Szép szülőföldem - A hazai táj ismerete, megbecsülése (I. hely)

Szép szülőföldem - A hazai táj ismerete, megbecsülése (I. hely)

A Nap fénye vakítóan sütött be az ablaküvegen keresztül. Hunyorogni kezdtem, mert már annyira zavart, de azért kitartóan tűrtem a Nap játékát, mert tudtam, pár perc múlva hazaérek. A busz nemsokára megállt, és én, mintha mannát osztottak volna, úgy siettem a kijárat felé. Amikor kiléptem, teli tüdővel szippantottam be a levegőt. Itthon vagyok. Szaporán szedtem a lábam, hogy minél előbb megpillanthassam szülőházamat. Ez egy fájóan sanyargós, édes érzés, amely melegével elönti a szívem táját minden alkalommal, amikor hazaérek. Beléptem az előszobába, s letettem az utazótáskámat. Bekaptam egy pár falatot, és már indultam is az ajtó felé. Édesanyám csodálkozva nézte kapkodó tetteimet. Egy nagy puszit nyomtam az arcára, és tudomására adtam, hogy elmegyek a Tisza-partra sétálni. Nem szólt semmit, csak mosolygott. Nem mertem bevallani, hogy mennyire hiányzott a szülőfalum. Szabadkán járok iskolába, kollégiumban lakom, és csak péntekenként utazok haza. Szülőfalum Törökbecse, amelynek 14000 lakosa van. Szerbek és magyarok lakják ezt a gyönyörű Tiszamenti várost, amely Közép-Bánátban helyezkedik el. 2 km-es sétány ékesíti a Tisza bal partját. Gondosan kidolgozott padok, díszes világítólámpák, selymes zöld fű, rendezett virágok jellemzik városom e részét, amely egy gyönyörű hársfából álló parkot ölel magába. Ez a sétány városunk „pszichológusa”. Bárkinek a lelkét valamilyen gond, csalódás, veszteség éri, itt sétálva gyógyírt talál lelki sebeire. A Tisza lassú folyása, a vén, öreg nyárfák susogása, az iszap jellegzetes illata, különböző madarak csicsergése simogatóan és kellemesen bearanyozza a sétálók itt töltött perceit.

Ahogy így ballagtam, eszembe jutottak azok a szép nyári emlékek, amelyeket büszkén fogok mesélni utódaimnak. Augusztusi hónap végén a pravoszláv hívők ünneplik Nagyboldogasszony napját. Nálunk, a Tiszapart mellett egy kápolna található, amely ilyenkor ünnepli búcsúját. Ekkor többnapos rendezvény gazdagítja az itt élők életét. Lovas fogat verseny, különböző sportrendezvények és koncertek teszik szebbé ezt az ünnepet. A négy-öt nap alatt több mint kétszázezer ember látogatja meg városunkat. Idén az önkormányzat az Omega együttest hívta vendégül. Édesapám viccesen meg is jegyezte, hogy „Annyian lesznek a koncerten, hogy úgy megdől a vén ”cipó”, hogy zúgva fog a nyakunkba zúdulni az a négy folyó.” Éreztem, hogy ezek a szavak mögött rejtőzik valamilyen üzenet, amit később meg is magyarázott. Felejthetetlen emlékeket hagy maga után ez az ünnep, úgy a vendégek, mint az itt lakók szívében.

