Széchenyi István gróf: „Ha az Úristen magyarnak teremtett, legyünk hát tisztán magyarok.” I. A Gondviselés kifürkészhetetlen akaratából nekünk, a magyarság ma élő nemzedékének, kell átvergődnünk, végig küzdenünk a volgamenti őshaza ismeretlen évszádainak homályába vesző történelmünk legvészesebb korszakát. Véres és viharos századokban ugyancsak bővelkedik nemzeti históriánk, de a trianonihoz hasonló megrázkódtatásról, nemzeti múltunk krónikáinak legsötétebb és legszerencsétlenebb lapjai sem igen tudnak beszámolni. Csak növelte és betetőzte nemzeti tragédiánkat az, hogy az összeomlás szörnyű tanulságai és egész népünket megrázó válsága után sem tudtuk megtalálni az új időktől megkövetelt, új magyar életformát. Nem tudtunk kiépíteni egy olyan új magyar életrendszert, amely össze tudta volna markolni megmaradt erőinket. A háború előtti, liberális Magyarország nyomasztó örökségét, a megoldatlan szociális, gazdasági, népegészségügyi stb. kérdéseket nem tudtuk felszámolni. A zsidó kisebbség már a világháború előtti szédítő arányú részesedését a nemzeti vagyonból és jövedelemből, valamint az ország szellemi javaiból a Trianon utáni másfél évtizedben jelentékenyen növelte. A túlságosan óvatos és pénzügyileg meg nem alapozott földreform nem oldotta meg a nyomorúságos életszínvonalon tengődő agrárproletáriátus kérdését. Egyetlen lépést sem tettünk a vagyon- és a jövedelemmegoszlás egészségesebbé tétele felé. A magyarság életereje azonban nem apadt még egészen el. Az utolsó években társadalmunkban a lázas nyugtalanság, elégületlenség jelei voltak észlelhetők. Ideges és megmagyarázhatatlan érzések járták át a lelkeket. Része lehet ebben a körülöttünk lefolyó nagy európai átalakulásnak is, valójában azonban mégis csak a nemzeti lelkiismeret ébredésével állunk szemben. Elintézetlen belső nagy kérdéseink feszítő ereje egyre növekedett. Elérkezett már az a pillanat, amikor cselekedni kellett. Kormányférfiainkat elismerés illeti azért, hogy a kritikus, döntő pillanatokban habozás nélkül teljesítették is a kötelességüket. Amiért fajtájukat rajongva szerető, önzetlen magyarok, Istóczyak, Verhovayak kitagadva, elhagyatva vívták a maguk kilátástalan és mégis dicsőséges harcát, amiért száz és száz derék, önfeláldozó, becsületes magyar oly sokat szenvedett, amiért ki tudja hányan vállalták az üldözést, a meghurcolást, az anyagi és erkölcsi tönkretételt, ha kellett a börtönt is – a zsidó törvényjavaslat íme, a magyar törvényhozás elé került. Ismételjük, elismerés és hála jár a kormányelnöknek a magyali nemzeti társadalom részéről bátor és férfias cselekedetéért, hála jár azért, hogy szakított végre a szónokló, vagy bizalmasan suttogó fajvédelemmel. Ki tagadhatná meg az elismerést attól a kormányelnöktől, aki egy hetven esztendőn át elhallgatott, elsikkasztott kérdés megoldására vonatkozó javaslattal állt most a magyar közvélemény elé? Bármilyen legyen is a véleményünk a zsidójavaslatról, azt tárgyilagosan le kell szögeznünk, hogy Darányi Kálmán az ellenforradalom óta az első felelős kormányférfi, aki szakítani mert és tudott, a népgyűléseken szónokló, vagy a kaszinókban suttogó fajvédelemmel és a nyílt színvallás, a pozitív cselekedetek útjára lépett. Minden elismerésünk ellenére, mégis a zsidó törvényjavaslattal szemben kell állást foglalnunk. Nem azért, mintha a mindég, mindennel szemben ellenzékieskedő magyar mentalitás hívei lennénk, hanem azért, mert szilárd meggyőződésünk szerint ez a javaslat nem hozza meg a zsidókérdés végleges és megnyugtató rendezését, nem biztosítja a magyarság jogos szupremációját az
országban. Nyíltan és világosan ki kell mondanunk: ez a javaslat nem az, amiért a fajvédő nacionalista tábor éveken, sőt évtizedeken keresztül harcolt. Ez a javaslat nem nyugtat meg bennünket és nem alkalmas arra, hogy harcunkat érte abbahagyjuk. Nem is az a legfőbb kifogásunk, hogy a zsidótörvény hivatalosan, indokolatlanul magas, 20 %-os részesedést biztosít a zsidóságnak az ország gazdasági és kulturális életében, továbbá hogy a különböző engedmények révén ez a húsz százalékos arányszám még évtizedeken keresztül a valóságban 40-50 %-nak felel meg. Tudjuk jól, hogy a javaslat lényegében véve kerettörvény, amelynek hatása nem utolsó sorban attól függ, milyenek lesznek a végrehajtására vonatkozó utasítások. A legélesebben, a legelszántabban tiltakoznunk kell azonban a zsidótörvénynek ama kitétele ellen, amely szerint az 1919. augusztus 1. előtt megkeresztelkedett zsidók nem számítandók zsidóknak. A javaslatnak ez a pontja semmivel sem indokolható, jogi és fajbiológiai szempontból egyaránt helytelen és tarthatatlan. Ez a törvényjavaslat megpróbált szakítani azzal az eddigi hivatalos felfogással, amely szerint a zsidóság csupán hitfelekezet. Nem mert azonban nyíltan, az egyedül helyes faji álláspontra helyezkedni. Felemás megoldáshoz folyamodott tehát, 1919-ig felekezetnek, azontúl fajnak minősíti a zsidóságot. Teszi ezt azonban anélkül, hogy végeredményben a magyarországi zsidó kisebbség közjogi helyzetét tisztázná. Nem nyilvánítja a zsidóságot népi – vagy ha úgy tetszik – faji kisebbséggé és nem helyezi hatályon kívül az ismeretes kúriai döntvényeket (1988/1924. és 393/1925.), amelyek a hazai zsidóságot hitfelekezetnek minősítik. A jövőben tehát, ha a zsidótörvény-javaslat valóban törvényerőre emelkedik, az a furcsa helyzet alakul majd ki, hogy lesz egy törvényünk, amely közvetve – azáltal, hogy a megkeresztelkedett zsidót is zsidónak tekinti – a zsidóságot fajnak nyilvánítja és lesznek érvényben lévő törvényerejű kúriai döntvények, amelyekre hivatkozva alsóbíróságok ítéleteket hoznak s ezek a zsidóságban csupán hitfelekezetet látnak. Jogéletünkben a zűrzavar nyilvánvalóan fokozódik majd. A megkeresztelkedés ténye 1919. előtt éppúgy, mint utána, legfeljebb csak a zsidók felekezeti hovatartozandóságán változtathatott. A keresztvíz a vért soha, semmi körülmények között sem formálhatja át. Akár érdekből, akár meggyűződésből keresztelkednek meg a zsidók, ezen a tényen változtatni nem lehet. A törvényjavaslat indokolása azt mondja, hogy azért kellett 1919. augusztus 1-ben megállapítani a megkeresztelkedési határt, mert a kommunizmus után a legtöbb zsidó érdekből lépett át valamely keresztény felekezetbe. A tapasztalat ezzel szemben azt mutatja, hogy 1919. előtt is a zsidók legnagyobb része nem benső meggyőződésből tért át, ezek