HULLADÉKOK ÉS KEZELÉSÜK
4.3
Szerves hulladékok mezőgazdasági hasznosításának irányítási szempontjai Tárgyszavak: hulladék; trágya; élelmiszer; települési hulladék; hulladékhasznosítás; mezőgazdaság; irányítás.
Szerves hulladékokhoz az állati trágya, a termésmaradványok, az élelmiszeripari maradékok, a települési és egyes ipari eredetű hulladékokban található szerves összetevők sorolhatók. E tevékenységek „hulladéknak” nevezett melléktermékeit azonban erőforrásnak tekintve hasznosítani is lehet – szerves trágya és talajjavító anyagként, energia kinyerésére (hő, folyékony fűtőanyag és/vagy villamos energia formájában), illetve vegyi anyagok (köztük illékony szerves savak, ammóniaszármazékok és alkohol) előállítására. A mezőgazdaságban az állati trágyát hagyományosan trágyázásra, valamint a talaj fizikai és kémiai tulajdonságainak javítására használják fel, de a világ különböző részein eltérő mértékben a szerves hulladékokat a mezőgazdaság energiaszükségleteinek részbeni kielégítésére is hasznosítják. A szerves hulladékok mezőgazdasági felhasználása a hulladék számos jellemzőjétől függ – tápanyagés nehézfém-tartalmától, fűtőértékétől, a benne keletkező szaganyagoktól, a hulladék elérhetőségétől és szállításának költségeitől, a hasznosítása során a mezőgazdaság számára realizálható előnyöktől és a hatósági szabályozás szempontjaitól is. E tényezők jelentősége az egyes szerves hulladékfajták esetében ugyan eltérő, de léteznek a szerves hulladékok hasznosítása szempontjából többségüknél hasonló megfontolások is. Az alábbiak az állati trágya gabonatermelésben való felhasználására összpontosítják a figyelmet, de számos megfontolás a szerves hulladékok többségére is érvényes. Foglalkoznak ezzel kapcsolatban néhány, a szerves hulladékok mezőgazdasági hasznosítását befolyásoló kihívással, az idevágó irányítási stratégiák módosításához vezető hajtóerőkkel és e kihívások kezelésének lehetséges módjaival is.
A szerves hulladékok hasznosítását korlátozó tényezők A mezőgazdaságban az állati trágyát hagyományosan a gabonafélék számára tápanyagot biztosító trágyázásra, valamint a talaj fizikai és kémiai tulajdonságainak javítására használják. Számos előnye ellenére léteznek e stratégia alkalmazását korlátozó tényezők is, köztük a trágyázás beillesztése a mezőgazdasági technológiába, a termékek minőségének kézbentartása, nemkülönben gazdasági, logisztikai és szervezési tényezők, a környezetvédelmi szabályozás és az eljárás elfogadtatása a közvéleménnyel. Noha e korlátozó tényezők némelyike összefonódik egymással, a szerves hulladékoknak a mezőgazdasági technológiákba integrálásával összefüggésben az alábbi főbb kihívások emelhetők ki: – regionális egyensúlytalanság a talaj tápanyagtartalma tekintetében (pl. nem áll rendelkezésre elég földterület a trágya helyszíni felhasználására); – egyensúlyhiány a talaj tápanyagtartalma és az adott kultúra szükségletei tekintetében; – a műtrágyákhoz képest viszonylag kis tápanyag-koncentráció; – a tápanyagtartalom változékonysága, a táperő és a trágya alkalmassága gyors megállapításával kapcsolatos nehézségek; – a szerves hulladékok gyakran előforduló túlzott tömörsége, ami megnehezíti a szállítást és a megfelelő szétterítést; – a hulladékokkal gyomnövények magjai is a földbe juthatnak; – a környezetvédelmi előírások a trágya mennyiségére, kiszórásának időzítésére és módjára vonatkozóan; – a lehetséges környezetszennyezési problémák, köztük ammónia és más gázok kibocsátása, a kellemetlen szag és kórokozók jelenléte. Miután az e problémák megoldását szolgáló új megoldásokat az USA-ban és Európában, nemkülönben más, jelentős állattenyésztést fenntartó országokban is kiemelt kérdésként kezelik, remélhetően további erőfeszítéseket fognak tenni a szerves hulladékok teljes körű hasznosítását korlátozó tényezők elhárítására.
