Szente és Németh a válogatottban
Sunset – az árral szemben zenélnek
Valaha ő is kalóz volt
Ikrényben méri össze erejét
A könnyűzenei életben az
Gong Rádió Gyömrő, a tér-
Csehországgal felnőtt férfi és U21-es futsalválogatottunk. Kozma Mihály, a szövetségi edző ismét lehetőséget biztosított két üllői játékosnak: Szente Tamásnak és Németh Péternek. 12. oldal
utóbbi időben háttérbe szorultak a minőségi alkotások, helyüket átvették a leginkább külsőségekre és a bugyuta dallamokra, vagyis az eladhatóságra fókuszáló műzenekarok. 8. oldal
ség hangja – láttam többször is a logót. De hogyan is került Gyömrőre a régió egyetlen rádiója? Pongrácz Zoltánnal beszélgettünk a stúdióban. 6. oldal
Régió 4 közélet • kultúra
életmód • sport
2009. január • II. évfolyam 1. szám • megjelenik 38 000 példányban
Bénye • Csévharaszt • Ecser • Gomba • Gyömrő • Káva • Maglód • Monor • Monorierdő • Nyáregyháza • Péteri • Pilis • Üllő • Vasad • Vecsés
Éppen ötven évvel ezelőtt kezd-
te el működését Üllőn – azóta is egyetlen általános iskolában – a zenetagozat. A nevezetes évfordulót szinte az egész város ünnepelte. 2. oldal
Szelektív hulladékgyűjtés a helyi lapon keresztül várják a lakosság véleményét a szelektív hulladékgyűjtésről. 2. oldal
Gyömrőn
Monori Borút Egyesület hónapos előkészület és háttérmunka eredményeként 2008. december 1-jén huszonegy természetes személy és tíz jogi személy megalakította a Monori Borút Egyesületet. 3. oldal
Több
Hidegzuhanyként jöhet az elbocsátás válság hatására egyre több vállalkozás kénytelen elbocsátani alkalmazottait, ezért minden munkavállalónak fontos tudnia, hogy miképp szüntetheti meg a munkáltatója a munkaviszonyát. Ennek több módja is létezik. 7. oldal
A gazdasági
Hirdetés
Hiányzik a valódi összefogás Egy százalék jut a térség közös céljainak megvalósítására A magyarországi kistérségek létrehozása uniós elvárás volt hazánkkal szemben, de könnyen belátható a hasznuk, ha figyelembe vesszük, hogy a térséghez legközelebb eső mindkét budapesti kerület (17. és 18.) népessége nagyjából megegyezik a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Társulás által lefedett területtel. A haszon nem csak a lakosságszámhozM0 mérten kisebb létszámú hivatalból, és ezáltal a gazdaságosabb működésből adódik, de más területeken is tetten érhető. Mivel a szociális, az egészségügyi, a közművelődési, közlekedési és kommunális feladatok is egy helyen összpontosulnak a fővárosi kerületekben, ezért sokszor jóval gazdaságosabban üzemeltethetők ezek a rendszerek, mint a néhány száz vagy ezer lakosú településeken. Természetesen könnyű mindezt egy olyan földrajzi környezetben megszervezni, ahol az egyes kerületek határai annyira elmosódtak, hogy sokszor nem is tudjuk pontosan, a főváros melyik közigazgatási részén járunk. Más a helyzet azonban egy több településből álló önkormányzati társulásnál, ahol még a szomszédos hely-
Torkos csütörtök Turizmus Zrt. a programhoz csatlakozó vendéglátóhelyek és a szakmai szövetségek együttműködésével 2009-ben a Kulturális Turizmus Évében ismét megrendezi immár hagyományossá vált Torkos Csütörtök programját. Az esemény idén február 26-án lesz. Az akcióhoz mindazon éttermek és vendéglátóipari egységek csatlakozhatnak, akik vállalják, hogy február 26-án egész nap „a la carte” kínálatukból 50%-os kedvezményt biztosítanak. Az akcióról bővebb információ, továbbá a programban részt vevő helyi éttermek címe a www.menjunkenni.hu PG honlapon olvasható.
A Magyar
kistérségi társulás
31
M0
4
M4
M5
Illusztráció: Régiógrafika
Jubileumi hangverseny Üllőn
405 mérete megközelíti Budapestét Mi, tizenöten. A társulásban részt vevő települések együttes
ségek is öt kilométerre vannak egymástól, ráadásul a társulás területe közel akkora, mint egész Budapestté. A kistérségi társulások létrejöttét megelőzően, 2003-ban és 2004-ben hat helyszínen indult közigazgatás-fejlesztési kistérségi modellkísérlet. A vizsgálatok célja éppen az volt, hogy megállapítsák, milyen területeken lehetséges költségeket megtakarítani a társulások létrehozásával és hogyan lehet üzemeltet-
ni ezeket az új közigazgatási egységeket. A kísérlet eredménye az volt, hogy főképp az oktatási, az egészségügyi és szociális szolgáltatások működtethetők hatékonyan akkor, ha összefognak egymással a kistelepülések. Az országgyűlés még 2004 év végén megalkotta a társulások létrehozásához szükséges törvényt, amely elméletileg szinte az önkormányzatokhoz hasonló jogosítványokkal hatalmazta föl a kistérségi társulásokat,
a működésükhöz azonban mégsem adott elég ösztönzést, pontosabban nem biztosított megfelelő mennyiségű anyagi forrást. Így a gyakorlatban csupán azok a feladatok kerültek át az önkormányzatoktól a társulásokhoz, amelyekhez valamiféle többlettámogatást adott az állam, az önkormány zatok pedig a legtöbb esetben elzárkóztak attól, hogy a hatáskörükbe tartozó feladatokat másra bízzák. Részletek a 4. oldalon
Önálló régió parlamenti ülésszakban dr. Szűcs Lajos, a megyei közgyűlés elnöke ismét benyújtja törvényjavaslatát Pest megye önállósulásáról. A kezdeményezést a megye ös�szes települése támogatja, hiszen az önálló régióval több tízmilliárd forint forráshoz jutna a térség. A többletforrásokhoz eddig azért nem juthatott hozzá a megye, mert Budapest erős gazdaságával a megyei statisztikákat is javította, így sok valóban hátrányos helyzetű településen működő vállalkozás csak jóval kedvezőtlenebb feltételekkel juthatott hozzá az európai uniós támogatásokhoz, mintha más régippp óban pályázott volna.
A következő
Hazánk első borturisztikai tanösvénye
„Közös nevező” már a térségben is
Környéki Strázsa Borrend pályázata ezúttal eredményesen zárult. Konzorciumi szerződés keretében közös pályázatot nyújtott be a Duna Borrégió Borút Egyesület, a Monor Környéki Strázsa Borrend és a Csongrádi Borvidék Hegyközségi Tanácsa. A tagok azért szerződtek, hogy a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter által meghirdetett – „a magyar borvidékek/borrégiók és jellegzetes termékeik marketing-kommunikációjának, valamint borturisztikai szolgáltatásaik kül- és belpiacra jutásának támogatására” – pályázati felhí-
A monori Strázsa újság, a Gemini Tv szerkesztői, valamint a Vigadó Nonprofit Kft. munkatársai 2007 decemberében közösen kezdtek tervezni egy olyan kiállítássorozatot „Közös nevező” címmel, amelynek célja a monori képzőművészek bemutatása volt. A sorozathoz kiváló helyként kínálkozott a monori Vigadó emeleti folyosója, ahol a világító és függesztő rendszer kiépítését követően minden készen állt a kiállítások fogadására. Tavaly tizenkét monori művészt egy-egy hónapon keresztül mutattak be a szervezők, akik időren-
A Monor
vásra beadott projekt elemeit a közös cél érdekében megvalósítsák. A borrend úgy gondolta, hogy a – Kaltenecker Andrea okleveles tájépítészmérnök diplomatervében felvázolt – borturisztikai tanösvénynek létjogosultsága van a Strázsahegyen. Ennek eredményeként a borrend több mint 6,5 millió Ft támogatást szerzett. Az elnyert összegből a tanösvény információs táblái mellett szórólap, kiadványfüzet, illetve egy webes aloldal is megvalósul. A tanösvény különlegessége, hogy – a helyi jellegzetességek mellett – be-
tekintést nyújt hazánk szőlőtermesztési és borkészítési hagyományaiba. Nem csak a témaválasztás egyedülálló, hanem a táblák megjelenése is. A tervek között panoráma- és interaktív játékos táblák kialakítása is szerepel. Gondolva a külföldi vendégekre is a kiadványok és az információs táblák magyar és angol nyelven egyaránt elkészülnek. A projekt megvalósításának határideje 2009. június 30. A borrend reményei szerint a tanösvény újabb látogatókat vonz Monorra és környékére, s ez alapja lehet a Strázsahegy AK további fejlődésének.
di sorrendben a következők voltak: Koday László, Kiss Adél, Oláh Mara, Szemők György Győző, Takács Ferenc, Kisvári Mihály, Pethő Anikó, Czibor Éva, Varga Virág, Varga Ibolya, Magdó Attila és Pásztorné Borus Piroska. A megnyitók kivétel nélkül nagy sikerrel zajlottak. Szakértő művészek, tanárok nyitották meg a kiállításokat; zenei, irodalmi műsorral gazdagították a programokat. A kiállító művészek minden alkalommal kis fogadással várták az érdeklődőket, ahol lehetőség nyílt egy kötetlen beszélgetésre is. Folytatás a 8. oldalon
KÖZÉLET – HÍREK
régióhírek
2009. január • Régió 4
Jubileumi hangverseny Üllőn
Utókarácsonyi ellenjegyzet
Elismert rendőrök Megyei Rendőrfőkapitányság Vezetője, dr. Ármós Sándor r. dandártábornok, illetve Szlahó Csaba, Vecsés Város Polgármestere december 22-én elismerésben részesítette azt a hat nyomozót, akik sikeresen felderítettek egy emberölési ügyet. A bűnügy még 2008. július 3-án történt, mikor a saját lakásán, nyereségvágyból meggyilkoltak egy vecsési idős asszonyt. A nyomozók kitartó és eredményes munkájának köszönhetően a két gyanúsított hamar kézre került. (P)
Elindul a buszjárat Február 1-jétől új városi
buszjárat indul Gyömrőn. A járat célja, hogy a településen élők mindennapi életéhez igazodva segítséget nyújtson a városon belüli közlekedésben. A busz teljes egészében magyar fejlesztés. Úgy alakították ki, hogy idális legyen a kisvárosi közlekedésben, motorja a legkorszerűbb dízelmotorok között van. További előnye, hogy légkondícionált és a keresszékes mozgássérültek is könnyen felszállhatnak rá. (JP)
Továbbra is kőrözik Még mindig kőrözi a Pest
megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya Kolompár Zsoltot, aki két, azóta elfogott társával közösen követett el gyilkosságot tavaly novemberében Monoron. A bűncselekmény elkövetői az idős asszonyt hátulról ütötték le, majd a házból műszaki cikkeket, festményt, porcelánétkészletet és arany ékszereket tulajdonítottak el. Az idős hölgy a fejére mért ütés következtében vesztette életét. (PJ) Hirdetés
A szerző felvétele
A Pest
Kodály Zoltán kívánsága Üllő városában igazi visszhangra talált. Az 1958–59-es tanévben kezdte el működését az azóta is egyetlen általános iskolában a zenetagozat. Éppen ötven évvel ezelőtt. Ezt a nevezetes évfordulót jubileumi hangversennyel ünnepelte szinte az egész város december 12-én. Dr. Gál Zoltán országgyűlési képviselő az oktatási miniszter üdvözlő levelével köszöntötte a rendezvényt. A Városi Sportcsarnokban összegyűlt zeneszerető és lelkes közönség többszöri vastapssal jutalmazta a zene szavát, a szó muzsikáját. Csodálatosan szólt minden hangszer és kórus (a jó kétórás műsorban). Elhangoztak versek, s reneszánsz tánc színesítette a meglehetősen gazdag összeállítást.
A páratlan értékű, követésre méltó csapatmunka és -játék feledhetetlen élményt nyújtott. Fellépett kicsi és nagy, jelenlegi és egykori diák, amatőr és egyetemi hallgató, énekelni szerető és éneket tanító pedagógus. Emelte az esemény méltóságát, hogy Dudinszky Balázs erre az alkalomra jubileumi kvartettet írt. Az egyre fokozódó hangulatot, érzelmi telítettséget az alkalmi 100 tagú összkórus tetézte – bizonyítva ugyancsak Kodály szavait: „Az emberi hang ingyenes, mégis a legszebb hangszer”. Nem véletlen, hogy az intézményt immár húsz éve igazgató Hamikus Ferencné kön�nyeivel küszködve mondott köszönetet (a kivételes tel– PI – jesítményért).