tehát most jogosulatlan előnyhöz jutnak, míg mások 1919. után is lelki szükségből keresztelkedtek meg, ezek igazságtalan hátrányt szenvednek. Magyar fajvédő, nacionalista szemszögből nincs különbség hithű és áttért zsidó között, bármikor is történt a megkeresztelkedés. De szembe kell fordulnunk a zsidótörvény-javaslattal azért is, mert az csupán gazdasági, társadalmi és kulturális vonatkozásban ismeri el a zsidókérdést s nem akar tudni az egész problémacsoport mélyebben fekvő élettani gyökereiről. Vagy idegen, káros és asszimilálhatatlan fajta a magyarság szempontjából a zsidóság, vagy nem. Ha igen, akkor nem elég a gazdasági életben és az értelmiségi életpályákon való térhódítása elé gátakat emelni, hanem meg kell akadályozni minden eszközzel a magyarság fajbiológiai alkatát és lelkiéletét megrontó idegen, zsidó vérnek a magyar néptestbe való további beszivárgását is. II. Elérkezett a végső ideje annak, hogy a magyar közvélemény minél szélesebb rétegei végre megismerjék a maga egész jelentőségében a zsidókérdésnek élettani, fajpolitikai hátterét is. Ha a zsidó-magyar vérkeveredés fenyegető veszélye ellen még idejekorán, az utolsó pillanatban nem védekezünk, elsüllyedünk egy szégyenletes fejmocsárban, a félvér korcsok népévé leszünk, menthetetlenül belezuhanunk a vérségi- és az ezzel járó lelki-, szellemi-, világnézeti-zűrzavarba. A „vérrontó bűn” – a zsidósággal való vérségi keveredés – végzetes divatja egyre népszerűbb lesz. Mind többen és többen vannak közöttünk olyanok, akik pillanatnyi örömökért, jómódért, pénzért, érdekből elfeledkeznek a fajtájuk iránti szent kötelességükről. Nem tehetünk mást, mint kérő,
figyelmeztető, meggyőző szóval fordulunk a tévelygőkhöz! A modern fajbiológiai és fajtörténeti kutatások eredményei alapján ma már kétségkívül bebizonyított ténynek tekinthetjük azt, hogy a zsidóságban egy többszörös fajkeveréket (polyhibrid) kell látnunk. A zsidó nép egy több ezer évvel ezelőtt végbement fajkeveredés nyomán jelent meg a történelem színpadán, ősi hazájában Palesztinában. Kb. 100 évvel Krisztus sz. e. a szemita népek bölcsőjéből, a Tigris és Eufrátesz mellékéről eljutott egy tiszta szemita vérű nomád, kóbor törzs a mai Palesztinába. Ez az alacsony termetű, hosszú koponyájú, világos bőrű, sötétbarna, vagy feketehajú ú. n. orientális fajú, műveletlen nép aránylag rövid idő alatt vérségileg összekeveredett, a Palesztinában akkor már régebben honos, magas műveltségű, alacsony termetű, rövid koponyájú, előreugró, erősen görbülő orrú, sötét bőrű, sötét hajú ú. n. armenoid fajú hethitákkal. A szemiták gyorsan elsajátították a hethita, műveltséget és hamarosan minden hatalom és befolyás az ő kezükbe ment át. A zsidóság fajképének alapelemei tehát az orientális-szemita és az armenoid-előázsiai faj. Történelmének későbbi, viharos századaiban a zsidóság kisebb-nagyobb mennyiségben egyéb vérelemeket is vett fel magába. A mai Palesztinában keveredett a zsidóság északi fajú népekkel. Később pedig mediterrán (földközi tengeri) fajú népekkel érintkezett sokat a zsidóság. Különösen Észak-Afrikában a berberekkel, a feláhhal. A szemitával rokon mediterrán fajta bélyegei: alacsony termet, keskeny, hosszú koponya, barna bőr, lágy sötét haj. Később különböző hámita fajú népekkel (galla, szomáli etiópiai stb.) kerültek közvetlenebb kapcsolatba a zsidók (magas termet, hosszú alsó végtag, hosszú koponya, keskeny arc, halvány barnás bőr, sötét lágy haj.). A zsidóság fajképének kialakulásában jelentős szerephez jutott a néger vér is. A szudáni és bantu négerek vérbeütése örökre kitörölhetetlen, végzetes befolyást gyakorolt a zsidóság biológiai és lelki alkatára. A fajbiológia alapvető törvénye értelmében, az alacsonyabb rendű fajta bélyegei mindég átütőbbek. Günther szerint a zsidók a néger vért a hamiták, Fishberg szerint viszont a mórok közvetítésével kapták. Abban azonban mindketten megegyeznek, hogy a zsidók között elég gyakorian a négerforma arcok, a gyapjas, kemény fekete haj, kiduzzadó, széles ajak, lecsüngő alsó ajak, sötétbarna bőr, előreugró áll, lapos és széles orr stb. Méhely Lajos professzor szerint a zsidók főképen Egyiptomban vettek fel sok négervért és ez különösen két bélyegben ütközik ki a zsidókon és pedig: az apró csigákba szedett kemény, fekete, gyapjas hajban, továbbá az éles peremmel szegélyezett duzzadt, széles és keresztberáncolt ajkakban. Ez a sokirányú vérkeveredés természetesen a zsidóság vérségi és lelki egyensúlyának felbomlásához, erkölcsi lezülléshez, belső testvérharcokhoz, a teljes nemzeti felbomláshoz, majd a rabszolgasághoz vezetett. A prófétáknak a kegyetlen, uzsorás, haszonleső, kapzsi, erkölcsi fertőben fetrengő zsidókra elmondott átkai mindennél többet mondanak. A megsemmisülés e sötét óráiban lépett fel Ezra próféta. Kr.e. 458-ban felismerve a helyzetet, olyan szigorú fajvédelmi törvényeket léptetett életbe, amelyek mellett egészen eltörpülnek a 2396 évvel később, hasonló célzattal alkotott – árják (németek) és zsidók vérkeveredését eltiltó – híres nürnbergi törvények. Az új törvények Jehova büntetésével fenyegették meg azokat, akik a szent magot más, nem zsidó népekkel való keveredés által közönségessé teszik. A zsidó vallású, de nem zsidó fajú népcsoportokat kirekesztették a népközösségből. Azoknak a zsidó férfiaknak, akiknek nemzsidó feleségük volt, asszonyaikat el kellet küldeniük, vagy maguknak is el kellett vándorolniok. Zsidó férfiaknak halálbüntetés terhe mellett tilos volt nemzsidó nőkkel való összeházasodás. Nehemiás próféta azokról a zsidókról szólva, akik ammonita és moabita asszonyokat vettek feleségül így ír: „feddődéin velük és megátkozom őket és megverék közölök néhányat és megtépém őket” (13. rész, 25.). Amikor Nehemiás Jeruzsálemben népszámlálást tartott, mindenkinek írásokkal kellett igazolnia származását. 642-en azonban „nem mondhattak meg családjukat és eredetüket, hogy lzraelből valók-é?” Voltak papok is, akik nem tudták igazolni származásukat. „Ezek keresték írásukat: tudniillik nemzetségük könyvét, de nem találtak, miért is kirekesztetések a papságból.” (Nehemiás 7. 64.) Ezra és Nehemiás kérlelhetetlen szigorúsággal végrehajtott fajpolitikai
