szeptember VILÁGTÖRTÉNELEM A MIHÁLY-KOR HAJNALÁN. A teozófiai mozgalomtól az antropozófiai mozgalomig

Szabad Gondolat HAJNALÁN

A teozófiai mozgalomtól az antropozófiai mozgalomig

1909–2009

2009. szeptember

M E L L É K L E T 12/3

VILÁGTÖRTÉNELEM A MIHÁLY-KOR

Világtörténelem a Mihály-kor hajnalán

Elõszó

100 év. Nem nagy idõ az emberiség történetében, mégis mennyi eseménnyel van teli! Nagy tanulságokat hozhat az ember számára már csak az is, ha esténként visszanéz a napjára, hogyan telt el. A centenárium most egy idõben is nagyobb léptékû, tágabb körû visszaemlékezésre szólított fel bennünket; mindazokat, akik valahogyan kötõdnek, hozzákötötték a sorsukat Rudolf Steiner munkásságához, az antropozófiához, az antropozófiai mozgalomhoz. A Szabad Gondolatok Háza jelenlegi munkatársai kísérletet tettek arra, hogy ezt a történetet, az 1909-es eseményeket az antropozófiai mozgalom elmúlt 100 évének fényében áttekintsék. Sok dokumentum felkutatására, feldolgozására és sok beszélgetésre volt szükségünk, hogy egy kép kialakuljon bennünk. A munkában elõrehaladva egyre szélesebb körû összefüggésekre találtunk rá. Emberi találkozások, történelmi események, szellemi áramlatok szövedékére, melyek az egyes pillanatokban, döntésekben szerepet játszottak, az egyes személyiségek életét formálták. Felismertük, hogy az élet, a mi életünk és minden egyes történet is több síkon zajlik. Így a munkánkban egy idõ után rátaláltunk azokra a szintekre, lépcsõfokokra, amelyeken végighaladva a történetben egyre mélyebbre juthattunk. Az 1. lépcsõ a külsõ történet. 1909. május 30–31-én és június 1–2-án Budapesten tartotta nemzetközi kongresszusát a Teozófiai Társaság, melyben a Német Szekció titkára Rudolf Steiner volt. Részletesen ismert a program, így magunk elé képzelhetjük a külsõ eseményeket. Lehetséges az is, hogy valaki csak ezen a szinten éli meg (vagy élte meg akkor) a történetet. Egy érdekes emberekbõl álló közeg, elõadásokkal, találkozásokkal, beszélgetésekkel és egy kis kirándulással, színházlátogatással. A 2. lépcsõre léphetünk, ha visszapillantunk az ezt megelõzõ kongreszszusra. Münchenben Steiner vezetésével valami egészen új jelent meg a Teozófiai Társaság történetében. Már csak külsõleg, de a programot tekintve is érzékelhetõ az új impulzus, amit azonban a budapesti találkozás nem követett. A budapestit követõ, tervezett genovai találkozó pedig elmaradt. Felvetõdik a kérdés, hogy miféle fordulat jelent meg itt a történetben. A 3. lépésnél láthatjuk, hogy a budapesti kongresszus végeztével Steiner nem tér haza azonnal, hanem egy tíznapos elõadás-sorozatot tart, melyen nem csak teozófusok vesznek részt. Feltûnik, hogy Steiner körül kialakult egy csoport, akik azt akarják hallani, arra nyitottak, amit õ hoz – ami ezek szerint, hiszen külön zajlik, nem azonos azzal, amit a Társaságban találtak. SzG 2009/3 – melléklet

1

Világtörténelem a Mihály-kor hajnalán A 4. lépcsõfokon – mélyebben belepillantva a Budapesten történtekbe – tudhatjuk, hogy a háttérben (nem a nyilvánosság elõtt) olyan beszélgetésekre került sor Annie Besant és Rudolf Steiner között, amelyekben kimondásra került a kettejük közötti konfliktus, amely rámutat és egyben túl is mutat a Krishnamurti körül kibontakozó eseményeken. Az 5. lépésnél rá kell kérdeznünk, hogy vajon mi vezetett a belsõ feszültséghez. Ahhoz, hogy válaszolni tudjunk a kérdésre, meg kell ismernünk a Teozófiai Társaság történetét. Azt, hogy mivé válhatott volna ez a társaság, és hogy mivé lett e helyett. Steinertõl tudhatjuk, hogy õ maga ahhoz kapcsolódott, ami a Teozófiai Társaság eredendõ impulzusa volt, így volt lehetõsége belevinni a világba azt, amit õ hozott. Ezekbõl kiindulva újabb kérdések segítségével léphetünk tovább a 6. lépcsõfokra. A válaszokhoz meg kell ismernünk az emberiség fejlõdésének nagy szellemi áramlatait, amelyek ebben az idõszakban, ebben a történetben megjelentek. Hatalmassá növekszik a kép, a történetek szövedéke. Újabb és újabb események és személyiségek tûnnek fel: francia forradalom – szabadság, egyenlõség, testvériség; Saint-Germain, rózsakeresztes áramlat, kelet–nyugati áramlat, férfi-nõi princípium... és így tovább. A 7. lépcsõfokon állva ezek után az embernek fel kell tennie a jelenre és jövõre vonatkozó kérdéseket: hogyan folytatódott, folytatódik mindez napjainkig? Hogyan alakult tovább az Antropozófiai Társaság és a mozgalom története? Mi a helyzet a Magyar Antropozófiai Társasággal? Hol áll ebben a történetben a Szabad Gondolatok Háza?... Így haladtunk elõre az év során, és ennek a munkának gyümölcsét adtuk át az érdeklõdõknek egy nyilvános rendezvény keretében Pünkösdkor, június 1-jén.

Stráma Éva

2

SzG 2009/3 – melléklet

VILÁGTÖRTÉNELEM A MIHÁLY-KOR HAJNALÁN A

TEOZÓFIAI MOZGALOMTÓL AZ

ANTROPOZÓFIAI MOZGALOMIG

1909–2009

Emil Bock

A korszak, ami fölött most áttekintünk – ha visszanézünk azokra az októberi napokra –, hallatlan eseményeket fog át: sorskatasztrófákat, amelyek hasonlatosak egy világ elsüllyedéséhez, de ugyanakkor, mintegy az emberiség belsõ felfegyverzéseként a nehéz útra, kimeríthetetlen gazdagságban az ég megnyilatkozásait is: Rudolf Steiner életmûvének azt a részét, melyet speciálisabb értelemben szellemi kutatásoknak szentelt. Ma világosan felismerhetõ, hogy milyen fontos csomópontot jelent a szellemi fejlõdésben az, ami akkoriban Berlinben, szinte jelentéktelenül, egy kis körben végbement. Így emlékezett vissza Emil Bock az 1902 októberében lezajlott eseményre, a Teozófiai Társaság Német Szekciójának alapító közgyûlésére, ahol dr. Rudolf Steinert megválasztották és beiktatták a szekció titkári pozíciójába. Steiner itt elhangzott szavait teozófus körök számára egy korabeli híradásban a következõképpen foglalták össze:

Aki megérti a kor szavát, annak nem kerülheti el a figyelmét, hogy egy új szellemi korszak elõtt állunk, hogy egy új fordulat készül. Egy változás, melyben speciálisan Németországnak igen komoly hivatása van; a német tudományra vár a legnagyobb feladat a materializmussal szemben. Csak vele kézen fogva mûködhetünk mi is. SzG 2009/3 – melléklet