A szelektív hulladékgyűjtésről szavaznak a helyi lapon keresztül várják a lakosság véleményét a szelektív hulladékgyűjtésről. A nálunk fejlettebb országokban már természetes, hogy a lakosság is szelektíven gyűjti a háztartási hulladékot. Az így elszállított szemét nagy részét később újra fel lehet használni más termékek előállításánál. A hulladékot szelektíven gyűjteni azonban nem olcsó dolgok, a hagyományos telepi elhelyezésnél vagy égetésnél drágább eljárás. A települések önkormányzatai ezért sokszor nehéz helyzetbe kerülnek, amikor a szelektív hulladékgyűjtésről
Gyömrőn
kell dönteniük. Gyömrőn úgy oldották meg a kérdést, hogy a helyi lapban kérdőívet tettek közzé, amelyben a lakosok szavazhatnak arról, hogy havi 200 forinttal több szemétdíjért szeretnék-e bevezetni a városban ezt a környezettudatosabb szemétkezelési módot. Ha a voksolás pozitív eredmén�nyel zárul, akkor a gyömrői önkormányzat hat szelektív hulladékgyűjtő szigetet hoz létre a városban, amelyek felállítását saját forrásból is támogatja. Ha a lakosság megszavazza, akkor a negyedéves szemétdíj 4800 forintra nőne a január elsejétől érvényes 4200 helyett. JAP
Értem én, hogy egy jegyzetnek éppen hogy a közízlést kellene szolgálnia, tehát olyan témákról kellene írni ehelyütt is, amely megegyezik a legtöbb olvasó véleményével. S persze akkor meglenne mindenkinek az Papp János „aha” élménye, vagyis azt mondaná jegyzete magában a kedves olvasó, hogy „éppen erre gondoltam én is, hál’ Istennek nem vagyok egyedül a véleményemmel, de jó, hogy végre valaki nyíltan is kimondta, leírta”. Viszont tavaly karácsonykor, ahogy igazság szerint az elmúlt tíz évben is, nem akartam elhinni, hogy tényleg olyan a közízlés, amilyennek jártambankeltemben láttam. Persze az időjárás S ahogy minden hábois rátett egy lapáttal, nehogy karárúban, itt is az ártatcsony előtt ünnepi lanok – jelen esetben hangulata legyen mi, főúton közlekedők – az embernek. Hetelesznek az áldozatok. kig borult esős idő, havat csak mutatóba láttunk, egyébként csak pocsolyák és sár mindenütt. A kosz és a mocsok ilyenkor pedig valahogy rátelepszik még a legszebb karácsonyi díszekre is. Azaz csak telepedett volna, hiszen éppen ezzel volt bajom a várakozás napjaiban. Vecséstől Pilisig, akármerre is jártam, nem találkoztam egyetlen olyan portával sem, ahol a karácsonyi díszek és a kivilágítás legalább közepes osztályzatot kapott volna egy általános iskola esztétika óráján (tudom, hogy ilyen tantárgy nincs – lehet, hogy éppen ez a baj). A legjobban talán még az önkormányzatok teljesítettek – ha éppen alkalmaztak valamilyen díszkivilágítást – de az ő produkciójuk is csupán azért értékelhető jóra, mert legalább egységesek és következetesek voltak a díszkivilágítás terén. Egyébként pedig biztos voltak szép díszítések is alkalomadtán egy-egy mellékutcában, de hát az ember azokon csak ritkán közlekedik, a főutak mellett pedig valóban siralmas volt a helyzet. Sokhelyütt a szomszédok pedig még mintha versenyeztek is volna azért, kinek lesz giccsesebb, ízléstelenebb a karácsonyi díszítése. Jól van barátom – gondolta az egyik szomszéd – ha neked kötélen csimpaszkodó mikulásod van, akkor most figyelj!: „csakazértis” felfújható hóembert állítok a kerti törpéim közé. Szóval hóemberrel „übereled” a mikulásomat, pajtás – így a másik szomszéd -, hát akkor nincs más választásom, mint bevetni a kínai könnyűipar nagyágyúját: elő a rénszarvas alakú futófénnyel! Így tart a szomszédok közötti giccsháború egészen karácsonyig, hogy a következő évben – immár az előző évben Legalább két generábegyűjtött arzenállal fölvértezve – isció nőtt föl az első tarmét folytatódjon. S ka izzósorok megjelenéahogy minden háse óta, s mintha belénk borúban, itt is az ivódott volna, hogy mást ártatlanok – jelen esetben mi, főúton már nem is használhaközlekedők – lesztunk karácsonykor. nek az áldozatok. Ha látom ezeket a világító giccseket, akkor valahogy úgy érzem, mintha a színes égőket és a futófényeket genetikailag kódolták volna a tudatunkba. Az egész valamikor az első égősorok megjelenésekor – talán ötven éve – kezdődhetett. Akkoriban csak a karácsonyfák díszítésére használtuk őket gyertya helyett, s talán emlékeznek rá: ezeknek az égősoroknak a foglalatai még valóban apró gyertyákat mintáztak. Hálásak
”
Regiszter
2
”
is voltak érte a tűzoltók, hiszen felváltották az oly sok karácsonyi lakástüzet okozó gyertyákat. De hát a választék igen korlátozott volt akkortájt. Talán ha kétfélét árultak egyáltalán belőlük a boltokban. S hogy lehetett őket egyedivé tenni? Úgy, hogy a gyári fehér izzókat színesre cseréltük ki. És tulajdonképpen ez is a magyarok zsenialitását dicséri, hiszen évtizedekkel a Nokia cserélhető előlapos telefonjait megelőzve feltalálták a marketingben csak perszonalizációnak, más néven személyre szabásnak nevezett trükköt. Úgy úszott tehát mindenkinél más színben a karácsonyfa, hogy közben mindenki ugyanazt az égősort használta. Legalább két generáció nőtt föl az első tarka izzósorok megjelenése óta, s mintha belénk ivódott volna, hogy mást már nem is használhatunk karácsonykor. Ki emlékszik a hajdanvolt gyertyák sejtelmesen világító sárgás-fehér tündöklésére? Bezzeg a tarka fények alatt átadott kisautók és játékbabák képei beleégtek az emlékezetünkbe! Azok voltak ám igazi a karácsonyok! De persze mint mindennek, azt hiszem a karácsonyi giccsparádénak is megvannak a globális vonatkozásai. Ez elől pedig talán nehezebb menekülni, mint a múlt rendszer korlátozott választéka elől. Hiába kapható ugyanis rendkívül sokféle karácsonyi dísz, ha azok nem nálunk készülnek, így csak közvetve érvényesülhet – ha egyáltalán érvényesül - a középeurópai kulturális hagyomány és ízlésvilág. Mert mit tudhat egy kínai a karácsonyról? Valószínűleg amerikai közvetítéssel a következő szavak juthattak el hozzá: fény, csillag (csillogás), mikulás, fenyő, rénszarvas, hó, piros, zöld, ajándék. A mikulás és a rénszarvas Magyarországon persze már alapból nem stimmel, de elég a többit megfelelő arányban összekeverni ahhoz, hogy villódzó tarka csillagokat és pirosan izzó fenyőfát kapjunk eredményül. Tudom, hogy így van, mert karácsonykor én is megpróbáltam beszerezni valamilyen díszt. Akkor még nem tudtam, hogy a kínai piacon nem érdemes kísérletezni, arra viszont nem gondoltam, hogy a legtöbb ilyesmivel foglalkozó kisboltban is ugyan azokat a termékeket lehet megvásárolni mint a piacon csak – mondanom sem kell – drágábban. Már-már feladtam, amikor véletlenül rátaláltam egy barkácsáruházban egy olyan füzérre, amely nem akart mindenáron villogni, kizárólag sárgásfehér fénnyel világított és az izzók nem futófényszerűen voltak elhelyezve rajta, vagyis legalább 20 centiméter távolságra voltak egymástól. Alig vártam advent első vasárnapját, hogy fölszerelhessem a ház bejáratára. Éppen díszítette a család a karácsonyfát, amikor csöngettek. Kint elkezdett esni a hó, a karácsonyfa aljának kifaragása okozta sokkhatáson is túlvoltam már. Még ki sem nyitottam a kertkaput, már akkor hallom: „Jáj kedves, vágye meg mán tőlem ezt csili-vili füzért, nagyon szépen villódzik, meg aztán színes is! Látom magának csak olyan eccerű van az ajtó körű’, meg aztá’ karácson is van, há’ occsóér’ megszámítom!”. Nem szoktam házalóktól vásárolni, de akkor úgy gondoltam, hogy a karácsonyra való tekintettel megveszem a felkínált portékát. Csak később jöttem rá, hogy tudat alatt csupán azt szerettem volna elkerülni, hogy jövőre a szomszédomban lássam viszont azt a „szép színes villódzó füzért”.
3
KÖZÉLET – HÍREK
Régió 4 • 2009. január
Közéleti klub a közbiztonságról
Éledezik a helyi borkultúra – megalakult a Monori Borút Egyesület
A Magyar Antidiszkrimi nációs Közhasznú Alapítvány (MADA) január 9-én telt ház előtt tartotta első „Közéleti klubját” Vecsésen. A rendezvény témája a közbiztonság volt. Markos György előadóművész történelmi példákon keresztül mutatta be, hogy hova vezet, ha egy ország lakói nem fognak össze saját védelmük érdekében. A polgárőröket igazi hazafiaknak nevezte, akik erejükön felül is védik a társadalom rendjét. Megköszönte azon rendőrök munkáját, akik együttműködésükkel segítik a polgárőrök tevékenységét. „Szociológiai problémát nem lehet gumibottal megoldani” – mondta, ezért is fontos az önkéntes polgárőr-mozgalomban rejlő nevelő erő, amely segít a társadalomnak visszatalálni a helyes, védendő és követendő értékekhez. Ezután Suskovics Zoltán, a Vecsés Települési Polgár-
Több
őr Egyesület szakmai koordinátora ismertette az egyesület eddigi tevékenységét és jövőbeli terveit. Elmondta, hogy Vecsés közbiztonsági programjában kiemelt helyet kap az úgynevezett „Kék pont” rendszer, amely egy kék színű jelzés bizonyos házak falain egy chippel ellátva. A jelzéshez a járőröző rendőrnek napi útja során kötelező hozzáérinteni a nála lévő vevőegységet. Így a megjelölt épület előtt biztosan elhalad minden nap egy járőr. Ez elriasztja a lehetséges bűnelkövetőket, akik tudják, hogy valamikor meg fog azon a helyen jelenni egy rendőr. Ez különösen a vállalkozásoknak jelenthet nagyobb biztonságot, amelyek a rendőrségnek fizetett bizonyos összeg után igényelhetnék a szolgáltatást. A vecsési „Közéleti klub” sikerét a hallgatóság aktivitása is jelezte, akik igen sok kérdést tettek fel az rendezvény Robotka Árpád előadóinak.
hónapos előkészület és háttérmunka eredményeként 2008. december 1-jén huszonegy természetes személy és tíz jogi személy megalakította a Monori Borút Egyesületet. Az alapító tagok között vannak borászok, borbarátok, pincetulajdonosok, szállásadók, magánvállalkozások és civil egyesületek. Az egyesület tagja többek között: a Környezetvédelem Monorért Egyesület, a Monorért Baráti Kör, a Monori Strázsák Néptánc Egyesület, a Monor Kör-
nyéki Strázsa Borrend, a Kerbor Kft., a Nyerges Hotel Kft., a Strázsahegyi– Szárazhegyi Hegyközség, a Bénye–Gombai Hegyközség, illetve a Péteri Borbarát Kör Egyesület. A közgyűlés az alapító tagok közül megválasztotta az egyesület tisztségviselőit. Az elnök Szabó István Gyula, az alelnök Csuzi Szabolcs, a titkár Kaltenecker Andrea; a két további vezetőségi tag Kugel György és Megyeri Szabolcs lett. A felügyelő bizottság elnöke:
Megnyitottunk! Teljes körű temetkezési szolgáltatás Tankó-Walter és Társa Kegyeleti Kft. Monor, Piac tér 39. Telefon: 29/413-125 Irodavezető: Vargha Brigitta Walter lászló Nyitva: hétfőtől-péntekig 8-16-ig
HITELKÖZPONT GYÖMRŐ
MAGYARORSZÁG LEGNAGYOBB PÉNZINTÉZETEI EGY HELYEN
TAXI
Előzetes időpontegyeztetés: t
SZERETNE EGY HAVI GÁZSZÁMLÁT MEGTAKARÍTANI? VÁLASSZA MAGYARORSZÁG ELSŐ SZABADONVÁLASZTHATÓ GÁZSZOLGÁLTATÓJÁT!
Tankó-Walter és Társa Kegyeleti Kft.
Ügyelet éjjel-nappal: 06-70-9419-709, 06-30-6615-831
LAKOSSÁGI ÉS VÁLLALATI HITELEK TELJES VÁLASZTÉKA
2230 Gyömrő, Széchenyi u. 2.
és jogi személyek egyaránt csatlakozhatnak. A csatlakozáshoz szándéknyilatkozatot kell benyújtani az egyesületi elnökség számára (monoriborutegyesulet@ gmail.com), amely dönt az új tagok felvételéről. A tagok az éves tagdíj megfizetése ellenében a tagság mellett lehetőséget nyernek az egyesület kiadványaiban való megjelenésre és ezzel vállalkozási vagy közhasznú tevékenységük széles fórumon történő ismertetéKA sére is.
Hirdetés
Hirdetés
SZALAI-HITELKÖZPONT Kft.
Kucsera Sándorné; további bizottsági tagok: Kovács Róbert és Tóth László. Az egyesület célja, hogy működésével elősegítse a monori Strázsahegy és környéke kulturális, valamint történelmi örökségének megóvását; kultúrájának, hagyományainak megőrzését és továbbvitelét; a térség idegenforgalmának bővítését; a Monori Kistérség fejlesztését. A Monori Borút Egyesülethez 2009. március 31-ig rendes tagként természetes
Éjjel-Nappal 8+1fős kisbusz rendelhető
06-20/236-4000
KÉRJE TÁJÉKOZTATÁSUNKAT!
AUTÓMENTÉS
AUTÓ, UTÁNFUTÓ ÉS TRÉLER KÖLCSÖNZÉS
Tonerváros
Másológépek értékesítése, bérbeadása, javítása. Tintapatronok, lézerkazetták forgalmazása. Monor, Petőfi u. 16. www.tonervaros.hu Tel.: 06-30-9490-624
HEGESZTÉSTECHNIKAI ÜZLET t Inverteres, védőgázas és ívhegesztőgépek
t huzalok t elektródák t tartozékok t védőfelszerelések tMunkavédelmi cipők és ruházat tÉlelmiszeripari széndioxid és ipari gázok cseréje 2,5 elektróda
3.400 Ft/doboz
2200 Monor, József Attila u. 36. tXXXOFPUFBNFV
Gépjárművezető-képző Kft.
TANFOLYAM INDUL: január 14-én és január 21-én 17 órakor számítógépes felkészítés ,3&4;WJ[THÈSBtSÏT[MFUö[FUÏTJ MFIFUǮTÏHtEÓKNFOUFT FMTǮTFHÏMZOZÞKUØUBOGPMZBN
MONORON (Széchenyi u. 8.) Érdeklődni lehet: TABAC dohány- és ajándékbolt, Monor, Deák F. u. 2.
Tel.: 06-29/414-708, 06-20/954-2708
MAGLÓDON
(Maglód Nyaralói Általános Iskolában) Érdeklődni lehet: Békési Imre Tel.: 06-20/923-8930 OKÉV sz.: 13-0794-04 www.startmk.hu
Monor, Virág u. 59. Tel.: 06-29-411-746, 06-70-394-7385 Nyitva: H-P: 8-17, Szo: 8-12
4
KÖZÉLET – KISTÉRSÉG
2009. január • Régió 4
Nem ösztönzik az összefogást a régióban A valódi együttműködéshez a lakosság és az önkormányzatok szemléletének is változnia kellene
fogás. Monoron bezárták a szemétbányát, bezárt a MÉH-telep, a szemetet sincs hová vinni a környező településeken. Gyálon, ha jól tudom, van hulladéklerakó, ha közös ügyről beszélünk, akkor miért nem lehet oda hordani a szemetet? Igenis, komolyabb együttműködés kellene, még sok más területen is. Szántó Attila (29), Monor
jobban össze kellene fogni. Szombatonként Monorra járok a piacra, de a közlekedés nem megoldott ezen a vonalon. Ha nem lenne autóm, akkor átszállással, vonattal és busszal tudnék csak jönni. Nem tudom, hogy az kinek a hatáskörébe tartozik?
Igen,
Várdai Ferencné (42), Mende Nagy szükség lenne az idős
egyedül élő embereknek, mint én is vagyok, olyan intézményt létrehozni, amelyik segít a mindennapokban. A gázfűtés nagyon drága, fával fűtök, de a tűzifát egyedül hordom. Sok gyógyszert szedek, azt is magamnak kell kiváltani, és nagyon nehezen bírom. Özv. Kovács Dezsőné, Pilis
logopédus foglalkozik az óvodában, ha jól tudom, akkor őt kistérségi szinten foglalkoztatják. Biztosan csak így van rá pénz. De legalább gondoltak erre a látszólag apróságra is.
