SZAKDOLGOZAT. A nők által elkövetett erőszakos cselekmények a gyermekölés

Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar Büntetőjogi és Kriminológiai Tanszék Bűnügyi Tudományok Intézete

SZAKDOLGOZAT

A nők által elkövetett erőszakos cselekmények – a gyermekölés

Konzulens:

Készítette:

CSEMÁNÉ DR. VÁRADI ERIKA

BERTA VIVIEN

egyetemi docens

jogász szak

Miskolc, 2014.

University of Miskolc Faculty of Law Department of Criminal Law and Criminology Institute of Criminal Sciences

THESIS

The violent acts committed by the women murder of newborn

Tutor: CSEMÁNÉ DR. ERIKA VÁRADI reader

Miskolc, 2014.

Author: BERTA VIVIEN Department of judicial

TARTALOMJEGYZÉK

BEVEZETÉS................................................................................................................... 5 A dolgozat tárgya és a témaválasztás indoklása ........................................................... 5 A dolgozat célja ............................................................................................................ 6 Felépítés és alkalmazott kutatási módszerek ................................................................ 6 I. A NEMEK KUTATÁSÁRÓL .................................................................................... 8 1. A nemi szerepek és a nő ........................................................................................... 8 2. Elméletek a nemek kriminalitásáról.......................................................................... 9 2.1. Klasszikus biológiai-pszichológiai tanok ........................................................ 10 2.2. Szocializációs elméletek ................................................................................... 12 2.3. Nemi identitással kapcsolatos megközelítés .................................................... 14 3. A női kriminalitás jellegzetességei ......................................................................... 14 II. A NŐI BŰNÖZÉS .................................................................................................... 17 1. A női bűnözés jelentősége ...................................................................................... 17 2. A női bűnözés alakulása.......................................................................................... 19 3. A leggyakoribb bűnelkövetési formák .................................................................... 23 III. A GYERMEKÖLÉS .............................................................................................. 26 1. Történeti áttekintés ................................................................................................. 26 1.1. A gyermekölés szabályozása a magyar jogban................................................ 27 1.2. Kitekintés az európai jogfejlődésre.................................................................. 30 2. A cselekmény hatályos jogi védelme ...................................................................... 32 2.1. Alkotmányos alapok ......................................................................................... 33 2.2. Büntetőjogi rendelkezések................................................................................ 33 3. Kérdések és felmérések .......................................................................................... 35 4. A bűnelkövetés gyakorlata: esetelemzések ............................................................. 39 ÖSSZEGZÉS ÉS JAVASLATOK............................................................................... 45 Az anonim szülés lehetőségei ..................................................................................... 47 Inkubátor-hálózat kiépítése ......................................................................................... 48 IRODALOMJEGYZÉK .............................................................................................. 52 Jogdokumentumok ...................................................................................................... 54

BEVEZETÉS „A születésed istenné teszi a szüleidet. Nekik tartozol az életeddel, és képesek arra, hogy irányítsanak.” Chuck Palahniuk amerikai író idézete remekül foglalja azt a státust, amelyet a gyermekek feletti szülői felelősség természetességének is nevezhetünk. A gyermekvállalás és a gyermekáldás az élet természetes velejárójának, alapvető emberi igénynek, avagy tágabban értelmezve a fajfenntartás nélkülözhetetlen követelményének is tekinthető. Akadnak azonban olyan esetek, amikor ez az emberi élet szempontjából kiemelt jelentőségű (és egyben örömteli) esemény büntetőjogi tényállás tárgyává válik. E cselekmények egyikét nevezi a jogtudomány gyermekölésnek, amely dolgozatom témáját adja, és amelyet tágabb kontextusba helyezve, a nők által elkövetett erőszakos bűncselekmények ismertetésével dolgozok fel.

A dolgozat tárgya és a témaválasztás indoklása Témájából és az azt kifejező címéből adódóan a dolgozat a büntetőjog egy speciálisnak mondható területével, a nők által elkövetett erőszakos cselekményekkel, azon belül is a társadalmi megítélés szerint legsúlyosabb cselekménytípussal, a gyermeköléssel foglalkozik. A tudomány már idejekorán elérte, hogy a terhesség és az azt lezáró szülés passzív élményből tudatos teljesítménnyé válhasson, ezzel egyidejűleg megalapozva az anya felelősségét már jóval a gyermek megszületése előtt. Az emberi reprodukció többnyire és hagyományos módon a nemek közötti érintkezéssel kezdődik – leszámítva a modern tudomány szolgáltatta módszereket, amelyek bár gyengítik a reprodukció és a nemiség között fennálló kapcsolatot, számuk még napjainkban is elenyésző –, a fogantatástól a világrahozatalig történő szakaszban azonban már a biológiai különbözőségből fakadóan is különös jelentősége van a leendő anyának. Így a dolgozat témáját szolgáltató kérdés, vagyis a nők által elkövetett erőszakos cselekmények megítélésének integráns részét képezi a gyermekölés bűncselekménye is.

A dolgozat célja A dolgozat célja elsősorban a tájékoztatás; egy megalapozott és jól kidolgozott munka nyújtása, amely ellensúlyt jelenthet a témával kapcsolatos, közbeszédben megtalálható, sokszor téves vélekedésekkel szemben. Modern társadalmunkban az emberek életére jelentős hatással van a média, ahol a leg-többet találkozhatunk a női bűnözés kérdéskörével, általában rövid és sarkított riportok formájában, a médiumok műsorszerkesztőinek

egyedi,

nézettség-vezérelt

elgondolása

szerint,

amely

természetszerűleg – az esetek döntő részében – nélkülözi a hiteles és jogi szempontból pártatlan tájékoztatást. Ez a tömegtájékoztatás, amely többnyire nem elég körültekintő módon és stílusban közelíti meg a szóban forgó témát. A médiumok a legritkább esetben mutatják be a valós eseményeket és szinte teljesen hiányosan közlik az elkövetés előzményeit, körülményeit. Úgy gondolom, hogy e téma tárgyalásakor olyan bonyolult, összetett problémáról van szó, amelyről nem lehet és nem is lenne szabad annak hiányában ítéletet, senki esetében sem, hogy nem látunk bele a történtek hátterébe. Dolgozatomban ennek szellemében a hitelesség és tudományosság legteljesebb igényével, valamint a témakör megfelelő lehatárolásával, fókuszálásával szeretném bemutatni a gyermekölés cselekményét.

Felépítés és alkalmazott kutatási módszerek Annak érdekében, hogy jobban megérthessük a nők bűnelkövetéséhez – különös tekintettel az újszülött-gyilkossághoz – vezető folyamatot, mindenekelőtt meg kell, hogy ismerjük magát a női nemet és utána a női bűnözést, ezért dolgozatom első fejezetének első pontjában, megalapozva a későbbiekben tárgyaltakat magáról a nemi szerepek jellegéről, és a női szerepről értekezem. A nemek kriminalitásával kapcsolatos tudományos kutatási irányzatok eredményeit a második pontban vizsgálom és összegzem, végül kitérek a női bűnelkövetés jellegzetességeire is. Ez utóbbi csoportot, a női bűnözést a dolgozat második fejezetében bővebben is kifejtem. Míg a fejezet első pontja a női bűnözés jelentőségét járja körül, a második pontban már e bűnelkövetési forma alakulását veszem szemügyre, végül – ezáltal

bevezetve a tárgyalt speciális alakzatot – a leggyakoribb bűnelkövetési formákkal foglalkozom a harmadik pont keretében. A gyermekölést mint dolgozatom különös részét történeti áttekintéssel kezdem az első pontban, kitérve egy-egy alpont erejéig a hazai és a nemzetközi szabályozásra; a cselekmény jogi védelmével kapcsolatban a második pont a speciális büntetőjogi rendelkezéseket összegzi, és röviden összefoglalom a nemzetközi jog adta garanciális szabályokat is. A gyakorlat oldaláról megközelítve a további pontokban a témával foglalkozó empirikus kutatásokat mutatom be, végül, a fejezet lezárásaképpen egy jellemző eset elemzését végzem el. A dolgozat lezárásaként pedig javaslatok megfogalmazása formájában összegzem a leírtakat. Dolgozatomban a fenti szerkezeti felosztást követve, a fellelhető elméleti irodalmak összegzésével végzett kutatómunkám eredményein túl igyekeztem a rendelkezésre álló gyakorlati tapasztalatok és a saját magam által elkészített – közvetítő segítségével kitöltetett – kérdőíves felmérés beépítésére is. A dolgozat felépítése ehhez a szemlélethez igazodva egyrészt az elméleti alapoktól a gyakorlati megközelítés felé tart, hogy megfelelően illeszkedjen az önmagában is kellőképpen komplex cselekmény reális megítéléséhez; másrészt pedig a közbeszédben jelen lévő, „felszíni” megközelítésektől a tudomány szolgáltatta felöleli a rendelkezésre álló hazai szakirodalom nagy részét, valamint néhány nemzetközi, a témában született publikációt is. Javaslataimat annak figyelembevételével fogalmaztam meg, hogy a gyermekölés, és

általában

a

nők

által

elkövetett

erőszakos

bűncselekmények

területe

problematikusnak, de legalábbis specifikusnak tekinthető a jogtudományon belül. Olyan fiatal tudományterületről van ugyanis szó, amelynek képviselői még az alapvető kérdéseket tisztázni hivatott elméletalkotás terén sem jutottak egységes álláspontra, így jelen írás sem vállalkozhat egy minden igényt kielégítő megoldás felvázolására, ehelyett dolgozatom végén csupán a rendelkezésre álló lehetőségeket, és azok jövőképeit összegzem.

I. A NEMEK KUTATÁSÁRÓL A női és férfi nem kutatása nem volt mindig egyértelmű a tudománytörténet során. „A társadalmi nemek (gender) kutatása az 1990-es évek második felétől egyre gyakrabban kerül az érdeklõdés középpontjába. Ez lemérhető többek között a tudományos publikációk és egyetemi kurzusok szaporodó számán.”1 Bár a genderjellegű kutatásoknak csupán periférikus területét képezik a jogtudományok, ugyanis a jog – főszabály szerint – nem tehet és nem is tesz különbséget a jogalanyok között nemük alapján, azonban a tudomány képviselői már idejekorán ráébredtek, hogy a jogalkotásban, és legfőképp a joggyakorlatban rendszerint megmutatkoznak olyan eltérések, amelyek képzeletbeli határvonalat vázolnak a két nem képviselői között, elválasztva és megkülönböztetve azok megítélését.

1. A nemi szerepek és a nő A nemi szerepek és a női nem vizsgálatakor az alapkérdés valójában az: létezik az a bizonyos közös női sors? A nőknek mindig is meg kellett küzdeniük a nemek egyenlőségéért és így saját jól felfogott érdekeikért, hogy megtörjék a nemi különbségeket. Evelyne Sullerot könyvéből megtudhatjuk, hogy több évi munkássága alatt saját maga bőrén kellett megtapasztalnia, mennyire is nehéz az említett célokért való küzdelem, ami sokszor zsákutcába ütközik. Sullerot munkájában a természettudományokba kapaszkodik, hiszen – véleménye szerint – a nő és a férfi problémakörbe ott nyerhetünk betekintést, így az élettant, a biológiát majd a genetikát tartja a nők számára hatékony eszköznek ahhoz, hogy hozzáláthassanak kitörni magukat a természet hatalmából. Ez a sorsközösség a biológiai léten, az elsődleges nemi jellemzőkön túl az azonos társadalmi-foglalkozási csoportban betöltött

(általában

hátrányos)

helyzet

képében

is

megmutatkozik,

amelybe

természetszerűleg beletartozik a családban betöltött szerep is, a maga összes elnyomásával,

1

háttérbe

utaltságával,

kiszolgáltatottságával. 2

Nem

állíthatjuk

Belinszki Eszter: A társadalmi nem mint a kutatás tárgya – Gondolatok egy konferencia kapcsán. (http://www.mtapti.hu/mszt/20031/010.pdf, utolsó letöltés ideje: 2014. június 17.) 2 Sullerot, Evelyne: A női nem – Tények és kérdőjelek. Gondolat Kiadó, Budapest, 1983.

megdönthetetlenül, hogy a nők szerepéből egyértelműen következik az alárendeltség, és annak minden káros következménye, az viszont elgondolkodtató lehet, amelyet az író a saját szavaival így fejez ki: „a nő igenis nőnek születik, a férfiétól eltérő, beprogramozott fizikai sorssal és az e különbségekhez kapcsolódó összes pszichológiai és társadalmi következménnyel”.3 A nők társadalomban elfoglalt helye, feladata és szerepe mindig is dinamikusan változott, hol gyengült, hol erősödött, de talán máig nem beszélhetünk általában vett teljesen egyenlő felekről, amikor a nő és a férfi kapcsolata kerül elő. Itt kiemelendő, hogy a nemi szerepekkel kapcsolatos társadalmi elvárás, illetve az egyének, az érintett férfiak és nők beállítódása, egyéni szerepfelfogása közötti egybeesés vagy eltérés jelentős hatással van a nők gyermekvállalási magatartására, a gyermekvállalási tervekre és azok realizálására. A férfi-női szerepekkel kapcsolatos össztársadalmi vélemény nem feltétlenül esik egybe az egyének individuális beállítódásával. Más szóval, lehet, hogy az egyének alapvetően modern gondolkodása ellenére a társadalom egészére mégis inkább a tradicionális beállítódás, értékrend jellemző. Ez az eltérés feszültségeket generálhat az egyén és a társadalom viszonyában, megnehezítve az egyéni életcélok megvalósítását, legyenek azok akár a karrierrel, akár a családi élettel, gyermekvállalással kapcsolatosak.4 Ezáltal jóval csökkenhet a nők gyermekvállalási kedve, hiszen dönteniük kell munkájuk vagy családjuk között és sok esetben munkájukat a mindennapi megélhetésért nem cserélhetik le a klasszikus családmodellre.

2. Elméletek a nemek kriminalitásáról A nemek kérdésével a kriminológia is foglalkozik. Már a legkorábbi kutatásokban is találhatunk elméleteket a női nemről, dolgozatomban azonban alapvetően a női bűnelkövetésre szegeződik a hangsúly. Ez jelenti a kiindulópontot, és függetlenül a különféle magyarázó elméletektől, a pontban szereplő elemzések a nők bűnözéséről szólnak.

