Spanyolország esetében a tömeges bevándorlás viszonylag új jelenség. Ez egyrészt

A Spanyolországba irányuló tömeges bevándorlás problémái Domingo Lilón

Bevezetés*

S

panyolország esetében a tömeges bevándorlás viszonylag új jelenség. Ez egyrészt az ország Európától való elszigeteltségének köszönhető, illetve a többi európai országhoz viszonyított alacsony gazdasági fejlettségének, melyet Francisco Franco több évtizedes diktatúrája (1939–1975) okozott. A diktátor halálát követő demokratikus átmenet évei egybeestek az 1970-es évek végének válságával. Mindez hozzájárult, hogy Spanyolország, néhány kivételtől eltekintve, nem vonzotta a bevándorlókat. Az 1980-as évtized második felének strukturális változásai (az ország csatlakozása az Európai Gazdasági Közösséghez (1986), a külföldi tőke beáramlása) meghatározták a bevándorlás távlatait; a migráció különösen a latin-amerikai és a Maghreb-országokból (melyek földrajzi közelsége megkönnyítette a bevándorlást), továbbá EgyenlítőiGuineából és a Fülöp-szigetekről (melyeket történelmi szálak kötnek Spanyolországhoz) indult meg.1 Spanyolország uniós csatlakozása azonban a spanyol törvénykezésnek a közösségi normákhoz való igazítását is maga után vonta, ami nagymértékben kihatott a latinamerikai országokkal való kapcsolataira. Konkrétan a migrációt illető fő probléma a schengeni (1985: schengeni megállapodás, 1990: schengeni végrehajtási egyezmény) és az 1990-es dublini egyezményekből fakad, melyek rögzítik a tagországok állampolgárainak szabad áramlását, beutazását, munkavállalását, letelepedését az EU államaiban (az Európai Unióról szóló szerződés 7A cikke), és egyben a nem közösségi állampolgárok korlátozását és ellenőrzését vonják maguk után. Vagyis, „a probléma az, hogyan lehet a határok nélküli térben biztosítani az uniós polgárok szabad áramlását és egyidejűleg akadályozni az EU-n kívüliekét”.2 Spanyolország kibocsátó országból (ahol a belső vándorlások is jelentősek voltak),3 befogadóvá vált. 1996-ban a külföldön élő spanyol állampolgárok (1,6 millió) nagyságrendje jóval meghaladta a Spanyol Királyságban legalizált 499.773 külföldiét. Az 114

Külügyi Szemle

A Spanyolországba irányuló tömeges bevándorlás problémái

utóbbiak 50%-át brit, német, portugál és francia, vagyis uniós állampolgárok alkották, akiknél nem feltétlenül gazdasági indíttatás motiválta a migrációt, hanem más okok, pl. a melegebb éghajlat. A Spanyolországban élő külföldiek aránya, beleértve az „illegálisan”4 ott tartózkodókat is, nem haladta meg a (negyvenmillió körüli) lakosság 1%-át. Ez az arány elenyészőnek mondható Európa más államaival összevetve: Luxemburg (32%), Svájc (17,5%), Belgium (9%), Németország (8%), Ausztria 6,5%), Franciaország (7%), Svédország (5,7%), Hollandia (4,8%), Egyesült Királyság (7%).5 Az Európába irányuló bevándorlás kérdése kapcsolatban áll az európai országok alacsony demográfiai növekedésének kérdésével, amely Spanyolországot különösen súlyosan érinti: Az Európai Közösségben a bevándorlás kérdése több, olykor egymásnak ellentmondó feszültség találkozópontja. Az Európai Uniónak egyrészt objektíve szüksége van demográfiai növekedésre, mely fenntarthatja a termelés és fogyasztás jelenlegi szintjét. A rendkívül alacsony születési ráták alapján ahhoz, hogy a jövőben továbbra is rendelkezésre álljon a szükséges munkaerő, az európai lakosságot – mely egyre inkább elöregszik – növelni kell külföldi munkavállalók beáramlása révén. Az Európai Bizottság által nemrégiben készített tanulmány szerint az európai csökkenő születési arányszám hatásainak enyhítésére egyre inkább nélkülözhetetlenné válik a külföldi munkaerő.6 Spanyolország esetében a demográfiai problémát egyértelműen jelezte, hogy az 1990es években a születési arányszám az egyik legalacsonyabb volt a világon: „Napjainkban a spanyol termékenységi arányszám átlagosan 1,18 gyerek/nő, a népesség növekedésének éves üteme 0,3 ezrelék. Külön ki kell emelni Katalóniát, ahol ezek a mutatószámok még alacsonyabbak, lévén az egy nőre jutó gyerekszám 1,14, a demográfiai növekedés pedig 0, vagyis nulla”.7 1998-ban huszonnyolcezer külföldi munkavállaló beutazását – egyúttal letelepedését és munkavállalását – engedélyező kvótát állapítottak meg, de a Bilbao Vizcaya Bank számításai szerint „mostantól kezdve 2010-ig évente 90.000 külföldi munkavállalónak kellene a spanyol munkaerőpiacra lépnie ahhoz, hogy a gazdaságilag aktív népesség jelenlegi aránya fennmaradjon”.8 Végül álljon itt néhány észrevétel a migráció és az állás nélküliek számának viszonyáról, mely érzékenyen érinti az uniós állampolgárok nagy részét, különösen azokban az államokban – ezekhez tartozik Spanyolország9 is –, amelyekben jelentős a munkanélküliség. Az 1. táblázat alapján látszik, hogy 1985 és 1992 között a bevándorlási ráta nem adott aggodalomra okot, a spanyol munkavállalók nem utasították el a bevándorlást, mert nem kellett „versenyezniük” a bevándorlókkal a munkahelyekért és a jóléti állam juttatásaiért. 2010. ősz

115

Domingo Lilón

1. táblázat: Bevándorlási ráta – munkanélküliségi ráta Spanyolországban (1985–1992) Év

Bevándorlási ráta

1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992

0,6% 0,63% 0,76% 0,86% 0,93% 1,02% 1,05% 0,92%

Munkanélküliségi ráta 21% 21,3% 20,6% 19,9% 17,3% 16,3% 15,9% 17,7%

Forrás: J. Achotegui – J. Sánchez (szerk.): Año Europeo contra el Racismo. Un enfoque progresista. Barcelona: Grupo Parlamentario de los Socialistas Europeos, 1997. 206. o.

