Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Vadgazda Mérnöki Szak
NAGYVADTENYÉSZTÉS ÉS FARMI VADTARTÁS Jegyzet vadgazda mérnöki szakos hallgatók részére
Dr Ákoshegyi Imre
Szent István Egyetem Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszék
Gödöllő 2005
TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS ..................................................................................................................................3 1.1. A ZÁRTTÉRI VADTARTÁS MÚLTJA...............................................................................................3 1.2. A ZÁRTTÉRI VADTARTÁS CÉLJA..................................................................................................5 2. MAGYAROSZÁGON ZÁRTTÉREN TARTOTT VADFAJOK ISMERTETÉSE. ...............6 2.1. GÍMSZARVAS (CERVUS ELAPHUS HIPPELAPHUS). ........................................................................6 2.2. DÁMSZARVAS (DAMA DAMA)......................................................................................................8 2.3. VADDISZNÓ (SUS SCROFA)..........................................................................................................9 3. ZÁRTTÉRI NAGYVADTARTÁS TERVEZÉSE ....................................................................12 3.1. A TERVEZÉS ÉS A TERÜLET KIJELÖLÉSÉNEK ÁLTALÁNOS SZEMPONTJAI ...................................12 3.2. A ZÁRTTÉRI VADTARTÁS ÖKONÓMIÁJA ....................................................................................13 3.3. BERUHÁZÁSOK ELKÉSZÍTÉSÉNEK ELVI ALAPKÉRDÉSEI.............................................................13 3.4. A BERUHÁZÁSOK GAZDASÁGOSSÁGI ELEMZÉSE .......................................................................14 4. ZÁRTTÉRI NAGYVADTARTÁS MEGVALÓSÍTÁSA.........................................................15 4.1. SZARVASKERT, SZARVASFARM ................................................................................................15 4.1.1. Tárgyi feltételek ...............................................................................................................15 4.1.2. Személyi feltételek ............................................................................................................17 4.2. VADDISZNÓ VADASKERT, VADASFARM ....................................................................................18 4.2.1. Tárgyi feltételek ...............................................................................................................18 5. A ZÁRTTÉRI VADTARTÁS ÉPÍTMÉNYEI, BERENDEZÉSEI .........................................21 5.1. KERÍTÉSEK ...............................................................................................................................21 5.2. HOGYAN VISELKEDNEK AZ EGYES FAJOK A KERÍTÉSSEL SZEMBEN? .........................................23 5.3. A KERÍTÉSEK ÉPÍTÉSE ...............................................................................................................24 5.4. KAPUK, ÁTJÁRÓK .....................................................................................................................27 5.4.1. Teherbejárók ....................................................................................................................27 5.4.2. Személybejárók ................................................................................................................31 5.4.3. Kapuk, átjárók az állatok számára ..................................................................................33 5.5. ETETŐK ....................................................................................................................................35 5.6. ITATÓK .....................................................................................................................................41 5.7. SÓZÓK ......................................................................................................................................41 5.8. LESEK ÉS LŐÁLLÁSOK ..............................................................................................................42 5.9. BEFOGÓK, ÁTFOGÓK ................................................................................................................43 5.10. KUTRICÁK ..............................................................................................................................48 6. AZ ÉLŐVAD BEFOGÁSA. A MECHANIKAI ÉS A KÉMIAI BEFOGÁS LEHETŐSÉGEI A ZÁRTTÉRI VADTARTÁSBAN.................................................................................................49 6.1. BEFOGÓK, ÁTFOGÓK ................................................................................................................49 6.2. HÁLÓS BEFOGÁSOK ...................................................................................................................50 6.3. GYÓGYSZERES IMMOBILIZÁCIÓ..................................................................................................50 7. TAKARMÁNYOZÁS A ZÁRTTÉRI VADTARTÁSBAN ......................................................52 7.1. A TERÜLET VADELTARTÓ KÉPESSÉGE.......................................................................................52 7.2. VADFÖLD .................................................................................................................................52
7.3. LEGELŐ ....................................................................................................................................53 7.4. FELHASZNÁLHATÓ TAKARMÁNYOK .........................................................................................53 7.5. AZ EGYES ÁLLATFAJOK TAKARMÁNYOZÁSA ............................................................................54 7.5.1. Gímszavas ........................................................................................................................54 7.5.2. Dámszarvas......................................................................................................................58 7.5.3. Vaddisznó .........................................................................................................................59 7.5.4. A takarmányozás higiénia kérdései ..................................................................................65 7.6. ITATÁS .....................................................................................................................................65 8. BARKÁSAGANCS NYERÉSE, TARTÓSÍTÁSA ÉS A SPERMAVÉTEL MÓDSZERE A SZARVASFARMOKON.................................................................................................................68 8.1. BARKÁS AGANCS NYERÉSE ÉS TARTÓSÍTÁSA............................................................................68 8.2. SPERMAVÉTEL ÉS TARTÓSÍTÁS .................................................................................................69 9. VADASKERTEK ÉS FARMOK ÜZEMELTETÉSE..............................................................71 9.1. BETELEPÍTÉS ............................................................................................................................71 9.2. ÉVES ÜZEMELÉS .......................................................................................................................72 9.3. ZÁRTTÉRI GÍMSZARVAS TARTÁS TECHNOLÓGIAI LEHETŐSÉGEI ................................................74 9.3.1. Szarvaskert .......................................................................................................................74 9.3.2. Vadaspark ........................................................................................................................75 9.3.3. Szarvasfarm......................................................................................................................75 9.4. ZÁRTTÉRI DÁMSZARVAS TARTÁS TECHNOLÓGIAI LEHETŐSÉGEI ...............................................76 9.5. ZÁRTTÉRI VADDISZNÓTARTÁS TECHNOLÓGIAI LEHETŐSÉGEI ...................................................77 9.5.1. Egységes kertek ................................................................................................................78 9.5.2. Megosztott kertek .............................................................................................................79 9.5.3. Takarmányozás ................................................................................................................83 10. VADEGÉSZSÉGÜGYI TECHNOLÓGIA..............................................................................85 10.1. KARANTÉN .............................................................................................................................85 10.2. PREVENTÍV KEZELÉSEK ..........................................................................................................86 10.3. ÁLLATHIGIÉNIAI SZABÁLYOK.................................................................................................87 11. BALESETMEGELŐZÉS, MUNKAVÉDELEM ....................................................................88 ÁBRÁK JEGYZÉKE ......................................................................................................................89 IRODALOMJEGYZÉK..................................................................................................................90
2
1. BEVEZETÉS 1.1. A zárttéri vadtartás múltja Az ember számára a vadon élő állat kezdetben - fajától függően - a vadászat során megszerezhető zsákmány vagy veszélyt jelentő ragadozó volt. Később az egyre jobban szerveződő csoportok, kialakuló kezdetleges társadalmak befogták és megszelídítették az állatokat. Ezzel egy könnyebben elérhető, biztos táplálékforrást teremtettek. Az élelmezésben, az emberi populáció ellátásában a vadászat szerepe csökkent. Anyagilag megerősödött és polarizálódott társadalmakban a vadászat már jellemzően sport és szórakozás volt. (E tekintetben kivételt képeznek mind a mai napig a prémvadászok.) A biztosabb teríték és a zavartalan vadászat érdekében bizonyos vadfajokat kerítéssel körülzárt vadaskertekben tartották. De tartottak vadon élő állatokat más céllal is fogságban. Így várak körüli árkokban ragadozókat a vár védelme érdekében, vagy gyönyörködtetésre, bemutatásra nagyobb parkokban. Ezeket a létesítményeket állatkerteknek, vadaskerteknek vagy általánosabban fogalmazva zárttéri vadtartásnak (tenyésztésnek) nevezzük. Zárttéri vadtartásról (tenyésztésről) akkor beszélünk tehát, ha nem azért fogjuk be az állatokat, hogy megszelídítsük, hanem hogy eredeti vad formájukban tartsuk őket. A kertek döntő többségének a célja elsősorban a vadászat volt. E kertekről viszonylag kevés feljegyzés maradt fenn. Ennek ellenére más utalásokból joggal feltételezhetjük, hogy az asszír királyoknak voltak már vadaskertjeik, ahol a vendégek szórakoztatására oroszlánt, tigrist, antilopot és más állatokat is tartottak. A perzsák és a rómaiak zárttéri állattartásáról már írásos emlékek tanúskodnak. Európán kívül Kínában és Észak-Amerikában is voltak vadaskertek vagy állatkertek. Az idők során mindenütt szaporodtak a vadaskertek. Igazi hazája Anglia, ahol a XVI. században számuk 700 lehetett. A magyarországi vadaskertek kezdetei bizonytalanok. „Vadkert” és”Vadaskert” helynevek alapján feltételezhető, hogy a XI. században már lehetett valamilyen zárttéri vadtartás. Az első biztos feljegyzés Csöre Pál szerint egy 1238-ban kelt oklevélben olvasható a Zsédenypusztai vadaskertekről. Nagy Lajos, Zsigmond és Mátyás királyok kertjeiről több forrásból értesülhetünk. A kertekben legtöbbször hazai őshonos állatokat tartottak, és vadászatokat szerveztek. A kertek gyakran szigetek voltak (Nyulak-szigete a mai Margit-sziget, Csepel-sziget) vagy az állatok megtartása érdekében a kerteket mély árkok határolták. A XV. században fácán és dámszarvas is volt már a kertekben. Feltehetően e században hozták be Magyarországra a dámot, eleinte csak kertbe, de később a megtelepítés szándékával. A budai vár közelében lévő kert a feljegyzések szerint kb. 5000 ha volt, magas kőfallal körülvéve. (1930-ban feltárt falrészlet szélessége 60 cm, amiből arra következtethetünk, hogy a fal valóban magas lehetett). A török hódoltsági területeken a kertek többsége elpusztult, tönkrement, állatait leölték. Az 1700-as évektől egyre több nagybirtokon, tehát nem csak királyi birtokon létesült kert. Vaddisznót vadászatra tartottak a kertekben. A felduzzasztott vadlétszámmal kapcsolatosan nyilvánvalóan már megjelent a vadkár problémája is. Erre utal, hogy II. József rendelete szerint vaddisznót csak kitörés ellen jól védett kertben szabad tartani. A kerten kívül bárki jogosult minden időben lelőni vagy más módon elpusztítani. Ha ebben a vadász megakadályozza, teljes kártérítést kell fizetnie.
3
A XIX. században a vadak telepítése érdekében is létesítenek szoktató, telepítő kerteket. Az ország több területére ily módon telepítették a gímszarvast is. Ebben a században hozták be a muflont. “A vadaskert kultusz Magyarországon az 1880-1920-as évek között érte el a csúcspontját. A 235 vadaskert felsorolása talán megközelíti az ez időben létezettek tényleges számát. Ehhez számíthatjuk még a 97 fácánost “ (Csöre 1997) A két világháború között a megmaradt vadaskertek még működtek, de 1945. után megszűntek. 1970-ben kezdődött a vaddisznó tenyésztése vadaskertekben. 1979-ben már öt helyen volt vaddisznóskert: Gyarmatpuszta, Isaszeg, Timár, Devecser, Vérteshalma. Később vegyes kertek is létesülnek, de 1987-re kidolgozott technológia csak a vaddisznó tartására volt. Ezzel párhuzamosan fejlődnek a befogók, befogási módszerek. 1982-ben már üzemelt a Kiskartali dámoskert is. Ebben az évben indult az első magyarországi gímszarvasfarm beruházása Kiskunfélegyházán, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Vadbiológiai Kutató Állomása (GATE VKÁ) a - Szent István Egyetem Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszék jogelődje - szakmai irányításával. Az FVM Vadgazdálkodási Főosztálya 1998-ban már 68 kertet tartott nyilván, kb. 38200 ha összterülettel. A nyilvántartás szerint 26 kertben csak vaddisznó, 30 kertben vegyes állomány és 12 kertben szarvas volt. Ez utóbbi 12 kert némelyikében a gím vagy dámszarvas mellett előfordult muflon, de vaddisznó nem. Néhány vegyes állományú kertben is voltak muflon csapatok. Hazánkban - feltehetően a mezőgazdasági művelés változásának következtében – 1960. óta folyamatosan emelkedik a nagyvad létszáma, míg az apróvad csökkenő tendenciát mutat. A nagyvad létszámának emelkedése és az egyes fajok előretörése az élettér függvényében változó, de szinte mindenütt egyértelmű. Bizonyítható, hogy a mezőgazdasági össztermés mennyiség növekedésével a vadon élő állatfajok össz élő tömege emelkedett. A jelenség természetesen nem kizárólag a mezőgazdasági módszerek eredménye, hanem a vadgazdálkodásé is. A nagyvad okozta kár konfliktust teremtett a vadgazdálkodás és a kárt elszenvedő mezőgazdaság, illetve erdőgazdálkodás között. A becsült adatok szerint negyven év alatt a gím állomány hatszorosára, a vaddisznó állomány tizenegyszeresre emelkedett. Nyilvánvaló, hogy a szabad területeken a nagyvad létszámát csökkenteni kell, viszont fent kellene tartani egy jelentős vadászati lehetőséget. Erre nagyon jó megoldás a vadaskert. A zárttéri tartás másik lehetősége a farm, ahol vadhús termelés a mezőgazdasági termelésből kieső területek hasznosításának nagyon jó módja lehet. Nemzetközi viszonylatban feltételezhetően Új-Zéland a legnagyobb vadtartó. A gímszarvas tenyésztéséről van szó, melyben aprólékos, mindenre kiterjedő, kidolgozott technológiával rendelkeznek, és nagyszámú állatot tartanak együtt hústermelés céljából. Oktalanság lenne mindezeket figyelmen kívül hagyni, hiszen a vadgazdálkodás jövedelmezőségét alapvetően növelő tényezőkről van szó. Ezért célunk a zárttéri vadtartás üzemeltetésének, technológiájának ismertetése, valamint elfogadtatása és népszerűsítése a szakemberek és érdeklődők körében.
4
1.2. A zárttéri vadtartás célja A zárttéri vadtartás három formában valósul meg: vadaskert, vadaspark és vadasfarm. Az első két forma a vadgazdálkodás körébe tartozik, a harmadik tulajdonképpen árutermelő, gazdasági tevékenység. A zárttéri vadtartásnak minden esetben van egy vagy több elsődleges célja, és lehet emellett a gazdaságosságot javító másodlagos célja. A pillanatnyi gazdasági helyzet, a piaci viszonyok vagy céltámogatások döntik el, hogy a lehetséges célok közül melyek elsődlegesek, illetve másodlagosak az adott helyzetben. Ezért a konkrét eset ismerete nélkül csak felsorolhatjuk, hogy a zárttéri vadtartásnak milyen céljai, motivációi lehetnek: vadászat vadhústermelés az erdő másodlagos hasznosítása, az erdőgazdaság plusz bevétele tenyészállat értékesítés bemutatás barkás agancs értékesítés zigóta és sperma értékesítés kutatás génbak mezőgazdasági vagy erdészeti szempontból nem gazdaságos földterület hasznosítása. erdő- és mezőgazdasági melléktermék vagy hulladék hasznosítása A vadaskertek klasszikus formájában, a vadászathoz kapcsolódó vadhús értékesítés az erdészeti tevékenység természetes kiegészítése és bevétele. Ez mindenképpen elsődleges cél a zárttéri vadtartásban. A többi lehetőség nem adódik magától és gazdaságilag meg kell alapozni.
5
2. MAGYAROSZÁGON ZÁRTTÉREN TARTOTT VADFAJOK ISMERTETÉSE. 2.1. Gímszarvas (Cervus elaphus hippelaphus). Elterjedése Alfajai a világ minden táján előfordulnak. Magyarországon a közép-európai gímszarvas él. A legjobb populációk Zala-, Somogy-, Baranya megyében találhatók. Elnevezése A hímet bikának, a nőstényt tehénnek, a nem borjadzottat ünőnek, a szaporulatot borjúnak nevezzük. Külleme A kifejlett állat marmagassága 150 cm-t is elérheti. A testtömeg teheneknél 70-120 kg, a bikáknál 140-250 kg. Az állat magassága és testtömege az élőhely függvényében változik. Testét nyáron vörösesbarna (rőtvad, Rotwild, red deer) télen szürkés színű szőrzet borítja. Az újszülött borjak vöröses szőrzetét fehér pöttyök díszítik. A bikák agancsot viselnek, ami védekezésre, a rangsor kiharcolására, megerősítésre, jelzésre szolgál. Érzékszervei Látása, hallása, szaglása kiváló. Agancsfejlődés A bikaborjú a születését követő évre fejleszti az első agancsot a csapot, melynek nincs agancskoszorúja. Második agancson megjelenik az agancskoszorú (rózsa), de lehet még csak egyágú (nyársas, spíszer) vagy kinő már a szemág és a középág, esetleg koronaág. A harmadik agancs már lehet nyolcas. Későbbiekben a jégág és a korona is kifejlődik. Az idősebb bikák februárban, a fiatalabbak később elvetik az agancsukat és az újat kb. 120 nap alatt rakják fel. Életmódja Télen az azonos neműek egy-egy csoportban különváltan élnek. A teheneket a vezértehén vezeti, a bikacsapatot egy középkorú bika. Az ünők 17-18 hónapos korban válnak ivaréretté, ami azt jelenti, hogy születésüket követő évben már vemhesülnek. Tavasszal a bikák rejtetten élve fejlesztik agancsukat. A tehenek szétválnak az ellés miatt (V-VI. hó). 225-240 napos vemhességet követő ellés után a tehenek ismét kis csapatokat alkotnak. Szoptatási idő 6-8 hónap.
6
A szarvasbőgés a szaporodási időszak ( IX-X. hó) alatt egy bika 9-15 tehénből álló háremet tart, melyeket képes befedezni és igyekszik megvédeni a többi bikától. A kialakult dominancia ellenére a szaporodásban az alacsonyabb rangú bikák is részt vesznek. Bőgés után ismét kialakulnak a bika és tehén csapatok. Viselkedése Napi ciklikusságot mutat. Egymást követik a testápolás, dagonyázás, mozgás, legelés és pihenő periódusok (szunyókálás, kérődzés, alvás), természetesen emellett az egyedek közti szociális kapcsolattartás viselkedés formái is megjelennek. Az emberektől fél, meglehetősen nagy védőtávolságot tart. Ellenben kertben, vagy különösen farmon, ha hozzászokott az emberhez, bizonyos helyzetekben támad, agresszív. A bikák közötti rangsorban az agancsnak meghatározó szerepe van, ezért agancsos és agancstalanított bikákat nem szabad együtt tartani. Bőgési időben a bikák (különösen szűk) zárt térben a tehenekkel szemben is sokkal agresszívabbak mint a szabadterületen. Táplálkozás Átmeneti táplálkozású kérődző, a viszonylag magas rosttartalmú táplálékot jól hasznosítja. Élőhelye Az erdő dús cserjeszintű állományaiban, megfelelő vízellátás esetén jó populációk találhatók. Az erdőből gyakran kimennek a mezőgazdasági területekre táplálkozni. Ezt kihasználva fontos takarmányozási tényező a vadföld. Vadászati módjai Les, barkácsolás, cserkelés, bőgéskor, terelés csak tarvadra. Élő szarvas kormeghatározása: •
Viselkedés: fiatal szarvas játékos, nem ugrik azonnal. Vezértehenek, öreg borjas tehenek óvatosak. Az öreg bikák még fajtársukat is kerülik.
•
Csapatvezetés: a tehén és vegyes csapatok vezetője többnyire öreg borjas tehén. A bikacsapat vezetője 4-6 éves bika.
•
Borjadzási idő: az öreg tehenek május elején, a fiatalok júniusban.
•
Testalkat, fejlettség: a fiatalok vékonyak, karcsúak, szögletes, nagyfejűek, a nyak vékony, a test is szögletes. Az öreg szarvas hasa lelóg, nyaka vastag, fejét a gerincvonal magasságában hordja, háta süppedt.
•
Az agancs általános képe: a fiatal bika agancsa oldalnézetben egy téglalapba helyezhető és a szárak felső harmadában erősebb. Az öreg bikák agancsa oldalnézetben háromszögbe helyezhető, az erő alul van.
•
Pecsét: az öreg bikánál homorú, a középkorúnál egyenes, a fiatalnál domború. A fiatal bikák agancselvetési síkjának szöge tompaszög, az öregeké hegyesszög.
•
Vedlés ideje: az öregek korábban (IV-V. és X-XI. hó), a fiatalok későbben vedlenek. Ezt az időjárás befolyásolja.
7
•
A bőgés módja: az öreg bika korábban ritkán és rövidebben, a középkorú gyakrabban és hosszabban bőg.
0133 Fogazata: 3133
= 34
2.2. Dámszarvas (Dama dama). Elterjedése Őshazája a Földközi - tenger környéke. Az utolsó jégkorszak után visszaszorult Ázsiába. A rómaiak hozták újra be a Földközi tenger vidékére. Hazánkban először 1200-as években említik. A hazai populáció java Gyulaj, Guth, Gyula Sarkad térségében, Pusztavacs környékén, Somogy megyében és a Felső- Tisza vidékén található. 1971-től nagyarányú telepítés következtében az ország minden tájára betelepítették. Elnevezése Hímje a dámbika, a nőstény a tehén, szaporulata a borjú. Az egyéves kort meghaladott bikaborjú a csapos, harmadik évre villás, következő évben kanalas, végül lapátos lesz. A nőivarú borjú az ünőborjú, az első ellésig ünő, majd tehén. Külleme A gímszarvasnál lényegesen kisebb állat. Marmagassága az 1 métert ritkán haladja meg. Testtömege tehén esetében 35-50 a bika 50-90 kg. A dám szőrtakarójának jellemző színe a rozsdavörös, mely ventrálisan egyre világosabb, a hasaalján majdnem fehér színű. A háton és a test oldalán krémszínű kerek foltok pettyezik az állat bundáját. A gerincvonal felett a nyaktól kiinduló sötét hátcsík a farokig húzódik és ventrálisan fordulva a tükröt szegélyezi. A szokásos szín mellett találkozunk fekete és fehér színváltozattal is. A bikák agancsot viselnek. Az agancs alakja jellemző a többi szarvasfélétől eltérő. A kifejlett agancsot a szaknyelv lapátnak nevezi. Érzékszervei A látása, emberfelismerő képessége kiváló, jó a szaglása és a hallása is. Agancsfejlődése 6 hónapos korban megjelenik az agancstő. 9 hónapos korban megindul a barka alatt az agancs fejlődése, szeptemberre letisztítja a csapot, amelynek nincs rózsája. Ezt kétéves korában elveti és felrakja a második agancsot ezen már van szemág és középág, valamint lapos villás korona (ágas). A harmadik agancsú bika kanalas. Ezután már lapátot nevel. 10-12 éves korában kulminál. A bika a lapátját (IV-V. hó) elveti, majd rejtetten, jó élőhelyen fejleszti új agancsát. A barkát szeptemberben tisztítja le.
8
Életmódja A dám inkább nappali vad. A tehenek 225-230 napos vemhesség után, V-VI. hónapban ellenek, és 5 hónapig szoptatnak. A borjak 2 hónapig - p1. tejfog kibújásáig - csak szopnak; 3 hónapos kortól esznek; 17 hónapos korra válnak ivaréretté. A teljes kifejlettséget a tehén három a bika hat éves korban éri el. (Előfordul, hogy az ünők már 5 hónapos korukban ivarérettek és vemhesülnek.) Július-augusztusban kialakulnak a bika és tarvad csapatok. Barcogáskor (X-XI. hó) a bikák a barcogó helyeken teknőket kaparnak maguknak (lek-képzés) ebbe fekszenek, vizelnek stb. Itt keresik fel a tehenek. Télen a tehenek borjaikkal, és a középkorú bikacsapatok elkülönülnek. Élőhely, és takarmány igénye A ligeterdős, nagy legelőfelületű löszös területeket kedveli. Tápláléka füvekből és fás szárú növényekből áll. A talajtakaró növényekből többet fogyaszt, megeszik minden gyümölcsöt. Viselkedése Csapatban mozog, meglehetősen nyugtalan. Vadaskertben a többi fajt idegesíti. Természetes környezetében kerüli az embert. Minden helyzetben inkább menekül, gyakorlatilag sosem támad. Ha összeszorul egy csapat, a csapos bikák nagyon veszélyesek a társaikra. Befogáskor a kábított bikákat társaik támadják, a Rompunnal bódított tehenet sem hagyják elaludni. Vadászati módja Cserkelés, les, barkácsolás. 0033
Fogazata: 3133
= 32
2.3. Vaddisznó (Sus scrofa) Elterjedése Nagyfokú alkalmazkodóképessége révén Európában, Ázsiában, Afrikában nagy területeket népesített be. Hazánkban, túlszaporodása miatt mindenütt előfordul. Elnevezése A kifejlett anyát kocának, a hímet kannak, a szaporulatot malacnak, 8 hónapos kora után süldőnek nevezzük. Külleme Marmagassága 80-100 cm között, de a nagyobb kanok esetében az egy métert is meghaladhatja. Testtömege, kondíciója az élőhelytől függően 100-200 kg. Olykor ennél nagyobb kanok is előfordulnak. A csanaki vaddisznóskertben 1988-ban 240 kg-os kan esett. Rendszerint évente egyszer vedlik tavasszal. A süldők hamarabb, a kocák csak a szoptatás befejezése után. Az új, még rövid serteszőrök vége világosabb, ezért a nyári szőrzete ezüstös barna vagy szürke. Az állat ilyenkor karcsúbbnak látszik. Később a teljesen kinőtt fedőszőrök közé 9
gyapjúszőrök nőnek, s ez adja a téli tömött bundát A téli szőrzete fekete (Schwarzwild),. Fedőszőre, sertéje (sertevad) a háti részen hosszabb, amely trófeának számit. A kan hatalmas szemfogait agyarnak nevezzük, az alsók hosszabbak, mint a felsők. Állandóan koptatják egymást. Az állat korára jellemző a fenési sík hosszúsága. A koca szemfogát kampónak nevezik, amely lényegesen kisebb, mint kané. Végleges fogazata 2 éves korára alakul ki. Érzékszervei Látása gyenge, hallása, szaglása kiváló. Életmódja Eredeti élőhelye a vizes, náddal fedett mocsaras terület. Rendkívül jó alkalmazkodóképessége révén mindenütt előfordul. Ma sok helyen az erdők lakója, de itt is a vizesebb területeket kedveli. Kondában élő éjszakai állat. Feltehető, hogy az éjszakai aktivitását az állandó zavarás és vadászat váltotta ki. Vadaskertben könnyen átállítható nappali állattá, ami sok előnyt jelent az állomány kezelése és szemmel tartása szempontjából. A kondában rangsor alakul ki. A kondát egy malacos koca vezeti. A fiatal kanok kétéves korukig maradhatnak a kondával. Az idős kanok magányosan élnek. Táplálékszerzés céljából nagy területeket járnak be. Szeret dagonyázni. Párzása a búgás, novemberre, decemberre esik, ilyenkor a kanok gyakran vívnak harcot a kocákért. A kocák ritkán kétszer is ellenek. A vemhességi idő 110-120 nap. Általában 5-7 malacot ellik. Születés után a malacok hamar szopnak. A kocának 5 ritkán 6 pár csecsbimbója van. Amelyik csecsbimbót az ellés után 12 órán belül nem szopják a malacok, az elapad. A malacok első nap csecset választanak, és végig azt szopják. Előfordul (különösen vaddisznóskertben), hogy két koca közös vacokban van, ilyenkor megszűnik a csecshűség, a kocák egymás malacait is szoptatják. A koca 4 hónapig szoptatja a malacait. Az ivarérettséget rendszerint a kocák a második évben, a kanok a harmadik évben érik el. Mégis a kocák mintegy harmadánál előfordul a 10-12 hónapos süldők búgása és vemhesülése. Arra viszont nincs megfigyelés, hogy fiatal kanok párzottak volna. Táplálkozása Mindenevő állat lévén táplálkozási módja változatos. Táplálékának döntő többsége növényi eredetű. Szívesen legeli a preferált növények föld feletti részét és kitúrja a gyökereket gumókat, elvetett magot. A tölgymakk vetés kitúrásával és a tölgy csemeték tövének elrágásával okoz nagy kárt az erdőgazdaságnak. A kalászosokat tejes és viaszos érésben egyaránt kedveli éppúgy mint a kukoricát. A mezőgazdaságban táplálékszerzés közben taposásával több kárt okoz mint a növények elfogyasztásával. Az állati eredetű táplálék étrendjének kisebb, de igen fontos részét képezi. Gilisztát, rovart, hernyót és álcát, mindenféle fehérje forrást megeszik. Feldúlja a földön a madárfészkeket, elfogyasztja a nyúlfiakat. Fogyasztja az elhullott állatok tetemeit, saját fajtársait is. Viselkedése Természetes környezetében az embert kerüli, de sebzetten, vagy megszorított helyzetben bátran és hatásosan támad. Rendkívül gyorsan mozog és fordul, az áthatolhatatlannak látszó sűrűben is könnyedén közlekedik. Már a malacok is kiválóan úsznak és követik anyjukat a hideg vízben is.
