcsönbe, adósságba
verve magát, kockáztatva a családi életét. Bizony olyanokat is ismertem, akikről tudtam, hogy lenne helye máshol is a pénznek. Ez egy rabság, amelyből csak nehezen lehet szabadulni. Magyarul, aki eddig játszott, ezután is fog így vagy úgy – mondja egy pincér. Mihók Györgynek külön köszönjük, hogy vállalta a nyilatkozatát. Mint étterem- és mint játékteremtulajdonos is érintett a kérdésben. – Az országban egységesen szeptember 26-ig szólt az engedély, akkor zártuk be a kaszinót. Egy bevételi forrástól estem el emiatt, és három embernek szűnt meg a munkahelye, ők most munkanélküliek, és ez súlyosabb tény, mint a bevételkiesés. Vajon őket megkérdezte-e valaki, mihez kezdenek, érdekelt-e valakit, hogy miből tartják
el, vagy miből segítik a családjukat? Kérdéses számomra az is, hogy mi ezzel a döntéshozók célja. Azt gondolom, hogy azok, akik a játék öröméért játszanak, mert ezt megengedhetik maguknak, ezek után távoli városba, vagy akár külföldre is elmennek, hogy játszhassanak. A másik csoport nehéz anyagi helyzetéből kiutat keresve mindenképpen nyerni szeretne. Ők a nagy fogás reményében gyakran azt a keveset is kockára teszik, amivel rendelkeznek. Úgy gondolom, ezek az emberek továbbra sem a családjukra költik az így megmaradt pénzt, hanem egyéb szerencsejátékokkal próbálkoznak. Kártyáznak, lottóznak, sorsjegyet vesznek, ez, ami a legkézzelfoghatóbb, aztán ki tudja, mi jöhet még. sé/KN
az egyik eleme a „boltban a posta” projekt. A termék portfolió folyamatos bővítésének célja tehát, hogy az ügyfelek minél több mindent el tudjanak intézni a postahelyeken, illetve hogy a Magyar Posta az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra is nyereségesen, felelősen tudjon gazdálkodni. –sé–
Balogh Tiborné: – Szoktam itt vásárolni, mert itt a legolcsóbb például a kávé, de vettem már könyvet is. Elég szomorú, hogy ilyen módon kell pótolni a bevételkiesést, mert ma már nem írnak levelet az emberek. Leülnek a számítógép elé, mert sokkal kényelmesebb. Én már öreg vagyok, így maradok a jól bevált képeslapnál és kézzel írott levélnél.
Posta vagy bolt? Szinte kivétel nélkül megjelentek a postákon az egyéb vásárlási lehetőségek, így nem lepődünk meg, hogy a postákon pilótakeksz, játék, könyv és sok más egyéb áru is található. Az ügyfelek közül többen örülnek, hogy mást is lehet kapni, mint bélyeget, csekket, borítékot, de olyan is volt, aki feleslegesnek tartja a postaboltot. A tavaly felújított, digitális technikával felszerelt kiskőrösi hivatal szép, új környezetben várja az ügyfeleit. Berger József, a posta vezetője szerint a régen áhított változás előnyös úgy az ügyfelek, mint a kollégák számára. – A nyitott pultos rendszernek köszönhetően közvetlenebb kapcsolatot tudunk létesíteni az ügyfelekkel, az ügyfélhívó rendszer pedig elősegíti a gyorsabb, gördülékenyebb ügyintézést. Pontosan tudjuk követni, hogy mikor milyen szolgáltatást szeretnének igénybe venni az ügyfelek, és így rugalmasan a forgalomhoz tudjuk igazítani a kollégák számát – mondja a posta vezetője. Arra a kérdésre, hogy miért volt, van szükség a postai shopokra, már Apáti-Tóth Kata szóvivő válaszolt:
– Országos szinten értékesítünk kiskereskedelmi termékeket, ott, ahol ennek felté-telei adottak. A Magyar Posta ügyfelei így nemcsak a klasszikus postai szolgáltatásokat vehetik igénybe, hanem az önkiszolgáló ügyféltérben kényelmesen be is vásárolhatnak. Világtendencia, hogy a klasszikus postai szolgáltatások visszaszorulóban vannak. Éppen ezért folyamatosan dolgozunk azon, hogy egyéb szolgáltatások is elérhetőek legyenek a postahelyeken. Ennek a koncepciónak
5
miújság KISTÉRSÉGI KISTÉR KIST K IIST STÉ STÉR ST S TÉ T TÉR ÉRS SÉGI SÉ SÉG É ÉG ÉGI GII G
Már nem szökik az energia Bócsán A napokban befejeződött energetikai fejlesztésnek köszönhetően az idei fűtési szezon sokkal kevesebbe kerül majd az intézményt fenntartó községnek. A KEOP pályázaton nyert 62 millió Ft mellé 20 millió forint önerőt kellett adnia az önkormányzatnak, melyből külön pályázaton még 10 milliót „viszszanyert”. Mint Szőke-Tóth Mihály polgármester a szeptember végi átadó ünnepségen elmondta, alig öt hónap állt rendelkezésükre a szigetelés, azaz az energetikai fejlesztés elvégzésére. Nehezítette a kivitelezést, hogy a megnyert pályázathoz szükséges önerő bent szorult a nyár elején tönkrement Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezetnél. Emiatt le is kellett állítani a Szabadi Tamás által végzett kivitelezési munkálatokat. Az önkormányzati pénz visszaszerzéséért indított akció Font Sándor és dr. Kerényi János országgyűlési képviselők munkájának köszönhetően sikerrel járt: másfél hónap
6
szünet után folytatódhatott a felújítás. A következő lépés az energiaellátás korszerűsítése lesz: már megérkeztek a napelemek, melyek az iskola tetejére kerülnek, és így biztosítják az intézmény áramellátását. Ugyancsak készülnek a tervek a belterületi kerékpárút kialakítására. Ahogy Font Sándor beszédében hangsúlyozta, hatalmas lehetőség az idegenforgalomnak és nagy lépés az egészségesebb életmód felé is. Mindemellett új ravatalozót adnak át november elején és a helytörténeti gyűjtemény modernizálásán is gondolkodnak. A megújult iskolát Ruskó Norbert bócsai plébános szentelte fel. Káposzta Lajos
Csendes ősz a pavilon alatt Nagyszabású ünnepség keretében adták át a keceli Csendes Ősz Idősek Otthonában azt a kerti pavilont, melynek megvalósításához közel kétmillió forintot nyert az intézmény az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében. A „Szabadidős tevékenységek megszervezéséhez szükséges infrastruktúra fejlesztése” még júliusban indult a Modus Vivendi Építőipari Beruházó és Kereskedelmi Kft. kivitelezésében. A gyors, megbízható munkának
Cserni Zoltánné igazgatónak, aki meghatódva köszönte meg az önzetlen barátságot és az ajándékot. Az ünnepi szónokok, Földes Ferencné kuratóriumi elnök, Haszilló Ferenc polgármester és Cserni Zoltánné is e köré rendezték gondolataikat, amikor az idősekért vállalt felelősségről, az összefogás erejéről beszéltek és külön-külön is megköszönték Reinhard Löhner segítségét, aki szerény egyszerűséggel köszönte meg az őt méltató gondo-
köszönhetően egy hónap alatt elkészült a szép kerti helyiség, melynek berendezési tárgyait a város régi barátja, az intézmény elkötelezett patrónusa, Reinhardt Löhner adományából vásárolták meg. A német testvérváros nagylelkű polgára most sem érkezett üres kézzel, a Kecel Időseiért Alapítvány javára most is jelentős összeget adott át
latokat. Burányi Roland katolikus plébános megáldotta és megszentelte az új közösségi teret, amit nagy örömmel vettek birtokba az idősek. Ismerve az intézmény életét, az igazgató és a kollektíva kreativitását, folyamatos fejlesztési igényét, újabb és újabb csodáknak lehetünk tanúi majd a Csendes Őszben. Supka Éva
A múltidézés nem visz előre A magyar politikában visszatérő jelenség, hogy mindig előkerül a törtélen nelmi múlt, és akár hónapokig uralja a politikai napirendet. Itt kifejezetten gondolok arra, hogy felmerült, legyen Horthy Miklós-emlékév, illetve a közelmúltbeli Horthy-szoboravatásokra, vagy a mostanában elterjedt rovásírás-táblákra. Ennek okát és egy más szemszögből való megközelítést próbálok bemutatni a következő pár sorban. A rendszerváltás idején természetes jelleggel tört elő a történelmi emlékezésre való igény, mert a szocializmus akadályozta a történelmi tisztánlátást, az objektív tájékozódást. De vajon mi lehet annak az oka – azon kívül, hogy egyes pártok, politikusok, érdeküknek megfelelően tematizálják a közbeszédet – hogy a múltidézés visszatérő jelenségként elfoglalja a közéletet. Ennek meglátásom szerint az egyik fő oka, hogy a bizonytalan jövővel szemben, az emberek a múltban keresnek valami támaszt, ami esetleg kapaszkodóként szolgálhat. Az időnként fellángoló szoborállítási hullám, a különféle táblák avatása ennek próbálnak megfelelni. Viszont, ha valamelyik politikus, párt, feltűnően sokat foglalkozik a múlttal, az annak a jele is, hogy nincs mondandója a jövőről, és a kor kihívásainak hátat fordítva szívesebben nosztalgiázik a történelmünkön. A kérdés másfelől az, hogy a régi idők által kínált megoldások menynyire helytállóak a mai világban, mennyire ösztönöznek új célkitűzésekre, és mennyire világítanak rá az aktuális problémákra. A mai kor problémáira nem lehet hatvan éves válaszokat adni, elavult dogmákat ismételgetni, csak mert ez tűnik könnyebbnek, és csupán azért elfordulni a jövőtől, mert nem
ismerjük, mert nem tudjuk mi vár ránk. A jelenkor politikusainak az a feladatuk, hogy új utakat keresve, küzdve jobb életesélyekért, a haladást szolgálják. A jelenkor politikai generációja felelős azért, hogy a következő nemzedék mit fog itt találni. Egy szoborparkra hasonlító országot, vagy pedig egy olyan országot, amely a múltból átemelte azt, amire szüksége van, és inkább a jövő felé orientálódott. A múlt folyamatos megjelenítése nem fogja megoldani a szegénységet, nem teremt több munkahelyet, sem gazdasági fellendülést. De arra éppen elegendő, hogy elterelje a figyelmet az embereket leginkább foglalkoztató kérdésekről.
Egy politikus, ha mindenképpen szeretne nyomdokaiba lépni valamelyik nagy nemzeti példaképünknek, akkor azt nem azzal teheti meg, ha szobrot állít neki, hanem inkább azzal, ha megoldást talál napjaink problémáira, amelyek most aktuálisak és megoldásra várnak. A politikának mindig a fejlődést kell szolgálnia, nem megrettenve a kihívásoktól, a kudarcoktól, a konvencionális politikával való szakítástól. Másfelől, a régi politikai diskurzus vonalán haladva soha nem fog sikerülni új megvilágításba helyezni korunk kihívásait. Kalmár Benedek politikai elemző
Jövőre is drágul majd a megélhetés Bár az október elején bejelentett sokadik költségvetési megszorító csomagból kimaradt a rebesgetett újabb áfa-emelés, mégis viszonylag magas inflációra kell felkészülni 2013-ban is. Szokatlan módon most megegyezik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kormány friss 2013-as éves átlagos inflációs előrejelzése (5 százalék az idei csaknem 6 százalék után). A viszonylag gyors pénzromlási ütemben az energiaárak drágulása mellett jórészt a dohánytermékek jövedékiadó-emelése, illetve az játszhat majd szerepet, hogy a pénztárgépekkel kapcsolatos trükközés adóhatósági visszaszorítása áremelésekre sarkallhatja a kereskedőket. Már a költségvetési megszorító csomag és az 5 százalék körüli infláció is előrevetíti, hogy nem lesz könnyű megélni 2013-ban sem. A munkavállalók számára a lényeges kérdés az, hogy a döcögő gazdaság mellett van-e esélyük legalább a várható inflációt elérő béremelést kapni. Sokaknak erre nem sok esélyük van, így az idei 4 százalék után jövőre átlagosan további 1 százalék körüli reálbér-csökkenéssel, azaz a bérük vásárlóértékének további romlásával lesznek kénytelenek szembenézni. Az intenzív áremelkedések és a szűkös pénztárca együtt abba az irányba mutat, hogy a háztartások fogyasztási kiadása 2013-ban, a választások előtti évben is kis mértékben csökkenni fog. Ezt a szomorú kilátást egyébként még a friss kormányzati előrejelzés is elismeri. Az viszont adhat némi vigaszt, hogy mind a kormányzati, mind a jegybanki előrejelzés szerint kissé nőni fog jövőre a foglalkoztatottság, ráadásul nemcsak az állami közmunkaprogramok felfutása miatt, hanem a magánszektori új álláshelyek létrejötte miatt is.
Van azonban egy olyan folyamat, ami sokak számára szintén kedvezőtlen lehet: 2013-ban előfordulhat, hogy az éves infláció jóval magasabb lehet (akár 6 százalék körül is), mint a legtöbb bankbetéti kamat. Ennek oka az, hogy az MNB a jelzések szerint fokozatosan tovább halad az alapkamat csökkentése útján, tavaszra akár 5,5 százalékig is eljuthat, ami egyre lejjebb szorítja a bankbetétek és hitelek kamatát is. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy míg az infláció visszatekintő jellegű, hiszen a pénzromlás múltbeli ütemét mutatja, addig a jegybanki alapkamat és a betéti kamatok előretekintő jellegűek, mivel a következő időszakra kínált kamatot jelentik. Az a kilátás, hogy a betéti kamatoknál is magasabb lehet jövőre az infláció, sokakat arra ösztönözhet, hogy (újból) az infláció felett fix prémiumot fizető lakossági állampapírokat vásároljanak a Magyar Államkincstártól. Akad közöttük olyan is, amely 9-10 százalékos éves kamatot fog fizetni. A fenti mellett sokan elgondolkozhatnak azon is: vajon nem célja-e a kormánynak az infláció felpörgetése, hogy azon keresztül tegye rendbe a költségvetést, illetve az államadósságot is faragja. Megítélésem szerint nem erről van szó, hiszen az ún. meglepetés inflációval a költségvetést csak korlátozottan lehet javítani, mivel számos olyan nagy kiadási tétel van, ami az inflációhoz kötött (pl. nyugdíjak). Éppen erre a törvényi kötelezettségre utalnak a politikusok akkor, amikor a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzését hangoztatják. Weinhardt Attila szakelemző
7
miújság KISTÉRSÉGI K KISTÉR ISTÉR ISTÉ ISTÉRSÉGI IST STÉ ÉRSÉG SÉGI S ÉG GII G
2012. 20 2 012.. O OK OKTÓBER KTÓBER
Terményünnep Csengődön A sikeres Péter-Pál napi aratóünnep után Szent Mihály napjáról is megemlékeztek Csengődön. A Faluház udvara kicsinek is bizonyult, olyan nagy érdeklődés övezte a Némethné Irénke által szervezett terményünnepet. Irénke ismertette a nap hagyományait, földművelő őseinknek az őszi időszakhoz kapcsolódó szokásait, hiedelmeit. Az ünnepen minden korosztály részt vett szereplőként és nézőként is. Az ovisok A répa című mese előadásával, az iskolások tánccal, többen verssel, dallal, mesével, emlékeikkel, a nyugdíjas kórus tagjai
dalcsokorral készültek, megörvendeztetve egymást és a közönséget. Az érdeklődők megismerhették a csengődiek régi életét, a falu történetébe is bepillanthattak, a kisbíró pedig a közelmúlt eseményeit dobolta ki. – Ahogyan a betakarítás ünnepe örömmel töltötte el a régieket, úgy ma az együttléten van a hangsúly – emelte ki Baltás István polgármester, és köszönetet mondott a csengődieknek, hogy ilyen szép számmal összegyűltek a hívó szóra. Természetesen nem maradt el az idei termés kóstolása sem. KN
A parkok faluja lett
A Szabadság utca lakói bográcsozással és mulatsággal egybekötött parkavatót tartottak Csengődön szeptember végén. Mint azt Baltás István polgármester elmondta, ezzel a hatodik parkot veheti birtokba a falu közössége. A József Attila és Szabadság utca sarkán álló romos épület lebontása került csak pénzébe az önkormányzatnak, a park létrehozását pályázati úton, a közmunkaprogram keretében oldották meg. – Azok ajándékozták meg a falu lakóit, akik a legnehezebb helyzetben vannak, az ő munkájuk teremtett itt értéket –
8
hangsúlyozta a polgármester. A parkban hamarosan játszótér létesül, a helyi és szomszédos falvak gyerekeinek örömére. A bálat szervező Szebelédi Zoltánné Ágnes elmondta, hogy az utca két éve az új kövesút elkészültét is megünnepelte, s most sem kellett kétszer mondani, önként jelentkeztek az itt élők, hogy részt vegyenek a szervezésben. Fenyvesi Zoltán és felesége, Borbényi Lajos és Németh Sándor főztek, Kiss László és Dudás Zoltán húzta a talpalávalót. KN (fotók: www.kistersegimiujsag.hu)
Fülöpi (sz)épülések
Új termék a palettán A GOP-2009-1.3.1/A Vállalati innováció támogatása c. pályázati kiíráson mintegy 58,6 millió forinttal támogatott „Vállalati innováció támogatása a Közép-Magyarországi Pincegazdaság Kft.-nél” tárgyú, GOP-1.3.1-09/A-2010-0046 azonosítószámú projekt sajtónyilvános zárórendezvényére augusztus 31én került sor a Közép-Magyarországi Pincegazdaság Kft. telephelyén. Az ünnepélyes rendezvény megnyitóján Jakabházi Andrea, a projekt szakmai vezetője köszöntötte a rendezvény részvevőit, majd ismertette a kft. történetét, jelenlegi helyzetét, jövőbeli terveit. Ezt követően felvázolta a projektben elért eredményeket, a projekt megvalósításának lépéseit. A rendezvény alkalmat biztosított arra, hogy a résztvevők megkóstolhassák a projekt során kifejlesztett termékeket. A rendezvényt a Közép-Magyarországi Pincegazdaság Kft. képviseletében Lehőcz József szavai zárták, és a résztvevőket a Kiskőrösi Szüreti Napok rendezvény keretén belül
a cég standjánál látták vendégül, ahol a termék további kóstolására nyílt lehetőség, miközben a közös munka élményeiről, tapasztalatairól és tanulságairól beszélgettek. A projekt egyébként idén február végén kezdődött és augusztus végén zárult, az unió 58 608 000 forintos támogatásával.
