2014. szeptember
XVII. évfolyam 9. szám
Szaniszló Sándor Bekamerázná a kerületet 10. oldal
12. oldal
Gyermekorvosi ügyelet nyílhat
Menza-áremeléssel indult a tanév
Gyermekorvosi ügyelet létrehozását tervezi a demokratikus ellenzék a kerületben. Terveiket a szakma és a gyermekes szülők is támogatják.
Évi 30 ezer forinttal növelte egy kétgyermekes család költségeit az önkormányzat, a közétkeztetési díjak váratlan, 15 százalékos emelésével.
Fotó: Vargosz
Interjú a 8. oldalon
2
hirdetés
mozaik
LÓRINCI MAGAZIN
LÓRINCI MAGAZIN
Szétverték az ellenzéki rendezvényt
3
HÓNAP -TÁR Dimity Miklós írása
Vendég, vagy Gazda?
Biztonsági őrök vetettek véget a rendezvénynek a Bókay kertben
Jó hangulatban telt a Bókay kertben megrendezett Szeptemberi Kóstoló, ahol mintegy 300 vendég szórakozott. Egészen addig, amíg váratlanul meg nem jelentek a biztonsági őrök, hogy szétverjék a békés rendezvényt. A kerület fideszes vezetésének antidemokratikus lépése a legsötétebb pártállami időket idézi.
Mert nekünk TE vagy a fontos!
Szaniszló Sándor, a kerületi demokratikus pártok közös polgármester elöltje, és Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselő, valamint a pártok önkormányzati képviselőjelöltjei az alábbi időpontokban és helyszíneken várják az érdeklődőket. 2014. szeptember 19. péntek 17:00 PIK (Pestimrei Közösségi Ház) 2014. szeptember 25. csütörtök 17:00 Kondor Béla Művelődési Ház 2014. október 4. szombat 16:30 Rózsa Művelődési ház. Vendég: Gergely Róbert és színtársulata
A kerületi demokratikus ellenzéki pártok közös sátorban várták a Bókay kertben megrendezett Szeptemberi Kóstolón az érdeklődőket. A pártok aktivistái sokat készültek a rendezvényre, és több, mint 300 vendéget láttak vendégül a nap folyamán. A sátorban bemutatkozott a hat demokratikus párt által támogatott 14 önkormányzati képviselő jelölt, és Szaniszló Sándor polgármester jelölttel is találkozhattak az érdeklődők. Délután, a nagyszínpadi szünet alatt zenekar szórakoztatta az ellenzéki sátor vendégeit. Minden bizonnyal a tömeg, és a jó han-
gulat szúrt szemet a kerület vezetésének akik fizetett biztonsági őrökkel verték szét a demokratikus ellenzéki összefogás jó hangulatú és békés rendezvényét szeptember 6-án a Bókaykertben. A Fideszes városvezetés antidemokratikus intézkedése a pártállami diktatúra legsötétebb éveit idézi. A Szeptemberi Kóstolón történtek is bizonyítják, hogy az egykor még rendszerváltó Fidesz mai szellemisége az egész országban, beleértve a XVIII. kerületet is, az államszocialista rendszer szellemi kulturális, és szemléletbeli örökségén alapszik.
Magyarország ismét választ. Röpködnek az ígéretek, hitegetések, fogadalmak, ki mit fog megtenni egy adott település, vagy kerület érdekében. Úgy is lehet mondni, ki volt, vagy ki lesz egy adott körzet jó gazdája. Az ígéretekkel könnyebb a helyzet, mivel bármi is hangzik el, azzal csak a ciklus végén kell szembesülni, de a számadás, az hogy mi teljesült, már más. Az a tényekre épül, fehéren-feketén kiderül, hogy mit végeztünk el, vagy nem, valóban jó gazdája voltunk a tulajdonunkra bízott településnek, vagy csak a vendége? Az értelmező szótár a GAZDA jelentéséről a következőt írja: „gazdának mondatik minden ember, amennyiben maga, vagy hozzá tartozók életszükségleteire felügyel, saját vagy mások vagyonát kezeli.” A VENDÉG szó értelmezése pedig: „olyan személy, aki egy bizonyos ideig valakinek az otthonában van, mert meghívták oda”. Érdemes e két fogalommal kicsit szélesebb értelemben foglalkozni, annál is inkább, mivel lényeges szempont, hogy valaki, vagy valakik gazdái egy adott területnek, vagy csak vendégei voltak. Nos a Gazda: általában korán kelő, későn fekvő, a területén szorgoskodik, van terve, hogy mit szeretne elérni, és ezért keményen dolgozik is. A fejlődés további célokra inspirálja, és hát előfordul, hogy keze kérges, ruhája piszkos, néha fáradt, meggyötört, de ő a terület gazdája. Ezért tisztelet és megbecsülés övezi. Nincs szüksége reklámra, szép beszédre vagy hatalmi eszközre, hogy bebizonyítsa ki a Gazda, munkája önmagáért beszél. Előbbiekkel szemben a Vendég különleges helyzetben van, hisz neki nem kell korán kelnie vagy dolgoznia. Övé a legfinomabb falat, a legszebb gyümölcs, körülötte sündörög mindenki. A vendég mindenből a legjobbat kapja, és csak kellemes dolgokkal kell foglalkoznia. Ő divatos ruhában jár, utazik, reprezentál, szép szólamokat hangoztat, esetleg felavat egy emlékműve. Van viszont egy nagy hátránya ennek az irigylésre méltó státusznak: nem tartós az ittléte, csak átmeneti időre van ebben a helyzetben, és ezzel tisztába van. És ami a legfontosabb, Soha nem lesz belőle GAZDA, megmarad a VENDÉG kategóriában! Döntse el a tisztelt választópolgár: itt, ebben a kerületben ki a gazda és ki volt a vendég! Jó döntést kívánok: Dimity Miklós a 11. választó körzet demokratikus baloldal jelöltje
4
helyi hírek
LÓRINCI MAGAZIN
LÓRINCI MAGAZIN
Gondoskodó önkormányzatot ígér a baloldal
helyi hírek
5
Gazdátlanul
új szolgáltatásokkal bővítik a nappali ellátások körét, javítják a házhoz menő gondozás színvonalát és nyugdíjas otthont építenek. Emelni fogják a temetési segély és a méltányossági közgyógyellátás összegét. Szaniszló Sándorék vállalják továbbá, hogy folytatják a szociális élelmiszerés tűzifaosztást. Kiemelten kívánják támogatni a nyugdíjas szervezeteket és programjaikat, valamint tovább viszik a Nyugdíjas akadémia rendezvényeit. A kerületi családok segítése érdekében jövő év elejétől 50 százalékkal emelnék a gyermekvédelmi és beiskolázási támogatásokat, továbbá segítenék a gyerekek nyári táborozását. A szociális segélyezés rendszerét kibővítenék és igazságosabbá tennék. Kiszélesítik az adósságkezelési és lakásfenntartási támogatásra jogosultak körét.
