Vasvár, 2007. augusztus 8.
Vasvári Újság A VASVÁRI ÖNKORMÁNYZAT
•••
LAPJA
Blaskó Sándor kiállítása Augusztus 7-én délután a Vas Megyei Idõsek Otthonában nyílt kiállítása Blaskó Sándor szobrászmûvésznek. A tárlat megnyitójára érkezetteket és az otthon lakóit Kiss Bódog Zoltánné igazgató szóval, Bozzai Nóra pedig dallal köszöntötte. A tárlatot Kovács Tilda, Vasvár város alpolgármestere ajánlotta a nagyközönségnek. Mint mondta, a mûvész kicsit Isten választottja, ezért a múlt és a jelen érintésével a jövõbe vezetõ hidat építi ihletett üzeneteivel. Ennek a munkának a pillére a hit, amely nélkül elképzelhetetlen a nemzet jövõje. A mûvész az alkotásokban nemzeti nagyjainkat mintázta meg, Árpád fejedelmet, László királyt. Az üzenet direkt és egyértelmû. Hitet, kitartást sugallnak a munkák, amely nélkül a magyarság jelene, de jövõje is elképzelhetetlen. A nemzet megmaradása
szempontjából aggasztó a népesség fogyása. Ám a mûvek arról a hitvilágról, erkölcsiségrõl vallanak, amelyek kapaszkodót jelenthetnek mindennapi életünkben.
XVII.
ÉVFOLYAM
7.
SZÁM
Leader mustra A Hegyháton a Leader program sikeres pályázói mutatkoztak be a közelmúltban egy sajtótájékoztatón. A 44 nyertes projekt több mint 136 millió forintos befektetés-sorozatot indít el a térségben. Ezek között szerepel sok más mellett egy helytörténeti kiállítóhely kialakítása, szoborrestaurálás, egy falusi kovácsmûhelye felújítása és egy, a kuruc kort idézõ játszótér kiépítése is. A szelíd turizmus is új lendületet kap a helyi gyümölcstermesztés és felhasználás fejlesztésével, továbbá egy gasztro- és kultúrpajta létesítésével. Több faluban a buszvárók, az utcabútorok és a pihenõparkok is megújulnak. pogácsm
Budapest féláron
Ez különösen így van Vasváron, ahol az augusztus 12-én megtartandó Nagyboldogasszony búcsúra készül a település apraja nagyja, s mint búcsújáró helyre messze földrõl is elzarándokolnak. – sok –
Meghívó Sok szeretettel meghívjuk Önt és kedves ismerõseit augusztus 10-én 17 órára a Párbeszéd címû XXIX. Hegyháti Kézmûves, Képzõ-és Iparmûvészeti Kiállítás megnyitójára és díjátadójára a Castrum Galériába, a Városi Mûvelõdési Házba. A kiállítást megnyitja Kamper Lajos grafikus mûvész. A díjakat átadja V. Németh Zsolt polgármester. Közremûködik a Vasvári Ifjúsági Klub. A kiállítás megtekintése után Tóth Csaba adja át gondolatait „Nagybányáról – Nagymákfáért”. Este 20 órától fellép a Hortus Musicus Singers (jazz – klasszikus – musical). Belépõ: 500 Ft (a kiállító alkotóknak ingyenes). A kiállítás látogatható: 2007. szeptember 5-ig a Mûvelõdési Ház nyitvatartási idejében. Belépõ: 200 Ft (a megnyitón díjtalan). Cím: 9800 Vasvár, Bartók B. u. 4., tel.: 94/573-070, e-mail:
[email protected], webside: www.vasmuv.hu
ÍRÓKÉZ
PAPÍRBOLT VASVÁR, Járdányi u. 6. (posta mellett)
Iskolatáskához (Budmil, Nike, Gabol): Füzetcsomagok: Beiskolázási utalványok:
10 db ajándák füzet 10% kedvezménnyel kedvezményes beváltás
A vidékrõl a fõvárosba látogatók szeptember 2-ig a „Budapest vendégül várja Magyarországot” országos turisztikai akció keretében általában 50%-os kedvezménnyel vehetik igénybe a fõvárosi szállodákat. A turisztikai programcsomag tartalmaz még egy Magyar Turizmus Kártya Light-ot, valamint egy „Irány Budapest” kupontömböt is, amelyet a szállásra megérkezve kap majd kézbe a turista. A turizmus kártya felmutatásával számos étteremben, múzeumban kapható kedvezmény országszerte, míg az „Irány Budapest” kupontömb budapesti szolgáltatóknál váltható be kedvezményes jegyekre. Az akcióról a www.iranybudapest.hu honlapról tájékozódhatnak. pogácsm
Szent István ünnepe Ünnepség ideje: augusztus 19. vasárnap, 11 óra. Helyszín: Vasvár, Dísz tér. Beszédet mond: V. Németh Zsolt országgyûlési képviselõ, Vasvár város polgármestere. Közremûködik: Városi Fúvószenekar és a Népdalkör.
Pályázat Vasvár Város Önkormányzata pályázati úton bérbe kívánja adni a tulajdonát képezõ, Vasvár, Szentmihályfalvi u. 3/a szám alatt lévõ 18 nm nagyságú garázsát. Érdeklõdni a 94/572-010-es telefonon lehet.
2
VASVÁRI ÚJSÁG
2007. augusztus 8.
Tanévzáró ünnepség a Kardosban A Kardos László Általános Iskola életében nem volt könnyû az elmúlt tanév sem. A Hollósy László igazgató irányításával elkezdett pedagógiai programot az intézményvezetõ halálát követõen már az iskola új igazgatója, Horváthné Tóth Mária vezetésével fejezték be. Az elmúlt tanévet az intézmény vezetõje így összegezte: „A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt Bázisiskolájához méltóan folytattuk az egészséges életmódra nevelést, hasznos volt a II. félévet átfogó tisztasági versenyünk. Ennek I. helyezettje alsó tagozaton holtversenyben az 1.a.
osztály és a 3.b, felsõ tagozaton a versenyt az SNI 6.-8. évfolyamos tanulói nyerték. Az elsõ helyezettek pénzjutalomban részesültek. Mint az ÖKOISKOLA cím viselõi nagy hangsúlyt fordítottunk környezeti kultúránkra, elem és flakon gyûjtés, komposztáló építés támasztják alá fenti tevékenységünket. Bekapcsolódtunk a város által koordinált szív programba, a káros szenvedélyektõl mentes életvezetés prevencióját, a rendõrség bevonásával a bûnmegelõzést, a DADA programot az 5. évfolyamon eredményesen dolgoztuk fel. Április hónapban Vasvár Város Képviselõtestülete megvitatta és elfogadta iskolánk Minõségirányítási Programjának kiegészítését , mely szerint a jövõben nagyobb figyelmet szentelünk a tanulói és szülõi elégedettség vizsgálatok elemzésének és értékelésének. Mint minden tanévben, ebben is sok lehetõség volt más iskolák diákjaival történõ versenyzésre. A jó eredmények most sem maradtak el, közülük csak néhányat emelek ki. Az Országos számítástechnika versenyen Sipos Gábor 8/c osztályos tanuló elsõ helyezést ért el és egyben elnyerte „Az év informatikus diákja” címet, felkészítõje Pál Katalin tanárnõ. Az Országos Arany János Vers- és prózamondó verseny 1. helyezettje Huszár Bianka 8/a osztályos tanuló. Az Országos Zrínyi Ilona Matematika Verseny megyei fordulójának bronzérmese Pasics Richárd 3/c osztályos tanuló, tanítója Botfa Istvánné, 6.helyezett Kovács Áron 6.a osztályos tanuló, tanára Laczó Zoltánné.
A Kazinczy-verseny Dunántúli döntõjén Tóth Réka bronzjelvényt szerzett. Tanára: Bognár Éva. Az SNI-s tanulóink Kaposváron Országos Komplex Tanulmányi versenyen képviselték Vas megyét, ahol a középmezõnyben végeztek. A tanulókat Szigetvári Mihályné és Siposné Rózsa Erzsébet készítette fel. A csapat tagjai: Könyves Mária, Barbalics Kristóf, Könyves Alexandra és Magyar Benjamin. Zágorhidi Czigány Ábel 2. helyezést ért el az „In memoriam Lázár Ervin” Meseillusztrációs országos rajzpályázaton. Tanára: Sejber Mihály. Az Országos Kerékpáros Ifjúsági Kupán Sejber Martin vett részt, ahol a Vas Megyei csapat a 4. helyezést érte el. Felkészítõje: Bódy József tanár. „Az évtized program elsõ lépései a NyugatDunántúli Régióban” megyei verseny 1. helyezettje lett iskolánk csapata. A csapat tagjai: Sejber Martin, Drimmer Márton, Birkás Richárd, Jesztl Donáta, Török Dorottya. A tanulókat Borbás Orsolya és Németh Éva készítette fel. A Simonyi Zsigmond nyelvtan versenyen Wessely Boglárka a 2. helyezést érte el. Tanára: Bognár Éva. A Testvérmúzsák megyei kiállítás szakmai díjasai Németh Dominika és Zentai Dániel. Felkészítõ tanáruk: Sejber Mihály.
A kézilabda diákolimpia megyei döntõn 6. osztályos fiaink bronzérmet szereztek Bõsze Botond, Toldi Dávid, Vincze Martin, Pávlicz Gergõ, Szabó Christopher, Rumi Marcell, Szecsõdi Gotfrid, Bazsó Bálint, Sipos Martin, Velekei Erik a csapat tagjai. Felkészítõ edzõjük: Horváth László. A Nyugat-Dunántúli Régió szivacskézilabda bajnokságán 3. helyezést értek el tanulóink. Felkészítõjük Hubay Kinga. Az érintett tanulók: Laczi Alex és Tamás, Takács Patrik, Pasics Richárd, Czvitkovics Erik, Radics Rajmund, Pónácz Gábor, Horváth Krisztián. Az Adidas Gyermek kézilabda bajnokság régiós döntõjében 5. helyezést ért el a 4. évfolyamos fiú csapat. A csapat tagjai: Kovács Bence, Schermann Viktor, Tóth Bálint, Böröcz Ádám, Tolnai Balázs, Radics Roland, Csáki Roland, Jesztl Ákos, Rozmán Patrik, Pasics Balázs, Sipos Gábor, Kõmûves Martin. Felkészítõ tanáruk Németh Éva és Borbás József. Két 8/c osztályos tanuló, Török Dorottya és Mijasovics Kitti német nyelvbõl sikeres alapfokú nyelvvizsgát tett. Felkészítõ nevelõjük: Szakályné Pados Edit. Iskolánk kórusa számos iskolai és városi rendezvényen szerepelt, fellépésükkel sikert arattak a körmendi Rába-parti Ifjúsági Zenei Fesztiválon is. Kórusvezetõ :Pappné Bem Gabriella.
Az Országos Diákolimpia atlétika versenyen 6. helyezett Kiss Zoltán. Tanára: Pappné Karvalics Gyöngyi. A megyei Atlétika verseny 1. helyezettje Robán Petra, Lisztes Norbert és Bogdán Beáta. 2. helyezett Horváth Fruzsina és Magyar Benjamin. Felkészítõ tanáruk. Siposné Rózsa Erzsébet.
Sajnos idõ hiányában a többi szép eredményt nem tudom ismertetni, de kérem Önöket iskolánk honlapján és a helyi sajtóban tájékozódjanak versenyeinkrõl, rendezvényeinkrõl, mûvészeti és sport programjainkról, büszkék vagyunk azok tartalmára, színvonalára és eredményességeire.