1. ábra: „Mindenki jól jár”: az aranykor (1995–2005)

Az 1990-es évek második felétől a migrációs trend gyökeresen megváltozott Spanyolországban: az ország kibocsátóból befogadó országgá vált. A változás egyértelműen öszszefüggésben áll az ország gazdasági fellendülésével, a spanyol kormány politikájával, 116

Külügyi Szemle

A Spanyolországba irányuló tömeges bevándorlás problémái

valamint a lakosság elöregedésének, a demográfiai növekedésnek a problémáival és a jóléti állam fenntartásához szükséges munkaerő-kereslettel. A vizsgált időszakban képviselt spanyol migrációs politikát jól illusztrálja a Munkaügyi és Bevándorlásügyi Minisztériumnak a bevándorlók szükségességét és integrációjuk fontosságát hirdető reklámja (1. ábra), mely szerint a külföldi munkavállalók befogadásával „mindenki jól jár”.

A lakosság elöregedése és a bevándorlás: az EU előtt álló kihívás Európa lakossága egyre inkább elöregszik, ami gazdasági és szociális problémákat von maga után. Az első kérdés, ami ezzel kapcsolatban felmerül, hogy ki fogja fenntartani az európai jóléti rendszert. 2007-ben Európa lakosságának 17%-a hatvanöt éven felüli volt. Előrejelzések szerint ez az arány 2050-re 30%-ra fog emelkedni. Míg a XX. század hatvanas éveiben az öreg kontinens a világ lakosságának 11%-át alkotta, 2007-ben ez az arány már csupán 7,2% volt.10 A helyzetet tovább súlyosbítja az a körülmény, hogy Európa „nem éri el a népesség újratermelődését biztosító minimális termékenységi rátát sem (amihez a szülőképes korú nőkre átlagosan 2,1 gyermeknek kellene jutnia), ugyanis az európai nőknek átlagosan alig 1,3 gyermeke van”.11 Az alacsony európai népességnövekedés problematikáján belül felvetődik a kérdés, hogy hogyan veheti fel az EU a versenyt gazdasági téren az USA-val, ha a huszonhét tagállamnak 2007-ben együttesen 487 millió lakosa volt (2010-ben 501 millió), az USAnak pedig – mely Kína és India után a föld legnépesebb állama – 300 millió (2010-ben 308 millió). Az Európai Unió Biztonsági Tanulmányok Intézetének tanulmánya, The New Global Puzzle: What World for the EU in 2025 (Az új globális rejtvény: Milyen világ vár az EU-ra 2025-ben)12 szerint 2025-ben az USA továbbra is a világ legnagyobb gazdasága lesz.13 Ebben szerepet játszik a bevándorlóknak – a kormányzati intézkedések 2001. szeptember 11-ét követő szigorodása ellenére is – jelentős beáramlása az USA-ba. A tanulmány szerint az elkövetkező két évtizedben várhatóan hatszázezer– egymillió bevándorló érkezik Európába, miközben az USA-ba 1,2 millió. A jelenlegi foglalkoztatási ráták fenntartása és a nyugdíjrendszer jövőjének biztonsága érdekében Európának évente 1,6 millió bevándorlóra lenne szüksége, ez érezhetően magasabb, mint amilyen bevándorlás jelenleg Európát vagy az USA-t jellemzi. A következő húsz évben a világ népessége 23,4%-gal fog növekedni: a legnagyobb demográfiai nyomás a szubszaharai Afrikára lesz jellemző, ahol a növekedés 43–48,8% közötti lesz. Az USA lakossága 17,4%-kal fog nőni, az Európai Unióé viszont csupán 2%-kal.14 De becslések szerint 2050-re több európai állam népességszáma le is csökken (köztük Spanyolországé, amelynek mintegy negyvenkétmillió lakosa lesz, a 2009-es majdnem negyvenhétmillió helyett), míg más országok, például Magyarország esetében, akár 10%-os népességfogyással kell számolni. 2010. ősz

117

Domingo Lilón

A lakosság elöregedése és a migráció: Spanyolország esete 2007-ben Spanyolország lakossága 44.708.964 fő volt, közülük 4.144.166 (9,3%) volt külföldi. A bevándorlók legnépesebb csoportjait a marokkóiak (563.012 fő), ecuadoriak (461.310 fő), románok (407.159 fő), britek (274.722 fő), kolumbiaiak (265.141 fő), németek (150.490 fő), argentinok (150.252 fő), bolíviaiak (139.802 fő), olaszok (115.791 fő) és kínaiak (104.681 fő) alkotják. (2. ábra) 2. ábra: A Spanyolországban nyilvántartott bevándorlók főbb csoportjai, származási ország szerint 16,00% 14,00% 12,00%

13,50% 11,30% 9,80%

10,00% 8,00%

6,60% 6,40%

6,00% 4,00%

3,60% 3,60% 3,30% 2,70% 2,50%

2,00%

na Ch i

lia Ita

Bo liv ia

M

ar ru ec os Ec ua do r Ru m an Re ia in o Un id o Co lo m bi a Al em an ia Ar ge nt in a

0,00%

Forrás: Instituto Nacional de Estadísticas (INE)/El País, 2007. március 2. 42. o.