Hajtóerők a szerves hulladék kezelés módosítására A trágyakezelési eljárások és megoldások alternatív módjainak felkutatására az állattenyésztő körzetek tápanyagtöbblete mellett a vízben és a levegőben terjedni képes kórokozók, az ammónia, metán, hidrogén-
szulfid, nitrogén-oxid és a bűzt keltő anyagok kibocsátásának kezelésére hozott újabb és újabb környezetvédelmi rendelkezések képviselik a legnagyobb hajtóerőt. Emellett a trágya és a szerves hulladékok kezelésének módosítására ösztönöznek a háziállatok tartási körülményeinek javítását célzó, valamint az innovatív energiapolitikák keretében kidolgozott új eljárások is. A fölös mennyiségben rendelkezésre álló trágya mezőgazdasági hasznosítása Európa és Észak-Amerika intenzív állattenyésztést folytató országaiban okoz különösen gondot. A túlzott mennyiségben a talajba juttatott trágya ugyanis veszélyeztetheti a felszíni és a talajvíz minőségét, a talajban pedig a foszfor és bizonyos nehézfémek feldúsulásához vezethet. Az USA-ban például 1982 és 1997 között az állattenyésztő telepekre jutó átlagos nitrogén- és foszfortöbblet a duplájára nőtt (farmonként 4910 kg-ról 10 180 kg nitrogén és 2110 kg-ról 4740 kg foszfor). Eközben a trágyatöbbletet kibocsátó állattenyésztő telepek száma csökkent (83 155-ről 65 751-re), de ezen belül a nagygazdaságok száma számottevően megnőtt, ami arra utal, hogy számos USA-beli állattenyésztő gazdaság a felhalmozódó tápanyag elszállítására vagy nem hagyományos feldolgozására kényszerül. Egy felmérés során az EU 11 tagállamának a csapadék, a szervetlen műtrágyák és a szerves trágyában található anyagok figyelembevételével összeállított nitrogénmérlege a növények felvevő képességéhez viszonyítva 22–320 kg/ha többletet mutatott, közülük öt ország esetében a fölösleg meghaladta a 100 kg/ha-t. Európában tehát a nitrogéntartalom csökkentése, illetve a szerves trágya megfelelő eljárásokkal végzett továbbfeldolgozása szintén sürgetővé vált. Jelenleg a trágyakezelés módjai a falusi lakóhelyek eltérő kialakítása, a különböző takarmányozási és trágyakezelési módszerek, nemkülönben az éghajlati és strukturális különbségek, a helyi tradíciók és más tényezők miatt igen sokfélék Európában. A trágya szilárd és híg frakciójának aránya például országonként jelentős eltérést mutat. A szerves trágyát jelenleg csaknem teljes mértékben a mezőgazdasági terméshozamok növelésére használják fel, de e faktort csak ott szerepeltetik a tápanyagmérlegekben, ahol (pl. Dánia, Hollandia és Svájc) ezt törvény írja elő. A trágyák szállíthatósága gyakorlati és gazdasági szempontból is korlátozó tényező lehet, de szerepet játszik a farmerek szubjektív megítélése miatti túlzott mértékű trágyázás következtében mutatkozó tápanyagfölösleg is. A trágya elszállítását elősegítő komposztálásról később lesz szó.
