Camprodon, 2007. július 1. vasárnap, 64. nap Mára pihenős napot csináltunk. Éjjel egész 12 fokig lement a hőmérséklet és az elmúlt hetekben megszokotthoz képest ez kicsit hűvös. Csak kilenc körül kászálódtam ki az ágyból és a tegnapelőtti Barcelona-i nap megírásának befejezésével foglalatoskodtam. Tizenegy körül járt, amikor a reggeli elkészítéséhez kezdtünk és majdnem dél lett mire el is fogyasztottuk. Nem sokkal ezután el kezdett cseperegni, jó három hete szinte minden nap fenyegetett. Később több nagyon rövid és gyenge záport is kaptunk. Mi az előtető védelmében ücsörögtünk. Befejeztem végre a naplót és learchiváltam a 3. részt. Zsóka közben a kocsiban rendezkedett. Összeszedte az elmúlt napokban bekoszolódott cuccokat, elrakta a fürdős holmit. Nemsokára elkezdünk főzni, ma egy milánói spagettit készítünk el, ami több napra is fedezi a kajánkat. Camprodon, 2007. július 2. hétfő, 65. nap Este ismét elkezdett esni és az éjszaka nagyobb részében is esett. Reggelre megint 12 fokig hűlt a levegő, csak ma lassabban akaródzott felmelegednie. Pedig a felhők is eltűntek, legalább pár órára. Mire a reggelivel végeztünk szépen sütött a nap. El is határoztunk egy mosást. Mire kipörgött, úgy befelhősödött, hogy a szárítógéphez is vettünk gyorsan érmét. Egész nap azt lestük, mikor kell a holmit beszedni, de végül megúsztuk. Lehet, hogy a közeli napokban még elővezetünk egy ágyneműs programot is. A kemping mára szinte teljesen kiürült, jó, ha minden huszadik lakókocsiban vannak. Kicsit furcsa a teli kempingben a lakatlan lakókocsik között élni. Ennél már csak az lenne rosszabb, ha lennének is mindegyikben… Így legalább érvényesül a szomszédos réten legelő bocikák kolompja és a természet hangjai. A kemping boltjában vettünk két csavaros alátámasztót, melyek nem csak masszívabbak, hanem könnyebben is szerelhetőek, mint a meglévők. El is határoztuk, jövőre leszereljük a kurblis kitámasztókat, másfél éve nem használjuk őket, és csak ezekre fogunk hagyatkozni. Szerettünk volna kicsit sétálni a környéken, meglátogatni a közeli települést, de a bizonytalan idő miatt nem szántuk rá magunkat. Este viszont megsütöttünk egy adag tarját és hagymás krumpli salátával egy nagyon finom vacsorát ehettünk. Ma még csapra verjük a negyedik üveg pezsgőnket annak örömére, hogy megkezdtük idei utunk harmadik hónapját és megérkeztünk a Pireneusokba.
152
Camprodon, 2007. július 3. kedd, 66. nap Reggel ismét sütött a nap és kicsit melegebb is volt, mint az elmúlt napokban. Így reggeli után összeszedtük magunkat és nekiindultunk a mintegy két és fél kilométerre lévő település, Camprodon meglátogatására. Elsőnek egy sportboltban beszereztünk egy turistatérképet a környékről, majd a belvárosban, a főtéren lévő polgármesteri hivatalban további anyagokat kaptunk. Ezek elegendőnek látszanak a következő héten szóba jöhető kirándulásokhoz. Meglepő volt, hogy egy ilyen kis település milyen széles választékát tudja kínálni a tartalmas kiadványoknak. Ezután elkezdtünk turistáskodni. Kezdtük az önkormányzat épületével és a mellette lévő palotával. Felfigyeltünk az eresz alsó részének díszes kialakítására.
Innen a település jelképének is számító régi hidat kerestük fel, sőt át is mentünk rajta. Már eddigi sétánk során is feltűnt, hogy mennyire rendezett ez az El Ter folyó partján, a hegyek gyűrűjében fekvő kisváros. A brosúrák szerint Camprodon egy 4400 lakosú, mintegy tíz települést magában foglaló kistérség központja. Saját lakóinak száma a 2005-ös kempingkatalógus szerint 2300 alatt van. Igaz jelentős idegenforgalmi vonzerővel rendelkezik, télen síelni, nyáron kirándulni lehet a környéken, de a szezon még nem indult be. Két útikönyvünk összesen 3 mondatot szán bemutatására. Ehhez képest gyönyörű bevásárló utcái, három jelentős temploma van. Belvárosában számos szép palotát, a külső részeken
153
emeletes házakból kialakított tömböket, a környéken több ipari létesítményt láttunk. És a környezet csodálatos.
Különösen érdekes volt a St.Maria templom meglátogatása (mellette kolostor temploma sajnos be volt zárva). Az épület kívülről inkább egy csűrre emlékeztet, egy kis toronyszerűség jelzi csak, hogy ez templom. Bent nagyon
154
régi és egyszerű a kialakítás. Ami meglepő volt, hogy a templom összes nemesfém kegytárgya üvegvitrinek alatt ki volt állítva, de semmilyen felügyelőt nem láttunk, valószínűleg videokamerás megfigyelés működik. Egyik oldalkápolnája, mely akár önálló templomnak is tekinthető, viszont alig kétszáz éves és kimondottan “modernnek” tűnt.
Jó másfélórát jártuk a városka utcáit. Ismét megállapítottuk, hogy azzal, hogy kevésbé ismert tájakat is beiktatunk útitervünkbe, néha véletlenszerűen találunk olyan helyeket, melyek sokkal nagyobb figyelmet érdemelnének. Visszatérve a kempingbe új szerzeményeinket tanulmányoztuk és választottunk programokat a közeli napokra. Zsóka elvégezte az utolsó adag kézi mosást. Közben megint csúnyán befelhősödött és most hét órakor megint azon drukkolhatunk, hogy ne essen már megint. Camprodon, 2007. július 4. szerda, 67. nap Ma éjjel valamivel melegebb volt, mint az előző napokban. 16 fok alatt járt a minimum és ott is maradt egész nap. A zárt felhőtakaró nem akart felszakadni, a felhők egészen a közeli hegyek tetejéig lejöttek és valami nagyon finom permet is szállingózott. Mi dupla meleg zokniban joggingban és kapucnis termo jacky-ben az előtető alatt gubbasztottunk. Többször emlegettünk, hogy emlékeink szerint napra két éve Cordoba-ban a 44 foktól szenvedtünk… Délutánra azért kicsit összeszedtük magunkat. Kimentem a közeli gyártelep boltjába kenyérért és Zsóka, ahogy ilyenkor tenni szoktuk, főzött. Megfőzte a második és egyben utolsó székelykáposztánkat. Én azért biztos, ami biztos elővettem a villanykályhát. Már ne legyen csak IBUSZ turista, még Cegléden, a fagypont körüli éjszakán sem használtuk… Camprodon, 2007. július 5. csütörtök, 68. nap Este végül a villanykályhát nem kapcsoltuk be, így köszönhetően a kinti nem egész 7 foknak, bent 12 fok közelébe süllyedt a hőmérséklet reggelre. Ennek ellenére nem fáztunk. A felkelés viszont elhúzódott, éjjel mindketten sokáig
155
olvastunk és bár szikrázóan sütött a nap, kilenc órakor is még csak 7 fok volt kint. Ez a nap is olyan lett, hogy nem az óra, hanem a hőmérő alapján keltünk fel. A kritikus pont, amikor a külső hőmérséklet eléri a belsőt, tíz órakor jött el, igaz, hogy csak alig valamivel 12 fok felett. A reggeli elfogyasztása után levettük a motort, mert ma azzal terveztük megközelíteni a kinézett kirándulóhelyet. A továbbra is hűvös levegő és a tervezett 2000 méter körüli magasság miatt jól felöltöztünk. Dél lett mire indulhattunk. A moci új aksija jól szuperált, bár a közel kéthetes pihenő és a több száz kilométeres rázás miatt lábbal azért be kellett segíteni az önindítónak. Az El Ter folyónak több ága van errefelé. A Camprodon völgy tulajdonképpen két ágat fed le, melyek Camprodon felett válnak szét. Mi ma a nyugati részt jártuk be. Eredeti célunk a Vallter 2000 nevű síparadicsom meglátogatása lett volna, de kis motorunk nem bírta addig a meredek emelkedőn. A völgy lakott részén szépen nyomultunk, de az 1300 méteren lévő utolsó település, Setcases elhagyása után az út még jobban emelkedett. Négy kilométeren kb. 300 métert. Nem is nagyon lehetett észrevenni, ahogy mentünk felfelé, csak a moci lassult le 20 km/óráig és érezhetően szenvedett. Nem csodálom. Szegény már benne van a korban, 11 éves és testvérek között is megengedett terhelésének másfélszeresével jár rendszeresen. Később, amikor visszanéztünk, illetve jöttünk lefelé lehetett érzékelni az emelkedőt rendesen. Idáig figyelmünket egyetlen hely érdemelte ki. Llanars és Vilallonga de Ter között egy egyedül álló szikla tetejére épült település, la Roca. A távoli kép elkészítése után mentünk tovább, de visszafelé azért betértünk kicsit jobban megnézni.
Végül 1600 méteren, egy szerpentin elején tettük le a mocit és indultunk el a 2500-2700 méteres hegyek övezte völgyben, a Coma de l’Orri felé. Gyenge 3 kilométert mentünk felfelé, közben megközelítettük a 2000 métert, amikor egy az egész völgyet lekeresztező madzag állta utunkat. Nem tudtuk miért van
156
kitéve, de törvényt tisztelő emberként szépen visszafordultunk. Eddigre amúgy is csúnya szürke felhők jelentek meg a hegyek felett és mi ugyebár a motornál hagytuk a szél anorákokat… Nagyon szép helyeken jártunk. A viszonylag széles völgy, közepén a patakkal, elég jól járható. Van másznivaló, de nem olyan vészes. A környék pedig gyönyörű. Itt még a fenyőerdő uralja a tájat, minden zöld, nagyon szép virágokat lát az ember mindenfelé. Köztük a mi labda vagy pünkösdi rózsánk kicsit kisebb sárga változatát, mellyel először 14 éve Norvégiában találkoztunk jóval a sarkkörön túl hasonlóan így július első felében. Pár szem szamócát is találtunk. Visszatérve a motorhoz elindultunk lefelé. Setcases-ig mindkét féket szinte folyamatosan kellett húzni. Benéztünk a településre. Valaha egy alig pár házból álló kis hegyi falú lehetett, ma számos hangulatos szálloda, étterem és nagyon sok apartman ház népesíti be a völgyet. Minden a hagyományos stílusban, az itt található szürke kőből épült. Ebédidőben a parkolókban két turistabusz is állt. Az apartmanok nagy része még be van zárva. Gondoljuk itt a tél az igazi szezon. Két üzletben is láttuk a helyi termékeket kínálni. Legjellegzetesebb a méz, de a kézműves termékeken túl dió, mandula, mogyoró és húsfélék is szerepeltek a választékban.
Hangulatos a régi főtér, mellette a kis templommal. Ezen a részen még számos épület teteje a hagyományos kőlapokkal van fedve, de ezek nagy részére is már rátettek egy cserép réteget. Az új és felújított házak tetején már mindenhol cserép látható.
157
Elhagyva Setcases-t betértünk Tregura de Dalt-ba. Ehhez a völgyből egy nagyon keskeny és kanyargós, mintegy 5 kilométeres bekötő úton kellett jó 300 métert felkapaszkodnunk. Vége felé kis motorunk megint szenvedett, de felvitt bennünket. Ez a település csalódást okozott. Itt van ugyan két szálloda, de egyéni nyaralóház alig. Építkezések folynak. A régi épületek egy részét felújították és a keskeny, kacskaringós utcácskák érdekesek, de semmi különös. A falu határában van egy kisebb víztározó, mely a völgy alján lévő erőművet táplálja. A környéken több erőművet is láttunk. Csak a völgy panorámáját méltattuk megörökítésre érdemesnek, melyet Vilallonga de Ter ural. Visszatérve a főútra folytattuk utunkat Camprodon felé. Elhagyva Vilallonga de Tert röviden letértünk, hogy meglátogassuk la Roca-t. A sziklaszirtre épült régi házak nagy részét többé-kevésbé felújították és laknak benne. Több helyen láttunk mezőgazdasági eszközöket, más épületek látszatra üdülőházként funkcionálnak. A keskeny utcácskák burkolata vadonat új, sőt modern, de a környezethez illeszkedő világítást is láttunk. Az egész nagyon hangulatos és látszatra kedvelt helye a turistáknak. Több gyalogösvény is érinti a területet.
158
A sziklaszirten lévő utolsó ház melletti teraszról szép kilátás nyílik a közeli Llanars-ra. Az ősi településhez modern rész is kapcsolódik, ahol a hagyományos építési módot alkalmazták.
