SZÁZADI ANGOL VERSEK Ormay Tom fordításai. Ormay Tom fordításai elé

19.-20.-21.SZÁZADI ANGOL VERSEK Ormay Tom fordításai Ormay Tom fordításai elé. „Költeményeket műfordítani gyakorlatilag lehetetlen, és a lelkesedés rá az egyetlen kifogás”, írja a kötet végén T. S. Eliot fordításaihoz készített Függelék elején Ormay, szerény és elegáns, mondjuk, angolos tárgyilagossággal. Életének több min felét Angliában élte, az 1956-os forradalom után, filozófiát és pszichológiát tanult, terapeuta lett, nyugdíjba menése után visszaköltözött Budapestre, ahol a mai napig folytatja terapeuta tevékenységét és írja mind angol, mind magyar nyelven elméleti munkáit. Fő témája „a társas én”. Illetve a társas ön, mondanám magam, hiszen az angol „self” éppen hogy nem az én, hanem az ön, és ezzel egyben jelzem, hogy nemcsak a műfordítás bajos tevékenység. Jelezni akartam azt is, hogy Ormay Tom – aki az angol keresztnevet használja magyarul is, megszokta –, az angol nyelvet és költészetet is „belülről” ismeri, akárcsak a magyart, és műfordításait műkedvelőként készíti, szabadon, nem melléktermékként, vagy a megélhetésért. Magam is úgy vélem, hogy verseket, valójában bármilyen irodalmi alkotást fordításban olvasni sajnálatos és olykor veszélyes, viszont nincsen, aki ne lenne olykor rászorulva, hiszen senki sem ismer túl sok nyelvet, az érdeklődés viszont hasznos és dicsérendő tulajdonság. A tréfás olasz mondás, miszerint a fordító: áruló (traduttore traditore) téves ugyan, hiszen a fordító éppen azt nem árulja el, mi az eredeti. Ha fordító helyett tolmácsot mondunk, nem jutunk sokkal töbre, mivel úgy gondolom, a költői és irodalmi alkotás nem kommunikál, hanem kivált, és az, amit kivált ugyanaz, mint ami kivált. Ha két ember vitatkozik egy versről, két kiváltódásról ugyanegy kottára hivatkozva. Csodák azonban vannak, csoda az is, ha egy vers fordításban szinte olyan, mint az eredeti, és van rá példa, csak igen kevés. Tapasztalatom szerint csapda, ha valaki azt akarja fordítani, amit nagyon jónak tart, és nem azt, amit megközelíthetően jól lehet fordítani. Nemcsak mindegyik nyelvnek van meg a maga géniusza, mind szerkezeti, mind lexikális sajátsága, és nemcsak mindegyik nyelvnek lehet más-más hagyománya például a rímelésről – a magyar például ragozó nyelvként nem szereti a ragrímeket, míg a prepozíciós nyelveknél fel se merülhetnek a prepozíció-rímek –, egy-egy vers olyan irodalmi és kulturális összefüggésben „működhet”, elevenedhet meg, ami egy másik nyelven nem adódhat. Ormay Tom itt közreadott kötetében egy kevés csoda, ami már maga is csoda, akad sok kompetens fordítás, és akadnak olyanok is, amelyeket nem tartok szerencsésnek. Viszont nagyon előnyös, és jelesen illik az itt beindításként tőle idézett kijelentéshez, hogy párhuzamosan közli az eredeti angol szöveget. Nemcsak nyitott kártyákkal játszik, egyben segíti azokat is, akik valamennyire tudnak angolul és a magyar fordítással jobban el tudnak igazodni, illetve a magyar fordítást megtűzdelhetik az eredeti szavaival, vagy játékaival. (Igen keveset kell tudni angolul ahhoz, hogy például észrevehesse, akár meghallhassa a magyarul éppen visszaadhatatlan alliterációkat.) A válogatás a 19. a 20. és az eddigi 21. század angol és amerikai költészetéből megbízható, igényes, bár természetesen egyedi. Minden fordító magáról is vall. És a véletlenről. Az irodalomtörténet más műfaj, mint az antológia; verseket olvasni más igényből fakad, mint amelyik egy-egy korszak vagy évszázad költészetének megismerésére törekszik. Ormay válogatásában, úgy gondolom, a 19. századi költők legjobbjainak tisztes része olvasható, de akkor is meglepő, érdekes, például Shelleytől olyan versre találni, amire antológiákban ritka. A 20. század első feléből is elég sokan szerepelnek a legismertebbek közül, a második feléből jóval kevesebben, a 21. század első évtizedéből viszont mindegyik költő meglepetés, amennyiben még nincsenek szűrők, illetve ízlés-tábor(nok)ok.

1

Egy olyan aránylag rövid, ugyanakkor több mint kétszáz évet átfogó antológiának, amilyen Ormayé, megvan az az előnye, hogy áttekinthetőbbé válik egy hosszabb folyamat. Egy szempontból szegényebb lesz a változatok spektruma, más szempontból viszont, az időbeli változatok gyors érezhetőségét illetően gazdagabb. Nem lehet túl sokat elidőzni egy-egy időszakban, ha valaki sorban olvas, és talán akkor sem, ha ide-oda cikázva, vagy hol itt, hol ott nyitva ki a könyvet. Ez a válogatás nem azok számára kézült, akik meg akarják ismerni az angol nyelvű költészet elmúlt kétszáz évét, vagy akár az elmúlt tizenötöt. A belekóstolgatóknak alkalom, no és azoknak, akik a kétnyelvű fordításköteteket szeretik és méltányolják. T.S.Eliot verseinek esetében határozott vonzóerőnek mondható az alapos magyarázat a Függelékben. Eliot a „Waste Land” c. hosszú verséhez fűzött magyarázó jegyzeteket, ami annak idején furcsa volt, viszont hasznos. Az ebben a kötetben található verseihez is igen hasznos elolvasni a magyarázatokat, utána másként fognak a versek hatni. Nem kívánom se védeni, se támadni Ormay döntését, hogy nem angol, hanem angol nyelvű költőktől választott verseket, viszont közel sem mindenhonnan: elsősorban az Egyesült Királyságból és az Egyesült Államokból. Így mondom, hiszen van az előbbiek közt skót és ír, kanadai viszont nincs, bár az is Amerikában, pontosabban Észak-Amerikában beszélt és írott nyelv. Az, aki benn él az angol nyelvben és olvasóként is, nem törődik igazán azzal, hogy például Derek Walcott, akitől egyébként nincsen vers a kötetben, karibi és úgy Nobel-díjas. A szintén Nobel-díjas Heaney ír, akárcsak Yeats, viszont ennek ismeretében és elismerésével is az angol költészethez tartozik, annak jelentős alkotója, és – legalább is számomra-szerintem – Eliot amerikai, holott átköltözött Angliába, ott is halt meg. Kései verse „Little Giddins” egy a Long Islandon lévő helység és partvidék neve, amit egy született angol, skót, vagy ír költő, azt hiszem, nem választott volna mintegy sajátként. Ezt csak példaként említem. Az angol nyelvű költészet hatalmas és igen sokrétű, és az országok szerinti megkülönbözetések lényegében nem mennek túl a tájak szerintieknél. Ez pedig meghatározó. Aki akárcsak Ormay fordításantológiáját olvassa, érezni fogja, hogy ez a költészet nem igazán ország-, vagy akár nemzethatárokon belül, vagy azok ellen, keletkezett, akkor sem, amikor földhöz-kötött. András Sándor

2

19. SZÁZADI ANGOL VERSEK Ormay Tom fordításai William Blake William Blake (1757-1827) angol költő, festő, grafikus és nyomdász. Az angol romantikus költészet tipikus jegyeinek csaknem mindegyike megtalálható Blake költészetében, anélkül, hogy példátlan eredetisége csorbulna. Blake saját korában teljesen elszigetelten élt, nem ismerték, mint költőt, csak mint rézmetszőt tartották számon, költészete jelentőségének felismerése majdnem egy évszázadig váratott magára, a XX. században fedezték fel. Első kötete Költő vázlatok címmel 1783-ban jelent meg. További köteteit mind saját maga nyomtatta és illusztrálta, verseihez maga szerezte a dallamokat, és énekelte azokat. Szabadságvágya a kor uralkodó szelleme miatt a miszticizmusban tudott csak megnyilvánulni. Művei az angol romantika jegyein túl előremutatnak az expresszionizmus, a szürrealizmus és a szimbolizmus irányába is. William Blake.

William Blake.

A BETEG RÓZSA

THE SICK ROSE O Rose, thou art sick! The invisible worm That flies in the night, In the howling storm,

Oh, rózsa, beteg vagy! A titkos féreg, Zúgó viharban szálló Éjjeli méreg,

Has found out thy bed Of crimson joy: And his dark secret love Does thy life destroy.

Meglelte ágyadban Bíbor kéjedet: És sötét szerelme Öli éltedet. 1794

1794

3

William Blake

William Blake

CSECSEMŐ BÁNAT

INFANT SORROW My mother groan’d! my father wept. Into the dangerous world I leapt: Helpless, naked, piping loud: Like a fiend hid in a cloud.

Anyám nyögött! apám meg sírt. A veszélyes világ így bírt: Gyengén, fázón, visítottam: Mint kisördög, ködbe bújtam.

Struggling in my father’s hands, Striving against my swadling bands, Bound and weary I thought best To sulk upon my mother’s breast.

Küzdve apám kezeiben, Harcolva a pólya ellen, Bénán, fáradtan mit tennék Duzzogok az anyám mellén.

4

William Blake

William Blake

MÉREGFA

A POISON TREE I was angry with my friend: I told my wrath, my wrath did end. I was angry with my foe: I told it not, my wrath did grow.

Barátomra haragudtam: Átkom szünt mert átkom mondtam. Ellenségemre haragudtam: Átkom csak nőtt, mert nen mondtam.

And I water’d it in fears, Night and morning with my tears; And I sunned it with smiles, And with soft deceitful wiles.

Meglocsoltam félelemmel, Éjjel reggel könnyeimmel; Mosolyom napsugarával, Gyengéd csalárd álnoksággal.

And it grew both day and night, Till it bore an apple bright; And my foe beheld it shine, And he knew that it was mine,

Nőtt éjjelre, nőtt nappalra, Míg nőtt rajta piros alma; Ellenségem, hogy meglátta, Az enyém volt azt is tudta,

And into my garden stole When the night had veil’d the pole: In the morning glad I see My foe outstretch’d beneath the tree.

Belopódzott a kertembe Hol az éjjel rejtegette: Örömmel látom reggelre Ellenségem kifeküdve. 1794

1794

5

William Blake

William Blake

ELVESZETT KISLÁNY

A LITTLE GIRL LOST

Children of the future Age Reading this indignant page, Know that in a former time Love! Sweet Love! Was thought a crime.

Jövő Koroknak gyermeke Olvasd indulattal tele, Tudj régidőkről, melyeken Bűn volt a szerelem, édes szerelem.

In the Age of Gold, Free from winter’s cold, Youth and maiden bright To the holy light, Naked in the sunny beams delight.

Az Arany Kor idejében, Téli hidegtől mentesen, Ragyogó ifjú és leány Égi fényben bontakozván Meztelen a fénylő napsugárnál.

Once a youthful pair, Fill’d with softest care, Met in garden bright Where the holy light Had just remov’d the curtains of the night

Fiatal pár titkon egyszer, Gyengédséggel, melegséggel, Fényes kertben találkozott, Hol égi fény bontakozott, Az éjszaka leplét megnyitá ott.

There, in rising day On the grass they play; Parents were afar, Strangers came not near, And the maiden soon forgot her fear.

A felkelő nap fényében, A fűben játszottak szépen; Nem voltak arra szülők se, Nem jöttek idegenek be, És a leány a félelmét feledte.

Tired with kisses sweet, They agree to meet When the silent sleep Waves o’er heaven’s deep, And the weary tired wanderers weep.

Édes csókoktól betelten, Találkoznak a sötétben, Amikor a csend mélyében Alszik minden elfeledten, A fáradt vándor is könnyezve pihen.

To her father white Came the maiden bright; But his loving look, Like the holy book, All her tender limbs with terror shook.

Már fehér, sápadt, apjához Jön a ragyogó leány most, De az apja tekintete Mint a szent biblia heve, Kislányos tagjai reszketnek bele.

“Ona! Pale and weak! “To thy father speak: “O, the trembling fear! “O, the dismal care! “That shakes the blossoms of my hoary hair.”

Sápadt, gyenge, nincsen menhely! A szülő apádnak mondd el: „Oh, a reszkető félelem! „Oh, sehol sem lelem helyem! „Romlott hajamat zokogva tépem.”

6

William Blake

William Blake

ISTEN KÉPMÁSA

A DIVINE IMAGE

Cruelty has a Human Heart, And Jealousy a Human Face; Terror the Human Form Divine, And Secrecy the Human Dress.

A Kegyetlenségnek Emberi Szíve van, A Féltékenységnek Emberi Arca van, A Terrornak Szent Emberi Alakja van, És a Titkolódzás az Emberi Ruha.

The Human Dress is forged Iron, The Human Form a fiery Forge, The Human Face a Furnace seal’d, The Human Heart its hungry Gorge.

Az Emberi Ruha összekovácsolt Vas, Az Emberi Alak tüzes Kovácsműhely, Az Emberi Arc leragasztott Kemence, Az Emberi Szív annak éhes Garatja.

7

Robert Browning Robert Browning (1812-1889) angol költő, dramaturg. Tennyson mellett a Viktória-kor legjelentősebb költője. Elsősorban az emberi lélekben lejátszódó belső dráma érdekelte. Műveinek alakjai a félöntudat állapotában ontják monológjaikat („Browning-féle drámai monológ”), a lelkükben lezajló dráma mozzanatait epikus, színpadszerűtlen belső monologikus formában. 1845-ben ismerte meg Elizabeth Barrett költőnőt, aki a felesége lett. Elizabeth haláláig (1861) Itáliában éltek, majd Browning visszatért Londonba. Ekkor került be az irodalmi körökbe. Leginkább rövidebb költeményeiről ismerik. Később sokat utazott, de végül visszatért Itáliába, és ott is hunyt el, Velencében.

Robert Browning

Robert Browning

The year’s at the spring, And day’s at the morn; Mornin’s at seven The hill-side ‘s dew-pearled; The lark’s on the wing; The snail’s on the thorn God’s in his heaven – All’s right in the world!

Az évek tavasszal, A napok is reggel, Reggel: hét óra van, Gyöngyharmat a völgyben; A pacsirta szárnyal, Csiga a levéllel, Isten menyországban, A világ így rendben!

8

Robert Browning

Robert Browning

ÉJJELI TALÁLKA

MEETING AT NIGHT The grey see and the long black land; And the yellow half-moon large and low; And the startled little waves that leap In fiery ringlets from their sleep, As I gain the cove with pushing prow, And quench its spees i’ the slushy sand.

Szürke tenger és a hosszú sötétlő föld; Néz a sárga félhold, nagy és alacsonyan; És a megrettent kis hullámok szökellve Álmukból hajlanak villogó körökbe, Ahogy az öbölbe érek, kúszva halkan, Csúszva, mászva a latyakos homok fölött.

Then a mile of warm see-scented beach; Three fields to cross till a farm appears; A tap at the pane, the quick sharp scratch And blue spurts of a lighted match, And a voice less loud, thro’ its joys and fears, Then the two hearts beating each to each!

Majd egy mérföld meleg tengerszagú part van; Három szántóföld, és úgy le a tanyához; Koppan a párkány, majd gyors kis sercenésre Ég a gyújtott gyufa kék viruló fénye, És egy hang, félelmet, élvezetet hordoz Csendesebben, mint a szív, mely szívnek dobban!

9

Robert Burns Robert Burns (1759-1796) skót költő, dalszerző. Skócia nemzeti költőjének tartják. Ő a skót nyelven alkotó költők közül a legismertebb, habár sok munkája angolul is megjelent. Skót kulturális ikonként ünnepelték a 19. és a 20. század folyamán Skóciában és a világon szétszóródott skót közösségekben egyaránt. A romantika korszakának egyik legjelentősebb képviselője. Halála után a liberalizmus és a szocializmus alapjait letevők számára is inspirációt jelentettek írásai. Szabadkőműves volt. 1786-ban jelent meg az elismerést hozó Versek, cműkötete, nagyobbrészt skót népnyelven. Több száz új dalt írt, valamint régi skót népdalokat formált újjá. Költészete erősen önéletrajzi jellegű, központi műfaja a dal. Egészsége korán hanyatlásnak indult, mindössze 37 évet élt.

Robert Burns.

Robert Burns.

PIROS, PIROS RÓZSA

A RED, RED ROSE My luve is like a red, red rose, That’s newly sprung in June: My luve is like the melodie, That’s sweetly play’d in tune As fair art thou, my bonie lass, So deep in luve am I, And I will luve thee still, my dear, Till a’ the seas gang dry.

Szerelmem, mint a piros, piros rózsa, Mely júniusban bontja szirmait: Szerelmem olyan, mint, a melódia, Melynek édesen játsszák hangjait. Olyan csinos vagy te édes kedvesem, Téged én olyan mélyen szeretlek, És szerelmem még akkor is meglelem, Hogyha kiszáradnak a tengerek.

Till a’ the seas gang dry, my dear, And the rocks melt wi’ the sun! And I will luve thee still, my dear, While the sands o’ life shall run. And fare-thee-weel, my only luve, And fare-thee-weel a while! And I will come again, my luve, Tho’ it were ten-thousand mile.

Ha kiszáradnak a tengerek, kedvesem, És ha sziklák olvadnak a napon! És még akkor is szeretlek kedvesem, Amíg csak az élet életet ont. És Isten veled egyetlen kedvesem, És Isten veled, még távolról is! És visszajövök én megint kedvesem, Még tízezer kilométerről is.

1796

1796

10

Robert Burns.

Rober Burns

A MAN’S A MAN FOR A’ THAT

AZ EMBER EMBER AKKOR IS

Is there for honesty poverty That hings his head, an’ a’ that; The coward slave – we pass him by, We dare be a poor for a’ that! For a’ that, an’ a’ that, Our toils obscure an’ a’ that, The rank is but the guinea’s stamp, The man’s the gowd for a’ that.

Őszintén, van oly szegényünk Ki fejet hajt, meg ilyenek; A gyáva szolgán átnézünk, Szegények vagyunk akkor is! Akkor is, meg ilyenek. Terhünk zavar, meg ilyenek, A rang csak a pénzed jele, Az ember a kincs akkor is.

What thought on hamely fare we dine, Wear hoddin grey, an’ a’ that? Gie fools their silks, and knaves their wine, A man’s a man for a’ that. For a’ that, an’ a’ that, Their tinsel show, an’ a’ that, The honest man, tho’ e’er sae poor, Is king o’ men for a’ that.

Mi van, ha otthon étkezünk, Régi köntös, meg ilyenek? Selymet bolondnak, nem nekünk, Az ember ember akkor is. Akkor is, meg ilyenek. Üres fényük, meg ilyenek, Az őszinte mindig szegény, De ő a király akkor is.

Ye see yon birkie ca’d a lord, Wha struts, an’ stares, an’ a’ that; Tho’ hundreds worship at his word, He’s but a coof for a’ that. For a’ that, an’ a’ that, His ribband, star, an’ a’ that, The man o’ independent mind He looks an’ laughs at a’ that.

Gálában áll az uraság, Tartás, nézés, meg ilyenek; Bár százan rajongják szavát, Nagy bohóc az csak, akkor is. Akkor is, meg ilyenek. Kitüntetés, meg ilyenek, A független gondolkodó Csak neveti őt akkor is.

A prince can mak a belted knight, A marquis, duke, an’ a’ that, But an honest man’s aboon his might, Gude faith, he maunna fa’ that! For a’ that, an’ a’ that, Their dignities an’ a’ that, The pith o’ sense, an’ pride o’ worth, Are higher rank that a’ that.

A hercegből lehet lovag, Grófból, úrból, meg ilyenek. Az őszinte hűvös marad Igaz hitében akkor is! Akkor is, meg ilyenek. Méltóságuk, meg ilyenek, Józanész, és az önérték, Sokkal többet ér akkor is.

Then let us pray that come it may, (As come it will for a’ that) That Sense and Worth, o’er a’ the earth, Shall bear the gree, an’ a’ that, For a’ that, an’ a’ that, It’s coming yet for a’ that, That man to man, the world o’er, Shall brithers be for a’ that.

Imádkozzunk, hogy eljöjjön, (Mert jönni fog, meg ilyenek,) Hogy Ész és Érték a földön, Aratni fog majd, akkor is, Akkor is, meg ilyenek. El fog jönni, meg ilyenek, Ember a világon embernek Testvére lesz majd, akkor is.

11

George Gordon Noel Lord Byron George Gordon Noel Byron, Lord of Newstead (1788-1824). Percy Bysshe Shelley és John Keats mellett ő volt az angol romantikus költészet egyik legismertebb képviselője. Angol arisztokrata családból származott, és bár szegénységben indult az élete, alig tíz évesen örökölte Newstead Lordja rangját és birtokát. A Cambridge-i Egyetemen tanult, első verseskötetei, a „Múlandó versek” (1806), és „A tétlenség órái” (1807) ezekben az években jelentek meg. Byron már 1809-ben keletkezett verseiben szembeszállt Wordsworth és Coleridge romantikájával, s a felvilágosodás klasszicizmusát vallota eszményképének. A „byronizmus”, a byroni hős individualizmusa, bágyadt közönye, nemes gesztusai és embergyűlölete nemzedékeken keresztül a romantika legfőbb ismérve és vonzereje volt. Byron gyönyörűségét lelte abban, ha botrányt okozhatott, féktelen, vad természetű volt, így minden politikai oldalról támadták. Magánélete is viharos volt, több házasságon kívüli gyermeke született. Részt vett a görög szabadságharcban, ott is hunyt el Görögországban, mocsárlázban, alig 36 évesen.

George Gordon Noel Lord Byron

George Gordon Noel Lord Byron.

There be none of Beauty’s daughters With a magic like thee; And like music on the waters Is thy sweet voice to me: When as if its sound were causing The charméd ocean’s pausing, The waves lie still and gleamming, And the lull’d winds dreaming:

A szépség leányi közül Legszebb a varázsod neked; És mint vízen úszó zene Hangod olyan édes nekem: Mikor zengésétől mintha A bűvölt tenger megállna, A hullámok fényben állnak, A nyugvó széllel csodálnak:

And the midnight moon is weaving Her bright chains o’er the deep, Whose breast is gently heaving As an infant’s asleap: So the spirit bows before thee To listen and adore thee: With a full but soft emotion, Like the swell of Summer’s ocean.

És az éji hold is fonja Fénylő láncát a mélyeken, Melyek alvó lágy sóhaja Olyan, mint a kisded nekem: Szellem meghajol előtted Csak hallgat és csodál téged; Telt, de könnyed érzelemmel, Nyári tengerek hevével. 1815

1815

12

George Gordon Noel Lord Byron

George Gordon Noel Lord Byron

EMLÉKSZEM RÁD, EMLÉKSZEM RÁD!

REMEMBER THEE, REMEMBER THEE!

Remember thee, remember thee! Till Lethe quench life’s burning stream, Remorse and shame shall cling to thee, And haunt thee like a feverish dream!

Emlékszem rád, emlékszem rád! Amíg a Léthe létet olt, Jaj és szégyen ragad reád, Mint lázas álmot üldöz ott!

Remember thee! Ay, doubt it not; Thy husband too shall think of thee; By neither shalt thou be forgot, Thou false to him, thou fiend to me!

Emlékszem rád! Nincs kétséged! A férjed is néz rád, az ám; Egyikünk sem felejt téged: Hamis hozzá, gonosz hozzám! 1813

1813

13

Samuel Taylor Coleridge Samuel Taylor Coleridge (1772-1834) angol költő, kritikus, és filozófus. William Wordsworth-szel együtt az angol romantika alapítója, "tavi költő" (Lake Poet). Legismertebb költeménye Az Ősi Tengerész Regéje és a Kubla Kán, valamint a Biographia Literaria (Irodalmi életrajz) című prózai műve. Cambridge-be járt egyetemre, de diplomat nem szerzett. 1795-ben megnősült, ám házassága nem sikerült. Megismerkedett és összebarátkozott William Wordsworth-szel, akivel közös kötetet is kiadtak 1798-ban Lírai balladák címmel. Ma ezt a kötetet tartják az angol romantika kezdetének. Ugyanebben az évben kezdett fájdalomcsillapítóként ópiumot használni melynek kártékony hatása akkor még nem volt közismert. Komoly depresszióval küzdött, emellett az ópiumfüggőség is siettette halálát.

Samuel Taylor Coleridge

Samuel Taylor Coleridge

THE KNIGHT’S TOMB Where is the grave of Sir Arthur O’Kellyn? Where may the grave of that good man be? – By the side of a spring, on the breast of Helvellyn, Under the twigs of a young birch tree! The oak that in summer was sweet to hear, And rustled its leaves in the fall of the year, And whistled and roared in the winter alone, Is gone, -and the birch in its stead is grown. – The Knight’s bones are dust, And his good sword rust; His soul is with the saints, I trust.

A LOVAG SÍRJA Hol fekszik Sir Arthur O’Kellyn sírja? A jó ember sírja hol is lehet? Forrás mellett, Helvellyn honában, Egy fiatal nyírfa ága mellett! A tölgy, melynek hangja zengett nyáron, És rezgette levelét az ágon, És egyedül fütyült kinn a télben, Már nincs, - és a nyírfa nőtt helyében. – A Lovag csontjai porban, És lett a kardjából rozsda, Lelke szentekkel, bizonnyal.

1834

1834

14

Samuel Taylor Coleridge

Samuel Taylor Coleridge

KUBLA KHÁN A Vision in a Dream

KUBLA KHÁN Látomás egy Álomban Töredék

A fragment

In Xanadu did Kubla Khan A stately pleasure-dome decree: Where Alph, the sacred river ran Through caverns measureless to man Down to a sunless sea. So twice five miles of fertile ground With walls and towers were girdled round: And there were gardens bright with sinuous rills, Where blossomed many an incense-bearing tree; And here were forests ancient as the hills, Enfolding sunny spots of greenery.

Xandauban Kubla Khan Egy kéjpalotát rendele: Hol Alph a szent folyó simán Futott rejtett zúgok során Egy naptalan tengerbe le. Hol kétszer öt mérföldnyi föld Fallal, toronnyal tündökölt: Kertek során, a fénylő vízerek, Hol sok virágzó ág illatozott; Erdők, oly ősök, mint a dombsereg, Napos mezőket átkerítve ott.

But oh! that deep romantic chasm which slanted Down the green hill athwart a cedarn cover! A savage place! as holy and enchanted As e’er beneath a waning moon was haunted By woman wailing for her demon-lover! And from this chasm, with ceaseless turmoil seething, As if this earth in fast thick pants were breathing, A mighty fountain momently was forced: Amid whose swift half-intermitted burst Huge fragments vaulted like rebounding hail, Or chaffy grain beneath the thresher’s flail: And ’mid these dancing rocks at once and ever It flung up momently the sacred river. Five miles meandering with a mazy motion Through wood and dale the sacred river ran, Then reached the caverns measureless to man, And sank in tumult to a lifeless ocean: And ’mid this tumult Kubla heard from far Ancestral voices prophesying war!

De óh! a mély regényes lanka mely A zöld mezőn a cédrusokba lejt! Kegyetlen völgy! áldott, bűvös kehely A halvány hold alatt üldözte hely A nő démon-kedveséért eped! És ebből a szorosból törtetőn, Mintha a föld sietne, szenvedőn, Egy szörnyű nagy forrás éppen kitört: Melynek sebes lökései között Tömbök verődtek, visszaröppenők Vagy mint a csépelt mag s a csépverők: Sziklák közt hirtelen örökre el, A szentfolyó villám özönje fel. Öt mérföldet tekergőzve bele, Erdőkön át a szentfolyó epedt, Hol rejtett űrhelyekben süllyedett Az élettelen óceánba le: E zajban Kubla messziről hallott Ősi hangon háborús jóslatot!

The shadow of the dome of pleasure Floated midway on the waves; Where was heard the mingled measure From the fountain and the caves. It was a miracle of rare device, A sunny pleasure-dome with caves of ice!

A kéjpalota úszó árnyéka Derengett a hullámokon tova; Ahol kevert hangon megszólala A forrás és a barlang sóhaja. A ritkaság csodája szállt oda, Jégbarlang és napos kéjpalota!

15

Samuel Taylor Coleridge

Samuel Taylor Coleridge

A damsel with a dulcimer In a vision once I saw: It was an Abyssinian maid, And on her dulcimer she played, Singing of Mount Abora. Could I revive within me Her symphony and song, To such a deep delight ’twould win me, That with music loud and long, I would build that dome in air, That sunny dome! those caves of ice! And all who heard should see them there, And all should cry, Beware! Beware! His flashing eyes, his floating hair! Weave a circle round him thrice, And close your eyes with holy dread, For he on honey-dew hath fed, And drunk the milk of Paradise.

Egy cimbalommal egy leány Látomásomban felmerült: Abesszin menyecske, Cimbalmát pengette Csodálat Hegyéről dalolt. Ha felidézhetném szavát A dalt és a szimfóniát, Mély gyönyörűséget az úgy adna, Hogy hosszú és zengő zenével a Légben alkotnám azt a palotát, Napos palotát! mély barlang jegét! Mind az ki láthatná és hallaná, Vigyázz! Vigyázz! Mind azt kiáltaná. Lengő haja és villogó szeme! Háromszor is körülfonja fejét, Szent borzalommal hunyd le a szemed, Mivel, hogy ő mézharmatot evett, És itta az Éden kerténjek tejét.

1816

1816

16

Samuel Taylor Coleridge

Samuel Taylor Coleridge

THE RIME OF THE ANCIENT MARINER

AZ ŐSI TENGERÉSZ REGÉJE Hét Részben

In Seven Parts Facile credo, plures esse Naturas invisibiles quam visiibiles in rerum universitate. Sed horum omnium familiam quis nobis enarrabit? Et gradus et cognationes et discrimina et singulorum numera? Quid agunt? Quae loca habitant? Harum rerum notitiam semper ambivit ingenium humanum, nunquam attigit. Juvat, interea, non diffiteor, quandoque in animo, tanquam in tabula, majoris et melioris mundi imaginem contemplari: ne mens assuefacta hodiernae vitae minutiis se contrahat nimis, et tota subsidat in pusilas cogitationes. Sed veritati interea invigilandum est, modusque servandus, ut certa ab incertis, diem a nocte, distinguamus.

Facile credo, plures esse Naturas invisibiles quam visibiles in rerum universitate. Sed horum omnium familiam quis nobis ennarabit? Et gradus et cognationes et discrimina et singulorum numera? Quid agunt? Quae loca habitant? Harum rerum notitiam semper ambivit ingenium humanum, nunquam attigit. Juvat, interea, non diffiteor, quandaque in animo, tanquam in tabulá, majoris et melioris mundi imaginem contemplari: ne mens assuefacta hodiernae vitae minutiis se contrahat nimis, et tota subsidat in pusilas cogitationes. Sed veritati interea invigilandum est, modusque servandus, ut certa ab incertis, diem a nocte, distinguamus.

I am willing to believe that there are more invisible than visible beings in the universe. But who can explain their nature, rank, belonging, distinguishing signs and dignity? What they do? Where they live? The human mind circled around this knowledge, but never reached it. I have no doubt we gain from thinking about, as if see in our mind the images of bigger and better worlds: else the intellect, lost in the superficial details of every day reality, sinks into narrow bounds and is satisfied by trivia. But at the same time, we have to watch the truth, to be able to distinguish the certain from the uncertain, day from night. T. Burnet, Archeol. Phil. p. 68.

Hajlandó vagyok elhinni, hogy a világegyetemben több láthatatlan lény van, mint látható. De ki magyarázhatja meg ezek mindegyikének természetét, rangját, hovatartozását, megkülönböztető jeleit és méltóságát? Mit tesznek? Hol nyugszanak? Az emberi ész körözött e tudás körül, de soha nem érte el. Nem vitatom, hogy nyerünk abból, ha időnként elgondolkodunk, értelmünkben mintegy meglátjuk, nagyobb és jobb világok képeit: ne hogy az intellektus, a napi élet silány részleteibe szokva, túl keskeny határok közé szoruljon és belenyugodjon a triviába. De, ugyan akkor, figyelni kell az igazra, az arányokra, hogy megkülönböztessük a biztosat a bizonytalantól, napot az éjtől. T. Burnet, Archeol. Phil. 68. o. TÉMA:

ARGUMENT How a Ship having passed the Line was driven by storms to the cold Country towards the South Pole; and how from thence she made her course to the tropical Latitude of the Great Pacific Ocean; and of the strange things that befell; and in what manner the Ancyent Marinere came back to his own Country

Hogyan ment át a hajó az Egyenlítőn amint a viharok a hideg Égtájra sodorták a Déli Sark felé; és hogyan talált onnan a Csendes Óceán tropikus Szélességeire; és a közben történt furcsa dolgokról: és mily módon érkezett az Ősi Tengerész vissza saját Hazájába.

17

I. RÉSZ

PART I. It is an ancient Mariner, And he stoppeth one of three. “By thy long grey beard and glittering eye, Now wherefore stopp’st thou me? The Bridegroom’s doors are opened wide, And I am next of kin; The guests are met, the feast is set: May’st hear the merry din.” He holds him with his skinny hand, “There was a ship,” quoth he. “Hold off! unhand me, grey-beard loon!” Eftsoons his hand dropt he. He holds him with his glittering eye – The Wedding-Guest stood still, And listens like a three years’ child: The Mariner hath his will.

An ancient Marianer meeteth three Gallants bidden toa wedding-feest, and detains one.

Ő az Ősi Tengerész, és Inti a hármak egyikét. „Hosszú hajú, fényes szemű, No, miért álljak meg, miért?

The Wedding Guest is spellbound by the eye of the old seafaring man, and constrained to hear his tail.

Vézna kezében tartja meg, Volt egy hajó, így hörögte. „Héj! Eressz el te vén szamár! Vagy ráverek a kezedre.”

The Sun came up upon the left, Out of the sea came he! And shone bright, and on the right Went down into the sea.

Tha Mariner tells how the ship sailed southward with a good wind and fair weather, till it reached the line.

Higher and higher every day, Till over the mast at noon – “ The Wedding-Guest here beat his breast, For he heard the loud bassoon. The bridge hath paced into the hall, Red as a rose is she; Nodding their heads before her goes The merry minstrelsy.

Fényes szemével tartja őt – A Vendég pedig csak megállt, És hallgat, mint a kis gyermek, És a Tengerészre csodált.

A Lakodalmi Vendéget elbűvöli a tengerjárta ember szerme, és tartja, hogy hallgassa regéjét.

Szelt a hajó, öböl nyílott, A rév alá, a domb alá Mi csak vígan ereszkedtünk, A világító tornynál. A Nap is felkúszott balról, Amint jött ki a tengerből! Fénylett fenn és aztán jobbra Eltünt, ugyan úgy, ahogy jött.

A Tengerész elmondja hogyan ment a hajó dél felé a jó szélben és tiszta időben, amig a volanhoz ért.

Minden nap magasabbra kelt, Mig délben az árbócon állt – A Vendég a mellét verte, Hallotta a hős trombitát. The Weddig Guest heareth the bridal music; but the Mariner continueth his tale.

A menyasszony is belépett, Arca piros, mint a rózsa; Fejükkel bólintottak rá Mindannyian ő utánna.

A Lakodalmi Vendég hallja a menyasszonyi zenét; de a Tengerész folytatja regéjét.

A Vendég a mellét verte, Füle zúgott, nem volt merész; És folytatta ős regéjét A fénylő szemű Tengerész.

The Wedding-Guest he beat his breast, Yet he cannot choose but hear; And thus spake on that ancient man, The bright-eyed Mariner. “And now the STORM-BLAST came, and he Was tyrannous and strong; He struck with his o’ertaking wings, And chased us south along.

Vőlegény ajtaja tárva, Vérrokonotok vagyok én; Vendégek itt, a lakzi is, Szórakozzunk a víg zenén.”

A Vendég egy kőre leült: Kénytelen volt figyelni; és Így beszélt az ősi ember, A fénylő szemű Tengerész.

The Weeding-Guest sat on a stone: He cannot choose but hear; And thus spake on that ancient man, The bright-eyed Mariner. “The ship was cheered, the harbour cleared, Merrily did we drop Below the kirk, below the hill, Below the lighthouse top.

Az Ősi Tengerész találkozik három lakodalomra meghívot Hőst, és feltartóztat egyet.

The ship driven by És most a VIHAR jött és ő a storm toward the Szárnyaival belénk csapott: south pole.

Kegyetlen volt és hatalmas Ahogyan dél felé sodort.

Hajló árboccal, vászonnal, Üldözött ő harsány hanggal, Ellenfelét el nem hagyta, Előre dölt mély garatja, Hajó suhant, a szél robajt Üvöltött, minket délre hajt.

With sloping masts and dipping prow, As who pursued with yell and blow Still treads the shadow of his foe, And forward bends his head, The ship drove fast, loud roared the blast, And southward aye we fled.

18

A hajót a déli sark felé sodorja a vihar.

Most meg köd jött, vele a hó, És hihetetlen hideg lett: Jéghegy, magas, mint az árbóc, Zöldelt kinn a hajó mellett.

And now there came both mist and snow, And it grew wondrous cold: And ice, mast-high, came floating by, As green as emerald. And trough the drifts the snowy clifts Did send a dismal sheen: Nor shapes of men nor beasts we ken – The ice was all between

The land of ice, and of fearful sounds where no living thing was to be seen.

It ate the food it ne’er had eat, And round and round it flew. The ice did split with a thunder-fit; The helmsman steered us through! And a good south wind sprung up behind; The Albatross did follow, And every day, for food or play, Came to the mariner’s hollo! In mist or cloud, on mast or shroud, It perched for vespers nine; Whiles all the night, through fog-smoke white, Glimmered the white Moon-shine.” “God save thee, ancient Mariner! From the fiends, that plague thee thus! – Why look’st thou so?” – With my crossbow I shot the ALBATROSS. PART II

Till a great seabird, called the Albatross, came through the snowfog, and was received with great joy and hospitality.

And lo! the Albatross provbeth a bird of good omen, and followeth the ship as it returns northward through the fog and floating ice.

The ancient Mariner inhospitably killeth the pious bird of good omen.

Végezetül egy Albatrosz Szállott a ködön keresztül: Mint a jó keresztény lelket Fenn, az Úrban üdvözöltük. Megevett, amit csak talált, Repült, repült körbe, körbe. Ekkor megrepedt a jéghegy, És a kormányos átszelte! Mögötte a déli szél fújt; És az Albatrosz követett, És minden nap enni, hálni, A hajónkra ereszkedett! Felhöben vagy kinn a ködben Az árbócon állott este; És az élyben, az esőben Ragyogott a holdsütötte. „Ég áldjon Ősi Tengerész! Ördögbe is, mely úgy kínoz, Mért nézel így?” – A nyilammal Mert lelőtem az ALBATROSZT.

Most meg a Nap jóbbról ébredt: Ahogy kijött a tengerből, Mindig ködben, baloldalon A tengerbe letűndőkölt.

And the good south wind still blew behind, But no sweet bird did follow, Nor any day for food or play Came to the mariner’s hollo!

És a jó déli szél csak fújt, De madarak nem követtek, Egyik nap sem enni, hálni, Hajónkra nem ereszkedtek.

Nor dim nor red, like God’s own head, The glorious Sun uprist: Then all averred, I had killed the bird That brought the fog and mist. “Twas right, said they, such birds to slay, That bring the fog and mist.

His shipmates cry out against the ancient Mariner, for killing the bird of good luck.

But when the fog cleared off, they justify the same, and thus make themselves accomlices in the crime.

19

Végül egy nagy tengeri madár, az Albatrosz jött kersztül a havas ködön és nagy örömmel és vendégszeretettel fogadták.

És lám! az Albatrosz jó jelnek bizonyul, és követi a hajót, amint az visszajön északnak a ködön és az úszó jégen át.

Az Ősi Tengerész elutasító módon megöli a jámbor, jó szerencsét hozó madarat.

II. RÉSZ

The Sun now rose upon the right: Out of the sea came he, Still hid in mist, and on the left Went down into the sea.

And I had done a hellish thing, And it would work ‘em woe: For all averred, I had killed the bird That made the breeze to blow. Ah wretch! Said they, the bird to slay, That made the breeze blow!

Jég és ilysztő hangok földje, ahol élőlény nem volt látható.

Itt is jég volt, ott is jég volt, Jeget láttunk körös körben: Itt recsegett, ott remegett, Néztük örjítő szédülten.

The ice was here, the ice was there, The ice was all around: It cracked and growled, and roared and howled, Like noises in a swound! At length did cross an Albatross, Thorough the fog it came; As if it had been a Christian soul, We hailed it in God’s name.

A szélen át a havas gát Sugározta a szörnyű fényt Ember nem látszott, sem állat, Közöttünk világlott a jég.

Én valami szörnyűt tettem, És még kínját látjuk ennek: Mert lelőtem a madarat, Ami elhozta a szelet. Ők vádoltak: azt bántottad, Ami elhozta a szelet! De most a Nap, mint Égi had, Koronázta az árbócot: Ujjongtak, hogy megöltem azt, Ami ködöt, esőt hozott. Jó volt a madárt lelőni, Ami ködöt, esőt hozott.

Tengerésztársai tiltakoznak az ősi Tegreész ellen, amiért megőlte a jó szerencse madarát.

De amikor kitisztul a köd, jónak látják azt, és részt vállalnak a bűnben.

The fair breeze blew, the white foam flew, The furrow followed free; We were the first that ever burst Into that silent sea. Down dropt the breeze, the sails dropt down, “Twas sad as sad could be; And we did speak only to break The silence of the sea! All in a hot and copper sky, The bloody Sun, at noon, Right up above the mast did stand, No bigger than the Moon.

The fair breeze continues; the ship enters the Pacifoic Ocean and sails north-ward, even till it reaches the Line.

The ship has been suddenly becalmed.

A jó szél fújt, a hullám bújt, A hajó símán betévedt Mi néztünk, elsők lehettünk Abban a csendes tengerben. Leállt a szél, semmi nem élt, Szomorúbb nem is lehetett; És beszéltünk, hogy megtörjük A tengeri csendességet! A forró bronzszínű égen Az égő Nap feljebb hatolt, Épp az árbóc fölött delelt, Nem volt nagyobb sem, mint a Hold.

A jó szél fúj tovább; a hajó belép a Csendes Óceánba és észak felé halad amíg eléri a Vonalat.

Hirtelen elcsendesedik a hajó.

Nap nap után, nap nap után, Szél se volt, és mozdulatlan Álltunk, mint egy festett hajó A nagy festett óceánban.

Day after day, day after day, We stuck, nor breath nor motion; As idle as a painted ship Upon a painted ocean. Water, water, every where, And all the boards did shrink; Water, water, every where, Nor any drop to drink.

And the Albatross begins to be avenged.

Víz és víz és mindenütt víz, A deszkák repedten, Viz és víz és mindenütt víz, De inni egy csep sem.

És elkezdődik az Albatrosz megtorlása.

The very deep did rot: O Christ! That ever this should be! Yea, slimy things did crawl with legs Upon the slimy sea.

A Spirit had followed them; one of the invisible inhabitants of this planet, neither departed souls nor angels; concerning whom the learned Jew, Josephus, and the Platonic Constantinopolitan Michael Psellus, may be consulted.They are very numerous, and there is no climate or element without one or more.

A mély is rodhadt: Krisztusom! Hogy ez velünk megtörténjen! Sikamlós lények lábakon Másztak a nyúlós tengerben.

Szellem követte őket; bolygónk láthatatlan lakóinak egyike, nem eltávozott szellem, nem is angyal; akikre vonatkozólag Josephus a tanult Zsidó, és a plátói konstantinápolyi Michael Psellus konzultálható. Nagyon sokan vannak, és nincsen égöv vagy légtáj nélkülük.

About, about, in reel and rout The death-fires danced at night; The water, like a witch’s oils, Burnt green, and blue and white. And some in dreams assuréd were Of the Spirit that plagued us so; Nine fathom deep he had followed us From the land of mist and snow. And every tongue, through utter drought, Was withered at the root; We could not speak, no more than if We had been choked with soot.

A hajóban körülötünk A halál fákjái égtek; A víz, mint boszorkány olaj Éget zöldben, kék-fehérben. És voltak, akik szellemről Álmodtak, ki minket üldöz És követ a tenger mélyén A köd és a hó földjéről. És a nyelvünk, hevült velünk, Kiszáradt a szánk odvában; Hallgatva kint, mint hogy ha mind Koromtól fuldoklanának.

PART III

The shipmates, in their sore distress, would fain throw the whole guilt on the ancient Mariner in sign wherof they hang the dead sea-bird round his neck.

There passed a weary time. Each throat Was parched, and glazed each eye. A weary time! A weary time! How glazed each weary eye, When looking westward, I beheld A something in the sky.

Halott fáradt. Minden torok Tikkadón, üveges szemek. Halott fáradt! Halott fáradt! The ancient Mindenütt üveges szemek, Mariner beholdeth Látok valamit az égen a sign in the Amikor nyugatra nézek. element afar off.

Ah! Well a-day! What evil looks Had I from old and young! Instead of the cross, the Albatross About my neck was hung.

Szívem vérzett, ahogy nézett Fiatal és öreg is ott! Kereszt helyett az Albatrosz Amint a nyakamban lógott. III. RÉSZ

Először, mint egy kicsiny pont, Azután meg mintha egy köd, Egyre mozgott, közeledett, Egyszer csak alakot öltött.

At first it seemed a little speck, And then it seemed a mist; It moved and moved, and took at last A certain shape, I wist.

20

Keserű fájgalmukban tengerésztársai az egész bűnt inkább az Ősi Tengerészre róták, és ennek jeléül a halott tengeri madarat a nyakába akasztották.

Az Ősi Tegerész meglát egy jelet messze a légben.

Egy pont, köd, alakot öltött! És csak közeledett tovább: Mintha egy hullám küldené Lebukott és húzta magát.

A speck, a mist, a shape, I wist! And still it neared and neared: As if it dodged a water-sprite, It plunged and tacked and veered. With throats unslaked, with black lips baked, We could not laugh nor wail; Through utter drought all dumb we stood! I bit my arm, I sucked the blood, And cried, A sail! A sail! With throats unslaked, with black lips baked, Agape they heard me call: Gramercy! They for joy did grin, And all at once their breath drew in, As they were drinking all. See! See” (I cried) she tacks no more! Hither to work us weal; Without a breeze, without a tide, She steadies with upright keel!

At its nearest approach, it seemeth him to be a ship; and at a dear ransom he freeth his speech from the bonds of thirst.

Ragadt torokkal, ajakkal, Hallották a kiáltásom: Hál’isten! Így vigyorogtak, És sóhajtottak mindnyájan És csak bámultak nyugatnak.

A flash of joy;

And horror follows. For can it be a ship that comes onward without wind or tide?

Alas! (thought I, and my heart beat loud) How fast she nears and nears! Are those her sails that glance in the Sun, Like restless gossamers? Are those her ribs through which the Sun Did peer, as through a grate? And is that Woman all her crew? Is that a DEATH? And are there two? Is DEATH that woman’s mate?

Nézzétek! (kiáltottam) hogy Terel minket egyenesbe; Szél nélkül és dagály nélkül Úszik, fenntartja gerince!

It seemeth him but the skeleton of a ship.

