sz. ülés)

Ikt. sz.: KOB/39-2/2014. KOB-17/2014. sz. ülés (KOB-17/2014-2018. sz. ülés)

Jegyzőkönyv az Országgyűlés Kulturális bizottságának 2014. november 26-án, szerdán, 16 óra 43 perckor a Magyar Állami Operaház Székely Bertalan termében megtartott kihelyezett üléséről

2

Tartalomjegyzék

Napirendi javaslat

3

Az ülés résztvevői

4

Az ülés megnyitása, a napirend elfogadása

5

Tájékoztató a Magyar Állami Operaház és az egy éve újranyitott Erkel Színház helyzetéről, működési tapasztalatairól 5 Ókovács Szilveszter tájékoztatója

5

Kérdések, hozzászólások

13

Ókovács Szilveszter válaszai

14

Egyebek, az ülés berekesztése

22

3 Napirendi javaslat 1.

Tájékoztató az egy éve újranyitott Erkel Színház helyzetéről, működési tapasztalatairól Előadó: Ókovács Szilveszter főigazgató, Magyar Állami Operaház

2.

Egyebek

4 Az ülés résztvevői A bizottság részéről Megjelent Elnököl: Dúró Dóra (Jobbik), a bizottság elnöke Dr. Hoffmann Rózsa (KDNP), a bizottság alelnöke Kunhalmi Ágnes (MSZP), a bizottság alelnöke Ikotity István (LMP), a bizottság alelnöke Dunai Mónika (Fidesz) Simon Róbert Balázs (Fidesz) Szabó Szabolcs (független) Helyettesítési megbízást adott Dr. Hiller István (MSZP) Kunhalmi Ágnesnek (MSZP) Dr. Vinnai Győző (Fidesz) Simon Róbert Balázsnak (Fidesz) Kucsák László (Fidesz) Dunai Mónikának (Fidesz) Halász János (Fidesz) dr. Hoffmann Rózsának (KDNP) A bizottság titkársága részéről Takács Gabriella, a bizottság tanácsadója Meghívottak Hozzászóló Ókovács Szilveszter főigazgató (Magyar Állami Operaház) Megjelentek Dr. Főző Virág főigazgató-helyettes (Magyar Állami Operaház) Dr. Turkovics Monika marketing- és kommunikációs igazgató

5 (Az ülés kezdetének időpontja: 16 óra 43 perc) Az ülés megnyitása, a napirend elfogadása DÚRÓ DÓRA (Jobbik), a bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Köszöntöm önöket a Kulturális bizottság mai ülésén. Megállapítom, hogy a bizottság határozatképes. Az előzetes napirendi javaslatot a képviselők megkapták, ehhez előzetesen írásban módosító javaslatot senki nem terjesztett elő. Szóban kíván-e valaki módosító javaslatot előterjeszteni? (Nincs jelentkező.) Nem látok jelzést. Akkor szavazunk. Ki az, aki elfogadja az előzetes napirendi javaslatot? Aki igen, kérem, jelezze! (Szavazás.) Volt-e nem szavazat? (Nincs jelentkező.) Tartózkodás? (Nincs jelentkező.) A bizottság egyhangúlag elfogadta a napirendi javaslatot. Tájékoztató a Magyar Állami Operaház és az egy éve újranyitott Erkel Színház helyzetéről, működési tapasztalatairól Az első napirendi pontunk tájékoztató a Magyar Állami Operaház és az egy éve újranyitott Erkel Színház helyzetéről, működési tapasztalatairól. Ókovács Szilveszter főigazgató urat kérem meg, hogy a tájékoztatóját tartsa meg, de mielőtt erre sor kerül, szeretném a bizottság nevében megköszönni a vendéglátást, azt, hogy vendégül látnak minket, és lehetővé tették, hogy az Operaházban tarthassuk meg a Kulturális bizottság ülését. Parancsoljon, főigazgató úr, hallgatjuk a tájékoztatóját. Ókovács Szilveszter tájékoztatója ÓKOVÁCS SZILVESZTER főigazgató (Magyar Állami Operaház): Köszönöm szépen. Köszöntöm valamennyiüket. Elnök asszony, azt szeretném megkérdezni, hogy milyen limitje van a tájékoztatónak, mert a saját időérzékemre ilyenkor nem szívesen hagyatkoznék, tehát adjanak valamilyen keretet, ez örök téma ugyanis, tehát több évig tudom mondani. ELNÖK: A házszabályban általában 15-20 perc szokott az előterjesztői expozéra rendelkezésre állni, úgyhogy ezt a keretet akkor szeretnénk, ha figyelembe venné. ÓKOVÁCS SZILVESZTER főigazgató (Magyar Állami Operaház): Akkor megkérem a kollégáimat, úgyis be akartam őket mutatni, Főző Diána a főigazgatóhelyettesünk, és dr. Turkovics Monika pedig a marketing- és kommunikációs igazgató, hogy ők diszkréten majd jelezzék nekem, amikor már 15 percnél járok, hogy lassan itt a vége. Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Egyrészt nagyon örülök, hogy eljöttek az Operaházba, hosszabb idő óta nem tudok arról, hogy lett volna ilyen típusú látogatás, tehát egyfajta testületi látogatás itt. Még 2004-ben, első itteni munkálkodásom idején, emlékszem, az akkor Halász János vezette bizottság tett itt egy látogatást, Szinetár Miklós volt akkor a főigazgató, de nagyon fontosnak tartom, hogy eljöttek ide, az ország legnagyobb kulturális intézményébe, és a legnagyobb örömmel adunk helyet ennek a tanácskozásnak. Nyilván az egyéb napirendi pontokat is itt fogják megtárgyalni, gondolom, úgyhogy a diszkréciót biztosítjuk e tekintetben, és örülök, ha esetleg itt tudnak maradni az előadásra, ami ma este menetrendszerűen bekövetkezik. Röviden összefoglalva az Operaház és az Erkel Színház életét és legutóbbi évekbeli történetét, azzal kell kezdeni, hogy az Operaház, amelyben most itt ülünk,

6 egy 130 éves épület. Nagy lemaradás után sikerült végül megépíteni; gyakran szoktam mondani azt a Münchennel kapcsolatos példázatot, amely azt jelzi, hogy az innen nem túl messze lévő München már addigra a harmadik házát építette fel az operának, amikor Magyarországon a rendek, illetve Andrássy miniszterelnök és aztán később Podmaniczky és mások kikényszerítették az uralkodóból egyfajta Operaház felépítését. Tehát volt egy jelentős, 250 éves hátrány, amit aztán, ahogy a ház felépült, néhány év alatt tökéletesen sikerült ledolgozni. Bár a magyar építőművészetnek is egy csúcsa ez az épület, hiszen nem volt korábban Magyarországon ekkora színház, az áthidalások, a technológiai problémák éppúgy jelentkeztek itt, mint egyáltalán egyfajta fizetőképes kereslet, amely 1300 ember napi idejárásában tud jelentkezni, ez rendelkezésre áll, és minden próbának megfeleltek az akkori elődök. Nagyon örülök annak, hogy 130 évvel később is tart a födém, és itt lehetünk ebben a teremben, amely egyébként Székely Bertalan nevét viseli most már hosszabb ideje, de királyi fogadószalonnak épült. A legenda szerint a mögöttem lévő kandalló intarziáját maga Ferenc József készítette el, mert a Habsburgok között minden fiúnak kellett tanulni valamiféle mesterséget, és ő asztalos mesterséget tanult, és állítólag ennek a három számnak a jele I. Ferenc József kezétől származik. Valójában mióta nincs királyság, azóta ezt a termet Székely Bertalannak nevezik a fönt futó Székely Bertalan-frízről, aminek most éppen fel is gyújthattuk volna a ledvilágítását, de elfelejtettük, elnézést kérek érte, úgy jobban látszik. Ez a terem szimbolizálja az Operaház mint épület és mint műszaki állapot mostani státusát. Látják ezeket az olasz tölgyből gyönyörűen faragott oldalfalakat, a kopottas aranyozását ennek, és az elzsírosodott, de már műemlék és nem kapható, csak nagyon drága áron beszerezhető tapétákat. Az Operaház legutóbbi felújítását 1980-ban indították el, négy éven át tartott, de ebbe a terembe az akkori építésvezetés fészkelte be magát, és ezt a termet nem újították fel. De az Operaház más részei is ilyen állapotban vannak, ennek a fának a színe egyébként egészen világos kellene hogy legyen, tehát ez már az évszázados kosz és zsírosodás nyomait viseli. Az egész ház olyan, hogy Ybl 200. születési évében azt kell mondanom, hogy sokkal szebb is lehetne. Valódi építészeti remekmű, és egy olyan embernek a gondolkodását viseli magán, aki nem volt rest mind a 2000 kilincsét is külön megtervezni ennek a háznak. Tehát ez nem olyan, mint a manapság dívó építészeti vállalkozások, hogy valaki adja a nevét, a többiek pedig rajzolnak, de akár több százan, Ybl ezt főműveként kezelte, és így is vitte végig az építkezést mint építésvezető. Rajtunk múlik, szerintem, hogy mennyire tudjuk megbecsülni ennek a munkának a mai állapotát. Éppen ezért is kerül hamarosan a kormány elé egy olyan előterjesztés - remélem, hogy akár heteken belül, végre -, amelyik az Operaház mint épület felújításáról rendelkezik. Erről csak annyit mondanék még, az időszerűséget jellemezve, hogy 1996-ban, amikor Szinetár Miklós megpályázta ezt a tisztséget Vámos László hirtelen halála miatt volt szükség egy új operaházi főigazgatói pályázatra -, már akkor abban az iratban, amely a felújítás után 12 évvel születik, benne van, hogy az épületet föl kell újítani. Elavult benne egy csomó minden, a színpad NDK gépezetre épül, és az NDK már megszűnt hat éve. Ez a dolgozat csaknem húsz éve íratott, és azóta semmi nem történt a házzal. Nagyon fontos lenne - és örülök, ha ezt önöknek is elmondhatom -, hogy az ország legnagyobb színháza, legnagyobb kulturális intézménye, az a műemlék, amely közel egymillió látogatót fogad évente, és eközben nem egy halott intézmény ilyen értelemben, tehát nem egy múzeum, amelyben gyakorlatilag képek lógnak, ez egy üzem is egyben. Ide emberek járnak dolgozni, nem kevesen, több mint ezer közalkalmazottal dolgozunk, és ezenkívül több száz, mintegy 500 szerződéses művésszel és alkalmazottal. Ezek az emberek bejönnek, fölveszik a munkát. Van az