A kislányommal
Makra Kinga (33), Monor
”
Kistérségi társulás
ügyelet ellátáshoz szükséges eszközök beszerzésére is jelentős támogatás jutott volna. Az önkormányzatok azonban sok helyen nem mentek bele a változtatásba, így a kezdeményezés elbukott. A többcélú kistérségi társaságok törvényben meghatározott hatásköre igen széles, a legtöbb területen mégsem találták meg a közös érdekeket az önkormányzatok – sem nálunk, sem az ország többi pontján. Pedig lehetőség lenne rá, hogy az oktatás és nevelés; a szociális ellátás; az egészségügyi ellátás; a család-, gyermek- és ifjúságvédelem; a közművelődési, közgyűjteményi tevékenység; a helyi közlekedés; a helyi közútfenntartás; az ingatlan- és vagyongazdálkodás; az ivóvízellátás, vízgazdálkodás, vízkárelhárítás, valamint bel- és csapadékvízelvezetés; a kommunális szolgáltatások és energiaellátás; a környezet- és természetvédelem, valamint hulladékkezelés; a szennyvíztisztítás és -elvezetés; a területrendezés; az esélyegyenlőségi program megvalósítása; a foglalkoztatás; a gazdaság- és turizmusfejlesztés, valamint idegenforgalom; az állat- és
A társulás jelenleg csak olyan feladatokat végez, amelyek normatív állami támogatásban részesülnek.
0-50 fő/km2 51–120 fő/km2 121–1000 fő/km2 1001–29800 fő/km2
”
növényegészségügy; a belső ellenőrzés; és a területfejlesztés terén is elmélyüljön a kapcsolat az önkormányzatok között. – A társulás jelenleg csak olyan feladatokat végez, amelyek normatív állami támogatásban részesülnek – hangsúlyozta a monori társulás munkaszervezet vezetője. – A feladatok ellátásában civil szervezetekkel is
Fazekas krisztina, a Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás munkaszervezet vezetőjének véleménye szerint a társulás fő feladata a térségben élő lakosság életminőségének javítása, a települések gazdasági fejlődésének támogatásával és a minőségi közszolgáltatások igénybe vételével.
együttműködünk. A szociális ellátások területén a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal van megállapodásunk közösségi ellátásra és támogató szolgálatra. Pedagógiai szakszolgálatot is végzünk a gyógytestnevelés és a pályaválasztási tanácsadás keretében. Tavaly együttműködési megállapodást kötöttünk Pest Megye Önkormányzatával, hogy megoldódjanak Monor, Monorierdő, Gomba, Csévharaszt, Nyáregyháza, Péteri, Pilis, Vecsés, Maglód települések intézményeiben az ellátatlan logopédiai feladatok. A megállapodással lehetőség nyílt arra, hogy a logopédusok helyben, az adott iskolában foglalkozhassanak a rászoruló gyerekekkel, ne nekik kelljen a monori székhelyű logopédiai intézetbe jönniük. A logopédiai feladatunk végrehajtása egyelőre nem zökkenőmentes, de reményeim szerint idén már megoldódnak a gondok. A Pest megyei kistérségi társulások területfejlesztéssel kapcsolatos pályázati lehetőségeit nagyon korlátozza Budapest közelsége. A népesség túlnyomó része (85,25%)
Illusztráció: Régiógrafika
Nem megfelelő az össze-
Monor, Monorierdő, Péte- már valójában leginkább a ri és Pilis valamelyest még hagyományokkal, a hajdani érintett a főváros gazdaság- járási rendszerrel igazolhaélénkítő hatásában. Kimon- tó. Valaha ugyanis Monorhoz dottan alföldi tanyás telepü- 22 település tartozott Kispestlésszerkezettel rendelkezik től Ceglédbercelig, MaglódCsévharaszt, Nyáregyháza, tól Tápióságig. Ennek megfeVasad, földrajzilag pedig a lelően alakult a város arculata, Tápió-vidékhez tartozik Gom- közigazgatása és lélekszáma Papp János ba, Bénye, Káva. A sokféleség is. Mára azonban megváltozpedig sokszor megnehezíti az tak a gazdasági és társadalA 200 milló forintos költség- együttműködés létrejöttét a mi viszonyok. Monor feloszvetés különösen annak a fé- települések között. Szintén az tásával (először Péteri, utóbb nyében csekély összeg, ha fi- összefogás ellen hat, hogy a Monorierdő vált el) a város gyelembe vesszük, hogy a térség 15 települése között hat lakosságának száma a tértársulásokban lévő önkor- város van, arányaiban azonos ség többi városának szintjére mányzatok együttes költség- lélekszámmal. Mivel a gazda- csökkent, ezzel együtt Monor vetése meghaladja a 20 mil- sági és társadalmi viszonyok gazdasági teljesítménye sem liárd forintot. Egyelőre tehát nőtt oly mértékben, mint az egyetlen százalék jut a térség agglomerációs településeközös céljainak megvalósu- Mindegyik város ké. Az elmúlt száz év központi lására. szerepe azonban nem múlt el igyekszik megtarta – A társulásunk a lakosnyomtalanul, sok olyan közinni az önállóságát és ságszámot figyelembe véve jetézmény (földhivatal, bíróság, lenleg a legnagyobbak között emiatt nem feltétlenül rendőrség) működik ma is a van az országban – mondta el érzik az együttműkövárosban, amely a térség többi lapunknak Fazekas Krisztina dés szükségességét. településének lakosságát szolmunkaszervezet vezető. – A gálja ki. Egészen 2007. márcihozzánk tartozó önkormány- is nagyjából kiegyenlítettek, usáig a monori önkormányzat zatok azonban gazdaságilag, ezért mindegyik város igyek- látta el a kistérségi társulás szociálisan és kulturálisan szik megtartani az önállósá- feladatait, a jelenleg működő is nagyon különböznek egy- gát, és emiatt nem feltétlenül háromfős – szintén Monoron mástól. A települések egy ré- érzik az együttműködés szük- működő – munkaszervezet sze - Ecser, Gyömrő, Maglód, ségességét. csak ezután jött létre. Üllő és Vecsés - a budapes- Monornak a térségben be- – Az önkormányzatokti agglomerációhoz tartozik. töltött központi szerepe ma ra jellemző, hogy hajlamosak Budapest felé fordulni, maguk mögé pedig már nem szíPest megye és a monori önkormányzati vesen néznek – mondta Fazetársulás 1000 főre jutó működő kas Krisztina. Pedig hosszú vállalkozásainak száma (2005) távon mindenkinek megérné a szorosabb együttműködés, még akkor is, ha rövidtá0–40 41–80 vú célok ezt sok esetben nem 81–120 feltétlenül indokolják. Az 121–160 együttműködési hajlandóság 161–200 még akkor is akadozik, ha az 201–1000 államtól megfelelő mennyiségű pénzt kapunk a céljaink megvalósításához. A társulás megalakulásának kezdetén például még tervben volt egy közös orvosi ügyelet megszervezése, amelynek keretében akár gyermekorvosi ügyeletet is ki lehetett volna alakítani. Így amellett, hogy az ügyeletek átszervezésével, racionalizálásával pénzt takarítottak volna meg az önkormányzatok, a társuláson keresztül az
Pest megye és a monori önkormányzati társulás népsűrűsége (2005)
A szerző felvétele
Ön szerint szükség lenne-e arra, hogy a térség települései jobban összefogjanak egymással közös ügyeik érdekében?
A Monor és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás jelenleg három főt foglalkoztat, az éves költségvetése nagyjából 200 millió forint.
Illusztráció: Régiógrafika
Megkérdeztük
ugyanis a budapesti agglomerációban koncentrálódik, a régió gazdaságát pedig jól jellemzi, hogy a 34 nagy cégközpontjából 28 Budapesten, 4 Budaörsön (Metro, Spar, Tesco, Pannon GSM) és 1 pedig Fóton (Phoenix Pharma) található. A pályázatok esetében Budapest fejlettsége miatt a támogatási arány alacsonyabb, mint az ország más régióiban, ráadásul ez a támogatás is jórészt a fővárosba kerül. A megmaradó kevés pénzre pedig az önkormányzatok egymástól függetlenül pályáznak. Így végül a 15 településből jó, ha egy nyer.
A valódi összefogáshoz mind a kistérségben élőknek, mind az önkormányzatoknak meg kellene változtatni a szemléletüket. Erre valószínűleg addig nem kerülhet sor, míg legégetőbb településszintű fejlesztések le nem zajlanak a térségben. Ezután talán már könnyebb lesz elfogadnia mindenkinek, ha a kistérségi „közös kalapba” beadott pénzből alkalmanként nem részesül valamelyik település. A társulás elvileg saját intézményt is alapíthatna bizonyos feladatok ellátásra, ez azonban eddig nem történt
Ruhatisztító
KISÁLLATTENYÉSZTÉS A MEGÉLT TERMÉSZET A Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők Országos Szövetsége 1882 óta a magyarországi kisállattenyésztés vezető szervezete. A galamb-, a baromfi-, a díszszárnyas- és nyúltenyésztők egyesületeiben 3000 szervezett tag tenyészti szakszerűen állatait. A különleges fajok és fajták nemesítése, nemzeti fajtáink megőrzése és tenyésztése az európai kisállattenyésztők közösségében a családok és generációk közös szórakozása. Fiatalok és idősek által kis költséggel űzhető hobbi. Ha a természet törvényeivel a kisállatok életén keresztül kíván megismerkedni, keresse a helyi tagegyesületeinket vagy szövetségünket. Mi megismertetjük Önt és családját több, mint 300 galamb-, 100 óriás- és 50 törpetyúk-fajtával, továbbá liba-, kacsa-, gyöngytyúk- és fácánfélékkel, díszmadarakkal, őshonos állatfajtáinkkal. Kiállításainkon a legszebb egyedek bírálatával, díjazásával, kitüntetésével jutalmazzuk a sikeres tenyésztőket. Szervezett és állategészségügyileg ellenőrzött vásárokon biztosítunk lehetőséget a tenyészállatok és a tenyésztést segítő kellékek kiváló minőségű adásvételére. Állatot tartani öröm, tenyészteni sokkal érdekesebb, jó állatot tenyészteni művészet! Ismerje meg a Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők lapját. Legyen tájékozott a kisállattenyésztés területén. Bővítse szakmai tudását állattenyésztési, fajtaismereti, tartástechnológiai kérdésekben. Olvasson érdekességeket az állatok világából, olvasson sikeres tenyésztőkről. Figyelje az eseménynaptárt vagy hirdessen havonta megjelenő hivatalos lapunkban, a Galamb és kisállat magazinban. KISÁLLATBÖRZÉK 2009ben .POPS 7ÈTÈSUÏS NÈSDJVTtÈQSJMJTtNÈKVTtBVHVT[UVTtT[FQUFNCFStPLUØCFS
Felvevőhelyek : Vecsés: Ádám u. 11. Gyömrő: Táncsics Mihály u. 49. Idősek Falva Harmónia Ház Pilis: Dánosi út 46.
Teljes körű ruhatisztítás és festés Bőrruházat tisztítása és festése Gyapjúágyneműtisztítás Háztól házig szőnyegtisztítás, ingyenes szállítással Üzlet:
2200 Monor, Kossuth L. u. 41. Tel.: 06-29/411-135
Nyitva tartás:
hétfő-péntek: 8-18, szombat: 8-12
Hitelügyintézés Ingatlanfedezet-alapú hitelek (jelzáloghitelek) Lakásvásárlási hitelek Szabadfelhasználású hitelek Hitelkiváltás Cégeknek folyószámlahitel Ügyfélfogadás: hétfőtől péntekig, megbeszélés alapján. Tel.: 06-20-329-8863
meg, pedig kistérség által fenntartott intézmények gazdaságosabb feladatellátást tesznek lehetővé. Várhatóan erre a közeljövőben sem kerül sor, hiszen a megváltozott finanszírozási rendszer miatt idén az elmúlt éveknél is kevesebb pénz jut a feladatok ellátására. A Móri Többcélú Kistérségi Társuláshoz tartozó 13 település vezetője emiatt petíciót is benyújtott az országgyűlés elnökéhez, mivel nem látták biztosítottnak a kistérségi társulásuk által működtetett intézményeinek fenntartását. – Nem szívesen bocsátkozok jóslatokba a társulást illetően, hiszen rendívül sok mindentől függ, hogy mekkora lesz a szerepünk a későbbiekben – mondta Fazekas Krisztina. – Tervezzük például, hogy bevezetjük a 10 forintos tagdíjat, amit az önkormányzatok évente fizetnek minden egyes lakosuk után. Bár ez az összeg talán nem tűnik soknak, mégis egy olyan folyamat kezdete lehet, amely elmélyíti az együttműködést a térségben. Sokat várok a 4-es főút Monor– Pilis elkerülő szakaszának megépítésétől is, hiszen ezzel jelentősen élénkülhet a gazdasági élet az agglomeráción kívül eső településeken is. A gazdasági erőviszonyok kiegyenlítődésével pedig az együttműködés is hatéko nyabb lehetne.
Ki az aki? És az amely az, ami?
Pecznyik Ibolya, Kazinczydíjas magyartanár rovata
Nyelvelde
Jaj de sokszor bántja a fülemet az aki vonatkozó névmás(i kötőszó) helytelen használata. (Szófajilag névmás, ám a mondatbeli szerepe kötőszó.) Naponta többször halljuk a médiában, látjuk sajtóban az efféle megfogalmazásokat: A település, aki biztosította az épületet… Jó az a közösség, aki velünk együtt gondolkodik. Éljenezték a csapatot, aki ismét győzött. Mi a bajom velük? Kérdéssel felelek. Ki lehet aki? És aki nem, az ki, illetve mi? A további válaszok tudományosak. Az aki csak személyre vonatkozhat, s kiejtésben mindig hangsúlytalan. Néhány szemléltető példa: Mindenki eljött, aki számított. Azokra a költőkre gondolok, akiket idéztünk. „Szeretném megcsókolni azt, aki elmegy.” (Ady) „Nincs, ki megállat az életúton…” (József Attila) Ez utóbbiban a ki az aki rövidített változata. S mint ilyen, itt választékos, irodalmi(as), más helyütt régies, népies. Ha nem személyre, hanem főnévvel megnevezett és/vagy meg nem nevezett tárgyra, dologra, jelenségre, elvont fogalomra utalunk, akkor az amely és az ami névmásokat hívjuk segítségül. Régen a kettő közt különbséget tettek. Az amely kizárólag a pontosan megnevezett dologra vonatkozott. „A Soósoknak az a generációja, amelyből az apám való, megpróbálta az ínségnek legsúlyosabb állapotát is.” (Móricz) Itt a könyv, amelyet kértél. Ne fuss olyan szekér után, amely nem vesz fel! Az ami alakot csak a meg nem nevezett dolog helyett használták. Nem mind arany, ami fénylik. Van benne valami, ami nekem is tetszik. Mára már elmosódott a különbség.
