BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR NEMZETKÖZI KOMMUNIKÁCIÓ SZAK
Nappali tagozat Public Relations szakirány
SZABADSÁG ÉS PLURALIZMUS AZ OLASZ MÉDIARENDSZERBEN – BERLUSCONI SZEREPE
Készítette: Fodor Bernadett
Budapest, 2008
Tartalom
I. Bevezetés................................................................................................................... 5 II. Silvio Berlusconi....................................................................................................... 7 1. Vállalkozói tevékenysége: ................................................................................ 7 1.1. Építőipar.................................................................................................. 7 1.2. Televízió, média...................................................................................... 8 1.3. Kiadói tevékenységek ............................................................................. 9 1.4. Sport........................................................................................................ 9 1.5. Berlusconi médiabirodalma - a Mediaset ............................................. 10 1.6. Finanszírozások..................................................................................... 13 2. Berlusconi és a maffia..................................................................................... 14 3. Politikai tevékenység ...................................................................................... 15 3.1 Berlusconi első miniszterelnöksége....................................................... 15 3.2. Berlusconi második és harmadik miniszterelnöksége .......................... 17 3.3. A Prodi-kormány győzelme és bukása, Berlusconi negyedik miniszterelnöksége................................................................................ 18 III. Az olasz médiarendszer ......................................................................................... 21 1. Az olasz médiaszektor sajátosságai ................................................................ 21 IV. Az olasz médiarendszerre vonatkozó szabályozások.......................................... 26 1. Az olasz média működésének alkotmányos szabályozása és alapelvei.......... 28 1.1. Alapelvek .............................................................................................. 29 2. Szabályozás..................................................................................................... 30 2.1. A RAI-törvény ...................................................................................... 31 2.2 A Mammí-törvény ................................................................................. 32 2.3. A Maccaninco-törvény.......................................................................... 34 2.4. A Gasparri-törvény ............................................................................... 34 2.5. A Frattini-törvény ................................................................................. 37 2.6. A kormány szerepe ............................................................................... 38 2.7. A reformtól Berlusconiig ...................................................................... 38 2.8. A szólásszabadság elfojtása .................................................................. 40 3. AGCOM - Az Olasz Kommunikációs Szabályozási Hatóság ........................ 42 3.1. Az AGCOM összetétele és szerkezete.................................................. 43 3.2. Hatáskör ................................................................................................ 46 3.3. Az engedélyezés.................................................................................... 47 4. Az irányítás felépítése..................................................................................... 50 4.1. Az Igazgatótanács ................................................................................. 50 4.2. A vezérigazgató .................................................................................... 51 4.3. Javasolt változtatások............................................................................ 51 V. Együttműködés az Európai Unió politikájával................................................... 53 1. Az Európai Unió audiovizuális médiaszolgáltatásokra vonatkozó egyes direktívái ............................................................................................... 53 2. Az olasz média az Európai Uniós direktívái tükrében.................................... 56 3. Következmények............................................................................................. 59 4. A Freedom House értékelése .......................................................................... 63 4.1. 2006-os értékelés .................................................................................. 63 4.2. 2007-es értékelés................................................................................... 63 VI. Összegzés ................................................................................................................ 65 3
Melléklet ........................................................................................................................ 67 Ábrák és táblázatok jegyzéke ...................................................................................... 69 Felhasznált irodalom .................................................................................................... 70
4
I.
Bevezetés
Az olasz médiarendszer sajátossága a média és a politika szoros összefonodásában rejlik. A szoros kötődés hátterében több tényező is áll. Kétségtelen, hogy ennek folyamatában nagy szerepet játszik Silvio Berlusconi, de nem lehet figyelmen kívül hagyni az olasz médiaszabályozás gyengeségeit sem. Annak ellenére, hogy az olasz médiaszabályozásra vonatkozó joganyag bőséges, mégis pontatlan, átgondolatlan és sokszor „szétszórt”. Az olasz jogrendszerben számos olyan törvény és rendelet található, melyek a médiára vonatkoznak, ennek ellenére nincs egységes jól szerkesztett törvény, hiszen az eddigi törvények számos lehetőséget adnak a „kiskapuk” megtalálására. Ezt mutatja az is, hogy a szabályozások ellenére Berlusconi mégis kezében tarthatja médiabirodalmát. Az évek során rendkívüli hatalomra tett szert, hiszen a politikában elfoglalt helye és a médiában szerzett befolyása elválaszthatatlanok egymástól. Az olasz médiarendszer egyedülállónak számít, hiszen nincs még egy olyan ország, ahol a miniszterelnök egyben az ország legnagyobb médiabirodalmának tulajdonosa is lenne, ezenkívül még számos vállalkozást is birtokol. Silvio Berlusconi Olaszország harmadik, a világ 90. leggazdagabb embere, vagyonát 9,4 milliárd dollárra becsülik (a Forbes magazin felmérése alapján, The World’s Billiomaires, 2008. 05. 03. www.forbes.com,
2008.X.02.
10:15).
Alapítója
és
tulajdonosa
a
Mediaset
birodalomnak, és elnöke a világszerte népszerű A.C. Milan futballklubnak. Megalapította a Forza Italia nevű politikai pártot. 1994-től tagja az Alsóháznak. A tény, hogy az országot egy médiamágnás irányítja a sajtószabadság megvalósulása körüli aggodalomra ad okot. Az olasz médiarendszert általában negatív példaként szokták emlegetni. Ennek oka az is, hogy igen nagy a médiakoncentráció. (Médiakoncentrációról akkor beszélünk, amikor a médiatartalmak előállítói egy, vagy kevés kézben csoportosulnak, és így vélemények befolyásolására lehetnek képesek.) Az Európai Unió is többször kifejezte nemtetszését a médiatörvényre vonatkozóan, és fel is szólította a kormányt annak megváltoztatására. Az Unió versenyügyi biztosa felhívta a figyelmet arra, hogy a törvény megnehezíti az újonnan induló digitális tévék és rádiók helyzetét. Az Európai Bizottság már régóta foglalkozik azzal a ténnyel, hogy az olasz médiapiacon még mindig nem valósult meg a szabad
5
verseny és a pluralizmus. Az Európai Unió ha kell, akkor eljárást is hajlandó indítani az olasz kormány ellen. Dolgozatom célja, hogy rávilágítsak a szólás- és sajtószabadság, és a médiapluralizmus az olasz médiarendszerben való megvalósulásának hiányára, valamint az ezt kiváltó okokra. Ehhez szeretném bemutatni az olasz médiarendszer jellemzőit és sajátosságait. Szeretném kiemelni az olasz médiarendszerre vonatkozó törvények fontosabb pontjait és hiányosságait, valamint betekintést adni az olasz médiapiac jelenlegi helyzetébe. Fontosnak tartom, hogy Berlusconi munkásságát, üzleti ügyeit, és politikai pályafutását kicsit közelebbről is megismerjük, hogy lássuk ki az, aki olyannyira megosztja az olasz közvéleményt, kezében tartja a médiát és az országot is. Szakdolgozatom főként másodlagos forráselemzésre épül. Ehhez elsősorban a Television across Europe: Gianpietro Mazzoleni, Giulio Enea Vigevani: Regulation, policy and independence, Monitoring reports 2005, éves tanulmányát használtam fel, mely rendelkezik a dolgozathoz szükséges adatokkal, információkkal.
6
II.
Silvio Berlusconi
Berlusconi éltének és munkásságának fontosabb mozzanatainak bemutatásához az olasz wikipedia szabad enciklopédiát használtam forrásként. Silvio Berlusconi 1936. szeptember 29-én született egy kispolgári család elsőszülöttjeként. A milánói Sant’Ambrogio Gimnáziumban érettségizett 1954-ben, majd 1961-ben az Állami Egyetem Jogi Karán dicsérettel diplomázott. 1965-ben feleségül vette Carla Elvira Lucia Dall’Oglio, akitől két gyermeke született: Maria Elvira (1966), aki jelenleg a Fininvest és az Arnoldo Mondadori Kiadó elnöke, és Pier Silvio (1969), aki a Mediaset alelnöke. 1985-ben elvált Carla Dall’Oglio-tól, és nyilvánossá tette kapcsolatát Veronica Larioval színésznővel (művésznevén Miriam Bartolini), akit 1990-ben feleségül vett. Három gyermekük született: Barbara (1984), aki a Finivest igazgatótanácsának tagja, Eleonora (1986), Luigi (1988). (Silvio Berlusconi, www.wikipedia.it, 2008. VIII.19. 20:36)
1. Vállalkozói tevékenysége: 1.1. Építőipar Fiatal
korában
dolgozott
tengerjáró
hajókon
énekesként
barátjával,
Fedele
Confalonierivel (jelenleg a Mediaset elnöke), és elektromos seprűket áruló ügynökként is Guido Possaval (1988-1995 között a Fininvestnél dolgozott). Majd 1961-ben, 25 évesen miután a legjobb jegyekkel diplomázott jogból, ingatlanügynökként kezdett el dolgozni. Elhatározta, hogy önálló lesz, és Pietro Canalival létrehozta a Cantieri Riuniti Milanesi Srl (Egyesült Milánói Lakópark Kft) nevű vállalkozását. Az első ingatlanukat – egy milánói telket – Carlo Rasini bankár kezességvállalásával tudták megvenni, aki az egyik alapítója volt a Banca Rasininek, ahol Berlusconi édesapja dolgozott. (Vita, opere e miracoli di Silvio www.societacivile.it, 2008.IX.27. 17:34) Két év múlva megalapította az Edilnord nevű Bt, ahol Berlusconi beltag, Carlo Rasini és Carlo Rezzonico pedig kültagok voltak. 1964-ben a cég megvásárolt egy építési területet, ahova 4 000 fő számára alkalmas lakóparkot terveztek. Az első társasházak már egy évvel később elkészültek. Ez volt az első olyan létesítmény
7
Lombardiában, melynek bevásárlóközpontja, sportközpontja, óvodája és általános iskolája is volt. 1973-ban áron alul vásárolta meg (egyes hozzáértők szerint a piac érték egyharmadánál is kevesebbért) a Villa San Martino-t Cesare Previti ügyvédtől, akit később a bíróság többször is előállított korrupciós ügyei miatt. Ebben a villában vendégeskedett a maffiafőnök hírnevében álló Vittorio Magnano két évig. 1974-ben létrehozták az Immobiliare San Martino-t (San Martino Ingatlan), aminek Marcello Dell’Utri volt a vezetője, aki Berlusconi jó barátja volt az egyetem óta. Az építőiparban elért kiemelkedő eredményeiért Giovanni Leone, az akkori köztársasági elnök, 1977-ben a „cavaliere del lavoro”, azaz a „szakma lovagja” titulussal tűntette ki. 1978-ban ismét felszámolták az Edilnord-ot, hogy létrehozzák a Milano 2 Spa nevű részvénytársaságot, és elkezdjék az új városiasodási felfogás alapján működő ingatlanfejlesztésüket, egy 3500 lakásos ingatlanparkot Milánó külvárosában, a Linate repülőtér közelében. A legmodernebb társadalmi- és közlétesítményekkel, valamint az autósok, kerékpárosok és gyalogosok számára is alkalmas, három különböző közlekedési gyűrűvel volt ellátva. A Milano 2 ingatlanjainak értéke igencsak megemelkedett, amikor a Linate reptér járatait egy másik reptérre irányították át. (Silvio Berlusconi, www.wikipedia.it, 2008. VIII.19. 20:36) 1.2. Televízió, média Az ingatlaniparban elért sikerei után Berlusconi a kommunikáció- és médiaiparban is szerencsét próbált. Nem kevés sikerrel. 1976-ban az Alkotmánybíróság 202. számú határozata lehetőséget biztosított a televíziós és a helyi műsorszolgáltatásra, amely addig az állam kiváltságai közé tartozott. 1978-ban megvette a Giacomo Properzj által megalapított Telemilano televíziót, ami 1974-től kezdve a Milano 2 lakónegyedében kábelen keresztül sugározta műsorait. Két évvel később a Telemilano új nevet kapott: Canale 5 (Csinkve). Ezúttal már nemzeti szinten működő csatornává vált, és több adó is tartozott hozzá. (Telemilano – Telemilano 58, www.storiaradiotv.it, 2008.XI.05. 10:50)
8
Ugyanebben az évben Berlusconi létrehozta a Fininvest nevű holdingját, és az összes vállalkozását ebbe a vállalkozásába csoportosította. A csatorna 1981-ben közvetítette a Mundialito-t (egy futball bajnokság délamerikai és európai nemzeti csapatok között). A Forlani kormány kezdeti kedvezőtlen hozzáállása ellenére megkapta a RAI-tól a műholdas élő közvetítés jogát Lombardiában, míg Olaszország többi részén a népszerű eseményt felvételről közvetítették. 1987-től Berlusconi elkezdte a saját helyi televízióját úgy használni, mintha az egyetlen nemzeti adó lenne és egy nappal korábban az összes program és reklám le volt jegyezve, és a következő nap egész Olaszországban egy időben közvetítette műsorait. 1982-ben az Italia 1 (Uno)-val, majd a Rete 4 (Quattro)-val bővült a televíziós vállalkozás, és ezzel sikerült a RAI monopóliumának véget vetnie. 1990ben a Mammí-törvény lehetővé tette Berlusconi számára a nemzeti szinten működő kereskedelmi televíziós sugárzást. A következő években a Fininvest csoport elkezdett Európában is terjeszkedni. 1986-ban Franciaországban megalapította a La Cinq nevű csatornát (1992-ben megszűnt), egy évvel később Németországban a Tele 5-t (szintén 1992-ben szűnt meg), majd 1990-ben Spanyolországban a Telecinco-t, amely máig sugározza műsorait. 1.3. Kiadói tevékenységek Berlusconi, mint a Mondadori és a Giulio Einaudi Editore főrészvényese, az első számú könyv- és újságkiadónak számít Olaszországban. Az audiovizuális műsorterjesztés terén 1994-2002 között tagja volt a Blockbuster Italia-nak, és ellenőrzése alá vonta a Medusa Film csoportot is. (L’impero industriale di Silvio Berlusconi, Terzo occhio – www.terzoocchio.it,2008. 2008.XI.05. 11:05 ) 1.4. Sport Kezdetben Berlusconi az F.C Internazionale (Inter) megvásárlását fontolgatta, de végül 1986-tól az A.C. Milan tulajdonosa lett, melynek 2004 decemberéig elnöke is volt, amikor életbe lépett az érdekellentétekről szóló törvény. Eszerint a miniszterelnök nem tölthet be vezető pozíciót magánvállalkozásban. Ekkor az elnökségről lemondott, de továbbra is tulajdonos maradt. 2006. június 15-től ismételten ő lett a klub elnöke, 9
egészen addig, amíg a 2008. áprilisi választásokat meg nem nyerte és így újra Olaszország miniszterelnökévé nem vált. (Silvio Berlusconi – www.wikipedia.it, 2008. VIII.19. 20:36) 1.5. Berlusconi médiabirodalma - a Mediaset A Mediaset csoportot, a szintén Berlusconi tulajdonában lévő Fininvest 36 százalékban birtokolja. A Fininvest csoporthoz tartozik 50 százalékos tulajdonrésszel a Mondadori kiadó, a pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó Mediolanum 35 százalékban, a Teatro Manzoni és az A.C. Milán futballcsapat pedig 100 százalékban. A következő ábra mutatja a Fininvest érdekeltségeit. (Fininvest, Il Gruppo, Struttura e Societá, www.fininvest.it, 2008.X.30. 14:50) 1.sz. ábra: A Fininvest érdekeltségei
Forrás: www.fininvest.it
A Mediaset csoport története 30 évvel ezelőtt kezdődött, amikor 1978-ban helyi televízióként elindult a Telemilano. Két évvel később, 1980-ban a csatorna átalakult, az új neve pedig Canale 5 lett. Ezúttal már nemzeti szinten sugározta műsorait. Később a Canale 5 csatornához csapódott az Italia 1 és a Rete 4 is. 1984-ben, az akkor már három nemzeti analóg csatornából álló csoport, az Rti nevet kapta, amit a Publitalia ’80 nevű reklámcég, és két másik társaság támogatott: a technológiai tevékenységekkel foglalkozó Videotime, és a közvetítést végző Elettronica Industriale. 10
1996-ban az Rti, a Videotime, a Publitalia, és az Elettronica Industriale a Mediaset csoportban lett egyesítve, és a Milánói Tőzsdén is bejegyzésre került, befektetési lehetőséget nyújtva a részvényeseknek. 1997-ben a Mediaset külföldön is elkezdett terjeszkedni, miután a spanyol Telecinco nevű kereskedelmi csatornában 25 százalékos részesedést szerzett. 1999-ben a Mediaset csoport kiszélesítette tevékenységi körét az Internetre is, és létrehozta a Mediaset.it televíziós portált, amin keresztül a napi hírek on-line elérhetővé váltak a közönség számára. 2003-ban a Mediaset további részesedést szerzett a spanyol Telecinco csatornából, és így 50,1%-os tulajdonrészével részvénytöbbséges lett. Egy évvel később a spanyol televíziós csatornát bejegyezték a Madridi Tőzsdén. 2004-ben megjelent Olaszországban a digitális földi sugárzás, egy új innovációs rendszer, amely normál televíziós antennával és egy kis berendezéssel kódolja (dekóder) a jeleket. 2005-ben elindította a Mediaset Premium nevű adóját, egy digitális fizetős szolgáltatást, ami lehetővé teszi, hogy a Seria A csapatainak mérkőzéseit élő közvetítésen keresztül nézzék meg a fogyasztók, egy előre fizetett kártyával, programcsomagra való előfizetés nélkül. Ezen kívül lehetőséget kínál arra, hogy mozi minőségben nézzenek meg színházi, és más élő műsorokat a pay-per-view kártyán keresztül. A digitális dekóderkészülékbe helyezett, pénzzel feltöltött pay-per-view kártya a megnézett műsor után automatikusan levonja az előírt összeget. Ha a kártyáról lemerült a pénz, újra lehet tölteni. Ezzel az új szolgáltatással, mely sokak számára vonzó és el is érhető, a Mediaset nagy nyereségre tud szert tenni. 2006-ban a Mediaset kiépítette az első európai DVB-H (Digital Video Broadcast Handheld) technológiával felszerelt digitális földi sugárzású Mobil televíziós hálózatot. 2007-ben a Mediaset érdekeltséget szerzett Cyrte Found-nál és a Goldhman Sachs-nál, valamint átvette az Endemol feletti felügyeleti jogot a Telefonica-tól. Majd megvette a Medusa-t, az olasz filmipar egyik legjelentősebb vállalatát. Megállapodást kötött a piacvezető sci-fi gyártó Taodue-vel, a következő évben aktuálissá váló felvásárlásról. Így a Mediaset igen nagy hálózattá vált. Ezt a 2. sz. ábra jól mutatja. (www.mediaset.it, La Storia, 2008.X.10. 15:35)
11
2.sz. ábra: A Mediaset felépítése és érdekeltségei
Forrás: www.mediaset.it
A Mediaset négy főrészre oszlik a Publitalia ’80, az Rti, a Mediaset Investimenti SpA és Mediaset Investment Sarl. Az ábrán jól látható, hogy melyik vállalatnál mennyi részesedése van a vállalatoknak, tehát a Mediaset csoportnak. A legtöbb részesedése az R.T.I.-nek van, és többségükben 100 százalékos tulajdonos, de a többi vállalat érdekeltségei sem hanyagolhatóak el. Ez a felépítés lehetőséget kínál arra, hogy amennyiben az egyik vállalat gyengébb lábakon állna, a másik vállalt bevételéből támogatni tudja, hogy megmentse a csődtől.