2007. augusztus 8. Köszönet illeti az ezeken részt vett diákokat, a felkészítõ nevelõket, az énekkar és a mûvészeti iskola tagjait, akik sokszor tették emlékezetessé az iskola rendezvényeit. A tanórai és a tanórán kívüli pedagógiai munka eredményének mérésére több lehetõség is adódik. Az évközi érdemjegyek, a félévi
és az év végi osztályzatok a tanulmányi munkáról, diák, pedagógus és szülõ közös munkájáról ad képet. Ezekben kifejezõdik a szorgalom, a képesség, az érdeklõdés, a pedagógus felkészültsége, és követelményrendszere, de a szülõi törõdés, az iskola és a szülõi ház kapcsolata is. Ismeretes a szülõk és tanulók körében, hogy minden évben 4., 6. és 8. évfolyamon országos mérésen veszünk részt magyar nyelvbõl és matematikából. Az elmúlt tanévi megmérettetés nagyon jól sikerült, az országos átlag felett teljesítettünk az említett két tárgyból. Az értékek között fontos a magatartás, a fegyelem minõsége, az erkölcsi értékek ismerete és azok gyakorlatban való megjelenése. Õszintén el kell mondanunk, gondjaink jelentõs része a nevelés, az erkölcs hiányosságaiból adódik. Az egymás közti és a felnõttekkel szembeni udvariatlanság, a trágár beszéd, a durvaság, a másik tulajdonának elvétele elég gyakori volt a tanév során. Sok a meggondolatlan cselekvés, az adott életkortól idegen viselkedés. Ezek észrevétele és a fegyelmezés megtétele az iskolai foglalkozások idejében a pedagógus feladata, ám a tanulságok levonása és a gyermekkel történõ elbeszélgetés a szülõ felelõssége is. Nevelõtestületi dicséretben részesült példamutató magatartásáért és példás szorgalmáért: Huszár Bianka 8.a és Sipos Gábor 8.c osztályos tanuló. Sporttevékenységéért nevelõtestületi dicséretben részesült Kiss Zoltán 6.évfolyamos SNI-s tanuló.
VASVÁRI ÚJSÁG Díszoklevelet vehet át Huszár Bianka és Németh Zsófia 8.a. Õk azok, akik a 8 év minden évfolyamán kitûnõ bizonyítványt kaptak. A kitûnõ tanulók száma 32, melybõl 1 tanuló a tantárgyi kitûnõ. Jeles tanulmányi eredménnyel 21 tanuló büszkélkedhet. Együttesen a tanulók 10%-át jelentik õk. Szeretnénk, ha példájukat minél többen követnék, persze szorgalom, kitartás és megfelelõ munkafegyelem kell hozzá. Kitûnõ tanulmányi eredményt és példamutató magatartást tanúsított: 1. évfolyam: Márton Balázs, Márffy Marcell, Szabó Kitti, Dienes Dominik, Gémesi Gábor, Jesztl Fanni, Pálla Zsombor, Pasics Fanni, Szecsõdi Bence 2. évfolyam: Huszár Vanessza, Márton Borbála, Rauch Enikõ, Házi Fanni, Pasics Vivien, Varga Dávid 3. évfolyam: Horváth Bálint, Horváth Amanda, Tóth Csenge, Tüskés Csenge, Karátföldi Kata, Ohr Klaudia, Papp Viviána, Pasics Richárd 4. évfolyam:Tóth Bálint, Horváth Roxána, Zentai Zsófia, Jesztl Ákos, Koroknai Szandra, Németh Szabolcs, Vincze Friderika 5. évfolyam: Házi Bence, Novák Anna, Takács Alexandra, Zágorhidi Czigány Levente, Wessely Boglárka, 6. évfolyam: Hirschmann Bálint, Kovács Áron, Gampel Dorina, Kõris Bianka, Szabó Christoper 7. évfolyam: Baranyai Anna, Farkas Adrienn, Gáspár Dóra, Sipos Lilla, Tóth Réka, Bíró Hajnalka, Fodor Elizabet, Frigy Lilla, Molnár Kata, Varga Adél 8. évfolyam: Huszár Bianka, Németh Zsófia, Drimmer Márton, Sipos Gábor Kitûnõ tanulmányi eredményt és jó magatartást tanúsított Szecsõdi Krisztin 6. évfolyam. Tisztelt Ünneplõk! Minden tanév egyaránt fontos a diák számára, de kettõ mégis ezek közül is kiemelkedik az elsõ és a nyolcadik. Az óvodás évek nyugalma és játéka után az iskola világát, a csengõszóra induló és végzõdõ tanórák rendjét, a tanuláshoz szükséges fegyelmet megszokni, és tartani nem volt mindenki számára könnyû feladat. A betûk, a szavak, a számok világa egyre többek érdeklõdését felkeltette, így már könynyebbé vált az a feladat, amit tanulásnak nevezünk. A nyári szünetben olvasgassatok, számoljatok, meséljetek, hogy mindazt, amit eddig tanultatok, megismertetek, ne felejtsétek el. A másik korosztály a nyolcadikosoké. Tanulmányi eredménye és érdeklõdése alapján új iskolát választottak, ahová felvételt is nyertek. Ám ne feledjétek a ballagáskor már hallottakat: a felvétellel a lehetõséget kaptátok, az iskola ezt közölte, vár benneteket. Ahhoz hogy elégedett legyen veletek, nem szabad késlekedni, az elsõ naptól tanulni kell.
3 Tisztelt Szülõk! Kedves Kollégák! A tanórai és a tanórán kívül született eredmények, sikerek részesei a pedagógusok is. Magam és a tanítványok nevében is köszönöm türelmes, lelkiismeretes, idõt és fáradságot többnyire nem ismerõ munkájukat, azt a sok-sok többletet, amit a kötelezõ órák megtartása mellett vállaltak, a tanítványok, az iskola érdekében végeztek. Tisztelt Szülõk! Köszönöm a segítséget, a sok-sok ötletet, észrevételt, javaslatot, melyet a mindennapi munkához a tanév során nyújtottak. Köszönöm rendezvényeinken az aktív részvételt, a gyerekek utaztatásában nyújtott segítséget, az SZK által kiírt pályázatokat, és azok által elnyert, eddigi legmagasabb anyagi támogatásukat. Tisztelt Ünneplõk! A tanévzáró diák és pedagógus számára, egy-egy tanév végét jelenti. Ám van olyan helyzet is, amikor az utolsó csengõszó, a ballagás és a tanévzáró a pedagógus pálya végét is jelenti. Hollósy Lászlóné, Ilon néni nyugdíjba vonul. 1974-tõl tanítói oklevéllel alsó tagozaton tanít. Pályája két településhez kötõdik. Csipkerek és Vasvár. Mindvégig az 1-2. osztályos kisfelmenõ rendszerben végezte munkáját. Ebben a tanévben napközis nevelõként dolgozott. Több mint 40 éves pályája során sok-sok tapasztalatra és gyakorlati tudásra tett szert.
Nagy gondot fordított az önképzésre, oktató-nevelõ munkájában a módszertani kultúra fejlesztésére. Vállalkozó szellemû, az új iránt fogékony nevelõ. Korszerû módszereket alkalmazva oktatta tanítványait, akiket öntevékeny, aktív munkára nevelt. Kezdettõl sokféle szakmai-pedagógiai tanfolyamon és intenzív továbbképzésen vett részt. (Folytatás a következõ oldalon)
4
VASVÁRI ÚJSÁG
(Folytatás az elõzõ oldalról) A kistérségben mûködõ Tanítók Klubjának hosszú évekig vezetõje, az iskolai szakmai mûhelymunka aktív résztvevõje. Együtt tudott dolgozni szülõkkel, diákokkal és kollégákkal. A tanórákon kívül elsõk között kapcsolódott be az erdei iskolai programokba, évekig volt az intézmény egyik tankönyvfelelõse. Több generációt vezetett be a betûk, számok világába, következetes nevelõ munkájáért hálásak tanítványai. A Magyar Úttörõk Szövetségének – Dicsérõ Oklevele, valamint a Miniszteri Dicséret után ma a Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetést veheti át. Nyugdíjba vonul Szigetvári Mihályné, Jutka néni is. Tanítói képesítését 1970-ben kapta meg, azóta dolgozik a vasvári általános iskolában. Több tanéven át az általános iskola mellett mûködõ kisegítõ felsõs csoportot vezette. 1979-ben gyógypedagógus tanári végzettséget szerzett. A többéves tanítói gyógypedagógiai tanári gyakorlata, kiváló szakmai módszertani felkészültsége megalapozták igazgatóhelyettesi beosztását, mely munkaVasvári Gyermekekért Alapítvány díjazottjai 2007-ben: Huszár Bianka 8.a Németh Zsófia 8.a Sipos Gábor 8.c A „Vasvári Gyermekekért Alapítvány” jutalmában részesültek: 1.b: Németh Liliána 2.a: Huszár Vanessza 3.a: Laczi Alex, Laczi Tamás, Czvitkovics Erik, Tóth Dániel 3.b: Vincze Roland, Tóth Csenge, Medics Rómeó, Tüskés Csenge, Zugonits Brigitta 3.c: Pasics Richárd, Takács Patrik 4.a: Kovács Bence, Scherman Viktor, Tóth Bálint, Kõmûves Martin, Tolnai Balázs, Sipos Gábor, Radics Roland, Böröcz Ádám, Pasics Balázs, Horváth Roxána, Katona Kitti, Tamási Lilla 4.c: Jesztl Ákos, Rozmán Patrik, Blahó Tamás, Kaposi Bettina, Koroknai Szandra 5.b: Házi Bence, Zágorhidi Cz. Ábel 5.c: Szíjártó Alexandra, Wessely Boglárka, Németh Dominika 6.a: Szecsõdi Gotfried, Bazsó Bálint, Sipos Martin, Hirschmann Bálint, Kovács Áron 6.b: Toldi Dávid, Vincze Martin, Pávlicz Gergõ, Szecsõdi Krisztin 6.c: Bõsze Botond, Szabó Christopher, Rumi Marcell, Velekei Erik, Kõris Bianka, Gampel Dorina 7.b: Sipos Lilla, Baranyai Anna, Tóth Réka, Zentai Dániel 7.c: Molnár Kata, Bíró Hajnalka, Vass Alexandra, Frigy Lilla, Varga Adél
körben 1981 óta dolgozik. Pedagógusi, szaktanári munkáját mindvégig a következetesség, a gyermekközpontúság, a módszertani kultúra jellemezte. Ki kell emelni a sajátos nevelési igényû tanulók nevelése-oktatása terén nyújtott példaértékû pedagógiai tevékenységét. 8.a: Németh Ivett, Varga Evelin, Birkás Richárd 8.b: Adorján Enikõ, Holler Vera, Orsós Anett, Pál Mária, Horváth Kornél, Drimmer Márton 8.c: Károlyi Luca, Kálmán Bianka, Mijasovics Kitti, Varga Petra, Sejber Martin, Jesztl Donáta, Török Dorottya 4.: Rózsás Júlia, Balogh Vivien, Bogdán Evelin, Rumi Vivien, Kiss Ádám, Jákfalvi László 5.: Horváth Ádám, Horváth József, Nagy Dániel, Varga Alexandra, Varga Jennifer 6.: Kiss Zoltán, Barbalics Kristóf, Könyves Mária, Robán Petra, Kalányos Géza 7.: Magyar Benjamin, Könyves Alexandra, Bogdán Beáta, Horváth Fruzsina, Bogdán Balázs, Horváth Rózsa, Horváth Barbara 8.: Lisztes Norbert. A Kardos László Általános Iskola diákönkormányzata minden évben megjutalmazza azokat a tanulókat, akik munkájukkal, feladatvállalásukkal példát mutattak társaiknak. Akik képviselték a tanulókat városi és egyéb fórumokon. Ez évben az iskolában kiváló közösségi munkájáért 3 tanuló vehette át a kitüntetõ oklevelet és könyvjutalmat Sejberné Szabó Marianntól a Diákönkormányzatot segítõ tanárnõtõl: Sejber Martin – a diákönkormányzat idei elnöke, Bíró Hajnalka – a diákönkormányzat alelnöke, Molnár Kata – a diákönkormányzat alelnöke.
