Szemelvények a magyar földtudományi térképezés történetéből (A kezdetektől a 20. század elejéig)
Tematikus térképnek nevezzük azokat a kartográfiai műveket, melyek fő mondanivalója nem a topográfiai-földrajzi alap, mint a felszínrajzi térképek esetében, hanem valamely tudomány kutatásai alapján valamilyen tárgy és jelenség földrajzi elterjedése. A földtani térkép a tematikus térképeknek egy speciális csoportjához tartozik, amely mind a föld felszínén közvetlenül észlelhető, mind a földtudományok által gyűjtött, a felszínre vonatkoztatható adatok térbeli elterjedését ábrázolja. Korai ásványtani és bányatérképek A földtani térkép előfutárának tekinthetjük az ásványlelőhelyeket, illetve bányahelyeket is bemutató általános térképnek nevezett kisméretarányú kartográfiai munkákat. Az ókori előzményeket a 16. századi kozmográfiák és geográfiák követték. Ezek, a világ történelmi-, földrajzi leírására törekvő művek már számos bányászattal kapcsolatos feljegyzést is tartalmaztak, s a nyomtatott térképeken különféle szemléletes, illetve absztrakt azonosító jelekkel kísérleteztek az ásványtani ismeretek bemutatására. Nem csoda, hogy a középkor óta híres magyarországi nemesfém bányászat is korán felkeltette a szakemberek figyelmét, és 1556-ban a bécsi humanista, Wolfgang Lazius által kiadott Regni Hungariae descriptio vera című térképen a 9 térképi jel között már ott találjuk a bányászatot is „Hegymunka” megnevezéssel. Idővel az ilyen rajzos jelöléseket, fokozatosan absztrakt jelek váltották fel. A nagy újítást aztán Paul Aretin (tevékenykedett: 1608-1627) Csehország-térképe hozta meg, ugyanis a gazdaságilag érdekes ásványkincsek jelölésére a bolygószimbólumokat használta fel, melyek eredete az asztrológiában és alkémiában keresendő. Így lett a következő 200 évben az aranyé a Nap, az ezüsté a Hold, a cinké a Jupiter, a rézé a Vénusz, a vasé a Mars és az ólomé a Szaturnusz jele. Ezzel egy időben a különféle európai térképkészítők a 17. századtól bevezették a díszes címkeretekben (kartusokban), de akár a térkép egyéb helyein is, a látványos bányászati és kohászati tevékenységek bemutatását. Ennek egy dekoratív, de kései példája Müller Ignác 1769-es Magyarország-térképe, melynek jobb alsó sarkában, a díszes jelkulcs mögött két bányász látható, egyikük kezében hatalmas kristálycsoporttal. A bányász-szimbólumokkal és ásványjelekkel ellátott áttekintőtérképek az ásványtani térképek előfutárainak tekinthetők, melyeket már többnyire bányamérnökök, mineralógusok vagy természettudósok készítettek, hogy bemutassák az ásványkincsek elterjedését és lelőhelyét. Egy ilyen korai, és szintén nagyhatású mű volt Luigi Fernando Marsigli magyarországi ásványlelőhelyeket bemutató térképe (Mappa mineralographica fodinas in Hungaria... Hága, 1726), amelyen a szokásos bolygójelek mellett számos további, a kortárs kémikusok által használt jelet is felvett. Marsigli Danubius Pannonico-Mysicus... című művében további más térképeket és látképeket is közölt, többek közt a selmeci bányaművek hiteles keresztmetszetét is, egy 1690-es felmérés alapján. Ehhez hasonló nagyméretarányú bányatérképek, többnyire kéziratos formában már a 16. századból fennmaradtak, készítőik elsősorban bányamérnökök voltak. A legegyszerűbb változat, mikor a bányák felszíni kibukkanását ábrázolták, sokszor látképes formában. A telérek futását követő ércbányászat vágatait bemutató – alaprajz-szerű – térképek nagy dilemmája volt a térbeli szerkezet visszaadása, ugyanakkor egyszerűbb helyzetben volt a sóbányászat tipikus kupolás fejtésmódját visszaadó, keresztmetszeti ábrázolást választó szerző. Természe-
