Baja, szeptember. a szerzők

Bevezető

Mit jelent egy mérnök számára, hogy „ökológiai peremfeltételek” mellett kell dolgoznia? Mik az ökológiai peremfeltételek, és hogyan lehet meghatározni, hogy kielégítő-e ökológiai szempontból a tervezett műszaki megoldás? Ma már követelmény a mérnöki és ökológiai szempontok összehangolása, hiszen csak a fenntarthatóság elvének megfelelve szabad megtervezni a beavatkozásokat. Új hatásvizsgálati módszerekre van szükség az ökológiai tényezők figyelembe vétele miatt, melyekhez a mérnököknek „hozzá kell szokniuk”, és meg kell tanulniuk, hogy mit jelent az élőhelyek minősítése, állapota, a bioindikáció, és egyéb, a műszaki szakirodalomban csak a közelmúltban megjelenő kifejezések (Schulze 1996). Ezeket a munkákat ezért gyakran olyan körülmények között kell megvalósítani, olyan technológiákat kell alkalmazni, melyek a gyakorlatban ma még esetleg szokatlanok. Könyvünkben kifejezetten a vizes élőhelyeken végrehajtott, természetvédelmi indíttatású és célú műszaki jellegű beavatkozásokról szólunk, de nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy ilyen jellegű beavatkozások nem csak vizes élőhelyeken, és nem csak védett természeti területeken fordulhatnak elő – és arról sem, hogy pl. egy holtág rekonstrukciójának nem feltétlenül természetvédelmi jellegű az elsődleges célja (ökoturisztikai, horgász, sport, településfejlesztés stb.). A természetvédelmi szempontok figyelembe vétele ilyen esetekben is fontos, ezzel a kérdéskörrel a természetharmonikus vízrendezés foglalkozik. A víz körforgása (felhőképződés, csapadék, lefolyás, párolgás) a klimatológiai jelenségekkel együtt alapvetően meghatározza a földi életformákat. A vizes élőhelyek, folyók vagy állóvizek, édes, szikes vagy sós, állandó vagy időszakos tavak fizikai, biológiai folyamatok, természeti jelenségek fontos helyszínei. Az ember évezredek óta módosítja a földfelszínt (Drower 1954, Cole 1976, Brookes 1988). Az általa elfoglalt területek kiterjedésének növekedése, az erőforrások fokozott használata és a táj átalakítása, a területhasználat és a felszínborítás változásához vezet, így különféle térbeli skálákon tekintve káros hatással van a természetes ökológiai rendszerekre (Faulkner 2004). A szabályozás, szabályossá tétel kísérlete az ökológiai rendszereket sérülékennyé teheti, és a legtöbb esetben teszi is. Rövidtávon megoldásnak látszó beavatkozások sok esetben hosszútávon jelentkező, ökológiailag kedvezőtlen hatást okoznak (Schulze 1996). Ezért meg kell tanulni olyan módon

7

megtervezni egy beavatkozást, hogy a kedvezőtlen hatásokat kizárjuk, vagy legalább minimalizáljuk azokat. Fontos szempont az is, hogy a későbbiekben jelentkező esetleges kedvezőtlen hatás felmerülése esetén módosítani lehessen a tervet, illetve az elkészült műszaki létesítményt. Napjainkra általánossá vált, hogy a fejlettebb országok nagy hangsúlyt fektetnek már erősen befolyásolt állapotú maradék élőhelyeik védelmére, miközben az elmaradottabb térségekben felgyorsulnak az élőhelyvesztési folyamatok, és az elkövetkező évtizedekben ennek fokozódása várható (Brinson & Malvárez 2002). Mindezek miatt a korábban tönkretett területek rekonstrukcójára egyre gyakrabban merül fel az igény, melyek tervezésére a mérnököknek is fel kell készülniük. Az élőhely-rekonstrukciók tervezésének és kivitelezésének meg kell előznie azt a pontot, ahonnan már aránytalanul költséges vagy éppen ökológiai szempontból lehetetlen feladat lenne a káros folyamatokat visszafordítani (Croonquist & Brooks 1991). Ezen hatások felismeréséhez azonban alapállapot-felvételre; újszerű, az ökológiai rendszernek megfelelő monitoring-rendszerekre, és az ezek által gyűjtött adatok újfajta, mérnöki szemmel talán szokatlan értelmezésére lehet és van szükség. A monitoring-tevékenységnek a beavatkozások megtervezése előtti alapállapot-felvételből kell kiindulnia, és a beavatkozások során, valamint azok befejeztével még hosszú időn keresztül nyomon kell követnie az esetleges változásokat. A természetvédelemben megjelenő rekonstrukciós, rehabilitációs igények mérnöki eszközökkel való megoldása csak néhány évtizedre visszatekintő, viszonylag új feladat. A mai napig igaz, hogy mind a természetvédelmi probléma megfogalmazása, mind pedig a mérnöki megoldástól elvárt eredmény meghatározása terén szembe találjuk magunkat a szóhasználat és a gondolkodásmód-beli különbségek miatti félreértésekkel és bizonytalansággal. A természetvédelmi célú élőhely- rekonsrukcióknak, rehabilitációknak a tipikus vízmérnöki beavatkozásokhoz (hasznosítás, kármegelőzés és kárelhárítás) képest jelentősen eltér a célja, és tárgya. Mondhatnánk úgy is, hogy a „hasznosítás” nem közvetlen gazdasági hasznot, hanem ökológiai/természetvédelmi előnyöket „termel” – a „kár” pedig ökológiai értelemben is megjelenik. Beltram (1996) a vízfolyások és vizes élőhelyek értékeit a funkciójuk, jellemzőik, produktumaik alapján foglalta össze. A vizes élőhelyeink emberi társadalom szempontjából előnyös funkciói összefoglalva a következők: talajvízszint emelése/csökkentése, árvízszabályozás, part menti eróziószabályozás, hordalék, toxikus anyagok visszatartása, vihar és szél elleni védelem, tápanyagok visszatartása, a tápláléklánc fenntartásának biztosítása, élőhelyek fenntartása, vízi közlekedés, turizmus, rekreáció. A vizes élőhelyek értékei a

8

hasznosítás szempontjából többek között a következők: élővilág, erdészet, vadászat, halászat, takarmányforrás, vízellátás, mezőgazdasági forrás. Jellemző a vizes élőhelyekre a biológiai diverzitás, a kultúra és természet egyedisége. Ez a tankönyv a bajai Eötvös József Főiskola területi vízgazdálkodás szakirányos mérnökhallgatói számára íródott, és előtanulmányaik alapján ismertnek feltételezi a következő tantárgyak témaköreit:  építésszervezés – építéskivitelezés;  geológia;  geotechnika;  hidraulika;  hidrogeológia;  hidrológia;  ökológia;  projekttervezés;  társadalom bevonása a döntéshozatalba;  természetvédelem;  víz- és környezetjog;  vízépítési szerkezetek tervezése;  vízgyűjtőgazdálkodás. Az intézményünkben képzett mérnökök a tananyag elsajátítása után olyan alapismereteknek, módszertani megközelítésnek és vizsgálati eszköztárnak a birtokába jutnak, melyekkel a föntebb vázolt problémák kezelésére képessé válnak a vízgazdálkodás és a természetvédelem szakterületeinek határterületén. Baja, 2013. szeptember a szerzők

9

10

Alapfogalmak, definíciók A vizes élőhelyek meghatározására számos definíció áll rendelkezésünkre. A földi élőhelyeket Mitsch & Gosselink (1993) alapvetően a szárazföldi, a vízi és a kettő közötti, „átmeneti” típusba sorolják. Ezeket az átmeneti élőhelyeket nevezzük vizes élőhelyeknek (gyakran a magyar szakirodalomban is átvett angol „wetland” kifejezéssel). Széles körben elterjedt a Ramsari egyezmény definíciója: "wetland"nek, azaz vizes élőhelynek azokat a területeket nevezzük, ahol a természeti környezet és az ahhoz tartozó növény- és állatvilág számára a víz (jelenléte) az elsődleges meghatározó tényező: „mocsarak, ingoványos és tőzeges területek, vagy vízi élőhelyek, melyek lehetnek természetesek, mesterségesek, ideiglenesek, és állandóak, folyó- vagy állóvizek, édesvizűek avagy félsósak (brakkvíz) és sósak ide értve azon tengeri területeket, melyek mélysége nem haladja meg a hat métert apály idején.” „Magukba foglalhatják a parti, tengerparti részeket közvetlenül a vizes élőhely területe mellett, valamint szigeteket és apály idején hat méternél mélyebb tengervíz testeket is, melyek a vizes élőhely területén belül vannak. ” Az Európai Unió Víz Keretirányelve a következő meghatározást adja: „A vizes élőhelyek heterogén, kiemelt ökoszisztémák, melyek természetes vagy mesterséges körülmények között alakultak ki. Biogeokémiai funkciójuk nagyban függ vízzel való állandó vagy időszakos sekély elárasztásától vagy a szubsztrátumok felszínen vagy felszín közeli rétegekben való telítettségtől/felhalmozódásától. Megkülönböztetünk álló és lassan mozgó vizeket. A közös sajátságaik a talajban található víz állapota, mikroorganizmusok, hidrofil és higrofil növényzet és állatvilág, mely alkalmazkodott a kémiai és biológiai folyamatokhoz és tükrözi az állandó vagy időszakos áradásokat vagy árasztásokat.” Magyarországi szakirodalomban gyakran találkozni az alábbi vizes élőhely-definícióval is (Dévai et al. 2002): „azokat a természeti egységeket, amelyeknek felületarányos átlagos vízmélysége – középvízállás esetén – a két métert nem haladja meg, az ennél mélyebb víztereknek pedig azokat a részeit, amelyeknek legalább egyharmadát makrovegetáció (hínár-és/vagy mocsári és/vagy szegélynövényzet) borítja vagy kíséri, továbbá azokat a természeti egységeket, ahol olyan hidromorf talajok találhatók, amelyeknek felső rétege tartósan vagy legalább hosszabb időtartamig vízzel átitatott”. Élőhely-védelem A biodiverzitás fenntartásának leghatékonyabb módja, ha a fajok természetes élőhelyeit megőrizzük (Standovár & Primack 2001). A védelemre érdemesnek tartott élőhelyek és fajok tartós fennmaradását sokszor még az emberi

11

hatásoktól megkímélt, jogilag védett területeken is csak célzott kezeléssel biztosíthatjuk. A természetvédelmi kezelés általános célja az élőhelyek jellegének megőrzése, helyreállítása, a károsító folyamatok leállítása, esetleg új élőhelyek létesítése. Az élőhelykezelés típusait Aradi & Gőri (2001) alapján a következőek szerint lehet meghatározni (más megközelítések is léteznek): Prezerváció: természetes szukcessziós folyamatok kedvező környezeti feltételeinek megőrzése és védelme. Konzerváció: egy ökológiai szempontból értékes állapot rögzítése és mesterséges fenntartása. Rehabilitáció: az eredeti természeti rendszer alapelemeit és vázát még őrző részlegesen sérült élőhely helyreállítása. Rekonstrukció: egy adott helyen korábban már létező, de időközben teljesen eltűnt természeti rendszer újbóli kialakítása. Kreáció: az adott helyen korábban nem létező, de a tágabb környezetében feltételezhetően meglévő, őshonos fajokból álló élőhely létesítése. A sikeres természetvédelmi kezelés előfeltétele az elérendő természetvédelmi célok pontos meghatározása (Standovár & Primack 2001). A célállapot paraméterei térben és időben is változhatnak: többnyire dinamikus rendszereket kell meghatároznunk. A természetvédelmi célok bizonyos körülmények között számszerűsíthetőek, de vannak olyan esetek, amikor ezt nagyon nehéz megvalósítani. A célállapot olyan helyzet, amit leírhatunk fizikai paraméterekkel és/vagy folyamatokkal és/vagy élő szervezetekkel (pl. indikátorok jelenlétével és viselkedésével). A célállapotot definiáló ökológiai követelmények határozzák meg a cselekvés irányait és a beavatkozási tervrendszert. A cél gyakran folyamatok (természetes folyamatok) elindítása/fenntartása: olyan (fizikai, hidraulikai stb.) körülményeket kell teremteni mérnöki eszközökkel, hogy a későbbiekben (esetleg további beavatkozás nélkül, vagy minimális kezelés mellett) a természetvédelmi szempontból kedvező irányba változzanak meg az élőhely körülményei. A természetvédelmi célok meghatározásának két nagyon jellemző „buktatója” van. Az egyik, hogy a legtöbbször nem a szó szoros értelmében egy rögzített állapot (pl. állandó vízszint) meghatározására törekszünk. A probléma magában a kifejezésben rejlik: nem egy állapotot kell elérni. A másik jellemző fogalomzavar a célkitűzéssel kapcsolatos. A szakirodalomban, a kezelési- és rekonstrukciós tervekben egyaránt gyakran megjelenik az „eredeti állapot helyreállításának” igénye. Az eredeti szó általában a nagy

12

élőhely-átalakításokat, az emberi beavatkozásokat megelőző körülményekre utal. Azonban egy természetes körülmények között is folyton változó, átalakuló, élő rendszerben eredeti állapotot nem lehet definiálni. Sokkal inkább az adott térségre jellemző, vagy ott kialakítható természetes, természetközeli állapotok (természetes folyamatok) elérésének szándékáról beszélhetünk. Az egyszerűség kedvéért a jelen jegyzetben a célállapot elérése érdekében végrehajtandó műszaki, mérnöki beavatkozásokat nevezzük összefoglaló néven rekonstrukciónak. Ökológiai vízigény alatt „…azt a vízmennyiséget és vízminőséget kell érteni, amely valamely földrajzi térség valamennyi adottságához alkalmazkodott élővilág alapvető feltételeit korlátozás nélkül biztosítja, azaz a rá jellemző szerkezeti (strukturális) és működési (funkcionális) sajátosságok szabályszerű és folyamatos fenntartásához szükséges” (Dévai et al. 1998). Vízfolyásaink ökológiai vízigényét – amennyiben egyedi vizsgálatok másképp nem határozzák meg azt – a magyarországi gyakorlatban a 80%-os valószínűséggel előforduló augusztusi vízhozammal adjuk meg. Monitoring Meghatározott céllal és a célhoz adekvát módszerrel végzett terepi vizsgálatsorozat, amely időbeli állapotváltozásokat követ nyomon. Fizikai, kémiai, biológiai (stb.) jellemzőket mér, és a mért adatok elemzése alapján következtet a változások irányára. Indikátor (faj) (életközösség, társulás) Az általános indikációs alapelv értelmében minden élőlény indikátor, csak a tolerancia viszonyaikban van eltérés. A környezeti hatások vagy közvetlenül, vagy a természetesen ható ökológiai tényezők megváltoz(tat)ásán keresztül hatnak az élőlényekre. A biomonitoring rendszerek által kapott eredmények lehetnek kvalitatív jellegűek, de számszerű eredményt is adhatnak (pl. természetvédelmi értékspektrum, életforma-spektrum, biodiverzitás-index stb.). Az indikátoroknak a rekonstrukciós beavatkozások szempontjából a beavatkozások hatásainak nyomon követésében van nagy szerepük: a területen való jelenlétükkel / jelenlétük hiányával / populációs tulajdonságaikkal jeleznek.

13

Történeti áttekintés – a természetvédelmi igények megjelenése a vízgazdálkodásban A vízszabályozások megkezdése előtt a Kárpát-medencében a vízborított vagy árvízjárta területek nagysága 48969 km2 volt (ebből állandóan vízzel borított terület 8561 km2). A szabályozás során a mai Magyarország területén mintegy 2800 km-nyi folyóhossz mentén megépült árvízvédelmi művek összes hossza 4200 km, a mentesített ártér területe 21200 km2, az ország területének 23%-a, ami egyedülálló Európában. A mentett árterek belvízmentesítéséről 8500 km belvízcsatorna, 228 szivattyútelep (összesen 650 m3/sec), 4200 km a belvízrendszerbe bekötött kisvízfolyás és 47 millió m3 tározókapacitás segítségével gondoskodunk. A – nagyrészt időszakos vizes élőhelyekből vagy holtágakból kialakított síkvidéki, kisebb részt dombvidéki jellegű völgyzárógátas – halastó-rendszerek összterülete mintegy 25000 ha (Pálfai 1995).

A „pocsolyatérkép”: Magyarország vízborította és árvízjárta területei az ármentesítő és lecsapoló munkálatok megkezdése előtt A természetes vízjárásba, a hidraulikai és lefolyási viszonyokba való ilyen nagymértékű beavatkozás azonban – amellett, hogy biztosítja a hajózás feltételeit, településeink és termőföldjeink árvizek elleni védelmét és ezáltal életszínvonalunk fenntartásához járul hozzá – esetenként nemkívánatos hatá-

14

sokkal és következményekkel jár. Ezeket természetvédelmi szempontból az alábbiak szerint fogalmazhatjuk meg röviden: vízfolyásaink középvízi medrében a szabályozások során megrövidített, így megnövekedett esésű szakaszokon medererózió (vízszintsüllyedés) tapasztalható, mely az ártéri/hullámtéri területek elöntési gyakoriságának és tartósságának csökkenésével jár; a hullámtereken az árhullámok során lerakódó hordalék fokozott feltöltődést, ezáltal a térszínek magasodását okozza, ami tovább fokozza az előző hatást; a mentett ártereken a dinamikus morfológiai és vízjárási hatások megszűntek, és a mesterséges vízkormányzás szabja meg az életfeltételeket (ezen területek nagy része mezőgazdasági művelés alatt van ill. lakott terület); a hátsági területeken a vízrendezések során történt lecsapolások közvetlenül, a későbbiek során a talajvízszintek csökkenése járulékos hatásként csökkentette a vizes élőhelyek számát, területét ill. vízkészleteit; dombés hegyvidéken a szabályozott vízfolyások hosszirányú átjárhatósága sokhelyütt megszűnt (völgyzárógátak), a lefolyási idők megrövidültek, a völgyaljakban a víz nem tud szétterülni, a parti vegetáció hiányzik; hatalmas területeken a talajvíz jelentős mértékben csökkent, ami számos sekély tó fokozatos megszűnését eredményezte; az ármentesített területeken rendszeresen kialakulnak súlyos aszályok, amelyek a gazdasági hatásaikon túl jelentős mértékben befolyásolják a természet állapotát is, pl. azzal, hogy invazív fajoknak nyitnak teret. A fentieken kívül a vizes élőhelyek természetes jellegét károsíthatják más folyamatok is, például a szikes területeken édesvíz bevezetése/levezetése (állattartási, vadászati célból), vagy az élőhelyek fragmentációja (töltésekkel, utakkal), feltöltés (kisebb mélységű/területű vizes élőhelyek megszüntetése). Sok helyütt tovább súlyosbítja a természetvédelmi problémákat, hogy a természetes feltöltődési és szukcessziós folyamatok „eltüntetik” a még megmaradt, de a szabályozás következtében újra már nem keletkező vizes élőhelyeket (pl. a szél homokot hord a sekély tóba, ill. a folyó hordaléka feltölti a mellékágakat). Ma már a kormányok többsége tisztában van azzal, hogy az élőhelyek és a fajok védelme szükségszerű kötelességünk (Csenteri & Gyulai 2006). A világ első nemzeti parkjait már a 19. század. második felében megalapították. Magyarországon az első kijelölt természetvédelmi területet a debreceni Nagyerdőn hozták létre 1939-ben. Azóta védett területek sokasága került kijelölésre, és a 20. század közepe óta egyre nagyobb hangsúly helyeződik a vizes élőhelyek védelmére is. Napjainkra a vizes élőhelyek nagy része már védett (országos vagy helyi jelentőségű védett természeti terület, esetleg közösségi védelem alatt áll). Mára azonban világossá vált, hogy a passzív természetvédelem nem elégséges ahhoz, hogy ezeket a dinamikusan változó területeket megőrizzük.

15

Ezért aktív természetvédelmi kezelésre, műszaki beavatkozásokra is szükség van. Az alábbiakban röviden ismertetünk néhány korai magyarországi vizes élőhely-rekonstrukciós kezdeményezést. Egyek-Pusztakócsi mocsarak Az első magyarországi vizes élőhely-rekonstrukciót 1976-ban kezdték meg. A rehabilitáció alapvető célja a mocsarak vízpótló rendszerének kiépítése és működtetése, azok hidrológiai rekonstrukciója volt. A vízpótló csatornarendszer kiépítése a Fekete-réten kezdődött (1976), de csak 1997-re készült el a Kis-Jusztust, a Bőgő-lapost, a Meggyes-lapost, majd a Hagymás- és a Csattag-lapost felfűző árasztócsatorna. A hidrológiai rekonstrukció a Nyugati-főcsatorna közbeiktatásával a Tisza vizét hozta el ismét a tájra. A tihanyi Külső-tó Szintén 1976-ban kezdődött meg a tihanyi Külső-tó rekonstrukciója. A tó a félsziget egykori vulkánjának főkráterében keletkezett, erősen feltöltődött, sekély tó, a tengerszint felett 116 m magasságban. Az 1800-as évek elején levezető csatornákat ástak, hogy a tó vizét az Aszófői-Séden keresztül a Balatonba vezessék. A lecsapolt területet ezután kaszálóként hasznosították. 1976-ban az akkori természetvédelmi hatóság vette át a terület kezelését. A levezető csatorna lezárásával ekkor kezdődött meg a tó eredeti állapotának visszaállítása. A rekonstrukció hatására a vízi növényzet teljesen visszatelepült, s megjelentek a vizes élőhely jellegzetes állatfajai is (www.balcsi.net). A Kis-Balaton A Zala a 18. században még Balatonhídvég alatt beleveszett a nádasokkal és szabad vízfelületekkel tarkított mocsárba, így a vize a természetes mocsárvilágon át kellően megszűrve jutott a Balatonba. A 19. században végrehajtott szabályozási munkák "eredményeként" a Kis-Balaton magasabban fekvő részei szárazra kerültek. Vízborítást az 1920-as évekig a terület csak a Zala árvizeikor kapott, mivel a Zala árvédelmi töltéseivel gyakorlatilag a folyó árvizeit is kizárták a Kis-Balatonból. Ezt követően a csatornarendszer kialakításával megkísérelték a talajvízszintet csökkenteni, illetve szabályozni annak érdekében, hogy a területen mezőgazdasági tevékenységet lehessen folytatni. Ezek a munkálatok az 1960-as évekig tartottak, eredményre azonban valójában nem vezettek. A szabályozási munkák következtében a Kis-Balaton és a környező berkek vízminőségvédő funkciója megszűnt. Ehhez járult a vízgyűjtőn folyó intenzív mezőgazdasági tevékenység, amely egyre több kemikália használa-

16

tát jelentette, a fokozódó urbanizáció, a Balaton-üdülőterület rohamos fejlődése és terjedése, az infrastruktúra hiányosságai-, amelyek együttesen a Balatonba jutó vizek minőségének jelentős romlását okozták. Ennek első látványos jele a Keszthelyi-öbölben tapasztalható nagymértékű hordaléklerakódás és az 1966-ban megfigyelt vízvirágzás volt. Először az 1970-es években merült fel a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer megépítésének gondolata. A tervek szerint ennek fő feladata a diffúz tápanyagterhelés Balatonba jutásának megakadályozása volt. Pénzügyi okok miatt az építés nem követte az előre meghatározott ütemet, ezért a Balaton vízminőségének érdekében szükségmegoldás született, elárasztásra került egy 16 km2-nyi terület (Ingói-berek), az akkori elgondolások alapján ideiglenes jelleggel. Az azóta eltelt idő alatt a társadalmi és gazdasági helyzet is megváltozott, az üzemeltetési tapasztalatok és az új ismeretek következtében a kezdeti célok újakkal egészültek ki. A vízminőség-védelmi érdekek mellett az ökológiai és a természetvédelmi szempontok is felértékelődtek. Az új elvárások szerint a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi szempontoknak egyaránt érvényesülniük kell (a Balaton vízminőség-védelme; a Kis-Balaton természetvédelmi és ökológiai értékeinek védelme; a Zala folyó árvízi kockázatainak csökkentése). Ez esetben a Kis-Balaton vízállása a Zala folyó természetes vízszintingadozásától függ, megjavítva ezzel a kedvező környezeti feltételeket a vizes élőhelyeket kedvelő élőlények számára, lehetőséget adva a vízminőség-védelmi szabályozásra, ugyanakkor árvízveszély esetén is rugalmas beavatkozást tenne lehetővé (www.kisbalaton.hu).

17

Vizes élőhelyek védelmével és kezelésével kapcsolatos jogi szabályozás, nemzetközi egyezmények Az élőhely-rekonstrukciók szempontjából a természetvédelmi, a környezetvédelmi és a vízjogi szabályozás egyaránt meghatározó. A jogszabályok részletes ismertetésére itt nem térünk ki, csak a legfontosabbakat emeljük ki (időrendben):  A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. tv  A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. tv  A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. tv  18/1996. (VI. 13) KHVM rendelet a vízjogi engedélyezési eljáráshoz szükséges kérelemről és mellékleteiről  221/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet a vízgyűjtő-gazdálkodás egyes szabályairól  276/2004 (X. 8) Korm.rendelet a természet védelmét szolgáló egyes támogatásokra, valamint kártalanításra vonatkozó részletes szabályokról  314/2005 (XII.25) Korm.rendelet a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról  21/2006. (I. 31.) Korm. rendelet a nagyvízi medrek, a parti sávok, a vízjárta, valamint a fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatáról és hasznosításáról, valamint a nyári gátak által védett területek értékének csökkenésével kapcsolatos eljárásról  379/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet a vizek hasznosítását, védelmét és kártételeinek elhárítását szolgáló tevékenységekre és létesítményekre vonatkozó szabályokról  3/2008 (II. 5) KVVM rendelet a természetvédelmi kezelési tervek készítésére, készítőjére és tartalmára vonatkozó szabályokról  9/2008. (K. V. Ért. 8.) KvVM utasítás az országos jelentőségű védett természeti területekre vonatkozó természetvédelmi kezelési terv dokumentációjának elkészítéséről

18

Az Európai Unió Víz Keretirányelve (VKI) „A közösségi cselekvés kereteinek meghatározásáról a víz-politika területén” című, 2000. december 22-én hatályba lépett, 2000/60/EK irányelv az Európai Közösség új víz-politikája érvényesítésének legfontosabb eszköze. A VKI jelentőségét elsősorban az adja, hogy egységes alapokon szabályozza a felszíni és a felszín alatti vizek mennyiségi és minőségi védelmét, a pontszerű és diffúz szennyező-forrásokkal szembeni fellépést, és előírja a vizek jó ökológiai állapotának eléréséhez vezető intézkedések vízgyűjtő szintű összehangolását. A VKI rendelkezéseit integrált módon, a vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés eszközeivel kell végrehajtani az érdekeltek széleskörű bevonásával. Meg kell határozni a jelentős vízgazdálkodási kérdéseket. Célja, hogy segítse a tervezést azokra a kérdésekre, megoldandó problémákra fókuszálva, melyekre a vízgyűjtő-gazdálkodási tervben kell megoldást találni. A VKI szerint jó állapotba kell hozni a felszíni és felszín alatti vizeket, és fenntarthatóvá kell tenni ezt a jó állapotot. „Jó állapot” szempontjából felszíni vizeknél a víz ökológiai és kémiai állapota, felszín alatti vizek esetén a mennyiségi és kémiai állapot számít és a végső megítélésben a rosszabbik dönt. Az ökológiai állapotot a vízi ökoszisztémák szerkezetének és működésének minősége határozza meg. A VKI előírja a víztestek monitorozása során figyelembe veendő paraméterek körét, és megfogalmazza a víztestekkel szemben támasztott minőségi és morfológiai követelményeket is. A VKI végrehajtásának legfontosabb eszközei a vízgyűjtőgazdálkodási tervek és az azokhoz tartozó intézkedési programok. A tervezés az irányelv átültetésével és adminisztratív előkészületekkel kezdődik. Ezután jellemezni kell a vízgyűjtőt, meg kell figyelni és értékelni kell állapotát, meg kell határozni a célokat, végül pedig létre kell hozni az intézkedési programot, és azt végre is kell hajtani. Az intézkedések hatékonyságának nyomon követése és értékelése kulcsfontosságú az egyes tervezési ciklusok közötti átmenethez. Az intézkedési program az azonosított terhelések elleni fellépést tartalmazza, a vízgyűjtő vagy víztest jó ökológiai állapotának elérésére törekszik. A helyes vízgazdálkodás alapja az alapos megfigyelés és a víztestek állapotát leíró minden paraméter ismerete. A VKI rugalmas monitoringprogramokat vetít elő, amelyek mindig a legsürgetőbb kérdésekre fókuszálnak. A monitoring szerves része kell legyen annak az adatgyűjtésnek, ami az intézkedések kialakítását és végrehajtását előzi meg. A VKI szerint az ökológiai állapot a vízi ökoszisztémák szerkezetének és működésének minőségét fejezi ki. Az egész Európai Unióban jellemzőek a hiányosságok a hidromorfológiai hatásoktól nagymértékben függő biológiai

19

elemek értékelésének módszerei terén. Ugyanakkor a hidromorfológiai terhelés a legfontosabb akadálya a jó ökológiai állapot elérésének (http://eurlex.europa.eu). Ennek megfelelően a vizes élőhely-rekonstrukciók az intézkedési programokhoz illeszthetőek, és a jó ökológiai állapot elérését szolgálhatják.

