SNI tanulók ellátása során megjelenő dokumentáció, törvényi szabályozás Buczkóné Pásztor Melinda szaktanácsadó
Jogszabályi háttér • 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről • 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelésioktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról
• 15/2013. (II. 26.) EMMI rendelet a pedagógiai szakszolgálati intézmények működéséről (ahol nincs külön jelezve erre hivatkozom)
Különleges bánásmódú gyerekek, tanulók • • • •
Sajátos nevelési igényű (gyűjtőfogalom)SNI Beilleszkedés, tanulási, magatartási nehézség BTMN Kiemelten tehetséges HH, HHH (gyermekvédelmi törvény alapján:lakhatási körülmény, szülők végzettsége, gyermekvédelmi támogatás megléte)
KNT. 4§ (25) Sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló: az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd.
Egyéb pszichés fejlődési zavar Súlyos
• tanulási zavar (diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, iskolai készségek kevert zavara, specifikus fejlődési zavar, mutizmus)
• figyelemzavar • magatartásszabályozási zavar (ADHD, hyperkinetikus magatartászavar)
A szakértői bizottsági tevékenység Tankerületi Szakértői Bizottság (16 járási székhelyen) BTMN megállapítása és felülvizsgálata iskolaérettségi vizsgálat SNI igény gyanúja Megyei Szakértői Bizottság (Miskolc, Selyemrét) SNI megállapítása, felülvizsgálata Tankötelezettség meghosszabbítása
az érettségi bizonyítvány kiadásának feltételeként meghatározott közösségi szolgálat teljesítésére vonatkozó kötelezettség alóli mentesítés
Vagyis
Mindkettő szakértői bizottsági feladatot lát el, így eljárásrendje, szakértői véleményének tartalma leszabályozott.
A szakértői vizsgálat indítható: 1. hivatalból, 2. hatósági megkeresésre, 3. szülői kérelemre, 4. a szülő egyetértésével: • a nevelési-oktatási intézmény…kezdeményezésére.
Eljárásrend SNI vélelmezése esetén Megyei Szakértői Bizottság vizsgálata Tankerületi Szakértői Bizottság vizsgálata
1.4. sz. nyomtatvány kitöltése
Fontos a pontos kitöltés! • 1. sz. adatlap intézmény, szülő tölti ki 13. § (1) Ha a gyermek iskolai nevelésben, oktatásban részesül az iskola köteles közreműködni az 1. melléklet szerinti vizsgálat iránti kérelem elkészítésében.
• a szülő, pedagógus, aki kitöltötte írja alá(4.o.felül) • Szülőnek nyilatkoznia kell, ha jeltolmácsra, tolmácsra (4. o. pontozott vonalra) vagy esélyegyenlőségi szakértő jelenlétét kérik a vizsgálat során (4.o. vége).
4. sz. adatlap • Orvos tölti ki, de legalábbis ő írja alá (nem a védőnő) • 5 éves kortól kitöltése kötelező • Fontos a pontos kitöltés
Vizsgálati eljárásrend • Behívót kap a szülő és az intézmény • A vizsgálat napján szülővel együtt megjelenni (szülő
helyett akkor jöhet pedagógus, ha 2 tanú jelenlétében nyilatkozik a szülő, hogy jogai átadja a kísérőnek).
• Lehetőleg pontos időben. • Vizsgálat lebonyolítása • Szakértői vélemény nem készül, hanem összegzés illetve tájékoztatás az int. vezetőnek és a szülőnek is.
Tartalmazza a tájékoztató • Személyes adatok • SNI felmerül és ezért vizsgálata nem lezárt, további vizsgálata szükséges a MSZB-nál.
• • • •
Fejlesztendő területei A vizsgálatig ellátása, amennyiben erre kapacitás van. Szülő, szakember aláírása, pecsét Ez egyben igazolás is a gyermek/tanuló számára.
