SZEMÁK-NEUBAUER MÁRIA Urbanizációs folyamatok Munkácson a 19. század végén és a 20. század elején1 A város kultúrkorszaka, korszerű fejlődésének virágkora az 1880-as évek második fele és 1914 közé tehető. A városfejlődés Munkács esetében komplex városrendezési tervek nélkül zajlott. A városi tanács egy-egy ülésen hozott döntést olyan kérdésekben, mint a közművesítés, a vízvezeték-rendszer kiépítése, a város egyes területeinek felhasználása, valamint utcák kialakítása, de ezek a döntések sohasem vonatkoztak Munkács teljes területére, hanem csupán a város bizonyos részeit érintették. A 19. század végén Munkács területe megközelítőleg 7000 ha volt.2 Lakosainak száma az 1880-as népszámláláson összeírt 9644-ről 1910-ben 17 275-re növekedett. Beépítettség tekintetében az 1870-es évektől lakóházainak száma meghaladta a kilencszázat. Amint azt a helyi sajtó is kiemelte, „a lázas építkezés, mely rövid idő alatt városunk házszámát megkétszerezte,”3 1910-ben már 2024 lakóházat eredményezett. A városban ekkor létező összes 2074 épület közül 1968 volt magán, 15 egyházi és iskolai, 23 városi, 6 részvénytársulati és szövetkezeti, 9 állami vagy katonai, és 3 egyesületi tulajdonban. Összevetve az ugyancsak polgárosodó Beregszásszal, lakóházak esetében 532-vel előzte meg a megyeszékhelyet. A lakóházak építőanyaga alapján mindkét város esetében a kő vagy tégla alapú vályogházak alkották a települések épületállományának döntő többségét. 1910-ben Munkácson 1033, míg Beregszászon 892 volt a számuk. A zsindelytetős házak aránya is nőtt a nádfedelesekkel szemben. Munkácson 1122, Beregszászon 857 volt belőlük. A fellendült építési kedv ellenére 1910-ben Munkács belterületét többnyire földszintes épületállomány jellemezte az 1944 ilyen típusú lakóházzal – a megyeszékhelyen 1458 ház volt. Munkácson 80 egy emeletes, Beregszászban pedig csak 28 lakóház állt.4 Az emeletes bérházak építése azonban több okból is háttérbe szorult. Egyrészt a helyi vállalkozók nem rendelkeztek kellő tőkével, másrészt, „a helyi viszonyok mellett, az emeletes épületek, a földszinti házakhoz mérten egyáltalában ki nem fizetődnek, s így nagyobb szabású, több lakrészt magába foglaló építkezésekre szükség nincsen.” Ugyanakkor az sem volt elhanyagolható szempont, hogy „a bérlőkkel nem mindenki szeret bajlódni.” A vélemények többsége megegyezett abban, hogy „a szép földszintes házak éppúgy díszére szolgálnak a városnak, mint az emeletesek, sőt kényelmi szempontból a földszinteseknek előnye is van.”5 Az előnyös városkép kialakítása céljából a városi tanács építési szabályrendeletben kivánta rögzíteni, hogy a főbb utcákban csak emeletes
1
Elhangzott a 17. Szabolcs-szatmár-beregi Nemzetközi Levéltári Napokon Nyíregyházán, 2010. szeptember 23-án. Munkács, 1904. 1. sz. 3. 3 Munkács, 1905. 29. sz. 1. 4 Magyar Országos Levéltár, XXXII. 23/h. Központi Statisztikai Hivatal, 1910. 654. doboz, VI. tábla. 5 Kárpátaljai Állami Levéltár (a továbbiakban KÁL), F. 1552. op. 1. od. zb. 2215. (1902) 2
házak épüljenek.6 A rendelkezés nem került ugyan be a szabályrendeletbe, de 1910 és 1915 között ezeknek az utcáknak a földszinti lakóházait új kétszintes épületegyüttes váltotta fel.7 Átfogó városrendezési törekvések hiányában a város belső területét szabálytalan úthálózat jellemezte. „A házak építése, telkek s kertek bekerítése minden rendszer nélkül történt, így minden tervezés nélkül keletkeztek az utcák is.”8 A munkácsi utcahálózat gerincét a 19. század végéig a Piac utca alkotta. Belőle ágazott el az a megközelítőleg 20 utca, amely az 1890-es évekig a város térszerkezetét jelentette. A