12
1.6. Finanszírozások Ahhoz, hogy 1961-ben Berlusconi el tudja indítani ingatlanpiaci vállalkozását, a Banca Rasini kezességvállalására volt szükség. Az általa és Pietro Canali által alapított társaság létrehozása 10 millió lírába került, amit – állításuk szerint – több éves szórakoztatóipari munkájukból és az elektromos berendezések árusításából keresték meg. De valójában a 10 millió líra a Banca Rasinihez köthető, ahol Berlusconi apja képviselőjeként dolgozott. Amikor a bíróságon Berlusconit svájci számlákról a Fininvesthez (1975 és 1978 között) érkező finanszírozás eredetéről kérdezték, ő nem válaszolt. A banktitokra vonatkozó svájci törvények miatt, nem lehetett felfedni a svájci számlák tulajdonosának kilétét, aki a Fininvest számára biztosította a tőkeáramlást és teljes hozzáférést tett lehetővé. Amikor Luigi Berlusconi a Banca Rasini képvislője volt, a bank kapcsolatba lépett a Cisalpina Overseas Nassau Bank-kal. A bank igazgatótanácsának tagjai között voltak Roberto Calvi, Licio Gelli, Michele Sindona és Paul Marcinkus főpapok is, akik később bűnügyeikről váltak híressé. Utóbbi a Vatikán által alapított IOR (Istituto per le Opere Relgiose, azaz a Vallásos Tevékenységek intézménye) igazgatója volt. Sindona és más igazságügyi munkatársak szerint a Banca Rasini a maffia pénzmosási ügyeibe keveredett bele. Ez segített megérteni a svájci finanszírozók jelenlétét Berlusconi pályafutásának kezdetén. (Daniele Luttazzi Marco Travaglioval készített interjúja: „Arcore, la holding lo stelliere…”, La Rebbublica.it, 2001.III.16. – www.repubblica.it, 2008.XI.05. 18:45) 1999-ben Francesco Giuffrida, a palermói Banca d’Italia igazgatóhelyettese a Dell’Utri eljárás alatt – amit a Palermói Ügyészség számára végzett és a Fininvest csoportba 1975 és 1984 között befektetett tőkének eredetét vizsgálta – azt állította, hogy 113 milliárd lírányi pénzalapról nem lehet tudni, hogy honnan származik. A kérdés felvetette a gyanút, hogy eredetileg a Fininvestet a maffia támogatta. Ezután a Mediaset beperelte rágalmazásért, de 2007-ben Giuffrida egyességet kötött a Mediaset ügyvédeivel. Az egyességgel az ügyészség jogtanácsosa elismerte a saját jelentésében levont következtetések és a vizsgálat alatt tett nyilatkozatok korlátait (amelyet a vizsgálat határidejének lejárta miatt hiányosnak és részlegesnek ítélték, így nem volt lehetőség arra, hogy kellő mélységekig merüljön bele nyolc kétséges tranzakció eredetének vizsgálatába). Ezen kívül nyilatkozatot kellett tennie, miszerint a 13
tanácsosként végzett megállapításait újra kell vizsgálni, valamint hogy a Fininvestbe fektetett tőke vállalaton kívüli eredete kizárható. (Marco Travaglio: Il caso Giuffrida: Perché Berlusconi non dice dove ha preso i capitali Fininvest? - Cani Sciolti, 2007. IX.01. – www.caniscolti.info, 2008.X.07. 11:09) Berlusconinak Licio Gelli Propaganda 2 szabadkőműves páholyába való beiratkozása olyan anyagi támogatásra nyitott lehetőséget, amely más módon elérhetetlen lett volna számára. A parlamenti vizsgálóbizottság a P2 szabadkőműves páholy körüli vizsgálat kapcsán, megállapította, hogy Tina Anselmi által aláírt többségi megbízás néhány alkalmazott számára (többek között Genghini, Fabbri és Berlusconi) támogatást és finanszírozást nyújtott a bankokon keresztül. (Simone Santi: Dalla P2 alla Forza Italia, ContoCorrente.info, 2003.XI.21. - www.controcorrente.info, 2008.X.26. 14:54) A Fininvest kezdőtőkéjének eredetével kapcsolatban folyamatosan felmerülő állítást még sosem tudták bizonyítani. Ennek egyik oka a svájci banktitokra vonatkozó szigorú szabályozás. Berlusconi egy másik bevallása szerint az apjától, Luigi Berlusconitól, származik a pénz, aki így a fiának a munkatársa lett az Edilnordban és számos más kulcsfontosságú vállalkozói tevékenységben. Így a fia kezdetleges vállalkozói tevékenységeit finanszírozta és megteremtette a Cantieri Riuniti Milanesi-hez szükséges tőke felét. Silvio Berlusconi úgy fogalmazta meg, hogy egy olyan ember, aki egyedül csinálta meg a sikerét. Ezt – saját bevallása szerint - a jó vállalkozói készségének, a jó vállalkozói megérzéseinek, fáradhatatlan munkájának és a véletlen körülményeknek köszönheti. (Silvio Berlusconi, www.wikipedia.it, 2008. VIII.19. 20:36)
2. Berlusconi és a maffia 1974. július 7-én a palermói ügyvéd Marcello Dell’Utri (aki akkoriban Berlusconi munkatársa volt, és aki ennek következtében Berlusconi pártjának szenátorává lett megválasztva) bemutatta Berlusconit Vittorio Mangano-nak. A találkozásra az újonnan visszavásárolt arcore-i San Martino Villában került sor. A hivatalos indok Mangano jelenlétére az volt, hogy magára vállalta a villa körüli gondnoki feladatokat. De valójában
Mangano
a
villa
biztonságáról,
és
Berlusconi
gyermekeinek
sérthetetlenségéről is gondoskodott. A gyerekeket még az iskolába is elkísérte. Vittorio 14
Mangano 1976-ban felmondott. Saját vallomása alapján – a San Martino Villánál való alkalmazása után – elítélték drogkereskedelemért és maffia tagságért. Ezen kívül meggyanúsították
Luigi
D’Angerio-nél
elkövetett
rablással,
ami
1974-ben
Sant’Ambrogio éjszakáján történt, egy arcore-i vacsora után. A Palermói Ügyészég szerint Dell’Utri tudott Mangano bűncselekményeiről. (La Repubblica.it, Berlusconi: "Perizie per i pm" - Dell'Utri: "Mangano un eroe", 2008.IV.08.) 1975. május 26-án bomba robbant Berlusconi milánói villájában, ami súlyos károkat okozott. Berlusconi miután több fenyegetést is kapott pár hónapra Svájcba költözött, majd Spanyolországba. Berlusconi több olyan személlyel is kapcsolatban állt, akiket később maffiás tevékenységeik, vagy bűncselekményeik miatt bíróság elé állítottak. Magát Berlusconit is többször megvádolták, de sosem ítélték el. (Silvio Berlusconi, www.wikipedia.it, 2008. VIII.19. 20:36)
3. Politikai tevékenység 3.1 Berlusconi első miniszterelnöksége (1994. április 15 - 1995. január 17.) 1993-ban büntetőpert folytattak Milánóban Olaszország legbefolyásosabb politikusai ellen, akik végül bevallották, hogy kenőpénzt fogadtak el állami- és magánvállalatoktól, amit saját kampányuk finanszírozására használtak fel. A pert három hónapig tartott és a RAI 3 főműsoridőben közvetítette. 1993 telén a Tangentopoli-botrány után kialakult „politikai űr” nagyszerű alkalmat kínált Berlusconinak, hogy első emberként lépjen színre a politikai életben. A Giuliano Urbani által vezetett Associazione Nazionale Forza Italiaból és a vállalatainak alkalmazottaiból, vagyis a Publitalia ’80-ból megszületett a Forza Italia nevű új politikai párt. (Pier Paolo Giglioli: Olaszország: Az állam, a piac és a média, Beszélő, 2001. március – beszelo.c3.hu/01/03/04giglioli.htm, 2008.VIII.19. 21:07) Ezzel egy időben Berlusconi benyújtotta lemondását néhány, a saját vállalatainál betöltött pozícióról, hogy indulni tudjon a választásokon. Rögtön nagy vita kerekedett a Berlusconi vélt szándékai körül, és alapvetően két verziót tartottak lehetségesnek: egyesek szerint Berlusconit a hazája iránti szeretete és felelősségtudata, mások szerint pedig saját érdekei, vállalatainak védelme vezérelték. 15
Berlusconi megválaszthatósága még mindig vita tárgyát képzi az 1957/361-es törvény 10. cikkelye alapján, mely szerint nem választhatóak azok, akik az állammal összefüggésben állnak, jelentős gazdasági szervezeteikhez szükséges hatósági engedélyek miatt. Ám az 1994-es választások Berlusconit igazolták, aki mint az „Állam modernizálója” lépett a nyilvánosság elé. A munkanélküliség csökkentését ígérte egymillió munkahely megteremtésével, valamint a közszféra és a bürokrácia újraszervezését. A ’94-es választások során Berlusconi masszív kampányt folytatott a győzelemért. A siker érdekében szövetséget kötött Olaszország északi részén a Lega Nord-dal, a fennmaradó részeken pedig az Alleanza Nazionale-val (ÉszakOlaszországban azért nem lépett velük szövetségre, mert az Alleaenza Nazionale és a Lega Nord nem voltak szövetségesek). A választási kampány utolsó hónapjaiban a Fininvest ismertebb arcai kinyilvánították politikai támogatásukat az általuk vezetett szórakoztató műsor egész terjedelmében, valamint a nyílt vitában elhangzottakra is reagáltak. Ez egy jó példa arra, hogy Berlusconi hogyan tudta felhasználni a médiában lévő érdekeltségeit arra, hogy politikai karrierjét támogassa, és előnyre tegyen szert. Berlusconi első kormányzása nem volt túl hosszú életű, mivel még abban az évben, decemberben a Lega Nord megvonta további támogatását, és Berlusconi 1994. december 22-én benyújtotta lemondását az akkori köztársasági elnöknek, Oscar Luigi Scalfaronak. Így az első Berlusconi kormány 1994. április 15-től 1995. január 17-ig tartott. A helyére egy alkalmi kormányt állítottak a Dini kormányt. Ezzel egyidejűleg a Lega Nord erős ellenkampányba kezdett volt szövetségese, a Forza Italia által okozott károkat hangoztatva, és burkoltan megvádolták Berlusconit azzal, hogy a maffia tagja. A következő években Berlusconi a kormánya bukását annak tudta be, hogy a párt tagjai nem bíztak eléggé Bossi-ban, a Lega Nord elnökében. A későbbiekben, a Lega Nord-hoz való ismételt közeledés miatt 2001-ben a bíróságot és Scalfaro-t okolta, aki Berlusconi szerint kényszerítette Bossi-t, hogy vonják meg támogatásukat. A következő választásokat a Romano Prodi által vezetett L’Ulivo párt nyerte meg, a Rifondazione Comunista külső támogatásával. Berlusconi 2001-ig vezette a középjobboldali ellenzéki pártot. (Silvio Berlusconi, www.wikipedia.it, 2008. VIII.19. 20:36)
16
3.2. Berlusconi második és harmadik miniszterelnöksége (2001-2006) A 2001-es választások Berlusconi koalíciójának hoztak sikert. Ezúttal a közép jobboldali párt ismét szövetségre lépett a Lega Nord-dal, míg ezzel egyidejűleg a középbal párt koalíciója felbomlott. A választási kampány során Berlusconi aláírta az úgynevezett „Contratto con gli italiani”-t, azaz a „Szerződés az olaszokkal”-t. Ez egy megállapodás volt Berlusconi és a lehetséges választók között, melyben vállalta, hogy győzelme esetén nagymértékű adócsökkentést vezet be, a munkanélküliséget a felére csökkenti, több közmű elindítását kezdeményezi, a minimál nyugdíjat felemeli, a bűncselekmények számát csökkenti, valamint azt is megígérte, hogy amennyiben az öt ígéretéből legalább négyet nem teljesít, akkor a következő választásokon nem fog indul. (Silvio Berlusconi: Contratto con gli italiani, 2001.V.13. – www.la-politika.net, 2008.IX.20. 13:50) Berlusconi ezúttal második alkalommal lett megválasztva miniszterelnökké, és ezzel kezdetét vette a második Berlusconi kormány. 2003 második felében az Európa Unió Tanácsának elnöki posztját is betöltötte, mint az olasz kormány feje. 2005 tavaszán a tartományi választások során súlyos vereséget szenvedett a Casa della Libertá-tól. Ezt gyors kormányválság követte: Berlusconi április 20-án lemondott, majd két napon belül megalakult a harmadik Berlusconi kormány, amely nagy részben az előző Berlusconi kormány utánzata volt. Az előválasztási időszakban közzétettek egy felmérést, amely főként nemzeti újságok és televíziós műsorszolgáltatók megrendelésére készült, és a L’Unione 5százalékos többségét jósolta. Mindössze három, az Egyesült Államokban Berlusconi megbízásából készített felmérés tulajdonított a Casa delle Libertá-nak csekély előnyt. A jelöltek két televíziós vitában is részt vettek, amit a RAI Uno közvetített és sokan követtek figyelemmel. Berlusconi a második vitát egy meghökkentő bejelentéssel zárta: eltörli az ingatlanadót az első lakásvásárlás esetén. A következő napokban a Radio Uno adásában a szemétadó eltörlését is megígérte. A 2006-os választásokat nagy bizonytalanság övezte körül egészen a szavazatszámlálás pillanatáig, amikor nyilvánvalóvá vált a Romano Prodi által vezetett középbaloldali párt győzelme. A szavazás lezajlása után Berlusconi eleinte kétségbe vonta a szavazás legalitását és a szavazatok újraszámlálását követelte. Később az eredményt 17
lényegbevágóan kiegyenlítettnek ítélte, ugyanis 0,2 százalékos szavazati többséggel nyert a L’Unione. Eztán egy a német Groβe Koalition mintájára készült intézményesített kormány megalapítását javasolta, ezt azonban a közép-baloldali pártok és a Lega Nord is elutasította. Így a kormányzás Romano Prodi és kormánya kezében maradt. A Választási Bizottság pedig 2007-ben megerősítette a választások eredményét.
3.3. A Prodi-kormány győzelme és bukása, Berlusconi negyedik miniszterelnöksége (2008-?) 2007. november 16-18. között Berlusconi egy köznépi petíció szervezésébe fogott, hogy előrehozott választásokat kérjen, azzal a céllal, hogy legalább 5 millió aláírást gyűjtsön. (Sando Bondi: Tre giorni e cinque milioni di firme per legittima difesa, L’Occidentale, 2007.11.8. – www.occidentale.it, 2008.X.12. 19:41) A Sandro Bondi által közzétett eredmény szerint 7 027 734 aláírás gyűlt össze két nap alatt. Néhányan kétségbe vonták a szám hitelességét, főként az Inteneten és sms-ben történő beleegyezés miatt. (Bondi: „Oltre 7 milioni di firme”, Pubblitalia.it, 2007.11.19. – www.diariodelweb.it, 2008.X.15. 20:41) Berlusconi ezzel az eredménnyel a kezében, november 18-án a milánói San Biabila téren lévő népgyűlésen bejelentette a Forza Italia feloszlását és a Popolo della Libertá születését, amely egy új politikai párt volt a „maradi politikusokkal” szemben. (Gian Antonio Stella: La seconda discesa in campo conto i politici „parrucconi”, Corriere della sera, 2007.11.19. – www.corriere.it 2008.X.15. 21:16) Egy nappal később egy római sajtótájékoztatón hangoztatta, hogy a bipolarizmus a jelenlegi Olaszország helyzetében, a pártok meghasadásával jár, és ez nem egy olyan dolog, ami működtetheti az ország kormányát. Kifejezte hajlandóságát és igényét a tisztán arányosság elvén működő választási rendszer megvalósításáért folytatott tárgyalások kezdeményezésére, hogy elkerüljék a pártok feloszlását. (Silvio Berlusconi, www.wikipedia.it, 2008. VIII.19. 20:36) Berlusconi bejelentette, hogy az új párt „le akarja dönteni a hatalmi piramist”, és az új politikai párt a névválasztása, a képviselt értékek, a programcsomagok, a képviselők és a vezető megválasztása, az állampolgárokat illeti meg, nem pedig a minisztereket. A következő aláírásgyűjtési petíció 2007. december 1-2 között zajlott, és 18
63,14 százalékkal a többség megszavazta, hogy az új politikai párt neve Il Popolo della Libertá legyen. Ezt a nevet már használtak a Prodi kormány elleni tüntetés résztvevői 2006. december 2-án, amikor a szervezők szerint 2 200 000 fő vonult ki a térre. (Giancarlo Ubertone, Giovanetti Fabio: É nato il Circolo della Libertá „Moderna Cittá Libera”, Circolo della Libertá – www.circolodellaliberta-modena.it, 2008.X.20. 11:39; Giuditta Casi: Forza Italia: „Il 2 Dicembre tutti a Roma contro Prodi”, 2006.XI.17. – www.arezzonotizie.it, 2008.X.20. 11:45) 2008. április 14-én a Popolo della Libertá, a Lega Nord és a Movimento per l’Autonomia által formált koalíció, Silvio Berlusconi miniszterelnöki jelölésével, kiemelkedő többséggel megnyerte a választásokat. A koalíció összesen 46,7 százalékát kapta a parlamenti szavazatoknak, és 47,2 százalékát a szenátusi szavazatoknak. (Massimo Giannini: L’Italia a Berlusconi e Bossi – La Repubblica, 2008.IV.15. 1.oldal) Egyes értelmiségiek szerint Berlusconi politikai szférában való feltűnése mély változásokat idézett elő az ország civil társadalmának szokásaiban, és ennek különböző társadalmi összetevőiben. Ők úgy gondolják, hogy nem demokratikus rendszerbe illő dolog, hogy egy politikai tevékenységet végző személy egyúttal ilyen nagy befolyással rendelkezzen az információközlés és a tömegkommunikációs eszközök felett (tv, rádió, nyomtatott sajtó, Internet), melyek hatással vannak a társadalomra. Az ellenzék hiába kérte Berlusconit, hogy mondjon le a médiaiparban lévő tulajdonjogáról, mivel szabálytalan egy ekkora médiakoncentráció kézben tartása egy politikus számára. A Berlusconit támadók úgy gondolják, hogy Olaszországban felbomlott a médiapiac egyensúlya, és ez a politikai nézetek befolyásolására is alkalmas, a többékevésbé rejtett propagandán keresztül. Valamint azt is hangsúlyozzák, hogy egy politikai
koalíció
és
egy
műsorszolgáltatói
vállalat
egyidejűleges
vezetése
alkotmányellenes. Az Olasz Alkotmány 1957/361-es egyesítő törvényszövegének 10. cikkelye szerint nem választhatóak azok, akik önállóan vagy törvényes képviselőként szerepelnek, olyan magántulajdonban lévő társaságnál vagy vállalatnál, ami a jelentős gazdasági létesítményre vonatkozó működési szerződése, segélye vagy közigazgatási engedélye miatt az állam felé kötelezettséggel tartozik. A színházi rendező Dario Fo, az író Umberto Eco, a rendező Nanni Moretti és a komikus Beppe Grillo is sajtónyilatkozataikban kifejezték, hogy súlyos következményei lehetnek, hogy Berlusconinak a média által közvetített értékei - véleményük szerint – ugyanannak a polgári társadalomnak irányzatot és álláspontot közvetít, azzal a céllal, 19
hogy saját politikai pártjának kedvezzen. (La Repubblica.it, Dario Fo e Franca Rame in chat Ecco il testo integrale, 2004.II.12. – www.repubblica.it, 2008.X.21. 15:20; La Repubblica.it, Torino, 40mila in piazza con Grillo Il comico attacca Silvio Berlusconi, 2008. IV.28. – www.repubblica.it, 2008.X.21. 15:28) A Famiglia Cristiana nevű katolikus hetilap szerint a politikai szokások romlanak, és a társadalmi szférához kapcsolódó értékek eldurvulása figyelhető meg a folyamatos „amerikai” modell átvételének következményeként, ami távol áll a katolikus egyház tanaitól. A vatikáni sajtó a Famiglia Cristiana véleményének tekintetében nyilatkozatot tett, melyben kifejtette, hogy a Famiglia Cristiana fontos képviselője a katolikus valóságnak, de nincs felhatalmazása arra, hogy az apostoli szentszéknek vagy az olasz püspöki tanácskozásnak útvonalat szabjon. (Il Vaticano scomunica Famiglia Cristiana: "Non parli per la Chiesa", Stefano Casamassima, 2008.IX.15. – www.ilgiornale.it, 2008.X.25. 20:14)
20
III.