Szaniszló Sándor polgármesterjelölt százpontos programmal készül
Száz pontban foglalta össze a Szaniszló Sándor polgármester-jelölt mögött álló baloldali összefogás a kerületre vonatkozó választási programját. Ebben az önkormányzati támogatások kibővítését és igazságosabbá tételét is ígéri. Létbiztonságot ígér programjában a kerületben élő fiataloknak és időseknek egyaránt a hatpárti, baloldali támogatással induló Szaniszló Sándor polgármesterjelölt. A jelenlegi hatalom kormányzása alatt ugyanis több ezer család került nehéz, kiszolgáltatott élethelyzetbe, amit a kerületi gazdátlanság és szociális érzéketlenség csak tovább súlyosbított.
Ma sokan kizárólag az önkormányzati támogatásnak köszönhetően tudnak valahogy a felszínen maradni, emiatt a szociális ellátó és támogatási rendszerünk bővítését, valamint igazságosabbá tételét nevezte Szaniszló Sándor az egyik legfontosabb feladatnak. Az idősebbek megsegítése érdekében programjában vállalja, hogy gyógyszer-támogatási rendszert vezetnek be a 65 év felettek számára,
A program szerint átalakítják az álláskeresési támogatás rendszerét, ös�szegét pedig megemelnék. A jelenleginél több pénzt fordítanának az önkormányzati bérlakások felújítására, a lakások pályáztatási rendszerét pedig felgyorsítják, hogy a győztesek két hónap alatt beköltözhessenek.
Néhány fontosabb intézkedés ● gyógyszertámogatás az időseknek, ● rendszeres élelmiszer- és tűzifaosztás, ● a gyermekvédelmi és beiskolázási támogatás emelése, ● kibővített, igazságosabb szociális segélyezés, ● több pénz a kerületi bérlakások felújítására.
Lezüllesztették az Üllôi utat A közelmúlt esőzései után sok helyen beszakadt a burkolat
Járhatatlan utak, bosszankodó lakosság Továbbra sincs hír arról, az önkormányzati ígéreteknek megfelelően elkészülnek-e a teljes útpálya szőnyegezések, és ha igen, mikor. A korábban nagy botrányt kiváltva, kontár módra megoldott nyomvonalas "helyreállítások" környezetében egyes helyeken balkáni állapotok uralkodnak. Naponta keletkeznek új sérülések az autókban, nem beszélve a sártengerről. Máshol a korábbi jó minőségű burkolat felbontását követően sikerült hullámvasútszerűen teríteni az aszfaltot. Ez azért bosszantó, mert aligha várható az önkormányzattól, hogy az elkövetkező időszakban korrigálja a trehány munka következményeit. Persze nem mindenhol ilyen pocsék a helyzet, alvállalkozója válogatja, hol milyen minőségű munka születik. Ez
Újabb és újabb hetek telnek el, mióta a felcsúti polgármester és társvállalkozásai kivitelezésében elkészültek a csatornázások, ám az azóta tapasztalt jelenségek joggal ejthetik kétségbe a kerületieket. pedig újabb problémára mutat rá. A polgármester szakértői csapata nem képes biztosítani az egységes, megfelelő minőséget. Vajon nem érzik a felelősségüket, hogy több ezer ember kerülgeti a balesetveszélyes kátyúkat, és tűri a kivitelezők flegma hozzáállását? Eközben kaotikus a forgalmi helyzet: a kivitelezők továbbra sem képesek megfelelő tájékoztatást adni arról, hogy mikor, hol várhatóak felújítások, milyen kerülőutak állnak
rendelkezésére. Az imreiek reggel útnak indulnak, de nem tudják, milyen kerülőkkel tudnak hazaérni. Ráadásul az elmúlt időszak esőzései ijesztő képet festettek a felcsúti vállalkozó munkájának értékéről, tartósságáról. Lakossági visszajelzések alapján csak következtetni lehet a beszakadások számára, ami valószínűsíti, hogy komoly gondok voltak a tömörítésekkel. Kérdés ki fog helytállni a garanciális javításokért.
Saját újraválasztásán túl mintha semmi sem érdekelné a XVIII. kerület fideszes vezetését. A nemtörődömség mintapéldája lehetne a néhány éve még élettel teli Üllői út, ahol minden bank fiókot nyitott, de a négyszáznál is több üzlet között voltak könyvesboltok, szolárium, motoros bolt, lovas kellékek, kozmetika, utazási iroda és kínai étterem is. Azóta nagyot fordult a világ, mára a legértékesebb önkormányzati tulajdonú üzletekből a fideszes vezetés pártirodákat nyitott, kamu ügyfélszolgálatokat létesített, vagy nemes egyszerűséggel az enyészetre és a vele járó porra és koszra bízta a néhány éve még évi kétszázmilliós nyereséget hozó helyiségeket. Hogy még nagyobb legyen a baj, azokban a bérleményekben, ahol még kitartottak a kereskedők, a Városgazda rendszeresen messze inflációt meghaladó bérleti díjakat vetett ki, ami oda vezetett, hogy tavaly decemberben a kerület legnagyobb drogériája, a DM üzemeltetője is vette a kalapját, pedig a hírek szerint egy időben kifejezetten jó kapcsolatban állt a városrész fideszes vezetőivel.
6
helyi hírek
LÓRINCI MAGAZIN
LÓRINCI MAGAZIN
A hatalomra szavaztok, vagy legatyásítunk titeket üzeni a választási szórólapján a XVIII. kerületben Ughy Attila fideszes polgármester a lakosságnak. A brutálisan szókimondó fenyegetés a jobboldali érzelmű emberekben is megütközést keltett.