Dr. Kerényi János kormánymegbízott adta át az Integrált Közösségi Teret és Könyvtárat, valamint a felújított központi parkot szeptember végén Fülöpszálláson. A megnyitó ünnepségen köszöntőt mondott Ramháb Mária, a kecskeméti Katona József Könyvtár igazgatója. Mint azt Cseh-Szakáll Sándor polgármester elmondta, ez az Európai Uniós támogatással, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból és az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében nyert pályázat a hatodik, amely az utóbbi években megvalósult. Tavaly tavasszal a szeméttelepet rekultiválták, ezt az egészségház külső-belső felújítása követte. Tavaly nyáron újult meg a református templom teteje, év végére pedig elkészült az általános iskola külső-belső felújítása és szigetelése.
A projektek összértéke több mint 250 millió forint. Mint azt a polgármester elmondta, nagy mennyiségű adminisztráció elkészítése hárult a hivatalra a fenti beruházások lebonyolítására. A könyvtár és a mellette levő, volt iskolaépület felújításával és átalakításával egy modern, jól felszerelt közösségfejlesztési és kulturális központot hoztak létre, amely a lakosok közösségi színtere lesz, segítve információkhoz jutásukat. Helyet kapnak itt a különböző ismeretterjesztő programok, valamint a helyi civil szervezetek és önszerveződő közösségek, illetve e-Magyarország, MVH- és ÁFSZpontokat is kialakítanak. A megújult központi közpark szökőkúttal, díszburkolatú közlekedő utakkal, virágágyásokkal, forgalomelterelőkkel gazdagodott. KN
Képviselők szüreteltek Ké ... Kiskőrösön, a Soltvadkert felé vezető út körforgalmában, amit egyre szebb szőlőültetvény díszít. A szeptemberi képviselő-testületi ülést követően a városatyák gumicsizmát, esőkabátot húztak, és szüretelni indultak. Sokan elképedve nézték évekkel ezelőtt a szőlőtelepítést, és egy lyukas garast sem adtak volna azért, hogy valaha is szőlő lesz belőle. Bizony lett, és nem is akármilyen. Ízletes, édes kék szőlő. Hogy milyen fajta? Nos, lehet találgatni, de nem érdemes, mert az osztrák rezisztens vesszejét Somogyi Zoltán hozta sógoréktól anno, mondván, hogy igénytelen. Valóban, a zöldmunkán és az öntözésen kívül sok baj nem volt vele. Bár Szentpéteri Attila növényvédő mérnök azért felfedezett némi vegyszerhiányt a fürtökben, de ettől még készséggel megvásárolta a város szőlőjét, hogy aztán elkészítse a „Város Borát”. Az persze mégsem dukál a Szőlő és Bor városában, hogy nevesincs szőlőt szüreteljenek, így aztán hamarjában keresztelőt is tartottak. Kerestük a legjobb, leghangzatosabb nevet, nézegettük, gondolkodtunk: minek nevezzelek? Így lett aztán stílszerűen Petőfi szőlő
a körforgalmi termés. Dr. Csertő Gyula jegyző ragadta magához a puttonyt, nem sejtve, hogy bizony többször is csurig töltik a szorgos szüretelők. Aszódi Pál képviselő abba a sorba állt, amit ő is ültetett, pontosabban igyekezett mindenki
a „saját” tőkéjét becsülettel leszedni. Domonyi László polgármester kancsóval a kezében érkezett, hogy méltó vendéglátásban részesítse a
szüretelőket. A stratégiai osztály, a titkárság pedig pogácsával kedveskedett. Igazi szüret volt, bevallom, kicsit a régi családi, kalákamunkát idézte a hangulat, amikor még ízes élcelődésektől, nevetéstől volt hangos a határ, és nem kellett se a hőkamerákat figyelni, sem a kiskönyveket töltögetni, csak a poharakat. És ha már szüret, dehogy maradhat el a végzőhöz dukáló sütemény sem. Lapunk egy egész miújságos tortát ajánlott fel a végzőre, csak hogy ne feledjék Kiskőrös képviselő sem, hogy nálunk az érték a mérték! Supka Éva (fotók: www.kistersegimiujsag.hu)
9
miújság KISTÉRSÉGI KI K IIS STÉR STÉR ÉRSÉG SÉ S SÉGI ÉG É GI
2012. 20 012 2. OK O OKTÓBER KTÓ TÓB BE ER
Fesztivál-díjas szilva No, nem valami gyümölcsbemutatóról van szó, hanem a híres győri pálinkafesztiválról, ahol a soltvadkerti Schiszler szilvapálinka a fesztivál legjobb pálinkája lett. A jó pálinka kötelez, mint ahogyan a jó bor is. Tehát pálinkáspohár mellett vétek kétséget támasztani a hallgatóságban a jó pálinka fogalmáról, mert máris kéznél az igazolás egy kupica felhajtása után. Persze sokkal nehezebb a dolga egy szakmai zsűrinek, aki keresve kutatja a legharmonikusabb ízt, a különlegességet, az összhangot úgy az értékes alkoholban, mint a hozzá tartozó körítésben, azaz csomagolásban. A térség egyik legdinamikusabban fejlődő vállalkozása a Schiszler Péter által irányított cég, ahol kiváló szakembereknek köszönhetően sorra-rendre hozzák el a legnívósabb pálinkaversenyek nagydíjait. A Schiszler pálinkákat ismerik már az ország minden táján. Legutóbb a szeptemberben tartott V. Győri Pálinkafesztivál népszerű szereplői voltak, hiszen a szemrevaló pavilon messziről csábította a népes közönséget, kóstolás után pedig nem volt kérdés: érdemes itt sátrat verni, gyönyörködni a szenzációs műsorokban, a színes folklórban, közben pedig igazán jó, alföldi pálinkát kortyolgatni. Több száz hazai pálinka mérette meg
10
Borvacsorák a Béla Borászatban Ha még van a térségben valaki, aki nem ismeri a Béla Borászat ízletes nedűit, nem kell, csak Imrehegyig autóznia, és szinte belebotlik a Kiskunhalasra vezető út mellett található borászatba. Béla Zoltán, a pincészet tulajdonosa elhivatott borászként építi és szépíti a birodalmat, amit gondozott park, nyáron pompás színes virágok ölelnek körbe.
magát Arrabonában. Így aztán ismét büszkén lobog a soltvadkerti zászló, hiszen Schiszlerék szilvapálinkája a fesztivál legjobb pálinkája lett. A modern főzőüzemben patikakörülmények között készül a tizennégyféle pálinka. A folyamatos megújulási szándéknak köszönhetően újabb csodák gördülnek az ezüstös dobozokba, amelyek tavaly a legszebb dizájnnak járó elismerést is megkapták. És amikor Schiszler pálinkáról beszélünk, nem állhatjuk meg szó nélkül a gyönyörű és finom, természetesen pálinkával töltött bonbonokat sem, amelyek egyedisége vitathatatlan és kitűnő szolgálatot tesznek ajándékozáskor is.
Egyaránt adnak a tartalomra és a formára úgy a környezetet, mint boraikat illetően. Borkínálatuk szőlőtermésének nagy része saját termelésű, így méltán büszkék arra, hogy minőségi boraik zöme úgynevezett birtokbor. Korszerű reduktív technológiával készítik elismert fehér-és rozé boraikat, részben hagyományos, fahordós érleléssel a vörösborokat. Figyelve a fogyasztói igényekre, többféle kiszerelésben kerül a vásárlók elé, így mindenki megtalálja a kedvére valót, a 0,75 l, a 1,5 és 2 literes palackokban, illetve a bag in box-okban (csapolható doboz). A borház népszerűségét erősítik a borkóstolási lehetőségek. Ezeken az alkalmakon 40 fős csoportokat tudnak fogadni és felejthetetlen borvacsorás rendezvényeket tartanak a jó bort, az ízletes ételeket kedvelőknek, akik a kellemes időtöltésnek is hívei. Megélénkül ilyenkor ősszel a borház környéke, hiszen Mártonnapi borkóstolók után a Mikulásnapi rozé fesztivál, majd az újévköszöntő és farsangi borvacsorák színesítik a palettát. A pincészet borkóstoló helyisége kiválóan alkalmas baráti összejövetelek, céges rendezvények, szűkebb családi események, mint például születésnapok, évfordulók ünneplésére. Borválasztékuk is igen színes: Ezerjó, Riesling, Nektár, Kékfrankos Rozé, Kékfrankos Primőr, Cabernet S., Pinot Noir. Borkülönlegességük a az Olaszrizlingből készült jégbor, illetve a
kései szüretelésű Imrehegyi Nektár, amely két évvel ezelőtt a Vinagorán Champion-díjas lett, tavaly Brüszszelben pedig aranyérmet kapott. Töltsék alkalmaikat a Béla Borászatban, és ha igazán jó bort szeretnének ajánlani a sok kiváló térségi bor mellett, ki ne hagyják a Béla Borászat nedűit Ha a részletekre kíváncsiak, kattintsanak a www.belaboraszat.hu oldalra, írjanak a belaboraszat@ t-online.hu címre, vagy keressék Béla Zoltánt a 06-20-938-6161 telefonszámon.
Bócsai mangalica-torba csalogató Lassan haladok a bócsai földes úton a kistérség egyik legkiterjedtebb tanyás településéhez tartozó Etelka Vendégházhoz. Nem csak azért, mert éppen gléderezik az utat, hanem mert érezni akarom az erdő, az illanó természet illatát. Aztán egy birkanyájat magam előtt terelgetve gyönyörködöm az ősz pompás színeiben, a borókabokrokkal tarkított tájban. Mindjárt itt a tél – gondolom magamban, és eszembe jut, vajon hogyan közlekednek a tanyán élő emberek a nagy hó idején. Terepjárókkal, és hát kotorják is a havat. A választ már Majosházi Istvántól és feleségétől, Etitől kapom, akik csodálatos birodalmukon vártak, ahol az eleven zöld pázsit nyomban elűzi minden téli gondolatom. Voltam már itt egyszer az Etelka Vendégházban, amikor a birkózó olimpikonokat fogadta István, aki a sportág elismert atyja. (Erről szóló írásunkat is olvashatják a sportrovatban.) Körülnézni, beszélgetni azonban nem volt időnk. Így ámulva haladtam mögötte és lestem, miként mentették meg az ódon kis tanyát az utókornak úgy, hogy ma pihenésre, kikapcsolódásra alkalmas, múltját őrző vendégház lett belőle. Minden zug, minden fal, minden bútor idézi nagyanyáink korát, ügyesen és ötletesen ötvözve a mai kor elvárásaival, hogy aki ezt az idillt választja pihenésre az év bármely szakában, semmiben se szenvedjen hiányt. Távol a világ zajától, a hétköznapok forgatagától akár a szomszédból is érdemes idejönni egy kis békét, megnyugvást találni. Etelka Vendégház receptre! Bizony sok nyűge, nyavalyája elillan itt az embernek. Ehhez persze kell a gazda vendéghez értő fogadása és kell a gazdasszony lelke, mosolya és persze finom főztjei, amit Eti professzionális szinten művel. És ha már ide települtek a birkózásnak köszönhetően a főváros forgatagából, itt működtetik vállalkozásukat, ide fizetnek adót, és nagyon jó kapcsolatot ápolnak a helyiekkel. És ha már itt vannak, akkor kitalálták, hogy legyen télen is érdekes a vendégház, kapjanak tartalmat a havas hetek, hónapok.