És a Napot rácsok szelték, (Szűz anyánk, segíts meg minket!) A Nap nőt a sok szál mögött És azon keresztül nézett.

És borzalom következik. Mert lehet ez olyan hajó, amely szél és áramlás nélkül mozog?

Egy hajó csontvázának tűnik neki. És a bordái korlátoknak látszanak a lemenő nap képében.

The Spectre Woman and her Annak a Nőnek bordáin Deathmate, and no Süt keresztül a Nap aki other on board the A hajón áll? És csak ő van? skeleton ship.

A Látomásnő és Haláltársa, és rajtuk kívül senki a csontvázhajó fedélzetén.

Like vessel, like

A hajó oplyan mint legénysége!

Tán vitorlái ragyognak A Napban, mint egy nagy hálón?

Vagy a Halál is még ottan? Legénységük ők teszik ki? Ajka vörös, haja szabad, Fürtjei sárga és arany: Bőre fehér, mint a lepra, Élet-Halálnak Rém-Álma, Kitől a vér sűrű marad.

The naked hulk alongside came, And the twain were casting dice; “The game is done! I’ve won! I’ve won!” Quoth she, and whistles thrice.

A mesztelen test felénk jött, A két alak sorsot húzott; „Játszottunk! És nyertem! Nyertem!” A nő háromszor rikkantott.

We listened and looked sideways up! Fear at my heart, as at a cup, My life-blood seemed to sip! The stars were dim, and thick the night,

Felvillan az öröm;

And its ribs are seen as bars on the face of the setting Jó ég! (Szóltam szív dobogva) Mily gyorsan jön a hullámon! Sun.

Her lips were red, her looks were free, crew! Her locks were yellow as gold: Her skin was as white as leprosy, The Night-mare LIFE-IN-DEATH was she, Death and Life-inDeath have diced Who thicks man’s blood with cold.

The Sun’s rim dips; the stars rush out: At one stride comes the dark; With far-heard whisper, o’er the sea, Off shot the spectre-bark.

Ahogy közeledik, hajónak tűnik; és drága áron megszabadítja magát a szomjúság okozta némaságtól.

A nyugati ég vöröslött, A napnak szinte vége van! Majdnem, hogy a hullámokon Feküdt a széles, fénylő Nap; Amikor beívelt kettőnk Közé az a furcsa alak.

The western wave was all a-flame. The day was well nigh done! Almost upon the western wave Rested the broad bright Sun; When that strange shape drove suddenly Betwixt us and the Sun. And straight the Sun was flecked with bars, (Heaven’s Mother send us a grace!) As if through a dungeon-grate he peered With broad and burning face.

Ragadt torokkal, ajkakkal, Nem nevettünk, nem is sírtunk; Kiszáradva, némán állva. Én a saját vérem szívtam, És kiáltottam, Vitorla!

for the ship’s crew, and she (the latter) winneth the ancint Mariner.

No twilight within the courts of the Sun.

Nap lement, csillagok jöttek: Velük megjött a sötét is; Sustorgás a tenger fölött: Kísértet horkantása is.

At the rising of the Hallgattuk és félre néztünk! Moon,

Félő szívvel, fájó lelkünk, A vérem is lassan elhalt! A csillagok halványultak,

21

A Halál és az ÉlőHalál fogadtak a hajó legénységére, és a nő (az utóbbi) megnyerte az ősi Tengerészt. Nincs viszfény a nap udvarában.

A felkelő holdnál,

The steersman’s face by his lamp gleamed white; From the sails the dew did drip – Till clomb above eastern bar The hornéd Moon, with one bright star Within the nether tip.

Sápadtan állt a kormányos; A vitorlákból víz fakadt – Míg a kelet pontja fölött A szarvas Hold és egy csillag A vitorla mellett feljött. Egyik a másik után,

One after another,

One after one, by the star-dogged Moon, Too quick for groan or sigh, Each turned his face with a ghastly pang And cursed me with his eye. Four times fifty living men, (And I heard nor sigh nor groan) With heavy thump, a lifeless lump, They dropped down one by one. The souls did from their bodies fly, They fled to bliss or woe! And every soul, it passed me by, Like the whizz of my cross-bow!

A csillagok a Hold mellett, Lélekzetünket eloltva, Mindegyikük felém fordult, És a szemét belém szúrta. His shipmates drop down dead.

But Life-in-Death begions her work on the ancient Mariner.

I fear thee and thy glittering eye, And thy skinny hand, so brown.” – Fear not, fear not, thou Wedding-Guest! This body dropt not down. Alone, alone, all, all alone, Alone on a wide wide sea! And never a saint took pity on My soul in agony. The many men, so beautiful! And they all dead did lie: And a thousand thousand slimy things Lived on: and so did I. I looked upon the rotting sea And drew my eyes away: I looked upon the rotting deck, And there the dead men lay.

Lelkük testüket elhagyta, Áldásba vagy kínba szálltak! A lelkük mellettem suhant, Mint a nyilam a madárba!

The WeddingGuest feareth that a Spirit is talking to him;

But the ancient Mariner ashureth him of his bodily life, and proseedeth to relate his horrible penance.

He despiseth the creatures of the calm,

And envieth that they should live, and so many lie dead.

„Féllek én, Ősi Tengerész! Félek a vézna kezedtől! Hosszú vagy, vékony és barna, Mint a tengeri fű és zöld. Félek tőled, s a szemedtől, És vézna, barna kezedtől,” – Ne félj Esküvői-Vendég! Ez a test nem hullt le vélök. Egyes egyedül, csak magam, Egyedül a mély tengeren! A szentek sem szántak engem, Lelkemben a kínt szenvedem. Az a sok szép, kedves ember! És mindnyájan meghaltak ők: De a sok nyálkás szörny tovább Élt és én is éltem vélök. Néztem a rothadó tengert, És a szemem elfordított; A rothadó fedélzeten, Némán feküdt a sok halott.

I looked to heaven, and tried to pray: But or ever a prayer had gusht, A wicked whisper came, and made My heart as dry as dust.

Égbe néztem, próbálkoztam Imádkozni, hol a szívem, De suttogott egy gonosz hang. Újból, újból megdermedtem.

I closed my lids, and kept them close, And the balls like pulses beat: For the sky and the sea, and the sea and the sky Lay like a load on my weary eye, And the dead were at my feet.

A szemem csukva tartottam, De a golyók csak sajogtak; Mert az ég és a tenger is Rám nehezedtek sulyukkal És ott feküdtek a holtak.

The cold sweat melted from their limbs, Nor rot nor reek did they: The look with which they looked on me Had never passed away.

Hajóstársai holtan rogynak össze.

Az Élő-Halál dolgozni kezd az ősi Tenegészen.

IV. RÉSZ

PART IV “I fear thee, ancient Mariner! A fear thy skinny hand! And thou art long, and lank, and brown, As is the ribbed sea-sand.

Négyszer ötven élő ember, (Nem hallottam sóhajt, nyögést) Nehéz, élettelen sújjal Alá zuhantak egyenként.

But the curse Hideg verejtékük száradt, liveth for him in the eye of the dead A testük el sem rothadott: men. Tekintetük, mellyel engem In his loneliness

22

Néztek, még mindig kísért ott.

A Lahkodalmi Vendég fél, hogy egy szellem beszél hozzá.

De az Ősi Tengersész biztosítja, hogy tesben él, és folytatja szörnyű bünhődése közlését.

Gyűlöli a csend teremtményeit,

És irigyli, hogy élnek, amikor oly sokan fekszenek holtan.

De az átok él a számára, a halottak szemében. Magányában és

An orphan’s curse would drag to hell A spirit from on high: But oh! More horrible than that Is the curse in a dead man’s eye! Seven days, seven nights, I saw that curse, And yet I could not die. The moving Moon went up the sky, And no where did abide: Softly she was going up, And a star or two beside – Her beams bemocked the sultry main, Like April hoar-frost spread: But where the ship’s huge shadow lay The charméd water burnt always A still and awful red. Beyond the shadow of the ship, I watched the water-snakes: They moved in tracks of shining white, And when they reared, the elfish light Fell off in hoary flakes. Within the shadow of the ship I watched their rich attire: Blue, glossy green, and velvet black, They coiled and swam; and every track Was a flash of golden fire. O happy living things! No tongue Their beauty might declare: A spring of love gushed from my heart, And I blessed them unaware: Sure my kind saint took pity on me, And I blessed them unaware. The self-same moment I could pray; And from my neck so free The Albatross fell off, and sank Like lead into the sea.

and fixedness he yearneth towards the journeying Moon, and the stars still sojurn, yet stll move onwards; and every where the blue sky belongs to them, and is their appointed rest, and their native country and their own natural homes, which they enter unannounced, as lords that are certainly expected and yet there is a scilent joy at their arrival.

By the light of the Moon he beholdeth God’s creatures of the great calm.

Their beauty and their happiness.

He blesseth them in his heart.

Egy kisded átka pokolba Vinne egy fennkölt szellemet; De ennél is borzasztóbb a Sok matróz átkozó szeme! Hét nap és hét éjjel láttam Átkuk, de nem haltam bele. A sebes Hold fent az égen, Sehol sem talált nyugalmat: Lassan, lassan feljebb kuszott, Csillagok társaságának – Fénye gúnyolta a földet, Mint áprilisi köd terjedt; De a hajó árnyékában A büvös víz tovább égett, Még mindig szörnyű vörösben. A hajó árnyéka mögött, Néztem a vizi kígyókat: Fényes fehér csíkban mentek, És utánuk sziluettek Húzták villogó lángjukat.

Boldog élőlények! Nincs nyelv, Mely leírná szépségüket: Szeretet tört a szivemből, Áldottam őket merengőn: Védőszentem védett engem, Áldottam őket merengőn.

The spell begins to Ekkor tudtam imádkozni; break.

A szemem dermedten nézte: Az Albatrosz a nyakamból Belesett a tengerbe. V. RÉSZ

Oh sleep! It is a gentle thing, Beloved from pole to pole! To Mary Queen the praise be given! She sent the gentle sleep from Heaven, That slid into my soul.

Oh, alvás! Gyengédségedben Üdvözölnek sarktól sarkig! Mária Királynő téged Az Ég áldjon, álmot küldtél, Átölelted hűs lelkemet. By the grace of the A száraz vödrök hevertek, holy Mother, the nacient Mariner is Ellepték a fedélzetet, refreshed with rain Azt álmodtam, tele voltak,

Hogy ébredtem, tényleg esett.

My lips were wet, my throat was cold, My garments all were dank; Sure I had drunken in my dreams, And still my body drank.

Ajkam nedves, torkom hűvös, A ruhám is víztől ázott; Pedig álmomban is ittam, A testem tovább ivott ott.

I moved, and could not feel my limbs: I was so light – almost I thought that I had died in sleep, And was a blessed ghost.

Mozgó tagjaim nem érzem, Oly könnyű volt a testem, mint Aki meghalt álmában és A szellem is tovább repít. He hearteh sounds

23

A hold fényében meglátja az Isten nagy csendben élő teremtményeit.

A hajó árnyéka mélyén Néztem gazdag vonulásuk: Kék, fénylő zöld és fekete, Tekergőztek, és az útjuk Arany tűz csovával tele.

PART V

The silly buckets on the deck, That had so long remained, I dreamt that they were filled with dew; And when I awoke, it rained.

merevségében vágyik az utazóa hold felé, és a csillagok még időznek, de még is tovább mozognak; és a kék ég mindenütt az ővéké, és a nyugvóhelyük, és szülőföldjük és tremészetes otthonuk, amelybe belépnek, bejelentés nélkül, mint az urak, akiket kétségtelenül vártak, és mégis csendes örömmel fogadják.

Szépségük és boldogságuk.

Suívében megéldja őket. A varázslat lassan felenged.

A Szűzanya áldásában az Ősi Tengerész felfrissül az esőtől.

Hangokat hall és

And soon I heard a roaring wind: It did not come anear; But with its sound it shook the sails, That were so thin and sere.

and seeth strange sights and commotions in the sky and the element.

Üvöltő szél zaja zúgott: Közel nem jött, de a hangja Rázta fenn a vitorlákat, Melyek lógtak egy gomolyba.

The upper air burst into life! And a hundred fire-flags sheen, To and fro they were hurried about! And to and fro, and in and out, The wan stars danced between.

A felső lég életre kelt! És száz láng-nyelv világított, Alul, felül futott velünk! Elől, hátul, kívül belül, És táncoltak a csillagok.

And the coming wind did roar more loud, And the sails did sigh like sedge; And the rain poured down from one black cloud; The Moon was at its edge.

A hangos szél közeledett, A vitorlák sóhajtottak; Az eső még tovább esett, A ködből a Hold kibújt csak.

The thick black cloud was cleft, and still The Moon was at its side: Like waters shot from some high crag, The lightning fell with never a jag, A river steep and wide.

A fekete felhő úszott, És a Hold is a peremén: A víz, mint korsóból, ömlött – A villám is csak dörömbölt – Mint széles folyó zúdult szét.

The loud wind never reached the ship, Yet now the ship moved on! Beneath the lightning and the Moon The dead men gave a groan.

The bodies of the ship’s crew are inspired and the ship moves on.

A hangos szél sohsem ért el, De a hajó úszott velünk! A villám és a Hold alatt A halott legénység hördült.

They groaned, they stirred, they all up-rose Nor spake, nor moved their eyes; It had been strange, even in a dream, To have seen those dead men rise.

Morgott, rebbent aztán felállt, Nem beszélt, szemük se mozdult; Furcsa volt, még álomban is, Ahogy állt ott a sok halott.

The helmsman steered, the ship moved on; Yet never a breeze up-blew; The mariners all ‘gan work the ropes, Where they were wont to do; They raised their limbs like lifeless tools – We were a ghastly crew.

A hajó csak ment előre, Bár semmi szél se fújt felénk; Az árbócon a legénység, Mindenki a saját helyén, Mozogtak, mint holt emeltyűk, Szörnyű személyzet lehettünk.

The body of my brother’s son Stood by me, knee to knee: The body and I pulled at one rope, But he said nought to me.

Testvérem fiának teste Mellettem állt, térdtől térdig: A test és én egy kötelet Húztunk, de ő néma végig

“I fear thee, ancient Mariner!” Be calm, thou Wedding-Guest! “Twas not those souls that fled in pain, Which to their corses came again, But a troop of spirits blest: For when it dawned – they dropped their arms, And clustered round the mast; Sweet sounds rose slowly through their mouths, And from their bodies passed.

But not by the souls of the men, nor by deamons of earth or middle air, but by blessed troops of angelic spirits, sent down by the invocation of the guardian saint.

„Féllek én, Ősi Tengerész!” Hallgass Lakodalmi-Vendég! Nem akik futottak félőn, Nem azok jöttek meg élőn, De egy sereg jó szellem még: Mert hajnalban karjuk hullott, Az árbóc köré vegyültek; Édes hangon sóhajtottak, És messze szálltak a lelkek.

Around, around, flew each sweet sound, Then darted to the Sun; Slowly the sounds came back again, Now mixed, now one by one.

Kőrbe-kőrbe járt mindegyik, Aztán meg a Napba surrant; Lassan visszajött a sok hang, Vagy egyenként, vagy csoportban.

Sometimes a-dropping from the sky I heard the sky-lark sing; Sometimes all little birds that are, How they seemed to fill the sea and air

Olykor az égből lehullva Szólott az égi-pacsirta; Olykor sok kis madársereg, Betölték a tengert, és az

24

furcsa jeleket és mozgásokat lát az égen és a légben.

A hajó legénységének teste felélled és a hajó megy tovább.

De nem az emberek lelkétől, sem a föld vagy a levegő démonjaitól, de az angyalok áldott csapatának szellemétől, akiket az őrző szent idézete küldött le.

With their sweet jargoning!

Ég is zsongott zsibajukra!

And now ‘twas like all instruments, Now like a lonely flute; And now it is an angel’s song, That makes the heavens be mute.

Egyszer, mint egész zenekar, Máskor, magányos furulya; Aztán angyalok kórusa, Az eget elhallgattatta.

It ceased; yet still the sails made on A pleasant noise till noon, A noise like of a hidden brook In the leafy month of June, That to the sleeping woods all night Singeth a quiet tune.

Ismét csend lett; a vitorlák Mégis szépen délig zengtek, Mint a fűbe rejtett patak Lombos június szelének, Amely az alvó erdőben Egész éjjel dallal nyugtat.

Till noon we quietly sailed on, Yet never a breeze did breathe: Slowly and smoothly went the ship, Moved onward from beneath.

Délig csendben vitorláztunk, Ám nem rezdült semmi szellő: Lassan, símán szállt a hajó, Mintha mozgatnák a mélyből.

Under the keel nine fathom deep, From the land of mist and snow, The spirit slid: and it was he That made the ship to go. The sails at noon left off their tune, And the ship stood still also. The Sun, right up above the mast, Had fixed her to the ocean: But in a minute she ‘gan stir, With a short uneasy motion – Backwards and forwards half her length With a short uneasy motion.

The lonesome Spirit from the south-pole carries on the ship as far as the Line, in obedience to the angelic troops, but still requireth venganve.

“Is it he?” quoth one, “Is this the man? By him who died on cross, With his cruel bow and laid full low The harmless Albatross. The spirit who bideth by himself In the land of mist and snow, He loved the bird that loved the man Who shot him with his bow.”

A Nap fenn az árbóc fölött, A tengerhez ragasztotta: De egy perc mulva megindult Rövid, feszült mozdulatba – Előre, hátra átlendült – Rövid, feszült mozdulatba.

A magányos szellem a déli sarokról viszi tovább a jjót egészen a Vonalig, engedelmeskedvén az angyalok seregének, de továbbra is bosszút követel.

Majd, mint az elszabadult ló, Hirtelen egy nagyot ugrott: Fejembe tódult a vérem, Földre estem, mint a halott.

Then like a pawing horse let go, She made a sudden bound: It flung the blood into my head, And I fell down in a swound. How long in that same fit I lay, I have not to declare; But ere my living life returned, I heard and in my soul discerned Two voices in the air.

A gerinc alatt a mélyben, A köd és a hó földjének, A szelleme vitt, ő volt az, Akitől a hajó éledt. Délben a szél elhallgatott, És a hajó is megállott.

The Polar Spirit’s fellow-daemons, the invisible inhabitants of the element, take part in his wrong; and two of them relate, one to another, that penance long heavy for the nacient Mariner hath been accorded to the Pole Spirit, who returneth southward.

Hogy meddig feküdhettem ott, Azt bizony meg nem mondhatom; Ahogy életem visszatért, Hallottam lelkembe vájon Két hangot az ég peremén. „Ez ő?” kérdé, „Az az ember? A kereszten halt Urunkra! Ki az ártatlan Albatroszt Felszúrta kemény nyilára. A szellem ki egyedül jő A köd és a hó szivébe, Szerette a madarat, ki Szerette azt, ki lelőte.”

The other was a softer voice, As soft as honey-dew: Quoth he, “The man hath penance done, And penance more will do.”

A másik hang csendesebb volt, Lágy, amint a harmat csepje: „Az ember már megfizetett, És még fizetni fog érte.”

PART VI

VI. RÉSZ ELSŐ HANG

FIRST VOICE “But tell me, tell me! speak again, Thy soft response renewing – What makes that ship drive on so fast? What is the ocean doing?”

„Mond el, mond el, ujból mond el, Ismételd el lágy zenéddel – Mitől megy az a hajó úgy? És az Oceán mit müvel?”

25

A Sarki Szellem démontársai, a lég láthatatlan lakói részt vesznek a gonoszban; és kettőjük viszonyul, egyik a másikhoz, és a Sarki Szellemnek tulajdonítják az Ősi Tengerész súlyos büntetését, aki visszatér délre.

MÁSODIK HANG

SECOND VOICE “Still as a slave before his lord, The ocean hath no blast; His great bright eye most silently Up to the Moon is cast –

„Mint szolga az úr szinében, A tengernek nincs hatalma; Föl a Hold fehér arcába Nagy fényes szemét fordítja –

If he may know which way to go; For she guides him smooth or grim. See, brother, see! how graciously She looked down on him.”

Ha tudja, merre kell menni; Az vezeti őt, bárhova. Nézd, testvérem! Mily kegyesen A fehér Hold lenéz rája.” ELSŐ HANG

FIRST VOICE “But why drives on that ship so fast, Without or wave or wind?” SECOND VOICE “The air is cut away before, And closes from behind.

The Mariner hath been cast into a trance; for the angelic power causeth the vessel to drive northward faster than human life coud endure.

MÁSODIK HANG „A levegő ritkul elől És mögöttűk sűrít mégis.

The supernatural motion is retarded; the Mariner awakes, and his penance begind anew.

Fölébredtem és mi szálltunk Kellemes könnyű időben: Éjszaka volt, fennen a Hold; A sok halott együttlétben.

All stood together on the deck, For a charnel-dungeon fitter: All fixed on me their stony eyes, That in the Moon did glitter.

Együtt, a fedélzeten mind, Kötélhúzok, révlegények: Engem néztek kőszemekkel, Melyben ragyogtak a fények.

The pang, the curse, with which they died, Had never passed away: I could not draw my eye from theirs, Not turn them up to pray.

Haláluknak kinja, átka Sohasem hagyott el minket: Szemeim rájuk ragadtak, Imára nem emelkedtek.

And now this spell was snapt: once more I viewed the ocean green, And looked far forth, yet little saw Of what had else been seen –

A Tengerészt elvarázsolták; mert az angyali erő olyan sebesen mozgatja a hajót észak felé, amit az ember nem bírna ki élve.

Repűlj, testvérem! Magasra! Vagy bizony különben késünk: Mert a hajó lassan megy majd, A Tengerész álma nélkül.”

Fly, brother, fly! more high, more high! Or we shall be belated: For slow and slow that ship will go, When the Mariner’s trance is abated.” I woke, and we were sailing on As in a gentle weather: “Twas night, calm night, the moon was high; The dead men stood together.

„De miért megy a hajó úgy, Hullámok és szél nélkül is?”

The curse is finally expiated.

Most a varázsnak vége lett: A zőld óceánt láthattam, Előre néztem, de még nem Tudhattam, ami hátra van –

Like one, that on a lonesome road Doth walk in fear and dread, And having once turned round walks on, And turns no more his head; Because he knows, a frightful fiend Doth close behind him tread.

Mint aki magányos úton Félelemben remegve vár, Egyszer fordulván tovább megy, A feje csak előre áll; Mert érzi, hogy egy szörnyeteg Mögötte a közelben jár.

But soon there breathed a wind on me, Nor sound nor motion made: Its path was not upon the sea, In ripple or in shade.

De most fuvallat érintett, Nem volt hangja, mozdulatja: Nyomot nem hagy a hullámra, Sem a vizre, sem árnyékra.

It raised my hair, it fanned my cheek Like a meadow-gale of spring – It mingled strangely with my fears, Yet it felt like a welcoming.

Kuszált arcomat hűtötte, Mint tavaszi szél a réten – Furcsán hatott félelmemre, Örültem érkezésének.

26

A természetfeletti mozgás mérséklődik; a Tengerész felébred, és vezeklése ujból elkezdődik.

Az átok végre feloldódik.

Sebesen repült a hajó, De lágyan is vitorlázott Édesen fújt a fuvallat Csak egyedül én reám fújt.

Swiftly, swiftly flew the ship, Yet she sailed softly too: Sweetly, sweetly blew the breeze – On me alone it blew. Oh! dream of joy! is this indeed The light-house top I see? Is this the hill? Is this the kirk? Is this mine own countree?

And the ancient Mariner beholdeth his native country.

Oh! Álmok öröme! Az a Világító torony fénye? És ott meg dombokat látok? A saját hazámba érve?

We drifted o’er the harbour-bar, And I with sobs did pray – O let me be awake, my God! Or let me sleep away.

Besodródtunk az öbölbe, Én könnyekben imádkoztam – Uram, add, hogy ébren legyek, Vagy, hogy mindig ezt álmodjam!

The harbour-bay was clear as glass, So smoothly it was strewn! And on the bay the moonlight lay, And the shadow of the Moon.

Öböl vize, mint az üveg, Olyan símán terült el ott, A parton a Hold árnyéka, És a holdfény világított.

The rock shone bright, the kirk no less, The stands above the rock: The moonlight steeped in silentness The steady weathercock.

A sziklák ragyogtak némán, A sziklákon a kápolna. A holdfény bevetítette A szélkakast a toronyba.

And the bay was white with silent light, Till rising from the same, Full many shapes, that shadows were, In crimson colours came.

És ebből a káprázatból Az öböl csendes fehér volt, The angelic spirits A bíbor mély szineiben leave the dead Sok-sok alak előállott. bodies.

A little distance from the prow Those crimson shadows were: I turned my eyes upon the deck – Oh, Christ! what saw I there!

And appear in their own forms of light.

Fenn a hajó orra mellett Álltak a bíbor alakok: A fedélzetre tekintek, Oh, Krisztusom, mit láthatok!

Each corse lay flat, lifeless and flat, And, by the holy rood! A man all light, a seraph-man, On every corse there stood.

Mindegyik test holtan fekszik. Szent keresztfa! Mind megannyi Fényes ember, angyal-ember, Egy-egy halottnál mindegyik.

This seraph-band, each waved his hand: It was a heavenly sight! They stood as signals to the land, Each one a lovely light;

A sok angyal integetett, Gyönyörű szép égi látvány! Álltak, a földet hirdették, Mindegyikük egy fénysugár;

This seraph-band, each waved his hand, No voice did they impart – No voice; but oh! the silence sank Like music on my heart.

A sok angyal integetett, De semmi hangot nem adtak – Hangot nem: de a csendesség Zengett, mint az égi szózat.

But soon I heard the dash of oars, I heard the Pilot’s cheer; My head was turned perforce away And I saw a boat appear.

Most az evezők hangja szólt, A Révkalauz kurjantott; És a fejem félre fordult, Jönni láttam egy csónakot.

The Pilot and the Pilot’s boy, I heard them coming fast: Dear Lord in Heaven! it was a joy The dead men could not blast.

Révkalauz és egy ifjú, Hallottam, hogy jönnek septén: Olyan jó volt, hogy el tőlem Még a holtak sem vehették.

I saw a third – I heard his voice: It is the Hermit good! He singeth loud his godly hymns That he makes in the wood. He’ll shrieve my soul, he’ll wash away The Albatross’s blood.

A harmadik - hangját hallom; A Remete. Mindent megér! Ő majd hangosan énekel, Míg az erdőbe visszatér. Ő majd füröszti a lelkem Lemossa az Albatrosz-vért.

27

És az Ősi Tengerész meglátja szülőföldjét.

Az angyali szellemek elhagyják a holttesteket. És saját fényes alakukban jelennek meg.

VII. RÉSZ

PART VII This Hermit good lives in that wood Which slopes down to the sea. How loudly his sweet voice he rears! He loves to talk with mariners That come from a far countree.

The Hermit of the Wood.

Ez a jó Remete, aki Erdőben él a tengernél, Milyen édes, szép a hangja! Oly tengerésszel folytatja Beszédét, ki messze kinn él.

He kneels at morn, and noon, and eve – He hath a cushion plump: It is the moss that wholly hides The rotted old oak-stump.

Térdel reggel, délben, este – Furcsa a párnája neki: A moha az erdő szélén, Mely a rothadt tölgyfát rejti.

The skiff-boat neared: I heard them talk, “Why, this is strange, I trow! Where are those lights so many and fair, That signal made but now?”

A csónak jön, hallom őket: „Ez bizony furcsa, hol élünk? Hol az a sok fény, amely most, Jelzéseket adott nékünk?”

“Strange, by my faith!” the Hermit said “And they answered not our cheer! The planks looked warped! and see those sails, How thin they are and sere! I never saw aught like to them, Unless perchance it were

Approacheth the ship with wonder.

„Bizony úgy!” szól a Remete – „Nem válaszoltak jelünkre! Padlók görbék, a vitorlák Is milyen rongyosan függve! Ilyet én még sose láttam, Ha véletlenül ne’.

Brown skeletons of leaves that lag My forest-brook along; When the ivy-tod is heavy with snow, And the owlet whoops to the wolf below, That eats the she-wolf’s young.”

Őszi levelek csontváza, Erdei szállásom rejté; A hínárt is köd borítja, A bagoly lereppen, mintha A farkas kicsinyét enné.”

“Dear Lord! it hath a fiendish look – (The Pilot made reply) I am a-feared” – “Push on, push on!” Said the Hermit cheerily.

„Én Uram! de félelmetes” – (A Révkalauz válaszolt) „Hű de félek, menjünk, menjünk!” a Remete így kiáltott.

The boat came closer to the ship, But I nor spake nor stirred; The boat came close beneath the ship, And straight a sound was heard.

A csónak jött a hajóhoz, Én nem szóltam, sem mozdulat; A csónak még közelebb jött, És egy hang a hajó alatt,

Under the water it rumbled on, Still louder and more dread: It reached the ship, it split the bay; The ship went down like lead. Stunned by that loud and dreadful sound, Which sky and ocean smote, Like on that hath been seven days drowned My body lay afloat; But swift as dreams, myself I found Within the Pilot’s boat.

The ship suddenly sinketh.

The ancient Mariner is saved in the Pilot’s boat.

A víz alatt tovább dörgött, Még hangosabban kavargón: És az öböl kettéhasadt; Hajónk süllyedt, mint az ólom. Dermedten a szörnyű hangtól, Mely tengert, eget repesztett, Mint aki hét napja fulladt, Úgy lebegett fönn a testem; De mint az álom, magamat Az úszó csónakban leltem.

Upon the whirl, where sank the ship, The boat spun round and round; And all was still, save that the hill Was telling of the sound.

Elsüllyedt hajó őrvényén Ment a csónak, kőrbe, forgott, Minden néma volt, kivéve A hegyet, mely visszahangzott.

I moved my lips – the Pilot shrieked And fell down in a fit; The holy Hermit raised his eyes, And prayed where he did sit.

Ajkam rezdült, Mester hördült, Láttam, ahogyan elájul; A Remete feltekintett, Kezét emelte imául.

I took the oars: the Pilot’s boy, Who now doth crazy go, Laughed loud and long, and all the while

Én kormányoztam, a fiú Úgy, mint aki megbolondult, Hangosan nevetett, közben

28

Az Erdő Remetéje.

Csodálkozva közeledik a hajóhoz.

A hajó hirtelen elsűllyed.

Az Ősi Tengerész megmenekül a Révkalauz hajójában.

His eyes went to and fro. “Ha! Ha!” quoth he, “full plain I see, The devil knows how to row.”

Szemei forogtak rútul. „Ha! Ha!” rikkantott, „már látom, Hogy az ördög evezni tud.”

And now, all in my own countree, I stood on the firm land! The Hermit stepped forth from the boat, And scarcely he could stand.

És saját hazámban voltam, Kinn a szilárd földön állva! A Remete is kiszállott, Alig állott meg a lába.

“Oh shrieve me, shrieve me, holy man! The Hermit crossed his brow. “Say quick,” quoth he, “I bid thee say – What manner of man art thou?” Forthwith this frame of mine was wrenched With a woful agony, Which forced me to begin my tale; And then it left me free. Since then, at an uncertain hour, That agony returns: And till my ghastly tale is told, This heart within me burns.

The nacient Mariner earnestly entreateth the Hermit to shrieve him; and the penance of Life falls on him.

Since ever anon throughout his future life an agony constraineth him to travel from land tol and;

„Oldozz fel szent ember, oldozz!” A Remete rám tekintve „Akkor mondd” így szólt, „Akarom – Milyen fajta ember vagy te?” Rögtön a fejem begörcsölt. Kétségbe esett kínokkal Elmodtam a történetem, Mindentől megszabadultam. Így most, bizonyos órákban, Visszatér a kétség kínja: A szörnyű regét elmondom, Mert a lelkem szabadítja.

I pass, like night, from land to land; I have strange power of speech; That moment that his face I see, I know the man that must hear me: To him my tale I teach.

Országról országra járok, Feltámad bennem a beszéd; Ahogy meglátom az arcot, Aki tudom, hogy meghallgat: Elmondom neki a mesét.

What loud uproar bursts from that door! The wedding-guests are there: But in the garden-bower the bride And bride-maids singing are: And hark the little vesper bell, Which biddeth me to prayer!

Mily kiáltás az ajtón át! A lakodalmi vendégek: Kinn a kertben a menyasszony És a lányok énekelnek: És a kis kápolnacsengő Imádságra szólít engem!

O Wedding-Guest! this soul hath been Alone on a wide wide sea: So lonely ‘twas, that God himself Scarce seeméd there to be.

Lakodalmi-Vendég! e szív Egyedül volt a tengeren: Oly magányos, hogy az Úr sem Látszott arra lenni nekem.

O sweeter that the marriage-feast, ‘Tis sweeter far to me, To walk together to the kirk With a goodly company! –

Édesebb, mint lakodalom, Sokkal édesebb énnékem, Valakivel kisétálni A kápolnához szerényen! –

To walk together to the kirk, And all together pray, While each to his great Father bends, Old men, and babes, and loving friends And youths and maidens gay!

Együtt ki a kápolnához, És ott együtt imádkozni, Míg egyenként mindnyájunkat Az Úr megáld és megnyugtat, Öreget és ifjat is mind.

Farewell, farewell! but this I tell To thee, thou Wedding-Guest! He prayeth well, who loveth well Both man and bird and beast.

And to teach, by his own example, love and reverence to all things that God made and loveth.

Isten áldjon! de elmondom Néked Lakodalmi-Vendég! Az imádkozik jól, aki Szeret embert, állatot még.

He prayeth best, who loveth best All things both great and small; For the dear God who loveth us, He made and loveth all.

Az jobb, aki jobban szeret Mindent, akár kicsi, vagy nagy; Mert az Isten, aki szeret, Ő teremtett mindnyájunkat.

The Mariner, whose eyes is bright, Whose beard with age is hoar, Is gone: and now the Wedding-Guest Turned from the bridegroom’s door.

A Tengerész, fényes szemű, Szakálla is öreg, elment: És a Lakodalmi-Vendég Az ajtón megfordult itt bent.

29

Az Ősi Tengerész őszintén kéri a Remetét, hogy oldozza fel; és az Élet bűnbánata száll reá.

Azóta örökön örökké gész életére a jövőben az a gyötrődés kényszeríti, hogy országról országra kell vándorolnia;

És saját pédáján keresztül tanit szeretetet és tiszteletet minden lénynek, amelyet Isten teremtett és szeret.

He went like one that hath been stunned, And is of sense forlorn: A sadder and a wiser man, He rose the morrow morn. 1817

Ment, mint akit fejbecsaptak És az eszét elvesztette: De szomorúbb és bölcsebb is Lesz talán holnap reggelre. 1817

30

John Keats John Keats (1795-1821), Lord Byron és Percy Bysshe Shelley mellett az angol romantikus költők második generációjának egyike, a "Szépség Költője." A verseit csupán négy évvel halála előtt jelentették meg. Élete során a kritikusok nem mindig nézték jó szemmel a munkásságát, de a 19. század végére az egyik leghíresebb angol költővé vált. Keats költészetét leginkább a nagyon érzékeny és érzelmes képi világ jellemzi. Teljes lényével nyitott volt a szépség minden jellegű befogadására, valamint sokat foglalkozott a boldogság és azon belül is saját boldogságának nyughatatlan keresésével és annak leírásával. Patikusinasként, majd 1815-től ápolóként dolgozott. 1817-ben megjelent első verseskötete Versek címen. 1818-ban írta Endymion című szimbolikus elbeszélő költeményét, de értetlen fogadtatásban részesült. Később megjelent műveit már a kritikusok is jobban kedvelték. John Keats azonban súlyos beteg lett, így költői pályájának hamar vége szakadt. Halála előtt Rómába utazott gyógyulni, ahol 26 éves korában elhunyt.

John Keats

John Keats

ODE TO A NIGHTINGALE

ÓDA EGY CSALOGÁNYHOZ

My heart aches, and a drowsy numbness pains My sense, as though of hemlock I had drunk, Or emptied some dull opiate to the drains One minute past, and Lethe-wards had sunk: ‘Tis not through envy of thy happy lot, But being too happy in thine happiness, That thou, light-winged Dryad of the trees, In some melodious plot Of beechen green, and shadows numberless, Singest of summer in full-throated ease.

A szívem fáj, és mély tompaság zsibbasztja Érzetem, mintha mérget húztam volna le, Vagy mintha tán ópiumból ittam volna, Elmúl egy perc és süllyedünk Léthe fele: Nem boldog szárnyalásodat irigyelem, De túl boldog is vagy boldogságodban, Hogy te, a fák légszárnyú Driádja miként Bükkfa takarta zöldeken És számtalan árnyak dallamos honában, Nyárról énekelsz, teli torkú könnyedén.

O, for a draught of vintage! that hath been Cool’d a long age in the deep-delved earth, Tasting of Flora and the country green, Dance, and Provencal song, and sunburnt mirth! O for a beaker full of the warm South, Full of the true, the blushful Hippocrene, With beaded bubbles winking at the brim, And purple-stained mouth; That I might drink, and leave the world unseen, And with thee fade away into the forest dim:

Oh, egy húzással a legjobbikból, amely A mély pincékben hűsölt hosszú évekig Finom ízű és vidéki virág kehely, Tánc és provánszi dal és vidámságaik! Oh, egy serleg meleg déllel telitett báj, Tele valódi, viruló Hippokrénnel Gyöngyöző buborékok a peremére És vörösre színezett száj; Amint innék, a világra rá se nézve Eltűnnék veled az erdő legmélyibe:

Fade far away, dissolve, and quite forget What thou among the leaves hast never known, The weariness, the fever, and the fret Here, where men sit and hear each other groan; Where palsy shakes a few, sad, last gray hairs, Where youth grows pale, and spectre-thin, and dies; Where but to think is to be full of sorrow And leaden-eyed despairs, Where Beauty cannot keep her lustrous eyes, Or new Love pine at them beyond to-morrow.

Tűnnék messze, oldódva, elfelejtve azt Amit te a levelek közt sosem tudnál, A levertséget, a lázat, az izgalmat Itt ülünk, egymás nyögése hangjainál; Hol guta ütheti meg a szürke hajút, Hol az ifjú kísértet-halvány és nem él, Hol a gondolat is szomorkodik bután, - És ólmos szemű néma bút. Hol a Szépség nem őrzi meg fénylő szemét, Vagy új Szerelem ugrik rá holnapután.

31

Away! away! for I will fly to thee, Not charioted by Bacchus and his pards, But on the viewless wings of Poesy, Though the dull brain perplexes and retards: Already with thee! tender is the night, And haply the Queen-Moon is on her throne, Cluster’d around by all her starry Fays; But here there is no light, Save what from heaven is with the breezes blown Through verdurous glooms and winding mossy ways.

Menjél, menjél, mert én majd suhanok veled, Nem Bacchus párducos szekerén repülök, De a Költészet látatlan szárnya vezet, Bár a tompa agy visszahőköl, s visszalök: Máris veled vagyok! Gyengéd a szürke éj, A Hold-királynő boldogan ül a trónján, Körül ölelik mind csillag Tündérei; De itt már nincsen semmi fény, Csak az égből való, a fuvallat nyomán Zöld homály és mohák kanyargó utjai.

I cannot see what flowers are at my feet, Nor what soft incense hangs upon the boughs, But, in embalmed darkness, guess each sweet Wherewith the seasonable month endows The grass, the thicket, and the fruit-tree wild; White hawthorn, and the pastoral eglantine; Fast fading violets cover’d up in leaves; And mid-May’s eldest child, The coming musk-rose, full of dewy wine, The murmurous haunt of flies on summer eves.

Nem láthatom, mily lágy illat csüng az ágon, Vagy lábaimnál a nyíló virágokat, De a balzsamos sötétben sejtem várón Mindazt, amit a hónapok ajánlanak: A fű, a sok bokor, és a vad-gyümölcsfa; A fehér fövény, és pásztori szamóca; Hamar-hervadó viola levelei; És május-középnek sarja: Harmat nedűivel a pézsmarózsa, A dongók zsongó nyári kísértetei.

Darkling I listen; and, for many a time I have been half in love with easeful Death, Call’d him soft names in many a mused rhyme, To take into the air my quiet breath; Now more than ever seems it rich to die, To cease upon the midnight with no pain, While thou art pouring forth thy soul abroad In such an ecstasy! Still wouldst thou sing, and I have ears in vain – To thy high requiem become a sod.

Sötéten hallgatom; és tán nem is egyszer A könnyed Halált félig már megszerettem, Amint becéztem rímek közt lágy nevekkel, Hogy emelje a légbe halk lélegzetem; Soha úgy, mint most teljesülne a halál, Elfogni ezt az éjt, fájdalom nélkül, Amíg te kiöntöd a lelked odafent Oly extázisban szép madár! Magas rekviemedhez a fül süketül Bár tovább énekelnél nékem idelent.

Thou wast not born for death, immortal Bird! No hungry generations tread thee down; The voice I hear this passing night was heard In ancient days by emperor and clown: Perhaps the self-same song that found a path Through the sad heart of Ruth, when, sick for home, She stood in tears amid the alien corn; The same that oft-times hath Charm’d magic casements, opening on the foam Of perilous seas, in faery lands forlorn.

Te nem halálra születtél, örök Madár! Éhes nemzedékek össze nem tipornak; E hang, amelyet hallgatok az éjben, már Ősidőkben szólt császárnak és bohócnak: Tán ugyan ez a hang talált Ruthnál utat Szomorú szívébe, mikor otthonáért Könnyezve állt az idegen mezőkben; Ugyanez, amely oly sokat Bűvölt bővös korsókat, amint odaért Tenger habjain, mesékben elfeledten.

Forlorn! the very word is like a bell To toll me back from thee to my sole self! Adieu! the fancy cannot cheat so well As she is fam’d to do, deceiving elf. Adieu! Adieu! thy plaintive anthem fades Past the near meadows, over the still stream, Up the hill-side; and now ‘tis buried deep In the next valley-glades: Was it a vision, or a waking dream? Fled is that music: - Do I wake or sleep? 1819

Elfeledten! A szó olyan, mint a harang, Visszakondít tőled és hozzám visszatér! Adieu! A képzelet olyan jól mégse csal Ahogyan híre hirdetné, csalfa tündér. Adieu! Adieu! Himnuszod már lassan elhal A közeli mezőn, a csendes patakon, Mélyre temetve, onnan fel a dombokon, Távoli réteken suhan: Látomás volt ez, avagy csak éber álom? Messze a hang: - ébren vagyok, vagy álmodom? 1819 (Driad: nimfa, erdei tündér Hippokrén: a Múzsák kútja Helikon hegyén, és abból származó ihletet adó ital)

32

Walter Savage Landor Walter Savage Landor (1775-1864) angol író és költő. Legismertebb művei az Imaginary Conversations című prózája, és a Rose Aylmer című verse. Költő kortársai és a kritikusok elismerték munkásságát, azonban népszerűségre nem tett szert. Lármás és forrófejű természete miatt incidensek és szerencsétlenségek sora érte. Sokat utazott, csatlakozott a Napóleon elleni háborúhoz is, ám csatában nem vett részt. Idős korára elméje meggyengült, családja eltávolodott tőle. Élete utolsó időszakát Itáliában töltötte.

Walter Savage Landor

Walter Savage Landor

LUKRÉCIA BORGIA HAJÁNAK LÁTTÁN

ON SEEING A HAIR OF LUCREZIA BORGIA

Borgia, thou once wert almost too august, And high for adoration; - now thou’rt dust! All that remains of thee plaits infold – Calm hair, meand’ring with pellucid gold! 1831

Borgia, valaha lényedben majdnem túl nagy, Méltóságodban megcsodált – de most por vagy! Ami maradt belőled, csak ez a fonat Áttetsző arany átfutja hűvös hajad. 1831

33

Edward Lear Edward Lear (1812-1888) angol költő és grafikus, Lewis Carroll mellett az angol irodalmi nonszensz egyik legnagyobb képviselője. Ő terjesztette el és tette népszerűvé a limerick versformát. Középosztálybeli család huszonegyedik gyermeke volt, kora ifjúságától epilepszia, emiatt pedig melankólia sújtotta. Kenyérkeresete volt kezdetben a madár- és állatillusztráció, később saját műveit illusztrálta. 1846-ban jelent meg Book of Nonsense címmel első limerick-kötete. Rengeteget utazott, végül San Remo-ban telepedett le. Nem nősült meg, a férfiakat kedvelte, de magánélete nem volt szerencsés.

Edward Lear

Edward Lear

There was an old man with a beard, Who said, ’It is just as I feared! – Two owls and a Hen, four Larks and a Wren, Have all built their nests in my beard!’ 1846

Volt egy öregúr: a Szakáll, Ki szólt: „Amit mondok, az áll. Hat fürj, négy csalit, két lúd repül itt, És fészkük e hosszú szakáll.” 1846

34

Edward Lear

Edward Lear

A BAGOLY ÉS A KISCICA

THE OWL AND THE PUSSY-CAT

I The Owl and the Pussy-Cat went to sea In a beautiful pea-green boat, They took some honey, and plenty of money, Wrapped up in a five puind note. The Owl looked up to the stars above, And sang to a small guitar, ‘O lovely Pussy! O Pussy my love, What a beautiful Pussy you are, You are, You are, What a beautiful Pussy you are!’

I A Bagoly és a Kiscica tengerre szállt Csodás borsó-zöld csónakba, Vittek velük mézet, és nagyon sok pénzet, Ötfontosba csomagolva. A Bagoly fölnézett a csillagos égre, Kis gitárral énekelte: Ó gyönyörű Cica! Ó Cica szerelmem, Milyen szép Cica is vagy te, Vagy te, Vagy te! Milyen szép Cica is vagy te!

II Pussy said to the Owl, ‘You elegant fowl! How charmingly sweet you sing! Oh let us be married! too long we have tarried: But what shall we do for a ring?’ They sailed away, for a year and a day, To the land where the Bong-tree grows And there in a wood a Piggy-wig stood With a ring at the end of his nose, His nose, His nose, With a ring at the end of his nose.

II Cica szólt a Bagolyhoz, „Elegáns szárnyas! Milyen kedves a te hangod! Házasodjunk össze! Az idő nem messze: De a gyűrűt honnan hozod?” Kerekedtek útra, egy év és egy napra, Messze hol a Bong-fa van És az erdőben ott egy Kiscoca állott Egy gyűrűvel az orrában, Orrában, Orrában, Egy gyűrűvel az orrában.

III ‘Dear Pig are you willing to sell for one shilling Your ring?’ Said the Piggy, ‘I will.’ So they took it away, and were married next day By the Turkey who lives on the hill. They dined on mice, and slices of quince, Which they ate with a runcible spoon; And hand in hand, on the edge of the sand, They danced by the light of the moon, The moon, The moon, They danced by the light of the moon

III „Kedves Coca tennéd, hogy add egy silingért A gyűrűd?” Coca szólt „igen.” Elvitték magukkal, másnap összeadta Őket a Pulyka a réten. Lakomáztak egéren, sok szelet birsen, Salátakanállal ettek; Aztán kéz a kézben, a homok szélében, Táncoltak a hold fényében, Fényében, Fényében, Táncoltak a hold fényében. 1871

1871

35

William Morris William Morris (1834-1896) angol művész, iparművész, író, szocialista aktivista. Neve szorosan kapcsolódik a preraffaelita testvériséghez, és az angol Arts and Crafts mozgalomhoz. Nemcsak teoretizált, hanem meg is valósította elgondolásait. E folyamat során a minták mestere lett mind az ólomüvegezés mind a csempefestés, a tapéták, a szövés, a kárpitkészítés, a finomnyomás, vagy a könyvkötés területén is. A belső dekoráció készítését és a díszítőművészeteket folyamatukban változtatta meg. A textil történetének tudósa lett, verseket és novellákat írt, lefordított északi családregényeket, tervezésből végezte felsőbb tanulmányait, a középkori templomok karakterének megőrzéséért kampányolt, és együttműködött a szocialista mozgalommal. Willam Morris

Wiliam Morris

POMONA

POMONA

I am the ancient Apple-Queen, As once I was so am I now. For evermore a hope unseen, Betwixt the blossom and the bough.