3

Sullerot (1983) i. m. 23. o. Pongrácz Tiborné – S. Molnár Edit: Nemi szerepek és a közvélemény változásának kölcsönhatása. (http://www.demografia.hu/letoltes/szerepv/192-206Pongracz_02.pdf, utolsó letöltés ideje: 2014. június 20.) 4

A kriminológusokat e kérdéskörrel, azaz a kriminalitás nemi alapú elkülönítésével kapcsolatban alapvetően az érdekelte, hogy a nők részvétele a bűnözésben miért kisebb. Keresték a női jellegzetességeket a bűnelkövetésben, eközben pedig végeláthatatlan listák készültek és készülnek ma is a két nem különbözőségére alapozott okok feltárása érdekében. 2.1. Klasszikus biológiai-pszichológiai tanok A legkorábbi elképzelések a XIX. században és az 1900-as évek elején jelentek meg, ahol a női és férfi bűnözést főként biológiai okokkal magyarázták és próbálták alátámasztani. Ekkor még nyilvánvalóan a nemek közötti különbség okai jelentették a fő kérdést. Ezen elmélet kidolgozói és művelői közé tartozott Cesare Lombroso és William Ferrero is, akik már 1895-ben azzal az elmélettel álltak elő, hogy a nőkhöz kapcsolódó olyan cselekmények mint a prostitúció, vagy a tipikusan női bűnelkövetési formák velük születettek, fizikai karakterisztikájukra vezethetők vissza – azzal a magától értetődő kiegészítéssel élve, hogy természetes módon ezek a cselekmények rend szerint kisebb veszélyt jelentenek a társadalomra, mint a férfi társaik által elkövetettek.5 Ahhoz, hogy megérthessük, miért tűnik ma számunkra úgy, hogy a férfiak azok, akik mindig a középpontban álltak és minden jó és minden rossz okozói, élvezői és elszenvedői, az emberi társadalom alap rendezőelveihez kell visszanyúlnunk. Az ember sok lényhez hasonlóan csoportban élő lény, s ennek következtében hierarchiában képes csak létezni. Nem ismerünk ezen túl sem a múltban, sem a jelenben olyan társadalmakat, amelyekben a nők csoportja tartaná kézben az irányítást.6 „Mindennek okát a legújabb kutatások evolúciós eredettel magyarázzák. A nemi szerepek ezekre az egyszerű késztetésekre épülnek, természetesen időtől, kultúrától, társadalmi helyzettől és még jó néhány kisebb-nagyobb jellemzőtől függően mutatnak eltéréseket. Tény az, hogy a reprodukciós különbség, a szaporodás biológiai jellegű, ez határozza meg a társadalmakban uralkodó nemi szerepváltozásokat.”7

5

Lombroso, Cesare – Ferrero, William: The Female Offender. D. Appleton and Company, New York, 1895. (https://archive.org/details/femaleoffender00lomb, utolsó letöltés ideje: 2014. június 21.) 6 Tamási Erzsébet: Nemek és bűnözés. In: Gönczöl–Korinek–Kerezsi–Lévay (szerk.): Kriminológia – Szakkriminológia. CompLex Kiadó, Budapest, 2006. 546. o. 7 Tamási (2006) i. m. 554-555. o.

Egy másik megközelítés alapján már maga a fizikai megjelenés is hozzájárul az eltérő szerepfelfogáshoz, így különbséget tehetünk bűnöző nők között is a cselekmények fajtáját tekintve. „A biológiai koncepciók szerint a típusos női magatartások sztereotip jellegének természettől adott és változhatatlan okai vannak. Az öröklött alkati adottságok a bűnöző nő magatartását is alapvetően meghatározzák.”8 A nőre vonatkozó kriminológiai irodalom alapja jó néhány évtizedig a korábban említett Lombroso, Ferrero és Wulffen művei voltak, amelyekben levezették a biológiai determinizmus elméletét. Ez az elmélet az öröklött, alkati jellegű adottságok alapján eleve meghatározottnak tartja az ember sorsát, így a bűnöző nő magatartását is. Lombroso és Ferrero munkája a női bűnözésről jellegzetes terméke a századforduló biologizmusának.9 A kriminológus kissé szélsőségesnek mondhat véleménye szerint a nő egy született bűnöző, mert ő az az emberi lény, aki a fejlődésében visszamaradt férfit testesíti meg. Szerinte a hazugság a női karakter legfőbb jellemzője, persze ezzel az elmélettel véleményem szerint – még a modern társadalmak nemi szerep-egalizálásra törekvő viszonyai között – sem lehet egyetérteni. Lombroso úgy gondolja, hogy a nő nem tud különbséget tenni igaz és hamis között. Mégis azért bűnöznek a nők kevesebbet, mert lusták, és a férfiak visszatartják őket. De attól még bennük lesz az ösztön, ezért bűnöző hajlamukat a szexualitásban vezetik le. Lombroso és Ferrero munkássága nagy hatást gyakorolt Wulffenre, aki a női bűnözést a széles értelemben vett nemiség következményének, a női szexualitás közvetlen vagy közvetett megnyilvánulásának tartja. A kisebb arányú kriminalitás okaként a nő passzivitását emeli ki. A biológiai determinizmus hívei közé tartozik még többek között Weininger, Weinberg, Buschan és Koppenfels. Ők több-kevesebb eltéréssel a nő intenzívebb nemiségében mint levezető rendszerben látják a bűnözésben való részvétel magyarázatát. Ez az irányzat Irk Albertre is hatást gyakorolt, bár ő inkább fizikai és biopszichológiai tényezőket elemzi. Időről időre, a biológiai szemlélet korai és későbbi képviselői egyaránt foglalkoztak az élettani fázisok jelentőségével is, vizsgálták a nő életében játszott

8

Fehér Lenke: A női bűnözés. In: Gönczöl–Korinek–Lévay: Kriminológiai ismeretek, bűnözés, bűnözéskontroll. Corvina Kiadó, Budapest, 1999. 273. o. 9 Raskó Gabriella: A női bűnözés. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1978. 275. o.

szerepüket és a női bűnözésre gyakorolt hatásukat. Az ezzel kapcsolatos szakmai vélemények igen változatosak. Egyes kutatók álláspontja szerint kriminológiai szempontból az élettani fázisoknak alig van jelentőségük, míg mások úgy gondolják, hogy a nő életének egyes ciklusait sorsfordítónak tekintik, néhányan pedig kifejezetten szoros kapcsolatot gyanítottak a nők által elkövetett emberölés, lopás, gyújtogatás és bizonyos élettani időtartam között.10 Az 1930-as években – nem kis mértékben Sigmund Freud munkásságának köszönhetően – egyre inkább előtérbe kerültek a pszichológiai és szociológiai alapú elméletek, amelyek a nők és férfiak bűnelkövetése közötti különbözőségeket mélyebb, elvontabb okokra vezették vissza. Bár Freud pszichoanalitikus elméletét nem e tárgykörre dolgozta ki, az abban megjelenő különböző női fejlődési utak mégis egyfajta magyarázatot adnak a nők bűnelkövetői magatartásának specifikumaira, például a csekélyebb jogérzékre, vagy éppen az érzelmi alapú döntéshozatal fokozott jelentőségére.11 Néhány évtizeddel később felmerült az a nézet is, hogy a nemek közötti ilyen irányú különbségek valójában nem a bűnözés gyakoriságában keresendők, hanem a felderítetlen bűnügyek, az ún. látencia arányának mértékében. E megközelítés jelentőségét némiképp csökkentették az 1970-es évek liberalizációs, és ehhez kapcsolódó emancipációs elméletek, amelyek alapját a nők társadalmi, gazdasági életben betöltött szerepének radikális változása szolgáltatta.12 2.2. Szocializációs elméletek A szociológia iskola szerint a női bűnözés a speciális női szokásokra vezethető vissza, így például a bezártságra, és a férfiuralomra. A későbbiekben úgy gondolták, hogy a női gyengédség, empátia teszik a nőt kevésbé bűnelkövetővé. Az 1970-es években nőttek a nőknél a tulajdon elleni bűnelkövetések, bár az erőszakos bűncselekmények elkövetése még ekkor is ritkább volt a nőknél, azonban ha mégis nő

10

Fehér (1999) i. m. 274. o. Gilányi Eszter: Gondolatok a női bűnelkövetés lélektani aspektusairól – különös tekintettel a maszkulinitásra. In: Collegium Doktorum Publikációk. Miskolci Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, Miskolc, 2011. 4. o. 12 Szabó Anna: A női bűnözés. In: Joghistória XVII. évfolyam 4. szám. 4. o. (http://www.eltereader.hu/media/2013/06/joghistoria_201205_opt.pdf, utolsó letöltés ideje: 2014. június 20.) 11

volt az elkövető, akkor a cselekmény is általában elmondható volt a szélsőséges kegyetlenség. A feminista nézet ezt az állapotot a történelemből vett párhuzammal magyarázza. E szerint a mai társadalomban a patriarchális társadalmakra jellemző viszonyok uralkodnak. Történész-, régész- és néprajztudós-körökben köztudott, hogy a férfijogú társadalom

megjelenése

előtt

anyajogú

(azaz

matriarchális)

társadalomról

beszélhettünk, amelynek bukása nagy valószínűséggel a fokozatosan előtérbe kerülő fizikai erő, valamint az ennek talaján megjelenő agresszivitás és hatalomvágy okán következett be. A „hatalomátvétel” után a nők társadalomban betöltött szerepe leginkább mesterségesnek mondható, amelyből e réteg képviselői időről időre kitörni igyekszenek – ezek a kitörési kísérletek pedig gyakran a női bűnelkövetés különböző alakzataiban öltenek testet.13 A hatalom-kontroll elmélet a szocializációra, különösen a családon belül betöltött hatalmi szerepekre helyezi a hangsúlyt. Hagan és munkatársainak alapfeltevése volt, hogy a munkahelyről kölcsönzött hatalmi viszonyok a családi kötelékeken belül is érvényesülhetnek, ezáltal meghatározva a gyermekek szocializációját, betöltött szerepét és későbbi testi-lelki fejlődését. A régimódi, patriarchális modell mellett elkülönítettek egy egyenlőségen alapuló, egalitárius modellt is, e két irányzat pedig az elmélet szerint alapvetően meghatározta a család női és férfi tagjainak bűnelkövetési hajlandóságát, azok egymáshoz viszonyított arányát. Míg a patriarchális családmodell állandó felügyeleten és osztatlan figyelmen alapul, amely a leánygyermekek esetében kockázatkerülő viselkedést alacsonyabb bűnelkövetési rátát eredményez, az egalitárius modell ez a kontroll-szerep nem érvényesül annyira markánsan mint az előbbiekben bemutatott esetben. Ez önkéntelenül is maga után vonja, hogy az ilyen rendszer szerint működő családokban a női bűnelkövetők aránya is magasabb, közel egyenlő a két nem esetében.14

13

Gilányi (2011) i. m. 5. o. Shoemaker, Donald J.: Theories of Delinquency. An examination of Explanations of Delinquent Behavior. Oxford University Press, New York, 2000. 235. o. (http://books.google.hu/books?id=bpuHN5cT1nEC&printsec=frontcover&hl=hu#v=onepage&q&f=false, utolsó letöltés ideje: 2014. június 22.). Idézi továbbá: Gilányi (2011) i. m. 5. o. 14

2.3. Nemi identitással kapcsolatos megközelítés A nemi hovatartozással, különösen a maszkulinitás megjelenésével kapcsolatos vizsgálatok rendre ellentmondásos eredményekkel járnak. Bár az uralkodó férfitoposz koronként és kultúránként változik, az ezzel kapcsolatos vizsgálódásoknak van egy visszatérő, témám szempontjából releváns területe: a maszkulinitás és a női bűnelkövetés kapcsolata, azaz hogy mennyiben befolyásolja az elkövetést az elkövető nő férfias tulajdonságainak mértéke, van-e összefüggés e két faktor között. A leghitelesebbnek tekinthető vizsgálatok alapján a női bűnelkövetők – önbevallás alapján – saját magukat is férfiasabbnak tartják mint nem elkövető nőtársaikat, azonban a kapcsolat ettől még nem jelenthető ki, mivel a szóban forgó tulajdonságok megléte még nem vonja maga után a megnövekedett elkövetési hajlandóságot. Ezt igazolja Gilányi Ágnes – Sandra Bem által kifejlesztett nemi szerep kérdőíven alapuló – vizsgálata is, amely bár kimutatta, hogy a két vizsgált fókuszcsoport közül a feminin tulajdonságok és az ebbe a csoportba tartozó nők nagyobb arányban voltak jelen a nem bűnelkövető középiskolás diáklányok csoportjánál mint a pártfogó felügyelet mellett vizsgált, fiatal felnőtt női bűnelkövetőknél; azonban ugyanez az eredmény a maszkulin tulajdonságok esetében is igaznak bizonyult. Ez utóbbi körülmény pedig alapvetően cáfolja azt a meggyőződést, amely szerint a bűnelkövetők leginkább maszkulin tulajdonságokkal rendelkeznek. Az igazság ezzel szemben az, hogy a bűnelkövetők leginkább semlegesnek tekinthetők betöltött nemi szerepük szempontjából.15

3. A női kriminalitás jellegzetességei16 A korábbiakban bemutatott, a nemek kriminalitásáról szóló elméletek alapján az a következtetés vonható le, hogy az elméletalkotók egyelőre nem tudnak hitelt érdemlő módon választ adni a speciálisan női bűnelkövető archetípusának létezésével kapcsolatban. Mindennek ellenére megállapíthatók azonban olyan specifikumok, amelyek arra engednek következtetni, hogy a nők által elkövetett erőszakos cselekményeknek mégis vannak jól lehatárolható közös vonásaik. 15

Gilányi (2011) i. m. 6-8. o. A dolgozat e pontja Raskó Gabriella: A női bűnözés. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1978. c. műve alapján készült. 16

E jellemvonások meghatározásánál először is le kell szögezni, hogy a jellegzetességekkel kapcsolatban többféle álláspont is létezik, ahogy ezt a fentiekben tárgyalt elméletek mutatják. Ezek közül az első, hétköznapi szemlélettel talán legigazolhatóbb halmazt azok alkotják, amelyek szerint a női bűnözés jól definiálható és lehatárolható problémakör, sajátos törvényszerűségekkel és megoldási alternatívákkal. Dolgozatom témájának megválasztásakor magam is ezt az álláspontot képviseltem. Egyes elméletek azonban – ezek közé tartoznak az ismertetett szociológiai megközelítések is – nem látják tudományosan igazolhatónak a kriminalitás ilyen alapú szétválasztását, ezzel tagadva a tipikusan női bűnelkövetés létezését, és a női-férfi bűncselekmények létét. Ennek oka legfőképpen abban keresendő, hogy ezek az elméletek saját elv- és eszközrendszerükkel nem voltak képesek olyan jellemvonásokat találni, amelyeket egyértelműen azonosíthattak volna a bűnelkövetés szóban forgó rendszerezésével. Az igazság valahol a két elmélet között húzódik: bár olyan egyértelmű „stílusjegyeket” nem azonosíthatunk, amelyek alapján – minden kétséget kizáróan – meghatározhatnánk a női bűnelkövetés differentia specificáját, azonban az sem lenne helyes,

ha

elhessegetnénk

a

félreérthetetlen,

statisztikákon

és

tudományos

megfigyeléseken alapuló sajátosságokat. Az első ilyen, hogy amennyiben egy adott közösség összpopulációját nemek szerint rendezzük, és megvizsgáljuk a kapott két csoportban szereplő bűnelkövetők számát, a nők körében fellelhető arány mindig kisebb lesz mint a férfiak esetében. Következőként, ezzel ellentétben a fentiekben említett látenciát lehet említeni, azaz hogy az összes bűncselekmény és a felderített bűncselekmények aránya a női bűncselekmények között jóval alacsonyabb lesz mint a férfiak által elkövetett cselekmények esetén. Ez a sajátosság ellentmond annak, hogy a nők körében elkövetett erőszakos cselekmények kisebb számban fordulnának elő, ennek okát a cselekmények felderítésében, vagyis annak hiányában véli felfedezni. Ennek oka az elmélet képviselői között pedig az, hogy a nők által elkövetett cselekmények általában olyan jellegűek, amelyekről a hatóságok ritkábban szereznek tudomást. Ez a kijelentés azonban már önmagában is azt sejteti, hogy az elmélet hívei maguk

is

hisznek

abban,

hogy

vannak

speciálisan

a

nőkre

jellemző

cselekménytípusok.17 Leszámítva a csak nők által elkövethető illegális abortuszokat, a megközelítés többek közt ide sorolja a hamis tanúzást, a gyermeknevelés során elkövetett, gyermekvédelem körébe sorolható cselekményeket, valamint ide tartoznak a dolgozatom témáját adó gyermekölések is, amelyek felderítésének egyik nehézsége éppen az, hogy az anyák a legtöbb esetben legszűkebb környezetük előtt is képesek titokban tartani terhességüket, és későbbi bűntettüket. Szót kell még itt ejteni a büntetőeljárások nemi jelleget hangsúlyozó és előnyben részesítő voltáról is. Bár alapvető jogelv az eljárás alá vontakkal szembeni egyenlő bánásmód, mégis könnyen felfedezhető, hogy a megvádolt vagy elítélt nők egy adott büntetőeljárásban sokkal enyhébb bánásmóddal szembesülnek, mint ugyanazon körülmények közt eljárás alá vont férfi elkövetőtársaik. Ez a privilegizáltság pedig rányomja a bélyegét a bűnügyi statisztikákra is, ezzel torzítva a két nem kriminalitása közötti párhuzam tudományos vizsgálódását is. A specifikumok meghatározásának körébe tartozik az is, hogy milyen elkövetési módot feltételezünk egy tipikusnak vélt női elkövetőről. A klasszikus elméletek – nem ritkán a nők testi adottságait és elkövetésbeli lehetőségeit hangsúlyozva – még inkább a passzív, alattomos, „nőies” megoldásokkal operáló cselekményeket társították a gyengébbik nem képviselőihez, az újabb kutatások azonban erre jócskán rácáfoltak. Az olyan cselekmények mint a magzatelhajtás, a prostitúció vagy a gyermekkitétel mellett egyre gyakoribb jelleggel jelentek meg – nem kis mértékben a nemek közötti szerepmegosztás

drasztikus

megváltozásával,

egalizálásával

–

az

erőszakos

cselekmények is, amelyek elkövetésénél addig nem jellemző brutalitást figyeltek meg. Azaz a nemi identitások közti kiegyenlítődés a bűncselekmények véghezviteli módjában is megmutatkoztak. A női kriminalitás jellegzetességeinek összegzésekor mégis megállapítható, hogy a cselekmények általában az elkövető passzív magatartásával párosulnak, felderítési gyakoriságuk az átlagosnál kisebb, ezen kívül csekély a visszaeső bűnözés aránya is, alkalmi, nem hivatásos bűnelkövetőkről van tehát szó, akik ebből kiindulva természetszerűleg nem haszonszerzési céllal követik el cselekményüket, hanem az adott helyzetet kihasználva, pillanatnyi céljaikhoz igazítva válnak bűnelkövetőkké. Ezzel párhuzamban a női elkövetők személyisége is inkább deviánsnak tekinthető mint 17

