SZABÓ TÜNDE „Inkább legyek az életben szerencsés, mint jó.” Woody Allen Dosztojevszkij-interpretációja Woody Allen 2005-ben készült Match Point című filmjének bizonyos cselekményelemei szoros kapcsolatban állnak Dosztojevszkij első nagyregényével, a Bűn és bűnhődéssel. Nem egyszerű filmes adaptációról van szó, hanem az intermedialitás jelenségéről, két művészeti ág termékeny kölcsönhatásáról. A filmes eszközökkel megidézett regény a jelenkor emberéről, emberi kapcsolatairól szóló film jelentésképző folyamatainak kiindulópontjául szolgál, egyúttal a film révén kialakuló sajátos olvasatban jelenik meg – azt bizonyítva, hogy Dosztojevszkij művei máig elevenen hatnak a kultúra legkülönfélébb területein. Az alábbiakban azt vizsgálom, hogy a Dosztojevszkij-regény mely elemeit és hogyan aktivizálja a film, milyen képet rajzol Woody Allen a 21. század emberéről Dosztojevszkij emberképének hátterén. Woody Allen köztudottan nem egyszerű rendező. Bár filmjei sokszor a kommerszitás határát súrolják, az általa megformált intellektuális kisember hőstípus és jellegzetes humora távolról se mindenki számára fogyasztható. Filmjeit sajátos kettősség jellemzi: miközben képi világuk teljes mértékben tradicionális, sztorijuk pedig sokszor egyszerű, sőt banális, többségükben mégis az emberi lét alapkérdéseire reflektálnak. A humor hátterében pedig gyakran nagyon komoly kulturális – irodalmi, zenei vagy tudományos – hátteret mozgósítanak. Közismert pl. Woody Allen érdeklődése Dosztojevszkij, és általában az orosz irodalom iránt. Az 1975-ben készült Szerelem és halál filmparódia kifejezetten a 19. századi orosz irodalom jellegzetes témáira,
31
hőseire épül1. Már ebben a filmben fontos szerepet játszik a Napóleon-téma és a gyilkosság problematikája, úgy, ahogyan azt Dosztojevszkij is felvetette a Bűn és bűnhődésben. A Match Point nem paródia, hanem, a szerző meghatározása szerint, drámai alkotás. Abban is eltér a megszokott Woody Allen filmektől, hogy nem jelenik meg benne a rendező által alakított kisember figura és jellegzetes humora. Ennek ellenére a film kasszasikernek bizonyult. A közönségszavazatok az utóbbi 10 évben készült Woody Allen filmek közül messze a legtöbbre értékelték, és a hivatalos kritika is pozitívan fogadta. Ennek oka feltehetően éppen a fent említett kettősség. A film egyfelől egy egyszerű, archetipikus sztorit kínál, kortárs, valósághű környezetbe ágyazva, közismert és érthető szereplő-típusokkal, akikkel az átlagnéző könnyen azonosul. Másfelől viszont, mind a történet, mind a szereplők túlmutatnak önmagukon, és a kulturális utalások révén a film a XXI. század emberének egyik alapvető létkérdésére reflektál. A szerencséjét jó házasság révén megcsináló szegény fiú archetipikus sémáját Woody Allen egy ír fiatalember történetében bontja ki. Chris Wilton a semmiből küzdötte fel magát a profi teniszjátékosok élvonalába, hogy azután egyszer csak felhagyjon a versenyzéssel, és másként próbáljon egzisztenciát teremteni magának. A történet azon a ponton kezdődik, amikor Wilton edzőként áll munkába egy exkluzív teniszklubban, melyet az angol „upper class” tagjai látogatnak. Egy tanítványának a húga, Chloe beleszeret, és jó álláshoz juttatja apja egyik cégénél. A gazdag család lassan Woody Allen filmjeiről általában ld. http://www.woodyallenmovies.com. A Szerelem és halálról magyar nyelven: Dougles Brode: Woody Allen. Helikon, Bp., 1989. 92-104. és Stephan Reimertz: Analízis macskagyökérrel. Woody Allen. Háttér, Bp., 2006. 66-71. 1
32