10
Vadászati módja Társas vadászattal hajtásban,tereléssel. Szóróra csalják és lesről lövik, más esetben barkácsolással követik. 3143
Fogazata: 3143
= 44
11
3. ZÁRTTÉRI NAGYVADTARTÁS TERVEZÉSE 3.1. A tervezés és a terület kijelölésének általános szempontjai Létesítéskor a kertet és technológiát együtt kell tervezni. A tervezés fontosabb lépései: 1. állatfaj és hasznosítási mód (vadászat, hústermelés, tenyészállat előállítás) kiválasztása; 2. technológia meghatározása; Első kérdés, amire válaszolni kell, hogy extenzív vagy intenzív módszert választunk. A technológia kiválasztása vaddisznó esetében a legfontosabb, mert a többi faj esetében nincs olyan nagy különbség az egyes lehetőségek között. A vaddisznónál sarkalatos kérdés a létszám utánpótlása, azaz saját szaporításból, vásárolt vagy befogott állományból töltjük fel a kertet évente. 3. terület(ek) kiválasztása térképen, helyszíni bejárása, felmérése (alkalmas-e a választott faj ill. technológia számára); Ekkor van az utolsó lehetőség nagyobb anyagi veszteség nélkül változtatni az eredeti elképzelésen. Legkésőbb ebben a fázisban kell beszerezni a kötelező engedélyeket. Az FVM miniszter, a környezetvédelem és a vadászati hatóság az engedélyekben kikötéseket tehet, amit a tervezés során figyelembe kell venni. Előfordulhat, hogy nem valósítható meg az elképzelés és szerencsés, ha már ekkor kiderül. 4. terület részletes felmérése: domborzat, erdősültség, erdő összetétele, hidrológiai adatok, itatóvíz, tervezhető vadföld, klimatikus tényezők, meteorológiai adatok, ipari környezetszennyezés, járványveszély és utak szempontjából kiderül mennyire közelíti meg az ideális elképzelést a terület; milyen hiányosságokat lehet pótolni, és miben kell kompromisszumot kötni. 5. kiviteli tervek elkészítése - amennyire indokolt - az üzemeltető bevonásával. A tervezés mérnöki feladatát legtöbbször nem vállalhatja a későbbi üzemeltető. Ezért a tervezés alatt a rendszeres kapcsolat elengedhetetlen. 6. építés; technológia elkészítése. Technológiában: első betelepítés, takarmányozás, szaporítás, hasznosítás, preventív kezelések, jármű és személyforgalom, kerítés ellenőrzés és javítás, munkaerő és szállító kapacitás, balesetvédelem részletes kidolgozása. 7. gazdaságossági számítások. Mindennek végig vitele és átgondolása előfeltétele a megvalósítás elkezdésének. Az egész folyamat során alkalmazkodni kell a hatályos jogszabályokhoz. A vadállománnyal kapcsolatos valamennyi fontosabb szabályt a „Vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról” szóló 1996. évi LV. törvény tartalmazza. Vadaskert (22.§ 1) a vadászterület gímszarvas, dámszarvas, muflon valamint vaddisznó tartása, tenyésztése, vadászata céljából arra alkalmas vadászati rendeltetésű kerítéssel elzárt része. Vadaspark (24.§ 1) a vadászterület kutatási, oktatási és bemutatási céljából arra alkalmas vadászati rendeltetésű kerítéssel elzárt része. Szükséges engedélyek: 1.
Vadaskert vagy -park bekerítésére a föld tulajdonosának, használójának előzetes hozzájárulása (22.§ 3)
12
2.
A megszerzett hozzájárulás után a földművelésügyi miniszter határozatban ad engedélyt a bekerítéshez.(22.§ 3)
3.
Vadászterületen a föld használójának előzetes hozzájárulása a vadvédelmi, vadgazdálkodásivadászati létesítmény elkészítéséhez (31.§ 2).
4.
Védett természeti területen a létesítményekhez a természetvédelmi hatóság engedélye is szükséges. (31.§ 2)
5.
Mesterséges vadtenyésztési tevékenységhez, zárttéri tartáshoz, vadászterületre kiengedéshez a vadászati hatóság engedélye (32.§ 1)
6.
Vadászterületre kihelyezés előtt állategészségügyi igazolás (33.§ 1), ami tulajdonképpen állategészségügyi engedély is a telepítéshez.
3.2. A zárttéri vadtartás ökonómiája A megvalósulás időbeli tervezése fontos, mert anyagi vonzata van. Pl.: engedélyek, hozzájárulások beszerzése, felmérések, tervezés, ajánlatok kérése lehetséges kivitelezőktől, pályázatok, hitelek megszerzése 1-2 évet is igénybe vehet, míg a kivitelezés 8 hónap alatt elkészülhet. A cél a létesítmény mielőbbi üzemelése. Ezért már az építés ideje alatt el kell kezdeni a jövőbeni állomány összeállítását, biztosítani a takarmányt, felkészíteni a dolgozókat, beszerezni a gépeket és eszközöket. Pénzügyi konstrukció összeállítása meghatározó feladat. Az első lépésben meg kell állapítani mennyi a létesítés teljes nettó bekerülési költsége. A költség fedezete saját forrásból (meglévő pénz + hitel), visszatérítendő támogatásból (pályázat), vissza nem térítendő támogatásból (pályázat) teremthető elő. Ezután mennyi idő után hoz hasznot a kert, azaz mikortól, milyen ütemben tud visszafizetni. Ebből számítható a teljes törlesztési idő, az így felhalmozódott kamatok, tehát kialakul a bruttó bekerülési költség. A korábban létesített vadaskertek tapasztalatai alapján arra lehet számítani, hogy a betelepítéstől számítva 4-6 év alatt megtérül a beruházás. Ha a fenti szempontok alapján végzett számítások ennél rosszabb eredményt adnak, felül kell vizsgálni a létesítés gondolatát. Az eddig Magyarországon működő szarvasfarmok esetében már nem ilyen egyértelmű a tapasztalat. A gazdaságosan működő új-zélandi szarvasfarmok hústermelésre létesültek. A lehetséges piacokat megszerezték, ezért a magyarok értékesítési gondokkal küzdenek. A magyar farmoknak jelenleg elsősorban élőállat eladásból származik a bevételük. Napjainkban (2005.) egy farm létesítése pénzügyi szempontból nagy körültekintést igényel.
3.3. Beruházások elkészítésének elvi alapkérdései Nyilvánvalóan a tervezéssel kezdődik a folyamat aminek első része a piackutatás és az előzetes gazdaságossági számítások. E kettő után kell dönteni arról, hogy érdemes-e folytatni a tevékenységet. Amennyiben pozitívnak látszik a becslés, akkor kell részleteiben folytatni a munkát. A tervezésnek és a szükséges engedélyek beszerzésének nagyjából egy időben kell elkezdődnie. Meg kell határozni a beruházáshoz tartozó költségeket, azaz milyen (pl.: általános és közvetett) költségekkel terheljük a beruházást. Ugyanez vonatkozik a későbbi üzemeltetésre is!
13
A megvalósulási ütemezés mindenképpen tartalmazza az építéssel párhuzamos betelepítés vagy a beüzemelés időpontjára biztosított állomány pénzügyi fedezetét. Maga az építés a korábbi időkben jellemzően saját kivitelezésben valósult meg. A klasszikus kerítések felállítása nem okozott gondot. Manapság a saját kivitelezés nagyon megfontolandó. Az új kerítés típusok építése gyakorlatot igényel, s ezért az értékesítők felállítással együtt adják el. Jobb rájuk bízni a feladatot, mint megtanulni és sokkal kisebb hatékonysággal dolgozni.
3.4. A beruházások gazdaságossági elemzése El kell készíteni a működés (számítógépes) matematikai modelljét. Ezzel lehet megvizsgálni, hogy a tervezett időre megtérül-e a beruházás. Lehet, hogy egy technológiai vagy hasznosítási módosítással gazdaságossá tehető az, ami először negatívnak látszik. A vadaskertek és farmok devizatermelő aránya sokkal jobb, mint az iparé. A tevékenységnek nincs import szükséglete vagy nagyon csekély, és a hozzáadott magyar munka értéke magas. Ez gazdasági jellegében hasonlít a halászathoz, méhészethez és a nyúl és prémesállat tenyésztéshez. Abban is hasonlít a négy ágazat, hogy érthetetlen módon sokkal alacsonyabb az állami támogatottsága, mint egyéb mezőgazdasági tevékenységeknek és különösen az iparnak. Mindezek megfontolása után szabad csak elkezdeni egy vadaskert létesítését. A vadaskertek biztosan megtérülő, hasznos beruházások, ha jó technológiát és pénzügyi feltételeket választunk. Más a megítélése a többi zárttéri tartásnak. Egy természeténél fogva ráfizetéses bemutató parkot csak az tarthat fenn, akinek hosszú időre biztos anyagi háttere van. Vadasfarm indítása sok tőkét igényel és ha biztatóak az üzleti pozíciók, akkor is csak középtávon térül meg.
14
4. ZÁRTTÉRI NAGYVADTARTÁS MEGVALÓSÍTÁSA Zárttéri nagyvadtartás létesítését indokolhatja a mezőgazdasági vagy erdészeti szempontból gazdaságosan nem hasznosítható földterület hasznosítása. Ez nem feltétlenül rossz földet jelent, mert szarvasfarm esetén olyan területnek kell lennie, amelyik jó legelőt ad, hiszen a farmon tartott állatok takarmányának bázisa a legelő. Megvalósulhat a zárttéri nagyvadtartás egy gazdaságosan működő erdőben is. A jól választott terület másodlagos hasznosításával az erdészet gazdaságilag megerősödik, mert viszonylag csekély ráfordítással jelentős bevételhez jut. Ezt igazolja a gyakorlat is, mert a vadaskertek nagyobb részét erdőgazdaságok üzemeltetik. Örvendetes változásnak kell tekinteni, viszont azt, hogy az erdőgazdaságtól független kertek, farmok létesülnek. A zárttéri vadtartásnak tárgyi és személyi feltételei vannak, melyeket a megvalósítás során kell biztosítani. A tárgyi feltételek egyik része a terület adottsága. Már a tervezéstől kezdve alapvető kérdés, hogy e feltételek szerint megfelel-e a terület az elképzelt létesítménynek. Nyilvánvalóan pozitív erre a kérdésre a válasz, ha a folyamat a megvalósítás küszöbére került. Pusztán még annyi a feladat, hogy aminek csak a lehetősége van meg, azt meg kell valósítani. Például víz van, csak kutat kell fúrni, vagy utak, nyiladékok ugyan nincsenek megfelelő számban, de megvan az engedély az erdő kellő feltárására, stb. A tárgyi feltételek másik része az a minimum, amit a megvalósítás során kell biztosítani ahhoz, hogy üzemeltethető legyen a vadaskert vagy vadasfarm. Ebben a fejezetben ezeket a kérdéseket kell megvizsgálni.
4.1. Szarvaskert, szarvasfarm A többcélú zárttéri szarvastenyésztést mindenütt ajánlatos megvalósítani, ahol a tárgyi és személyi feltételek biztosíthatók. A zárttéri tartás kialakításánál a feltételek megvizsgálását is megelőzi az első lépés a cél(ok) meghatározása. A mai gazdasági és piaci körülmények között fontossági sorrendben a reális célkitűzések a következők: vadaskertben vadasfarmon vadászat és tenyészállat értékesítés vadhús értékesítés vadhústermelés tenyészállat értékesítés barkás agancs értékesítés bemutatás erdő- és mezőgazdasági hulladék hasznosítása ?! 4.1.1. Tárgyi feltételek ami a zárttéri vadtartás megvalósításához szükséges minimum. Megfelelő terület Ez kert esetében általában középkorú, beállt erdőt jelent. Fontos, hogy viszonylag kevés legyen a szálerdő. Szerencsés az elegyes erdő, amikor a fő fafaj mellett más fajok is előfordulnak. Ne legyen nagyon zárt a lombkorona, hogy a lágyszárúakon kívül legyen cserjeszint is. Nagyon jó, ha kisebb tisztások bontják meg az erdőt, mert akkor sok a szegély és változatosabb a növénytakaró. A mai erdőművelési gyakorlat nem kedvez a vadaknak, a vadgazdálkodásnak. 15
Jellemző a tarvágások után telepített monokultúra. Súlyosbítja a helyzetet, hogy - különösen az alföldi területeken - soros ültetvényeket telepítenek a korábbi erdő helyén és a sorokat évente egykét alkalommal tárcsázzák. Így az aljnövényzetet beforgatják, a vadnak nincs tápláléka és emelkedik a vadkár. Az ilyen kezelésű területre nem szabad vadaskertet tervezni. Nagyon jó terület viszont valamennyi nagyvad számára a művelésből kivont, felhagyott gyümölcsös. Dámok részére nagyobb legelőterületeket lehet a kerten belülre keríteni, mint a gímeknek. A farm sokkal kisebb területén jó legelő legyen fenntartható, és 10 %-nyi fával fedett terület biztosítson védelmet az időjárás szélsőségeivel szemben. Vadföld A tervezett kertben legalább 10 % felületen legyen művelhető tisztás, vagy ki lehessen alakítani ekkora felületen vadföld művelésre alkalmas területet. Feltétel még, hogy a vadföld ne egy tagban legyen, hanem mozaikosan a kert több pontján. Domborzat Csak annyiban befolyásolja a terület kiválasztását, hogy szűk völgyek és nagyon meredek hegyoldalak ne legyenek a kertben. Kedvező, ha vannak déli, dél-nyugati lejtők, ahol pihenni, melegedni tudnak rossz idő után az állatok. A farm csak enyhe domborzati változatosságot visel el. A farm területe szinte bármely pontjáról áttekinthető legyen. Út(hálózat) A megközelítő út szilárd burkolatú, de legalábbis járható legyen minden időjárási viszony mellett. A kertben az erdő legyen utakkal kellően feltárt, vagy feltárható. Ivóvíz, dagonyázási lehetőség Kellő mennyiségű és minőségű víz elengedhetetlen. Ha nincs természetes vízforrás, akkor legelőször azt kell tisztázni, hogyan látható el a terület vízzel. Dámoknak elegendő csak az ivóvíz, de a gímeknek dagonyázás miatt nagyobb mennyiséget kell biztosítani. A természetes vízforrás, kerten átfolyó patak esetén általában semmi további tennivaló nincsen, ha a vízhozam állandó és elegendő. Amennyiben pótolni kell a vizet, vagy egyáltalán nincs felszíni víz, akkor meg kell keresni a pótlás legjobb módját. Az esetek döntő többségében ásott vagy fúrt kút a megoldás. (Vezetékes vízre nem szokás alapozni egy vadaskertet.) A víz kiemeléséhez nagyon jól bevált a szélkerék, ha elegendő a szeles napok száma. Egyébként villanyáramra kell alapozni. Elegendő hely a széthúzható etetéshez Nagyon fontos tárgyi feltétel a megfelelő számú és nagyságú etetőhely kialakításának lehetősége. Az etetőket tisztásokra, erdőszélekre kell telepíteni. Szórók, lőcsillagok kialakításához több-kevesebb fát ki kell vágni. Ezzel szemben az erdészeti munkaterven felül nem szívesen engednek meg fákat kivágni, ezért a szükséges fakivágások engedélye nagyon fontos tárgyi feltétele a vadaskert létesítésének.
16
A tervezés, építés során megvalósított további tárgyi feltételek: vadaskertben legalább 10 % vadföld és vadlegelő zsigerelő terület, teríték helye, amennyiben a technológia megkívánja: befogók, tenyészkert
vadasfarmon (1. ábra) legalább 10% fával borított terület, legelő felújításra pihentetett terület, befogó, mérlegelő, kezelő épület,
továbbá mindkettőben a szükséges: szállító eszközök, lesek, kerítések és kapuk, takarmány mennyiségi és minőségi biztosítása, tárolási lehetősége. A megvalósítás során arra kell törekedni, hogy egy folyamatban megépüljön az egész létesítmény. A kertek esetében nem is probléma, de a farmok általában nem épülnek egyszerre. Ezt természetesen előre tudja a beruházó és ezért a terv is csak részben készül el. Nagyon hibás gyakorlat. A tervet az egész létesítményre el kell készíteni a legaprólékosabban, és utána azt meg lehet tenni, hogy kijelöljük az azonnal és a későbbi ütemekben épülő részeket. A farmon az első ütemben meg kell épülni a befogónak, a karanténnak és egy vagy kettő kertnek. Továbbá ki kell jelölni a többi kert és a terelő folyosó körvonalát és a folyosóból annyit megépíteni, amennyi összeköttetést teremt a megépült részek között. A farm elhelyezése ritkán olyan szerencsés, hogy meglegyen a szükséges legelő és az erdő is. Általában utólag kell fásítani és védő, valamint takaró fasorokat ültetni. Ezért kell kimérni a teljes területet, hogy az első ütem építésével együtt a fák telepítése is elkezdhető legyen. A következő nagyon fontos kérdés a vadföld. Mint korábban volt szó róla, a lehetősége az elsődleges tárgyi feltételek közé tartozik. Most a megvalósítás során haladéktalanul ki kell alakítani és a szükséges munkákat elvégezni, hogy mire záródik a kerítés és emelkedik az állatlétszám a takarmányozás része lehessen. A vadföldre annál nagyobb szükség van, minél kevesebb az aljnövényzet, a szegély, a cserjeszint. A zsigerelő területet és a teríték helyét a kerítésen kívülre kell tenni. Ez mind állategészségügyi, mind munkaszervezési szempontból hasznos. Esztétikai és munkaszervezési szempontból egyaránt szerencsés, ha a két területet is elválasztjuk egymástól. 4.1.2. Személyi feltételek Állattenyésztésben és vadgazdálkodásban járatos, legalább középfokú képzettséggel és többéves gyakorlattal rendelkező vezető irányítsa a farmot vagy kertet. Mellette egy szakmunkás és a terület (állatállomány) nagyságának megfelelő számú betanított segédmunkás. Szükség esetén a munkacsúcsokhoz legyen elegendő idénymunkás.
17
1. ábra: Szarvasfarm elvi rajza.
4.2. Vaddisznó vadaskert, vadasfarm A vaddisznós zárttéri tartásának céljai, tárgyi és személyi feltételei nagyrészt hasonlóak, de részben eltérőek, mint a kérődzőknél. Lényeges eltérés, hogy vaddisznó vadasfarm elméletileg lehetséges, de pillanatnyilag ilyen Magyarországon nem működik. Az elsődleges célkitűzések: vadaskert vadászat és kapcsolódó vadhús értékesítés tenyészállat értékesítés bemutatás génbank kutatás
vadasfarm (?)
4.2.1. Tárgyi feltételek Lényegében megegyeznek a szarvasoknál felsoroltakkal, azzal a kiegészítéssel, hogy a víz még jobban kell a vaddisznós kertben. A vaddisznós kertben a vadföldnek is nagyobb jelentősége van, mint a szarvaskertekben. Ennek az egyik legfontosabb oka, hogy a vaddisznót nagyobb sűrűségben tartjuk, mint a szarvasokat, másrészt a vaddisznó a területet jobban „kiéli”. Az így keletkezett hiány pótlására 18
alkalmas a vadföld. A vadföld egy részét túróföldnek kell kialakítani, azaz már a megvalósítás során csicsókával bevetni, hogy mire bekerülnek az állatok már szaporodó, önmagát megújító ültetvény legyen. Ezt később nehéz elérni. Ha sikeres a telepítés 5-6 évig jó túróföld. A technológiától függ, hogy egységes, vagy megosztott a vadászkert, és vannak-e kiegészítő kisebb kertek vagy tenyészkert (2. ábra). Amint az ábrán is látszik karantén mindenképpen szükséges, már csak azért is, mert az építés idején itt gyűlik a későbbi állomány. A karantén neve szerinti szerepét csak ritkán tölti be, viszont a technológiába jól illeszthető szerepet kap az üzemelés során. A karanténban mindenképpen ajánlott a betonozott etetőtér. Ennek elsősorban higiéniai szempontból van jelentősége, mert jól tisztítható és fertőtleníthető. A másik fontos szempont, hogy a viszonylag kis területen olykor sok állatot tartunk. Ha földről vagy vályúból etetünk, a területet hamar feltúrják, összetapossák az állatok és az etetést át kell(ene) helyezni, de a kis terület miatt nincs sok lehetőség. Ugyanezen elvek alapján a tenyészkertben is indokolt a betonozott etetőterek létesítése. 2. ábra: Vadaskert elvi rajza.
A tervezés, építés során megvalósított további tárgyi feltételek: Etetők, szórók, itatók, dagonya, takarmányos-, cserkelő- és egyéb út, vadföld, magaslesek, beépített és mobil befogók valamint átfogók, lőállások, lőcsillagok, kapuk, átjárók, teríték helye, zsigerelőhely, bél és hullarészek elhelyezése, hulladék elhelyezése, vendégvadászok pihenő- és étkezőhelye Bármelyik állatfaj számára készült létesítményről legyen szó, a technológiával együtt kell tervezni, tehát annak megfelelően helyezik el a berendezéseket. Mint a 3. ábra is mutatja, még a takarmányos kocsi útvonalát is tudni kell már a megvalósítás idején, hiszen az etetőket arra az útvonalra „fűzzük fel”. A 3. ábra a berendezések féleségeit mutatja, de a számukat nem. Nyilvánvalóan az etetetők és az itatók száma egy kertben a terület nagyságától és az állatlétszámtól függ. Az elvi elrendezés viszont lényeges, hogy valamennyi fontos helyszín (itató, etető, szóró, vadföld stb.) közelében legyen magasles, a teríték és a zsigerelő kívül van, a takarmányos kocsi útvonala folyamatos és a főbejáraton kívül még van közlekedési lehetőség a kerítésen át.
19
3. ábra: Vadászkert és berendezései (elvi rajz).
20
5. A ZÁRTTÉRI VADTARTÁS ÉPÍTMÉNYEI, BERENDEZÉSEI 5.1. Kerítések A zárttéri nagyvadtartás létesítésekor a kerítés a műtárgyak közül a legfontosabb és talán a legköltségesebb is. Alkotóelemei a fonat (vagy háló), feszítőhuzal, oszlop, talpfa, felső fa és kötődrót. A fonatot az oszlop anyagától függően U-szöggel vagy kötődróttal rögzítjük az oszlopokhoz. A kerítés típusának kiválasztása nagyon fontos dolog, mert ára a beruházás meghatározó tétele, másrészt pedig az állatfajnak és a tartási módnak megfelelően más - más lehetőség áll rendelkezésünkre. Fonat (háló) Az elkészítés technikája szerint lehet fonott vagy ponthegesztett, így a szálak vezetése szerint rombusz vagy négyzetháló mintázatot ad. A klasszikus fonott kerítések rombusz mintázatúak és az anyagukból eredően némi rugalmassággal rendelkeznek. A modernebbnek számító kerítések „szövetében” a szálakat vízszintesen és függőlegesen vezetik. Ebben az esetben nincsen fonás, ami helyben tartaná a szálakat, tehát valamilyen módon rögzíteni kell az állandó lukbőséget. A rögzítés egyik lehetősége a csomózás, a másik a ponthegesztés. A csomózásnál a különböző cégek eltérő megoldásokat választanak. Az elvi eltérés a csomózásban, hogy az anyagában (a vízszintes szálakban) rugalmas kerítésnél (4. ábra) a vízszintes és a függőleges szálat is rögzíteni kell, míg ha a vízszintes szálak feszesek, elegendő csak a függőlegesek rögzítése. Ez minden esetben külön kapocsdróttal, gépi csomózással történik. A másik lehetőség a ponthegesztés. Olcsóbb technológia és ugyanolyan megbízható mint a csomózás, amennyiben jól csinálják. 4. ábra: Új-zélandi típusú kerítés.
A szarvas farmokon bevált típus, melyet feszesre húznak, de rugalmas a vízszintes szálakba hajlított megtörések miatt. A kerítésnek futó állat nem sérül. A kerítésben a függőleges és vízszintes szálvezetés lehetőséget ad a változó sűrűségre. A nagyobb lukbőség takarékosabb, de a kicsi állatok átjuthatnak rajta. Ezért választották azt a megoldást, hogy alul közelebb vannak a vízszintes szálak, és felfelé ritkulnak. Jónak látszik az a fonott kerítés, mely korróziómentes nagyszilárdságú acélszálakból áll. A függőleges szálak egymástól való távolsága 15 cm. A vízszintes sorok magassága alulról felfelé egyre nagyobb: alulról 1.-4. sor 8 cm, 5. sor 10 cm, 6.-7. sor 12 cm, 8. sor 15 cm, 9. sor 20 cm (18 ábra). 21
A kerítés anyaga nagyon sokáig a megfelelő erősségű fonathoz 3,6-4,2 mm vastag vasdrót vagy horganyzott vasdrót. Később Dunaújvárosban elkezdtek gyártani 5 mm átmérőjű szálvasakból hegesztett merev kerítésmezőt. Végül megjelent az import drótháló. A háló anyaga lényegesen vékonyabb, nagy szakító szilárdságú horganyzott acéldrót vagy nem rozsdásodó ötvözet. Feszítőhuzal Mint neve is mutatja a kerítés feszességét biztosítja. Általában a fonat alján, közepén és tetején húzzák ki. A klasszikus kerítésekhez használják. A felső szál tartja a kerítés súlyát, az alsó a feszességét, ezért erre a két szálra magát a kihajlított kerítés drótot akasszák. A középső szálhoz kötődróttal erősítik a fonatot. Oszlopok A kerítésmezőt illetve a dróthálót fa oszlopok tartják. Az egyre szaporodó kerítésekkel szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy az oszlopok anyagának legjobb a fa - különösen az akác. Egy időben próbálkoztak vasbeton oszlopokkal, de kiderült, hogy a rideg beton - az oszlop vastagságában - könnyen eltörik. A beöntött acél szálak az eltörött részeket együtt tartják ugyan, de a beton elporlad az érintkező felületeken és azután már a kerítés tartja az oszlopot. Máshol a keskeny nyomsávú vasút felszedett síneit használták fel oszlopnak. A kopott kisvasúti sínekből szabott oszlopok felállításához beton tömböket kell önteni, vagy más szilárdítást alkalmazni. Ettől nehézkes a felállítása. A viszonylag vékony sin - különösen a talajszinten - gyorsan rozsdásodik. Emiatt fordult elő, hogy az acél oszlop előbb kidőlt, mint ahogy a kerítés tönkrement volna. Most újabban lehet látni rozsdamentes acél oszlopokra feszített kerítést, elsősorban az autópályák mellett, de valószínűleg nem olcsóbb és összességében sem jobb a faoszlopos megoldásnál. Talpfa és felsőfa Anyaga általában megegyezik az oszlopéval. 12-15 cm húrhosszúságú félfa, vagy erősebb széldeszka. A földre fektetetteket nevezzük talpfának, melyhez a fonat alját rögzítik (feszítőszállal együtt) U szegekkel, ugyan úgy mint az oszlopokhoz. A talpfát nem szokták sem kérgezni, sem elszenesíteni, ezért viszonylag hamar elkorhad és cserélni kell. Ezt küszöböli ki, ha a földre beton oszlopot fektetnek. A felső fa jellemzően a szarvaskertek kerítésének tartozéka. Az oszlopok tetejére rögzítik, a feszítő szálak fölé, a legmagasabb pontra. A kerítés stabilitását növeli és határozottan jelzi az ugrani készülő szarvasnak a kerítés magasságát. Kötődrót Vékony, (1-2,5 mm) hajlékony huzal a kerítésfonat rögzítésére. Általában anyagában rozsdamentes. Villanypásztor A kerítések védelme és az állatok távoltartása miatt előfordul, hogy villanypásztorral kiegészítik a kerítést. A állatfajtól és a kert típusától függően sokféle módon szerelhető a villanypásztor. A lehetőségek közül példaként egy konkrét megoldás, hogy nézett ki egy vegyes vadaskertben megépített, teljes védelmet biztosító rendszer. A 240 cm magas kerítésen két oldalról villanypásztort feszítettek ki a talajtól 20 és 40 cm magasságban, valamint a kerítés tetején. A kerítés felett húzódó szálat fehér fémszálas szalag is követte. Energiát egy 80 W és egy 56 W 22
teljesítményű napelemből kapott a rendszer, mely a 11.2 km hosszra elegendő volt. A védelmet biztosító minimális feszültség 2600V, de a két napelem erős napsütésben 5500-6000V feszültséget is biztosított az akkumulátorok töltése mellett. E rendszer tervezői azt vették figyelembe, hogy a vaddisznót is távol kell tartani a kerítéstől és a szarvast is elriasztani az átugrástól. A villanypásztor a nagyvadak esetében akkor hatásos, ha legalább 20 cm távolságban van a kerítéstől.