A szakszolgálati tagintézmény továbbítja SNI gyanúja esetén: • • • •
A korábban kitöltött 1.4. adatlapot Tankerületi szakértői bizottság összegző véleményét Amennyiben van, orvosi papírjait Vizsgálati anyagokat
Jogorvoslat •
18. § (1) A gyermek, tanuló ellátására a szakértői véleményben foglaltak szerint akkor kerülhet sor, ha az abban foglaltakkal a kiskorú tanuló esetén a szülő, nagykorú tanuló esetén a tanuló egyetért. Amennyiben a szakértői véleményben foglaltakkal a szülő, a tanuló nem ért egyet, a szakértői bizottság köteles erről a tényről a gyermek lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes járási hivatalt tájékoztatni.
•
(2) A szülő, vagy nagykorú tanuló esetén a tanuló közvetlenül is eljárást indíthat a gyermek, tanuló lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes járási hivatalnál a szakértői vélemény felülvizsgálatát kezdeményezve. Szülőnek, vagy nagykorú tanuló esetén a tanulónak a szakértői véleményben foglaltakkal kapcsolatos egyetértését vagy egyet nem értését írásban kell közölnie.
•
(3) Amennyiben a szülő, vagy nagykorú tanuló esetén a tanuló a szakértői vélemény kézhezvételétől számított tizenöt napon belül nem tesz nyilatkozatot és nem indítja meg a (2) bekezdésben meghatározott eljárást, az egyetértését megadottnak kell tekinteni.
Mi van olyankor, ha a szülő nem szeretné az eljárást, de a tanulónak ez az érdeke?
• 13§.(5) Szülői egyetértés hiányában a (3)
bekezdésben foglalt, vizsgálatot kezdeményező intézmény a 40. § (3) bekezdés a) pontjában foglalt eljárás megindítását kéri. • 40. §.(3) Az eljárás megindítását köteles kérni a) a nevelési-oktatási, a gyermekjóléti, gyermekvédelmi, szociális intézmény, vagy a gyámhatóság, ha a szülő a szakértői vizsgálat szükségességével nem ért egyet, illetve a kérelmet nem írja alá, az illetékes járási hivatal jár el.
Javasolt • Feljegyzés készítése és a szülővel aláírattatni. hogy nem szeretné a vizsgálatot.
Szakértői vélemények felülvizsgálata • 95§ (6) Az iskola az (akik a beírási naplóban
szerepelnek meghatározott adatok alapján) minden év június 30-áig megküldi az illetékes szakértői bizottsági feladatot ellátó intézmény részére azon tanulók nevét - a szakvéleményt kiállító intézmény és a szakvélemény számával együtt -, akiknek a felülvizsgálata a következő tanévben esedékes. • Ez egy lista, a felülvizsgálati űrlap kitöltésével kérik meg magát a vizsgálatot (egyszerre is be lehet küldeni, és külön is).
Vagyis
SNI részére.
esetében a Megyei Szakértői Bizottság
Felülvizsgálatok ideje 22§.(3) Ha a gyermek, tanuló enyhe értelmi fogyatékos, illetve egyéb pszichés fejlődési zavarral küzd, a szakértői véleményt az első hivatalból történő felülvizsgálat után addig a tanévig, amelyben a tanuló a tíz éves életkort betölti minden második, azt követően és egyéb fogyatékosság, valamint autizmus spektrum zavar esetében … addig a tanévig, amelyben a tanuló a tizenhatodik életévét betölti, minden harmadik tanévben hivatalból felül kell vizsgálni.
Vagyis • Első vizsgálatot követően 1 év múlva • Enyhe ért. fogy. és pszichés zavar esetén 10 éves koráig 2 évente, utána 3 évente.
• Egyéb fogyatékosság, autizmus esetén a következő felülvizsgálat 3 évente történik.
Változás van a nyomtatványban Többféle diagnózisra van felülvizsgálati kérelem:
• • • • •
értelmi fogyatékosság
autizmus magatartászavar, figyelemzavar, mutizmus pszichés fejlődési zavar, beszédfogyatékosság folyamatos figyelemmel kísérés után
Letölthető a honlapról: http://www.borsodszakszolgalat.hu/
Mi történik, ha nem jelennek meg a vizsgálaton? • Új időpontot kap másodszorra. • Amennyiben a szülő a gyermekével a szakértői vizsgálaton ismételt felhívás ellenére nem jelenik meg, a szakértői bizottság vezetője jelzi a járási hivatalnak.
