9. Bábolnai Kukorica Fesztivál (Tudósítás a 8. oldalon)
Dr. Mátray Árpád szakmai kitüntetése (írásunk a 3. oldalon)
23. Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok
"A Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft-t 2001-ben alapították és 2002 óta rendezője a Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok nak." Ezekkel a szavakkal kezdte összefoglalóját - az idén szep tember 12-15. között megtartott gazdanapokról - Rombauer Ta más, a rendező cég ügyvezető igazgatója, majd így folytatta: "A rendezvény - tudomásom szerint - a legnagyobb vidéki kiállítás sá nőtte ki magát, mind a kiállítók, mind a látogatók számát te kintve." További érdeklődésünkre megtudtuk, hogy az idén 206 kiállító regisztráltatta magát. (Képes összeállítás 12. oldalon.)
A tartalomból
Ács megkapta a városi rangot (Cikkünk a 15. oldalon)
Ötven év után újra együtt az osztály "Szülinaposok" az Ölbői-tónál Az eboltásról Önkormányzati híradó Bölcsődésből óvodás lesz... Újabb kiállítás az óvoda galériájában Ovi épületavató Őszköszöntő az arborétumban Ismét sulibörze "Emlékezzünk régiekről!" 9. Bábolnai Kukorica fesztivál 23. Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok Irodalom - 90 éves Szabó Magda Ács megkapta a városi rangot Kétéves a Kisbábolna Lovas Klub Több diák és magasabb minőség a bábolnai lovasiskolában Pusztafórum Tanévnyitó a zeneiskolában Országos szemétgyűjtő akciót szervezünk Segélyek Poénkodu - wordoku rejtett üzenettel Ülésezett a "Bábolnai Szakemberek Baráti Köre" Újabb "Multi-mulatság" Bábolnán Kukorica futás 2007. (Eredmények) Megyei labdarúgó-bajnokság Ötéves a Bábolnai Városi Sportcsarnok "A bábolnai labdarúgás megsegítéséért" Kézilabdázóink szenzációsan kezdték a megyei bajnokságot Teke
2 2 3 4 5 5 6 6 6 7 8 12 14 15 16 18 18 19 20 20 21 21 22 22 22 23 23 24 24
2007. október
2. oldal
Ötven év után újra együtt az osztály "1949-től 1957-ig jártunk a Bábolnai Ál talános Iskolába. Mi nagyon kis létszámú osztály voltunk, mivel mi úgymond háborús gyerekek vagyunk." - mesélte Morovicz Józsefné, mikor - az általa szervezett - 2007. szeptember 8-i 50 éves osztálytalálkozóról kérdeztük. A továbbiakban megtudtuk, hogy 16-an voltak, akik közül "sajnos hár man már nincsenek köztünk", de a többiek, mind a 13-an eljöttek. Volt olyan, akivel öt ven éve nem találkoztak, s nem is jelezte részvételét, mert azt meglepetésnek szánta. Tanáraik közül "csak" Bálintné Erzsike né ni tudott megjelenni. Az iskolánál találkoztak, s egy rövid séta után átmentek a temetőbe, ahol egykori ta náraik és osztálytársaik sírjára elhelyezték az emlékezés virágait. "Akkor egy kicsit el keseredett a társaság, ugyanis 50 év manap ság egy emberöltő." Ezt követően az Ötös fogat étterembe vezetett útjuk, ahol egy rendhagyó tanórát tartottak. Osztályfőnö kük, aki 93 éves és sajnos egészségi állapo ta miatt nem tudott eljönni, írt "egy nagyon szép levelet és az alapján vezette le Bálintné Erzsike az osztályfőnöki órát." "Kicsengetés után" kezdetét vette az ebéd, mely több órán keresztül tartott, hiszen közben sok-sok emlék, történet, anekdota
került elő. "Elég eleven gyerekek voltunk, ezt tanárnőnk is mondta, emlékezett rá. Mindent felelevenítettünk, elmeséltük ta nító néninknek, hogy mikor szoktuk őket úgymond egy kicsit kinevetni, ha így mond hatom. Ő is elmesélte, hogy sokmindent észrevettek, de sokszor elnéztek felette és mivel gondolom szerettek bennünket, meg bocsátották minden bűnünket."
"Szülinaposok" az Ölbői-tónál Szeptember l-jén vidám társaság hangja hallatszott ki az ölbői Csülök csárdából. Születésnapot ünnepeltek. Kérdezhetnék: Miért olyan érdekes hír ez, hogy az újság ban is írni kell róla? "Csupán" azért, mert a résztvevők mindegyike az idén volt illetve lesz 60 éves. De kezdjük a történet az ele jén.
Tavaly tartották 45 éves osztálytalálkozó jukat a Bábolnai Általános Iskola 1961-ben végzett tanulói. A rendezvény nagyon jól si került, így megbeszélték, hogy jövőre (va gyis 2007-ben) együtt ünneplik meg a 60. születésnapjukat. Csakúgy mint a múlt év ben, idén is Szilágyi Ági néni szervezete a programot. "A sportcsarnoknál találkoz-
BÁBOLNAI FÓRUM
A nap végén "az elválás nagyon nehéz volt. A másfél órás búcsúzkodás közben mindenki meghatódott. Megbeszéltük, hogy ezután telefonon tartjuk egymással a kapcsolatot és azért találkozunk még, de ez már nem hivatalos találkozó lesz. Ez volt az utolsó. Így döntöttünk." T. S. tunk, ahonnan 10.30-kor indultunk busszal Ölbőre. A buszt aTempoTours Kft. biztosí totta számunkra díjmentesen, melyet ez úton is szeretnénk megköszönni Odor Vin cének." A nők finomabbnál-finomabb süte ményeket sütöttek, melyeket előre kivittek, így terített asztallal várták a társaságot a Csülök csárdában. A beszélgetést, a fényké pek nézegetését az ízletes ebéd szakította félbe. Ezt követően Ági néni köszöntötte a jelenlévőket és közösen emlékeztek meg azokról, akik már nem lehetnek köztük. Az tán mivel "egy kicsi mozgás mindenkinek kell", a kellemes délutáni napsütésben sétá ra indultak a tó partján. Sokan iskolás ko ruk óta nem jártak itt. Mindenkinek nagyon tetszett a tó és környékének rendezettsége. A "kirándulás" után elfogyasztották szülinapi tortájukat, majd egy pohár pezsgővel köszöntötték egymást. Minden résztvevő kapott egy emléklapot. Kis idő elteltével uzsonnaként főtt csülköt tálaltak fel. Ági néni a következőket mesélte még: "Az egész nap történetek mesélésével, anekdotázással, emlékezéssel telt. Öröm és jókedv jellemezte az egész társaságot. 18.30-ig voltunk kint Ölbőn. Mivel egyik zirci osztálytársunk sem tavaly, sem az idén nem tudott eljönni, megbeszéltük, hogy jö vőre Zircre szervezünk egy kirándulást, hogy vele is találkozhassunk. Ezt neki meg lepetésnek szánjuk. Reméljük, mindenki ott lesz!" T. S.
2007. október
3. oldal
Dr. Mátray Árpád szakmai kitüntetése Régóta él és dolgozik településünkön dr. Mátray Árpád állatorvos. Közismert szemé lyiség, aki amellett, hogy állatokat gyógyít, ta nít is hazánk egyetlen állatorvos-tudományi egyetemén. Munkája elismeréseként augusz tus 31-én az egyetem ünnepélyes tanévnyitó ján magas szintű szakmai kitüntetést vehetett át. A Magyar Állatorvosi Kamara Választmá nya az egyetem nagyhírű professzora, a Kos suth- és Állami-díjas akadémikus emlékének tiszteletére "Mócsy emlékérmet" alapított. A díjat ebben az évben dr. Mátray Árpád home opata állatorvosnak ítélte az alapítvány kura tóriuma. Lapunk abban a megtiszteltetésben része sült, hogy ott lehetett a helyszínen, és közvet lenül az esemény után beszélgethettünk a ki tüntetettel. Mátray doktor lapunk számára el mondta: rendkívüli meghatódottsággal vette át ezt a szakmai díjat, hiszen csupán három évvel ezelőtt alapították, és harmadikként ré szesülhetett ilyen elismerésben. A díjat olyan személyek kapták, kapják, akik az állatorvosi szakmán belül kiemelkedő tevékenységet vé geztek. Doktor úr a következőképpen fogal
mazott: "úgy tűnik, én is ezt tettem anélkül, hogy erről különösebben eddig tudtam vol na". Dr. Mátray Árpád jelenlegi tevékenységé ről megtudtuk, hogy az úgynevezett alternatív állatgyógyászatot igyekszik hazánkban össze fogni. Közel három évvel ezelőtt megalapítot ta az alternatív állatgyógyászattal foglalkozó állatorvosok szervezetét, melynek vezetője is. Annak érdekében dolgoznak, hogy az állati eredetű élelmiszereket fogyasztó emberek minél kevesebb vegyszerhez, gyógyszerma radványhoz jussanak, melynek következtében szándékaik szerint minél egészségesebbek le gyenek. Ezen kívül az egyetemen 1996 óta foglalko zik állatorvosok homeopátiás továbbképzésé vel. 2001-ben az ő kezdeményezésére és veze tésével indult útjára a harmad-, negyed-, ötödéves hallgatók alternatív állatgyógyászati módszerekre való megismertetése, oktatása. Doktor úr szerint egyre nagyobb az igény az e fajta módszerek megismerésére, de meggyő ződése, hogy előbb-utóbb az élet fogja ezeket az igényeket az állatorvosokban is felébresz teni.
Az eboltásról A kutya tulajdonosok számá ra már megszokott, hogy évente egyszer veszettség elleni védő oltást kapnak állataik. Ezért láthattunk szeptember 18-án il letve 25-én a délutáni órákban a megszokottnál több kutyáját sétáltató embert városunk utcá in. Az eboltásra igyekeztek. Mi ért fontos az eboltás? Ezt a kér dést tettük fel dr. Mátray Ár pád állatorvosnak. "A veszettség egy gyógyítha tatlan betegség, nemcsak a ku tyáknál, hanem az embernél is. Ez állatról emberre is terjedhet, így a veszettség elleni oltással,
amit a kutyákon végzünk, tulaj donképpen az embereket véd jük." Mint megtudtuk, a lappangási idő több mint kilencven nap is lehet. "Néhány évvel ez előtt történt egy eset, mikor egy nagymama és két unokája egy cicát fogadtak be negyedik emeleti lakásukba. Kiderült, hogy a macska kb. három hó nappal azelőtt egy erdésznél la kott, ahol veszett rókával érint kezett. A lappangási idő eltelté vel (3 hónap) fertőzővé vált, s sajnálatos módon mindhárman meghaltak veszettség fertőzése miatt. A macskáknak sajnos
Természetesen nem tudtuk és nem is volt célunk dr. Mátray Árpád tevékenységeinek teljes körét bemutatni, ezúttal fő szempon tunk az volt, hogy azt a különleges munkát vá zoljuk, melyért e magas rangú szakmai kitün tetést kiérdemelte. Lapunk is őszinte szívvel gratulál az elis meréshez.
még nem rendelték el a kötele ző oltását, pedig az ő mozgásuk sokkal kevésbé követhető, mint a kutyáké." A doktor úr szerint Bábolnán fegyelmezettek az ebtartók, hiszen nagyon kevés kivétellel mindenki elhozza ku tyáját az oltásra. Felhívta figyel münket, hogy az Európai Uniós szabályok szerint egyre szigo rúbban büntetik ennek elmu lasztását. A büntetés 20 ezertől akár 1 millió forintig is terjed het. Egyre többen, már vidéken is, csak hobbiként tartanak ku tyákat, így egyre közelebb ke rülnek egymáshoz ember és ál lat. Simogatják, dédelgetik ked venceiket. "Ezért két évvel ez
BÁBOLNAI FÓRUM
előtt kötelezővé tették a féreg hajtást is, ugyanis a kutyáknak több mint húsz féle belső para zitájuk van, melyek közül 8-10 az emberre is veszélyes lehet. Tehát, ha nem végezzük el rendszeresen az ebek féregtelenítését, akkor fertőződhetnek a környezetükben élő emberek is, és ez beláthatatlan következ ményekkel járhat." Előző sorainkkal nem meg rémiszteni szerettük volna az ebtartókat, csupán felhívni fi gyelmüket arra, hogy betartván az állattartás szabályait, sok-sok problémától kímélhetik meg magukat és környezetüket. T. S.