5.2. Hogyan viselkednek az egyes fajok a kerítéssel szemben? A gímszarvas az útját álló kerítésnek nekiront, le akarja dönteni, vagy átugorja. Szabad területen élő gím csapat szokásos útvonalát elzáró kerítésnél tapasztalható, hogy ha nem tudja a csapat viszonylag kis kitérővel kikerülni a kerítést, akkor nekimegy. Felnőtt állat, sokszor a vezér tehén, lendületből nekiszalad a kerítésnek és az utolsó méteren a fejét oldalra fordítva a nyaka tövével és a „vállával” ütközik az akadálynak. Az ütközés olyan erejű, hogy nem egyszer az állat nyakcsigolyája eltörik és az állat elpusztul. A csapatból több állat is követi az elsőt. Ugyanezt a viselkedést tapasztalhatjuk szabad területről befogott gímeknél, amikor a viszonylag kis területű karanténba zárjuk. (Autópályák, vagy más létesítmények védelmét szolgáló kerítéseknél találtak nagyon gyakran elhullott állatokat. Ennek elkerülésére kell ma már egy ilyen terepakadály létesítése előtt megfigyelni az állatok vonulási útvonalát és vadátjáró létesítésével elkerülni a tragikus összeütközéseket.) A mi szempontunkból viszont azt kell a tapasztalatokból leszűrni, hogy a gímkert kerítése megfelelően erős és magas legyen. A nekirohanás okozta sérülés elkerülésére az egyik lehetőség, hogy a szabad területről befogott állatot először zárt épületben, majd addig míg meg nem szokja a kerítést, olyan szűk helyen kell tartani, hogy ne vehessen kellő lendületet. A másik megoldás a rugalmas kerítés. A farmok számára kidolgozott modern kerítések két tartóoszlop közötti mezőben mintegy méternyi mélységben rugalmasan utána engednek a nyomásnak. Ennyi elegendő a sérülés elkerüléséhez. (Az oszlopok közötti rugalmasság kellő biztonságot jelent, mert az oszlopnak nem rohannak az állatok, csak a szabad kerítés mezőnek.) Az átugrással kapcsolatosan megállapíthatjuk, hogy 240 - 250 cm-es kerítés magasság általában elegendő. Ha mégis megkísérli egy-egy állat (rendszerint fiatal bika) az átugrást fennakadhat és akkor súlyos sérüléseket szenvedhet. Ennek elkerülésére szegeztek a kerítés fölé felső félfákat, azaz hosszában kettéfűrészelt oszlopokat. Ezek hangsúlyosabban mutatták a magasságot és az volt a tapasztalat, hogy ilyen esetben a gímek nem is kísérelték meg az átugrást. Ennek egy további változata, amikor a kert felé kb. fél méterrel beljebb teszik a felső félfát. A dámszarvas nem ugrik magasat és nem támadja a kerítést, mint a gím. 180 cm magasság elegendő és a kerítés anyagának nem kell erősnek lennie. A vaddisznó ha csak teheti át akar jutni a kerítésen. Jellemzően alul feszegeti a dróthálót, vagy alátúr és a kiásott árkon keresztül menekül. Magasat nem ugrik, 150 cm-es kerítés már elegendő magas, de meg kell jegyezni, hogy ha sarokba szorul ennél magasabb akadályon is átküzdi magát. Mindezeket figyelembe véve a vaddisznós kert kerítése erős fonat legyen és alul valamilyen módon biztosítani kell alátúrás, illetve felemelés ellen. Ennek legjobb megoldása a kerítés lesüllyesztése. Elegendő 30 cm mélyre beásni. A lesüllyesztés azzal az előnnyel is jár, hogy kóbor kutyák vagy rókák sem kaparnak be a kerítés alatt. További lehetőség az alsó talpfa, a szögesdrót, a villanypásztor és a kerítés háló visszahajtása. Alsó talpfát a talajra fektetik. Hosszában kettévágott félfákat rögzítenek a tartóoszlopokhoz, és a kerítés fonat alsó szélét a félfa fűrészelt lapjára szögezik. A talpfa megakadályozza a kerítés felemelését. Az alátúrás ellen nem véd.
23
A szögesdrótot a talajtól számított 20 cm magas sávon belül, két - három sorban a kerítésfonathoz erősítik. A legalsó szögesdrót szál vagy a talajszinten, vagy legfeljebb 5 cm-es magasságban húzódik. A turkáló állatot megszúrja a drót és ez a tapasztalat távol tartja a kerítéstől. Villanypásztort egy vagy két sorban kb. 15 - 30 centiméteres magasságban és mintegy 20 cm-es távolságban rögzítik a kerítéshez. A drótszálat tartó vasaknak a környezettől elütő színűnek és meglehetősen erősnek kell lenni. Ez a felszerelés minden állatot távol tart a kerítéstől, de a felnövő zöld növények nagyon hamar elérik és hatástalanítják a villanypásztort. Nagyon gyakran kell kaszálni a területet, vagy gyomirtót kell alkalmazni, ami viszont erősen kifogásolható ebben a természetes környezetben. A probléma megoldására 50-60 cm magasra emelt és a kerítéstől 60-100 cm-re eltávolított villanypásztor drót hatásos a nagyobb süldőkkel és a felnőtt állatokkal szemben és győzhető a növényzet kaszálása is. A malacok akadálytalanul elmennek a villanypásztor alatt, de nem tesznek nagyobb kárt a kerítésben, és ha ki is túrnának visszatérnek a kondához.. A kerítés háló visszahajtása viszonylag új megoldás. A vízszintes és függőleges szálirányú kerítés hálók elterjedése után kezdték alkalmazni. A megoldás nagyon egyszerű, a kerítés tervezett magasságánál lényegesen szélesebb hálót húznak ki az eredetileg tervezett magasságban és a feleslegben maradt alját a kert felé a földre terítik. A visszahajlítás szélessége minimum 50 cm, de jobb ha szélesebb. Az állat rálép a hálóra és így saját súlyával akadályozza magát a kerítés aljának felemelésében, illetve az alátúrásban.
5.3. A kerítések építése A kerítések építésekor néhány alapszabályt figyelembe kell venni. A legfontosabb, milyen állatnak készül a kerítés. Ez határozza meg, hogy milyen magas és milyen erős legyen, valamint alul vagy felül kell jobban védeni. Különbség van a kertet határoló külső, és a belső elválasztó kerítés között is. A külső kerítés adott esetben magasabb és erősebb a belső elválasztó kerítésnél. A belső kerítésekre általában villanypásztort sem szoktak tenni. A vegyesvadas kertek kerítését valamennyi ott tartott faj szempontjából meg kell vizsgálni. A kerítés magassága gímszarvasok esetében minimum 240 cm, de külső kerítésnél 270 cm a biztosan visszatartó magasság.. Dámos kertnél 180 cm és vaddisznós kertben elegendő a 150 cm magasság is. A kerítés építése a nyomvonal kijelölésével kezdődik. A térképen megrajzolt vonal mennyire követhető pontosan, csak a bejárás során derül ki. A nagyjából sík, egyenletes területen általában nem kell eltérni az eredeti elképzeléstől. Dombvidéken, változatos terepviszonyoknál már szükség van a helyszíni módosításokra. A felszíni alakulatok követése a kerítés anyagától és típusától is függ. E tekintetben a klasszikus fonott kerítés a leginkább alakítható típus. A felszín markánsabb hajlásait is tudja követni. Az 5 milliméteres pálcákból hegesztett dunaújvárosi kerítésmező teljesen merev, a mélyedést egymásra fedéssel, a domborulatot felső szétnyílással tudja csak követni. A négyzethálós feszített kerítések a feszítés mértékétől függően alkalmazkodók. A kerítés ilyen tulajdonságait mérlegelve, adott esetben ki kell kerülni a kisebb terepakadályokat. A legnagyobb gondot a kerítésvonalat keresztező árkok, patakok, vízmosások jelentik. Ha csak lehet az ilyen terepalakulatokat is ki kell kerülni, ha nem túl nagy a vonal hosszának növekedése. Néhány százméternyi plusz megéri, hogy az üzemelés évei során nem kell minden eső után kerítést javítani és a hordalékot eltávolítani. (Az üzemeltetés szempontjából nagyon hasznos a patak, mert friss vizet hoz a területre, az időleges vízlevezetők pedig a terület elöntését akadályozzák meg.) A kerítésvonalon áthaladó árkot, patakot valamilyen módon zárni kell, de nem a kerítés anyagával. Az
24
alkalmazott háló túl sűrű erre a funkcióra. Természetesen minden egyes esetet helyileg kell megoldani, de néhány bevált szokást érdemes megfontolni. Az árok mindkét partjához közel legyen oszlop. A kerítés alsó vonalát talpfával meg kell erősíteni. Az árok mélységétől függően 5-10 vagy 15 mm vastag acél pálcákat kell leverni az árok medrébe, és a pálcák felső végét a talpfához kell rögzíteni (5. ábra). Az elzárás lényege, hogy ne legyen rács!! Ha adott esetben valami indokolja, lehet csak vízszintes rudazatot is alkalmazni, de rács ne legyen. Mély és széles árok esetén szükség lehet átkötésre, de csak egy métert jóval meghaladó mélység esetén. A kerítés építése az oszlopok felállításából és a fonat felhúzásából áll. A folyamatot egy faoszlopok felhasználásával készült kerítés megépítésén lehet legjobban nyomon követni. Az építés az oszlopok előkészítésével kezdődik. Az oszlopokat legalább 60 cm mélyen kell beásni. A földbe kerülő részt valamiképpen védeni a korhadástól. Egyik lehetőség a forró kátránnyal bevonás, a másik az elszenesítés. Mindkét eljárást általában az építés helyszínén végzik. A kérgezetlen, méretre szabott oszlopokat vagy teljes hosszában (ez a jobb) vagy csak a kezelés hosszában le kell kérgezni. A kátrányozáshoz nagy üstben felforrósított kátrányba mártják az oszlopok alsó - vastagabb - végét olyan magasságig, hogy a kezelt szakasz legalább 10 centiméterre kiálljon a földből. Az elszenesítést is hasonlóképpen a föld feletti részen is meg kell csinálni. A bevált módszer szerint a lehúzott kéregből raknak tüzet és azon melegítik a kátrányt, vagy szenesítik az oszlopokat. Az oszlopok hossza a kerítés magassága plusz a földbe ásott rész. A földbe ásott rész a talajtól és a kerítés magasságától függően változik. Hozzávetőleg 60-120 cm, a meghatározását gyakorlott szakemberre kell bízni. Az oszlopok vastagsága a legkisebb átmérőnél is 12 cm. Az oszlopokat kézi vagy gépi fúróval készített lukakba állítják és a visszatöltött talajt erősen ledöngölik. A tartóoszlopok szilárdságát kitámasztásokkal kell biztosítani. Ehhez elegendő a kerítés oszlopnál kisebb átmérőjű fa is. Kitámasztásokat (merevítéseket) alkalmazni kell a kerítésvonal törésekor, kapuk tartóoszlopai mellett és ha a felszín emelkedik vagy süllyed. Az egyenesen futó kerítés vonalban 10 oszloponként kell egy-egy kitámasztás. A kitámasztások a kerítésvonal síkjában vannak általában. Ettől eltér a nagykapuk tartóoszlopainak kitámasztása, mert itt az előbbi mellett még egy vagy két - a kerítésvonalra merőleges ferde támasz is kell. 5. ábra: Árok vagy patak lezárása.
A talaj felszíne miatt szükség lehet még extra kitámasztásra, ha a sziklás vagy köves terepen nem lehet az oszlopot elég mélyen leásni (6. ábra). Ilyenkor a kerítés vonalra 45-60 fokos szögben a külső oldalon kb. 1 méter magasságban két ferde támaszt kell az oszlophoz ácsolni és az alsó
25
végüket, amennyire lehet a földbe süllyeszteni. A támaszokat a talaj fölött is az oszlophoz kell kötni, majd a támaszok és az oszlop közötti területet nagy kövekkel, szikla darabokkal kell kitölteni. 6. ábra: Kővel rögzített oszlop.
A vaddisznós kert leásott kerítésének építése annyiban tér el az eddig leírtaktól, hogy a kerítés vonalban először ki kell ásni a 30 cm mély árkot. Ezt, ha lehetőség van rá árokásó géppel kell csinálni, s elegendő egy fogás szélességű árok. A kiásott árok középvonalában kell fúrni az oszloplyukakat. A lyuk mélységét ebben az esetben is a felszíntől számítjuk, tehát a lyuk mélysége nem az árok aljától, hanem a talaj felszínétől 60 cm (7. ábra). 7. ábra: Leásott kerítés
A hagyományos vadaskert kerítések esetében az oszlopok távolsága 3 méter. A modernebb megoldásoknál 6 méter vagy még annál is nagyobb az oszlopköz, amit a gyártó határoz meg ajánlás formájában. A beállított oszlopokra húzzák fel a kerítés hálót, a kert felöl nézve mindig a belső oldalra. 26
A klasszikus fonatok esetében alsó, középső és felső feszítőszálat kell először kihúzni. A feszítőszál 5 mm-es horganyzott drót. A fonatot a felső feszítőszálra saját anyagával kell felakasztani, majd az alsó szálhoz beakasztással rögzíteni és végül a középső szálhoz kötöződróttal „hozzávarrni”. Az építés során az oszlopokhoz érve megfeszítik a kerítést és U szeggel legalább minden második szemet az oszlophoz rögzítik. Törésvonalban, fordulóban vagy kapuoszlopnál minden szemet rögzíteni kell. Szarvaskertek esetében, de különösen vegyes kerteknél az oszlopközökbe méterenként 120-150 cm magas 10 cm húrhosszúságú félfát kell leverni és a fonatot ehhez is rögzíteni. Ezután a kibújás elleni védelemmel fejeződik be a az építés, azaz a süllyesztett kerítés árkát visszatemetik, a villanypásztort vagy a szögesdrótot felerősítik illetve a talpfát az oszlopokhoz szegezik. Talpfás megoldásnál a kerítés háló rögzítésének két lehetősége van. Gyakrabban azt a megoldást választják, hogy az alsó feszítőszálat szegezik 15-20 centiméterenként a talpfához. A 1012 cm húrhosszúságú félfa fűrészelt lapja néz a kert felé, hogy a turkáló disznó rászorítsa a fonatot a félfára és ne lenyomja róla. A másik megoldásnál nincs alsó feszítőszál, hanem minden kerítés szemet a félfához szögeznek. Ennek hátránya, hogy a félfa a kerítés élettartalmánál hamarabb elkorhad és akkor a háló könnyebben bontható mint az alsó feszítőszálnál. A négyzethálós kerítés esetében értelemszerűen nincsen feszítőszál, tehát itt minden esetben a kerítést rögzítik a talpfához. Az utóbbi időben a négyzethálós kerítések építését ritkán valósítják meg saját kivitelezésben. Ha mégis, akkor ajánlatos betartani a gyártó utasításait, mind az építés mind a feszítés tekintetében. Az építés közben a munka minőségét folyamatosan kell ellenőrizni és a leírt technológiával egyeztetni. A kerítés magasságát olcsóbban növelhetjük, ha a háló felett 2-3 sorban feszítőszálat húzunk ki. Ez minden kerítés esetében ismert és szokásos megoldás, azzal az eltéréssel, hogy a zárttéri vadtartás esetében a felső szálak sosem lehetnek szögesdrótból. A kerítést tavon, széles állóvízen nem ajánlatos keresztül vezetni. Kisebb patak, árok vagy időleges vízfolyás a fentebb leírt megoldással áthidalható. Ehhez kiegészítésként annyit érdemes megtenni, hogy a vízfolyás iránya szerint, az árok elzárása előtti szakaszon a kitakarításhoz lehetőséget biztosító öblöt alakítunk ki. Végül azt még meg kell említeni, hogy a 10x10 cm-es klasszikus vadaskert kerítésfonat mászható, azon gyalogos ember bárhol átjuthat. Karámokban, farmokon ez előnyt is jelent, mert a támadó állat elöl sokszor jó menekülési lehetőséget biztosít. Erre a négyzethálós kerítések általában alkalmatlanok.
5.4. Kapuk, átjárók 5.4.1. Teherbejárók A nagykapuk a teherforgalom és az állatok terelése számára nyitott átjárási lehetőségek amelyek megszakítják a folyamatos kerítést. A nagykapuk a terület főbejáratán kívül általában még szükség szerint 2-3 lehetőséget biztosítanak a közlekedésre. Ezeken felül a megosztott kertekben és a farmokon az egyes területek közötti belső forgalom számára is kellenek nagykapuk. Akkor előrelátó a tervezés, ha minden belső kertnek van kapuja valamennyi szomszédos területre.
27
Texasi kapu (8. ábra) Texasi kapu előnye, hogy mindig „zárva” van az állatok előtt, de hátránya, hogy az ember számára nyitott. Lényege, hogy a kertből kifelé haladva a kerítés előtt legalább 7 méter hosszúságban az út felülete nem zárt, hanem kb. 10 cm széles keresztirányú résekkel szabdalt. Ezt egy műtárgy (a texasi kapu) beépítésével lehet elérni, ahol a haladási irányra merőlegesen elhelyezett acél csövek, vagy kisvasúti sínek alkotják a réselt útfelületet. Az állatok a lábuk bizonytalan alátámasztása miatt nem mernek átmenni ezen a felületen. A texasi kapu szélessége jó, ha megegyezik az útfelülettel, de 3,5-4 méternél ne legyen keskenyebb. Úgy kell elhelyezni, hogy a kerítés vonalától induljon és a kertbe nyúljon. A kerítésnek szorosan követni kell a texasi kaput teljes hosszában mindkét oldalon. A texasi kapu felülete vízszintes legyen és emelkedjen ki az út síkjából a szokásos lassítók magasságáig. A legalább 7 méteres hosszúság azért javasolt, hogy az állatok ne is gondoljanak az átugrására. A szélesség meghatározásánál pedig azt kell figyelembe venni, hogy ha nem teljes útszélességű a kapu, a terjedelmes rakományú erdészeti teherautók a rávagy leforduláskor kényelmesen elférjenek. 8. ábra: Texasi kapu
A texasi kapu lényegében egy fél méter mély beton teknő felett kiépített átjáró, melynek járófelülete csövekből vagy kisvasúti sínekből van. A teknőre azért van szükség, mert egyrészt a rések alatti mélység riasztja az állatokat, másrészt télen a hó nem marad fenn, nem tömi el a réseket. A teknő teherbíró vasbetonból készül, melynek a hosszanti vasalt szélei tartják a járófelületet adó csöveket. A csövek külső átmérője 8-10 cm, nincsenek lerögzítve, de a tartóvasra hegesztett tuskók biztosítják a szükséges rést. A teknő hosszanti falából állnak ki a kerítés oszlopok. Így a gyalogosok is csak a texasi kapun keresztül juthatnak a kertbe. A teknő feneke egyik sarok felé lejt, amelyből
28
legalább 150 mm átmérőjű cső vezeti ki a vizet. A kapu szélességétől függően a felületet adó csöveknek még egy vagy két hosszanti alátámasztás kell. Az alátámasztás keskeny legyen, nehogy a fennakadó levél sár stb. miatt a rések megteljenek. A teherbírást a várható legnagyobb (minimum 10 tonna) terhelésre kell méretezni. A csöveket a tartóvashoz hegesztett szögvassal biztosítani kell a leemelés ellen. A texasi kaput ki kell emelni az út síkjából, hogy kénytelen legyen minden jármű csökkenteni a sebességet. Erre nem csupán a kapu megvédése miatt van szükség, hanem azért is, mert a vasfelületen - különösen nedves időben - nagyon csúszik az autógumi, tehát a kényszerített lassú haladás biztonságot jelent. A járófelületet csövek helyett kisvasúti sínekből is készíthetjük. A síneket a talpuk mindkét oldalon a tartóvashoz erősen hozzá kell hegeszteni. Kétszárnyú kapu (9. ábra) A vadaskertek kapui jellemzően teherforgalom számára készülnek. A kert nagyságától függően több bejáratot is kell biztosítani. A kertet legtöbbször egy már beállt, nem fiatal erdőbe telepítik, ahol az erdészeti utakon a szokásos közlekedési irányok kialakultak. Ezek figyelembevételével kell a kapuk helyét és számát meghatározni. 9. ábra: Kétszárnyú kapu
A kerítés az út szélénél megszakad és egy kétszárnyú kapu zárja az út teljes szélességét, ami általában 4-6 m. A hagyományos építési módnál lekérgezett oszlopokból ácsolt keretre feszített hálóból készül a kapu, legalább egy ferde átkötéssel. A biztonságos üzemelés érdekében nagyon gyakran semmiféle záró szerkezetet nem tesznek a kapura, hanem csak lánccal és lakattal zárják. Ha valamilyen zárást akarunk tenni, akkor az legfeljebb egyszerű, de nagyméretű retesz, vagy az ellenoldali kaput közrefogó ráhajtható kar legyen. A kinyitott kapuszárnyak szabad végeihez ütközőt és alátámasztást ajánlatos tenni, így biztonságosan rögzíthető kinyitott állapotban és erős szél, vagy megdőlt tartóoszlop esetében sem csukódik a közlekedő járműre. Ideális lenne egy középső alátámasztás is, de a személykocsik védelme miatt nem szokás letenni az út közepére egy veszélyesen kiálló tuskót. Jó megoldás viszont, ha a két kaputartó oszlop között lefektetett gerenda 29
fölött záródnak a kapuszárnyak. Ennek kettős előnye van: egyrészt alátámasztást ad a bezárt kapunak, másrészt megakadályozza, hogy kutya vagy más állat a kapu alatt átjusson. Mindez természetesen kevésbé gond, ha szilárd burkolatú út vezet át a kapun. A kertekbe jellemzően földutak vezetnek, de akkor is megoldható a probléma, ha a kapu előtt és után mintegy 10-10 méternyi szilárd burkolat készül. A lehetőségektől függően készülhet gerenda, nagyméretű durván faragott kő, vagy bármilyen ezeknél finomabb burkolat. A burkolat mellett szól az is, hogy a közlekedőknek a kaput nyitni és áthaladás után zárni kell. Ez sokkal inkább elvárható akkor, ha nem kell bokáig érő sárba kiszállni, különösen a becsukáshoz, amikor mindkét kapuszárnyért külön el kell menni! Egyszárnyú nagykapu (10. ábra) Gyakran előfordul, hogy építési, vagy üzemelési megfontolásból egyszárnyú nagykaput építenek. Ebben az esetben arra kell figyelni, hogy a 6 méteres kapuszárny tömege (súlya) és „húzása” nem kétszerese, hanem lényegesen nagyobb, mint a kétszárnyú kapu esetében. A terhelés kiszámításánál - a gyakorlati tapasztalatból kiindulva - nem csupán a kapuval kell számolni, hanem plusz egy felnőtt férfi súlyával is, mert minél nagyobb a kapuszárny, annál gyakrabban fordul elő, hogy nyitáskor vagy csukáskor a dolgozó a kapura felállva ellöki magát és „utazik” s nem gyalogol. A 6 méteres kapuszárnynál nem mindig elegendő egy ferde átkötés, hanem a másik átlóban is merevítésnek, vagy drót feszítésnek kell lennie. Növeli a szilárdságot, ha a kerítés hálót feszesre húzzák és erősen rögzítik a kerethez. Az ilyen nagy kapuszárny esetében ha csak lehet a kaputartó oszlopot három irányba ki kell támasztani. A két támasztási irány elengedhetetlen. 10. ábra: Egyszárnyú nagykapu
Üzemelési szempontból (elsősorban farmokon) a terelő folyosókra nyíló kapuk esetében nagyon hasznos a folyosó szélességével azonos méretű egyszárnyú kapu. Ebben az esetben a kinyitott kapu egyben tereli is az állatokat a kívánt irányba. A kétirányú terelési lehetőséghez a kapuszárnyak mindkét oldalára forgáspontot kell tenni, ami egyben a zár szerepét is betölti (28/b. ábra). A farmok szokásos elrendezésénél az egyes kertek központi folyosóra nyíló kapuit egymással szembe kell tervezni és mindig az elválasztó kerítés mellé.
30
Kerékfertőtlenítő (11. ábra) Egy szarvasfarmon nagy értéket tartunk, koncentráltan nagy állatsűrűségben. A forgalmat mindenképpen korlátozni kell és az állatokat minden lehetséges eszközzel megvédeni egy esetleges fertőzéstől. Ezért ajánlatos az intenzív állattenyésztési telepekhez hasonlóan a bejárathoz fertőtlenítő teknőt építeni a kétszárnyú kapu nyílásába. A kapu farm felöli oldalán sekély, betonból készült teknőt kell kialakítani. Szélessége megegyezik a kitárt kapu szélességével, hosszúsága olyan legyen, hogy a legnagyobb méretű traktorkerék is több mint egyszer átforduljon benne. Mélysége biztosítsa, hogy feltöltés esetén az áthaladó teherautó kerék gumiköpenye, magasságának feléig merüljön a folyadékba. A fertőtlenítő teknőt az út síkjába kell süllyeszteni. A haladási irányra merőleges szélét nem, vagy legfeljebb 3-4 cm-re szabad kiemelni a személykocsi forgalom miatt. A haladási iránnyal párhuzamos széleket ki kell emelni, melyek adott esetben a befelé nyitott kapuszárnyak alátámasztásául is szolgálhatnak. 11. ábra: Járművek kerekét fertőtlenítő teknő.