Blöff a havannai posta
Hamar lelepleződött tehát a havannai posta blöffje. Az önkormányzat tulajdonosi bizottságának ülésén a polgármesteri kabinetet képviselő kollégák elismerték, semmilyen aláírt megállapodás nincs a kerület és a Magyar Posta között. Vagyis a XVIII. kerület első embere csak szóban egyeztetett egy esetleges későbbi beruházásról. A hivatal jogászai azt is elmondták, az elmúlt 24 évben példa nélküli eset, hogy egy szóbeli egyeztetésre alapozva jelentsenek be bármiféle beruházást. A kapkodás és a csúsztatás hátterében városházi forrásaink szerint az a tény áll, miszerint Ughy Attila 2010es kampányában számtalan vállalást tett, amelyekből mára jóformán semmi nem teljesült. Ebbe a sorba illeszkedik a havannai posta is. Az önkormányzat vezetése vélhetően a havannai postához hasonló blöffökkel kívánja elterelni a figyelmet a nem teljesült ígéretekről.
7
Útszéli zsarolással kampányol a polgármester
Leleplezés
A fideszes polgármester kollégái beismerték, semmilyen megállapodás nincs a kerület és az állami tulajdonú Magyar Posta Zrt. között arról, hogy postahivatal nyílna a Havanna lakótelepen.
helyi hírek
Nagyvonalú teljesítésigazolásokra fizetett százezreket a kerület
Bőkezűen, közpénzből fizetett ügyvédek Kevéssé részletezve és így lényegében visszaellenőrizhetetlenül foglalta össze teljes havi tevékenységét például az önkormányzatnak küldött beszámolóban tavaly februárban a Dr. Molnár László Zsolt Ügyvédi Iroda. Így: "folyamatban lévő ügyekkel kapcsolatos tevékenység (irattanulmányozás háttérmunka) 9 óra, konzultáció 16 óra”. Ez a rövidke sor volt az iroda teljes havi beszámolója a munkájáról. A fideszes polgármesternek azonban en�nyi elég is volt ahhoz, hogy a "beszámolót" - a dokumentumon lévő aláírás tanúsága szerint - elfogadja. Hogy pontosan milyen ös�szegű átalánydíjban részesült szűkszavúan bemutatott tevékenysége ellenértékeként az iroda, nem tudni. A Garamvölgyi Ügyvé-
Néhány, a Népszabadság birtokába jutott dokumentum szerint jóformán semmilyen információt nem tartalmazó teljesítési beszámolókra fizetett ki több ízben is jelentős közpénzeket a kerület fideszes vezetése. di Iroda a tavaly februárban - a megelőző négy hónapra - elszámolt 131 munkaórájának is több, mint a fele telt a papírok szerint „általános jogi konzultációval". Az iroda 2011 óta havi nettó 375 ezer forint átalánydíjat kapott munkájáért. Tavaly áprilisban aztán módosultak a szerződések: az átalánydíjas bérezést felváltotta az órabér-alapú kifizetés. Vajon az az ember, aki a saját politikai közönsége előtt veretes mondatokkal ekézi politikai ellenfeleit, hogyan
számol el a lelkiismeretével, amikor sorra derülnek ki a botrányos városházi pénzszórások?. Ismert, hogy vannak más ügyek is: mindenféle teljesítésigazolás nélkül ömlik a pénz a haverokhoz, volt kollégákhoz, kijáróemberekhez, csepeli cimborákhoz. Amikor pedig valaki - az ellenzék vagy a sajtó - kérdezni mer, sunnyogás és titkolózás a "válasz". Régóta ismert, hogy a polgármester nem erkölcsi kérlelhetetlenségéről ismert, de ez nem túlzás már?
„A XVIII. kerület csak abban az esetben fejlődhet tovább, ha a kerület polgármestere és az önkormányzati képviselők számíthatnak az Országgyűlés és a kormány támogatására, mert hasonlóan gondolkodnak. A tét tehát nagy: vagy folytatjuk a megkezdett és eredményes munkát, vagy leszakadunk, és elzárjuk magunkat a támogatásoktól és a lehetőségektől. Az önkormányzati választás erről szól.” - állítja kampányszórólapján Ughy Attila polgármester. Vajon hogyan képzeli valaki, hogy az őt tisztségbe emelő közösséget zsarolja meg, miszerint távozása esetén bosszút áll rajtuk, és a Fideszen keresztül a már jól ismert maffiamódszerek mentén megbünteti a közösséget? Miközben az lenne a kötelessége, hogyha ellenzékbe kerül, akkor is tűzön-vizen keresztül kijárjon mindent annak a közösségnek. Valójában Ughy sosem a kerületet képviselte, kizárólag csak a Fidesz érdekeit intézte. Hogy meri lenézni ennyire a kerületieket, hogy azt hiszi, pitiáner zsarolásával egyetlen jóérzésű szavazót is eltántoríthat szándékától, hogy az arra voksoljon, akire értékrendje, meggyőződése készteti. Mit gondolhat egy átlag lőrinci vagy imrei szavazóról Ughy? Azt hiszi, hogy az álomutazásokon, az álláshalmozásokon, városházi botrányokon felháborodott kerületi lakosság fülét-farkát behúzva sunnyogva odaikszel a neve mellé, mert fél? Vajon milyen értékrendet követ az a politikai oldal, ahova ő tartozik?. Mi vesz rá egy jobboldali embert, hogy arra szavazzon, aki aktívan segédkezik Fidesz-közeli "vállalkozások" feltőkésítéséhez, miközben semmi hasznot nem hoznak a kerületiek számára. Van egy pont, ahol már el kell engedni az érdemtelenek kezét. Ez Ughynál is eljött. Olyan eszközökhöz nyúlt és olyan politikát folytatott, ami vállalhatatlan. Amikor mindezt még programjává is tette, morálisan megsemmisült.
20 millió (ön)reklámra
Megbünteti a közösséget a Fidesz, ha nem őket választják újra?
Eddig 20 millió forint közpénzt, 416 közmunkás havi bérét költötte Ughy Attila saját maga reklámozására. Értékítéletét jól mutatja, hogy a kerületi önkormányzat ezzel párhuzamosan évente csupán 500 ezer forintot költ a kerületi gyermekek óvodáztatási támogatására.