Az ősi Alma-királynő Voltam régen és még vagyok. Vágy, örökké rejtőzködő, Mint ágak között a szirmok.

Ah, where’s the river’s hidden Gold! And where the windy grave of Troy? Yet come I as I came of old, From out the heart of Summer’s joy.

Hol a víz rejtett Aranya! És hová lett Trója sírja? Még jövök én, mint valaha: A Nyári élvezet sarja. 1891

1891

36

Edgar Allan Poe Edgar Allan Poe (1809-1849) amerikai költő, novellista, szerkesztő és kritikus volt, a romantika korának egyik legfontosabb szerzője. A leginkább misztikus, hátborzongató történetei révén ismert Poe az első amerikai novellisták egyike volt, emellett őt tartják a detektívregény „feltalálójának” is. Ezen kívül a korban újnak számító sci-fi területén is alkotott. Az első közismert amerikai író volt, aki pusztán az írásból akart megélni; emiatt szinte egész életében anyagi gondokkal küzdött. Írói pályája szerényen kezdődött: a Tamerlane and Other Poems című kötete 1827-ben név nélkül, „egy bostoni” aláírással jelent meg. Poe ezután a próza felé fordult. Az elkövetkező néhány évben irodalmi újságok és folyóiratok munkatársa volt, és egyéni stílusú kritikáiról vált ismertté. 1845 januárjában jelent meg A holló (The Raven) című verse, ami azonnali sikert aratott. Poe munkássága az egész világirodalomra hatással volt, de közvetetten olyan tudományokat is befolyásolt, mint a kozmológia és a kriptográfia. Emellett Poe és művei a kortárs irodalomban, zenében és filmekben is gyakran felbukkannak. Poe The Penn (később The Stylus) címen saját lap indítását tervezte, de még azelőtt meghalt, hogy az első szám megjelenhetett volna. Poe 1849. október 7-én, 40 évesen halt meg. Halálának pontos oka még ma is ismeretlen.

Edgar Allan Poe

Edgar Allan Poe

EGYEDÜL

ALONE From my childhood’s hour I have not been As others were – I have not seen As others saw – I could not bring My passions from a common spring. From the same source I have not taken My sorrow; I could not awaken My heart to joy at the same tone; And all I lov’d, I lov’d alone. Then – in my childhood – in the dawn Of a most stormy life – was drawn From ev’ry depth of good and ill The mystery which binds me still: From the torrent, or the fountain, From the red cliff of the mountain, From the sun that ’round me roll’d In its autumn tint of gold – From the lightning in the sky As it pass’d me flying by – From the thunder and the storm, And the cloud that took the form (When the rest of Heaven was blue) Of a demon in my view.

Kis koromtól nem lehettem Mint mások voltak – nem tettem Mit mások tettek – nem abból Éreztem: közös forrásból. Abból én nem meríthettem Kínjaim nem ébreszthette Közös zenére a szívem; Ha szerettem, én szerettem. Aztán – gyerekkorban – sivár, Vad életemnek hajnalán – Jónak és rossznak mélyiből Jött a titok mely most is öl: A robajból, a kutakból, Hegyekből, vagy a sziklákból, A napból, mely forog körben, Őszi arany hevületben – A mennybolt villámaiban Mellém lecsapva hangosan, A viharban a dörgésre A felhőkben feltűnt lénye: (Bár az Ég kék máshatáron,) Szemeim előtt egy démon.

37

Edgar Allan Poe

Edgar Allan Poe

ANNABEL LEE

ANNABEL LEE

It was many and many a year ago, In a kingdom by the sea, That a maiden there lived whom you may know By the name of ANNABEL LEE; And this maiden she lived with no other thought That to love and be loved by me.

Sok, sok éve történt már, hogy volt egy Olyan ország, amely a tengeré, Ott élt egy lányka, talán ismerted? Úgy nevezték őt, hogy ANNABEL LEE Csak is azért élt ő, hogy szeressen Engem és hogy én is őt szeretném.

I was a child and she was a child, In this kingdom by the sea: But we loved with a love that was more than love – I and my ANNABEL LEE; With a love that the winged seraphs of heaven Coveted her and me.

Gyerek voltam, én is, ő is velem, Ez országban, amely a tengeré Szerelmünk több is volt, mint szerelem Én és szerelmem ANNABEL LEE Szerelmünk, mit a szeráf az égben Tőle és tőlem is irigyelé.

And this was the reason that, long ago, In this kingdom by the sea, A wind blew out of a cloud, chilling My beautiful ANNABEL LEE; So that her high-born kinsman came And bore her away from me, To shut her up in a sepulchre In this kingdom by the sea.

Ez volt az oka, hogy réges régen, Ez országban, amely a tengeré, Hideg szél fütyült a felhős égen És meghűlt szerelmem, ANNABEL LEE; És így az égi vérrokona jött És tőlem mindörökre elvivé, Hogy elrejtse őt egy síbolt mögött Ez országban, amely a tengeré.

The angels, not half so happy in heaven, Went envying her and me – Yes! – that was the reason (as all men know, In this kingdom by the sea) That the wind came out of the cloud by night, Chilling and killing my ANNABEL LEE.

Az angyalok, kik nem oly boldogok, Kettőnk szerelmét mind irigyelé – Igen! – ezért, (ahogy te is tudod, Ez országban, amely a tengeré) Hogy fújt a szél a felhőből éjjel, És meghalt szerelmem ANNABEL LEE.

But our love it was stronger by far than the love Of those who were older than we – Of many far wiser than we – And neither the angels in heaven above, Nor the demons down under the sea, Can ever dissever my soul from the soul Of the beautiful ANNABEL LEE,

De szerelmünk messze erősebb volt Mint a nálunk idősebbeké – Mint a nálunk is bölcsebbeké – És sem fenn az égben az angyalok Sem a tengerben a démonok Miatt, lelkétől lelkem el nem szakad: A gyönyörű szép ANNABEL LEE.

For the moon never beams, without bringing me dreams Of the beautiful ANNABEL LEE; And the stars never rise, but I feel the bright eyes Of the beautiful ANNABEL LEE; And so, all the night-tide, I lie down by the side Of my darling – my darling – my life and my bride, In the selpulchre there by the sea, In her tomb by the sounding sea.

A Hold fényében, ragyog az éj képében A gyönyörű szép ANNABEL LEE; Fenn a csillagokban, szemek sugarában A gyönyörű szép ANNABEL LEE; Az éj hulláminál, a menyasszonyomnál Leborulok kedvesem kedves lábainál A sírboltban, amely a tengeré, Koporsójában, mely a tengeré.

38

Adelaide Anne Procter Adelaide Anne Procter (1825-1864) angol költő és filantróp volt. Rengeteget dolgozott önkéntesként a munkanélküli nők és a hajléktalanok megsegítésén, és aktívan részt vett feminista csoportok munkájában. Nem kötött házasságot, verseiből sejthető, hogy leszbikus volt. Irodalmi karrierje tizenévesen kezdődött, Charles Dickens folyóirataiban, majd később könyv formában is kiadták verseit. Karitatív munkája és római katolikus hite erős nyomot hagyott költészetén, melynek fő témái a hontalanság, a szegénység, és az elesett nők. Viktória királynő kedvenc költője volt, a XIX. században verseit megzenésítették, és kiadták Anglián kívül az Egyesült Államokban és Németországban is. 38 évesen, tuberkulózisban halt meg. A XX. század elejére hírneve megkopott, a modern kritikusok alig szentelnek figyelmet műveinek. Azt azonban elismerik, hogy költészete külön értéke, hogy felfedi a viktoriánus nők egyébként elnyomott, más felületen ki nem fejezett érzéseit.

Adelaide Anne Procter

Adelaide Anne Procter

ENVY

IRIGYSÉG

He was the first always: Fortune Shone bright in his face. I fought for years; with no effort He conquered the place: We ran; my feet were all bleeding, But he won the race.

Első volt és a szerencse Mosolygott az arcába. Nekem nem volt, de őneki Behullott a markába: Futottunk, én buktam, míg ő Elsőnek ért a célba.

Spite of his many successes Men loved him the same; My one pale ray of good fortune Met scoffing and blame. When we erred, they gave him pity, But me – only shame.

Bár ő mindig sikeres volt, Akkor is őt szerették; Ha én valamit nyertem is, Tőlem azt is elvették. Ha hibáztunk, őt sajnálták Engem meg csak szégyen ért.

My home was still in the shadow, His lay in the sun: I longed in vain: what he asked for It straightway was done. Once I staked all my heart’s treasure, We played – and he won.

Az én otthonom sötét volt, De az övé ragyogott: Én hiába vágytam, de ő Rögtön mindent megkapott. Egyszer mindent kockáztattam S ő nyerte a játékot.

Yes; and just now I have seen him, Cold, smiling and blest, Laid in his coffin. God help me! While he is at rest, I am cursed still to live: - even Death loved him the best.

Most is, ahogy elnézem őt Hűs mosollyal, megáldva, A koporsóban fekszik és Béke ül az arcába’: Életre kárhozom és a Halál is őt választja. 1861

1861

39

Christina Rossetti Christina Georgina Rossetti (1830-1894) angol költő, Dante Gabriel Rossetti húga. Olasz származású művészcsalád legkisebb gyermeke, első elbeszéléseit édesanyjának diktálta le, mert még nem tudott írni. Romantikus, vallásos, és gyermekeknek szóló verseiről ismert. Leghíresebb a Goblin Market című verse, az 1862-ben megjelent kötete tette őt korának legismertebb női költőjévé. Házasságot nem kötött, viszont élénk társadalmi életet élt, nagy baráti köre volt, és egész életében folyamatosan írt. Bár a szefrazsett-mozgalmat illetően ambivalens volt, sokan feministának tartják írásait. Élete utolsó évtizedeiben sokat betegeskedett, végül 64 éves korában rákban halt meg.

Christina Rossetti

Christina Rossetti

ÍGÉRETEK MINT RÉTES-HÉJ

PROMISES LIKE PIE-CRUST

Promise me no promises, So will I not promise you; Keep we both our liberties, Never false and never true: Let us hold the die uncast, Free to come as free to go; For I cannot know your past, And of mine what can you know?

Ne ígérj ígéretet, Én sem ígérek olyat; Éljünk szabad életet Sem hamist, sem igazat: A kockát el ne dobjad, Szabadon jövünk, megyünk; Nem tudhatom a múltad, Az enyémről mit hiszünk?

You, so warm, may once have been Warmer towards another one; I, so cold, may once have seen Sunlight, once have felt the sun: Who shall show us if it was Thus indeed in time of old? Fades the image from the glass And the fortune is not told.

Te, oly forró, egykor tán Valaki mást fűtöttél; Én, oly hideg, ki tudná, Tán napfényben égtem én: Ki mondhatja meg, mi volt Rég időknek napjain? A tükörkép is kiolt, És a jövő nincsen itt.

If you promised, you might grieve For lost liberty again; If I promised, I believe I should fret to break the chain. Let us be the friends we were, Nothing more but nothing less: Many thrive on frugal fare Who would perish of excess.

Ha ígérsz, megbánhatod, Szabadságod vesztheted; Ha én ígérek, tudom Láncaim széttéphetem. Legyünk barátok, mi volt, Nem több, nem is kevesebb: Mértéklet, messzebbre hord, A túl sok megárt nekem. 1896

1896

40

Dante Gabriel Rossetti Dante Gabriel Rossetti (1828-1882) angol költő, illusztrátor, festő és fordító, Christina Rossetti bátyja. A Pre-Raffaelita Testvériség egyik alapítója, a festészet és a költészet összefonódott életében: hol saját és Christina húga verseit illusztrálta, hol festményeihez írt kísérő szonetteket. Olaszból fordított angolra költeményeket, köztük Dante Alighieri La vita nuova című művét. Saját verseskötete csak 1870-ben jelent meg, a kor szelleméhez képest túl erotikus és érzéki tartalommal. 1881-ben, nem sokkal halála előtt publikált még egy verseskötetet. Elméje egyre gyengült, alkohol- és drogfüggősége is tovább rontotta állapotát, utolsó éveit teljesen visszavonultan töltötte, végül 53 évesen hunyt el.

Dante Gabriel Rossetti

Dante Gabriel Rossetti

SUDDEN LIGHT

VILLANÓ FÉNY

I have been here before, But when or how I cannot tell: I know the grass beyond the door, The sweet, keen smell, The sighing sound, the lights around the shore.

Voltam előbb itt már, Mikor, hogyan azt nem tudom: Ajtó mögött a fű megáll, Édes illat, finom, Sóhajtó hang, fénylő part hajlatán.

You have been mine before, How long ago I may not know: But just when at that swallow’s soar Your neck turned so, Some veil did fall, - I knew it all of yore.

Voltál enyém te már, Mily régen, azt nem tudhatom: De mint ahogy a fecske száll, Nyakad hajlik nagyon, Fátyol lehull – én tudtam régen már.

Has this been thus before? And shall not thus time’s eddying flight Still with our lives our love restore In death’s despite, And day and night yield one delight once more?

Volt ez előbb így már? És az idő szárnya emelkedőn Éltünk során szerelmet vár Halálal kérkedőn, És éj és nap új kéjt újból kitár? 1863

1863

41

Percy Bysshe Shelley Percy Bysshe Shelley (1792-1822) Byron és Keats mellett az angol romantikus költészet legjelentősebb alakja. Oxfordban tanult, itt írta első műveit (kiadva 1810, 1811, 1813), amelyek ateista nézeteit kifejező tartalma miatt elbocsátották az egyetemről. Később az ateizmustól Voltaire deizmusa felé fordult. Legismertebb művei: Alastor, A megszabadított, Óda a nyugati szélhez, Prométheusz. Életében nem örvendett nagy hírnévnek, azonban az utókor elismeri és értékeli. Az írás mellett másik szenvedélye a hajózás volt. Egy vitorlással viharba keveredve halt meg, alig egy hónappal harmincadik életéve betöltése előtt. Barátja, Lord Byron rendezett számára ókori mintára máglyás temetést a tengerparton. A hamvasztás során Shelley szíve nem égett el.

Percy Bysshe Shelley

Percy Bysshe Shelley.

OZYMANDIAS OF EGYPT

EGYIPTOMI OZYMANDIAS

I met a traveller from an antique land Who said: ’Two vast and trunkless legs of stone Stand in the desert. Near them, on the sand, Half sunk, a shattered visage lies, whose frown,

Találkoztam egy vándorral ősi földről, Aki így szólt: „Két óriás csonka lábfej Áll a sivatagban. Velük a homokban Félig elsüllyedt, repedt tekintet hever,

And wrinkled lip, and sneer of cold command, Tell that its sculptor well those passions read Which yet survive, stamped on these lifeless things, The hand that mocked them and the heart that fed;

Gőgös szűk ajkak és parancsoló fintor Mutatja, hogy a szobrásza jól rátalált A szenvedélyre, mely még él a holt kövön: A kéz mely gúnyt űzött, és a szív mely táplált.

And on the pedestal these words appear: „My name is Ozymandias, king of kings: Look on my works, ye Mighty, and despair!”

És az állványon ezen írás látható: ’Én, Ozymandias, királyok királya: Nézz művemre, és reszkess te Mindenható!’

Nothing beside remains. Round the decay Of that colossal wreck, boundless and bare The lone and level sands stretch far away.’

Mellette semmi nem maradt. Málhás romok Hevernek körül, a végtelen időben. Mindenütt üresség; magányos, sík homok.” 1818 1818

42

Percy Bysshe Shelley.

Percy Bysshe Shelley.

LOVE’S PHILOSOPHY

A SZERELEM FILOZÓFIÁJA

The fountains mingle with the river, And the rivers with the ocean, The winds of heaven mix for ever With a sweet emotion; Nothing in the world is single; All things by a law divine In one another’s being mingle – Why not I with thine?

A tó vegyül a folyóval, A folyók a tengerrel, A szelek összefonódnak Édesded érzelemmel; A világon semmi sem egy – Nézd isteni törvényed – Egymás lényével összemegy, Miért nem én tevéled?

See the mountains kiss high heaven, And the waves clasp one another; No sister flower would be forgiven If it disdained its brother: And the sunlight clasps the earth, And the moonbeams kiss the sea, What are all these kissings worth, If thou kiss not me?

A hegy csókolja az eget És egymást a hullámok És a virág-nővérek sem Nézhetik ezt egymaguk: A nap csókolja a földet, A holdfény is a tengert De a sok csók mennyit érhet, Ha te nem csókolsz engem?

43

Algernon Charles Swinburne Algernon Charles Swinburne (1837-1909) angol költő, drámaíró, regényíró és kritikus. Költészetére főleg Shelley és Keats hatottak. Hírnevét Atalanta in Calydon (1865) c. drámájával alapozta meg. Részt vett az Encyclopaedia Britannica híres Tizenegyedik Kiadásának szerkesztésében is. Dekadens költőnek tartják, kritikusai felróják, hogy szóhasználatában inkább a rímeknek való megfelelés vezérelte, nem a tartalom kifejezése. Későbbi műveiben a balladáktól a filozófia és a politika irányába mozdul el. Alkoholizmusa és önkínzó perverziója miatt 42 évesen egy barátja gyámsága alá kerül, aki haláláig gondját viseli. 1903 és 1907 között minden évben, illetve 1909-ben is jelölték irodalmi Nobel-díjra. Algernon Charles Swinburne

Algernon Charles Swinburne

SZABAD GONDOLAT

FREE THOUGHT What is thought that is not free? ’Tis a lie that runs in grooves, And by nought and nothing proves Three times one is one, not three.

Ha nem szabad, mi a gondolat? Csak is hazugság körbe forgó Semmivel semmit bizonyító: Hatszor egy az csak egy, és nem hat. 1862

1862

44

Alfred Lord Tennyson Alfred Tennyson (I. Tennyson báró, közkeletű nevén: Alfred, Lord Tennyson) (1809-1892) az Egyesült Királyság koszorús költője (1850-től) és egyben Anglia egyik legnépszerűbb költője. Költészetének túlnyomó része klasszikus mitológiai témákon nyugodott, bár híres költeménye az In Memoriam legjobb barátja és volt osztálytársa, a költő Arthur Hallam halálára íródott, aki Tennyson lánytestvérével volt eljegyezve, ám az esküvő előtt szívrohamot kapott és meghalt. A költő számos verset írt Artur királyról és a hozzá kapcsolódó legendákról. Az egyik leghíresebbet ezek közül Albert hercegnek ajánlotta, Viktória királynő férjének. Tennyson a drámaírással is megpróbálkozott, azonban darabjai még életében sem voltak népszerűek. Első két verseskötetét 1830-ban és 1833-ban adta ki, ám ez utóbbira kapott negatív kritikák elbátortalanították, és tíz évig nem publikált. Harmadik kötete azonban hatalmas sikert aratott. Egészen 80 éves koráig aktív volt.

Alfred Lord Tennyson

Alfred Lord Tennyson

A MOLNÁR LÁNYA

THE MILLER’S DAUGHTER It is the miller’s daughter, And she is grown so dear, so dear, That I would be the jewel That trembles at her ear: For hid in ringlets day and night, I’d touch her neck so warm and white.

Ő a molnár lánya És hogy megnőtt, olyan kedves, Bár lennék gyémántja, Mely a fülén reszket: Fodrok között rejtőzve, én Fehér nyakát érinteném.

And I would be the girdle About her dainty dainty waist, And her heart would beat against me In sorrow and in rest: And I should know if it beat right, I’d clasp it round so close and tight.

Vagy lennék fűzője Kecses, kecses, szép derekán Így dobogna szíve, Bánatban és némán: És tudnám, mennyire örül, Oly szorosan venném körül.

And I would be the necklace, And all day long to fall and rise Upon her balmy bosom, With her laughter or her sighs, And I would lie so light, so light, I scarce should be unclasp’d at night.

És nyaklánca lennék, Egész nap hullámzanék csak, Szenderítő keblén, Kacajának, sóhajának, És oly finoman feküdnék, Hogy éjszaka is maradnék. 1845?

1845?

45

Alfred Lord Tennyson

Alfred Lord Tennyson

the Battle of Balaclava, October 25, 1854

A balaklavai csata 1854, október 25.

THE CHARGE OF THE LIGHT BRIGADE

A KÖNNYŰLOVASSÁGI ROHAM

Half a league half a league, Half a league onward, All in the valley of Death Rode the six hundred: 'Forward, the Light Brigade! Charge for the guns' he said: Into the valley of Death Rode the six hundred.

Félmérfölddell, félmérfölddel, Félmérfölddel csak előre, Bele a Halál völgyébe Lovagolt a hatszáz: „Könnyű Lovasság, Előre!” Mondta: „Az ágyúkba bele!” Bele a Halál völgyébe Lovagolt a hatszáz.

'Forward, the Light Brigade!' Was there a man dismay'd ? Not tho' the soldier knew Some one had blunder'd: Theirs not to make reply, Theirs not to reason why, Theirs but to do & die, Into the valley of Death Rode the six hundred.

„Könnyű Lovasság, Előre!” Félhetett is bármelyike? Nem, bár valaki bakot lőtt, A katona bizton vélte: Nem ő dolguk válaszolni, Nem ő dolguk, meggondolni, Ö dolguk menni, meghalni, Bele a Halál völgyébe Lovagolt a hatszáz.

Cannon to right of them, Cannon to left of them, Cannon in front of them Volley'd & thunder'd; Storm'd at with shot and shell, Boldly they rode and well, Into the jaws of Death, Into the mouth of Hell Rode the six hundred.

Ágyúk a jobb oldalukon, Ágyúk a baloldalukon, Ágyúk torka mindnyájukon Sortüzben & menydörgésben; Lövés, golyók viharában, Merészen hajtottak, bátran, Bele a Halál torkába, Bele a Pokol szájába Lovagolt a hatszáz.

Flash'd all their sabres bare, Flash'd as they turn'd in air Sabring the gunners there, Charging an army while All the world wonder'd: Plunged in the battery-smoke Right thro' the line they broke; Cossack & Russian Reel'd from the sabre-stroke, Shatter'd & sunder'd. Then they rode back, but not Not the six hundred.

Villogó csupasz szablyájuk, Villogott a levegőben, Szabdalván a tüzéreket, Rohamozták a sereget Egész világ csodálkozott: Rohanva az ágyú-füstbe Áttörtek a frontvonalon; Kozákok & az oroszok Szabja vágástól szédülve, Széttépve & viharverve. Azok uán visszatérve, De nem, nem a hatszáz.

46

Alfred Lord Tennyson

Alfred Lord Tennyson

Cannon to right of them, Cannon to left of them, Cannon behind them Volley'd and thunder'd; Storm'd at with shot and shell, While horse & hero fell, They that had fought so well Came thro' the jaws of Death, Back from the mouth of Hell, All that was left of them, Left of six hundred.

Ágyúk a jobb oldalukon, Ágyúk a baloldalukon, Ágyúk torka mindnyájukon Sortüzben és menydörgésben; Lövés, golyók viharzottak, Míg lovak & hősök haltak Ök. akik oly jól harcoltak Jöttek a Halál torkából, Vissza a Pokol szájából, Mind, azok kik megmaradtak, Maradt a hatszázból

When can their glory fade? O the wild charge they made! All the world wonder'd. Honour the charge they made! Honour the Light Brigade, Noble six hundred! 1854

Halványulhat dicsősségük? Oh, a vad roham előttük! Egész világ csodálkozott. Tiszteld bátor rohamukat! Tiszteld Könnyű Lovasságot, A nemes hatszázat! 1854

47

Walt Whitman Walter „Walt” Whitman (1819-1892) amerikai költő, esszéíró, újságíró. Humanistaként műveiben mind a transzcendentalizmust, mind a realizmust képviselte. Az amerikai költészet egyik legerősebb hatással bíró alakja, a szabadvers atyjának is tartják. 1855-ben jelent meg Leaves of Grass című kötete, mely különösen vitatott volt kritikusai körében. Az amerikai polgárháborúban északiak mellett állt a déliekkel szemben. Haditudósítóként és betegápolóként tevékenykedett a harcok ideje alatt. Amerikában „a demokrácia első költőjeként” is ismerik, a rabszolga-felszabadítás melletti kiállása miatt. A Leaves of Grass több kiadást is megért, 1891-ben az utolsót Whitman „Halálos ágy kiadásnak” nevezte. Súlyos betegség után hunyt el a következő évben.

Walt Whitman

Walt Whitman.

KIBÉKÜLÉS

RECONCILIATION Word over all, beautiful, as the sky, Beautiful, that war and all its deeds of carnage must in time be utterly lost, That the hands of the sisters Death and Night incessantly softly wash again and ever again, this soil’d world; For my enemy is dead, a man divine as myself is dead, I look where he lies white-faced, and still in the coffin – I draw near, Bend down and touch lightly with my lips the white face in the coffin.

Szavak mindenek fölött, szépek, mint az ég, Szép, hogy háborúknak és a mészárlásnak végül veszniük kell az időben, Hogy a Halál és Éj nővérek kezei szüntelenül, lágyan Mossák újból és mindig újból e szennyes világot; Mert ellenségem halott, egy ember isteni, mint én, halott, Nézem, ahol merev fehér arccal fekszik, a koporsóban – Közelebb húzódom, Lehajolok, és ajkaimmal enyhén érintem a fehér arcot a koporsóban.

48

Oscar Wilde Oscar Wilde (eredeti nevén Fingal O'Flahertie Wills) (1854-1900) ír költő, író, drámaíró. Egész élete ellentmondásos volt: a legnagyobb siker és a legmélyebb bukás is osztályrészérül jutott. Ír létére angolul és franciául publikált. Gyermekei születése ihlette A boldog herceg címen megjelent mesegyűjteményre. 1890-ben megjelent Wilde talán legvitatottabb műve, a Dorian Gray arcképe, amely egyik pillanatról a másikra nemcsak híressé, de hírhedtté is tette, egyszerre jelentett sikert és megvetést Wilde számára. Ez az időszak volt élete csúcspontja: magánélete boldog volt, ontotta a sikeres komédiákat (A canterville-i kísértet, Lady Windermere legyezője, Lord Arthur Saville bűne). Megpróbálkozott egy tragédiával is, de a Salome-t, e bibliai témát feldolgozó rémdrámát az angol hatóságok betiltották, s a tilalmat csak 1931-ben oldották fel. 1891-ben ismeri meg saját neméhez tartozó új szerelmét, ám az akkori jog szerint emiatt a bíróság bűnösnek találta Wilde-ot a fajtalankodás bűntettében, és két év fegyházra, valamint kényszermunkára ítélték. 1895-97-ig raboskodott a börtönben. Teljesen megtört. Ez alatt az idő alatt, megírta De Profundis c. alkotását, mellyel sikerült megszereznie az európai közönség rokonszenvét és együttérzését, majd a Redingi Fegyház Balladáját. Ám hazája és közvetlen környezete elfordult tőle. Franciaországba költözött, de ott is egyedül maradt. 46 évesen, fülfertőzésben halt meg.

Oscar Wilde

Oscar Wild

SZONETT A SZABADSÁGHOZ

SONNET TO LIBERTY Not that I love thy children, whose dull eyes See nothing save their own unlovely woe, Whose minds know nothing, nothing care to know, But that the roar of thy Democracies, Thy reigns of Terror, thy great Anarchies, Mirror my wildest passions like the sea And give my rage a brother -- ! Liberty! For this sake only do thy dissonant cries Delight my discreet soul, else might all kings By bloody knout or treacherous cannonades Rob nations of their rights inviolate And I remain unmoved – and yet, and yet, These Christs that die upon the barricades, God knows it I am with them, in some things. 1877?

Nem, mint hogyha szeretném gyermekid, kiknek Tompa szeme csak saját kínjukat látná. Kiknek eszük nem tudja, nem is tudhatná, Csak azt, hogy Demokráciátok vérinek, Terrorotoknak, és Anarchiátoknak, Tenger tükrében dűhvel nézhetem tovább Legvadabb vágyaim testvérét -! Szabadság! Ezért, hogy disszonáns kiáltásotoknak Örvend a lelkem, mert különben királyok Véres kancsukája, és ágyújuknak robaja Belé tapos nemzetek szent jogaiba És hűvös maradok - és mégis, mégis, E Krisztusok, kik a barikádok élén Halnak, ég tudja, mégis csak velük vagyok. 1877?

49

Oscar Wild

Oscar Wild

REQUIESCAT

REQUIESCAT (rekviemke)

Tread lightly, she is near Under the snow, Speak gently, she can hear The daisies grow.

Csendben lépkedj, sírja A hó alatt, Halkan, mert hallgatja Hogy nől a part.

All her bright golden hair Tarnished with rust, She that was young and fair Fallen to dust.

Fényes szőke hajat Rozsda illet. Ő, ki ifjú maradt Aztán por lett.

Lily-like, white as snow, She hardly knew She was a woman, so Sweetly she grew.

Liliom-fehéren, Alig tudta, Hogy nő volt, az élet Oltalmazta.

Coffin-board, heavy stone, Lie on her breast, I vex my heart alone, She is at rest.

Most koporsó fedél Ül a mellén, A szívem alig él, Nyugszik szendén.

Peace, peace, she cannot hear Lyre or sonnet, All my life’s buried here, Heap earth upon it.

Csitt, nem ébresztheti Vers, vagy líra, Életem nyugszik itt, Föld takarja.

(Avignon, 1880)

(Avignon, 1880)

50

Oscar Wild

Oscar Wild

A MŰVÉSZ

THE ARTIST One evening there came into his soul the desire to fashion an image of The Pleasure that abideth for a Moment. And he went forth into the world to look for bronze. For he could only think in bronze. But all the bronze of the whole world had disappeared, nor anywhere in the whole world was there any bronze to be found, save only the bronze of the image of The Sorrow that endureth for Ever. Now this image he had himself, and with is own hands, fashioned, and had set it on the tomb of the one thing he had loved in life. On the tomb of the dead thing he had most loved had he set this image of his own fashioning, that it might serve as a sign of the love of man that dieth not, and a symbol of the sorrow of man that endureth for ever. And in the whole world there was no other bronze save the bronze of this image. And he took the image he had fashioned, and set it in a great furnace, and gave it to the fire. And out of the bronze of the image of The Sorrow that endureth for Ever he fashioned an image of The Pleasure that abideth for a Moment.

Egy este szívébe szállt a vágy, hogy megformálná A Pillanatnyi Élvezet bronzalakját. És elment szerte a világba bronzot keresni. Mert csak bronzban tudott gondolkodni. De minden bronz az egész világon eltűnt, és a világon sehol sem volt semennyi bronz található, kivéve Az Örök Szomorúság bronzalakját. Ez az alak az ő tulajdonában volt, és saját kezével formálta, és helyezte a sírjára az egyetlen lénynek, akit életében szeretett. Annak a halott lénynek helyezte a sírjára, akit a legjobban szeretett, ezt az alakot, amelyet ő formált, hogy hirdesse az ember szerelmét, amely soha meg nem hal, és szimbolizálja a szomorúságot, amelyet az ember örökre szenved. És az egész világon nem volt más bronz, kivéve ezt a bronzalakot. És felemelte az alakot, amelyet ő formált, és betette egy hatalmas kemencébe, és tűzet eresztett reá. És az Örök Szomorúság bronzalakjából megformálta A Pillanatnyi Élvezet alakját. 1894

1894

51

William Wordsworth William Wordsworth (1770-1850) angol romantikus költő. Az ő és barátja, Samuel Taylor Coleridge által közösen írt Lírai balladáktól (Lyrical Ballads) számítjuk az angol romantika időszakát (1798-1842). 1843-tól egészen haláláig Wordsworth volt Anglia nemzeti költője. Mesterművének a The Prelude című félig önéletrajzi, ifjú éveiről szóló költeményét tekintik, melyet többször átírt és bővített. Halála után adták csak ki. 1807-ben jelent meg első önálló kötete Poems in Two Volumes címmel, ezzel remélte megszilárdítani hírnevét. További főbb művei: The Excursion (1814), Laodamia (1815). Amikor Anglia koszorús költőjének kinevezték, először nem akarta elfogadni, mondván, túl öreg hozzá. Ezekben az években már nem is publikált. 1847-ben meghalt a lánya, ezután már nem is írt többet.

William Wordsworth

William Wordsworth. A NÁRCISZOK

THE DAFFODILS I wandered lonely as a cloud That floats on high o’er vales and hills, When all at once I saw a crowd, A host, of golden daffodils, Beside the lake, beneath the trees, Fluttering and dancing in the breeze.

Úgy bolyongtam, mint a felhő, Mely völgy és domb fölött lebeg, Mikor hirtelen elém nő Egy aranyló nárcisz sereg. Tó mellett, a fák tövében Ringtak, táncoltak a szélben.

Continuous as the stars that shine And twinkle on the milky way, They stretched in never-ending line Along the margin of a bay: Ten thousand saw I at a glance Tossing their heads in sprightly dance.

Folyamban, mint a Tejúton Fénylő pislogó csillagok, Vég nélküli áradatuk Az öböl szélén ragyogott: Tízezer, egy pillantásban, Büszke fejük fürge táncban.

The waves beside them danced, but they Out-did the sparkling waves in glee: A Poet could not but be gay In such a jocund company! I gazed – and gazed – but little thought What wealth the show to me had brought:

A tóban a hullám menet, Elmarad a ringatásban: A költő csak vidám lehet Ilyen bohó társaságban! Bámultam, de nem gondoltam Mit kaptam ott ajándékban:

For oft, when on my couch I lie In vacant or in pensive mood, They flash upon that inward eye Which is the bliss of solitude; And then my heart with pleasure fills, And dances with the daffodils.

Gyakran, mikor gondolkodom, És a heverőmön fekszem Felvillannak hűs magányom Éltető belső szemében; És a szívem boldogsággal Táncot lejt a nárciszokkal.

52

William Wordsworth

William Wordsworth

WRITTEN IN EARLY SPRING

KORA TAVASZI SOROK

I heard a thousand blended notes While in a grove I sat reclined, In that sweet mood when pleasant thoughts Bring sad thoughts to the mind.

Harmóniában hallottam ezer hangot, Míg egy lugasban pihentem hátradőlve, Abban az édes hangulatban, amikor Kedves gondolat is szomorút idézne.

To her fair works did Nature link The human soul that through me ran; And much it grieved my heart to think What man has made of man.

A Természet saját igazhű világát Kapcsolta az emberi lélekhez bennem; És amikor arra gondoltam, nagyon fájt, Hogy mi mindent művel ember az emberrel.

Through primrose tufts, in that green bower, The periwinkle trail’d its wreaths; And ’tis my faith that every flower Enjoys the air it breathes.

A szarkalábak játékos otthonába A futó liliom vitt élő koszorút; És hiszem azt, hogy az év minden virága Élvezi a levegőt, édes illatút.

The birds around me hopp’d and play’d, Their thoughts I cannot measure – But the least motion which they made It seem’d a thrill of pleasure.

Körülöttem a madarak is ugráltak, Hogy mit gondolhattak, azt fel nem foghatom – De lényük legparányibb mozdulatában Is úgy tűnt, az életet élvezik nagyon.

The budding twigs spread out their fan To catch the breezy air; And I must think, do all I can, That there was pleasure there.

Kitárták karjaik a bimbózó ágak És magukba fogták a friss áramlatot És egészen biztos élvezték a tájat, Akár hogyan is, csak erre gondolhatok.

If this belief from heaven be sent, If such be Nature’s holy plan, Have I not reason to lament What man has made of man?

Ha ezt a hitemet az Istentől várom, Ha így a Természet égáldottan tervel, Megérthető-e az én szomorúságom, Hogy mi mindent művel ember az emberrel?

53

William Wordsworth

William Wordsworth

THE TABLES TURNED

FORDUL A KOCKA

Up! up! my friend, and clear your looks, Why all this toil and trouble? Up! up! my friend, and quit your books, Or surely you’ll grow double.

Föl! föl! barátom, tisztán nézheted, Miért a gürcölés, a harc? Föl! föl! barátom, hagyd a könyveket, Vagy bizony duplára dagadsz.

The sun above the mountain’s head, A freshening lustre mellow, Through all the long green fields has spread, His first sweet evening yellow.

A nap felettünk fönn a dombtetőn, A hosszú zöld mezőkön át, Édesen sima enyhe frissítőn, Széttárja sárga sugarát.

Books! ’tis dull and endless strife. Come, hear the woodland linnet, How sweet his music; on my life There’s more of wisdom in it.

Könyvek! e tompa harc áradata. Halld az erdei zöldike, Mily édesen is zenél; szavamra Sokkal több a bölcsessége.

And hark! how blithe the throstle sing! And he is no mean preacher; Come forth into the light of things, Let Nature be your teacher.

Figyelj! mily vidáman szól a rigó! Gyere, találd meg a szépet, Ő ugyan nem utolsó oktató; Had tanítson a Természet.

She has a world of ready wealth, Our minds and hearts to bless – Spontaneous wisdom breathed by health, Truth breathed by chearfulness.

Gazdag világa teljes egésze Áldja eszünket, szívünket – A spontán bölcsesség egészsége Lehel reád élénkséget.

One impulse from a venal wood May teach you more of man; Of moral evil and of good, Than all the sages can.

Egy lüktetés az erdő honából Tanít az emberről többet; Erkölcsi gonoszról és a jóról, Mint amit az összes bölcsek.

Sweet is the lore which nature brings; Our meddling intellect Mis-shapes the beauteous forms of things; We murder to dissect.

Édes tanokat hoz a természet; Zagyvalék okoskodásunk Torzítja a szép formás képeket; Ölünk azért, hogy boncoljunk.

Enough of science and of art; Close up these barren leaves; Come forth, and bring with you a heart That watches and receives. 1798

Hagyd a tudományt, a művészetet; Zárd be e meddő lapokat; Jöjj elő, hozz magaddal egy szívet Amely figyel és befogad. 1798

54

20. SZÁZADI ANGOL VERSEK Ormay Tom fordításai

W. H. Auden Wystan Hugh Auden az angliai Yorkban született 1907-ben. Az oxfordi Christ Church kollégiumban végzett. 1928-ban jelent meg első verses kötete: Poems , majd egy második 1930-ban , ugyancsak Poems címmel, de más tartalommal. Ettől kezdve az új generáció szószólójának tekintették. 1939-ben az Egyesült Államokba költözött és amerikai állampolgárrá vált. W. H. Auden az Amerikai Költészet Akadémiájának elnöke volt 1954 és 1973 között és meghalt Ausztriában, 1973-ban. W. H. Auden

W. H. Auden

1ST SEPTEMBER 1939

1939 SZEPTEMBER 1.

I sit in one of the dives On Fifty-second Street Uncertain and afraid As the clever hopes expire Of a low dishonest decade: Waves of anger and fear Circulate over tile bright And darkened lands of the earth, Obsessing our private lives; The unmentionable odour of death Offends the September night.

Az egyik lebujban ülök Az Ötvenkettedik utcán, Félőn és bizonytalanul, Egy mélyre süllyedt évtized Okos reményei után; Harag és félelem söpör A fényes és sötétedő Országain a földnek, vélt, Saját éltünk baján sírunk; Elhallgatott halál szaga Sújtja a szeptemberi éjt.

Accurate scholarship can Unearth the whole offence From Luther until now That has driven a culture mad, Find what occurred at Linz, What huge imago made A psychopathic god: I and the public know What all schoolchildren learn, Those to whom evil is done Do evil in return.

Pontos tanulmányokkal meg Lehet találni az egész Hibát Luthertől mostanig, Mi bennünket megőrjített, Nézd meg mi történt Linzben is, Mely óriás imágótól Lett az őrültek istene: Én és minden ember, sőt még Az iskolás is tudja már: Akikkel gonosz tétetik, Gonoszat adnak vissza is.

Exiled Thucydides knew All that a speech can say About Democracy, And what dictators do, The elderly rubbish they talk o an apathetic grave; Analysed all in his book, The enlightenment driven away, The habit-forming pain, Mismanagement and grief: We must suffer them all again.

A száműzött Thucydides Tudta, amit csak egy beszéd Demokráciáról mondhat, Hogy mit tesznek diktátorok, Vén szátyár szóbeszédüket Silány síroknak címezik; Könyvében elemezte mind, Az ész világa eltűnik. A szokássá lett fájdalom, Félrekormányozás és gyász: Most újra elszenvedtetik.

55

Into this neutral air Where blind skyscrapers use Their full height to proclaim The strength of Collective Mall, Each language pours its vain Competitive excuse: But who can live for long In an euphoric dream; Out of the mirror they stare, Inperialism's face And the international wrong.

A hűs közömbös légben itt, Ahol vak felhőkarcolók Magasságukkal hirdetik Kollektív Ember erejét, Minden nyelv kinyilvánítja Ágáló kifogásait: De ki élhet soká hamis, Szédítő, csalfa álmokon; Saját tükrükben nézik ők A nemzetközi bűnöket, Az imperializmusét.

Faces along the bar Cling to their average day: The lights must never go out, The music must always play, All the conventions conspire To make this fort assume The furniture of home; Lest we should see where we are, Lost in a haunted wood, Children afraid of the night Who have never been happy or good.

Az arcok a bárpult előtt Átlag napjukon csüngenek: A fénynek mindig égni kell, Zenének mindig játszani, Minden szokás hazudja itt Hogy várunkban a szép bútor, Az otthon békés arca van; Hogy meg ne tudjuk, kik vagyunk: Űzött erdőben elveszett Gyerek sereg, ki némán sír, Boldog, vagy jó sosem lehet.

The windiest militant trash Important Persons shout Is not so crude as our wish: What mad Nijinsky wrote About Diaghilev Is true of the normal heart; For the error bred in the home Of each woman and each man Craves what it cannot have, Not universal love But to be loved alone.

Fontos Személyek hirdette Szeles háborús szennyek itt Nem oly buták, mint vágyaink: Amit az őrült Nijinsky Diaghilevrőr írt, Igaz átlag szívekre is; Az otthon tenyésztett hibák, Hol minden férfi és a nő Kívánja azt, mit nem lehet: Nem emberi szeretetet, Csak őt szeresd csupán csak őt.

From the conservative dark Into the ethical life The dense commuters come, Repeating their morning vow; 'I will be true to the wife, I'll concentrate more on my work,' And helpless governors wake To resume their compulsory game: Who can release them now, Who can reach the deaf, Who can speak for the dumb?

A megszokások mélyiből, Az erkölcsös élet felé, Jönnek sűrűn közlekedők, Ismételik esküjüket; „Feleségemhez hű leszek, Munkámra nagy súlyt fektetek,” Bús vezetők elszenvedik Rájuk kirótt játékaik: Ki szabadítja őket meg, Ki érhet a sükethez is, Ki szólhat itt némák helyett?

Defenceless under the night Our world in stupor lies; Yet, dotted everywhere, Ironic points of light Flash out wherever the Just Exchange their messages : May I, composed like them

Az éjszakában védtelen Világunk fekszik roskadón; De mégis, ironikusan, Itt-ott fénypontok gyulladnak, Midőn a még Igaz szívek Üzeneteket váltanak: Felemelhetném én, - aki

56

Mint ők, vagyok Erószból és Porból és vélük szenvedek Negációt, kétségeket Az én buzdító lángomat?

Of Eros and of dust, Beleaguered by the same Negation and despair, Show an affirming flame. 1939

1939 (Nijinsky = A Ballé Russ szkizofrén szólótáncosa volt Diaghilev = A Ballé Russ igazgatója volt)

57

W. H. Auden

W. H. Auden

AS I WALKED OUT ONE EVENING

AHOGYAN ESTE SÉTÁLTAM

As I walked out one evening, Walking down Bristol Street, The crowds upon the pavement Were fields of harvest wheat.

Ahogyan este sétáltam, A Bristol Streeten át, A tömegek a járdákon Mint érett búzaszál.

And down by the brimming river I heard a lover sing Under an arch of the railway: 'Love has no ending.

Egy pár a folyó partján Énekelt szerelmesen A vasúti boltív alatt: ’A szerelem végtelen.

'I'll love you, dear, I'll love you Till China and Africa meet, And the river jumps over the mountain And the salmon sing in the street,

’Szeretlek, oh, szeretlek Míg Kína ér Afrikát, Lazac az utcán énekel, A folyó a hegyre hág,

'I'll love you till the ocean Is folded and hung up to dry And the seven stars go squawking Like geese about the sky.

’Szeretlek, amíg a tenger Felakasztva kiszárad, És mint a libák az égen A hét csillagzat gágog.

'The years shall run like rabbits, For in my arms I hold The Flower of the Ages, And the first love of the world.'

’Évek nyulakként futnak, Mert karjaimba tenném Minden Idők Virágát, Világ első szerelmét.’

But all the clocks in the city Began to whirr and chime: 'O let not Time deceive you, You cannot conquer Time.

De a város minden órája Kongani, csengetni kezd: ’ Ne csapjon be az Idő. Időt le nem győzheted.

'In the burrows of the Nightmare Where Justice naked is, Time watches from the shadow And coughs when you would kiss.

Mert az Igazság meztelen A Rémálmok honánál, Idő néz az árnyékból Köhög, mikor csókolnál.

'In headaches and in worry Vaguely life leaks away, And Time will have his fancy To-morrow or to-day.

’Fájásban, félelemben Az élet elbomolgat, Az Idő majd megtalál Ha nem ma akkor holnap.

'Into many a green valley Drifts the appalling snow; Time breaks the threaded dances And the diver's brilliant bow.

’A zöldellő völgyekbe Leszáll a szörnyű hó; Időtől megáll a tánc, És a szép ívben ugró.

58

W. H. Auden

W. H. Auden

'O plunge your hands in water, Plunge them in up to the wrist; Stare, stare in the basin And wonder what you've missed.

’Oh, tedd vízbe a kezed, És csuklódig merítsd azt; Kevergesd a vödörben És kérd, mit mulasztasz.

'The glacier knocks in the cupboard, The desert sighs in the bed, And the crack in the tea-cup opens A lane to the land of the dead.

’Jéghegy vág a szekrénybe, Sivatag búj az ágyba, A csésze repedése Utat nyit a halálba.

'Where the beggars raffle the banknotes And the Giant is enchanting to Jack, And the Lily-white Boy is a Roarer, And Jill goes down on her back.

’Hol pénzt ölel a koldus, Dávid a Góliátot, A szépfiú bajnok lesz, Fekszik a szép leány ott.

'O look, look in the mirror, O look in your distress: Life remains a blessing Although you cannot bless.

’Nézz bele a tükörbe, Oh, nézd a fájdalmadat: Bár áldani nem tudhatsz. Az élet áldás marad.

'O stand, stand at the window As the tears scald and start; You shall love your crooked neighbour With your crooked heart.'

’Állj meg csak az ablaknál, Szétömlő könnyeiddel; Ferde szomszédod szeretni Fogod ferde szíveddel.’

It was late, late in the evening, The lovers they were gone; The clocks had ceased their chiming, And the deep river ran on

Késő, késő este volt, A két szerelmes elhalt; Az órák elhallgattak, A mély folyó csak rohant.