befogadja Wiltont, aki hamarosan feleségül veszi Chloe-t. A roppant egyszerű történetben a konfliktust az okozza, hogy a hős, még amikor Chloe-nak udvarol, első látásra szenvedélyesen megkívánja leendő sógora barátnőjét, Nolát. A lány azonban – egy kivételes alkalomtól eltekintve – nem enged, amíg ő is, úgymond, a családhoz tartozik. Wilton tehát feleségül veszi Chloe-t, és ezzel véglegesen bekerül az angol „upper class”-ba. Már nős emberként értesül arról, hogy a sógora és Nola szakítottak. Felkeresi a lányt, aki a szeretője lesz, és néhány hónap múlva teherbe esik tőle. Nola azt követeli Wiltontól, hogy vállalja fel a gyereket, és hagyja ott a feleségét, akit amúgy sem szeret. Wilton azonban jobban ragaszkodik a felesége által elért egzisztenciához, mint a szeretőjéhez, akit, miután követelődzése egyre kényelmetlenebb, egyszerűen lelő. A körülmények szerencsés alakulása folytán nem derül ki se a félrelépése, se az, hogy ő a lány gyilkosa. Nem sokkal a gyilkosság után tudja meg, hogy a felesége is gyereket vár, és a film végén megszületik Chris Wilton törvényes fia. A történet lineárisan, egy szálon, az idősíkok megbontása és a szereplők belső világának különösebb részletezése nélkül bomlik ki, a Woody Allen filmekre jellemző „beszélgetős” jelenetek során. A „fűszerezés” látszólag a Hollywoodban megszokott, „a huszadik percben elcsattan az első csók, az ötvenedikben megölnek valakit” receptet követi. Mindehhez valósághű képi világ járul, melyet teljesen hagyományos kameraállások biztosítanak. Ezen jellemzői alapján teljes joggal lehetne a Match Pointot kommersz filmnek nyilvánítani. Hiszen látszólag sem a történet, sem a formanyelv nem hoz semmi újat, sajátosat. Egyszerű, könnyen érthető, a fogyasztói társadalom „tündérmeséjét”, a hátrányos helyzetű, ámde tehetséges fiatalember egzisztenciális felemelkedését újramondó film.
33
Chris Wiltonnak azonban van egy érdekes vonása. Amellett, hogy profi teniszjátékos, szereti az operát, képtárakba jár és – Dosztojevszkijt olvas. Még a film elején, a főhős bemutatásakor feltűnik az irodalmi utalás: Chris Wilton szegényes és kicsiny bérelt lakásában Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regényét olvassa. Méghozzá nem egyszerű olvasóként, mert a regény mellett a kezében tart egy tanulmánykötetet is, mely a Dosztojevszkij-életmű 2 meghatározó témáival foglalkozik. A későbbiek során elhangzik egy mondat, amely megerősíti a képi utalást: Chloe apja, Wiltonról alkotott pozitív benyomását alátámasztandó arra hivatkozik, hogy milyen jót lehetett a fiúval Dosztojevszkijről beszélgetni. A két apró jelzés, a pár másodperces jelenet és a mellékesen odavetett mondat, bár szinte elveszik a film folyamában, nem véletlen. A film tetőpontja, a Wilton által elkövetett gyilkosság körülményei szinte pontról pontra idézik meg Raszkolnyikov tettét. Megegyeznek a térés időkoordináták: akárcsak Raszkolnyikov, aki július elején, este hétkor követi el tettét, Woody Allen hőse is nyáron, este hét óra körül gyilkol. Mindkét gyilkosság egy emeleti lakásban történik, és mindkettőnek két áldozata van, egy öregasszony és egy fiatal, terhes nő. Az öregasszony, aki a filmben Nola szomszédasszonya, ugyanúgy, mint Aljona Ivanovna, először gyanakodva, csak résnyire nyitja ajtaját látogatója előtt, akit azután felismer és beenged. A gyilkos fiatalember remegő kézzel tömködi a lakásban talált ékszereket a kabátja zsebébe, és reszketve áll a bejárati ajtó mellett, amikor a szomszéd az
A szóban forgó kötet a kortárs angolszász Dosztojevszkij-kutatók legkiválóbbjainak összefoglaló jellegű tanulmányait tartalmazza. W. J. Leatherbarrow (ed.): The Cambridge Companion to Dostoevskii. Cambridge University Press, 2002. 2
34
