SZÉCHENYI ISTVÁN ÉS BEÖTHY ÖDÖN KAPCSOLATA,

Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXX.

161

SZÉCHENYI ISTVÁN ÉS BEÖTHY ÖDÖN KAPCSOLATA, KÖZÖS DIÉTAI KÜZDELMEI

BÉNYEI MIKLÓS

B

ihar vármegye sajátos helyet foglalt el Széchenyi István gróf (1791–1860) életében. A tájhoz és az itteni emberekhez fűződő, közel négy évtizedet átívelő, hol szorosabb, hol lazább kapcsolatainak számos részletét, mozzanatát az utóbbi esztendőkben sikerült feltárni.1 Kevésbé ismertek viszont a gróf és a hazai reformellenzék másik kiemelkedő alakja, a bihari Beöthy Ödön (1796–1854) közeli, időnként bizalmas viszonyának tényei.2 E viszony mibenlétének, tartalmának, hatásának bemutatása és elemzése kiterjedt és sokrétű kutatásokat igényel; első, kezdeti lépésként talán meg lehet elégedni azokkal az adatokkal, amelyek Széchenyi kivételes forrásértékkel bíró naplóiból és más könnyebben hozzáférhető kútfőkből meríthető. Kissé közelebbről és egymás mellett szemlélve a két életutat, meglepő hasonlóságokat fedezhetünk fel. A két kiváló politikus lényegében egyazon nemzedékhez tartozott, hiszen Széchenyi mindössze öt évvel volt idősebb Beöthynél. Mindkét fiatalember katonai babérokra pályázott: akárcsak a dúsgazdag gróf, a jómódú, hivatalviselő, az alispáni tisztségig emelkedett bihari köznemes fia is – alig tizenhat évesen, tanulmányait félbeszakítva – huszáruniformist öltött, részt vett a napóleoni háborúkban, majd nyolc esztendő múltán, a hadseregből kiábrándulva főhadnagyként hazatért. Nincs nyoma, hogy akár a hadszíntereken, akár Széchenyi bihari tartózkodása idején – 1820–1823 között a Hessen-Homburg huszárezred

1

Bényei Miklós: Széchenyi István, a bihari katona : I. rész, 1820–1821. In: Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve XXII. – Debrecen : 1995. – 31-49.p., II. rész, 1823. In: uo. XXIII. – Debrecen : 1996. – 93-118.p.; Bényei Miklós: Adalékok Széchenyi István és Bihar vármegye reformkori kapcsolataihoz. In: Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve XXIV. – Debrecen : 1997. – 87-108.p. Voltaképpen ezeknek a vizsgálódásoknak az eredménye a tartalmilag idekötődő negyedik közlemény is: Bényei Miklós: Bihar vármegye gyásza Széchenyi István halálakor. In: Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve XXIX. – Debrecen : 2002–2003. – 149-165.p. 2 Jellemzőnek tekinthető, hogy Széchenyi István legfrissebb életrajzának szerzője meg sem említi kettőjük együttműködését: Csorba László: Széchenyi István. – Budapest : 1991.; uő: Munkatársak és barátok. In: Széchenyi és kora. – Budapest : 1991. – 47-63.p.

162

Bényei Miklós: Szécsényi István és Beöthy Ödön kapcsolata…

egyik, Diószegen állomásozó századának kapitánya, parancsnoka volt – a még aktív és a más kvietált huszártiszt találkozott volna.3 Mindkettőjük sorsára elhatározó hatással volt a nemzeti mozgalom fellendülése, az 1825–27. évi országgyűlés: Széchenyi ekkor lépett a politikai pályára4, Beöthy pedig ekkor döntött úgy, hogy közéleti szerepet vállal.5 A világlátott táblabírót 1830-ban a vármegye nemessége országgyűlési követévé választotta.6 Feltételezhető, hogy a diétai tanácskozások második szakaszában, amikor Széchenyi István is jelen volt, a két egykori huszártiszt látta egymást, esetleg szót is váltottak, de erre vonatkozó adat az ismert forrásokban nem lelhető fel.7 Beöthy Ödön Pozsonyban a formálódó reformtáborhoz csatlakozott, majd a diéta berekesztése után a bihari ellenzék megszervezője, a liberális eszmék és a nemzeti önrendelkezés gondolatának itteni propagátora lett. Befolyását, tekintélyét jelzi, hogy 1832-ben újra elküldték a rendi országgyűlésre (később, 1839-ben és 1843-ban, majd rövid ideig 1848 forradalmi tavaszán szintén ő volt az egyik bihari követ).8 A két, addig jó néhány pontján párhuzamosnak tekinthető életvonal 1833ban bizonyíthatóan találkozott. Széchenyi ekkor már a magyar politikai vezetőréteg egyik legismertebb és legvitatottabb személyisége, a polgári átalakulás első átfogó programjának megalkotója, számos korszakos akció kezdeményezője.9 Beöthy Ödön számára ez a diéta hozta meg a hírnevet és az országos elismertséget. Népszerű szónokká vált, beszédeiben, érvrendszerében a liberális reformellenzék két sarkalatos törekvése visszhangzott: a nemzeti önállás, a nemesi alkotmány védelme az osztrák uralkodóházzal, az abszolutisztikus tendenciákkal szemben, illetve ezen alkotmány megreformálása, a polgárosodás sürgetése. Egyebek között nagy erővel küzdött – noha katolikus volt – a protestánsok egyenjogúsításáért, a vallásszabadságért.10 A vallásügyi kérdések már az országgyűlés elején az alsótábla napirendjére kerültek. Széchenyi István éppen e vita kapcsán utalt először, 1833. február 24-én a bihari követre, de a nevét még ekkor sem írta le. Csupán annyit jegyzett fel: 3

Hunyadi Ferenc ugyan azt írta, hogy „a híres lipcsei csatában gróf Széchenyi István huszárkapitánnyal együtt, ott küzdött a nagymarjai uradalom földesurának […] fia, Beöthy Ödön” (A kismarjai választókerület. – Debrecen : 1936. – 49.p.; idézi Sárkány Viola: Beöthy Ödön, 1796–1854. = Honismeret, 2002. 4. sz. 53.p.), de forrást nem jelölt meg, és egyébként sem állította, hogy ismerték egymást. 4 Csorba L. i.m. 57-63.p. 5 Beöthy családjáról, pályájának kezdeti szakaszáról: Sárkány V. i.m. 53.p.; Bényei Miklós: Beöthy Ödön művelődéspolitikai nézetei. In: Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve XII. – Debrecen : 1985. – 23.p.; Szendiné Orvos Erzsébet: Beöthy Ödön politikai pályafutása 1830– 1848. In: Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve XXV. – Debrecen : 1998. – 101.p. 6 Sárkány V. i.m. 53.p. 7 A gróf 1830. október 23-tól december 20-ig tartózkodott Pozsonyban; vö. Viszota Gyula: Gróf Széchenyi István élete és működése 1830–1836 közt. In: Gróf Széchenyi István naplói. 4. köt. : 1830–1836. – Budapest : 1936. – IV.p. 8 Reformkori politikai tevékenységének vázlatos áttekintése: Szendiné Orvos E. i.m. 105114.p. 9 Csorba L. i.m. 57-96.p. 10 Bényei Miklós: Beöthy Ödön művelődéspolitikai nézetei. In: Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve XII. – Debrecen : 1985. – 24.p.