Egyezmény a Duna védelmére és fenntartható használatára irányuló együttműködésről (Duna Védelmi Egyezmény v. Szófiai Egyezmény) A Duna Folyó Védelméről szóló egyezmény a Duna-vízgyűjtőn a nemzetközi vízgazdálkodási kérdésekben történő együttműködés átfogó jogi környezetét teremti meg. Az egyezményt 1994. június 29-én Szófiában, Bulgáriában írták alá a vízgyűjtő országai, valamint az Európai Közösség, és 1998ban lépett hatályba. Célja, hogy a Duna-vízgyűjtőn a felszíni és felszín alatti vizek egyenlő módon fenntarthatóan legyenek kezelve. Az egyezmény titkársága a Nemzetközi Duna-védelmi Bizottság (International Commission for the Protection of the Danube River) Bécsben székel. Feladata többek között a Duna vízgyűjtő-gazdálkodási terve elkészítésének összehangolása (icpdr.org). Az egyezmény aláírásának évfordulóján, minden év június 29-én ünnepeljük a nemzetközi Duna-napot, melynek alkalmából figyelemfelhívó, a társadalom széles körét megcélzó rendezvényeket tartanak a Dunavízgyűjtő természeti, társadalmi és kulturális diverzitására, értékeire koncentrálva.

Az EU Élőhelyvédelmi Irányelve és Madárvédelmi Irányelve, a Natura 2000 Az Európai Unió két irányelve alapján létrehozott Natura 2000 területek olyan összefüggő európai ökológiai hálózatot alkotnak, amely a közösségi jelentőségű természetes élőhelytípusok, vadon élő állat- és növényfajok védelmén keresztül igyekszik biztosítani a biológiai sokféleség megőrzését és hozzájárul kedvező természetvédelmi helyzetük fenntartásához, illetve helyreállításához. A Natura 2000 hálózat az Európai Unió két természetvédelmi irányelve alapján kijelölendő területeket – az 1979-ben megalkotott madárvédelmi irányelv (79/409/EGK) végrehajtásaként kijelölendő különleges madárvédelmi területeket és az 1992-ben elfogadott élőhelyvédelmi irányelv (43/92/EGK) alapján kijelölendő különleges természetmegőrzési területeket – foglalja magába.

20

A madárvédelmi irányelv általános célja a tagállamok területén, természetes módon előforduló összes madárfaj védelme. Különleges madárvédelmi területnek azok a régiók számítanak, amelyek az 1. mellékletben felsorolt, a tagállam területén rendszeresen előforduló és átvonuló fajok nagy állományainak adnak otthont, valamint a vízimadarak szempontjából nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyeket foglalnak magukban. Az élőhelyvédelmi irányelv fő célkitűzése a biológiai sokféleség megőrzése a fajok és élőhelytípusok hosszú távú fennmaradásának biztosítása, természetes elterjedésük szinten tartásával vagy növelésével. Az irányelv írja elő az európai ökológiai hálózat, a Natura 2000 létrehozását, melynek a madárvédelmi irányelv rendelkezései alapján kijelölt területek is részei. A különleges természet-megőrzési területeket az 1. mellékleten szerepelő közösségi jelentőségű természetes élőhelytípusok (amelyeket az eltűnés veszélye fenyeget, vagy kicsi a természetes elterjedésük, vagy egy adott biogeográfiai régión belül jellemző sajátosságokkal bírnak) és a 2. számú mellékleten szereplő közösségi jelentőségű (veszélyeztetett, sérülékeny, ritka vagy endemikus) állat- és növényfajok védelmére kell kijelölni. Azok az élőhelytípusok és fajok, melyek fennmaradását csak azonnali intézkedéssel lehet biztosítani kiemelt jelentőségűek és az unióban elsőbbséget, prioritást élveznek (termeszetvedelem.hu). 2004-re Magyarországon több, mint 500 Natura 2000 terület, az ország területének 21%-a került kijelölésre. Ezzel hazánk a pannon biogeográfiai régió tagjaként jelentős mértékben járul hozzá Európa természeti értékeihez. A hazai Natura 2000 területek kijelölését a 275/2004.(X.8.) Korm. rend. határozza meg, a helyrajzi számos kihirdetés pedig a 45/2006. (XII. 8.) KvVM rendeletben található. A Natura 2000 területek a korábban védetté nyilvánított terülteink 90%-át magukban foglalják. Az irányelvek céljainak teljesítése érdekében a tagállamok a Natura 2000 területekre fenntartási terveket készítenek. Ezekben rögzítik a természetvédelmi célkitűzéseket és a területhasználókkal együtt kialakított kezelési előírásokat, melyek alapját képezhetik az egyes területeken igényelhető agrár-környezetgazdálkodási kifizetéseknek. A fenntartási tervek elkészítésének az alábbi céljai vannak: Az egyes Natura 2000 területek érintettjei – gazdálkodók és más területhasználók, földtulajdonosok – számára közérthető módon bemutathatóvá váljanak azok a természetvédelmi szempontok, amelyek a terület kijelölésekor megfogalmazódtak. Az érintettekkel közösen olyan gazdálkodási előírások fogalmazódjanak meg, amelyek betartásával – egyfajta önkéntes feladatvállalás formájában – a területen gazdálkodók közreműködnek a természeti értékek megőrzésében és gyarapításában.

21

A nyílt tervezési folyamatban a konfliktusok felismerhetővé és kezelhetővé váljanak, és mindez tanulságul szolgáljon majd a további Natura 2000 területek fenntartási terveinek készítésekor. A fenntartási tervek tartalmazzák az élőhelyek leírásait, a védendő természeti értékek felsorolását. Külön kitérnek azokra a fajokra és élőhelyekre, melyek szükségessé tették a terület kijelölését (ún. jelölő fajok illetve élőhelyek). A fenntartási tervek két típusú előírás-rendszeren keresztül befolyásolják a területegységekre részletezett gazdálkodási elvárásokat.  Fenntartási előírások: a Natura 2000 hálózat alapszintű fenntartásához szükséges olyan előírások, amelyek betartása alapvetően meghatározza a fajok, valamint az élőhelyek fennmaradását. Ezek az előírások jogszabályban rögzítettek, kötelező érvényűek.  Fejlesztési előírások: a területek természeti értékeinek a növelésére irányuló olyan, a gazdálkodási módot meghatározó előírások, melyek a fajok populációjának növekedését, valamint az élőhelyek állapotának javulását célozzák meg. Önkéntesen vállalható előírások, melyhez támogatási rendszerek kapcsolódnak (pl. Agrár Környezetgazdálkodási Program (AKG)). Ezen előírás-rendszeren belül találhatók azok a javaslatok, koncepciók, melyek megalapozzák a Natura 2000 terüeteken végrehajtandó későbbi komplex élőhely-rehabilitációs programok tervezését. Az élőhely-fejlesztés kivitelezését követően a programterületre, illetve annak közvetlen hatásterületére vonatkozóan frissíteni kell a fenntartási tervet, hiszen új feladatok, új eszközök állnak rendelkezésére a természetvédelmi kezelőnek.

A Ramsari Egyezmény A Ramsari Egyezmény, hivatalos nevén „Egyezmény a nemzetközi jelentőségű vadvizekről, különös tekintettel a vízimadarak élőhelyeire”, az egyik legkorábban létesített nemzetközi természetvédelmi egyezmény. A 20. század közepén minden addiginál gyorsabban pusztultak, sérültek a korábban érintetlen vizes területek, ami szinte kikényszerítette a nemzetközi összefogást. Egy iráni kisvárosban, Ramsarban 1971. február 2-án tartott nemzetközi találkozón fogalmazták meg és fogadták el az egyezmény szövegét, amely 1975. december 21-én lépett érvénybe. Az egyezmény titkársága Svájcban, Glandban található. Minden év február 2-án, a vizes élőhelyek

22

világnapján ünnepeljük az egyezmény létrejöttét a vízzel, mint értékkel kapcsolatos rendezvényekkel, programokkal. A Ramsari Egyezmény célja a vizes élőhelyek megőrzésének elősegítése, és az ehhez szükséges jogi, intézményi keretek megalapozása. Az általa létrehozott Nemzetközi jelentőségű vadvizek jegyzékében minden résztvevő állam legalább egy vadvizes területe szerepel. Az egyezmény legfontosabb célja a vizes élőhelyek megőrzése, fenntartható vagy bölcs hasznosításuk elősegítése és az erre vonatkozó megfelelő jogi, intézményi és együttműködési keretek biztosítása. A vizes területek erőforrásainak hasznosítását olyan módon célozza meg, melyek egyúttal azok ökológiai jellegét nem befolyásolják, tehát a rövid távú kizsákmányolás helyett a hosszabb távú, fenntartható hasznosítás a célja. Valamennyi csatlakozó államnak alapkötelezettségeket kell teljesítenie. Az első és legfontosabb követelmény a tagországok számára, hogy legalább egy vizes élőhelyet jelöljenek a Nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek jegyzékére, más néven a Ramsari Jegyzékre. Jelenleg több, mint 1900 vizes élőhely szerepel a listán, melyek kiterjedése meghaladja a 185 millió hektárt. Mivel a vizes élőhelyek egyezményben megfogalmazott definíciója meglehetősen tág, ezért még az igen kis területű vagy speciális földrajzi adottságú országok is képesek ezt a kötelezettséget kielégíteni (www.ramsar.hu). Az alapkötelezettségből adódó további feladatok egyik legfontosabb része nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek természetvédelmi célú kezelése. Ezen a téren Magyarország jó helyzetben van, mert valamennyi területen megkezdődött a kezelési tervek kidolgozása, és jelentős hányadukon már a végrehajtás is folyamatban van.. Az egyezmény irányelvei alapján kidolgozott kezelési tervek jellemzője, hogy világos, logikus szerkezete sorra veszi az adott terület jellemzőit, értékeit, majd az általános célokon keresztül megadja, hogy rövidtávon mit kell elérni. Nagyon fontos cél az ökológiai jelleg állandó ellenőrzése (monitorozási tevékenység), és a kezelési terv rendszeres időszakonként való felülvizsgálata. A Nemzetközi jelentőségű vadvizek jegyzékében (a ramsari listán) a legtöbb helyszínnel (168) az Egyesült Királyság rendelkezik, a legnagyobb területű vizes élőhellyel Kanada szerepel (több, mint 130000 km2). Magyarországról máig 28 élőhelyet vettek fel:  Balaton – 1989. március 17., (59 800 hektár) (csak a téli időszakban)  Baradla-barlangrendszer – 2001. augusztus 14. (2075 hektár)  Béda-Karapancsa – 1997. április 30., (1150 hektár)  Biharugrai halastavak – 1997. április 30., (2791 hektár)  Bodrogzug – 1989. március 17., (3781 hektár)  Borsodi-Mezőség - 2008. február 20., (17 932 hektár)  Csongrád-bokrosi Sós-tó – 2004. december 4., (770 hektár)

23

 Felső-Kiskunsági szikes puszták – 2006. szeptember 29., (13 632 hektár)  Felső-Kiskunsági szikes tavak – 1979. április 11., (6637 hektár)  Felső-Tisza – 2004. december 4., (22 310 hektár)  Fertő – 1989. március 17., (8432 hektár)  Gemenc – 1997. április 30., (16 873 hektár)  Hortobágy – 1979. április 11., (23 121 hektár)  Ipoly-völgy – 2001. augusztus 14., (2227 hektár)  Kardoskúti Fehér-tó – 1979. április 11., (492 hektár)  Kis-Balaton – 1979. április 11., (14 745 hektár)  Izsáki Kolon-tó – 1997. április 30., (2962 hektár)  Mártélyi Természetvédelmi Terület – 1979. április 11., (2232 hektár)  Montág-puszta - 2008. február 20., (2203 hektár)  Nyirkai-Hany - 2006. szeptember 29., (460 hektár)  Ócsa – 1989. március 17., (1078 hektár)  Pacsmagi halastórendszer – 1997. április 30., (485 hektár)  Pusztaszer: Fehér-tó, Fertő, Sasér, Labodár, Csaj-tó – 1979. április 11., (5000 hektár)  Rába-völgy - 2006. szeptember 29., (10 961 hektár)  Rétszilasi halastavak – 1997. április 30., (1508 hektár)  Szaporca-tó – 1979. április 11., (257 hektár)  Tatai Öreg-tó – 1989. március 17., (269 hektáros)  Velencei-tó és Dinnyési-fertő – 1979. április 11., (965 hektár) A Ramsari Egyezménnyel (www.ramsar.org)

kapcsolatos

kézikönyvek

és

irányelvek

A Ramsari Egyezményhez csatlakozott országok 1990 és 2012 között számos irányelvet fogadtak el (meg kell jegyeznünk, hogy ezek nem azonos jogi státuszúak az Európai Unió irányelveivel!). Ezek közül a vizes élőhelyek kezelése és rekonstrukciója szempontjából a jelentősebbek időrendben:  1999: A vizes élőhelyekkel kapcsolatos kockázatelemzés keretirányelve;  1999: Irányelvek a vizes élőhelyek védelmének és bülcs hasznosításának a vízgyűjtő-gazdálkodásba való integrálására;  2002: A Ramsari területek és egyéb vizes élőhelyek kezelési tervezésének új irányelvei;  2005: Irányelvek a felszín alatti vizek kezelésére a vizes élőhelyek ökológiai jellegének fenntartása érdekében;  2005: A vizes élőhelyek leltározásával és monitorozásával kapcsolatos integrált keretirányelv;

24

 2008: A környezeti hatásvizsgálatokkal és a stratégiai környezeti vizsgálatokkal kapcsolatos tudományos és műszaki irányelvek;

Védett természeti területek kezelési tervei Magyarországon a természetvédelmi területek vonatkozásában a 3/2008 (II. 5) KVVM rendelet (a természetvédelmi kezelési tervek készítésére, készítőjére és tartalmára vonatkozó szabályokról) meghatározott szerkezetű és tartalmú kezelési tervek készítését írja elő. A természetvédelmi kezelési terv: a védett természeti terület és természeti értékei megóvását, fenntartását, helyreállítását, valamint bemutatását szolgáló természetvédelmi kezelési módokat, továbbá – egyebek mellett gazdasági, gazdálkodási tevékenységekre vonatkozó – korlátozásokat, tilalmakat és egyéb kötelezettségeket tartalmazó dokumentum, amely a tervezési terület vonatkozásában előírásokat állapít meg. Az országos jelentőségű védett természeti területre vonatkozó természetvédelmi kezelési terv előkészítéséért az a nemzeti park igazgatóság a felelős, amelynek a külön jogszabályban meghatározott működési területén a tervezési terület található. A helyi jelentőségű védett természeti terület kezelési tervének elkészítéséért a jegyző a felelős. A természetvédelmi kezelési terv tartalmi követelményei a jogszabály mellékletében részletesen meghatározásra kerültek. A terv tartalmazza a tervezési területen kívánatos és elérendő célállapotot, illetve az elérendő természetvédelmi célok megfogalmazását, a természetvédelmi célkitűzések, illetve célállapot elérése érdekében követendő természetvédelmi kezelési irányelveket, illetve a célállapot elérése eszközeinek általános jellegű meghatározását, a természetvédelmi kezelési módok, korlátozások és tilalmak részletes meghatározását a természetvédelmi célkitűzéseknek és a természetvédelmi stratégiáknak megfelelően. Kitér a tervezési területen található táji értékek és kultúrtörténeti értékek megőrzésére, fenntartására vonatkozó előírások, természetvédelmi kezelési módok, korlátozások, tilalmak meghatározására, továbbá – többek között – a terület látogathatóságára, a területen folytatott természetvédelmi célú oktatásra, nevelésre, a természeti értékek, területek, tájak bemutatására, a kutatási tevékenységre, a gazdálkodási, gazdasági, közlekedési, ipari, bányászati, építési, vadgazdálkodási stb. tevékenységekre is.

25

Vizes élőhelyek típusai, jelentőségük és funkcióik

jellemzésük,

A vizes élőhelyeknek többféle csoportosítása létezik, ezek közül a magyarországi gyakorlatban leggyakrabban alkalmazott három rendszert ismertetjük. A vizes élőhelyek tipizálása a Dévai (1998) által javasolt rendszer szerint a szárazföldi vizek esetében a következőek szerint történhet: Felszíni vizek  állóvizek         

nagytavak mélytavak sekély tavak kopolyák kistavak fertők lápok mocsarak kisvizek  tömpölyök  pocsolyák  dagonyák  tocsogók  telmák

     

folyam folyó kisvízfolyás patak csermely ér

 vízfolyások

Források

   

reokrén, limnokrén helokrén (foglalt forrás)

26

Felszín alatti vizek  juvenilis vizek  fosszilis vizek  vadózus vizek  barlangi vizek  hasadékvizek  átitató (intersticiális) vizek  partmenti átitató vizek  parttávoli átitató vizek o talajnedvesség o talajvíz o rétegvíz Az Európai Unió Víz Keretirányelve szerint a víztesteket típusokba soroljuk, és ezeken belül a saját ökológiai jellegük szerint csoportosítjuk, tipizáljuk a VKI-ban megadott szempontrendszer szerint.

Víztestek csoportosítása az EU VKI szerint Nemzetközi szinten, a Ramsari Egyezmény kategóriái alapján általánosan öt nagy csoportot különítenek el a természetes vizes élőhelyek osztályozásánál, és külön csaoportba sorolják a mesterséges vizes élőhelyeket:

27

 tengeri élőhelyek (partvidéki vizes területek tengerparti lagúnákkal, továbbá sziklás partok és korallszirtek);  deltákhoz kapcsolódó élőhelyek (delták, árapály mocsarak, és mangrove mocsarak);  tavi élőhelyek (tavakhoz kapcsolódó vizes területek);  folyómenti élőhelyek (vízfolyások mentén);  mocsári élőhelyek (mocsarak, lápok és náddal borított fertők);  ember által létrehozott vizes élőhelyek. A részletesebb osztályozás az egyezmény alapján az alábbiak szerint lehetséges. A listában a magyarországi ramsari területeken is előforduló típusokat dőlt betűvel jeleztük (Böhm 2011). Tengeri vizes élőhelyek A- Apálykor méternél nem mélyebb sekélytengeri vizek, tengeröblök és szorosok. B- árapály-zóna alatti sekély tengeri területek fenekén rögzült hínárosai; ide tartoznak kelp mezők, tengerifű-mezők, trópusi tengeri rétek C- korallszirtek D- sziklás tengerpartok; ide tartoznak a sziklás nyíltvizi szigetek, tengeri sziklák E- Homokos, kavicsos vagy köves partok; homokzátonyok és szigetek, dűnerendszerek. F- Torkolatok vizei; torkolatok állandó vizei és a delták torkolati rendszere. G- Árapály-zónabeli iszap-, homok- és sós felszínek. H- árapály-zónabeli mocsarak; ide tartoznak: sós mocsarak, sós rétek, dagadós sós mocsarak, valamint árapály-zóna feletti brakk- és édesvizű mocsarak I-árapály-zónabeli erdős vizes területek; ide tartoznak a mangrovemocsarak, nipah-mocsarak és árapály-zóna feletti édesvizű mocsárerdők J- Parti brakk/sós lagúnák, amelyeknek legalább egy keskeny tengeri kijárata van. K – parti édesvizű lagúnák; ide tartoznak az édesvizű delta-lagúnák is. Szárazföldi vizes élőhelyek L – állandó kontinentális delták M- Állandó folyamok/folyók/patakok, beleértve a vízeséseket. N- szezonális/időszakos/rendszertelen folyamok/folyók/patakok O- Állandó édesvizű tavak (8 ha fölött); beleértve a nagy holtágakat. P- Szezonális/időszakos/édesvízű tavak (8 ha fölött); beleértve az ártéri tavakat. Q – állandó sós/brakk/szikes tavak

28

R- Szezonális/időszakos sós/brakk/szikes tavak és felszínek. Sp- Állandó sós/brakk/szikes mocsarak/pocsolyák. Ss- Szezonális/időszakos sós/brakk/szikes mocsarak/pocsolyák. Tp- Állandó édesvízű mocsarak/pocsolyák; kistavak (8 ha alatt), mocsárrétek, mocsarak vízből kiemelkedő növényzettel, amelyek a vegetációs periódus túlnyomó részében vízhez kötöttek. Ts- Szezonális/időszakos édesvízű mocsarak/pocsolyák; préritavak, elöntött rétek, sásrétek.* U- Nem erdősült tőzegesek; beleértve a bokros vagy nyílt tőzegterületeket, mocsarakat, lápokat. Va – alpesi vizes területek; beleértve az alpesi réteket, valamint a hóolvadásból származó időszakos vizeket Vt – tundrai vizes területek; beleértve a tundratavakat, valamint a hóolvadásból származó időszakos vizeket W- Bebokrosodott vizes területek; bokrosodott mocsarak, édesvízű mocsárrétek, égeresek. * Xf- Édesvizű, fás növényzettel benőtt vizes területek; édesvizű mocsárerdők, időszakosan elárasztott erdők, fás növényzettel benőtt mocsarak. * Xp – beerdősült tőzegesek; mocsárerdők * Y – édesvizű források, oázisok Zg – geotermális vizes területek Zk – felszín alatti karszt- és barlangi hidrológiai rendszerek * Ahol alkalmazható, beleértendők: ártéri vizes területek, mint időszakosan elárasztott gyepek (beleértve a természetes nedves réteket), fás területek és erdők. Ember által létrehozott vizes élőhelyek 1- Akvakultúra (pl. hal, rák tenyésztésre szolgáló) tavak 2- tavak; beleértve a farmi kistározókat, itatótavakat, kis víztározókat (kisebb, mint 8 ha kiterjedés) 3- öntözött területek; beleértve az öntözőcsatornákat, rizsföldeket 4- Időszakosan elárasztott mezőgazdasági területek (beleértve az intenzíven kezelt vagy legeltetett nedves réteket, legelőket) 5- sókitermelő helyek; sópárló tavak, sós területek 6- Víztározók; tározótavak, vízerőművek (általában nagyobbak, mint 8 ha). 7- kotrások; kavics/téglavető/agyaggödrök, anyaggödrök, bányagödrök 8- szennyvízkezelő területek; szennyvíztelepek, ülepítő tavak, oxidációs medencék, stb. 9- Csatornák, lecsapoló csatornák, árkok

29

A továbbiakban a magyarországi gyakorlatban előforduló legjellemzőbb felszíni vizes élőhely-típusokkal foglalkozunk. Ezek a ramsari tipológia szerint a tavi, a folyómenti és a mocsári élőhelyek csoportjába, valamint a mesterséges vizes élőhelyek közé sorolhatóak. Ezek jellemzésére részletesebben kitérünk. Az alábbi csoportostást a jelen kötetben tárgyalt élőhelyrekonstrukciós beavatkozások szempontjából alkottuk meg. Zárójelben megadjuk az adott csoportban jellemzően előforduló ramsari élőhely-kategóriák kódjait. Megjegyezzük azonban, hogy természetes körülmények között az élőhelytípusok gyakran nem önmagukban, hanem mozaikosan, sőt sokszor átfedően vannak jelen. A felszín alatti vizes élőhelyekkel kapcsolatos kérdéseket könyvünkben nem tárgyaljuk. Folyók, folyóárterek élőhelyei (M, O, P, Tp, Ts, W, Xf) Hullámtéri, ártéri élőhelyek Az eddigi beavatkozások az árterek természeti képének nagymértékű átalakulásához vezettek. A táj jellegét meghatározó – jelentős ökológiai értéket képviselő – vízjárta területek mennyisége csökkent. A korábban kiterjedt árterek árvíz-levezetési, ökológiai, tájökológiai szerepét a legtöbb helyen ma már csak a változó szélességű (többnyire keskeny) hullámterek hivatottak betölteni. Természetvédelmi szempontból ennek azért van jelentősége, mert folyóink – a Kárpát-medence különböző jellegű hegy- és síkvidéki területeit behálózva és összekötve – a természetes élővilág ökológiai folyosói. Kiemelkedő jelentőségű elemei a páneurópai és a Nemzeti Ökológiai Hálózatnak. Hullámtereink több szakasza védett természeti terület, és közülük több nemzetközi szinten is védelmet élvez (pl. a Ramsari Egyezmény által), melyek az eredeti ártereknek csupán 6%-át teszik ki. A hullámterek az ország teljes területének alig 1,4%-át fedik le. Természetes körülmények között az ártereken az állandó vízborítású, valamint a különböző gyakorisággal, mértékben és tartóssággal elöntött élőhelyek számos típusa fordul elő. Ezek az élőhelyek a folyótól való távolság, a finoman tagolt terep kis magasság-különbségei, a talajviszonyok stb. függvényében sávosan és mozaikosan helyezkednek el. A folyóval korábban szerves egységet képező, az őshonos fajoknak otthont adó, összefüggő élőhely-láncolatnak azok az elemei, melyek a töltés ármentesített oldalára kerültek, gyakorlatilag megszűntek vagy átalakultak. Erre a sorsra jutott a területi vízháztartás szabályozásában fontos szerepet játszó ártéri erdők, rétek és kaszálók nagy része is. Az ármentesítés hatására az ártéri jellegű vizes élőhelyek kiterjedése drasztikusan lecsökkent. A természetes élőhelyek folytonossága napjainkra

30

már a szűk hullámtereken sem biztosított. A hullámterekre átterjedő különböző területhasználatok miatt az itt található élőhelyek is tovább aprózódtak, egymástól elszigetelődtek. Különleges környezeti adottságaiknak köszönhetően e területek őrzik még természeti értékeik jelentős részét. Hosszú távú védelmük azonban csak akkor biztosítható, ha a vízi, vizes és szárazföldi jellegű természetes élőhelyek sávos és mozaikos, a jelenleginél nagyobb kiterjedésű, összefüggő rendszerét – első lépésként legalább a hullámtereken – helyreállítjuk, azok funkcióit újraélesztjük. A hullámtéri területek adottságaik révén sokféle hasznosításra kínálnak kedvező lehetőséget. Egyrészt a hagyományos ártéri gazdálkodási formák megőrzői, másrészt új igények kielégítését is szolgálják. A megélhetésben korábban oly fontos szerepet játszó halászat visszaszorult, de a sporthorgászat ma is igen kedvelt időtöltés a vizek mentén. A magasabban fekvő hátak tölgy- kőris- és szil ligeterdeinek és az irtásokra települt, számtalan fajtát kínáló, kiterjedt ártéri gyümölcsösöknek, diós- és szilváskerteknek is csak a maradványai lelhetők fel. A nád, sás, gyékény sem általánosan alkalmazott alapanyaga már az épületeknek, használati eszközökhöz és takarmányozásra is csak elvétve alkalmazzák. Egyre kevésbé élő hagyomány a nagy hozamú rétek, legelők hasznosítása, melynek elmaradása miatt az özönfajok korlátlanul terjeszkednek. A szántóföldi termesztés azonban – a kis árvizeket kirekesztő, ún. nyári gátak megépítésének következtében – a hullámterekre is behúzódik. A folyóparti üdülőtelepek száma és területe pedig egyre növekszik. Elengedhetetlen ezért az árvízvédelmi szempontok és az újkeletű használati módok összehangolása, miközben a kérdéses hullámtéri területek jelentős része természetvédelmi oltalom latt áll, és nagyrészt Natura 2000 terület.. E sokféle érdek összehangolása sürgető feladat. Duna-völgy – A hullámterek meghatározó művelési ágai az erdő, a szántó és a gyep, valamint igen magas a kivett területek aránya is. (A művelés alól kivett területek többségében vízgazdálkodással kapcsolatos a területhasználat). A kert, a gyümölcsös és a nádas csak igen kis területen jelenik meg egy-egy hullámtérben. – A művelési ágak megoszlása az egyes folyók hullámtereiben a természeti adottságok és a vízgazdálkodás-vízkárelhárítás jellege szerint változik. Tisza-völgy – A Tisza-völgy hullámtereinek közel harmada erdővel borított. A maradék kétharmadon a szántók, gyepek és kivett területek közel egyformán oszlanak meg. Ki kell emelni, hogy a szántók területe és aránya is közel kétszer nagyobb itt, mint a Duna-völgy hullámtereiben. A hazai folyók összes hullámterének 20%-a (csaknem 25 000 hektár) szántóterület. E szántóterületek termőképessége változó, többnyire alacsony.