tesen előfordultak átmeneti, sőt, mindhárom típust ötvöző próbálkozások. (Ilyen Marsigli Selmecbánya-térképe is.) A 18. század közepétől a tudós társaságok létrejötte, az egyre kiterjedtebb levelezések más szakemberekkel, valamint a terepi munka széleskörűvé válása fontos lépést jelentett az ásványtani térképek fejlődésében. Franciaországban Philippe Buache (1700-1773) és JeanÉtienne Guettard (1715-1786) 1746 és 1754 között egy sor ásványtani térképet készített és publikált, sokat átvéve Marsigli által alkalmazott új jelekből. Ezek voltak az első szisztematikus próbálkozások, hogy a kőzetformációkat – melyek meghatározott és nem véletlenszerű módon rendeződtek el –, a települési viszonyoknak megfelelően térképészetileg is visszaadják. A század végére már általánossá vált a földtani rétegeket keresztmetszetekkel történő bemutatása, s az ásványtani információk mellett egyre nagyobb szerepet kaptak az anyakőzetre vonatkozó adatok.
Földtani térképezés A földtani térképek korai típusával két fogalom kapcsolódott össze: a petrográfia és a geognosztika. A petrográfia, azaz a kőzettan, a kőzetek leírásával, osztályozásával foglalkozó tudomány, a petrográfiai térképek az egyes kőzettípusok előfordulását ábrázolták. Ugyanakkor a geognosztikai (modern kifejezéssel geológiai) térképek ennél többet, a kőzetek keletkezésére és korára vonatkozó adatokat is tartalmaztak. A földtani tartalom megjelenítésére eleinte különféle csíkozásokat, betűjelzést vagy absztrakt jeleket használtak. Jóllehet Martin Lister (1638-1711) már 1684-ben javasolta, hogy az ásványok elterjedését különféle színekkel jelöljék, ennek ellenére az első ismert földtani térkép – Christopher Packe (1686-1749) A new Philosophico-Chorographical Chart of East Kent című műve –, Canterbury területén még csupán jelekkel és sraffozással ábrázolta a földtani tartalmat. Feltehetően Abraham Gottlob Werner (1749-1817) freibergi akadémiai tanár hatására elsőként Friedrich Gottlob Gläser (1749-1804) szász bányamérnök készített kézi színezésű petrográfiai térképet (Karte der Grafschaft Henneberg in Thüringen. Lipcse, 1775), majd az akadémián hamarosan kőzettípusokra vonatkozó egységes színtónusok használatát vezették be. Szintén Werner nevéhez fűződik a kontinens első nagyobb földtani országfelmérése 1791-től, amit halála után diákjai folytattak (Geognostische Specialcharte des Königreichs Sachsen und der angrenzenden Länder-Abtheilungen. Drezda-Lipcse, 18291846). Ugyancsak Wernernek köszönhető a földkérget felépítő képződmények első rendszerbe foglalása, a földtan rendszeres megfigyelő tudománnyá válása. A teljes Magyarországot ábrázoló első földtani (valójában azonban petrográfiai) térképet az angol Robert Townson készített, Korabinszky Mátyás (1740-1811) 1791-es, ásványkincseket is feltüntető térképét felhasználva; az utazásai során bejárt terület kőzetviszonyaival gazdagította az alaptérképet (A new map of Hungary, particularly of its rivers & natural productions. In: Travels in Hungary... London, 1797). A Dunántúl kivételével szintén a teljes országterületre kiterjedt földtani térképet a lengyel Stanisłav Staszic (1755-1826) publikált 1815-ben, majd pár évvel később 1822-ban a francia François Sulpice Beudant (1787-1825) adott ki négy vaskos kötetet 1818. évi magyarországi utazásainak földtani megfigyeléseiről. A negyedik kötet számos térképet és metszetet tartalmaz. Újabb fordulatot az 1840-es évek technikai fejlődése hozott, a kromolitográfia elterjedése a földtani térképek előállítását is forradalmasította. A korai kiadványok más színes nyomtatási eljárás problémáival küszködtek, az egyes nyomólemezek, melyek az egyes színeket tartalmazták, illesztésének pontatlan megoldását; erre csak az 1860-as években született technikai megoldás.