5.4.2. Személybejárók Ahol indokolt a személyforgalom részére bejárást kell biztosítani. Az eddig kialakult gyakorlat szerint Magyarországon a vadaskertekben személybejárónak gyakrabban alkalmaznak létrás átjárót, a farmokon egyszárnyú kaput. Ez bizonyára összefügg a kerítés típusával is, mert az újabb kerítéseken több a személybejáró - elsősorban a kapu - mint a régieken. Egyszárnyú kapu A faoszlopos kerítés egyszárnyú kapuja lényegében (szerkesztési elvében) a nagy kapu lekicsinyített mása. Annyiban különbözik a kétszárnyú kaputól, hogy a kapuszárny vízszintes mérete kb. 1 méter. Ez a szárny sokkal stabilabb mint a 3 méteres kapuszárny, ezért a zárásához pontosan illesztett retesz használható. Egy gerenda vagy gömbfa küszöböt mindenképpen ajánlatos tenni a kapu alá, a túrások, bekaparások megelőzésére. Minden kapu megbontja a kerítésmezőt, ezért külön megerősítést igényel. Ennek elkerülésére szokásos megoldás, hogy a nagykapuban nyitnak egy kiskaput. Jellemzően fémből készült kapuknál alkalmazott módszer. A hasznosságát tekintve, sokkal gyakrabban kellene találkozni ezzel a megoldással. Ez a kiskapu sokkal könnyebb szerkezet, mint az önállóan épített bejáró. A nagykapu forgáspontja mellett épített keretbe illeszkedik, s ügyes szerkesztéssel még növeli is a kapu szilárdságát. 31
Szellemes gyalogos bejáró a kerítés mezőben csupán egy könnyű keretben nyíló bebújó. A kerítés feszíthetőségének biztosítása miatt a hatszögletű forma az ideális. A nyílás alsó széle nem a földön van és felső széle alacsonyabb a kapuknál, ezért az átjutás sem olyan kényelmes (12. ábra). Megvalósításának hátránya, hogy csak a helyszínen, a kerítés felállítása után lehet beszerelni. Meglehetősen pontos munkát igényel. A kifeszített kerítésen kell a kivágás méretezését elkészíteni. A hálót meg kell lazítani és a szerkezet beépítése után ismét megfeszíteni. 12. ábra: Bebújó a kerítésben
Létrás átjáró Szokásosabb és egyszerűbb a saját kivitelezésben elkészíthető létrás átjáró. A létrás átjárónak előnye valamennyi kapuval szemben, hogy az ember mindig használhatja de a kertbe zárt vadak számára sosem nyitott. Az átjutáshoz nem kell kulcs. Sok ember nem vállalkozik a használatára és a kutyás kirándulók nem, vagy csak nagy nehézségek árán tudnak átkelni rajta, ezért inkább nem mennek be a kertbe ami nagyon jó és nyereség az állatok számára. Két eltérő megoldása van az átjárónak. Az egyik esetben olyan a felépítése, mintha egy kétágú létrát tennénk a kerítésen át (13. ábra). A létra egyik szára kívül, a másik a kerten belül van. A létra szárai a földbe leásva, a felső találkozási ponton, a kerítés fölött stabilan összeépítve és egy kerítés oszlophoz rögzítve nagyon szilárd építményt adnak. A szárakat egy-egy félfával az oszlophoz kötve és egy kapaszkodó védőkorláttal ellátva biztonságos átkelőt építhetünk. Gyakran találkozunk korlát nélküli átjáróval. Ennek előnye, hogy a kapaszkodás érdekében a létrafokot kell megfogni amivel az ember automatikusan rádől a létrára, így kisebb a veszélye a hanyatt leesésnek. Arra viszont figyelni kell, hogy a kapaszkodót a létra legmagasabb pontján ebben az esetben is meg kell építeni részben kényelmi, részben baleset megelőzési célból.
32
13. ábra: Kétszárú létrás átjáró.
A másik létrás átjáró típus esetében, egy oszlopra a kerítés felett mint egy nagy„A” betű két szára, két ferde oszlopot rögzítünk. A kerítés külső és belső oldalán a földben rögzített szárak biztos támaszt adnak. A szárakat a kerítésen átdugott vízszintes rudakkal kb. 30 centiméterenként összekötjük és kész a stabil létrás átjáró. Itt is a kerítés oszlopot egy kapaszkodó rúddal meg kell toldani a kényelem és a biztonság kedvéért (14. ábra). 14. ábra: Támasztott létrás átjáró.
5.4.3. Kapuk, átjárók az állatok számára A zárttéri vadtartásban elkerülhetetlen az állatok átcsoportosítása, terelése, különösen a farmokon, vagy a megosztott kertekben. Az előrelátó tervezésben gondolva erre az állatmozgatásra, a teherforgalmat szolgáló kapukon kívül az egyes területek közötti átjárást külön lehetőségekkel is biztosítani kell. A tervezett technológia szerint az átterelések megoldhatók a terelőfolyosón, vagy az egyes területek közötti kapun keresztül. Itt a már ismert egy- vagy kétszárnyú nagykapukat használjuk. A fenti lehetőségeken túlmenően létesíthetünk még vadbebújókat és átfogókat.
33
Vadbebújók A vadaskertek létesítésének kezdetén általános gyakorlat volt, hogy a kert külső kerítésébe a vadak bejutását segítő beugrókat, bebújókat építettek. A bezárt állomány gyarapításának eredményes módszere volt. Azóta a jogszabályok, tulajdonváltozások és a megváltozott állategészségügyi helyzet ezek üzemeltetését a külső kerítésben nem teszi lehetővé. Belső befogásra, állatok áttelepítésére hasznos lehet néhány jól elhelyezett vadbebújó. A vadbebújó és a befogó között az a lényeges különbség, hogy a bebújó állandóan működik és nem kell minden bejutott állat után újból kinyitni, „élesre állítani”. A kerítésmezőben akkora, 10x10-es gerendával keretezett nyílást hagynak, melyen a becsalogatni kívánt legnagyobb állat is kényelmesen befér. Általában vaddisznók számára készítik. A nyílást egy automata szerkezettel zárják, mely csak befelé irányuló közlekedést tesz lehetővé. Nagyon sok változat közül két jellemző típust érdemes megismerni. Az egyik esetben A nyílást közös vízszintes tengelyre felfűzött függőleges lécek zárják, melyek befelé könnyen nyílnak. Így a takarmánnyal csalogatott állat könnyen átjut, de a mögötte leeső lécek a visszajutást megakadályozzák (15. ábra). 15. ábra: Léces vadbebújó
Másik esetben a keret két oldalára függőleges tengelyre, egymásba csukódó, hajlított csőből készült kapukat szerelnek. A két kapuszárnyat a felső csövekre szerelt rugó húzza össze. Itt az állat befelé menet széttolja a kapuszárnyakat, melyek mögötte összecsukódnak. Átfogók Több kertrész találkozási pontjába épített átfogók annyiban különböznek a befogóktól, hogy több bejáratuk van, és minden bejárat önműködőre és kézi vezérlésre is állítható. Részletes leírásuk a későbbi befogók szakaszban olvasható.
34
5.5. Etetők Szóróút A szóróút különösebb kialakítást nem igényel. A meglévő utak közül kell kiválasztani egyet, vagy egy szakaszt, amelyen a takarmányos kocsi egyébként is elhaladna, s azon a szakaszon folyamatos haladás mellett a kocsiról le kell szórni a kihelyezésre szánt takarmányt. Annyi elvárásunk van a szóróúttal szemben, hogy a felülete mély homok ne legyen és ha magasra megnőtt a lágyszárú vegetáció, akkor az első kiszórás előtt le kell taposni, vagy lekaszálni. Szóró A vadászat érdekében kijelölt (kialakított) terület, melyet a vadászati idényben ideiglenesen használnak takarmányozásra. Egy hátulról jól megközelíthető magasles előtti területről van szó, mely a szokásos közlekedési utaktól távolabb esik. Nagyobb vadföld vagy tisztás szélén, az erőben eldugott csendes tisztáson, nyiladékok mentén található. Betonozott etetőtér A legtöbb vaddisznóskertben megtalálható műtárgy. Helyét vízszintes területen kell kijelölni, ahová nagyobb eső után sem zúdul sok víz. Járművel könnyen megközelíthető, 6-8 m oldalhosszúságú, négyszögletes, helyszínen öntött, kb. 15 cm vastagságú betonból készült, nagy teherbírású felület legyen. Úgy kell méretezni, hogy a gazdaság legnehezebb gépeit is elbírja, mert takarmány kihordáskor ráhajtanak. Egy-két százalékos lejtéssel egy oldalra biztosítani kell a víz lefolyását. A szélekre nem kell feltétlenül peremet készíteni, de ha készül perem, akkor a találkozás a felülettel tompaszöget zárjon. A felület mintegy 4-6 centiméterrel emelkedjen ki az eredeti talajszintből. Gumis etető (16. ábra) A betonozott etetőtérre lánccal rögzítet lefutott, már kiselejtezett autóköpeny, melynek közepét két oldalról lezárták. Az oldalán fekvő köpeny alsó felét befelé domborodó lapos kúp alakú lemez zárja, a tetején zárható ajtó van. A felső záró lapot úgy kell méretezni, hogy körben a gumi lefelé hajló harmadáig elérjen. A zárható ajtó a lap közepébe vágott nyílást fedi. A láncokat két ellentétes ponton kell rögzíteni és az etetőtér átlós sarkainál elhelyezett karókhoz kötni. A köpenyen, a kúp felőli oldalon körben, a futó és az oldalsó felület határán, a gumi nagyságától függően 6-10 db, kb. 5X10 cm nagyságú rést vágtak, amelyeken a betöltött szemes takarmány kifolyhat.
35
16. ábra: Gumis etető
Vályú A legáltalánosabban használt takarmányozási segédeszköz. Készülhet fából, deszkából, fémből vagy vasbetonból. A vályúval szemben a legfontosabb követelmény, hogy amennyiben lehetséges, a belső oldalán az alja és az oldalfalak közötti átmenet íves legyen. Ez a fából vájt és az öntött vasbeton vályúknál könnyen megvalósítható. A másik két esetben megelégszünk azzal, ha a fenék és az oldalfal közötti szög lényegesen nagyobb 90 foknál. Az így kialakított vályú oldalfalainak találkozása sem derékszög. Ehhez ragaszkodni kell, mert különben a vályú nehezen takarítható és a sarkokban, szögletekben a takarmánymaradék bomlani kezd, megromlik. A vályúkat általában nem önállóan, hanem egyéb etető részeként használjuk. Önetető, automata szóróetető Jellemzően a vaddisznók takarmányozására használják a sertéstenyésztésből származó önetetőket. Nagyságuk a kiszolgált csoportnak felel meg. Az önetetőt, a malacetetőbe elhelyezett kivételével, erősen le kell rögzíteni. A nagyobb süldők és a felnőtt állatok nekidőlnek, emelni próbálják. Éppen ezért a robosztusabb konstrukciókat szabad megvenni. A gyakorlatban a rögzítésre legjobban az vált be, amikor hosszú erős cövekekkel az etető tálca négy sarkát a földhöz szögezték, vagy lánccal egy erős élő fához kikötötték. A szabadban elhelyezett önetető fedele olyan nagy legyen, hogy az etetőtálcán túlnyúljon és szélesebb is legyen az etetőnél. Automata szóróetető olyan helyen használható, ahol villanyáram rendelkezésre áll. Egy beépített automatika segítségével meghatározott időnként szemes takarmány szór szét egy forgótárcsa segítségével vagy más módon. A készüléket általában egy erősebb fára szerelik fel 1 méternél magasabbra. Nagyon jól használható, elterjedését az ára és az energia szükséglete akadályozza.
36
Malacetető, borjúetető A fiatal állatok nyugodt, biztonságos táplálkozását szolgáló létesítmények. Tulajdonképpen egy szelektív etetőtér, ahová a testnagyság alapján csak az általunk meghatározott állatcsoport juthat be, hogy a kis állatoknak ne kelljen a felnőttekkel megküzdeni a táplálékért. Általában fedett tér, ahol földre helyezett vályúból, vagy önetetőből mód van a fiatal állatok külön takarmányozására. A malacetető kerítése legalább 150 cm magas és az alsó 30-40 cm-es sávban olyan széles nyílások vannak, hogy csak a malac férjen be ( 17. ábra). 17. ábra: Malacetető
A borjúetetőben az abrakos vályú mellett alacsony szénarács is van. Csak a fiatal borjakat engedi át a borjúrács (18. ábra), amiben a szelektív rés szélessége kb. 18 cm, és a rés magassága 60 cm. Később a szélességet minden második léc eltávolításával 33 cm-re szokták szélesíteni és a magasságot 90 cm-re emelni.
37
18. ábra: Borjúrács
Meg kell jegyezni, hogy ezzel a szisztémával a borjaknak külön legelőt is biztosíthatunk, ha farmon vagy tenyészkertben a borjakat előbb akarjuk a pihentetett területre engedni mint a felnőtt állatokat. A két terület közötti kapuba be kell állítani a borjúrácsot. Tároló-etető (19. ábra) Mint neve is mutatja, nagyobb mennyiségű szemes tárolására alkalmas berendezés. Fedett, nagyméretű, „V” keresztmetszetű hosszúkás tartály. Egy fekvő hasáb, melynek mindkét vége zárt. Az egyik végén nyitható ajtón keresztül lehet feltölteni. Befogadó képessége 3-5 tonna légszáraz szemes takarmány. 19. ábra: Tároló etető
38
A tartály alatt, teljes hosszában egy vagy gyakrabban két oldalra szolgáló vályú van. A takarmány a tartályból nem automatikusan pótlódik a vályúba, hanem az állatok etetésével megbízott személy adagolja, a tároló oldalának legmélyebb pontján lévő nyílásokon keresztül. Az adagolónyílásokat csúszóajtók zárják. Az ajtók felhúzásával engedik le az abrakot. Mozgatásuk történhet egyenként kézzel, vagy fogaskerék áttételen keresztül egyszerre. A tároló alját záró vízszintes deszkára egy befelé domborodó lemezt, vagy hegyesszögben összeszögezett deszkákat kell végigfektetni. Ezzel elkerülhető, hogy ki nem ürülő mennyiségek maradjanak a tárolóban. A malacok, fiatalabb süldők részére a vályú egy szakaszát el kell keríteni. Szénarács Vékony gömbfából, erősebb lécből összeállított tartó szálas takarmányoknak, mely lehet teljesen nyitott vagy fedett. A vadgazdálkodásban a kérődzők számára leggyakrabban alkalmazott vadetető. Kombinált etető Abrakos tálca és szénarács egybe építésével alakítható ki a kombinált etető. Minden esetben fedni kell, hogy az abrakot megóvjuk az esőtől. A rajzon látható modellben az abraketető rész elkülönül a szénarácstól (20. ábra). Más kivitelezésben a szénarács és alatta az abrakos tálca is végighúzódik az egész tető alatt. Jobb megoldás, több állat fér egyszerre a takarmányhoz. A kombinált etető telepítése munkaszervezés és a takarmány veszteség csökkentése szempontjából egyaránt előnyös. 20. ábra: Kombinált etető
Kazal-tartó (21. ábra) Gömbfából ácsolt masszív, nagy teherbírású építmény, melyre egy 6 méter széles kazal rakható. Az állványon a kazal alja a földtől a belső legalacsonyabb ponton 80 cm, a széleken kb. 200 cm magasságban van. A tartó (s így a rárakható kazal) hosszúsága tetszőleges. Az állvány 39
középvonalában félméterenként 4 méteres, szabad végükön kihegyezett oszlopokból álló sor van. Ezek részben az állvány tartóoszlopai, részben a felépítendő kazal elbillenését hivatottak megakadályozni. Ezeket az oszlopokat a kisebb átmérőjükkel lefelé kell leásni, hogy a kazal lecsúszása meg ne akadjon. 21. ábra: Kazaltartó vadetető.
Peremes asztal szilázsnak (22. ábra) Kérődzőknek a szilázst, szenázst és répaszeletet általában lábakon álló, deszkából készült, alacsony permű tálcán adjuk. Ezek a tálcák szükség esetén abrak adagolására is használhatók. A 2,5 - 3 méter hosszú tálca nem vízszintes. Mintegy 6-7 centivel magasabb vége zárt, az alacsonyabb végén nyitott. 22. ábra: Szilázs tálca.
Takarmány tárolók A telepen tartott állatok részére az abraktakarmányt megfelelően száraz, jól szellőztethető, lehetőleg hűvös épületben kell tárolni. A tároló befogadóképességét úgy kell méretezni, hogy 40
legalább egyheti mennyiség - takarmányféleségenként különrakva - elférjen. A tápokat mindig papírzsákokban, a szemes takarmányokat általában ömlesztve tároljuk. Az ömlesztett tároláshoz mozgatható deszka falak szükségesek. Ezeket előre le kell gyártani, és nagyságukat valamilyen szisztéma szerint a tároló méretéhez igazítani. A takarmányt tárolható egy központi elhelyezésű épületben, vagy a kert(ek)be kitelepített tárolóetető(k)ben. Az ömlesztett szemes takarmányoknál azt a megoldást kell előnyben részesíteni, amelyiknél a takarmány leeresztéssel jut ki a tárolóból, így a rárakás (túltárolás) lehetősége nem áll fenn. Az egyéb takarmányokat általában naponta szállítjuk be a telepre vagy ideiglenes lerakóhelyen rövid ideig tároljuk. Télire káposztát, gumósokat veremben vagy szalmaágyra prizmázva lehet tárolni. Ezen tárolók helyének kijelölésénél fontos szempont, hogy télen is könnyen megközelíthető és lakóépülettől viszonylag távoli területen legyen.
5.6. Itatók A természetes itató (patak, csatorna, tó) egyben fürdési lehetőség és dagonya is az állatok számára. Ez elkerülhetetlen. Ezért ilyen esetekben az állathigiéniai és járványvédelmi szabályokat szigorúan be kell tartani. Vályú A leggyakoribb itató. Kialakítására ugyanaz érvényes ami a takarmányos vályúknál olvasható. A beállításánál annyi különbség van, hogy lehetőleg átfolyó rendszerűen alakítjuk ki. A feltöltő oldala magasabb, az alacsonyabb elfolyó oldalon pedig a túlfolyt vizet elvezetjük. Legjobb csőben, vagy nyitott, szilárdburkolatú csatornában elvezetni 15-20 méter távolságba, ahol a dagonyát táplálhatja. Vaddisznó tenyészkertekben a karámokban bevált a földbe süllyesztett, alulról fűthető fém vályú. Fűtésre az autóbejáróknál használt elektromos patronok ajánlhatók. A földben lévő vályúnál egészen kis teljesítménnyel el lehet érni, hogy ne fagyjon be a víz. Önitató Az intenzív állattenyésztésből átvett berendezés. A leghigiénikusabb, általában csak a farmokon használt berendezés. Hátránya, hogy télen a fagyveszély miatt más eszközzel ki kell váltani, vagy fűteni kell.
5.7. Sózók Tönksózó, keretes sózó, oszlop a lukas tömb számára, fára vagy oszlopra szerelt láda. Tönksózót egy kb. 50 cm magasságban kivágott fa helyben maradt tönkjéből alakítják ki. Akkora négyszögletes lukat vágnak bele, amekkorába egy kocka só belefér. Legalább egy sarokba ferde kivezető nyílást vágnak motoros fűrésszel, hogy az esővíz és a sólé kifolyhasson. A fára kb. 150 cm magasra szerelt - 5-7 mm résekkel készült - ládába helyezett sótömbről lefolyó sós lét, illetve a kéregre száradt sót nyalogatják az állatok.
41
5.8. Lesek és lőállások Magas, hordozható, csúszótalpas lesek. A magaslesek lehetnek nyitottak, fedettek, vagy zártak. A leseket és lőállásokat használjuk az állatok megfigyelésére és vadászatra. A célnak megfelelően változik felépítésük és magasságuk. A lesek a padlószint magassága alapján lehetnek egyszerűek, vagy magaslesek. Az egyszerű lesek, vagy emelt lőállások 80-120 cm padló magasságú, nyitott állások, melyekben esetleg egy csúsztatható ülőpad (ülődeszka) is van. A magaslesek padlószintje nem meghatározott, de akkor nevezzük így, ha padlója 2.5 méter felett van. Az építése szerint a les lehet nyitott, fedett vagy zárt. A lesek készülhetnek mozgatható kivitelben is. A lőállások e tekintetben a legegyszerűbb műtárgyak. Lehetnek csupán vesszőfonatból készült kisebb körívek, vagy ülőpaddal ellátott háromoldalú elhatárolások. A továbbiakban részletesebben a magaslesek leírása olvasható. Nyitott les lehet csupán egy fára szerelt, vagy fának támasztott ülés (23. ábra), vagy épített les. Az épített magaslesnek általában 3-6 méter magasan lévő padozata és kb. 1 méter magas oldalfala van. Ezt is, mint az összes továbbit valamilyen ülő alkalmatossággal ellátják. Az időjárás viszontagságaitól nem véd, és a lesen tartózkodó embert az állatok könnyen észreveszik. Előnye az olcsósága és egyszerűsége mellett, hogy minden irányban teljesen akadálytalan a kilátás és a lövés (24. ábra). A hordozható változatot kicsit masszívabbra kell építeni, hogy károsodás nélkül elviselje a mozgatással járó erőhatásokat. Biztonságosabb, ha csúszótalpakra szerelik, mert akkor nem kell szállító járműre felrakni és egy nagyobb terepjáró is mozgathatja. 23. ábra: Hordozható les.
24. ábra: Nyitott magasles.
A fedett les annyiban különbözik a nyitott lestől, hogy az eső és az erős napsütés ellen védelmet nyújtó tető van felette. Az egy síkban készült tető a les bejáratától hátrafelé lejt (25. ábra). Sok lehetőség közül a legegyszerűbb tető az, amelyiknél két deszkákból szegezett lap között egy kátránypapír réteg biztosítja az esővédelmet. Készítésénél arra kell figyelni, hogy a felső deszka
42
borítás a lejtéssel párhuzamosan legyen elhelyezve. Ezek a lesek a könyöklőfa magasságáig borítottak és a biztonság érdekében a bejárat legalább egy lehajtható gerendával zárható. 25 ábra: Fedett magasles.
A zárt lesnek oldalfalai vannak, és minden oldalfalon egy vagy több ablak. A zárt lesek esetleg fűthetők. Általában nem vadászati céllal építik, hanem tartós megfigyelésre szánják. A magaslesre vezető létrának vagy nincs, vagy csak egyik oldalon van korlátja. A korlát nélkül épített létra abból a szempontból biztonságosabb, hogy helyes és figyelmes közlekedésre készteti a használót. Az ilyen létrán önkéntelenül a létra felé fordulva (és lefelé sem háttal) másznak az emberek. A fokokba kapaszkodás előre dönti az embert, így csekély a hanyatt esés veszélye és mindig látható a létrafok, amire lépni kell.
5.9. Befogók, átfogók Funkciójuk szerint beszélünk befogókról és átfogókról, építésük szerint megkülönböztetünk stabil és mobil befogókat. A működési elve valamennyinek ugyan az: az elkerítésbe bement állatot távirányítással vagy önműködően megfogja. Ehhez építhetünk leeső vagy csapódó ajtót.
43
A jó befogóktól megkívánjuk: 1. Megfelelően masszív legyen: ne tudjon a befogott állat kitörni, de a befogó védje meg foglyát a ragadozóktól. 2. Legyen egyszerű szerkezetű, mert a szélsőséges időjárási viszonyok mellett csak az ilyenek működnek megbízhatóan. 3. Belső fala sima és résmentes, hogy az állatok ne sérüljenek és ne kiséreljék meg a kitörést. 4. Kivülről az állatok megfigyelhetők legyenek a zavarásuk nélkül. 5. Az állatok elszállítása, beládázása ne okozzon nehézséget. 6. Amennyire csak lehet a csapda legyen szelektív. 7. Embernek se legyen egyszerű kinyitni, mert illetéktelenek kiengedik, elviszik a befogott állatokat. A gyakorlatban úgy alakult ki, hogy vaddisznó befogására inkább leeső ajtós befogókat építenek. A leeső ajtó biztos működéséhez a vezető sin laza illesztésű legyen a biztos működés érdekében. A vaddisznó befogására épült stabil befogó sokszor kör alaprajzú, mert így az állat könnyebben terelhető a ládázó nyíláshoz (26. ábra). 26 ábra: Vaddisznó befogó leeső ajtóval.
A becsapódó ajtót valamennyi nagyvad esetében használhatjuk. A becsukó erőt adhatja csapófa, rugó vagy súly (27. ábra).
44
27. ábra: Csapófás befogó
Két vagy több kert (karám) között a kerítésbe épített befogót nevezzük átfogónak. Az átfogónak annyi bejárata van, ahány kerttel kapcsolódik. Arra használjuk, hogy a befogott állatokat céljainknak megfelelően áttereljük, csoportosítsuk az egyes területek között. Hasonló funkciót egy kisebb vadföld is betölthet, ha megfelelő kerítéssel határolt és több kerttel szomszédos. Farmon: a befogó lényegesen eltér az eddig ismertetett változatoktól és a központi folyosóhoz kapcsolódik. A terelő folyosó utolsó szakasza deszkázott, mely a kezelő épületbe vezet. Itt a kezelő épület használható válogatásra (28. ábra). A kanyarodó és szűkülő folyosó több ajtóval szakaszolható. A folyosó végül a két terelőlappal megosztott válogató körbe vezet.
45
28. ábra: Befogó épület szarvasfarmon.
A befogó épületben a sötét szoba legtöbbször nem egy terem, hanem több kisebb helyiségre osztott. A kisebb szobák egy közös folyosóról nyílnak (28/a ábra). A szobák közötti válogatás
46
lehetőségét segíti, hogy az ajtólapok szélessége a folyosó szélességével megegyezik, és az ajtók mindkét irányba nyithatók (28/b ábra). 28/a ábra: Folyosóról nyíló sötét szobák a befogó épületben.
28/b ábra: A befogó épület két irányba nyíló ajtaja. Az ajtót zárják vagy forgáspontot képeznek a kivehető stiftek.
47
5.10. Kutricák Az intenzív vaddisznó szaporításhoz, tenyésztéshez kutricás technológiát is használhatunk. Természetesen nem a mai intenzív sertéstenyésztésből átvett kutricáról van szó. Minden ellő koca számára önálló egységet kell kialakítani. Az egységeket egymás mellé egybe lehet építeni, sőt tanácsos is a kisebb építési költség, és a jobb kezelhetőség miatt. 29. ábra: Ellető kutrica kifutóval és malackifutóval.
Az egység kutricából, koca kifutóból és malac kifutóból áll. A kutricában etető és itató van a koca számára. A malacoknak a malackifutóban biztosítunk külön takarmányt és vizet. A malackifutóba a kis átjáró nem engedi a kocát (29. ábra). A padozat nem burkolt. Van aki nem tartja jónak a földes kutricát, s ezért valamilyen burkolattal védekezni akar a túrás ellen. Hideg burkolatot semmiképpen nem ajánlhatunk, a deszka borítás megfelelő elegendő szalma alommal. A kutrica mérete minimálisan 2x3 méter. Azonos szélességet kell tartani a kifutók esetében is, hogy az egységek egymás mellé épülhessenek. Az egységeket deszkával kell elválasztani, rács vagy kerítés nem lehet. A kutricák előtt és a malackifutók mögött lehetőleg szilárd burkolatú járda legyen. A kutricák előtt terelőfolyosó húzódik, mely a jártató térre vezet (30. ábra). 30. ábra: Tenyészkert elletőkutricákkal.
48
6. AZ ÉLŐVAD BEFOGÁSA. A MECHANIKAI ÉS A KÉMIAI BEFOGÁS LEHETŐSÉGEI A ZÁRTTÉRI VADTARTÁSBAN. A zárttéri vadtartásban sokszor szükséges az állatok befogása átcsoportosítás, tenyészkiválasztás vagy értékesítés miatt. Minden esetben, amikor csak lehet a mechanikus befogási módokat kell használni. A kémiai immobilizáció kockázatát - különösen vaddisznónál - el kell kerülni. A szarvasfarmon az állatokat minden évben legalább egyszer be kell fogni. Ez gazdaságosan és üzemszerűen csak akkor megy, ha hozzáértő személyzet végzi a befogást, a megfelelő módszert alkalmazzák és az állatokat is hozzászoktatták a tereléshez. E megállapítások után szükséges röviden áttekinteni a lehetséges módszereket.