Az olasz médiarendszer
1. Az olasz médiaszektor sajátosságai Az olasz műsorszolgáltatói rendszert alapvetően két szereplő határozza meg. Az egyik a közszolgálati feladatokat ellátó RAI, amelyet mindig is nagy mértékben ellenőrzött a kormány és a politikai pártok. A ’70-es években megjelent, az akkor teljes mértékben szabályozatlan piacon a kereskedelmi televízió. Ez megváltoztatta a média- és a reklámpiacot. A ’90-es évek közepén a kereskedelmi televízió jelentős szerepet játszott a politikai sztárságban és Silvio Berlusconi hatalmának növekedésében. A két jelentős szereplő a jelenlegi műsorszolgáltatói piacon a RAI és a Mediaset, ami megosztja a közönséget és a reklámbevételi forrásokat is. Más szereplők is megpróbáltak betörni a piacra, de nagyban lemaradtak a két piacvezető mögött. Ezért szokták az olasz televíziós piacon kialakult helyzetet duopóliumnak nevezni, ami ráadásul a politikát és a médiát is egyesíti. 3.sz. ábra: Az olasz televíziós reklámbevételének megoszlása százalékban (2004)
Reklámbevételek megoszlása (%) Canale 5
8,5
4,2
4
Italia 1
40,5
8,9
RAI Uno Rete 4
16,5
RAI Due
17,4
RAI Tre Egyéb csatornák
Forrás: IP International Marketing Committee, Television 2004. International Key Facts, October 2004
21
Ahogy a fenti diagramból is láthatjuk a Mediaset és a RAI a reklámbevételek összesen 96 százalékát tudhatja magáénak. A Medaset-hez tartozó csatornák (Canale 5, Italia 1, Rete 4) az összbevétel 66,8 százalékát, míg a közszolgálati RAI csatornái (RAI Uno, Due és Tre) ennek 29,2 százalékát birtokolja, ami még mindig csekély a Mediaset részesedéséhez képest. A szuper-koncentráció, amely az olasz médiaszektort jellemzi, a zűrzavar, amelyet a média és a politika összefonódása miatt alakult ki, és a közszférára fordított túlzott figyelem nem csak „olasz anomália” (rendellenesség). Ezek a problémák a küszöbön álló erőteljes fenyegetést tükrözik minden demokratikus rendszerre – különösen Közép- és Kelet-Európa átmeneti demokráciáira nézve. Olaszország csak az első lépés a média és a kormányzói réteg viszonyával kapcsolatos közösségi szabályozások fejlődéséért és alkalmazásáért folytatott harcban. Az olasz rendszert „televíziós vitaként” is szokták emlegetni. Már évtizedek óta így van, és a vita még mindig nem tűnik lezártnak. Amíg a duopólium megtörése és új versenytársak piacra jutása – jól megalapozott jogi lépések nélkül – lehetetlennek tűnik, addig a kormány más stratégiát keres: a digitális földfelszíni sugárzásra való átálláson munkálkodik, az elérhető hálózat növelésének céljából. Mindamellett, a két piacvezető műsorszolgáltató már elfoglalta a frekvenciák nagy részét, stabilizálva ezzel médiapiaci helyzetüket. (Television across Europe tanulmánya: Gianpietro Mazzoleni, Giulio Enea Vigevani: Regulation, policy and independence, Monitoring reports 2005, Italy – www.eumap.org, 2008.X.15.14:32) Az olasz médiát irányító szabályozások még kiemelkedően esetlegesek, és gyakran összeférhetetlenek az Európai Unió politikájával. Ez a csekély szabályozás, és annak a ténye, hogy az államot egy médiamágnás irányítja, a médiaszabadság megvalósulása körüli aggodalomra adott okot. A nemzetközi közösség – beleértve az Európai Parlamentet, az Európai Tanácsot és más befolyásos nemzetközi intézményeket és képviseleti csoportokat – hivatalos figyelmeztetéseken és javaslatokon keresztül válaszolt Olaszországnak, hogy megoldja a médiarendszerben jelen lévő anomáliákat. Berlusconi átruházta birodalmának irányítását három bizalmi emberére, főként családtagokra. Azonban amíg a Fininvest, és így a Mediaset főrészvényese marad, a csatornáin és újságaiban közvetített hírszolgáltatások pártatlansága kérdéses marad. Ezen kívül, amennyiben – mint ahogy már számtalanszor megesett – Berlusconi szókimondó az információval kapcsolatos témákban és nem szégyenlős hatást
22
gyakorolni a hálózatára. Így a szabályozások abszolút hatékonytalansága garantálja a valós, többoldalú és kiegyensúlyozott információk elmaradását. A 2004-es Gasparri-törvény a médiaszolgáltatói piac fejlődésének sok aspektusát szabályozza, és szolid kísérletet tesz az állami tulajdonban lévő televízió privatizációjára, ám ezzel nem történt előre lépés az eddig állapothoz képest. A törvényt sokan a politikai életben felmerülő érdekellentétek termékeként fogják fel. Az integrált Olasz Kommunikációs Hatalomnak, mint a kommunikációs szektor szabályozó szervének, azt a benyomást kellene keltenie, hogy a médiarendszer és az információs piac jó kezekben van. Valójában még a hatóság illetékessége is számos parlamenti szervezeten és állami ügynökségen fut át, beleértve a RAI Igazgatótanácsát, a
Telekommunikációs
Minisztériumot,
amely
jóváhagyja
a
közszolgálati
műsorszolgáltatás jogát és engedélyezését, a monopólium-ellenes Verseny Bizottságot, és az elmúlt években a regionális közigazgatást. Egy ilyen kaotikus törvényszerkezetben a piacot uraló szereplők gyakorlatilag zavartalanul folytathatják ipari és üzleti tevékenységeiket. Sajnos ez a szabadpiac nem vezet a szükséges sajtószabadsághoz. Az olasz médiaszolgáltató piac úgy tűnik, hogy strukturálisan a politikai elithez van kötve, és az újságírás, amit ezek a médiaszolgáltatók uralnak, akik még mindig politikai érdekektől függnek. Az újságok és a magazinok, másrészről, viszonylag önállóak tudnak lenni a nyomtatott sajtó szektorban lévő több szereplőnek köszönhetően. A RAI úgy tűnik megadta magát a politikai hatalom előtt. A RAI és a szabályozó szervek között létrejött műsorszolgáltatásról szóló megállapodás számos olyan eljárást követel, amelynek legalább elméletben biztosítania kellene a pluralizmust és az információk kiegyensúlyozott áramlását a közszolgálati televízióban. (Flora Cappelluti: Conflitto di interessi nei media: l'anomalia italiana, 2003.IV.23. – lists.peacelink.it/news/msg05097.html 2008.X.30. 21:42) Azonban a RAI működését valójában a „lottizzazione” (parcellázás) határozza meg. Ezt a kifejezést használják a hivatali pozíciók képviselők közötti szétosztására. A Mediaset – mint egy privát médiakoncentráció, melynek a köznép kiszolgálásán túl más célkitűzései is vannak – a politikától függetlenebb elvet tud folytatni. Azonban a Mediaset részvényeinek többsége a jelenlegi kormányfő kezében van, így sokkal inkább hajlamosnak tűnik a politikai érdekek és célok kiszolgálására, mint a RAI. A kialakult helyzet ellenére, azonban mégsem minden információ, amit a RAI és a Mediaset közvetítenek a „mester szavának” kritika nélküli bemutatása. 23
Valójában számos riporter napi szinten vív kemény harcot függetlensége megőrzéséért. Sokan saját állásukkal fizetnek ezért, mint ahogy Enrico Mentana esetében is történt, aki a legnépszerűbb napi televíziós hírek a Tg5 alapítója és szerkesztője volt. Az új média – digitális televíziózás, Internetes és műholdas közvetítés – gyors fejlődést indított el az információ világában, és elkezdte milliónyi olasz szokását megváltoztatni. Új online szolgáltatások jelentek meg, és a tele- és tömegkommunikáció együttműködése, egybeolvadása is elkezdődött. Az új technológiáknak, és a globális médiapiacnak egyesek szerint sikerülhet a szabad piachoz szükséges feltételeket megteremteni, amit a törvényhozóknak eddig nem sikerült létrehozni. (Television across Europe tanulmánya: Gianpietro Mazzoleni, Giulio Enea Vigevani: Regulation, policy and independence, Monitoring reports 2005, Italy – www.eumap.org, 2008.X.15.14:32) Szerintem azonban nem lenne szabad ebben bízni, hanem szükség lenne szigorú törvényhozásokra, és főként ezeknek betarttatására. Ezek nélkül ugyanis az új technológia a már meglévő két piaci uralkodót – de főként a Mediasetet – juttatná újabb előnyökhöz. Vannak még szürke területek, mert veszélyes a demokrácia sorosában bízni, mivel az nem más, mint piaci logika. Az még mindig nem világos, hogy a jelenlegi kormány új hozzáállása a digitális földi sugárzás fejlesztéséhez, vajon a pluralizmus népszerűsítésének köszönhető vagy bizonyos törvényhozók média feletti ellenőrzésének visszatartására szolgál, főként a számos fejlett országban fellépő digitális televíziózás hiányosságának tekintetében. Az olasz médiaszolgáltató rendszer – mind az analóg, mind pedig a digitális – úgy tűnik, hogy túltápláltságtól szenved: túl sokáig osztoztak a piacon az elit klub tagjai. A többi szereplő általi nyomást az érezheti igazán, aki nagyobb darabot szeretne megkaparintani a piacból. Ha az új versenyzők nem képesek belépni a klubba, a ténylegesen többelvű és piacorientált törvényhozás segítségével, ők biztosan megpróbálják befolyásolni az új technológiákat. 2004-ben az Európai Parlament és az Európa Tanács szinte egy időben hozott meg két határozatot, amely helyteleníti a politika, kereskedelem és média egy ember kezében történő koncentrációját Olaszországban. A határozat hangsúlyozza a közszolgálati televízió függetlenségének hiányosságát, és számos aggodalmát is kifejezi a média pluralizmus és a sajtó szabadságának megvalósulásával kapcsolatban. A nyilatkozat komolysága a nemzetközi aggodalmat fejezi ki a médiamogul Silvio Berlusconi szerepével kapcsolatban, aki eddig összesen öt évet szolgált 24
Olaszország miniszterelnökként, 1994-ben és 2001-től 2006-ig, majd 2008 áprilisától máig is. Berlusconi arra használta hivatalát, hogy hatást gyakoroljon a közszolgálati televízióra, míg ő folytatta Olaszország legnagyobb magán televíziós hálózata feletti irányítást. Ezt az irányítást ígérete ellenére fenntartotta, amelyet első miniszterelnöksége alkalmával tett, hogy távol tartja magát az üzleti érdekektől, és ezért vállalatának, a Fininvestnek vezetését átruházta bizalmasaira. Ez volt a Berlusconi kormány első intézkedése. Ez azonban csak egy formális lépés volt, hiszen Berlusconi továbbra is tulajdonos maradt, így az érdekeltségei nem szűntek meg. Bár rendhagyó Berlusconi esete, mégis úgy tűnik, mély gyökerek rejtőznek az ellentmondásos olasz médiarendszer fejlődésében 1945 óta. Főként Berlusconi tényleges médiaszolgáltatói monopóliuma tükrözi Olaszország folytonos bukását a médiaszabályozási rendszer terén, hiszen képes a technológiai fejlődés ipari hasznosítására, ugyanakkor irányítja az egymást követő kormányzó politikai koalíciókat, így uralja a közszolgálati médiát. Tehát mikor Berlusconi miniszterelnök lett a duopólium gyakorlatilag monopóliummá alakult át, hiszen mindkét piacvezető műsorszolgáltató (a RAI és a Mediaset is) az irányítása alá került. Jóllehet nincs tökéletes megoldás ezekre a szabályzással kapcsolatos kihívásokra, Olaszország mégis úgy tűnik sokkal inkább elbukott ebben a témában, mint a többi fejlett demokrácia. Más szóval, a határtalan erőkoncentráció, amely az elmúlt évtizedekben Olaszországban kialakult, az olasz médiaszabályozás történetére és a törvényhozásra – melynek eredete az Alkotmányig nyúl vissza – jellemző sorozatos „furcsaság” és ellentmondás következményének tekinthető. (Television across Europe tanulmánya: Gianpietro Mazzoleni, Giulio Enea Vigevani: Regulation, policy and independence, Monitoring reports 2005, Italy – www.eumap.org, 2008.X.15.14:32)
25
IV.
Az olasz médiarendszerre vonatkozó szabályozások
Az olasz médiára vonatkozó legfontosabb törvényeket az alábbi táblázat foglalja össze. 1.sz. táblázat: Az olasz médiarendszerre vonatkozó fontosabb törvényhozások Forrás: Television across Europe: Gianpietro Mazzoleni, Giulio Enea Vigevani: regulatory, policy and indepence, Italy, 947. old. Év
1974
Törvény neve
1975-ös RAI törvény
1976
Alkotmánybíróság 202-es számú határozata
1993. június 25.
RAI
Mammí-törvény
Kereskedelmi csatornák
A Parlament megkapja a jogot a RAI Igazgatótanácsának kinevezésére és irányelveinek meghatározására
Parlament általános Alkotmánybíróság ellenőrzési és felügyeleti 1974/ 225 számú jogot kap a közszolgálati határozata médiaszolgáltatók felett
1975. április 14.
1990. augusztus 6.
Szabályozás
A Parlamenti Bizottság által meghozott, általános médiaszolgáltatás feletti irányítási és felügyeleti jog
Az első törvény ami külön kezeli a kereskedelmi és a közszolgálati televíziók szabályzását
Biztosítja a műsorszolgáltatói engedélyt a tejes egészében állami tulajdonban lévő közszolgálati televíziónak
Feljogosította a RAI Igazgatótanács kinevezésére a Képviselői Kamara és Szenátus megbízottjait
RAI- törvény
26
magán médiaszolgáltatók helyi sugárzásának engedélyezése -Engedélyezi a kereskedelmi csatornák számára a nemzeti szintű sugárzást -Bevezette a műsorszolgáltatási engedélyek feltételekhez és kötelezettségekhez való kötését -Legitimizálta a RAIMediaset duopóliumát azáltal, hogy egyes szervezeteknek engedélyezte, hogy egyszerre három csatornát tartson a kezében
1997. július 31.
2000. február 22. 2001. március 22.
2004. május 3.
Maccanico törvény
-Csökkenti a kormány szabályázási hatalmát -Létrehozza az Olasz Kommunikációs Szabályozási Hatóságot, azaz az AGCOM-ot, egy független országos hatóságot, aminek szabályzási hatalma van a telekommunikációs, az audiovizuális és kiadói területeken
-Kilátásba helyezi a RAI részleges privatizációját -elrendeli a RAI Tre reklámmentes csatornává való átváltoztatását
Az összes párt számára egyenlő hozzáférést biztosít a politikai jellegű műsorokhoz -A kormányt ismét jelentős befolyással ruházza fel 2001-es Digitális -Elosztási tervet állít fel a műsorszolgáltatási digitális műsorszolgáltatói törvény frekvenciákra és műsoridőre vonatkozóan Par Condicio törvény
-Szabályozza a földi műsorszolgáltatásról digitálisra történő átállást -A médiaszolgáltatói piac koncentrációjának új határértékét ad (20% az integrált kommunikációs rendszerre vonatkoztatva) -Felruházza a Miniszterek Tanácsát, hogy rendeljék el az úgynevezett „összesített Gasparri - törvény médiaszolgáltatói törvényt”, ami a jelenlegi médiaszolgáltatást érintő törvényhozást célozza meg -Felhatalmazza az AGCOM-ot, hogy versenybarát rendszabályt hozzon létre -Felhatalmazza az engedély nélküli műsorszolgáltatókat, hogy folytassák működésüket
27
-Visszaadja a RAI Igazgatótanácsának kinevezési feladatát a kormánynak és a Műsorszolgáltatók általános irányításáért és Felügyeletéért felelős Parlamenti Bizottságnak -Felruházza a gazdasági minisztert, aki a RAI főrészvényese, hogy a kilenc igazgatótanácsi tagból kettőt ő nevezzen ki, beleértve az elnököt is, még a privatizáció előtt -Gondoskodik a RAI privatizációjáról, engedélyezve a vállalati törzstőke kis arányban történő eladását egyes vásárlóknak, tiltva az érdekszövetkezet alakítását
- Szigorúbb szabályozásokat vezet be a médiakoncentrációra vonatkozóan, mint az előző törvények, az által, hogy korlátozza a tulajdonlást, minden résztvevő számára két analóg hálózat a megengedett - Bevezette a maxiumum 30%-os reklámbevételt, amit a média- és reklámpiacot uraló pozíciónak tekint - Kötelezte a fizetős csatornákat, hogy csak egy földi műsorszolgáltatói engedéllyel rendelkezhessenek
1. Az olasz média működésének alkotmányos szabályozása és alapelvei Olaszországban az Alkotmány deklarálja a szólásszabadságot. Az Olasz Alkotmány 1947-ben született meg, talán ez volt a legmegfelelőbb történelmi pillanat ennek létrejöttére, hiszen a jobb- és baloldali párt között éles viták és nyílt ellentétek uralkodtak, míg eközben a katolikus egyház egyre azon igyekezett, hogy az erkölcs és a jó ízlés eszméit megmentsék. A szélső jobboldali erők pedig az információs eszközök elérhetőségét akarták biztosítani a kisebbségben lévő pártoknak is. Az Olasz Alkotmány 21. cikkelye tartalmazza a szólásszabadság jogát minden állampolgár számára. „Mindenkinek joga van szabadon kinyilvánítani saját gondolatát szavakban, írásban és minden egyéb terjesztési módon. A sajtót nem lehet engedélyeknek alávetni vagy cenzúrázni. Tilalmi eljárást csak a jogi hatóságok által indokoltan, olyan bűncselekmények esetén lehet indítani, amit a sajtóra vonatkozó törvény kifejezetten tilt, illetve abban az esetben, ha normaszegésről van szó, amiről a törvény előírja, hogy annak felelőseit meg kell jelölni. A törvény előírhatja, mint általános érvényű szabályt, hogy a sajtótermékek pénzügyeinek eredete nyilvános legyen. Minden olyan megnyilvánulás tilos, ami a jó ízléssel ellenkezik. A törvény rögzíti a törvénysértést elkerülő megfelelő intézkedéseket.” (Costruzione della Repubblica Italiana, Articolo 21.) Az olasz modell annyiban tér el a magyar modelltől, hogy ott az Alkotmány deklarálja a szólásszabadságot, a médiatörvény nem mondja ki az audiovizuális kommunikáció szabadságát, hanem csak figyelmeztet annak közérdekű természetére, így nem állít fel elvi korlátozásokat, hanem rögzít néhány alapelvet, melynek tükrében meghatározza a műsorszolgáltatás szabályait, kvótáit és korlátait. A médiatörvény kimondja, hogy közérdek kötődik a rádiós és televíziós műsorok bármilyen technikával történő terjesztéséhez.
28
1.1. Alapelvek A médiarendszer alapelvei az Alkotmányban megállapított szabadságok és jogok alapján a következőek: – pluralizmus – objektivitás – az információk teljessége és pártatlansága – a különféle véleményekre, politikai, szociális és kulturális folyamatokra való nyitottság (Kovács, 2007.) Az 1947-es olasz Alkotmány teljes mértékig elismeri a szólás és sajtó szabadságát a kommunikáció bármely módján. Ez azonban nem volt elég erős az akkori médiaszektorban felmerülő újabb problémák megoldásához. Nem hasonlít más országok egy időben született alkotmányaihoz, az olasz Alkotmány kifejezetten nem erősíti meg a tájékozódás és tájékoztatás szabadságát, hiányzik belőle a rádiózásra való hivatkozás, és nem fordít kellő figyelmet arra a tényre, hogy a médiát szabályozni és ellenőrizni kell azért, hogy biztosítsák a demokratikus rendszer életben maradását Olaszországban. Ez a hiányosság nagyban hozzájárul a közhiedelem elterjedéséhez, miszerint a média és pluralizmus szabadsága nem alkotmányos kérdés, hanem sajátos törvényhozás szintjén kell vele foglalkozni. Azonban az Alkotmányt nem okolhatjuk a hatékony monopolellenes törvényhozás folyamatos hiányáért, vagy azért mert a közszolgálati média egyedi érdekeknek van alávetve. Azért túlzás Berlusconi felemelkedését az Alkotmány ezen bizonytalan pontjainak tulajdonítani. A Parlamentnek a felelősség nagy részét vállalnia kell, mert inkább a korábbi állapotot kellene megőrizni mintsem a pluralista rendszerhez vezető új utakat keresni. Az összes médiatörvény, amit 1975 óta hoztak tele van a médiapluralizmust és szabadságot értékelő retorikai kijelentésekkel, valamint a pluralizmust, objektivitást, teljességet és a pártatlanság biztosítását megcélzó szabályozásokkal. Azonban ezek az elvek gyakorlatban még nem valósultak meg, ami a RAI és a Mediaset folyamatos duopóliumát eredményezte. Az Alkotmánybíróságnak fontos kiegészítő szerepe van. A Bíróság újító jellegű elméleteket dolgozott ki a közszolgálati és kereskedelmi televíziók demokratikus rendszerben való működésére, figyelmeztette és javasolta a törvényhozóknak, hogy a 29
pluralizmus elveinek megfelelő javaslatokat hozzanak. Már számos alkalommal leverte a
monopolellenes
törvényhozást.