A la Roca-i látogatás befejeztével felültünk motorunkra és visszatértünk a kempingbe. Eddigre öt óra lett. A felhők továbbra is ijesztgettek, de esőt nem kaptunk. Megsütöttük a hűtőben árválkodó virslijeinket, elmosogattunk lezuhanyoztunk és kiültünk a lakóautó elé olvasgatni, illetve a naplót megírni. Estére megint eléggé lehűlt a levegő, de legalább a felhők nagy része eltűnt. Éjjel valószínűleg megint hideg lesz, és reggel várhatjuk a felmelegedést. Camprodon, 2007. július 6. péntek, 69. nap A reggeli forgatókönyv hasonló volt a tegnapihoz, csak ma kevésbé hűlt le éjjel a levegő, így a kritikus pont félórával hamarabb és 1-2 fokkal magasabb hőfoknál következett be. Ma is kirándulni mentünk a környékre. Motorral indultunk és a Camprodon-tól keletre lévő völgyben, mintegy 12 kilométerre lévő Rocabruna mellett tettük le a járgányt. Szegénynek megint volt szenvedni valója az emelkedőkön, de becsülettel helyt állt. Az út nagyon keskeny volt (néhol jelezték is, hogy csak 3 méter) és nem volt útpadka sem. Felező vonalról pedig szó sem lehetett. A forgalom nem volt túl erős, de nem mondható, hogy egyedül voltunk, minden kanyarban számítani lehetett szembejövőre és többen utol is értek.
159
Áttanulmányozva a lehetőségeket egy kb. 5 kilométerre lévő célpontot, a francia-spanyol határon lévő Call de Vernadell nevű hágót, választottuk. Ez 1369 méter magasan van és mi 955 méterről indultunk. Az út első 80 %-a egy elég durván emelkedő murvás erdőgazdasági út. Ezen jól lehetett haladni, csak az ember érzése folyamatosan olyan volt, mint a Hárshegyi kőrút rövid, de nagyon meredek szakaszán. Részben erdőben, részben legelőn vezetett felfelé, nem volt kellemetlen a tiszta égboltról sütő nap, mert hosszabbrövidebb szakaszok után mindig volt valamennyi árnyék. Azért dőlt a víz rólunk. Közben a közeli és távoli hegyek koszorúinak szép panorámája tárult elénk. Sajnos, ahogy ez ilyenkor lenni szokott, a mi eszközeinkkel ezt nem lehetett jól megörökíteni.
A murvás út egy régi vasércbányánál ért véget. Az utolsó párszáz méter egy zergejárta ösvényen araszolt felfelé. Mintegy százméteres szintet kellett így legyőzzünk és ez a déli órákban elég kemény feladatnak bizonyult. A nyeregbe felérve megcsodáltuk a tájat, át néztünk a francia oldalra is és lefényképeztük a határkövet. Talán negyedórás pihenő után a bejárt úton indultunk vissza a motorhoz.
A felső meredek szakasz fél órát vett igénybe, utána viszont jól tudtunk haladni és további jó egy óra alatt leértünk.
160
Eddigre kellően elfáradtunk, nem volt már kedvünk sehova sem menni. Azért párszáz métert tovább motorozva távolról még megnéztük a Racabruna-i vár romját, majd indultunk vissza a kempingbe.
Egyetlen feladatunk volt még: kenyeret kellett venni. Camprodon-ba beérve megtaláltuk a vadi új és hatalmas szupermarketet. Itt halat is kaptunk és nem tudtunk ellenállni annak, hogy készleteinket egy vacsorára való filézett tengeri hallal ne gyarapítsuk. A szupermarkettel szemben megakadt a szemünk egy nagyon szép, de az itteni gyakorlattal teljesen ellentétesen romos házon. Gondoljuk hamarosan lesz valaki, aki ezt a kis tündérkastélyt felújítja és üdülő házat vagy panziót nyit benne. Biztos kuriózum lenne. A kempingbe visszatérve kifizettem a számlát. Örömömre simán ment, ami azt jelenti, hogy korábban a másodjára vásárolt húsz éjszaka mégis csak feltöltésre került. Megkaptuk a 7=6-os kedvezményt is. Mire megfőztük milánói spagettink utolsó adagját elkezdtek az állandók szálingózni. Estére minden második-harmadik lakókocsihoz kijöttek. Ezzel vége is a nyugalomnak, de élet költözött az elhagyott sátorvárosba. Holnap korán kell keljünk, mert tovább megyünk. Az adag ugyan nem túl sok, de nagy bevásárlást is kell tartsunk, jó két hétig nem kerülünk Lidl közelébe. Szeretnénk útközben néhány dolgot megnézni és az új helyen is tájékozódni kell a fogaskerekű vasút dolgairól. Kicsit tartok tőle, hogy nem kapunk helyet a kempingben. Majd meglátjuk…
161
Riberes de Freser, 2007. július 7. szombat, 70. nap Éjjel, bár nem volt olyan hideg, mint az elmúlt napokban, azért 12 fokig lehűlt és reggel nagyon nehezen akart felmelegedni. Nem is tudtuk kivárni a kritikus pontot, fél kilenckor elkezdtük a készülődést és valamikor 11 előtt elhagytuk a kempinget. Ripoll-ig csak Sant Joan de les Abadesses-ben álltunk meg pár percre, hogy a XII. századból származó hidat lefényképezhessem.
Ripoll-ban egyből a Lidl-hez hajtottunk és kb. két hétre bevásároltunk. Kenyérért a szomszédos Intermarche-ba kellett menjünk és narancsot is csak ott kaptunk. Szerettük volna Ripoll székesegyházát is megnézni, de szombat délelőtt olyan nagy volt a forgalom, hogy inkább lemondtunk róla. Egyenesen következő kempingünkbe, Riberes de Freser-be mentünk. Nem is volt gond, amíg a települést elértük. Itt viszont vásár volt és amúgy is nagyon keskeny utcácskákon vezet az út a kempinghez. Rózsi ellenére el is kevertünk, de második, vagy inkább harmadik kísérletre sikerült eljutnunk a célhoz. Ez a kemping egy hegy tetején van a városka felett. Elég kemény szerpentin vezetett a recepcióhoz és utána is zergejárta utakon jutottunk el a helyünkre. Villanyt nem kértünk, hiszen csak két éjszakát tervezünk itt tölteni. Így is 18 € felett van az ár éjszakánként.
162
Két órára letáboroztunk és indultunk megnézni a várost. A kempingből egy elég meredek ösvény vezet a fogaskerekű második megállójáig. Mi kicsit körbejártuk a várost. Egy szűk völgyben helyezkedik el. Láttunk néhány ipari létesítményt is (egy részük láthatóan be van zárva), de a város lényegét az adja, hogy ez a Nuria-völgy kapuja.
Nagyon hangulatos a bevásárló utcája, a viszonylag új templom és a polgármesteri hivatal épülete. Megnéztük a fogaskerekű vasút végállomását és a második, hozzánk közelebb eső állomást is.
163
Ez utóbbi a műszaki bázis. Itt kellemes meglepetés volt, hogy egy régi kocsiszínben kiállítást rendeztek be a vonalon használt régi járművekből. Bár a vonalat 1931-ben indították be, azért az 1800-as évekből származó gőzmozdony is szerepelt a kiállításon.
Jó két órát bóklásztunk a városban, majd felkapaszkodtunk a kempingbe. Gyorsan lezuhanyoztunk és elfogyasztottuk sajtos-boros vacsoránkat. Riberes de Freser, 2007. július 8. vasárnap, 71. nap Tizenegyedik hetünket kezdtük meg. Mintha tegnap indultunk volna… Ez a szép ebben az életformában. Reggel nagyon megijedtünk. Mára egy olyan túrát terveztünk, hogy fogaskerekűvel felmegyünk a 2000 méter magasan lévő Nuria-ba és onnan lejövünk gyalog. Fél nyolckor terveztünk kelni, hogy a 10.16-os járatot elérjük. Ehhez képest pont akkor kezdett el esni és ahogy gyorsan becsuktunk minden ablakot, nagyon csúnya felhőket láthattunk rohangálni. A következő órában még egyszer nekieredt. Azért fél kilenckor felkeltünk, mondván, hogy majd meglátjuk…
164
Amíg reggeliztünk lassacskán kitisztult és mi neki indultunk. A 11.06-os járathoz jó korán kiértünk és aggódva figyeltük, hogy szépen gyülekeznek a kuncsaftok. Szerencsére a vasutasok is észrevették és a mi állomásunkról is indítottak egy járatot. Mint később kiderült a közbenső, Queralbs állomásról még egy harmadikat is indítaniuk kellett. Így is mindhárom szerelvényben jó páran álltak. Ez a fogaskerekű egy félelmetes szerkezet. Az alsó részeken, valamivel Queralbs előttig normál vasútként működik, csak ezután vált át fogaskerékhajtásra. Az első szakaszon nem túl meredek pályáján kellemes lombos erdőben araszol felfelé. Egy helyen, egy kisebb viadukton vezet a sin pár. Majd következik a szurdok. Itt a sziklafalba épített és nagyon meredek a nyomvonal. Ezt nem is annyira a vasúton ülve, mint inkább később a szurdokban legyalogolva érzékelhettük. A vonatból nem is lehetett fényképezni rendesen, nem is jó oldalon ültünk, túl sokan is voltak és nagyon gyorsan változott a látvány. Azért itt-ott lélegzetelállító volt, ahogy haladtunk felfelé. Jó félórás vonatozással értünk fel a 2000 méter magasan lévő Nuria-ba. Nuria eredetileg egy kegyhely, de ma inkább síparadicsom és kiránduló központ. A meredek szurdokból kiérve egy tágas völgyben találjuk magunkat, melyet egy hatalmas, komor szürke kőből épített háromszárnyú épületegyüttes ural. Középen van a kegytemplom, egyik oldalszárnyban egy szálloda, a másikban egy információs központ működik sok kiállítással, ajándékbolttal és azért egy információs pult is van elég szegényes kínálattal. A monumentális épület előtt a völgyet keresztező kis patak felduzzasztásával egy tavacskát alakítottak ki, melyen így nyáridőben csónakázni is lehet. Ezen kívül van még egy kápolna, valami istállók lovagláshoz és sok sílift (kabinos, ülős és jojós) is. Számos turistaút indul a völgyből mindenfelé. Több közülük a környező, jóval 2000 méter feletti csúcsokra, vagy hágókon át Franciaországba.
165
Ma, ezen a júliusi vasárnapon úgy nézett ki a környék, mintha népünnepély lenne. Nagyon sokan voltak fent, vagy tovább induló túrák résztvevői, vagy
mint mi, Queralbs-ba vissza gyaloglók, de a túlnyomó többség csak a tavacskán és a környező, szinte parknak számító réteken élvezték az időközben szépre fordult időt illetve a templomot keresték fel, ahol délben mise kezdődött.
Mi rövid körbesétálás után elindultunk lefelé a Nuria szurdokban. Ehhez először kicsit felfelé kellett kapaszkodjunk és egy kilátópont, a Coll í Turó de la Creu d’En Riba-t kerestünk fel, ahonnan mind a Nuria létesítmény, mind az előttünk álló Nuria völgy belátható volt. Ez a kilátó kedvenc célpontja az erre járóknak. Pár perces gyaloglással elérhető a nagy épülettől illetve a fogaskerekű végállomásától és igazán megéri ezt az erőfeszítést a látvány. Ennél rövidebb túra már csak a tavat körbejárni. A duzzasztógáton is van gyalogjárda. Még vagy fél tucat könnyű túrácska várja a környéken a szandálban érkezőket.
166
A mi túránk jó 7 kilométer közel 800 méteres szinttel. Az út nagy része meredeken vezet lefelé, és ezért elég nehéz. Az ösvény jól kitaposott és sok helyen épített. Így veszélyesnek nem mondható, de azért nagyon kell az embernek a lába elé nézni, ha nem akar kellemetlen meglepetésben részesülni. Utunk során félelmetesen szép részeken jártunk és ez sokszorosan kárpótolt a fáradtságért. Talán ez a legjobb módja, hogy a völgy minden szépségét ki lehessen élvezni. A kisvonat egyrészt túl gyorsan megy, másrészt sok minden nem is látható belőle. Felfelé menetben pedig olyan nehéz az út, hogy nem valószínű, hogy marad ereje a kirándulónak a tájban is gyönyörködni.
Az egész utat meghatározza a fogaskerekű vasút. Pályája uralja a völgyet, a gyalogösvény hol alatta, hol felette halad. A rendszeres időközönként megjelenő vonatok pedig különös hangulatot adnak a túrának. A másik
167
meghatározó elem a szurdok mélyén haladó kis patak. Kisebb-nagyobb vízesései, zubogói színesítik az élményt. Több patak csatlakozik oldalról, ezek közül az egyik látványos vízeséssel érkezik a völgybe.