8
interjú
LÓRINCI MAGAZIN
LÓRINCI MAGAZIN
interjú
9
talmazását, érezhető javulás lesz a kerületben élők mindennapjaiban.
Szaniszló Sándor
Bekamerázná a kerületet
Átfogó közbiztonsági szakmai javaslatcsomaggal készül az önkormányzati választásra a kerületi demokratikus ellenzék. Szaniszló Sándor, a demokratikus oldal hatpárti polgármester-jelöltjét kérdeztük.
Sok területen változásokra van szükség: Ilyennek tartja a közbiztonság kérdését is? A kerület közbiztonsága az egyik olyan kérdés, ami ma szinte mindenkit foglalkoztat a kispesti vasúti átjárótól az imrei Patika térig. A helyzet súlyos, ezért csak felelősen, megfontolva szabad a kérdésben nyilatkozatokat tenni. Hogyan kezelte ezt a kérdést a fideszes városvezetés? Napnál is világosabb, hogy ebben a témában az önkormányzat látványos kudarcot vallott. Emlékszünk rá, hogy 2010-ben az helyhatósági választást követően, szinte első döntésükkel szüntették meg a korábban népszavazás eredményeként létrejött Városőrséget. Helyette pótcselekvésként a járdára úgynevezett rendőrségi pontokat festettek, amelyek ma már megkopva, de mementóként minden nap az arcunkba vágják ezt a félresikerült kísérletet.
Szabad az emberek élet- és vagyonbiztonságát kockáztatni? Nem szabad, mégis megtették. Ennek a rajtunk végzett kísérletnek az árát mindan�nyian megfizettük. Az én társasházi lakásomat fényes nappal rabolták ki. Sajnos azt kell mondjam, a közbiztonság rossz állapotára ma ugyan az a jellemző, mint a külföldi munkavállalásra: nincs olyan család, akit ne érintene közvetlenül, vagy ne lenne benne személyes tapasztalata. Az emberek érzését a statisztika is visszaigazolja. A lakosságot leginkább irritáló bűncselekmény-kategóriákban, a betörésekben és a gépkocsi lopások esetében az ismeretlen tettes elleni nyomozás eredményességi mutatója alig haladja meg az egy százalékot. A kerület lakosságának elfogyott a türelme! Milyen kérdésekkel keresik meg Önt az itt élők? Az elmúlt években szinte minden alkalommal
ugyanazokkal a problémákkal szembesültem. Szaporodó betörések, gépkocsi-feltörések és -lopások, utcai rablások, drogosok a lépcsőházakban, illegális szemétlerakás. A jelzéseket rendszeresen továbbítottam az érintetteknek, és kértem az azonnali intézkedésüket. Választ legtöbbször csak a rendőrségi vezetéstől kaptam. Ezek alapján készült a program? Szerencsések vagyunk. Sok olyan, a rendőrséget és a közbiztonságot jól ismerő szakember él a kerületünkben, akiknek a munkájára és tudására támaszkodhattunk a terv elkészítése során. Nekik külön köszönettel tartozunk. Az általuk készített szakmai javaslatokra biztosan támaszkodhatunk a jövőben. A program elemei egymásra épülnek, kiegészítik és erősítik egymást. Nem kísérletezés, hanem máshol már kipróbált, és bizonyított elemeket tartalmazó programunk van. Ha megkapjuk a polgárok felha-
Valóban a lakótelepen túl is kiterjesztik a térfigyelő kamerákat? A program egyik leghangsúlyosabb eleme, hogy bekamerázzuk a kertvárosi övezeteket is. Szakértőink olyan javaslatot dolgoztak ki, amelyet, ha megvalósítunk, nem történhet úgy bűncselekmény a lakó övezetekben, hogy arról ne készüljön videofelvétel. A rendszer kiépítése nem olcsó, de a szakértőink által készített javaslat kivitelezése biztonsággal megoldható. Amennyiben októberben mi kapunk többséget, Pestszentlőrinc és Pestszentimre lesz az első város az országban, amely elmondhatja magáról, hogy teljes a kamerás lefedettsége. A kamerák telepítésével párhuzamosan megoldjuk a jelenleg a lakótelepeken működő, már elavult eszközök korszerűsítését, cseréjét is. Nem utolsósorban hadd tegyem hozzá, hogy a csomag része az is, hogy lesz, aki a térfigyelő kaHa megkapjuk merák képét figyeli.
„
a polgárok felhatal-
Mit tervez a megszünmazását, érezhető javulás lesz tetett Városőrséggel? Ha októberben bizalmat ben élők mindennapjaiban." kapunk, azonnali hatál�lyal visszaállítjuk a 2010 végén feloszlatott szervezetet. A korábbi tapasztalatokat figyelembe véve 24 órás szolgálatot ellátó csoportot állítunk fel. Az idő sürget, éppen ezért a Városőrségbe jelentkezők toborzását hamarosan meg is kezdjük. A hatékony közbiztonsághoz több rendőrre lesz szükség, nem? Két dolog van, amiben a kerület jelenlegi és korábbi kapitánya is egyetért. Kevés a pénz és nincs elég rendőr. Megoldást jelentene, ha sikerülne elérnünk, hogy a XVIII. kerületi kapitányság kiemelt státuszt kapjon. Ez több pénzt és a jelenleginél sokkal több rendőri státust és rendőrautót jelentene. Amennyiben ez megvalósul, akkor végre látható lesz a rendőri jelenlét a közterületeinken. Állandó járőr párok jutnak majd a lakótelepekre is, ahol jelenleg a lépcsőházakban és a játszótereken zajló élet nem egyszer hatósági fellépést igényelne. Mire számíthatnak a szintén kiéheztetett polgárőrök? Mélyen hiszek a közösség erejében. Tudom, hogy a legjobb program is csak akkor hatásos, ha azt az érintettek támogatják. Idén tavasszal 5 környező kerület vezetőjével írtam alá megállapodást, amelyben azt vállaltuk, hogy a területünkön működő polgárőr cso-
a kerület-
Ön következetesen harcol a szép és tiszta környezetért. A közbiztonság mellett az erdők, a zöld területek is több odafigyelést érdemelnének... Kerületünk egyik legnagyobb értéke a sok zöldfelület. Elkeserít, amikor nap mint nap illegálisan lerakott szeméthegyekről kapok fotókat. Magam is sokszor szembesülök a jelenséggel, amikor hétvégente a Péterhalmi erdőben járunk a gyerekekkel. Meggyőződésem, hogy a működő kamerahálózat, a Városőrség és a több rendőr képes lesz a szemetelésnek és a környezetszennyezésnek elejét venni. A programunknak ugyanakkor az is része, hogy az önkormányzat több hulladékgyűjtő konténert fog kihelyezni. Ezekbe térítésmentesen lehet lerakni majd a lakossági hulladékot.