Soron kívüli felülvizsgálat: • 23. § (1) A szülő a felülvizsgálati eljárást bármikor kezdeményezheti.
• A szakértői bizottság a szülő kérelmére akkor köteles lefolytatni a felülvizsgálati eljárást, ha a hivatalból történő felülvizsgálat óta több mint hat hónap telt el, és a soron következő, hivatalból történő felülvizsgálat időpontjáig több mint hat hónap van hátra.
Tanügyi szabályozás
Mentesítések KNT. 56. § (1) A tanulót, ha egyéni adottsága, fejlettsége szükségessé teszi, a szakértői bizottság véleménye alapján az igazgató mentesíti:
• az érdemjegyekkel és osztályzatokkal történő értékelés és minősítés alól, és ehelyett szöveges értékelés és minősítés alkalmazását írja elő.
• Vagyis félévkor, év végén nincs osztályozás, de év közben van szöveges értékeléssel minősítés.
Vagyis • SNI esetén csak a Megyei Szakértői Bizottság jogosult rá.
Mikor indítható mentesség? • a) első-hatodik évfolyamán az adott tanév január 31-éig szükség szerint bármikor,
• b) az a) pontban meghatározott évfolyamokra vonatkozóan meghatározott határnapot követően annak a tanévnek a március 31. napjáig, amelyben a tanuló az adott tantárgy tanulását megkezdte.
Mi szükséges a mentesítéshez? • Későbbi időpontban csak a kiskorú tanuló szülője,
illetve a nagykorú tanuló kezdeményezheti. • A vizsgálati kérelemhez csatolni kell az érintett iskola igazgatójának a vizsgálat szükségességével kapcsolatos egyetértő nyilatkozatát. • Az iskola igazgatója a döntéséhez beszerzi a tanuló osztályfőnöke és az adott tantárgyat tanító pedagógus véleményét. (Később is elfogadjuk, nem csak előtte.)
Az iskola igazgatója egyetértésének hiányában • a szakértői bizottság vezetője vagy az általa erre kijelölt bizottsági tag dönt a vizsgálat szükségességéről vagy a kérelem elutasításáról.
• A kérelem elutasításáról szóló döntést - határozat formájában - írásba kell foglalni.
Intézményvezető feladata • Határozat készítése a mentesítéssel kapcsolatban • Tanévre szól a értékelés alóli mentesítés • Nem bírálhatja felül a bizottság döntését
„Az intézmény fejléce”
Határozat
A 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 56§ (19 bekezdése adta felhatalmazás és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Megyei Szakértői Bizottság gondozási számú szakértői véleménye alapján mentesítem
………………………………… (név) ... osztályos tanulót Idegen nyelv és helyesírás értékelése és minősítése alól. 20…/20… tanévben
…………………………, 201… szeptember 1.
…………………….. igazgató
Az iskolák által alkalmazott záradékok • 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 1. mellékletében II. részben szerepel:
Mentesítve.....tantárgyból az értékelés és a minősítés alól. Jelezni szükséges: napló,
törzslap, bizonyítvány
SNI tanuló is ismételhet évfolyamot!
A középfokú felvételi eljárásban • 33. § (3) Amennyiben a SNI, BTMN jelentkező élni kíván az Nkt. 51. § (5) bekezdésében biztosított jogával, a jelentkezési laphoz csatolnia kell az erre vonatkozó kérelmet, valamint a szakértői bizottság véleményét.
• Fontos a 8.o. pedagógus és szülő tudjon róla. • Az igazgató a kérelemről döntését határozat
formájában hozza meg (hasonló, mint az előző minta).
SNI tanuló részére a vizsgákon 1. 36/2015. (III. 6.) Korm. az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet módosításáról ALAPJÁN
2. A 2012. évi LXXI. Törvény a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény módosításáról:
• A sajátos nevelési igényű vizsgázó szakmai vizsgája 11. § (1 - 4) bekezdése alapján
Kiemelten fontos • (4) bekezdés: Az e § alapján nyújtott mentesítés kizárólag a mentesítés alapjául szolgáló körülménnyel összefüggésben biztosítható, és nem vezethet a bizonyítvány által tanúsított szakképesítés megszerzéséhez szükséges követelmények alóli általános felmentéshez.