Ezekről a dolgozat későbbi részében szólok bővebben.

haszonszerzési célból ésszerűnek. Bár a családi kapcsolatok mindkét nemnél jelentős szerepet játszanak, mégis tehető egy olyan megállapítás, amely szerint a nők szocializációjára és későbbi, kriminalitással kapcsolatos attitűdjükre nagyobb hatással van a neveltetés, az anyával való kapcsolat minősége. A felsorolt specifikumok ismeretében azonban – összhangban a jelen pont elején állítottakkal – mégsem jelenthető ki egyértelműen, hogy létezik jól körülhatárolható női bűnelkövetés. Az viszont megállapítható, hogy a bűnelkövetés és a nemek közti kapcsolat motivációiban a hangsúlyok egyértelműen mások a két nem tekintetében. Az eltolódások magyarázata azonban még a tudomány megoldásaira vár.

II. A NŐI BŰNÖZÉS A szokásos módon férfiközpontú és –szemléletű tudományok között rendre ott találhatjuk a jogtudományok különböző ágait, azok között pedig a kriminológiát is, amely hagyományos szemléletét követve nem tárgyalja külön a nők által elkövetett bűncselekményeket. Azokat egyszerűen csupán az összbűnözés kategóriái között tartja számon mint nem jelentős számú, szinte elhanyagolható, de legalábbis nem önálló jelenséget. Ma már több kriminológus is úgy tartja, hogy a női bűnözés jellegzetessége éppen az a privilegizált elbírálás, amely a jog mindenfajta diszkriminációtól mentes szemléletén üt rést, ezáltal pedig szükségessé válik a probléma felismerése és kezelése.

1. A női bűnözés jelentősége A bűnözéssel foglalkozó, vagy azt érintő tudományok az első időkben még nem tekintették kutatási területüknek a nemek szerinti bűnözés vizsgálatát, így a nők bűnözésével foglalkozó tanok rendre kimaradtak a megjelent monográfiákból, szakcikkekből. A női bűnözés kutatásáról ma már elmondható, hogy – legfőképpen a tudományág fejlődésének és kiterjesztésének – immár hosszú évek óta foglalkoztatja a hazai és külföldi nyomozókat, kriminológusokat, szociológusokat. Ennek oka talán az

is, hogy az elmúlt évtizedekben a női bűnözés alakulásában világszerte nagymértékű változások

mennek

végbe.

„A

nők

kriminális

aktivitásának

fokozódásával

párhuzamosan a polgári kriminológiában egyre több publikáció jelent meg, azonban e téma teljességben mind a mai napig kidolgozatlan, mivel átfogó monografikus feldolgozás alig található. A szocialista szakirodalomban pedig hiányzott a női bűnözés kriminológiai feldolgozása.”18 A meghatározó hazai kutatók is már több mint 40 évvel ezelőtt elkezdtek foglalkozni ezzel a jelenséggel. „A múlt és a jelen adatainak tükrében a nő kriminalitása sem jelentéktelennek, sem szürkének nem tekinthető.” 19 Ennél is fontosabb azonban az, hogy már ma kitapintható egy olyan tendencia, amely a női bűnözés társadalomra való veszélyességének növekedését – mind mennyiségileg, mind a cselekmények természetét tekintve – a jövőben kirajzolni látszik. A női bűnözést vizsgálni kell mind strukturális, mind tipológiai szemszögből, illetve foglalkozni kell az elkövetési módszerekkel is. Foglalkozni kell az elkövetők biológiai, lélektani és társadalmi hátterével is. Sokak véleménye szerint a női bűnözés annyira önálló probléma – amellyel teljes mértékben egyet tudok érteni –, hogy azt nem is lehet az általános bűnözés részének tekinteni,

törvényszerűségei

sajátosak,

valamint

a

kriminológia

általános,

„férficentrikus” elméletei is tisztázatlanul hagyják a téma legfőbb kérdéseit. Kétségtelen, hogy a női bűnözés jellegzetességeinek abszolutizálása mögött egyoldalú, idejétmúlt bio-pszichológiai látásmód húzódik meg, s ha elfogadnánk teljesen önálló problémavoltát, ez azt jelentené, hogy a női bűnözés nem a mindenkori társadalmi valóságba ágyazott, annak változásaival összefüggő jelenség, ezt azonban a történeti tények meggyőzően bizonyítják. „A női bűnözés ugyan nem öntörvényű, az általános kriminalitástól nem független jelenség, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem lennének olyan jelentős sajátosságai, melyeknek tanulmányozása indokolt.”20 A társadalom elfogadta azt a nézetet, amely szerint a női bűnözés aránya az összbűnözésen belül alacsonyabb, mint a férfiaké. Ez azt váltja ki, hogy sokan vitatják és el is utasítják azt, hogy a kriminális magatartás magyarázata a női bűnözésre 18

Mokány József: Dr. Raskó Gabriella: A női bűnözés kriminológiai kérdései című kandidátusi értekezéséről. In: Belügyi szemle (1963-1990) 57. o. 19 Raskó (1978) i. m. 10. o. 20 Raskó (1978) i. m. 24. o.

közvetlen alkalmazható lehet. Mások viszont kiemelik, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján nem hasznos kutatni a női kriminalitás specifikumai után, mivel alig akad számottevő eltérés. A rejtett bűnözésnél viszont több kriminológus megerősíti azt a tényt, hogy itt a női és férfi bűnözés aránya már sokkal kiegyensúlyozottabb. Ezt az úgynevezett

rejtve

maradást

a

hatóságoknak

a

nőkkel

szembeni

elnézőbb

bánásmódjának, valamint a cselekmények jellegének és kisebb súlyának tulajdonítják. Azt, hogy miért nagyobb a nők részvétele a látens bűnözésben, mint a regisztrált bűnözésben, a jelenkori kriminológia egyes képviselői is megerősítik és alátámasztják. „A női bűnözés okainak jellegzetes vonásai között az egyes szerzők kiemelik a nő konzervativizmusát, a nőt mint apolitikus lényt, a nők moralitásának különbözőségét, a környezeti hatás eltérő feldolgozását, stb. Meg kell jegyezni, hogy az előbbiekben felsorolt és a nőknek tulajdonított jellegzetességek megfelelő cáfolatáról is gondoskodott a kor tudománya.” 21 Láthatjuk, hogy a kriminológusok rendkívül eltérő nézeteket sorakoztattak fel a női bűnözést illetően. A férfi és a nő személyiségének különbözőségéről igazán könnyű feladatnak tűnik listákat gyártani, de rendkívül nehéz bizonyítani, hogy az állítólagos eltérések egyáltalán valósak-e, és azok milyen szerepet játszanak a bűnözés alakulásában.

2. A női bűnözés alakulása Kutatásom során azt tapasztaltam, hogy a női bűnözés előfordulásának száma folyamatosan

változó

tendenciát

mutat.

A

statisztikai

adatok

ismeretében

megállapíthatjuk, hogy a nők többsége elsősorban kisebb súlyú bűncselekményeket követett el. A bűncselekmények nagy részét még ma is férfiak követik el, a nők által elkövetett bűncselekmények száma ezért lényegesen alacsonyabb, de emellett vannak szinte „nőspecifikusként” aposztrofálható cselekmények, amelyeket szinte majdnem mindig a gyengébbik nem képviselői követnek el. A női bűnözők számának és arányának emelkedése társadalmi szempontból mindenképpen kedvezőtlen jel, különösképpen azért,

mert

még jelenleg is,

a család kohéziójában és

gyermeknevelésben a központi szerepet a nők töltik be.

21

Fehér Lenke (1999) i. m. 273. o.

a

A gyermeket nevelő anyák jogsértő magatartása veszélyeztetheti az általuk nevelt gyermek pszichés, testi és szociális jólétét, fejlődését;22 ezáltal esetlegesen kihatva a gyermek társadalommal és bűnözéssel kapcsolatos attitűdjére, életvitelére, megnövelve annak esélyét is, hogy – reprodukálva az eltanult mintát – maga is hasonló, vagy akár súlyosabban minősülő bűncselekmény elkövetője lesz. Magyarországon a történeti áttekintést vizsgálva az I. és a II. világháború ideje alatt és után – a háború jelentős számú áldozatainak és az átrendeződő társadalmi viszonyoknak, ennek következtében pedig a nők megváltozott szerepének betudhatóan – nagymértékű emelkedés látható a hazai női bűnözésen belül. A nők szerepe megváltozott, így időnként a család anyagi biztonságához az ő munkavállalásuk is szükségessé vált, ezáltal a gyermeknevelés és az otthon végzett munka mellett bekapcsolódtak a gazdasági, társadalmi életbe. Ebben az időben jelent meg az árdrágítás, amelynek felét nők követték el.23 „A női bűnelkövetők aránya a jogerősen elítélt felnőtt korú bűnelkövetők összlétszámán belül a 90-es évek elején bekövetkezett úgynevezett dekriminalizáció következtében a korábbi 12,8%-ról 8%-ra csökkent, majd 1996-ra ismét elhagyta a 10%-ot. A tipikusan nők által elkövethető bűncselekmények (úgymint az üzletszerű kéjelgés és az ehhez kapcsolódó kísérő bűncselekmények, például a közveszélyes munkakerülés) büntethetőségének megszüntetése átalakította a női bűnözés profilját, továbbá valamelyest a női elkövetők szociológiai jellemzőit.”24 A női bűnelkövetők számának alakulását a következő táblázat szemlélteti.

22

Vavró István: Bűnözés és áldozattá válás. In: Szerepváltozások. Jelentés a nők és férfiak helyzetéről, 1999., Pongrácz Tiborné, Tóth István György (szerk.), Budapest, TÁRKI, Szociális és Családügyi Minisztérium Nőképviseleti Titkársága. 22. o. (http://www.szmm.gov.hu/download.php?ctag=download&docID=67, utolsó letöltés ideje: 2014. június 18.) 23 Gerginé Horgos Lívia – Csorba Ildikó: A női bűnözés jellemzői és okai. In: Belügyi szemle (19631990). 1990, 28. évf., 4. sz. 19. o. 24 Kövér Ágnes: Női bűnözés a rendszerváltás előtt és után. In: Belügyi szemle (1995-2006) 5. o.

Táblázat A bűnelkövetők nemek szerinti százalékos megoszlása25 Bűnelkövetők Férfi Nő % % összesen száma száma 1976 7072 6074 85,9 998 14,1 Év

25

1977

6852

5954

86,9

898 13,1

1978

7019

6022

85,8

997 14,2

1979

6787

5871

86,5

916 13,5

1980

6535

5594

85,6

941 14,4

1981

7394

6340

85,7 1054 14,3

1982

7829

6764

86,4 1065 13,6

1983

8817

7708

87,4 1109 12,6

1984

9691

8578

88,5 1113 11,5

1985 1986

9449 10574

8309 9390

87,9 1140 12,1 88,8 1184 11,2

1987

9887

8750

88,5 1137 11,5

1988 1989 1990 1991

8667 9661 12848 13509

7746 8677 11525 12447

89,4 921 10,6 89,8 984 10,2 89,7 1323 10,3 92,1 1062 7,9

1992

15476

14276 92,1 1200 7,8

1993

15001

13792 92,0 1209 8,0

1994

14479

13331 92,1 1148 7,9

1995 1996

14321 13544

13209 92,2 1112 7,8 12387 91,5 1157 8,5

Fehér Lenke: Bűnözés és prostitúció. In: Szerepváltozások. Jelentés a nők és férfiak helyzetéről, 1997,

Lévai Katalin, Tóth István György, (szerk.). Budapest, TÁRKI, Munkaügyi Minisztérium Egyenlő Esélyek Titkársága. 3. o. http://www.szmm.gov.hu/download.php?ctag=download&docID=61, utolsó letöltés ideje: 2014. június 16.)