Jelentkezne Városôrnek? Itt az alkalom! portokat közösen képezzük, a munkájukat kiemelten finanszírozzuk, és a tagok és családjaik rekreációját közösen támogatjuk. Egy közösségnek meg kell becsülnie azokat a tagjait, akik önkéntesen, a szabadidejüket feláldozva tesznek értünk Mi a tervük a közlekedésbiztonsággal? Sok itt is a tennivaló. Felelősen azt ígérhetem, hogy a következő ciklusban sebességmérő eszközöket telepítünk a főutak mellett lévő iskolák és óvodák mellé. A programunkban pontos ütemterv szerepel arra nézve is, hogy ezen intézményeknél hogyan tegyük még biztonságosabbá a gyalogosátkelő helyeket.
A kerület új közbiztonsági programjának részeként hamarosan megkezdődhet a leendő városőrök toborzása. Amennyiben rendőrségnél, vagy a honvédségnél dolgozott, vagy személy- és vagyonőri vizsgával rendelkezik, itt a lehetőség! Városőrnek az alábbi helyszíneken és időpontokban jelentkezhet: Lőrinci Piac, szeptember 27-e szombat 10:00- 12:00. Havanna lakótelep, szeptember 25-e csütörtök 16:00 Kondor Béla Művelődési Ház. Pestszentimre, szeptember 26. péntek 17:00 Hősök tere (Patika tér).
10
helyi hírek
Egészségére
LÓRINCI MAGAZIN
A cél: XXI. századi módon lehessen élni
Gyermekorvosi ügyelet nyílhat Gyermekorvosi ügyelet létrehozását tervezi a demokratikus ellenzék a XVIII. kerületben. Terveiket a szakma és a gyermekes szülők egyaránt támogatják. Mintegy 15 ezer kerületi gyermek és családjaik életében hozhat jelentős változást a demokratikus ellenzék egyik vállalása. Terveik szerint gyermekorvosi ügyeletet hoznak létre a kerületben. A terv bejelentést megelőzően több orvosszakmai szervezettel, és a gyermekeket képviselő egyesülettel is konzultáltak. Az így született vállalás példa nélküli a fővárosban. Jelenleg ugyanis ügyeleti időben a pesti oldalon a Heim Pál Gyermekkórház lát el minden beteg gyermeket. A kerület demokratikus ellenzék szakértői által készített terv szerint a következő önkormányzati ciklusban egy, a beteg gyermekeket ügyeleti időben ellátó szervezetet hoznának létre. A bejelentést komoly munka előzte meg. A szakmai konzultációkon sikerült megtalálni azt a megoldást, amely biztosítja az ügyelet ellátásához szükséges szakorvosokat, és a rendszer működésének finanszírozását is.
LÓRINCI MAGAZIN
A létbiztonság javítására védőernyőn dolgozik a baloldal Kertész Tamás Tibor a képviselőjelöltté váláshoz szükséges aláírások többszörösét gyűjtötte ös�sze csapatával, mely során rengeteget beszélgettek az itt élőkkel. Nézzük meg, milyen problémákat említettek nekik a körzetben élő emberek. Biztonság mindenki számára kiemelkedő fontosságú. Ezen belül is a közbiztonság. Az emberek többsége szeretné, ha a körzetet bekameráznák. Másik lényeges elemként a városőrség visszaállítását szorgalmazták a legtöbben. Az emberek sokat beszéltek a létbiztonság hiányáról is. Ugyan ez a probléma már messze túlmutat a kerületi szinten megoldható problémákon, a kerü-
belül meg kell ismételni. Ehhez kapcsolódik, hogy a csatornaépítés következtében ma már számtalan olyan hely van, ahol korábban még elfolyt az esővíz, ám ma már hatalmas, összefüggő tócsákba gyűlik. Az esővíz elvezetés nyolc éve ígért probléma megoldása helyett ezzel a lépéssel tarthatatlan helyzet állt elő. Az esővíz elvezető rendszer kiépítésével párhuzamosan elkezdjük a fideszes önkormányzat által szintén ígéret szintjén maradt járda programot. Fel kell számolni azt a lehetetlen állapotot, hogy botra támaszkodva, vagy babakocsival ne lehessen végigmenni az utcákon. Sokan, elsősorban az időseket bosszantó probléma, hogy rendelési időben
Sikeresen jelöltté vált Kertész Tamás Tibor, a demokratikus pártok koalíciójának Erzsébet-Béla-Szemere telepi jelöltje, akinek célja, hogy a XVIII. kerületben XXI. századi módon lehessen élni. let új vezetése mégis célul tűzi ki, hogy egy jól működő védőernyőt tartson a kerületben lakók fölé. Kampánytémává lépett elő a csatornázás következtében kialakult helyzet. A helyreállítási munkák olyan mértékű szakszerűtlenséggel történtek, mintha a Várkert bazár lenne a kerületben. Gyorsan, látszatra befejezték, majd az egész burkolást egy éven
a rendelőben nincs orvos. A miérteket már vizsgáljuk, de úgy gondoljuk, ez nem maradhat így!A reptéri zaj is sokak számára kellemetlen. A fideszes önkormányzat által megszüntetett, e kérdéssel foglalkozó bizottság ismételt életre hívásával szándékunkban áll olyan megoldási javaslat elfogadtatása, amely ezt a problémát kezelni képes.