2007. augusztus 8. Pedagógiai munkáját végigkísérte a „jelzõrendszeri szolgálat” mûködtetése, a sérült gyerekek mindennapos problémáinak megoldása, folyamatos segítésük úgy a tanulásban, mint az életre való kompetenciák kialakításában. Tanítványai komplex tanulmányi versenyek megyei fordulóin többször dobogósok voltak. 26 éve intézményünk vezetõ helyettese. Közremûködésével segítette az igazgatót a nevelõ-oktató munka irányításában. Megértés, szociális érzékenység, következetesség jellemezte kollégáival való kapcsolatát. Sikeres pályázatai révén iskolánk tanulói évekig bejártak a megyeszékhelyre úszásoktatásra. Szakmai és vezetõi ismereteinek megújulását jelezte a Közoktatás vezetõi szakvizsga megszerzése. A Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetést veszi át, korábban Miniszteri Dicséret elismerésben részesült. Nyugdíjba vonul Varga Miklósné, Marica, Marica néni, iskolánk titkárnõje, aki 37 évig dolgozott ebben az intézményben. Egészségi állapota miatt azonban ezt a tanévet már nem tudta elkezdeni. Marica nénit ismerte több generáció, nagyszülõk, szülõk, gyerekek, akik mindig bizalommal fordulhattak hozzá, bármilyen kérdésben tanácsot adott, igyekezett a tanulók problémáit orvosolni. A precíz, naprakész ügyiratkezelésen túl szívélyesen fogadta az iskolánkba érkezõ vendégeket az új kollégákat kalauzolta, segítette õket. Mi pedagógusok is sokszor kértük és elfogadtuk tanácsait, a legtöbb munka közepette is tudott mindenkire idõt szakítani. A tisztelet és a bizalom jele, hogy több cikluson keresztül a szakszervezeti vezetõség tagjai közé választottuk. Tagja volt a Vasvári Gyermekekért alapítvány vezetõségének. Emberségbõl, empátiából, humánumból mindig ötösre vizsgázott.” Fotó: Zágorhidi A. és Pál Katalin
Kitüntetett polgárõr Pusztai Antal, a Vasvári Polgárõr Egyesület elnöke a Polgárõr Érdemkereszt arany fokozatát kapta. A magas szakmai, erkölcsi elismerést jelentõ kitüntetést június 23-án a Celldömölkön megrendezett megyei polgárõr napon az Országos Polgárõr Szövetség alelnöke, Csóra György adta át.
Köszönet A Hegyhát Vidék Vagyonvédelmi Közalapítvány köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik személyi jövedelemadójuk 1%-át a közalapítvány számára ajánlották fel. A felajánlott 4525 Ft felhasználásra nem került, tartalékolva van a közalapítvány bankszámláján.
2007. augusztus 8.
VASVÁRI ÚJSÁG
Tanulmányút Ausztriában a Hegyháti Paktum szervezésében A Hegyháti Paktum Ausztriába szervezett tanulmányutat júniusban. A résztvevõk a munkaügyi, szakmai ,szakértõi meghívottak mellett a kistérség vállalkozói szférája és civil szervezetei voltak. A tanulmányút céljaként szerepelt, hogy az úttörõ kezdeményezést egykor felvállaló ausztriai paktumok és projektjeik mintáját bemutatva, az ötleteket hazahozva Vasváron és térségében is elindulhasson a partnerségen alapuló, projekteket generáló munkaügyi, munkaerõ piaci összefogás. A Stájer Tartományi Paktumot és a regionális paktumokat Mag. Helga Kainer paktumkoordinátor mutatta be a Kroisbachi Tûzoltóházban. Majd
a paktum generálta LEO GmbH üzemét is megtekintette a hegyháti küldöttség. Bár ez utóbbi projekt elsõsorban ipari jellegû kísérlet, hiszen autószerelést tanítanak a munkaerõpiacról tartósan kiszorult embereknek, és munkát is kínálnak számukra, de a példa a szociális vonal mentén adaptálható lehetne a Hegyhátra is. A falusi turizmusra, a helyi termék elõállítására, mezõgazdasági termelésre fókuszáló szakmaszerzéssel lehetne behelyettesíteni és így kínálni képzést, átképzést a tartósan munkanélküliek számára a Hegyháton. pogácsm
Equal információs nap
Az anyatej világnapja Vasváron is
Július végén információs nap keretében mutatták be Gyõrváron a hegyháti EQUAL program eredményeit. Ezek közül a legjelentõsebb, hogy
A WHO kezdeményezésére augusztus elsejét az anyatejes táplálás világnapjává nevezték ki világszerte. Az esemény a természetes módú csecsemõtáplálás fontosságára is felhívja a figyelmet, a statisztikák szerint sikerrel. Vasváron idén negyedik alkalommal rendezte meg a Védõnõi Szolgálat a világnap kapcsán programját, édesanyákat és kisgyermekeiket vendégül látva a térségbõl. A közel száz résztvevõ, édesanyák, édesapák és kisgyermekek jó hangulatban töltötték a délelõttöt. Ez a szervezõk mellett a sikeres program
a távügyintézõk mellett a távmunkások kiképzése is befejezõdött. A teleházakban dolgozó távügyintézõk munkaerõ-piaci információkat, szolgáltatásokat nyújtottak a kistelepüléseken. Továbbfoglalkoztatásuk kereteit már keresik a civil szervezetek. A távmunkások esetében is reális esély van az otthoni munkára az önkormányzatok, civil szervezetek, intézmények megbízásából jegyzõkönyvi, archiválási, sokszorosítási teenpogácsm dõk folyamatos elvégzésével.
„OLIMPIQ” STEM-CELL védõ és szaporító õssejtkapszula különbözõ kiszerelésben beszerzési áron kaphatók. Érdeklõdni lehet a 06-70/261-7043 és a 06-30/929-9990 telefonon. Balogh Tamásné Vasvár, Ragyogó u. 7.
megszervezését segítõ Önkormányzatnak és a Mûvelõdési Ház munkatársainak is köszönhetõ volt. A szakmai programok mellett beszélgetés, kóstoló, játszóház is várta a programra érkezõket. Egyébként a városban és térségében egyre jellemzõbb a három gyermekes nagycsalád, és a születések száma továbbra is növekvõ tendenciát mutat. pogácsm
5
Meghívó az V. Hegyhát – 20, a XVI. Hegyhát – 30 és a XXIV. Hegyhát – 50 teljesítménytúrákra A túra idõpontja: szeptember 22. (szombat) Helye: Vasvár és környéke Rajt és cél: Szentkút Termál Camping és Turistaszállás Vasvár elõtti tér. Nevezés: 6 óra 30 perc és 8 óra 30 perc között a helyszínen. Szintidõ: 50 km-en 10 óra, 30 km-en 8 óra, 20 km-en 6 óra A túrán saját felelõsségére bárki indulhat, a rendezõk semmiféle felelõsséget nem vállalnak. Hozzájárulás a lebonyolításhoz: 50 km-en 500 Ft (Magyar Turista kártyával és TTT tagoknak 400 Ft), 30 km-en 300 Ft (Magyar Turista kártyával és TTT tagoknak 250 Ft), 20 km-en 100 Ft Díjazás: jelvény, kitûzõ, emléklap, matrica (a távoknak megfelelõen). Térkép: Kemeneshát és Kemenesalja (Cartographia Kft.) Hegyhátszentpéteren zsíros kenyér, üdítõ, meglepetés. Célban gulyás önköltségi áron. Szállás: saját felszereléssel (hálózsák, derékalj) a vasvári Szentkút Termál Camping és Turistaszállás faházaiban kedvezménnyel (telefon: 94/370-534, 30/9595-880). Fizetõ-vendégszoba: • Szentkút Patak Szálló Vasvár, Dr. Tretter László u. 8. (Magyar Turista kártyával kedvezmény), telefon: 94/370-560, 70/265-9871 • Hegyhát Gyöngye Panzió Vasvár, Járdányi u. 6., Telefon: 94/370-560, 30/276-5626 • Greffer Lászlóné Vasvár, Alkotmány u. 58., Telefon: 94/370-792, 30/549-2828 • Iván Lászlóné Vasvár, Petõfi u. 8., Telefon: 94/370-563, 30/517-6319 Jelentkezés és felvilágosítás: Benke Tibor 9800 Vasvár, Nagyköveshegy u. 6. Tel.: 94/370-230, 30/441-4377, E-mail:
[email protected] www.vasvar.hu Mindenkit tisztelettel vár: a Rendezõség
6
VASVÁRI ÚJSÁG
AJÁNLÓ A Dr. Bendefy László Városi Könyvtár új szerzeményeibõl SZAKIRODALOM • Arroyo: A horoszkóp értelmezése • Biggs: Koktéllal a világ körül • Carlson: Ne csinálj a bolhából elefántot • Chödrön: Amikor minden darabokra hullik • Lélekerõsítõ gondolatok • Vasy: Korok, stílusok, irányzatok...
SZÉPIRODALOM • Bradford: Megérdemelt jutalom • Brown: Fehér izzás • Coelho: A Zahir • Roberts: Északi fény • Schaffer: Hol nem volt életek, mesék, pillanatok • Vág: Kibeszélem az uram
DVD • János vitéz • A kis hercegnõ
2007. augusztus 8.
Elismerés az oszkói székhelyû Pannon Helyi Termék Klaszternek Két elismerést is elhozhatott Budapestrõl az OFA-ROP hálózat és az OECD Local Economic and Employment Development szervezetek által szervezett „Fenntartható szociális gazdaság Kelet-Közép Európában” címû nemzetközi konferenciáról a Vas megyei központú Pannon Helyi Termék Klaszter. Az egyik díjat mûvészeti egyetemisták adományozták a klaszternek elsõsorban a pannon térség helyi termékeinek megjelenítéséért, a termékek egységes designjáért, arculatáért. A nemzetközi konferencia különdíjat osztott a különbözõ projektek számára is. Ebben szintén elismerték a klaszter mûködõ programjait a szociális gazdaságot mûködtetõ szakemberek. A 2005 év õszén alakult klaszter a Nugat-Dunántúl helyi termékeinek elõállítóit segít piacra jutni, megjelenni. A klaszter munkatársai értékesítési felmérést is készítettek több mint 80 termelõvel. A termékek skálája széles: a fonott termékek, fa, vesszõfonásból készített tárgyak, a textíliák, a kékfestõ portékák, az élelmiszerek, a pálinka, a bor, a tökmagolaj, a méz megtalálható a termékskálán. Év vége felé kiemelt tursztikai helyekre, elsõsorban termálturisztika központokba is eljut-
nak az értékesítõk. Már mûködik egy honlap is, a pannonprodukt.hu címen, mely egyben webáruházi funkciót is betölt. A klaszter számos frekventált turisztikai vásáron is megjelent már, így legutóbb a Mûvészetek Völgyében és legközelebb a Savaria Karneválon. S
hogy miként került a klaszter a szociális gazdasággal foglalkozó konferenciára? Mert a mesterségek átörökítésével a kulturális örökségvédelmet célozták meg. A mesterek továbbfoglalkoztatásával, vagy új mesterek bevonásával is hatással vannak a foglalkoztatásra. Szociális foglalkoztatási projektek révén a helyi termékek kínálatát, hiánytermékek elõállítását is megcélozhatják a jövõben. pogácsm
ÖKO piacot nyitott a Régiófókusz Kht.