3

Világtörténelem a Mihály-kor hajnalán I. rész Száz éve Budapesten tartotta kongresszusát Annie Besant elnökletével az a Teozófiai Társaság, melynek akkor Rudolf Steiner tagja, Német Szekciójának vezetõje volt. A fennmaradt iratokból a találkozó külsõ történetét könnyen áttekinthetjük ma is. Az elõadások nyilvánvalóan a kiadott program szerint folytak, a résztvevõk megnézhették Madách Imre: Az ember tragédiája címû színdarabját, és részt vehettek egy dunai hajókiránduláson is. A Társaság tagjait szokás szerint levélben, minden részletre kiterjedõen értesítették a tervezett programról:

A kongresszus idõpontját 1909. május 30-ára és 31-ére, pünkösdvasárnapra és pünkösdhétfõre, és június 1-jére és 2-ára tûztük ki. A kongresszus munkáját 7 osztályra osztottuk fel: 1. Testvériség; 2. Vallás, misztika, mítoszok, legendák, a Teozófiai Társaság története; 3. Filozófia; 4. Tudomány; 5. Mûvészet; 6. Ügyintézés, propaganda, munkamódszerek, javaslatok; 7. Okkultizmus. A különbözõ osztályok kéziratainak felolvasásai és vitáinak elõadásai nem zajlanak párhuzamosan, hanem egymás után tartják meg, úgyhogy minden résztvevõ jelen lehet tetszés szerint az összes elõadáson és megbeszélésen. A következõ kérdések megbeszélése különösen fontosnak tûnik: 1. A teozófia tanulója milyen iskolázási utat kövessen? 2. A jövõbeli teozófiai kongresszusok munkamódszerének megállapítása, fõképpen az arról történõ vita, hogy a kongresszusokat túlnyomórészt elõadásoknak, a kéziratok felolvasásának szenteljük-e vagy pedig általános érdekû kérdések megtárgyalásának. 3. Milyen módon tarthatnánk számon és gyûjthetnénk össze mindazon eseteket, amikor a hivatalos tudomány közeledik a teozófiai tanokhoz? 4. Milyen valószínû és meggyõzõ bizonyítékok hozhatók fel a reinkarnáció tanának alátámasztására? 5. Milyen álláspontot vesz fel a teozófia a spiritizmussal szemben?

Magától értetõdõ, hogy a felmerülõ kérdések sorrendjét az irántuk való érdeklõdés szerint alakítjuk. Az esetleges vitát még ugyanazon a napon le kell zárni. Végleges eredmények hiányában egy másik napon kerülhet sor a megvitatás folytatására – megfelelõ szabadidõ alkalmával. A kongresszusra Annie Besanttól és dr. Rudolf Steinertõl két-két elõadást várunk. E vezetõ személyiségek jelenléte nem fogja elmulasztani, hogy hatással legyen a kongresszus látogatottságára. 4



Mint a korábbi kongresszusokon, ezen a most következõn is sor kerül mûalkotások kiállítására, amelyek teozófiai és okkult szempontokból érdeklõdésre tarthatnak számot. Ezért felkérünk minden tagot, akinek eredeti mûvek vagy reprodukciók vannak a birtokában, hogy azokat kiállítás céljából bocsássa a kongresszusi bizottság rendelkezésére. A kongresszus résztvevõi a Nemzeti Színházban megtekintenek majd egy színházi elõadást. Bemutatásra kerül Madách Imre: Az ember tragédiája címû mûve, a magyar klasszikus költészet egyik kiváló alkotása. Az elsõ kongresszusi napra egy többórás dunai kirándulást tervezünk egy külön erre a célra kibérelt gõzhajón, amelyen az összes kongresszusi résztvevõ elférhet. A gõzösön történik az ebéd is. Ez a könnyed és fesztelen együttlét elõsegítheti a résztvevõk közelebbi kölcsönös megismerkedését. Közvetlenül a kongresszushoz kapcsolódik egy kb. 10 napos idõtartamú teozófiai kurzus, amelyet sokak kívánságára dr. Rudolf Steiner fog tartani. Az elõadások témáját az áprilisi programban tesszük közzé. A kongresszusra csak a Teozófiai Társaság tagjai engedhetõk be. A jogosultságra a részvételi kártyák szolgálnak, amelyek névre szólóak és nem átruházhatók. A kongresszuson való részvétel bejelentését az egyes nemzeti bizottságok titkáraival kell közölni. A résztvevõk listáját a költségekkel együtt (fejenként 12 korona) azután központunkba küldik, és ezt követõen a részvételi kártyát a nemzeti bizottságok titkárain keresztül kézbesítik. Az orosz Teozófiai Társulat elnöke, Kamenszkaja asszony a rendezvény után így számolt be az átélt élményekrõl:

A Duna partján, a magyarok fõvárosában, a szép városban, kéklõ, ködszerû hegyektõl szegélyezve, ragyogó égbolt és ragyogó déli nap alatt gyûlt össze az V. Nemzetközi Teozófiai kongresszus. A kongresszus megnyitója a Szentháromság napján volt. A Pester Lloyd ízléses, növényekkel és mûvész-teozófusok képeivel díszített gyönyörû termében, kb. 300 teozófus gyûlt össze. A kongresszust egy magyar férfikar éneke nyitotta meg, akik egy imádságot és a Himnuszt énekelték el. Azután a képviselõk sorban köszöntötték az egybegyûlteket, mindenki a saját nyelvén. Felolvasták a köszöntõ leveleket és táviratokat, aztán Annie Besant mondott beszédet, amelyben arra mutatott rá, hogy az emberiség krízist él át, és készülõdik a magasabb tudatszintre való emelkedésre. Mindenhol, a tudományban, mûvészetekben, vallásban világosan érezhetõ az átmenet: valami régi visszavonul, valami új születik, és a világ várakozással teli. SzG 2009/3 – melléklet

5

A régi „Dunacorso“

Az ember tragédiája díszlete

Bristol Szálló

Kávéházi élet

Blaha a Nemzetivel

A lebontásra került Lloyd-palota

6

SzG 2009/3 – melléklet Körösfõi Kriesch Aladár: Ego sum Via Veritas et Vita

Nagy Sándor: Ave Myriam


Korabeli újsághírek


II. rész A tagok tehát négy napot tölthettek egy a lelkületüknek megfelelõ közegben és társaságban. El tudjuk képzelni a kellemes találkozásokat, tartalmas beszélgetéseket és vitákat a különbözõ teozófiai életkérdésekrõl, a világ dolgairól. De a rövid programismertetõbõl is kiolvasható, hogy a Teozófiai Társaság már ebben az idõben sem volt teljesen egységes. Az orosz elnökasszony beszámolója nem tért ki Rudolf Steiner jelenlétére és elõadására. Errõl más visszaemlékezésekben olvashatunk. Guenther Wachsmuth például így ír errõl:

A második napon, május 31-én tartotta meg kongresszusi elõadását Rudolf Steiner, melyhez a Buddhától Krisztusig témát választotta. Ismét középpontba állította tehát a Krisztus-eseményt, amit a jelenlévõk közt az egyoldalúan keleti orientáltságúak nem akartak. Mindazonáltal megerõsítette, hogy minden földrész történelmében voltak nagy beavatottak és szellemi vezetõ személyiségek, így mindenekelõtt kiemelte Szkítiánosz, Buddha, Zarathusztra, Mani alakját, ugyanakkor felmutatta a döntõ különbséget, amely ama beavatottak történelmileg jelentõs tanításai és a világtörténelemben egyedülálló krisztusi tett között fennáll. Amazok az isteni lénynek és mûködésének bölcsességérõl tanítottak, Krisztus pedig megélte és az egész emberiség SzG 2009/3 – melléklet