Sétálgatva elgondolkodtam azon, milyen sok tárgyi emlék igazolja szülővárosom múltját. Eddig sohasem gondoltam volna, hogy ekkora lelkesedést fog belőlem kiváltani városom történelmének néhány kincse. Ezek közé tartozik az aracsi Pusztatemplom is. A várostól 14 km-re Basahíd és Beodrai út között helyezkedik el. Romos, csonka falai már messziről virítanak, magukba zárva az ezer éves rejtélyes emlékeket, melyekkel összeköti a múltat a jelennel. Sokat jelent e templom a délvidéki magyarságnak és a kereszténységnek. Egyrészt az ezer éves múltja ittlétünkről ad bizonyítékot, másrészt pedig fennmaradásunk letörhetetlen, konok tanúja. Mivel írott emléket eredetéről nem hagyott ránk e büszke templom, ezért egyesek feltételezik, hogy a XI. században építették, mások pedig a XIII. századot emlegetik. A román stílus jegyeit viseli magán, alaprajza a bencés templomok alapjaihoz hasonló. 26 m hosszú és 15 m széles tégla építmény, amelyet faragott mészkővel díszítettek. Szent István alapította monostorok között már az aracsit is megemlítették. Korai története során többször kifosztották. Fénykorát a XV. században éli meg. Később törökök kezébe kerül, akik dzsámivá alakították, és távozásukkor felgyújtották. Csodával határos módon megmaradt.

Magányosan, pusztán elhagyatottan állt négy évszázadig, mígnem a XIX. században újra felfedezik a romot. Később ásatásokat végeztek és bebizonyosodott, hogy egy régebbi templom alapjaira építették. Körülötte lévő szántóföldek és rétek nagyon sok gyógynövénnyel gazdagítják ezt a környéket. Ezért édesapám méhése is a Pusztatemplomtól 1 km-re helyezkedik el. Sokszor mentem vele, mert vonzott az a rejtélyes hely. Míg ő a méhésben gondosan nézegette és ápolta a családokat, addig én a Pusztatemplom fennmaradt falain belül, a csonka torony alatt imádkoztam a családomért.