hirdetés
11
12
helyi hírek
Búcsúzunk
LÓRINCI MAGAZIN
LÓRINCI MAGAZIN
Menza-áremeléssel kezdődött a tanév
Bezárt a repülôs Mc Donald's Az iskolakezdéssel egyidőben, szeptember elsejével bezárták az utolsó pestlőrinci gyorséttermet a Lőrinc Centernél lévő Mc Donald's-ot. A csaknem húsz éves, piros repülős vendéglátó hely sok ezer kerületi fiatal számára szerzett korábban feledhetetlen élményeket, hiszen az AN2-es repülő gyermekbaráttá átalakított belseje egyedülálló terepe volt a szülinapi zsúroknak. Több százan jöttek össze az utolsó nyitvatartási napon, a Meki búcsúztatóra. Kerületi fiatalok százai adták aláírásukat, kérve a vállalat országos vezetését, hogy gondolja újra az Üllői úti üzlet bezárásának tervét. Ugyan erre kevés az esély, a kezdeményezők abban bíznak, hogy a cég vezetése felülvizsgálja döntését. Az önkormányzat minden bizonnyal hónapok óta tud a várható bezárásról, és a 28 kerületi munkahely elvesztéséről. Ez idáig mégsem tettek semmit. Ahogy a polgármester korábban nem tett semmit a Malév, a Lőrinci Hengermű megszüntetése ellen, és ahogy nem tartják fontosnak az Üllői út mentén sorba bezáró vállalkozások megmentését sem.
Szamárfüles, szakadt tankönyvek Brutális áremeléssel kezdődött a tanév – erről több tucat szülőtől kaptunk felháborodott levelet. Minden esetben arról panaszkodtak, hogy az önkormányzat vezetése 15 százalékos menza áremeléssel kezdte a 20142015-ös tanévet. A levelekből kiderül, hogy a kerületi iskolákba járó gyermekek szülei előzetesen semmilyen értesítést nem kaptak arról, hogy szeptember elsejétől, a hivatalos inflációs adatokat sokszorosan meghaladó mértékben emeli meg a Fidesz-KDNP által vezetett önkormányzat a közétkeztetésért fizetendő térítési díjat. Tavaly, a napi háromszori étkezésért 8235 forintot kellett havonta a gyermek
Mintegy 30 ezer forinttal növelte egy kétgyermekes család évi iskoláztatási költségeit az önkormányzat, amikor előzetes tájékoztatás nélkül 15 százalékkal emelte meg az új tanévben a közétkeztetési díjakat. után fizetni. Idén szeptember elsejétől 9592 forint ugyan ezen szolgáltatásnak a térítési díja. A jelentős áremelést semmi nem indokolja, hisz a KSH adatok és a kormányzati sikerkommunikáció is az inláció történelmi mélypontjáról beszélnek. A mostani emelés évente mintegy 120 millió forinttal terheli meg a kerületi szülők és az önkormányzat kiadásait. Diszkréten hallgatott az ár-
emelésről a fideszes pártpropaganda kiadvánnyá züllesztett kerületi média is. A Sütő-Nagy Zsolt által szerkesztett Városkép újság legfrissebb száma címlapon hirdeti, hogy meglepetéssel kezdődik a tanév. A cikkből természetesen nem derül ki, hogy valójában áremelésre gondoltak. Nem találtuk az áremelés bejelentésének nyomát a szolgáltatást végző Eurest Kft. honlapján sem.
13
Szolidaritás
Megalázóak az összefirkált használt könyvek az ingyen csomagban
Előzetes tájékoztatás nélkül jött a 15 százalékos drágulás
helyi hírek
Szamárfülés, elhasznált tankönyveket kapott több, nagycsaládban élő, így ingyen tanszercsomagra jogosult kerületi tanuló. Nem okozott nagy örömet az újraválasztásért küzdő polgármester által küldött füzetcsomag sem. Sírva vitte haza az egyik pestszentimrei iskolából a kezébe nyomott szakadt tankönyveket a nagycsaládban élő ötödikes kislány, aki a szociális helyzetére való tekintettel hivatalosan ingyen könyvekre lenne jogosult. A negyediket kitűnően végző tanuló elmondása szerint egyáltalán nem jó érzés kézbe venni a szamárfüles, ös�szefirkált taneszközöket, ráadásul attól tart, hogy a lestrapált könyvei miatt ki fogják csúfolni a szerencsésebb élethelyzetben lévő osztálytársai. A kislány édesanyja egy má-
sik hasonló helyzetbe került anyukával az iskola igazgatójához fordult kérve, hogy adjanak elfogadható állapotban lévő felszerelést, de arra való hivatkozással, hogy az iskolának a szükséges beszerzésekre sincs kerete, elutasították őket. Ezt követően felhívták az iskolák felügyeletét ellátó tankerületi vezetőt, de ő is csak annyit segített, hogy közölte: ha levélben is megkapja a panaszt, utánanéz tehet-e valamit. - Egy darabig még várunk, remélem belátják milyen érzés lehet a gyerekeknek így járni
iskolába. Ilyen könyvből ők sem tanulnának. Sok kerületi diák van hasonló helyzetben, és ha nem kapunk segítséget, bemegyünk a polgármesteri hivatalba - mondta a kislány édesanyja. Nem okozott nagy sikert a kormánypárti vezetés iskolásoknak adott füzetcsomagja sem. A szülők szerint az újbóli megválasztásáért küzdő helyi polgármester propagandájában 8 ezer forintra becsült irkák minősége a Tesco 35 forintos füzetének felel meg, a hozzáadott festék nem fog, a felső tagozatosoknak pedig zsírkrétát adtak olajos pasztellkréta helyett.
Inkább üröm, mint öröm
Kiállnak a Liberálisok a közmunkásokért Popper Gábor önkormányzati képviselőjelölt, a Magyar Liberális Párt országos ügyvivője szolidaritást vállalva a megalázó helyzetben lévő és alulfizetett közfoglalkoztatottak helyzetével, közmunkásokkal közösen szedett szemetet Pestszentlőrincen. „A hangzatos ígéretek és együttérző szavak helyett elsőként beszéljenek a tettek” - mondta Popper Gábor a szemétgyűjtésben. A képviselő-jelölt szolidaritási akciójával fel kívánta hívni a figyelmet arra, hogy pártja ellenezi a modern rabszolgaság közmunkaprogramokban újjáéledő intézményét Álláspontja szerint a közfoglalkoztatás nem vezeti vissza a leszakadó rétegeket a munka világába, csak kiszolgáltatottá teszi őket. Popper Gábor - a Liberálisok, az MSZP, az Együtt-PM, a DK, és a Szociáldemokraták közös képviselőjelöltje a kerület 10-es választókörzetében - ígéretet tett arra, hogy ha az ellenzéki összefogás nyeri meg az őszi választást, a „A gondoskodó kerület” című közös programjuk szellemében érdemi lépéseket tesznek a közfoglalkoztatottak helyzetének javítására.