Ha megvizsgáljuk az ország demográfiai helyzetét és a korábbi évek bevándorlási mutatóit, meggyőződhetünk, hogy a XXI. század első éveit leginkább meghatározó gazdasági, politikai és társadalmi jelenség a bevándorlás volt.15 Az európai országokhoz hasonlóan, Spanyolország lakossága is elöregszik. Népességének 17%-a hatvanöt évnél idősebb, becslések szerint 2050-re arányuk eléri a 30,8%-ot, és a Spanyol Királyság az egyik legelöregedettebb ország lesz. Ehhez hozzájárul még, hogy a demokratikus, EU-tag Spanyolország – gazdasági növekedésnek köszönhetően – lakosságának várható élettartama rendkívül magas: nyolcvanhárom év a nők, hetvenöt a férfiak esetében; ugyanakkor termékenységi rátája (1,28) nagyon alacsony: az EU-25ök hasonló mutatójánál (1,48) alacsonyabb. A bevándorlás kérdése tehát különösen fontosnak bizonyult az ország szempontjából. 118

Külügyi Szemle

A Spanyolországba irányuló tömeges bevándorlás problémái

Annak ellenére, hogy folyamatosan emelkedett a nyilvántartásba vett bevándorlók száma – az 1999-ben regisztrált 740.000-ről (1,8%) a 2007-ben nyilvántartott 4.144.000-re (9,3%) (3. ábra) –, a bevándorlás kérdése (csakúgy, mint a terrorizmus és a munkanélküliség) a spanyol társadalmat leginkább foglalkoztató problémák közé tartozik. 3. ábra: A külföldiek arányának növekedése Spanyolország népességén belül (1999–2006) 10,00% 9,00%

9,30%

8,00% 7,00% 6,00%

8,40% 7,00% 6,20%

5,00% 4,00% 3,00% 2,00% 1,00% 0,00%

extranjeros

4,70% 3,30% 1,80%

1999

2,30%

2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

Forrás: INE/El País, 2007. március 2. 42. o.

2006 októberében a spanyolok 59,2%-a vélte úgy, hogy a legnagyobb problémát a bevándorlás jelenti.16 2007 májusának elején azonban a megkérdezettek 30,3%-a szerint az a terrorizmus és a munkanélküliség után, a harmadik helyen állt az ország legsúlyosabb problémáinak sorában.17 A változásra a magyarázatot az ETA által 2006 decemberében, a madridi Barajas repülőtéren elkövetett merénylet, a fegyverszünet megszegése, valamint a kormány és az ETA közötti tárgyalások megszakadása adja. Más országokéhoz hasonlóan, a spanyolországi bevándorlás jelensége is meglehetősen összetett. A spanyol társadalom elutasító magatartást mutat (a félsziget és a szigetek partjainál) az országba érkező, a híradásokat napról napra megtöltő szubszaharai bevándorlókkal szemben. A rasszizmus és xenofóbia spanyolországi obszervatóriumának 2006-os jelentéséből világosan kitűnik a bevándorlás kérdésének ellentmondásos jellege. Bár a spanyol társadalom 73,7%-a úgy véli, hogy a bevándorlás hozzájárul az ország gazdasági fejlődéséhez, és 69,7%-a szerint pozitív hatása van, ha a társadalmat különböző faji, kulturális, vallási értékeket képviselő személyek alkotják, ugyanakkor a megkérdezettek 61,8%-a szerint túl sok külföldi él az országban.18 2010. ősz

119

Domingo Lilón

A jelentés kiemeli, hogy – érdekes módon – a megkérdezettek 94,8%-a egyetért azzal, hogy a bevándorlók munkanélküli segélyt kapjanak, 86,4%-uk támogatja a családegyesítést, 85,6% támogatja, hogy kapjanak spanyol állampolgárságot, 79,6% egyetért azzal, hogy szavazhassanak az önkormányzati választásokon. A válaszadók 75,1%-a úgy véli, hogy a Spanyolországba érkező bevándorlóknak munkavállalási engedélyt kell adni, és csupán 3,3% nehezítené meg beutazásukat, és szintén 3,3% azok aránya, akik megtiltanák azt. A válaszadók 90,2%-a szívesen dolgozik együtt bevándorlókkal, 79,5% lakna velük egy kerületben, 74,1% akár egy társasházban, ugyanakkor csak 53,7%-uk lenne hajlandó lakást bérbe adni nekik.19 Jaouad Azzouz, Spanyolországban élő marokkói bevándorló a fentieket így summázta: „Nem arról van szó, hogy elutasítanak, hanem hogy úgy érzed, nem látnak szívesen.”20 Némileg árnyalja a képet, hogy a latin-amerikai bevándorlókhoz általában kedvező a spanyol társadalom hozzáállása. Kizárólag az onnan és az Egyenlítői Guineából származó bevándorlók nyerhetnek felvételt – a 2002-es reform óta – a Spanyol Fegyveres Erőkbe. A 2007. évi adatok alapján négyezer-háromszáz (5,5%) külföldi volt a fegyveses erők állományában – közülük is kiemelkedik az ecuadoriak (42%) és kolumbiaiak (39%) magas aránya.21 (4. ábra) 4. ábra: A külföldiek aránya a spanyol hadseregben Extranjeros: 5,5% Bolivia 5% Colombia 39%

Perú 3% Venezuela 3% Rep. Dominicana 2%

Ecuador 42%

Argentina 2% Otros 4%

Forrás: Spanyol Honvédelmi Minisztérium/El País, 2007. április 6–7. 20. o.