7 épületen belül asztalosüzemtől elkezdve minden, varroda, parókakészítő műhely, festőműhely, szobrász műterem, minden. Ez a ház él és dolgozik. Ennek következtében hamarabb kopik el, mint egy Sándor-palota jellegű prezidenciális, reprezentatív funkcióval felruházott épület, itt az is van, tehát általában hivatalos küldöttségek is ugyanígy jönnek föl, mint ahogy most önök, a királyi lépcsőházban. Szeretnénk is helytállni, és megpróbálunk mindent megtenni, de az épület romlása ellen mi magunk nem tudunk a saját erőnkből tenni. Hogy a romlást még pár dologgal kifejezzem, azt tudom mondani, hogy a mai napig nem lehet az Operaházban, ameddig egy felújítással, egy átfogó felújítással nem rendelkezik, nem lehet a közönséget arról értesíteni, mondjuk, hogy folytatódik az előadás. Ez egy elég egyszerű dolog. Vagy, mondjuk, elkezdődik. Tehát régi kolomppal kell körbejárni, annyira szép, hogy szinte már meg kellene tartani, de valójában nem gondolnám ezt modern eszköznek, főleg, amikor a rivális, nagy operaházak akár közben bejátszanak részleteket más előadásokból, szóval, meg tudják a maguk módján fogni az épp odalátogató közönséget. Nekünk nincsenek ilyen lehetőségeink. A házon belül a telefonálás akadozik, például, tehát nem lehet telepíteni átjátszókat, műemlék épület, ameddig nincs integrálva ez a kérdés egy nagy felújításba, addig ezt megoldani lehetetlen. Nincs a házban - örülök, hogy nincs sajtó tűzjelzés, nincs ilyen rendszer, nem építettek be. A színpadon van néhány, de az már régóta ott van, tehát az Ybl-találmánya, a záporberendezés, hatalmas, 60 köbméternyi víztartályok vannak fönn, és azok a színpadot ha kell, elárasztják, de tűz bárhol keletkezhet, ez egy nagyon régi épület, eredeti fagerendákkal, amelyek már papírszárazak, természetesen, tartanak, de tűzveszélyes hely, és nagyon nagy probléma szerintem az, hogy a tűzzáró ajtók nem zárnák a tüzet, és az engedélyeket mindig megszerezzük, egyik hivatalnok sem vállalja föl már húsz éve egyébként, hogy őmiatta zárják be az Operaházat, és gond legyen a működtetéssel, mármint hogy mit csinálunk például akkor néhány száz emberrel, akinek nem lesz munkája, vagy a közönséggel, ami szintén nem egy utolsó szempont. Úgyhogy nincs tűzjelző rendszer, ezért nem vennénk észre azt a tüzet, amit mondjuk a régi légszesz csatornákba behúzott villamos kábelek okoznak, amelyeket nem erre a terhelésre terveztek. Úgyhogy bármikor szikrát kaphatnak, és leég esetleg úgy a ház, hogy az épület sarkában elhelyezett portaszolgálat nem is veszi észre, csak mint a Kodály köröndi palotánál, mikor már mindenki látja a nagy lángcsóvát. Szóval nagyon szeretnénk vigyázni erre a házra, az önök segítsége is szükséges hozzá, mert nem olcsó egy ilyen háznak a felújítása. Előástuk az 1980-as tervszámot, az 1,3 milliárd forint volt. Bármilyen, akármilyen inflációs szorzót számolunk, az építőiparit vagy a szolgáltatásit vagy a fagylalt árát, ha megnézem, én emlékszem rá, akkor egy forint volt, a hölgyek nem tudják, de bármivel számolunk, az a mai áron 32 milliárd és 83 milliárd forint közé esik. De nem ennyi lenne. A mi előterjesztésünk szerint 18 milliárd forintból a szükséges dolgokat meg lehet csinálni. Irgalmatlan pénz ez is, de gondolják el, hogy a nézőtérhez képest a színpad nagyobb, tehát az épület struktúrája olyan, hogy a színpadnak nagyobbnak kell lennie hátrafelé, rengeteg tér van benne, ezt a hatalmas vasdarabot kell kicserélni. Ez egy három méter mély gép, ez egy lift tulajdonképpen, olyan lift, amelynek különböző utcái, különböző részei különböző módon mozgathatók, de forog is egyben és süllyedők is föl kell jöjjenek, tehát ilyen személyi süllyedők, ha Papagena a színpadra kerül hirtelen, azt egy kockányi, egy négyzetméter süllyesztő oldja meg. Ezt mind ki kell cserélni, ezt ide kell legyártatni valami nagy céggel, amelyik számítógépes vezérléssel oldja meg, és a felemelkedő utca majd billenni is tud, és a többi, szóval ez egy rendkívül bonyolult dolog, önmagában több milliárd forint ennek a színpadtechnikának a beépítése. A legutóbbi magyar épület, amelyiket ilyennel

8 elláttak, az a Nemzeti Színház volt 2002-es befejezéssel, 5,5 milliárd volt a színpadtechnika a Nemzeti Színházban. Szerintem valami hasonlóból itt is meg tudjuk csinálni, de hogy, mondjuk, nem jön ki 300 millió forintból, az egészen biztosnak tűnik. Úgyhogy pillanatnyilag az Operaházat illetően, ha mint épületet nézem, így leszűkítve a dolgot, de egy sürgető problémát jelezve ezzel, ez a fő probléma, hogy elavult, és nem tud eléggé szolgálni minket jelen állapotában. Márpedig a benne zajló munka tényleg hatalmas. Fogok vetíteni pár dolgot arról, hogy önök is lássák, hogy mondjuk mihez képest érzem azt, hogy sokat dolgozunk, és a közönségünket megtaláltuk. De gyorsan akkor az Erkelről pár szót, még az idővel talán… (Közbeszólás: Még van három perc.) Atyavilág! Akkor nem, akkor vetítek. (Kunhalmi Ágnes: Szavazzunk meg neki időt!) Az időérzékről ennyit. (A tájékoztatót számítógépes vetítés kíséri.) Mások élete címmel láthatják, hogy mennyit költ egy-egy nagy színház, és a végén odatettem azért fölénk a prágai színházat is, amely három színház együttese, három kisebb színházé. Itt látják, hogy mennyi az éves költségvetésük, a Metropolitan vezet 69 milliárd forinttal, de egyébként ebben sem vagyok biztos, mert a Metropolitan azért dupla fenekű, egy magánszínházról van szó, tehát az adatok nem biztos, hogy pont igazak. A legjobb helyekről tudom, hogy itt szokás két szerződést kötni, az egyik van a nyilvánosság elé szánva, a másik pedig a művész másik zsebét tömi meg, de ami nyilvános adat, az is meghaladja a 200 millió eurót, tehát a 69 milliárd forintot. Fontos, odaírtam mellé, hogy ebből hány előadást tartanak. Mert keveset mond a szám önmagában, ha a belerakott munkát nem tudjuk megítélni, és azt is, hogy melyik országban hány operaház van. Magyarországon kettő, az Erkellel együtt értem, tehát ez mind a mi intézményünk. Ami pedig az intézménynevek előtt látható szám, nem sikerült sorrendbe raknom, mert nem tudtam, hogy melyik oszlopot vegyem adekvátabbnak, az azt jelenti, hogy elosztottam a költségvetés főösszegét az előadásszámmal. Ez egy olyan hányados, ami jól mutatja, hogy milyen hatékonyan működik, vagy milyen ráfordítással működik egy-egy előadás tekintetében egy-egy színház. Millió forintban értsék, tehát ha mindent egybeszámolok, és ezt tettem nálunk is, meg a lista másik végén álló Metropolitannel is, egy-egy előadás a Met esetében 265 millió forintba kerül. Ebben most minden benne van, a jogász fizetsége, a villanyáram, meg a művész is, és láthatják, hogy mi ott eléggé leszakadva a prágaiakkal gyakorlatilag egy nívón állunk, annyi az ő könnyebbségük, azért jön ki kicsivel magasabb szám náluk, mert kevesebbet játszanak Prágában, de így azért látszik, hogy hol van a Nyugat, és a velünk rivális operaházak mennyiből gazdálkodnak, és mennyiből mi. Persze, 11 milliárd forint rengeteg pénz, tehát az utánunk következő MÜPÁnak sincs 2 milliárd a költségvetése, de valójában itt mi nem termeket árulunk, ahova behívunk produkciókat, hogy most akkor ma te játsszál, ma pedig te, hanem létrehozzuk, egy ilyen teremtő jellegű vállalkozás a miénk, és ezer embernek csak a személyi kifizetése majdnem fölemészti az eddig kapott állami támogatást. Tehát 7,7et kaptunk év elején, 7,5 volt a közalkalmazottak bére, járuléka és a különböző bérelemek rendszere. Ami tehát ezen fölül van, az mind intézményi bevételből valósult meg. Itt azt látják, hogy a 12 évet alapul véve milyen volt az Operaház működése akkor - a fekete oszlop, amikor még volt Erkel Színház, később bezárták, 2006-ban, és aztán amikor újra ki van nyitva az opera, ez vajon visszaalakult-e, vagy sikerült-e feljebb lépni, én úgy érzem, hogy sikerült, tehát szélesedett a kínálat, több előadást tartunk, több féléből tartunk több előadást, növekedett a nézők száma, és a