Fennkölt
mivoltával
ellentétben
az
Alkotmánybíróságnak sosem sikerült a média széleskörű átformálását megvalósítania. Ez a kudarc nyilvánvalóan a túl sok figyelmeztetésnek és a Parlamenttel való együttműködés hiányának tudható be. (Kovács, 2007.)
2. Szabályozás Az elmúlt évtizedekben arra törekedtek, hogy semlegesítsék a médiaszolgáltatói piacot azáltal, hogy a fontos szabályozásokat és az irányítás feletti hatalmat független szervekre bízták. Sajnos ezek az erőfeszítések sosem csökkentették az oligopóliumot a médiaszektorban, sem pedig a politikai pártok indokolatlan befolyását a közszolgálati televízióban. A médiaszolgáltatások szabályozásába bevont hatóságok alapvető önállósággal rendelkeztek, de amikor politikai szintű kényes témákat kellett kezelniük, általában későn cselekedtek, és akkor is nagyon körültekintőek és óvatosak voltak. Ez meghatározta az olasz médiaszereplők feladatát: az állami tulajdonban lévő televízió tele volt tehetséges újságírókkal, akik főleg a megalakulás első évtizedében akarták, és képesek is voltak nevelni és tájékoztatni a közönséget. Azonban sokkal inkább a nagy politikai nyomásnak és a közönség befolyásának voltak kitéve, mintsem a közszolgálati feladatokat ellátó médiaszolgáltatókra vonatkozó alapelveknek. Ezalatt a kereskedelmi televíziókat mindig gazdasági szereplőkén tűntették fel, és ezt a piacot mindig egyetlen jogalany monopolizálta, a Mediaset csoport. Más nemzeti és helyi hálózatok csak jelentéktelen részesedést tudtak szerezni a teljes reklámbevételből, és mind politikai, mind pedig kereskedelmi szempontból teljesen elhanyagolhatóak voltak. Ezt a helyzetet alapjában véve a nyomtatott sajtó okozta. Jóllehet a nyomtatott sajtó hagyományosan pluralista és rendszerint független, kevés a rendelkezésre álló anyagi forrásuk, és európai viszonylatban szerények az eladások. Ráadásul a nyomtatott sajtót nagyban irányítja egy maroknyi iparos, akinek az üzleti céljaik középpontjában más kereskedelmi érdekek állnak. A fenti ellentmondások teremtik meg az olasz média különlegesen aggasztó helyzetét. De anélkül, hogy teljesen negatív képet festenénk a demokrácia és a szólásszabadság fogalmáról Olaszországban, mégis a politika és a média közötti
30
kapcsolat erőssége, és a pluralizmus fenyegetettsége, rendkívül aggasztónak tűnik. A rendszer összekapcsolja a politikát és az üzletet úgy, hogy közben jelentős károkat okoz a médiaszolgáltatói rendszer fejlődésében, és instabilitást eredményez a politika területén is. Ezzel egy időben Olaszországban megmarad a közvélemény élénk megítélése, ami képes fellépni a növekvő egyoldalú médiahasználat ellen, valamint a politikai összetűzések során is erős kiállás észlelhető a civilek részéről. ( Flora Cappelluti: Conflitto di interessi nei media: l'anomalia italiana, 2003.IV.23. – lists.peacelink.it/news/msg05097.html 2008.X.30. 21:42; Television across Europe tanulmánya: Gianpietro Mazzoleni, Giulio Enea Vigevani: Regulation, policy and independence, Monitoring reports 2005, Italy – www.eumap.org, 2008.X.15.14:32)
2.1. A RAI-törvény 1976-tól – amikor az Alkotmánybíróság engedélyezte a kereskedelmi adók helyi sugárzását – egészen a Gasparri-törvény 2004-es érvénybelépéséig. A sorozatos hatalmi harcok formálták a média jelenlegi állapotát, melyben a RAI és a Mediaset erős duopóliumot képez, és gyakorlatilag lehetetlen törvényes keretet szabni a hatékony pluralizmus biztosításának. Sokat segít a helyzet átlátásában, ha megismerjük, hogy a jelenlegi rendszer hogyan alakult ki. Az első lépés az 1975-ben történt, amikor a Parlament meghozta az úgynevezett RAI-törvényt, ami átformálta a kereskedelmi televíziót. Az új törvény célja az volt, hogy a közszolgálati televízió irányítását áthelyezzék a Parlamentben jelen lévő politikai pártok végrehajtói hatalmához. A változtatás célja a nyitottság kifejezése volt, az ingadozó politikai és szociális helyzet tiszteletben tartásával. Remélték, hogy az új törvény biztosítani fogja, hogy a RAI vezetése a lehető legátfogóbb ismeretet kapja az bonyolult társadalmi és politikai felépítés különböző összetevői közül. A pluralizmus elérése érdekében a törvényhozók a RAI feletti ellenőrzést egy speciális országgyűlési bizottságra bízták, ahol minden tagnak jelen kellett lennie. A vezetőségtől megkívánták az aktuális kormánypárti koalíciók és a kisebbség arányos részvételét is. A törvényjavaslat célja az volt, hogy mielőbb megszűntessék az úgy nevezett „lottizzazione”-t, ami eredetileg a földművelésben használatos felparcellázást jelenti, de ebben az esetben a RAI Igazgatótanácsában lévő pozíciók szokás szerint párttagság, és nem pedig érdem alapján történő odaítélésre
31
használják. (A RAI csoport és a RAI Spa strukturális felépítését a Melléklet 1. számú, illetve 2. számú ábrái mutatják.) Mivel a kábeltelevíziós piac lassan kezdett el nyitni, az 1975-ös RAI-törvény törést okozott a médiaszolgáltatói monopóliumban, ezért a vállalatok hajlandóak voltak befektetni ebben a szektorban, mert azt remélték, hogy sikerül betörniük a piacra. 1976ban az Alkotmánybíróság biztosította a médiaszolgáltatás jogát több szereplő részére, míg a közszolgálati feladatokat ellátó médiaszolgáltató különleges kiváltságát – a nemzeti szinten való sugárzást – megerősítette. Ez a rendelkezés ténylegesen hozzájárult a pluralizmus eszméjének erősödéséhez az olasz médiapiacon. Ám a törvényhozók talán túl elfoglaltak voltak ahhoz, hogy megőrizzék RAI feletti
ellenőrzésüket,
vagy
pedig
politikailag
túl
szűk
látókörűek
voltak.
Következésképpen tehetetlennek bizonyultak mind a médiaszektor stratégiájának kidolgozás esetében, mind pedig a médiaszolgáltatás széleskörű átvizsgálása terén, amit más országokban, mint például Németországban vagy az Egyesült Királyságban sikerült elérni. Az olasz Parlament egyenesen képtelen volt arra, hogy ellássa a piacot, a nagyon is szükséges törvényi stabilitással, ráadásul nélkülözhetetlen, hogy az EU is elismerje a szabályozásokat, főként a Határok nélküli televíziózásról szóló irányelvben. Television across Europe tanulmánya: Gianpietro Mazzoleni, Giulio Enea Vigevani: Regulation, policy and independence, Monitoring reports 2005, Italy – www.eumap.org, 2008.X.15.14:32) 2.2 A Mammí-törvény Az 1990-es Mammí-törvény előtt a médiaszolgáltatás szabályozása csak kényszerszerű törvényhozás által valósult meg, mint amilyen az 1984-es törvény is volt, amit „Berlusconi rendeletnek” is hívnak. Ez által az akkori miniszterelnök, Bettino Craxi, Berlusconi jó barátja, megakadályozta, hogy Berlusconi televízióállomását az olasz bíróság bezárhassa. A törvény úgy foglalta össze a jelenséget, mint „consociativismo”, azaz egyfajta két párti egyezség a kormányzó koalíció és az ellenzéket képviselő Kommunista Párt között. A törvény életbe léptetéséért cserébe, a kormányzó koalíció és az ellenzék – főként a Kommunista Párt – egy szélesebb körű irányítást kapott a RAI felett. A legnagyobb kormánypárt, a Keresztény Demokrata Párt, a RAI Uno feletti irányítást kapta meg, ami jelenleg is a legnagyobb nézettségű közszolgálati csatorna. A Kommunista Párt a RAI Tre vezetését vehette át, amit a regionális közszolgálati 32
feladatokat ellátó hálózattá akarták átalakítani, de később a harmadik legnagyobb nemzeti csatornává nőtte ki magát. A Mammí-törvényen keresztül, a törvényhozás végre egy strukturálisabb szintre lépett, még akkor is, ha a struktúráltság nem vezetett feltétlenül a pluralizmushoz. Valójában a törvény legitimizálta a közszolgálati RAI és a Berlusconi kezében lévő Fininvest által képezett piaci duopóliumot. A duopólium egyéb szabályozás híján tovább erősödött az elmúlt tizenöt évben. Ez Berlusconi felemelkedésének éveiben történt, amikor a kevéssé ismert vállalkozóból, aki egy kis helyi csatornát működtetett, nemzeti médiamogul vált. A versenyképes médiapiac szabályozásának hiánya ennek következtében a pluralizmus hiányához is vezetett, ami az olasz médiarendszer védjegyévé vált. A Mammí-törvény és az 1997-es Maccanico-törvény között meghatározó események történtek politikai vonalon is, ilyen volt a Tangentopoli korrupciós botrány vagy Berlusconi politikai karrierének kezdete. A televíziózás terén a „Salva RAI” határozatot 1993-ban fogadták el, ami a közszolgálati televíziót akarta megmenteni, az által, hogy anyagi segítséget nyújt neki. Ez ismételten egy „sürgősségi törvény” volt, ami a közszolgálati televíziók finanszírozásának átszervezését célozta meg, amely inkább a politikai nyomásnak volt kitéve, nem pedig az üzleti stratégiák befolyásolták. A törvény a RAI kinevezési folyamatán is változtatni kívánt, ami eddig a „lottizzazione” meghatározó eleme volt. (Corriere della Sera: Via al decreto salva Rai,slitta la par condicio, 1995.II.28. – www.corriere.it, 2008.X.20. 21:50; Television across Europe tanulmánya: Gianpietro Mazzoleni, Giulio Enea Vigevani: Regulation, policy and independence, Monitoring reports 2005, Italy – www.eumap.org, 2008.X.15.14:32) Berlusconi 1994-es politikai életben való megjelenésével, az érdekellentét központi témává vált. A RAI-Mediaset duopólium véget ért, amikor a két médiaszolgáltató feletti irányítás egy ember kezében összpontosult, aki nem volt más, mint az olasz miniszterelnök. Berlusconi a Mediaset tulajdonosa volt, és mint az olasz kormány képviselője a közszolgálati televízió főrészvényese is. Ráadásul
Berlusconinak
jelentős
hatalma
volt
a
médiaszolgáltatói
engedélyezésben is. 2001-ben Berlusconi megnyerte a választásokat és ismét kormányt alapított. Mint ahogy számos médiatudós is megjegyezte, a 2004-es Érdekellentétekről szóló törvény nem jelentett megoldást a problémára, mert a törvényben megfogalmazott korlátozások
csak
a
médiaszolgáltatók 33
igazgatóira
vonatkoznak,
de
a
részvénytulajdonosokat nem felügyeli. (Simone Zazzera: Legge Mammí, Quattro Colonne – www.quattrocolonne-online.net, 2008.X.25. 10:47) 2.3. A Maccaninco-törvény A Maccaninco-törvénnyel a baloldali kormány a duopóliumra vonatkozó korlátozásokat vezetett be. Ez a törvény már felvetette a RAI részleges privatizációját és hosszútávon intézkedéseket tett arra vonatkozóan, hogy a Rete 4 nevű kereskedelmi csatorna megszűnjön, és kezdeményezte az egyik közszolgálati televízió, a RAI Tre átszervezését egy „reklámmentes” csatornává. A törvényjavaslatot 2004 májusában a Parlament elfogadta. A Maccanico-törvény létrehozta az Olasz Kommunikációs Szabályozási Hatóságot, azaz az AGCOM-ot, egy független országos hatóságot, amelynek szabályzási hatalma van a telekommunikációs, az audiovizuális és kiadói területeken. (Television across Europe tanulmánya: Gianpietro Mazzoleni, Giulio Enea Vigevani: Regulation, policy and independence, Monitoring reports 2005, Italy – www.eumap.org, 2008.X.15.14:32; Chieli: matrimoni tra stampa e tv? " La legge Maccanico li permette gia' ma fissa anche alcune condizioni " Corriere della Sera, 1998.VI.20 – www.corriere.it, 2008.XI.12. 20:11) 2.4. A Gasparri-törvény 2001-ben, amikor a médiamogul Silvio Berlusconi - Olaszország leggazdagabb embere, akinek három országos csatorna és két országos napilap van a tulajdonában miniszterelnök lett, a Mediaset ellentmondásban került a ’97-es olasz médiatörvénnyel. Ez kimondja, hogy: azok a személyek, akik a rádió-televíziószektorban és a napilapok és folyóiratok kiadásának piacán egyaránt részesedéssel bírnak, nem rendelkezhetnek a két terület bevételeit összesítve a nemzeti piac bevételének 30%-ánál többel. Ennek ellenére Berlusconi vállalata a reklámbevételek 60%-át tudhatta magáénak. Azért, hogy törvényessé tegyék ezt a helyzet megalkották a Gasparri-törvényt. A törvény a volt távközlési miniszterről Maurizio Gasparriról kapta a nevét, aki a 30%-os határt 20%-ra csökkentette. Elsőre úgy tűnik, mintha megszorításról lenne szó, azonban a törvény megjelöli az összetétel korlátait is, ami az eddigi egy piaci szegmensről áttevődik az egész médiapiacra. Vagyis eddig a médiarészleg csak a televíziós- és rádiós bevételeket számolta, melynek legfeljebb 30%-a lehetett egy vállalat kezében, az új törvény szerint 34
pedig, az egész médiapiac bevételéhez tartozik a posta, a mozi és az online média reklámbevételeit is, melynek 20%-át birtokolhatja egy vállalkozás. Ennek
következtében
Silvio
Berlusconinak
lehetősége
nyílt
a
saját
médiabirodalmának kézbentartására. 2005-ben a Berlusconi birtokában lévő Mediaset éves összesített nyeresége 603,4 millió euróra rúgott. (Beata Cece: Nuova legge sui media, l’Italia aspetta, 2006.07.17. – www.cafebabel.com/it, 2008.X.15. 15:03) A törvény előírta az olasz közszolgálati televízió, a RAI, részleges privatizációját is, valamint engedélyezte a Rete 4 nevű csatornának, hogy folytassa az analóg földi sugárzást.