Ha megvizsgáljuk a 2006 decemberéig letelepedési engedéllyel rendelkező bevádorlók népesebb csoportjait (2. táblázat), látható, hogy legnagyobb számban a latin-amerikaiak (34,3%) vannak jelen, őket követik az EU országaiból származó bevándorlók (28,1%), a 120

Külügyi Szemle

A Spanyolországba irányuló tömeges bevándorlás problémái

letelepedett külföldiek 20,8%-a afrikai, akik között dominál a maghrebiek aránya, és mindössze 5% az ázsiaiak, illetve 2,5% az EU-n kívüli európaiak aránya. 1. táblázat: A Spanyolországban letelepedett külföldiek megoszlása származás szerint Latin-Amerika

Afrika

Ázsia

EU

Ecuador (12,5%) 376.233

Marokkó (18%) 543.721

Kína (3,3%) 99.526

Kolumbia (7,5%) 225.504

Algéria (1,3%) 39.433

Pakisztán (1%) 29.668

Peru (3%) 90.906

Szenegál (0,9%) 28.560

Fülöp-szigetek (0,7%) 21.190

Románia (7%) 211.325 Egyesült Királyság (5,8%) 175.870 Olaszország (3,3%) 98.481

Argentína (2,9%) 86.921 Dominikai Köztársaság (1,9%) 58.126 Bolívia (1,7%) 52.587

Nigéria (0,6%) 19.074

EU-n kívüli Európa Ukrajna (1,7%) 52.760 Oroszország (0,8%) 24.497

Németország (2,6%) 77.390 Portugália (2,4%) 72.505 Bulgária (2%) 60.174

Kuba (1,3%) 39.755

Franciaország (1,9%) 56.170

Brazília (1%) 30.242

Lengyelország (1,6%) 48.031

Venezuela (0,9%) 28.188

Hollandia (0,9%) 25.958

Uruguay (0,9%) 26.581

Belgium (0,6%) 17.216

Chile (0,7%) 20.397

34,3%

20,8%

5%

28,1%

2,5%

Forrás: A spanyol Szociális és Munkaügyi Minisztérium adatai (El País, 2007. április 20. 28. o.) alapján a szerző szerkesztése

2010. ősz

121

Domingo Lilón

2005 februárja és májusa között került sor a Spanyolországban élő bevándorlók helyzetének rendezésére, melynek során 690.679 kérvényt adtak be. Legnagyobb számban az ecuadoriak (88.402), a kolumbiaiak (35.253) és a bolíviaiak (20.976) kérvényezték helyzetük legalizálását. Az eljárásnak köszönhetően ezek a közösségek láthatóbbá váltak. Érdemes megfigyelni, hogyan változott az évek folyamán a latin-amerikai bevándorlók származás szerinti összetétele, ami, egyebek között, a térség országainak belső problémáival magyarázható. Az 1990-es évek elején a Spanyolországban élő latinameriakiak zöme argentin és chilei volt, akik politikai okokból hagyták el hazájukat, és magas volt közöttük a szakképzett középosztálybeliek aránya. Az évtized közepére a perui és dominikai – főleg női – bevándorlók érkeztek, akik háztartási alkalmazottként kerestek boldogulást az országban. A XXI. század elejére az ecuadoriak és kolumbiaiak alkották a többséget, akik hazájuk politikai vagy gazdasági (többnyire mindkettő) válságából menekülve érkeztek Spanyolországba. Az elmúlt években pedig a korábban elenyésző számban jelen lévő bolíviaiak létszáma nőtt meg ugrásszerűen. A latin-amerikai bevándorlók foglalkoztatottsága hasonló jellemzőket mutat, mint a más területről származóké: a férfiak jelentős aránya dolgozik az építőiparban (19%) és a mezőgazdaságban (14%), a nők 34%-a háztartási alkalmazottként keresi kenyerét. Fontos kiemelni a latin-amerikai bevándorlók nemek szerinti megoszlását, amelyről több, általános vagy egy-egy konkrét közösséget elemző tanulmány is született.22 Egy 2007-es adat szerint az év első negyedévében a 67.400 új munkahely 76%-át külföldiek töltötték be, az állások 65%-a női munka volt.23

Migráció és hazautalások A migrációval kapcsolatos kérdéskör egyik fontos és talán legaktuálisabb témája a migránsok hazautalásainak kérdése, mivel azok jelentős gazdasági tényezőt képviselnek mind a befogadó, mind a kibocsátó országok számára. A hazautalásoknak köszönhetően Latin-Amerika és a Karib-térség több államában a külföldi tőkebeáramlás megháromszorozódott. A latin-amerikai kontinens egészét tekintve jelentősek a migránsok hazautalásai. Az Amerika-közi Fejlesztési Bank adatai szerint 2005-ben ezek összértéke 53,6 milliárd dollár volt. Több esetben a hazautalások az érintett ország GDP-jének komoly arányát jelentették: 2004-ben Haitié 29,1%-át, Nicaraguáé 17,8%-át, Salvadorénak 16,1%-át; Honduras és a Dominikai Köztársaság esetében a GDP 15,1%-a, illetve 13,2%-a a hazautalásokból származott. Nagyságrendileg a legtöbb pénz Mexikóba áramlik: 2005-ben 20 milliárd, 2004-ben 16,6 milliárd dollárt (a GDP 2,5%-a) utaltak haza a külföldön élő mexikóiak.24 Az ország devizabevételei szempontjából a mexikóiak hazautalásai meghaladták a turizmusból származó bevételeket, és csupán a kőolajexportból származó bevételek előzték meg. 122