9 jegybevétel is növekedett persze mint egy reális szám, hiszen 12 év alatt azért a forinttal is sok minden történt, de úgy érzem, hogy abból is, hogy évente minimum 10 televíziós adás megy, látszik, hogy próbáltuk beljebb nyomni a közgondolkodásba az Operaház, az opera és a balett ügyét. Az utolsó sorban látszik, amit mondtam, hogy azért nehéz kihozni a 7,5 milliárdot a 7,6 milliárdos állami támogatásból, ami év elején volt, és közben aztán kaptunk 1,1-et még év közben hozzá, ezzel tudtuk túlélni az évet természetesen. A következő tablók egész röviden az Operaház által menedzselt előterjesztésről szólnak, amelyik, remélem, hamarosan a kormányon át fog menni, de még a kormány nem tárgyalta. Csak hogy önök is értsék, nagyon fontos nemcsak az Operaház felújítása és az Erkel Színház szinten tartása az egy évvel ezelőtti, mindössze 1,8 milliárdos felújítás után, megjegyzem, hogy ez a színház Közép-Európa legnagyobb színháza, tehát az alapterületet tekintve ez volt az utóbbi húsz év legkisebb színházi felújítása, tehát alapterülettel elosztva az 1,8 milliárdos összeget, ami áfával volt annyi egyébként, úgyhogy szerintem hatékonyan sikerült megoldani. Ha jártak ott esetleg, akkor láthatták, hogy nem egy fényűző ház, de nagyon praktikus, tiszta, és nagyon szeretik az emberek, sokkal oldottabbak, mint itt, ahol az ember kicsit összehúzódik a rengeteg dísztől meg a nagy múlttól, ami ránehezedik a vállakra. Tehát nemcsak e kettő fontos, a felújítás meg a szinten tartás, hanem nagyon fontos lenne egy olyan bázis - az Eiffel-bázis - építése, kicsit fellengzősen hangzik a név, de mindjárt elmondom, hogy miért, amelyik nélkül az a csoda, hogy egyáltalán 130 éve ez még tud működni. A világban mindenhol, de 2002-ben már a Nemzeti Színház építésekor is gondoskodtak egy szolgáltatóházról, amelyben próbaszínpad, műhelyek működnek, hogy ne a színházi teret meg a próbalehetőséget, az adminisztráció kialakításának lehetőségét vonják el azzal, hogy egy színházi funkcióval felszerelt épületben folyik minden. Ez itt is lehetetlenné válik, egyre profibb produkciókat kell előállítanunk, egyre színesebb repertoárral, tehát nem megy már az, ami régen volt, hogy összejöttek háromszor, ezt hívták próbának, és aztán előadták a darabot egy festett díszlet előtt. 30 éve ez még simán elment, ma már ezt nem lehet így, színpad-technológia kell hozzá; a nagyon jól bepróbált, majdnem az angolszász musicalek világára emlékeztető profiságú opera- és balettelőadásoké a jövő, különben a szemünk vizuális éhsége nem elégíttetik ki, tehát akkor másfelé fordulnak majd a fiatalok, de szerintem a mi nemzedékünk is. Az Eiffel-bázis azért Eiffel, mert az Eiffel-irodának volt egy terve, amelyik egy magyar mérnök műve különben, és a MÁV Északi Járműjavítója személyében ez a csarnok ott áll 2006 óta bezárva, és csak arra vár, hogy mi ezt elfoglaljuk. Remélem, hogy sikerül majd elfoglalnunk. Ez a terv, de ez még nem valósult meg, ott lenne raktárlehetőségünk, ha azt mondom, van 400 ezer jelmezünk, amit tárolunk, közel 100 produkciónk díszleteit, kellékeit ugyancsak tárolnunk kell valahol, ezeket magánraktárakban végezzük, hideg, őrizetlen, rossz helyeken, ezeket is állami bázisra kellene hozni, és nagyon szép dolgokat lehetne majd csinálni. Erről majd mutatnék az előadásom legeslegvégén egy egyperces mozgóképet is. Ezen lehet látni a MÁV Északi Járműjavítóját. Ezek a zöld ablakban látható funkciók kerülnének oda, és az Operaház falaiból egy sóhaj szakadna ki, hogy végre nem kell már asztalosműhelyt megtűrni a házban, a lakatosok nem a pincében hegesztenek, ami nem olyan jó. Ezek képek, de majd a mozgókép többet mond ennél arról, hogy hogyan lehetne egy műemlékcsarnokot berendezni belső kis folyosókkal és épületekkel, hogy ne kelljen kifűteni az egészet, de mégis ott lehessenek terek. Ez a párizsi operaháznak a díszletfestő helye, szintén egy vasúti csarnokban, csak kisebben, de ez csak a díszletműhely, tehát a színpadai máshol vannak. Kívülről ez a komplexum.

10 Ez a londoni díszletfestő műhelye a Londoni Királyi Operaháznak. Ez egy modern épület, kívül van Londonon különben, tehát mindenki dolgozik ilyen házakkal, egyébként a Covent Garden, a londoni operaház csak egy színpaddal üzemel, mi meg két színházat szolgálunk ki, az Erkelt is, és az Erkelben egyáltalán nincs próbalehetőség. Tehát míg az elődeink 2006-ban bezárva az Erkel Színházat az Operát működtették, és az Erkelben próbáltak, addig az Erkel kinyitásával most sehol nincs próbalehetőség, és kétszer annyit kellene próbálni. Úgyhogy öngyilkos gondolat az Erkel Színház kinyitása anélkül, ha erre nem gondolunk, hogy egy ilyen típusú szolgáltatóegységet be kellene üzemelni. Az Opera részleges felújításáról, amit szükségszerű megtenni, beszéltem, itt ment el az idő nagy része. Itt látják, hogy a színpad ki van bontva, és három emelet mélységben ez egy hatalmas űr, de ez lehet a színpad szintje, és itt megy fel a függöny, vagy itt megy szét, ott a közönség mögötte, tehát ezt mind ki kell innen szedni megint, és újra gépekkel ellátni. Ez a nézőtér, amelyet azért fontos feltenni a vászonra, mert a nézőtér akusztikáját ekkor megváltoztatták, és vissza kell változtatni, mert így nem vagyunk versenyképesek. Éppen tegnap este egy világhírű tenor, tényleg világhírű, énekelte a Tannhäuser címszerepét, és egyszerűen nem lehetett hallani, pedig ő a legjobb helyeken énekel, Robert Dean Smith, és nem volt az igazi, pedig erőlködött rendesen, láttam közelről. Ezek itt a különböző pontok, amelyeket szóban is valamennyire talán sikerült vázolnom. Az ütemezés, hogy önök is lássák, hogy nagyjából hogyan képzeltük ezt el, hogyan lehetne ezt megcsinálni úgy, hogy az Operaház a lehető legkevesebbet legyen bezárva, inkább csak nyáron legyen bezárva, és a közönség kezét ne kelljen elengedni, mert az egy színháznál mindig halálos, ha újra kell építeni a bérletstruktúráit meg a közönségét - nehéz lesz újra megtalálni. Azt kevesen tudják, hogy az Operaházzal szemben, a művészbejáróval szemben van egy 11 emeletes, nagy épület, ez is a mienk, ebben működnek az irodák, és ebben működik néhány további műhely is. Ez egy ’79-ben létesült épület, és most derült ki, hogy ebben azbesztburkolat van. Múlt héttől a zenekar megtagadta benne a játékot, pedig ebben van a zenekari egyik próbatermünk. Innentől tényleg haláleset van, mert hol tudunk próbálni? Sehol nem lehet. Így is már próbálunk a Tivoli Színházban, amíg nem újítják fel, a Bárkában, ameddig nem tudják, hogy hogyan tovább, és a Honvéd Együttes Kerepesi úti ingatlanán is próbálunk. De szerintem méltatlan ehhez az intézményhez, hogy albérletben kelljen kucorogni, és attól kelljen félni, hogy a következő hónapban vajon meg tudjuk-e oldani vagy nem. Ezért is kellene egy ilyen Eiffel-bázis. Ez a senkit különösebben nem érdeklő, nagy gőzmozdonycsarnok nekünk pont jó lenne. A forrásigénye ezeknek a projekteknek kisebb dolog, ez a kis projekteknek a gyűjteménye, ez csak másfél milliárd forint éveken át. Hangszerparkról keveset beszélünk, itt dolgozik 210 zenész, nekik hangszert kell adnunk, ez olyan, mint a munkaruha, tehát elvileg a saját hangszerükkel nem kellene beszállniuk ebbe, mert azért fizetnünk kellene, hogy béreljük a hangszereiket. De míg a vonós hangszerek sokáig bírják, addig egy fúvós hangszer 5-8-10 év alatt elöregszik, egy ütőhangszer végképp, ezeket mindig meg kell venni, a vonós hangszer meg nem öregszik el, csak nagyon drága, tehát azt egyszer kell megvenni. Ebben segít most a nemzeti bankos projekt, amely három év alatt évente 100 millió forinttal beszállt a mesterhangszerek vásárlásába, így ez win-win helyzet kivételesen, mert a bank megveszi, állami tulajdonban marad, és nő az értéke, de mi meg közben játszunk rajta. De ezt fagottal nem lehet eljátszani, mert a fagott, ha nem is a szemétbe megy, de megy a zeneiskoláknak utána, ott még azért lehet használni, csak épp nem alkalmas arra, egy jó játékos rossz hangszeren nem tud jót produkálni.