törvényeinek jelentőségét a zsidó nép teljes mértékben felismerte. A törvények betartásának tudata átment a zsidóság vérébe. Csak maguk között házasodtak. Kialakult a kiválasztott népnek a világtörténelemben példa nélkül álló faji és vérségi öntudata, amely olyan biológiai és lelki energiával telítette a zsidóságot, hogy túlélte Hellasz és Róma bukását éppúgy, mint az arab kalifák és a spanyol világbirodalom elmúlását. Ezra törvényei nyomán megindult szigorú beltenyésztést akkor is tovább folytatta a zsidóság, amikor Titus császár által a világ minden részébe szétszóratott. Az eltérő természeti viszonyok, éghajlat, táj, életmód nyomán a különböző zsidó csoportokon eltérő másodlagos bélyegek észlelhetők. A mai zsidóságnak főleg két fő csoportját szokás emlegetni. A szefardi spanyol, vagy nyugati, zsidót és az askenázi keleti, vagy lengyel zsidót. Az első csoportba a Spanyolországban, Portugáliában, DélOlaszországban élő zsidók tartoznak, Közép-Európa felé számuk rohamosan fogy. Faji adottságaik: a középszikár termet, hosszú koponya, keskeny orr, szem- és hajszín fekete-barna, a szemöldök magasan ívelt. A szefardi ág a zsidóság szellemibb, kulturáltabb részét foglalja magában. A keleti, vagy askenázi zsidóságban – ide tartozik ma a zsidóságnak kilenctized része – a hosszas vándorlás és vérkeveredés következtében jobban elmosódtak az ősi, szemita vonások. Az Orosz-, Lengyel-, Németországban, Romániában, Magyarországon, Ausztriában, az Unióban élő zsidóság óriási többsége askenázi. A keleti zsidóságba az ősi szemita, armenoid, hámita, mediterrán és néger vérelemeken kívül, számottevő mennyiségben jutott alpesi, északi, sőt mongol vér is. Chamberlain és Günther élesen elhatárolja egymástól a szefárdi és askenázi zsidó típust, ezzel szemben például Judt és más zsidókutatók hangsúlyozzák, hogy csupán miliőkülönbségről van szó, és a két típus koponyaindexe, átlagos testmagassága egyező, úgy az askenázi, mint a szefárdi a környezetükben élő nemzsidótól sokkal jobban különböznek, mint egymástól. III. A zsidóság fajtörténetének áttekintése után kíséreljük meg felelni most arra. a kérdésre, hogy milyen hát a ma élő zsidóság, melyek a testi, lelki ismertetőjegyei? Abból a tényből kifolyólag, hogy a zsidóság egy nagyarányú fajkeveredés eredményeképp alakult ki, egységes fajképről nem beszélhetünk. Nem állapíthatunk meg általánosan, minden zsidóra jellemző faji ismertető jegyeket. A zsidóság egyedeiben az ősi fajelemek valamelyikének (szemita, armenoid, néger stb.) jellegzetes vonásai azonban minden esetben jól felismerhetők. Tudjuk, hogy van a zsidókban valami sajátosan idegenszerű, arcban, szemekben, testtartásban, mozgásban, az egész magatartásukban valami jellegzetes, amelyekről a gyakorlott szem nyomban felismeri a zsidót. Ribot a következőképp jellemzi a zsidókat: „Testileg a zsidók általában hajuk és szakálluk fekete színe, hosszú szempillájuk, nagy, élénk sötét szemeik, fakó arcszínük és erősen hajlott orruk által tűnnek ki.” Ribot jellemzését Frigyes Lajos a zsidók természetrajzáról írott munkájában még a következőkkel egészíti ki: a zsidók általában rövidfejűek, középtermetűek és utalnunk kell a jellemző zsidó arckifejezésre és arcvonásokra., amelyet csak fotografálni lehetne, leírni nem, épp a jellemző voltuk miatt és amely, mint Judt Nikoluccitól idézi „atyáról fiúra átvitt, a történelemben példátlan fokú morális és társadalmi érzés eredménye” és amelyeknek állandó voltát nemcsak a fent idézett szerzők (Nolt és Glidon), hanem többek között Helwardt Jakobs, Stratz, Andree, Sombart is megerősítik, akik megállapítják, hogy ezen arckifejezés még a vegyes házasságokból származó utódoknál is dominál, ami a Mendel-féle törvény értelmében érthető. Méhely Lajos a zsidók faji vonásairól szólva utal arra, hogy a pusztai eredetű magyar, a maga pompás megfigyelő képességével, mennyire észreveszi a zsidók külsejének idegenszerűségét. Tapasztalatainak a magyar ember a zsidókra alkalmazott különböző jelzőkben ad kifejezést: kajlafülű, lapátfülű, kosorrú, vércseorrú, borjúszemű, bárányképű, gyűrűsszájú, gyapjasfejű, lúdtalpú, lőcslábú, dongalábú, nyakigláb zsidó. Ezek és más hasonló megjelölések a zsidók testalkatának rendellenes, tökéletlen, természetellenes voltára mutatnak. A nagyarányú, egymástól
távolálló fajelemek közt végbement vérkeveredés, az évszázadokon át tartó beltenyésztés, a testi munkától való idegenkedés, a zárt, zsúfolt gettó élet, utóbb a nagyvárosokba tódulás, a túlfeszített idegélet következtében valóban, a zsidók testi szervezete általában fogyatékosnak, selejtesnek mondható. A mai zsidóság anatómiai ismertetőjegyeit a következőkben foglalhatjuk össze: a sajátos arckifejezés, amelyről már előbb megemlékeztünk, általában középtermet (162-164 cm.), szűk mellkas, (a zárt életmód, ülő foglalkozás), korai nemi érettség (tropoid vonás), rövid kar, kissé görbe láb, hajlamosság az elhízásra (inkább a jólétnek tulajdonítható), gyakori a duzzadt, előrecsüngő alsóajak, jellegzetesek a vastag, sűrű szempillák, a fáradt álmos tekintet, a szemek szúrós nézése, a húsos fülkagyló, az elálló fülek, az ú. n. zsidó orr (kampós, előrecsüngő, sasorr) korántsem oly gyakori, mint a közhit tartja, erős szőrözet, sűrű szemöldök, amely az orrgyökér felett sokszor össze is nő, a haj és a szem színe általában sötét. Meg kell emlékeznünk röviden a zsidóság kórtani faji vonásairól is. A cukorbetegséget nem ok nélkül nevezik zsidó betegségnek. Budapesten 3-4-szer több zsidó hal meg cukorbetegségben, mint nem zsidó. Szakemberek elsősorban a jobb életkörülményekkel magyarázzák a cukorbetegség zsidók közötti gyakoriságát. A különböző fertőző betegségekkel – különösen a gümőkórral – szemben a zsidók sokkal immunisabbak, mint a nemzsidók. Valószínűleg többezer éves átöröklött, a beltenyésztés által megerősített hajlammal állunk szemben. Alább közölt adataink is megerősítik azt a, feltevést, hogy a zsidók rákhalandósága jóval nagyobb, mint a nemzsidóké. Bár ebben része lehet annak is, hogy a zsidók általában magasabb életkort érnek el, a rákbetegség pedig inkább az idősebb korban jelentkezik. A zsidók rák és gümőkór halandóságára vonatkozólag közöljük a következő budapesti adatokat: Halandóság
Gümőkor halandóság
összes zsidó absz. szám %
Rák halandóság
összes zsidó absz. szám %
összes zsidó absz. szám %
1931 16551
3040
18.3 2367
252
10.6 1468
390
26.6
1935 15587
3022
19.3 1789
189
10.5 1591
403
25.3