Ezután sétálgattam, és a templom melletti szövetkezeti olajrepcés föld szélébe egy nagy földrakásra lettem figyelmes. Közelebb mentem, az emberi kíváncsiság teljesen felébredt bennem. Szaporán kezdett verni a a szívem, mert sejtettem, hogy archeológiai ásatások szemtanúja lehetek, és az ezer éves történelem fizikailag is tapinthatóvá válik. Nem tévedtem. Körülbelül tízen dolgoztak, hárman precíz kefécskékkel, vésőkkel tisztogatták a köcsögöket, cserépmaradványokat, melyben megkövesedett búza volt. A többiek a goromba földi munkát végezték. Minden egyes talicska föld át lett vizsgálva. Különválasztották a cserép-törmeléket, a csontokat, a fémből készült tárgyakat, majd gondosan külön-külön vödörbe tették. Egy idősebb bácsikára lettem figyelmes a sok fiatal közt. Sovány, magas testalkatú ember volt. Az arca száraz, és az idő mély ráncokat vésett bele. Ő válogatta a vödörbe a megtalált tárgyakat. Lassan odasompolyogtam mellé, és nézni kezdtem, ahogyan dolgozik. Minden egyes darabot figyelmesen és puhán a kezébe vett. Megforgatta, megtörölgette, és óvatos mozdulatokkal a vödörbe tette. Látszott rajta, hogy megbecsüléssel volt minden darab iránt. A nagy zajban, melyet a fiatalabb munkások keltettek, csak ő hallgatott. Hosszan felnézett rám, továbbra is néma maradt, majd könnyekkel küszködve csillogó szemét lesütötte. Rámutatott a mellette lévő árok réteges színeire, mellyel a történelem élesen elhatárolt korszakait bizonyította. „Látod a tetején azt a 10 cm vastag részt? Azt, ahol a történéseknek semmi nyoma? Az az övéké. A többi, ami ez alatt van, az a miénk.” Ezután ismét elnémult a bácsika, és most láthatóan elkezdett sírni. Ez a jelenet mélyen belém rögződött. Még most is magam előtt látom a fájdalmát, amit teljesen átélni csak ezen a vidéken lehet. Ez a valós része a Pusztatemplomi emléknek, de sok monda is fűződik titokzatos múltjához. Többre is emlékszem, melyeket a nagymamám mesélt kiskoromban. Állítólag a törökbecsei várral egy alagút köti össze, amely menekülési lehetőséget adott az itt élőknek, amikor támadás érte őket. Később az a hír járta, hogy betyárok húzódtak meg az alagútban, és ide rejtették kincseiket, amely után sokan megpróbálták a kincskeresést, de sikertelenül. Egyesek tündérről mesélnek, aki a Pusztatemplom falain belül lakik, és ha hozzá fohászkodnak, segít is. Egy embernek cséplőgépe volt, de valami miatt meghibásodott. Nem volt ideje megjavítani, mert az aratás javában tartott. Szórta a búzát. A gazda ráfogta, hogy lop. Le is zárták másfél évre. A felesége otthon maradt két gyermekével jövedelem nélkül. Ekkor mondták neki, hogy menjen el a Pusztatemplomhoz, és kérje a tündér segítségét. Két gyermekével együtt egy vasárnapi napon elment a rom falaihoz, és kérte a tündért, hogy a férjét engedjék ki, mert ők éhen halnak. Két hét múlva a férjét kiengedték. Mindenki csodálkozott. Ezen a mondán kívül még sokat hallottam. Mindenki a saját szája íze szerint meséli, ahogy történt vagy, ahogy szerette volna, hogy történjen. Nemcsak e templomrom található ezen a részen. Településem egyik igen sűrűn emlegetett és látogatott része Sóskopó. Több mint kétezer hektár területet ölel fel. 2004 óta nemzetközi jelentőségű vizes élőhely. Ez a rész a Tisza egyik ősi meder ága. Miután a Tiszát szabályozni kezdték, ez a rész elvesztette kapcsolatát a főággal. Kora tavasztól késő őszig nagyon sok fajta vízimadár vonul itt át: cankák, széki lillék, széki gólya, gulipán, bíbic, stb. Az itt található időszakosan kiszáradó, szikes mocsár gyógyhatású. A közeli gyógyfürdőbe szállítják a sarat. Időnként tavasszal, amikor még víz található benne, idősek látogatják, és az eléggé szúrós szagú pocsolyával mossák végtagjaikat annak reményében, hogy azok visszanyerik fiatalkori mozgásukat. Valamikor ezen a részen kutak is voltak. Egy ilyen kutat „szent kútnak” neveztek el. Nem tudom, hol helyezkedik el pontosan, s lehet, hogy már be is omlott, de az idősek sokszor mesélnek róla.

Egy béna kislányt vittek Sóskopóra, hátha a sár gyógyító hatása ad esélyt arra, hogy a kislány talpra álljon. A kislány eltűnt. Mindenhol keresték, de nem találták. Egyszer csak hallották, hogy a közeli kútból kiabál valaki. Odamentek, és a kislány benne volt. Kivették, majd szaladni kezdett édesanyja felé. Ekkor ezt a kutat „Szent kútnak” nevezték el. Ma nagyon sok embernek kirándulóhely ez a gyógyhatású, mocsaras rész. Sokan azért jönnek, hogy meggyőződhessenek arról: a víz sós. Ez a természeti kincs egyedülálló Szerbiában. Ha már a kincseket említjük, „gyöngye” is van Törökbecsének: a Gyöngysziget. Már említettem, hogy a Tiszát szabályozták, és így keletkezett a Sóskopó. Ebben az esetben lerövidítették, vagyis a kanyargós részét átvágták, és egy szigetet kaptak. Azért vágták át, hogy a folyó könnyebben hajózható legyen. Rohonczy Lipót nevéhez fűződik a Gyöngysziget. Felesége Sissányi Klára, aki a törökbecsei leggazdagabb úr egyik lánya, kétezer holdas hozománya megpecsételődött ezen a vidéken. Rohonczy Lipót gyümölcsfákkal ültette be a szigetet, és a jó iszapos-homokos föld nagyon jó termőtalajt adott, amelynek köszönhetően az Afrikából hozatott Crougant muskotály szőlőfajta meghonosodott. Ez a szőlőfajta sehol sem maradt fenn e kontinensen, csak a Gyöngyszigeten. Elég érzékenyfajta.

