Szentháromság után 1. vasárnap
Szentháromság után 1. vasárnap 2010. június 6.
Az Isten: Szeretet Textus: 1János 4,16b−21 1. Amit a textusról tudni kell – exegetikai / kortörténeti megértés a. Néhány szó az 1Jn-ról: olvasva János leveleit, feltőnhet a rendkívül bensıséges hangulat, amit a szentíró sugall. Ez kitőnik az 1Jn gyakori megszólításaiból is: gyermekeim (tekniva); szeretteim (ajgaphtoiv). A közeli kapcsolatot feltételezı megszólítások ellenére, János 1. levelében nincsenek nyomai a klasszikus levélirodalom stílusjegyeinek: hiányzik az elıirat (címzettek, köszöntés), valamint a záró formula (áldáskívánás). Mindezek mellett, ha a 2,19−re gondolunk (ejx hJmwÖn ejxhÖlqan ajll! oujk h\san ejx hJmwÖn), azt a megállapítást tehetjük, hogy minden bizonnyal ismerte címzettjeit a szerzı. Mára általánosan elfogadottá vált az a vélemény, miszerint e „levél” ill. levelek, keresztyénekhez szóló körlevelek, traktátusok. Az 1Jn egy erıteljesen kibontakozott és veszélyes eretnekség ellen harcol, ami nem más, mint az ún. gnosztikus doketizmus1 (tagjai tagadták az inkarnációt; Jézust csak valamiféle lelki-lénynek tartották, vagyis éles különbséget tettek a földi Jézus és Krisztus között). Ezektıl a tévtanítóktól akarja óvni a szerzı a gyülekezetek tagjait, annál is inkább, mivel sokan vannak (1Jn 4,1) akik hamis prófétaként lépnek fel. A 2,18−ban ezeket antikrisztusnak nevezi, fellépésükbıl tudható, hogy az utolsó óra (ejscavth w{ra) közel van. Textusunk jobb megértése érdekében szükség van ezen tények ismeretére, hiszen e tévtanítók nem csupán Jézus személyét és tanításait hagyták figyelmen kívül, de a testvérei szeretet gyakorlását is. Éppen ezért hangsúlyozza 1Jn az Istenben maradást (lásd: alább), valamint a testté lett Jézus Krisztustól kapható isteni szeretetet. b. Exegetikai és kortörténeti megállapítások: perikópánk a már korábban elkezdett (4,7−tıl) téma folytatása, és egyúttal a 4. fejezet szerves része, mely a tévtanítók és a szeretet hamis értelmezése ellen szól. Nem más ez a szakasz, mint egy parainézis, figyelmeztetés arra nézve, hogy az Isten iránti szeretet egyúttal a felebarát (testvér) iránti szeretetre is kötelez. A kettı szorosan összefügg. A gnosztikus tévtanítók mindkettınek hiányában vannak. Akik Istenben maradnak, és az İ szeretete betölti az életüket, következésképpen egymást is szeretik, azok bizalommal tekinthetnek az ítélet napja felé. A szeretetnek teljessé kell lennie a keresztyén ember életében. Az Isten szeretetét tovább kell adni, tehát: „aki szereti Istent, szeresse a testvérét is” (4,21). 16b−18.v.: A 16. vers része a jánosi szeretet himnusznak, mely a megismert, megjelent és megnyilvánult isteni szeretetben való megmaradásra hívja fel a figyelmet. Isten maga a szeretet (ajgavph), aki szeret minket, és ezt a szeretetet a legtökéletesebben Jézus Krisztusban nyilvánította ki. A 17. vers tovább folytatja a 1
HERCZEG: Az Újszövetség teológiájának vázlata, 290.