A táblázat kitűnően szemlélteti, hogy valójában a női bűnelkövetők számának aránya első ránézésre elhanyagolható nagyságrendű. E cselekmények egyrészt életközösségi konfliktusból származó indulati, emocionális jellegű emberölések, azok kísérletei vagy életveszélyt okozó testi sértések, másrészt újszülöttek sérelmére elkövetett emberölések. Az utóbbi bűncselekmények elkövetője jellemzően a terhességét mindvégig titkoló, általában fiatalkorú leányanya, de sajnálatosan előfordul házasságban élő, több gyermekes anyák esetében is. Az elkövetők előbbi csoportját általában a tájékozatlanság, az éretlenség, az anyai szerep elfogadásának, átélésének nehézségei, anyagi egzisztenciális jellegű problémák, a környezet reagálásától, a társadalmi elítéléstől való félelem motiválja, míg a másik kategóriába tartozókat a késői terhesség miatti szégyenérzet, a megromlott házastársi viszony, esetleg a rendkívül nehéz szociális körülmények és hasonló tényezők befolyásolják. A hozzátartozó sérelmére elkövetett cselekmények hátterében viszont a házassági vagy élettársi együttélés során elszenvedett sérelmek, az együttélés súrlódásai, konfliktusai húzódnak meg. Ezekben az esetekben tehát az történik, hogy a hosszan tartó áldozati szituációt elszenvedő alanya válik bűnelkövetővé. "Amikor az indulat indulattal, az erőszak erőszakkal találkozik, a szerepek egyszerűen felcserélődnek. A korábbi elkövető áldozattá válik és a korábbi áldozat elkövetővé. A címkézés nem az eredeti szerepek, hanem a végkifejlet alapján történik meg. Az áldozati státusból való kiszabadulás és az áldozati szerep elutasítása fokozhatja a viktimizációra való érzékenységét és növelheti a viktimizációra adott erőszakos választ."26 A női bűnözés nagyobb mérvű emelkedésével az erőszakos bűncselekmények körében nem kell számítani. Az ilyen jellegű cselekmények tipikusan a frusztráció, az alávetettség és függőség következményei, amelyek a családon belül a női emancipáció, a nők foglalkoztatottsága, társadalmi szerepének változása következtében oldódnak, eliminálódnak. ”A bűnügyi statisztika adatai szerint 1994-ben az összes vagyon elleni bűncselekmény elkövetői között 25 976 férfi és 3097 nő volt. A közrend ellen bűncselekmények elkövetői között 6382 férfi és 813 nő ellen folyt büntetőeljárás. A

26

Fehér (1997) 3. o.

közlekedési bűncselekmények körében 21 227 férfi és 941 nő elkövetővel találkozhattunk 1993-ban a házasság, család, ifjúság és nemi erkölcs elleni bűncselekmények elkövetői között 1518 férfi és 344 nő volt. A női elkövetők alacsony arányával szemben a bűncselekmény női áldozatainak a száma jóval magasabb, különösen, ha figyelembe vesszük a latenciát is. Egyes bűncselekmény-kategóriákban a férfiaknál lényegesen nagyobb a nők viktimizációja, míg összességében - az összbűnözés szintjén – a férfiak áldozattá válása a gyakoribb.”27 Mindent összevetve képet alkothatunk néhány, a férfiaktól jelentősen eltérő, sajátos női elkövetői típusról, karakterről, amelynek létszámbeli jelentősége hangsúlyosabbá vált az elmúlt évtizedben. A női erőszakos bűnelkövető gyakran házasságban élő iskolázatlan vagy alacsonyan iskolázott idős nő, aki gyakran házastársa, élettársa sérelmére, hirtelen felindulásból követi el az emberölést. A gyakori és egyre gyakoribb vagyon elleni elkövető pedig az az iskolázott (középfokú, felsőfokú) adminisztratív, vagy pénzügyi munkakörben dolgozó nő, aki ezzel a pozíciójával visszaélve, úgynevezett „fehérgalléros bűncselekményt” követ el.28

3. A leggyakoribb bűnelkövetési formák A „női bűnözés” kifejezésének tartalma időről időre változott és különböző értelemmel bírt az egyes megközelítések és vélemények alapján. Ma viszont már a tételes jog által is elítélt olyan cselekményeket sorolunk e kifejezés alá, melyek bizonyos szociológiai és pszichológiai ismérvekkel is rendelkeznek. A bűnelkövetési formák történetiségét szemlélve hasonló megállapítás tehető, az egyes formák esetében mindig megtalálható volt egyfajta megváltozott mentális állapot, amelyhez a korábbi időkben még akár természetfeletti tartalom is társulhatott. Gondolok itt elsősorban a vallási eredetű normasértésekre mint a házasságtörés, paráznaság, vagy a boszorkányság, amelyek egész történelmi korszakokon keresztül számos olyan áldozatot követeltek, akiket nem igazán lehet bűnözőknek tekinteni, avagy valódi bűneikért koholt vádak és eljárások alapján feleltek.

27 28

Fehér (1997) i. m. 4. o. Kövér Ágnes (1998) i. m. 10. o.

A legkorábbi rendelkezésre álló adatoktól egészen a legutóbbi időkig mind tartalmi, mind formai szempontból jellegzetességet mutat a nővel szemben megnyilvánuló társadalmi és állami szankciórendszer.29 Jellegzetes női „bűnelkövetési módoknak” az alábbiakat tekinthetjük: a)

Házasságtörés, paráznaság,

b)

Boszorkányság,

c)

Magzatelhajtás,

d)

Gyermekölés,

e)

Gyermekkitétel.

Az első két mód olyan cselekményeket takar, amelyek mai szemmel, természetes módon már nem a büntetőhatalom megítélése alá tartoznak, ezek azonban a korábbi időkben sokszor az erőszakos cselekményekkel egyenértékű, avagy súlyosabb büntetési tételt vontak maguk után. „A házasságtörés, valamint az ún. paráznaság az ókorból fent maradt írott emlékek szerint is a legtöbb népnél különféle, rendszerint igen kegyetlen szankciókat vont maga után, olykor mindkét félre, olykor csak a nőre vonatkoztatva. Bár tartalmi elemeik a különböző kultúrkörökben változtak, általában elmondható, hogy a legtöbb népnél házasságtörésen a házassági kapcsolatban álló személynek harmadik személlyel való tiltott nemi érintkezését, paráznaságon pedig minden házasságon kívüli nemi érintkezést kell érteni, amennyiben ez az adott társadalomban tiltott volt.”30 A boszorkányhit és a boszorkányüldözés nem a középkor századainak szülötte, nyomai már a legrégibb ókori kultúrnépek, így az egyiptomiak, a babilóniak és asszírok írásos emlékeiben fellelhetők. A hiedelmek szerint „bizonyos egyének, az ún. bűbájosok, igézők, ördöngősök, varázslók, boszorkányok természetfeletti képességekkel és hatalommal rendelkeznek, s ezek gonosz szellemek, démonok, lidércek, ördögök stb. segítségével vagy saját titkos tudományukkal mindenféle kárt, bajt, szerencsétlenséget okoznak, embereket megrontanak, betegséggel sújtanak, tébolyt és halált idéznek elő”.31 A modern kor hajnalán, nem kis mértékben az egyház társadalomban és politikában betöltött súlyának csökkenésével e cselekmények létezésében való egységes

29

Raskó (1978) i. m. 39. o. Raskó (1978) i. m. 53. o. 31 Raskó (1978) i. m. 63-64.o. 30

meggyőződés fokozatosan csökkent, majd megszűnt, ennek következtében pedig ezek kriminalizálása sem tartozik már egyetlen civilizált ország joggyakorlata közé. A magzatelhajtás jogszabályi definíciója a korábbi Btk., azaz az 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről 169.§-a szerint: (1) Aki más magzatát elhajtja, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a magzatelhajtást a)

üzletszerűen

b)

a nő beleegyezése nélkül,

c)

súlyos testi sértést vagy életveszélyt okozva követik el.

(3) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a magzatelhajtás halált okoz. (4) Az a nő, aki magzatát elhajtja vagy elhajtatja, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Felmerül a kérdés a téma bővebb tárgyalása előtt, hogy mikortól is tekinthető a szülő, avagy még terhes nő által elkövetett erőszakos bűncselekmény gyermekölésnek, valamint hogy hol húzódik meg a határvonal a fentiekben olvasható magzatelhajtás és a gyermekölés között. A tudomány erre a kérdésre viszonylag egyszerű válasszal szolgál. „A gyermekölés a szó általános értelmében az újszülöttnek a szülés közben vagy a szülés után az anya vagy más személy által való megölését jelenti.”32 A gyermekkitétel tényállását a legtöbb jogrendszer úgy határozza meg, hogy az a már megszületett, akár időlegesen nevelt gyermeknek félreeső vagy rendszerint járatlan helyre való kitételében, vagy pedig olyan körülmények között való elhagyásában áll, hogy megmentése csak a véletlentől függ.33 Joggal merül fel az a vélemény, amely szerint a gyermekkitétel a gyermekölés cselekményének enyhébb vállfaja, vagy akár egy, a gyermek életének szempontjából is több reménnyel bíró megoldás (lehetne); mindez természetesen csak amennyiben feltételezzük, hogy – kiindulva a dolgozat témájából – a gyermekét semmiképpen felnevelni nem akaró anya előtt kizárólag e két bűncselekményt megvalósító lehetőség áll.

32 33

Raskó (1978) i. m. 95. o. Raskó (1978) i. m. 109. o.

A következőkben – dolgozatom altémájaként – a nők által elkövetett erőszakos bűncselekmények egyik legsúlyosabb és a társadalom által talán leginkább elítélt módozatát, a gyermekölést mutatom be.

III. A GYERMEKÖLÉS Az élet ellen bűncselekmények, köztük a gyermekölés vizsgálatakor praktikus módon a történeti szemlélet előhívásával érdemes kezdeni, hiszen azok megítélését nagyban befolyásolja az adott történelmi kor, annak minden társadalmi, gazdasági, szociális és egyéb sajátosságával. Kiindulási alapként tehát ezt, a cselekmény történeti elhelyezését tekintem.

1. Történeti áttekintés Az élet elleni bűncselekmények, közöttük a gyermekölés, megítélése a társadalmi fejlődés során változott és szinte mindig másképp ítélték meg. 34 A történeti áttekintés ezt kiválóan szemlélteti. Az ókorban a férfi, az apa mint családfő maximálisan rendelkezett azzal a joggal, hogy az újszülöttjét életben kívánja-e hagyni. A nőnek mint anyának beleszólása ebbe a döntésbe nem volt. A XVI. század elején a kereszténység kiterjedése és a feudális rend kiépülése után szigorodott a helyzet, amikor V. Károly császár 1532-ben kiadott Constitutio Criminalis Carolina 131. cikkében súlyosbított halállal rendeli büntetni a gyermekölést. A német-római birodalomban már korábban is vasszigorral büntették a gyermekgyilkos anyát. Ilyen büntetések voltak az elevenen eltemetés vagy a bűnös karóba húzása, és még nyomatékos enyhítő körülmények esetén is vízbefullasztás járt, „de nehogy a büntetés túl enyhe legyen, ez esetben is előbb forró vasfogókkal

34

Bakóczi Antal: A gyermekölés kodifikációs problémái. In: Jogtudományi közlöny, 1975. (30. évf.), 8. szám. 474. o.

szaggatták testét”.35 Ez egyaránt vonatkozott a házasságon belül és azon kívül szült anyára. A XVII. század elején Angliában a gyermekölések száma nagymértékben növekedett. Ez ellen az akkori parlament lépett fel, megalkotta a gyermekölés bűncselekményének törvényi tényállását, mely szerint: „Ha valamely nő, törvénytelen származású, élve született gyermekét, abból a célból, hogy a szülést eltitkolja, a szülés után elföldelés, vízbe fojtás vagy más módon, saját kezűleg vagy más által megöli, illetve megöleti, úgy a cselekmény gyilkosságnak minősül”, a büntetését pedig halálban állapította meg.36 A törvény névlegesen III. György uralkodásáig hatályban maradt, és csak 1803-ban helyezték hatályon kívül. 1.1. A gyermekölés szabályozása a magyar jogban Magyarországon a középkortól kezdve a gyermekölést ún. súlyosbított halállal büntették. Már Kálmán király törvénykönyvében, I. Mátyás dekrétumában, illetve II. Ulászló dekrétumában is voltak erre vonatkozó rendelkezések. A XVI-XVIII. század során is halálbüntetés járt az újszülött gyermekét megölő anyának. „Az 1723. évi XI. törvénycikk értelmében pedig »az atyagyilkosokat, anyagyilkosokat,

férjgyilkosokat,

feleséggyilkosokat

és

gyermekgyilkosokat«

halálbüntetéssel kellett sújtani.”37 A XVIII. században Európa-szerte egyre inkább elterjedt az a nézet, hogy másképp kell megítélni azt az anyát, aki házasságon belül született újszülöttjét megöli, mint azon leányanyákat, akik nem tudnak a családra építeni, vagy erőszak által estek teherbe. Az 1792. évi büntetőkódex-javaslat ennek szellemében már eltérően szabályozta a gyermekgyilkosságokat. Az 1843. évi javaslat ezzel szemben a következőképpen rendelkezett: „131. § A melly anya törvénytelen ágyból született gyermekét, a szüléskor, vagy a szülés után három nap alatt, akár cselekvés akár mulasztás által szándékosan megöli, annak

35

Raskó (1978) i. m. 96. o. Raskó (1978) i. m. 95-96.o. 37 Gilányi Eszter: Női bűnök: A magzatelhajtás, a gyermekölés és a gyermekkitétel szabályozásának áttekintése in: Publicationes Universitatis Miskolciensis. Sectio Juridica et Politica, 2006. 88.o. 36

legnagyobb büntetése, ha tettét szülés előtt határozta el magában, tiz évi rabság; ha pedig a szándék csak szüléskor vagy szülés után támadott benne, öt évi rabság leend."38 Az 1871. évi német büntetőtörvény hatása érvényesült az 1878. évi V. törvénycikk 284.§-ának rendelkezésében, mely így szólt: „Azon anya, aki a házasságon kívül született gyermekét a szülés alatt vagy közvetlenül a szülés után szándékosan megöli, öt évig terjedhető börtönnel büntetendő.”39 Lényegében ez a rendelkezés volt hatályos az 1961. évi V. törvény hatályba lépéséig. Az 1978. évi IV. törvény ezután nem tartalmazott külön rendelkezést a csecsemőgyilkossággal kapcsolatban. Az újszülött megölése bűncselekmény tényállását a büntető jogszabályok módosításáról szóló 1998. évi LXXXVII. törvény 40. §-a 1999. március 1-jével iktatta a Büntető Törvénykönyv rendszerébe. Ezzel a Btk. 166/A. §-a az emberölés új, enyhébben minősülő alakzatát poenalizálta, ennek értelmében az a nő, aki születő gyermekét a szülés alatt, vagy megszületett gyermekét közvetlenül a szülés után megöli, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A törvény miniszteri indokolása szerint az új tényállás megalkotását elsődlegesen az a körülmény hívta életre, hogy a szülő nő – különösen a titkolt terhesség esetében – a szülési folyamat során kivételes testi és lelki állapotban van, amely sok esetben a beszámítási képességre is kihatással lehet. Másodlagos okként az szerepel, hogy a törvény 39. §-a új, minősített emberölésként határozta meg a tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére történő elkövetést. Ezzel a gyermekölési cselekmények mindig súlyosabban minősülnének a korábbi szabályozásnál, amely szerint a szülés alatt vagy közvetlenül a szülés után, a szülő nő által az újszülött sérelmére elkövetett emberölés az emberölés alapeseteként minősült. További problémaként említhető, hogy a Btk. 166/A. §-ának beiktatása hiányában a 87. és 87/A. §-ok együttes alkalmazása azt eredményezné, hogy a bíróságoknak azokban az esetekben is a minősített emberölés miatt kellene kimondaniuk a szülő nő bűnösségét, amelyekben előzőleg az emberölés alapesete miatt állapították meg felelősségüket. 38

Raskó (1978) i. m. 88-89.o. Herczog Mária: Ne hagyjuk őket magukra! Megelőzhető az újszülöttgyilkosság. Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület, Budapest, 2001. 19-20. o. 39

Ez pedig ahhoz a nem kívánatos helyzethez vezetne, hogy a tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett cselekmények vonatkozásában a Btk. szigorúbb megítélése differenciálatlan lenne.40 Érdemes megjegyezni, hogy az emberölési ügyekben követett ítélkezési gyakorlat alakulásában is láthattuk, hogy az ilyen jellegű bűncselekmények megítélése általában enyhébb a többi emberölési esetnél. A gyermekölés privilegizált tényállásának bevezetésével a törvény tulajdonképpen e bírói gyakorlathoz igazodott. Az 1998-ban elfogadott módosításig hatályban lévő Btk.-ban nem szerepelt a csecsemőgyilkosság fogalma, így utoljára az ún. Csemegi-kódex ismerte el a gyermekölés privilegizált formáját, de az 1961-ben hatályba lépett ún. Szocialista Törvénykönyv és az azóta hatályát vesztett korábbi Btk. sem választja külön a csecsemő- és más gyilkosságot. Az 1978. évi IV. törvényt megelőző kodifikáció során pedig elvetették, hogy az újszülött sérelmére elkövetett ölés ismét az emberölés privilegizált esete legyen. 1999 márciusától kezdődően ismét privilegizált cselekménynek tekintette a Btk. a csecsemőgyilkosságot, de sajnálatos módon más érdemi változást nem eszközölt a jogalkotó. A kiszabható büntetést így 2-8 évig terjedő börtönbüntetésben határozták meg.41 „Az új minősített eset bevezetésének indoka a kiskorúak fokozottabb büntetőjogi védelme volt, melyet a Gyermekek jogairól szóló, 1989. november 20-án New Yorkban kelt Egyezményhez való csatlakozásunk kívánt meg. A jogalkotó ugyanakkor nem a sértett személyére, hanem a szülő nő szüléskori állapotára tekintettel indokoltnak tartotta a privilegizált tényállás megalkotását is, s ennek meghatározása során figyelemmel volt többek között az ilyen ügyekkel kapcsolatos ítélkezési gyakorlatra.”42 A privilegizált eset bevezetése után felmerült egy jogosnak tartott probléma, miszerint a szülő nő kivételes testi-lelki állapotának vélelme egységesen védi az összes elkövetőt, még azt is, aki teljesen tudatában volt cselekményével, és nem került önkívületi állapotba. Ezt a helyzetet mindenképpen orvosolni kellett, így megszülettet a megoldás, amely végül a Btk. 2003. évi II. törvénnyel való módosításában öltött testet. 40

Dr. Kovács Gyula: Újszülött sérelmére elkövetett emberölés. Budapest, 2001 (http://kgyula.5mp.eu/web.php?a=kgyula&o=wgBAK6muCs, utolsó letöltés ideje: 2014. június 6.) 41 Herczog (2001) i. m. 19-20. o. 42 Gilányi (2006) i. m. 90-91.o.