Sőt, Petőfinél is fellelhető a csere: „Ha a sötét betűk, amiket itt leírok, / Lennének a balsors…” Egyre gyakoribb főnévre vonatkoztatva is az ami – főleg a beszélt nyelvben. Igényesebb szövegben, különösen írásban ne kövessük el ezt a hibát! Erősebb érzelmi kötődéskor még az állatokra is mondjuk; olykor már az akit is. Elvesztette kutyáját, ami (vagy aki) egyetlen társa volt. S talán emlékszik a kedves olvasó a Toldi Előhangjára, amiben Arany tárgyat tüntet ki vele: „Elhülnétek, látva rettenetes pajzsát, / És, kit a csizmáján viselt, sarkantyúját.” Ma ez már egyáltalán nem helyes. Fontos és érvényes szabály továbbá, hogy több említett dolog (ritkábban személy) közül egyet az amelyik névmással emelünk ki. Amelyik kutya ugat, az nem harap. Nekem is az a népdal tetszik jobban, amelyik neked. Hogyan mondjuk/írjuk tehát helyesen a bevezető, nyelvérzékemet s fülemet egyaránt bántó mondatokat? Így: A település, amely biztosította az épületet… stb. A kiemelt főnevek többnyire gyűjtőnevek: egyes számban is többet jelentenek, de önmagukban nem személyek. A mondatok – kissé átalakítva – az akivel is helyesek lehetnek. A település lakói, akik biztosították az épületet… A közösség tagjai, akik velünk együtt gondolkodnak… A szervezet vezetője, aki javasolta a névváltoztatást… Éljenezték a csapat játékosait, akik ismét győztek. Remélem, a kedves olvasó már tudja, ki is az aki, de ha ezután is „rosszul” hallja, bántsa csak a fülét! Az enyémet biztosan fogja.
Hirdetés
IRISZ OPTIKA A SZAKORVOSI RENDELŐINTÉZETBEN
2200 MONOR , Balassi Bálint u. 1. I. em. 105. Tel. : 06 29/411-558, 06 30/9619-706 www.iriszoptik.hu t SZTK-vények beváltása tNői, férfi, gyermekszemüveg-keretek nagy választékban tSzemüvegkészítés, - javítás azonnal, 10 perc alatt tHoya, Zeiss, Essilor márkájú szemüveglencsék tVékonyított, törhetetlen, felületkezelt, fényre sötétedő, bifokális multifokális és más egyéb speciális, számítógépes munkához hobbihoz való lencsék tNapszemüvegek, nagyítók, szemüveg kiegészítők, tokok, láncok stb. tKontaktlencse ápoló szerek forgalmazása
Hirdetés
Magócsi
5
KÖZÉLET – KISTÉRSÉG
Régió 4 • 2009. január
EGÉSZSÉGPÉNZTÁRI ÉS BANKKÁRTYÁS FIZETÉSI LEHETŐSÉG!
IRISZ OPTIKA Nyitva: H-P 8.15–13.15-ig és 14.15–17.00-ig
SZEMÜVEGUTALVÁNYOK AZ ÖN ÁLTAL KÉRT ÖSSZEGBEN SAJÁT MAGÁNAK ÉS SZERETTEI RÉSZÉRE.
EGÉSZ ÉVBEN VÁLTOZÓ LENCSEAKCIÓK! SZEMÜVEGKERETEK MÁR 700 Ft-TÓL! NYUGDÍJAS- ÉS GYERMEKKEDVEZMÉNYEK! AJÁNDÉK KIEGÉSZÍTŐK! (Vásárlási értéktől függően változó)
SZOLÍD KÖRNYEZET, ALACSONY ÁRAK – NÉZZEN BE, ÉRDEMES!
AKTUÁLIS AKCIÓK! Fényre sötétedő, progresszív és monitor előtti munkához való lencséket és szemüvegkereteket vásárolhat most nálam jelentős kedvezménnyel! Részletek az üzletben!
olt Vas-SzerelvéránlyyutB ca 15. 2200 Monor, Mátyás ki Tel./fax: 06-29/412-763
ből Forgalmazott termékeink kínáljuk az alábbiakat:
kek sten gázüzemű fűtőkészülé – Ariston, Saunier Duval, We íztárolók – Hajdú elektromos forróv és zárt rendszerre) sű lemezkazánok (nyitott elé tüz yes – Celsius, Delta veg öntött vaskazánok – Demrad vegyestüzelésű gelNoot lapradiátorok – Kermi, Star, Dunaferr, Vo s radiátorok – Aquarad törülköző szárító – Alföldi WC-k és mosdók ek , JGS, Star Coral csaptelep – Mofém, Kludi, FPL , Tebisa vek csö tes eté míniumb – Comisa, Haka ötrétegű alu vek – Sanco vörösrézcsö kozó idomok – Pressz és roppantós csatla zszereléshez) selhető idomok (víz- és gá – Viega forrasztható és pré – Gebo idomok kséges segédanyagok – Klímák és szereléshez szü tlakozó idomai – KPE és PVC csövek és csa és házi vízellátók ttyúk (felszíni, búvár, cső) – Pedrollo és Elpumps sziva – Franke mosógatók dő – FischerDűbel törzskereske
al tovább él, A rossz minőség emléke sokk tt rövidke öröm! ze er sz tt ia m ár ny so ac al az mint
atai és árai miatt A fenti termékek műszaki ad
keresse fel üzletünket!
6
KÖZÉLET – INTERJÚ
2009. január • Régió 4
A kalózrádiótól a közszolgálati adásig A térség egyetlen rádióadóját valaha egy lelkes csapat, mindenféle engedély nélkül kezdte működtetni
Gál Zoltán – Miért pont Gyömrőn alakult egy regionális rádió? – A kezdetekkor szó sem volt regionalitásról. A Sirius Rádiót Gyömrőn kalózrádióként üzemeltetette egy nyugdíjas rádióműszerész, Laczy István. Ő talán szerelemből, talán hobbiból kezdett rádiózásba, a kilencvenes évek elején, pechére a legrosszabb időszakban, a frekvenciamoratórium idején. (Lásd keretes írásunkat.)
– Mikor került kapcsolatba a rádióval? – Gyömrői lakosként hallottam róla, hogy működik egy helyi kis rádió hétvégenként, hallgattam is időnként. Azt tudni kell erről az időszakról, hogy sem technikailag, sem szakmailag nem voltak túl jó lehetőségek. Akkoriban én is mozigépészként dolgoztam Pesten. Mivel volt némi ismeretségem országos nagy kiadókkal, arra gondoltam, hogy valamilyen formában be lehetne kapcsolódni a rádió életébe. – Miért akart bekacsolódni? – A rádiózással mindig is foglalkoztam hobbi szinten. Kicsi gyerekkorom óta érdekelt a téma, akkoriban adásokat, zenéket vettem fel a Sokol rádióból. Igazi gyerekkori álom volt a rádiózás. – Hallgatták ezt kalózrádiót a helyiek? – Persze, hiszen helyi rádió volt, róluk szólt. Érdekelte őket a nagyközség élete. Laczy István arra számított, hogy egyre többen megkere-
sik őt, és friss információkat tud továbbadni. Ekkor ugye még szó sem volt internetről, sőt még helyi újságról sem. A már említett frekvenciamoratórium miatt pedig csak a kalózrádiózás maradt. – Üldözték a hatóságok? – Még médiatörvény sem létezett, ennek hiányában nem szankcionálták. Sőt ekkor úgy tudtuk, hogy a kis rádiókhoz nem kell engedély, kizárólag némi jogdíjat kell fizetni a zenékért. – Amiket ön szerzett be. – Némi jogdíj fejében promóciós anyagokat hoztam a zenei kiadóktól. Ez nagy szó volt akkoriban, hiszen addig kazettáról szóltak a műsorok. Az adás minősége is sokat javult, emiatt érezhetőPongrácz Zoltán. Gyerekkori álma vált valóra, amikor elkezdett dolgozni a hajdani Sirius Rádióban en nőtt a hallgatottság. – Ezt miből lehetett érezni? – A kívánságműsorból. Ki- – Említette, hogy ekkor veze- mosan kezdett Gyömrőnek ban már nem érdekelte a rálencvenhétben kezdtem el tett elsőként műsort. Izgult? lobbizni egy frekvenciáért, diózás. Elzárkózott a velünk műsort vezetni, már ekkor – Persze, mindig volt ben- sikerrel. való közreműködés elől. Tais sugároztunk kívánságmű- nem egy kis feszültség. Még – Ez ritkaságszámba ment? lán féltette a megbecsülését, sort. Hétről hétre egyre több éveken keresztül éreztem a – Akkoriban már nem. Bő- pozícióját. Mi sem értettünk kérés és érdeklődő keresett mikrofonlázat, mikor beül- ven túl voltunk a frekvencia- a hivatalos részéhez, némi meg minket. tem a székbe. Főleg az első moratóriumon, ekkor már utánjárást követően Horpár percben nehéz, amikor sok rádiót alapítottak. Így váth Sándorral és Kamarás tudod, hogy meg kell szólal- kapott frekvenciát Gyömrő Gézával írtunk pályázatot. nod és a hallgatók csak a te is, amelyre mi is beadtuk a – Tehát üzleti fantáziát láthangodra figyelnek. pályázatunkat. tak a gyömrői rádióban? ne a helyi adás. A kis rá– Mi lett a további sorsa a – Mi motiválta önöket? – Az indításkor még szó sem diók hallgatottsága már rádiónak? – Az, hogy legyen hivatalos, volt üzletről, sajnos azóta most sem magas az orszá– Bő egy évig minden rend- helyi rádió. Szükségesnek sem. Persze bíztunk bengos lefedettségű rádiók ben működött. Azt követően tartottuk, hogy a helyi hí- ne, hogy idővel lehet belőle hoz képest. A legmeghaegyszer csak megbukott az rek a lehető leggyorsabban pénzt csinálni. tározóbb reggeli órákban egész. Feljelentették-e vagy eljussanak a gyömrőiekhez. – Mi lett a pályázat ereda Budapest vonzáskörzebemérték, sosem derült ki. Hiányoztak a helyi hírek és ménye? tében szinte mindenki néZavaros volt a háttér ekkor főleg a város saját életéről – Meglepetésünkre sokan hány nagy országos rádiót is az engedélyek körül. Két szóló friss információk. A pályáztak. Azt hittük, a kis hallgat. Ezzel nem lehet, hatóság mást vizsgált és el- saját életünkről szerettünk vidéki frekvencia senkit nem és nem is akarunk verselenőrzött. Megbüntették Ist- volna közvetíteni. Mind- érdekel, és még nyerhetünk nyezni. Szeretnénk azonvánt, elkobozták a technikai ezt hivatalos formában úgy, is, ehhez képest több pályában a kora esti órákban felszerelést. Persze nem adta hogy ne kalózrádió legyen. zat érkezett, és a kecskeméti növelni a hallgatottsáfel, újból összeszedte a tech- – A város vezetése támogat- Gong Rádió által benyújtott gunkat, amikor a munkánikát. ta a kezdeményezéseteket? anyag nyert. ból hazaérő környékbeli– Támogatta őt anyagilag – Nem igazán. Legalábbis – Hogy lehet, hogy mégis ek ismét bekapcsolják a valaki? érezhetően nem. Most is fi- helyben készül most a műrádiójukat. Ebben az idő– Nem tudom, sosem volt zetnek minimális havi tá- sor? szakban megfelelő rétegróla szó. De ez nem nagy mogatást, de azt sem köz- – Miután megtudtuk, hogy műsorokkal jó hallgatottköltség, műszerészként sok vetlenül nekünk, hanem a ki nyert, felkerestük őket, sági arányt érhetünk el, mindent össze tudott szerel- kecskemétieknek. hogy elvállalnánk a helyi hiszen a régiónkban 110 ni magának, ami az amatőr – Mi lett a Sirius Rádióval? stúdió működtetését. Így ezer ember érheti el adárádiózáshoz kell. Kilencven- Nem is pályázott a frekven- aztán 2002 szeptemberében sunkat. kilenc körül kezdte újra a ka- ciára? el is indult ebben a felálláslózkodást, de ezzel párhuza- – Laczy Istvánt ilyen formá- ban az adás, eleinte délután
A Gong Rádió Gyömrő adását 110 ezer ember foghatja Rádió Gyömrő műsorstruktúrája igyekszik a helyi igényeknek megfelelni – mondta Horváth Sándor stúdióvezető. – Este hat órától reggel hatig készítünk helyi műsort a gyömrői stúdióban. Az adásokat 10-15 fő szerkeszti. A lehetőségekhez képest igyekszünk naprakész információkkal szolgálni, óránként adunk hírt a térség legfontosabb eseményeiről. A Kaleidoszkóp és a Kaleidoszkóp Plusz a két fő közéleti műsorunk. Ezekben a környék oktatási, sport, kulturális és vallási témáiról szólunk. A műsorstruktúránk másik meghatározó részét a zenei rétegműsorok jelentik,
A Gong
Hirdetés
mint a Régi idők muzsikusa, a Fiatalok zenéje vagy a 16 éve műsoron lévő Rockpanoráma. Emellett számítástechnikai és autós magazinműsort is készítünk. Kívánságműsorunkban a hallgatók zenei ízlésének igyekszünk megfelelni, a betelefonálók révén pedig itt mérhető leginkább a hallgatottságunk. Az elmúlt évben többször is jelentkeztünk élőben külső helyszínekről. A jövőnkkel kapcsolatban kicsit felemásak az érzéseim. A rádiónkat már most is csak a műsorkészítő csapatunk lelkesedése hajtja, ha mindenkit a teljesítménye alapján fizetnénk meg, akkor egy hónapon belül megszűn-
Fotó: Papp János
Gong Rádió Gyömrő, a térség hangja – láttam többször is a logót. De hogyan is került Gyömrőre a régió egyetlen rádiója? Pongrácz Zoltánnal, a jelenlegi stáb legrégebben itt dolgozó tagjával beszélgettünk kicsiny gyömrői stúdiójukban.