31

A terméseredmények fokozása érdekében alkalmazott műtrágya- és növényvédőszer-maradványok a vízfolyásokba jutva rontják a víz minőségét, és kedvezőtlen hatásúak a természetes élővilágra. A hullámtéri szántók kisebb árvizek elleni védelmét gyakran nyári gátak biztosítják. Ezek azonban jelentős mértékben akadályozzák az árvizek zavartalan levonulását, ezért a természetvédelem és az árvízvédelem szempontjából is kedvező volna e nyári gátak felszámolása. A szántóterületek és a kivett területek együttesen a hullámterek 45%át foglalják el. Ez egyúttal azt jelenti, hogy az ártéri élővilág élettere még inkább beszűkült, mert az eredeti ártérnek ténylegesen alig több mint 3%-a tekinthető természeti területnek. A hullámterek (valamint a mentett oldalra került területek) területhasználati kérdéseit és a meglévő természeti értékek védelmével összefüggő egyéb feladatokat együttesen, egymással összefüggésben kell kezelni. A cél az összefüggő ökológiai hálózat, ökológiai infrastruktúra kialakítása és védelme (Gergely & Érdyné Szekeres 2002). Folyami élőhelyek A nagy folyórendszerek, mint például a Duna, rendkívül bonyolult, sokdimenziós, dinamikus ökorendszerek, így nem pusztán hosszirányú csatornarendszerek, hanem annál sokkal többek. Kiemelkedő ökológiai komplexitásuk megértéshez átfogó megfigyelésekre és kezelésre van szükség a vízgyűjtő szintjén – olyan holisztikus megközelítésre, amit az EU Víz Keretirányelve is előír. A „hidromorfológia” a folyó szerkezetének fizikai jellemzőit jelenti, mint a mederfenék, a folyópartok, a folyó kapcsolódása a szomszédos tájakhoz, hosszirányú, valamint az élőhelyek folytonossága. Az antropogén strukturális intézkedésekkel módosítani lehet a folyó rendszer természetes háttér állapotát, és ezáltal befolyásolni lehet annak ökológiai állapotát. A nagy folyó rendszerek összetettségéhez számos más tényező járul hozzá. Például a természetes szélsőségek (pl. árvizek, aszályok) és az azokhoz társuló hordalékszállítási eltérések azok közé a kulcsfontosságú elemek közé tartoznak, amelyek az alapját jelentik a folyómenti tájak és azok biológiai sokfélesége dinamikus természetének. A folyami ökorendszerek és a szomszédos ökorendszerek között kapcsolatok és cserefolyamatok jöhetnek létre (pl. a mellékágakon, a felszín alatti vizen és a hordalékos ártéri erdőkön keresztül). A bonyolult, természeti hatóerők és kölcsönhatások gyakran változó kapcsolódási feltételeket és különösen heterogén élőhely komplexitást eredményeznek. A folyami élőhelyek és ekotónok állandóan változó mozaikjának legfontosabb következménye az, hogy a természetes folyómenti környezet biológiai sokféleségben általában kiemelkedően gazdag.

32

A Duna és mellékfolyói bizonyos szakaszai még mindig erősen tipikus, természetes és dinamikus élőhely komplexumok, amelyek alapvető fontosságúak számos faj számára. Például, itt találjuk számos fontos és szinte kihalt faj, így a dunai tokhal és a dunai lazac élőhelyét. Az EU élőhely irányelv értelmében a tagállamok e területeket Natura 2000 területté nyilváníthatják az irányelv mellékletében felsorolt fajok és élhelyegyüttesek megőrzése érdekében. Az irányelv értelmében azonban a lehetőség kötelezettséget is jelent, azaz az ilyen területek egy részét kötelező Natura 2000 területté nyilvánítani. Az emberi tevékenységek és használatok különbözőképpen befolyásolják a nagy folyórendszerek ökológiai és kémiai állapotát. Ökológiai szempontból a hajózás, a vízenergia-termelés, az árvízvédelem és a folyószabályozás rendkívül jelentős befolyásoló tényezők. Meghatározó befolyást gyakorolnak a vízépítési beavatkozások, amelyek megváltoztatják a hidromorfológiai állapotot (például görgetett hordalékszállítás, természetes mederalakulás, folyók és ártereik közötti kölcsönhatások, a talajvízháztartás) és/vagy az életközösségek természetes összetételét (például a vándorló halfajok számára akadályt jelentő műtárgakkal vagy a folyópart és folyómeder élőhelyeinek és ívóhelyeinek átalakításával). Számos nagy folyórendszerben a folyómeder pusztulása jelentős és súlyos ökológiai károsodást is eredményezhet. Egyrészről a folyómeder stabilizációs munkálatai és a kotrás megszüntethetik az ökológiai szempontból fontos, a vízfolyásban lévő struktúrákat, és egységes vízikörnyezet kialakulását eredményezhetik; mindeközben a stabilizációs munkálatoktól lefelé, a folyó alsó szakaszán, a folyómedererózió következtében a folyó vertikálisan és hidrológiai szempontból elválik ártéri élőhelyeitől. A hajózás, vízienergia-termelés, a folyószabályozás és az árvízvédelem által okozott hidromorfológiai változtatások egyike azoknak a fő tényezőknek, amelyek hatással vannak a Duna vízgyűjtő ökológiai integritására. Ezek a változások a keresztirányú összeköttetések, a hosszirányú átjárhatóság és az általános ökológiai állapot romlását eredményezték. A folyók ökológiai integritásának megőrzéséhez az alábbiaknak kell teljesülniük:  a megőrzött, természetes vagy ökológiai szempontból nagy értéket képviselő folyómenti tájak, folyószakaszok és vízi élőlénycsoportok védelme;  a módosított/befolyásolt folyószakaszok és azokhoz csatlakozó tájak helyreállítása;  dinamikus és típus specifikus folyómeder és ártéri környezet fenntartása (az áramlási viszonyokra, partvonalakra, mellékágakra és árterekre vonatkozóan), amelyek dinamikus egyensúlyt és megfelelő átjárhatósági feltételeket teremtenek;

33

 valamennyi halfaj és más, vízhez kötődő faj zavartalan hossz- és keresztirányú vándorlási feltételeinek biztosítása, valamint  kiegyensúlyozott hordalékszállítási folyamatok elősegítése. A fent említett tervezési alapelvek megvalósításához a projektek tervezési szakaszában az alábbi kritériumokat kell megvalósítani:  eseti megközelítés alkalmazása, amely figyelembe veszi a folyószakaszok ökológiai szükségleteit és a vízgyőjtő-szintet;  „együttműködve a természettel”, ahol csak lehetséges, az intézkedéseknek az adott természetes folyó-morfológiai folyamatok szerinti megvalósításával, betartva a minimális vagy ideiglenes műszaki beavatkozás alapelvét;  a szabályozási rendszerek integrált tervezése, egyformán figyelembe véve a hidraulikai, morfológiai és ökológiai kritériumokat;  az intézkedések alkalmazkodó formában történő végrehajtása (például folyómeder-stabilizáció granulometrikus mederjavítással, kisvízi szabályozás sarkantyúkkal); a folyó-helyreállítási potenciál optimális kihasználása (például folyópart-helyreállítás) és mellékágak visszacsatolása;  annak biztosítása, hogy az árvízszintek ne növekedjenek, hanem ideális esetben csökkenjenek. A folyóvízi és a hullámtéri területek rekonstrukciójának tervezése során nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy Magyarországon minden folyó vízjárása szélsőséges. Ennek megfelelően a hidrológiai elemeket és a tőlük függő ökológiai folyamatokat csak hosszúidejű adatsorok statisztikai vizsgálatával lehet meghatározni. Édesvizű tavak, mocsarak, lápok (O, P, Tp, Ts, U, W) Magyarország felszíni vizei között jelenleg 3805 tavat és többé-kevésbé állandó vízborítású vizes élőhelyet tartanak nyilván, összesen mintegy 200 000 hektár kiterjedéssel. Ezek közül a nagy kiterjedésű, 50 hektárt meghaladó állóvizek száma nem éri el a háromszázat. Legnagyobb természetes tavaink a Balaton, a Fertő-tó és a Velencei tó. A tavak vízbevétele a felszíni és felszín alatti hozzáfolyásból, valamint a csapadékból tevődik össze. A kiadási oldalon a felszíni és a felszín alatti lefolyást a párolgás egészíti ki. Az átfolyásos tavaknak egyaránt van felszíni hozzá- és lefolyása. Az utóbbi hiánya esetén beszélünk lefolyástalan, illetve végtavakról. A tóvíz hőmérséklet-változásának eltérő évi menete lehetővé teszi, hogy a tavak között hőmérsékletjárásuk alapján különböző típusokat különítsünk el.

34

A keveredés hullámzás hatására is bekövetkezhet. Sekély tavakon a hullámzás keverő hatása miatt tartós hőmérsékleti rétegződés nem is jöhet létre, és így a víz oxigénellátottságában sem lehetnek a mély tavakat jellemző különbségek. A szél hatására történő átkeveredés a nagyobb vízfelszínű, így erősebben hullámzó tavakon mélyebb szintekig érvényesül. A hullámzás hatásosságát a tó hőmérsékleti állapota is befolyásolja. Magyarország természetes tavai olyan sekélyek, hogy tartós hőmérsékleti rétegződés hiányában vizük átkeverését a hullámzás végzi. A tavi cirkuláció és a víz hőmérséklete hatással van a tó oxigén- és tápanyag-ellátottságára, így a vízi életre és azon keresztül a tó fejlődésére is. Nemcsak a tóvíz tulajdonságai meghatározóak az élővilágra, hanem a tavi élet is visszahat arra, így függőségük kölcsönös. Ha a vízi élet és a feltételek legalább közelítő egyensúlyban vannak, úgy harmonikus tavakról beszélünk. Az egyensúly tartós és lényeges megbomlása diszharmonikus tótípusok kialakulásához vezet. A harmonikus tavaknak két fő típusa van: Oligotróf tavak: tápanyagban szegény, kevés szerves anyagot termelő állóvizek. Rendszerint mélyek és többnyire fiatalok, a szervesanyag-termelés szűk parti sávra korlátozódik. Ezeknek a tavaknak a vize kékes vagy zöldes színű, és általában átlátszó. Eutróf tavak: az oligotróf tavak természetes fejlődése ebbe az irányba tart. A tápanyag-ellátottság bőséges, a szervesanyag-termelés nagy. Az erősen algásodott tavak felsőbb zónájában nyáron olykor oxigén-túltelítettség is kialakulhat. Az eutrofizáció természetes folyamatát felgyorsíthatják az antropogén hatások (pl. szennyvizek tóba vezetése, műtrágyák bemosódása). A többnyire zavaros vizű, rendszerint nem túl mély eutróf tavakban a vízi élet egy bizonyos ponton csökkenni kezd, és a tó diszharmonikussá válik. A diszharmonikus tavak élőlényekben szegények, a szervesanyag-termelés minimális, a víz pH-értéke általában alacsony. A bemosódó humusztól vizük rendszerint sötétbarna, oxigénkészletük nyáron teljesen elhasználódhat. A tavak geológiai értelemben rövid életű, átmeneti képződmények. Megszűnésüknek két oka lehet: vagy a vizük tűnik el a medencéből, vagy maga a medence semmisül meg. A víz eltűnése leggyakrabban az éghajlat megváltozásának következménye. Lokálisan más, véletlenszerű események is a tavak vízvesztését okozhatják: pl. karsztos mélyedések tavaiban jelentős felszínalatti lefolyás következhet be. Megtörténhet, hogy a tavat tápláló vízfolyás valamilyen okból megváltoztatja futásirányát, és vize nem jut el a tóba. A talajvízszint

35

csökkenésének is a tó kiszáradása lehet a következménye. Utóbbira számos példát láthatunk a Kiskunságban. A tómedencék feltöltődése kialakulásukkal egyidejűleg megkezdődik. A feltöltődés részben a tóba érkező vízfolyások és a szél hordalékszállítása révén, részben a tavi élet hatására történik. Az előbbi zömmel szervetlen, utóbbi döntően organikus üledékképződéssel jár. Hatásukat a tóvíz mozgása – elsősorban hullámzása – révén bekövetkező partfejlődés egészíti ki. A vízfolyások feltöltő hatása: a tóba torkolló folyó általában deltát épít, mert a tavi vízmozgás rendszerint nem elég erős a hordalék elszállításához. Az élővilág szerepe a feltöltődésben: a tavi élővilág közvetlenül, bomló testanyagának felhalmozódásával és közvetve, az élettevékenysége révén a vízből kiválasztott anyagokkal (pl. tavi kréta) járul hozzá a tó feltöltődéséhez. A tó eutrofizációjával az élővilág feltöltő hatása gyorsul. A tóvíz mozgása és a medencealakulás: A tavi hullámzás partformáló hatása hasonló a tengeri hullámokéhoz. Magas és meredek partszakaszok mély vize főleg az abrázió révén termel a tóba kerülő törmeléket, és azzal egyidejűleg a víz szintjében keskenyebb-szélesebb abráziós síkot dolgoz ki. A vízszint csökkenése vagy a part emelkedése az abráziós síkokból tavi szinlőket teremt, amelyek a tó fejlődéstörténetének megrajzolásában döntő szerepet játszanak. A lapos tópartra kifutó hullámok turzásrendszereket építenek, és a turzások közti kapuk bezáródásával lagúnák alakulnak ki, amelyek feltöltődése (berekképződés) ezután még inkább felgyorsul. Turzások révén főleg a parti öblök fűződnek le, így képződésük a tópart kiegyenesedésével jár. A tómedence feltöltődésében részt vevő folyamatok előbb-utóbb anynyira elsekélyesítik a tó vizét, hogy a fenékhez rögzülő növényzet már mindenütt képes megtelepedni. Ez az ún. fertő állapot. Ha a különböző parti társulások a nyílt vízzel szemben túlsúlyra jutnak, mocsárról beszélünk. A fejlődés következő foka a láp. Lassan a tőzeges aljzatot teljesen belepi a növényzet, és a nedves lápréten előbb-utóbb a fák is megjelennek. Az erdő kialakulásával utolsó szakaszához érkezik a feltöltő szukcesszió, a tó megszűnik. Száraz területeken a tópusztulás iránya és jellege ettől eltérő. Itt a növényzet szerepe alárendelt. Ez egyrészt a víz növekvő sótartalmának, másrészt annak a következménye, hogy a víz eltűnése után a száraz körülmények nem teszik lehetővé zárt vegetáció fennmaradását. A szélsőségesen ingadozó vízszint miatt a tó alakja, helyzete változik, mérete pulzálva csökken, időnként kiszárad, és helyén felrepedező sós agyag- vagy iszapfelszín marad. Láp- és mocsárerdők (W, Xf, Xp)

36

A mocsarak és a lápok a tófejődés folyamatába illeszkedő képződmények, de ritkábban önállóan – tavaktól függetlenül is – létrejönnek. Előfordulhat, hogy igen lapos medencékben eleve mocsár képződik, és viszonylag hosszú időn át fennmarad. Később ezek a mocsarak is elláposodhatnak. Ha a lápokban tápanyaghiány vagy a vízszint süllyedése miatt alacsonyabb rendű növények váltak uralkodóvá, és köztük túlsúlyra jut a tőzegmoha, a láp jellege megváltozik. A tőzegmoha szivacsként szívja testébe a vizet, és pusztulása után az új mohageneráció annak felszínére telepszik. Így a láp felszíne emelkedni kezd, és a síkláp fokozatosan dagadóláppá alakul. Dagadólápok önállóan is kialakulnak, ha az éghajlati körülmények alkalmasak rá. A láp- és mocsárerdők a víz által meghatározott (a csapadékon kívül egyéb forrásból többletvízhez jutó), fák uralta növényközösségek. Elsősorban sík- és dombvidéki tájak erdei, de a hegyvidékek patakvölgyeiben is megtalálhatók. Jellemző fafajaik olyanok, amelyek elviselik a hónapokig tartó vízborítást: nyarak, fűzek, enyves éger, magas és magyar kőris. A ligeterdők (ártéri erdők) folyóvizeket (patakokat és folyókat) kísérnek, ezeket az erdőket időnként, az árvizek alkalmával hosszabb-rövidebb ideig elöntés éri, így a talajvíz itt oxigénben gazdag. A láperdők lefolyástalan, pangóvizes részeken alakulnak ki, vizük oxigénben szegény, sötét színű, a vízbe hulló növényi korhadékból itt lassú lebomlással tőzeg képződik. http://www.novenyzetiterkep.hu/fototar/belso/liget.shtml Az ilyen élőhelyek degradálódásának legjelentősebb okai között szerepel a helytelen erdőgazdálkodás, vagy a tájidegen fajok, özönnövények terjedése, de legnagyobb hatást a területek kiszáradása okozza. Ezen élőhelyek helyreállításához a kellő magasságú tartós vízborítás biztosítása elengedhetetlen. Elvben megfelelő vízkormányzással ez könnyen megoldható lenne, azonban e területek jelentős része szántóföldek közé ékelődik, így a kellő vízszint megtartása a mezőgazdasági gazdálkodókkal konfliktust teremthet. A lápok típusai: égerlápok, kőrislápok, fűzlápok, nyírlápok, tőzegmohalápok, tőzegmohás átmeneti lápok, zsombékosok, nem zsombékoló magassásosok, mészkerülő láprétek, mészkedvelő láprétek, mészkerülő és mészkedvelő forráslápok. Mocsarak: Többnyire felszíni víz által tartósan, vagy időszakosan (áradás) elöntött területek, a talajban, ill. a felszínen a víz időszakos mozgása, áramlása figyelhető meg, ami folyamatos tápanyag és oxigén ellátást biztosít. Talajuk mocsári talaj, réti öntéstalaj. Bokorfüzesek, fűz-nyár (puhafás) ligeterdők, tölgy-kőris-szil (keményfás) ligererdők, hegyvidéki égerligetek, tavi gyékényesek-nádasok, magassásos mocsarak, mocsarak (sok típus domináns fajok alapján), mocsárrétek. Felszíni vagy talajvíz által befolyásolt, nedves, fátlan területek. Az év nagy részében vízzel borított élőhelyek, melyekben a nedves-vízi életmód-

37

hoz jól alkalmazkodó közepes vagy magas termetű lágyszárú vegetáció alakul ki. A szárazabb fátlan területeknél többnyire fajszegényebbek. A mocsarak vize felszíni víztestekből származik, ezért általában folyók, patakok szélén, árterein, tavak partján találjuk őket, talajuk humuszban gazdag laza öntéstalaj. Vizük oxigénben és tápanyagban gazdag felszíni víz, víz utánpotlásuk jó, így anaerob lebomlási folyamatok nem alakultak ki, tőzegképződés nincs. A mocsarak és lápok fajösszetétele jelentős részben átfed, de vannak kifejezetten a lápokra (anaerob viszonyokra) jellemző növények. A lápokban is jelenhetnek meg mocsári növények, azok “leromlása” (pl. vizük tápanyagban való feldúsulása) során. http://ramet.elte.hu/~ramet/staff/Op/vegetacio/vizes%20elohelyek.pdf A lecsapolások következtében a Kárpát-medencére egykor jellemző gazdag mocsárvilágnak mára elenyésző része maradt meg, helyüket mezőgazdasági kultúrák, települések hálózatai vették át. A megmaradt élőhelyeket az emberi beavatkozások mellett a természetes szukcessziós folyamatok is veszélyeztetik. Rekonstrukciójuk gyakran a vízrendszerük helyreállításával kezdődik. Meglévő jó állapotú mocsaraink rehabilitásával pedig a természetes feltöltődési folyamatokat akarjuk lasítani, vagy egy korábbi állapotba visszaállítani. Szikes tavak (R, Sp, Ss) A Kárpát-medence felszíni vizei közül vízkémiai tulajdonságaikat tekintve a szikes vizek európai szinten is a legritkább és legkülönösebb természetes víztípusnak minősülnek. A szikes vizek a sós vizeknek több tekintetben is különleges típusát képviselik. Vízkémiai szempontból legelterjedtebb a nátrium-kloridos és szulfátos sós tavakkal szemben a szikes tavakban a nátrium-, a karbonát- és a hidrogénkarbonát (bikarbonát) az uralkodó ionok. A szikes vizekben az összes oldott ásványi anyag mennyisége, azaz a sótartalom (szalinitás) rendszerint alacsonyabb, mint az egyéb kontinentális sós vizekben, viszont a jellemzően lúgos kémhatásuk miatt is határozottan elkülöníthetők a közönséges sós vizektől. Az alacsonyabb sótartalom általában több élőlénynek kedvez, ezért biodiverzitásuk (biológiai sokféleségük) rendszerint magasabb a sósabb vizekétől. Ugyanakkor a lúgosság mellett szikes tavainak vizére a lebegőanyagok okozta nagyfokú zavarosság és sokszor az oldott színanyagok (huminanyagok) magas koncentrációja jellemző, ami a lúgossággal összefüggésben különleges vízi élővilágnak ad otthont. A szikes tavak vízkészletének nagyobb részét a felszín alatti vizek szolgáltatják, melyek közvetítésével a sziksó felszíni mélyedésekbe történő felhalmozódásával alakultak ki a szikes tavak. Kialakulásuk szerint megkü-

38

lönböztetünk ősi folyómederből keletkező (alluviális), vízmosásos (eróziós), szélbarázdás (deflációs), valamint sztyepptál eredetű (szuffóziós) szikes medreket, de sok esetben a felszínformáló tényezők közül egyidejűleg több is érvényesül. A szikesedési folyamatok már a jégkorszakban, legalább 20 ezer évvel ezelőtt elkezdődtek a Kárpát-medencében. A szikes tavaknak nevezett legtöbb víztest tótani (limnológiai) értelemben nem tekinthetők igazi tónak. Az ingadozó vízszintű (szemisztatikus) sekély tó típusú Fertő és Velencei-tó, valamint a morotva (holtmeder) típusú Szelidi-tó kivételével a Kárpát-medencében a legtöbb szikes víztest időszakosan kiszáradó (asztatikus) vizes élőhelynek minősül. Az ingadozó vizű és felszín alatti vízkészletektől függő szikes tavak jelentős mértékben veszélyeztetett vizes élőhelyek. Megfogyatkozásuk a 19. században, a síkvidéki belvízrendezéssel kezdődött, de veszélyeztetettségük napjainkban is tovább fokozódik, különösen a klímaváltozási folyamatokkal előtérbe kerülő szélsőséges időjárási körülmények hatására bekövetkező tájléptékű kiszáradás miatt. A szikes tavak unikális természeti értéke és a kiemelt veszélyeztetettség okán a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény „ex lege” (a törvény erejénél fogva) védetté nyilvánította Magyarországon valamennyi szikes tavat. A pannon szikesek az Európai Unió élőhelyvédelmi irányelvének (92/43/EEC) I. függelékében a 1530 kódszámú „Pannon szikes sztyeppek és mocsarak” megnevezésű kiemelt jelentőségű élőhelyként szerepelnek. A madárvédelmi direktíva (79/409/EEC) I. függeléke alapján kerültek kijelölésre a különleges madárvédelmi területek, amelyeken szintén találhatunk szikes vizeket. A direktívák végrehajtása során kijelölt Natura 2000 hálózat hazai szikes vizeink mintegy 88%-át fedi le. Emellett számos szikes tavunk szerepel a Ramsari Egyezmény jegyzékében is. A különleges hidrológiai és hidrobiológiai tulajdonságokkal rendelkező szikes vizeink EU VKI szerinti minősítésének rendszere, amely elengedhetetlen alapfeltétele az ún. jó ökológiai referencia állapot meghatározásának, még nem került kidolgozásra. A szikes tavak különleges fizikai, kémia és biológiai tulajdonságaik mellett egyben különösen változatos és változékony életközösségek is. Ez viszont jelentős mértékben megnehezíti pontos meghatározásukat. A természet védelméről szóló törvény végrehajtása során született már egy átfogó szikes tó meghatározás (definíció), ugyanakkor e meghatározás hatálya alá különböző természetességi állapotú területek sorolhatók. A természetvédelmi kezelés fejlesztésének és a helyreállítás irányának és módjainak kidolgozása szükségessé teszi a szikes tó ökológiai célállapotának meghatározását, vagyis hogy természetvédelmi szempontból mit tekintünk „jó” (referencia) állapotú szikes tónak. Ebben a kérdésben mind a gyökeresen eltérő hidrológia jellegek, mind a kezelés, hasznosítás, illetve a természetvédelmi célkitűzések különbözősége okán szét kell választani a nagyobb és állandó vízborí-

39

tású mélyebb valódi tó jellegű, illetve az időszakos vizes élőhely jellegű szikes vizeinkkel kapcsolatos céljainkat és törekvéseinket (Boros et al. in prep.). Halastavak (1, 2, 5), Egyéb mesterséges vizes élőhelyek (2, 3, 4, 5, 6, 7) A 20. században számos új mesterséges halastó és víztározó létesült, utóbbiak főként árvíz-csökkentés céljából (OVGT, 2009). Mindkét tótípus fontos rekreációs célokat is szolgál. A vizes élőhelyek száma és kiterjedése az utóbbi időszakban nem az emberi beavatkozásnak, hanem az elmúlt évek csapadékviszonyainak, illetve a Tisza áradásainak köszönhetően növekszik; a folyó hajdani árterén több élőhely nyerte vissza közel természetes állapotát, kisebb-nagyobb mocsarak, mocsárrétek és egyéb vizes élőhelyek alakultak ki (OVGT, 2009). A halastavak és a víztározók közötti alapvető különbség, hogy előbbiek esetében a tápanyagok koncentrációját a haltakarmányozás gyakran mesterségesen megemeli. Ezzel szemben a víztározók is mesterséges vizes élőhelyek, de a tápanyagkörforgás szempontjából kevésbé szabályozottak. Amíg egy meredek esésű vízfolyás csak 70-100kg/ha halat tart el, addig egy síkvidéki állóvízben hektáronként 300-400 kg hal képes megélni, egy halastó tápanyaggal dúsított vizében viszont 1000-2000kg/ha hal is felnevelhető (Kalotás 2011). A halastavak természetvédelmi jelentősége a gazdálkodási tevékenységen túlmutató üzemrenden kívül nagymértékben azon múlik, hogy a madarak számára milyen költőhelyet biztosítanak, a vonulásukban milyen fontos szerepet töltenek be. A szukcesszió előrehaladtával a növényzet is egyre változatosabbá válik, így az öregebbeken összetettebb, természetesebb vegetáció alakul ki. Az üzemrend által meghatározott vízszint, mely a teljes feltöltés és az időszakos lecsapolás között általában drasztikusan változik, optimális élőhelyet nyújthat a madarak számára, azonban természetvédelmi konfliktust is előidézhet. A múltban a halastavak a legértékesebb természetes vizes élőhelyekre települtek (szikes tavak, mocsarak), így bizonyos helyeken azok természetközeli állapotba való visszaállításának lehetőségeis felmerülhet,, de ez sok esetben komoly gazdasági érdekellentéteket keletkeztet. A halastórendszerek egyes tavainak természetes állapotba való visszaállítása az ott létrejövő új madárközösségek létrejöttével (pl. gémtelep) ugyancsak konfliktushelyzetet teremthet. Az időszakosan szárazon álló, tocsogós medencék a szikes tavi környezethez hasonlítanak, ezért gyakran költ a tómederben a gulipán, a gólyatöcs, a széki lile, azonban fészkelésüket gyakran veszélyeztetik a költési idő alatti tófeltöltések. A nagy felületű, táplálékban gazdag vizek táplálkozó, pihenő területeket nyújtanak a vízimadarak tömegei számára. Feltöltött álla-

40

potban általában récék, vadludak és sirályok találnak itt pihenőhelyet, míg lecsapoláskor a nagy kiterjedésű iszapos felületek – az előbbiek mellett – ide vonzzák a partimadarak tömegeit is.

Vizes élőhelyekkel kapcsolatos tervezési feladatok

A rekonstrukció helye a természetvédelmi kezelésben Ausden (2007) nyomán

Koncepció kialakítása A vizes élőhely-rekonstrukciók kevés kivételtől eltekintve védett természeti területen és/vagy Natura 2000 területen és/vagy ramsari területen valósulnak meg (mindhárom is előfordulhat egyszerre). Ezeken a területeken a természetvédelmi kezelés gyakorlati céljait és módjait (sok esetben az ún. célállapotot) kezelési- vagy fenntartási tervek határozzák meg. Ezek a konkrét elő-

41

írásokon kívül tartalmaznak fejlesztési koncepciókat is. Az élőhelyrekonstrukciók szükségessége ezek alapján vetődik fel, bár erre vonatkozóan konkrétumokat általában nem tartalmaznak. A mérnöki gyakorlatban egy-egy ilyen koncepcióra épülő konkrét feladat tervezésére/kivitelezésére irányul a megbízás. Az ilyen jellegű tervezési munkáknál jellemző, hogy a különböző szakterületek (vízmérnökök, biológusok, erdőmérnökök, közgazdászok, kommunikációs szakemberek stb.) képviselői együtt vagy párhuzamosan, csapatban dolgoznak.