7


számára megváltó tetté hagyta válni azt. Ezért Krisztus a többi emberiségvezetõvel egyszerûen nem összehasonlítható – mint azt néhányan állítani akarták. Amazok küldöttek, az utat elõkészítõk. Õ a beteljesülés. Rudolf Steiner ezzel az elõadással megmutatta azoknak, akik hallani akarták, hogy mi a fontos, és rájuk bízta a felismerést és a választást. Rudolf Steiner meghatározóan új impulzusokat hozott az emberek számára, ami megjelent a budapestit megelõzõ Teozófiai Kongresszuson, Münchenben is. Ez a müncheni kongresszus szakított az addigi hagyományokkal, és ott valami egészen új jelent meg. Ezt azonban a budapesti kongreszszus nem vitte tovább. Úgy folytatták le, mintha a müncheni nem is lett volna. A budapestit követõ alkalom, a genovai pedig végül el is maradt. Steiner hozott valamit a Teozófiai Társaságba, amit ez a társaság nem vett fel – ez már ezen a szinten, a külsõ formákban is megjelenik. Hella Wiesberger így ír errõl „Marie von Sivers és az antropozófiai mozgalom” címmel megjelent írásában:

1907 januárjában Steiner összeállította a müncheni kongresszus programját. Áprilistól folynak az elõkészületek, a próbák. Steiner maga rendez, ad utasításokat a díszletekhez, jelmezekhez, amiket a müncheni teozófus barátok készítenek. Steiner dolgozott minden kézmûves és mûvészi területen. Ha rendelkezésére állt volna a szükséges anyag és munkások, rövid idõ alatt mesébe illõt hozhatott volna létre: a jövõ templomát. Így csak eszméket vázolhatott. Schuré: Eleuzisz címû drámájának elõadásával az európai misztériumi áramláshoz kapcsolódás, a müncheni kongresszus színhelyéül szolgáló tér belsõ kialakításával pedig a késõbbi HÁZ szellemi alapkõletétele történt meg; a ház, a modern misztériumhely megalapozása, melyben a tudomány, mûvészet és vallás újraegyesítése ápolható. A terem minden falát és a mennyezetet lángoló, erõteljes vörös színû kárpittal vonták be, az oldalfalakat hét festett korong – a hét pecsét – és hét, ugyancsak festett oszlop díszítette. A színpadi nyílás két oldalán ezen kívül egy-egy vörös, illetve kék oszlop állt. Május 18-án megkezdõdött a kongresszus. Míg a korábbi teozófus kongresszusok inkább a tudományos kongresszusokra emlékeztettek számos elõadással, szekciómunkával és hozzájuk kapcsolódó vitákkal, most az egészet áthatotta a mûvészi alakítás intenzív akarata. A kongresszus ünnep volt, ami nem elsõsorban az intellektuális igényeket akarta kielégíteni, hanem felemelni, alakítani akart. A teozófiának nem szabad megrekedni a fejben, a tudományosság látszatát keltve, hanem küzdenie kell a kifejezõdésért, és a lelkeket kell megmozgatnia. Steiner komolyan úgy gondolta, hogy a teozófia egy új kultúra csírája kell hogy legyen. Fontos volt számára, hogy olyan sok tag 8



1907. Müncheni kongresszus

Edouard Schure

Marie von Sivers mint Demeter

fáradozott az elõkészületek során. Így a számos teozófus, aki mûvészként, kézmûvesként, laikusként és segítõként a terem alakításában vagy a szervezésben együttmûködött, olyan szociális klímát teremtett, ami a késõbbiek számára termékeny volt. Steiner elõadása pünkösdvasárnap hangzott el: A rózsakeresztesek beavatása címmel. Hangsúlyozta, hogy a rózsakeresztes beavatás az, amelyik képessé teszi az embert arra, hogy a modern kultúra minden eszközét használja. Megtanítja a szellem megragadását a matériában. Félreérthetetlenül hírül adta a rózsakeresztes út behozhatatlan modernségét – és ezt meghallották.


9


III. rész Az elõzõekben olvasottakkal a történet megismerésének egy következõ szintjére léphetünk. Látnunk kell, hogy létrejött Steiner körül egy csoport olyan emberekbõl, akik azt akarták hallani, arra voltak nyitottak, amit õ hozott. Ami azonban nem volt azonos azzal, amit a Teozófiai Társaságban általában véve találtak. Guenther Wachsmuth írja:

Az 1909. május végén Budapesten megtartott kongresszuson született meg az a döntés, amely véglegesen visszautasította a teozófia keleti irányát és a kereszténységgel ellentétes, a múlt félreértelmezett buddhizmusa által befolyásolt köröket. Ez volt az utolsó ilyen jellegû kongresszus, amelyen Rudolf Steiner a teljes, külsõleg is megjelenõ különválás elõtt részt vett azért, hogy ezeknek az embereknek még egyszer a tudatába hívja az általa képviselt antropozófia kezdetektõl fogva teljesen más jellegû világszemléletét, és hogy lehetõvé tegye számukra a saját döntés szabadságát. Egyrészt a korhelyzetben, másrészt Rudolf Steiner egész nevelõ módszerében állt az, hogy ezeknek az embereknek hét évet hagyjon a konkrét véleményre, a lassan megérõ véleményalkotásra és a szabad döntésre, míg õk maguk képessé válnak arra, hogy a lényegeset és a szellemi módszerek különbségeit megértsék, és megismerõ, szabad emberekként szabad belátásból tudjanak választani az útkeresztezõdésnél. Ez a döntés sok tanítványában a budapesti kongresszusig már belsõleg megérett, és ennek a rendezvénynek a külsõ folyamata még egyszer nyilvánvalóan demonstrálni tudta ezeket a különbségeket. Rudolf Steiner és Mrs. Besant igen ritka személyes találkozásaik közül ez volt az utolsó, amikor elõadásuk eltérõ tartalmával még egyszer a hallgatók elõtt álltak. Többé nem találkoztak egymással. A két évvel késõbb Genovába tervezett kongresszus nem került megrendezésre. De már a budapesti rendezvény egész jellege idegen volt attól, amit Rudolf Steiner az elõzõ évben Münchenben inaugurált. A mûvészi atmoszféra, amelyet az ilyen tevékenység számára megfelelõ alapként Münchenben létrehozott, itt, ahol befolyása nem tudott érvényre jutni, hiányzott. Rudolf Steiner a Német Szekció közgyûlésén a budapesti kongresszusról a következõt mondta:

Budapesten eltekintettek attól, amire Münchenben törekedtünk, és amit bizonyos vonatkozásban úgy lehetne nevezni, hogy a külsõ miliõnek és annak a harmonizálása, ami a szívekben játszódik le. Akkoriban kezdtük el, hogy a 10



környezõ térben kifejezésre juttassuk azt, ami a szívünket mozgatja. Mert nem közömbös, hogy a gondolatainkat mi ösztönzi kívülrõl, nevezetesen a térbõl, amelyben a gondolatokat belülrõl kifelé kell megélni és mozgatni. A budapesti kongresszushoz kapcsolódóan Rudolf Steiner tartott még egy, már a címében is jelentõs elõadást A beavatás nyugati útjai címmel – olvashatjuk késõbb szintén G. Wachsmuthnál. Miután az õ sajátos munkájához nem kapcsolódó résztvevõk elutaztak, Steiner a számos ott maradó barátnak tartott Budapesten egy tíznapos elõadásciklust A rózsakeresztesek teozófiája és okkultizmusa címmel. A mozgalom további menete ettõl kezdve Rudolf Steiner saját sors- és mûködési szférájából nõtt ki.