59

W. H. Auden

W. H. Auden

THE SHIELD OF ACHILLES

ACHILÉSZ PAJZSA A nő a férfi mögé nézett Olajfának leveléért, Rendezett márvány városért És vad tengeren hajókért, De a ragyogó fémlapra A férfi keze e helyett Mesterséges vadont rajzolt És ólmos mintájú eget.

She looked over his shoulder For vines and olive trees, Marble well-governed cities And ships upon untamed seas, But there on the shining metal His hands had put instead An artificial wilderness And a sky like lead. A plain without a feature, bare and brown, No blade of grass, no sign of neighbourhood, Nothing to eat and nowhere to sit down, Yet, congregated on its blankness, stood An unintelligible multitude, A million eyes, a million boots in line, Without expression, waiting for a sign.

Jellem nélküli táj, csak barna, és kopár, Nincs fűszál, és a szomszédoknak sincs helye, Nincsen ennivaló, nincsen ülőhely, bár Saját ürességét némán hirdetve meg Milliónyi szemek, és értetlen tömeg Ezekkel milliónyi csizma sorban állt, Hosszú sorokban, csendben némán jelre várt.

Out of the air a voice without a face Proved by statistics that some cause was just In tones as dry and level as the place: No one was cheered and nothing was discussed; Column by column in a cloud of dust They marched away enduring a belief Whose logic brought them, somewhere else, to grief.

Arcnélküli hang itt a levegőből ér Statisztikával állítván az igazit Lapos és száraz tónusosan, mint a tér: Nem éljeneznek, és nem tárgyalnak semmit Oszlop, oszlop után a por ködében itt Masíroztak szilárd kemény hittel, melynek Hozamai máshol, sokukat megöltek. A nő a férfi mögé nézett Rituálés szánalomért, Hóvirágos áldozatért, És megszabadulásukért, De a ragyogó fémlapon Hol oltárnak kéne lenni, A pislogó fényben a nő Más képet volt képes látni.

She looked over his shoulder For ritual pieties, White flower-garlanded heifers, Libation and sacrifice, But there on the shining metal Where the altar should have been, She saw by his flickering forge-light Quite another scene. Barbed wire enclosed an arbitrary spot Where bored officials lounged (one cracked a joke) And sentries sweated for the day was hot: A crowd of ordinary decent folk Watched from without and neither moved nor spoke As three pale figures were led forth and bound To three posts driven upright in the ground.

Szöges dróttal körülzárt tetszőleges folt Hol unott tisztek ülnek (az egyik viccel) És őrszemek izzadtak, mert meleg nap volt: Közönséges, rendes tömeg a szemével Mozdulat vagy akár csak szó nélkül figyel Három sápadt alakot jól megkötözve, A földbe vert három póznához vezetve.

The mass and majesty of this world, all That carries weight and always weighs the same Lay in the hands of others; they were small And could not hope for help and no help came: What their foes like to do was done, their shame Was all the worst could wish; they lost their pride And died as men before their bodies died.

E világ tömege és tekintélye, mind Ami értékes és mindig ugyan annyit Ér, mások kezében nyugszik; kicsinyke mind, Reményük nem volt és nem is kaptak semmit: Megtörtént, ami ellenségüknek tetszik, Legmélyebb szégyenükben; büszkeségeik Meghaltak, mielőtt meghaltak csontjaik.

60

W. H. Auden

W. H. Auden A nő a férfi mögé nézett Atlétáikat keresve, Táncoló nőket férfivel Szép tagjaikat emelve Pörge, pörge a zenére, De a ragyogó pajzsra a Férfikéz nem táncot vésett, De szemétbe fulladt rétet.

She looked over his shoulder For athletes at their games, Men and women in a dance Moving their sweet limbs Quick, quick, to music, But there on the shining shield His hands had set no dancing-floor But a weed-choked field. A ragged urchin, aimless and alone, Loitered about that vacancy; a bird Flew up to safety from his well-aimed stone: That girls are raped, that two boys knife a third, Were axioms to him, who'd never heard Of any world where promises were kept, Or one could weep because another wept.

Dühös lurkó, csak elveszetten, egyedül, Kóválygott az üres semmiben; Egy madár Reppent fel jól célzott parittyája elől: Leányt erőszakolnak, és két fiú már A harmadikat öli, mert ez így szabály, Nem hallott oly világról, hol sírnának, mert A másik sírt, és tartják az ígéretet. A vékony ajkú fegyveres, Hefaisztosz, csak elkocogott, A ragyogó mellű Thetisz Rémületében zokogott, Hogy az isten vasat verve Erős fiának segített, Ember-ölő Achilésznek, Ki sokáig nem élhetett.

The thin-lipped armourer, Hephaestos, hobbled away, Thetis of the shining breasts Cried out in dismay At what the god had wrought To please her son, the strong Iron-hearted man-slaying Achilles Who would not live long.

61

Samuel Beckett 1906-ban született az írországi Dublinban. Egyetemi tanulmányai alatt több idegen nyelvet megtanult. Franciául írt, és maga fordította a műveit angolra. Az ismertséget a nagyközönség köreiben 1952-ben a Godot-ra várva című abszurd drámája hozta el számára. A játszma vége (1957) az író drámai művészetének másik vonalát emeli ki, a Lear király paródiájaként is értelmezhető. Rövid Proust tanulmánya (1931) a szakirodalomban máig kiemelkedőnek számító filozófiai értelmezés, melyben saját későbbi filozófiájának vázlatát adja. A visszhang csontjai (1936) című verseskötetét a szürrealista automatikus írás, T. S. Eliot-i költői példája ösztönözte. A szürrealisták által kedvelt fekete humor változata Murphy (1938) című regénye. 1969-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat. Műveiben folyamatosan halad a minimalizmus irányába. 1989. decemberében hunyt el Párizsban. Samuel Beckett

SAINT-LÓ*

Samuel Beckett

SAINT-LÓ*

Vire will wind in other shadows unborn through the bright ways tremble and the old mind ghost-forsaken sink into its havoc 1946

Víre élőn fordul más árnyakban fények útján reszketőn, születlen, midőn az öreg ész lélek- vesztve saját dugájába dől. 1946

______ * Saint-Ló is a small town in France, destroyed by the natzies. The Vire river goes through it „Vire” is also an old English word of Latin origin, meaning: arrow, lightning, live, young, turning

______ * Saint-Ló francia kisváros, amit a nácik elpusztítottak. A Víre folyó átmegy rajta. Ugyan akkor „vire” latin eredetű régi angol szó is, jelentése: Nyilvessző, villám, élő, fiatal, forgó

62

Rupert Brooke Rupert Chawner Brooke 1887-ben született. Első versei 1909-ben jelentek meg; első verseskötetét, Poems, 1911-ben adták ki. 1915-ben meghalt az első világháborúban, és nagyon tehetséges fiatal költőt gyászoltak benne.

Rupert Brooke

Rupert Brooke

JEALOUSY

FÉLTÉKENYSÉG

When I see you, who were so wise and cool, Gazing with silly sickness on that fool You’ve given your love to, your adoring hands Touch his so intimately that each understands, I know, most hidden things; and when I know Your holiest dreams yield to the stupid bow Of his red lips, and that the empty grace Of those strong legs and arms, that rosy face, Has beaten your heart to such a flame of love, That you have given him every touch and move, Wrinkle and secret of you, all your life, - - Oh! then I know I’m waiting, lover-wife, For the great time when love is at a close, And all its fruit’s to watch the thickening nose And sweaty neck and dulling face and eye, That are yours, and you, most surely till you die! Day after day you’ll sit with him and note The greasier tie, the dingy wrinkling coat; As prettiness turns to pomp, and strength to fat, And love, love, love to habit! And after that, When all that’s fine in man is at an end, And you, that loved young life and clean, must tend A foul sick fumbling dribbling body and old, When his rare lips hang flabby and can’t hold Slobber, and you’re enduring that worst thing, Senility’s queasy furtive love-making, And searching those dear eyes for human meaning, Propping the bald and helpless head, and cleaning A scrap that life’s flung by, and love’s forgotten, - Then you’ll be tired; and passion dead and rotten; And he’ll be dirty, dirty! O lithe and free And lightfoot, that the poor heart cries to see, That’s how I’ll see your man and you! - -

Ha, látlak téged, aki hűvös voltál, okos, Balgán bámulva a hülyére, aki most Szerelmedet élvezi, és gyengéd kezed Érinti az övét és együtt élvezed Vele, igen, a titkotok; és ha tudom, Hogy legszentebb álmod hódol a nagy barom Vörös ajkainak, és az izmos kezek, A lábak, és a rózsás arc megejtenek Oly annyira, hogy most lángoló szíveddel Néki adsz mindent, mozdulatod, lelkedet, Ráncodat, titkodat, amit adott az ég, Akkor tudom, s várok, szerető-feleség, Amikor a szerelemnek egyszer vége, Arcodnak, szemednek sárguló fehérje, Az orr, vastagodó, ráncos, izzadt nyakad... Ez leszel majd, bizony, míg életed fakad! Nap-nap után ülsz majd véle és nézheted A zsíros nyakkendőt a roggyant térdeket; A gyűrött kabátot. Szépség helyett bután A szerelem szokássá sorvad! S azután, Mikor minden finom emberinek vége És te, a szépség és tisztaság cseléde, Majd reszkető ragadó vén testet szolgálsz, Amikor a ritka ajkakon, ha babrálsz Csöpögnek, és jön a legrosszabb szenvedés, A szenilis lopakodó szeretkezés. Értelmet keresel a kedves szemekbe, Lötyög a kopasz fej aléltan hebegve, Nincs több villanás a szerelmes ég alatt, -Fáradt leszel; szenvedély-halott és rohadt; Ő büdös lesz, büdös! És a teteibe Sánta, az embernek fáj bele a szíve. Így tekintlek téged és a szerelmed is! - -

But you - - Oh, when THAT time comes, you’ll be dirty too! 1910

De te, Oh, ha jön az IDŐ, büdös leszel te is. 1910

63

Rupert Brooke

Rupert Brooke

HEAVEN

MENYORSZÁG

Fish (fly-replete, in deep June) Dwadling away their wat’ry noon) Ponder deep wisdom, dark or clear, Each secret fishy hope or fear. Fish say, they have their Stream and Pond; But is there anything Beyond? This life cannot be all they swear, For how unpleasant, if it were! One may not doubt that, somehow, God Shall come of Water and of Mud; And, sure, the reverent eye must see A Purpose in Liquidity. We darkly know, by Faith we cry, The future is not Wholly Dry. Mud unto Mud! – Death eddies near – Not here the appointed End, not here! But somewhere, beyond Space and Time, Is wetter water slimier slime! And there (they trust) there swimmeth One Who swam ere rivers were begone, Immense of fishy form and mind, Squamous, omnipotent and kind; And under that Almighty Fin, The little fish may enter in. Oh! Never fly conceals a hook, Fish say in the Eternal Book, But more than mundane weeds are there, And mud, celestially fair; Fat caterpillars drift around, And Paradisal grubs are found; Unfading moths, immortal files, And the worm that never dies. And in that Heaven of all their wish, There shall be no more land, say fish. 1915

Hal (légy-lepte júniusban Vizes délben akár hol van) Bölcsen, legyen sötét vagy fény Minden hal így fél, vagy remél. Hal úszik Tóban és Vízen; De van még más is Túl ezen? Az élet nem lehet ennyi Mert szörnyű volna így élni! Az Isten mást nem is tehet Csak Vízből és Sárból lehet; Alázatos szem csak csodál: Szándék folyékonyságban áll. Sötéten valljuk a Hitet: A jövő Száraz nem lehet. Sárba a sár! – Jön a halál – És itten Véget nem talál! Túl a Téren, Időn talán Vizesebb víz, sárosabb sár! És, (hisszük) úszván a Nagy ott. Kezdettől fogva így úszott, Hatalmas hal és értelmes Pikkely, mindenható, kedves; Mindenfedő Uszony alatt A legkisebb hal is szabad. Oh! Ne repülj horogra te, Hal olvas az Örök Könyvbe, De nem csak hulló gaz van ott, De sár, csillagokban rakott; Kövér hernyók lebegnek ott, Eszik a Paradicsomot; Örök moly, halhatatlan légy, Ahol rovart nem ér a vég. És a Menyben, ami elhal: Nem lesz több föld, mondá a hal. 1915

64

Rupert Brooke

Rupert Brooke

THE SOLDIER

KATONA

IF I should die, think only this of me: That there's some corner of a foreign field That is for ever England*. There shall be In that rich earth a richer dust concealed; A dust whom England bore, shaped, made aware, Gave, once, her flowers to love, her ways to roam, A body of England's, breathing English air, Washed by the rivers, blest by suns of home.

Ha tán meghalnék, gondold csak azt felőlem, Hogy messze idegen földnek van egy sarka, Mely mindörökre Anglia*. Messze földben, Egy dús földben, dúsabb por lesz eltakarva; Por, melyet Anglia szült, formált és nevelt, Néki adta útjait, a sok virágot, Egy angol test, mely angol levegőt lehelt, Hol folyók mosták, s az otthon napja áldott.

And think, this heart, all evil shed away, A pulse in the eternal mind, no less Gives somewhere back the thoughts by England given; Her sights and sounds; dreams happy as her day; And laughter, learnt of friends; and gentleness, In hearts at peace, under an English heaven. 1915 _____ * „forever England” was a slogan in the First War. (He died of the War)

Gondolj e szívre, gonosztól tisztultan, mint Az örök szellem pulzusára, valahol Átadván az Anglia adta dolgokat: Képét, hangját, és boldogító álmait; Nevetés, barátoktól tanult, s oltalom Békés szívekben, egy angol menybolt alatt.

1915 __________ * „mindörökre Anglia = forever England” jelmondat volt az első világháborúban. (Belehalt a háborúba.)

65

Mary E. Coleridge Mary Elizabeth Coleridge (1861-1907) angol költő és regényíró. Bár Londonban lakott, beutazta az egész világot. Kortársai által misztikusnak és enigmatikusnak tartott verseit Anodos álnéven írta. Öt regénye jelent meg, melyek közül a leghíresebb a Kétarcú király. 1895-től haláláig a London Working Women's College-ban tanított. Hirtelen halálával egy befejezetlen regény kéziratát és több száz, korábban nem publikált verset hagyott maga után.

Mary E. Coleridge

Mary E. Coleridge

NO NEWSPAPERS

NEM JÖTT ÚJSÁG

Where, to me, is the loss Of the scenes they saw - of the sounds they heard; A butterfly flits across, Or a bird; The moss is growing on the wall, I heard the leaf of the poppy fall.

Ahol, nékem elveszett A más hallotta hang – a más látotta táj; Ott pillangó lebbent, Vagy madár; A zúzmara foltja nő a falon, A mákvirág szirmát hullani hallom.

1908

1908

66

E. E. Cummings Edward Estlin Cummings (1894-1962) amerikai költő, festő, esszé- és drámaíró. Körülbelül 2900 verse mellett két önéletrajzi regény, négy színmű és több esszé található meg életművében, ezek mellett pedig számos rajza és festménye maradt fenn. Leghíresebb darabja a Santa Claus: A Morality. Egy massachusetts-i unitárius család gyermekeként egész életében érdeklődött a transzcendencia iránt. A szabad vers lehetőségével ritkán élt, alapvetően szonett formában írt, excentricitása a csak kisbetűs írásban és az egyedi központozásban jelent meg. 1952-ben a Harvard University vendégprofesszori pozíciót biztosított neki. Élete utolsó éveiben utazott és előadásokat tartott. 67 évesen hunyt el.

E. E. Cummings

E. E. Cummings

'SOMEWHERE I HAVE NEVER TRAVELLED'

„AHOL MÉG SOHASEM JÁRTAM”

SOMEWHERE I have never travelled, gladly beyond any experience, your eyes have their silence: in your most frail gesture are things which enclose me, or which I cannot touch because they are too near.

Ahol még sohasem jártam, boldogan túl minden Tapasztalaton: szemeid csendjében látható; legesendőbb mozdulataid zárnak magukba, vagy ami érinthetetlen nekem, mert túl közel.

Your slightest look easily will unclose me though I have closed myself as fingers, you open always petal by petal myself as Spring opens (touching skilfully, mysteriously) her first rose

Legenyhébb pillantásod könnyedén kiszabadít akkor is, ha becsuktam magam, mint az ujjakat, mindig kinyitsz szirmonként, ahogy a tavasz nyitja, (érintvén, ügyesen, titkosan) az első rózsát,

or if your wish be to close me, I and my life will shut very beautifully , suddenly , as when the heart of this flower imagines the snow carefully everywhere descending;

vagy ha úgy kívánod, hogy becsukjál, én is és az életem is bezárul nagyon szépen, hirtelen, mint amikor e virág szíve elképzeli, hogy a hó mindenütt óvatosan leereszkedik;

nothing which we are to perceive in this world equals the power of your intense fragility: whose texture compels me with the colour of its countries, rendering death and forever with each breathing.

semmi, amit ezen a világon felfoghatunk, nem vetélkedhet törékenységed erejével, melynek szövete lenyűgöz tájai színével, leheletenként tudván halált és mindörökkét.

(I do not know what it is about you that closes and opens; only something in me understands the voice of your eyes is deeper than all roses ) nobody, not even the rain, has such small hands.

(Nem tudom, mi az te benned, ami bezárul így és kinyílik; de valami megérti én bennem, hogy szemed szavai mélyebbek, mint mind a rózsák) senkinek, még az esőnek sincs ily apró keze.

1931

1931

67

Carol Ann Duffy Carol Ann Duffy 1955-ben született, skót költő és drámaíró. Kortárs költészetet tanít a Manchester Metropolitan University-n. 2009-ben Nagy-Britannia koszorús költőjének választották. Ő az első nő, az első skót, és az első, „másságát” vállaló ember ebben a pozícióban. Gyűjteményei közé tartozik a Standing Female Nude (1985), a Selling Manhattan (1987), a Mean Time (1993) és a Rapture (2005), mindegyiket elismert díjakkal jutalmazták. Versei tárgya az elnyomás, a nemi megkülönböztetés, és az agresszió. Könnyen érthető nyelvezete miatt az iskolákban igen népszerű.

Carol Ann Duffy

Carol Ann Duffy

I REMEMBER ME

EMLÉKSZEM REÁM

There are not enough faces. Your own gapes back at you on someone else, but paler, then the moment when you see the next one and forget yourself.

Nincs elég arc. Sajátod bámul vissza rád valaki máson, de sápadtabb, majd a pillanat amikor látod a következőt és felejted önmagad.

It must be dreams that make us different, must be private cells inside a common skull. One has the other’s look and has another memory.

Az álmoktól lehetünk mások, privát cellák lehetünk, közös koponyában. Egyikünké a másik tekintete, és egy másik emlék.

Despair stares out from tube-trains at itself running on the platform for the closing door. Everyone you meet is telling wordless barefaced truths.

Szörnyedés bámulja önmagát a metróból fut a peronon a záródó ajtóhoz. Akit csak látsz, szótlan csupaszarcú igazat beszél.

Sometimes the crowd yields one you put a name to, snapping fiction into fact. Mostly your lover passes in the rain and does not know you when you speak.

Néha a tömeg felhoz egy megnevezhetőt, képzeletből csattintva tényt. Többnyire szeretőd vonul az esőben és nem ismer meg, ha szólsz.

1985

1985

68

Carol Ann Duffy

Carol Ann Duffy

MRS DARWIN

DARWINNÉ

7 April 1852 Went to the Zoo I said to Him – Something about that Chimpanzee over there Reminds me of you.

1852 április 7.-e Mentünk Állatkertbe Mondtam a Férjemnek – Valami abban a Csimpánzban ott Terád emlékeztet.

1999

1999

69

Douglas Dunn Douglas Eaglesham Dunn 1942-ben született skót költő, akadémikus és kritikus. A Brit Birodalmi Rend kitüntetettje.1991-től a University of St. Andrews-on tanított angolt, majd 1993-ban az egyetem Skót Tanulmányi Központjának igazgatója lett. Első versgyűjteménye Terry Street címmel 1969-ben jelent meg, utoljára 2002-ben jelentek meg összegyűjtött versei. 2008-as visszavonulása óta címzetes egyetemi tanárként felügyeli az angoloktatást az egyetemen.

Douglas Dunn

Douglas Dunn

MODERN LOVE

MODERN SZERELEM

It is summer, and we are in a house That is not ours, sitting at a table Enjoying minutes of a rented silence, The upstairs people gone. The pigeons lull To sleep the under-tens and invalids, The tree shakes out its shadows to the grass, The roses rove through the wilds of my neglect. Our lives flap, and we have no hope of better Happiness that this, not much to show for love That how we are, or how this evening is, Unpeopled, silent, and where we are alive In a domestic love, seemingly alone. All other lives worn down to trees and sunlight. Looking forward to a visit from the cat. 1972

Nyár van, és mi olyan házban élünk Amely nem is a miénk és itt ülünk, Élvezzük a bérelt csend perceit. Fönti szomszéd elment. A galambok Álomba ringatják a kisdedet, A fa rázza árnyékát a fűre, Hanyag vadonban nyílnak a rózsák. Életünk csapkod, és nincs reményünk Jobb boldogságra, csak amit találsz, Ahogy vagyunk, ahogy van az este, Néptelen, csendes, és ahol élünk, Házi szerelemben, így egyedül. Más élet fává, napfénnyé sorvadt. Talán a macska majd meglátogat. 1972

70

Paul Durcan Paul Durcan ír költő, 1944-ben született Dublinban. Jogot és közgazdaságtant tanult, ám családja erőszakkal pszichiátriai kezelés alá vettette, amely során elektrosokkot és nagy mennyiségű barbiturátot (erős nyugtatót) kapott. 1966-ban Londonba költözött, első kötete 1967-ben jelent meg Endsville címmel. 2005-ben Poetry Now Díjat kapott a The Art of Life című gyűjteményéért. 2009-ben a dublini Trinity College díszdoktorává avatták. Durcan tagja az Aosdána ír művészeti szövetségnek.

Paul Durcan

Paul Durcan

THE DEATH BY HEROIN OF SID VICIOUS

HEROINBAN MEGHALT SID VICIOUS

There – but for the clutch of luck – go I.

Így – ha csak nem véd a szerencse – megyek én.

At daybreak – in the arctic fog of a February daybreak Shoulder-length helmets in the watchtowers of the concentration camp Caught me out in the intersecting arcs of the swirling searchlights.

Hajnalban – egy februári hajnal sarki ködében – Vállig érő sisakok a tábor őrtornyaiban Elkaptak a mozgó reflektorok keresztfényében.

There were at least a zillion of us caught out there – Like ladybirds under a boulder – But under the microscope each of us was unique,

Legalább zillionyit elfoghattak belőlünk ott – Mint cserebogarakat a szikla alatt – De a mikroszkóp alatt mindegyikünk egész más volt,

Unique and we broke for cover, crazily breasting The barbed wire and some of us made it To the forest edge, but many of us did not

Más, és fedezékbe bujtunk, őrülten öleltük A szögesdrótot és voltak, akiknek még sikerült Egész az erdő pereméig, de sokunknak már nem

Make it, although their unborn children did Such as you whom the camp commandant branded Sid Vicious of the Sex Pistols. Jesus, break his fall:

Sikerült, de még meg nem szült gyermekeiknek igen – Mint neked, kit a tábor vezetősége bélyegzett A Sex Pistol-ok Sid Vicious - ének. Jézus, óvd a bajában:

There – but for the clutch of luck – go we all.

Így – ha csak nem véd a szerencse – megyünk mindnyájan.

1980

1980

71

T.S. Eliot: Thomas Stearns Eliot (1888-1965) amerikai születésű, Angliában letelepedett költő, drámaíró és kritikus. A 20. század első felében jelentősen hozzájárult a költészet újjászületéséhez Angliában és Amerikában, ő volt a modern irodalom ismert és elismert „diktátora”. Széles körű figyelmet keltett az 1915-ben megjelent J. Alfred Prufrock szerelmi éneke című verse. T.S. Eliotot fiatal kortársai és az őt követő fiatal nemzedékek értették, előadták, sokszor polgárpukkasztás céljából is, az avantgárd angol líra hangadói lettek a költő 1920-as évek első felében írt költeményei. Későbbi, egyre nehezebben követhető versciklusai már többnyire a költő új vallásosságáról szólnak. Költészetében bekövetkezett fordulata miatt egyre több kritika érte az irodalmi életben a fiatalok részéről. 1927-től, a költő brit társadalomba való betagozódása (angol állampolgárság, anglikán vallás) után egyre inkább konzervatív lett, lassan a versírás helyett a drámaírás került nála előtérbe. Drámáiban a mártíromság szükségességét hangsúlyozta. 1948-ban irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki.

T.S. Eliot:

Col. Poems. Faber 91

T.S. Eliot:

Col. Poems. Faber 91

MORNING AT THE WINDOW

REGGEL AZ ABLAKNÁL.

They are rattling breakfast plates in basement kitchens, And along the trampled edges of the street I am aware of damp souls of housemaids Sprouting despondently at area gates.

Reggelis tálak zörögnek lenn a konyhán, És a lejárt útszegélyek mentén Tudom cselédek nyirkos szellemét, Ernyedten nyújtózva kiskapuknál.

Brown waves of fog toss up to me Twisted faces from the bottom of the street, And tear from a passer-by with muddy skirts An aimless smile that hovers in the air And vanishes along the level of the roofs. 1917

Barna hullámú köd szökik felém, Ferde arcok az utca fenekéről, Könny egy átjárótól sáros szoknyában, Céltalan mosoly, amely lebeg a légben És eltűnik a tetők peremén. 1917

72

T.S. Eliot

T.S. Eliot

THE LOVE SONG OF J. ALFRED PRUFOCK

J. ALFRED PRUFROCK SZERELMES ÉNEKE (lásd az Eliotjegyzeteket a függelékben)

S’io credese che mia risposta fosse A persona che mai tornasse al mondo, Questa fiamma staria senza piu scosse. Ma perciocche giammai di questo fondo Non torno vivo alcun, s’i’odo il vero, Senza tema d’infamia ti rispondo.

S’io credese che mia risposta fosse A persona che mai tornasse al mondo, Questa fiamma staria senza piu scosse. Ma perciocche giammai di questo fondo Non torno vivo alcun, s’i’odo il vero, Senza tema d’infamia ti rispondo. Akkor hát menjünk, te meg én, Amikor az este kiterült az ég mellén, Mint a beteg, feléterezve az asztalra. Menjünk, holmi félhagyott utcákon át, Az egy-éjszakás szállodák Nyugtalan éjinek sustorgásain És talponállók kagylóhéjain: Utcákon, melyek gyanús szándékú Túlnehéz, hosszú érveknek 10 Kérdése felé vezetnek... Oh, meg ne kérdezd „hova?” Menjünk, látogassunk oda.

Let us go, then, you and I, When the evening is spread out against the sky Like a patient etherised upon a table; Let us go, through certain half-deserted streets, The muttering retreats Of restless nights in one-night cheap hotels And sawdust restaurants with oyster-shells: Streets that follow like a tedious argument Of insidious intent To lead you to an overwhelming question… Oh, do not ask, ‘What is it?’ Let us go and make our visit.

A szobában a nőké a szó, Témájuk Michelangeló.

In the room the women came and go Talking of Michelangelo.

A sárga köd, mely hátát dörzsöli az ablakszélhez, A sárga füst, mely pofáját dörzsöli az ablakszélhez, Bedugta nyelvét az est sarkaiba, Lebegett a csatornák pocsolyái felett, Hagyta a kéményből hulló kormot hátára hullani, 20 Besurrant a teraszon, nagyot szökkent És, látván a könnyű októberi éjt, A házköré csavarodva elaludt.

The yellow fog that rubs its back upon the windowpanes, The yellow smoke that rubs its muzzle on the window-panes Licked its tongue into the corners of the evening, Lingered upon the pools that stand in drains, Let fall upon its back the soot that falls from chimneys, Slipped by the terrace, made a sudden leap, And seeing that it was a soft October night, Curled once about the house, and fell asleep.

És valóban, lesz majd idő A sárga ködnek, mely átsurran az utcán, Hátát dörzsölve az ablakszélhez, Lesz majd idő, lesz majd idő, Arcot ölteni az arcokhoz, akiket látsz talán, Lesz majd idő ölni és alkotni, És idő a napi munkához, kezeknek 30 Amelyek tányérodra kérdést vetnek és emelnek, Idő neked és idő nekem, És száz határozatlansághoz még idő, És százszor vizsgálatot és felülvizsgálatot tevő, Mielőtt még a süteményt megeszem.

And indeed there will be time For the yellow smoke that slides along the street Rubbing its back upon the window-panes; There will be time, there will be time To prepare a face to meet the faces that you meet; There will be time to murder and create, And time for all the works and days of hands That lift and drop a question on your plate; Time for you and time for me, And time yet for a hundred indecisions, And for a hundred visions and revisions, Before the taking of a toast and tea.

A szobában a nőké a szó, Témájuk Michelangeló.

In the room the women came and go Talking of Michelangelo.

73

T.S. Eliot

T.S. Eliot És valóban, lesz majd idő Töprengésre, Merjek e? és Merjek e?

And indeed there will be time To wonder, ‘Do I dare?’ and, ‘Do I dare?’ Time to turn back and descend the stair, With a bald spot in the middle of my hair – [They will say: ‘How his hair is growing thin!’] My morning coat, my collar mounting firmly to the chin, My necktie rich and modest, but asserted by a simple pin – [They will say: ‘But how his arms and legs are thin!’] Do I dare Disturb the universe? In a minute there is time For decisions and revisions which a minute will reverse.

Visszafordulni a lépcsőn és menjek e... 40 Kopasz folt, ahol a fejem teteje (Majd azt mondják: „Hogy ritkul a haja!”) Az öltönyöm, gallérom kemény vonala... Nyakkendőm színdús, de szerény, egyszerű tűvel fogva (Majd azt mondják: „Milyen vékony a karja, a lába!„) Merjem e Megzavarni a mindenséget? Egyetlen pillanatban van idő Döntésre, újradöntésre, amelyet egy pillanat visszavet.

For I have known them already, known them all – Have known the evenings, mornings, afternoons, I have measured out my life with coffee spoons; I know the voices dying with a dying fall Beneath the music from a farther room. So how should I presume?

Mert már ismerem mind, ismerem mind 50 Az estét, a reggelt, a délutánt ismerem, Kávéskanállal mértem ki az életem; Ismerem a mély halállal haló hangokat, A távoli szobából szálló zene alatt. Így hogyan is merhetnék?

And I have known the eyes already, known them all – The eyes that fix you in a formulated phrase, And when I am formulated, sprawling on a pin, When I am pinned and wriggling on the wall, Then how should I begin To spit out all the butt-ends of my days and ways? And how should I presume?

És már ismerem a szemeket, ismerem mind – A szemeket, amelyek megformált mondatba zárnak, És amikor meg vagyok formálva, tűre csavarva, Amikor feltűztek a falra és vonaglok, Akkor hogyan kezdhetném 60 Kiköpni napjaim, dolgaim csikkjeit? És hogyan is merhetnék?

And I have known the arms already, known them all – Arms that are braceleted and white and bare [But in the lamplight, downed with light brown hair!] Is it perfume from a dress That makes me so digress? Arms that lie along a table, or wrap about a shawl. And should I then presume? And how should I begin? .

.

.

.

És már ismerem a karokat, ismerem mind A karkötős, fehér és csupasz karokat (De a lámpafényben halvány barna hajjal takarva!) Talán a parfüm a ruhákból Ami így eltérít a témától? Asztalon fekvő karokat, vagy sálba burkolva, És akkor merhetnék? És hogyan kezdeném? ........................................... 70 Mondhatnám, hogy hajnalban keskeny utcákon jártam És néztem a füstöt, pipákból szállót, Magányos embereket ingujban, ablakból kihajolva?...

.

Shall I say, I have gone at dusk through narrow streets And watched the smoke that rises from the pipes Of lonely men in shirt-sleeves, leaning out of the windows?… I should have been a pair of ragged claws Scuttling across the floors of silent seas. .

.

.

.

Lettem volna rák kemény ollója Néma tengerek padlóján kaszálva. ..........................................

.

És a délután, az este, oly békésen alszik! Hosszú újaktól simítva, Alvón...fáradtan...vagy csak csinálja,

And the afternoon, the evening, sleeps so peacefully! Smoothed by long fingers, Asleep… tired… or it malingers,

74

T.S. Eliot

T.S. Eliot

Stretched on the floor, here beside you and me. Should I, after a tea and cakes and ices, Have the strength to force the moment to its crisis? But though I have wept and fasted, wept and prayed, Though I have seen my head [grown slightly bald] brought in upon a platter, I am no prophet – and here’s no great matter; I have seen the moment of my greatness flicker, And I have seen the eternal Footman hold my coat, and snicker, And in short, I was afraid.

Padlón kinyújtózva, itt, veled és mellettem. Vehetném, tea, sütemény és fagylalt után, 80 A bátorságot és végre kimondanám? Mert én ugyan könnyeztem imádkoztam, könnyeztem, böjtöltem, Én ugyan láttam a fejem (lassan kopaszodva) amint hozták tálcán, Nem vagyok próféta, nagy dolgok sincsenek tán; Láttam amint dicsőségem pillanata pislog, És láttam az örök Inast, kabátomat fogva, amint kuncog, És egyszóval: féltem.

And would it have been worth it, after all, After the cups, the marmalade, the tea, Among the porcelain, among some talk of you and me, Would it have been worth while, To have bitten off the matter with a smile, To have squeezed the universe into a ball To roll it toward some overwhelming question, To say: ‘I am Lazarus, come from the dead, Come back to tell you all, I shall tell you all’ – If one, settling a pillow by her head, Should say: ‘That is not what I meant at all. That is not it, at all.’

És megérte volna, végül is, A csészék, a lekvár, a tea után, A porcelánok között, rólam és rólad a sok beszéd után, 90 Megérte volna, Félbe harapni a szót mosolyogva, Belecsavarni a világot egy gombolyagba És valami túlnagy kérdés felé gurítva Azt mondani: Lázár vagyok, a halálból, Visszajöttem elmondani, mindnyájatoknak el fogom mondani – Ha az egyik, párnáját igazítva, Mondaná: ’Nem erről beszélek egyáltalán. Nem erről, egyáltalán.’ És megérte volna, végül is, 100 Megérte volna, A naplementék, a bejárók, a virágos utcák után, A regények, a teáscsészék, a szoknyák után, melyek a padlón siklanak És ennek, és annyi másnak? – Lehetetlen kimondani, hogy mire gondolok, mire! De mintha egy bűvös lámpa az idegeket vetítené egy ernyőre: Megérte volna Ha az egyik, párnára ülve, vagy lerázván egy sálat, Az ablak felé fordulva mondaná: ’Nem erről, egyáltalán. 110 Nem erről beszélek egyáltalán.’

And would it have been worth it, after all, Would it have been worth while, After the sunsets and the dooryards and the sprinkled streets, After the novels, after the teacups, after the skirts that trail along the floor – And this, and so much more? – Is is impossible to say just what I mean! But as if a magic lantern threw the nerves in patterns on a screen: Would it have been worth while If one, settling on a pillow or throwing off a shawl, And turning toward the window, should say: ‘That is not it at all, That is not what I meant, at all.’ I am not Prince Hamlet, nor was meant to be; Am an attendant lord, one that will do To swell a progress, start a scene or two, Advise the prince; no doubt, an easy tool, Deferential, glad to be of use, Politic, cautious, and meticulous; Full of high sentence, but a bit obtuse; At times, indeed, almost ridiculous – Almost, at times, the Fool.

Nem! Nem vagyok Hamlet Herceg, nem arra küldtek; Tettre kész úr vagyok, ki jó lesz arra, Hogy egy-két dolgot, beindítva, A Herceg tanácsosa; persze, könnyű porond, Engedelmes, örömmel hasznos; Politikus, óvatos, aprólékos; Tele nagy szavakkal, kicsit kamaszos; Néha, valóban, szinte bohócos – Szinte, néha, a Bolond.

75

T.S. Eliot

T.S. Eliot

I grow old… I grow old… I shall wear the bottoms of my trousers rolled.

120 Öregszem...öregszem... Nadrágomat majd felhajtva viselem.

Shall I part my hair behind? Do I dare to eat a peach? I shall wear white flannel trousers, and walk upon the beach. I have heard the mermaids singing, each to each. I do not think that they will sing to me.

Elválasszam hátul a hajam? Ehetek barackot? Fehér flanel nadrágban járok, és a parton sétálok. Hallottam a sellőket énekelni egymásnak. Hogy nékem fognak énekelni, nem gondolom.

I have seen them riding seaward on the waves Combing the white hair of the waves blown back When the wind blows the water white and black.

Láttam őket tenger felé lovagolni hullámokon Ahogy fésülték a hullámok fehér haját Amikor a szél fújja a hullámok taraját.

We have lingered in the chambers of the sea By sea-girls wreathed with seaweed red and brown Till human voices wake us, and we drown.

Időztünk a tenger kamráiban, 130 Hol tengeri-lányok fonták tengeri-fű koszorúnk, Míg ember hangok ébresztenek, és mi fulladunk.

1917

1917

76

T.S. Eliot

T.S. Eliot

ASH-WEDNESDAY

HAMVAZÓSZERDA (lásd az Eliotjegyzeteket a függelékben) I.

I

Mert nem remélek megtérni újra Mert nem remélek Mert nem remélek fordulni Kívánni ennek hajlamát és annak érdemét Már nem törekszem törekedni ilyen dolgokért (Szárnyait az agg sas miért nyújtogatná?) Letűnt hatalmát A szokott rendnek miért siratnám?

Because I do not hope to turn again Because I do not hope Because I do not hope to turn Desiring this man’s gift and that man’s scope I no longer strive to strive towards such things (Why should the aged eagle stretch its wings?) Why should I mourn The vanished power of the usual reign? Because I do not hope to know again The infirm glory of the positive hour Because I do not think Because I know I shall not know The one veritable transitory power Because I cannot drink There, where trees flower, and springs flow, for there is nothing again Because I know that time is always time And place is always and only place And what is actual is actual only for one time And only for one place I rejoice that things are as they are and I renounce the blessed face And renounce the voice Because I cannot hope to turn again Consequently I rejoice, having to construct something Upon which to rejoice

And pray to God to have mercy upon us And I pray that I may forget These matters that with myself I too much discuss Too much explain Because I do not hope to turn again Let these words answer For what is done, not to be done again May the judgement not be too heavy upon us

10

20

30

Mert tudom, hogy az idő mindig idő És a hely kell, hogy csak hely legyen És ami aktuális, aktuális csak egy időn És csak egy helyen Örvendek, hogy a dolgok vannak, ahogy vannak Lemondok az áldott arcról Lemondok a szóról Mert fordulni nem remélhetek Következésképen örvendek, kényszerülvén, hogy megalkossak valamit, Aminek örvendhetek És kérem az Istent könyörüljön mirajtunk És kérem, hogy feledjem el E dolgokat, melyeket túl sokat vitatok magammal Túl sokat magyarázok Mert nem remélek fordulni újra Add, hogy e szavak feleljenek Azért, hogy ami történt, ne történjen meg újra Legyen az ítélet nem túl kemény mirajtunk Mert ezek a szárnyak már nem repülő szárnyak Csak lapátok és a levegőt kavarják A levegőt, amely most áthatóan szűk és száraz Szűkebb és szárazabb, mint a jellem Taníts meg törődni s nem törődni Taníts meg ülni csendben.

Because these wings are no longer wings to fly But merely vans to beat the air The air which is now thoroughly small and dry Smaller and dryer than the will Teach us to care and not to care Teach us to sit still. Pray for us sinners now and at the hour of our death Pray for us now and at the hour of our death.

Mert nem remélem tudni már A pozitív óra állhatatlan glóriáját Mert nem gondolom Mert tudom, hogy tudni nem fogom Az egy igaz tüneményes erőt Mert nem ihatok Ott, hol fák virágzanak és ér fakad, mert ott nincsen semmi már

40

77

Imádkozzál érettünk bűnösökért most és halálunk óráján Imádkozzál érettünk most és halálunk óráján.

T.S. Eliot

T.S. Eliot

II. Lady, three white leopards sat under a juniper-tree In the cool of the day, having fed so satiety On my legs my heart my liver and that which had been contained In the hollow round of my skull. And God said Shall these bones live? Shall these Bones live? And that which had been contained In the bones (which were already dry) said chirping: Because of the goodness of this Lady And because of her loveliness, and because She honours the Virgin in meditation, We shine with brightness. And I who am here dissembled Proffer my deeds to oblivion, and my love To the posterity of the desert and the fruit of the gourd. It is this which recovers. My guts the strings of my eyes and the indigestible portions Which the leopards reject. The Lady is withdrawn In a white gown, to contemplation, in a white gown. Let the whiteness of bones atone to forgetfulness.

There is no life in them. As I am forgotten And would be forgotten, so I would forget Thus devoted, concentrated in purpose. And God said Prophesy to the wind, to the wind only for only The wind will listen. And the bones sang chirping With the burden of the grasshopper, saying

Lady of silences Calm and distressed Torn and most whole Rose of memory Rose of forgetfulness Exhausted and life-giving Worried reposeful The single Rose Is now the Garden Where all loves end Terminate torment Of love unsatisfied The greater torment Of love satisfied End of the endless Journey to no end Conclusion of all that Is inconclusible Speech without word and Word of no speech

II.

50

60

70

80

78

Asszonyom, három fehér párduc ült egy platánfa alatt A nap hűvösén, rogyásig jóllakva Lábamból, szívemből, májamból és abból, ami benne volt Koponyám kemény üregében. És az Úr szólt Éljenek-e e csontok? Éljenek-e E csontok? És az ami valaha benne volt A csontokban (ami már akkor elszáradt) cincogva szólt: Ezen Asszony jósága miatt És az ő szépségéért, és mert Ő meditálva tiszteli a Szüzet, Mi fényben ragyogunk. És én, aki itt oszladozom, Ajánlom tetteim a feledésnek és szerelmemet A sivatagi utókornak és a tök gyümölcsének. Ettől nyerem vissza Beleimet, szemem inait, és a sok emészthetetlen adagot Amit ott hagytak a párducok. Az Asszony elvonult Fehér köpenyben, elmélyedni, fehér köpenyben. Áldozzon a feledékenységnek a csontok fehérje. Nincs bennük élet. Ahogy engem elfeledtek És elfelejtenének, úgy felejtek én is, Így híven, szándékba sűrítve. És az Úr szólt Jövendölj a szélnek, egyedül csak a szélnek, Mert egyedül csak a szél figyel. És a csontok cincogva énekeltek A sáska terhével, mondván Hallgatás Asszonya Hűvös és szenvedő Tépett, legegészebb Emlék rózsája Feledés rózsája Kimerült, életadó Aggódó, elmélyült A kert most Az egyetlen Rózsa Hol szerelmek végződnek Kielégületlen szerelmek Kimért kínja És kielégült szerelmek Nagyobb kínja Végtelen utazás Végnélküli vége Végződése minden Bevégezhetetlennek Szótlan beszéd és Beszéd nélküli szó

T.S. Eliot

T.S. Eliot

Grace to the Mother For the Garden Where all love ends.

Dicsőség az Anyának A Kertben ahol Szerelemek végződnek.

Under a juniper-tree the bones sang, scattered and shining We are glad to scattered, we did little good to each other Under a tree in the cool of the day, with the blessing of sand, Forgetting themselves and each other, united In the quiet of the desert. This is the land which ye Shall divide by lot. And neither division nor unity Matters. This is the land. We have our inheritance.

A platánfa alatt a csontok énekeltek, szétszórtan, ragyogva, Jó, hogy szétszórattunk, nem sok jót tettünk egymásnak, A fa alatt a nap hűvösén, a homoktól áldva, Elfeledvén önmagukat, s egymást, egyesülve A sivatag csendjében. Ez az a föld, amely Sors szerint osztassék. Sem különbség, sem egység Nem számít. Ez az a föld. Megvan örökségünk.

III At the first turning of the second stair I turned and saw below The same shape twisted on the banister Under the vapour in the fetid air Struggling with the devil of the stairs who wears The deceitful face of hope and of despair.

III.

100

A második lépcső második fordulóján Forogva, csavarodva elmaradtak, Nem volt több arc és a lépcső sötét volt, Nedves, foghíjas, mint egy öreg száj, javíthatatlanul, rozogán, Vagy egy vén cápa fogazott garatja.

At the second turning of the second stair I left them twisting, turning below; There were no more faces and the stair was dark, Damp, jagged, like an old man’s mouth drivelling, beyond repair, Or the toothed gullet of an aged shark. At the first turning of the third stair Was a slotted window bellied like the fig’s fruit And beyond the hawthorn blossom and a pasture scene The broadbacked figure drest in blue and green Enchanted the maytime with an antique flute. Blown hair is sweet, brown hair over the mouth blown, Lilac and brown hair; Distraction, music of the flute, stops and steps of the mind over the third stair, Fading, fading; strength beyond hope and despair Climbing the third stair.

A második lépcsőn, az első kanyarban Befordultam és láttam odalent Ugyan azt a formát a korlátra csavarva A nehéz levegőn párologva Küzdve a lépcső ördögével, akit burkolva A kétség és remény csalóka képe takarta.

A harmadik lépcső első fordulóján Csapóablak ívelt, mint a füge gyümölcse És a galagonyaszirmok és a pásztorkép mögött 110 A kékbe-zöldbe öltözött széles vállú alak Antik furulyáján bűvölte a májust. Édes a lobogó haj, barna haj, szájraérőn Orgona és barna haj; Csábítás, furulyaszó, az ész fékei és fokai a harmadik lépcsőn, Gyengén, gyengén; túl kétség és reményen Mászván a harmadik lépcsőn. Uram, nem vagyok méltó Uram, nem vagyok méltó

Lord, I am not worthy Lord, I am not worthy

hanem csak egy szóval mond.

but speak the word only. IV Who walked between the violet and the violet Who walked between The various ranks of varied green Going in white and blue, in Mary’s colour, Talking of trivial things

IV. 120 Ki sétált ibolya és ibolya közt Ki sétált a különféle Zöldek különböző szintjei közt Fehérben és kékben járván, Mária színeiben Semmiről beszélve

79

T.S. Eliot

T.S. Eliot Tudatlanságban és végtelen fájdalom ismeretében Ki járt a többiek közt, ahogy mentek, Hát ki tölté meg a kutakat és frissíté a forrásokat

In ignorance and in knowledge of eternal dolour Who moved among the others as they walked, Who then made strong the fountains and made fresh the springs

Made cool the dry rock and made firm the sand In blue of larkspur, blue of Mary’s colour, Sovegna vos

Hűssé a száraz sziklát és szilárddá a homokot Szarkaláb kékjében, Mária színének kékjében, 130 Sovegna vos

Here are the years that walk between, bearing Away the fiddles and the flutes, restoring One who moves in the time between sleep and waking, wearing White light folded, sheathed about her, folded. The new years walk, restoring Through a bright cloud of tears, the years, restoring With a new verse the ancient rhyme. Redeem The time. Redeem The unread vision in the higher dream While jewelled unicorns draw by the gilded hearse.

Ezek a közben átvonuló évek, elhordván Fuvolát, furulyát, meghozván Azt, aki az időben jár alvás és ébredés között, hordván Fehér fénytakarót, testét körültakarót. Az új évek jönnek, visszahozván A könnyek ragyogó felhőjén át, az éveket, visszahozván Új verssel az ősi rímet. Váltsd meg Az időt. Váltsd meg A nagyobb álomban a rejtett képet. Míg ékszeres unikornok húzzák a gyémánt ravatalt.