E folyamattal egyidőben az ez idő tájt államilag létrehozott földtani hivatalok belekezdtek a nagyméretarányú földtani országfelmérésekbe. Ekkor a már rendelkezésre álló katonai-topográfiai térképek méretarányához alkalmazkodva, ezen térképeket használták alapul. Az 1849-ben alapított bécsi k. k. Geologische Reichsanstalt 1867-71-ben a rendszeres földtani kutatások alapján készítette el a Geologische Übersichts-Karte der Österreichischungarischen Monarchie című művet. A kiegyezés eredményeképpen létrejöhetett a Magyar Királyi Földtani Intézet (1869), ami innentől kezdve irányította a magyarországi földtani térképezést. Az intézetben dolgozó kutatók tevékenységének köszönhetően a 19. század végére és a 20. század elejére megszülettek az ország egész területére vonatkozó színtézistérképek, mint pl. Bernáth József: A Magyar Korona Országainak ásványvizei és gyógyfürdőinek térképe (1881); Magyarország geológiai térképe (1896); Böckh János és Gesell Sándor: A Magyar Korona Országai területén művelésben és feltárásban lévő nemesfém, érc, vaskő, kősó és egyéb értékesíthető ásványok előfordulási helyei (1896-1898); Staub Móric: Magyarország tőzegtelepei az eddigi irodalmi és kir. magyar term. tud. társulat tőzegkutató bizottság útján szerzett adatok alapján (1893-1896); Kalecsinszky Sándor: A Magyar Korona Országainak tűzállóságra megvizsgált agyagjainak átnézetes térképe 1899-1904 (1905). A 19. század harmadik évtizedétől a nyomtatott földtani térképek felette gyors növekedése arra a törekvésre vezetett, hogy a színek és jelek alkalmazásában nemzetközi megállapodás történjék. Az 1878-as párizsi és az 1881-es bolognai Nemzetközi Földtani Kongresszus kidolgozta a többé-kevésbé máig érvényes irányvonalat a földtani térképek egységes színhasználatára.
Tárgyfeliratok: 1. vitrin Wolfgang Lazius: Regni Hungariae descriptio vera (részlet). Bécs, 1556. Az első olyan, Magyarországot ábrázoló térkép, amely településekre és építményekre vonatkozó jelek mellett tematikus jeleket is tartalmazott, úgymint: szőlőművelés, bányászat, fürdők és antik romok. A térkép jelentőségét mutatja, hogy többé-kevésbé átdolgozva még több mint egy évszázadon át használatban maradt. (TA 7107/14) Tótsóvár térképe 1716-ból A Sáros vármegyei Sóváron már az Árpád-korban folyt sófőzés, vagyis amikor a sós vízből forralás útján távolították el a felesleges vizet. Aknát a sótest eléréséhez csak 1572-ben mélyítettek a Szepesi Kamara utasítására, amit azonban 1752-ben sós víz öntötte el, s ettől kezdve ismét csak sólepárlás folyt a területen. (TK 618) + Só (Parajd) Müller Ignác Magyarország-térképe (részlet)
Mappa geographica novissima regni Hungariae divisi in suos comitatus cum districtibus Jazygum et Cumanorum Banatus Temesiensis ejusque districtuum nec non regnorum Croatiae Sclavoniae Dalmatiae magni principatus Transivaniae... Bécs, 1769. Nagyág térképei A Hunyad vármegyei Nagyág névadó települése volt az itt megtalált ólom-, arany-, tellúr- és antimon-tartalmú szulfidásványnak, régi nevén levélércnek, azaz a nagyágitnak (Pb5Au(Te,Sb)4S5-8). Az ásványt először Giovanni Antonio Scopoli (1723-1788) selmeci professzor ismertette 1769-ben, de az ásvány