A Teozófiai Társaság köreiben meghatározóan új impulzus jelent meg Steiner révén, ami idõvel konfliktusokhoz vezetett a társaság akkori vezetõjével, Annie Besanttal is. S habár Steiner az elsõ perctõl kijelentette, hogy mindvégig a maga útját kívánja járni a társaságon belül is, végül mégis el kellett szakadnia a Teozófiai Társaságtól. Rudolf Steiner már a müncheni kongresszus alatt hosszabb megbeszélést folytatott Annie Besanttal, melyen Marie von Sivers tolmácsolt. Steiner szívélyes-tiszteletteljes, de nagyon határozott módon utalt néhány dologra Annie Besantnak, ami sorsának ebben a döntõ pillanatában segíthetett volna neki, ugyanakkor azt a maga számára bekövetkezett szükségszerûséget is elétárta, hogy a saját ezoterikus munkáját Annie Besantétól teljesen függetlenítse, teljesen a nyugati keresztény misztika talajára állítsa. A kongresszus után Steiner összehívta ezoterikus tanítványait, és közölte velük, hogy az Ezoterikus Iskola két részre tagozódik; megkívánja a tanítványaitól, hogy döntsenek, melyikhez akarnak tartozni.

A kongresszus lényeges döntései nem a nyilvános vitákban születtek meg, hanem a résztvevõk szívében és teljes csöndben Rudolf Steiner és Annie SzG 2009/3 – melléklet

11

Annie Besant és Rudolf Steiner

IV. rész


Besant utolsó beszélgetéseiben. Marie Steiner, aki részt vett ezeken a zárt körben folytatott beszélgetéseken, ezek eredményét Rudolf Steiner A Krisztusimpulzus és az Én-tudat fejlõdése ciklusának elõszavában a következõ szavakkal foglalja össze: Annie Besant egy keresztényellenes áramlat eszközévé vált. 1909 nyarán Budapesten Rudolf Steinernek azt kellett mondania neki: útjaik belsõleg elváltak. Ez a beszélgetés volt a kiindulópontja a késõbb bekövetkezett külsõ elválásnak. Egy Krisztusért, illetve Krisztus ellen vívott küzdelem is lejátszódott itt. Egy olyan teozófia, melynek nincs eszköze a kereszténység megragadására, a jelenkor számára teljesen értéktelen – mondta késõbb, 1910ben Rudolf Steiner. A Budapesti Kongresszus volt a mozgalom kísérletképpen keresztülvitt elsõ fázisának lezárása. Az utak belsõleg már szétváltak. Ezt világosan és nyíltan ki is mondták; nem sokkal ezt követõen a külsõ szétválás is bekövetkezett. 1916. március 28-i elõadásán Berlinben maga Steiner is beszélt a tagoknak a közte és Annie Besant között Budapesten lezajlott beszélgetésekrõl:

1909-ben Budapesten történt, hogy kompromisszumot akartak velem kötni, mert akkoriban az volt a szándékuk, hogy Alcyonét Krisztus hordozójaként nevezzék meg. Engem az újratestesült János evangelistának akartak kinevezni. Elismertek volna Jánosnak. Ami ott dogmává is vált volna, ha belementem volna ezekbe a különbözõ csalásokba. Én azonban azt mondtam Mrs. Besantnak: Szó sem lehet arról, hogy valaha is bármilyen okkult mozgalomban bármi mást akarnék, mint ami összefüggésben áll a német kultúrával – csakis a német kultúrával, Közép-Európán belül. Ez a kis részlet érinti azt a történetet, amelyet többnyire teozófus és antropozófus körökben a szakadás okaként szoktak emlegetni: Alcyone, azaz Krishnamurti történetét, amit összekapcsoltak Blavatsky egyik, a Társaságra vonatkozó kijelentésével.

1889-ben H. P. Blavatsky közölte teozófus tanítványainak egy csoportjával, hogy a Teozófiai Társaság tulajdonképpeni célja, hogy elõkészítse az emberiséget egy világtanító fogadására, aki a XX. század utolsó harmadában fog megjelenni. Annie Besant – aki Blavatsky után a Társaság vezetõje lett – tudott errõl, és 1909 augusztusában Chicagóban egy nyilvános beszédében ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy ez a tanító a nyugati világban fog megjelenni, ahogyan 2000 évvel ezelõtt Krisztus Keleten jelent meg. 12



Besantnak ezt a kijelentését egy fontos esemény elõzte meg. Amikor 1909 februárjában Leadbeater Indiába, Adyarba visszatért, a tengerparton meglátott két hindu fiúgyereket, egy testvérpárt, Krishnát és Nityát. Leadbeater azt állította, hogy meglátva Krishnamurti különleges auráját, felismerte benne az eljövendõ világtanítót. Jiddu Krishnamurtinak ettõl fogva Leadbeater lett a nevelõje. Annie Besant is értesült az adyari történetrõl, és erõteljes propagandába kezdett a teozófusok között, hogy Krishnamurtit elismerjék. Majd 1910 januárjában sor került Krishnamurti beavatására. Áprilisban pedig Leadbeater cikksorozatot indított a Theosophistban, amelyben leírja Krishnamurti korábbi földi életeit a hozzátartozó embercsoportokkal együtt, Krisztus elõtt a 23 650. évtõl kezdve. A legtöbb teozófus persze kételkedett, és nevetségesnek tartották a közléseket. Voltak, akik emiatt ki is léptek a Társaságból. A dolog mégis sikeres lett, és Krishnát sokan vették körül tisztelettel. 1911 januárjában George Arundale megalapította a „Felkelõ Nap Rend”-jét, melyet késõbb a „Kelet Csillaga Rend”-jévé kereszteltek át Besant és Leadbeater védnöksége alatt. Ennek a rendnek az volt a feladata, hogy elõkészítse a nagy világtanító eljövetelét. Óriási propaganda indult, nemzeti csoportok alakultak. 1911 tavaszán Annie Besant Krishnával, Nityával, és Arundale-lel Európába utazott. Majd Blavatsky halálának évfordulóján Londonban a Teozófiai Társaság székházában beszédet mondott, melyben utalt arra, hogy Krisztus Alcyonén keresztül fog megjelenni, ahogyan 2000 évvel ezelõtt Jézusban megjelent. Ezt a Krisztust egyúttal „Lord Maitreyá”-nak nevezte.

Az egész Krishnamurti történet egyféle válasz volt Adyarból a nyugati keresztény ezoterika újraszületésére, amely Steiner A kereszténység mint misztikus tény és az ókor misztériumai címû könyve által jelent meg a világban – jelentette ki Édouard Schuré. Miközben korábban Annie Besant azt mondta, hogy Steinerrel szemben õ nem kompetens a kereszténységben, a késõbbiekben többször kinyilvánítja, hogy Krisztus közeli újrainkarnálódása várható. Majd Leadbeaterrel együtt meghatározza, hogy földi hordozója Jiddu Krishnamurti lesz. Ennek elõkészítéseként megalapítják a „Kelet Csillaga” rendet. Steiner azt tanítja, hogy Krisztus alatt egy kozmikus lényt kell értenünk, amely csak egyszer testesült meg fizikai testben. Besanték pedig arról beszélnek, hogy õ egy bodhisattva lény, egy világtanító, hasonlóan más nagy szellemi tanítókhoz. SzG 2009/3 – melléklet

13


14

Kalckreuth grófnõ Krisnamurti és Leadbeater

Sophie Stinde

Carl Unger Krishna és Nitya

Annie Besant, Leadbeater, Krishna és Nitya

Michael Bauer

Mathilde Scholl

Christian Morgenstern

Besant és Steiner, illetve a Teozófiai Társaság és annak Német Szekciója között ez a vita volt, mondhatjuk, az utolsó csepp, ami ahhoz vezetett, hogy a Német Szekció 1912 karácsonyán önálló antropozófiai társaságot alapított, és ennek következményeként a Német Szekciót, 2400 tagjával együtt, a következõ év márciusában kizárták a Teozófiai Társaságból.



