SZ~CHENYI ISTVÁN ~S A DEB-RECENI POLGÁRI CASINO'
Magyarországon a kaszinó-mozgalom elindítása Széchenyi István gróf kivételes szervez ő tehetségének köszönhető. 1827 nyarán az ő kezdeményezésére és nagyrészt az ő személyes er őfeszítései nyomán jött létre a Pesti Kaszinó (amely 1830-bar felvette a Nemzeti Kaszinó nevet.) Széchenyi az angliai útjain megismert egyesületeket és klubokat tekintette mintának, a kaszinót a közéleti tevékenység centrumának szánta, a pólitika, a tágan értelmezett közügyek iránt érdeklődő mágnások és köznemesek tömörülését, a közműveltség és a jó ízlés formálását, kiterjesztését várta tőle.' Más városokban eleinte alig-alig mozdultak, 1831-ben mindössze négy helyen működött kaszinó. A reforml~lozgalom fellendülése után, különösen az 1832 végére összehívott országgyűlés megnyitását megelőző és követő hónapokban viszont ugrásszer űen megnőtt a számuk a titkos rendőri jelentések alapján született összegzés 1833-bar már 2~ települést sorol fe1.2 Debrecenben, az ország akkori legnagyobb városában is ebben az évben, 1833. március 3-án alakult meg a Casino egyesület. Szervezői a városi tanács szenátorai és magasabb rangú tisztségviselői, a tiszántúli kerületi tábla bírái, valamint a befolyásos, jómódú ügyvédek. Mivel a hasonló vagyoni helyzetben lévők belépésére számítottak, magasan állapították meg a tagdíjat (korabeli szóval : részvényes díjat) is : évi 12 pengő forintot kellett fizetni. Bár a Gasino a város fejlesztésére több hasznos javaslatot tett, itt is érző dött a városvezetés konzervatív szemlélete, s megmaradt az egyesület kissé elkülönült, arisztokratikus jellege is. 3 Az évtized végére a taglétszám egyharmaddal csökkent : 150 főről 103-ra ~A kölemény a Debrecen kultúrájáért" alapítvány támogatásával készült. 1 Viszota Gyula : Gróf Széchenyi István élete és működése 1826-1830 közt. = Gróf Széchenyi István naplói . 3. köt. (18285-1830) . Bp. 1932. XLIII-XLIX . p. ; Fülöp Géza : A magyar olvasóközönség a felvilágosodás idején és a reformkorban. Bp. 1978. 87-88 ., 94-95. p. ; Csorba László : Széchenyi István . Bp. 1991 . 80-81 . p. ; Ilk Mihály : A Nemzeti Casino százéves története 1827-1926 . Bp. 1927. 8-9 . p. ~ Viszota Gyula Bevezetés . = Gróf Széchenyi István írói és hfrlapi vitája Kossuth Lajossal . I. rész. (1841-1843.) Bp. 1927. XIII-XXVIII . p. - a felsorolás : XXVII . p. 3 Szűcs István : A debreczeni casino története. Db. 1884. 3-4 ., 8-7 . p.; Boldizsár Kálmán: A Debreceni Casino százéves története 1833-1933 . Db. 1933. 3-5 . p. Az 1839. december 22-ei közgy űlésen bejelentett létszámról : HBML X. 1. 1.
Az 1830-as évek végén már jelentkeztek a társadalmi-politikai okókkal magyarázható ellentétek is. A liberális eszmék beáramlása és a reformellenzék törekvéseinek hatása ugyanis azt eredményezte, hogy Deb recenben is kialakult a polgárosodás, a gazdasági, társadalmi és kulturális haladás támogatóinak egy kicsiny, de egyre bővülő tábora.4 Ez a csoport hamarosan szakított a megújulásra képtelen, a reformpolitika iránt érzéketlen Casinóval. 1841 elején egy új egyesület alakult, Polgári Casino néven. Miként a neve is jelezte, elsősorban a városi cívis polgárság (kereskedők, iparosok, értelmiségiek stb.) részvételére gondoltak. Ennek megfelelően csupán 2 peng ő forint volt a tagdíj, s az első kaszinóhoz képest demokratikusabb szellemben fogant az avapszabály (pl. a tisztségviselőket évente választották) .5 Hogy mennyire igényelték a debreceniek ezt a változást, ezt az új, nyitottabb szervezetet, mi sem bizonyítja jobban, hogy az első esztendőben 445, a másodikban 405 fizető tagja volt, s utána is 310-380 között mozgott a létszám.e Vagyis háromszor-négyszer annyian voltak itt, mint az ettől kezdve úri vagy régibb jelzővel emlegetett Casinónak. Természe:esen, a párhuzamos tagság is gyakori. A Polgári Casino szervezői, első vezetői között alighanem kezdeményező szerep jutott Balásházy Jánosnak, a kiváló agrártudósnak, aki tíz évvel korábban Sátoraljaújhelyen már létrehozott egy kaszinót.' aztán Telegdi Kovách Lászlónak, az íróként és publicistaként