163 11

„Scandal in Pressburg mit Tagen” [Botrány Pozsonyban Tagennal]. Az történt, hogy Beöthy Ödönnek az áttérések szabályozása körüli sérelmeket felsorakoztató állításait a nagyváradi káptalan követe, Tagen János (1777–1838) nagyprépost kétségbe vonta, sőt néhány meggondolatlan kifejezéssel megsértette őt, és rajta keresztül a nemesi önérzetet, voltaképpen az egész alsótáblát. A felháborodott többség kizárta a gyűlésről a kanonokot.12 A grófot ez a skandalum nemigen foglalkoztatta, legalábbis többet nem tért vissza rá. Jobban odafigyelt egy másik szégyenletes esetre: április 30-án a második bihari követ, az ekkor még az ellenzékhez közel álló Tisza Lajos (1798–1856) és a Bereg megyei alispán, Füzesséry Gábor (1792–1854) pofozkodtak. Őket szintén el akarták távolítani Pozsonból, de a mérsékeltebb, tekintélyesebb követek és főrendek közbenjárására egy ideig még maradhattak. Az 1833. május 3-i megbeszélésen Széchenyi István és Beöthy Ödön egyaránt jelen volt; a gróf – első ízben – immár az utóbbit is felsorolta azok között, akik „nemesül beszéltek”.13 Ekkortájt kerülhettek egymáshoz közelebb. Széchenyi újból előállt az előző diéta vége felé már megpendített ötletével, nevezetesen az országgyűlés Pestre történő áthelyezésével. A bihari politikus egyetértett ezzel az elképzeléssel, és a gróf kérésére vállalta, hogy a követek egyik előkészítő jellegű tanácskozásán, az 1833. július 3-i konferencián elővezeti a javaslatot.14 Majd amikor Széchenyi visszatért néhány hónapos angliai utazásáról, 1834. május 2-án a pozsonyi alsótábla ülésén az ellenzék vezérférfiaival együtt Beöthy is kitörő örömmel, ölelésekkel üdvözölte.15 A gróf pár hét múlva elindult aldunai útjára, és csak karácsony első napján jött vissza az országgyűlésre.16 Ettől kezdve élénk tevékenységet fejtett ki a pest-budai állandó híd eszméjének elfogadtatásáért és megvalósításáért.17 Bihar vármegyét támogatói között tudhatta, 1834. december 29-én így említette naplójában.18 Beöthy Ödön szorosabban is együttműködött vele: 1835. február 2-án beválasztották az országos küldöttségbe, továbbá a két várossal tárgyaló albizottságba.19 Az üléseken rendszeresen

11

Gróf Széchenyi István naplói, 4. köt. : 1830–1836. – Budapest : 1934. – 364. p. (a továbbiakban: Széchenyi, 1830–1836.) 12 Uo., Viszota Gyula lábjegyzete. Lásd még: Szendiné Orvos E. i.m. 107.p. – A váradi nagyprépostról: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái, 13. köt. – Budapest : 1909. – 1224. has. 13 Széchenyi, 1830–1836. 375.p.; Győrffy Miklós fordításában: Széchenyi István: Napló. – Budapest : 1978. – 737. p. – innen az idézet, az esetről: uo. 737.p. (a továbbiakban: Széchenyi: Napló). 14 Széchenyi, 1830–1836. 384.p.; Győrffy Miklós fordítása: Széchenyi: Napló. 740.p. – Az 1830. évi pozsonyi indítványról: Viszota Gyula élete és működése 1830–1836 közt. In: Széchenyi, 1830–1836. IV.p. 15 Leopold Ferstl bécsi rendőrtanácsos titkos jelentése, 1834. máj. 2. In: Széchenyi, 1830– 1836. 671.p. 16 A két utazásról: Viszota Gy. i.m. In: Széchenyi, 1830–1836. XII-XIV.p. 17 Uo. XV-XVI., LXI-LXIX.p.; Dienes Istvánné: Közút, Lánchíd, vasút. In: Széchenyi és kora. – Budapest : 1991. – 136-143.p. 18 Széchenyi, 1830–1836. 513.p. 19 Uo. 523.p., Viszota Gyula lábjegyzete.


164 20

részt vett, olykor külön is tárgyalt a gróffal.21 Széchenyi őt is megkérte, hogy május 13-án az alsótábla nem hivatalos, kerületi ülésén – ahol voltaképpen eldőltek a dolgok – képviselje az álláspontját.22 Kapcsolatuk elmélyült, szívélyesebbé vált; ezt jelzi, hogy május 17-én együtt látogattak el a pozsonyi ligetben lévő Arénába, vagyis színházba.23 Miközben folyt a hídépítés politikai előkészítése, Széchenyi egy másik, lélektanilag igen kényes ügyben is kérte Beöthy Ödön segítségét. A bécsi udvari körök mindenképpen meg akartak szabadulni az alsótábla heves vérmérsékletű, radikális megnyilvánulásairól elhíresült, a szólásszabadság melletti kiállásáért nota perbe fogott barsi Balogh Jánostól (1796–1852), a nyílt fellépést, az összeütközést azonban szerették volna elkerülni. A gróf, aki attól tartott, hogy az általa szélsőségesnek vélt ellenzéki megnyilatkozások veszélyeztetik a reformok, köztük saját tervei kivitelezését, vállalta a közvetítést a megoldás keresésében. Június 30-án, a hídbizottság soros ülésén megnyerte magának Beöthyt, aki a nemkívánatos konfliktus tompítása érdekében – Deák Ferenccel (1803–1876), Wesselényi Miklós báróval (1796–1850) és másokkal együtt – rábeszélte a barsi követet az önkéntes távozásra.24 1835 őszén már a hídtörvény megalkotásán munkálkodtak. Széchenyi naplója arról tanúskodik, hogy e tárgyban október 13-án, október 27-én és október 29én is találkozott Beöthyvel.25 A fő téma a gróf azon kezdeményezése volt, hogy a hídépítéshez szükséges terület biztosítására kötelező kisajátítást rendeljenek el. A két érintett város tiltakozott, és az elvet a diétán is nehéz volt elfogadtatni. Széchenyi a szokott igyekezettel és kitartással védelmezte a valóban célravezető elgondolást. A bihari követ őt támogatta. December 2-án, a gróf szállásán rendezett munkaebéden, a rögtönzött vitában nyomós és hatásos argumentumokat sorakoztathatott fel, mert Széchenyi így kommentálta: „Beöthy genialisch…”26 Három nappal később viszont úgy érzékelte, mintha a bihari követ elbizonytalanodott volna.27 Ebben azonban tévedett, amit hamarosan belátott, és december 29-én ismét meghívta ebédre.28 Közben az alsótábla – nem utolsó sorban Beöthy és ellenzéki társai hatékony közreműködésével – megszavazta a kisajátítás elvét.29 Talán nem teljesen véletlen, hogy 1835 végén Bihar vármegye soros közgyűlésén a két férfiú neve egyszerre, csaknem együtt vetődött fel. A bihari nemesség 20