The silent sister veiled in white and blue Between the yews, behind the garden god, Whose flute is breathless, bent her head and signed but spoke no word

A néma nővér, fehér és kék fátyolban A tiszafák között, a kerti tündér mögött, Ki fulladón furulyál, bólintott és intett, de nem beszélt.

But the fountain sprang up and the bird sang down Redeem the time, redeem the dream The token of the word unheard, unspoken

De a szökőkút felszökött és a madár leénekelt, Váltsd meg az időt, váltsd meg az álmot A ki nem mondott, nem hallott szó jelét

Till the wind shake a thousand whispers from the yew

Amíg a szél ezernyi suttogást ráz a tiszafáról

And after this our exile

És e száműzetésünk után

V If the lost word is lost, is the spent word is spent If the unheard, unspoken Word is unspoken, unheard; Still is the unspoken word, the Word unheard, The Word without a word, the Word within The world and for the world; And the light shone in darkness and Against the World the unstilled world still whirled About the centre of the silent Word.

V. Ha a vesztett szó elvesztett, ha a használt szó elhasznált 150 Ha a nem hallott, ki nem mondott Szó ki nem mondott, nem hallott; Néma a ki nem mondott szó, a nem hallott Szó, A szónélküli Szó, a Szó belül A világon és a világért; És a fény világított az éjben és Ellenében a Világnak a remegő világ még világlott A néma Szó világa körül. Én népem, ellenedre mit vétettem.

Oh, my people, what have I done unto thee. Where shall the word be found, where will the word Resound? Not here, there is not enough silence

Hol található a szó, hol lesz a szó 160 Hallható? Nem itt, itt nincs elég csend

80

T.S. Eliot

T.S. Eliot Nem a tengeren, sem a fokföldön, nem Az alföldön, sivatagban, vagy a felföldön, Mert azoknak, kik a sötétben járnak Úgy nappal, mint éjszaka A jó idő és a jó hely nem itt van Nincs hely áldásra annak ki nem néz az arcra Nincs idő örvendeni annak, ki zajban lép és tagadja az igét

Not on the sea or on the islands, not On the mainland, in the desert or the rain land, For those who walk in darkness Both in the daytime and in the night time The right time and right place are not here No place of grace for those who avoid the face No time to rejoice for those who walk among noise and deny the voice

Könyörögne a fátyolos nővér Azokért kik a sötétben járnak, kik hisznek téged és tagadnak téged, 170 Kik a szarvra szúrva szenvednek évszakról évszakra, időről időre, Óráról órára, szótól szóig, céltól célig, azokért, akik várnak Sötétben? Könyörögne a fátyolos nővér A kisdedekért a kapunál Kik el nem mennének, de nem könyörögnének: Könyörögj azokért, kik akarnak s tagadnak

Will the veiled sister pray for Those who walk in darkness, who choose thee and oppose thee, Those, who are torn on the horn between season and season, time and time, between Hour and hour, word and word, power and power, those who wait In darkness? Will the veiled sister pray For children at the gate Who will nor go away and cannot pray: Pray for those who chose and oppose

Én népem, ellenedre mit vétettem.

O my people, what have I done unto thee. Will the veiled sister between the slender Yew trees pray for those who offend her And are terrified and cannot surrender And affirm before the world and deny between the rocks In the last desert between the last blue rocks The desert in he garden the garden in the desert Of drouth, spitting from the mouth the withered apple seed.

Könyörögne a fátyolos nővér a kecses Tiszafák között azokért, akik megbántják őt És rettegnek, de meg nem téríthetők 180 Érvelnek a világ előtt és tagadnak a sziklákon Az utolsó sivatagban az utolsó kék sziklákon A sivatagi kertben és a kert sivatagi Pusztáján, köpködve szájukból a fonnyadt almamagot Én népem.

Oh my people.

VI

VI. Bár nem remélek fordulni újra Bár nem remélek Bár nem remélek fordulni

Although I do not hope to turn again Although I do not hope Although I do not hope to turn Wavering between the profit and the loss In this brief transit where dreams cross The dreamcrossed twilight between birth and dying (Bless me father) though I do not wish to wish these things From the wide window towards the granite shore The white sails still fly seaward, seaward flying Unbroken wings

Haszon és veszteség közt hányódván 190 E rövid átkelőn, hol álom jár Álomjárta hajnal, születéstől halálig (Áldj meg atyám) bár ezeket kívánni nem kívánom A széles ablakból a gránitpart felé A fehér vitorlák még tengerre szállnak, szállván tengerre Töretlen szárnyakon

And the lost heart stiffens and rejoices In the lost lilac and the lost sea voices And the weak spirit quickens to rebel For the bent golden-rod and the lost sea smell Quickens to recover

És az elveszett szív éled és örül Elveszett liliomban és elveszett hangok körül És a gyenge szellem mer lázadni A hajlott aranyvessző és volt tengerszagért 200 Meri visszanyerni

81

T.S. Eliot

T.S. Eliot

The cry of quail and the whirling plover And blind eye creates The empty forms between the ivory gates And smell renews the salt savour of the sandy earth

A fürj dalát s a forgató ekét És vak szem kreál Üres formákat az elefántcsont kapuknál És a szag szereti sós szimatát a szikes földnek

This is the time of tension between dying and birth The place of solitude where three dreams cross Between blue rocks But when the voices shaken from the yew-tree drift away Let the other yew be shaken and reply.

Ez itt a feszülő idő halál és születés között A magány helye, hol három álom jött Kék sziklák között De ha a tiszafáról hulló hangok elhalódnak Szóljon a másik tiszafa és feleljen.

Blessed sister, holy mother, spirit of the fountain, spirit of the garden, Suffer us not to mock ourselves with falsehood Teach us to care and not to care Teach us to sit still Even among these rocks, Our peace in His will And even among these rocks Sister, mother And spirit of the river, spirit of the sea, Suffer me not to be separated

210 Áldott nővér, szent anya, a kút szelleme, a kert szelleme, Ne tűrd, hogy hamissággal ugrassuk magunkat Taníts meg törődni s nem törődni Taníts meg ülni csendben Ezen sziklák között is, Békénk az Ő kezében És még e sziklák között is Nővér, anya És a folyó szelleme, a tenger szelleme Ne engedd, hogy tőled elszakadjak

And let my cry come unto Thee.

220 És halld meg az én kiáltásom. 1930

1930

82

Robert Frost Robert Frost (1874-1963) amerikai költő. 1911-ben Angliába költözött, művei is először itt jelentek meg. Az I. Világháború kitörése után, 1915-ben visszatért Amerikába. A XX. századi amerikai irodalom ikonikus alakja, számos elismerésben részesült: négyszer kapott Pulitzerdíjat, negyvennégy egyetem díszdoktori címével büszkélkedhetett. Versei mellett színdarabok és prózai művek sora gazdagítja életművét. Műveiben gyakran használja a New England-i vidéki élet jeleneteit komplex társadalmi és filozófiai témák elemzéséhez. Magánéletében gyász és fájdalom kísérte: a Frost családot mentális betegségek sújtották, feleségét és hat gyermeke közül négyet korán elvesztett.

Robert Frost

Robert Frost

FIRE AND ICE

TŰZ ÉS JÉG

Some say the world will end in fire, Some say in ice. From what I’ve tasted of desire I hold with those who favour fire. But if it had to perish twice, I think I know enough of hate To say that for destruction ice Is also great And would suffice.

A világ tűzben végzi, az egyik mondja, Jégben végzi, mondja a másik, utána. Ahogy én belekóstoltam a vágyakba, Azzal tartok, aki tüzet választana. De, ha kétszer kellene pusztulnia, Tán a gyűlöletet ismerem annyira, Hogy mondhatom, a jég pusztítása Szintén hatalmas És elég volna

83

Robert Graves Robert von Ranke Graves (1895-1985) angol költő, regényíró, kritikus, tudós, műfordító. Önmagát költőnek tartotta elsősorban, és regényeit pénzkeresetnek tekintette, amely lehetővé tette számára a függetlenséget. Ennek ellenére prózai műveinek köszönheti ismertségét és elismertségét világszerte. Legismertebb művei az Én, Claudius (1934) és Claudius, az Isten (1934) című regényei, az Isten hozzád, Anglia (1929) című I. világháborús önéletírás, valamint a Görög mitológia (1957) című összefoglaló műve. 1961-től 1965-ig Oxfordban klasszika-filológiát adott elő, 1971-ben díszdoktorrá választotta az egyetem. 1975-re, 80 éves korára mintegy 140 műve került kiadásra. Ezután azonban, fokozódó memóriazavarai miatt, már nem alkotott. 90 évesen hunyt el.

Robert Graves

Robert Graves

FULL MOON

TELEHOLD

As I walked out that sultry night, I heard the stroke of one. The moon, attained to her full height, Stood beaming like the sun: She exorcised the ghostly wheat To mute assent in love’s defeat, Whose tryst had now begun

Sétáltam kinn, a fülledt éjen át, A távolban egyet ütött, A hold elérte már tetőfokát, Ragyogva fent napként sütött: Elűzte lent a búza szellemét, Azok szívén a bánat érzetét, Kik ott találnak szeretőt.

The fields lay sick beneath my tread, A tedious owlet cried, A nightingale above my head With this or that replied – Like man and wife who nightly keep Inconsequent debate in sleep As they dream side by side.

A föld zilált a lépteim mögött, Unott bagoly kiáltozott, Egy csalogány repült fejem fölött, Közönjét válaszolta ott. Mint férj és nő, akik reménytelen Vitáznak minden hosszú éjjelen Ahogy alusszák álmukat.

Your phantom wore the moon’s cold mask, My phantom wore the same; Forgetful of the feverish task In hope of which they came, Each image held the other’s eyes And watched a grey distraction rise To cloud the eager flame

A hold állarcát hordta fantomod, Az én fantomom is csak azt. Feledve a reménylő célzatot, Mely minket egymáshoz zavart. A képek egymást nézték bűvölőn, Míg egy zavaró árnyék dermedőn Elfedte mohó lángjukat.

To cloud the eager flame of love, To fog the shining gate; They held the tyrannous queen above Sole mover of their fate, They glared as marble statues glare Across the tessellated stairs Or down the halls of state.

Szerelmük mohó lángját rejve ők, Hogy fedje a fénylő teret, Tartották a zsarnok királyi nőt Sorsuk pillanata felett. Ragyogtak, mint a márványszobrok fent A kőlépcsők felett, vagy messze lent A nagy ünnepi termeken.

And now warm earth was Arctic sea, Each breath came dagger-keen; Two bergs of glinting ice were we, The broad moon sailed between; There swam the mermaids, tailed and finned, And love went by upon the wind As though it had not been. 1950

És most jeges tengerré vált a föld, Hűvös leheletünk hatolt, Két jéghegy voltunk és a víz fölött Köztünk vitorlázott a hold. Sellők úsztak uszonyaikkal és A hő szerelmet elvitte a szél Úgy, mint ami sohase volt. 1950

84

Thom Gunn Thom Gunn angol-amerikai költő Thomson William Gunn néven született 1929-ben. Korai verseit ugyanúgy elismerés fogadta, mint az 1960-as évektől jellemző szabadabb formátumú alkotásait. Gunn nyíltan felvállalta homoszexualitását, élete a költészet, a drogok és a szexualitás háromszögében zajlott. Művei témáját is sokszor saját bohém életstílusa adta. Számos irodalmi díjjal tüntették ki. 2004-ben, kábítószer-túladagolás miatt hunyt el.

Thom Gunn

Thom Gunn

THE REASSURANCE

MEGNYUGTATÁS

About ten days or so After we saw you dead You came back in a dream. I’m all right now you said.

Tíz nappal miután Láttuk halálodat Álomban megjöttél Most jól vagyok, mondtad.

And it was you, although You were fleshed out again: You hugged us all round then, And gave your welcoming beam.

És te álltál ott, bár Testben voltál megint: Láttuk, ahogy kezed A szokott módon int.

How like you to be kind, Seeking to reassure. And, yes, how like my mind To make itself secure.

Szokott kedvességgel Hoztál megnyugtatást. Szokott módon lelkem Biztonságra talált. 1992

1992

85

Ian Hamilton Szerkesztő, irodalmi kritikus, életrajzíró és költő, Kings Lynn-ben született, Norfolk megyében 1938-ban. Az oxfordi Keble College-ban végzett. Egyetemi évei után megalapította a befolyásos The Review költői folyóiratot 1962-ben, amely évekig futott. Utódja, The New Review havonta megjelent 1974-től 1979-ig. Ötven számában sok új írónak és költőnek adott szót.

Ian Hamilton

Ian Hamilton

NEWSCAST

HÍREK

The Vietnam war drags on In one corner of our living-room. The conversation turns To take it in. Our smoking heads Drift back to us From the grey fires of South-east Asia. 1970

A vietnámi háború szobánk Sarkában húzódik tovább. A beszélgetés arra fordul, Hogy magunkba szívjuk. Majd füstölgő fejünk Visszakószál velünk Délkelet-Ázsia szürke tüzéből. 1970

86

Thomas Hardy Thomas Hardy (1840-1928) angol regényíró és költő. Mint viktoriánus realistára, erősen hatott rá a romanticizmus, különösen Wordsworth. Emellett Dickens művei is hatással voltak rá. Hozzá hasonlóan, erősen kritikus volt a viktoriánus társadalommal szemben, azonban előszeretettel ábrázolta a lecsúszott, vidéki életet. Bár Hardy egész életében verseket írt, és elsődlegesen költőnek tekintette magát, hírnevét mégis regényíróként alapozta meg. Első regénye, az Under the Greenwood Tree 1872-ben jelent meg. Első verseskötete pedig 1898ban látott napvilágot. Míg életében rengeteg kritikát kapott nyíltsága és kriticizmusa miatt, az utókor elismerte: az 1950-es évekre nagy költőként tartották számon, csodálói között megtaláljuk D. H. Lawrence-t és Virginia Woolf-ot is.

Thomas Hardy

THE WALK

Thomas Hardy

SÉTA

You did not walk with me Of late to the hill-top tree By the gated ways, As in earlier days; You were weak and lame, So you never came, And I went alone, and I did not mind, Not thinking of you as left behind.

Nem sétáltál velem Már rég fönn a hegyen Ahol út van és bolt, Ahogyan szoktad volt; Béna voltál s gyenge, Így nem jöttél sose, Egyedül mentem és nem bántam, Nem gondoltam rád a magányban.

I walked up there to-day Just in the former way: Surveyed around The familiar ground By myself again: What difference, then? Only that underlying sense Of the look of a room on returning thence. 1914

Ma is fölsétáltam, Úgy, ahogy a múltban; Körülnéztem megint, A régi úton kint, Egymagamban ott: Akkor mi változott? Csak a mögöttes érzések A szoba láttára, mikor visszatérek. 1914

87

Seamus Heaney Seamus Heaney 1939-ben született ír költő, drámaíró, fordító és előadó. Számos egyéb elismerés mellett 1995-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat is. Úgy említik, mint „a legfontosabb ír költőt Yeats óta”. 1966-tól publikált, 1981-től tanított a Harvard és az Oxfordi Egyetem különböző tanszékein. Bár 2006-ban az oktatásból visszavonult, 2013-ban bekövetkezett haláláig folyamatosan dolgozott. A legkeresettebb kortárs költő volt, versei mellett drámái, prózai művei és ír, orosz és lengyel nyelvből készített angol fordításai jelentek meg.

Seamus Heaney

Seamus Heaney

RÉCE

WIDGEON for Paul Muldoon

Paul Muldoonnak

It had been badly shot. While he was plucking it he found, he says, the voice box –

Rosszul lett meglőve. Ahogy kopasztotta megtalálta, mondta, a hangdobozt –

like a flute stop in the broken windpipe –

mint furulyaluk a repedt légcsőben -

and blew upon it unexpectedly his own small widgeon cries.

és belefújta váratlanul saját kis réce-jaját. 1984

1984

88

John Horder Dadaista költő John Horder írja: “Minden élet egységét próbálom átadni, a szépet és a hitványt. Az ember helyzete olyan, hogy minidg önmagunkon kifelé keresünk választ létünk átmeneti állapotára, ürességünkre. Az egyetlen módja, hogy belül öleljük át.”

John Horder

John Horder

SZERELMES ÉNEK

LOVE POEM I put a heavy burden on my love for you With all my suffering I do not think I’ll see it through You know, I think, I’m terrified of love as of you.

Nagyon súlyos nekem szeretni téged Bárhogy szenvedek is, hozzád el nem érek Rettegem a szerelmet úgy, mint téged.

You challenge all that I am, my love for you. Part of me, the worst part, does not want to see it through Right now, I’m torn apart by thought of losing you.

Kihívod lényem, így szeretlek téged. Rossz énem elhúz, hogy hozzád el ne érjek Széttép a kín, hogy elveszítlek téged.

I cannot help myself; cannot help loving you The eternal part’s blocked up in both me and you Repressed – this is what makes yours and my pain ring true.

Nem tehetek róla, szeretlek téged Gátolt örök részünk tart engem és téged Elfojtva – így minket igaz fájdalom éget.

You see, eternal beauty, once caught sight of, must come through.

Örök szépséghez, ha egyszer megvan, kell, hogy elérjek,

I am as scared of it as I am of you. Unless we give our selves to it, we’ll not come through.

De rettegem azt is úgy, mint téged. Adjuk magunkat, vagy te hozzám és én hozzád el nem érek.

1968

1968

89

Ted Hughes Ted (született: Edward James) Hughes (1930-1998) angol költő és meseíró, a huszadik század második felének kiemelkedő jelentőségű irodalmi alakja, Sylvia Plath férje, Pilinszky János egyik fordítója. Másfél évtized alatt (1960–1977) mindössze három kötete jelent meg: A Wodwo (1967) versei, egy sci-fi novella, a The Iron Man (1968) és a Crow (Varjú) című mitológiai alapokra épülő versciklusa (1970). Ezek után sorban adták ki verseit, novelláit, fordításait, gyermekkönyveit (pl. Tales from Ovid, Difficulties of a Bridegroom, Under the North Star). Az 1970-es évek közepén Csokits Jánossal Pilinszkyt fordított (Selected Poems by János Pilinszky, 1976), meg is hívta őt közönségtalálkozóra Angliába. Munkája elismerést váltott ki magasabb körökben is. Sir John Betjeman halála után, 1984-ben, Philip Larkin lemondott javára a megtisztelő címről, így megválasztották Anglia koszorús költőjévé. 1998ban – 35 évnyi hallgatást megtörve – publikálta halott feleségéhez

Ted Hughes

Moortown, Faber

Ted Hughes

Moortown, Faber

ŐZEK

ROE-DEER In the dawn-dirty light, in the biggest snow of the year Two blue-dark deer stood in the road, alerted.

A hajnali poros fényben, a legnagyobb téli hóban Két kék-sötét őz állt az úton, riadtan.

They had happened into my dimension The moment I was arriving just there.

Dimenziómba akadtak Ahogy éppen odaértem.

They planted their two or three years of secret deerhood Clear on my snow-screen vision of the abnormal

Két-három éves rejtett őzlényüket helyezték Világosan, havas-szélvédőm ritka keretébe.

And hesitated in the all-way disintegration And stared at me. And so for some lasting seconds

És haboztak az elterülő széthullásban Bámultak rám. És néhány hosszú másodpercig

I could think the deer were waiting for me To remember the password and sign

Hihettem, az őzek engem vártak, Hogy mondjam a jelszót és a jelre

That the curtain had blown aside for a moment And there where the trees were no longer trees, nor the road a road

A függöny pillanatra szétrepül És nincsenek fák, ahol fák voltak és út sem ahol út volt,

The deer had come for me.

Az őzek értem jöttek.

Then they ducked through the hedge, and upright they rode their legs Away downhill over a snow-lonely field

Aztán bújtak a fövényen és ágaskodva emelték lábukat Le a völgybe a hó-magányos mezőn át

Towards tree dark – finally Seeming to eddy and glide and fly away up

Az erdő sötétje felé – végül Szökellni, lebegni, szállni tűntek

Into the boil of big flakes. The snow took them and soon their nearby hoofprints as well

Föl a kavargó pelyhekbe. Elvitte őket a hó és hamar patáik nyomát is

Revising its dawn inspiration Back to the ordinary.

És áttűnt a hajnal inspirációja Vissza a megszokottba. 1979

1979

90

Rudyard Kipling Joseph Rudyard Kipling (1865-1936) angol író és költő. Bombayben született, családja angloindiainak vallotta magát. Egyaránt otthon volt Angliában és Indiában is, emellett bejárta az egész világot. Ma leginkább gyermekeknek szóló műveiről ismerjük, a leghíresebb ezek közül A dzsungel könyve. A 19. század végén és a 20. század elején Kipling az egyik legnépszerűbb angol próza- és versíró volt. 1907-ben irodalmi Nobel-díjat kapott, az angol nyelven alkotó írók közül elsőként, és máig a legfiatalabbként. Műveit sokan előítéletesnek is militaristának tartják, és bár máig vitáznak életművéről, elbeszélő-tehetségét világszerte elismerik.

Rudyard Kipling

Rudyard Kipling

From EPITHAPS OF THE WAR. 1914-18

AZ 1914-18-as HÁBORÚ SÍRFELIRATAI –ból

A Servant

A Szolga

We were together since the War began. He was my servant – and the better man.

Együtt voltunk a háború óta, Ő volt különb – és ő volt a szolga.

A Son

A Fiú

My son was killed while laughing at some jest. I would I knew What it was, and it might serve me in a time when jests are few.

Megölték fiamat amint nevetett egy viccen. És Bár tudnám mi volt az, amikor a vicc olyan kevés.

The Coward

A Gyáva

. I could not look on Death, which being known, Men led me to him, blindfold and alone.

Nem tudtam a Halálra nézni. De ők ismerték, Hozzá vittek egyedül és szemem bekötötték.

The Refined Man

A Finom Férfi

I was of delicate mind. I went aside for my needs, Disdaining the common office. I was seen from afar and killed… How is this matter for mirth? Let each man be judged by his deeds I have paid my price to live with myself on the terms that I willed.

Finom lelkem volt. Félre mentem szükségelni, Megvetvén a közöst. Megláttak és lelövettem... Mi az intés? Mindenkit tettéből ítélni. Így akartam élni és az árát megfizettem.

Common Grave

Közös Sír

If any question why we died Tell them, because our fathers lied.

Ha kérdik, miért haltunk meg ott Mondjátok, mert apánk hazudott. 1919

1919

91

Rudyard Kipling

Rudyard Kipling

“BANQUET NIGHT”

ÉJFÉLI BANKETT

(“ ‘In the Interests of the Brethren’ “)

(“A Testvérek Érdekében”)

“Once in so often, “ King Solomon said, Watching his quarrymen drill the stone, “We will club our garlic and wine and bread And banquet together beneath my Throne. And all the Brethren shall come to that mess As Fellow-Craftsmen – no more and no less.

Salamon király így szólt: „Néhanap”, Nézvén a munkást ki szobrot farag „Fokhagymát, bort, s kenyeret, aki kap Bankettezünk majd a Trónom alatt És minden Testvér majd eljöhet és, Mind Mester- Társak, se több se kevés.

“Send a swift shallop to Hiram of Tyre, Felling and floating our beautiful trees, Say that the Brethren and I desire Talk with our Brethren who use the seas. And we shall be happy to meet them at mess As Fellow-Craftsmen – no more and no less.

Küldi Hiram Tyrenek ma a szót, Vágják és úsztatják ők a sok fát, Testvérek és Én is várjuk a jót. Testvérek jönnek a tengeren át, Boldogan eljön az összejövés, Mind Mester- Társak, se több se kevés.

“Carry this message to Hiram Abif – Excellent Master of forge and mine: I and the Brethren would like it if He and the Brethren will come to dine (Garments from Bozrah or morning dress) As Fellow-Craftsmen – no more and no less.

Küld Hiram Abifnak is ma a szót, Üllőnek, bányának nagy Mestere, Én és a Testvérek egyakarók: Ő, s a Testvérek jöjjenek ide (Bozrai Köntös, ünnepi szegés) Mind Mester- Társak, se több se kevés.

“God gave the Hyssop and Cedar their place – Also the Bramble, the Fig and the Thorn – But that is no reason to black a man’s face Because he is not what he hasn’t been born And, as touching the Temple, I hold and profess We are Fellow-Craftsmen – no more and no less.”

Isten a Cédrust, Izsópot tevé Mind a helyére, a Fát, a Fügét – Ettől az embert még nem terhelé, Hogy nem az, aminek nem születék Én itt a Templomban állítok és, Mind Mester- Társunk, se több se kevés.”

So it was ordered and so it was done, And the hewers of wood and the Masons of Mark, With foc’sle hands of the Sidon run And Navy Lords from the Royal Ark, Came and sat down and were merry at mess As Fellow-Craftsmen – no more and no less.

Így a parancsa és így is a tett, Márk Kőművesei, kőfaragók, Sidoni málhások, kérges kezek, Királyi Bárkának Tisztetadók Jöttek és ízlett a boldog evés, Mind Mester-Társak, se több se kevés.

The Quarries are hotter than Hiram’s forge, No one is safe from the dog-whips’ reach. It’s mostly snowing up Lebanon gorge, And it’s always blowing off Joppa beach; But once in so often, the messenger brings Solomon’s mandate: “ Forget these things! Brother to Beggars and Fellow to Kings, Companion of Princes – forget these things! Fellow-Craftsman, forget these things!” 1922?

Forrók a bányák és fenn a kohók, Mindet eléri a korbács heve, Hullik a hó Libanon Szoroson, Üvölt a szél Joppa berkeibe; Néhanap mégis a hirnök kiált, Nagy Salamon szólt: „Feledjétek ezt! Testvér és Koldus, Barát és Király, Hercegek Kara, feledjétek ezt! Mester- Társak mind, feledjétek ezt!” 1922?

92

Philip Larkin Philip Larkin 1922-ben született Coventry-ben, Angliában. Az oxfordi St. John's College-ba járt. Első verses kötete, The North Ship, 1945-ben jelent meg, akkor nem aratott nagy sikert, de már megjelent benne a későbbiekre jellemző érzékenység és érettség. and, Második kötete, a Less Deceived (1955), korának legnagyobb költői közé emelte és a 'The Movement', fiatal angol költőkből és írókból álló csoport szószólójává tette, akik elutasították a neo-romantikát. Larkin haláláig, 1985-ig könyvtárosként dolgozott a Hull Egyetemi Könyvtárban.

Philip Larkin

Philip Larkin

DAYS

NAPOK

What are days for? Days are where we live. They come, they wake us Time and time over. They are to be happy in: Where can we live but days?

Mire jók a napok? A napokban élünk. Jönnek, ébresztenek Újból és újból. Bennük lehetünk csak boldogok: Élhetnénk máshol, mint napokban?

Ah, solving that question Brings the priest and the doctor In their long coats Running over the fields. 1953

Válaszként a kérdésre Jön a pap meg a doktor Hosszú köpenyben Rohannak át a mezőn. 1953

93

Philip Larkin

Philip Larkin

THIS BE THE VERSE

EZ LEGYEN A VERS.

They fuck you up, your mum and dad. They may not mean to, but they do. They fill you with the faults they had And add some extra, just for you.

Elbasz téged apu, anyu, Tán nem akarják, de mégis. Beléd oltják minden bajuk És hozzátesznek, azért is.

But they were fucked up in their turn By fools in old-style hats and coats, Who half the time were soppy-stern And half at one another’s throats.

De őket is jól elbaszták Régi kalpagos leventék. Kik a szende szigort adták, Vagy egymás torkát keresték.

Man hands on misery to man. It deepens like a coastal shelf. Get out as early as you can, And don’t have any kids yourself.

Embert kínoz minden ember. Mélyül, mint a víz mosása. Amint csak teheted, tűnj el És kölyköt ne hozz világra. 1974

1974

94

D. H. Lawrence David Herbert Richards Lawrence (1885-1930) angol író. Sokféle műfajban mutatta meg ragyogó tehetségét, köztük regényekben, kisregényekben, novellákban, versekben, színpadi művekben, drámákban, esszékben, útikönyvekben, festészetben, fordításokban, irodalmi kritikákban és személyes levelezéseiben. Könyvei a modern kor és iparosodás embertelenítő hatásainak alapos vizsgálatáról tanúskodnak. Lawrence-t kemény kritikái miatt hivatalosan körözték, cenzúrázták és félreértették kreatív munkáit élete második felében, és emiatt önként száműzetésbe vonult. Halálakor egy tehetségét elpazarolt őrültnek tartották. Ma már általánosan is elfogadták Lawrence zsenialitását, és a modern angol irodalom egyik legjelentősebb alakjaként tartják számon.

D. H. Lawrence

D. H. Lawrence

TO WOMEN, AS FAR AS I’M CONCERNED

NŐKNEK, AMI ENGEM ILLET

The feelings I don’t have I don’t have. The feelings I don’t have, I won’t say I have. The feelings you say you have, you don’t have. The feelings you would like us both to have, we neither of us have. The feelings people ought to have, they never have. If people say they’ve got feelings, you may be pretty sure they haven’t got them.

Az érzelmek, ha nincsenek, hát nincsenek. Az érzelmek, nem mondom, hogy vannak, ha nincsenek. Az érzelmek, ha mondod, hogy vannak, hát nincsenek. Az érzelmek, szeretnéd, hogy mindkettőnknek legyenek, hát nincsenek. Az érzelmek, amik illene, hogy legyenek, hát nincsenek. Amikor az emberek azt mondják, hogy érzelmeik vannak, hát biztos lehetsz benne, hogy nincsenek.

So if you want either of us to feel anything at all you’d better abandon all ideas of feelings altogether. 1929

Tehát, ha azt akarod, hogy egyikünk is érezzen bár mit is, jobb, ha feladod az érzelmek gondolatát. 1929

95

Malcolm Lowry Clarence Malcolm Lowry ( 1909-1957) angol regényíró. Tehetős gyapotkereskedő fiaként 17 évesen egy évre matróznak állt, majd a romantikus tengeri életről szőtt illúzióit elvesztve Cambirdge-ben tanult és szerzett diplomát. Itt már reményteli ifjú írónak ismerték, az 1933ban megjelent, vegyes fogadtatású Ultramarine című regényének köszönhetően, amely megírásához a Yokohamába tett hajóútja adott élményeket. Ekkoriban már társául szegődött az életét végigkísérő mindkét szenvedély: az irodalom és az alkohol. Leghíresebb műve, a Vulkán alatt (Under The Vulcano) 1947-ben jelent meg. Ez a klasszikus, részben önéletrajzi ihletésű regény egy alkoholista brit konzul, Geoffrey Firmin utolsó napját írja le Mexikó Quauhnahuac (Cuernavaca) városában, 1938. november 2-án. Alkohol- és gyógyszertúladagolásban lelte halálát 48 évesen

Malcolm Lowry

Malcolm Lowry

STRANGE TYPE

FURCSA NYOMTATÁS

I wrote: in the dark cavern of our birth. The printer had it tavern, which seems better: But herein lies the subject of our mirth, Since on the next page death appears as dearth. So it may be that God’s word was distraction, Which to our strange type appeared destruction, Which is bitter.

Én írtam: sötét veremben, születésünk helyén. A nyomdász azt írta háremben, amiben van remény: De lám a szöget itt ütik fején, Mert utána talál van a halál helyén. Így tán az Isten azt mondta tisztulás, Amit furcsán kinyomtattunk, mint pusztulás, Ami kemény.

1962

1962

96

Walter de la Mare Walter John de la Mare (1873-1956) angol költő, regényíró és novellista. Versei mellett gyermekkönyvei és kísértethistóriái tették híressé. Tizenkilenc évesen csatlakozott egy amatőr színjátszó klubhoz. A klub vezetője egy nála tíz évvel idősebb hölgy lett később a felesége, négy gyermekük született. A képzelőerő, a fantázia mibenléte érdekelte de la Mare-t, ez fókuszálta alkotásait a gyermek-irodalom illetve a könnyed pszicho-horror irányába. Regényei, novellái és költeményei mellett antológiákat is szerkesztett és publikált.

Walter de la Mare

Walter de la Mare

AUTUMN

ŐSZ

There is a wind where the rose was; Cold rain where sweet grass was; And clouds like sheep Stream o’er the steep Grey skies where the lark was.

Most szél van ahol rózsa volt; Hideg eső, ahol fű volt; Felhők, mint bárányok Csendben elsuhanók Az égen, hol pacsirta volt.

Nought gold where your hair was; Nought warm where your hand was; But phantom, forlorn, Beneath the thorn, Your ghost where your face was.

Nincs arany, ahol hajad volt; Nincs meleg, ahol kezed volt; Csak árnyak, feledten, Szállanak felettem, Kísérteted, ahol arc volt.

Sad winds where your voice was; Tears, tears where my heart was; And ever with me, Child, ever with me, Silence where hope was.

Szomorú szél, hol hangod volt; Könnyek, könnyek, hol szívem volt; És örökké velem, Gyermek, mindig velem, Csend, ahol remény volt. 1906

1906

97

Walter de la Mare

Walter de la Mare

NAPOLEON

NAPÓLEON

What is the world, O soldiers? It is I: I, this incessant snow, This northern sky; Soldiers, this solitude Through which we go Is I. 1906

Katonák, mi a világ? Az vagyok Én: Én, ez a szüntelen hó, Ez az északi ég. Katonák, ez a magány, Velünk vándoroló, Vagyok Én. 1906

98

Paul Mooldon Paul Muldoon 1951-ben született Észak-Írországban. Angol irodalmat tanult, majd később tanított Belfastban. Költészeti stílusára jellemző nehézkes, célozgató stílusa, illetve homályos értelmű és archaikus szavak alkalomszerű használata. Versgyűjteményein túlmenően írt négy operalibrettót, továbbá több antológiát, két gyermekkönyvet, fordította más szerzők műveit és kritikai prózát is publikált. Számos egyéb elismerés mellett megkapta a Pulitzer Díjat (2003) és a T. S. Eliot Díjat (1994) is. Írónő feleségével jelenleg New Jersey-ben él.

Paul Mooldon

Paul Mooldon

WHY BROWNLEE LEFT

MIÉRT MENT EL BROWNLEE

Why Brownlee left, and where he went, Is a mystery even now. For if a man should have been content It was him; two acres of barley, One of potatoes, four bullocks, A milker, a slated farmhouse. He was last seen going out to plough On a March morning, bright and early.

Miért ment el Brownlee, és hogy hová, Az még a mai napig is talány. Mert ő elégedett lehetett ám, Amije neki volt; két hold árpa, Egy hold krumpli és négy ökör hozzá, Fejős tehén a zsindelyes tanyán. Utoljára szántani látták őt Egy márciusi reggel, jó korán.

By noon Brownlee was famous; They had found all abandoned, with The last rig unbroken, his pair of black Horses, like man and wife, Shifting their weight from foot to Foot, and gazing into the future. 1980

Délre már híres volt a Brownlee név; Mindent elhagyatva találtak ott, A szíj érintetlen, a fekete Pár ló, mint férj és feleség, A zöld mezőn lépésről lépésre Sodródott és legelt a jövőbe. 1980

99

Wilfred Owen Wilfred Edward Salter Owen 1893-ban született, az I. Világháború költő-katonája volt. Sokkoló, realisztikus háborúábrázolása éles kontrasztban állt mind a háborúról alkotott közvéleménnyel, mind a korábbi háborús költők, pl. Rupert Brooke magabiztos, hazafias verseivel. Életében mindössze öt verse jelent meg. Fennmaradt költeményeit és verstöredékeit 1994-ben adták ki, akadémiai kiadásban. Owen 1918. november 4-én, mindössze 25 évesen, alig egy héttel az I. Világháború vége előtt vesztette életét.

Wilfred Owen

Wilfred Owen

ANTHEM FOR DOOMED YOUTH

HALÁLRÁSZÁNT IFJAK HIMNUSZA

What passing-bells for these who die as cattle? Only the monstrous anger of the guns. Only the stuttering rifles’ rapid rattle Can patter out their hasty orisons. No mockeries now for them; no prayers nor bells, Nor any voice of mourning save the choirs. – The shrill, demented choirs of wailing shells; And bugles calling for them from sad shires.

Mily harangszó ezeknek, kik hullnak, mint a marhák? Csak a bömbölő ágyúk rettenetes haragja, Csak a kattogó karabélyok hangjai tudják Szétszórni fulladt zajukat a röpke fohászra. Nem paródiázunk most; sem imákat, se csengőt, Sem gyászoló szózatot most, a kórust kivéve, A süvöltő ágyúgolyók kórusát, üvöltőt, És a kürtök hangja száll az otthoni megyékbe.

What candles may be held to speed them all? Not in the hands of boys, but in their eyes Shall shine the holy glimmers of good-byes. The pallor of girls’ brows shall be their pall; Their flowers the tenderness of patient minds, And each slow dusk a drawing-down of blinds.

Milyen gyertyákkal kísérhetjük őket útjukon? Nem az ifjú gyermekek kezében, de szemükben Világít majd a búcsúztató szent fénye ébren. Lányok szomorúsága a szemfedőjük, bizony; Virágként a hallgatag elméknek hódolása, És minden lassú estén a függönyök hullása. 1917

1917

100

Ruth Padel Ruth Sophia Padel (1946), brit költő. Versei mellett verskritikái, természettudományos írásai ismertek. Legújabban regényíróként is kipróbálta magát. Részt vesz a BBC rádióműsoraiban, költészettel, irodalommal, zenével és a vadvilággal kapcsolatos témákban. Művei témájául a tudomány, a természet, a festészet, a zene, a történelem, a vadvilág és az emberi kapcsolatok szolgálnak. Stílusa szintén muzikális, ritmusos, szenvedélyes. Munkáját számos díjjal jutalmazták, és ő az első nő, aki megkapta az Oxford Egyetem költészetprofesszori kinevezését.

Ruth Padel

Ruth Padel

JAVA

JAVA

Suppose that yesterday the face you most want to see beside you

Mondjuk, hogy tegnap, az arc, amelyet leginkább látnál magad mellett

turned up all over the papers. Just, say, a bit of it, smile and eyes

megjelenik minden újságban. Mondjuk, csak egy része, mosoly és szemek

throwing out frontpage, over the mast-head logo, that lisp of a look that curls your heart to bits.

kidobva az első oldalra, az árbocos címer felett, a pösze tekintet, amitől darabokra foszlik

You’d be jolted, wouldn’t you? All day he’s lying doggo

a szíved. Megakadnál, ugye? Egész nap lapítva fekszik

on doorsteps, careening through the Tube. Why are copies of the bloody thing still hanging about

küszöbökön, a Metrón dülöngélve. Miért hevernek a büdös példányok mindenűt

imbued with the swamp fluorescence of late-night Safeways, next to Esquire?

a késő-éjszakai Safeways posványos derengésétől átitatva, az Esquire mellett?

The headline could have been ‘‘world war” or “major rift with Mars”

A főcím lehetett volna „világháború” vagy „összecsapás a Marssal”

for all you saw. But today they’re throwing him away. Deadwood. Lumber

ugyan azt láttad volna. De ma kidobják őt. Száraz fa. Limlom

for recycling. He can come to you now. File him sixty-nine times over if you like -

bedarálni. Most már jöhet hozzád. Iktasd át hatvankilencszer, ha akarod –

or three, best number for sudden gift: see under Stravinsky’s humming birds

vagy háromszor, legjobb szám váratlan ajándékhoz: lásd Stravinsky kolibriit

who lit on him in exile. “They settle on my hand. Axtlel. Celesto. Java.” Magma 1997

akik fényt adtak száműzetésében. „Kezemre szállnak. Axtlel. Celesto. Java.” Magma 1997

101

Tom Paulin Thomas Neilson Paulin (1949) észak-ír költő, film-, zene- és irodalomkritikus. Életére erős hatást gyakorol a politikai-vallási csatározás, mely szülőföldjén dúl. Az oxfordi Hertford College előadója. Nagy-Britanniában leginkább a BBC éjszakai művészeti műsoraiból ismerik. 1975 óta publikál. Legutóbbi műve, a The Secret Life of Poems: A Poetry Primer 2008-ban jelent meg.

Tom Paulin

Tom Paulin

WHERE ART IS A MIDWIFE

AHOL A MŰVÉSZET BÁBAASSZONY

In the third decade of March, A Tuesday in the town of Z –

Márciusnak az idusán, Egy keddi nap Z. városán –

The censors are on day-release. They must learn about literature.

Szabad nap a cenzoroknak. Tudhatnának irodalmat.

There are things called ironies, Also symbols, which carry meaning.

Van amit iróniának Hívhatnak és szimbólumnak.

The types of ambiguity Are as numerous as the enemies

A kétértelműségekből Annyi lehet, mint az állam

Of the state. Formal and bourgeois, Sonnets sing of the old order,

Ellenségeiből. Burzsuj, Szonettet szól a régi rend,

Its lost gardens where white ladies Are served wine in the subtle shade.

Veszett kertjeikben fehér Hölgyeknek kínálják a bort.

This poem about a bear Is not a poem about a bear.

Ez a medvéről szóló vers Nem egy medvéről szóló vers.

It might be termed a satire On a loyal friend. Do I need

Lehetne tán szatírának Hívni egy barátról. Kell, hogy

To spell it out? Is it possible That none of you can understand?

Szótagoljam? Lehetséges, Hogy egyiketek sem érti? 1980

1980

102

Sylvia Plath Sylvia Plath (1932-1963) amerikai költő, novellista, gyermekkönyvíró és regényíró. Nyolc éves volt, mikor első verse megjelent. Ted Hughes költőtársához ment feleségül, két gyermekük született. Felnőttkorában depressziótól szenvedett, 30 évesen öngyilkos lett. R. Lowell vallomásos költészete nagy hatással volt rá; ugyanúgy ahogy Ted Hughes is, verseinek tömörségével, nyers, éles képiségével. Ezek az elemek Sylvia-nál finom árnyaltsággal, egyensúllyal párosultak. Leghíresebb, magyarul is megjelent regénye, Az üvegbura önéletrajzi ihletésű.

Sylvia Plath

Sylvia Plath

SHEEP IN FOG

BÁRÁNYOK KÖDBEN

The hills step off into whiteness. People or stars Regard me sadly, I disappoint them.

A dombok fehérségbe tűnnek. Emberek, csillagok Szomorúak, csalódnak bennem.

The train leaves a line of breath. O slow Horse the color of rust,

A vonat leheletet húz, Oly lassú Rozsdaszínű ló,

Hooves, dolorous bells – All morning the Morning has been blackening,

Paták, bánatos harangok Egész reggel Fekete volt a reggel,

A flower left out. My bones hold a stillness, the far Fields melt my heart.

Kifelejtett virág. Csontjaimban csend, a messzi Mezőktől lágyul a szívem.

They threaten To let me through to a heaven Starless and fatherless, a dark water.

Félő, hogy olyan Menedékre csalnak, amely Csillagtalan, apátlan, sötét víz. 1963

1963

103

E. Pound Ezra Weston Loomis Pound (1885-1972) amerikai költő, műfordító, kritikus, szerkesztő. Az Idaho állambeli Hailey-ben született, Pennsylvaniában nevelkedett. A Hamilton College-ban és a Pennsylvania Egyetemen tanult. A Wabash College-ban kezdett tanítani, ám négy hónap után (erkölcstelen viselkedés vádjával) elbocsátották. 1908-ban Velencébe ment - itt jelent meg még ebben az évben A Lume Spento (Kialvó fénynél) című verseskötete. Ezután Londonba költözött, ahol megismerkedett W. B. Yeatsszel, R. Frosttal, James Joyce-szal és T. S. Eliottal. Szervezte az irodalmi életet, segítette költőtársai újszerű törekvéseit, illetve a Poetry európai szerkesztője lett. R. Aldingtonnal, Hilda Doolittle-lel és Amy Lowell-lel létrehozták az imagista költőcsoportot. 1914-ben egy nézeteltérés miatt kivált a mozgalomból, s vorticizmus néven új irányzatot alapított. 1920-tól 1924-ig Párizsban élt. 1925-ben Olaszországba utazott, 1928-tól Rapallóban telepedett le, itt élt 1944-ig. Gazdaságfilozófiája Mussolini fasiszta rendszerének hívévé tette. A háború kitörésekor a római rádióban Amerikaellenes beszédeket tartott. 1944-ben letartóztatták, majd egy évre rá az Egyesült Államokba szállították, ám nem állították bíróság elé, mert elmebetegnek nyilvánították. 1949-ben Bolingen-díjat kapott. Neves kortársai közbenjárásával 1958-ban kiengedték. Ezután Olaszországba ment, utolsó éveit Velencében töltötte.

E. Pound

E. Pound

THE RETURN

A VISSZATÉRÉS

See, they return; ah, see the tentative Movements, and the slow feet, The trouble in the pace and the uncertain Wavering!

Nézd, visszatérnek; nézd a tétova Irányt, a lassú lábakat, Az aggodalmas és bizonytalan Tűnődést!

See, they return, one, and by one, With fear, as half-awakened; As if the snow should hesitate And murmur in the wind, and half turn back; These were the ‘Wing’d-with-Awe,’ Inviolable.

Nézd, visszatérnek, egyenként ide, Félelemmel, félig ébren; Mintha a hó habozna és A szélben zúgna visszatévedőn; „A Bámulatnak Szárnyai” Sérthetetlen.

Gods of the winged shoe! With them the silver hounds, sniffing the trace of air!

Szárnyas cipős Isteneknek Ezüst kutyái, léget szimatolók!

Haie! Haie! These were the swift to hurry; These the keen-scented; These were the souls of blood.

Haj! Haj! Ezek voltak az üldözők; A jó szimattal üldözők; Ezek a vérnek lelkei.

Slow on the leash, pallid the leash-men! 1912

Lassan a pórázzal, tompítsd a pórázt fiam! 1912

104

Christopher Reid Christpher Reid (1949) hongkongi születésű brit költő, esszéíró, képregényrajzoló és író. Első kötete 1979-ben jelent meg Arcadia címmel. Költészeti szerkesztőként dolgozik, továbbá kreatív írást tanít a Hull Egyetemen. A martianista költészet képviselőjeként szokatlan metaforák használatával fest mindennapi tárgyakról és tapasztalatokról nem mindennapi költői képeket. Két gyermekkönyvet is kiadott.

Christopher Reid

Christopher Reid

STONES AND BONES

KÖVEK ÉS CSONTOK

Second Genesis

Második Teremtés

‘inde genus durum sumus’ Ovid: Metamorphoses, Book I

’inde genus durum sumus’ Ovidiusz: Metamorfózis, I. Könyv.

Two survived the flood. We are not of their blood, springing instead from the bones of the Great Mother – stones, what have you, rocks, boulders – hurled over their shoulders by that pious pair and becoming people, where and as they hit the ground. Since when, we have always found something hard, ungracious, obdurate in our natures, a strain of the very earth that gave us our abrupt birth; but a pang, too, at the back of the mind: a loss… a lack… 1994

Egy pár az özönvizet kibírta. Nem vagyunk azok leszármazottja, e helyett a Nagy Anya csontjából – kőből, amit akarsz, és buckából – pattantunk ki erre a világra, amiket az a kegyesség párja csak úgy, dobált maga mögé és mindnyájan így lettünk emberré, ahol, és ahogyan, a földre estünk. És azóta úgy folyik a vérünk, hogy mindig van benne némi kemény, közönséges, ellenálló, tömény, annak a földnek a természete amely a létünket teremtette; de egy sajgó érzés is e milyán az ész mögött: egy vesztesség...hiány… 1994

105

Laura Riding Laura Riding Jackson (1901-1991) amerikai költő, esszéíró, novellista és regényíró. Osztrák zsidó emigránsok gyermekeként született New Yorkban. A Cornell Egyetemen végzett tanulmányai alatt kezdett verseket írni, melyeket először 1923-ban publikált. Első, gyűjteménybe szedett verseskötete 1926-ban jelent meg The Close Chaplet címmel. 1925 és 1939 között, Robert Graves társaként rengeteget alkotott. Párosuk mindkettejük számára gyümölcsöző volt. 1941-ben feladta a költészetet és visszavonult az irodalmi élettől. Második férjével egy szótár készítésébe fogtak, mely jóval haláluk után, 1997-ben került kiadásra. Utolsó évet csendben, nyugalomban töltötte.