• Kõkemény család • A múlt fogságában • A szent Grál nyomában • Tappancs család • Utánam srácok! • Az utolsó leheletig
CD lemez
Megnyitotta kapuit Szombathelyen a Nyugat-Pannon Ökológiai Információs és Promóciós Központ. A centrum céljai közt szerepel, hogy az ökorégió szereplõi közötti együttmûködést erõsítse, termékeiket népszerûsítse és a régió ökoprofilját fejleszsze. A központ szolgáltatásai közt szerepel egyebek között egy vir-
• Betli Duó slágerei • Caramell • Celine Dion • Josh és Jutta Terülj, terülj
• Olimpikonok mesélnek • Szabó Eszter • A szív húrjai • Zene Ovi
Tel.: 94/573-006, 573-007 Fax: 573-036
Piaci forgatag
tuális öko-központ üzemeltetése is a Régiófókusz Kht. honlapján. Az itt összegyûjtött adatbázis alapján már körvonalazódik a közeljövõben a Nyugat–Pannon Ökorégió Klaszter létrehozása, valamint a régió és a Muravidék ökopiacainak összekapcsolása. pogácsm
VASVÁRI ÚJSÁG
2007. augusztus 8.
Varázslat tábor
2007. július 22. és 31. között Balatonalmádiban (Káptalanfüred) táboroztunk. A tábor témája a „Táltosok” voltak, és ezzel kapcsolatban próbáltunk egy színdarabot. A táltosokról hallgattunk meg elõadást, aki elmagyarázta azt is, hogy mi a különbség a táltosok és a sámánok között. Persze közben azért megismerkedtünk Balatonalmádi nevezetességeivel is, és mikor ott voltunk, épp egy háromnapos utcafesztivál is zajlott a városban. Szombaton meg felkerekedtünk és elmentünk egyet kirándulni Tihanyba gyalog. A tábor a Vasvári Ifjúsági Klub, a szombathelyi Nyitra Utcai ÁMK és a budapesti AHA Színpad közös szervezésében jött létre 26 fõvel 10 napig. A „Táltos születik” címû elõadás augusztus 10-én lesz látható a XXIX. Hegyháti Kézmûves, Képzõ- és Iparmûvészeti Kiállítás megnyitóján. Csárdi-Braunstein János táborlakó
Általános iskolai hírek Tanévnyitó augusztus 31-én, gyûjtés mászókára • A nyár folyamán befejezõdött az intézmény világításának korszerûsítése. • A Kardos László Általános Iskola értesíti a szülõket, hogy a tankönyveket 2007. augusztus 21-én kedden és 22-én szerdán 1017 óra között osztjuk (a fizetõs tankönyveket kedden, az ingyenes tankönyveket szerdán). Felhívjuk a figyelmet, hogy az ingyenes tankönyveket csak a szülõ veheti át aláírás ellenében. Kérjük, hogy az ingyenes tankönyvekre jogosultak a jogosultságról szóló igazolást hozzák magukkal,(ami júliusinál régebbi nem lehet). A jogosultságot a családi pótlék összegével lehet igazolni (kifizetõhely általi igazolás, bérjegyzék, számlakivonat, postai utalvánz stb.). Az igazoláson fel kell tüntetni a gyermekek nevét, osztályát, akik után a pótlék jár. A pótvizsgára utalt tanulók a tankönyveket a pótvizsga napján 10–13 óra között vehetik át. Az eltérõ tantervû tagozaton tanulók a tankönyveket az elsõ tanítási napon kapják meg. • Augusztus 28-án 8 órakor kezdõdnek az osztályozó- és javítóvizsgák. • Augusztus 30-án, csütörtökön lesz a leendõ elsõ osztályosok Süni tábora, mikor a gyermekek ismerkedhetnek az intézménnyel, az
7
osztálytermekkel, az osztálytanítókkal. Gyülekezés az iskola udvarán (rossz idõ esetén az aulában) 9 órakor. Ugyanezen napon lesz az elsõ osztályosok szülõi értekezlete is 17 órakor. • Augusztus 31-én, pénteken 17 órai kezdettel lesz a tanévnyitó ünnepség, s az elsõ tanítási nap pedig szeptember 3-án, hétfõn. • A balesetveszélyessé vált, azonnali intézkedést igénylõ udvari mászókát sajnos le kellett bontani a nyár folyamán. Az iskola vezetése szeretné mielõbb pótolni egy korszerûbb, EU-szabványoknak megfelelõvel, azonban anyagi forrás nem lévén, megoldásra vár ez a feladat. Kérjük mindazon személyeket, szervezeteket, akik szükségét érzik, hogy segítsenek a kisiskolás gyermekek számára oly fontos mászóka megvásárlásában, jelezzék azt az iskolában. A legkisebb összegû anyagi támogatást is szívesen fogadják. (Tel.: 573-101 vagy 573-258) • Felhívjuk a település lakóinak a figyelmét és kérjük, hogy a feleslegessé vált papírhulladékot (újságpapír, karton) õrizze meg. A tanulók szeptember hónapban összegyûjtik azokat. Az idei õszi papírgyûjtés bevételét is e nemes célra szeretnék fordítani.
Kerékpáros országos elismerés A Vas megyei kerékpáros csapat negyedik helyezést ért el az országos döntõn. A csoport tagja volt a Vasvári Sejber Martin is. A Kardos László Általános Iskola nyolcadik osztályos diákja a Kerékpáros Ifjúsági Kupa térségi, területi gyõzteseként jutott be a megyei versenyre. Martin ezen a megmérettetésen má-
sodik helyezést ért el, s ezáltal tagja lett a vasi csapatnak, amely megyénket képviselte az országos döntõn. A Kerékpáros Ifjúsági Kupa országos megmérettetésén a fiatalok KRESZ-bõl, mûszaki ismeretekbõl is számot adtak tudásukról, emellett ügyességi feladatok is vártak rájuk. A döntõn a vasi csapat negyedik helyezést ért el. Sejber Martin felkészítõ tanára Bódy József volt. A vasvári fiú a kerékpározás mellett a Kenderke Néptáncegyüttes oszlopos tagja, szeret focizni és az iskolai diákönkormányzat elnöke. Jövõre a Nagy Lajos Gimnáziumban tanul tovább.
8
VASVÁRI ÚJSÁG
2007. augusztus 8.
Búcsú a Hegyháttól Molnár Árpád atyát sokan ismerik itt a Hegyháton. Tizenegy év Vasváron – káplánként – eltöltött lelkipásztorkodás után Kámba került plébánosnak 1991-ben. Az általa életre hívott Szent József közösségben folyó tevékenységrõl lapunk is beszámolt három éve. Befogadta az olyan szenvedély-betegségekkel küszködõ embereket, akiket már családjuk meg a társadalom is kitaszított. Önfenntartóan, munkájukból és adományokból finanszírozták tizennégy éven át közösségüket. A gyakran börtönbõl szabadult nehézsorsú emberek mindennapjaiba a rendszeres imádság is belopódzott, és gondjaiknak egymással való megosztása, kibeszélése lelkiterápiaként is hatott. Július 29-én vasárnap – plébánosként – utolsó kámi szentmiséjét tartotta Árpád Atya. Más, hasonlóan nehéz feladatkört kapott: kórház-lelkészként fog munkálkodni Szombathelyen. Ezentúl Kám és Egervölgy a rumi plébániához fog tartozni, Alsóújlak pedig Vasvárhoz. A szentmise végén Légler Károly kámi önkormányzati képviselõ, az egyházközség elnöke így köszönt el a falubeliek nevében plébánosuktól: „Mikor hírét vettük, hogy elhelyeznek, szomorúak lettünk. Tudjuk, kevés a pap, kevesebb a nép is, évrõl-évre. Oda küldenek, ahol még nagyobb a szükség mind itt. Nem anyagi javakban, hanem lelki békességben, hitben és vigasztaló szóban. Ott, ahol a földi szenvedések gyakran a végsõ órák küszöbéig érnek. E küszöbön már csak – egy PAP – így nagy betûvel írva – képes szót váltani testtel, lélekkel és Jézussal egyaránt. Olyan pap, ki EMBERKÉNT is – ugyancsak így nagybetûvel írva – kitûnik. Ilyennek – ki ízig vérig lelkiatya és ízig vérig emberséges ember is – ismertek meg Téged. Híred túljutott a szombathelyi egyházmegyén, ezért esett fõpásztorunk választása éppen Terád.
Engedtessék meg, hogy mi mégis szomorkodjunk. Tudomásul vesszük: menned kell, ahová kerülsz, ott fontosabb dolgod lesz. Talán elvégezted itteni küldetésedet, ám a 227 éve fennálló kámi plébániáért aggódunk. Mikor közénk jöttél, kispapként fogadtunk, holott addigra már tizenhét éves papi szolgálat állt mögötted, Vasváron és máshol is. Negyvenévesen mégis oly lendülettel, energiákkal telve vezetted nyájadat, mint ifjú kispap. Apostoli példaadással. E puritán és kemény tempót néhányan képtelenek voltak követni. Az emberség, mint fogalom, az ember legnemesebb tulajdonságait, egyben gyarlóságait is jelenti. A tisztelet a másik emberhez való közeledés mûvészete. Te Assisi Szent Ferenc szavai szerint cselekszel, aki így imádkozott: „Uram, tégy engem békéd eszközévé, hogy szeressek ott, ahol gyûlölnek, hogy megbocsássak ott, ahol megbántanak, hogy összekössek, ahol széthúzás van, hogy fényt gyújtsak, ahol sötétség uralkodik..., aki megbocsát, annak megbocsátanak...”. Az embermentõ tevékenységeddel kapcsolatos nehézségek miatt sokan féltettek. Téged is, és a falut is. Úgy vélted, s így gondoltuk mi is: ezekkel az ellenvéleményekkel nem foglalkozunk. Mert bárki tévedhet, csak egyvalaki nem, odafönn. Nekünk halandóknak nincs jogunk ítélkezni mások felett. Albert Camus francia költõ gondo-
lata jut eszembe errõl: „Ne haladj elõttem, mert nem tudlak követni! Ne gyere utánam, mert nem tudlak vezetni! Jöjj ide, mellém, és legyünk csak barátok”. Higgadtságod irigylésre méltó belsõ egyensúlyt ad. Csak a világba és Istenbe vetett hittel lehorgonyzott emberek képesesek ilyenné válni. Hiányozni fogsz a templomból, az utcaképbõl, amint sietõs lépteidet rovod, s közben barátságosan köszöntöd a szembejövõket. Hiányozni fog higgadtságod, emberséged, ezért visszavárunk!” Az elköszönõ plébános munkáját megköszönték a helyi fiatalok, és az idõsebb – leginkább templomba-járó – asszonyok képviselõi is, de külön az egyes hívek is. Többen Vasvárról is érkeztek. Õ így búcsúzott: „Kérem, ha valaki Szombathelyre kerül betegként, értesítsenek! Kórházlelkész telefonszámom: 06-30/619-5474. Az Úr Jézus földön jártában nem csak lelki segítséget nyújtott az embereknek, hanem hétköznapi gondjaikban, bajaikban is segített minden hozzáfordulón. Az Õ példája nyomán akarok segíteni azokon, akik bajaikat, gondjaikat elmondják”. –aus–
VA S V Á R I Ú J S Á G A Z I N T E R N E T E N : W W W. VA S VA R . H U
2007. augusztus 8.