millennium indított el újabb utcanyitási hullámot Munkácson. Ekkor keletkezett a Hunyadi, a Thököly és az Erzsébet utca, valamint a városközpontot a vasúti pályaudvarral összekötő Sugár út. Εz utóbbi megnyitása bizonyítja a korszerű városrendezés igényét. Emellett a millenniumi ünnepségek keretén belül, 1895. február 7-én a városi képviselőtestület határozata alapján több utca nevét megváltoztatták. Így válhatott a Piac utca Fő utcává, az Új utca Kossuth utcává, a Vár utca Zrínyi Ilona utcává, a Beregszászi utca Árpád utcává, stb.9 Az infrastruktúra fejlődése révén 1914-re Munkácsnak mintegy 40 utcája lett. A város utcáit már a 18. század végétől állandóan javították: latorcai poronddal10 és nagyobb folyami kaviccsal töltötték fel. A korszerűbb és jóval tartósabb utcakövezés azonban csak 1882-ben indult meg Munkácson. A járdákhoz hasonlóan az úttest burkolását is trachit kockakővel végezték. Ezt „egyrészt a kor és a város helyzete igényli, másrészt a város haladása követeli.”11 Az utcák nagy része ugyanis a tavaszi és az őszi esőzések miatt járhatatlanná vált. A város lakossága és a helyi sajtó is gyakran fordult a városvezetéshez azzal a kéréssel, hogy javítsanak az utcák állapotán. A beadványokban többek között ilyen megállapítások szerepelnek: „Az elborzasztó sárfészken keresztül teljesen lehetelen az átjárás.”12 „Esős időkben pedig valósággal térdig vízben és sárban járunk, mert az őszi-tavaszi időszak alkalmával ezen állapot a legtűrhetetlenebb.”13
6
Uo. BARANYI András: Munkács. Ahogy nagyszüleink látták. Budapest–Munkács, 2006. 50–51. 8 LEHOCZKY Tivadar: Munkács város uj Monografiája, II. (1907., reprint) Ungvár, 1998. (továbbiakban LEHOCZKY, 1998.) 89. 9 Uo. 109. 10 A város északi határát képező Latorca folyóból kitermelt aprókavicsról és homokról van szó. 11 KÁL, F. 1552. op. 1. od. zd. 547. (1880–1882) 12 KÁL, F. 1552. op. 1. od. zd. 1542. (1895–1897) 13 KÁL, F. 1552. op. 1. od. zd. 1702. (1897) 7
Árpád-tér 1904 körül
A modern városrendezés egyik jellemzőjeként számon tartott aszfaltburkolatot 1889 után rakták le Munkácson. Ugyanakkor az aszfaltozás többnyire csak az utca járdáit érintette. Ezeket a munkálatokat több éven keresztül, szakaszosan végezték. Az aszfaltozás döntő többségben a Magyar Aszfalt Részvénytársaság nevéhez fűződik.14 Az Asphalt Rt. 1905-ben, 1909–1910, valamint 1913–1915 között végzett a város számos utcájában aszfaltozást.15 1914-re Munkács 35 utcájának járdáit borította aszfalt. A városi utcák aszfaltburkolása a második világháborút követően vált általánossá. A városi modernizáció leglátványosabb eleme, a közvilágítás, ugyancsak egyre nagyobb teret hódított az adott időszakban. Munkácson 1872-ben 72 darab utcai petróleumlámpát állítottak fel. A város utcáinak világítása azonban nem volt megfelelően megoldott. „A lámpák oly rosszul égtek, hogy ha az ember a lámpa mellett ment, alig láthatta hová lép.”16 Az esti őrjárat gyakran tudósított arról, hogy bár a lámpagyújtogatók előirás szerint begyújtották a fényeket, „a lámpák általában már az est beáltával oly sötéten égnek, hogy azokat közvetlen látni nem lehet, vagy általában nem égnek.” A világítást bérlő köteles volt a lámpákat alkonyattól reggelig üzemben tartani, mégis gyakran előfordult, hogy „az egész város területén az összes lámpák meggyújtva nem voltak, oly sötét volt, hogy az ember nem volt képes az utcán végigmenni.”17 Ezek alapján érthető, hogy a világításért felelős vállalkozók pénzbírságolása gyakori esemény volt. 1875 decemberében a városi tanács az időközben 69-re csökkent utcai lámpák számát 75-re emelte. 1884-ben már 84 lámpa működött.18 A város 1893-ban határozta el a villanyvilágítás bevezetését. A magánvilágítással együtt az épülő színház világításának kérdését is meg akarták oldani. 1897-ben pályázatot írtak ki a villanyvilágítás bevezetésére. Bár a legolcsóbb ajánlatot Rochlift és társa tette, de annak kivitelezési gondjai miatt a város 14