„Bár a törvényjavaslatban még mindkét tényállás kiiktatása szerepelt, végül csak az »újszülött megölése« hatályon kívül helyezésére került sor. Az indokolás szerint ezzel orvosolták »azt a gyakorlatban felmerült problémát, amely bizonyos elkövetési magatartások értékelhetőségét lényegében megakadályozta, azaz az általános szabályok szerint többszörösen súlyosabban minősülő emberöléssel szemben a megfelelő büntetőjogi szankció kiszabását lehetetlenné tette, ha a szülő nő az újszülött sérelmére a szülés alatt, vagy közvetlenül a szülés után követi el ilyen módon az emberölést.«"43 Ma az európai országok büntető törvénykönyvei az anyák által újszülötteik sérelmére elkövetett ölést általában privilegizált esetként szabályozzák.44 A

történeti

társadalmanként

áttekintés is

változó

során

tapasztalhatjuk,

megítélést

kap

az

hogy anyák

korszakonként által

és

elkövetett

csecsemőgyilkosságok. Sok esetben szinte büntetés és felelősségre vonás nélkül folytathatják további életüket. Véleményem szerint jelen korunkban és társadalmunkban is még mindig nincs megfelelő szabályozás, mely egyértelműen megítélné ezeket a bűncselekményeket. 1.2. Kitekintés az európai jogfejlődésre Tekintve az európai kultúrkör sokszínűségét, a gyermekölés szabályozásával kapcsolatos európai jogfejlődés vizsgálatakor több szűkítő feltétellel kell élni. Elsőként ilyen a modellalkotás követelménye, amely – bár önmagában hasznos módszer a tipológiák meghatározására – nem mindig nyújt kellő támpontot egy jelenség megértésére, legfőképpen, mert a modellek alaptulajdonságaikból fakadóan nem tudják kezelni a rendszeridegen elemeket, és a modellalkotás közben felmerülhet a típusalkotás kényszere is, amely a legtöbb esetben torzítja a végül kialakított modelleket. A kitekintés alapját elsősorban az európai országok büntetőtörvénykönyveinek áttekintése képezi. Ezek vizsgálatakor egyértelműen megállapítható, hogy az ide vonatkozó rendelkezések alapján két irány vagy felfogás különböztethető meg az

43

Gilányi (2006) i. m. 91.o. Lékó Eszter: Az újszülöttek sérelmére elkövetett emberölések. In: Rendészeti Szemle, 1993/5. 3041.cikke 44

újszülött megölésének szabályozásával kapcsolatban.45 Az elválasztás alapját az egyes országok jogrendjeiben a cselekmény privilegizált esetként történő felfogása és szabályozása jelenti. A privilegizált és nem privilegizált módszerek nem jelentenek egyben értékkategóriát, a megfelelő szabályozás mindenképpen az adott ország történeti hagyományain, és bevált gyakorlatán kell alapuljon. Utóbbi kategóriába, azaz a cselekmény nem taxatív szabályzói közé tartozott a legutolsó időkig Németország, ahol az újszülött megölését a német Btk. 217.§.-a szabályozta.46 Németországban ugyanakkor az egységes szabályzás enyhítésére léteznek speciális törvényi lehetőségek, amely kitételek azonban a súlyosbítás eseteire is ugyanúgy fennállnak.47 Ehhez hasonló módon, minősített esetet találhattunk az 1973-as spanyol Btk.-ban is, amely 410. §-ában szabályozta a gyermekölést. Az 1995-ben hatályba lépő új kódex48 azonban már nem nevesítette külön a cselekményt. Az 1994ben történt módosítás előtt hasonló megállapítás volt tehető a francia Btk.-val49 kapcsolatban is.50 Ez utóbbi jogdokumentum módosítását az tette szükségessé, hogy a korábbi felfogás – amely az újszülött, a kisgyermek oltalmát helyezi előtérbe – a közvélemény és a megváltozott politikai hangulat folyamatos ellenérzéseit váltotta, ennek következtében a cselekményt a továbbiakban, az általános elvek szerint gyilkosságnak tekintették, és eszerint is büntették, büntetik. Ezzel a felfogással szemben áll az európai országok másik, nagyobb csoportja, amelyek fenntartják a cselekmény nem általános, attól legtöbb esetben enyhébb elbírálásának lehetőségét. Hogy a szabályozási szemlélet mennyire nem egyöntetű, az bizonyítja leginkább, hogy a fejlett jogi kultúrával rendelkező európai országok között jócskán találhatók olyanok is, akik különböző okokra – legtöbbször a szülő anya megváltozott testi és mentális állapotára – hivatkozva az általuk elkövetett újszülött-

45

Mészáros Ádám: Gondolatok az újszülött megöléséről és a gyermeki élet büntetőjogi védelméről. Jogelméleti Szemle 2002/4. szám. (http://jesz.ajk.elte.hu/meszaros12.html, utolsó letöltés ideje: 2014. június 14.) 46 Strafgesetzbuch § 217 (weggefallen). Bundesministerium der Justiz und für Verbraucherschutz. (http://www.gesetze-im-internet.de/stgb/, utolsó letöltés ideje: 2014. június 17.) 47 Nagy Ferenc: Az újszülött megöléséről európai kitekintéssel. Kézirat. Szeged, 2002. (http://ujbtk.hu/wp-content/uploads/PDF_EPUB/bjk_2002-4.pdf, utolsó letöltés ideje: 2014. június 15.) 48 Ley Orgánica 10/1995, de 23 de noviembre, del Código Penal. Noticias Juridicas (http://noticias.juridicas.com/base_datos/Penal/lo10-1995.html, utolsó letöltés ideje: 2014. június 14.) 49 Code pénal Version consolidée au 27 mars 2014. (http://www.legifrance.gouv.fr/affichCode.do?cidTexte=LEGITEXT000006070719, utolsó letöltés ideje: 2014. június 14.) 50 Mészáros (2002) i. m.

gyilkosságokat kiemelik a hagyományos megítélés alól, legtöbbször csökkentett mértékű büntetési tétellel is kiegészítve az enyhítést. Ezen országok közé tartozik elsőként Ausztria: „Az osztrák Btk. 79. §-a privilegizált tényállásként rendelkezik a gyermek szüléskori megöléséről. Az említett 79. § szerint »az az anya, aki gyermekét a szülés alatt vagy amíg még a szülési folyamat hatása alatt áll, megöli, egy évtől öt évig terjedően büntetendő«.”;51 de hasonló jogalkotási gyakorlatot figyelhetünk meg Európa egyik legmagasabb életszínvonalú, és legfejlettebb jogrendszerével rendelkező országában, Svájcban is. „A svájci Btk. 116. cikke rendelkezik a gyermekölésről: »ha az anya gyermekét a szülés alatt vagy a szülési folyamat hatása alatt megöli, börtönnel büntetendõ«. Ehhez azt kell hozzáfűzni, hogy a börtönbüntetés tartama – ha a törvény kifejezetten másként nem rendelkezik – három naptól három évig terjed. A gyermekölés tekintetében viszont a törvény eltérő rendelkezést nem tartalmaz a börtönbüntetés tartamára vonatkozóan.”52. Végül megemlíthető még Olaszország Büntető Törvénykönyvének szabályozása, amely talán a legexpresszívebben írja le azt a megváltozott mentális állapotot, amely a jogalkotót arra indította, hogy a szülő nők ilyen cselekményeit enyhébben rendelje büntetni. „Az olasz Btk. 578. cikke rendelkezik az anyagi és lelki szükségből elkövetett gyermekölésről: »az az anya, aki újszülött gyermekét közvetlenül a szülés után vagy a szülés alatt megöli, amennyiben cselekményének indítéka a szüléssel kapcsolatos anyagi és lelki elhagyottsága, négy évtől tizenkét évig terjedő börtönbüntetéssel büntetendő«.”53

2. A cselekmény hatályos jogi védelme Mint erőszakos bűncselekmény, a gyermeköléssel szembeni jogi védelem Magyarország jogrendszerében is a hagyományosnak tekinthető szemléletet követi. Az alapvető alkotmányos szabályok meglétén túl a cselekmény jellegét tekintve szabályozása kizárólag a büntetőjog keretein belül, büntetőjogi kódex formájában lehetséges.

51

Nagy (2002) i. m. 19. o. Nagy (2002) i. m. 20. o. 53 Nagy (2002) i. m. 20. o. 52

2.1. Alkotmányos alapok Magyarország Alaptörvényének

II. cikke szerint „Az emberi méltóság

sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.”. Ez a rendelkezés – a jogrendszer csúcsán álló jogszabály nagyvonalú megfogalmazás-módjához igazodva – egyrészt nem érinti külön az emberi élet különböző szakaszainak védelmét, kiterjesztő módon csupán „életről beszél”, másrészt azonban kijelöli a védelem kezdeti időpontját. A magzati élet védelme eszerint pedig Alaptörvényben biztosított alapjognak tekinthető, mivel a magzatot az Alaptörvény a fogantatás pillanatától kezdve védelmezi. Egy, a magzati élet védelmével foglalkozó tanulmány szerint „Ez azt jelenti, hogy ezt a jogot csak vele egyenértékű,

ugyanúgy

az

Alaptörvényben

biztosított

alkotmányos

alapjog

korlátozhatja.”54 Az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése ezt tovább egyértelműsíti, amikor kimondja: „Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.” Minden kétséget kizáróan kijelenthető tehát, hogy amennyiben a jogvédelem már magzati kortól megilleti az embert, úgy az újszülöttek jogaira vonatkozóan az Alaptörvény nem enged sem negatív, sem pozitív irányú megkülönböztetést, így a jogi védelem éppen a speciális jogi védelem hiányával valósul meg. A részletszabályok megállapítását pedig szokásos módon a speciális törvények, ez esetben a Büntető Törvénykönyv körébe utalja. 2.2. Büntetőjogi rendelkezések Az európai joggyakorlat korábban kifejtett példáit először is itt érdemes újra felidézni és összegezni. Megállapítható, hogy a legújabb kori büntetőhatalmi rendelkezések törvényi szabályozásokban megjelenő tendenciája egyértelműen arrafelé mutat, hogy az

újszülött megölésével kapcsolatos korábbi, enyhítő jellegű

intézkedéseket kiiktassa, és a gyermekölést az általános büntetési szemlélet alá vonva

54

Szabó Szilárd: Az Alaptörvény és a magzati élet védelme. Regnum Portál (http://www.regnumportal.hu/node/1182, utolsó letöltés ideje: 2014. június 15.)

azokkal hasonlóan rendelje büntetni, sőt, a szabályozásban nem ritkán a szigorítás igénye is megfigyelhető. A korábbi Btk., azaz a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény kapcsán nagy port kavart, amikor a jogalkotó az újszülött megölésének tényállását egyszerűen kiiktatta a törvényből. Laikus szemlélők, és a jogtudomány egyes képviselői ezt a lépést az állami büntetőhatalom meggyengülésének értékelték, valamint előfordultak a cselekmény büntethetetlenségével történő riogatások is, ezzel szemben azonban az igazság az volt, hogy az 1978. évi IV. törvény Btk. 166/A.§. alatt szabályozott újszülött megölésének hatályon kívül helyezése csupán a – korábban ismertetett – modern büntetőjogi szemlélethez való igazodást mutatta. Mégis jelentős számú publikációvaló találkozhatott az olvasó, amelyek ellenérveik között olyan okokat vonultattak fel, mint hogy „nem valószínű, hogy szülő nő által az újszülött megölése erkölcsi és tárgyi súlyának a megítélése, és ezzel összhangban a kiszabott büntetések mértéke jelentősen megváltozna, viszont egy, az arányosság elvét tiszteletben tartó és áttekinthető szabályozás tűnne el a büntetőjog palettájáról.”55 „Az emberölés privilegizált alakzatát képező 166/A. §-t azonban a 2003. évi II. törvény (2003. március 1-től) hatályon kívül helyezte. A törvényhez kapcsolódó miniszteri indoklás szerint a jogalkotó ezzel kívánta orvosolni azt a gyakorlatban felmerült problémát, amely megakadályozta, hogy az általános szabályok szerint többszörösen súlyosabban minősülő emberöléssel szemben a megfelelő büntetőjogi szankció kiszabása realizálódjon.”56A hazai szemlélet tehát nem ismerte és jelenleg sem ismeri el a …, ezzel kiváltva a jogtudomány képviselőinek eltérő véleményét, nem ritkán erős rosszallását. Legújabb Btk.-nk, a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény ezt a szemléletet követve nem privilegizálta az újszülött megölésének tényállását, 160. §ában – immár megszokott módon – egységes büntetési tételt rendel arra, „Aki mást megöl”. Sőt, ettől továbbmenve i) pontja minősített esetként szabályozza a tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölést, ez a 55

Mészáros (2002) i. m. Guzi Zsuzsanna: Néhány percnyi élet büntetőjogi „értéke”. De iurisprudentia et iure publico, VII. évfolyam 2013/2. szám. (http://dieip.hu/wp-content/uploads/2013-2-08.pdf, utolsó letöltés ideje: 2014. június 24.) 56

megoldás pedig a sértetti kör életkori minősítése szempontjából igen tág kategóriába foglalja az újszülötteket, azonban a jogi védelmet számukra kétségkívül megadja. A javaslat indoklása szerint „nem változtat az elkövetési magatartás általános jellegű meghatározásán, abba továbbra is beleértendő minden olyan tevékenység vagy mulasztás, amely alkalmas lehet az eredmény (halál) előidézésére”, ezzel nyilvánvalóan deklarálva, hogy a gyermekölés korlátozások nélkül a legsúlyosabb élet elleni bűncselekmények közé tartozik. A passzív alany sajátosságára tekintettel emeli az emberölés minősített esetei közé a tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölést a Kúria 3/2013. számú BJE jogegységi határozata is, amely kimondja, hogy „Mindazonáltal az újszülöttnek a szülés tartama alatt vagy közvetlenül azt követően az anya általi megölése kapcsán – igazságügyi orvos- és pszichológus szakértő bevonásával – tisztázni szükséges, hogy az a különleges állapot, amely az újszülött világra hozatalával jár, befolyásolta–e, (s ha igen milyen mértékben) az elkövetőt a cselekményében. Ennek ugyanis a büntetés kiszabásánál jelentősége lehet, miként annak is, hogy a szülő nőt milyen ok vezette az ölésre. Így házasságon kívül szülő nő esetében figyelembe kell venni, hogy a magára hagyatottság érzése, a szűkebb környezet rosszallásától való félelem olyan motiváló tényező, amely számottevő enyhítő hatást jelenthet.” A Kúria tehát a privilegizáltság megszűnése ellenére fenntartja a jogalkotó számára a szakértői véleményen alapuló mérlegelés lehetőségét, ezzel mintegy kimondatlanul is pótolva a korábbi deklarációt, amely az anya – szülést közvetlenül követő – különleges mentális állapotára hivatkozva tartotta fenn az enyhébb büntetési tétel kiszabását.