6.1. Befogók, átfogók Funkciójuk illetve építésük szerint nevezzük befogónak vagy átfogónak a használt szerkezetet. A szerkezetek leírása a berendezések fejezetben található. Kertben: stabil befogók, kerítésbe épített befogók, kettő vagy több kert közötti átfogók, mobil befogók és vadföld szolgálja a céljainkat. Farmon: befogó, közlekedő és terelő folyosó, kezelő épület segíti az állatok befogását vagy csoportosítását. A vaddisznós kertek kerítésébe épített befogókra szükséges egy ládázó ajtó. A korábbi gyakorlat szerint a megszakított kerítés vonalába vadbebújókat vagy vadbeugrókat építettek, s így az állatok akadálytalanul jutottak a kertbe. Ma már ezt a gyakorlatot nem követhetjük részben állategészségügyi megfontolásokból, részben azért, mert ellenőrizetlen létszámú és kondíciójú állatot nem engedünk a kertbe. A zárttéri vadtartásban rendszeresen etetett állatokat az etetéshez kapcsolódóan is be lehet fogni. Erre két gyakorlatias módszer alakult ki. Egyik esetben a rendszeres földről etetés a kerítés mellett van, ahol a kerítéssel párhuzamosan 3-4 méter távolságban és 15-20 méter hosszban egy masszív, második kerítés szakaszt is építettek. A szakasz mindkét végénél távolról zárható kapu van. Fontos, hogy a területen ne legyen vályú vagy etető, mert befogáskor az állatok megsérülhetnek. Amikor az odaszoktatott állatokat be akarják fogni, etetéskor a kapuk becsukásával ez egyszerűen megoldható. Ehhez hasonlóan a malacetetők, borjúetetők befogóként is üzemeltethetők, a bebújó rések lezárásával. Szarvasfarmon a terelés és befogás a központi folyosóra épül. Ez érthető, mert az állatokat átcsoportosítás, legelőváltás vagy kezelés miatt mozgatjuk és a folyosó valamennyi egységgel kapcsolatban van. Minden esetben tervezett munkáról van szó, amit megfelelően elő kell készíteni. Alapelve a munkának, hogy amennyire csak lehet inkább csalogatni kell az állatokat, mint terelni, hajtani. A tervezett mozgatás előtt a kiválasztott állatcsoport kertjében az etetést meg kell szüntetni. Másnap délután vagy kora este, amikor a szokásos munkák befejeződtek, a kert folyosóra nyíló kapuját meg kell nyitni és a terelőfolyosóra kell etetni. Az állatok az éjszaka folyamán a folyosóra mennek. Kora reggel az elhagyott kert felöl érkező munkatársak a kapu becsukásával a folyosóra kizárják a csapatot. Ezután már csak a folyosón kell mozgatni a szarvasokat. Eleinte csupán közelítéssel nem szoríthatók az állatok a befogóba. Megpróbálnak visszatörni s ezért a tereléshez segédeszközt kell használni. Nagyon jól bevált egy tetőlécekből összeszögezett keretre feszített fekete mezőgazdasági fólia. A lap szélessége akkora, hogy a folyosóban keresztben kényelmesen elfér (tehát a 6 méteres folyosó esetén öt - öt és fél méter), magassága 2,5-3 méter. Két ember 49
könnyen viszi, mozgatja a keretre feszített fóliát. Meg kell jegyezni, hogy közepes vagy erős szélben nem használható. A befogások tapasztalata alapján szeles időben ha csak lehet magát az egész munkát el kell halasztani. Az állatok nagyon idegesek. Maga az egész terelés egy stressz helyzet, ezért türelmet igényel és ki kell kapcsolni minden egyéb zavaró körülményt. Tehát a folyosóra kizárt állatokhoz lassan kell közelíteni, apró zajjal, a fólia zörgetésével „szorítani” az állatokat a kívánt cél felé. Ha nem megyünk túl gyorsan és nem nagyon közelítünk hozzájuk, akkor tartanak egy védőtávolságot és könnyen terelhetők. Azok az állatok, amelyeket már többször tereltünk, hamar megértik, hogy mit akarunk és egyre könnyebben engedelmeskednek. A frissen befogott és a fiatal állatok problémásabbak. Tapasztalataink szerint kutyát nem szabad használni. Az új-zélandi szarvasfarmokról szóló filmbeszámolókban is inkább motoros tereléssel találkozunk, mint kutyával. Saját élményem is a kutya használata ellen szól. Az első és legfontosabb dolog, hogy ebben a környezetben nincsen tanult, jól idomított terelő kutya, hanem csak vadászkutyák vannak, melyeket másra tanítottak. Egy kertben a terelés addig jól haladt, amíg a kutya az emberek mögött volt a gazda szigorú kontrollja alatt, tehát tulajdonképpen nem vett részt a terelésben. Amint a kutya kiugrott és az embereket megelőzve hajtotta a szarvasokat, egy bika rögtön visszafordult és támadta a kutyát, a terelt csapat szétugrott és visszatört.
6.2. Hálós befogások Vonalban állított vagy tartott háló szarvasborjak, muflonok és őzek befogására szolgál. Kertben ritkábban, farmon és karámban gyakran használt módszer. Akkor sikeres, ha a jó előkészítésnek köszönhetően egy-két tereléssel megoldódik a feladat. Tovább nem szabad hajszolni az állatokat. A távkioldású nagyháló gímek, dámok, muflonok és esetleg őzek csoportos befogására alkalmas módszer. Az eljárás Magyarországon a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Vadbiológiai Oktató és Kutató Állomása (a SZIE Vadvilág Megőrzési Intézet jogelődje) szabadalma. Egy nagy (pl. 20x30 m) hálót kb. 3-4 méter magasan vízszintesen kifeszítenek. A hálót súlyától és feszíthetőségétől függő számban felállított oszlopok tartják. A háló és az oszlopok közötti összekötőben robbanó patron, vagy elektromos kioldás van. Amikor sikerült megfelelő számú állatot a háló alá csalogatni elektromos indítással a hálót az állatokra ejtjük. A leeső háló a csoportot megfogja. A háló alatt az állatokat bódítjuk és utána kiszabadítjuk. Szabad területen is a leghasználhatóbb befogási módszernek bizonyul. Ejtőháló és sátorháló valamennyi kérődző egyedi befogására alkalmas módszer; elvileg kézi vezérléssel és önkioldóra állítva egyaránt használható. A hálóba akadt állatot türelmesen és kíméletesen kell kiszabadítani
6.3. Gyógyszeres immobilizáció Előnye: az állatok befogása nem igényel külön létesítményt, az állatok nem sérülnek meg a létesítményben a kitörési kísérletek során, nem alakul ki stressz-állapot, jól használható az állatok törésmentes megjelölésére vizsgálatára. Az állatok könnyebben kezelhetők és helyezhetők el. Hátránya a gyógyszerek esetleges túladagolása (túlaltatás) és a módszer nagyfokú időigényessége. Az eljárás során felhasználható hatóanyagok két csoportba sorolhatók:
50
A mozgató,(motoros) idegvégek bénítói Az izomrelaxánsok vagy hétköznapi szóhasználattal izombénítóknak nevezett gyógyszerek, a harántcsíkos izomzat átmeneti bénulását váltják ki ép öntudat mellett. Napjainkban nagyon korlátozottan használjuk. 5-10 percen belül hatásos, de viszonylag szűk terápiás sávja miatt kockázatos. Alkalmazása esetén a teljesen mozdulatlan állat tudata ép, fájdalmat érez. Központi idegrendszert bénítók Tulajdonképpen nyugtató, kábító és altató szerekről van szó, melyeket általában nem egyedül, hanem kombinációkban használunk (1. táblázat). 1. táblázat: Néhány példa a központi idegrendszert bénító szerek közül. Traquilláns szerek
Analgetica (kábító-fájdalomcsillapítók)
Altatók
Acepromazin
Carfentanyl
Alfa-chloralose
Promethazin-HCl
Etorphin(M99)
Seduxen
Azaperon
Fentanyl
Xylazin (Rompun)
Ketamin (Calypso)
Diazepam Az analgeticumok az agyi központokat nyugtatják, vagy bénítják a morfin különféle származékai, illetve szintetikus fájdalomcsillapítók. A gyógyszeres immobilizáció kivitelezésének két módszere alakult ki a gyakorlatban: a./ szájon át (per os) adagolás b./ az emésztőcsövet megkerülő (parenterális) adagolás A per orális immobilizációt állatok csoportos befogására használjuk. A felületén valamilyen altatószert hordozó takarmányt etetünk az állatokkal. Látszólag egyszerű eljárásról van szó, mégis a sikeres per orális immobilizáció csak akkor remélhető, ha feltételei biztosítottak. Első feltétel a táplálékszegény környezet. Csak abban az esetben veszik fel az állatok a preparált takarmányt, ha éhesek. A módszer - farmok kivételével - télen alkalmazható. Emellett nyugalmat kell biztosítani, hogy a szer altató-kábító hatása érvényesüljön. Amikor a hatás látható az állatokon, akkor rövid időn belül gondoskodást igényelnek, amihez szükséges a megfelelő számú segítség, jól körülhatárolt és ellenőrizhető terület, jól szervezett szállítás és megfelelő fogadóhely. A parenterális immobilizáció során egy repülő eszköz (projektil) segítségével juttatják az állat izomzatába a kiválasztott gyógyszert vagy gyógyszer kombinációt. A projektilt projektorok (kivetők) segítségével lövik az állatba. Sikeres belövés után hamarosan jelentkezik a hatás, amikor a per orális immobilizációnál leírthoz hasonlóan szükség van megfelelő számú segítségre, a kábult állat felkutatásához a terület ismeretére, gondoskodásra, jól szervezett szállításra. (Az immobilizáció részleteivel nem foglalkozhatunk.) A gyógyszeres immobilizációval kapcsolatban tudni kell, hogy a kezelt állatok húsa, csak a gyógyszer ismertetőjében leírt várakozási idő után alkalmas emberi fogyasztásra. Amennyiben nincs adat, a minimális várakozási idő 5 nap.
51
7. TAKARMÁNYOZÁS A ZÁRTTÉRI VADTARTÁSBAN Az állattenyésztésben a takarmányozás alapja a takarmányszükséglet megállapítása. Ehhez szükséges az állatok létszámát és korcsoportonkénti megoszlását ismerni. Az adatok alapján számított mennyiségű és minőségű takarmányt adják az állatoknak. A zárttérben tartott vadaknál mást jelent a takarmányozás. Amennyire csak lehet, az állatok tápanyagszükségletének kielégítését - a vaddisznó kivételével - a terület vadeltartó képességére, a vadföldre és a legelőre alapozunk. E három forrásból ad libitum fogyasztanak az állatok és a takarmányozást csak kiegészítésnek használjuk akkor, ha a takarmányforrás és az állat létszám nincs egyensúlyban.
7.1. A terület vadeltartó képessége A szabadterületi vadgazdálkodás alapelve, hogy a vad és környezete egyensúlyban legyen. Ezt a terület vadeltartó képességével jellemzik. A vadgazdálkodási körzettervekben olyan fenntartható létszámokat írnak elő, amely nem terheli túl a környezetet, lehetőleg ne legyen vadkár. Ettől a felfogástól nem tér el lényegesen a zárttéri vadtartás sem. Az teljesen nyilvánvaló, hogy az állatsűrűség meghaladja a természetes populációét, de ezt úgy kell kompenzálni, hogy a kiválasztott terület vadeltartó képessége átlagon felül legyen. A terület vadeltartó képessége növelhető mozaikosan létesített vadföldekkel és a zavarás minimálisra csökkentésével. Amikor nem valósítható meg a nagyobb vadeltartó képesség, akkor takarmányozással kell a hiányt kiegyenlíteni. E tekintetben a szarvasok esetében rendszerint könnyebb a helyzet. Átlagos időjárás mellett évi 60120 napi takarmányozással még a farmokon is tarthatók az állatok. A vaddisznó nagyobb sűrűségben hamar „kiéli” a területet, s ezért a vaddisznót illetően nem számíthatunk a terület vadeltartó képességére, a kertekben kezdettől fogva takarmányozni kell.
7.2. Vadföld Csak abban az esetben beszélünk vadföldről, ha a termesztett növényt nem takarítjuk be, hanem helyben etetjük fel az állatokkal. A vadföld ne egy tagban legyen, hanem kisebb táblákban, a kertben mozaikosan szétszórva. Kézi művelésre napjainkban már nem alapozhatunk, ezért a vadföldek gépekkel megközelíthető helyen legyenek. Vadföldet létesíthetünk nyiladékokban, villanyvezetékek alatt, gáz vagy egyéb vezetékek felett, felhagyott gyümölcsösökben és földutakon stb. A vadföld művelése a termesztett növényektől függ. E tárgy keretében a művelést részletesen nem tárgyalhatjuk, pusztán azért kell megemlíteni, mert a takarmányozás költségének lényeges eleme. A vadföld kezelése eltér a szokásos mezőgazdasági technológiától, mert: - erdőben illetve erdő közvetlen közelében van - a megszokott mezőgazdasági táblák méreteinél lényegesen kisebb területekre oszlik - kerítés(ek) akadályozzák a gépek mozgását
52
- a környezet és az állatok miatt a vegyszerek (műtrágya, növényvédőszer, stb.) használata erősen korlátozott. A vadföld hasznosítására nagyon jó a szakaszos legeltetés. Villanypásztor segítségével megoldható, de ehhez előre be kell üzemelni a villanypásztort és az állatokban a gátlást kialakítani. Javasolt növények: gabonafélék, lucerna, pillangós keverékek, nagy tömeget adó legelő keverékek, csicsóka, burgonya.
7.3. Legelő A szarvasfarmok esetében az állattartás alapja és tápanyagbázisa a legelő. A farmot jól gondozott, nagy fűhozamú területen kell létesíteni. Amennyiben nincs megfelelő ősgyep, jól kiválasztott keverékkel telepíteni kell a legelőt és egy évi kaszálás után ráengedni az állatokat. Szarvasfamon nincs vadföld, ott az egész felület legelő. A szakaszos legeltetést a kertek váltásával lehet megvalósítani.
7.4. Felhasználható takarmányok A zárttéri vadtartás sarkalatos kérdése a gazdaságosság. Ezt általában a kiadások visszafogásával akarják megoldani és a lehető legolcsóbb takarmányozásra törekednek. Az ésszerű takarékosság nem baj, de csak az olcsóság mint vezérelv már hiba lehet. A vadak takarmányozásában inkább az legyen a szempont, hogy értékarányos legyen az ár. Először is: romlott, penészes, hibás takarmányt ingyen sem szabad elfogadni, nemhogy megvenni. Másodszor: az olcsó, de nagyon gyenge minőségű takarmány fuvardíja több mint amennyi tápértéket képvisel. Az állatok nem eszik meg, csak szemét lesz belőle az erdőben. Végül a legfontosabb érv a jó minőségű takarmány mellett, hogy a nagyobb kiadás a végtermékben több hasznot hoz, mint amennyivel megemelte a költséget. Ezen alapelvek után tekintsük át a felhasználható takarmányféleségeket. Lédús, gyökér és gumós takarmányok Elsősorban a téli takarmányozás idején a jól tárolható takarmánykáposzta jöhet szóba. Ahol lehet, számolni kell gyümölccsel, gyümölcs törköllyel, takarmánytökkel, répával, burgonyával esetleg egyéb zöldségfélével is. E takarmányoknak előnye, hogy az állatok szívesen fogyasztják, viszonylag olcsók és jó az étrendi hatásuk. Az ilyen takarmányok esetében fontos a helyi (közeli) beszerezhetőség és az olcsó fuvar. Ajánlatos a takarmánytököt a kirakás elött közvetlenül legalább ketté vágni, hogy az állatok könnyebben ehessék. A burgonya etetésénél két lehetséges veszélyre kell gondolni: egyrészt a nagyon sáros homokos gumókat mosással vagy dörzsöléssel meg kell tisztítani a bendő illetve a bél elhomokosodásának elkerüléséért, másrészt ajánlatos feldarabolni. Az egészben adott gumók a falánkabb állatoknál nyelőcső eltömődést okozhatnak, ezért ajánlatos a gumókat feldarabolni és tálcáról etetni. Szilázsok Etetése hasznos, nyárvégi, őszi szárazság idején és télen gazdaságos tömegtakarmány lehet. A silózás idején már tervezni kell az etetést. Felszínre, szalmaágyra kell silózni két fal közé, vagy csak dombsiló készítésével. Ennek a módszernek az az előnye, hogy viszonylag olcsón, 53
kényelmesen elkészíthető a siló a vadaskertben. Az etetés idején a takarás fokozatos bontásával helyben etethető is. A betakarítási időben könnyebb a helyszínre fuvarozás, később pedig nem kell kihordani etetőre, hanem az állatok jönnek a takarmányhoz. Széna A téli takarmányozás egyik bázisa és fontos kiegészítése. Valamennyi nagyvad szívesen fogyasztja. A szénával egyenértékű, sőt olykor jobb takarmány a borsószalma. A lucernaszénához hasonlóan könnyen pereg a levele, ezért ha van kazaltartó állvány ezeket kell arra rakni, hogy a téli kihordáskor ne legyen veszteség. Erdészeti melléktermék A fakitermelés során keletkezett lomb és vékony gally, ami a takarmányozás egyik összetevője lehet. Felhasználása farmokon és kertekben kézenfekvő lenne, de munkaszervezési nehézségek és a szállítási költségek miatt ritkán élnek a lehetőséggel. Szemesek, tápok Fontos részét képezik valamennyi vad takarmányozásának. Vemhesség és szoptatás idején, a télre felkészüléskor és a fiatal állatoknak szükségük van a koncentrált takarmányokra. Jó, ha ezekben a kritikus időszakokban tápot is adunk. Télen, különösen nagy hidegben az energia pótlására a kukorica megfelelő és sokkal olcsóbb a tápnál.
7.5. Az egyes állatfajok takarmányozása 7.5.1. Gímszavas A vadaskertekben általában csak kiegészítő abrak takarmányozásra van szükség, télen azonban a tömegtakarmányról is gondoskodni kell. Farmon a helyesen megállapított állatlétszám esetén az évi takarmány legalább 2/3-ad részét adja a legelő. A téli mesterséges takarmányozást - ha lehet - mezőgazdasági melléktermékekre alapozzuk az alacsony költségszint érdekében. A gím sok vizet igényel, ezért az itatás mellett fontos számára télen, száraz hidegben a lédús kiegészítő takarmány. A takarmányozás során figyelni kell a kihelyezett és fogyasztott mennyiségre. Magas víztartalmú takarmányból egy napi fogyasztásnak megfelelő mennyiséget szabad kitenni, mert ha nem eszik meg, másnapra megfagy és a fagyott takarmány emésztési problémát okozhat. A gímszarvas takarmányozás főbb szempontjai: • A gímet - ameddig ez az élőhely produkciója alapján lehetséges - a (lágyszárú és cserjeszint)legelő területéről kell táplálni! (max. 4 db gím/ha) • Takarmányozással - akkor kell beavatkozni, ha a növényzet állapota (szárazság, túlhasználat stb.) ezt szükségessé teszi. • Összefüggő hótakaró esetén - a tervtől függetlenül takarmányozni kell! - A téli takarmányozott napok száma farmon 120-150 nap is lehet, • 0 °C alatt - a hidegtől, hótól stb. függően az életfenntartó adagokat célszerű 10-30%-kal emelni. 54
• Ha a legelő nyáron kisül, sor kerülhet 30-70 napi nyári takarmányozásra is! • Minden takarmányváltás fokozatosan történjen (kb. 10-14 nap). A gímek esetében általában nincsen beltartalmi értékre számított takarmányozás. Amennyiben takarmányozni kell, a gyakorlatban, hazai körülmények között használt és elfogadhatónak talált napi adagok: Nedvdús takarmány (szilázs, répa stb.) 2,0-3,0 kg Széna, borsószalma 1,5-2,0 kg Abrak (vadtáp, szemes, ocsú) 1,0-1,5 kg Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ne lehetne kiszámítani a fogyasztott táplálék beltartalmi értékét, hanem csak azt, hogy a jelenlegi hazai gyakorlatban nem számolják ki. Kérdés, hogy vehetjük e súlyos hibának ezt a kényelmességet? Nem. Ez önmagában nem hiba akkor, ha a vadgazda kellő gondossággal állandóan figyelemmel kíséri a terület növényzetét, a gím állomány kondícióját és teljesítményét, és szükség esetén takarmányozással azonnal kiegészíti a táplálék mennyiségét. Ismét csak a gyakorlatra hivatkozva alig van más járható módszer a vadaskertek vonatkozásában. A szarvas ott él az adott, minimum 500 hektáros területen és valójában csak vizsgálati eredmények és statisztikai értékelések alapján vélhetjük, hogy mit és mennyit fogyaszt egy-egy állat. Akkor viszont, ha romlik a kondíció vagy növekszik a vadkár, azonnal pótolni kell a hiányzó tápanyag mennyiséget. A kiegészítésre, a cselekvésre fel kell készülni és az év során várható takarmány szükségletet tervezni kell. A tervezés az állatlétszám, a tápanyag szükséglet és a lehetséges takarmányok ismeretén alapul. A korábbi évek gyakorlata az, ami elsősorban eligazítja e tekintetben a vadaskert vezetőjét, de helyes, ha számításokkal is ellenőrizzük a tapasztalatot. A gímszarvas tápanyag szükségletét a 2. táblázat tartalmazza. A többi adatot a rendelkezésre álló takarmány, illetve a lehetséges takarmány analízisével, vagy a tapasztalati táblázatok használatával lehet megszerezni. Ezek segítségével jó megközelítéssel kapunk megbízható adatokat. 2. táblázat: Gímszarvas tápanyagszükséglete.
Elsősorban a farmokon van szükség a takarmánybázis, a legelő beltartalmának ismeretére. Itt mintavételezésével és átlagszámítással érünk el eredményt. Eljárás a következő. A vizsgált területen ki kell jelölni 8-10 pontot, ami mennyiségben és összetételben jellemzi a legelőt. E pontokon kimért 55
1 m2-nyi felületről lenyírjuk a növénytakarót. A kapott tömeget megmérjük és meghatározzuk a növények fajösszetételét, az egyes csoportok mennyiségét. Az összetételt nem kell feltétlenül faj szintig pontosan meghatározni. Elegendő, ha csak rendszertani kategóriákat csoportosítunk pl.: pázsitfüvek, pillangósok, egyéb kétszikűek. Az így nyert adatokból megtudhatjuk, hogy mennyi a mintavétel időpontjában a legelő produktuma rendszertani kategóriánként és összesen. Analízissel vagy táblázati (irodalmi) adatokkal kiszámítható a beltartalom. Ezután ha szükséges, a rendelkezésre álló takarmányból a hiány kiegészíthető. A szükséglet kiegészítésére elsősorban az abraktakarmányok és a tápok szolgálnak. Abraktakarmányok Az abraktakarmányok döntő mennyisége kukorica. A bőgési időt megelőzően és a bőgés alatt a tenyészbikák takarmányát zabbal kell kiegészíteni. Egyébként az abrakkal az évszaknak megfelelő mértékben egészítjük ki a rendelkezésre álló takarmány energia és fehérje tartalmát. Tápok Adott takarmányozási időszakban a konkrét célnak megfelelően eltérő összetételű táppal kell a takarmánybázist kiegészíteni. Az összetétel függ az összetevők árától, beszerezhetőségétől és a kiegészítés céljától. Példaként a 3. táblázatban szerepel 3 lehetséges összetételt. 3. táblázat: Gímszarvas tápok százalékos összetétele.
Tömegtakarmányok Amikor indokolt, minden esetben adni kell a gímeknek tömegtakarmányt, mert a bendő egészséges működéséhez takarmány tömegre és rostra van szükség. A vegetációs időszakban 56
kaszált zöldtakarmány, szenázs és erdészeti munkákból származó leveles gally a lehetséges és beszállításra érdemes tömegtakarmány. A felsorolt lehetőségekből szenázst sajnos ritkán készítenek és a leveles ágakat inkább helyszínen elégetik, mint takarmányként értékesítenék, pedig mindkettő magas tápértékű takarmány. A széna a gímtartás nélkülözhetetlen takarmánya. Késő ősztől kora tavaszig a szénarácsokból ad libitum kellene etetni. Hasonló a borsószalma is. Szerencsés, ha ezeket betakarításkor rögtön a kazaltartó állványra rakják, megtakarítva munkaerőt és a széna törését, lepergését. Szilázst akkor állítsuk be a takarmányozás rendjébe, ha viszonylag hosszabb ideig rendszeresen adhatjuk az állatoknak. Nagyon jó a télre felkészülés és a szoptatás idején. Kertben, amikor elkezdjük etetni, előfordulhat, hogy eleinte nem fogyasztják az állatok. Ezért kis mennyiséget szabad csak kínálni és a fogyasztással arányosan szabad a mennyiséget növelni. Ha dombsilóból vagy palánk silóból etetjük, leszúrt vaspálca kerítéssel kell megakadályozni, hogy sokat letapossanak az állatok. Lédús, gyökér és gumós takarmányok Jellemzően csak kiegészítése a takarmányozásnak és minden alkalommal adni kell az állatoknak, ha beszerezhető és a területre kivihető. E takarmányféleségek közül a különféle gyümölcs törkölyök és a leszerződött mennyiségek etetése tervezhető. A nyári időszakban a termelői és kereskedelmi maradék (pl.: dinnye) esetleges. Az etetéssel kapcsolatosan rendkívül fontos, hogy csak az egy, legfeljebb kettő nap alatt elfogyó mennyiséget szabad kivinni. Mindig frissen kell szállítani. Ha tárolni kell, az mindig a kerten kívül történjen és erjedő vagy penészes takarmányt már nem szabad bevinni a kertbe. Amennyiben nem tálcáról kínáljuk ezeket a takarmányokat, akkor a széttaposott, földdel keveredett előző napi maradékra nem szabad a frisset rátenni. Új területre kell lerakni. Különösen veszélyes e tekintetben a törkölyök etetése, mert földdel keveredve listeriózist okozhatnak. A farmon még nagyobb gondossággal kell eljárni. A legelőt óvni kell, nem szabad egy helyen kitapostatni, ezért vagy tálcáról, vagy minden nap más területről kell etetni. A legelőről a maradékot össze kell gyűjteni. Ennek nem csak az az értelme, hogy a fű ne pusztuljon ki a maradék dinnyehéjjak és megszáradt káposztalevelek alatt, hanem a mindennapos gyakorlatban is tudatosítani kell az emberekben a farm fegyelmezett, kötött technológiáját. Vadföld A szarvasok részére a vadföld terményei csak akkor értékesíthetők, ha a növények kifejlődéséig sikerül az állatokat a vadföldtől távol tartani. Ez megoldható kerítéssel vagy villanypásztorral. A kerítés költségesebb, de nem igényel gondozást és a megfelelő időben csak le kell bontani. Kerítéssel a szakaszos legeltetés megoldása nehézkes. Viszont előnye a kerítésnek, hogy egy borjúrács beépítésével a fiatal állatoknak külön legelőt biztosíthatunk. Ezzel szemben a villanypásztor felállítása olcsóbb és segítségével könnyen megoldható a szakaszos legeltetés. Mindkét védelmet már a vetéskor fel kell állítani, hogy mire a növény csábítja az állatokat már kialakuljon az állatokban a gátlás. A villanypásztort legalább kettő szállal kell kihúzni és a szálak mögé fehér szalagot (un. rémzsinórt) feltenni. Amikor szakaszosan akarjuk legeltetni a vadföldet, akkor az egyik oldalon a villanypásztort a szélről beljebb visszük és egy sávot átengedünk a szarvasoknak. Ehhez 1-2 méter széles utat vágunk a növényzetbe ahol a védett oldalra szúrjuk a villanypásztor karóit. Természetesen az oldalsó határolást is meg kell szüntetni. Így az egész tábla szakaszosan etethető. A módszer sikeréhez hozzátartozik, hogy a villanypásztort minden nap ellenőrizni kell, a felnövő füvet ki kell vágni alóla, a ráhullott gallyakat leszedni. Az 57
ilyen villanypásztoros vadföld védelmet sose tegyük közvetlenül erdő mellé. Legalább egy út, mintegy 6 méteres sáv szélesség válassza el az erdőt a villanypásztorral védett vadföldtől. Vethető kalászos, kukorica, szarvaskerep, zabosbükköny stb. Máskor pillangós keverékeket, lucernát vagy legelőkeveréket tesznek a vadföldbe. Ha az első évben nem legelik le túlságosan az állatok, akkor több évig jó vadlegelőként szolgál. A lucerna esetében a második évtől előfordul, hogy kedvező tavaszi időjárásnál az első növedéket az állatok nem győzik lelegelni. Ekkor legalább részben le kell kaszálni, mert különben letapossák és tönkremegy a telepítés. A legelőkeveréknél is figyelni kell erre a lehetőségre. Azután a folyamatos legelés miatt már nem kell gondozni a vadföldet. 7.5.2. Dámszarvas A dámszarvas takarmányozása sok tekintetben megegyezik vagy hasonló a gíméhez. Lényeges különbségnek talán azt lehet tekinteni, hogy a dám inkább „legelő típusú” állat mint a gím, és viszonylag gyengébb takarmányozás mellett is jó hústartó. Az alábbiakban csak arra térünk ki ami lényegesebb eltérés a gím takarmányozásához képest, vagy más okból érdemes kiemelni. A 4. táblázatban látható néhány irányszám a különböző ivarok és korosztályok tápanyagszükségletéről. 4. táblázat: Dámszarvas tápanyagszükséglete.