A zsidóság kórtani ismertetőjegyei közül egyike a legfontosabbaknak az az általánosan ismert tény, hogy a zsidók között. aránylag sokkal nagyobb a különböző idegér elmebajokban szenvedők száma, mint a nemzsidók között. Gáspár megemlíti, hogy a magyar elmegyógyintézetekben kezelt betegek között a zsidók arányszáma általában háromszor nagyobb (14-16 %), mint amekkora a zsidóság országos arányszáma. Poroszországban 1896-1900-ban százezer lakosra 62.1 ezrelék keresztény és 140.2 ezrelék zsidó elmebeteg jutott. Pilz bécsi orvos adatai szerint pedig százezer ember közül örökölt hülyeségben
szenvedett 0.70 keresztény 0.98
zsidó
gyöngeelméjűségben
“
2.07
“
3.53
“
búskomorságban
“
2.91
“
3.89
“
őrjöngésben
“
1.61
“
3.87
“
általános elmezavarban
“
7.62
“
13.44
“
időszakos elmezavarban
“
1.99
“
4.86
“
szerzett hülyesgben
“
6.79
“
10.79
“
agylágyulásban
“
7.77
“
11.07
“
A zsidóknak az ideg és elmebajok iránti feltűnően nagyobb fogékonyságának okaira nézve a vélemények eltérők. Kétségkívül öröklődő faji sajátsággal állunk szemben. Hepner az ortodoxok
túlfűtött vallási fanatizmusára mutat rá. A keleti zsidó állandó izgalomban, rettegésben él, attól való félelmében, mikor szegi meg a több, mint 600 vallási parancs valamelyikét. Fishberg és más zsidókutatók a középkori üldöztetésekre, a bizonytalan társadalmi helyzetre, a nemzsidók idegenkedésére igyekeznek visszavezetni a zsidók idegrendszerbeli fogyatékosságát. Mások arra utalnak, hogy a zsidóság nagy többsége városi lakos, akik között az idegbetegség sokkal gyakoribb, mint a falusi lakosság körében. Frigyes a zsidóság fokozottabb mérvű szexuális életét említi. Mindezek mellett Oppenheimre hivatkozva Méhely Lajos azt hangsúlyozza, hogy a zsidók züllött idegrendszerének legalább is ugyanolyan mértékben a pénz lázas hajszolása az oka. Túlságosan messzire vezetne, ha ehelyütt a zsidók anatómiai és kórtani jellegzetességeinek ismertetése után, lelki életük elemzésébe is elmélyednék. Csak megemlítjük a rábeszélő készséget, a fortélyosságot, az alkalmazkodó képességet, az érzéki természetet, az üzleti szellemet, a szadizmusra való hajlamosságot stb. Ha a sok vérségi összetevő, a nagymérvű fajkeveredés következtében nem is tudjuk megrajzolni a zsidók általánosan érvényes, apró részletekbe menő fajképét, a tapasztalat szerint van egy évezredekkel ezelőtt kialakult, állandósult, ma is változatlanul meglevő zsidó típus, amelynek testilelki jegyei szembetűnően mások, mint a nemzsidó népeké. Az ókori ásatások során napvilágra került domborműveken, a középkori képeken látható zsidók pontosan ugyanolyanok, mint a ma köztünk járók. IV. Az eddig elmondottakat azzal az alapvető fontosságú tétellel kell kiegészítenünk, hogy a zsidóság a maga más vérségével, különleges faji alkatával egészen idegenül áll szemben a, mai Európa népeivel, amelyek túlnyomó többségükben az alpesi, keletbalti, dinári és északi fajtához tartoznak. A zsidók és Európa, népei között fajbiológiai szemszögből áthidalhatatlan vérségi és faji ellentét áll fenn. A zsidókban meglévő néger és szemita (beduin) fajelemek miatt a velük való vérkeveredés valamennyi európai nép számára nemcsak kóros, de valósággal végzetes lehet. Mert bár „A mai zsidóban természetesen már nemcsak a néger, hanem a szemita vér is nagyon fel van higítva, azonban az örökléstan törvényei szerint mindig meg van annak a lehetősége, hogy a fajta egyes egyéneiben ősi erejében ütközzék ki.” (Méhely.) Az eddigi vizsgálatok eredményei szerint zsidóknak más fehér fajtákkal való keveredése esetén uralkodnak (dominálnak) a zsidó faji vonások, míg a másik fajta, jegyei rejtve maradnak. Más szóval, a vérkeveredésből mindég zsidó utódok származnak, amiben jelentős része lehet a néger, hámita, szémita fajiság nagy átütő erejének. SaIomon vizsgálatainak eredménye szerint a vegyesházasságból származó utódok között átlagban 13 zsidóra jut egy nemzsidó utód. Meg kell azonban itt azt jegyeznünk, hogy a vegyesházasságból származó nemzsidós külsejű utódok sokszor fejlődésük későbbi szakaszában (lányok 16-20 év, fiúk 18-25 év) zsidó vonásokat öltenek fel. A zsidósággal való vérségi keveredésben rejlő szörnyű veszélyt a nyugat-európai nagy népek (angolok, franciák, németek) nem érezhetik át részben nagy számuknál (40-50-60 millió), részben pedig a közöttük élő zsidóság egészen kicsi arányszámánál fogva (0.2-1 %.). De nem jelenthet pillanatnyilag nagy veszedelmet a zsidókkal való keveredés a kelet-európai népekre sem (oroszok, lengyelek, oláhok). Egyrészt, mert ezeknek a népeknek nagy a. természetes népszaporodásuk, nagy biológiai erőtartalékokkal rendelkeznek, különben is ösztönös antiszemitizmusuk távol tartja őket a zsidókkal való vérségi kapcsolatoktól, másrészt a közöttük élő zsidóság nagy többsége az ősi törvényekhez ragaszkodó, a vegyüléstől óvakodó, fanatikus, ortodox zsidósághoz tartozik. Egészen más a helyzet azonban Magyarországon. Születésszámunk veszedelmesen hanyatlik, biológiai erőink apadóban vannak, a zsidóság arányszáma tekintetében az első európai államok közé
tartozunk, az ötvenesztendős liberális és a másfél évtizedes neoliberális konszolidációs korszak kiölte népünkből a vérségi, a faji öntudatot, a hazai zsidóság felsőbb és középső rétegei nagyon is hajlamosak a vérkeveredésre. Nálunk 1867. – a zsidóság emancipációja – óta állandó, egyre veszedelmesebben növekvő vérségi keveredés folyik. Pedig fajbiológiai szempontból a magyarság épp olyan idegenül áll szemben a, zsidósággal, mint Európa többi népei. Az ugoros-keletbalti és törökös-kaukázusi magyarság mai hazájában ezer éven át messzemenő vérkeveredésen ment át ugyan, azonban vagy rokonfajú, vagy olyan népekkel került vérségi kapcsolatba, amelyekkel harmonikus keverékutódokat hozhatott létre. A múlt század közepétől kezdve mind határozottabb és erőteljesebb formában, egy idegen fajtának – a zsidóságnak – torz vonásai jelentek meg a magyarság fajképében. A magyar-zsidó vérkeveredés élettani vonatkozásainak legkiválóbb ismerője, Méhely Lajos professzor megállapítja, hogy: „a nagyobb mértékű vérkeveredés a zsidóvér nagy átütő erejénél fogva a magyarság teljes elzsidósodására vezetne.” miután „a magyar-zsidó házasságból született gyermekek arra való tekintet nélkül, vajon az apja-e, vagy az anya-e a zsidó, mindég zsidó megjelenésűek, mert az átütő erejű zsidófajta öröklésképe ütközik ki rajtuk”. „A magyar-zsidó házasságban. – írja tanulmánya más helyén Méhely professzor – a szülők merőben idegen, tehát ellenséges csíraplazmái kötődnek össze s az idegen fehérje