REGGELI FOGÓPÁLINKA Valódi tanyasi disznótorra csalogatják a vendégeket, akik jönnek is szép számmal. Hogyne jönnének, amikor több, mint kuriózum egy ilyen hétvége. Faggatom Istvánékat, mi öröm van abban, amitől nekünk, vidéken élőknek borsódzik a hátunk, legalábbis bevallom, személy szerint én nem díjazom a disznóvágásokat. Jóízű nevetéssel konstatálják megállapításom de már értem mi a varázslatuk titka. Nem a magamfajtáknak találták ki, hanem olyan embereknek, baráti társaságoknak, családoknak, közösségeknek, akik még soha nem élték át saját tapasztalásuk révén a hagyományos disznóvágás, -feldolgozás hangulatát. Egy sportember azonban ügyel az egészséges életmódra, így természetesen a bócsai tanyákon szabadban nevelődő, úgy másfél mázsás körüli, fajtiszta mangalica kerül terítékre. Azért a szertartásra érdemes figyelmet fordítani, mert így már cseppet
sem biztos, hogy nem gondolom át a disznóvágásokhoz való negatív hozzáállásom. A disznótoros parti az előkészületekkel kezdődik az érkezés délutánján, amikor is a szobák elfoglalása után ízletes tanyasi vacsorával köszöntik a vendégeket. Ami lehet szarvaspörkölt főtt burgonyával, vagy sült kacsa, liba, hagymás törtkrumplival, párolt káposztával. A tor napján korán talpon kell lenni, hiszen a reggeli fogópálinka már a malac farka mellett kell, hogy találja az alkalmi bölléreket. A frissen sült házi pogácsa kitart reggelig, amikorra már elvégezték a perzselés, a malactisztítás javát. A reggeli kacsamájas, hagymás lecsós vér kedvcsinálónak, ha valaki tartózkodna e fenséges étektől, kérhet tojásrántottát, vajat, lekvárt, ami a kamrában van éppen. Komoly és aktív feldolgozó munkában vehet részt a kedves vendég, szakember irányításával bonthat, húst darabolhat, hurkát, kolbászt tölthet, ami ilyenkor rendjén való. Ebédre már frissen sült pecsenye, tepsis krumpli kerül az asztalra, este pedig az elmaradhatatlan orjaleves, töltött káposzta, sült hurka-kolbász, torma és persze a desszert. Kimerítő tud lenni egy ilyen nap, senkit sem kell ringatni, de a háziak
elmondása szerint mindig remek hangulatban telnek a toros esték, jóféle helyi, környékbeli borokkal, nótázással, ahogy illik ilyenkor. A harmadik nap reggel azért különleges, mert a kiadós reggeli után, ami általában frissen sült tepertő lilahagymával, hideg sült hús, forró tea, vagy ki mit szeretne… szóval a reggeli után a húsok gondos csomagolása következik, hiszen természetesen a vendég igénye szerint feldolgozott jószágot hazaviszik elraktározásra. A búcsúebéd korhelyleves, túrós csusza, vagy gulyásleves és diósmákos tészta, egy koccintás az útra, a vendégek és a tor örömére, és csak az autók egyre elhalkuló tülkölését visszahangozza a bócsai bórókás. Ez mind szép, romantikus és roppant ötletes, sőt kifejezetten csábító, de ami legfontosabb: megfizethető. Minimum nyolc fős csoportokat várnak a toros napokra. A két éjszaka, teljes ellátás, hangulatos program, a teljes húskészlet fejenként 43 ezer forintba kerül. A környezet már csak grátisz, mert az olyan pazar, hogy szinte megfizethetetlen. Aki nem hiszi, járjon utána! Supka Éva (www.etelkavendeghaz.hu)
11
miújság KISTÉRSÉGI KIST KIS K KISTÉR ISTÉR STÉR S TÉ ÉR RS SÉG É ÉG GI
2012. 20 2 01 12 2. OK O OKTÓBER KT TÓ ÓB BE ER
Hippimúltból a mába Jean Michel Pannier egykori hippi tartott előadást kiskőrösi középiskolásoknak október elején. A már gyerekkorában szenvedélybetegségek rabjává vált francia fiú fiatalon autóstoppal becsavarogta a világot, majd miután több hippi barátját is elvesztette, 21 évesen öngyilkos akart lenni. Előadásában arról tett tanúbizonyságot, hogy a legmélyebb szenvedésből is vissza lehet térni az életbe. A hallgatóságát megosztó vallomástevőt a diákok is véleményezték: Ujházi Zsolt 13. évf. (gimnázium) Számomra az előadás fő üzenete az volt, hogy az ember mindig tud változtatni az életén, ha akar, és ha hisz a változásban. A fiatalok nagy része most is lázadó. Magam is az voltam, de fél éve érzem, hogy változom. Hasznosnak vélem a Jean-
Michel által elmondottakat, mert utat mutatott: nem szép szavakkal, hanem a hiteles példájával. Az életével példázta, hogy az önpusztításból, a szenvedésből is van kiút. Elmondása szerint Isten szeretete nélkül nem lehetne most itt: hívő közösségek, köztük egy magyar származású segítő terelte vissza az életbe. Kirtyán Dávid 9. b (Wattay) Úgy vélem, az egykori hippitől nagy dolog, hogy F r a n c i a o rszágból azért eljött, hogy elmondja: saját akaratunkból mindenre képesek lehetünk. Hitelesen mesélt az életéről, kiemelve, hogy a szülei sem tudták megakadályozni, hogy rossz útra térjen. Tetszett, hogy a droghasználat, a drogkereskedelem, a munkanélküliség súlyos terhétől is meg lehet szabadulni, ha valóban akarjuk. KN
Az esélyegyenlőség jegyében A kiskőrösi Integrált Közoktatási Intézmény adott otthont annak a konferenciának, amely egyben a „Nyitott kapu 2.” TÁMOP-3.1.611/4-2011-0013 pályázat projektnyitó rendezvénye volt. Mint azt Radicsné Szerencsés Terézia, az intézmény főigazgatója elmondta, a 20 hónap időtartamú pályázat elemeit mutatták be a helyi és a kecskeméti intézményekben dolgozó kollégáknak. A középpontban az esélyegyenlőség és az integráció állt. A pályázat keretében fejlesztési eszközöket vásárolhatnak 7 millió forint értékben, ezenfelül mindenféle sérülési terület fejlesztésére alkalmas eszközöket kölcsönözhetnek tőlük a többségi intézmények, amelyeknek alkalmazását
12
gyógypedagógusaik megtanítják az intézményekben és családi körben. A konferencián Kapcsáné Németi Júlia, az EDUCATIO Kht. szakmai vezetője a sajátos nevelési igényű gyermekekkel kapcsolatos pályázati lehetőségeket ismertetette, Markó Ibolya, a pályázat projektmenedzsere és Schaffer István szakmai vezető pedig részletesen bemutatták a programot. A pályázathoz kapcsolódó kutyás terápia tapasztalatait a projekt végén publikálják majd. Emellett új eljárásrendeket dolgoznak ki arra vonatkozóan, hogy a gyerekek intézménybe kerülésekor a váltás (korai fejlesztőből a bölcsődébe, onnan óvodába, majd iskolába) egyéni átvezetéssel történjen. KN
Tanár úr, kérem, én készültem Mindannyian tudjuk, ha valakinek jó az emlékezőtehetsége, akkor sikeresebb az életben. Beszéde intelligensebb, előadásmódja érdekesebb, meggyőzőbb, a társasági életben a legszórakoztatóbb. Ki ne vágyott volna már arra, hogy gyorsan tanulja meg a tananyagot és azt akkor és ott tudja felidézni, amikor éppen szükséges? De fura játékot játszik velünk az agyunk. Bizony időnként sztrájkba kezd és bár beletömted azt az információt, amit tőled majd kérdeznek, egyszerűen eltűnik a süllyesztőben. Pont akkor, amikor bizonyítanod kellene: tanár úr, kérem, én készültem. Megnyugtat az a tény, hogy senki sem születik jó memóriával? A memória fejleszthető. Azonban arra csak kevesen gondolnak, hogy a tudás nem merül ki abban, hogy rögzítetted az információt. A tudás az, amikor képes vagy felidézni az elméletet, s azt a gyakorlatba helyezni. Hogyan lehet tanulási képességed megduplázni? Lehet egyáltalán? Ó, hogyne lehetne! Csak tisztában kell lenned azzal, hogy hogyan tanulj. Autót sem tudsz azonnal vezetni, pedig eltöltöttél már 18 évet azzal, hogy láttad, hogyan csinálják. A hatékony tanulás is hasonlóképpen működik. Van, akinek csuklóból jön, ráérez. Ők azok, akik képesek képekben gondolkodni. Hallod mit mondok? KÉPES – benne van a szóban. De ízlelgesd csak ezt is: képzés = tanítás. Akiben nincs meg ez az adottság, vagy még jobban szeretne tanulni, annak csupán el kell sajátítania a helyes tanulási szokásokat. Első lépés a rákészülés a tanulásra. A sportoló is bemelegít, mielőtt megcsinálja a gyakorlatát. A te 10 milliárd agysejted ugyanis úgy ugrál, mint egy zsák bolha. Hogyan lehetne ilyen állapotban bármiféle munkára bírni őket? Mielőtt nekiállsz a
tanulásnak, nyugtasd le vérnyomásod, szívverésed, mert ezzel megfelelő felkészültséget adsz az információáramlásnak. Ezt megteheted a kedvenc zenéddel, ami 55-75 metronómszámú, nyugtató ütemű. Hatásosabb egy szöveg nélküli klasszikus zene. A következő lépés a motiváció. Biztosan van olyan tárgy, melynél nem okoz gondot a kedvcsinálás, de vannak olyan tantárgyak, melyek a legnagyobb erőfeszítés árán sem keltik fel a tudásvágyad. Ilyenkor csapd be az agyad, kelts mesterséges motivációt. Majd vedd vissza a zene hangerejét, de hagyd, hogy segítsen neked a tanulásban. Csak a bal agyféltekével tanulunk. Ám ez butaság. Kezed is kettő van, és mindkettőt használod. Két agyféltekéd van, dolgozz hát mindkettővel! A zene gondoskodik arról, hogy a jobb félteke is aktívan részt vegyen a munkában. Az infó ezáltal több helyen tapad. Nagy gázban vagyunk manapság a koncentrációval is. Hát hogyne lennénk, amikor vibrál körülöttünk a világ. Állandó akcióra éhes az agyad. Ennek a következménye, hogy tanulás közben is csapong. 15 mondat elolvasása után halvány fogalmad sincs arról, mit olvastál. Ennek a problémáját úgy tudod megoldani, hogy közben elmetérképet gyártasz. Sok színnel, rajzzal. Most csíptük meg azt, hogy képzés. Miután elkészült a nagy mű, feltétlenül mondd el hangosan. Akkor rögzülnek az adatok. A lustábbaknak külön ajánlom, hogy vegyék fel a telójukra és hallgassák vissza. Tanulás közben kb. 25 percenként tarts szünetet, de ne többet, mint 5 perc. Egy próbát mindenképpen megér, hogy gyorsabban tanulj, és többet megjegyezz.
Két és fél millió ritmikára A Ritmika Közhasznú Sportegyesület két éve működik Akasztón. 2007-ben klub formájában kezdődött a munka, manapság majd ötven gyerek, három korosztály – ovis, kisiskolás és tini – aerobikozik hetente kétszer az akasztói Faluházban Turúné Letoha Bernadett irányításával. Mint azt az egyesület vezetője elmondta, a sportághoz szükséges eszközökre a közelmúltban benyújtott pályázatuk sikeres volt, így az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program által 2,5 millió forintot nyertek mozgásfejlesztősport- és technikai eszközökre, valamint sportruházatra. A 40 trambulin, ugyanennyi step-pad, labda és tornakarika, gumi ugrálókötél, 80 darab láb- és bokasúly, 30 gumiszalag, egy aktív hangfal, egy keverő és erősítő, egy vezeték nélküli mikrofonkészlet és két hangfal állvánnyal együtt, valamint 40 darab egyesületi logóval ellátott melegítő és póló már az egyesület birtokában van, de további eszközök kerülnek még ebből a forrásból az egyesülethez.
A gyerekek látványos produkciókkal lépnek színpadra rendszeresen a helyi és a környékbeli települések rendezvényein, valamint országos aerobikversenyeken. Működésükhöz januártól az adók egy százalékát is köszönettel fogadják, mint ahogyan minden támogatásnak nagyon örülnek. KN
Gyalog-Rajos győzelem A könyvtárakban idén október első hetében került sor az Informatikai és Könyvtári Szövetség által szervezett és a Nemzeti Kulturális Alap által támogatott Országos Könyvtári Napok programsorozatra. Mivel az idei év az Unióban az aktív időskor és a nemzedékek közötti szolidaritás éve, az eseményeknek az „Időskorban is aktívan, találkozzunk a könyvtárban!” mottót adták. Ez alkalomból több térségi, így a kiskőrösi és a keceli könyvtár is színes programokkal várta a családok valamennyi generációját. Kiskőrösön kedden rendhagyó könyvtárlátogatáson vehettek részt az érdeklődők, melyen láthatták, milyen munkát végeznek a könyvtárosok, amikor az intézmény zárva van. Betekinthettek az egyébként nem látogatható terekbe, hogy megismerjék, mi lapul a raktár mélyén, vagy milyen ritkán látott értékeket őriz a helytörténeti gyűjtemény. Csütörtökön Moravcsik Ferencné helyi szociológus tartott előadást „Életmódunk változásai a teremtett világban” címmel. A könyves vasárnapon pedig ismét családi vetélkedőt rendeztek, melynek során hét család mérte össze tudását izgalmas műveltségi feladatok megoldásán
keresztül. Az első helyen ezúttal holtversenyben a Rajos és a Gyalog család végzett, második lett a Verebélyi, harmadik a Kiss család. Kecelen a hétfői napon kezdődött a programsorozat a helyi óvónők Hétszínvirág Bábcsoportjának elő-
adásával, Mackó anyó dajkát keres címmel. Különböző mottóval a hét minden napjára jutott könyvtári program: író-olvasó találkozó Schäffer Erzsébettel, bölcs tanácsok háztartásról és családról, tárlat a nyári alkotótáborok munkáiból. Vasárnap rendkívüli nyitva tartással babaruha börzére és játékos, vidám foglalkozásokra várták a kicsiket és a nagyokat. A hét folyamán elengedték a késedelmi díjakat is, illetve ingyenes beiratkozásra biztosítottak lehetőséget. (fotók: www.kistersegimiujsag.hu) KE
V. Weitz Teréz
13
miújság KISTÉRSÉGI KISTÉRSÉ É SÉGI SÉG ÉGI É GII G
2012. 2 20 012 12. OK O OKTÓBER KTÓ TÓB BE ER
Megjöttek a gólyák a középiskolákba A kilencedikesek jelmezes bemutatkozását a hagyományos gólyatúra követte a Wattay középiskolában. Négy városi állomáson tették próbára a kilencedikeseket. Ezalatt a felsőbb évfolyamosok rétest nyújtottak, hajszobrászkodtak, testfestéssel, számítógépes versennyel, focival, pingponggal vagy éppen teaházban múlatták az időt. Természetesen nem maradt el a gólyaeskü sem, mellyel az újdonsült diákoknak be kell állni a sorba. Az elsőévesek versengésében az A-s katonák nyertek, megelőzve a B-s „kismalacokat”. Harmadik
helyen a menyasszonyok-vőlegények végeztek, negyedikek a barbik, ötödikek a szüretelő emberek lettek.
Határtalan EU-konyha Comenius pályázat-előkészítő látogatás zajlott Kiskőrösön októberben. Mint azt Kincses Mihályné Éva, a gimnázium némettanára elmondta, a résztvevő országok: Lengyelország, Lettország, Németország és Ausztria képviselői az osztrákok kivételével már találkoztak tavasszal, az Antalyában megrendezett pályázatírói konferencián. – A törökországi konferencia után egy németországi kolléganő kezdeményezésére fogtunk bele abba a többoldalú pályázatba, amelyet „Az európai konyha nem ismer határokat” címmel készítünk el. Úgy gondolom, iskolánk profiljához illik ez a téma, mivel a gasztronómia és a turisztika mellett a virágkötészet és a borkultúra is találkozik benne. A pályázat lezárultával, 2015-ben készítünk el egy többnyelvű gasztronómiai szótárt, és az egyes országok tipikus ételeiből és italaiból. Ehhez gyűjtik a gyerekek a recepteket, elsősorban idősektől, hogy
14
Fergeteges hangulatban tettek esküt a Petőfi gimnázium 7.A, 9.C, 9.D és 9.E osztályos tanulói, osztályfőnökeik és az iskola új pedagógusai. A zenés-táncos bemutatkozás után váltóversenyekben, fánkevésben, osztályfőnök-etetésben mérték össze ügyességüket. A legeredményesebben a 9. D-sek szerepeltek, osztályfőnökük Szemerey Anna. A második helyen a 7. A-sok végeztek Szabó Márta tanárnő vezetésével, megelőzve Németh Zita 9. C-seit és a Biácsiné Lucza Erika vezette 9. E-seket. A tanári csapat a különdíjat érdemelte ki. KN
Azz e A elvarázsolt lvar lvar lv aráz á so solt sol lt k kastély asttély as tély té ly p pókhálóval ókhá ókhá ók háló lóva vall sz sszőtt sző zőtt őtt ajta aj ajtaján, jta tajá tajá ján, n, d denevérek e ev en evérek érek ér ek é éss pó pók pókok óko kok tá tár tárárrsaságában mindennapi sasá ágában á gá ában várta á a nem mi indenna d pii alk alkalmat lkalmat l a rú rút út boszork boszorkány, kány, ak aki ki az a aztán tán tá roppant ropp pant népszerű is lett a lányok körében, legalábbis egy-egy fotó erejéig.