• • • • •
Hosszabb felkészülés Segédeszközök alkalmazása Írásbeli szóbelire kiváltása és fordítva Más tantárgy választása Írásbeli helyett szóbeli vizsga és fordítva
Magántanuló tankötelezett gyermekek adminisztrációja Lehet:
• Szülői kérésre • Megyei Szakértői Bizottság javaslatára 17. § (1)f) ha a tanuló a
tankötelezettségét kizárólagosan magántanulóként teljesítheti, a heti foglalkoztatás idejét és a felkészüléshez szükséges szakembereket,
• Gyermekpszichiáter vagy/és gyermekideggyógyász javaslata alapján
• Jelenleg javasolt heti 8-10 óra • Határozat készül erről is az intézményvezető részéről, tanévente.
Az iskolák által alkalmazott záradékok • 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 1. mellékletében II. részben szerepel: Tanulmányait a szülő kérésére (szakértői vélemény alapján) magántanulóként folytatja (napló, törzslap).
A folyamatos figyelemmel kísérés ideje alatt pedagógus feladata • A folyamatos figyelemmel kísérés ideje alatt a pedagógus a gyermek, tanuló fejlődéséről rendszeresen, de legalább kéthavonta részletes értékelést készít.
• A folyamatos figyelemmel kísérés végén a részletes értékelést a pedagógus átadja (elküldi) a szakértői bizottságnak.
Mit tartalmazzon az értékelés? • A fejlesztési területeken hol tart a gyermek, ami a szakértői véleményben szerepel.
• Formája nincs leszabályozva. • Nem a fejlesztő nevelés, korai fejlesztés értékelő lapján kell elkészíteni.
• Célszerű az egyéni fejlesztési terv mintája alapján készíteni.
A kötelezően használt nyomtatványok 20/2012 alapján: • 95. § (5) a beírási naplóban fel kell tüntetni a szakvéleményt kiállító…. szakértői bizottsági feladatot ellátó intézmény, nevét, címét, a szakvélemény számát és kiállításának keltét, az elvégzett felülvizsgálatok, valamint a következő kötelező felülvizsgálat időpontját.
• 99. § 4) a törzslapon fel kell tüntetni a szakvéleményt kiállító szakértői bizottság nevét, címét, a szakvélemény számát és kiállításának keltét, a felülvizsgálat időpontját
• Naplóban az enyhe ért. fogy. tananyagát sem tüntetjük fel. Ez a tanmenetben jelenik meg.
Egyéni fejlődési lap SNI esetében csak ezt lehet • 20/2012 EMMI rendelet 139. §(2) A többi tanulóval
együtt oktatott tanuló egészségügyi és pedagógiai célú rehabilitációját központilag kiadott egyéni fejlődési lapon dokumentálja. • Vezetése a rehabilitációt tartó gyógypedagógus feladata a belívnek, a külívet kitöltheti az osztályfőnök is. • Nyomtatványa egységes: Tü. 356. sz. 357. sz. Egészségügyi és pedagógiai célú habilitáció, rehabilitációegyéni fejlődési lap- Külív, belétív • Nyomtatványboltban kapható.
EGÉSZSÉGÜGYI ÉS PEDAGÓGIAI CÉLÚ HABILITÁCIÓ, REHABILITÁCIÓ EGYÉNI FEJLŐDÉSI LAP BETÉTI ÍV
1 1
Fejlesztési terület: A pedagógus neve, szakképzettsége:
Sorszám Időpont A foglalkozás tartalma, módszerei, eszközei
Megjegyzés Aláírás
Év végén • Összefűzni vagy még jobb lefűzni (akkor szükség esetén szétszedhető)
• Névsort írni egy új lapra, • Elején megnyitni, év végén lezárni és kész a napló is. Így tartalmazza a jogszabályban előírtak is a 94. § m) az egyéb foglalkozási naplóként.