is jeleskedő, a takarékpénztár eszméjét propagáló ügyvédnek. Mellettük néhány iskolázott, nemesi származású nagykeresked ő - Farkas Károly, Nánássy Gábor, Kardos István stb. - és egy-két városi tisztviselő - pl. Tar Károly, Szabó Bálint - neve említendő. Támogatta őket a liberális elveket valló, prédikációi révén igén népszerű Könyves Tóth Mihály is. A kollégiumi professzorok között is akadtak, akik a Pólgári Casinót választották : így Szű cs István jogtanár és az irodalomszervezőként, történetíróként országosan ismert Péczely József . Mindannyan elkötelezett hívei a polgári átala~kulásnak, a politikai és gazdasági reformoknak, ám megnyilatkozásaikból (cikkeikből, beszédeikbő l stb~) ítélve gondolatilag a liberális ellenzék mérsékelt szárnyához álltak közel; különösen rokonszenveztek Széchenyi István programjával, politikai magatartásával . Sokuk véleményét öntötte szavakba Szűcs István 1840-ben elmondott tanári székfoglalójában, ahol a haladás forradalmi, radikális útjával szemben a hosszabbat, de csendesebbet 's bátorságosbat" magasztalta.e Nem véletlen tehát, hanem a debreceni gazdasági-kulturális vezetőréteg adott csoportjának szellemiségéből egyenesen következett - akár jelképes értelműnek is felfogható -, hogy a Polgári Casino első határozatainak egyikeként éppen az imént említett hovatartozást deklarálta : 4 Bényei Miklós : Debrecen reformkori mfivelSdéstörténetének néhány kérdése. = Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve I. Db . 1974 . 198-197. p.; Komoróczy György : A reformkori Debrecen. Db. 1974 . 241-243. p.; Balogh István : A város es népe . = A szabadságharc fővárosa . Db . 1948 . 17-18 ., 38-39. p. . 5 HBML X. 2. 1., Sz űcs I. i. m. 10-11 . p. ; Boldisár K. i. m. 9. p. 6 HBML X. 2. 1. 7 Viszota Gyula : Bevezetés. = Gróf Széchenyi István írói és hírlapi vitája Kossuth Lajossal. I. rész. (1841-1843 .) Bp . 1927. XIX, p. 8 SzGcs István : értekezés a magyar jogtan je1Qn állásának múlthozi viszonyairól s korszerfa haladásáról. Db . 1840. 19. p.
154
Széchenyi István grófot és Deék Ferencet tiszteletbeli tagjává választotta. Ezt megelőzően az egyesület már megalakulásakor úgy döntött, hogy a Fehérl ő szállodában bérelt helyiségeinek egyikét, az olvasószobát a magyar reformellenzék négy jeles alakjának - Batthyány Lajos grófnak, Deák ,Ferencnek, Széchenyi István grófnak és a pár esztendeje elhunyt Kölcsey Ferencnek - az arcképével fogja díszíteni. Az 1841 . márcus 10-én tartott vezetőségi (akkori elnevezéssel : bizottsági) ülésen a könyvtárnok be is jelentette, hogy a megrendelt portrék megérkeztek, és ezekhez Kardos István részvényes tag faragott rámákat készíttetett, amelyeket az egyesületnek ajándékozott.9 Négy nappal később, 1841 . március 14-én a Polgári Casino harmadik közgyűlésén (ma inkább taggyűlést rnond~anánk) a jegyzőkönyv hetedik pontjába a következő sorokat iktatták : Jegyző Szilágyi Lajos Széchényi István grófnak, a' Hon' érdemteljes Polgárának, kinek hazafiúi órszágosan méltánylott érdemei között ritka buzgalma által jutott létre Honunkban, a' nép' nevelésére 's polgári míveltségre jótékonysággal ható Casinók Intézete - e' Casinó Egyesület tiszteletbeli Egyénjévé leendő kineveztetését szerinte azon nézetb ől indítványozván : mivel már Arczképét az Egyesület' Kormányzó Választmányja, mint egy vará's tükrét a' szépre s' jóra buzdítható e' nagy honfinak olvasó termeibe tiszteletének nyilvánításával különben is felfüggesztette - ennek folytában az első Elnök ezéhez szinte hasonlatos érdemekkel díszeskedő Deák Ferencz hazánkfiának hason nézetb ől leendő ki neveztetését szinte óhajtván." A jelenlévők körében mindkét politkus nagy tekintélynek örvendett, ennélfogva vita nélkül jóváhagyták a javaslatot és ezt az alábbi szavakkal rögzítették : Jelen Indítványok általános helyeslést nyert köz örömmel fogadtatván, mind Széchényi István grófhoz, mind Deák Ferenczhez egyhangúlag szólló tisztelő levélnek - rnelyhe~z a' Casinó Könyve mellékelve légyen - küldetése határoztatott 's annak szerkezete a' Jegyző hivatalnak meghagyatott .' ei° Egy hónap