4. oldal
2007. október
ÖNKORMÁNYZATI HÍRADÓ Tájékoztató a képviselő-testület 2007. szeptember 27-i üléséről Szeptember huszonhetedikén, a nyári szünet leteltével megkezdte ren des testületi ülésszakát Bábolna Város Önkormányzata. A rendes ülést egy rendkívüli is megelőzte, amelyen a bá bolnai termálfürdő harmadik lehetsé ges megvalósítója mutatkozott be. Ez az ülés a július 26-án, rendkívüli testületi ülés keretében lebonyolított termálfür dővel kapcsolatos versenytárgyalások folytatása volt. Mint azt már korábban megírtuk, arra a napra három meghall gatás volt beütemezve, azonban a har madik, magyar tulajdonú magyar cég akkor nem tudott megjelenni. Ezért a cég csak most, a szeptember huszonhetedikei rendes ülés előtt mutatta be ter veit. Mielőtt azonban részletesen is be mutatnánk a utolsó, lehetséges befekte tő elképzeléseit, vegyük sorjában a ren des ülés napirendi pontjait. Az első napirendi pont tárgyalása előtt a képviselőtestület három bábol nai lakost köszöntött, akik augusztus huszadika alkalmából magas állami ki tüntetést vehettek át. Dr. Jankó Miklós háziorvos a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjét (polgári tagozat) -, Dr. Mátray Árpád homeopata, állatorvos pe dig, Professzor Mócsy János Emlékér met vett át. Antos Gábor, az IKR Zrt. műszaki igazgatója Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott Gráf József Földműve lésügyi- és Vidékfejlesztési Minisztertől. Az első napirendi pontban az eddig megszokottak szerint a testület beszá molót hallgatott meg dr. Horváth Klára polgármester asszonytól a két ülés kö zött történt eseményekről, a lejárt ha táridejű határozatokról és a bizottságok által hozott döntésekről. A következő két napirendi pont té májában összefüggött, de a képviselő testület külön tárgyalta őket. A második napirendi pontban módosították a 2007. évi költségvetési rendeletet. A harmadik napirendi pontban pedig, be számolót hallhatott a képviselő-testület a bábolnai polgármester előadásában az első félévi gazdálkodás tapasztalatai ról. Összességében elmondható, hogy a beszámoló szerint Bábolna kiadásai és bevételei a tervezetteknek megfelelően alakultak. A negyedik napirendi pontban mó dosításra került az eddig érvényben lé vő Szociális rendelet. Az ötödik napirendi pontban a szep tember elején rendkívüli testületi ülé sen már tárgyalt Bábolnai Egészségügyi Központ működésére tért vissza a testü let. Szeptember elején a Kardirex Egész ségügyi Központ Kft. arra kérte a bábol nai önkormányzatot, hogy további tíz millió forinttal támogassa a szakellátá sok működtetését, mivel ezen a terüle ten több a kiadása, mint a bevétele. A Kardirex akkor ettől a tízmillió forinttól
tette függővé, hogy marad-e a bábolnai egészségügyi szakellátásban, vagy fel mondja a szerződését. A városi képvise lő-testület akkor nem támogatta a Kardirex kérését, mert a 2007-es bü dzsé annyira szűkös, hogy nincsen mód a 10 millió forint elkülönítésére. A tör ténet teljességéhez azonban az is hozzá tartozik, hogy Bábolna eleve 13 millió forinttal támogatta az idei évben az Egészségügyi Központ működését. Fel mondó nyilatkozatot azonban a tízmilli ós kérésre adott nemleges válasz ellené re eddig még nem adott be a Kardirex. A hatodik napirendi pontban a Ko máromi Polgári Védelmi Kirendeltség beszámolóját fogadták el a képviselők. A hetedik napirendi pontban a Cser mák Hugó Önkéntes Tűzoltóság beszá molóját, a nyolcadikban pedig, az újra működő Bábolnai Önkéntes Tűzoltó Egyesület beszámolóját fogadta el a bá bolnai önkormányzat. A Bábolnai Ön kéntes Tűzoltó Egyesület működését egyébként a város 300 ezer forinttal tá mogatja az idei évben. A kilencedik napirendi pontban a Balassi Bálint Esti Gimnázium beszá molóját Bierbauer Imre tagintézmény vezető egészítette ki szóban. A beszámo lóból kiderült, hogy jelentkezők hiányá ban az esti gimnázium idén már nem indult Bábolnán. Az eddig itt tanulók ezentúl Ácson folytathatják megkezdett tanulmányaikat. Ezután civil szervezetek beszámoló ja következett. Elsőként Balogh István a Horgászegyesület elnöke, majd Török Sándor a frissen alakult Cseperedők Néptánc Közhasznú Egyesület elnöke mondta el beszámolóját és a jövővel kapcsolatos elképzeléseit. A tizenegyedik napirendi pont kere tében a Leader akciócsoport munkájá ról esett szó. A következő napirendi pontban tájé koztató hangzott el a Bábolna Ménesbirtok műemléki védetté nyilvá nítási eljárásáról. A tájékoztatón el hangzott, hogy az októberi rendes kép viselő-testületi ülésen külön napirendi pontként fog szerepelni ez a téma, az ülésre pedig, meghívják Rombauer Ta mást, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. ügyvezető igazgatóját is. A tizenharmadik napirendi pontban az állampolgári jogok országgyűlési biz tosának jogkörében eljáró adatvédelmi biztos jelentése hangzott el, amely a családvédelmi és gyermekjóléti szolgá lat tevékenységére vonatkozott. A következő napirendi pontban a képviselő-testület elfogadta, hogy az ön kormányzat az előző évekhez hasonló an ismét csatlakozzon a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíj Pá lyázathoz. Az önkormányzat a Bursa
Hungaricahoz való csatlakozással na gyobb támogatást tud nyújtani a felső oktatási intézményekben tovább tanuló bábolnai fiatalok részére. Egyebek napirendi pontban a Bábol na név használatát engedélyezte a testü let egy magáncég részére. Ezek után zárt ülés következett, amelyen elsőként a Bábolna Gyógyfür dő Ingatlanfejlesztő, Beruházó Kft. hasznosítására kiírt versenytárgyalásra beérkezett három pályázatot és azok el képzeléseit tárgyalta a testület. Mint azt már említettem a rendes ülést megelő zően a harmadik lehetséges befektető is elmondta elképzeléseit. A magyar társa ság építőipari és idegenforgalmi tevé kenységgel egyaránt foglalkozik. A be mutatott tervek szerint ők egy kétszáz szobás SPA hotelt hoznának létre, amely mellett természetesen helyet kapna egy 10 ezer négyzetméter alapterületű él ményfürdő és egy gyógyászati részleg is. Az Ácsi út és a Lopkovitz közötti építési területből, ahol a termálfürdőt szeret nék megvalósítani, ez a cég mintegy tíz hektárt szeretne megvásárolni 1700 fo rint/négyzetméter áron. Az építést jövő
év elején szeretnék elkezdeni, a szállo dát a tervek szerint 2009 végén, míg a termálfürdőt 2010 elején adnák át. A beruházás összege mintegy 8 milliárd forint lenne. A korábbi két projektről már részle tesen írtunk korábbi számunkban (Bá bolnai Fórum, 2007. augusztus-szep tember; XVIII. Évfolyam 8-9. szám), így azokról most nem adunk tájékoztatást. A képviselő-testület hosszas tárgya lás után úgy döntött, hogy az utolsóként elhangzott befektető ajánlatát tartja a legkomolyabbnak, így ezzel a céggel folytatja tovább a tárgyalásokat a bábol nai termálfürdő mielőbbi megvalósulá sának érdekében. A zárt ülés második pontjában ki tüntető címek adományozásáról dön tött a testület. A díjak átadására a Bábol na várossá avatásának negyedik évfor dulója alkalmából tartott jubileumi ün nepségen kerül sor, amelyet október ti zenkettedikén 18 órai kezdettel tarta nak a Bábolna Ménesbirtok Játékszí nében. Nagy Attila István
Bábolna Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és kedves családját 2007. október 12-én, pénteken 18.00 órára BÁBOLNA VÁROSSÁ VÁLÁSÁNAK 4. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL RENDEZETT
BÁBOLNAI GÁLAESTJÉRE Helyszín: Bábolnai Játékszín Kamaraterme
BÁBOLNAI FÓRUM
FELLÉP: Magyar dudazenekar A műsor után mindenkit szeretettel várunk állófogadásunkon! BELÉPÉS DÍJTALAN! A rendezvény támogatója: Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft.
2007. október
5. oldal
Bölcsődésből óvodás lesz...
Bölcsődénkben 2007. augusztus 31.-én tartottuk az évzáró családi délutánt. A 15 kis bölcsődés az év folyamán ta nult versekből, mondókákból adott elő egy kis műsort a meghívott szülők és ven dégek nagy örömére. Ebben az évben 13 kisgyermek megy át az óvodába. Ők na
gyon szerencsések mert mind a 13-an együtt mennek az induló kiscsoportba. Megtörténtek az átszoktatások, a böl csődei gondozónők és a leendő óvó néni 2 hétig szoktatta a kicsinyeket. Első hé ten az óvó néni ismerkedett a gyerekek kel a bölcsődei csoportszobában, a máso
dik héten pedig minden nap a gyerekek mentek át ismerkedni az óvodába. A beszoktatás nagyon jól sikerült és szeptember 3-án már bátran és örömmel mentek óvodába. Martonosiné Hegegy Mária bölcsődevezető
Újabb kiállítás az óvoda galériájában Már második éve rendezünk be különféle művészi jellegű kiál lításokat óvodánk lépcsőházában. Ezúttal a festészetet kívántuk be mutatni gyermekeinknek. A kiál lítás anyagát Vaski Aida festmé nyeiből válogattuk. A kiállítással igyekeztünk a gyermekek közelé be hozni e csodálatos művészeti ágat, valamint nap mint nap gyö nyörködhetnek a gyönyörű alko tásokban. Megismerkedhettek a festészettel kapcsolatos szakkife jezésekkel, mint: portré, tájkép, csendélet. Élet közelben láthat ták az alkotómunkához szükséges eszközöket: festőállvány, külön böző ecsetek, festékek, fa kép alap. A kiállítás kapcsán a gyer mekek is készíthettek egy képet Aida segítségével, egy körvona lazott papagáj alakot festhettek ki nagy örömükre, mely igen
szépre sikerült. A kiállítás no vember végéig látható az intéz ményben. Még ugyanezen a napon dél után egy másik ünnepi esemény is volt intézményünkben. Épületavatót tartottunk a nyári felújítá sok alkalmából. A meghívott ven dégeink között volt Dr. Horváth Klára polgármester, Szennay Ist ván jegyző, a képviselőtestület tagjai, intézményvezetők, szülők. Büszkén mutattuk meg számukra a megújult épületünket. Ünnepé lyes keretek között köszöntük meg a fejújításban közreműködő vállalkozóknak a precíz és pontos munkát mellyel hozzájárultak in tézményünk esztétikussá tételé hez. Emléklappal köszöntük meg fenntartónknak is, hogy a pályá zat benyújtásával és a pályázati önrész biztosításával lehetővé
tette intézményünk szebbé, kom fortosabbá tételét. Köszönetet mondtunk azoknak a szülőknek is akik a segítségünkre voltak ab ban, hogy augusztus végén meg
BÁBOLNAI FÓRUM
újult tiszta környezetben fogad hattuk óvodásainkat. Az ünnep séget a Méhecskés csoport műso rával tettük hangulatosabbá. Somogyiné Szabados Marianna intézméyvezető
6. oldal
2007. október
OVI ÉPÜLETAVATÓ Múlt havi lapszámunkban Somogyiné Szabados Marian na, az óvoda és bölcsőde veze tője arról számolt be olvasó
inknak, hogy a nyár folyamán mintegy 9. millió 650 ezer fo rint értékben felújítási mun kálatokat végeztek az intéz
Őszköszöntő az 2007. szeptember 21-én 155 alsó tagozatos gyermekkel tar tottuk meg a már hagyomá nyosnak mondható programun kat. Gyönyörű napsütéses időben érkeztünk meg a Kisfaludy la kótelephez. Innen indítottuk a csapatokat, összesen tizenket
mény épületeiben. Megújul tak a vizesblokkok, folyosók, a lépcsőház, de az udvari részen is történt néhány változás. Szeptember 20-án a kora délutáni órákban bensőséges
kis ünnepség keretében kö szönte meg az óvoda vezetése és dolgozói mindazok munká ját, közreműködését, akik hozzájárultak e beruházás megvalósításához.
arborétumban
tőt. A fiúk és lányok vidáman, jó hangulatban mentek be az arborétumba. Két korcsoport nak megfelelően (1-2. oszt, 3-4. oszt.) állítottuk össze a felada tokat. Örömmel láttak neki a játékos, néha gondolkodtató próbatételnek közben észre sem vették, hogy bejárták a par
kot. Kicsit ziláltan érkeztek be a célba és hátizsákjaikból elő szedték az otthonról hozott fi nomságokat. A pihenő után sé
tára indultunk, mely során le hetőségünk nyílt különböző ál latfajok megtekintésére. Alsós munkaközösség
Ismét sulibörze Mint minden évben, így az idei tanévben is sok feladat hárul végzős diákjainkra. Ezek közül az egyik legfontosabb a pályaválasztás. Nem könnyű eldönteni, melyik középiskola is lesz a legmegfelelőbb, milyen szakmát, pályát lesz érdemes választani. Hogy e nehéz választást megkönnyítsük, több fórumon is segítjük nyolcadikos tanulóinkat. Az egyik, talán a legtöbb információval szol gáló rendezvény a SULIBÖRZE, amelyet a Gyermekönkormányzattal együtt szervezünk már évek óta. Tájékoztatást kaphatnak az érdeklő dők a környék középiskoláiról, az induló tagozatokról, a felvételi eljá rásról és az adott iskola életéről, programjairól A felvetődő kérdések re az adott intézmény pedagógusai és diákjai válaszolnak. Érdemes te hát ellátogatni a rendezvényre, melynek ideje 2007. november 9., pén tek 15. 30 óra, helye a Bábolnai Általános Iskola klubhelyisége. Tisztelettel várjuk a rendezvényre az érdeklődő tanulókat és szülei ket. Találkozzunk tehát a SULIBORZÉN, hogy könnyebb legyen a vá lasztás! Veresné Szkocsek Mária Pályaválasztási felelős
BÁBOLNAI FÓRUM
2007. o k t ó b e r
7. o l d a l
"EMLÉKEZZÜNK RÉGIEKRŐL! OKTÓBER 6., Az aradi tizenhármak Az 1848-49-es szabadságharc végét jelentő vi lágosi fegyverletétel után a császári haditörvény szék ítélete alapján Aradon kivégezték a magyar honvédsereg 12 tábornokát és egy ezredesét, akik a bukást követően kerültek osztrák fogság ba. Így a nemzet vértanúi lettek: Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Er nő, Knézich Károly, Lahner György, Lázár Vil mos, Leiningen Westerburg Károly, Nagysándor József, Pöltenberg Ernő, Schweidel József, Tö rök Ignác és Vécsey Károly.