Uo. 523.p. – febr. 8., 524.p. – febr. 11., febr. 12., febr. 13., febr. 14. Uo. 524.p. 22 Uo. 551.p. 23 Uo. 555.p.; vö. Viszota Gyula lábjegyzete: uo. 24 Uo. 573-574.p., Győrffy Miklós fordítása: Széchenyi: Napló. 796.p. Vö. Viszota Gyula: Gróf Széchenyi István élete és működése 1830–1836 közt. In: Széchenyi, 1830–1836. XVI.p.; Ferenczi Zoltán,. Bevezetés. In: Gr. Széchenyi István: A Kelet népe. – Budapest : 1925. – 5.p. 25 Széchenyi, 1830–1836. 609., 613.p. 26 Uo. 622.p., Győrffy Miklós fordítása: „Beöthy lángész…” In: Széchenyi: Napló. 801.p. – Az ebédről beszámolt megbízóinak Ferstl rendőrtanácsos is: Széchenyi, 1830–1836. 695.p. 27 Széchenyi, 1830–1836. 623.p. 28 Ferstl jelentése, 1835. dec. 30. In: uo. 695.p. 29 Viszota Gyula: Gróf Széchenyi István élete és működése 1830–1836 közt. In: Széchenyi, 1830–1836. LXVIII.p. 21


165

politizáló részének többsége ez idő tájt az ellenzéket támogatta; követük, Beöthy Ödön diétai teljesítményét azzal óhajtották jutalmazni, hogy megfestetik arcképét és azt a megyeháza nagytermében elhelyezik. E döntésen felbuzdulva, közvetlenül utána egy másik javaslat is elhangzott, és ezt szintén megszavazták: Széchenyi István portréját kívánták megszerezni és azt a megyei tanácsteremben felfüggeszteni. A szükséges költségekre közös gyűjtést indítottak, és erről a többi vármegyét is értesítették.30 Nyilván gyakran találkoztak a következő hónapokban is, bár Széchenyi csak 1836. április 17-én rögzítette ismét ennek tényét. Ezen a napon a két politikus együtt ment el Parendorfba, az ottani lótenyészetbe.31 A híd kérdése ekkor még nem dőlt el, mert a főrendi többség ellenállt. Végül háromszori üzenetváltás után, a nádor taktikus lépései nyomán a főrendi tábla szintén hozzájárult a kisajátításhoz, és megszületett az állandó híd építéséről szóló törvénycikkely is.32 Április végén Széchenyi még aggodalmaskodott („a hidam – egy hajszálon függ!”), de készséggel elismerte, hogy az alsótáblai ellenzék jó néhány vezetője – köztük Beöthy Ödön – „sokat tett értem.”33 Valószínűleg értesült arról – bár jegyzetfüzeteiben nem szól róla –, hogy a bihari követ még egy nagyon fontos dologban próbált segíteni: 1835. november 2-án ő hívta össze azt az értekezletet, ahol elhatározták, hogy a gróf által megálmodott és szorgalmazott Duna-parti nemzeti színházra szükséges subsidium (a nem adózók részéről kötelező befizetés) megajánlására utasítást kérnek.34 Pár hónappal későbbi, 1836. április 23-án elhangzott felszólalásából világosan kiderül, hogy őszinte meggyőződésből és teljes szívvel állt az alsótáblai akció élére: a színház létrehozását nemzeti érdeknek tekintette, amely a nemzet dísze, a nemzeti művelődés nélkülözhetetlen őrhelye lehet.35 Széchenyi és a reformellenzék hangadó személyiségei közötti folytonos összeköttetést kiemelte az országgyűlésről készített összefoglaló jelentésében Ferstl rendőrtanácsos, aki megemlítette Beöthy nevét is. Úgy vélekedett, hogy a gróf népszerűsége és hatalmas befolyása lényegesen előmozdította a – szerinte – „ultraellenzék” megerősödését.36 Jóllehet Széchenyi tekintélye ezen a diétán még nyilván30

HBML IV. A. 1/a. 144. Bihar vármegye köz-gyűlési jegyző könyve 1835-ről. 2510. és 2511. szám. - Részletesebben: Bényei Miklós: Adalékok Széchenyi István és Bihar vármegye reformkori kapcsolataihoz. In: Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve XXIV. – Debrecen : 1997. – 88-89.p. 31 Széchenyi, 1830–1836. 654.p. 32 Viszota Gyula: Gróf Széchenyi István élete és működése 1830–1836 közt. In: Széchenyi, 1830–1836. LXIX.p. – A kisajátítás elvét az 1836: XXV. törvénycikkely mondta ki, a Lánchíd építéséről az 1836: XXVI. tc. rendelkezett; vö. uo. 33 Széchenyi: Napló. 819.p. (Győrffy Miklós fordítása); német eredetiben: Széchenyi, 1830– 1836. 657.p. 34 Viszota Gy. i.m. In: Széchenyi, 1830–1836. LVI.p. 35 Felséges első Ferencz austriai császár, Magyar és Cseh ország koronás királyától Po’sony szabad királyi városába 1832ik esztendőben, karácson y havának 16ik napjára rendeltetett Magyar ország’ gyűlésének jegyző könyve, 14. köt. – Posony : 1836. – 253.p.; idézi Bényei Miklós: Beöthy Ödön művelődéspolitikai nézetei. In: Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve XII. – Debrecen : 1985. – 28.p. 36 Ferstl charakteristikája Széchenyiről, 1836. máj. 4. In: Széchenyi, 1830–1836. 708.p.

166


való, valójában kölcsönös előnyös partneri viszonyról volt szó; és ezt éppen a hídügy sikerre vitele bizonyítja leginkább. Feltehetően Beöthy Ödön is mély tisztelettel viseltetett a gróf irányában, mérlegelte javaslatait, tanácsait, örült a közeledésének, de minden bizonnyal ügyelt arra, hogy megőrizze önálló politikusi karakterét. Kettőjük érintkezése az országgyűlés bezárása után átmenetileg megszakadt. Széchenyi csak egyszer, 1838. december 13-án, és akkor is hallomás alapján írta le Beöthy nevét: eszerint a bihari követ sem nézte jó szemmel a lánchídi küldöttség munkájának akadozását, a gróf ragaszkodását saját elképzeléseihez.37 A következő diétán a személyes kapcsolat ismét helyreállt, korábbi bensőséges volta azonban fokozatosan lazult, egyre több az előbb csak árnyalatnyi, majd jelentősebb nézeteltérés közöttük. Széchenyi 1839. augusztus 9-én feljegyezte, hogy Beöthy megérkezett Pozsonyba, és megjelent az alsótábla kerületi tanácskozásán. Azt viszont elhallgatta, hogy a jelenlévők belépéskor megéljenezték.38 Eleinte abban bízott, hogy a bihari politikus ezúttal is az ő iránymutatásait követi, vagy legalább meggyőzhető a főbb kérdésekben. Talán ezt a szándékot jelzi augusztus 11-i naplójának egyik sora: „Mich viel mit Beöthy beschäftiget” [Sokat foglalkozom Beöthyvel].39 Találkoztak augusztus 19-én,40 együtt, a gróf szállásán ebédeltek augusztus 21-én.41 Augusztus 29-én szélesebb körben a liberális Pest megyei követ, Ráday Gedeon gróf (1806–1873) kényszerű lemondásáról tárgyaltak.42 Szeptember 13-án ismét megbeszélést folytattak, de Széchenyi nem írta le, miről.43 Két hónap elteltével, november 12-én már kifejezetten azért hívta meg ebédre Beöthy Ödönt, hogy kitapogassa, miként lehetne Sina György báró vasútépítési terve, az ún. jobbparti vasút mellé állítani.44 A bihari követ hajlandónak mutatkozott elfogadni az érveket, sőt november 30-án már a tétovázó Deák Ferenc meggyőzésében is közreműködött.45 Beöthy, a hazai polgári átalakulás odaadó híve jól látta a vasúti közlekedés fontosságát, hasznát, felismerte, hogy kedvező befolyással lesz a mezőgazdasági árutermelés fejlődésére is. Azt viszont nehezen tudta eldönteni, hogy a kivitelezés melyik módját részesítse előnyben: a Sina-féle jobbparti, vagy a vetélytárs Ullmann Móric (1818–1898) kezdeményezte balparti vonalat. Eleinte Széchenyivel vállvetve munkálkodott – mint ahogy ezt a gróf december 3-án és 5-