múlva, az 1841. április 12-ei közgyűlésen legels őben is a' harmadik' Közgyűlés 7. számú határozata értelmében, Széchényi István gróf és Deák Ferencz urakhoz intézett hivatalos levelek szerkezete olvas tatván fel", az Helyben hagyatott's Postán bérmentve elküldetésük rendeltetett."" Széchenyi István 1841 . július 1-jén válaszolt és megköszönte, elfogadta a tiszteletbeli tagságot. Az illusztrált papírra - fejlécén a Buda és Pest között épülő híd metszetes ábrázolása, közben rajzos minta - írt levél szövege nem ismeretlen hiszen két ízben is közölték . Először Majláth Béla gróf másolati könyvébő l leveleinek három kötetes gyűjteményé9 HBML X. 2. 1. 10 HBML X. 2. 1. A szövegben említett első elnök : Tar Károly . Boldisár Kálmán tévesen írta centenáriumi áttekintésében, hogy a régibb (vagy úri) Casino választotta tiszteletbeli tagul Széchenyi Istvánt (i . m. 8. p.) . Ezt a téves adatot átvette Komoróczy György is : i. m. 242. p. 11 HBML X. 2. 1. A Polgári Casino részvényfizetési pénztárkönyvében olvasható bejegyzés szerint a két levelet 2 ft 48 krajcárért szállította el a posta (HBML X. 2. 8.) . 15 5
ben, majd a bicentenáriuini évforduló alkalmából ölveti Gábor a Ha~dúBihar Megyei Levéltárban fellelhető eredeti példányról a Hajdú-Bihari Napló hasábjain. Mindkettőben találhatók apróbb hibák.'2 Már ezért is indokolt ismételt közzététele ;Különösen tisztelt Hazafiak! Folyó évi Aprilben hozzám intézett igen becses soraik leg valódibb kéjérzettel tölték el keblemet. Fogadják ő szinte hálát~at. Valóban jól esik mostani időkben hazafiak' engedékeny méltánlása, - most midőn tán egy kissé kelletén túl vegyül szenvedelem mind azon nézetekbe, melyeknek jó vagy rosz irányátúl, helyes vagy helytelen alkalmazásátúl függ Nemzeti létünk '~S mi után csekély személyein kötelezettségérzettül kisztve, bár gyenge erejével, de még is ki kél némi most divatozó kedvmez nézetek ellen, 's pedig minthogy azok nagy része mérget rejt magában, kétszeresen örvendeztető és buzdító minden Hazafinak kéz nyújtása, és annál inkább Egyesületnek kegye - igen, egyesületnek kegye, - mert bár milly hatalmas és hosszú életű legyen is magány, de Egyesület viseli ha szilárd alapokon áll a' minden oldalú és e'kép részrehajlatlan felfogásnak és az igazi, minden kis eseménynek ki nem tett életnek caímét. -Szóljon is ennek okáért mennyei áldás a' méljen tisztelt Debreczeni polgári Gasino-egyesületre, 'szívemből óhajtom. - Kezdetnél az ugyan nem több rnég ; de ha őszintén és álhatatosan pártoltatik - mi egyesületnek sikerére elmúlhatatlan szükséges - bizonyosan meg hozza egykor leg dúsabb gyümölcsét. - Debreczennek könyített közlekedés kell ; erre van szüksége mindenek előtt. Mert mit és a' legnagyobb kincs is - ha azt piaczra nem vihetni. E' kérdés körül forog Debreczennek élénkebb léte, szilárd élete ; 's reménylem nem sokára alkalmam lesz - 's tán sikerrel ha szavaim méltánylást nyernek - a' teendő k sorában olly élénken tűzni ki, mit nyerne Magyar Ország ha Debreczenen át kényelmesen vólna egybe kötve a' honnak szíve Buda-Pest Erdéllyel és Gallicziával, mi képe aztán csak hamar életbe lépne az eszme ; addig is magamat további kegyeibe leg ő szintébb hódolattal ajánlván a' Tisztelt Egyesületnek leg kisebb szolgája gróf Széchényi István mfh. - Pest Július 138 1841 . küi czím A' nagy érdem ű Polgári Casino Egyesület közönségének, Debreczenben ."'3 Széchenyi soraiból világosan kitetszik, hogy levelét nem puszta udvariassági gesztusnak szánta. Félreérthetetlenül utalt az őt ekkortájt éiénken foglalkoztató problémára, a Kossuth Lajos nevével fémjelzett, ál tala radikálisnak minősített politikai irányzat elő retörésére, illetve a Pesti Hírlap elleni fellépésére . A Polgári Casino testületi határozatában eszi 12 Gróf Széchenyi István levelei. 3. köt. Bp . 1891. 94-95. p.; iSlveti Gábor : Gróf Széchenyi István levele a debreceni polgári Casino-egyesülethez. = Hajdú-bihari Napló, 1991 . május 4. Mell . : 8. p. - 1Vlajláth Béla úgy vélte (95 . p.), hogy a Polgári Casino azonos az 1833-ban alapított Casinóval. 13 HBNFL X. 2 .4.