14
apróhirdetés
SZOLGÁLTATÁS BÁDOGOS, TETŐFEDŐ, ÁCS, KÉMÉNYFELÚJÍTÁSI MUNKÁT VÁLLALOK! TEL.: 280-1271, 06/20-532-7823 KÖNYVELÉS. Vállalom betéti társaságok, kft.-k, egyéni vállalkozók könyvelését, bérszámfejtését, bevallások készítését, TB-, adóügyintézését. Tel.: 281-1320, 06/20-360-9129 Ha tud olyan kis munkát, amit más nem vállal el, mi szívesen elvégezzük. Kőműves, burkoló, festők, vízvezeték szerelő szakemberek állnak rendelkezésére. Tel.: 06/20-416-5879, 06/30-486-7472 GYÓGYPEDIKŰR, MANIKŰR, TELJES TEST, TALPMASSZÁZS/NEM SZEX/. GYENGÉD CSONTKOVÁCSOLÁS BOWEN TECHNIKÁVAL, AMITŐL ELFELEJTHETI NYAKFÁJÁSÁT, LUMBVÁGÓJÁT 2-3 ALKALOM UTÁN. ILDIKÓ TEL.: 295 3998, 20 335-5653 REDŐNYÖS MUNKÁK készítése, javítása, gurtnicsere, szúnyogháló, reluxa, harmonika-ajtó, roletta. Megbízhatóság, elfogadható ár. Tel.: 276-5827 üzenet, mobil: 06-30-212-9919 FESTÉS - MÁZOLÁS - TAPÉTÁZÁS GYORS KEZDÉS, RÖVID HATÁRIDŐ. GIPSZKARTONOZÁS. TEL.: 0630 5686255 KISPESTI RÉGISÉG ÜZLET! XIX. KERÜLET NÁDASDY U. 158. KIEMELTEN MAGAS ÁRON VÁSÁROLUNK FESTMÉNYEKET, PORCELÁNOKAT, ÓRÁKAT, BOROSTYÁNOKAT ÉS BIZSUKAT, GYŰJTEMÉNYEKET, EZÜSTÖKET, ARANY ÉKSZEREKET, CSILLÁROKAT, SZŐNYEGEKET, PÉNZÉRMÉKET, KITÜNTETÉSEKET, ZONGORÁKAT, BÚTOROKAT, KOLONIÁLT IS. MINDENFÉLE LAKBERENDEZÉSI TÁRGYAT, HAGYATÉKOT KIÜRÍTÉSSEL IS. HÍVJON VAGY JÖJJÖN EL HOZZÁNK, KÉRÉSÉRE DÍJTALANUL KISZÁLUNK 1 ÓRÁN BELÜL HÉTVÉGÉN IS. MOBIL: 06 30 324 4986 KÖLTÖZTETÉS, FUVAROZÁS Gyors ügyintézéssel, precíz munkavégzéssel. Igény szerint ingyenes kartondobozok! 10%-os hétvégi kedvezmény! Tel.: 28025-42, 70-2-144-235 CSERÉPKÁLYHÁS Építés, átépítés, javítás, értékesítés teljes körű garanciával és tavaszi árengedmény. Tel.: 06 30 418 3292 BÁDOGOS, TETŐFEDŐ (BEÁZÁSOK MEGSZÜNTETÉSE) TETŐSZIGETELÉS, BURKOLÁS, FESTÉS, KÖMŰVES (KÉMÉNYFELUJÍTÁS) MUNKÁK VÁLLALÁSA. CSALÁDI HÁZ ÉS LAK ÁSFELÚJÍTÁS, HŐSZIGETELÉS AZONNALI KEZDÉSSEL, INGYENES KISZÁLLÁS ÉS
LÓRINCI MAGAZIN ÁRAJÁNLAT. NYUGDÍJASOKNAK 10% KEDVEZMÉNY. TEL.: 06 30 557 90 74, 06 20 536 03 69 SZABÓ FATELEP! Tüzifa akció! AKÁC gurigába: 2250 Ft/q, TÖLGY gurigába: 2150 Ft/q valamint VEGYES 2100 Ft/q. Igény szerint hasogatva. Szállítás H-Szombat: 7 órától 17 óráig. Tel.: 06 30 639 25 77 Megoldás a szállításra! Ajánlom, béreljen megbízható helyről a XVIII. ker. Bakonybánk u. 48/A alatt üzemelő utánfutó és tetőbox kölcsönzőből. Tel.: 06 20 563 20 83 RÁCSKÉSZÍTÉS AJTÓRA, ablakra, erkélyre. Előtető lakótelepi erkélyre is. Erkélybeépítés, korlát felújítás festéssel, üvegezéssel is. Egyéb lakatosmunkák-javítások. Tel.: 284-2540, 06-70-209-4230 Idősgondozást, eltartást vállalunk szakképesítéssel, türelemmel és sok szeretettel. Hívjon bátran, bizalommal. Nem fog csalódni. Tel.: 06 30 9601022 EGÉSZSÉG AZ ÁRUHÁZ PATIKA AJÁNLATA: Safeguard antibakteriális szappan (80 g) 99 Ft, Colgate felnőtt fogkefe 249 Ft, Cynex duo többféle ízben 199 Ft, Camea tusfürdők (250 mg) 249 Ft. Gluténmentes élelmiszerek. 1191. Bp., Kossuth tér 4-5. (Áruház sarkán). Nyitva: H-P-ig 8-19 óráig, Sz.: 8-13 óráig Ingatlan XVIII. Lőrincen egyszintes, háromszobás, nappalis ház eladó. Irányár: 29.500.000 Ft. 06-30-281-18-77 www. heting.hu FIGYELEM! A KÖRNYÉKEN KERESNÉK ERŐSEN ROMOS ÁLLAPOTÚ CSALÁDI HÁZAT, FÉL HÁZRÉSZT VAGY TELKET. HITEL ÁTVÁLLALÁSSAL INGATLANT IS VÁSÁROLNÉK. ELTARTÁSI ÉS ÉLETJÁRADÉKOT IS KÖTNÉK. TEL.: 06 30 643 0490