266
1János 4,16b−21
szeretet kifejtését, ám hangsúlyos, hogy itt egy jövıre irányuló dimenzióban jelenik meg – mondja Bolyki János professzor.2 Vagyis a szeretet teteleivwtai tehát: kiteljesedik, tökéletessé válik, teljességre jut, célhoz ér.3 A kiteljesedett, vagy teljességre jutott szeretet pedig nem fél az ítélettıl, mert akiben jelen van az Isten iránti szeretet és bizalom, valamint a testvérek felé tanúsított szeretet, az reménységgel és bizalommal4 nézhet a jövıben bekövetkezı ítélet napja felé. Az Isten jelenléte bennünk az, ami képessé tesz arra, hogy bizalommal tekintsünk elıre, és ugyancsak Isten jelenléte bennünk az, ami kiőzi a félelmet. Ez a fogalom megjelenik a 18. versben: „A szeretetben nincs félelem, sıt a teljes szeretet kiőzi a félelmet…” Görög szövegben: hJ teleiva ajgavph e[xw bavllei to;n fovbon = a tökéletes szeretet kiveti, kidobja, tehát eltávolítja5 (kiőzi) a félelmet, ami azt is jelenti, hogy megsemmisíti. A vers elsı fele tehát egy tagadás: a szeretetben NINCS félelem, sıt KIŐZI a félelmet. Érdekes viszont a vers második fele, ahol arról szól az apostol, hogy mi van, ha mégis van (még) félelem. Két lehetıség van: 1. vizsgáljuk meg, hogy valóban teljes-e a szeretetünk, vagy 2. engedjük, hogy a teljes szeretet előzze a félelmünket.6 (előzze: a fenti értelemben - bavllein) Ha még jelen van bennünk a félelem, akkor nem lettünk teljessé az Isten szeretetében, és akkor minden bizonnyal hiányos a testvér iránti szeretetünk is. A vers utolsó részében arra is rámutat az apostol, hogy miért rossz dolog félni. „A félelem gyötrelemmel (kovlasi") jár” – tehát a félelemben eleve ott van a büntetéstıl való rettegés. Bolyki János megkapóan fejezi ki e rész magyarázatánál: „A félelem éppen elég büntetése annak, hogy valaki még nem merte Isten kezébe tenni eljövendı sorsát.”7 Végsı soron valóban mennyiszer szorongatnak bennünket ilyen-olyan félelmek. Jó megszívlelni az apostol figyelmeztetését: a félelem a beteljesedett szeretet hiánya. 19−21.v.: Ebben a szakaszban paralel mondatpárokkal találkozunk: Istent szeretni – a testvért győlölni; Istent nem szeretni – a testvért nem szeretni; Istent szeretni – a testvért is szeretni. A 19. vers nagyon rövid, nem más, mint buzdítás: „Mi tehát azért szeretünk” (vagy inkább „szeressünk” − hJmeiÖ" ajgapwÖmen). A szerzı többes szám 1. személyben szól, tehát magát is közéjük számítja. Mi tehát azért szerethetünk, mert Isten elıbb (prwÖto") szeretett minket. Ez azt jelenti, hogy mindenféle emberi szeretetet megelızött Isten Jézus Krisztusban megjelenı szeretete. Mi Istentıl tanulhatunk szeretni, aki „úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte”. Minden emberi szeretet válasz Isten szeretetére. A 20. versben az apostol önellentmondásokat tár fel, amivel egyben bepillantást is enged az elkülönülı csoportok viselkedésébe. Ellentmondás azt mondani magunkról, hogy szeretjük Istent, ha közben testéveinket győlöljük. Minden valószínőség szerint ilyen ellentmondó kijelentéseket tehettek az elszakadt csoportok, akik újból és újból azt ismételgethették, hogy szeretik Istent. Úgy tőnik, össze tudták egyeztetni az Isten szeretetét a másik gyülekezeti tag semmibe vételével, BOLYKI: A tanúvallomás folytatódik, 221. VARGA: Újszövetségi görög-magyar szótár, 927. 4 A bizalom (parrhsiva) a szeretetbıl (ajgavph) ered. 5 i. m. 131. 6 BOLYKI: A tanúvallomás folytatódik, 222. 7 uo. 2 3
267
Szentháromság után 1. vasárnap