156
mei rokonságot vélt felfedezni, továbbá egyik központi gondolatának, az egyesületi ideának a sikerét érezte ki belőle. S a közlekedés javításárnak szükségességét hangsúlyozó szakasz is arról tanúskodik, hogy Széchenyi egyfelől tájékozódott Debrecen piaci, gazdasági helyzetéről, másfelől a város intenzívebb bekapcsolása az ország vérkeringésébe része lett volna egy nagyszabású, az egész ország javát szolgáló koncepciónak . Vagyis Széchenyi István eszmei-poitikai partnernek tekintette a debrecenieket ; vóltaképpen megosztotta velük aggodalmait, a gondjait és hosszabb távon is támogatást remélt tőlük. A levél július 8-án érkezett meg Debrecenbe. Erről a soros, július 18-án lezajlott közgyű lésen tájékoztatták a tagságot, akiknek a reagálását a jegyzőkönyvvezető imígyen foglalta írásba: Köz öröm és lelkesedés zajosan harsogó ,éljenzése' közt fogadtatott, 's annak e' Nemes Város anyagi jobléttel biztató Utó része az egész Egyesület minden egyénjeit kedves érzésre buzdítván, az egész levélnek Jegyző Könyvbe szórút szóra leendő igtatása - a jövő évre készítendő Casinó Könyvbe pedig a' válaszoló grófnak neve kinyomattatni rendeltetett ."'4 Mindezek ismeretében magától értetődő, hogy a Polgári Casino Széchenyi István irodalmi munkássága iránt is fokozott figyelmet tanúsított. Könyves Tóth Mihály ajándékaként a Stádium már 1841 áprilisában be került az egyesület könyvtárába . 1842 márciusában A' Kelet népe, 1843 februárjában A Magyar Academia körül c. híres, nagy vihart kavaró beszédének egy-egy példányát vásárolták meg, 6 váltó forint 40 krajcárért, illetve 1 váltó forint 40 krajcárért (azaz 2 pengő forint 40 krajcárért, illetve 40 pengő krajcárért) .'S Az 1848. január 9-én felvett könyvleltár szerint ezeken kívül megvolt a Hitel, a Világ és a Politikai programm-töredékek egy-egy példánya is. 1s Széchenyi István és a Polgári Casino közvetlen kapcsolata néhány esztendőre megszakadt ; legalábbis a rendelkezésre álló forrásokban nincs adat erre nézve. Amikor azonban 1845 szeptemberében az egyesület ve zetői hírét vették, hogy a Helytartótanács közlekedési bizottságának újonnan kinevezett elnöke, Széchenyi István gróf Debrecenbe látogat, úgy vélték, valamilyen módon nekik is üdvözölni kell az államférfit, lévén a Polgári Casino tiszteletbeli tagja. Ennek megbeszélésére 1845 . szeptember 15-én összehívták a kormányzó választmányt. Az ülésen Elnök Jéger Jósef Úr előadván, hogy a' mai Biztossági Ülés tartására leginkább a' vezérlette, mi szerint köztudomásul esvén Nagy Méltóságú Gróf Széchényi István Urnak az Országos közlekedést előmozdító választmány Elnökének, jövő Hó October óán Városunkba való jövetele, igen czélirányosnak vélné említett egyik legjelesebb Hazánkfiának, - kit Társaságunk méltó büszkeséggel nevezhet Tagjának, 's kitől szeremsénk is vagyon általunk köz örömmel lett bagja kineveztetése alkalmakor Levelünkre írt igen becses válaszát bírni, - ha a' Polgári Cassinói Társaság Ó Méltóságához illő fénnyel üdvözletét, 14 HBML X. 2. 1. - A szóban forgó kaszinó-kányv nem maradt fenn . 15 HBML X. 2. 4. 18 IiBML X. 2. 4.
157
s %;zömét itt léte alkalmával kijelentené : annál fogva indítványo~aá, hogy ezen czél elérése végett, leg illőbbnek látná, Méltóságának a' Fákjás zenével való tissztelgés mellett, egy nagy számból álló 's az egész Polgári Cassino Egyesületet képviselő Küldöttségnek kinevezését, 's ezen tisztelt küldöttség Elnöke által üdvözletet mondandó szónoklatot Határoztatott Elnök Jéger Jósef Ur' ezen indítványát - tekintve Nagy Méltóságú Gróf Széchényi István Urnak Hazánk virágzására eddig is igen sokat tett 's országosan elösrnert jeles érdemeit, valamint azt hogy Polgári Cassinonk létesülése közvetve egyedül a' Tisztelt Gróf eszméje szüleménye, ugy azt hogy e' Ns Város virágzását 's Cassinonk gyarapodását teljes szívből óhajtó olly becses levelet bír ez Egyesület 6 Méltóságától, melly hozzánk való haza.fiui szíves ragaszkodását 's gondját híven tanusítja, egész terjedelmében egyenlő akarattal öröm érzettel magáénak valván ezen Biztossági Ülés ; az ünnepélyes tisztelgési fény emelésére városunk első zenekara kikérése mellett 100 fákja vétele az alább elősorolt s Küldöttségnek kinevezésével valamint ezen Küldöttség Elnöke 's szónoka b.t. [bizottsági tag - B~ M.] Balásházy János Ur köz akarattal való elválasztásával az indítvány elfogadtatott olly módon : hogy ezen Pólgári Ünnepélyre e' Nemes Város több érdemes Pólgárjai is - bár a' Cassinoi Egyesületnek nem tagjai, szívesen láttatnak ; - egyszersmind használat végett lejerdő Szónok Urnak a' Nagy Méltóságú Gróf Cassinói Taggá lett elválasztása iránti Határozat, 's ennek nyomán kelt értesítő Levél ugy szinte a' Tisztelt Grófnak erre adott Válasz Levele az Egyesület Jegyző könyvéből küratva kiadatni rendeltetvén, - valamint az ünnepélyhez megkívántatóknak megszerzése b.t. Kraut Jósef tagtárs Székely Jóseffel megbízatván, 's a' leendő költség a' Köz pénztárból fizettetni véleményeztetvén, mert csak így látja a' Biztossági Ülés az Egyesület részéről történtnek lenni a' tisztelgést : ezen ünnepély tartása rneg engedéséért szóval tejerdő kéréssel városunk nagy érdemű Fő Bírájához Elnök Jéger Jósef biztossági tag Kraut Jóseffel kiküldetnek ." Ezután felsorolták a küldöttség névsorát - eszerint az elnökön kívül még 75 tagja lett volna a tisztelgő delegációnak ." A határozat végrehajtásában némi zavart okozot, hogy nern találták Széchenyi István 1841-ben kelt válaszlevelét. Erről a könyvtáros szeptember 20-án számolt be a választmánynak, amely a következő végzést hozta : Jegyző Csonka Károly a kihalgatandók ki halgutásával az érdeklett Levél eránt a' szükséges visgálatra kiküldetik, az eredményről tegyen jelentést.l8 A levél azonban egyelőre nem került meg. Csonka Károly csak november 30-án tudta bemutatni ; azt nem jegyezték fel, hogy kinél rejtő zött . ls 17 HBML X. 2. 1. 18 HBML X. 2. 1 . 19 HBML X. 2. 1.