Külügyi Szemle

A Spanyolországba irányuló tömeges bevándorlás problémái

Spanyolország esete jól példázza a pénzátutalások szerepét. Az ország az utóbbi években világviszonylatban a negyedik, az Európai Unión belül pedig az első helyre került a kibocsátott hazautalások nagyságrendjét illetően. 2005-ben a Spanyolországban tartózkodó külföldiek 5,768 milliárd dollárt utaltak hazájukba. Ezek 69,5%-a (4,008 milliárd dollár) Latin-Amerikába irányult; javarészt Kolumbiába (21%, 1,211 milliárd USD), Ecuadorba (20,2%, 1,165 milliárd USD), Bolíviába (9,3%, 536 millió USD), a Dominikai Köztársaságba (5,5%, 317 millió USD), Brazíliába (4,4%, 254 millió USD), Peruba (3,6%, 208 millió USD) és Argentínába (2%, 115 millió USD). A hazautalás-üzletből – a pénzeket általában erre szakosodott pénzátutaló ügynökségeken, különböző pénzügyi intézeteken keresztül utalják – a nemzeti bankok sem akarnak kimaradni. A latin-amerikai kormányok azzal a szándékkal kívánnak részt venni a folyamatban, hogy a befolyt összegeket a nemzeti gyarapodásra, illetve általa a szegénység mérséklésére fordítsák a térségben. A 2006-ban Montevideóban tartott ibero-amerikai csúcstalálkozó zárónyilatkozatában ez áll: „Könnyebbé kell tenni a pénzátutalásokat az átutalások költségeinek csökkentése és a banki szolgáltatások elérhetősége révén. Lehetőséget kívánunk teremteni az átutalások optimális felhasználására olyan termelő tevékenységek és befektetések céljára, melyek az elvándoroltak családjának és közösségének helyzetét javítják.”25 A nyilatkozat felhívja a figyelmet néhány problémára: egyrészt a pénzátutaló ügynökségek nagyon magas – hét–húsz százalék – jutalékot számítanak fel az átutalt öszszegre. Másrészt, az oda utalt dollármilliók vagy eurók nem enyhítették a szegénység problémáját, többnyire olyan alapvető szükségleteket elégítettek ki, mint étkezés, ruházkodás, egészségügyi, oktatási kiadások, és csak néhány esetben szolgáltak befektetési célokat. Ennek ellenére, a CEPAL 2005-ben azzal a gondolattal zárta a Latin-Amerika társadalmi körképe című kiadványát, hogy „a hazautalások egyre fontosabb szerepet játszanak az érintett családok jövedelmi szintjének alakulásában és eloszlásában, ami lehetővé teszi, hogy jelentős hányaduk kikerüljön a szegénységből”.26 Ezért is tekinthető nagyon fontosnak a bankok szerepvállalása és a kormányok garanciája olyan projektek megvalósításában, amelyek a hazautalásokat kézhez kapó családok – és végső soron az ország – gazdasági növekedését szolgálják. E tekintetben figyelemre méltó az a három kísérleti projekt, melyeket Spanyolország Marokkóban, Ecuadorban és Szenegálban kezdeményezett. 2006-ban a Spanyol Kormány Gazdasági Hivatalának akkori vezetője, Miguel Sebastián a következő adatokkal jellemezte a spanyolországi bevándorlás és a gazdaság kérdését: - Az elmúlt évtized GDP-növekedésének 30%-a (az utolsó öt év 50%-a) a bevándorlóknak köszönhető. - „A bevándorlók nemhogy nem növelték a munkanélküliséget, ellenkezőleg, állandó munkahelyeket teremtettek. 2010. ősz

123

Domingo Lilón

- Az EU-n kívüli országokból származó bevándorlók 72,2%-a középfokú vagy felsőfokú végzettséggel rendelkezik, a spanyolok körében ez az arány 66,5%. - 2005-ben 23.402 millió euróval (a GDP 2,6%-a) járultak hozzá az állami bevételekhez. - Az államháztartás bevándorlókra fordított kiadásai 18.618 millió eurót (a GDP 2,1%-a) tettek ki. - Az elkövetkező 7-8 évben nettó befizetéseiknek köszönhetően a bevándorlók hozzájárulása az államháztartási többlethez tovább fog növekedni.”27 Amikor 2005-ben a spanyol kormány elindította a bevándorlók legalizálását, mely során hétszázezer külföldi vált a spanyol társadalom törvényes tagjává, az intézkedést több európai kormány is kritikával fogadta; Németország és Hollandia meg is kereste a spanyol hatóságokat, hogy alaposabban tájékozódjon a folyamatról és annak következményeiről. Látható, hogy az adott időszakban több okból is kedvezőnek bizonyult a szabályozás. Nemcsak azért, mert növekedett Spanyolország népessége, hanem mert új munkavállalók jelentek meg a munkaerőpiacon, ami hozzájárult a munkahelyteremtéshez, az ország gazdasági gyarapodásához és az államháztartási bevételek növeléséhez. A kormány a 2007–2010 közötti időszakra kétmilliárd eurós költségvetést irányzott elő a Bevándorlók Integrációjának Tervére. A terv egy komplex program megvalósítását célozta meg, amely a bevándorlók „befogadását, oktatását, foglalkoztatását, lakhatási támogatását, szociális és egészségügyi szolgáltatások biztosítását, a gyermekek és az ifjúság támogatását, az egyenlő bánásmód elvének megvalósítását, a nők helyzetének javítását, a közügyekben való részvétel, a bevándorlókkal kapcsolatos közvélmény javítását és az integrált fejlődést szolgálná.”28 A kormány felelőssége tehát, hogy világos kampány keretein belül és a jóhiszeműség elvétől vezérelve ismertesse meg a spanyol társadalommal a bevándorlás pozitív hatásait. Egyetértünk Alain Touraine véleményével, mely szerint „a bevándorlók integrációjával nincsen probléma, az őket körülvevő lakosság részéről viszont ellenállás és elutasítás van. Következésképpen, az erőfeszítéseknek ez utóbbiakra kell irányulniuk”.29 Elemzésünket Lluís Bassets szavaival zárjuk: Tamar Jacoby, észak-amerikai demográfus, az ellenőrzött, de tömeges bevándorlás lelkes szószólója szerint a bevándorlók hozzájárulnak az ország gyarapodásához, munkahelyet teremtenek ott, ahol nincs, többet és jobban dolgoznak, fiatalabbak és mobilisabbak, és annál nagyobb hasznot képviselnek, minél inkább különböznek az autochton lakosságtól. A képlet világos és megfontolandó Európa számára: ellenőrzés alatt tartani a határokat, százszorosára növelni a kvótákat (évi ötezerről négy- vagy ötszázezerre), és legalizálni azokat, akik már itt vannak. A kihívást Amerika és Európa számára is az integráció jó rendszereinek a megteremtése jelenti. Jacoby szerint minden más erőfeszítés hiábavaló és egy aranyat 124