2002-ben az Alkotmánybíróság által kibocsátott határozat
kötelezte a csatornát, hogy 2004. januárig szűntesse meg a kizárólagos analóg sugárzását, hogy ezzel lehetőséget biztosítson a versenytársaknak mind a földi frekvencia, mind pedig a reklámrészesedés terén való érvényesülésre. A törvényjavaslatot Carlo Azeglio Ciampi olasz köztársasági elnök 2003 decemberében nem fogadta el, és visszaküldte a Parlamentnek. Ciampi indoka az volt, hogy a törvényjavaslat ellentmondásban volt az Alkotmánybíróság határozatával, és hogy a törvény által biztosított monopolellenes intézkedések túl bizonytalannak tűntek. A kormány módosításokat hajtott végre a törvényen, így 2004. áprilisban elfogadták a sokat vitatott új médiatörvényt, amely Berlusconit nagy előnyben részesítette. Lucia Annunziata, az olasz közszolgálati csatorna, a RAI elnöke lemondott tisztségéről nemtetszésének kifejezése végett. Így a duopólium létezése állandóvá vált, bár a digitális földi sugárzásra való átálláson keresztül jelentős javulásra van kilátás a médiaszolgáltatói rendszerben, ami új hálózatok kiépítésére ad lehetőséget, valamint lehetőséget biztosít az Olaszországban még sosem látott versenyre és befogadóképességre. (Television across Europe tanulmánya: Gianpietro Mazzoleni, Giulio Enea Vigevani: Regulation, policy and independence, Monitoring reports 2005, Italy – www.eumap.org, 2008.X.15.14:32) A Gasparri-törvény a rádiózás és televíziózás alapelveiről is szólt. A következő alapelveket határozta meg: – biztosítani kell a rádió- és televízió kommunikációs eszközeinek szabadságát és pluralitását – biztosítani kell minden egyén számára a véleménynyilvánítás szabadságát, ebbe beleértendő a véleményszabadság, az információk és gondolatok befogadásának vagy közlésének joga, az országhatárokra való tekintet nélkül
35
– kimondja
az
információk
tárgyilagosságát,
teljességét,
valóságát
és
pártatlanságát – a különböző véleményekre, politikai, szociális, kulturális, művészi és környezeti tendenciákra való nyitottság – országos és helyi szinten való védelme az etnikai diverzitás, kulturális, művészi, környezeti örökségnek, különös tekintettel y
az emberi méltóságra
y
a jólét előmozdítására és védelmére
y
az egészségre és a kiskorúak harmonikus testi, szellemi erkölcsi fejlődésének az Alkotmányban biztosított jogára
y
a közösségi jogra
y
az Olaszországban érvényes nemzetközi szabályokra
y
az országos és regionális jogszabályokra
A Gasparri-törvény alapján felállított alapelvek ismét némi ellentmondásba ütköztek, hiszen hogyan tud egy olyan országos napilap vagy televíziós csatorna a napi politikában történő ügyekről tárgyilagosan, valóságosan és pártatlanul beszámolni, ha a tulajdonosa pont az aktuális miniszterelnök. A törvény kimondja, hogy a telekommunikációs piacon belül az egyes szegmensek egy integrált kommunikációs piacot képeznek a gazdasági szektorban, valamint meghatározza az ide tartozó tevékenységek körét is, melyek a következők: y
napi és időszaki lapok
y
könyvkiadás
y
elektronikus kiadás (ide tartozik az Internet is)
y
rádiózás és televíziózás
y
mozi
y
reklámozás
y
teleshopping
y
szponzoráció
36
Ezzel a felmerülő versenyjogi esetekre nézve is támpontot nyújtott arra a kérdésre vonatkozóan, hogy milyen tevékenységek tartoznak az egyes piaci szektorokhoz. (Kovács, 2007.) 2006 júliusában az Európai Bizottság formális levélben szólította fel a Prodikormányt, hogy változtassák meg a Gasparri-törvényt. A végrehajtandó határozat szerint a törvény indokolatlan megszorításokat eredményez a televíziós kínálat terén. A Prodi-kormány uralkodásának első fázisa megkezdődött, de az újonnan miniszterelnökké vált Prodinak még nem volt bátorsága szembenézni egy ilyen kényes témával, mint a médiatörvény. Prodi a maga részéről nem akart nagyon radikális döntéseket a magáénak tudni. (Beata Cece: Nuova legge sui media, l’Italia aspetta, 2006.07.17. – www.cafebabel.com/it 2008.X.15. 15:03) Berlusconi azonban felkészült arra az esetre is, ha a törvény szigorítaná a médiabirtoklást. Ekkor a Mediaset részvényeinek nagyobb részét fiaira ruházná át, így ki tudna bújni a törvény alól, ami meg akarja akadályozni, hogy a médiapiaci termékek egy kézben koncentrálódjanak. A Freedom House nevű amerikai szervezet 2004-es felmérése alapján, az olasz sajtót az éves „Freedom of the Press” nevű jelentésében részben szabadnak nyilvánította. Ennek oka a 20 éve sikertelen politikai vezetés volt, a 2003-as Gasparri-törvény ellentmondásossága, valamint a miniszterelnök befolyása a közszolgálati televízióra. (La Repubblica, Legge Gasparri, la Ue avvia la procedura d’infrazione, 2006. július 19. – www.repubblica.it, 2008.X.15. 16:30) 2.5. A Frattini-törvény 2004 júliusában a Parlament elfogadta a Frattini-törvény, ami a miniszterelnök hivatali tisztségének és a média vállalkozásainak érdekellentétét kívánta megszűntetni. A törvény kikötötte, hogy azok a személyek, akik kormányzati hivatalt töltenek be, nem rendelkezhetnek vezetői feladattal profit-orientált vállalkozásnál. Ez megakadályozta, hogy Berlusconi vezesse a saját vállalatait, de azt nem akadályozta meg, hogy kiválaszthassa a helyettesét, beleértve a családtagokat is. (Giuseppe Colavitti: Il trattamento normativo del conflitto di interessi La Legge „Frattini” e i suoi precedenti, Laboratorio per la polis, 2007.VII.23. – www.laboratorioperlapolis.it, 2008.X.15. 14:47) 37
Így Berlusconi családtagjait és személyes jóbarátait nevezte ki vállalatának irányítására. Ezzel közvetetten az ő kezében maradt a vezetés, mivel a törvény nem rendelkezett a tulajdonlásról. 2.6. A kormány szerepe A közigazgatási szabályozási intézmények hatáskörét – amik az 1975-ös reformot megelőzően fontosak és 1997-ig pedig döntőek voltak – a Maccanico-törvény leszűkítette. Bár a 2001-es digitális médiaszolgáltatásról szóló törvény, és a Gasparritörvény visszaállította a kormány jelentős befolyását, a feladatokat pedig olyan intézmények között osztotta fel, mint a Miniszteri Tanács, a miniszterelnök, és a telekommunikációs és gazdasági miniszterek. A Gasparri-törvény hatalommal ruházza fel a kormányt azáltal, hogy a Miniszteri Tanácsot megbízta a „megalapozott médiaszolgáltatási törvény” beiktatásával, aminek a célja az volt, hogy az aktuális médiaszolgáltatáshoz kapcsolódó törvényhozást befolyásolni tudják. A Gasparritörvény a gazdasági miniszter kinevezése által, aki a RAI főrészvényese, feljogosítja a kormányt, hogy a kilenctagú Igazgatótanácsból két tagot ő nevezzen ki, beleértve az elnököt is. Ami a közigazgatási feladatokat illeti, a kormánynak van néhány lényeges kompetenciája a médiaszolgáltatás engedélyezését illetően. Ez a hatáskör főként a digitális
médiaszolgáltatásra
terjed
ki,
amit
2001-ben
a
Kommunikációs
Minisztériumhoz csatoltak vissza. A kormány feladata a RAI műsorszolgáltatói szerződés, valamint az állam és a RAI közötti működési engedély jóváhagyása. A műsorszolgáltatói szerződés egy dokumentum, ami előírja a RAI által nyújtott közszolgálati feladatoknak küldetését és a tartalmát. Ezt háromévente megújítják. A működési engedély húsz évre biztosítja a közszolgálati rádió és televízió műsorszolgáltatási jogát. A legfrissebb engedélyt 1994-ben írták alá. (Television across Europe tanulmánya: Gianpietro Mazzoleni, Giulio Enea Vigevani: Regulation, policy and independence, Monitoring reports 2005, Italy – www.eumap.org, 2008.X.15.14:32) 2.7. A reformtól Berlusconiig A ’90-es években politikai zavargások is felütötték a fejüket, valamint az európai uniós törvények befolyása is egyre növekedett, igaz, hogy csak egy rövid és jelentőségteljes pillanatra, de ez elegendő volt ahhoz, hogy utat nyisson a közszolgálati 38
médiaszolgáltatás önálló intézményként való pozitív átformálásához. Az úgynevezett „professzorok RAI-ja” időszak, amikor az Igazgatótanács főként független tudományos szakemberekből állt, talán az egyetlen olyan pillanat volt a RAI történetében, amikor a közszolgálati televízió a politikai pártoktól valóban független volt. Azonban ez az időszak túl rövid volt ahhoz, hogy a bevett kultúrán változtatni tudjon. Az Igazgatótanács tagjainak kinevezéséről szóló 1993-as reform nem hozta meg a várt eredményeket. A jobb-közép koalíció a ’94-es választásokon aratott győzelme után a RAI Igazgatótanács tagjainak elfogult kinevezési rendszerét átalakították az 1993-ban elfogadott többségi választási rendszerrel jobban összhangban lévő új formává. Ezzel a bizonytalan pluralizmussal összefüggésben áll az 1995-ös referendum, ahol a népszavazás során megszavazták a RAI részleges privatizációját. Ebben az időben a RAI anyagi problémákkal küszködött, ami arra kényszerítette a vállalatot, hogy nagyobb hallgatóságot és reklámbevétel érjen el, ami a minőség rovására ment, azért mert a kereskedelmi mintát akarta utánozni. Ez a helyzet nagy károkat okozott a közszolgálati médiaszolgáltatásról kialakult közfelfogásban. Az elmúlt néhány év alatt, folyamatos viták zajlottak a RAI kinevezését és teljesítményét illetően. Ezeket a vitákat általában a hivatallal kapcsolatos politikai érdekek vezérelték és arra szolgáltak, hogy tovább csökkentsék a RAI vezetőinek és újságíróinak a függetlenségét. 2002 elején a RAI elnöke Roberto Zaccaria és az Igazgatótanács lemondtak. Zaccaria, az alkotmányos- és médiatörvény területén kiváló ismeretekkel rendelkező – az előző szélső-baloldali többségi párt által kinevezett tudós – ellentmondásba került a parlamenti többségi párttal és a Berlusconi kormánnyal. Rövid és viharos időszakot töltött
el
a
következő
Igazgatótanács,
aminek
Antonio
Baldessarre
–
az
Alkotmánybíróság ellentmondást nem tűrő embere – volt az elnöke, aki közel állt a közép-jobboldali koalícióhoz. Az ellenzékkel való heves viták jellemezték ezt az időszakot, főként néhány, a miniszterelnök és az öttagú tanács három tagja által nem kívánatos újságírók kizárása miatt. A parlamenti szóvivők megpróbáltak véget vetni a többségi és az ellenzéki pártok között lévő konfliktusnak, az által, hogy egy olyan Igazgatótanácsot hoztak létre, amely a jobboldali pártokhoz közel álló tagokból, és egy ellenzékkel szimpatizáló „kezes elnökből” tevődött össze. Ez utóbbi tisztséget egy ismert liberális újságíró, Lucia Annunziata töltötte be az után, hogy a Corriere della Sera volt főszerkesztője, Paolo Mieli udvariasan visszautasította a felkérést. 39
A változtatás eredménye különösen kiábrándító volt. Az Igazgatótanáccsal, és főként ennek elnökével - aki a kormányzó koalícióhoz állt közel - szüntelen fennálló konfliktusok után, Annunziata lemondott. 2004 júliusában, a Médiaszolgáltatás Parlamenti Tanácsa jóváhagyta az indítványt, amely felkérte az Igazgatótanácsot, hogy nyár után mondjon le hivataláról, azért, hogy új személyeket jelölhessenek ki a Gasparri-törvény szerint. A politikai életben észlelhető nagy nyomás ellenére, amit mind a kormány, mind az ellenzék emberei gyakoroltak, semmi változás nem történt. 2005 májusáig
a RAI
Igazgatótanácsa négy tagból állt, akik mind a közép-jobboldali párthoz álltak közel. 2005 májusában a Médiaszolgáltatás Parlamenti Tanácsa hét új tagot választott, kettőt pedig a kormány jelölhetett ki. Az újonnan kijelölt hét tag közül három a kormányhoz állt közel, három pedig az ellenzékkel állt kapcsolatban, a „lottizzazione” modelljét követve. Az elmúlt években a RAI erős és független vezetésének hiánya arra késztette az alkalmazottait és újságíróit, hogy a kormányzó koalíció támadásai által sebezhetőek legyenek. (Television across Europe tanulmánya: Gianpietro Mazzoleni, Giulio Enea Vigevani: Regulation, policy and independence, Monitoring reports 2005, Italy – www.eumap.org, 2008.X.15.14:32)
2.8. A szólásszabadság elfojtása A problémákkal az ország legismertebb és leginkább tisztelt újságírói közül ketten, Enzo Biagi és Michele Santoro vették fel a harcot, akiket kirúgtak a televízióból miután a miniszterelnök Berlusconi ellenérzetét fejezte ki irántuk. Emiatt nagy aggodalom támadt még a nemzetközi sajtóban is. 1995-ben az újságírás egyik atyjának számító, józan nézeteket valló Biagi egy új napi rövidműsornak, az „Il Fatto”-nak a műsorvezetője lett, amely főműsoridőben nagy nézettséget produkált, és jó kritikákat kapott. A 2001-es választási kampány ideje alatt Biagi interjút készített a híres filmes és komikus Roberto Benignivel, aki Berlusconit parodizálta. Ezt követően persze Biagit kirúgták, és a műsora helyett kvízműsort adtak, amelynek
a
nézettsége
jóval
alacsonyabb
volt.
(Redazione:
Dallo
scontro
all’apprezzamento di Berlusconi, il Giornale.it, 2007.11.06. – www.ilgiornale.it, 2008.X.16. 10:23)
40
Santoro, aki magát baloldalbarát újságírónak vallotta, a legnagyobb nézettséget produkáló
politikai
tájékozató
show-nak,
a
„Sciusciá”-nak
(Utcagyerek)
a
műsorvezetője volt a RAI Due-n. A műsor inkább vitázó és kritizáló műsor volt, de alkalmas volt arra, hogy formálja a köznép véleményét olyan kérdésekben, amivel az olasz televíziók általában ritkán foglalkoztak: társadalmi ügyek, valamint a politika és maffia között fennálló kapcsolat témája. A Római Bíróság 2003. június 3-án meghozott döntése ellenére – ami kötelezte a RAI-t, hogy újra alkalmazásába vegye Santorot, ugyanabba a pozícióba, amit azelőtt betöltött – a népszerű újságíró mégsem került újból képernyőre egészen a 2004. júniusi általános európai választásokig, mialatt a baloldali koalíció jelöltje volt. Egy másik határozat, amit szintén a Római Bíróság hozott meg 2005. január 26án, kimondta, hogy Santorot vissza kell venni az eredeti pozíciójába, aki emellett 1,5 millió eurós kártérítésre volt jogosult. Santoro 2005-ben még mindig nem lett visszavéve eredeti munkakörébe. Santoro után a RAI Due a legfőbb politikai-tájékoztató műsorának vezetésével egy jobb-szimpatizáns, katolikus újságírót bízott meg. Antoni Socci és műsora az „Excalibur” nézettség és közkedveltség tekintetében is nagy bukás volt. Ezért 2004-től kezdve, a csatorna legfőbb politikai-tájékoztató műsorát két újságíró vezette, Giovanni Masotti és Daniela Vergara, akik mindketten a jobboldali politikához álltak közelebb. Egy másik népszerű újságíró, Bruno Vespa, aki köztudottan a jobboldali koalícióval szimpatizált, szembetűnően hosszú műsoridőben volt látható. Jóllehet a teljes hírekre és tájékoztatásra szánt idő a RAI-on csökkent, mégis a RAI hírműsorai maradtak a legnagyobb hírnevű tájékozódási források Olaszországban. Ebből is látszik, hogy gondosan ügyeltek arra, hogy a műsorvezetők a kormányzó politikai párttal szimpatizáljanak, így a közszolgálati csatorna nem tudta megőrizni pártatlanságát, és a pluralizmus teljesítését sem tudta biztosítani. A Biagi és Santoro ügyek nem egyedülállóak. Világosan látható a tendencia, ami azon újságírók befolyásolását és megbélyegzését mutatja, akik a nagy közönség előtt hangot akarnak adni kritikájuknak. Sok olyan eset van, ahol újságírók, szerzők, szatirikusok – közéjük tartozik Massimo Fini, Paolo Rossi, Sabina Guzzanti és Daniele Luttazzi is – a politikai elit szemében nemkívánatossá váltak, és ezért az elmúlt években eltávolították őket a televíziós műsorokból. Ez azért is különösen aggasztó, mert a RAIhoz és a Médiasethez tartozó csatornákon kívüli más hatékonyan működő adók hiánya lehetetlenné teszi az újságírók számára, hogy más médiaszolgáltatónál helyezkedjenek 41
el. Úgy tűnik, hogy csak a független intézmények és a kezességvállalók – a köztársasági elnök és az Alkotmánybíróság – próbálták meg újra megerősíteni a RAI közszolgálati szerepét és kierőltetni, hogy teljesítse alkotmányos kötelességét. 2004-ben egy fontos határozattal – ami a RAI engedélyezési illetékének alkotmányos jogosultságára vonatkozott – az Alkotmánybíróság helyreállította a RAI-ra vonatkozó kötelezettséget, miszerint a közszférán belül kell maradnia. Ugyanekkor nyomatékosan kérte az illetékes intézményeket, hogy újra fedjék fel és kövessék nyomon a közszolgáltatás alapvető, eredeti szándékát. A bíróság 2002-ben jóváhagyta azt a határozatot, miszerint az állam által létrehozott és irányított közszolgálati televízió a továbbiakban nem működhet törvényes monopolista televízióként, de ebben közszolgálati-kereskedelmi vegyes rendszerű környezetben indokolt a RAI többi kereskedelmi médiaszolgáltatótól eltérő módon való működése. A 2002-es par condicio elvén létrejött Alkotmánybírósági határozat kimondja, hogy a piaci pluralizmus még a lehető legjobb értelmében sem tudja garantálni a sértetlen, széleskörű, politikai vélemények szólás- és sajtószabadságát. A köztársasági elnök Ciampi hangsúlyozta a részrehajlás nélküli, teljes pluralizmus fontosságát, és emlékeztette a törvényhozást, hogy az állam alapvető kötelezettsége megvédeni Olaszország kulturális öntudatát, és a közszolgálati médiaszolgáltatás különleges küldetését.
Megjegyezte,
hogy
a
magántulajdonban
lévő
műsorszolgáltatók
önmagunkban nem elegendőek ahhoz, hogy biztosítsák a teljes és tisztességes politikai megnyilvánulást az összes párt számára, ha eddig más intézkedések – amik alapvetően az azonos megnyilvánulás elve alapján merültek fel – nem valósultak meg. (Television across Europe tanulmánya: Gianpietro Mazzoleni, Giulio Enea Vigevani: Regulation, policy and independence, Monitoring reports 2005, Italy – www.eumap.org, 2008.X.15.14:32)
3. AGCOM - Autoritá per le Garanzie nelle Communicazioni- vagyis az Olasz Kommunikációs Szabályozási Hatóság Az Olasz Kommunikációs Szabályozási Hatóság, azaz AGCOM (Autoritá per le Garanzie nelle Communicazione) szervezetét tekintve független minden más államigazgatási szervtől. 1997-ben jött létre a Maccanico-törvény hatására. Szabályozó 42
és felügyeleti hatásköre kiterjed a műsorszolgáltatási, távközlési és írott sajtó területére is. 1998 júliusában kezdte meg működését az intézmény a 97/ 249 számú törvény alapján, amely a hatóság létrejöttéről és működéséről rendelkezik. Székhelye Nápolyban van. Megörökölte
a
Kiadói
és
Médiaszolgáltatói
Garancia,
a
kiadói
és
médiaszolgáltatói tevékenységek volt szabályzó szervének feladatkörét. Az AGCOM azonban több felelősséget vállalt magára, mint az előbbi szervezet, mivel a törvény kinevezte a szólásszabadság jogának biztosításáért, és a versenyszabályozás megvalósításáért felelős hatóságnak. Egy médiatörvény szakértő szerint, az AGCOMnak olyan jelentős befolyása van a szabályozás felett, hogy úgy tűnik az olasz média valóságos „kormányzó testülete”, ráadásul az ellenőrzés, a felügyelet és a végrehajtás hatalmát is magáénak tudhatja. Tevékenységi köre kiterjed a rádiózás és televíziózás felügyeletére, valamint az ezzel kapcsolatos engedélyezési eljárások lebonyolítására. Ezenkívül átvette a Posta és Telekommunikációs Minisztériumtól a Kiadói- és Sajtóhatóság feladatát és hatáskörét is. Továbbá felelős a szektorba tartozó szabályozási feladatokért, a részlegre vonatkozó törvények betarttatásáért, és széleskörű felügyeleti joggal rendelkezik. Ellátja az Európai Unió által meghatározott telekommunikációs piaci és audiovizuális szabályozás feladatkörét is. Működésének költségeit a hatáskörébe tartozó szolgáltatók éves bevételeinek 0,35 ezredét kitevő illetékekből fedezi. Ez nem vonatkozik a két évnél fiatalabb vállalkozásokra. (Kovács, 2007.) 3.1. Az AGCOM összetétele és szerkezete Az AGCOM egy kilenc tagból álló testületi szerv, aminek elnökét a miniszterelnök javaslatára, a kommunikációs miniszterrel egyetértésben a köztársasági elnök rendeletére nevezik ki. Bár az AGCOM elnökének kinevezését az illetékes parlamenti bizottságnak is jóvá kell hagynia, valójában a miniszterelnöknek van a legnagyobb befolyása a hivatal betöltésére. Az AGCOM további nyolc tagját a Parlament tagjai jelölik ki: négy tagot a Szenátus, négy tagot pedig az Alsóház választ meg. Az AGCOM tagjainak kijelölését egy választási formulán keresztül döntik el, amin a többségi párt és az ellenzék egyenlő számban képviselteti magát.
43
Az AGCOM tagok kinevezésének időtartama nem változik. A hivataluk hét évre szól, és nem választhatóak meg újra. A Maccanico-törvény kiköti, hogy a tagoknak elismert és kiemelkedő szakmai tudással és hozzáértéssel kell rendelkezniük. A törvény óvintézkedéseket is tartalmaz, hogy
megakadályozza az AGCOM tagjainak
érdekképviseleti konfliktusba való keveredését. Például az AGCOM tagjai nem dolgozhatnak a médiaszektorban tevékenykedő vállaltoknak a mandátumuk lejárta után négy évig. Bár kétséges, hogy ezek az óvintézkedések valóban garantálni tudják-e az AGCOM függetlenségét a piaci szereplőktől és a politikai testülettől. A 2002/21/EK európai uniós direktívában utasításba adták a tárgyilagosságot, ami biztosítja az illetékes országos
hatóságok
által
használt
részlehajlás
nélküli,
átlátható
módszerek
alkalmazását. Az AGCOM tagjainak megválasztási módszere néhány fontos problémát vetett fel. A szavazási rendszer a Parlamentben is érezhető politikai koalíciók megoszlását vitte át az AGCOM-ba. Így számos esetben a végső döntés az AGCOM elnökétől függött, aki a kormányt képviselte, mivel a miniszterelnök és a Kommunikációs Minisztérium közös indítványában lett kinevezve. Az olasz törvényhozók ismételten megpróbálkoztak a törvényhozói és végrehajtói területek, valamint a felügyeleti és irányítói hatóságok elválasztásával. A Maccanico-törvény továbbfejlesztése során, a törvényhozók egyértelműen a fennálló állapot megőrzése mellett döntöttek, ami láthatóan gyengítette az AGCOM pártatlanságát és függetlenségét.
44
4.sz.ábra: Az AGCOM tagjai Miniszter Kormánya
Elnök Enzo Chicli
Tanács
Infrastruktúráért és Hálózatokért Felelős Bizottság
Szolgáltatásokért és Termékekért Felelős Bizottság
Vincenzo Monaci
Paola Manacorda
Mario Lari
Antonio Pilati
Alessandro Luciano
Alfredo Meocci
Silvio Traver
Giuseppe Sangiorgi
Forrás: www.agcom.it
Médiafigyelők pozitív véleményüket fejezték ki az AGCOM első tagjainak politikai függetlenségéről, akik 1998-ban kezdték el hivataluk betöltését, amikor az AGCOM megalakult. Ekkor az elnök Enzo Cheli volt, és 2005-ben járt le a mandátumuk. Azonban amikor 2005 tavaszán kinevezték az új tagokat, a politikai pártok egyre hevesebb mesterkedésekbe fogtak, hogy befolyásukat érvényesíteni tudják a szabályzó szerv felett. Habár az AGCOM új elnöke, Corrado Calabró kétség kívül szakértő a területen, és a 2005 tavaszán kijelölt összes új tag minden bizonnyal hozzáértő szakember, a kinevezésük során több részlehajló tényező volt megfigyelhető, mint a korábbiakban. Az AGCOM-nak sajátos a szervezeti struktúrája. 257 főt alkalmaz. Annak érdekében, hogy munkájuk átláthatóságát bizonyítsák, kéthavonta hivatalos jelentést tesznek közzé, mind elektronikus, mind pedig papírformátumban, és éves jelentést is írnak. Szabályozásaikat a hivatalos közlönyben is kiadják, és minden részletre kiterjedő, folyamatosan frissített honlapjuk is van.