11 Ez a forrásigény összegzése. Négy év alatt az Operaház mint a legnagyobb magyar kulturális intézmény, amelyre nem költöttek az elmúlt évtizedekben, bruttó 31 milliárd lenne. Ez nem sokkal több, mint a Zeneakadémiába belefeccölt összeg, és úgy gondolom, hogy ez harminc évre megint rendbe tenné, sőt európai viszonylatban is kistafírozná - legalábbis infrastrukturálisan - az Operaházat, úgyhogy én továbbra is emellett érvelek. Még egy fontos táblázat: itt láthatják az Operaház támogatásának alakulását. Nyilván nagyon nehéz elgondolni, hogy ez a sok pénz tulajdonképpen miért is kell ide, de előfordul egy előadáson, mondjuk a Turandoton vagy az Aidán, hogy gyakran 300an alkotják az előadást. Tehát nem úgy van, mint valamelyik kamaraszínházban itt a környéken, hogy négy színész eljátssza a darabot, és aztán van három ültető meg két világosító, hanem nálunk úgy van, hogy van egy 80 fős kórus, van egy 80-100 fős zenekar, és akkor még nem beszéltünk a statisztákról, a balettbetét táncosairól, az énekesekről. Majdnem 50 ültető kell az Operaházba, és ennél több az Erkelbe, tehát képtelen embermennyiség kell hozzá, de összművészetnek hívják, mert minden művészeti ág benne van, és még a színpadok is a leghatalmasabbak az országban, ahova nagy díszlet kell, annak statika kell, mert el kell bírni, úgyhogy mindenből nagy van, ezért az mindig sok pénzt emészt fel. A kék vonal mutatja, hogy a 2001 őszén elhatározott nagy támogatásnövelés, amely 2,4 milliárdról 6,4-re vitte fel az Operaház támogatását, és hogy a későbbi években reálértékét tekintve hogy bukott alá, az a piros vonal. És hiába számolgatjuk a legkedvezőbb, mármint az államkassza számára legkedvezőbb indexálással a kék vonalat évről évre, de alatta vagyunk a 2001-es költségvetési szintnek. Tehát én úgy gondolom, hogy itt sürgősen tennivaló van, ez nem a világgal való összehasonlítást jelenti, mert attól tényleg nagyon messze van, de ha a saját magunk 2001-es nívóját sikerülne elérni, az nagyon jó lenne, mondjuk, 2018-ban a piros vonal végre elérné a kéket. És akkor a végén engedjék meg, hogy nagyon nem visszaélve az önök türelmével, ezt a kis DVD-t betegyem, ezen van az a másfél perces kisfilm, amit megmutattam volna szívem szerint, és amíg a gép fölismeri, addig elmondom, hogy az Erkel Színház megnyitásával annak a rétegnek - sőt, nem is rétegnek, ez a társadalom masszív többsége szerintem - próbáltuk megadni a lehetőséget az opera és a balett élvezetére, akik az Operaházba nem juthatnak el. Jogos lenne a kérdés, talán meg is kérdezik, hogy vigyük lejjebb az árakat itt. De itt egy keresztfinanszírozás van, az Operaház miliője, a turizmusban betöltött vonzereje nem is teszi lehetővé több okból sem, hogy a jegyárak alacsonyak legyenek. Ráadásul ebből a pénzből finanszírozzuk az Erkel működését, úgyhogy végképp nem lehet megtenni. Míg az Erkelben ma valóban nincs olyan ember Magyarországon, aki a kultúra iránt érdeklődik, szerintem, és mondjuk, a leghátsó sorba 300 forintért ne tudna beülni, vagy egy viszonylag jobb helyet ne csípne el 1500 forintért. Tehát úgy gondolom, úgy a mozijegyárak, mint a szendvicsárak figyelembevételével egy nagyvonalú, szociális gesztus az Erkel működtetése, és el nem tudom mondani, most egészen komolyan, annak a meghatottságnak vagy annak a szívbe markoló látványnak a részleteit, amelyek - mondjuk, akár a tegnap esti Carment, ami teljes telt házzal ment - az embert elérik, hogy kitérdelt, kikönyökölt, de tiszta ruhában ott vannak emberek, azt a fantasztikus akusztikát élvezik. Ugyanazok a művészek ugyanannyi gázsiért lépnek fel az Erkelben, mint itt az Operaházban, tehát nem gettósítjuk el az Erkelt, hogy oda mennek a kevésbé jó hangúak, meg a botlábú táncosok. Úgyhogy gyakorlatilag erre figyelve, nagyon szépen kérem önöket is, hogy önök is támogassák ennek a projektnek a hosszabb, a huzamos életben maradását, mert

12 közönséget nevelni nem lehet egy év alatt, azt súlyos éveken vagy évtizedeken át kell művelni, és nyilván kell itt is majd egyszer árat emelni, de ameddig az ország kulturális állapotai ezen a szinten vannak, szerintem addig még jó pár évet kellene eltöltenünk azzal, hogy egy nem nyereséges, az operában a nyereséges szó különben is értelmetlen, de egy, mondjuk, ilyen típusú szociális jegykontingenssel dolgozhassunk, mert ennek így van értelme, és így még az is lehetséges, hogy a diákság, összefogva a MÁV-val, meg a BKK-val, most már ötödik kampánya lesz annak, hogy eljön hozzánk egész messziről, 22 ezres diáktömeg szokott jönni, tehát 77 ezren voltak eddig az elmúlt másfél évben az OperaKaland előadásain, ilyenkor egy operát játsszunk éjjelnappal, és nagyon érdekes, 300 középiskolából jöttek el, 130 vagy hány városból, és nagyon érdekesek a szélsőségek, mert, mondjuk, figyeljük az egyik iskolát az Erkel mellett, ami szakképző intézmény, még nem jöttek át a zebrán, viszont Kisvárdáról, Mátészalkáról, Lentiből meg eljönnek. Ez mekkora tanári áldozat, az igazgató észnél van, az énektanár, a történelemtanár, hogy a szülők otthon tényleg azt az ezer forintot, amibe az út és a jegy kerül összesen, ezt állják, tehát szép dolog, jó lenne, ha maradhatna. És akkor most engedjék meg, hogy végezetül ezzel a bizonyos, számunkra fontos Eiffel-bázissal zárjam a magam mondandóját, amelyik egy kicsit megmutatja azt, amit senki nem lát, csak most önök, tehát milyen típusú háttérműködés kellene az Operaháznak mint intézménynek, hogy legyen egy helye. (Az ülés résztvevői megtekintik a kisfilmet. - Szabó Szabolcs megérkezik az ülésre.) (A kisfilm megtekintése közben:) Amit látunk: a legtöbb műhelynek az ablaka üveg lenne, és meg lehetne mutatni a színházi szakmákat, hogyan készül egy balett tütü, ezt kevesen tudják, hogyan készül egy gipszszobor, speciális díszletkárpitozás, úgyhogy ebben is lenne még lehetőség. Ez éppen a díszletraktár, tízmilliárdos értékű lenne, tíz milliárd forint csak az anyag ára, ha a művészi értékét nem említjük. Tehát ezeket gondozni, óvni kellene, és két színpad lenne benne, méretarányos, sose volt még olyan színpadunk, ami méretarányos, mindig az van a próbákon, hogy képzeljétek el, már tíz métert megtettetek, és akkor most jöjjetek be. Egy zsebkendőben nem lehet elpróbálni egy tornaterem méreteit. Itt végre az lenne, ami Zürichben nemrég megépült, két színpad, és az ehhez kapcsolódó egyéb kiszolgáló helyiségek. (Kisfilm vége.) Az utolsó mondatom talán legyen az, hogy azért is szeretnénk az Operaház működésével párhuzamosan az infrastruktúráját is fölfejleszteni, mert mi úgy érezzük, hogy a zene és a tánc nyelve az a fajta konvertibilis valuta, ami valóban a magyar országimázs, a nemzet jobb megítélése és a régi dicsőségünk, amelyik a homályban ne késsen tovább, fölelevenítése szempontjából is kulcsfontosságú. Ezt nem kell magyarázni, ezen nincs mit nem érteni, föl tudjuk venni a versenyt a világgal, még az említett nagyon magas dotáltságú színházakkal szemben sincs akkora elmaradásunk, korántsem, mint az összeg jelezné. Tehát ebben egy világszínvonalat könnyebb megugrani, mint esetleg más területeken. Ehhez kérem az önök bizalmát, és köszönöm szépen a lehetőséget. Elnézést kérek az idővel való kicsit fura bánásért. (Taps.) ELNÖK: Köszönjük szépen a főigazgató úrnak a tájékoztatást. Szerintem egyikünk sem haragszik azért, hogy egy kicsit hosszabb időben számolt be az Operaház, illetve az Erkel Színház helyzetéről. A képviselőknek lehetőségük van a kérdéseiket feltenni, illetve a hozzászólásaikat megtenni. Ki az, aki szeretne élni ezzel a lehetőséggel? (Jelzésre:) Hoffmann Rózsa!

13 Kérdések, hozzászólások DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP), a bizottság alelnöke: Kedves Főigazgató Úr! Kedves Szilveszter! Köszönjük szépen. Irigylésre méltó és egyben részvétre is méltó az a pozíció, amit betöltesz most már néhány éve, és szerintem azóta óriási nagy lépéseket tettetek meg, csak folytassátok, ehhez minden támogatásunkat biztos megkapod. Amikor itt voltam az egyik nyitóelőadáson, meg később is, tapasztaltam, hogy a legtávolabbról érkezett, fáradt gyerekek is valami olyan mély áhítattal hallgatták a Hunyadi Lászlót, és azt hiszem, a Háry János volt, meg talán még valami, amin részt vettem itt gyerekekkel együtt, hogy nagyon fegyelmezte őket. Iskolához kapcsolódik az egyik kérdésem is. Az opera számos olyan szakmát igényel - díszlettervező, jelmezkészítő, lakatosok, és a többi -, akiknek a képzése megoldott-e? Ezt szeretném kérdezni. Nyilván akiket egy operai tanműhelyben képeznek operai jelmeztermezővé, az máshol is megállja a helyét, tehát van-e ilyenfajta szakember-utánpótlásotok és esetleg olyan terv, hogy ezt szorosabban az operához kössétek? Az utolsó kérdésem vagy megjegyzésem voltaképpen a legfontosabb, hogy létezik-e olyan, hogy művészi produkció szempontjából rangsorolják a világ nagy operáit, akár hivatalosan, akár nem hivatalosan; és akár a hivatalos rangsorban, akár a te ismereteid szerint a magyar opera hol helyezkedik el a világranglistán: élvonalban, középmezőnyben vagy hátul, és mi ennek a magyarázata? ELNÖK: Azt javaslom, hogy gyűjtsük össze a kérdéseket, és akkor a végén egyben válaszol a főigazgató úr. Más képviselői kérdés, hozzászólás? (Nincs jelentkező.) Nincs. Akkor én magam is feltennék néhány kérdést a főigazgató úrnak. Valóban döbbenetes tényeket hallhattunk itt az Operaház helyzetéről, ami számomra is nagyon sok újdonságot tartalmazott, úgyhogy köszönjük szépen ezt a sok esetben nagyon őszinte beszámolót. Több dologra is szeretnék rákérdezni. Az egyik az, hogy a főigazgató úr nyilatkozta valamelyik interjújában, hogy igyekeznek előtérbe helyezni a magyar művészeket, és hogy csak olyan szerepekre hoznak külföldi művészt, amelyekre nincs olyan színvonalon magyar előadó. Ezt az úgymond nemzeti szempontot, amely egy magyar Állami Operaházban, úgy gondolom, fontos is hogy megjelenjen, például az eszközbeszerzéseknél is figyelembe veszik? Említette az MNB-nek a hangszervásárlásra adott, igen nagy összegű keretét, illetve a saját parókakészítő műhelyt és egyebeket, tehát hogy ezekben igyekeznek is ezeket megoldani - és ez milyen arányban sikerül, tehát mennyire kell ezeket a különböző díszleteket, illetve egyéb eszközöket külföldről beszerezni? Másrészt itt említette a pénzügyi adatokat is, összehasonlítva más országokkal, illetve az előadások számát. Nem tapasztalják-e azt esetleg, hogy a művészek fásultak, vagy akár elmennek külföldre? Sok esetben az opera maga egy nemzetközi műfaj, sok esetben eredeti nyelven énekelnek, és ez könnyebbé teszi azt, hogy külföldre vándoroljanak, nyilván más pénzügyi körülmények közé, nagyobb lehetőségekkel, vagy legalábbis pénzügyileg nagyobb lehetőségeket kapnak ott. Mennyire tapasztalják ezt, hogy jellemző lenne magyar művészek külföldre vándorlása? Illetve van-e stratégia arra, hogy őket visszacsábítsák, illetve Magyarországon és a Magyar Állami Operaház keretein belül foglalkoztassák? Egész döbbenetes ez az azbesztes történet, amit itt említett. Hogyan tudnak így a művészek magas művészi színvonalon teljesíteni? Ahogy említette, olyan alapvető körülmények nem adottak, hogy tényleg az ember egészen megdöbben ezen, egészen érdekes.