Ördög és pokol! A kiskőrösi papok, Farkas Sándor és Seffer Attila is gólyalábon álltak
Az anyatej édes íze
biztosan hagyományos ételek kerüljenek majd a projektzáró – a tervek szerint egy idősek otthonában megrendezendő – brunch-on az asztalra. A két éves időtartam alatt négy alkalommal találkozunk a résztvevő országok valamelyikében. Ebben a programban négy-négy diák vehet részt, számukra ez szakmai és nyelvgyakorlási szempontból is
hasznos lehet– összegezte a tanárnő. A csoportot fogadta Domonyi László polgármester is, látogatást tettek a Kuti Pincészetben és természetesen Kiskőrös és kistérség kulturális és gasztronómiai kínálatával is megismerkedtek. KN
– Magyarország a világ élvonalában van az anyatejes táplálás tekintetében, de van még javítanivaló a helyzeten, ugyanis a hathónapos koron túli babáknak csak közel felét szoptatja az édesanyja – mondta Kállayné Major Marina a kiskőrösi Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény védőnői szolgálata által szervezett rendezvény megnyitóján. Mint azt Törőcsik Ildikó védőnő elmondta, a már hagyományos
Boszorkányos hangulatban táncoltak Nos, mielőtt végképp képzavart okoznék, a VIII. Kiskőrösi Országos Ifjúsági Mazsorett fesztivál fílingje volt boszorkányos halloween party, amit az akasztói Kalmár Benedek dísztök-termelő is színesített kiállításával. Közel húsz csapat részvételével és több száz főnyi közönség lelkes biztatása mellett zajlott a látványos, zenés, táncos, akrobatikus program órákon át. Három kategóriában, szebbnél szebb ruhákban léptek parkettre a lányok Debrecentől, Nagykőrösön, Solton át, Vác és Kapuvár mellett, illetve természetesen a helyi, kiskőrösi csoportok is szép számmal. Nagy büszkeség városunknak, hogy több mint száz lány forgatja a botokat, képviselik Kiskőröst az ország számos pontján és határon túl is, hol szólóban, hol a fúvószenekarral karöltve. Többek között ezt is hangsúlyozta a rendezvény megnyitásakor Horváth János alpolgármester, amikor méltatta a fesztivál résztvevőit. A fergeteges délután jó hatással volt a zsűri tagjaira is, a boszorkánykonyhán vélhetően valami titkos bájital készülhetett, hiszen bőkezűen adakoztak. A megszokottnál több kiemelt arany oklevelet osztottak ki, amit hatalmas üdvrivalgással
fogadtak a csoportok. Voltak persze keserű könnyek is, hiszen a Zafír is joggal számított a legszebb oklevélre, és be kellett érniük az arannyal. A Rubint csoportunk ezüstje sem aratott sikert a lányok körében, a közönség annál nagyobb vastapssal jutalmazta a fantasztikus bemutatójukat. A Holdfényes lányok pedig már szinte hibátlanul teljesítenek jó ideje, úgyhogy számukra tényleg nagy érvágás lenne, ha már nem kiemelt oklevelet kapnának egyszer. Most mindenesetre a legmagasabb elismerést vehették át, mint ahogyan a Vadmacskák is szinte égig érő mosollyal fogadták a ritka szép kiemelt arany oklevelet. A Csillagfényes lányok ezüstöt kaptak. Gmoser György lányai nemcsak
szépek és mosolygósak, de nagyszerű csapatmunka áll mögöttük, összeforrott közösséggé érlelte őket az idő. A fesztivál különdíjasa lett Biácsi Bettina, aki a csoportok sikeréért vállalt áldozatos munkájáért kapott díszoklevelet és ajándékot. A versenyprogramok közötti szünetekben egy kis műfajváltással, de hatalmas sikert aratva lépett fel a Dulai Gyögy – Sólyom Fanni páros, valamint a tüneményes „kicsik”, Ványi Gábor és Csoszó Bianka. Az ünnepélyes eredményhirdetés történelmi pillanattá változott, amikor a Kiskőrös Város Fúvószenekarát és Mazsorett csoportját Támogatók Egyesülete elköszönt elnökétől, Tóth Sándortól, aki tíz éven át vezette az egyesületet. Az elnöknek a zsűriben ülő Dohos László Liszt-díjas karnagy is köszönetet mondott, és felejthetetlennek minősítette az együtt töltött időt. Mint mondta, kiemelt arany oklevelet adományoz
lelke mélyén Sándornak, aki magasra tette a mércét utódjának. Az egyesület vezetősége ezúton is köszöni emberségét, áldozatvállalását és továbbra is tiszteletbeli elnökeként tartja számon személyét. Mint ahogyan hálás szívvel köszöni a segítő szülők közreműködését, a szponzorok támogatását, minden áldozatvállalást, amellyel a fesztivál sikeréhez, a csoportok és a zenekar működéséhez hozzájárultak. A zenekar mazsorettes lányaink kísérete mellett önálló programmal is szórakoztatta a nagyérdeműt, igazi karneváli hangulatot varázsolva a fináléra. Gmoser István karnagy csapata nagyszerű munkát végzett, Barkóczi Norbert, Kőházi Attila, Kutyifa Gergő és Bárány Dániel szólójátéka pedig emelte az előadás színvonalát. Szép volt, lányok és fiúk! Supka Éva (fotók:www.kistersegimiujsag.hu)
találkozó elsődleges célja az anyatejes táplálás népszerűsítése. A délelőtt szakmai oldala mellett tapasztalatcserére, tanácsadásra és kötetlen beszélgetésre is sor került. A védőnők mellett táplálkozási és homeopátiás tanácsadó is segítette a kismamákat, akiknek csemetéire a Tarkabarka Játszóház jóvoltából képzett gyermekgondozók ügyeltek. KN
15
miújság KISTÉRSÉGI KI KIST KISTÉ KISTÉR K KIS ISTÉR IS ISTÉ IST STÉ STÉR S TÉR TÉ T ÉR É RS RS SÉG SÉ SÉGI É ÉGI GII G
2012. OKTÓBER
A HÓNAP MŰALKOTÁSA
Emlékezzünk KIVÉGEZTÉK ŐKET Kiskőrös: Október 19-én, pénteken 10.50kor koszorúzás a Petőfi Sándor Gimnázium emléktáblájánál. Október 23-án 9 órától ünnepélyes zászlófelvonás a Városháza előtt, 17 órától ünnepi szentmise a római katolikus templomban, 18 órától fáklyás felvonulás indul a Művelődési Ház elől. A KTKT Petőfi Sándor Gimnázium irodalmi műsora az ’56-os kopjafánál lesz, ünnepi beszédet mond Fodor Tamás történelemtanár. Koszorút helyez el az’56-os Szövetség, a Politikai Foglyok Szövetsége és Kiskőrös Város Önkormányzata. November 4-én, vasárnap 18 órakor gyertyagyújtás az ’56-os kopjafánál a forradalom áldozataiért, ünnepi beszédet mond Horváth János alpolgármester.
Soltvadkert: Október 23-án 16 órakor a Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola emlékműsora a művelődési házban, majd koszorúzás az 56’-os emlékműnél a Hősök terén. Beszédet mond Hozdik Zsolt katolikus esperes. Ünnepi testületi ülés lesz a művelődési házban, ahol átadják a város kitüntető címeit.
Kecel: Október 23-án 10 órakor ünnepi szentmise a katolikus templomban, ezt követően megemlékezés a Ligetben, az 1956-os emlékműnél. Ünnepi beszédet mond Haszilló Ferenc polgármester, Farkas Gergely, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője és Fejes István, volt városi POFOSZ-elnök. Közreműködnek a II. János Pál Katolikus Általános Iskola 8. osztályos tanulói. A megemlékezés az ’56-os emlékmű felszentelésével, majd koszorúzással zárul. Az emlékművet főtisztelendő Burányi Roland szenteli fel.
16
Kit golyó által, kit kötéllel, de a végítélet halál volt 163 évvel ezelőtt, amikor a tizenhárom magyar tábornokot kivégezték. Az aradi vértanúk halálának évfordulóján csak kevesen tisztelegtek történelmünk nagyjainak emlékfalánál a kiskőrösi szoborparkban tartott megemlékezésén. Pedig az is ritka pillanat, amikor olyan ünnepi szónokokat köszönthet Petőfi szülővárosa, mint Csorba László történész, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, aki gondolatait útmutatásnak szánta, amikor azt hangsúlyozta, hogy 163 év elteltével is erőt tudnak adni az aradi tizenhármak. Nem kisebb egyéniség dr. Kedves Gyula ezredes, hadtörténész, aki a múzeum galériájában nyitotta meg a Pátosz és humor címmel, Hermann Róbert és Dobák Géza gyűjteményeiből rendezett 1848-49 emlékezete kiállítását. „A 48-as forradalom résztvevői tudták, hogy történelmet írnak. Miért kellett a pátosz? Hogy az egyszerű polgár is megértse, miért fontos a forradalom. A nemzet felrázására kellett.” – mondta Kedves Gyula, és a kiállítás hangulatához igazodva maga is több humorral ízesített gondo-
lattal hívta fel a figyelmet egy-egy történelmi üzenetet humorosan, élcelődve továbbított alkotás jelentőségére. A szoborparkban, a Lavati Erzsébet és Szeitert Gábor pedagógusok által összeállított megható műsort illő tisztelettel és méltósággal adták elő a Wattay Középiskola és Szakiskola diákjai. Rajtuk kívül nem igazán voltak diákok, fiatalok, pedig azért
tananyag is a hősi halált halt tábornokok élete, munkássága és történelmi hagyatékaink köteleznek is a tiszteletadásra. Sajnos ma már nem lehet „előírni” olyan ünnepségeket, ahol illendő lenne minél több diák jelenléte. Talán könynyebb lenne az invitálás, ha mi, felnőttek jó példával járnánk előttük. Talán időszerű lenne ismét a nemzet felrázása? Supka Éva (Fotók: www.kistersegimiujsag.hu)
Vinczellér Imre: Szindbád hazatér Az Ágnes Galériába sokan azért térnek be, hogy megtekintsék egykori kalocsai rajztanáruk, Vinczellér Imre alkotásait. Szindbád hazatér című festményén alkotónk – Krúdy Gyula személyében – az újra testet öltött mesebeli figurát kívánta elénk varázsolni. Számomra egykor Latinovits Zoltán keltette életre Szindbádot. Latinovits máig kitörölhetetlen nyomot hagyott azok emlékezetében, akik látták Huszárik Zoltán filmjében. Képünk Krúdyvá átlényegült Szindbádja, ha a valóságban nem tudott útra kelni, akkor az álmok tengerén folytatta véget nem érő, kalandos világjárását. Festőnk jól örökítette meg az író mesébe illő alakját, aki az óbudai kiskocsmákban, s könnyűvérű lányok, unatkozó szépasszonyok társasá-
HA ISTEN VELÜNK, KI ELLENÜNK? Pál apostol levelének gondolata akár mottója is lehetett volna a csendesnapnak, amit a kiskőrösi gimnáziumban tartottak október második hétfőjén. A sokszínűség jegyében gazdag programmal várták a diákokat a tanáraik Farkas Sándor iskolalelkész szervezésében. Mint azt a lelkész elmondta, az egyházi iskolák hagyománya szerint e napon az Isten felé és a befelé, valamint a társak felé fordulásé az idő. A délelőtt folyamán kis csoportokban dolgoztak a gyerekek: foglalkozhattak nanotechnológiával, kísérletezhettek, sakk, logikai- és társasjátékok várták őket, zenélhettek, táncolhattak, festhettek, mozizhattak, riportokat készítettek. Volt, aki önismereti csoportban vett részt, ismerkedtek a mozgássérültek világával, de sportprogramokban is bővelkedett a nap, valamint főz-
tek, bort is kóstoltak . A csoportfoglalkozások után a sportcsarnokot töltötte meg a sok száz diák, hogy a Szélrózsa Band koncertjét követően Tamás-misén, a keresők miséjén vegyen részt. Az istentiszteleten, melynek középpontjában ugyancsak a sokszínűség állt, a Déli Evangélikus Egyházkerület képviseletében Gáncs Péter püspök, Radosné Lengyel Anna és Szabóné Mátrai Marianna, valamint Lupták György esperes, evangélikus lelkészek és lelkésznők mellett Seffer Attila katolikus plébános, Pénzes Péter
Godó Judit: Szerintem jót tett, hogy egyházi iskola lett a gimi, mert ezáltal többek lehetünk. Nagyon tetszett a nap interaktív része, különösen a fiatalos zene.
gában kereste a megnyugvást kalandozni vágyó testének-lelkének. Vinczellér Imre álomszerűen, varázslatosan örökíti meg azt a pillanatot, amikor az örök utazó egy átmulatott éjszaka után megfáradtan hazatér bérkocsiján. Krúdy érdeklődését az álmok jelentése iránt az általa gyűjtött álomfejtések könyvbe rendezése bizonyítja. Vinczellér egy elbűvölő utazás részeseivé teszi műalkotása szemlélőit. Festőnk „álmos” színei szűk körre korlátozódnak. Az általa kedvelt vörösesbarna színárnyalatok alkotják ezt a légies kompozíciót. A gomolygó hajnali ködből előbukkanó látvány arra ösztökéli a nézőt, hogy megszólaljon. „Író Úr! Ébresztő, hazaértünk, tessék leszállni!” Egy felejthetetlen, kalandos utazás végállomásán találkozhatnak Krúdyval azok, akik e remekművet megtekintik az Ágnes Galériában! LTÁ
tek képviselői a Luther-rózsa színeinek végigelmélkedésével mutatták be a teremtés sokszínűségét, majd személyes áldást osztottak az eléjük járulóknak. A mise részeként több formában léphettek kapcsolatba Istennel a diákok: az imádságjárás során leírhatták kéréseiket, kifejezhették hálájukat, képek, idézetek segítségével elmélyülhettek, mécsest gyújthattak. A szeptember óta új arculatot és mondhatni lelkületet váltott középiskolában eggyel többen járnak ma iskolába, hiszen Isten mindennapjaik része lett. Természetesen más és más hatással van a diákokra az új helyzet, a csendesnapon tapasztaltakból úgy tűnik, többen vannak azok, akik örömmel alkalmazkodnak a megváltozott körülményekhez. KN
TEMPLOMÉPÍTŐ PLÉBÁNOS
kerülhetünk a szeretethez, amit Isten áraszt.
Viczián Éva: Jó ötlet volt, hogy a sokszínűség került középpontba, megérintett, amiről beszéltek a különböző vallási felekezetek képviselői. Tóth Richárd: Tetszett, hogy a délelőtti foglakozásokon mindenki megnyilvánulhatott valamilyen formában. Nagyon szép, megnyugvást hozó élmény volt a közös áhítat, jó érzés volt, hogy több művészeti ág: a képek, a zene segítségével is közel
református, Boros Dávid baptista és Csóka Efraim pünkösdi lelkészek, valamint a hitoktatók is részt vettek. A különböző felekeze-
Székes Endre: A délelőtti programokon megtapasztalhattam a segítség élményét: adni és elfogadni is jó volt. Számomra hitelesek voltak az igehirdetések, az életből vett példák megérintettek, elgondolkoztattak.
Templomuk felszentelésének 50. évfordulóját ünnepelték a kaskantyúi katolikus hívek szeptember utolsó vasárnapján. A szentmisét Kovács János tábori lelkészszel és Kovács Sándor plébános orgonaszolgálata mellett Kiss Ernő atya celebrálta, akit templomépítőként tisztelnek a kaskantyúi hívek, hiszen Ernő atyának köszönhető a Fogolykiváltó Boldogasszony nevét és áldását viselő templom. A napjainkban oly gyakori lelki fogságokból való szabadulásért ma is hozzá imádkozunk. Az apát úr beszédében hálát adott, hogy fél évszázad múltán is áll a templom, hogy ötven év elteltével is ünnepelik a búcsút, és arra buzdította a híveket, hogy könyörögjenek a templom védőszentjéhez. Ernő atya több évtized után tért vissza Kaskantyúra.
Ez alkalomból megható gondolatokkal köszöntötte őt Filus János egyházközségi képviselő, a hívek nevében pedig Harkai Antalné és Móri Mátyás köszöntötték a kis falu templomépítő plébánosát. A Kiskőrösön 36 évet munkálkodó Ernő atyáért ajánlotta fel 85. születésnapja alkalmából, október második vasárnapi szentmiséjét Seffer Attila kiskőrösi plébános. A szentmisében Isten áldását kérve kívánt további erőt és egészséget életére, szolgálatára. (fotók:www.kistersegimiujsag.hu)
17
Kaskantyúi Más-Nap Bócsa kitett magáért A Harmónia Integrált Szociális Intézményben október közepén, a fehér bot napja alkalmából MÁS-NAP elnevezésű rendezvényt tartottak, melyre meghívták a solti tagintézményben és a kiskunhalasi pszichiátriai intézetben élőket és a munkatársakat is. – A program célja, hogy az egészséges emberek tapasztalják meg, hogy a hétköznapokban hogyan boldogulnak a bármilyen fogyatékkal élők. Az ellátást igénybe vevők és a kollégák alkotta csoportok játékos próbatételek, vetélkedők során próbálhatják ki, milyen vaknak, hallássérültnek, mozgáskorlátozottnak lenni, kerekesszékhez kötve élni – mondja az intézmény vezető ápolója, Zsubori Andrea. A csapatok bekötött szemmel szlalomoztak akadályok között, betömött füllel hallott történetet igyekeztek minél pontosabban továbbadni, kerekesszékben ülve közlekedtek időre az épület különböző részei között, felkötött karral sütöttek palacsintát, szájjal festettek. – A rendezvény ötlete egy hónapja az országos szakmai konferenciánkon fogalmazódott
18
meg bennünk – mondja Petrichné Veres Sarolta intézményvezető – amikor az ellátást igénybe vevők voltak az egyes témakörök előadói. A hagyományteremtő konferencián az intézmény lakói és a felkészülésükhöz segítséget nyújtó szakemberek osztották meg tudásukat, tapasztalataikat, élményeiket a hallgatósággal, így az ellátottak hite megerősödött abban, hogy az őket segítő szakemberek munkáját teszik hatékonyabbá azzal, ha bátran elmondják állapotukhoz, betegségükhöz fűződő tapasztalataikat, félelmeiket, nyíltan megfogalmazzák kérdéseiket. Ezért döntöttünk úgy, hogy ezen a MÁS-NAPon – amelynek jó apropót adott a fehér bot napja – az egészségesek és a fogyatékkal élők világát közelítsük egymáshoz. Nagy örömünkre a rendezvénnyel kapcsolatban – bár elfoglaltsága okán személyesen nem tudott részt venni – elismerését fejezte ki Minda László, a BácsKiskun Megyei Intézményfenntartó Központ vezetője is. KN
A bócsaiak jól imádkoztak, mert elmaradt a szombatra beígért országos eső, így zavartalanul tarthatták meg a hagyományos szüreti felvonulást, amelyen rendszerint a város apraja és nagyja képviselteti magát. Az embernek az az érzése támad, hogy erre a néhány órára kiürül a település, hiszen mindenki magáénak érzi a rendezvényt, ez pedig minősíti a közösséget, mégpedig kiválóra. A borókás hétvége már pénteken elkezdődött a parkerdőben tartott Dudás Lajos főzőversennyel, ahol a tavalyinál kevesebben álltak a bográcsok mellé, de a lelkesedésből idén sem volt hiány. A helyiek mellett a környékbeli jó barátok is fakanalat ragadtak, és itt voltak az erdélyi cimborák is, akikkel régi jó kapcsolatot ápolnak a bócsaiak. Olyannyira, hogy kirándulást szerveznek a Küküllő partjára, hogy az itteni gyerekek ismerjék meg az ottani életet, lássák napjaikat reggeltől estig, és természetesen természeti kincseikben, látványosságaikban is gyönyörködhessenek. Tízen főztek a bírák és a kóstolók, na meg a vendégek örömére a marhapörkölttől a birkán át, de akadt csirkeláb-, nyak-, zúzapörkölt, sőt még vaddisznóhús is rotyogott a bócsai Molnár Béla bográcsában, mi több, kecskehúst főzött Vida József, vagy ahogy ő nevezete: japán tehenet. Szabó Csaba (képen) olyan töltött káposztát kanyarintott, hogy vitte vele a pálmát és az első helyezést is. A második a
Népünnepély a csengődi falunapon Ac csengődi falunapok első napja a hagyományos Év Tanulója-faültehag téssel indult. Az idén Suba Melanie tés érdemelte ki e megtisztelő címet tanulmányi és versenyeredményeivel. Az esti művelődésiház-avató ünnepségen telt ház előtt szerepeltek a Flash Tánc Sportegyesület tehetséges csengődi növendékei, a nagykéri testvértelepülésről érkező
soltvadkerti Kolonusz Zoltán lett, aki tavaly az ötödik helyen zárt, idén mindenképpen dobogóra készült, lám, sikerrel főzte a birkapörköltet. Magyar tarka marhalábszár-pörköltjével Baranya Sándor (Söndör) állt a képzeletbeli dobogó harmadik fokára. Elkeseredésre azonban senkinek nem volt oka, hiszen minden résztvevő díjat kapott, amelyeket Szőke-Tóth Mihály polgármester adott át. A színes bócsai kavalkádban nem volt hiány zenében, táncban, sőt bőséget szimbolizáló rizsszórásban sem szombaton, és minden idők legtöbb lovasa vonult fel a bócsai utcákon, ahol az utcabeliek gazdagon terített asztalokkal várták a csettegőket, traktorokat, lovas kocsikat, de akadt ajtó nélküli Polski Fiat és egyéb kuriózumok, ahogy az már Bócsán lenni szokott. Természetesen a polgármester is betyáros külsőben köszöntötte a falu lakosságát, akik késő éjszakáig tartották a szüreti végzőt. (fotók: www.kistersegimiujsag.hu, facebook: Barcsik László)
Kovács Lilla népdalénekes és Maros Gábor, a térségünkbe hazajáró operaénekes. A művész Blum József zongorakíséretével előadott opera- és operettrészleteit vastapssal jutalmazta a közönség. A felújított ház szebbnél szebb kiállításokkal telt meg. Hortobágyiné Király Edina pirográf képei, Király Attila hajómakettje, Dobrovitz Zoltán mázasedény-gyűjteménye, Klajkó Benjáminné és Molnár Franciska kézimunkái, Dobrovitz Klára üvegművész, Gönciné Hesztner Anna gyöngyékszer- és Udvari Emese dísztárgykészítő alkotásai, a nagyteremben Flaisz János és Zsíros Zoltán festményei kápráztatták el az érdeklődőket. A szombati napon a vasút melletti park telt meg: a gyerekek arcfestésen, kézműves programokon, ugrálóvárban örvendezhettek, a felnőtteket a kiskőrösi mentősök egészség-szigetre várták,
Pápai áldás Rómából
A Páhin élő Győrfi Gábor és felesége, Krokovecz Piroska október 7-én ünnepelték 40. házassági évfordulójukat. Csaba fiuk, aki a szegedi hittudományi főiskola hallgatója, pápai áldást kért egyenesen Rómából szüleire, amit Podmaniczky Imre atya adott át az ünnepi szentmise végén. Hűségesküjüket megerősítve Gábor egykori násznagya, Dömök Béla bácsi is meghatódva „tanúskodott” ismét a szép családi körben.