kiszólítja a zsidó szülő csírasejtjében szunnyadó afrikai vérelemnek együtthatóit, minek következtében, a magyar-zsidó kereszteződésből sokszor nagyon jellegzetesen afrikai fajtájú bélyegekkel felruházott gyermekek születnek. Gyapjas haj, élesperemű széles ajak, kaffer fül, nálunk szokatlan kéz és lábtartás, idegenszerű járás, fekzetesárga bőr, rézsútosan előredűlő (prognath) állkapocs, sűrűn, gyakran bundaszerűen szőrös hát, mell és váll, stb. – mindez azért, mert a két idegen fajú, tehát ellenséges csiraplazma nem egyesülhet harmonikusan, hanem az egyik életre kelti a másiknak tulajdonságait.” „…a zsidóvérben foglalt alacsonyrendű emberfajták vérjárulékainak kiütközése az, ami miatt tiltakoznunk kell a magyar-zsidó vérkeveredés ellen, mert ez a szerencsétlen összeköttetés nemcsak testileg, hanem lelkületében és jellemében is megrontja a magyarságot anélkül, hogy javára válnék a zsidóságnak!” „…könyörtelenül fel kell állítanunk a tilalomfát s minden eszközzel meg kell akadályoznunk a magyar-zsidó vérkeveredést, mert ennek megengedése a magyar néptest és az egész magyar nemzet ellen való bűn.” Miután ennek a tilalomfának felállítását célzó rendszabályok a mostani zsidó törvényjavaslatból hiányoznak, fájdalommal bár, de magyar fajtánk jövendője iránti mélységes aggodalomtól vezérelve, a javaslattal szemben kell állást foglalnunk. Nem érthetünk egyet Kovács Alajossal, aki a felekezeti statisztikában nem szereplő, de vérségileg zsidó származásúakról azt írja, hogy számuk a zsidóság összes számához képest nem lehet túlságosan nagy, – továbbá, hogy a mostani szórványos beolvadások még nem veszélyeztetik a magyarság etnikumát, fizikai és szellemi sajátságait. Az egyenjogúsítás (1867) előtt még csak elvétve fordultak elő vegyes házasságok. A parasztsággal nem keveredtek a zsidók, a városi polgárság és a birtokos nemesség viszont idegenkedett a zsidóktól. De a rohamosan gazdagodó, vagyonosodó zsidóság pénze hamarosan csábítóan hatott az ugyanakkor elszegényedő fő- és középnemességre. Eleinte csak szórványosan fordult elő, utóbb rendszeressé, megszokottá vált a gazdag (különösen az áttért) zsidó családokba való beházasodás. Miután a 67-es egyenjogúsítás csak állampolgári jogokra vonatkozott, a zsidóság vallásilag továbbra is csak tűrt felekezet maradt, a vegyes házasságok ily módon egyházi akadályokba ütköztek. A zsidók
és keresztények közötti házasságkötés megkönnyítése érdelében a szabadkőműves-zsidó befolyás alatt álló Tisza Kálmán már 1883-ba a törvényjavaslatot terjesztett a képviselőház elé. A javaslat ellen az antiszemita párt, élén Istóczy Győzővel, heves harcot indított. Istóczy a vita során mondott beszédében már félévszázaddal ezelőtt fajbiológiai okokból élesen tiltakozott a vérkeveredés ellen. „…nem kerülhetjük el azt a veszélyt, – mondotta többek között – hogy az egyes, többnyire spekulációból zsidókkal összeházasodó keresztényekkel s az ezen házasságokból származó amphibiumokkal csak szaporodni fognak a zsidó szövetségesek: a mi ellenségeink, mert tapasztalati tény az, hogy az ily összeházasodások eseteiben – csekély kivétellel – nem a zsidó lesz magyarrá, hanem a, magyar lesz zsidóvá. Mivel pedig én ezeknek a társadalmunk legveszélyesebb ellenségeit képező félzsidó ivadékoknak és zsidó sógoroknak számát szaporítani és a magyar nemzet vérét az egyiptomi páriák vére által degeneráltatni nem akarom, részemről visszautasítom a tárgyalás alatt lévő törvényjavaslatot.” Az óriási többségében liberális jelszavak igézete alatt álló képviselőház természetesen megszavazta a törvénytervezetet. A főrendiház azonban kétszer is elutasította, úgy, hogy végül le kellett venni a napirendről. Csak 13 évvel később tudta megszavaztatni, nagy harcok és izgalmak után, alig néhány főnyi szótöbbséggel a törvényhozás mindkét házán az akkori miniszterelnök, Wekerle Sándor. Istóczy Győző parlamenti beszédében már akkor rámutatott arra, hogy a zsidók és keresztények közötti házasságok természetellenesek, mert a zsidó és a többi európai fajta között nagy a fiziológiai ellentét. Adatokat sorolt fel, amelyek arról számolnak be, hogy a zsidók és keresztények közötti házasságok feltűnően terméketlenek. 1875-79-ben Poroszországban 1 házasságra jutott evangélikusok
között 4.2 gyermek
katolikusok
“
5.2
“
evangélikusok-katolikusok
“
3.2
“
zsidók
“
4.4
“
zsidók és keresztények
“
1.5
“
Újabb adatok szerint Poroszországban általában a házasságok 11 %-a, a zsidó-keresztény házasságok 35 %-a gyermektelen. Werner Sombart a Poroszországban tapasztaltakról azt írja, hogy az északi és a zsidó nép fajkeveredése felett rossz csillagzat lebeg. Úgy látszik a természet sem akarja az egybeolvadást: a házasságok meddők. A félvérek sokszor szépek és tehetségesek ugyan, de nélkülözik azt a lelki egyensúlyt, amit a fajtiszta származás nyújt. Gyakran erkölcsileg lezüllenek, öngyilkosak lesznek, vagy szellemi elsötétülésben fejezik be életüket. Kiütközik rajtuk a zsidó arckifejezés. Az idevonatkozó magyarországi adatok hasonló képet mutatnak. Kovács Alajos szerint 1911-12-ben 1000 házasságkötésre jutott a különböző felekezetekhez tartozóknál 226-335 születés. A zsidókkeresztények közötti házasságoknál 116 születés. Madzsar 1912-ből való adatai szerint az anya elhunytával megszűnő házasságra a római katolikusok között 2.1, protestánsok között 2.8, zsidók között 1.9 gyermek, római katolikus és protestánsok közötti házasság esetében 1.5, míg római katolikusok és zsidók közti házasságnál csak 0.8 gyermek jutott. Szél Tivadar következő összehasonlító adatai is figyelemre méltóak: Budapesten A megkötött házasságokból A törvényesen élve született keresztény zsidó házasság gyermekek közül a ker.-zsidó volt %-ban házasságokra esett %-ban 1926
6.7
2.7
1927
6.5
2.1
1928
6.1
2.4