Laura Riding

Laura Riding

THE WIND SUFFERS

A SZÉLNEK FÁJ

The wind suffers of blowing, The sea suffers of water, And fire suffers of burning, And I of a living name.

A szélnek is fáj a fújás, A tengernek fáj a víz, A tűznek is fáj az égés, És nékem az élő név.

As stone suffers of stoniness, As light of its shiningness, As birds of their wingedness, So I of my whoness.

Ahogy a kőnek fáj a kőség, Ahogy a fénynek is a fénység, Ahogy madárnak szárnyassága, Úgy nekem az énség.

And what the cure of all this? What the not and not suffering? What the better and later of this? What the more me of me?

Mi az orvossága ennek? Mi a nem, és nem szenvedés? Mi a jobb, a később ebben? És mi a több énbelőlem?

How for the pain-world to be More world and no pain? How for the old rain to fall More wet and more dry?

Hogy lesz a fájdalom-világ Több világ, de ami nem fáj? Hogy legyen a vén eső is Nedvesebb is, szárazabb is?

How for the wilful blood to run More salt-red and sweet-white? And how for me in my actualness To more shriek and more smile?

Hogyan legyen a konok vér Sósabb-vörös, édes-fehér? Hogyan legyek ittségemben Mosolygóbb és élesebb én?

By no other miracles, By the same knowing poison, By an improved anguish, By my further dying. 1936

Bizony nem is más csodától Mint a már tudott méregtől, A fejlettebb borzalomtól És további halálomtól. 1936

106

Stevie Smith Florence Margaret Smith 1902 szeptember 20.-án született Hullba, Angliában. Érettségi után a North London Collegiate School for Girls főiskolára járt. Elő műve: Regény sárga papíron, 1936-ban jelent meg, és saját élettapasztalatára épül, Az első világháború alatti angliai lázongást tanulmányozza. Első verseskötete: A Good Time Was Had By All (1937), befejezetlen vázlatokat is tartalmaz, és ez későbbi időszakaira is jellemző. Amíg Smith gyúlékony kapcsolata az Anglikán egyházhoz műveiből nyilvánvaló, legfontosabb témája mégis a halál, "gentle friend," „gyengéd barátom”. Stílusa egyedülálló látszólag prózai kifejezések és többféle hang, játékos ütemek, és mély iróniája szempontjából. Smith megkapta a Chomondeley Award for Poetry díjat 1966-ban, és aQueen's Gold Medal for Poetry díjat 1969-ben. Smith agytumorban halt meg 1971-ben.

Stevie Smith

Stevie Smith

NOT WAVING BUT DROWNING

NEM INTEGETTEM, FULDOKOLTAM

Nobody heard him, the dead man, But still he lay moaning: I was much further out than you thought And not waving but drowning.

Senki sem hallotta őt, a halottat, De ő feküdt, mondta szomorúan: Messzebb kint voltam, mint gondoltátok És nem integettem, fuldokoltam.

Poor chap, he always loved larking And now he’s dead It must have been too cold for him his heart gave way, They said.

Szegény, mindig szeretett károgni De most már halott. A szíve nem bírta, túl hideg lehetett neki, Valaki így szólt.

Oh, no no no, it was too cold always (Still the dead one lay moaning) I was much too far out all my life And not waving but drowning. 1957

Oh, nem, nem, nem, mindig túl hideg volt (Még mindig a halott, szomorúan:) Túl messze kint voltam egész életemben És nem integettem, fuldokoltam. 1957

107

Stevie Smith

Stevie Smith

SCORPION

SKORPIÓ

‘This night shall thy soul be required of thee’ My soul is never required of me It always has to be somebody else of course Will my soul be required of me tonight perhaps?

’Ma éjjel számon kérik a lelked.’ Sosem kérik számon az én lelkem Mért, hogy mindig más az a valaki, Tán ma éjjel az én lelkem kérik?

(I often wonder what it will be like To have one’s soul required of one But all I can think of is the Out-Patient’s Department – ‘Are you Mrs Biggs, dear?’ No, I am Scorpion.)

(Gyakran gondolkodom, milyen lehet Amikor a lelket számon kérik, De csak az orvosi rendelőre tudok gondolni –

I should like my soul to required of me, so as To waft over grass till it comes to the blue sea I am very fond of grass, I always have been, but there must Be no cow, person or house to be seen.

Jó lenne, ha számon kérnék a lelkem, hogy Füvön át szökkelnék, míg tengerre érnék, Szeretem a füvet, mindig is szerettem, de ne legyen Tehén, személy, vagy ház látható.

Sea and grass must quite empty Other souls can find somewhere else.

A tenger, a fű teljesen üres legyen A más lelkek találhatnak más helyet.

O Lord God please come And require the soul of thy Scorpion

Ó Úristen, gyere És kérjed Skorpiód lelkét

’Ön a Briggs asszony, kedves? Nem, Skorpió vagyok.)’

A Skorpió úgy szeretne menni.

Scorpion so wishes to be gone. 1972

1972

108

Dylan Thomas Dylan Marlais Thomas (1914-1953) walesi költő és prózaíró. A középiskolát Swansea-ban végzi, majd a gimnázium után újságírással kezd foglalkozni. Első verseskötete 1934-ben jelent meg Tizennyolc vers címmel. 1936-ban jelent meg következő kötete, a Huszonöt vers. Ezután főleg prózaírással foglalkozott. A második világháború alatt – mivel tényleges katonai szolgálatra alkalmatlan volt – a BBC megbízásából egy dokumentumfilmes csoporttal járta be a harctereket. Ekkor lett szenvedélye a versfelolvasás és a játék a hangjával. A háború után egyre többet ivott és egyre kevesebbet írt: élete utolsó hat évében mindössze hat verset költött. Egyre népszerűbb lett Angliában, már életében mítosz bontakozott ki körülötte. Írt filmforgatókönyvet, tévésorozatot és újságcikkeket is. 1949-től nagy hírnévre tett szert az Amerikai Egyesült Államokban is, saját maga által rendezett felolvasókörútjaival. 1953-as negyedik felolvasókörútja során hunyt el.

Dylan Thomas

Dylan Thomas

DO NOT GO GENTLE INTO THAT GOOD NIGHT

AZT A JÓ ÉJSZAKÁT NE FOGADD BÉKÉBEN

Do not go gentle into that good night, Old age should burn and rave at close of day; Rage, rage against the dying of the light.

Azt a jó éjszakát ne fogadd békében, Ujjongjon a vén is alkonyati tűznek; Dühöngj és dühöngj a fény halála ellen.

Though wise men at their end know dark is right, Because their words had forked no lightning they Do not go gentle into that good night.

Bár a bölcs öregek tudják a végére, A sötétnek jönni kell, ők is üzennek: Azt a jó éjszakát ne fogadd békében.

Good men, the last wave by, crying how bright Their frail deeds might have danced in a green bay, Rage, rage against the dying of the light.

Derék emberek a végzet berkeiben, Tetteik fényénél sírva örvendeznek, Dühöngj és dühöngj a fény halála ellen.

Wild men who caught and sang the sun in flight, And learn, too late, they grieved it on its way. Do not go gentle into that good night.

Vad emberek, dallal küzdve a nap ellen, Megértik, túlkésőn, sírják a sötétnek: Azt a jó éjszakát ne fogadd békében.

Grave men, near death, who see with blinding sight Blind eyes could blaze like meteors and be gay, Rage, rage against the dying of the light.

Rémülteknek vak halál ég a szemükben, Vak szemek ragyoghatnak, mint csillagfények, Dühöngj és dühöngj a fény halála ellen.

And you, my father, there on the sad height, Curse, bless, me now with your fierce tears, I pray. Do not go gentle into that good night. Rage, rage against the dying of the light. 1952

És te, apám, ott a szomorúság fokán, Átkozz és áldj engem könnyeiddel kérlek, Azt a jó éjszakát ne fogadd békében, Dühöngj és dühöngj a fény halála ellen. 1952

109

E. Thomas Philip Edward Thomas (1878-1917) angol-walesi költő és esszéíró. Általában háborús költőnek tartják, bár kevés versében foglalkozik háborús élményeivel. 1902 és 1913 között számos esszékötete jelent meg. 1914-ben már elismert íróként fordult a költészet felé. 1915ben bevonult a brit hadseregbe. 1917-ben, az Arras-i csatában vesztette életét.

E. Thomas

E. Thomas

I am alone in the dark still night, and my ear listens to the rain piping in the gutters and roaring softly in the trees of the world. Even so will the rainfall darkly upon the grass over the grave when my ears can hear it no more. I have been glad of the sound of rain, and wildly sad of it in the past; but that is all over as if it had never been; my eye is dull and my heart beating evenly and quietly. 1917 _________ (He died in the front in the same year)

Egyedül vagyok, a csendes sötét éjszakán, és Fülem hallgatja az esőt, vervén az ereszt, Csendesen zúgva a világ fái között. Ugyan így Fog sötéten esni a fűre a sírnál, Amikor már a fülem nem hallja többé. Sokszor boldogított az eső hangja és máskor Szomorított, a múltban; de ennek vége, mintha Sosem történt volna; a szemem tompa és a szívem Együtemben dobog csendesen. 1917 ________ (Még abban az évben meghalt a fronton.)

110

R. S. Thomas Ronald Stuart Thomas (1913-2000) walesi költő és anglikán pap. Nacionalizmusa és spiritualitása mellett arról is híres, hogy mélyen ellenezte Wales anglicizálását, „Wales Szolzsenyicinjének” is nevezik ezért. A walesi nyelvet csak 30 éves korában tanulta meg, műveit angolul írta. Témái főleg a walesi táj és a walesi emberek, mind politikai, mind spirituális megközelítésben. Későbbi művei egyre inkább metafizikai természetűek. Az egyházi szolgálattól 1978-ban vonult vissza, élete utolsó szakaszát nyugalomban töltötte egy kis faluban.

R. S. Thomas

R. S. Thomas

GIFTS

AJÁNDÉKOK.

From my father my strong heart, My weak stomach. From my mother the fear.

Apámtól az erős szívem, És a gyenge gyomrom. Anyámtól meg a félelem.

From my sad country the shame.

Szomorú hazámtól a szégyen.

To my wife all I have Saving only the love That is not mine to give.

Mindent feleségemnek, Kivéve a szerelmet, Ami engem nem illet. Egyetlen fiamnak az éhség.

To my one son the hunger. 1966

1966

111

Lori Wickenden

Lori Wickenden

Lori Wickenden

NOTHING!

SEMMI!

Unresolved anger hangs about Gets in the way, trends on toes Sulks in corners with a pout And needs to blow its nose And wipe away the tear Of silent rage. Emotional straight-jacket Restrains the ID, holds it by Should convention it defy And make a racket. Just a whisper would suffice To tune the mind that hears A voice that screams And screams in silence.

Megoldatlan harag lófrál Sarokban duzzog Lábujjhegyen, útba áll És orrát fújva szipog És letörli a csendes Dühös könnyeket. Indulati kényszer-zubbony fogja Az ÖSZTÖNÉNT, a hagyomány melyet legyőzne ostobán És balhét csapna. Elég volna egy suttogás, amelyben Hozzá hangolná az észt A hanghoz mely visít És visít csendesen.

Poetry Now 1993

Poetry Now 1993

112

Anna Wickham Edith Alice Mary Harper (1884-1947) ausztrál kötődésű brit költő, álneve „Anna Wickham” is Ausztráliával való kapcsolatára utal. Első kötete Songs by John Oland címmel 1911-ben jelent meg. Férje támadta költői ambícióit, házasságuk boldogtalan volt. Válása után, az 1930as években a londoni irodalmi élet középpontjában állt, és rengeteget írt. Sajnos e művei jórészt elvesztek a háború alatt. 1947-ben önkezével vetett véget életének. Az öngyilkosság gondolata már több mint tíz évvel korábban felfedezhető írásaiban.

Anna Wickham

Anna Wickham

THE FIRED POT

ÉGETETT EDÉNY

In our town, people live in rows. The only irregular thing in a street is the steeple; And where that points to, God only knows, And not the poor disciplined people!

Városunkban házsorokban élnek, Az utcában csak a torony áll ferdén emelkedve; Hogy hová mutat, talán az égnek, Nem a szegény rendes emberekre!

And I have watched the women growing old, Passionate about pins, and pence, and soap, Till the heart within my wedded breast grew cold, And I lost hope.

A nők, ahogy öregedtek – néztem Tűt, fillért szenvedéllyel szeretve, Míg kihűlő szegény férjes szívem, A reményt is elvesztette.

But a young soldier came to our town, He spoke his mind most candidly. He asked me quickly to lie down, And that was very good for me.

Egy fiatal katona jött felénk, Egyenes volt ő és szókimondó, Kérdezte, ha véle lefeküdnék, Tényleg jó volt az nekem, nagyon jó.

For though I gave him no embrace – Remembering my duty – He altered the expression of my face, And gave me back my beauty. 1916

Mert ugyan őt meg mégsem öleltem Emlékezvén szent eskümre – Megváltoztatta a tekintetem, És visszaadta szépségem. 1916

113

Hugo Williams Hugo Williams (teljes nevén: Hugh Anthony Mordaunt Vyner Williams) 1942-ben született brit költő, újságíró és útikönyvszerző. Számos egyéb elismerés mellett kétszer is megkapta a T.S. Eliot Díjat (1999, 2007). Rendszeresen ír a Times irodalmi mellékletébe, és a The Spectator költészeti szerkesztőjeként dolgozik. Film- és színházkritikákat is ír. Első kötete 1965-ben jelent meg Symptoms of Loss: Poems címmel. Azóta néhány évenként, rendszeresen publikál versesköteteket.

Hugo Williams

Hugo Williams

LAST POEM

AZ UTOLSÓ VERS

I have put on a grotesque mask to write these lines. I sit staring at myself in a mirror propped on my desk.

Groteszk állarcomat felvettem E sorok írásához. Ülök, magamat bámulva, az asztalra támasztott tükörben.

I hold up my head like one of those Chinese lanterns hollowed out of a pumpkin, swinging from a broom.

Fejem ágaskodik, mint azok a kínai lámpák tökből kivájva, lebegve söprűnyélen.

I peer through the eye-holes into that little lighted room where a candle burns, making me feel drowsy.

Kitekintek a szem-lukakon a kis világított szobába, ahol gyertya ég és szédülök tőle.

I must try not to spill the flame wobbling in its pool of wax. It sheds no light on the scene, only shadows flickering up the walls.

Nem szabad elfújnom a lángot, ami a viasztócsában reszket. Nem derít fényt a színre, csak árnyak villognak a falon.

In the narrow slit of my mouth my tongue appears, darting back and forth behind the bars of my teeth.

Szám keskeny résében ott a nyelvem, ki és be ugrál fogaim rácsa mögött.

I incline my head, to try and catch what I am saying. No sound emerges, only the coming and going of my breath. 1994

Fejem félre hajtom, Hogy halljam, amit mondok. Hang nem jön ki, csak lélegzetem jövése menése. 1994

114

W. B. Yeats William Butler Yeats (1865.-1939) ír költő, drámaíró, elbeszélő, irodalmi Nobel-díjas (1923), a 20. századi irodalom egyik kiemelkedő alakja. 1889-ben jelent meg első önálló kötete, magyarul az Osszián bolyongásai címmel. Legnagyobb költészeti értékének az angol lírai irodalom megreformálását tartják, a viktoriánus költők jambikus verselését felváltja a szabadverses költészetével, melyben az érzelmeket, s gondolatokat mítoszokkal, szimbólumokkal, látomásokkal fejezi ki magas fokú zeneiséggel. Tudatosan építette életművét, melynek módja saját megfogalmazásában „Hammer your thoughts into unity”, vagyis kovácsold gondolataidat egységbe. Mivel érdekelték a természetfeletti, paranormális, emberfeletti erők, ezért költészetébe is mélyen beleivódtak ezek a tanok. Ez az egység magába foglalta a kozmológiát, kozmográfiát, teozófiát, rózsakeresztes, kabbalisztikus okkult tanokat, a keresztény és hinduista elemeket és a filozófiát. Kora és egészségügyi állapota ellenére sokáig publikált, 1938-ban megjelent az Új versek, majd ugyanebben az évben az Utolsó versek. 1939 januárjában hunyt el.

W. B. Yeats

W. B. Yeats

THE SECOND COMING

ÚJRAELJÖVETEL

Turning and turning in the widening gyre The falcon cannot hear the falconer; Things fall apart; the centre cannot hold; Mere anarchy is loosed upon the world, The blood-dimmed tide is loosed, and everywhere The ceremony of innocence is drowned; The best lack all conviction, while the worst Are full of passionate intensity.

Fordul, fordul, a bővülő spirál A sólyom nem hallja meg a solymárt; Széthullás, a középpont nem bírja; Anarchia zúdult a világra, Vér- mosta árja szétbomlik reánk, Az ártatlanság bája elmerült; A jónak nincs bizalma, míg a rossz Dühös hévvel telitett szenvedély.

Surely some revelation is at hand; Surely the Second Coming is at hand. The Second Coming! Hardly are those words out When a vast image out of Spiritus Mundi Troubles my sight: somewhere in the sands of the desert A shape with lion body and the head of a man, A gaze blank and pitiless as the sun, Is moving its slow thighs, while all about it Reel shadows of the indignant desert birds. The darkness drops again; but now I know That twenty centuries of stony sleep Were vexed to nightmare by a rocking cradle, And what rough beast, its hour come round at last, Slouches towards Bethlehem to be born?

Nyilván, itt a kinyilatkoztatás; Nyilván, itt az Újraeljövetel. Újraeljövetel! Mint szól a szó, A Spiritus Mundiból roppant kép A sivatagban fájón látható, Oroszlán testű és emberfejű, Tekintete kietlen, mint a nap, Lassan vonszolja combjait, körül Raplis madárseregek árnyai. Sötétség visszahull, de már tudom, Hogy húsz évszázad alvása meredt Rémálommá ringó bölcsőhöz itt, Milyen rút szörny, órája betelve, Születni cammog Betlehem fele? -. /-. /-.-/..-

-. /-. /-.-/..1916

1916

115

21. SZÁZADI ANGOL VERSEK Ormay Tom fordításai D. M. Black D. M. Black 1941 november 8.-án született Délafrikában, Skóciában élő költő és pszichoanalitikus. Nyolc összegyűjtött kötet költeményt adott ki, beleértve a Brit Költészet 1945 Óta, Emergency Kit (Faber), Wild Reckoning (Calouste Gulbenkian), Huszadik Századi Skót Költészet (Faber) és több antológiát. Mint pszichoanalitikus több tudományos tanulmányt írt, és szerkesztett egy kötetet pszichoanalízisről és vallásról, és egy erkölcsi értékek és a tudomány kapcsolatáról szóló esszé gyüjteményt.

D. M. Black

D. M. Black

A DREAM ABOUT A PIG

ÁLOM EGY DISZNÓRÓL

When we face the reality of what we have done to the planet, how will we stop weeping?

Amikor látjuk a valóságot, hogy mit tettünk a bolygóval, hogyan hagyjuk abba a zokogást?

Some folk can bear the thought of heating a lobster to death. I have heard them laughing as the built the fires.

Sokan elbírják a gondolatot, hogy a rákot halálra főzik. Hallottam nevetni őket miközben tüzet raktak.

And last night I dreamed someone brought in a pig. It was already dead before they started cooking it.

És múlt éjjel álmodtam, hogy valaki hozott egy disznót. Már döglött volt mielőtt főzni kezdték.

But as they cook it, small droplets of fat oozed through the skin, thousands and thousands of tiny droplets.

De ahogy főzték, apró zsírcseppek gőzöltek át a bőrön, ezer és ezer kicsiny csepp.

And I could not bear it and I lay down and started to weep, to weep unceasingly.

És nem bírtam, és lefeküdtem és zokogni, zokogni kezdtem szüntelen.

O tears and tears. Not like the tears of Bluebeard’s castle, a standing flood, but an unending stream.

Ó könnyek és könnyek. Nem, mint a Kékszakállú várának könnyei: állandó özön; de végtelen patak.

2008

2008

116

Rupert Brooke Rupert Chawner Brooke 1887-ben született. Első versei 1909-ben jelentek meg; első verseskötetét, Poems, 1911-ben adták ki. 1915-ben meghalt az első világháborúban, és nagyon tehetséges fiatal költőt gyászoltak benne. Rupert Brooke

Rupert Brooke

HEAVEN

MENYORSZÁG

Fish (fly-replete, in deep June) Dwadling away their wat’ry noon) Ponder deep wisdom, dark or clear, Each secret fishy hope or fear. Fish say, they have their Stream and Pond; But is there anything Beyond? This life cannot be all they swear, For how unpleasant, if it were! One may not doubt that, somehow, God Shall come of Water and of Mud; And, sure, the reverent eye must see A Purpose in Liquidity. We darkly know, by Faith we cry, The future is not Wholly Dry. Mud unto Mud! – Death eddies near – Not here the appointed End, not here! But somewhere, beyond Space and Time, Is wetter water slimier slime! And there (they trust) there swimmeth One Who swam ere rivers were begone, Immense of fishy form and mind, Squamous, omnipotent and kind; And under that Almighty Fin, The little fish may enter in. Oh! Never fly conceals a hook, Fish say in the Eternal Book, But more than mundane weeds are there, And mud, celestially fair; Fat caterpillars drift around, And Paradisal grubs are found; Unfading moths, immortal files, And the worm that never dies. And in that Heaven of all their wish, There shall be no more land, say fish. 1915

Hal (légy-lepte júniusban Vizes délben akár hol van) Bölcsen, legyen sötét vagy fény Minden hal így fél, vagy remél. Hal úszik Tóban és Vízen; De van még más is Túl ezen? Az élet nem lehet ennyi Mert szörnyű volna így élni! Az Isten mást nem is tehet Csak Vízből és Sárból lehet; Alázatos szem csak csodál: Szándék folyékonyságban áll. Sötéten valljuk a Hitet: A jövő Száraz nem lehet. Sárba a sár! – Jön a halál – És itten Véget nem talál! Túl a Téren, Időn talán Vizesebb víz, sárosabb sár! És, (hisszük) úszván a Nagy ott. Kezdettől fogva így úszott, Hatalmas hal és értelmes Pikkely, mindenható, kedves; Mindenfedő Uszony alatt A legkisebb hal is szabad. Oh! Ne repülj horogra te, Hal mondja az Örök Könyvbe, De nem csak hulló gaz van ott, De sár, csillagokban rakott; Kövér hernyók lebegnek ott, Paradicsomos kert adott; Örök moly, halhatatlan légy, Ahol rovart nem ér a vég. És a Menyben, amit akar: Nem lesz több föld, mondá a hal. 1915

117

Greg Delanty Greg Delanty 1958-ban született, ír költő. A Saint Michael's Kollégiumban bentlakó művész, ahol sok diák felfedezte vonzó ír akcentusát. Jelenleg Elnöke az Irodalmi Tudósok, Költők és Írók Szövetsége szervezetnek.

Greg Delanty

Greg Delanty

THE WONDER OF WONDERS

A CSODÁK CSODÁJA

A girl cries. Her father beats her, convinces her she’is dumb. She’ll land back in that cave of herself again and again for the rest of her life. So many are like mythical characters blindly returning to tackle whatever invisible monsters brought them down so long ago in the Trauma Caves. May be the greatest wonder of wonders of being alive – the lake like a glittering shield , the leaves turning to tangerine, gold, ruby and so infinitely on – is we have not, as yet, undone our world.

A lány sír. Veri az apja, meggyőzi, hogy ökör. Vissza fog esni a lány önmaga barlangjába élete végéig, megint és megint. Oly sokan vannak, mítikus karakterek vakon visszatérve küzdenek mind a láthatatlan szörnyekkel melyek oly régen lenyomták őket a Trauma Barlangokba. Talán életünk – e páncélként ragyogó tó, a narancsba- aranyba- rubintba forduló levelek és így végtelenül tovább – legnagyobb csodák csodája az, hogy eddig még nem szedtük szét világunk.

And even should we all manage to wrestle Trauma to the ground and tame him there is Thanatos himself waiting at the end of it all. He is the natural father of Trauma, the Big-Wig behind the whole story. It is time to give ourselves a pat on the back, breathe a sigh, for not having blown ourselves sky high.

És még akkor is, ha mindnyájan földre tudjuk teperni a Traumát és meg tudjuk szelídíteni, ott van maga Thanatos, vár a legvégén. Ő Trauma természetes apja, a Nagyfej, az egész történet mögött. Ideje, hogy vállon veregessük magunkat, nagyot sóhajtva, hogy még nem robbantottuk magunkat az égig.

2007.

2007

118

Will Eaves Will Eaves Bath-ban született 1967-ben. Három regény szerzője: The Oversight (2001), Nothing To Be Afraid Of (2005) és This Is Paradise 2012, mindegyik a Picador kiadásában. Small Hours verskötete 2006-ban jelent meg. Sound Houses az első komplett verses kötete. Több éven keresztül művészeti szerkesztője volt a The Times Literary Supplement-nek. Jelenleg a Warwick Egyetemen tanít.

Will Eaves

Will Eaves

PUNK REVOLUTION

PUNK FORRADALOM

She sat facing us, back to the telly, as she looked over her shoulder, laughing, and she laughed too

Ült nézve minket, háttal a TV-nek, ahogy a vállán át nézett, nevettünk, és nevetett ő is

because we were funny that way when we, her children, were laughing, happy, and she was happy too.

mert viccesek voltunk így amikor mi, a gyerekei boldogok, nevettünk, és boldog volt ő is.

She couldn’t see the band gurning, the faces that were pulled behind her, though some part of her wanted to –

Nem látta a morgó bandát, a grimaszokat a háta megett, bár részben szerette volna is –

because she was funny that way when she heard young voices calling, angry, and she was angry too.

mert ő is vicces volt így amikor hívták ifjú hangok mérgesen, és mérges volt ő is.

I sit facing her, back to the present as she looks over my shoulder, smiling, and I smile too

ülök őt nézve, háttal a jelennek, ahogy a vállamon átnézett, mosolyogva, és mosolygok én is

because she is funny that way, when she, my mother is smiling, happy, and I am happy too.

mert ő is vicces most így, amikor ő, az anyám mosolyog, boldogan, és boldog vagyok én is.

2008

2008

119

Jennie Feldman

Jennie Feldman

Jennie Feldman

CRETE

KRÉTA

That a child’s clay ox, google-eyed pull-along from the afterlife, trails some lost joy behind you

A gyerek agyagbikája, dülledt szemű vonszol a túlvilágból, valami elveszett örömet húz utánad

and an anchor tall as two men, puny aaginst the crazed and pocked seeward Bytantine wall, even so props it,

és egy horgony két ember magas, töpörödött a repedt, bedült tengeri bizánci falnál, de támasztja,

that they’ve nailed in a row cast-off doors in the Evraiki quarters – such things add up as you lean to pull in the shutters.

amiket a leszakadt ajtósorra szögeltek az Evraiki negyedben – ezek összeadódnak amint kihajolsz, hogy behúzd a redőnyt.

TLS 30, 10, 2015.

TLS 2015, 10, 30.

120

John Fuller John Fuller 1937 január 1.-én született. Angol költő és szerző és Fellow Emeritus az oxfordi Magdalen Kollégiumban. 1962-ben kezdett tanítani a new-yorki State University-ben, majd folytatta a Manchesteri Egyetemen. Ezután Fellow és tutor volt az oxfordi Magdalen Kollégiumban, ahol most Fellow Emeritus. John Fuller

John Fuller

AN OLD SONG

RÉGI DALL

Everything that turns out to be true Seems like something I once new But had forgotten, And time itself is a betrayal Like the words of this old song Too solemn for its tune.

Minden, ami végül is igaz Olyan, mintha tudtam volna már De kiment a fejemből, És maga az idő is cserben hagy Mint szavai e régi dalnak Dallamához túl komoly.

Although I never left you in my life I must be heading off, away from you. Although I never left you And never wanted to, The day has grown too long And I must be leaving soon.

Bár életemben el nem hagytalak Kell, hogy induljak, tőled el. Bár el nem hagytalak És sohsem akartam, A nap túl hosszú már És mennem kell hamar.

The figs were tight and sweet upon the tree But now the year must think of saying Without apology That it has nothing left And there is nothing left to see And the fruit is rotten.

A füge duzzad, édes fönn a fán De most az év is mintha mondaná Bocsánatkérés nélkül Hogy nem maradt semmije És nem maradt semmi látnivaló És rohadt a gyümölcs.

The whimpering of a dog, A scrape of cloud across the sky A wind across the table At which we drank and laughed, At which we thought we could defy The moral of the fable.

Ahogy nyüszít a kutya Fikarcnyi felhő az égen Asztalon keresztül fúj a szél Amelynél ittunk, nevettünk Amelynél azt hittük legyőztük Tanulságát a mesének.

This farewell mood at sundown, Amusement in its frown, Is pouring its last inches, With something still to forget, To civilise a certain terror With the old excuse: not yet.

E búcsúzó érzés a naplementén, Komolyságán szórakozó, Utolsó cseppjeit önti, De amit még elfeledni kell, Egy borzalmat civilizálni A régi kifogással: még nem.

121

And always behind it all, the song, The old the universal song The shadow on the terrace, The darkening of the cloud, The season in its passing, The garden in its shroud.

És mindig mindez mögött, a dal, A régi az univerzális dal Az erkélyen az árnyék, Felhő sötétedése, Múlóban az évszakok, Lombjában a kert.

Yes, I hear the signs, I know the reason why The song is in my head, The song insisted by The bush-telegraph of the blood, The song that speaks my lines.

Igen, hallom a jelet, Tudom, hogy miért Fejemben a dal, A dal amiért A vér rejtett kódja üzen, A soraimat kimondó dal.

Since now the day is done, Leaves streaming from the tree, Since the song tells me so. And since the song is what I know, Since time won’t wait for me, I must be leaving soon.

Hogy most a napnak vége, Levelek csurognak a fáról, Mert ezt mondja nékem a dal. És mert a dal, amit ismerek, Mert rám nem vár az idő, Mennem kell hamar. 2014.

2014.

122

Ian Hamilton Ian Hamilton Szerkesztő, irodalmi kritikus, életrajzíró és költő, Kings Lynn-ben született, Norfolk megyében 1938-ban. Az oxfordi Keble College-ban végzett. Egyetemi évei után megalapította a befolyásos The Review költői folyóiratot 1962-ben, amely évekig futott. Utódja, The New Review havonta megjelent 1974-től 1979-ig. Ötven számában sok új írónak és költőnek adott szót.

Ian Hamilton

Ian Hamilton

THE VETERAN

A VETERÁN

A grey, hard-veined old ruin now, he sits Around the house most days and speaks only On small affairs. He keeps his schedule tight And guards his property with bitterness. I got him talking once. With great contempt He asked me what I did. I said I wrote Three times before he got it. Then he leant So close I took his rotten breath inside me And asked: “What about?”; and he is right.

Szürke, visszeres régi rom már, ül A ház körül többnyire és apró dolgokról Beszél. Szorosan tartja magát És keserűen őrzi az övét. Egyszer szóra bírtam. Nagy megvetéssel Kérdezte mit csinálok. Azt mondtam írok, Háromszor mire felfogta. Utána olyan Közel hajolt, hogy beszívtam rothadt leheletét És megkérdezte: „Miről?”; és igaza van. 2009

2009

123

Clive James Clive James született Vivian Leopold James 1939 október 7.-én, ausztráliai Brit szerző, költő, műfordító és emlékirat író. Legismertebb műve a Megbízhatatlan Emlékiratok televízió sorozat, amelyben követhetjük munkáját a televízióban és az újságírásban. 1962 óta Angliában él és dolgozik.

Clive James

Clive James

TOO MUCH LIGHT

TÚL SOK FÉNY

My cataracts invest the bright spring day With extra glory, with a glow of stings. The shimmering shields above the college gates Heraldic remnants of the queens and kings – Flaunt liquid paint here at the end of things When my vitality at last abates, And all these forms bleed, spread and make a blur Of what, to second sight, they are and were.

Szemhályogom tavasznak fényes napjait Fokozza glóriával, szúrós fényivel. Szikrázó pajzsok a kollégium kapúi felett – Királyok és királynők hősi romjai – Mindenek végire festéket szórnak itt Mikor életerőm végül lealkonyul, És minden forma vérzik, és homályosulnak Amik, most újra látván, vannak és voltak.

And now I slowly pace, a stricken beast, Across a lawn which must be half immersed In crocuses and daffodils, but I Can only see for sure the colours burst And coalesce as if they were the first Flowers I ever saw, Thus, should I die, I’ll go back through the gate I entered when My eyes were stunned, as now they are again.

Mint sebzett vad, én most csak lassan ballagok, A réten át, amely bár félig elmerült Sáfrányban és narcisszuszban, de én Biztosra csak színfoltokat találok ott, És összeolvadnak, mint az először látott Virágok. Így, ha mégis meghalnék, Mennék vissza át a kapun, amelyen jöttem, Szemem káprázott akkor úgy, mint most megint.

2012.

2012.

124

Clive James

Clive James

ELEPHANT IN THE ROOM

ELEFÁNT A SZOBÁBAN

On slow last legs it comes to the right spot Near the dried-up riverbed where it may kneel And die. The plain is open, with one clump of trees Parched, bleached, more gray than green, Much like the grass. The perfect setting for what happens next.

Lassan utolsót rúgva jó helyre jön A kiszáradt folyómederhez, ahol letérdelhet És meghalhat. Nyitva a mező, egyetlen kiszáradt, Kiázott csomó fával, inkább szürke, mint zöld, Nagyon úgy, mint a fű: Tökéletes háttér a következőkhöz.

What happens next is nothing. Still upright, Precisely balanced on its bended knees, The elephant decays. All by itself It loses its last flesh with neither vultures Nor hyenas to help with the unloading: They seem to have been paid to stay away.

Nem következik semmi. Még mindig állva, Hajlott térdein pontosan egyensúlyozva, Pusztul az elefánt. Egymagában Utolsó húsát is elejti, sem keselyű Sem hiéna nem segít a lerakodásban: Mintha fizették volna, hogy ne jöjjenek.

When all the meat is gone There is only skin, draped thickly on its cage Of bones. Perhaps the ants are in there Like vagrants in the ruins of New York. There might be termites cleaning out its tusks. If so, it shows no sign of pain or anger.

Miután minden hús elfogyott Csak a bőr maradt, vastagon csontos Ketrecébe zárva. Talán a hangyák ott vannak Mint New York romjainál a csavargók. Talán termeszek tisztítják el az agyarát. Ha így van, nem mutat fájdalmat, haragot.

Through hollow eyes it looks out of the screen With what seems an inflexible resolve. The shadow of its former self has timed Its exit to sum up what it did best, To bulk large as a thing of consequence Even though emptied of it history.

Üres szemekkel néz ki a látszólag hajthatatlan elszántság ernyője mögül. Előző létének árnyéka időben foglalja Össze, hogy miben volt a legjobb, Mintha fontos lenne nagy tömegével Habár történelme kiürült.

A breath of wind will knock it down an hour of rain wash it away, but until then, Sustained by stillness, it is what it is: A presence, a whole area of space Transformed into a single living thing That now, it’s time exhausted, lives no more.

Egy szélsóhajtás ledönti majd, egy órányi eső elmossa, de addig, mozdulatlanságban fennmaradva, az ami: Egy jelenlét, a tér egy területe Egyetlen élőlénnyé alakulva, amely Most, idejét kifárasztva, többé nincs.

TLS 18, 12, 2015.

TLS 2015, 12, 08.

125

Angela Kirby Angela Kirby Lancashire-ben született 1932-ben, és Londonban él. A mellett, hogy felnevelt öt gyereket, szabadúszó újságíróként dolgozik, és öt könyvet írt főzésről, kertészetről, és oda vágó támákról. Versei folyóiratokban és antológiákban jelentek meg, továbbá több dijat és versenyt nyert.

Angela Kirby

Angela Kirby

THE GLASS DOOR

AZ ÜVEGAJTÓ

We get round to it at last though at night for reasons which aren’t clear no music, no flowers both of us squashed in here behind this small table in front of a bunch of strangers and I am wearing stilettoes and the hat with the black feathers that always makes you laugh but, when I close in for the kiss you’ve gone and it takes forever running through a chain of shuttered rooms before I find you again on the far side of this locked glass door and I’ve lost the hat and you are standing there on some kind of terrace with a woman in a red dress both with your backs to me and when I tap on the pane the two of you turn to stare back, unsmiling and I call out your name and break through the glass but you’re not there any more just a lot of blood – on my hands and everywhere everywhere.

Végre itt wagyunk már éjszaka, hogy miért az nem világos nincs zene, nincs virág mindketten beszorultunk a kicsi asztal mögé itt egy csomó idegen előtt és én sztilettóban és a fekete tollas kalapban amitől mindig nevetsz de, amikor csókért közelítek már nem vagy és örökké tart mig átfutok egy sor sötétített szobán és újból megtalállak a másik oldalán e zárt üvegajtónak kalapom elveszett és ott állsz valami teraszon egy pirosruhás nővel mindketten háttal nekem és amikor kopogok az üvegen mindketten megfordultok bámultok, mosolytalan én hívom a neved és áttörök az üvegen de nem vagy ott többé csak egy csomó vér – a kezemen és mindenüt mindenüt.

Magma No 28 – Spring 2004

Magma No 28 – Spring 2004

126

Angela Leighton Professor Angela Leighton 1954-ben született. Kutató tanársegéd a cambridgei Trinity Kollégiumban. Költő és irodalom kritikus. Elsősorban a tizenkilencedik és a huszadik századi költészet érdekli, de a tizenkilencedik századi esztétikai irány is érdekli, és annak folytatólagos hagyatéka a huszadik században különösen Woolf, Yeats, Stevens, Bishop, Plath and W.S. Graham munkáiban.

Angela Leighton

Angela Leighton

FOOTING

LÁBALÁS

Poor worn beasts – feet – are they mine? queer things – bearing an uprightness on calibrated bones, footworn in footwear, cooped all winter through poor brutes, their palmy feelers shuttered in dark shoes – now freed and mushroom-pale, eerie as moons.

Szegény viselt bestiák – lábak – az nyémek? furcsák – kalibrált csontokon hordják a kétlábasságot, lábbelin lábviselt, benyelve egész télen át szegény szörnyetegek, pálmás érzékelőik sötét cipőkbe zárva – most szabadult és gomba-sápadt, kísértetiesek, mint a holdak.

Do toes – ten stunted fingers – miss their hold, their dreamed, prehensile lives among the trees, their adept grip above ground, branching clear as if to handle heights, easy as air? Now their skills are all for straying below.

A lábujjak – tíz satnya ujjak – hiányzik nékik a függés, álmodott, kapaszkodó élet a fák között, ügyes markolásuk a talaj felett, tisztára ágazva mintegy kezelve a magasságot, légies könnyedén? Most minden készségükkel alul kóborolnak.

So far from me they seem, bare flaps, shy tramps, small scales to take my weight and forwardness (from footling breach to feet-first through the door). Their measure’s just a step. Steady on! I say. They’ll keep me earthed, these groundlings, on the way.

Oly messze látszanak tőlem, csupasz csoszogók, szégyenlős trappolók, kis mérlegek, tartják a súlyomat és lendületemet (lábatlan indulattól lábbal előre az ajtón keresztül). Mértékük egy lépés. Nyugodtan! mondom én A földön tartanak, földhöz ragadtak, az úton. 2014

2014

127

David Mason David Mason 1954 december 11.-én született. Amerikai író és Kolorádóban Poet Lauretta volt.

David Mason

David Mason

SEA SALT

TENGERI SÓ

Light dazzles from the grass over the carnal dune. This too shall come to pass, but will it happen soon? A kite nods to its string, a cloud is happening

Fűből a fény feláramlik az érzéki fövény felett. Egyszer ez is még megesik, de mindez hamar meglehet? Sárkány spárgájára legyint, egy felhő is történik itt

above the tripping waves, joined by another cloud. They are a crowd that moves. The sky becomes a shroud cut by a blade of sun. There’s nothing to be done.

a botló hullámok felett másik felhő csatlakozik. Miként hullámzó tömegek. Az ég lepellé változik nap pengéje hasítja át. Akkor nincsen mit tenni hát.

The soul if there’s a soul, moves out to what it loves, whatever makes it whole. The sea stands still and moves, denoting nothing new. Deliberating now.

A lélek, hogyha lélek van, szerettei felé buzog, akiktől egésszé fogan. A tenger csak áll és mozog, és újra nem hivatkozik. Miközben most gondolkodik.

The days are made of hours, hours of instances, and none of them are ours. The sand blows though the fences. Light darkens on the grass. This too shall come to pass.

Órákból összeáll a nap, pillanatokból az órák, de abból egyikünk se kap. Homok fúj kerítésen át. Füvön a fény sötétedik. Egyszer ez is még megesik.

2008.

2008.

128

J.D. McClatchy J. D. McClatchy 1945-bnen született, amerikai költő és irodalmi kritikus. A Yale Review szerkesztője és a The American Academy of Arts and Letters elnöke.

J.D. McClatchy

J.D. McClatchy

GOING BACK TO BED

VISSZA AZ ÁGYBA

Up early, trying to muffle the sound of small tasks, grinding, pouring, riffling through yesterday’s attacks

Már fönt vagyok, próbálom rejteni kis ténykedéseim zaját, őrlés, töltés, lapozás a piaci zuhanás tegnapi

of market slumps, then changing my mind – what matter the rush to the waiting room or the ring of some later dubious excuse? –

lapjaiban, majd meggondolom magam – mit számít a váróterem, vagy a telefon, valami később kétes kifogás? –

having decided to return to bed and finding you curled in the sheet, a dream fluttering your eyelids, still unfallen, still asleep,

elhatározván, hogy visszamegyek az ágyba és téged ott találván lepedőbe csavarva, pilláidon álom rebegve, alva még,

I thought of the old pilgrim when, among the fixed stars in paradise, he sees Adam suddenly, the first man, there

a vén zarándok jut eszembe amikor, az állócsillagok között a paradicsomban, látja Ádámot hirtelen, ott, az első embert,

in a flame that hides his body, and when it moves to speak, what is inside seems not free, not happy, but huge and weak,

testét lángokba rejtve, és amikor megszólalni mozdul, ami belül van, nem látszik szabadnak, nem boldog, de óriás és gyenge,

like an animal in a sack. Who had captured him? What did he want to say? I lay down beside you again,

mint állat a zsákban. Ki foghatta el? Mit akart mondani? Melletted fekszem megint,

not knowing if I’d stay, not knowing where I ’d been.

nem tudván maradjak-e, nem tudván merre jártam.

2008.

2008.

129

Andrew Motion Andrew Motion 1952 október 26-án született. Angol költő, regényíró és életrajzíró. Az Egyesült Királyság Poet Lauretája volt 1999-től 2000-ig. Ez alatt az idő alatt létrehozta a Költői Archivumot, amely online hozzáférést nyujt versekhez és amelyben a költők felolvassák saját verseiket. 2012 ben a Mezőgazdasági Angliát Megvédő Kampány elnöke lett.

Andrew Motion

Andrew Motion

OTHER THING

KÜLÖNBEN IS

Another thing: the way you wagged you hands if something was too funny to talk through, but also gave the same now-leave-me wave, whenever I had disappointed you.

Különben is: ahogy legyintettél ha túl nevetséges volt megbeszélni, ugyan az a hagyj- békén mozdulat volt, amikor kiábrándítottalak.

Another thing: the way you sat cross-legged and jiggled you right foot impatiently. What was the hurry? Had your life set off elsewhere without you, or was it just me?

Különben is: ahogy keresztbefont lábakkal a jobb lábfejed ugrált. Hova siettél? Ment az életed Máshová nélküled, vagy csak miattam?

Another thing: the way you never spoke of anything that mattered, not deep down. You dangled in a web of courtessy your whole life long. And died before it broke.

Különben is: ahogy sose szóltál semmiről, mélyen, ami számított. A jómodor hálójában vergődtél És meghaltál, mielőtt elszakadt. 2007

2007

130

Peter Porter Peter Porter született Brisbainben Ausztráliában 1929-ben. A Church of England Grammar School-ba járt, és 18 éveskorában újságírónak képződött a The Courier-Mail-nél. Egy évvel később onnan elbocsájtották. Angliába emigrált 1951-ben. Két öngyilkossági kísérlet után visszatért Brisbainbe. Tíz hónap munlva újból Angliába ment. 1955-ben csatlakozott a "The Group" csoporthoz. Ennek segítségével adta ki első veses kötetét 1961-ben. Porter 210-ben rákban meghalt. Halála után az Australian Book Review költői dijat neveztt el róla.

Peter Porter

Peter Porter

FROM THE RECOVERY ROOM

MŰTÉT UTÁN

There is no news, as what didn’t happen didn’t happen. There will be news when the world ends, which is the world of one-and-only, and what that is the one-and-only cannot preimagine but only want and watch for. Yes, you are bored by this periphrasis, something extra to the body, a persuit throughout the night to the sea which may not be entailed. To have to leave behind not just the globe and topless towers of CCTV but images of nothing when only nothing may be the host to images is what a dreamless wounding is precursor of.

Nincs hír, ami nem történt nem történt. Majd lesz hír amikor vége a világnak, hogy melyik az egyetlen-egy világa, és hogy az mi, azt az egyetlen-egy előre nem képzelheti csak akarhatja és várhatja. Igen, unod ezt a körülírást, valamit a testen túl, iramlást az éjen át le a tengerhez, ami tán nem is következik. El kell hagyni, nem csak a földgolyót és a TV tetőtlen tornyait, de a semmi képeit, amikor csak a semmi adhat otthont képeknek; aminek előfutára az álomtalan sebzettség.

2008

2008

131

D. A. Powel. Albanyban, Georgiában született, D.A. Powell MA-t szerzett a Sonoma State University-ben és MFA-t az Iowa Writers’ Workshop-ban. Első három versgyűjreménye, Tea, (1998), Lunch (2000), and Cocktails (2004), egyesek szerint az AIDS járvány trilógiája. Lunch az első három között volt a National Poetry Sorozatban, és Cocktails az első három között volt a National Book Critics Circle Award költői diján.

D.A Powel

D.A Powel

PUPIL

TANÍTVÁNY

how is it that you hold such influence over me: your practiced slouch, your porkpie hat at rakish angle, commending the dumpling-shaped lump atop your pelvis— as if we’ve one more thing to consider amidst the striptease of all your stanzas and all your lines— draws me down into the centre of you: the prize peony, so that I’m nothing more than an ant whose singular labour is to gather the beading liquid inside you; bring it to light.

hogy lehet az, hogy olyan nagy hatással vagy rám: ismert cammogásod, lepény kalapod félre csapva, ajánlván a csípőd fölött a dudorgó nokedlit –

I have never written a true poem, it seems. Snatches of my salacious dreams, sandwiched together all afternoon at my desk, awaiting the dark visitation of The Word. When you arrive, unfasten your notebook, and recite, I am only a schoolboy with a schoolboy’s hard mind. You are the headmaster. Now you must master me.