A szabályozás változásai Az utóbbi évtizedben az intenzív állattenyésztéssel kapcsolatos, környezetvédelmi megfontolásokból foganatosított hatósági szabályozás erősödött Európában, Észak-Amerikában és egyes ázsiai országokban is. A szerves hulladékok kezelésével kapcsolatos szabályok általában megfelelő hulladékgazdálkodási tervek, bevált kezelési eljárások előírása formáját öltik, valamint a kellemetlen szagokra, a levegő és a víz minőségére vonatkoznak. Az USA-ban a környezetvédelmi szabályozás többnyire a felszíni, majd a talajvíz minőségével indult, majd kiterjedt a levegőminőségre is. A későbbiek folyamán a csapadékvízzel továbbított, illetve kimosódó nitrogént és a foszfort is bekapcsolták e rendszerbe. A levegőminőséget illetően kezdetben a bűz korlátozására figyeltek, majd a szabályozást kiterjesztették az ammóniára, a nitrogén-oxidokra, a metánra, a hidrogén-szulfidra és a lebegő részecskékre is. Európában a környezeti szempontok érvényesítése és a fokozódó szabályozás valamelyest eltérően alakult (Hollandia például a többi országnál korábban kezdett hangsúlyt fektetni az ammóniakibocsátásra), de számos országban a szabályozás további kiterjesztésére számíthatnak a gazdálkodók, akik általában csak akkor reagálnak, ha az adott intézkedés hatályba lép, vagy belép valamilyen ösztönző. Hollandiában például úgy ösztönözték ezt a folyamatot, hogy a kibocsátásukat meghatározott mértékben csökkentő farmereknek bizonyos ideig nem kell igazodniuk az ammóniakibocsátást korlátozó új rendelkezéshez. Hollandiában 2001-től az ásványi műtrágyákról kötelező nyilvántartást vezetni. Az USA-beli ÉszakKarolinában a kormány kezdeményezte a nyitott szennyvíztavak megszüntetését, moratóriumot hirdetve az ilyen gyűjtőhelyekre támaszkodó sertéstelepek létesítésében. Eközben alternatív kezelési eljárásokat alakítottak ki, amelyek mind környezetvédelmi, mind gazdaságossági szempontból hatékonyaknak bizonyultak. Mindez azt mutatja, hogy az illetékesek igyekeznek tudományos tényekre alapozni a szabályozást, nemkülönben az alternatív kezelési megoldások költségeinek és előnyeinek elemzésére is. Nemrég az USA Környezetvédelmi Hatósága (EPA) új szabályokat léptetett életbe a zártan tartott állatok etetését illetően. Eszerint a létesítmény méreteitől (az ott tartott állatok számától és súlyától) és más tényezőktől (mint például a felszíni vizek védelme és az etetési technológia) függően a telepek működtetéséhez meg kell szerezni a Nemzeti Szennyező Kibocsátás Csökkentési Rendszer (NPDES) engedélyét. Becslések szerint az engedélyköteles etetési technológiák száma 2006-
ra 4500-ról 15 500-ra nő. Az egyes szövetségi államok maguk dönthetik el, hogy általános érvényű vagy létesítményenként eltérő engedélyeket adnak-e ki, emellett nekik és a helyi önkormányzatoknak is jogukban áll szigorítani ezt a szabályozást. Az új EPA-szabályozás kiterjed a vízminőség védelmét szolgáló tápanyagkezelésre is. Ennek megfelelően számos nagy állattartó telepen nem engedélyezik a túlzott mértékű tápanyag-kibocsátást, érdekeltté téve őket alternatív kezelési módok bevezetésében, valamint a nitrogéntartalom csökkentésében (pl. nitrifikálás/ denitrifikálás) és/vagy a trágya további feldolgozásában, amely utóbbi révén kiszállítható értékes termékek (pl. komposzt vagy nagy foszfortartalmú struvit) állíthatók elő. A fokozódó szabályozás hatására jobban előtérbe kerültek a trágyával kapcsolatos túlzott nitrogén- vagy foszfortartalom, a kellemetlen szag- és gázkibocsátás, a kórokozók stb. okozta problémák kezelését szolgáló alternatív stratégiák. Ezek révén különféle maradékok és melléktermékek keletkeznek, amelyek befolyásolhatják a trágyafelhasználás mértékét és a melléktermékek kezelésének módját is. ÉszakKarolinában például különféle aerob rendszereket alkalmaznak a szerves anyagok oxidálására és a szagkibocsátás csökkentésére, illetve az ammónia nitrifikálására, majd az anyag ezt követő denitrifikálására – a nitrogéntartalom oly mértékű csökkentése érdekében, hogy az anyagot a földeken is használni lehessen. A foszfort szilárd anyag formájában koncentrálják, és így töményebb formában szállíthatják el a telepekről. A szerves hulladékok mezőgazdasági erőforrásként való hasznosításának stratégiájában tehát át kell tekinteni a teljes hulladékkezelési rendszert, beleértve az alternatív kezelési eljárásokat, a keletkező termékeket és azok hasznosításának/piacra vitelének lehetőségeit is.
A szerves hulladékok szántóföldi hasznosításának javítása A trágya kezelését az állattartás konkrét feltételei is befolyásolják (takarmányozás, almozás, a padló kialakítása, időszakos legeltetés stb.), ennek függvényében akár 50% száraz anyagot tartalmazó (könnyebben komposztálható, elégethető vagy gázosítható) trágya is nyerhető. Az anaerob rothasztással szerves hulladékokból fejlesztett biogáz fűtésre és/vagy villamos energia termelésére hasznosítható. Dániában e technológia fejlesztésébe jelentős állami pénzt fektettek, másutt azonban nem ennyire kedvező az energiapolitika a megújuló források hasznosítása szempontjából.