Queralbs felett egy új alagutat építenek. Azt nem sikerült kisütnünk, hogy a fogaskerekűnek vagy autóútnak készül. Első esetben talán a téli lavinaveszély indokolja, második esetben el sem tudjuk képzelni, merre vezetik az utat tovább, és lehet-e rajta a meredeksége miatt autózni? Az alagút több mint egy kilométer hosszú lesz, és valamikor jövőre készül el. Bejáratáig kiépítettek egy utat, de ez lehet, hogy csak az építést szolgálja. 168
Láttunk magunknál sokkal bátrabb
túrázókat is. Egy kisebb csapat a patakmederben igyekezett lefelé neoprén ruhákban, bukósisakban és teljes hegymászó felszereléssel.
Minden esetre az alagútépítés miatt a gyalogösvényt elterelték. Eredetileg pont az alagút bejáratán vezetett keresztül. Hogy elkerüljék a munkaterületet, hatalmas kitérőt jelöltek ki, sok lépcsővel felfelé és utána újabb ereszkedés
169
lefelé egy szerpentinen. Ez elég kellemetlen fordulat az eddigre amúgy is elfáradt vándoroknak. Végül jó három és fél óra alatt értünk le Queralbs-ba. Nem siettünk, de nem is lehetett volna a terep adottságai miatt. Queralbs egy kis falú lehetett valaha. Néhány régi épülete a jellegzetes kőlapos tetőkkel még meg van, de mára a hasonló stílusban épült nyaralóházak uralják a települést.
A fogaskerekű megállója a Riberes-ben látottakhoz hasonló kedves kis épület rendezett környezettel.
A vonat pár perccel érkezésünk előtt ment el és jó fél órát kellett várjunk a következőig. Addig más hasonlóan elgyötört turistákkal az állomásépület melletti árnyas padokon pihegtünk. Megint három vonatot indítottak. Az egyik Queralbs-ig jött csak, a másik kettő viszont tele volt rendesen. Csak állóhelyet kaptunk, de az út csak nem egész negyed óra volt. Leszállás után ránk még várt a jó hatvan méteres szint fel a kempingbe. Öt óra volt mire a lakóautóhoz értünk. Bár csak mintegy tíz kilométert tettünk meg a nap folyamán, nagyon elfáradtunk. Viszont megállapítottuk, hogy ez a túra bekerült azon emlékezetes kirándulások sorába, ahol a Preikestollen, a Trollstiege, a Voringsfossen vagy a Snowdonia van.
170
Gyorsan lezuhanyoztunk, megmelegítettük a székelykáposztát és a kellemes melegben kiültünk még játszani egyet. Besötétedés után sem akaródzott még lefeküdni, beszélgettünk egy kicsit a kellemes környezetben. A napló is csak feliben-harmadában készült el. Naplemente után délnyugat felöl csúnya sötét fellegek gyülekeztek és a távolban láthattuk, hogy villámlik. Ennek megfelelően minden ablakot becsuktunk és mindent eltettünk. Puigcerda, 2007. július 9. hétfő, 72. nap Alig, hogy este lefeküdtünk, a villámlás egyre erősödött és a dörgéseket is lehetett hallani. Az eső sem váratott magára. Nagy szemű zivatart kaptunk némi jéggel fűszerezve. Szerencsére nem tartott túl sokáig, és ami érdekes volt, szélvihar nem jött vele, csak rövid időre erősödött kicsit meg a szél. Később még egy záport kaptunk, de ez már jeget nem hozott. Mindezek ellenére éjjel kimondottan meleg volt, alig süllyedt a hőmérő 16 fok alá. Reggelre bőven maradt a csúnya felhőkből és mi örültünk, hogy tegnap szép időnk volt. Nem biztos, hogy a mai időjárásban neki merészkedtünk volna a Nuria szurdoknak. Csak kilenc után kezdtünk hozzá a reggeli elkészítésének és valamivel 11 után indultunk el. Mára a feladat jó ötven kilométer Puigcerda-ig, ahol egy CC kempingben tervezünk egy hetet eltölteni. Először leereszkedtünk az összetöredezett betonúton a településre, majd ott a kis utcákon szlalomoztunk az N-152-es főútig. Riberes valamivel 950 méter alatt van, a kempingünk jó 60 méterrel magasabban volt. Puigcerda 1200 méter körül található. Az út viszont egészen 1800 méterig felkapaszkodik. Az N-152-es erősen kanyargós, de elég széles és az emelkedők sem túl erősek. Végig hármasban-négyesben lehetett menni, egy-egy kanyarban kellett csak visszaváltani kettesbe. A forgalom nem volt túlzottan erős, így kényelmesen haladhattunk és még a tájban is volt alkalmunk gyönyörködni. Az élvezetet kissé rontotta, hogy a felhők alacsonyan jártak, a nap nem sütött és mindent pára borított. Így egyetlen felvételt készítettem csak, fent az 1800 méteren lévő parkolóból, de az sem sikerült. Hasonló úton ereszkedtünk le a túloldalon a Pireneusok „széles völgyébe”. Ez alapvetően különbözik az elmúlt napokban meglátogatott részektől. Ez egy legalább egy tucat kilométer széles völgy, benne mezőgazdasági tevékenységgel. A nagy hegyek látszanak a távolban, de közvetlen környezetet akár alföldnek is nevezhetnénk. Több kilométeren nyíl egyenes úton jutottunk be Puigcerda-ba. A város határában felkerestük az információs irodát, túl sok érdekeset nem tudtak mutatni. Egy kisebb elkavarás után megtaláltuk a kempingünket.
171
Indokolatlan volt a félelmünk, hogy nem kapunk helyet, jó ha minden tízedik parcellán áll valami, és sok közülük állandó, aki kint sincs. A kemping egy nagyon színvonalas hely, szép és tiszta a vizesblokk, van uszoda, játékterem, étterem, bolt, egyszóval minden, amitől egy kemping első osztályú és kellően drága lehet. Rendszám leolvasó és felismerő rendszert alkalmaznak a sorompó vezérlésére, minden parcella elektromos csatlakozóját a portáról kapcsolják be. Egyébként 7 és fél Ampert adnak és az automaták hozzáférhetőek. Van mosógép és Internet is, lehet, hogy mindkettőt használni fogjuk. Hosszas keresgéléssel választottuk ki a parcellánkat, hogy szép kilátásunk legyen. Ez elég jól sikerült.
Alig, hogy letettük a kocsit, kaptunk egy kisebb esőt. A délutánt házkörüli munkával töltöttük. Elővettük a korábban lezsírozott meleg paplanokat, mert itt várhatóan szükség lesz rájuk és a huzataikat is ki kellene mosni. Elraktuk a gyerekeknek kéthete vett játékokat, feltöltöttünk néhány kajafélét és elkészítettük a következő adag padlizsánsalátát. Vacsoránk az elmúlt napokból származó maradékok voltak. Estére nagyon lehűlt a levegő és az előrejelzés a közeli napokra sem ígér túl sok jót. Azért holnap elkezdjük becserkészni a környéket. Itt a motornak lesz nagy szerepe. Puigcerda, 2007. július 10. kedd, 73. nap Várakozásunknak megfelelően éjjel hideg volt, hét fok alatt járt a hőmérő és egész éjjel járattuk a villanykályhát. Így már ez sem csak IBUSZ turista… Lassan melegedett és így mi csak kilenc körül kezdtünk el mozgolódni. Reggeli után először megfordultunk a kocsival, mert úgy éreztük ez a helyzet jobb. Később kipörgettünk egy adagot a mosógépen és Zsóka kézzel is mosott. Közben leszedtük a mocit és megfőztük a zöldbabgulyást. Fél négyre minden kiszáradt és mi elindultunk a közeli Puigcerda-ba. Ez egy 6500 lakosú városka, de mivel üdülőkörzetben van, nagyon sok apartman és hétvégi ház is van. A kemping mögött vezető úton mentünk be a városba. A városhatárig alig több mint egy kilométer. Elsőnek egy öregek otthona és egy sport centrum mellett haladtunk el, majd egy szépen rendezett park közepén lévő tavacska partját követtük. Itt már láthatóak voltak szép villák, egy részük panziónak berendezve. Sok közülük érdekes bordó színre van festve, de a hagyományos terméskő épület, sok fa
172
elemmel is gyakori. A tóparttól pár méterre lévő kis kilátóteraszról a déli irányba lehetett kitekinteni.
Innen a belvárosba értünk. Az első jelesebb épület a színház, melynek oldalsó traktusában működik a kaszinó. Nem messze tőle a város egyetlen jelesebb középkori épülete, egy torony áll. A belváros bevásárló utcáin sétálva értünk ki a városházához, mely egy teraszszerű téren áll. Innen szép panorámában lehet gyönyörködni, alattunk a vasútállomással.
A városháza teréről lépcsőkön lehet lemenni a völgybe, ahol a vasútállomás van. A lépcsők mellett egy lift és egy ferde lift is van, melyet díjtalanul lehet használni.
173
Visszatérve a belvárosba sétáltunk még a zeg-zugos utcácskákban. Közben egy DM-hez hasonló üzletben megkaptuk a már hetek óta keresett vízkőoldót. Vettünk még kenyeret és indultunk vissza a kempingbe, mert az eddigi szikrázó napsütést hirtelen zord felhők váltották és hűvös is lett. Egy újabb
174
kilátóteraszról készítettünk még egy panoráma képet a francia oldalról. Hazafelé menet megakadt a szemünk egy szépen rendbe szedett villán. Mint kiderült az önkormányzat zeneiskolája.
Két órát voltunk távol a lakóautótól, jó hat kilométert gyalogoltunk. Ismét megállapítottuk, hogy ezek a kisvárosok fényévnyi távolságra vannak a mi hasonló méretű településeinktől infrastruktúrában, kereskedelmi hálózatban, kinézetben és minden olyasmiben, amitől egy hely lakható. Visszaérkezésünk után megettük az éppen kellő mértékben kihűlt babgulyás első részét, lezuhanyoztunk és most kiülünk. Bízunk benne nem lesz olyan hideg, mint tegnap volt és még egy-két órát olvashatunk, vagy játszhatunk. Puigcerda, 2007. július 11. szerda, 74. nap Éjjel nem volt annyira hideg, mint a múlt napokban, azért jól esett az egész gyenge fűtés. Felkelni viszont megint csak kilenc után lehetett. Reggeli utánra a kora reggeli szikrázó napsütést egy eléggé felhős, de esővel nem igazán fenyegető idő váltotta fel és maradt a hűvös. Azért összeszedtük magunkat egy kisebb motoros kiránduláshoz a közeli településekre. Elsőnek Llivia-ba mentünk el. Ez egy a határhoz közeli, francia területen lévő spanyol enkláve. Történelmileg több száz éve alakult ki, amikor a spanyolok több falút átadtak a franciáknak, de akkor Llivia városi rangot viselt és rá nem vonatkozott a megállapodás. 13 éve, amikor erre jártunk, érintettük a területet és már akkor sem volt semmi nyoma a határnak egy szál táblán kívül. Ma az EU, Schengen és az Euró idején végkép nyoma sincs annak, hogy errefelé valami rendkívüli lenne. Csak a főúton, amerre visszafelé jöttünk vannak kitéve a határjelző táblák és láthatóak a régi határállomások épületei. Az egyik oldaliban ma a rendőrség van elhelyezve.
175
Llivia egy nagyon kedves kis spanyol település, olyan, mint számos másik a környéken Történelmi múltjára számos régi épület vagy épület maradvány emlékeztet. Motorunkat a domboldalban álló templom mellett tettük le. Első jelesebb épület, melynél megálltunk a régi vár egy tornya. Utána bementünk a templomba. Egy kissé sötét, de gazdagon díszített hely, melyben zenei rendezvényeket is szoktak tartani. A település legnagyobb nevezetessége, Európa legrégebbi, múzeumnak berendezett patikája sajnos nem látogatható. Az épületen komoly renoválási munkák folynak.
Innen az óváros keskeny utcácskáin sétálunk lefelé. Az egyik terméskő épület, mely apartman háznak nézett ki, oldalán érdekes csempe díszítésre figyeltünk fel. Az utcákat járva, és ahogy bemotoroztunk a településre feltűnt, hogy mennyi nagyon szépen rendben és tisztán tartott, de teljesen bezárt épület van. Ezek mind üdülőházak és bármilyen furcsa is, nincsenek kint a tulajdonosok. Úgy látszik ezen a területen is a tél az igazi szezon. Ami érdekes volt, az az, hogy itt az őslakosok által lakott részeken a hagyományos mezőgazdasági tevékenység nyomai még a belvárosban is tetten érhetőek voltak. Láttunk jó pár lerobbant épületet, bezárt üzletet,
176
konyhakertet és baromfiudvart, a maga rendetlenségével. Ugyanakkor nagyon szép bevásárló utcája van és számos régi utcácskája az eredeti terméskő épületekkel van szegélyezve, sokon a hagyományos kőlapos tető. Mindezeket figyelem bevéve összességében az egész település nem tűnt annyira rendezettnek, mint számos, az elmúlt napokban meglátogatott társa. Nagyon szép, régi épületeket találtunk viszont a régi főtéren.