LEHOCZKY, 1998. 94–103. KÁL, F. 1552. op. 1. od. zd. 1633. (1896–1915) 16 KÁL, F. 1552. op. 1. od. zd. 374. (1877) 17 KÁL, F. 1552. op. 1. od. zd. 759. (1883) 18 LEHOCZKY, 1998. 111. 15
a Magyar Siemens Villamossági Rt.-vel kezdett tárgyalásokat. Időközben egy másik budapesti vállalat, a Ganz és társa is jelezte vállalkozó szándékát, de a cég megbízottja nem jelentkezett.19 A szerződést 1903. április 21-én20 írta alá a Magyar Siemens-Schuckert Művek Villamos Rt.-vel Cseh Lajos polgármester. Villanytelep létesítése céljából a vállalat ötszáz négyszögölnyi városi földet kapott.21 A szerződésben foglaltak szerint a villanytelep összes gépe, berendezése legkésőbb 1952–1953-ban ellenérték nélkül került volna a város tulajdonába, de 15, 30 és 40 év után megfelelő arányban visszafizetett összeggel ki is lehetett azt váltani.22 A közvilágítást 440 darab utcai izzólámpával tervezték megoldani. Ebből 40 darabot a később megnyitandó utcák számára tartottak fenn, illetve az újonnan megépítésre kerülő városházán akartak elhelyezni.23 A lámpák világításának időtartamát éves bontásban a világítási naplóban határozták meg. Kezdetben a vállalat a nappali órákban nem szolgáltatott áramot, idővel azonban 24 órás áramfejlesztésre kötelezték. A magánosok által fogyasztott árammennyiség megállapítása árammérők segítségével történt, vagy ennek hiányában éves általány összeget fizettek.24 A villanyvilágítást első ízben 1904. február 18-án kapcsolták be Munkácson.25 1903-ban a Magyar Siemens-Schuckert Művek Villamos Rt. átruházta a várossal kötött szerződését a szintén budapesti illetőségű Phöbus Villamos Vállalatok Rt.-re. A Villamos Vállalatok Rt. szinte azonnal új, lényegesen olcsóbb tarifapolitikát vezetett be „azon szándéktól vezéreltetvén, hogy a fogyasztó közönséget a lehetőség határain belül a legmesszemenőbb eredményekkel serkentsük a villamos világításnak minél intenzívebb igénybevételére.” Az újszerű, népszerűsítő díjszabás életbe léptetése üzleti szükségszerűségből fakadt. „Szükség van pedig ilyen üzletpolitika érvényesítésére, különösen Munkácson éppen azért, mivel mint azt a Magyar Siemens-Schuckert Művek részéről bemutatott mérleg is bizonyítja, az eddigi fogyasztás mellett üzleti haszon elérését remélni nem lehet.”26
19
KÁL, F. 1552. op. 1. od. zd. 2220. (1902) KÁL, F. 1552. op. 1. od. zd. 2387. (1903) 21 KÁL, F. 1552. op. 1. od. zd. 2545. (1904) 22 KÁL, F. 1552. op. 1. od. zd. 2387. (1903) 23 KÁL, F. 1552. op. 1. od. zd. 2220. (1902) 24 KÁL, F. 1552. op. 1. od. zd. 2387. (1903) 25 LEHOCZKY, 1998. 111. 26 KÁL, F. 1552. op. 1. od. zd. 2387. (1903) 20
A Phöbus Világítási Társaság áramszolgáltató tevékenységének köszönhetően 1911-ben a városközpont fényárban úszott. Villanyvillágítás volt a Sugár úton, a Püspök utcában, a Zrínyi Ilona utcán, a Kossuth Lajos utcán, a Fő utcában, továbbá a Városházán, a Dohánygyárban, a Csillag szállodában és a színházban,27 a Casinoban és a Kereskedelmi Kör épületében pedig árammérőt helyeztek el.28