Sorszám
Tanuló neve
Gondozási szám
Vizsgálat típusa
kontroll felülvizsgálat
Diagnózis
A szakvélemény felülvizsgálatának ideje
Az egyéni fejlődési lap nem helyettesíti az egyéni fejlesztési tervet •
Az EFL tanügy-igazgatási dokumentum az elvégzett munka dokumentálására szolgál
•
Az EFT
tervezési dokumentum
SNI esetében • 20/2012 EMMI rendelet 139. § (1) A nevelésioktatási intézmény a sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló fejlesztéséhez egyéni fejlesztési tervet készít, és a végrehajtásában közreműködő (gyógy)pedagógus évente legalább egy alkalommal rögzíti a fejlesztés eredményét.
Egyéni fejlesztési terv: Az egyéni fejlesztési terv:
• az intézmény által felvállalt fejlesztés biztosításának ütemterve,
• mely személyre szólóan, az adott feladatellátást igénylő gyermekre vonatkoztatva kerül kidolgozásra (nincs csoportos fejlesztési terv).
A fejlesztés tervezésének időkeretei: • Az egyéni fejlesztési terv készítése folyamatmunka. • Kiindulópontként három hónap időtartamra tervezése optimális.
• A fejlesztés folyamatában a gyermek fejlődési
ütemének figyelembevételével a tervezés folyamata többnyire módosul, az egyéni igényekhez igazodik.
• Szükség esetén rövidebb, illetve hosszabb tervezési egységet választhatunk.
Az egyéni fejlesztési terv megvalósulásának szakaszai a következők: • • • • • •
I. Orientációs szakasz II. Információs szakasz III. Aktivizációs szakasz IV. Megvalósító–alkotó–fejlesztő szakasz V. Az egyéni bánásmód gyakorlata VI. A folyamat nyomon követése
Területei lehetnek 1. Affektív terület • Szociabilitás • Érzelmi intelligencia
2. Pszichomotoros funkciók • Mozgás • Orientáció • Beszéd
3. Kognitív funkciók • Észlelés • Figyelem • Képzelet • Emlékezet • Gondolkodás • Szerialitás • Intermodalitás 4. Általános tájékozottság
Lehet ezt is írni, itt a kulcsszó a készségek fejlesztése • • • • • •
Olvasási készség Szövegértési készség Helyesírási készség Írási készség Számolási készség Speciális terápia (SNI esetében:diszlexia, diszkalkulia reedukáció…)
A terv kidolgozásához meghatározandók: 1. Az erősségek-gyengeségek 2. A cél 3. A lehetőségek 4. A tevékenységek
Javasolt fejlesztési terv minta
FEJLESZTÉSI TERVEZET Gyermek neve: …………………………………………………………………. Születési idő: …………….. …………………………. ………… Életkor: …………… év Osztály: …………….
Osztályfőnök: …………………………………...
Fejlesztés időpontja: ………………… Fejlesztést végzi: ………………………………….. A gyermek képességeinek fejlettsége: → fejlett területek: ……………………………………………………………………………... ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… → kevésbé fejlett, problematikus területek: …………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………... Anamnesztikus adatokból kiemelendő: ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… Hosszú távú célok, elvégzendő feladatok: → első három hónap (szept., okt., nov.): ………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………….. → második három hónap (dec., jan., febr.): …………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………….. → harmadik három hónap (márc., ápr., máj.): ………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………….. Eredményesség, a fejlesztés lezárásakor történő kiértékelés, javaslat: ……………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………….
Fejlesztés időpontja, alkalom száma
Fejlesztendő terület
Tevékenységi forma, feladatok
Célok
Módszerek, eszközök
Eredményesség Megjegyzés
Az iskolai alapdokumentumok és az egyéni fejlesztési terv • Pedagógiai Program Helyi Tantervében az enyhe értelmi fogy tanulók tanterve is be kell kerüljön
• Éves munkatervben szerepeljen a határidő, felelős és az ellenőrzés módja (egyéni fejlesztési terv, tanmenet készítésnél).
Többségi pedagógus feladata SNI tanulók esetében ISMERNI A SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY TARTALMÁT!