A szerves trágyával kezelt földeken az alábbi környezeti veszélyekkel is számolni kell: – A levegőbe irányuló káros kibocsátások: ammónia (NH3), dinitrogén-oxid (N2O), metán (CH4), hidrogén-szulfid (H2S), bűzös anyagok és levegőben terjedő kórokozók. – A felszíni vizek szennyeződése: N és P, szerves anyagok (amelyek elbomlása oxigént igényel), iszaposodás és kórokozók. – A talajvizek szennyezése: N és P, kórokozók. – A talaj feldúsulása: P, réz (Cu), cink (Zn), nátrium (Na) és különféle sók. – Felhalmozódás a takarmányban: a nitrogéntől zsírszövetnekrózis léphet fel a legelő állatokban, vagy nitrátmérgezés és tetánia (a magnézium/kálium arány felborulása miatt). A tápanyag-hasznosítás módjával és a környezeti problémák egy részével kapcsolatban megfelelő gépi berendezések és kezelési eljárások alkalmazásával meg lehet találni a megoldást, de ennek kapcsán kiegészítő előkezelésre vagy a technológia módosítására lehet szükség. Fontos szempont a trágya talajba viteli arányának megállapítása. Amennyiben ennek kalkulálását a nitrogén mennyiségére összpontosítva végzik, úgy foszforból általában a növények felvevőképességét meghaladó mennyiség kerül a talajba. Ha a bevitt mennyiséget a foszforszükséglet alapján számítják, úgy nitrogén kiegészítő hozzáadására lehet szükség. Bár az állati eredetű trágya tápanyag-összetételének módosítása ma még nem elterjedt módszer, a foszforszükséglet biztosításának előtérbe kerülésével ez akár bevett gyakorlattá is válhat.
Komposztálás Miután szükségessé vált az állattenyésztő telepeken fölös mennyiségben keletkező trágya és szerves maradványok elszállítása, előtérbe került a komposztálás, amellyel az így kezelt anyagok térfogata csökkenthető, nemkülönben a kellemetlen szaganyagok mennyisége is, miközben a kórokozók is elpusztulnak, és az eljárás eredményeként kapott stabilizált termék jól szállítható. A komposztálással előállított értékesebb termékhez azonban ki kell alakítani a felvevőpiacot, valamint a technológiai és pénzügyi szempontból egyaránt megfelelő technológiát is. A gazdálkodók számára ugyanis a komposztálás viszonylag költséges és munkaigényes művelet. Az USA-ban a leszállított komposzt tonnája körülbelül 5,5 USD-be kerül, de az alkalmazott berendezésektől függően az ár elérheti a 10–15 USD-t is. Errefelé többnyire tejtermelő, illetve barom-
fi- és lótenyésztő gazdaságokban folyik komposztálás. Az itt fel nem használt fölösleget aztán a farmerek 10–40 USD közötti áron értékesítik. Főként a saját gazdaságban keletkezett trágyát komposztálják, de lehet központi, több gazdaság trágyáját és más szerves hulladékát kezelni képes létesítményeket is működtetni. A nagy mennyiségekben folytatott komposztálásnál talán a bűz és a legyek jelentik a legnagyobb problémát, amelyek nem megfelelő kezelése miatt számos panasz merült fel, és egyes létesítményeket be is kellett zárni. Kezelést igényel egyébként a komposztálás során keletkező ammónia és egyéb gázok is. A trágya és más szerves hulladék komposztálásánál az anyag stabilizálására gilisztákat is alkalmaznak. Ennek kapcsán valamelyest kisebb mértékű a térfogatcsökkenés, viszont sokkal rövidebb a kezelési idő, nagyobb a humusztartalom, kisebb a növényekre gyakorolt mérgező hatás, több a lekötött nitrogén és egészében véve az anyag trágyázási hatásfoka is nagyobb, mint a szokásos eljárás esetében. További előny, hogy más célokra giliszták is tenyészthetők. Emellett próbálkoznak harcos fekete legyek (Hemetia illucens) lárváinak trágyával való táplálásával is, amelynek kapcsán értékes melléktermék és jobban hasznosuló komposzt keletkezik. Kimutatták például, hogy e módszernél mintegy felére csökken a trágyamaradvány, és kézben tartható a házi legyek mennyisége is, mivel a bebábozódás előtt a lárvák megfelelő helyet keresve vándorolnak, így könnyen összegyűjthetők. A belőlük előállított száraz anyag 42% kedvező aminosavösszetételű proteint és 35% zsírt tartalmaz.