győlölésével.8 Jézus szavai juthatnak eszünkbe: „Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát” (Mt 7,21). Az apostol világossá teszi, hogy mit sem érnek a hangzatos szavak, ha a szívben győlölet és harag uralkodik. Tovább menve hazugnak (yeuvsth") nevezi az ilyen embereket. Aki nem tudja szeretni a testvérét, az Istent sem tudja szeretni. Hogy miért? Mert egyszerően nincs benne szeretet.9 A vers második fele magyarázat: „aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát” (20b). Isten láthatatlansága a testvérek iránti szeretetben válik láthatóvá, és kézzel foghatóvá. A 21. vers János apostol „szeretet himnuszának” záró verse. Itt már parancsolatról (ejntolhv) olvasunk, a szeretet félreérthetetlen parancsolatát tárja az olvasók elé. Nyilvánvaló összecsengés érzıdik ki a jézusi Nagy Parancsolattal: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedbıl, teljes lelkedbıl és teljes elmédbıl. Ez az elsı nagy parancsolat. A második pedig hasonló ehhez: szeresd felebarátodat, mint magadat.” Textusunkban is kettıs parancsolatról beszélhetünk: Isten és a testvér szeretete („aki szereti Istent, szeresse a testvérét is” − oJ ajgapwÖn to;n qeo;n ajgapaÖ/ kai; to;n ajdelfo;n au;touÖ). Isten és ember szeretete egymástól szétválaszthatatlan egységet alkot. A keresztyén ember, aki megismerte Krisztust és Benne Isten emberek iránti szeretetét, az magától értetıdı feladatként kapja a felebaráti, testvéri szeretetet. E záró versnél visszatér a 3,18 gondolata: „Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan.”
2. A perikópa megértése – teológiai összefüggések feltárása A perikópa megértésében segíthet annak a ténynek a figyelembe vétele, hogy 1Jn a Krisztusban való helyes hitrıl, és ennek a hitnek a helyes életfolytatással való összefüggéseirıl szól. Néhány teológiai tétel: a. eszkatológia: alapigénkben is jelen van a jánosi iratokra jellemzı eszkatológia. A szakadás tényét a gyülekezetben és a tévtanítók megjelenését (mindkettı hangsúlyos a levél mondanivalójának tekintetében) a végidık jeleinek tekintette a szerzı eszkatológikus idıértelmezéssel. Ebbıl következnek a buzdítások: kitartásra hitben, valamint bizalomra a jövıvel kapcsolatban. Krisztus második eljövetele egyben ítéletet is jelent, ám éppen alapigénkben azzal biztatja a gyülekezet tagjait az apostol, hogy ez a hívıkre nézve nem jelent megszégyenülést, mert akik Isten gyermekei, és akikben teljessé lett az Isten szeretete, azok bizalommal (parrhsiva) és félelem nélkül nézhetnek e jövı elé. b. Istenben maradni: Hangsúlyos János apostolnál az Istenben maradás motívuma, melyet nem lehet elválasztani a Jézus Krisztusba vetett hittıl. A Jézus Krisztusba vetett hit a jánosi értelemben teljes egységet és közösséget jelent Vele. c. Az ajgavph (szeretet): Textusunkban János apostol határozottan mondja: „Isten szeretet” (4,16). A görög szövegben itt szereplı kifejezés az ajgavph ami a legteljesebb és legszebb szeretetre vonatkozó szó. Tudjuk, hogy az újszövetségi görög nyelv alapvetıen különbséget tesz a szeretet „fajtái” között: Filiva; e[rw" (ejra'n); ajgavph. Az elsı (Filiva) egyfajta emberi megbecsülést jelent, 8 9
i. m. 225. uo. 225.
268
1János 4,16b−21
hajlam, vonzalom, gondoskodó szeretet, vagy barátság emberek között. Maga a szó többször elıfordul a Szentírásban, de nem az Isten szeretetével kapcsolatban. A második (e[rw") kifejezés elsısorban testi vonzalmat jelent, amolyan szenvedéllyel járó szeretet. Ezt a fajta szeretetet mámor formájában keresték. Igazából éles ellentéte annak, amit a Szentírás kíván. A harmadik kifejezés (ajgavph) az isteni eredető szeretetre vonatkozik, ami erıs, nemes szeretet. Míg tehát az „érosz”−t a kevesebbrıl a többre, az alacsonyabbról a magasabbra irányultság jellemzi, addig az „agapé” iránya fordított: nem más mint a nagyobb odafordulása a kisebb felé, tehát Istennek az ember felé való odafordulása (Jézus Krisztusban). Ebben az értelemben, és ezt a fajta ajgavph−t használja János apostol. Ez Isten mindenható szeretete, mely megmarad, és amelyben az embernek is meg kell maradnia. A szó etimológiája ismeretlen, sokszor a valamivel megelégedést fejezték ki vele.10 A Biblia elıtti görög nyelvben csak ritkán fordult elı.