A keresztény-zsidó házasságok rendkívüli terméketlenségének kérdésével foglalkozik Kovács Alajos dr. most megjelent újabb munkájában is megállapítja, hogy az ilyen házasságokból évenként csak 6-700, újabban már 600-on aluli születés történik. Az évenkénti születések száma az évenkénti keresztény-zsidó házasságkötéseknek csak 60 %-a, holott az összes házasságkötéseknél ez az arány szám közel 300 %. A keresztény házasságok tehát kb. ötször olyan termékenyek, mint a keresztényzsidó házasságok. Szél Tivadar dr. a keresztény-zsidó házasságok terméketlenségének kérdését, az ezekre a házasságokra oly jellemző gyakori elválások okait keresve így ír: „Az érzékek kielégülése után a két lélek különleges éles ellentét. Más a kereszténység erkölcse: egész gondolkodásmódja: elüt az elsősorban az önérdek által irányított, mindenekelőtt saját hasznára törekvő zsidóétól. A faji ellentétek, a hazaszeretetben mutatkozó különbségek, a két fél gazdasági számításai rugóinak a mindennapi életben egyre kiütköző különbségei így azután gyakran vernek éket a vegyes, különösen a keresztény-zsidó házasulók közé.” A természet, amikor meddővé, terméketlenné teszi a zsidó-keresztény házasságokat, a maga örök és fenséges törvényeinek igyekszik érvényt szerezni. Ám az ember határtalan önhittségében szembeszáll ezekkel a törvényekkel, megszegi őket s ezzel mérhetetlen romlást és szenvedést zúdít magára és a társadalomra. Sajnos, a keresztény-zsidó házasságok terméketlensége – ha magában véve biztató momentum is – nem tudja a fajrontás szörnyű következményeit kiküszöbölni. Ezeknek a vegyes házasságoknak a száma 1895. óta több tízezerre szaporodott és éppen az utolsó években szinte ugrásszerű emelkedést mutat, másrészt főleg társadalmunk középső és felső rétegeiben lett nagyon divatos. 1900-ban még csak 411, 1910-ben már 729, 1920-ban 958, 1930-ban 1050, azóta állandóan ezer felett van az évente zsidók-keresztények között kötött házasságok száma. Budapesten 1895-ben csak 89, 1900-ban már 192, 1910-ben 335, 1920-ban 674, 1930-ban 714, 1935-ben pedig 766 a zsidókeresztény házasságok száma. Táblázatunk adatai szerint Magyarországon 1895. óta kereken 35.000 vegyes házasság köttetett zsidók és keresztények között, ebből több, mint 20.000 Budapestre esik. Ezek a számok a magyar társadalom vérségi öntudatának, faji önérzetének és büszkeségének végzetes hanyatlására mutatnak. Fajtánk degenerálódásának sötét, vigasztalan útjára léptünk. Nem lehet fontosabb feladatunk, mint felrázni, meggyőzni a tévelygőket, a tudatlanokat, hogy árulást követnek el fajtájuk iránt. Árulást, amelyikre nincs mentség, amelyet nem lehet sem érzelmekkel, még kevésbé anyagi érdekekkel menteni. Akik ilyen vegyes házasságra lépnek, gyengítik fajtánk belső ellenálló erejét, gyáván megfutamodnak a reánk váró nagy élet-halál harc elől. A keresztényzsidó házassági adatok arról a szomorú jelenségről is beszámolnak, hogy elsősorban asszonyaink és leányaink mennek szívesen férjhez zsidóhoz. Mélységes megdöbbenéssel kell tudomásul vennünk, hogy Budapesten 1936-ban már közel félezer (456) lány és asszony esküdött „örök hűséget” zsidó vőlegénynek. Ez valójában annyit jelent, hogy a fővárosban a zsidóvőlegények 20.7 %-a, tehát minden ötödik kap magyar nőt feleségül. (Virradat, 1938. január 17.) A magukról és fajtájukról vétkes könnyelműséggel megfeledkező leányoknak és asszonyoknak, a magyar tragédia halk szavú poétájának Reményik Sándornak, a határokon túl a magyarságot hűtlenül elhagyó liliomszálakhoz írott fájdalmas búcsút intő versét kellene átadni nászajándékul. A keresztény-zsidó házasságkötések száma és aránya 1895-től 1936-ig.
A kersztényzsidó házasságkötések száma
az összes házasságkötése száma k százalékban
Magyarországon Budapesten 1895
265
0.2
04.jan
89
1896
525
0.4
03.ápr
245
1897
351
0.3
03.febr 138
1898
339
0.3
03.febr 145
1899
378
0.3
07.febr 179
1900
411
0.3
3.0
1901
383
0.3
06.febr 169
1902
481
0.3
06.márc 237
1903
457
0.3
02.márc 209
1904
500
0.3
3.0
1905
480
0.3
01.márc 224
1906
531
0.3
05.márc 267
1907
643
0.4
4.0
330
1908
669
0.4
4.0
333
1909
671
0.4
01.ápr
334
1910
729
0.5
4.0
335
1911
785
0.5
03.ápr
384
1912
815
0.5
04.ápr
411
1913
930
0.5
5.0
455
1914
949
0.7
5.0
513
1915
880
04.jan
04.jún
485
1916
761
02.jan
04.jún
422
1917
846
01.jan
08.jún
460
1918
1.185
0.9
01.júl
645
1919
1.252
0.8
06.jún
598
1920
1.043
1.0
07.máj
674
1921
958
1.0
07.máj
623
1922
1.067
02.jan
02.jún
710
1923
1.007
03.jan
05.jún
711
1924
1.210
06.jan
03.jún
623
1925
951
03.jan
08.jún
660
1926
968
03.jan
08.jún
665
1927
990
03.jan
04.jún
686
1928
1.017
03.jan
02.jún
667
1929
920
02.jan
01.jún
630
192
217
1930
1.050
04.jan
06.jún
714
1931
1.032
04.jan
08.jún
713
1932
1.012
04.jan
07.jún
714
1933
1.023
04.jan
06.jún
706
1934
1.120
04.jan
05.jún
768
1935
1.138
05.jan
05.jún
766
1936
1.126
05.jan
02.jún
775
—
—
19.809
Összesen: 33.838
Elpártolt liliomszál. Liliomszál, liliomszál, Idegenhez mért hajoltál? Mért öleli karcsú szárad, Mért felejted a fajtádat? A fajtádat, a hitedet Szerelmed tüzére tetted, Messze látszik lobogása, Mi lesz, ha lesz hamvadása? Liliomszál, liliomszál, Hajladozzál, Hajladozzál. Szerelmes hajladozásod A te legfőbb igazságod. Mi szomorúan körülállunk, Mert más a mi igazságunk. Siratjuk a nászi kedved, Siratjuk a fajtánk benned. A 35.000 zsidó-keresztény házassághoz legalább még további 15.000 házasságot kell hozzá számítanunk, amelyet valamely keresztény felekezetre áttért zsidó kötött kereszténnyel. Hiszen nagyon sok esetben éppen a házasság megköttetése érdekében történtek áttérések. Az 50.000 házasságból – szem előtt tartva, ezek fentebb tárgyalt nagyfokú terméketlenségét – egy második nemzedéket és a Mendel-féle hasadási törvényt is figyelembe véve – legalább 80-100.000 félvér zsidó leszármazottal kell számolnunk. Ez a szám valóban nem nagy. A baj azonban ott van, hogy a keresztény-zsidó házasságok jelentékeny része a középosztályra, a vezető rétegekre, az arisztokráciára esik. A félvérek nagy többsége tehát az aránylag amúgy is egészségtelenül kisszámú és meglehetősen zavaros vérségi összetételű közép és felsőosztályunk fajképét rontja meg. Miután a zsidóság felekezetileg nyilvántartott nagy hányada is ezekbe a társadalmi osztályokba tartozik, a félvérekkel a mérleg egészen a zsidóság javára billen. Nemrégiben egy alpolgármesteri jelentés hivatalosan megállapította, hogy a fővárosban az értelmiségi keresők 54 %-a zsidó. Az áttérteket és félvér korcsokat is számításba véve, ez az arányszám 60-65 %-ra ugrik fel. Méhely Lajos a magyar tragédia élettudományi okait kutatva világosan rámutat. arra, hogy nemzeti bukásunk egyik legfőbb okozója az volt, hogy vezető osztályaink végzetesen elzsidósodtak. A vezető helyeket nagy számban félvérek foglalták el, akikből hiányzott a magyar fajtudat, a kritikus órákban fejüket vesztve gyáván meglapultak, vagy maguk is beálltak fajtánk és országunk sírásóinak sorába, vagy éppenséggel szervezői, irányítói voltak az országrobbantásnak.