Llivia-ban tett sétánk után felültünk a motorra és a közeli, kicsit már a hegyek alatt fekvő francia településre, Sallagossa-ba mentünk. Meglepő volt az a különbség, amit tapasztaltunk. Itt nagyon jól lehet érzékelni, hogy az elmúlt évszázadokban határral elválasztott területeken, egymástól kevesebb, mint tíz kilométerre, mennyire másként fejlődött, alakult ki az épített környezet. Errefelé alig van a terméskőépületekből, inkább a vakolt házak vannak divatban. A településen elvétve láttunk csak üdülőházakat, bár építkezések vannak. Sokkal inkább élettel teli a környezet, bár
177
rendezetlenebb is és meg kell mondani kevésbé tetszett, mint a határon túl látottak. Azért láttunk pár szép helyet, mint a polgármesteri hivatal épülete, vagy a templom a XIII. századból, vagy pár érdekesebb ház, melyet sétánk során érintettünk.
A Sallagossa-ban tett látogatás után indultunk vissza a kempingbe. A Perpignan-Andorra főútvonalon mentünk érintve Bourg Madame-t, melyet a spanyolok La Guingueta d’Ix néven ismernek. Eddigre a felhők már nagyon csúnyák lettek, azért megálltunk pár percre a városházának is helyt adó téren. Meglátogattuk a közeli HyperChampiont. Elsősorban játékokat néztünk, mert szeretnénk újabb csomagot küldeni a kicsiknek. Kaptunk olyan érdekes hosszú lufikat, melyekből különböző figurákat lehet kialakítani és volt LED-es zseblámpa is. Vettünk még egy fej salátát az esti sütéshez. Az áruház melletti téren egy aranyos kis templomot találtunk. Eddigre az eső is elkezdett cseperegni, így gyorsan indultunk tovább.
178
Szerencsére a visszaút utolsó, pár kilométeres szakaszát megúsztuk szárazon, de nem sokkal megérkezésünk után kisebb záport kaptunk. Ekkor négy óra volt és elkezdtük sült tarjás vacsoránk előkészítését. Később az idő kicsit megjavult, még a nap is kisütött. Azért, ahogy mondják: az évszakhoz képest hideg van és az előrejelzést nézve lehet, hogy kell egykét nap, amíg helyére kerülnek a dolgok. Puigcerda, 2007. július 12. csütörtök, 75. nap Az este sötét felhők gyülekeztek, de alattuk a lenyugvó nap szépen megvilágította a távolabbi, magasabb hegyeket. Sikerült is lekapnunk az alig pár percig látható különleges képet.
Később a felhők még feketébbek lettek és biztosra vettük, hogy éjjel esőt kapunk. Nem lett igazunk. Kicsit kevésbé volt hideg az éjszaka és reggelre szikrázó napsütésre ébredtünk. De mostanra kezdünk átállni az itteni, kb. másfél órával eltolódott élethez és nehezünkre esik kilenc előtt felkelni. Mára kirándulást terveztünk. Motorral mentünk el a mintegy húsz kilométerre és 1530 méteren lévő Meranges-be. Egy itt kapott fénymásolt útiterv szerint innen egy könnyű túrával lehet feljutni egy tóhoz. Kismotorunk a 260-as főúton 50-60 kilométeres sebességgel szépen elvitt egy Ger nevű településig, ahonnan indul a leágazó út Meranges-be. Ezen a tíz kilométeren már néhol nehezen vette az akadályt, de azért csak felrángatott minket és 12-kor letehettük a falu határában. Meranges-t a leírások turistafalúnak nevezik. Van jó pár régi ház, melyet üdülőháznak hoztak rendbe és néhányat kimondottan erre a célra építettek. Ezen kívül egy szálloda, egy múzeum, ami nem is volt nyitva és egy étterem adja az idegenforgalmi infrastruktúrát. Összességében szerintünk kevésbé üdülőfalú, mint sok másik ahol a környéken jártunk. Ennek ellenére nagyon szép és hangulatos hely. Már a völgy, amiben az út vezet felfelé is megérdemli a figyelmet és a település elhelyezkedése is festői. Az országút nagyon keskeny kis sikátorokban folytatódik. A településen éppen nagy építkezés
179
folyik, számos utcát építenek újra. Azért készítettünk felvételeket a templomocskáról és pár helyreállított házról. A település megnézése után neki indultunk a kirándulásnak. A baj hamar kiderült. Az útleírás egy összetett autós-gyalogos utat ír le és esetünkben csak azt felejtették el feltüntetni, hogy Meranges-ből kb. tíz kilométeres autózással lehet eljutni a kiindulópontig. Súlyosbító körülményként a szóban forgó út egy erősen lehordott erdőgazdasági út, amin mi motorral a Camargue-ban szerzett tapasztalatok után nem is vállalnánk a közlekedést és 600 métert megy felfelé. Térképünk szerint van egy kb. négy kilométeres turistaút toronyiránt felfelé, de annak az elejét nem tudtuk megtalálni. Végül a déli hőségben vagy két órás szenvedéssel megtettünk 6 kilométert és legyőztünk vagy 350 méter szintet az erdőgazdasági úton, amikor a torony iránt haladó gyalogút lekeresztezte az autóutat. Itt átváltottunk és mintegy
180
egyórás kemény hegymenetben felkapaszkodtunk a turistaházhoz, ahol egy kisebb tó és egy nagy parkoló is van. Ez a szakasz már nagyobbik részében egy szép túra volt. Fekete fenyőerdőben vezetett az ösvény, szép füves tisztásokon, egy patak mellett. Fél három körül járt mire felértünk a 2160 méteres szintre. Ekkor már se kedvünk, se erőnk, se időnk nem volt arra, hogy a harminc perces, könnyűnek mondott utat a maga további 120 méteres emelkedőjével megtegyük. Rövid pihenő után kimentünk a közeli alsó tóhoz, feltöltöttük a velünk lévő egyetlen félliteres flakont friss forrásvízzel és háromkor indultunk lefelé.
A felső szakaszt ugyanazon a jól jelzett turistaúton tettük meg mint odafelé. Jól tudtunk haladni és fél óra alatt leértünk az autóútig. Innen a rövidebb turistaúton tértünk vissza a faluba. Ez nem volt se olyan szép se olyan könnyű, mint a felső szakasz. Sajnos nem szerpentinnek alakították ki, gyakorlatilag torony iránt ment. Sokat szenvedtünk a sok kővel és már rendesen el is fáradtunk. Azért fél ötre épen és egészségesen leértünk a mocihoz. Itt megettük a banánjainkat és megittuk a jó hideg limonádét, majd összeszedelődzködtünk és indultunk vissza a kempingbe. A bekötő úton egyetlen kocsival találkoztunk és lefelé jól tudtunk haladni. A főúton aztán igazodnunk kellett a forgalomhoz és megint 50-60 kilométerrel motoroztunk. Beérve Puigcerda-ba kenyérért be akartunk menni a Carrefourba. A rendőrök viszont valamilyen akciót tartottak és mi nem akartunk az orruk előtt tekeregni, inkább átmentünk a francia oldalra Bourg Madame-ba, hogy a Hyperchampion-ban vásároljunk. Ezen az oldalon is éppen akkor zárták le a főutcát, így csak kerülővel tudtunk eljutni az áruházhoz. Ha már ott voltunk, vettünk egy második zseblámpát is és egy kis analóg kézi műszert valamint a tegnap látott szatellit antenna beállítást segítő szerkezetet.
181
A lezárás miatt meg sem kíséreltük a belvároson keresztül a visszatérést a kempingbe, hanem azon az úton jöttünk, amerre Rózsi három napja hozott ide miután elvétettünk egy körforgalmat. Hat óra volt, mire visszaérkeztünk. Gyorsan lezuhanyoztunk és megmelegítettük a zöldbabgulyásunkat. Ma sokkal tisztább az ég, de még mindig elég hűvös van. Azért tartánokba burkolódzva és joggingba öltözve kint ülünk és csodáljuk a túloldali hegyeket, melyeket a nap még süt. Puigcerda, 2007. július 13. péntek, 76. nap Mára a tegnapi nehéz nap után karbantartós napot iktattunk be. Nem mintha ez egy csöppet is kevésbé lenne fárasztó. Még reggeli előtt lementünk a mosodába, és amíg reggeliztünk két gépen kipörgött az összes ágynemű és törülköző. Ennek kapcsán kisebb rendezkedésre is sor került. Ismét eltettük a meleg paplanokat, csak most nem hátra, hanem a puttonyba. Amikor a gépi része kész lett a mosásnak, lementem és 3 €-ért háromnegyed óra alatt elintéztem az összes internetes dolgunkat. Itt szerencsére lehetett lementeni, ami azt jelenti, hogy ha minden kötél szakad, október 13.-ig nem kell Internetre mennem, de legalább is mentenem. Zsóka tartott egy alapos takarítást és még kézzel is kimosott pár dolgot. Közben én feldolgoztam az Internetről letöltött adatokat. Még kora délután van, főzünk még egy tejberizst és a szép napsütésben pihenünk egy kicsit. Puigcerda, 2007. július 14. szombat, 77. nap Ma éjjel kellemes meleg volt, csak 14 fokig hűlt le a levegő kint. Reggel szikrázó napsütés fogadott, de mi csak a lassan már megszokott kilenc órakor kezdtünk keledezni. Mára azt terveztük, hogy elmotorozunk Sallagossa-ba, ahol a nemzeti ünnep tiszteletére nagy vásárt hirdettek a múlt nap amikor arra jártunk, majd tovább motorozva meglátogatjuk Mont Louis-t, esetleg a Panta de Matamala tavat is. Nagyot gyalogolni ma nem terveztünk, mert a múltkori túra nyomait még viseljük. Annak rendje és módja szerint 11 óra körül útrakészek voltunk. Már a motorral gurultam le a WC-hez egy utolsó látogatásra. Valószínűleg nem elég figyelmesen állítottam le a mocit, mert az az erősen meredek úton eldőlt a baloldalára. Elkezdett folyni belőle a benzin, de ez lett volna a kisebbik baj. Amikor felállítottuk derült ki, hogy a baloldali, hátsó féket működtető alumínium öntvény kar eltörött. A tükrök is elfordultak, de bajuk nem esett.
182
Visszamenve a lakóautóhoz elkezdtem megnézni, mit lehet tenni vele. A motor üzemképes, csak a hátsó fék nem működik. Így ezen a kanyargós és meredek utakkal gazdagon ellátott vidéken két emberrel nem lehet használni. Kiszereltem a törött alkatrészt, majd egy fékkel elmentem valamilyen megoldást találni. A portán megtudtam, hogy nem messze a kempingtől van egy motorszerelő, csak azt nem tudták nyitva van-e, lévén nemcsak szombat, hanem, mint kiderült helyi ünnep is. Megtaláltam a szerelőt és nyitva is volt, sőt a Yamaha embléma is ki volt téve. Egy félelmetes kócerájban, megszámlálhatatlan roncs motor között egy kis salátafülű öreg szöszmötölt egy mocin, miközben két fiatal srác, gondolom a tulajok, drukkolt neki. Kihasználva egy szünetet megmutattam a törött alkatrészt, de csak a fejét ingatta. Kicsit erőszakoskodtam még, mire felment a galériára és egy csomó kacat alól kihúzott egy dobozt, melyben volt vagy 15 különböző fékkar. Az egyik eléggé hasonlított a mienkhez, ezért 6 €-ért megvettem. Még elmentem nézni további szerelőt, de nem találtam. A nagy izgalomban elfelejtettem kenyeret venni, ami szintén feladat volt. Így a kempingből fordulhattam vissza és ugyanazt az utat megtéve a Carrefour-ban vettem kenyeret, és ha már ismét lent voltam, meg is tankoltam a mocit, mert kezdett kifogyni a tinta belőle. Útközben többen rám dudáltak, mint kiderült azért, mert a fékkar híján a féklámpa folyamatosan égett. A kempingben aztán nekivetkőztem és elkezdtem adaptálni a fékkart. Először a kormányszerkezethez csatlakozó részt kellett kicsit megreszelni, mert vastagabb volt. Ekkor derült ki, hogy ez a kar formája miatt rövidebb uton mozog. Ezen egy kis fűrészeléssel lehetett segíteni. Maradt két kérdés. Egyrészt ez a kar 3 helyett csak kb. két és fél centis sugáron húz, ezért rövidebb a pálya és kicsit befeszül a bowden a karnál. A másik gond, hogy kb. egy centivel rövidebb bowden kell hozzá. Ez utóbbin a fék beállításával lehetett segíteni, csak az állítási tartomány kevésnek bizonyult. Ezért még készíteni kellett egy közdarabot és az eredetileg önzáró megoldás helyett ellenanyát kellett felszerelni. Szerencsére szabványos M6-os az alkalmazott csavar és ilyen volt a készletben. Fél háromra a járgány hadra fogható volt. Tettem vele egy rövid próbautat és a féket rendben találtam. Amíg én a mocit bűvöltem, Zsóka kihasználta a napsütést és napozott egy jót. Visszatérve a kempingbe ismét összeszedtük magunkat és háromkor elindultunk. A teljes programot már nem lehetett teljesíteni, csak Sallagossaban kerestük fel a vásárt, de semmi érdekeset nem találtunk. Azért erre a közös próbaútra feltétlenül szükségvolt. Fél ötre megint a lakóautónál voltunk. Elkezdtük az előkészületeket a mélyhűtőnkben lapuló egyik adag hal megsütésére. Ma este reményeink szerint a völgy francia településein lesz tűzijáték és mi láthatjuk majd a lakóautónk mellől.