mélyes bátorsága is. Világos után ő is letette a fegyvert a cári csapatok előtt. Dessewffy Arisztid (1802-1849) Középbirto kos nemes, 1839-ig a császári hadseregben szol gált. 1848-ban belépett a Sáros vármegyei nem zetőrségbe, hamarosan alezredes, majd ezredes lett. 1849-ben tábornoki ki-nevezést kapott. A temesvári csata után hadosztályát török földre akarta átvezetni, de Karánsebesnél Liechten stein osztrák altábornagy rábeszélésére letette a fegyvert. A rá szabott ítélet eredetileg kötél álta li halál volt, amelyet kegyelem útján főbelövésre Az aradi vértanúk kivégzésének változtattak. emléknapja nemzeti gyásznap. Kiss Ernő (1799-1849) Császári tiszt volt, a Hannover huszárezred ezredese. 1848 nyarán Október 6-án nem csak Aradon voltak kivég felajánlotta szolgálatát a magyar kormánynak. zések. Ezen a napon Pesten kivégezték gróf Bat 1848. október 12-én tábornokká és a bánsági se thyány Lajos első magyar miniszterelnököt. Ha reg főparancsnokává nevezték ki. 1848. decem lála után fennmaradt egy Ferenc Józsefre mon ber 22-én altábornaggyá, 1849. január 9-én or dott családi átok, amely úgy hangzik, mint egy szágos főhadiparancsnokká léptetik elő. bibliai prófécia: "Az ég és pokol pusztítsa el bol Knézich Károly (1808-1849) Tiszt volt a csá dogságát! Minden nemzetsége vesszen ki a föld szári seregben, 1848-ban századosként részt vett színéről! Őt magát azokban verje meg az Isten, a délvidéki harcokban. 1849 márciusától a főse akik legközelebb állnak szívéhez! Az élete csak regnél a tavaszi hadjárat során dandárparancs rombolás legyen, s a gyermekei nyomorultul nok ezredesi rangot kapott. A peredi csata után pusztuljanak el!" Görgey leváltatta, ekkor Kossuth a felső-tiszai E családi átok mellett még egy babonás jö tartalék hadtest parancsnokává nevezte ki. vendölés forgott közszájon ebben az időben Fe Lahner György (1795-1849) Volt császári renc Józseffel kapcsolatban. Azt tartották, hogy tiszt, majd 1848-ban a 3. honvédzászlóalj pa a császár famíliájának 13 áldozattal kell bűnhőd rancsnoka. 1848 októberében ezredes, hadfel nie az aradi vértanúkért. Aki nem hisz a jósla szerelési és fegyverkezési felügyelő lett. 1849 ja tokban és az átkokban, azt is bizonyára elgon nuárjától a nagyváradi fegyvergyár vezetője, a dolkoztatja, hogy mit mért a sors a későbbiek szabadságharc hadiiparának irányítója volt. ben az uralkodóra és családjára. 1849. február 6-án tábornokká nevezték ki. 1. Ferenc József első gyermeke, Zsófia 1857Lázár Vilmos (1815-1849) Volt császári tiszt, ben, alig több, mint 1éveskorában meghalt. 1848-ban százados, 1849 februárjától őrnagy, 2. Sógornője, Charlotte mexikói császárné 1867 majd ezredesi rangban dandárparancsnok az márciusában megőrült. északi hadseregnél. Betegsége következtében 3. Alig két héttel később Habsburg Matild fő csak 1849 nyarától vett részt a harcokban. hercegnő tűzhalál áldozata lett. Karánsebesnél tette le a fegyvert. A börtönben 4. Újabb két hétbe se telt, és Querctaróban írott visszaemlékezései 1883-ban megjelentek. agyonlőttek Ferenc József öccsét, Miksa császárt. Leiningen-Westerburg Károly (1819-1849) A 5. 1889. jan. 30-án következett be a mayerlingi magyar szabadságharc német származású hon tragédia, amikor Rudolf trónörökös lett öngyilkos. védtábornoka előbb császári tiszt volt, majd az 6. 1891-ben a tengereken eltűnt a főhercegi 1848-as harcok idején Damjanich parancsnoksá rangjáról lemondott furcsa Habsburg, Nepomuk ga alatt szolgált. Kiváló katona volt, minden csa János Szalvátor, aki az Orth János nevet vette fel. tában kitűnt személyes bátorságával. Németül 7. Lovas baleset áldozata lett Vilmos Ferenc írt naplóját és leveleit később kiadták. Károly főherceg. Nagysándor József (1804-1849) 1823-tól a csá 8. Vadászbalesetben elhalálozott Ferenc József szári hadseregben szolgált, 1844-ben huszárkapi unokatestvére, László főherceg. tányként vonult nyugalomba. 1848-ban a magyar 9. Tűzvész áldozata lett Zsófia főhercegnő, Fe kormány szolgálatába állt, őrnaggyá nevezték ki a renc József sógornője. Pest vármegyei lovas nemzetőrséghez. Kitűnt a 10. 1898. szept. 10-én Genfben egy Lucheni ne szolnoki, a tápióbicskei, az isaszegi és a váci csa vű anarchista leszúrta Erzsébet királynét. tákban. Ezután tábornokká léptették elő. Nagy 11. Mérgezésben meghalt a 19 éves Klotild fő váradon csatlakozott Görgeyhez, augusztus 9-én hercegnő. Aradra ment és serege maradványaival Schlikkel 12.-13. Szarajevóban meggyilkolták Ferenc Fer készült megütközni, de Görgey ebben megakadá dinánd trónörököst és feleségét, Chotek Zsófiát. lyozta. Ezután követte a fővezért Világosra, bár Aulich Lajos (1792-1849) Császári tiszt volt, a nem tartozott Görgey hívei közé. Sándor gyalogezred alezredese, 1848-ban hon Pöltenberg Ernő (1813-1849) Császári tiszt, védezredes, 1849-től tábornok. Görgey híve volt, majd kapitány volt a Sándor-huszároknál. 1848 1849. július 14-től augusztus 11-ig ő volt az or nyarán ezredével együtt Magyarországra helyez szág utolsó hadügyminisztere. ték, ahol a magyar szabadságharc ügyének híve Damjanich János (1804-1849) Szerb határőr lett. Kitüntette magát a kápolnai csatában. 1849 családból származott, a magyar nemzeti törek áprilisában ezredes lett, június 2-án pedig tábor vések és a radikális polgári reformok híve volt. nok. Görgey bizalmasaként ő közvetítette a cári 1848 nyarán csatlakozott a magyar honvédség hadsereggel folytatott tárgyalásokat a fegyverle hez. A délvidéki sikeres harcok elismeréseként tételről. Ennek megtörténte után az osztrákok tábornokká nevezték ki. Csapataival nagy sike elfogták és 12 társával Aradon kivégezték. reket ért el a tavaszi hadjárat során, győzelmei Schweidel József (1796-1849) Császári tiszt hez nagyban hozzájárult katonai tudása és sze
BÁBOLNAI FÓRUM
volt a Sándor-huszároknál. Ezredét a forrada lom kitörése után Bécsből hazavezette. 1848 ok tóberében tábornok lett, Buda visszafoglalása után Pest hadiparancsnoka. A forradalom buká sa után letartóztatták és bitó általi halálra ítél ték, de végül felesége könyörgésére az ítéletet golyó általi halálra változtatták. Török Ignác (1795-1849) Az 1848-49-es évi szabadságharc alatt Komárom erődítési munká it irányította, s 1849 márciusáig ő volt a vár pa rancsnoka. Júniusban Budán, majd júliusban Szegeden erődítéseken dolgozott. 1849-ben ne vezték ki tábornokká. Vécsey Károly (1807-1849) Császári tisztként őrnagyi rangot ért el. 1848 nyarán a magyar kor mánynak ajánlotta fel szolgálatait. 1848 decem berétől tábornok, 1849-ben váradi várparancs nok lett. A világosi fegyverletétel idején Temes várt ostromolta, majd augusztus 21-én ő is letet te a fegyvert a cári csapatok előtt. Emlékezzünk Batthyány Lajosra és a vérta núkra Palágyi Lajos költeményével.
Az aradi vértanúk Szabadságharcunk letűnt napvilága, Te vakító nap a század delén, Nem pazaroltad sugarad hiába, Bár vak sötétbe halt az égi fény, Eszméiden nem győzött az enyészet, Örökbe hagytad halhatatlan részed', Fényeddel fényt hint késő századokra A tizenhárom vértanú alakja. S őkélnifognak, élni mindörökkön, Szent lesz, örökké szent a sírgödör, Amíg az eszmény ki nem hal e földön, Míg magyar szellem még magasba tör, Az igét, melyért éltet áldozának, Szívébe írták az egész hazának, Utódtól fogja hű utód tanulni: Hogyan kell élni, s hogy lehet meghalni. Palágyi Lajos Összeállította: Veresné Szkocsek Mária Bábolna Város Önkormányzata tisztelettel meghívja az
október 23-i NEMZETI ÜNNEP alkalmából rendezett
MEGEMLÉKEZÉSÉRE Időpont: 2007. október 23. (kedd) 15.30 óra Helyszín: Bábolnai Szabadidőközpont (Koszorúzás a régi temetőben és az '56-os emlékparkban) Közreműködik: Bábolnai Zene- és Művészeti Iskola Anonim Drámacsoportja Ünnepi beszéd: Dr. Horváth Klára polgármester Ünnepeljünk
együtt
valamennyien! Bábolna Város Önkormányzata
8. oldal
2007. október
9. Bábolnai Kukorica Fesztivál Városunk legnagyobb volumenű kulturális eseménye az immár kilencedik alkalommal megrendezett Kukori ca Fesztivál. A rendezvénysátor felállítása már napokkal előbb jelezte: idén sem marad el a három napos rendez vénysorozat. A szervezők ezúttal is igyekeztek kiszolgál ni sokféle korosztály sokféle igényét, így az érdeklődők változatos programok közül válogathattak.
Dr. Horváth Klára polgármester hivatalos megnyitóbeszédét kö vetően a bábolnai idősek klubjának tagjai léptek színpadra. A Vadvirág együttes műsorán ének és tánc egyaránt szerepelt, melyet fiatalokat megszégyenítő lendülettel adtak elő.
Szeptember 14-én a Polgármesteri Hivatal nagytermében dr. Horváth Klára polgármester nyitotta meg a bábolnai alkotók közös kiállítását, mely egyben a fesztivál első eseménye is volt. A tárlatot mindhárom napon megtekinthették az érdeklődők. Ezúttal tizennégy kiállító mutatta be alkotását: Borsos Mihály, Csicsatka Judit, Helyes Jenő, Horváth Lászlóné, Kim Mónika, Liszkai Nóra, Molnár Ágnes, Nagyné Mürkl Bernadett, Tóth Zoltánná és Vaski Alida festményeit, Hantos Péter fotóit, Következett Márió, aki fo Kissné Tóth Gabriella gobelinjeit, Schulmann Istvánná hímzé kozta a kitűnő hangulatot. seit és szőtteseit, valamint Szabó Lászlóné foltvarrásait szemlél Harmonikája jóvoltából a világ számos országába eljutott, de hették a látogatók. sosem engedett a csábításnak, A pénteki programok további színtere a rendezvénysátor volt, ahol elsőként a Ritmus Koncert Fúvószenekar produkciójának tapsolhatott a közönség.
BÁBOLNAI FÓRUM
A pénteki ven dégszereplők közül először a Sramlikings dalait hall hattuk. Edo és Peti gyermekkoruk óta zenélnek együtt. A bábolnai színpa don a sváb hagyo mányokat elevení tették fel vidám, néhol kicsit pajzán dalaikkal. mindig hazatért. Büszke arra, hogy a leghíresebb zenei csator nán is játszották velencei klip jét, mégis azt tartja: őt itthon is merik, neki a hazai közönség fontos. Este fél kilenckor aztán kez detét vette a várva várt tűzijá ték. E fényes, hangos látványos ság ezúttal is lenyűgözött kicsi ket, nagyokat egyaránt.
2007. október
9. oldal
Szombat reggel a sportcsarnok mellől rajtolt a Kukorica Futás. A résztvevők három kategóriában, különböző útvonalakat megté ve érkeztek vissza a célba, ahol nem csupán a győztesek kaptak ajándékot. (Az eredményekről sportrovatunkban olvashatnak)
A kora délutáni óráktól a Magyar Posta Zrt. bábolnai fiókja várta ügyfeleit a sátor melletti árkádsoron. Aki a fesztivál ideje alatt vásárolt, gazdagodhatott egy olyan pecsétnyomattal, melyet kifejezetten a Kukorica Fesztiválra készítettek. Az ANTSZ, dietetikus szakember, valamint orvos és egészségügyi dolgozók tartottak ingyenes egész ségügyi tanácsadást szom bat délután. Az asztalok nál folyamatos volt a sor ban állás, és nem csak idős, de fiatal lakosaink is érdeklődtek egészségük iránt. A színpadon bohóc-show szórakoztatta a "nagyérdeműt" "Uta zás Cirkusz/országba" címmel. Bőrönd Ödön, Táska Rebarbara, és a kis Batyu bevonta műsorába mind a gyermekeket, mind pedig szüleiket. Aki ügyes volt, még jutalmat is kapott.
A Tiamo moderntánccsoport növendékei ezúttal is elkápráztat ták közönségüket. Csoportjaik immár több versenyt megjárt, nyer tes, rutinos táncosokból állnak. Koreográfiáik jól kidolgozott, be gyakorolt formációk, s láthatóan a gyerekek élvezettel adják őket elő. Pápai Józsefet a közönség a Megasztár című televíziós műsor ból ismerheti. A tatai illetőségű fiú előadóként először, magán emberként vi szont már több ször is járt Bá bolnán, ugyanis osztálytársa la kott településün kön.
A fesztivál elengedhetetlen eseménye a "Kukorica János Vígságok". A gyere kek kukorica morzsolásban, a felnőttek
BÁBOLNAI FÓRUM
sörivásban versenyezhettek, és persze megválasztásra került Kukorica János és Iluska.
10. oldal
2007. október Aki még bírta erővel, szusszal, folytathatta a mulatozást a "Ku korica Party"-n, ahol a Synkron együttes még sokáig szolgáltatta a talpalávalót.
Vasárnap délelőtt tíz órától a Bábolna Hotel mellett helikoptermodell ügyességi bemutatót és versenyt rendeztek. Az esemény fő szervezője ezúttal is Lázár János volt, aki jelenleg az országos baj nokság harmadik helyezettje, és a modellezés szakavatott ismerője.
A szombat este sztárvendégei "Bódi Guszti és a Feketeszemek" voltak. A Bódi család műsorai mindig remek hangulatot teremte nek, így amint felcsendültek a sokak számára ismerős dallamok, rövid időn belül megtelt a rendezvénysátor.