Téli takarmányozásnál 40 kg ttkg-ra számolva átlagosan 1 kg szárazanyag szükséglettel számolunk, 11 % fehérje és 65% szénhidrát tartalom mellett. Abraktakarmányok: szemes (kukorica, zab, búza, árpa), különféle ocsú, vadtáp télen mindenképpen kell a dámoknak, nyáron a legelő eltartja az állatokat. A kertekben intenzív legelőgazdálkodás, szakaszos legeltetés az eredményes dámtartás feltétele. Megfelelő legelőfelület esetén nyáron - só és ásványi anyag kivételével - kiegészítésre nincs szükség. Jó minőségű legelőn hektáronként 8-10 állat tartható el. Szárazság vagy túlhasználat esetén nyáron is szükség lehet kiegészítő takarmányozásra. A kiegészítő takarmányozáshoz - a kerten kívül telepített - megfelelő összetételű kaszáló adja a zöld és széna tömeget. Erre gondolva kell megfelelő keverékekkel telepíteni vagy felújítani a kaszálókat a gyepgazdálkodási szakemberek segítségével. A példa kedvéért az alábbiakban négy keverék javasolt összetétele látható az 5. táblázatban. 58
5. táblázat: Magkeverékek kaszáló telepítéséhez.
Nedvdús takarmányok: káposzta, tök, kukorica szilázs, szenázs, gyümölcs, törköly adható a dámoknak is, csak a fogyasztott mennyiséget figyelemmel kell kísérni. Kihordva, földre leszórva csak annyit szabad egyszerre kivinni amennyit egy-két nap alatt megesznek. Ez különösen a törkölyre és a szilázsra vonatkozik, mert hamar beletapossák a földbe. A palánk közötti vagy a domb silóba rakott takarmány helyben etetésekor a szilázsba beleszúrt kerítéssel akadályozhatjuk meg a letaposást. 7.5.3. Vaddisznó A vaddisznó kerti tartása esetén - a kert első 1-2 évét leszámítva - a terület eltartó képességére nem számítunk. A vaddisznót általában a természetes sűrűséget lényegesen meghaladó mértékben tartjuk, ezért a tervezést egész évi teljes takarmányozásra kell beállítani. A különböző csoportok tápanyagszükségletét láthatjuk a 6. táblázatban.
59
6. táblázat: Vaddisznó tápanyagszükséglete.
A zárttéri vaddisznótartásban a takarmányozás az eredményes gazdálkodás alapja. Érthető módon nem tudjuk befolyásolni az egyes állatok vagy korcsoportok takarmány felvételét, ezért a gyakorlatban használható átlagszámokkal kell dolgoznunk. Jó megközelítésnek látszik, ha a teljes létszámra vonatkoztatva, egész éven át napi 1 kg abrakkal számolunk. A teljes létszámba természetesen a malacot is beleszámoljuk. Ez a látszólag kis mennyiség vizsgálatunk szerint elegendő egy állomány megfelelő fenntartásához. Ennél kevesebbet javasol az a francia szakirodalomból (Hektor,1978) származó adat, miszerint a felnőtt állatok létfenntartására elegendő 1 kg/nap abraktakarmány. Húsz évvel ezelőtt 8 vizsgált vaddisznóskertből csak kettőben kaptak átlag 1 kg/nap, vagy ennél több takarmányt az állatok. Itt megfelelő volt a szaporulat, míg a többi hat kertben a szaporulat nem érte el a környező szabadterületi állományét. A gyenge szaporulat már nagyon komoly jelzés a takarmányozás hiányosságára. Ezért megalapozottan javasolható az átlagosan 1 kg/nap minimális mennyiség. Abraktakarmányok Az évszaknak megfelelő mértékben biztosítjuk abraktakarmánnyal a szükséges energia és fehérje mennyiséget. Az abraktakarmányok döntő mennyisége kukorica. A malacoknak nagyobbrészt árpát kell adni, ha nem tápot kapnak. Amikor etetésre szoktatjuk a malacokat különösen az intenzív tenyésztési technológiánál - cukorral pirított árpát lehet tenni a malacetetőbe. A búgási időt megelőzően és a búgás alatt a tenyészkanok takarmányát zabbal kell kiegészíteni. Tápok Azokban a kertekben, vadgazdaságokban, ahol a az állatokat intenzíven takarmányozzák, a malacokat, süldőket és a tenyészállatokat részben vagy teljes mértékben táppal etetik. Ennek megfelelően számtalan recept ismeretes. A tápok összeállításánál a gazdaságosságot kell szem előtt
60
tartani és a rendelkezésre álló olcsó alapanyagokat felhasználni. Erre példa két vadmalactáp (7. táblázat) és egy kocatáp (8. táblázat) receptje. 7. táblázat: Bevált szopós vadmalactápok összetétele százalékban.
61
8. táblázat: Vaddisznó kocatáp olcsó mezőgazdasági melléktermékekből.
A tápokban valósítjuk meg a tervezett preventív kezeléseket. A korpa, vagy valamelyik dara alkalmas arra, hogy a táp teljes mennyiségéhez viszonyítva kevés gyógyszert bevigyék a tápba. A por alakú gyógyszert először egy vele közel azonos sűrűségű alkotórésszel kell hígítani és csak utána szabad a teljes mennyiségbe belekeverni. Így egyenletesen eloszlatható a néhány tized százaléknyi hatóanyag
62
Lédús, gyökér és gumós takarmányok Az abraktakarmányt ha csak lehet ki kell egészíteni takarmánytökkel, répával, burgonyával esetleg egyéb zöldségfélével is. Az állatok szívesen fogyasztják, viszonylag olcsó, jó az étrendi hatása. Az ilyen takarmányok esetében fontos a helyi (közeli) beszerezhetőség és az olcsó fuvar. Ajánlatos a takarmánytököt felvágni vagy eltörni a kirakás előtt közvetlenül, hogy az állatok könnyebben ehessék. Amennyiben lehetséges, különösen a tenyészkertben, főtt burgonyát kell etetni vályúból vagy a betonozott etetőtérről. Különféle gyümölcstörkölyök, szeszipari melléktermékek szintén nagyon jó takarmányok a vaddisznónak. Vályúból, betonozott etetőtérről kell kínálni az állatoknak. Halfeldolgozó és vágóhíd hulladék Amikor a körülmények és a higiéniai szabályok lehetővé teszik, minden esetben ki kell használni egy ilyen tápanyagforrást. A vaddisznó az állati fehérjét nagyon jól hasznosítja és különösen a fiatal állatok súlygyarapodással, fejlődéssel nagyon „meghálálják”. Az ilyen takarmányok etetésénél csupán annyi a gond, hogy jobban oda kell figyelni az adagolásra és nagyobb gondossággal kell eljárni a higiéniai kérdésekben. Sarkalatos és olykor gondot okozó higiéniai szabályok: emlős vágóhídi hulladékot csak főtt állapotban szabad adni. Baromfi és hal hulladék nyersen is etethető Vadföld művelése, kezelése, szakaszos legeltetés A vadföld művelése, talaj előkészítése megegyezik a szokásos mezőgazdasági technológiával, azzal a kitétellel, hogy minimális a kemikáliák felhasználása. A vaddisznóskerten belül kerítés és/ vagy villanypásztor védelmében lehet nevelni a növényeket. Tapasztalatok szerint, ha jól látható kerítést és villanypásztort kombinálva állítják fel már a vetést megelőzően, a szakaszos legeltetés megoldható. A kerítést a vadföld felöl kell felállítani, és elé 15-20 cm távolságban egy vagy két szál villanypásztort kihúzni. Kerítésnek bevált az autópályák útalapjába készült, öntött műanyag rács. Kellően merev ahhoz, hogy 5-6 méterenként belefűzött és földbe szúrt 8-as betonvasakkal megálljon. Vaddisznóskertben elegendő az egy méter magas kerítés. Amikor etethetőre fejlődött a takarmány, a kerítést egyik oldalon néhány méterrel beljebb kell vinni, ugyanazzal a módszerrel ahogy a gímszarvasnál olvasható. Ha az állatok lelegelték a szabaddá tett területet, a kerítés tovább telepíthető. Mindenképpen meg kell kísérelni ezt a takarmányozási módot, mert etológiai és gazdaságossági szempontból is előnyős. Javasolt növények: burgonya, zab, zabos-bükköny, kukorica, árpa, borsó - elsősorban cukorborsó, stb. A vadföldön vetett növények kiválasztásánál több szempontot érdemes megfontolni. Az első a várható tömeg, a második mit szeretnek a vaddisznók. Eszerint szinte csak kukoricát lenne érdemes vetni. De más étrendi hatások, változatosság, fehérje tartalom miatt a vadföld terület 20-25 %-án a fenti lista egyéb növényeiből is kell választani. A kalászosok közül a zab, toklászos búza és őszi árpa vadföldről zölden (tejes vagy viasz érésben ahogy legjobban szereti) etetve nagyobb mennyiség emésztési zavarokat, megbetegedést okozhat. A vadföld speciális formája a vaddisznóskertben a túróföld. Céljainktól függően kétféleképpen hozhatjuk létre. Az egyszerűbb, amikor szántott barázdába szórunk gabonamagvakat (elsősorban kukoricát) vagy burgonyát, csicsókát, bármi növényt amit szeret a vaddisznó. A következő barázda takarja az előzőt és így hamar létesíthető egy kisebb túróföld. Ennek egy változata amikor műtrágyaszóróval, vagy kézzel szórják szét a földön a magot és betárcsázzák. A
63
vaddisznók hosszan turkálva az utolsó szemig kiszedik a magvakat. Csak arra kell ügyelni, hogy annyit tegyünk le egyszerre, amennyit egy hétnél hamarabb felszednek az állatok. A túróföld létesítésének szintén régi bevált módszere a csicsóka telepítés. Ebben az esetben jóval a vetés előtt védeni kell a területet, hogy mire bele kerül a csicsóka a vaddisznók elkerüljék. Különben nem tud megerősödni és még vetett formájában megeszik az állatok. Ha megerősödött, akkor fel lehet szabadítani és szerencsés esetben 4-6 évig jó vadföldként „üzemel”. Gondozása nagyon kevés. Késő ősszel szárzúzóval lezúzzuk a még álló növényt, majd tavasszal amint rá lehet menni a földre megtárcsázzuk. A csicsóka nagyon szívós. Annak ellenére, hogy kemény fagyok kivételével még télen is túrják eszik a disznók a csicsókát tavasszal ismét kihajt. Javasolják többen (Palkovics, 1988), hogy a tárcsázás előtt műtrágyával szórjuk meg a földet. Mások szerint ez megfontolandó, mert üzemelő vadaskertben elkerítetlen részen nem illik sem növényvédő szert sem műtrágyát kiszórni. A takarmányozás végrehajtása a gyakorlatban A takarmányozás gyakorlati kivitelezésében a legfontosabb cél, hogy lehetőleg valamennyi állat hozzájusson a neki szánt takarmány mennyiséghez. Ennek elérésére két fontos módszer áll rendelkezésünkre. Az első, hogy a malacok nyugodt, biztos etetését csak malacetetőben tudjuk megoldani. Itt a malacok számára külön takarmánykeveréket teszünk az etetőbe. Ennek a tápnak mint a megfelelő táblázatból látszik - a beltartalmi értéke lényegesen eltér a felnőtt állatokétól. A malacok korai fejlődési erélyét ki kell használni. Amit ebben a korban lemarad a fejlődésben azt az élete során már soha, vagy csak nagyon nehezen tudja behozni. A malacetetőben ad libitum takarmányozunk. A malacetető a többi állat etetője mellett van. Ide a malac az anyjával, a kondával érkezik, de nem kell harcolnia az eledelért. A süldők és gyengébb egyedek számára csak akkor van elegendő takarmány, ha széthúzzuk az etetést. A széthúzott etetés biztosítja a táplálkozás lehetőségét valamennyi állat számára. Egyébként ha összességében elegendő is a takarmány, az erősebbek elhíznak, a gyengébbek, alacsonyabb rangúak kondíciója pedig leromlik. A takarmányféleség maga is befolyásolja az etetési technikát. Például tököt vagy dinnyét és más hasonlóan darabos takarmányt nem is kell az etetőre vinni, hanem az odavezető úton (vagy mellette) hosszan szétszórni. Amikor kukoricát etetünk, etessük csövesen. Erre előre gondolni kell és szerződéssel biztosítani a szükséges mennyiséget. A leszórt csöves kukoricából a legkisebb süldő is el tud venni egy-egy csövet, de morzsolt kukoricát a nagy koca vagy kan mellől a vályúból nem szerezheti meg. A vaddisznó számára biztosítani kell a változatos takarmányt, de ennek ellenére a takarmányokat átmenet nélkül váltani nem szabad. A téli etetés alapja a kukorica amiről januártól fokozatosan kell áttérni a tápok etetésére, hogy a vemhesség utolsó szakaszában és a tejelési időszakban megfelelő legyen a kocák tápanyag ellátottsága. Hasonlóképpen fokozatos áttérés szükséges az intenzív nevelésnél, amikor a leválasztott malacokat eleinte malactáppal, majd süldő táppal etetjük. Az óvatos, fokozatos áttérés fontosságát többen kétségbe vonják, mondván a vaddisznó mindig azt eszi amit talál. Ez igaz a szabad természetben, ahol nincs „kiszolgáltatva” hosszabb ideig egy bizonyos tápnak. A szabad területen szinte minden nap mást eszik, tehát ehhez hozzászokott. A zárttéri tartásban, a tenyészkertben huzamosabb ideig azonos tápon élnek az állatok, ahhoz szoknak és nem viselik el a hirtelen változtatásokat. A coli eredetű hasmenések és a diszpozíciós betegségek leggyakrabban takarmány változtatáshoz köthetők. Etetni rendszeresen kell!! A gyakoriságot nem lehet meghatározni, mert az a technológiától függ, de a rendszeresség megkövetelhető. Nemcsak a vaddisznónál, hanem a többi vadfajnál is megfigyelhető, hogy ha pontos rendszerességgel szállítják ki a takarmányt, akkor az állatok már várják a kocsi érkezését. Az állatok jó időérzékét ki is használjuk, amikor számba vesszük a vadállományt. 64
A fentiek alapján összegezhetjük, hogy a takarmányozás kivitelezésében nagyon fontos a rendszeresség, a kellően széthúzott etetés, a takarmányváltások fokozatossága és a malacetetőben a fiatal állatok külön takarmányozása. A takarmányozás során tápot, szemes abrakot és egyéb kiegészítő takarmányokat adunk a vaddisznónak. Tápot vagy dercés abrakkeveréket önetetőből, vályúból legfeljebb betonozott etetőtérről adjuk. Ezt elsősorban a tápok ára indokolja. A tápokat óvni kell a vizesedéstől, ezért csak fedett etetőből kínáljuk. Földre szórva akkor sem adjuk, ha pelletált a táp. A tápok érzékenysége és rövid szavatossági ideje miatt tároló etetőbe sem kerülhetnek. A malacetetőkben vályúból vagy önetetőből takarmányozunk. Itt etethetünk dercés vagy granulált tápot és ad libitum biztosítjuk a malactápot. A malacetető az etetőtéren vagy közvetlenül mellette legyen, mert a fiatal állatok nem mennek el messze az anyjuktól. Szemes abrakot etethetünk tároló etetőből és gumis etetőből is a felsorolt lehetőségeken túlmenően. Ha jobban szét akarjuk húzni az etetést földre is szórható a szemes takarmány. Zöldtakarmányt, gyökér- gumósokat és szénát az etetőtéren szétszórva adunk. Szilázst és törkölyöket betonozott felületről vagy alacsony silótálcáról lenne ideális, bár erre nincs mindig mód. Hal-, hús-, tejipari melléktermékeket, tojást csak vályúból vagy betonozott etetőtérről szabad adni. 7.5.4. A takarmányozás higiénia kérdései A legfontosabb, hogy mennyiségben és beltartalomban megfelelő takarmányt kapjanak az állatok. Kerülni kell a hirtelen takarmány változtatást. Ugyanakkor helytelen a túl egyhangú takarmányozás is. Az etetőhelyeket tisztán kell tartani, vályúkat kikaparni és a régi takarmányra a frisset csak az önetető tartályába szabad ráborítani. Az etetőtéren vagy a vályúban maradt takarmányra a frisset nem szabad rátenni. Hal vagy hús maradékot el kell takarítani. A romló, bomlott állati fehérje mérgezés, megbetegedés kockázatával jár. Akár erről, akár a vályúban maradt takarmányról legyen szó, a maradék azt jelzi, hogy a kiadagolt mennyiség sok volt. Helyesen adagolt mennyiségnél a vályút (etetőteret) üresen találjuk a következő takarmányozási napon. Csak jó minőségű takarmányt etessünk, ne etessünk csírázott krumplit, penészes, fagyott, földdel erősen szennyezett, romlott vagy túlságosan silány minőségű takarmányt.
7.6. Itatás Az ivóvíz, amit mi adunk az állatoknak, mindig tiszta és kifogástalan legyen. Természetesen tudjuk azt, hogy a természetben nem ivóvíz minőséget fogyasztanak az állatok és a dagonyából is isznak, mégis elvi kérdés, hogy mi tiszta vályúból kifogástalan vizet adunk eléjük. Ennek legegyszerűbb módja, ha átfolyó rendszerű vályúból itatunk (31. ábra). Ebben az egyszerű esetben az itatóvályút kissé ferdén állítjuk be, a magasabb végén töltjük, az alacsonyabb végén kiengedjük a vizet. Lejtés 2-3 %. A túlfolyó rendszer miatt állandó töltés is lehet és az elfolyó vizet a helyi terepviszonyoknak megfelelően, a néhány 10méternyire lévő dagonyába vezetjük el. A dagonya a terepviszonyok szerint a lehető legtávolabb legyen a kúttól. Az elvezető csatorna csupán a földbe mélyesztett kicsi árok. Kezdetén a kicsurgó víz téglázott, kikövezett vagy betonozott felületre folyik, nehogy közvetlenül az itató alatt keletkezzék a dagonya. Ez a két kérdés szokásos együttes 65
megoldása. A szélkerekes kutaknál kedvelt összeállítás, ugyanis a széljárástól függő vízhozam feleslegének levezetésére nagyon alkalmas. A vályús, túlfolyós rendszernél modernebbnek számít az önitató, amit elsősorban tenyészkertekben és farmokon szokás beállítani. Rendszerint a vezetékes víz takarékos felhasználásáról van szó. Az állattenyésztésben használt és bevált önitató csészéket használjuk. Az önitató rendszert nem kötjük közvetlenül a vezetékre, hanem egy tartály töltünk fel és ebből látjuk el az önitató csészéket. A tartály folyamatos utántöltése lehet automatikus egy úszószelep segítségével. Más esetben a tartály egy 200 literes vas hordó, mely kint áll az erdőben és 2-3 naponként lajtból töltik fel.(31. ábra) A hordóból kivezető cső egy kis itató edénybe, vagy hosszú vályúba vezet. Felmelegedés ellen védeni kell, ezért fa alá árnyékba állítják. 31. ábra: Túlfolyós itatóvályú és önitatók.
Az önitatós rendszerekben elengedhetetlenül fontos a tartály. Vezetékhez kapcsolódó rendszernél vízkimaradás esetén biztonsági tartalékot jelent, valamint megakadályozza, hogy visszaszívással szennyeződjék a vezeték. Más szempontból azért hasznos a tartály, mert ha vízben oldódó gyógyszert vagy takarmánykiegészítőt akarunk adni az állatoknak, a tartályba töltött oldattal ezt megtehetjük. Az itatókat az etetők közelében kell elhelyezni. Megfigyelték, hogy ha az ivóvíz az etető közelében van, akkor a disznók az abrak fogyasztása közben elmennek inni. Jó az étrendi hatása, mert evés közben az abrak - különösen a dercés - megduzzad és hamarabb jóllaknak az állatok. Más esetben, amikor az etető közelében nincs víz, az állatok több száraz takarmányt fogyasztanak és gyomor megterhelés alakulhat ki. A vaddisznó viszonylag sokat iszik. E tekintetben irányadó, hogy Baitner (1967) szerint a házi sertés az elfogyasztott szárazanyag minden kilójára 2,5-3 liter vizet vesz fel. A
66
vaddisznóskertben a létszám ismeretében a fentiek alapján az itatókban 100 állatonként minimum 300 liter vizet kell biztosítani naponta.
67
8. BARKÁSAGANCS NYERÉSE, TARTÓSÍTÁSA ÉS A SPERMAVÉTEL MÓDSZERE A SZARVASFARMOKON. A szarvasfarmok üzemeltetésének elsődleges célja általában a vadhús termelés vagy esetleg a tenyészállat értékesítés. Emellett lehetőség van a végső értékesítést megelőző bevételekre levágott barkás agancs és mélyhűtött sperma eladásával.
8.1. Barkás agancs nyerése és tartósítása. A távol-keleti népek közül többen, mintegy 2000 ezer éve használják a szarvasfélék tartósított barkás agancsából készült porokat, gyógyhatású készítményeket. Az utóbbi évtizedekben Oroszország is használja klinikáin és ambuláns kezelésein a barkás agancs alkoholos extrakcióját, mint paramedicinális szert. A világ éves barkásagancs termelése mintegy 900 tonna. A gím-, maral-, szika-, dámszarvas, és a wapiti agancsát használják e célra. Magyarországon a gímszarvasok agancsát gyűjtik, bár a dám barkás agancsa is értékesíthető lenne, csak kisebb a kereslet. Magyarországon a barkás agancs vágását és tartósítását 1986-ban kezdtük el a GATE VKÁ szakmai irányításával működő kiskunfélegyházi szarvasfarmon és évről évre emelkedő mennyiséget értékesítettünk. Akkor nagy lehetőség volt egy jelentős piaci részesedésre, de tőke hiányában nem tudtuk a kért mennyiséget produkálni. Emiatt Magyarország elvesztette ezt a lehetőséget. Pillanatnyilag (2004) nincs olyan szarvasfarm, ahol számottevő mennyiségben foglalkoznának barkás agancs termeléssel, értékesítéssel. A barkás agancs vágására, tartósítására a GATE VKÁ-n kidolgozott szabadalom óta ismert a technológia. Az agancstalanítás időpontja meglehetősen kötött. Általános szabály, hogy az agancs elvetésétől számított 60-70 napon vágjuk le a gím agancsokat, amikor a korona ágvégeinek nagysága maximum 3-4 cm. (dámszarvas agancsát 45 napos korban vágják) Ekkor még viszonylag gyenge elcsontosodás mellett a legnagyobb az agancsprodukció. Az agancsot úgy kell levágni, hogy a lehető legtöbb vér maradjon benne. Az agancstalanítás folyamata Barkás agancs gyűjtése csak szarvasfarmon lehetséges, ahol korcsoportonként tartott bikákat egyszerre lehet a befogóba terelni. Itt a folyosóban immobilizált állatok agancsát vágjuk le. Az elaltatott, földön fekvő állatok lábait a sérülések elkerülése érdekében összekötjük. Az agancstövet - a nagyobb vérzés elkerülése érdekében - a rózsa alatt egy vékony gumicsővel elszorítjuk. Az agancsot az agancstő (rózsa) fölött 3-4 cm-re közepes fognagyságú fűrésszel levágjuk. A visszamaradt csonkot a későbbi vérzés megakadályozására lesütjük. Erre a legjobban a lánggal melegített forrasztópáka vált be. Az agancstőről a vékony gumicsövet 5-10 perc múlva eltávolítjuk. Az állatok elengedése előtt a szükséges állategészségügyi vizsgálatokat, kezeléseket elvégezzük. Antidotummal vagy élénkítő hatású gyógyszerrel felébresztjük az elaltatott állatot. A levágott agancsot archiváljuk (súlymérés, fotózás). Mintegy 1,5-2 óráig a vágáslappal felfelé fordítva, szellős, hűvös, árnyékos, pormentes helyen kihűlni hagyjuk. 68
A levágás másik lehetősége, hogy a beterelt állatokat egyenként engedjük a befogó kezelő helyiségébe. A kezelőben egy mechanikus szerkezet rögzíti az állatot. A rögzített állatot bódítják és levágják az agancsát a már ismertetett módon. Az agancs tartósítása két módon lehetséges: - mélyhűtéssel, amikor a környezeti hőmérsékletre lehűlt agancsot megjelölve fóliázzuk és a mélyhűtőbe helyezzük - főzéssel és szárítással, amikor szigorú idősoros, főzéssel váltott szárítással súlyállandóságig szárítva tartósítjuk az agancsot. A vágáslapot a szárítás megkezdése előtt szilikongumival zárjuk le. A vágott agancsot nagyon gondosan kell kezelni, mert akkori tapasztalataink szerint a vásárlók mind esztétikailag, mind beltartalmilag minősítik az agancsokat. A hibás kezelés sokat ronthat az értéken.
8.2. Spermavétel és tartósítás Spermavétel Immobilizálással elaltatjuk a bikát, lábait összekötözzük, elektro ejakulátorral ingereljük. Az áramimpulzusok hatására a bika 1-1,5 sec. után ejakulál. Az üvegpohárba felfogott ondót 1:1 arányban hígítjuk és 37 C°-os inkubációs üvegpohárral a feldolgozási helyre szállítjuk. Szállítás közben a hőmérsékletet állandóan ellenőrizzük. Az ondó vizsgálata Első lépésben az ondó mennyiségét, színét, szagát, konzisztenciáját és kémhatását (6-7,4 pH a jó) nézik meg. Az ondó sűrűségét és mozgásképességét automata spermaanalizátorral vizsgáljuk. (6-10X-es hígítás után 180-200 millió/ml az ondósejtek száma, 75-95 %-os mozgásképességgel.) Az ondósejtek morfológiai vizsgálata kenetben fixálás és festés után 1200X-os nagyításon történik. (A mintául vett 200 spermium 80 %-ának szabályosnak kell lennie.) Az ondó biológiai vizsgálata során az ondósejtek által felvett és elhasznált anyagok mennyiségét és a spermiumok anyagcseretermékeit határozzuk meg. Vizsgáljuk az ondó ellenállóképességét, az ondósejtek termékenyítőképességét valamint élettartam próbát végzünk. Az ondó mélyhűtése A higított ondót 30 C °-os vízfürdőbe helyezve 30 sec. alatt + 4 C°-ra hűtjük le. Második lépcsőben a spermát +4 C°-on 2 óra hosszat equilibráljuk. Ezt követően a termékenyítő anyagot egy automata adagolóval műszalmába szívjuk fel, melybe 0,25 ml ondó fér. A gép a műszalma nyitott végét ultrahanggal lezárja. A műszalma külső felületére nyomtatjuk az ondót adó bika azonosítási jelét, a mélyhűtés helyét és idejét.