VASVÁRI ÚJSÁG
9
Földi reggel, mennyei muzsikával… Amikor semmi nem jut eszembe, olyankor azt hiszem, nálam is elkezdõdött az öregedés folyamata. Ifjú barátom megnyugtat, nem az öregség elsõ lépcsõfokára léptem. Csupán arról van szó, hogy elfáradtam. De hisz csak kedd van, mi lesz akkor pénteken? – ellenkezem. Õ meg imígyen érvel. No persze, csak éppen a harmadik hétvégét dolgoztad át. Ebben igaza van, ám ettõl még reggel semmi nem jut eszembe. Pontosabban minden. Olyan a fejem, akár egy számítógép lomtára. Minden ott kavarog benne. Pedig olyan jó lenne agyamnak a hajnali madárdalra frissen ébrednie. Amikor írásomban eddig jutok, odakinn már két órája csodálatos madárdal szól. Reggel fél 6 óta hallgatom e mennyei muzsikát. A teraszon reggelizek, s a madárdal éteri hídján közlekedem. Hallgatom – Szent Ferenc szavaival élve – az ég madarainak koncertjét, a legcsodálatosabb szimfóniát. Ezt a dalkölteményt, a csupa természeti hangörvényt idõnként egyegy elsuhanó gépkocsi zaja töri meg. Mint valami rossz ütemben belépõ szólam, hasít a madárszimfóniába a gépi zaj. A növények, a virágok, a ház körül élõ állatok is önfeledten örülnek a reggelnek. Szemlátomást kisimultak az éjjeli pihenéstõl. Én is próbálok velük örülni. Végigsétálok a kertben, megnézem, mennyit nõttek a frissen telepített rózsatövek, a tiszafa friss, sárgászöld hajtásai, a rhododendronok, a cseresznyefa, és a harmatos pázsit. A rádióban reggeli híreket mondanak: tegnap országos melegrekord dõlt meg Magyarország egyik déli településén. A naptárra nézek: kedden május 22e volt. Mi lesz itt nyáron, júliusban? Elszomorodom. Attól meg különösen, hogy a klimatikus felmelegedést, az üvegházhatást okozó széndioxid-kibocsátás mértéke a kilencvenes évektõl napjainkig (ez csupán tizenhét év) megháromszorozódott!!! A legnagyobb széndioxid kibocsátó már nem az USA, hanem Kína. Ha így folytatódik, akkor húsz év alatt akár hatvanszorosára is nõhet a jelenleg mért érték, figyelmeztetnek a tudósok. Kvázi lesz itt olyan nyár, akár télen is, hogy attól olvadnak a glecscserek. Apropó gleccserek. Kedves nyugdíjas ismerõsöm, Stefán mondja (az István nevet kapta a keresztségben, és Svájcba 1959-ben ment ki Budapestrõl). Szóval õ mondja, hogy Svájcban új rettegés ütötte fel a fejét. A hidegháborús atomháború rémét felváltotta a globális felmelegedés réme. Ennek hatásától rettegnek az amúgy derék, rend- és békeszeretõ helvétek. Féltik gleccsereiket, hegyi tavaikat, tiszta alpesi levegõjüket. Ám sem megoldást, sem kiutat nem látnak ebbõl a veszedelembõl. Hisz a legnagyobb államok, mint Kína és az USA, fittyet hánynak a termelést és széndioxid kibocsátást csökkentõ megállapodásra. Olyannyira, hogy még a Khyotoi Egyezményt sem írták alá. Ez több mint elgondolkodtató – mondja –közben élvezettel hörpöli a gyöngyözõ olasz-
rizling fröccsöt. Svájcban, abban az államban, ahol évszázadok óta minden idõben láttak megoldást, kiutat, lett légyen világháború vagy hidegháború, gazdasági válság vagy éppen túrpörgött prosperitás, most csak a teremtõben bíznak. S ez az egész ettõl olyan félelmetes. Valljuk be, nem normális jelenség ez a felgyorsulni látszó éghajlatváltás, ami elõrevetíti azt a globális kataklizmát, amiben majd unokáinknak kell élniük. Ha valóban beválik a prognózis, akkor rövidesen pinceszerû, föld mélyébe telepített lakásokat kell építenünk, s a hõn áhított mediterrán országokból – nem kizárt – a turisták nyaranta hozzánk jönnek „hûsölni” mivel nálunk, itt északabbra, a klíma egy fokkal elviselhetõbb lesz, mint délen. Pillanatnyilag ez a perspektíva. Nos, ezen a nyáron, már kaptunk ízelítõt abból, milyen is a 40 Celsius fokos tartós hõmérséklet, s milyen a nagyvárosok, a fõváros épületdzsungelének pokla, amikor az aszfaltról visszavert hõsugárzás miatt 47 Celsius fokra kúszik fel a hõmérõ higanyszála. Mindebbõl következik, hogy a kõolaj után, vagy tán azt megelõzve, a víz, az iható víz lesz a legnagyobb és legdrágább kincs a Földön. Ahá! Vagyis ezért olyan fontos néhány multinacionális cégnek, hogy a hazai ásványvíz felett üzletileg diszponáljon. Amúgy jó lenne erre odafigyelni, nem csak arra, habzik-e vagy nem a Rába. Amúgy ne habozzunk kellõ lépéseket tenni annak érdekében, hogy se ciánszennyezés ne érkezhessen hozzánk a szomszédos Romániából, se az ausztriai bõrgyárak „fekáliáját” ne vezethessék bele a Lapincs és a Rába folyókba. Ha nem sikerül kompromiszszumos megoldást találni, akkor hamar ipari csatornává válhatnak Nyugat-Magyarország legszebb folyói. Ha nem lesz megoldás, annak is mi isszuk meg a levét. Ám ezek a kérdések már magasságos politikai körökre tartoznak. Oly magasságosra, amely feltételezi a pitiáner érdekeken való felülemelkedés képességét. Derék publicisták, tisztelt polgárok, ilyenkor szokták mondani. Pont, ne tovább, és punktum! A többit elvégzi majd az idõ. Hát bizakodjunk, hogy nem azt kell írni, bevégeztetett. Amúgy hétköznapi halandóként, kisember eszemmel fel nem foghatom, miért van ez így. Még pontosabban fogalmazva: Ebugatás miért nem hallatszik az égig? Az elmúlt 17 évnek – sok egyéb között – ez a legszomorúbb végkicsengése. Ugyanis a semmibõl kiemelkedõ politikusok többsége a gazdasági hatalom gyarapítására használta fel politikai tekintélyét. Már ha létezik egyáltalán ilyen politikusi tekintély. Meglehet, a gazdaságban megerõsödött úgy képzeli magáról, hogy most már politikai magasságokba emelkedhet, ahol azután magasról, nagyívben közlekedhet egészen a tejútig, ahol azután újabb gazdasági pozíciók megszerzése és újabb térnyerés következhet. Amolyan Csák Máté-féle „vitézkedés” ez.
Amikor idáig jutok eszmefuttatásomban, a madarak még mindig dalolnak odakinn. Egy váratlan esemény miatt azonban kénytelen vagyok megszakítani írásomat. Csak két hónap múlva folytatom, hasonló reggeli szituációban. Irdatlan meleg van. A madarak biológiai órája a nyári idõátállítást, idõszámítást nélkülözõ precíz ökológiai szerkezetként mutatja a valós idõt. Érdemes rájuk odafigyelni! Örömömre egy-két fecske is feltûnik mutatóba, a szomszédos telek fölül érkeznek kerti légterünkbe. Majd tovacikáznak, s az üresen álló gólyafészekrõl újabb eleségszerzõ körútra startolnak. No de félre ezzel a retrográd, csöpögõs, szirupos idillel! Még azt hihetné a tisztelt olvasó, hogy minden rendben megy a Föld nevû bolygón. Amióta az ember két lábra emelkedett, azóta tart ez a folyamat. Amíg az ember, ez a halhatatlanságra vágyó balga lélek nem akarta leigázni a természetet, nem is volt semmi gond. Ám amióta úgy gondolta, visszájára fordítja a természet rendjét, s kicsit bele is kutyul az élet õstermészeti, genetikai rendjébe, azóta a bajok csõstõl jelentkeznek. Ökológia és ökonómia szorosan összefüggõ, húsba vágó problémakör-halmaz. A médiában, a reggeli híradásban robban az újabb idõzített dioxin-bomba. A dioxin, amellyel amúgy az ukrán államfõt is megmérgezték, s amelyet az Indiából származó guargumi szállítmányok tartalmaznak, s amelyet élelmiszerek állagjavítására mintegy 200 ezer hazai cég is használ. Az anyag zsírban oldódó, igen veszélyes méreg, az emberi szervezet zsírszöveteiben igen lassan bomlik le. Ez az adalékanyag kvázi ott van, ott lehet a ketchupben, a majonézben, a tejben, a kenhetõ puha sajtokban, üdítõitalokban, és csak a teremtõ tudná megmondani, mi mindenben nem. Az élelmiszerekben ennek jelenlétére az E 412-es kód utal, már ha fel van egyáltalán tüntetve. Végsõ konklúzió? Azokban az élelmiszerekben található e méreg, amelyeket amúgy nem az otthoni biogazdaságokban állítanak elõ. A hazai élelmiszergyártásnak és forgalmazásnak szabályos eldorádója alakult itt ki alig másfél évtized alatt. Ebben elõrelépést uniós csatlakozásunk sem hozott. Magyarország a hulladék minõségû élelmiszerek végállomása. Amikor a felismerésben és a rádöbbenésben idáig jutok, az édeninek tûnõ madárdalt a mobiltelefon „szignálja” vágja ketté. A mobiltelefon hangja jelzi, mások is felébredtek, s a hétköznapi daráló elkezdõdött. Nincsen megállás, csak az idõ, a földi idõ végeztével. Hogy közel, vagy távoli ez az idõ? Az rajtunk is múlik. Hát nem célszerû ezt az idõt siettetni. Pillanatnyilag úgy tûnik, hogy a túlnépesedés és a profitéhség miatt az emberiség egyfajta katalitikus, idõzített bombán utazik. Jó lenne józan belátásra térni! – bodorkós –
10
VASVÁRI ÚJSÁG
2007. augusztus 8.