Tájtörténeti elemzés A múlt ismerete az egyik alapja a jelenbeli folyamatok felismerésének, megértésének és így jövőbeli irányuk megjósolásának (Pickett 1991, Whitney 1994). Napjainkra egyre fontosabbá válik a még meglévő természetközeli élőhelyek megóvása, védelme, mely csak a természetes körülmények, folyamatok ismeretében és fenntartásával lehet hatékony (Biró 2006). Ezért a lehetőség szerint legalaposabban meg kell érteni a múltbeli folyamatokat, melyek a beavatkozások megtervezésekor előálló alapállapot kialakulásához vezettek. Ebbe természetesen az emberi tevékenységek és azoknak a tájra gyakorolt hatásai is beletartoznak. A vizes élőhelyek időben dinamikusan változó rendszerek, mely változásokat általában több száz évre visszamenőleg jól tudjuk követni. Külön értéket jelent az, hogy a vízszabályozások előtti időszakokra is találunk (térképi) forrásokat. A mért, megbízható hidrológiai, meteorológiai adatokra viszont csak a 19. század második felétől támaszkodhatunk. A tájtörténeti elemzés gyakran használt eszköztárába beletartoznak pl. a katonai felmérések archív térképei (mára digitalizálva, georeferálva is elérhetőek); a gazdag levéltári anyagok; az 1940-es évektől elérhető légifelvételek (pl. a Hadtörténeti Múzeumban). Hasznosak lehetnek a mélyfúrások rétegszelvényei, a régészeti, a néprajzi és a paleoökológiai kutatások eredményei is. A célterület élőhely-változásainak sorozatát tudjuk a fentiek alapján előállítani, és ezek nagyban segítenek megérteni a változások okait. A beavatkozások megtervezésekor gyakran az a cél, hogy „megfiatalítsuk” a vizes élőhelyet, hogy egy időben korábban előfordult állapotot vagy ahhoz közelit (pl. hasonló morfológiai jellemzőkkel) igyekszünk előllítani, vagy létrehozni. Arra vonatkozóan nem lehet szabályt alkotni, hogy egy bizonyos ökológiai rendszer érdekében az időben mennyit kell visszamenni – hiszen alkalmazkodni kell a mindenkori jelenkor körülményeihez és lehetőségeihez (pl. a Dunán a hajózhatóság fenntartása mellett kell elérni az ökológiailag kedvezőbb állapotokat).

42

Alapállapot-felvétel Az élőhely jellemzőinek megismerése komplex szemléletben kell, hogy történjen (Wheater et al. 2011). Ehhez a legtöbb esetben a biotikus és abiotikus környezeti tényezők jellemzőinek egyidejű, lehető legszélesebb körű leírására van szükség. Az élőhellyel kapcsolatos problémák felismerését ez az alapállapotfelvétel kell, hogy kövesse, még a beavatkozások megtervezése előtt. Az alapállapot referenciaként szolgál a rekonstrukciós tevékenységek kezdetétől: a monitorozás során a beavatkozások előtt fölvett jellemzőkhöz tudjuk majd hasonlítani eredményeinket – hogy közelebb vittek-e a tervezett célállapothoz. Egy tipikus alpállapot-felvétel során minimálisan a következőket kell elvégezni: alaptérképek készítése (élőhelytérképezés, átnézetes és részletes helyszínrajzok a területen található épületek, építmények és funkcióik feltüntetésével) geodézia (beleértve a hidrogeodéziát) növénytani feltárás a terület állatvilágának leltára (fajlisták) a terület hidrológiai és hidraulikai viszonyainak jellemzése amennyiben a területen műtárgyak találhatóak, ezek felmérése, funkcióinak áttekintése amennyiben a terület üzemtervezett (pl. belvíztározó funkcióval rendelkezik) – az üzemrendek áttekintése Meg kell említeni, hogy az alapállapot-felvétel a környezetvédelmi engedélyezési eljárás és az egységes környezethasználati engedélyeztetés során gyakran jogszabály által előírt kötelesség is!

Megvalósíthatósági tanulmány A megvalósíthatósági tanulmány a projekt elindítása előtt készített tanulmány, ami objektív és racionális módon feltárja a projekt erősségeit és gyengeségeit, a(z üzleti, természeti) környezet jelentette lehetőségeket és veszélyeket, a végrehajtáshoz szükséges erőforrásokat, és végső soron a siker esélyeit. Általában a műszaki fejlesztéseket és a projektek kivizelezését megvalósíthatósági tanulmány alapozza meg. Leegyszerűsítve a megvalósíthatóság eldöntésének fő kritériumai a felmerülő költség és az elérendő természeti állapot. A vizes élőhely-rekonstrukciók tervezése alapvetően két elkülönülő fázisra bontható. Ideális esetben először a célállapot, a kezelési koncepció

43

ökológiai szempontú pontosítása, konkretizálása készül el a tájtörténeti vizsgálatok konklúzióinak figyelembe vételével. Ennek alapján lehet megkezdeni a célok számszerűsítését, az indikátorok meghatározását és a költségbecslést. Természetvédelmi célok esetén az ökoszisztéma-szolgáltatásokat, valamint környezethatékonysági mutatókat kell vizsgálni. http://hu.wikipedia.org/wiki/Megval%C3%B3s%C3%ADthat%C3%B3s%C 3%A1gi_tanulm%C3%A1ny - cite_note-3Így tehát egy jól megírt megvalósíthatósági tanulmány felvázolja a projekt hátterét, tartalmaz kimutatásokat, a tevékenység és a menedzsment részleteit, irányelveket, pénzügyi adatokat, beszámol a jogi követelményekről is. A megvalósíthatósági tanulmány legfőbb szerepe a döntéselőkészítésben van. Készülhet egy projektötlet több változatára is. Az élőhely-rekonstrukciós projektek esetén jellemző, hogy a változatokat a megvalósíthatósági tanulmányban egyenként mérlegelve a legkedvezőbb változatra vonatkozó javaslatot is teszünk. Felbontható résztanulmányokra, melyek közül nem feltétlen kell minden esetben az összeset elkészíteni, létezhet például:  Technikai megvalósíthatósági tanulmány  Környezeti-ökológiai hatástanulmány  Projektmarketing tanulmány  Pénzügyi megvalósíthatósági tanulmány  Kockázatokra vonatkozó tanulmány  Fenntarthatósági tanulmány  Földrajzi helyszínre vonatkozó tanulmány. Pályázatok esetében is kötelező elem a megvalósíthatósági tanulmány, amely a pályázat elkészítésének egyik legfontosabb háttéranyaga. Mivel a vizes élőhely-rekonstrukciós projektek döntő többsége pályázati forrásokból valósul meg, ezért a megvalósíthatósági tanulmányokat oly módon kell kidolgozni, hogy a különféle pályázati kiírásoknak megfelelő kötött formátumokba rugalmasan átültethetőek legyenek. Fontos momentum a megvalósíthatóság kérdéskörében a területen érdekeltek föltérképezése, valamint a területen megjelenő hasznosítási igények fölmérése. Gyakorta előfordul, főleg komplex tulajdonosi, vagyonkezelői struktúrával rendelkező területeken, hogy már ebben a fázisban érdekütközés, ellentétes preferenciák kerülnek föltárásra. Javasolt a közmeghallgatás, és az az alapján levonható konklúziók beépítése a projekt alternatíváiba. A megvalósíthatósági tanulmány készítésének lépései egy tipikus esetben: 1. A számításba vehető változatok előzetes kiválasztása és elemzése;

44

A célok elérését segíteni képes műszaki változatok meghatározása, azok környezetvédelmi, ökológiai, hidrobiológiai, hidrológiai, hidraulikai, vízgazdálkodási jellemzése és megvalósítási lehetőségeik vizsgálata a rendelkezésre álló információk, a korábbi tanulmányok és a helyszínre vonatkozó ismeretek alapján, figyelembe véve a terület kezelési tervében leírtakat. 2. A reálisan megvalósítható változatok kiválasztása; A változatok összehasonlítására alkalmas módszertan kidolgozása és alkalmazása; legalább két reálisan megvalósítható változat kiválasztása a módszertan segítségével. 3. A reálisan megvalósítható változatok jellemzése; A projekt-területre vonatkozó, korábbi vizsgálatok eredményeként keletkezett adatok (hidrológia, talajmechanika, geodézia, ökológia, tulajdonviszonyok növénytársulások, fajok, hidrobiológia, élő közösségek) összefoglalása és értékelése a kitűzött célállapot tükrében. 4. A pénzügyi elemzés módszerének és adatigényének meghatározása; A pénzügyi modell kidolgozása, a szolgáltatandó adatigény meghatározása. 5. A gazdasági elemzés módszerének és adatigényének meghatározása; A gazdasági elemzések módszereinek kidolgozása, a szolgáltatandó adatigény meghatározása. 6. Adatszolgáltatás a pénzügyi elemzéshez; Az adatszolgáltatás elvégzése a szakértők egyeztetései, együttműködése segítségével. 7. Adatszolgáltatás a gazdasági elemzéshez; Az adatszolgáltatás elvégzése a szakértők egyeztetései, együttműködése segítségével. 8. Pénzügyi elemzés elvégzése; 9. Gazdasági elemzés elvégzése; 10. Reálisan megvalósítható változatok kidolgozása; A reálisan megvalósítható változatok műszaki tervezését megalapozó paraméterek (pl. vízszintek, küszöbszintek, térfogatok) meghatározása és az üzemeltetési előírások megfogalmazása; a változatok területhasználatokat, vízminőséget, stb. érintő hatásainak elemzése, a megvalósításhoz szükséges lépések megfogalmazása. 11. Zárójelentés-tervezet elkészítése; A munkák eredményeinek összefoglalása, megjelenítése. 12. Zárójelentés véglegesítése. A munkákról szóló beszámolónak a megbízó észrevételeinek figyelembevételével történő véglegesítése, leszállítása.

45

Tervezés, engedélyeztetés Környezetvédelmi engedélyeztetés A tervezés első fázisában a koncepciótervek és a megvalósíthatósági tanulmány alapján kidolgozott engedélyeztetési tervdokumentációt és – a jogszabályban meghatározott esetekben – környezeti hatásvizsgálatot kell készíteni. Ennek tartalmi követelményeit és az eljárásrendet a hatályos jogszabályok rögzítik. A környezetvédelmi engedély birtokában meg lehet kezdeni a vízjogi engedélyeztetési eljárást. Vízjogi engedélyes tervek A magyarországi szabályozás értelmében a vizes élőhelyen történő vízügyi beavatkozáshoz az elsőfokú vízügyi hatósághoz kell benyújtani a kiviteli terveket. Ennek tartalmi követelményeit és az eljárásrendet a hatályos jogszabályok rögzítik. A tervet VZ-T jogosultággal rendelkező, mérnökkamarai névjegyzékben szereplő tervező készítheti el. A tervnek tartalmaznia kell az összes illetékes hatóság, önkormányzat és földtulajdonos hozzájárulását, valamint a konkrét beruházás leírását, rajzait, beleértve az építendő műtárgyakat, a földtömegszámítást, az organizációs terveket stb. Az engedélyes terv alapján általában a közbeszerzés, valamint a projekt pénzügyi támogatása esetén az adott pályázati konstrukcióban előírt szabályok alapján kell kivitelezői tendert kiírni. A terevek elkészítése során a beavatkozások speciális jellegéhez igazodva néhány alapelvet figyelembe kell venni. A környezetvédelmi engedélyben foglalt előírásoknak, korlátozásoknak mindenben meg kell felelni. Gyakran védett, fokozottan védett természeti területeken kell dolgozni, így a tervezésnél speciális kritériumoknak kell eleget tenni (pl: költési időszakokban szüneteltetett munka, munkaterület vízszintcsökkentésének tilalma, fokozott zajvédelem stb).  a kivitelezéseket fokozott mértékben befolyásolják a környezeti tényezők, ezért gyakran megvalósítási változatokat kell tervezni;  a tervezés során a természetességre és mozaikosságra kell ügyelni;  fokozottan kell figyelembe venni a környezethatékonyságot;  külön ügyelni kell a felvonulási területekre, szállítási útvonalakra, hiszen ezek gyakran ugyancsak védett természeti területeken helyezkednek el, illetve haladnak keresztül;  a kezelési tervben megfogalmazott természetvédelmi érdekek ne sérüljenek;  megvalósíthatóság;  nagy volumenű mederkotrásra ne kerüljön sor;

46

 a kikotort anyag elhelyezése nem okozzon problémát;  kerülendők a (látható) betont és/vagy acélszerkezetet tartalmazó, kezelést és üzemeltetést igénylő műtárgyak;  a mozgatható alkatrészeket is tartalmazó műtárgyak legyenek védettek az illetéktelen működtetéstől;  a megvalósuló műtárgyak kialakítása, funkcionalitása segítse a területhasználók (pl. erdészet, természetvédelem) tevékenységét;  a tervezett megoldások ne legyenek érzékenyek az uszadékra;  jellemzően nem statikus állapotok, hanem kedvezőnek ítélt irányok felé haladó folyamatok támogatása a cél;  a feladatokat általában többcélú probléma-megoldásként kell kezelni;  természetes jelleg, dinamizmus megmaradása a beavatkozás után;  természetes jelleg, különböző élőhely-típusok fennmaradásának biztosítása;  arra kell törekedni, hogy minél "önműködőbb" legyen a kialakított rendszer (ne igényeljen folyamatos emberi kezelést – pl. zsilipkezelés vagy rendszeres kotrás);  minimális műszaki beavatkozás (környezethatékonyság);  fokozatosság a beavatkozásokban, a továbbfejlesztés/korrekció lehetőségét fenntartva (Kalocsa & Tamás (2002) nyomán); A közvetlen vizes élőhely fejlesztéshez gyakran kiegészítő akciók is társulnak, melyek az ökológiai kutatást, a természeti értékek bemutatását, a fajok védelmét szolgálják. Így lehetséges, hogy a megbízás kiterjed pl. megfigyelő tornyok, tanösvények, denevértornyok tervezésére, kivitelezésére.

Kivitelezés Fölvonulás és munkaszervezés, munkálatok ütemezése Általánosságban elmondható, hogy a védett természeti területeken elhelyezkedő felvonulási területekre és munkaterületekre az átlagosnál szigorúbb környezetvédelmi előírások vonatkoznak. Például szigorúbbak lehetnek a zajszennyezésre, fényszennyezésre vonatkozó szabályok. Előfordulhat, hogy tiltják az éjszakai munkavégzést. A költési időszakban történő munkavégzés korlátozása speciális munkaütemezést igényelhet. A fejlesztés kivitelezése során előfordulhat, hogy a munkafázisok során kialakult terepviszonyok kedveznek egyes madárfajok fészkelési szokásainak, így a fészkelések kialakulását jobb megelőzni, mert később a következő munkafázissal meg kell várni az elhúzódó fészkelési időszak végét. Példák:

47

   

lapos tocsogós területek: partimadarak föld depóniák: partifecske növényzet halmok, náddepók: barázdabillegető elgazosodott területek: sárga billegető

Arra is nagy figyelmet kell fordítani a munkaszervezés során, hogy a munkaterület (pl. hullámtéren) időszakosan víz alá kerülhet, így a munkálatok ütemezésénél ennek lehetőségét és esetleges késleltető hatását is figyelembe véve, kellő rugalmassággal kell eljárni. Kotrási munkák A kotrási munkák a helyi adottságok, a kotrás szelvénye, valamint a kivitelezés során jellemző vízszintek függvényében kotróval, vagy úszó kotróval kerülnek elvégzésre. A kotrás során kikerülő anyag elhelyező területre juttatása parti kotrás esetén gépjárművel, úszó kotró esetén vízi szállító járművel vagy (hidromechanizációs kotrás esetén) csővezetékkel történik. A kotort anyag elhelyezése nagy mennyiségű kotrás esetén gondot okozhat. Amennyiben a szállítási távolságok lehetővé teszik, törekedni kell arra, hogy a depóniák, anyaglerakó helyek, zagytározók lehetőleg védett természeti területen kívül, de mindenképpen degradált élőhelyen legyenek kialakítva. Bizonyos esetekben a kotort anyag alkalmas lehet ártéri vadmentő domb, partifecske telep kialakítására, vagy földutak megerősítésére is, hiszen rendszeres karbantartása itt nem veszélyeztet természetes élőhelyeket. Rekultivációjánál természetközeli állapotokat kell létrehozni. Az általánosan elterjedt lánctalpas kotrógépek használatát a magas vízszint lehetetlenné teheti, azonban gyakran a természetvédelmi érdekből a vízszint csökkentésére nincs mód. Ilyenkor úszókotró, mocsárjáró gépeket kell alkalmazni (pl. HIDROT). A hidromechanizációs kotrási technológiát csak olyan helyen lehet alkalmazni, ahol van megfelelő vízkészlet a beavatkozáshoz. Alkalmazása csak viszonylag nagy felületen gazdaságos, mert a munkaterületre való szállítása is költséges. Műtárgyépítés A műtárgyépítések lehetőség szerint a tájba legjobban illeszkedő kivitelben kell, hogy elkészüljenek. Amennyiben lehetséges, természetes anyagokat alkalmazzunk (pl. fa, rőzsefonat, terméskő), és az esetleges monolit műtárgyakat esztétikai szempontból burkoljuk.

48

Árvízjárta területen fokozottan kell ügyelni az esetleges felúszásra, valamint a többnyire üledékes szerkezetű altalaj teherbírására és vízáteresztő képességére. Mindenképpen szükségesek a részletes talajmechanikai feltárások. Nyíltvizek létrehozása zöld nádvágással A zárt, egyöntetű szinte homogén nádasok felnyitásához a nád mechanikai sérülésekre való érzékenységét jól ki lehet használni. A rizóma a fiatal hajtások sérüléseitől könnyen kipusztul. Nehezen tűri a mélyen víz alatt, illetve vegetációs időben történő vágást. A homogén nádasban kevés a társulásalkotó növényfaj, így annak pusztulása után huzamosabb ideig nyílt vízfelület marad, főleg ha a területen tartósan magas vízállást tudunk biztosítani. A nád vágására hazánkban a ballonkerekes „Seiga” típusú gépek terjedtek el, de elvétve lánctalpas gépeket is lehet találni. A gépek hátránya, hogy laza ingoványos talajon nehézkesen mozognak, gyakran elakadnak, az erősebb bokrosok tönkreteszik a vágóasztalt. Kisebb mennyiségű levágott nád kiszállítására nincs szükség (az avas nád 2-3 év leforgása alatt amúgy is a kotu részévé válik), kalapácsos szárzúzó is alkalmazható, mely a fák, bokrok eltávolítására is alkalmas. Ha azonban nagyobb mennyiségű felaprított nád – szerves anyag – marad a helyszínen, akkor figyelembe kell venni, hogy annak bomlása újra segítheti a következő benádasodást, így hamarabb kialakulhat egy ismétlődő helyzet. A szárzúzót egy úszóképes mocsárjáró kotrógépre lehet felszerelni, így azzal minden altalaj-típuson, bármilyen vízállásnál hatékonyan lehet dolgozni. Kisebb területeken, magas vízállás esetén a TRUXOR DM5000 kétéltű hínárvágógép is alkalmas eszköz lehet. Vizes élőhelyek kezelése legeltetéssel Az alábbi fejezet kevésbé érinti a vízépítő mérnöki hivatást, azonban a komplex természetvédelmi célú élőhelyfejlesztések fontos eszköze a legelő álatokkal való természetvédelmi kezelés vizes élőhelyeken, tavakon is. A kisebb-nagyobb volumenű, vízügyi műszaki beavatkozásokat is tartalmazó fejlesztéseknek kiegészítő tevékenysége lehet a legeltetéses fenntartás, melyre leggyakrabban bivalyokat és szürkemarhákat használnak. A legelő állatok rágásukkal, taposásukkal fel tudják nyitni a záródott vízinövényzetet, sőt tartósan növényzetmentes kopár felületeket tudnak fenntartani. Az elhullatott trágya a tápláléklánc első eleme ezeken a területen. A kellő állatlétszám megállapításával, és megfelelő legeltetési rend kialakításával a költő partimadarak, vízimadarak számára optimális élőhelyet lehet kialakítani. A legeltetés alkalmazható mind a szikes-, mind az édesvizű mocsarak esetében. A sekély vizű, kisebb felületű tavak esetében az egész tómeder bevonható a legeltetésbe, és egyszerűen egy villanypásztoros kerí-

49

téssel megoldható a legeltetés. Nagyobb, mélyvizű tavak esetén viszont csak parti zóna kezelésére van mód. Ezeken a helyeken külön gondot jelent az állatállomány helyben tartása, hiszen a bivalyok számára nem akadály a mély mocsár sem. A legelőterületek leválasztása a tó többi területéről különleges műszaki kihívást jelenthet. Az optimális vízszintek tartásához szükségesek lehetnek kisebb vízkormányzási műtárgyak (zsilipek, átereszek, töltések), melyek tervezésénél, kivitelezésénél ügyelni kell a legelő állatok taposása által okozott fokozott igénybevételre. Ilyen jellegű élőhely-fejlesztésekre jó például szolgálhat a Vesszősszék (Pusztaszer), a Nagyszéksós-tó (Mórahalom) vagy a Nagy-Vókonya (Hortobágy) térsége. Rekultiváció A munkaterületek (gátak, depóniák, anyagnyerő helyek) rekultivációja során elsődleges cél, hogy honos növényfajok telepítésével szüntessük meg a tájsebeket. Egyes esetekben az élőhely-rehabilitációk területére természetvédelmi szempontú növénytelepítést írnak elő, ezzel biztosítva a kedvező irányú szukcessziós folyamatok megindulását. E telepítéseket a természetvédelmi szakemberek irányításával a növénytelepítési terv alapján kell elvégezni. Az elvégzett munka körültekintő, részletes dokumentálása a kivitelező és a természetvédelmi kezelő közös érdeke. Gyepek telepítésénél a régióra és az élőhelyre jellemző fűkeverékkel kell bevetni a területet, hasonlóan a szántók visszagyepesítéséhez. Ezekre a honos füvek magjaira jellemző, hogy kereskedelemben gyakran vetőmagként nem kaphatóak, azokat kaszálékként a környező területekről kell begyűjteni.. A magvetés hagyományos módszerekkel általában nem kivitelezhető, ezért vagy kézi vetést, vagy tárcsás műtrágya szórógépet kell alkalmazni. Erdőtelepítés során a különböző honos fafajok telepítésével a depónia területekből is értékes természetközeli élőhelyet tudunk teremteni, mellyel tovább növeljük a meglévő beruházás természetvédelmi potenciálját. Természetesen erdők esetén a kivitelező csak elindítja a folyamatot, és később az ápolási, nevelési munkákat átadja a terület kezelőjének. Az erdőtelepítés során kifejezetten ügyelni kell a telepítési terv betartására, különösen a talaj előkészítésére. A kitermelt, és deponált anyag gyakran önmagában alkalmatlan lehet erdőtelepítésre, ezért azt keverni kell az alap talajjal, mely felső rétege a humuszmentesítés által előírt 23-30 cm. Az erdőtelepítés tervezését és kivitelezését erdészeti szakszemélyzet bevonásával kell elvégezni.

50

Fenntartás, üzemeltetés, korrekció Az elkészült élőhelyfejlesztések visszahatnak a természetvédelmi kezelési tervekre, illetve Natura 2000 fenntartási tervekre, hiszen azok még a tervezési fázis előtt, mint fejlesztési lehetőségek, koncepcióként tűnhettek fel bennük. Az új élőhelyek térképezését követően elkészülnek a területek kezelési tervei, és esetleg az erre épülő új fejlesztési koncepciók. A tervdokumentációk elkészültét követően azok jogszabályi érvényesítése hosszabb időt vehet igénybe, de legkésőbb a következő alkalommal esedékes felülvizsgálatnál. A rehabilitált élőhelyek fenntartásánál törekedni kell a minimális beavatkozásokra, de általában csak azokon a helyeken szükséges beavatkozni, ahol a szukcessziós folyamatok lassítása a cél. Fontos feladat a vízkormányzó műtárgyak és a csatornák karbantartása is. A vizes élőhelyek árasztásánál figyelembe kell venni, hogy a februári jégolvadást követőn a nyári ludak megkezdik költésüket. A jó minőségű, jó vízellátottságú kotuszinttel rendelkező nádasokban az első költőfajként már március közepén megjelenik a fülemülesitke, mely a vízszinthez közel fészkel. Így február 15-től csak enyhe, március 15-től pedig minimális vízszintemelkedés engedhető meg, mert egyébként a már kialakult fészkek elöntésre kerülnek. Áprilistól már tömegesen jelennek meg a nádban költő madárfajok. A beruházást követően a vízjogi engedélyt is több esetben módosítani kell, mely tartalmazza a követendő vízkormányzást.

51

A vizes élőhelyek monitoring-rendszerei A monitorozás (monitoring) valamely objektum állapotára vonatkozó, időben megismételt, meghatározott eljárás szerinti adatgyűjtés. A monitorozás célja az, hogy a releváns állapotváltozók nyomon követése által értékelje az objektum állapotának változását egy előre meghatározott tartományban. A monitorozó rendszerek feladata, hogy jelezzék, ha egy vagy több állapotváltozó aktuálisan mért értéke eltér a várt tartománytól, vagy elérte a kitűzött értéket (Horváth & Szitár 2007). A természetvédelmi célú biodiverzitás monitorozás alapvetően két fontos területre terjed ki:  A védett populációk, közösségek, élőhelyek állapotának megismerése és nyomon követése  A természetvédelmi célú beavatkozások (pl. élőhelyi kezelések, adminisztratív védelmi intézkedések, fajvédelmi programok,…stb.) hatásának vizsgálata az adott populációk, közösségek, élőhelyek állapotára. A biodiverzitás monitorozás a vadonélő növény- és állatvilágot tanulmányozó egyre növekvő számú amatőr természetkedvelő, a természetvédelemben önkéntesként, hivatásosként dolgozó szakember, a múzeumokban, felsőoktatási intézményekben, kutatóintézetekben, egyesületekben, alapítványokban dolgozó kutatók számára a természeti értékek rendszeres felmérésének, nyilvántartásának és kutatásának olyan lehetőségét jelenti, amely fontos természetvédelmi és tudományos kérdések és problémák megoldásához nyújthat adatokat, információkat, valamint módot adhat e tevékenységek erkölcsi és anyagi megbecsülésére. A természeti értékek sokféleségéhez hasonló változatosság jellemzi a biodiverzitás monitorozás gyakorlatát nemzetközileg és itthon is a vizsgálati kérdések, alkalmazott módszerek, az eredmények és a megbecsültség területén is. (Szép et al. 2011). A védett populációk és közösségek megőrzése érdekében hozott intézkedések (pl. élőhelykezelések, fajvédelmi akciók, restauráció) hatásának monitorozása alapvető jelentőséggel bír a beavatkozások hatékonyságának ellenőrzéséhez, illetve a szükséges módosítások időbeni megtételéhez. Az élőhely rehabilitációk jelentős része érint védett természeti területet, így azokon gyakran történt már alapállapot felvételezés illetve van rendszeres biodiverzitás monitorozó tevékenység. A Magyarországon működő Nemzeti Biodiverzitás Monitorozó rendszerről az alábbi helyen lehet részletes információkat gyűjteni: http://www.termeszetvedelem.hu/nbmr.