Gyöngyszigeti szőlőültetvény

a híres Krokán bor

Dinnye termesztésével is foglalkozott, mégpedig a Tisza gyöngye dinnyefajta hozta meg a hírnevet Törökbecsének. Gyöngysziget a nevét erről a dinnyefajtáról kapta. Dinnyét már pár évtizede nem termeltek e vidéken, de a Krokán bor még manapság is kapható. Gazdag, úri réteg drága pénzen veheti meg ezt a bort nagyon finom aromája miatt. Ezt Ferenc József is bebizonyította, amikor ezen a vidéken hajózott. Szívesen ízlelgette és fogyasztotta azt. Rohonczy Lipot szőlő -és dinnyetermesztés mellet még kiváló katona volt, honvédőrnagy, aki 1848-ban háromezer szerb felkelő ellen győzedelmeskedett. Az itt elesett honvédek és nemzetőrök emlékére Hungária-szobrot emeltek 1903-ban. A mai katolikus temető közepét ékesíti e ritka történelmi emlékmű. Emlékszobrot állítottak gróf Leiningen Westerburg Károlyról, aki Sissányi Erzsébetet, az akkori leggazdagabb törökbecsei nemesi család középső lányát vette feleségül. Honvédtábornok volt, akit Aradon vértanúként végeztek ki. E szobor sorsa eléggé szomorú, mert az 1950-es években egy focicsapat kezébe került, akik szétverték, és beolvasztották. De újra mellszobrot emeltek neki, ami a mai katolikus templom parókia udvarában helyezkedik el.

gr. Leiningen W. Károly mellszobra

Hungária-szobor

Nemcsak ezzel a rombolással nézhetünk szembe. 1701-ben a törökbecsei várat is szétrombolták, ami a tiszai szigeten épült a XIV. században. Romjait a Tisza még ma is megmutatja, ha sekély a vízállás. A folyó nagyobb felügyelete miatt építették, ahol a kereskedelem és a forgalom nagyon fejlett volt. A magyar király sokszor ajándékként adta az alattvalóinak, majd a XVI. században török kéz alá kerül. A karlócai-békeszerződés érdekében a várat le kellet rombolni, amit sajnos meg is tettek. A gyönyörű sétány végéhez értem. Megnéztem a lassú, szép, óvatos Tisza mellett látható várromot. Tavasszal a Tiszavirág is kedves vendégként érkezik hozzánk. Büszkén kecsegteti rövid életét, amely alig egy napig tart, és példaként állhat mindenki előtt, hogy e rövid idő alatt el tudja végezni a rá szabott feladatot, amellyel ékesíti folyónkat.

Ahogy néztem a víz tiszta tükrében a gondtalan felhőket, amint átvonulnak szép, csendes városom fölött rájöttem, milyen érdekes a múlt. Gondolok a háborúkra, pestisre, tűzvészre, trianoni-békeszerződésre, a 99-es bombázásra. Ezek a történelmi pillanatok gyökeresen megváltoztatták a mai életünk napjait és céljait. De ez így a jó, mert ha mindenünk megvolna és zökkenőmentesen élnénk mindennapjainkat, nem tudnánk értékelni azokat a dolgokat, amelyeket elvesztettünk, és harcolni se tudnánk céljainkért. Eszembe jut Zorán dala, amit édesapám játszik el nyugodt, csendes téli estéken: „ Hogy értsd, egy pohár víz mit ér, ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell...”

Tanuló neve: Király Noémi (15 éves) II. kategória, középiskola Lakcím: Recsó Antal 12, Törökbecse E-mail: [email protected] Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium, Szabadka Felkészítő tanár: Éter P. Bettina E-mail: [email protected]