Paktum Plattform A Hegyháton egy uniós pályázat segítségével olyan, a foglalkoztatás helyzetét széles körben segítõ koordinációs iroda mûködik, melyet a „Vasi Hegyhát” Többcélú Kistérségi Társulás mûködtet. A jövõben szeretnénk aktuális információkkal is segíteni a város munkavállalóit és munkáltatóit egyaránt. Ezúttal a START kártya elõnyeit mutatjuk be a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ szakembere, Németh Zsolt segítségével: Startol a START PLUSZ és a START EXTRA kártya 2007. július 1-jétõl bevezetésre került a START PLUSZ és a START EXTRA kártya. A 2004. évi CXXIII. törvény alapján járulékkedvezmény igénybevételére jogosultak azok a foglalkoztatók, akik a törvényben meghatározott, munkaerõpiaci szempontból kedvezõtlen helyzetû, érvényes Start Plusz vagy Start Extra kártyával rendelkezõ munkavállalókat foglalkoztatnak. A Start Plusz kártya által biztosított kedvezmények a gyermekgondozási segély, gyermekgondozási díj, gyermeknevelési támogatás, valamint ápolási díj folyósításának megszûnését követõ foglalkoztatást, gyermekgondozási segély folyósítása melletti foglalkoztatást, valamint a tartós álláskeresõk foglalkoztatását segítik elõ. A Start Extra kártya a munkaerõpiacon halmozottan hátrányos helyzetben lévõ állás-
keresõk foglalkoztatásához nyújt kedvezményt. Kiváltására jogosult az a tartósan álláskeresõ személy, aki – az 50. életévét betöltötte, vagy – életkorra tekintet nélkül legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik. Tartós álláskeresõnek az minõsül, akit a kártya igénylésének idõpontját megelõzõ 16 hónapon belül legalább 12 hónapig – pályakezdõ álláskeresõ esetében 8 hónapon belül legalább 6 hónapig – a munkaügyi szervezet valamely kirendeltsége álláskeresõként nyilvántartott. Amennyiben Start Extra kártyát, illetve a Start Plusz kártyát a tartós álláskeresõ jogán kíván valaki kiváltani, akkor be kell szerezni az álláskeresõt nyilvántartó kirendeltségtõl az erre vonatkozó hatósági bizonyítványt. A kártyák az APEH területileg illetékes szerveinél igénylehetõk a magánszemélyek által, érvényességi idejük legfeljebb 2 év. A kártya kiváltásának folyamatát akkor célszerû indítani, ha a munkaviszony létesítésének idõpontja a munkáltató és a munkavállaló megegyezése alapján eldöntött, de a kártya kiváltásának folyamata mindenképpen elõzze meg a munkába lépés napját. A kedvezmények mértéke START PLUSZ kártyával történõ foglalkoztatás esetén a munkáltatót megilletõ járulékkedvezmények: – mentesség a tételes egészségügyi hozzájárulás alól; – a 3 százalékos mértékû munkaadói járu-
lék és a 29 százalékos társadalombiztosítási járulék együttes összege helyett • a foglalkoztatás elsõ évében a bruttó munkabér 15 százalékának, • a második évében 25 százalékénak megfelelõ fizetési kötelezettség. START EXTRA kártyával történõ foglalkoztatás esetén a munkáltatót megilletõ járulékkedvezmények: – mentesség a tételes egészségügyi hozzájárulás alól; – a foglalkoztatás elsõ évében a munkaadó mentesül a 3 százalékos mértékû munkaadói járulék és a 29 százalékos társadalombiztosítási járulék alól; – a 3 százalékos mértékû munkaadói járulék és a 29 százalékos társadalombiztosítási járulék együttes összege helyett • a foglalkoztatás elsõ évében a bruttó munkabér 15 százalékának, • a második évében 25 százalékénak megfelelõ fizetési kötelezettség. A kedvezmény felsõ határa mindkét kártya esetében meghatározott, legfeljebb a minimálbér kétszeres összegének megfelelõ járulékalap után érvényesíthetõ. A kedvezmény érvényesítésének feltételei – a foglalkoztatott személy legalább a munkába lépést megelõzõ napon már rendelkezik a Start Plusz vagy Start Extra kártyával, vagy az azt helyettesítõ igazolással, – a foglalkoztatás idõtartama a 30 napot meghaladja, – a munkaidõ legalább a napi 4 órát eléri.
Szakmai kirándulás Keszthelyen A Hegyháti Paktum koordinációs iroda szervezésében a Keszthely- Hévízi Paktum meghívására tanulmányútra érkezett Keszthelyre június közepén a térségbõl az önkormányzati, vállalkozói és civil szférából valamint a munkaügyi szervezetek képviselõibõl „verbuvált” küldöttség. Az értékes projektjeirõl, mintaértékû programjairól híres Keszthely -Hévízi Paktum munkatársa, Németh Csaba a keszthelyi Akadémia Alapítvány és a Pannon Egyetem Felnõttképzési Intézet képzési projektjeit ismertette meg a résztvevõkkel. Az elõzetes egyeztetés során számtalan lehetõséget kínált a keszthelyi paktum mûködéséhez kapcsolódó projektek megismerésére, megtekintésére a szervezõ (pl.: Fly Balaton, illetve egy készételüzem stb.). Közös megegyezéssel mégis a képzésekre alapuló projekteket látták fontosnak a szervezõk az esetleges késõbbi együttmûködés érdekében is. Már a bevezetõbõl kiderült, hogy sok közös vonás van a keszthelyi kistérség és a hegyháti között an-
nak ellenére, hogy az idegenforgalmi helyzet az elõbbiben érthetõen fejlettebb infrastruktúrával és vonzerõvel rendelkezik. Ám a kistérségi adottságok, igények, fejlesztési lehetõségek, valamint a képzésre, átképzésre való igény nevezõje közös.
Németh Csaba ismertette a többcélú kistérségi társulásuk feladatait, problémáit, sikereit. Ezután a képzéssel foglalkozó alapít-
vány épületét is megnézhették a résztvevõk, mely korábban üzlet-komplexumnak készült, azonban a hasznosítás után mégis közhasznú és közcélú központ lett. Az épületmustra után következett a képzõintézmény bemutatása. Az informatikai és turisztikai képzések, gazdaképzések felkeltették a hegyháti résztvevõk figyelmét, így a jövõben együttmûködés is lehetséges a két kistérség, a két paktum és a képzõintézmények között. A szakmai tanulmányút már ezért hasznos volt, hiszen a Hegyhát jövõjéhez szorosan tartozik a turizmus, az idegenforgalom fejlesztése és a mezõgazdasági vállalkozók segítése. Ezt erõsítette meg a keszthelyi látogatás is a partnerekben. A szakmai útra egyébként a Regionális Munkaügyi Központ és a Hegypásztor Kör munkatársai mellett a Hegyhát önkormányzati, vállalkozói és civil szférájának képviselõit is sikerült megnyerni és elhívni. pogácsm
2007. augusztus 8.
VASVÁRI ÚJSÁG
11
XXIX. Hegyháti Összmûvészeti Fesztivál programjai Augusztus 10. péntek – 17 óra Kiállításmegnyitó „Párbeszéd” címmel. Megnyitja Kamper Lajos grafikus mûvész. Közremûködik Ifjúsági Klub. Belépõ: 200 Ft (a megnyitó díjtalan). Helyszín: Castrum Galéria. Családi Nap a Hegyháti Jóléti Szolgálat Alapítvány szervezésében. Helyszín: Tretter kert. 20 óra Hortus Musicus Singers koncert. Klasszikus zene, népszerû jazz dallamok, musical részletek. Belépô: 500 Ft. Helyszín: színházterem.
Augusztus 11. szombat Falunap – Mikosszéplak Augusztus 12. vasárnap Vasvári Búcsú Augusztus 13. hétfõ – 20 óra Pálfy Margit: Valaki önarcképe. Kondor Béla mûveibõl pódiumjáték. Rendezte: Seregi Zoltán. Valaki önarcképe címû Kondor Bélaesten a reneszánsz ember verseibõl, prózáiból készült pódiumjáték. Elkészült egy nagylemez is. Ám az egyetlen örökös Kondor Mária, sértettségbõl (!) nem engedi a megjelenését. Ennek már 13 esztendeje! Porosodik a Hungaroton valamelyik polcán. A lemez unicum. Rendezõje: Seregi mellett Szendrõy Sándor, aki kórust vezényel és hangeffektusokat, zörejeket tett a versek köré. A borítót Nagy László és Szécsi Margit fia: Nagy András tervezte. Belépõ: 500 Ft. Helyszín: Színházterem – Színpad. Augusztus 14. kedd – 20 óra Princess koncert (a zenekar két tagjának koncertje). 2001-ben indult el a siker útján a Princess zenekar: Molnár Ildi, Pados Kriszta
és Sándor Kriszti. Nehéz lenne olyan embert találni ma Magyarországon, aki ne ismerné a három hegedûs hölgyet. Hercegnõkhöz méltó-
an mesébe illõ történet az övék. Az elmúlt 36 hónapban szinte egy szabad percük sem volt. Bejárták az ország minden szegletét Zalaegerszegtõl Nyíregyházáig, de tehetségüknek köszönhetõen átlépték az országhatárt is, és eljutottak a világ számos országába. Belépõ: 800 Ft; diák, nyugdíjas: 500 Ft. Helyszín: Színházterem. Augusztus 15. szerda – 16. csütörtök 17 és 19 órától Régi filmek vetítése. Helyszín: Színházterem Augusztus 17. péntek – 20 óra Nemzetközi Folklórest. Kenderke, görög, litván, tajvani, olasz vendégcsoportok. Helyszín: Dísz tér Augusztus 18. szombat – 9 óra Hegyháti Rézfúvós Együttes térzenéje. Helyszín: Dísz tér 9 óra Modellezõ verseny. Résztvevõk (többek között) érkeznek: Pécs, Kaposvár, Gyõr, Gyöngyös, Zalaegerszeg, Szombathely. Helyszín: Csónakázótó Egész nap Rétesfesztivál. Egész napos gasztronómia, kézmûves foglakozások, vásár, alkalomhoz illõ néphagyományokra alapozott mûsorok. A térség falvainak csapatai vetélkednek. Polgármesterek nyújtanak rétest a Pannon Várszínház mûvészeivel közösen. Gyermekmûsor Weöres Sándor Csalóka Péter címû mesejátéka a Pannon Várszínház elõadásában. Külföldi hagyományõrzõ csoportok elõadása. Tervezett eredményhirdetés: 16 óra. Helyszín: Camping. 20.30 óra Pannon Várszínház Padlás c. elõadása. Helyszín: Színházterem.
Falunap – Pácsony Falunap – Olaszfa Augusztus 19. vasárnap – a 10 órás harangszó után Szent István Ünnepe. Közremûködnek a népdalosok. Helyszín: Dísztér. 20 óra Magyar Jazz Kvartett: Szakcsi Lakatos Béla – zongora, Csepregi Gyula – szaxofon,
Vasvári Pál – basszusgitár, Szende Gábor – dob. Belépõ: 800 Ft; diák, nyugdíjas: 500 Ft. Helyszín: Színházterem Augusztus 20. hétfõ Hegyi vigalom. Helyszín: Petõmihályfa Program a Hegyháti Napok után Szeptember 1. Hegyi vigasságok. Helyszín: Andrásfa. Augusztus 16–21. között Vasvár látja vendégül az alábbi görög és olasz folklórcsoportot, akik közremûködnek többek között a folklóresten, falunapokon és a Rétesfesztiválon is. A görög folklórcsoport vendégszereplései:
Augusztus 18. 16 óra Pácsony Augusztus 19. 19 óra Körmend Augusztus 20. 15 óra Petômihályfa Augusztus 20. 18 óra Sárvár A „La Calabresella” olasz folklórcsoport vendégszereplései:
Augusztus 18. 18 óra Olaszfa Augusztus 19. 18 óra Gencsapáti Augusztus 20. 10 óra Ikervár Augusztus 20. 18 óra Sárvár Váltható Hegyháti Napok bérlet (az augusztus 18-i rendezvények kivételével, érvényes a XXIX. Hegyháti Napok ideje alatt) 1800 Ft-ért Támogatók: Közkincs pályázat; Nyugatdunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság; S.Q.S Kft.; EDS Kft.; „Nyugat-dunántúli turisztikai régióban 2007-ben megvalósuló turisztikai vonzerõvel bíró, regionális rendezvények támogatása” – címû pályázat.
12
Szívprogram szeptemberben is
VASVÁRI ÚJSÁG
2007. augusztus 8.