158
Nem tudni, milyen okból, de a szeptember 21-ei közgyűlés módosította a hat nappal korábbi választmányi határozatot. Nyilván belátták, hogy egy ilyen nagy létszámú küldöttség túlzás lenne, és nem tartották helyénvalónak a fáklyás zenét sere. Az újabb állásfoglalás így szólt : . . . a' September 15én tartott Biztossági Ülés Jegyzőkönyvének ugyan a' Nagy Méltóságú Gróf Széchényi István Urnak városunkban fejendő jövetelekor az Egyesület részér ől való tisztelgést tárgyazó véleményes határozata azon módosítással hagyódván hellybe, hogy a' fákjás zene helyett, melly tisztelgési formát az Egyesület mint Testület sok tekintetből czélszerűnek nem lát annálfogva egészen el hágy - bi~atossági tag Balásházy János Elnöklete alatt egy kevesebb számból álló Küldöttség neveződjön ki, melly Küldöttségnek Tagjai Jéger Jósef, Baranyi László, Szabó Jósef, Szentpéteri János, Hőke Jósef, Dohányosi Jósef, Szaibó Mihály, Sz őnyi Lajos, Szilágyi Lajos, Kecskés János, Csonka Károly legyenek, eljárásúkról majdan jelentést teendők.Z° A küldöttség jelentése fennmaradt. Ebből és Széchenyi István naplójegyzeteiből részletesen megismerhetők, pontosan rekonstruálhatók a látogatásnak a Polgári Casinót érintő mozzanatai . A gróf, aki a Tisza-szabályozás érdekében tett körútat ezen a vidéken, 1845 október 5-én érkezett a városba.21 A debreceniek nagy tisztelettel, ünnepélyesen fogadták. A városi tanács és a közgyűlés már az elő ző napon díszpolgárrá választottaz2, a város határáig elébe mentek, a városhá~zán szállásolták el, színházba kísérték, ebédekre hívták stb.~ A másnapi, 1845 . október 6-ai eseményekről a kaszinói küldöttség így számolt be . . . miután értesíttettünk a' fel ő l, hogy Ő Excellentája [. . . .J csak October skának délutáni óráiban fogadhatná el hivatalos dolgai, 's a' vidéki tisztelgők nagyszáma miatt üdvözletünket, ezen id őben több casinói tagok által szaporíttatva öszve is gyű l tünk; 's midőn várakoznánk Ő Nagy Méltóságára, ki Tettes Polgár mester úrnál lakomázva kirándult a' Nagy Erdőre megtekinteni azon soros ültetvényeket, mellyeknek plántálásában ez elő tt 25 . évekkel mint Huszár százados részt vett ; onnan vissza térve nem jött szállására, de elébb a' régi Casinót tekintve meg néhány pillanatokig, tüstint Polgári Casinónkba índúlt, hova mi küldöttek elébb sieténk el. Nem tartva illendő20 HBML X . 2. 1. 21 Széchenyi István : Napló. Bp. 1978. 1087. p. - A Polgári Casino küldöttségének jelentésében tévesen szerepel az október 3-ai dátum (HBML X. 2. 4.) ; a jegyzőkönyvbe viszont már helyesen, javítva iktatták be azt a szövegrészt (HBML X. 2. 1.). 22 HBML IV. A. 1011/a. 115. 23 Széchenyi István : Napló. Bp. 1978. 1087. p. - A látogatásról ld. Bényei Miklós : Széchenyi István debreceni kitérői. = Alföld, 1991. 9. sz. 51. p. 24 Széchenyi István 1820. július 23. és 1823. október 7, között a Debrecenben, illetve a ,közeli Bihardiószegen állomásozó 4., Hessen-Homburg lovasezred kapitánya volt erről ld. Acs Tibor : Tábornok akarok lenni." Széchenyi katonaévei a császári-királyi hadseregben . = Hadtörténelmi Közlemények, 1991: 3. sz. 50-53. p. ; Bényei M. i. m. 49-50. p.