14 A reklámkiadások, illetve az, hogy a közönséget meg tudják találni, ennek a felépítése is érdekelne, hogy milyen célzott csoportok vannak, vagy hogyan építik fel a reklámstratégiáját az Operaháznak, mert elég sokszor találkozik az ember az utcán is az Operaháznak vagy az Erkel Színháznak a hirdetéseivel. Talán az egyik legnagyobb hír volt Steinbergnek az ideérkezése az elmúlt évben - mennyire elégedettek az ő munkájával, vagy hogyan értékeli az ő itteni ténykedését a főigazgató úr? Még egy utolsó olyan szempontra szeretném felhívni a figyelmet, ami szerintem az ön által is említett stratégiának egy fontos eleme lehet a fiatalok megcélzását illetően, ez pedig a nyelvnek a kérdése. Tudom, hogy nagyon sok előadást eredeti nyelven énekelnek, én úgy gondolom, hogy ezzel egy nagyon nagy réteg számára megnehezítik az előadások megértését, és megosztja az ember figyelmét, ha egyszerre kell olvasnia a szöveget és az előadást is figyelnie. Úgy gondolom, hogy egy Magyar Állami Operaház számára az elsődleges közönségnek talán mégis a magyar embereknek kellene lenni, illetve nem tudom, hogy van-e erre vonatkozóan bármilyen statisztikájuk, hogy milyen arányban vannak a külföldiek, illetve a magyarok. Amikor legutóbb itt voltam a gyermekem születése előtt - még gyorsan eljöttünk az Operaházba, mert tudtam, sokáig nem fogunk tudni jönni -, akkor majdnem csak külföldi szót hallottam. A zenekarnak volt az évadzáró koncertje júniusban, de nagyon sok külföldivel találkoztam. Van erre vonatkozóan valamilyen mérés, akár hogy milyen arányban vannak a külföldiek a közönség sorai között? Ennyit szerettem volna kérdezni. Másnak van-e még kérdése? (Jelzésre:) Simon Róbert Balázs! SIMON RÓBERT BALÁZS (Fidesz): Egy gyors kérdés még a finanszírozás kapcsán. A finanszírozás bevételi oldala nyilván úgy tevődik össze, hogy van egy komoly állami támogatás, illetve van a saját bevétel. Arányában ez hogyan néz ki, tehát a saját bevételek milyen összeget tesznek ki, és ezen belül a bérlet-, illetve jegyeladások mennyire eredményesek, sikeresek az utóbbi időszakban? Talán még egy kiegészítő kérdés: egyetértek azzal, hogy a fiatal, iskolás, középiskolás, általános iskolás korosztályt céloztátok meg az elmúlt időszakban kiemelten - ebben milyen eredményeket sikerült felmutatni az utóbbi években, főigazgatói tevékenységed időszakában? ELNÖK: Köszönöm. Van-e más kérdés még? (Nincs jelentkező.) Ha nincs, akkor a főigazgató urat megkérem, hogy válaszoljon az elhangzott kérdésekre, hozzászólásokra. Ókovács Szilveszter válaszai ÓKOVÁCS SZILVESZTER főigazgató (Magyar Állami Operaház): Köszönöm szépen a kérdéseket. Szóba került a finanszírozás; akkor haladjunk talán a vége felől. Hogyan is tevődik össze az Operaház költségvetési főösszege, milyen tételek alkotják? Valóban a legnagyobb tétel az állami támogatás, de ezt már látták a táblázatból is, illetve most a minisztérium számára készítettünk egy másik táblázatot, abból talán jobban látszik az állami támogatás és a bevétel. A legnagyobb színházak, a milánói Scala vagy a New York-i Metropolitan és senki más sem megy 50 százalék alá a különböző donátoroktól vagy más szervektől, tartományi, önkormányzati vagy állami támogatásból szerzett támogatásokat egy kalap alá véve. Tehát az 50 százalékos támogatás muszáj, mert akkorák a költségigényei ennek a műfajnak, hogy ez nem tudja magát kitermelni, ez abszolút lehetetlen. A Metropolitan sem tudja kitermelni, a svájci operaház sem tudja, helyesebben a

15 zürichi, hiszen ott több operaház van, a zürichi sem tudja, amikor meglátogattuk egyébként egy magyar gyökerű intendánssal fölvérezett zürichi házat, majdnem két éve volt már, Andreas Homoki nevű, magyar disszidens fia ott az intendáns, most majd fog itt is nálunk rendezni Székelyfonót, különben, tehát Andreas Homoki operaházában 238 svájci frank volt a jegy, tehát egészen elképesztő, de ők sem tudnak 50 százalék fölé menni. Kell a támogatás és kell mellé a saját bevétel is. Nálunk ez úgy néz ki, ha most a tényszámokat nézem, a mostanit, nem az év eleji, kicsit alábecsült összeget, amit meg kellett oldani RKI-ból, akkor az 7,6 plusz 1,1, tehát 8,7 volt az állami támogatás, jövőre van ígéretünk az új költségvetésben a 9,3-ra, és amellé tudunk gyűjteni mintegy kétmilliárd forint saját bevételt. Ebből 1,5-1,7 a jegy-, bérletbevétel, a többi időnként itt befogadott produkciók, kibérli egy filmforgatásra az egyik felhajtót, valami pici összeg, és egy fotózás, de van, mondjuk, egy nagy bank rendezvénye, az akkor akár tízmilliókat is hozhat a háznak. Szóval ebből áll össze ez a kétmilliárd forint. Ami e fölött lehetséges, az a TAO. Az Operaháznak van a legnagyobb TAO-kerete, de, mondjuk, ezzel nem megyünk sokra. Tehát jegybevételünk a legmagasabb, meg minden mutatónk a legmagasabb az országban a színházak között, de ez talán érthető, ezért mi majdnem másfél milliárd forintnyi TAO-t gyűjthetnénk össze a nettó 80 százalékát alapul véve, de ez viszont nem jön össze. Tehát míg viszonylag egyszerűbb egy vidéki kis színháznak vagy egy pesti kisebb színháznak hamar jelenteni, hogy megtelt, 300-400 milliókat össze lehet szedni, de amikor esetleg a kormányzat vagy a parlament azt várja az Operától, hogy ezt most feltölti, akkor nagyon nehéz feladatot ad, mert mi tisztán játsszuk ezt a játékot. Tehát nyilván nem tisztem senkit vádolni, de nekem időnként gyanús, hogy milyen gyorsan telnek fel TAO-val, kik kereskednek ezzel, milyen jutalékot szednek le, hogyan csinálják. Mi ezt nem tesszük. Igaz az is, hogy nem tudjuk kihasználni a TAO-lehetőségeinket, mindenki ad már valahova, és előfordult olyan is, hogy hozzánk is bejöttek, hogy adtak volna, de meglett volna ennek a következménye, és mi eléggé ki vagyunk téve a napra, meg amúgy is van egy belső parancsunk is a törvény tiszteletére, ez most nemcsak a helyzetnek szól, úgyhogy inkább ezzel nem éltünk. De mindig probléma. És az a másik, hogy mi egy központi költségvetési intézmény vagyunk, tehát ha a cégek év végén látják csak az eredményességüket vagy sem, és decemberben ide beadnak 200 millió forintot, mondjuk, akkor nem tudjuk elkölteni. Tehát nem tudunk már hirdetni közbeszerzést, nem fut le, és akkor megmarad. Akkor abból maradvány lesz, azt külön engedélyeztetni kell, hogy fölhasználhassuk, onnantól már nagyjából a pénznek búcsút mondhatunk. Szóval, küzdünk is érte, meg is kapjuk, és mégsem lesz a miénk. Ez a legjobb ebben az egészben. Aki pedig év közben ad, azt a pénzt pedig el tudjuk költeni. A jegyeladások egyébként megnövekedtek, a tavalyi 1,7 milliárd új csúcs volt, természetesen. Az is igaz eközben, hogy korábban csak két hónapra lehetett előre jegyet venni, most meg egész évre lehet, tehát ha valaki úgy gondolja, hogy ő júniusban akar eljönni, most is megveheti, meg megvehette már akár augusztusban is a jegyét rá. Jegyárat minimálisan emeltünk az Operaházban, az Erkel pedig gyakorlatilag pici bevételt hoz, tehát az inkább jelképes, de az meg azért fontos, ott nem is adunk tiszteletjegyeket, mert ott egyszerűen muszáj érezni, legalább néhány száz, néhány ezer forint ára legyen annak az egyébként több tíz milliós esti teljesítménynek, amit a színpadra teszünk. Tehát úgy érzem, az is fontos, hogy itt azért valami jelképes árat csak el kell kérni. Elnök asszony kérdezte a hangszer- és egyéb beszerzéseket. A mi kezünk nagyon kötve van, mert központi közbeszerzésbe tartozó informatikai holmik,