37

Gróf Széchenyi István naplói, 5. köt. : 1836–1843. – Budapest : 1937. – 224.p. (a továbbiakban: Széchenyi, 1836–1843.) – A köznemesi ellenzék vezetői főleg azt rosszallhatták – erre utal a „Contract” [szerződés] szó –, hogy Széchenyi megkérdezésük nélkül akart szerződést kötni a híd megépítésére Sina György báróval (1782–1856); vö. Viszota Gyula: Gróf Széchenyi István élete és működése 1836–1843 közt. In: Széchenyi, 1836–1843. LXIII-LXV.p. 38 Széchenyi, 1836–1843. 304.p.; vö. Viszota Gyula lábjegyzete: uo. 39 Uo. 304.p. 40 Uo. 306.p. 41 Uo. 307.p. 42 Uo. 309.p., Győrffy Miklós fordításában: Széchenyi: Napló. 891.p. Vö. Viszota Gy. im. XIII-XIV.p. 43 Széchenyi, 1836–1843. 314.p. 44 Uo. 329.p., Győrffy Miklós fordításában: Széchenyi: Napló. 893.p. – Sina báró a Duna jobb partján vezette volna a vasútvonalat, előbb Győr irányába, majd tovább Budáig. 45 Széchenyi, 1836–1843. 336.p.


167 46

én, majd december 17-én és 18-án papírra vetette – az előbbi sikeréért. Aztán elbizonytalanodott; Széchenyi ezt 1840. február 26-án érzékelte először, és a taktikázó Deák Ferenc hatásának tulajdonította.47 Április 18-án már igen-igen csalódottan jegyezte meg, hogy Beöthy a balparti vasútra vásárolt részvényeket; csak apró ráadás, hogy aznapi ebédmeghívását sem fogadta el.48 Valójában a bihari politikus ekkor még nem fordított hátat Sinának és Széchenyinek. Ő maga bő négy évvel később így vallott erről: „Én akkor a balparti vonalat nem pártoltam, mert a pénznek fejedelme, Rotschild, nem nyilatkozott mellette […] A jobbparti társaságnak meg az is sokat tett, hogy a Tisza-dunai csatorna kiásását megígérte.”49 Hogy mégis vett részvényeket, annak a magyarázata alighanem abban keresendő, hogy Ullmannék Debrecenig kívánták kiépíteni a vasutat. Márciusban egyébként bekapcsolódott a Dunát a Tiszával összekötő csatorna szintén Széchenyitől származó tervéről zajló megbeszélésekbe – Széchenyi 1840. március 14-én írt erről50 –, de ezek részletei nem ismertek. Miután a reformtábor számos követelésének törvénybe iktatásával befejeződött az országgyűlés, és a politikai viták a nyilvánosság új színterén, a hírlapokban kiéleződtek, Széchenyi István mindinkább eltávolodott a liberális ellenzék fő sodrától. Beöthy Ödön viszont azzal együtt haladt. Ily módon a negyvenes évek elején azok a hajszálrepedések, amelyek kettőjük viszonyában már az előző években megjelentek, ekkorra kiszélesedtek. Beöthy és a köznemesi ellenzék jó néhány vezetője különösen elmarasztalta a grófot a személyeskedésekért; ez az ő fülébe is eljutott, 1843. január 27-én név szerint felsorolta naplójában, hogy főleg kik háborognak emiatt.51 Az újabb diéta – amely 1843. május 18-án nyílt meg – első hónapjaiban Széchenyi egyáltalán nem emlegette naplójában a bihari követet (aki ebben az időben megyei alispán volt), és később is távolságtartóan írt a személyéről. Beöthy neve csak 1843. november 19-én bukkan fel, amikor a lelkes országgyűlési ifjúságtól két másik liberális társával együtt fáklyászenét kapott.52 November 23-án a kaszinóban kártyázták, ahol Beöthy méltatlankodott a megtiszteltetés ezen formája miatt; ezt a gróf száraz tárgyilagossággal rögzítette.53 Belső elégedettséggel nyugtázhatta de46

Uo. 337., 341.p.; a december 17-i és 18-i bejegyzés Győrffy Miklós fordításában: Széchenyi: Napló. 902.p. 47 Széchenyi, 1836–1843. 360.p. 48 Uo. 379. p., Győrffy Miklós fordításában: Széchenyi: Napló. 914. p. – A vasútépítési tervek országgyűlési sorsáról röviden: Viszota Gy. i.m. In: Széchenyi, 1836–1843. LXVII-LXVIII.p. 49 Felszólalása az alsótábla 1844. július 16-i kerületi ülésen. Kovács Ferenc: Az 1843/44-dik évi magyar országgyűlési alsó tábla kerületi üléseinek naplója, 5. köt. – Budapest : 1894. – 167.p. – Salomon Meyer Rotschild báró (1774–1855) bécsi bankárról, a bécsi Rotschildbankház fejéről van szó, aki szoros kapcsolatban állt a pesti Ullmann-céggel; vö. Csorba L. i.m. 122.p. 50 Széchenyi, 1836–1843. 366.p. – A csatorna tervéről: Gazda István: Széchenyi napjai. – Budapest : 1991. – 69., 72-73.p. 51 Széchenyi, 1836–1843. 672.p. Vö. Viszota Gyula: Bevezetés. In: Gróf Széchenyi István írói és hírlapi vitája Kossuth Lajossal : I. rész, 1841–1843. – Budapest : 1927. – CXLIII.p. és 805.p. 52 Széchenyi, 1836–1843. 778.p., Győrffy Miklós fordításában: Széchenyi: Napló. 1025.p. 53 Széchenyi, 1836–1843. 780.p.