183
Puigcerda, 2007. július 15. vasárnap, 78. nap Este fél 11-kor tartottak egy negyedórás tűzijátékot Bourg Madame-ban. Mi páholyból néztük lakóautónk előtt ülve. Régen láttunk már tűzijátékot, valahogy mindig kihagytuk, máshol volt éppen dolgunk. Utána alig volt dajdaj. Reggel megint szikrázó napsütésre ébredtünk és 15 fok körüli hőmérsékletre. Fél kilenckor keltünk és reggeli után bementünk Puigcerda-ba, ahol ma vásár volt. Itt sem láttunk semmi érdekeset, de azért megállapítottuk, hogy a francia vásár sokkal színvonalasabb volt. Ott kézműves termékek és helyi specialitások (méz, fokhagyma, sajtok, húsárú, stb.) adták a kínálat döntő többségét és a ruhás-cipős standokon sem volt annyira gagyi az árú. Itt viszont sok zöldséges kínálta portékáját. Végül, hogy azért ne térjünk vissza üres kézzel, vettünk sárgarépát az esti lencselevesbe és arany áron nagyon szép és finom cseresznyét. Évek óta nem ettünk cseresznyét. Korábban a júniusi szabadságok, újabban a B típusú életforma miatt soha sem voltunk otthon a szezonban. Visszatérve a kocsihoz átvedlettünk motorozáshoz és háromnegyed 12-kor indultunk is. Ugyan azon az úton mentünk, mint tegnap, csak ma folytattuk megállás nélkül Mont Louis-ig. Ezt a célpontot a turistatérkép alapján választottuk. Azon lehetett felfedezni, hogy itt egy nagy kiterjedésű kettős citadella van. Mivel a város meglátogatása után a Matamala víztározóhoz akartunk tovább menni, egyből letértünk az ide vezető útra. Így a felső citadella nyugati sarkán álltunk meg és tettük le a mocit. Első dolog, ami a szemünkbe ötlött a hatalmas “Katonai terület” feliratú táblák sokasága volt. Már féltünk, hogy az egész citadella rendszer nem lesz látogatható. Minden esetre elindultunk a katonai terület határán vezető kijelölt turistaúton. A délnyugati falakat követve értünk el az alsó, délkeleti oldalon lévő citadella bejáratához. Az minden esetre első ránézésre megállapítható volt, hogy az egész erődítmény, bár túlzottan nem tartják karban, jó állapotban van. Közben megcsodáltuk a völgyet, melyen érkeztünk. Mint kiderült az alsó városrész ma is lakott civil terület, sőt nem is akármilyen turista látványosság.
184
Az erődítményeket években építették.
valamikor
az
1600-as
A városba kettős bástyafalon keresztül lehet bejutni. A falakon belül szinte minden épület szépen rendben van és nagy részük turisztikai célt szolgál. Szállodák, éttermek, ajándékboltok és egyebek egész sora mellett szép számmal vannak lakóházak is. Az egésznek van egy katonai tábor jellege és érdekes, hogy különböző korokból vannak épületek. Az alsó várost egy parkosított terület, melyen játszótér is van, választja el a felső citadellától, mely katonai terület. A két városrész határán megint megjelennek a “Katonai terület” táblák. Ezen a részen van egy viszonylag modern iskola és csendőrlaktanya valamint egy elég nagy tűzoltó állomás. A bástyafalak mellett és azokon kívül, illetve a két fal között több helyen elég nagy parkolókat alakítottak ki. Érdekes szimbiózisa ez a város a réginek és az újnak, a civilnek és a katonainak. Megállapítottuk, hogy érdemes volt eljönni erre a helyre.
185
Az aktív katonai jelenlét mindenhol tetten érhető. A bástyafalakon kívül mindenfelé gyakorlópályák. A legérdekesebb a felső citadella északkeleti falán kialakított “challange pálya”. Körbejárva a felső citadellát is visszatértünk a motorhoz. Felülve rá mentünk tovább a mintegy tíz kilométerre lévő Matamala víztározóhoz, ami meg kell mondani, csalódást okozott. Ez közel 1600 méteren van. Keleti partján kiterjedt üdülőtelep, de valahogy elég rendezetlen benyomást tett. Kicsit emlékeztetett a hazai, második vonalbeli üdülőhelyekre. A tó túloldalán, a nyugati parton láthatóak a hatalmas síterepek nagyrészük a 2300 méteres magasságban. Alattuk az egész hegyoldal tele üdülőházakkal. Így nyáridőben a hétvége ellenére elég halottnak tűnt a vidék. Kirándulásra alkalmas helyet sem láttunk tulajdonképpen, igaz nem is akartunk kirándulni.
186
A tó alatt kis vízi erőmű, mögötte egy kellemes, de nem különösebben figyelemreméltó völgy. Az egész látványt uralja a gát.
Eddigre három óra lett és megerősödött a délnyugati szél. Beöltöztünk és indultunk vissza. A szembeszél annyira erős volt, hogy azokon az emelkedőkön, melyeket kis motorunk felfelé csak 30-35 kilométeres sebességgel tudott leküzdeni, most lefelé nem hogy fékezni nem kellett, de néha rendesen rá kellett húzni a gázt. Kétszer álltunk csak meg. Egyszer a környék egyik nevezetessége, a Sárga vonat sorompója késztetett rá, másodszor, amikor bementünk a Sallagossa-i vasútállomásra, hogy megnézzük a Sárga vonat útvonalát és menetrendjét. Felmerült, hogy esetleg egy nappal meghosszabbítjuk itt tartózkodásunkat és utazunk egyet vele. Végül feladtuk ezt a lehetőséget. Azért az állomásra éppen befutó szerelvényt lefényképeztem. Öt órára értünk vissza a kempingbe. Zsóka egyből hozzálátott a lencseleves előállításához, én pedig lementem fizetni. Itt is működött a 7=6 kedvezmény és ezzel nem egész egy harmadát fizettük a listaárnak… La Farga de Moles, 2007. július 16. hétfő, 79. nap Ma továbbmenős nap volt, de az Andorra határán lévő kempingig csak kb. 60 kilométer az adag és egyedül bagetet kellett beszerezni a vacsorához. Egy viszonylag meleg éjszaka után fél tíz körül keltünk. A déli indulásba még az is belefért, hogy holland szomszédjainkkal elbeszélgessünk. Ők ma Nuriara mentek és adtunk pár jó tanácsot. Hosszabb tartózkodás után mindig kicsit tovább tart az összekészülés, több mindent pakolunk szét.
187
Puigcerda-ban a Carrefour nem volt nyitva, mentünk tovább. Első tíz kilométert azon az úton tettük meg, amerre pár napja jártunk motorral. Errefelé a völgy még széles, de pár kilométerrel később elkezdett beszűkülni és a táj egyre vadregényesebb lett. Az út kicsit kanyargósabbá vált, de nem volt nehéz a vezetés. Gyenge egy óra alatt értük el az utolsó nagy települést La Seu d’Urgell-t. Itt betértünk az információs irodába és kaptunk pár érdekes túra leírást. Elmondták hol vannak a közelben szupermarketek, de vagy negyedórás tekergés után sem sikerült megtalálni egyiket sem, így mentünk egyenesen a kempingbe. Pontosabban a kemping felé. Az Andorra-ba vezető főútról balra kellett volna letérni, de nem lehetett, illetve elvétettük azt a helyet, ahol itteni szokások szerint először jobbra letérve, majd az utat lekeresztezve lehetett volna megközelíteni a kempinget. A pár száz méterre lévő határig viszont már nem lehetett visszafordulni. Mit volt mit tenni átmentünk Andorra-ba, majd az első körforgalmat megkerülve visszajöttünk. Csak hogy itt van komoly határellenőrzés. Egy hatalmas mélygarázshoz hasonló helyre vezet be az országút és itt jó pár spanyol vámos teszi a dolgát. Andorra nem EU tag és nyilván az adózási viszonyok kedvezőbbek. A spanyolok minden bejövő kocsit kinyittatnak és szeszt és a Jóisten tudja, még mit keresnek. Velünk is így tettek, persze nem találtak semmit, pedig találhattak volna… Minden esetre nem vagyunk mi már hozzászokva ehhez… Végül csak bejutottunk a kempingbe, mely a szűk völgyben fekszik a kis patak partján hosszan elnyúlva. A kempingbe megérkezve figyelmeztettek, hogy egyes parcellák nem használhatóak, mert az esőztető berendezés működik. Ez egy érdekes dolog. Minden lámpaoszlopra, és van belőle elég sok, egy körbe forgó locsolószerkezet van szerelve. Ezek egy részét aztán valamilyen rendszerességgel bekapcsolják. A kemping lakóinak legnagyobb csodálkozására mi egyenesen a zuhany alá álltunk. Tettük ezt azért, mert az előző helyen az akácfa, amely alatt álltunk, egy ragadós nedűvel borította be a kocsit annyira, hogy a tetőablakon ki sem lehetett látni. Három kör az esőből elég volt a letisztítására és nem kellett kimászni a tetőre. Kaptunk egy szép füves parcellát a patak mellett, nagyon szép. Egyetlen gond vele, hogy a patak túloldalán haladó országút forgalma eléggé behallatszik. Most nincsenek szomszédjaink, de ha esetleg jönnek, bajos lehet a kihajtás a parcelláról. De emiatt fájjon a fejünk majd egy hét múlva. Minden esetre leszedtük a mocit és kimentettük arra a területre, ahonnan mindenképpen el tudunk indulni vele. Árnyékunk sincs túl sok, ezért az előtetőt be kellett vetni. Viszont elég erős szél fúj a völgy felöl. Ez ellen kipróbáltuk azt a megoldást, amit pár hete egy másik lakóautónál láttunk és úgy látszik működik. Minden esetre sokban javíthatja a előtető használhatóságát.
188
Korán megettük könnyített, sajtos-boros vacsoránkat és maradt időnk kicsit kiülni a kocsi elé, olvasgatni, térképeket, útikönyveket tanulmányozni. La Farga de Moles, 2007. július 17. kedd, 80. nap Itt a mély völgy alján viszonylag hamar elmegy a nap. Ennek ellenére késő estig jó meleg volt. Amikor 11-kor bementünk, még mindig 22-23 fokot mértünk. Éjjelre több ablakot hagytunk nyitva és nem is fáztunk. Reggel is kicsit később kezd el sütni a nap. Mi a szokásos kilenc órai kelés mellett maradtunk. Ma Andorrába mentünk. Motorunk korlátozott képességei miatt kicsit tartottunk a forgalomtól, de nagyon jól tudtunk haladni. Andorra la Vella belvárosában tettük le a járgányt és indultunk neki városnéző sétánknak. Korábbi tapasztalatunk alapján tudtuk, és az útikönyvek is ezt erősítették meg, hogy itt egy kisméretű nagyvárossal lesz dolgunk. A szűk völgyben, a meredek hegyek lábánál egy igazi világváros hangulata fogad. Számtalan bank, elegáns üzlet szegélyezi a gyakorlatilag egyetlen főútvonalat.
A Pl.Rebes-en tettük le a motort. Innen az Av.Meritxell-en haladtunk északkeleti irányban. Benéztünk a Pyrennes áruházba, hogy a gyerekeknek vegyünk valamit. Láttunk is a Hello Kitty kollekcióból pár dolgot, de azok 8-10 éves kislányoknak valóak, nem pedig a mi Picilányunknak. Tovább sétálva jutottunk el az egyik turista információs irodához. Itt kaptunk pár dolgot gyalog túrához is. Utunkat a Gran Valira folyó partján folytattuk és elmentünk egészen a Caldea nevű nevezetességhez. Ez Európa legnagyobb termál fürdője. Bementünk az előcsarnokba is és megcsodáltuk az üveg ablakon keresztül azt a keveset, ami látható belőle. Nem olcsó hely, valami 26 €-t kérnek a 3 órás belépőjegyért… Sétánk során megállapítottuk, hogy hatalmas építkezések folynak. Számos épületet felújítanak, de sok új is épül. Nagyon dinamikusan változik a város. Az új, tiszta üveg épületek mellett szinte eltűnnek a régi, hangulatos házak. A 189
város kezd egy hyper modern településre hasonlítani. Csak a félelmetesen szép hegyek villannak ki minden utca végén az oldalukra felkapaszkodó házakkal.
190
A Caldea meglátogatása után utunkat ismét az Av.Meritxell-en folytattuk a francia határ felé vezető irányban.
191
Itt is számos üzletet láttunk. Megszámlálhatatlan parfüm- és sportbolt, elektronikát, divatárut, ékszert áruló üzlet van errefelé is. Andorrában nagyon kedvezőek az adózási viszonyok. A tömény szesz kb. felébe kerül, az üzemanyag 15 %-kal olcsóbb, mint Spanyolországban.