Külügyi Szemle

A Spanyolországba irányuló tömeges bevándorlás problémái

érő lehetőség elveszítése. Ez érvényes a befogadó országokra és a bevándorlókra egyaránt.30

Konklúzió helyett Az 1996–2000 és 2001–2005 közötti időszakban a spanyol GDP 4,1%-kal, illetve 3,1%-kal nőtt. 1995–2005 között a bevándorlóknak köszönhetően „2,8 millió fővel nőtt a potenciálisan aktív népesség (a 16 és 64 év közöttiek), szemben a spanyol lakosságból kikerülő 0,4 millió fővel. A bevándorlók 39%-kal járultak hozzá a GDP átlagos növekedéséhez, egyidejűleg segítették a demográfiai növekedést.”31 A spanyolországi bevándorlás aranykora volt ez az időszak, mely a spanyol társadalom olyan problémáit igyekezett megoldani, mint a munkaerőhiány és az alacsony születési arányszám. A bevándorlók integrálását célzó, ambiciózus, 2007-es terv helyett 2008-ra a bevándorlók önkéntes hazatérését támogató terv került napirendre. A spanyol kormány új programja többféle támogatást határozott meg azoknak az Unión kívüli bevándorlóknak a számára, akik munkanélküliek voltak és országukkal Spanyolország egyezményt írt alá a bevándorlók hazatéréséről. A migrációs politika irányváltását a Spanyolországban súlyos foglalkoztatási nehézségeket előidéző gazdasági és pénzügyi világválság diktálta. A spanyol gazdaságnak az 1990-es évek közepétől a XXI. század első évtizedének közepéig tartó aranykorát követően Spanyolország GDP-je visszaesett (3,6% 2009ben), a munkanélküliség pedig elérte a 20%-ot.32 2009 szeptemberében a nyilvántartott vagy tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiek száma 4.715.757 fő volt; továbbra is a marokkóiak (758.174), ecuadoriak (441.455) és kolumbiaiak (288.255) alkották a nem uniós bevándorlók többségét.33 A munkanélküliség súlyosabban érintette az Unión kívüli bevándorlókat. 2009 júliusában a társadalombiztosítás 1.934.877 – köztük 1.216.818 nem uniós – külföldit tartott nyilván; 2010 júliusára ez a szám 1.900.157-re csökkent, s a tendenciát a csökkenés jellemzi.34 A jelenlegi válság a spanyol politikai élet képviselőit arra késztette, hogy új intézkedések és szabályozás mellett foglaljanak állást a bevándorlás ügyében, melyben az utolsó szót az fogja meghatározni, hogyan kerül ki Spanyolország a válságból.

2010. ősz

125

Domingo Lilón

Jegyzetek * A tanulmány az MTA–PTE Magyarország, Európa és Ibero-Amerika Kutatócsoport tevékenységének keretében készült. 2 Semsey Viktória: Spanyolország és Latin-Amerika 19–20. századi rövid története. Budapest: L’Harmattan – Zsigmond Király Főiskola, 2008. 66–72. o. 3 VV. AA.: El extranjero en la cultura europea de nuestros días. Bilbao: Universidad de Deusto, 1997. 287. o. 4 Elég utalnunk az 1940–50-es évtizedek spanyol kivándorlására Latin-Amerikába, az 1960–70es években pedig Németországba, Svájcba és Franciaországba. A belső vándorlásokat illetően: a kibocsátó területek főleg a déli tartományok, Andalúzia, Extremadura, Murcia, a fogadóterületek a gazdagabb északi tartományok, Katalónia és Baszkföld voltak. 5 Az illegális bevándorlók számáról nem álltak rendelkezésre pontos adatok Spanyolországban. Az UGT (Spanyol Munkások Általános Szövetsége) szerint akkor nyolcszázezren, a Caritas szerint háromszázezren voltak; Antonio Izquierdo, a téma jeles spanyol kutatója százötvenezerre becsülte az illegális bevándorlók számát. L. Antonio Izquierdo: La inmigración inesperada. La población extranjera en España (1991–1995). Madrid: Editorial Trotta, 1996. 280. o. 6 John Salt: Evolution actuelle et future des migrations internatinales en Europe. Kiadás helye: Conseil de l’Europe, 1994.; J. Achotegui – J. Sánchez (szerk.): Año Europeo contra el Racismo. Un enfoque progresista. Barcelona: Grupo Parlamentario de los Socialistas Europeos, 1997. 40. o. 7 Achotegui–Sánchez (szerk.): i. m. 21. o. 8 Az 1990-es évek második felében több spanyol autonóm közösségben – Asztúria, Baszkföld, Galícia, Kantábria, Kasztília–León – az egy nőre jutó termékenységi ráta 1 alatt volt. Uo. 36. o. 9 El País, 1998. augusztus 27. 8. o. 10 1998-ban 18,64% volt a munkanélküliek aránya. 11 El País, 2007. március 23. 8. o. 12 Erika Ruiz Sandoval: „Latinoamericanos con destino a Europa: migración, remesas y codesarrollo como temas emergentes en la relación UE-AL”. ICEI, http://www.iadb.org/intal/intalcdi/ PE/2009/02730.pdf, 2006. február. 8. o. 13 Nicole Gnesotto – Giovanni Grevi: The New Global Puzzle. What World for the EU in 2025? Paris: Institute for Security Studies, 2006. 14 Lluís Bassets: „Mis manos, mi capital”. El País, 2006. október 19. 4. o.; Gnesotto – Grevi: i. m. 15 Bassets: i. m. 4. o.; Gnesotto – Grevi: i. m. 16 Domingo Lilón – Juleyka J. Lantigua: „Dominican Transmigrants in Spain”. In: Dominican Migration. Transnational Perspectives (szerk. Ernesto Sagás – Sintia E. Molina). Gainesville, FL: University Press of Florida, 2004. 134–153. o. 17 El País, 2006. október 26. 33. o. 18 El País, 2007. május 1. 19. o. 19 El País, 2007. március 22. 39. o. 20 Uo. 21 El País, 2005. november 27. 5. o. 22 El País, 2007. április 6–7. 20. o. 23 Mar García – Danine Paiewonsky: Género, remesas y desarrollo. El caso de la migración femenina de Vicente Noble, República Dominicana. Santo Domingo: Instituto Internacional de Investigaciones y Capacitación de las Naciones Unidas para la Promoción de la Mujer (INSTRAW), 2006. 24 El País, 2007. április 28. 56. o. 25 CEPAL 2004. 26 Joaquín Estefanía: „La batalla por la captación de remesas”. El País, 2006. november 13. 66. o. 27 „Panorama social de América Latina 2005”. CEPAL, http://www.eclac.org/cgi-bin/getProd.asp?xml=/ publicaciones/xml/4/23024/P23024.xml&xsl=/dds/tpl/p9f.xsl, 2005. november.