öregasszonyt keresve bekopog. Majd végül is észrevétlen távozik, bár a kapualjban beleütközik valakibe. Észrevétlen tudja a gyilkos fegyvert a helyére csempészni, a rabolt ékszereket – ahogyan azt Raszkolnyikov is tervezte – a folyóba dobni. A filmben csakúgy, mint a regényben, a nyomozótiszt kikövetkezteti, hogy a főhős a gyilkos, és a filmben is akad olyan személy, akire áthárul ez a gyanú. A két gyilkosság körülményei tehát nagymértékben megegyeznek. Vannak természetesen eltérések, de ezek nagyobbik része jelentéktelen, s főként az eltérő környezetből fakad. Chris Wilton pl. puskával és nem baltával öl, de a tenisztáskába rejtett fegyvert éppúgy a hóna alá szorítva viszi, mint Raszkolnyikov a kabátja alá rejtett baltát. Meghatározó jelentősége van azonban a film jelentésvilágában a legnagyobb eltérésnek, az áldozatok viszonyába beépített jellegzetes Woody Allen-féle csavarnak. Míg Raszkolnyikov csak a helyzetből adódóan, a maga számára is váratlanul öli meg a hazatérő Lizavetát, addig a filmben elkövetett kettős gyilkosság célja éppen a véletlennek beállított lövés. Chris a rafináltan eltervezett akcióval éppen Nolától és a nem kívánt gyermektől akar szabadulni; az öregasszony halála pedig, melyet drogos gyilkosságként rendez meg, csupán a valódi cél leplezésére szolgál. A „csavar” egyértelműen a hős kompetenciájához rendelődik, aki nyilvánvalóan felhasználta a film elején olvasott Dosztojevszkij-regényből származó ismereteit a gyilkosság kiterveléséhez. A végrehajtásban pedig éppen olyan szerencsés, mint pétervári előképe. Woody Allen filmje éppen erre a hasonlóságra, a szerencse kérdésére hegyezi ki a Dosztojevszkij-regény olvasatát, erre épül filmjének – a címhez is szorosan kapcsolódó – központi metaforája, a teniszlabda. A Match Point ugyanis egy, a hálón éppen hogy átlendülő teniszlabda röppályájának lassított felvételével
35
kezdődik, ami alatt a következő szöveg szól az akkor még ismeretlen főhős hangján: „Vannak a meccs során pillanatok, amikor a labda a háló tetejébe ütközik, és a pillanat törtrészében továbbmehet vagy vissza is pattanhat. Egy kis szerencsével továbbmegy, és akkor nyertél. De lehet, hogy visszapattan, és akkor veszítesz.”3 A gyilkosságot lezáró aktusnál, amikor Chris Wilton a folyóba hajítja az öregasszony ékszereit, a karikagyűrű röppályája a teniszlabda útját ismétli. A gyűrű a folyópartot szegélyező korlátnak ütközik, a másodperc törtrészéig bizonytalanul inog, majd – a teniszlabdával ellentétben – visszapattan, és a földre esik. A filmet indító kép és szöveg ismeretében a karikagyűrű útjából a hős lebukása valószínűsíthető, de ezt a várakozást Woody Allen egy újabb csavarral kijátssza. A földre visszahulló gyűrűt megtalálják egy – időközben szintén lelőtt – környékbeli drogosnál, és ezzel megoldottnak tekintik az ügyet. Lezárják a nyomozást, annak ellenére, hogy a nyomozótiszt rájött, ki a valódi gyilkos. Chris Wilton tehát a szerencse fiának bizonyul, aki „megnyerte a meccset” (ne feledjük, a főhős hivatásos teniszező!). De miért kellett ehhez Dosztojevszkij, miért éppen Raszkolnyikov tettét imitálja Woody Allen hőse? Chris Wilton és Raszkolnyikov hasonlósága a gyilkosság szerencsés kivitelezésében a két hősnek a tettéhez való viszonyára, az ebben való különbözőségükre irányítja a figyelmet. Annak, ahogyan a Raszkolnyikov által elkövetett gyilkosság körülményei összejátszottak, referenciális szinten valóban lehetséges olvasata az, hogy a hősnek szerencséje volt. Mindazonáltal Dosztojevszkij szövege a jelenséget nem a szerencse, hanem a véletlen szóval jelöli. Amikor Zoszimov és
Match Point. Written and directed by Woody Allen. JADA Production, 2005. (saját fordítás) 3
36