69
A lezárt műszalmát fagyasztó rampára helyezzük és automata mélyfagyasztóba (pl.: a DIGIT COOL 5300) helyezzük. A fagyasztó szigorúan szabályozott időritmusban az ondót -140 C° -ra lehűti. Ezután a műszalmát speciális tubusokba helyezik, amelyeket folyékony nitrogénnel teli pohárba helyeznek el. A poharakat ezután különböző tároló konténerek kanisztereibe gyűjtik össze, és a felhasználásig így tárolják. A mélyhűtött sperma ellenőrzése A mélyhűtés után 24 órával elvégezzük a hőtűrési próbát: az ondó mintát 60 percig 45 C °os vízfürdőben tartjuk, majd megállapítjuk az élő ondósejtek arányát ( 20%-nál nagyobb minőségromlás nem következhet be). Megvizsgáljuk a baktériumos szennyezettséget is. Huszonnyolc nap után újabb hőtűrési próbát végzünk.
70
9. VADASKERTEK ÉS FARMOK ÜZEMELTETÉSE 9.1. Betelepítés Az újonnan létesített vadaskert legfontosabb munkája a kert betelepítése. A kert építésével egyidőben meg kell tervezni. A gyakorlatban jól bevált módszer, hogy a kertből először egy kisebb részt (pl. karantént, vagy tenyészkert részletet) egy ideiglenes tárolót kerítenek be. Ide gyűjthetik a leendő állomány alapját képező állatokat már az építkezés ideje alatt. Ezek lehetnek a környezetből befogott, vagy más kertekből vásárolt állatok. A környezetből befogott állatokkal a leggazdaságosabb a betelepítés, mert egyrészt olcsó, másrészt nem terheli különösebb fuvarköltség. Előnye még az ilyen állománynak az is, hogy nem kell alkalmazkodnia az új környezethez. A befogás két szakaszból áll. Egyrészt a létesítendő kerttől távol felállított befogókkal, másrészt bekerítéssel. A befogókat a létesítendő kerttől távolabb kell felállítani, hogy nagyobb állományt hasznosítsunk. A befogott állatokat a már megépült ideiglenes tárolóba szállítjuk. Itt az állatok megfigyelhetők és a preventív kezelések megvalósíthatók. Közben épül a kert, amennyire lehetséges a legkisebb zavarással. A munkák kerítésvonalban folynak, míg az épülő kert központjában több helyen etetni kell. Ezzel a csalogató etetéssel az állatok ott tarthatók, s mikor bezárul a kerítés, az odaszoktatott kondák a kerten belül maradnak. Vásárlás esetén általában már működő kertből származik az állomány. Vaddisznó esetében a vásárlónak arra kell figyelni, hogy (genetikai szempontból) igazi vaddisznót vásároljon. Fontos az állomány állategészségügyi státuszának ismerte is, ezért az eladótól bizonyos garanciákat kell kérni, vagy szerződésben előre kikötni, hogy mely betegségektől mentes állományt akarunk vásárolni. A vásárolt állományt mindenképpen karanténozni kell. Ez ésszerű óvatosság, nem bizalmatlanság. A vizsgálatok és az elszállítás közötti időben lehetséges fertőzések lappangási idejére zárjuk karanténba az állatokat. A karanténozási idő egyben az alkalmazkodás ideje is. Az állatoknak meg kell szokni az új környezetet, takarmányozást és mikroklímát. Kialakul az új rangsor, ami nem kis stresszt jelent. Nagyon jó, ha az akklimatizáció ideje alatt több figyelmet fordítunk az állatokra, azaz naponta legalább egyszer szemrevételezzük az állományt. Látni kell minden állatot, ellenőrizni a létszámot, beteg vagy elhullott állatot azonnal megkeresni. Ez a szigorú megfigyelési idő minimum 14 nap. Közben kialakítjuk a technológiának megfelelő csoportokat. Az állatokat a megfigyelési idő letelte után szabad csak a kertbe engedni. A kert építésének befejezésére már együtt van a kezdő állomány, csak a végleges helyére kell terelni az állatokat és ezzel a telepítés befejeződött.
71
9.2. Éves üzemelés Az üzemelés során vannak olyan fontosabb dolgok amire a zárttéri vadtartás minden változatában figyelni kell: Ellés Az ellés időszaka alatt nagy nyugalmat kell biztosítani a vadnak. Ezt állandó felügyelettel is segítjük, hogy a nem kívánatos látogatókat és a könnyű prédára gyűlő kóbor kutyákat kizárjuk a területről. Az erdészeti munkákat szüneteltetni kell. Takarmány és ivóvíz szükség szerint biztosítva legyen. Vadászat A vadászkertben csak a társasvadászatok zavarják meg a szokásos működést. Azon a pár napon érthető módon mindet a vadászatnak kell alárendelni, de utána a lehető leghamarabb vissza kell állítani a hétköznapi üzemelést. Az egyéni lesvadászatok nem zavarják a működést. Sőt úgy kell szervezni, hogy semmi zavaró momentum ne legyen, mert ez az eredményesség egyik fontos feltétele. A vadászattal itt nem foglalkozunk, csupán arra hívjuk fel a figyelmet, hogy ha a körülmények engedik, beteg vagy rendellenesen viselkedő állatot ki kell lőni és nem szabad kímélni a kóbor kutyát, macskát és a rókát. Legelőművelés A vegetációs periódusban a technológiákban meghatározott gyepgazdálkodási tennivalókat végezzük el. Farmon a felújítás az üres, pihentetett kertekben folyik. A pihentetés ideje alatt lehet fogasolni vagy tüskés hengerrel lazítani és műtrágyázni a területet. Műtrágyát a betöltés előtt szitálni kell !! A legelő öntözhető legyen. Az öntözést az időjárástól tesszük függővé. Öntözni a legeltetés alatt és a pihentetés alatt egyaránt lehet. Vadaskertben a viszonylag kis területű legelők a telepítésen kívül gondozást nem nagyon igényelnek. Szükséges lehet májusban egy kaszálás, de ezen túlmenően a vadaskerti legelő nem ad feladatot. Vadföldművelés A takarmányozás fejezetben részletesen szerepel ugyan, de az üzemelés éves tervezésekor ütemezés szempontjából foglalkozni kell vele. Tavasszal és ősszel jelent időhöz kötött ütemezhető feladatot. Agancstalanítás Megfelelő piac esetén a gím- és dámfarmok fontos tevékenysége. Nagy körültekintést, pontosságot igénylő munka (május-június hó).
72
Leválasztás Tenyészkertes technológia esetén tehenekről a borjakat, a kocákról a malacokat a technológiában meghatározott időben válasszuk le és helyezzük a borjúkertbe, illetve a süldő karámba. Befogás A csoportok kialakításakor, élő értékesítéskor, a vad kezelése esetén, agancstalanításkor a vadat meg kell fogni. Veszélyes, nagy odafigyelést igénylő, az év során többször ismétlődő munka. Erre fel kell készülni, a megfelelő befogókat karbantartani, felújítani. A munkához beosztott embereket ki kell oktatni és az irányítást a befogásban tapasztalt, gyakorlott vezetőre bízni. Bélsárvizsgálat Az endoparazitás fertőzöttségi szint meghatározására ideális esetben negyedévenként, de legalább évenként kerüljön sor. Nem cél a teljes állomány vizsgálata, elegendő egy reprezentatív mintavétel. A mintavételeket járványtani egységenként kell elvégezni. Az eredmény ismeretében a szükséges gyógyszerezést elő kell írni. Kerítésellenőrzés Hetente legalább kétszer ellenőrizni kell az egész kerítésrendszert, mert meghibásodás esetén könnyen megszökhetnek nagy értékű állataink. Ez az ellenőrzés tulajdonképpen folyamatos feladat, s azt jelenti, hogy hetenként kétszer látni kell minden kerítés szakaszt. A megvalósítás munkaszervezés szempontjából - nem mindig egyszerű. A hatályos jogszabályok szerint egy nagyvadas kert minimális nagysága vaddisznó esetében 200 ha, szarvasok esetében 500 ha. A gyakorlatban ezer, sőt hatezer hektáros bekerített területeket is ismerünk. A legkisebb, azaz 200 ha vadaskert kerítése - a terület alakjától függően - 6-8 km, amit gyalog kell megtenni. Az ellenőrzést végző dolgozó valamennyi drótot és szerszámot is visz magával, hogy a kisebb hibákat azonnal javíthassa, ezen kívül egy ellenőrzési naplót, melyben minden bejárt szakaszt, hibát és javítást feljegyez. (A feljegyzésekre azért van szükség, mert azokból utólag következtetni lehet a meghibásodások okaira, de azt is dokumentálja, hogy ki, mikor és melyik szakaszt ellenőrizte és javította.) Az útja során a dolgozó a kerítés mellett futó utat is gondozza, így könnyen belátható, hogy egy kör megtételéhez minimum 2-3 munkaóra szükséges, még egy 200 hektáros terület esetén is. A nagyobb kerteknél arányosan több. Ezt az időt hetente kétszer kell számolni, ami már jelentős tétel munkaszervezés szempontjából. A nagyobb szakadás, kerítésre dőlt fa, letört nagyobb ág az ellenőrzést végző személy számára már megoldhatatlan feladat, ezért segítséget hív és a hibát a lehető legrövidebb idő alatt elhárítják. Hasonlóan az előző példához, előre gondolni kell arra a lehetőségre is, amikor nagyobb eső, vagy gyors hóolvadás után a meredekebb hegyoldalról lefutó víz hordaléka a kerítésben megakad. Ezt el kell távolítani mielőbb. Amikor patakot keresztez a kerítés, az építéskor már gondolni kell a megfelelő kialakításra (lásd A kerítés építése). Előfordulhat a kutyák támadása is. A kerítés alatt bekaparnak, vagy a vaddisznók által készített nyíláson jutnak a kertbe. A fiatalabb állatokat megfogják, de falkába verődve nagyobbakat is zsákmányolnak. Kertben is, de különösen farmon, ahol kisebb a bekerített terület, nagyobb kárt okoznak az állatok üldözésével. A megriadt szarvasok kerítésnek rohannak és több állat sérül vagy elpusztul, mint amennyit a kutyák megfognak. Ezért az ellenőrzést végző vadász nem lehet kíméletes a kóbor ebekkel szemben. A kutyák ellen az ellenőrzés mellett a kerítés mentén elhelyezett ládacsapdákkal is védekezhetünk.
73
Takarmányozás Amikor takarmányozni kell a szálastakarmány etetőből ad libitum etetünk. Az abraktakarmányt technológia szerint, a lédúst hetente kétszer – háromszor etessük. Egyéb esetekben a vadfajoknál leírt részletes technológiai utasítás a mérvadó.
9.3. Zárttéri gímszarvas tartás technológiai lehetőségei Gímszarvast Magyarországon kertben, parkban és farmon egyaránt tartanak. A kertben a terület vadeltartó képességére alapozzák a tápanyagforrást, de a mai állatsűrűségek mellett szükséges lehet a többé - kevésbé rendszeres kiegészítő takarmányozás. Parkban mindennapos gondozásra és takarmányozásra alapul a tartás. Farmon a szokásos vadtartáshoz képes intenzív állattenyésztési munka folyik. Ez sokkal inkább mezőgazdasági üzem, mint vadgazdálkodás. 9.3.1. Szarvaskert Általában egységes vadászkertben tartjuk a gímszarvast. Ritkábban önállóan, gyakrabban vegyes kertben vaddisznóval, dámszarvassal, esetleg muflonnal együtt. A kertben előforduló őz és apróvad az üzemelés szempontjából kiesik érdeklődési körünkből. A vadgazdálkodás szempontjából helyes, ha az évet februárban létszámbecsléssel kezdjük. Meg kell tudni, milyen kárt tett a tél az állományban, milyen az állatok kondíciója és egészségi állapota. A téli létfenntartó takarmányozás után tavasszal fokozatosan át kell térni a vehemépítést, szoptatást, bikák agancsfelrakását megalapozó takarmányozásra. Ha megfelelően választottuk ki a területet a zárttéri tartás számára, akkor legfeljebb kiegészítő takarmányozásra van szükség. A téli magas hó fedés és a nyári szárazság időtartamától függően évente 60 - 120 nap teljes takarmányozásra kell számolni. A takarmánybázis alapja a szarvaskertekben az erdő és a mozaikosan létesített vadföldek együttese. Az erdőn meglátszik, ha az állatsűrűség (a kérődzők létszáma) meghaladja az eltűrhető mértéket, vagyis relatív takarmányhiány alakul ki. Jó egyensúly esetén nem lehet jelentős vadkár. Fel kell mérni a vadgazdálkodási berendezések (lesek, etetők stb.) és az utak állapotát. A szükség szerinti javításokat el kell végezni. A nyár közeledtével egyre kevesebbet kell takarmányozni. Akkor, ha leállítjuk a takarmányozást valamilyen módon meg kell oldani a kert és az állatok megfigyelését. Ennek érdekében az ilyen viszonylag nyugodtabb időszakokban kell elvégeztetni az apróbb munkálatokat, ellenőriztetni rendszeresen az itatókat, hogy a kertet soha ne hagyjuk magára. Augusztustól a bőgés megfigyelése és a vadászat a fő feladat, majd a szükséges tarvad selejtezés. Az év végén kell beállítani a jövő évi törzsállomány létszámát. Az időjárástól függően decemberben, januárban már szükség lehet a takarmányozásra. Vastag hótakaró esetén járhatóvá kell tenni az utakat és az etetők környékét.
74
9.3.2. Vadaspark A vadaspark üzemelése annyiban tér el a kerttől, hogy az állatokról egész évben gondoskodni kell. A park bemutató jellege miatt a kicsi terület vadeltartó képessége nem számottevő. A létesítmény kezelése lényegében megegyezik a farméval, azzal a lényeges különbséggel, hogy itt nem meghatározó a gazdaságosság. A parknál akkor szerencsés a berendezés, ha kerten kívülről is etethetők az állatok, az itató rendszer automata és az egész terület jól áttekinthető. 9.3.3. Szarvasfarm Jellemző a viszonylag kis terület és nagy állatsűrűség. A tehenek, bikák, növendékek korcsoportonként külön kertekben vannak elhelyezve (1. ábra). A farmot benépesítő állatokat a karanténozás ideje alatt megjelöljük. A tenyésztésre szánt teheneket a tenyészkertbe tesszük 1:15 ivararányban. A java korabeli vezérbika mellé egy tartalék bikát is helyezzünk el, így garancia lesz arra, hogy az összes tehén és ünő befedezésre kerül. Ünőket 2 éves kor után kellene tenyésztésbe állítani, de elfogadható az az álláspont is, hogy jó tartás és takarmányozás mellett a másfélévesek is pároztathatók. Bizonyára, amikor felfuttatjuk a farm létszámát, akkor a maximális szaporodási lehetőséget akarjuk kihasználni. Később azonban semmi nem indokolja a korai tenyésztésbe állítást. A borjakat a születési év augusztusában le kell választani és külön kertbe tenni. Az első évben még nem kell nemek szerint külön tartani. Majd csak a következő évben, amikor az ünőket már a tenyésztés számára kiválogatjuk, akkor kell a bikaborjakat külön kertbe terelni. A bikák közül a tenyész utánpótlást csak hároméves korban válogatjuk. A válogatásokat a terelő folyosó és a befogó segítségével végezzük. Ugyanebben az időszakban a kiöregedett bikákat, ha van rá lehetőség, a vadászkertbe kell szállítani és vadászat útján értékesíteni. A barkás agancs levágása vitatott akkor, ha nem lehet értékesíteni. Vannak akik szerint jó, ha a bikacsapatok minden egyedét agancstalanítjuk biztonsági okokból akkor is, ha a barkás agancsnak nincs megfelelő piaca. Szerintük a jól végrehajtott agancstalanítás kisebb stressz, mint amennyi kockázatot hordoz egy szűk helyre bezárt agancsos bikacsapat. A kiskunfélegyházi farmon szerzett saját tapasztalataink szerint az állatokra nézve nem jelent különösebb kockázatot az agancs, ha valamennyi állatnak meghagyjuk. A bőgési időben kisebb csaták voltak, de sérülés nem keletkezett. Az emberrel szemben más a helyzet. A kerítéshez közelítő embert is támadják, aki bemegy azt pedig különösen. A takarmányozást végző dolgozók nem szállhattak le a traktorról, A félig rakott pótkocsin utazott az aki a takarmányt kiosztotta. Csak rövid időre állhatott meg a szerelvény, mert hosszabb megálláskor egy-egy bika támadott, odavágott az agancsával pótkocsinak és traktornak egyaránt. Szerencse volt, hogy az ütés erejétől nem tört be az oldalablak. Az ember közelében felnőtt (bármelyik fajhoz tartozó) szarvasbikák - hasonlóan az őzbakokhoz felnőtt korukban és különösen bőgési (barcogási) időszakban agresszívek és veszélyesek. Ez ismert a témában járatos szakemberek számára. A farmon van szelekcióra lehetőség és az agresszív egyedeket ki kell selejtezni. Ha ezzel és a bőgési időben kívülről megoldható etetéssel a probléma megoldódik, akkor nem kell agancsot vágni. Minden egyéb esetben valamennyi bikát agancstalanítani kell. Természetesen, ha nincs piac, akkor a vágással nem kell megvárni a 60 (dámnál 45) napos kort. Minél előbb vágjuk, annál rövidebb ideig terheli a bika szervezetét az agancs építése.
75
Takarmányozás A szarvasfarmon a takarmányozás alapja a legelő, ez a terület eltartó képessége. A tapasztalatok szerint 4 gímszarvas tartható 1 hektár legelőn. A vegetációs időszakban, tehát tavasszal és megfelelően csapadékos nyár, ősz idején gyakorlatilag nem kell takarmányozni. A téli időszakban minimum 60 takarmányozási nappal kell számolni. Intenzív farmi gazdálkodás esetén a takarmányozási napok száma több is lehet, sőt nagy állatsűrűségnél egész évben rendszeres kiegészítő takarmányozást kell beállítani. Kedvezőtlen időjárási viszonyok mellett (télen magas hó, nyáron aszály) a teljes takarmányozási napok száma 120 is lehet. A farmon a legelő állapotát állandóan figyelemmel kell kísérni. Az állatcsoportok számától függően 1 vagy 2 kertet pihentetünk, ahol a legelő megújul. A takarmányok kijuttatásának módszerei Az intenzív szarvasfarmok technológiája a szilázs és az abrak együttes kiszórása. Egy célszerűen kialakított jármű halad végig a kijelölt útvonalon és menetközben szilázst és abrakot szór ki. A gép úgy van kialakítva, hogy először 40-50 cm szélességben és közepes vastagságban szilázst terít, amire a hátra kinyúló csőből abrak szóródik. A gyepfelületre bárhol kiszórható. Célszerű naponta új útvonalon haladni, hogy ne tapossák ki az állatok a felületet. Szénarácsba akkor teszünk kaszált zöldet vagy szénát, ha takarmány kiegészítésre van szükség. Különben a szénarács üres. A kombinált etető annyival jobb a szénarácsnál, hogy a szénából lehulló finomabb részek, mint a lucernaszéna levele, nem vész kárba, a tálcából az állatok feleszik. Előnyös munkaszervezési szempontból is, mert egy megállással mindkét takarmány féleséget ki lehet adagolni. A kazal-tartó rendkívüli előnye, hogy betakarításkor folyamatosan vagy megszakításokkal akár hetekig rakható és a széna rögtön az „etetőbe” kerül. Ezzel munkaerőt takarítunk meg, és szinte veszteség nélküli önetetőként hosszú időre ellátja az állatokat. A kazal felépítése után a tartót egy ideiglenes kerítéssel körbe kell venni, hogy az állatokat távol tartsuk. Etetéskor csupán a kerítést kell eltávolítani. Az állatok csak alulról tudják enni a szénát, ezért a kazal egyenletesen fogy és süllyed lefelé. Előfordul, hogy egyik oldalról többet ettek az állatok, a kazal ledőlni ugyan nem tud, de elakadhat a lecsúszása Ilyenkor azt a szakaszt le kell zárni és a fogyasztást az addig kevésbé preferált oldalra terelni. A peremes asztal szilázsnak és abraknak egyaránt megfelel. Használatakor arra kell figyelni, hogy az üres tálca sarkaiban ne maradjon betapadt dara, különösen kevert táp. Vesszőseprűvel vagy kaparóval ki kell tisztítani és csak azután feltölteni. Ha az állatok nem fogyasztották el a korábban kitett takarmányt, akkor nem szabad feltölteni, azaz rárakni a frisset. Ki kell hagyni egy napot. A borjúetető a fiatal állatoknak biztosít a felnőttektől eltérő mennyiségű és minőségű takarmányozási lehetőséget.
9.4. Zárttéri dámszarvas tartás technológiai lehetőségei A dámszarvas tartása alig tér el a fentebb leírt gím technológiától. Ezért az alábbiakban csak néhány kiegészítő információ szükséges. Mindezek alapján a gím technológia - értelemszerinti változtatásokkal - dám esetében is alkalmazható. 1. Vadaskert estén fő cél a vadászat, kiegészítő takarmányozással. Jó, ha a kertben több legelőfelület van. Dámok sokkal gyengébb kerítés között is megmaradnak, ezért a letermett 76
gyümölcsösöket, hacsak nem telepítik azonnal újra, dámoskertnek lehet használni. Több esetben így hosszabbították meg a felszámolásra ítélt almáskertek jövedelem-termelését néhány évvel, amíg a kerítések el nem rozsdásodtak. 2. Farm jellegű tartás fő célja a hústermelés, ahol a produkciót alapvetően befolyásolja az állatok sűrűsége (9. táblázat). 9. táblázat: Napi súlygyarapodás (g/nap) 32 ill. 48 bika/ ha állatsűrűségnél.
Egy szarvasmarha legelőterületén 6 dám tartható 3. Vadászkert és hozzá kapcsolódó farm jellegű tartás gazdaságos együttműködés a kétféle tartási mód között. Ebben az esetben a farmról gyarapítják a vadászkert állományát, ami mindkét egység gazdaságosságát emeli. Ilyen együttműködést teremtettünk meg a kis-kartali tenyészkert és a babati vadászkert között. Tapasztalataink minden szempontból pozitívak voltak, erre alapozva bátran állítható, hogy a dámoskert esetében is jó, ha van egy tenyészkert a háttérben. Az intenzív tartásnál irányított szaporítás, illetve tenyésztés folyik. 30-35 tehén + 1 bika háremeket alakítunk ki. A tenyészünő testtömege 16 hónapos korára minimum 30 kg legyen. Megfelelő súlygyarapodással a születését követő év szeptemberében 34-38 kg és ebben az esetben októberben a barcogáskor tenyésztésbe állítható. Nagyobb tehéncsapatok is kialakíthatók, de ebben az esetben megfelelő számú bikát kell melléjük tenni. A bikák közötti verekedés elkerüléséért egy kerten belül csak különböző korú bikák lehetnek. A szarvasfarmon végzendő munkák programja: • December - március intenzív takarmányozás, szükség esetén hóeltakarítás. Gondoskodni a folyó ivóvízről. • Áprilisban antiparazitikus kezelés. • Májusban nyugalmat biztosítani az ellésekhez. Barkás agancs levágása. • Szeptemberben leválasztani a borjakat.
9.5. Zárttéri vaddisznótartás technológiai lehetőségei A vaddisznóskertek üzemeltetése lényegesen több gondosságot és figyelmet igényel, mint a szarvaskerté. A szarvaskerttel szemben itt rendszeres feladat a takarmányozás egész éven át. A 77
másik különbség a működtetés változatosságában van. E változatosság azért alakult ki, mert a vaddisznóskertben az állomány létszámának biztosítása nehezebb feladat, mint a kérődzők esetében. A probléma megoldására több technológiát ismerünk, melyek közül a tervezés időszakában kell kiválasztani azt, amelyiket az adott esetben eredményesnek és megvalósíthatónak gondolunk.. A kiválasztott technológia határozza meg, hogy milyen módon akarjuk biztosítani a kertben vadászható állomány létszámát. Alapozhatunk a külső területről történő befogásra, vagy az állomány saját reprodukciójára. A technológiának megfelelően egységes vagy megosztott kertet kell létesíteni. Az egységes kert extenzív technológiát feltételez. A célszerűen megosztott és kialakított kertben alkalmazhatunk félintenzív vagy intenzív technológiát. 9.5.1. Egységes kertek Az egységes kertek üzemi technológiáira jellemző, hogy nem alapoz intenzív tenyésztésre és a reprodukcióhoz szükséges a külső segítség. A legegyszerűbb létesítmények. A kerítésen belül élő állomány saját természetes szaporulata általában gyengébb a külső, környező területen élő állománynál. A téli vadászatok után megritkult állomány mellett a kocák leellenek és az év során felnőtt szaporulat képezi a természetes reprodukciót. Ez lényegesen kevesebb, mint a tervezett teríték, azért kénytelenek vagyunk a létszám biztosításáért beavatkozni. Az egyik lehetőség a befogás. A vadászatot megelőző 2-3 hónapban, a környező területen 515 db áthelyezhető befogót működtetnünk folyamatosan. A befogott állatokat rögtön a vadászkertbe tesszük és jó takarmányozással is igyekszünk megtakarítani, hogy ne akarjanak kitörni, ne rongálják a kerítést. Akkor követhető ez a módszer ha a kert saját vadászterületen van és a közelében – 10 km-en belül – elegendő létszámú természetes populáció él. A módszer 200-300 ha-nál nem nagyobb kertekben használható eredményesen, évi 150-180 befogott állattal. A kert természetes szaporulatát is figyelembe véve az évi terítéket 200 db-ra vagy jó esetben ennél többre is lehet tervezni. A befogások eredményességét növeli a kerítésvonalba építhető befogó vagy vadbeugró működtetése. Ezen az úton bejutott állatok gyarapítják a kerten belüli állományt. Így a vaddisznó kerítésen kívüli intenzív befogása és vadászata kettős haszonnal jár. Egyrészt minimálisra csökkenthető vagy meg is szüntethető a vadkár, másrészt az állandóan zaklatott környezetből az állatok a nyugalmat biztosító kertbe fognak menekülni. A beavatkozás másik lehetősége, hogy a kocák egy részét (a megfigyelések szerint jól nevelő kocákat) a vadászidény előtt befogjuk és a korábban épített kocatárolóba (32. ábra) tesszük. A kerttől határoló kerítésbe átfogót építünk és a vadászat előtti befogáskor elsősorban ezt működtetjük.. Előfordul, hogy egy kant is befogunk és a kocákkal összezárjuk, de gyakoribb, hogy a kocákat itt nem vemhesítjük. A vadászatok lezajlása után az állatokat visszaengedjük a kertbe. A kocatárolóban vemhességre előkészítő takarmányozás folyik.
78
32. ábra: Egységes kert.