Ezen a szentmisén adott áldást az állampolgársági esküt tett Győrfi Károly, Incze Ilona és Kinda Mihály részére
ahol szűrővizsgálatokkal, életmódtanáccsal szolgáltak. A családok, baráti társaságok, egyesületek a közösen főzött ebédet Turán Zoltán és Nikolett nótázása kíséretében fogyaszthatták el. A színpadi programok sok környékbelit is vonzottak. Látványos bemutatóval örvendeztette meg a közönséget a Ritmika Sportegyesület, amely minden korosztályával színpadra állt, a
helyi ovisok répameséje és a színes, több tájegység táncát bemutató helyi és kiskőrösi néptáncosok műsora is sok örömet szerzett a nézőknek. Ezután a Veritas együttes, Csepregi Éva, Dudás András és Kothencz Lajos énekeltette-táncoltatta meg a nagyérdeműt, majd az esti zenei stafétát Szekeres Mihály vette át. A tűzijáték a színvonalas rendezvény koronája lett. KN
Jubilánsok a hit évében
A jubiláns házaspárokért mondott misét Soltvadkerten Hozdik Zsolt esperes plébános. Kilenc házaspár járult az oltár elé, hogy megerősítse hűségesküjét, amelyet több évtizeddel ezelőtt tettek egymásnak ugyanígy Isten szent színe előtt. Különleges alkalom volt így, a hit évének kezdetén, amit minden szentmisén kihirdettek vasárnap. XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója
alkalmából 2012. október 11-i kezdettel hirdette a hit évét. Az év a Szentatya szándékának megfelelően jövő év november 24-én, Krisztus király ünnepén fejeződik be. Az esztendő minden katolikus hívő számára különleges alkalom arra, hogy megvallja hitét a feltámadott Krisztusban, hogy az egyház által őrzött örök hitet még jobban megismerje és a következő nemzedékeknek továbbadja.
19
miújság KISTÉRSÉGI K KISTÉR SÉGI
2012. OKTÓBER
BÚCSÚZUNK
EMLÉKTÁBLA ZSÓKÁNAK
A TEMETŐK CSENDJÉRE HANGOLVA Mondom néktek, mi mindig búcsúzunk… Aki ismeri vagy elolvassa Reményik Sándor versét, egy csapásra megérti, hogy egész életünk nem más, mint egy hatalmas búcsúzkodás. Örömökkel, boldogsággal, vidámsággal tarkított, terhekkel és fájdalommal nehezített búcsúzkodás. A keresztény ember készül erre, az istenfélő embernek hitem szerint könnyebb elfogadni és talán megérteni is a halál tényét, mert ahogy János apostol írja: „aki hisz énbennem,
ha meghal is, él." Persze mások elmúlása a keresztény embernek is fáj. Fájjon is. Kellenek a könynyek, kell a fájdalom, kell a gyász. Ahogyan Müller Péter írja: „Elengedni valakit nem azt jelenti, hogy megszűnik a fájdalmad. Amíg szereted, fájni is fog a hiánya. Ez nem baj. Attól még elengedheted. Sírva búcsúzunk egymástól, s ha igazi a szereteted, ez egy jó sírás. Elválasztva lenni bárkitől is, akit szeretünk: fáj. Ha már nem fáj: nem is szeretjük. (...) Az elengedés nem
Az elmúlás misztériuma Az elmúlás akkor nyer értelmet, ha tisztában vagyunk azzal, hogy mi az élet. Túl azon a gondolatkörön, hogy jöttünk valahonnan és megyünk is valahová, de hogy a kettő között mit keresünk itt, talán ez a tudatalatti legfélelmetesebb kérdése. A halál gondolata rémisztő. Nem csak a haláltól félünk, hanem mindentől, amiről nincs tapasztalatunk, elképzelésünk. Pedig a haldoklás folyamata a születéssel kezdődik. Az első lélegzetvétel magába foglalja az utolsót is, innentől kezdve senki nem tudja, mennyi van még hátra. Szeretteink elmúlása talán még jobban megrémiszt, ha arra gondolsz, hogy a még ma megérinthető kedvesed meleg teste egy pillanat alatt válik az örökkévalóság foglyává. Holott semmi sem bizonyosabb annál, mint hogy egyszer odaérünk. Ahhoz a kapuhoz, amely a túlvilágra nyílik. Oda test nem tud belépni, azt minden körülmények között itt kell hagyni. Idejöttünk, egyszer, tehát távozni is fogunk. Tudod, hogy egyszer elmennek szüleid, nagyszüleid, rokonaid, barátaid. De hogyan fogod megélni, kibírni? Hogyan viseled el a hiányt? Nem vidám dolog elmenni, de nem vidám itt hagyott-
20
nak lenni sem. A távozó készül levenni lelkének földi köpönyegét, egy új világra tekint, az itt maradó pedig saját fájdalmai között csak a hiányt öleli magához. Jó lenne, ha képesek lennénk egymást erősíteni. A távozó az itt maradtakat, a maradók a távozót. Fogadd el, hogy az óra ketyeg, és ne mulassz sokat. Ne sürgesd a pergő perceket, úgyis elég gyorsan vájják járataikat a múló napokban. Élvezd minden napod, használj ki minden lehetőséget szíved igazi örömének megélésére. Minek játszmákat játszani, minek fájdalmat okozni,
azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl. Nem azt jelenti, hogy elfelejtem örökre. Nem közönyt jelent. Az elengedés azt jelenti, hogy hagyom őt szabadon repülni, szállni, a maga útján – abban a biztos reményben, hogy visszatalál majd hozzám. De amíg nincs itt, mindig hiányzik. És fáj.” Ennek tudatában gyújtsunk gyertyát halottak napján, és elengedő fájdalommal sirassuk meg a temető csendjében szeretteinket, halottainkat. Supka Éva minek félni, amikor az egész egyetemes univerzum érted és miattad formázza a díszletét éppen olyanra, amilyen? Hogy nem tetszik néhány alkotóelem? Kisebb és koszosabb? Csúnyább és mogorvább? Mit számít? Csak az számít, hogy te mit gondolsz. Mit gondolsz arról, hogy mire fecsérled a drága időd. Szeresd addig szeretteidet, míg teheted, mert nem tudhatod, hogy kinek mennyi idő áll a rendelkezésére. Mert a szeretet az egyetlen hatalom, amely megbocsátó jóságánál fogva képes elhitetni, hogy az életnek nincs a halállal vége. Dulai Gabriella Erzsébet parapszichológus
BÉKE PORAIRA
Ponicsán Imréné, született Sziráczky Katalin több mint fél évszázada szerzett tanítói oklevelet a szarvasi Luther Márton Tanítóképző Főiskolán. Rövid ideig Pitvaroson tanítóskodott, majd szíve Kiskőröshöz, egy kiskőrösi evangélikus lelkészhez kötődött. Lelkészfeleségként az akkori idők „szokása” szerint nem foglalkozhatott választott hivatásával, a gyermekek okításával. De elkötelezettsége a pedagóguspálya iránt megmaradt, s hosszú ideig a család, a saját gyermekek nevelése területén teljesedett ki. Péter, Imre, Katalin és Orsolya, a négy gyermek töltötte be életét. 1964-ben az akkoriban megalakult kisegítő iskolai osztályhoz hívták tanítani. Szívesen vállalta a nehéz feladatot, s nyugdíjba vonulásáig ezen a területen dolgozott. Dolgozott? A gyógypedagógusi feladat nemcsak munka, nem csupán dolog. Gyógypedagógusnak lenni teljes embert kíván. A törődés, a minden percben való gondoskodás, a jó szó, a simogatás, s még sorolhatnánk, mi minden kell beleférjen a gyógypedagógus életébe. És Ponicsán Imréné Kata néni életébe mindez belefért. Nem lehet elmondani mennyi jóval, széppel tette a reá bízott gyermekek életét jobbá és szebbé.Mostanában nagy divatja van a korszerű pedagógiai módszertani eljárásoknak. Igen, kellenek a modern eljárások. De a Kata néni által magas fokon művelt gyermekközpontúság, egyszerűbben szólva szeretet nélkül mindez semmit sem ér. Köszönjük Ponicsán Imrénének, hogy kollégái, kartársai lehettünk. Köszönjük, hogy felnézhettünk rá, a PEDAGÓGUSRA, az EMBERRE! Drága Kata néni, nyugodj békében! Radicsné Szerencsés Terézia
Már Má ár két kéétt táborozás tábo tá boro bo rozá zás telt telt el el KisoroKiso Ki sorosziban szib sz iban an B Barabás arab ar abás ás Z Zsóka sóka só ka n nélkül. élkü él küll M Most ostt os október elsején tele lett a tábor szerető emlékezőkkel, barátokkal, szülőkkel, kollégákkal, Pestről, Szentendréről, Kisorosziból, ahol Zsóka letette névjegyét mint pedagógus, mint ember, mint nagyszerű szervező. És Kiskőrösről is mentek közel hatvanan. Zsóka mosolygott vissza rájuk a kapuból, ahogy ez mindig volt életében. Sajnos ma már csak fotója idézte a táborok hangulatát, önzetlen, kedves egyéniségét. Könnyes találkozás volt ez mindenkinek. Elsőként Némethné Szilva Judit, Zsóka közeli barátja méltatta a táboralapító munkáját, példamutató, egyedülálló gyermekszeretetét, humánumát, kifogyhatatlan ötlettárát. Majd Lőrincz Tiborné Valika, Zsóka pótmamája, testvérpótlója idézte fel értékes személyiségét, a névnapokon kapott különleges puszikat. Zsóka öccse, Barabás Ferenc a család nevében mondott köszönetet, mielőtt felavatták a tábor faházának falán a tiszteletére állított emléktáblát. A Kisoroszi tábor a jövőben Barabás Zsóka nevét viseli és mosolya továbbra is várja a kiskőrösi diákokat. –séva– (fotók: www.kistersegimiujsag.hu)
Tisztelői, barátai, volt kollégái és tanítványai kísérték utolsó útjára Takács Istvánt a kiskőrösi Petőfi Sándor GimnáziSzakközépiskola és Kollégium volt igazgatóum, Kertészeti e t Nyolcvan éves korában adta vissza lelkét a Teremtőnek ját. Nyol a férj, az édesapa, a közéleti ember, akit katolikus szertartás szerint szeri búcsúztatott Seffer Attila plébános és Bobek TaRavatalánál Domonyi László polgármester más káplán. káp búcsúzott a számos feladatot vállaló vezetőtől, aki hittel búcsúzot odaadással tevékenykedett az élet minden területén. és odaa gimnázium kollektívája és diákjai nevében Fodor Tamás A gimná tanár m mondott búcsúbeszédet. Személyes élményeiből merítve méltatta az embert, aki tekintélyes igazgató úrként is megmarad joviális Takács Pistának, s akiből a pozíció és a hatalom soha nem ölte ki a jó humorú, segítőkész embert. – 1957-ben, a forradalom után egy válságos időszakban kezdted tanári pályafutásodat szülővárosodban. (…) Bár harmincöt évre terjedő pedagóguspályádon mindössze tíz évet töltöttél szaktárgyaid tanításával, mégis úgy tartottad, igazi élményt nyújtott neked ez az időszak is. Tanítványaid szerettek, csak elhíresült beceneveden emlegettek. (…) Első igazgatóságod idején, 1960 és 62 között alapozódott meg a szakközépiskolai képzés, hogy aztán második igazgatóságod több mint két évtizede alatt kiteljesedjék iskolánk jelenlegi kettős profilja: gimnázium és kertészeti szakközépiskola. Amikor hetente kijártál a tanterületre, az nem egyszerűen az igazgató kötelező ellenőrző körútja volt, hanem a jó gazda gondossága. Gyakorlatiasságod és innovatív vénád nemcsak a szakmai fejlesztésekben, hanem a közismereti tárgyak rendszerének kialakításában is megnyilvánult. Amikor még a mainál jóval kevesebb jelentőséget tulajdonítottak a nyelvoktatásnak, Te már szorgalmaztad, hogy a hagyományos
KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetet minden kedves családtagnak, barátnak, közeli és távoli ismerősnek, szomszédoknak, a Helyőrségi Nyugállományúak Klubja tagságának, Kiskőrös Város Önkormányzatának, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének, akik szeretett feleségem, édesanyánk Fadgyas Istvánné temetésén jelen voltak, elkísérték őt utolsó útjára a búcsú, az emlékezés, a szeretet, a tisztelet virágaival és mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek.
A gyászoló család
orosz és német mellett angolul, sőt franciául is tanulhassanak diákjaink. Bár a gimnázium alapvetően a felsőoktatásra készít fel, fontosnak tartottad olyan gyakorlati képzések bevezetését, amelyek az érettségi mellé lényegében egy szakmát is adtak. Ilyen volt a gépés gyorsírás, a műszaki rajz és a humán szolgáltatások fakultáció. Kitűnő kapcsolatteremtő készségeddel igazodtál el a párt- és tanácsi hatalmasságok között, támogatásuk elnyerése mind iskolánk gyarapodását hozta. Ha kellett, megadtad a császárnak, ami a császáré, de megvédted kollégáidat, ha a hatalom kevesellte a párttagok számát, avagy templomba járás vétségében akart valakit elmarasztalni. Kapcsolataid átnyúltak a határokon, Te kezdeményezted a csehszlovákiai, ma már szlovákiai sítúrákat. A tarnówi kapcsolatok is a gimnáziumon keresztül indultak el, és a Berlin melletti Teltowba járhattak gyakorlatra a szakközépiskolások. Már akkor Erdélybe jártál, amikor az még nem volt divat. Nem kis kockázatot vállalva juttattál át könyveket a határon túli magyaroknak, a Koltóról hozott somfák máig a Te emlékedet idézik a Petőfi-szülőház udvarán. Híven őrzött nemzeti elkötelezettséged nem pántlikás nagy szavakban, hanem az ehhez hasonló tettekben és a Petőfi-kultusz támogatásában
nyilvánult meg. Kezdeményezésedre indult 1985-ben a Petőfi nevét viselő iskolák országos találkozója. Ezek a rendezvények máig az akkori kiskőrösi forgatókönyv szerint zajlanak. Bátorságodat bizonyítja az akkoriban indexen lévő Czine Mihály irodalomtörténész meghívása. A második világháború végén szemtanúja voltál, hiszen a szomszédban laktál, amikor leégett az akkor még polgári iskola teteje. Az izzó palák egészen a házatokig repkedtek. Mint már nagyobbacska gyermek biztos gondoltál arra, hogy ezt majd újjá kell építeni. Azt talán akkor még nem sejtetted, hogy éppen Te leszel az, aki majd egy életen építed, gyarapítod ezt az intézményt a szó nemcsak eredeti, de erkölcsi értelmében is. Nem is olyan rég még az Árpád úton sétálva gyakran láthattad a
Takács István (1932-2012) gimnáziumból kitóduló hangos gyereksereget, akik már nem köszöntek a feléjük ballagó szikár öregúrnak. Érthető, hisz meg sem születtek még, amikor nyugdíjba mentél. Ugyanakkor szeretném hinni, hogy jóleső érzéssel néztél fel az épületre, az új szárnyra, a sportcsarnokra, és Madáchcsal mondva elégedetten sóhajtottál fel: „ Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az alkotó pihen.” Pihenj tovább, igazgató úr, béke poraidra!