Razumihin Raszkolnyikov ágya mellett arról vitatkoznak, profi volt-e az elkövető, Razumihin érvelésében a véletlen meghatározó szerepet játszik: „Ha abból indulsz ki, hogy minden tervszerűen történt, és agyafúrt gazemberrel van dolgunk, az egész valószínűtlen. Viszont, ha ügyetlen kezdő, hát világos, hogy a véletlen mentette ki a bajból. Mit nem tehet a véletlen, kérlek”.4 Magának a gyilkosságnak a leírásában érdekes kettősség figyelhető meg. Egyrészt, a narrátori szövegben szintén gyakran jelennek meg a véletlen és ekvivalens kifejezései. Ugyanakkor, a tisztán narrátori szólam mellett megidéződik Raszkolnyikovnak az eseményekkel kapcsolatos, későbbi idősíkhoz tartozó értékelése is. Pl.: „Ezt az egész dolgot is valahogy különösnek, titokzatosnak látta később, hajlandó volt feltételezni, hogy rendkívüli erők és rendkívüli véletlenek irányították.” Vagy: „Már ez is meghökkentette: most jön tőle [a zálogosnőtől – SZ.T.], és itt éppen róla beszélnek! Véletlen, természetesen, de hisz ő itt most éppen ezzel a rendkívüli élménnyel küszködik, és ez a diák mintha csak segítségére akarna jönni…” A hősnek ezek a reflexiói fokozatosan a babonaság, az ördögi jelentéskörébe vonják a véletlent: „Ha eszed elhágy, segít az ördög – gondolta különös mosollyal. Ez a kis véletlen nagyon felbátorította.” Szonyának tett vallomásában pedig Raszkolnyikov egyenesen az ördögnek tulajdonítja tettét: „Az anyókát az ördög ölte meg, nem én” – mondja. A babonaság és ördögiség jelentésével felruházott véletlennek alapvető szerepe van a cselekmény beindításában és a gyilkossághoz legszorosabban kapcsolódó téma, szó és tett dichotómiájának kibontásában. Tulajdonképpen a véletlen
A magyar nyelvű idézetek forrása: F. M. Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés. Ford.: Görög Imre és G. Beke Margit. http://mek.oszk.hu/003000/00370 4
37
indítja be a cselekményt, amennyiben Raszkolnyikov az utolsó pillanatig nem hitt abban, hogy képes a tervét megvalósítani. Egy egész bekezdés foglalkozik azzal a kérdéssel, miért is kellett a hősnek éppen akkor a Széna tér felé kerülnie, ahol megtudta, hogy Lizaveta mikor nem lesz otthon. „De mért történt ez a fontos, ez a számára döntő és annyira véletlen találkozás ott a Széna téren, ahol semmi keresnivalója nem volt, kérdezte később újra meg újra, éppen akkor, életének éppen abban az órájában, abban a percében, amikor lelkiállapota és körülményei miatt ez a találkozás ilyen döntő, végzetes hatással volt egész sorsára? Mintha csak várt volna rá.” A véletlenül meghallott információ lendíti át tehát Raszkolnyikovot a gondolattól a tetthez, a „matematikától” a gyilkossághoz. Az átlendülés pillanata halálos ítélettel azonosul, mely a hőst józan ítélőképességétől és szabad akaratától fosztja meg. „Úgy lépett be a szobájába, mint a halálraítélt. Nem gondolkozott, nem is tudott most gondolkozni, de egész valójával rádöbbent, hogy most már nincs meggondolás, nincs akarás többé, az imént egy csapásra eldőlt, véglegesen eldőlt minden.” Ezt megerősíti egy későbbi narrátori leírás, mely a küszöbön álló cselekvés gépiességét emeli ki a híres kerékbe akadt ruha hasonlattal. Rögtön a gyilkosság elkövetése után Raszkolnyikov a halott öregasszonnyal kerül ekvivalens pozícióba, amint az ajtó túloldalán ugyanúgy áll szemben a váratlan látogatóval, mint korábban vele szemben állt Aljona Ivanovna. Később pedig Szonyának ő maga is így vall: ”Magamat öltem meg, nem azt az anyókát!” Mindezek fényében Dosztojevszkij regényében a gyilkosság elkövetését segítő szerencse – elsősorban a hős reflexióin keresztül – a szabad akaratot nélkülöző, mechanikus, (ön)gyilkos tetthez vezető véletlennel azonosul. Woody Allen hősének a tettéhez való viszonyáról nagyon keveset tudunk meg. Ez adódik egyrészt a médium sajátosságaiból: filmben a narráció egészen más eszközökkel