45
5.sz.ábra: Az AGCOM felépítése Főtitkárság
Szolgáltatások és Termékek Bizottsága
Intézmények közötti kapcsolat
Technológia
Európai és nemzetközi kapcsolatok
Gazdasági és Piaci elemzés
PR és sajtó kapcsolatok
Jogszerű és közösségi ügyek
Dokumentálás és publikáció
Igazgatósági Bizottság
Emberi és anyagi erőforrások osztálya
Ellenőrzés és irányítás
Szabályozás
Biztosítékok és viták
Forrás: www.agcom.it
Azért, hogy az AGCOM és a civil társadalom közötti kapcsolatot élénk legyen, a Maccanico-törvény
gondoskodott
a
Haszonélvezők
Országos
Tanácsának
létrehozásáról, ami egy fajta Ombutsmanként működött. A Fogyasztói Szövetség által kijelölt szakértők voltak a tagjai, akik a véleményüket juttatták kifejezésre, és javaslatokat tettek az AGCOM-nak, a Parlamentnek, a kormánynak és más magán szervezeteknek. A törvényhozás gondoskodott arról is, hogy Kommunikációs Regionális Bizottság működjön minden tartományban, ami az AGCOM-ot képviseli. 3.2. Hatáskör Az AGCOM hatáskörébe a következő feladatok tartoznak: – irányelv felállítása az ipar számára – a piac felügyelése 46
– engedélyek és felhatalmazások kiadása – törvényjavaslatok és irányelvek indítványozása Az AGCOM-nak szinte jogi és tanácsadói illetékességei is vannak, melyek az AGCOM
Tanácsával
és
két
belső
bizottsággal
állnak
összefüggésben:
az
Infrastrukturális és Hálózati Bizottsággal, valamint a Termék- és Szolgáltatási Bizottsággal. Az Infrastrukturális és Hálózati Bizottság néhány telekommunikációs szektorhoz tartozó feladatot is irányít. A Termék- és Szolgáltatási Bizottság pedig a médiaszolgáltatás terén rendelkezik fontos kötelezettségekkel. A Gasparri-törvény felhatalmazza az AGCOM-ot, hogy közbe lépjen, ha piaci főlénnyel találkozik. (Television across Europe tanulmánya: Gianpietro Mazzoleni, Giulio Enea Vigevani: Regulation, policy and independence, Monitoring reports 2005, Italy – www.eumap.org, 2008.X.15.14:32) 3.3. Az engedélyezés A frekvenciasávokkal való gazdálkodás – ami a műsorszolgáltatói engedélyezésekből és a frekvencia kiosztásából áll – egyfajta törvényes „fekete lyukat” képez a jogi rendszerben, ami a ’70-es évek közepétől meghatározza az olasz médiaszolgáltatást. Az 1976-os Alkotmánybírósági határozatnak döntő szerepe volt, ugyanis engedélyezte a magán vállalatoknak a helyi médiapiacon való megjelenést. Ennek azonban a médiaszolgáltatók engedélyeztetésével kellett volna járnia. Erre vonatkozó szabályzás híján azonban utat nyitott az engedély nélküli frekvenciafoglalásnak. Ezt a hiányt a Mammí-törvény sem orvosolta, ami az első olyan törvény volt, ami a közszolgálati és kereskedelmi médiaszolgáltatásokat is szabályozta. Az Alkotmánybíróság 1994-es határozata, ami a közfrekvenciák kiegyensúlyozott elosztásával és az engedélyekkel való egyenlő bánásmód alapelvét lefektette, hasznavehetetlennek bizonyult. Az első kísérletet az engedélyezési eljárás átszervezésére, a Telekommunikációs Minisztérium tette, de ezt sosem fogadták el. A második próbálkozást, ami már az analóg földi sugárzás jogának kijelölését is tartalmazta, az AGCOM 1998-ban elfogadta. Az AGCOM magára vállalta a felelősséget ezen a területen. A tizenegy nemzeti televíziós hálózat közötti verseny biztosításának érdekében, a Maccanico47
törvény kikötötte, hogy az AGCOM-nak ki kell jelölnie mindegyik műsorszolgáltató számára olyan frekvenciasávot, ami legalább a nemzeti terület 80%-át lefedi. Ezt az engedélyt a szükséges frekvencia kijelölése nélkül adta, és következésképpen az olasz frekvenciasáv egyenlő mértékben történő elosztása nélkül. (Television across Europe tanulmánya: Gianpietro Mazzoleni, Giulio Enea Vigevani: Regulation, policy and independence, Monitoring reports 2005, Italy – www.eumap.org, 2008.X.15.14:32) A 2001-es digitális médiaszolgáltatási törvény elfogadása után a helyzet még bonyolultabbá vált, mivel a törvény a digitális technológiára való teljes átállás tervét tartalmazta. A 2001-es törvény gondoskodott a digitális műsorszolgáltatói frekvenciák elosztásáról, anélkül hogy a teljesítésre vagy a frekvenciák elosztására vonatkozó lényeges paramétereket meghatározott volna. Ennek következtében a műsorszolgáltatói engedélyekkel
nem
rendelkező
televíziós
hálózatok
meg
tudták
tartani
frekvenciafoglalásukat, és a televíziós hálózat országos engedélyekkel a kezünkben folytatta a műsorsugárzást a ’90-es években kiszabott frekvenciákon. Ily módon a Centro Europa 7 nevű hálózat képtelen volt a műsorszolgáltatásra, mert az engedéllyel nem rendelkező szolgáltatók már elfoglalták a rendelkezésre álló frekvenciákat. A Gasparri-törvény elfogadása csak megerősítette, sőt tovább rontotta a helyzetet, amely a 2001-es digitális médiaszolgáltatási törvény elfogadása után alakult ki. A közigazgatási törvénytudós Bruno Tonoletti is attól tartott, hogy a kereskedelmi piac egyedüli ura, a Mediaset képes lesz megszerezni a szükséges digitális műsorszolgáltatói engedélyeket, miközben megtartja a már eddig is - a három analóg csatornája által kezében tartott - frekvenciákat. A Mediaset ténykedése nagy kihívást jelentett az Alkotmánybíróság számára, amely 2002-ben megfogalmazta, hogy a Mediasetet, és ezen belül főként Rete 4 csatorna túllépi a törvény által megszabott frekvenciabirtoklási határokat. Az Alkotmánybíróság döntése szerint 2003 decemberéig ez utóbbinak meg kellett volna szüntetnie az analóg földi műsorszolgáltatást. 2003. december 23-án a kötelező végrehajtás előtt egy héttel, az akkori igazgatás elfogadta a határozatot, amely megakadályozza a Rete 4 földi sugárzásának hatályon kívül helyezését. Valójában a Gasparri-törvény már felhatalmazta a műsorszolgáltatási engedéllyel nem rendelkező Rete 4-t, hogy folytathassa a műsorszolgáltatását. Ezáltal azonban azok kerültek hátrányba, akik keresztülmentek a hivatalos versenyeljáráson, és elnyerték a nemzeti
48
szintű sugárzás jogát, így mégis kiszorultak a piacról, mivel nem tudták biztosítani számunkra a szükséges frekvenciát. Ez a törvénytelen módja a frekvencia elfoglalásának láthatóan az EU direktíváit (2002/21/EK és 2002/22/EK) is megszegi, melyek gondoskodnak az átlátható, diszkriminációmentes,
és
egyenlő
bánásmód
biztosításáról
az
összes
frekvenciaállományra vonatkozóan. Ezek a körülmények a hálózatok közti egyenlőtlenségeket növelik, valamint a kis vállalkozók fejlődését akadályozzák meg, ezen kívül gátolják az új szereplők piacra jutását is. Ezt a Versenyhatóság 2003-as éves jelentésében is hangsúlyozta, hogy a médiapiac intézkedéseit a frekvenciaállomány igazságtalan felosztása jellemzi, amelyet alapvetően két szereplő ural, a RAI és a Mediaset, akik sokkal több forrással és hálózattal rendelkeznek, mint versenytársaik. (Grazzino Enrico: L’occupazione delle frequenze blocca la tv digitale, Corriere Economia, 2004.V.10. – www.cooriere.it, 2008.X.21. 20:56) A rádiós és televíziós műsorszolgáltatások csak állítólagosan működnek engedélyezésen keresztül. Az AGCOM-nak és a Kommunikációs Minisztériumnak fontos szerepe van ennek a szabályzásnak a megerősítésében. A törvény felhatalmazta az AGCOM-ot, hogy szövegezze meg és hagyja jóvá azt a nemzeti törvénytervezetet, ami a frekvenciák kijelölésére vonatkozik. A Minisztériumnak pedig jogában áll a tárgyhoz tartozó felhatalmazásokat és műsorszolgáltatói engedélyeket megadni. Az engedéllyel rendelkezőktől elvárt kötelezettségek, feltételek és követelmények, az analóg földi sugárzásra vonatkozóan a következők: – az engedély hat évre szól, és olyan társaságnak vagy vállalatnak kell lenniük, akik Olaszországban vagy az Európai Unióban vannak nyilvántartva – más Európai Unión kívüli országból származó személy által vezetett olasz szereplő piacon való megjelenése engedélyezett, feltéve hogy a származási országnak kölcsönösségi záradéka van Olaszországgal – a fő kritérium a műsorszolgáltatási engedély elnyeréséhez az anyagi forrás, technológiai felszereltség, és szerkesztői tervezet Az országos engedéllyel rendelkezők legfőbb kötelezettségei: – legalább napi három hírműsor – az európai gyártási kvótának meg kell felelni – bizonyos minőségi szintet tartani kell 49
– biztosítani kell a válasz és helyesbítés jogát Ezen kívül az engedéllyel rendelkezőknek biztosítaniuk kell minden politikai témában a tájékoztató jellegű műsorokhoz való azonos hozzáférését, az állami hatóságok hirdetményeinek sugárzását, és a kiskorúak védelmére vonatkozó normák betartását. Úgy tűnik, hogy a törvényhozók lemondtak az üzleti és piaci pluralizmus hajszolásáról, és elhatározták, hogy inkább a kereskedelmi műsorszolgáltatókra vonatkozó szabályokat hoznak, hogy elkerüljék a túlzottan párti-alapon működő televíziózást. (Television across Europe tanulmánya: Gianpietro Mazzoleni, Giulio Enea Vigevani: Regulation, policy and independence, Monitoring reports 2005, Italy – www.eumap.org, 2008.X.15.14:32) Olaszországban kétfajta engedélyezési eljárás vonatkozik a műsorszolgáltatási tevékenység folytatására. Az egyik az engedély, a másik pedig a koncesszió. Az engedélyt a földfelszíni, illetve műholdas sugárzás esetén alkalmazzák, míg a koncessziót
digitális
műsorszolgáltatók
esetében.
Ezeket
a
Kommunikációs
Minisztérium bocsátja ki. A műsorszolgáltatási díjat az AGCOM határozza meg a jogszabályok alapján. A koncessziót hat évre adják, ezután meg kell újítani. (Kovács, 2007.)
4. Az irányítás felépítése A Gasparri-törvény visszaállította a RAI Igazgatótanácsának kinevezése feletti hatalmat a politikai szervezetek hatáskörébe. Ennek eredménye az lett, hogy a tanács tagjainak nagy részét a kormánypárt jelöli ki. 4.1. Az Igazgatótanács A RAI Igazgatótanácsa egy közigazgatási testület, ami a közszolgálati műsorszolgáltató céljainak és kötelezettségeinek ellenőrzését és megvalósítását végzi. A testület kilenc tagból áll, ebből kettőt a főrészvényes jelöl ki, aki a Gazdasági és Pénzügyminiszter. A Gasparri-törvényt megelőzően az Igazgatótanács csak öt tagból állt. A tagok közül egy valaki, akit a miniszter jelöl ki, a testület elnöke lesz. A többi hét tagot a Médiaszolgáltatások Általános Felügyeletéért és Irányításáért Felelős Parlamenti Bizottság választja ki. Négy tagot a kormánypárt, hármat pedig az ellenzék jelöl. 50
A Gazdasági és Pénzügyminisztérium tulajdonában van a RAI Holding 99,55%a. A fennmaradó rész az Olasz Szerzői és Kiadói Társaság kezében van. (RAI: Il Gruppo – www.bilancio2004.rai.it, 2008.X.19. 10:42) Azért, hogy a politikai kisebbség véleménynyilvánítása részlegesen biztosítva legyen, az Igazgatótanács elnökének megválasztása akkor válik ténylegessé, ha a Parlamenti Műsorszolgáltatói Bizottság kétharmados többséggel megválasztja. Ezt az eljárást az 1975-ös RAI-törvény tükrözi, amely egy teljesen más politikai környezet terméke volt. Ez lehetővé teszi a politikai beavatkozást a RAI ügyeibe, tehát a politikai pártok úgy tehetnek, mintha partnerek lennének, akik felosztják a vezetői posztokat. Ennél is rosszabb, hogy a törvény feljogosítja a kormányt a kinevezési eljárás elvégzésére, ami egy rendkívül fontos elem, és nyilvánvalóan ellentmondásban van az 1974-es Alkotmánybírósági határozattal, amely a pluralizmust védi. A Parlamenti Műsorszolgáltatói Bizottság kétharmados többségi szavazattal indítványozhatja az Igazgatótanács felmentését. A Gasparri-törvény egy pozitív aspektusa, hogy felhatalmazza az AGCOM-ot, a RAI Igazgatótanácsának ellenőrzésére. Az AGCOM szankciókat léptethet érvénybe a vezetők ellen, és megvizsgálhatja, hogy az általános műsorszolgáltatási feladatokat hatékonyan és szabályosan végzik-e. 4.2. A vezérigazgató A RAI másik kritikus pontja, a vezérigazgató, aki alapjába véve a kormány irányítása alá tartozik. A vezérigazgató kiváltsága a vezetés, valamint javaslatokat vihet az Igazgatótanács elé, hogy azt jóváhagyják. A vezérigazgatót az Igazgatótanács választja meg,
a
részvényesekkel,
főként
a
Gazdasági
és
Pénzügyminisztériummal,
egyetértésben. A vezérigazgató hivatala mindaddig tart, amíg az Igazgatótanács tagja, felelős a vállalat irányításáért, és beszámol a kormánynak.
4.3. Javasolt változtatások A Gasparri-törvény egyik legjellegzetesebb és leginkább vitatható rendelkezése, a RAI állami érdekeltségének egyre nagyobb mértékben történő eladása. Eszerint a digitális technológia fejlődése hamarosan meg fogja teremetni a programok sokszínűségét, így a közszolgálati engedélyezési eljárás a közeljövőben szükségtelenné fog válni.
51
A Gasparri-törvény gondoskodott arról, hogy a RAIRadiotelevisione Italiana Spa RAI Holding Spa-ra változzon, a törvény elfogadásától számított hatvan napon belül. A törvény biztosítja a vállalat közbeszerzési pályázaton keresztül történő eladását is, az egybeolvadástól számított négy hónapon belül. A törvény célja, hogy egy részvénytáraságot hozzon létre, és határt szab a részvénytőke egy százalékának maximum szavazati arányának. A Gasparri-törvény rendelkezik arról is, hogy a privatizált RAI Igazgatótanácsának tagjait az illetékes részvényesek értekezletén válasszák meg. A RAI teljes privatizációja a távoli jövőben válna esedékessé. Azonban a RAI teljes privatizációja megvalósíthatatlan és alkotmányellenes határozatnak tűnik. A 2002-es Alkotmánybírósági döntés jóváhagyta, hogy a köztelevízió a közszférán belül maradjon. A határozatot követően, a RAI privatizációjának alkotmányos törvényessége kérdésessé vált azok számára, akik hittek a közérdekben, vagyis hogy a köznépnek joga van a tájékozódáshoz, és hogy a politikai és kulturális vitákba jobban be kell vonni az állampolgárokat. Ez azonban nem fér össze a privatizációval. A Versenyhivatal 2004-es jelentésében tett javaslata nagyon is témába vágó. Eszerint az akkori szabályzásokat, amik a közszolgálati rádiót és televíziót irányítják, újra át kellene vizsgálni, és mérlegelni kellene a RAI rendszerét az Egyesült Királyságban alkalmazott megoldások mentén, miszerint két különböző vállalatot kellene alkotni. Az egyik arra lenne hivatott, hogy ellássa a közszolgálati feladatokat, míg a másik alapvetően kereskedelmi jellegű lenne, ami a reklám bevételekből tartaná fenn magát, és azonos körülmények között versenyezne a többi műsorszolgáltatóval, valamint a tőzsdén is bejegyeznék a részvényeiket. (Modalita’ di attuazione dell’articolo 18, commi 1 e 2, della legge 3 maggio 2004, n. 112, Gazzetta Ufficiale 18 febbraio 2005, n. 40 2005.II.18. – www.agcom.it, 2008.X.17. 19:26) Romano Prodi is hasonló álláspontját fejezete ki, amikor a Corriere della Seranak írt levelében támogatta a RAI két vállalatra való felosztását, egy közszolgálati feladatokat ellátó vállalatra és egy inkább kereskedelmi természetű vállalatra. Az első az állam kezében maradna, míg a másikat magánvállalkozásoknak kínálnák eladásra. A közép-baloldali koalíció javasolta a Gasparri-törvény által napirendre tűzött RAI privatizációjának leállítását is. (Television across Europe tanulmánya: Gianpietro Mazzoleni, Giulio Enea Vigevani: Regulation, policy and independence, Monitoring reports 2005, Italy – www.eumap.org, 2008.X.15.14:32) 52
V.