3. Prédikációvázlat „Csak szeretet kell” – hirdeti egy, a közelmúltban készült film üzenete a nézık felé. Csak szeretet kell… Ha belegondolunk ebbe az egyszerő mondatba, azt mondhatjuk: igaz. Hiszen szeretet nélkül senki sem élhet… „Milyen az élet szeretet nélkül?” – ez volt a nagy kérdése Johnson Gnanabaranam Dél-Indiai keresztyén tanítónak (késıbb lelkész) mestere felé. „Olyan, mint a fa, melynek erıs gyökerei, nedvdús, kövér levelei vannak; reményteljes, de nincs egyetlen gyümölcse sem. Az olyan ember, akiben szeretet nincs, ehhez a fához hasonló. Amint elvárjuk, hogy a fa gyümölcsöt hozzon, éppen úgy elvárjuk az embertıl is a jó gyümölcsöket. Aki nem terem gyümölcsöket, értéktelen, haszontalan” – hangzott a válasz. Pál apostol maga is hirdeti: „ha szeretet nincs bennem: semmi vagyok” (1Kor 13,2). Világunk szeretetre éhes. Szeretet kellene a családokban, a közösségekben, az egymás mellett élésben. A XXI. század rohanó embere mohón kap bármi után, amit „szeretet”−ként kínálnak. Sok esetben tárgyiasítani próbálják a szeretetet. Könyvek egész sora jelenik meg a szeretetrıl szólva, tartalmuk azonban nagyon távol áll az igazi Szeretettıl. „Csak szeretet kell” – hisz erre vágyik az ember. De milyen szeretetre? (érdemes itt kitérni az Újszövetség három szeretet fogalmára: filia, erósz, agapé) Emberi megbecsülésre vágyunk, amikor szeretetrıl beszélünk (filia); netán valamiféle szenvedélyes szeretetre (erósz)? Alapigénk egy harmadik lehetıségrıl szól, egy olyan Szeretetrıl (agapé), amely nem csap be, nem okoz csalódást, nem ideigóráig tart; egy Szeretetrıl, ami a legfıbb valóság. Ennek a szeretetnek a neve pedig: Isten. János apostol az ı szeretet-himnuszában csodálatos erıvel kiáltja bele a világba, hogy: Isten szeretet. Egy olyan világban mondja el hitvallását, amikor szintén sok hazug szó hangzott (amint ma is), és kevesen voltak, akik az élı Igét meghallották. (Itt kitérhetünk kortörténeti adalékokra, esetleg röviden ismertetve a gnosztikus csoportok nézeteit) Nem másról szól az apostol, mint arról a Szeretetrıl, aki Krisztust elküldte értünk a világba. Isten szeretet. De errıl nem János szól elsıként, hiszen Jézus ugyanezt mondja ki, Nikodémusnak: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz ıbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16). Ha van valóságos és igazi szeretet – márpedig van – akkor EZ az. Az 10
i. m. 203.