Enyhe értelmi fogyatékos tanulók esetében: az enyhe értelmi fogyatékos tanulók számára készült kerettanterv alapján az éves tanmenetet elkészíteni.
• Javasolt formátum a többségi tanuló számára készült tanmenet jobb oldalára egy újabb oszlop beszúrásával. Így egyszerre látható, áttekinthető.
Letölthető: http://kerettanterv.ofi.hu/11_melleklet_sni/enyhe /index_sni_enyhe.html
Pszichés fejlődési zavar esetében • A tanítás- tanulás-számonkérés folyamatában méltányos elbírálás.
• Az értékelés és minősítés alóli mentesítése javasolt …
• A feladatok értelmezését plusz instrukciókkal segítsék.
• A szóbeli/írásbeli számonkérést helyezzék előtérbe.
• Szükség szerint alkalmazzanak segédeszközt (pl. manipulatív eszközök, számológép, függvénytáblázat, számítógép helyesírási javítóprogrammal).
• Írásbeli munkáira biztosítsanak hosszabb felkészülési időt.
Számukra ezek figyelembevételével teljesíthetőek a többségi követelmények.
Kötelező-e a fejlesztő foglalkozáson megjelenni? 20/2012, 51. § 2 : Ha a… a tanuló a tanítási óráról és egyéb foglalkozásról…távol marad, mulasztását igazolnia kell.
• A Házirendben leírtak alapján.
Tankötelezettség meghosszabbítása • A sajátos nevelési igényű tanuló tankötelezettsége
meghosszabbítható annak a tanítási évnek a végéig, amelyben a huszonharmadik életévét betölti. • A tankötelezettség meghosszabbításáról a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján az iskola igazgatója dönt. • Vagyis szülő kéri, int. vezető dönt (szerencsés egy levélben elküldeni), MSZB kiegészítést készít. • Fontos, hogy meddig kéri, tanév megjelölésével szerepeljen benne az intézmény részéről.
Rehabilitációs foglalkozások időkerete • Szakirányú gyógypedagógus tartja • Támpont a Nkt. 6. mellékletében a meghatározott heti foglalkoztatási időkeretet, de ez csak a számítás alapja.
• Minden egyes tanuló számára meg van határozva, hogy évfolyamonként és diagnózisonként hány óra jár.
Ezután a 138. § (1) alapján • ha a tanulót külön osztályban tanítják, osztályonként kell biztosítani.
• Vagyis szegregált oktatás során osztályonként pl. 2.o. heti 3 óra, csoportban.
A többi tanulóval együtt történik • Nkt. 6. mellékletében meghatározott heti időkeretet kilenc főre kell meghatározni és biztosítani , úgy, hogy az E oszlopában meghatározottak szerint az azonos heti óraszámban foglalkozásra jogosult tanulók számát elosztják kilenccel.
Ha a 4 fő fölött van • Ha az osztás alapján az azonos heti időtartamú foglalkozásra jogosult tanulók száma a négy főt meghaladja, akkor az Nkt. 6. mellékletének E oszlopában meghatározott heti óraszámot kell biztosítani.
• Vagyis 1-6 o. 3 óra, 7-8. o. 4 óra.
Négy vagy kevesebb fő esetén • az Nkt. 6. mellékletének E oszlopában meghatározott heti óraszám ötven százalékát kell biztosítani.
• Vagyis 1-3 fő esetén 1-6 o. 1.5 óra, 7-8. o. 2 óra.
Halmozott sérülés esetén • (3) Ha a tanuló sajátos nevelési igényét halmozott sérülés alapozza meg, a kötelező egészségügyi és pedagógiai célú habilitációs, rehabilitációs tanórai foglalkozások heti időkeretének számításánál a magasabb óraszámra jogosító fogyatékosságot kell figyelembe venni.
Összevont osztályban • (4) az osztály legmagasabb évfolyamára járó tanuló évfolyamára az Nkt. 6. mellékletének E oszlopában meghatározott óraszámokat kell alkalmazni.
Az általános iskola felső tagozatán • (5) - a nevelőtestület döntése alapján - a habilitációs, rehabilitációs tanórai foglalkozások legfeljebb ötven százaléka tehetséggondozására, a tantárgyi követelmények eredményes teljesítését szolgáló felzárkóztatásra is fordítható.