Gyömrői történetek
Miért volt frekvenciamoratórium? A rendszerváltás előtt öt, országszerte fogható rádióadás működött. A Magyar Rádió három csatornája mellett 1986-ban alapították a Danubius Rádiót, három évvel később pedig a Calypso Rádiót. Helyi adású, magánkézben lévő rádióból is mindössze kettő volt az országban. A Budapest környéki Rádió Bridge és a Siófokról sugárzó Juventus. A rendszerváltás meghozta a sajtószabadságot, azonban a rádiós piacon ez nem érvényesült. 1989-ben a Németh-kormány – médiatörvény híján –, frekvenciamoratóriumot hirdetett, és ezzel évekre megakadályozta a frekvenciák szabad kiosztását. Céljuk az volt, hogy a közelgő piacnyitás során ne juthassanak pártokhoz közeli vállalkozások televíkettőtől este nyolcig sugároztunk Gyömrőről, a többi időben Kecsekemétről ment az adás. – Tehát a kecskeméti rádiónak lett helyi stúdiója Gyömrőn? – Igen, így van. Technikailag a kecskemétiek szerelték fel, ekkor került a mostani adóberendezés a jelenlegi helyére. Kamarás Géza vezetésével indult a stúdió és ment is évekig. Toboroztunk műsorvezetőket, jellemző, hogy a kalózrádiósok közül is szinte mindenki jelentkezett. Az induláskor közel 40 műsorvezető volt. – Ígéretes kezdetnek tűnt… Annak tűnt, valóban. De nem voltak hirdetések, a kezdeti ígéretekkel szemben nem volt belőle bevétel, így pénzt sem kapott senki. Nincs, aki foglalkozzon a hirdetésszervezéssel, a műsorvezetésre mindenki a szabadidejét áldozza fel ingyen, a munkája mellett. – Ezért változott a műsoridő? – Nem, ez abszolút nem rajtunk múlt, a kecskemétiek döntése volt. 2005 tájékán hozott az ORTT egy olyan
7
ÉLETMÓD
Régió 4 • 2009. január
zió ás rádióadásokhoz. Ezzel rövid ideig tudták biztosítani az állami rádió monopolhelyzetét. 1991ben jelentek meg az első kalózrádiók, és sugároztak hosszabb-rövidebb ideig adást. A valódi piacnyitás 1993-ban következett be, ekkor született meg a frekvenciagazdálkodási törvény, mely zöld utat adott a helyi stúdiók megnyitásának, így országszerte helyi vételkörzetű, főként kereskedelmi rádiók alakultak. A több mint ötéves elmaradást követően, 1996-ban hatályba lépett médiatörvény pedig lehetővé tette az országos vételkörzetű rádióadók megjelenését. Ennek eredménye volt, hogy 1998. elején megkezdte műsorát az országosan fogható Danubius és Sláger Rádió. határozatot, hogy csak olyan rádiók pályázhatnak műsoridőre, akik minimum 12 órát sugároznak. Mivel a kecskemétiek a gyömrői stúdió nevében is többször pályáztak műsoridőre, ezért megváltozott. – Jó a viszony a kecskemétiekkel? – Személy szerint én nem is állok velük kapcsolatban. Horváth Sándor intéz most velük mindent, nem tudom közöttük milyen a viszony. Azt viszont tudom, hogy Kamarás Géza miattuk hagyta itt a rádiót. – A kecskemétiek miatt? – Persze. A napi ügymenet olyan nehézkes volt, hogy nem kért abból. Ők szabták meg a műsoridőt, bekérték a műsorokat, és itt-ott módosítani akartak rajtuk, beleszóltak szinte mindenbe. Tavaly óta nélküle működik ez a stúdió. – Mennyi időre nyerték meg a kecskemétiek a frekvenciát? – Hét évre. Idén jár le, ha jól tudom. – Pályázik a gyömrői stáb önállóan a frekvenciára? – Nem hiszem…
Hirdetés
H I T E L B RÓK E R MONOR
Ingatlanfedezet-alapú hitelek (jelzáloghitelek) ²QÓUÏTJIJUFMFLt7ÈTÈSMÈTÚOFSǮWFM 4[FNÏMZJLÚMDTÚOÚLNJOJNÈMJTGFMUÏUFMFLLFM "EØTTÈHSFOEF[ÏT BLUÓW#"3PTPLOBLJT
7ÏHSFIBKUÈTPLLJWÈMUÈTB Jövedelemigazolás nélkül BAR-listásoknak is! Gyors ügyintézés, a legmegfelelőbb bank és konstrukció kiválasztása. Ügyfélfogadás: hétfőtől szombatig megbeszélés alapján:
KOVÁCS A NDRÁS: 06-30/618-6666
Hidegzuhany Váratlanul érkezhet az elbocsátás
válság miatt nehéz helyzetbe került a cég, ahol dolgozom, ezért sokunkat el akarnak küldeni közös megegyezéssel. Azt ígérik, hogy néhány hónap múlva, ha újra lesz megrendelés, akkor visszavesznek bennünket. Tizenöt év munkaviszony után akarnak elküldeni. A kérdésem, hogy jár-e végkielégítés, felmondási idő stb. Köteles vagyok-e elfogadni cégem ajánlatát?” „Egy héttel ezelőtt betegállományba kerültem és a gyógyulásom több, mint hat hetet vesz igénybe, amiről sajnos főnökömet is tájékoztattam. Tegnap megkaptam postán a felmondást a munkáltatómtól, visszadátumozva a betegállomány előtti napra. Telefonon ezt rögtön szóvá is tettem, de a főnököm azt mondta, hogy már korábban is volt szó a létszámleépítésről, amiről szóban mindenkit tájékoztattak. Ez valóban így volt, de szerintem az igazi ok az, hogy én beteg lettem. Kérdésem: mit tehetek?” Egyre gyakrabban fordulnak elő hasonló esetek mostanában, ezért minden munkavállalónak fontos tudnia, hogy miképp szüntetheti meg a munkáltatója a munkaviszonyát. Az „elválás” útja alapvetően kétféle lehet. Az első esetben a munkaviszony megszűnik. Ilyenkor nincs szükség külön erre irányuló nyilatkozatra. Ez a következő körülmények bekövetkezése esetén valósulhat meg: a munkáltató jogutód nélküli megszűnése, a határozott idő lejárta, a köztisztviselői vagy közalkalmazotti törvény hatálya alá tartozó munkáltató részére történő átadás. A második esetben a munkáltató vagy a munkavállaló megszűnteti a munkaviszonyt. Erre négy lehetőség van: a közös megegyezés, a rendes felmondás, a rendkívüli felmondás, és próbaidő alatti felmondás, azonnali hatál�lyal. Mostanában a leggyakrabban az első három lehetőség fordul elő, ezért
„A gazdasági
Tisztelt ügyvéd úr!
ezeket alaposabban is megvizsgáljuk. Közös megegyezéssel mindkét fél bármikor mind a határozott, mind a határozatlan idejű munkaviszonyt megszüntetheti, amely nem lehet ellentétes munkaviszonyra vonatkozó szabállyal, és mindkét fél szabad akaratát kell tükröznie. Az erre vonatkozó megállapodás írásban érvényes, szükségszerű eleme, hogy meghatározásra kerüljön a munkaviszony megszűnésének időpontja. Tartalmazhat bármely más olyan rendelkezést is, amely nem kötelező, de kedvező a munkavállalónak (például végkielégítést ad a munkáltató vagy mentesíti a megszüntetés időpontjáig a munkavégzési kötelezettséget stb.). Gyakran ez az egyik legcélravezetőbb munkaviszony-megszüntetés a felek szempontjából, de nem lehet eléggé hangsúlyozni, amit maga a jogcím neve is kitűnően kifejez: közös megegyezés. Tehát mindkét fél, mindennel egyetért, azaz egyik fél sem kötelezhető a későbbiekben semmire. A felmondás kezdeményezésére mindkét fél jogosult. A munkavállaló a határozatlan idejű munkaszerződését bármikor megszüntetheti, nincs indokolási kötelezettsége, részére végkielégítés nem jár, a felmentési időt végig le kell dolgoznia. A munkáltatói kezdeményezésnek szigorú törvényes előfeltételei vannak. A munkáltató a rendes felmondást köteles megindokolni, amelyből ki kell derülnie a felmondás okának. A felmondásnak valósnak, világosnak, továbbá okszerűnek kell lennie, és annak oka kizárólag a munkavállaló képességeivel, a munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásával vagy a munkáltató működésével összefüggő ok lehet. Ez esetben a végkielégítés jár, a felmondási idő legalább felére mentesítenie kell a munkavállalót a munkavégzése alól, amelynek idejére átlagkereset jár. Vannak olyan objektív körülmények, amelyek esetén rendes
Dr. Kéri András ügyvéd rovata (Kéri Ügyvédi Iroda, Monor, 30/931-6242)
felmondással a munkaviszonyt, annak időtartama alatt nem lehet jogszerűen megszüntetni. Terjedelmi okok miatt ezek részletes taglalására nincs lehetőség, de általánosságban táppénzen, gyesen lévő alkalmazottat nem lehet így elbocsátani, ahogy azt a munkavállalót sem, aki fizetés nélküli szabadságot vett ki közeli hozzátartozó otthoni ápolására. A felmondást a munkavállalóval írásban kell közölni. A védelem fennállása szempontjából a felmondás közlésének időpontja az irányadó, és a felmondási időnek még a kezdete sem eshet a munkavállaló részére védettséget biztosító időszakra! Amennyiben körülmények miatt a munkáltató nem szüntetheti meg a munkaviszonyt, és a körülmények 15, illetve 30 napig tartanak, akkor a felmondási idő legkorábban a védelmi időtartam lejártát követő 15. illetve 30. napon kezdődhet! Rendkívüli felmondással bármelyik fél megszüntetheti a munkaviszonyt, ha a másik fél a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan, vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy egyébként olyan magatartást tanúsít, hogy a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi. A rendkívüli felmondás azonnali hatályú és bármelyik fél kezdeményezheti, de azt indokolási kötelezettség terheli. A rendkívüli felmondással kizárólag a tudomásszerzéstől számított 15 napig, illetve legfeljebb az ok bekövetkezésétől számított legfeljebb 1 évig, vagy bűncselekmény esetén a büntethetőség elévüléséig lehet élni. Sajnálatos módon sokszor előfordul, hogy a felek nem jogszerűen járnak el a munkaviszony megszüntetésekor. A következő lapszámban ezért visszatérünk a témára, bemutatva a tipikus jogellenes elbocsátások körülményeit és következményeit.
Hirdetés
MONOR ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET Nálunk az Ön pénzügyi problámáira 2009-ben is van megoldás!
ÜGYFELEINKNEK ÉS LEENDŐ ÜGYFELEINKNEK BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNUNK! Lakossági/vállalkozói lakáscélú/beruházási/szabadfelhasználású jelzáloghitelek Ft-ban. A törlesztő részletek tájékoztató jelleggel, 20 éves futamidőre, szabad felhasználású lakossági hitelre vonatkoznak. Törlesztő részlet Hitelösszeg HUF hitel 1 000 000, -Ft 14 090, -Ft 5 000 000, -Ft 70 440, -Ft 10 000 000, -Ft 140 870, -Ft THM: HUF 17,79% Lakossági ügyfeleink részére számlacsomagjaink továbbra is kedvező feltételekkel érhetőek el. A csomagok tartalmaznak: - ingyen bankszámlakivonatot, - ingyen bankkártyát, mellyel havonta 1 készpénz felvétel a Takarékszövetkezet ATM-eiből ingyenes, - nyugdíjas ügyfeleinknek ingyen SMS szolgáltatást. Az ajánlat nem teljes körű, további részletek a kirendeltségen kifüggesztett Hirdetményekben találhatóak.
Várjuk Önt Monoron, Ecseren, Maglódon, Üllőn, Sülysápon, Mendén, Vasadon, Gyömrőn, Vecsésen, Nyáregyházán, Úriban, és Budapesten a XVIII., XVI., és VI. kerületekben www.monor.tksz.hu
MEMO HOBBI ÁLLATELEDEL ÉS FELSZERELÉS SZAKÜZLET MEMO-FOOD Kft. Tel./fax: 29/411-050 Nyitva tartás a téli időszámítás ideje alatt: Hétfő–Péntek: 730–1800 Szombat: 730–1400 Vasárnap: zárva
Monor, Ady Endre út 47-49.
PRÉMIUM KUTYAELEDELEK SZÉLES VÁLASZTÉKA EGY HELYEN! Kutya, macska, rágcsáló, papagáj, tavi- és akváriumi hal, valamint galambeledelek és felszerelések szakáruháza.
Thomas Jeans farmerek J. Press termékek öltönyök, ingek, nyakkendők a legjobb áron
LE ARO
P
EG
KÖZELEBB
A CEGLÉDI CIPŐBOLT! A Ceglédi Cipőgyár termékeit a PUMA-cipők magyarországi gyártójának hagyományaira építve újra gyártja a HSN Plusz Bt. A régi helyen: Cegléd, Fűtőház úti boltunkban várjuk kedves vásárlóinkat megújult termékválasztékunkkal.
AZ ÖN CÉGE IS FIZET SZAKKÉPZÉSI HOZZÁJÁRULÁST? MIT SZÓLNA, HA EBBŐL AZ ÖSSZEGBŐL A JÖVŐBEN DOLGOZÓI NYELVTUDÁSÁT FEJLESZTHETNÉ?
amelyek továbbra is a legjobb minőségű bőrből készülnek. A lábegészségügyi, lábkényelmi szempontok határozzák meg termékeink fejlesztésének fő irányait továbbra is.
Parole® nyelviskola és nyelvvizsgahely
Boltunkban rendkívül kedvező, gyári áron vásárolhatja meg kiváló minőségű termékeinket!
.POPS ,JTT&VtUFM XXXQBSPMFOZFMWJTLPMBIVtFNBJMQBSPMF!FOUFSOFUIV
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 13085505 1SPHSBNBLLSFEJUÈDJØTMBKTUSPNT[ÈN1-t*OUÏ[NÏOZBLLSFJEUÈDJØ"-
Ajánljuk hagyományos
TQPSUDJQǮJOLFUtNVOLBDJQǮJOLFUtQBQVDTBJOLBU
Gyermek, női és férfi modelljeinkkel várjuk Önöket.
HSN Plusz Bt., Cegléd, Fűtőház u. 11. Nyitva: K-P: 9-17-ig, Szo: 8-12-ig, H, V: szünnap
Hárompontos dobások Csapat Monori SE Kandó FSC Monori SE FSzSE Közgáz Solymár Miklósi Kékrókák Öreg Kaszások Dunaharaszti MTK MAFC Martos Malév SC MAFC Martos
Hárompontos 126 75 63 54 51 48 45 45 45 45 45
ház: 84,7 m2 telek: m2 szoba: 3 Irányár: 23,9 M Ft Ikerház eladó. A lakás amerikai konyhás nappaliból, három szobából fürdőszobából áll. A házhoz 21 m2 terasz tartozik. Várható átadási ideje 2009 január. tel.: 06-70- 206-1968
ház: 189 m2 telek: 875 m2 szoba: 3 Irányár: 24 M Ft 1993-ban épült, napfényes, panorámás, jó állapotú családi ház két bejáratú saroktelken, gázkazán fűtéssel. A pinceszint teljes egészében a garázs, aknával, 3 gépkocsi számára. tel.: 06-70- 206-1968
MONORIERDŐ
NAGYTARCSA
1. lakás: 61 m2 2. lakás: 28 m2 szoba: 2+étkező szoba: 1 Csendes, szilárd burkolatú utcában egy 1979-ben épült, 2005-ben felújított kétlakásos családi ház kombi cirko fűtéssel eladó. A telek 576m2-es Irányár: 25,8 M Ft tel.: 06-70- 206-1968
PÉTERI
ház: 50 m2 szoba: 1+hall Irányár: 8 M Ft Monorierdőn eladásra kínálunk egy vegyes építésű, cserépkályhás, részben felújított családi házat hatalmas telekkel.
ház: 128 m2 telek: 417 m2 szoba: 5+nappali Irányár: 24,9 M Ft Nagytarcsa új építésű részén, egy 2005-ben épült, csendes, asz faltozott utcában egy sorház szélső ingatlana eladó.
tel.: 06-70- 206-1968
XIX. KISPEST
lakás: 53 m2 szoba: 1+2 fél Irányár: 10 m Ft Wekerléhez közel, a kerület kellemes részén, a Dobó Katica utcában kínálunk eladásra egy 8. emeleti, nemrégiben teljeskörűen felújított erkélyes lakást! Metró, villamos, busz a közelben. tel.: 06-70- 206-1968
GÖDÖLLŐ
GYÖMRŐ
GYÖMRŐ
nagyház: 270 m2 kisház: 50 m2 szoba: 5+étkező szoba: 1+étkező Két különálló ház egy telken! A nagyobbik: 3 szint, 2 garázs, 2 fürdőszoba, sok szoba, 2 terasz, sok napfény! Irányár: 29,9 M Ft. tel.: 06-70- 206-1968
telek: 689 m2 Irányár: 9,1 M Ft Belterületi telek, bontandó házzal eladó. A telek a város központjától egy ugrásra található. A telken fúrt kút található. Áram van bent, víz,gáz az utcában. Csatornázás rövid időn belül. tel.: 06-70- 206-1968
telek: 689 m2 Irányár: 13,8 M Ft Gyömrőn, a gödöllői dombság délnyugati lábánál, 1 szoba nappalis újépítésű lakás eladó. Támogatás (szocpol) felvehető, további hitel megoldható. tel.: 06-70- 206-1968
telek: 689 m2 Irányár: 18,8 M Ft Gyömrőn, a gödöllõi dombság délnyugati lábánál, 3 szoba nappalis újépítésű lakások, saját telekrésszel eladók.