Azért láttunk pár szép régi épületet is. Különösen megragadta a figyelmünket az a ház, mely ádventi naptárat formáz. Mellette egy templomot, valamivel lejjebb pedig a távközlési vállalat székházát érdemesítettünk a megörökítésre. Közben bementünk pár üzletbe is. Többek között egy nagy hypermarketba, ahol vettünk két liter White Horse whisky-t gondolva már az otthoniakra is és a Kicsi lánynak is vettünk pár zsebkendőt a Fiatalúr nyulának elenyésző töredékéért. Egy másik üzletben kaptunk Zsókának három éltű nadrágot. Visszatérve a mocihoz még nem ültünk fel rá, hanem elindultunk a Sant Esteve templomot és a Casa de Vall-t (a völgy házát) megnézni. Előbbi feledhető, de utóbbi komoly élmény volt. A Casa de Vall korábban egy család otthona volt, de már évszázadok óta Andorra parlamentjének és 2000-ig bíróságának székhelye. Az épület csak előzetes megbeszélés alapján látogatható vezetéssel. Nekünk szerencsénk volt, mert egy francia csoporttal be tudtunk slisszolni. Ugyan a vezetésből keveset értettünk, de az útikönyvekben olvasottakkal kiegészítve a dolog értelmezhető volt. Az idegenvezető fiúka is kiscsoportosan mondott pár szót nekünk angolul. Bemutatták a fogadó helységet, a tanács üléstermét, melyet ma is használnak. Itt van a nevezetes hét kulcsos szekrény, melyben hajdan Andorra állam legfontosabb dokumentumait tartották. Ehhez a teremhez 192
kapcsolódik egy kis kápolna, mely ma a mintegy húsz fős hallgatóságnak és a sajtónak ad helyet. A fogadó helységből nyílik egy korabeli konyha, mely a család használatában volt hajdan. Itt számos régi használati tárgyat mutatnak be. Egy szinttel lejjebb van a már használaton kívüli bírósági tárgyalóterem, mely korábban az egyetlen volt a mini államban. Meg kell mondani, nem túl tágas, de hát az egész ország területe kisebb, mint Budapesté és bár az elmúlt évtizedekben meg tízszereződött, a lakosság száma még mindig csak 65 ezer körül jár.
A Casa de Vall meglátogatása után már visszaindultunk a kempingbe. Még az egyik bevásárlóközpontban vettünk kenyeret és a határon átestünk a procedúrán. Motorral lévén minket nem is néztek meg. Visszatérve a kempingbe lezuhanyoztunk, megmelegítettük a lencselevesünket és máris este lett. Még a napló elkészült és valamennyit foglalkoztunk a következő napok programjával is. La Farga de Moles, 2007. július 18. szerda, 81. nap A mai nap is úgy kezdődött, mint a tegnapi, csak a motorral Andorra la Vellaban nem álltunk meg. Továbbmentünk a francia határ felé Egy Encamp nevű településig. Encamp egyike az Andorrát alkotó hét parókiának. Ezek hajdan ténylegesen egyházi alapon szerveződtek, ma inkább közigazgatási területek. A városon átmotoroztunk, mert nem találtuk meg az általunk keresett autó múzeumot és turista információs irodát. A hegy tetején megállva mielőtt visszafordultunk volna készítettem egy panoráma felvételt a településről. Miután lemotoroztunk a hegyről, megálltunk a helyi önkormányzat székháza előtt. Ez a tiszta üveg palota inkább illene New York-ba, vagy Chicago-ba, mintsem egy kis Pireneusokbeli település főterére. Ez is jelzi,
193
hogy Andorra mennyire eltávolodott a hagyományaitól. A településen láttunk még jó pár modern és a helyhez képest monumentálisnak mondható épületet, de vitathatatlan, hogy ez és a hozzá csatlakozó tér a leghivalkodóbb.
Végül a téren talált térkép segítségével, ha nagyon nehezen is, de behatároltuk az információs iroda helyét. Kis településről lévén szó, kétsaroknyira volt. Az irodában sok okosat nem tudtak mondani, de azért adtak egy térképet és ezen rajta volt az általunk keresett múzeum is. Mi azonban először az etnográfiai múzeumba mentünk. Ez egy korabeli andorrai családi ház, melyet megőriztek eredeti formájában. Így inkább lehetne tájháznak nevezni. Bár az épület csak az 1800-as évek közepén épült és 1947-ben hagyták el, meglepő volt, hogy milyen réginek tűnt. Más helyeken 3-4-500 éves épületek néznek így ki és szinte hihetetlen, hogy a mindenképpen modernnek nevezhető település belvárosában 60 éve még milyen körülmények között éltek. Itt lehetett talán a legjobban tetten érni a mini állam effektust, hogy milyen jólétet tudtak ezek teremteni alig pár évtized alatt. Azon viszont el lehet gondolkozni, kinek a rovására képesek ezek ezt a fejlődést felmutatni, és hogy ez a helyzet mai világunk gazdasági beállítottságának valamilyen vad hajtása. A múzeum látogatásnak, melyen megint eladtuk magunkat szenioroknak, külön értéket adott az a kislány, aki tökéletes angolsággal vezetett végig minket
194
a kis épületen. Barcelona-ban művészettörténetet tanuló diák, akivel nagyon jól el lehetett beszélgetni, és akitől pár érdekes dolgot megtudtunk Andorráról magáról is.
A múzeumot elhagyva környezetében találtunk még pár régi házat, köztük a szent Miguel templomot, mely lehet, hogy hajdan a parókia központja volt. Felszállva robogónkra pár sarokkal arrébb megtaláltuk az autómúzeumot is. Ez éppen akkor, fél kettőkor zárt be ebédszünetre. Így a programot átváltoztattuk és elindultunk egy 45 percesre taksált túrára. Egyetlen szépséghibája az volt, hogy tartozott hozzá 400 méter szint és ezért a szintidő duplája alatt lehetett csak teljesíteni. Célja egy 1630 méteren lévő víztározó, az Estany d’Engolaster. Az út a GR11-es fő turistaút része, végig keményen emelkedett és nagyon köves volt. Szerencsére a nap nem sütött zavartalanul és fás-bokros részen is vezetett az ösvény. A víztározó mellett élénk volt az élet. Mint kiderült körbe kocsival is fel lehet jutni és ezt sokan meg is tették. Több büfé és étterem van a környéken és lovaglás is folyik. Maga a víztározó megint csalódást okozott. Bármennyire is el voltunk csigázva, azért körbesétáltuk. Nem egy nagy erőfeszítés, direkt jól jött pihenésnek a nagy emelkedő után és a vissza út előtt. Amikor elindultunk lefelé el kezdett cseperegni egy kis eső. Felmerült, hogy várjuk ki a végét, de mi inkább elindultunk. Jól tettük, mert pár perc múlva 195
elállt és mi alig kaptunk valamit a fák alatt. A visszaút kicsit könnyebb volt, de ez is igénybe vett egy órát. El is kevertünk egy kicsit. Ez az ösvény talán jobb volt, mert több volt rajta a humusz és stabilabb támaszkodási pontokat biztosított. Cserébe meredekebb volt, az aljnövényzet is sokszor zavart és itt-ott egy patakkal kellett közösködni. Amikor leértünk a motorhoz, már nem volt kedvünk múzeumozni, felültünk rá és irány vissza a kempingbe. Közben kaptunk némi ízelítőt a helyi dugókból is. Andorra la Vella-ban megálltunk, hogy újabb adag szeszt halmozzunk fel az otthoniaknak. Egy hypermarketben, gondolva a későbbiekre, vettünk egy adag pisztrángot is. A fővárosból csak nagy kerülővel tudtunk kikecmeregni, de már komoly helyismerettel kezdünk rendelkezni és ez azért megkönnyítette a dolgot. És ugyebár a motorral azért mégis csak könnyebb manőverezni, mint egy autóval, a lakóautóról nem is beszélve. Negyed hét volt mire visszaértünk a kempingbe. Motorral lévén megint nem maceráltak a határon. Befejeztük a halacskák megpucolását és eltettük őket a mélyhűtőbe, megmelegítettük lencselevesünk végét és majdnem kilenc óra lett mire leülhettem a számítógép elé, Zsóka pedig elkezdhette az útikönyvek faggatását. La Farga de Moles, 2007. július 19. csütörtök, 82. nap Este csúnya felhők kezdtek gyülekezni, de nem lett belőle semmi. Későig kint ültünk, mert kellemes meleg volt. Éjjel sem tűntek el a felhők és kora reggel borult volt az ég. Kicsit lustálkodtunk és csak tíz órakor kezdtünk hozzá a reggeli elkészítéséhez.
196
Mára nem volt különösebb célunk. Reggeli után még előkészítettük a vacsorát, a húst kiengedtük és Zsóka bepácolta. A hagymás vörös babos krumpli salátát is elkészítettük. Csak két óra körül ültünk fel a motorra és mentünk be Andorra la Vella-ba. Különös célunk nem volt, csak a település előtt lévő régi hidat akartuk megnézni és shopingolni egy kicsit.
A kis hídnál, melyhez hasonló, csak még kisebb, van pár a mini államban, megálltunk. Átsétáltunk rajta és ismét megcsodáltuk a felette magasodó hegyeket. A brosúrák szerint 33 méter hosszú és kilenc méter magas az íve. Szélessége viszont talán két méter sincs, még egy szekér is nehezen juthatott át rajta. Lett volna a környéken egy kisebb könnyű séta, de Zsóka térde még nem heverte ki a tegnapi megpróbáltatásokat és a koradélutáni meleg sem csábított ilyesmire. Kicsit feljebb motoroztunk és ismét megálltunk. Egy Intersport áruházban láttunk Zsókának sötét színben kétéltű nadrágot, csak nem volt megfelelő méret. Ígérték, hogy egy óra múlvára hoznak. Kicsit körül néztünk az áruházban, de érdeklődésünkre számot tartó dolgot nem láttunk. Utána a környék motoros üzleteiben kerestünk fékkart, de nem kaptunk. Lehet, hogy megint érvényesülni fog az örök igazság, hogy nincs állandóbb megoldás, mint egy jó ideiglenes. A sportboltba visszamenve megvolt a nadrág, amit meg is vettünk. Tovább menve a belvárosban tettük le a mocit. Egyik oldalunkon két ír, a másikon egy belga állt a parkolóban. Innen szaladtunk egy nagy kört. Tegnap motorról láttunk két játékboltot is és szeretnénk venni valamit a kicsiknek. Az elsőben semmi érdekeset nem láttunk, különösen a Kicsilánnyal vagyunk bajba. Neki nagyon nehéz találni valamit is. Utána egy nagy áruházban már láttunk dolgokat, de vagy nagyon nagyok voltak, vagy van már nekik hasonló játékuk. A második játékboltban a Hello Kitty márkajelzésű méregdrága giccses szörnyűségekből volt bőven, de megint meg kellett
197
állapítani, hogy ezek a dolgok vagy babáknak, vagy 8-10 éves kislányoknak valók. Azért vettünk egy pólót, ami a legkisebb volt és reméljük, ha nem is azonnal, de később tudja majd hordani. Ezután már csak a napi csempészendő szesz mennyiség beszerzése volt hátra, amit ma azért kiegészítettünk a Fiatalúrnak egy szétszerelhető versenyautóval. Mire mindezzel végeztünk jócskán elmúlt az idő. Hét órára értünk a határra, ahol talán éppen váltás volt, mert pár percre leállították a forgalmat. Minket megint nem maceráltak. Visszatérve a kempingbe gyorsan megsütöttük a húsunkat és megettük. Mosogatás, zuhanyozás és máris esteledett. Megint kellemes meleg van, bár kicsit hűvösebb és mi kint ülünk a lakóautó előtt. Tanulmányozzuk az útikönyveket és térképeket. Nincs sok időnk, hogy megint csináljunk egy durva tervet pár hétre… La Farga de Moles, 2007. július 20. péntek, 83. nap Ma reggel felhős időre ébredtünk, esőveszély ugyan nem volt. Éjjel kicsit hűvösebb volt, mint az elmúlt napokban. Megint kicsit tovább maradtunk ágyban, én úgy kilenckor keltem és azzal indítottam, hogy Rózsiba áttöltöttem egy új térképkészletet. Ez reményeink szerint addig elég lesz, amíg hazafelé elhagyjuk Olaszországot. Reggeli után kimentem a recepcióra és megtudakoltam, mi a helyzet a mosási lehetőségekkel. Összeszedtünk egy adag sötét ruhát, döntően nadrágokat és kipörgettük. Közben Zsóka kimosott pár dolgot kézzel, én pedig eltüntettem a lassan kereskedelmi mennyiséggé duzzadt whisky és Bailys készletet. Amíg a ruhák száradtak, Zsóka megfőzte mára és holnapra a marhapörköltet. Ezalatt én kimentem a recepcióra megtudakolni az időjárás előre jelzést és úszni egy kicsit a medencében. Az időjárási dolgokat tárgyalva a recepciós kislánnyal, megemlítettem, hogy Magyarországon most ugrálnak a 40 fokok. Mire mondja, hogy ő is magyar. Mint kiderült tíz éve, 16 évesen, a mamájával jött ki Jászberényből nyaralni, megtetszett nekik itt és itt maradtak. Itt fejezte be a sulit és négy éve dolgozik a kempingben, de a hónap végén munkahelyet vált. Mint mondta a mamája is itt van, az egyik bungalóban laknak. Később a mama is előkerült és vele is beszélgettem. Azt mondják errefelé a magyar olyan, mint a fehér holló. Andorrában, ahol ők is laktak korábban, lakik egy Erdélyből ideszakadt hölgy, és ezen túl turista elvétve. Fél négy felé ültünk fel a mocira, hogy a szokásos napi whisky mennyiségünket becsempésszük. Kerestünk játékot is a kicsiknek, de egy gyöngyfűzőn és pár csaton kívül a Kicsilánynak nem találtunk semmi érdemlegeset. A ruhák leárazás ellenére őrült drágák. A látottak tükrében a Hello Kitty-s póló nem is volt olyan drága. Megvettük azt a pár szerszámot is,