A kocatároló az év nagy részében üres, így ebben az időszakban karanténként használható. Ennek megfelelően az egyik bejárati kapu közelében kell megépíteni és a karanténra vonatkozó előírások figyelembe vételével kialakítani. 9.5.2. Megosztott kertek Legegyszerűbb eljárás, ha a vaddisznóskertet elválasztjuk (33/a. ábra) kettő vagy három részre. Alapvető feltétel, hogy egy-egy rész 100, de inkább 150 ha-nál kisebb ne legyen. Ebben a rendszerben az állomány szokásos gondozásán, takarmányozásán kívül nem avatkozunk be lényegesen a kert életébe. Hasznosítása az egyes részek felváltott vadászatával történik, azaz egyegy terület 2 vagy 3 évenként kerül levadászásra. A közbeeső időben (nevezhetjük pihenő időnek, vagy reprodukciós időszaknak) az állomány éli a természetes életét, és szaporodik. A kedvező állománynövekedés érdekében megfelelő takarmányozással, beteg állatok kilövésével és a vadászatok után esetlegesen behelyezett néhány tenyészállattal avatkozunk be. Ebben a rendszerben csak a saját szaporulattal számolunk, ide nem illik a külső területről törtnő befogás. Ez a technológia – hasonlóan az egységes kert technológiájához – extenzív gazdálkodás. Jellemző rá, hogy a legalacsonyabb a beruházása, kevés munkaerőt igényel, üzemeltetése olcsó és eredményessége bizonytalan. Az eredményességen természetesen a szaporulatot értjük. Akkor, ha biztosan számítható szaporulatot akarunk elérni, tenyészkertet létesítünk. Az így megosztott kertben nem csupán feldaraboljuk a területet vadászott és kímélt részekre, hanem funkcionálisan is elválasztjuk. A tenyészkertben szaporítjuk az állományt, ahol sosincs vadászat. Innen töltjük fel a vadászkertet. Ezt a tenyészkertet úgy üzemeltetjük, mint a megosztott vadászkertet a pihenő időszakban. A feltűnő különbség az, hogy a tenyészkert lényegesen kisebb, mint a korábban említett, megosztott vadászkert egy-egy része (33. ábra b. és c.), 20-30 hektár elegendő. Ez a tenyészkert jól feltárt, de bozótos, aljnövényzettel rendelkező erdő. Sok etetőt, több itatót és dagonyát telepítünk a tenyészkertbe. Az etetők nagyobb része egyben befogó is, melyek közelében magasles van. Innen az állatok megfigyelhetők és szükség esetén a befogó üzemeltethető. A befogókon kívül úgynevezett „átfogók” vannak a tenyészkert kerítésébe beépítve, melyek segítségével két egység között az állatokat át tudjuk csoportosítani. A vadászatok megindulása előtt a levadászásra szánt szaporulatot és a kiöregedett tenyészkocákat a befogók és átfogók segítségével a vadászkertbe tesszük. A tenyész utánpótlást ekkor válogatjuk ki. A befogókban lévő süldőkből a tenyészkertbe visszatesszük a törzsállomány kiegészítésére szánt állatokat.
79
33. ábra: Megosztott kertek.
A tenyészkert és a vadászkert elhelyezése, kapcsolata a kidolgozott technológiától függ. Az a szerencsés elhelyezés, ha a tenyészkert viszonylag kis szakaszon érintkezik a vadászkerttel. Nagyon jó, ha a vadföld egy része a vadászkert és tenyészkert között van. A tenyészkertet ne hagyjuk egyben. Legalább a kanok részére legyen külön karám. Természetesen az még jobb, ha a kan süldők is elkülöníthetők un. kantárolókba. Ebben a felosztásban a tenyészkert három funkcionális egységből áll: kocakert, tenyészkanok és fiatal kanok tárolói. A koca kertnek csak a kocák az állandó lakói. A kanokat a búgási időben engedjük be, és legkésőbb január végén kizárjuk a tenyészkertből. Ezzel szabályozni tudjuk a malacok nagyjából azonos születési idejét és a tervezhető választást. A vadászkertben 2-3 hajtóvadászatot szervezünk évente, általában november 1. és január 15e között. Ez a félintenzív tenyészkertes technológia magasabb beruházást és több állandó dolgozót igényel (33. ábra B és C). Előnye az extenzív gazdálkodással szemben, hogy jobban tervezhető a teríték mert biztos az állatlétszám és kedvezőbb a jövedelmezőség. A szaporulat és a jövedelmezőség szempontjából a legeredményesebb az intenzív tenyésztés. Minőségileg más technológia, mely az eddigiekhez képest a legtöbb munkaerőt igényeli. Viszonylag kis területen sok állatot tartunk, ezért szigorúak a higiéniai követelmények. A beruházási többlet jelentős, de a jövedelem várható növekedése arányaiban meghaladja a beruházási többletet. A valóban intenzív gazdálkodás megkívánja a tudatos szaporítást. Ennek biztosítására a tenyésztési időszakban a kocákat a tenyészkertben kis csoportban elletőkarámokban vagy egyedenként kifutós kutricákban tartjuk. Ez a tenyészkert kicsi, általában 3-5 hektár, de 10 hektárnál sosem nagyobb. A két intenzív reprodukciós technológiának van eltérő és azonos szakasza. Eltér a szaporítás és az utódok felnevelése választási korig. Azonos választás után a süldők további tartása. Az elletőkarámos módszer A kocákat kisebb kondákban 0,5 ha-os elletőkarámokban (34. ábra) tartjuk. A kanokat csak a búgatási időben engedjük a kocákhoz. Egy-egy csoport 4-5 kocából és 1 kanból áll. A tervezett búgatási idő leteltével a kanokat kizárjuk az elletőkarámból és technológiától függően a 80
vadászkertbe vagy a tenyészkan tárolóba tesszük. A vemhes kocák külön élnek az eredeti csoportosítás szerint. 34. ábra: Tenyészkert elletőkarámokkal.
Kora tavasszal a kocák megkezdik az ellővackok építését. Amennyiben a területen nincs elegendő aljnövényzet, az ellési időszakra nagyobb mennyiségű szalmát kell bevinni és több helyre lerakni. Az ellési időben és utána a legfontosabb, hogy a karámokban a legnagyobb nyugalmat biztosítsuk a megfelelő takarmányozásról gondoskodjunk. A malacokat legalább 3 hónapos korukig hagyjuk a kocák mellett. Válogatással kötjük össze a választást. Kutricás elletés Ehhez a módszerhez mindenképpen szelíd, kezelhető állatokra van szükség. Az első szelíd állatcsoportot néhány napos kortól mesterségesen nevelt malacokból kapjuk. Megfelelő gondozás mellett az utódaik is nagyon szelídek lesznek. A kocák közös karámban vannak, de mindegyiknek van saját elletőkutricája (35. ábra). A gondozónak sokat kell az állatok között tartózkodni, naponta a helyükre terelni őket. Ezt hamar megszokják és szívesen engedelmeskednek. Mindig akad 1-2 állat, amelyik agresszív természetű. Ezeket ki kell zárni a tenyésztésből. A búgási időben az állatok együtt vannak a közös kifutóban a kanokkal. Ebben az időben nem engedjük a kutricába a kocákat. A kanok eltávolítása után ismét megkezdődik a mindennapos séta a kutricákból ki és be. Minden állat a saját kutricájában ellik. Amint elég nagyok a malacok, a kocákkal kimehetnek sétálni. Választás a malacok fejlettségétől és technológiától függően 6-8 hetes, vagy három hónapos korban történik. A korai választás „erőszakos” ami gyakran ivarzást vált ki a kocákban.. Ezt ki is használhatjuk. rögtön kanokat teszünk a kondákhoz és így elérhető, hogy két év alatt háromszor ellessünk.
81
35. ábra: Tenyészkert ellető kutricákkal.
Választás után A süldők a választás után külön karámokba kerülnek, nemek szerint szétválogatva. A kocasüldőket a vadászkert igényei szerint vagy a vadászat előtt vagy utána kieresztjük. A kanokat az eredeti csoportokban megtartva még két-három évig tartjuk a karámokban, és csak ezután engedjük a vadászkertbe. Arra várunk, hogy kifejlett állatokká váljanak trófeás vadként kerüljenek terítékre. Ezt a szakaszt öregbítésnek, a karámot pedig öregbítőnek nevezzük. A vaddisznóskert üzemelésének egyik legfontosabb és kényes problémája a szaporulat biztosítása. Ez a technológia, az üzemelés meghatározója. Ezért a vaddisznóskert betelepítése előtt illetve az üzemelés során a szaporulatot tervezni kell. Ehhez egy számítási modell állítunk össze és azzal dolgozunk. Meghatározzuk a feltételeket és minimum 5 évig (de jobb, ha hosszabb ideig) végigszámoljuk a modellt. A feltételek meghatározásánál eldöntjük, hogy egy biztosan teljesülő minimális programot modellezünk, vagy egy optimálisabb, a beruházás gyors megtérülését bizonyító változatot. Az alábbiakban egy óvatos modellen keresztül látható a számítási technika a betelepítéstől kiindulva. A vaddisznóskert betelepítésénél a tenyészkertbe tenyészérett kocákat vásárolunk vagy fogunk be. A vadászkertbe vegyes, ismeretlen összetételű, legalább 50 egyedre becsült állományt zártunk be. A tenyészkert 5 kocakertből egy a kanok számára fenntartott rekeszből áll. Az öregbítő 4 süldőtároló rekeszre osztott. A feltételek: • szaporulaton a legalább 9 hónapos kort megért állatokat értjük. Ebben az esetben nem számolunk külön a fiatalkori elhullásokkal. • a vadászkertben a szaporulat egyenlő a feltételezett tenyészérett kocalétszámmal • a tenyészkertben a szaporulat = tenyészérett kocák száma X 3 • a tenyészkertben a kocákat 19-21 hónapos korban állítjuk tenyésztésbe • a tenyészkertben az előhasi kocáktól csak egy szaporulatot várunk • öregbítőbe tesszük a lehető legtöbb kansüldőt (júliusban) 82
• a tenyészállatok pótlására a szaporulatból válogatunk kocákat és kanokat. Az indulás évében a tervezett törzsállomány létszámáig kiegészítjük a tenyészkert állományát. (Ehhez a tenyészkertben további kocakerteket alakítunk ki, hogy a tenyésztésbe állítás idejére 4 koca + 1 kan falkák legyenek kialakíthatók. Egy-egy kert kb. fél ha nagyságú.) • a szaporulatból a kocasüldőket júliusban vagy az első nagyterítékű vadászat előtt 1-2 nappal kell a vadászkertbe áttenni. • az öregbítőből a kanokat az utolsó vadászat után januárban tesszük a vadászkertbe • az indulás évében nincs vadászat • az üzemelés 1.-3. évéig a nyári állomány 20 %-a lőhető, de a nagy kocákat kímélni kell • az üzemelés 4. évétől a tervezett teríték a vadászkert létszám-növekedésének 95 %-a. A feltételek után készítünk egy sematikus (elvi) alaprajzot, amelyben beírt számokkal és a mozgatások jelzésével elkészítjük az állományváltozás folyamatábráját. Ezzel párhuzamosan tanácsos „Excel” vagy „Quattro” programmal ellenőrizni a teljes modellt. A számítógépes ellenőrzésnek nagy előnye, hogy akár 10-15 évre előre megnézhető a létszám, teríték vagy a nemek alakulása. Attól az időponttól kezdve (kb. 4-5. év), amikor már stabilan beállt a szaporulat és a kilövés, a programba csak ismételni kell a program megfelelő sorait és látjuk a várható eredményt. Egy ilyen elkészített modellszámítás segítségével jól követhető, hogy milyen hatása lenne egy-egy feltétel megváltoztatásának. 9.5.3. Takarmányozás A vaddisznóskert technológiáját a rendszeres takarmányozásra kell beállítani. A takarmányok adagolására nagyon sok lehetőség van, melyek közül a helyi adottságok, munkaerő és technológia szerint kell az optimálisat kiválasztani. Az alábbiakban olvashatók a leggyakoribb takarmányozási módszerek. 1. Földre szórt takarmány feletetése a legegyszerűbb módszer. Előnye, hogy semmiféle beruházást nem igényel, tetszés szerint széthúzható, némi megkötéssel bárhol alkalmazható és a tápok, valamint aprószemű abraktakarmányok kivételével minden takarmányféleség esetében alkalmazható. Ezen a módon legjobb gyökér- gumós takarmányokat, tököt, dinnyét vagy csöves kukoricát kijuttatni az állatoknak. Szóróúton vagy szórón adjuk ilyen módon a takarmányt. Szóróutat azért használjuk, hogy széthúzzuk az etetést, ami különösen nagyobb állatsűrűség mellett indokolt. A szórót az eredményes egyéni vadászatok érdekében tartjuk fenn egy takarásból könnyen megközelíthető magasles előtt. Ha az állatok megfigyelése, vagy a vadászat érdekében kevés takarmánnyal viszonylag hosszabb ideig a szórón akarjuk tartani a vaddisznókat, akkor üres pezsgősüveget kell morzsolt kukoricával megtölteni. Az állatok érzik a kukorica szagát, lökdösik az üveget, amiből néhány szem kihull. Ez további kísérletezésre sarkallja az állatokat s így hosszabb ideig leköthetjük őket. A pezsgős üveg sérülést nem okoz, mert nem tudják elharapni. 2. Túróföldet részben a vaddisznók lekötése, részben takarmányozásuk kiegészítése érdekében tartjuk fenn. Jellemzően csicsókával szokás bevetni, de lehet burgonyával is. A csicsóka annyival jobb, hogy ha megerősödik akkor viszonylag hosszú ideig szolgál táplálékul. A vaddisznók túrását irányíthatjuk, fel is használhatjuk céljaink érdekében, ha pl. egy területet ki akarunk tisztíttatni. Hat cm átmérőjű földfúróval 10-20 cm mély lyukakat készítünk a talajba. A lyukakba morzsolt kukoricát szórunk úgy, hogy a felső 3-5 cm üresen maradjon, amit földdel betemetünk. A kijelölt területen méterenként vagy ritkábban készítünk ilyen 83
3.
4.
5. 6. 7.
8. 9.
lyukakat, s hamarosan megfigyelhetjük, hogy a vaddisznók kiszedték a kukoricát, feltúrták a területet. Ha ezt a módszert többször ismételjük, az állatok a területet folyamatosan tisztán tartják a cserjéktől, bokroktól. Minden csak attól függ, hová és hogyan fúrjuk a lyukakat. Betonozott etetőtéren bármilyen takarmányt etethetünk azzal az előnnyel, hogy a kiszórt takarmány nem keveredik földdel, nem taposódik be. Esős időben is használható anélkül, hogy sárral szennyeződne a takarmány. Arra kell figyelni, hogy egyszerre többféle takarmány ne legyen az etetőn. Könnyű a tisztán tartása, mert csak le kell seperni. A gumis etető csak felnőtt állatok (esetleg nagyobb süldők) számára megfelelő. Az etetőt szemes takarmánnyal szabad csak feltölteni, táppal nem ajánlatos. Az állatok a kihullott szemek felszedése közben mozgatják a gumit, s így adagolják maguknak a takarmányt. A gumis etető nagy előnye, hogy a takarmány mindig száraz marad benne. Akkor érdemes használni, ha több napra való takarmány a befogadóképessége. Ekkora teherautó köpenyt csak felnőtt állatok tudnak mozgatni. Vályú Önetető, szóró etető Tápot és szemest egyaránt etetünk belőle. Minden feltöltés előtt meg kell mozgatni a benne maradt takarmányt. A földre leállított önetető mellé kiszóródó szemeket felszedik, kitúrják az állatok. Eközben az etető és a rögzítésül szolgáló fa alá is alátúrnak, ezért amikor már jelentős gödrök vannak, az önetetőt át kell helyezni. A szóróetetőnél ilyen gondok nincsenek. Malacetető Tároló-etető
84
10. VADEGÉSZSÉGÜGYI TECHNOLÓGIA A vadaskertbe, farmra beszállítások befejezése után lényegében zárt állományt kell kialakítani. Ennek a tenyészcél megvalósítása mellett másik előnye, hogy kisebb a fertőző betegségek és a parazitózisok behurcolásának veszélye. A Magyarországon tartott vadak az eddigi tapasztalatok és az irodalmi adatok szerint jó ellenállóképességű, nem stresszérzékeny fajok. Zárt kertben évtizedek óta tartják eredményesen, megfelelő gondosság mellett különösebb állategészségügyi problémák nélkül. Veszteségek az esetek döntő többségében a technológiai fegyelem megsértéséből vagy apróbb figyelmetlenségekből származnak. (E megállapítás alól kivételek az utóbbi évek sertéspestises esetei.) A szemléletünkben lényeges szempont, hogy a veszteség nem csupán az elhullás, hanem a csökött fejlődés, az ellenállóképesség vagy a szaporodóképesség csökkenése is. A kert vagy farm gondozójának lelkiismeretességén, gyakorlatán és „jó szemén” nagyon sok múlik. Észre kell vennie a gondjaira bízott állat csoport és az egyes állatok viselkedésében a legkisebb rendellenességet, jelet ami valamilyen hibára utal. Alapelv a kert üzemelése során, hogy nem a beteg állatokat akarjuk kezelni, hanem a betegséget megelőzni. Ehhez az alábbi szempontok az irányadóak: 1. 2.
3.
4.
5. 6.
7. 8. 9.
Az üzemelő kertbe csak szükség esetén telepítsünk új állatokat akkor, ha gazdasági vagy tenyésztési okból ez elkerülhetetlen. Valamennyi újonnan betelepített állat a származási hely állategészségügyi igazolását hozza magával. Néha ezen igazolások beszerzése akadályokba ütközik. Ilyenkor a betelepítést megelőző vizsgálatoknak és a karanténnak kell szigorúbbnak lennie. Valamennyi újonnan érkezett állatot karanténozni kell. A karanténozás időtartamát minden esetben a kezelő állatorvos határozza meg, ami legalább 14 nap. A karanténozás idején az állatokat állandó megfigyelés alatt kell tartani. Valamennyi elhullott állatot a kerten kívül, erre kijelölt helyen kell boncolni. Minden esetről feljegyzés, a fontosabbakról boncolási jegyzőkönyv készül, ami a kert irattárából nem selejtezhető. Valamennyi beteg, vagy betegségre gyanús állatot ki kell fogni vagy ki kell lőni, megvizsgálni és az eredménytől függő intézkedéseket megtenni. A keveréktakarmányokat előállító üzem(ek) minőségi bizonyítványát, ami az egyes gyártási tételeket kíséri, meg kell őrizni. Emellett szúrópróba szerűen szabályos mintavétellel, ellenőrizni kell a beszállított takarmány minőségét. Bármely érzékszervi vizsgálattal kifogásolható takarmány etetését azonnal meg kell szüntetni. A takarmány sorsáról a megfelelő vizsgálat után kell dönteni. Évente a technológiában leírt program szerint parazitológiai vizsgálatot kell végez(tet)ni és az eredménytől függően a megfelelő preventív kezeléseket foganatosítani. A kert felügyeletét ellátó állatorvost minden lényeges változásról tájékoztatni kell.
10.1. Karantén A kert, farm vagy park többi részétől elkülönített terület. Itt az állatok megfigyelhetők, elkülönítetten kezelhetők.
85
A karanténban egyidejűleg csak azonos helyről származó állatok lehetnek. Amennyiben a karantén idő lejárta előtt újabb egyedek kerülnek be, a legutolsó beszállítástól kell ismét számolni a karanténozási időt. A karanténban elhelyezett állatok gondozására önálló személyt kell kijelölni. Amennyiben ez nem oldható meg, akkor egy dolgozó a szokásos feladatai elvégzése után, utoljára látja el a karantén gondozását. A karanténban használt munkaruha és munkaeszközök onnan el nem vihetők, máshol nem használhatók. Ezeket a tárgyakat (köpeny, lapát, seprű, stb.) feltűnően meg kell jelölni. A karantén, amikor eredeti rendeltetésének megfelelően nem szükséges az üzemeltetése, alkalmas lehet beteg, vagy megfigyelésre szánt állatok elkülönítésére. Egyéb időszakokban, az állathigiéniai szabályok betartásával, az állatok átcsoportosítására, kisebb csoportok tartására használható terület. A karanténozás ideje alatt feltétlenül elvégzendő vizsgálatok és beavatkozások: •
tuberkulinozás,
•
vérvétel (vizsgálat brucellózisra, leptosirózisra és ami adott időben aktuális)
•
mintavétel endoparazitológiai vizsgálathoz
•
ectoparaziták jelenlétére is irányuló külső vizsgálat.
•
A karanténozási idő alatt kell pótolni az állatok elmaradt egyedi megjelölését is.
A karanténozás ideje alatt elvégzendő kezelések: •
Nagyhatású antiparazitikus kezelés a fenti vizsgálatok eredményétől függetlenül, illetve azt megelőzően. Ennek az a magyarázata, hogy a paraziták kimutatása általában az ivari produktumaik alapján lehetséges és annak negatív eredménye nem feltétlenül jelent mentességet. Márpedig a még fejlődő és vándorló alakok elpusztítása feltétlenül szükséges.
•
Esetleges sebzések, sérülések ellátása.
•
Szükség esetén csülökápolás.
Takarmányozás a karanténban A karanténozási idő az eredeti célján túl az alkalmazkodást is szolgálja. Itt és ebben az időben kell átállni az új takarmányozásra. Amennyiben a korábbi helyen lényegesen eltért a takarmányozás, az állattal együtt 1-2 napi takarmányt is kell szállítani. Ez minimális követelmény a fokozatos áttéréshez. Egyébként a karanténban az elején csökkentett adaggal kell takarmányozni. Sokszor indokolt egy napi koplaltatást is beállítani. A takarmány kiszállításkor a karantént kell utoljára ellátni. A karanténnál 3-4 napi mennyiségnél több takarmányt tárolni nem szabad. Így kerülhető el, hogy a maradék számottevő (értékes) mennyiség legyen, s ezért a kert egyéb területén felhasználják.
10.2. Preventív kezelések A kertekben, farmon, parkban gyógyító kezeléseket nagyon ritkán, preventív kezeléseket viszont rendszeresen alkalmazunk. Általában belső élősködők elleni antiparazitikus kezelésekről van szó. A kezelésektől nem várunk parazitamentes állományt, de a fertőzöttség minimális szintre 86
szorítása elérhető cél. A kezelés időpontját és az alkalmazott szert az állatorvos határozza meg a vizsgálatok alapján. Ritkán alkalmaznak ectoparaziták elleni kezeléseket is. Védőoltások a technológiákban nem szerepelnek.
10.3. Állathigiéniai szabályok Valamennyi kerítés arra is szolgál, hogy megakadályozza nem kívánatos látogatók belépését. Ennek további segítsége farmok esetében a kerítésen kívüli erdősáv, vagy fasor, amely elrejti a létesítményt, s nem csalogat felesleges látogatókat. A fasorok másik szerepe a szélvédelem, kerítésen belül búvóhely az időjárás viszontagságai elöl. Ameddig e természetes védelem nem nő fel, védőfalat, féltetőket kell felállítani. Anyaga lehet fa, széldeszka, nádpadló, vagy bármi más környezetbe illő megoldás. Tégla és beton használata kerülendő. Az állatok megfigyelését szolgáló magaslesek nélkülözhetetlenek valamennyi olyan ponton, ahol felállításuk indokolt. Hiba, ha csak a vadászati szempontokat veszik figyelembe. Például, etetőnél, itatón, dagonyán nem vadásznak, akkor oda magasles sem kerül. Ez hiba, mert megfigyelés szempontjából a legfontosabb pontok. Tápok beszállítása alkalmával mindig ellenőrizni kell a gyártási számot, szavatosságot és a minőségi tanúsítványt. Érzékszervileg észlelhető változás, vagy kifogásolható állapot esetén az etetést fel kell függeszteni, amíg az ok megnyugtatóan nem tisztázódik. Mintavétel szükséges: •
a technológiában rögzített módon a takarmányból
•
az itatóvízből a kút üzembeállításakor és tisztítása, felújítása után
Valamennyi hullát, hullarészt, az állatok feltöréséből származó maradékot a hatályos jogszabályokhoz alkalmazkodva ártalmatlanítani kell. Járványos fertőző betegség, vagy gyanújának megállapításakor a szállító járművet és a boncolás helyét szigorított módon fertőtleníteni kell.
87
11. BALESETMEGELŐZÉS, MUNKAVÉDELEM A farmon illetve kertben tartott állatok nem domesztikált, legfeljebb az ember közelségét többé-kevésbé tűrő állatok. Ennek megfelelő óvatossággal kell velük bánni. Kertbe, illetve az állatok közé egyedül nem mehet senki, kivéve, ha kívülről egy gyors segítségre képes személy a tevékenységet figyelemmel kíséri. Tereléskor, befogáskor olyan technológiát és munkamódszert kell alkalmazni, hogy az állatok emberben, magukban vagy egymásban kárt ne tehessenek. Valamennyi faj esetében a bánásmód jóindulatú, kíméletes, de határozott legyen. Az állatokkal mindig türelmesen kell bánni, és csak az elkerülhetetlenül szükséges fizikai kényszert szabad alkalmazni. Az állatok fizikai ereje és gyorsasága általában meghaladja azt amire számítunk. Párzási időszakban és vaddisznóskertben az ellés és szoptatás időszakában lehetőleg ne menjen senki az állatok közé. Amennyiben ez elkerülhetetlen, fokozott óvatosság és figyelem szükséges. Mielőtt a magaslesre felmegyünk, a les állapotát és stabilitását ellenőrizni kell. Rakodás (hordozható les, teríték, takarmány, stb.), kerítésen átmászás vagy teherautóra felszállás előtt minden gyűrűt le kell venni. Altatópuskával és az immobilizálásra használt számszeríjjal a fegyverekhez hasonló óvatossággal kell bánni. Az immobilizálásra töltött projektilek felügyelet nélkül nem maradhatnak. A befogást vagy az állatok terelését mindig egy hozzáértő ember irányítja, akinek a munka többi résztvevője feltétlen engedelmességgel tartozik. Befogás vagy terelés előtt a munka vezetője pontos eligazítást tart. Az oktatásról készült jegyzőkönyvet minden résztvevő aláírja.
88
ÁBRÁK JEGYZÉKE 1. Szarvasfarm (elvi vázrajz) 2. Vadaskert (elvi vázrajz) 3. Vadászkert és berendezései 4. Új-zélandi típusú kerítés 5. Árok vagy patak lezárása 6. Kővel rögzített oszlop 7. Leásott kerítés 8. Texasi kapu 9. Kétszárnyú kapu 10.Egyszárnyú nagykapu 11.Járművek kerekét fertőtlenítő teknő 12.Bebújó a kerítésben 13.Kétszárú létrás átjáró 14.Támasztott létrás átjáró 15.Léces vadbebújó 16.Gumis etető 17.Malacetető 18.Borjúrács 19.Tároló etető 20.Kombinált etető 21.Kazaltartó vadetető 22.Szilázs tálca 23.Hordozható les 24.Nyitott magasles 25.Fedett magasles 26.Vaddisznó befogó leeső ajtóval 27.Csapófás befogó 28.Befogó épület szarvasfarmon 28/a Folyosóról nyíló sötét szobák a befogó épületben 28/b A befogó épület két irányba nyíló ajtaja 29.Ellető kutrica kifutóval és malackifutóval 30.Tenyészkert elletőkutricákkal 31.Túlfolyós itatóvályú és önitatók 32.Egységes kert 33.Megosztott kertek 34.Tenyészkert ellető karámokkal 35.Tenyészkert ellető kutricákkal
89
IRODALOMJEGYZÉK
1. Ákoshegyi I. (1985): A zárttéri nagyvadtartás egészségügyi technológiáinak továbbfejlesztése. Kutatási beszámoló. Gödöllő 2. Ákoshegyi I.(1989): Abrakadagoló olcsón. Nimród. Budapest 3. Ákoshegyi I.- Somogyvári V.(1990): Vadtenyésztés III. (Nagyvadtenyésztés) MÉM Szakoktatási és Kutatási Főosztálya. Budapest 4. Asher, G.W. (1986): Growth and Venison production: Red and Fallow Deer. Ruakura Animal Research Station, Hamilton Nz. 5. Baitner K. (1967): Gazdasági állatok takarmányozása. Mezőgazdasági Kiadó. Budapest. 6. Csöre P. (1994): A magyar vadászat története. Mezőgazda. Bp. 7. Csöre P. - Homonnay Zs. - Knéfely M. szerk.(1997): Vadászati lexikon. Debrecen. Méliusz Könyvkiadó 8. Hector, D - Hector, J. (1978): Vaddisznótartás vadászat és vadhús nyerése céljából. La Maison Rustique. 9. von Kerckerinck, Josef évsz. nélk.: Deer Farming in North America. The Conquest of a New Frontier. Phanter Press. Rhinebeck, New York. 10.Palkovics szerk(1988): A vaddisznó zárttéri tartása. MTI Foto. Bp.
90