52

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület is meghatározó országos lefedettségű monitoring tevékenységet folytat. http://mmemonitoring.hu/ Egy élőhelyfejlesztés a környező tájra intenzív hatást gyakorol, a célterületen és közvetlen környezetében megváltoznak az ökológiai adottságok. A létrejött új élőhelyek megváltoztatják, bővítik a növény- és állatvilág szerkezetét, és a beavatkozás új szukcessziós folyamatokat indít el. Ezen változások nyomon követéséhez, a fejlesztés gyakorlati erdményeinek méréséhez, a terület adottságaihoz alkalmazkodó monitoring rendszert kell létrehozni, vagy új elemekkel kell kibővíteni a már meglévő rendszert. A tervezésnél, amennyiben lehetőség nyílik rá, olyan műszaki elemeket van mód betervezni, melyek később segíthetik a monitoring tevékenység végrehajtását. A vizes élőhelyeken megfelelő csatornarendszer kialakítása segíthet a terület észrevétlen megközelítésében, az állatvilág zavarás nélküli megfigyelésében. A kotrási anyagból kilátó pontokat lehet létrehozni, melyeket oktatási, bemutatási célokra is fel lehet használni. A biodiverzitás monitoring költséges tevékenység, amit hosszú távon, megszakítás nélkül kell végezni. Természetesen jó lenne minden biotikus és abiotikus paramétert mérni, de figyelembe kell venni a várható emberi és pénzügyi forrásokat. A leggyakrabban az alábbi elemeket tartalmazza a biodiverzitás-monitorozás: Vízimadár monitoring: A területen költő állományok felvételezése, az egyes élőhely típusokra külön-külön. Optimális esetben ponttérképezést is el lehet végezni. Az átvonuló fajok mozgalmainak követésére a szinkronszámlálás módszerét lehet alkalmazni, mely minimális esetben is havi rendszerességű. A madármonitoring speciális esete a madárgyűrűzés, mely a mennyiségi adatokon kívül, az egyes madáregyedekről is nyújthat információt. Egyre több vízimadárfajra vannak színes gyűrűzési programok (pl. fekete gólya, kanalasgém, nagy kócsag, stb.), melyek jelentős mértékben segítik az adatgyjűtést a nagy távolságról leolvasható gyűrűknek köszönhetően. A vizes élőhelyek gyülekező helyei ezeknek a fajoknak, így észlelésükre érdemes külön protokollt kidolgozni. Hal monitoring: Évente 1-3 alkalommal, kijelölt 50 méteres transzszektekben, csónakról elektromos halászgép alkalmazásával végezhető. A monitoring helyek kijelölésénél figyelembe kell venni a terület vízjárást. Az elektromos halászgépet csak vizsgázott személy, kutatási engedély birtokában használhat! Kétéltű és hüllő monitoring: Jelenlét és egyedszám megállapítás vizuális kereséssel, egyedszám megállapítás napozó helyeken, egyedszám megállapítás élve fogó csapdákkal. Vidra monitoring: A vidra monitoring keretében vonalas transzektek mentén a vizuális észlelési adatok, és a megtalált életnyomok (lábnyom,

53

hullaték, stb.) kerülnek rögzítésre. A hullaték elemzésével a vidra táplálkozási szokására is fényt lehet deríteni. Gyakran kerülnek így elő olyan vízhez kötődő állatfajok maradványai, melyek a területen való létéről nem volt addig információ. Denevér monitoring: Új vizes élőhelyek kialakításával a területen megjelenhetnek vízhez kötődő denevér fajok is (pl. vizi denevér, tavi denevér). Monitorozásuk éjszakai életmódjuk és gyors reptük ellenére is megfelelő technikai felszereltséggel és kellő gyakorlattal könnyen elvégezhető. A denevérek nem hallható, ultraszónikus hangokat bocsátanak ki, mint egy szofisztikált radar. A hangok segítségével elkerülik az akadályokat és megtalálják a táplálékukat. A detektorok érzékelik a nem hallható ultraszónikus hangokat, és átkonvertálják 100 Hz és 12 KHz közötti, az emberi fül számára is hallható tartományba. Az denevérek által használt hangfrekvenciatartomány fajspecifikus, ezért alkalmas arra, hogy a sötétben repülő állatok faját meghatározzuk Élőhely/vegetáció térképezés: Az élőhelyfejlesztést követően el kell végezni az élőhely térképezését, melyhez jól fel lehet használni a földmérési adatokat. Az első évben jellemzőek lehetnek a növényzetmentes területek, melyek gyorsan kezdenek benövényesedni. Ha részleteiben akarjuk rögzíteni a változásokat, akkor az első években akár többször is megismételhető a felvételezés, később már 5 éves ismétlések is elengedőek. Az élőhelytérképesetleg vegetációtérkép-sorozatok elengedhetetlen feltételei annak, hogy több évtized múlva értékelni tudjuk a majdani állapotokhoz vezető folyamatokat. Ez az értékélés segít megérteni a természetes folyamatok működési elveit. A biodiverzitás monitorozásának elméletéről és gyakorlatáról Dr. Szép Tibor és szerzőtársai által jegyzett „Biodiverzitás monitorozás” c. főiskolai tankönyvből lehet tájékozódni, mely on-line hozzáférhető: http://www.nyf.hu/kornyezet/sites/www.nyf.hu.kornyezet/files/tamop/Biodiv erzitas_monitorozas.pdf A biodiverzitás monitorozásán kívül egy vizes élőhelyen elengedhetetlenül fontos a hidromorfológiai, a hidrológiai és a vízminőségi monitorozás is. Ennek megtervezése során a felszíni és a felszín alatti víz paramétereire általában egyaránt ki kell térni. Ezekben a vizsgálatokban a feladatok, valamint a leggyakrabban alkalmazott eszközök és módszerek a következőek: Felszíni vizek monitorozása Vízállás. Vízmérce telepítése és rendszeres leolvasása és/vagy vízszint-regisztráló automata berendezés telepítése – ez utóbbiak gyakran a vízhőmérséklet, pH, vezetőképesség mérésére is képesek, és az adatokat digitális formátumban tárolják. A modernebb berendezéseket távjelzővel is

54

el lehet látni. A monitoring beruházási költségeit megnöveli ugyan, de vannak olyan esetek, amikor nincs megfelelő személyzet a leolvasáshoz/adatkinyeréshez, és/vagy a megfigyelési pont nehezen elérhető helyen (pl. hullámtéren) található. Vízmérce és hagyományos észlelés esetén annak gyakoriságát a várható vízjárási helyzetekhez célszerű igazítani. Vízhozam. A folyóvízi élőhelyeken rendszeres vízhozammérést kell végezni, a vízszállító-képesség változásainak nyomon követésére. Nagy vízterekben javasolható a csónakra vagy távirányítható trimarán testre szerelt ADCP berendezés használata, de amennyiben ez nem lehetséges, más műszertípust kell választani (erősen benőtt medrekben indukciós elven működő sebességmérők, kis vízmélységek esetén forgószárnyas vízsebességmérők váltak be a legjobban). Hidromorfológia. A dinamikusan változó morfológiájú terülteken (pl. hullámtereken) 3-5 évente, a morfológiai változásoknak kevésbé kitett élőhelyeken (tavakban, mentett oldali holtágakban, stb) 5-10 évente javasolható részletes geodéziai föltárás, mederfölmérés. Ennek eszköze általában csónakra szerelt ultrahangos mélységmérő, a pozicionáláshoz GPS vevőt, vagy – pl. erősen beárnyékolt helyen – parti mérőállomást (pl. Geodimeter) lehet használni. A folyóvízi élőhelyeken (pl. mellékág) indokolt a rendszeres hordalék-mintavétel és a mederanyag vizsgálata, melyeket a hidrológiai eseményekhez (árhullámokhoz) kell igazítani. Vízminőség. A vízminőség monitorozásának minimálisan a pH, vezetőképesség, oldott oxigén, algaszám, α-klorofill, valamint a tápanyagforgalom paramétereinek mérésére kell kiterjednie. A vízhőfokot minden esetben rögzíteni kell. Amennyiben az élőhely jellegéből adódóan indokolt, más vízminőségi jellemzők rendszeres mérése is szükségessé válhat. Napjainkban kombináltan alkalmazható a helyszíni szondák használata, valamint a mintavétel és laboratóriumi feldolgozás. Felszín alatti vizek monitorozása. Egyes speciális esetektől eltekintve az élőhely-rekonstrukciók kapcsán elegendő adatot szolgáltat a talajvízszint-észlelő kutak telepítése és ezekben a vízállás (vízhőfok, alapvető vízminőségi paraméterek) észlelése. A talajvízkutakba a felszíni vízállás észlelésnél leírthakoz hasonlóan vízszintregisztráló automata berendezés telepíthető, mely távjelzővel is ellátható. A talajvízkutak helyét a terület hidrogeológiai adottságait figyelembe véve kell kijelölni.

55

Monitoring adatok értékelése és feldolgozása Adatbázis A biotikai monitoring adatok gyűjtése, azok rögzítése ma már korszerű térinformatika rendszerekben történik, ami lehetővé teszi az összes rendelkezésünkre álló információ térbeni összevetését, elemzését, a vizsgált folyamatok modellezését. A térinformatikai adatbázisok létrehozására számtalan technikai lehetőség van a nyílt forráskódú szoftverektől, a célorientált üzleti alkalmazásokig (QuantumGis, ArcGis). A környezet kialakításánál érdemes figyelembe venni a szoftverkörnyezet lehetőségeit a terepi adatgyűjtésre. Napjainkban még nem jellemző, de a közeljövőben a térinformatikai alapú adatbázisok is „felhőkben” fognak tárolódni. Magyarországon több átfogó biotikai adatbázis is létezik. Többek között ilyen az állami természetvédelem által fenntartott Természetvédelmi Információ Rendszer (TIR), illetve a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központjának adatbázisai. Az adatgyűjtés szervezésénél, adatok tárolásánál mindenképp érdemes figyelembe venni, hogy a későbbiek során az adatgyűjtő szolgáltathat adatokat az országos nagy környezeti adatbázisok részére, így azokkal legalább elviekben megegyező adatstruktúra később csökkenheti a konvertálásokból adódó adatvesztés mennyiségét. A nemzeti park igazgatóságok által szervezett adatgyűjtések a Nemzeti Biodiverzitás Monitorozó Rendszer, és a TIR adatgyűjtési protokoljai alapján kerülnek meghatározásra. Trendek figyelése és értékelése A trend-monitorozás az élővilág egységei (populációk, életközösségek, élőhely komplexek) állapotának, viselkedésének természetes vagy természetközeli állapotban történő nyomon követése. Célja a vizsgált objektumok természetes fluktuációnak, életciklusának, trendszerű változásának rögzítése, viszonyítás alapot adva a természetestől eltérő viselkedések felismeréséhez, értelmezéséhez. A hipotézistesztelő monitorozás (vagy hatásmonitorozás) adott környezeti tényezőnek vagy emberi beavatkozásnak az élővilág viselkedésére gyakorolt hatását, a prognosztizált változás bekövetkezését kíséri figyelemmel. A trend-monitorozás során az élő rendszerekben bekövetkezett spontán változásokat (trendeket, fluktuációkat) követjük nyomon, azt viszont legtöbbször nem tudhatjuk teljes bizonyossággal, hogy a tapasztalt változást pontosan mi váltotta ki. Bár lehetnek egyértelmű esetek is, azonban a trend monitorozás során különböző erejű feltevéseket tehetünk a tapasztalt változások okait illetően, hisz végesek a lehetőségeink a változásokat kiváltó feltételezett és sok esetben nem ismert hatások mérésére. Korlátai ellenére

56

ugyanakkor a trendmonitorozásnak kitüntetett szerepe van abban, hogy a vizsgált élőlénycsoportok kedvezőtlen/kedvező változásairól tudomást szerezhessünk, összehasonlíthassuk azokat a más területeken és időszakokban nyert információkkal, megállapíthassuk és rangsoroljuk azokat az élőlénycsoportokat, területeket, vizsgálandó folyamatokat és hatásokat, amelyek további intenzív vizsgálata szükséges az okok pontos feltárásához és a hatékony védelmi intézkedések kidolgozásához. A biodiverzitás monitorozásban a trend-monitorozásnak van a legnagyobb hagyománya, a monitorozó munkák jelentős része e kategóriába sorolható. Modellek alkalmazása Napjainkban a hidrológia, hidraulika, a hidromorfológia és az élővilág folyamatainak modellezésére egyaránt rendelkezésre állnak matematikai modellek alapján kidolgozott felhasználóbarát számítógépes alkalmazások, melyek kellő mennyiségű és minőségű, adatbázis-szemlélettel gyűjtött adat rendelkezésre állása esetén a mérnökök és ökológusok számára lehetőséget biztosítanak arra, hogy egy-egy beavatkozás hatásait a jövőre nézve előrejelezzék, vagy új, koncepcionális vagy tervezési fázisban lévő beavatkozások eredményét megbecsüljék. Ezek ismertetésére a könyvben részletesen nem térünk ki.

57

Esettanulmányok Élőhely-rekonstrukciók a Duna-Dráva Nemzeti Park Duna-menti területein

A Duna helyszínrajza 1902-ben (részlet Duna helyszínrajza napjainkban a Szekszárd – Bátai ármentesítő és belvíz szabályzó társulat árvízvédelmi térképéből)

58

A

Vén-Duna

–

Cserta

–

Nyéki-Holt-Duna

vízrendszer

természetvédelmi célú vízforgalmi rehabilitációja

Megvalósítás: 1998–2004 Projektterület megnevezése, kiterjedése (hatásterülete): A Duna-Dráva Nemzeti Park Gemenci Tájegysége, Baja községhatár Projektgazda: Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Projekt összefoglalása A Duna-Dráva nemzeti Park Duna-menti területein megtervezett és végrehajtott legelső rekonstrukciós projekt több szempontból is példaértékű. A Vén-Duna – Cserta – Nyéki-Holt-Duna vízrendszer rekonstrukcióját rendkívül részletes előzetes fölmérés-sorozat és két nagy tanulmány előzte meg, valamint fizikai, kémiai és biológiai jellemzőkre egyaránt kiterjedő (de sajnos nem folyamatos) monitoring-tevékenység, utófelmérés és korrekció kísérte. A beavatkozások megtervezésénél és kivitelezésénél szerzett (néha negatív) tapasztalatok a hullámtéri élőhely-rendszerek helyreállítása során mintául szolgálhatnak. A projekt előzményei A Duna-Dráva Nemzeti Park Gemenci területe az egyik legnagyobb összefüggő ártéri terület Európában. Hossza 33 km a Duna mentén, területe 180 km2. Az erdőgazdálkodók és a természetvédelmi szakemberek egy relatív kiszáradási folyamat ökológiai következményeit észlelték a területen. A hidrológiai adatok számszerű értékelése szerint ezek a folyamatok kétségtelenül visszavezethetők a folyamatos vízszintcsökkenésre, amely a folyószabályozási munkák okozta medermélyülés következménye. A kiszáradási folyamat, amely a 20. században 1,5 m-es nagyságrendű vízszintcsökkenést okozott, együtt jár a teljes vizes élőhely diverzitásának csökkenésével. A Vén-Duna a Duna 19. századi szabályozása során született mellékág. A bajai Duna-híd fölött, a jobbparton található az 1480,8 és 1483,5 fkmek között. A Koppány-szigetet öleli körbe három oldalról. 1897-1898. között készült el a koppányi átmetszés. Az átvágás vezérárka 25 m fenékszélességű volt, amely néhány év alatt 210-300 m szélességűre fejlődött és a mellékág rohamosan feliszapolódott. A koppányi átmetszés a tervezettnél lassabban fejlődött, ezért a jeges árvizek veszélyének elhárítása érdekében a Vén-Duna mellékágat 1910-ben elzárták. Ezzel az átmetszés fejlődésének gyorsítása megtörtént, de a mellékág feliszapolódása is fokozottá vált. A mellékág kitorkolló szelvénye alatt és felett a főmederben sarkantyúk épültek, melyek a

59

torkolat feliszapolódását, feltöltődését eredményezték. A keresztgát hatására természetesen a betorkolló mellékág-szakasz is feltöltődött. A Vén-Dunához közvetlenül csatlakozik a szabályozások előtt természetes úton lefűződött Cserta-Duna. A Cserta-Dunát két részre osztja az 1+070 szelvényben az erdészeti betonút töltése, amelynek koronaszintje kb. 830 cm bajai vízállás szintű. Az áttöltésbe 2 db 100 cm átmérőjű csőáteresz volt beépítve, amelynek küszöbszintje (84,75 mBf) meghatározta a meder feliszapolódási szintjét. (Ennek átépítése nem a tárgyalt projekt keretében, hanem csak sokkal később, 2013-ban valósult meg. A beépített nagy átmérőjű békaszáj-szelvényű áteresz mára már nem képez jelentős vízforgalmi akadályt.) A Cserta-Duna 2+015 szelvényében, annak jobbpartjából ágazik ki a Sárkány-fok. Mintegy 1500 m hosszúságú medre kezdetben 3,0-3,5 m mélységű, 84,50-84,80 mBf fenékszintű, 15-20 m szélességű, jól kifejlett csészeszelvény. A vasúti és közúti híd alatt a meder mélysége 1,5-2,0 m-re csökken és kiszélesedik. Két jelentős áttöltés volt a mederben, a 0+740 és az 1+013 m szelvényben, melyek a hídépítés utáni helytelen tereprendezésből, illetve útkeresztezésből származtak. Így a meder víz általi átjárhatósága a 86,50 m Bf. szinten (550 cm-es bajai vízállás) kezdődött. A Cserta-Duna a Sárkányfokon keresztül biztosítja a Nyéki-Holt-Duna vízellátását északi irányból. A Sárkány-foknak a Nyéki-Holt-Duna felőli vége széles, kis mélységű, náddal teljesen benőtt volt. A Nyéki-Holt-Duna kezdetben K-Ny-i, majd D-i irányba forduló, kb. 2300 m hosszúságú, közel negyedkör alakú, felső végén kettéágazó, jelentősen feliszapolódott holtág. Fenékszintje 84,30 m Bf. körüli, partvonalai nem határozottak, 86,00-86,50-87,00 m Bf. szintű rétek és nádasok övezik. A Nyéki-Holt-Duna a folyó természetes evolúciója során az 1700-as években fűződött le. Vízjárásának kedvezőtlen alakulását nemcsak a folyó szabályozásából eredő vízszintcsökkenés, hanem a csatlakozó, a vízellátását biztosító medreken, illetve fokokon történt átgondolatlan mesterséges beavatkozások is okozták. A Nyéki-Holt-Duna déli, alsó végéből kiindulva kb. 1500 m hosszon a 85,50-85,00 m Bf. szintek között kis lejtéssel halad a Duna főmedre felé a Címer-fok és ahhoz az 1471,8 fkm szelvényben csatlakozik. Mélysége kezdetben 1,0-1,5 m, majd 3,0-3,5 m-re nő. Közvetlenül a Nyéki-Duna alatt kettős, NA 800 mm átmérőjű, 85,50 mBf küszöbszintű csőáteresz és az ezt kiváltó útáttöltés épült a fokban. Az úttöltés koronaszintje 85,80 mBf volt. Ez a szint a bajai vízmérce 510 cm-es vízállásának felel meg, tehát ennél a vízállásnál kezdődött a Nyéki-Duna feltöltődése alulról és később a már említett 550 cm-nél indult meg felülről, a Sárkány-fokon keresztül is. Az 1+180 szelvényben ismét út keresztezi a medret, 2 db NA 1800 mm átmérőjű, 10 m hosszúságú, 84,70 mBf küszöbszintű csőáteresz felett.

60

Az 1990-es években számos kutatás történt abból a célból, hogy meghatározza egy ilyen beavatkozás módját, irányát. Ezek részben a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Központ Rt.(VITUKI Rt.) és a Rijkswaterstaat, Institute for Inland Water Management and Waste Water Treatment - Hollandia, (RIZA) részben az Eötvös József Főiskola Műszaki Fakultás, Baja (EJF MF), a BME Vízgazdálkodási Tanszéke, illetve az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság, Baja (ADUVIZIG) által készültek, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, valamint több külföldi és hazai főiskola és egyetem közreműködésével. Végeredményként elkészült egy átfogó analízis, mely a vízrendszer koncentrált vizsgálatán alapul. 1989. Holland - Magyar Vízügyi Közös Bizottság szemináriumán a Gemenci Tájvédelmi Körzet a nemzetközi érdeklődés középpontjába került. 1992. A Cousteau Csoport támogatásával a Főiskola elindította a Gemenci Tájvédelmi Körzet részleges hidrológiai, vízminőségi feltárási munkáit. 1992–1993. A RIZA, Delft Hidraulics és a VITUKI "A Gemenci hullámtér rehabilitációja" címmel döntéselőkészítő tanulmányt készített a revitalizációs alternatívákról. 1993. A döntés előkészítő tanulmány alapján, a Főiskola az ADUVIZIG-gel és a Természetvédelmi Kirendeltséggel közösen megvalósíthatósági tanulmányt készített a "A Vén-Duna és a Nyéki-Holt-Duna vízforgalmának természetvédelmi rekonstrukciója" címmel. Ugyanekkor az ADUVIZIG az érintett folyószakasz áramlási viszonyainak vizsgálatára fizikai modellezést készíttetett. 1995. A Főiskola kutatási együttműködési megállapodást kötött a Wageningeni Agrártudományi Egyetemmel a mintaterület hidrológiai monitoring rendszerre, amelyet 1 évi üzemeltetett. A monitoring a Nyéki-HoltDuna és környezetének vízforgalmi megfigyelését tartalmazta. 1995. Az ADUVIZIG megkezdte a „A Vén-Duna és a Nyéki-Holt-Duna vízforgalmának természetvédelmi rekonstrukciója” című megvalósíthatósági tanulmány és a folyóhidraulikai kisminta kísérletek alapján az érintett folyószakasz szabályozási műveinek átépítését. 1997-ben az ADUVIZIG pályázatból megteremtette a megvalósíthatósághoz szükséges anyagi alapokat. A nem teljes költségfedezetből elkészült a Megvalósíthatósági tanulmányban foglalt művek kiviteli terve, a megvalósíthatósághoz a környezeti hatásvizsgálat. A monitoring rendszer költségfedezete nem állt rendelkezésre. 1998-ban a munkálatok a Vén-Duna mederelzáró kőgátjának nyitásával, a feliszapolódott meder kotrásával, a Nyéki-Holt-Duna vízszabályozó műtárgyainak megépítésével és fok tisztításokkal folytatódott.

61

1991–1997. között a Főiskola 12 alkalommal szervezett nemzetközi hidroökológiai terepgyakorlatot a Gemenci Tájvédelmi Körzet (később Duna-Dráva Nemzeti Park) egyes területrészeinek feltárására. 1998–2002. között a RIZA finanszírozásában a VITUKI és a Főiskola monitorig rendszert üzemeltetett a Vén-Dunán. 2000. Környezetvédelmi Alap Célelőirányzati (KAC) pályázatot nyújtott be a DDNP a monitorig rendszer üzemeltetésére és további kiegészítő beavatkozásokra. 2002. A KAC pályázati pénzek megnyílnak, a munkálatok megindulnak. 1992-ben a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium és a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium holland és magyar intézeteket (RIZA, Delft Hidraulics VITUKI) bízta meg a Gemenci hullámtér revitalizációs lehetőségeinek vizsgálatával. A vizsgálat eredményeit az összefoglaló, "A Gemenci hullámtér rehabilitációja" című tanulmány megállapításai alapján ismertetjük. A tanulmány a terület természetvédelmi célú vízgazdálkodására koncentrált, de figyelembe vette a területen folyó egyéb gazdálkodási érdekeket (erdészet, vadászat, halászat, üdülés). A tanulmány 4 alternatívát fogalmazott meg, amelyeket részletesen vizsgált és értékelt különböző szempontok szerint. Végkövetkeztetésében nem jelölt meg javaslattétellel egyetlen változat sem, a döntéshozókra bízta a választás lehetőségét, amelyhez az objektivitásra törekedő értékelés jó támpontot adott. A tanulmányban megfogalmazott alternatívák tükrözik a területen dolgozó és a készítésben részvevő magyar szakemberek véleményét is.

62

A beavatkozási stratégiák vázlata Az I. változat a meglevő holt- és mellékágak kotrását irányozta elő. Az elemzés eredményei azt mutatták, hogy a Vén-Duna, a Móric-Duna és a Kádár-Duna (I/c, I/d és I/e változatok) esetében az ökológiai rehabilitáció elfogadható áron elvégezhető. A Grébeci-Duna fejlesztése (I/a változat) nagyon nagy mennyiségű kotrást igényelne, ami ezért meglehetősen költséges. A Rezéti-Duna (I/b változat) morfológiai viszonyai miatt még nagy mennyiségű kotrás sem segítene számottevően a mellékág ökológiai helyzetén. A II. változat egy hosszabb, részben mesterséges mellékág kialakítását irányozta elő. A II/a változat a Grébeci-Duna, a Rezéti-Duna, a Cserta-Duna és a Nyéki-Holt-Duna vonalát használta fel, míg a II/b változat az ennél rövidebb Vén-Duna, Cserta-Duna és Nyéki-Holt-Duna nyomvonalat követte. Ugyan a II/a változat esetén a kezdeti kotrási költség viszonylag magas, a beruházás hatékonysága kedvező, a változat hossza és alacsony fenntartási kotrás igénye miatt. Összességében ez ígéretes alternatívának tűnt. A rövidebb II/b változat némi ökológiai javulást ígért. A II/b. változat esetén kisebb induló, de nagyobb fenntartási költséggel kell számolnunk, mert ez esetben a nagyobb átáramló vízhozam nagyobb hordalékmennyiséget szállít az új mellékágba, ahol az fokozott feliszapolódáshoz vezet. A II. változat beruházási költségeit erősen megnövelik a bajai hullámtéri híd alatti átvezetés építési költségei.

63

A III. változat némileg eltérő alapgondolattal igyekszik javítani a hullámtér vízellátásán. Míg az I. és a II. változat áramló víztér létrehozásával próbál javítani a hullámtéren levő árterek vízminőségén és bővíteni a vízi élőhelyek számát, addig a II. változat egy nedves, mocsaras területet hoz létre és ezen keresztül táplálja a hullámtér alatti talajvizet. Ehhez a Sió vizét használja fel azon időszakaszban, amikor az a Balaton vízfeleslegét vezeti a Dunába. Ismét két alváltozat jöhet szóba. A III/a változat szerint a Sió folyót felduzzasztják, a vizet 10-15 napig tározzák, melyből a gemenci ártér északi részét gravitációs úton látják el vízzel. A III/b alváltozat szerint úszó szivatytyúállás segítségével emelnék a töltéseken át a Sió vizét az ártérre. A két megoldási változat költségei meglehetősen eltérőek. A III/a változat jelentős beruházással indul, a fenntartási költségek viszont alacsonyabbak. A III/b változat kezdetben nem igényel beruházást, mivel a szivattyúállások a vízügyi szolgálattól kölcsön vehetők. Másrészt azonban maga a szivattyúzás költséges és majd minden évben szükséges lett volna. Az egyes változatoknak a főág és a mellékágak hidrológiájára és morfológiájára valamint a mellékágak vízminőségét befolyásoló egyes hidrometriai jellemzőkre gyakorolt hatásait egydimenziós modell segítségével elemezték. Egyik beavatkozási változat sem vetített előre folyószabályozási problémát, mint az árvízi biztonság csökkenése, jégtorlaszképződés vagy hajózási nehézségek. A vízminőség várható javulása változatrólváltozatra módosul. Az erdészetre gyakorolt hatás, amit a térinformatikai rendszer segítségével határoztak meg, csekély. A halászat körülményei minden változat esetében javulnak csakúgy, mint a rekreációs lehetőségek. Mind a műszaki, mind a pénzügyi lehetőségek amellett szóltak, hogy egy több lépésben megvalósítható változat kerüljön kivitelezésre, mert ekkor a beavatkozások hatása nyomon követhető és lehetőség van a menetközben keletkező tapasztalatok hasznosítására, a szükséges korrekciók elvégzésére. Ennek alapján az I. és a II/a változat kombinációjából adódó változatot preferálták a területen dolgozó szakemberek. Ezért 1993-tól az Eötvös József Főiskola Műszaki Fakultás, Baja, a BME Vízgazdálkodási Tanszéke, illetve az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság, Baja, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, valamint több külföldi és hazai főiskola és egyetem közreműködésével megindult a terület feltárása, az egyes vízrendszerek revitalizációjának kidolgozása. 1994-ben elkészült a Vén-Duna – CsertaDuna – Sárkány-fok – Nyéki-Holt-Duna – Címer-fok vízrendszerének revitalizációs megvalósíthatósági tanulmánya. A tanulmányra alapozva 1997-ben elkészültek a rekonstrukció kiviteli tervei és elindultak a kivitelezési munkálatok. A Vén-Duna kotrási munkálatai és a medret elzáró keresztgát megnyitása 1998 nyarán elkészült, a NyékiHolt-Duna vízforgalmának természetvédelmi szabályozása 1999. év végére befejeződött.

64

Az ADUVIZIG a Vén-Duna felvízi, mesterségesen elzárt, homorú parti torkolatának megnyitására részletes hidraulikai kisminta kísérleteket végeztetett, amelynek eredményei azt mutatták, hogy az elképzelések megvalósíthatók. A kisminta kísérletek igazolták, hogy holtág megnyitása után, néhány folyószabályozási mű minimális módosításával a hajózás biztonságának teljes értékű fenntartása mellett a mellékág rekonstrukciója megvalósítható. A Vén-Duna és a Nyéki-Holt-Duna revitalizációja A vízforgalom javítása a beavatkozások két fő irányát jelentette. Egyrészt a bevezető medrek (Sárkány-fok, Címer-fok) vízszállító képességének helyreállítását, másrészt vízvisszatartó műtárgyak építését. A műszaki megoldás fő részei:  a Sárkány-fok és Címer -fok vízszállító képességének javítása, korlátozott mederbővítéssel;  azonos szintű vízvisszatartó fix küszöbök, fenékgátak beépítése a korábban javasolt szelvényekbe, az átjárást is biztosító koronaszélességgel és burkolattal.