V. rész Ahhoz, hogy ezt a történetet csak valamelyest is megérthessük, szükséges, hogy megismerjük a Teozófiai Társaság történetét és vezetõ személyiségeit. Látnunk kell, hogyan jönnek létre emberi találkozások, hogyan jelenik meg valami a történelem színpadán – az egyes személyiségeken keresztül. Steiner 1907-ben készített néhány feljegyzést errõl a történetrõl Édouard Schuré számára:

A Teozófiai Társaságot 1875-ben New Yorkban alapította Helena Petrovna Blavatsky és Henry Steel Olcott. Ez az elsõ alapítás kifejezetten nyugati jelleget hordozott. És ez a nyugati jelleg megmutatkozik a Fátyoltalan Isis címû írásban, melyben Blavatsky okkult igazságok nagy tömegét hozta nyilvánosságra. Errõl az írásról mégis azt kell mondani, hogy a nagy igazságokat, melyeket közöl, igencsak zavaros, gyakran karikírozott formában adja vissza. Úgy, mint amikor egy harmonikus arc egy görbe tükörben egészen szétzilálva jelenik meg. Azok a dolgok, melyeket ebben a könyvben közöl, igazak; de az a mód, ahogyan elmondja azokat, az igazság rendszertelen tükrözése. Ennek az az oka, hogy az igazságokat a Nyugat nagy beavatottai inspirálták, akik a rózsakeresztes bölcsesség iniciátorai is. A zavarosság pedig abból a nem megfelelõ módból ered, ahogy ezeket az igazságokat Blavatsky lelke felvette. Mivel aztán a Nyugat iniciátorai látták, hogy milyen kevéssé van lehetõségük arra, hogy a spirituális bölcsességek áramát ilyen módon árasszák bele az emberiségbe, a dolgot ebben a formában egyelõre elvetették. De a kapu egyszer meg lett nyitva: Blavatsky lelke úgy volt preparálva, hogy spirituális bölcsességek áradhattak bele. Ezt tudták kihasználni keleti beavatói. Ennek az áramlatnak a hatására vett fel a Teozófiai Társaság keleti karaktert, és ugyanennek az áramlásnak a hatása alatt történt Blavatsky Titkos tanításának és Sinnett Ezoterikus buddhizmusának inspirálása. Azonban mindkettõ az igazság torzképe lett. Sinnett mûve az iniciátorok magas híradását a belekevert elégtelen filozófiai intellektualizmussal tette zavarossá, Blavatsky Titkos tanítását pedig Blavatsky saját kaotikus lelke. Ennek az lett a következménye, hogy a keleti iniciátorok is egyre inkább visszavonták a befolyásukat a hivatalos Teozófiai Társaságtól, ami így színterévé vált a minden magasztos dolgot eltorzító okkult hatalmaknak. Ez volt a helyzet – folytatja Rudolf Steiner 1907-ben –, amikor az elõtt a szükségszerûség elõtt álltam, hogy belépjek a Teozófiai Társaságba. Bölcsõjénél igazi iniciátorok álltak, és ezáltal átmenetileg a jelenkor spirituális életének eszköze volt. Áldásos továbbfejlõdése a nyugati országokban teljesen SzG 2009/3 – melléklet

15


attól függ, hogy mennyiben mutatkozik képesnek arra, hogy a nyugati beavatás princípiumát felvegye befolyásai közé. A keleti bölcsességnek mint stúdiumnak a legmagasabb értéke van, mert a nyugati népek elveszítették az ezoterika iránti érzéküket, míg a keletiek megõrizték azt. De a helyes ezoterika Nyugaton való bevezetésérõl csak az a vélemény állhat meg, hogy ez csakis rózsakeresztes-keresztényi lehet, mert ez szülte a nyugati életet is, és mert elvesztése révén a Föld emberisége megtagadná a maga értelmét és küldetését. A rózsakeresztesség legmélyebb célja az élõ Krisztus megismerését és intencióinak megvalósítását teljes bölcsesség, szépség és tett formájában leleplezni. Egyedül ebben az ezoterikában tud felvirágozni a tudomány és vallás harmóniája, míg a keleti és nyugati ezoterika mindenfajta összeolvasztása csakis terméketlen fattyút nemzhet. A Teozófiai Társaság egyik alapítója, Helena Petrovna Blavatsky Ukrajnában született 1831-ben. A mecklenburgi Hahn család sarja, Peter Hahn lánya. A család Oroszországba települt. Helena gyermekkorától kezdve erõs pszichikai erõkkel rendelkezett. A családja elleni lázadásból ment férjhez 18 éves korában a nála 30 évvel idõsebb Nikofor Blavatskyhoz, akitõl rögtön el is vált. Ezután már szabadon tehetett hosszú utazásokat különbözõ kontinenseken keresztül. Húszévesen Londonban találkozott a gyermekkora óta víziókban átélt szellemi mesterével, a teozófiai irodalomban „Mahatma M”-ként ismert szellemi tanítóval. Az õ útmutatására végzett okkult iskolázást és tanulmányokat, hogy egy okkult társaságban mûködhessen. 1878-ban bensõ útmutatásra New Yorkba utazott, hogy az Amerikát akkor elárasztó spiritizmus ellen felvilágosítóan dolgozzon. Itt került kapcsolatba Henry Olcottal, akivel azután megalapították a Teozófiai Társaságot, melynek székhelyét késõbb Indiába helyezték át. Olcott volt a társaság szervezõje és adminisztrátora, Blavatsky a szellemi középpontja. A Teozófiai Társaság másik alapítója, Henry Steel Olcott 1832-ben született New Jersey-ben. Mezõgazdasági szakember, író, ügyvéd, több újság munkatársa volt. Érdeklõdött a hipnotizmus és mesmerizmus iránt. Egy New York-i újságban rendszeres tudósításokat közölt az 1874 óta Amerikában fellépõ, feltûnést keltõ spiritiszta jelenségekrõl. A Teozófiai Társaság elnöke volt Adyarban, Indiában 1907-ben bekövetkezett haláláig. A Teozófiai Társaság alapelvei voltak:

1. Az emberiség általános testvéri szövetségének magját képezni, nemre, foglalkozásra, nemzetiségre, vallás szerinti megkülönböztetés nélkül 16



2. Az összes vallás igazságmagjának megismerését ápolni 3. Kikutatni a mélyebb szellemi erõket, amelyek az emberi természetben és világban szunnyadnak

Annie Besant

Helena Petrovna Blavatsky

Annie Besant fiatalon

Blavatsky és Olcott

Olcott halála után a Társaság vezetõje Annie Besant lett, aki 1847-ben született Londonban, és 1933-ban Adyarban hunyt el. Ír családból származott, és igen vallásosan nevelték. 1867-ben férjhez ment egy anglikán paphoz, Frank Besanthoz, akitõl 6 év után elvált. Jelentõs szabadgondolkodó és szociálpolitikai aktivitást fejtett ki. A nyilvános életben Anglia legjobb nõi szónokának tartották. Szakértõje volt a hipnózisnak és spiritizmusnak. Blavatsky „Titkos tanítás”-a mély benyomást tett rá, kereste a kapcsolatot vele, majd személyes tanítványa lett. Felhagyott korábbi tevékenységeivel és belépett a Teozófiai Társaságba, ahol teljes erõvel foglalkozott a teozófiai kérdésekkel, kapcsolatba került a mesterekkel.