Délután három órától a rendezvénysátorban néptánc és népze nei találkozóra invitálták az érdeklődőket. A nyitótáncot természe tesen a Cseperedők táncosai mutatták be.
Kocs községben évtizedek óta működik az Aranykocsi Néptánc Együttes. Bábolnán most először léptek színpadra.
BÁBOLNAI FÓRUM
2007. október
11. oldal
A komáromi Garabonciás Táncegyüttes is először mutatkozott be településünkön. Az ifjúsági tánccsoport a magyar nyelvterület legjellegzetesebb táncaiból merített.
Továbbra is a táncé maradt a főszerep. A banai tánccsoport A találkozót színesítette az almásfüzitői Vadrózsák citerazene-fesztiválunk visszatérő vendége. A hölgyek szokásukhoz híven len kar műsora. Most az őszi hónapokhoz kapcsolódó csokrot hoztak dületes műsort mutattak be nagy sikert aratva. Bábolnára. A tombolasorsolás mindig nagy izgal makat vált ki. Gaz dára lelt minden fel ajánlott tárgy, így a fődíj is, mely fura véletlennek köszön hetően ez alkalom mal is Banára ke rült. A televíziót a képünkön látható Szeder Martin vihet te haza. A 9. Bábolnai Kukorica Fesztivál zárá saként a Crystal együttes lépett színpadra. Sokan várták az ír zenével fűszerezett dala iról híres csapatot.
IX. BÁBOLNAI KUKORICA FESZTIVÁL TÁMOGATÓI: IKR ZRT. - BÁBOLNA NEMZETI MÉNESBIRTOK KFT. - TENDRE KFT. - LENDVAI KFT - BÁBOLNA ZRT. BÁBOLNA KÖRNYEZETBIOLÓGIAI KÖZPONT KFT. OTP BANK RT. - BÁBOLNA SPED KFT. - V.E.SZ. KFT. GALLIFORM KFT. - ANDRÉ VAN OLST FUVAROZÁSI KFT. - ALITER-P KFT. - AGRO-TURST KFT. - EGANO-PIG KFT. - DR. ALMÁDI ÜGYVÉDI IRODA - ESCA KFT. - BÁBOLNA AGRÁRIA KFT - GELDA KER. BT. - FOXBIT KFT. - KISS ANDRÁS - PÁL ÉS HORVÁTH BT. - PAPP LÁSZLÓ - COMMUNAL CONTACT KFT. - DREAM VIDEOTÉKA - VIA SANA BT. - TRIFUSZ JÁNOS - START KER. BT. - P-BIO GOLD KFT. - SOM-TAN BT. - HELYDINT KFT. - FARKAS IMRÉNÉ - BORETTA KFT. - BALANSZ KFT. - NAGY LŐRINCNÉ - KATONA LÁSZLÓNÉ (BIO PORTA) - DR. FATÁN BT. . IFJ. KIRÁLY KÁLMÁN - MÁTRAY HÁZ KFT. CSICSATKA JUDIT - BÁBOLNA HOTEL - MANNA ÉLELMISZER DISZKONT - SZABÓ LÁSZLÓNÉ BÁBOLNAI SZOLGÁLTATÓ KFT. - TÓTHNÉ PISZTON KATALIN - ZSIDI MÓNIKA - START-KER BT. - S-NA EURO KFT. (KÍNAI BOLT) - RIKLIKNÉ SZABÓ ANDREA - PILKOR KFT. - FERENC KATALIN - LOVASBOLT - KOKO AUTÓSBOLT - IRODACENTRUM - RÉVAI ZSOLT (HÖRPINTŐ) - GEO-PC - FLÓRAGRO BT. (GAZD ABOLT) - ÉDES KETTES BT. - DEZSÉNYINÉ BÓDIS ILDIKÓ - DERVALICS ATTILÁNÉ - DEBRECZENI TIBOR - CSILLAG JÓZSEF - CZANEK JÁNOS - COOP ABC DOLGOZÓI - CAPSULA GYÓGYSZERTÁR - ÁRVARÁZS HORVÁTH ANIKÓ (100 FT-OS BOLT) - ÁRKÁD BÜFÉ MAGYAR TURIZMUS ZRT KÖZÉP-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MARKETING IGAZGATÓSÁGA. KÖSZÖNJÜK A TÁMOGATÁSOKAT, MELLYEL HOZZÁJÁRULTAK A RENDEZVÉNY SIKERES LEBONYOLÍTÁSÁHOZ!
Mindhárom nap mászófal, óriáscsúzda, légvár állt díjmentesen a vállalkozó kedvű ek rendelkezésére. Aki inkább a földön ma radt, barangolhatott a sajtlabirintusban, vagy más érdekes elfoglaltsággal tölthette idejét a játszóparkban.
BÁBOLNAI FÓRUM
12. oldal
2007. október
23. Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok "Bábolna Nemzeti Ménes tak a látogatók. Többek kö birtok Kft-t 2001-ben alapítot zött az IKR Zrt.-vel. Szaxon ták és 2002 óta rendezője a Attila vezérigazgató úr nagy Bábolnai Nemzetközi Gazda megelégedéssel nyilatkozott napoknak." Ezekkel a szavak az idei rendezvényről. "A ha kal kezdte összefoglalóját - az zai pálya előnye, hogy terület idén szeptember 12-15. között ben nem szűkölködünk, a tel megtartott gazdanapokról - jes kínálatot be tudjuk mutat Rombauer Tamás, a rendező ni. Az időjárás is kedvező volt cég ügyvezető igazgatója, a programjainkhoz. Cégünk majd így folytatta: "A rendez továbbra is népszerű és gon vény - tudomásom szerint - a dolom nem csak a gépek mi legnagyobb vidéki kiállítássá nősége, hanem a mögötte nőtte ki magát, mind a kiállí meghúzódó, csendben, de na tók, mind a látogatók számát gyon hatékonyan dolgozó tekintve." További érdeklődé szervízszolgáltatás és alkat sünkre megtudtuk, hogy az részellátás is hozzájárul eh idén 206 kiállító regisztráltat hez, mely nagyon fontos és ta magát. A hagyományokhoz partnereink nagyra értékel híven nagyrészt a mezőgazda nek. Mint tudjuk, a magyar sági gépek- és a takarmány géppiac támogatás függő. ipar képviselőivel találkozhat Ugyanis ha nincs, azt mondja
a termelő, várok egy-két évet, hátha lesz." A támogatási rendszernek köszönhetően több évre előre is lehet már tervezni. Ezt Gráf József föld művelésügyi és vidékfejleszté si miniszter is megerősítette: "Az unió négy támogatási for mát engedélyezett előrehozni, mielőtt az aláírás megtörté nik. Ebből az egyik a gépekre vonatkozik, melynél 25 %-os a támogatás. Egyébként most indulnak be a pályázati lehe tőségek. 1250-1300 milliárd forint áll rendelkezésére a kö vetkező hat és fél évben a ma gyar gazdáknak. Most kell el dönteni, hogy mit akarnak. Egy ilyen vásáron számtalan ötletet láthatnak, szakmai fó rumok vannak, ahol az agrári-
BÁBOLNAI FÓRUM
um jövőjéről is szót válthat nak." Ez így is volt, hiszen az elmúlt évekhez hasonlóan, a Nemzeti Ménesbirtok Kft. az IKR Zrt.-vel közösen szerve zett szakmai konferenciákat. Az egyik a rendkívül aszályos nyár miatti klímaváltozásról, a másik pedig a bioenergetikáról szólt. A színes programok egyik látványossága a Nemzetközi Patkolókovács Verseny volt. Sokan kísérték figyelemmel, miként "varázsoltak" egy vas darabból percek alatt a meste rek lópatkót. Ebben az évben Jére István bizonyult a leg jobb kovácsnak, aki Kisbérről érkezett, de korábban Bábol nán is dolgozott. Ám a legnagyobb érdeklő-
2007. október dés most is a "Lovak és ló erők show"-t kísérte. Sokan már egy órával korábban he lyet foglaltak a lelátókon, hogy megfelelő pozícióból nézhessék végig a mintegy másfél órás produkciót. A szervezők mint minden évben most is szolgáltak újdonság gal. A lovak szerepéről a programban Rombauer Ta más úr a következőket mond ta: "Elsősorban látvány ele mek, de igyekszünk olyan programokat Bábolnára csá bítani, melyek egyrészt ősho nos fajtákat használnak, más részről mondhatjuk, hogy vi lágattrakciónak számítanak. Úgymint Kassai Lajos lovasíjász bemutatója, vagy a toki huszárok látványos prog ramja." A megszokottól elté rően az idén többek között két művész, Badár Sándor és Szőke András is közreműkö dött a show-ban. Ők a külön böző részek közötti átköté seket tették gördülékenyeb bé humoros jeleneteikkel.
13. oldal Szaxon Attila úr a következő képpen látja a bemutató sze repét: "Mi is szeretjük a szé pet, a bravúros mutatványo kat. Kollégáim kiélhetik kre ativitásukat, hiszen nagyon nagy dolog egy "színházi elő adást" rendezni." Mindkét cég vezetője úgy nyilatkozott, hogy jövőre is szeretnék megrendezni a gaz danapokat. "Reméljük, hogy ebben a felállásban, a Ménesbirtok főrendezőségével és az IKR társrendezősé gével." Hiszen "a Nemzeti Ménesbirtok Kft. közcélt szolgál. Többek között ezek közé tartozik a kiállítás, a bá bolnai tradíció, annak a szel lemiségnek a továbbvitele, amelyet Bábolna szakmaisá ga immáron 200 éve nyújt. Fontos az agráriumban 1960 óta betöltött szerepe. Ez a név kötelez minket arra is, hogy minden évben megren dezzük a gazdanapokat." T. S.
BÁBOLNAI FÓRUM
14. oldal
2007. október
IRODALOM - IRODALOM - IRODALOM - IRODALOM - IRODALOM
90 éves Szabó Magda Kilencven éve, 1917. október 5én született Debrecenben Szabó Magda Kossuth-díjas írónő. Mind gyerekkönyvei, mind regényei je lentős sikert hoztak számára. Nemesi-értelmiségi családban született, felmenői közül többen is írogattak. Apja jogász volt, városi tanácsnok. Tanulmányait szülővá rosában végezte a Dóczi Leányne velő Intézetben, utálta a cserkésze tet és a tornaórákat. Egy tanára, Szondy György ifjúsági író már 11 éves korában felismerte tehetségét és igényes irodalomra szoktatta. Verseket írt, fordítással is kísérle tezett. Érettségi után nyarait Bécs ben töltötte, ahol taszította a kato licizmus és a Habsburg-kultusz, s magyarsága elmélyült. Az An schluss idején megismerte az Auszt riára törő fasizmust is. A Tisza Ist ván Tudományegyetemen, Debre cenben szerezte meg latin- magyar történelem szakos diplomáját. 1940-től középiskolában taní tott Hódmezővásárhelyen és Deb recenben, vásárhelyi éveiben megis merte a tanyavilág szegénységét, a paraszti valóságot. 1945-től filmügyi referensként a Vallás- és Köz oktatásügyi Minisztériumban dol gozott, főnöke Bóka László volt. Pesten az irodalmi élet sűrűjébe ke rült, első versei a debreceni Magya rok című folyóiratban jelentek meg. Ebből vált ki az Újhold, melynek körét a Nyugat hagyományait foly tató, ellenzéki eszméken nevelke dett polgári írók (köztük Nemes Nagy Ágnes, Pilinszky János, Rába György, Somlyó György) alkották, itt találkozott férjével, Szobotka Ti borral is. 1949-ben Révai József utasításá ra visszavonták tőle a magyar írókat támogató magánalapítvány Baumgarten-díját, s polgári származása miatt állásából elbocsátották. Könyvei 1949-1958 között nem je lenhettek meg, férjét, Szobotka Ti bort is kidobták a Rádióból. Szabó Magda ebben az időben általános iskolai tanár volt. 1959-től már asztalfióknak szánt műveit is kiadták, s József At tila-díjat kapott. Első verseskötetei ben (Bárány, Vissza az emberig) az újholdas költőkre jellemző élmény és hangütés uralkodott. Mind gyerekkönyvei: Sziget-kék
és Mondják meg Zsófikának, mind Freskó és Az őz című regényei je lentős sikert hoztak számára, hősei nek belső világát, a lelki folyamato kat, a Rákosi-kor kegyetlen viszo nyai idején az emberi kapcsolatok válságait jó pszichológiai érzékkel, árnyalt részletességgel ábrázolta. 1960-ban megjelent Disznótor című regénye jellegzetes nőalakok felfokozott lelki folyamatainak és emberi viszonyainak elemzésével keltett feltűnést. A Pilátus (1963) és Danaida (1964) című regényei bemutatták, mint béklyózza meg női hősei sorsát a kapcsolatteremtés képességének hiánya. A Mózes egy, huszonkettő Ábrahám és Izsák ótestamentumi történetének mo dern újragondolása, az idősek és fi atalok generációs konfliktusának művészi megfogalmazása. Első színdarabja a Kígyómarás volt 1960-ban, amely a Disznótor drámai változata. Rádiójátékot írt Handelről, A hallei kirurgus cím mel, ez is a nemzedékek vitáját, a polgári és a művészi hivatás közti feszültséget fogalmazza meg. A Régimódi történetben családja históriáját írta le, amely a XIX. szá zad kordokumentumaként, törté nelmi tablóként és városrajzként is hiteles és élvezetes. A regény, mely nek főhőse az írónő anyja, Jablonczay Lenke, drámaként is nagy sikert aratott. Okút (1970) cí mű regényében gyermekkori élmé nyeit idézi fel. Remek útleírása a Zeusz küszöbén, ez a görög mitoló giát és az írónő turista-kalandjait párhuzamosan meséli el. Történelmi érdeklődése elsősor ban a színpadi műfajokban kapott formát, egyik első darabját Kármán József: Fanni hagyományai című re génye nyomán írta. E mű egyben a magyar felvilágosodás irodalmi em lékműve is. A Kiálts, város Debre cen múltját elevenítette fel, amely hez ma is szorosan kötődik, mély rokonszenvvel ábrázolja a városnak tekintélyt, önérzetet és nagyságot kölcsönző polgári mentalitást - eb ben Márai Sándorra emlékeztet. Az a szép, fényes nap című drá mája az államalapítás korát, a nyu gati kalandozó hadjáratok idősza kát, az új, keresztény és a régi po gány erkölcs összeütközésének vilá gát szólaltatja meg. Béla király