38
épül ki, és korlátozottabbak a lehetőségek a hős belső világának közvetlen bemutatására, mint egy irodalmi műben. Másrészt viszont, a regénnyel való pontos egyezések hátterén jelentőséget kell tulajdonítani a szándékolt eltéréseknek, hiányoknak is. Chris Wilton semmi jelét nem adja annak, hogy bármiféle eszmével rendelkezne, cselekedeteinek motivációi sem derülnek ki közvetlenül. Egyetlen nyilvánvaló célja van: az egzisztenciális felemelkedés. Lelki életére, gondolatainak alakulására egyetlen jelsor utal: a gazdag angol családba történő beépülésének folyamata. Ez a folyamat fázisokra tagolódik, és az egyes fázisok határán – pl. a party-meghívás, az első csók, az állásajánlat elfogadása, stb. – a hős egy-egy pillanatra meginogni látszik, mintha meg akarná őrizni függetlenségét, régi önmagát. De végül minden esetben megteszi a célhoz vezető lépést, amit azonban soha nem reflektál. Amikor a két nő közötti választás elkerülhetetlennek látszik, Wilton egyetlen egyszer beszél régi játékostársával a problémáról. De ettől eltekintve, Woody Allen hősét a szó és önreflexió hiánya, egyúttal a racionálisan átgondolt, célirányos cselekvés jellemzi. Azt sem mutatja meg a rendező, hogyan jut el Wilton a gyilkosság gondolatáig, az akció kitervelésére sem utal egyetlen mozzanat sem. A néző már csak a hidegvérrel végrehajtott cselekedettel szembesül. Ez a cselekedet pedig éppen a véletlenre játszik: úgy van megtervezve, hogy valódi célja, a szerető kiiktatása véletlennek tűnjék a külső szemlélő számára. Woody Allen hőse tehát pontosan érzékeli a Dosztojevszkij-műben végigvitt szemantikai átkódolást, s ő már tudatosan használja azt az „ördögi” véletlent, amit Dosztojevszkij hőse még csak mint „szerencsét” elszenved. S bár Wilton is ideges, miután lelőtte az öregasszonyt, s az alibielőadásra tartó taxiban egy pillanatra elzokogja magát, Raszkolnyikovval ellentétben nem lesz beteg, láthatólag nem szenved lelkiismeret-furdalástól, nem érzi szükségét a
39
vallomásnak, a szenvedésnek és újjászületésnek. A film végén sötéten, de szilárdan figyeli a távolból új családját, amint újszülött gyermekének szerencsét, és csakis szerencsét kíván. Nem is kívánhat mást, hiszen a filmben ábrázolt világból, a film hőseinek életéből teljes mértékben hiányzik a transzcendencia. Woody Allen filmjének tanúsága szerint a 21. század emberének életében egyetlen „felsőbb” instancia maradt, a szerencse (a fentiek értelmében: az ördögi véletlen). Amiből, ha egy egészen kicsi is van, az ember nyer, nyer bármi áron. A film egyetlen jelenetében, amelyben a társalgás néhány pillanatra a társaság számára kínos módon túllendül a hétköznapi banalitások szintjén, a transzcendencia tekintetében Chris Wilton kifejezetten úgy foglal állást, hogy „a vallás a könnyebb utat jelenti”. Ezért lehetséges az, hogy Dosztojevszkij regényéből Woody Allen hőse kizárólag a csupasz tettet használja fel saját céljaira, figyelmen kívül hagyva azt az alapvető problematikát, amitől Dosztojevszkij hőse szenved, s ami tettének motivációja és megoldása is egyben: Isten és ember kompetenciáját élet és halál kérdésében, valamint a feltámadás lehetőségét az elkövetett bűn után. Ily módon a film egésze, egymásra vetítve a két hőst és a két hősnek a tettéhez való viszonyát, mintegy sajátos választ fogalmaz meg a nagy orosz író próféciájára: íme, ilyenné lett napjainkra az ember, aki már nem ismeri Istent, és akinek a sorsa már csak egyetlen dologtól függ, a match pointtól.
40