3. Kérdések és felmérések Az újszülött-gyilkosságokkal kapcsolatosan többen végeztek kutatásokat az elmúlt évtizedekben, különféle szempontokból, másfajta nézőpontokból. Számos kérdés felmerül, amelyekkel úgy gondolom, hogy érdemes foglalkozni. Mi lehet vajon a gyermekölést elkövető nő indítéka, a cselekmény kiváltó oka és milyen körülmények között hajtja végre tettét?

Az elkövetést kiváltó okok általában a társadalmi megbélyegzéssel kapcsolatos szégyenérzet, a családi környezet negatív reagálása, a rendezetlen családi háttér, szociális okok, gazdasági okok, kényelmi szempontok, az egészségügyi felvilágosítás hiányosságai és néhány esetben szerelmi csalódás.57 Raskó Gabriella kutatása és az esetek is alátámasztják, hogy az elkövetők legnagyobb csoportja a múltban és a jelenben is olyan leányanya, akit valóságos rémülettel tölt el, hogyan fog reagálni környezete a szülés kitudódásakor. Gyakran egészen megdöbbentő, hogy mi mindent visel el inkább a szülőnő, csakhogy állapotát meg ne tudják. Jó néhányan nagyon nehéz, fájdalmas első szülést egyedül küzdöttek végig, holott közvetlen közelükben családtagok vagy barátok voltak, de a tettesek csak arra vigyáztak, hogy azok gyanút ne fogjanak, egy hangot se halljanak. Ha a szülés komplikációmentes volt, sokan azonnal eltüntették maguk után a nyomokat, az újszülöttet elrejtették vagy eltemették és végezték tovább dolgukat. „Amennyiben feltesszük a kérdést, hogy az említett meghatározó és járulékos indítékok milyen lélektani helyzetben realizálódnak tetté, e sajátos bűncselekményeknek megfelelően sajátságos választ kapunk. Ismert és a privilegizáló törvényalkotói megoldások alapját is képező tény, hogy a szülőanya pszichés állapota – nemcsak a szüléskor, de azt közvetlenül követően is – még a legszabályosabb lefolyású esetekben is bizonyos mértékben rendellenesnek mondható. A szülés utáni pszichés állapotok megítélése – orvos szakértői és bírói résztől egyaránt – az elmúlt évtizedek folyamán többször változott és országonként, is más és más, jelezve, hogy ebben a témában sem az orvosi, sem a jogi felfogás nem egyértelmű.”58 Az elkövetési módoknál a leggyakoribb, az esetek több mint felében előforduló a fullasztás, ezt követi a megfojtás, majd a gondozás elmulasztása, végül a véres, brutális elkövetési módszerek következnek.59 Herczog Mária vizsgálta az előfordulások területi megoszlását, ami azt mutatja, hogy legrosszabb helyzetben Budapest, Pest és Borsod-Abaúj-Zemplén megyék vannak,

57

Herczog (2001) i. m. 24. o. Raskó (1978) i. m. 455. o. 59 Raskó (1978) i. m. 460. o. 58

kedvezőbb a helyzete Vas, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom megyéknek.60 A II. fejezetben már említettem, hogy a bűnelkövetővé válásban kulcsfontosságú szerep a műveltség, a primitivizmus mellett az iskolai végzettség is. Viszont sok esetben, középfokú, felsőfokú végzettséggel rendelkezőkkel is találkozhatunk, amiből az a következtetés vonható le, hogy tanulmányaik során sem jutottak olyan általános ismeretek birtokába, melyek megelőzhették volna a csecsemőgyilkosságokat. Egyes kutatások arra is következtetni engednek, hogy a bűnelkövetés időpontjában a mai kornak megfelelő, egyre többször előforduló gyermekágyi depresszió az oka. Nem szabad ugyanakkor elfeledkezni arról sem, hogy az egyénekben sokszor a családon belüli erőszak az, ami a későbbiekben a gyermekek sérelmére elkövetett életellenes bűncselekmények megvalósulásához vezet. A családon belüli erőszak sok-sok alkalommal nem kerül felszínre és az erős, legtöbbször feminista civil szervezetek , valamint a média közvetítése kapcsán a társadalom más tagjai számára az a kép kerül közvetítésre, hogy az erőszak elszenvedői nők. Nem esik szó arról, hogy sok családban mennyi férfi, apa van kitéve atrocitásoknak, megaláztatásnak, sok esetben a gyermek szeme láttára kell tűrnie a sérelmeket éppen egy nőtől. Ugyanakkor, a gyermeknevelésben nagyobb szerephez jutó nők közül sokkal többen követik el a családon belüli erőszakot a gyermekükkel szemben, mintsem azt sejteni lehetne. Gondoljunk csak bele, hány alaklommal csattan el egy-egy pofon a gyermekek arcán pusztán „nevelési” célzattal egy családon belül amikor az anyuka belefáradva a gyermekkel való napi monoton elfoglaltságba, elveszti a fejét és bántalmazza a gyermeket. Egy ilyen folyamat vége nem egyszer az, hogy az anya megöli a gyermeket. Azokban a családokban felnövő gyermek ahol rendszeresek a veszekedések, verekedések,verések, a gyermek ezt a mintát fogja követni, ezt képzi le akár problémamegoldásként is saját családjában. Az életkori adatok tekintetében nőtt a fiatal- és kiskorú elkövetők száma, míg csökkent a 40 éven felülieké. A legkritikusabb, legveszélyesebb korosztály a 18 és 30

60

Herczog (2001) i. m. 24. o.

közöttiek csoportja, melyek egy része még hajadon és a szüleivel él, vagy már önállóan boldogul, míg másik részük férjnél van és 1 akár több gyermek édesanyja. Egy 1994 és 1997 között lefolytatott kutatás eredményeit szeretném ismertetni. Jogerős bírói ítélettel lezártak 19 ügyet vizsgáltak. Az elkövetők nagy része 18-34 év közötti, házasságban élő, férjezett nő. Az újszülöttek családi hátterét nézve: 9 esetben házasságon belül, a férj, 3 esetben nem a férj, a házasságon kívüli kapcsolatokon belül 3 esetben az állandó partner, 1 esetben a korábbi partner volt az apa. Mindebből arra következtethetünk, hogy az együtt élő és a mindennap egy térben mozgó férj és feleség vagy az állandónak mutatkozó partnerkapcsolat súlyos kapcsolati és kommunikációs problémákkal küzd, a nő magára marad titkával, a felelősség egyes egyedül reá hárul. Fontos kihangsúlyozni, hogy sajnálatos módon ezek közül a nők közül egyik sem büntetett előéletű, többszörösen visszaeső bűnelkövető, többségük gyermekeit nevelő édesanya. A bűncselekményt legtöbbször úgy jut el a rendőrségre, hogy a kórházi szülésznőgyógyász szakorvos tesz bejelentést, akit a nő a szülés után fellépő komplikációval keresett fel. „Csupán négy esetben fordult csak elő, hogy a családtag részéről érkezett a bejelentés. Ez is azt támasztja alá, hogy a környezet nem akart részt vállalni a felelősségben a terhesség egész időtartama alatt: „a nem beszélünk róla, tehát nincs is” – megoldás ígérkezett a legegyszerűbbnek számukra.61 Az elkövetők között legnagyobb számban szakképzetlen munkanélkülivel találkozhatunk, akiknek férje szintén munkanélküli vagy rokkantnyugdíjas, két esetben főállású és szintén két esetben gyesen lévő anyuka az elkövető. A kutatásból megtudhatjuk a kiszabott büntetések mértékékeit is, a 20 elkövetőből 6 elkövető kapott a törvény által előírthoz képest szigorúbb ítéletet. A többség enyhébb elbírálás alá esett.62 A vizsgált 19 eset közül ismertetek egy esetet.

61 62

Herczog (2001) i. m. 25-26. o. Herczog (2001) i. m. 25-26. o.

4. A bűnelkövetés gyakorlata: esetelemzések Herczog Mária könyvéből a 20 éves Fekete Andrea esete amit ismertetni szeretnék. Kiss Tiborné, született Fekete Andrea házasságot kötött Kiss Tiborral, aki rokkantnyugdíjas, 9400 Ft jövedelemmel rendelkezett. Andreának 1 kiskorú gyermeke van, jelenleg gyesen van, melynek összege 7500 Ft. Saját vagyona nincs, férjével, kisfiával, férje édesanyjával és két sógorával él az anyósa tulajdonában lévő másfél szobás házban. Szakképzettsége nincs, büntetve még nem volt. Andrea édesapja 43 éves korában meghalt, édesanyja pedig beteges. 5 édestestvére és 1 féltestvére van. Egyik bátyja szellemi fogyatékos, másik bátyja alkoholista. Ő maga az 5. gyermek. Már gyermekkorában is nehéz élete volt, akkor is rossz anyagi körülmények között éltek, és apja gyakran bántalmazta szíjjal. Andrea 13 évesen állami gondozásba került és másfél évet töltött ott, ugyanis anyját kórházban kezelték, és nem volt, aki ellássa a gyerekeket. Az általános iskolát nehezen végezte el, 2 évig járt szakmunkásképzőbe, amit egy baleset miatt abbahagyott. 17 évesen munkába állt, és 18 évesen már férjhez ment Kiss Tiborhoz, ekkor már terhes volt.63 „Házasságuk kezdettől fogva rossz volt, gyakoriak voltak a veszekedések, elsősorban Kiss Tibor rendszeres italozása miatt. Férje gyakran bántalmazta is Andreát. Ezek hatására több alkalommal 1993. és 1994. évben is elköltözött az édesanyjához. Amikor a férje ittas, többször mondta, hogy jobban szeretné a gyermeküket a temetőben látni. A kisfiúnak erős asztmatikus tünetei vannak, gyakran kezelik, többször kellett hosszabb ideig kórházban is kezelni. Andrea legutóbb 1994 februárjában költözött édesanyjához, gyermekét magával vitte. Ezután 1 hónapig együtt élt egy Lakatos István nevű férfival. Ekkor gyermekét kórházban kezelték. Ez év júliusában férje hazahívta feleségét és gyermekét, akik ismét visszaköltöztek. Andrea ’94 augusztusában érzékelte, hogy nem jött meg a havi vérzés. Amikor szeptemberben sem jött meg, akkor gondolta először, hogy talán terhes,

63

Herczog (2001) i. m. 26-27. o.

azonban nem járt nőgyógyásznál, terhes tanácsadáson, illetve maga sem győződött meg arról, hogy valóban gyermeket vár-e.”64 Andreát a nehéz családi körülmények és a családjától való félelme késztette a terhesség eltitkolására, illetve az is, hogy nem volt benne biztos, hogy gyermeke férjétől, vagy az élettársától származik-e. Nem volt jó kapcsolatban a férje családjával, mindannyian italozó életmódot folytattak. Attól is retteget, hogy mi lesz akkor, ha megszületik a gyermek, talán látszani fog a bőrszínén, hogy cigány élettársától származik, és akkor férje valami szörnyűséget tesz. Andrea elmondása szerint először arra gondolt, hogy állami gondozásba adja, de ettől saját rossz tapasztalatai miatt elállt. Férje, ismerősei, az egy háztartásban élő rokonai állítólag nem vették észre rajta a terhesség jeleit, anyósa egyszer kérdezte tőle, hogy nem terhes-e, a nemleges választ kétkedés nélkül fogadta, és a kérdéssel nem foglalkozott többet. „1995. március első felében, az egyik este elkezdődtek a fájások, érezte, hogy szülni fog. Megvárta, míg mindenki elalszik, majd kiment az udvari árnyékszékre. Gyermekét kint egyedül megszülte. Elmondása szerint be akarta vinni, de valamiért mégse tette. Elindult a ház felé, de útközben egy alkalommal elejtette a csecsemőt. Ekkor döntött úgy, hogy mégsem kell neki, és elindult vele az udvar végében lévő hodályhoz. A gyermeket a két lábánál fogva két esetben nagy erővel a földhöz vágta, majd elrejtette. Ezután visszament a házba és lefeküdt. Másnap délelőtt visszament a pajtához, azonban a gyermeket már nem találta ott. Megpróbálta a WC-ülőkét a vértől megtisztítani, amennyire tudta. Andrea anyósa a délelőtti órákban észlelte, hogy a WCülőke véres, ezért körülnézett és a vécébe esett méhlepényt egy gereblyével kihorgászva megmutatta Andreának, aki ekkor is tagadta a terhességet. Ezt követően id. Kiss Tiborné értesítette a rendőrséget, illetve a védőnőt.”65 A nyomozás során kiderült, hogy Fekete Andrea vádlott élő, koraszülött fiúgyermeket szült. Az újszülött végtagjait ismeretlen személy eltávolította, a gyermek maradványait 2 hét múlva néhány házzal odébb lakó szomszéd, a saját pajtájában találta

64 65

Herczog (2001) i. m. 27. o. Herczog (2001) i. m. 27. o.

meg, és értesítette a rendőrséget. A gyermek halálát a fej roncsolódása okozta. Ezt követően Andrea beismerő vallomást tett. „A nyomozás során több vallomást is tett, az első néhány vallomásbab eltérő részletek voltak a tekintetben, hogy egyedül vagy más (férje) segítségével ölte meg gyermekét. Abban a tekintetben is egyszer beismerő vallomást tett, hogy a csecsemő végtagjait férjével, még azon az éjszakán távolították el, hogy könnyebb legyen elégetni a holttestet. Ezt később visszavonta, a bírósági tárgyaláson azt vallotta, hogy ezt a vallomást a holttest megtalálása napján tette, amikor nem érezte jól magát, és a rendőrök a kihallgatás során őt bántalmazták, és durván beismerő vallomás tételére szólították fel. (A tárgyaláson ekkor felszólította a bíró, hogy tartózkodjon más személyekre vonatkozó vádaskodástól!) Később mindvégig állította, hogy nem tud a csonkításról. Ugyanezt vallotta férje is. Andrea szerint a kutyák húzhatták el a holttestet az ő udvarukból. A nyomozás során nem derült ki, ki távolította el a csecsemő végtagjait, és azok nem is kerültek elő. A szakértők egyértelműen állítják, hogy a gyermek már hosszabb ideje halott volt, amikor a csonkítás megtörtént.”66 A leírtak alapján, a bíróság egyértelműnek találta, hogy a vádlott a szülés után elhatározta, hogy gyermekét megöli. Ezen cselekményt egyenes szándékkal követte el, a gyermek halálát kívánva cselekedett. Enyhítő körülményként értékelték, hogy a vádlott beismerő vallomást tett és hogy büntetlen előéletű. Súlyosbító körülményként értékelte a bíróság a hasonló bűncselekmények elszaporodottságát, azt, hogy oltalomra szoruló személy sérelmére követte el a bűncselekményt. További nyomatékos súlyosbító körülményként értékelte a bíróság, hogy bár különös kegyetlenséggel elkövetés mint minősítő körülmény nem állapítható meg, mert annak minden feltétele nem volt bizonyított, azonban a bíróság álláspontja szerint a cselekmény közel áll a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettéhez. A vádlott emberi mivoltából kivetkőzve, az emberi élet iránt nagyfokú közömbösséget mutatva követte el a saját testével kihordott újszülött gyermeke ellen a cselekményt. Fekete Andreát 7 év börtönbüntetésre és mellékbüntetésként 5 év közügyektől eltiltásra ítélték. 66

Herczog (2001) i. m. 28. o.

Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésre fellebbeztek, és a Legfelsőbb Bíróság az ítéletet helybenhagyta.67 Úgy gondolom, Fekete Andrea esete által még közelebb kerülhetünk a gyermekölések és azokat kiváltó okokhoz. A 20 éves lány, aki nagyon nehéz anyagi és családi körülmények között élt, brutálisnak nevezhető módon ölte meg újszülöttjét. Viszont ennél a lánynál és még számos esetben a jelen helyzetükön kívül, a múlt szerepe is igen meghatározó. Gondolok itt a rossz gyermekkora, ahol – mint Andrea esetében is, bántalmazó édesapa, rosszabb esetben molesztáló – negatív élmények rögzülnek a tudatába, illetve nem is kap megfelelő felvilágosítás. Tehát a gyermekölések esetei rendkívül összetettek, de elkövetői a köztudatban szerintem soha sem nyerhetnek megbocsátást. Rengeteg esetet lehetne még bemutatni akár a 1970-es évekből, akár napjainkból. Egy esetet viszont még szeretnék bemutatni, ami igazán kiemelkedő „A Pest megyei Rendőrfőkapitányság bűnügyi osztálya 1973. május 24-én nyomozást rendelt el emberölés elkövetésének alapos gyanúja miatt Szőrös Bertalan, 41 éves foglalkozás nélküli, veszélyes bűnöző, és élettársa, Bangó Jolán, 26 éves háztartásbeli, büntetett előéletű őrbottyáni lakosok ellen. A nyomozás elrendelésekor, rendelkezésünkre álló – vizsgálati, tanácsi, és gyámügyi – iratok alapján megállapítottuk: Bangó Jolán 1970 márciusában a Kistarcsai Községi Tanács gyámügyi osztályán úgy nyilatkozott, hogy Bangó Zoltán nevű gyermekét, aki 1968. február 5-én született, 1969 őszén a Lehel piacon egy ismeretlen, nagy piros szárnyas autóval megjelenő, magyarul alig tudó asszonynak 5000 Ft-ért eladta. Szőrös Ilona nevű gyermeküket pedig, aki 1970. február 3-án született, 1970, április 16-án élettársa testvéréhez vitte Vácdukára, és azok beleegyezése nélkül otthagyta. A rokonok a gyermeket 1970. április 22-én a zsámbéki csecsemőotthonba utaltatták, ahonnan a szülök kérésére 1971. november 23-án kiadták. Ebben az időben Szőrös Bertalan és élettársa Veresegyház, Viczián telep 2. szám alatt lakott. A gyermeket az intézetből történt kihozatala után sem orvoshoz, sem a körzeti ápolónőhöz nem vitték. További sorsára vonatkozóan semmilyen adat nem volt.”68

67 68

Herczog (2001) i. m. 28. o. Kovács József: Kétrendbeli gyermekölés felderítése. In: Belügyi szemle 1975. (13. évf.), 2. szám. 91. o.

A

nyomozás

elrendelésével

egyidejűleg

mindkét

személyt

előzetes

letartóztatásba helyezték. Sz. B. agresszív természetű, rafinált személyiség. Az általa elkövetett bűncselekményeket egyáltalán nem, vagy csak végső esetben, bizonyítékok hatására ismeri el. Egyszerre 10 nővel élt együtt. Féltékeny természete miatt mindegyiket rendszeresen bántalmazta, közöttük Bangó Jolánt is, aki 2 gyermeket is szült. A férfi egyikkőjüket sem szerette, sőt a kisgyermekeket is többször ájulásig verte. Mivel a B. J. ezeknek a sérelmeknek volt kitéve, a kihallgatások során az őszinteségére lehetett számítani. Elmondta, hogy első gyermeküket, egyik napon, amikor egy erdős részén tartózkodtak és a kisgyermek elkezdett sírni élettársa óriási haraggal bántalmazni, rugdosni kezdte. Addig verte, amíg a kisgyermek el nem ájult, majd fojtogatta és a patak vízébe dobta. B. J. innen kivette a gyermeket, de ezen az éjszakán egy földkunyhóban meghalt. A holttestet még azon az éjszakán, az erdőben lévő vízmosás oldalába ásták el. Sz. B. megfenyegette, ha bárkinek is mer szólni őt is megöli. Második gyermekükkel kapcsolatban megtudhattuk, hogy „még nem volt szobatiszta” és amikor hazavitték az intézetből, ez bosszantotta fel a férfit oly annyira, hogy úgy megverte, hogy még az arca is bekékült. Ezt később a tanuk is igazolták, hogy látták bekékülve a kislányt. Végül egyik alkalommal, egy hasított tűzifával, fejen ütötte a gyermeket, annak fejbőre felrepedt, sebe begyulladt és elfertőződött, s ez a halálát okozta. Holttestét az udvarban levő disznóól mögé ásta el a férfi, amikor a nő nem tartózkodott otthon, innen kb. egy hónap múlva kiásták, és egy szőlővel betelepített területen ásták el. A nyomozók munkáját nehezítette az elkövetés óta eltelt hosszú idő és azok a különböző védekezési taktikák, amiket az elkövetők kieszeltek. A felkutatott és kihallgatott 50 személy alátámasztotta Sz. B és élettársa akkori életmódját. Kihallgatásról kihallgatásra változtatták vallomásaikat, Sz. B. viszont mindvégig elismerte, hogy bántalmazta gyermekeit. A terheltek által megjelölt helyen, attól körkörösen kifelé haladva, 2 méter mélységben, sikerült megtalálni a második gyermek holttestének maradványait. Az orvosszakértő a boncolás során megállapította, hogy több gyógyult és gyógyulóban lévő törés volt látható. Kétoldali bordatörések akár önmagukban, akár az ilyen sérülésekhez társuló szövődmények kapcsán okozhatták a halált.

Az első gyermek kutatása során Sz. B. többször is elvezette a bizottságot és a próbaásások nem vezettek eredményre, majd később megtalálták a holttest maradványait. Az orvos szakértői vizsgálat a csontokon több gyógyult törést talált, viszont nem tudott arról nyilatkozni, hogy a kisfiú halála természetes vagy erőszakos módon következett-e volna be. A Pest Megyei Bíróság első fokú ítéletében Szőrös Bertalannál egy rendbeli emberölés és egy rendbeli gondatlan emberölés bűntettét állapította meg, ezért őt 14 évi szabadságvesztésre, mint főbüntetésre, és 10 évi közügyektől való eltiltásra, mint mellékbüntetésre ítélte. Bangó Jolánnál egy rendbeli gondatlan emberölést és ifjúság elleni bűntett elkövetését állapította meg, ezért őt 6 évi szabadságvesztésre, mint főbüntetésre, és 5 évi közügyektől való eltiltásra, mint mellékbüntetésre ítélte.69 Ebben a kétrendbeli gyermekölésben ugyan a súlyosabb büntetést a férfi kapja, de úgy gondolom, hogy a nő lelke mélyén még keményebb büntetésben részesül egész további életében. A gyermekölések talán megelőzhetők lehettek volna, ha B. J. jobban ki mer állni akarata mellett és nem lett volna ennyire kiszolgáltatva férjének. Láthattuk, hogy a női bűnelkövetővé válás folyamata sokkal komplexebb, mint a férfiaké. A mikrokörnyezeti ártalmaknak, a családi környezetnek fokozott szerepe van. A család azonban nem független attól a szociokulturális környezettől, amelyben él, tehát a társadalmi feltételek szerepe is nagy. A bűnelkövetővé válásban kulcsfontosságú szerepe van a műveletlenségnek, a primitív életkörülményeknek, az alacsony iskolai végzettségnek. A minimális tudásanyaggal rendelkező ember sokkal kiszolgáltatottabb a pillanatnyi helyzetnek, kevésbé képes azt sokoldalúan felmérni. Befolyásolhatóbb hajlamosabb az ötletszerű, megfontolás nélküli döntésekre, mint a tanultabb ember. A nőknél mindez fokozottabban fennáll, mert passzívabbak, az érzelmeiknek jobban kiszolgáltatottabbak. A szakképzettség hiánya nagymértékben megnehezíti, hogy az egyén stabil, élettartalmat adó munkakört találjon. Bizonytalan az egzisztencia, hiányzik a

69

Kovács József: Kétrendbeli gyermekölés felderítése 93.o

csoportkohézió, fokozottabban magányosodik az ilyen nő, mint a hasonló helyzetben lévő férfi.

ÖSSZEGZÉS ÉS JAVASLATOK

Köztudott, hogy Magyarországon évek óta csökken a gyermekek születésének száma. Szociológiai kutatások kimutatták, hogy egyre több terhesség-megszakítást hajtanak végre, amely nemcsak a leányanyák körében történik, hanem a házasságban élő nőknél is. Igazából ez a körülmény is azt mutatja, hogy a gyermekvállalási kedv egyre inkább csökken, még azokban az esetekben is, amikor egyébként a gyermek felnevelésének anyagi, érzelmi, családi körülményei maradéktalanul fennállnak, mert a gyermeknevelési félelem erősödik bizonyos rétegeknél. Azt is megfigyelhetjük, hogy még a korábbi évtizedekben az első gyermek születését a nők 25 év alatt vállalták, napjainkban a karrier és az egzisztencia felépítése után jöhet szóba a családalapítás és a gyermekvállalás. A nők megváltozott társadalmi szerepe régóta köztudott, a tudomány berkeiből induló elmélet immár beszivárgott a mindennapok közbeszédébe is, a társadalom mégsem találta meg a megfelelő választ erre a hazánkban is súlyos problémára. Bár nem állítom, hogy a magyarság fogyásának ez lenne az elsődleges oka, mégis – dolgozatom témájának szempontjából – indokoltnak tartanám a társadalom alapvető szintjein történő, „tüneti” kezelést, amely a rendszerszintű problémák megoldásán túl kezelni tudná az olyan szélsőséges problémákat is, mint a gyermekvállalástól való félelem bűncselekmények elkövetésébe való torkollása. A környezetemben élő nők, akik többségében értelmiségiek, szinte hallani sem akarnak a szülésről 30 év alatt. Az általam megkérdezett nők többsége, a nem kívánt terhességet többségében azonnal megszakíttatnák, nem törődve azzal sem, hogy esetleg olyan vissza nem fordítható szövődménye lehet, mely szerint a teherbeesés számára már nem lehetséges. Ez felvet több olyan problémát, amelynek megoldására a jogtudomány már nem vállalkozhat, azok inkább a mai modern társadalom erkölcsi defektusai közé tartoznak.

Manapság már nyilvánvaló és szomorú tény, hogy szinte havi gyakorisággal találkozunk csecsemőgyilkosságokról, elásott holttestekről szóló híradásokkal, pedig szinte az ország minden kórházában, ahol szülészeti osztály van, inkubátor elhelyezése biztosított. Az a nő, aki szülés előtt vagy után elhatározta, hogy megválik újszülöttjétől, lehetőséget kap arra, hogy névtelenül elhelyezhesse gyermekét ide, mindenféle jogkövetkezmény nélkül. Dolgozatom írása közben végig azon gondolkodtam, hogy hogyan szánhatja el magát egy anya egy olyan emberi lény megölésére, akit saját magában hordott és köldökzsinór kötötte vele össze. Amikor megtaláltam a dolgozatom elején írt idézetet, ami szerint „Senki sem születik bűnözőnek, hanem azzá válik.”70 úgy éreztem megtaláltam a választ. Bár nem szeretném felmenteni a gyermekölést elkövető nőket tettük súlya alól, a dolgozatomban bemutatott tudományos eredmények alapján egyetértek azzal a nézettel, amely szerint a szülést követő megváltozott, különleges mentális állapotban előfordulhatnak olyan szélsőséges érzelmek, amelyek az újszülött szándékolt halálához vezethetnek. A jog mint társadalmi védőháló azonban nyilvánvalóan nem állhat ott minden terhes, szülni készülő anya mögött, ezért nyilvánvaló, hogy az ilyen esetek leghatékonyabb kezelése kizárólag a megelőzés lehet, amelyet nem elég elkezdeni például a fogantatástól, annak a társadalom legalapvetőbb alrendszereiben kell gyökereznie. Nagy felelőssége van ennek szellemében az iskolarendszernek, amely szocializálódást segítő tevékenységével nagyban befolyásolni tudja még az ország elmaradott vidékein is a leányok, későbbi leányanyák szüléshez és gyermekvállaláshoz kapcsolódó attitűdjét. Igaz, hogy az előzőekben említett válasz valójában nem mentség a női elkövetők tetteire, és ahogy már említettem is, saját magukban teszik a legnagyobb kárt, hisz olyan trauma éri őket, amit soha sem fognak tudni feldolgozni. Nem beszélve arról, hogy megpecsételik egész hátralévő életüket, nem csak a börtönben töltött idő, de az utána következő „szabad” élet is büntetés lesz számukra, cselekményük miatt örökös lelki terhet fognak hordozni. Ez pedig nyilvánvalóan nem lehet célja egyetlen nőnek sem.

70

http://aszod-afi.hu/pdf/a_buntetes_arnyekaban.pdf 2. oldal (utolsó letöltés ideje: 2014. június 5.)

A bűnelkövetések és ezen belül a női bűnözés visszaszorításának lehetőségeit összesen három pontban összegzem, emellett azonban fontosnak tartom azt is megjegyezni, hogy véleményem szerint a meglévő szociológiai elemzések által feltárt tapasztalatokat felhasználva már gyermekkorban el kellene kezdeni a személyiségének formálását, felhasználva ehhez az oktatási intézményekben, a médiában rejlő lehetőségeket. A továbbiakban az anonim szülés lehetőségei, valamint az inkubátorhálózat kiépítésében rejlő lehetőségeket és veszélyeket mutatom be.

Az anonim szülés lehetőségei Az

újszülött-gyilkosságok

karakterisztikáját

és

legfőképpen

az

ilyen

gyilkosságokat elkövetők jellemét, valamint a többször említett szüléskor tapasztalható megváltozott tudatállapotot tekintve az ilyen cselekmények egyik fő problémáját az anya szűkebb környezete általi megvetése jelenti. Bár a gyermekvállalás a világ legtöbb részén valóban „áldott” állapotot jelent, a nehezebb anyagi körülményekkel rendelkezők számára egyben hatalmas terhet is hordoz, amely nem megfelelő lelki beállítottság mellett könnyen elvezethet a bűnelkövetéshez. Ennek megelőzése érdekében az egyik lehetőség a gyermekét világra hozó nő kilétének rejtve tartása. Logikus megoldásnak tűnhet ugyanis, hogy ha a cselekmény egyik forrása a szülés kitudódásából fakad, akkor ennek a körülménynek a kiiktatásával megelőzhető lenne számos újszülött gyermek halála. E megfontolás szellemében jelentek meg az első anonim szülést lehetővé tevő intézmények, amelyek értékelésében fontos kihangsúlyozni, hogy a tárgyi feltételek természetesen minden szülészeti osztállyal rendelkező kórház esetében adottak. Az anonim szülés újdonságát nem ez, hanem maga a jogi lehetőség, az anya kilétének megőrzése, a teljes anonimitás lehetőségének biztosítása jelenti. A magzati élet védelméről szóló törvény ebben az esetben kiterjeszthetővé válik az újszülöttek védelmére is, hiszen a súlyos válsághelyzetben lévő nők sokkal nagyobb valószínűséggel kerülnek olyan mentális állapotba a szülést követően, amely kihathat a gyermek egészségére, életére is.