Kenderke „edzõtábora” Zalalövõn
A Vas megyei Önkormányzat által meghirdetett pályázat eredményeként a Szívprogram sorozat legközelebbi rendezvényét szeptember 12-én, szerdán 17.00 órakor rendezik a Mûvelõdési Házban. Dr. Hajdu Enikõ, az egészségügyi program házigazdája „A Szív- és érrendszeri betegségek megelõzése, a tisztánlátás megõrzése érdekében” címet adta a szeptemberi fórumnak. A doktornõt arról kérdeztük, miért is kell a megelõzést hangsúlyozni? Nem mûködik-e az emberekben ez automatikusan és ösztönösen? Sajnos nem lehet eléggé hangsúlyozni a prevenció szerepét az egészségmegõrzés érdekében. Szemész szakorvosként sokszor a szív és érrendszeri megbetegedések, dohányzás, túlsúly, stressz szemészeti következményeivel szembesülök. A szürkehályoggal, zöldhályoggal, sárgafolt elfajulással. A korai végleges látáselvesztés is lehet sokszor a magas vérnyomás, a különbözõ szívbetegségek, és cukorbetegség szemészeti vonatkozása. A megelõzésnek óriási szerepe van a fent említett kórképek kialakulásának megakadályozásában. Az elõadáson elhangzik majd, hogy mi az, amit mindenki saját magáért felelõsséggel megtehet. Sõt: Meg kell tegyen, hogy elkerülje ezeket a „civilizációs betegségeknek” is nevezett, az élet minõségére is komoly kihatással bíró betegségeket. Sor kerül majd egy új módszer, a biorezonanciás állapotfelmérés bemutatására is, mely egy új, fájdalom- és mellékhatás-mentes lehetõség a keringésrendszeri betegségek és a kardiológiai elváltozások kialakulásában szerepet játszó stresszfaktorok felderítésére, allergiák feltérképezése, hiányállapotok pontosítására, microbialis terheltség felmérésére, belsõ rendszerünk (keringés, máj, vese, légzõrendszer stb.) állapotának, funkcionális terheltségének vizsgálatára. Mindezek alapján személyre szabott, a stresszfaktorok kiküszöbölésére irányuló életvezetési tanácsokat adunk, és hatékony terápiás programot ajánlunk. Az elméleti elõadások, bemutatók mellett a gyakorlatban is ki lehet próbálni ingyenesen a látásminõség javító programot, otthon is használható eszközökkel. A gazdag program része lesz a biorezonanciás elvek alapján mûködõ, az érdeklõdõk otthonában és munkahelyén is használható készülékek és táplálék kiegészítõ termékek bemutatója és kóstolója – egy szívbarát program keretén belül. Pogács Mónika
Nyolc éve minden nyáron a Borostyán-tó partján töltöttünk néhány napot. Ez idén is így volt. Ugyan már nem aprócska gyerekekkel indultunk útnak, ahogy 1999-ben, hanem kosárlabda-csapattagnak is beillõ „óriás” fiúkkal és „hölgyekkel”, akik bizony már nem az általános iskolánk tanulói. Az augusztusi tábor célja volt: a pihenés és a szeptemberi németországi turnéra való felkészülés. Az együttes teljes létszámmal jelen volt.
A péntek esti próbára meghívtuk a Kármentõ népzenei együttest is. A népzenei dallamok hallatára nemsokára népes kis közönség verbuválódott körénk, fõként a helyei kempingbõl. Természetesen a játék és a sport sem maradhatott ki a programból. Szívesen emlékszünk a kora hajnalig tartó társasjáték-csatákra, ami még másnap is folytatódott vagy a közös röplabdázásunkra. Reméljük jövõre ugyanitt, ugyanígy együtt lehetünk!!! Sejberné Szabó Mariann csoportvezetõ Fotó: Urbán Éva
VA S V Á R I Ú J S Á G A Z I N T E R N E T E N : W W W. VA S VA R . H U
VASVÁRI ÚJSÁG
2007. augusztus 8.
13
Vasvári tûzoltóság hírei Sajnos nem vagyunk munka nélkül. Az idei évben már túl vagyunk a 60-ik beavatkozáson. Ami azért is érdekes szám, mert a legtöbb riasztást 2006-ban kaptuk, akkor 53 volt. Láthatjuk már most, egy szomorú „rekorddöntés” született.
Tûzeset Mûszaki mentés Állatmentés Téves riasztás Gyakorlatok
39 alkalom 9 alkalom 4 alkalom 9 alkalom 7 alkalom
Sajnos meg kell barátkozni azzal a szomorú ténnyel is, hogy a mûszaki mentések során igazán embert próbáló, lelket nyüvõ, esetekkel találkozhatunk a bevetéseken. Sajnálatosan 2 halálos balesetnél is be kellett avatkoznunk a 9 mûszaki mentésbõl. Néha azt hisszük, hogy csak az amerikai filmekben láthatunk extrém, vagy vicces dolgokat, amiket a tûzoltók végeznek. Pedig nálunk is mentettünk kutyát emésztõgödörbõl, macskát fáról, lovat pincébõl. Kisgólyát kellett a fészkébe visszatenni. Illetve méheket kellett eltávolítani egy lakásból.
Mint már hírt adott róla a Vasvári Újság 2006. december 1-jén 21 fõvel kezdte meg mûködését a Vasvári Önkéntes Tûzoltóság. Mûködési területük a Vasi Hegyhát 18 települése. A 2007 évbõl eltelt fél év is azt igazolja, hogy jó döntés volt az átalakulás. Nem véletlen, hogy az egyesületben már egy évtizede terítéken volt ez a kérdés. Tehát az eltelt idõszak azt bizonyítja, hogy az a gyorsaság, amit tudunk produkálni a rövidebb kivonulási idõvel, több nagy kiterjedésû tûzet ez által jelentõs anyagi kár keletkezését, akadályoztunk meg. Biztos mindenki emlékeiben ott él az április 13 péntek, amikor szinte egész délután csak a szirénák szóltak Vasváron. Hisz 18 tûzoltóautó sietett az ötös kiemelt fokozatú erdõtûzhöz. Ahol az utolsó pillanatban sikerült megfékezni a vörös kakast, épp akkor, amikor már belekóstolt a több mint 70 éves fenyvesbe. Júniusban Alsóújlakon szintén egy fenyvest és egy hatalmas lábon álló gabonatáblát mentettünk meg a gyorsaság és a szervezettség miatt. A fenti két esetben több tízmilliós kár keletkezését akadályoztunk meg. Az elmúlt idõszakban több esetben voltunk segíteni szombathelyi, sárvári. zalaegerszegi tûzoltóknak, mivel az összes tûzoltókocsi eseménynél volt. Különféle tûzesetek voltak terítéken, az erdõtüzeken kívül, például: erõgép, nádas, bozót, aljnövényzet, száraz fû, kommunális hulladék stb. Egy kis statisztika: az eddigi tûzoltó megmozdulások száma 68.
A köztestületté válás óta a jelzéstõl 8 perc áll rendelkezésre, hogy beérkezzünk, beöltözzünk és kiinduljon az autó. Nagyon kevés ez az idõ. Másrészrõl a tûz szempontjából rengeteg ahhoz, hogy komolyabb károk keletkezzenek.
A gyorsabb riasztás miatt rádiós személyhívó rendszert telepítettünk. Ennek eredményeként szinte felére csökkent a riasztási idõ. Több alkalommal elõfordult, hogy 4 percnél elindultunk az esethez. Júniusban 2 fõ Gyõrben sikeres vizsgát tett a 605 órás alapfokú tûzoltó tanfolyam elvégzése után. Ezen kívül 4 féle mentõ eszköz, kisgép kezelésére feljogosító képzettséget is szereztek. Korszerû EU szabványos védõruhával láttunk el minden tagot. Németh László tûzoltó-parancsnok
Felhívás Mivel az elmúlt idõszak nagyon aszályos volt, ezért a tûzesetek száma jelentõsen megnövekedett. Az összes esetbõl 19 alkalommal voltunk Vasvár közigazgatási határán belül. A riasztások az emberi felelõtlenségbõl adódtak, mint szabálytalan égetés, eldobott cigaretta csikk, kábelégetés, stb. Ezért felhívom a lakosság figyelmét a szabadban történõ tüzelés szabályainak betartására! Belterületi ingatlanon növényi hulladék, október 15. és április 15. között égethetõ. A többi idõszakban az égetés tilos. Mivel Vasváron a hulladékszállítást szervezett keretek között végzik, ezért a kommunális hulladék égetése még a fenti idõszakban is tilos! Aki ezen szabályoktól eltér, szabálysértést követ el. Kérem a fentiek tudomásul vételét.
Vasváron a Béri Balogh Ádám utca 7. sz. alatt elkészült
11 lakást és 9 garázst Nyilvántartási szám: 18-0061-04 • ALSZ: 0261, PLH-001
SZEMÉLYGÉPKOCSI, MOTORKERÉKPÁR és MOPED vezetõi tanfolyamot indít
tartalmazó társasházban
LAKÁSOK és GARÁZSOK még ELADÓK.
folyamatosan Vasváron
a Posta- és Bankforgalmi Szakközépiskolában. Tájékoztatás:
BURAY ANDRÁS Tel.: 30/904-2103 és 94/511-492
Érdeklõdni: 95/422-493, 70/317-4194
14
Csak törpeharcsa A törpeharcsa Európában fiatalnak számító halfaj. 1900-ban Amerikából szaporítási szándékkal, gazdasági megfontolásból került a kontinensre. Magyarországon 1902-ben jelent meg
tógazdaságokban. 1904-ben a Balatonba szervezett telepítés során került. Pár évtized alatt meghódította Európát, Angliától Ukrajnáig. A Vasvári tó sem kivétel. Uralkodó halfajjá lépett elõ a törpeharcsa a mi tavainkban is. Nagy egyedszám kis testmérettel társul. Igazi törpék! Válogatás nélkül fogyasztanak el mindent, ami ehetõ. A gazdaságilag fontosabb halak tápláléka is a törpeharcsa gyomrába kerül.
A fentiek miatt kívánatos a kis gaztevõk létszámának a csökkentése. E hónap 4-én törpeharcsafogó versenyre invitáltuk a horgászokat, illetve a leendõ horgászokat. Engedéllyel nem rendelkezõk is részt vehettek a versenyen. Most nem a fogott halak súlya, hanem a darabszám döntött a helyezések megállapításánál. Ezen a szép nyári szombaton negyvenegyen választották szórakozásul a törpefogó versenyt. Közel 800 db hal került partra, melynek a súlya elérte a 40 kg-ot. az izgalmas, háromórás versenyen a következõ három versenyzõ kapott oklevelet és egy-egy versenybotot: I. Horváth Gyõzõ 147 db II. Varga Miklós 86 db III. Molnár Imre 67 db (Laki L.)
VASVÁRI ÚJSÁG
2007. augusztus 8.