168


cember 2-án, hogy az alsótábla kerületi ülésén a horvát követek diétai nyelvhasználata ügyében a csongrádi Klauzál Gábor (1804–1866) békítő indítványához az addig másként nyilatkozó Beöthy is csatlakozott.54 Ezeket a közömbös megnyilvánulásokat követte 1844. január 12-én az első rosszalló megjegyzés, bár ez nem Széchenyi tollának szülötte, hanem a Pozsonyba csak pár nappal korábban megérkezett békési Szombathelyi Antalt (1802–1862) idézte: „Ezen Beöthy Ö[dön] is a két Garas ellen - - noha nem olvasta.”55 A gróf nagy port kavart, a Jelenkor hasábjain az előző év utolsó napján befejeződött, huszonöt folytatásban közzétett Két garas című cikksorozatáról van szó.56 Ebben a közös adózás elve alapján a reformmunkálatokhoz szükséges és az ország által felveendő hosszúlejáratú hitel fedezetéül minden földtulajdon után (akár nemesi, akár jobbágytelek) egységesen évi két garas összegű holdankénti adó fizetését javasolta.57 Mivel a közteherviselés a liberális reformprogram egyik meghatározó eleme volt, a konzervatívok pedig a nemesi alkotmány, pontosabban kiváltságaik sérelmét látták benne, Széchenyi eszmefuttatása érthető módon az érdeklődés, a heves viták középpontjába került. A gróf igyekezett megnyerni az ügynek a reformellenzék tagjait, elsősorban a befolyásos, a rendi országgyűlés magatartását orientáló követeket és főrendeket. Közéjük sorolta Beöthy Ödönt is, akiről nyilván ő is hallotta, hogy a követi megbízás elfogadásának feltételéül szabta a közös adózás bevételét az utasításba.58 Minden ehhez vezető megoldást vizsgálat, mérlegelés tárgyává tett, ezért – eltérően békési követtársa ármánykodó állításától - érdeklődött Széchenyi felvetése iránt is. Valószínűleg felismerte annak előremutató jellegét, bár nyilván voltak kétségei. Mindenesetre személyesen kívánta tisztázni, hogy miként vélekedik a dologról. (Talán Szombathelyi szavai, esetleg Széchenyi reflexiója is a fülébe jutottak…) Január 15én üzent a grófnak, hogy szeretné meglátogatni. Széchenyi három felkiáltójelet is tett a mondat után, annyira fontosnak ítélte a közeledést.59 A bizalmaskodó Szombathelyi Antal január 18-án arról próbálta meggyőzni, hogy a szélesebb körű agitációt a bihari politikusnál kezdje: „egyedül Beöthyt dolgozzam meg elébb…”60 A gróf megfogadta a tanácsot, mert január 21-én ő kereste fel a kulcsfigurának tekin54

Uo. 783.p.; vö. Viszota Gyula lábjegyzete: uo. A naplószöveg Győrffy Miklós fordításában: Széchenyi: Napló. 1026.p. – Az ülésről: Kovács F. i.m. 3. köt. 225-229.p., Klauzál indítványa: 226-228.p., Beöthy felszólalását nem említi. 55 Gróf Széchenyi István naplói, 6. köt. : 1844–1848. – Budapest : 1939. – 9.p. (a továbbiakban: Széchenyi, 1844–1848). – Szombathelyi Antal a január 3-i kerületi ülésen mutatkozott be; mindkét Békés vármegyei követ ekkor érkezett, lemondott társaikat váltották; vö. Kovács F. i.m. 3. köt. 375.p. 56 Viszota Gyula: Gróf Széchenyi István élete és működése 1836–1843 közt. In: Széchenyi, 1836–1843. XC.p. A sorozat 1843. aug. 20-án indult és dec. 31-én zárult; szövege: Gróf Széchenyi István írói és hírlapi vitája Kossuth Lajossal : II. rész, 1843–1848. – Budapest : 1930. – 3-10, 129-241., 262-265.p. – A gróf 1844-ben az Adó c., korábbi cikksorozattal együtt könyv alakban is kiadta, Adó és két garas címmel. 57 Vö. Csorba L. i.m. 143.p. 58 Sárkány V. i.m. 57.p. 59 Széchenyi, 1844–1848. 10.p., Győrffy Miklós fordításában: Széchenyi: Napló. 1033.p. 60 Széchenyi: Napló. 1034.p. (Győrffy Miklós fordítása); német eredetije: Széchenyi, 1844– 1848. 11.p.


169

tett Beöthyt. Éppen távozáskor találta; együtt mentek el az alsótáblai konzervatívok egyik vezéralakjához, Zsedényi Edéhez (1804–1879). Még aznap hosszasabban, mintegy két órán át kettesben is beszélgettek Széchenyi szállásán. A gróf megnyugodva jegyezte be naplójába: „Er ganz für 2 garas” [Ő egészen a két garasért]. Rögtön elhatározta, hogy a bihari politikussal fogja felkeresni a reformtábor másik kiválóságát, a Pest megyei Szentkirályi Móricot (1807–1882).61 Hogy ez valóban megtörtént-e, arra nézve nincs adat a gróf naplójában. Két nappal később, január 23-án ismét találkoztak. Mivel Széchenyi rosszul érezte magát, Beöthy látogatta meg délután három órakor, és így üdvözölte: „Lavagna (auf mich zielend) [rám célozva], úgy jövök Önhez, mint Hassan.” Megint tartalmas eszmecserét folytathattak, mert Széchenyi igen kedvezően nyilatkozott: úgy vélte, partnere sokat tett és őszintén a telekdíj gondolatának elfogadtatásáért.62 Január 25-én újból tárgyaltak,63 majd február 2-án este szintén. Ekkor vetette fel Beöthy, hogy „indigenátust akar a zsidó Rotschildnak.”64 Mivel a Széchenyivel szoros, bizalmas munkakapcsolatban álló Sina György báró vetélytársáról volt szó, aligha tetszett neki a honosítás egyébként sem kellően végiggondolt ötlete. Február első felében mind gyakrabban beszélgettek a két garasos adó tervéről. A napló tanúsága szerint február 9-én bizonyosan találkoztak,65 másnap viszont – noha Széchenyi várta – Beöthy nem tudott elmenni hozzá.66 Február 16-án a gróf kereste fel a bihari követet.67 Tíz nappal később ismét feleslegesen várakozott, Beöthy ezúttal sem teljesítette ígéretét; Széchenyi keserűen jegyezte meg: „Lasst mich sitzen” [Hagy engem ülni].68 Ezután mintha megritkultak volna a személyes konzultációk, a naplófüzetekben legalábbis a következő négy hétben nem fordul elő Beöthy neve. Minden bizonnyal közrejátszott ebben, hogy március elején új fordulatot vett a közteherviselés ügye. A teljes siker esélye nagyon csekély volt, ezért a reformellenzék egy kompromisszumost, közbeeső megoldással próbálkozott: „az ország közjavát és gyarapodását előmozdító eszközök létesítésére szükséges költségeknek mi útoni beszerezhetése iránt” országos (tehát az alsó- és felsőtábla által delegált tagokból álló) választmány kiküldését indítványozta. A március 15-i kerületi ülésen a financiális küldöttségbe beválasztották Bihar vármegye követét, majd a felsőtáblán Széchenyi István grófot is.69 Bár a két garasos telekdíj eszméje szükség61