16 egyebek, toalettpapír, minden onnan jön, tehát ebben mi nem tudunk önálló mozgástérhez jutni. Ami a hangszert jelenti, az meg egyedi dolog. Az valóban nem központi, az rajtunk múlik, tehát általában Itália környéke az ilyen vonós mesterhangszereknek a vidéke, éppen most láttam, hogy sikerült vennünk egy 300 éves hegedűt, de egész másként is szól. A múltkor az egyik kiváló csellistánk valamelyik előadásban egy szólót játszott, és utána meg is kérdeztem a zenekarigazgatót, hogy ez a Bandi most miért játszott ilyen szép hangon, olyan feltűnő volt, és mondta, hogy mert nála van egy hangszer kipróbálásra. Rettentő sokat számít, olyan, mint az autó. Tehát aki Renault-ba ült a Daciához képest, az autó, autó, de mégis teljesen más, még ha vannak is hasonlóságok benne. Úgyhogy ebben nem tudunk nagyon figyelni, mert itt tényleg arra törekszünk, hogy a legjobbat hozzuk ki abból a pénzből, amit lehetséges. De a magyar énesek, a magyar karmesterek, Pinchas Steinberg, ő is egy topic, ügyében azért van mit tennünk, meg a magyar szövegének is idejön. Steinberg úr nem a ház fő-zeneigazgatója, az egy magyar fiatalember, akit Németországból hoztunk haza, Halász Péter. Steinberg úr egy világszerte ismert dirigens, Marton Évával rengeteget lépett föl, több tíz éve, 60 és 70 között jár, de éppen tegnap este is dirigálta a Tannhäusert, nagyon életre való, élénk öregúr; az öregúr is furcsa nála, úr, kész. Ő az Operaház zenekari zenészeiből, alkalmazottaiból álló koncertformáció vezetője. Ez egy társaság, egy egyesület, ami nagyon régi, 161 évesek múltak, az egyesületi forma legalábbis, a zenészek kicsit fiatalabbak, és ők, amikor az Operaház színpadán koncerteznek, akkor operaházi hangszereken, frakkban, kottaállvánnyal játszanak, de akkor ők az egyesületnek a tagjai, ennek van egy sajátos együttműködési szerződési alapja, és akkor az ő vezetőjük Pinchas Steinberg, de nem ő dirigálja őket mindig, hanem, nem tudom, az ön által látott koncert éppen ki volt, nem emlékszem… ELNÖK: Steinberg volt… ÓKOVÁCS SZILVESZTER főigazgató (Magyar Állami Operaház): … de van tíz hangverseny, és abból, azt hiszem, négyet dirigál ő, és hatot mások. Arra törekszünk a karmestereknél mindenképpen, hogy azért a világba bekerüljünk úgy is, hogy elvigyék a hírünket, a mi zenészeink hírét, és ide is kerülhessenek pont ezáltal külföldi karmesterek. Úgyhogy nyilván a legtöbb előadást, 460 valahány előadást játszunk nagyteremben is, ezen kívül még több százat gyerekeknek, ilyen, olyan, amolyan módon, de a 460 nagytermi előadás, mondjuk, 85 százalékát magyar dirigensek abszolválják, és nincs pénzünk egyszerűen többre meghívni külföldieket, de ugyanakkor fontosnak érzem, mert úgy mennek innen el, eleve úgy jönnek a reptérre, hogy hova jöttünk, valami banán államba, vagy mi is van itt, vagy jó lesz ez?, meg szép a színház?, és akkor kezdenek leesni az állak, és akkor megszólal a zenekar, és ennyi. Még emlékszem annak az olasz rendezőnek a tekintetére, most januárban volt egyébként, tehát nincs egy éve, akit elvittem, a kollégám behozta őt szombat este Bohéméletre ide, akkor a fickó annyira elérzékenyült, hogy könnyek gyűltek a szemébe, a proscenium páholyból látta a színpadot meg a benn ülő közönséget. Másnap, vasárnap 11-kor az Erkelben találkoztam én is vele, ahol egy Nabucco ment, teljes telt házzal, azt mondta, hogy mi ez, ez egy másik színház, mondtam, igen, de itt is játszunk, és egyébként tele van, majd mondtam neki, és ha most átmenne, vissza az Operába, mint tegnap este, akkor most Denevért játszunk, és az is tele van. Tehát nemigen tudják ezt a külföldiek, a karmesterek igazi véleményvezérek ebben a szakmában vagy művészeti ágban, viszik a hírünket. Fontos, hogy jöjjenek, viszont egészen elképesztő árakon dolgoznak. (Közbeszólás: Mennyiért?) Ez egy régi

17 zenész vicc, hogy a karmester úgy van, hogy eintausend, zweitausend, dreitausend… (Derültség.) Nagyon sok pénz. Az nem ritka, hogy egy karmester 8 ezer euróért vállal egy előadást. Azért is nincsenek hosszú sorozataik, mert külföldi, egy külföldi színházzal szemben, látták a számokat, sokszoros, New Yorkkal szemben 11-szeres a lemaradásunk. Ott megtehetik, hogy azt mondják, hogy akkor játsszál vagy vezényelj hatot, és akkor ebből négy teljes áru, a kettő meg töredék áron van. Mi a négyet sem bírjuk ki, nekünk ez inkább mutatóba van. Steinberg azért fontos, mert azzal, hogy ő itt állást vállalt, és picit pötyög magyarul is, egy nyelvzseni egyébként, azzal is tulajdonképpen egy ilyen billogot lerakott mellettünk, hogy egyébként ez egy európai hely, ide lehet jönni. Fontos, hogy ő akkor érkezett, akkor ugrott be először ide, amikor Christoph von Dohnanyi megtagadta a vezénylést itt, az Újszínház ügy miatt, amit én magam nem értettem, mert az Újszínházhoz, akármit is gondol róla az ember, nekünk nincs közünk. De Dohnányi nem vállalta, és Steinberg jött és eldirigálta azt a Requiemet, úgyhogy ezért is fontos szerintem a külföldiek idecsábítása. Az Operaházban lép fel általában a több külföldi énekes, az igazán jókat itt is csak 1-2 estre tudjuk hívni, mondjuk José Cura két estét volt itt, mert aztán kiürül a kassza. A kevésbé híresek, de szintén nagyon jók esetleg 3-4-5 előadást is megérnek, de hosszan idekötött külföldi énekesekről nem tudok beszámolni. A balettben viszont van ilyen, de a balett nem annyira költséges ág, ott azzal kell szembesülni - bocsánat, erről nem beszéltem, és szégyellem, mert amúgy nem szokásom elfeledkezni róluk -, hogy a balett tragikusan aláment Magyarországon mint megbecsülés. A mostani balettigazgató egy velem korú fiatalember, fiatalabb nálam, ezért fiatalember, és az ő idejében, tehát ezelőtt harminc éve ezer fiúból választottak ki tízet az adott iskolaévet 9 vagy 10 éves korban indító Balettintézetben, most van olyan év, hogy nem jelentkezik fiú egyáltalán. Tehát az ezerből visszamentek a semmibe. Van olyan év, ahol most sincs fiú, és van olyan évfolyam is, ahol nincs magyar. A Balettintézet is arra kényszerül - és mivel jó az oktatás struktúrája és jó az intézmény híre -, hogy befogadjon külföldieket, azok fizetik a nagyobb pénzt, és előfordul, hogy csak külföldi végez a balett szakon. Persze néptáncon meg modern tánc szakon végezhetnek mások is, de most a balett érdekel minket az Operaházat illetően - itt működik az egyetlen magyar balett-társulat, amelyik klasszikus balettet táncol. Ezért van az, hogy az egyébként világviszonylatban is nagy együttesünk - 120 taggal nagyon kevés együttes működik ma a világban -, a Magyar Nemzeti Balett ilyen, a 25 százaléka most külföldi, de ez az arány nőni fog, tehát ez látható. Nincs az a fajta hazai felhajtóerő, amiből ezt lehet pótolni. Táncolnak itt Erdélyből, Felvidékről, tehát akit lehetett, bevontunk, és vannak is úgy fizetve ebben a régióban, hogy azért az jó lehet, de jön ide, mondjuk, japán táncos, ide szerződik Bécsből vagy Zürichből egy kirgiz, tehát ezek előfordulnak, de sok az ukrán és sok az orosz táncos, akik ennek az iskolának, amit a magyar balettélet is képvisel, az éllovasai, és van egy brazil táncosnőnk, aki egyébként szeptemberben itt tette le az állampolgársági esküt, magyar-brazil, magyar a férje legalább, úgyhogy sokfélék a balettegyüttes tagjai, de azért arra próbálok vigyázni, hogy ne külföldiesedjen el, mert valóban akkor az a fajta magyar karaktere el fog veszni. De a világban máshol, talán valóban az orosz utódállamok kivételével, mondjuk egy párizsi balettben, ami a top-top, aki Marseillesben született, és két francia gyökerű szülőtől, tehát ilyenek nincsenek. Amszterdam. Nyilván a gyarmattartó államban aztán végképp nincs ilyenfajta fölmutatható nemzeti balettjátszás, de nálunk az a szerencse, hogy nemcsak a formai ok, tehát hogy még mindig azért magyarokból áll a társulat nagy része, hanem a táncjáték, a magyar táncjátékhagyomány nyomán - egyfelől Harangozó Gyula, másfelől Seregi László van egyfajta magyar koreográfiaiskola is. Lehet, hogy ukrán táncos táncolja