tellurtartalmát csak 30 évvel később fedezték fel, mai nevét pedig 1845-ben adta Wilhelm von Haidinger (1795-1871) osztrák mineralógus. Andreas Stütz (1747-1806), a bécsi udvari természetrajzi kabinet igazgatója 1795-ben járt Nagyágon; tapasztalatait a berlini Gesellschaft naturforschender Freunde (1799) című folyóiratban és egy önálló monográfiában Physikalisch-Mineralogische Beschreibung des Goldund Silber-Bergwerkes zu Szekerembe bey Nagyag in Siebenbürgen (Bécs, 1803.) címmel írta meg, s hozzájuk térképeket is mellékelt. (OSZK 218.525) (TM 4938) (TM 4942) + Markazit (Kapnikbánya) Kvarc, pirit és kalkopirit (Nagybánya) 2. vitrin Carta geologica totius Poloniae, Moldaviae, Transilvaniae, et partis Hungariae, et Valachiae (részlet). Varsó, 1815. Stanisłav Staszic (1755-1826) tudós, filozófus, politikus, a lengyel felvilágosodás vezető személyisége. Lengyelország felosztása után bányaiskolákat szervezett és megalapította a Lengyel Tudományos Akadémia elődjét. Az 1815-ben megjelent O ziemorodztwie gór dawnej Sarmacji, potem Polski (Az egykori Szarmácia és a későbbi Lengyelország hegyeinek eredete) című művében adta közre a Kárpát-medence nagy részét is ismertető földtani térképét. A térképen ábrázolt 153-féle ásványt, kőzetet és ősmaradványt 5-féle képződménycsoportba foglalta. Külön jeleket alkalmazott a rétegek csapásirányának jelölésére. (TR 7376) Magyarország geológiai térképe. 1822. In: Voyage minéralogique et géologique en Hongrie, pendant l'année 1818. Párizs, 1822. François Sulpice Beudant (1787-1825) a párizsi királyi ásványkabinet aligazgatójaként 9 hónapot töltött el Magyarországon Zipser Keresztély András (1783-1864) kíséretében, hivatalos gyűjtés és földtani megfigyelések céljából. „Művével lezárult az az időszak, amikor még értékes leíró és topografikus, sőt általános ásványtani (kőzet- és földtani) információk is túlnyomórészt természettudományi vagy bányászati útleírások keretében jelentek meg.” (TA 2604) Szklenófürdő és Vihnye földtani térképe. 1856. Pettkó János (1812-1890) a magyar földtani térképezés egyik úttörője, a selmeci bányászakadémia diákja, majd tanára, alapító atyja volt a Magyarhoni Földtani Társulatnak (Videfalva, 1848. január 3.), amelynek kitűzött célja volt az akkor még nem létező állami földtani intézet feladatainak ellátása. Az ábrázolt – Selmecbányához közeli – terület egykor jelentős nemesfémbányászatáról volt híres, de gyógyvizei máig kedvelt hellyé teszik. (TM 4091)
+ ametiszt (Selmecbánya) Erdély földtani áttekintő térképe (Nagyszeben, 1861.) Franz Ritter von Hauer (1822-1899) a bécsi k. k. Geologische Reichsanstalt vezetője maga is Selmecbányán tanult. Irányítása alatt az intézet elvégezte a birodalom teljes geológiai felmérését, melynek részeredményeit folyamatosan közzé tették, majd a végeredmény, az OsztákMagyar Monarchia 12 lapos geológiai áttekintő térképe 1867-1871 között jelent meg, Bécsben. (TM 4419) Rézbánya földtani és bányászati térképe František Pošepný (1836-1895) cseh ércgeológusnak, a Rézbánya környéki bányatelepeket bemutató monográfiáját a Magyarhoni Földtani Társulat adta ki 1874-ben. A Bihar megyei települést övező vidék a réz- és márványbányákról vált híressé. (TM 7269 + 264.851) + Ametiszt (Selmecbánya) Antimonit (Erdély) 3. vitrin Koch Antal: A Visegrádi-hegység földtani térképe. 