Munkács csatornarendszerének alapjait többnyire a forgalmasabb utcákon ásott, sokáig fedetlen árkok jelentették.29 A kezdetleges szennyvízárok rendszer, a 19. század 70-es éviben a város keleti részén húzódó utcákon épült ki.30 Ide sodorta be a vásártérül szolgáló Piac utca és a környező udvarok szennyvize a szemetet és istállótrágyát is. Az állott víz főleg a nyári hónapokban árasztott kellemetlen szagot. A csatorna közelében élők számos alkalommal tettek panaszt az utca romlott levegőjére, amely miatt „még az utcára nyíló ablakokat sem tanácsos kinyitni.” A panaszosok leggyakrabban „ragályveszélyre” hivatkozva sürgették az ároktisztítást. Akadtak azonban olyan szélsőséges vélemények is, amelyek szerint a csatornában felgyülemlett vízmennyiség állat, vagy akár ember halálát is okozhatja. A tisztítási munkálatok hatástalannak bizonyultak egy erős záporral vagy hóolvadással szemben, a heves esőzések ugyanis ismét betemették azt a Piac utcáról összemosott porral és szeméttel.31 Munkács csatornahálózatának tervszerű kiépülése a csehszlovák éra32 időszakára esett. Ezt megelőzően kezdetleges intézkedésekkel próbálták megoldani a szennyvízelvezetést. „A házi szenny- és csapadékvizek mindaddig, míg a város általános földalatti csatornázása ellátva nincs, kővel burkolt 27
KÁL, F. 1552. op. 1. od. zd. 3441. (1911) KÁL, F. 1552. op. 1. od. zd. 2387. (1903) 29 LEHOCZKY, 1998. 92–93. 30 KÁL, F. 1552. op. 1. od. zd. 317. (1876); KÁL, F. 1552. op. 1. od. zd. 372. (1877–1878) 31 KÁL, F. 1552. op. 1. od. zd. 317. (1876) 32 1919–1939 közötti időszak. A saint-germaini (1919. szeptember 10.) valamint a trianoni békeszerződés (1920. június 4.) Kárpátalja területét, Podkarpatská Rus néven, Csehszlovákiához csatolta. Az I. bécsi döntés (1938. november 2.) alapján a magyar hadsereg 1939. március 15–18. között foglalta vissza Kárpátalja területét. Többek között ekkor került vissza Munkács is. A Vörös Hadsereg 4. Ukrán Frontja 1944. október 28-ig vonta fennhatósága alá Kárpátalja területét. Az 1945. június 29-én aláírt szovjet–csehszlovák határszerződés pedig az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaságba olvasztotta az időközben itt kikiáltott Kárpát-Ukrán államot. 28
folyókákon az utcai folyókákba vezethetők.”33 A házakból, lakásokból rendszerint a telken lévő emésztőgödörbe vezették a szennyvizet és az esővizet. Az árnyékszéki pöcegödröt többnyire nem kötötték össze az emésztővel. Az árnyékszékek tisztítása Munkácson is szabad iparnak minősült. A pöcegödör gépesített tisztítását megelőzően ezt a munkát teljes egészében cigányokkal végeztették. A 19. század utolsó évtizedeitől kezdődően az árnyékszékek kiürítése már légszivattyús készülékkel történt.34 A városi csatornahálózat első korszerű szakaszait a századforduló éveiben fektették le. Az összefüggő szennyvízelvezetés kiépítésére és a vízelvezető árkok karbantartására többen is jelentkeztek.35 A közművesítési és a csatornázási tervek kivitelezésének számos támogatója akadt. Véleményük szerint „a kövezésnél előrébbvaló lenne a csatornázás és vízművesítés, amely egészségügyi szempontból sem elhanyagolható.”36 Hat év elteltével a csatornarendszer még mindig nem épült ki. 1908-ra a városnak csak három csatornája volt.37 A városi kórház,38 a bérkocsiállomás39 és a színház40 szennyvízelvezetését nagyjából egy időben alakították ki. A Csillag szállót 1908-ban egy saját, a piactér alatt húzódó szakasz kialakításával vonták be a rendszerbe.41 A vendéglő csatornája a színház vízelvezető árkába torkollott.42 A szennyvizet a Latorcába vezették be. A vízellátást biztosító vízvezetékrendszer csak az első világháborút követően épült ki. Bár a városi tanács 1905-ben megszavazta a vízvezetékek próbafúrásainak költségét, de érdemi élőrelépés nem történt.43 A városi polgárság az udvarokon ásott kutakból vette a háztartás számára szükséges vizet. Az 1912-ben kiadott