Széchenyi, 1844–1848. 12.p. Uo. 14.p. – Az idézet szavak forrását mind ez ideig nem sikerült megtalálni. 63 Uo. 16.p. 64 Széchenyi: Napló. 1035.p. (Győrffy Miklós fordítása); német eredetije: Széchenyi, 1844– 1848. 20.p. – A magyarországi érdekeltségekkel is bíró Salomon Meyer Rotschild báró bécsi bankárnak Beöthy nagy tisztelője volt, ezért akarta kezdeményezni a honosítást, talán azt remélve, hogy hálából további befektetéseket eszközöl hazánkban. 65 Uo. 23.p. 66 Uo. 24.p. 67 Uo. 26.p. 68 Uo. 32.p. 69 Kovács F. i.m. 4. köt. 362-363., 386.p.; Felséges Első Ferdinánd Austriai császár, Magyarés Csehországnak e’ néven ötödik apost. Királya által szabad királyi Pozsony városába 1843dik esztendei Pünkösd hava 14dik napjára rendeltetett magyarországi közgyűlésének 62

170


szerűen háttérbe szorult, Széchenyi még nem mondott le róla. Még bízott Beöthy támogatásában is. Március 25-én kétszer is kísérletet tett arra, hogy szót váltsanak, de mindkétszer elszalasztotta az elfoglalt követet.70 Április 2-án Beöthy járt nála, és úgy nyilatkozott, hogy ezen az országgyűlésen aligha fejeződik be a telekdíjjal kapcsolatos vita.71 A financiális választmány április 21-én (vasárnap) már ötödik ülését tartotta. Széchenyi reménykedve állt fel, és meghívta a küldöttség tagjait ebédre. Talán erre, a korábbi közös étkezések újjáéledésére utalt egyik alkalmazottja, Auer Antal, amikor Beöthyhez így szólt: „Es kommen die guten alten Tage nieder zurück” [A régi jó napok ismét visszajönnek].72 Egy hét múlva konferenciát rendeztek a tárgyról, és a gróf megint ebédre hívta társait; Beöthy név szerint is megemlítette naplójában.73 A következő hétvégén, május 5-én újból beszélgetett a bihari politikussal.74 Május 7-én ő látogatta meg Beöthyt, kifejezetten azzal a céllal, hogy megismerkedjen a feleségével, Csanády Lujzával.75 Két nap múlva este találkoztak.76 Május 14-én – tizenhét más személlyel együtt – Beöthy ismét a gróf ebédvendége volt. Széchenyi még mindig azt hitte, a két garasos telekdíj az országos választmány központi témája, és úgy érezte, szépen halad előre; vendégeit adomákkal szórakoztatta.77 Aztán eltelt egy hónap. Széchenyi június közepén döbbent rá, hogy az alsótáblai ellenzék és a felsőtábla konzervatív, kiváltságőrző többsége között a nézeteltérések egyre mélyülnek, és a konfliktus éleződik. Ez a fejlemény elkedvetlenítette. Június 18-án feddő szavakkal jegyezte fel, hogy a követi táblán „nevetségesen és gyűlölettel” támadták a főispánokat.78 Senkit nem nevezett meg, ám a korabeli diéta naplóiból kiolvasható, hogy Beöthy Ödön szintén keményen támadta azt a bécsi javaslatot, amely a szabad királyi városok fölé királyi főfelügyelőket rendelt volna, és éppen a főispánok visszaéléseire hivatkozott.79 Noha személyében nem volt érintett, a grófnak zokon esett a heves reakció, az udvar és az egész arisztokrácia sérelmét látta benne. Június 27-én a reformellenzék egyik legtekintélyesebb tagja, az idős Palóczy László (1783–1861) borsodi követ tiszteletére szervezett, népes névnapi ebéden Széchenyi is pohárköszöntőt mondott. Meglepte, hogy Beöthy hallgatott, holott közeli elvrokonát ünnepelték.80 Bosszankodva írt róla július 23-án: ekkor a financiális választmány ülésén „Klausal und Beöthy Philantrophie gefaselt – ich

naplója a’ tekintetes Karoknál és Rendeknél, 3. köt. – Pozsony, 1844. – 227., 287.p. (a továbbiakban: Ogy Jkv, 1843–44.) 70 Széchenyi, 1844–1848. 48.p. 71 Uo. 50.p. 72 Uo. 56.p. 73 Uo. 58.p. 74 Uo. 61.p., Győrffy Miklós fordításában: Széchenyi: Napló. 1037.p. 75 Uo. 63.p. – Beöthy feleségének neve: Viszota Gyula lábjegyzete uo. 76 Uo. 64.p. 77 Uo. 66.p. 78 Uo. 77.p. 79 Ogy Jkv, 1843–44. 4. köt. 204.p., a vita: 197-199.p. 80 Széchenyi: Napló. 1041.p. (Győrffy Miklós fordítása); német eredetije: Széchenyi, 1844– 1848. 80.p.


171

kam ganz ausser der Fassung” [Klauzál és Beöthy emberszeretetről fecsegett – én egészen magamon kívül voltam].81 Csak találgatni lehet, vajon miért Wodianer Sámuel (1786–1850) bécsi és pesti bankár, nagykereskedő társaságában kereste fel Beöthy augusztus 17-én a grófot.82 Széchenyi ugyanis egyetlen szó kommentárt sem fűzött e tényhez. Valószínűleg a vasútépítésben, közelebbről az ún. balparti vonal építésében (amely az országos pénzügyi küldöttség napirendjén is szerepelt) érdekelt pénzember és az ekkor már az e vasút mellett elkötelezett bihari követ83 tájékoztatni, esetleg megnyerni óhajtotta a közlekedés fejlesztését különösképpen szorgalmazó grófot. A balparti vonal engedélyezéséért munkálkodó Középponti Vasút Társaság tőkéjének jelentékeny hányadát biztosító Ullmann Móric és Wodianar Sámuel között szoros üzleti kapcsolat volt, a pénzügyi küldöttségen belül elsősorban Klauzál Gábor és Beöthy Ödön támogatására számíthattak; Széchenyi augusztus 21-i és augusztus 24-i (amikor újabb választmányi ülés volt) feljegyzései legalábbis ezt tükrözik. Bizalma jeleként augusztus 24-én valamelyik írását is megmutatta a két követnek, de hogy konkrétan melyiket, az nem derül ki.84 Ezután csaknem két hónap elteltével bukkan fel megint a bihari politikus neve Széchenyi naplófüzetében. 1844. október 17-én rokoni körben – mint maga írja: „indiszkrét” módon – dicsekedve mesélte, a közös adóviselésről folytatott vitákra célozva, „miképpen ültettem fel – Vukovicsot, Lónyayt, Beöthyt és Teleki Lacit, s hogyan használtam ki Zsedényit.”85 Források híján nemigen állapítható meg, pontosan mire utal, hiszen egyfelől mind a négy reformpolitikus, másfelől a konzervatívok kiválósága – ismert megnyilatkozásaik szerint – az adózás ügyében következetesen kitartott álláspontja mellett.86 A rendek éppen ezekben a napokban, október 14-től október 26-ig tanácskoztak a nem hivatalos kerületi ülésben a pénzügyi munkálatról, és a többség mindjárt az első napon leszavazta a közteherviselés elvét, és függőben maradt a kiváltságosok és az adózók befizetéséből létesítendő országos közpénztárra felajánlott összeg nagysága is.87 Nehezen értelmezhető Széchenyi október 19-i bejegyzése is. Egyebek között a közös adó kérdéséről József főherceg (1776–1847) nádorral folytatott aznapi beszélgetés lényegét rögzítette, és ehhez kapcsolódóan a papírlap szélére odaírta: „Beöthy: ellene”.88 A bihari követ akkori beszédei egyértelműen tanúsítják, hogy ő 81