21
miújság KISTÉRSÉGI KISTÉ KISTÉR KIST KIS K IS IISTÉR IST STÉR S TÉR T TÉ ÉR É RS SÉ ÉGI É GII G
Speciális tanösvény Kiskőrös szélén, az Izsáki út mellett, a Vinotrep Kft. és Renault szalon között húzódik egy kis sziget, amelyről a járókelő aligha mondaná meg, hogy természetvédelmi szempontból is értékes terület. Berkecz Mónika önkéntes természetvédő legalábbis felfedezte, és hosszan áradozott a tavasszal nyíló gólyahírről, a nyáron pompázó íriszekről, a kicsiny kis sziget madárvilágáról. Valahogy a Pál utcai fiúk története jutott eszembe, amikor a speciális iskolások nyomába eredtem, akik gőzerővel takarították a területet a számomra is újdonságnak számító, kisebb tavacskákkal tarkított kiserdőben. A kiskőrösi Integrált Közoktatási Intézmény, közismert nevén speciális iskola ÖKO iskola, így nagy hangsúlyt fektetnek a gyermekek környezettudatos magatartásának kialakítására. Az ÖKO team vezetője, Fazekasné Tatai Renáta segítségével vették fel a kapcsolatot Berkecz Mónival, aki tanösvényt alakít – vagy mondhatni alakított – ki. Az iskola több felső tagozatos osztálya részt vett már a terület takarításában.
A háttérben már látszanak a sárguló falevelek, a kert végében pedig teljes pompájában virul a májusi orgona. A fülemnek nem hittem, amikor Sáfárné Mariann barátnőm újságolta a hírt, így kénytelen voltam személyesen meggyőződni a kaskantyúi kis tanyán most is nyíló orgona virágzásáról. Tavaszi illattal, anyák napi díszben tündököl az erőtlen őszi napfényben a Wattayak birtokán, hiszen gyorsan megismerem a tanya 1800-as évekre viszszanyúló történetét, amikor még a Wattay család tulajdonában volt a
A 10. osztály a „Mit tehetek a környezetemért” című projekt során egy délelőttre ajánlotta fel segítségét. Ezen a napon a 6. osztályosokkal együtt tevékenykedtek a területen Sáfárné Csengődi Mariann tanárnő vezetésével. Kisebbek és nagyobbak jó kedvvel, énekszóval végezték a nem könynyű munkát. A projekt során madáretető és madárodú készítését vállalják és természetesen a tanösvényen találnak helyet nekik. –sé–
A kikerics hattyúdala Kiskőrös egyik büszkesége a Szücsi erdő, mely ritka növényvilágával méltán került a legvédettebb tájak sorába. Komoly munkát jelent a rend feletti őrködés, ezt Bíró László mezőőrtől tudom, akinek köszönhetően láttam az őszi kikerics utolsó virágait. Laci minden zugát ismeri az erdőnek, így pontosan
tudta, hol látunk még szép példányokat, de az elnyílt virágokból látni lehetett, hogy néhány héttel ezelőtt még csodálatos virágszőnyeg díszítette az erdő tisztásait. Hasonló virágtengert fotózott a Páhi melletti Kolon-tó területén Balázs Istvánné Margó, amely szintén térségünk védett tájegysége. –sé–
22
Orgona a Wattay-birtokon 300 hektáros terület, és ami mára jócskán felaprózódott. A takaros kis tanya jelenlegi tulajdonosa Csengődi Sándor, aki féltve vigyázza a családi örökséget, így a mestergerendában még látszik az 1887-es dátum és a Tsengodi név. Az idő és a történelem végtelensége mellett számomra mégis a kis orgonabokor jelentette a legnagyobb csodát. Biztosan van rá meteorológiai magyarázat, a hirtelen jött csapadék, vagy a hosszú ősz, mégis megható mementója a tavasznak, így mindenszentek felé közeledve. –sé–
Tökéletes őszi falatok Karfiolkrém 4 főre: 1 közepes fej karfiol 1 dl házi majonéz 1 dl tejföl fél fej (lila)hagyma só, frissen őrölt bors
A kertekben is ősz van Október közepétől kerüljünk mindenféle trágyázást, mert a fű nyugalmi időszakba lép – mondja Biber József. – Ha ilyenkor túlhajszoljuk, egy havazás után megtelepedhet rajta a hópenész, amelynek eredményeképpen foltokban kipusztulhat. Továbbra is nyírjuk rendszeresen, mert egy havazás hatására berohadhat. Pótolni még érdemes a füvet, de locsolni csak indokolt esetben szabad. Az örökzöldek utolsó permetezést igényelnek idén, gomba- és rovarölő szerrel. Nitrogénben gazdag tápanyagot már egyáltalán ne kapjanak, de a káliumos műtrágyázást vagy káliumtartalmú lombtrágyázást meghálálják, mert ez a növekedés mérséklésével a fásodást segíti elő, ezáltal a téltűrésük növekszik. A fagytűrő hagymás növényeket – a tulipán- és liliomféléket – ki lehet ültetni, és már ki lehet szedni a földből az áttelelő hagymásokat: a kardvirágok egy részét, a dáliákat, a kannavirágot. Alkalmas az idő az örökzöldek ültetésére, de fontos, hogy ne a multicégek által forgalmazott, olcsón beszerezhető, külhoni fajták közül válasszunk, mert azok a telet lehet, hogy kibírják, de a nyarat már biztosan nem. Az utóbbi évek tapasztalata szerint a lakóhelyhez
legközelebb eső, termelő faiskolák kínálatából érdemes választani, mert az ott termesztett növények ebben a talajban és ezen a klímán növekednek, tehát edzettebbek. A kiválasztott növényt sok vízzel, érett marha- vagy lótrágyával kevert földbe ültessük el. Ügyeljünk arra is, hogy avarral, fűrészporral vagy valami mással takarjuk be a talajt a növény körül, hogy fagymentesen tartva azt, a gyökerek a tél folyamán is fölvehessék belőle a vizet. A cserjék ültetésével várjunk tavaszig, a lombos növényeket – köztük a gyümölcsfákat – pedig mindenképpen csak a teljes lombhullás után ültessük. Az olyan kerti tavakat, amelyekben halak élnek, és lombos fa veszi körül, hálós anyaggal fedjük le, vagy mindennap halásszuk le.
Szeptember 29-én a kiskőrösi szabadidőparkban rendezte meg a „Megóvlak” Állatbarát Alapítvány első családi napját az állatok világnapja alkalmából. A szervezők gondosságát dicséri, hogy egy kis gasztronómiát is beiktattak a tartalmas programok közé. Arra kértek, hogy készítsek kóstolót húsmentes fogásokkal. Szívesen tettem eleget a felkérésnek, és örömmel töltött el a látogatók nyitottsága, érdeklődése az új ízek iránt. Sokan kérték a recepteket is, de bízom abban, hogy azok is örömmel teszik a gyűjteményükbe, akik nem tudtak részt venni a rendezvényen. hagymát, hozzáadjuk a meghámozott, kockákra vágott krumplit, a héjából kikapart sütőtök húsát, a narancslét és az alaplevet. Sózzuk, borsozzuk, és addig főzzük, míg a krumpli megpuhul. Blenderben, vagy botmixerrel pürésítjük a levest,
A karfiolt kevés sós vízben puhára pároljuk, leszűrjük, botmixerrel pépesítjük, hozzákeverjük a majonézt és a tejfölt, ízesítjük sóval, borssal és hagymával. Behűtve, kenyérre kenve, paradicsommal kínáljuk.
Sütőtökkrém-leves 4 főre: 5 dkg vaj 1 fej hagyma 1 kg sütőtök 1 nagy krumpli 1 liter zöldség alaplé (könnyű zöldségleves szűrt leve) 2 dl tejszín 1,5 dl narancslé só, frissen őrölt bors 2 csipet őrölt gyömbér frissen reszelt szerecsendió A sütőtököt négybe vágjuk és sütőben (magok nélkül) megsütjük. A vajon megdinszteljük az aprított
a reszelő kislyukú oldalán, majd összekeverjük a többi hozzávalóval. 1-2 órára betesszük a hűtőbe,
hozzáadjuk a megmosott vörös lencsét, a babérlevelet, és felöntjük annyi vízzel, hogy kb. két ujjnyival lepje el a lencsét. Sózzuk, borsozzuk, majd kis lángon, néha megkeverve, fedő alatt hagyjuk szétfőni (kb. 30 perc alatt). A végén belekeverünk egy kiskanálnyi mustárt, és ízlés szerint fűszerezzük egy-egy csipet őrölt korianderrel, gyömbérrel, szerecsendióval és római köménnyel.
Vichyssoise hogy összeérjenek az ízek, majd kenyérrel, vagy zöldséghasábokkal tálaljuk. belekeverjük a tejszínt és fűszerezzük gyömbérrel, szerecsendióval. Pirított tökmaggal, pár csepp tökmagolajjal tálaljuk.
Cukkinikrém sárgarépával 4 főre: 2 zsenge cukkini 2 sárgarépa 2 evőkanál (házi) majonéz fél citrom reszelt héja és leve 1 kiskanál méz 1 kis csokor kapor és petrezselyem, aprítva só és frissen őrölt bors A cukkinit és a sárgarépát lereszeljük
Vöröslencse-pástétom 4-6 főre: negyed kg vörös lencse (zöldségesnél, bioboltban kapható) 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 kiskanál mustár (lehet magos is) 1 babérlevél kevés olívaolaj só, kevés frissen őrölt bors ízlés szerint őrölt koriander, római kömény, gyömbér és szerecsendió víz Az apróra vágott vöröshagymát az olajon üvegesre dinszteljük,
(póré-krumpli krémleves) 4 főre: 25 g vaj arasznyi póréhagyma 4 db krumpli húsleves a felöntéshez só és frissen őrölt bors 2 dl tejszín tej, szükség szerint snidling a tálaláshoz A vajon üvegesre dinszteljük a felaprított pórét, hozzáadjuk a hámozott, felkockázott krumplit, sózzuk, bőkezűen borsozzuk, felöntjük húslevessel és puhára főzzük. Blenderben, vagy botmixerrel, a tejszínt hozzáadva pürésítjük, és tejjel beállítjuk a sűrűséget krémes, bársonyos állagúra. Aprított snidlinggel megszórva, langyosan, vagy hidegen tálaljuk.
23
2012. OKTÓBER Skorpióról gyakran mondják, hogy ez a „legrosszabb” jegy. Ez természetesen nem igaz! A Skorpiót annyi energia fűti, hogy az már ellenállhatatlan, ha ezeket az energiákat pozitívan irányítja, óriási eredményeket érhet el mind fizikailag, mind érzelmileg. A féltékenység a legnagyobb hibája, amit a szerelem bűvöletében élő Skorpió a vad becserkészésére fordít, és kitart még akkor is, ha már nyilvánvaló, hogy kiválasztott szerelme nem hozzá való.
TABDI NAGYOT ALAKÍTOTT
A SKORPIÓ féltékeny, de kitartó szerelmes SKORPIÓ – SKORPIÓ Ez a partnerkapcsolat misztikus kötelék. Mindkét fél egészen karmikusnak gondolja, vagyis már a kapcsolat kialakulásának kezdetén úgy érzi, hogy mélyen ismeri a másikat. Nagyon harmonikus kapcsolat, mivel azonos a romantika iránti igényük és a társadalmi beállítottságuk, és ugyanazok a személyes értékek élnek lelkükben, sőt, többnyire pontosan úgy is fejezik ki az egymás iránt érzett szerelmüket és ragaszkodásukat, ahogyan a másik azt elvárja tőlük. Hasonló az ízlésük és értékelik egymás jó tulajdonságait, így minden esélyük megvan arra, hogy ez egy boldog és tartós kapcsolat legyen. SKORPIÓ – NYILAS Jól érzik magukat egymás társaságában és jókat tudnak beszélgetni. Skorpió érzi azt, hogy Nyilas megérti őt, és segíti abban, hogy szavakkal is ki tudja fejezni érzéseit. Tudják, hogy hogyan tehetik harmonikussá mindennapi életüket, és meg is őrzik ezt a jó szokásukat, hiszen gyengéden bánnak egymással és ösztönösen ráéreznek egymás gondolataira. SKORPIÓ – BAK Partnere mellett Skorpió érzi, hogy tombolnak lelkében a szenvedélyes és az aggodalmaskodó érzések. Őrülten vágyik arra, hogy Bak kimutassa szeretetét, azt a szeretetet, amit csak lelki gátlásainak leküzdése után lesz képes éreztetni vele. Ezért kapcsolatukra rányomja bélyegét a szenvedély tüze és az eltávolodás jege közötti ingadozás. SKORPIÓ – VÍZÖNTŐ Ha Vízöntő ugyanabban az évben született, amelyikben Skorpió,
24
akkor azt veheti észre, hogy kivetíti párjára azt a jellemzőjét, hogy egyik krízisből esik a másikba. De a korkülönbségtől függetlenül is ez egy intenzív kapcsolat, amelyben nagy hangsúlyt kap az erő és az erőtlenség kérdése. Legjobb, ha elkerülik az erőharcokat - amelyeket általában Skorpió nyer meg, hiszen ő partnerével ellentétben nem retten vissza a kapcsolat romba döntésének gondolatától sem, ha a dolgok annyira súlyosra fordulnának. SKORPIÓ – HALAK Egy nagyon erős, eleve elrendeltnek érzett kötelék látszik Skorpió és Halak között – amit már első találkozásuk alkalmával is felismernek. Sok-sok bonyodalmat kell megoldaniuk. Skorpió megérteti partnerével, hogy a rejtett érzelmi tényezők milyen fontos szerepet játszanak az életben. Kapcsolatuk meglehetősen mozgalmas: féltékenységből, bizonytalanság-érzésből és szexuális ösztöneik erejéből fakadóan mindketten átélnek személyiségi kríziseket.
erejét. Ezen képességének köszönhetően a kapcsolatuk nem veszít szikrázó erejéből, és gyakran úgy érzi, hogy Bika néha egészen úgy bánik vele, mint egy új szeretővel.
hogy társa önző magatartása felbőszíti, ami miatt rengeteget csetepatéznak egymással. Ez megfűszerezi szexuális életüket, ugyanakkor viszont rombolja a kettejük között kialakult harmóniát is.
SKORPIÓ – IKREK SKORPIÓ – SZŰZ Skorpió az első találkozás alkalmával még nem adja át magát teljesen, hiszen megérzi azt, hogy ez a kapcsolat olyan erős elkötelezettséget von maga után, amit talán nem biztos, hogy vállalni akar. Azt is mondhatnánk, hogy ez egy „karmikus" kötelék. Ha mégis kialakul a vonzalom kettejük között, az meg is marad.
SKORPIÓ – KOS SKORPIÓ – RÁK Skorpió képes arra, hogy mindennapi teendőit úgy intézze, hogy azok sohase ütközzenek partnerével. Van valami „gésaszerű" hangulat abban, ahogy Skorpió megközelíti ezt a kapcsolatot, és hajlamos arra, hogy felkavarja Kos legmélyebb és legveszélyesebb érzelmeit is. A szenvedélyek szárnyra kapnak, és hosszú utazásra röpítik kettejüket Érosz rejtett világának felfedezésében.
Skorpió és Rák kapcsolatában minden esély megvan arra, hogy harmonikus családi életet teremtsenek együtt. Tehát alapvetően a harmóniára utal ez a kapcsolat – amiben mindkettőjüknek megvan az esélye a boldogságra. Erős a kettejük között meglévő kötelék, így sok megpróbáltatást le tudnak küzdeni együtt, hiszen legbelül érzik azt, hogy összetartoznak.