159
nek a' küldöttség részér őli fogadást, abban állapodtunk meg, hogy Elnök Jáger "Jósef ÍTr nyilváníttsa váratlan, 's igen nagybecsű látogatásából származó örömünket ; ki is előadván, hogy Polgári Casinó részér ő l dicsőségünknek tartjuk, hogy ~ Excellentiája magát közöttünk megalázza 's hogy ezen tettét forró hálával üdvezeljük, Ő Nagy Méltósága teremünk megtekintése után az olvasó szobába ment, hol a' küldöttség elnöke statutumainkat dísz kötésben foglalva nagy vendégünknek ált nyűjtá, 's általvéve azt több kérdéseket tőn egyesületünk' állapotjáról ; 's kérve a' jelenlévőket, hogy engednék a' hírlapokat általolvashatni, mindnyájan eltávozunk, 's Ő Nagy Méltósága egy emlékiratot iktatva jegyző könyvünkbe, t.i . egy fertálytól két órára két teljes óráig mulatott olvasó szobánkba, 's ekkor szállására indult, 's a' számos jelenlevőktől valamint bejöttekor úgy haza menetelekor is szíves .éljen kiáltással tiszteltetik, azon vélemény fejlett ki tüstént nagy vendégünknek erényes leereszkedése után, hogy October ókat illő lenne ezen túl minden évben kitüntetni, hálás elismeréséül annak, hogy melly szép és dicső ha nagyobbak meg nem vetik a kissebbeket, 's példát adnak az értelmességnek olvasás általi gyarapítására, 's a' társalgásbani humanitásra." 25 A történteket feljegyzésre érdemesnek méltatta Széchenyi István is, a következőképpen : Öreg Gasino, und dann Polgári Casino, wo Balásházy das Genie Conservateur ist --Éljen Éljen ohne pisszegés, quantum satis. - Gehe lesen und schreibe im Javaslat Könyv Folgendes ,Azon nép, melly nemzetiségét hűn ápolva egyesült erővel küzd előmeneteléért, előbb utóbb mulhatlanul saját homlokára tűzi a diadal repkényét .=' A keveréknyelven írt-ami sűrűn előfordul a naplókban - szöveg magyar fordítása : Öreg Casino, és azután Polgári Gasino, ahol Balásházy a megtartó szellem - -Éljen, éljen, pisszegés nélkül, amenynyi elég . - Megyek olvasni és írom a Javaslat Könyvbe a következőket. ~ . ."~ A Javaslat Könyv ma már nincs meg, Széchenyi István sorait azonban a Polgári Casino történetírói még az eredetib ől idézték (vendégkönyvként vagy emlékkönyvként emlegetve), csekély eltéréssel. Sz űcs István - és nyomában Boldisár Kálmán - a hűn" helyett hőn"-t olvasott, az elő bb utóbb" kifejezést pedig elébb -utóbb" formában közölte s' Ecsedi István - aki nem utal a forrására - az ápolva" szót ápolja" alakban tüntette fel. Széchenyi váratlan látogatása némileg felborította a Polgári Casino vezetősége által eltervezett menetrendet. A gróf lekötelező szívélyességén és érdeklődésén, valamint a vendégkönyvbe rótt szavain fellelkesült kül döttségnek csak 1845 . október 7-én este, a debreceni program utolsó aktusaként jutott ideje az üdvözlés tételére ." 2s Mint Széchenyi feljegyzé25 HBML X. 2. 4. 26 Gróf Széchenyi István naplói . 8. köt. (1844-1848.) Bp . 1939. 270. p. - Az 1845 . október 8-ai bejegyzés a magyarul kiadott Naplóban (Bp. 1978.) nem szerepel . 27 SzGcs István : A debreczeni casino története. Db . 1884 . 12 . p. ; Boldisár K. i. m. 11 . p. Mindketten vázolták az aznap történteket is . 28 Ecsedi István : Széchenyi István és Debrecen . = Magyarság, 1925 . dec. 25 . 12 . p. 29 HBML X. 2. 4.
séből kiderül, mégiscsak sor került a fáklyászenére is, igaz, ezt nem a Polgári Casino szervezte, hanem néhány debreceni polgár adta rá össze a pénzt. A napló vonatkozó részletében ez áll: Fackelmusik. Balásházy machte die uninteressirte Rede (Egy kis Akadémiai fizetés) . Ich antwortete gut, - unter andern ,Debreczent a Vasuttal el nem kerülhetni,' ,A városok elrendezésében - én is megteendem a magamét' ígérem . ,A párt fölött ha nem áll hazai hűség' ect." Kissé pontatlan fordításban : Fáklyászene . Balásházy móndotta a beszédet, érdek nélkül . . . Jól felelek. - egyebek között . . ."~° Széchenyi valójában nem a szónoklat érdektelen voltára célzott, hanem arra, hogy Balásházy János - a Magyar Tudós Társaság tagja - érdekből vállalta a szereplést előtte, az Akadémia másodelnöke előtt. Az előzmények ismeretében azonbar. ez nem valószín ű. A beszédet egyébként a kaszinói küldöttség előzetesen, már délután is meghallgatta és helyben hagyta . Vagyis Balásházy János a társai egyetértését bírva adta elő mondandóját. Szövegét a jelentés szó szerint tartalmazta Nagy Méltóságú Gróf ! Belső titkos tanácsos Úr! Kegyelmes urunk! A' tegnapi nap délutánján ezen küldöttség már egyben vala gyűlve azért : hogy Excellentiádnak a' Polgári Casino részéről hódoló tiszteletét bémutassa, 's midőn nyugtalanúl várnánk a' pillanatot, melyben azt tehetnénk, azon hír üti füleinket, hogy a' Nagyméltóságod véleszületett nagylelkűségénél fogva bennünket megelőz, és 'senge intézetünket meglátogatandja. A' hír kevés perczek múlva teljesült, 's Excellentiád körünkben megérkezve egypár órákig méltóztatott múlatni. Kett őztetett hálára buzdító ezen erényes leereszkedése Nagy Méltóságodnak a' mi kebleinket, 's a' helyben kifejlett közvéleménynek az lőn megállapodása, mellyet az első gyűlé sünkben törekszünk határozatunkal erő síteni, erősíteni, hogy ezentúl October fikát minden évben megünneplendjük az által, hogy ezen a' napon valamelly kegyes czélna áldozatot teendünk~ Erősen hisszük hogy rníg Debreczen fön áll eggyesületünk is élni fog, 's így történhető hogy Nagy Méltóságodnak véletlen látogatása több századokig tartó jó tétemények csíráját hordozta méhében. Méltóztassék tehát e~aen törekvésünket úgy tekinteni : mint magas személye iránt viseltető hő tiszteletünknek jelét és zálogát, 's midőn egyesületünket Excellentiádnak nagy kegyességében és figyelmében ajánlanánk, őszintén kívánjuk, hogy a' Mindenható fényes családjával eggyütt Eris egészségben számos évekig éltesse." 31 A jelentést tevő k Széchenyi István válaszát - mennyire az általunk fölfogható vala", azaz emlékezetükre támaszkodva - szintén rögzítették, a következőképpen : 30 Gróf Széchenyi István naplói . 6. köt . (1844-1848.) Bp. 1939. 271. p. Győrffy Miklós fordítása : Széchenyi István : Napló. Bp. 1978. 1088. p. - A fáklyászene szervezéséről ld. HBML IV. A. 1011/a. 116. (a városi tanács jegyzőkönyve, 1846. jan . 7. 31 HBML X. 2. 4.