17

Világtörténelem a Mihály-kor hajnalán Blavatsky halála után a Blavatsky által alapított és vezetett „Ezoterikus Iskola” vezetõje, majd Olcott halála után a Teozófiai Társaság elnöke lett. India nyilvános életében is szerepet játszott. Benaresben az õ elnöksége idején alapították meg a Központi Hindu Fõiskolát, amelybõl a Hindu Egyetem létrejött. Egy ideig az Indiai Nemzeti Kongresszus elnöke is volt, míg 1920 után visszavonult az aktív politikai élettõl. Mint elnök a Teozófiai Társaságnak nagy szolgálatot tett. Azonban késõbb – a körülötte kialakult személyi kultusz következtében – problémák adódtak a társaság életében, sok régi tag, legjobb munkatársai hagyták el és léptek ki a Társaságból.

VI. rész Mikor ezt a történetet áttekintjük, figyelembe kell vennünk, hogy mi játszódik le ebben az idõben a történelem színpadán, összefüggésben azokkal a szellemi áramlatokkal, melyek hatása erõteljesen befolyásolta az eseményeket. Látnunk kell, hogy a szellemi mozgalmakba hogyan keveredtek bele politikai érdekek, és mindezek hogyan jelentek meg egyes személyiségeken keresztül. Sokat meríthetünk ehhez abból, ahogyan Rudolf Steiner beszélt több alkalommal és többféleképpen Helena Petrovna Blavatskyról, ennek a korszaknak és történetnek egyik legmeghatározóbb személyiségérõl.

Blavatsky volt az egyetlen személyiség, aki képes volt a mesterek hangját meghallani. Amikor munkáját elkezdte, még nem veszett el minden okkult tradíció. Nyugaton számos páholy létezett, amely okkult tudást õrzött meg, de merev, megcsontosodott formában. Amikor Blavatsky a Fátyoltalan Isis címû könyvét megírta, ezek a rendek arra hivatkoztak, hogy ez az õ bölcsességük. Emiatt megpróbáltak akadályokat állítani Blavatsky útjába. Azt az eredeti szándékát zavarták meg a legrosszabb módon, hogy a keresztény ezoterika értelmében végezze a munkáját. Ebben az idõben Blavatskynak igazán félelmetes dolgokat kellett átélnie. És végül is ezeknek az okkult társaságoknak sikerült elérniük, hogy Blavatsky második mûvében, A Titkos tanításban a mondanivalóját keleti köntösbe öltöztesse. Ha itt, Nyugaton, a Kelet bölcsességét akarnánk bevezetni, akkor az a Nyugat hanyatlását jelentené. Nekünk jövõ-bölcsességre van szükségünk, egy nyugati iskolázásra, melyet a Nyugat két mesterétõl fogunk kapni. Korábban a nyugati iskolázás testvéri szövetségben alá volt rendelve a Keletnek. Mostantól kezdve azonban egymástól függetlenül, egymás mellett haladnak. 18


Világtörténelem a Mihály-kor hajnalán 1907 januárjában Steiner beszélt Münchenben a mesterekrõl:

A Kelet mesterei: Mahatma K., Kuthumi és Mahatma M., Morya. A Nyugat mesterei: a názáreti Jézus és Christian Rosenkreutz. A Nyugat és a Kelet ezoterikus iskolájának egymás mellett kell mûködnie. A kettõ egyenértékû. Mégis elterjedt az a nézet, hogy a két iskola ellenségesen áll egymással szemben. Sok minden, ami ezután keletkezett, ebbõl a tévedésbõl származik. Blavatskyval kacsolatban Steiner egy másik alkalommal a következõket mondta:

Nyugat- és Közép-Európában a fizikai test a szellemi mûködés eszközévé alakult, a gondolkodás, érzés, akarat testi eszközévé. Kelet-Európában, a szláv népeknél, különösen az orosz népnél az élet legfontosabb tevékenysége nem megy bele a fizikai testbe úgy, mint a Nyugat és a Közép népeinél, hanem inkább az étertestben játszódik le. Ezért az orosz népiségen belül sohasem alakul ki közvetlenül, olyan fokon erõs Én, mint a Nyugat és a Közép embereinél, ott inkább álmodóan van jelen. Az orosz népiség adottsága ma még nem jut kifejezõdésre a külsõben, sõt sokszor ellentétes módon viselkedik. Ebbõl az orosz népiségbõl nõtt ki nagy részben Blavatsky, akinél túlsúlyban volt az étertesti tevékenység, aki ezáltal az étertestében végtelenül sokat tudott átélni. Ugyanakkor hiányzott az a képessége, hogy logikusan tudjon gondolkodni, hogy megismeréseit logikusan rendezni tudja, hogy két dolgot úgy mondjon egymás után, hogy egyik a másikból következzen. Ami Blavatsky étertestébõl elõjöhetett, aminek gyökere az oroszságban van, az Blavatsky könyveiben megjelent angol feldolgozásban. A fontos azonban az, ami eközben történt! A brit lény, amely Nyugat-Európán keresztül elterjedt, mindig is dolgozott az okkultizmus értelmében. Közép-Európa a saját szellemiségébõl emelkedett fel spirituális megismeréséhez. A brit okkultizmus pedig okkult áramlásokat, tradíciókat vett fel. Visszatekintve a 17. század kezdetére, olyan okkult társaságokat találunk Angliában, Skóciában és Írországban, amelyek továbbfolytatták és átalakították a legrégebbi idõk okkult tudását. A brit szellemi életben olyan okkult tudomány keletkezett, amely a 3. és 4. korban még meglévõ szellemi tapasztalatokat a fizikai test általi gondolkodással dolgozta fel. Az angolszász okkultizmusban megjelentek bizonyos dogmák. Ezek közül az egyik, hogy az 5. korban az a hangadó, ami az angolszász természetbõl adódik, a szláv népek pedig csecsemõkorban vannak. És ahogyan a rómaiak nevelõk voltak Nyugat- és Közép-Európa emberisége számára, úgy kell az angolszászságnak a szlávság nevelõjévé válnia egy késõbbi szellemi életkor számára. SzG 2009/3 – melléklet

19


Valamint, hogy a Balkán-szláv népeknek egy közös birodalomban kell egyesülniük. A független szláv államok függetlensége csak a nagy európai háborúig fog tartani. El kell képzelni Blavatskyt, beleállítva egy ilyen zûrzavarba! A brit okkultisták úgy akarták õt befolyásolni, hogy az jöjjön elõ belõle, amit õk akartak. Meg akarták mutatni, hogy az 5. korban a mértékadó elem az angolszászságban van. Az volt a szándék, hogy a világ elé állítsanak egy új okkult tudományt, amely alkalmas arra, hogy a nyugati okkult páholyok a külön céljaikat elérjék. Blavatsky azonban, aki önálló természet volt, egy csöpp közép-európai beütéssel, keresztezte ezt a szándékot. Nem akart Londonba menni, ahol belõle médiumot akartak kialakítani. A dolgot úgy irányították, hogy Blavatsky belépett a párizsi nagypáholyba, amely a brit okkultisták befolyása alatt állt. Itt akarták õt preparálni, hogy a lelkébõl az jöjjön elõ, ami az õ szándékuk volt. Azonban Blavatsky teljesíthetetlen feltételeket szabott, úgyhogy a procedúra még csak alig hogy elkezdõdött, máris kizárták. De már ez alatt is felvett bizonyos titkokat. Blavatsky kedvet kapott ahhoz, hogy okkult szerepet játsszon, de nem akart médium lenni, hanem az egészet maga akarta dirigálni. Hamarosan belépett egy amerikai rendbe. Itt is alkalma volt megismerni egyes titkokat, melyek a tudatában felmerültek. Ezeket azonban úgy akarta használni, amivel a rend nem érthetett egyet, mert az zûrzavart keltett volna. Ekkor egy ritkán alkalmazott, nagyon kényes/kétes eszközhöz nyúltak. Blavatskyt okkult fogságba helyezték! „Szegény, jó Blavatsky a legkülönbözõbb hatalmak játékszerévé vált” – mondta egy alkalommal Rudolf Steiner.