Együttműködés az Európai Unió politikájával
1. Az Európai Unió audiovizuális médiaszolgáltatásokra vonatkozó egyes direktívái Az Európai Parlament és a Tanács 2007/65/EK irányelve, amit 2007. december 11-én határoztak meg, a tagállamok televíziós műsorszolgáltatói tevékenységét érintő egyes törvényi, rendeleti vagy közigazgatási szabályozásainak összehangolására vonatkozó 89/552/EGK tanácsi irányelv módosítása. Erre azért volt szükség, mert 1989. óta nagy technológiai változások, fejlődések mentek végbe az audiovizuális médiaszolgáltatások fogyasztókhoz való eljuttatása terén. A módosításnak figyelembe kellett vennie – az információs és kommunikációs technológiák elterjedésének köszönhetően – az időközben a médiapiacon végbement olyan strukturális változásokat is, mint a kereskedelmi műsorszolgáltatások finanszírozásának kérdése. Az irányelv célja, hogy garantálja az jogbiztonságot, valamint az optimális feltételeket a tagállamok médiapiacának versenyképességéhez. A 2007/65/EK módosító irányelve kimondja, hogy „az audiovizuális médiaszolgáltatások ugyanúgy kulturális, mint gazdasági szolgáltatások” (Az Európai Parlament és a Tanács 2007/65/EK irányelvének 3. bekezdése). Hangsúlyozza az audiovizuális szolgáltatások a társadalomban, a demokráciában, az oktatásban és a kultúrában
betöltött
fontos
szerepét,
valamint
felelősségét,
ami
a
szabad
tájékozódásnak, vélemények sokszínűségének és a médiapluralizmusnak biztosításából következik. A Szerződés kimondja, hogy a Közösségnek tiszteletben kell tartania és figyelembe kell vennie a kulturális értékeket és sokszínűséget. Ennek védelmében és előmozdításának érdekében 2006. május 18-án a Tanács jóváhagyta, majd 2007. március 18-án hatályba is léptett az UNESCO-egyezmény, amely kimondta, hogy a kulturális tevékenységek, javak és szolgáltatások – mivel gazdasági és kulturális természetűek is – nem kezelhetőek csak kereskedelmi értékként. Mivel a hagyományos és fejlődőben lévő audiovizuális médiaszolgáltatások élénkítik a gazdaságot és a befektetéseket, az által, hogy foglalkoztatási lehetőséget kínálnak a Közösségben (főként a kis- és középvállalkozások számára), ezért figyelembe kell venni a belső piac alapelveit, vagyis a szabad verseny és az egyenlő 53
bánásmód elvét, és biztosítani kell az audiovizuális médiaszolgáltatások piacának átláthatóságát és kiszámíthatóságát. A fejlődőben lévő lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatások esetében bizonytalanok a jogi szabályozások, és nincs biztosítva az egyenlő versenyfeltétel. Azért, hogy elkerüljék a versenytorzulásokat, és hogy elősegítsék az egységes információs térség létrejöttét, szükség van mind a hagyományos (lineáris) audiovizuális médiaszolgáltatás
terén,
mind
a
lekérhető
(nem
lineáris)
audiovizuális
médiaszolgáltatások terén legalább alapszintű összehangolt szabályozására. 2003. december 15-én a Bizottság közleményt adott ki, miszerint biztosítani kell a kulturális sokszínűséget, a tájékozódáshoz való jogot, a médiapluralizmust, a kiskorúak és a fogyasztók védelmét, és a médiatudatosság növelését az ágazat szakpolitikai szintű szabályozásában, mind a jelenre, mind a jövőre vonatkozóan. A Tanács megerősítette az 1991. január 25-i állásfoglalását, amely a közszolgálati műsorszolgáltatás során megköveteli a technológiai fejlődésből származó előnyök kihasználását. „A magán- és közszolgálati audiovizuális médiaszolgáltatók egymás mellett élése az európai audiovizuális médiapiac jellegzetessége.” (Az Európai Parlament és a Tanács 2007/65/EK irányelvének 9. bekezdése - eur-lex.europa.eu) A Bizottság elfogadta az „i2010: európai információs társadalom” nevű kezdeményezést, amely az információs társadalomhoz és a médiához kapcsolódó ágazatok növekedésére törekszik. Az i2010 egy átfogó stratégia, ami az összes európai uniós politikai eszköz korszerűsítésén és felhasználásán keresztül (szabályozások, kutatás, iparral való partnerség) próbálja meg ösztönözni az európai tartalom-előállítást, a digitális gazdaság fejlődését, és az információs és kommunikációs technológiák átvételét. A Bizottság vállalta, az információs társadalomhoz és a médiához kapcsolódó szolgáltatások következetes belső piaci kialakítását, az audiovizuális szolgáltatások jogi szabályozásának korszerűsítésén keresztül. Ígéretet tett arra is, hogy a határok nélküli televíziózásról
szóló
irányelv
korszerűsítésére,
és
annak
audiovizuális
médiaszolgáltatásokról szóló irányelvvé alakítására javaslatot tesz 2005-ben. A kezdeményezés egyik célja, hogy az ágazatok csak a feltétlenül szükséges szabályozások mellett tudjanak növekedni. A másik, hogy a kisebb induló vállalkozások szabadon fejlődhessenek, innovációkat, munkahelyeket teremtve. Az Európai Parlament elvben támogatta, hogy az audiovizuális szolgáltatásokra alapvető szabályozások, a televíziós műsorszolgáltatásokra rendkívüli szabályozások előírása legyen szükséges. 54
Az alapjogok tiszteletben tartását segíti az irányelv, ami összhangban van az Európai Unió alapjogi chartájában összefoglaltakkal. Eszerint az irányelv nem ütközik a tagállamok sajtószabadságra és a médiában történő véleménynyilvánításra vonatkozó alkotmányos rendelkezéseivel. Az irányelv nem rendelkezik a tagállamokat érintő műszaki szabványok és szabályozások terén. Valamint nem érinti az információs társadalom szolgáltatásira vonatkozó információszolgáltatási eljárások alkalmazását illető kötelezettségeket. A 2002/21/EK elektronikus hírközlő hálózatok és hírközlési szolgáltatásokra vonatkozó irányelvnek megfelelően, nem sérti a tartalomszabályozásra és az audiovizuális
politikára
vonatkozó
közösségi
vagy
nemzeti
szinten
hozott
intézkedéseket. Az irányelv nem kötelezi, és nem is ösztönzi a tagállamokat az audiovizuális médiaszolgáltatások terén való új szabályozások vagy rendszerek bevezetésére. Az
irányelv
médiaszolgáltatásokat
kizárólag tekinti
azokat
a
tömegkommunikációs
audiovizuális
médiaszolgáltatásnak,
audiovizuális aminek
a
célközönsége a közvélemény széles rétege, és alkalmas annak egyértelmű befolyásolására. Az irányelv a gazdasági tevékenység minden formájára kiterjed, de az alapvetően nem gazdasági jellegű tevékenységekre nem vonatkozik. Az irányelv értelmezésében az audiovizuális médiaszolgáltatás fogalma a nagy nyilvánosságot
tájékoztató,
médiaszolgáltatásokra
szórakozató
vonatkozik,
amely
és
nevelő
magába
tömegkommunikációs
foglalja
az
audiovizuális
kereskedelmi közleményeket. Kizárja azonban azokat a szolgáltatásokat, amelyeknek elsődleges célja nem a műsorszolgáltatás. Az irányelv megfogalmazása szerint médiaszolgáltatónak nem minősül az a természetes vagy jogi személy, aki csak olyan műsorszámokat közvetít, amelyekért egy harmadik személy vállalja a szerkesztői felelősséget. Az irányelv nem terjed ki a nyomtatott sajtóra és a folyóiratok elektronikus változataira. A származási ország elve nem tiltja, hogy a tagállamok olyan intézkedéseket hozzanak, amelyek korlátozzák a szabad műsorszolgáltatást, természetesen kizárólag az irányelvben meghatározott kikötések mellett. A médiatudatosság fejlesztését és haladását a társadalom minden szegmensében elő kell mozdítani, segíteni kell. Az irányelv meghatározása szerint a médiatudatosság azt az értelmezési készséget jelenti, ami által a médiafogyasztó meg tudja érteni a 55
tartalom és a szolgáltatás jellegét, és hasznosítani tudja az kommunikációs technikák által kínált lehetőségek teljes körét. Az Európai Parlament és a Tanács 2006. december 20-i ajánlása rendelkezik a kiskorúak és az emberi méltóság védelméről, lehetséges intézkedéseket kínál a médiaismeretek előmozdítása érdekében, hogy gondoskodjanak a válaszadás jogáról az európai audiovizuális és online információs szolgáltatási ipar versenyképességével kapcsolatban. Az
audiovizuális
műsorszolgáltatóknak
lehetőségük
van
kizárólagos
műsorszolgáltatási jogot kérniük a nagy közérdeklődésre számot tartó eseményekre vonatkozóan. A hírműsorok esetében azonban az egész Európai Unió területén törekedni kell a pluralizmusra. A tájékozódás alapszabadságának biztosítása érdekében, szükséges előírni a nagy közérdeklődésre számot tartó eseményeket kizárólagos műsorszolgáltatási jogukkal élve egyedül közvetítő audiovizuális műsorszolgáltatónak, hogy tisztességes, méltányos és megkülönböztetés-mentes feltételekkel, valamint a kizárólagos közvetítési jog tiszteletben tartásával más műsorszolgáltató rövid részleteket használjon fel az általános hírműsorokban. Ezek a részletek azonban nem lehetnek 90 másodpercnél hosszabbak, és ezt az egész Európai Unió területén bármilyen csatorna sugározhatja. A részletekhez való hozzáférés joga csak abban az esetben lehet határon átnyúló, amennyiben ez szükséges. (Az Európai Parlament és a Tanács 2007/65/EK irányelve – eur-lex.europa.eu, 2008.X.26. 21:19)
2. Az olasz média az Európai Uniós direktívái tükrében A televíziós műsorszolgáltatásra vonatkozó olasz törvényhozás nincs tejesen összhangban a tömegkommunikációs szektorra vonatkozó Európai Uniós direktívákkal és az Európai Unió alapvető irányelveivel. Még mindig, évek múltán is, Olaszország a szektorra vonatkozó számos európai uniós direktíva alkalmazásának az elején tart, az új technológiákkal – mint a digitális földi televíziózásra való átállás – való megbirkózás esetében. 1997-ben Olaszország elébe ment az elektronikus kommunikációs hálózatról és szolgáltatásról szóló 2002-es direktívának az által, hogy egy egyedülálló törvényt
56
fogadott el a telekommunikációs és televíziós szektorra vonatkozóan, a Maccanicotörvényt, és az által, hogy létrehozta a végrehajtásért felelős szervet, az AGCOM-ot. Ezen
kívül
a
Gasparri-törvény
11.
cikkelye
szerint
a
televíziós
tartalomszolgáltatóknak közvetítési időt kell fenntartani az európai művek számára. Ez a kvóta hírekre, sporteseményekre, televíziós játék-showműsorokra, reklámra, vitákra és teleshoppingra szánt időre vonatkozik. A törvény biztosítja a nem kódolt, élőben vagy felvételről közvetített nemzeti vagy helyi események adását, amik különleges jelentőségűnek bizonyulnak a társadalom számára, beleértve a Kommunikációs Hatáság által készített jegyzéken szereplő eseményeket is. Ilyen eseménynek számít például az Olimpia, minden meccs, amit az olasz nemzeti futballválogatott játszik, az UEFA kupa döntője és elődöntője, az olasz kerékpárverseny, a Forma-1 olaszországi futama, és a Sanremo-i Zenefesztivál. Több Európai Uniós direktívával történő jó együttműködést elrontja az átfogó törvényhozói szerkezet, ami Olaszországot egyértelműen megkülönbözteti a többi európai uniós országtól. Az „olasz esetet” az Európai Parlament elé vitték, ahol Olaszország ellen a szabad tájékozódáshoz való alapvető állampolgári jogok, és a pluralizmus megsértése miatt folyt eljárás, aminek biztosítása az Európai Uniós Szerződés 7. cikkelyében ki van kötve. Az Európai Parlament jóváhagyta a határozatát, amelyben kifejezték mély aggodalmukat a törvény, és az Alkotmánybíróság ítéletének be nem tartása miatt, valamint az alapvető jogállamiság és jogszerűség megsértése, és az audiovizuális szektor átformálására való alkalmatlansága miatt, aminek eredményeképpen a pluralista tájékozódás állampolgári joga évtizedek óta jelentős mértékben csökkent. A Gasparri-törvény kihirdetése nem javított a helyzeten. Valóban úgy tűnik, hogy nem sikerült eleget tenni az EU szabályzásának. Általában ez a törvény összeegyeztethetetlen az EU irányelvével, beleértve a médiaszabadság és pluralizmus megvalósulásának szükségét is, ahogy az Európai Unió Alapvető Emberjogi Chartájának 11. cikkelye, és az alapelvekről szóló megállapodás kiköt, amit az Európa Tanács és az Emberi Jogok Európai Bírósága is jóváhagyott. Aggodalom merült fel a Gasparri-törvény miatt, beleértve azokat a szabályzási szempontokat, amik segítenek fenntartani a műsorszolgáltatói piacon kialakult duopóliumot. Számos intézmény – köztük az Európai Parlament és az Európa Tanács, valamint más befolyásos nemzetközi szervezetek, és a szólásszabadságot pártolók –
57
fejezték ki az „olasz eset” miatti komoly aggodalmukat, és ismételten felszólították az olasz Parlamentet, hogy oldják meg a szektorban lévő rendellenességeket. Az Európa Tanács Parlamentáris Ülése kemény ítéletet hozott az ügyben. Az Ülés ugyanis nagyon aggódik amiatt, hogy az „olasz eset” nemzetközileg is negatív képet fest Berlusconi érdekkonfliktusai miatt, és ezzel akadályozhatja az Európa Tanács erőfeszítéseit a független és elfogulatlan média megvalósulásának elősegítéséért az új demokráciák körében. Úgy gondolják, hogy Olaszországnak, mint a Szervezet működésének egyik legnagyobb támogatójának, különösen nagy felelőssége van ebben az ügyben. (Television across Europe tanulmánya: Gianpietro Mazzoleni, Giulio Enea Vigevani: Regulation, policy and independence, Monitoring reports 2005, Italy – www.eumap.org, 2008.X.15.14:32) 2004. október 28-án, Ambeyi Ligabo, az Egyesült Nemzetek különleges referense, aki a vélemény- és szólásszabadság jogainak védelméért és elősegítéséért felelős, aggodalmát fejezte ki Olaszország miatt. Szerinte ugyanis Olaszország nagy hagyományokkal rendelkezik a sajtó és szólásszabadság terén. Az olasz nyomtatott sajtó viszonylag liberális és a pluralizmus is fejlődésben van, ami kicsit visszatartja a szinte uralkodó hatalomnak nevezhető televíziózást. Sokan aggódnak a médiakoncentráció és az érdekkonfliktusok miatt, amik a vélemény- és szólásszabadsághoz való jogokat fenyegetik. (Civil and Political Rights, Including the Question of Freedom of Expression, Report of the Special Rapporteur on the promotion and protection of the right to freedom
of
opinion
and
expression,
Ambeyi
Ligabo,
2004.10.
–
www.centrodirittiumani.unipd.it, 2008.XI.10. 16:18 ) A Gasparri-törvénnyel kapcsolatos problémákat ésszerű keretek közt meg kell oldani, hiszen az Európai Unió különös hangsúlyt tulajdonít a médiapluralizmusnak, mint a közös politikák egyik legfontosabb irányelvének. Irányadó ebben a tekintetben az Alapvető Emberi Jogok Európai Uniós Chartájának 11. cikkelye, ami az Európa Tanács Emberi Jogok Európai Egyezményérének 10. cikkelyére épül, és kimondja, hogy a médiafüggetlenséget és a médiapluralizmust tiszteletben kell tartani. Ezt a cikkelyt a későbbiekben kormányzó, baloldali olasz képviselők nyomása alatt készítették, akik javasolták a médiapluralizmusra vonatkozó módosítást. A Charta kiegészítése tartalmazta, hogy a pluralizmus hiánya aggodalomra ad okot az európai médiakoncentrációk esetében, és hogy ennek megvalósulása nagyon fontos az egészséges demokrata rendszerek esetében. Ezen kívül a Charta napirendre tűzte az Unió beavatkozását ezen a területen. Ez egyben növeli is a közös európai 58
törvényhozás lehetőségeit, ami sokkal tágabb körű lenne, mint a jelenlegi törvényalkotás, és képes lenne európai szinten megbirkózni az médiatulajdonlással és irányítással kapcsolatos problémákkal. Az Európai Parlament összehívta a Bizottságot, hogy javaslatot nyújtsanak be egy direktívára, ami a médiapluralizmus védelmét szolgálja Európában, azzal a céllal, hogy a jelenlegi szabályzó rendszert kiegészítse, ahogy a fent említett 2002. november 20-i határozat megkívánta. A Parlament azt is hozzátette, hogy a média sokszínűségének megőrzése az EU versenytörvényében elsőbbséget fog élvezni, és hogy a tagállamok médiapiacán lévő uralkodó vállalatokat úgy kell majd tekinteni, mint az Európai Unióban a médiapluralizmus megvalósulását akadályozó tényezőket. Ebben a távlati tervben érdemes lenne figyelembe venni az Európai Bizottság beavatkozásra való jogosultságát, amit az „Egyezmény Őrszemeként” betöltött szerepe miatt kapott, főként a monopolellenes törvénnyel kapcsolatban. Elsősorban a Nizzai Szerződés és az Alkotmányos Megállapodás záradéka alapján, a médiapluralizmus az Európai Unió egyik alapvető irányelve lett. Következésképpen a médiapluralizmusra vonatkozó kérdés megoldása Olaszországban és egész Európában az Unió intézkedésein keresztül lenne megvalósítható. (Television across Europe tanulmánya: Gianpietro Mazzoleni, Giulio Enea Vigevani: Regulation, policy and independence, Monitoring reports 2005, Italy – www.eumap.org, 2008.X.15.14:32)
3. Következmények Pénzügyi szempontból úgy tűnik, hogy a műsorszolgáltatói rendszer jól működik, hiszen tekintélyes összeget és forgalmat termel. A reklám maradt az olasz műsorszolgáltatás fő mozgatórugója, bőségesen ellátta a médiaszektor vállalkozásait. A RAI a reklámból befolyó bevételre állandóan számíthat. A Mediaset továbbra is évről évre növekvő bevétel tudhat a magáénak, Berlusconi miniszterelnök segítségének köszönhetően. A Pay-TV-nek, azaz műholdas kábel és földi digitális televízióknak egyre inkább nő a népszerűségük, ezáltal a hirdetők is egyre nagyobb érdeklődést mutatnak feléjük. Az olasz televíziós termelés, ahogy azt az AGCOM is hangsúlyozta, Európa egyik leggazdagabb piaca. Valószínűtlen, hogy bármilyen új piaci szereplő képes lenne versenyezni
az
uralkodó,
és
láthatólag
érinthetetlen, 59
analóg
RAI-Mediaset
duopóliummal. Ezért a digitális földi televíziózás új lehetőséget jelent azoknak a vállalkozóknak, akik az olasz televíziós piacon szeretnének befektetni. Az jelenlegi közigazgatási irányelvek – melyek nagy aggodalmat keltettek világszerte – arra törekszenek, hogy eloszlassák a kétséget a kormány digitális földi műsorszolgáltatás fejlesztésével kapcsolatos valódi szándékáról. Még ha a digitális földi műsorsugárzás el is indul, akkor is a következő pár évben a műsorszolgáltatás gyökeresen átalakulhat. A két kormányzati intézménynek korrekt módon kellene felügyelnie a digitális televíziózás növekedését, hogy elkerüljék azokat a körülményeket, amik az Egyesült Királyságban és Spanyolországban bukáshoz vezettek, hogy Olaszországban ez ne történjen meg. Az olasz televíziózás pénzügyi szilárdsága úgy tűnik, jó állapotban van, és az üzlet számára bőséges anyagi forrást, a nézők számára pedig a választékot biztosít. Ugyanakkor nem beszélhetünk ennek politikai és kulturális épségéről. A politika média feletti hatalma, különösen a televíziózás esetében, a médiaszerkezet egészséges fejlődésének ártott. A ’70-es évek közepéig, a televíziózást a kormányzó koalíciók monopolizálták, és szoros felügyeletük alatt tartották a szigorú szabályozásokon keresztül. Ez a helyzet sokáig gátolta a televízió modernizálódását, megakadályozott minden liberalizálási kísérletet, és minden erőfeszítésnek ellen állt, ami a valódi pluralista rendszer kialakulására törekedett. A ’70-es évek és az 1990-es Mammí-törvény közötti időszakban a különböző kormányok, a közszolgálati televízió feletti hatalmuk örömében teljes káoszba taszították a kereskedelmi televíziózását. Ez a helyzet az új médiamágnásnak, Berlusconinak kedvezett. A ’90 években és az elmúlt évtizedben Berlusconi politikai pályára lépett, amit egy politikai „rövidzárlat” követett, és ezzel a médiával kapcsolatos kérdéseket egy heves sodorta. Ez gyakran áthidalhatatlan akadályokat gördített a pluralizmus és a valódi versenypiac fejlődésének útjába, amivel egy veszélyes példát is felállított, amely a demokratikus rendszerre nézve is fenyegetést jelentett. Még azok is, akik nem értenek egyet azzal, hogy Olaszország egy médiadiktatúra szélén áll, ők sem tagadhatják, hogy az állandó „média-vita” – ami a köztársági időszakot kezdete óta jellemezte – egyre inkább „Berlusconi-vitává” kezd átalakulni. Az ilyen médiakoncentráció egy ember kezében történő összpontosulása példa nélküli az olasz demokratikus rendszer történelmében, de a liberális demokráciákban is. A 2004-es érdekellentétekről szóló törvény nem oldotta meg a problémát. Ellenkezőleg, még komplikáltabbá tette a helyzetet. Régebben valaki azt 60
mondhatta volna, hogy Berlusconi politikája törvényellenes és időszerűtlen, azonban ma már Berlusconi védve van a törvény által. A tény, hogy a kormány fejének lényeges beleszólása van az állami tulajdonban lévő RAI vezetésébe, növeli az aggodalmat, miszerint számos politikai döntés a Mediaset-nek való kedvezés érdekében lett meghozva. Ugyanakkor világosan látszik, hogy a miniszterelnöknek politikai előnyei származnak abból, hogy mind a Mediaset, mind pedig a RAI feletti irányítás a kezében tartja, hiszen így befolyásolni tudja a közönség és a választók véleményét. Ebben közrejátszanak azok a határozatok is, amik az integrált kommunikációs rendszert szélesítik ki, és a digitális földi sugárzásra való átállást tartalmazzák a Gasparri-törvényben. A nagy ipai tömörülések bezárkóztak a hagyományos médiaszolgáltatás előtt, nyilvánvalóan azért, hogy ne kerüljenek szembe az uralkodó réteggel. Például az olasz telekommunikációs nagyvállalat, a Telecom Italia, akinek egy viszonylag kis piaci résztvevője van, a La 7, feladta fejlődési stratégiáját és televíziós hálózatának bővítését. 2004 novemberében váratlanul elbocsátották Enrico Mentana-t, a Mediaset legnépszerűbb hírműsorának a Tg 5-nek az alapítóját, aki több mint tíz éven keresztül volt a műsor szerkesztője. Ezt annak tudták be, hogy a média készült a 2006-os választásokra. Mentana-ra barátok és ellenségek is úgy tekintettek, mint a tájékoztatás sokszínűségéért felelős személy, aki tekintélyt és népszerűséget hozott a Mediaset hírműsorának. Mentana megjegyezte, hogy a „Gasparri-törvény életbe lépése után, már nem volt szükség hírműsorokra, ahhoz, hogy a Mediaset határait őrizzék”. (Alessandra Arachi Enrico Mentanaval készített interjúja: Dopo la Gasparri non servivo piú, 2004.11.14. Corriere della Sera.it – www.corriere.it, 2008.X.29. 18:52) Így az olasz televíziózás állapota körüli aggodalmak politikai jellegűek is. A jelenlegi olasz médiaszolgáltatói rendszerének általános teljesítménye láthatóan nem tükrözi az ellenőrző-irányító szerepet, amely a fejlett demokráciákra hagyományosan jellemző. Szinte teljes ellenőrzése van a televíziós csatornákon adásba kerülő információk többsége felett. Ez a helyzet éles ellentétben áll a valóban pluralista olasz nyomtatott sajtóval, ahol a szigorú monopolellenes szabályok lehetőséget biztosítanak az ellenzék véleményének kinyilvánítására és a közvéleménynek is hangot adnak. Az Európa Tanács Parlamenti Ülésén javaslatában felszólította az olasz törvényhozóknak, hogy vessenek véget a médiában régóta fennálló politikai beavatkozásnak. Az Európai Parlament aggodalma is egyre nő, ezért azt javasolták, hogy sürgettessék a médiaszektorra vonatkozó reformok meghozását. 61
Egy másik fontos javaslatot az olasz köztársasági elnök 2002. júliusi 23-án írt hivatalos üzenetében fogalmazott meg, melyben rámutatott a reformokhoz szükséges alapvető feltételekre: pluralizmus és pártatlanság, melyek segítenek a közvélemény formálásában, és alkalmasak az alapvető emberi jogok felelősségteljes ellátására. (Messaggio alle Camere del Presidente della Repubblica Carlo Azeglio Ciampi in materia di pluralismo e imparzialità dell'informazione, 2007.07.23. – www.quirinale.it, 2008.XI.16. 20:42) Mindemellett azonban kétséges, hogy a javaslatoknak pozitív eredményük lesz. A jelenlegi Parlament támogatta és jóváhagyta a 2004-es törvényt, ami még szorosabb politikai ellenőrzés alá vonta a RAI-t, és engedélyezte a Mediaset további gyarapodását a reklám- és médiapiacon. Hasznos lenne indítványozni egy média modellt, ami nem számol Olaszország jelenlegi politikai környezetével, főként a politikai pártokkal, és a közigazgatási intézményekkel, amelyek az állami tulajdonban lévő televízió függetlenségéről és a pluralizmusról
vitatkoznak
már
közel
30
éve.