VECSÉS
VECSÉS
VECSÉS
XIX. KISPEST
ház: 125 m2 telek: 977 m2 szoba: 5 Irányár: 49,2 M Ft Vecsésen, 977 nm-es telken, 125 nm-es 5 szobás családi ház szépen gondozott kerttel eladó. A telekre még egy épület építhető, tervrajz van. tel.: 06-70- 206-1968
lakás: 59 m2 szoba: 1+2 fél Irányár: 9,99 M Ft XIX. Kispest központjában, a Hunyadi utcában, közel mindenhez, karbantartott panelházban, V. emeleti napfényes, jó állapotú panellakás 169 000 Ft/m2 áron eladó. tel.: 06-70- 206-1968
XVII. KERÜLET
XVIII. KERÜLET
ház: 275 m2 szoba: 6 Irányár: 90 M Ft Vecsésen eladó egy újszerű, igényesen kivitelezett, „inteligens ház". A kertben medence, grillsütő, fagyásmentes járda. Dupla garázs, kerti lak.
tel.: 06-70- 206-1968
ház: 110 m2 telek: 730 m2 szoba: 4+2konyha Irányár: 16,5 M Ft Péteri központjában egy 2 fürdőszobás, gáz fűtéses, most felújított kétgenerációs családi ház eladó. Tágas garázs, pince, műhely, padlás tartozik hozzá. tel.: 00 00 000 000
tel.: 06-70- 206-1968
ház: 93 m2 szoba: 3 Irányár: 22,3 M Ft Vecsés kedvelt részén eladó egy jó állapotú ház. Gondozott kert és a reggeli napsütés jellemzi az ingatlant. Minden közel (óvoda, iskola, üzletközpont). A ház még tovább bővithető! tel.: 06-70- 206-1968
XIX. KISPEST
XIX. KISPEST
XVII. KERÜLET
XVII. KERÜLET
lakás: 71 m2 szoba: 2+2 fél Irányár: 10,7 m Ft Csendes, nyugodt, de frek ventált helyen eladó földszinti panellakás. A közlekedés remek. A közelben orvosi rendelő, bölcsőde, óvoda, iskola, üzletek, bankok találhatók. tel.: 06-70- 206-1968
ház: 126 m2 szoba: 4+nappali Irányár: 41,5 m Ft Kertvárosi, csendes utcában eladó egy jó állapotú, 2 fürdőszobás családi ház pincével, tetőtérrel. A pinceszinten garázszsal, tárolóval. A ház légkondícionálóval és riasztóval ellátott. tel.: 06-70- 206-1968
GYÖMRŐ ÚJ ÉPÍTÉSŰ
CSÖMÖR
ÚJ ÉPÍTÉSŰ
CSÖMÖR
5PWÈCCJGFMWJMÈHPTÓUÈT0MÈI*NSFJOHBUMBOT[BLSFGFSFOTt5FMFGPO
TELEK
CSÖMÖR
Hirdetése 38 000 példányban közel 120 000 emberhez jut el.
KÉT HÁZ
INGATLAN
ADJA EL INGATLANÁT A RÉGIÓ 4 SEGÍTSÉGÉVEL!
lakás: 36 m2 szoba: 1+1 fél Irányár: 8,5 m Ft A Földműves utcában eladó egy csendes, jó beosztású, 2. emeleti, világos lakás. Vezetékes telefonnal, kábeltévé-, internetlehetőséggel. Alacsony rezsivel! Gyorsan beköltözhető. tel.: 06-70- 206-1968
tel.: 06-70- 206-1968
PANEL
MEGNYÍLT
Játékos Burján Imre Surmann Gábor Csuba Attila Reizer Ferenc Földes Dániel Tóth Péter Németh Zsolt Rédei János Molnár Attila Bolesza Gergely Ágoston László
Pont 268 251 232 214 207 189 178 165 163 160
lakás: 48 m2 szoba: 2 Irányár: 8,9 M Ft Pesti úton IX. emeleti frissen felújított lakás eladó. Parkettázott szobák, járólapos konyha ill. fürdőszoba, WC. Egyedi beépített konyhabútor. A nagyobb szobában beépitett légkondicionáló van. tel.: 06-70- 206-1968
szoba: 1+2 fél Irányár: 9,7 M Ft Zöld ligetre néző lakás eladó a XVII. kerületben. Nagy konyhás, fürdő és WC külön. A lakás azonnal költözhető. tel.: 06-70- 206-1968
PANEL
NŐI, FÉRFI, GYERMEK FELSŐRUHÁZAT
Y E LV I S K O L
H. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
Dobott pontok Csapat Monori SE Kandó FSC MAFC Martos Monori SE Közgáz Solymár MAFC Martos Kandó FSC FSzSE MAFC BME Dunaharaszti MTK
PANEL
Triumph, Felina, Sariana fehérneműk nagy méretben is!
Megoldjuk a nyelvét!
IN
A
Új
Játékos Burján Imre Surmann Gábor Katona Ádám Csuba Attila Földes Dániel Szlatkovszky Ákos Surmann Péter Tuza Zsigmond Bodrogi Ferenc Kovács Ádám
Hirdetés
Hirdetés
AL
Minőséget jó áron! Bébi- és gyermekruházattal bővítettük kínálatunkat!
H. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
el nekünk, hogy Burján dobása 42-szer úgy süvített át a pályán a többi játékos feje felett, hogy az végül pontosan a kosárban landolt. A harmadik statisztikai tabella miatt sem kell szégyenkeznie, hiszen azon is csak egy sporttársa, Surmann Gábor, a Kandó FSC játékosa előzi meg, és mindössze 0.7-es pontátlaggal. Végül a negyedik statisztikai tabella, amely a büntetők érvényesítésének átlagát mutatja, azt is elárulja, hogy játékosunknak itt még fejlődnie kell, s akkor talán meghívást is kaphat az élADR mezőnybe.
CSALÁDI HÁZ
MONOR, PETŐFI U. 3.
* A versenybizottság a 3. fordulóban elmaradt MVFC Berettyóújfalu–LegrandMetalCom Szentes mérkőzés 3 pontját 5-0-ás gólkülönbséggel a MVFCBerettyóújfalu javára igazolta!
kosárlabda másodosztály Keleti csoport bajnoki tabelláján régiós csapatunk, a Monor SE csupán a középmezőnyben állomásozik, mégis akad egy kiemelkedő játékosa, aki öregbíti gárdája hírnevét. A statisztikákat bogarászva feltűnik, hogy Burján Imre ebben a szezonban nyújtott eredményes játékával magasan kiemelkedik a mezőnyből. A 2008/2009-es szezon eddigi mérkőzései alapján a dobott pontokat és a hárompontosokat jegyző tabellát is vezeti. Az előbbit 268 ponttal, míg az utóbbit 126-tal, ami azt meséli
PANEL
DIVATÁRU FEHÉRNEMŰ
Futsal NBI magyar bajnokság 13. forduló Név J. Gy. D. V. G. a. G. k. P. Goldball RFC Csömör 13 9 4 0 59-33 26 31 MVFC Berettyóújfalu 11 9 2 0 41-13 28 29* Colorspectrum Aramis 13 9 2 2 54-37 17 29 Allianz-FTC 13 6 3 4 48-40 8 21 Dupont-Fortuna FC 12 6 2 4 51-43 8 20 Üllő FC Cső-Montage 13 4 2 7 48-51 -3 14 Gödöllői Sport Klub 12 3 2 7 34-43 -9 11 Duna Takarék AFC 13 2 4 7 44-48 -4 10 Legrand-MetalCom Szentes 13 3 0 10 29-64 -35 9 Hírös Futsal Club SE 13 1 1 11 33-69 -36 4
INTELLIGENS HÁZ
D-BOX
Január 13-án Ikrényben méri össze erejét Csehországgal felnőtt férfi és U21-es futsalválogatottunk. Kozma Mihály, a szövetség edzője ismét lehetőséget biztosított két
Január utolsó napján már indul a férfi élvonalbeli futsalbajnokság 14. fordulója. A majd kéthónapos pihenő után február 2-án a hatodik helyen álló régiós csapatunk, az Üllő látja majd vendégül az élmezőnyhöz tartozó Berettyóújfalut. A két gárda már 2008 őszén összemérte erejét az 5. fordulóban, akkor Togos, Sáfár, Angyalos és Gál góljaival a házigazda MVFC bizonyult sokkal jobbnak (4-0). 13. forduló eredményei: MVFC Berettyóújfalu–Hírös Futsal Club SE 5-2, LegrandM-Szentes Üllő–FC CsőMontage 6-4, Duna Takarék AFC–Gödöllői Sport Klub 3-5, Goldball RFC Csömör– FTC 3-3, Dupont-Fortuna FC–Colorspectrum Aramis TA 5-6.
PANEL
Hirdetés
H. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
Szente és Németh a válogatottban
Folytatódik a bajnoki szezon is
KÉT LAKÁSSAL
Monori Vigadó Monor, Kossuth L. u. 65-67. Tel.: 06-29-413-212 Petőfi S. Műv. Ház, Gyömrő Gyömrő, Szt. István u. 65-67. Tel.: 06-29-330-093 Maglódi Művelődés Háza Maglód, Fő u. 4-6. Tel.: 06-29-326-222
Duna Takarék AFC– Colorspectrum Aramis 3-4, DTE Royal FC– DupontFortuna FC 3-10, Üllő FC CsőMontage–Allianz-FTC 1-2, ELTE SE–Fortuna-Dupont FC (NB II) 3-2, Hírös Futsal Club SE–Gödöllői Sport Klub 2-6, Gyöngyösi F & BSC– Zemplén FC Csilu FF 8-4, Legrand-MetalCom Szentes– MVFC Berettyóújfalu 1-4, DEAC–Goldball RFC Csömör 3-6.
FTC–ELTE SE, Goldball RFC Csömör–MVFC Berettyóújfalu, Gyöngyösi Futsal & BSC–Gödöllői Sport Klub, Dupont-Fortuna FC–Colorspectrum Aramis. Visszavágók: Gödöllői SK– Gyöngyösi Futsal & BSC, Colorspectrum Aramis– Dupont-Fortuna FC, ELTE SE–Allianz-FTC, MVFCBeret t yóújfalu– Goldball RFC Csömör.
üllői játékosnak: Szente Tamásnak és Németh Péternek. Az utánpótlás mérkőzésére 15.30-kor, a felnőttekére 18 órakor kerül sor, melyet a szurkolók ingyenesen tekinthetnek meg. A nagyválogatott találkozóját a SportTV élőben is közvetíti. A visszavágókat másnap a csehországi Hodoninban játsszák le.
KÉTGENERÁCIÓS
Kabarétól – kabaréig 2009. február 8. 18 óra Régi vidéki és pesti kabaréjelenetek Móricztól Rejtőig, korabeli dalokkal fűszerezve. A belépés díjtalan. Petőfi S. Művelődési Ház, Gyömrő
Kulturális intézmények
”
A magyar felnőtt futsalválogatott kerete: Gremsperger Gábor, Nagy Gábor, Sivák Péter (Colorspectrum Aramis), Tóth Gyula (k), Temesi Norbert (Allianz FTC), Szente Tamás, Németh Péter (Üllő FC Cső-Montage), Angyalos András, Trencsényi János (MVFC Beret�tyóújfalu), Lódi Tamás, Gyurcsányi Zsolt (Székelyudvarhely SK), Harnisch Ákos (Gödöllői Sport Klub), Szimcsák Tamás (Goldball RFC Csömör), Gölesz Róbert (Duna Takarék AFC).
A második furduló
A negyeddöntő
HASZNÁLT
Valentin-napi Bál 2009. február 14. 20 óra Üdvözlő ital, egész éjjel hideg-meleg svédasztalos vacsora, tombola, tánc. Zenél a Black Magic zenekar. A belépőjegy ára: 7500 Ft. Monori Vigadó díszterem
Bár a
tartotta a Futsal Magyar Kupa 3. fordulójának sorsolását is. Ettől a fordulótól kezdve már két mérkőzésen döntik el a csapatok a továbbjutást. Amennyiben a visszavágó után egyenlő az állás, majd a büntetők döntenek.