198
amit két napja kinéztem magamnak és a közeli napokra vettünk kenyeret és gyümölcsöt is. Tettünk egy újabb sikertelen kísérletet fékkar ügyekben és ezzel végleg feladtuk a témát. A sok ide-oda motorozásban megint kifogyófélben lett a benzinünk és tankoltunk is. Andorrában a 95-ös kerül annyiba, mint Spanyolországban a gázolaj. Fél hét lett mire visszaértünk. Zsóka gyorsan főzött egy adag nokedlit és megvacsoráztunk. Mosogatással, zuhanyozással így is kilenc óra lett mire végeztünk. La Farga de Moles, 2007. július 21. szombat, 84. nap Tizenkettedik úton töltött hetünket esőnappal zártuk. Már éjjel kétszerháromszor arra ébredtünk, hogy csepereg. Be is csuktuk az összes ablakot. Reggel bár nagyon borús volt az idő, azért kint tudtunk reggelizni, sőt az ágyneműt is kitettük egy fél órára. Ma Ordino-ba terveztünk elmotorozni, de a bizonytalan idő miatt nem mertünk elindulni. Igazunk lett, mert déltől több periódusban, kb. félórás váltással, esetenként felhőszakadás szerű eső és szünet követte egymást. A kempingben hatalmas tócsákban áll a víz. Mi kihasználtuk a kényszer pihenőt és megterveztük a következő pár hetet, sőt jó tíz napra Rózsi felokosítását is előkészítettük. Ezen állandó dilemmát okozó nehéz feladat elvégzése után olvasással múlattuk az időt. Fél öt körül a továbbra is sűrű felhőzetből egyszer-egyszer kisütött a nap és már több mint egy órája nem esett. Kezdett felszáradni és mi elhatároztuk, hogy legalább a közeli bevásárlóközpontig elmegyünk kicsit körül nézni. Gyorsan megmelegítettük a vacsorát és megettük, majd fél hatkor motorra pattantunk és a megszokott úton bementünk La Vella-ba. Szombat délután lévén volt némi dugó, de mi a megszokott helyen le tudtunk parkolni és a megszokott üzletben megvettük a megszokott két üveg literes White Horse-t és ma még egy üveg armanac-ot is az otthoni gyűjteménybe. Utána indultunk vissza. A határ előtti utolsó bevásárlóközpontba bementünk körülnézni. Nem sok újat láttunk, de azért megvettünk egy kisebb készletet abból a mágneses építőjátékból, mellyel már napok óta szemeztünk. Alig, hogy elhagytuk a bevásárlóközpontot a határtól feltorlódott kocsisor végén találtuk magunkat. Mi a mocival a két araszoló sor között ügyeskedtünk előre és legalább dupla sebességgel tudtunk haladni, mint a többiek. A határon szinte mindenkit, beleértve minket is, tovább legyeztek. Így is csak nyolc előtt pár perccel értünk a kempingbe. Zsóka gyorsan elmosogatott, lezuhanyoztunk, megírtam a naplót és kilenc körül kiülhettünk. Ma jóval hűvösebb van, mint az elmúlt napokban és minden nagyon párás. La Vellaban tíz fokkal volt hidegebb, mint tegnap.
199
La Farga de Moles, 2007. július 22. vasárnap, 85. nap Este kilencre eltűntek a felhők és tízre ismét megjelentek. Éjfélkor már esett és távoli villámlást és menydörgést is észleltünk. Reggelre még mindig felhős volt, de esőveszély nem látszott. Ezért úgy határoztunk, hogy a tegnapról elmaradt kirándulást bepótoljuk. Fél 12 körül indultunk és meg sem álltunk Ordino-ig. Kis motorunk többször nehezen rángatott fel az emelkedőkön. De megérte. Már az út is szép volt. Egy szűk völgyben haladtunk felfelé, egy-két alagúton is át kellett menjünk. La Vella-t elhagyva először a kevésbé érdekes La Massana-n mentünk keresztül, majd megérkeztünk Ordino-ba. Ez egy gyöngyszem. Encamp-hoz hasonlóan ez is központja egy parókiának, de sokkal kisebb. Ami a legfontosabb, itt megtartották a hagyományos építészeti formákat. Egyetlen üvegpalota, vagy toronyház sem csúfítja a látványt. Az egész település hatalmas hegyek gyűrűjében lapul meg. Maga a régi városmag kicsi, alig pár, szépen rendben tartott házakkal szegélyezett utcácska.
A kis templomba a vasárnap dél körüli időpont ellenére sajnos nem lehetett bemenni. Az előtte lévő teraszról viszont gyönyörködhettünk a kilátásban. Az előtte haladó utcácskán van az önkormányzat épülete. Ez egy kimondottan kicsi, a La Vella-ban meglátogatott Casa de Vall-ra emlékeztető épület. Sajnos a szűk hely miatt nem lehetett lefényképezni. Szembe vele egy kávézó napernyői alatt múlatták az időt helyiek és turisták.
200
Szomszédságában van az Areny-Plandolit múzeum. Ez egy 1633-ban épült lakóház, egy bárói család otthona volt. Egész 1950 körülig lakták, de a használati tárgyak közül nagyon sok a 3-400 éves és átépítésekkel sem rontották el. 1986 óta múzeum, és meg kell mondani, hogy nagyon jó munkát végeztek. Állja az összehasonlítást a National Trust kezelésében lévő és általunk oly nagyra értékelt skót és angol kastélyokkal. Meglátogatása nagy élmény volt. Ami különösen tiszteletre méltó, hogy nem akarják a látogatókat lerabolni. Mi nyugdíjas jeggyel 1.20 €-t fizettünk fejenként. Nincs túl sok látogató, az utolsó csoportot kaptuk el és voltunk talán 8-10-en közte 2 egészen kis gyerek. A vezetés katalán nyelven ment, de az idegenvezető fiúka kedvünkért a fontosabb dolgokat megismételte angolul. Kár, hogy elég rosszul beszélte a nyelvet.
201
A múzeumban megtudtuk, hogy Andorrában vasárnap délután és hétfőn a múzeumok zárva tartanak. Ezért a szomszédos postamúzeum és a hazafelé meglátogatni tervezett farmház Sispony-ban le kellett kerüljenek a programról. Sétáltunk még egy kicsit a településen, megcsodáltuk az ízlésesen és hangulatosan kialakított üdülőházakat, szállodákat, és visszatértünk a mocihoz. Felültünk rá és egyenesen Andorra la Vella-ba mentünk, hogy whisky-ből utoljára feltankoljunk az otthoni ár harmadáért, és vettünk pár kajafélét (az otthonról hozott reggelinek való kezd kifogyni) és nem tudtam ellenállni egy százas csomag írható CD-nek sem. Ezzel búcsút vettünk Andorrától. Visszamotoroztunk a kempingbe. Fél négyre értünk a lakóautóhoz. Leellenőriztem a keréknyomásokat, felszereltük a motort, Zsóka megfőzött egy adag krumplistészta alapot (a közeli napokban lehet, hogy nem veszünk villanyt), amit lehetett elpakoltunk, feltöltöttük a mobiltelefonokat és fényképezőgép akkukat, megnéztük a híradót és mire a mosogatás és a napló is elkészült fél nyolc lett. Zuhanyozás, és amíg lehet, kiülünk. Holnap megyünk tovább. Ezzel lezárul az előszezoni kedvezményes szakasza az idei útnak. Hála az ACSI és CC lehetőségeknek elég sokáig élhettünk a kedvezményekkel. Az elmúlt hetek kissé lazább programja után most jön egy hajtósabb periódus. Talán két hét múlva, kiérve a tengerhez, megint beiktatunk pár nap lazítást. El Pont de Suert, 2007. július 23. hétfő, 86. nap Mára továbbmenés a program, méghozzá két változatban. Vagy elmegyünk az Ordesa Nemzeti Parkig egy huzamban, vagy pont félúton megállunk aludni. Az első mintegy 260 kilométer és Rózsi pár perccel több, mint négy órára tartja, ami a szerpentines hegyi terepen, - tapasztalat szerint, - legalább a másfélszeresét jelenti. Útközben legalább kenyeret és gyümölcsöt kell venni a következő három napra. Utána szinte mindenből kifogyunk és egy nagy bevásárlást kell betervezni. Ennek ellenére nem keltünk korábban, mint szoktunk, negyed tízkor kezdtünk és fizetéssel fél 12-kor hagytuk el a kempinget. Az első pár kilométer La Seu érintésével Adrall-ig széles és forgalmas úton vezetett, ahol az N260-as, a Pireneusok-on átvezető út, leágazott a Lleida felé vezető főútról. Innen azután jó száz kilométeren szebbnél-szebb és nagyon változatos utakon jártunk. Ebben a naplóban már sokszor leírtuk, hogy utazásaink egyik
202
legszebb autós útját jártuk be. Ez mára fokozottan igaz. Szinte vissza sem lehet emlékezni a sok látványra. Ez is volt az egyik ok, hogy végül a rövidített program mellett döntöttünk, pedig még elfogadható időben elérhettük volna a Nemzeti Parkot is. Az első gyenge ötven kilométeren Sort-ig felkapaszkodtunk közel 1800 méterre. Nagyon erős szerpentinen mentünk, felfelé sok kanyart csak kettesben, párszor csak egyesben lehetett bevenni. Lefelé sokat kellett fékezni és kezdtük érezni a jellegzetes szagot. Ezen a részen nem volt jellemző a sziklás környezet, de völgyek így is nagyon szépek voltak. Egyetlen helyen tudtunk csak kiállni, mert ma is igaznak bizonyult a szabály, hogy a parkolók a túlsó oldalon vannak. Innen viszont nem volt mit nézni, ezért fényképezni sem. Sort-ból eleinte lankás völgyön ereszkedtünk lefelé a Noguera Pallaresa folyó völgyében. Azután egyszer csak beszűkült a völgy és félelmetes sziklafalak között vezetett az út. Vagy 3-4, több száz méteres alagút könnyítette a haladást, de ezzel a látnivalóból is sok elveszett. A régi út a Madeirán megszokott módon egyirányú forgalomban rendelkezésre állt, de megint a szembejövőknek… Megállási lehetőség megint sehol. Az út ezen a szakaszon jól járható volt, elég széles, és a kanyarok is csak ritkán voltak veszélyesek. (Kivéve a szakasz közepe táján lévő települést, Gerri de la Sal-t, ahol elég izgalmas volt az átkelés.) A látnivaló azonban csodálatos. Ezen a részen a folyót raftingolásra is használják. A völgy mélyén a valamivel ötszáz méter felett fekvő La Pobla de Segur-ba érkeztünk. Az utolsó kilométereken már majdnem lankás volt az út. Pobla-ban Rózsi egy alacsonyabb rendű útra akart vinni minket pár kilométeren. Mi küzdöttünk ellene és közben találtunk egy szupermarketet, ahol meg is tudtunk állni és beszereztük a legszükségesebbeket. Végül Rózsit rábeszéltük az igaz útra és megkezdhettük utolsó, mintegy negyven kilométeres szakaszát mai utunknak. Ezt a térkép viszonylag egyenesnek mutatja és nagyobbik részét nem is jelöli zöld színnel. Mindkét dolog súlyos tévedés. Az első mintegy öt kilométer egy jól felújított széles úton vezetett, de utána ismét egy kemény szerpentinen találtuk magunkat, mely egész 1300 méterre felvitt. Ez az út sokkal keskenyebb volt, mint az előzőek, sok helyen nem állt rendelkezésre elég hely két kocsinak és az út minősége is rosszabb volt. Szerencsére a forgalom nem volt túl erős. Ezen a részen különböző szikla képződmények teszik változatossá a panorámát. Egyes helyeken megint Madeirára emlékeztetett a látvány. Három körül érkeztünk meg El Pont de Suert-ba. Előtte egy nagyon leürített víztározó mellett haladtunk pár kilométert. A települést elhagyva megtaláltuk az út mellett a kempinget. Ekkor még nem döntöttünk a maradás, vagy tovább menés között. A kemping nem egy nagy szám, a hegyoldalban teraszosan kialakított, árnyas helyek nagy része üres. Kiderült, hogy ACSI CC kemping, és bár a katalógus szerint a kedvezmény csak június végéig érvényes, azért megadják. Úgy döntöttünk, maradunk.