269
Szentháromság után 1. vasárnap
Isten szeretete, az Isten, aki szeret. Aki annyira szeret, hogy Jézus Krisztusban utána ment az embernek. Nem csak több ezer évvel ezelıtt, de ma is, most is. Sokan vannak világszerte, akik napi tapasztalatként élik meg az Isten Jézus Krisztusban megjelenı szeretetét. Ott vagyunk-e közöttük? Az apostol a gyülekezetekben élı, Isten szeretetét és a szeretı Istent ismerı embereket buzdítja, hogy maradjanak meg ebben, mert „aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is ıbenne” (16. vers). 1. A félelem nélküli szeretet János megfogalmazza azt a rendkívül fontos igazságot, hogy Isten jelenléte bizalommal tölthet el sok-sok kérdésben, így a jövıt érintı kérdésekben is többek között. Felkészíti olvasóit az Isten elıtt való megjelenésre. De a keresztyén ember bizalommal tekinthet erre a napra, ahogyan bizalommal tárhatja fel kéréseit is az Úr elıtt. (kérni csak akkor tudunk, ha bízunk Benne.) Ebben vált, ill. válik teljessé a szeretet bennünk / közöttünk. Ugyanakkor a szeretı Isten jelenléte nem csak bizalommal tölt el, de kiőzi a félelmet is. „A szeretetben nincs félelem…” (18a). A félelem mindennapi tapasztalatunk. Nem szeretünk félni, hiszen a félelem gyötrelemmel jár (18b). Nem azért kísértenek-e bennünket félelmek, mert az életünk még nem teljesen az Úré? Bízunk-e a féltın szeretı Istenben annyira, hogy életünknek nem csak egy részét, de az egészét az İ kezébe tesszük: örömeinkkel, kudarcainkkal és félelmeinkkel együtt. „A szeretetben nincs félelem, sıt a teljes szeretet kiőzi a félelmet” – azt is jelenti ez, hogy Isten kiveti, kidobja életünkbıl a félelmet, vagyis megszünteti azt. Egy ifjúsági ének szépen fejezi ki Isten Jézus Krisztusban megjelenı szeretetének hatalmát: „Velem vándorol utamon Jézus, gond és félelem el nem ér…” Ha félelmek kínoznak, vizsgáljuk meg, hogy tökéletességre jutott-e bennünk Isten szeretete. 2. Az elıbb szeretı Isten Isten Jézus Krisztusban teljes szeretetével szólította meg az embert. Errıl szól az inkarnáció csodája is. Belépett a mi emberi életünkbe, felkereste azokat, akiknek már nem volt reménységük. Hol található meg az igazi szeretet? A golgotai keresztnél. Amikor átéljük Isten megváltó tettének a csodáját, azt, hogy a kereszten szenvedı és életét adó Jézus Krisztusban belekiáltotta az Úr a világba, hogy: ezt tettem érted! Isten ennyire szeret minket, és mi ezért szerethetünk, mondja az apostol. Minden emberi szeretet válasz az Isten szeretetére. İ elıbb szeretett! Megint egy olyan tételt fogalmaz meg a Szentíró, amit nehéz megértenünk. Egyszerően csak azért, mert bizonyos élethelyzetekben Isten távolinak, idegennek tőnik. De János szavait ismét Jézus igazolja, amikor azt mondja: „maga az Atya szeret titeket…” (Jn 16,27) Aki Isten Jézus Krisztusban való megelızı szeretetét tapasztalta már, az késszé válik arra, hogy elıbb tudja szeretni testvérét, felebarátját, és csak azután magát. Isten „elıbb szeretett minket” – ez az egyszerő gondolat életfontosságú, mert életeket alakíthat át ott, ahol hittel hiszik ezt. „Életünk minden holnapja elıbb Istennel találkozik Tudd, hogy az Úr szeret téged, ne aggódjon a szív Hidd, hogy az utadat mindig a béke vigyázza Melyen a pásztor elöl megy, s a bárányok utána.” (Dévényi Erika: Aggódó szív) 270
1János 4,16b−21