65

1. folyószabályozási mű (sarkantyú) építése; 2. a Vén-Duna felső szakaszának kotrása; 3. a Vén-Duna mederelzáró kőgátjának megbontása; 4. a VénDuna alsó torkolatának kotrása; 5. vízvisszatartó fenékküszöb építése a Cserta-Dunában; 6. a Sárkány-fok kotrása; 7. vízvisszatartó/vízbeeresztő műtárgy (zsilipes köszöb) építése a Sárkány-fokban; 8. vízvisszatartó fenékküszöb építése a Címer-fokban; 9. a Címer-fok kotrása A kivitelezett munkálatok

66

Eredmények A Vén-Duna megnyitás előtti küszöbszintje: 84.20 mBf. A megnyitás után a kőgát küszöbszintje 81,95 mBf, ez alacsonyabb, mint a meder küszöbszintje, amely kb 82,60 mBf a sziget melletti jobb oldalágban (160 cm bajai vízállás). A bal oldalágban a küszöbszint 83,00-83,10 mBf. A mellékág vízellátottsága lényegesen megjavult, a vízsebességek is jelentősen nőttek. A megnyitás következtében általános tapasztalat a partok enyhe emelkedése, a mederfenék mélyülése, azaz a meder lassan szűkül, a kőgát feletti szakaszon medermélyülés tapasztalható meglévő üstökben. A Cserta-Duna, Nyéki-Holt-Duna vízrendszerben elkészültek a tervezett műtárgyak. Cserta-Duna vízvisszatartó fenékküszöb A gáttest magassága kivitelezési hibából adódóan megépítésekor jelentősen (+0,5 + 0,7 m) meghaladta a tervezési értéket, ezért a Cserta-Duna meder és a Nyéki-Holt-Duna vízzel való feltöltődésének akadálya volt. A mű visszabontása és vízzáró betonmaggal való kiegészítése 2001-ben megvalósult. Sárkány-fok közúti, vasúti híd keresztezési szakasza A kotrással létrehozott meder fenékvonala 85,00 – 85,60 m Bf. szintek között változó, fenékszélessége 2 m körüli, jellemzően trapézszelvény, rézsűi 1:2 hajlásúak. A hídpillérek között, mintegy 30 m hosszon a partokra felnyúlóan összefüggő kőterítést kapott. Alatta további 40 méteren a rézsűkre is kiterjedő, részben iszappal takart kőszórásos medervédelem található, amelyet földmeder követ. A szakasz jellegzetes pontja a 0+770 szelvényben kialakított 8 m szélességű mederátjáró gázló. A lejáratok meredeksége (átlagosan 1:5 rézsűhajlás) és a teherbíró burkolat hiánya miatt az átjárót 85,50 m Bf. szintig földdel feltöltötték. A keresztezési szakasz tervtől eltérő (jellemzően + 0,35 + 0,5 m) fenékszintje a mértékadó árhullám tartományában a Sárkány-fok vízszállításának és ezzel a Nyéki-Holt-Duna vízzel való feltöltődésének korlátozó tényezője volt. Ezért ezen a szakaszon is szükség volt a kivitelezést követően módosító beavatkozásra. Sárkány-fok fenékküszöb A Nyéki-Holt-Duna feltöltés utáni É-i irányú visszaürülését megakadályozó műtárgy. Fontosságát az előtanulmányok készítése és a tervezés során is számos szakmai vita bizonyította. A kialakult és általánosan elfogadott álláspont szerint az előtanulmányok járművekkel is átjárható szélességű és teherbírású fenékküszöböt javasoltak 86,20 m Bf koronaszinttel, 8 m koro-

67

naszélességgel és 1:10 rézsűhajlással. A kiviteli tervezés során lefolytatott egyeztetéseken felmerült javaslat szerint az átfolyást a tervezett fok fenékszintjén (85,00 mBf) volt célszerű megvalósítani, a Nyéki-Holt-Duna aktuális vízszintjét meghaladó, de a küszöb javasolt koronaszintjét el nem érő árhullámok vizének bevezetése érdekében. A terv a fenékküszöb tekintetében az előtanulmányokban foglalt méreteteket tartalmazta, továbbá a fenékküszöbbe építendő 2 db  60 cm átmérőjű, 85,00 m Bf. küszöbszintű, csavarorsós mozgatású, acéllemez tiltós csőátereszt írt elő. A csőátereszek HÓD csőből és kiegészítő elemekből készültek. Az elkészült műtárgy koronaszintje 86,60 – 86,80 m Bf magasságú volt, koronaszélessége az aknák mellet 7,5 m, összesen 11 métert meghaladó. A fenékküszöböt két oldalán 10-10 méter elő –és utóburkolat követi, melynek kialakítása a gáttesthez hasonlóan szórt zúzottkő. A gáttestbe 2 db  60 cm átmérőjű, HÓD csőből és elemekből készült 85,45 – 85,60 m Bf. küszöbszintű tiltós csőáteresz került beépítésre, a Nyéki-Holt-Duna felé emelkedően. Az aknák és elzáró szerkezetek a Cserta-Duna felőli oldalon helyezkedtek el, ami az üzemszerű Nyéki oldali felvízszintet és víztartást feltételezve fordított elhelyezés. További kivitelezési hiba volt, hogy az elemek illesztési vonalain cementhabarcs kitöltés nem volt, az aknákban az illesztési hézagok mögött jelentős kiüregelődés jött létre, és kavics mosódott be az ágyazati anyagból. Ez a gáttestben a műtárgy mellet kialakult vízmozgásra utalt. Az (árvízi helyzetben időnként víz alá kerülő) elzáró szerkezet védő, alapozó festése hiányos volt, ezért a tábla erősen korrodálódott. A tiltó vízzárása nem volt megfelelő. A tiltók csavarorsós mozgató szerkezetei a műtárgy felett átsodródó uszadék számára akadályt jelentettek, valamint a fennakadó és felrakódó nagy méretű rönkök a csavarorsót tartó keret deformálódását okozhatják. A műtárgyban halrácsok kerültek elhelyezésre, de mivel a beavatkozások célkitűzéseinek megfelelően a halak mozgását biztosítani szükséges, a halrács elhelyezése ebből következően indokolatlan volt. A műtárgy tervezési értéket jelentősen meghaladó (+0,4 +0,6 m) koronaszinttel épült, így a Nyéki-Holt-Duna mértékadó árhullámmal való feltöltése szempontjából korlátozó tényezőnek számított. A műtárgyat a korrekciós munkálatok során két alkalommal (!!) teljesen át kellett építeni, míg végül a tervezettnek megfelelő kialakítást elnyerte. A műtárgyat követő fokmeder tisztító kotrását a kiviteli terv tartalmazta. A kotrást azonban csak évekkel később végezték el.

68

Címer-fok fenékküszöb A fok 0+016 méter szelvényébe a Sárkány-fokival azonos funkciójú, méretű és jelentőségű műtárgy terve készült. Tekintettel a Duna főmeder lejtéséből következő mintegy 50 cm-rel alacsonyabban lefutó mértékadó árhullámra, valamint a magasabb hordaléktartalomból adódó káros hatások csökkentésére, a műtárgyba csőáteresz sem az előkészítés, sem a kiviteli tervezés időszakában nem került. A fenékküszöb funkciója a Sárkány-fok felől feltöltődött tómeder vízszintjének megtartása a tervezett 86,20 mBf koronaszinttel, valamint erdészeti üzemi járművek áthaladásának biztosítása. A fenékküszöb megépítés utáni koronaszintje 86,50 – 86,60 mBf, koronaszélessége 6,0 m, rézsűi 1:2, 1:3 hajlásúak voltak. Keresztirányú metszete a partokba simuló vezetésű. Mindkét oldalán 5-5 m hosszban, elő– és utófenékkel rendelkezik. A Nyéki-Holt-Duna felőli oldalon a fokmeder fenékszintje 85,95 mBf. A műtárgy, az utófenék és egy oldalon a csatlakozó útpálya felülete 7 m hosszon szórt zúzottkő borítású. A fenékküszöb tervezési értéket meghaladó (+0,3 +0,4 m) koronaszintje a Nyéki-Holt-Duna mértékadó árhullámmal való feltöltésében betöltött csekély szerepe miatt nem korlátozó tényező. Az utófelmérést követően elkészült a küszöb vízzárását biztosító beton mag, és a koronaszint tervezett értékre való módosítása. Monitoring Már a beavatkozások előtt megindult a környezet állapotát feltáró és leíró adatok gyűjtése. Az adatgyűjtéseket nagymértékben korlátozta a rendelkezésre álló anyagi források szűkössége. A munkálatok közül kiemelhető a Vén-Duna mederrész vízforgalmi rekonstrukció eredményeinek nyomon követésére a holland Vízügyi Minisztérium, a RIZA és a VITUKI Rt. között 1997- 2000 évekre szóló együttműködési szerződés, melyhez kapcsolódva alvállalkozóként az EJF MF végezte el a mederrész topográfiai, hidrológiai és hidraulikai monitoring munkálatait. Az 1998-2000. évi monitoring első tapasztalatai alapján kiegészítő munkák kerültek megtervezésre és kivitelezésre. A későbbiekben 2002. őszétől 2004 tavaszáig folyt szervezett monitoring tevékenység a vízrendszerben. Ezt követően szórványos, csak egyes elemekre kiterjedő mintavételezések és utófelmérések történtek.

69

Megnevezés

Üzemeltető - tulajdo- Észlelés időtartama nos Vízhozammérések a EJF Műszaki Fakultás 1995, 1998, 1999, 2000, Vén-Dunán 2002, 2003, 2004 EJF MKK VVI 2013 ADUVIZIG 2013 Lebegtetett hordalék EJF Műszaki Fakultás 1999, 2000 koncentráció meghatározás Vén-Duna Lebegtetett hordalék EJF MKK VVI 2013 koncentráció és szemeloszlás - Vén-Duna Vén-Duna mederfelvé- ADUVIZIG Mélységvonalas tel helyszínrajz 1977. EJF Műszaki Fakultás Az elzárás megnyitása előtt és után 1998, 1999, 2000 EJF MKK VVI 2010, 2013 Vén-Duna mederanyag- EJF Műszaki Fakultás Az elzárás megnyitása mintavétel, előtt és után 1998, 1999, szemeloszlás 2000 meghatározása EJF MKK VVI 2013 Vízkémia ADUKÖFE (Schmidt 1990-es évek Antal) Makrozoobenton VITUKI (Dr. Csányi 1997-2000 Béla) Halak VITUKI (Dr. Csányi 1997-2000 Béla) Rotatoria és Crustacea- Gulyás Pál 1997-2000 közösségek Fitoplankton Németh József 1997-2000 Kétéltű- és hüllőfauna EJF / Palustris Bt. 2002-2004 Madárfauna EJF / Palustris Bt. 2002-2004 Nyéki Holt-Duna EJF Műszaki Fakultás 1995–1996, 2002-2003 vízállás Cserta-Duna vízállás EJF Műszaki Fakultás 1995–1996, 2002-2003 Talajvízállások EJF Műszaki Fakultás 1995–1996, 2002-2003 (talajvízkutak) A Vén-Duna – Cserta – Nyéki-Holt-Duna rendszer monitorozása

70

A Fekete-tenger tápanyagterhelésének csökkentése DDNP komponens "GEF # TF 051 289" Megvalósítás: 2009-2011 Projektterület megnevezése, kiterjedése: Duna-Dráva Nemzeti Park Gemenci és Béda-Karapancsai tájegysége - kb. 190 km2 Projektgazda: Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság Projekt összefoglalása A közel 6,5 milliárd forint összköltség beruházást a Világbank, a Globális Környezetvédelmi Alap (GEF), Budapest Főváros Önkormányzata valamint a Környezetvédelmi Minisztérium finanszírozta. A projekt két fejlesztést támogatott. Egyrészt kiépítésre került a tápanyag-eltávolítási fokozat az Észak-Pesti Szennyvíztisztító Telepen, ami lehetővé teszi a szennyvízben található nitrogén és foszfor eltávolítását. Másrészt Gemenc és BédaKarapancsa vizes élőhelyeinek összesen mintegy 3,5 millió dollár értékű rehabilitációjával javult a térség vízellátása, nőtt a terület nitrogén és foszformegkötő képessége. A program végső célja a Duna, és a folyón keresztül a Fekete-tenger tisztítása, ugyanis a „jól működő" árterek becslések szerint évente mintegy 200 tonna nitrogén és 28 tonna szerves eredetű tápanyag megkötésére képesek. A projekt egyben a DDNPI Duna-menti területeinek komplex vizes élőhely-rekonstrukciója is, hiszen a terület kb. 70%-án érezhetőek lesznek vízforgalmat elősegítő hatásai.

71

A projekt előzményei A magyarországi alsó Duna-szakasz szabályozása (1560-1433 fkm) a 19. és a 20. század fordulójára fejeződött be. A kanyarulatok átmetszése, a meder stabilizálása és az árvízvédelmi fővonalak megépítése után a hullámtéri területhasználat a helyi közösségek ártéri gazdálkodási formáiból átalakult (Andrásfalvy 1975). Mára szinte kizárólag nagyüzemi erdő- és vadgazdálkodás folyik a területen. A Siótorok és Báta közötti hullámteret kitüntetett természetvédelmi szerepe miatt 1977-ben védetté nyilvánították (Gemenci Tájvédelmi Körzet, később a Duna-Dráva Nemzeti Park része lett). A terület természetvédelmi feltárása a holland-magyar vízügyi együttműködés keretében 1989-ben indult, azzal a céllal is, hogy az itt tapasztaltak mintául szolgáljanak a hollandiai Rajna-menti ártéri revitalizációs munkákhoz. Az 1990-es évek elején az erdészek jelzései alapján több jel utalt arra, hogy a hullámtér szárazodik. A vízállások matematikai statisztikai vizsgálata (Kalocsa & Zsuffa 1997) alapján megállapításra került, hogy a szárazodás oka a folyó medrének a kis- és középvízi szabályozás hatására történő bevágódása, beágyazódása. Emiatt csökkent az árvízi elöntések gyakorisága és tartóssága. Ezt a problémát súlyosbítja a hullámtéri hordaléklerakódás. A GEF Tápanyagcsökkentési projekt keretében megtervezett beavatkozások jellemzője és általános célja Duna főmedre és a hullámtéri területek vízforgalmi kapcsolatának javítása, a főmederben levonuló árhullámok hullámtérre jutásának elősegítése, a vizek kint tartása, illetve szabályozott vízforgalmi kapcsolat megvalósítása.

72

73

Az előkészítés első fázisában a DHV Magyarország Kft. vezette konzorcium elkészítette a „Tápanyagterhelés csökkentése (DDNP)” című, „GEF # TF 051 289” jelű, a Fekete-tenger tápanyagterhelésének csökkentése érdekében a Duna mentén a Gemenci és a Béda-Karapancsai tájegységekben végzendő beavatkozások megvalósíthatósági tanulmányát. A tanulmány tartalmazta a fenti célok elérését segíteni képes műszaki változatok meghatározását, azok környezetvédelmi, ökológiai, hidrobiológiai, hidrológiai, hidraulikai, vízgazdálkodási jellemzését és megvalósítási lehetőségeik vizsgálatát a rendelkezésre álló információk, a korábbi tanulmányok és a helyszínre vonatkozó ismeretek alapján, figyelembe véve a DDNP kezelési leírásában foglaltakat. A második fázisban a Geo-CAD Földmérő és Térképészeti Bt. és a Pécsi Hydroterv Bt. által 2005-ben elkészített „Tápanyagterhelés csökkentése (DDNP) megvalósíthatósági tanulmány felülvizsgálata” tárgyú dokumentációban meghatározásra kerültek a terület vízrendszereiben a kitűzött cél elérését elősegítő, szükséges műszaki beavatkozások. A tanulmány a végleges megoldások kialakítása kapcsán további részletes vizsgálatok elvégzését írta elő. A tervezési fázisban a KEVITERV AKVA Kft. és az Eötvös József Főiskola által alkotott Gemenc konzorcium elkészítette a tápanyag-csökkentési projekt keretében terezett, a vizes élőhelyek helyreállítását, a meglévő élőhelyek tápanyagfelvevő képességét javító műszaki beavatkozások engedélyezésre és kivitelezésre is alkalmas tenderterveit. A tervek a DDNP Duna-menti terültein 11 körülhatárolható, kisebb vízrendszerre készültek el, hogy a megvalósításban a fokozatosságot biztosítani lehessen. A víziműveken kívül az érintettekkel (DDNPI, Gemenc Zrt.) egyeztetetett módon elkészültek a területen közlekedők, dolgozók szempontjából is kedvezőbb helyzetet biztosító, kapcsolódó átközlekedő és egyéb műtárgyak tendertervei is. A tervezési munka magába foglalta az érintett területeknek az előzetes mérésekre alapuló részletes geodéziai felmérését, talajmechanikai és talajtani vizsgálatát. Elkészültek a tervezett beavatkozásokat alátámasztó részletes hidrológiai és hidraulikai szakvélemények. A megvalósíthatósági tanulmány, a felmérések, a vizsgálatok és szakvélemények alapján a tervező elkészítette az egyes vízrendszerekben elvégzendő műszaki beavatkozásokra vonatkozó javaslatait, melyeket valamennyi érintettel- különös tekintettel a területen működő, gazdálkodó szervezetekkel (DDNPI, Gemenc Zrt.) jóváhagyás céljából részleteiben leegyeztetett. Az egyeztetések szakaszosan, vízrendszerekre bontva történtek, a beavatkozások várható hatásainak ismertetésével. A kiviteli tervdokumentáció részletesen elemezte a tervezett beavatkozások által az érintett területeken az elöntések nagyságára és jellemző vízszintjeire vonatkozóan kialakuló változásokat.

74

A projekt előkészítése, tervezése Az előkészítő munkák során először részletes geodéziai fölmérés készült (47 db felmérési alappont, 2 db HP szintezett magassággal, és 24 db tervezési térkép). Ezt a geotechnikai föltárás követte, melynek a terület talajrétegződésére, a műtárgyak alapozásának általános kérdéseire kellett kitérnie. A helyszíni feltárási munkát  60 mm-es, gépi talajfúró berendezéssel végezték. A feltárások során 29 db furat készült 5,0 – 8,0 m-es mélységekkel. Hidrológia A Duna-Dráva Nemzeti Park Duna-menti területein három vízmérce adatai használhatók fel a Duna vízjárásának elemzéséhez. A vizsgált terület súlypontjához a bajai vízmérce áll legközelebb Itt 1876 óta állnak rendelkezésre napi vízállás észlelések, vízhozamméréseket évente változó számban végeztek. Az évi kis és középvizek trendje jelentős mértékű csökkenést mutat. Más vizsgálatokból ismert volt, hogy a Duna vízkészletében nem következett be lényeges változás, tehát e vízszintcsökkenés oka a meder kimélyülése, és a meder vízvezető képességének változása. Nem lehet arra számítani, hogy ezek a folyamatok megfordulnak, mert a kiváltó okok (a folyószabályozási munkák végrehajtása és azok utóhatásai) nem szűntek meg. A további hidrológiai statisztikai elemzésekhez szükséges homogenitás vizsgálat élesített (léptetéses) Szmirnov-Kolmogorov próbával történt. A teljes adatsorra inhomogenitás állapítható meg a kis és a középvizekre. Az árhullámok elemzése a leghosszabb árhullámos időszakok elemzését és az árhullámos időszakok számának elemzését, mint a hullámtér elöntése szempontjából legfontosabb két paraméter vizsgálatát jelentette. Az éves terhelés szempontjából az árhullámos időszakok összegeinek vizsgálata fontos. Megállapítható volt, hogy az árhullámok adott szinten való bekövetkezése, illetve adott szintet meghaladó árhullámok darabszáma jelentősen, sokszor felére, harmadára csökkent egy évszázad alatt.

75

Duna - Baja

1878 - 2008 évi maximumok, közepek, minimumok, exponenciális trend, vízállás változása exponenciális trendből

7

900

6.5

800

6

700

5.5

600

5

500

4.5

400

4

300

3.5

200

3

100

2.5

0

2

-100

1.5

-200

1

-300

0.5

-400 1870

1880

1890

1900

1910

1920

1930

1940

1950

1960

1970

1980

1990

2000

0 2010

évi vízállásváltozás (cm)

vízállás (cm)

1000

év közép

max

min

A dunai vízállások trendje Bajánál Amíg a 20. század elején évente egyszer nagy biztonsággal (95 %) elöntötte a Duna a hullámtéri mellékágakat (kb. 680 cm bajai vízállás), addig 2010-ben ennek valószínűsége csak kb. 72 %-nak adódott. Az adatsorok elemzéséből kiderült, hogy az árhullámos időszakok számának eloszlása még a közepes magasságú árhullámok tartományában sem érte el a vizgálat időpontjában az évi 1-et. Ez azt jelenti, hogy nem minden évben lehet arra számítani, hogy lesz olyan árhullám, amely elönti a hullámteret. A kivitelezési munkálatok (mivel hullámtéren kell dolgozni) vízállásfüggők. Ezek tervezéséhez meghatározásra került a bajai és a mohácsi vízállások tartóssági görbéje, amely tartalmazta a gyakoriság értékeket is. A hidraulikai modellezéshez szükség volt az árhullámok alakjára (áradási, apadási intenzitás). A múltban lefutott árhullámok egymásra rajzolásával volt meghatározható az áradási, apadási intenzitás. Ezt kombinálva a valószínűségszámítással meghatározott magassággal, előálltak a „mintaárhullámok”, amelyek a számítógépi modellezés bemenő adatait szolgáltatták.

76

Hidraulika A hidraulikai tanulmány célja volt a főmeder és hullámtéri víztestek vízmozgás jellemzőinek fizikai feltárása, a beavatkozás előtti állapot és tervezett beavatkozások viselkedésének leírása mértékadónak választott hidrológiai események során, valamint adatok szolgáltatása a beavatkozások hatásainak értékeléséhez, a folyószabályozási, tápanyagforgalmi, erdészeti, vízminőségi és más elemzésekhez. A tervezett beavatkozások hatásainak vizsgálata az előzményekben és a hidrológiai előkészítő tanulmányban leírt feltételezésekkel élve a 95%-os és 75%-os valószínűséggel bekövetkező éves legmagasabb árhullámok levonulására történt meg. Az árhullámok vízhozam idősorai a bajai és a mohácsi mérőszelvény vízállás-vízhozam kapcsolata alapján konvertálásra kerültek vízhozam idősorokká, illetve a kisvízi átlagos mederlejtések (4,8 cm/km) felhasználásával a szükséges modellezési helyekre lehetett transzformálni azokat. A feladat megoldására részletes hidrológiai és előkészítő hidraulikai elemzéssel kiegészített egydimenziós hidraulikai modellezés módszere került kiválasztásra (HEC-RAS). A szabad felhasználás lehetőséget teremt arra, hogy a megrendelő a felépített modellt felhasználva később újabb változatok vizsgálatát elvégezze, nyomon kövesse a meder és annak benőttségének - érdességének – változását, beépítse a felújítások során kialakított mederkeresztszelvényeket, így folyamatos üzemirányítást végezzen. Természetvédelem és vizes élőhelyek kezelése A GEF projekt keretében tervezett beavatkozásoknak a DDNP Duna-menti vizes élőhelyeire természetvédelmi szempontból gyakorolt hatásai is áttekintésre kerültek, valamint a projektben tervezett beavatkozásokat a Nemzeti Park kezelési koncepciójával is összhangba kellett hozni, elemezve azt, hogy azok az élőhelyek célállapotának eléréséhez hozzájárulnak-e vagy sem. A vizes élőhelyek állapotváltozásainak nyomon követése érdekében a projekt kivitelezési szakaszát követő, esetlegesen fölmerülő monitorozási feladatokra javaslatok készültek. A GEF projekt keretében – az alapkoncepciónak megfelelően – azzal, hogy a tápanyagterhelés csökkentése céljából gyakrabban és több víz jut ki a hullámtérre, a kezelési leírásban már korábban meghatározott célokkal összhangba hozható beavatkozások kerültek végrehajtásra.

77

Hordalékszállítás A rekonstrukciós beavatkozások nagyrészt (egy vízrendszert kivéve) a Duna hullámterén valósultak meg. A Duna vízjárásától, az elöntési gyakoriságtól, szinttől és tartósságtól függően a hullámtérre esetenként jelentős mennyiségű lebegtetett és görgetett hordalék jut, mely a lokális áramlási viszonyoktól és az apadás ütemétől is befolyásolt módon rakódik le a hullámtéren, vagy jut vissza a főmederbe. Leírásra kerültek a vízrendszerek hordalékviszonyai, és megtörtént a beavatkozások előtti és utáni állapot értékelése abból a szempontból, hogy a megjavított vízforgalom milyen mértékben növeli meg a hordalékforgalmat, amennyiben ez becsülhető. A rendelkezésre álló információk alapján a projektben megcélzott beavatkozások hordalékszállításra gyakorolt hatása vízrendszerenként értékelésre került, és e folyamatok jövőbeni nyomon követésére monitoring jellegű vizsgálatokra is készült javaslat. A Duna–Dráva Nemzeti Park duna-menti hullámtéri területeinek hordalékviszonyai meglehetősen föltáratlanok. A görgetett hordalék vizsgálata 1967 után a Nagymaros alatti magyarországi szakaszon gyakorlatilag megszűnt. Ez azt is jelenti, hogy a projekt környezetében (dunai) görgetett hordalékmérési adat gyakorlatilag nem állt rendelkezésre. A projekt szempontjából figyelembe vehető, lebegtetett hordalékmérési adatsorral rendelkező mérőállomások: Dombori, Baja és Mohács. Az 1970-es évek óta Bajánál rendszeres lebegtetett hordalék mintavétel nem történt. A Duna főágán az Alsó Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság végez rendszeres lebegtetett hordalékmérést, évi 5-7 alkalommal, a projekttel érintett szakasz fölött Dombori-pusztánál, valamint Mohács állomáson. A projekttel összefüggő vizsgálatok céljára így az 1986-2007. között Dombori és Mohács állomásokon mért adatsorok voltak alkalmasak. A mérési eredmények alapján korrelációs kapcsolatot lehetett fölállítani a vízsebesség-hordaléktöménység, valamint a vízhozam-hordalékhozam összefüggésére. A mellékágak és holtágak hordalékviszonyait a dunai mérésekre, a Vén-Dunán történt vizsgálatok eredményeire, a projekt keretében készült hidraulikai vizsgálat eredményeire, valamint terepi megfigyelésekre és tapasztalatokra építve lehetett leírni. Megállapítható volt, hogy a hordalékszállítással kapcsolatban kifejezetten jellemző az adathiány, valamint a dunai mérések nem elég sűrű volta, ami térben és időben is igaz. A nagyvízi tartományban nagyon kevés a megbízható hordalékmérési adat.