címmel drámatrilógiát írt a tatárjá rás koráról, az ország újjáépítésének történetével ismét korához szólva. 1985 és 1990 között a Tiszántú li Református Egyházkerület főgondnoka és zsinati világi alelnöke volt. 2000-ben a Széchenyi Irodal mi és Művészeti Akadémia alapító tagja és irodalmi osztály rendes tag ja lett. Az egyik legtöbbet fordított ma gyar íróként regényei számos or szágban és nyelven megjelentek. Alapító tagja a Digitális Irodalmi Akadémiának. Kitüntetések, díjak - Baumgarten-díj (1949, vissza vonták) -József Attila-díj (1959, 1972) - Debrecen város díszpolgára (1977) -Kossuth-díj (1978) - Pro Urbe Budapest-díj (1983) - Getz Corporation-díj (1992) - Debreceni Református Teológi ai Akadémia díszdoktora (1993)
Déry Tibor-jutalom (1996) Szép Ernő-jutalom (1998) Nemes Nagy Ágnes-díj (2000) Corvin-lánc (2001) Prima Primissima díj (2003) Femina-díj (2003) Európai Tudományos Akadé mia tagja Mandello-díj (2005) Budapest díszpolgára (2006) Cévennes-díj (2007) Összeállította: Veresné Szkocsek Mária
Hotel Bábolna Étterme
megújult ételsorokkal, új menükkel várja régi és új Vendégeit! Áraink: Helyben fogyasztással A: 3000 Ft/hét {5 nap) B: 4000 Ft/hét (5 nap) A: 600 Ft/nap B: 800 Ft/nap Elvitel esetén A: 2750 Ft/hét (5 nap) B: 3750 Ft/hét (5 nap) A: 550 Ft/nap B: 750 Ft/nap Azon kedves Vendégeink, akik 3 egymást követő héten nálunk fogyasztják vagy tőiünk viszik egész heti menüjüket, minden hónapban sorsoláson vesznek részt. A szerencsés két nyertes egy hetes ingyenes menüjegyet kap, mely év végéig bármelyik héten beváltható! Hűséges Előfizetőink minden negyed évben 2 személyes vacsorát nyerhetnek! Weboldalunkon szeptember 15-től olvashatóak a menük! www.babolnahotel.hu Telefon: 06-34/568450
BÁBOLNAI FÓRUM
2007. október
15. oldal
Ács m e g k a p t a a v á r o s i rangot Szeptember tizenötödikén, szombaton Bajnai Gordon önkormányzati és telepü lésfejlesztési miniszter adta át Csöbönyei Imrének, Ács polgármesterének a város kulcsát és Sólyom László köztársasági el nök oklevelét. Csöbönyei Imre ünnepi beszédében szót ejtett a frissen várossá avatott Ács múltjáról, amely az Árpád-kortól datáló dik. A település nevét elsőként egy 1138ban készült írás említi, nevét pedig a ki rály szolgálatában álló ácsokról kapta. Ennek állít emléket a település címeré ben található szekerce is. Természetesen Csöbönyei Imre szót ejtett Ács jelenéről és lehetséges jövőjéről is. Beszélt többek között a munkanélküliségről is, amely je lenleg alig 1-2 százalékos, de a dolgozók között sok az ingázó, akik Győrben, vagy Komáromban találtak munkahelyet. Ács példát mutathatnak felelősségvállalásból, polgármestere a jövőt, az egykor híres elszántságból és tenni akarásból, mert Ácsi Cukorgyár területén létrehozott ipa Ács nem roppant össze, amikor a legtöbb ri parkban látja. Csöbönyei Imre szerint munkahelyet biztosító cukorgyár bezárt. Ács várossá válásával új időszámítás kez Bajnai Gordon azt is kiemelte, hogy Ács dődhet a településen. már 2005-ben is pályázott a városi rangra Bajnai Gordon önkormányzati és tele és az akkori kudarc ellenére mégsem ad pülésfejlesztési miniszter ünnepi beszé ta fel azt a reményét, hogy a közeljövő dében hangsúlyozta, hogy az ácsiak jó ben megkaphassa ezt a kitüntető címet.
BÁBOLNAI FÓRUM
A városavató ünnepségen egyébként több magas rangú vendég is részt vett. Itt volt például hazánk párizsi nagykövete, de a sorokban ült Havas Henrik újságíró is. Mindketten ácsi gyökerekkel ren delkeznek. Lapunk nevében őszinte szívvel gratulá lunk a település várossá válásához. Hantos
16. oldal
2007. október
Kétéves a Kisbábolna Lovas Klub Szeptember 22.-én egész napos rendez vénnyel ünnepelte fennállásának második évfordulóját a Kisbábolna Lovas Klub. A születésnapi programok között persze főleg lovasbemutatókat találhatott a közönség. A rendezvényen ezen kívül helyet kapott egy kis kézműves vásár is, ahol az érdeklődők kézműves foglalkozáson is részt vehettek. A Kisbábolna Lovas Klub születésnapi ren dezvényéről Jakus Zsófia szervezőt kérdez tük. - Két éves a Kisbábolna Lovas Klub. Ho gyan telt el ez a két év? - Sokat fejlődtünk, hiszen jelenleg már több mint 40 gyerek jár hozzánk lovagolni. Szerencsére egyre több bemutatót tudunk tartani és nőtt azoknak a száma is, akik ver senysportként akarják a lovaglást folytatni. - A kétéves évforduló alkalmából egész na pos rendezvénnyel készültetek. Milyen progra mokon vehettek részt az idelátogatók? - Elsőként az itt tanuló lovasok tartottak egy karusszelt, amit Tóth András állított össze. Ez a program ugyan csak alapszintű technikai tudást igényelt, de azt gondolom ennek ellenére elég látványos volt. A karusszelt a Vácdukáról érkezett lovas íjászok bemutatója követte. Ők délelőtt még csak a földön, majd délután már lóhá ton ülve mutatták meg tudásukat. A lovas íjászokat Schárfi András és csa patának western bemutatója követte. Ők azt próbálták bemutatni, hogy hogyan lehet a lovakat játékosan megtanítani olyan dol gokra, amik az állatoknak cseppet sem ter mészetesek. Sajnos a western lovaglás iga zán látványos elemeit nem tudták prezen tálni, mert az itteni lovas pálya talaja nem erre a szakágra lett kialakítva. Csakúgy, mint két évvel ezelőtt, most is meghívtuk a bábolnai néptánccsoportot és a jazz balettosokat is. Ők magát Bábolnát képviselték a rendezvényünkön. - A délután első lovasbemutatóját Önnek és tanítványának, Zoltán Csengének köszön hetjük. De mit jelent pontosan az Önök által előadott Pas-de-deux? - Tulajdonképp ugyanaz, mint a
karüsszel, csak két személlyel. A cél itt is ugyanaz. A látványelemeket összhangban bemutatni. Egyébként Csenge lova, Szivár vány tulajdonképp csak egy iskolaló, vagyis semmilyen speciális tudással nem rendelke zik. Ennek ellenére azt hiszem elég jól sike rült összehangolnunk a mozgásokat. - Jött a kaszkadőr bemutató. - Boros Sándort és csapatát hívtuk meg, akik már filmekben is szerepeltek, mint lo vas kaszkadőrök. Sajnos a pálya mérete nem tette lehetővé, hogy igazán komoly dolgokat hajtsanak végre, de azt hiszem így is nagyon látványos és humoros volt a be mutató. - Két évvel azután, hogy abbahagyta a ver senyszerű díjlovaglást, újra nyeregbe ült egy bemutató kedvéért. - Két év kihagyás után nem gondoltam volna hogy így fog menni. A közönség pedig tapsolt, bármit is csináltam. Fantasztikus érzés volt. - Nem gondolt arra, hogy újra kezdje a ver senyzést? - Nagyon bánom, hogy abbahagytam. Egyre gyakrabban gondolok arra, hogy újra versenyezni kezdek. Ez azonban a jövő ze néje. - Délután megismétlődött a western bemu tató, majd fogatok érkeztek a pályára. - Vécsey László hozta el a pónifogatát. Őt már többször is láttuk más rendezvénye ken fellépni és egyértelmű volt, hogy erre az alkalomra mi is meghívjuk egy kis bemu tatóra. - Korábban Kisbábolnán nem volt törekvés a díjugrató szakág létrehozására. Most mégis megalakult. - Ez a lovassport talán legismertebb és az egyik legkedveltebb ága. Minden gyerek, aki lóra ül először díjugrató akar lenni. Ép pen ezért mi is úgy döntöttünk, hogy létre hozunk egy ilyen szakágat. Most Nagy Ág nes tartott nekünk bemutatót. Egyébként jövőre megnöveljük a felső pályánk mére tét, annak érdekében, hogy díjugrató verse nyeket is lehessen itt tartani. Ráadásul már díjugrató versenyzőnk is van Kis Zsófia sze mélyében. E mellett pedig egyre többen
BÁBOLNAI FÓRUM
említették, hogy versenyezni szeretnének ebben a szakágban. - Ejtsünk szót a szintén délután megtartott Millitary bemutatóról is. - A Millitary szakág tulajdonképp három különböző versenyszámból, díjugratásból, díjlovaglásból és tereplovaglásból áll. Mi itt ezekből csak a tereplovaglást mutattuk be. - Ön hogyan értékelné összességében ezt a napot? - Azt gondolom, hogy a programokat si került úgy összeválogatni, hogy mindenki találjon magának szórakozási lehetőséget. Azok is találtak elfoglaltságot, akiket annyi ra nem érdekeltek a lovasbemutatók, hi szen rendezvényünkön helyet kapott egy kis kézműves vásár is, a gyerekeket pedig kéz műves foglalkozásokkal próbáltuk lekötni. Az időjárás is kegyeibe fogadta a Kisbábolna Lovas Klub születésnapi ren dezvényét, így az összes eltervezett prog ram sikeresen zajlott le. Interjú: Hantos Péter Összeállította: Nagy Attila István
2007. október
17. oldal
NYUGDÍJASAINK A Bábolna Ménesbirtok alapításának 200 éves évfordulójára létrehozott "200 éves Bábolna" Alapítvány beolvadt a Bábolnáért Közhasznú Közalapítványba. A Bábolnáért Közhasznú Közalapítvány a korábbi alapítványtevő szándékának megfelelően 2007. évben támogatásban kívánja részesíteni a Bábolna Rt-től, társa ságaitól, illetve jogelődjétől nyugdíjba vonult dolgozókat. Kérjük jelentkezésüket a mellékelt nyomtatvány szerint 2007. október 31-ig a Bábolnáért Közhasznú Közalapítvány Kuratóriumának (2943 Bábolna, Jókai M. u. 12.) megküldeni szíveskedjenek. Hiánypótlásra lehetőség nincs! Bankszámlaszám megadása a kifizetés nélkülözhetetlen feltétele! dr. Jankó Miklós Kuratórium elnöke
JELENTKEZÉSI LAP Alulírott jelentkezem a Bábolnáért Közhasznú Közalapítványtól a 2007. évi nyugdíjas szociális támogatásra. Név: Lakcím: Nyugdíj havi összege: Folyósítási törzsszám:
Nyugdíjba vonulás éve:
Nyugdíjba vonulás előtti utolsó munkahely: Születési hely, idő: Személyi ig. szám:
Adóazonosító szám:
Bankszámlaszám: Dátum: aláírás Melléklet: NYUGDÍJSZELVÉNY, vagy NYUGDÍJAT IGAZOLÓ BIZONYLAT (bankszámlakivonat, vagy pénzintézeti igazolás) BANKSZÁMLASZÁM
PÁLYÁZATI KIÍRÁS
PÁLYÁZATI KIÍRÁS („A" típusú pályázat) Bábolna Város Önkormányzata az Oktatási Minisztériummal együttműködve a 2008. évre ezennel kiírja a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot
FELSŐOKTATÁSI HALLGATÓK SZÁMÁRA. Az ösztöndíj elbírálása kizárólag a szociális rászorultság alapján, a pályázó tanulmányi eredményétől függetlenül történik. A pályázatot a Polgármesteri Hivatalnál írásban, a pályázó által aláírva, egy példányban kell benyújtani.
A pályázat benyújtási határideje: 2007. október 31. A pályázók pályázatukat a Polgármesteri Hivatal3.számú irodájában hozzáférhetőpályázati űrlapon kötelesek benyújtani. A pályázat kötelező melléklete a felsőoktatási intézmény által kitöltött eredeti Jogviszonyigazolás. A pályázónak szociális rászorultsága igazolására pályázata kötelező mellékleteként az alábbi okiratokat kell csatolnia: - A pályázó és a vele egy háztartásban élők jövedelemét igazoló iratokat. A pályázati űrlap csak az összes kötelező mellékletével együttesen érvényes, bármely melléklet hiányában a pályázat formai hibásnak minősül. Az Önkormányzat a határidőn túl benyújtott vagy formailag nem megfelelő pályázatokat a bírálatból kizárja.
"Bábolnáért" Közhasznú Közalapítvány
("B"típusúpályázat)
PÁLYÁZAT
Bábolna Város Önkormányzata az Oktatási Minisztériummal együttműködve a 2008. évre ezennel kiírja a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot
Gyermekem részére a 2007/2008. tanévre megpályázom a Bá bolnáért Közhasznú Közalapítvány ösztöndíját. (A Bábolnáért Közhasznú Közalapítvány gondozza a "200 éves Bábolna" Ala pítvány hagyatékát, annak beolvadása folytán.)
FELSŐOKTATÁSI TANULMÁNYOKAT KEZDENI KÍVÁNÓ FIATALOK RÉSZÉRE. Az ösztöndíj elbírálása kizárólag a szociális rászorultság alapján, a pályázó tanulmányi eredményétől függetlenül történik. A pályázatot a Polgármesteri Hivatalnál írásban, a pályázó által aláírva, egy példányban kell benyújtani.