Tisztelt barátim, 's egyleti társak! Nem tagadhatom jól esett nékem látni azon öszve tartást, melly mint szemtanúja valék, ezen Casino egyesületet jellemzi, 's ezen öszve tartás, ha mint hiszem nemzeti Polgári alapon nyűgszik, mind szellemi, mind anyagi tekintetben szebb jövendővel biztathatja e' tiszta Magyar ajkú Város Polgárait . Nemzetek életében több századok is kevés időt tesznek. A' szomszéd Germanok szinte vándorlott nemzet mint mi, de előttünk sokkal elébb telepedtek Európa szelídebb részein, 's elébb kezdve a' míveltség küzdelmeit, meszszire haladtak előre. Nemzetünk az A'siai Mongol faj nyólcz századokat haladó idő leforgása után sem mondhatja életét egésséges Nemzeti életnek, 's még most is navaljás állapotban van, de hála a' gondviselésnek kezd már ébredezni, 's erélyes haladása által hiszem a' míveltségnek magosabb fokára fogja magát felküzdeni, minek kivívásába Debreczen reménlem eggyik tényező leend. Mi engem illet, én szerencsésebb vagyok sok másoknál, kiket minden érdemök mellett is sírfokig üldözés és bántalom keserít : mert én, bár nem tagadhatom lehetnek 's vannak is roszszakaróim, nagy részben hazámfiainak bizalmát erántami szeretetét tapasztalom. ~Móstani fölemeltetésem után, fény nyerésére nem sovárogtam,, isten áldásaival elég okom van megelégedni, örvendek ennek főleg azért, mert nagyobb hatású polczra lépve, hazámnak többet használhatok ; fény .sugárok kölcsönzésére szükségem nincsen, némi fény különben is, hogy úgy szóljak mint Szent János, féregből magamból is lövell ki, 's hogy csekély tetteim álhal honfitársaim jobb részének elismer rését láthatom, ez ön tudatom mellett, elég vigasztalást nyújt. És most fogadják szívességökért köszönetemet, magamat szeretetőkbe, 's barátságokba ájánlom ." 3a Látható tehát, hogy a debreceniek nem emlékeztek Széchenyi feleletének néhány - a naplóból idézett -- gondolatára, s feltűnő módon éppen a városra vonatkozó ígéreteket mellőzték, hagyták figyelmen kívül. Természetesen azt sem lehet kizárni ; hogy a gróf tévedett, s egy másik, ugyancsak aznapi tárgyaláson elhangzott mondatait írta le. A Balásházy János által vezetett küldöttség az 1845 . november 2-án délelőtt tartott közgyűlésen nyújtotta be jelentését, amelyet az alábbi sorokkal zártak : Ebből áll hivatalos eljárásunk, s miután becsületes Polgárok által tett ígéret, mit tenni nem tagadjuk hatáskörünkön túl vólt 's nem hiuságunk, de kebleinkben keletkezett őszinte hálás érzet kitörésének tekinthető, szívesen kérjük a' mélyen tisztelt Közgyűlést, hogy Ő Excellentiájának tett nyilvánításunkat, 's ígéretünket kegyes határozata által rneg erősíteni méltóztassék . Alább írtak úgy vélekednek, hogy midő n tapasztaljuk, hogy egyesületünk nérnellyek által lenézetik és elmellőztetik, rneg kell becsülni, és kijelelni olly Nagy Méltóság le32 HBML X . 2 . 4.