SKORPIÓ – BIKA
SKORPIÓ – OROSZLÁN
Skorpió ragaszkodik ahhoz, hogy megtartsa a romantika hangulatát kapcsolatukban, hisz nem tudja elfeledni az apró, érzéki érintések
Skorpió egy harcos temperamentumú partnerhez vonzódik, aki rendkívül fontosnak tartja az önérvényesítést. Ugyanakkor gyakran érzi azt,
Rendkívül nagy különbség van a két személyiség között. Szűz mellett Skorpió folyton meglepetésekkel találkozik, amelyek próbára teszik őt. Saját magatartásával pedig gyakran kiváltja az ellenkezést partneréből. Ez hozzájárul ahhoz, hogy amikor Szűz ingerlőnek tartja Skorpió társaságát, viselkedésével képes óriási szakadékot kialakítani kettejük között. Ennek a kapcsolatnak az egyik legfőbb üzenete az, hogy ha fontosnak tartják a harmóniát, csak rajtuk múlik.
Nem szokatlan a térség lelkes településétől, hogy minden rendezvényét a szervezettség és alaposság jellemzi, ahol mindenki kitesz magáért a programok sikere érdekében, és hogy a vendégek jól érezzék magukat. A hagyomány idén is folytatódott. Németh Zoltán tabdi festő kiállításának megnyitójával vette kezdetét a Tabdi Szüreti Napok programsorozata, a kiállítást a vérvölgyi testvértelepülés delegációjának jenlétében Fábián Sándor polgármester nyitotta meg. Németh Zoltán közel 15 éve alkot, képei a környékbeli tájakat, az itt élők mindennapjait ábrázolják, de csendéletet és portrékat is fest. Szombat reggel Dutrák duruzsolására ébredt a falu, mintegy tizenöt, a helyiek mellett kiskőrösi és kaskantyúi gép is dübörgött. Egész nap nyitva állt a vendégek előtt Judák Ferenc pincéje, melyben magángyűjteményét tekinthették meg, Földi István pedig kádárszerszám-gyűjteményét tárta a látogatók elé. Az idei termésért adtak hálát a hívek a katolikus templomban az ökumenikus istentiszteleten. A gyönyörűen elrendezett, feldíszített oltár Lengyel Pálné keze munkáját dicséri. A tavalyi nagy siker után másodjára is megrendezett játékos vetélkedőn – Must vagy soha! – az első helyet holtversenyben a borászok
és a képviselők csapata szerezte meg. A délutáni szüreti felvonuláson 21 kocsi, 14 hintó és több mint 30 lovas vett részt Stadler Miklós, Lengyel Pál, Kerékgyártó János, Kiss Attila, Hetényi Mihály, Sipiczki András, Fuszanecker János, Pszota Gyula, Kádár József, Hetényi Vivien, Sipiczki Andrea, Lengyel Dóra, Krizsán Attila és Gudman Lajos szervezésében. A hagyományőrző szüreti műsorban a bíró és a vajda családja szórakoztatta a nézőket, melynek végén a hagyományos táncokat ropta kicsi és nagy. Fábiánné Léder Katalin 55 helyi lakost tanított be a táncokra, Picard Endréné 21 gyermeknek tanított be cigánytáncot. Brányáné Hegedűs Margit az asszonykórust vezényelte, akik szüreti dalokkal örvendeztették meg a közönséget. A közel száz szereplő jelzi, a szüreti nap valóban az egész falut megmozgatta. A Főnix Tánciskola produkciója után Kovács Evelin ifjú énekes mutatkozott be, a 17 éves tabdi lány három éve tanul énekelni. A Tabdi Felnőtt Színjátszók kabaréja nem hagyta nyugodni a rekeszizmokat. A telt házas előadást Picard Tünde vezetésével vitték sikerre a komédiások. A Tabányi harmonikaiskolájában tanult Dudás András estje után bálozókkal népesült be a főtér. KN
IZSÁKI TÁNCOS NAPOK A Sárfehér Napok ugyan elmaradt, az izsákiak azonban nem hagyták elmúlni az őszt nagyrendezvény nélkül. Civil összefogással és önkormányzati támogatással valósult meg a szeptember utolsó hétvégéjén rendezett Amatőr művészeti és nemzetközi néptánctalálkozó. A délelőtt a modern táncok jegyében telt, Mondok József polgármester délutáni megnyitóját az izsáki zeneiskolások citerazenéje és dalai követték. A rest és a szorgos lány története, valamint a drámaszakkörösök előadása sok nézőt vonzott a térre, a gyerekek szereplését vastapssal jutalmazta a közönség. A koncerteket követően porzott a színpad a néptáncosok lába alatt, az előadások fergeteges
táncházba torkolltak. Mindeközben a katolikus templom kertjében a Szent Mihály napi családi forgatag ragadta magával a kicsiket és nagyokat: Beer Miklós váci püspök beszélt a család értékéről, a gyerekek kézműveskedhettek, régi népi játékokat próbálhattak ki. Tánc- és énektanulás, kiscsoportos beszélgetések tették emlékezetessé az együttlétet. Alkotási lehetőséggel és arcfestéssel több helyszínen is várták a gyerekeket, és az sem csalódott, aki vásári hangulatra vágyott. A festészet, a mozi, sport és Kovács Kati rajongói sem távoztak élmény nélkül az izsáki vigasságokról, melyet Welcome koncert zárt. KN
SKORPIÓ – MÉRLEG Ha Skorpió ugyanabban az évben született, amelyikben Mérleg, akkor azt veheti észre, hogy kivetíti párjára azt a jellemzőjét, hogy egyik krízisből esik a másikba. De a korkülönbségtől függetlenül is intenzív kapcsolat ez, amelyben nagy hangsúlyt kap az erő és az erőtlenség kérdése. Legjobb, ha elkerülik az erőharcokat, amelyeket általában Mérleg nyer meg. Dulai Gabriella
25
miújság KISTÉRSÉGI
2012. OKTÓBER
Apró · Ingyen · Apró Aszódi Csaba autójavítás, autódiagnosztika, elektromos szervókormányok javítása. Tel.: 06 70-332-1312 Kornóczi Zoltán autóklíma, autódiagnosztika. Tel.: 06 70-453-6648 Redőny, reluxa, roletta, szalagfüggöny, napellenző, szúnyogháló. Zsubori Zoltán, tel.: 06 30-400-4474, 06 78-446-169 Kiskőrösön a fürdőhöz közel négyszobás családi ház igényesnek eladó. Tel.: 06-20-541-4004 Weblapszerkesztést, otthoni számítógép-szervizelést vállalok. Tel.: 06 20- 512-48-75 Eladó ház Kiskőrösön, teljes berendezéssel a Thermál fürdőtől 600 m-re, nyugodt, csendes zöldövezetben, alacsony rezsivel. Tel.: 06-30-9763-991 Nem boldogul a könyveléssel? NAV-ellenőrzés előtt áll? Bt.-k, kft.-k, őstermelők, egyéni vállalkozók könyvelését, személyi jövedelemadóbevallásának elkészítését vállalom. Tel.: 06 30-308-0377 Fogyasztás, allergia kezelése akupunktúrával, vércsepp-analízis, nyirokmasszázs, fülbelövés csecsemőkortól. Tel.: 06 30-962-0687 Megbízható, temperamentumos nyugdíjas hölgy munkát vállal. Idősgondozás, gyermekfelügyelet, kerti-és házimunka, stb. Tel.: 06-20-434-9117 Teljes körű könyvelést és környezetvédelmi termékdíj-ügyintézést, bevallást vállalok! Tel.: 06 20-987-6956 Villanybojler-tisztítást vállalok. Tel.: 06 20-413-1875 Pénzügyi és jogi tanácsadás, eltűnt adósok felkutatása, végrehajtási ügyek teljes körű ügyintézése jogi háttérrel. Tel.: 06 70- 334-7538 Lóval földmunkát és fuvarozást vállalok. Tel.: 06 20-413-1875 Matematika korrepetálást, vizsgára készítést vállal friss diplomás matematikus. Tel.: 06-70-330-9979 Személyi kölcsön és jelzáloghitel leggyorsabban. Tel.: 06 20- 522-7056 Német nyelvből korrepetálást, nyelvvizsgára felkészítést vállalok. Tel.: 0630-226-7877 Alsó tagozatosok korrepetálását és magyar, valamint történelem tárgyból felsősök tanítását is vállalom. Tel.: 06 20-556-5918 Testbarnítás! Aruba-Tan UVmentes, szórópisztolyos barnulási lehetőség! Egészséges, kockázat nélküli barnaság! Szép, kreolos bőrszín néhány perc alatt. Bejelentkezés: 06 70-385-6105
26
Kiskőrösön matematika korrepetálást vállalok, általános iskola felső tagozatáig. Tel.: 06-20- 294-5544 Kiskőrösön a központban egyszobás földszinti lakás eladó. Tel.: 06 30- 475-1365 Városközpontban polgári ház eladó. (Kiskőrös, Kálvin u. 7.) Tel.: 06-70-453-3183 Hévízen kiadó december 8-15ig egy kétszemélyes apartman. Tel.: 06-20-312-2603 Eladó Kiskőrösön kitűnő állapotban lévő Palace lexikon 1896-os kiadásban 1-18. kötet (teljes sorozat díszkötésben), valamint A magyar nemzet története 1-10. kötet (teljes sorozat díszkötésben) az Athaeneum Rt. 1898-as kiadásában. Szép karácsonyi ajándék! Érd.: 78/ 311-618, 30-228-50-58 Akasztón összkomfortos csalási ház eladó a Dózsa Gy. u. 18 sz. alatt. Kiskőrösi panellakás-csere is érdekel! Tel.: 06 20/9351-984 Rajzoktatás gyerekeknek és felnőtteknek! Tel.: 06 70-376-5203 Budapest III. kerületében, Békásmegyeren 60 nm-es üzlethelyiség eladó. Tel.: 0620-3120618 Jó állapotban lévő fahordók eladók (20, 30, 40 hl-esek). Tel.: 06 20 962-7460 Albérlet kiadó Kiskőrösön a Penny mellett, garázzsal. Tel.: 06-20/592-6682
„A halál a belekben lakozik.” (Hippokratész)
Az egészség a legfontosabb! Őrizd meg! Tegyél érte!
A vastagbél tisztításával számos betegség megelőzhető, gyógyítható. A béltisztítás legmodernebb kivitelezési módja a
COLONHIDROTERÁPIA. Fájdalom- és szagmentes! Kíméletes beavatkozás, teljes diszkrécióval! Részletek:
Dulainé Ági Tel.: 06 20-315-9942 www.colonhidroterapia.hu
Vancsura bácsi 90 éves A Páhin élő Vancsura Sándorr október 16-án tölti a 90. születésnapját. Családi körben ünnepelt a kedves „öregúr”, öregúr” aki természetesen korát meghazudtoló fiatalsággal fogadta a köszöntéseket, többek között Oroszi István polgármester jókívánságait, aki egyúttal az Orbán Viktor
miniszterelnök által aláírt oklevelet is átadta Sanyi bácsinak. Születésnapján saját versével köszöntötte Farkas Sándorné Marika néni és evangéliumi igével Győrfi Csaba, a szegedi Hittudományi Főiskola növendéke, aki Sanyi bácsi szomszédságában él.
Sámel Réka bajban van Kedves Olvasóink! Bizonyára emlékeznek a soltvadkerti Sámel Rékára, aki 15 hónaposan kapott új májat Németországban. Csak segítő szándékú és adakozó emberek, a rokonok, barátok jóvoltából tudták megmenteni a kislány életét. Az operáció sikeres volt, már egy éve, hogy Réka itthon gyógyul és erősödik. Egészen mostanáig. Sajnos olyan problémák merültek fel, melynek kivizsgálására csak a műtét helyszínén, tehát a német kórházban kerülhet sor, hiszen várhatóan újabb operációra lesz szükség, információink szerint nem a korábbi műtét szövődményeként
keletkezett gondok miatt. A család ismét anyagi segítségre szorul. János és Renáta, a szülők ezúttal nem tudják, hogy újabb kampányt indítunk. Ha tehetik, az alábbi számlaszámra küldjék segítségüket: K&H 10402379-78575150-55511007 -sé-
A 30. osztálytalálkozó A Amennyire fájdalmas az idő múlása, annyira örömteli egy-egy osztálya találkozó, ahol évek óta nem látott ta régi cimborák borulnak egymás ré nyakába, mint például szeptember végén tettük mi, a hajdani G.IV.b, a Fröccsben tartott összejövetelen. Arányaiban szenzációs létszámmal, hiszen az eredeti 27-ből „csak” hatan hiányoztak. Ki Kecskemétről, ki Szegedről jött el emlékeivel, fotóival a zsebében, de többségünk Kiskőrösön és a környékén él.
kategóriájába esett nálunk. Így aztán egy „dühös”, de annál összetartóbb és a tanuláson kívül mindenben élen járó osztályt kapott Kelemen Ildikó tanárnő, aki sajnos nem tudott eljönni családi elfoglaltsága miatt a találkozóra. Hajnalig beszélgettünk a Szentpéteri Pince borai és Nagyné Trepák Erika sültes táljai mellett. A Tabdin élő osztálytársunk vendégelte meg a csapatot, mi pedig szervezőként Szabóné Lizával, egy tortával köszöntöttük az osztályt, képzeletben azokat is, akik valamiért nem tudtak eljönni. Sírtunk és nevettünk filléres emlékeinken, életünk fordulatain, történésein. Jólestünk egymás lelkének és szentül fogadtuk, hogy jövőre is összejövünk egy bográcsos mellett valahol. És ha a G.IV-b-ből nem derült volna ki, persze, hogy a kiskőrösi gimnázium padjait koptattuk. –supi–
... és a hatvanadik A Thermál étteremben tizenhárman gyűltek az asztal köré, legnagyobb szívfájdalmukra, hiszen mint mesélték, már nagyon sok osztálytársukat elveszítettek. A Vásártéri iskola egykori diákjainak Szilágyi Sándor bácsi volt az osztályfőnöke, akire hálás szívvel gondolnak ma is. Történelmet írnak ők a maguk 75 évével, hiszen megélték a történelem viharait, többen látták még a zsidók elhurcolását is. Legtávolabbra, Svédországba Weiszhaupt Ferenc került, most pedig vendégül látta egykori osztálytársait. Díszes kiskőrösi pálinkás butykos és poharak készültek
a tiszteletére, a csapatéra meg a lányok által sütött rétes, édes, sós finomságok és az elmaradhatatlan hólabda. A csoportképen Persányi Jánosné, Budavári Pálné, Polereczki György, Megyeri Béla, Hazafi Sándor, Kiss János, Gyurján János és középen Weiszhaupt Ferenc
Ha már van polgármester osztálytársunk is, naná, hogy ő adta át a virágot Klárinak, akit ugyancsak meglepett, hogy az egykori rakoncátlan fiú, a soltszentimrei Nagy István most a települést irányítja Na persze osztályfőnökünk, Molnár Klári jócskán kilóg a sorból, hiszen egyenesen Varsóból érkezett. A kalocsai származású orosztanárnőt imádtuk és most is nagy szeretettel vettük körül. Sajnos csak két évig boldogítottuk, pályamódosítása akkoriban nem a bocsánatos bűnök
27
miújság KISTÉRSÉGI KIS STÉRSÉGI
2012. 2 20 01 12 2. O OK OKTÓBER KT TÓ ÓBE BER
A bócsai szuper bicajosok A Boróka Általános Iskola csapata a harmadik helyen végzett a Bringa Akadémia versenysorozatának országos döntőjében, amelyet Budapesten, a McDonald’s BringaMánia Program támogatásával rendeztek meg. Mint azt Kőfalvi Erika pedagógus „Bringaoktató” elmondta,
az országszerte általános iskolákban megtartott házi versenyek legeredményesebb hatfős csapatai vehettek részt a versenyen. A csapatok iskolái közlekedésbiztonsági ajándékokkal és értékes sportszervásárlási utalványokkal lettek gazdagabbak. KN
És a szuper bajnokok Két térségi fiatal, a 12 éves kiskőrösi birkózólány, Bognár Erika és a soltvadkerti motoros Tarjányi Ádám a maga 16 évével. Mindketten hősök és bajnokok.
Véghajrában a Fakupa
Olimpikonjaink a bócsai tanyán
inkább két fővel mindig képviseltetik magukat a fordulóknál, állandó jelenlétükkel orvosolni próbálják az esetleges hiányosságokat, legyen szó megkülönböztető mezről vagy felfestésről. A pályák állapota nagyon jó, nincs kitaposott, homokos fű és sárban fetrengés se. A játékvezetők támogatást és kritikát is kapnak egyben, és ezen nem sértődnek meg. Fegyelmezett légkört próbálunk tartani a közösségi összejövetelek előnyei mellett.