78

Árvízvédelem és folyamszabályozás A projektterület (1433 – 1569 fkm) árvízvédelmi szempontból 3 Vízügyi Igazgatóság területéhez tartozik. Az érintett öblözetek száma hat. Az árvízvédelmi vonalak és egyéb műtárgyak tervezéshez a 15/1997. (IX. 19.) KHVM rendelet adja meg a mértékadó árvízszinteket. A mértékadó árvízszint a hullámtér felett 2 – 4 m magasan húzódik, így a hullámtérben lévő nyári gátak koronaszintje felett van. A hullámtér elöntési folyamata nem teljesen ismert, mivel a dinamikus, sok összetevős jelenség nyomon követésére alkalmas modell és területi információ nem áll rendelkezésre. A projekt keretében tervezett műtárgyak és beavatkozások hatása nem mérhető, vagy a beavatkozásoknak nincs hatása az árvízvédelmi létesítmények védképességére, a nagyvízi meder vízszállítására. A beavatkozások várható hatása a középvízi meder viszonyaira elhanyagolgató. A beavatkozások hatása a hajózási vízszintre nem számottevő, a hajózási érdeket nem sért. Kivitelezés Kotrás A tervezett kotrási munkák részben az érintet mederszakaszok jelentősen feliszapolódott szakaszainak iszaptalanítását és a tározótérfogat növelését, részben a területen található jelentősebb fokok vízszállító képességének növelését szolgálták. A nagytömegű iszaptalanítási munkák alapvetően hidromechanizációs technológiával, a fokok kotrása szárazkotrással történt. Az alkalmazott technológiák az általánosan használtakkal azonosak, a körülmények azonban az érintett területen a megvalósítás szempontjából az átlagoshoz viszonyítva lényegesen eltértek. A kivitelezést az alábbi tényezőkre tekintettel kellett megtervezni: az érintett terület a Duna hullámterén van, a kivitelezést mindenkori vízállás lényegesen korlátozhatja (pl. árvízi helyzet); a kivitelezés teljes egészében természetvédelmi területen valósult meg, a védett növény-és állatvilág védelmére meghatározott kivitelezést korlátozó időszakokat (pl. költési idő) így figyelembe kellett venni; az erdő- és vadgazdálkodási igények (pl. fakitermelésre engedélyezett időszak, vadászati idény) további időbeli korlátozást jelentettek; a csapadékos időjárás több alkalommal a munkálatok szüneteltetését idézte elő (a megközelítési útvonalak nem burkoltak, nagyobb mennyiségű csapadék esetén járhatatlanná váltak). Az engedélyezési terv elkészítése során a vagyonkezelővel közös helyszíni bejárások lefolytatása, ezek alapján az elhelyező területek (depóni-

79

ák) kijelölése megtörtént. Alapvető szempont volt, hogy az igénybe vett terület erdő- és vadgazdálkodási szempontból a legkedvezőbb legyen. A kotrások a szállítási útvonalak és az elhelyező területek kialakításával jelentős mértékben érintettek erdőterületet. A megvalósításhoz a vízjogi létesítési engedéllyel azonos súlyú, az erdőterület igénybevételére vonatkozó kétlépcsős engedélyezési eljárás lefolytatása volt szükséges, melynek időigényét (pl. az elvi szakhatósági hozzájárulás beszerzése 3 hónapot vett igénybe) hasonló munkálatok ütemezése során célszerű fokozott figyelemmel kezelni. Műtárgyak A projekt lényegéből adódóan a megvalósult műtárgyak áteresz vagy vízvisszatartó jellegűek. Az elérendő cél érdekében a legfontosabb vízvisszatartó küszöbök az általános gyakorlathoz képest kiegészültek szabályozási lehetőséggel is, amely a műtárgy használati értékét növeli, de kialakításában több műszaki problémát is felvetett. A gáttest és az elzáró szelvény szélsőséges körülmények között (víz által történő meghágás, jégképződés, egyenlőtlen süllyedés, kiüregelődés, átszivárgás) kell, hogy működjön. Ezért az elzárószerkezet csak a legegyszerűbb megoldású betéttáblás, betétgerendás kialakítású lehet, amelynél a külső körülmények károkozása a lehető legkisebb (legkevésbé valószínű). A gáttest anyagára előírás volt a legellenállóbb eruptív (mélységi vagy kiömlési) kőzet alkalmazása. A monolit szabályozó műtárgy és a kőgát együttdolgozásának elősegítésére a műtárgy melletti átszivárgás megakadályozására a kőmű építése a főirányban nagy teherbírású keresztszalaggal merevített speciális georács elhelyezése után történt. Az elő- utófenék burkolatok geotextílián épített matrac jellegű, a gáttest anyagminőségével megegyező kőanyaggal töltött szerkezetek, melyek a süllyedéseket, mozgásokat jól követik. A heterogén talajszerkezet miatt a gáttengelyben monolit vasbeton vízzáró fal került kialakításra, amely a gáttest és a fenék átszivárgását hivatott megakadályozni.

80

Megvalósult tevékenységek A projekt keretében a részletesen kidolgozott, 11 vízrendszerre rendelkezésre álló tervek nem mind kerültek kivitelezésre. Mivel a kivitelezés anyagi forrásai korlátozottak voltak, szakértői vélemények alapján prioritási sorrendet kellett fölállítani. A lista elejére a lehető legkisebb beavatkozással a lehető legnagyobb eredményt ígérő vízrendszerek kerültek. Végül 2010-2012 között 4 vízrendszer rekonstrukciója valósult meg. Ezeket részletesen ismertetjük. 1. Béda-Karapancsa vízrendszer Célok A Külső-Béda és a hozzá kapcsolódó Kölkedi-Duna vízrendszer vízellátásának javítása. Az állandó vízfelületű holtágban közel 3,2 m átlagos vízmélység alakítható ki, szemben a projektet megelőző 1,7 m-rel, amely mellett már jelentős szárazulatok is megjelennek. A magasabb vízszint vízutánpótlódás nélkül is kedvezőbb vízteret jelent száraz időszakokban, ami a természetvédelmi elvárásoknak megfelel és valószínűleg egyéb érdekeltségeket sem sért. A víztér halászati, horgászati hasznosítása kedvezőbbé válik. A holtág és a Duna között – ha a vízállás lehetővé teszi – csónakos közlekedés folyik, amelyre a küszöb beépítése után is meg kellett, hogy maradjon a lehetőség. A Mocskos Dunán kisebb nyílt vízfelületű (35 ha) holtág alakul ki. Az állandó vízfelületű holtágban közel 1,4 m átlagos vízmélység alakítható ki, szemben a beavatkozásokat megelőző 0,8 m-rel. Beavatkozások Vízvisszatartó küszöb építése a Külső-Béda-fokban és a Mocskos-fokban, a holtágak és a főmeder csatlakozásánál; a Külső-Béda fok előtti feltöltődött szakasz kotrása. A küszöbök megépítésével, és az engedélyezett vízszint növelésével kismértékben megváltozott a permanensen vízzel borított területek határvonala a Külső-Bédában és a Mocskos-Dunában. A részletes felmérések és számítások alapján előzetesen meghatározásra kerültek a területhasználatokban esetlegesen bekövetkező változások. A tervezett 82,30 mBf duzzasztási vízszint által kialakuló vízfelület a meglévő mederszelvény területén helyezkedik el.

81

Műtárgyépítés Külső-Béda 0+060 km szelv., Mocskos fok 0+050 km szelv. vízvisszatartó küszöb építése az engedélyezett vízszint megtartása érdekében, szabályozható átbukási szinttel, egyszerű, kezelést nem igénylő, környezeti hatásoknak ellenálló műszaki kialakításban. Kotrási munkák A Külső-Béda fok előtt a mederszelvény jelentős mértékben feliszapolódott, ezért a 0+190 - 0+480 szelvények közötti szakaszon a feltöltődött mederszakasz kotrása történt meg. A kotrás mélysége 1,5-2,5 m, mennyisége 58.680 m3. A kotrás úszókotróval történt, a kotort anyag a DDNPI-vel és a Gemenc Rt.vel egyeztetett területen került elhelyezésre. 2. Báli vízrendszer Célok A Báli-fokon a víz általi átjárhatóság segítése érdekében egyes átereszeket át kellett építeni, a fokban lévő lokális vízforgalmi akadályokat szakaszos kotrással meg kellett szüntetni. A területhasználók közlekedésének segítésére az erdei nyiladékon kövezett gázló került kiépítésre. Beavatkozások A Báli-fokon a kiemelt útban lévő áteresz átépítése, az erdei nyiladékon kövezett gázló építése. A fokban lévő lokális vízforgalmi akadályok kotrással történő megszüntetése. A Csörösz-foknak a Simon-Duna felőli kialakítása, 2 db áteresz megépítése. A Zsold-kaszáló Nyéki-Holt-Dunából kiágazó fokának kismértékű kotrása. A tervezett beavatkozások nem okoznak változást a területhasználatok terén. Műtárgyépítés Báli-fok 0+565 km szelv.: meglévő, rossz állapotú, nem megfelelő áteresztőképességű műtárgy átépítése ø 2,0 m átmérőben. Báli-fok 0+710 és Zsold-kaszáló fok 0+040 km szelvényekben az átjárhatóság biztosításához kövezett gázló építése.

82

Báli-fok 1+480 km szelv.: a kotort szakasz átvezető képességének biztosításához ø 100 cm-es áteresz építése. Csörösz-fok 0+070 és 0+175 km szelvényekben a kotort szakasz átvezető képességének biztosításához ø 100 cm-es áteresz építése. Kotrási munkák Vízszállító képességet javító kotrás történt a Báli-fok 0+760 – 1+550 (850 m3), a Zsold-kaszáló fok 0+025 – 0+060 és 0+490 – 0+830 (400 m3), valamint a Csörösz-fok 0+000 – 0+430 (1.650 m3) szelvények közötti szakaszán. A kotrások maximális mélysége a Báli-fok 0+760 – 1+550 szelvények közötti szakaszán 0,90 m, a Zsold-kaszáló fok 0+025 – 0+060 és 0+490 – 0+830 szelvények közötti szakaszán 0,30 m, a Csörösz-fok 0+000 – 0+430 szelvények közötti szakaszán 1,90 m. A kotrás során kitermelt anyag egyeztetés alapján a környező úthálózat területén került elhelyezésre. 3. Fekete-erdei vízrendszer Célok A Grébec-Duna, valamint a felső végéhez kapcsolódó további belső vízrendszerek vízellátásának és vízmegtartásának javítása. Belső hullámtéri kapcsolat lehetőségének megteremtése a Forgó-tóval. Beavatkozások A Döglött-Grébec fölső bevezetésének elzárása a meglévő műtárgy eltömedékelésével. A Keselyűs-(Ásás)-Duna vízszállító képességének megjavítása. A Grébec-Duna 0+020 km szelvényébe fenékküszöb építése, a 0+140 – 0+640 km szelvények között hordalékfogó tér kialakítása kotrással. Műtárgyépítés Grébec-Duna 0+020 km szelv.: fenékküszöb építése az engedélyezett vízszint megtartása érdekében, szabályozható átbukási szinttel, egyszerű, kezelést nem igénylő, környezeti hatásoknak ellenálló műszaki kialakításban. Döglött-Grébec 2+575 km szelv.: áteresz és zárógát eltömedékelése a tervezett vízszint tartása érdekében.

83

Kotrási munkák A Grébec-Duna 0+140 – 0+640 szelvényei közötti szakaszon hordalékfogó tér kialakítása vált szükségessé (kotrással). A kitermelt anyag mennyisége 70.000 m3, a kotrás maximális mélysége 1,30 m. Az Ásás (Keselyűs)-Duna vízszállító képesség javító kotrása a 0+310 – 0+420 szelvények között ( 200 m3 ), a kotrás maximális mélysége 0,90 m. A kotrás során kitermelt anyag a területkezelőkkel történt egyeztetés alapján egy újonnan kialakítandó vadmentő domb építésére, részben pedig a környező úthálózat megerősítésére került felhasználásra. 4. Bátai-Duna vízrendszer Célok A Bátai-Holt-Duna vízterének jelentős növelése, alsó és felső vízbevezetési lehetőségek, valamint a vízmegtartás javítása. Beavatkozások A Bátai-Holt-Dunán, a falu magasságában (az 1+640 km szelvényben) vízvisszatartó műtárgy (küszöb vagy zsilip) építése, a holtág kotrása az 1+640 – 2+540 km szelvények között. A zsilipes műtárgy megépítésével a Bátai-Holt-Dunában megváltozott a permanensen vízzel borított területek határvonala. A területhasználatokban esetlegesen bekövetkező változások vizsgálatához részletes felmérések készültek. A vizsgálatok kiterjedtek a tervezett beavatkozásoknak a vízrendszerhez csatlakozó Bátai szivattyútelep üzemrendjére gyakorolt hatásaira is. Műtárgyépítés Bátai-Holt-Duna 1+640 km szelv.: a kotort, részletes szabályozást igénylő mederben 5,0x2,0 m-es táblás zsilippel ellátott műtárgy építése.

84

Kotrási munkák Vízszállító képesség javító kotrás elvégzése a Bátai-Duna 1+640 – 2+530 szelvények közötti szakaszán (46.300 m3). A kotrás maximális mélysége 1,00 m. Az idegen területek igénybevételének elkerülése érdekében szükségessé vált a jobb parton az 1+630 – 1+980, a bal parton a 2+460 – 2+570 szelvények között hossztöltések megépítése. A kotrás során kitermelt anyag Báta Önkormányzatával egyeztetett területen került elhelyezésre. Monitoring Elmondható, hogy az eddigi monitorozási kísérletek két fő problémával küszködtek: egyrészt kampányszerűek, rövid ideig tartóak voltak, másrészt nem rendelkeztünk kellő alap- és háttérinformációval. Az alapadatok a beavatkozások előtt kifejezetten hiányosnak voltak mondhatóak. Mindenképpen szükséges a munkálatok kivitelezési szakaszát megelőzően a teljeskörűségre minél inkább törekvő alapállapot-fölvétel. Megjegyezzük azonban, hogy mivel az egész rendszer a Dunától függ, működésének megismeréséhez valószínűleg legalább olyan hosszú adatsorra lenne szükség, mint a Duna vízjárásának leírásához. Elmondható, hogy a hordalékszállítás monitorozása sem ebben a projektben, sem a mindennapi gyakorlatban nem kap kellő hangsúlyt, pedig a hullámtéri területeken a Duna vízszintsüllyedéséből fakadó elöntési gyakoriság- és tartósság csökkenésén kívül a legtöbb és legjellemzőbb probléma a hordaléklerakásból származik. A projektben egy külön szakértői csapat foglalkozott a monitorozás megtervezésével. Kijelölésre kerültek a megfigyelések és mindatévelek helyszínei, valamint meghatározásra került azok gyakorisága. A monitoring az alábbi elemekre terjedt ki (a projektidőszak végeztével a monitoringrendszer üzemeltetése nagyrészt szünetel): felszín alatti víz (25 db talajvízkút DATAQUA adatgyűjtővel), felszíni víz (5 db ideiglenes vízmérce), vízkémia, üledékek kémiai összetétele, a vízi élővilág monitorozása, szárazföldi életformák (madarak, kétéltűek, lepkék, stb.) monitorozása.

85

Várható hatások, eredmények A program egyik kiemelt célja a Duna, és ezen keresztül a Fekete-tenger vizének tápanyagcsökkentése volt. Az előzetes számítások alapján a terület vízellátásának, vízborításának javításával a tápanyag visszatartó képesség jelentősen növelhető. A projektet megelőzően közel 3800 tonnára becsült éves nitrogén visszatartó-képesség akár 5500 tonnára is nőhet, és a foszfor esetében is több mint 40 %-os hatásfok-javulás érhető el. Nem elhanyagolható szempont, hogy a projekt közvetlen céljának, a tápanyagforgalom javulásának elérése érdekében a hullámtéri területek vízforgalma esetenként jelentősen megjavult, így egyes területek gyakrabban és hosszabb ideig kerülnek elöntésre, mint a beavatkozásokat megelőzően. Ez az ártéri élő rendszerek szempontjából mindenképpen kedvező hatás. Az elérendő fontos célok mellett, ami az érintett területek revitalizációját, vizes élőhelyeinek megmentését célozza, számolni lehet az erdőgazdasági, vadgazdasági hozamok növekedésével, a horgász- és ökoturizmus fellendülésével, vagyis a program a környezet- és természetvédelmi előnyök mellett a terület gazdasági fejlődésére is pozitív hatással lehet.

86

Élőhely-rekonstrukciók a Kiskunságban Az izsáki Kolon-tó rekonstrukciója KEOP-7.3.1.2/09-2009-0009 Megvalósítás: 2010–2012 Projetterület megnevezése, kiterjedése (hatásterülete): A Kiskunsági Nemzeti Park Kolon-tó törzsterülete Izsák. Projektgazda: Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Projekt összefoglalása A program célja a Kiskunsági Nemzeti Park kiemelt természetvédelmi potenciállal és fontossággal bíró Kolon-tavi törzsterületén, a nyílvizes élőhelyek területének növelése és védett természeti értékeinek védelme, illetve helyreállítása. Ennek érdekében a kedvezőtlen irányú szukcesszió átmeneti megfordítása, olyan, kedvező állapot elérése, amelyben a tó be tudja tölteni a vízkészlet-megőrzési és természetvédelmi potenciálját. Mára az egykor jelentős kiterjedésű, nyílt víztükörrel rendelkező, lápi és mocsári élőhelyegyüttes szinte teljesen eltűnt.. A rehabilitáció során az emberi beavatkozások, és az emiatt a tó természetvédelmi szempontból kedvezőtlen irányú szukcessziójának felerősödése előtti változó mélységű nyílt vízfelületek és azok mentén megjelenő szegélyhatású élőhelyek helyreállítása történt meg.

Az elkészült új nyílvizes élőhely (2013)

87

A Kolon-tó áttekintő térképe A projekt előzményei A Duna-Tisza közi Hátság nyugati peremén talajvizekben gazdag, keskeny, de közel 150 km É-D-i kiterjedésű sáv húzódik. Az északi Turjánvidék, és a déli Őrjeg között egy mélyebb fekvésű területen található a Kolon-tó, mely az ős-Duna egyik oldalágának a lefűződésével keletkezett több tízezer évvel ezelőtt. Régészeti leletek bizonysága szerint a vidéket a bronz-kortól folyamatosan élte az ember, ekkor még inkább a tó közvetlen környezetére volt hatással s nem a vízfelületre. A természetes tófejlődési folyamatok a 19. század második felében szűntek meg, amikor megépítették az első lecsapoló csatornát. A végleges lecsapolásra – a mezőgazdásági termelés érdekében – 1927-28-ban került sor, mikor a tavat bekötötték az akkor épülő DVCs-be.

88

89

A lecsapolás során felszínre került talajvíz feltöréseket is minden erővel próbálták eltömedékelni, és kocsi számra hordták a követ, a homokot ezekbe a „forrásokba”. A valamikori nádasok helyén zsombékosok, savanyú füves kaszáló rétek maradtak, a partosabb részeken pedig szántókat, gyümölcsösöket hoztak létre. A tó nagy részén akkor már száraz lábbal át lehetett gázolni. A rossz minőségű kotus talaj, a csatornák gyakori eliszapolódása miatt rendszeresen késő tavaszig eltartó magas vízállás nehézkessé, érdektelenné tette a gazdálkodást. A vízszint csökkenésével gyakorlatilag megszűnt a nádgazdálkodás, eltűnt a kisszerszámos halászat. A környező homokbuckásokra régen jellemző gazdag szőlő- és gyümölcs kultúrák „lába nem érte el a vizet” ezért azok fokozatos kipusztulása kezdődött meg. 1952-től tőzegbányászattal is próbálkoztak a tó északi részén, de a rossz minőségű zsombékos, meszes lápföld gazdasági értéke csekély volt, és a környező szőlők talajjavítására sem szívesen használták. A termelést nehezebbé tette az itt is ugyancsak problémát okozó egyre gyakoribb vízszintemelkedés. A tőzegvagyon egy jelentős része az agresszív lecsapolásnak köszönhetően kiégett, vagy por formájában kifújta a szél. A gazdaságtalan termelést 1959-ben fejezték be. Ezek a tőzegtavak, bár erősen feltöltődtek, illetve benövényesedtek ma is megvannak, és helyszínül szolgálhatnak későbbi élőhely-rehabilitációk számára. A tó vízszintjének szabályozása mindig is jelentős mértékű társadalmi vitát váltott ki, hiszen a vízszint süllyedésével várható negatív hatások „józan paraszti ésszel” is előre láthatóak voltak, s a várható gazdasági haszon, az újabb mezőgazdaságba vonható földterületek értéke mindig is kérdéses volt. Már az 1920-as évek elején tiltakoztak a lecsapolás ellen, és 1934-35-ben kísérletet tettek a tó eredeti vízszintjének a helyreállítására. Az 1960-s évek elején megalakult Izsákon a Kolontói Vízgazdálkodási Társulat. A tó déli részén a XV-ös csatornára zsilipet építettek és így próbálták megtartani, tárolni a vizet. Ebből következett, hogy a korábban kialakított művelt területek, szántók, rétek, legelők, erdők víz alá kerültek. A szántókat nem lehetett hasznosítani, a mesterségesen telepített erdők szinte teljesen kipusztultak, amiből bírósági eljárás lett, mert a károsultak térítést követeltek. Az eljárás befejezése után a Kolontói Vízgazdálkodási Társulat is feloszlott (Zellei 2009).

90

Valamikori nádas a lecsapolás után Az 1965/66-os belvíz hatására újabb intenzív vízrendezés kezdődött, a fennsíki területet érintően 1971–1980 között, belvíztározók, lecsapoló csatornák és vízvisszatartó műtárgyak létesítésével. A kialakítás koncepciója az volt, hogy a belvizeket tározókban (Kolon-tó, Csíraszék, Orgoványi rét, Ágasegyházi rét), a területen kell elhelyezni, amely vízkárelhárítási tározókat a DVCS belvízhulláma után üríteni kell. A tározókat csak ideiglenesen és ritkán, rövid ideig tervezték működtetni, belvízmentes időszakban egyéb mezőgazdasági célú hasznosításúaknak tervezték azokat. A koncepcióhoz hozzátartozott, hogy a tározók minimális üzemvízszintre, vagy üres állapotra legyenek állítva, hogy a „érkező” belvizet fogadni tudják. A belvizes időszakban kétségkívül szükséges alulról (a vízelvezetés lehetőségei szerint) és vízállásról (adott szintek) vezérlést 1987-től, majd kifejezetten 1996-tól váltotta fel a mindenkori vízháztartási állapotok által vezérelt, vízkészlet megtartó üzemmód (Zellei 2009). A Kolon-tó szinte teljes területével 1975-től a Kiskunsági Nemzeti Park törzsterületévé vált. Elsődleges céllá vált a lehetőségekhez mérten az eredeti vízszint fokozatos helyreállítása, ennek érdekében a mélyebb, és a

91

szegély területek tulajdonviszonyainak rendezése megkezdődött. A vízügyi és a természetvédelmi szervezetek közös munkájának köszönhetően 2000-re a tóban tartani lehet a környező tájhasználatot még nem sértő, a környezeti viszonyoknak megfelelő mindenkori maximális vízszintet.

A Kolon-tó vízkészletének helyreállítása A fokozatos vízszintemelkedések ellenére látható volt, hogy a tónak rendszeresen lesznek olyan állapotai, amikor a vízszint jóval a kotu szint alá süllyed, és megszűnnek a felszíni vízzel borított területek, ez kedvezőtlen hatást gyakorol a vízhez kötődő szervezetekre, azok újbóli megtelepedését, szaporodását gátolja. Továbbá a maximális vízszint által előidézett vízborítás sem elegendő ahhoz, hogy visszaszorítsa a nádat, és így sekély nyíltvizű területek alakuljanak ki. A nyíltvizes területek kialakításának lehetőségeit egy PHARE program keretében vizsgálta a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI), de a tanulmány keretében részletes tájtörténeti, hidrológiai, geodéziai, és biotikai feltárás nem történt. A program befejezéseként 1988-89-ben sikerült egy kisebb 5 hektáros nyíltvizes területet létrehozni, melynek mélysége a maximális vízszintnél 180-200 cm (Öreg-víz). A megvalósítást során hidromechanizációs kotrási eljárást alkalmaztak, a kitermelt anyagot közvetlenül a terület mellé a tómederbe helyezték el. Habár a vízi szervezetek számára az aszályos évek átvészelésében kiemelkedő szerep jutott az új mély nyíltvizes felületnek, a hozzá fűzött reményeket csak részben váltotta be. A környező területekre gyakorolt hatása csekély volt, madárvédelmi szempontból pedig elenyésző. Ezek a problémák a következőkből adódtak: A nyíltvizes felület csekély aránya a környező zárt nádasokhoz viszonyítva (5 ha/ 1200 ha).

92

A kotrás során nem hoztak létre szegély zónát, így a nyíltvizes rész közvetlen nádfallal találkozik. Nem alakult ki sekély, a halaknak ívásra, madaraknak táplálkozásra alkalmas szegély-zóna. A terület szélei egyvonalúak, nincsenek benne zegzugos részek. Ez ugyancsak csökkenti a szegélyzónák kialakulásának lehetőségeit. A depóniát közvetlenül a terület mellé helyezték el (könnyebben visszafolytak a csurgalékvizek), így ott egy partosabb rész alakult ki a vizes élőhelyek területének rovására. A korábbi tapasztalok alapján 2013-ban megkezdődött az Öreg-víz szegélyében egy sekély nyíltvizű zóna kialakítása a nád visszaszorításával. 2010-ben új nyíltvizű, sekély vízfelületek kialakítására került sor a tó É-i oldalán, felhasználva a korábbi tőzegbánya gödrök területeit. Itt kifejezett cél a kisebb mozaikoló élőhelyek létrehozása volt, mely élőhelyet biztosíthat többek között a rögzült hínártársulásoknak, a lápi pócnak, a cigányrécének és a vidrának. Sekély nyíltvizek kialakítására, a zárt nádasok visszaszorítására 1990s évektől kezdődően folyamatosan kísérleteket végzett a KNPI. A nádasok taposásával, zölden történő vágatásával, néhány évig, vagy akár egy évtizedig is fennmaradó sekély nyílt vízfelületet lehet létrehozni, melynek újbóli benövényesedése kedvező szukcessziós folyamatokat tarthat fenn. A projekt előkészítése, tervezése A korábbi kísérletek, és beavatkozások tapasztalatinak felhasználásával készült el az élőhely rehabilitáció kotrási megvalósíthatósági tanulmánya, a vízjogi engedélyezési, természetvédelmi engedélyének előkészítése a „Természetes eutróf vizes élőhely monitoring előkészítése, mintaprojekt megvalósításával a Kolon-tónál” című, INTERREG HUSERO602/154 számú projekt keretében 2008-ban. A tervezés során kifejezett nehézséget jelentett a terület geodéziai, és talajtani felvételezése, mivel nem állt rendelkezésre olyan gép, mellyel a területet részleteiben be lehetett volna járni. A kotus, ingoványos talaj lábbal és géppel is szinte járhatatlan, és a tervezési időszakban nem volt olyan tartós fagy, hogy legalább jégen ellehessen végezni a felméréseket. A tervezés kiemelt szempontjai: A tó vízszintje a kivitelezés időszakára nehezen jósolható. A vízszintingadozás 1 m-t is elérheti, a vízkészletek megőrzése érdekében vizet elereszteni tilos volt. A költési időszakban (április 1 – július 15) bizonyos munkák nem végezhetők (nádirtás, új kotrási területek kialakítása), így azok előkészítését az előbbi időszakokban kell elvégezni.

93

A kotrási munkálatokkal a vízzáró réteget nem szabad áttörni. A terület nehezen megközelíthető, védett területek övezik. A területen a későbbi biotikai monitoring érdekében, a vízen történő bejárására alkalmas csatornarendszert kell kialakítani. A területen jelentős a védett, fokozottan védett halállomány, ezek megőrzését folyamatos halmentéssel meg kell oldani. A depóniák ideiglenes elhelyezésénél különös tekintettet kellett lenni arra, hogy azokon partifecske, gyurgyalag telepek ne alakuljanak ki, hiszen ilyen esetben azokat a költés végéig érintetlenül kellett volna hagyni. A 45 fokos rézsűk kialakítsa megfelelő a cél elérésére. A depónia rekultivációját őshonos elegyes erdő telepítésével kellett végrehajtani. A megvalósíthatósági tanulmányban az alábbi két tervváltozat került kidolgozásra: A változat – Kotrási munkák töltésépítési technológiával A tervezett kotrási munkát megelőzően a területen töltésépítésre kerül sor. A töltések az elhelyező területről kitermelt talajból kerülnének megépítésre. A tervezett technológiával a fenékmélyítési munkák is kotrással valósulnak meg. A tervezett technológia főbb lépései: Az elhelyező terület előkészítése. Töltésépítési munkák. Az elhelyező területtől a tervezett kotrási terület széléig kb. 870 m hosszúságú, majd erre merőlegesen elhelyezett töltések épülnek. A töltések tengelyei egymástól 40,0 m-re helyezkednek el. A töltésépítési munkák előtt a tervezett nyomvonalon kb. 14,0 m szélességben a növényzetet el kell távolítani, a növényzet eltávolítása után a töltést megépíteni, majd az elkészült töltésszakaszról folytatódik a növényzet kotrása. A töltésalapra nagy szilárdságú geotextília terítése javasolt. Kotrási munkák. Az elkészült töltésekről először eltávolításra kerül a növényzet-kotu anyaga. A kihordott anyag az elhelyező területeken deponálásra kerül. Második lépésként kotrásra kerül a fenékiszap, a tervezett kotrási szintekig. A fenékkotrással egy időben sor kerül a töltésanyag visszabontására. Kotrási anyag elhelyezése.