162
ereszkedését, és példa adását, ki mind magas születésénél, mind ragyogó hazafiságánál fogva, sokkal+ felette áll Polgárias fokozatunknak, ki kell tüntetnünk olly hős irántunki magasztos részvétének emlékezetét, ki a' hon háláját érdemli, 's ki ném csak Polgári Egyesületünk iránt mutatja buzgó részvétét : de minden Királyi Városok haladását szívén hordozza, mit őszinte törekvései nyilvánításán túl bizonyít ujjabban az, hogy mint Pesti polgári képviselő, jelen magos hivatalába lépte után is szívesen vett részt hiteles hírlapi adatok szerint a' Népszónok elnöklete alatt tartott Pesti Nemes hites Közönség gyűlésének tanácskozásaiban . Jelen hivatalos jelentésünket azon szíve ohajtással rekesztjük be, - hogy Gróf Széchenyi István ő Nagy Méltóságát, érdemeit, 's áldozatait tekintve, mint a' hon első Polgárát, úgy is mint Nagy Kormány férfiut, úgy is mint egyesületünk tiszteletbeli tagját, és díszét, a' jó Isten számos évekig egésségben éltesse ; 's tartsa fen fényes családját áldásával árasztva a' mindenség vég perczenetéig~ - Jéger Jósef Elnök, Balásházy János Küldöttségi Elnök. Baranyi László, Szabó Mihály, Szilágyi Lajos, Hőke Jósef, Becskés János, Szabó Bálint, Szőnyi Lajos, Csonka Károly."~ A közgyűlés elfogadta a beszámolót és a következő végzést hozta : A' Közgyűlés általánosan osztozik a' Küldöttség nézeteibe 's egyhangulag elhatározó, hogy a' hivatalos Jelentés általánosan iktattassék az Egyesület Jegyző Könyvébe, 's hogy October óac megelőző Közgyűlésben a' kegyes czélra áldozandó öszveg kirendeltetvén, az Egyesületi Kormányzó Választmány minden Évben October óan Ülést tartva, belátásához képest ollyan kegyes czélra áldozza 'a Közgy űlés által ki szabott öszveget, melylyet leg üdvösebbnek talál; ilyenek pedig minden nemű jótékony Intézetek, Kórház, Egyesületi Könyvtár sat sat. Ugyan ezen Kormányzó Választottsági Ülésben mindenkor fel fog hála emlékül olvastatni Nagy Méltóságú Gróf ,Széchenyi István Urasak 18411 k Évnek Julius Havában Egyesületünkhöz küldött nagy becsű Levele, 's emlék Jelszava, mellyet Javaslati Jegyző könyvünkbe iktatni méltóztatott." A jelentést valóban bemásolták a jegyzőkönyvbe, mégpedig némi kiegészítéssel és kisebb javításokkal: Itt már átvették a Javaslati Könyvbe írt Széchenyi-gondolatot is.~ Még a látogatás keltette kedvező benyomások utóhatásának tulajdonítható, hogy a Polgári Casino újabb arcképet kívánt vásárolni ~ grófról, s ezzel Balásházy János választmányi tagot bízta meg. Balásházy 1846. január 22-én azonban azt jelentette, hogy két tagtársuk, Király József és Huttflész István a portrét számos darab könyvekkel együtt" az egyesületnek ajándékozza. A képet és a 107 könyvet Károly József könyvtárnok át is vette, miként azt 1846. március 14-én a választmánnyal közölte . 33 34 35 36
HBML HBML HBML HBML
X. X. X. X.
2. 2. 2. 2.
1. 1. 1. 1.
163
Ezután ismét eltűnnek az adatok : sere az egykorú források, sem Szűcs István jórészt saját emlékeiből táplálkozó történeti vázlata nem említenek újabb kapcsolatfelvételt vagy erre irányuló kísérletet . A történetírók nem szóltak a Széchenyi halála után rendezett, politikai demonstrációként is számottevő gyászünnepélyről sem. Midőn gróf Széchenyi István-rak, folyó évi april 8-ik napján, épen a Megváltó feltámadási ünnepén történt gyászos kil>aulba, a hír reszkető szárnyain Debrecenbe jutott" a' a Polgári Casino 1860. április 15-én elhatá rozta, hogy egykori pártfogója, tiszteletbeli tagja emlékére egy havi gyászt visel, április 26-án pedig gyászünnepélyt rendez, továbbá a város lakosaihoz és általában a vidék, a haza népeihez gyászjelentést intéz ; ez utóbbit 600 példányban ki is nyomtatták, szét is küldték . 1860. április 2~6-án előbb a római katolikus templomban tartottak gyászmisét, ahol jelen volt a város tisztviselő i kara is. Innen a tömeg komoly csendben" átvonult - mintegy néma tüntetésként - a református nagytemplomhoz . Ott és környékén több ezer ember gyűlt össze. A kollégiumi Kántus elénekelte a Himnuszt, majd Révész Imre református lelkész mondott emlékbeszédet, s végül a Szózat dallamai hangzottak fel Ezután a Polgári Casinóban folytatódott az ünnepség . Kulini Nagy Benő felolvasta a nagy hazafinak életiratát", Illésy György elszavalta saját, erre az alkalomra frt költeményét, befejezésül pedig Kovács Gyula Széchenyi emlékezete c. versét hallották . Az esemény krónikása szerint A közönség az ünnepély nagyszer űsége által meghatva és azon öntudattal távozott, hogy Debreczenben a nagy férfiúhoz méltótag sikerült gyászünnepélyen mindenki megtette kötelességét.39 ISTVÁN SZÉCHENYI AND THE CIVIL CLUB (CASINO") IN DEBRECEN Miklós Bényei
In Hungary, formation of Clubs was initiated by count István Széchenyi . The Debrecen Club Association was formed in 1833. The second, so called Civil Ciub" was founded in 1841 by intellectuals and Debrecen citizens (civis") sympathizing with the moderate wing of liberal reformers in opposition and with the idea of bourgeois development. On March 14th, 1841 the Civil Club elected count Széchenyi honorary member of the Club who thanked them in a letter dated July 1st, 1841. When count Széchenyi was in Debrecen in 1845 on account of matters of the Tisza river regularisation he visited the Civil Club as well on October 6th. He wrote a few lines in the Club album . The following night he was greeted by a deputation of the Club, on which occasion Széchenyi gave a brief reply to János Balásházy's short welcoming speech. His words were recorded later, from the delegation members' memory . When news about Széchenyi's death arrived the Civil Club organized a remembrance festival on April 26th, 1860 dedicated to the memories of their late honorary meriiber . Prat of the written documents of the relationship between count Széchenyi and the Debrecen Civil Club remained. The paper publishes these sources, which can be found in the Archives of Hajdú-Bihar county. 37 Debreczeni emlékfüzér gr. Széchenyi István sírjára . Db. 1880. 3. p. Az idézet a szerkesztő, Oláh Károly előszavából való. 38 Kulini Nagy Benő: A debreceni Széchenyi gyászünnepély . = U.o. 7 . p. 39 Uo. 7-10. p. - Az idézetek: 9., 30. és 10 . p.