3. Isten iránti szeretetünk: testvérszeretet Az apostol egy olyan problémára mutat rá a további versekben, ami minden bizonnyal jelen volt a gyülekezet életében. Vagyis, a gyülekezetbıl kiváló, elkülönülı, téves tanokat hirdetı emberek összeegyeztethetınek tartották az Isten szeretését, a felebarát győlölésével. Csakhogy a kettı nem fér össze. Nem lehet bőnös dolgok szolgálatában állni és Istent is szeretni. Az az ember, aki szereti Istent, győlöli a bőnt, mert Isten is győlöli azt. Szükséges volt világossá tenni, hogy az Isten szeretése nem fér össze a másik ember győlölésével. Azzal a tipikus problémával szembesül az apostol, amikor mást mond a száj, és megint mást gondol a szív. A magyarázat teljesen logikus: hogyan is szerethetné valaki Istent, akit nem is lát, ha azt sem képes szeretni, aki a szeme elıtt van. „Istent ott fönt az égben, talán nem is olyan nehéz szeretni. De azt a felebarátot, aki állandóan bosszant, a lábamra lép, kellemetlenkedik, undok – hogy szeressem? Láthatónak látható, de bárcsak ne látnám!... – Úgy tőnik, mintha a felebaráti szeretet lenne a nehezebb, mégis igaza van a jánosi levélnek. Mert a nagy fölbuzdulások – „Jaj, hogy szeretem Istent!” –, ha nem szeretem azokat, akiket Isten szeret, csak képzelıdések. Szép, romantikus imák, de nem szeretet. Hogy igazán szeretem-e Istent, az akkor derül ki, amikor embertársaimat Isten szívével tudom szeretni.”11Akinek tehát jelen van az életében Isten szeretete, a Jézusban megmutatkozó szeretet, az ugyanazt akarja tenni, amit İ tett: Önmagát szeretetbıl odaadta másokért. Az iránta érzett szeretet képessé tesz arra, hogy szeressük azokat, akikért jött: minden embert. Az apostol tanácsa világos: „aki szereti Istent, szeresse a testvérét is.” Hogy miért? Mert Isten szeretete és az ember szeretete nem választható külön. Az İ iránta érzett szeretet együtt jár a felebaráti szeretet megélésével. A jánosi szeretet−himnusz záró versének parancsa egyértelmő: legyünk felebarátaivá minden embernek, szeressük testvéreinket, mert ez az, amit Jézus parancsba adott nekünk. Tudjuk-e sugározni ezt a szeretetet?
4. Példák, képek, szemelvények a.) A textus szemléltetéséhez alkalmas lehet egy 5. századi himnusz, Sík Sándor fordításában: Minket itt Krisztus szerelme összegyőjtött. Örvendezzünk és İbenne vigadozzunk. Féljük azért s szeressük az örök Istent, És egymást is megszeressük tiszta szívbıl. Hol szeretet s irgalom van: ott az Isten. Akiben szeretet nincsen, semmi sincsen: Ködben ül az s árnyékában a halálnak. Mi tehát szeressük egymást, s nappal járjunk, Világosság fiaihoz amint illik. Hol szeretet s irgalom van: ott az Isten. Szeretet a legnagyobb jó, legnagyobb kincs; A parancsok teljessége mind ezen függ. 11
NEMESHEGYI: A szeretet útja, 101.
271
Szentháromság után 1. vasárnap
A szeretet tölt be új és régi törvényt. Magas mennybe a szeretıt elsegíti. Hol szeretet s irgalom van: ott az Isten. Szeretet távollevıket egybefőzi, Civódás együttvalókat széjjelőzi. Mindnyájan hát oszthatatlan egyet értsünk Viszálykodás meg ne ossza közösségünk, Hol szeretet s irgalom van: ott az Isten. Most, hogy ilyen egyességben összegyőltünk. Visszavonás meg ne férjen, résen álljunk, Veszekedés, pörlekedés elcsituljon, Így igazán Krisztus lészen közepettünk, Hol szeretet s irgalom van: ott az Isten. Teljes szívbıl hát az Istent úgy szeressük; Semmit, semmit nála jobban ne keressünk. Aztán Istenért szeressük, mint magunkat, Még ha ellenség is, felebarátunkat. Hol szeretet s irgalom van: ott az Isten.