A pályázat benyújtási határideje: 2007. október 31. A pályázók pályázatukat a Polgármesteri Hivatal 3. számú irodájában hozzáférhetőpályázati űrlapon kötelesek benyújtani. A pályázónak szociális rászorultsága igazolására pályázata kötelező mellékleteként az alábbi okiratokat kell csatolnia: - A pályázó és a vele egy háztartásban élők jövedelemét igazoló iratokat. A pályázati űrlap csak az összes kötelező mellékletével együttesen érvényes, bármely melléklet hiányában a pályázat formai hibásnak minősül. Az Önkormányzat a határidőn túl benyújtott vagy formailag nem megfelelő pályázatokat a bírálatból kizárja.
Gyermekem neve: Szül. hely, idő: Lakcím: Iskola: Évfolyam: Bankszámlaszám: Pályázó neve: Munkahely pontos megnevezése: 2007
hó
nap
aláírás Ösztöndíjra jogosult: Bábolna Rt. és hozzátartozó társaságok dolgozójának gyermeke. Melléklet: Iskolalátogatási bizonyítvány (kiváló tanuló esetén: bi zonyítvány másolata). Bankszámlaszám megadása a kifizetés nélkülözhetetlen feltétele!. Beadási határidő: 2007. október 31. A határidő jogvesztő!
BÁBOLNAI FÓRUM
munkahely igazolása
18. oldal
2007. október
Több diák és magasabb minőség a bábolnai lovasiskolában Szeptember másodikán fenn a külföldi szakiskolákkal tartott Lovaskollégium és Szakiskola" állásának hatodik tanévét indí szoros kapcsolat és együttmű - kezdte Pelczéder Zoltán. totta el a Pettkó-Szandtner Ti ködés is jelzi. Januárban példá "Az első tanév körülbelül 60bor Lovaskollégium és Szakis ul hat diák utazik Írországba, 70 diákkal indult. Egy jó ideig kola. Az intézményt 2002-ben hogy részt vegyen egy speciális, nem is igen változott a létszám, alapították, azzal az elsődleges 13 hetes lovas-zsoké képzésben majd 2005-ben emelkedett je céllal, hogy szakember utánpót azÍrNemzeti Zsokéképző Isko lentősen. Azt a tanévet már 97 lást képezzen a Bábolna Nem lában. Az iskola múltjáról és diák kezdte meg, majd idén ez a zeti Ménesbirtok Kft. számára. jövőjéről a szeptember másodi szám 152-re nőtt. Azonban nem A bábolnai lovasiskola azon kán tartott tanévnyitó után, a csak a tanulók létszáma, hanem ban mára ennél sokkal többet Pettkó-Szandtner Tibor Lovas az oktatás minősége is emelke jelent. Valódi minőséget. A kollégium és Szakiskola igazga dett. Én 2004-ben kerültem az Pettkó-Szandtner Tibor Lovas tója Pelczéder Zoltán beszélt. intézmény élére. Az akkor kitű kollégium és Szakiskola az évek "A lovas iskolát 2002-ben zött oktatási színvonalat ugyan során először az országban, alapították. Akkor az elsődle el még nem értük, de már meg majd külföldön is komoly elis ges cél az volt, hogy a Bábolna közelítettük. Ebben persze óri mertségre tett szert. Az előző Nemzeti Ménesbirtok Kft. szá ási szerepet játszott egyrészt a tanév végén már itt tartották az mára megfelelő szakembergár Bábolna Nemzeti Ménesbirtok országos lótenyésztő versenyt is, da utánpótlást képezzen az in Kft. kitűnő szakembergárdája, amelynek első két helyezettje itt tézmény. Szerencsére azóta másrészt pedig az iskolánk szin tanuló, bábolnai diák lett. Az nem csak ezt a célt sikerült tén kiváló oktatói és pedagógu iskola oktatási színvonalát megvalósítani, hiszen mára sai. A Ménesbirtok jóvoltából azonban nemcsak ennek a ver nemzetközi hírnevű iskolává egyébként olyan gyakorlati ok senynek az eredményei, hanem vált a Pettkó-Szandtner Tibor tatásban vehetnek részt a tanu lóink, amely egyedülálló az or szágban. A Ménesbirtokon nö vendékeink 247 lóval dolgoz hatnak, ráadásul a szakmával járó összes munkafolyamatban részt is vesznek a gyakorlati foglalkozásokon. Ezen túl több külföldi lovas iskolával is szoros kapcsolatot ápolunk. Csak felsorolás szint jén említem Írországot, Angli át, Olaszországot, Németorszá got és Norvégiát. Ezen orszá gok lovasiskoláival komoly együttműködést tervezünk a jö vőben, amelyekből egy, az íror
PUSZTAFÓRUM Az elmúlt hetekben a bábolnai önkor mányzat képviselői és a polgármesteri hiva tal vezetői a Bábolna közigazgatási terüle téhez tartozó pusztákra látogattak el. A cél az volt, hogy a város vezetése első kézből értesüljön az ott élők problémáiról, gondja iról. Valaha ezek a területek az egykori Bá bolnai Állami Gazdaság termelőrészei vol tak, a mai puszták pedig a dolgozók számá ra épített bérlakások voltak. Természetesen akkor a puszták területének gondozása, és az épületek állagának fenntartása a Bábol nai Kombinát feladata volt. Ezek a bérlaká sok az állami gazdaság felszámolásával ma gántulajdonba kerültek. Általánosan jel lemző, hogy a puszták és az ott található összes épület az ott lakók osztatlan és kö
zös tulajdona. Ez viszont azt jelenti, hogy azok a feladatok - például az ivóvíz szolgál tatás -, amelyeket valamikor a Bábolnai Ál lami Gazdaság oldott meg, most mind az önkormányzatra hárulnak. Vegyük most sorjában egyenként a pusztákat és azok je lenlegi állapotát, problémáit. Kajánd kisméretű pusztának számít. Itt körülbelül 6-8 család lakik, a terület pedig osztatlan és közös tulajdonban van. Itt rég óta probléma az ivóvíz gyenge minősége. Ezt most a bábolnai önkormányzat egy új kút létesítésével oldotta meg. Természete sen arról, hogy az ivóvíz közvetlenül a há zakba is be legyen vezetve, maguknak a tu lajdonosoknak kell gondoskodniuk. Ritterben mindössze két család lakik. Az ivóvíz ellátása azonban siralmas. A telepi
BÁBOLNAI FÓRUM
szági tulajdonképpen már reali zálódott is. Januártól ugyanis az Ír Nemzeti Zsokéképző Iskolá ban fog tanulni hat diákunk ti zenhárom héten keresztül. Ők egy speciális zsokéképző kurzu son vesznek majd részt, amely ről természetesen később bizo nyítványt is kapnak. Ezt a kül földi képzést az Ír Szakképzési Társaság és az Ír Oktatásügyi Minisztérium is segíti" - foly tatta az igazgató. "Büszke vagyok arra, hogy mára teljes mértékben el tud tuk fogadtatni az iskolánkat Bá bolnával. Büszke vagyok arra is, hogy az egykor pejoratív lovász kifejezés mára visszanyerte régi rangját, tanulóink pedig büsz kén viselik ezt a megnevezést. A bábolnai szó lovas körökben bárhol a világon a magas minő séget jelenti." Nagy Attila István
kútból jövő víz itt két műanyag tömlőn ér kezik az egykori bérházakba. Ez a megol dás azonban a fagy beköszöntével aligha le het kielégítő. Itt szintén az egészséges ivó vízellátás biztosítása lesz az önkormányzat feladata. Csemerháza a közepes méretű puszták hoz tartozik. Ez valószínűleg a legrendezet tebb terület. Dr. Horváth Klára polgármes terasszony elmondása szerint Csemerházán mutatkozott a legnagyobb hajlandóság a bá bolnai önkormányzattal való konstruktív együttműködésre. Az egyetlen nagyobb gon dot itt is az ivóvíz szolgáltatás jelenti. Ez azonban remélhetőleg hamarosan vagy egy új kút fúrásával, vagy pedig a Bábolnát ellá tó vízhálózaton létrehozható lecsatlakozás sal oldódik majd meg. Ölbő speciális helyzetben van, hiszen közigazgatásilag Tárkányhoz tartozik, azonban az ellátásokat mégis Bábolnán ve szik igénybe. Az egykori bérházak pedig itt
2007. október
19. oldal
nem magán -, hanem állami tulajdonban vannak, hiszen azok jelenleg a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok Kft. tulajdonát képe zik. Ölbő területének rendezéséhez tehát hármas megállapodásra van szükség. Egyébként az ott élők iskolába, illetve mun kahelyre szállítását jelenleg az önkormány zat végzi. Mihályháza csakúgy, mint Csemerháza, rendezett pusztának mondható. Az itt la kók szintén tisztában vannak azzal, hogy a tulajdonukban lévő épületeket és azok kör nyezetét nekik kell rendbe hozniuk. Itt tu lajdonképpen nem fogalmazódott meg ko molyabb probléma, csupán a hó eltakarítás ban kértek segítséget Bábolnától. Darányiban is elég nagy a lakók létszá ma. Itt a belső és a bekötő úthálózattal kap
csolatban fogalmazódtak meg kritikák. Dr. Horváth Klára polgármesterasszony elis merte, hogy a Darányiba vezető út évek óta nem volt javítva. Ugyanakkor hozzátette, hogy az említett útszakasz állapotáért nem csak a bábolnai önkormányzat okolható, hi szen a még működő állattenyésztő telepek re rendkívül sok tehergépkocsi ékezik. Az pedig köztudott, hogy a komolyabb teher gépjármű forgalom milyen károkat tud okozni az utakon. Kisbábolna is speciális helyzetben van, mert itt jelenleg egy magánkézben lévő lo vas klub működik. Ebből adódóan itt az utak állapotával nem volt gond, a lakóhe lyek pedig rendezettek. Kisbábolnán gya korlatilag nincsen tennivalója az önkor mányzatnak.
Farkaskút a legnagyobb az összes puszta közül. Csakúgy, mint a többi pusztán itt is gond az ivóvízellátás. Ez azonban hamaro san megoldódik, hiszen felújításra kerül a már meglévő ivóvízkút. Az önkormányzat ígéretet tett a buszmegálló felújítására is, ezen kívül pedig szóba került a hó eltolás és a bekötőút javítása is. Gond volt még a munkahelyre való bejutás is, hiszen Farkaskúton tömegközlekedési eszköz - az iskolabuszt kivéve - nem áll meg. Ugyan a felnőttek iskolai időszakban utazhatnak az iskolajáratokkal, de nyári időszakban nem tudják megoldani a munkahelyre való beju tást. Jelenleg a dolgozók szállítását sok esetben a bábolnai önkormányzat látja el. Nagy Attila István
Tanévnyitó a zeneiskolában Tizenharmadik tanévét kezdte meg településünk mű vészetoktatási intézménye. Szeptember 6-án a Szabad időközpontban megtartott tanévnyitón ezúttal nem lép tek fel csoportok, nem volt előadás, csupán a szülők és ta nulók kaptak informális jelle gű tájékoztatást az újabb tan évről. Bánfi Csaba az intézmény igazgatója nem volt igazán jó kedvű, mikor interjúra kértük, mint mondta azért, mert egy re több gond és probléma övezi munkájukat. Ezt a tan évet már néptáncosok nélkül kezdik, melynek következté ben növendékeik 1/3 részét el veszítették, művészeti cso portjaik pedig kénytelenek a Szabadidőközpont helyett ahová állítása szerint 2011-ig szóló szerződésük van - az ál talános iskolában tartani pró báikat. A nagyarányú létszám csökkenés előrevetít finanszí
rozási problémákat, sőt, az önkormányzattal több vitás kérdést is tisztázniuk kell a to vábbi zökkenőmentes műkö déshez. A zenei tanszakok közül ez évben nem indult zongorata nítás, ugyanis nem tudták pó tolni a tanárnőt, aki elköltö zött az Alföldre. A többi tan szak változatlanul működik tovább. Tervezik zeneovi indí tását, illetve létezik egy tehet ségkutató programjuk, mely már tavaly elindult útjára. Ez ingyenes lehetőség első és második osztályosok számára, és célja tehetséges gyerekek felkutatása. A zenekar Bánfi Csaba szavait idézve "nagyon nehezen tudja megemészteni a körülötte kialakult mizéri át", miszerint újabban sokan azt feszegetik, hány bábolnai zenész szerepel az együttes ben. Igazgató úr rögtön meg adta a választ, miszerint 19 bábolnai növendék zenél a ze-
HIRDESSEN a Bábolnai Fórumban! Hirdetési díjaink 2007. évben: 1 oldal 9600 Ft 1/2 oldal 5700 Ft 1/4 oldal 2850 Ft 1/8 oldal 1500 Ft A hirdetési díjak az áfát is tartalmazzák. HIRDETÉSFELVÉTEL: Polgármesteri Hivatal, 2943 Bábolna, Jókai u. 12. A hirdetési díjakat is itt kell befizetni.
nekarban, melyet jó aránynak tart. Bánfi Csaba beszélgeté sünk során kiemelte: ők Bá bolnán olyan zeneiskolát sze rettek volna megvalósítani, mely nem egy "vidéki, huszad rangú zeneiskola", hanem egy városi mintára kialakított olyan zeneiskola, melyre a he lyi kultúra bízvást támaszkod hat. Szerinte ezt sikerült is megvalósítani, de ez a hajó, úgy tűnik, most léket kapott. Igazgató úr úgy gondolja, in tézményük nagyon nehezen fogja kiheverni azt a negatív kampányt, melyet elmúlt év
ben tapasztaltak körülötte. Ennek függvénye: ha a helyi közösség úgy dönt, hogy neki ez már nem kell, "jóllakott", más iránt érdeklődik, ők ezt tudomásul veszik, és ennek megfelelően lépnek. Ha vi szont úgy látják, a helyiek ezt szeretnék, a helyi vezetés is melléjük áll, akkor fogják tud ni tovább működtetni az in tézményt. Hozzátette azon ban, hogy nem minden áron. Amennyiben a hosszú távú szerződéseket az egyik fél ál landóan fel tudja bontani mindenféle megkötés nélkül, akkor ezen nekik is el kell gondolkodni, ennek megfele lően kell a továbbiakat alakí tani.