A zsidó félvérekkel nehezen lehet harcot folytatni. Ők látszólag már kikapcsolódtak a zsidó népközösségből, a valóságban a vérség széttéphetetlen szálai fűzik őket a zsidósághoz. Befurakodhatnak mindenüvé, velük szemben nem érvényesülnek társadalmi gátlások, mögöttük ott áll a zsidóság megértő pártfogása is. Ezek a félvérek énjük kettőssége miatt nyugtalan és kiegyensúlyozatlan lelkületűek. Felőrlődnek abban a belső harcban, amelyet az ellentétes faji hatóerők vívnak bennük. V. A kersztény-zsidó házasságokkal kapcsolatban törvényes kereteken belül folyó vérkeveredés mellett be kell számolnunk egy másik, az előbbinél sokkal nagyobb méretű, törvényes kereteken kívül eső zsidó-magyar fajkeveredésről is. Míg az első a közép és felső osztályaink, az utóbbi az alsóbb társadalmi osztályok elzsidósodásához vezet. A vegyes házasságokról készített statisztikai adatgyűjtés alapján nagyjából képet tudunk szerezni arról, hogy milyen arányú a törvényes kereteken belül végbemenő vérkeveredés. Igen nehéz feladat előtt állunk azonban, ha a házasságon kívüli vérkeveredésről akarunk legalább hozzávetőleges adatokat szerezni. A hivatalos statisztikai adatgyűjtés ez esetben teljességgel használhatatlan, mert a törvénytelen újszülött anyjának felekezeti hovatartozandóságáról számol be csupán. Arról azonban mindmáig semmiféle statisztika sem számol be, hogy évről-évre hány száz, hány ezer szerencsétlen, védtelen, robotoló magyar nő, falusi szolgáló, városi cseléd, munkáslány, magánalkalmazott – lett valamelyik korcsmáros, szatócs, kupec, jampec, vagy vezérigazgató bujaságának prédájává. Arról sem számol be semmiféle statisztika, hogy évről-évre hány, jobbsorsra érdemes magyar lány süllyed el a zsidó kerítők és leánykereskedők kezén a prostitúció fertőjébe. Csak néha-néha jelenik meg az újságokban egy-egy vérlázító cikk, amely fénysugárként belevilágít abba a sötét, feneketlen erkölcsi fertőbe, amely napról-napra szedi szánalomra méltó áldozatait (Virradat. 1937. szeptember 8. Felháborító erkölcstelenségek az erzsébetvárosi Kaufmann gyárban.) Elvétve jelennek meg rövid, pár soros megdöbbentő híradások arról, hogy itt is, ott is, hivatalos megállapítás szerint, a törvénytelen újszülöttek óriási többsége zsidó apától származik. A megszámlálhatatlan sok apasági kereset és a törvényszéki tárgyalások jegyzőkönyvei, mennyi borzalomról, mennyi szenvedésről tudnának beszámolni? Méhely professzor egyik, ezzel a kérdéssel foglalkozó cikkében, egy értesítést említ, amely arról számol be, hogy az egyik alföldi falu zsidó korcsmárosának fia azzal dicsekszik, hogy a faluban már 21 magyar parasztlánynak van tőle gyereke. Amíg a falu férfiai koratavasztól késél őszig sokszor otthonuktól távol, munka után járnak, addig a meggazdagodott zsidó korcsmárosok „a nép nyomorát kihasználva, szemitanéger vérüket bőségesen ráoltják a falu páriáira.” Hány és hány elcsábított, meggyalázott magyar nő menekül a szégyen elől a halálba, hányan pusztulnak el lelkiismeretlen kuruzslók kezei között és hányan lesznek egész életükre nyomorékok? A mi mérhetetlen vakságunkkal magyarázható, hogy „sok ezer magyar leány és asszony vére kiállt bosszúért az égre megtorlatlanul.” (Méhely.) Az Országos Stefánia Szövetség kiadásában nemrég megjelent,- a házasságon kívül született gyermek kérdésével foglalkozó – tanulmányban néhány igen tanulságos adatot találunk. Megtudjuk például, hogy az 1928-1931. években vizsgált 8615 házasságon kívül született gyermek anyja közül 2.76-2.31 % volt a zsidó, míg az apák között 5.95-5.52 % zsidót találunk. 1928-ban 52 törvénytelen újszülött anyja volt zsidó, ugyanakkor 112-nek az apja tartozott az izraelita „felekezethez”. 1929-ben 49 zsidó anyával szemben 131 zsidó apát találunk. 1935-ben az arány 39 a 111-hez, 1931-ben pedig 53 a 118-hoz. Láthatjuk e számokból, hogy a zsidó apák száma mindég legalább akkora, mint az anyáké. Ebből a néhány adatból sejteni lehet, hogy milyen szerepet játszanak a zsidók a törvénytelen születéseke körül.