víz- és csatornadíjra vonatkozó szabályrendelet a város utcáit a közművesítés szintje alapján négy kategóriába sorolta: utcák, ahol szennyvízcsatornát, esővízcsatornát és vízcsövet fektettek le, utcák, ahol szennyvízcsatornát és vízcsövet, vagy esővízcsatornát és vízcsövet fektettek le, csak vízcsővel ellátott utcák, utcák, ahol ezek egyike sem található meg. A városvezetés előirányozta a teljes városi víz- és csatornahálózat tíz éven belüli kiépítését. A 20. század második évtizedében némely munkácsi otthonba már káddal ellátott fürdőszobát, vízöblítéses árnyékszéket is beépítettek. A nagyobb vízfogyasztású iparvállalatok, üzletek, gyárak és közfürdők a vizet vízmérő órákon át kapták.44
33
KÁL, F. 1552. op. 1. od. zd. 3707. (1913) KÁL, F. 1552. op. 1. od. zd. 903. (1885–1893); KÁL, F. 1552. op. 1. od. zd. 3314. (1910) 35 KÁL, F. 1552. op. 1. od. zd. 2090. (1901); KÁL, F. 1552. op. 1. od. zd. 2226. (1902) 36 KÁL, F. 1552. op. 1. od. zd. 2222. (1902–1904) 37 KÁL, F. 1552. op. 1. od. zd. 3065. (1908) 38 KÁL, F. 1552. op. 1. od. zd. 1702. (1897) 39 KÁL, F. 1552. op. 1. od. zd. 2079. (1897–1901) 40 LEHOCZKY, 1998. 158–164. 41 KÁL, F. 1552. op. 1. od. zd. 3065. (1908) 42 KÁL, F. 1552. op. 1. od. zd. 2224. (1901–1902) 43 Munkács, 1905. 43. sz. 3. 44 KÁL, F. 1552. op. 1. od. zd. 3594. (1912) 34
A szennyvízelvezetés mellett a városi szemét eltakarítása is egyre fontosabb szerepet kapott. Az utcák, a terek, a járdák, a piacok, az udvarok, az üzletek, a lakóházak hulladékai, az útmenti vízelvezető árok tisztántartása, az építési törmelékek, a fekáliák, az istállótrágya, télen a hó eltávolítása állandó gondot jelentett. Mindezt a város saját erejéből vagy vállalati úton szállíttatta el. A szemétszállítás többnyire hetenként egy alkalommal, főbb utcák esetében kétszer történt. A hulladékot előre meghatározott útvonalon vitték. Azok a lakosok, akik háztartási szemetüket trágyájukkal összekeverve gazdálkodási célra használták, egyedül hordhatták ki azt földjeikre. A hulladékot az udvaron elhelyezett szemetes ládában, vagy a külön e célra készített betonfalú gödörben gyűjtötték össze. Az utcaseprők a számukra kijelölt utcarészt nyáron reggel hat, télen hét óráig voltak kötelesek felseperni. A napközben keletkezett hulladékot targoncájukban hordták el egy nagyobb gyűjtőládába. 1913-ban már öt nyitott szemeteskocsi járta Munkács utcáit. A város köztisztaságára ezeken kívül egy felügyelő, egy gyepmester, három gyepmester segéd, húsz utcaseprő és öt kocsis ügyelt.451912-től lóvontatta öntözőkocsival is rendelkezett a város.46 A köztisztasági szabályrendeletek pontos utasításokat tartalmaztak az utcák rendtartását illetően. A köztisztasági rendelkezések betartását a rendőrkapitányság ellenőrizte. Végeredményben elmondható, hogy a modern infrastruktúra kiépülésének kezdete Munkács esetében is a dualizmus időszakában zajlott. Annak ellenére, hogy a város elmaradottsága számos tényezőben megmutatkozott, a városi fejlettség fokmérője, a közművesítés szintje itt is jelentősen növekedett a 1880as évek második felétől kezdődően. Igaz, tervszerű, modern városrendezési törekvések nem fogalmazódtak meg, de irányvonalát tekintve Munkács – lehetőségeihez mérten – igazodott a kor modernizációs folyamataihoz és kiépítette a maga korántsem nagyvárosi, de a város működését biztosító műszaki infrastrukturális alaphálóját.
45 46
KÁL, F. 1552. op. 1. od. zd. 3707. (1913) KÁL, F. 1552. op. 1. od. zd. 3596. (1912)
A képek forráshelye: SZEMÁK Mária: „Ahogy tetszik!” Építészeti műveletek a századfordulón – http://www.karpatszemle.uz.ua/tarstud/ta060204.htm