Úgy tűnik, hogy igazi verset még soh’sem írtam. pikáns álmaim perceit gyűjtöttem egész délután asztalomon, várva A Világ sötét látogatását. Amikor bejössz, kilazítod a jegyzetedet és szavalsz, Iskolás fiú vagyok csak, az iskolás fiú kemény eszével. Te vagy az igazgató. Most te igazíts hát engem.

mintha még eggyel többről kellene gondolkodni hangsúlyaid és verssoraidnak sztriptíze mellett – lehúz a központodba: a főnyeremény bazsarózsa, úgy, hogy csak hangya vagyok, kinek csak az a dolga, hogy gyöngyöző belső folyadékod napfényre hozza.

Poetry (2010 február)

Poetry February 2010.

132

Peter Reading Peter Reading született 1946 július 24.-én és meghalt 2011 november 17.-én. Angol költő volt, és 26 kötet költemény szerzője. Csúnya témákat választott, és klasszikus formában írt. A The Oxford Companion to Twentieth-Century Poetry-ben úgy írja le verseit, hogy “erősen anti-romantikus, kiábrándult, és többnyire szatirikus”. Ő maga úgy utalt verseire mint “fájdalmasan aggódó és embergyűlölő”.

Peter Reading

Peter Reading

(Untitled)

(Cím nélkül)

The rhetorical „How goes it old boy?” the unnerving response:

A szónokias „Hogy megy öregfiú?” a bénító válasz:

„Infinitely sad, old warrior, infinitely sad - I’ve just heard…”

„Végtelenül szomorú, vén harcos, végtelenül szomorú – most hallom…”

2008

2008

133

Oliver Reynolds Oliver Reynolds 1957-ben születet Welszben, Cardiffban. Angol költő és kritikus. Drámát tanult a Halli Egyetemen, majd visszatért Welszbe A Welszi Sziház igazgatója mellé. Több irodalmi díjat nyert. Reynolds Bentlakásos Írók Összejövetelét tartott Angliában, Skóciában és Svédországban. Több irodalmi kiadványokban publikált, többek között a The Times Literary Supplement, Granta és a The London Magazine-ban.

Oliver Reynolds

Oliover Renolds

A BRIEF RESPONSE TO CRITCISM

RÖVID VÁLASZ KRITIKÁRA

Having designed And built the Temple

Megtervezvén, megépítvén Vénusz

of Venus and Roma Hadrian

és Róma Templomát Hadriánusz

invited professional comment

szakmai véleményt hívott

Apollodorus considered the niches

Apollodorusz gondolta a mélyedés

for the statues sitting in state rather small

amelyben a szobrok díszben ülnek túl kicsi

Venus and Roma might bump

Vénusz és Róma beverné

their heads if they tried to stand

a fejét ha föl próbálna állni

Hadrian Had him hanged

Hadriánusz fölakaszttatta őt 2007

2007

134

Oliver Reynolds

Oliver Reynolds

JUNCTION 13

13. KERESZTEZŐDÉS

Who moved his boots? Who moved his soap? Who moved his knife?

Ki nyúlt a cipőjéhez? Ki nyúlt a szappanjához? Ki nyúlt a késéhez?

Who moved what helped him walk wash and eat?

Ki nyúlt mi segítette járni, mosakodni és enni?

What stopped his clock?

Mitől állt meg az órája?

* I prefer not to talk I do not expect you to talk You cannot talk

* Inkább nem beszélek Nem várom, hogy beszélj Nem tudsz beszélni

Here’s the pen You know what I want It might help you

Itt a toll Tudod, mit akarok Lehet, hogy segít

It might not

Lehet, hogy nem

* I copied your key noted the time your light goes out

* Lemásoltam a kulcsod néztem az időt amikor kialszik nálad a fény

I measured the roof-space oiled the chains link by link steel soft on steel

Lemértem a tetőteret megolajoztam szemenként a láncot acél simán az acélon

I gauged your weight

Megsaccoltam a súlyod

* He knows the cameras He knows the slip-road set-down the luggage-bay

* Ismeri a kamerákat Ismeri a csúszdát, levezetőt a csomag-térbe

He knows the one-mile walk by verge and roundabout to South Lake bridge

Ismeri a hosszú sétát hátulról kertek alatt le a hídhoz

He knows the drop

Ismeri a dörgést 2008

2008

135

Oliver Reynolds

Oliver Reynolds

.

ON TRANSLSATION

FORDÍTÁSRÓL

(for Lars-Hákan Svensson)

(Lars-Hákan Svenssonnak)

The Polish poet Z – having helped his translator paint Malmöd red

Z a lengyel költő – fordítóját segítvén hogy pirosra fesse Malmőt –

now found that though the Swede had drunk while he’d abstained he had the thudding head

most látja, nézvén a részeg svédet, hogy bár ő józan maradt mégis az ő feje lüktet

2009

2009

136

Robyn Sarah Robyn Sarah NewYorkban 1949-ben született kanadai szülőktől, és élete legnagyobb részét Montrealban töltötte. Már diák korában 1970-től megjelentek versei. Nyolc kötet verset és két kötet prózát írt, és egy kötet költészettel foglalkozó esszét. Verseire gyakran utalnak Kanadában az Egyesült Államokban.

Robin Sarah

Robyn Sarah

PLEASE HAVE A SEAT

KÉREM, FOGLALJON HELYET

You sit. And the vinyl chair cushion slowly exhales. Around you, banter of strangers – the acid camaraderie of the office. Hard bright voiced of women around the coffee machine. This is the domain. Here they enact their days that are not yours.

Te ülsz. És a viníl székpárna lassan szuszog. Körülötted, idegen üteg – az iroda savas bajtársai. Kemény fényes hangú nők a kávégép körül. Ez a terep. Itt játsszák el napjaikat amihez neked semmi közöd.

Who is behind the inner door? Who, ensconced on a high-backed leather throne, will hear your sad petition? He is the Appointed. You have the appointment. He has what you need, but he is needy too. Think of him as a human while you wait.

Ki van a zárt ajtó mögött? Ki, magas-hátú bőrtrónon elsáncolva, fogja hallgatni szomorú kérvényedet? Ő a Kijelölt. Tiéd a kijelölt idő. Neki van, ami neked kell, De őneki is kell. Gondold meg, ő is ember, amíg vársz.

So it goes in this world. Think of him as needing. Give him a face while you bide your time there, in your chair, clutching your requisition and the fee. And burnish your words,

Ez így megy ebben a világban. Gondolj rá, hogy kell neki. Tekints rá, amíg vársz az idődre ott, a székeden, markolván a folyamodványt és a díjat. És csiszold szavaidat,

burnish the words you’ll tender as your plea.

csiszold szavaidat, melyekkel benyújtod kérelmedet. TLS 14, 12, 2012

2012

137

Megan Shevenock Megan Elizabeth Shevenock született 1980 szeptember 15,-én. 19 Courthouse Ptc Gainsvilleben él, Alachua County, Florida, U.S.A.-ban.

Megan Shevenock

Megan Shevenock

SECRETS AT A FUNERAL PARTY

TEMETKEZÉSI BULI TITKAI

I was twelve. That same week I’d been touched by a man for the second time, as he drove me home out of the orchard. A gift-basket of apples spilled, gently bruising under the seat. His wife would never know he drove one-handed with me, or that, as I sat drinking the bitter, exotic teas at her table, I wanted for it to happen.

Tizenkettő voltam. Egy férfi ugyan azon a héten másodszor is hozzám nyúlt, amikor hazavezetett velem a gyümölcsösből. Ajándékkosárnyi alma kiborult, lassan sérült az ülés alatt. Felesége sohasem tudná, hogy egy-kézzel vezetett velem haza, vagy, ahogy ültem és ittam a keserű, egzotikus teákat az asztalánál, én is akartam.

2009

2009

138

George Szirtes George Szirtes 1948, november 29.-én született Magyarországon. Brit költő, angolul ír, magyarról angolra és angolról magyarra fordít. Az elmúlt pár évtizedet Angliában töltötte.

George Szirtes

George Szirtes

AMONG ANIMALS

ÁLLATOK KÖZÖTT

Touch the animals in your head. They bend to you gently as to food.

Érintsd az állatokat a fejedben. Gyengéden hajlanak rád úgy, mint az ételre.

They shuffle along from ark to ark, obedient as your own shadow.

Jönnek elő csoszogva ágytól az ágyig, engedelmesen, mint a saját árnyékod.

You feed the creatures with the pity they inspire, your imagined tribe.

Eteted a lényeket a feléjük ébredt szánalommal, képzeletbeli törzsed.

The domestic cat that winds its body round you and lives in your throat.

Ez a házi macska itt aki testét köréd csavargatja és benn a torkodban él.

The tame dog you feed that is your several limbs and your lifted head.

A szelíd kutya akit etetsz, ő a te összes tagjaid és még a felemelt fejed.

And all the wild beasts in you eyes. What will you do with them while you sleep?

És a vadállatok mind a szemeidben. Mit teszel velük miközben te már alszol?

Here’s the stuffed giraffe of childhood with its long neck. Here is its faint smile.

Itt a kitömött zsiráf gyerekkorodból hosszú nyakával. Halvány mosolyával itt.

Here is the caged bird you spent such hours talking to. Will it now talk back?

Itt a kalickás madár melyhez hosszú órákig beszéltél. Vajon most válaszolni fog?

The inhabitants of your body have gathered in herds to hear you.

És testednek lakói mind összegyűltek egy csordában itt hogy téged hallgassanak.

What will you say now your language have failed you and your eyes are lost?

Mit is mondhatsz nekik te most hogy nyelved is cserbenhagyott és szemeid elvesztetted?

139

George Szirtes

George Szirtes

Creatures construct you. The world put you together as its quaint puzzle.

Teremtmények alkotnak tégedet. És a világ rak össze önmaga rejtvényeként.

Now you dismantle the night. Now you call the dark to its vats kennel.

Mostan leszereled az éjszakát. Most a sötétet hívod óriás kenneljébe.

Your territory is crowded with animals that go their own ways.

Saját területedet állatok lepik el, akik saját útjukat járják ottan.

Behold your creatures, says the book of the body. Converse with your tribe.

Teremtményeidre jól ügyelj, mondja a tested könyve. Társalogj a törzseddel. 2015.

2015.

140

Steven Taylor Steven Taylor három lány apja, 9 éve US Tengerészeti Légiforgalmi Ellenőr, 3 éve FAA Légiforgalmi ellenőr, 16 éve Hivatásos Piaci Eladó. Érdeklődés és hobbi: Szeretek énekelni, verset írni, sakkozni. Testépítő vagyok, és mozibolond.

Steven Taylor

Steven Taylor

HUNGARIAN THINGS

MAGYAR DOLGOK

On the day that Manhattan the Pentagon and a field near Pittsburgh in Pennsylvania had accidents

Azon a napon, amikor Manhattanben a Pentagonban és a penszilvániai Pittsburgh mellett is katasztrófa történt

I attended a poetic soirée at the Hungarian Cultural Centre in Covent Garden

költői esten vettem részt a Magyar Kulturális Központban a londoni Covent Gardenben

sponsored by Hungarian Airlines where a collection of poems were judged by Peter Zollman,

a Magyar Légitársaság támogatásában ahol verses gyűjteményt értékelt Zollman Péter,

the eminent translator,

az elismert műfordító,

who made a fleeting reference to the events becoming history even as he spoke of Hungarian things and defined poetry as a steepening gradient from earth to sky to Heaven,

aki futólag utalt az események történelmi jellegére miközben magyar dolgokról beszélt meghatározván a költészetet mint lépcsőzetes emelkedést a földről az égig a Menybe,

but I thought of Hell and fire and eternal damnation

de én Pokolra gondoltam és tűzre és örök kárhozatra

arriving in smooth silky aeroplanes with language attached

selymes sima repülőkön érkezve nyelvel együtt

as parachutes woven by a God

mint Isten- szőtte ejtőernyők Borderlines No 30 - Június 2002

Borderlines No 30 - June 2002

141

Sarah Wardle Sarah Wardle Londonban született 1969-ben, és a Cheltenham Ladies' Kollégiumban tanult. Klasszikot (ógörög és latin) végzett az oxfordi Lincoln Kollégiumban, és angolt a Suszexi Egyetemen . Az Oxfordi Egyetem Konzervatív Társaságának elnöke volt 1989-ben. Első versgyűjteménye a Fields Away, 2003-ban jelent meg, a Bloodaxe Books kiadásában.

Sarah Wardle

Sarah Wardle

COUNTRY LIFE

VIDÉKI ÉLET

It is peace that strikes even by the war memorial, as if the umpire on the cricket green, all dressed in white, had saved the village from the black-frocked vicar, whose dirge at Christmas and Easter heralds the euphoria of exciting the church. Here there are no police, no ambulances, no fire engines, no teeming streets. You can see for miles into the distance, fields and trees and hedgerows, not another house in sight.

A béke villan fel még a háborús emlékműnél is, mintha a bíró a sportpályán, tiszta fehérbe öltözve, megóvta volna a falut a fekete-csuklyás paptól, kinek karácsonyi és húsvéti himnuszai hirdetik az egyház izgalmas kábulatát. Itt nincs rendőr, vagy mentőautó, tűzoltók, nyüzsgő utcák sincsenek. Messze ellátni a távolba, mezők, és fák és sövények, nem látni még egy házat.

2011.

2011

142

Christine West Újságíró, kutató, szerző, költő. Novellista, esszéíró Christine West csinálja mind, stílusosan, dinamikusan. A regényeket szereti a lgjobban. Évenként ír egyet. Most készül a Ha Akkor TudtamVolna. Fiktív rergény, de Christine a föszereplőket gyerekkori barátai után nevezte, mint Lisa McFadden, Laurie Carron és Janice DeHoey. Ez a reflektáló módszere a földön tartja őt. Emlékezteti honnan jön, és realisztikusan ábrázolja az érettség folyamatát.

Christine West

Christine West

LEARNED BEHAVIOUR

TANULT VISELKEDÉS

You wanted me, your second girl, and here I am, newly made, complete. I'm waiting, curled, almost blind, in this cot by your bed.

Akartál, második lányodat, és itt vagyok, most készült, teljes. Várok, összegömbölyödve, majdnem vak, a bölcsőben itt az ágyad mellett.

Pick me up. Show me what to do to please you, to be like you. I'm dying for the place you grew me in.

Vegyél fel. Mutasd, hogyan járjak kedvedbe, legyek olyan, mint te. Meghalok a helyért, amelybe belenövesztesz.

I sense already how our lives will be:

Már érzem milyen lesz az életünk:

I must cry. Isn't this how it goes: the perfect O of my perfect mouth trying to repeat the twisted shape of yours?

Sírni kell. Ugye hogy így van: a tökéletes, oh, a tökéletes szám utánozni próbálja a te görbültedet?

We squeeze our eyes closed, mine into the finest lines, lashes edged with tiny beads of tears, yours swollen - puffed and pink with pain.

Leszorítjuk a szemünket, az enyém finom vonalban, pillák szélén aprógyöngyű könnyek, a tiéd dagadt –puffadt és fájdalomtól ég.

You weep soundlessly, listening to my breathless bleating. We'll cry together always. I wonder if you blame me?

Hangtalan könnyezel, hallgatván fulladó bőgésem. Együtt fogunk sírni mindig. Vajon, engem okolsz?

Did I learn this from you or you from me?

Tőled tanultam ezt, vagy te én tőlem?

Equinox No.14, 9, 2006.

Equinox No.14, 2006, 9.

143

Hugo Williams Hugo Williams (teljes nevén: Hugh Anthony Mordaunt Vyner Williams) 1942-ben született brit költő, újságíró és útikönyvszerző. Számos egyéb elismerés mellett kétszer is megkapta a T.S. Eliot Díjat (1999, 2007). Rendszeresen ír a Times irodalmi mellékletébe, és a The Spectator költészeti szerkesztőjeként dolgozik. Film- és színházkritikákat is ír. Első kötete 1965-ben jelent meg Symptoms of Loss: Poems címmel. Azóta néhány évenként, rendszeresen publikál versesköteteket.

Hugo Williams

Hugo Williams

MARITAL VISIT

HÁZASTÁRSI LÁTOGATÁS

The odd thing put away in the wrong place – cups and plates back in the cupboard that I always leave out, curtains open on the street that I always keep drawn, remind me of your recent brief progress through here, looking for something in the attic.

Ami rossz helyre tevődött csészék, tányérok újra a polcon amit mindig elől hagyok, függöny az utcára nyitva amit mindig behúzva hagyok, rád emlékeztetnek, amikor nem rég röviden átvonultál itt, valamit kerestél a padláson.

How could I forget: butter in the fridge, but never eggs, burnt matches everywhere in spite of the gas lighter, jam jars soaking in water to get the label off. How typical of you to give the Chinese teapot a last chance to prove itself in company.

Hogyan is felejthetném: vaj a jégszekrényben, de tojás soha, mindenűt elégett gyufák a gázgyújtó ellenére, lekváros üveg vízben ázik hogy lejöjjön a címke. Mennyire tipikus tőled megőrzöd a kínai teás kannát hogy sikere legyen a társaságban.

And look at that tea towel slung like your signature over the back of a chair. I could weep for the small spoons lying down with the forks, the corkscrew with the tea strainer. Leave them where they are forever? Or harden my heart and put them back where they belong?

És nézd azt a konyharuhát, mint az aláírásod, a szék hátára dobva. Könnyezni tudnék, a kiskanálért ahogy a villákkal fekszik, dugóhúzó a teaszűrővel. Hagyjam ott mindörökre? Vagy kemény szívvel tegyem vissza a helyére?

2008

2008

144

Hugo Williams

Hugo Williams

NOTHING IN PARTICULAR

SEMMI KÜLÖNÖS

What do I miss? I’ll tell you what I miss – The sun coming up, colour starting, a sort of yellow dust of luminous moss gathering round the edges of table and chair, everything soft as soft rain some average morning when an upstairs window catches the sun and a young woman turns back into the room. A telephone rings and once again she clears her throat. Nothing in particular, words, desires, the slightest intention translated into action, the chain of command taking shape in the mind according to logic and reason, a tree coming into leaf, our reward in heaven. 2009.

Hogy mi hiányzik? Megmondom, mi hiányzik – Amint feljön a nap, kezdődnek a színek, villogó moha olyan sárgás pora lerakódva az asztalok, székek széleire, Minden, ami lágy, mint a lágy eső az átlagos reggel amikor a felső ablakon besüt a nap és egy fiatal nő visszajön a szobába. Megszólal a telefon és ő köszörüli a torkát megint. Semmi különös, szavak, vágyak, a legkisebb szándék amint cselekménybe fordul, a gondolatsor amint megfogan az észben logika és értelem szerint, a kizöldülő fa, égi jutalmunk. 2009

145

Hugo Williams

Hugo Williams

NEW YEAR POEM

ÚJÉVI VERS

The day is difficult to start I leave it at the top of a hill the night before. Next morning I release the handbrake and the whole rickety contraption choke itself to life. I come to a stop about here.

Nehéz a napot kezdeni Fenn hagyom a hegytetőn előző este. Másnap reggel kieresztem a kéziféket és az egész rozoga tákolmány életre szívatja magát. Valahol itt megállok.

I leave the room for a moment and when I come back it is evening everything bleached and friable in the room’s diminished oxygen. Books lie about the place like a game of pelmanism. I turn them over to look for a pair.

Egy percre elhagyom a szobát és amikor visszajövök, este van minden kifakult és porlik a szoba ritka oxigénjében. Mindenütt könyvek hevernek mintha emlékezetfejlesztőt játszanék. Forgatom őket, párját keresve.

Sleep is the great hobby, with footnotes on the subject of desire. My eyes look over my shoulder, avoiding my gaze. Is it too late to do something useful with my life? I feel obliged to side with myself to make it all more fair.

Nagy hobbi az alvás, lábjegyzetek a vágy témájához. Szemem magam mögé néz, elkerülvén tekintetem. Túl késő valami hasznosat kezdeni az életemmel? Magam mellé kell állnom hogy igazságosabb legyen.

2013.

2013

146

Adolf Wood Adolf Wood, Brit költő és író.

Adolf Wood

Adolf Wood

GAME OF CHANCE

SZERENCSEJÁTÉK

Lines written after seeing a pair of tiny dice displayed in Spoleto’s Casa Romana, thought to have been the house of Emperor Vespasian’s mother

Két kis kocka láttán íródott, amelyeket kiállítottak Spoletoban a Casa Romanaban, Vespasian Császár édesanyja valószínű házában

for Dawn

Virradatra

The die is cast, the Rubicon’s been crossed: no lamenting now the opportunities lost, no counting the cost; the time for choosing’s past, and we are caught, alas, in an everlasting mist.

A kocka el van vetve átkeltünk a Rubiconon: bánkódásnak nincs helye elveszett az alkalom, nem számít a költsége; elmúlt a választás ideje, és mi bele ragadtunk, fene, az örökké tartó ködbe. Spoleto, 2005, május 10.

Spolleto, May 10, 2005

147

Függelék: ELIOTJEGYZETEK. Az itt következő sorok a saját kutatásaim eredményei. Itt a versek kíséretéhez közlöm, hogy részben indokoljam a fordításomat, részben világosabbá tegyem az egyes sorok értelmét azok számára, akik ezt igénylik. Eliot egyrészt elég sok magyarázatot fűzött verseihez a nagyfokú érdeklődés kereszttüzében, de ugyanakkor azt is mondta, hogy a költőnek nem dolga, hogy a verseit magyarázza. Gondolom, a fordítónak inkább dolga ez, egyrészt mert költeményeket műfordítani gyakorlatilag lehetetlen és a lelkesedés rá az egyetlen kifogás, másrészt mert a szimbolista-szürrealista formák miatt Eliot verseit érdemes és élvezet kutatni, sőt szükséges, ha más nyelvre akarjuk áttenni azokat. Eliot a nyugati kultúra tengerében ír. Soraiban visszhangzanak a korábbi szerzők művei, amelyek közvetlenül vagy közvetve hatottak mindnyájunk életére. Így a szürrealista presentációt valamilyen szinten magunkénak érezzük akkor is, amikor az eredetet nem vagyunk képesek tudatosan azonosítani. A fordításhoz persze szükség volt a tudatos azonosításra, bár erre maga Eliot sem volt mindig képes, amint az több interjúból is kiderül. Így, mind Prufrock, mind a Hamvazó Szerda, egyrészt klasszikus, amennyiben az irodalmi hagyományokból veszi sorait, vagy azoknak közeli tartalmát, más részt azonban modern, formájában szürrealista és szimbolista, korának élenjáró mozgalmai szerint. Ez utóbbit biztosították Pound-hoz, Monroe-hoz, Aiken-hez fűződő kapcsolatai. Robert Graves-nek, aki sokáig a költészet professzora volt Oxfordban, problémája volt Eliottal a fenti ellentmondás miatt. Graves maga ismert költő volt és klasszikus stílusban írt. Nem értette, hogy ugyan az az Eliot, aki olyan jól alkamazza Donne-t, Shakespeare-t és Dante-t, képes leírni azt az egyáltalán nem klasszikus jellegű sort is, hogy: „I have measured out my life with coffee spoons”: „Kávéskanállal mértem ki az életem.” Amire Graves bosszankodva megjegyzi: „so what?”: „na és?” Mintha azt kérdezné: hol itt a költészet? Eliot ezekben a versekben a Biblia régi: James változatát alkalmazza, mert az: ”költőileg szép” volt. Amikor a modern „revised standard” Biblia elkészült, nagyon csalódott, különösen St. Pál angol változatában, de ugyan akkor megértő is volt, amikor azt mondta: „Paul was a difficult writer”: Pál nehéz író volt”. Ennek megfelelően én a Magyar Biblia Károli fordítására hivatkozom, kivéve, amikor olyan szót kell használni, ami máshol is megjelenik a versben és fontos a következetesség. Eliot eredetiben ismerte Dante-t, és egyetemista évei alatt kedvenc olvasmánya volt, így saját fordításait használja. Én a Babits fordítást veszem alapul, amely nagyon szép és többnyire alkalmazható. Angliában, az 1960-as években, amikor Eliotot fordítottam, nem volt Babitsom, így csak lefordítottam az Eliot vers sorait. Miután hazatelepedtem 2000-ben, ezeket a sorokat korigáltam. J. Alfred Prufrock Szerelmes Éneke – The Love Song of J. Alfred Prufrock A költemény valamikor 1910 körül keletkezett. Az évnek őszén Eliot Párizsban járt és ott születtek sorok, mint „I’m not Prince Hamlet”, „Nem, vagyok Hamlet Herceg” de 1911 nyarán fejezte be. Ő maga így magyarázott Donne-ra, Corbiére-re, Laforgue-ra hivatkozva: „A vers szerkezetét a lélekben végbemenő belső történések határozzák meg, és nem azok a külső események, amelyek provokálják a belső eseményeket, a gondolatok és érzelmek játékát.” Az epigraph és az első sorok kiemelik Dante fontosságát ugyancsak a párhuzamot – ironikus, patetikus és komikus – amelyet Eliot von az Isteni Színjáték költője és Prufrock között. Ez a monológ jellegű kinyilvánulás a szerelmes ének, de nem vall benne szerelmet, próbálkozik, többször is nekiindul, de aggodalmaiban, önbizalma hiányában nem jut el odáig. Nagyon fél az elutasítástól? Persze, az elutasítás senkinek sem kellemes, de a férfinek meg kell tudni kockáztatnia. Ő erre nem képes, a gondolatára is halálfélelem fogja el. Nem azért határozatlan, mert nem tudja, mit akar, hanem mert nem meri vállalni az élettel járó kockázatot: „Do I dare?’ and, ‘Do I dare?” „Merjek-e? és Merjek-e?”. A modern ember problémája ez, az egzisztencializmus szemszögéből. Nem csak szerelmet vallani nem mer, de megbénítják az élet egyéb kérdései is: „some overwhelming question”„valami túl nagy kérdés...”. A descartesi hagyományokat továbbfejlesztő Bergson igen nagy hatással volt rá többek között a Bevezetés a Metafizikába című esszéjével, amellyel kapcsolatban Eliot azt írja, hogy Bergson itt tárgyalja: „létemnek mélységét, azt, ami legegységesebben, legállandóbban és legkitartóbban én vagyok.” Prufrock ugyanezt nyilvánítja ki önmagáról, amikor Prufrock Bergson-hoz hasonlóan úgy találja, hogy „állandó mozgás...állapotok sorozata...egymásba mosódnak.”

148

A második versszak közvetlen folytatása az elsőnek. Itt is úgy tűnik, hogy Eliot Prufrock-ot Bergson témája szerint alkotta meg: „A belső életet hasonlítani lehet ahhoz, ahogy egy tekercs kinyílik, mert nincsen olyan élőlény, amelyik ne érezné azt, hogy szerepének fokozatosan a végéhez közeledik, élni azt jelenti, hogy megöregedni,” lásd a 120.sort: „I grow old… I grow old…”, “Öregszem...öregszem...” . De ugyanígy hasonlítani lehetne az életet folyamatos fölcsavarodásra ,121.sor: „I shall wear the bottoms of my trousers rolled”, “Nadrágomat majd felhajtva viselem.”, mint egy gombolyag fonala, 92. sor: „To have squeezed the universe into a ball”, “Belecsavarni a világot egy gombolyagba”, Mert Bergson szerint múltunk követ bennünket, állandóan telítődve a jelennel, amelyet útközben felszed, és a tudat emlékezést jelent. Ugyancsak, képzeljünk el egy végtelenül kicsi rugalmas testet, amely állandóan összemegy, ha ez lehetséges, a matematikai pontig. Folytatván Bergson gondolatát, hozzáteszem: ahol már nincs kiterjedése, de léte van. Ebben visszhangzom a középkori skolasztikusok érvelését, amely szerint akár hány angyal elférne egy tű fokán, mert az angyalnak léte van, de kiterjedése nincs. Prufrock ebből a lelki világból jönne elő, venne fel kiterjedést, ha tudná, hogyan kell. A vers értéke, hogy olvasása során ráismerünk önmagunkra és a végére merjük vállalni, amit az elején még szégyelltünk volna: megtaláljuk a bátorságot ahhoz, hogy gyávaságunkat bevalljuk. Az Anyag és Emlékezésben Bergson az egyéni szabadságot olyan állapotnak írja le „amelyben cselekedetünk egész személyiségünkből ered, amelyben az fejeződik ki”, erre a fogalomra közvetlen utalást találunk Prufrock ön-aggodalmaiban. Prufrock folyékony pszichológiai folyamatai 33. sor: „And for a hundred visions and revisions”, „És százszor vizsgálatot és felülvizsgálatot tevő,”, és a visszaemlékezések, asszociációk és fantáziák az 50. sortól folytatólagosan Bergson Anyag és Emlékezés-ének megfelelően. Mondhatjuk azt, hogy Prufrock egy korai egzisztencialista vers, mert amit Eliot Bergsontól tanult az a későbbi években rendszeresen felmerül a világirodalomban, mint az egzisztencialista irányzat terméke. A költemény címében a név: „J. Alfred Prufrock” követi a költő aláírásának korai formáját: „T. Stearns Eliot”. A költő azt írja: „Meg vagyok róla győződve, hogy sosem neveztem volna „szerelmes éneknek”, ha nem ragadt volna Kipling címe a fejembe „Har Dyal szerelmes éneke” ” A vers első címe „Prufrock amongts the women”, „Prufrock a nők között” volt. Később Eliot megjegyezte „Sajnálom, de J. Alfred Prufrock szerelmi élete nem volt számottevő.” Bár úgy tűnik, hogy Eliot ilyenkor rafináltan védekezésbe vonult, mert ha a verset tovább magyarázta volna, túl sokat elárult volna önmagából. Az epigraph fordítása Babits Mihálytól: „Ha azt hinném, hogy olyannal beszélek, ki földre megy még: volna jó okom rá, hogy, lángom többet moccantani féljek. De mert tudom, hogy nincs mi visszavonná, Ki egyszer itt van: szólok, íme bátran, Mert szóm nem válhatik gyalázatommá” Ezeket a szavakat intézte Count Guido da Montefeltro (1223-98) Dante-hoz az Inferno XXVII, 61-66-ban, találkozván a pokol nyolcadik mélységében Guido-val, aki bűnhődik ott, mert csalárd tanácsot adott a földön Boniface Pápának. Amikor az elátkozott beszél a lángon keresztül, a hang a láng hegyén reszket. Guido rámutat erre és magyarázza, hogy szabadon beszélhet, mert úgy véli, hogy Dante, mint önmaga, a halottak egyike, aki soha nem tér vissza a földre, hogy elmesélje. Azért is fontos ez az epigraph, mert a szerelem színe előtt Prufrock úgy érzi, hogy a halálból jön vissza - a magányosság poklából - vagy szeretne visszajönni, ha meg lenne hozzá a bátorsága. A szerelem kihoz bennünket önmagunkból a közös világba, ahol kendők vannak és parfüm illat, de ahol nincs akkora hatalmunk, mint a saját gondolataink belső világában, így lehet, hogy nem az történik, amit szeretnénk. Ettől olyan félelmetes a szoba a nőkkel, az igazi nőkkel, akik fel és alá sétálnak és Prufrocknak nincs hatalma felettük, mert ha a fantáziájában tesz szerelmi vallomást, elképzelheti, hogy megértik és elfogadják, de itt másként van. Ismeri ő ezt a világot, tudja mind, de mégsem tudja mi fog történni. De mi az a bűnös titok, amit a pokolból ide hozna? Úgy tűnik, valami hamisság, mint Guido. Idekint szerepekbe zárják az embert, 57.sortól: “And when I am formulated, sprawling on a pin, When I am pinned and wriggling on the wall,”

149

„És amikor meg vagyok formálva, tűre csavarva, Amikor feltűztek és a falon vonaglok,” Így minden hamisnak tűnik, mint Count Guido da Montefeltro. Nehéz az embernek kifejeznie önmagát, a társadalmi elvárások világában. E miatt nagy a kockázat, ha az ember fontosat akar mondani. Egyesek szerint Prufrock önarckép, és sokat megjelenít a fiatal Eliotból. Conrad Aiken, egy jó barát, utal Eliot kínlódó szégyenkezéseire, aki azonban próbált küzdeni ez ellen úgy, hogy táncokra és bulikra járt. 1914-ben Bertrand Russell, aki Harward-on tanított, lejegyezte, hogy Eliot „ultracivilizált volt...ízlésében teljesen kifogástalan, de nem volt benne életerő vagy lelkesedés”. Egy évvel később Eliotot kifogástalannak, de figyelmetlennek találta. 1918 novemberében Virginia Woolf a következőket írja naplójában: „Eliot urat jól kifejezi a neve, sima, kulturált, komplikált fiatal amerikai, oly lassan beszél, hogy minden szónak saját végződése van”. De azt is megfigyelte, hogy „a felszín alatt nagyon intellektuális, türelmetlen, furcsa sajátos nézetekkel, költői lélek”. Sorok Jegyzéke: 1.sor: „Let us go, then, you and I,”, “Akkor hát menjünk, te meg én,”. Az Inferno-ban Dante-t végigkíséri az alvilágban a latin költő, Vergilius. „You”: barátnál ”te”, Eliot különböző magyarázatokat ajánlott e szóra. Az 1950-es években egyszer azt válaszolta, hogy minden, amit most mond, az esetleges, mert oly régen írta, hogy emlékezete becsaphatja, de nyugodtan mondhatja, hogy a „te” a Szerelmes Énekben lehet egy barát, vagy társ, akihez abban a pillanatban beszél különösebb indulati tartalom nélkül. De egy 1962-es interjún azt mondta, hogy Prufrock részben egy negyven év körüli férfi, részben önmaga volt, és így a hasadásos személyiség gondolatát követi. Más alkalommal úgy utalt Prufrock-ra, mint egy fiatalemberre. De a „you and I”, „te és én” közvetlen forrása valószínűleg Bergson Idő és Szabad Akarat című írása, amelyből Eliot gyakran idéz a későbbiek folyamán is. Ebben az esszében Bergson kifejti a dupla szelf gondolatát: az egyik oldal lévén a közönséges valóságot érzékelő mindennapi szelf, a másik, a mélyebb szelf, amely a mélyebb igazságokat látja, és többnyire alá van rendelve a felszínes szelfnek. Ez az elmélet hasonlít József Attila: „Fecseg a felszín, hallgat a mély” gondolatához. 2.sor: „When the evening is spread out against the sky”, “Amikor az este kiterült az ég mellén,” „spread out”: „kiterítve”. Ez a metafora Bergson esszéjében többször előfordul és ott mindig személyes jellegű, ezért választom magyarban az „ég mellén” kifejezést. 2-3.sor: “When the evening is spread out against the sky Like a patient etherised upon a table;”

“Amikor az este kiterült az ég mellén, Mint a beteg, feléterezve az asztalra.”

formális kifejezés, ilyenekkel gyakran találkozunk a klasszikus eposzokban, például Homérosz Odüsszeuszának bevezető jeleneteiben, többek között a második könyv indítása, amikor a felkelő Hajnal kiterült a keleti égen, „ujjai a rózsaszínű fények” 3.sor: Ez a kép illusztrálja, amire Eliot úgy utalt 1917-ben, mint: „az újdonság szükséges erőszakos stimulusa”, továbbá „a meglepetés a költészet szükséges eleme” (John Dryden). „E. A. Poe nagyon fontosnak tartotta a meglepetést, ugyanakkor a visszafogást és a csendes tónust, amely lehetővé teszi a meglepetést.” (Andrew Marvel). Ezt az elemet Eliot megtalálta Dante-ban is. „etherised upon a table” ujszerű kifejezés, amit Eliot alkotott. Én ezt újszerű magyar kifejezéssel érzékeltetem, amit én alkottam: „feléterezve az asztalra”. Harriet Monroe, az akkori szerkesztője a Poetry-nek visszaemlékezett, hogy amikor a Prufrock kéziratát megkapták, az első három sortól elállt a lélegzetük, „itt volt a modern finomság kifejezvén a túlságosan világi kozmopolitaizmust.” A sor emlékeztet Matthew Arnold (1852) Egy Nyári Éj című drámai monológjára: ”Az elhagyatott, holdfénytől szürke utca, míly magányosan zeng lábaim visszhangja.”

150

amelyben, az ember városi létének börtönéről panaszkodik, arról, hogy az egyre modernebbé váló világ nem a romantikus ember otthona. Matthew Arnold versét követő húsz évben megváltozik a világirodalom hangja. Hsonlítsuk össze Tolsztoj Háború és Békéjét Anna Karenyinával, az előző regényben még nincs elidegenedés, vagy Tolsztojt Dosztojevszkivel. 10.sor: „To lead you to an overwhelming question…”

“Túl nehéz, hosszú érveknek Kérdése felé vezetnek...” „overwhelming question”, „túl nehéz, hosszú érveknek kérdése”. A kifejezés származhat Fennimore Cooper-nek The Pioneers című regényéből, amelyet Eliot szeretettel olvasott ifjúkorában. A vers itt az elején előkészít bennünket a konfliktusra, és arra, hogy jobb nem meghatározni előre a témát, majd megtaláljuk, ha odaérünk. Minden meghatározás, minden megfogalmazás befagyasztja az elmét, amint azt később látni fogjuk a az 56.-57. sorban. 13-14.sor: „In the room the women came and go Talking of Michelangelo.”

“A szobában a nőké a szó, Témájuk Michelangelo.”

Laforgue: „A szobában a nők jönnek-mennek A szennai iskola mestereiről beszélgetnek.” Imitálván Laforgue-t, Eliot parodizál, átrendezi a francia szöveget rímes couplet-re, (ezért a magyar változat couplet formája) mint egy éneklő kórus, amely megismétlődik a 35-36. sorban, ehhez hasonlót ugyancsak találhatunk Laforgue-nál. Az ilyen társadalmi környezetnek saját értékrendje van, ahol az a fontos, hogy mi az izgalmas, a kulturális, a szenzációs, a szórakoztató. Prufrock problémája, hogy nem tudja, hogyan lépjen be ebbe a világba úgy, hogy önmaga maradjon, hamisnak érzi. A vers értéke pedig az, hogy ez mindnyájunknak problémája. Ez a kérdés a vers főtémája, újból és újból visszatér. 23.sor: „And indeed there will be time”

“És valóban, lesz majd idő”

„bár lenne elég világ és idő” egy sor Andrew Marvel To His Coy Mistress című versében. A költő azt magyarázza húzakodó, félénk szeretőjének, hogy akkor lenne még idő tovább várni, ha szeretkezésre a lehetőségük végtelen lenne, tehát ha egy ideális világban élnének. 23-28.sor: „And indeed there will be time For the yellow smoke that slides along the street Rubbing its back upon the window-panes; There will be time, there will be time To prepare a face to meet the faces that you meet; There will be time to murder and create, “

“És valóban, lesz majd idő A sárga ködnek, mely átsurran az utcán, Hátát dörzsölve az ablakszélhez, Lesz majd idő, lesz majd idő, Arcot ölteni az arcokhoz, akiket látsz talán, Lesz majd idő ölni és alkotni,”

Eliot viszont azt hangsúlyozza, hogy „lesz majd idő” és ennek variációi, amely idézi a Prédikátor könyvét III, 17: „Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak. Ideje van a születésnek, és ideje a meghalásnak. Ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának, ami ültettetett. Ideje van a megölésnek, és ideje a meggyógyításnak, ideje a rontásnak, és ideje az építésnek. Ideje van a sírásnak, és ideje a nevetésnek, ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek...Ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak.” De Profrock időre vonatkozó kényszeressége összekapcsolódik Bergson ’le temps’ fogalmával, amely az absztrakt, órával mért idő: a felszín és a ’la durée’, amely a szubjektív idő, amint azt elmúlni tapasztaljuk: a mély. 28, 38.sor: Utalhat Hamlet határozatlanságára, amikor meg kell bosszulnia apja halálát. Lásd ugyancsak a jegyzetet a 111. sorhoz. De Prufrock összefüggésében: a bergsoni „le temps” világának esetleges tárgyi kapcsolatait nehéz összefüggésbe hozni a „la durée” lelki világával. 49.sor: „know/have known” „ismerem” (meg tudom különböztetni). Valószínű, Ezra Pound The Spirit of Romance (1910) című verséből vette át, aki Francois Villon-ból idéz:

151

„Ismerem a lovat az öszvér mellett Beatrixot a Billet mellett Ismerem Bohémia eretnekségét Ismerem a fiút, az inas és az ember mellett Ismerek mindent, kivéve önmagam.” (Ezra Pound versszakában a „know” ige szerepel, aminek a magyarban legalább három jelentése van, „tudni”, „ismerni” és „megkülönböztetni”. Tulajdonképpen az Ezra Pound vers első sora úgy jelenne meg magyarul, hogy „Meg tudom különböztetni a lovat az öszvértől” de a versszak utolsó sorában a „know” szó a „tudni” értelmet kapja. Az eredetinek mindegyik sorában a „know” ige szerepel. Nekem úgy sikerül mindegyik sorban ugyan azt az igét használni, hogy az első nágy sorban az „ismerem” változattal a „mellett” határozót alkalmazom.) 51.sor: “I have measured out my life with coffee spoons;”

“Kávéskanállal mértem ki az életem;”

Enyhén ironikus játék a múló idővel szándékosan kevervén Bergson „le temps” és „la durée” fogalmait. Lásd még Laforgue: „sirotte chaque jour ta tasse de néant” (naponta szürcsölvén a csésze semmit). Ennek a megértéséhez tudnunk kell, hogy Bergsonék egészen Sartre-ig élénk reakcióval viszonyultak ahhoz a „tudományos” nézethez, amely szerint az van, ami objektíven mérhető, így a tapasztalat, az emlék, a gondolat, az érzelem nem mérhető, tehát semmi. 52.sor: „a dying fall”

„mély halállal haló”.

„Megint a kín! Eljött a mély halál.” Orsino herceg szavai Shakespeare Twelve’s Night-jában. Tehát Orsino szerelemtől beteg, a zene kifejezően hat és ismétlést parancsol. Eliotnak nyílván tetszik ez a fordulat és a saját ismétlésével reagál: ugyancsak megismétli a gondolatot a Portrait of a Lady című versének záró soraiban. Prufrocknál a szerelem mélysége összeegyeztethetetlen a felszín világával, ahol a sétáló nők vannak és a kávéskanál és annyi más. A klasszikusokra való utalás felhívja a figyelmet, hogy a probléma nem új, de a múltban - a hősök világában – az ilyen szorongást csak humorosan, vagy mint a Hamletben, örültség formájában lehetett kifejezni. 56-57.sor: „formulated” „formálva” . Az egzisztencialista gondolat, hogy az ember társadalmi és kulturális formákba zártan él és így nem tud önmaga lenni. Így aztán nehéz a szerelemről beszélni, ami az ember mélyéből jön. 60.sor: „butt-ends”

„csikkek” (az elszívott cigaretta vagy szivar maradéka).

A napok és a tettek elmúlnak, aztán felelni kell értük egy más összefüggésben, egy más világban, amikor egészen mást jelentenek. Az ilyen részleteknek csak lényünk egészében van értelmük, hiszen ezekből állunk, amint Bergson mondja a Bevezetés a Metafizikába írásában. 63-64.sor: “Arms that are braceleted and white and bare [But in the lamplight, downed with light brown hair!]’

“A karkötős, fehér és csupasz karokat (De a lámpafényben halvány barna hajjal takarva!)”

Eliot emlékeztet John Donne The Relique című versére: „karkötőnyi szőrpihe a kar csontja körül”. 73-74.sor: “ I should have been a pair of ragged claws Scuttling across the floors of silent seas.”

“ Lettem volna rák kemény ollója Néma tengerek padlóján kaszálva.”

„magának uram, ha öreg lenne, mint én, ha mint a rák hátrálva tudna menni” Hamlet szavai Shakespearenél II, 2. Őrültnek tetteti magát, és Polóniuszhoz beszél. További utalásokat találunk a Hamletre a 111, 117-118, 119.sorokban. A sorok egyúttal antitézist fejeznek ki a 19.századi romantikus vágyódásra, amelyet többek között

152

kifejez egy abból az időből származó dal következő sora: „Oh, a galamb szárnyai!” A hősiesség korában, ha valaki kételyekről és félelemről akart beszélni, őrültnek kellett tetetnie magát. Prufrock végül is Hamlethez hasonló dolgokat mond, de a kötelező hősiesség narratívája nélkül. Most megjelenhet a kétely, a félelem, az érzékenység úgy, ahogy azok valójában léteznek a lélek mélyében. A ráknak nem kell a felszínre jönnie, vagy ha megteszi, furcsán, esetlenül hat a viselkedése. 81.sor: ‘But though I have wept and fasted, wept and prayed,” “Mert én ugyan könnyeztem imádkoztam, könnyeztem, böjtöltem,” Ez a sor a Bibliára emlékeztet, például „ gyászoltak, sírtak és böjtöltek” Sámuel II. I, 12, és „böjtöltem és sírtam” XII, 22. Egyúttal bevezetést nyújt a következő Bibliai sorhoz: 82.sor: “Though I have seen my head [grown slightly bald] brought in upon a platter,”

“Én ugyan láttam a fejem (lassan kopaszodva) amint hozták tálcán,”

Keresztelő Szent Jánost lefejezték, és fejét tálcán hozta Salome Heródeshez. Heródes ajándékként adta neki, mert táncolt vele. Salome szerelmes volt Keresztelő Szent Jánosba, és Prufrock átéli a szerelemben rejlő veszélyeket. Mintha a gyászolás, sírás és böjtölés nem védené meg az embert, amikor kilép belső magányából a „le temps” világába. 83.sor: “I am no prophet – and here’s no great matter;”

“Nem vagyok próféta, nagy dolgok sincsenek tán;”

Ámós szavai, amikor mint látnokhoz úgy beszél Amaziás, hogy ne prófétáljon Béth-Elben. „Nem vagyok próféta, sem prófétának fia, barompásztor vagyok és vadfügét szedek.” Prufrock bevallja gyengeségét és képtelenségét, amely a következő versszakokban folytatódik, és Dante válaszát idézi, amikor Vergilius hívja, hogy kíméletlen erőfeszítést tegyen az alvilág meglátogatására. Lásd Inferno I, 112- (Babits fordításban I, 130-): ”S én szóltam: ’Költő kérlek könyörögve azon Istenre, kit te nem ismertél, hogy ne jussak ennyi kínra, se többre,” 85.sor: „eternal Footman”

„örök Inas”.

A halál megszemélyesítése valószínű John Bunyan The Pilgrim’s Progress-e alapján: „Heavenly Footman”: „Égi Inas”. Prufrock már szembetalálkozott a halállal, az élmény nagy mélységeket nyitott meg a lelkében, de el is választja a többi embertől. Az egzisztencialista gondolkodás egyik központi témája. 92.sor: “To have squeezed the universe into a ball,” “Belecsavarni a világot egy gombolyagba,” Bergson a Bevezetés a Metafizikába (1903) című esszéjében azt mondja, hogy az élet pszichológiai állapotok, emlékek és szerepek sorozata, „állandóan gurulva, gombolyagba csavarodva, mint a fonál, mert múltunk jön utánunk egyre dagadva a jelenünktől, amit útközben felszed.” Ebbe a sorozatba esetleg nehéz beilleszteni a jelen pillanatot, különösen, ha a mondanivaló a mélyből jön, mert az sokat megjelenítene személyiségünkből és nem férne bele a jelen pillanatába. 94-98.sor: ‘I am Lazarus, come from the dead, Come back to tell you all, I shall tell you all’ – If one, settling a pillow by her head, Should say: ‘That is not what I meant at all. That is not it, at all.’”