Bár az utóbbi években a törvénytelen születések abszolút száma jelentékenyen csökkent, ez az apadás valójában csak látszólagos, mert egyidejűleg az összes újszülöttek száma is ugyanoly mértékben hanyatlott. A törvénytelen születések számának háború utáni alakulására nézve álljanak itt az alábbi adatok: Házasságon kívüli születések száma: Év Az országban Budapesten Száz élveszülött közül az országban Budapesten 1926 20.083 3338 8.5 19.9 1927 19.138 3039 8.5 19.2 1928 19.419 3290 8.4 19.2 1929 19.483 3348 8.8 20.1 1930 20.389 3257 9.0 19.5 1931 19.894 3271 9.3 19.8 1932 20.255 3142 9.6 19.6 1933 19.309 3021 9.7 19.9 1934 19.068 2950 9.5 18.7 1935 19.673 2643 9.1 16.9 Kitűnik a táblázatból, hogy az országban most is majdnem minden 15-ik, a fővárosban pedig minden 6-ik újszülött törvénytelen. Próbáljunk meg a következőkben arra a kérdésre felelni, hogy vajon a törvénytelen születések révén hány félvér zsidó korccsal kell számolnunk ezidő szerint Magyarországon? Számításainkban csak az utolsó négy évtizedet vesszük figyelembe (1898-1938). E negyven esztendőből húsz még a régi Magyarországra jut. Nagy-Magyarországon 1898-ban 58063, 1918-ban 34379 törvénytelen születés volt. A húsz esztendő alatt összesen 1.200000 volt kereken a törvénytelen születések száma. Miután az ország megcsonkításával a hazai zsidóságnak körülbelül fele a megszállott területeken maradt, a törvénytelen születéseknek is felét számításon kívül hagyjuk. A fennmaradó 600000-nek egy ötödét, de legalább százezret a tapasztalat szerint minden bizonnyal zsidó származásúnak vehetünk. Csonka-Magyarországon 1918-tól 1937-ig kereken 360.000 volt a törvénytelen születések száma. Ha ezeknek is csupán egy ötödét vesszük zsidó származásúnak, akkor is 60-70000 újabb zsidó félvért kapunk. Az utolsó négy évtized során tehát Csonka-Magyarország népi állománya a törvénytelen születések révén 160-170.000 néger-szemita zsidó félvérrel gazdagodott. Ehhez a számhoz azonban hozzá kell vennünk már egy második nemzedéket is (a törvénytelen származásíjak általában korán házasodnak és szaporák), nem feledkezve meg továbbá a Mendel-féle öröklési törvényekről, amelyek keveredés esetén a faji bélyegeknek az utódokban való széthasadásáról szólnak, még ha számításba is vesszük a törvénytelen születésekkel kapcsolatos gyakori halvaszületést, csecsemő és gyermekhalandóságot; mégis legalább újabb százezer zsidó félvérrel kell ily módon még számolnunk. (Lásd erre a kérdésre vonatkozólag még Bosnyák: Fővárosunk elzsidósodása 30. lap.) Összevéve a keresztény-zsidó házasságokból és a törvénytelen születésekből származó zsidó félvéreket; együttes számukat – tekintetbe véve az elhalálozásokat is 300-350.000-re kell tennünk. Megjegyezzük, hogy más komoly becslés szerint a félvérek száma legalább félmillióra tehető. VI. Akár 300.000, akár 500.000 a zsidó félvérek száma, minden lelkiismeretes, fajtája sorsát szívén viselő magyar egyet kell értsen velünk abban, hogy ez a szám aggasztóan, sőt megdöbbentően nagy. Nem kell hozzá túlságosan nagy és színes képzelő tehetség, hogy e számok tudatában mindenki megállapíthassa: ha a zsidósággal való vérségi keveredés a mostani ütemben tovább folyik, ha ennek a folyamatnak radikális rendszabályokkal nem vetünk azonnal véget, az elzsidósodás ijesztő, sötét réme pár évtized múlva még ijesztőbb és borzalmasabb valósággá válik. A legszégyenletesebb faji halál dögmadarai már itt kóvályognak felettünk. Senki sem csodálkozhat azon, ha e tények tudatában mélységes fájdalom és fojtogató aggodalom tölt el bennünket, amikor azt látjuk, hogy a parlament elé kerülő zsidó törvényjavaslatból a fajbiológiai meggondolásoknak még a nyomai is hiányoznak. Egy szerencsétlen történelmi fordulat során és a
magunk könnyelműsége folytán mindenünkből kifosztottak, megraboltak bennünket, nem maradt semmi egyebünk, csak a mi drága magyar fajtánk, az ősi magyar vér. Lehet-e nagyobb, szentebb feladatunk, mint ezt megvédeni minden rontástól, fertőzéstől: Hiába igyekszünk korlátozó rendszabályokkal a zsidóság gazdasági és kulturális befolyását visszaszorítani, ha a szabaddá tett helyeket az áttért, később pedig a félvér zsidók ezrei foglalják majd el. Sokan, jóhiszeműek azt mondják: nekünk magyaroknak, akik annyiféle néppel, fajtával voltunk és vagyunk vérségi kapcsolatban, nem szabad – a zsidósággal szemben sem – faji álláspontra helyezkednünk, mert ennek előbb-utóbb végső következményeiben beláthatatlan belső meghasonlás lesz az eredménye. Így csak azok beszélnek, akik a fajélettan alapvető törvényeit nem ismerik. Akik azonban a magyarság és a magyar birodalom területén élő nemzetiségek fajképét és vérségi összetételét ismerik, azok tudják, hogy a magyarság és a többi népi kisebbségek fajkeveredéséből kifogástalan, vagy legalábbis elfogadható utódok származhatnak. Kivételt ez alól a szabály alól csak az északi és a mediterrán fajtához tartozók (számuk nálunk különben sem nagy), továbbá elsősorban és mindenekfelett a zsidók képeznek. A zsidók, mint már előbb részletesen kifejtettük, minden európai néppel és fajtával idegenül állanak szemben. A velük való vérségi keveredés ellen küzdeni minden népnek, tehát a magyarságnak is – életbevágó fontosságú kötelessége. Az amerikai közvélemény minden eszközzel igyekszik megakadályozni a négerekkel való vérkeveredést. Egyáltalában nem befolyásolják őt ebben a demokratikus eszmék. Olaszország szigorú rendszabályokkal tiltotta meg az olaszoknak az abesszin benszülöttekkel való keveredést. Nekünk sem szabad késlekedni, ha csak nem akarunk a közép-amerikai félvér országok színvonalára süllyedni. Mondanivalóink végére érve, a zsidó törvényjavaslat elleni kifogásainkat két pontban összegezhetjük. 1. Nem tisztázza a zsidóság közjogi helyzetét. Elmulasztja népi, vagy faji kisebbségé nyilvánítását. A „faj vagy felekezet” vitának el kell végre tűnnie a közéletből. E kérdés felett a modern tudomány, a kultúremberiség és a zsidóságnak komolyabb őszintébb része már régen napirendre tért. Elmondhatjuk mi is Werner Sombarttal: „…egy későbbi kor alig fogja tudni felfogni, hogy voltak napjainkban emberek, kik a zsidót nem tudták, mint egy határozott nép, vagy race (a név mellékes) hozzátartozóját látni, mint mondjuk egy négert, egy eszkimót, egy pomerániait, vagy egy dél-franciát. Én „bebizonyítottnak” veszem a zsidó nép fajiságát.” 2. Nem tiltja meg a zsidók és magyarok összeházasodását. Nem sújtja súlyos büntetéssel azokat, a zsidókat, akik házasságon kívül követnek el vérfertőzést a magyarsággal szemben. A magyar társadalomra nagy és komoly feladatok várnak. Törvényes rendszabályok hiányában önmagának kell megszerveznie a magyarságnak a zsidósággal való vérkeveredése ellen irányuló önvédelmi harcát. A fajvédő, nacionalista mozgalmak számára pedig – ha a zsidótörvény-javaslatot mostani formájában szavazza meg a törvényhozás – nem marad más hátra, mint új, elszánt harcot kezdeni a zsidókérdés fajélettani értelemben való rendezéséért, a magyar vér, a magyar fajta tisztaságának és becsületének védelméért. Irodalom: Kovács Alajos: A csonka-magyarországi zsidóság a statisztika tükrében. Méhely Lajos:A magyar tragédia élettudományi okai.
Méhely Lajos: A magyar fajvédelem irányelvei Gáspár János: Fajismeret Frigyes Lajos: A zsidók természetrajza Kovács Alajos: A zsidóság térfoglalása Magyarországon. Szél Tivadar: A házasságok termékenysége Budapesten. Szél Tivadar: A budapesti házasságok. Méhely Lajos: Vérfertőzés. Grimm Gabriella dr.: A házasságon kívül született gyermek, mint csecsemővédelmi probléma. Méhely Lajos: A magyar faj önvédelmi harca. Sombart Werner: A zsidók jövője. Nyomtatható változat Értékelve: 4.00 pont az 5-ből. Megosztás