Bizonyos ceremoniális mágia segítségével érték el az okkult fogságot annak érdekében, hogy mindazt, ami Blavatsky lelkében kifejlõdött, csak õ maga lássa, csak magában tudja feldolgozni, de ne legyen képes a külvilággal közölni. A törekvéseit így meg tudták akadályozni. Blavatsky okkult fogságba helyezését 1879-ben egy különbözõ országok okkultistái által látogatott gyûlésen határozták el. A fogság több évig tartott, míg végül indiai okkultisták kiszabadították. Az õ céljuk az volt, hogy megmentsék Blavatskyt a brit befolyástól. Ekkor Blavatsky lelkébe mindaz beáramlott, ami az indiai okkultizmussal függ össze. Nagy okkult titkok, indiai okkult igazságok kerültek napvilágra az õ adottsága és azáltal, amit ekkor átélt. H. P. Blavatsky különös természetére vonatkozóan Steiner további közléseket is adott: 20



M. Morya

M. Koothumi

Blavatsky az egyik oldalon önzetlen, csaknem az énjérõl való lemondásig önzetlen, a másik oldalon radikálisan önzõ természet volt. De erre a radikalizmusra szüksége volt ahhoz, hogy a magasabb szellemi hatalmak által megtörténhessen az, ami megtörtént. Az önzetlen természete lehetõvé tette, hogy ami általa megnyilatkozott, azt a nyugat-európai lélek felvehesse saját gondolati formáiba, saját intellektusába. De szükséges volt az az egoista mód is, ahogyan Blavatsky fellépett, mert Nyugat-Európa akkori durva materialista életmódja miatt nem volt más lehetõség, mint egy ilyen radikális lélekbõl kiindulva vasöklöt csinálni a finom kezekbõl, amelyek az új kor okkultizmusát ápolták. Az európai Nyugat erõs karmikus vétket hordoz, és nem hatolhat a lét titkaiba anélkül, hogy ez a karmikus vétek ne érvényesüljön. Amikor az európai Nyugat végrehajtotta azt, ami történelmileg szükséges volt, számtalan igazságtalanságot követett el a régi spirituális kultúra hordozóival szemben Indiában, Ázsiában. Válaszként erre keleti okkult impulzusok érkeztek Nyugat-Európába, melyekben érvényesült a reakció, ami lehetetlenné tette, hogy fennmaradjon a jelenkorban szükséges spirituális mozgalom. Az egykor okkultizmusában elnyomott India karmikusan állt bosszút, amennyiben az elsõ alkalommal, amikor Nyugaton okkultizmus lépett fel, azt a saját nacionális, egoista okkultizmusával hatotta át. Ez jelent meg Blavatsky Titkos tanítás címû könyvében, amelybe speciális érzékkel belejátszottak. Tibeti, indiai, egyiptomi beavatottak meg akarták


21


bosszulni, hogy a nyugati világ materialista tényezõk által gyõzött a keleti világ fölött. VII. rész Az Antropozófiai Társasághoz a Teozófiai Társaságon keresztül vezetett az út. Az emberiség fejlõdésének áramlására segít rátekintenünk, ha megértjük ezt az utat. Történelmi, szellemi áramlatok, földi és szellemi küzdelmek mélységei nyílnak meg elõttünk, ahol mi magunk sem vagyunk kívülállók. Az út hozzánk és még rajtunk is túl vezet. Ezért fontos számunkra a kérdés, hogy mi volt az oka, hogy Rudolf Steiner összekötötte magát a Teozófiai Társasággal és miért, hogyan lépett túl rajta. Mi az, ahová minket továbbvezet? Olvashatunk errõl Emil Bock egyik írásában:

Dr. Steiner elõadói tevékenysége az 1901–1902-es években csak egy helyen érintette a Teozófiai Társaság köreit. A Brockdorff család lakásában hetente került sor nyilvános elõadásokra, ahová a grófék a szellemi élet minden ágából és táborából hívtak meg elõadókat. Õk maguk tagjai voltak a Teozófiai Társaságnak, és lakásukban mûködött a Teozófiai Könyvtár. 1900 szeptemberében Rudolf Steinert is meghívták, akiben semmilyen módon nem láttak, nem feltételeztek jövõbeli teozófust. Meglepõ módon azonnal létrejött a hallgatósággal és a meghívókkal a kapcsolat, úgyhogy Steinert felkérték, hogy rögtön a következõ szombaton kezdjen el egy elõadás-sorozatot. Fél év alatt huszonhét elõadásban született meg A misztika az újkori szellemi élet hajnalán és további huszonöt estén A kereszténység mint misztikus tény címû könyvek tartalma. Ezen kurzusok színterén jött létre aztán az az alapító gyûlés, melyen Rudolf Steiner elvállalta a Teozófiai Társaság Német Szekciójának vezetését. Az, hogy Rudolf Steiner, amikor a Teozófiai Társaság titkári feladatát magára vállalta, teljesen önálló maradt, és egy jottányit sem tért el eredendõ szellemi útjától, hogy tehát nem lépett be az ázsiai teozófiai hagyományok ápolásába, nem is beszélve arról, hogy esetleg pálfordulást tett volna, végül abból is leolvasható, hogy korábbi elõadásainak és tanítói tevékenységének szálai az októberi alapítás napjaiban is tovább futnak. Egyetlen kurzusórát hagyott el, mégpedig a munkásképzõ iskolában a kozmológiai sorozatból, mert ugyanabban az idõben kellett volna megtartania, amikor Annie Besant nyilvános elõadása is zajlott. A Liebknecht-iskolában a beszédgyakorlatokat és a Szabad Fõiskolán a történelem kurzust az alapító gyûlés napjaiban is megtartotta. És azt sem hagyta elvenni magától, hogy a Die Kommendennél a Zarathustrától 22