18 Coppéliust, de legalább magyar koreográfiára, úgyhogy ezzel azért majd kell tenni még. Nekünk sokféle tervünk van, szeretnénk a televízióban egy olyan sorozatot, amely a kicsiket próbálja a balett felé vonni, hogy többen jelentkezzenek, mert igaz, hogy mindenki megszenvedi, tehát a kislánygyermek, a fiúgyermek is, közben annyira szép pálya, tehát rövid meg minden, hálátlan dolog, de akinek nagyon megy, az meg egyszerűen gyönyörű tud benne lenni, és mindenki úgy éli meg, aki itt van nálunk és sikeres, hogy ez egy valódi hivatás. Tehát kár, hogy ma ezt nem választják sokan. Az énekeseket illetően a helyzet más: énekesek most is sokan vannak. Mivel az Erkel Színház nyitásával az előadásszám majdnem a duplájára emelkedett, ezért sokkal több a lehetőség a magyar énekesek számára, úgyhogy majdnem 150 magyar énekessel dolgozunk, ami nagyon sok, de mindig is úgy gondoltam, hogy ez egy rostálási lehetőség lesz, tehát sokan kapnak lehetőséget, el is hullanak benne páran, mert nem olyan a minőség, ami ide megfelelne, de valóban úgy van, ahogy ön is a kérdésében elmondta, hogy csak olyan szerepre hívunk külföldit, amelyre nincs jó magyar. Ha kevésbé jó magyar van rá, akkor már az ember gondolkodik, mert a közönség szempontja meg az lenne, a közönség néha nem is tudja, hogy ki van színpadon, az illető otthon elolvassa a színlapot, de az nem jó, ha egy magyar énekes nem tudja kiénekelni azt a hangot, vagy elesik a színpadon a magyar táncos, inkább a pénzemért megnéznék egy külföldit, de akinek ez kijön. Úgyhogy ilyen egyszerű gondolkodás mentén kell az embernek időnként döntéseket hoznia, a közönség érdekét tekintve elsőnek. Úgyhogy ezért vannak külföldi énekeseink. Az énekelt nyelv: ez nagyon érdekes gondolat, 150 éve megy erről a vita. Amikor Gustav Mahler volt itt az egyik első zeneigazgató, aki egy betűt nem beszélt magyarul, neki az egyik első dolga volt a magyar éneklést bevezetni. Ő három évvel később jött ide, semmint a ház megnyílt, tehát még nagyon nem volt bejáratva, nem volt közönség, az urak már kikoptak, a polgárság nem volt elég erős vagy elég művelt hozzá, hiszen ez egy új műfaj volt a számára, korábban csak szőrmentén kapott operát meg balettet, ezért Mahler azt mondta, hogy ameddig nem érti valaki az anyanyelvén az operát, addig nem fogja igazán megszeretni. Ezért, habár ő nem értett magyarul, az általa dirigált Don Giovanni magyarul ment. Ragaszkodott hozzá. Ez neki nyilván karmesterként nehezebb volt így, mert nem nagyon tudta, hogy miről van szó, nehéz volt követni a kottában, de mégis ragaszkodott hozzá. De később az egész világon az a gyakorlat terjedt el, hogy egy nyelvre jellemző prozódiát, egy hangzásvilágot fontosabb lenne tiszteletben tartani, meg jött az elektronika, és lehetővé vált a feliratozás - alapvetően ez hozta az áttörést. Tehát amióta fel lehet írni nagy táblákra meg mindenfélékre, hogy mi a szöveg, egész kis helyeken most már egy projektorral megoldják. Voltam Kolozsváron a múlt héten, és az egy szegény magyar opera, az egyetlen magyar opera rajtunk kívül a kolozsvári, amely állami opera és magyar társulata van, és ott a kétnyelvű feliratozáshoz két feleekkora projektor van így felállítva, az egyik kicsit lejjebb volt, mint a másik, és így van a két szöveg románul és magyarul beállítva, tehát ezt most már mindenki megteheti. Mindenki átállt az olasz, francia és egyéb nyelvekre, csehül is éneklünk egyébként, amikor cseh szerző darabját játsszuk. Szerintem ebből már nehéz lesz visszajönni, viszont néhány darabban mégis kell, úgyhogy az lett volna a rövid válaszom önnek, hogy például vígoperáknál ezt megtesszük. Az OperaKaland például, most lesz OperaKaland előadásunk, a Szöktetés a szerájból - Mozart-daljáték - magyarul fog menni egyértelműen, tehát nem fogunk a színpadon állni és németül felelgetni egymásnak, és akkor honnan lehet megtudni, hogy mi a helyzet? Ez nincs így. A Denevért is úgy játsszuk, hogy a zárt számok mennek németül, és a köztes párbeszédek magyarul. A Carment úgy mutattuk be és

19 játszottuk éppen tegnap este is, hogy a zárt számok közötti párbeszédek, dialógusok magyarul mentek, tehát igyekszem megtalálni azt az arányt, amiben ez a magyar többlettudat, mármint a felfoghatóságnak ez a többlete megjelenik. Ugyanakkor nemcsak a külföldiek számára, hanem nekünk is fontos lehet, hogy a zene azért egy olyan segítséget kapjon a saját, az arra komponált, az amellett komponált szöveg és zene által, hogy egyben maradjon a mű, tehát ne az legyen, mint a régi egyik nagy anekdotánál, amikor az Operaház magyarul játszott még Wagnert, és a Lohengrin végén feltűnik újra a hattyú, amelyik elviszi majd Lohengrint, aki nem tudott mégsem ott maradni Elza mellett, és „der Schwan, der Schwan”, mondja a férfikar: a hattyú, a hattyú; na de ezt hogyan lehet lefordítani két ilyen szótagra? És ezért a férfikar azt kiáltotta, hogy „a hatty, a hatty”. (Derültség.) Tehát ez jól mutatja, hogy nem lehet, tehát rímhányó Romhányi sem tudja megoldani bizonyos esetekben az opera problémáit. Még az „ott jön, ott jön” lehetett volna - de mi? Úgyhogy ezt csak csínjával tudom én is véghez vinni. Igyekszünk persze minden gyerekelőadáson magyarul énekelni, tehát az érzékeny korosztályokat magyarul látjuk el muzsikával, döntően nyilván a vígoperákban a poénok miatt is fontos, hogy értsék, ott a prozódia kicsit sérülhet Istenem; a felnőtteket viszont komolyan akarjuk venni, és akkor ők kapják meg azt, amit Puccini írt és amire írta. És inkább akkor most már van kétnyelvű felírás nálunk, lehet turista angolul is olvasni, hogy a koreai vendég is megértse. És még egy a végére, hogy úgy jártunk pont a kettővel korábbi OperaKalandnál, amikor merészen lejátszottunk egy kortárs magyar operát is, a Mario és a varázsló című Vajda János darabot, hogy elkezdtük magyarul is felírni, és hatásos volt, mert hihetjük azt, hogy magyarul megértik, de az éneklés nem az a műfaj, amit olyan könnyű érteni, főleg, ha énekesnők művelik, úgyhogy mi most úgy vagyunk vele, hogy a magyar darabokat általában fölírjuk magyarul is, és a közönség hálás érte, kap egy kis segítséget, hogy értse a szöveget. ez a helyzet. Lehet, hogy pár kérdésről megfeledkeztem… DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP), a bizottság alelnöke: A képzés, szakképzés… ÓKOVÁCS SZILVESZTER főigazgató (Magyar Állami Operaház): Bocsánat, igen. Nos, valóban szeretnénk, ha egyfajta ilyen tanműhely, képzési hely lehetne ez a bizonyos Eiffel-bázis. Most az épület erre nem alkalmas, erre ez az új intézményi telephely kellene. Úgy van a helyzet most, hogy a Színház és Filmművészeti Egyetemen van képzés, tehát szerintem a színpadmesterek ott végeznek, van egy ilyen nem egyetemi szintű képzés, de ott működtetnek ilyen - hogy is mondják ezt oktatási szaknyelven? DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP), a bizottság alelnöke: Duális? ÓKOVÁCS SZILVESZTER főigazgató (Magyar Állami Operaház): Egyfajta tanfolyam, aminek a végén van egy oklevél. (Közbeszólások: OKJ-s képzés.) Igen, OKJ-s, elnézést kérek. Tehát ilyen képzések vannak. De van ezenkívül még, azt hiszem, a Károli Egyetemnek van egy színház- és filmintézete, ahol szintén világosítókat próbálnak, pont a hiánylyukba akartak bemenni Csányi Jánosék ezzel, ott képeznének világosítókat meg speciális szakmákban. De azt hiszem, azért ez csomó helyen hiányos. Az Operaháznak mintegy száz olyan művésze, alkalmazottja van, akik egyébként varrnak, festenek, megmintáznak, markolnak. Szeretnénk egy kis