mok. Gépjármű ügyintézői tanfolyam, ADR képzés. Tel.: 06/20-938-4663, 06/1-261-0078, www.fuvinfoiroda. hu Angol, Olasz és Spanyol nyelvoktatás kezdőknek, újrakezdőknek, haladóknak. Érettségire, felvételire, nyelvvizsgára, állásinterjúra, külföldi munkára felkészítés. Tel.: 06-30-858-1068. Angol, Spanyol nyelvoktatás, korrepetálás, érettségire, nyelvvizsgára felkészítés, diplomás, tapasztalt tanártól. Állásinterjúra kommunikációs felkészítés. Egyénileg vagy kis csoportban is. HÁZHOZ IS MEGYEK. Tel.: 06 70 547 10 10 DOBOKTATÁS Kispest központjának közelében, jól felszerelt stúdióban, gyors eredménnyel a Dobos Magazin szaktekintély munkatársánál. Tel.: 06-30-4957470 MATEMATIKA ÉS FIZIKA TANÍTÁS ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLÁSOK RÉSZÉRE. KERÜLETBEN HÁZHOZ MEGYEK. TEL.: 06 70 20 14 228 Gitár-Angol-Német oktatás kezdő-haladó szinten minden korosztálynak. Mobil: 06 30 30 608 22 ANGOL - NÉMET nyelvoktatást vállalok minden szinten. Érettségire, felvételire, nyelvvizsgára felkészítés. Tel.: 06 30 564 4873 ANGOL nyelvet meglepően érdekes beszéd-centrikus módszerrrel, célirányosan, gyors angol tanulási módszerrel. Látogasson el honlapunkra a részletekért! Hozzánk beiratkozó diákoknak, akik hírlevelünkre is feliratkoznak, december végén sorsolást tartunk. Bonus tanfolyamot nyerhetnek! Chat Nyelvstúdió és Fordítóiroda, Bp., 1192. Ady Endre út 106. www.chatnyelvstudio.hu, Tel.:282-60-82 és 06-70-238-1226
LÓRINCI MAGAZIN Régiség KÁRPÁTI VIKTÓRIA KÉSZPÉNZÉRT VÁSÁROL BÚTOROKAT, FESTMÉNYEKET, DÍSZTÁRGYAKAT, CSILLÁROKAT, ÓRÁKAT, KITÜNTETÉSEKET, HANGSZEREKET, KÖNYVEKET, BIZSUKAT, RUHANEMŰT, BOROSTYÁNOKAT, TELJES HAGYATÉKOT. HÉTVÉGÉN IS HÍVHATÓ. TEL.: 06 70 651 10 28 MAGÁNGYŰJTŐ AZONNALI KÉSZPÉNZFIZETÉSSEL VÁSÁROL. FESTMÉNYEKET, BÚTOROKAT, PORCELÁNOKAT (HERENDI, ZSOLNAI STB.) EZÜST TÁRGYAKAT, KERÁMIÁKAT. ELSŐ VÁSÁRLÓKÉNT MAGASABB ÁRAT FIZETEK. ÉRTÉKBECSLÉS, KISZÁLLÁS DÍJTALAN. TELJES HAGYATÉK FELVÁSÁRLÁS. TEL.: 06 20 593 06 87 Állás Csomagolókat gépkezelőket keresünk Gyálra 3 műszakos munkarendbe. Kőbánya Kispestről, Határ útról, Vecsésről, Monorról, Üllőről, Ceglédről, Albertirsáról a bejárás céges bus�szal ingyenesen megoldott. Érd.: 06-70342-1653 EGYÉB NÁRAI ERIKA KIEMELT ÁRON VÁSÁROL MINDENNEMŰ RÉGISÉGET, VARRÓGÉPET, ÍROGÉPET, HANGLEMEZEKET, KÖNYVEKET, BÚTOROKAT, CSILLÁROKAT, FESTMÉNYEKET, PORCELÁNOKAT, ÓRÁKAT, EZÜSTTÁRGYAKAT, PÉNZÉRMÉKET, BIZSUKAT, BUNDÁKAT, RÉZ ÉS BRONZ TÁRGYAKAT. HAGYATÉKOK FELVÁSÁRLÁSA, DÍJTALAN KISZÁLLÁS, ÉRTÉKBECSLÉS. TEL.: 06-20-365-10-42 Antikváriumunk vásárol régi és új könyveket, teljes könyvtárakat, dvd-ket, hanglemezeket, képeslapokat. Díjtalan kiszállás, készpénzfizetés! 06 20 324 1847
XVIII. ker. Szarvas csárda téren a Napfürdő lakóparkban eladó 1+3 félszobás 70 m2-es 3. emeleti lakás. Egy fürdőszoba, két WC, két erkély és teremgarázs is tartozik a lakáshoz. Ár: 16,5 millió Ft. Tel.: 06 20 381 6752 OKTATÁS Állásvállaláshoz: Targoncavezető, Emelőgépkezelő, Földmunkagép kezelő tanfolyamok. Tel.: 06/20-424-4843. Gépjárművezetői Szaktanfolyamok: (GKI képzés) árufuvarozóknak, autóbusz vezetőknek. Tel.: 06/20-2484700. Vállalkozáshoz: Árufuvarozó, Autóbuszos, Taxis vállalkozói tanfolya-
Kiadja a Wexford Bt. Főszerkesztő:: Sándor Györgyné Postacím:: 1191 Bp. Kossuth Lajos u. 50. Tel.: 0670 304 4628 E-mail:
[email protected] Nyomás: Ringier Kiadó Kft., Budapest, Campona utca 1. www.ringier.hu Megjelenik havonta 42.000 példányban. Következő megjelenés: 2014. október, magazin tartalmát szerzői jogok védik! www.magazinlapok.hu
hirdetés
15
Kedvezményes hirdetési lehetőség a Lőrinci Magazinban! Telefon: 06-70-304-46-28