203
Letettük a kocsit, Zsóka kézzel kimosta az elmúlt napokban összegyűlt szennyest, és kicsit pihizünk… Torla, 2007. július 24. kedd, 87. nap Éjjel nagyon hűvös volt, közel tíz fokig hűlt le a levegő és csak jóval kilenc után kezdett el komolyan melegedni. Mi azért kilenckor felkeltünk, mert mára egy, a tegnapihoz hasonló szakasz várt ránk. 11-kor hagytuk el a kempinget. Utunk azonnal letért a Franciaország felé vezető főútról és pár száz méter után elhagytuk Catalunya-t és Aragon-ban folytattuk utunkat. Ma is csodálatos helyeken jártunk, több féle területen és sokban másmilyeneken, mint tegnap. Megállapítottuk, hogy nagy kár lett volna egy nap behabzsolni ezt a 255 kilométert, így kettőben is elég tömény volt. Az első szakaszon Castejon de Sos-ig nem a sziklák jellemezték a tájat, bár nagy hegyek között jártunk. A völgyben mezőgazdasági tevékenység folyt, rétek, legelők, kaszálók váltották a lombos erdőket. Mindenre az élénkzöld volt jellemző. Útközben egyszer álltunk meg lefényképezni az errefelé jellemzően 2700-2800 méteres hegyeket. Mi úgy 1400 méterig kapaszkodtunk fel egy nagyon kanyargós szerpentinen, többször kettesig visszaváltva.
204
Utunk következő szakaszát az Esera folyó völgyében tettük meg. Az első kilométereken egy nyugodt völgyben jártunk. Errefelé a távoli, már 3000 méter feletti hegyek adták a látványosságot, többen közülük még látni lehetett havat. Seira-ban megálltunk, készítettünk pár felvételt a környék félelmetesen szép hegyeiről és a település pár házáról, köztük a kis templomról. További utunk irányába is készült egy felvétel, mely sejtette, hogy egy szurdokban fogjuk folytatni.
A parkolóból kihajtva még bosszankodtunk is, hogy két hatalmas nyerges vontató nyomában a mienkhez hasonló méretű két lakóautóval bement elénk az útra. Később nagyon örültünk ennek, mert a következő mintegy nyolc kilométerre az eddig használt jelzők sem bizonyulnak elegendőnek. Egy gyakran talán száz méternél is mélyebb, helyenként csak 10-15 méter széles szurdok mélyét osztja meg az út a folyóval. Annyira zárt itt a völgy, hogy Rózsi egyszer még a műholdjait is elveszítette. Konvojunk, melyben vagy egy tucat személykocsi is volt, nagyon lassan, úgy 20 kilométerrel haladt, mert azért szembe forgalom is volt a szűk kanyargós úton. Nekünk könnyű dolgunk volt, ahol a nyerges vontatók elmentek, mi is simán elfértünk
205
és hála a lassú tempónak, nézelődni is tudtunk. Még egy felvételt is készíthettem, miközben araszoltunk lefelé. Ahogy kiértünk a szurdokból a szembe sávban egy magyar kamiont láttunk arra várakozni, hogy mehessen felfelé. Nem irigyeltük szegényt. Azért kölcsönös integetéssel üdvözöltük egymást, gondolom ő is meglepődött, hogy errefelé magyar kocsit láthat. Elérve Campo-t szelídültek a hegyek és pusztán a már megszokott szépségek ingerelték látóidegeinket. Ainsa közelében, ahol lekereszteztük a franciákhoz átmenő másik főutat, az N138-asat kicsit elkeveredtünk. Itt egy hosszú és kanyargós alagút után azonnal kellett letérni. Ez a rész teljesen új, nem volt benne Rózsi térképében, az alagút miatt amúgy is elvesztette a pozíciót és mi elindultunk Lleida felé. Szerencsére hamar meg tudtunk fordulni és visszatértünk utunkra. Ezen a szakaszon a közelmúltban teljesen új utat építettek. Jó nyomvonalvezetés, széles pálya egyszóval minden, amitől lehet haladni egy úton. Azért 7-8-10 %-os emelkedők és lejtők maradtak szép számmal. Jó tíz kilométer után eleinte csak keskenyebb lett az út, de még mindig újonnan épített, majd egyszer csak vége lett a dicsőségnek és egy az elmúlt napokban megszokott keskeny, kanyargós, bár nem túl sok emelkedővel tarkított, de sajnos rosszminőségű pályát találtunk magunk alatt. A következő jó egy tucat kilométeren Írországot idéző viszonyok között autóztunk. Volt dolga a légrugónak és a lengéscsillapítóknak.
Ainsa-tól a Rio Ara völgyében mentünk felfelé. Ez egy elég széles hegyi folyó, csodálatos kanyarulatokkal és panorámával. Két helyen ki is szálltunk. az egyiken megtettünk párszáz métert a réges régen elhagyott út mellett. A másikon egy elhagyott és romokban meglévő várost láttunk a völgyben.
206
Visszaülve a kocsiba tovább küzdöttünk a kátyúkkal, melyek csak Fiscal után maradtak el, de a kanyarok és a keskeny pálya az elkísért minket egészen a kempingig. Broto után még leküzdöttünk egy méretes szerpentint és az N260asról le is térhettünk Torla felé. A kempinget simán megtaláltuk.
Három óra felé jelentkeztünk be. Letettük a kocsit, gyorsan készítettünk pár felvételt a környező lélegzetelállító sziklafalakról és átvedlettünk turistába. Visszasétáltunk a mintegy másfél kilométerre lévő településre. Ez megint egy nagyon kedves és szépen rendbe szedett falucska. Megcsodáltunk több tucat régebbi és újabb házat, sétáltunk a zegzugos, zergejárta utcácskákban. Láttunk számos szállodát, üzletet. Ami eltérő itt Aragon-ban a Catalunya-ban megszokottól, hogy használják a vakolatot is, az arrafelé kizárólagos
207
terméskő burkolat mellett, néha kombinálva is. Jártunk a templomnál, mely egy külön hegyormon kapott helyet. Korábban itt egy vár is állt, de ma csak
208
egy épület, - melyben az néprajzi múzeum van, - áll. Sajnos mindkettő be volt zárva. Innen a turistainformációs irodában kapott tanácsra lementünk a nemzeti parkba menő buszok végállomására és meg vettük holnapra a jegyet.
Hat óra körül értünk vissza a kempingbe. Megfőztük a krumplistésztánkat és jóízűen megettük. Utána már csak az esti tennivalók maradtak. Közben azért készítettünk két felvételt a környező hegyekről, ahogy a lemenő nap megvilágítja azokat. Ma valószínűleg korán lefekszünk, mert holnap el kellene érni a tíz órás buszt és ez nekünk újabban nagyon korán van…
Torla, 2007. július 25. szerda, 88. nap Fél nyolc után keltünk, még alig 12 fok felett járt a hőmérő. Részben a hideg miatt, de azért is hogy időt nyerjünk, bent ettük meg a reggelinket. Ennek is köszönhető, hogy a negyed tízkor induló, és a kemping előtt megálló buszt elértük és fél tíz után fent voltunk már a Nemzeti Park parkolójában. Itt először tájékozódtunk a túra lehetőségekről, vettünk is egy turistatérképet és begyűjtöttünk pár információs anyagot. A szóbeli kiegészítéseket és, elsősorban saját képességeinket figyelembe véve úgy döntöttünk, hogy egy felfelé három órásra tartott, de könnyűnek minősített túrát választunk annak lehetőségével, hogy hamarabb visszafordulunk. 209
Ez az út része a már többször emlegetett és a Nuria völgyben járt GR 11-es hosszú távú turistaösvénynek és a Rio Aranzas völgyében vezet felfelé, érint négy vízesést. A leírások szerint 550 méteres szintkülönbséget kell leküzdeni és talán nyolc kilométer, de az út kb. két harmada egy autóval is járható, nevezzük erdőgazdasági úton vezet.
Tíz óra után pár perccel indultunk neki az útnak. Ekkor még kellemes hűvös volt, jól esett a hosszú nadrág és egy könnyű pulóver is. Könnyen haladtunk felfelé a sűrű erdőben vezető úton. Csak a fák közül ki-kivillanó sziklaormok hívták fel magukra a figyelmet. Mintegy háromnegyed órás folyamatos felfelé kaptatás után értük el az első, legkisebb vízesést, a Cascada Arripas-t. Ezt az útról is lehetett látni.
210
További gyenge fél óra kapaszkodás után jelezték, hogy le lehet térni a következő, már sokkal tekintélyesebb vízeséshez, a Cascada Estrecho felé. Mi minden ilyen lehetőséget kihasználtunk és a lehető legtöbb szemszögből megcsodáltuk. Ennek az volt az ára, hogy több kitérőt kellett tegyünk és egyes szakaszokon az erdőgazdasági út helyett elég meredek, sziklás ösvényeken jártunk. De meg kell mondani, megérte. Kicsit csodálkoztunk, hogy a szépszámú turista nagy része kihagyta ezeket a látványosságokat. Elhagyva az Estrecho vízesést, egy ideig továbbra is a sűrű erdőben araszoltunk felfelé, majd a völgy hirtelen kiszélesedett, a folyó lelassult és eltűntek a fák. Errefelé az út kevésbé volt meredek, sőt egy rövid szakaszon lejtett is. Gyenge fél órát haladva továbbra is az erdőgazdasági úton értük el a harmadik vízesést, a Gradas Soaso-t. Ez tulajdonképpen egy lépcsőszerű képződmény, melyen szélesen zubog le a víz. Innen egy elég meredek sziklaösvényen vezetett tovább az út. Felért egy széles lapos völgybe, melynek nincs másik kijárata semerre sem és egy most, július végén is kissé havas hegycsúcs uralja. A medencében egy kisebb 211
csorda legelészett. Fent az ösvény mintegy egy kilométeren, a medence közepéig kikövezett járda. Ide értünk fel egy kisebb megállóval három óra
212
alatt. Itt leültünk pár percre a medencét átszelő patakok egyikének partjára, lerövidítettük nadrágjainkat és fontolgattuk, hogy induljunk vissza. Végül
fáradtságunk felett győzedelmeskedett kíváncsiságunk. Tovább indultunk, arra a kicsit több mint egy kilométeres útra, mely a medence végében, egy sziklaorom takarásában lévő negyedik vízeséshez vezetett. Ez az út szinte vízszintes, csak az utolsó egy-kétszáz méteren sziklás. A sziklaorom mögött viszont nagyon szép látványt nyújt a Cola de Caballo, a Lófarok vízesés. Ennek vízhozama érthetően sokkal kisebb lejjebbi társaiéinál.
213
Mivel a teljes túrát teljesítettük, indultunk vissza. A medencét lekeresztezni nem volt nehéz dolog. Annál inkább igénybe vette térdeinket a sziklás meredek ösvényen a lefelé haladás. Nehezítette a dolgot, hogy a szűk helyen kerülgetni kellett a felfelé jövőket, akiknek derékhada ekkorra ért ide. A nehéz szakasz végén kiültünk a folyó partjára pár percre, hogy megegyük a magunkkal hozott banánokat és igyunk a limonádéból és a közelben talált forrás vizéből. Innen eleinte csak az eddigre ugyancsak erőssé vált napsütés zavart. Később az erdős részen már fáradságunk volt a döntő tényező. Csodálkozva láttuk, hogy milyen hosszú és milyen meredek utat tettünk meg felfelé a nélkül, hogy különösebben észrevettük volna. Négy óra után pár perccel értünk vissza a parkolóba, negyedkor indult a következő busz lefelé. Ez megállt a kempingnél és mi háromnegyed ötkor a lakóautó előtt nagyon-nagyon elfáradva lerogytunk székeinkbe. Ez túra valószínűleg bekerül a felejthetetlenek sorába. Nehéz és fárasztó volt, de nem volt nyűgös. Nagyon változatos helyeken jártunk úgy, hogy indokolatlanul meredek részeket nem érintett és jól bejárható volt. Kellemes ötvözete volt a látnivalóknak és a sportértéknek. Megérkezésünk után tartott gyors mérlegelés mindkettőnknél 3-3 kilóval kevesebbet mutatott, mint az utóbbi időben. Sajnos hamar vissza fog jönni. Lezuhanyoztunk és elkészítettük krumplistésztánk második adagját. Elfogyasztása után mosogatás, naplóírás… Még marad idő kicsit játszani, vagy olvasni is. Ezzel lezártuk az út pireneusi részét, a következő hetekben városnézés következik. Holnap még autózunk pár tucat kilométert az N260ason, utána kibújunk a nagy hegyek közül és Pamplona-ban folytatjuk.
214