Energiatermelés Egyes esetekben a szerves hulladék anaerob vagy aerob, levegő jelenlétében végzett rothasztása kedvező módszer lehet, de a tápanyagok kezelése szempontjából csak minimális előnyökkel jár. E folyamatok során a tápanyagtartalom ugyanis általában nem változik, a tápanyagok hozzáférhetősége viszont javul, és csökken az oldódó szerves anyagok mennyisége, nemkülönben a kellemetlen szag is. Az így termelt energia a gazdaság típusától és méretétől függően helyben is hasznosítható, de sokszor e kezelési mód alkalmazását az határozza meg, hogy értékesíthető-e megfelelő áron a termelt energia. Emellett próbálkoznak más energiakinyerési módszerekkel is, köztük a trágya szilárd alkotórészeinek elgázosításával, metanolt vagy etanolt állítva elő az így keletkező gázból. Ehhez azonban költséges feldolgozóüzemekre van szükség, és többnyire valamilyen állami szubvencióra is. Bár ezek az energiakinyeré-
si eljárások lehetővé teszik az állati eredetű és a települési szerves hulladék együttes kezelését, a szállítás és a higiéniai problémák komoly kihívást jelentenek. A biogáz hasznosítása általában csak nagyobb gazdaságokban és regionális létesítményekben rentábilis, az is csak valamilyen állami támogatás mellett. Amennyiben a kormányok nagyobb hajlandóságot tanúsítanának a „zöld energia” támogatására, úgy több farmnál vennék fontolóra a trágya anaerob rothasztásával párosuló energiatermelést.
Gazdasági megfontolások, politikák és a közvélemény A szerves hulladékok alternatív kezelési módszereinek alkalmazását mérlegelve a költségek és a várható előnyök kerülnek előtérbe. Ha ugyanis a szabályozás módosulása vagy környezeti tényezők költségnövekedést okoznak, azt a gazdálkodóknak – ha nem tudják a hatóságokkal megosztani – profitjuk terhére viselniük kell. A költségeket ipari hulladékok kezelése kapcsán könnyebb a fogyasztókra (vagy a települési hulladékkezelést finanszírozó adófizetőkre) hárítani, a farmerek esetében azonban ez gyakorlati okok miatt nem lehetséges. A kormány a berendezések költségeinek megosztásával vagy a szabályok bizonyos ideig változatlanul tartásának garantálásával ösztönözheti a jobb hulladékkezelési eljárások alkalmazását, de ez ma inkább kivétel, mint szabály – annál is inkább, hogy a költségmegosztás formájában nyújtott közvetlen támogatást nemzetközi megállapodások is tiltják. Egyes hulladékkezelési létesítmények gazdasági okokból csak együttműködés vagy regionális keretek közt működtethetők. Nem biztos azonban, hogy a gazdálkodók és a közvélemény hajlandóak lesznek elfogadni a nagylétesítmények működésével járó bűzt és a közutakon lebonyolított hulladékszállítást, így kétes gazdaságosság és kérdéses hatékonyságú menedzsment esetén inkább más megoldásokat választanak. Legalábbis a kezdeti szakaszban több állami szubvencióra lehet szükség ahhoz, hogy a szállítás vagy a továbbfeldolgozás támogatásával nagyobb körzetben lehessen elosztani a felhalmozódott szerves tápanyagot. A szerves hulladékok hasznosítását a világos ösztönzők megléte egyértelműen megkönnyíti. Néha azonban ezek hatása marginális, sőt negatív is lehet. A gazdaságosság a farmerek szövetkezésével, a szerves hulladékot értékesítők, az állami hatóságok és más szervezetek bevonásával javítható. Bizonyos tekintetben a szerves hulladékok kezelésének kiterjedtebb hatósági szabályozása előnyös is lehet – ha például ésszerű specifikus minőségmeghatározási elveket vezetnek be a táp-