Széchenyi, 1844–1848. 86.p. Széchenyi: Napló. 1045.p. (Győrffy Miklós fordítása); német eredetije: Széchenyi, 1844– 1848. 92.p. 83 Vö. 1844. júl. 16-i kerületi felszólalása. Kovács F. i.m. 5. köt. 167.p. 84 Széchenyi, 1844–1848. 93. és 95.p. 85 Széchenyi: Napló. 1054.p. (Győrffy Miklós fordítása); német eredetiben: Széchenyi, 1844– 1848. 115.p. – Vukovics Sebő (1811–1872) temesi, Lónyay Gábor (1805–1885) zempléni követ és Teleki László gróf (1810–1861) a liberális ellenzék jeles képviselői voltak, Zsedényi Ede szepesi követ a konzervatívok egyik legfelkészültebb vezérszónoka. 86 Beöthy Ödön magatartásáról: Viszota Gyula: Bevezetés. In: Gróf Széchenyi István írói és hírlapi vitája Kossuth Lajossal : II. rész, 1843–1848. – Budapest : 1930. – XLVI-XLVII.p. 87 Kovács F. i.m. 6. köt. 206-207.p., a további kerületi vitáról: uo. 225-263.p. 88 Széchenyi, 1844–1848. 117.p. – Győrffy Miklós fordításában a lapszéli jegyzet tényét nem jelzik, ily módon a szöveg értelme némileg módosul: Széchenyi: Napló. 1055.p. 82

172


nem a közös adózást ellenezte, hiszen meggyőződéses híve volt a közteherviselésnek. Sokkal inkább ellenezhette a közpénztár olyan, a főrendi többség által erősen lecsökkentett, megcsonkított változatban történő elfogadását, amely az eredeti elgondolásnak csak torzója. Ezért fordult szembe a két tábla közötti, az országgyűlés rohamosan közeledő berekesztése miatt sürgetett, de szerinte elvtelen alkuval. Széchenyi az utolsó percig reménykedett, hogy a közös teherviselés elve mégis többséget nyer. Megpróbálta az alsó- és felsőtábla többségét is közelíteni egymáshoz. Békítő törekvéseinek szellemében csitította Beöthyt és társait. Naplófeljegyzései szerint kevés sikerrel. A bihari politikus sem november 2-án, sem másnap nem hajlott a szavára; a második alkalommal ezért szemrehányást is tett neki.89 Ráadásul november 4-én a kerületi ülésen Klauzál és Beöthy a kormányzatot is bírálta, és ezt az udvar irányában szintén békülékeny gróf végképp nem helyeselte. „Lächerliche, eckliche Phraseologie von Klausal, Beöthy etc. etc. «a nép - - a zsarnok kormány etc.»” [Nevetséges, sarkos frazeológia Klauzáltól, Beöthytől stb. stb. …]90 A rendek aznap este a szokásos évi adó tárgyában érkezett királyi választ (amely az összeg megemelését kérte) tűzték napirendre. Számosan hajlottak az igenlő válaszra. Beöthy Ödön viszont sajnálatosnak nevezte, „hogy több követ úr s a küldők is nem vetnek számot azon néposztály erszényével, melynek zsebébe nem oly könnyen gördül valami, mint ki szokott gördülni saját zsebünkből. Íme, a leirat jött minden okadás nélkül, s azoknál, kik fillérezni szoktak subsidiumaikkal [közcélú ajánlataikkal], mily könnyen áll a lehetőség, milliókat róni a szegény népre.”91 Végül november 5-én a kerületi ülésen az alsótábla csekély, mindössze két szótöbbséggel elfogadta a közös teherviselés elvét. Széchenyi nagy diadalként ünnepelte naplójában, akárcsak azt – éppen a név szerint nem említett Beöthy indítványára –, hogy a majdani közpénztár kezelése az országgyűlés fennhatósága alatt legyen, a követi tábla törvényszabta kezdeményezési jogának megtartásával.92 Az országgyűlés utolsó négy napjának (november 10-13.) eseményeiről, pontosabban saját benyomásairól Széchenyi egyetlen naplójegyzetet készített. Roppant elkeserítette, hogy az adó ügye, vagyis a közteherviselés elve a felsőtáblán megbukott. Szokatlanul élesen fogalmazott a Beöthy Ödönről írt sorokban. Egyrészt azért, mert „megszegte a szavát”, vagyis nem tartotta be azt az ígéretét (ha egyáltalán tett ilyet), hogy nem fogja támadni a kormányt és a főrendeket.93 Az országos közpénztárról szóló újabb főrendi válaszról folytatott november 6-i kerületi tanácskozáson, majd november 9-én, ugyanabban a témában igencsak megrótta a felsőtábla többségét, őket vádolva a reformprogram kudarcáért: „a Főrendek magas politikája meghiúsítá minden nemesebb törekvésünket azon általam fel nem fogható tényük által, hogy az isteni elvnek alkalmazását csak egy millióval akarják megkísérleni.”94 89

Széchenyi, 1844–1848. 125.p. Uo. 126.p. 91 Kovács F. i.m. 6. köt. 321.p. – Klauzál Gábor a megoldást a népképviselet irányában jelölte meg. 92 Széchenyi, 1844–1848. 127p. – A kerületi vitáról: Kovács F. i.m. 6. köt. 322-325.p., Beöthy Ödön felszólalásai: uo. 324., 325.p. 93 Széchenyi: Napló. 1057.p. (Győrffy Miklós fordítása); német eredetije: Széchenyi, 1844– 1848. 130.p. 94 November 6-i nyilatkozata: Kovács F. i.m. 6. köt. 332.p., november 9-i szavai: uo. 443.p. 90