126

Külügyi Szemle

A Spanyolországba irányuló tömeges bevándorlás problémái 28 29 30 31 32

www.eleconomista.es/empresas-finanzas/noticias/1. El País, 2007. április 20. 28. o. Alain Touraine: „Inmigración: ¿dónde está el peligro?”. El País, 2007. február 24. 13. o. Bassets: i. m. 4. o. Miguel Pajares (szerk.): Inmigración y mercado de trabajo. Informe 2007. Madrid: Observatorio Permanente de la inmigración. Secretaría de Estado de Inmigración y Emigración. Ministerio de Trabajo y Asuntos Sociales, 2007. 19. o. 33 Miguel Pajares (szerk.): Inmigración y mercado de trabajo. Informe 2010. Madrid: Observatorio Permanente de la inmigración. Secretaría de Estado de Inmigración y Emigración. Ministerio de Trabajo y Asuntos Sociales, 2007. 34 Uo. 35 Afiliación Media de Extranjeros a la Seguridad Social. Madrid: Gobierno de España, Ministerio de Trabajo e Integración, 2010. július.

Felhasznált irodalom „Panorama social de América Latina 2005”. CEPAL, http://www.eclac.org/cgi-bin/getProd.asp?xml=/ publicaciones/xml/4/23024/P23024.xml&xsl=/dds/tpl/p9f.xsl, 2005. november. Achotegui, J. – J. Sánchez (szerk.): Año Europeo contra el Racismo. Un enfoque progresista. Barcelona: Grupo Parlamentario de los Socialistas Europeos, 1997. Afiliación Media de Extranjeros a la Seguridad Social. Madrid: Gobierno de España, Ministerio de Trabajo e Integración, 2010. július. Arango, Joaquín – Rickard Sandell (szerk.): Inmigración: Prioridades para una nueva política española. Madrid: Instituto Universitario Ortega y Gasset – Real Instituto Elcano, [2004]. Bassets, Lluís: „Mis manos, mi capital”. El País, 2006. október 19. Castro Martín, Teresa: „¿Puede la inmigración frenar el envejecimiento de la población española?” Real Instituto Elcano, ARI, No. 40. (2010). CEPAL 2004. El País, 1998. augusztus 27. 8. o. El País, 2005. november 27. 5. o. El País, 2006. október 26. 33. o. El País, 2007. április 24. 32. o. El País, 2007. április 28. 56. o. El País, 2007. április 6–7. 20. o. El País, 2007. február 23. 31. o. El País, 2007. május 1. 19. o. El País, 2007. március 2. 42. o. El País, 2007. március 22. 39. o. El País, 2007. március 23. 8. o. El País, 2007. április 20. 28. o. elEconomista.es, www.eleconomista.es. Estefanía, Joaquín: „La batalla por la captación de remesas”. El País, 2006. november 13. 66. o. Fanjul Suárez, Gonzalo: „Migraciones internacionales: las consecuencias de gobernar el siglo XXI con políticas del XIX”. ARI, No. 56. (2010). Real Instituto Elcano, http://www.realinstitutoelcano.org/ wps/portal/rielcano/contenido?WCM_GLOBAL_CONTEXT=/elcano/elcano_es/zonas_es/ari562010, 2010. március 23.