1876. Koch Antal (1843-1927) és kortársa Szabó József (1822-1894) azon utolsó nemzedékhez tartozott, amelyik az ásvány- és kőzettanban valamint a föld- és őslénytanban egyaránt maradandót alkotott; ők ketten vezették be hazánkban a kőzetmikroszkópiát. Koch tanított a kolozsvári, majd a budapesti egyetemen, tudományos tevékenységét számos ásványtani, kőzettani, geológiai, őslénytani cikk és közlemény jelzi. A Visegrádi-hegységet bemutató térkép A Dunai trachytcsoport jobbparti részének földtani leírása című könyvében jelent meg. (TM 7190) + Zeolitok (kabazit, sztilbit) és kalcit dácitban (Visegrádi-hegység, Dunabogdány) Budapest környékének földtani térképe. 1878. (TM 1045) + Kalcit (Pilis, Üröm) Késmárk és Poprád környékének geológiai térképe A rendszeres földtani térképezés alapját, a bécsi Földtani Intézet hagyományait követve a Magyar Királyi Földtani Intézetben is a 2. katonai felmérés 1:144.000 méretarányú átnézeti térképlapjai jelentették; ennek fekete-fehér nyomataira vezették rá kézzel a kőzetek elterjedését. (TM 7682) Magyarország geológiai térképe. 1896. A Magyar Királyi Földtani Intézet munkatársai és Semsey Andor (1833-1923) közreműködésével 1896-ban létrejött színtézistérképet Lóczy Lajos (1849-1920) az 1900-as párizsi világkiállításra átszerkesztette; s ott aranyéremmel jutalmazták. A kéziratos térkép nyomtatott for-
mában csak Papp Károly átdolgozásában jelent meg 1922-ben. A földbirtokos Semsey amatőrként foglalkozott földtannal, és a tudományág jelentős támogatójává vált. Tiszteletére róla nevezte el Krenner József (1839-1920) az 1892-ben általa megtalált új ólom és antimon tartalmú szufidot (Pb9Sb8S21). Lóczy a hazai földtan- és földrajztudomány kimagasló személyisége, több távol-keleti expedíción részt vett, s továbbá a Magyar Földrajzi Társaság Balaton Bizottságának létrehozása is az ő nevéhez fűződött. (TM 6340) A Magyar Birodalom vasérc- és kőszéntelepeinek átnézetes térképe. 1915. Papp Károly (1873-1963) egyetemi tanár, mint térképező geológus elsősorban Erdélyben végzett úttörő munkát; nevéhez fűződik a nagy jelentőségű kissármási földgáz feltárása 1907-ben. Magyarország vasérc- és kőszénkészletét bemutató vaskos monográfiája a XI. és XII. nemzetközi geológiai kongresszusra (1910, Stockholm és 1913, Torino) készült. (TM 23 195) + Gömbszén, Zygopleora (Mecsek, Pécs) Gabbró-pegmatit (Bükk, Szarvaskő)
Irodalom: -Lexikon zur Geschichte der Kartographie. Wien, 1986. -Stegena Lajos: Tudományos térképezés a Kárpát-medencében 1918 előtt. Budapest, 1998. -Fülöp József: A földtani térképezés története, helyzete és feladatai Magyarországon. In: A Magyar Tudományos Akadémia Föld- és Bányászati Tudományok Osztályának közleményei. 1970. 27-45. old. (HA 1.330) -Papp-Váry Árpád: Magyarország története térképekben. Budapest, 2002. -Papp-Váry Árpád: Térképtudomány.A pálcikatérképtől az űrtérképig. Budapest, 2007. -Tótsóvár története: Századok, 1881/VII(?) -A soóvári kősóbányakerület földtani viszonyai. In: A Magyar Királyi Földtani Intézet évkönyve VII. 1885. (13.540/VII. 5. koll.)