173

A felsőtábla ugyanis csupán évi egy millió pengő forintot kívánt fizetni, szemben a rendek eredeti, évi három milliós javaslatával. Másnap,, az országos ülése a hajózás akadályainak megszüntetését célzó előterjesztés főrendi válaszára reagálva ismét arról beszélt – szellemes szójátékkal –, hogy a nép könnyítését szolgáló igyekezet a főrendi táblán szenved hajótörést.95 November 11-én a főrendek és a kormány ellen egyaránt kikelt.96 Másrészt azért marasztalta el a gróf a bihari követet, mert nem hatotta meg azon beszéde, amelyben elsiratta a közös adó eszméjét. S ez már súlyos kifakadásra késztette: „Beöthy nevet rajta. Remélem, soha többé nem látom ezt az embert.”97 A harag nem tartott sokáig, de a korábbi szoros viszony sem állt helyre. 1845. április 19-én Széchenyi fogadta pesti házában a közélet fő vonulatától kissé szélre sodródott bihari politikust, de – talán még a régi tüske szúrását érezve – egy nagy, a Lánchídra készülő oroszlánhoz hasonlította.98 Találó megfigyelés lehetett, mert pár évvel később egy másik kortárs, Csengery Antal (1822–1880) csaknem pontosan így nyilatkozott róla. „Korán őszült sárga-fejér hajszálai, fejér szemöldöke, kipödrött, rövid bajusza, csillogó eleven szemei oly tekintetet kölcsönöztek kerek arcának, mint egy oroszlánfő…”99 Ez év őszén a Tisza-szabályozás ügyében Széchenyi immár kormányférfiúként helytartótanácsi tanácsosként tért vissza hajdani katonáskodása színhelyére egy tájékozódó körutazás erejéig.100 Egyik ismerőse, a szabolcsi Kállay Ödön (1815–1879) október 5-én epésen jellemezte előtte a liberális ellenzék vezéralakjait (egyébként ő szintén e táborba tartozott). Beöthy Ödönről – Széchenyi feljegyzése szerint- a következőket mondta. „mily zsarnok és komédiás egyszersmind”.101 Hogy a gróf osztotta-e ezt a rosszindulatú véleményt, nem tudni, de a korábbiak ismeretében nemigen állt tőle távol. Mindazonáltal 1846 elején – mint ahogy az a január 16-i naplóban olvasható – más reformerekkel együtt a bihari politikust is várta a Tisza és mellékfolyói szabályozására alakult vidéki társulatok és az érintett vármegyék küldötteinek pesti közgyűlésére;102 feltehetően az ő segítségére is – mint korábban más fontos ügyekben – igényt tartott volna. A kutatás jelenlegi szakaszában nincs közelebbi információnk arról, hogy Beöthy Ödön tevőleges részt vállalt volna a folyamszabályozás körüli politikai vitákban. Széchenyi naplójában, irataiban több mint két esztendeig nem fordul elő a neve. Úgy látszik, kapcsolatuk hosszabb ideig szünetelt. Az eddig feltárt források nem erősítik meg azt az állítást, mely szerint a gróf ekkoriban meglátogatta a jeles

95

Uo. 461.p. Uo. 489., 503-505.p. 97 Széchenyi: Napló. 1057.p. (Győrffy Miklós fordítása); német eredetiben: Széchenyi, 1844– 1848. 131.p. 98 Széchenyi, 1844–1848. 196.p. 99 Csengery Antal: Beöthi Ödön. In: Magyar szónokok és statusférfiak. – Pest : 1851. – 21.p. 100 Bényei Miklós: Széchenyi István és Debrecen : Tények és dokumentumok. – Debrecen : 1997. – 109-122.p. 101 Széchenyi: Napló. 1086.p. (Győrffy Miklós fordítása); német eredetije: Széchenyi, 1844– 1848. 267.p. 102 Széchenyi, 1844–1848. 317.p. – A Tiszavölgyi Társulat alakuló közgyűlése 1846. jan. 20án, 22-én és 26-án zajlott le. 96

174


bihari liberálist nagymarjai birtokán, és ott emlékfát ültetett.103 Valószínűleg ez is a legendák birodalmába sorolható… Bihar vármegye mást küldött az 1847 novemberében megnyílt országgyűlésre, az egykori alispán csak a márciusi fordulatot követően kapott követi megbízást. 1848. április 5-én reggel érkezett Pozsonyba, Wesselényi Miklós báró (1796–1850) társaságában. Széchenyi István találkozott vele, és ezt rögzítette is aznapi jegyzetei között.104 S mindjárt csalódást okozott számára. Április 6-án terjesztette az alsótábla elé közlekedési törvényjavaslatát. Joggal remélte, hogy a liberális követek támogatni fogják. Ehelyett: „Kubinyi, Bernáth, Beöthy maliciózusan és durván nekimennek etc. Én – mert váratlanul jött egészen ostobán. Elmegy minden kedvem!”105 Ez már olyan sérelem volt, amit aligha tudott megbocsátani. Naplójában már csak július 8-án írt a bihari főispánról, mint aki az osztrák uralkodó házzal való megbékélés mellett szólt egy konferencián.106 S milyen a sors: a forradalmi idők alatt, illetve után a két férfiú pályája ismét egymástól távol, de egy ideig ismét párhuzamosan futott tovább. Széchenyi még 1848 nyarán ideggyógyintézetbe vonult, Beöthy, a szabadságharc kormánybiztosa a fegyveres küzdelem leverését követően külföldre menekült.107 A gróf az önkéntes emigrációban, már a bihari politikus halála után, 1857-ben írta félelmetes erejű „nagy magyar szatíráját”, és itt említette utoljára Beöthy Ödön nevét. Feledve az egykori konfliktusokat, a vélt vagy valós bántalmakat, a reformkor legnagyobb szónokai között emlékezett rá.108

103

Sárkány V. i.m. 57.p. Tabéry Géza Frimont-palota (Bukarest : 1974. – 190.p.) c. regényére hivatkozik. 104 Gr Széchenyi István döblingi irodalmi hagyatéka, 1. köt. – Budapest : 1921. – 290-291.p., Győrffy Miklós fordításában: Széchenyi: Napló. 1223.p. 105 Széchenyi: Napló. 1224.p. (Győrffy Miklós fordítása); német eredetije: Gr Széchenyi István döblingi irodalmi hagyatéka, 1. köt. – Budapest : 1921. – 292. p.- Kubinyi Ferenc (1796–1874) Nógrád, Bernáth Zsigmond (1790–1882) Ung megye követe volt. 106 Gr Széchenyi István döblingi irodalmi hagyatéka, 1. köt. – Budapest : 1921. – 347.p., Győrffy Miklós fordításában: Széchenyi: Napló. 1280.p. 107 Szendiné Orvos E. im. 113.p. 108 Gr Széchenyi István döblingi irodalmi hagyatéka, 2. köt. – Budapest : 1922. – 507.p.; a kis betűvel írt címet a kötet sajtó alá rendezője, Károlyi Árpád adta. A Beöthyre történő utalás az 1857. szept. 5-én papírra vetett fejezetben található.


175

The connection of Széchenyi István and Beöthy Ödön and their mutual legislative combats Miklós Bényei The paths of life of Széchenyi István and the leading figure of the Bihar reform opposition, Beöthy Ödön show surprising similarities. Their connection is still undisclosed in detail, so here we publish facts ascertainable from the Earl’s journals and other more simply accessible sources. The date of their getting acquainted is unknown. Then from 1833 they contested beside each other in the feudal parliament. The politician from Bihar mainly supported Széchenyi in the establishment of a permanent Pest-Buda bridge, and supported the national theatre concept also. In the following, 1839-40 parliament their relation slackened slightly; mainly because of the disputes and differences of opinion concerning designation of the route of the first domestic railway line. At the parliament in Pozsony (Bratislava) in 1844 in connection with the question on the burden of taxation Beöthy became closer to Széchenyi again, but the latter stirred up a great storm with his proposal and the plan for two-garage tax only gained partial approval from the Bihar delegate. The Earl condemned Beöthy several times for his opposition to the government and his unmerciful criticism of the aristocracy. He was angry with him and neither was the earlier close relation restored later, not even in 1848, in the times of the revolution.

SZÉCHENYI ISTVÁN ÉS BEÖTHY ÖDÖN KAPCSOLATA,

Recommend Documents