Ebben az esetben a várandós nő, vagy anya is a védendő személyek körébe tartozik, hiszen – a korábbiakkal összhangban – a leginkább veszélyeztetett kategóriába tartó nők saját testi épségüket és életüket is kockára tehetik, ha nem a megfelelő körülmények közt hozzák világra gyermeküket, továbbá ha a szülést közvetlenül megelőzően és utána nem részesülnek a minimálisan elvárható orvosi segítségben sem. Maga az anonim szülés gyakorlati megvalósulása kezdődhet a szülés előtt, vagy a szülés után. A (leendő) anya ezt egy nyilatkozattal tudja megtenni, amelyben a gyermek örökbefogadásához járul hozzá. A nyilatkozat birtokában a kórház értesíti a gyámhatóságot,

ugyanis

ilyen

nyilatkozatot

érvényesen

megtenni

kizárólag

gyámhatóság előtt lehetséges. Az anonimitás ezen a ponton lép be a folyamatba, ugyanis az anya eldöntheti, hogy a gyámhatóság részére kiadja-e a személyes adatait, vagy sem. A folyamat ismeretében könnyen kijelenthető, hogy az anonim szülés gyenge pontjait nem a műszaki vagy humán infrastruktúra hiányában, hanem a megfelelő jogi szabályozottság hiányában érdemes keresni. Ennek a lehetőségnek a sikeres továbbá a megfelelő, pozitív társadalmi befogadáson alapul, amely azt a nézetet erősíti, hogy az anyák védelmén keresztül hatékonyan valósulhat meg a gyermekek védelme, amely pedig emberéletekben mérhető. Bár a program egyelőre csekély eredményekkel rendelkezik, ami a bevont szülésre készülő nők számát és az anonim szülést lehetővé tevő intézményeket illeti, a nők és gyermekek védelme érdekében azonban mindenképpen indokoltnak tartom, hogy a fennálló lehetőségek között az anonim szülés is szerepeljen mint kiegészítő opció.

Inkubátor-hálózat kiépítése A következő javaslat egy első olvasatra klasszikus megoldást, az inkubátorok témakörét járja körül. Nagy jelentőséget kell tulajdonítani ennek a lehetőségnek, ugyanis köztudottan hazánk elől jár az elhagyott gyermekek elhelyezését biztosító inkubátorok megítélése terén. Szlovákia mellett csak hazánkban ismert olyan

babamentő program, amely kórházak elé kihelyezett inkubátorok formájában teszi lehetővé a megszült és felnevelni nem kívánt gyermekek biztonságos elhelyezését. 71 De amely az egyik oldalon előnyként jelentkezik, a másikon bizony hátrányként csapódik le: a fejlett inkubátor-hálózat ellenére ugyanis a hazánkban nincs meg a jogi alapja annak a sok országban jól bevált módszernek, amely szerint a gyermeket az anya közérdekű helyen, például rendőrségen vagy tűzoltóságon hagyhatja, ezáltal megóvva testi épségét és életét, saját magát pedig a szélsőséges cselekmények elkövetésétől. A

program

szerencsére

regisztrált

eredményekkel

rendelkezik,

amelyet

folyamatosan közzé is tesznek, így a napisajtóban időről időre jelennek meg hírek inkubátorban hagyott gyermekekről, amelyek – a cselekmény első olvasatra negatív volta ellenére – a társadalomban is pozitív érzéseket kelthetnek, a megmentett gyermekek és a pozitív reklám pedig tovább növelheti a program sikerét. Minden siker ellenére az inkubátorok használata indulásukkor azonban mégis problematikusnak volt tekinthető, üzembe állásuk idején érdekes jogi helyzet volt kialakulóban. Összehasonlítva az előzőekben ismertetett anonim szüléssel könnyen megállapíthatjuk, hogy az inkubátorban hagyott gyermek esetében nem áll a hatóságok rendelkezésére örökbefogadási nyilatkozat, amelynek hiányában viszont nem indítható meg a gyermek örökbefogadására irányuló eljárás. De nem csak a gyermek sorsának további intézése ütközött akadályokba. A gyermeket inkubátorba helyező anyára ugyanis a rövid ideig hatályos büntetőszabályok a családi állás megváltoztatását mondták ki érvényesnek. Mindezen felül pedig (abszurd módon) a törvény a gyermeket megtaláló és gondozásába vevő kórházi személyzet tevékenységét is kriminalizálta azzal, hogy az elhelyező bűnsegédjeként határozta meg cselekményét. Szerencsére a jogalkotó hamar felismerte a helyzet tarthatatlanságát, és a megfelelő jogszabályi változtatások után már semmi akadálya nem volt az inkubátorhálózat hatékony és jogszabályszerű működtetésének.

71

Czumpf Eszter: A csecsemőgyilkosságok és az örökbefogadás közötti kapcsolat – és lehetséges megoldási módjai. Pallós & Gyolcs Ügyvédi Iroda, 2012. (https://www.yumpu.com/hu/document/view/15446177/a-csecsemogyilkossagok-es-az-orokbefogadaskozotti-kapcsolat-es-, utolsó letöltés ideje: 2014. június 22.)

Az inkubátor-hálózat működtetése azonban mégis több jelentős problémát vet fel. Az anonim szüléshez hasonlóan a gyermek felnevelését ebben az esetben is az anya dönti el, önállóan. Bár az anonim szülés esetében sem szükséges az apa a lemondó nyilatkozat meghozatalához, azonban a kórházi kezelés során keletkezett iratok útján még visszakereshetővé válhat a lemondott gyermek, amennyiben az apa erre a későbbiekben igényt támaszt. Ugyanez a lehetőség azonban az inkubátorok esetében nem áll fenn. Az anya ekkor pillanatnyi érzelmeitől és tudatállapotától vezérelve dönthet úgy, hogy gyermekét a legteljesebb anonimitás mellett helyezi el anélkül, hogy az apának akárcsak kis lehetőséget is nyújtana apai jogai érvényesítésére. Emellett továbbá nem ebben az esetben nincs olyan hatóság sem, amely vizsgálhatná, hogy az inkubátorba elhelyező személy egyáltalán nyilatkozat megtételére alkalmas állapotban volt-e. A személyazonosság teljes feltáratlansága itt ezek szerint túlzott mértéket ölt, amennyiben az anya, vagy bármely elhelyező személy és a későbbi örökbefogadásról intézkedő szerv közé nem iktat be olyan fékeket és ellensúlyokat, amelyek további bűncselekmények elkövetését akadályozhatnák meg, gondolva itt akár arra az esetre, hogy az inkubátorba elhelyezett gyermeket anyjától akarata ellenére szakították el. Ekkor ugyanis felmerülhet az a rendkívül aggályos eset, hogy a gyermekről olyan személy „mond le”, aki talán nem is a szülője. Nem derül ki ebben az esetben továbbá az sem, hogy a gyermekét megszülő nő családjában, vagy akár közvetlen környezetében ne lenne olyan személy, aki a megfelelő életkörülmények biztosításáról gondoskodni tudna, akár az anya anyagi, mentális támogatása, akár a gyermek magához vétele útján. Az inkubátorok mindezek alapján könnyen tekinthetők a gyermekölés megelőzésének hatékony eszközeként, más oldalról viszont a gyermekelhagyások növekedésének elsődleges okozójaként is.72 A törvény a fenti kettősséget egy hathetes átmeneti állapot beépítésével kívánja feloldani, amelynek értelmében az örökbefogadás szükséges feltétele, hogy az

72

Czumpf (2012) i. m.

inkubátorba rakott csecsemőért az elhelyezést követő hat hétben ne jelentkezzen annak közeli hozzátartozója. Emellett – bár erőtlen és erősen támadható, mégis létező megoldásként – rendelkezésre áll az a gyermekjóléti szolgálatok felé fennálló kötelezettség, amelynek értelmében a gyermeket vállaló nőt tájékoztatni kell az gyermek inkubátorban történő elhelyezésének lehetőségeiről. Ez a követelmény legfőképpen azért tekinthető erőtlennek és támadhatónak, mivel az elhelyezéssel érintett személyi kör, vagyis azok az anyák, akik potenciálisan gyermeket helyezhetnek el az inkubátorokban, általában nem vesznek részt az ajánlott, vagy akár előírt konzultációkon, továbbá nem ritka eset a dolgozatban említett gyakorlat sem, amely során a várandós nő mindvégig titkolja terhességét. Így ez a megoldás sem tartható kielégítőnek. A gyermekek és anyák életének megóvása azonban fontos célnak tekinthető, nem csak az egyén, hanem a társadalom szintjén is – gondolva itt elsősorban a népesség fogyására, és a közhangulat minőségének romlására, amelynek okozója egyaránt lehet a gyermekölések nagy száma. Bár a téma még napjainkban is tabuként kezelt, a hatékony és megnyugtató megoldás érdekében mindenképpen fontosnak tartom, hogy a gyermekölés tágan értelmezett témájában elinduljon egy olyan diskurzus, amely felöleli a cselekményben érintett minden érdekcsoportot, és amely a közvélemény teljes nyilvánossága, vagy akár bevonása mellett igyekszik megoldást találni a problémára.

IRODALOMJEGYZÉK

Bakóczi Antal: A gyermekölés kodifikációs problémái. - In: Jogtudományi közlöny, ISSN 0021-7166, 1975. (30. évf.), 8. sz., 474-482.o. Czumpf Eszter: A csecsemőgyilkosságok és az örökbefogadás közötti kapcsolat – és lehetséges

megoldási

módjai.

Pallós

&

Gyolcs

Ügyvédi

Iroda,

2012.

(https://www.yumpu.com/hu/document/view/15446177/a-csecsemogyilkossagok-es-azorokbefogadas-kozotti-kapcsolat-es-) Dr. Kövér Ágnes: Női bűnözés a rendszerváltás előtt és után. - In: Belügyi szemle (1995-2006) 5-13.o. Dr. Kovács Gyula: Újszülött sérelmére elkövetett emberölés. Budapest, 2001. (http://kgyula.5mp.eu/web.php?a=kgyula&o=wgBAK6muCs) Dr. Raskó Gabriella: A női bűnözés, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1978 Fehér Lenke: A női bűnözés in: Gönczöl-Korinek-Lévay: Kriminológiai ismeretek, bűnözés, bűnözéskontroll, Corvina Kiadó, Bp. 1999. 272-280.o. Fehér Lenke: Bűnözés és prostitúció in: Szerepváltozások. Jelentés a nők és férfiak helyzetéről, 1997, Lévai Katalin, Tóth István György, (szerk.). Budapest: TÁRKI, Munkaügyi Minisztérium Egyenlő Esélyek Titkársága, Pp. (http://www.szmm.gov.hu/download.php?ctag=download&docID=61) Gerginé Horgos Lívia - Csorba Ildikó: A női bűnözés jellemzői és okai. - In: Belügyi szemle (1963-1990), ISSN 0133-6738, 1990. (28. évf.), 4. sz., 19-25.o. Gilányi Eszter: Gondolatok a női bűnelkövetés lélektani aspektusairól – különös tekintettel a maszkulinitásra. In: Collegium Doktorum Publikációk. Miskolci Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, Miskolc. Gilányi Eszter: Női bűnök: A magzatelhajtás, a gyermekölés és a gyermekkitétel szabályozásának áttekintése in: Publicationes Universitatis Miskolciensis. Sectio

Juridica et Politica, 2006. Tomus XXIV., Miskolc: Miskolc University Press, 2006. p. 79-98. o Guzi Zsuzsanna: Néhány percnyi élet büntetőjogi „értéke”. De iurisprudentia et iure publico, VII. évfolyam 2013/2. szám. (http://dieip.hu/wp-content/uploads/2013-208.pdf) Herczog Mária: Ne hagyjuk őket magukra! Megelőzhető az újszülöttgyilkosság. Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület, Budapest, 2001 Kovács József: Kétrendbeli gyermekölés felderítése. - In: Belügyi szemle (1963-1990), ISSN 0133-6738, 1975. (13. évf.), 2. sz. 91-95.o. Lékó Eszter: Az újszülöttek sérelmére elkövetett emberölések. In: Rendészeti Szemle, 1993/5. 30-41 Lombroso, Cesare – Ferrero, William: The Female Offender. D. Appleton and Company, New York, 1895. (https://archive.org/details/femaleoffender00lomb) Mészáros Ádám: Gondolatok az újszülött megöléséről és a gyermeki élet büntetőjogi védelméről. Jogelméleti Szemle 2002/4. szám. (http://jesz.ajk.elte.hu/meszaros12.html) Mokány József: Dr. Raskó Gabriella: A női bűnözés kriminológiai kérdései című kandidátusi értekezéséről. - In: Belügyi szemle (1963-1990) 57-62.o. Nagy Ferenc: Az újszülött megöléséről európai kitekintéssel. Kézirat. Szeged, 2002. (http://ujbtk.hu/wp-content/uploads/PDF_EPUB/bjk_2002-4.pdf) Pongrácz Tiborné – S. Molnár Edit: Nemi szerepek és a közvélemény változásának kölcsönhatása, http://www.demografia.hu/letoltes/szerepv/192-206Pongracz_02.pdf Raskó Gabriella: A női bűnözés. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1978. Shoemaker, Donald J.: Theories of Delinquency. An examination of Explanations of Delinquent Behavior. Oxford University Press, New York, 2000. (http://books.google.hu/books?id=bpuHN5cT1nEC&printsec=frontcover&hl=hu#v=one page&q&f=false) Sullerot, Evelyne: A női nem - Tények és kérdőjelek, Gondolat Kiadó Budapest 1983

Szabó Anna:

A női

bűnözés.

In:

Joghistória XVII.

évfolyam

4. szám.

(http://www.eltereader.hu/media/2013/06/joghistoria_201205_opt.pdf) Szabó Szilárd: Az Alaptörvény és a magzati élet védelme. Regnum Portál (http://www.regnumportal.hu/node/1182 Tamási Erzsébet: Nemek és bűnözés. In: Gönczöl K.-Korinek L.-Kerezsi K.-Lévay M.(szerk.)Kriminológia-Szakkriminológia, CompLex, Bp, 2006. 543-558.o. Vavró István: Bűnözés és áldozattá válás in: Szerepváltozások. Jelentés a nők és férfiak helyzetéről, 1999., Pongrácz Tiborné, Tóth István György (szerk.), Budapest, TÁRKI, Szociális és Családügyi Minisztérium Nőképviseleti Titkársága 1-24.o. http://www.szmm.gov.hu/download.php?ctag=download&docID=67

Jogdokumentumok Magyarország Alaptörvénye 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről Strafgesetzbuch.

Bundesministerium

der

Justiz

und

für

Verbraucherschutz.

(http://www.gesetze-im-internet.de/stgb/) Ley Orgánica 10/1995, de 23 de noviembre, del Código Penal. Noticias Juridicas (http://noticias.juridicas.com/base_datos/Penal/lo10-1995.html) Code pénal Version consolidée au 27 mars 2014. (http://www.legifrance.gouv.fr/affichCode.do?cidTexte=LEGITEXT000006070719)