2010. ősz

127

Domingo Lilón García, Mar – Danine Paiewonsky: Género, remesas y desarrollo. El caso de la migración femenina de Vicente Noble, República Dominicana. Santo Domingo: Instituto Internacional de Investigaciones y Capacitación de las Naciones Unidas para la Promoción de la Mujer (INSTRAW), 2006. Gil Araújo, Sandra: Inmigración latinoamericana en España. Estado de la cuestión. Madrid: Instituto Universitario de Estudios Norteamericanos-Universidad de Alcalá & International Florida University, 2004. Gnesotto, Nicole – Giovanni Grevi: The New Global Puzzle. What World for the EU in 2025? Paris: Institute for Security Studies, 2006. Horváth, Gyula – Domingo Lilón: “Migración y remesas. Hungría, un caso especial”. In: Remesas y desarrollo en México (szerk. Izcoatl Aguirre Ochoa, Pedraza Rendón, Oscar Hugo). Morelia (Michoacán): Universidad Michoacana de San Nicolás de Hidalgo, Instituto de Investigaciones Económicas y Empresariales, El Colegio de Tlaxcala. Michoacán, 2006. 225–241. o. J. Dolado, Juan – Pablo Vázquez (szerk.): Ensayos sobre los efectos económicos de la inmigración en España. Madrid: Colección Estudios Económicos 01-08, Cátedra Inmigración / FEDEA – Grupo Banco Popular, 2008. John Salt: Evolution actuelle et future des migrations internatinales en Europe. Kiadás helye: Conseil de l’Europe, 1994. Lilón, Domingo – Juleyka J. Lantigua: „Dominican Transmigrants in Spain”. In: Dominican Migration. Transnational Perspectives (szerk. Ernesto Sagás – Sintia E. Molina). Gainesville, FL: University Press of Florida, 2004. 134–153. o. Lilón, Domingo: „Envejecimiento europeo, migración latinoamericana y remesas. El caso de España”. Cadernos de Estudos Latino-Americanos 03. Porto: Centro de Estudos Latino-Americanos (CELA). Edições Universidade Fernando Pessoa, 2007. 37–57. o. Moré, Iñigo: Inmigración y remesas informales en España. Madrid: Observatorio Permanente de la inmigración. Secretaría de Estado de Inmigración y Emigración. Ministerio de Trabajo y Asuntos Sociales, 2009. National Intelligence Council (NIC): Mapping the Global Future. Report of the National Intelligence Council’s 2020 Project. Pittsburgh, PA: Government Printing Office (GPO), [2004]. Pajare, Miguel (szerk.): Inmigración y mercado de trabajo. Informe 2007. Madrid: Observatorio Permanente de la inmigración. Secretaría de Estado de Inmigración y Emigración. Ministerio de Trabajo y Asuntos Sociales, 2007. Pajare, Miguel (szerk.): Inmigración y mercado de trabajo. Informe 2008. Madrid: Observatorio Permanente de la inmigración. Secretaría de Estado de Inmigración y Emigración. Ministerio de Trabajo y Asuntos Sociales, 2007. Pajare, Miguel (szerk.): Inmigración y mercado de trabajo. Informe 2009. Madrid: Observatorio Permanente de la inmigración. Secretaría de Estado de Inmigración y Emigración. Ministerio de Trabajo y Asuntos Sociales, 2007. Pajare, Miguel (szerk.): Inmigración y mercado de trabajo. Informe 2010. Madrid: Observatorio Permanente de la inmigración. Secretaría de Estado de Inmigración y Emigración. Ministerio de Trabajo y Asuntos Sociales, 2007. Plan de retorno voluntario. http://www.planderetornovoluntario.es/index_uno.html. Ríos, Dolores: Remesas: propuesta para mejorar su impacto como fuente de financiación para el desarrollo. Una contribución española. Dirección General de Planificación y Evaluación de Políticas para el Desarrollo (DGPOLDE), Secretaría de Estado de Cooperación Internacional, Ministerio de Asuntos Exteriores y Cooperación. www.remesas.org. Ruiz Sandoval, Erika: „Latinoamericanos con destino a Europa: migración, remesas y codesarrollo como temas emergentes en la relación UE-AL”. ICEI, http://www.iadb.org/intal/intalcdi/PE/2009/02730. pdf, 2006. február. 8. o. Semsey Viktória: Spanyolország és Latin-Amerika 19–20. századi rövid története. Budapest: L’Harmattan – Zsigmond Király Főiskola, 2008.

128

Külügyi Szemle

A Spanyolországba irányuló tömeges bevándorlás problémái The National Intelligence Council (NIC): Global Trends 2015: A Dialogue About the Future With Nongovernment Experts. Pittsburgh, PA: Government Printing Office, 2000. The National Intelligence Council (NIC): Mapping the Global Future. Report of the National Intelligence Council’s 2020 Project. Pittsburgh, PA: Government Printing Office (GPO), 2004. Tornos Cubillo, Andrés, Rosa Aparicio Gómez és Mercedes Fernández García: El capital humano de la inmigración. Madrid: Instituto de Migraciones y Servicios Sociales (IMSERSO), 2004. Touraine, Alain: „Inmigración: ¿dónde está el peligro?”. El País, 2007. február 24. 13. o. Vicente Torrado, Trinidad L.: La inmigración latinoamericana en España. Expert Group Meeting on International Migration and Development in Latin America and the Caribbean. Population Division, Department of Economic and Social Affairs, United Nations Secretariat, 2005. http:// www.un.org/esa/population/meetings/IttMigLAC/P13_Vicente.pdf. VV. AA.: El extranjero en la cultura europea de nuestros días. Bilbao: Universidad de Deusto, 1997. www.remesas.org Zapata-Barrero, Ricard, Elisabet González és Elena Sánchez Montijano: El discurso político en torno a la inmigración en España y en la Unión Europea. Madrid: Observatorio Permanente de la inmigración. Secretaría de Estado de Inmigración y Emigración. Ministerio de Trabajo y Asuntos Sociales, 2008.

Résumé The Problems of Mass Immigration for Spain The paper analyses migration, and especially Latin American migration to Spain, which is motivated by several – historical, cultural and linguistic – reasons, as well as by international politics (changes in US migration policy in the wake of 9/11) and also by the political and economic crises of Latin American countries (Argentina, Bolivia, Colombia, Ecuador, etc.). These are, as it were, the push factors of migration, but there are also pull factors in the host countries, such as the aging of the population and the low birthrates characterizing Europe. As a result, there is a demand for labor to sustain the European welfare state, and immigration is one of the ways to satisfy this demand. The paper also discusses the positive effects of migration, especially its economic aspects (generating wealth for the country which receives immigrants) and the contribution that immigrants make to their native economies by sending remittances to their home countries. Key words: Europe, European Union, Latin America, European Aging, migration, remittances.

2010. ősz

129