5. További szempontok az istentisztelet alakításához Lekció: 1Jn 4,7−21 vagy Zsolt 119,1−16 Az egyházi évkörben, Szentháromság vasárnapjával lezárult az üdvtörténeti ünnepeket magában foglaló ünnepes félév (Semestre Domini), és felváltja az ún. „ünneptelen félév” (Semestre Ecclesiae). Szentháromság ünnepe után, az elsı vasárnaptól kezdıdıen egészen ádventig számokkal jelöljük az egyes vasárnapokat. Ebben az idıben tulajdonképpen nincsenek ünnepekhez kötött konkrét témák, ám Ravasz László megjegyzi, hogy „rossz pap az, aki nem csinál magának tervet.”12 Éppen ezért hasznos lehet figyelemmel kísérni az óegyházi gyakorlatban, ezekre a vasárnapokra (Szentháromság ünnepét követı vasárnapok) kijelölt Szentírásbeli textusokat, melyek fıként egyházi életünk, ugyanakkor személyes életünk feladataira irányítják figyelmünket. Ezt figyelembe véve, a Szentháromság utáni 1. vasárnap óegyházi textusai: Lukács 16,19−31, valamint 1János 4,16b−21. Mindkét perikópa összefoglaló üzenete lehet a következı: „Figyelj a hívó szóra!” Hangsúlyos tehát az ember felelıssége: odafigyelni és meghallani Isten szavát, aki szeretetével hív minket. A tanítványi példát követve keresztyén életünk feladata elfogadni a hívó szót és a szeretetet, amellyel az Úr bennünket magához hívott, gyakorolni embertársaink felé is. Énekek: MRÉ 119,1; 395,1−3; 370,1; 196,1−7 Imádság (vázlat): Mindenható Isten! A Te Szentlelked tehet képessé bennünket parancsolataid megtartására. Megvalljuk Neked sok mulasztásunkat, amikor nem kerestük az alkalmat és az idıt, hogy országodért munkálkodjunk, hogy a szeretet 12
Ravasz: Az egyházi év, 364.
272
1János 4,16b−21
evangéliumát terjesszük. Köszönjük Atyánk hosszútőrı szeretetedet, hogy amikor megfeledkezünk Rólad, te utánunk jössz. Köszönjük, hogy ismerhetünk Téged, mint a szeretet Istenét. Légy áldott, ha szereteted, Jézus Krisztus ott lehet az életünkben, és tıle tanulhatunk viszont szeretni. Erısíts Urunk az engedelmességben, a Benned való bízásban, hogy teljessé lehessen bennünk szereteted, mely kiőzi félelmeinket. Imádom és dicsıítem háromszor szent nevedet. Ámen. Liturgiai elemek ajánlása: Fohászként alkalmazható erre a vasárnapra a Zsolt 95,1−6. „Jöjjetek, örvendezzünk az Úrnak, vigadozzunk a mi szabadításunk kısziklájának! Menjünk elébe hálaadással; vigadozzunk neki zengedezésekkel, mert nagy Isten az Úr és nagy király minden istenen felül. Jöjjetek, hajoljunk meg, boruljunk le, essünk térdre az Úr elıtt, a mi alkotónk elıtt.” Gazdagíthatja az istentiszteletet az is, ha van valaki a gyülekezetben (például egy fiatal) aki felolvassa a lekciót.
6. Felhasznált és ajánlott irodalom BOLYKI JÁNOS: A tanúvallomás folytatódik – kommentár János leveleihez, Budapest, Osiris Kiadó, 2008. DE BOOR, WERNER: Die Briefe des Johannes, in: Wuppertaler Studienbibel, Giessen, Brockhaus Verlag, 1989. HERCZEG PÁL: Az Újszövetség teológiájának vázlata, Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem, 2004. NEMESHEGYI PÉTER: A szeretet útja, Budapest, Szent Gellért Kiadó, 2004. PÁSZTOR JÁNOS: Kis Ágenda, Komárom, Calvin János Teológiai Akadémia, 2004. PERES IMRE: Rövid bevezetés az Újszövetségbe, Komárom, Calvin János Teológiai Akadémia, 2001. RAVASZ LÁSZLÓ: Az egyházi év, in: A gyülekezeti igehirdetés elmélete (Homiletika); Református Egyházi Könyvtár XI. kötet. VARGA ZSIGMOND: Újszövetségi görög-magyar szótár, Budapest, Kálvin Kiadó, 1996. Dr. Szopó Ferenc (Bodrogszentes)
273