SORHÁZ
A Szterényi József Középiskola színjátszó csoportjának előadásai 2009. jan. 31., feb. 1.,7.,8. Monori Művelődési Központ
Galambkiállítás 2009. február 13., 14., 15. Monori Művelődési Központ
Csalódottan távozott az a sok üllői szimpatizáns, aki elment a Futsal Magyar Kupa 2009-es első mérkőzésére, amikor a Cső-Montage Üllőn az Allianz-FTC csapatát látta vendégül. Egy jó hazai kezdés után sajnos a vendégek egyenlítettek, majd fordítottak, s az őszi 3-2-es bajnoki sikerük után ismét győzni tudtak az üllőiek ellen (1-2). Az MLSZ Versenybizottsága 2009. január 6-án meg-
Felnőtt keret
azért az igényes zene nem tűnt el a világunkból, csak egy kicsit többet kell keresnünk, míg A név nem kötelez. A Sunset (Alkony) napja még csak most kel föl ráakadunk. Ilyen ígéretes rockbandának ígérkezik a akik főállásban a zenélésből Ezzel és az intro-val együtt térség fiataljaiból összeállt élnek. Az ekkor megszerzett összesen négy szám találSunset együttes. tapasztalatok nagyban hoz- ható első demo felvétel A csapat fiatal, hiszen zájárulnak ahhoz, hogy az ükön. Így készült el a To 2007 októberében alaegyüttes igen rövid idő alatt Survive a Girl’s Glance… kult, legifjabb tagja 17, legtúllépheti az amatőrbandák Unbrokenly (Túlélni egy idősebb pedig 21 éves. Az árnyékát, melyhez az első lány pillantását… töretleegyüttes frontembere, Kelépéseket már meg is tették. nül) című hanganyaguk, recsen László (Leci) Ül Ezen első lépések kö- amin az együttes mindlői, dobosa, Hámori Dávid zött mindenképp meg kell két arcát megmutathatta. Maglódi, basszusgitárosa említeni, hogy nemrégiben Később a demo felvételek Puskás Péter Pestszentlőkészült el a zenekar első felkerültek az internetre rinci. Az együttes többi taghanganyaga. Ebben nagy (http://www.myspace.com/ ja is szélesebben értelme- Látva az együttes segítségükre volt egy bizo- sunsethungary), ahol igen zett szomszédságunkban fejlődésének jelennyos Zárdai Nikolett nevű nagy sikernek örvendtek él. A két gitáros, Devecz legi ütemét, lehet, lelkes szimpatizánsuk, aki- (több mint nyolcezren hallÁdám és Tóth Gábor Budanek nagyon tetszett az gatták meg azóta), és sipestről, az együttes legfris- hogy még egy évet egyik koncerteken hallha- került szélesebb körben is sebb tagja, Siklósi Örs pe- sem kell várnunk az tó szám. Ő vetette fel az öt- megismertetnie magát a dig Budakesziről látogatja első kislemezükre. letet, hogy mi lenne, ha fel- bandának. a próbákat. Ami az együttes karakte- Bár a csapat tagjai fi- vennék ezt a számot neki, A banda szeretné, ha a zeminőségben, néjük minél több emberhez rét adja, és talán kezdeti és atalok, mégis mindegyi- akármilyen jövőbeni sikerük záloga is: kük mögött több éves zenei csak tudja hallgatni. Így az- eljutna és a jövőben az edaz egyediség. Az összes tag- múlt áll. Többen játszottak tán jött az ötlet: ha már egy diginél is több lehetőségük ra más-más előadók voltak más zenekarokban (példá- számot felvesznek, miért lenne koncertezni, fesztinagy hatással, a zenei pa- ul a második énekes, Örs, ne vennének fel még egyet? válokon, tehetségkutatókon letta szinte minden részé- a tehetségkutató révén ke- Mivel a hölgy pont az egyik részt venni. Körülbelül egy ről. Mindenki hozzáad saját rült az együttes köteléké- lassabb, érzelmesebb szá- év múlva, mikor reményeik személyiségéből és ízlésvi- be). Érezhető továbbá az is, mukat kérte, tökéletesen szerint sikerül megszilárdílágából a végeredményhez. hogy a frontember, Kere- passzolt mellé egy másik, tani az együttes hírnevét a A zenei alapot a metál és a csen László évekig dolgo- pörgősebb zenéjük. A mun- fogékony közönségben, egy hardcore zenei világ alkotja. zott színpadtechnikusként ka közben felmerült, hogy teljesen profi, stúdiókörülEzt viszik el számaikban egy ismertebb bandák mellett. miért is ne adhatnának mények között felvett, 4-5 progresszív, funkys irány- Nem csak azt láthatta, amit még többet a lemezük iránt számot tartalmazó kisleba a néha lágyabb, akuszti- a nagyközönség, hanem be- érdeklődőknek, ezért elké- mez elkészítését is tervezik. kus gitártémák. Mindezt a pillanthatott a kulisszák szítettek egy instrumentá- Látva az együttes fejlődésédalok kissé elvont, alterna- mögé is, így megtapasztal- lis szerzeményt zongorával, nek jelenlegi ütemét, lehet, tív, ugyanakkor rendkívül hatta, hogyan zajlanak a hegedűvel, más szinfónikus hogy még egy évet sem kell kiegészítve. várnunk rá. érzelmes, elgondolkodtató próbák olyan együtteseknél, hangszerrel Szerencsére
Burján Imre a csúcson
PANEL
Magyar Kultúra Napja 2009. január 22. 18 óra A „Közös nevező” című közös kiállítás megnyitása, a közönségdíj átadása. Műsort ad a Magyar Örökség és Alternatív Kossuth díjas mesemondó Berecz András. A kiállítás megtekintése ingyenes. Belépőjegy a műsorra: 1500 Ft Monori Vigadó díszterem
A daganatos betegségek korai felismerése és gyógyítása 2009. február 12. 18 óra Szalók Edit természetgyógyász előadása. Belépőjegy: 500 Ft. Monori Vigadó előadóterem
Kiss Tamás
szövegvilága, és a lágy dallamok mellett belépő keményebb, részek formálják egy kerek egésszé. A megalakulást követő első évet vitathatatlanul sikeresen zárták. Nem elég, hogy egy koncertezni képes felállást sikerült elérniük, egyből bele is vetették magukat a mélyvízbe. Természetesen mint minden amatőr bandának, nekik is végig kellett járniuk a szamárlétrát. Kezdetben középsikolákban, kisebb klubbokban játszottak, ám már ekkor is jelentős rajongótáborra tettek szert. Az igazi áttörés az volt, amikor az Emergenza névre hallgató tehetségkutatón dobogós helyezést értek el, amit a könnyűzenei körökben igen nívós helynek számító A38as hajón tartott teltházas koncertjük koronázott meg. Ezután nem volt megállás, egyenes út vezetett több híres Budapesti rockklub (Avalon, Vörös Yuk) színpadára.
Már a Magyar Kupa-nyitányon kiesett az Üllő
ÚJ ÉPÍTÉSŰ
Jegyezvén szalmaszállal 2009. január 22. 11.30 Kercsmár Zsolt énekmondó műsora a magyar kultúra napja alkalmából. A belépés ingyenes. Maglódi Művelődés Háza
A könnyűzenei életben az utóbbi időben háttérbe szorultak a minőségi alkotások, helyüket átvették a leginkább külsőségekre és a bugyuta dallamokra, vagyis az eladhatóságra fókuszáló műzenekarok.
Könnyűzene
9
SPORT
Régió 4 • 2009. január
HASZNÁLT
2008. január 15-től február 15-ig
Környékbeli fiatalokból állt össze a zenekar
Műhelyfotó
Régióprogramok
Sunset – az árral szemben
ZZ ÁD
Kft. Ehhez olyan, a régióban élő művészek jelentkezését várják, akik már legalább egy zsűrizett alkotással rendelkeznek, és szeretnének kiállítani a Vigadó emeleti galériájában kulturált, igényes és biztonságos környezetben. A kiállításokat teljes egészében a Vigadó Nonprofit Kft. bonyolítja le, igények szerint elkészíti a meghívókat és a plakátokat, továbbá teljesen megszervezi a megnyitót is. A részletekről érdeklődni a vigado@ vigadokft.hu e-mail címen lehet, vagy személyesen a monori Vigadóban. A kiállítóhelyről további információ a www.vigadokft.hu címen olvas-ható. Hanzelik Andrea
HO
Folytatás az 1. oldalról A „Közös nevező” kiállításait sokan látogatták Monorról és a környező településekről is, több esetben iskolai osztályok rajzóra keretében jöttek ismerkedni a művészek alkotásaival, szakértő rajztanárok vezetésével. Az eddig kiállító művészek alkotásaiból, január 22én 17 órakor, a Magyar Kultúra Napján nyílik közös kiállítás, amelyre a szervezők szeretettel várják az érdeklődőket. A kiállítás március 12ig ingyenesen látogatható. A „Közös nevező” ezzel nem ér véget. 2009-ben a rendezvénysorozatot regionális szinten folytatja a főszervező Vigadó Nonprofit
A H ELY
„Közös nevező” már a térségben is
2009. január • Régió 4
CSALÁDI HÁZ
KULTÚRA
PANEL
8
lakás: 72 m2 szoba: 2+fél Irányár: 8,7 M Ft Havanna lakótelepen eladó egy felújítandó, jó elosztású, magas emeleti, lakás, gyors költözéssel. Világos, étkezővel, egy gardróbbá alakítható helyiséggel és napfényes loggiával. tel.: 06-70- 206-1968
Régió-horoszkóp számunkban az Ikrek archetípus vonásait mutatjuk be. Nézzük megint a természetet: május 21. és június 21. közötti időszakban már minden zöld és üde, a növények és a virágok sokszínűen pompáznak. A kellemes tavaszi szellő és méhek hada szállítja a virágport egyik helyről a másikra, így teremtve kapcsolatot az új élet megszületése érdekében a növények között. Ez a sokszínűség és kapcsolatteremtési vágy a legerősebb motivációja az Ikrek típusnak. Rendkívül sokrétű, sokoldalú, mindenre nyitott, minden érdekli. Kíváncsisága az élet minden területére vonatkozik, mely mozgékon�nyá teszi, úgy fizikai, mint gondolati síkon. Ezért széles kapcsolati rendszerrel rendelkezik, mindig jól informált és tájékozott. Azonban ez felszínességhez is vezethet, hiszen képtelen sokáig egy helyben maradni, így kevés ideje marad az elmélyülésre. Sok mindenbe belekezd, de hajlamos arra, hogy ne fejezze be azokat. Abból adódik, hogy nem tud csak egy dologgal foglakozni, egy emberhez kötődni, hisz ez túlzottan unalmas lenne számára. Bármit is csinál, hajlamos arra, hogy gondolatban már máshol járjon. Ennek háttere, hogy úgy érzi, az élet számára megan�nyi izgalmas lehetőséget kínál, és él benne egy félelem: valamit kihagyhat anélkül, hogy megtapasztalta volna. Januári
Korlátlan étel- és italfogyasztás
1800 Ft-ért
amely tartalmazza a korlátlan bor- és sörfogyasztást is!
Asztalfoglalás: 06-20-373-8997 Csülök & Csülök Fast Food Restaurant
Monor, Ceglédi út 66. (A 4-es főút 37. kilométerénél)
Téli nyitva tartás február 1-jétől H–V: 12-től 21 óráig
A megfejtés annak 100 éve született monori férfinak a neve, akiről hagyományőrző egyesületet neveztek el és akiknek életművéről jövő tavasszal könyv jelenik meg. Ezt küldje be címünkre: Régió Lapkiadó Kft., 2200 Monor, Acsádi u. 8., e-mail:
[email protected]. A helyes megfejtést beküldők között 4 darab 1800 Ft értékű étkezési utalványt sorsolunk ki a Csülök&Csülök Fast Food Restaurant jóvoltából. Előző számunk megfejtése: Gróf Beleznay János altábornagy. Előző számunk helyes megfejtői közül nyertek: Kovács András (Monor), Osztos Jánosné (Pilis), Krisztiánszki Szilvia (Gyömrő), Kosztáné Sbül Ilona (Vecsés).
Vecsésen ház eladó a Fő út és a Telepi út sarkán telekárban. Tel.: 20-579-6051 Társasházkezelést vállalunk állami társasházkezelői szakképzettséggel, gyakorlattal. KOVISZOLG BT. Tel.: 06-20-913-2944, fax: 06-29-416-944, E-mail:
[email protected] Kiadó hosszú távra a bp-i XVI. kerületben a főúthoz közel egy 200 nmes külön bejáratú épület, melyhez 10 gépkocsi parkolására kialakított terület és önálló behajtó is tartozik. Két szintjén recepció, 3 irodahelyiség, teakonyha, fürdő, WC és egy 80 nmes parkettázott terem található. Irodának és képviseletnek, raktárnak is kiváló. Telefon: 06-70/336-8310
4267 nm-es telek eladó Monoron. József Attila u. (Gombai úton), a sorházakkal szemben. Közművek az utcán. Tel.: 06-20-338-3329
Viszo tovább nteladókna k i kedv ezmén y!
Ez ugyanúgy jellemző a tevékenységeire, mint emberi kapcsolataira. Szeret több vasat tartani egyszerre a tűzben, de meg kell értenünk őt, ez nem csapodárság benne, DPMG Rt. csupán temperamentumbeGazdaáruháza li adottsága. Ehhez társul még igen fejlett diplomáciai érzéke, jó kapcsolatteremtő Cegléd, és kommunikációs képesséKülső-Kátai út 98. ge. Bárkivel képes megtalálTelefon: 53/505-932 ni a hangot, viszont ez nem szabad, hogy megtévesszen Téli nyitva tartás bennünket, mert közben a H-P: 8-16-ig kétkedés jogát fenntartja Szo: 8-12-ig magának. Ő az örök szkeptikus. Ráadásul okos, furfangos, gyorsan átlátja a folyamatokat, ami kiváló taktikai érzéket biztosít számára. Szereti az építő jellegű vitákat, hajlamos provokálni is az embereket. Alacsonyabb típus vitázik csak a vita kedvéért is, vagyis kötözködik. Bár a fejlette humorérzéke rendkívül szellemessé tudja tenni, a cinizmus és gúnyolódás sem áll távol tőle. Ezzel együtt a SOracionális, DEXHOareális gondolkodásmódja, Jvilágot EGYET tényszerűen igyekszik érzé- ELFOG ADUNK kelni. Ez annyira erős lehet benne, hogy érzelmei rovására is mehet. Sokan félreértik ezért, hidegnek, érzéketlennek tartják. Pedig ez nincs így, bár valóban nem érzelgős típus, sőt nem is tud mit kezdeni a túlfűtött érzelmekkel, mégis a szeretetre ugyan úgy szüksége van, mint bárki másnak. Éppen ezért az emóciók megélése illetve azok kimutatása ta nulási feladat számára.
dpmg
Fémzárolt I. fokú VERKO és SINESAP lucerna vetőmag 700 Ft+áfa/kg I. fokú kisvárdai Cleopátra, Aladin vetőburgonya 117 Ft+áfa/kg Tavaszi árpa vetőmag hazai és holland vetőgumók február elejétől
Celsius kazánok, kályhák, hősugárzók, olajradiátorok
SODEXHO JEGYET ELFOGADUNK
Monoron
Lapunkat rendszeresen szemlézi:
E-mailben:
[email protected]
Tűzifa eladó, fűrészelt akác házhoz szállítva, 2300 Ft/mázsa. Tel: 06-20-981-7879
Faxon: 06-29-412-587
Eladó alig használt hajszárítóbúra, szerszámos kocsi, fejmosó tál, kozme tikai gőzölő. Tel.: 06-30-218-1503
A hirdetés megrendelését kizárólag írásban fogadjuk el. Fizetni minden esetben (apróhirdetések esetén is) csak a hirdetés megjelenése után kiállított számla ellenében kell.
Hűtőgépjavítás garanciával hétvégén is, nyugdíjaskedvezmény, klímaszerelés. Tel.: 06-20-467-7693
Nem adhatók fel a következő témájú apróhirdetések: állást kínál, oktatás, masszázs
Német, francia, angol nyelvből korrepetálást vállalok. Tel.: 06-30-577-0677
BÁBOLNA 28. MÁRKAKÉPVISELET Tetra-Corn Kft. Vecsés, Fő u. 164.
B
tel./fax: 06-29-350-341 BÁBOLNA TETRA Kft.
BÁBOLNA TAKARMÁNY
TETRA
KAPHATÓK: bábolnai takarmánykeverékek t vitaminok takarmány kiegészítők t premixek termények t gabonák
bábolnai naposcsibék húshibrid, kettős hasznosítású (tetra-h, harco vegyes ivarban) tetra-sl naposjérce napospulyka, naposliba, naposkacsa
A napos baromfik mind vakcinázva kaphatóak! A napos baromfikat kérjük időben megrendelni, hogy a szállítást pontosan tudjuk teljesíteni!