Hagyományteremtõ verseny Gersekarát évek óta a vízi sportok, a vízparti kikapcsolódás kedvelõinek paradicsoma. A gyönyörû környezeti adottságokkal megáldott, hatalmas tó kitûnõ lehetõséget ad arra, hogy a napozni, strandolni, pihenni és jetskizni, vízisízni szándékozó vendégek egyaránt élvezhessék a Karát Szabadidõpark szolgáltatásait. Az új üzemeltetõk igyekeztek komfortosabbá tenni a strandot, szélesítették a melegkonyhás egység kínálatát, és nagyszabású programokkal igyekeznek a közönség széles rétegeit megnyerni. Ilyen esemény volt a Magyar JET-SKI Szövetség országos bajnokságának második
perces offshore versenyét a kategória 2006. évi bajnoka, Európa-bajnoki bronzérmes, Bíró Péter nyerte a hatszoros magyar bajnok, Pelei Sándor és a háromszoros magyar bajnok, Puskás Zoltán elõtt. A Formula 1, királykategóriáját a kategória tavalyi gyõztese, az Európabajnok Vass László nyerte a tavalyi Világbajnoki ezüstérmes Sümegi László és a négyszeres Európa-bajnok Vágott András elõtt. A vasárnapi versenyeken folytatódott a kiélezett küzdelem, az újoncok zártpályás versenyén ülõs kategóriában (Novice Runabout) Gyõri László gyõzött, Dancs Géza elõtt, míg a dobogó harmadik fokát élete elsõ zártpályás versenyén
futama, amely elsõ alkalommal került megrendezésre a Nyugat-Dunántúlon. Kétnapos, igen látványos versenyprogramot élvezhettek végig az érdeklõdõk. A szövetség vezetõsége és a versenyzõk egyaránt jelezték, hogy szeretnék, ha Gersekarát állandó versenyhelyszínként kerülne az országos versenynaptárba, hiszen a gyönyörû környezetnek, a szíves fogadtatásnak és az alapos szervezõmunkának köszönhetõen számukra is nagyon emlékezetes volt a hétvége. A tavat üzemeltetõ cég természetesen örömmel ajánlotta fel a hosszabb távú együttmûködést, így minden bizonnyal jövõre is megrendezésre kerül a program. A Magyar Jet-Ski Szövetség a Nemzeti Bajnokság II. versenyét június 16–17-én, a szövetség 16 éves fennállása alatt elsõ alkalommal Gersekaráton, a Karát Szabadidõpark taván rendezte meg négy nemzet (magyar, szlovák, cseh, osztrák) versenyzõinek részvételével. Az idei szezon nagyon kedvez a víz szerelmeseinek, ugyanis igazi afrikai nyár fogadta a versenyzõket és a nézõket. Az újonc szlalom verseny nõi kategóriájában Baróthy Beatrix gyõzedelmeskedett, Lémon Diána a második és Kocsik Mónika a harmadik helyen végzett. A férfi slalom kategóriában Gyõri László vihette el a gyõztesnek járó kupát a 12 éves Kurinka Richárd és Skobrák Tibor elõtt. Szombaton délután indult a profik versenye, a hosszú távú Formula versenyekkel. A Formula 2 kategóriában Vass László ismét bebizonyította, hogy fel tud lépni a dobogó legmagasabb fokára Sümegi László és a 15 éves Heller Éva elõtt. A Formula 3 kategória 20
elinduló 11 éves Vágott Ádám szerezte meg. Novice állós kategóriában (Novice Ski-X2) Sztrakon Zsolt gyõzedelmeskedett az élete elsõ versenyén részt vevõ 19 éves miskolci lány, Gelsei Örsi és Gyõri László elõtt. Ski Stock kategóriában a 14. születésnapját ünneplõ osztrák Manuel Nöbauer gyõzedelmeskedett Zana Tamás és Puskás Zoltán elõtt. Ski Superstock kategóriában kiélezett küzdelemben Pelei Sándor nyert Bíró Péter és Szabó Gábor elõtt. Runabout Limited kategóriában mindhárom futamot nyerve diadalmaskodott Vágott András, Vass László és Sümegi László elõtt.
A Runabout Superstock királykategóriában a 3. futamot Vass László és Gerencsér Csaba ütközése miatt az 5. körben leállították, a versenyt így Vass László nyerte, a combsérülést szenvedett Gerencsér Csaba és Vágott András elõtt. A Free-style kategóriában a gyõri Szakács Róbert szenzációs gyakorlatot bemutatva vihette el a gyõztesnek járó kupát a Dakari kamionos menõ, Szobi Balázs és a tavalyi gyõztes, Pelei Sándor elõl. – Laki L. –
VASVÁRI ÚJSÁG
2007. augusztus 8.
15
PERGAMEN PAPÍRBOLT 9800 Vasvár, Szentmihályfalvi u. 8. (a gyógyszertár mellett) • Tel./Fax: 94/370-850 SULI-BULI ISKOLAKEZDÉSI AKCIÓ JÚLIUS 20. – AUGUSZTUS 31.! Óriási kedvezmények! Velünk most jobban jár! NYEREMÉNYAKCIÓ! JÁTSSZON VELÜNK! Üzletünkben az 5.000 Ft felett vásárlók között értékes nyereményeket sorsolunk ki: 1. díj: digitális fényképezõgép 2. díj: MP4 lejátszó 3. díj: tudományos számológép 4–10. díj: 1.200 Ft-os vásárlási utalvány Sorsolás: 2007. szeptember 1.
FIZETÉSI KEDVEZMÉNYEK! SZÁMOLJON VELÜNK! VÁSÁROLJON TÖBBET, FIZESSEN KEVESEBBET! 0–3.000 Ft-ig: -10% kedvezmény 3.001–5.000 Ft-ig: -10% kedvezmény vagy 15 db kisfüzet ajándékba 5.001–10.000 Ft-ig: -12% kedvezmény 10.001–20.000 Ft-ig: -15% kedvezmény 20.000 Ft felett: -20% Fizessen kártyával, utalvánnyal és +2% fizetési kedvezményt kap!
MINÕSÉGI TERMÉKEK – NAGYON KEDVEZÕ ÁRAK, VALÓDI VÁLASZTÉK! Ajánlatunkból: • iskolatáska már 1.600 Ft-ért • füzetcsomagok akciós áron • BUDMIL iskolatáskák, hátizsákok, pénztárcák • ÚJ! NIKE hátizsákok, tolltartók, pénztárcák • HERLITZ, BUDMIL tolltartók óriási választékban • ÚJ! Pókemberes táska, tolltartó, tornazsák kapható • - Casio, Sharp, Sencor, Victoria számológépek
ÚJ! EDDIG MÉG NEM VOLT! – LEGO, DUPLO építõk - Könyvek: kötelezõ olvasmányok, iskolai elõkészítõ foglalkoztatók
Mi segítünk! Udvarias, szakértõ kiszolgálással, szeretettel várjuk! Vásároljon most is nálunk!
Zelka-Net lakossági díjszabás Akciós árak március 1-jétõl Csomagtípus
Szerzõdési idõ
Bekötési díj
Sávszélesség E-mail cím 10MB/db
Havi díjmodem bérleti díjjal
Családi cs. Alap cs. kedvezménnyel kedvezménnyel bruttó kbit/s db bruttó/hó bruttó/hó Séta 2 év díjtalan 128/64 1 3.540 Ft 3.540 Ft Start 2 év díjtalan 512/192 1 5.100 Ft 5.340 Ft 1 év díjtalan 6.240 Ft 6.420 Ft határozatlan 12.000 Ft 9.960 Ft 10.200 Ft Tempó 2 év díjtalan 1024/256 2 6.960 Ft 7.200 Ft 1 év díjtalan 8.160 Ft 8.400 Ft határozatlan 12.000 Ft 13.440 Ft 13.800 Ft Sebes 2 év díjtalan 1536/384 3 9.600 Ft 9.840 Ft 1 év díjtalan 10.800 Ft 11.040 Ft határozatlan 12.000 Ft 17.160 Ft 17.400 Ft Sprint 2 év díjtalan 2048/512 4 11.160 Ft 12.420 Ft 1 év díjtalan 12.240 Ft 12.480 Ft határozatlan 12.000 Ft 18.360 Ft 18.720 Ft A Séta csomag 1 GB/hó forgalmazott adatmennyiséget tartalmaz (elérésekor a sávszélesség 0 Kbit/s). A sávszélességek növelése március hónapban történik meg.
Kedvezmény nélkül bruttó/hó 3.540 Ft 5.460 Ft 6.660 Ft 10.320 Ft 7.320 Ft 8.520 Ft 13.920 Ft 9.960 Ft 11.940 Ft 17.460 Ft 12.750 Ft 13.620 Ft 19.080 Ft
Vasvár, Petõfi S. u. 14. • Telefon: 94/370-598
16
VASVÁRI ÚJSÁG
Horgászverseny
2007. augusztus 8.
Anyakönyvi hírek • Házasságkötés: Barbalics László és Kántor Erzsébet, Galambos Tamás és Frigy Ildikó, Vojnovics Zsolt és Kaposi Edina • Halálozás: Lukács Lászlóné sz. Módli Mária
A horgászok egy része már hét közben horgot kötött, szereléket készített, készülve a szokásos, Szakály Józsefrõl elnevezett horgászversenyre. Július 21-én negyven horgász ált a képzeletbeli rajtvonalhoz a Vasvári Csótónál, várva a hét órát. Az igazi nyári nap mindenben megfelelt a halfogó versenyhez. A többség a nagytestû halak fogására készült, csupán páran választották az apróbb, de biztosabb törpeharcsát. Már az elsõ félórában görbítette a botot ponty. Késõbb több horgászt is megörvendeztetett egy-egy aranyhasú. Az izgalmas, jó
Apróhirdetés • Logopédiai fejlesztés nyáron is! Beszédhibák intenzív javítása. Iskolai elõkészítõ foglalkozás. Igény szerint házhoz megyek. Mobil: 06-30/507-2109
AZ AUTÓS – MOTOROS ISKOLA
hangulatú verseny akkor dõlt el, amikor egy csaknem hat kilogrammos ponty került partra. A versenyt mérlegelés és eredményhirdetés
zárta. Három felnõtt és egy ifi versenyzõ kapott értékes horgászorsót az oklevélen és a gyõzteseknek járó serlegen kívül. A horgászverseny végeredménye: 1. Nagy Sándor – 5700 gr 2. Kelemen Tamás – 4800 gr 3. Molnár Imre – 4400 gr Ifi 1. helyezett: Török Dániel – 1000 gr Laki L.
Üdülési csekket, melegétel-utalványt és hideg Enni kék utalványt elfogadunk vagy beváltunk. VIDEOTÉKA Körmend, Kossuth L. u. 5., Telefon: 06-20/375-9509 Nyitva tartás: hétfõ–vasárnap: 10.00–12.00 és 13.00–22.00
BUDMIL RUHÁZAT
Minden termék
30%
kedvezménnyel! Beiskolázási utalványok beváltása! ÍRÓKÉZ Papírbolt 9800 Vasvár, Járdányi u. 6. (a posta mellett)
INTENZÍV SZEMÉLYGÉPKOCSI-, MOTORKERÉKPÁR- ÉS MOPED-VEZETÕI TANFOLYAMOKAT indít folyamatosan
VASVÁRON a Postaforgalmi Szakközépiskolában.
augusztus 13-án 9 órakor és 16.30 órakor. TÁJÉKOZTATÁS: 94/51-19-51 Ny. sz.: 18-0054-04
Alsz.: 0553
ÁGYTOLLTISZTÍTÁS, PAPLANKÉSZÍTÉS
Vasvári Újság
Elhasznált ágynemûjébõl a tollat, pelyhet korszerû német technológiával kitisztítva és új pehelybiztos anginba töltve gyönyörû paplant, párnát készítünk.
A VASVÁRI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA
Telefonok: 06-20/397-8430 vagy 06-94/411-263
Kiadó: Polgármesteri Hivatal, Vasvár Felelõs kiadó: Dr. Ódor Ildikó jegyzõ Felelõs szerkesztõ: BODORKÓS ANDRÁS Szerkesztõségi munkatársak: Baán Erika, Dóka Balázs, Halmosi Tamás, Laki László, Pogács Mónika, Sejberné Szabó Mariann, Szabó Zoltán, Tausz István, Unger József Készült: LINEA NYOMDA SZOMBATHELY ISSN 1216-0377
w w w. v a s v a r. h u