94

B változat – Növényi hidromechanizációval

részek

eltávolítása

kotrással,

fenékkotrás

A tervezett kotrási munkát részben markolással történő növényeltávolítással, részben hidromechanizációs munkával végzik el. A tervezett technológia főbb lépései: Az elhelyező terület előkészítése. Növényzetből épített töltések, kotrási munkák. A kotrási munka során mocsárjáró markolókkal a nád, gyökérzet, kotu anyagából bejáró töltés épül 0+000- 0+780 szelvényig. Az így kialakított csatornán keresztül lehet az úszókotrót beszállítani. A markolók ezután 25 + 25 = 50 m-es sávokban megkezdik a növényzet kitermelését, melyekből szintén töltések épülnek. Az első kikotort területen megkezdődik a hidromechanizációs munka. Kotrási anyag elhelyezése. Mindkét változatban hasonló műszaki tartalommal szerepelt a sekély nyíltvizes élőhely zöld nádvágással történő kialakítása. A technológia nádvágó géppel történő nád eltávolítást jelent, 5 -10 cm-rel a víz felszíne alatt. A vágás a nád tavaszi sarjadását követően, a vízfelület fölé nőtt magasságában történik, amikor a víz alatt vágás helyén a víz elfojtja a sarjadó nádat. Ennek az ideje március és április hónapban van. Ezt követően 2-3 hónappal később egy újabb vágással az újulatot eltávolítjuk. Ekkor már nincs avas nád, így ennek időigénye jóval kisebb. Ezt az eljárást egy évvel később megismételve, immár tartós eltávolítás biztosítható. Ez jól körülhatárolhatóan a parti madaraknak, illetve több, sekély vízben és az iszapban táplálkozó madárfajnak, rovaroknak, kétéltűeknek és hüllőknek biztosít nagy területen kis költséggel kialakítható élőhelyet. Amennyiben a területen jelentős vízimadár állomány költene, úgy a második vágást csak költés után lehet elvégezni. A program megvalósítására kijelölésre „B változat” került főbb paraméterei:  Kikotort iszap mennyisége: 81.600 m3  Kikotort növényzet mennyisége: 69.000 m3  Kotort terület nagysága: 16,7 ha  Ideiglenes zagygát építése: 15.040 m3  Kotrással érintett terület nagysága: 10,8 ha  Sekély nyíltvizek kialakítása zöld nádvágással: 27,1 ha  Költősziget képzés: 2x1 ha  Monitorozó csatorna: 2.6500 fm

95

A tervdokumentáció „B változatá”-t valósították meg. Kivitelezés A tervezett program megvalósítására a tervezést követően 2011-12-ben került sor, mely első lépéseként új, lényegesen részletesebb geodéziai felmérés történt. A terület bejárását egy TRUXOR DM5000 típusú kétéltű hínárvágó géppel lehetett elvégezni, mely stabilan tudott közlekedni a más mocsárjáró gépekkel járhatatlan területen is. A bejárások során kiderült, hogy az aszályos időjárás miatt hidromechanizációs eljáráshoz nincs elég víz a tóban, viszont a kotrógépes technológiához pedig túl nedves a kotu, és belőle a szállításokra is alkalmas töltések kiépítése szinte lehetetlen lenne. Így az eredeti „A” technológiát részben átdolgozva egy harmadik változat került kivitelezésre. Ebben az estben először a tervezett kotrási területet, körtöltéssel vették körül, majd szivattyúkkal víztelenítették azt. A gyorsabb víztelenítés érdekében drénrendszert alakítottak ki. Ez a terület már elbírta a kotrógépeket, de a még mindig nagy víztartalmú kotus, iszapos anyag kiszállítása továbbra is nehézkesen történt. A végső megoldást a kotrási anyag szárítódepóniákban történő ideiglenes tárolása adta addig, míg állékonysága lehetővé nem tette a hatékony szállítást. A teljes mederfelület teljes kikotrását követően a körtöltés visszabontásra került. A tervekhez képest változtatni kellett az eredi fenékszint morfológiáján is, mert a részletesebb geodéziai felmérés a vízzáró réteg elhelyezkedését sokkal változatosabb mélységekben tárta fel.

96

Szárító depónia A sekély nyíltvizes élőhely kialakításánál is változtatni kellett a terveken. Az eredetileg nádvágó gépekkel (SEIGA) tervezett munka, sem ballonkerekes, sem gumilánctalpas eszközökkel nem volt elvégezhető, mert szinte teljesen mozgásképtelenek voltak az ingoványos talajon. Tovább nehezítette a munkát, hogy a régi erdősítés területén a tuskókat, ledőlt fatörzseket a tó magas kovasav tartalma szinte tartósította, ezeken a gépek nem tudtak átjutni. A megoldást egy speciális mocsárjáró gépre szerelt hidraulikus szárzúzó jelentette, mely stabilan tudott közlekedni a területen, és a nád lezúzása mellett a kisebb fás maradványokkal is megbirkózott.

„Vizicsirke” a mocsárjáró szárzúzó Fenntartás Az élőhelyrehabilitáció vízkormányzási terve a vízjogi engedélynek megfelelően valósul meg. A vízállás jellemzően a tavaszi időszakban éri el maximumát a 285 (320) centimétert a Kulléri-zsilipnél. Jó csapadékos tavaszokon a vízeleresztés szükséges lehet. Sajnos a több mint 3000 hektáros védett terület (ide számítva a kapcsolódó ex lege területeket is) vízháztartását 2db 60 ha-s mezőgazdasági terület határozza meg, mert a vízszinttartást a mezőgazdasági igényekhez kell igazítani. A jelenleginél magasabb vízszint tartása

97

nem csak a Kolon-tóra volna pozitív hatással, hanem az azt övező több ezer hektár szántóra, szőlőre, illetve faültetvényre. Az eddigi tapasztalatok alapján a mélyvizű kotrási területen nem kell semmilyen kezelési feladatot ellátni, a terület benövényesedése évtizedek múlva kezdődik el, mely azonban a természetvédelem szempontjából kedvező szukcessziós folyamatokat is jelenthet. A sekély nyíltvizes területek időszakos kezelése viszont szükségszerű. Bár az alkalmazott eljárással a nádast vissza lehet szorítani, de ez utat nyit kiterjedt sásosok, gyékényesek kialakulásához. Ezek kifejlődésének dinamikája az elkövetkező évek vízviszonyaitól fog függni. Általánosságban elmondható, hogy évente téli – a lehető legalacsonyabban történő – vízi növényzet vágással a terület 10-20%-t kell érinteni. A tavaszi zöld nádvágás területi aránya 10%. Monitoring A terület védett természeti terület, ezért a biotikai adatgyűjtés rendszeres. A kialakított új élőhely változásainak monitoringjához a területen már korábban is folyó monitoring tevékenységet kellett kibővíteni.  vízimadár monitoring (havonta 1x)  hal monitoring (évente 3x)  lápi szitakötő monitoring (évente 1x)  élőhely térképezés (5 évente) A vízviszonyok változását rendszeres vízmérce leolvasásokkal (3 helyen) kell dokumentálni. Speciális feladatként a tó környezetében 3 használaton kívüli ásott kútban is heti rendszerességgel történik vízszint mérés. Tapasztalatok, várható hatások, eredmények Az élőhely rehabilitáció kivitelezése kisebb technológia változtatásokkal, a terveknek megfelelően történt. Az előirányzott műszaki indikátorokat maradéktalanul sikerült teljesíteni. A kivitelezés során környezeti károkozás nem történt, védett szervezetek zavarását a minimálisra sikerült csökkenteni. A munkálatok előrehaladtával az új élőhelyeket folyamatosan foglalták el a vízimadarak, melyek az aszályos időjárás miatt a környező réteken nem találtak megfelelő költőhelyeket. Az új, nagy felületű vízfelszín kihatott a közeli kisebb nyíltvízre is (Öreg-víz), rajta tömegével jelentek meg az áttelelő madarak. Új költő fajok jelentek meg a területen (gólytöcs, dankasirály, fattyúszerkő, feketenyakú vöcsök). A sekély vízfelületek kiváló ívóhelyet nyújtottak a halak számára, a lápi póc szaporulata tömeges volt már az első évben is. Újra megtelepedett a sügér.

98

A mély nyíltvizes területen 10-15 év múlva várható, hogy tömegesen megjelenik a tündérrózsa. A természetes szukcessziós folyamatok fejlődése kiemelkedő értéke lehet a területnek. A depónia erdősítése sikeresen megtörtént, a kotrási anyag kellő mértékű bedolgozásával nagyban lehetett növelni a homoktalaj termőképességét. A várt intenzív nádasodás, gyomosodás elmaradt. Évtizedek múlva valóban egy természetközeli erdőt láthatunk majd a területen. Meg kell jegyezni, hogy a kivitelezés során az időjárás kegyes volt, hiszen az aszály következtében a kotrási anyag gyorsan kiszáradt, a téli erős fagyok hatására pedig megnövekedett a deponálás hatékonysága.

Az élőhely rehabilitáció helyszínrajza

99

Szikes-tó rehabilitáció: a Kelemen-szék és a Fehér-szék vízforgalmi rekonstrukciója Megvalósítás: 1990–1991 Projektterület megnevezése, kiterjedése (hatásterülete): A Kiskunsági Nemzeti Park Kiskunsági Szikes-tavak törzsterülete. Fülöpszállás. 500 ha Projektgazda: Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Projekt összefoglalása A Kelemen-szék vízkormányzási rendszerének kialakítása, a sziki fészkelő madárközösség védelme érdekében. A kiszáradt Fehér-szék rehabilitációja, egyes a szikes mocsárhoz köthető költő fajok védelmében (bölömbika, nyári lúd, barna rétihéja). A kezelési célkitűzések megvalósítása érdekében a két tó között elhelyezkedő magasvezetésű csatornára vízkormányzási műtárgyak épültek. A projekt kidolgozása során lényegesen kevesebb tudással rendelkeztünk a szikes tavak működéséről, s jelentős mértékben az itt szerzett tapasztalatok indították el a későbbi kutatásokat, melyek feltárták ezen unikális tavak különleges anyagforgalmát. A rendszer alig néhány évig való üzemeltetése rámutatott arra, hogy a tavakba bármilyen nemű vízkormányzás (víz elvezetés, bevezetés) komoly károkat okozhat. A projektet ezért nem mint követendő példát, hanem mint tanulságos esetet kívánjuk bemutatni.

Kelemen-szék (2013)

100

A projekt előzményei A szikes tavak és mocsarak a Kiskunsági Nemzeti Park kiemelkedő értékei. A 20. században leginkább sziki fészkelő közösségeiket (pl. gulipán, gólyatöcs, széki lile) tartottuk értéknek. A Kelemen-szék egy tipikus szikes tó, melynek vízutánpótlását a csapadék és a talajvíz biztosítja. A tó nyár köze-

101

pére, végére leggyakrabban kiszárad, és az őszi csapadék kezdi újra feltölteni. A vízzáró rétege szikes agyag, amelyen a mélyebb talajrétegből a víz fel tud szivárogni. A Fehér-szék egy a 1980-as években kiszáradt szikes mocsár. Az 1990-es évekre e tavak legnagyobb problémájának a rendszeres, korai kiszáradás tűnt. A tervezési időszakban még nem terjedt el az alapos tájtörténeti feldolgozás az élőhely rekonstrukciók tervezésénél, hiszen a térképi anyagok, légifelvételek még nagyon nehezen voltak elérhetőek, gyakran titkosak voltak. Korábbi, hasonló jellegű programokból sem lehetett tapasztalatokat szerezni, hiszen ilyen beavatkozások korábban nem történtek. Nyugat-európai mintákat sem lehetett átvenni, hiszen ott ilyen típusú, szikes tavakat nem lehet találni. Projekt előkészítése, tervezése A tervezés során különösebb magalapozó tanulmányok nem készültek. Valójában egyetlen műtárgy került csak tervezésre, illetve kivitelezésre. Ekkor még az ilyen jellegű beruházások nem követeltek komolyabb engedélyezési eljárásokat. A Kelemen-szék vízfeltöltését a tőle É-ra elhelyezkedő magasvezetésű csatornából lehetett megoldani. Ezt a csatornát még az 1970-es évek elején építették, mikor azt tervezték, hogy az egész szikes tórendszert halastóvá alakítják át. Az utolsó pillanatban a Kiskunsági Nemzeti Park megalakulása állította meg a folyamatot, ezzel megmentve Európa egyik legjelentősebb szikes élőhelyét. A tápcsatorna vízellátása a Kígyós-csatornából történik, mely jellemzően dunai eredetű, szerves anyagban gazdag édesvíz, mely nagymértékben különbözik a szikes vizek jellegétől, ezért közvetlenül nem ereszthető a tóba. A magasvezetésű csatorna a szükséges vízkészlet tárolására is lehetőséget nyújtott. Olyan műtárgyat terveztek, mely egyrészt alkalmas volt a csatorna északi (Fehér-szék) oldalára kiengedni a vizet, illetve onnan egy, a csatorna medre alatt húzódó csővezetéken keresztül a déli (Kelemen-szék) oldalra átvezetni a már pihentetett vizet. A koncepció abban állt, hogy az északi oldalon, a szikes réteken közel egy hónapig pihentetett víz eutróf jellege csökken, és sókat old ki a talajból, így alkalmassá válik a Kelemen-székbe való beeresztésre. Csapadékszegény időszakokban mikor a tavak vízkészlete természetes úton nem utánpótlódik, az alábbi üzemrendek kerültek tervezésre:  a Kelemen-szék gyors feltöltése a közvetlenül a csatornából. Ez egy biztonsági lehetőség olyan esetekre mikor a fészkelési időszakban történő gyors kiszáradás veszélyezteti a költési si-

102

kert (pl. ha még néhány napig kell csak víz, hogy a fiókák új táplálkozó helyre tudjanak vonulni);  a Kelemen-szék feltöltése pihentetett vízzel: minden tavasszal a pihentetésre szánt vízmennyiséget kieresztik az északi oldalra, onnan 1 hónap múlva átereszthető a Kelemen-székbe;  azokban az években, mikor a csapadékviszonyok miatt nem szükséges a Kelemen-széki beeresztés, az északi oldali gyepeken marad a víz, és az elárasztott terület az ősszel vonuló madarak számára nyújt táplálkozó területet. A Fehér-szék vízellátásra külön zsilip került kialakításra, mely bármikor lehetővé tette a vízutánpótlást. Fenntartás A későbbiekben leírt okok miatt a vízkormányzó műtárgyak csak néhány évig voltak használatban. A üzemelést nehezítette, hogy az erősen benövényesedett magasvezetésű csatornából kivezetett víz nagy mennyiségű növényi uszadékot hordott a kieresztő műtárgyakhoz. A megfelelő vízhozam eléréséhez napi rendszerességű műtárgytisztításra volt szükség. Monitoring A Kelemen-széken, illetve Fehér-széken rendszeres madárszámlálás történt. Egyéb monitoring-tevékenység nem folyt. Tapasztalatok, hatások, eredmények A rendszert a KNPI csak néhány évig üzemeltette. A két tó vízutánpótlása a kialakított műtárgyakon keresztül megoldódott, és szikes fészkelő közösségek számára optimális viszonyokat is tudott teremteni. Néhány év alatt a Kelemen-szék gyors iramban elkezdett nádasodni, a tóban valószínűleg (ekkor még nem voltak megfelelő terepi műszerek) a sókoncentráció csökkent, kezdett „kiédesedni”. A Fehér-szék szikes mocsár jellege átalakult édesvízi mocsár jellegé. Amint e folyamatok nyilvánvalóvá váltak, a vízkormányzás megszüntetésre került. Rövid időn belül kiderült, hogy a szikes tavak nem tolerálják az édesvíz bevezetését, mely drasztikusan megváltoztatja a tavak sóháztartását. Máshol (a Böddi-széken) szerzett tapasztalatok alapján időközben világossá vált, hogy a vízleeresztés is hasonló hatással jár. (A Kelemen-székhez közeli Böddi-széken tavasszal, a legeltetés lehetővé tétele céljából leeresztették, ősszel pedig, vízivad-vadászati céllal, édesvízzel feltöltötték a tómedret.) E tapasztalatok indították el a szikes vizek, vízrendszerek kutatását, melyek rendkívül komplex rendszert tártak fel, melyben megvan a szerepe a

103

talajvíz által való feltöltődésnek, az időszakos kiszáradásnak, és a tavakban megforduló tömeges madárállományoknak is. Elmondható, hogy az ilyen jellegű vizek esetében sem a víz be-, sem leeresztése nem megengedhető. A természetvédelmi rekonstrukciók elsődleges célja ezeken a tavakon így a tavak természetes vízjárásának helyreállítása. 2014-től várható a Kelemen-szék és a Böddi-szék rehabilitációja, melynek keretében a vízháztartást befolyásoló csatornarendszerek megszüntetésre, a valamikori tómeder határai pedig helyreállításra kerülnek (Kelemen et al. 1995).

A Fehér-szék mederkotrása Megvalósítás: 1997 Projektterület megnevezése, kiterjedése (hatásterülete): A Kiskunsági Nemzeti Park Kiskunsági Szikes-tavak törzsterülete. Fülöpszállás. 150 ha Projektgazda: Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Projekt összefoglalása A Fehér-szék a Kiskunsági Nemzeti Park Felső Kiskunsági-tavak törzsterületén található szikes mocsár. Az 1980-90-es években történő kiszáradását édesvízi feltöltéssel próbálták megakadályozni, ami a tó fokozott eutrofizácójához vezetett. A szikes mocsár jelleg fokozatosan édesvizű mocsári jellegé alakult át, egyre nagyobb teret hódított a nádas, a nyíltvizű parti szegélyeket a zsióka hódította el. Az így átalakult élőhely már nem volt alkalmas a fészkelő és a vonuló partimadarak számára. A Központi Környezetvédelmi Alap támogatásából készült mederkotrás célja új nyílt partszegélyek létrehozása, és a mocsári jelleg visszaszorítása. A kialakított mederben 2 költősziget is kialakításra került. A projekt előzményei A kiskunsági szikes tavak mocsári vegetációjának két fő növényfaja a zsióka (Bolboschoenus maritimus) és a nád (Phragmites communis). A szikes mocsári vegetáció előretörése során kezdetben csak a partvonalban, vagy a meder sekélyebb zátonyain, szigetein jelenik meg, majd folyamatosan halad a meder közepe felé, majd a szukcesszió előrehaladásával a növényfedettség teljesen záródhat. A partvonalban megtelepedő dús vegetációban fokozódik a széllel szállított homok és por kiülepedése, ami tovább segíti a feltöltődést. A mocsári vegetáció kiterjedését erősen befolyásolja a vízviszonyok alakulása, átlagosan alacsonyabb vízállás esetén a zsióka dominanciájú előretörés figyelhető meg.

104

A Fehér-székben a 147 ha-os meder kb. 60 %-át nádas, 30 %-át zsiókás borította az elmúlt évtizedekben. A III. Katonai Térképezés szelvénye szerint a mederben már a 20. század elején jelentős volt a part menti mocsaras részek aránya, majd a védetté nyilvánítás időszakára 1975-re a nyílt vízfelület szinte teljesen eltűnt. Az 1980-as években kezdődött intenzív kiszáradás ellensúlyozására 1990-1997. közötti időszakban a KNP Igazgatósága vizes élőhely-rekonstrukciós céllal az őszi - kora tavaszi időszakokban a Kiskunsági-főcsatornából a Dunából származó öntözővíz felhasználásával vízpótló árasztásokat végzett. Ez tovább fokozta az üledékképződést és a nádas dominanciájú mocsári vegetáció előretörését (Boros & Pigniczki 2001). Projekt előkészítése, tervezése A projekt során geodéziai felmérés történt, mely alapján kijelölésre került a kialakítandó tómeder határa, a költőszigetek helye és mérete. Kivitelezés A mederkotrás 1997 legszárazabb időszakában, szeptemberben került kivitelezésre. A munka első fázisában a zsióka került kaszálásra, és elszállításra. Ezt követően történt meg a parti zóna sekély, 10 cm mélységű kotrása. Ebben a mélységben helyezkedett el a zsióka gyökérrendszere. Mélyebb kotrás nem volt lehetséges az alsóbb agyagréteg vízzel való telítettsége ill. a helyenként sekély vízzáró réteg miatt, ezért a mélyebb elhelyezkedésű zsióka rhizómák egy része érintetlen maradt; valamint jelentős volt a szétvágódott rhizóma törmelék a visszahagyott felületen. A tapasztalatok szerint a rendkívül kötött, kemény aljzat eltávolítását megelőzően egy hagyományos ekével történő sekély szántás jelentős mértékben megkönnyítheti a kotrási munkafázis vonóerő igényét és így egyenletesebb visszamaradó munkafelszín várható. A kikerülő meddőanyag két korábbi anyagnyerő helyben került elterítésre és tömörítésre az eredeti terepszint magasságáig. A munkaterület közepén két mesterséges sziget került kialakításra, enyhe rézsűvel a kikotort anyagból. Fenntartás A kivitelezés évében a tómeder kapott egy sekély elárasztást, hogy a gépek nyomai könnyebben erodálódjanak, és ezzel minél hamarabb visszaálljon a természetes mederszerkezet. Az ezt követő években viszont nem történt feltöltés, részben a kellő csapadék miatt, illetve hogy a dunai vízzel való feltöltés ne indítsa el újra az eutrofizációs folyamatokat.

105

Monitoring Az alábbi monitoring tevékenységek folytak:  vegetáció felmérése;  makrogerinctelen fauna vizsgálata;  madárszámlálások havi, időszakosan heti rendszerességgel. Tapasztalatok, hatások, eredmények A homogén zsiókás helyén mesterséges mederkotrással kialakított nyílt vízfelület robbanásszerűen vonzotta a nyílt vízhez kötődő vízimadarak megtelepedését (gulipán, sirályok, csérek, vöcskök), ill. mint táplálkozó és pihenőhely is több vízimadárnak biztosított kedvező feltételeket. Az érintetlenül visszahagyott part menti szikes réti vegetáció lehetővé tette a korábbi fészkelő partimadár-közösség fennmaradását is (bíbic, piroslábú cankó, nagy goda). Összességében a beavatkozás jelentősen megnövelte a terület madárvilágának sokszínűségét, bár a folyamatokat befolyásolta a korábbi referencia-évekhez képest lényegesen csapadékosabb, nedvesebb esztendők eljövetele a beavatkozás után. A fészkelésben a legjelentősebb vonzerővel a terület közepén kialakított, vízzel körülvett két kopár sziget rendelkezett. A vízzel körülvett szigetek látszólagos védettsége ellenére a borzok több esetben megsemmisítették a fészkeléseket. A kotrás területén három év alatt utókezelés hiányában a zsióka jelentős visszatelepülése volt tapasztalható. A visszatelepülés elsődleges oka a 10 cm-es sekély kotrás során feldarabolódott zsióka-rhizómák ismételt kolonizációs folyamata, ennek ellenére a borítottság mértéke még jelentősen alulmúlta a rekonstrukciót megelőző állapotot. Ez a kb. 50 %-os borítottságú zsióka-állomány a fattyúszerkők megtelepedésére volt alkalmas. Javaslatok A fent leírt tapasztalatok alapján a hasonló zsiókások kotrása során a minimum 20 cm-es mélység javasolható, azonban ez nagymértékben függ a talajadottságoktól és a vízzáró réteg vastagságától. A kotrás után a mocsári növényzet visszatelepülésének megakadályozására aktív legeltetéses (sertés, bivaly, marha) fenntartó élőhely-kezelés szükséges.

106

107

Felhasznált és ajánlott szakirodalom Andrásfalvy, B. 1975. A Duna-mente népének ártéri gazdálkodása Tolna és Baranya megyében az ármentesítés befejezéséig. Tanulmányok Tolna megye történetéből VII., Tolna Megyei Levéltár. Szekszárd. Aradi Cs., Gőri Sz. 2001. A természetvédelem ökológiai alapjai. Természetbúvár, 56. (2): 10–12. Ausden, M. 2007: Habitat management for conservation. A handbook of techniques. Techniques in Ecology & Conservation Series. Oxford University Press, New York. Beltram, G. 1996: The Conservation and Management of Wetlands in Slovenia in the context of European Policy related to Wetlands. Ph. D. Thesis in Human Ecology. Vrije Universiteit Brussels. Biró M. 2006. A történeti térképekre alapuló vegetációrekonstrukció és alkalmazásai a Duna-Tisza közén. Doktori (PhD) értekezés. Pécs, 139 p. Boros E., Ecsedi Z., Oláh J. eds. in prep. Ecology and Management of Sodic Pans in the Carpathian Basin. Hortobágy Environmental Association, Balmazújváros. Boros E., Pigniczki Cs. 2001.: Feltöltődött szikes tavak rekonstrukciója és a szikes mocsári vegetáció kezelése a kiskunsági szikes tavaknál. Túzok 6 (1): 8–14. Böhm A. 2011. Nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek ökológiai jellegének változása Magyarországon. Doktori (PhD) értekezés. NyME Erdőmérnöki Kar, Sopron. Brinson M.M., Malvárez A.I. 2002. Temperate freshwater wetlands: types, status, and threats. Environmental Conservation 29: 115-133 doi:10.1017/S0376892902000085 Brookes A. 1988. Channelized Rivers: Perspectives for Environmental Management. John Wiley and Sons. Chichester, U.K. Cole G. 1976. Land drainage in England and Wales. Journal of the Institute of Water Engineers 30: 354-361. Croonquist M., Brooks R. 1991. Use of avian and mammalian guilds as indicators of cumulative impacts in riparian-wetland areas. Environmental Management 15: 701- 714. Doi: 10.1007/BF02589628 Csenteri Cs., Gyulai F. 2006. A világ természetvédelmének történelmi kezdetei a védett területek kialakulására vonatkozóan. Tájökológiai Lapok 4 (2): 427-432.

108

Dévai Gy. (szerk.) 1998. A vízi és a vizes élőhelyek sajátosságai és tipológiája. Oktatási segédanyag. KLTE Ökológiai Tanszéke, Hidrobiológiai Részleg, Debrecen. Drower M. S. 1954. Water supply, irrigation and agriculture. in C. Singer, E. J. Holmyard, and A. R. Hall, editors. History of Technology. Clarendon Press, Oxford. pp 520-557 Faulkner S. 2004 Urbanization impacts on the structure and function of forested wetlands. Urban Ecosystems vol 7(2): 89–106 Doi: 10.1023/B:UECO.0000036269.5624 Gergely E., Érdyné Szekeres R. 2002. Természetvédelem és területhasználat a hullámtereken. KöM Természetvédelmi Hivatal. Horváth A., Szitár K. (szerk.) 2007. Agrártájak növényzetének monitorozása. A hatásmonitorozás elméleti alapjai és gyakorlati lehetőségei. MTA ÖBKI, Vácrátót. Kalocsa B., Tamás E. A. 2002. A DDNP Duna-menti területeinek vízgazdálkodással kapcsolatos természetvédelmi kezelési leírása (kézirat), Pécs. Kalotás Zs. 2011. A halastavi gazdálkodás és a természetvédelem. Természet Világa 42(5): 222–226. Kelemen J., Vajda Z., Gilly Zs. 1995. Élőhelyfenntartás és természetvédelmi kezelés a Kiskunsági Nemzeti Park törzsterületein, KNPI Pálfai I. 1995. Halastavak Magyarországon. Vízpart 4 (1) p. 1. Pickett S. T. A. 1991. Long-term Studies: Past Experience and Recommendations for the Future. 71–88. p. In: GISSER P. G. (ed.): Longterm Ecological Research. New York: Johh Wiley & Sons Publ., p. 544. Répási M. 1914. Édesvízi halászat és halgazdaság, 2. kiadás, p. 348, Budapest. Schulze, C.P. ed. 1996: Engineering within ecological constraints, The National Academies Press, Washington D.C. Standovár T., Primack R. B. 2001. A természetvédelmi biológia alapjai. Nemzeti tankönyvkiadó, Budapest. 542 p. Szép T., Margóczi K., Tóth A. 2011. Biodiverzitás monitorozás. Nyíregyházi Főiskola, főiskolai jegyzet, 180 p. Tamás E. A. 2002. A Duna-Dráva Nemzeti Park vízgazdálkodásitermészetvédelmi kezelési koncepciójának megalapozása, Szakdolgozat, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kar, Budapest Tamás E. A. 2012. Breeding and migration of the Black Stork (Ciconia nigra), with special regard to a Central European population and the impact

109

of hydro-meteorological factors and wetland status. Doktori (PhD) értekezés. Debreceni Egyetem, Debrecen, 147 p. WFG 2003: Common Implementation Strategy for the Water Framework Directive (2000/60/EC). Wetlands Horizontal Guidance. Final Draft Version. Wheater, C. P., Bell, J.R., Cook, P.A. 2011. Practical Field Ecology. WileyBlackwell, Oxford, UK. Whitney G. 1994. From Coastal Wilderness to Fruited Plain. Cambridge: Cambridge University Press, 451 p. Zellei L. 2009. Az izsáki Kolon-tó vízháztartási és üzemelési vizsgálata. A Magyar Hidrológiai Társaság XXVII. Vándorgyűlése, Baja. pp. 231–255.

110