Az
elmúlt
évtizedben
az
érdekellentétekről, valamint a média és politika közötti kapcsolatról sűrű viták folytak. Sajnos az olasz rendszerben az egyéni érdek mindig előbbre való volt közérdeknél. (Television across Europe tanulmánya: Gianpietro Mazzoleni, Giulio Enea Vigevani: Regulation, policy and independence, Monitoring reports 2005, Italy) Berlusconit a 2006-os választások során háromszor is megbüntették, amiért túllépte a megengedett műsoridejét. „Április 7-én, Berlusconi váratlanul feltűnt a Rete 4 nevű csatornán, ahol húsz percen keresztül adott interjút az állami műsorszabályzó közbeavatkozása ellenére. A csatorna a Berlusconi család tulajdonában lévő Media csoporthoz tartozik, melye háromszor bűntettek meg, alkalmanként 250 000 euróra, a tulajdonos közép-jobboldali koalíciója felé tanúsított részlehajlása miatt. A szabályozó szerv azzal vádolta a Rete 4-t, hogy meghívta Berlusconit a „Liberi Tutti” nevű műsorba az ellenzék képviselete nélkül, ahol csak általa támogatott újságírók kérdezték.” (Reporters Without Borders 2007-es éves jelentése Olaszországról – www.rsf.org, 2008.XI.28. 20:40)
62
4. A Freedom House értékelése 4.1. 2006-os értékelés A Freedom House a sajtószabadság megvalósulását értékelő 2006-os éves jelentésében Olaszországot
részben
szabadnak
minősítette.
A
médiaszabadságot
2005-ben
mesterkéltnek ítélte Berlusconi folyamatos médiahatalmának köszönhetően, aki az ország médiaszolgáltatóinak 90 százaléka felett irányítással rendelkezik. A jelentés kritizálja, hogy a 2004-es Gasparri-törvény reformjai – bár növelik az országos műsorszolgáltatók államtól való függetlenségét – a RAI-Mediaset duopólium megszűntetéséért azonban csekély lépéseket tett. 2005-ben, miután Berlusconi nem szerepelt túl fényesen az áprilisi választásokon, a Mediasetben lévő 50,9 százalékos érdekeltségét 34,3 százalékra csökkentette. Egyesek szerint Berlusconi azért tette mindezt, hogy a 2006-ra tervezett választásokon jó színben tűntesse fel magát. Sok nyomtatott sajtótermék magánkézben van, de ezek gyakran kötődnek politikai pártokhoz, vagy nagy médiatömörülésekhez, melyek kiadói tevékenységet is folytatnak. A nyomtatott sajtó – ami számos nemzeti újságból áll (ebből kettő a Berlusconi család vezetése alatt áll) – mégis folyamatosan biztosítja a sokszínű politikai véleményeket, beleértve a kormányzó párt kritikáit is. 4.2. 2007-es értékelés A 2007-es értékelés során Olaszország részben szabad minősítésből, szabad értékelést kapott. Ez elsősorban Berlusconi leváltásának volt köszönhető. Ennek ellenére Berlusconi kezében maradtak a Mediaset kereskedelmi csatornái, a közszolgálati televízió, a RAI azonban már nem tartozott a felügyelete alá. 2006 júliusában az Európai Unió Bizottsága hivatalos panaszt nyújtott be Olaszország
ellen
a
Mediaset-nek
tett
engedélyei
miatt,
mivel
ezt
összeegyeztethetetlennek találta az EU elektronikus kommunikációs hálózataira és szolgáltatásira vonatkozó szabályozásával. 2006 februárjában az AGCOM megbüntette a Mediaset-et amiért a megengedettnél hosszabb időben sugározta Berlusconi választási kampányának reklámját. Berlusconit azért is kritizálták, amiért egyedül jelent meg egy vitaműsorban. Két másik büntetést is kiszabtak a Mediaset két csatornájára ugyan azért a kihágásért, a 63
választások előtt pár nappal. (Freedom House, Press Freedom, Country Report, Italy 2006, 2007 – www.freedomhouse.org, 2008..15. 14:22)
A 2004-es részben szabad kategóriába történő minősítés okának a Freedom House éves jelentésében a nagy médiakoncentrációt, és a politika médiában való növekvő befolyását nevezték meg a fő okoknak. Nagy szerepet játszott még ebben rossz minősítésben a Gasparri-törvény életbe lépése. A 2008-as éves jelentést még nem tették közzé, de amint a diagramból is kiderül Olaszország szabad minősítést kapott újra. De vajon mi lesz a 2009-es minősítés eredménye most, hogy 2008 áprilisától ismételten Berlusconi lett a miniszterelnök? 6.sz.ábra: A Freedom House felmérése a sajtószabadság megvalósulásának mértékéről Olaszországban 1994-2008
60 50 40 30 20 10 0
1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008
30 vagy az alatti érték a sajtószabadság megvalósulását jelzi, azaz szabad minősítést jelent 30-60 közötti érték esetében a sajtószabadság csak részben valósul meg, azaz részben szabad minősítést jelent 60 feletti érték esetén a sajtószabadság nem valósul meg, azaz nem szabad minősítést kap Forrás: www.freedomhouse.org
64
VI.
Összegzés
Az olasz médiapiacon kialakult speciális, és egészségtelen duopólium nyilvánvalóan akadályozza
a
médiaszabadság
és
a
pluralizmus
megvalósulását.
Ennek
megszűntetéséhez vezető utat alapvetően két oldalról kellene megközelíteni. Az egyik a közszolgálati televíziózásban fennálló politikai befolyás és érdekeltség megszűntetése lenne. A másik feladat pedig a kereskedelmi televíziós piacon Berlusconi monopóliumának megszűntetése, új szereplők piacra jutásának segítésével. A kormánynak anyagi segítséget is kellene nyújtania az új belépőknek, hogy sikeresen el tudjanak indulni a piacon. Ez azonban még nem lenne elegendő önmagában, hanem szigorú törvénymódosításokat is be kellene vezetni, ami csökkenti a Mediaset befolyását, és biztosítja a szükséges frekvenciaállományt az új szereplők részére. A pluralizmus és médiaszabadság biztosításához a Mediaset-tel is be kell tartatni a törvényt. Ám a Mediaset monopóliumának gyakorlati megszűntetése mindenképp egy hosszú és nehéz folyamat lesz, hiszen nem könnyű feladat megtörni az uralkodó műsorszolgáltató évtizedek óta tartó sikerét. Az új belépőknek részesedést kellene szerezniük a reklámbevételekből, de ehhez előbb a közönséget kellene megnyerniük. Nem elegendő azt várni, hogy a digitális földi műsorszolgáltatásra való átállás majd magától megoldja a médiapiacon fennálló anomáliát. Ez már csak azért is valószínűtlen, mert a Mediaset már így is nagy lépéselőnyben van bármilyen új piaci szereplővel szemben. Hiszen a Mediaset a legkülönbözőbb és legmodernebb eszközöket vette be a digitális technológia terén, innovatív jellegű szolgáltatások széles skáláját kínálja közönsége számára. Mindaddig, amíg az államnak ekkora hatalma van a közszolgálati televízió működésében, addig a pluralista tájékoztatás nem tud megvalósulni, mint ahogy a kereskedelmi televíziók esetében sem, amíg Berlusconi ekkora hatalommal rendelkezik a piacon. A médiaszabadság és pluralizmus tekintetében a legrosszabb eset, amikor Berlusconi a miniszterelnök – ahogy jelenleg is van – hiszen ebben az esetben mind a közszolgálati, mind a kereskedelmi televíziózás feletti irányítás az ő kezében van. Ezenfelül az olasz törvényhozásnak kellő figyelmet kellene fordítania az Európai Unió médiaszabályozásra vonatkozó irányelveire és direktíváira, hogy az olasz médiarendszerre vonatkozó törvények ezekkel összhangban legyenek.
65
Berlusconiról és vállalkozásairól – beleértve a politikát is – Olaszországban megoszlanak a vélemények. Általában két „táborra” bontható az olasz nép. Az egyik, akik szeretik, és sztárként tekintenek Berlusconira, az ország „megmentőjét” látják benne. Ezt olyan politikai intézkedéseinek köszönheti, mint az adócsökkentés, ami az állampolgároknak látszólag kedvez, azonban hosszútávon az államháztartás hiányát növeli. A másik tábor azonban Berlusconit egy pénzéhes, ravasz vállalkozónak tartják, akit csak a saját érdekei vezérelnek. Azonban a kívülálló szakemberek véleménye általában megegyezik abban, hogy Berlusconi mind a politikában, mind a médiában betöltött szerepe nagy problémákat okoz az olasz rendszerben. Ezenkívül az „olasz anomáliát” is jelentősen növelte, aminek helyreállítása igen nehéz és hosszú folyamaton keresztül valósulhat csak meg. Az olaszok ennek a folyamatnak még az elején járnak, ha egyáltalán mondhatjuk, hogy elindultak az „úton”. Bár a Berlusconiról kialakult közvélemény megoszlik, az azonban tagadhatatlan, hogy tehetséges üzletember. Hiszen – annak ellenére, hogy a vállalkozásaihoz szükséges források eredete kétséges, és számos törvényt figyelmen kívül hagyott – vállalkozásait meg tudta tartani, sőt egyre nagyobb bevételeket produkálnak, valamint tagadhatatlanul nagy sikereket ért el mind az üzlet, mind pedig a politika terén. De vajon a törvények áthágása nélkül is ilyen sikeres lett volna?
66
Melléklet
1.sz ábra: A RAI csoport felépítése
Forrás: www.bilancio2002.rai.it
*SIEA – Societá Italiana degli Autori ed Editori- Szerzők és Kiadó Olasz Társasága
67
2. sz. ábra: a RAI Spa strukturális felépítése
Forrás: www.bilancio2002.rai.it
68
Ábrák és táblázatok jegyzéke
1. sz.ábra: A Fininvest érdekeltségei - www.fininvest.it – 11. oldal 2. sz. ábra: A Mediaset felépítése és érdekeltségei - www.mediaset.it – 13. oldal 3. sz. ábra: Az olasz televíziós reklámbevételének megoszlása százalékban (2004) - IP International Marketing Committee, Television 2004. International Key Facts, October 2004 – 21. oldal 4. sz. ábra: Az AGCOM felépítése – www.agcom.it – 42. oldal 5. sz. ábra: Az AGCOM felépítése – www.agcom.it - 43. oldal 6. sz.ábra: A Freedom House felmérése a sajtószabadság megvalósulásának mértékéről Olaszországban 1994-2008 – www.freedomhouse.org - 62. oldal 1. sz. táblázat: Az olasz médiarendszerre vonatkozó fontosabb törvényhozások Television across Europe: Gianpietro Mazzoleni, Giulio Enea Vigevani: regulatory, policy and indepence, Italy (947. old.) – 26-27. oldal
69
Felhasznált irodalom: AGCOM honlapja - www.agcom.it, 2008.X.17. 19:26 Alessandra Arachi Enrico Mentanaval készített interjúja: Dopo la Gasparri non servivo piú, 2004.11.14. Corriere della Sera.it – www.corriere.it, 2008.X.29. 18:52 Az Európai Parlament és a Tanács 2007/65/EK irányelve: lex.europa.eu/LexUriServ/site/hu/oj/2007/l_332/l_33220071218hu00270045.pdf, 2008.X.26. 21:19
eur-
Az olasz alsóház honlapja - www.camera.it, 2008.X.16. 17:14 Bajomi-Lázár Péter: A Közszolgálati rádiózás Nyugat-Európában (Budapest: Új Mandátum Kiadó, 2000) Beata
Cece
–
Nuova
legge
sui
media,
l’Italia
aspetta
–
2006.07.17.
www.cafebabel.com/it, 2008.X.15. 15:03 Berta Sándor - Átalakítaná az olasz médiapiacot az Európai Bizottság - www.sg.hu, 2008.IX.30. 19:25 Bondi: „Oltre 7 milioni di firme”, Pubblitalia.it, 2007.11.19. – www.diariodelweb.it Chieli: matrimoni tra stampa e tv? " La legge Maccanico li permette gia' ma fissa anche alcune condizioni " Corriere della Sera, 1998.VI.20 – www.corriere.it, 2008.XI.12 20:11 Civil and Political Rights, Including the Question of Freedom of Expression, Report of the Special Rapporteur on the promotion and protection of the right to freedom of opinion and expression, Ambeyi Ligabo, 2004.10. – www.centrodirittiumani.unipd.it, 2008.XI.10. 16:18 Corriere della Sera: Via al decreto salva Rai,slitta la par condicio, 1995.II.28. – www.corriere.it, 2008.X.20. 21:50 Costruzione della Repubblica Italiana articolo 21 - www.quirinale.it, 2008.XI.16. 20:42 Daniele Luttazzi Marco Travaglioval készített interjúja: „Arcore, la holding lo stelliere…”, La Rebbublica.it, 2001.III.16. – www.repubblica.it, 2008.XI.05. 18:45 Flora Cappelluti: Conflitto di interessi nei media: l'anomalia italiana, 2003.IV.23. – lists.peacelink.it/news/msg05097.html 2008.X.30. 21:42 Freedom House, Press Freedom, Country Report, Italy 2006, 2007 – www.freedomhouse.org, 2008.X.15. 14:22 Gian Antonio Stella: La seconda discesa in campo conto i politici „parrucconi”, Corriere della sera, 2007.11.19. – www.corriere.it, 2008.X.15. 21:16
70
Giancarlo Ubertone, Giovanetti Fabio: É nato il Circolo della Libertá „Moderna Cittá Libera”, Circolo della Libertá – www.circolodellaliberta-modena.it, 2008.X.20. 11:39 Giuditta Casi: Forza Italia: „Il 2 Dicembre tutti a Roma contro Prodi”, 2006.XI.17. – www.arezzonotizie.it, 2008.X.20. 11:45 Grazzino Enrico: L’occupazione delle frequenze blocca la tv digitale, Corriere Economia, 2004.V.10. – www.corriere.it, 2008.X.21. 20:56 Il Vaticano scomunica Famiglia Cristiana: "Non parli per la Chiesa", Stefano Casamassima, 2008.09.15. – www.ilgiornale.it, 2008.X.25. 20:14 Jenei Ágnes: Ellentmondások az olasz médiában: a törékeny rendszer, Médiakutató, 2001 tél Kovács András Péter: Médiaszabályozás Olaszországban- Budapest, 2007. október, 13.szám, Műegyetemi kiadó L’impero industriale di Silvio Berlusconi, Terzo occhio – www.terzoocchio.it, 2008. 2008.XI.05. 11:05 La Repubblica, Legge Gasparri, la Ue avvia la procedura d’infrazione, 2006. július 19. – www.repubblica.it, 2008.X.15. 16:30 La Repubblica.it, Dario Fo e Franca Rame in chat Ecco il testo integrale, 2004.02.12.www.repubblica.it, 2008.X.21. 15:28 La Repubblica.it, Torino, 40 mila in piazza con Grillo Il comico attacca Silvio Berlusconi, 2008. 04.28. www.repubblica.it, 2008.X.21. 15:28 Libertá di stampa in Italia- it.wikipedia.org, 2007. 09.01. 2008.IX.29. 20:36 Marco Travaglio: Il caso Giuffrida: Perché Berlusconi non dice dove ha preso i capitali Fininvest?, Cani Sciolti, 2007. 09.01. – www.caniscolti.info, 2008.X.07. 11:09 Massimo Giannini: L’Italia a Berlusconi e Bossi – La Repubblica, 2008.IV.15. 1.oldal Mediaset csoport: www.mediaset.it – Gruppo Mediaset, 2008.X.10. 15:35 Messaggio alle Camere del Presidente della Repubblica Carlo Azeglio Ciampi in materia di pluralismo e imparzialità dell'informazione, 2007.07.23. – www.quirinale.it Modalita’ di attuazione dell’articolo 18, commi 1 e 2, della legge 3 maggio 2004, n. 112, Gazzetta Ufficiale 18 febbraio 2005, n. 40 – www.agcom.it, 2008.X.17. 19:26 Pier Paolo Giglioli: Olaszország: Az állam, a piac és a média, Beszélő, 2001. március – beszelo.c3.hu/01/03/04giglioli.htm, 2008.VIII.19. 21:07 Qualitá dell’informazione giornalistica - www.ricerchedimercato.it – Studio Grizzaffi, 2008.X.10. 21:02 71
RAI: Il Gruppo – www.bilancio2004.rai.it, 2008.X.19. 10:42 Redazione: Dallo scontro all’apprezzamento di Berlusconi, il Giornale.it, 2007.11.06. – www.ilgiornale.it, 2008.X.16. 10:23 Reporters Without Borders 2007-es éves jelentése Olaszországról – www.rsf.org, 2008.XI.28. 20:40 Sando Bondi: Tre giorni e cinque milioni di firme per legittima difesa, L’Occidentale, 2007.11.8. – www.loccidentale.it, 2008.X.12. 19:41 Silvio Berlusconi: Contratto con gli italiani, 2001.V.13. – www.la-politika.net, 2008.IX.20. 13:50 Silvio Berlusconi: www.wikipedia.it, 2008. VIII.19. 20:36 Simone Santi: Dalla P2 alla Forza Italia, ControCorrente.info, 2003.XI.21. – www.controcorrente.info, 2008.X.26. 14:54 Simone Zazzera: Legge Mammí, Quattro Colonne – www.quattrocolonneonline.net, 2008.X.25. 10:47 Television across Europe tanulmánya: Gianpietro Mazzoleni, Giulio Enea Vigevani: Regulation, policy and independence, Monitoring reports 2005, Italy, www.eumap.org, 2008.X.15.14:32
72