Szentmisék rendje Nepomuki Szent János Római Katolikus Templom, Bábolna OKTÓBER 07-én Vasárnap 14-én Vasárnap 21-én Vasárnap 28-án Vasárnap
10 óra 15 perc - szentmise Évközi 27. vasárnap 10 óra 15 perc - szentmise Évközi 28. vasárnap 10 óra 15 perc - szentmise Évközi 29. vasárnap 10 óra 15 perc - szentmise Évközi 30. vasárnapja
A szentmiséket celebrálja Varga Imre plébános. Elérhetősége: 20/4655-373 Sekrestyés:ÁrvaiLászlóné Magdika 368-546 A szentmisék időpontja változhat. Az aktuális időpontot a BTV közli hetente, TXT 631. oldal.
BÁBOLNAI FÓRUM
20. oldal
2007. október
Országos szemétgyűjtő akciót szervezünk A Magyar Közút Kht. - ezen belül a megyei igazgatóságunk is - közútkezelő tevékenysége során különös figyelemmel kíséri a tudatos környezetvédelem írott és íratlan szabályainak betartását, végre hajtását. A tavaszi (Föld-napi) országos szemétgyűjtő akció rendkívül eredmé nyes volt, 29.505-en gyűjtötték a hulladé kot a közutak mentén, 5.200 zsák és 4.500 m3 ömlesztett szemetet szállítottunk biz tonságos lerakóba 342 gépkocsival. A nem vártan nagy sikerű tavaszi or szágos szemétgyűjtési akciót követően sok helyen felmerült annak igénye, hogy az év második felében - a tavaszihoz ha sonlóan - rendezzünk országos akciót.
Örömmel teszünk eleget az önkormány zatok és civil szervezetek javaslatának, és
2007. október 20-án, szombaton, 08-14 óra között ORSZÁGOS SZEMÉTGYŰJTŐ AKCIÓT SZERVEZÜNK. Ezen a napon az MK Kht. 19 megyei igazgatósága és 79 üzemmérnöksége kiemelten és elsősorban az utak, parko lók, út menti területek megtisztításával foglalkozik. Ehhez kérjük az Ön - illetve az Ön által irányított szervezet - valamint minden, - a szűkebb és tágabb környeze téért tenni kívánó - személyes közremű-
SEGÉLYEK A bábolnai Szociális Gondozási Központ már több mint egy éve kapcsolatban áll a Budapesti Élelmiszerbank Egyesülettel. Ezt a kapcsolatot Dr. Horváth Klára pol gármester asszony hozta létre. Az eltelt időszakban már több alkalom mal kaptunk nagy mennyiségű élelmiszer adományt, lisztet, tésztát, kekszeket, üdítő italokat, stb., mellyel igyekeztünk könnyeb bé tenni a nagycsaládosok, munkanélküli ek, kisnyugdíjasok, gyermeküket egyedül nevelő szülők, valamint a Bábolnához tar tozó puszták lakosainak életét. Ezekről az akciókról a Bábolna TV kép újságjában tudósítjuk az embereket. Sajnos mindig előfordul, hogy van aki nek már nem jut az adományból, mert ké sőn jut az információhoz. Nem várható el tőlünk, hogy mindenkit személyesen ismer jünk, tudjuk az összes család szociális hely-
zetét, és a rászorulókat személy szerint ér tesítsük. Nem kérhetünk senkitől jövede lemigazolást, nem faggathatjuk ki a családi állapotáról, így aki bejön hozzánk mert rá szorulónak érzi magát, mi nem utasíthatjuk vissza. Azt sem tudjuk megjósolni, csak hozzávetőlegesen, hogy hány ember fog ná lunk a csomagért jelentkezni, így előfordult már, hogy egy hónapig is tudtunk adományt osztani, míg máskor egy hét alatt elfogyott. Igyekszünk mindenkinek megfelelni, de sajnos ez nem mindig sikerül! Azért úgy érzem, hogy az eltelt időszak ban sok embernek segítettünk, megkönnyí tettük mindennapjait. Remélhetőleg a jö vőben is kapunk adományokat és igyek szünk a tőlünk telhető legjobb, és legigazsá gosabb módon szétosztani azt. Berkesné Szűcs Ágnes intézményvezető
ködését. Mindazokat várjuk a fenti idő tartamban, akik számára fontosak tisz tább útjaink, tisztább lakókörnyezetünk. Igazgatóságunk minden csatlakozó ön kormányzat, iskolai osztály, civil szerve zet, faluszépítő közösség, és egyéni je lentkező számára térítés nélkül biztosítja a védőkesztyűt, láthatósági mellényt, il letve a szükséges szemétgyűjtő zsákokat. Gondoskodunk az összegyűjtött hulladék maradéktalan elszállításáról. Mindenki által tapasztalt tény, hogy a közutak melletti területek különösen cél pontjai az illegális hulladék elhelyezésé nek, a forgalomban részt vevők szemete lésének. Kérjük, csatlakozzon hozzánk ezen a napon, segítsen abban, hogy min denki meggondolja, mielőtt akár egyet len cigaretta csikket is kidobna a gépjár műve ablakán. Mindannyiunk felelőssége, hogy mi lyen környezetben élünk ma, és milyen környezetet örökölnek tőlünk utódaink. Magyar Közúti Kht. Komárom-Esztergom megyei Igagatósága
KáPé Hitel Pénzügyi Szolgáltató Zrt.
Kölcsönt adunk készpénzben 110 000 Ft-ig. Fedezet nem kell, a pénzt házhoz visszük.
Részletfizetés havonta. Példa 100 000 Ft hitel törlesztésére: 7 hónap futamidő 21 682 Ft havi részlet.
THM: 179-276% Helyi tarifával hívja az alábbi számot
06/40/200-633 vagy küldje el SMS-ben a "KP"szót a 06/70/388-0448 telefonszámra és visszahívjuk! Hívását hétköznap 8-18 óra között fogadjuk. A hirdetés nem minősül ajánlattételnek. A KáPé Hitet Zrt. a kölcsönt saját feltételei szerint bocsátja rendelkezésre.
BÁBOLNAI FÓRUM
2007. október
21. oldal
A legutóbbi rejtvényünk nyertese: Kovács Zsófia, aki egy multi médiás billentyűzetet nyert. Nyereményét átveheti a szerkesztőség ben, az átvétel időpontjáról kérjük érdeklődjön a 568-009 vagy 201390-49-97 telefonszámon. A helyes megfejtők között minden hónapban értékes ajándé
2007. október havi feladványunk
Poéndoku - wordoku rejtett üzenettel Töltse ki a játéktáblát úgy, hogy valamennyi sorban, oszlopban és a vastag vonallal határolt négyzetekben az egyes betűk csak egyszer szerepelhetnek! A megfejtést a játéktábla szürke celláiban olvashatja. Kellemes játékot, élvezetes fejtörést, sikeres tést kívánva, üdvözlettel:
kokat sorsolunk ki, melyeket a Foxbit Kft. (Suhayda András) ajánlott fel. A megfejtéseket minden hónap utolsó napjáig várjuk a szer kesztőség címére - 2943 Bábolna, Jókai u. 12. - vagy a követke ző E-mail címre:
[email protected]
R. G. Daniels bölcs gondolata a ko paszság előnyeiről: "Az a legszebb a kopaszságban, hogy ..." A gondolat befejező része a játéktábla szürke celláiban olvasható.
A szeptember havi beküldendő feladvány megfejtése A kérdés: Bábolnai lakosok és turisták kedvelt pi henőhelye. Megoldás: ARBORÉTUM
rejtvényfej
Sárdi Tibor Honlap: www.sarditibor.hu
2007. október havi beküldendő feladvány Graffiti: "Még nincs teljesen kész, de már majd nem ..." A gondolat befejező része a játéktábla szürke celláiban olvasható.
Ülésezett a "Bábolnai Szakemberek Baráti Köre" Mint ismeretes, ezelőtt egy évvel, 2006. szeptember 15-én alakult ez a társaság. Tagjai azok lehettek, akik va lamikor Bábolnán dolgoztak, ezenkívül azok, akik ma is itt dolgoznak vagy a nyugdíjas éveiket itt töltik. Ezek az em berek elhatározták, hogy ha lehetséges, minden esztendőben a "Bábolnai na pok" rendezvénye alkalmával a ren dezvény megnyitásának második nap ján összejönnek. Az elhatározást tett követte. Először a múlt évben, most ez úttal 2007. szeptember 13-án másod szor is összejöttek. A kaszinó 4-es ter me tele volt, lehettek vagy százan, most is és tavaly is. A rendezvény házigazdá ja Rombauer Tamás a mostani Nemze ti Ménesbirtok igazgatója volt. Köszön tötte a megjelenteket és Bábolna mai helyzetéről adott tájékoztatást. A je lenlévők megnyugodva hallhatták, hogy az állami ménes helyzete szilárd,
vagyis nem kell félni eladástól vagy fel osztástól. Hozzászólások is elhangzot tak. Dr. Papócsi László, Bábolna volt vezérigazgatója- ma már nyugdíjas örömét fejezte ki, hogy a bábolnaiság még mindig létezik. Ezt mutatja egyébként a nagy létszámú megjelenés is. Kállai Béla volt főállattenyésztő a régi szép időkre emlékezett, ezenkívül egy szomorú hírt is közölt. Izinger Pál, országszerte ismert kiváló mezőgaz dász 94 éves korában meghalt. A gyüle kezet néma felállással adózott emléké nek. Ezt követően Horváth Zsolt kö szönte meg R o m b a u e r Tamásnak a szervezéssel kapcsolatos munkáját. A jó hangulatú és igazán vidám összejö vetel az Ötösfogat étteremben s gyor san felszolgált és kitűnő ebéddel feje ződött be annak reményében, hogy egy év múlva ismét lesz ilyen találkozó. Szakács Ferenc
BÁBOLNAI FÓRUM
Helyesbítés Múlt havi számunkban megjelent "Egészségügyi dolgozók köszöntése" cí mű cikkünkben félreértésekre adhat okot az a kifejezés, miszerint az egész ségügyi dolgozók jubileumi díjakat ve hettek át. A 10, 15, 20 éve egészségügy ben tevékenykedők elismerésben része sültek, mely mellé semmiféle anyagi juttatást nem kaptak.
22. oldal
2007. október
Ujabb "Multi-mulatság" Bábolnán Szeptember első szombat ján városunk ismételten he lyet adott egy világméretű, multinacionális cég magyaror szági leányvállalatának családi-és sportnapjának. A tatai/nagyigmándi szék helyű NYPRO Hungari Kft. idén második alkalommal vá lasztotta településünket kul turális- és sport programokkal tűzdelt eseményének színhe
lyéül, ahol profi szervezés mellett minden korosztály megtalálta a saját szórakozá sát. A főzőversenyen, jósdán, kifestő házon, ugráló várakon, kispályás labdarúgó tornán, kürtöskalácsoson, körhintán, sor-és váltó versenyeken ke resztül a különböző színpadi produkciókon át minden megtalálható volt ezen a na pon a BSE sportpályán.
KUKORICA FUTÁS 2 0 0 7 . 2007. 09. 15. BÁBOLNA 2. Meszner Olivér 3. Csillag Marcel
Ovis futás (300 m) Lány: 1. Fábián Vivien 2. Szabó Lotti 3. Patkó Zsófi Fiú: 1. Matsuuka Naoki 2. Bagó Dániel 3. Panák Máté 1600 m Általános iskola 1-4. osztály (lány) 1. Meszner Dorottya 2. Suhayda Viola 3. Bognár Vivien Általános iskola 1-4. osztály (fiú) 1. Csillag Máté
Általános iskola 5-8. osztály (lány) 1. Suhayda A n n a 2. Józsa Rebeka 3. Kovács Zsófi Általános iskola 5-8. osztály (fiú) 1. Józsa Gábriel 2. Szabó Bence Középiskola 1. osztálytól 30 évig (férfi) 1. Józsa Olivér 2. Csuka Benjámin 30 év feletti hölgyek 1. Suhayda Marianna
2. Szijártóné Bojtor Katalin 3. H o m o k i Judit 30 év feletti urak 1. Csillag József 3200 m Általános iskola 1-4. osztály (fiú) 1. Fábián József Középiskola 1. osztálytól 30 évig (női) 1. Meszner Dorottya 2. Balogh Dorottya 3. Csillag Vivien Középiskola 1. osztálytól 30 évig (férfi) 1. Józsa Olivér 2. Csuka Benjámin 3. Vaszilkó János
30 év feletti hölgyek 1. Fábián Józsefné 2. Józsa Jánosné 30 év feletti urak 1. Buzás István 2. Patkó Lajos Minden résztvevő csokoládét kapott. A helyezettek minden k a t e g ó r i á b a n oklevelet vala mint érmet kaptak. Az óvodá sok ezeken felül óriás-tábla cso koládéval gazdagodtak! A díjakat átadta: Dr. Hotváth Klára Bábolna város polgár m e s t e r e , országgyűlési képvi selő. A szervezők köszönetüket fejezik ki az útvonalat biztosító polgárőröknek és a rendőrök nek, valamint Szöllősi Miklós nak, a K E M . Atlétikai Szövet ség főtitkárának.
MEGYEI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG TÁT-BÁBOLNA 1-2 (0-0) szeptember 2. Tát, 250 néző, vezette: Klotz T. Tát: Faragó (Aubéli) - Bökő (Mátyás), Papp, Szűcs, Bodrogi, Lohner, Sárközi, Varga L. (Párká nyi), Kneiszel (Farkas), Nagy K. (Weisz), Varga K. Edző: Harmatit József. Bábolna: Joós - Szendi, Rózsahegyi, Szedlacsek D., Földes, Nagy, Dömötör (Horváth T), Kalamár (Lőrik), Horváth M., Szedlacsek S, Frank (Tóth). Edző: Szabó Attila. Gólszerző: Párkányi, illetve Földes, Nagy. Ifjúsági: 1-3. BÁBOLNA-KOMÁROM 1-3 (0-2) szeptember 16. Bábolna, 300 néző, vezette: Eldermayer. Bábolna: Joós (Bérci) Szendi, Rózsahegyi, Föl des, Horváth Cs., Nagy, Dömötör (Horváth T),
Kalamár (Lőrik), Horváth M. (Katona), Szedlacsek S., Szedlacsek Z. Edző: Szabó Attila. Komárom: Villám -Józsa, Csáki, Tőcsér Gy. (Bok ros), Orosz, Vígh, Nagy J., Kozenkow, Borvendég (Benkei), Nagy T, Purgel (Haris). Edző: Gyurenka István. Gólszerző: Szedlacsek Z., illetve Purgel (2), Nagy 1. Ifjúsági: 0-10.