anyagtartalom és a kórokozók miatti kezelés szintje tekintetében. Nyilvánvaló, hogy e kritériumok a szerves trágyát felhasználó gazdaságok minősítéséhez is szükségesek, nemkülönben az egységes követelményeket kielégítő, piacképes termékek biztosításához is. A megfelelő regionális politikák és szabályozás kialakítása érdekében több elemzésre van szükség a vízgyűjtők és a légtér állapota, a tápanyagelosztás szempontjából számba vehető körzetek és a környezeti hatások vonatkozásában. A régióra kiterjedő elemzés során kiderülhet például, hogy kiegészítő kezeléssel a levegőt terhelő kibocsátás csökkenthető, és sikeresen lehet teríteni a keletkező értékesebb termékeket is. Fény derülhet azonban adott esetben arra is, hogy a szóban forgó régióban túl nagy az állatállomány, a magas szállítási költségek pedig nem teszik kifizetődővé a tápanyagok más körzetekbe terítését, ezért csökkenteni kell az állatállományt. De ki fedezi ebben az esetben a gazdálkodók veszteségeit? Vélhetően a közvetlen költségek kezdetben a farmereket terhelik majd, de később mindez áthárul az államra vagy az adófizetőkre. Az is előadódhat, hogy a kormánnyal megkötött szerződés alapján integrátor szerepet betöltő nagy hulladékkezelő cégek máshová akarják áthelyezni tevékenységüket, ami regionális szinten befolyásolja a gazdaságosságot. Olyan eredményre is juthatnak, hogy a regionális komposztáló vagy hulladékégető működése csak abban az esetben lehet gazdaságos, ha az energiahasznosítás mellett a keletkező hamuból ásványi alapú trágyát is termel. Az állati és az ipari/települési hulladék megfelelő elegyítésével gazdaságosabb megoldásokra és kiegyensúlyozottabb termék előállítására nyílhat lehetőség. E körülmények és más kérdések tisztázásához további fejlesztésekre, a szakértői rendszerek értékelésére és minősítésére, megfelelő számítógépes programok kidolgozására és releváns bemenő adatok összegyűjtésére van szükség. A közvélemény és a gazdálkodók körében a szerves hulladékok mezőgazdasági hasznosítása kapcsán általuk feltételezett zavarok, földárcsökkenés és a környezeti állapot romlása miatti aggodalmak csökkentésére/eloszlatására a hulladékkezelés szakszerű irányítására van szükség. Az ipari és a települési hulladékok mezőgazdasági hasznosítását illetően e megoldás ugyanis fenntarthatóbb lehet a lerakásnál. A hasznosításban egyes gazdálkodók által elért jó eredmények elfogadtathatják az adott eljárást a szomszédsággal és másokkal is, de egy kedvezőtlen kimenetelű próbálkozás hatása csak nehezen leküzdhető nehézségeket okozhat. Fontos ezért, hogy megfelelő irányítással kézben lehessen tartani a legyek és a kellemetlen szagok terjedését, meg lehessen előzni a levegő és a vizek minőségének romlását. Hogy a közvélemény is elfo-
gadja az adott eljárást vagy létesítményt, ehhez olyan szabályozásra van szükség, amely védelmet biztosít számára a kellemetlen környezeti hatásokkal, valamint a víz- és levegőszennyezéssel szemben. Országos vagy regionális szinten a szerves hulladékok hasznosításával kapcsolatban folytatott oktatást és képzést kellő hatékonysággal kell végezni. Ezt a tevékenységet a kormányszervek mellett finanszírozhatják kooperációban működő szolgáltatók, gazdálkodói szövetkezetek és a megfelelő nyers- és alapanyagok forgalmazásával foglalkozó szervezetek is. Bármennyire is köztudottan hasznos a szerves hulladékok hasznosítása a mezőgazdaságban, a megfelelő eljárások elfogadtatása a közvéleménynyel, e tevékenységek folytatása és kiterjesztése szempontjából kritikus jelentőségű. Összeállította: Dr. Balog Károly Westerman, P. W.; Bicudo, J. R.: Management considerations for organic waste use in agriculture. = Bioresource Technology, 96. k. 2. sz. 2005. jan. p. 215–221. Lastella, G.; Testa, C. stb.: Anaerobic digestion of semi-solid organic waste: biogas production and its purification. = Energy Conservation and Management, 34. k. 1. sz. 2002. p. 63–75. DeNeve, S.; Sáez, S. G. stb.: Manipulating N mineralization from high N crop residues using on- and off-farm organic materials. = Soil Biology and Biochemistry, 36. k. 1. sz. 2004. p. 127–134.