– Minden rendben zajlik a Fakupa körül – szögezte le Harangozó Péter sportigazgató. Kiegyenlített az A liga. Nincs hibátlan és nulla pontos csapat sem. Izgalmas meccsek vannak és forduló még nem maradt el. A B ligában egy csapat nem tudott eddig kiállni és még csak egy fél forduló maradt el. Jó, azonos erőviszonyú csoportbeosztás. Fegyelmi vétség még nem történt a bajnokság során, nem kellett a bizottságnak összeülnie. A sportigazgatóság dolgozói legalább egy, de
„A” LIGA állása a 9. forduló után :
KareszFoto
Bognár Erika, ha így folytatja, semmi kétség: aranyérmes olimpikon lesz belőle. A céltudatos, ám néha magában mégis bizonytalan leányzó nyolc éve birkózik Kiskőrösön Tóth Mátyás edző irányításával és idén mindent megnyert, amerre csak járt. Év elején magyar bajnoki címet szerzett, aztán megnyerte a diákolimpiát, és a lányok részére szervezett országos bajnokságot is a sok apróbb verseny mellett. Júniusban meghívást kaptak a küzdősportok bajnokai – így Erika is – a sumo birkózás Európa-bajnokságára, ahol 16 ország 620 versenyzője vett részt és ahol Európa-bajnoki címet szerzett. Iskolájában (Petőfi ált. iskola) minden atlétikaversenyt megnyert. Október 14-én a tatabányai magyar bajnokságon 49 kg-ban ismét magyar bajnok, négy szuper győzelemmel, három két vállal, egy pedig technikai tussal ért véget. Ezzel Erika a sportág szuperbajnoka lett.
28
A soltvadkerti Tarjányi yi Ádám a hétfordulós Evolution Kupa futamain tette le végképp a névjegyét a sportág rajongói és versenyzőtársai előtt is. A sárvári motoros versenyek minden fordulóját a dobogón zárta Ádám, az ötödik futam után már 64 ponttal vezette a mezőnyt. Az utolsó forduló tétje nem kevesebb volt, mint a bajnoki cím. A szakma szerint is őstehetségnek számító sportoló már az időmérőn meglepte a közönséget, a legjobb idővel: (2:1.6). Az összes várományos csak Ádám hátát nézhette, ha látta egyáltalán a távolság miatt. A verseny idején 16. születésnapját ünneplő sportoló ámulatba ejtő bravúrral utasította maga mögé a felnőtt mezőnyt, és bár másodikként ért célba, korábbi eredményei alapján az összetett első hely lett az övé. Decemberben és januárban lesz az ünnepélyes díjkiosztó gála Sárváron illetve Budapesten, hiszen Ádám az ötfordulós országos bajnokságot is megnyerte.
mérkőzés
pont
gólarány
AGROLINE
9
25
57:27
CLUB-PIZZÉRIA
9
19
33:28
TANKER 2000
9
18
47:36
AKKER PLUS
9
15
47:43
KUNSÁG KUNSÁG-MÉDIA
9
13
49:40
PROTO PROTOKON
9
6
35:55
MAXX-T MAXX-TEAM
9
4
36:49
OÁZIS ITALDISZKONT
9
4
37:57
Góllövők: 22-gól Farkas Zoltán (Akker Plus), 16-gól Eiler László (Tanker 2000.), 15-gól Dedák Krisztián (Kunság-Média)
„B” LIGA állása a 9. forduló után : mérkőzés
pont
gólarány
9
25
65:28
RETRÓ 2
9
24
73:30
KŐRÖSVÍZ
9
22
51:33
SIPI-KER
9
18
55:35
ECKERLE
9
15
48:43
TT LOGISTICS
9
15
44:43
UCCSÓ-TEAM
9
13
33:39
PÉNZÜGYŐR
9
10
33:34
FALÁBÚAK
9
7
33:43
TORPEDÓ
9
6
28:52
BARÁTOK FC
9
2
43:96
SZUPER-CSAPAT
9
1
26:53
KORONA-PIZZÉRIA
Az Etelka Vendégházzal már néhány oldallal ezelőtt megismerkedhetA ttek e olvasóink, mint ahogyan a gazdával, Majosházi Istvánnal is. A sors úgy hozta, hogy most másik énjét is megmutatjuk, hiszen be kell valú llani: nevét elsősorban a birkózó társadalom ismeri közelebbről. Most la is sportberkeken belül maradunk, hiszen nemrégiben itt ünnepelt az egész olimpiai birkózócsapat, ahogy az lenni szokott minden Eb, Vb és olimpia után. Ugyanis Majosházi István keze alatt nőttek fel ezek a fiúk, hiszen a mester több mint egy évtizeden keresztül volt az utánpótlás egyik vezetője. A fiúkat 14 éves koruk óta ismeri, komoly edzői munka áll a sikereik hátterében. István nem csak kiváló edző, de nagyszerű barát is, akire mindenkor lehet számítani jóban és rosszban egyaránt. Ezt jól tudják már a vadkerti cimborák is, akik együtt ünnepeltek a válogatottal és ahova természetesen mi is meghívást kaptunk. Néhány héttel ezelőtt még rágtuk a körmünket, hogy vajon sikerül-e Lőrincz Tamásnak az aranyérem a londoni szőnyegen. István szerint messze a mezőny legjobbja volt, csupán egy kis bírói „rosszindulat” kellett ahhoz, hogy ne a legfényesebb éremmel térhessen haza a már 19 évesen Európa-bajnok srác. Persze nekünk ez is gyönyörű és nagyon örültünk Tamás ezüstjének, mint ahogyan Módos Péter bronzéremének is. Péter a pekingi olimpiára szerzett először kvótát, de egy vérmérgezés miatt nem tudott versenyezni, az életéért küzdöttek hosszú heteken át. Az Eb-döntőben ezüstérmes sportoló most bizonyított, és hisszük, hogy lesz még fényesebb is ez az érem. Bácsi Pétert sokan megismerhettük és megszerethettük Kiskőrös
környékén is, hiszen az Akker-Plus Kft. arcaként tűnt fel az olimpia előtt. Végtelenül sajnáltuk, hogy lesérült mindjárt a játékok elején. Amint azt István elmondta, az egyik legesélyesebb dobogósunk volt Bácsi Peti. Deák Bárdos Mihály ötszörös világbajnoki döntős jutalomjátéka volt a londoni olimpia, hiszen Misi tapossa a tatami szőnyegét a legrégebben. A középmezőnyben végezni pedig nagy dicsőség a világ legnagyobb sporttalálkozóján. Egyébként négy olimpia ékesíti Misi leltárát. És itt volt a Kínában hőssé lett Kiss Balázs is, akinek a válla szakadt szét Pekingben, a világbajnokságon pedig három nyert mérkőzés után a bordája törött el. Úgyhogy ő még javában építi magát a következő szezonra, hiszen a fiúk Deák Bárdos kivételével valamennyien a
német első osztályban birkóznak. Szép dicsőséget szereztek Magyarországnak, amit a bócsai tanyán ünnepeltek a helyi barátokkal közösen. A hagyományoktól eltérően a csapat szívbéli jó barátja, patrónusa és állandó szakácsa Babák Misi helyett most Kakuszi Zsolt és Lakatos Attila főztek, malacsültet készítettek, amihez a húst Demeter Jani és sógora ajánlották fel. A vadkerti sárkányrepülősökkel szoros baráti kapcsolat alakult ki, és
természetesen birkózóink is ismerik már madártávlatból a környéket. A Vári Gyula-féle vadászröptetés még várat magára, de ami késik, nem múlik, hiszen a közismert pilóta is megbecsült tagja a baráti közösségnek. Köszönjük Majosházi István meghívását, a szíveslátást, bizony, nem mindennap állhat az ember hazánk büszkeségeinek koszorújában! Supka Éva
Góllövők: 24-gól Csernik Zsolt (Retró 2), 20-gól Somogyi Zsolt (Korona-Pizzéria), 19-gól Suba György (Kőrösvíz), 18-gól Palla Gábor (Sipi-ker)
29
miújság KISTÉRSÉGI
a kiskőrösi kistérség közéleti lapja Főszerkesztő: Supka Éva Telefon: 06-20/962-7101
Főmunkatárs: Kovács Nikoletta
Munkatársak: Dulai Gabriella Hidas Mária Zsuzsanna Kalmár Benedek Káposzta Lajos Miszlik Melinda ifj. Pásztor Gyula Picard Tünde Weinhardt Attila
Hirdetésszervező: Csontos Csaba Telefon: 06-30/815-4563
[email protected]
Tördelés: Bálint Zsolt, Asztalos Csaba, Szlovák Csaba, Vizler Krisztián
Szerkesztőség, kiadó, nyomdai kivitelezés: Druk-Ker Kft. 6200 Kiskőrös, Csokonai u. 47. Telefon: 06-78/312-517 www.druk-ker.hu
Felelős vezető: Markó János
Megjelenik: havonta a kistérség 15 településén.
ISSN: 2062-4247
30
2012. 2012 20 12.. SZ SZEP SZEPTEMBER EPTE TEMB MBER E A kiskőrösi kistérségi tanuszoda népszerűsége töretlen, sok vidéki iskolai csoport tanul meg úszni, mint ahogyan a soltvadkerti kisiskolásokat is félmillió forinttal támogatja az önkormányzat az úszásoktatásban az iskola és a szülők áldozatvállalásával. Természetesen a kiskőrösi apróságok is rendszeres vendégei az uszodának, amint azt Szabóné Lovász Márta képviselőtől megtudtuk, száz nagycsoportos kisgyerek vesz részt szeptember közepétől a decemberig tartó, tíz alkalmas oktatásban, amit a KTKT óvodák szervezésében tartanak. – A legtöbb szülő örült a lehetőségnek, de voltak, akik féltették gyermeküket. Eddig már két úszásoktatáson vannak túl, és bízom benne, hogy a gyerekek élménybeszámolója után
Dicsa Tibi az abszolút bajnok
A medencébe vetették magukat minden szülő megnyugodott. A tanmedence vízmélysége a gyerekek méretéhez igazodik, kellő létszámú felnőtt felügyeletet biztosítunk. A gyerekek szállítása az óvoda kapujától a strand kapujáig történik a
helyi buszjárattal. Külön köszönöm a kolléganőknek, hogy felvállalták ezt a felelősségteljes munkát – mondta a képviselő asszony, az óvodák vezetője.
Két győzelem a kézi-mérleg A Szabó Tamás régi-új játékosedző által irányított csapat két szép győzelmet és egy fárasztó utazás utáni vereséget könyvelhet el a három forduló alatt. Olyan csoportban kezdtük meg a szereplést, hogy négy-öt város csapatáról még nem is hallottunk. A tavalyi jól ismert Délkeleti csoport után most egy meccs előtt akár több száz kilométert is kell utaznunk.
arra, hogy kicsikarjuk a döntetlent. Ekkor azonban jött Szabó Totya játékosedző, aki a végjátékban értékesített egy büntetőt majd két zseniális szélső megoldással eldöntötte a mérkőzést a közönség extázisban zajló buzdítása mellett. Nagyon jó csapatot vertük meg. Értékes két pontot szerzett a csapat. A meccs legjobbja címet Baranyai Tamás kapta.
KiskőrösMecseknádasdi Spartacus 25:24 A vendégcsapat tavaly tavasszal végigverte a mezőnyt, még a későbbi bajnok, Siklós otthonából is győztesen távoztak. Rutinos pécsi és komlói játékosok alkották a csapatot. Nálunk a sikeres bajnoki rajt volt a cél. Nehezen indult a mérkőzés, sokáig náluk volt az előny, 6:5re és 10:8-ra is elhúztak. Félidőben 11:11 volt az állás, de feltűnő volt, hogy a Nádasdból tíz gólt Várai Csaba dobott. Második félidőben őt sikeresen vettük ki a játékból, de így több hely maradt a falban, ami miatt több beállós gól született. Sajnos Csaba helyett a 43 éves Várai Tamás lendült bele a második félidőben, és ugyancsak két góllal vezettek. Ekkor minden erőnket mozgósítottuk, és Baranyai Tamás, valamint Horváth András szenzációs játékával sikerült tartani a lépést. A végén sajnos újra kettővel mentek, és hat percünk maradt
Az ifjúsági csapat 38:25-re nyert. Legjobb góldobók: Herczeg Udó-10, Rohoska Roland-7, Gucsi Máté-5, Kiskőrös-Szigetvár 32:24 Ez a csapat tavaly bravúrosan szerepelt ebben a csoportban. Tudtuk, hogy Gelencsér Attilára kell készülnünk, aki átlagosan tíz gólt lő meccsenként. A korábbi öt-hat évvel ezelőtti NBI-es csapatból csak Tóth József játékosedző maradt a csapatból. Az első félidőben aztán a rettegett Gelencsér csak egy gólt dobott büntetőből. El is húztunk tőlük egy 4:0-s roham után, többek között Vass Peti technikailag tökéletesen kivitelezett góljainak köszönhetően. 40 percig azért ott lihegtek a nyakunkban, de aztán elkezdtek cserélni a vendégek. Az látszott, hogy a cseresoruk nem ér fel az elsőhöz, ahol két-három ember volt csak képes gólt lőni, szemben a mi tizenegy gólszerzőnkkel. Sikerült öt góllal is vezetni, és a becserélt
játékosok is jól teljesítettek. Torgyik Viktor, Tomkó Pali és az újonc Gucsi Máté is gólt dobott. Még a tizenkilenc éves kapus, Csernák Gabi is beállt és szenzációsan három büntetőt is kifogott. A végére fölényes 32:24-es eredmény alakult ki. Hasznos mérkőzés volt, és a cserék is megmutathatták, hogy lehet rájuk számítani. Szentgotthárd – Kiskőrös 27:18 A harmadik fordulónak az utazás az ismeretlenbe címet is adhattuk volna. A 225 kilométerre lévő város csapata teljesen ismeretlen volt nekünk. Kiderült, hogy egy nagyon jó utánpótlás iskolával rendelkező klubhoz látogattunk. Sajnos nálunk betegség és családi elfoglaltság miatt hiányzott öt játékos is. Igaz, az elején még vezettünk, de a 23. percben Baranyai Tomi egy megismételtetett büntetőt kétszer is a kapufára lőtt, és innentől kezdve fordítani tudtak. A második félidőben már érezni lehetett a távolmaradók hiányát, helyettük hét junior játékos jött fel hozzánk. A végén Szabó Totya mindenkinek megadta a lehetőséget a bemutatkozásra. A vége 27:18 lett, de egyáltalán nem volt borús a hangulat. Arra készülünk, hogy tavasszal teljes csapattal megverjük őket. Ifjúsági mérkőzés: 33:17 Legjobb góldobók: Gucsi Máté -6
Amit az autósport ezen műfajában, azaz a szlalomversenyben el lehet érni, azt a kiskőrösi Dicsa Tibor mind elérte az idén. Az Országos Magyar Nemzeti Autósport Szövetség nyolc fordulós bajnokságán Tibi nevét végképp megjegyezték. Az autózás megszállottja már két évtizede elkötelezett rabja ennek az idegeket cseppet sem kímélő technikai sportnak. Erre jó igazolás volt a mostani, október 14-én tartott kakucsi, utolsó, nyolcadik forduló. A Budapest melletti ringen dőlt el ugyanis a bajnoki cím sorsa, ami óriási nyomásként nehezedett a versenyzőkre, Tiborra pedig főként az előző futamok eredményét tekintve. Tibi hét futamon vett részt, melyből ötöt megarchív nyert, kettőn pedig a második helyen zárt. Közel száz versenyző közül mindig a legjobbnak lenni már-már komoly pszichikai teher a finisbe érve, ahol elég egy kisebb tévedés, műszaki
hiba, és máris egész éves munka foszlik szerteszéjjel.
Majdnem így járt Dicsa Tibi is, akinek még azzal is nehezítették a dolgát a szervezők, hogy utolsóként versenyzett. Az első körben eltörött
a lengőkar, ami szinte kilátástalanná tette volna a további versenyzést, így a győzelmet, de Tibi hatodik érzéke, tapasztalata, rutinja sugallta, hogy volt nála minden szükséges alkatrész, és kellő higgadtságot is tudott tanúsítani, hogy orvosolja a hibát. Ezután azonban két olyan kör várt rá, ahol hibátlanul kellett teljesítenie. Talán 45 ezred másodperccel őrizte meg előnyét és nyerte meg a bajnokságot. Mint mesélte, az egyik legnehezebb pálya volt a Kakucs-ring és lélektanilag is a legnagyobb teher itt
nehezedett rá. Ezt a feszültséget talán csak családja ovációja oldotta, amit a telefon végén hallott, amikor a verseny végén felhívta őket. És már csak halvány emlék lesz minden izgalom decemberre, amikor két díjkiosztó gálán is részt vesz, hiszen az országos bajnokság mellett a másik szenzációs eredménye, hogy az Európa-bajnokságot is megnyerte. Ez volt az idei mérleg, hogy mit hoz a jövő, azt majd a télen megálmodja, hiszen rengeteg energia, idő, pénz és persze sok-sok áldozat az ára a sikernek, amit Tibor ezúton is köszön a családjának és az őt támogató szponzoroknak: Dicsa Busz Kft., Statoil, Hidrotrade, rvo. hu , Kaméleon Dekor Kft., Gubán autódiagnosztika. Supka Éva
NATI BÁZIS
Faipari Üzletház ők - Furnérozott forgácslap - Ajtófrontok, munkalapok - Mosogatók, bútorszerelvények - Konyhai kiegészítők - Barkácslécek - Fűrészáruk - OSB és MFP lapok 6200 Kiskőrös, Dózsa Gy. u. 80. Tel./Fax: 78/311-368 Mobil: 06-30/489-3886
[email protected]
www.natikft.hu
31
miújság KISTÉRSÉGI
32