EREDETI BÁBOLNAI TERMÉKEK FOLYAMATOSAN CSAK NÁLUNK! MINŐSÉG – A NÉV KÖTELEZ!
Hirdetési árak 2009 évre A Régió 4 című lap azért jött létre, hogy tájékoztassa a budapesti agglomeráció, 4-es főút melletti településeinek lakosságát. 2009 januárjától a terjesztési körzetébe a következő települések tartoznak: Bénye, Csévharaszt, Ecser, Gomba, Gyömrő, Káva, Monor, Maglód, Monorierdő, Nyáregyháza, Péteri, Pilis, Üllő, Vasad, Vecsés. Az újság a felsorolt települések összes magán címhelyére, összesen 38 000 példányban jut el. Szélesség Színes Fekete-f. Nonx magasság hirdetés hirdetés profit ár (mm) nettó ára nettó ára 1/12 40 x 183 27 500 Ft 21 500 Ft 13 750 Ft 1/12 fekvő 83 x 90 27 500 Ft 21 500 Ft 13 750 Ft 1/24 álló 40 x 90 16 500 Ft 13 000 Ft 8 250 Ft 16 500 Ft 13 000 Ft 8 250 Ft .1/24 fekvő 83 x 43 1/48 40 x 43 8 500 Ft 6 500 Ft 4 250 Ft Méret
Non-profit ár alkalmazható minden olyan tevékenység hirdetése esetében, ahol a reklám célja nem valamely termék vagy szolgáltatás promóciója (pl. álláshirdetés, gyászhír stb.), illetve non-profit intézmények esetében (a hirdetés kizárólag feketefehér színben jelenhet meg). Az árak az Áfát nem tartalmazzák!
Nem kapott Régió 4-et? Hívja a helyi postahivatalt!
Havonta megjelenő újságunkat a Magyar Posta Zrt. terjeszti, ennek ellenére előfordulhat, hogy a postása nem kézbesíti Önnek a Régió 4-et.
Ha nem kapott újságot, hívja a helyi postahivatal vezetőjét! Amennyiben nem jár sikerrel kérjük keresse meg szerkesztőségünket a 06-29/412-587-es telefonszámon, adja meg nevét és címét, és mi térítés nélkül elküldjük Önnek kiadványunk legfrissebb számát.
Következő számunkat 2009. február 13. és 17. között keresse postaládájában!
DELTA AUTÓSISKOLA
Tanfolyamok indulnak „B”, „M”, „A” Kategóriákban
Monorierdő, Ált. Iskola (Napközi) 2009.01.19. 16.00 Pilis, Ált.Iskola,Kossuth L. u. 30 2009.01.19. 17.00 Nyáregyháza, Nyáry Pál Ált. Iskola 2009.01.19. 18.00
Erdős László 30/ 962 77 71
Vecsés, Nyelviskola, Fő u. 226. 2009.01.21. 17.00
2008. május havi beköltözési lehetőséggel.
NÉrdeklődni lehet a Á OT R 06-20/9228-267-es E H telefonszámon.
Térségi hírek, információk első kézből A legjobb zenék nem csak fiataloknak
Nagy Géza 30/ 942 81 13
Üllő, Delta Autósiskola, Kossuth Lajos u. 46.
Minden nap
18 órától
ÉRSZŰKÜLET VAN SEGÍTSÉG! 40/05&3«1*".«3."(-»%0/*4 Á+(:»(:.»%";²34;ƻ,Ã-&5&4 #&5&(&,(:»(:¶5«4«#"/
OT
HER Á
OT
HER
N
N
A•
Terjeszti: a Magyar Posta Zrt. • Készült: 30 000 példányban • ISSN 2060-1719
Hathónapos csivava kan kiskutya eladó. Érd.: 06-30-467-7216
PI
E-mail:
[email protected] • Hirdetésfelvétel telefonon: 06-30-467-7216
Telefonon: 06-30-467-72-16
SO
letén (Cím: 2200 Monor, Kossuth Lajos u. 65-67.) • Tel./fax: 06-29-412-587
RÁ
A•
Kiadó: 2200 Monor, Acsádi u. 8. • Szerkesztőség: A monori Vigadó első eme-
SO
dapest, Fehér út 10.) • A nyomtatásért felel a nyomda ügyvezető igazgatója.
N
OT
PI
Lapkiadó Kft. • Felelős kiadó: Szekerka János
ügyvezető igazgató • Nyomda: ADOC-Interprint Nyomda Kft. (Cím: 1106 Bu-
Riasztók, megfigyelőrendszerek telepítése, karbantartása. Tel.: 06-30-99-27-367.
2009.01.21-én 09.00-1700 5FM tXXXEFMUBKPHTJIV
a Petőfi u. 6. szám alatt (a postaH mellett) E
Főszerkesztő: Papp János • Kiadja: a Régió
Hirdetésfelvétel
Makita akciós láncfűrészek
Kétszobás 48, 50 és 53 m2-es erkélyes lakások eladók
Független, ingyenes regionális hírújság
Az újság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak az újságra hivatkozva lehet. Az újságban megjelent adatok tájékoztató jellegűek. Az újságban megjelent hirdetések tartalmáért a kiadó felelősséget nem vállal. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az x-szel jelölt írásaink fizetett hirdetések.
Eladó vagy értékegyeztetéssel kisebb ingatlanra (akár vállalkozással) cserélhető Budapesten, a XVI. kerületben kiemelt övezetben 330 nöl-ös telken két épületből álló ingatlan. Egy szinteltolásos családi ház, mely 250 nm hasznos területén 4 nagy hálószoba, nappali, étkező, konyha és 3 fürdőszoba, 4 WC van kialakítva, továbbá egy vállalkozásra alkalmas 200 négyzetméteres különálló épület, mely 2 szintjén 2 és fél szoba, teakonyha, fürdő, WC és egy 80 nmes tornaterem öltözővel található. Tel.: 06-70-206-1968 (egész nap).
Manikűr – pedikűr – műköröm. Hívásra házhoz megyek. Hívd Melindát! Tel.: 06-30-466-6608.
Hirdetés
Faragó Melinda asztrológus rovata
Személyes horoszkópjáért hívja a 06-70-336-8310-es számot, vagy küldjön e-mailt az
[email protected] címre.
Régió 4
Régió-apró
Az apróhirdetések árai: 160 karakterig: 990 Ft+ÁFA 320 karakterig: 1900 Ft+ÁFA
A
A kérdés joggal merült föl hatásfokkal lehet fűteni. Úgy önben. Sajnos azonban ez tudtam a 100%-os hatásfok Vegyes érzelmekkel olvastam politikai kérdés, amit amit is elérhetetlen, de hogy még az újság legutóbbi számában így újságunk szellemiségé- többletenergia is keletkezzen a fűtési költségekről szóló cik- nél fogva igyekszik elkerül- a fűtésből, több mint furának ket. Egyrészt örömteli, hogy a ni. Mi is igazságosabbnak tartom. Lehet, hogy föltalálgázpiacon sem egyeduralko- ítélnénk, ha a rászorulók ták a perpetum mobilét? dó a helyi szolgáltató, és az azonos mértékben jutnának Vass László, Pestszentlőrinc is, hogy erről egyre többen támogatáshoz, függetlenül értesülnek. Másrészt viszont attól, hogy milyen tüzelő- Valószínűleg nem jártuk most, hogy nem kapunk föld- anyaggal fűtenek. körbe elég alaposan a témát, gázt Ukrajna felöl, felmerül a ezért nem volt egyértelmű a kérdés, hogy a nem gázzal fűkondenzációs kazánok műPerpetum mobile? tőket az állam mikor fogja táködési elve. A kazánok hamogatni. Ez nyilván nem az Meglepődve olvastam de- tásfokát hagyományosan önök hatásköre, de jó lett vol- cemberi számukban arról, a fűtőértékhez viszonyítják. hogy az úgyenevezett kon- Földgáz vagy PB-gáz elégena erről is olvasni a cikkben. Gaál Annamária, Üllő denzációs kazánnal 108%-os tése során a hidrogén (ami a
gő víznek. Hasznosítja tehát hogy például az önök újsága rejtett hőt, sőt egy további jának előállításához mennyi előnnyel is rendelkezik. Mi- energia szükséges, illetve vel a kondenzációs techno- milyen környezeti károkat lógia alkalmazása esetén okoz, hogy a környék összes mód van arra, hogy a füst- postaládájába bekerül. Fekete Pál, Gyömrő gázok alacsony hőmérsékleten távozzanak a kazánból, javul a tüzelőanyag fűtőér- Tisztában vagyunk azzal, hogy az újságunk nem a tékének hasznosítása is. in Reméljük így már legkörnyezetkímélőbb éthetővé vált, hogyan kép- formációs eszköz, de hatézelhető el 108%-os hatásfok. konyságához mérten valószínűleg még így is ezen a módon lehet a híreket legA környezet védelmében környezetkímélőbben eljutHazug környezettudatosság tatni a térség 38 ezer címcímmel olvastam előző szá- helyére. mukban egy cikket, ami főként arra volt kihegyezve, A szerkesztőség fenntartja magának a johogy az internetezés során got, hogy a beküldött leveleket rövidített, mennyi energiát használ szerkesztett formában közölje. Az írásokat föl egy átlagos ember, mi- nem őrizzük meg és nem küldjük vissza. Csak közben arról kevés szó esett, névvel és címmel ellátott leveleket közlünk.
PI
Küldje el szűkebb és tágabb környezetével kapcsolatos észrevételeit: E-mail:
[email protected] Postacím: 2200 Monor, Acsádi u. 8.
gázok legfőbb éghető alkotórésze) az égési reakcióban egyesül a levegő oxigénjével, és az égéstermék vízgőz lesz. Hagyományos (tehát nem kondenzációs) kazán esetében ez a vízgőz az egyéb égéstermékekkel együtt füstgázként távozik a kéményen keresztül, és természetesen magával viszi a benne lévő rejtett hőt is. Márpedig ez jelentős hőmennyiség: a földgáz égéshője 11%-kal nagyobb, mint a fűtőértéke. Tehát ezt a 11%-nyi energiát eresztjük el a kéményen át. A kondenzációs kazán szerkezete úgy van kialakítva, hogy a füstgázok lehűljenek benne, egészen addig, míg a füstgázban lévő vízgőz kiválik, és párolgáshőjét leadja a kazánban kerin-
• SO
Ki támogatja a fával fűtőket?
Várjuk véleményét!
11
KÁVÉZÓ
Régió 4 • 2009. január
A
Régióposta
2009. január • Régió 4
PI
KÁVÉZÓ
• SO
10
Á
tCÈSNFMZÏSFMNFT[FTFEÏTFTNFHCFUFHFEÏTCFO tÈMUBMÈOPTÏST[ǻLàMFUCFO tBMTØWÏHUBHJOZBLJBHZJT[ÓWLPT[PSÞÏST[ǻLàMFUCFO tT[ÏEàMÏT GFMFEÏLFOZTÏH GàM[ÞHÈTFTFUÏO tDVLPSCFUFHFLÏST[ÚWǮENÏOZFJCFO tSPTT[LFSJOHÏTNJBUULJBMBLVMØGFLÏMZFTMÈCHZØHZÓ UÈTÈCBO tÏSTFCÏT[FJUNǻUÏUFULÚWFUǮSFIBCJMJUÈDJØCBO tNFHFMǮ[ÏTLÏQQFO BLJLOÏMBDTBMÈECBONÈS FMǮGPSEVMUÏST[ǻLàMFU A SONOTERÁPIA FÁJDALOMMENTES ELJÁRÁS, MELLÉKHATÁSOK NÉLKÜL!
Kiegészítő kezelés: bioptron lámpa (nagy orvosi) mágneses biorezonancia terápia. Sonoterápiás kúra megkezdése előtt orvosi vizsgálat történik. A kezelést pulzáló, alacsony frekvenciájú és energiájú hanghullámokkal végezzük.
Érdeklődni és bejelentkezni telefonon vagy személyesen lehet. 2234 Maglód, Katona J. u. 25. (Az Anna Gyógyszertár épületében.) Telefon: 06-20-9111-049
A terjesztést végző postahivatalok telefonszámai: Bénye (29/434-644) Csévharaszt (29/493-014) Ecser (29/335-179) Gomba (29/433-428) Gyömrő (29/330-048) Káva (29/432-331) Nyáregyháza (29/690-020) Maglód (29/325-146) Monor (29/410-576) Monorierdő (29/619-110) Péteri (29/314-203) Pilis (29/498-140) Üllő (29/320-046) Vasad (29/494-019) Vecsés (29/350-483)
.POPS $FHMÏEJÞUt"FTGǮÞULJMPNÏUFSÏOÏMt/ZJUWB)o1o 4[Po
Á
MI
Konyhák, éttermek részéreLJT[ÈMMÓUÈTUWÈMMBMVOL 06-29-412046 5JDLFU3FTUBVSBOUÏT4PEFYIPétkezési utalványokat elfogadunk! Sertés tokBs[B lon
Egés[ csirke
290,-
590,-
Ft/kg
Ft/kg
Bőrös csÈs[Èrs [B lo
Csirkecomb
590,-
Ft/kg
Ft/kg
Sertés kolbÈs[
mb
690,-
Iú
s
Bőrös Gélserté
1ecsenZekBcs
Ft/kg
È .) g ZG j(
990,-
s
Ft/kg
Bm
ö é s k römm
Ft/kg
Ft/kg
s Ge jj
el
990,nt o
f.)
Ft/kg
Sertés tepertő
890,-
Csirkes[ÈrnZ ( gy
Ft/kg
Ft/kg
SertéstBrjB cso
Ft/kg
Sertés dBrÈltI ús
SertésGej
Bőrös sertésco
290,-
B
Ft/kg
Ft/kg
Sertés [sÓrs[B lon n
B nn
590,-
690,-
n B
N TA B O LTJ A
el
A
H Ű TŐ H
Z
T
SZ LA
1BrBs[tsonkB
Ft/kg
gyf = gyorsfagyasztott
&HZÏCGPSHBMNB[PUUUFSNÏLFL
DTJSLFtUZÞLtQVMZLBtLBDTBtMJCBtUFOHFSJÏTÏEFTWÓ[JIBMBLtUFOHFSJLàMÚOMFHFTTÏHFLtCPSKÞtT[àSLFNBSIBtNBSIBtTFSUÏTtCÈSÈOZtNBOHBMJDBtWBEIÞTPLtIÈ[JOZÞMtTUSVDD QBOÓSP[PUUUFSNÏLFLtIBTÈCCVSHPOZÈLtGBHZBT[UPUU[ÚMETÏHFLtHPNCBtHZàNÚMDTÚLtUÏT[UBGÏMÏLtMFWFTCFUÏUtIÞTLÏT[ÓUNÏOZFLtGàTUÚMUFLtWFDTÏTJTBWBOZÞTÈHPL
"[BLDJØTÈSBLKBOVÈSUǮMJH
Az akciós árak a készlet erejéig érvényesek!