20 ötvösműhelyt is alapítani, mert ez is fontos, hogy a kellékeken az ötvösmunka hogyan végződik el. Tehát nem tudom azt mondani, hogy egyébként rettenetes számban kellene képezni ilyen embereket, de lehet, hogy pont az az évi kettő kellene, hogy ebben a manufaktúrában tulajdonképpen kiképeződjön, akiből nekünk az óhatatlan nyugdíjazási fluktuáció miatt majd kell új kollégákat fölvennünk. Úgyhogy ez nem egy nagy projekt lenne, viszont egy nagyon speciális terület, amit már a világban nem sok helyen csinálnak, csak a nagyon nagy színházak, és a mienk a legnagyobb színház ilyen színházi üzem tekintetében, előadásszám tekintetében, nyilván a kisebb helyeken egyszerűen most már nyomtatják a díszletet, nem festik föl, hanem egyszerűen beszkennelnek valahol valamit, és akkor azt egy gép kinyomja a vászonra, és akkor oda van festve. De azért ez nem mindig olyan. Nálunk tényleg az asztalosmunkát nem lehet megspórolni meg a vasas munkát. Azt meg kell hegeszteni, a könnyűfémmel dolgozni kell, speciális anyagok vannak, műgyanta, egyebek, amelyeket meg kell tanulni kezelni, úgyhogy mi készséggel állnánk annak az élére, hogy az Operaház egy ilyen képzőhelyként működhessen. Mondom, ez nem sok diákot fog jelenteni, szerintem néhány tízet, de van, hogy pont arra az agysebészre lenne szükség, akiből csak kettő van, és ha nem képzi senki, akkor nem lesz. KUNHALMI ÁGNES (MSZP), a bizottság alelnöke: Kérdezhetek még? Szabad? ELNÖK: Tessék! KUNHALMI ÁGNES (MSZP), a bizottság alelnöke: Mennyire jellemző az, hogy díszleteket vagy egyéb kellékeket egyébként az operaházak kölcsönösen adnak egymásnak? Tehát azért a közép-kelet-európai országok költségvetése kicsi, nem is tudom egyébként, hogy valaha volt-e rendszerváltás óta pénzénél az Opera, hogy egyáltalán, a történetében annál a pénzénél, amire igazából szükség van, és mindig a kreativitás az, ami feloldja ezeket a problémákat, de ahogy művészek kölcsönösen átjárnak vagy cserélnek színházat, mennyire működnek együtt minden tekintetben a csehekkel, a lengyelekkel, akár a románokkal, hiszen azért egymásrautaltság is van. ÓKOVÁCS SZILVESZTER főigazgató (Magyar Állami Operaház): Igen, a kérdés teljesen jogos, éppen tegnap válaszoltam a művészeti igazgatónknak egy kérdésére, a litván operaház szeretne egy Robert Wilson, nagy név, egy Robert Wilson-rendezést egy Phillip Glass operából, szintén nagy név Phillip Glass, a repetitív zenének az élenjárója, és egy Satyagraha nevű indián történetet akarnak színre vinni, négy operaház koprodukciójában. Úgy néz ki, hogy össze kell dobni a pénzt, és akkor ez a nagy nevű ember nagy pénzért megrendezi, és akkor brusztolni kell egy kicsit a sorrendért, hogy ki mutatja be először, és akkor mi is sorra kerülünk egyszer csak. De a dolognak azért van egy csomó hátulütője. Én ebben, bevallom, elég szkeptikus vagyok, tehát ilyen típusú produkcióban csak a debreceni színházzal voltunk eddig, most veszünk Miskolccal egy díszletet, mert tetszett az az előadás, de inkább csak azért, meg tudják a zenészeink, tehát csak egyszerűen föl kell rakni a színpadra, és egy másik darab fog működni, de mégis ugyanaz, a Nabucco. Nos, az a helyzet a külföldi együttműködésekkel, hogy kértek tőlünk százezer eurót, bemondtak egy komoly összeget, ez 30 millió forint fölötti összeg, hogy ezzel szálljunk be. De nálunk 30 millió forintból a saját műhelyben legyártunk egy komplett díszlet- és jelmezgarnitúrát, tehát nekünk ezen maximum az a nyereség, hogy lehet, hogy ezt a Wilsont mi nem tudnánk magunk megfizetni, ezért négy színház áll össze, és akkor négyen megfizetik. De ezek után lehet, hogy várni kell

21 évekig, mire az egész hozzánk elkerül. Akkor jönnek a különbségek, hogy más a színpad mérete. Ha más a színpad mérete, márpedig kisebb a litván színház, mint a miénk, akkor kell gyártani hozzá elemeket, amikor hozzánk kerül, mert kicsi lesz, túl pici lesz. Ezután jön a kórus. A kórus tagjai különböző méretűek, ha az egyik beleizzadt és szétrepedt rajta, akkor bizony ki kell mosni a másiknak. Tehát óhatatlanul megint a műhelyek dolgozni fognak. És a tulajdonjog kérdése. Ha azt mondja a litván színház, hogy neki ez kell majd vissza, nem tudom, melyik év melyik hónapjában, akkor hiába mondjuk azt, hogy de én is akarom játszani. Egy van belőle. Tehát csomó kötöttséggel jár, és anyagilag sem látom még ezt kifizetődőnek föltétlen, hogy ebbe még nem nagyon nyúltunk bele. Viszont például azzal, hogy 9 millió forintot adtunk egy debreceni Háry Jánosba, és aztán mi is elkezdtük játszani, amikor ők kijátszották, vagy most Miskolccal vettük meg ezt a Nabuccót, ezekben partnerek vagyunk, és egyébként még abban is, hogy a müncheni színháztól megveszünk egy régebbi díszlettervet, de ott csak a tervet vesszük meg, egy Conrad nevű híres rendezőnek, aki azóta elhunyt már, az egyik darabjáról van szó, azt a tervet megvesszük, és akkor azt legyártjuk itt. Szóval hatalmas erőforrás, hogy nekünk vannak üzemeink, csak ne itt a házban működjenek, mert nem tudunk miattuk próbálni. Tehát nincsen hely, ahol összeénekeljék a szerepeket a zongorával az énekesek, nincs, ahol a balettos kinyújtsa a lábát. Ki kell őket tenni egy ilyen műhelyházba, amit láttak itt, és akkor minden előnyünket valódi előnyként tudjuk megélni. KUNHALMI ÁGNES (MSZP), a bizottság alelnöke: Még kérdezhetek valamit? DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP), a bizottság alelnöke: Ne haragudj, Ági, de arról volt szó, hogy megmutat nekünk a főigazgató úr olyan helyeket, amiket más nem láthat. És egy óra múlva kezdődik az előadás, úgyhogy bocsánat, hogy is mondják ezt… KUNHALMI ÁGNES (MSZP), a bizottság alelnöke: Bocsánat, nem is kérdezek, inkább csak egy vélemény, hogy tényleg a balett nagy probléma, a testvérem táncművészetin végzett, de ő versenytánc-szakosztályon, és már akkor nagyon nagy baj volt, hogy nem jelentkeznek a gyerekek, és a szülők egész egyszerűen nem adják balettra a gyerekeket. És amikor az Erkelben másfél éve voltam egy balett előadáson a barátnőimmel, akkor sem volt olyan vonzó, mint más előadások, tehát fél házzal ment akkor. Tehát ez tényleg nagy talány, hogy hogyan lehet magyar kisgyerekeket rávenni erre. ÓKOVÁCS SZILVESZTER főigazgató (Magyar Állami Operaház): Ami pedig a fél házat, tényleg csak egy megjegyzés, mert erről elfelejtettem beszélni, tehát az Erkel Színház az Operával együtt talán csak a hatvanas években ment utoljára úgy, hogy az ki volt sámfázva, tehát amikor még tényleg buszokkal jöttek, még hétfőn, talán még kedden sem volt tévé, egyáltalán nem voltak versenytársak, más volt a világ, akkor még lehetett. Ma azért nagyon dolgozni kell azon, és kérdezték, ön kérdezte, elnök asszony kérdezte a reklámmarketing ügyét, ha valakinek dolgozni kell azon, hogy jöjjenek a nézők, akkor azok mi vagyunk, szerintem. A cirkuszba az emberek elviszik a gyerekeiket, szerintem. Egy vígjátékra is elmennek a szülők meg a nagyszülők, operettre elmennek a nagyszülők, musicalre a diákság, a rajongó lelkületű tinik. De ki jár operába és balettre, így par excellence? Hát ezt így nehéz megmondani, ezért kell nekünk nagyon azon lenni, hogy ezt a műfajt ne mutassuk be ásatagnak, mert nem az, csomagoljuk újra azt, amit lehet, próbáljuk megértetni velük,

22 hogy ezek a történetek, legyen az egy szerelmi történet vagy egy történelmi dráma a librettóban magában archetipikus, tehát a jó darabok működnek két széken is, meg 300 évvel korábbi jelzésekben is, meg futurisztikusan is akár, csak ne sérüljön a mű üzenete. És ezt a marketing munkát elég látványosan végezzük, én is ebben bízom, hogy ez tényleg így van, sok a visszajelzés, szerencsére, csomó díjat is nyerünk, most már lassan kínos, mennyi díjat nyerünk, az asztalon se fér el. Kicsit a színházi szakma is úgy néz ránk, mintha valamilyen pénzeszsák kiszakadt volna az operából, de valójában egyrészt a mai magyar reklámpiacon tudunk tárgyalni, tehát bizonyos felületeket meg tudunk olcsón szerezni, másfelől viszont ha a képi világ odavonzza a szemet, akkor az a kevés plakát is többnek tűnik, mint amennyi valójában kinn van az utakon. A külföldi gyakorlat szerint 15-20 százalékos marketingköltséggel dolgoznak egy produkció esetében, tehát ez nem ritka, hogy a 20-25 százalékát is kinyomják egy nagy musical vagy operaelőadás kapcsán a világban. Mi az egész operaházi büdzsének a 3 százalékát fordítjuk marketingre. A 3 százalékát. Tehát 300 millió forintos összegből van ez mind, csak erre azt mondhatja egy vidéki színház, hogy na de hát én abból több hónapig működöm. Jó, csak itt megint az van, hogy van egy mamut, és annak van egy ilyen kicsi foga, ami lehet, hogy nagyobb, mint egy patkány. Nem gondoltam végig ezt a hasonlatot. (Derültség.) Tehát a kép egészében így nem áll meg. Mondjuk, egy kis emlős. Úgyhogy ebben valóban igyekszünk, és igyekszünk a filmes, a ma divatos vizualitáshoz közel vinni az operát, mert az embereket nem tudjuk megváltoztatni, de hátha a fejüket tudjuk fordítani afelé. Ha az ő nyelvükön beszélünk, de a mi tartalmainkat mondjuk, azt gondolom, az eredményes lehet. ELNÖK: Köszönjük. Van-e más kérdés? (Nincs jelentkező.) Ha nincs, akkor az első napirendi pontot lezárom. Egyebek, az ülés berekesztése A második napirendi pontunk az egyebek. Van-e valakinek felvetése? (Nincs jelentkező.) Nincs. Akkor a második napirendi pontot és a bizottsági ülést is lezárom. Köszönjük szépen a főigazgató úrnak a részletes tájékoztatást. ÓKOVÁCS SZILVESZTER főigazgató (Magyar Állami Operaház): Köszönöm a lehetőséget. (Az ülés befejezésének időpontja: 18 óra 02 perc)

Dúró Dóra a bizottság elnöke

Jegyzőkönyvvezetők: Morvai Elvira és Dani Judit