Világtörténelem a Mihály-kor hajnalán Nietzscheig kurzust – melynek teljes címében az antropozófia szó is meg-

jelent – tovább vezesse. Senkinek nem lehetett kétsége afelõl – írta Steiner az „Életutam” címû könyvében –, hogy én a Teozófiai Társaságban csak saját kutató látásom eredményeirõl fogok beszélni. Amikor Berlinben Annie Besant jelenlétében megalakult a Teozófiai Társaság Német Szekciója, és engem megválasztottak a szekció titkárának, akkor az alapító ülésrõl el kellett mennem, mert azon elõadásaim egyikét tartottam egy nem teozófus publikum elõtt, melyekben az emberiség szellemi létesülését tárgyaltam, és amely sorozatnak a címéhez hangsúlyosan hozzáfûztem az antropozófia szót. Annie Besant is tudta, hogy azt, amit a szellemi világról el akartam mondani, azt ez alatt a cím alatt adtam elõ. Én nem kerestem a Teozófiai Társaságot – mondja Steiner az „Új gon-

dolkodás és új akarat” címmel 1923-ban Stuttgartban tartott elõadásában. – Azt, ami azokban az elõadásokban tisztán az én saját világszemlé-

letem követésébõl származott, olyasminek tartották, amirõl azt kellett mondani: a teozófusok hallani akarják azt, ami itt hallható. Semmi indítékot nem találtam, hogy ne tegyek eleget annak a felszólításnak, hogy a Teozófiai Társaságban azt képviseljem, amit én magam a szellemi világból kiindulva képviseltem. Tehát arról volt szó, hogy kezdettõl fogva nem valami mást, hanem az antropozófiát képviseltem. Az elsõ fázis folyamán az Antropozófiai Társaság bizonyos értelemben egyfajta embrionális életet élt a Teozófiai Társaságon belül. Ezen a fázison belül egészen sajátos feladata volt: azzal, ami a Teozófiai Társaságban jelen volt – vagyis az õsrégi keleti bölcsességek hagyományos felvételével – szembehelyezni a nyugati civilizáció spiritualitását, középpontjában a Golgotai Misztériummal. A Teozófiai Társaság Német Szekciójának fõtitkára: Rudolf Steiner, titkára: Marie von Sivers. Közösen építették fel a Német Szekciót, amibõl késõbb az Antropozófiai Társaság lett. Megnyitó beszédében Steiner szólt arról a feladatról, mely a német szellemi életre vár. A természettudományos és vallásos gondolkodás fejlõdése végpontjához érkezett. A természettudományos gondolkodás nem tudja megragadni az ember bensejét. A vallásos és morális érzület minden erejét elveszítette, hogy beszélhessen a világ ügyeirõl. A két szemlélet között áthidalhatatlan szakadék húzódik. Csak az ember szellemi erejének új kibontakozása vezethet tovább. A német szellemi élet van arra hivatva, hogy a természettudományos materializmus leküzdésével felvállaljon egy fontos, új feladatot – olvashatjuk

Hella Wiesberger Marie von Sivers-re való visszaemlékezésében. A történet itt nem ért véget. Folytatódik napjainkig, és folyik tovább a jövõben is. Az antropozófiai mozgalomban és az Antropozófiai TársaSzG 2009/3 – melléklet

23

Világtörténelem a Mihály-kor hajnalán ságban. A Goetheanumban, a Magyar Antropozófiai Társaságban és a Szabad Gondolatok Házában is. Továbbélnek bennünk, mindnyájunkban, akik keresõk voltunk, vagyunk és leszünk. Azokban, akik ebben a keresésben rátaláltak, vagy rá fognak találni Rudolf Steiner életmûvére, az antropozófiára. Ennek az útnak a megértésében segítsenek bennünket Rudolf Steiner szavai:

A szellemben találjuk azt a területet, ahol megszületnek a történelem eseményei. Itt kell keresnünk minden földi történés igazi okát, itt tanácskoznak szemtõl szemben a történelem vezetõ személyiségei az emberiség nagy és láthatatlan vezetõivel. Csak ha kikutattuk azokat a szándékokat, melyek amazokat tettekre indították, csak akkor tudjuk megragadni a történelem sokszor megmagyarázhatatlan tényeit.

24


Ludwig Jacobowsky Teozófiai Társaság tagsági

Tagnyilvántartás

Munkásiskola, plakát

Munkásiskola, Steiner

Marie von Sivers 1901–1902

A szöveget a fordítások alapján összeállította: Stráma Éva

Ita Wegman az elsõ orvosokkal

Steinerék dornachi lakása, a Villa Hansi

Arlesheimi klinika

A szoborcsoport

Edith Maryon

Kész a szerkezet

Építés

Építés

Az elsõ Goetheanum modellje Steinerrel



25

26

Dr. Ludwig Noll

Elisa von Moltke

D. N. Dunlop

Walter Johannes Stein 1920

Graf Otto von Lerchenfeld

Graf Ludwig Polzer-Hoditz

Emil Molt

Weleda alapítás, füzet

Az elsõ Waldorf-iskola épülete



Dr. Ita Wegman

Marie Steiner

Albert Steffen

Elisabeth Vreede

Rudolf Steiner

Guenther Wachsmuth

Az Antropozófiai Társaság elsõ elnöksége tagjainak aláírásai



27

WALA – alapítók

Dr. Rudolf Hauschka

Wilhelm Pelikan

Kamp de Stakenberg, nyári konferencia

Keyserlingk gróf

Dornach, második Goetheanum


28


A mellékletben a Szabad Gondolatok Házában 2009. június 1-jén lezajlott megemlékezés szövegét adjuk közre.

SZABAD GONDOLAT Az antropozófia, nevelésmûvészet és szociális élet folyóirata MELLÉKLET Szerkesztõbizottság: Buella Mónika, Ertsey Attila, Frisch Mihály, Galántai Ágnes, Kádas Ágnes, Kálmán István, Stráma Éva, Tóth Márk Kiadja: Natura-Budapest Kft. Felelõs kiadó: Tóth Márk Felelõs szerkesztõ: Buella Mónika Borító és tördelés: TérMûves Bt. – eMeLA Nyomdai munka: Kintner Attila ISSN 1418 4443 Olvasói levelek, hirdetések, információ: a szerkesztõség címére lehet beküldeni 1089 Budapest, Bláthy Ottó u. 41., Tel: 303-77-46 Honlap: www.szabadgondolat.hu, E-mail: [email protected] A Szabad Gondolatban megjelent minden szerzõi mû az 1999. évi LXXI. törvény (a szerzõi jogról) hatálya alá tartozik. 34.§ (1) „A mû részletét – az átvevõ mû jellege és célja által indokolt terjedelemben és az eredetihez híven – a forrás, valamint az ott megjelölt szerzõ megnevezésével bárki idézheti.“ Beküldött írásokat nem küldünk vissza, és nem õrzünk meg. Elõfizethetõ a szerkesztõségben. Éves elõfizetési díj: 3000 Ft (postaköltséggel együtt)

Világtörténelem a Mihály-kor hajnalán A megemlékezéshez írásos anyagként alapul szolgáltak többek között például a következõ mûvek: Marie Steiner: Erneuerung der Bühnenkunst Marie Steiner: Briefe und Dokumente Hella Wiesberger: Marie Steiner – Ein Leben für die Anthroposohie A. Belij: Verwandeln des Lebens Christoph Lindenberg: Rudolf Steiner – eine Biographie GA 174, 174/6, 167, 254, 258, 262, 264 A szövegben szereplõ idézetek Emil Bock, Ita Wegman, Édouard Schure, Marie Steiner, Guenther Wachsmuth, Hella Wiesberger és természetesen nem utolsósorban Rudolf Steiner írásaiból származnak.

2009. június elsején a szöveget ünnepélyes nyilvános megemlékezés keretében elmondta: Frisch Mihály, Hajdu Zsófia, Kádas Ágnes, Kálmán István, Kun Csaba dr., Luzsányi Kornélia, Stráma Éva, Stráma Gabriella, Tóth Márk és Zajti Ferenc.

szeptember VILÁGTÖRTÉNELEM A MIHÁLY-KOR HAJNALÁN. A teozófiai mozgalomtól az antropozófiai mozgalomig

Recommend Documents