A középfokú iskolában • legfeljebb hetvenöt százaléka a sajátos nevelési igényű tanulók tehetséggondozására, a tantárgyi követelmények eredményes teljesítését szolgáló felzárkóztatásra is fordítható.
• A nevelőtestület az erre irányuló döntését félévenként köteles felülvizsgálni, és a tanuló fejlődésének ismeretében megerősíteni vagy módosítani.
Év közben derül ki a SNI: • 19. § a) a szakértői véleményében abban az esetben javasolhatja, hogy a gyermeket a nevelési évben a kijelölt iskola átvegye, ha az a gyermeket, tanulót fogadni tudja,
b) A tanulót a kijelölt iskola nem tudja fogadni • illetve a gyermek, a tanuló a többi gyermekkel, tanulóval közösen vesz részt az iskolai nevelésbenoktatásban, iskolai osztály átlaglétszámának számításánál az adott nevelési évben, tanévben egy gyermekként kell figyelembe venni.
Nincs a jegyzékben az SNI típus: • 20. § (1)3 Ha az iskolai nevelés és oktatás a többi gyermekkel, tanulóval közös iskolai osztályban azért nem szervezhető meg, mert az intézményi jegyzékben nincsen megfelelő iskola, a szakértői bizottság a szakértői véleményét megküldi a tanuló lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes tankerületi igazgatónak.
A tankerületi igazgató • intézkedik arról, hogy a gyermek, tanuló kötelező felvételét ellátó nevelési-oktatási intézmény kijelölésre kerüljön,
• harminc napon belül tájékoztatja az intézkedéséről a szakértői bizottságot.
Iskolaváltoztatás SNI tanulónál: • Ha a sajátos nevelési igényű tanuló iskolát kíván
változtatni, szándékáról a tanuló szülőjének írásban tájékoztatnia kell a szakértői bizottságot. • A szakértői bizottság, amennyiben az az iskola, amelybe a tanuló az átvételét, felvételét kéri, az adott sajátos nevelési igényre tekintettel szerepel az intézményi jegyzékben, a bejelentést tizenöt napon belül írásban tudomásul veszi, és szakértői véleményének az iskola kijelölésére és az iskolába történő beiratkozásra vonatkozó rendelkezéseit módosítja.
Vagyis • Egy levélben elküldeni a szülői kérelmet és az intézmény befogadó nyilatkozatát.
• Érvényes szakértői vélemény esetében ez adminisztráció.
Ha az iskola nem vagy nem az adott fogyatékosságra tekintettel szerepel az intézményi jegyzékben • a szakértői bizottság a tanuló - szükség szerinti vizsgálata után új szakértői véleményt készít.
• A tanuló vizsgálata mellőzhető, ha a meglévő vizsgálati eredmények kiegészítésére nincs szükség.
INGYENES TANKÖNYVELLÁTÁS • a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd.
Ingyenes étkezést biztosítanak: • 1-8. évfolyamon tanuló, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermek után, akit fogyatékos gyermekek számára nappali ellátást nyújtó, az Szt. hatálya alá tartozó intézményben helyeztek el.
50%-os mértékű normatív kedvezményt (kedvezményes étkezést) biztosítanak: • az 1-8 évfolyamon, vagy azon felül tanuló tartósan beteg vagy fogyatékos gyermek után, feltéve, hogy a gyermek nem részesül ingyenes étkezésben.
• Tartós betegség: azon kórforma, amely a külön jogszabályban meghatározott magasabb összegű családi pótlékra jogosít,
Fogyatékos gyermek, fiatal felnőtt: • magasabb összegű családi pótlékra jogosító
fogyatékosságban szenvedő gyermek, fiatal felnőtt,
• - a személyes gondoskodás keretébe tartozó
gyermekjóléti alapellátások és gyermekvédelmi szakellátások, valamint a gyermekétkeztetés normatív kedvezménye tekintetében a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 4. § 25. pontjában foglaltaknak megfelelő sajátos nevelési igényű gyermek, fiatal felnőtt.