(Herczeg), Szabadi, Czeglédi (Koródi), Kolompár (Kun). Edző: Éliás Róbert. Gólszerző: Szedlacsek Z. (4), illetve Kolompár, Seres, Farkas. Ifjúsági: 1-4.
BÁBOLNA-NASZÁLY 4-3(2-l) szeptember 23. Bábolna, 250 néző, vezette: Szabó G. Bábolna: Bérci - Horváth Cs., Rózsahegyi, Szedlacsek D., Szalai (Lőrik), Dömötör, Horváth M., Szendi (Kalamár), Földes (Horváth T), Nagy (Szedlacsek S.), Szedlacsek Z. (Tóth). Edző: Szabó Attila. Naszály: Pirik - Hegedűs, (Bucsek), Nyárfás, Né meth M., Seres, Farkas Cs., Süveg, Németh Z.
Kecskéd, 200 néző, vezette: Miráki G. Kecskéd: Sztán - Kucsera, Kohl, Zink, Simon, An dor, Schmuck, Purger, Tomayer (Kalics), Princz (Szappanos), Horváth, Edző: Linczmayer László. Bábolna: Bérci - Horváth Cs., Rózsahegyi, Szabó (Lőrik), Szedlacsek D., Horváth M. (Tóth), Szendi, Földes (Horváth T), Nagy (Joós), Szedlacsek Z., Szedlacsek S. (Katona). Edző: Szabó Attila. Gólszerző: Simon (2), Zink. Ifjúsági: 3-3.
BÁBOLNAI FÓRUM
KECSKÉD-BÁBOLNA 3-0 (3-0) szeptember 30.
23. oldal
2007. augusztus-szeptember
Ötéves a Bábolnai Városi Sportcsarnok Idén szeptemberben ünnepelte Váro sunk Sportcsarnoka fennállásának 5. évfor dulóját. Ebből a jeles alkalomból "A Bábolna Városi Könyvtár, Művelődési- és Sportköz pont" dolgozói frappáns ünnepséggel ked veskedtek Bábolna lakóinak. A vendégek fogadása és a Himnusz meg hallgatása után az évforduló ünneplése Vaski Alida intézményvezető köszöntőjé vel, valamint a Derzsi Marianna koreográ fus által vezetett Tiamo Moderntánccso port műsorával indult útjára. Ezt követően Dr. Horváth Klára polgár
mester Drehr Imre 1928-ban papírra vetett idézetével nyitotta meg az ünnepséget. "Ma már mindenütt rájöttek arra, hogy a sport nem az egyének szórakozása, hanem a nemzetnek önmaga iránt való kötelessé ge. A sport ma már mindenütt nemzeti ügy, amelyet az állam mint ilyet tartozik kezel ni." A megható pillanatok után Vaski Alida és a dr. Horváth Klára közösen, emlékla pokkal köszönték meg mindazok támogatá sát, segítségét, akik a sportlétesítmény fennállása óta tettek azért, hogy az épület a mai kiváló állapotában fogadhassa a spor tolni vágyó nagyközönséget.
Az ünnepi megemlékezés zárásaként a Tiamo Moderntánccsoport vidám műsorát tekinthették meg a jelenlévők. A tánc mű sor végeztével - stílszerűen - egy, a sport csarnokot megformáló születésnapi tortá val kedveskedtek a vendégeknek az intéz mény dolgozói, mely Szalay Bálint ácsi cuk rászmester kezét dicséri. Az ünnepi fotók elkészültével állófoga dás keretein belül jóízű, kötetlen baráti be szélgetés vette kezdetét, mindeközben a kí váncsi szemek is "jóllakhattak" a csarnok 5 éves fejlődéséről készült, 96 kiállított fotó mustrálgatásával. Találkozunk 2012-ben! H.J.
"A bábolnai labdarúgás megsegítéséért" Bábolna Város Önkormányzata és a Bábolnai Sportegyesület a címben sze replő felhívással szervezett összejövetelt az egyesület sportpályáján szeptember 26-án este hat órára. Sajnos a kiküldött meghívókra vajmi kevesen reagáltak, így a rendezvény, ha nem is érte el való di célját - támogatókat találni a helyi labdarúgás és annak utánpótlás nevelé se érdekében -, a megjelentek megtár gyalhatták mindazon problémákat, me lyek jelenleg gátjai a helyi foci fejlődésé nek. A résztvevőket Nagy László, az után pótláskorú focisták új edzője köszöntöt te, aki betekintést nyújtott a labdarúgó szakosztály jelen gazdasági helyzetébe, különös hangsúlyt adva az utánpótlás nevelésének. Ezt követően Szabó Fe renc, a BSE elnöke vázolta az egyesüle ten belül a labdarúgás helyzetét, lehető ségeit, jelenlegi támogatóit. Dr. Horváth Klára polgármester az önkormányzat által nyújtott segítség mértékéről be szélt, miközben azt is fontosnak tartot ta, hogy e tradicionális sportág megkap ja mindazt, amire szüksége van. Az összejövetel hivatalos részét köve tően kötetlen beszélgetés formájában ki-ki elmondta véleményét arról, mi lyen elképzeléseket lát megvalósítható nak Bábolna labdarúgásának fejlődése
tekintetében. Hozzá kell tegyük, a fel nőtt csapat jelenleg a múlt fiaskóit kö vetően kilábalni látszik a hosszan tartó hullámvölgyből. Hét bajnoki forduló után csupán két mérkőzést veszítettek, a többit megnyerték. Éppen ezért abban mindenki egyetértett, hogy nem szüksé ges messziről idegen focistákat hozni, a mostani csapat - melyet bábolnai és környékbeli lelkes fiatalok alkotnak megfelel az elvárásoknak, a játékosok győzni akarását a nézők is nagyra be csülik. Sokkal jobb olyan focistákat lát ni a füvön, akik ha kell "felszántják a pályát, és egymásért is tudnak küzdeni. Az utánpótlás korú labdarúgás hely zete már korántsem ilyen bíztató. A gye rekek nagy része ma már nem tartja fontosnak a sportot, sőt, a szülők sem igazán ösztönzik csemetéiket arra, hogy rendszeresen mozogjanak. Sokkal ké nyelmesebb otthon a számítógép előtt ülni, az internet világában kutakodni, a hálón keresztül egymásnak üzengetni és itt nem a számítástechnika ellen sze retnénk szólni. Természetesen ez alól is vannak kivételek, minden tisztelet az övék. Ez évtől új edző foglalkozik a bábol nai utánpótlással. Nagy László bizonyá ra nem ismeretlen a régi bábolnaiak előtt, hiszen az 1970-es évek közepén
itt rúgta a bőrt, majd magasabb osztá lyú csapatokban folytatta pályafutását, a legutóbbi időkben szakvezetőként tevé kenykedett. Véleménye szerint ma is sok tehetséges gyereket lehet felfedezni a labdarúgás számára, ezért célja, hogy minél több fiatallal megkedveltesse ezt a sportágat. Jelenleg 25 előkészítő, 22 serdülő, és újdonságként 15 óvodás ko rú labdarúgó-palántával foglalkozik. Amint azt lapunk számára elmondta, jelen rendezvény arra szolgált volna, hogy helyi vállalkozókat, gazdasági tár saságokat győzzenek meg az utánpótlás nevelésének támogatásáról. Arra kérné
BÁBOLNAI FÓRUM
őket, hogy segítsék a feltételrendszer ja vítását: a futballhoz szükséges segéd eszközök fejlesztését, a különböző tor nákon való részvételt, fedezzék az uta zás költségeinek egy részét, esetleg biz tosítsák a csapatok egységes megjelené sének lehetőségét. Annak ellenére, hogy az összejövetel egyelőre nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a bábolnai labdarúgás szakvezetői nem adják fel a reményt. Bíznak abban: a mindennapok folya mán meggyőzhetőek lesznek szülők, vállalkozók, gazdasági vezetők arról, hogy a mai fiataloknak is komoly szük sége van rendszeres testmozgásra, hogy egészségesek legyenek, hogy személyi ségük jó irányba fejlődjön.
24. oldal
2007. október
Kézilabdázóink szenzációsan kezdték a megyei bajnokságot A BSE kézilabdázói eddig két mérkőzést játszottak, mindkettőt idegenben, és mindkettőt meg is nyerték. Az első fordulóban az egyik nagy rivális, Kisbér együttesét győzték le egy góllal. Ahogy Sza bó Ferenc edző fogalmazott a mérkőzés után: ezen a meccsen jó volt edzőnek lenni. Mint mondta, játékosai szinte 100%osan betartották a megbeszélt taktikát. A küzdelmes, szoros mérkőzésen bár kevés gól esett ami elsősorban a védekezést di cséri -, támadójátékunk is egyre biztatóbb. A második félidő kö zepétől már három gólosra is nö velni tudták a lányok az előnyt, végül egy góllal nyertük a mécs eset. A második fordulóban lánya
ink Környére látogattak, az egyik legrosszabb pályára. Szabadtéri, aszfaltos küzdőtér, amitől a sérü lések miatt mindig tartanak, és óvatosabban is játszanak. Ennek ellenére végig kézben tudták tar tani a játékot, s már négy góllal is vezettek. Az előny a végjátékra sajnos elfogyott, és szinte az utol só pillanatban, egy elhalászott labdából sikerült megszerezni az egy gólos győzelmet. Két új játékost köszönthetünk a csapatban. Nagyigmándról ér kezett Wéber Ágnes kapus, aki fi atal, jól képzett, és kitűnő refle xekkel rendelkezik. Visszajött Környéről Szántó Zita, aki átlövő, gyermekkora óta kézilab dázik, rendkívül technikás és energikus játékos. Az erőviszonyokat tekintve a
TEKE - TEKE - TEKE - TEKE A BSE tekézői öt fordulót ma József folyamatos segítsé követően eddig négy győzelem gét, és továbbra is várjuk a mel és csupán egyetlen idegen jobbnál jobb friss híreket tekébeli vereséggel "masíroznak" az zőink háza tájáról. NB III-ban. Az egy soproni ve reség is csupán 10 fa különbség II. forduló: 2007. 09. 08. gel történt, ami tekés körökben Bábolna-Máriakálnok minimális. 6:2 (2332:2244) Ifj. Körmendi Imre (376 fa A tekecsapat híreit hétről hétre Torma József, a csapat pf.), Szilágyi András (352 fa), oszlopos tagja küldi mind la Barányi Ferenc (371 fa), Morva punknak, mind pedig a Bábol Gábor (426 fa pf.), Skuba Zol nai Televízió képújságja számá tán (383 fa pf.), Balom Sándor ra. Sőt, ha valakit érdekel, saját (424 fa pf.). honlapot is szerkesztett a játé Második forduló, második kos, mely megtekinthető a győzelem. Újonc csapatunk http://gportal.hu/portal/babol- nagyszerű rajtot vett az NB. nateke címen. Köszönjük Tor III.-ban.
megyei bajnokság ezúttal sokkal kiegyenlítettebb, mint tavaly volt. Három csapat visszalépett: Baj, Komárom II. és a Nagyigmánd nem indult a bajnokságban, így hét együttes részvételével folynak a küzdelmek. Ezúttal nincs "alsó
és felső ház", nagyjából hasonló képességű gárdákról van szó. Ezért nem lesz könnyű a helytál lás, az esetleges dobogós helye zés, így beláthatjuk, hogy komoly értékkel bír a két idegenbeli győ zelem. Hantos
Tartalék bajnokság: Bábolna "B"-Győrhő "B" 0:6. III. forduló: 2007. 09.16. Turiss Sopron-Bábolna SE 5:3 (2435:2425)
Győri Komszol "B" - Bábol na "B" 5:1.
Körmendi Imre (415 fa pf.), Körmendi Zoltán (372 fa), Morvai Gábor (431 fa pf.), Balom Sándor (430 fa pf.), Barányi Ferenc (389 fa.), Torma József (388 fa). Tartalék Bajnokság: 2007. 09. 13. Kunsziget "B"-Bábolna "B" 2:4. Bajcsai Gábor (335 fa), Sárai Tamás (383 fa), Körmendi Zoltán (391 fa pf.), Balom Norbert (395 fa pf). IV. forduló: 2007. 09. 21. Mosonszentmiklós-Bábolna 2:6 (2252:2286.) Körmendi Imre (329 fa), Szilágy András (413 fa pf.), Tor ma József (365 fa), Morvai Gá bor (407 fa pf.), Balom Sándor (380 fa pf.), Barányi Ferenc (392 fa pf.). A nehezen megjátszható és rosszul "fizető" mosonszentmiklósi pályán nagyszerűen helytállt a csapat. Tartalék Bajnokság: 2007.09.18.
BÁBOLNAI FÓRUM
V.
forduló : 2007. 09. 29. Bábolna-Bősárkány 7:1 (2324:2233.) Körmendi Zoltán (365 fa), Torma József (394 fa pf.), Bárányi Ferenc (389 fa pf.), Morvái Gábor (386 fa pf.), Skuba Zoltán (395 fa pf.), Ba lom Sándor (395 fa pf.).
BÁBOLNAI FÓRUM AZ ÖNKORMÁNYZAT HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA FELELŐS KIADÓ: a BTV KHTügyvezetője Főszerkesztő és fotók: Hantos Péter A szerkesztőség munkatársai: Török Sándor
Valkó Ferenc (tördelőszerkesztő) Veresné Szkocsek Mária Levélcím: Bábolnai Fórum szerkesztősége 2943 Bábolna jókai M. u. 12. Telefon: (34) 568-000, 568-009 Fax: (34) 369-759 Készült: Misztótfalusi Kft. nyomdaüzemében