“ Lázár vagyok, a halálból, Visszajöttem elmondani, mindnyájatoknak el fogom mondani” Ha az egyik, párnáját igazítva, Mondaná: ’Nem erről beszélek egyáltalán. Nem erről, egyáltalán.’

Két Lázár szerepel a Bibliában. Az egyik Mária és Márta testvére, aki meghalt és Krisztus éltre keltette, János XI, 1-44. Ez a Lázár nem mondott semmit tapasztalatairól. A másik Lázár a koldus, aki a gazdag Dives-hez kapcsolódik Lukács XVI, 19-31. Haláluk után Lázár a Mennyországba jut, a gazdag a pokolba. Dives

153

figyelmeztetni akarta az öt testvérét, hogy milyen a pokol, így megkérte Ábrahámot, visszaküldené Lázárt, hogy mondja el. Ábrahám megtagadta így szólván: „Ha Mózesre és a Prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki a halottak közül feltámad.” Prufrockot bűntudat fogja el a szerelem küszöbén, mintha az valami gonosztett lenne, amiért a pokolba kerül az ember. Ettől a bűntudattól az ő szerelmi vallomása inkább emlékeztető lenne a pokolra és így kiábrándulást okozna a nők között, akik a szerelemben a jó hírt keresik. 95.sor: „to tell all”

„mindent el fogok mondani”.

Ahogyan Krisztus megígéri a Szentlélekkel kapcsolatban „az mindenre megtanít majd titeket és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek”. De a negatív tartalma miatt Hamletre is emlékeztet: „A játékosok nem maradnak csendben, elmondanak mindent.” (III, 2,140.) Prufrock úgy érzi jobb csendben maradnia, mert az ő mondanivalója nem olyasmiről szólna, amit a nők föl alá járva szenzációként megbeszélhetnének. 106.sor: “But as if a magic lantern threw the nerves in patterns on a screen:” “ De mintha egy bűvös lámpa idegeket vetítene ernyőre:” Eliot gyerekkorában olvasott egy cikket 1897. januárjában „A látható agy” címmel. Az illusztráción egy ember látható, akinek a fejét erős fény világítja át és agyának a mintái kivetítődnek egy ernyőre. 111.sor: „Prince Hamlet”: „Hamlet herceg”. A „Lenni vagy nem lenni” monológ visszhangzik a sor végén. Hamlet határozatlanságtól szenvedett. Prufrock így fejezi ki saját alárendeltségét, és hősietlen hozzáállását az élethez. Ebben a gyáva magatartásban végső soron az a hősies, hogy vállalni meri. Prufrock ki meri mondani, hogy fél. A romantikus hős, aki bizonyjára már régen túl lenne a szerelmi vallomáson, sőt esetleg már el is felejtette volna az egészet, nem lenne képes bevallani félelmét. A sor ugyancsak emlékeztet az Inferno II, 42.-re (Babits fordítás: II. 32-.): „nem vagyok Aeneas, se Pál, se lélek” Dante válasza Vergiliusnak, aki bátorítani próbálta őt a pokolban mondván, hogy Aeneas és Szent Pál már járt erre. Az Inferno II. Beatrice-ról szól, Prufrock érzi, hogy a szerelem pokoli szenvedéssel jár, és nem meri vállalni. 111-119.sor: “No! I am not Prince Hamlet, nor was meant to be; Am an attendant lord, one that will do To swell a progress, start a scene or two, Advise the prince; no doubt, an easy tool, Deferential, glad to be of use, Politic, cautious, and meticulous; Full of high sentence, but a bit obtuse; At times, indeed, almost ridiculous – Almost, at times, the Fool.”

“Nem! Nem vagyok Hamlet Herceg, nem arra küldtek; Tettre kész úr vagyok, ki jó lesz arra, Hogy egy-két dolgot, beindítva, A Herceg tanácsosa; persze, könnyű porond Engedelmes, örömmel hasznos; Politikus, óvatos, aprólékos; Tele nagy szavakkal, kicsit kamaszos; Néha, valóban, szinte bohócos – Szinte, néha, a Bolond. „

Eliot azt mondja, hogy ez a versszak Laforgue hatását mutatja és korai töredék, még Harvardon írta 1910. február körül, amelyből Prufrock keletkezett. Tudjuk, hogy Ezra Pound megpróbálta rávenni Eliotot, hogy hagyja ki a Hamletről szóló részt, de ahogy Harriet Monroe-nak írta 1915 januárban: „Ez egy korai kedvenc rész, amit T. E. nem akar kihagyni és ez a vers egyetlen része, amit legtöbb olvasó rögtön meg fog szeretni, így nem hiszem, hogy hátrányos lesz.” Pound nem akarta, hogy Eliot nyilvánosan bevallja saját félelmét, és hogy Hamletben is rámutasson erre, mintegy szégyellte magát Eliot helyett. 116.sor: „politic”: „politikus”. A szó archaikus értelmében, diplomatikus és haszonkereső. „cautious”: „óvatos”. Shakespeare a „cautelous” szót használta erre. 117.sor: „Full of high sentence” : „Tele nagy szavakkal”. A kifejezés megtalálható Chaucer Canterbury Mesék prológjában, 306.sor.

154

117-119.sor: Polóniusz hosszúlére eresztett bölcselkedésére emlékeztet, lásd a 73-74.sort. 119.sor: „Fool”: „Bolond”. Az Elizabeth-kori drámák rendszeres figurája. Felszínes viccei mögött gyakran mély bölcsesség rejlik. 120.sor: “I grow old… I grow old…” “Öregszem...öregszem...” Eliot azt mondta, hogy ez a sor Falstaff szavaira emlékezteti „nincs több, mint három ember, akit nem lógattak föl Angliában, és ezek közül az egyik kövér és öregszik.” (IV.Henrik 1.rész II, 4.). De a sor emlékeztet Bergsonra: Bevezetés a Metafizikába (1903) is: „Élni annyi, mint megöregedni.” Tökéletlen világ ez a megosztott világ, itt megöregednek az emberek, sőt meg is halnak, a szerelem pedig a tökéletest, az ideálist keresi. 121.sor: „I shall wear the bottoms of my trousers rolled.” “Nadrágomat majd felhajtva viselem.” A felhajtott nadrág akkor jött divatba, de szimbolizálja az idővel felcsavarodó életet is, lásd a jegyzetet a 92. sorhoz. 122.sor: „Shall I part my hair behind?”: „Elválasszam hátul a hajam?” Eliot harvardi társa, Conrad Aiken írja, hogy nagy szenzációt okozott, amikor az egyik diáktársuk Párizsból visszatérvén „egzotikus bal parti ruhát viselt és hátul elválasztotta a haját”. Abban az időben nyílván az ilyen hajviselet bátornak és bohémnek tűnt. Prufrock, aki a saját belső magányából érkezik, nem biztos a felől, hogyan kell viselkedni a külső világban. 123-131.sor: „I shall wear white flannel trousers, and walk upon the beach.” ………………………………………………………………… „Fehér flanel nadrágban járok, és a parton sétálok” .................................................................................. Odüsszeusz a világ végére hajózik tapasztalatot keresve, útjában elbűvöli a Szirének dala. Prufrockban az epikus póz fejeződik ki. Tényleg utazni szeretne a lélek és a pillanatnyi valóság között, de fél ezt komolyan mondani, hátha kinevetnék érte, így öngúnnyal beszél. 124.sor: „Teach me to heare Mermaides singing”. John Donne Song című verséből: „Taníts, hogy meghalljam a sellők énekét”. Ez a nehéz sorok közé tartozik, költői, de nehezen megfogható. Itt is, mint a 92. sorban lehet, hogy az eredet régi angol versben található, de ugyanakkor hivatkozás lehet a Szimbolikus Mozgalom az Irodalomban-ra a Gérard de Nerval-ról szóló fejezet végén, egyik költeményére hivatkozva: „Álmodtam a barlangban, hol a sellők úsznak”. A lélek világa és a pillanat külső világa közti különbségről ír. Minden a lélkeben van, kivéve a pillanatot, és az ember nehezen közlekedik a két világ között. 124-125.sor: „I have heard the mermaids singing, each to each. I do not think that they will sing to me.” “ Hallottam a sellőket énekelni egymásnak. Hogy nékem fognak énekelni, nem gondolom.” Eliot ironikusan megfordítja a hagyományos hivatkozást, amely szerint Homérosz Szirénjei, amelynek Elizabeth-kori megfelelői a sellők voltak és a hősöket elcsábították nagy tetteiktől. Amikor a tenger és a sellők világából, a belső világból - ahol minden van, kivéve a jelen pillanatot – kilépünk az emberhangok világába, a különbség oly nagy, hogy elveszítjük a másik világot, mintha megfulladnánk. Megoldás az, hogy felszínessé válunk? Nyilván azzal csak elmenekülünk a probléma elől, de Eliot nem tud jobbat javasolni. Mielőtt Prufrock megjelent volna a Poetry-ben, annak szerkesztője, Harriet Monroe megkritizálta. Erre Pound válaszolt egy levélben, valószínű, Eliot tanácsára: „Prufrock Úr-nak a vége nem jön ki. Egy bukás portréja, vagy egy karakteré, aki elbukik, hamis lenne, ha a győzelem hangján fejeződne be.” „Ami a hátralévő részt illeti, a hiábavalóság szatírája nem végződhet úgy, hogy a hiábavalóság netovábbja, Prufrock Úr tüzet és ózont lehelve megreformálódik.” Amikor Prufrock először megjelent 1915-ben, egy sor ponttal végződött. Ha az első kéziratban is ez volt, akkor a költemény befejezetlen. Ez összeillene azzal, amit Eliot írt a Times Literary Supplement-ben 1960-ban, mondván, hogy 1912-ben hozzátett a vershez, de Aiken tanácsára visszavonta az új részt. Conrad Aiken, amerikai költő és író, Eliot közeli barátja volt Harvardban.

155

Hamvazó Szerda – Ash Wednesday Eliot a költeményt, az Angol Katolikus hithez való megtérése és azzal kapcsolatos konfliktusai idejében írta: „convertere” latinul: „megtérni”, de azt is jelenti, hogy „megfordulni”. Több részletből áll, amelyeket különböző időben írt és csak a végén rendezett egybe. Így a kompozíció egysége csak másodlagosan fontos. Eliot (1959) mondotta egy interjúban: „Aztán lassan láttam meg a részeket sorozatban. Úgy tűnik, hogy az értelmem ily módon dolgozza fel az éveket költőileg – először részletekben, és aztán világosodik meg az összeállítás, a változtatás, és valamiféle egész lehetősége.” Mire az egész megjelent egységes cím alatt, a hat részből három már korábban elkészült, mint külön vers. A II. Rész megjelent 1927 decemberében a Saturday Review of Literture –ben „Salutation”: „Üdvözlet” címmel, az I. rész a Commerce-ben 1928 tavaszán „Perch’io non Spero”: Mert Nem Remélek címmel, a III. Rész a Commerce-ben 1929 őszén „Som de L’Escalina”: A Lépcső Csúcsa címmel. A többi fejezet nem jelent meg előzőleg. Az előzőleg megjelent részek címei érdekes felvilágosítást nyújtanak. A II. Rész: Üdvözlet, a szó mindennapi értelmén felül úgy is értendő, ahogyan Dante használta a Vita Nuvoa III. – ban, ahol az Asszony üdvözli Dantét „olyan tisztelettel, hogy a boldogok földjére vágytam.” E mellett az angyali üdvözlet kifejezésben is ez a szó szerepel. Az I. Fejezet címe: Mert Nem Remélek, Cavalcanti: Balatta című versének első sora, és Eliot is így kezdi a Hamvazó Szerdát. (Lásd részletesebben a Sorok jegyzékét lejjebb.) Ő előtte E. Pound Bevezetés Cavalcanti Költészetébe című tanulmányában, amelyet Eliot egész biztosan olvasott, már utalt erre a sorra. Pound ugyancsak utal a sorra 1913-ban az Egoist-ban megjelent A Komoly Művész című írásában, ahol azt írja, hogy „a kifejezés olyan megragadó és indulatilag egyszerű, amely túl van az értelem precizitásán.” Az emigrációba szakadt költő szívfájdalmát fejezi ki, mert nem reméli, hogy szíve hölgyét újra megláthatja, és a halálra gondol. A földi vesztesség gondolata mellet ugyancsak benne van az Istenhez fordulás a vezekelés indulatával, mint ahogyan Joel II. 12-13, -ban: „De még most is így szól az Úr: Térjetek meg hozzám teljes szívetek szerint, böjtöléssel is, sírással is, kesergéssel is. És szíveteket szaggassátok meg, ne ruháitokat, úgy térjetek meg az Úrhoz, a ti Istenetekhez.” (A Károli fordításba itt a „térjetek meg” kifejezés van.) Majd megint Jeremiás Siralmai V. 21, „Téríts vissza Uram magadhoz, és visszatérünk”. Ez utóbbi Lancelot Andrewes az 1600-as évek angol hercegprímásának kedvenc idézete volt, ugyancsak Jeremiás Próféta VIII, ahol visszatérő téma az Istentől való elfordulás és visszafordulás. Andrewes 1609-re írott Hamvazó Szerda beszédében központi motívum ez az elfordulás-visszafordulás. A hercegprímás írt egy másik Hamvazó szerda beszédet 1619-ben. Sokat megérhetünk Eliot 1926-ban megjelent Lancelot Andrewes tanulmányából, amelyben részletesen vizsgálja a hercegprímás prózáját. Szoros kapcsolatot lehet találni az ő versének stílusával. „Andrewes megragad egy szót és az egész világot kihozza belőle; csavarja és csavarja a szót, amíg kinyeri az értelem teljes levét, annyit, amennyit sohasem sejthettünk volna egy szóban.” Az 1616-ban írott Hamvazó Szerda miséjében így alkalmazza a „fordulás” szót, amelyet Joel II. 12-13- ból vesz (lásd feljebb). Az 1609-es Hamvazó Szerda miséjében Andrewes Jeremiás VIII. 4-7 idézetet használja, amely így hangzik: „Ezt is mondjad nékik: Így szól az úr: Úgy esnek-e el, hogy fel nem kelhetnek? Ha elfordulnak, nem fordulhatnak-e vissza?” Ebben a vallásos összefüggésben keresi Eliot az újra megtérés, ujra fordulás fogalmát, és Lacelot Andrewes-ban a prédikátor stílusának olyan aspektusait emeli ki, amelyek hatásai közvetlenül megtalálhatók költeményében: „És akkor, a rövid mondatok sorozata után – senki sem nagyobb mestere a rövid mondatoknak, mint Andrewes – amelyben az a cél, hogy a pontos értelmet megtalálja és életre keltse, enyhén, de kielégítő módon megváltoztatja a ritmust a nagyobb összefüggésben ... ez a rendkívüli próza, amely ismétlődni és egyhelyben állni látszik, de ennek ellenére a legszándékosabb módon halad...” A költemény ellentmondásra épül: a megtérésről szól, és ugyanakkor azt mondja, hogy nem remél megtérni. További ellentmondások során az cseng ki belőle, hogy a megtérés ideális cél és, végül az a fájdalmas felfedezés vezet el a megtéréshez, hogy az elérhetetlen. A versben Eliot gyerekkorába visszatérő biográfiai referenciák is vannak. A Mert Nem Remélek Megfordulni Újra egyik kéziratára ezt a címet írta: „A Fedélzeten Natchezhóz, Kairóhóz és St Louishóz” amely egy népszerű dall címe és St Louis Missouri volt Eliot születési helye és gyerekkorának otthona. Sorok Jegyzéke:

156

Cím: A keresztény naptárban a negyven napos böjt és megbánás első napja. Ezt az időt töltötte Krisztus a pusztában, ahol megkísértette a sátán. (Máté IV. 1-11, Lukács IV. 1-13). A keresztények ekkor fordulnak el a világtól az Isten felé. 1, sor: „Because I do not hope to turn again” “Mert nem remélek fordulni újra” „Perch’io non spero di tornar giá mai” fordítása. Ez a Ballata első sora, amelyet a provánszi költő: Guido Cavalcanti írt száműzetésben Saranza-ban. A „fordulni” szó jelentőségéről Eliot költeményében lásd feljebb, különösen XVI. Századi összefüggésben Lancelot Andrewes-al kapcsolatban. Egy XVI. Századi magyar vers címe: „Fordult farkas” is ezzel a szóval fejezi ki a megtérést. 4. sor: „Desiring this man’s gift and that man’s scope”, “Kívánni ennek hajlamát és annak érdemét” Shakepeare XXIX. szonettje egyik változatának egy sora: „Desiring this man’s art and that man’s scope.”. A költő fájdalmát írja le egyedüllétében, amely szerelmének gondolatára örömmé változik. 6. sor: „(Why should the aged eagle stretch its wings?)” “(Szárnyait az agg sas miért nyújtogatná?)” „Agg sas”: CIII. Zsoltár 5. sora: „és megújul a te ifjúságod, mint a sasé.” Középkori keresztény mitológia szerint öregkorában a sas megújíthatja ifjúságát, a nap fényében egy forrás vizében. Ez szimbolizálja a keresztség által az Istenhez fordulásban rejlő szellemi megújulást. Dante a Pokol IV. Énekben az ókor meg nem keresztelt költőiről - Homérosz, és mások - így ír: „Így láttam iskoláját összegyűlve a legmagasabb ének mesterének, ki többi felett sasként száll, repülve.” 10. sor: „The infirm glory of the positive hour” “A pozitív óra állhatatlan glóriáját” „infirm glory”: „állhatatlan glóriáját”. Lehet, hogy a kifejezés Virginia Wolf Night and Day című regényéből ered, ahol a szerzőnő ezzel a kifejezéssel utal félig ironikusan az öregedő, valaha híres költőkre, írókra, szép asszonyokra és megkülönböztetett személyekre. Lásd ugyancsak Shakespeare ismert sorát a Két Úr Veronából drámában: „The uncertain glory of an April day”. 14.-15. sor: „Because I cannot drink There, where trees flower, and springs flow, for there is nothing again” “ Mert nem ihatok Ott, hol fák virágzanak és ér fakad, mert ott nincsen semmi már” A Bibliában ez a szimbólum szellemi táplálékot jelent. 16-25. sor: “Because I know that time is always time And place is always and only place And what is actual is actual only for one time And only for one place I rejoice that things are as they are and I renounce the blessed face And renounce the voice Because I cannot hope to turn again Consequently I rejoice, having to construct something Upon which to rejoice”

“Mert tudom, hogy az idő mindig idő És a hely kell, hogy csak hely legyen És ami aktuális, aktuális csak egy időn És csak egy helyen Örvendek, hogy a dolgok vannak, ahogy vannak Lemondok az áldott arcról Lemondok a szóról Mert fordulni nem remélhetek Következésképen, örvendek, kényszerülvén, Hogy megalkossak valamit, Aminek örvendhetek” Csak abban lehetünk biztosak, ami a jelenben, itt és most van, ezért nehéz hinni, a vallásos hit biztonságával. Helyette spekulatív módom megalkot valamit, aminek örvendhet. Az utolsó két sor nehézkesen intellektuális. 26. sor: „And I pray to God to have mercy upon us” “És kérem az Istent könyörüljön mirajtunk” VI. Zsoltár, 3. sor: „Könyörülj rajtam Uram,...” A Hamvazó Szerda egyik zsoltára, de a kifejezés többször visszatér a Bibliában. 32. sor: „For what is done, not to be done again” “Azért, hogy ami történt, ne történjen meg újra” „When thou hast done, thou hast not done”, John Donne versében: A Hymn to God the Father, található ez a sor, amelyben ismételten mondja, hogy amit megtett az Úr, még nem tette meg, és ezzel tartja fenn tovább a feszültséget egy végső megbocsájtás felé. A Hamvazó Szerda is a bűnök bocsánatáról szól. 33. sor: „May the judgement not be too heavy upon us” “Legyen az ítélet nem túl kemény mirajtunk”

157

Utalás a Paradicsomkertből való kiűzetésre: a kemény ítéletre. 35. sor: „But merely vans to beat the air” “Csak lapátok és a levegőt kavarják” A „vans” szó több jelentéssel bírhat: jelenthet egyszerűen szárnyakat, de Eliot arra használja a szót, hogy az előbbi sorban írt szárnyakat lecserélje vele. A következő két sor összefüggésében jelentheti a cséphadaró lapátját, amellyel különválasztották a magot a pernyétől, továbbá jelentheti a szélmalom lapátjait is, mert azok is kavarják a levegőt. De van valami béna is a jelentésben: „merely vans”, és a magyar „csak lapátok” kifejezésben így is alkalmas. 39. sor: „Teach us to sit still.” “Taníts meg ülni csendben” A 46. zsoltár, 11.sor. „Be still and know that I am God.” Ugyancsak „All the troubles of man come from his not knowing how to sit still”, más szóval, nem képes nyugalmat találni. Pascal (1623-62) művét: Pensées jól ismerte Eliot, és bevezetőt írt egy 1931-es kiadáshoz. A spanyol misztikus Keresztelő Szent János szerint ez volt az Istenhez való előkészület passzív módja. 40-41.sor: „Pray for us sinners now and at the hour of our death Pray for us now and at the hour of our death.” “Imádkozzál érettünk bűnösökért most és halálunk óráján Imádkozzál érettünk most és halálunk óráján.” Az Üdvözlégy Mária utolsó sora kérvén a Szűzanyát, járjon közbe lelki segítséggel a bűnös emberiség érdekében.

II. Amikor ezt a részt külön versként kiadta a Saturday Review of Literature 1927. december 10-i számában, Salutation: Üdvözlet címet adott neki. Beatrice ezzel az üdvözlettel köszönti Dante-t a Vita Nuova III-ban: a Lady „köszönti a költőt oly erényes üdvözlettel, hogy úgy gondoltam, az áldás világát látom”, és mélyen hatott rá az élet három forrása: a szív, az agy és a máj. Amikor a költő lelki egyensúlya megbomlik, önbizalma eloszlik, felszabadul a növekedés energiája. Ide csatlakozik a száraz csontok regéje Ezekiel-nél (lásd a jegyzetben a 43-7. sort) és Nathaniel Wanley atya (1634-1680) gondolatait Nagy Pénteken a lábak és a karok részleges feltámadásáról (lásd 45-7.sort), amelyeket Eliot idézett The Times Literary Supplement 1925. december 31-i számában. 42. sor: „Lady” a 49-51. sorban megkülönbözteti a Szűz Máriától, valószínű Dante Beatrice-je, a Paradicsomban Mária kísérete, és aki segítette a költőt az üdvözülés útján. „Leopards”: párducoknak hívják az Isten pusztító küldöttjeit Jeremiás VI, 6.-ban és Hózeás XIII, 7.-ben. A sor sok gondolatot szült. Amikor 1929-ben Eliotot megkérdezték, mit jelent, úgy válaszolt, hogy „azt jelenti”, és ezután idézte a sort megjegyzés nélkül. Valami magyarázatot találunk Dante-ban, ahol Eliot azt javasolja, hogy „amikor az Inferno első canto-ját olvassuk, ne aggódjunk azon, hogy mit jelent a Párduc, az Oroszlán, a Nőstényfarkas. Tényleg jobb, ha az elején nem tudjuk, vagy nem törődünk vele, mit jelent.” Egyesek szerint az Inferno-ban a Párduc világi élvezetet szimbolizál, de a vers 1932es bemutatóján Eliot azt mondta, hogy a három Párduc „a világ, a test, és az ördög”. T. S. Matthews szerint: Great Tom (1973), amikor Eliot ezt a női egyetemi hallgatóknak mondta, alattomos viccnek szánta. „juniper tree”: „platánfa”, Éliás Bibliai történetében Jezabel halállal fenyegette. Ő a pusztába menekült, és egy platánfa árnyéka alatt kérte az Istent, hogy vegye el az életét. Isten e helyett élelmet küldött nekik (lásd Királyok I. könyve XIX, 1-8.) Lásd ugyancsak a Grimm testvérek meséjét: A Platánfa, amelyben egy meggyilkolt gyerek csontjai életre kelnek a fa alatt. Eliotnál megjelenik a csontok egyesülése a 92. sorban. 42-50.sor: lásd a II. részhez szóló bevezetést. 46-47.sor: „In the hollow round of my skull. And God said Shall these bones live? Shall these Bones live?…” “Koponyám kemény üregében. És az Úr szólt Éljenek e csontok? Éljenek E csontok?”

158

Ezekiel látomása, amelyben az Isten megjósolja választott népének, az Izraelitáknak szellemi megújulását: „és mondá nékem: Embernek Fia! Vajon megélednek–é ezek a tetemek?...és monda nékem: prófétálj e tetemek felől és mondjad nékik: ti magszáradt tetemek, halljátok meg az Úr beszédét” (Ezekiel XXXVII, 1-10.). Eliot nem idézi pontosan sem a James Bibliát, sem a modern fordítást. Így én sem idézem pontosan a Károlit, inkább Eliotot fordítom aki tetem helyett csontokról ír és ezt a szót használja máshol is a versben. 48.sor: „chirping”: „cincogva”. Lucien Lévy-Bruhl francia antropológus szerint, aki tanulmányozta Eliotot, primitív emberek a tücsök cincogását esőért való könyörgésnek értelmezték. 52.sor: „We shine with brightness. And I who am here dissembled,” “Mi fényben ragyogunk. És én, aki itt oszladozom,” „dissembled”: ”rejtőzködve”, de ugyancsak jelentheti azt, amit „dismembered”: „széttépve” szó fejez ki, mert az „assebled – dissembled” ellentétben az előbbi azt jelenti, hogy összejönni, összeállni, és így „dissembled” ennek valahogyan az ellentétét jelenti. Az „oszladozom” nem igazán jó fordítás, de talán kifejez valamit az eredetiből. 53.sor: „Proffer my deeds to oblivion, and my love” “Ajánlom tetteim a feledésnek és szerelmemet” Ellentétben a bibliai gondolattal, hogy mi ajánlunk alamizsnát, hogy az Isten jót gondoljon felőlünk, amint Apostolok Cselekedetei X, 4.: „A te könyörgéseid és alamizsnáid felmentek Isten elébe emlékezetnek okáért.” Shakespeare is játszik a gondolattal Troilus és Cressida III, 3. „Time hath my lord, a wallet at his back, /Wherein he puts alms for oblivion.” Pusztító erő van Shakespeare „oblivion”-jában: „feledés” a III.Richard-ban III, 7: „In the swallowing gulf /Of dark forgetfulness and deep oblivion.” Mindezek megjelennek Eliotnál a szó használatában. 54.sor: „To the posterity of the desert and the fruit of the gourd.” “A sivatagi utókornak és a tök gyümölcsének.” A töknek van gyümölcse, de úgy tűnik, hogy Eliot Jónás IV, 6-8-ra utal, ahol az Isten futótököt ültetett, hogy megvédje Jónást a nap sugaraitól, majd férget tett bele hogy elpusztítsa azt, így kitéve Jónást a nap és a szél kegyeinek. A gyümölcstelenségnek és a pusztulásnak ez a képe egybehangzik korábbi sorokkal, mert a sivatag a terméketlenség képe, nem terem leszármazottat vagy utókort, és a feledékenységnek ajánlott tettek elvesznek az emberiség történelmében. 62-64.sor: „Thus devoted, concentrated in purpose. And God said Prophesy to the wind, to the wind only for only The wind will listen.” “Így híven, szándékba sűrítve. És az Úr szólt Jövendölj a szélnek, egyedül csak a szélnek, mert Egyedül csak a szél figyel.” Ezekiel XXXVII, 9. A csontok völgyében: „Prophesy unto the wind, prophesy, son of man, and say to the wind, thus saith the Lord God; come from the four winds, o breath, and breathe upon those slain, that they may live”. Eliot a James Bibliát idézi, a Károli fordítás más, ott az angol „wind” helyében a „lélek” szó áll. Eliotot követem, mert a „wind” szót szélnek kell fordítani, hogy Eliot mondanivalója kijöjjön. 64.sor: „...And the bones sang chirping” “…És a csontok cincogva énekeltek” „bones sang” lásd LI. zsoltár (Hamvazó Szerdán éneklik): „Hallass örömet és vígasságot velem, hogy örvendezzenek csontjaim, amelyeket összetörtél.” Ez visszatér a 89.sorban. 65.sor: „With the burden of the grasshopper, saying” “A sáska terhével, mondván” „The burden of the grashopper” utalás a Prédikátor Könyve XII, Károli fordításában 7. sor, a James és a modern angol fordításokban 5. sor: „a sáska nehezen vonszolja magát”. 66-68.sor: „Lady of silences “Hallgatás asszonya, Calm and distressed Hűvös és szenvedő Torn and most whole” Tépett, legegészebb” A római katolikus litánia a Szűz Máriához - a nyilvános hódolat egyik formája - áll ilyen sorokból, amelyeket Eliot ellentétpárokba rendezett, egyesek szerint Mária mint szűz és anya ellentétének kifejezésére. Szerintem mélyebb oka van, mert az ellentétek a vers lényegét képezik, a „fordulás”-ban is ez van, a „bánni, nem bánni”ban, a „haszon és veszteség”-ben és a „feszülő idő élet és halál között”-ben is. Mintha a földi élet ellentétek közti feszültség pillanata lenne. Az egész vers témája, a megtérés is úgy valósul meg, hogy az ember rádöbben a megtérés elérhetetlenségére. 69-70.sor: „Rose of memory

“Emlék rózsája

159

Rose of forgetfulness” Feledés rózsája” „Rose”: Máriára, mint rózsára utalás történik a litániában. Ugyancsak lásd Szent Bernátnak a Szűzhöz intézett imádságában:” a rózsa, amelyben az Isten világa testté változott”. 72.sor: „Exhausted and life-giving „ Kimerült, életadó Worried reposeful” Aggódó, elmélyült” Ezek az ellentétes tulajdonságok megtalálhatók Ézsaiás XXXV, 1: „Örvend a puszta és a kietlen hely, örül a pusztaság és virul mint öszike”. Károlinál az „őszike” valószínű, rózsát jelent. 77-80.sor: „Terminate torment “Kielégületlen szerelmek Of love unsatisfied Kimért kínja The greater torment És kielégült szerelmek Of love satisfied” Nagyobb kínja” Itt megint az ellentétekkel ábrázolja a helyzet reménytelenségét. William Epson szerint, akivel Eliot megbeszélte ezt a verset, saját házasságának élményeire hivatkozik. 91.sor: „Under a tree in the cool of the day, with the blessing of sand,” “ A fa alatt a nap hűvösén, a homoktól áldva,” Mózes I. Könyve. III, 8. „És meghallák az Úristen szavát, aki a hűvös alkonyatkor a kertben jár vala, és elrejtőzék az ember és az ő felesége az Úristen elől a kert fái között.” 93-95.sor: „...This is the land which ye Shall divide by lot. And neither division nor unity Matters. This is the land. We have our inheritance.” “…Ez az a föld, amely Sors szerint osztassék. Sem különbség, sem egység Nem számít. Ez az a föld. Megvan örökségünk.” „ Ez a föld, melyet sorsvetéssel örökségül elosszatok Izráel nemzetségei közt, és ezek azoknak részei, ezt mondja az Úristen.” (Ezekiel XLVIII,29.), a prófétát látomásában így utasítja az Isten. XXXVII, 15-22, 37-ben az Isten utasíja Ezekielt, hogy egyesítse József és Júda törzsét.

III. Ez a rész először mint külön vers jelent meg a Commers-ben 1929. őszén ’Som de L’Escalina’ címmel. Dante, Purgatorio XXVI, 145-148: „Ara vos prec, per aquella valor/que vos guida al som de l’escalina,/sovegna vos a temps de ma dolor.”/„S eltünt, mint kit a láng tisztulni hína.” Babits nem fordította le az első három sort. Egy lehetséges fordítás: „És így imádkozom, hogy azon erényed által, amely a legfelső lépcsőre visz, ha itt az idő, emlékezz fájdalmamra.” Ahogy Dante a Purgatórium hegyét mássza, megszólítja őt Arnaut Daniel, a XII.századi trubadúr, itt provánszi anyanyelvén szólva, aki most az élvezetet keresőnek kijáró tűzben tisztul a Purgatóriumban. Eliot írt arról, hogy Dante szerint a lelkek azért szenvednek a Purgatóriumban, mert szenvedni kívánnak a megtisztulásért, és így szenvedésükben remény van. Dante ebben a részben a történelmi Arnaut Danielre utal, a nagy trubadúrra, aki Oroszlánszívű Richárd barátja volt, és ezzel felidézi a ragyogó provánszi civilizációt és azok énekeseit, akik a romance legendákkal gazdagították a világot. Így szimbolikusan a tűz őselemnek keresztény értelmezését adja, és egyúttal emlékeztet a bujaság megtisztító büntetésére. Eliot többször utal erre az énekre. A lépcső mindegyik állomása a szellemi küzdelem egy meghatározott szintjét jelenti. Eliotnál három szint van, ugyanúgy, ahogy Dante Purgatórium hegyén is. A hegy lábánál szenvednek azok, akik eltorzították a szeretetet, akik ördögi dolgokat szerettek Isten helyett, akiknek önelégült büszkesége elzárta őket Istentől. Egy fokkal magasabban találhatók azok, akiknek Isten iránti szeretete hiányos, és még magasabban azok, akik a legkevésbé bűnösek, akik nagyon szerettek olyan dolgokat, amelyeket csak másodsorban kellene szeretni, ide tartozik az érzékiség és a bujaság. Eliot a harmadik lépcsővel kapcsolatban utal az ablakra, amely „ívelt, mint a füge gyümölcse”. Így Eliot utal egy fejlett és kidolgozott filozófiai és vallásos rendszerre, tehát a személyes szint fölé emel, és a költemény univerzális jelentőséget nyer.

96.,102.,107.sor: „At the first turning of the second stair

160

“A második lépcsőn, az első kanyarban

........................................................... .............................................................. At the second turning of the second stair A második lépcső második fordulóján ............................................................ ............................................................ At the first turning of the third stair” A harmadik lépcső első fordulóján” Lehet, hogy Eliot azokra a „fordulókra” utal, amelyek Lancelot Andrewes megbánásról szóló prédikációban találhatók és 1619 Hamvazó Szerdáján mondott el. Eszerint két fordulóra van szükség a megtéréshez, egy előretekint az Istenre, a másik pedig visszatekint a múlt bűneire. 99.sor: „Under the vapour in the fetid air” “A nehéz levegőn párologva” Dante élménye, amikor fölébred az Infernó harmadik körében, a mohóság helyén, a büntetés többek között a földből kiáradó undorító szag. VI, 12 „S mindent rohaszt, ahol leér a rögre.” 100-101.sor: „Struggling with the devil of the stairs who wears The deceitful face of hope and of despair.” “Küzdve a lépcső ördögével, akit burkolva A kétség és remény csalóka képe takarta.” Eliot itt Pascal démonára utal „a kételkedés démona, amely elválaszthatatlan a hit szellemétől, és amely megnehezíti a hitet”, amint a Pensées bevezetőjében írja. 108.sor: „slotted window”: „csapóablak”. Nem világos, hogy pontosan milyen ablakra gondolt. Stephenson szerint az az ablakrés, amelyen keresztül nyilakat lehetett kilőni a várból. 117-119.sor: „Lord, I am not worthy “Uram, nem vagyok méltó Lord, I am not worthy Uram nem vagyok méltó but speak the word only.” Hanem csak egy szóval mond.” Ezek a részletek Máté VIII, 8-ból valók. „Uram nem vagyok méltó, hogy az én hajlékomba jöjj, hanem csak szólj egy szót és meggyógyul az én szolgám.” A kappernaumi százados szavai ezek, akinek a szolgája beteg volt. Kérte Krisztust, hogy gyógyítsa meg, és erőt tulajdonított neki, hogy ezt távolról is megteheti, anélkül, hogy a házába menne. Krisztus rámutatott a százados hitére.

IV. Ebben a részben sokszor utal Eliot a Purgatórium utolsó énekeire, ahol Dante elér a Purgatórium hegy tetejére, betér a földi Paradicsomba és meglátja Beatrice-t, földi szerelmét, mint az isteni szépség képét, emlékeztetvén őt bűnös múltjára. 120.sor: „violet”: „viola”, a bűnhődés liturgikus színe. 123.sor: „Going in white and blue, in Mary’s colour,” “Fehérben és kékben járván, Mária színeiben” Az áldott Szűzmária liturgikus színei. 125.sor: „eternal dolor”: „végtelen fájdalom”. Dante Inferno-jában „Eterno Dolore”, felírás a pokol kapuján. 127-8.sor: „Who then made strong the fountains and made fresh the springs Made cool the dry rock and made firm the sand” “Hát ki tölté meg a kutakat és frissíté a forrásokat Hűssé a száraz sziklát és szilárddá a homokot” Ezek a sorok Baudelaire-re emlékeztetnek: „a sziklákból vizet fakaszt és a sivatag kivirágzik”, A Vándorcigányok versében, ahol a föld istennője Cybele így könnyíti a cigányok földi útját. 128.sor: „larkspur”: szarkaláb 130.sor: „Sovegna vos” „emlékezz rám” ahogy Arnaut Daniel mondja Dante-nek, kéri, hogy emlékezzen, amikor a földre visszatér, Daniel bujaságért való szenvedéseire. A mondat ugyancsak megtalálható a Hamletben, amikor halott apa szelleme beszél a fiához: „remember me”. 137-8.sor: „..Redeem

Váltsd meg

161

The time. Redeem Az időt. Váltsd meg The unread vision in the higher dream A nagyobb álomban a rejtett képet „redeem the time”, váltsd meg az időt. Ez a kifejezés többször megjelenik a Bibliában, Szent Pál leveleiben, és azt jelenti, hogy az életet keresztény módon kell élni. 140.sor: „While jewelled unicorns draw by the gilded hearse.” “Míg ékszeres unikornok húzzák a gyémántravatalt.” „Unicorn”, „hearse”: „unikorn”, „ravatal”, emlékeztet Conrad Aiken-nek 1918-ban megjelent versére: Sendlin, amelyben megjelennek az unikornok: az egyszarvúak és a ravatal is. Sendlin gondolkodik: „Az ott a gyerekkorom?” kérdezi, „Ravatalba zárva szalad el előttem?”. Így Aiken és Dante együtt jelennek meg. Eliot utalt Sendlin-re 1919-ben Conrad Aiken műveiről írt recenziójában. 141.sor: „The silent sister veiled in white and blue” “A néma nővér, fehér és kék fátyolban” „veiled”: „fátyolban”, Beatrice fátyolban jelenik meg mielőtt Dante megláthatja arcának isteni szépségét (Purgatórium XXX, 31.), lásd ugyancsak a 138., 172.,177. sorokat. 142.sor: „Between the yews…” “A tiszafák között…” „yewes”: „tiszafák”. A szimbolikus értelmezéssel kapcsolatban nincs egyetértés, Eliot egyszer megjegyezte, hogy talán a tiszafa nem jelent annyit, amennyit egyesek feltételeznek. 142-3.sor: „...behind the garden god,” Whose flute is breathless, bent her head and signed but spoke no word” “…a kerti tündér mögött, Ki fulladón furulyál, bólintott és intett, de nem beszélt.” Pánra való utalás a furujájával, a juhászok és vadászok görög istene. 144-177.sor: Dante utal a madár énekre és a szél dalára a fák között, ahogy belép a Paradicsom kertbe, Purgatórium XXVIII. 148.sor: „And after this our exile” “És e száműzetésünk után” Egyesek szerint ez a fordulópont a költeményben. A sor maga egy kifejezés a Salve Regina imádságból, amely a katolikus misét követi. Az ide vonatkozó sorok a következők: „Te rád emeljük tekintetünket gyászolván, könnyezvén itt a siralomvölgyében, fordítsd tehát fenséges, könyörületes tekintetedet reánk, és e száműzetésünk után, mutasd meg nekünk méhed áldott gyümölcsét, Jézust.” Az összefüggésből következik, hogy a költeménynek ez a sora egyrészt a látomásból visszafordít az életbe, másrészt az életből újra vissza a látomásba, és így kifejezésre jut a fordulás, aminek olyan fontos szerepe van a költeményben. V. 149-157.sor: „If the lost word is lost, is the spent word is spent If the unheard, unspoken Word is unspoken, unheard; Still is the unspoken word, the Word unheard, The Word without a word, the Word within The world and for the world; And the light shone in darkness and Against the World the unstilled world still whirled About the centre of the silent Word.”

“Ha a vesztett szó elvesztett, ha a használt szó elhasznált Ha a nem hallott, ki nem mondott Szó ki nem mondott, nem hallott; Néma a ki nem mondott szó, a nem hallott Szó, A szónélküli Szó, a Szó belül A világon és a világért; És a fény világított az éjben és Ellenében a Világnak a csendetlen világ csak világlott A néma Szó világa körül.”

„word/Word/world/World”: „szó, Szó, világ, Világ”. Ez a konfiguráció a verbális képekre utal, amelyeket Lancelot Andrewes az 1618-as Krisztus születése misében alkalmazott. Andrewes is és Eliot is használja a „szót” az eredeti görög értelmében, mint „logosz”, ugyanúgy, ahogy János Evangéliumában is I, 1, Károli fordításában „Kezdetben vala az ige, és az ige az Istennél volt, és az Isten volt az ige.” De az eredetinek pontos a fordítása: „Kezdetben vala a szó, és a szó az Istennél volt, és az Isten volt a szó.”

162

153.sor: „a szó nélküli szó” Andrews-nál található, amikor a „verbum infans” csodájára utal, amely a szó nélküli szó megszületve a kisded Jézussal. 156-157.sor: „world-whirled”: „világ viharzott”. Alliteráció valószínű Sir John Davies (1565-1618) Orchestra című írásának 34.részéből: „Íme a világ, ahogy viharzik körben, és amiért úgy viharzik, ez a neve.” Dante Isteni Színjátékának záró sorai: „Csüggedtem volna, lankadt képzelettel De folyton-gyors kerékként forgatott Vágyat és célt bennem a Szeretet, mely Mozgat napot és minden csillagot.” Babits a „forgatott” szót használja. 158.sor: „Oh, my people, what have I done unto thee.” “Én népem, ellenedre mit vétettem.” Mikeás VI, 3. Az Úr kiált népéhez, mert elhagyták az igaz hit útját. A szavak megismétlődnek a római katolikusok Nagy Pénteki miséjében, amikor Krisztus a keresztről így szól a néphez: „Én népem ellenedre mit vétettem? Mert kivezettelek bennetek Egyiptomból, keresztre feszítettétek a Megváltótok.” 168-185 sor.: A megbánás problémáiról ír, utalva a sivataggá vált Paradicsomkertre, ahol most is, újból és újból elkövetjük a bűnt, és tagadjuk és magyarázunk és köpködjünk szánkból a fonnyadt almamagot. A fátyolos nővér, aki segítségét kéri Eliot, nyilván Beatrice, lásd a 120-129 sorokat.

VI. 191.sor: „Bless me father” „Áldj meg atyám” Áldj meg Atyám, mert vétkeztem..., ezzel indul a gyónás szentsége. 191-203.sor: Úgy tűnik, hogy itt Eliot gyerekkori New England-i partok emlékeit idézi. 192.sor: „wide window” széles ablak, Elioték tengerre néző week-end házában volt ilyen Gloucester-ben, Cape Ann-ben, Massachussetts-ben, ahonnan látni lehetett a gránitpartokat. 193.sor: „sárga tengeren szálló fehér vitorlák” Tennyson a Király Élményei (1859) egyikéből, az ’Elaine’-ből. A Gloucester-i kikötő a vitorlázás egyik központja volt, nyilván sok fehér vitorlával. 196.sor: „lilak”: „liliom”, még mindig nő az Eliot ház kertjében. 197.sor: „quickens”: „éled”, a Bibliában szellemi éledést jelent. 198.sor: „golden rod”: „aranyvessző”, hosszú szárú sárga virág, innen a neve, Észak-Amerikában nő és megtalálható Cape Ann gránitpartjai körül. A This American World 1928-as számában Eliot előszót írt, amelyben utal a New England-i aranyvesszőre. 202.sor: „And blind eye creates “És vak szem kreál The empty forms between the ivory gates” Üres formákat az elefántcsont kapuknál” Hamis és megtévesztő álmok szállnak ki az alvilág elefántcsont kapuján útban a föld felé (Vergilius, Aeneid,VI.). 193-204.sor: a megbánás utáni visszatérés a földre, ahogyan Eliot visszatér gyerekkorának boldogabb partjaira, ahol újraéled a remény. Eliotot érdekelte a pszichoanalízis - lásd a Cocklail Party című darabját – és tudta, hogy a gyerekkor az élet kimeríthetetlen forrása. Ugyancsak: Máté XVIII. 3, Márk X. 15, és Lukács XVIII. 17, „hacsak olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába.” „But when the voices shaken from the yew-tree drift away Let the other yew be shaken and reply.” “De ha a tiszafáról hulló hangok elhalódnak Szóljon a másik tiszafa és feleljen.” „other yew”: „másik tiszafa”, mert a hallhatatlanság fája is, ugyanúgy, ahogy a halálé. 208-9.sor:

163

210 sor: ettől a sortól kezdve Mária és Beatrice képe összemosódik. 214-15.sor: „Our peace in His will “ Békénk az ő kezében And even among these rocks” És még e sziklák között is” Piccarda szavai Dante-hoz a Paradicsom III, 85-8-ban. „Ki akaratját akartatja vélünk, és akaratja: békénk. Tengerárnak képzeld, amelyben mind, mit ő teremt s természet alkot, megnyugodni szállnak.” Eliot így írt erről 1927-ben: „Dante mondatát szó szerint igaznak látom. És bevallom, hogy sokkal szebb számomra most, amikor személyes tapasztalataim mélyebb értelmet adnak neki, mint amikor először olvastam.” 216-217.sor: „Sister, mother “Nővér, anya And spirit of the river, spirit of the sea,” A folyó szelleme és a tenger szelleme” Az egyik római katolikus litániában Máriát úgy szólítják, hogy „Stella Maris” (a tenger csillaga). 218.sor: „Suffer me not to be separated” “Ne engedd, hogy tőled elszakadjak” „Suffer me not to be separated from thee”: „Ne engedd, hogy elszakadjak tőled”. Egy sor a „Krisztus Lelke” katolikus himnuszból. 219.sor: „And let my cry come unto Thee.” “És halld meg az én kiáltásom.” A katolikus misében ez a válasz a pap szavaira, amikor azt mondja: „Uram hallgasd meg könyörgésünket.” A 102.zsoltár 2.sora: „Uram hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson el tehozzád!”

Referencia: Biblia, Károli Gáspár fordítása. Dante A. (1968): Isteni Színjáték, Babits Mihály fordítása Európa, Budapest Eliot T. S. (1959): Collected Poems 1909-1935 Faber and Faber, London Gardner H. (1949): The Art of T. S. Eliot Holy Bible, King James Version Southam B. C. (1968): A Student’s Guide to the Selected Poems of T. S. Eliot Faber and Faber, London Williamson G. (1955): A Reader’s Guide to T. S. Eliot: a poem-by-poem analysis.

164